E. L. James - Grey

Christian Grey Feladó: Anastasia Steele
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc. Tárgy: 2011 – A férfiak mégis rugalmasok

Köszönöm. Dátum: 2011. május 24. 18:55
Címzett: Christian Grey

Ana x

Megjutalmaz egy csókkal. Ügyet sem vetek rá, milyen félelmeket ébreszt ez bennem, csak tudatom vele,
hogy szívesen. A legjobb hangulatban indulok le a hotel edzőtermébe.

Mert küldött egy csókot…

2011. május 25., szerda

A bárpultnál ácsorgok, rendelek egy pohár Sancerre-t. Egész nap erre a percre vártam, ezért egyre
többször nézek az órámra. Olyan ez, mint egy első randi, s bizonyos értelemben az is. Még sosem vittem
vacsorázni egy jelöltet sem. Ma végigültem egy csomó unalmas tárgyalást, vettem egy céget, és kirúgtam
három embert, de semmi – még a kétszeri futás és az edzőteremben tett gyors látogatás – sem oldotta
bennem a nyugtalanságot, amivel egész nap küzdöttem. A tudatot, hogy a hatalom Anastasia Steele kezében
van. Akinek a megadására vágyom.

Remélem, nem késik. Vetek egy pillantást a bár bejárata felé… és kiszárad a torkom. Ott áll, egy
pillanatig mégsem ismerem fel. Hihetetlen: haja az egyik oldalon lágy hullámokat vetve omlik a mellére, a
másikon hátratűzve emeli ki a finom állat és karcsú nyakának ívét. Tűsarkút visel, hozzá feszes sötétlila
ruhát, ami csak hangsúlyozza ruganyosan karcsú és csábos alakját.

Hű.

Közelebb lépek, hogy fogadjam.

– Elképesztő vagy – súgom a fülébe, és arcon csókolom. Behunyt szemmel adom át magam az illatának,
ennek a mennyei aromának. – És még a ruhája is találkozik az ízlésemmel, Miss Steele. – Gyémántokkal
lenne tökéletes; muszáj lesz vennem neki egy szép fülbevalót.

Megfogom a kezét, hogy a helyünkre vezessem.

– Mit kérsz?

Amint helyet foglal, megjutalmaz egy sokatmondó mosollyal.

– Amit te iszol.

Á, milyen tanulékony.

– Még egy pohár Sancerre-t – adom le a rendelést, mielőtt becsusszanok a bokszba, vele szemben. –
Kitűnő az itteni borpince – teszem hozzá, közben még egyszer végigmérem. Némi sminket is visel, nem túl
sokat. Eszembe jut, milyen közönségesen nézett ki, amikor először beesett az irodámba. Hát, most már
minden, csak nem közönséges. Sminkkel és a megfelelő ruhában kész istennő.

Fészkelődik a helyén, rebegteti a pilláit.

– Ideges vagy? – kérdezek rá.

– Igen.

Ez az, Grey.

Előrehajolok, hogy lopva eláruljam neki: én is ideges vagyok. Úgy néz rám, mintha három fejem lenne.

Igen, bébi, én is emberből vagyok… félig-meddig.
A pincér kihozza Ana borát, meg két tányérkára való mogyorót és olívabogyót.
Ana kihúzza magát annak jeleként, hogy ideje rátérni az üzletre. Akkor csinálta ezt, amikor először
meginterjúvolt.
– Szóval, hogyan legyen? Menjünk végig egyenként a pontokon?
– Szokás szerint türelmetlen, Miss Steele.
– Jó, akkor előbb beszélgessünk kicsit az időjárásról – vág vissza.
Ó, az az okos kis szája.
Hadd főjön kicsit a levében, Grey.
Nem veszem le róla a tekintetem, miközben a számba pattintok egy olívabogyót, azután megnyalom a
mutatóujjamat. A szeme kitágul és elfelhősödik.
– Szerintem az időjárás ma a szokásosnál is unalmasabb – próbálok szórakozott közönyt színlelni.
– Az ott egy önelégült mosoly az arcán, Mr. Grey?
– Úgy bizony, Miss Steele.
Beharapott ajakkal fojtja el mosolyát.
– Nyilván tudod, hogy ez a szerződés sosem állna meg a bíróság előtt.
– Ezzel tökéletesen tisztában vagyok, Miss Steele.
– És mikor akartad elmondani?
Mi? Nem gondoltam, hogy szükség lenne rá… hiszen magadtól is rájöttél.
– Úgy gondolod, kierőszakolnék valamit, amit nem akarsz, azután úgy tennék, mintha meglenne rá a
jogalapom?
– Úgy valahogy.
Hűha.
– Nem tartasz valami sokra, igaz?
– Még nem válaszoltál a kérdésre.
– Nem az számít, mennyire hivatalos, Anastasia. Egyszerűen tisztázni akarom, mit várok tőled, s te mit
várhatsz éntőlem. Ha nem tetszik, ne írd alá. Ha aláírod, és úgy döntesz, mégsem tetszik, van benne épp
elég kiskapu, hogy felbonthasd. S még ha megállna is a bíróságon, gondolod, hogy beperelnélek?

Mégis, minek néz engem?

Kifürkészhetetlen kék szemével az arcomat kémleli.

Meg kell értetnem vele, hogy ez a szerződés nem a jogról, hanem a bizalomról szól.

Azt akarom, hogy bízz bennem, Ana.

Miközben kortyol a borából, máris belekezdek a magyarázatba.

– Az ilyen kapcsolatok őszinteségre és bizalomra épülnek. Ha nem bízol bennem – ha nem bízol annyira,
hogy tudd, mennyire vonzódom hozzád, milyen messzire juthatunk együtt, és mennyi mindent adhatok
neked –, vagy ha nem tudsz őszinte lenni velem, akkor ennek az egésznek tényleg semmi értelme.

Az állát dörgöli, miközben belegondol.

– A helyzet rendkívül egyszerű, Anastasia. Bízol bennem, vagy sem?

Ha tényleg ilyen kevésre tart, talán jobb is, ha nem kezdünk bele.

Gyomrom görcsbe feszül az idegességtől.

– Ugyanezt a kört megfutottad a másik tizenöttel is?

– Nem. – Miért bújik ki a válasz alól?

– Miért nem? – kérdez rá.

– Mert mindnyájan alávetettek voltak. Pontosan tudták, mit várnak a velem folytatott kapcsolattól, és nagy
vonalakban azt is, mit várok én. Velük nem kellett mást tennem, mint elvégezni a rugalmas korlátok
finomhangolását.

– Valami boltból rendeled őket? Alávetettek és Egyéb Szexuális Segédeszközök? – Ahogy játékosan
felvonja a szemöldökét, hangosan felnevetek. A feszültség úgy tűnik el bennem, mint nyúl a cilinderben.

– Nem egészen. – Száraz a hangom.

– Akkor? – Mindenre kíváncsi, de nem akarok újra Elenáról beszélni. Amikor a legutóbb szóba került,
szinte megfagyott a levegő.

– Tényleg erről akarsz beszélni? Ne térjünk rá inkább a mocskos kis részletekre? A kérdéseidre?

A homlokát ráncolja.

– Éhes vagy? – kérdezem.

Gyanakodva méregeti az olívabogyót.

– Nem.

– Ettél már ma?

Habozik.

Basszus.

– Nem – feleli. Igyekszem nem felbőszülni a beismerésen.

– Muszáj enned, Anastasia. Vacsorázhatunk itt, vagy a lakosztályomban is. Melyiket szeretnéd?

Erre sosem harap rá.

– Szerintem maradjunk inkább szem előtt, semleges terepen.

Ahogy vártam – okos döntés, Miss Steele.

– Gondolod, hogy ez itt megállítana? – Fojtott a hangom.

Nagyot nyel.

– Csak remélem.

Ne gyötörd tovább, Grey.

– Gyere, lefoglaltam egy különtermet. Közönség nélkül. – Felállok, a kezemet nyújtom.

Elfogadja?

Tekintete arcomról a kezemre rebben.

– Hozd a borodat – parancsolok rá. Felveszi a poharát, és engedelmesen a tenyeremre fekteti kezét.

Ahogy távozunk a bárból, észreveszem a többi vendég elismerő pillantását, sőt – egy jóvágású, sportos
külsejű fickó részéről – a partnerem iránti leplezetlen vágyakozást. Ilyesmivel még sosem volt dolgom…
s nem hinném, hogy tetszene.

Odafent a félemeleten a főpincér által küldött egyenruhás host bevezet minket a különterembe. Miss
Steele-en kívül mintha az egész világ megszűnne a számára, de amint küldök felé egy megsemmisítő
pillantást, sietve visszavonul a szertelenül díszes étkezőből. Egy idősebb pincér leülteti Anát,
asztalkendőt terít az ölére.

– Már rendeltem. Remélem, nem bánod.

– Nem, dehogy. – Kimért eleganciával bólint.

– Jó tudni, hogy ilyen engedelmes is tudsz lenni – mosolygok. – Szóval, hol tartottunk?

– A mocskos kis részleteknél. – A feladatra összpontosít, de előtte iszik egy nagy kortyot, s ettől egészen
kipirul. Össze kell szednie a bátorságát. Nekem pedig ügyelnem kell, mennyit iszik, hiszen autóval jött.

Persze itt is töltheti az éjszakát… akkor legalább kihámozhatom ebből az igéző ruhából.

Koncentrálni próbálok, visszatérni az aktuális üzletre: Ana kérdéseire. Zakóm belső zsebéből
előhalászom az e-mailjét, mire azonnal kihúzza magát, és várakozó pillantást vet rám. Nem győzöm
leplezni, milyen mókásnak találom az igyekezetét.

– Kettes cikkely. Egyetértek. Ez mindkettőnk érdekeit szolgálja. Átfogalmazom.

Iszik egy újabb kortyot.

– Ami az egészségi állapotomat illeti. Nos, valamennyi korábbi szexuális partneremtől megköveteltem a
vérvizsgálatot, míg én magam félévente eljárok teljes állapotfelmérésre. Minden aktuális eredményem
negatív. Soha nem használtam drogokat, sőt ha már itt tartunk, minden eszközömmel küzdök a drogok
ellen. Egyetlen alkalmazottam esetében sem tűröm el a droghasználatot, és a szúrópróbaszerűen
végrehajtott drogtesztekhez is ragaszkodom.

Ami azt illeti, ma éppen azért kellett kirúgnom valakit, mert elbukott a drogteszten.

Megdöbben, de kíméletlenül folytatom.

– Soha életemben nem kaptam vérátömlesztést. Ezzel megválaszoltam a kérdést?

Bólint.

– A következő pont, amiről már beszéltünk. Bármikor elmehetsz, Anastasia, nem foglak visszatartani.
Viszont ha így döntesz, örökre vége. Csak hogy tudd.

Nincs. Második. Esély. Soha.

– Oké – bólint, noha a legkevésbé sem magabiztosan.

Mindketten elhallgatunk, amikor a pincér megjelenik az előétellel. Egy pillanatra belegondolok, hogy az
irodámban is tarthattuk volna ezt a megbeszélést, azután nevetségesnek nyilvánítom a felvetést. Ostobaság
lenne keverni az üzletet az élvezettel. Mindig különválasztom a munkát és a magánéletet – ez az egyik
aranyszabály, ami alól az egyetlen kivétel az Elenával fenntartott kapcsolatom… de hát mégiscsak ő
segített beindítani az üzletemet.

