E. L. James - Sötét

Egy darabig hallgat, szerintem azt latolgatja, hogy őszinte volt-e a válaszom.
Az egyik nővel az életemben pont most vesztem össze, majd bolond leszek
összeveszni a másikkal is. – Grace?
– Bocsánat, drágám. Szombaton lesz a születésnapod, és bulit akarunk
rendezni.
A számítógépem képernyőjén látom, hogy Ana írt.
– Anya, most nem beszélhetek. Mennem kell.
– Jól van, majd hívj. – Hallom a hangján, hogy elszontyolodott, de most nincs
rá időm.
– Persze, úgy lesz.
– Szia, Christian.
– Szia. – Leteszem.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Továbbítva: ebédmeghívás, avagy az irritáló csomag Dátum: 2011. június 13.

11:15

Címzett: Christian Grey


Christian,
Míg te buzgón beleártottad magad a karrierembe, továbbá a felelőtlen üzeneteimet
törölgetted, az alábbi e-mailt kaptam Mrs. Lincolntól. Nagyon nem akarok vele találkozni,
igaz, ha akarnék is, akkor se hagyhatnám el ezt az épületet. Hogy miképpen jutott az e-
mail-címemhez, nem tudom. Mit javasolsz, mit tegyek? Ezt írta:
Kedves Anastasia!
Nagyon szeretnék veled ebédelni. Szerintem haraggal váltunk el, és ezt szeretném
jóvátenni. Megfelel neked valamikor a héten?
Elena Lincoln



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Au, ez a nap egyre jobb és jobb lesz! Mi a fenét kavar Elena? Ana meg szokás
szerint beleveri az orromat a kupacba, amit csináltam.

Nem tudtam, hogy egy veszekedés ennyire fárasztó, lankasztó és idegtépő is
lehet. Ana dühös rám.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Irritáló csomag
Dátum: 2011. június 13. 11:23
Címzett: Anastasia Steele


Ne haragudj rám. Csak a javadat akarom.
Ha bármi történne veled, sose bocsátanám meg magamnak.
Mrs. Lincolnt majd én elintézem.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Irritáló csomag? Elmosolyodom, először azóta, hogy reggel otthagytam Anát. Jó
szövege van.

Felhívom Elenát.
– Christian – jelentkezik végül. Csak az ötödik kicsöngésre vette fel.
– Hatásosabb lenne füstjeleket eregetni az ablakod előtt?
Felnevet. – Az e-mailem miatt hívsz?
– Igen, Ana átküldte. Kérlek, hagyd őt békén. Nem akar látni, amit megértek,
és tiszteletben tartok. Eléggé megnehezíted az életemet.
– Megérted?
– Igen.
– Szerintem tudnia kéne, milyen kemény vagy magadhoz.
– Nem. Nem kell tudnia semmit.
– Fáradtnak tűnsz.

– Mert kimerít idegileg, hogy meg akarod fúrni a hátam mögött a barátnőmet.
– A barátnőd?
– Igen, a barátnőm. Szokj hozzá!
Hosszan, mélyen felsóhajt.
– Elena. Légy szíves.
– Jól van, Christian, majd a sírba visz.
Mi a fasz?
– Mennem kell – mondom.
– Viszlát – köszön el ingerült hangon.
– Viszlát. – Leteszem.
A nők az életemben a véremet akarják. Megfordulok a székemben, és
kibámulok az ablakon. Szakad az eső. Az ég sötét, a kedvemmel összhangban.
Komplikált lett az élet. Könnyebb volt, amikor minden és mindenki ott volt,
ahova én helyeztem, a számukra kijelölt rekeszekben. Most, hogy Ana velem
van, minden megváltozott. Ez újdonság, és eddig mindenki, anyámat is
beleértve, vagy megdühödött rám, vagy felbosszantott.
Visszafordulok a gépemhez, és látom, hogy Ana már megint írt.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Szia
Dátum: 2011. június 13. 11:32
Címzett: Christian Grey


Megbeszélhetnénk ezt ma este?
Próbálok dolgozni, de mindenbe beleszólsz, és ez nagyon hátráltat.



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Jól van. Békén hagylak.
A legszívesebben átmennék hozzá, és elvinném valami klassz helyre ebédelni.
De nem hinném, hogy értékelné.

Mély sóhajjal megnyitom az e-mailt Andrea szóba jöhető nászajándékaival.
Lábasok, serpenyők, edények – egyik sem tetszik. Még mindig azon jár az
agyam, miért nem szólt az esküvőjéről.

Olyan morózus vagyok, hogy felhívom Flynn rendelőjét, és időpontot kérek
ma délutánra. Már régen esedékes. Azután behívom Montanát, és megbízom,
hogy vegyen esküvői képeslapot és valami ebédet. Ezt csak nem tolja el.

ÉPP AZ EBÉDEMET ESZEM, amikor Taylor hív.
– Taylor.
– Mr. Grey, minden rendben van.

A szívem máris zakatol, és elönt az adrenalin.
Ana.
– Mi van? Ana jól van?
– Semmi baja, uram.
– Leiláról van újság?
– Nincs, uram.
– Akkor mi van?
– Csak jelentem, hogy Ana lement a csemegeboltba a Union Square-re. De
már visszatért az irodájába. Nem esett baja.
– Köszönöm, hogy tudatta. Van még valami?
– A Saab délutánra itt lesz.
– Jó. – Leteszem a telefont, és nagyon, de nagyon igyekszem, hogy ne legyek
iszonyú pipa. Hiába. Megígérte, hogy veszteg marad.
Leila simán golyót röpíthetett volna belé.
Ezt nem lehet megérteni?
Felhívom.

– Jack Hyde irodája.
– Abban maradtunk, hogy nem lépsz ki az utcára.
– Jack kiküldött ebédért. Nem mondhattam nemet. Te figyeltetsz? –
hitetlenkedik.
Válasz nélkül hagyom a kérdést. – Ezért nem akartam, hogy visszamenj
dolgozni.
– Christian, légy szíves! Annyira… Ötven vagy… Megfojtasz!
– Megfojtalak?
– Igen. Ezt abba kell hagynod. Este majd beszélünk. Sajnos sokáig kell
dolgoznom, mert New Yorkba nem mehetek.
– Anastasia, én nem akarlak téged megfojtani.
– Hát, márpedig azt teszed. Dolgom van. Később beszélünk.
Lecsapja. Ugyanolyan nyomorultul lehet, mint én.
Tényleg megfojtom?
Talán igen…
Csak meg akarom védeni. Láttam, mit művelt Leila a kocsijával.
Ne feszítsd túl a húrt, Grey.
Mert még elhagy.

FLYNN IRODÁJÁBAN IGAZI KANDALLÓTŰZ ég. Júniusban. Pattog és ropog,
miközben beszélgetünk.

– Megvetted a céget, ahol a nő dolgozik? – kérdi Flynn, felvonva a
szemöldökét.

– Igen.
– Akkor szerintem Anának valahol igaza van. Nem lep meg, hogy úgy érzi,
megfojtják.
Fészkelődöm a székben. Nem ezt akartam hallani. – Be akartam szállni a
kiadóbizniszbe.
Flynn közömbös marad, nem mutatja meg a lapjait, inkább hagyja, hogy én

beszéljek.
– Túlmentem a határon, ugye? – kérdem megadón.
– Igen.
– Nem volt tőle elragadtatva.
– Az volt a célod, hogy elragadtasd?
– Nem. Nem az volt a célom. Mindazonáltal az SIP már az enyém.
– Megértem, hogy védelmezni próbálod, és tudom is, miért teszed. Viszont ez

a reakció elég szokatlan. A bankszámlád persze elbírja, hogy ilyesmit lépj, de ha
így folytatod, elűz magától.

– Pontosan ez az, ami aggaszt.
– Christian, most éppen elég gondod van. Leila Williams – persze segíteni
fogok, ha megtalálod –, Anastasia Elena iránt érzett ellenszenve… Szerintem
érted, miért érzi magát Ana úgy, ahogy. – Szúrósan néz rám.
Vállat vonok, mert nincs kedvem helyeselni.
– De van valami komolyabb, amit nem mondasz el… mióta idejöttél, azt
várom, hogy kibökd. Láttam szombaton.
Rámeredek, de nem esik le, miről beszél. Türelmesen ül, és vár.
Látta szombaton?
Az aukciót?
A táncot?
Basszus.
– Szerelmes vagyok Anába.
– Köszönöm, tudom.
– Úgy?
– Ezt már akkor tudtam, amikor idejöttél, miután Ana elhagyott. Örülök, hogy
magadtól rájöttél.
– Nem tudtam, hogy képes vagyok erre az érzésre.
– Hát persze hogy képes vagy – mondja, mintha a világ legtermészetesebb
dolga volna. – Ezért voltam olyan kíváncsi a reakciódra… hogy mit szóltál
hozzá, mikor Ana szerelmet vallott.

– Kezdek hozzászokni a gondolathoz.
Flynn elmosolyodik. – Jó. Örülök neki.
– Mindig szét tudtam választani az életem különböző vetületeit. A munkámat,
a családomat, a nemi életemet. Pontosan tudtam, hová tegyem őket. Azonban
amióta Anát megismertem, mindez már nem olyan egyszerű. Merőben szokatlan,
már nem érzem magam nyeregben sehol.
– Ilyen a szerelem – mosolyog Flynn. – Ne légy túl szigorú magához! Az
exed valahol odakint bolyong egy pisztollyal… már megpróbálta felhívni
magára a figyelmet, amikor öngyilkosságot kísérelt meg a háztartási
alkalmazottad előtt. Továbbá megrongálta Ana kocsiját. Te lépéseket tettél, hogy
Ana biztonságban legyen. Ennél többet nem tehetsz. Nem lehetsz ott mindenütt,
és nem tarthatod Anát lakat alatt.
– Pedig azt akarom.
– Tudom, hogy azt akarod. De nem lehet. Ilyen egyszerű.
Megrázom a fejemet, de a lelkem mélyén elismerem, hogy Johnnak igaza
van.
– Christian, régi meggyőződésem, hogy nem igazán volt pubertáskorod –
mármint annak érzelmi részét tekintve. Szerintem most éled meg. Látom,
mennyire ingerült vagy – folytatja. – És mivel nem akarsz szorongás elleni
gyógyszert szedni, szeretném, ha az átvett relaxációs technikákat gyakorolnád.
Jaj, azt a baromságot! Forgatom a szemem, de tudom, hogy pontosan úgy
viselkedem, mint egy duzzogó tizenéves. Jól mondta Flynn.
– Christian, a te vérnyomásod a tét, nem az enyém.
– Na jó – emelem fel védekezőn a kezem. – Majd gondolok arra a boldog
helyre – mondom kicsit gúnyosan, hogy megnyugtassam Johnt, aki már az órát
nézi.
Hol a boldog helyem?
Eddig arra gondoltam, hogy vitorlázom, vagy repülök.
De a boldog helyem most Ana mellett van.
Illetve egész pontosan Anában.

