E. L. James - Grey

Elég zavaros.

Mia szokás szerint kisajátítja a figyelmet. Szórakoztató kis történeteket mesél a francia mindennapokról és
a francia konyháról.

– Ó, anya – mondja –, les pâtisseries sont tout simplement fabuleuses. La tarte aux pommes de M.
Floubert est incroyable.

– Mia, chérie, tu parles français – szakítom félbe. – Nous parlons anglais ici. Eh bien, ŕ l’exception
bien sűr d’Elliot. Il parle idiote, couramment.

Mia hátravetett fejjel nevet, s lehetetlenség nem csatlakozni hozzá.

Vacsora végére a feszültség kezd kikészíteni. Egyedül akarok lenni a lánnyal. Nem viselek el több
könnyed fecsegést, még a családomtól sem. Elértem a tűrőképességem határát. Anára sandítok, azután
odanyúlok, és megpöckölöm az állát.

– Ne rágcsáld a szádat. Én akarom ezt csinálni.

Le kell fektetnünk néhány alapszabályt. Meg kell tárgyalnunk ezt a váratlan georgiai utazást, meg az
iddogálást olyan férfiakkal, akik köztudomásúan bele vannak zúgva. Újra Ana térdére teszem a kezemet;
meg kell érintenem. Reakcióját kémlelem, amint ujjaim felsiklanak combján a bugyimentes övezet felé, s
közben a bőrét cirógatják. A lélegzete is elakad, és összeszorítja combját. Blokkolja az ujjaimat, elzárja a
hozzáférést.

Oké, ennyi.

Ki kell mentenem magunkat.

– Akarod, hogy körbevezesselek? – kérdezem, de esélyt sem adok Anának a válaszra. Felcsillan a szeme,
és elfogadja felé nyújtott kezemet.

– Bocsássanak meg – szabadkozik Carricknek, miközben kivonszolom az étkezőből.

Mia és anya a konyhában serénykedik.

– Megmutatom Anának a birtokot – jelentem be anyámnak színlelt vidámsággal.

Odakint a kedélyem tovább romlik, fortyog bennem a düh.

Bugyi. Fotós. Georgia.

Átvágunk a teraszon, lesietünk a lépcsőn a pázsitra. Ana egy pillanatra megtorpan, hogy megcsodálja a
látképet.

Oké, oké. Seattle. Fények. Hold. Víz.

Továbbvágtázom a füvön, a szüleim csónakháza felé.

– Állj meg, kérlek – könyörög Ana.

Megteszem, és haragos pillantást vetek rá.

– Tűsarkúban vagyok. Hadd vessem le.

– Ne fáradj. – Felmordulok, és egy gyors mozdulattal a vállamra vetem. Meglepetten felsikolt.

Francba az egésszel. Jó erősen rácsapok a fenekére.

– Fogd vissza magad! – förmedek rá. Átvágunk a pázsiton.

– Hová megyünk? – jajong, miközben a vállamon pattog.

– A csónakházba.

– Miért?

– Kettesben akarok lenni veled.

– Minek?

– Hogy elfenekeljelek, és utána jól megbasszalak.

– Miért? – nyafogja.

– Tudod, miért.

– Azt mondtad, szereted melegében elintézni a dolgokat.

– Nagyon is a melegében vagyunk, hidd el, Anastasia.

Kitárom a csónakház ajtaját, belépek, és felkapcsolom a lámpát. Amíg a neon pislákolva életre kel,
felkapaszkodom a padlástér zugába. Itt felpöckölök egy másik kapcsolót, mire a kis szobában szétárad a
fény.

Lecsúsztatom Anát a testemen, és kiélvezem az érintését, míg felállítom. Haja sötét és zabolátlan, szeme
csillog a tompa fényben, és tudom, hogy nincs rajta bugyi. Akarom. Azonnal.

– Kérlek, ne üss meg – suttogja.

Nem értem. Üres tekintettel meredek rá.

– Nem akarom, hogy elfenekelj, itt nem. Most nem. Kérlek.

De hát… elképedten meredek rá. De hát ezért vagyunk itt. Felemeli a kezét, s egy pillanatig nem tudom,
mit fog csinálni. A sötétségtől borsózik a hátam, és elszorul a torkom, míg már úgy érzem, egyetlen
érintésétől elporladok. Mégis, ahogy ujjaival lágyan végigsimít az állam vonalán, a sötétség feledésbe
merül, és én behunyt szemmel átadom magam gyengéd érintésének. A másik kezével összeborzolja a
hajamat.

– Ó – sóhajtok fel, nem tudom, a félelemtől vagy a vágyakozástól-e. Kifúlok, a meredély szélén állok.
Amikor kinyitom a szememet, előrelép, hogy testünk egymáshoz simuljon. Mindkét kezével a hajamat
markolássza, közben lassan ajkamhoz közelít a szája. Megigézve figyelem, mint egy kívülálló, aki nincs
jelen a maga testi valójában. Mint egy megfigyelő. Ajkunk találkozik, én pedig behunyom a szemem, amint
ajkam közé erőszakolja a nyelvét. Elhaló nyögésem hirtelen megtöri a varázst.

Ó, Ana.

Magamhoz ölelem, hogy az elmúlt két óra minden szorongását és feszültségét beleöntsem egyetlen csókba,
hogy a nyelvemmel birtokba vegyem, és újra az enyém legyen. Görcsösen markolom a haját, élvezem az
ízét, a nyelvét, a hozzám préselődő testét, közben szinte lángra lobbant a forróságával.

Basszus.

Amikor végül elhúzódunk, mindketten zihálunk, és ő ujjaival a karomat markolássza. Összezavarodom. El
akartam fenekelni, de nemet mondott. Ahogyan az asztalnál is tette.

– Mit művelsz velem? – kérdezem.

– Megcsókollak.

– Nemet mondtál.

– Mi? – Értetlenül néz, vagy talán már el is felejtette, mi történt.

– Az asztalnál, a lábaddal.

– De hát a szüleiddel vacsoráztunk.

– Még soha senki nem mondott nekem nemet. Ez olyan… izgató. – Valami más. Kezem lesiklik a hátán,
éles mozdulattal magamhoz rántom, és próbálom visszanyerni az uralmat.

– Haragszol rám, és beindultál, amiért nemet mondtam? – Fojtottan tör elő a hangja.

– Azért haragszom, mert nem beszéltél Georgiáról. Azért haragszom, mert elmentél inni azzal a fickóval,
aki megpróbált elcsábítani, amikor berúgtál, és aki magadra hagyott egy tök idegennel, amikor rosszul
lettél. Miféle barát az ilyen? És azért haragszom, mert összezártad előttem a lábadat.

Miközben nem volt rajtad bugyi.

Lassan felhúzom a combján a ruháját.

– Akarlak és kívánlak, méghozzá itt és most. Ha pedig nem engeded, hogy elfenekeljelek – amire
rászolgáltál –, akkor ebben a percben megbaszlak azon a kanapén, de nem a te örömödre, hanem a
sajátomra.

Szorosan magamhoz ölelem, hogy lássam az arcát és halljam a zihálását, amint ujjaim végigsimítanak
szeméremszőrzetén, mielőtt a középső ujjam belésiklik. Hallom a belőle feltörő mély, izgató, biztató
morgást. Készen áll mindenre.

– Ez az enyém. Úgy, ahogy van, csak az enyém. Megértetted? – Ujjam ki-be jár, magamhoz préselem, míg
ajka résnyire nyílik a döbbenettől és a vágytól.

– Igen, a tiéd – suttogja.

Igen. Az enyém. Nem hagyom, hogy ezt elfelejtsd, Ana.

Lelököm a kanapéra, lerántom cipzáramat, és ráfekszem, ránehezedek a súlyommal.

– Tedd fel a kezed – mordulok rá összeszorított foggal. Terpeszben feltérdelek, hogy szétválasszam a
combjait. Zakóm belső zsebéből előhalászok egy gumit, majd ledobom a zakót a padlóra. Nem veszem le
a szemem Anáról, miközben feltépem a zacskót, és beburkolom mohó farkamat. Ana a feje fölé emeli a
kezét, engem figyel, tekintetében tompán fénylik a vágy. Ahogy fölébe kerekedek, vonaglik alattam, felém
emeli csípőjét, így ingerel és köszönt.

– Nem maradhatunk el sokáig. Gyors leszek, és ez nekem lesz jó, nem neked. Megértetted? El ne merj
élvezni, különben elfenekellek. – Tágra nyílt, ködös szemére összpontosítok, ahogy egy gyors, kemény
mozdulattal beletemetkezem. A kéj ismerős sikoltásával köszönt. A kanapéhoz préselem, hogy ne
mozoghasson, és kefélni kezdem, a magamévá teszem. Mohón emelgeti csípőjét, lelkesen elnyel minden
lökést, egyre gyorsabb tempóra sarkall.

Ó, Ana. Igen, bébi.

Átadja magát, felveszi az egyre lázasabb ütemet, minden döfésnél nekem feszül, újra és újra.

Ó, ez az érzés…

Elveszek. Benne. Ebben. Az illatában. Nem tudom, miért, a haragtól, a feszültségtől, vagy…

Igen! Elélvezek, minden tudatos gondolatom semmivé válik, ahogy szétrobbanok benne. Mozdulatlanná
válok. Betöltöm. Birtokolom. Emlékeztetem rá, hogy csak az enyém.

Bassza meg.

Ez…

Visszahúzódom, és feltérdelek.

– Ne nyúlj magadhoz. – Érdes a hangom. – Azt akarom, hogy feszült maradj. Te is ezt teszed velem,
amikor nem beszélsz velem, amikor megtagadod tőlem, ami az enyém.

Bólint. Kiterül alattam, ruhájával a derekán, hogy lássam szélesre tárva, nedvesen és vágyakozva, minden
ízében igazi istennőként. Felállok, lehúzom és elkötöm a használt kotont, azután felöltözöm, és felkapom a
padlóról a zakómat.

Veszek egy nagy levegőt. Most már nyugodtabb vagyok. Sokkal nyugodtabb.

Bassza meg, ez jólesett.

– Jobb, ha most visszamegyünk.

