E. L. James - Sötét

előttem, meztelenül.
Igazi nő.
Akarom őt.
Mindenét.
Testét, szívét, lelkét.
Tied a szíve, Grey… Szeret téged.
Megfogom a pulóverem szegélyét, és áthúzom a fejemen, aztán a pólómat is.

Kilépek a cipőmből, lehúzom a zoknimat. Ana néz.
Perzsel a tekintete.
Amikor a nadrágomat venném le, Ana ráteszi a kezét az enyémre. – Majd én

– suttogja.
Türelmetlen vagyok már, hogy kibújhassak a farmeremből, de csak

mosolygok. – Csak rajta.
Előrelép, kezét becsúsztatja a farmerom szélébe, és közelebb húz magához.

Kigombolja a sliccet, de a cipzárt nem húzza le; helyette az ujjai dudorodó
ágyékom vonalát simogatják. Ösztönösen megbiccentem a csípőmet, hogy a
keménységem a tenyerébe simuljon. – Egyre merészebb vagy, Ana, egyre
bátrabb – veszem kezembe az arcát, és megcsókolom, nyelvem utat tör a
szájába, és követi azokat a körkörös mozdulatokat, mellyel ő a nadrágom szélén
köröz az ujjaival.

– Te is – leheli a számba.
– Igyekszem.
Lehúzza a sliccemet, benyúl a nadrágomba, és rámarkol a farkamra. Kéjesen
felmordulok, ajkamat az övére tapasztom, átkarolom, élvezve puha bőrének
érintését.
A sötétség oda.
Tudja, hol érintsen meg.
És hogy érintsen meg.
A markába zár, szorít erősen, és fel-le mozgatja kezét, hogy kényeztessen.
Néhány mozdulatig bírom csak. – Ó, annyira kívánlak, bébi – suttogom.

Hátralépek, leveszem a nadrágomat és a bokszeremet. Készen, meztelenül állok
előtte.

Szeme fel-le cikázik rajtam, homlokán a kis „V” rajzolódik ki.
– Mi a baj, Ana? – simítom meg az arcát. A sebhelyeimre reagál így?
– Semmi. Szeress, most! – hív.
Átkarolom, hevesen megcsókolom, a hajába túrok. Sosem tudok betelni a
szájával. Ajkával. Nyelvével. Megkerülöm, és gyengéden az ágyra fektetem.
Mellé fekszem, orrommal megcirógatom az állát, és mélyen belélegzem az
illatát.
Almaliget. Almák. Nyár, langyos ősz…
Ana mindezeket megtestesíti.
– Van róla fogalmad, milyen finom az illatod, Ana? Ellenállhatatlan.
Végigcsókolgatom a torkát, a mellét, és iszom az illatát.
– Annyira gyönyörű vagy – szívogatom finoman a mellbimbóját.
Felnyög, és homorít.
Ettől csak még keményebb leszek. – Hallani akarom a hangodat, bébi.
Megmarkolom a mellét, majd a derekára csúsztatom a kezemet, élvezve a
bőre puhaságát. A derekáról a fenekére vándorlok, majd a térdére; közben
csókolgatom a mellét és hegyes kis bimbóját.
Levegő után kap, én pedig gyönyörködöm a reakcióban.
Átfordulok, és magamra húzom, átnyújtok neki egy óvszert az asztal széléről.
Örömmel csúszik lejjebb, hogy a combomon üljön, majd megmarkolja az
erekciómat. Lehajol, és megcsókolja a hegyét. Haja leomlik, elfüggönyözve a
farkamat s a látványt, ahogy mélyen a szájába vesz.
Basszus. De erotikus.
Szinte felfal; keményen szív, fogaival finoman harapdál.
Felhördülök, megfeszítem a csípőmet, hogy még mélyebben a szájába
hatoljak.
Elenged, kinyitja a fóliát, és feltekeri rám az óvszert. Odanyúlok, hogy
segítsek neki, míg ó, de lassan… rám ül, és belésiklom.

Ó, istenem.
Mennyei.
Behunyom a szememet, hátrahajtom a fejemet, és átadom magam Anának.
Ő felnyög. A derekára teszem a kezemet, és mozdulataim ritmusára segítek
neki ringani. – Ó, bébi – suttogom. Többet akarok. Még többet.
Felülök, így az orrunk szinte összeér. Két kézzel fogom a fenekét, és mélyen
elmerülök lágy ölében. Ő levegőért kapkodva kapaszkodik a karomba, én
felnyúlok, hogy a fejét fogjam, és gyönyörű szemébe merülhessek; a szemébe,
mely végtelen szerelemmel és vággyal telve csillog.
– Ó, Ana! Annyira jó veled! – csókolom fékezhetetlen szenvedéllyel.
– Ó, szeretlek! – mondja ő. Behunyom a szememet.
Ana szeret engem.
Megfordítom, lába a derekamra kulcsolódik. Ámulattal nézek rá.
Én is szeretlek. Jobban, mint gondolnád.
Lassan, finoman, gyengéden mozogni kezdek, és minden porcikájának
hódolok.
Ez vagyok én, Ana.
Mindenestül.
És szeretlek.
Köré kulcsolom a karomat, szinte magamba zárom, ő a karomat, a hajamat, a
fenekemet simogatja. Megcsókolom a száját, az állát; a gyönyör peremére
hajszolom. Reszketni kezd. Zihál. Készen áll.
– Igen, bébi… élvezz el… Kérlek… Ana…
– Christian! – kiált, és elélvez, ahogy én is.

A DÉLUTÁNI NAP BERAGYOG a kajütablakokon, a kabin plafonjára táncoló
fényhullámokat vet. Olyan békés itt kinn, a vízen… Talán körbe kellene
hajóznunk a világot, Ana és én.

Ana mellettem szundikál… Az én gyönyörű, szenvedélyes barátnőm.

Ana.
Eszembe jut, hogy ugyan azt gondoltam, hogy ennek a névnek gyilkos ereje
van, de rá kell jönnöm, hogy gyógyító ereje is van.
De nem ismeri az igazi énedet…
A számat húzom. Miért nem hagy végre békén ez a gondolat? Miért?
Mert őszinte akarok lenni hozzá… Flynn szerint bíznom kell benne, és el kell
neki mondanom, de nincs hozzá bátorságom.
El fog hagyni.
Nem. Elhessegetem a gondolatot, és élvezem a jelent, amíg lehet. – Mac
hamarosan visszajön – töröm meg kelletlenül a békés csendet.
– Hmm – sóhajt Ana, kinyitja a szemét, és mosolyog.
– Bármennyire szeretnék itt heverészni veled egész délután, segítségre lesz
szükség a gumicsónakkal. – Megcsókolom. – Ana, annyira gyönyörű vagy most,
ilyen kócosan és szexin. Most még jobban kívánlak.
Megsimogatja az arcomat.
Lát engem…
Nem. Ana, nem ismersz engem…
Nagy nehezen kimászom az ágyból. Ana a hasára fordul.
– Maga sem fest éppen rosszul, kapitány – mosolyog elismerően, míg
öltözöm.
Leülök mellé, hogy felhúzzam a cipőmet.
– Kapitány, mi? – morgom. – Mondjuk, az igaz, hogy én vagyok ennek a
hajónak az ura.
– Ön a szívem ura, Mr. Grey.
Máshogy akartam az urad lenni, de így is megfelel. Azt hiszem, menni fog.
Megint megcsókolom. – A fedélzeten leszek. Van zuhanyozó a fürdőszobában,
ha gondolod. Kérsz valamit? Egy italt?
Nevetgél, és tudom, hogy rajtam.
– Mi az?
– Te.

– Mi van velem?
– Ki vagy te, és mit műveltél Christiannal?
– Nincs nagyon messze, bébi – felelem, és szorongató érzés kapja el a
szívemet. – Nemsokára újra látod, főleg, ha nem kelsz fel. – A fenekére csapok,
mire felsikkant.
– Már aggódtam.
– Na, ne mondd… Elég vegyes jeleket küldesz, Anastasia. Hogyan tartson
lépést veled a férfi? – gyors puszit nyomok az arcára – Na, szia, bébi – intek, és
hagyom, hogy Ana is felöltözzön.
Mac öt perccel később érkezik. Felhúzzuk a gumicsónakot, és megkötjük a
helyén.
– Hogy volt a barátja?
– Jó hangulatban.
– Maradhatott volna.
– És mulasszam el a visszautat?
– Akár.
– Ugyan! Nem tudom soká magára hagyni ezt a hölgyeményt – paskolja meg
a hajó oldalát Mac.
Vigyorgok. – Meg tudom érteni.
Megcsörren a telefonom.
– Taylor az. – Felveszem, s abban a pillanatban lép ki Ana a szalonból,
kezében a mentőmellénnyel.
– Jó napot, Mr. Grey. A lakása tiszta – közli Taylor.
Magamhoz vonom Anát, és megcsókolom a haját. – Ez nagyszerű hír.
– Alaposan átnéztünk mindent.
– Remek.
– Végignéztük a térfigyelő kamerák felvételeit is az utóbbi három napból.
– Igen…
– Sok mindent megértettünk.
– Tényleg?

– Miss Williams a tűzlépcsőn ment fel.
– A tűzlépcsőn?
– Igen. Volt kulcsa, és gyalog mászta meg az összes emeletet.
– Értem. – Hűha, az jó túra lehetett.
– A zárakat lecseréltük, és minden biztonságos. A csomagját már elhoztam.
Visszajönnek még ma?
– Igen.
– Mikorra várhatjuk?
– Ma este.
– Rendben van, uram.
Leteszem a telefont, Mac beindítja a motorokat.
– Ideje visszaindulni – puszilom meg Anát, és megkötöm a mentőmellény
szíjait.

ANA LELKES ÉS KÍVÁNCSI hajósinasnak bizonyul. Együtt tesszük el a vitorlákat,
vonjuk be a pillangót, míg Mac kormányoz. Megmutatom neki, hogyan kell
csomózni. Nem túl jó benne, nekem pedig nehezemre esik, hogy ne nevessek.

– Egyszer én foglak megkötözni – ígéri.
– Ahhoz előbb el kell kapnia, Miss Steele.
Jó ideje nem kötözött már meg senki, de nem tudom, hogy még mindig
tetszene-e a dolog. Beleborzongok a gondolatra, hogy akkor milyen védtelen
lennék az érintései ellen.
– Alaposabban körbevezesselek a Grace-en?
– Kérlek. Olyan gyönyörű…

ANA A KAROMBA SIMULVA áll a kormánykeréknél, miközben behajózunk a
kikötőbe. Olyan boldognak tűnik!