Flynn elnyom egy mosolyt. – Lejárt az időnk – mondja.

AZ AUDI HÁTSÓ ÜLÉSÉRŐL felhívom Anát.
– Szia – szusszan halkan a telefonba.

– Szia, mikor végzel?
– Hét harminckor, azt hiszem.
– Találkozzunk odakint!
– Oké.
Hála istennek – már azt hittem, azt készül mondani, hogy vissza akar menni a
saját lakására.
– Még mindig haragszom rád, de ez minden – mondja. – Sok mindent meg
kell beszélnünk.
– Tudom. Találkozunk hét harminckor.
– Mennem kell. Szia! – Leteszi.
– Várjuk meg a kocsiban – mondom Taylornak, és az SIP irodaház bejáratára
pillantok.
– Rendben, uram.
Csak ülök, és hallgatom az eső kopogását. A sok csepp, mint megannyi
tűszúrás, amorf tetoválást rajzol a kocsi tetejére. Elnyomja a gondolataimat.
Elnyomja a boldog helyemet.

EGY ÓRÁVAL KÉSŐBB nyílik az SIP-székház ajtaja, és Ana lép ki rajta. Taylor
kiszáll a kocsiból, és kinyitja az ajtót. Ana a nyakát az eső elől behúzva odasiet.

Fogalmam sincs, mit fog csinálni vagy mondani, amikor majd beül mellém.
Beszáll, megrázza a fejét. Vízcseppek hullanak rám és az ülésre.

Szeretném átölelni.
– Szia – mondja, és idegesen belenéz a szemembe.
– Szia – felelem, és gyöngéden megfogom a kezét.
– Még mindig dühös vagy? – kérdem.

– Nem tudom – feleli.
Az ajkamhoz emelem a kezét, és végigcsókolom. – Ócska egy nap volt a mai.
– Igen, az volt. – Elernyeszti a vállát, belesüpped az ülésbe, és nagyot
szusszan.
– Jobb így, hogy itt vagy. – Hüvelykujjammal végigcirógatom az ujjperceit.
Vágyom a kontaktusra. Ahogy a kocsi egyre közelebb ér az otthonomhoz, a nap
nyűgei egyre távolabb kerülnek. Végre kezdek megnyugodni.
Ana itt van. Biztonságban van.
Velem van.
Taylor megáll az Escala előtt, de nem igazán értem, miért. Ana már nyitja is
az ajtót, ezért én is gyorsan kiugrom, és az eső elől bemenekülünk az épületbe.
Fogom Ana kezét, a liftet várjuk, és az üvegen keresztül figyelem az utcát.
Biztos, ami biztos.
– Az a gyanúm, hogy nem találtátok meg Leilát – mondja Ana.
– Nem. Welch még keresi.
Beszállunk a liftbe, az ajtó becsukódik. Ana felnéz rám. Tündeképű, nagy
szemű. A napra lehet nézni… Vágyakozva, kívánósan bámulunk egymásra.
Megnyalja az ajkát. Ez beindít.
Vonzalmunk elektromos térként vesz minket körül.
– Érzed? – suttogom.
– Igen.
– Ó, Ana! – Nem tűröm el, hogy távolság legyen köztünk. Átölelem, ajkam az
ajkára tapad. Belenyöszörög a számba, ujjaival összeborzolja a hajamat. A lift
falának nyomom. – Utálok veled veszekedni. – Minden porcikáját kívánom. Itt
és most. Hogy minden rendeződjön köztünk.
Ana válaszreakciója azonnali. Éhsége, szenvedélye elszabadul a csókban,
nyelvével sürget, szinte felfal. Teste hozzám lapul, kielégülést keresve.
Felrántom a szoknyáját, végigtapogatom a combját. Csipkét tapintok, és forró,
forró húst. – Édes Jézus, harisnyában vagy! – hörgöm rekedten, és végighúzom
az ujjam a harisnya szegélyén.

– Látni akarom! – Feljebb húzom a szoknyáját, hogy rendesen szemügyre
vehessem a lábát.

Hátrahajtom a fejem, hogy élvezzem a látványt, aztán megnyomom a lift
vészleállító gombját. Zihálok, úgy kívánom ezt a kibaszott istennőt a fátyolos
szemével és a pihegő mellével!

– Engedd le a hajad!
Ana lehúzza a hajgumit, és a haja végigomlik a vállán, egészen a melléig. –
Gombold ki a két felső gombot a blúzodon! – suttogom, miközben egyre
keményebben feláll odalent. Ana szép lassan, nagyon lassan kigombolja az elsőt.
Egy perc szünet után kigombolja a másodikat is. Ráérősen. Tovább kínoz, de
végül csak felfedi puha keblének domborulatát.
– Tudod te, mennyire vonzó vagy? – kérdem sóváran.
Beleharap az alsó ajkába, és megrázza a fejét. Azt hiszem, mindjárt elélvezek.
Behunyom a szemem, és megálljt parancsolok a testemnek. Előrelépek, és a
tenyerem közé fogom az arcát. Felszegi a fejét, és belenéz a szemembe.
Közelebb hajolok hozzá. – Azt hiszem, tudja, Miss Steele. Azt hiszem, ön
szeret engem megvadítani.
– Megvadítalak?
– Minden értelemben, Anastasia. Szirén vagy, egy istennő!
Lenyúlok, és megragadom a combját a térde fölött, hogy a csípőmhöz
emeljem. Lassan megdöntöm a törzsemet, és hozzápréselem magam a testéhez.
Erekcióm a combja szent hajlatához nyomódik. Megcsókolom a nyakát,
nyelvemmel ízlelgetem a bőrét. Ana a nyakamba kapaszkodva hátradől.
– Most a magamévá teszlek – kaffantom, és magasabbra emelem. Előrántok
egy óvszert a zsebemből, és lehúzom a sliccemet. – Kapaszkodj erősen, bébi! –
Ana szorosabban öleli a tarkómat, én felmutatom a gumit a tasakban. Csücskét a
foga közé veszi, én pedig elhúzom a tasakot az ellenkező irányba. Közös erővel
kibontjuk.
– Jó lány vagy.
Hátralépek, és sikerül felhúznom magamra az átkozott gumit. Istenem, alig

várom a következő hat nap végét!
Akkor majd nem kell a kondom.
Hüvelykujjamat végighúzom a bugyiján.
Csipke. Jó.
– Remélem, nem ragaszkodsz túlságosan ehhez a bugyihoz.
Válasz helyett kéjesen beleszuszog a fülembe. Hüvelykujjamat a bugyiba

akasztom hátulról, és végre hozzáférhetek ahhoz a bizonyos „boldog helyhez”.
Végig a szemébe nézve lassan beléhatolok.
Bazmeg, de jó benne lenni!
Hátrahajol, behunyja a szemét, és felnyög.
Hátrahúzom a csípőmet, és lassan újra belehatolok.
Ezt akarom.
Ez kell nekem.
Egy ilyen ótvar nap után.
Nem futott el.
Itt van.
Velem van.
– Az enyém vagy, Anastasia! – lehelem a nyakába.
– Igen. A tiéd. Mikor fogadod már el? – sóhajtja. Pontosan ezt akartam

hallani. Ezt kellett hallanom. Gyorsan, vadul dugom. Kell nekem. Minden kis
sikkantással, nyögéssel, hajhúzással jobban érzem, hogy neki is szüksége van
rám. Belefeledkezem a pillanatba, és érzem, ahogy Ana megbokrosodva elélvez.
– Ó, bébi – nyögöm, ő felsikít, mire a nevét suttogva én is követem.

Megcsókolom, amikor kijózanodom. Összeér a homlokunk. Ő még nem
nyitotta ki a szemét. – Ó, Ana, rád van szükségem. – Behunyom a szememet, és
homlokon csókolom. Hálát érzek, hogy rátaláltam.

– Nekem pedig rád – suttogja.
Eleresztem, megigazítom rajta a szoknyát, és begombolom a blúzát.
Bepötyögöm a kódot a lift kezelőpanelén. Újraindul, megyünk fölfelé.
– Taylor biztosan töpreng, hogy hol vagyunk. – Csibészes vigyort villantok

rá, Ana pedig az ujjával igyekszik lesimítani a haját, sikertelenül. A sokadik
próbálkozás után feladja, és kiegyezik a lófarokban.

– Így már jó vagy – nyugtatom meg, azután felhúzom a sliccemet, és zsebre
rakom a gumit és az elszakadt bugyit. Később majd kidobom.

Kinyílik az ajtó, Taylor már a lift előtt vár.
– Probléma volt a lifttel – mondom, amikor kiszállunk, kerülve a tekintetét.
Ana lopva besiet a hálószobába rendbe tenni magát, én pedig a konyha felé
indulok, ahol Mrs. Jones éppen a vacsorát főzi.
– Megjött a Saab, Mr. Grey – tájékoztat Taylor a konyhába menet.
– Nagyszerű. Megmondom Anának.
– Uram – mosolyog Taylor, és mielőtt megfordulna, hogy kimenjen,
jelentőségteljesen összenéz Gaillel.
– Jó estét, Gail – köszönök, nem véve tudomást az összekacsintásukról.
Leveszem a zakómat, egy bárszékre terítem, és leülök a pult mellé.
– Jó estét, Mr. Grey. A vacsora rövidesen elkészül.
– Jó illata van.
Basszus, hogy én milyen éhes vagyok!
– Coq au vin, két személyre. – Gail szeretettel rám pillant a szeme sarkából,
közben kivesz két tányért a melegítőből. – Még meg kell bizonyosodom afelől,
hogy Miss Steele velünk lesz-e holnap.
– Igenis.
– Készítek neki valamit ebédre.
– Remek.
Ana visszatér, leül mellém a pulthoz, Mrs. Jones pedig felszolgálja a vacsorát.
– Jó étvágyat, Mr. Grey, Ana – mondja kedvesen, és kimegy a konyhából.
Hozok egy palack chablis-t a hűtőből, és töltök belőle mindkettőnknek egy-
egy pohárral. Ana habzsolva eszik. Éhes.
– Szeretem nézni, ahogy eszel.
– Tudom. – A szájába tol egy falatka csirkét. Vigyorogva beleszürcsölök a
boromba. – Na, mesélj egy kicsit a napodról – unszol, miután lenyelte a falatot.