Felül, hogy sötét, kifürkészhetetlen szemmel meredjen rám.

Istenem, milyen imádni való.

– Nesze. Most már felveheted. – Zakóm zsebéből előhalászom csipkebugyiját, és odanyújtom neki. Mintha
próbálna nem kuncogni.

Bizony, bizony. Ezt a játékot így játsszák, Miss Steele.

– Christian! – kiált lentről Mia.

A francba!

– A legjobbkor. Jesszusom, milyen idegesítő tud lenni. – Viszont mégiscsak a kishúgom. Riadt pillantást
vetek Anára, aki magára rántja a bugyiját, majd haragosan néz rám, közben feláll eligazítani a ruháját és a
haját.

– Fent vagyunk, Mia! – kiáltok. – Nos, Miss Steele, kétségkívül jobban érzem magam, de ettől még
szívesen elfenekelném.

– Nem hinném, hogy rászolgáltam volna, Mr. Grey, különösen miután szó nélkül tűrtem indokolatlan
lerohanását.

– Indokolatlan? Te csókoltál meg.

– A védekezés a legjobb támadás.

– Mi ellen védekezel?

– Ellened és a viszkető tenyered ellen. – Próbálja elfojtani a mosolyát.

Mia tűsarkai már a lépcsőn kopognak.

– De azért elviselhető volt? – kérdezem.

Ana önelégülten elmosolyodik.

– Éppen csak.

– Ó, hát itt vagytok. – Mia széles mosollyal mér végig minket. Két perccel korábban biztos nem így nézett
volna.

– Körülvezettem Anastasiát. – Kinyújtom a kezem Ana felé, aki elfogadja. Szívesen megcsókolnám az
ujjait, de beérem egy gyengéd szorítással.

– Kate és Elliot menni készül. Mit szóltok ehhez a kettőhöz? Alig férnek a bőrükbe. – Mia utálkozva
elfintorodik. – Mit csináltatok itt fenn?

– Megmutattam Anának az evezős trófeáimat. – Szabad kezemmel intek az aranyszínű szobrocskák felé,
amelyek a harvardi idők óta porosodnak a polcon. – Menjünk, köszönjünk el Kate-től és Elliottól.

Mia elfordul, és Anát is magam elé engedem, de mielőtt a lépcsőhöz érnénk, hátulról nagyot csapok a
fenekére.

Elfojtja a kiáltását.

– Újra megteszem, Anastasia, méghozzá nemsokára – súgom a fülébe. Magamhoz ölelem, és belecsókolok
a hajába.

Kéz a kézben vágunk át a pázsiton, miközben Mia tovább csacsog mellettünk. Gyönyörű az este, egy
gyönyörű nap méltó vége. Örülök, hogy Ana megismerte a családomat.

Azelőtt miért nem csináltam ezt?

Mert sosem akartam.

Megszorítom Ana kezét, ő pedig kitüntet egy szemérmes pillantással és egy mézédes mosollyal. A másik
kezében fogja a cipőjét. A kőlépcsőnél lehajolok, hogy ráadjam a lábára.

– Tessék – jelentem be, amikor végzek.

– Igazán köszönöm, Mr. Grey.

– Enyém a megtiszteltetés, csakis az enyém.

– Tökéletesen tisztában vagyok vele, uram – incselkedik.

– Ó, milyen édesek vagytok! – búgja Mia, ahogy a konyhába toppanunk. Ana vet rám egy sokatmondó
pillantást.

Az előtérben Kavanagh és Elliot távozáshoz készülődik. Ana megöleli Kate-et, majd félrevonja egy kis
pletykálkodásra. Mi a frászról beszélhetnek? Elliot végül megragadja Kavanagh karját, és a szüleim
integetni kezdenek, ahogy beszállnak Elliot kisteherautójába.

– Nekünk is mennünk kell… holnap interjúd lesz. – Még haza kell vinnem Anát az új lakásába, és mindjárt
tizenegy.

– Már lemondtunk róla, hogy talál valakit – árulja el Mia, miközben lelkesen megöleli Anát.

Jaj, ne már…

– Vigyázzon magára, Ana kedves – mosolyog Grace melegen. Magamhoz vonom Anát.

– Ne ijesszük és kényeztessük el ezzel a sok törődéssel.

– Ugyan már, Christian – szid le Grace a szokott módján.

– Anya. – Sietve megpuszilom az arcát. Kösz, hogy meghívtad Anát. Kivételes alkalom volt.

Ana elköszön apámtól, s már indulunk is az Audi felé, ahol Taylor kinyitja Ana előtt a hátsó ajtót.

– Nos, úgy tűnik, a családomnak is tetszel – jegyzem meg, amint csatlakozom hozzá a hátsó ülésen.
Szemében ott tükröződik szüleim tornácának fénye, de megint nem tudom, mi jár a fejében. Árny borul az
arcára, mialatt Taylor gyakorlottan kihajt az útra.

Egy utcai lámpa megvillanó fényénél látom, hogy engem figyel. Nyugtalan. Valami nem stimmel.

– Mi az? – kérdezek rá.

Először hallgat, s amikor megszólal, akkor is ürességet érzek a hangjában.

– Szerintem csak kényszerűségből mutattál be a szüleidnek. Ha Elliot nem hívja el Kate-et, sosem hoztál
volna el.

A fenébe. Még mindig nem érti. Számomra ez volt az első alkalom. Ezért voltam ideges. Ismerhetne már
annyira, hogy tudja: ha nem akarnám, hogy itt legyen, nem lenne itt. Ahogyan a sötétséget újra és újra
felderíti az utcai lámpák fénye, távolinak és zaklatottnak látom.

Ez így nem jó, Grey.

– Örülök, hogy találkoztál a szüleimmel, Anastasia. Miért kételkedsz mindig magadban? Nem győzök
ámuldozni rajtad. Erős, céltudatos fiatal nő vagy, mégis olyan rossz véleménnyel vagy magadról. Ha nem
akartam volna, hogy találkozz velük, most nem lennél itt. Egész idő alatt ezt érezted, míg velünk voltál? –
Megcsóválom a fejemet, a kezéért nyúlok és megszorítom, hogy higgyen nekem.

Nyugtalan pillantást vet Taylorra.

– Most ne Taylorral törődj. Nekem válaszolj.

– Igen, ezt gondoltam – felel csendesen. – Még valami. Csak azért említettem Georgiát, mert Kate előjött
Barbadosszal. Amúgy még nem döntöttem el semmit.

– Meg akarod látogatni az édesanyádat?

– Igen.

Felszínre bukik a szorongásom. Ki akar hátrálni? Ha Georgiába megy, az anyja talán meggyőzi, hogy
keressen magának valaki mást, aki… alkalmasabb. Aki vele együtt hisz a romantikában.

Támad egy ötletem. Az imént találkozott a családommal, én pedig megismertem Rayt. Talán itt az ideje,
hogy találkozzam az anyjával, a reménytelen romantikussal. Hogy őt is elbűvöljem.

– Veled mehetek? – kérdezem, bár tudom, hogy nemet fog mondani.

– Ö… nem hinném, hogy ez jó ötlet. – Láthatóan meglepi a kérdés.

– Miért?
– Azt reméltem, hogy egy kicsit… levegőhöz jutok. Szeretném átgondolni a dolgokat.
Bassza meg. El akar hagyni.
– Túl sok ez neked?
Felnevet.
– Finoman fogalmazva!
Imádom megnevettetni, még ha a saját káromra is, és megkönnyebbülök, hogy még nem vesztette el a
humorérzékét. Talán nem is akar elhagyni.
– Ön kinevet engem, Miss Steele? – kötekedem.
– Sosem merném, Mr. Grey.
– Szerintem merné, és szerintem gyakran meg is teszi.
– Mert olyan mulatságos.
– Az volnék?
– Ó, igen.
Szóval gúnyt űz belőlem. Ez új.
– Elbűvölően mulatságos vagy röhejesen mulatságos?
– Ó, egy kicsit ilyen, egy kicsit olyan.
– Melyik van túlsúlyban?
– Te mit gondolsz?
Felsóhajtok.
– Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is érteni foglak. – Száraz a hangom. – Min kell gondolkodnod
Georgiában?
– Rólunk.
Picsába.
– Azt mondtad, adsz egy esélyt – emlékeztetem.
– Tudom.

– Mégis meggondolod magad?

– Talán.

Ez rosszabb, mint gondoltam.

– Miért? – Néma csendben mered rám – Miért, Anastasia? – Megvonja a vállát, s ahogy lebiggyed az
ajka, csak abban reménykedem, hogy a kézszorításomat megnyugtatónak találja. – Mondj valamit. Nem
akarlak elveszíteni. Ez a hét…

A legjobb volt egész életemben.

– Még mindig többet akarok – böki ki.

Jaj, ne, csak ezt ne. Mit vár tőlem, mit mondjak erre?

– Tudom. Próbálkozom. – Ujjaim közé fogom az állát. – Érted bármit megpróbálok, Anastasia.

Az ég szerelmére, most vittelek el a szüleimhez.

Hirtelen kicsatolja az övét, és mielőtt észbe kapnék, már fel is mászik az ölembe.

Mi a franc?

Megkövülten ülök, ahogy karjait a nyakam köré fonja, és ajkával rátalál az enyémre, hogy mohó csókban
egyesüljünk, mielőtt a sötétségnek ideje lenne feltörni. Kezem felsiklik a hátán, beletúrok a hajába, és
viszonzom szenvedélyét, felfedezem édes szájának minden zugát, hátha ott találom a választ… Váratlan
gyengédsége lebilincselő. És új. És zavarba ejtő. Azt hittem, el akar hagyni, erre itt van az ölemben, és
felizgat. Újra.

Még soha… soha… Ne menj el, Ana.

– Maradj velem ma éjjel. Ha elmész, egy teljes hétig nem látlak. Kérlek…

– Igen – suttogja. – Én is megteszek mindent. Aláírok mindent.

Ó, bébi.

– Majd Georgia után. Gondold át. Gondold át alaposan. – Azt akarom, hogy önszántából tegye meg – nem
akarom ráerőszakolni. Legalábbis a racionális énem nem akarja.