Ettől én is boldog vagyok.
Ámulatba ejtette a Grace, de még a kazánház is.

Remekül szórakoztunk. Nagyot sóhajtok. A sós levegő kellemesen
kitisztította a tüdőmet és a lelkemet.

Bekormányozom a hajót a kikötőbe, megfordulok vele, és befarolok a
stéghez. A bámészkodók, akik a kikötést nézik, mire Mac lepattan a pallóról,
már arrébb sétáltak.

– Újra itt – sóhajtok, és mint mindig, nem szívesen hagyom el a Grace-t.
– Köszönöm – mormolja félénken Ana. – Tökéletes délután volt.
– Szerintem is. Talán be kellene íratnom téged egy vitorlásiskolába, hogy
legközelebb kimehessünk pár napra, csak mi ketten.
Vagy körbehajózhatnánk a világot, csak mi ketten.
– Imádnám. Újra és újra felavathatnánk a hálószobát.
A füle mögé csókolok. – Mmm… Már alig várom, Anastasia. – Örömmel
ficánkol. – Gyere, a lakás már tiszta. Visszamehetünk.
– Mi lesz a dolgainkkal a hotelben?
– Taylor már elment értük. Miután végeztek a csapatával a Grace-en.
– Szokott az a szegény ember egyáltalán aludni?
– Szokott. Csak a munkáját végzi, Anastasia, amiben nagyon jó. Jason egy
igazi gyöngyszem.
– Jason?
– Jason Taylor.
Ana ellágyulva mosolyog.
– Kedveled Taylort – jegyzem meg.
– Azt hiszem, igen. Nem vonzódom hozzá, ha ezért vágsz pofákat. Hagyd
abba! Úgy látom, Taylor nagyon jól gondodat viseli. Ezért kedvelem.
Kedvesnek, megbízhatónak és lojálisnak tűnik. Van valami öreguras bája.
– Öreguras?
– Igen.
– Rendben, öreguras.
Ana nevet. – Ó, Chrisitan, az istenért, nőj már fel!
Micsoda?

Ő dorgál!
De miért?
Talán mert féltékeny vagyok? Ez lenne gyerekes?
Talán.
– Próbálok – felelem.
– Igen. Nagyon – mondja, és a plafonra néz.
– Mi minden jut eszembe, amikor forgatod a szemedet, Anastasia!
– Nos, ha jól viselkedsz, akkor talán majd újraélhetjük azokat az emlékeket.
– Jól viselkedem? Igazán, Miss Steele… miből gondolja, hogy újra akarom
élni őket?
– Abból, ahogy a szemed felvillant, mint egy karácsonyfa, amikor
megemlítettem.
– Milyen jól ismersz már.
– Még jobban meg akarlak ismerni.
– Én is téged, Anastasia. Gyere. – Mac már kihúzta nekünk a pallót, és
lesegítem Anát a stégre.
– Kösz, Mac – rázom meg az első tisztem kezét.
– Mindig öröm, Mr. Grey. Viszlát, Ana. Örülök, hogy találkozhattunk.
– Szép napot, Mac, és még egyszer köszönöm! – feleli Ana félénken.
Végigsétálunk a korzón, Mac pedig visszatér a Grace-re.
– Hova valósi Mac? – kérdezi Ana.
– Írországba… Észak-Írországba.
– A barátod?
– Mac? Nekem dolgozik. Segített megépíteni a Grace-t.
– Sok barátod van?
Mire kellenének nekem a barátok?
– Nem igazán. A munkám révén… Nem szerzek sok barátot. Csak egy van…
– Basszus. Elhallgatok. Nem említhetem meg Elenát. – Éhes vagy? – váltok
biztonságosabb témára.
Ana bólint.

– Eszünk ott, ahol az autót hagytam. Gyere.

A BEE’S EGYIK ASZTALÁNÁL ÜLÜNK Anával. Ez egy olasz bisztró az SP mellett.
Ana az étlapot olvasgatja, míg én egy hűtött Frascatit kortyolgatok. Tetszik,
hogy olvasni látom.

– Mi az? – kérdezi felpillantva.
– Jól nézel ki, Anastasia. Jót tett neked a friss levegő.
– Az igazat megvallva, kicsit kifújt a szél. De nagyon jól éreztem magam.
Tökéletes délután volt. Köszönöm.
– Nagyon szívesen.
– Kérdezhetek tőled valamit?
– Bármit, Anastasia. Tudod jól.
– Úgy tűnik, nincs túl sok barátod. Miért van ez?
– Mondtam már, nincs ilyesmire időm. Üzlettársaim vannak. Bár, gondolom,
az nagyon távol áll a barátságtól. Van a családom, és ennyi. – Vállat vonok. –
Meg még Elena.
Hál’ istennek, nem kommentálja Elena említését. – Egyetlen korodbeli férfi
barátod sincs, akivel eljárnál szórakozni?
Nem. Csak Elliot.
– Tudod, hogy mi számomra a szórakozás, Anastasia – búgom. – És
keményen dolgozom, hogy felépítsem a vállalkozást. Ezt csinálom, kivéve néha
a vitorlázást és a repülést. – És baszok, persze.
– Még az egyetemen se?
– Nem igazán.
– Akkor csak Elena?
Bólintok. Hova akar ezzel kilyukadni?
– Magányos érzés lehet.
Leila szavai jutnak eszembe: „Magányos, Mester… Látom én.” Vágok egy
grimaszt. Csakis akkor éreztem magam magányosnak, amikor Ana elhagyott.

Az tényleg bénító volt.
Sosem akarom többé úgy érezni magam. – Mit szeretnél enni? – kérdezem,
megint témát váltva.
– Rizottót kérek.
– Jó választás. – Intek a pincérnek.
Leadjuk a rendelést. Rizottót Anának, pennét nekem.
A pincér elsiet, s azt veszem észre, hogy Ana az ölébe bámul, ujjait
összefonja. Valami rágja. – Anastasia, mi a baj? Mondd el!
Felpillant rám, babrálgat tovább, és érzem, hogy valami bántja. – Mondd el! –
Utálom, amikor ilyen ideges.
Kihúzza magát, előredől. Ez komoly.
Basszus. Most mi van?
– Csak attól félek, hogy ez nem elég neked. Tudod, a szórakozásból.
Micsoda? Megint itt tartunk?
– Tettem én bármi olyat, ami azt sejtetné, hogy ez nem elég?
– Nem.
– Akkor miért gondolod ezt?
– Tudom, hogy mit szeretsz. Hogy mit… ühüm… igényelsz. – Bizonytalan a
hangja, a válla kissé megroskad. Behunyom a szememet, és megdörzsölöm a
homlokomat. Erre nem tudom, mit mondjak. Azt hittem, jól érezzük magunkat,
erre…?
– Mit kell még tennem? – suttogom.
Igyekszem, Ana. Igazán igyekszem.
– Nem, félreértesz – rebben meg –, csodálatos voltál, és tudom, hogy még
csak pár nap telt el, de remélem, nem kényszerítelek arra, hogy ne önmagad légy.
A válasza megnyugtató, de azt hiszem, félreérti a dolgokat. – Ez is én vagyok,
Anastasia… mind az ötven árnyalata az elcseszettségemnek. Igen, küzdenem
kell ellene, hogy ne legyek irányító… de ilyen a természetem, így éltem az
életemet. Igen, elvárom, hogy egy bizonyos módon viselkedj, és amikor nem
úgy teszel, akkor az egyszerre kihívás és felüdülés. Még mindig azt csináljuk,

amit én akarok. Engedted, hogy elfenekeljelek a tegnapi felháborító alakításod
után.

A tegnap esti izgató emlék egy pillanatra eltereli a figyelmemet.
Grey!
Igyekszem nyugodtnak maradni, és próbálom kifejezni, amit érzek. –
Élvezem, amikor megbüntetlek. Nem hiszem, hogy a vágy el fog múlni… de
próbálkozom, és egyáltalán nem olyan nehéz, mint gondoltam.
– Nem bántam – mondja Ana csendesen, ahogy neki is eszébe jutott a tegnap
esti, gyerekszobabeli eset…
– Tudom. – Mélyet sóhajtok, és elmondom neki az igazat. – Ahogy én sem.
De hadd mondjam el, Anastasia, hogy ez az egész új nekem, és ez az utóbbi pár
nap volt életem legjobb időszaka. Nem akarok semmin se változtatni.
Felragyog az arca. – Az én életemben is a legjobb volt, abszolúte!
Biztos vagyok benne, hogy a megkönnyebbülés kiül az arcomra.
Ám Ana csak nem tágít. – Szóval nem akarsz bevinni a játszószobádba?
Bassza meg. Nagyot nyelek.
– Nem, nem akarlak.
– Miért nem? – kérdi.
Ez már tényleg vallatás. – Amikor utoljára ott voltunk, elhagytál – mondom
csöndesen. – Semmi olyat nem fogok tenni, ami miatt újra elhagynál. Teljesen
összetörtem, amikor elmentél. Soha többé nem akarom úgy érezni magam.
Mondtam már, hogy érzek irántad.
– De ez így nem fair. Nem lehetsz nyugodt, ha mindig azon aggódsz, hogy
hogyan érzek. Annyi mindenen változtattál miattam, és én… úgy érzem,
valahogy viszonoznom kellene. Nem tudom, talán… kipróbálhatnánk… néhány
szerepjátékot. – Elpirul.
– Ana, viszonzod, jobban, mint gondolnád. Kérlek, ne érezz így! Bébi, még
csak egy hét telt el. Adj nekünk időt! Sokat gondolkoztam rólunk a múlt héten,
amikor elmentél. Időre van szükségünk. Meg kell tanulnod bízni bennem, és
nekem is benned. Talán idővel belevethetjük magunkat, de nekem tetszik,

amilyen most vagy. Szeretem látni, hogy ilyen boldog vagy, nyugodt és
gondtalan, tudván, hogy nekem is közöm van hozzá. Még sosem… –
Elhallgatok.