– Ma áttörést értünk el a napelemes tablettel. Nagyon sokoldalú a
felhasználhatósága. Napelemes mobiltelefont is tudunk majd csinálni.

– Látom, milyen izgatott vagy tőle!
– Nagyon is. A gyártása és a forgalmazása is olcsó lesz a fejlődő
országokban.
– Vigyázz, kilátszik a lelked emberbaráti része – élcelődik, de az arca
szeretetteli. – Szóval csak New Yorkban és Aspenben van lakásod?
– Igen.
– És New Yorkban hol?
– Tribecában.
– Mesélj róla!
– Egy lakás. Ritkán használom. Igazság szerint a családom többet használja,
mint én. Elviszlek oda, amikor csak akarod.
Ana feláll, összeszedi a tányérokat, és berakja a mosogatóba. Úgy néz ki,
azon van, hogy elmosogasson.
– Hagyd. Majd Gail megcsinálja. – Most jókedvűbbnek tűnik, mint amikor
beszállt a kocsiba. – Nos, most, hogy már kezesebb, Miss Steele, nem kellene
megvitatnunk a mai napot?
– Úgy vélem, te vagy az, aki kezesebb lett. Azt hiszem, jó munkát végzek a
megszelídítéseddel.
– Megszelídíteni engem? – pukkadozom, mert mulattat, hogy Ana szerint
szelídítésre szorulok.
Bólint. Komolyan gondolta.
Megszelídít engem.
Hát, tényleg kezesebb vagyok a liftes incidens óta. Ana sem bánta a dolgot,
sőt. Vajon erre célzott?
– Igen. Talán tényleg így van, Anastasia.
– Igazad volt Jackkel kapcsolatban – mondja a pult fölé hajolva, és komolyan
a szemembe néz.
Megfagy a vérem. – Próbálkozott valamivel?

Megrázza a fejét. – Nem, és nem is fog, Christian. Ma megmondtam neki,
hogy a te barátnőd vagyok, és azonnal abbahagyta.

– Biztos vagy benne? Ki tudnám rúgatni azt a köcsögöt.
Lezárt ügy. Ki akarom rúgni, és kész.
Ana felsóhajt. – Komolyan hagynod kellene, hogy megvívjam a magam
csatáit! Nem járhatsz a nyomomban folyamatosan, és nem fáradozhatsz
állandóan a megvédésemen. Fullasztó érzés, Christian! Soha nem fogok fejlődni,
ha mindig közbelépsz. Némi szabadságra van szükségem. Nekem álmomban se
jutna eszembe, hogy beleszóljak a dolgaidba.
– Csak azt akarom, hogy biztonságban legyél, Anastasia. Ha valami történne
veled, én…
– Tudom – mondja –, és értem, miért akarsz ilyen elszántan megvédeni. Egy
részem imádja is ezt. Tudom, ha szükségem van rád, itt leszel nekem, ahogy én
is neked. De ha közös jövőt tervezünk, meg kell bíznod bennem és az
ítélőképességemben. Igen, néha rosszul fogok dönteni – hibázni fogok, de meg
kell tanulnom magamtól a dolgokat.
Szívből jövő kérés, és tudom, hogy igaza van.
Csak hát… csak hát…
Eszembe jutnak Flynn szavai. Ha így folytatod, elűzöd magadtól.
Néma elhatározással közeledik, megragadja a kezemet, és a derekára helyezi.
Azután gyöngéden a karomra teszi a kezét.
– Nem avatkozhatsz bele a munkámba! Nem helyes. Nekem nem kell a
mesebeli szőke herceg, aki beront, hogy megmentsen. Tudom, hogy mindent az
irányításod alatt akarsz tartani, és megértem, hogy miért, de ez egy lehetetlen
cél… meg kell tanulnod elengedni. – Megsimogatja az arcomat. – És ha ezt el
tudod érni, ígérem, összeköltözöm veled.
– Megtennéd?
– Igen.
– De nem is ismersz még – fakadok ki, mert hirtelen rám tör a pánik. Egyszer
el kell neki mondanom…

– Elég jól ismerlek, Christian. Semmi sem rémíthet el, amit magadról
mondanál még.

Ezt kétlem. Nem tudja, miért csinálom, amit csinálok.
Még nem ismeri a bennem rejlő szörnyet.
Ismét megérinti az arcomat, hogy ezzel erősítsen. – Bárcsak el tudnál kicsit
lazulni!
– Próbálok, Anastasia. Nem hagyhattam, hogy elmenj New Yorkba azzal a…
mocsokkal. Hírhedt egy alak. A személyi titkárnői közül egy sem bírta tovább
három hónapnál, és egyiküket sem alkalmazta a továbbiakban a cég. Nem
akarom, hogy keresztülmenj ezen, bébi. Nem akarom, hogy valami történjen
veled. Hogy bajod essen… már a gondolata is rettegéssel tölt el. Nem tudom
megígérni, hogy nem avatkozom közbe, ha úgy gondolom, bántódásod eshet. –
Mély lélegzetet veszek. – Szeretlek, Anastasia. És megteszem a tőlem telhető
legtöbbet, hogy megvédjelek. Nem tudom elképzelni az életemet nélküled.
Szép szónoklat volt, Grey.
– Én is szeretlek, Christian. – Átöleli a nyakamat, és megcsókol. Nyelve
jólesően megcsiklandozza az ajkamat.
Taylor megköszörüli a torkát a hátunk mögött.
– Igen? – morranok Taylorra, kicsit durvábban, mint indokolt lenne.
– Mrs. Lincoln felfelé igyekszik a lépcsőn, uram.
– Micsoda?
Taylor bocsánatkérőn vállat von.
A fejemet csóválom.
– Hát, ez izgalmas lesz – dörmögöm, és kényszeredetten Anára mosolygok.
Ana hitetlenkedve bámul Taylorra. Taylor biccent, és kimegy.
– Beszéltél ma vele? – kérdi Ana.
– Igen.
– Mit mondtál?
– Azt mondtam, hogy nem akarsz találkozni vele, és hogy meg tudom érteni,
miért nem. Azt is elmondtam neki, hogy nem örültem, hogy a hátam mögött

intézkedett.
– Mit válaszolt?
– Terelte a szót, ahogy csak ő tudja.
– Szerinted miért jön?
– Fogalmam sincs.
Taylor visszatér a nappaliba. – Mrs. Lincoln – jelenti be a váratlan látogatót.
Elena az ajtóban állva mustrálgatja párosunkat. Közelebb húzom magamhoz

Anát.
– Elena – indítok. Még kérdéses számomra, hogy mi a fenét keres itt.
Elena félrekapja a tekintetét, és Anára pillant.
– Sajnálom, nem tudtam, hogy társaságod van, Christian. Hétfő van –

mondja.
– Ő a barátnőm – magyarázom.
A szubokat csakis hétvégén fogadom, Mrs. Lincoln. Pontosan tudod.
– Hát persze. Szia, Anastasia. Nem számítottam rá, hogy itt leszel. Azt

tudom, hogy nem akarsz velem beszélni. Elfogadom.
– Valóban? – kérdi fagyosan Ana.
Picsába.
Elena elindul felénk. – Igen, értem a célzást. Nem hozzád jöttem. Mint ahogy

azt már mondtam, Christiannak ritkán vannak vendégei hét közben. – Szünetet
tart. – Problémám van, és meg kell beszélnem Christiannal.

– Úgy? Kérsz valamit inni? – kérdem.
– Igen, kérek – mondja.
Hozok egy poharat. Amikor visszafordulok, látom, hogy a két nő kínos
csendben üldögél a konyhapultnál.
Basszus.
Ez a mai nap! Egyre jobb és jobb lesz.
Kitöltök nekik egy kis bort, és helyet foglalok közöttük.
– Mi baj? – tudakolom.
Elena gyors oldalpillantást vet Anára.

– Már együtt vagyunk Anastasiával. – Megfogom Ana kezét, és kicsit
megszorítom, hátha veszi a lapot, és csöndben marad. Elena csak fejezze be a
mondókáját minél előbb. Akkor hamarabb továbbáll.

Elena rendhagyó módon idegesnek tűnik. A gyűrűjét csavargatja, biztos jeléül
annak, hogy valami felzaklatta.

– Zsarolnak – böki ki.
– Hogy lehet? – kérdem őszinte megrökönyödéssel. Elena előhúz egy darab
papírt a kézitáskájából. Én aztán meg nem fogom. – Tedd le, és hajtsd ki! –
mutatok a márvány munkalapra, és erősebben szorítom Ana kezét.
– Nem akarod megfogni? – kérdi Elena.
– Nem. Ujjlenyomat.
– Christian, tudod, hogy nem mehetek a rendőrségre. – Kiteszi a papirost a
pultra. Nyomtatott nagybetűs üzenet van rajta.

MRS LINCOLN

ÖTEZER

VAGY ELMONDOM MINDENKINEK.

– Csak ötezer dollárt akarnak. – Ez aztán fura. – Van ötleted, hogy ki lehet? A
lakóközösségből valaki?

– Fogalmam sincs – feleli Elena.
– Linc?
– Mi? Ennyi idő után? Nem hiszem.
– Isaac tudja?
– Nem mondtam el neki.
– Szerintem tudnia kéne.
Ana elhúzza a kezét. Úgy érzem, ki akar menni innen.
– Mi az? – kérdem.
– Fáradt vagyok. Lefekszem – mondja.

Megpróbálom leolvasni az arcáról, hogy mi baja valójában, de szokás szerint
kudarcot vallok.