– Úgy lesz. – Befészkeli magát a karomba.

Ez a nő tényleg lebilincsel.

Kicsit sem ironikus, Grey?

A legszívesebben felnevetnék, olyan túláradóan boldog vagyok, de csak magamhoz szorítom, hogy
beszívjam édes, megnyugtató illatát.

– Tényleg jobb, ha becsatolod magad – korholom, pedig nem akarom elengedni. Megmarad ölelő karjaim
biztonságában, teste lassan egybeolvad az enyémmel. Hallgat bennem a sötétség, meglapul, míg zavartan
tapasztalom az egymásnak ellentmondó érzéseket. Mit akarok tőle? Mire van szükségem tőle?

Nem így kellene továbblépnünk, de szeretem a karomban érezni; szeretem elringatni. Belecsókolok a
hajába, hátradőlök, s csak élvezem az utat.

Taylor legközelebb az Escalánál fékez.

– Megjöttünk – súgom Ana fülébe. Vonakodva eleresztem, de átemelem a helyére. Taylor kinyitja neki az
ajtót, ő pedig csatlakozik hozzám az épület bejáratánál.

Végigszalad rajta a borzongás.

– Miért nincs kabátod? – Kibújok a zakómból, és a vállára terítem.

– Az új kocsimban van. – Elnyom egy ásítást.

– Fáradt, Miss Steele?

– Igen, Mr. Grey. Ma a létező összes módon alávetettem magam az akaratának.

– Nos, ha szerencséje van, ennél sokkal többféle módon is megteheti. – Ha nekem szerencsém van.

Nekidől a fülke falának, amíg felliftezünk a felső szintre. Karcsúnak, aprónak és izgatónak tűnik a
zakómban. Ha nem viselne bugyit, talán itt helyben… Felé nyújtom a kezemet, hogy végighúzzam
mutatóujjamat az ajkán.

– Egy szép napon ebben a liftben foglak megkefélni, Anastasia, de most túl kimerült vagy ehhez…
úgyhogy inkább maradjunk az ágynál. – Előrehajolok, hogy gyengéden a fogaim közé vegyem alsó ajkát. A
levegő a torkán akad, ahogy viszonozza a gesztust.

Az ágyékomban is érzem.

Ágyba akarom vinni, hogy elveszhessek benne. A kocsiban folytatott társalgás után újra meg kell
győződnöm arról, hogy az enyém. Amikor kiszállunk a liftből, felajánlok egy italt, de visszautasít.

– Oké. Akkor irány az ágy.

Meglepettnek tűnik.

– Beérnéd egy régimódi romantikus együttléttel?

– Nem lesz abban semmi régimódi. Tud az nagyon is új lenni.

– Ugyan mióta?

– Szombat óta. Miért, valami egzotikusabb dologban reménykedtél?

– Jaj, dehogy. Ennyi egzotikum bőven elég egy napra.
– Biztos? Bőséges a választék, amit csak a kedves vendég óhajt. – Cinkos pillantást vetek rá.
– Azt látom. – Felvonja szépen ívelt szemöldökét.
– Ugyan már, Miss Steele. Holnap nagy napja lesz. Minél előbb kerül ágyba, annál előbb megkefélem, és
annál hamarabb alhat.
– Maga született romantikus, Mr. Grey.
– Miss Steele és az ő okos kis szája. Meg kell találnom a módját, hogyan szelídítsem meg.
Lenne rá néhány ötletem.
Ahogy becsukom a hálószoba ajtaját, sokkal könnyedebbnek érzem magam, mint a kocsiban. Még mindig
itt van.
– Kezeket fel – parancsolom, és ő teszi, amit mondok. Megragadom a szegélyt, hogy egyetlen gyors
mozdulattal lehámozzam róla a ruhát, és felfedjem az alatta lapuló gyönyörű teremtést.
– Ta-ta-ta-ta! – Igazi bűvész vagyok. Ana kuncog, még meg is tapsol. Meghajolok, kiélvezem a játékot,
majd a székre hajtogatom ruháját.
– És a következő produkció? – kérdi csillogó szemmel.
– Jaj, drága Miss Steele. Irány az ágy, ott majd bemutatom.
– Nem gondolja, hogy egyszer kérethetném is kicsit magam? – Félrebillenti a fejét, a haja a vállára omlik.
Egy új játék. Ez érdekes.
– Nos, az ajtó zárva. Nem tudom, hogyan úszhatná meg. Szerintem ez eldöntött ügy.
– Viszont jól tudok alkudozni – mutat rá halk, de eltökélt hangon.
– Akárcsak én.
Oké, mi ez az egész? Vonakodik? Túl fáradt? Mi az?
– Nem akarsz kefélni? – kérdem zavartan.
– Nem – suttogja.
– Ó. – Ez hatalmas csalódás.
Nagyot nyel, majd alig hallható hangon kiböki.
– Azt akarom, hogy szeretkezz velem.

Értetlenül meredek rá.
Mit akar ez jelenteni?
Szeretkezzünk? Mást se csinálunk. Ez csak a dugás rokon értelmű szava.
Komoly arccal méreget. Ne már. Szerinte ez a „több”? Szívecske és virágeső, az kell neki? Az egész csak
szemantikai vita, nem? Puszta nyelvtani kérdés.
– Ana, én… – Mégis, mit vár tőlem? – Azt hittem, eddig is ezt tettük.
– Meg akarlak érinteni.
A picsába. Nem. Hátralépek, ahogy a sötétség összepréseli a mellkasomat.
– Kérlek – suttogja.
Nem. Nem. Hát nem voltam elég világos?
Nem bírom elviselni, ha megérintenek. Egyszerűen nem megy.
Ez van.
– Nem, nem, Miss Steele. Épp elég engedményt kicsikart már tőlem. Nemet kell mondanom.
– Nemet? – ismétli.
– Nemet.
Abban a pillanatban a legszívesebben elküldeném, haza, az emeletre – bárhová, ahol távol van tőlem.
Ne érj hozzám.
Óvakodva méreget, míg én azon agyalok, hogy holnap elmegy, azután egy ideig nem látom. Felsóhajtok.
Nincs erőm ehhez.
– Nézd, te is fáradt vagy, én is fáradt vagyok. Feküdjünk csak le.
– Szóval az érintés számodra rögzített korlát?
– Igen. Mintha nem tudnád. – Képtelen vagyok kiszűrni hangomból a reményvesztettséget.
– Kérlek, mondd el, miért.
Nem akarom. Nem akarom lefolytatni ezt a beszélgetést. Soha.
– Jaj, Anastasia. Nem hagyhatnánk inkább annyiban?
– Nem. Számomra ez fontos.

– Bassza meg – mormolom magam elé. A fiókos szekrényből kiveszek egy pólót, és odahajítom neki. –
Vedd fel, és bújj be az ágyba. – Egyáltalán, miért engedem, hogy velem aludjon? Micsoda színpadias
kérdés; mintha nem tudnám a választ. Azért engedem, mert vele jobban alszom.

Ő az én álomcsapdám.

Aki távol tartja a lidérceket.

Elfordul, leveti a melltartóját, és magára húzza a pólót.

Mit mondtam neki délután a játszószobában? Soha nem rejtheti el előlem a testét.

– Ki kell mennem a mosdóba – közli.

– Most engedélyt kérsz?

– Ö… nem.

– Pontosan tudod, hol a mosdó, Anastasia. Ma még, fura egyezségünknek ezen a pontján, nem kell
engedélyt kérned a használatára. – Kigombolom és levetem az ingemet, míg ő elsurran mellettem a fürdő
felé. Próbálok uralkodni magamon.

Mi a franc ütött belé?

Egy este a szüleimmel, és máris szerenádot vár, meg naplementét, meg táncot a kibaszott esőben? Mikor
tudja, hogy én nem ez vagyok? Megmondtam, nem romantikázom. Nagyot sóhajtok, miközben levetem a
nadrágomat.

Neki mégis több kell. A romantikus szarság.

Picsába az egésszel.

A gardróbban behajítom a nadrágomat a szennyeskosárba, felveszem a pizsamaalsómat, és visszatérek a
hálóba.

Ez így nem fog menni, Grey.

De akarom, hogy menjen.

Jobb lesz, ha elengeded.

Nem. Megtalálom a módját. Valahogy megtalálom.

Az óra szerint elmúlt háromnegyed tizenkettő. Ideje lefeküdni. Ellenőrzöm a telefonomat, hátha kaptam
egy sürgős üzenetet. Semmi. Bekopogok a fürdőajtón.

– Gyere be. – Ana a fogát mossa, szó szerint habzik a szája – a fogkefémtől. Kiköpi a mosdókagylóba,
amint megállok mellette, azután egymásra meredünk a tükörben. Tekintetében huncut kis fény csillan.
Leöblíti a fogkefét, aztán egyetlen szó nélkül felém nyújtja. Amikor a számba veszem, láthatóan elégedett

magával.
S ezzel minden korábbi feszültség semmivé foszlik.
– Hát neked már semmi se szent? – kérdezem epés hangon.
– Köszönöm a fogkeféjét, uram. – Úgy mosolyog, mint aki pukedlizni készül, de végül magamra hagy, hogy
egyedül mossak fogat.
Mire visszatérek a hálóba, már elterült a takaró alatt. Amikor alattam kéne elterülnie.
– Tudod, nem egészen így képzeltem az estét – duzzogok.
– Képzeld, ha én mondom, hogy nem érinthetsz meg – vált vita üzemmódba.
Nem fogja annyiban hagyni. Leülök az ágyra.
– Mondtam már, Anastasia. Elcseszett vagyok, mind az ötven árnyalatban. Rázósan indult az életem. Ne
akard, hogy ez a szarság téged is kísértsen. Mire lenne jó?
Senkinek sem kívánom, hogy ez a szarság kísértse.
– Jobban ismernélek.
– Épp eléggé ismersz.
– Hogy mondhatod ezt? – Feltérdel velem szemben, az arcán őszinte érdeklődés.
Ana. Ana. Ana. Hagyd annyiban, könyörgök.
– Forgatod a szemed – jegyzi meg. – Amikor utoljára ezt csináltam, én a térdeden kötöttem ki.
– Ó, a legszívesebben újra oda fektetnélek. – Most azonnal.
Kigyúl az arca.
– Mondd el, akkor megteheted.
– Mi?
– Hallottad.
– Te alkudozol velem? – A hangomban hitetlenkedés csendül.
Bólint.
– Tárgyalok.
A homlokomat ráncolom.