– Remélem, szereted az osztrigát – jegyzem meg, mialatt a pincér távozik.

– Még sosem ettem.

– Igazán? Remek. Nem kell mást tenned, csak megbillented és lenyeled. Szerintem boldogulni fogsz. –
Meredten nézem a száját, és visszaemlékszem rá, milyen jól tud nyelni. Mintegy varázsütésre elvörösödik.
Citromlevet préselek a kagylóra, és a szám felé billentem. – Mm, fenséges. A tenger zamata. –
Elvigyorodok, ahogy megigézve figyel. – Rajta – biztatom abban a tudatban, hogy nem szokott meghátrálni
a kihívások elől.

– Nem is kell megrágni?

– Nem, Anastasia, nem. – Próbálok nem gondolni rá, ahogyan a legkedvesebb testrészemet rágcsálja.

Fogai belevájnak puha alsó ajkába, hogy hátrahagyják lenyomatukat.

Ne már. A látványtól feléled a testem, kényelmetlenül fészkelődni kezdek. Osztrigáért nyúl, ráfacsarja a
citromot, majd hátrahajtja a fejét, és szélesre nyitja a száját. Ahogyan ajka közé billenti az osztrigát, egész
testem megfeszül.

– Nos? – kérdezem karcos hangom.

– Veszek még egyet – feleli bátortalan mosollyal.

– Jó kislány.

Megkérdezi, szántszándékkal választottam-e az osztrigát, ami köztudomásúan vágyfokozó. Meglepődik,
amikor azt hallja, hogy egyszerűen ez volt az étlap tetején.

– A közeledben nincs szükség semmilyen vágyfokozóra – teszem hozzá.

Úgy ám, itt helyben meg tudnálak kefélni.

Viselkedj, Grey. Térjünk csak vissza a tárgyhoz.

– Hol is tartottunk? – Újra az e-mailjére és az általa kiemelt kérdésekre koncentrálok. – Kilences cikkely:
engedelmeskedj nekem mindenben. Igen, ezt akarom. – Ez fontos a számomra. Tudnom kell, hogy biztos
pont, és hajlandó értem bármire. – Ezt meg kell tenned, Anastasia. Gondolj rá úgy, mint egy szerepjátékra.

– Félek tőle, hogy bántani fogsz.

– Hogyan?

– Fizikailag.

– Tényleg azt hiszed, hogy megtenném? Túlmennék azon a határon, amiben megállapodunk?

– Azt mondtad, egyszer már bántottál valakit.

– Igaz, de az még régen történt.

– Hogyan?

– Felfüggesztettem a játszószoba mennyezetére. Ha jól emlékszem, ez is szóba került. A felfüggesztés…
erre vannak a karabinerek a játszószobában. Az történt, hogy az egyik kötél túl feszes lett.

Szörnyülködve tartja fel a kezét, mint aki nem bírja tovább hallgatni.

Túl sok egyszerre.

– Nem akarom tudni. A lényeg, hogy engem nem fogsz felfüggeszteni, igaz?

– Nem, ha tényleg nem akarod. Lehet ez is rögzített korlát.

– Oké. – Megkönnyebbülten fújja ki a levegőt.

Lépj tovább, Grey.

– Szóval, az engedelmesség. Szerinted képes vagy rá?

Rám mered hatalmas szemével, amivel lelát egészen lelkem legsötétebb mélyéig, s hirtelen nem tudom,
mit fog válaszolni.

Lehet, hogy itt vége.

– Megpróbálhatom – feleli alig hallhatóan.

Most rajtam a sor, hogy fellélegezzem. Még játékban vagyok.

– Helyes. Akkor jöjjenek a feltételek. – Tizenegyes cikkely. – Három helyett egy hónap szóba se kerülhet,
főként, ha minden hónapban ki akarsz venni egy hétvégét. – Ennyi idő alatt semmire se mennénk. Ki kell
tanítanom, és különben sem akarok távol lenni tőle. Meg is mondom. Talán juthatunk valamilyen
kompromisszumra, ahogy ő javasolta. – Mi lenne, ha minden hónapban egy hétvégi napot távol lehetnél,
de cserében kapnék egy hétköznap estét ugyanazon a héten?

Figyelem, ahogyan a lehetőséget mérlegeli.

– Oké – felel végül komoly arccal.

Helyes.

– S kérlek, próbáljuk meg három hónapig. Ha nem jön be, úgyis bármikor kiszállhatsz.

– Három hónapig – mondja utánam. Ezzel beleegyezik? Én mindenesetre igennek veszem.

Jó. Jöhet a lényeg.

– A „birtoklás” csak egy kifejezés, ami az engedelmesség elvére mutat. Azért van, hogy elfogadd a
helyzetedet. Meg kell értened, hogy amint átléped a küszöbömet mint az alávetettem, azt csinálhatok veled,
amit csak akarok. El kell ezt fogadnod, méghozzá önszántadból. Ezért mindennél fontosabb a bizalom.
Bármikor megkefélhetlek, amikor, ahogyan és ahol csak akarom. Fegyelmezni foglak, mert biztosan
elkövetsz majd hibákat, és megtanítalak rá, hogyan tegyél a kedvemre – mondom.

– Azt is tudom, hogy még sosem csináltál ilyet. Eleinte majd kis lépésekkel haladunk, mindenben segítek.
Kipróbálunk egy sor különböző szituációt. Azt akarom, hogy bízz bennem, de tudom, hogy ki kell
érdemelnem a bizalmad, és meg is teszem. Ami a fegyelmezést illeti, az is arra van, hogy segítsen
elfogadni a helyzetedet. Azt, hogy bármit tehetek veled.

Szép beszéd, Grey.

Hátradől – nyilván túl sok neki.

– Tudsz követni? – kérdezem gyengéd hangon. A pincér lopódzik a terembe, majd miután kurtán biccentek
felé, leszedi az asztalt.
– Kérsz még egy kis bort? – tudakolom.
– Vezetnem kell.
Helyes válasz.
– Akkor egy kis vizet?
Bólint.
– Szénsavas vagy szénsavmentes?
– Szénsavas, ha lehet.
A pincér távozik a tányérjainkkal.
– Nagyon hallgatsz. – Még egy szót sem szólt.
– Beszélsz te kettőnk helyett is – vágja rá.
Szép hárítás, Miss Steele.
Jöjjön a lista következő pontja, a tizenötös cikkely. Veszek egy nagy levegőt.
– Fegyelem. Gyönyör és kín között nagyon vékony a mezsgye, Anastasia. Mint egyazon érme két oldala,
nem létezhetnek egymás nélkül. Megmutatom neked, milyen élvezetes tud lenni a fájdalom. Most még nem
hiszed, de erre gondolok, amikor bizalomról beszélek. Lesz majd fájdalom, de semmi olyan, amit ne
tudnál kezelni. – Ezt nem győzöm hangsúlyozni. – A lényeg ismételten a bizalom. Bízol bennem, Ana?
– Igen – felel azonnal. Válasza kibillent az egyensúlyomból; teljességgel váratlan.
Megint.
Máris kiérdemeltem a bizalmát?
– Akkor a többi csak részletkérdés. – Dagadozom a büszkeségtől.
– Az ördög a részletekben lakozik.
Jól mondja. Koncentrálj, Grey.
– Oké, beszéljük meg őket.
A pincér visszatér az első fogással.
– Remélem, szereted a halat – jegyzem meg, ahogy elénk helyezi a tányérokat. A fekete tőkehal fenséges
látvány. Ana eszik egy falatot.

Végre!
– A szabályok – folytatom. – Vegyük őket sorra. Az étkezésen áll vagy bukik minden?
– Igen.
– Legalább azt kimondhatjuk, hogy naponta háromszor eszel?
– Nem.
Elfojtok egy bosszús sóhajt, de nem adom fel.
– Tudnom kell, hogy nem vagy éhes.
A homlokát ráncolja.
– Hát bízz bennem.
– Talált, süllyed – mormolom magam elé. Ebben a csatában én nem győzhetek. – Feladom, annyit eszel és
alszol, amennyit akarsz.
Apró, megkönnyebbült mosoly játszik az ajkán.
– Miért nem nézhetek rád? – kérdezi.
– Egy dominánssal már csak ilyen. Jobb, ha megszokod.
Tovább ráncolja a homlokát, ezúttal az arckifejezése is fájdalmas.
– És miért nem érinthetlek meg?
– Mert nem lehet.
Állítsd le, Grey.
– Mrs. Robinson miatt?
Mi?
– Miért gondolod ezt? Azt hiszed, maradandó traumát okozott nekem?
Bólint.
– Nem, Anastasia. Nem miatta van. Hallaná csak ezt a szarságot, kapnék tőle.
– Szóval semmi köze hozzá. – Zavartnak tűnik.
– Semmi.
Nem bírom elviselni, ha megérintenek. Hidd el, bébi, nem akarod tudni, hogy miért.

– S azt sem akarom, hogy magadhoz nyúlj – teszem hozzá.
– Csak merő kíváncsiságból: miért?
– Mert magamnak akarok minden gyönyört.
Most is erre vágyom. Itt helyben megbasznám, csak hogy lássam, képes-e csendben lenni. Igazán
csendben, miközben tudja, hogy a hotel személyzete és vendégköre hallótávolságon belül van. Elvégre
ezért béreltem ki ezt a helyet.
Kinyitja száját, mintha mondana valamit, azután becsukja, és inkább elvesz egy falatot a szinte érintetlen
ételből.
– Jó sok gondolkodnivalót adtam, igaz? – Összehajtom, és a belső zsebembe teszem az e-mailjét.
– Igen.
– Akkor most menjünk át a rugalmas korlátokon?
– Ne a vacsoránál.
– Kényes a gyomrod?
– Valami olyasmi.
– Nem mintha túl sokat ettél volna…
– Épp eleget.
Kezd már uncsi lenni.
– Három osztriga, négy falat tőkehal, egy spárga, semmi burgonya, semmi mogyoró és semmi olívabogyó,
miközben egész nap nem ettél. Azt mondtad, bízhatom benned.
Kikerekedik a szeme.
Bizony, Ana. Számolom.
– Kérlek, Christian. Nem mindennap kell ilyenekről társalognom.
– Azt akarom, hogy egészséges és fitt legyél, Anastasia. – Hajthatatlan vagyok.
– Tudom.
– És e pillanatban másra se vágyom, csak hogy kihámozzalak abból a ruhából.
– Nem hinném, hogy jó ötlet lenne – suttogja. – Még ki se hozták a desszertet.
– Desszertre vágysz? Miközben a főételt sem etted meg?

– Igen.

– Lehetnél te a desszert.

– Nem biztos, hogy elég édes vagyok.

– Fenségesen édes vagy, Anastasia, nekem elhiheted.

– Nem túl tisztességes, Christian, ahogy fegyverként használod a szexet. – Lenéz az ölére, halk hangjába
érezhető melankólia vegyül. Végül felnéz, átható tekintetével a székhez szegez, kéklő szeme
nyugtalanító… és vadító.

