E. L. James - Sötét

Ana xx

A képernyőre vigyorgok. Örömkönnyek, remek!
Szereti.
Szeret engem.

2011. JÚNIUS 10., PÉNTEK


Szeret engem.

Háromórányi autóút kellett hozzá, hogy ne ránduljak össze erre a gondolatra.
De igazából nem is ismer. Nem tudja, mire vagyok képes, vagy hogy miért
teszem, amit teszek. Senki sem tud egy szörnyet szeretni, legyen bármilyen
együttérző.

Persze ezt kiiktatom az agyamból. Nem szabad a negatív dolgokon rágódni.
Flynn büszke lenne rám.
Választ gépelek Anának.

Feladó: Christian Grey
Tárgy: iPad
Dátum: 2011. június 10. 00:03
Címzett: Anastasia Steele


Örülök, hogy tetszik. Magamnak is vettem egyet. Ha ott volnék, lecsókolnám a könnyeidet.
De nem vagyok ott – szóval feküdj le.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Azt akarom, hogy holnapra kipihenje magát. Kinyújtózom, és olyan
elégedettséget érzek, ami teljesen ismeretlen számomra. Visszavonulok a
hálószobámba. Várom, hogy bezuhanhassak az ágyba, de amikor leteszem a
telefonomat az éjjeliszekrényre, látom, hogy újabb e-mailt kaptam tőle.

Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Morc úr
Dátum: 2011. június 10. 00:07
Címzett: Christian Grey


Ön szokás szerint most is parancsolgató – talán feszült, talán zsémbes, Mr. Grey.



Tudok olyat, ami ezen enyhíthet. De hát ön nincs itt – nem hagyta, hogy maradjak, és azt
várja, hogy könyörögjek…



Álmodjon tovább, uram!



Ana xx



Ui.: Azt még megjegyezném, hogy az „Every Breath You Take”-et is feltöltötte, amely a nők
után koslatók himnusza. Igazán értékelem a humorát, de tud-e erről dr. Flynn?

Erről van szó… Az Anastasia Steel-féle humor. Hiányzott. Leülök az ágy
szélére, és választ pötyögök.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: A zen nyugalma
Dátum: 2011. június 10. 00:10
Címzett: Anastasia Steele


Legkedvesebb Miss Steele!



Az elfenekelés előfordul a vanília kapcsolatokban is, tudja. Általában közös
megegyezéssel, szexuális kontextusban… de nagyon szívesen teszek kivételt.



Talán megkönnyebbül, ha tudatom, hogy dr. Flynn ugyancsak értékeli a humoromat.

Most, kérem, menjen lefeküdni, mert holnap nem sokat alszik.



Egyébiránt könyörögni fog, higgyen nekem. És már alig várom.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

A választ várva figyelem a telefonomat, tudva, hogy ezt nem engedi el a füle
mellett. És igazam is lett: a válasz megérkezett.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Jó éjt, szép álmokat!
Dátum: 2011. június 10. 00:12
Címzett: Christian Grey


Hát, minthogy olyan szépen kéri, és tetszik az elragadó fenyegetése, összebújok az
iPaddel, amelyet volt oly kedves nekem ajándékozni, és álomba merülök a British Libraryt
böngészve, a zenére, amely elmondja ön helyett.



A xx

Élvezi a fenyegetésemet? Egek, összezavar ez a nő. Aztán eszembe jut, hogy
nyöszörgött az autóban, amikor a fenekelésről beszéltünk.

Ó, bébi, ez nem fenyegetés. Ez ígéret.
Felkelek, leveszem zakómat, s közben töprengek, mit válaszoljak.
Ha finomabb közeledésre vágyik, azt hiszem, megoldhatom azt is…
Aztán eszembe jut.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Még egy kérés

Dátum: 2011. június 10. 00:15
Címzett: Anastasia Steele


Álmodj rólam!
x



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Igen. Álmodj rólam. Azt akarom, hogy én legyek az egyetlen a fejedben… Nem
a fotós. Nem a főnök. Csak én. Átöltözöm pizsamába, és fogat mosok.

Bebújok az ágyba, és még egyszer ellenőrzöm a telefonomat, de semmi nem
jött tőle. Biztosan alszik már. Már behunytam a szememet, amikor beugrik, hogy
ma nem is gondoltam Leilára. Anastasia olyan megragadó volt, olyan gyönyörű,
olyan vicces…

A RÁDIÓS ÉBRESZTŐÓRA ELŐSZÖR ébreszt azóta, hogy Ana elment. Hangtalan,
álomtalan éjszakám volt. Felfrissülten ébredek. Ana az első gondolatom. Vajon
hogy van ma reggel? Ugye nem gondolta meg magát?

Nem. Maradj pozitív.
Oké.
Vajon mit csinál reggelente?
Így már jobb.
És ma este láthatom is! Kipattanok az ágyból, átveszem a melegítőmet. A
szokásos útvonalon futok majd, ami érinti a lakását. De ezúttal nem maradok
leskelődni. Már nincs szükségem rá.

A JÁRDÁN TRAPPOLOK. A nap már kibukkant az épületek mögül, mire Ana
utcájába érek. Még csendes a környék, de azért felhangosítom a Foo Fighterst.
Talán valami olyat kellene hallgatnom, ami illik a hangulatomhoz… Nina

Simone-tól a „Feeling Good”-ot?
Ugyan már, Grey, ne legyél ilyen nyálas. Futás tovább!
Elrohanok Ana épülete mellett, és nem kell megállnom. Este úgyis láthatom.

Mindenestül. Különösen elégedett vagyok magammal, amikor belegondolok,
hogy talán én is itt kötök ki este.

Akárhogy is, Ana dönt. Most úgy csinálunk mindent, ahogy ő szeretné.
Visszafordulok a Wall Street felé, majd haza.
Indulhat a nap.

– JÓ REGGELT, GAIL. – Még magamhoz képest is derűsnek hangzom. Gail
megtorpan a tűzhely előtt, és úgy néz rám, mintha három fejem lenne. –
Tojásrántottát és pirítóst szeretnék ma reggel. – Rákacsintok, és a
dolgozószobába vonulok. Az asszony nem szól semmit, csak tátott szájjal néz
utánam.

Nem találja a szavakat, Mrs. Jones? Ez újdonság!
A dolgozószobámban ellenőrzöm az e-maileket, és elintézek mindent, ami
nem várhat addig, amíg beérek az irodába. Ana felé kalandoznak a gondolataim.
Remélem, reggelizett.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Bizony isten…
Dátum: 2011. június 10. 08:05
Címzett: Anastasia Steele


Nagyon remélem, hogy reggeliztél.
Hiányoztál múlt éjjel.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

A kocsiban, úton az irodába, kapom meg a választ.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Régi könyvek
Dátum: 2011. június 10. 08:33
Címzett: Christian Grey


Épp egy banánt eszem, miközben gépelek. Napokig nem reggeliztem, ez tehát előrelépés.
Imádom a British Library appet – elkezdtem újraolvasni a Robison Crusoe-t… és persze
szeretlek.



Most pedig hagyj békén – dolgozni próbálok.



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Robinson Crusoe? Egy férfi egy lakatlan szigeten rekedve. Mit akar ezzel
mondani?

De szeret.
Szeret. Engem. Meglep, hogy ezeket a szavakat egyre könnyebb hallanom…
Bár még mindig nem olyan könnyű.
Nem is foglalkozom vele többet, inkább arra terelem a figyelmemet, ami
bosszant a levelében.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Annyit ettél csak?
Dátum: 2011. június 10. 08:36
Címzett: Anastasia Steele

Ennél te többre vagy képes. Kelleni fog az energia a könyörgéshez.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Taylor a Grey House előtti parkolóba áll.
– Uram, ma délelőtt elviszem Miss Steele-nek az Audit.
– Kitűnő. Köszönöm, Taylor. Később találkozunk.
– Jó napot, uram.
A liftben elolvasom a választ.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Nyavalyás
Dátum: 2011. június 10. 08:39
Címzett: Christian Grey


Mr. Grey, én a megélhetésemért igyekszem épp megdolgozni, és ön lesz az, aki
könyörögni fog.



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Ha! No hiszen.
– Jó reggelt, Andrea – biccentek barátságosan, ahogy elvágtatok az asztala előtt.

– Öö – lefagy, természetesen. Nem a legtalpraesettebb asszisztens. – Jó
reggelt, Mr. Grey. Kávét?

– Köszönöm, kérek. Feketén – válaszolom, és magamra csukom az irodám
ajtaját.

Feladó: Christian Grey
Tárgy: Állok elébe!
Dátum: 2011. június 10. 08:46
Címzett: Anastasia Steele


Nahát, Miss Steele, én kedvelem a kihívásokat…



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

IMÁDOM, HOGY ILYEN KACÉR e-maileket ír. Az élet sosem unalmas Anával.
Hátradőlök, kezemet összekulcsolom a tarkómon, s próbálom megérteni, honnan
ez a ragyogó hangulatom. Mikor éreztem magam utoljára ilyen derűsnek?
Egészen ijesztő. Ana ereje reményt tud nekem adni, de ahhoz is megvan
mindene, hogy elkeserítsen. Tudom, melyik tetszik jobban… Az irodám egyik
fala üres. Már tudom is, mit tegyek oda: az egyik portréja éppen illene oda. De
még mielőtt tovább töprenghetnék ezen, Andrea kopog az ajtómon, és belép a
kávémmal.

– Mr. Grey, beszélhetnénk?
– Természetesen.
Idegesnek tűnik, ahogy leül a velem szemben levő székre. – Emlékszik, hogy
ma délután nem tudok itt lenni, valamint hétfőn sem?
Bámulok. Mi a fene? Erre nem emlékszem. Utálom, amikor nincs itt.
– Gondoltam, esetleg emlékeztetem.
– Van helyettesítés?
– Igen. A HR-osztály küld valakit máshonnan. Montana Brooksnak hívják.
– Rendben.
– Csak egy nap, meg egy fél, uram.
Nevetek. – Ilyen aggodalmas arcot vágtam?
Andrea mosolyog, ami ritka. – Igen, Mr. Grey. Így van.

– Hát, akárhová is megy, remélem, jól érzi majd magát.
Feláll. – Köszönöm, uram.
– Van valami beütemezve a hétvégére?
– Mr. Bastille-jal golfozik holnap.
– Mondja le. – Szívesebben lennék Anával.
– Úgy lesz. És a szüleinél lesz a maszkabál, az Együtt Megoldjuk Alapítvány
javára – emlékeztet erre is.
– Ó. A fenébe.
– Hónapokkal ezelőtt fixálták már.
– Igen, tudom. Az maradjon.
Vajon Ana eljönne oda velem?
– Rendben, uram.
– Talált valakit Blandino szenátor lányának helyére?
– Igen, uram. Sarah Hunternek hívják. Azon a kedden kezd, amikor én is
visszajövök.
– Helyes.
– És kilenckor Miss Bailey-vel találkozik.
– Köszönöm, Andrea. Kérem, hívja fel, és kapcsolja Welchet.
– Igen, Mr. Grey.

