E. L. James - Sötét

– Soha nem féltem a munkától, John.
John felnevet. – Ez igaz! Akkor holnap várlak benneteket.
– Köszönöm!

Csöng a telefonom. Megint Elena küldött SMS-t.

Vacsorázhatnánk együtt?

Most nem, Elena. Nem érek rá. Törlöm az üzenetet. Már elmúlt dél, és Anának
még hírét sem hallottam. Gyorsan pötyögök neki egy e-mailt.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Néma csend
Dátum: 2011. június 15. 12:15
Címzett: Anastasia Steele


Nem reagáltál.
Mondd, hogy minden rendben.
Tudod, hogy mennyire aggódom.
Elküldöm Taylort, hogy nézzen rád.
Csók.



Christian Grey
Túlzottan aggódó Elnök-vezérigazgató
Grey Enterprises Holding, Inc.

A következő programpont: ebéd a polgármesterrel és a delegációjával. Körbe
akarnak nézni az épületben. A PR-osom majd kiugrik a bőréből örömében. Sam
nagyon töri magát, hogy a cégemet tupírozza, bár véleményem szerint inkább
önmagát tupírozza.

Andrea kopog, és benyit. – Sam van itt, Mr. Grey – közli.

– Küldje be. Ja, és frissítené a számokat a telefonomon?
– Persze. – Odaadom neki a készüléket. Félreáll, hogy Sam beléphessen. Sam
beképzelt mosollyal elém áll, és elkezdi sorolni, hol fotózkodjunk a
polgármesterrel az épületben. Alakoskodó egy figura ez a Sam, nemrég vettük
fel, de már bánom.
Kopogtatnak, nyílik az ajtó, és Andrea dugja be a fejét. – Anastasia Steele
keresi a telefonján. De most nem hozhatom be, éppen tölti az új
telefonszámokat, és nem merem megszakítani a folyamatot.
Felpattanok, faképnél hagyom Samet, és követem Andreát az íróasztalához.
Odanyújtja a telefont, ami egy adatkábelen lóg. Olyan rövid, hogy be kell
hajolnom Andrea gépe fölé.
– Minden rendben? – tudakolom.
– Igen, jól vagyok. – Hála az égnek. – Christian, mi baj lenne?
– Általában gyorsan válaszolsz az e-mailjeimre. Azok után, amiket tegnap
elmondtam, kissé aggódtam.
– Mr. Grey – próbálja felhívni magára a figyelmet Andrea, a kagylót a
vállával tartva. – A polgármester és a delegációja a recepciónál vár. Mondhatom
nekik, hogy jöjjenek fel?
– Nem, Andrea, mondja meg nekik, hogy várjanak.
Lesújtottan mereszti a szemét. – Attól tartok, már késő. Elindultak.
– Nem. Azt mondtam, várjanak.
Basszus.
– Christian, hallom, hogy dolgod van. Csak azért telefonáltam, hogy
tudassam, nincs semmi baj. Komolyan. Mindössze nagyon sok a munkám. Jack
kezéből ma szinte csak a korbács hiányzik. Már úgy értem… – elcsuklik a
hangja.
Milyen érdekes szófordulat!
– Csak a korbács, mi? Volt idő, amikor azt mondtam volna rá, hogy
szerencsés flótás. Ne hagyd, hogy nagyon rád szálljon, bébi.
– Christian! – fortyan fel.

Elvigyorodom. Szeretem kihozni a sodrából. – Csak annyit kérek, hogy
vigyázz magadra. Örülök, hogy jól vagy. Mikor menjek érted?

