E. L. James - Grey

Hát még sosem volt orgazmusa? Nehezemre esik elhinni. Hű. Én leszek az első numerája és az első
orgazmusa. Jobb, ha nem szúrom el.

– Hát, akkor lássuk, mit tehetünk az ügy érdekében. – Velem akkora orgazmusod lesz, bébi, mint egy
kibaszott tehervonat.

Hé – talán még meztelen férfit sem látott soha. Egy pillanatra se veszem le róla a szemem, úgy gombolom
ki a farmeromat, és hagyom a padlóra hullni, de az inget már nem kockáztatom meg, mert akkor tényleg
megérinthetne.

Ha megtenné… az szörnyű lenne… vagy mégsem? Egy igazi érintés?

Száműzöm a gondolatot, mielőtt a sötétség a felszínre törne, és megragadom a bokáját, hogy szétnyissam a
lábát. Szeme elkerekedik, a lepedőt markolássza.

Ez az. Csak tartsd ott a kezed, bébi.

Lassan felmászom az ágyra, befurakodom a combja közé. Megvonaglik alattam.

– Ne mozogj – parancsolok rá, mielőtt előrehajolok, hogy megcsókoljam fenséges bőrét a combja belső
felén. Végighaladok a combján és a bugyiján, a hasán, közben gyengéden harapdálom és szopogatom.
Görcsösen vonaglik alattam.

– Még sokat kell dolgoznunk azon, hogy veszteg maradj, bébi.

Persze csak ha engeded.

Megtanítom majd, hogyan fojtsa el a gyönyört, s meg se moccanjon, miközben minden érintés, minden
csók, minden becézgetés tovább szítja. A gondolat önmagában elég ahhoz, hogy egész lényemmel bele
akarjak hatolni, de mielőtt megtenném, tudni akarom, hogyan reagál a behatásokra. Mindeddig nem fogta
vissza magát. Szabad folyást enged az eseményeknek, egy pillanatig sem habozik. Akarja ezt… őszintén
akarja. Nyelvem a köldökébe furakszik, s mielőtt folytatja kéjutazását északnak, kiélvezi az ízek
kavalkádját. Helyzetet váltok, melléfekszem, egyik lábam még a combja között. Kezem árnyékként suhan
végig a testén, követi a csípő, a derék, a mell vonalát. Ujjaim gyengéden ölelik mellét, ahogy próbálom
felmérni a reakcióját. Nem dermed meg. Nem próbál leállítani… bízik bennem. Vajon arra is kiterjed a
bizalma, hogy teljesen átadja nekem az irányítást a teste felett… önmaga felett? Szédítő gondolat.

– Tökéletesen illesz a kezembe, Anastasia. – Ujjaim besiklanak a merev kosárba, és felfelé rántják, hogy
kiszabadítsák mellét. A bimbó parányi, rózsaszín, s máris kemény. Lehúzom a kosarat, hogy az anyag és a
merevítés a mell alá kerüljön, felfelé tolja. Megismétlem ezt a másik kosáron, közben megigézve
figyelem, ahogyan a mellbimbók már kitartó figyelmemtől meredezni kezdenek. Hű… még csak hozzá sem
értem.

– Gyönyörű – suttogom fojtott áhítattal. Gyengéden ráfújok a közelebbi mellbimbóra, hogy elégedetten
lássam, amint megkeményedik és megnyúlik. Anastasia behunyja a szemét, háta ívbe feszül.

Ne mozogj, bébi, csak fogadd magadba a gyönyört. Lesz még sokkal hevesebb is.

Míg ráfújok az egyik mellbimbóra, a másikat gyengéden görgetem hüvelykem és mutatóujjam között.

Görcsösen megmarkolja a lepedőt, ahogy előrehajolok, és szopogatni kezdem – erősen. A teste újra
hátrafeszül, és felkiált.

– Lássuk, képes vagy-e ennyitől elmenni – suttogom, és nem hagyom abban. Nyüszítő hang tör fel a
torkából.

Ó, igen, bébi… élvezd csak. Mellbimbói még peckesebben meredeznek, míg lassan őrölni kezd a
csípőjével, körbe-körbe. Maradj veszteg, bébi. Majd én megtanítalak rá.

– Ó… kérlek… – könyörög. Megmerevednek a tagjai. Megtörténik, már egészen közel van, s én nem
hagyok fel az érzéki ostrommal. Míg a mellbimbóira összpontosítok, figyelem a reakcióját, és átérzem
gyönyörét, elvonom a figyelmem arról, milyen átkozottul kívánom.

– Ez az, bébi – mormolom, s megnyújtom mellbimbóját a fogammal. Felsikolt, ahogy eléri a csúcspontot.

Igen! Sietve megcsókolom, szájából ragadom ki a sikolyait. Zihálva kapkod levegő után, teljesen elveszik
a gyönyörben… Az enyém. Tőlem kapta az első orgazmusát, és a gondolat nevetséges elégtételt okoz.

– Nagyon érzékeny vagy az ingerekre. Meg kell majd tanulnod kordában tartani az érzéseidet, de alig
várom, hogy megtanítsalak rá. – Alig várom… de most mindennél jobban, a maga teljességében kívánom.
Még egyszer megcsókolom, miközben a kezem már lefelé kalandozik a testén, rátalál szeméremajkára.
Rátapadok, tenyeremben érzem sugárzó forróságát. Mutatóujjammal feszülök a csipkének, ahogy lassan
körözök… basszus, máris benedvesedett.

– Olyan fenségesen csatakos vagy. Istenem, mennyire kívánlak. – Ujjammal beléfurakodom, mire felkiált.
Forró, feszes és nedves – kell nekem. Ahogy újra beléfurakodom, érzéki zihálása a számban visszhangzik.
Rátapasztom tenyerem a csiklójára… lepréselem… körbe-körbe… Felsikolt, és vonaglik alattam. Bassza
meg, nem várok tovább. Akarom – most azonnal. Készen áll. Felülök, lerángatom a bugyiját, majd a
bokszeremet, és az óvszer után kapok. Feltérdelek a combja között, még szélesebbre tárom. Dermedten
néz… hogyan is? Lázas izgalommal? Borzongással? Alighanem most először lát erekciót.

– Ne félj, te is kitágulsz. – Kinyújtom felé kezemet, és kétoldalt fogom az arcát, ahogyan megtámaszkodom
a könyökömön. Istenem, csak erre vágyom… mégis tudnom kell, benne van-e még.

– Tényleg ezt akarod? – kérdezem.

A rohadt életbe, nehogy nemet mondj!

– Kérlek… – esdekel.

– Húzd fel a térded – utasítom. Úgy könnyebb lesz. Voltam már ennél izgatottabb? Alig tudok uralkodni
magamon. Nem értem… csak miatta lehet.

De miért?

Koncentrálj, Grey!

Úgy helyezkedem, hogy mindent én irányítsak. A szeme hatalmasra tágul, a tekintete belém fúródik. Igazán
akarja ezt… legalább annyira, min én. Legyek gyengéd, és nyújtsam az agóniát, vagy vágjak a közepébe?

Belevágok. Muszáj birtokolnom.

– Most megbaszlak, Anastasia. Keményen.

Egy lökés, és benne is vagyok.

BASSZA MEG!

Átkozottul szűk. Felsikolt.

A picsába! Fájdalmat okozok. Mozogni akarok, szabadjára engedni magam benne, ezért minden
önuralmamra szükség van, hogy leálljak.

– Még nem tágultál ki. Minden rendben? – Érdes, türelmetlen a hangom, és ő csak bólint, miközben a
szeme még hatalmasabbra tágul. Ahogy körém feszül, a mennyben érzem magam, már az sem érdekel, hogy
a karomba kapaszkodik. A sötétség szunnyad a mélyben, talán mert oly régóta vágytam erre. Még sosem
éreztem ezt a vágyat, ezt az… éhséget. Új érzés, izgatóan üde. Annyi mindent akarok tőle: a bizalmát, az
engedelmességét, a megadását. Magamnak akarom, most mégis… én vagyok az övé.

– Lassan mozogni kezdek, bébi. – Feszült a hangom, ahogy újra beléhatolok. Hihetetlen, kivételes érzés;
teste bölcsőben ringatja a farkamat. Beléfurakodom, s abban a tudatban követelem magamnak, hogy
előttem még senki sem tette. Felnyög.

Leállok.

– Folytassam?

– Igen – zihálja egy hosszú pillanat után.

Ezúttal mélyebbre hatolok.

– Újra? – esengek, miközben veríték gyöngyözik a testemen.

– Igen.

Irántam érzett bizalma elsöpör minden gátat – elkezdek mozogni, igazán mozogni. Azt akarom, hogy
élvezzen. Nem hagyom abba, amíg nem élvez el. Birtokolni akarom, testestül-lelkestül. Azt akarom, hogy
magába fogadjon és körbezárjon.

Hű – máris kezdi felvenni az ütemet, várja az újabb lökést. Látod, mennyire összepasszolunk, Ana?
Megragadom a fejét, és mozdulatlanul tartom, míg elfoglalom a testét, majd belecsókolok a szájába, hogy
kisajátítsam azt is. Megfeszül alattam… ez az. Közeledik az orgazmus.

– Gyerünk, Ana, élvezz – követelem, mire felsikolt, hogy hátravetett fejjel, nyitott szájjal és behunyt
szemmel átadja magát a gyönyörnek… nekem pedig a látvány önmagában is elég. Szétrobbanok benne,
megfeledkezem térről és időről, csak a nevét kiáltom, ahogyan hevesen rázkódva elmegyek.

Amikor kinyitom a szememet, zihálva próbálok levegőhöz jutni, közben egymáshoz simul a homlokunk,
olyan közelről néz fel rám.

Bassza meg. Totál kész vagyok.

Gyors puszit nyomok a homlokára, mielőtt visszahúzódom, és lehanyatlok mellé.

Összerezzen, amikor elhagyom a testét, de ezt leszámítva minden oké.

– Fájdalmat okoztam? – kérdem, ahogy a füle mögé simítom a haját, mert nem akarok megszakítani minden
testi kapcsolatot.

Hitetlenkedve és mosolyogva csóválja a fejét.

Egy pillanatig nem értem, miért ez az öröm.

Ó. A játszószobám.

– Értem, mire gondolsz – mormolom, még ha zavarba hoz is ezzel. – De most komolyan, minden rendben?

Kinyújtózik mellettem, a testét próbálgatja, és szórakozott, mégis kielégült arckifejezéssel ingerel.

– Még nem válaszoltál – emlékeztetem. Tudnom kell, élvezetesnek találta-e. Minden jel szerint igen, de az
ő szájából akarom hallani. Míg a válaszra várok, lehúzom a gumit. Apám, mennyire utálom ezt. Diszkréten
lepottyantom a padlóra.

Sanda pillantást vet rám.

– Azt akarom, hogy csináljuk megint – közli kuncogva.

Mi?

Megint?

Máris?

– Mit nem mond, Miss Steele. – Megcsókolom a szája sarkát. – Ilyen telhetetlenek vagyunk? Akkor
fordulj a hasadra.

Így nem érinthetsz meg.

Felvillant egy édes mosolyt, majd átfordul. A farkam helyeslően méregeti. Kikapcsolom a melltartóját, és
kezemet végigfuttatom a hátán, egészen peckesen feszülő fenekéig.

– Tényleg csodálatos a bőröd – jegyzem meg, ahogyan félresöpröm a haját az arcából, és szétválasztom a
lábait. Gyengéd kis csókokat lehelek a vállára.

– Miért nem veszed le az inget? – kérdezi.

Olyan átkozottul kíváncsi. Tudom, hogy amíg hason fekszik, nem nyúlhat hozzám, ezért kibújok az
ingemből, és hagyom a padlóra hullni. Meztelenül kerülök fölé. Meleg bőre szinte olvadozik az
érintésemre.

Hm… meg tudnám szokni.