– Rendben – felelem. – Nem tart sokáig. – Elengedem a kezét. Ana föláll.
– Jó éjt, Anastasia – búcsúzik el tőle Elena.
Ana is elköszön, hűvösen, majd kivonul a szobából. Már koncentrálhatok
Elenára.
– Nem hiszem, hogy sok mindent tudnék tenni, Elena. Ha pénz kérdése… –
Szünetet tartok. Tudja, hogy adnék neki pénzt. – Megkérhetem Welchet, hogy
nézzen utána.
– Nem, Christian, csak el akartam mondani valakinek. Nagyon boldognak
látszol – teszi hozzá, hirtelen témát váltva.
– Az vagyok. – Ana épp most ígérte meg, hogy hozzám költözik.
– Megérdemled, hogy az légy.
– Bár így lenne.
– Christian – vált számonkérő hangnemre –, tisztában van vele, milyen
negatív vagy önmagaddal? És magaddal kapcsolatban mindennel?
– Jobban ismer, mint bárki más.
– Au! Ez fájt.
– Ez az igazság, Elena. Nem kell megjátszanom magam vele. És komolyan
mondom, hogy hagyd őt békén!
– Mi a problémája?
– Te… Amik voltunk. Amit csináltunk. Nem érti.
– Értesd meg vele.
– Ez már a múlt, Elena, és miért akarnám megfertőzni az elcseszett
kapcsolatunkkal? Ő jó, édes és ártatlan, és valami csoda folytán szeret.
– Ez nem csoda, Christian. Higgy már egy kicsit önmagadban! Jó parti vagy.
Sokszor mondtam már. Ő pedig bájosnak tűnik. Erősnek. Olyasvalakinek, aki
szembe mer szállni veled.
– Ő erősebb, mint te vagy én.
Elena arca kisimul. Egy pillanatra elréved. – Hiányzik?

– Mi?
– A játszószobád.
– Ez rohadtul nem tartozik rád!
– Sajnálom. – Tenyérbemászó a szarkazmusa. Dehogy sajnálja, szó sincs róla!
– Azt hiszem, ideje menned. És kérlek, legközelebb hívj, mielőtt idejössz.
– Christian, sajnálom – mondja ismét, ezúttal őszintébben. – Mióta vagy ilyen
érzékeny?
– Elena, üzleti jellegű kapcsolatunk van, ami mindkettőnknek igen
jövedelmező. Ez maradjon is így. Ami köztünk volt, az már a múlté. Anastasia a
jövőm, és nem fogom kockáztatni senkiért, szóval fejezd be!
– Értem. – Elena keményen a szemembe néz, mintha bele akarna látni a
koponyámba. Kényelmetlenül érzem magam tőle.
– Nézd, sajnálom, hogy gondod akadt. Talán ki kellene várnod, és leleplezni
őket.
– Nem akarlak elveszíteni, Christian.
– Nem vagyok a tiéd, Elena.
– Nem úgy értettem.
– Hát hogy értetted? – csattanok fel.
– Nézd, nem akarok vitatkozni veled. A barátságod sokat jelent nekem.
Leszállok Anastasiáról. De itt vagyok neked, ha szükséged van rám. Mindig itt
leszek.
– Anastasia azt hiszi, hogy találkoztunk a múlt szombaton. Felhívtál, ez
minden. Miért mondtál mást neki?
– Azt akartam, hogy tudja, mennyire felkavart téged, amikor elment. Nem
akarom, hogy több fájdalmat okozzon neked.
– Tudja. Elmondtam neki. Ne avatkozz bele. Őszintén, olyan vagy, mint egy
tyúkanyó.
Elena erőltetetten felnevet. Már nagyon szeretném lerázni.
– Sajnálom. Tudod, hogy aggódom érted. Sosem hittem volna, hogy egyszer
beleszeretsz valakibe, Christian. Nagyon jó ezt látni. De nem tudnám elviselni,

ha bántana.
– Vállalom a kockázatot – jelentem ki gúnyosan. – Nos, biztos, hogy ne

szimatoljon körbe Welch?
– Talán nem ártana.
– Rendben. Reggel felhívom.
– Köszönöm, Christian. És sajnálom. Nem akartam zavarni. Elmegyek.

Legközelebb idetelefonálok előre.
– Helyes.
Felállok. Elena érti a célzást, ő is feláll. Kimegyünk az előszobába, ahol

egyszer csak kapok tőle egy csókot az arcomra. – Szeretnék rád vigyázni –
mondja.

– Tudom. Ó, még valami… szeretném, ha nem pletykálnád el anyámnak,
hogy együtt vagyok Anával.

– Persze – mondja, és megbántottan felhúzza az orrát.
A liftajtó kinyílik, Elena beszáll.
– Jó éjt!
– Jó éjt, Christian.
Az ajtó becsukódik mögötte, és nekem eszembe jut, mit írt ma Ana az egyik
e-mailjének a fejlécébe…
Irritáló csomag.
Kuncogok, ami nem vall rám. Bizony, Ana. Teljesen igazad van.
Ana az ágyamon ül. Tekintete kifürkészhetetlen. – Elment – jelentem, és előre
félek. Nem tudom, mi járhat Ana fejében.
– Elmesélsz róla mindent? Próbálom megérteni, miért gondolod, hogy segített
rajtad. – Ana lepillant a körmére, azután vádlón rám emeli csillogó szemét. –
Utálom őt, Christian. Szerintem leírhatatlanul megrontott. Nincsenek barátaid.
Távol tartotta őket tőled?
Jaj, istenem! De nagyon elegem van már ebből! Nem hiányzik ez most
nekem.
– Mi a fenének akarsz róla tudni? Nagyon sokáig viszonyunk volt, gyakran a

szart is kiverte belőlem, és én olyan módokon dugtam őt, amilyeneket te el sem
tudsz képzelni, ennyi.

Ana meghökken. Szikrázik a szeme, és a haját idegesen átveti a vállán. –
Miért vagy ilyen mérges?

– Mert ennek az egész szarnak már vége! – Már üvöltök.
Ana kőkemény arccal félrenéz.
Picsába.
Miért vagyok mellette ennyire ingatag?
Nyugodj meg, Grey.
Leülök mellé. – Mit akarsz tudni?
– Nem kell elmondanod. Nem akarok tolakodó lenni.
– Anastasia, nem erről van szó. Nem szeretek beszélni erről a szarról. Évekig
buborékban éltem, semmi sem hatott meg, és senki előtt nem kellett
szégyenkeznem. Elena mindig ott volt nekem bizalmasként. És most a múltam
és a jövőm összecsapott, de úgy, ahogy arra sosem számítottam. Sosem hittem
volna, hogy lehet jövőm valakivel, Anastasia. Reményt adsz nekem, és emiatt
mindenféle új lehetőségeken gondolkodom.
Azt mondtad, hozzám költözöl.
– Hallgatóztam – suttogja, és mintha szégyellné magát.
– Mi? Kihallgattad a beszélgetésünket?
Jézusom. Vajon miket mondtam?
– Igen.
– És?
– Törődik veled.
– Igen, törődik. És én is vele a magam módján, de az a közelében sincs annak,
ahogy irántad érzek. Ha érdekel.
– Nem vagyok féltékeny – vágja rá, és megint átveti a haját a vállán.
Nem biztos, hogy ezt elhiszem.
– Nem vagy szerelmes belé?
Felsóhajtok. – Régen azt hittem, szeretem.

– Amikor Georgiában voltunk… azt mondtad, nem szereted.
– Így van.
Meg van kavarodva.
Jaj, bébi, hogyan értessem meg veled?
– Már akkor szerettelek, Anastasia. Te vagy az egyetlen, akiért ötezer
kilométert utaznék. Amit irántad érzek, az teljesen más, mint amit valaha Elena
iránt éreztem.
Ana megkérdezi, mióta érzek így. – A vicc az egészben az, hogy Elena
mutatott rá. Ő biztatott, hogy menjek Georgiába.
Ana arckifejezése megváltozik. Már gyanakvóan néz. – Szóval kívántad?
Amikor fiatalabb voltál.
– Igen. Sokat tanított nekem. Megtanított hinni önmagamban.
– De meg is vert.
– Igen, meg.
– És élvezted?
– Akkoriban igen.
– Annyira, hogy te is meg akartad tenni másokkal?
– Igen.
– Segített ebben?
– Igen.
– Alárendelte magát neked?
– Igen.
A hangom rideg és keserű.
Anát sokkolja a dolog.
Minek kérdez, ha nem akarja tudni?
– És azt várod, hogy kedveljem?
– Nem. Bár az életemet lényegesen könnyebbé tenné. De megértem a
vonakodásodat.
– Vonakodás? Jézusom, Christian! Ha a fiaddal tette volna ugyanezt, hogy
éreznél?

Micsoda nevetséges kérdés!
Nekem, fiam?
Soha!
– Nem volt kötelező vele maradnom. Az én döntésem is volt, Anastasia.
– És ki az a Linc?
– A volt férje.
– Lincoln Timber?
– Személyesen.
– És Isaac?
– A jelenlegi alávetettje. A húszas évei közepén jár, Anastasia. Tudod: szabad
elhatározásából cselekvő felnőtt.
– Korodbeli – mondja.
Elég. Elég!
– Nézd, Anastasia, ahogy neki is mondtam, ő a múltam része. Te vagy a
jövőm. Ne engedd, hogy közénk álljon, kérlek. És őszintén, már nagyon unom
ezt a témát. Ideje dolgoznom. – Felállok, és lenézek rá. – Felejtsd el őt. Kérlek.
Ana felszegi az állát, durcásan, ahogy szokta. Inkább nem veszek róla
tudomást.
– Ó, majdnem elfelejtettem. Egy nappal korábban érkezett meg a kocsid. A
garázsban áll. Taylornál van a kulcs.
Ana szeme felcsillan. – Vezethetem holnap?
– Nem.
– Miért nem?
Leila. Képtelen vagy megérteni?
– Tudod jól, miért nem. És erről jut szembe – folytatom –, ha elhagyod az
irodádat, akkor szólj oda nekem. Sawyer ott volt, és figyelt. Úgy tűnik,
egyáltalán nem bízhatom abban, hogy vigyázol magadra.
– Úgy tűnik, én sem bízhatom benned – mondja. – Elmondhattad volna, hogy
Sawyer megfigyel engem.
– Erről is veszekedni akarsz? – kérdem.

– Nem tűnt fel, hogy veszekednénk. Azt hittem, beszélgetünk – feleli, és
szúrósan néz.