– Ez nem így működik, Anastasia.

– Oké. Akkor mondd el, én meg majd forgatom a szemem.

Felnevetek. Teljességgel nevetséges és imádni való a pólómban. Arcáról süt a vágyakozás.

– Milyen mohón iszol magadba minden új információt – ámuldozom, s felötlik bennem, hogy végre
elfenekelhetném. Vacsora óta másra sem vágyok. Jó mulatság lenne.

Felkelek.

– Ne menj el – figyelmeztetem, ahogy elhagyom a szobát. A dolgozószobámban magamhoz veszem a
játszószoba kulcsát, majd elindulok az emeletre. Kiveszem a fiókból a játékot, amire szükségem van.
Mérlegelek egy síkosítót is, de jobban belegondolva és a jelenkori tapasztalatokból ítélve nem hinném,
hogy Anának szüksége lenne rá.

Az ágyon ül, amikor visszatérek, arcáról csak úgy süt a kíváncsiság.

– Mikor lesz holnap az első interjúd? – kérdezem.

– Kettőkor.

Remek. Nem korán reggel.

– Helyes. Kelj fel, és állj ide. – Magam elé mutatok. Ana habozás nélkül kimászik az ágyból, mohón, mint
mindig. Várja, mi lesz.

– Bízol bennem?

Bólint, mire felé nyújtom a kezemet, benne a két ezüstös gésagolyóval. Összeráncolja a homlokát, ahogy a
golyókról felnéz rám.

– Újak. Beléd helyezem őket, és elfenekellek, de ezúttal nem büntetésből, hanem mindkettőnk élvezetére.

2011. május 30., hétfő

Z

ene farkamnak, ahogy élesen levegő után kap.

– Utána kefélünk – folytatom –, s ha még ébren leszel, megosztok veled néhány részletet zsenge
gyermekkoromról. Áll az alku?

Bólint. Szapora a légzése, nagyobb és sötétebb a pupillája – a vágytól és a tudásszomjtól egyaránt.

– Jó kislány. Nyisd ki a szád.

Egy pillanatig értetlenül ráncolja a homlokát, de teszi, amit mondok, mielőtt rápiríthatnék.

– Nagyobbra.

Mindkét golyót a szájába teszem. Kissé nagyok és nehezek, de arra alkalmasak, hogy egy időre lefoglalják
az okos kis száját.

– Síkosítás kell nekik. Szopogasd őket.

Hunyorogva próbál szopogatni, közben testhelyzetet vált, összepréseli a combját, és megrázkódik.

Ó, igen.

– Maradj nyugton, Anastasia – figyelmeztetem, mégis élvezem a műsort.

Elég.

– Állj – parancsolom, és kiveszem a golyókat a szájából. Félredobom a takarót, és leülök az ágyra. –
Gyere ide.

Izgatóan és kívánósan surran felém.

Ó, Ana, te kis bestia.

– Most fordulj meg, hajolj előre, és fogd meg a bokádat. – Arckifejezéséből látom, hogy nem ezt akarja
hallani. – Ne gondolkozz – figyelmeztetem, azzal a számba veszem a golyókat. Megfordul, és a legkisebb
erőfeszítés nélkül előrehajol, hogy elém tárja végtelenül hosszú lábait és gömbölyű hátsóját. Pólóm
rácsúszik a nyakára és hosszú sörényére.

Szívesen belefeledkeznék a látványba és képzelődnék arról, mi mindent tehetek vele, de most csak arra
várok, hogy elfenekeljem és megbasszam. Fenekére helyezem a tenyeremet, élvezem a melegségét, ahogy
a bugyin keresztül simogatom.

S ez mind az enyém, csak az enyém. S lesz még melegebb is.

Féloldalt lehúzom, és egyik kezemmel ott tartom a bugyiját, hogy felfedjem szeméremajkait. Ellenállok a
kísértésnek, hogy a nyelvemmel kalandozzak végig nemiségén, különben is tele a szám. Ehelyett ujjam
végigsiklik a gáttól a csiklóig, majd vissza, mielőtt belecsusszan.

A torkom mélyéről helyeslő morgás tör fel, ahogy lassan mozgatom az ujjamat, kitágítom a nyílást. Ő
felnyög, én megkeményedek. Egy szemvillanás alatt.

Miss Steele helyesel. Ő is ezt akarja.

Az ujjammal leírok még egy utolsó kört, mielőtt visszahúzódom, és kiveszem számból a golyókat.
Gyengéden beléhelyezem az elsőt, majd a másodikat, csak a szilikonszálat hagyom kívül, hogy a
csiklójához dörzsölődjön. Nyomok még egy csókot csupasz fenekére, azzal visszahúzom a helyére a
bugyit.

– Állj fel – parancsolom, és megtartom a csípőjét, amíg biztonságban fel nem egyenesedik. – Minden
rendben?

– Igen – felel érdes hangon.

– Fordulj meg.

Tüstént engedelmeskedik.

– Milyen érzés? – kérdezem.

– Fura.

– Furán jó vagy furán rossz?

– Furán jó – feleli.

– Helyes.

Még meg kell szoknia. Van-e jobb módja, mint kinyújtózni valamiért?

– Kérek egy pohár vizet. Hozz nekem, légy szíves. Miután visszatértél, a térdemre foglak fektetni.
Gondolkodj el ezen, Anastasia.

Nem érti, de elfordul, és óvatos, bizonytalan léptekkel elhagyja a szobát. Míg távol van, előveszek egy
óvszert a fiókból. Kezdek kifogyni; fel kell tankolnom, míg a minipill hatni nem kezd. Visszaülök az ágyra,
és türelmesen várakozom.

Mire visszatér, már biztosabban mozog, és hozza a vizemet.

– Köszönöm. – Iszom egy kortyot, mielőtt leteszem a poharat az éjjeliszekrényre. Amikor felnézek,
leplezetlen vágyakozással figyel.

Látni is öröm.

– Gyere, állj ide mellém. Mint a legutóbb.

Megteszi, közben a légzése rendszertelen… nehézkes. Ember, tényleg be van indulva. Mennyire más ez,
mint amikor a legutóbb elfenekeltem.

Spannold még egy kicsit, Grey.

– Kérj meg. – Határozott a hangom.

Értetlen kifejezés suhan át az arcán.

– Kérj meg rá.

Gyerünk, Ana.

A homloka ráncba szalad.

– Kérj meg rá, Anastasia. Nem mondom többször. – Egyre élesebb a hangom.

Végül ráeszmél, mire kell kérnie, és nyomban elvörösödik.

– Fenekeljen el, uram. Kérem.

Ezek a szavak… Behunyom a szememet, és hagyom, hogy ott visszhangozzanak a fejemben. Megragadom
a kezét, és lerántom a térdemre, miközben felsőteste az ágyon landol. Míg egyik kezemmel a hátsóját
simogatom, a másikkal a füle mögé rendezem haját. Azután megragadom a tarkóján, hogy megtartsam.

– Látni akarom az arcodat, miközben elfenekellek. – Gyengéden cirógatom, s abban a tudatban simítok
végig szeméremajkain, hogy a golyók minden ütéssel mélyebbre ágyazódnak.

Kéjesen felmordul.

– Ezt most a gyönyör kedvéért tesszük, Anastasia. Az én élvezetemre és a tiédre.

Felemelem a kezemet, hogy lecsapjak ugyanerre a helyre.

– Á! – kerekedik el az ajka, és a vonásai eltorzulnak, míg oly édes fenekét cirógatom, hogy
hozzászokhasson az érzéshez. Amint ellazul, újra lecsapok. Felnyög, míg én elfojtom a reakciómat. Azután
nekilátok igazából: jobbról, balról és a combok találkozásánál. Minden ütés közt simogatom és gyúrom a
hátsóját, s közben figyelem, ahogyan bőre fenséges rózsaszínre vált a csipke alatt.

Nyögdécsel, magába fogadja a gyönyört, élvezi az új tapasztalatot.

Leállok. Látni akarom a fenekét a maga teljes rózsás dicsőségében. Kapkodás nélkül, kéjes lassúsággal
lehúzom a bugyiját, közben ujjaim végigsiklanak a combján, a térdhajlatán, a lábszárán. Behajlítja a lábát,
mire a bugyi a padlóra kerül. Vonaglik, de mozdulatlanná dermed, amint rózsaszín, fénylő bőrére fektetem
a tenyeremet. Megragadom a haját, majd újrakezdem. Eleinte gyengéden, azután az ismétlődő ütemben.

Benedvesedik; tenyeremen érzem az izgalmát.

Még erősebben markolom a haját, mire behunyt szemmel és elkerekedő ajakkal feljajdul.

Iszonyú érzéki látvány.

– Jó kislány. – Kapar a hangom, kihagy a lélegzetem.

Még néhányszor lecsapok rá a tenyeremmel, azután nem bírom tovább.

Meg kell kapnom.

Azonnal.

Megragadom a szilikonszárat, és kirántom belőle a golyókat.

Felsikolt a gyönyörtől. Átfordítom, csak annyi időre állok le, amíg lerángatom a nadrágomat, és felveszem
azt a rohadt kotont, azután odafekszem mellé. Megragadom a kezét, és a feje fölé emelem, mielőtt lassan
ráfekszem és belehatolok. Úgy nyávog, akár egy kiscica.

– Ó, bébi. – Ez valami hihetetlen.

Azt akarom, hogy szeretkezz velem, csengenek a fülemben a szavai.

Gyengéden, végtelenül gyengéden kezdek mozogni, alattam és magam körül érzem minden drága
négyzetcentijét. Megcsókolom, egyszerre lelem örömömet a szájában és a testében. Átkulcsol a lábával,
felfelé tolt csípővel fogad minden szelíd lökést, szinte rám csavarodik, mielőtt reszkető tagokkal
visszahullik.