– Azt akarod, hogy dugjalak meg még egyszer? – suttogom-csókolom a fülébe. Kéjesen megrándul alattam.

Nem, ez tényleg nem kell. Maradj nyugton, bébi.

Kezem végigsiklik a testén, le egészen a térdéig, majd újra fel a combján, hogy a lehető legszélesebbre
tárja szét a lábát. Levegő után kap, remélhetően a várakozástól. Mozdulatlanná válik alattam.

Végre!

A fenekére fektetem a tenyeremet, hogy áthelyezzem rá a súlyomat.

– Most hátulról fogom csinálni, Anastasia. – A másik kezemmel összefogom a haját a tarkóján, és
gyengéden megrántom, hogy így tartsam. Moccanni sem tud. Karja tehetetlenül szétterül a lepedőn, keze
biztonságos távolban.

– Az enyém vagy – suttogom. – Csak az enyém. Ezt ne felejtsd el.

Szabad kezem átcsusszan a csiklójára, és lassan körözni kezd.

Megfeszülnek az izmai, ahogyan mozogni próbál, de testsúlyom az ágyhoz szegezi. Fogaim végighaladnak
az állán. Édes aromája elkeveredik üzekedésünk nehezebb illatával.

– Fenséges az illatod – harapdálom a fülcimpáját.

Csípőjével újra őrölni kezd a tenyeremben.

– Ne mozogj – figyelmeztetem.

Különben abbahagyom…

Lassan belécsúsztatom a hüvelykujjamat, és körbe-körbe mozgatom, és külön gondot fordítok a hüvely
elülső falának simogatására.

Felnyög, és megfeszül alattam, újra mozdulni próbál.

– Tetszik? – suttogom incselkedve, míg a fogaim tovább kényeztetik. Ujjaim pillanatnyi nyugalmat sem
hagynak a csiklójának, hüvelykem máris elkezd ki-be csúszkálni. Megmerevedik, de nem mozoghat.

Panaszosan felnyög, összepréseli a szemhéját.

– Hogy nedvesedhetsz be ilyen gyorsan? Annyira könnyen felizgulsz, Anastasia. Ez tetszik. Nagyon
tetszik.

Oké. Lássuk, meddig mehetünk.

Kihúzom belőle a hüvelykujjamat.

– Nyisd ki a szád – parancsolok rá, majd amikor megteszi, az ajka közé tolom. – Ilyen mennyei az ízed,

bébi. Szopogasd csak.
Szopja a hüvelykujjamat… nem is akárhogy.
Bassza meg.
Egy pillanatig elképzelem, ahogyan a farkamat szopja így.
– Szájba akarlak dugni, Anastasia, és nemsokára meg is teszem. – Zihálva veszem a levegőt.
A fogai összezáródnak az ujjamon, durván megharap.
Áú! Bassza meg!
Megrántom a haját, mire visszafogja magát.
– Rossz kislány. – Agyamban csak úgy rajzanak a büntetések, amit egy ilyen merész akció érdemelne, már
ha az alávetettem volna. A farkam robbanásig feszül a gondolattól. Eleresztem, és feltérdelek.
– Maradj nyugton, ne mozogj. – Újabb óvszert kapok fel az éjjeliszekrényről, feltépem a csomagolást, és
beburkolom erekciómat a gumival.
Elnézem őt, látom mozdulatlanul feküdni, csak a háta emelkedik és süllyed, ahogyan feszült várakozással
veszi a levegőt.
Ellenállhatatlan.
Újra fölé hajolok, marokra fogom a haját, és megtartom, hogy ne mozgathassa a fejét.
– Ezúttal szép lassan csináljuk, Anastasia.
Felnyög, én pedig beléfúrom magam, amíg már nincs tovább.
Átkozottul kéjes érzés.
Ahogy visszahúzódom, teljes kört írok le a csípőmmel, majd lassan visszacsusszanok. Nyögdécsel, és
minden tagja megfeszül, ahogy mozogni próbál.
Jaj, ne, bébi.
Azt akarom, hogy mozdulatlan légy.
Azt akarom, hogy érezd ezt.
Fogadd magadba a gyönyört.
– Annyira jó veled – mormolom, miközben megismétlem a mozdulatot, menet közben a csípőmmel őrölök.
Lassan. Be. Ki. Be. Ki. A bensője reszketni kezd.
– Nem, nem, bébi, még nem.

Nincs az az isten, hogy hagyjalak elmenni.

Míg ennyire élvezem.

– Ó, kérlek – kiált fel.

– Az akarom, hogy fájjon, bébi. – Visszavonulok, majd újra a mélyére hatolok. – Azt akarom, hogy holnap
erre emlékezz, valahányszor csak megmozdulsz. Én jussak az eszedbe. Az enyém vagy.

– Könyörgöm, Christian… – esdekel.

– Mi az, Anastasia? Mondd el, mit akarsz. – Folytatom lassú kínzását. – Mondd el.

– Téged, csak téged. – Eszét veszti a vágytól.

Engem akar.

Jó kislány.

Fokozom a tempót, mire a bensője remegni kezd, azonnal reagál.

Két lökés közt kinyögök egy-egy szót.

– Olyan. Édes. Vagy. Annyira. Kívánlak. Csak. Az. Enyém. Vagy. – Tagjai reszketnek a mozdulatlanság
feszültségétől. Közel már a csúcs. – Élvezz a kedvemért, bébi – mordulok fel.

Parancsszóra megrázkódik, ahogyan a kéj végigvillámlik a testén, és a nevemet sikoltja a párnámba.

Ez megteszi a magáét, én is felérek a csúcspontra, azután ernyedten zuhanok rá.

– Bassza meg – súgom magam elé, kimerülten, mégis ujjongva. Szinte azonnal visszahúzódom, és a
hátamra fordulok. Összekuporodik az oldalamon, s miközben lehúzom az óvszert, máris lehunyja a szemét,
és mély álomba zuhan.

2011. május 22., vasárnap

Felriadok, és elönt a bűntudat, mintha valami rettenetes bűnt követtem volna el.

Azért, mert megkeféltem Anastasia Steele-t? A szűz lányt?

Összegömbölyödve, mélyen alszik mellettem. Vetek egy pillantást az ébresztőre: alig múlt hajnali három.
Ana az igazak álmát alussza. Hát, legalább már nem az ártatlanokét. A testem is ébredezik, ahogy nézem.

Felébreszthetném.

Újra megdughatnám.

Azért annak is megvan az előnye, hogy az ágyamban fekszik.

Elég ebből a baromságból, Grey.

A kefélés pusztán eszköz a cél érdekében.

Igen. Rendkívül kellemes eszköz.

Igazából hihetetlen.

Ez csak szex, az ég szerelmére!

Lehunyom a szemem, bár tudom, hiába is próbálnék aludni, amíg az egész szoba tele van Anával: az
illatával, a szuszogásával, a romantikus együttlét emlékével. Rajzanak a képek: gyönyörtől megfeszülő
teste, a pillanat hevében felismerhetetlenségig eltorzultan kiáltott nevem, a szexuális együttlét iránti
feltétlen lelkesedése.

Miss Steele érzéki teremtés.

Öröm lesz betörni.

A farkam helyeslőn megrándul.

Francba.

Nem tudok aludni, még ha ezúttal nem a rémálmok tartanak éberen, hanem a kis Miss Steele. Felkelek,
összegyűjtöm a használt óvszereket, és elkötve a papírkosárba hajítom őket. A fiókos szekrényben keresek
egy pizsamaalsót, és magamra rángatom. Miután még egy sóvárgó pillantást vetek az ágyamban fekvő
szépségre, kimegyek a konyhába. Szomjas vagyok.

Miután ittam egy pohár vizet, azt teszem, amit mindig, ha nem tudok aludni – a dolgozószobában ránézek
az e-mailjeimre. Taylor visszatért, és azt kérdezi, szükségem van-e még Charlie Tangóra. Stephan nyilván
odafent alszik. Megírom neki, hogy nincs, noha az időpont alapján ez nyilvánvaló.

Miután visszatérek a nappaliba, leülök a zongorához. Ez az én vigaszom, itt órákra elfeledkezem

magamról. Kilencéves koromtól jól játszom, de csak azután vált a szenvedélyemmé, hogy lett saját
zongorám és saját lakásom. Amikor el akarok felejteni mindent, ide vonulok vissza. S jelenleg nem akarok
azon agyalni, hogy elcsábítottam és megkeféltem egy szűz lányt, vagy hogy felfedtem az életstílusomat
valakinek, aki semmit sem tud az ilyenekről. A billentyűkre teszem az ujjaimat, és játszani kezdek, hogy
belefeledkezzem Bach magányába.

Mozgolódás vonja el a figyelmemet, s ahogy felnézek, Ana áll a zongora mellett. Paplanba burkolózik,
haja kócosan omlik a hátára, a tekintete fénylik – döbbenetes látvány.

– Bocs – szabadkozik. – Nem akartalak megzavarni.

Miért kér elnézést?

– Ezt inkább én mondhatnám neked. – Leütöm az utolsó hangot, majd felállok. – Ágyban lenne a helyed.

– Gyönyörű volt ez a darab. Bach?

– Bach átirata Alessandro Marcello oboaconcertója alapján.

– Gyönyörű, csak olyan szomorú. Melankolikus.

Melankolikus? Nem ez az első alkalom, hogy valaki így hivatkozik rám.

– Szólhatok, uram? – Leila térdel mellettem, míg én dolgozom.

– Szólhatsz.

– Ma olyan melankolikus, uram.

– Az volnék?

– Igen, uram. Esetleg tehetnék valamit…?

Félresöpröm az emléket. Anának ágyban lenne a helye. Ezt meg is mondom.

– Felébredtem, de nem voltál mellettem.

– Nagyon rossz alvó vagyok, és nem szoktam meg, hogy bárkivel is együtt aludjak. – Már megmondtam
neki – különben is, miért mentegetőzöm? Átkarolom csupasz vállát, és élvezem bőrének érintését, ahogy
visszaterelem a hálóba.

– Mióta zongorázol? Gyönyörűen játszol.

– Hatéves koromtól. – Éles a hangom.

– Ó. – Talán ennyiből is vette a lapot. Nem akarok a gyerekkoromról társalogni.

– Hogy érzed magad? – Felkattintom az éjjeliszekrény lámpáját.

– Jól vagyok.

Vért látok a lepedőmön. Az ő vérét. Letűnt szüzességének bizonyítékát. Tekintete a foltokról felém rebben,
aztán szégyenkezve elfordul.
– Hát, legalább Mrs. Jonesnak lesz min törnie a fejét.
Megkövül.
Ez csak a tested, szivi. Megragadom az állát, és felfelé billentem a fejét, hogy lássam az arckifejezését.
Már épp készülök kioktatni, hogy nem kell így szégyenkeznie a teste miatt, amikor felém nyújtja a kezét,
hogy megérintse a mellkasomat.
A picsába.
Hátralépek, amint a sötétség gomolyogva feltör.
Ne. Érj. Hozzám.
– Be az ágyba – parancsolok rá erélyesebb hangon, mint szeretném, de nem akarom, hogy érzékelje a
rettegésemet. Szeme elkerekedik zavarában s talán a visszautasítottság fájdalmában.
A fenébe.
– Jövök, én is odafekszem melléd – nyújtok felé békejobbot. A fiókos szekrényből előveszek egy pólót, és
kapkodva magamra rángatom, mint valami vértet.
Csak áll, és meredten néz.
– Ágyba – parancsolok rá még erőszakosabban. Bemászik az ágyamba, lefekszik, én pedig követem, és
hátulról átölelem. Beletemetem az arcomat a hajába, hogy belélegezzem édes illatát: az őszt és az
almafákat. Így háttal nem tud megérinteni – elhatározom, hogy amíg el nem alszik, egymáshoz simulunk,
mint kiskanalak a fiókban. Később is ráérek felkelni és dolgozni.
– Aludj, édes Anastasia. – Megpuszilom a haját, és lehunyom a szememet. Illata betölti az orromat, s
ahogy felidézi a boldog időket, megnyugszom… szinte boldog vagyok…
Ma boldog a mami. Énekel.