– Majd küldök egy e-mailt.
– A BlackBerrydről – hangsúlyozom.
– Igenis, uram!
– Később beszélünk.
– Szia.
Felpillantva konstatálom, hogy a lift az ügyvezetői szint felé tart. A
polgármester egyre közeledik.
– Tedd már le – mondja, és hallom rajta, hogy mosolyog.
– Bár ne mentél volna dolgozni ma reggel!
– Jó lett volna. De most dolgom van. Tedd le.
– Te tedd le – vigyorgok.
– Az előbb is itt ragadtunk le – évődik, ahogy szokott.
– Beleharaptál az ajkadba.
Ezen jól hallhatóan elképed.
– Azt hiszed, hogy nem ismerlek, Anastasia. De jobban ismerlek, mint
gondolnád.
– Christian, később majd beszélünk. Egyébként most tényleg úgy vagyok
vele, hogy bárcsak én se jöttem volna be reggel.
– Várom az e-mailjét, Miss Stelee.
– Szép napot, Mr. Grey.
Pont akkor teszi le, amikor a liftajtó kinyílik.

HÁROMNEGYED NÉGYKOR már az irodámban ülök. A polgármester látogatása
kiválóan sikerült, a PR-mutatók az egekbe szöktek. Andrea jelez a telefonon.

– Igen?
– Mia Grey van a vonalban, uram.
– Kapcsolja.

– Christian?
– Szia.
– Szombaton szülinapi bulit rendezünk neked, és meg akarom hívni rá
Anastasiát.
– És köszönni nehéz?
Mia felhorkan. – Ne leckéztess, bátyó!
– Szombaton nem érek rá.
– Mondd le a programot. Akkor lesz a buli, és kész.
– Mia!
– Nem érdekelnek a kifogásaid. Mi Ana száma?
Felsóhajtok, és nem szólok semmit.
– Christian! – kiabál.
Jézus. – Megírom SMS-ben.
– És nem bújsz ki alóla. Ne szomorítsd el se apát, se anyát, se engem, se
Elliotot!
Felszusszanok. – Jól van, Mia.
– Pompás! Akkor szombaton! Szia! – Leteszi, én pedig derűs álmélkodással
bámulok a telefonra. A húgom nagy franc. Utálom a születésnapokat. Legalábbis
az én születésnapomat. Kelletlenül megírom Miának Ana számát. Rászabadítom
ezt az istencsapását egy szegény, gyanútlan áldozatra.
Tovább olvasom a jelentést.
Amikor befejezem, megnézem az e-mail-fiókomat. Ana írt.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Aggastyán
Dátum: 2011. június 15. 16:11
Címzett: Christian Grey


Kedves Mr. Grey!
Mégis mikor akarta elmondani?

Milyen ajándékot adjak az én kedvesemnek a születésnapjára?
Jó lesz egy új elem a hallókészülékébe?
Csók: Ana



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

Mia aztán nem vacakol. Nem vesztegette senki idejét. Nyugodtan
megkomponálhatok egy frappáns választ, mulatok is közben.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Őskövület
Dátum: 2011. június 15. 16:20
Címzett: Anastasia Steele


Ne gúnyold ki az idősebbeket.
Örülök, hogy élsz és virulsz.
Annak is, hogy Mia megkeresett téged.
Az elem mindig jól jön.
Nem szeretem megünnepelni a születésnapomat.
Csók.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, aki süket, mint az ágyú
Grey Enterprises Holding, Inc.




Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Hmmm.
Dátum: 2011. június 15. 16:24
Címzett: Christian Grey

Kedves Mr. Grey!
Látom magam előtt, ahogy fanyalgott, miközben az utolsó mondatot írta. Ettől beindulok.
Sok csók: Ana



Anastasia Steele
Jack Hyde szerkesztő asszisztense

SIP

A válaszán hangosan felkacagok, hát mégis, mit tegyek, álljak a fejemre, hogy a
telefonját használja?


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Felháborodás
Dátum: 2011. június 15. 16:29
Címzett: Anastasia Steele


Miss Steele!
MEGTENNÉ, HOGY A BLACKBERRYJÉT HASZNÁLJA?!
Csók.



Christian Grey
Viszkető tenyerű elnök-vezérigazgató
Grey Enterprises Holding, Inc.