– Igazad van – ismerem el –, de mindenki azzal harcol, amivel tud. Ez nem változtat azon, mennyire
kívánlak. Itt. Most. – Meg is tehetnénk. Tudom, hogy te is szeretnéd, Ana. Hallom, hogyan veszed a
levegőt. – Szeretnék kipróbálni valamit. – Tényleg érdekelne, csendben tud-e maradni, képes-e
megbirkózni a lelepleződéstől való félelemmel.

Tovább ráncolja a homlokát, teljesen összezavarom.

– Látod, ha az alávetettem vagy, nem kell ilyeneken agyalnod. Minden sokkal egyszerűbbé válik. Ez a sok
döntés, ez a sok nyugtalanító gondolat mind a múlté lesz. „Helyes dolog ez? Engedjem megtörténni? Itt és
most?” Többé nem kell aggódnod az ilyen részletek miatt, megteszem helyetted én, a dominánsod. És
tudom, hogy te is akarod, Anastasia.

Hátraveti a haját, és a ráncok még élesebben vájnak a homlokába. Megnyalja az ajkát.

Ó, igen. Ő is akarja.

– Tudom, mert a tested elárul. Összeszorítod a combodat, kipirulsz, szaporábban veszed a levegőt.

– Honnét tudsz a combomról? – kérdezi a döbbenettől éles hangon.

– Éreztem, ahogy megmozdult az asztalterítő, és sokévnyi tapasztalat alapján erre következtettem. Igazam
van?

Egy hosszú pillanatig hallgat, aztán elfordítja a tekintetét.

– Még nem végeztem a tőkehallal – válaszol kitérően, közben tovább pironkodik.

– A tőkehalat választod helyettem?

Találkozik a tekintetünk. Kitágul a szeme, pupillája sötét és óriási.

– Azt hittem, jobban szereted, ha letakarítom a tányért.

– E pillanatban, Miss Steele, francot se érdekel a vacsora.

– Nem játszol tisztességesen, Christian.

– Tudom. Sosem játszottam.

Meredt pillantással vívjuk az akarat harcát, miközben a szexuális feszültség kezd elviselhetetlenné válni.

Kérlek… nem tennéd legalább egyszer azt, amit mondok? A tekintetemmel próbálok neki parancsolni, de
az övében csak megvillan az érzéki engedetlenség, míg az ajka apró mosolyra ível. Fogva tartja a
pillantásomat, miközben felvesz egy spárgát, és lassan leharapja a végét.

Mi a francot csinál?

Iszonyú lassan ajka közé veszi a spárgát, és szopogatni kezdi.

Bassza meg!

Incselkedik velem – ami veszedelmes taktika, s csak arra jó, hogy itt az asztalon dugjam meg.

Játsszon csak a tűzzel, Miss Steele.

Megigézetten nézem, minden pillanattal egyre keményebb leszek.

– Mi művelsz, Anastasia?

– Csak megeszem a spárgát – feleli alattomos mosollyal.

– Szerintem maga játszadozik velem, Miss Steele.

– Én csak befalom, amit elém tesznek, Mr. Grey. – Ajka tunyán szélesebbre húzódik, közben a hőség
lüktetni kezd közöttünk. Szerintem nem is sejti, milyen átkozottul izgató… Már készülök ledönteni az
asztalra, amikor a pincér kopog, és belép.

A rohadt életbe.

Hagyom, hogy elvigye a tányérokat, mielőtt visszafordulok Miss Steele felé. Aki közben újra a homlokát
ráncolja, és az ujjaival babrál.

A francba.

– Mit szólnál valami desszerthez? – kérdem.

– Nem, köszönöm. Szerintem ideje indulni. – Tovább mered a kezére.

– Indulni? – El akar menni?

A pincér sietve távozik a tányérokkal.

– Igen. – Ana hangja eltökélten cseng. Feláll, távozni készül. Gépiesen követem a példáját. – Holnap
mindketten részt veszünk egy diplomaosztón – emlékeztet.

Ez nagyon nem a tervek szerint alakul.

– Nem akarom, hogy elmenj – mondom ki a nyilvánvalót.

– Kérlek, muszáj – erősködik.

– Miért?

– Mert rengeteg mindent át kell gondolnom, amihez egyedül kell lennem. – Tekintetével könyörög, hogy
engedjem el.

De amikor olyan messzire jutottunk a tárgyalással! Kompromisszumokat kötöttünk, amik még működhetnek
is. Működniük kell.

– Rávehetnélek, hogy maradj… – Tudom, hogy képes lennék itt helyben elcsábítani.

– Igen, könnyen megtehetnéd, de nem akarom.

Ennek már lőttek – túl hamar kijátszottam az adut. Nem gondoltam, hogy így végződik ez az éjszaka.
Csalódottan beletúrok a hajamba.

– Tudod, amikor fejest ugrottál az irodámba, és kifaggattál, mást se hallottam, csak hogy „Igen, uram”,
meg „Nem, uram”. Azt gondoltam, ilyen egy igazi alávetett, de hogy őszinte legyek, Anastasia, nem biztos,
hogy van egyetlen engedelmes porcikád is. – Megteszem a néhány lépésnyi távot, ami elválaszt minket.
Lenézek az eltökéltségtől csillogó szempárba.

– Talán igazad van – súgja.

Nem. Nem. Nem akarom, hogy igazam legyen.

– Esélyt akarok adni magunknak, hogy kiderüljön. – Hüvelykemmel cirógatom az arcát és puha alsó ajkát.
– Nekem másként nem megy, Anastasia. Ez vagyok én.

– Tudom.

Lehajtom fejemet, míg ajkam az övé felett lebeg, s csak várom, mikor emeli fel hozzám a száját, és hunyja
be a szemét. Gyors, szemérmes csókot akarok váltani, ám ahogy ajkunk összeér, rám tapad, ujjai
görcsösen megragadják a hajamat, nyelve a számba tolakszik. Megtámasztom a derekát, úgy préselem
magamhoz, s ahogy elmerülök benne, buzgalmam az övét tükrözi.

Jesszusom, mennyire kívánom.

– Nem győzhetlek meg, hogy maradj? – suttogom a szája sarkába, amint a testem reagál, és
megkeményedik a vágytól.

– Nem.

– Maradj velem éjszakára.

– Hogy hozzád se érjek? Inkább nem.

A rohadt életbe! A sötétség elburjánzik bennem, de ügyet se vetek rá.

– Lehetetlen teremtés vagy. – Hátrahúzódom, hogy lássam feszült, komor arcát. – Miért érzem úgy, mintha
búcsúzkodnánk?

– Mert most elmegyek.

– Egészen másként képzeltem, te is tudod.

– Végig kell ezt gondolnom, Christian. Nem tudom, képes vagyok-e egy olyan kapcsolatra, amilyet te
akarsz.

Lehunyom a szememet, és a homlokához préselem az enyémet.

Mire számítottál, Grey? Neki nem megy zsigerből.

Veszek egy nagy levegőt, és megcsókolom a homlokát, azután a hajába fúrom az orromat, hogy
belélegezzem édes őszi illatát, amit megőrizhetek az emlékeimben.

Ennyi. Elég.

Hátralépek, hogy eleresszem.

– Ahogy óhajtja, Miss Steele. Lekísérem az előtérbe. – Felé nyújtom a kezemet, alighanem utoljára.
Meglep, milyen gyötrelmes a gondolat is. Kézen fogva, néma csendben indulunk a recepció felé.

– Megvan a parkolócédulád? – kérdem, amint leérünk. Higgadt és összeszedett a hangom, de a belsőm egy
merő görcs.

Kis táskájából előhalássza a jegyet, amit odanyújtok az ajtónállónak.

– Köszönöm a vacsorát – mondja.

– Szívesen, mint mindig, Miss Steele.

Nem lehet így vége. Meg kell mutatnom – megmutatnom, mit jelent ez; mi mindent csinálhatunk együtt; mit
tehetek vele a játszószobámban. Akkor majd megérti. Talán ez az egyetlen módja, hogy megmentsem az
egyezséget. Sietve felé fordulok.

– A hétvégén Seattle-be költözöl. Ha úgy döntesz, vasárnap láthatlak?

– Meglátjuk. Talán.

Ez még nem elutasítás.

Észreveszem, milyen libabőrös a karja.

– Hűvös van idekint. Nincs kabátod?

– Nincs.

Erre a nőre oda kell figyelni. Leveszem a zakómat.

– Tessék. Nem akarom, hogy megfázz. – A vállára terítem, ő pedig szorosan összevonja magán, behunyja
a szemét, és vesz egy nagy levegőt.

Vonzódik az illatomhoz? Mint én az övéhez?

Talán még nincs veszve minden?

A parkolófiú megjelenik egy viharvert VW Bogárral.

Ez meg mi az ördög?

– Te ezzel jársz? – Öregebb lehet a nagyapámnál. Jesszusom! A fiú átadja a kulcsot, cserében bőkezű
borravalót kap. Megérdemli a veszélyességi pótlékot.

– Tud ez egyáltalán menni? – Haragos pillantást vetek Anára. Hogyan érezheti biztonságban magát egy
ilyen tragacsban?

– Persze.

– Kibírja Seattle-ig?

– Még szép, hogy kibírja.

– Biztonságos?

– Igen. – Próbál megnyugtatni. – Oké, vénséges vén, de az enyém, és jól bírja magát. A nevelőapámtól
kaptam.

Amikor felvetem, hogy nem muszáj ezzel járnia, rádöbben, mit kínálok, és nyomban megváltozik az
arckifejezése.

Haragszik.

– Nem veszel nekem semmilyen kocsit – jelenti ki.

– Meglátjuk – mormolom, és próbálok nyugodt maradni. Kinyitom a vezető felőli ajtót, s míg beszáll,
azon tűnődnöm, hogy talán Taylornak kellene hazavinnie. Vagy mégse. Elfelejtettem, hogy ma este
kimenője van.

Miután becsapja az ajtót, letekeri az ablakot… fájdalmas lassúsággal.

Az ég szerelmére!

– Vigyázz magadra – mordulok fel.

– Ég veled, Christian. – Elcsuklik a hangja, mintha a könnyeivel küszködne.

Ne már! A bosszúság és a biztonsága felett érzett aggodalom azonnal átadja helyét a tehetetlenségnek,

amint pufogó motorral elindul.
Nem tudom, látjuk-e még egymást.
Állok az utcán, mint egy hülye kis taknyos, amíg a lámpái bele nem vesznek az éjszakába.
A picsába. Hol rontottam el?
Visszaoldalgok a hotelbe, ahol célba veszem a bárt, és rendelek egy palack Sancerre-t. Magammal viszem
a szobámba. Laptopom nyitva fekszik az asztalon. Mielőtt kibontanám a bort, leülök, és írok egy e-mailt.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: A ma este

Dátum: 2011. május 25. 22:01

Címzett: Anastasia Steele

Nem értem, miért rohantál el így. Őszintén remélem, hogy minden kérdésedre kielégítően válaszoltam.
Tudom, hogy sok mindent át kell gondolnod, és bízom benne, hogy komolyan megfontolod az ajánlatomat.
Tényleg szeretném, ha ez működne. Majd kis lépésekkel haladunk.
Csak bízz bennem.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.
Vetek egy pillantást az órámra. Legalább húsz percbe telik, amíg hazaér – azzal a pléhkasznival talán
többe is. Írok Taylornak.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: Audi A3

Dátum: 2011. május 25. 22:04

Címzett: J B Taylor

Holnapra szükségem van arra az Audira.
Kösz.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.
Kinyitom a Sancerre-t, és töltök magamnak, majd felütöm a könyvet, és olvasni kezdek, de nem megy az
összpontosítás. Tekintetem minden pillanatban a kijelző felé rebben. Mikor válaszol már?
Ahogy telnek a percek, úgy fokozódik a nyugtalanságom. Miért nem ír már vissza?
Tizenegy órakor üzenek neki.
Biztonságban hazaértél?