Orgazmusa engem is átbillent.

– Ana! – kiáltom, ahogy szétáradok benne. Elengedem magam. Amint a kielégülés érzése elenyészik, még
többet akarok. Még többet belőle.

Lassan visszanyerem a lelki egyensúlyomat, ahogy száműzöm magamból a bensőmből feltörő különös
érzést. Nem olyan, mint a sötétség, mégis félelmetes. Félelmetes, mert nem értem.

Összekulcsolt ujjaink megfeszülnek, azután kinyitom a szememet, hogy szembesüljek kielégült és kimerült
tekintetével.

– Ez finom volt. – Lágyan megcsókolom.

Megjutalmaz egy álomittas mosollyal. Felkelek, betakarom, majd felkapom a padlóról a pizsamaalsómat,
és kimegyek a fürdőbe, hogy megszabaduljak a használt óvszertől. Belebújok a nadrágba, és megkeresem
az árnikakrémet.

Amikor visszatérek az ágyba, Ana kielégült mosollyal néz fel rám.

– Fordulj hasra. – Egy pillanatig azt hiszem, forgatni kezdi a szemét, de engedelmeskedik. – Imádom ezt
az árnyalatot – csodálom meg művemet. Kinyomok egy kevés krémet a kezembe, hogy lassan
beledörzsöljem a bőrébe.

– Most már elő a farbával, Grey. – Elnyom egy ásítást.

– Maga aztán tudja, hogyan kell tönkretenni egy szép pillanatot, Miss Steele.

– Megállapodtunk – erősködik.
– Hogy érzed magad?
– Átverve.
Nehéz sóhajjal leteszem a krémet az éjjeliszekrényre, majd becsusszanok a takaró alá, és átkarolom.
Csókot lehelek a fülére.
– A nő, aki világra hozott, narkós kurva volt, Anastasia. Most már aludj.
Megfeszül a karomban.
Nem moccanok. Nem vágyom együttérzésre, se szánalomra.
– Volt?
– Meghalt.
– Régen?
– Négyéves koromban. Nemigen emlékszem rá. Carrick mesélt néhány részletet. Bennem csak bizonyos
dolgok maradtak meg. Kérlek, most már aludj.
Egy idő múlva újra ellazul.
– Jó éjt, Christian. – Álmos a hangja.
– Jó éjt, Ana. – Még egyszer megcsókolom, és mélyen magamba szívom megnyugtató illatát, hogy
visszaverjem az emlékek ostromát.
– Ne szedd le az almát, csak hogy eldobáld, seggfej!

– Baszd meg, te álszent majom.

Elliot leszed egy almát, beleharap, azután felém dobja.

– Bogaram – csúfolódik.

Ne. Ne hívj így.

Ráugrok. Öklömmel püfölöm az arcát.

– Te elbaszott idióta. Ez étel, te meg elpocsékolod. Nagyapa eladja ezeket. Te disznó. Disznó. Disznó.

– ELLIOT. CHRISTIAN.

Apa lerángat Elliotról, aki gyáván meglapul a földön.

– Mi folyik itt?

– Elment az esze.

– Elliot!

– Eldobálja az almát. – Harag szorítja el a torkomat, a mellkasomat. Mindjárt szétrobbanok. – Beleharap,
azután eldobja. Engem dobál.

– Igaz ez, Elliot?

Elliot elvörösödik, ahogy apa szigorúan ránéz.

– Azt hiszem, jobb lesz, ha most velem jössz. Te szedd össze az almát, Christian. Segíthetsz a maminak
almás pitét sütni.

Mély álomból riadok, orromban illatos hajával, óvó karjaimban összekucorodott testével. Arról
álmodom, amikor a nagyapám gyümölcsösében összeverekedtem Elliottal – azokról a boldog, tomboló
időkről.
Mindjárt hét óra – egy újabb Miss Steele-lel töltött éjszaka. Még mindig fura mellette ébredni, de a jó
értelemben. Felötlik bennem, hogy felébresztem egy reggeli dugással – a testem nagyon is készen áll –, de
gyakorlatilag kómában van, és tegnap épp eleget kapott. Hagynom kell, hogy kialudja magát. Óvatosan
kimászom az ágyból, hogy ne keltsem fel, felkapok egy pólót, és összeszedem ruháit a padlóról, azzal
kivonulok a nappaliba.
– Jó reggelt, Mr. Grey. – Mrs. Jones a konyhában szorgoskodik.
– Jó reggelt, Gail. – Kinyújtózva vetek egy pillantást a színpompás hajnal utójára.
– Van néhány szennyese? – kérdezi.
– Igen. Anastasiáé.

– Akarja, hogy kimossam és kivasaljam?

– Van annyi ideje?

– Majd egy gyors mosóprogramot választok.

– Remek, köszönöm. – Átadom neki Ana ruháit. – Hogy van a nővére?

– Nagyon jól, köszönöm. Olyan gyorsan nőnek a kölykök. Nem könnyű a fiúkkal.

– Tudom.

Elmosolyodom a kérdésre, hogy kérek-e kávét.

– Kérek. A dolgozószobámban leszek. – Elnéz, közben árulkodóan mosolyog… titokzatoskodva, ahogy a
nők szoktak. Azután kisiet a konyhából, nyilván a mosókonyhába.

Valami gond van?

Oké, nálam töltött négy éve alatt ez az első hétfő – az első alkalom –, hogy egy nő alszik az ágyamban, de
mi ebben a pláne? Két személyre kérjük a reggelit, Mrs. Jones. Biztos megbirkózik ezzel.

Megrázom a fejem, és belépek a dolgozószobámba, hogy megkezdjem a munkanapot. Később is ráérek
lezuhanyozni… esetleg Anával.

Ellenőrzöm az e-mailjeimet, majd küldök egyet Andreának és Rosnak, hogy tudassam: csak délután
megyek be. Azután vetek egy pillantást Barney legfrissebb vázlataira.

GAIL KOPOG, HOGY behozza a második csésze kávét. Kiderül, hogy már negyed kilenc van.

Ilyen késő?

– Ma délelőtt nem megyek be az irodába.

– Taylor kérdezte is.

– Majd csak délután.

– Megmondom neki. Beakasztottam Miss Steele ruháit a gardróbba.

– Köszönöm. Ez gyorsan ment. Ő még alszik?

– Azt hiszem. – S újra az a kis mosoly. Felvonom a szemöldökömet, mire a mosoly szélesebbé válik, majd
elhagyja a szobát. Félreteszem a munkát. Kávéval a kezemben elindulok zuhanyozni és megborotválkozni.

ANA MÉG AKKOR IS KI VAN ütve, amikor végzek az öltözködéssel.

Rendesen kimerítetted, Grey. Méghozzá a lehető legélvezetesebb módon. Éteri az arca, mint akinek
semmi gondja a világon.

Helyes.
A fiókos szekrényből előveszem az órámat, majd hirtelen sugallatra kihúzom a felső fiókot, és zsebre
vágom az utolsó gumit.
Sosem lehet tudni.
A nappalin át visszaindulok a dolgozószobám felé.
– Még most sem kéri a reggelijét, uram?
– Majd Anával reggelizem, köszönöm.
Felveszem a telefont, és hívom Andreát. Miután váltunk néhány szót, kapcsolja Rost.
– Szóval, mikor tisztelsz meg bennünket? – kérdezi Ros szarkasztikus hangon.
– Neked is jó reggelt – felelek udvariasan. – Hogy vagy?
– Ki vagyok bukva.
– Rám?
– Igen, rád, és a nemtörődömségedre.
– Később bemegyek. Most azért hívlak, mert eldöntöttem, hogy felszámolom Woods cégét. – Korábban is
beszéltünk erről, de ő és Marco túl soká húzták az időt. Most már meg kell lennie. Megmondtam, hogy ez
lesz, ha nem javul a cég mérlege. És nem javult.
– Csak időre van szüksége…
– Nem érdekel, Ros. Kidobjuk a ballasztot.
– Biztos vagy benne?
– Nem akarok több béna kifogást. – Elég volt. Elhatároztam magam.
– Christian…
– Marco hívjon fel, elég a szarakodásból.
– Oké, oké. Ha tényleg ezt akarod… Még valami?
– Igen. Mondd meg Barney-nak, hogy a prototípus nem rossz, de vannak kételyeim az interfésszel
kapcsolatban.
– Miután kiismertem, nálam egész jól működött. Nem mintha szakértő lennék…
– Nem, valami még hiányzik belőle.

– Beszélj Barney-val.
– Ma délután találkozni akarok vele.
– Netán személyesen?
Bosszantó a szarkazmusa, de ügyet sem vetek rá, csak közlöm, hogy az egész csapatot elvárom egy közös
ötletelésre.
– Odalesz a gyönyörtől. Akkor délután látlak? – Reménykedő a hangja.
– Persze – nyugtatom meg. – Most kapcsolj vissza Andreához.
Míg várom a kapcsolást, kinézek a felhőtlen égre. Ugyanolyan a színe, mint Ana szemének.
Szirupos, Grey.
– Andrea…
Mozgás vonja el a figyelmemet. Felnézve örömmel látom meg Anát, aki az ajtóban áll, s nincs rajta más,
csak a pólóm. Hosszú, formás lábát nem láthatja senki, csak én. Gyönyörű.
– Mr. Grey – felel Andrea.
A tekintetem összeakad Anáéval. A szeme tényleg olyan, mint a nyári égbolt, éppoly meleg és hívogató.
Szent ég, egész nap sütkérezni tudnék a fényében. Mindennap.
Ne hülyülj meg, Grey.
– Törölje a délelőtti programjaimat, csak Bill hívjon fel. Kettőre bent leszek. Délután beszélek Marcóval,
erre számoljon legalább fél órát.
Szelíd mosoly játszik Ana ajkán. Azon kapom magam, hogy követem a példáját.
– Igen, uram – feleli Andrea.
– Ütemezze be Barney-t és a csapatát Marco utánra, vagy esetleg holnapra, és gondoskodjon róla, hogy
ezen a héten mindennap legyen időm találkozni Claude-dal.
– Sam beszélni kíván önnel még ma délelőtt.
– Mondja meg neki, hogy várnia kell.
– Darfúrról lenne szó.
– Ó.
– Úgy látja, hogy a segélyszállítmány kiváló lehetőség egy kis reklámra.
Szent isten. Mi mást vártam tőle?