Ne engedj el, Ana…
Dr. Flynn hangját hallom a fejemben. – Apró lépésekkel kell haladnunk.
– Min mosolyogsz?
– Flynn. Ő szokta ezt hajtogatni. Sosem hittem volna, hogy egyszer őt fogom
idézni.
– Ez flynnizmus.
Nevetek. – Pontosan!
A pincér megérkezik az élőételekkel, s komoly beszélgetésünk könnyedebb
témára vált: az utazásra. Beszélgetünk az országokról, amelyeket Ana szeretne
meglátogatni, az országokról, ahol én már jártam. Anával beszélgetve rájövök,
milyen szerencsés vagyok, hogy a szüleim mindenhová elvittek: Európába,
Afrikába, Dél-Amerikába… Különösen apám gondolta mindig úgy, hogy az
utazás az oktatás egy formája. Persze ők megengedhették maguknak… Ana
sosem hagyta még el az Államokat, és mindig is vágyott rá, hogy Európába
látogathasson. Mindenhová szeretném elvinni. Vajon mit mondana arra, ha
elhívnám világ körüli hajóútra?
Ne siessünk ennyire előre, Grey.

ALIG VAN FORGALOM, míg visszahajtunk az Escalába. Ana az elsuhanó tájat nézi,
lába a zene ritmusára topog.

Nem tudok nem gondolni a korábbi beszélgetésünkre a kapcsolatunkat
illetően. Az igazság az, hogy nem tudom, képes vagyok-e vaníliakapcsolatban
élni, de hajlandó vagyok megpróbálni. Nem akarom Anát olyasmibe
kényszeríteni, amit nem akar.

De akarja, Grey…
Ő maga mondta.

A Vörös Szobába akar menni, ahogy ő nevezi.
Megrázom a fejem. Most az egyszer, azt hiszem, megfogadom dr. Flynn
tanácsát.
Előbb kell tudnunk járni, mint szaladni, Ana.
Kipillantok az ablakon, s egy barna hajú, fiatal nőt látok meg, aki Leilára
emlékeztet. Nem ő az, de míg hazaérünk, egyre gyakrabban nézem az utcát, őt
keresve a járókelők között.
Hol a fenében van?
Mire megérkezünk az Escalába, és leteszem a kocsit a parkolóban, feszült
vagyok az idegességtől. Nem tudom, jó ötlet-e ilyen hamar visszatérni ide,
amikor Leila még mindig odakinn van…
Sawyer lenn van a garázsban, úgy rója a köröket, mint egy ketrecbe zárt
oroszlán. Ez már nyilván túlzás, de azért örülök, hogy az Audit elvitték. Sawyer
kinyitja Anának az ajtót, én pedig leállítom a motort.
– Helló, Sawyer – üdvözli Ana érdes hangon.
– Miss Steele – bólint. – Mr. Grey.
– Nyoma sincs? – kérdem.
– Nincs, uram – feleli, és noha tudtam, hogy ez lesz a válasz, megnyugtató.
Kézen fogom Anát, és belépünk a liftbe.
– Nem mehetsz el innen egyedül! Értetted? – figyelmeztetem.
– Rendben. – A liftajtó becsukódik. Valamin szórakozik.
– Mi olyan vicces? – Meglep, hogy ilyen gyorsan belement.
– Te.
– Én? – Az idegességem kezd alábbhagyni. Miért nevet rajtam? – Miss
Steele, miért vagyok én vicces? – csücsörítek, próbálva elnyomni a mosolyomat.
– Ne fintorogj!
Fintorgok? – Miért?
– Mert ugyanolyan hatással van rám, mint rád az, amikor ezt csinálom – kezdi
harapdálni az alsó ajkát.
– Igazán? – Még egyszer csinálom, és lehajolok, hogy megcsókoljam. Amint

hozzáér az ajkam az övéhez, fellobban a vágyam. Hallom, milyen meglepetten
vesz levegőt, és érzem, ahogy ujjai a hajamba túrnak. Számat az övén tartva a
lift falának nyomom; ő elvesz mindent, amit akar, én pedig megadok mindent,
amim csak van.

Mint egy robbanás.
Itt akarom megbaszni… Itt és most.
Minden idegességemet kieresztem, ő pedig elveszi.
Ana…
A liftajtó az ismerős csendüléssel kinyílik, és elveszem arcomat az övétől, de
még mindig a fülke falának nyomom lüktető csípőmmel.
– Húha – suttogom, amikor végre kapok levegőt.
– Húha – ismétli zihálva ő is.
– Amit művelsz velem, Ana… – végigsimítom alsó ajkát a hüvelykujjammal.
Ana szeme az előtér felé pillant; én is meglátom a közeledő Taylort.
– Amit művelsz velem, Christian – mondja. Hátralépek, és kézen fogom.
Nem vetettem rá magamat a liftben az első csókunk óta.
Szedd össze magad, Grey.
– Gyere.
Kilépünk a liftből, Taylor félreáll.
– Jó estét, Taylor.
– Mr. Grey, Miss Steele.
– Tegnap még Mrs. Taylor voltam – mosolyog lelkesen Ana Mr. Taylorra.
– Jó a csengése, Miss Steele – állapítja meg Taylor.
– Szerintem is.
Mi folyik itt?
Anára és Taylorra mordulok. – Ha befejeztétek, jelentést kérnék. – Ana és
Taylor összenéz. – Rögtön megyek, csak szeretnék pár szót váltani Miss Steele-
lel, közlöm Taylorral.
Bólint.
A hálószobámba vezetem Anát, és becsukom magam mögött az ajtót. – Ne

flörtölj a személyzettel, Anastasia.
– Nem flörtöltem. Csak barátságos voltam – nagy különbség!
– Ne legyél barátságos a személyzettel, és ne flörtölj velük! Nem szeretem!
Sóhajt. – Sajnálom. – Hátraveti a haját, és a körmét nézi. Megfogom az állát,

és felemelem a fejét, hogy a szemébe nézhessek. – Tudod, milyen féltékeny
vagyok.

– Nincs okod rá, hogy féltékeny légy, Christian. Tiéd vagyok, testestül-
lelkestül. – Úgy néz rám, mintha elment volna az eszem. Hirtelen bután érzem
magam.

Igaza van.
Túlreagálom.
Megcsókolom. – Nem tart sokáig. Érezd magad otthon. – Taylort az
irodámban találom; felpattan, amikor belépek.
– Mr. Grey, az imént…
Feltartom a kezem. – Ne. Nekem kellene elnézést kérnem.
Taylor meglepődik.
– Mik a hírek?
– Gail ma este tér vissza.
– Helyes.
– Értesítettem az escalai menedzsmentet, hogy Miss Williamsnek kulcsa van.
Gondoltam, jobb, ha tudják.
– És mit mondtak rá?
– Semmit. Fel akarták hívni a rendőrséget, de megállítottam őket.
– Remek.
– A zárakat lecseréltettük, és egy mérnök is jön majd, hogy megnézze a
vészlépcső ajtaját. Még ha volt is kulcsa, lenn nem juthatott volna be.
– És nem találtak semmit?
– Semmit, uram, még azt sem tudnám megmondani, hogy hol rejtőzködött.
De az biztos, hogy már nincs itt.
– Beszélt Welchcsel?

– Tájékoztattam.
– Köszönöm. Ana itt marad éjszakára. Biztonságosabb.
– Egyetértek, uram.
– És mondja le az Audi megrendelését. Saabot választottam Anának.
Hamarosan megérkezik, megkértem őket, hogy sürgessék meg a dolgot.
– Igenis, uram.
Visszatérek a hálószobámba, ahol Ana már a gardróbom előtt áll, kissé
meglepetten. Bedugom a fejem. A ruhái átkerültek.
– Ó, ezek szerint átpakoltak. – Azt hittem, majd Gail pakol át, de mindegy.
– Mi a baj? – kérdi Ana.
Gyorsan elmesélem, mit mondott Taylor a lakásról és Leiláról. – Bárcsak
tudnám, hol volt. Elbújt, és nem tudjuk megtalálni, pedig segítségre lenne
szüksége.
Ana átölel, hogy megnyugtasson. Megcsókolom a feje búbját.
– Mit fogsz tenni, ha megtalálod? – kérdezi.
– Dr. Flynnhez küldöm.
– Mi van a férjével?
– Ő mosta kezeit. – A seggfej. – A családja Connecticutban él. Azt hiszem,
teljesen magára van utalva odakinn.
– Szomorú.
Ana együttérzése végtelen. Erősebben szorítom. – Nem baj, hogy minden
holmid ide került? Szeretném megosztani veled a szobámat.
– Oké.
– Azt akarom, hogy velem aludj. Nincsenek rémálmaim, amikor velem vagy.
– Máskor rémálmaid vannak?
– Igen.
Ő is megszorít, és csak állunk a gardróbszobában, összeölelkezve.
– Csak elő akartam készíteni a ruháimat a holnapi munkához.
– Munka!
– Igen, munka.

– De Leila… odakint van. Nem akarom, hogy munkába menj.
Hát nem érted, Ana?
– Ez nevetséges, Christian, dolgozni kell mennem.
– Nem, nem kell.
– Van egy új állásom, amit szeretek. Persze hogy munkába kell mennem.
Hova gondolsz?
– Nem, nem kell.
Majd én vigyázok rád.
– Csak nem képzeled, hogy itt fogok malmozni, amíg te odakint Supermant
játszol?
– Őszintén szólva… de, igen.
Ana behunyja a szemét, és a homlokát masszírozza, mintha erőért
fohászkodna. Tényleg nem érti. – Christian, muszáj munkába mennem.
– Nem, nem kell.
– De igen – A hangja határozott, ellentmondást nem tűrő.
– Nem biztonságos.
És mi van, ha valami történik veled?
– Christian… meg kell dolgoznom a pénzemért, és amúgy is, minden rendben
lesz.
– Honnan veszed, hogy minden rendben lesz?
Bassza meg.
Ezért jobb, ha az embernek alárendeltjei vannak, nem lenne ez a vita, ha
aláírta volna a szerződést…
– Az isten szerelmére, Christian, Leila az ágyad végében állt, és nem bántott,
és igen, muszáj munkába mennem. Nem akarok tartozni neked. A diákhitelemet
is törlesztenem kell.
Csípőre teszi a kezét.
– Nem akarom, hogy munkába menj.
– Nem rajtad múlik, Christian. Nem te döntöd el.
Bassza meg.