Semmi válasz. Talán egyből lefeküdt. Éjfél előtt küldök neki még egy e-mailt.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: A ma este

Dátum: 2011. május 25. 23:58

Címzett: Anastasia Steele

Remélem, hazaértél azzal a tragaccsal.
Csak annyit írj, hogy minden rendben.

Christian Grey

Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Holnap diplomaosztó – ott majd kiderül, ha lapátra tett. Ezzel a nyomasztó gondolattal vetkőzöm le és
bújok ágyba, hogy a plafonra meredjek.

Ezt rendesen elkúrtad, Grey.

2011. május 26., csütörtök

A mami elment. Néha el szokott menni.

Csak én vagyok. Én, az autóim, meg a takaróm.

Amikor hazajön, a kanapén alszik. A kanapé barna és ragadós. Fáradt. Én takarom be.

Amikor hazajön, néha hoz ennivalót. Szeretem az olyan napokat. Van kenyér és vaj. Néha makaróni és sajt.
Az a kedvencem.

Ma elment. Az autóimmal játszom. Gyorsan mennek a padlón. A mami elment, de vissza fog jönni. Vissza
fog jönni. De mikor?

Már sötét van, és a mami nem jön. Elérem a kapcsolót, ha felállok a székre.

Fel. Le. Fel. Le. Fel. Le.

Világos. Sötét. Világos. Sötét. Világos.

Éhes vagyok. Sajtot eszem. Van sajt a hűtőben. Kék szőr borítja.

Mikor jön haza a mami?

Néha vele jön haza. Utálom. Elbújok, amikor itt van. A legkedvesebb helyem a mami szekrénye.
Mamiillata van. Boldogmami-illata.

Mikor jön haza a mami?

Hideg az ágyam. És éhes vagyok. Itt a takaróm és az autóim, de nincs a mami. Mikor jön haza a mami?

Felriadok.
Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg.

Gyűlölöm az álmaimat. Sötét emlékek kísértenek, olyan idők torz képei, amelyeket el akarok feledni. A
szívem zakatol, egész testem verítékben fürdik, a legrosszabb mégis az, hogy meg kell birkóznom a
rémálmok nyomán hullámokban rám törő pánikrohammal.

A lidércnyomások mostanában gyakoribbak és elevenebbek. Nem tudom, mitől. Rohadjon meg Flynn,
amiért csak jövő héten jön haza. Mindkét kezemmel beletúrok a hajamba, közben vetek egy pillantást az
órára. 5:38. A pirkadat első fényei átszivárognak a függönyön. Lassan ideje felkelni.

Fuss egy jót, Grey.

ANÁTÓL MÉG MINDIG nincs válasz – sem SMS, sem e-mail. Ahogy a lábam az aszfalton dobog, egyre
nyugtalanabb vagyok.

Hagyd annyiban, Grey.

Csak hagyd annyiban, oké?

Tudom, hogy a diplomaosztón úgyis találkozunk.

Mégsem hagyhatom annyiban.

Mielőtt lezuhanyoznék, küldök neki még egy üzenetet.

Hívj.

Muszáj tudnom, hogy egyben van.

REGGELI UTÁN MÉG MINDIG semmi hír Anáról. Ki kell vernem a fejemből, ezért órákon át
csiszolgatom a beszédemet. A mai diplomaosztón méltatni fogom az ökológiai tanszék kivételes munkáját,
és a fejlődést, amit a fejlődő országokban, a talajminőség javítása érdekében, a GEH-val közösen végzett.

Személyes küldetésének tekinti, hogy ellássa élelemmel a szegényeket? Ana kérdése a fejemben
visszhangzik, nyomában a múlt éjszakai rémálommal.

Félresöpröm mindkettőt, miközben újraírom a szöveget. Sam a PR-ról átküldött egy vázlatot, de az túl
hatásvadász. Egy teljes órába telik, amíg átgyúrom a médiamaszlagot valami emberibbé.

Kilenc harminc, és Anáról még mindig semmi hír. Aggaszt ez a rádiócsend – őszintén szólva sértőnek
találom. Hiába hívom, azonnal bekapcsol a hangposta.

Leteszem.

Legyen benned egy kis méltóság, Grey.

Amikor csilingelő hang hallatszik, óriásit dobban a szívem – de Mia ír. Rosszkedvem ellenére
elmosolyodom. Hiányzik a kiscsaj.

Feladó: Mia G. Szuperséf

Tárgy: Repülés

Dátum: 2011. május 26. 18:32 GMT-1

Címzett: Christian Grey

Szia, Christian!
Alig várom, hogy kijussak innét!
Ments meg. Kérlek.
A járatom száma AF3622. Szombaton, 12:22-kor érkezem, és apa a turistaosztályon utaztat (duzzog).
Rengeteg a csomagom. Imádom, imádom, imádom a párizsi divatot.
Anya szerint barátnőd van.
Tényleg?
És milyen?
TUDNI AKAROM!!!
Szombaton tali. Nagyon hiányzol.
Ŕ bientôt mon frčre.

Mxxxxxxx

Ne már! Az a pletykás anyám. Ana nem a barátnőm! Ha majd eljön a szombat, folytathatom a harcot a
hasonlóan pletykás húgom veleszületett optimizmusa és tolakodó kérdései ellen. Átkozottul kimerítő tud
lenni. Feljegyzem magamban a járatszámot és az érkezési időt, aztán e-mailt küldök Miának, hogy várni
fogom.

9:45-kor már az ünnepségre készülök. Szürke öltöny, fehér ing, s persze az a nyakkendő. Árnyalt üzenet
Anának, hogy még nem adtam fel, egyszersmind emlékeztető a régi szép időkre.

Igen, azok a régi szép idők… ahogy megkötözve és a vágytól remegve fekszik előttem. A rohadt életbe,
miért nem hív? Lenyomom az újratárcsázást.

Picsába!

Még mindig semmi!

Pontban tízkor kopogtatás hallatszik. Taylor az.

– Jó reggelt – köszönök, ahogy benyit.

– Mr. Grey.

– Milyen volt a tegnap?

– Jó, uram. – Taylor merev tartása ellazul, a vonásai is ellágyulnak, ahogyan a lányára gondol.

– Sophie?

– Egy kis angyal, uram. És nagyon szépen tanul.

– Ezt örömmel hallom.

– Az A3-as délutánra Portlandben lesz.

– Remek. Menjünk.

Bármennyire utálom bevallani, alig várom, hogy viszontlássam Miss Steele-t.

A REKTOR TITKÁRNŐJE BEVEZET az egyetemi előadóteremmel szomszédos helyiségbe. Pironkodik
– már-már úgy, mint egy bizonyos fiatal hölgy, akit egészen közelről ismerek. A kis előtérben tanárok,
hivatalnokok és diákok lebzselnek, fogyasztják diplomaosztó előtti kávéjukat. Meglepetésemre ott látom
köztük Katherine Kavanagh-t.

– Helló, Christian – indul felém a jómódba születettek magabiztosságával. A végzősök köpenyét viseli, és
szokatlanul vidám. Ő nyilván beszélt Anával.

– Helló, Katherine. Hogy s mint?

– Nem gondoltad, hogy itt találkozunk, igaz? – Ügyet sem vet az érdeklődésemre, annál inkább
sértődöttnek tűnik. – Én mondom a búcsúbeszédet. Elliot nem említette?

– Nem, nem említette. – Nem vagyunk egymáshoz kötve, az ég szerelmére. – Gratulálok – teszem hozzá
előzékenyen.

– Köszönöm – felel kurtán.

– Ana itt van?

– Nemsokára jön. Az apjával.

– Láttad ma reggel?

– Igen. Miért?

– Csak tudni akartam, hogy hazaért-e azzal az ócskavassal, amit a kocsijának nevez.

– Wanda. Igazából Wandának nevezi. És igen, hazaért. – Kíváncsi pillantást vet rám.

– Örömmel hallom.

E pillanatban a rektor is csatlakozik hozzánk, hogy egy Kavanagh-nak szánt szabadkozó mosollyal
elragadjon, és bemutasson néhány professzornak.

Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy Ana egyben van, viszont kiborít, hogy nem válaszol az üzeneteimre.

Nagyon nem jó jel.

Nem kell soká merengenem a dolgok kedvezőtlen alakulásán – a tantestület egyik tagja bejelenti, hogy
ideje kezdeni, azzal kiterel minket a folyosóra.

Egy gyenge pillanatomban újabb próbát teszek Ana telefonjával. Ezúttal is a hangposta jelentkezik,
ráadásul Kavanagh megzavar.

– Alig várom a beszédedet – jegyzi meg, ahogy elindulunk a folyosón.

Amint belépünk, felfigyelek rá, hogy az előadóterem messze nagyobb a vártnál, és zsúfolásig megtelt. A
hallgatóság egy emberként áll fel és tapsol, amíg felsorjázunk a színpadra. A taps egy ideig fokozódik,
majd lassan elhal, hogy átadja helyét a várakozással teli sustorgásnak.

Míg a rektor belekezd a köszöntőjébe, alkalmam nyílik végigpásztázni a termet. Az első sorokban diákok
foglalnak helyet, valamennyien a WSU fekete-piros egyenköntösében. Hol lehet? Módszeresen átfésülök
minden sort.

Megvagy.

A második sorban kucorog. Hát életben van. Ostobán érzem magam, amiért ennyi aggodalmat és energiát
fektettem a hollétébe. Tündöklő kék szeme kikerekedik, ahogy találkozik a tekintetünk, majd fészkelődni

kezd, és az arca fokozatosan kipirul.

Igen. Megtaláltalak. Te pedig nem válaszoltál a hívásaimra.

Kerül, ami bosszant, sőt bőszít. Behunyom a szemem, míg magam elé képzelem, ahogyan forró viaszt
csepegtetek a mellére, ő pedig tehetetlenül vergődik. A kép nyomán alapvető változások zajlanak a
testemben.

Basszus.

Kapd már össze magad, Grey.

Száműzöm agyamból őt és a vele kapcsolatos kéjes gondolatokat, hogy a beszédekre koncentráljak.

Kavanagh hatásosan szónokol arról, hogyan ragadjuk meg az esélyeket – bizony, carpe diem, Kate –,
amivel zajos tetszést arat. Nem kétséges, hogy eszes, népszerű és magabiztos. Nem olyan félénk és
visszahúzódó kis nebáncsvirág, mint Miss Steele. Tényleg elképesztő, hogyan lehetnek barátok.

Hallom a nevemet; a rektor épp most mutat be. Felemelkedem, és a pódiumra lépek. Kezdődhet a műsor.