Arról énekel, hogy mi köze ennek a szerelemhez.

És főz. És énekel.

Korog a pocakom. Szalonnát süt és palacsintát.

Nagyon fincsi az illata. Szeretem a szalonnát és a palacsintát.

Olyan fincsi az illatuk.

Ahogy kinyitom a szemem, napfény árad be az ablakon és ínycsiklandó illat a konyhából. Szalonna. Egy
pillanatra összezavarodom. Gail megjött a nővérétől?

Azután eszembe jut.

Ana.

Egy pillantás az órára. Késő van. Kipattanok az ágyból, és követem az orromat.

Itt van Ana. Az ingemben, copfba font hajjal táncolgat valami zenére, amit nem hallhatok. Fülhallgatót
visel. Észrevétlenül elfoglalok egy széket a konyhai pultnál, s csak nézem a műsort. Tojást kavargat,
reggelit készít, copfjai ide-oda lengenek, ahogy ugrándozik, s mint kiderül, nem visel bugyit.

Jó kislány.

Alighanem ő a legkevésbé összeszedett nő, akit ismerek. Szórakoztató, bájos, mégis furcsamód izgató –
főként, ha belegondolok, milyen eszközökkel fejleszthetném a koordinációját. Amint megfordul és meglát,
földbe gyökerezik a lába.

– Jó reggelt, Miss Steele. Nagyon… eleven ma reggel. – A copfjával még fiatalabbnak tűnik.

– Jó… jó mélyen aludtam – hebegi.

– Sejtelmem sincs, miért – okoskodom, pedig be kell vallanom, hogy én is. Kilenc múlt. Mikor aludtam
utoljára fél hétnél tovább?

Tegnap.

Vele.

– Éhes vagy? – kérdi.

– Nagyon. – Nem tudom, a reggelit kívánom-e jobban, vagy őt.

– Palacsinta, szalonna, tojás – sorolja.

– Jól hangzik.

– Nem tudom, hol vannak az alátétek. – Látható zavarban van, talán mert táncikáláson kaptam.
Megsajnálom, és felajánlom, hogy megterítek.

– Tegyek be valami zenét – teszem hozzá –, hogy folytathasd ezt a… táncot?

Kipirul az arca, és a padlóra mered.

A fenébe, most kizökkentettem.

– Kérlek, miattam ne hagyd abba. Nagyon szórakoztató látvány.
Durcás arccal hátat fordít, hogy új lendülettel kavarja tovább a tojást. Belegondolok, van-e bármi fogalma
arról, mekkora tiszteletlenség ez olyasvalakivel szemben, mint én… de persze nincs, s ez valami
felfoghatatlan okból mosolyra késztet. Közelebb surranok, hogy meghúzgáljam az egyik copfját.
– Ez tetszik, de ne hidd, hogy megvéd.
Tőlem aztán nem. Most már nem.
– Hogyan kéred a tojást? – Meglepően öntudatos a hangja. A legszívesebben felnevetnék, de ellenállok a
kísértésnek.
– Alaposan felverve. – Hiába próbálok fapofát vágni, és látom, hogy ő is leplezni igyekszik, milyen jól
érzi magát a szerepben.
Igéző a mosolya.
Kapkodva felteszem a tányéralátéteket, miközben azon tűnődöm, mikor terítettem utoljára másnak.
Még soha.
Szokványos esetben hétvégenként az alávetettem végez minden házimunkát.
De ma nem, Grey, mert ő nem az alávetetted… még nem.
Narancslevet töltök mindkettőnknek, felteszem a kávét. Ő persze nem iszik, csak teát.
– Kérsz teát?
– Igen, kérek, ha van.
A szekrényben megtalálom a Twinings reggeli teát, amit Gailtől kértem.
Lám, lám, ki gondolta volna, hogy valaha felhasználom?
A homlokát ráncolja, ahogy meglátja.
– Ennyire lefutott kör lennék?
– Az lenne? Hisz még semmiben sem állapodtunk meg, Miss Steele – felelem szigorú arccal.
Ne add le ennyire.
Az énképzavart is a tulajdonságok listájához írom, amelyeken változtatnom kell.
Kerüli a tekintetemet, lefoglalja magát a tálalással. Két tányért tesz az alátétekre, aztán juharszirupot kerít
a hűtőből.
Amikor végre felnéz, arra várok, hogy leüljön.

– Miss Steele. – Mutatom, hová üljön.
– Mr. Grey – Szándékolt kimértséggel felel, majd felszisszen, ahogy leül.
– Ennyire fáj? – Meglep a bűntudat zavaró érzése. Újra meg akarom baszni, lehetőleg már reggeli után, de
ha ilyen fájdalmai vannak, ez szóba se kerülhet. Talán tényleg használhatnám a száját.
Az arca láthatóan elvörösödik.
– Hogy őszinte legyek, nincs összehasonlítási alapom – feleli éles hangon. – Csak nem sajnálkozni
akartál? – Gúnytól csöpögő hangja meglepetésként ér. Ha az enyém lenne, ez megérne minimum egy
fenekelést, talán itt helyben, a konyhapulton.
– Nem. Arra gondoltam, folytathatnánk az okításodat.
– Ó – riad meg.
Bizony, Ana, napközben is lehet szexelni. És szívesen folytatnám azzal az okos kis száddal.
Eszem egy harapást, majd behunyt szemmel élvezem a fenséges ízeket. Amikor lenyelem a falatot, még
mindig rám mered.
– Egyél, Anastasia – rendelkezem. – Ami azt illeti, nagyon finom.
Tud főzni, méghozzá jól.
Csak egy falást eszik, azután csak játszadozik az étellel. Megkérem, hogy ne harapdálja már az ajkát.
– Elvonja a figyelmemet, és történetesen tudom, hogy semmit sem viselsz az ingem alatt.
A filterrel és a csészével babrál, ügyet sem vet bosszúságomra.
– Hogyan folytatnád az okításomat? – kérdez rá.
Kis Kíváncsi Fáncsi – lássuk, ehhez mit szól.
– Hát, ha már ennyire kidörzsöltelek, talán fejleszthetnénk az orális képességeidet.
Prüszkölve köpi ki a teát.
Hű, azért megfojtani nem akarom. Gyengéden megpaskolom a hátát, közben odanyújtom neki a
narancslevet.
– Mármint ha maradsz. – Nem akarom túlfeszíteni a húrt.
– Ma még maradnék, ha nem baj. Holnap dolgoznom kell.
– Mikorra kell bemenned?
– Kilencre.

– Holnap kilencre leszállítanak a munkahelyedre.
Mi? Azt akarom, hogy maradjon?
Ez tényleg meglep.
Igen, azt akarom, hogy maradjon.
– Este haza kell mennem tiszta ruháért.
– Majd keresünk valamit.
Félrelibbenti a haját, és idegesen rágcsálja az ajkát… már megint.
– Mi az? – kérdezek rá.
– Este haza kell mennem.
Ember, tényleg csökönyös. Nem akarom elengedni, de miután még nem egyeztünk meg, nem
erőszakoskodhatom, hogy maradjon.
– Oké, este hazamegyünk. Most edd meg a reggelidet.
Az étellel szemezget.
– Enned kell, Anastasia. Tegnap nem vacsoráztál.
– Nem vagyok igazán éhes.
Kezd az idegeimre menni.
– Tényleg nagyon szeretném, ha megreggeliznél. – Fojtott a hangom.
– Mi ez a kajamánia nálad? – fakad ki.
Hidd el, bébi, nem akarod tudni.
– Mondtam már, nem bírom nézni, ha kárba vész az étel. Egyél. – Haragos pillantást vetek rá. Ez most
nem vita tárgya, Ana. Dacos tekintettel néz, de enni kezd.
Ellazulok, amint látom, hogy egy villányi tojást vesz a szájába. Ez a lány a maga módján óriási kihívás.
Egészen egyedülálló, még sosem kellett megbirkóznom hasonlóval. Igen. Igazi újdonság. Épp ez a
vonzereje… nem?
Miután végez a reggelivel, elveszem a tányérját.
– Te főztél, én mosogatok.
– Nagyon demokratikus – vonja fel a szemöldökét.

– Igen, bár nem jellemző rám. Miután végeztem, veszünk egy fürdőt.

És próbára teszem az orális képességeit. Gyorsan magamba szívom a levegőt, hogy uralkodjam a gondolat
nyomán támadó hirtelen erekción.

Nem egyszerű.

Csörög a telefonja, mire a szoba végébe vonul, és belemerül a társalgásba. Megállok a mosogatónál,
onnét figyelem. Ahogy az üvegfalnak támaszkodik, a reggeli fény kirajzolja ingem alatt rejtőző testének
körvonalát. A torkom is kiszárad. Karcsú alak és hosszú lábak, tökéletes mellek és tökéletes fenék.

Ahogy telefonnal a fülén felém fordul, úgy teszek, mintha máshová figyelnék. Valamiért nem akarom, hogy
rajtakapjon, miközben a nyálamat csorgatom.

Kivel társaloghat?

Hallom a Kavanagh nevet, mire megfeszülök. Miről beszélhet? Összeakad a tekintetünk.

Miről beszélsz, Ana?

Elfordul, majd egy pillanattal később leteszi, s ahogy visszatér, csípője lágy, izgató ütemben ring a fehér
selyem alatt. Szóljak neki, hogy mindent látni?

– Az a titoktartási nyilatkozat mindenre vonatkozik? – kérdezi, mire megdermedek, miközben becsukom a
konyhaszekrényt.

– Miért? – Hová akar kilyukadni? Mit mesélt Kavanagh-nak?

Vesz egy nagy levegőt.

– Hát, csak van néhány kérdésem… tudod, a szexszel kapcsolatban. Feltenném őket Kate-nek.

– Tedd fel nekem.

– Minden tiszteletem mellett, Christian… – Nem fejezi be.

Zavarban van?

– Csak néhány praktikus tanács kell. Meg sem említem a Kínok Vörös Kamráját.

– A Kínok Vörös Kamráját?

Mi a franc?

– Sokkal inkább a gyönyörök kamrája, Anastasia, hidd el. Különben meg, a szobatársad talán most is a
bátyámmal hempereg. Örülnék, ha kimaradna ebből.

Nem akarom, hogy Elliot bármit tudjon a nemi életemről. Azt a csorbát sosem tudnám kiköszörülni.

– A családod mennyit tud erről a kis… elhajlásodról?

– Semennyit. És nincs is köze hozzá.

Ég a vágytól, hogy megkérdezzen valamit.

– Mit akarsz tudni? – Megállok előtte, az arcát fürkészem.

Mi az, Ana?

– Egyelőre nincs semmi különös – suttogja.

– Oké, akkor kezdjük ezzel: neked milyen volt a múlt éjszaka? – Alig merek lélegezni, amíg a válaszra
várok. Egész egyezségünk múlhat ezen.

– Jó – feleli, és felcsillant egy érzéki, szexi mosolyt.

Ezt akartam hallani.

– Nekem is. Még sosem próbáltam a romantikus szexet. Sok minden szól mellette, de talán csak azért,
mert veled voltam.

Nyilvánvaló meglepetéssel és örömmel hallja szavaimat. Hüvelykujjammal végigsimítok puha alsó ajkán.
Viszket a kezem, hogy megérintsem… újra.

– Gyere, fürödjünk meg. – Megcsókolom, és a fürdőmbe vezetem.

– Maradj ott – rendelkezem, mielőtt megnyitom a csapot, majd fürdőolajat adok a gőzölgő vízhez. A kád
gyorsan telik, közben engem néz. Másként minden nőtől elvárnám, akivel fürdeni készülök, hogy
szemérmesen süsse le a tekintetét.