ROS ÉPPEN BEFEJEZI A JELENTÉSÉT a darfuri szállítmány ledobásáról.
– Minden a terv szerint haladt, és a civil szervezetek azt jelentették, hogy

minden a megfelelő időben a megfelelő helyre érkezett. Hatalmas a siker.
Rengeteg embernek nyújtottunk segítséget.

– Kitűnő. Folytassuk minden évben, amíg csak szükség van rá.
– Költséges, Christian.
– Tudom, de ezt kell tennünk. És a pénz az csak pénz.
Kissé kételkedve néz rám.
– Ennyi lenne?

– Igen, egyelőre.
– Helyes.
Továbbra is kíváncsian méreget.
Mi az?
– Örülök, hogy újra itt vagy velünk.
– Ezt hogy érted?
– Tudod, hogy értem. – Feláll, összeszedi a papírjait. – Egy ideje mintha itt
sem lettél volna, Christian. – Összeszűkül a szeme.
– Itt voltam.
– Nem, nem voltál. De örülök, hogy most már igen. Összeszedettebbnek és
boldogabbnak tűnsz – mosolyog rám, és az ajtó felé indul.
Ennyire nyilvánvaló lenne?
– Láttam a képet az újságban ma reggel.
– Képet…?
– Igen. Rólad és egy fiatal nőről valami fotókiállításon.
– Ó. Azt. – Nem tudom elfojtani a mosolygást.
Ros bólint. – Akkor délután találkozunk a megbeszélésen Marcóval.
– Igen.
Elmegy, én pedig magamra maradok a gondolataimmal, hogy a többi
alkalmazottam miként fog ma reagálni a hangulatomra.

BARNEY, A TECHNIKUSOM és mérnököm három prototípust is megalkotott a
napelemes tabletünkből. Olyan termék, amit reményeim szerint hatalmas sikerrel
árusítunk majd mindenütt, beleértve a harmadik világot is. A technológiák
demokratizálása a legkedvesebb szenvedélyem: legyen olcsó, funkcionális és
elérhető még a legszegényebb országokban is. Így vezethetők ki lassan a
mélyszegénységből.

Később már a laborban vagyunk, a prototípusokról tárgyalunk, amelyek
előttünk fekszenek a munkapadon. Fred, a telekomosztályunk aligazgatója éppen

a napelem beépíthetőségéről beszél.
– Miért nem tudjuk az egész házba beépíteni, netán a képernyőbe?
Hét arc fordul felém.
– A képernyőbe semmiképp, de a hátlapra talán – válaszolja Fred.
– Költségek…? – kapja fel a fejét Barney.
– Mindegy. Ne foglalkozzanak a gazdasági ügyekkel – mondom. – Itt

prémiumkategóriás termék lesz, a harmadik világban pedig gyakorlatilag bagóért
adjuk majd. Ez a lényeg.

A terem kreatív energiák csomópontjává válik a következő két órára, és végül
három ötletünk is lesz a napelem beépítésére.

– Természetesen WiMAX-kompatibilissé kell tenni őket a hazai piacra –
mondja Fred.

– És lehetővé tenni a műholdas internetelérést Afrikának és Indiának – teszi
hozzá Barney. – Már ha kapunk hozzáférést – fordul felém kérdőn.

– Ez még messze van. Reménykedem benne, hogy meglovagolhatjuk az EU
GPS-rendszerét, a Galileót. – Tudom, hogy ez még időbe telik, de már folynak a
tárgyalások. – Marco és a csapata már rajta vannak.

– A holnap technológiája már ma! – bólogat büszkén Barney.
– Kitűnő – bólintok én is elégedetten. A beszerzési osztály aligazgatójához
fordulok. – Vanessa, hogy áll az ásványi erőforrásos konfliktus? Hogy haladnak
vele?

KÉSŐBB A TÁRGYALÓBAN ülünk az asztal körül, Marco pedig az SIP
megváltoztatott üzleti terveit ismerteti, valamint a tegnapi aláírást követő,
szerződésbe foglalt kötelezettségeinket.

– Szeretnék visszatartani az átvétel hírét még egy hónapig – mondja. – Hogy
az íróik ne bukjanak ki, vagy ilyesmi.

– Komolyan? Mit érdekli ez az írókat? – kérdezem.
– Ez egy kreatív iparág – csitít Ros.

– Mindegy – szeretném égnek emelni a szememet.
– És Jeremy Roach ma négy óra harminckor telefonál.
– Jól van. Legalább megbeszélhetjük a hátralévő pontokat. – Gondolataim
Anastasia felé terelődnek. Vajon mit csinál? Vajon forgatta a szemét ma
valakire? Milyenek lehetnek a munkatársai? A főnöke? Megkértem Welchet,
hogy járjon utána Hyde-nak. Tudom, hogy van valami gyanús a karrierjében.
New Yorkban kezdte, most pedig itt van. Valami nincs vele rendben. Fontos
lenne többet tudnom róla, különösen, hogy Ana vele dolgozik.
Leiláról is várom a híreket. Welch semmit nem tudott jelenteni a hollétét
illetően. Olyan, mintha elnyelte volna a föld. Csak remélni tudom, hogy bárhol
van is, jobb helyen van.
– Az e-mail-figyelő rendszerük majdnem olyan szigorú, mint a miénk – tör át
gondolataimon Ros hangja.
– Vagyis? – kérdem. – Bármilyen vállalat, ami megéri a pénzét, megtesz
mindent, hogy az e-mailjeiken keresztül ne lehessen támadni őket.
– Mégis, egy ilyen kis cégnél meglepő. Minden e-mailt ellenőriznek a HR-
nél.
Vállat vonok. – Nem zavar. – Bár Anát figyelmeztetnem kellene. – Inkább
térjünk rá a kötelezettségeinkre.

AMIKOR ELRENDEZTÜK AZ SIP-t, továbblépünk a következő napirendi pontra. – A
tajvani kikötő ügyében próbatárgyalásokat kezdeményezünk – mondja Marco.

– Mit veszíthetnénk? – ért egyet Ros.
– Az ingemet és a vevőkörünket?
– Christian, nem muszáj – sóhajt Ros.
– Pénzügyileg van értelme, ezt tudjátok, én is tudom. Lássuk, meddig
feszíthetjük a húrt.
Felvillan a telefonom. E-mail érkezett Anától.
Na végre!

Olyan elfoglalt voltam, hogy reggel óta nem jutott időm írni neki, de a
tudatom peremén gondolatban egész nap ott ült, mint valami őrangyal. Az én
őrangyalom. Mindig jelen, de sosem tolakodón.

Az enyém.
Grey, szedd össze magad!
Ros a tajvani projekt következő lépéseit vázolja. Én pedig elolvasom Ana
levelét.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Unatkozom…
Dátum: 2011. június 10. 16:05
Címzett: Christian Grey


Malmozom.
Te hogy vagy?
Mit csinálsz?



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Malmozik? Mosolyognom kell, mert az az eset jutott eszembe, amikor interjút
kért tőlem, és annyit vesződött a felvevővel.

Maga meleg, Mr. Grey?
Ó, drága, ártatlan Ana.
Nem. Nem vagyok meleg.
Tetszik, hogy vette a fáradságot, és szakított pár percet arra, hogy
jelentkezzen. Bár kicsit… eltereli a figyelmemet. Ismeretlen melegség járja át a
csontjaimat. Nyugtalanít. Nagyon is.
Eh, nem foglalkozom vele. Inkább válaszolok.

Feladó: Christian Grey
Tárgy: Malmozás
Dátum: 2011. június 10. 16:15
Címzett: Anastasia Steele


Jöttél volna hozzám dolgozni.
Nálam nem malmoznál.
Biztos vagyok benne, hogy más hasznát is vehetnéd nálam a hüvelykujjaidnak.
Ami azt illeti, volna egy-két ötletem…

Basszus. Ne most, Grey.
Tekintetem találkozik Roséval, és érzékelem a rosszallását.

– Sürgős választ vár! – mentegetőzöm. Ros összenéz Marcóval.


Én a szokásos unalmas fúziókat és kivásárlásokat menedzselem.
Száraz egy dolog.
Az SIP-s levelezésedet figyelik ám.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Alig várom, hogy láthassam ma este, noha még nem küldte el a részleteket, hogy
hol találkozunk. Bosszantó. De megegyeztünk, hogy úgy csináljuk, ahogy ő
akarja, úgyhogy leteszem a telefonomat, és figyelmemet ismét a megbeszélésre
összpontosítom.

Türelem, Grey. Türelem.
A következő pontban Seattle polgármesterének Grey House-i látogatását
beszéljük meg, amelyről a hónap elején állapodtam meg vele.
– Sam benne van? – kérdi Ros.
– Nyakig – felelem. Sam sosem hagy ki egy PR-lehetőséget sem.

– Rendben. Ha készen van, akkor kapcsolom Jeremy Roachot az SIP-től,
hogy az utolsó részleteket is megvitassuk.

– Hajrá.

AZ IRODÁM ELŐTERÉBEN az Andreát helyettesítő hölgy újabb réteg rúzst mázol az
amúgy is skarlátvörös ajkára. Kissé helytelen smink egy irodába… Elena jut róla
eszembe. Újabb dolog, amit szeretek Anában: nem vakolja ki magát
centiméteres sminkkel. Viszolygásomat leplezve rá sem nézek a lányra, és
bemegyek az irodámba. Még a neve se jut eszembe.

Fred jelentése a Kavanagh Médiáról ott hever az asztalomon kinyitva, de
annyifelé jár az eszem, hogy nem tudok kellőképpen figyelni rá. Az idő csak
telik, és Anastasia még mindig nem jelentkezett; megint csak várok Miss Steele-
re. Megint megnézem az e-mailjeimet.

Semmi.
Miért nem ír? Remélem, nem a főnöke miatt olyan elfoglalt.
Kopogtatnak.
Mi van?
– Szabad.
Andrea helyettese dugja be a fejét az ajtón, és ping! Már érkezett is egy e-
mail, de nem Anától.
– Mi az? – vakkantok rá, és kutatok az emlékezetemben a nő neve után.
Meg se rezzen. – Távozni készülök, Mr. Grey. Mr. Taylor hagyta ezt itt
magának. – Egy borítékot tart a kezében.
– Csak tegye le ide.
– Szüksége van valami másra?
– Nem, menjen csak. Köszönöm – mosolygok rá visszafogottan.
– Akkor jó hétvégét kívánok, uram – csicsergi.
Jó lesz, ebben biztos lehet…
Intek, hogy elmehet, de nem megy. Csak vár, mintha akarna még valamit.