– Rendkívül hálás vagyok, és óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy a WSU vezetői engem kértek fel erre
a beszédre. Rendkívüli lehetőség ez, hogy beszéljek arról a kivételes munkáról, amelyet az egyetem
ökológiai tanszékén végeznek. Közös célunk, hogy életképes, fenntartható gazdálkodási és talajművelési
módszereket dolgozzunk ki a harmadik világ országainak, ezzel hozzájárulva az éhínség és szegénység
teljes körű felszámolásához. A világon több mint egymilliárd ember él mélyszegénységben, főként a
Szaharán túli Afrikában, Dél-Ázsiában és Latin-Amerikában. Bolygónknak ezeken a részein nincs működő
mezőgazdaság, ami gazdasági és társadalmi katasztrófát eredményez. Jól tudom, milyen a kínzó éhség,
ezért ez számomra személyes küldetés is.

A WSU és a GEH szoros munkakapcsolata révén hatalmas fejlődést ért el a talajtermékenység és
talajművelés terén. Úttörő kutatást végzünk, miközben alacsony ráfordításigényű rendszereink
hektáronként máris harminc százalékkal növelik a terméshozamot. A WSU létfontosságú szerepet játszik
ebben a fantasztikus vívmányban, mi pedig a GEH-nál büszkén tekintünk azokra a diákokra, akik
gyakornoki idejüket valamelyik afrikai kísérleti telepen töltik. A munka, amit ott végeznek, jótékony
hatással lesz nemcsak a helyi közösségekre, de magukra a diákokra nézve is. Együttesen felvehetjük a
harcot az éhínség és a szegénység ellen, amely ma is uralja ezeket a térségeket.

A technológiai fejlődés korában, amikor az első világ toronymagasan vezet, s ezáltal mind szélesebb
szakadék tátong a jómódúak és nincstelenek között, egyetlen pillanatra sem szabad elfeledkeznünk arról,
hogy senki sem sajátíthatja ki magának a világ véges erőforrásait. Ezek az erőforrások a teljes emberiség
javát szolgálják, nekünk pedig kötelességünk megtanulni, hogyan aknázzuk ki és újítsuk meg őket, hogy új
megoldások kifejlesztésével gondoskodjunk túlnépesedett bolygónk élelmezéséről.

Mint említettem, a GEH és a WSU által végzett munka ilyen megoldásokat tár fel, ugyanakkor az is közös
feladatunk, hogy az üzenet mindenhová elérjen. A GEH telekommunikációs részlegén keresztül
gondoskodni kívánunk a fejlődő világ tájékoztatásáról és oktatásáról. Büszkén jelenthetem be, hogy
komoly fejlődést értünk el a napelemes technológia, az energiatárolás és a vezeték nélküli adatátvitel
terén, ami lehetővé teszi, hogy a világ legtávolabbi szegletébe is eljuttassuk az internetet, amit

célkitűzésünk szerint mindenki ingyenesen, a saját lakóhelyén vehet majd igénybe. Ahhoz, hogy
felszámoljuk a szegénységet ezekben az elmaradott térségekben, létfontosságú hozzáférést biztosítani
mindahhoz a tudáshoz és információhoz, amit mi a fejlett világban magától értetődőnek tekintünk.

Szerencsések vagyunk, sőt kivételezettek. Egyesek még inkább, mint mások – magamat is ebbe a
kategóriába sorolom –, ezért erkölcsi kötelességünk felkínálni a kevésbé szerencséseknek egy olyan élet
lehetőségét, amely a közös erőforrások igazságosabb elosztása révén válik egészségessé, biztonságossá és
kiszámíthatóvá.

Búcsúzóul hadd osszak meg egy idézetet, ami szüntelenül ott visszhangzik a fejemben. A régi amerikai
indiánok mondták: „Majd ha az utolsó levél is lehullik, az utolsó fa is kihal, és az utolsó halat is kifogták,
akkor fogunk csak rádöbbenni, hogy a pénzt nem lehet megenni.”

Tapsorkán közepette visszaülök a helyemre, és ellenállok a kísértésnek, hogy Anára nézzek, inkább a
terem végét uraló hatalmas egyetemi zászlóra meredek. Ha tudomást sem vesz rólam, ám legyen. Ehhez is
két ember kell.

A rektor helyettese emelkedik szólásra, hogy átadjuk a diplomákat. Ezzel megkezdődik a gyötrelmes
várakozás, amíg el nem érjük az S-t, és újra láthatom Anát.

Egy örökkévalóságba telik, mire elhangzik a név: „Anastasia Steele”. Szórványos taps hallatszik, ahogyan
tűnődő és aggodalmas arccal felém indul.

Mi a franc járhat a fejében?

Ne most, Grey.

– Gratulálok, Miss Steele – adom át a diplomát. Kezet rázunk, de utána nem engedem el. – Valami baja
van a laptopodnak?

Még most sem érti.

– Nincs.

– Akkor tényleg nem érdekelnek az e-mailjeim? – Eleresztem.

– Csak egyet kaptam, valami fúzióról.

Ez meg mi az ördögöt jelent?

Egyre csak ráncolja a homlokát, mégis el kell engednem – kisebb torlódás alakul ki mögötte.

– Később. – Még nem zártuk le a témát, tudatom vele, mielőtt továbbindul.

Mintha a purgatóriumban lennék, míg véget nem ér a sor: leplezetlenül bámulnak és rebegtetik felém a
pillájukat, esetlen kuncogással szorongatják a kezemet, legkevesebb öten a számukat is a tenyerembe
nyomják. Mély megkönnyebbüléssel valami szörnyű induló és a taps ütemére hagyom el a színpadot,
nyomomban a tantestülettel.

A folyosón elkapom Kavanagh karját.

– Beszélnem kell Anával. Megkeresnéd nekem? Most. – Kavanagh hátrahőköl, de mielőtt egy szót is
szólhatna, a tőlem telhető legudvariasabb hangon hozzáteszem: – Kérlek.

Rosszallóan összepréseli az ajkát, de megvárja velem, amíg a tanárok kisorjáznak, azután visszatér az
előadóba. A rektor megáll, hogy gratuláljon a beszédemhez.

– Nagy megtiszteltetés, hogy engem kértek fel – ismételem, miközben újra kezet rázunk. A szemem
sarkából észreveszem Kate-et. Ana ott áll mellette. Kimentem magam, majd öles léptekkel felé indulok.

– Köszönöm – fordulok Kate-hez, aki aggódó pillantást vet Anára. Ügyet sem vetek rá, csak megragadom
Ana könyökét, és behúzom az első ajtón, amit találok. Egy fiúöltöző az, tiszta illata alapján nincs
használatban. Bezárom az ajtót, és Miss Steele-hez fordulok.

– Miért nem írtál? Vagy válaszoltál az SMS-eimre?

Értetlenül hunyorog, arcára kiül a döbbenet.

– Ma még elő se vettem a laptopot vagy a telefont. – Őszinte szörnyülködéssel tölti el váratlan
kirohanásom. – Remek beszéd volt – teszi hozzá.

– Köszönöm – mormolom szórakozottan. Hogyan tudta elfelejteni a számítógépét vagy a telefonját?

– Kezdem érteni, miért ekkora rögeszméd az étkezés – mondja gyengéd hangon, s ha nem tévedek nagyot:
szánakozva.

– Ebbe inkább ne menjünk bele.

Nem kell a szánalmad.

Behunyom a szememet. Mindvégig azt hittem, nem akar többet beszélni velem.

– Aggódtam miattad.

– Aggódtál? Miért?

– Mert azzal a ronccsal indultál útnak, amit te autónak nevezel.

S mert azt hittem, tönkretettem mindent.

Ana bosszús.

– Mi? Tudd meg, hogy nagyon is jól megy. Nem roncs. José mindent megcsinál rajta.

– A fotós José? – Ez egyre jobb lesz.

– Ja, a Bogár azelőtt az anyjáé volt.

– Ja, előtte meg az ő anyjáé, meg a nagyanyjáé. Az a szar nem biztonságos. – Totál kikelek magamból.

– Már több mint három éve vezetem. Sajnálom, ha aggódtál miattam. Miért nem hívtál?

De hát hívtam! Miért nem kapcsolja be azt a rohadt mobilt? Csak nem vezetékes telefont használ?
Bosszúsan beletúrok a hajamba, majd veszek egy nagy levegőt. Ennek nem most van itt az ideje.

– Választ akarok kapni, Anastasia. Megőrjít ez a várakozás.

Megnyúlik az arca.

Jaj, ne.

– Christian, én… nézd, teljesen magára hagytam a nevelőapámat…

– Akkor legyen holnap. Holnapra választ akarok kapni.

– Oké, legyen holnap. Akkorra megmondom. – Nyugtalan a tekintete.

A válasz még most sem határozott „nem”. Ezúttal is meglep, mekkora megkönnyebbülés tölt el.

Mi a franc van ebben a nőben? Tiszta kék szemmel néz fel rám, arcáról lesír az őszinte törődés, mégis
ellenállok a kísértésnek, hogy megérintsem.

– Maradtok a pohárköszöntőre? – kérdezem.

– Nem tudom, Ray mit akar. – Bizonytalannak tűnik.

– A nevelőapád? Szívesen megismerném.

A bizonytalansága csak felerősödik.

– Nem biztos, hogy ez jó ötlet – kockáztatja meg, miközben kinyitom az ajtót.

Mi? Miért? Amiatt van, hogy már tudja, milyen csóró voltam? Vagy mert szeretek kefélni? Mert kész
szörnyeteg vagyok?

– Csak nem szégyellsz?

– Dehogy! – kiáltja, és kétségbeesésében a szemét forgatja. – Csak hogy mutassalak be neki? –
Tehetetlenül széttárja a karját. – Apa, ez az a pasi, aki elvette a szüzességemet, és most rá akar venni egy
szadomazo kapcsolatra? Nincs rajtad futócipő.

Futócipő?

El kellene futnom az apja elől? A megjegyzéssel sikerül némi humort csempésznie a szóváltásunkba. Az
ajkam megrebben, ő pedig viszonozza a mosolyt. Arca úgy ragyog fel, mint egy nyári hajnal.

– Csak hogy tudd, anélkül is gyorsan szaladok – felelek játékosan. – Elég annyit mondanod, Anastasia,
hogy a barátod vagyok. – Kinyitom az ajtót és követem, hogy megtorpanjak, amint elérem a rektort és a
kollégáit. Egyként fordulnak el és bámulják meg Miss Steele-t, de ő már el is tűnik az előadóban.

Visszafordulnak felém.

Ez csak ránk tartozik, fiúk.

Kurtán és előzékenyen biccentek a rektor felé, aki rákérdez, lenne-e kedvem megismerni a többi
kollégáját és felkeresni a büféasztalt.

– Persze – felelem.

Harminc percembe telik, mire megszabadulok a professzoroktól. Ahogy kifelé tartok a zsúfolt teremből,
Kavanagh csapódik mellém. A gyepszőnyeg felé indulunk, ahol a friss diplomások és rokonaik egy nagy
kerti pavilonban koccintanak a jeles alkalomra.

– Szóval elhívtad Anát vasárnapra? – kérdi.

Vasárnapra? Ana említette neki, hogy vasárnap látjuk egymást?