De nem Anától.

Ő nem süti le a tekintetét, sőt ragyog a várakozástól és a kíváncsiságtól. Csak a karját fonja össze maga
előtt, amilyen félénk.

Izgató.

Szerintem még sosem fürdött férfival.

Ebben is első lehetek.

Amint megtelik a kád, lehámozom magamról pólómat, és a kezemet nyújtom.

– Miss Steele.

Elfogadja a felkérést, és belép a kádba.

– Fordulj meg, szembe velem – utasítom. – Tudom, milyen isteni a szád, magam is tanúsíthatom, de nem
fejeznéd be a harapdálását? Ettől csak még jobban meg akarlak kefélni, és az most fájna, nem igaz?

Élesen beszippantja a levegőt, de elereszti az ajkát.

– Ugye, érted, mi a bajom?

Még állva, együtt érzőn bólint.

– Helyes. – Ana még az ingemet viseli, kiveszem a zsebéből az iPodot, és leteszem a mosdótál mellé. – A
víz és az iPod, nem a legbölcsebb kombináció. – Megragadom a gallért, hogy lefejtsem róla az anyagot.
Tüstént lehajtja a fejét, amint hátralépek, hogy megcsodáljam.

– Hé. – Gyengéd hangon bátorítom, hogy nézzen fel rám. – Gyönyörű vagy, Anastasia, tetőtől talpig. Ne
hajtsd le a fejedet, mint aki szégyenkezik. Nincs mit szégyellned, hidd el. Öröm rád nézni. –
Mutatóujjammal felemelem az állát.

Ne rejtőzködj előlem, bébi.

– Most már leülhetsz.

Esetlen sietséggel leül, és összerezzen, ahogy a víz körülöleli sajgó testét.

Oké…

Behunyja a szemét, és hátradől. Amikor újra kinyitja, már oldottabbnak tűnik.

– Te nem csatlakozol? – kérdezi pimasz kis mosollyal.

– De igen. Húzódj előrébb. – Meztelenül mászom be mögé, a mellkasomra vonom, majd átfonom a
lábammal, hogy a lábfejem a bokájára kerüljön, így nyitom szét a lábait.

Ficánkol a karjaim közt, de nem törődöm vele, csak belefúrom orromat a hajába.

– Mennyei az illatod, Anastasia – suttogom.

Megnyugszik, én meg leveszem a polcról a tusfürdőt. Kinyomok egy keveset a tenyeremre, hogy
beledörgöljem a nyakába és a vállába. Gyengéd mozdulataim nyomán felnyög, a feje oldalra biccen.

– Jólesik? – kérdezem.

– Hmm – hümmög elégedetten.

Lemosom a karját és a hónalját, mielőtt elérem az első bázist: a mellét.

Atyám, ez az érzés…

Tökéletes a melle. Csak gyúrom és izgatom. Nyögdécsel, megfeszíti a csípőjét, szaporábbá válik a
légzése. Felizgul. Az én testem is reagál, növekszik és megfeszül alatta.

Kezem végigsiklik a hasán a második bázis felé. Mielőtt elérném a szeméremszőrzetét, leállok, és fogok
egy szivacsot. Folyékony szappant engedek rá, azután lassan mosdatni kezdem a lába között. Gyengéd,
lágy, mégis határozott mozdulatokkal dörzsölöm, masszírozom, tisztogatom, izgatom. Zihálni kezd, csípője
egy ütemben őröl a kezemmel. Feje a vállamra bukik, szemét behunyja, száját néha nyögésre nyitja, ahogy

megadja magát fáradhatatlan ujjaimnak.

– Engedd át magad az érzésnek, bébi. – Fogaim végigszaladnak a fülcimpáján. – Engedd át magad a
kedvemért.

– Ó, kérlek – jajdul fel, és próbálja kinyújtani a lábát, de az enyémmel a kádhoz szegezem.

Elég.

Most, hogy szinte beleolvad a fürdővízbe, készen állok továbblépni.

– Azt hiszem, elég tiszta vagy – jelentem ki, azzal elhúzom a kezemet.

– Miért hagyod abba? – Megrebbenő szeméből süt a bosszúság és a csalódottság.

– Más tervem van veled, Anastasia.

Zihál, s ha nem tévedek, dacosan lebiggyeszti az ajkát.

Helyes.

– Fordulj meg. Rám is rám fér egy alapos tisztálkodás.

Megteszi, az arca kipirul, szeme és pupillája óriásira tágul.

Felemelem a csípőmet, hogy megragadjam a farkamat.

– Azt akarom, hogy ismerkedj meg a legkedvesebb és legféltettebb testrészemmel. Barátkozzatok össze,
ha úgy tetszik.

A szája is tátva, ahogyan tekintete a péniszemről az arcom felé rebben… majd vissza. Nem tudom
megállni kaján vigyor nélkül, látva szűzies megbotránkozását.

Azután, miközben rám mered, megváltozik az arca. Először elgondolkodik, azután mérlegel, s amikor újra
találkozik a tekintetünk, az övé határozottan kihívó.

Csak így tovább, Miss Steele.

Önfeledt a mosolya, ahogy a tusfürdő után nyúl. Ráérősen csinálja, némi szappant folyat a tenyerére, majd
anélkül, hogy levenné rólam a szemét, összedörzsöli a kezét. Szája résnyire nyílik, és beleharap az alsó
ajkába, majd nyelve hegyével szalad végig a fogak után maradt lenyomaton.

Ana Steele, a végzet asszonya!

Farkam elismerően, egyre keményebben ágaskodik. Előrenyújtja a kezét és megragad, ujjai ökölbe
szorulnak körülöttem. A levegő sziszegve tör ki összeszorított fogaim közül, ahogy lehunyom a szememet,
és átadom magam a pillanatnak.

Itt nem bánom, ha megérintenek.

Nem, egyáltalán nem… Kezére helyezem az enyémet, megmutatom, mit csináljon.

– Így. – Nyers a hangom, ahogy utasítom. Ujjai még szorosabban feszülnek, ahogy fel-le mozognak a
kezem alatt.

Ó, igen.

– Ez az, bébi.

Elengedem, hagyom, hadd folytassa, csak lehunyt szemmel megadom magam az általa diktált ütemnek.

Úristen…

Miért olyan hihetetlenül izgató a tapasztalatlansága? Azt élvezem, hogy mindenben első lehetek?

Hirtelen a szájába vesz, keményen szopni kezd, a nyelvével gyötör.

Basszus!

– Hű… Ana.

Ahogy még keményebben szop, tekintetében kigyúl a fortélyos ravaszság. Ez az ő bosszúja, fogat fogért.
Döbbenetes nézni is.

– Jesszusom – nyögök fel, és behunyom a szememet, hogy ne menjek el azonnal.

Folytatja édes gyötrésemet, közben egyre csak nő az önbizalma, ahogy megfeszül a csípőm, próbálok
mélyebbre merülni a szájába.

Meddig mehetek, bébi?

Mindennél izgatóbb nézni őt. Megragadom a haját, és mozgatni kezdem a fejét, miközben megtámaszkodik
a térdemen.

– Ó, bébi… ez… ez… isteni…

Ajka mögé rejti a fogait, ahogy még egyszer a szájába húz.

– Á! – nyögök fel, míg azon tűnődöm, milyen mélyre enged. A szája gyötrelmek forrása, fogai keményen
szorongatnak, mégis többet akarok. – Jesszusom. Meddig tudod bekapni?

Ahogy találkozik a tekintetünk, összeráncolja a homlokát. Azután elszánt arccal lesiklik rajtam, míg el
nem érem a torkát.

Bassza meg!

– Így a szádba fogok élvezni, Anastasia – figyelmeztetem két zihálás között. – Ha nem akarod, most hagyd
abba. – Újra és újra beléfurakodom, nézem, ahogyan a farkam eltűnik a szájában, majd újra előbukkan.
Hihetetlenül érzéki pillanat. Annyira közel vagyok… Hirtelen felvillantja a fogait, és gyengéden belém

harap, mire kész vagyok, beleélvezek a torkába, felkiáltok a gyönyörtől.

Picsába!

Zihálva veszem a levegőt. Teljesen levett a lábamról… már megint!

Amikor felnézek, a szeme csillog a büszkeségtől.

Joggal. Eszméletlen egy szopás volt.

– Egy pillanatig sem öklendeztél – csodálkozom el, ahogy kezdem visszanyerni a lélegzetem. –
Jesszusom, Ana… ez… ez hihetetlen volt. Teljességgel váratlan. Tudod, egyik ámulatból a másikba esem.
– Megérdemelt dicséret a jól végzett munkáért.

Várjunk csak – talán azért megy ilyen jól, mert mégiscsak van némi tapasztalata.

– Csináltad már korábban is? – kérdezek rá, bár nem biztos, hogy akarom tudni.

– Nem – közli sugárzó büszkeséggel.

– Jó. – Remélem, az én megkönnyebbülésem nem annyira nyilvánvaló. – Egy újabb első alkalom, Miss
Steele. Nos, orális ismeretekből csillagos ötös. Most pedig irány az ágy. Tartozom egy orgazmussal.

Kissé kábultan vergődöm ki a kádból, a derekamra kerítek egy törülközőt. Feltartok egy másikat, mielőtt
kisegítem a kádból, és alaposan bebugyolálom – fogságba ejtem. Magamhoz szorítom, és lázasan
megcsókolom, felfedezem száját a nyelvemmel.

Érzem önmagamat a szájában. Megragadom a haját, hogy még mélyebbre csókoljak.

Kívánom.

Mindenestül.

Testestül-lelkestül.

Azt akarom, hogy az enyém legyen.

Ahogy belenézek fénylő szemébe, könyörgőre fogom.

– Mondj igent.

– Mire? – suttogja.

– Az egyezségünkre. Légy az enyém. Kérlek, Ana. – Hosszú idő óta először, csak egy hajszál választ el
attól, hogy esdekelni kezdjek. Újra megcsókolom, vágyam minden hevét beleöntöm abba a csókba. Ahogy
megragadom a kezét, szinte elkábul.

Kábítsd tovább, Grey.

A hálószobában elengedem.

– Bízol bennem? – kérdezem.

Bólint.

– Jó kislány.

Jó. Gyönyörű. Kislány.

A gardróbhoz lépek, hogy kiválasszak egy nyakkendőt. Miután visszatérek hozzá, elveszem a
fürdőlepedőt, és hagyom a padlóra hullni.

– Tedd össze a kezed magad előtt.

Megnyalja az ajkát, talán pillanatnyi bizonytalanságában, azután előrenyújtja mindkét kezét. Sietve
összekötöm a csuklóját a nyakkendővel. Megrángatom a csomót. Igen. Biztosan tart.

Ideje folytatni az okítását, Miss Steele.

Ajka résnyire nyílik, ahogy beszívja a levegőt… felizgult.

Gyengéden megrángatom a copfjait.

– Olyan fiatalnak tűnsz így. – Nem mintha ez meggátolna bármiben. Ledobom a törülközőt. – Ó, Anastasia,
mihez kezdjek veled? – Megragadom a karját, és gyengéden az ágyra fektetem, közben féltve átkarolom,
nehogy elessen. Amint vízszintesbe kerül, melléfekszem, megfogom a csuklóját, és a feje fölé emelem. –
Tartsd itt, és ne mozgasd. Megértetted?

Nagyot nyel.

– Válaszolj.

– Nem mozgatom – ígéri elcsukló hangon.

– Jó kislány. – Nem tudom leplezni a mosolyomat. Mellettem fekszik, megkötözött kézzel,
kiszolgáltatottan. Az enyém.

Még nem pontosan azt teszem, amit szeretnék – de már arrafelé tartunk.

Lehajolok, puszit lehelek az arcára, és közlöm vele, hogy most végigcsókolom az egész testét.