Ő döntött.
És persze igaza van.
A hajamba túrok, hogy lecsillapítsam magam, és eszembe jut valami. – Majd
Sawyer elkísér.
– Christian, arra semmi szükség. Paranoiás vagy.
– Paranoiás? – csattanok fel. – Vagy elkísér, vagy tényleg paranoiás leszek, és
itt tartalak.
– Mégis hogyan?
– Ó, megtalálom a módját, Anastasia, ne feszítsd a húrt! – Mindjárt
felrobbanok.
– Rendben! – tartja fel a kezét. – Elkísérhet Sawyer, ha ettől jobban érzed
magad.
Nem tudom, mit akarok inkább: elfenekelni, megcsókolni, vagy itt helyben
megdugni. Előrelépek, Ana hátra, és néz.
Nyugalom, Grey. Megijeszted szegény lányt…
Megrázom a fejemet, hogy kitisztuljon, és felajánlom Anának, hogy
körbevezetem a lakásban. Ha itt marad, nem árt, ha ismeri a járást.
Értetlenül néz, mintha megleptem volna ezzel, de beleegyezik. Megszorítom
a kezét.
– Nem akartalak megijeszteni.
– Nem ijesztettél meg. Csak majdnem elszaladtam.
– Elszaladtál?
Már megint túlfeszítetted a húrt, Grey.
– Vicceltem! – kiált.
Nem vicces, Ana.
Sóhajtok, és körbevezetem. Megmutatom neki a hálószobám melletti
vendégszobát, aztán az emeleten a másik kettőt; a konditermet, a szolgálati
lakrészt.
– Biztos, hogy nem akarsz odamenni? – kérdi Ana hamiskásan, amikor
elhaladunk a játszószoba előtt.

– Nincs nálam a kulcsa. – Még mindig zaklatott vagyok a vitától. Utálok
vitatkozni vele. És, mint mindig, övé az utolsó szó.

De mi van, ha valami történik vele?
Az az én hibám lesz…
Csak abban bízhatok, hogy Sawyer meg tudja majd védeni.
Odalenn megmutatom neki a tévészobát.
– Szóval van Xboxod? – Nevet. Imádom hallani, ahogy nevet. Rögvest
jobban érzem magam.
– Igen, de béna vagyok. Elliot mindig megver. Vicces volt, amikor azt hitted,
hogy ezt a szobát értem játszószobán.
– Örülök, hogy szórakoztatónak talál, Mr. Grey – mondja.
– De még mennyire, hogy az, Miss Steele! Kivéve, amikor épp bosszantó,
természetesen.
– Akkor szoktam bosszantó lenni, amikor hajthatatlan vagy.
– Én? Hajthatatlan?
– Igen, Grey. A hajthatatlan lehetne a középső neved.
– Nincs középső nevem.
– Pedig a hajthatatlan illene rád.
– Azt hiszem, ez nézőpont kérdése, Miss Steele.
– Érdekelne dr. Flynn szakértői véleménye.
Istenem, de szeretek vele így évődni!
– Azt hittem, a Trevelyan a középső neved.
– Nem. Az a vezetéknevem része. Trevelyan-Grey.
– De nem használod.
– Túl hosszú. Gyere.
Taylor irodájába vezetem. Taylor feláll, amikor belépünk.
– Helló, Taylor. Csak körbevezetem Anastasiát.
Biccent mindkettőnknek. Ana meglepetten néz körbe. Gondolom, a szoba
mérete és a sok térfigyelő kamerához tartozó monitor lepte meg.
Továbbmegyünk. – És itt már természetesen voltál – nyitok be a könyvtárba,

ahol Ana azonnal a biliárdasztalra veti a tekintetét.
– Játszunk? – hív ki.
Miss Steele játszani kíván! – Rendben. Játszottál már?
– Néhányszor – fordítja el a fejét.
Hazudik.
– Rosszul hazudsz, Anastasia. Vagy nem is játszottál még, vagy…
– Megijedtél egy kis kihívástól? – szakít félbe.
– Megijedni egy ilyen kislánytól? – horkantok.
– A tét, Mr. Grey?
– Ennyire biztos magában, Miss Steele? – Ez egy új Ana… Akit még nem

láttam.
Akkor játsszunk, Ana.
– Mit szeretne feltenni?
– Ha nyerek, visszaviszel a játszószobába.
Basszus. Komolyan gondolja.
– És ha én nyerek?
– Akkor te döntesz.
Vállat vont, de ártatlan ábrázatában huncutul csillog a szeme.
– Rendben, áll az alku. – Nem lesz ez nehéz. – Pool biliárdot, angol snookert

vagy karambol biliárdot akarsz játszani?
– Poolt. A többit nem ismerem.
Előveszem a golyókat az egyik könyvespolc alatti fiókból, és felteszem őket a

zöld posztóra. Választok egy dákót Anának, ami megfelel a magasságához. –
Szeretnél kezdeni? – kérdem, s odaadom neki a krétát.

Veszíteni fogsz, Ana…
Hm… már sejtem is, mi lehetne a nyeremény!
Elképzelem, hogy összekötött kézzel térdel előttem, és a farkamat kényezteti.
Igen, nem is rossz ötlet…
– Rendben – leheli, és megkrétázza a dákó hegyét. Csücsörít, rám néz hosszú
pillái alól, és lefújja a fölösleges kék port.

A farkamon érzem.
Basszus.
Felteszi a fehér golyót, erősen megküldi, az pedig belecsattan a felrakott
golyók háromszögébe. A sárga, csíkos kilences azonnal a jobb felső lyukba
érkezik.
Ó, Anastasia Steele, te mindig tartogatsz meglepetéseket.
– A csíkossal leszek – jelenti be, és még merészel ravaszul mosolyogni is
hozzá!
– Csak rajta. – Ez jó móka lesz.
Körbeoson az asztal körül, mint egy vadászó nőstény oroszlán, keresve a
következő áldozatát. Tetszik ez az új Ana. Ragadozó. Versengő. Magabiztos.
Szexi. Ráhajol az asztalra, kinyújtja a karját, az inge felcsúszik, és egy kis bőr
villan ki az inge széle és a nadrágja korca között. A barna csíkos golyót rögtön
beteszi. Újra körbejárja az asztalt, fölényes félmosolyt villantva rám, majd
megint ráhajol a posztóra, és a lila csíkost küldi be.
Hm. Talán újra kéne ezt gondolnom…
Jól játszik.
Gyorsan belöki a kéket is, de a zöldet végül elhibázza.
– Tudod, Anastasia, egész nap el tudnám nézni, ahogy hajlongasz és
nyújtózkodsz a biliárdasztal fölött – somolygok.
Elpirul.
Igen!
Ezt az Anát ismerem.
Lehúzom a pulóveremet, és végignézem, mi maradt az asztalon.
Showtime, Grey.
Annyi telit küldök be, amennyit csak lehet, utol kell érnem Anát. Három be is
megy, és pozícióba kerül a narancs is. Jó nagyot lökök a fehérbe, s a narancs a
bal alsó lyukba gurul, de sajnos követi a fehér is.
Basszus.
– Nagyon gyermeteg hiba, Mr. Grey

– Á, Miss Steele, hisz csak egyszerű halandó vagyok. Úgy vélem, ön jön –
intek az asztal felé.

– Ugye nem hagyod, hogy nyerjek? – biccenti félre a fejét.
– Ó, nem. Amit jutalomnak kitaláltam… nyerni akarok, Anastasia. Bár az is
igaz, hogy mindig nyerni akarok.
Szopás, előttem térdelve, vagy…
Vagy megtilthatom neki, hogy munkába menjen… hm. Egy tét, ami a
munkájába kerül? Nem hiszem, hogy ezzel nagyon népszerű lennék nála.
Összehúzza a szemét, és sokért nem adnám, ha most tudnám, mit gondol. Az
asztal végénél lehajol, hogy jobban rálásson a golyókra. Inge szétnyílik, és egy
pillanatra bekukkanthatok a mellei közé.
Feláll, ajkán kis mosoly. Mellém lép, újra előrehajol, fenekét előbb jobbra,
majd balra ringatja előttem, felkínálva mindenét. Hátrapillant rám.
– Tudom, miben mesterkedsz – suttogom.
És a farkamnak tetszik, Ana.
Nagyon is.
Kissé terpeszbe kell állnom, hogy ne feszítsen annyira a duzzadó ágyékom.
Ana felegyenesedik, fejét félrebiccentve csúsztatja végig a kezét a dákón. –
Aha, persze. Eldöntöm, mit fogok következőnek lökni.
Bassza meg. A csábító szirén…
Előrehajol, megpöccinti a fehér golyót, mellyel helyzetbe hozza a
narancssárga csíkosat, és rendkívül előnyös helyre a többi golyót. Megint
megpillanthatom szépséges mellét. Levegő után kapok.
Ana eltéveszti a lökést.
Helyes.
Körbejárom az asztalt, mögé állok, ahogy ott fekszik az asztalon, és a
fenekére teszem a kezemet. – Azért riszálja, hogy incselkedjen velem, Miss
Steele? – Jó nagyot csapok rá, meg is érdemli.
Meghökken.
– Igen – suttogja.

Ó, Ana. – Vigyázz, mit kívánsz, bébi.
A vörös golyóra irányítom a fehéret, és be is lököm a bal felső lyukba. Aztán
a sárgát veszem célba a jobb felsőnél, de túl gyengét lökök; megáll a lyuk előtt.
Francba. Hiba.
Ana rám vigyorog. – Vörös Szoba, jövünk! – rikkantja.
Szeretem a kis perverzióidat.
Még a végén kiderül, hogy tényleg.
Zavarba ejtő. Intek neki, hogy folytassa, de nem akarom a játszószobába
vinni. Legutóbb, amikor ott voltunk, elhagyott.
Belöki a zöld csíkosat. Aztán diadalmas mosollyal a narancssárga csíkosat is.
– Melyik lyukba? – dörmögöm.
– Bal felső. – Riszálja a fenekét előttem, ahogy célba veszi a feketét, de
elhibázza.
Haha.
Gyorsan elteszem a maradék két telit, és most én jövök a feketével.
Megkrétázom a dákót, és Anára pillantok. – Ha nyerek… Elfenekellek, és
megduglak a biliárdasztalon.
Elnyílik az ajka.
Ez az. Tetszik neki az ötlet. Ezért cukkolt egész nap… Nehogy azt higgye,
hogy nem vagyok már a régi!
No, majd meglátjuk!
– Jobb felső – jelentem ki, és odahajolok a fehérhez, amely finoman
megpöccinti a feketét, és be is megy a jobb felsőbe, mielőtt egy pillanatig a lyuk
szélén táncolt – lélegzet-visszafojtva várom, hogy beessen, és kedélyes
koppanással végül be is megy.
Igen!
Anastasia Steele, az enyém vagy.
Odalépek hozzá. Tátott szájjal áll, kissé csalódottan. – Nem fáj a vereség,
ugye?
– Az attól függ, mekkorákat ütsz – búgja. Elveszem tőle a dákót, leteszem az

asztalra, beakasztom az ujjam az inge gallérjába, és magamhoz húzom.
– Nos, vegyük számba a tetteit, Miss Steele. – Feltartom az ujjaimat,

számolva a mai csintalanságait. – Egy, féltékennyé tesz a saját
alkalmazottaimmal. Kettő, vitatkozik velem a munkáról. Három, előttem ringatta
a becses hátsó felét az elmúlt húsz percben…

Előredőlök, az orrunk összeér. – Vedd le a farmerodat és ezt az elragadó
felsőt… Most azonnal. – Szájon csókolom, majd a könyvtár ajtajához lépek, és
bezárom.