– Nem. Nem akarom, hogy Darfúr nagy nyilvánosságot kapjon. – Hangom nyers a bosszúságtól.
– Azt mondja, a Forbes egyik újságírója beszélni szeretne erről önnel.
Hogy a francba szagolták ki?
– Beszéljen vele Sam – csattanok fel. – Elvégre ezért fizetem.
– Szeretné személyesen utasítani?
– Nem.
– Akkor majd én. Tudnom kellene még, mi lesz a szombat estével.
– Miért, mi lesz szombaton?
– A kereskedelmi kamara gálaestje.
– Most szombaton? – Támad egy ötletem.
– Igen, uram.
– Tartsa… – Anához fordulok, aki fél lábon ugrándozik, de eközben sem veszi le rólam égkék szemét. –
Mikor jössz vissza Georgiából?
– Pénteken – feleli.
– Kellene még egy jegy, viszek egy partnert – tájékoztatom Andreát.
– Egy partnert? – mekegi döbbenten Andrea.
Felsóhajtok.
– Igen, Andrea, ahogy mondom. Egy partnert. Miss Anastasia Steele fog elkísérni.
– Értem, Mr. Grey. – A hangjából ítélve elcsesztem az egész napját.
Mi a szar van ma az embereimmel?
– Ez minden. – Leteszem. – Jó reggelt, Miss Steele.
– Mr. Grey. – Megkerülöm az íróasztalt, s máris ott állok előtte, hogy megcirógassam az arcát.
– Nem akartalak felébreszteni, olyan békésen aludtál. Hogy érzed magad?
– Kipihentnek. Csak be akartam köszönni, mielőtt lezuhanyozom. – Elmosolyodik, és a tekintetében
hamisítatlan öröm csillan. Jó ilyennek látni. Mielőtt visszatérek a munkához, adok neki egy gyengéd
csókot. Hirtelen átfon a karjával, és mindkét kezével beletúr a hajamba, miközben hozzám préseli a testét.
Hűha.

Állhatatos a szája, míg végül viszonzom a csókot, melynek hevessége készületlenül ér. Ahogy egyik
kezemmel marokra fogom a fejét, a másikkal pedig csupasz, nemrég elfenekelt hátsóját, testem úgy lobban
fel, mint a száraz tapló.

– Jól áll neked a kipihentség. – Hangom elcsuklik a hirtelen vágytól. – Mit szólnál, ha együtt
zuhanyoznánk, vagy fektesselek inkább az íróasztalomra?

– Legyen az utóbbi – suttogja a szám sarkába, miközben erekciómhoz dörzsöli a szemérmét.

Ez ám a meglepetés.

Tekintete sötét és mohó a vágytól.

– Kezd rákapni az ízére, ugye, Miss Steele? Nem tud betelni vele.

– Veled nem tudok betelni.

– Nagyon helyes. – Beszéde olyan a libidómnak, mint a szirénének. Elveszítem maradék önuralmamat is:
mindent lesöprök az asztalomról – iratok, tollak, telefonok záporoznak a padlóra, de francot se érdekel.
Felemelem Anát, és az asztalra fektetem, a haja ráomlik a székemre.

– Ez kell neked, igaz, bébi? – Előkaparom a kotont, és lerántom a cipzáramat. Egyetlen gyors mozdulattal
befedem a farkamat, azután lenézek a kielégíthetetlen Miss Steele-re. – Remélem, készen állsz –
figyelmeztetem, azzal megragadom a csuklóját, és az oldalához szorítom. Egyetlen lökéssel benne is
vagyok.

– Á… Jesszusom, Ana. Teljesen kész vagy. – A pillanat törtrészéig várok, hogy megszokja a jelenlétemet,
azután a mélyére hatolok. Előre-hátra, újra és újra, keményebben és keményebben. Hátraveti a fejét, ajka
néma esdeklésre nyílik, melle ütemesen emelkedik és süllyed minden lökéssel. Rám fonja a lábát, míg én
állva furakodom belé.

Ezt akarod, bébi?

Minden lökésnél megfeszül, hozzám préselődik, és nyögdécsel, ahogy birtokba veszem. Mind magasabbra
és magasabbra repítem, amíg végül érzem, hogy összerándul körülöttem.

– Gyerünk, bébi, élvezz a kedvemért – vicsorgok összeszorított foggal, s amint sikoltozva
engedelmeskedik, belőlem is kiszippantja a mindent elsöprő orgazmust.

Bassza meg! Éppoly látványosan megyek el, mint ő, aztán ráomlok. Teste meg-megrezzen alattam az
utórengésektől.

Erre aztán nem számítottam.

– Mi a nyavalyát művelsz velem? – zihálom, ahogy ajkam végigszalad a nyakán. – Teljesen a hatalmadba
kerítesz, Ana. Mintha elvarázsolnál.

Szó szerint letepert!

Eleresztem a csuklóját, hogy felálljak, de combja megfeszül a derekamon, ujjaival a hajamba túr.

– Én vagyok elvarázsolva – suttogja. Ahogy egymásba fonódik a tekintetünk, olyan áthatóan méreget,
mintha a lelkembe látna. Látná a lelkemben gomolygó sötétséget.

Ne. Engedj el. Ez már túl sok.

Tenyerembe fogom az arcát, kapkodva megcsókolom, ám ahogy ezt teszem, agyamba tolakodik a
kellemetlen gondolat, hogy valaki mással van ugyanebben a helyzetben. Nem. Nem csinálhatja ezt senki
mással. Soha.

– Az enyém vagy. – A szavak közénk tolakodnak. – Megértetted?

– Igen, a tiéd vagyok. – Őszinte arca és teljes meggyőződése kioltja bennem az oktalan féltékenységet.

– Biztos, hogy Georgiába kell menned? – simítom félre a haját az arcából.

Bólint.

A fenébe.

Ahogy visszahúzódom, összerezzen.

– Fáj?

– Egy kicsit – feleli szégyenlős mosollyal.

– Az jó. Emlékeztet rá, mit csináltál, és kivel. – Durván, követelőzve csókolom meg.

Mert nem akarom elengedni Georgiába.

Mert senki sem tepert le… Elena óta.

S akkor is mindig a színjáték részeként.

Kinyújtom a kezemet, és ülő helyzetbe segítem. Ahogy lerángatom magamról a gumit, halkan megjegyzi:

– Mindig készenlétben…

Értetlen pillantást vetek rá, miközben felhúzom a cipzárt. Magyarázat gyanánt feltartja az üres műanyag
zacskót.

– Amíg élünk, remélünk, Anastasia, meg persze ábrándozunk, és az ábrándok néha valóra válnak. – Nem
sejtettem, hogy ilyen hamar szükségem lesz rá, ráadásul az ő kezdeményezésére, nem az enyémre.
Tűnjék bármily ártatlannak, Miss Steele, éppoly kiszámíthatatlan, mint mindig.

– Szóval ez az íróasztal… szerepelt a szexuális fantáziáidban? – kérdezi.

Jaj, szívem. Számtalanszor szexeltem már ezen az asztalon, csak mindig én kezdeményeztem, sosem az
alávetettem.

Ez egyszerűen nem így működik.
Elkomorodik, mintha olvasna a gondolataimban.
Mit mondhatnék? Veled ellentétben, Ana, nekem van múltam.
Csalódottan simítom hátra a hajamat. Ez a délelőtt sem úgy alakul, ahogy terveztem.
– Jobb, ha megyek zuhanyozni – élénkül fel. Tesz egy lépést az ajtó felé.
– Még el kell intéznem néhány hívást. Reggelizzünk együtt, miután végeztél. – Eltűnődöm, mivel
menthetném a helyzetet. – Azt hiszem, Mrs. Jones kimosta a tegnapi ruhádat. A gardróbban van.
Úgy tűnik, sikerült meglepnem és lenyűgöznöm.
– Köszönöm – feleli.
– A lehető legszívesebben.
Összeráncolja a homlokát, úgy méricskél.
– Mi az? – kérdezek rá.
– Mi a baj?
– Hogy érted?
– Hát, a szokottnál is furább vagy.
– Furának tartasz? – Ana, bébi, a fura a második természetem.
– Néha igen.
Mondd el. Mondd el, milyen régóta nem mászott rád senki.
– Nos, ezúttal is sikerült meglepnie, Miss Steele.
– Amennyiben?
– Mondjuk úgy, hogy nem számítottam ilyen kényeztetésre.
– Azért élünk, hogy szolgáljunk, Mr. Grey. – Tovább méreget.
– S milyen élvezetes ez a szolgálat. – Csak teljesen levesz a lábamról. – Nem úgy volt, hogy zuhanyozni
mész?
Legörbül a szája.
– Ö… igen, de. Nemsokára találkozunk. – Elfordul, és magamra hagy a dolgozószobában, gondolataim
útvesztőjében. Megrázom a fejemet, próbálok rendet tenni, mielőtt a földről is felszedegetem a holmimat,

hogy újra elrendezzem az íróasztalon.

Hogy a fenébe képes csak úgy beszambázni és elcsábítani? Úgy volt, hogy ebben a kapcsolatban én
irányítok. Az éjjel is ezt gondoltam, látva feltétlen lelkesedését és odaadását. Ezzel meg hogy birkózzam
meg? Teljesen ismeretlen a számomra. Megtorpanok, ahogy felveszem a telefonomat.

Mégis örömteli.

Igen.

Több, mint örömteli.

Kuncogva idézem fel magamban „örülök, hogy megismerhettelek” e-mailjét. Bassza meg, van egy nem
fogadott hívásom Billtől. Nyilván a kis légyottunk közben telefonált. Leülök az asztalhoz, visszaveszem az
irányítást a világom felett – legalább míg Ana zuhanyozik –, és visszahívom Billt. Tudni akarom, mi van
Detroittal… különben is vissza kell zökkennem.