Behunyom a szememet, és igyekszem megőrizni a hidegvéremet. Ez nem
vezet sehova.

– Dolgoznom kell. – Kimasírozom, és otthagyom Anát az ágy szélén, nehogy
még olyasvalamit találjak mondani, amit később megbánok.

Ezek a kérdések…!
Ha nem tetszik neki a válasz, akkor minek kérdez?
Elena is zabos.
Leülök az íróasztalomhoz, és látom, hogy máris írt egy e-mailt.


Feladó: Elena Lincoln
Tárgy: Este
Dátum: 2011. június 13, 21:16
Címzett: Christian Grey


Christian,
Sajnálom. Nem tudom, mi ütött belém, hogy átmentem.
Az volt az érzésem, hogy elveszítelek mint barátot. Ennyi.
Értékelem a barátságodat és a tanácsaidat.
Nélküled nem tartanék ott, ahol tartok.
Csak hogy tudd.
Ex



ELENA LINCOLN

ESCLAVA

A Szépségnek, aki Te vagy™

Szerintem ezzel a levéllel sugallni akarta azt is, hogy én se tartanék nélküle ott,
ahol tartok. Ami igaz.

Megragadja a hajamat, és hátrarántja a fejemet.
– Mi mondanivalód van? – dorombolja, szemembe fúrva jeges vasvillatekintetét.

Megtörtem. Fáj a térdem. A hátam csupa seb. Sajog a combom. Nem bírom
tovább. Ő pedig egyenesen a szemembe néz. Vár.

– Ott akarom hagyni a Harvardot, asszonyom – motyogom. Durva vallomás.
Mindig a Harvard volt a cél. A családomnak így akartam bizonyítani, hogy nem
vagyok az az elcseszett semmirekellő, akinek hittek.

– Otthagyod? Az iskolát?
– Igenis, asszonyom!
Elengedi a hajamat, és oldalvást meglóbálja a korbácsot.
– Mit fogsz akkor csinálni?
– Saját vállalkozásba kezdek.
Mutatóujjának skarlátvörösre lakkozott körmét végigfuttatja az arcomon a
számig.
– Tudtam, hogy valami nyomja a lelked. Csak mindig ki kell belőled vernem…
– Igen, asszonyom.
– Öltözz fel! Beszéljük meg.

Megrázom a fejemet. Most nincs idő arra, hogy Elenán járjon az agyam.
Megnézem a többi e-mailemet.

AMIKOR FELNÉZEK A MUNKÁBÓL, már fél tizenegy van.
Ana.

Belefeledkeztem a végleges SIP-s szerződésbe. Vajon belevegyem
feltételként, hogy rúgják ki Hyde-ot? Nem hinném, hogy ne tennék meg, ha
szépen kérem.

Felkelek, nyújtózkodom, és átmegyek a hálóba.
Ana nincs ott.
A nappaliban sincs. Felszaladok a szubok szobájába, de az is üres.

Basszus.
Vajon hol lehet akkor? A könyvtárszobában?
Lerobogok a lépcsőn.
Ana az egyik szárnyas karosszékben alszik összegömbölyödve. Halvány
rózsaszín selyem hálóing van rajta, hosszú haja leomlik a mellére. Az ölében
nyitott könyv hever.
Daphne du Maurier-tól a Rebecca.
Elmosolyodom. Theodore nagypapám családja Cornwallból származik, ezért
van meg a Daphne du Maurier-összes.
Felnyalábolom Anát.
– Szia. Elaludtál. Nem találtalak. – Megpuszilom a haját, mire megölel, és
valami érthetetlent motyog. Átviszem a hálószobámba, és ágyba dugom.
– Aludj csak, bébi! – Gyöngéden homlokon csókolom, és megyek
zuhanyozni.
Szeretném lemosni magamról ezt a mai napot.

2011. JÚNIUS 14., KEDD


Hirtelen felébredek; a szívem kalapál, és valami szorongató érzés összerántja a
zsigereimet. Meztelenül fekszem Ana mellett, aki mélyen alszik. Istenem,
mennyire irigylem, hogy tud aludni! Az olvasólámpa ég, az idő 1:45, és én
képtelen vagyok megnyugodni.

Leila?
A szekrényemhez viharzom, fölrántok magamra egy nadrágot és egy pólót. A
hálószobában benézek az ágy alá. Az erkélyajtó zárva. Lesietek Taylor irodájába.
Az ajtó nyitva van, ezért bekopogtatok, és szélesebbre tárom. Ryan meglepetten
feláll.
– Jó estét, uram.
– Helló, Ryan. Minden rendben?
– Igen, uram. Minden nyugodt.
– Nincs semmi? – mutatok a monitorokra.
– Semmi, uram. Biztosítottunk mindent. Reynolds most járt körbe.
– Jó. Köszönöm.
– Szívesen, Mr. Grey.
Becsapom az ajtót, felmegyek a lakásba, be a konyhába, hogy igyak egy
pohár vizet. Amíg kortyolgatom, kinézek az ablakon a sötétségbe.
Hol vagy, Leila?
Lelki szemeimmel látom, ahogy lehajtott fejjel vágyakozik. Ahogy vár.
Ahogy térdepel a játszószobában, alszik, ahogy mellettem térdel, miközben
dolgozom. Most viszont nincs sehol, csak annyit tudok, hogy valahol Seattle
utcáit rója, fázik, magányos, és zavartan viselkedik.
Talán amiatt is idegeskedem, hogy Ana ideköltözik.

Védelmezhetném. De ő nem akarja.
Megcsóválom a fejemet. Anastasia aztán nagy kihívás.
Nagy kihívás, bizony.
Ilyen a szerelem. Flynn szavai visszhangoznak bennem. Tehát ilyen.
Felkavaró, üdítő, kimerítő.
Odaballagok a hangversenyzongorámhoz, és felhajtom a fedelét, amilyen
halkan csak tudom. Nem akarom felébreszteni Anát. Leülök, és a billentyűket
bámulom. Jó pár napja már, hogy utoljára játszottam. Belekezdek egy lágy
muzsikába. Chopin b-moll noktürnje betölti a szobát. Egyedül maradok a
melankolikus zenével, és megnyugszik a lelkem.
A szemem sarkából valami mozgást látok. Ana a szoba sötét előterében áll.
Szeme megcsillan az előszobából beszűrődő fényben. Tovább zongorázom. Ana
elindul felém a halvány rózsaszín szaténköntösében. Leesik az állam: mintha egy
díva lépett volna le a filmvászonról.
Amikor odaér hozzám, leveszem a kezem a billentyűkről. Inkább Anát
akarom megérinteni.
– Miért hagytad abba? Csodás volt – mondja elismerően.
– Van fogalmad róla, hogy mennyire kívánatos vagy most?
– Gyere az ágyba!
Felé nyújtom a kezem, ő elfogadja. Az ölembe húzom, és megcsókolom a
nyakát. Az ajkamon érzem, ahogy dobog a szíve. Ana belereszket.
– Miért veszekszünk ennyit? – kérdem, és finoman beleharapok a
fülcimpájába.
– Mert még most ismerjük meg egymást, és mert makacs vagy, kötekedő,
szeszélyes és nehéz eset. – Félrehajtja a fejét, hogy jobban hozzáférjek a
nyakához. Elmosolyodom, és végighúzom az orrom hegyét a nyakán.
Nagy kihívás.
– Ez mind igaz, Miss Steele. Kész csoda, hogy elvisel. – A fülcimpáját
harapdálom.
– Mmm… – Ezek szerint jólesik neki.

– Ez mindig ilyen? – suttogom. Vajon be tudok telni vele valaha?
– Fogalmam sincs – sóhajtja Ana.
– Nekem sincs. – Megoldom a köntösét, láthatóvá válik alatta a hálóing.
Rásimul a testére, kiemelve minden domborulatot és homorulatot. Kezem a
mellére siklik. Körkörösen cirógatom, a mellbimbója megkeményedik, szinte
keresztüldöfi a szatént. Kezem már a derekánál jár, azután a csípőjénél.
– Olyan puha vagy ez alatt a ruha alatt, és mindent látok – még ezt is. –
Finoman meghúzkodom a fanszőrét, mely a ruha alatt kis dombocskának látszik.
Ana felnyög. Gyöngéden felcsavarom a haját az ujjamra, és finoman
hátrahúzom a fejét. Megcsókolom, a nyelvét ízlelgetem.
Ana ismét felnyög, keze az arcomon, a borostámat simogatja, a teste az
érintésemre megemelkedik.
Felhúzom a hálóingét, élvezem a szatén simaságát, és felfedem hosszú,
csodás lábát. Kezem már a fenekén kalandozik, aztán a hüvelykujjam körmével
az ölét cirógatom.
Meg akarom kapni. Itt. A zongorán.
Hirtelen felállok, Ana megdöbben; felemelem a zongorára, a lába a
billentyűket éri. Felhangzik két disszonáns akkord. A lába közé állva megfogom
a kezét. – Dőlj hanyatt. – Lefektetem a zongorára. A szatén úgy ömlik végig a
fényes, feketére lakkozott fán, mint a víz.
Lerántom magamról a pólót, és széthúzom Ana lábát. Megcsókolom a jobb
térdét, és a combján fölfelé ide is, oda is csókokat hintek. A hálóinge szegélye
egyre araszol fölfelé, egyre több és több látszik az én gyönyörű barátnőmből.
Ana felnyög. Tudja, mit forgatok a fejemben. Megfeszül a lábfeje. A véletlenül
lenyomott billentyűk hangja disszonáns zongorakíséretet ad Ana gyorsuló
lélegzése mellé.
Elérem a célt: a csiklóját. Szélesebbre tárom a combját, és erősen tartom. Az
enyém. Kiszolgáltatva kényemnek-kedvemnek. Imádom. Lassan körözni kezdek
a nyelvemmel a legérzékenyebb pontjánál. Ana felszisszen, én pedig folytatom,
tovább és még tovább, míg el nem kezd alattam vonaglani.