Felsóhajt, ahogyan ajkam elindul a fülcimpájától, a nyak és a váll találkozásánál nyíló kis mélyedés felé.
Megjutalmaz egy örömteli nyögéssel. Azután hirtelen leengedi a karját, hogy átkulcsolja a nyakamat.

Nem. Nem. Nem. Ezt nem szabad, Miss Steele.

Haragos pillantással és határozott mozdulattal visszatolom a kezét a feje fölé.

– Ne mozgasd, különben kezdhetjük elölről.

– Meg akarlak érinteni – suttogja.

– Tudom. – De nem lehet. – Tartsd a kezed a fejed fölött.

Az ajka szétnyílik, a melle emelkedik-süllyed minden szapora lélegzetére. Kezd tényleg beindulni.

Helyes.

Ujjaim közé fogom az állát, míg végigcsókolgatom a testét. Kezem átsiklik a mellén, szorosan nyomában
az ajkammal. A hasára fektetem a tenyeremet, mozdulatlanul tartom, míg egyenként hódolok a
mellbimbóinak, gyengéden szopogatom és rágcsálom őket, örömömet lelem keménységükben.

Felnyög, közben a csípője őrölni kezd.

– Maradj nyugton – mormolom forró bőrébe. Végigcsókolom a hasát, nyelvem feltárja köldökének
mélységeit és ízét.

– Á – nyögdécsel és ficánkol.

Meg kell tanítanom rá, hogyan maradjon veszteg…

Fogam a bőrét szántja.

– Mmm… Mennyeien édes, Miss Steele. – Kéjesen elidőzöm a köldök és a szeméremdomb között, mielőtt
felülök, kétoldalt a lábával. Megragadom a bokáját, hogy szélesre tárjam. Csupaszon és
kiszolgáltatottan… nincs is ennél fenségesebb látvány. Megragadom a bal lábát, és behajlítom, hogy az
ajkamhoz emeljem, közben az arcát fürkészem. Egyenként végigcsókolom a lábujjait, azután beleharapok
puha húsába.

A szeme óriási, szája felváltva formáz kis és nagy O-kat. Amint valamivel erősebben harapok a kisujj
párnájába, megfeszül a csípője, és feljajdul. Végigfuttatom a nyelvemet a talpán, egészen a bokájáig.
Szemét behunyva nyöszörög, feje görcsösen verdes jobbra-balra, ahogy tovább gyötröm.

– Kérlek… – könyörög, én meg beszippantom és megharapdálom a kisujját.

– Mennyi apró élvezet, Miss Steele – incselkedem.

Miután elérem a térdét, nem állok le, csak folytatom, nyalogatom és szopogatom, megharapdálom a
combja belső felét, és közben széttárom a lábáit.

Megremeg, lélegzet-visszafojtva várja, hogy a nyelvem a combja tövéhez érjen.

Jaj, nem… még nem, Miss Steele.

Visszatérek figyelmemmel a bal lábához, végigcsókolom és rágcsálom a térdéig, majd fel a comb belső
oldalán.

Megfeszül, amikor végre beékelődöm a lába közé, de nem engedi le a kezét.

Jó kislány.

Orrommal gyengéden végigdörgölöm a szeméremdombját.

Megrázkódik alattam.

Leállok. Meg kell tanulnia, hogy nyugton maradjon.

Felemeli a fejét, hogy rám nézzem.

– Tudja, milyen részegítő az illata, Miss Steele? – Fogva tartom a tekintetét, miközben szeméremszőrébe
fúrom az orromat, és mélyen magamba szívom. Hátrahanyatlik az ágyra, tehetetlenül felnyög.

Lágyan belefújok a szőrszálak közé.

– Ez tetszik. – Jó régóta nem láttam szeméremszőrt ilyen közvetlen közelről. Gyengéden meghúzogatom. –
Talán meg is tartjuk.

Bár a gyertyás játéknál nem szerencsés…

– Ó, kérlek – nyöszörög.

– Hmm. Tetszik, ahogy könyörögsz, Anastasia.

Feljajdul.

– Nem vagyok az egyenlőség híve, Miss Steele – suttogom bele a bőrébe –, de jutalom jár a gyönyörért,
amit nyújtott. – Azzal az ágyhoz szegezem a combját, felnyitom a nyelvemmel, és lassan körözni kezdek a
csiklóján.

Felkiált, egész teste elemelkedik az ágyról.

Ezúttal nem hagyom abba. Nyelvem nem ismer könyörületet. Megfeszül a lába, lábujjai mind egyetlen
pontra mutatnak.

Á, már nagyon közel van. Lassan belecsúsztatom a középső ujjamat.

Tocsog a nedvességtől.

Tocsog, és rám vár.

– Ó, bébi, imádom, amikor így benedvesedsz. – Mozgatni kezdem az ujjamat körbe-körbe, fokozatosan
tágítom. Nyelvem tovább kínozza a csiklóját, újra és újra átsiklik rajta. Egész teste megfeszül alattam, míg
végül felsikolt, ahogyan a gyönyör áttör benne minden gátat.

Igen!

Feltérdelek, és megragadok egy gumit. Amint felveszem, lassan beleereszkedem.

Kibaszott jó érzés.

– Ez milyen? – ellenőrzöm.

– Finom. Jó. – Érdes a hangja.

Ó… Mozogni kezdek, átadom magam az érzésnek, ahogyan körülfog és hozzám préselődik. Újra és újra,
gyorsabban és gyorsabban, elveszek benne. Azt akarom, hogy még egyszer elélvezzen.

Azt akarom, hogy kielégüljön.

Azt akarom, hogy boldog legyen.

Végül újra megmerevedik, és kéjesen feljajdul.

– Gyerünk, bébi, élvezz – mormolom összeszorított foggal, mire ízekre robban a gyönyörtől.

– Bassza meg! – kiáltom, és elengedem magam, átadom magam az édes megkönnyebbülésnek. Egy
pillanatra ráomlok, puhaságába burkolózom. Leengedi a kezét, hogy a nyakam köré kulcsolja, de
összekötött csuklói miatt nem tud megérinteni.

Veszek egy nagy levegőt, könyökömre helyezem a testsúlyomat, és ámulattal nézek le rá.

– Látod, milyen jók vagyunk együtt? Ha átadod magad nekem, még ennél is jobbak leszünk. Bízz bennem,
Anastasia. Olyan helyekre repítelek, amelyeknek a létezéséről sem tudsz. – Ahogy egymáshoz ér a
homlokunk, behunyom a szememet.

Kérlek, mondj igent.

Hangok hallatszanak az ajtónál.

Mi a fasz?

Taylor és Grace.

– Basszus! Az anyám.

Ana összerezzen, ahogy visszahúzódom.

Felpattanok az ágyból, és a szemetesbe hajítom az óvszert.

Mi a francot keres itt az anyám?

Taylor feltartja, hála az égnek, de lesz itt meglepetés.

Ana tovább fekszik az ágyban.

– Gyerünk, fel kell öltöznünk… már ha meg akarod ismerni az anyámat. – Mosolyogva nézem Anát,
miközben magamra rángatom a farmert. Imádni való.

– Moccanni sem tudok, Christian – tiltakozik, de ő is vigyorog.

Lehajolok, kioldom a nyakkendőt, és megcsókolom a homlokát.

Az anyám el lesz ragadtatva.

– Újabb első alkalom – suttogom, miközben nem tudom letörölni arcomról a bárgyú vigyort.

– Nincs itt semmi ruhám.

Felveszek egy fehér pólót. Mire megfordulok, már felül, és átkarolja a térdét.

– Talán jobb lenne, ha itt maradnék.

– Nem, dehogyis. Felveheted az én cuccaimat.

Szeretem látni a ruháimban.

Megnyúlik az arca.

– Anastasia, te még liszteszsákban is imádni való vagy. Légy szíves, ne aggódj folyton. Be akarlak mutatni
az anyámnak, úgyhogy öltözz. Addig én megyek, és szóval tartom. Öt perc múlva legyél a nappaliban,
máskülönben visszajövök, és kirángatlak, bármi lesz is rajtad. A pólók a fiókban vannak, az ingek a
szekrényben. Szolgáld ki magad.

Elkerekedik a szeme.

Igen, bébi, komolyan beszélek.

Még figyelmeztetem egy szúrós pillantással, mielőtt kinyitom az ajtót és távozom, hogy találkozzam az
anyámmal.

Grace a folyosón, az előtér ajtajával szemközt áll, és Taylorral beszélget. Amint meglát, felragyog az
arca.

– Drágám, nem tudtam, hogy társaságod van – kiált fel, és némiképp zavartnak tűnik emiatt.

– Szia, anya. – Arcon csókolom. – Innét átveszem – fordulok Taylorhoz.

– Igen, Mr. Grey. – Fáradtan biccent, azzal visszaindul az irodájába.

– Köszönöm, Taylor – kiált utána Grace, mielőtt minden figyelmével felém fordul. – Átveszel? – kérdi
rosszallóan. – A közelben vásárolgattam, és gondoltam, benézek egy kávéra. – Egy pillanatra elhallgat. –
Ha tudom, hogy nem vagy egyedül… – Esetlenül, kislányosan megrándítja a vállát.

Gyakran benéz egy kávéra, és mindig van itt valaki… épp csak nem tud róla.

– Egy perc és jön – könnyítek lelkifurdalásán. – Nem akarsz leülni? – intek a kanapé felé.

– Egy lány az?

– Igen, anya, egy lány. – Száraz a hangom, és próbálok nem nevetni. Újra elhallgat, közben körbesétál a
nappaliban.

– Látom, már reggeliztél – szúrja ki a mosatlan serpenyőt.

– Kérsz egy kávét?

– Nem. Köszönöm, drágám. – Helyet foglal. – Csak találkozom a… barátoddal, azután megyek is. Nem
akarok zavarni. Azt hittem, most is a dolgozószobádban robotolsz. Túl sokat dolgozol, drágám. Csak
szerettem volna, ha lazítasz egy kicsit. – Szinte bocsánatkérő pillantást vet rám, amikor csatlakozom hozzá
a kanapén.

– Ne aggódj miattam. – Hihetetlenül szórakoztató, ahogy a helyzetre reagál. – Miért nem vagy a
templomban?

– Carricknek dolga akadt, ezért arra gondoltunk, hogy az esti misére megyünk. Gondolom, arra ne is
számítsunk, hogy velünk tartasz.

Cinikus megvetéssel vonom fel a szemöldökömet.

– Tudod, hogy van, anya. Az ilyesmi nem nekem való.

Istennel rég hátat fordítottunk egymásnak.

Felsóhajt, azután megjelenik Ana – a ruháimban, félénken topog az ajtóban. Anya és fia közt semmivé
foszlik a feszültség, ahogy megkönnyebbülten felállok.

– Itt is van.

Grace elfordul és feláll.

– Anya, ő itt Anastasia Steele. Anastasia, ő Grace Trevelyan-Grey.

Kezet ráznak.

– Örvendek a találkozásnak – szól Grace, az én szememben kissé túlzó lelkesedéssel.

– Dr. Trevelyan-Gray – mondja Ana illedelmesen.

– Hívjon csak Grace-nek – vált anyám szívélyes, bensőséges hangnemre.

Mi? Máris?

– Általában dr. Trevelyannek hívnak – teszi hozzá Grace. – Mrs. Grey az anyósom. – Rákacsint Anára,
mielőtt leül. Ahogy intek, és megpaskolom a párnát magam mellett, Ana odajön, és helyet foglal.

– Szóval, hogy találkoztatok? – tudakolja Grace.

– Anastasia interjút készített velem a WSU diáklapjába, miután ezen a héten részt veszek a diplomaosztón.

– Vagyis ezen a héten veszi át a diplomáját? – küld Grace sugárzó mosolyt Ana felé.

– Igen.