Bill nem veszi fel, ezért hívom Andreát.

– Mr. Grey.

– Ma és holnap szabad a repülőgép?

– Legközelebb csütörtökre van lefoglalva, uram.

– Nagyszerű. Megpróbálná utolérni Billt?

– Hogyne.

Hosszas társalgást folytatok Bill-lel. Ruth remek munkát végzett, felmérte az összes detroiti ipartelepet,
ami csak szóba jöhet. Kettő felelne meg az általunk építeni kívánt gyáregység céljaira, és Bill biztos
abban, hogy Detroitban a szükséges munkaerő is rendelkezésre áll.

Elszorul a torkom.

Mégis Detroitnak kell lennie?

Homályos emlékeim vannak a helyről: iszákosok, csavargók, az utcán ordítozó drogosok; a koszfészek,
amit az otthonunknak hívtunk; és a fiatal, megtört asszony, a narkós kurva, akit maminak szólítottam, ahogy
üveges tekintettel mered a szurtos szoba áporodott levegőjébe és az örvénylő porba.

Meg ő.

Összeborzadok. Ne gondolj rá… egyikükre se.

Mégsem tudom megállni. Ana egy szóval sem említette éjszakai gyónásomat, pedig még soha senkinek
nem beszéltem a narkós kurváról. Vagy talán Ana ezért tepert le a dolgozószobámban; úgy érezte, rám fér
egy vigaszdugás.

Picsába az egésszel.

Bébi, ha felkínálod nekem a tested, én elfogadom. Amúgy meg jól elvagyok. A gondolat még alig
tudatosul bennem, máris azon töprengek, igaz-e. Azután félresöpröm nyugtalanságomat. Egy témával több,
amit megtárgyalhatok Flynn-nel, amikor majd visszatér.

Addig is, farkaséhes vagyok. Remélem, Ana kivonszolta már az édes kis seggét a zuhany alól, mert muszáj
ennem valamit.

ANA A KONYHAPULTNÁL társalog Mrs. Jonesszal, aki reggelihez terít.

– Kér valamit enni? – érdeklődik Mrs. Jones.

– Nem, köszönöm – feleli Ana.

Naná, hogy nem.

– Természetesen kér valamit enni – mordulok rájuk. – A palacsintát, szalonnát és tojást szereti, Mrs.
Jones.

– Értem, Mr. Grey. Önnek mit hozhatok, uram? – Szempillája se rebben.

– Egy omlettet, ha lehet, meg valami gyümölcsöt. Foglalj helyet. – Az egyik bárszékre mutatok. Ana szót
fogad, én pedig leülök mellé, míg Mrs. Jones elkészíti a reggelinket.

– Megvetted már a repülőjegyet? – kérdezem.

– Nem. Majd otthon rendelem meg, az interneten.

– Van rá pénzed?

– Persze – feleli, mintha ötéves lennék, közben hátraveti a haját, és bosszúsan összepréseli az ajkát.

Rosszallóan felvonom a szemöldökömet. Bármikor újra elfenekelhetlek, szívem.

– Igen, van rá pénzem – korrigál azonnal, jóval engedékenyebb hangon.

Így már jobb.

– A vállalati gépet három napig nem használjuk semmire, a rendelkezésedre áll. – Tudom, hogy úgyis
nemet mond, de legalább megpróbáltam.

A szeme döbbenten elkerekedik, majd újra változik az arckifejezése: láthatóan egyszerre sikerült
lenyűgöznöm és megbotránkoztatnom.

– Máris súlyosan visszaéltünk a céged járműparkjával. Nem akarom tovább fokozni.

– Az én cégem, az én repülőm.

Megrázza a fejét.

– Köszönöm, nagyon kedves tőled, de inkább egy menetrendszerű járattal megyek.

A legtöbb nő habozás nélkül kapna az alkalmon, hogy egy magángéppel repülhet, de a földi javak
láthatóan hidegen hagyják ezt a lányt – vagy csak nem akar az adósom lenni. Nem tudom, melyik.
Akármelyik, makacs kis teremtés.

– Ahogy kívánod – sóhajtok fel. – Fel akarsz készülni az állásinterjúkra?

– Nem.

– Helyes. – Még most sem árulja el, melyik kiadókhoz megy, csak titokzatosan mosolyog. Leshetem, hogy
kifecsegjen bármit. – Megvannak az eszközeim, Miss Steele.

– Tökéletesen tisztában vagyok vele, Mr. Grey. Követni fogja a telefonomat?

Látom, nem felejtette el.

– Ami azt illeti, zsúfolt napom lesz, úgyhogy valaki mást kell megbíznom. – Megengedek magamnak egy
önelégült vigyort.

– Ha talál erre ráérő embert, nem ártana karcsúsítani a cégét.

Milyen szájalós kedvünkben vagyunk.

– Majd írok a személyzetisnek, hogy vizsgálja felül a foglalkoztatási politikánkat. – Ezt szeretem a
legjobban: a pengeváltásainkat. Üdítően friss és szórakoztató, teljesen más, mint amihez szokva vagyok.

Mrs. Jones felszolgálja a reggelinket, én pedig elégedetten látom, ahogy Ana ráveti magát az ételre. Amint
Mrs. Jones elhagyja a konyhát, felnéz rám.

– Mi az, Anastasia?

– Tudod, végső soron mégsem árultad el, miért nem szereted, ha megérintenek.

Ne már megint!

– Így is többet tudsz, mint bárki más. – Halkan beszélek, hogy leplezzem csalódottságomat. Miért rugózik
ezen a kérdésen? Eszik még néhány falatot. – Gondolkodni fogsz az egyezségünkön, amíg távol leszel?

– Igen. – Igazat mond.

– Fogok neked hiányozni?

Grey!

A kérdésem éppúgy meglepi őt, mint engem.

– Igen – feleli egy pillanat múltán, nyílt és őszinte arccal. Gúnyos csipkelődésre számítok, ehelyett az
igazságot kapom. Amit különös módon megnyugtatónak találok.

– Nekem is hiányozni fogsz. Jobban, mint hinnéd. – A lakásom csendesebb és üresebb lesz nélküle.
Megcirógatom és megcsókolom az arcát. Édes mosollyal hálálja meg, aztán visszatér a reggelijéhez.

– Még fogat mosok, azután mennem is kell – jelenti be, amint végez.

– Kár. Azt hittem, egy kicsit tovább maradsz.

Meglepődik. Azt hitte, ki fogom rúgni?

– Már így is túl hosszú időre kisajátítottam magamnak, Mr. Grey. Nincs egy cégbirodalma, amit
irányítania kellene?

– Én is lóghatok kicsit. – Remény éled bennem. Hiszen máris töröltem az egész délelőttöt.

– Kicsit azért készülnöm kell az interjúkra. Meg át is öltöznék. – Óvatos tekintettel méreget.

– Így is csodásan nézel ki.

– Igazán köszönöm, uram – felel gördülékenyen, de arcán már ott virít az a rózsaszín árnyalat, ami éjjel a
fenekén. Mély zavarban van. Mikor tanulja már meg, hogyan kell fogadni egy bókot?

Felemelkedik, hogy a mosogatóhoz vigye a tányérját.

– Hagyd csak. Majd Mrs. Jones elintézi.

– Oké. Akkor én megyek fogat mosni.

– Használd csak nyugodtan a fogkefémet – ajánlom fel csípősen.

– Éppen ezt szándékozom tenni – vágja rá, azzal kisuhan a szobából. Ennek a nőnek mindenre van válasza.

Néhány perccel később a kistáskájával tér vissza.

– Ne felejtsd elvinni Georgiába a telefonodat, a laptopodat és a töltőket.

– Igen, uram – válaszol engedelmesen.

Jó kislány.

– Menjünk. – A lifthez vezetem, és belépek vele a fülkébe.

– Nem kell lejönnöd velem. Egyedül is megtalálom a kocsimat.

– Ez a szolgáltatás is a szobához jár – jegyzem meg ironikusan. – Így legalább a földszintig
csókolózhatunk. – Átölelem, majd pontosan ezt teszem: kiélveztem az ízét és játékos nyelvét, rendesen
elbúcsúzom tőle.

Mindketten felizgulunk és zihálunk, mire az ajtó kinyílik a mélygarázsra. Mégis elmegy. Elkísérem az
autójáig, ahol vágyakozásomra ügyet sem vetve kinyitom előtte az ajtót.

– Ég önnel, uram – suttogja, majd még egyszer megcsókol.
– Vezess óvatosan, Anastasia. És jó utat. – Becsukom az ajtaját, hátralépek, és nézem, ahogy elhajt.
Azután visszaindulok.
Bekopogok Taylor ajtaján, és közlöm, hogy tíz percen belül indulni akarok az irodába.
– Kiállok az autóval, uram.
A KOCSIBÓL hívom Welchet.
– Mr. Grey – hallom érdes hangját.
– Welch. Anastasia Steele ma vesz egy repülőjegyet, majd holnap Savannah-ba utazik. Tudni szeretném,
melyik járattal repül.
– Van állandó légitársasága?
– Attól tartok, nem tudom.
– Meglátom, mit tehetek.
Leteszem. Agyafúrt tervem kezd alakot ölteni.
– MR. GREY! – Andrea őszintén megüközik azon, hogy órákkal korábban bejöttem. A legszívesebben
megmondanám neki, hogy én is itt dolgozom, de úgy döntök, uralkodom magamon.
– Gondoltam, meglepem.
– Kávét? – csiripeli.
– Kérek.
– Tejjel vagy a nélkül?
Jó kislány.
– Tejjel. Habos tejjel.
– Értem, Mr. Grey.
– Próbálja elérni Caroline Actont. Szeretnék mielőbb beszélni vele.
– Feltétlenül.
– És kérjen egy időpontot Flynn-nél a jövő hétre. – Bólint, és leül dolgozni. Az íróasztalomnál
bekapcsolom a számítógépemet.
A beérkezett üzenetek közül az elsőt Elena küldte.