Amikor megfordulok, látom, hogy Ana szinte odafagyott a padlóhoz. – A
ruhák, Anastasia. Mintha még mindig rajtad lennének. Vetkőzz le, vagy ha nem,
én vetkőztetlek le.

– Vetkőztess le – leheli olyan finoman, mint a nyári szellő.
– Ó, Miss Steele! Piszkos egy munka, de azt hiszem, megbirkózóm vele.
– Mr. Grey, hiszen ön minden munkával megbirkózik – harap az ajkába.
Micsoda merészség!
– No de Miss Steele, ugyan mire gondol? – Az egyik asztalon kiszúrok egy
vonalzót.
Tökéletes.
Egész nap csak szórakozott velem… Lássuk, hogy birkózik meg ezzel.
Fogom a vonalzót, hogy jól lássa, majd farzsebembe dugom, és odalépek
Anához.
Le kéne venni a cipőjét…
Letérdelek, hogy kioldjam tornacipőjének fűzőjét, majd lehúzom róla, ahogy
a zoknit is. Kigombolom a farmerjét, lehúzom a sliccet, majd lassan-lassan
lehúzom a nadrágot is. Tekintete nem hagyja el az enyémet, míg kilép a
nadrágból. A fehér tanga van rajta még mindig.
Ez a tanga…
Odavagyok érte.
Ahogy a farkam is.
Megmarkolom a combját, és orrommal megsimítom a bugyija elejét. –

Kemény akarok lenni veled, Ana. Szólj, ha túl sok – suttogom, és csókot
nyomok a csiklójára.

Felmordul.
– Jelszó? – kérdi.
– Nem, nincs jelszó. Csak szólj, hogy hagyjam abba, és abbahagyom.
Megértetted? – Megint megcsókolom azt a kis izgató csomócskát. Felkelek,
mielőtt még elragadtatnám magam. – Válaszolj.
– Igen, igen, értettem.
– Egész nap kacérkodtál velem, Anastasia. Azt mondtad, aggaszt, hogy nem
vagyok már a régi. Nem tudom, hogy értetted, vagy mennyire gondoltad
komolyan, de most majd meglátjuk. Nem akarok még visszamenni a
játszószobába, úgyhogy kipróbálhatjuk most, de meg kell ígérned, hogy szólsz,
ha nem tetszik.
– Szólni fogok. Nincs jelszó – ismétli meg, azt hiszem, azért, hogy
megnyugtasson.
– Szeretők vagyunk, Anastasia. A szeretőknek nem kell jelszó, ugyebár. – Én
meg erről nem tudok semmit, ugyebár…
– Nem, gondolom, nem kell – feleli. – Hidd el.
Tudnom kell, hogy hajlandó lesz kommunikálni velem, ha túl messzire
mennék. Az arckifejezése őszinte, és vággyal teli. Kigombolom az ingét, és
hagyom, hogy lehulljon a padlóra. Melle kibukkan, és roppant izgató a látvány.
Nagyon is. Elképesztően néz ki. Felveszem mögüle az asztalra fektetett dákót.
– Jól játszik, Miss Steele. Meg kell mondanom, meglepett. Miért nem löki be
a feketét?
Ana csücsörít, majd olyan arccal, mintha szívességet tenne, a fehér golyóért
nyúl, áthajol az asztalon, és felteszi a helyére. Ahogy ezt csinálja, én mögé
lépek, és jobb combjára teszem a kezem.
Megfeszül, ahogy megsimogatom a fenekét, majd visszatérek a combjára, és
finoman izgatom.
– El fogom hibázni, ha ezt csinálod – nyafog, de a hangja igencsak csábos.

– Nem érdekel, ha elhibázod. Csak látni akartalak így. Félig levetkőzve,
elnyúlva a biliárdasztalon. Van fogalmad róla, hogy nézel most ki?

Elpirul, és játszik a fehér golyóval, ahogy egy vonalba igazítja a feketével.
Cirógatom a fenekét. Olyan jó látni… Mivel végre tangát visel.

– Bal felső – jelenti be, és lök. Ebben a pillanatban jó nagyot sózok a
fenekére, mire felsikkant. A fehér eltalálja a feketét, de az mégsem megy be,
lepattan az asztal széléről.

Megint megsimogatom. – Ó, azt hiszem, újra kell próbálnod. Jobban kellene
figyelned, Anastasia.

Úgy táncikál előttem, mintha csak többért könyörögne.
Túlságosan is élvezi ezt… Előremegyek, visszagurítom neki a fehéret, és
felteszem a fekete golyót.
Elkapja, és felteszi.
– Nem, nem… Várj.
Ne siessen annyira, Miss Steele.
Visszalépek mögé, de ezúttal a bal combját, bal fenekét simogatom.
Imádom a fenekét.
– Célozz – súgom.
Felmordul, előrehajol.
Ne add fel, Ana.
Nagyot sóhajt, majd arrébb áll kicsit, én követem. Előredől, lök, én abban a
pillanatban megint a fenekére csapok. Erősen. A fekete nem megy be.
– Jaj, ne! – morog.
– Még egyszer. És ha most is elhibázod, igazán megkapod a magadét. – Újra
felteszem a feketét, és visszafordulok, hogy ismét mögötte legyek, és
simogassam. – Menni fog – búgom.
Ana egyenesen a tenyerembe nyomja a fenekét, mire játékosan megpaskolom.
– Kívánós, Miss Steele?
Csak nyög válaszul.
– No, dobjuk le ezt – húzom le róla a tangát, és ledobom a farmerja mellé.

Letérdelek mögé, és feneke mindkét félgömbjét megcsókolom. – Lőj, bébi.
Ideges már, ügyetlenül babrál a fehérrel, de felteszi, beigazítja, ám

türelmetlenségében megint elhibázza. Lehunyja a szemét, ahogy várja az ütést,
de nem érkezik; inkább ráhajolok, és rápréselem a filcre. Elveszem a dákót a
kezéből, és az asztal szélére gurítom.

Most jön az igazi móka.
– Mellé – súgom a fülébe. – Tedd a kezed az asztalra.
Az erekcióm a sliccemmel viaskodik.
– Jól van. Most elverlek, és talán legközelebb nem rontod el. – Mellé állok,
hogy jobban hozzáférjek. Ana morog, és behunyja a szemét, a légzése egyre
hangosabb. Egyik kezemmel megsimítom a fenekét, a másikkal lenyomva
tartom az asztalon, ujjaim a hajtincseibe gabalyodnak.
– Tedd szét a lábad – utasítom, és előveszem a vonalzót. Ana nem
engedelmeskedik azonnal, így hát a fenekére csapok. Kielégítő csattanással éri a
bőrét. Levegőért kap, de nem szól semmit, így hát még egyszer rácsapok.
– A lábad! – parancsolom. Engedelmeskedik, de ismét rácsapok. Elfintorodik
fájdalmában, de nem kéri, hogy hagyjam abba.
Ó, bébi.
Újra és újra rácsapok, mire csak nyög. Bőre egyre rózsásabb az ütések
nyomán; a farmerom pedig végtelenül kényelmetlenné válik. Újra és újra
lesújtok. Elvesztem. Elvesztem benne. Ő vett birtokba engem. Értem teszi. És én
imádom. Imádom őt.
– Állj – szól.
Azonnal eldobom a vonalzót és elengedem.
– Elég volt?
– Igen.
– Elég volt? – ismétlem meg nyers hangon.
– Jó – könyörög.
Ő is akarja.
A feneke piros. Nagyot sóhajt.

Kinyitom a sliccemet, csak hogy ne szorítson annyira a nadrág, és két ujjamat
belecsúsztatom Ana kínálkozó ölébe. Körözök, és örömmel nyugtázom, hogy
készen vár már.

Gyorsan felhúzok egy gumit, Ana mögé állok, és lassan belésiklok. Ó, igen…
Kétségkívül ez a legkedvesebb helyem a világon.

Kihúzom magam, majd keményen rontok be újra, mire felkiált.
– Megint?
– Igen… jól vagyok. Engedd el magad… és vigyél magaddal.
Ó, Ana… Ezer örömmel.
Ismét beléhatolok, majd lassú, de kínzó ritmusban hajszolni kezdem; újra és
újra és újra. Ő nyög, és fel-felkiált, ahogy magamévá teszem minden
porcikáját… Az enyém.
Egyre szorosabbá válik az ölelése, már közel járhat. Gyorsítok, és figyelem a
kiáltásait, míg el nem élvez, és magával nem ránt. A lelkemet beleöntöm a
kiáltásba, mellyel a nevén szólítom.
Zihálva ráomlok. Hálával és alázattal telik meg a lelkem. Szeretem őt.
Akarom őt. Mindig.
Magamhoz húzom, és a padlóra rogyunk, ahol a mellemre ölelem. Sosem
akarom elereszteni…
– Köszönöm, bébi – suttogom, és puha csókokkal borítom be az arcát.
Kinyitja a szemét, és álmos, kielégült mosolyt villant rám. Még erősebben
szorítom, és megsimítom az arcát. – Az arcod piros a filctől.
Mint az a csinos farod, bébi.
A mosolya egyre szélesebb. – Milyen volt? – kérdezem.
– Fogcsikorgatóan fantasztikus – mondja. – Szeretem durván, és szeretem
gyengéden is. Csak veled legyen…
Behunyom a szememet, és ámulok, hogy milyen gyönyörű nőt tarthatok a
karomban.
– Sosem hagysz cserben, Ana. Gyönyörű vagy, okos, kihívó, szórakoztató,
szexi, és mindennap hálát adok a Mindenhatónak, hogy te jöttél interjút csinálni,

és nem Katherine Kavanagh. – Megcsókolom a haját, mire ásít. Elmosolyodom.
– Teljesen kifárasztalak – folytatom. – Gyere. Fürdés és alvás!

Felkelek, és felsegítem. – Bevigyelek?
Megrázza a fejét.
– Sajnálom, de fel kellene öltöznöd… Ki tudja, kivel találkozunk a folyosón.