Ana mobilja csörögni kezd, mire kimenti magát, hogy felvegye.
– Én tartom a záróbeszédet – árulom el Grace-nek, de közben fülelek.
Ki lehet az?
– Nézd, José, most nagyon nem alkalmas – hallom.
A kibaszott fotós. Mi a szart akar?
– Hagytam üzenetet Elliotnak, kiderült, hogy Portlandben van – folytatja Grace. – A múlt hét óta nem is
láttam.
Ana leteszi.
Grace folytatja, miközben Ana visszatér.
– Elliot visszahívott, tőle tudom, hogy te is ott jártál. Már két hete nem találkoztunk, drágám.
– Beszéltél vele? – jegyzem meg.
Mit akarhatott a fotós?
– Azt gondoltam, együtt ebédelhetnénk, de látom, más programod van. Nem akarlak zavarni. – Grace
feláll, én pedig iszonyú hálás vagyok, amiért ösztönösen eligazodik a váratlan helyzetben. Újra felém
fordítja az arcát. Megcsókolom búcsúzóul.
– Vissza kell vinnem Anastasiát Portlandbe.
– Hát persze, drágám. – Ana felé fordítja ragyogó – s ha nem tévedek nagyot, hálás – mosolyát.
Bosszantó.
– Igazán örvendtem, Anastasia. – Mosolyogva kezet fog Anával. – Remélem, még találkozunk.
– Mrs. Grey? – Taylor jelenik meg a szoba ajtajában.
– Köszönöm, Taylor – bólint, azzal Taylor kikíséri a szobából, át az előtér kétszárnyú ajtaján.
Hát, ez érdekes volt.
Anyám mindig is melegnek hitt, de miután tiszteletben tartotta a magánéletemet, sosem kérdezett rá.
Hát, most már tudja.
Ana idegesen rágcsálja a száját, sugárzik belőle a nyugtalanság… jobb is.
– Szóval, a fotós keresett? – Mogorva a hangom.
– Igen.

– Mit akart?
– Csak bocsánatot kérni, tudod… a péntek miatt.
– Értem. – Vagy talán újabb esélyt? Kellemetlen gondolat.
Taylor megköszörüli a torkát.
– Mr. Grey? Egy kis gond adódott a darfúri szállítmánnyal.
Bassza meg. Így jár, aki reggel nem nézi át az e-mailjeit. Ana teljesen lefoglalt.
– Charlie Tango visszatért a Boeing Fieldre? – kérdezem Taylortól.
– Igen, uram.
Taylor kurta biccentéssel nyugtázza Ana jelenlétét.
– Miss Steele.
Ana széles mosollyal felel, azután Taylor távozik.
– Itt lakik? – kérdi Ana. – Mármint Taylor.
– Igen.
A konyha felé sietek. Felkapom a telefonomat, és gyorsan ellenőrzöm az e-mailjeimet. Van egy kiemelt
üzenet Rostól, meg néhány SMS. Tüstént felhívom.
– Mi a gond, Ros?
– Helló, Christian. Nem jók a darfúri kilátások. Nem garantálják a rakomány és az árukísérők biztonságát,
a civilek támogatása nélkül pedig a külügy sem hajlandó jóváhagyni a segélyt.
Basszák meg.
– Senki életét nem teszem kockára. – Ros jól tudja ezt.
– Megpróbálhatnánk bevonni a zsoldosokat – próbálkozik.
– Nem, mondd le a közúti szállítást.
– De a költségek… – tiltakozik.
– Légi úton szállítjuk le.
– Tudtam, hogy ez fogod mondani, Christian. Meg is van a terv, de nem lesz olcsó. A konténerek addig
átkerülhetnek Phillyből Rotterdamba, annyival is előrébb vagyunk. Egyelőre ennyi.
– Jó. – Leteszem. Örülnék, ha a külügyminisztérium segítőkészebb lenne. Elhatározom, hogy a további

egyezkedés részeként felhívom Blandinót.

A figyelmem visszatér Miss Steele-re, aki a nappali ajtajából óvakodva méreget. Vissza kell zökkennünk
a régi kerékvágásba.

Á, igen. A szerződés. Ez a következő lépés a kettőnk ügyében.

A dolgozószobámban összeszedem az asztalon heverő lapokat, és betuszkolom egy nagyalakú borítékba.

Ana ugyanott áll, ahol hagytam. Talán a fotós körül járnak a gondolatai… ettől a kedélyem kezd borússá
válni.

– Ez itt a szerződés – tartom fel a borítékot. – Olvasd át, utána a hétvégén megtárgyaljuk. Javaslom, hogy
végezz egy kis kutatómunkát. Tudd meg, mire vállalkozol. – Sápadt arccal néz a borítékról rám. – Persze
csak ha elfogadod, amit őszintén remélek – teszem hozzá.

– Kutatómunka?

– Elképesztő, mi mindent megtalálsz az interneten.

A homlokát ráncolja.

– Mi az? – kérdezek rá.

– Nincs számítógépem. Általában az iskolai gépeket használom. Meglátom, talán majd hozzáférek Kate
laptopjához.

Nincs számítógépe? Hogyan lehet meg egy diák számítógép nélkül? Ennyire csóró? Átadom neki a
borítékot.

– Én biztosan tudok… nélkülözni egy gépet. Szedd össze a holmidat, visszaviszlek Portlandbe, majd
útközben bekapunk valamit. Át kell öltöznöm.

– Csak elintézek egy hívást. – Halk és bizonytalan a hangja.

– A fotós? – csattanok fel. Olyan, mintha titkolna valamit.

Mi a franc?

– Nem szeretek osztozkodni, Miss Steele. Ezt jegyezze meg. – Kiviharzom a szobából, mielőtt esélye
lenne válaszolni.

Az előbb csak úgy kinyomta a telefont?

És ha csak kihasznál?

Picsába.

Talán a pénzről szól az egész. Nyomasztó gondolat… bár egyáltalán nem tűnik aranyásó típusnak. Még

ahhoz is ragaszkodik, hogy nem vehetek neki ruhát. Lehámozom magamról a farmert, felveszek egy
bokszeralsót. Brioni nyakkendőm a padlón hever. Lehajolok, hogy felvegyem.

Egész jól viselte a megkötözöttséget… Van remény, Grey. Remény.

Beteszem a nyakkendőt és két másikat egy válltáskába, néhány zoknival, alsóval és óvszerrel együtt.

Mit művelek?

A szívem mélyén tudom, hogy az egész hetet a Heathmanben fogom tölteni… csak hogy a közelében
legyek. Összeszedek néhány öltönyt és inget, amit Taylor majd utánam hozhat. Kelleni fog egy a
diplomaosztóra is.

Tiszta farmerba bújok, és felkapok egy bőrdzsekit, azután életre kel a telefonom. Elliot üzen.

Ma hazajövök a kocsiddal.

Remélem, nem kavarok be a terveidbe.

Visszaírok.

Nem, most megyek Portlandbe.

Szólj Taylornak, mikor érkezel.

Felhívom Taylort a belső telefonon.
– Mr. Grey?
– Elliot valamikor délután visszahozza a kocsimat. Holnap vigye le Portlandbe. A diplomaosztóig a
Heathmanben szállok meg. Hagytam itt pár ruhát, amit szeretném, ha utánam hozna.
– Értem, uram.
– És hívja az Audit. Hamarabb kellhet az A3-as, mint gondoltam.
– Már megvan, Mr. Grey.
– Ó. Helyes. Kösz.
Az autó tehát megvan, jöhet a számítógép. Abban a tudatban hívom Barney-t, hogy az irodájában van, és
hever ott valahol egy csúcskategóriás laptop.
– Mr. Grey? – szól a telefonba.

– Mit keres az irodában, Barney? Vasárnap van.
– A tablet tervein dolgozom. Nem hagy nyugodni ez a napelem.
– Lehetne egy kis magánélete.
Barney-ban van annyi jóérzés, hogy nevessen egy sort.
– Mit tehetek önért, Mr. Grey?
– Van ott bármilyen új laptop?
– Van két Apple.
– Remek. Kell az egyik.
– El van intézve.
– Nyitna egy e-mail fiókot Anastasia Steele néven? Övé lesz a gép.
– Betűzné a vezetéknevét?
– S.T.E.E.L.E.
– Megvan.
– Pompás. Andrea majd elintézi a kiszállítást.
– Hogyne, uram.
– Kösz, Barney. És menjen haza.
– Hogyne, uram.
Ráírok Andreára, hogy küldje el a laptopot Ana otthoni címére, aztán visszatérek a nappaliba. Ana a
kanapén ül, az ujjaival játszik. Óvatos pillantást vet rám, ahogy feláll.
– Kész vagy? – kérdezem.
Bólint.
Taylor tűnik fel az irodájából.
– Akkor holnap – közlöm vele.
– Igen, uram. Melyik kocsit kéri, uram?
– Az R8-at.
– Jó utat, Mr. Grey. Miss Steele. – Taylor kinyitja nekünk az előtér ajtaját. Ana mellettem babrál, amíg a

liftre várunk, fogai belevájnak alsó ajkának puha húsába.

Erről eszembe jut, ahogyan fogai a farkamba mélyedtek.

– Mi az, Anastasia? – Felé nyújtom a kezemet, és megemelem az állát. – Fejezd be ezt a harapdálást, vagy
itt helyben megbaszlak, és az se érdekel, ki lesz még a liftben.

Azt hiszem, sikerül megbotránkoztatnom – bár azok után, amit eddig csináltunk… Ellágyulok.

– Van egy kis gond, Christian – szólal meg.

– Igen?

A fülkében megnyomom a garázs gombját.

– Hát… szóval… – Bizonytalanul hebeg, majd kihúzza magát. – Beszélnem kell Kate-tel. Rengeteg
kérdésem lenne a szexszel és veled kapcsolatban. Ha azt akarod, hogy ilyesmiket csináljak, kitől
kaphatnék választ? – Elhallgat, mintha a szavakat mérlegelné. – Egyszerűen nincs viszonyítási alapom.

Ne már! Ezt a kört már megfutottuk. Nem akarom, hogy bárkivel beszéljen. Aláírta a titoktartási
nyilatkozatot, mégis újra felhozza, tehát fontos lehet a számára.

– Beszélj vele, ha muszáj, csak ígértesd meg vele, hogy egy szót sem szól Elliotnak.

– Nem fog. Én se mondanám el neked, amit tőle hallok Elliotról… már ha mond egyáltalán bármit.

Emlékeztetem, hogy nem érdekel Elliot nemi élete, de beleegyezem, hogy beszéljen arról, amit eddig
csináltunk. A szobatársa jól megszorongathatja a tökeimet, ha megtudja a valódi szándékomat.

– Oké. – Ana kitüntet egy tündöklő mosollyal.

– Minél előbb aláveted magad nekem, annál jobb, azután lezárjuk ezt.

– Ezt?

– Hogy folyton ellentmondasz. – Sietve megcsókolom, és tüstént jobban érzem magam, ahogy ajkamon
érzem az övét.

– Szép kocsi – jegyzi meg, amikor már a föld alatti garázsban közeledünk az R8-as felé.

– Tudom. – Ahogy felvillantok egy gyors mosolyt, kitüntet egy hasonlóval, majd forgatni kezdi a szemét.
Kinyitom neki az ajtót, és azon tűnődöm, szóvá tegyem-e a gesztust.

– Szóval, miféle autó ez? – tudakolja, amint beülök a volán mögé.

– Audi R8 Spyder. Szép idő van, lehajthatjuk a tetőt. Van itt egy baseballsapka. Ami azt illeti, kettőnek
kell lennie.

Ráadom a gyújtást, és leengedem a tetőt, közben a Főnök hangja betölti az autót.

– Nem lehet nem szeretni Bruce-t – vigyorgok Anára, miközben kifordulok az R8-assal a helyéről.