Feladó: Elena Lincoln
Tárgy: A hétvége

Dátum: 2011. május 30. 10:15
Címzett: Christian Grey

Mi folyik itt, Christian?
Anyád mondta, hogy tegnap elvittél hozzá vacsorára egy fiatal lányt.
Ez roppant érdekel. Nagyon nem vall rád.
Találtál egy új alávetettet?
Hívj.

X

ELENA LINCOLN

ESCLAVA
A Szépség Te Magad Vagy TM
Ennyi elég is. Bezárom az e-mailt, egyelőre nem törődöm vele. Olivia bekopog a kávémmal, míg Andrea
rám csörög a belső telefonon.
– Welch van a vonalban – jelenti be. – Miss Actonnak hagytam üzenetet.
– Helyes. Kapcsolja.
Olivia leteszi az asztalomra a tejes kávét, és kipirultan távozik. Próbálok ügyet sem vetni rá.
– A hölgy még nem vásárolt repülőjegyet, Mr. Grey, de nyomon követem a helyzetet, és értesítem, amint
bármi változik.
– Köszönöm.
Leteszi. Belekortyolok a kávémba, aztán hívom Rost.
ANDREA MÉG EBÉD előtt bekapcsolja Caroline Actont.
– Kedves öntől, hogy rám gondolt, Mr. Grey. Miben lehetek a szolgálatára?
– Helló, Miss Acton. A szokásosat szeretném.
– A mobil gardróbot? Esetleg megvan a színpaletta is?
– A kék és a zöld árnyalatai, hivatalos eseményekre esetleg ezüsttel. – A kereskedelmi kamara fogadása
jut eszembe. – Hűvös színek.
– Értem – felel Miss Acton a szokott lelkesedésével.
– Továbbá szatén és selyem alsónemű, hálóköntössel. Valami elegánssal.
– Igen, uram. A költségkeret?
– Nincs megszabva. Eressze szabadjára a fantáziáját. Mindenből a legjobbat akarom.
– Cipő is legyen, uram?
– Feltétlenül.
– Remek. A méretek?
– Elküldöm e-mailben. Még megvan a címe legutóbbról.
– Mikorra kéri a házhoz szállítást?
– Péntekre.

– Addigra biztosan meglesz. Küldjek fényképeket a kiválasztott termékekről?

– Kérem.

– Nagyszerű. Intézkedem.

– Köszönöm. – Leteszem, mire Andrea kapcsolja Welchet.

– Welch.

– Miss Steele a DL2610-es járattal repül Atlantába, ma este 22.25-kor.

Lejegyzem a járat és az átszállás összes részletét. Hívom Andreát, aki néhány pillanattal később meg is
jelenik, a kezében jegyzetfüzet.

– Anastasia Steele ezzel a járattal repül, Andrea. Tetesse át a jegyét első osztályra, intézze el az
utasfelvételt, és fizesse be az első osztályú váróba. És vegye meg a mellette lévő helyet, oda és vissza is.
Használja a személyes hitelkártyámat. – Andrea zavart tekintetéből azt olvasom ki, hogy szerinte elment
az eszem, de gyorsan összeszedi magát, és átveszi a jegyzeteimet.

– Intézkedem, Mr. Grey. – Tőle telhetően igyekszik profiként viselkedni, de a szemem sarkából
rajtakapom, ahogy elmosolyodik.

Ez egyedül rám tartozik, Andrea.

A DÉLUTÁNOM MEGBESZÉLÉSEKKEL telik. Marco előzetes jelentést készített a Seattle-ben található
négy nagy kiadóról. Félreteszem későbbi elolvasásra. Ő is egyetért velem Woodsszal és a cégével
kapcsolatban. Talán mocskos húzás, de az üzleti érdekek figyelembevételével az az egyetlen megoldás, ha
beolvasztjuk Woods fejlesztőrészlegét, a többit meg eladjuk. Nem lesz olcsó, de a GEH szempontjából ez
a legjobb lépés.

Késő délután sikerül letudnom egy gyors és kimerítő edzést Bastille-jal, így nyugodtan és elégedetten
térhetek haza.

A könnyű vacsora után leülök a dolgozószobámban. Az este első feladata: válaszolni Elenának, ám amint
megnyitom a fiókot, Ana levele vár. Anáé, akire egész álló nap gondoltam.

Feladó: Anastasia Steele

Tárgy: Állásinterjúk

Dátum: 2011. május 30. 18:49

Címzett: Christian Grey

Kedves Uram!
Az állásinterjúk jól mentek.
Gondoltam, érdekli.
Milyen volt a napja?

Ana
Azonnal begépelem a választ.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: Az én napom

Dátum: 2011. május 30. 19:03

Címzett: Anastasia Steele

Kedves Miss Steele!
Önnel kapcsolatban minden érdekel. Ön a legizgalmasabb teremtés, akit csak ismerek.
Örülök, hogy jól mentek az interjúi.
A ma reggel meghaladta minden várakozásomat.
Ehhez képes a délutánom merő unalom volt.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.
Hátradőlök, és megdörzsölöm az államat, amíg a választ várom.

Feladó: Anastasia Steele

Tárgy: Állásinterjúk

Dátum: 2011. május 30. 19:05

Címzett: Christian Grey



Kedves Uram!

A ma reggel számomra is kivételes volt, dacára annak, hogy a kifogástalan irodai szexet követően
felszívta magát. Ne higgye, hogy nem vettem észre.

Köszönöm a reggelit, bár ezt inkább Mrs. Jonesnak kellene megírnom.

Kérdeznék is valamit vele kapcsolatban, ha nem szívja fel magát újra.

Ana
Felszívom magam? Ez meg mi a frászt akar jelenteni? Nyilván látta, mennyire meglepődtem, amikor rám
vetette magát – ilyesmi hosszú ideje nem történt velem.
„Kifogástalan” – na, ez már tetszik.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: Ön és a kiadás?

Dátum: 2011. május 30. 19:10

Címzett: Anastasia Steele

Kedves Anastasia!
A „felszívni” igének egészen más a jelentése, amint azt bizonyára tudja, ha egyszer egy kiadóvállalatnál
kíván elhelyezkedni. Kifogástalan? Mihez képest, könyörgöm, árulja el. Az is érdekelne, mit szeretne
megtudni Mrs. Jonesról.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Feladó: Anastasia Steele

Tárgy: Ön és Mrs. Jones

Dátum: 2011. május 30. 19:17

Címzett: Christian Grey

Kedves Uram!

A nyelv szüntelenül fejlődik és változik. Nem zárkózik elefántcsonttoronyba, veteti körbe magát drága
műalkotásokkal, s tekint le Seattle-re egy helikopterleszálló magasából.

Kifogástalan, az egyéb alkalmakhoz képest, amikor – hogyan is fogalmazott? – á, igen… keféltünk. Ez a
kefélés szerény véleményem szerint kifogástalan volt, de hát ön is tudja, milyen korlátozottak a
tapasztalataim.

Mrs. Jones egyik korábbi alávetettje?

Ana
A válasza láttán először nevetnem kell, azután megdöbbenek.
Mrs. Jones? Az alávetettem?
Nincs az a pénz.
Csak nem vagy féltékeny, Ana? Ami pedig a nyelvet illeti… vigyázz a sajátodra!

Feladó: Christian Grey

Tárgy: Vigyázzon a nyelvére!

Dátum: 2011. május 30. 19:22

Címzett: Anastasia Steele

Kedves Anastasia!
Mrs. Jones megbecsült alkalmazottam, ezen túl soha nem ápoltam vele személyes jellegű kapcsolatot.
Nem alkalmazok olyanokat, akikkel valaha is szexuális kapcsolatba kerültem. Még a felvetés is
megbotránkoztat. Az egyetlen személy, akivel hajlandó lennék kivételt tenni, éppen ön – miután ragyogó
ifjú hölgyként valóban kivételes tehetsége van a tárgyaláshoz. Ugyanakkor, amennyiben továbbra is
megengedi magának ezt a hangnemet, kénytelen leszek átértékelni a kapcsolatunkat. Örülök, hogy
korlátozottak a tapasztalatai. Maradjon is így – korlátozódjon csak rám. A „kifogástalant” bóknak veszem,
bár önnél sosem lehetek biztos abban, hogy komolyan gondolja-e, vagy csak felülkerekedik magán az
ironikus énje – ahogy az lenni szokott.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc., levelezési cím: Elefántcsonttorony
Bár talán tényleg nem szerencsés ötlet, hogy Ana nekem dolgozzon.

Feladó: Anastasia Steele

Tárgy: A világ minden pénzéért se

Dátum: 2011. május 30. 19:27

Címzett: Christian Grey

Drága Mr. Grey!
Úgy vélem, érthetően kifejezésre juttattam fenntartásaimat azzal kapcsolatban, hogy az ön cégének
dolgozzam. A véleményem ezen a téren nem változott, nem változik, és soha nem is fog változni. Most
magára kell hagynom, miután Kate meghozta a kaját. Az ironikus énemmel együtt jó éjszakát kívánunk.
Amint Georgiába érek, jelentkezem.

Ana
Valami okból kissé bosszantónak találom, hogy nem dolgozna nekem. Impozánsak a tanulmányi
eredményei. Eszes, elbűvölő, mulatságos – bármelyik cég sokat profitálhat ebből. Amellett van annyira
bölcs, hogy nemet mondjon.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: Anglia összes reggeli teájáért se?

Dátum: 2011. május 30. 19:29

Címzett: Anastasia Steele

Jó éjt, Anastasia.
Biztonságos repülést kívánok neked és az ironikus énednek.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.
Félreteszem Miss Steele-lel kapcsolatos gondolataimat, hogy válaszoljak Elenának.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: A hétvége

Dátum: 2011. május 30. 19:47

Címzett: Elena Lincoln

Helló, Elena!
Anyám igazi pletykafészek. Mit is mondhatnék?
Megismerkedtem egy lánnyal. Elvittem hozzánk vacsorára.
Nem nagy ügy.
Veled mi van?
A legjobbakat:

Christian

Christian Grey Feladó: Elena Lincoln
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc. Tárgy: A hétvége

Süket duma, Christian. Dátum: 2011. május 30. 19:50
Vacsorázzunk együtt. Címzett: Christian Grey
Holnap?