– A szüleidhez – teszi hozzá magyarázatképpen.

A szüleimhez?

Kiszúrom Anát.

Mi a picsa?

A magas szőke fickó, akit mintha egy kaliforniai szörfparadicsomból szalajtottak volna, nem győzi
ölelgetni.

Mi ez az egész? Ezért nem akarta, hogy csatlakozzam hozzájuk?

Ana felnéz, meglátja az arcomat, és nyomban elsápad. Szobatársa odalép hozzájuk.

– Helló, Ray – köszön, azzal megcsókolja a középkorú férfit, aki rosszul szabott öltönyben toporog Ana
mellett.

Csak Raymond Steele lehet.

– Találkozott már Ana fiújával? – kérdi tőle Kavanagh. – Ő Christian Grey.

A fiúja!

– Örvendek, Mr. Steele.

– Mr. Grey. – Meglepettnek tűnik. Kezet rázunk: határozott a kézfogása, érdes a tenyere. Kétkezi munkás.
Eszembe is jut – ács. Sötétbarna szeméből nem olvasok ki semmit.

– Ő pedig a testvérem, Ethan Kavanagh – mutatja be Kate a szörfös suttyót, aki az imént Anát taperolta.

Á! Együtt a Kavanagh trónörökösök.

Kézfogás közben elmormolom a nevem, míg magamban megjegyzem, milyen satnya a szorítása. Nem
olyan, mint Ray Steele-é.

Most taperold a barátnőmet, te pöcs.

– Bébi – suttogom. Kitárom a karomat, ő pedig, a jó kislány, szorosan magához ölel. A végzősök
köntösétől már megszabadult, most halványszürke kivágott ruhát visel, ami látni engedi makulátlan vállát
és hátát.

Két rendes ruha két nap alatt. Teljesen elkényeztet.

– Ethan… anya és apa téged keres. – Kavanagh elvonszolja a testvérét, és végre magamra hagy Anával és
az apjával.

– Szóval, mióta ismeritek egymást? – teszi fel a kérdést Mr. Steele.

Ahogy megmarkolom Ana vállát, hüvelykujjam gyengéden végigszalad csupasz hátán, mire alig érezhetően
összerezzen. Csak néhány hete találkoztunk, árulom el.

– Amikor Ana interjút készített velem a diáklapnak.

– Nem is tudtam, hogy a diáklapnak dolgozol, Ana – jegyzi meg Mr. Steele.

– Kate megbetegedett – von vállat Ana.

Ray Steele a homlokát ráncolja.

– Szép beszédet mondott, Mr. Grey.

– Köszönöm, uram. Úgy hallom, nagyon szeret horgászni.

– Nos, valóban. Annie mesélt róla?

– Igen.

– Maga is horgászik? – Őszinte kíváncsiság csillan a barna szempárban.

– Nem annyit, mint szeretnék. Apám kölyökkorunkban sokat elvitt minket, a bátyámat és engem. Mindennél
jobban szeretett pisztrángozni, nyilván ő fertőzött meg a szenvedélyével. – Ana egy ideig hallgat minket,
azután kimenti magát, és indul, hogy a tömegben utat törve csatlakozzon a Kavanagh-klánhoz.

Basszus, hihetetlenül érzéki abban a ruhában.

– Igen? És merrefelé horgásztak? – Ray Steele kérdése visszarángat a földre. Tudom, hogy így tesztel.

– Végig az északnyugati partvidéken.

– Washingtonban nőtt fel?

– Igen, uram. Apám a Wynoochee folyóhoz vitt először.

Apró mosoly játszik Steele szája sarkában.
– Jól ismerem.
– A nagy kedvence mégis a Skagit. Az amerikai oldal. Csak kivert minket az ágyból valamikor az éjszaka
közepén, azután indultunk is. Fogott néhány szép példányt abban a folyóban.
– Az ám az édesvíz. A Skagitban nem egy botot eltörtem. Igaz, én a kanadai oldalon.
– Az egyik legjobb hely acélosfejű pisztrángra. Azokat aztán szabad fárasztani. – A tekintetemmel Anát
keresem.
– Az egyszer biztos.
– A bátyám fogott néhány valódi szörnyet. Ami engem illet, még mindig várom a nagy halat.
– Hát, ami késik, nem múlik, igaz?
– Reméljük.
Ana szenvedélyes társalgásba merül Kavanagh-val. Mi a fenéről diskurálhatnak ezek ketten?
– Sokat eljár horgászni? – összpontosítok újra Mr. Steele-re.
– Még szép. Annie barátjával, Joséval, meg az apjával, amikor csak tehetjük.
Az a rohadt fotós! Már megint!
– A srác, aki a Bogarat szervizeli?
– Az az.
– Remek kis kocsi az a Bogár. Nagy rajongója vagyok a német autóknak.
– Igazán? Annie is imádja a vén tragacsot, bár szerintem már rég lefutotta a magáét.
– Fura, hogy ezt mondja. Épp az jár a fejemben, hogy kölcsönadom neki az egyik céges autót. Ön szerint
elfogadná?
– Miért is ne? Persze csak rajta múlik…
– Remek. Gondolom, Ana nemigen horgászik.
– Nem. Tisztára az anyjára ütött. Nézni sem bírja, hogy egy hal szenvedjen. Vagy akár a kukac. Igazi jótét
lélek. – Szúrós pillantást vet rám. Ó. Alig burkolt figyelmeztetés Raymond Steele részéről. Tréfával ütöm
el a dolgot.
– Akkor nem csoda, hogy a múltkor alig evett a tőkehalból.
Steele elmosolyodik.

– Pedig azzal nem szokott gondja lenni.
Ana végez a társalgással, és visszaindul felénk.
– Helló – köszönt minket sugárzó mosollyal.
– Merre van a mosdó, Annie? – kérdezi Steele.
Ana elirányítja: ki a pavilonból, azután balra.
– Mindjárt jövök. Ti csak beszélgessetek.
Ana hosszan néz utána, majd nyugtalanul felém fordul, de mielőtt megszólalhatna, egy fotós megzavar
minket. Elkattint egy gyors képet, majd továbbáll.
– Szóval, elbűvölted az apámat is? – kérdi Ana édes, incselkedő hangon.
– Is? – Önt elbűvöltem, Miss Steele?
Ujjammal végigsimítok az arcán szétáradó rózsaszín píron.
– Bár tudnám, mi jár a fejedben, Anastasia. – Amint elérem az állát, hátrabillentem a fejét, hogy alaposan
megvizsgáljam az arcát. Mozdulatlanná dermed, úgy viszonozza a figyelmemet.
– Most éppen arra gondolok – suttogja –, milyen szép ez a nyakkendő.
Valami ilyesmire számítottam, a válasza mégis megnevettet.
– Mostanában ez a kedvencem.
Elmosolyodik.
– Gyönyörű vagy, Anastasia. Illik hozzád ez a kivágott ruha. Imádom a hátadat simogatni, érezni, milyen
csodálatos a bőröd.
Szétválik az ajka, a lélegzete is elakad. Mintha mágneses mező vonzana minket egymáshoz.
– Te is tudod, hogy jók vagyunk együtt, igaz, bébi? – Fojtott hangom fojtott vágyaimról árulkodik.
Lehunyja a szemét, nagyot nyel, és mélyen beszívja a levegőt. Amikor újra rám néz, sugárzik belőle az
izgatottság.
– Nekem mégis több kell – mondja ki.
– Több?
Bassza meg, ez most mi?
Bólint.

– Több? – suttogom újra. Ajka buján telt a hüvelykujjam alatt. – Szívecskék és virágeső? – Picsába az
egésszel. Sosem fog működni. Hogyan is működhetne? Sosem leszek romantikus alkat. Reményeim és
álmaim lassan a semmibe vesznek.
Tágra nyílt szeme ártatlan, esdeklő.
Olyan átkozottul csábító.
– Anastasia… Én erről semmit sem tudok.
– Én sem.
Hát persze, hiszen én vagyok neki az első.
– Annyi jó dolgot nem ismersz…
– Te pedig annyi rosszat igen – súgja.
– Rosszat? Számomra nem az. Tégy csak próbára. – Én is esdeklem.
Kérlek. Próbáljuk meg úgy, ahogy én szeretném.
Átható a tekintete, az arcomat fürkészi, árulkodó jelek után kutat. Egy pillanatra beleveszek abba a
mindent látó kék szempárba.
– Oké – suttogja.
– Micsoda? – Az összes szőrszálam ágaskodni kezd.
– Oké. Teszek egy próbát.
– Akkor beleegyezel? – Nem merek hinni a fülemnek.
– A korlátokról még tárgyalunk, de igen. Megpróbálom.
Mennyei. Atyám. A karomba vonom, hajába temetem az arcomat, teleszívom magam részegítő illatával.
Az sem érdekel, hogy egy zsúfolt pavilonban vagyunk. Nincs más, csak ő és én.
– Jesszusom, Ana, tényleg hihetetlen vagy. Eláll tőled a lélegzetem.
Egy perccel később arra eszmélek, hogy Raymond Steele visszatért, és az óráját nézegetve próbálja
leplezni zavarát. Vonakodva elengedem Anát. Mintha a felhők felett repdesnék.
Beleegyezett, Grey!
– Eszünk valamit, Annie? – kérdi Steele.
– Persze – felel Ana, miközben félénk kis mosolyt küld felém.
– Van kedve csatlakozni, Christian? – Kísértést érzek rá, de Ana feszült pillantása azt üzeni: Kérlek, ne.

Kettesben akar lenni az apjával. Veszem a lapot.

– Köszönöm, Mr. Steele, de sok a dolgom. Nagyon örülök, hogy megismerhettem.

Töröld már le a képedről azt az idétlen vigyort, Grey.

– Szintúgy – feleli Steele, méghozzá őszintén. – Vigyázzon az én kis hercegnőmre.

– Ó, ez feltett szándékom – rázom meg a kezét.

Nem is hinné, mennyire fogok rá vigyázni, Mr. Steele.

Elveszem Ana kezét, hogy az ajkamhoz érintsem.

– Még ütközünk, Miss Steele. – Ma boldoggá, nagyon boldog emberré tettél.

Steele kurtán biccent, azzal megragadja a lánya könyökét, hogy kiterelje a sátorból. Megkövülten állok,
úgy pezseg bennem a remény.

Beleegyezett!

– Christian Grey? – Eamon Kavanagh, Katherine apja szakítja félbe ábrándozásomat.

– Eamon! Hogy van? – Kezet rázunk.

TAYLOR FÉL NÉGYKOR jön értem.

– Jó napot, uram. – Kinyitja a kocsi ajtaját.

Útközben tájékoztat róla, hogy az A3-ast leszállították a Heathmanhez. Már csak oda kell adnom Anának.
Nem kétséges, hogy ebből lesz egy kis vita – a szívem mélyén remélem, hogy nem csak vita –, bár az
imént beleegyezett, hogy az alávetettem lesz. Talán szó nélkül elfogadja.

Kit akarsz hülyíteni, Grey?

Amíg élünk, remélünk. Este látjuk egymást; akkor megkapja tőlem a ballagási ajándékát.