Besorolunk a forgalomba, és cikcakkban haladunk az I–5-ösön, útban Portland felé. Ana nem szól, a zenét
hallgatja, közben kifelé mered az ablakon. A túlméretezett napszemüvegtől és a Mariners sapkától nehéz
megítélni az arckifejezését. Fülünkbe fütyül a szél, ahogyan elszáguldunk a Boeing Field mellett.

A hétvége nem várt módon alakult, de hát mire számítottam? Azt hittem, megvacsorázunk, megtárgyaljuk a
szerződést, azután mi…? Óhatatlanul meg kellett dugnom.

Vetek rá egy pillantást.

Igen… és újra meg akarom dugni.

Bár tudnám, mi jár a fejében. Nem sok mindenről árulkodik, de néhány dolgot azért így is megtudtam róla.
Tapasztalatlansága ellenére buzgón igyekszik. Ki hitte volna, hogy a szemérmes külső mögött egy szirén
lelke lakozik? Ahogy agyamba furakodik a kép, amelyen ajka körülöleli a farkamat, el kell fojtanom a
nyögést.

Na, igen… több, mint szolgálatkész.

Felajzó gondolat.

Remélem, még látom a hétvége előtt.

Viszket a kezem, hogy megérintsem. Átnyúlok, hogy a térdére fektessem.

– Éhes vagy?

– Nem különösebben – feleli csendesen.

Ez kezd rutinná válni.

– Enned kell, Anastasia. Tudok egy jó helyet Olympia közelében. Ott megállunk.

A CUISINE SAUVAGE szűkös kis hely, teli vasárnapi ebédjüket élvező párokkal és családokkal. Kézen
fogva követjük a hoszteszt, aki az asztalunkhoz vezet. Utoljára Elenával jártam itt. Eltűnődöm, mit
gondolna Anáról.

– Egy ideje nem voltam itt. Sok választásunk nincs – megfőznek bármit, amit elkapnak vagy találnak. –
Elfintorodom, viszolygást színlelek, mire Ana felkacag.

Miért dagadozom a büszkeségtől, ha meg tudom nevettetni?

– Két pohár pinot grigiót – rendelek a pincérnőtől, aki szőke frufruja alól velem szemez. Halál bosszantó.

Ana felhorkan.

– Mi az? – Arra gondolok, talán őt is a pincérnő irritálja.

– Nekem elég egy diétás kóla.
Mit nem mondasz? A homlokomat ráncolom.
– Egész jó itt a pinot grigio. Megy az ételhez, bármit is kapunk.
– Bármit is kapunk? – kerekedik el rémülten a szeme.
– Igen. – Felvillantom ezerwattos mosolyomat, hogy kárpótoljam, amiért nem engedek neki rendelni.
Egyszerűen nem szoktam hozzá, hogy megkérdezzem… – Tetszettél anyámnak – teszem hozzá abban a
reményben, hogy ennek örül, közben felidézem magamban, ahogyan Grace reagált.
– Igazán? – Hízelgő számára a gondolat.
– Ó, igen. Mindig azt hitte, hogy meleg vagyok.
– Miért?
– Mert még sosem látott lánnyal.
– Egyet se mutattál be neki a tizenötből?
– Hát nem felejtetted el. Nem, egyet sem.
– Ó.
Igen… csak téged, bébi. Nyugtalanító gondolat.
– Tudod, Anastasia, ezen a hétvégén sok minden velem is először történt meg.
– Úgymint?
– Sosem aludtam senkivel, sosem szexeltem az ágyamban, egy lányt se vittem még a Charlie Tangón, és
még senkit sem mutattam be az anyámnak. Mit művelsz velem?
Igen, mi a francot művelsz velem? Ez nem én vagyok.
A pincérnő kihozza pincehideg borunkat. Ana nyomban belekortyol, aztán csillogó szemmel rám néz.
– Nagyon élveztem a hétvégét – jegyzi meg, a hangjában szégyentelen örömmel. Én is. Rádöbbenek, hogy
egy hétvégét sem élveztem így amióta… Susannah-val különváltunk. Meg is mondom.
– Nálad ilyen a romantikus szex? – kérdezi.
Elnevetem magam a váratlan kérdéstől és hirtelen témaváltástól.
– Ez csak egyszerű szex, Anastasia, mindenféle játék és kellék nélkül. – Megvonom a vállamat. –
Tudod… oké, persze, nem tudod, de… van tovább is.
– Ó. – Kicsit sikerül letörnöm.

És most?

A pincérnő elvonja a figyelmünket, amikor két zöldségekkel teli levesestányért helyez elénk.

– Csalánleves – jelenti be, mielőtt visszavonul a konyhába. Vetünk egy pillantást egymásra, majd újra a
levesre. Gyors ízlelés után mindketten arra jutunk, hogy fenséges. Ana kuncogva nézi színpadias
megkönnyebbülésemet.

– A legszebb hang a világon – jegyzem meg halkan.

– Azelőtt miért nem próbáltad a romantikus szexet? Mindig azt a másikat csináltad? – A hangja kíváncsi,
mint mindig.

– Fogjuk rá. – Azután belegondolok, kifejtsem-e részletesebben. Őszinte és egyenes akarok lenni vele;
szeretném, ha bízna bennem. Nem szoktam így kiadni magam, de úgy érzem, benne megbízhatom.
Óvatosan válogatom meg a szavakat. – Anyám egyik barátnője tizenöt éves koromban elcsábított.

– Ó. – Ana kanala megdermed, félúton a tányérja és a szája között.

– Egészen különleges az ízlése. Hat éven át voltam az alávetettje.

– Ó – sóhajtja.

– Szóval tudom, mit jelent, Anastasia. – Nem is sejted, mennyire. – Nem mondanám, hogy a hagyományos
módon fedeztem volna fel a szexet. – Nem bírtam elviselni az érintést. Még most sem bírom.

Várom a reakcióját, de csak tovább kanalazza a levest, és elmereng a részinformáción.

– A suliban sem randiztál senkivel? – kérdi, miután végzett az utolsó kanállal is.

– Nem.

A pincérnő megzavar azzal, hogy elviszi az üres tányérokat. Ana kivárja, amíg távozik.

– Miért nem?

– Tényleg tudni akarod?

– Igen.

– Mert nem akartam. Csak ő kellett, csak őt kívántam, ráadásul a szart is kiverte volna belőlem, ha
megteszem.

Hunyorogva próbálja megemészteni a hallottakat.

– Anyád barátnőjeként milyen idős lehetett?

– Elég idős, hogy fel tudja mérni, mit tesz velem.

– Még szoktatok találkozni? – Döbbent a hangja.

– Igen.
– És még szoktatok… – Az arca mélyvörösben játszik, a szája lebiggyed.
– Nem – felelem gyorsan. Nem akarom, hogy mindenfélét beleképzeljen az Elenával folytatott
kapcsolatomba. – Nagyon jó barátom – nyugtatom meg.
– Ó. És a mamád tudja?
– Természetesen nem.
A mamám megölne – azután Elenát is.
A pincérnő visszatér a főfogással: vadhússal. Ana nagyot kortyol a borból.
– De hát csak nem voltatok mindig együtt? – Láthatóan nem az étel érdekli.
– Csak ő volt, még ha nem éltünk is együtt. Ez… elég bonyolult, elvégre akkor még iskolába jártam.
Egyél, Anastasia.
– Nem igazán vagyok éhes, Christian.
Résnyire szűkül a szemem.
– Egyél. – Fojtott a hangom, uralkodni próbálok magamon.
– Adj egy percet – válaszol éppoly halkan.
Mi a baja? Elena?
– Oké – egyezem bele, és azon tűnődöm, hogy talán túl sokat árultam el neki. Eszem egy harapást.
Végül ő is felveszi az evőeszközét.
Helyes.
– Most már ilyen lesz a… kapcsolatunk? – kérdi. – Folyton parancsolgatni fogsz? – Kritikus szemmel
méregeti az ételét.
– Igen.
– Értem. – Hátraveti a haját.
– S ami még fontosabb, te is ezt akarod majd.
– Elég nagy lépés lenne.
– Az. – Behunyom a szemem. Meg akarom tenni, minden korábbinál inkább. Mivel győzhetném meg arról,
hogy adjon nekünk egy esélyt?

– Hallgass az ösztöneidre, Anastasia. Járj utána a dolgoknak, olvasd át alaposan a szerződést. Kész
vagyok tárgyalni bármiről. Péntekig Portlandben leszek, ha addig is beszélni szeretnél velem. Hívj fel,
talán vacsorázhatnánk együtt – mondjuk, szerdán? Tényleg akarom, hogy ez működjön. Ha kíváncsi vagy
rá, még semmit sem akartam ennyire.

Hű, meggyőző szónoklat, Grey. Elhívtad egy újabb randira?

– Mi lett azzal a tizenöttel? – kérdezi.

– Különféle dolgok, de a lényeg, hogy nem passzoltunk.

– És gondolod, hogy hozzám passzolnál?

– Igen.

Remélem…

– Szóval most már nem találkozol egyikkel sem?

– Nem, Anastasia, nem találkozom. Alapvetően monogám természet vagyok.

– Értem.

– Járj utána ennek az egésznek, Anastasia.

Leteszi a villáját és a kését, ezzel jelzi, hogy végzett az étkezéssel.

– Ennyi? Nem eszel többet?

Kurtán bólint, az ölébe teszi a kezét, és csökönyösen megfeszíti a száját, ahogy szokta. Ebből tudom, hogy
csak nagy harc árán fejezné be az ebédjét. Nem csoda, hogy ilyen vékony. Muszáj lesz kezdeni valamit az
étkezési zavarával, ha beleegyezik, hogy az enyém legyen. Miközben tovább eszem, a tekintete minden
második pillanatban felém rebben, miközben az arca kezd kipirulni.

Na, ez most mi?

– Bármit megadnék, csak tudjam, mire gondolsz e pillanatban. – Szemlátomást a szexen jár az esze. – Bár
lennének ötleteim – csipkelődöm.

– Kész szerencse, hogy nem olvasol a gondolataimban.

– A gondolataidban talán nem, Anastasia, de a testbeszédedben… azt tegnap óta alaposan sikerült
kiismernem. – Felvillantok egy kaján mosolyt, és kérem a számlát.

Amikor távozunk, határozottan fogja a kezemet. Hallgat – úgy tűnik, a gondolataiba mélyed –, s ezt teszi
egészen Vancouverig. Bőven van min agyalnia.

Ahogy nekem is.

Bele akar vágni ebbe az egészbe?

Átkozottul remélem.

Még világosban érünk a lakásához, de a nap lassan lebukik a látóhatár mögé, hogy rózsaszín és
gyöngyházfényben fürdesse a St. Helens-hegyet. Ana és Kate festői helyen lakik, ahonnét csodálatos a
kilátás.

– Van kedved bejönni? – kérdezi, miután leállítom a motort.

– Nem, még dolgoznom kell. – Tudom, ha elfogadnám a meghívást, azzal átlépnék egy határt, amire még
nem állok készen. Nem vagyok alkalmas hétköznapi barátnak – és nem akarom abba a hamis ábrándba
ringatni, hogy valaha is lehet romantikus kapcsolatunk.

Az arca elkomorodik, csalódottnak tűnik, inkább elfordítja a tekintetét.

Nem akarja, hogy elmenjek.

A lelkébe taposok. Megragadom a kezét, és megcsókolgatom az ujjperceit, hogy legalább az elutasítás élét
elvegyem.

– Köszönöm a hétvégét, Anastasia. Nem is lehetett volna… jobb. – Felém fordítja fénylő tekintetét. –
Szerdán? Felvehetlek munka után, vagy bárhol?

– Szerdán – felel, a hangjában zavarba ejtő reménykedéssel.

A francba. Ez nem egy újabb randi.

Újra megcsókolom a kezét, aztán kiszállok, hogy kinyissam neki az ajtót. El kell tűnnöm innét, mielőtt
olyasmit teszek, amit megbánok.