Megvárom a válaszát. Nem is okoz csalódást.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Hmmm.
Dátum: 2011. június 15. 16:33
Címzett: Christian Grey

Kedves Mr. Grey!
A viszkető tenyere képtelen sokáig tétlen maradni, igaz?
Kíváncsi vagyok, hogy dr. Flynn-nek mi a véleménye erről.
De most már tudom, mit kap tőlem a születésnapjára – és remélem, hogy fájni fog nekem.
;)
Csók: Ana

Végre a telefonjáról ír! És fájdalomra vágyik. Az agyam máris felpörög…
micsoda lehetőségeket kínál ez!

Elfészkelődöm a székemben, és válaszolok.


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Angina
Dátum: 2011. június 15. 16:38
Címzett: Anastasia Steele


Miss Steele!
Attól tartok, hogy a szívem nem bírna ki még egyszer olyan megterhelést, mint amit egy
ilyen e-mail okoz. És ami azt illeti, a nadrágom sem.
Viselkedjen.
Csók.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.




Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Próbálok
Dátum: 2011. június 15. 16:42
Címzett: Christian Grey

Christian!
Próbálom elvégezni az igencsak fárasztó főnököm által rám bízott munkát.
Kérlek, ne zavarj, és ne legyél te is fárasztó.
Az utolsó leveled lángra gyújtotta a képzeletemet.
Csók.



Ui.: Fel tudsz venni 6:30 körül?




Feladó: Christian Grey
Tárgy: Angina
Dátum: 2011. június 15. 16:47
Címzett: Anastasia Steele


Semmi sem szerezne nagyobb örömet.
Jobban belegondolva, számos dolog nagyobb örömet tudna szerezni, és mindegyiknek a
középpontjában te vagy.
Csók.



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

TAYLOR 6:27-KOR PARKOLJA LE a kocsit Ana munkahelye előtt. Csak néhány
percet kell tehát várakoznunk.

Kíváncsi lennék, vajon fontolgatta-e a választ. Persze először Flynn-nel
tárgyalna, ki tudja, talán a pszichiáterem lebeszéli. Ez kissé lehangol. Vajon meg
lennének számlálva a napjaink? Végül is a legrosszabbat már tudja, és még
mindig velem van. Szóval van remény. Ránézek az órámra – 6:38, és
aggodalmasan fürkészem a bejáratot.

Hol van már?
Egyszer csak kilép, mögötte hosszan lengedezik az ajtószárny. Valamiért nem
jön a kocsihoz.

Mi ütött bele?
Megáll, körülnéz, és lassan leül a földre.
Bazmeg.
Kinyitom az ajtót, és a szemem sarkából látom, hogy Taylor is így tesz.
Odasietünk a járdán kuporgó Anához, úgy tűnik, rosszul van.
– Ana, Ana! Mi baj? – Magamhoz húzom, a tenyerem közé fogom az arcát,
hogy megvizsgáljam. Ana hozzám simul, behunyja a szemét, mintha
megkönnyebbült volna. – Ana! – A karjánál fogva rázogatom. – Mi a baj?
Rosszul érzed magad?
– Jack – suttogja.
– A kurva életbe! – Adrenalin pumpálódik az ereimbe, és elönt a
pulykaméreg. Felpillantok Taylorra. Bólint, és eltűnik az épületben. – Mit csinált
veled az a gennyláda?
Ana kuncog. – Inkább én mit csináltam vele! – Nem tudja abbahagyni a
nevetést. Hisztérikus állapotban van. Megölöm azt a senkiházit.
– Ana! – kiáltom, és megrázom. – Hozzád nyúlt?
– Csak egyszer – súgja, és abbahagyja a nevetést.
Ahogy a karomban tartom, izmaimban ott érzem a tomboló dühöt.
– A rohadt életbe! Hol van az a rohadék? – Az épületben valaki kiabál. Talpra
segítem Anát. – Meg tudsz állni?
Bólint. – Ne menj be. Ne menj, Christian!
– Szállj be a kocsiba!
– Christian, ne! – Megszorítja a karomat.
– Szállj be az istenverte kocsiba, Ana!
Megölöm.
– Ne, kérlek! – könyörög. – Maradj itt. Ne hagyj magamra.
Beletúrok a hajamba, és sikertelenül próbálom megőrizni az önuralmamat. Az
SIP-székházban egyre hangosabban kiabálnak. Aztán hirtelen vége szakad az
ordítozásnak.
Előhúzom a mobilomat.