A FÜRDŐSZOBÁBAN MEGNYITOM A CSAPOT, és jó sok fürdőolajat öntök a gőzölgő
vízbe.

Kihámozom Anát a ruháiból, és fogom a kezét, miközben belép a kádba.
Hamar beülök én is a kád másik végébe, és várjuk, hogy megteljen illatos vízzel
és habbal.

A tusfürdőt nyomok a tenyerembe, és masszírozni kezdem Ana bal lábát;
ujjaim mélyen belenyomódnak puha talpába.

– Ó, ez nagyon finom! – Lehunyja a szemét, és hátrahajtja a fejét.
– Remek. – Örülök, hogy örömöt szerezhetek neki. Ana feltornyozta a haját a
feje búbjára, de néhány tincse elszabadult. Arca rózsás, sőt kissé piros is, ahogy
megkapta a nap a fedélzeten.
Elragadó.
Furcsa napok voltak ezek: Leila viselkedése, Elena ügyeskedései, és Ana
mindezeken keresztül makacsul, bátran viselkedett. Zavarba ejtő. Ő mindig
zavarba hoz. De mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy csodás érzés volt
osztozni az örömében. Jó dolog boldognak látni. Ettől én is boldog leszek.
– Kérdezhetek valamit? – morogja, fél szemét kinyitva.
– Persze. Bármit. Tudod jól.
Felül, és kihúzza magát.
Ajjaj. Ez nem kezdődik jól.
– Holnap, munkába menet, lehetne, hogy Sawyer elvigyen a kapuig, és
felvegyen a nap végén? – hadarja.
Abbahagyom a masszírozást. – Azt hittem, megegyeztünk.

– Kérlek.
– És ebédidőben? – kérdem. Aggódom a biztonsága miatt.
– Készítek valamit, és elviszem magammal, és akkor nem kell kimennem.
Kérlek!
A talpába csókolok.
– Nehezemre esik nemet mondani neked. – Biztonságban akarom tudni, míg
Leila odakinn van, és veszélyt jelent. – Nem mész ki?
– Nem.
– Rendben.
Mosolyog. Hálás, gondolom.
– Köszönöm! – lelkendezik, és ahogy feltérdel, összevissza locsolja a vizet. A
karomba kapaszkodva megcsókol.
– Igazán nagyon szívesen, Miss Steele. Hogy van a hátsó fele?
– Fáj. De nem vészes. Jó rá a víz.
– Örülök, hogy megállítottál.
– A fenekem is.
Vigyorgok.
– Menjünk, aludjunk.

FOGAT MOSOK, és bemegyek a hálószobába, ahol Ana már az ágyban vár.
– Ms. Acton nem szerzett be hálóruhát? – kérdem. Pedig biztos voltam benne,

hogy jött néhány selyem és szatén hálóing.
– Nem tudom. A pólóidat szeretem hordani – mormogja elnehezülő pillákkal.
Tényleg fáradt. Odalépek, és homlokon csókolom.
Dolgoznom kell még, de Anával akarok maradni… Egész nap mellette

voltam, és ha most egyedül lennék, túl magányosnak érezném magam.
Nem akarom, hogy ennek a napnak vége legyen…
– Dolgoznom kell, de nem akarlak egyedül hagyni. Használhatom a

laptopodat, hogy bejelentkezzek az irodába? Zavarna, ha innen dolgoznék?

– Nem az én laptopom – motyogja, és lehunyja a szemét.
– De igen – suttogom, és leülök mellé, felnyitva a MacBook Proját. A
Safarira kattintok, bejelentkezem az e-mail-fiókomba, és munkához látok.
Miután minden fontos üzenetre válaszoltam, Taylornak írok, hogy szeretném,
ha Sawyer elkísérné holnap Anát munkába. Az egyetlen fontos részlet csak az,
hogy hol állomásozzon Sawyer, míg Ana dolgozik.
De ezt majd reggel kitaláljuk.
Ránézek a naptáramra. Fél kilenckor tárgyalásom van Rosszal és Vanessával,
hogy megbeszéljük az ásványok beszerzését a konfliktuszónákból.
Fáradt vagyok.
Ana már rég alszik. Lefekszem mellé, és nézem, mint emelkedik a melle
minden lélegzetvétellel. Olyan rövid idő alatt nagyon fontos lett számomra!
– Ana, szeretlek – suttogom. – Köszönöm neked a mai napot. Kérlek, maradj
velem. – Behunyom a szememet.

2011. JÚNIUS 13., HÉTFŐ


A Seattle-i hírek ébreszt a beszámolóval az Angels legújabb meccséről a
Mariners ellen. Elfordítom a fejemet, és látom, hogy Ana engem néz.

– Jó reggelt! – köszönt mosolyogva. Megcirógatja a borostámat, és
megcsókol.

– Jó reggelt, bébi. – Csodálkozom, hogy ilyen sokáig aludtam. – Általában
fenn vagyok, mielőtt az ébresztő szólna.

– Nagyon koránra állítottad be… – nyafog.
– Pontosan, Miss Steele. Fel kell kelnem – megpuszilom, és kikelek az
ágyból.
A gardróbban felhúzok egy melegítőt, és felkapom az iPodomat. Mielőtt
elmennék, még ránézek Anára, de visszaaludt.
Helyes. Sűrű hétvégéje volt… Mint nekem is.
Igen… Micsoda hétvége!
Ellenállok a kísértésnek, hogy búcsúpuszit adjak neki, inkább hagyom aludni.
Kinézek az ablakon; az ég sötét, de talán nem fog esni. Inkább elmegyek most
futni, mint később edzőterembe.
– Mr. Grey? – lép elém Ryan az előtérben.
– Jó reggelt, Ryan.
– Uram? Elmegy? – Talán azt hiszi, hogy velem kell jönnie.
– Minden rendben lesz, Ryan, Köszönöm.
– Mr. Taylor…
– Akármit mondott is, minden rendben! – Belépek a liftbe, és magára hagyom
Ryant a kétségeivel. Biztosan azt gondolja, hogy most hibázott. De Leila sosem
volt korán kelő, ahogy Ana sem. Minden rendben lesz, ismétlem magamnak.

Odakinn már buzog az élet, de nem érdekel. A „Bitter Sweet Symphony” szól
a fülemben, és futva elindulok a Negyedik sugárúton.

Elmémet elöntik az elmúlt pár nap kaotikus képei: Ana a bálon, Ana a hajón,
Ana a hotelben…

Ana. Ana. Ana.
Az életem úgy a feje tetejére állt, hogy már magamra sem ismerek.
Elena szavai jutnak eszembe: Szóval teljesen hátat fordítottál annak, aki
vagy?
Valóban így lenne?
„I can’t change” – „Nem tudok megváltozni” – cseng a dal refrénje.
Az igazság az, hogy szeretek Ana mellett lenni. Szeretem, hogy a lakásomban
van. Szeretném, ha maradna is.
Örökké. Jókedvet, pihentető alvást, életet, szeretetet hozott a fekete-fehér
életembe. Nem is jöttem rá, mennyire magányos vagyok, míg nem találkoztam
vele.
De nem marad, nem akar beköltözni… Ugye? Míg Leila szabadon
garázdálkodik, nyilván a józan esze azt sugallja, hogy biztonságosabb mellettem
lennie, de amint Leilát megtalálják, Ana el akar majd menni. Nem
kényszeríthetem, hogy maradjon, még ha az énem egy része szeretné is. De a
valóság az, hogy ha rájön az igazságra, az én valóságomra, mindarra, amit
rejtegetek… Akkor úgyis elmegy, és sosem akar majd látni többé.
Hiszen senki nem tud szeretni egy ilyen szörnyeteget.
És ha ő elmegy…
A pokolba.
Hajszolom magam, a futásba ölöm a zavart, a fájdalmat, míg már csak a
zihálást és a betonon trappoló Nike cipőm dobbanását érzem.

MRS. JONES A KONYHÁBAN TESZ-VESZ már, amikor visszatérek a futásból.
– Jó reggelt, Gail.

– Mr. Grey! Jó reggelt!
– Taylor tájékoztatta Leiláról?
– Igen, uram. Remélem, megtalálják. Szegény lánynak segítségre van
szüksége. – A hangja aggódón cseng.
– Ez így van.
– Úgy hallom, Miss Steele még mindig itt van – mosolyog a szokásos fura
módján, mint mindig, amikor Anáról van szó.
– Igen, azt hiszem, maradni fog, míg Leila veszélyt jelenthet rá. És
csomagoljon neki ebédet mára, legyen szíves.
– Rendben. Mit kér reggelire?
– Rántottát és pirítóst.
– Azonnal, uram.

MIUTÁN LEZUHANYOZTAM és felöltöztem, úgy döntök, itt az ideje felébreszteni
Anát, aki még mindig édesen alszik. Megcsókolom a homlokát.

– Hékás, hétalvó, kelj fel! – Kinyitja a szemét, behunyja, aztán nagyot
sóhajtva megint kinyitja.

– Mi az? – kérdem.
– Bárcsak visszajönnél az ágyba…
Ne csábíts, bébi.
– Ön kielégíthetetlen, Miss Steele. De bármennyire csábító is az ötlet,
hamarosan mennem kell, fél kilenckor tárgyalásom van.
Ana meglepetten néz az órára, majd félrelök, kipattan az ágyból, és a
fürdőszobába szalad. Somolyogva ingatom a fejemet hirtelen energikusságán,
majd az éjjeliszekrény fiókjából néhány óvszert dugok a zsebembe, s visszatérek
a konyhába reggelizni.
Sosem tudhatod, Grey.
Már megtanultam, hogy Anastasia Steele mellett nem árt felkészültnek lenni.
Mrs. Jones éppen kávét főz.