Nem hagyom abba.
Felfalom.
Míg az arcom el nem ázik.
Tőlem.
És tőle.
A lába remegni kezd.
– Ó, Christian, kérlek…
– Ó, nem, bébi, még nem. – Szünetet tartok, és mély lélegzetet veszek. Itt
hever előttem szatén hálóingben, haja végigomlik a lakkozott ébenfán.
Gyönyörű testét csak az olvasólámpa fénye világítja meg.
– Ne – nyöszörög. Nem akarja, hogy leálljak.
– Ez a bosszúm, Ana. Ha vitatkozol velem, akkor a testeden fogom
megtorolni. – Megcsókolom a hasát, és érzem, ahogy az izmok megfeszülnek az
ajkam alatt.
Ó, bébi, látom, készen állsz.
Kezem a combjára csúszik, és cirógat, masszíroz, gyúr.
Nyelvemet megforgatom a köldöke körül, a két kezemet pedig lecsúsztatom
az öléhez.
– Aaaah – szakad fel a torkából, amint az egyik hüvelykujjam belehatol, a
másik pedig a csiklóját simogatja körbe-körbe.
– Christian! – sikoltja.
Elég, Grey.
Leemelem a lábát a billentyűkről, és könnyedén oldalra hajtom. Lehúzom a
sliccem, felragadok egy óvszert, és ledobom a nadrágomat. Ana lába közé
térdelve felhúzom magamra a gumit. Ana felcsigázottan, sóvárogva figyel.
Feltornászom magam, hogy szemtől szembe legyek rajta. Szerelmem és vágyam
ott tükröződik a szemében.
– Annyira kívánlak – suttogom, és lassan benyomakszom.
Vissza.
Majd megint be.

A bicepszembe kapaszkodik, hátraveti a fejét, és kéjesen kitátja a száját.
Már nagyon közel van.
Fokozom a sebességet. Ana lába megfeszül, és szaggatott sikollyal elélvez.
Én is elélvezek. Belefeledkezve a nőbe, akit szeretek.
Megsimogatom a haját, Ana a fejét a mellkasomra hajtva megpihen.

– TEÁT VAGY KÁVÉT szoktál inni este? – kérdi Ana.
– Milyen furcsa kérdés!

– Arra gondoltam, hogy viszek neked teát a dolgozószobádba, de aztán
rádöbbentem, hogy nem is tudom, mit szeretsz.

– Á, értem. Vizet vagy bort iszom este. De talán kipróbálhatnám a teát.
A hátára teszem a kezem, és érzékien megsimogatom.
– Alig tudunk valamit egymásról – mondja.
– Tudom. – Nem ismer engem. Amikor meg mégis…
Ana a homlokát ráncolva föláll. – Mi a baj?
Bárcsak elmondhatnám! De ha megtenném, elhagynál.
Megfogom azt a gyönyörű, édes arcocskáját. – Szeretlek, Ana Steele.
– Én is szeretlek, Christian Grey. Bármit mondhatsz, semmi sem riaszthat el.
Meglátjuk, Ana. Meglátjuk.
Magam mellé hengerítem, aztán felülök, lecsukom a zongorát, és leemelem
róla Anát.
– Alvás – súgom.

Trev-yan nagypapával almát szedek.
– Látod ezeket a piros almákat a zöldellő almafán?

Bólintok.
– Mi tettük őket oda. Te meg én. Emlékszel? Átejtjük a vén almafát. Azt hitte,
majd savanyú, zöld almát ad. Most mégis édes, piros almát ad. Emlékszel?
Bólintok.

Az orrához emeli az almát, és megszagolja.
– Szagold meg!
Jó illata van. Eltölti az embert.
Nagypapa megtörli az almát az ingével, és ideadja.
– Kóstold meg!
Beleharapok. Ropogós, finom, mint az almatorta.
Elmosolyodom. Boldog a pocakom.
Ezt úgy hívják, fudzsi-alma.
– Meg akarod kóstolni a zöldet is?
– Nem tudom.
Nagypapa beleharap, és megborzong.
Elfintorodik. – Ez vacak.
Odakínálja nekem. Elmosolyodik. Én is elmosolyodom, és beleharapok az
almába.
Egész testemben megborzongok.
VACAK.
Én is elfintorodom. Nagypapa nevet. Én is nevetek.
Beleszedjük a piros almákat a vödörbe.
Átejtettük a fát.
Ez nem vacak. Hanem édes.
Nem vacak. Édes.

Az illat felidéz bennem egy emléket. A nagyapám almáskertjét. Kinyitom a
szememet, és Ana karja közt találom magam. Megsimogatja a hajamat, és
szégyenlősen mosolyog rám.

– Jó reggelt, gyönyörűm – mormogom.
– Jó reggelt, gyönyörűm, neked is.
Az ágyékom másfajta köszöntésre is kész. Egy gyors puszi kíséretében
lefejtem magamról a lábát. A könyökömre támaszkodom, és úgy nézek le rá. –

Jól aludtál?
– Igen, leszámítva, hogy egyszer felébresztettél tegnap este.
– Hm. Úgy te is felébreszthetsz engem bármikor. – Újra megpuszilom.
– És te? Jól aludtál?
– Melletted mindig jól alszom, Anastasia.
– Nincs több rémálom?
– Nincs.
Csak szép álmok vannak. Kellemes álmok.
– Miről szólnak a rémálmaid?
A kérdése váratlanul ér, és hirtelen visszagondolok négyéves önmagamra.

Gyámoltalan vagyok, elveszett, sértett és dühös.
– Emlékek kora gyerekkoromból, legalábbis dr. Flynn szerint. Van, amelyik

eleven, van, amelyik kevésbé.
Elhanyagolt, bántalmazott gyerek voltam.
Az anyám nem szeretett.
Nem védett meg.
Öngyilkos lett, és magamra hagyott.
A narkós kurva élettelenül fekszik a földön.
Megéget.
Ne égess meg!
Ne. Ne gondolj rá, Grey.
– Sírva és sikítva riadsz fel? – Ana kérdése magamhoz térít. Végighúzom az

ujjamat a szegycsontján, hogy ne szakadjon meg a testi kapcsolat. Ana az
álomfogóm.

– Nem, Anastasia. Nem szoktam sírni. Nem emlékszem ilyenre.
Még a miatt a gonosz, kibaszott szemétláda miatt se sírtam.
– Vannak boldog emlékeid a gyerekkorodból?
– Emlékszem, amikor a narkós kurva sütött. Emlékszem az illatra.
Születésnapi torta volt, azt hiszem. Nekem.

Anya a konyhában főz.
Finom illatút.
Fincsi, meleg, csokis.
Énekel.
Anyu a boldog nótáját fújja.
Elmosolyodik. – Neked készül, Kukac.
Nekem.

– Aztán amikor Mia megérkezett anyával és apával. Anya aggódott, hogyan
fogok reagálni, de az első perctől fogva imádtam Mia babát. Az első szavam is
az volt, hogy Mia. Emlékszem az első zongoraórámra. Miss Kathie, a tanárom
fantasztikus volt. Lovakat is tartott.

– Azt mondtad, hogy az anyukád mentett meg. Hogyan?
Grace? Hát nem nyilvánvaló?
– Örökbe fogadott. Amikor először találkoztam vele, azt hittem, hogy egy
angyal. Fehér ruhát viselt, és nagyon gyengéd és nyugodt volt, amikor
megvizsgált. Ezt sosem fogom elfelejteni. Ha nemet mondott volna, vagy ha
Carrick nemet mondott volna…
Bassza meg. Már halott lennék.
Az ébresztőórára sandítok. Negyed hét.
– Ez egy kicsit mély téma korán reggel.
– Megfogadtam, hogy jobban meg foglak ismerni – mondja Ana, és az arca
egyszerre őszinte és pajkos.
– Valóban, Miss Steele? Azt hittem, azt akarja tudni, hogy a teát vagy a kávét
szeretem-e. Mindenesetre tudom a módját annak, hogy jobban megismerj. –
Megbökdösöm a dákómmal.
– Azt hiszem, ebben az értelemben már meglehetősen jól ismerlek.
Vigyorgok. – Kétlem, hogy ebben az értelemben valaha elég jól foglak
ismerni. Határozott előnyei vannak a melletted való ébredésnek. – A füléhez

nyomom az orromat.
– Neked nem kéne már munkában lenned?
– Ma reggel nem. Most csak egy hely van, ahol lenni szeretnék, Miss Steele.
– Christian!
Ráhengeredem, és a feje fölé húzom a kezét, hogy belecsókolhassak a

nyakába.
– Ó, Miss Steele… – Mindkét öklét egy kezembe fogom, a másikkal pedig

vándorútra indulok lefelé a testén, majd komótosan fellebbentem a hálóingét, és
a férfiasságom közvetlenül az öléhez ér. – Ó, mi mindent szeretnék önnel
művelni! – suttogom.

Mosolyogva hozzám dörzsöli az ágyékát.
Rossz kislány.
Először óvszert kell keríteni.
Odanyúlok érte az éjjeliszekrényre.

ANA KIJÖN UTÁNAM reggelizni. Halványkék ruha és magas sarkú, kerek orrú cipő
van rajta. Döbbenetesen fest, mint mindig. Végignézem, ahogy elfogyasztja a
reggelijét. Nyugodt vagyok. Sőt, vidám. Hiszen beleegyezett, hogy ideköltözik,
ráadásul kettyintéssel kezdtük a napot. Somolygok. Vajon Ana is viccesnek
találná a dolgot?

– Mikor viszel el az edződhöz, Claude-hoz, hogy megmozgasson? – töri meg
a csendet Ana.

– Attól függ, hogy akarsz-e New Yorkba menni ezen a hétvégén vagy sem…
hacsak nem a héten valamikor korán reggel. Megkérem Andreát, hogy nézze
meg a beosztását, és szóljon neked.

– Andrea?
– A személyi titkárnőm.
Ma végre munkába áll. Micsoda megkönnyebbülés!
– Egy a sok szőkéd közül.