Felhívom Andreát, és megkérem, hogy másnapra iktasson be egy reggeli WebEx tárgyalást Eamon
Kavanagh-val és a New York-i üzletfeleivel. Kavanagh bővíteni akarja a száloptikás hálózatát. Megkérem
Andreát, hogy Ros és Fred álljon készenlétben a megbeszélés idejére. Továbbít néhány üzenetet – semmi
fontos –, majd emlékeztet, hogy másnap este részt kell vennem egy seattle-i jótékonysági esten.

A mai az utolsó éjszakám Portlandben – ahonnét nemsokára Ana is elköltözik. Nagy a kísértés, hogy
felhívjam, de nem sok értelme lenne, ha egyszer nincs nála a mobilja. És az apja társaságát élvezi.

Kikémlelek az ablakon, ahogy a Heathman felé tartunk, elnézem Portland népét, amint délutáni teendőit
végzi. Az egyik lámpánál fiatal pár veszekszik egy kiszakadt papírzacskó és a járdára szóródott tartalma
felett. Egy másik, náluk is fiatalabb pár kéz a kézben, kacarászva sétál el mellettük. A lány felágaskodik,
és belesúg valamit tetovált fiúja fülébe, mire az felnevet, lehajol, és gyors csókot nyom a homlokára,

azután kinyitja egy kávézó ajtaját, és udvariasan előreengedi.

Ana „többet” akar. Nagyot sóhajtok, és beletúrok a hajamba. Mindig többet akarnak. Mindnyájan. Mit
tehetnék? Az a fiatal pár a kávézóban – Anával már ez is megvolt. Két étteremben is ettünk, és… jól
éreztem magam. Talán mégis megpróbálhatnám. Elvégre annyi mindent kapok tőle. Meglazítom a
nyakkendőmet.

Adhatnék „többet”?

A LAKOSZTÁLYOMBAN MELEGÍTŐBE bújok, és lesietek a földszintre egy gyors körre az
edzőteremben. Az egyetemi smúzolás a türelmem határait feszegette, le kell vezetnem a felgyülemlett
feszültséget.

És gondolkodnom kell a többről.

MIUTÁN LEZUHANYOZOM, felöltözöm, és visszaülök a gép elé, Ros hív a WebExen. Negyven percen
át társalgunk, érintünk minden fontos kérdést, beleértve a tajvani ajánlatot és Darfúrt is. A légi szállítás
költsége csillagászati, de minden érintett számára ez a legbiztonságosabb. Zöld utat adok. Már csak ki kell
várni, hogy a szállítmány megérkezzen Rotterdamba.

– Készen állok a megbeszélésre a Kavanagh Mediával – jelzi Ros. – Szerintem Barney-nak is ott kéne
lennie.

– Ha úgy gondolod… Szólj Andreának.

– Úgy lesz. Hogy ment a diplomaosztó? – érdeklődik.

– Jól. Meglepően.

Ana belement, hogy az enyém lesz.

– Meglepően vagy meglepően jól?

– Az utóbbi.

Ros az éteren át fürkész pillantást vet rám, de nem tesz megjegyzést.

– Andrea szerint holnap visszajössz Seattle-be.

– Így van. Részt kell vennem egy jótékonysági esten.

– Hát, remélem, jól alakult a kis „fúziód”.

– Minden okom megvan az elégedettségre, Ros.

Önelégülten elvigyorodik.

– Ezt örömmel hallom. Van egy másik megbeszélésem, úgyhogy ha nincs más, elköszönök.

– Viszlát. – Kijelentkezem a WebExből, és megnyitom az e-mail fiókomat, hogy a figyelmemet a ma estére
összpontosítsam.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: Rugalmas korlátok

Dátum: 2011. május 26. 17:22

Címzett: Anastasia Steele

Mit mondhatnék, amit még nem mondtam?
Bármikor szívesen megbeszélek veled bármit.
Gyönyörű voltál ma.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.
Ha belegondolok, hogy reggel még azt hittem, köztünk mindennek vége…
Jesszusom, Grey. Össze kell szedned magad. Flynn ki fog filézni.
Az egész mindössze abból eredt, hogy nincs rendes telefonja. Talán csak egy megbízhatóbb eszközre van
szüksége a kommunikációhoz.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: BlackBerry

Dátum: 2011. május 26. 17:36

Címzett: J B Taylor

Kapja még: Andrea Ashton

Taylor!
Kérem, juttasson el Anastasia Steele-nek egy új BlackBerryt, feltelepített és személyre szabott e-mail
klienssel. Andrea elkérheti a szükséges adatokat Barney-tól.
Kérem, holnapra szállítsa le az otthonába vagy a Clayton barkácsboltba.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.
Miután elküldöm az üzenetet, felütöm a legfrissebb Forbest, és olvasni kezdek.
Fél hétig nem kapok választ Anától, amiből arra következtetek, hogy a csendes és visszahúzódó Ray
Steele-t szórakoztatja. Ahhoz képest, hogy nem vérrokonok, figyelemre méltó módon hasonlítanak.
Kagylós rizottót rendelek a szobámba, s amíg várok, olvasgatok.
AKKOR IS OLVASOK, amikor Grace bejelentkezik.
– Christian, szívem.
– Szia, anya.
– Mia megkeresett?
– Igen. Tudom, mikor érkezik. Kimegyek elé.
– Pompás. Remélem, szombaton maradsz vacsorára.
– Persze.
– Vasárnap Elliot a barátnőjét, Kate-et is elhozza vacsorára. Nincs kedved eljönni? Meghívhatnád
Anastasiát.
Hát erről beszélt Kavanagh.
Időhúzásra játszom.
– Nem tudom, hogy ráér-e…
– Hát, majd szólj. Olyan jó lenne újra együtt látni a családot.
A szememet forgatom.
– Ha te mondod, anya…
– Mondom bizony, drágám. Akkor szombaton.
Leteszi.
Vigyem el Anát a szüleimhez? Hogy a nyavalyába kerülhetném el?
Még a lehetőségeket mérlegelem, amikor e-mail érkezik.

Feladó: Anastasia Steele

Tárgy: Rugalmas korlátok
Dátum: 2011. május 26. 19:23

Címzett: Christian Grey

Ha gondolod, átugorhatok, hogy megbeszéljük.

Ana
Nem, nem, bébi. Azzal a tragaccsal nem. Máris megérik bennem a terv.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: Rugalmas korlátok

Dátum: 2011. május 26. 19:27

Címzett: Anastasia Steele

Elmegyek érted. Komolyan mondtam, hogy nagyon nem örülök, amikor azt az autót vezeted.
Nemsokára ott leszek.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.
Újra kinyomtatom a szerződés „Rugalmas korlátok” szakaszát és a „Kérdések” e-mailt, mert az előző
példányt a zakómban felejtettem, ami pedig azóta is nála van. Ezután hívom csak fel Taylort a szobájában.
– Leszállítom a kocsit Anastasiának. Fel tudna venni nála… mondjuk, fél tízkor?

– Hogyne, uram.

Távozás előtt két gumit tuszkolok a farmerzsebembe.

Talán szerencsém lesz.

AZ A3-AST JÓ MÓKA VEZETNI, még ha hiányzik is a szokásos nyomaték. Portland külvárosában
lehúzódom egy italbolt elé, hogy megvegyem az ünnepi pezsgőt. Cristal vagy Dom Pérignon helyett egy
Bollinger mellett döntök, főként mert 1999-es évjárat, és be van hűtve – de azért is, mert rózsaszín, ami
jelképértékű. Önelégült mosollyal nyújtom a hitelkártyámat a pénztárosnak.
Ana még mindig a lélegzetelállító halványszürke ruhát viseli, amikor ajtót nyit. Alig várom, hogy
kihámozzam belőle.
– Szia. – Szeme hatalmasan fénylik sápadt arcában.
– Szia.
– Gyere be. – Félénknek és esetlennek tűnik. Miért? Mi történt?
– Ha nem bánod. – Feltartom a pezsgőspalackot. – Arra gondoltam, megünnepelhetnénk a diplomádat.
Semmi sem veri a jó Bollingert.
– Érdekes szóhasználat. – Keserűen gúnyos a hangja.
– Tetszik, hogy minden szavamba bele tudsz kötni, Anastasia. – Visszatért… újra olyan, amilyennek
megismertem.
– Csak csészénk van. Már az összes poharat elcsomagoltuk.
– Csésze? Jól hangzik.
Nézem, ahogy a konyha felé indul. Ideges és izgatott. Talán mert ma van a nagy nap, mert beleegyezett a
feltételeimbe, vagy mert egyedül maradt – tudom, hogy Kavanagh a családja körében ünnepel; az apja
elmondta. Remélem, a pezsgő segít neki ellazulni… és megnyílni.

Üres a szoba, leszámítva a kartondobozokat, a kanapét és az asztalt. Utóbbin barna csomag, rajta kézzel írt
kísérőlevél.

Elfogadom a feltételeidet, Angel; mert te tudod a legjobban, milyen büntetést érdemelek; csak... csak...
ne legyen nagyobb, mint amit elbírok!

– Csészealjat is kérsz? – kiált ki a konyhából.

– Elég a csésze, Anastasia – felelem szórakozottan. Becsomagolta a könyveket – az első kiadást is, amit
tőlem kapott. Visszaszolgáltatja őket. Nem tart rájuk igényt. Ezért ennyire ideges.

Akkor mit fog szólni a kocsihoz?

Felnézek, és látom, hogy engem figyel. Gondosan leteszi a csészéket az asztalra.

– Az a tiéd. – Ijedt és feszült a hangja.

– Gyanítottam – mormolom. – Találó idézet. – Mutatóujjam végigsiklik a kézzel írt sorokon. Aprók és
takarosak a betűi. Nem tudom, egy grafológus mit venne ki belőlük. – Azt hittem, d’Urberville vagyok,
nem Angel. Te döntöttél a lealacsonyítás mellett. – Az idézet persze tökéletesen idevág. Ironikusan
elmosolyodom. – Bíztam benne, hogy találsz valamit, ami kellőképpen jellemzi a helyzetet.

– Ez inkább könyörgés – suttogja.

– Könyörgés? Hogy bánjak veled kesztyűs kézzel?

Bólint.

Én befektetésként kezeltem ezeket a könyveket, de a számára láthatóan sokkal többet jelentenek.

– Neked vettem. – Aprócska hazugság, s azóta pótoltam is őket. – Ha nem akarsz magadra haragítani,
fogadd el. – Halk, nyugodt hangon beszélek, leplezem csalódottságomat.

– Nem fogadhatom el, Christian. Ez túl sok.

Helyben vagyunk: újra egymásnak feszül a kettőnk akarata.

Plus ça change, plus c’est la męme chose.

– Látod, éppen erről beszélek: dacolsz velem. Azt akarom, hogy a könyv a tiéd legyen, vita lezárva.
Ennyire egyszerű. Felesleges agyalnod. Alávetettként nincs más dolgod, mint hogy hálás légy érte. Csak
fogadd el, amit adok, mert nekem ez szerez örömet.

– Még nem voltam alávetett, amikor adtad – emlékeztet csendesen.

Mindenre van válasza, ahogy mindig.

– Nem… de most már megállapodtunk, Anastasia.

Ki akar hátrálni az egyezségünkből? Ez a lány tényleg felültet az érzelmi hullámvasútra.

– Vagyis azt tehetek a könyvekkel, amit akarok?