Mit?
– Hétfőn találkozunk – nevetgél zavarában.
– Igen. Hétfőn. Csukja be az ajtót maga után.
Kicsit csalódottan, de teszi, amit mondtam neki.
Hát ez meg mi volt?
Felveszem a borítékot. Ana Audijának kulcsa van benne, mellette Taylor
pedáns kézírásával pár szó: A megbeszélt helyre parkoltam az épület mögé.
Az asztalomnál végre az e-mailekre figyelhetek. Anától is jött. Úgy
vigyorgok, mint Vigyor Kandúr.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Képbe illesz
Dátum: 2011. június 10. 17:36
Címzett: Christian Grey


Egy „Ötven” nevű bárba megyünk.



Kiaknázhatatlan humorforrás ez a számomra.



Már várom, hogy ott találkozzam önnel, Mr. Grey.



A. x

Ez most utalás az Ötven Árnyalatra?
Furcsa. Gúnyolódik talán?
Oké. Akkor gúnyolódjunk.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Rizikó
Dátum: 2011. június 10. 17:38

Címzett: Anastasia Steele


Az aknázás nagyon, nagyon veszélyes foglalatosság.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Lássuk, ebből hogy jön ki.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Rizikó?
Dátum: 2011. június 10. 17:40
Címzett: Christian Grey


Mit akarsz ezzel mondani?

Ellenkeznél, Anastasia? Ez nem jellemző rád. De én nem akarok vitatkozni.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Pusztán…
Dátum: 2011. június 10. 17:42
Címzett: Anastasia Steele


Csak megállapítottam valamit, Miss Steele.
Hamarosan látlak.
Inkább előbb, mint utóbb, bébi.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Most, hogy már beszéltünk, megnyugodhatok, és a Kavanagh-ajánlatra

fordíthatom a figyelmemet. Nem rossz. Visszaküldöm Frednek, hogy küldje
tovább Kavanagh-nak. Közben eltöprengek, vajon a Kavanagh Média megérett-e
már az átvételre… Egy gondolatot megér. Kíváncsi vagyok, Ros és Marco mit
mondana rá. Félreteszem a dolgot, majd elindulok lefelé az előtérbe, közben írok
Taylornak, hogy hol találkozom Anával.

AZ ÖTVEN EGY SPORTKOCSMA. Valahonnan ismerős, majd rá is jövök, honnan;
jártam már itt Elliottal. Néha el-elrángatott ide, de Elliot igazi kemény legény,
tipikus férfi, a bulik szíve-lelke, az efféle sportszentélyek örök vendége. Én
magam túl forrófejű vagyok ahhoz, hogy csapatjátékokat játsszak, inkább a
magányos versenysportok vagy a kontaktsportok vonzanak, mint a kick-box
vagy hasonló, ahol kikalapálhatom valakiből a szuszt. Vagy éppen belőlem
kalapálják ki.

Benn fiatal irodisták koccintanak a hétvégére egy sörrel, vagy öttel, de nekem
csak két másodpercembe telik, mire kiszúrom őt a pultnál.

Ana.
És Hyde is ott van. Szinte a nyakán ül.
A barom.
Ana válla feszes. Nyilvánvalóan kényelmetlenül érzi magát.
Rohadék.
Minden erőmet bevetve a járásom laza marad, az agyamat sem önti el a
méreg. Amikor odaérek Ana mellé, átkarolom a vállát, magam felé fordítom, el a
kellemetlenkedő társaságától.
Megcsókolom, éppen a füle mögött. – Helló, bébi – súgom a hajába. A
karomba omlik, mellette a barom kakaskodón kihúzza magát. A legszívesebben
letépném a „Bazd meg” kifejezésébe torzuló arcát, de a nőm kedvéért inkább
nem foglalkozom ilyenekkel.
Hé, szivi. Ez a bunkó nyaggat téged?
Ana rám ragyog. Csillog a szeme, ajka puha és nedves, haja a vállára omlik.

Azt a kék blúzt viseli, amelyet Taylor vett neki. Kiemeli a szeme, a bőre színét.
Odahajolok, és megcsókolom. Elpirul, de odafordul a fickóhoz, aki azóta vette a
lapot, és hátrált egy lépést.

– Jack, ő Christian. Christian, ő Jack – mutat be minket egymásnak Ana.
– Ana barátja vagyok – jelentem be a tisztánlátás végett, és kezet nyújtok
Hyde-nak.
Látod, tudok én szépen játszani.
– Én meg a főnöke – válaszolja amaz, ahogy kezet rázunk. Kemény a
kézfogása, így én is keményítem az enyémet.
Te csak tartsd távol magad a csajomtól.
– Ana exet említett – hümmög Hyde atyáskodón.
– Hát, ex csak voltam – villantok egy „kopj le” mosolyt. – Gyere, bébi, ideje
mennünk.
– Maradjon csak, igyon meg velünk egy italt – mondja Hyde, nyomatékosítva
a „velünk” szót.
– Programunk van. Majd talán máskor.
Mondjuk, soha?
Nem bízom benne, és jobban szeretném, ha Ana távol tartaná magát tőle.
Kézen fogom. – Gyere.
– Viszlát hétfőn – köszön el Hyde-tól és egy másik, kevésbé vonzó irodista
nőtől a társaságból. Ujjaink összefonódnak. Hyde arcáról leolvad a vigyor, a
tekintete szinte tőrként döf a hátamba. Nem érdekel.
Kinn Taylor a Q7-tel vár minket.
– Miért volt olyan érzésem, hogy a farkatokkal kardoztok? – ül be Ana a
kocsiba.
Remek megfigyelés, mint mindig, Miss Steele.
– Mert úgy is volt – bólintok rá, majd becsukom az ajtót.
A kocsiban Ana kezéért nyúlok, mert meg akarom érinteni. Csókot nyomok
rá. – Szia – súgom neki. Szeme alól eltűntek a fekete árkok, ezek szerint végre
aludt. Evett. Egészséges ragyogása végre visszatért. Mosolyából ítélve jó

hangulatban van, és ez rám is átragad.
– Szia – leheli ő is gyengéden. Istenem, de rávetném magam… Bár tudom,

Taylor nem értékelné, ha megtenném. Különben is, a tükörből figyelve várja az
utasítást.

Nos, most Ana módján csináljuk a dolgokat.
– Mit szeretnél csinálni ma este?
– Úgy rémlik, azt mondtad, programunk van.
– Ó, azt tudom, hogy én mit szeretnék csinálni, Anastasia. Most azt
kérdezem, hogy te mit akarsz csinálni.
Mosolya mintha egyenesen a farkamnak szólna.
Az istenfáját.
– Értem. Akkor tehát… könyörögsz. Az én lakásomon akarsz könyörögni,
vagy nálad? – cukkolom.
Arca humorral ragyog fel. – Úgy hiszem, ön nagyon elbizakodott, Mr. Grey.
A változatosság kedvéért mehetnénk az én lakásomra. – Ajkába harap, és sötét
pillái alól néz fel rám.
– Taylor, Miss Steele lakására, legyen szíves. – De gyorsan!
– Uram – nyugtázza Taylor, és besorol a forgalomba.
– Szóval, milyen volt a napod? – kérdem, közben a kezét simogatom. Elakad
a lélegzete.
– Jó. A tiéd?
– Jó, köszönöm. – De még milyen jó. Több munkát sikerült ma elvégeznem,
mint a múlt héten összesen. Megcsókolom a kezét, hiszen ezt neki köszönhetem.
– Csinos vagy.
– Ahogy te is.
Ó, drágám, ez csak a felszín. A felszínről jut eszembe… – A főnököd, Jack
Hyde, jó a szakmájában?
A homlokát ráncolja, és kirajzolódik a V alak az orra fölött, amit nagyon
szeretnék megcsókolni. – Miért? Ugye nem a farokkal kardozás folytatása?
– Az a férfi rád akar mászni, Anastasia – figyelmeztetem olyan semleges

hangon, amilyen telik tőlem.
Meglepettnek tűnik. Jézusom, milyen ártatlan! Nemcsak nekem volt

nyilvánvaló a helyzet, de bárkinek, aki egy kicsit is figyelt rájuk a kocsmában!
– Hát, hadd akarjon, amit csak szeretne… – válaszolja kurtán. – Minek

beszélgetünk erről? Tudod jól, hogy egyáltalán nem érdekel. Csak a főnököm.
– Épp ez az. Azt akarja, ami az enyém. Tudnom kell, hogy jó-e a

szakmájában. – Mert ha nem, úgy kirúgom, hogy a lába se éri a földet.
Vállat von, és csak az ölét nézegeti.
Mi? Ez a majom csak nem próbálkozott valamivel?
Ana mond valamit arról, hogy azt hiszi, de szerintem magát is meg akarja

győzni erről.
– Hát, jobban teszi, ha békén hagy, mert még azon kapja magát, hogy a

seggén landol az utcán.
– Jaj, Christian, mit beszélsz! Nem tett semmi rosszat.
Miért biggyeszti így a száját? Zavarja ez a fickó? Mondd már, Ana… – Ha

rád mozdul, szólsz. Az ilyesmit nevezik erkölcsi lealjasodásnak… vagy
szexuális zaklatásnak.

– Csak ittunk egyet munka után.
– Komolyan mondtam. Ha rád mozdul, repül.
– Úgysem áll hatalmadban. – Horkant, de a mosolya lehervad, amint beléhasít
a felismerés. – Vagy mégis, Christian?
Hát, éppenséggel… Csak mosolygok rá.
– Megveszed a céget – suttogja szörnyülködve.
– Nem egészen. – Nem ezt a reakciót vártam. És az sem tetszik, amerre ez a
beszélgetés tart.
– Már megvetted. Az SIP-t. – Ana elsápad.
Jézus! Dühös rám.
– Meglehet – mondom óvatosan.
– Megvetted vagy sem?
Showtime, Grey. Mondd el neki.

– Megvettem.
– Miért? – hápogja.
– Mert megtehetem, Anastasia. Biztonságban kell téged tudnom.
– De azt mondtad, nem szólsz bele a karrierembe!
– Nem is fogok.
Elrántja a kezét. – Christian…
Basszus. – Dühös vagy rám?
– Igen. Persze hogy dühös vagyok rád! – kiabálja. – Mégis melyik felelős
ügyvezető dönt az alapján, hogy éppen kivel baszik? – Idegesen megint Taylorra
sandít, majd vissza rám, a tekintete vádló.
Szeretném megbüntetni a szabad szájáért és a kirohanásáért, és pont ennek
taglalásába fognék bele, de aztán visszafogom magam. Ajka pont abban a
morcos csökönyösséget mutató tartásban áll, amit olyan jól ismerek… És
hiányzott.
Undorodva fonja össze a karját.
Bassza meg.
Tényleg nagyon mérges.
Visszanézek rá, szúrósan, és semmi mást nem akarok, mint a térdemre
fektetni… De ez sajnos nem lehetséges.
Az istenért, én csak azt tettem, amiről azt gondoltam, hogy a legjobb lesz!
Taylor leparkol a lakótömb előtt, de Ana, szinte mielőtt megállt volna,
kipattan.
Fenébe. – Várjon itt – mondom Taylornak, és Ana után rohanok. Ez az este
egyáltalán nem úgy halad, ahogy terveztem. Lehet, hogy már oda az egész.
Amikor a kapunál utolérem, éppen a táskájában kotorászik a kulcsai után.
Odalépek mögé. Tehetetlen vagyok.
Most mit csináljak?
– Anastasia – kezdem, és igyekszem higgadt maradni. Ana türelmetlenül
sóhajt, és felém fordul, a szája összepréselve.
Válaszolva arra, amit a kocsiban mondott, úgy döntök, a humorhoz nyúlok. –

Először is, már egy ideje nem baszom veled – jó hosszú időnek érzem –,
másodszor pedig be akartam szállni a kiadóbizniszbe. A seattle-i négy cég közül
az SIP a legnyereségesebb… – csacsogok tovább a cégről, de nem mondok
semmit, csak azt: – Ne veszekedj velem!