– Ő nem az enyém. Csak nekem dolgozik. Te vagy az enyém.
– Én is neked dolgozom.
– Valóban.
– Talán Claude megtanít kick-boxolni – mondja Ana.
Nyilván javítani akarja az esélyeit ellenem. Hát, ez izgalmas lesz!
– Csak rajta, Miss Steele!
Ana eszik egy falatot a palacsintából, majd a háta mögé pillant. – Felhajtottad
a zongora tetejét.
– Lehajtottam tegnap este, hogy ne ébresszelek fel. Ez ugyan nem jött össze,
de örülök neki.
Ana elpirul.
Az ám… a zongorás szex nagy szám volt. Nem beszélve az ébredés utáni
szexről. Jót tett a kedélyállapotomnak.
Mrs. Jones érkezik. Egy papírzacskóban Ana elé teszi az ebédet. – Ez
későbbre lesz, Ana. Tonhal. Megfelel?
– Ó, igen! Köszönöm, Mrs. Jones. – Ana szélesen rámosolyog, Gail
viszonozza, majd magunkra hagy bennünket. Láttam rajta, hogy furcsállja ezt az
egészet. De számomra is szokatlan, hogy hétköznap vendéget fogadok. Eddig ez
csak Anával fordult elő.
– Kérdezhetek tőled valamit? – szakítja meg a gondolataimat Ana.
– Természetesen.
– És nem leszel mérges?
– Elenáról?
– Nem.
– Akkor nem leszek mérges.
– De most már lenne egy kiegészítő kérdésem is.
– Igen?
– Róla.
Hirtelen elpárolog a jókedvem. – Mi?
– Miért leszel dühös, amikor róla kérdezlek?

– Őszintén? – kérdem.
– Azt hittem, mindig őszinte vagy velem.
– Igyekszem.
– Ez eléggé kitérő válasznak hangzik.
– Mindig őszinte vagyok veled, Ana. Nem akarok játszani. Legalábbis nem
olyan játékokat – teszem hozzá.
– Milyen játékokat akarsz játszani? – pislog Ana, ügyesen tettetve, hogy neki
aztán fogalma sincs.
– Miss Steele, olyan könnyű elterelni a figyelmét!
Felkacag, amitől azonnal visszatér belém a derű. – Mr. Grey, maga igencsak
sok szinten eltereli a figyelmemet!
– A legédesebb hang a világon a te nevetésed, Anastasia. De… mit is akartál
kérdezni?
– Ja, igen. Csak hétvégén találkoztál az alávetettjeiddel?
– Igen, így van. – Vajon hová akar kilyukadni?
– Szóval hét közben semmi szex. – Ana a nappali ajtaja felé sandít, hátha
valaki hallgatózik.
Felnevetek. – Szóval ide akartál kilyukadni! Szerinted miért kondizok minden
hétköznap?
A mai nap más. Szexeltem egy munkanapon. Reggeli előtt. Utoljára hasonló a
dolgozószobában történt az íróasztalon, az is veled, Anastasia.
– Nagyon elégedettnek tűnik, Miss Steele.
– Az is vagyok, Mr. Grey.
– Helyes. Most pedig edd meg a reggelit!

LEFELÉ MEGYÜNK A LIFTTEL; mindenki derűs, Taylort és Sawyert is beleértve.
Jókedvűen beszállunk a kocsiba, Taylor és Sawyer előre, mi ketten pedig hátra.

Igen, ebből a jókedvből nagyon szívesen csinálnék rendszert.
Elindulunk az SIP-székház felé. Ana majd kicsattan. Időnként lopva, kacéran

egymásra kacsintunk.
– Nem azt mondtad, hogy a lakótársad testvére ma érkezik? – kérdezem.
– Hűha, Ethan – sápítozik Ana. – Elfelejtettem! Ó, Christian, köszönöm, hogy

eszembe juttattad! Vissza kell majd mennem a lakásba.
– Hány órakor?
– Nem tudom pontosan, mikor érkezik.
– Nem akarom, hogy bárhova is egyedül menj.
Sértetten rám néz. – Tudom – mondja. – Sawyer ma is fog kukkolni… izé…

őrjáratozni?
– Igen – mondom hangsúlyosan.
Leila még mindig odakint kódorog.
– Ha a Saabbal mennék, egyszerűbb lenne.
– Sawyer autóval lesz, és el tud vinni a lakásra. – Taylorra nézek a

visszapillantó tükörben. Bólint.
Ana felsóhajt. – Rendben. Valószínűleg Ethan fel fog hívni a nap folyamán.

Majd szólok, hogy mi az ábra.
Kicsit túl sokat bíz a véletlenre.
De nem akarok vitát.
Ahhoz túl jó napom van.
– Rendben. Sehova se menj egyedül! Értetted? – rázom felé a mutatóujjamat.
– Igen, drágám – mondja maró gúnnyal.
Ó, mit nem adnék, ha itt, helyben elfenekelhetném!
– Csak a BlackBerrydet használd, arra küldök majd e-mailt. Így megfosztjuk

az informatikusomat egy izgalmas reggeltől. Oké?
– Igen, Christian – forgatja a szemét.
– Miss Steele, úgy érzem, viszketni kezd a tenyerem.
– Ó, Mr. Grey, az ön örökösen viszkető tenyere. Mégis mihez kezdjünk vele?
Jót mulatok rajta. Vicces.
Rezeg a telefonom.
A francba. Elena az.

– Mi van? – kaffantom a telefonba.
– Christian, szia. Én vagyok az. Bocsánat, ha zavarok. Csak kérni akartam,
hogy fel ne hívd az emberedet. A fenyegető levelet Isaac írta.
– Viccelsz!
– Dehogy! Ez annyira kínos… Csinálja a fesztivált.
– A fesztivált?
– Naná… az az ötezer pedig nem pénzben értendő.
Felnevetek
– Nagy szám! Mikor mondta ezt neked?
– Ma reggel az első dolgom volt, hogy fölhívjam. Megmondtam neki, hogy
átmentem hozzád. Ó, Christian, sajnálom.
– Nem, ne aggódj. Nem kell bocsánatot kérned. Örülök, hogy van logikus
magyarázat. Valóban nevetségesen kevés pénznek tűnt.
– Teljesen paff vagyok.
– Nincs kétségem afelől, hogy valami gonosz és kreatív módon állsz majd
bosszút. Szegény Isaac!
– Most tényleg haragszik rám. Muszáj lesz a kedvében járnom.
– Rendben.
– Mindegy. Köszönöm, hogy tegnap meghallgattál. Majd beszélünk.
– Szia. – Leteszem, és az arcomat fürkésző Anához fordulok.
– Ki volt az? – kérdi.
– Biztos tudni akarod?
Ana megrázza a fejét, és a száját lefelé görbítve kibámul az ablakon.
– Hé – dünnyögöm, és végigcsókolom valamennyi ujjpercét. Aztán a számba
veszem a kisujját, és megszopogatom. Erősen. És gyengéden beleharapok.
Ana megborzong, és idegesen Taylorra és Sawyerre pillant az első ülésen.
– Ne aggódj, Anastasia. Ő már a múlté. – Megcsókolom a tenyerét, mielőtt
elengedném a kezét. Ana kiszáll a kocsiból, és bevonul az irodaházba.
– Mr. Grey, szét akarok nézni Miss Steele lakásán, mielőtt hazamegy –
mondja Taylor. Igaza van, ezért rábólintok.

ANDREA SZÉLES MOSOLLYAL köszönt, amikor kilépek a Grey House liftjéből.
Félénk, fiatal lány áll mellette.

– Jó reggelt, Mr. Grey. A hölgy Sarah Hunter. Nálunk lesz szakmai
gyakorlaton.

Sarah egyenesen a szemembe néz, és a kezét nyújtja. – Jó reggelt, Mr. Grey.
Örülök, hogy megismerhetem.

– Jó reggelt, Sarah. Üdvözlöm.
Kezet rázunk. A határozott kézszorítása meglep.
Ezek szerint nem is olyan félénk.
– Befáradna az irodámba, Andrea?
– Természetesen. Sarah készíthet egy kávét.
– Köszönöm. Feketén, legyen szíves.
Sarah lelkesen elsasszézik a konyha felé. Remélem, a lelkesedése nem megy
majd az idegeimre. Megtartom az ajtót, hogy Andrea beléphessen, aztán
becsukom magunk mögött.
– Andrea…
– Mr. Grey…
Elakadunk.
– Bökje ki!
– Mr. Grey, csak meg akartam köszönni a lakosztályt. Elképesztő volt. Igazán
nem kellett volna…
– Miért nem mondta, hogy férjhez megy?
Andrea elpirul. Ez nem gyakori reakció nála. Láthatóan zavarban van, nem
tudja, mit mondjon.
– Szóval, Andrea?
– Hát… hm… a munkaszerződésemben tiltják az ilyesmit.
– Egy munkatársához ment hozzá!
Ezt meg hogy a francba tudta eltitkolni előlem?

– Igen, uram.
– És ki a szerencsés fickó?
– Damon Parker; a tervezési osztályon dolgozik.
– Az ausztrál srác.
– Zöldkártya kell neki. Egyelőre csak ideiglenes vízuma van.
– Értem. – Érdekházasság. Valami fura okból csalódtam Andreában. Látja az
arcomon a rosszallást, ezért sietve folytatja: – Nem ezért mentem hozzá.
Szeretem – mondja, és elpirul.
– Hát, akkor gratulálok! Tessék – azzal átnyújtom a „Boldogan éltek, míg
meg nem haltak” feliratú, leragasztott üdvözlőkártyát, amit tegnap írtam alá
neki. Csak remélhetem, hogy nem előttem fogja kinyitni. – És, milyen érzés
házasnak lenni? – kérdem, mert látom, hogy már neki is esett a
ragasztószalagnak.
– Csak ajánlani tudom, uram. – Csakugyan ragyog. Ismerős. Én is így érzek.
És hirtelen nem is tudom, mit reagáljak.
Andrea jó érzékkel munkahelyi hangnemre vált. – Ismertethetem a
napirendjét? – kérdi.
– Persze.

HÁZASSÁG, TŰNŐDÖM, AMIKOR Andrea kimegy. Andreának szemlátomást tetszik a
dolog. Egyáltalán, a legtöbb nő házasságot akar. Nemdebár? Kíváncsi vagyok,
Ana mit szólna, ha megkérném. Megcsóválom a fejemet, hogy ez a gondolat
felmerült bennem.

Ne légy már nevetséges, Grey!
Élvezd ki, amíg tart.
Felidézem magamban a reggelt. Anastasia Steele mellett mindennap boldogan
feküdnék le és kelnék fel.
Beleestél, Grey.
De nagyon durván.

Írok is neki egy e-mailt.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Napfelkelte
Dátum: 2011. június 14. 09:23
Címzett: Anastasia Steele


Imádok melletted ébredni reggel.



Christian Grey
Teljes mértékben elbűvölt elnök-vezérigazgató
Grey Enterprises Holding, Inc.

Vigyorogva küldöm el.
Remélem, a BlackBerryjén fogja olvasni.