– A rántottája azonnal kész, Mr. Grey.
– Kitűnő. Ana is mindjárt itt lesz.
– Neki is rántottát készítsek?
– Azt hiszem, ő a palacsintát és a szalonnát jobban szereti.
Gail leteszi a kávémat és a reggelimet a konyhapultra tett terítékre.
Ana tíz perccel később bukkan elő. Azokból a ruhákból választott, amelyeket
én vettem neki, egy selyemblúzt és egy szürke szoknyát. Egészen más!
Szofisztikált.
Elegáns.
Gyönyörű. Nem egy nyegle egyetemista, hanem egy magabiztos, dolgozó nő.
Ez tetszik. Átkarolom. – Csodásan festesz – dicsérem meg, és csókot nyomok
a füle mögé. Az egyetlen kifogásom a megjelenésével kapcsolatban az, hogy így
kell egy egész napot eltöltenie a főnökével.
Ne rágódj ezen, Grey… Az ő döntése. Karriert akar.
Elengedem, amikor Gail az ő reggelijét is kitálalja. – Jó reggelt, Miss Steele –
köszönti.
– Ó, köszönöm. Jó reggelt – felel Ana.
– Mr. Grey azt mondta, ma magával szeretné vinni az ebédjét. Mit
készíthetek?
Ana rám villantja a szemét.
Igen, bébi, komolyan beszéltem. Te ma nem mész sehová.
– Egy szendvicset… salátát… Igazából mindegy – feleli, és hálásan
rámosolyog Gailre.
– Csomagolok önnek valamit, kisasszony.
– Kérem, Mrs. Jones, szólítson Anának.
– Ana – javítja ki magát Gail.
– Mennem kell, bébi. Taylor majd visszajön, és Sawyerrel elvisznek téged a
munkába.
– Csak a kapuig.
– Igen. Csak a kapuig. – Ahogy megegyeztünk. – Légy óvatos azért – teszem

hozzá fojtott hangon. Felkelek, elkapom az állát, és gyorsan megcsókolom. –
Később, bébi!

– Legyen jó napod az irodában, drágám – kiált utánam a szappanoperák
elcsépelt sorával, de furcsamód jólesik.

Mindez annyira… Normális.
A liftben Taylor ismerteti a nap óvintézkedéseit. – Uram, az SIP irodaházával
szemben van egy kávézó. Sawyer ott maradhat a nap folyamán.
– Erősítés? Tudja, vécészünet, ilyesmi.
– Odaküldöm Reynoldsot is, vagy Ryant.
– Rendben.

ELFELEJTETTEM, HOGY ANDREA az esküvője miatt szabadságon van ma, de aligha
mennek nászútra, ha holnap már vissza is jön… A nő, aki a helyettesítésére
érkezett, és akinek a nevére még mindig nem emlékszem, a Vogue Facebook-
oldalát nézegeti, amikor megérkezem.

– Munkaidő alatt tilos a közösségi média – morranok rá.
Micsoda amatőr hozzáállás! Ha itt dolgozik, ezt tudnia kéne.
Megdöbben. – Elnézést kérek, Mr. Grey. Nem hallottam, hogy megérkezett.
Hozhatok önnek egy kávét?
– Igen, hozhat. Egy macchiatót.
Becsukom magam mögött az irodám ajtaját, és bekapcsolom a
számítógépemet. A Saab-szalonból érkezett egy e-mail, Ana kocsiját ma
kiszállítják. Írok egy levelet Taylornak, hogy bonyolítsa le az átvételt. Milyen
kellemes meglepetés lesz ez este Anának! Írok neki is.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Főnök
Dátum: 2011. június 13. 08:24
Címzett: Anastasia Steele

Jó reggelt, Miss Steele!



Csak meg akartam köszönni a csodás hétvégét, a sok dráma ellenére.
Remélem, soha, de soha nem lép le.
És emlékeztetem, hogy az SIP körül négy hétig hírzárlat van.
Törölje ezt az e-mailt, amint elolvasta.
Üdvözlettel:



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Ránézek Andrea jegyzeteire. A helyettese Montana Brooks. Éppen kopog, a
kávémat hozza.

– Ros Bailey késni fog, de Vanessa Conway megérkezett.
– Várja meg Rost.
– Igen, Mr. Grey.
– Kéne pár nászajándékötlet.
Ms. Brooks mintha meglepődne. – Hát, az attól függ, hogy mennyire ismeri
az illetőt, mennyit szeretne költeni, vagy…
Nincs szükségem okításra. Fel is emelem a kezemet. – A személyi
asszisztensemnek lesz.
– Regisztrált valahol?
– Tessék?
– Regisztrált valahol mint menyasszony? Tudja, a boltokban néha lehet, és
akkor összeállíthat egy nászajándéklistát, amit aztán a vendégek megvehetnek,
és…
– Fogalmam sincs. Derítse ki.
– Igenis, Mr. Grey.
– Ennyi lesz.
Elmegy. Hál’ istennek. Andrea holnap visszajön.

Welch jelentése Jack Hyde-ról ott van a bejövő levelek közt. Míg Rosra
várok, át is futhatom.

RÖVID ÉRTEKEZLET ROSSZAL és Vanessával. Vanessa és a csapata alapos
könyvvizsgálatnak vetik alá az összes beszállítónkat, és azt javasolják, hogy az
ón- és volfrámérceket ezentúl Bolíviából, a tantált pedig Ausztráliából szerezzük
be. Drágább lesz, viszont betartjuk a tőzsdefelügyelet által diktált szabályokat.
Így helyes, a cég tartson is be minden törvényt. Amikor Ros és Vanessa távozik,
megnézem az e-mail-fiókomat. Ana írt.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Főnökösködő
Dátum: 2011. június 13. 09:03
Címzett: Christian Grey


Arra kér, hogy költözzek össze önnel? És hát hogyne emlékeznék a kurkászási
készségeinek monumentális megnyilvánulását övező négyhetes hírzárlatra! Kiállítsak egy
csekket az Együtt Megoldjuk Alapítványnak, és küldjem el az édesapja címére? Kérem,
ezt az e-mailt ne törölje! Kérem, válaszoljon rá!
Szrtlk XXX



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Arra kértem volna, hogy költözzünk össze?
Basszus.
Grey, ez merész húzás.

Viszont akkor vigyázhatnék rá. Folyamatosan.
Az enyém lenne. Tényleg az enyém.

Mélyen legbelül érzem, hogy csak egy helyes válasz van. Visszhangzik
bennem az igen.

A többi kérdés nem izgat, csak erre felelek.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Én főnökösködő?
Dátum: 2011. június 13. 09:07
Címzett: Anastasia Steele


Igen, légy szíves.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Míg a választ várom, átnézem a Jack Hyde-ról készült jelentés maradékát.
Látszatra minden rendben vele. Sikeres pofa, jól keres. Szerény hátterű, de okos
és ambiciózus, felküzdötte magát. A karrierjében azért van valami szokatlan.
New Yorkban kezdte az ipart mint kiadó, aztán bejárta az egész országot, végül
Seattle-ben kötött ki. New York számít a könyvkiadás fellegvárának, szóval nem
értem.

Hosszú távú kapcsolata nem igazán volt, és egy titkárnőjét sem tartotta három
hónapnál tovább. Vagyis Ana napjai is meg vannak számlálva.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Flynnizmusok
Dátum: 2011. június 13. 09:20
Címzett: Christian Grey


Christian,
Mi lett azzal, hogy sétálunk, mielőtt futnánk?

Beszélhetnénk erről ma este?
Megkértek, hogy csütörtökön menjek el egy konferenciára New Yorkba.
Ez azt jelenti, hogy szerdán ott alszom.
Csak gondoltam, hogy erről tudnod kéne.



A x



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Nem akar velem összeköltözni. Nem ezt a választ akartam hallani.
Mégis, mire számítottál, Grey?
Legalább meg akarja beszélni velem este, szóval van remény. Viszont le akar

lécelni New Yorkba. Elég szívás.
Kíváncsi vagyok, hogy egyedül megy-e a konferenciára.
Vagy Hyde-dal?


Feladó: Christian Grey
Tárgy: MICSODA?
Dátum: 2011. június 13. 09:21
Címzett: Anastasia Steele


Igen. Beszéljünk ma este.
Egyedül mész?



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Jack Hyde elég nagy pöcs lehet, ha nem maradnak nála három hónapnál tovább
az asszisztensek. Tudom magamról, hogy én is nagy seggfej vagyok, viszont

Andrea már majdnem másfél éve húzza nálam.
Nem is tudtam, hogy férjhez megy.
Ja. Ez kiakasztott. Előtte Helena volt a titkárnőm két évig, most már a HR-en

dolgozik, ő veszi fel a mérnököket.
Míg Ana válaszára várok, elolvasom a jelentés utolsó oldalát.
És meg is van. Három eltusolt zaklatási ügy az előző munkahelyein, és két

megrovás az SIP-nél.
Három ügy?
Ez egy elbaszott ürge. Tudtam én. Ez miért nem volt benne a

munkakönyvében?
A bárban teljesen rámászott Anára. Megsértette a személyes terét. Mint az a

fotós.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Ne írj nekem üvöltő nagybetűkkel hétfő reggel!!!
Dátum: 2011. június 13. 09:30
Címzett: Christian Grey


Megbeszélhetjük ezt ma este?
A x



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Kitérő válasz, Miss Steele. Nyilván a főnökkel utazna.
Tudom én.
Szenzációsan nézett ki ma reggel.
Lefogadom, hogy Hyde már le is szervezte az utat.

Feladó: Christian Grey
Tárgy: Még nem láttál igazából üvölteni Dátum: 2011. június 13. 09:35
Címzett: Anastasia Steele


Felelj!
Ha azzal a pondróval mégy, akivel együtt dolgozol, akkor a válaszom nem, csak a
holttestemen át!



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Elküldöm, aztán megcsörgetem Rost.
– Christian – szól azonnal a kagylóba.

– Sok a felesleges kiadás az SIP-nél. Herdálják a pénzt. Muszáj őket
leállítani. Azonnali moratóriumot kérek az olyan pénzkidobásokra, mint az
utazási és a szállodaköltségek. Különösen vonatkozik ez a nem vezető beosztású
alkalmazottakra. Hajtsd végre!

– Tényleg ezt akarod? Nem hinném, hogy sok pénzt takarítanánk meg.
– Csak hívd fel Roachot. Legyen meg. De rögtön.
– Hogy került ez most elő?
– Intézkedj, Ros!
– Felsóhajt. – Ha ragaszkodsz hozzá… Tegyem bele a szerződésbe is?
– Igen.
– Rendben.
– Köszönöm. – Leteszem.
Úgy ni. Ana nem megy New Yorkba, az ügy lezárva. Amúgy is én akarom
elvinni őt oda. Tegnap mondta, hogy még sosem járt ott.
Egy hangjelzés tudatja velem, hogy Ana válaszolt.

Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Nem, TE nem láttál még igazából üvölteni!
Dátum: 2011. június 13. 09:46
Címzett: Christian Grey


Igen, Jackkel megyek.
El akarok menni. Izgalmas lehetőség ez nekem.
És még soha nem voltam New Yorkban.
Ne csinálj mindjárt a gatyádba!