– Szóval akkor most te vagy a főnököm – csattan fel.
– Valójában a főnököd főnökének a főnöke.
– Valójában erkölcsi lealjasodás – hogy a főnököm főnökének a főnökével
baszom.
– Pillanatnyilag ővele veszekszel. – Emelkedni kezd a hangom.
– Azért, mert akkora seggfej.
Seggfej. Seggfej!
Gúnyol! Gúnynevet ad! Egyedül Mia és Elliot csinál ilyet.
– Seggfej? – Hát, igen. Lehet, hogy az vagyok. És hirtelen nevethetnékem
támad. Ana leseggfejezett. Elliot egyetértene vele!
– Igen. – Igyekszik úgy tenni, mintha még mindig mérges lenne, de a szája
sarka már felfelé kunkorodik.
– Seggfej? – ismétlem, és már nem tudom elnyelni a nevetést.
– Dühös vagyok rád, nehogy megnevettess! – kiabál rám, de nem sikerül
komolynak maradnia. A legszebb, százwattos mosolyomat villantom rá, mire
felszabadult, spontán nevetésben tör ki, amitől mintha én ülnék a világ tetején.
Siker!
– Csak azért, mert ott az arcomon az idióta, francos vigyor, nem jelenti azt,
hogy nem vagyok baromi dühös rád – nyögi kacagáshullámok közepette.
Előrehajolok, a hajába fúrom az arcomat, és mélyen sóhajtok. Felkavar az illata
és a közelsége. Akarom őt.
– Mint mindig, Miss Steele, most is meghökkentett. – Gyönyörködöm piruló
arcában, ragyogó szemében. – Most akkor behívsz, vagy szedelőzködjek, és
menjek gyakorolni a demokratikus jogaimat mint amerikai állampolgár,
vállalkozó és fogyasztó, aki rohadtul megveheti, amit csak akar?
– Beszéltél erről dr. Flynn-nek?

Nevetek. Még nem. De az lesz aztán az agykurkászás, amikor majd igen!
– Beengedsz vagy sem, Anastasia?
Egy pillanatig mintha tétovázna, s ettől megugrik a pulzusom. De aztán az
ajkába harap, elmosolyodik, és ajtót nyit nekem. Intek Taylornak, majd követem
Anát felfelé a lépcsőn, közben gyönyörködöm szép fenekében. Csípőjének
finom ringása, ahogy a lépcsőt mássza, több mint csábító, különösen, hogy
bizonyára fogalma sincs róla, mennyire. Ez a veleszületett érzékisége is az
ártatlanságából ered: ahogy hajlandósága a kísérletezésre és készsége a
bizalomra.
Fenébe, remélem, még mindig bízik bennem. Végtére is én taszítottam el…
De keményen dolgozom majd, hogy visszaépítsem. Nem akarom megint
elveszíteni.
A lakása rendezett és tiszta, ahogy számítottam rá, de valahogy lakatlan,
használatlan hangulata van. A galériára emlékeztet, csupa fa és tégla. A beton
konyhasziget kirívó, modern divatelem. Tetszik.
– Jó hely – bólogatok.
– Kate-nek vették a szülei.
Eamon Kavanagh elkényezteti a lányát… Stílusos hely, jól választott.
Remélem, Katherine is értékeli. Megfordulok, és Anát a konyhaszigetnél látom.
Kíváncsi vagyok, hogy érzi magát egy ilyen pénzes barátnő mellett. Biztosan ki
tudja fizetni a lakbérét… De Katherine Kavanagh mellett nehéz élet
másodhegedűsnek lenni. Nem tudom, kedveli vagy megszenvedi-e… Az biztos,
nem ruhákra költi a pénzét. Ezt, mondjuk, már megoldottam én; egy teljes
gardróbszekrényre való van nálam, az Escalában számára. Kíváncsi vagyok, erre
mit mond majd… Biztos neheztelni fog emiatt is.
Ne gondolj most erre, Grey.
Ana engem figyel, a szeme egészen sötét. Megnyalja az ajkát, mire a testem
lángba borul.
– Ööö… szeretnél egy italt? – kérdi.
– Nem, köszönöm, Anastasia. – Téged akarlak.

Kezét összefonja, szemlátomást kicsit zavarban van, nyugtalan. Még mindig
nyugtalanná teszem? Ez a nő térdre tud kényszeríteni, és még ő ideges?

– Mit szeretnél csinálni, Anastasia? – lépek közelebb, nem törve meg a
szemkontaktust. – Én tudom, mit akarok csinálni.

És csinálhatjuk itt, a hálószobádban, a fürdőszobádban, vagy akárhol, nem
érdekel – csak téged akarlak. Most.

Ajka elnyílik, a lélegzete szaggatottá, hevessé válik.
Ó, ez a hang… Megbabonáz.
Te is akarsz engem, bébi.
Tudom jól.
Érzem.
Hátrál, míg a konyhaszigetnek nem ütközik, ahonnan már nincs hova menni.
– Még mindig mérges vagyok rád – mondja, de a hangja megenyhült.
Hamiskás kissé, de semmiképpen nem mérges.
– Tudom. – Farkasvigyort villantok. Elkerekedik a szeme.
Ó, szivi…
– Szeretnél enni valamit? – kérdi halkan.
Lassan bólintok. – Igen. Téged.
Fölé hajolok, vágytól elsötétült szemébe nézek. Érzem a testéből sugárzó
meleget. Bele akarok bújni, azt akarom, hogy megperzseljen. Fürdeni akarok
benne. Azt akarom, hogy nyögjön, hogy az én nevemet kiabálja. Vissza akarom
foglalni, hogy eltöröljem a szakítás emlékét is. Magamévá akarom tenni újra.
De vannak fontosabb dolgok is.
– Ettél ma? – Tudnom kell.
– Ettem egy szendvicset ebédre.
– Enned kell – korholom, mint egy gyereket.
– Tényleg nem vagyok éhes… kajára.
– Hát mire éhezik, Miss Steele? – Fölé hajolok, szinte összeér az arcunk.
– Szerintem tudja, Mr. Grey.
És nem is téved! Elfojtom morgásomat, ahogy a késztetést is, hogy most

azonnal feldobjam a konyhaszigetre. De komolyan mondtam, hogy könyörögnie
kell nekem. El kell mondania, mit akar. Ki kell fejeznie az érzelmeit, a vágyait, a
szükségleteit. Tudni akarom, mi teszi boldoggá. Odahajolok, mintha
megcsókolnám, de csak évődöm, arcom a füléhez siklik.

– Akarod, hogy megcsókoljalak, Anastasia? – súgom lágyan a fülébe.
– Igen…
– Hol?
– Mindenhol.
– Ennél egy kicsit konkrétabbnak kell lenned. Megmondtam, addig nem
nyúlok hozzád, amíg nem könyörögsz, és nem mondod meg, mit csináljak.
– Kérlek – könyörög.
Ó, nem, kincsem, ez nem lesz ilyen egyszerű. – Kérsz, de mit?
– Érints meg!
– Hol, bébi?
Felém nyúl.
Nem.
A sötétség feltör bennem, karmaival a torkomba mar. Ösztönösen hátralépek,
a szívem félelemmel dübörög.
Ne érj hozzám… Ne érj hozzám.
Bassza meg.
– Nem, nem – dörmögöm.
Ezért vannak a szabályaim.
– Mi? – összezavarodott.
– Ne – ingatom a fejemet. Tudja ezt. Elmondtam neki tegnap is. Tudnia kell,
hogy nem érinthet meg.
– Egyáltalán ne? – Egyet lép felém, és nem tudom, mire számítsak. A sötétség
mardossa a bensőmet, így én is teszek egy lépést, csak hátra; a kezemet feltartva
tartom távol magamtól.
Elővarázsolok egy mosolyt, hogy megigézzem. – Hallgass ide, Ana… –
kezdem, de aztán nem találom a szavakat.

Kérlek, ne érints meg. Nem állhatom.
Az istenit, de idegesítő!
– Néha nem bánod – jegyzi meg panaszosan. – Esetleg kereshetek egy
filctollat, hogy körberajzoljuk a tiltott zónákat, mintha térkép volna.
Hát, ez is egy megközelítés, ami még eszembe se jutott. – Nem rossz ötlet.
Hol a hálószobád? – El kell terelnem a témát.
Bal felé biccent.
– Szeded a piruláidat?
Arcáról leolvad a mosoly. – Nem.
Micsoda!?
Azután, hogy annyi cécón átmentem, hogy végre szedni kezdje a nyomorult
tablettát! Nem hiszem el, hogy nem szedi.
– Értem.
Ez katasztrófa. Mi a fenét csinálok most? Francba. Gumit kell szereznem. –
Gyere, együnk valamit! – Útközben legalább vehetek párat.
– Azt hittem, lefekszünk! Le akarok veled feküdni! – Sértődött a hangja.
– Tudom, bébi.
De nálunk az úgy megy, hogy két lépés előre, egy hátra…
Ez az este egyáltalán nem úgy halad, mint ahogy akartam. Talán túl sokat
vártam. Mégis hogy lehet Ana egy ilyen elfuserált fazon mellett, aki még azt
sem állhatja, ha megérintik? És hogy lehetek én valakivel, aki nem szedi a
rohadt tablettáit? Utálom a gumit.
Jézusom. Lehet, hogy tényleg nem vagyunk egymásnak valók.
Elég a rohadt negatív gondolkodásból, Grey! Elég!
Ana csalódottnak tűnik, és az énem egy része elégedetten veszi ezt
tudomásul. Legalább akar engem. Hirtelen előrevetem magam, elkapom a
csuklóját, és a karomba vonom, testünk egymásnak simul, és ez jó, de érzem,
hogy Ana túl sovány. – Enned kell, csakúgy, mint nekem – És különben is,
próbáltál megérinteni. Eltelik egy ideig, amíg ezen felülemelkedem. – Egyébként
pedig… a várakoztatás a csábítás kulcsa. Mostanában rákaptam a késleltetett

örömszerzésre. – Pláne, ha nincs fogamzásgátló eszköz a közelben.
Ana felvonja a szemöldökét.
Igen, tudom. Ezt most találtam ki.
– Már el vagyok csábítva, és most akarom az örömszerzést. Könyörgök,

kérlek – nyafog.
Ő az ős-Éva leszármazottja, a csábítás megtestesülése. Magamhoz szorítom.