– Igen. – Nem úgy volt, hogy szereti Hardyt?

– Ez esetben szeretném felajánlani őket jótékonysági célra… mondjuk, Darfúr megsegítésére, ha már
ennyire közel áll a szívedhez. Elárverezhetik őket.

– Ha ezt akarod… – Nem foglak visszatartani.

Felőlem el is égetheted őket.

Sápadt arca kezd kiszínesedni.

– Még meggondolom – mormolja.

– Ne gondolkodj, Anastasia. Ezen ne. – Csak tartsd meg őket, kérlek. Neked valók, hiszen szenvedélyesen
szereted a könyveket. Nemegyszer elmondtad. Élvezd az ajándékomat.

Leteszem a pezsgőt az asztalra, megállok előtte, és gyengéden felfelé billentem az állát, hogy a szemembe
nézzen.

– Mindenféléket veszek majd neked, Anastasia, jobb, ha hozzászoksz. Megengedhetem magamnak. Nagyon
gazdag vagyok. – Gyors csókot nyomok az ajkára. – Kérlek – teszem hozzá, mielőtt eleresztem.

– Ettől olcsónak érzem magam…

– Ne. Megint túl sokat agyalsz. Ne ítéld el magad csak azért, amit mások esetleg gondolnak. Ne
vesztegesd másra az energiádat. Mindössze fenntartásaid vannak az egyezségünk felett, ami természetes,
hisz nem tudod, mit vállalsz.

Gyönyörű arcáról lesír a feszültség.

– Hé, elég ebből. Nincs egyetlen olcsó porcikád sem, Anastasia. Nem akarom, hogy valaha ezt gondold.
Egyszerűen csak elküldtem neked néhány régi könyvet, hátha jelentenek számodra valamit, ez minden.

Néhányszor pislant, majd a csomagra mered, miközben tovább dúl benne a vihar.

Tartsd meg őket, Ana – a tiéd minden.

– Igyunk egy kis pezsgőt – suttogom, mire megjutalmaz egy halvány mosollyal. – Így már jobb. –
Felnyitom a pezsgőt, hogy töltsek a finom porcelánokba.

– Rózsaszín. – Őszintén meglepődik, nincs is szívem megmondani, miért választottam rózsaszínt.

– Bollinger Le Grande Année Rosé 1999, kiváló évjárat.

– Csészéből. – Elvigyorodik. A mosolya rám is átragad.

– Csészéből. Gratulálok a diplomádhoz, Anastasia.

Koccintunk, és iszom. Finom a pezsgő, ahogy vártam.

– Köszönöm. – Ajkához emeli a csészét, iszik egy gyors kortyot. – Akkor végigmegyünk a rugalmas
korlátokon?

– Te kis türelmetlen. – Megfogom a kezét, hogy odavezessem a kanapéhoz – a nappali néhány megmaradt
bútordarabjának egyikéhez –, ahol a kartondobozok meghitten körülölelnek minket. – A nevelőapád elég
visszahúzódó ember.

– Mégis sikerült elérned, hogy a tenyeredből egyen.

Kuncogok egy sort.

– Csak mert tudok ezt-azt a horgászatról.

– S azt honnét tudtad, hogy szeret horgászni?

– Te mondtad. Amikor elmentünk kávézni.

– Ó, valóban? – Iszik még egy kortyot, majd behunyt szemmel élvezi az ízt. – Próbáltad a bort a
fogadáson? – kérdezi, miután újra rám néz.

– Igen. Pocsék volt. – Elfintorodom.

– Rád gondoltam, amikor megkóstoltam. Hogyan lettél ilyen nagy borszakértő?

– Nem vagyok nagy szakértő, Anastasia, csak tudom, mit kedvelek. – És téged kedvellek. – Még egy
kicsit? – Biccentek az asztalon álló palack felé.

– Kérek.

Megragadom a pezsgőt, és újratöltöm a csészéjét. Gyanakodva méreget. Tudja, hogy az alkohollal akarom
megpuhítani.

– Elég sivár ez a hely. Készen álltok a költözésre? – Próbálom elvonni a figyelmét.

– Többé-kevésbé.

– Holnap dolgozol?

– Igen, az lesz az utolsó napom.

– Segítenék a költözésben, de megígértem, hogy kimegyek a húgom elé a reptérre. Szombaton korán reggel
érkezik Párizsból. Holnap visszamegyek Seattle-be, de mint hallom, Elliot segít nektek.

– Igen, Kate fel is van dobva tőle.

Meglep, hogy Elliot még mindig érdeklődik Ana barátnője iránt; nem szokása az ilyesmi.

– Á, igen… Kate és Elliot. Ki gondolta volna? – A viszonyuk csak bonyolítja a helyzetet. Anyám hangja
még ott visszhangzik a fejemben: Meghívhatnád Anastasiát.
– És munkaügyben mit végeztél? – kérdezem.
– Jelentkeztem néhány gyakornoki állásra. Pár helyre be is hívtak.
– Erről mikor akartál beszélni velem?
– Hm… hát, most beszélünk – vágja rá.
– Hová jelentkeztél? – Leplezem bosszúságomat.
– Csak néhány kiadóhoz.
– Ezt akarod csinálni, valamilyen kiadói munkát?
Bólint, de még most is kerülgeti a lényeget.
– Szóval? – sürgetem.
– Szóval mi?
– Ne légy már értetlen, Anastasia. Melyik kiadó? – Magamban végigveszem az összes általam ismert
seattle-i céget. Négy lehet… ha jól számolom.
– Csak néhány kisebb – feleli kitérően.
– Miért nem akarod, hogy tudjam?
– Hogy ne gyakorold a befolyásodat – feleli.
Ez meg mi a francot jelent? A homlokomat ráncolom.
– Melyikünk is az értetlen? – kérdezi huncutul csillogó szemmel.
– Én? Értetlen? – Felnevetek. – Hát, tényleg nem vagy könnyű eset. Oké, idd meg a pezsgődet, azután
beszéljük meg a korlátokat.
Megrebben a szempillája, mélyen beszívja a levegőt, azután kiissza a pezsgőjét. Tényleg iszonyú ideges.
Felkínálok neki még egy adag folyékony bátorságot.
– Kérek – feleli.
Palackkal a kézben megdermedek.
– Ettél valamit?
– Igen. Egy háromfogásos ebédet Rayjel. – Bosszúsan forgatja a szemét.

Jaj, Ana. Végre kezdhetek valamit ezzel a tiszteletlen megnyilvánulással.
Előrehajolok, megfogom az állát, és haragos pillantást vetek rá.
– Ha még egyszer forgatod a szemedet, a térdemre fektetlek, és jó alaposan elfenekellek.
– Ó. – Kissé döbbentnek tűnik, de izgatottnak is.
– Ó bizony. Most már benne vagyunk, Anastasia. – Kaján vigyorral töltöm fel a csészéjét, ő pedig iszik
egy nagy kortyot.
– Akkor most már figyelsz rám?
Bólint.
– Válaszolj.
– Igen, figyelek – feleli bűnbánó mosollyal.
– Helyes. – Kihalászom a zsebemből az e-mailjét és a szerződés 3. függelékét. – Tehát, a nemi aktusok. A
legtöbbet már csináltuk is. – Közelebb húzódik, hogy együtt fussunk végig a listán.
3. FÜGGELÉK
Rugalmas korlátok
Mindkét fél közös megegyezése alapján az Alávetett végrehajthatja az alábbiakat:

· Önkielégítés
· Női nemi szerv orális izgatása
· Férfi nemi szerv orális izgatása
· Ondó lenyelése
· Hüvelyi behatolás
· Ököllel történő behatolás
· Végbélbe történő behatolás
· Végbélbe ököllel történő behatolás
– Azt mondod, nincs öklözés. Más ellen is van kifogásod?
Nyel egyet.
– Az anális közösüléstől se jövök tűzbe…

– Az öklözésbe belemegyek, de a fenekedre tényleg igényt tartok, Anastasia.

Élesen beszippantja a levegőt, és üveges tekintettel mered rám.

– De az még várhat. Különben sem lehet csak úgy beleugrani. – Nem bírom megállni somolygás nélkül. –
A fenekedre is ráfér a felkészítés.

– Felkészítés? – Elkerekedik a szeme.

– Ó, igen. Gondos előkészületek kellenek. Az anális közösülés nagyon élvezetes tud lenni, nekem
elhiheted, de ha kipróbáljuk, és nem tetszik, nem kell többé csinálnunk. – Élvezetet lelek döbbent
arckifejezésében.

– Veled is csinálták már? – kérdez rá.

– Igen.

– Egy férfi?

– Nem. Sosem szexeltem férfival. Nálam ez nem pálya.

– Mrs. Robinson?

– Igen. – Egy bazi nagy felcsatolható műfarokkal.

Ana a homlokát ráncolja, mire sietve továbblépek, megelőzve ezzel a további kérdéseket.

– És… az ondó lenyelése. Nos, ebből csillagos ötösöd van. – Mosolyt várok tőle, de csak áthatóan
tanulmányoz, mintha egészen új színben látna. Nyilván még mindig Mrs. Robinsonon és az anális
közösülésen rugózik. Jaj, bébi. Alávetettem magam Elenának. Azt tehetett velem, amit akart. Még
élveztem is.

– Szóval az ondó lenyelése mehet? – kérdezek rá, hogy felriasszam a révedezésből. Bólint, és végez a
pezsgőjével.

– Még? – kérdem.

Okosan, Grey. Spiccesen szereted, nem betonrészegen.

– Még – suttogja.

Újratöltöm a csészéjét, mielőtt visszatérünk a listához.

– Segédeszközök?

Alávetett beleegyezhet az alábbiak használatába:

· Vibrátorok

· Análdugók

· Dildók
· Egyéb hüvelyi/anális játékszerek
– Análdugó? Tényleg ez van a dobozára írva? – Elfintorodik.
– Igen. Lásd anális közösülés és arra történő felkészülés.
– Ó. Mit takar az „egyéb”?
– Gyöngyök, tojások, ilyesmik.
– Tojások? – Döbbenten a szájához kapja a kezét.
– Nem igaziak – nevetek.
– Örülök, hogy ilyen jól szórakozol. – A hangjából kicsendülő megbántottság magamhoz térít.
– Ne haragudj. Sajnálom.
Baszd meg, Grey. Figyelj már egy kicsit.
– Van bármi bajod a játékszerekkel?
– Dehogy – csattan fel.
A francba. Most duzzogni fog.
– Tényleg sajnálom, Anastasia. Őszintén mondom. Nem akartalak kinevetni, csak ilyen részletességgel
még sosem folytattam le ezt a beszélgetést. Egyszerűen hajlamos vagyok elfelejteni, milyen tapasztalatlan
vagy. Ne haragudj.
Lebiggyeszti az ajkát, aztán iszik még egy korty pezsgőt.
– Helyes… akkor a megkötözés. – Visszatérek a listához.
Alávetett beleegyezhet az alábbi aktusokba:
· Megkötözés kötéllel
· Megkötözés bőrszíjakkal
· Megkötözés bilinccsel/béklyóval
· Megkötözés ragasztószalaggal
· Megkötözés egyéb módon
– Nos? – kérdezem, ezúttal gyengéden.