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Éppen válaszolnék, amikor kopogtatnak.
– Mi van? – kaffantom oda.

Montana bedugja a fejét az ajtónyíláson, de nem jön be, csak ácsorog a
küszöbön. Ez iszonyú idegesítő, döntse már el, hogy be vagy ki.

– Mr. Grey, az Andrea-féle megbízás…
Egy pillanatig fogalmam sincs, miről beszél.
– A Crate and Barrel – folytatja bárgyú mosollyal.
– Aha. – Még mindig nem tudom hova tenni a dolgot.
– Listáztam a még kapható áruikat az árakkal együtt.
– Küldje el e-mailben – mondom fogcsikorgatva. – És hozzon még egy kávét!
– Igen, Mr. Grey – válaszolja fülig érő szájjal, mintha a kibaszott időjárásról
beszélgetnénk, azután becsukja az ajtót.
Végre válaszolhatok Miss Steele-nek.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Nem, TE nem láttál még igazából üvölteni!

Dátum: 2011. június 13. 09:50
Címzett: Anastasia Steele


Anastasia,
Én nem a kurva gatyámat féltem.
A válaszom NEM.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Montana letesz egy újabb csésze macchiatót az íróasztalomra.
– Tízkor megbeszélése lesz Barney-val és Freddel a laborban – közli.
– Köszönöm, akkor a kávét magammal viszem. – Tudom, hogy durcásan

feleltem. De mit csináljak, ha egy kék szemű nő kiakasztott. Montana kimegy, én
pedig beleszürcsölök a kávéba.

Bassza meg.
Ez tűzforró.
Kiejtem a kezemből a csészét, kávét, mindent.
A pokolba.
Szerencsére nem ömlik se rám, se a billentyűzetre, csak a rohadt padló lett
tiszta kávé.
– Ms. Brooks! – kiáltom. Istenem, bárcsak itt volna Andrea!
Montana bedugja a fejét. Ott téblábol az ajtóban, ráadásul megint
agyonmázolta a száját rúzzsal.
– Szétlocsoltam a kávét a földön, olyan forró volt. Takarítsa föl, kérem.
– Ó, Mr. Grey, annyira sajnálom!
Beszalad, hogy felmérje a kárt. Otthagyom, majdcsak megoldja. Egy
pillanatig eltöprengek, hátha direkt csinálta.
Grey, paranoiás vagy.
Felmarkolom a telefonomat, és úgy döntök, a lépcsőn megyek.
Barney és Fred a laborasztalnál ül.

– Jó reggelt, uraim!
– Mr. Grey – mondja Fred. – Barney rájött.
– Igen?
– Megvan a fedél.
– Kinyomtattuk a 3D-nyomtatón, és voilà!
A kezembe nyom egy tabletet, és rápattint egy kompakt, zsanérozott műanyag
fedelet. – Ez nagyszerű – mondom elismerően. – Biztos egész hétvégén ezen
dolgozott – meresztem a szemem Barney-ra.
Vállat von. – Nem volt jobb dolgom.
– Gyakrabban is kimozdulhatna, Barney. Viszont ez szép munka. Csak ezt
akarták nekem bemutatni?
– Mobiltelefonra is tehetünk hasonlót, ugyanezt a dizájnt már könnyű lesz
adaptálni.
– Az jó lenne.
– Mindjárt neki is látok.
– Nagyszerű. Van még valami?
– Mostanra ennyi, Mr. Grey.
– A 3D-nyomtatót érdemes lenne bemutatni a polgármesternek, amikor majd
idelátogat.
– Már előkészítettünk egy látványos prezentációt – mondja Fred.
– Műhelytitkokat persze nem fedünk fel – teszi hozzá Barney.
– Remek. Köszönöm a bemutatót. Akkor én most fölmegyek.
Míg a liftre várok, megnézem az e-mailemet. Ana válaszolt.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Ötven Árnyalat
Dátum: 2011. június 13. 09:55
Címzett: Christian Grey


Christian,

Kapaszkodj meg.
NEM fekszem le Jackkel a világ minden kincséért se.
SZERETLEK. És ez történik, amikor az emberek szeretik egymást.
MEGBÍZNAK a másikban.
Nem gondolom, hogy bárkivel LEFEKSZEL, bárkit ELFENEKELSZ, MEGDUGSZ, vagy
MEGKORBÁCSOLSZ. HISZEK és BÍZOM benned.
Kérlek, tedd meg nekem ugyanezt a SZÍVESSÉGET!
Ana



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

A francba! Szóltam már neki, hogy az SIP-s e-maileket figyelik.
A lift majd minden emeleten megáll, és én nagyon, de nagyon igyekszem

magamba fojtani a mérgemet. A liftben utazó alkalmazottak idegesítő
köszöngetése kikészít, amikor be-és kiszállnak.

– Jó reggelt, Mr. Grey!
– Jó reggelt, Mr. Grey!
Nem győzök biccentgetni.
Pedig korántsem vagyok barátságos hangulatban.
Udvarias mosolyom álarca mögött fortyogok. Amint visszaérek az irodámba,
kikeresem a számát, és felhívom.
– Jack Hyde irodája, Ana Steele beszél – jelentkezik.
– Törölnéd az utolsó e-mailt, amit elküldtél? Legyél már kicsit
körültekintőbb, hogy milyen nyelvezetet használsz a munkahelyi
levelezésedben! Mondtam már, hogy figyelik. Most kénytelen leszek kárenyhítő
lépéseket tenni – acsargok, és lecsapom.
Felhívom Barney-t.
– Mr. Grey – üdvözöl.
– Le tudná törölni Miss Anastasia Steele e-mailjét, amit kilenc ötvenötkor

nekem küldött, illetve az összeset, amit én írtam neki?
Csend a vonal túlsó végén.
– Barney?
– Hm… persze, Mr. Grey, csak éppen azon gondolkoztam, hogyan oldjam

meg, de azt hiszem, rájöttem.
– Nagyszerű. Ha sikerült, majd tudassa!
– Igen, uram.
Világít a telefonom. Anastasia az.
– Mi van? – szólok bele, és szerintem érzi a hangomon, hogy nem kicsit

vagyok dühös.
– Elmegyek New Yorkba, akár tetszik neked, akár nem.
– Szó sem lehet róla!
Csönd.
– Ana?
Lecsapta.
Bazmeg. Már megint.
Ki csinál ilyesmit?
Na jó, az előbb én is ezt csináltam, de nem ez a lényeg.
Meg emlékszem, ott volt az az eset is, amikor részegen hívott fel.
A tenyerembe temetem az arcomat.
Ana. Ana. Ana.
Megszólal a hivatali telefonom.
– Grey.
– Mr. Grey, itt Barney. Sokkal könnyebb volt, mint hittem. Az e-mailek már

nincsenek az SIP szerverén.
– Köszönöm, Barney.
– Szívesen, Mr. Grey.
Legalább valami sikerül.
Kopogtatnak.
Mi van már megint?

Montana az, egy palack szőnyegtisztítóval és pár törlőkendővel érkezik.
– Majd később – mordulok rá. Már elegem van belőle. Gyorsan kihátrál az
irodából. Mély lélegzetet veszek. Máris rossz a napom, pedig még ebédidő sincs.
Ana közben küldött egy e-mailt.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Mit tettél?
Dátum: 2011. június 13. 10:43
Címzett: Christian Grey


Kérlek, mondd, hogy nem avatkozol a karrierembe!
Igazán el akarok menni erre a konferenciára.
Kérnem se kellene.
Töröltem a sértő e-mailt.



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Azonnal válaszolok.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Mit tettél?
Dátum: 2011. június 13. 10:46
Címzett: Anastasia Steele


Csak megvédem, ami az enyém.
Az e-mailt, amit olyan viharosan elküldtél, törölték az SIP szerveréről, ahogy az én neked
küldött e-mailjeimet is.
Benned véletlenül pont megbízom. A fickóban nem bízom.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Ana sem késik sokat a válasszal.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Felnőttem
Dátum: 2011. június 13. 10:48
Címzett: Christian Grey


Christian,
Nem kell, hogy a főnököm megvédjen.
Lehet, hogy Jack rám fog hajtani, de nemet fogok neki mondani.
Nem avatkozhatsz bele. Helytelen és zsarnoki húzás lenne, több szempontból is.



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Márpedig én irányító típus vagyok, Ana. Ezenkívül hajthatatlan és eszelős is, azt
hittem, már mondtam.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: A válaszom: NEM!
Dátum: 2011. június 13. 10:50
Címzett: Anastasia Steele


Ana,
Láttam már, milyen „hatékonyan” rázod le magadról a nemkívánatos elemeket. Úgy
emlékszem, hogy pont ennek köszönhetem az első veled töltött éjszakát. Legalább a fotós
érez valamit irántad. A pondró viszont nem. Megrögzött szoknyavadász, és próbálkozni

fog nálad. Kérdezd meg, mi történt az előző titkárnőjével, meg az azt megelőzővel.
Nem akarok ezen huzakodni.
Ha New Yorkba akarsz menni, majd elviszlek én. Mehetünk ezen a hétvégén. Van ott egy
lakásom.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.

Nem válaszol azonnal, ezért telefonhívásokkal foglalom el magam.
Welch semmi újat nem tudott meg Leiláról. Megvitatjuk, hogy a dolgok

jelenlegi állásában bevonjuk-e a rendőrséget. Én a magam részéről nem szívesen
tenném.

– Itt van a közelben, Mr. Grey – mondja Welch.
– Leila okos. Eddig sikerült kisiklania a kezem közül.
– Megfigyelés alatt tartjuk az irodaházat, az SIP-t és a Grey House-t. Ezúttal
nem lóghat meg.
– Remélem is. És köszönöm a jelentését Hyde-ról.
– Szívesen. Jobban is utánanézhetek, ha óhajtja.
– Egyelőre elég lesz. De ha kelleni fog, szólok.
– Rendben, uram.
– Viszlát. – Leteszem.
A telefon máris megszólal. – Az édesanyja van a vonalban – csiripel éneklő
hangon Montana.
Basszus. Már csak ez hiányzott. Még mindig egy kicsit mérges vagyok
anyámra, amiért azt a megjegyzést tette, hogy Ana csak a pénzemre utazik.
– Kapcsolja – morgom.
– Christian, drágám – üdvözöl Grace.
– Szia, anya!
– Drágám, csak bocsánatot akarok kérni azért, amit szombaton mondtam.
Tudod, milyen nagyra tartom Anát… csak ez az egész olyan hirtelen történt.
– Semmi gond. – Pedig gond van éppen elég.