Határozottan sovány. Aggasztó, különösképpen, hogy tudom, kit okolhatok
ezért. – Egyél. Túl sovány vagy. – Megpuszilom a homlokát, és elengedem,
töprengve, hová mehetnénk enni.

– Még mindig dühös vagyok, hogy megvetted az SIP-t, most pedig azért
vagyok mérges, mert megváratsz. – Az ajkát biggyeszti.

– Mérges kis hölgyek vagyunk, ugyebár? Eszel egy jót, és máris jobban
leszel.

– Tudom én, mi után érezném jól magam.
– Anastasia Steele, megdöbbentesz. – Játékból a szívemhez kapok.
– Ne piszkálj már. Ez nem fair. – Aztán meggondolja magát. – Főzhetek
valamit – csakhogy el kell mennünk bevásárolni.
– Bevásárolni?
– Élelmiszert.
– Nincs itthon semmi? – Az isten szerelmére, nem csoda, hogy nem evett
semmit. – Akkor menjünk bevásárolni. – Odalépek az ajtóhoz, kitárom előtte, és
intek, hogy menjen. Ez még jól is elsülhet… Nekem csak egy gyógyszertár kell,
vagy vegyesbolt.
– Oké, oké – iramodik ki az ajtón.
Kéz a kézben sétálunk az utcán, s elgondolkodom, miként lehet, hogy Ana
jelenlétében az érzelmek teljes skáláját élem végig: a dühtől a vágyon és
félelmen át a játékosságig. Ana előtt nyugodt és kiegyensúlyozott voltam, de
tény, hogy az életem monoton volt. Mindez abban a pillanatban, amikor
bezuhant az irodámba, megváltozott. Mellette lenni olyan, mint egy viharral
küzdeni; érzelmek kavalkádja és ütközése, apálya-dagálya az életem, szinte nem

is tudom, hol áll a fejem. Csak remélhetem, hogy a szívem maradványai kiállják
a próbát.

Két háztömböt sétálunk Ernie Szupermarketjéig. Kicsi, és csurig van
emberekkel, kosaruk tartalma alapján egyedülállókkal. Én pedig nem tartozom
közéjük. Ez nagyon megnyugtató gondolat. Tetszik.

Követem a drótkosarat cipelő Anát, akinek a feneke csodásan kirajzolódik,
ahogy a hagymásrekesz fölé hajol. Az anyag megfeszül a hátsóján, a blúza
szétnyílik kissé, felfedve makulátlan bőrét.

Ó, mi mindent szeretnék tenni azzal a fenékkel…
Kíváncsian néz rám, közben keresztkérdéseket tesz fel nekem, hogy mikor is
jártam utoljára szupermarketben. Basszus, hát fogalmam sincs. Stir-fryt szeretne
készíteni, mert az gyorsan megvan. Gyorsan, mi? Vigyorgok. Követem a bolton
át, ámulva, milyen ügyesen válogat; egy tapintás a paradicsomra, egy szagminta
a paprikánál… A pénztárnál arról kérdez, mióta van velem a személyzetem.
Miért akarja tudni? – Taylor négy éve, azt hiszem. Mrs. Jones is nagyjából azóta.
– Én is kigondolok egy kérdést, ha már itt tartunk. – Miért nem volt otthon nálad
semmi ennivaló?
– Tudod te, miért – motyogja bűntudatosan.
– Te voltál az, aki elhagytál engem – emlékeztetem. Ha mellettem maradtál
volna, mindezt a fájdalmat elkerülhettük volna…
– Tudom – feleli csendesen.
Szótlanul állunk a sorban a pénztárnál. Előttünk egy nő két idegesítően
vinnyogó gyerekkel.
Jézusom, hogy csinálják ezt az emberek?
Mehettünk volna étterembe is… Van itt épp elég. – Innivalód van? – kérdem,
mert ez után a hétköznapivalóság-élmény után tudom, hogy némi alkoholra lesz
szükségem.
– Sör… szerintem.
– Veszek valami bort.
Olyan távol kerülök az üvöltő gyerekektől, amennyire csak tehetem, de

gyorsan körülnézve is megállapíthatom, sem normális ital, se kondom nincs ezen
a helyen.

Bassza meg.
– Van egy jó italbolt a szomszédban – mondja Ana, amikor visszalépek mellé
a sorba, ami mintha tapodtat sem haladt volna, és a hisztis gyerekek még mindig
teleüvöltik a boltot.
– Meglátom, mijük van.
Kiszabadulva a pokolnak azon bugyrából, amelyet Ernie Szupermarketjének
neveznek, valóban megpillantok egy italboltot: Liquor Locker. Mellette egy
vegyesbolt. Tökéletes. Két csomag óvszert találok benn.
Hála az égnek. Két csomag, mindegyikben kettő.
Négy baszás, ha szerencsém van.
Nem tudom elfojtani a vigyoromat. Ennek elégnek kell lennie még a
kielégíthetetlen Miss Steele számára is.
Fizetek a pult mögött álló öreg fickónak, majd bezsebelve a dobozkákat,
átugrom a szomszédos italboltba. Kitűnő választékuk van, még egy egészen
egyedülálló szürkebarátot is találok a hűtőjükben.
Anastasia épp a szuperből botladozik kifelé, amikor kilépek.
– Add ide, majd én viszem. – Mindkét szatyrot elveszem tőle.
Útközben elmeséli, hogy telt a hete. Nyilvánvalóan élvezi az új munkáját.
Nem említi a tulajdonosváltást. Hálás vagyok neki ezért. Én sem említem neki,
micsoda seggarc a főnöke.
– Annyira… házias vagy – nevet rajtam Ana, ahogy leteszem a szatyrokat a
konyhaszigetre. Megint szórakozik rajtam.
– Ezzel még nem vádolt meg senki – mondom szárazon, s ahogy elkezd
kipakolni, előveszem a fehérbort. A bolt épp elég valóság volt nekem mára. Nos,
hol a fenében lehet a dugóhúzó?
– Ez a hely még mindig új nekem. Azt hiszem, a dugóhúzó abban a fiókban
lesz – biccent a fiók felé az állával. Somolygok a készségén, hogy egyszerre
több dologra is tud figyelni, és előkeresem a dugóhúzót. Örülök, hogy nem

temette magát önsajnálatba, míg távol voltunk egymástól. Láttam már, mi
történik, ha berúg.

Pirul, amikor visszafordulok hozzá.
– Mire gondolsz?
– Hogy milyen kevéssé ismerlek.
– Jobban ismersz, mint bárki más. – Igazat mondok ezzel. Sokkal jobban
olvas bennem, mint bárki. Ez nyugtalanító. Kinyitom a bort, annak a portlandi,
színpadias pincérnek a mozdulatait mímelve.
– Nem hiszem, hogy ez igaz – ingatja a fejét pakolás közben.
– Pedig az, Anastasia. Én egy igen-igen tartózkodó ember vagyok. – Ez azzal
jár, amit csinálok, aki vagyok. Amit tettem régen.
Bort töltök két pohárba, az egyiket átnyújtom neki.
– Egészségedre – emelem a poharamat.
– Egészségedre. – Kortyol, majd tovább foglalatoskodik. Elemében van itt.
Eszembe jut, amit arról mesélt, hogy az apjának szokott főzni.
– Segítsek főzni? – kérdem.
Oldalpillantást vet rám, mintha azt mondaná, hogy „ugyan, megoldom
egyedül”. – Nem, köszönöm… ülj csak le.
– Szeretnék segíteni.
Ezen meglepődik. – Felapríthatod a zöldséget. – Úgy hangzik, mintha
hatalmas kompromisszumot kötne ezzel. Talán igaza is van. Fingom sincs a
főzésről. Anyám, Mrs. Jones, az „alárendeltjeim” mind megoldották ezt
helyettem – némelyek több sikerrel, mint mások –, így nem volt gondom rá.
– Nem szoktam főzni – mondom, ahogy méregetem a nagy konyhakést, amit
a kezembe nyom.
– Gondolom, nincs is rá szükség. – Letesz elém egy vágódeszkát és néhány
pritaminpaprikát. Mi a francot kezdjek ezekkel? Olyan fura formájú izék ezek.
– Még sosem vágtál föl zöldséget? – kérdi hitetlenkedve.
– Nem.
Hirtelen milyen fölényes lett!

– Ez most egy gúnyos mosoly?
– Úgy néz ki, ez olyasmi, amit én tudok, te meg nem. Lássuk be, Christian,
azt hiszem, ez az első ilyen. Gyere, megmutatom.
Hozzám simul, miközben mutatja; összeér a karunk. Egész testem életre kel.
Jézusom.
Ellépek az útjából.
– Így. – Felvágja a paprikát, és egy könnyed késmozdulattal kiszedi a
magházát meg minden vackot, ami benne van.
– Ez egész könnyűnek tűnik.
– Neked nem okozhat gondot – hunyorog rám huncutul. Komolyan azt hiszi,
hogy nem vagyok képes felvágni egy paprikát? Neki is fogok, feszült
figyelemmel, precízen.
Bakker, ezek a magok mindenhová pattognak. Ez nehezebb, mint
gondoltam… Ana olyan könnyedén csinálta! Odalép mellém, a combunk
összesimul, míg a zöldségeket összegyűjti. Szándékosan csinálja, ebben biztos
vagyok, de próbálok nem figyelni arra, milyen hatással van ez a mozdulat a
libidómra, és eltökélten tovább szeletelek. Ez a kés olyan, mint az ördög. Ana
megint hozzám simul, ezúttal a csípőjével, aztán ismét a fenekével… A farkam
lelkendezik. – Tudom, mit művelsz, Anastasia.
– Azt hiszem, főzésnek hívják – feleli ártatlan őszinteséggel.
Ó, huncut Anastasia. Mikor ébred rá végre, micsoda hatalma van felettem?
Elővéve egy másik kést mellém áll, majd fokhagymát pucol, és hagymát
aprít, zöldbabot vág. Minden lehetőséget megragad, hogy a könyöke, a karja
hozzám érhessen. Nem is rejtegeti.
– Egész ügyes vagy ebben – morgom, és nekikezdek a második paprikának.
– Az aprításban? – pillog rám. – Többéves gyakorlatom van. – Újra hozzám
dörgölőzik, ezúttal a fenekével.
Ennyi. Elég ebből.
Fogja a zöldségeket, és az enyhén füstölő vokba szórja őket.
– Ha még egyszer ezt csinálod, Anastasia, a konyhakövön foglak a magamévá

tenni.
– Ahhoz előbb könyörögnöd kell.
– Akarsz fogadni?
– Esetleg.
Ó, Miss Steele, lássuk, mit tudsz.
Leteszem a kést, és odasettenkedem hozzá, tekintetemmel fogva tartom.