Sarah behozza a kávémat, én pedig megnyitom az SIP-szerződés legutolsó
változatát, és belekezdek.

Zümmög a telefonom. Elena írt SMS-t.

Köszönöm, hogy ennyire megértő vagy.

Nem reagálok, olvasok tovább. Amikor fölnézek, látom, hogy Ana válaszolt.
Hörpintek a kávémból.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Naplemente
Dátum: 2011. június 14. 09:35
Címzett: Christian Grey


Kedves teljes mértékben elbűvölt!
Én is imádok melletted ébredni. Továbbá imádok veled ágyban, valamint liftekben,

zongorákon, biliárdasztalokon, hajókon, asztalokon, zuhanyozókban, fürdőkádakban,
furcsa fakereszteken bilincsekkel, baldachinos ágyakon vörös szatén ágyneművel,
csónakházakban és gyerekszobákban huncutkodni.



Üdv,
Szexőrült és telhetetlen xx

Basszus! Egyszerre nevetek és fulladozom. Le is prüszkölöm kávéval a
klaviatúrát. „Szexőrült és telhetetlen”! Szerencsére a tegnapi kávés balesetem
után maradt még készleten néhány papír zsebkendőm.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Nedves hardver
Dátum: 2011. június 14. 09:37
Címzett: Anastasia Steele


Kedves szexőrült és telhetetlen!
Ráköptem a kávét a billentyűzetemre.
Még sosem történt velem ilyesmi.
Csodálom az olyan nőket, akiknek ilyen a memóriájuk.
Úgy értsem, hogy csak a testem miatt kellek?



Christian Grey
Teljes mértékben ledöbbent elnök-vezérigazgató
Grey Enterprises Holding, Inc.

Tovább olvasom az SIP-szerződést, de nem jutok vele messzire, mert csakhamar
még egy üzenet érkezik Anától.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Kuncog – és szintén nedves
Dátum: 2011. június 14. 09:42

Címzett: Christian Grey


Kedves teljes mértékben ledöbbent!
Mindig.
Most dolgoznom kell.
Ne zavarj.
Továbbra is SZ.Ő. és T. xx




Feladó: Christian Grey
Tárgy: Muszáj?
Dátum: 2011. június 14. 09:50
Címzett: Anastasia Steele


Kedves SZ.Ő. és T.!
Mint mindig, a kívánsága számomra parancs.
Tetszik, hogy kuncogsz, és nedves vagy.
Szia, bébi.

X



Christian Grey

Teljes mértékben elbűvölt, ledöbbent és lenyűgözött elnök-vezérigazgató Grey Enterprises

Holding, Inc.

Később Rosszal Marco – a cég terjeszkedéséért felelős igazgatója – és csapata
havonként esedékes megbeszélésére kell mennem. Marco emberei listázták a
potenciálisan kivásárolandó cégeket, és mi egyenként végigmegyünk
mindegyiken.

Már az utolsót vesézzük.
– Elég rosszul állnak, de van négy szabadalmuk, és az jól jönne a száloptikás
fejlesztéseinkhez.

– Fred mit szól hozzá? – kérdem.
– Be van sózva – mosolyog csibészesen Marco.
– Akkor vegyük meg.
Megszólal a telefonom, a képernyőn Ana neve villog.
– Elnézést – mondom, és felveszem a telefont. Anastasia az.
– Christian, Jack elküldött ebédért.
– Lusta disznó.
– Szóval viszek neki. Jó lenne, ha megadnád Sawyer számát, hogy ne téged
kelljen zavarnom.
– Nem zavarsz, bébi.
– Egyedül vagy?
Körbepillantok az asztalnál. – Nem. Hat ember bámul rám, és azon
tanakodnak, vajon kivel beszélek. – Mindenki félrenéz.
– Tényleg? – cincogja.
– Igen. Tényleg. – Itt szünetet tartok. – A barátnőm – tudatom a
jelenlévőkkel. Ros megrázza a fejét.
– Valószínűleg eddig mind azt hitte, hogy meleg vagy. – Felnevetek, mert Ros
és Marco összenéz. – Igen, valószínűleg.
– Ööö… jobb, ha leteszem.
– Majd szólok Sawyernek. – Mulatok a körülöttem ülők reakcióján. –
Jelentkezett már az a barátod?
– Még nem. De maga lesz az első, aki értesül róla, Mr. Grey.
– Helyes. Csocsi, bébi.
– Szia, Christian.
Felállok. – El kell intéznem egy gyors telefont.
Az ülésterem előtt felhívom Sawyert.
– Mr. Grey.
– Ana kimegy ebédért. Kérem, fokozottan ügyeljen rá.
– Igen, uram.
Visszatérek a terembe. Az ülés hamar véget ér. Ros odajön hozzám.

– A magánfúziód? – kérdezi kíváncsi arccal.
– Az hát.
– Nem is csodálom, hogy ennyire vidám vagy. Helyeslem – mondja.
Elégedetten vigyorgok.

AZ EDZÉSEN BASTILLE KICSINÁL. Háromszor zsinórban padlóra küldött.
– Dante mondta, hogy egy gyönyörű lányt vittél le a bárba. Ezért vagy ma

ilyen puhány, Grey?
– Meglehet – vigyorgok. – És edző kell neki.
– A titkárnőd ma reggel felhívott ez ügyben. Már alig várom, hogy

találkozzak vele.
– Meg akar tanulni kick-boxolni.
– Hogy rugdoshassa a seggedet?
– Ja. Olyasmi. – Rávetem magam, de kitér balra, a rasztája megostoroz, aztán

egy gyors pörgő rúgással a földre visz.
Picsába. Megint a padlón vagyok.
Bastille kirobbanó formában van. – Nem lesz nagy szám megleckéztetnie,

Grey, ha ilyen béna vagy – ócsárol.
Ami sok, az sok. Most már csak azért is lecsapom.

MIUTÁN LEZUHANYOZTAM, visszamegyek az irodámba. Bastille alaposan elvert.
Andrea azonnal lerohan.

– Mr. Grey, köszönöm! Ön igen nagylelkű!
Joviálisan legyintek, és kinyitom az irodám ajtaját.
– Nagyon szívesen, Andrea! Ha el akar menni belőle nászútra, nekem is
szervezzen meg valamit. – Andrea elmosolyodik, én pedig magamra csukom az
ajtót.
Az íróasztalomhoz ülve rögtön megnézem, Ana küldött-e valamit. Küldött
hát.

Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Vendégek napfényes tájakról
Dátum: 2011. június 14. 14:55
Címzett: Christian Grey


Kedves teljes mértékben E.L. és L.!



Megjött Ethan, és idejön a lakáskulcsokért.
Szeretném, ha minden olajozottan menne.
Találkozunk munka után? Elmehetnénk a lakásba, és utána EGYÜTT elmehetnénk enni
valamit.
Én fizetek.



Üdv,
Ana x
Még mindig SZ.Ő. és T.



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

A munkahelyi gépéről ír.
A francba már, Ana!


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Vacsora
Dátum: 2011. június 14. 15:05
Címzett: Anastasia Steele


Tetszik a terved. Kivéve azt a részt, hogy te fizetsz.
Én fizetek.

Este hatra ott vagyok.

X



Ui.: Miért nem a BlackBerrydet használod?!



Christian Grey
Teljes mértékben bosszús elnök-vezérigazgató
Grey Enterprises Holding, Inc.




Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Parancsolgatás
Dátum: 2011. június 14. 15:11
Címzett: Christian Grey


Jaj, ne légy már ilyen mogorva és zsémbes.
Kódolt üzenet volt.
Hatkor találkozunk.
Ana x



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP




Feladó: Christian Grey
Tárgy: Őrjítő nőszemély
Dátum: 2011. június 14. 15:18
Címzett: Anastasia Steele

Mogorva és zsémbes?
Majd adok én neked mogorvát és zsémbest!
Alig várom.



Christian Grey
Még teljesebb mértékben bosszús, de valami ismeretlen oknál fogva mosolygó elnök-

vezérigazgató Grey Enterprises Holding, Inc.




Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Ígérgetés. Ígérgetés.
Dátum: 2011. június 14. 15:23
Címzett: Christian Grey


Csak rajta, Mr. Grey!
Én is alig várom. ;D
Ana x



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Andrea megcsörget.
– Choudury professzor keresi a WSU-ról.

Ő az agrár tanszék vezetője. Jóformán sosem hív.
– Kapcsolja.
– Mr. Grey, jó hírrel szolgálhatok!
– Hadd halljam!
– Gravett professzor és munkatársai áttörést értek el a nitrogénkötő
mikrobákkal. Azt mondta, adjam át, hogy pénteken bemutatja a kutatás
eredményét.

– Ígéretesen hangzik.
– Mint tudja, kutatásunk a talaj termékenységének javítását célozza. És most
úgy néz ki, teljes a siker.
– Nagyon örülök neki.
– Önnek köszönhetjük, Mr. Grey, a GEH anyagi támogatása nélkül nem
sikerülhetett volna.
– Alig várom a pénteket, hogy többet is megtudhassak.
– Szép napot, uram!

ESTE 5 ÓRA 55 PERC. Kint állok az SIP-székház előtt, és alig várom, hogy Ana
kijöjjön.

Felhívom.
– Itt mogorva és zsémbes.
– Itt szexőrült és telhetetlen. Ezek szerint itt vagy?
– Igen, itt, Miss Steele. Várom, hogy lássam magát.
– Én is, Mr. Grey. Mindjárt ott vagyok.
Ülök tovább, várok, és olvasom a száloptika szabadalmát, amiről Marco
beszélt.
Ana néhány perc múlva megjelenik. A késő délutáni fényben csillogó tincsei
föl-le ugrálnak, ahogy felém gyalogol. Szárnyal a lelkem, teljesen a bűvkörébe
von ez a lány!
Ő jelenti számomra az egész világot.
Kiugrom a kocsiból, hogy kinyissam neki az ajtót.
– Miss Steele, most is olyan elragadóan néz ki, mint reggel. – Átölelem, és
szájon csókolom.
– Ön is, Mr. Grey.
– Menjünk el a barátodért! – Kinyitom az ajtót, ő beszáll. A szemem sarkából
látom, hogy Sawyer ott áll a székház előtt. Ana nem vette észre. Sawyer bólint,
és elindul az SIP parkolója felé.