Mihelyt kiszáll, felélénkül, ami eddigi nyomottsága után készületlenül ér. Határozott léptekkel a bejárat
felé indul, de mielőtt elérné, hirtelen visszafordul.

– Ja, mellesleg a te alsódat viselem – közli diadalmasan, és felrántja a felsőjét, hogy lássam a farmer
széle felett kikandikáló „Polo” és „Ralph” szavakat.

Ellopta a bokszeralsómat!

Megkövülök. S abban a pillanatban nem kívánok mást, mint hogy újra abban a bokszerben lássam…
csakis abban.

Hátraveti a haját, és belibben a lakásába, én meg ott topogok a járdaszélen, mint valami taknyos.

Fejcsóválva ülök vissza az autóba, s amikor beindítom, jobb meggyőződésem ellenére kajánul
elvigyorodom.

Remélem, igent mond.

VÉGZEK A MUNKÁVAL, és iszom egy korty finom Sancerre-t, amit a sötét szemű nő szervíroz a
szobámba. Az e-mailek átolvasása és megválaszolása elterelte Anastasiával kapcsolatos gondolataimat, s
mostanra kellemesen elfáradtam – az ötórányi munkától, vagy inkább a múlt esti és ma reggeli szexuális
tevékenységtől? Az imádni való Miss Steele emlékei rajzanak a fejemben: a Charlie Tangóban, az
ágyamban, a fürdőben, s ahogy a konyhában táncikált. Ha belegondolok, hogy csak pénteken kezdődött…
és most az ajánlatomat mérlegeli.
Elolvasta már a szerződést? Elvégzi a házi feladatát?
Újra megnézem, hátha van nem fogadott hívásom vagy üzenetem, de persze nincs.
Bele fog menni?
Nagyon remélem…
Andrea elküldte Ana új e-mail címét, és biztosított róla, hogy holnap reggelre a laptop is megérkezik.
Ennek jegyében írok egy e-mailt.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: Az új számítógéped

Dátum: 2011. május 22. 23:15

Címzett: Anastasia Steele

Kedves Miss Steele!
Bízom benne, hogy jól aludt. Remélem, előzetes megbeszélésünk alapján a laptopnak is nagy hasznát
veszi.
Alig várom a szerdai vacsorát.
Addig is e-mailen keresztül örömmel válaszolok minden kérdésére, amennyiben óhajtja.

Christian Grey

Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Az e-mail nem pattan vissza, tehát a cím él. Eltűnődöm, hogyan reagál majd, amikor reggel elolvassa.
Remélem, tetszik neki az új laptopja. Hát, holnapra ez is kiderül. Összeszedem a legfrissebb olvasnivalót,
és a kanapéra telepszem. A könyvben két ismert közgazdász elemzi, miért gondolkodnak és viselkednek a
szegények úgy, ahogy. Lelki szemeim előtt megjelenik egy fiatal nő, amint hosszú, sötét haját fésülgeti.
Haja csak úgy ragyog a repedezett, sárgás ablakon át beáradó fényben, a levegőben örvénylő parányi
porszemcsék közt. Halkan énekelget, akár egy gyermek.

Megborzongok.

Ne akarj emlékezni, Grey.

Felütöm a könyvet, és olvasni kezdek.

2011. május 23., hétfő

Hajnali egy is elmúlik, mire lefekszem. Kimerülten bámulom a mennyezetet, és higgadtan, mégis izgatottan
gondolok az előttem álló hétre. Remélem, belefoghatok az új projektbe: Miss Anastasia Steele-be.

LÁBAM A FŐUTCA KÖVEZETÉN dobog, ahogyan a folyó felé kocogok. Elmúlt fél hét, a napsugarak
lassan átszűrődnek a toronyházak között. Az út mentén üdén zöldellnek a tavaszi levelek, a levegő tiszta, a
forgalom gyér. Jól aludtam. Orff Carmina Buranájának nyitánya harsog a fülembe. Ma még a hazavezető
út is lehetőségekkel van kikövezve.

Válaszolni fog az e-mailemre?

Korán van, túl korán bármilyen válaszhoz, mégis könnyebbnek érzem magam, mint hetek óta bármikor,
ahogy a rénszarvasszobor előtt elfutok a Willamette felé.

HÁROMNEGYED NYOLCKOR a laptopom előtt ülök, miután már lezuhanyoztam, és megrendeltem a
reggelit. E-mailt küldök Andreának, hogy tudassam, ezen a héten Portlandből dolgozom, és megkérem,
ütemezze át a megbeszéléseimet, hogy telefonon vagy videokonferencia útján is megtarthassam őket.
Üzenek Gailnek, hogy a legkorábban csütörtök este várjon haza. Ezután átküzdöm magam a bejövő
leveleken, többek között az ajánlaton, hogy hozzak létre közös vállalatot egy tajvani hajógyárral.
Továbbküldöm Rosnak, vegye fel az elintézendő dolgok listájára.

Csak akkor fordulok a másik fontos kérdés, Elena felé. A hét folyamán üzent néhányszor, de mindeddig
nem feleltem.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: A hétvége

Dátum: 2011. május 23. 08:15

Címzett: Elena Lincoln

Jó reggelt, Elena!

Bocs, hogy nem hívtalak vissza. Egész hétvégén nem értem rá, és ezen a héten is végig Portlandben leszek.
A jövő hetet még nem látom, de ha ráérek, tudatom.

A szalon legfrissebb eredményei nagyon ígéretesek.

Csak így tovább, hölgyem…

A legjobbakat:

C

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.
Míg lenyomom a Küldés gombot, újfent azon tűnődöm, mit gondolna Elena Anáról… és fordítva.
Csilingelő hang jelzi, hogy új üzenetem érkezett.

Feladó: Anastasia Steele

Tárgy: Az új (kölcsön) számítógépem

Dátum: 2011. május 23. 08:20

Címzett: Christian Grey

Köszönöm, nagyon jól aludtam – nem is tudom, miért, Uram.
Én úgy tudom, kölcsönkaptam ezt a számítógépet, így hát nem az enyém.

Ana
Az „Uram” nagy U betűvel – a lány tehát olvas, és utánajár a dolgoknak, mégis szóba áll velem. Bárgyún
vigyorgok. Ez jó hír, még ha egyúttal azt is közli, hogy nem tart igényt a számítógépre.
Ez azért bosszantó.
Szórakozottan csóválom a fejemet.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: Az új (kölcsön) számítógéped

Dátum: 2011. május 23. 08:22

Címzett: Anastasia Steele

A számítógépet kölcsönbe adtam. Meghatározatlan időre, Miss Steele.
A hangneméből arra következtetek, hogy elolvasta a dokumentumot, amit adtam.
Van esetleg kérdése?

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.
Elküldöm a levelet. Mennyi időbe telhet megválaszolni? Folytatom a többi üzenet olvasását, hogy
eltereljem a figyelmemet, amíg a válaszra várok. Fred, a telekom üzletág főnöke küldött egy emlékeztetőt
a napelemes tabletünk fejlesztéséről, ami az egyik szívügyem. Becsvágyó projekt, de kevés üzleti
vállalkozásom van, amit fontosabbnak tartok ennél, és izgalommal töltenek el a lehetőségek. Eltökélt
vagyok a tekintetben, hogy a harmadik világ számára is hozzáférhetővé és megfizethetővé tegyem a fejlett
világ technológiáját.
Csilingelő hang.
Újabb e-mail Miss Steele-től.

Feladó: Anastasia Steele

Tárgy: Kutatómunka

Dátum: 2011. május 23. 08:25

Címzett: Christian Grey

Rengeteg kérdésem van, de egyik sem e-mail téma, és vannak, akiknek dolgozniuk is kell a megélhetésért.
Meghatározatlan ideig nincs szükségem számítógépre.
Még találkozunk. Szép napot. Uram.

Ana
A levél hangneme megmosolyogtat, bár a tartalma alapján épp dolgozni megy, úgyhogy egy darabig ez lesz
az utolsó. Bosszant, ahogy csökönyösen visszautasítja azt a rohadt számítógépet, de talán így akarja
bizonyítani, hogy nem haszonleső. Az biztos, hogy nem aranyásó, ami üdítő változatosság… habár Leila is
ilyen volt.
– Nem érdemlem meg ezt a gyönyörű ruhát, Uram.
– De igen. Vedd csak el. Többet hallani sem akarok erről, megértetted?
– Igen, Gazdám.
– Helyes. A stílusa is illik hozzád.
Á, Leila. Tökéletes alárendelt, csak túlságosan kötődni kezdett. Nem én voltam az embere, de szerencsére
nem tartott soká. Ma már boldog házasságban él. A figyelmemmel visszafordulok Anához, és újra
elolvasom a levelét.
„Vannak, akiknek dolgozniuk is kell a megélhetésért.”
A pimasz kis fruska arra utal, hogy csak lógatom a lábamat.
Ezek a gúnyos megjegyzései!
Vetek egy pillantást Fred száraz emlékeztetőjére, aztán úgy döntök, hogy nyomban válaszolok Anának.

Feladó: Christian Grey

Tárgy: Az új (továbbiakban kölcsön) számítógéped

Dátum: 2011. május 23. 08:26

Címzett: Anastasia Steele

Még ütközünk, bébi.
Ui.: Én is dolgozom ám.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.
Alig tudok koncentrálni a munkámra, úgy várom az árulkodó csilingelést, ami jelzi Ana újabb e-mailjét.
Amint elhangzik, nyomban felnézek – de Elena üzen. Meglepetéssel fogadom csalódottságomat.

Feladó: Elena Lincoln

Tárgy: A hétvége

Dátum: 2011. május 23. 08:33

Címzett: Christian Grey

Túl sokat dolgozol, Christian. Mi van Portlandben? Valami munka?

X

ELENA LINCOLN

ESCLAVA

A Szépség Te Magad Vagy TM

Eláruljam neki? Ha megteszem, nyomban bombázni kezd a kérdéseivel, és még nem állok készen
megosztani a hétvégi tapasztalataimat. Egy gyors üzenetben tudatom, hogy munkaügyben járok, azután
visszatérek az olvasáshoz.

Kilenckor Andrea hív, hogy menjünk végig a napirenden. Ha már Portlandben vagyok, megkérem, hogy
hozzon össze egy találkozót a WSU rektorával és gazdasági igazgatójával, megbeszélni a
talajgazdálkodási projektet és a következő pénzügyi évre vonatkozó többlettámogatást. Andrea
beleegyezik, hogy lemondja a hétre esedékes összes társasági programot, mielőtt bekapcsol az aznapi első
videokonferenciára.

HÁROMKOR ÉPPEN ÁTFUTOK néhány Barney által átküldött sematikus tablettervet, amikor kopogtatás
zavar meg. Ingerültté tesz, hogy elvonják a figyelmemet, bár egy pillanatig Miss Steele-ben reménykedem.
Csak Taylor az.

– Igen? – Remélem, a hangom nem árulkodik a csalódottságomról.

– Meghoztam a ruháit, Mr. Grey – közli előzékenyen.

– Jöjjön csak. Beakasztaná a szekrénybe? Bármikor befuthat a következő konferenciahívás.

– Hogyne, uram. – Besiet a hálóba, karján a porvédő műanyagba csomagolt öltönyökkel, kezében
sporttáskával.

Amikor visszatér, még mindig a hívást várom.

– Nem hinném, hogy a napokban szükségem lenne magára, Taylor. Miért nem vesz ki egy kis szabadságot,
és látogatja meg a lányát?

– Nagyon kedves öntől, uram, de az anyja és én… – Zavartan elhallgat.

– Á. Nem olyan egyszerű?

Bólint.

– Nem, uram. Előre meg kell beszélnünk.

– Oké. A szerda este jobban megfelel?

– Megkérdezem. Köszönöm, uram.

– Segíthetek bármiben?

– Épp eleget tesz, uram.

Nem akar erről beszélni.