Elnyílik az ajka, ahogy elhajolok mellette, és elzárom a gázt.
– Azt hiszem, csak később fogunk enni. – Mert most ájultra keféllek. – Tedd a

csirkét a hűtőbe!
Nagyot nyel, felveszi a tálat, amiben a felkockázott csirke van, ügyetlenül a

tetejére fordít egy másik tányért, és beteszi az egészet a hűtőszekrénybe.
Nesztelenül mögé lopózom, így amikor megfordul, pontosan előtte állok.

– Akkor most könyörgőre fogod? – suttogja.
– Nem, Anastasia. – A fejemet ingatom. – Nincs könyörgés. – Lenézek rá, a
vérem pezseg a vágytól.
Bassza meg, belé akarok temetkezni.
Ana pupillái kitágulnak, arcát elönti a kéj pírja.
Akar engem, én pedig akarom őt. Az ajkába harap, és én nem bírom tovább.
Megragadom a csípőjét, és feszülő erekciómhoz rántom. Keze a hajamba túr, és
lehúzza fejemet az ajkához; én a hűtőnek nyomom, és keményen megcsókolom.
Ó, milyen finom, milyen édes…
A számba nyög, amitől még keményebb leszek. A hajába fúrom a kezemet, és
megdöntöm a fejét, hogy még kedvezőbb szögben csókolhassam. Nyelvünk
szinte birkózik.
Basszus. Erotikus, nyers, heves… Elhúzódom.
– Mit akarsz, Anastasia?
– Téged.
– Hol?
– Az ágyban.
Nem is kell több. Felnyalábolom, és átviszem a hálószobába. Meztelenül,

könyörögve akarom magam alatt tudni… Gyengéden leteszem a földre,
felkapcsolom a kislámpát az ágya mellett, majd elhúzom a függönyt. Lepillantva
az utcára ráeszmélek, hogy valóban ezt az ablakot bámultam akkor, amikor
elzarándokoltam ide, hogy az épületét lessem.

Biztosan itt volt akkor is, egyedül, az ágyán összekuporodva…
Megfordulok. Ana elkerekedett szemmel néz rám. Vár. Vágyakozik.
– És most? – kérdem.
Elpirul.
Nem mozdulok.
– Szerelmeskedj velem! – böki ki végül.
– Hogyan? Muszáj megmondanod, bébi!
Megnyalja a száját. Ez idegességről árulkodik, de engem feltüzel.
Basszus. Fókuszálj, Grey!
– Vetkőztess le – zihál.
Igen! Mutatóujjamat a blúza nyakába akasztom, vigyázva, hogy a bőréhez
még véletlenül se érjek hozzá, és magamhoz vonom. – Jó kislány.
Melle emelkedik és süllyed, ahogy egyre hevesebben lélegzik. A szeme
sötéten csillog, tele ígérettel, pont, mint az enyém. Lassan nekilátok, hogy
kigomboljam a blúzát. Karomra teszi a kezét – hogy visszanyerje egyensúlyát,
azt hiszem –, és rám pillant.
Igen, így jó lesz, bébi. Csak a mellemhez ne érj hozzá.
Kigombolom a blúzt, lehúzom a válláról, és hagyom, hogy a ruhadarab a
padlóra hulljon. Tudatosan utasítom magam, hogy ne érjek még a melléhez.
Inkább a farmerja derekához nyúlok; kigombolom, majd lehúzom a sliccet.
Ellenállok a késztetésnek, hogy rögtön az ágyra dobjam. Ez egy ilyen
várakozós játék lesz… Beszélnie kell.
– Mondd, mit akarsz, Anastasia!
– Csókolj innentől idáig – mutatja ujjával a füle mögötti részt, s körben a
nyakát.
Számomra az öröm, Miss Steele.

Félresimítom a haját. A finom szálakat összegyűjtöm, és az ujjaim között
forgatva tolom félre a tincset, felfedve kecses nyakát. Odahajolok, orromat
végigfuttatom a fülcimpáján, mire nyikkan egyet. Puha csókokat nyomok a
vonalra, amit mutatott, majd visszafelé.

Izgató.
Istenem, el akarok veszni benne… Újra felfedezni őt…
– Húzd le a farmeromat és a bugyimat – mormolja elhalón, mire
belemosolygok a nyakába. Kezdi kapiskálni…
Igen, Ana. Beszélj.
Még egyszer megcsókolom a nyakát, és letérdelek előtte. Hüvelykujjam a
farmerjába akasztom, és finoman lehúzom, közben gyönyörködöm hosszú
lábában és csinos fenekében, ahogy kilép a nadrágból. Tekintetünk találkozik.
Mintha a parancsomat várná.
– Most mi legyen, Anastasia?
– Csókolj meg – pihegi.
– Hol?
– Tudod, hol!
Elfojtok egy mosolyt. Tényleg nem tudja kimondani.
– Hol? – cukkolom.
Megint elpirul, de határozott mozdulattal mutat a combja tövére.
– Ó, örömmel – kuncogok, zavarán derülve. Lassan végigfuttatom ujjaimat a
combján, míg a csípőjéhez nem érek, majd előrerántom, egyenesen a számhoz.
Basszus, érzem rajta, milyen izgatott.
Már eddig is kényelmetlennek találtam a farmeromat, de mostanra mintha két
számmal kisebb lenne. Bedugom a nyelvem hegyét fanszőrének erdejébe, s
közben átfut a fejemen, sikerül-e valaha meggyőznöm arról, hogy szedje már le,
de megtalálom, amit keresek, és lassan ízlelgetni kezdem.
Szent ég, milyen édes… Annyira, annyira édes…
– Christian, kérlek – esedezik.
Megállok. – Mire kérsz, Anastasia?

– Szerelmeskedj velem!
– Épp azt teszem – mormogom, és a csiklójára lehelek.
– Nem. Azt akarom, hogy bennem légy.
– Biztos vagy benne?
– Kérlek!
Nem… Ez túl jó így. Folytatom a lassú, módszeres kínzását ennek a drága,
különleges lánynak.
– Christian… kérlek! – nyögi. Elengedem a csípőjét, szám nedves az
izgatottságától, és felnézek.
– Szóval? – kérdi.
– Szóval mi? – zihálom, és őrült vágyakozással bámulok fel rá.
– Még ruha van rajtam.
Mintha nem értené, mire gondolok. Megadón feltartom a kezemet.
Végy el, a tiéd vagyok.
Az ingemért nyúl.
Francba. Ne. Hátrálok.
Megfeledkezem magamról.
– Azt nem! – tiltakozom. – A farmeromra gondoltam. Ana pislog, mire
megérti. Majd elém térdel.
Hó! Ana. Mit csinálsz?
Meglehetősen ügyetlenül, ahogy szokta, kioldja az övemet és a sliccemet,
majd lerántja a nadrágomat.
Ah… végre elfér a farkam.
Kilépek a nadrágomból, lehúzom a zoknimat, ő pedig továbbra is a padlón
térdel előttem. Mit akar csinálni velem? Amint lehúztam az alsómat, ő előrenyúl,
és megszorítja kemény farkamat, pont úgy, ahogy mutattam neki.
Bassza meg.
Hátrahúzza a kezét. Au! Majdnem túlságosan is. Szinte fáj. Felnyögök,
megfeszülök, és behunyom a szememet. Túl sok egyszerre látnom és éreznem is.
Hirtelen rám záródik a meleg, nedves szája . Durván szop. – Ah! Ana… hú,

finoman! – Gyengéden megfogom a fejét, mire még mélyebben elnyel, erősen
szorít az ajkával, keményen.

– Bazmeg – sziszegem elveszetten, és megdöntöm a csípőmet, hogy még
mélyebbre nyelhessen. Isteni.

Újra meg újra csinálja, és ez már nem pusztán izgató… Nyelvét megforgatja a
farkam hegyén. Szinte hergel. Ma minden visszajár… Felnyögve élvezem ügyes
szájának és nyelvének játékát.

Jézusom, ez már túl jó! Megint a szájába vesz. – Ana, elég már! Ne tovább! –
préselem összeszorított fogaim között a szavakat. Lassan elveszítem az
önuralmamat… Nem akarok most elélvezni, benne akarok elrobbanni… De ő
csak nem hagyja abba.

– Ana, megértettem – morgom. – Nem akarok a szádba élvezni.
Csak nem hallgat rám.
Elég ebből, szófogadatlan.
Lehajolok, a vállánál fogva talpra rántom, majd ledöntöm az ágyra. Lenyúlok
a nadrágomért, és egy óvszert halászok ki a zsebemből. Lerángatom az ingemet,
és a nadrág mellé dobom. Ana vágyakozva hever az ágyon.
– Vedd le a melltartódat – parancsolom, és végre engedelmeskedik.
– Feküdj le! Nézni akarlak.
Hanyatt fekszik, a tekintete rajtam csüng. A haja kócos, s mint valami
gesztenyeszín glória, úgy terül szét a feje körül a párnán. Teste rózsás az
izgatottságtól. Mellbimbói kemények, hívogatók; hosszú lába széttéve.
Lélegzetelállító.
Feltépem a kis fóliát, és felgörgetem a gumit. Ana lihegve figyeli minden
mozdulatomat. Rám vár.
– Szép látvány vagy, Anastasia Steele.
És az enyém, újra.
Ráhajolok az ágyra, megcsókolom a bokáját, a térdét, a combját; a derekát,
puha hasát; köldöke körül körbefuttatom a nyelvem, mire hangos nyögéssel
válaszol. Megnyalintom egyik mellét, aztán a másikat, majd a mellbimbóját

harapdálom, élvezve a keménységét. Ana megborzong.
Türelem, bébi.
– Christian, kérlek!
– Mire kérsz? – mormolom a melle között.
– Azt akarom, hogy bennem légy.
– Csakugyan?
– Kérlek! – Kétségbeesetten liheg, pont, ahogy szeretem. Térdemmel

szétnyitom a lábát. Ó, bébi, én is akarlak. Fölé hajolok, készen állok. De
ízlelgetni akarom ezt a pillanatot; a pillanatot, amikor visszafoglalom csodás
testét, amikor visszaszerzem a csodás nőmet… Sötét tekintete az enyémbe
kapcsolódik, ahogy lassan, lassan belésiklom.

Istenem. Milyen jó érzés… Milyen feszes. Milyen jó…
Megbiccenti a csípőjét, a fejét hátrahajtja, álla az égnek mutat, a szája némán
eltátva. A karomba kapaszkodik, és szabadon engedve magát felhördül. Micsoda
gyönyörű hang… Megfogom a fejét, hogy ne mozduljon, kicsúszom belőle,
majd újra be. Ujjai a hajamba túrnak, tépnek, markolnak; én pedig lassan
mozgok benne, élvezve feszes, nedves ölelését, és imádom testének minden
négyzetcentiméterét.
Szeme sötét, szája eltátva. Csak liheg alattam. Gyönyörű.
– Gyorsabban, Christian, gyorsabban… kérlek!
Kérésed parancs, bébi.
A szám birtokba veszi az övét, és igazán mozgásba lendülök, csak tolom és
tolom.
Olyan istentelenül szép… Mennyire hiányzott ez! Mindene hiányzott. Olyan,
mintha hazatérnék. Ő maga az otthon. Ő minden. Elveszítem a fejem, és csak
belémerülök, újra meg újra.
Még jobban szorulni kezd körülöttem. Közel lehet már.
Ó, bébi, igen… Megfeszül a lába. Közel jár… Én is.
– Gyere, bébi… Élvezz! – vakkantom összeszorított fogaim közül. Ő felkiált,
ahogy körém robban, szorít és magában tart, és én is elélvezek: mintha az

életemet, a lelkemet ontanám belé.
– Ana! Ó, basszus, Ana! – Ráomlok, a matracba nyomom, s nyakába temetve

arcomat iszom az édes, részegítő illatát.
Újra az enyém.
Az enyém.
Senki nem veheti el tőlem, és mindent megteszek, ami az erőmből telik, hogy

megtartsam.
Amikor újra levegőhöz jutok, felkönyökölök, és a kezembe veszem Ana

kezét. Rebegve felnyitja pilláit. A legkékebb kékben ragyog a szeme, tisztán,
csillogón. Szégyenlős mosolyt ereszt meg, én pedig orrommal végigsimítom az
övét, keresve a hála szavait. Mivel nem tudom, mit mondhatnék, inkább
megcsókolom, és kelletlenül kihúzom magamat belőle.

– Ez már hiányzott – lihegi.
– Nekem is – suttogom.
Elkapom az állát, és vadul megcsókolom megint.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy adtál egy második esélyt.
– Ne hagyj el többet – suttogom. Soha. S abban a pillanatban, mintha
gyóntatófülkében volnék, kiadom a legnagyobb titkomat: Mennyire szükségem
van rá.
– Oké – súgja mosolyogva. Egy szó. Egy szó elég, hogy széttépett lelkemet
összevarrja. Egészen feléledek.
Sorsom a kezedben van, Ana. Amióta csak megláttalak.
– Köszönöm az iPadet – mondja, s kiránt a gondolataim közül. Ez az első
ajándék, amit elfogadott tőlem.
– Nagyon szívesen, Anastasia.
– Melyik a kedvenc zenéd?
– Azt nem árulom el. – Húzom az agyát. Azt hiszem, amúgy a Coldplay, mert
az illik hozzám a legjobban. – Gyerünk, főzz nekem valamit, te menyecske. Ki
vagyok éhezve. – Felülök, és az ölembe vonom.
– Menyecske?

– Menyecske. Most pedig adj ennem! – parancsolom, mint valami ősember.
Az is vagyok.

– Ha már ilyen szépen kéri, nagyuram, tüstént nekilátok.
Ficánkolva kel ki az ölemből.
Au.
Ahogy kimászik az ágyból, felemelem a párnáját. Alóla egy lapos, leeresztett
léggömb helikopter kerül elő. Felveszem, s kérdőn nézek rá.
– Az az én lufim – közli.
Mit csinál ez itt..? – Az ágyadban?
– Igen. Jó társaság.
– Mázlista ez a Charlie Tango.
Visszamosolyog rám, és köntösbe bújik.
– Az én lufim! – ismétli, majd kimegy a hálóból.
Kinyilvánított tulajdonjog, Miss Steele!
Miután elment, lehúzom magamról az óvszert, csomót kötök rá, és az Ana
oldalán lévő szemétkosárba hajítom. Visszazuhanok a párnák közé, a lufit
nézegetem. Megtartotta… És ezzel aludt! Minden alkalommal, amikor ott álltam
lenn, az épület előtt, és bámultam felfelé, ő itt feküdt, a lufit ölelve. Tényleg
szeret engem.
Hirtelen vegyes, fékevesztett érzelmek tolulnak fel bennem, és pánik
szorongatja a torkomat.
Ez meg hogy lehet?
Mert nem ismer téged, Grey.
Francba.
Ne ragadj le a negatív dolgoknál, csendül a fejemben Flynn hangja. A
pozitívra fókuszálj.
Mint például arra, hogy Ana újra az enyém… Csak meg kell tartanom.
Remélhetőleg itt lesz nekünk az egész hétvége, hogy újra közel kerüljünk
egymáshoz…
Pokolba. Holnap az Együtt Megoldjuk-bál…

Kihagyhatnám… De anyám sose bocsátaná meg.
Vajon Ana eljönne velem?
Kellene neki egy maszk, ha beleegyezik.
A padlón találom meg a telefonomat. Írok is egy SMS-t Taylornak. Tudom,
hogy délelőtt a lányával találkozik, de remélem, hogy azért tud szerezni egy
álarcot.


Taylor, szükségem lesz egy maszkra Anastasiának a holnapi bálra. Tudna szerezni
valamit?

Igen, uram. Tudom is, honnan.
Kitűnő.

Milyen színű legyen?
Ezüst vagy sötétkék.

Ahogy írom az üzenetet, valami más is eszembe jut, de lehet, hogy nem fog
működni.


Tudna szerezni egy rúzst is?
Milyen színben?

Azt magára bízom.

ANA TÉNYLEG TUD FŐZNI. A stir-fry nagyon finom. Mostanra, hogy ettünk, kicsi
lehiggadtam, és nem is emlékszem, mikor voltam mellette ilyen laza. A padlón
ülünk, zenét hallgatunk az iPodomról, és kortyolgatjuk a behűtött bort. Ami
pedig még megnyugtatóbb, az az, hogy látom, amint eszik. Ő is éhes lehetett,
csakúgy, mint én.

– Ez jó – dicsérek minden falatot.
Felragyog a dicsérettől, s egy hajtincset a füle mögé söpör.
– Általában én főzök. Kate nem valami nagy szakácsnő.
Keresztbe tett lábbal ül mellettem, viseltes, krémszínű köntöse alól kilátszik a
lába. Amikor előrehajol, szétnyílik a mellén, és belátást enged.

Grey, viselkedj.
– Anyukád tanított meg főzni?
– Nem mondhatnám – nevet. – Mire elkezdett volna érdekelni a dolog,
anyukám már a texasi Mansfieldben élt a harmadik férjével. Ray pedig, hát,
képes lett volna melegszendvicsen és gyorskaján eléldegélni, ha rajta múlik.
– Miért nem laktál Texasban az anyukáddal?
– A férjével, Steve-vel, hát… – elhallgat, s mintha egy kellemetlen emlék
ülne ki az arcára. Elnézést kérve éppen témát váltanék, de folytatja. – Nem
jöttünk ki jól. És hiányzott Ray. Anyu házassága Steve-vel nem tartott sokáig.
Észre tért, azt hiszem. Soha nem is beszél róla.
– Szóval Washingtonban laktál a mostohaapáddal?
– Laktam Texasban egy rövid ideig. Aztán visszamentem Rayhez.
– Ez úgy hangzik, mintha te viselted volna gondját.
– Meglehet.
– Hozzászoktál, hogy emberekről gondoskodj.
Holott éppen fordítva kellene hogy legyen.
Az arcomat figyeli. – Mi van? – kérdi gyanakodva.
– A gondodat akarom viselni. – Minden lehetséges módon. Egyszerű
kijelentés ez, de mindenem benne van.
– Észrevettem – válaszolja meglepetten. – Csakhogy elég furán kezdtél
hozzá.
– Ezt tudom nyújtani. – Tapogatózom ebben az újfajta kapcsolatban. Nem
ismerem a szabályait. De most csak annyit szeretnék, hogy vigyázhassak rá, és
tenyeremen kínáljam neki a világot.
– Még mindig dühös vagyok, hogy megvetted az SIP-t.
– Tudom, de az, hogy mérges vagy, bébi, engem nem állíthat meg.
– Mit mondok majd a munkatársaimnak, mit mondok Jacknek? – Bosszúsnak
hangzik. De az emlék, ahogy Hyde fölé hajol a bárban, és szinte sarokba szorítja,
elkomorít.
– Az a faszkalap jobban teszi, ha vigyáz magára – morgom.

– Christian! Ő a főnököm!
Mintha nem tudnék tenni ez ellen…
Mérges rám. Nem akarom, hogy mérges legyen. Olyan jól érezzük
magunkat… Mit csinál, amikor jól akarja érezni magát? Még az interjún
kérdezte. Hát, Ana, ezt csinálom. Csirkés stir-fryt eszem veled a padlón ülve.
Még mindig aggódik a munkahelye miatt, ez biztos, és hogy mit mondhatna a
főnökeinek…
A legegyszerűbb megoldást javaslom. – Ne mondd meg nekik.
– Mit ne mondjak meg nekik?
– Hogy az enyém a cég. A megegyezést tegnap írtuk alá. Négy hétig hírzárlat
lesz, amíg az SIP igazgatósága változtatásokat eszközöl.
– Ó… elvesztem a munkahelyemet?
– Azt őszintén kétlem. – Legalábbis, ha maradni akarsz…
Összevonja a szemöldökét. – Ha kilépek, és másik állás után nézek, te azt a
céget is meg fogod venni?
– Nem fontolgatod a kilépést, ugye? – Jézusom, egy vagyont költöttem a
cégre, erre ki akar lépni!
– Elképzelhető. Nem vagyok biztos benne, hogy lesz más választásom.
– Igen, azt a céget is meg fogom venni.
Ez drága lesz így…
– Nem gondolod, hogy egy icipicit túlféltesz?
Hát… Talán…
– De. Tudatában vagyok, hogy így fest a dolog.
– Én idehívom dr. Flynnt – forgatja szemét. Szeretném leszidni ezért, de
feláll, és a tálamért nyúl. – Kérsz desszertet? – kérdi hamiskás mosollyal.
– Ez a beszéd – vigyorgok.
Lehetsz te magad a desszert, bébi.
– Ugyan. – Mintha a gondolataimat olvasná. – Van fagyink. Vanília – kuncog,
mintha valami bennfentes viccet sütne el.
Ó, Ana. Ez egyre és egyre jobb lesz.

– Igazán? Azzal szerintem kezdhetünk valamit. – Ez jó mókának ígérkezik.
Izgatottan kelek fel. Mi vár ránk? Mi jöhet még?

Ő.
Aztán én.
Mindketten.
– Maradhatok?
– Hogy érted?
– Éjszakára.
– Eleve úgy számítottam, hogy maradni fogsz.
– Jó. Hol a fagylalt?
– A sütőben. – Visszatért a mosolya.
Ó, Anastasia… Viszket a tenyerem.
– A szarkazmus a szellemesség legalantasabb formája, Miss Steele.
Felvonja a szemöldökét. – Vannak nálad olyan ezüstgolyó bigyók?
Nevethetnékem támad. Ez jó hír. Ezek szerint nem bánja, ha néha-néha
elfenekelem. De majd máskor. Végigtapogatom az ingemet, mintha a golyókat
keresném.
– Érdekes módon nem szoktam ilyesmit magammal vinni. Az irodában nem
sok hasznát veszem.
Megjátszott nehezteléssel válaszol. – Ezt örömmel hallom, Mr. Grey, és én
még azt hittem, hogy ön szerint a szarkazmus a szellemesség legalantasabb
formája.
– Hát, Anastasia, az új mottóm az, hogy „ha nem tudod őket legyőzni, állj be
közéjük”.
Leesik az álla. Szóhoz sem jut.
Ez az!
Miért ilyen szórakoztató évődni vele?
A fagyasztóhoz lépek, vigyorogva, kinyitom az ajtaját, és előveszem a
vaníliafagylaltot. – Ez pont jó lesz. – Felemelem a tégelyt.– Ben & Jerry’s &
Ana.

A fiókból kiveszek egy kanalat.
Amikor felnézek, Ana szemében mohóságot látok megcsillanni, noha nem
tudom, hogy a fagylalt miatt, vagy miattam. Remélem, mindkettő miatt.
Játékidő, bébi!
– Remélem, meleged lett – súgom. – Ezzel majd lehűtelek. Gyere! –
Kinyújtom a kezemet, ő készséggel megfogja. Ő is játszani akar.
Az ágy melletti kislámpa fénye tompa, a szoba kissé sötét. Lehet, hogy ezt a
hangulatot máskor élvezte volna, de a ma esti viselkedéséből ítélve már kevésbé
félénk, és már nem szégyelli magát annyira meztelenül. Leteszem a fagyit az ágy
melletti kisasztalra, elveszem a paplant, mindkét párnát, és halomba rakom a
földön.
– Van váltás lepedőd, ugye?
Bólint, és figyeli, mint rendezkedem. Charlie Tango gyűrötten hever az
ágyon.
– Hagyd békén a lufimat – figyelmeztet, amikor felemelem. Elengedem, és
nézem, ahogy puhán a paplanra hullik.
– Eszembe sincs, bébi, téged viszont nem foglak békén hagyni, és a lepedő is
megkapja a magáét. – Ragacsosak leszünk. Nagyon.
És most a legfontosabb kérdés: hajlandó lesz vagy sem? – Meg akarlak
kötözni – suttogom. A beállt csendben hallom, ahogy mély lélegzetet vesz.
Ó, ez a hang…
– Oké – mondja végül.
– Csak a kezedet. Az ágyhoz. Veszteg kell maradnod.
– Oké – ismétli.
Odalépek hozzá, közben le sem veszem róla a szememet. – Ezt fogjuk
használni. – Finoman meghúzom a köntöse övét, s ahogy a köntös szétnyílik,
felfedi Ana félig meztelen testét. Aztán a köntös a földre hullik, de ő nem töri
meg a szemkontaktust. Nem is takargatja magát.
Jól van, Ana.
Kézfejemmel megsimítom selymes arcát, és szájon csókolom. – Feküdj az

ágyra, arccal felfelé.
Showtime, bébi.
Tesz, ahogy mondtam, és érzem, milyen izgatottan fekszik le az ágyra. Fölé

tornyosulva csodálom egy pillanatig.
Az én csajom.
Az én gyönyörű csajom. Hosszú láb, karcsú derék, tökéletes cicik. Hibátlan

bőre ragyog a gyenge fényben, szeme állatias vággyal, várakozón csillog.
Micsoda szerencsés fickó vagyok.
A testem megfeszül, helyeselve ezt a gondolatot.
– Egész nap el tudnálak nézegetni, Anastasia. – A matrac besüpped alattunk,

ahogy lovaglópózban ráülök.
– A karodat a fejed fölé – utasítom. Szót fogad. Megkötözöm a csuklóját,

aztán az ágy támlájához rögzítem a kezét.
Így.
Micsoda látvány…
Lemászom, és lehajolok, hogy puszit adjak Ana szájára, majd felállok,

lehúzom magamról az inget. Kigombolom a farmert, és lecsúsztatom a földre,
majd egy óvszert készítek az éjjeliszekrényre.

Most. Most mi következik?
Az ágy végénél megragadom a bokáját, és húzok rajta egyet, hogy teljesen
kinyújtsa a karját. Minél kevesebbet tud mozogni, annál érzékibb lesz az egész.
– Így már jobb – dünnyögöm.
Újra felülök rá, a kanállal és fagylalttal a kezemben. Ana az ajkába harap, én
lefejtem a tégely fedelét, és belemártanám a kanalat.
– Hm… még mindig egész kemény. – Átfut a fejemen, hogy magamra kenek
belőle, és fölé hajolok, hogy lenyalja. De érzem, milyen hideg a fagylalt, és
félek, hogy lankasztó hatással lenne rám.
Az bizony kellemetlen lenne.
– Finom – nyalom meg a számat. – Elképesztő, hogy milyen finom tud lenni
egy sima vanília. – Vigyorogva nézek le rá. – Kérsz?

Bólint, de kissé bizonytalanul, azt hiszem.
Újabb kanállal merítek, és odakínálom Anának, de meggondolom magam, és
a saját számba veszem. Mintha édességet vennék el egy gyerektől.
– Túl jó ahhoz, hogy adjak belőle – gonoszkodom.
– Hé! – kezd tiltakozni.
– Nos hát, Miss Steele, ízlik a vaníliája?
– Igen – mondja erélyesebben, és megpróbál lerázni magáról, de hiába.
Felnevetek. – Idegesek lettünk, mi? A helyében én nem tenném!
– Fagyit! – nyafog kétségbeesetten.
– De csak mert annyi örömöt szerzett ma nekem, Miss Steele. –
Engedékenyen újra megkínálom egy kanállal. Kétkedve néz rám, de kinyitja a
száját, s ahogy bedugom a fagyit a szájába, azt képzelem, hogy engem kap be
így. Meg is keményedem rendesen.
Mindent a maga idejében, Grey.
Gyengéden kihúzom a kanalat a szájából, és újra belemerítem a fagyiba. A
második kanállal már mohón fogadja.
– Hm, hát, így is biztosítani lehet, hogy egyél – beléd erőszakolom a kaját.
Hozzá tudnék szokni.
Még egy kanállal megkínálom, de most csukva tartja száját, és megrázza a
fejét. Elég volt már ebből. Hagyom, hogy a fagyi lassan elolvadjon a kanálban,
és az olvadék lecsöpögjön a nyakára. A következő kanál fagyit a mellére
csöpögtetem. Ana szája elnyílik.
Ó, igen, bébi.
Lehajolok, és nagyon lassan nyalogatni kezdem.
– Nyamm. Ha önről nyalom le, még finomabb, Miss Steele.
Megrángatja a kötelékét, de az tart erősen. A mellére csöpögtetett fagyit
azután a kanál hátával szétkenem, hogy mindkét mellbimbóra jusson belőle, s
gyönyörrel nézem, ahogy a bimbói felágaskodnak, és megkeményednek a hideg
vaníliától.
– Hideg? – kérdem, és válaszra sem várva lehajolok, hogy lelefetyeljem-

nyalogassam a hideg darabokat, s tovább keményítem mellbimbóit. Ana
lehunyja a szemét, és felhördül.

– Kérsz egy kicsit? – Nagy kanállal a számba teszek a desszertből, és
megcsókolom Anát, nyelvemet és a fagyit is betolva a szájába.

Ben. &. Jerry’s. &. Ana.
Eszményi.
Újra felegyenesedem, hogy egy kanál fagyival az ágyékától csíkot húzzak a
hasán egészen a köldökéig, ahova végül fagyigombócot ültetek. Szeme
meglepetten elkerekedik.
– Na, ezt már csináltad – figyelmeztetem. – Nyugton kell maradnod, vagy
tiszta fagyi lesz az ágy.
Újabb nagy kanálnyit kapok be, és visszatérek a melléhez a hideg számmal és
nyelvemmel. Követem a fagyicsíkot, felnyalogatom. Reszket alattam; csípője
ismerős ritmusban ring.
Ó, bébi, ha nyugton maradnál, annyival többet érezhetnél…
Ragacsos. De nem mindenhol.
Egyelőre.
A combjai közé térdelek, és lejjebb húzom a ragacsos csíkot, a fanszőrzetére
és a csiklójára, a végső célhoz. Felsikolt, megfeszül.
– Csitt, te – hajolok le, és nyalakszom tovább.
– Ó… kérlek… Christian!
– Tudom, bébi, tudom – lehelem puha bőrének, és folytatom a hadműveletet.
Ana lába megint megfeszül. Közel jár.
Leejtem a fagylaltosdobozt, és belécsúsztatom az egyik ujjamat, aztán még
egyet, élvezem a sikamlós meleget. Megkeresve az érzékeny pontot simogatom,
kényeztetem, és tudom, már nagyon közel van. Mindjárt elélvez.
– Na még – dünnyögöm, és ki-be csúsztatom az ujjaimat.
Elharapott kiáltásban tör ki, ahogy teste az ujjaim köré szorul.
Ez az!
Kihúzom a kezemet, a fóliatasakért nyúlok, és noha gyűlölöm ezt a vackot,

egy pillanatba sem kerül, és már fel is húztam az óvszert. Fölé hajolok, míg ő
még mindig orgazmusának utolsó hullámait lovagolja, és beléhatolok.

– Ó, igen! – hördülök fel.
Maga a menny.
Az én mennyországom.
De ragacsos. Mindenhol. Hozzáragadok én is, és ez zavar. Kihúzom magam,
és megfordítom Anát, négykézlábra.
– Így – dörmögöm, és előrenyúlok, hogy kioldozzam, azután felhúzom, hogy
nekem háttal rám üljön. A mellét fogom, és finoman cibálom a mellbimbóját.
Fejét hátravetve nyöszörög. A nyakához dörgölőzöm, megharapdálom,
miközben a csípőmet megfeszítve újra és újra beléhatolok. Illatok… Alma,
vanília és Ana…
A kedvenceim.
– Tudod te, mennyit jelentesz nekem? – zihálom a fülébe.
– Nem! – sikkantja.
Megfogom az állát és a torkát, hogy megnyugodjon.
– Dehogynem. Addig nem engedlek elmenni.
Soha.
Szeretlek.
– Az enyém vagy, Anastasia!
– Igen, a tiéd – lihegi.
– Vigyázok arra, ami az enyém – sziszegem a fülét rágcsálva.
Felsikolt.
– Ez az, bébi, halljam a hangodat!
Vigyázni akarok rád.
Átkarolom, és erősen tartom, másik kezemmel a csípőjét fogom. Közben
döfködök megállíthatatlanul. Ana velem ring, kiabál, nyög, hörög. Izzadság
gyöngyözik a hátamon, a karomon, a mellemen, így egyszerre ragadunk és
csúszkálunk, ahogy lovagol. Egyszer csak megáll, kezét ökölbe szorítja, átfon a
lábával, és néma kiáltással lehunyja a szemét.