– Christian, nála vannak az e-mailjeim – szólal meg fojtottan Ana.
– Micsoda?
– A neked írt e-mailjeim. Azt akarta tudni, hogy hol vannak a te leveleid,
amelyeket nekem írtál. Meg akart zsarolni.
Menten szívgörcsöt kapok.
Az a kibaszott seggfej!

– BASSZA MEG – fortyogok, amíg Barney-t hívom.
– Halló!
– Barney. Itt Grey. Lépjen be az SIP főszerverére, és törölje le Anastasia Steele
összes nekem írt e-mailjét. Ezután vizsgálja át Jack Hyde személyes fájljait, és
ellenőrizze, hogy nincs-e másolata belőlük. Ha talál bármit, törölje azokat is…

– Hyde? H.Y.D.E?
– Igen.
– Mindet?
– Mindet. Azonnal. Értesítsen, amint végzett.
– Meglesz.
Leteszem, és tárcsázom Roachot.
– Jerry Roach.
– Roach. Itt Grey.
– Jó estét.
– Azt akarom, hogy Hyde tűnjön el. Most rögtön.
– De – hüledezik Roach.
– Ebben a pillanatban. Hívja a biztonságiakat. Azonnal rámolja ki az asztalát,
vagy holnap reggel első dolgom lesz felszámolni ezt a céget.
– Van indoka? – okvetetlenkedik Roach.
– Már megvan a szükséges indok, hogy kirúgja.
– Elolvasta a bizalmas aktáját?
Erre nem felelek. – Megértette?

– Mr. Grey, teljesen megértem. A személyzetis igazgató folyton megvédi. De
meglesz. Szép estét!

Leteszem, kicsit megnyugszom, majd Anához fordulok. – BlackBerry!
– Kérlek, ne légy rám dühös!
– Rohadtul dühös vagyok most rád! – dörrentek rá. – Szállj be a kocsiba!
– Christian, kérlek…
– Szállj be a kibaszott kocsiba, Anastasia, különben én raklak be.
– Ne csinálj semmi hülyeséget, kérlek.
– HÜLYESÉGET? – Alig látok a méregtől. – Mondtam, hogy használd azt a
nyüves BlackBerryt. Ne dumálj nekem hülyeségről. Szállj be abba a rohadt
kocsiba, Anastasia. MOST!
Megadón felemeli a tenyerét. – Oké. De kérlek, légy óvatos.
Ne ordibálj vele, Grey.
A kocsira mutatok.
– Kérlek, légy óvatos – súgja oda még egyszer. – Nem akarom, hogy bármi
történjen veled. Akkor vége lenne az életemnek.
Na ugye. Törődik velem. Hogy félti a tyúkszaros életemet, az tisztán
kifejeződik aggódó szavaiban és az arckifejezésében.
Nyugodj meg, Grey. Mély lélegzetet veszek.
– Óvatos leszek – biztosítom.
Ana beszáll az Audiba, én pedig sarkon fordulok, és besietek az épületbe.
Fogalmam sincs, merre van az iroda, csak megyek a hang után.
Hyde idegesítő, nyafogó hangja után.
Taylor egy ügyvezetői iroda előtt áll, Ana íróasztala mellett. Az irodában
Hyde telefonál egy biztonsági őr társaságában.
– Leszarom, Jerry – hadarja Hyde a telefonba. – Ez egy nimfomán ribanc.
Eleget hallottam.
Beviharzom az irodába.
– Mi a… – hüledezik Hyde, amikor meglát. Bal szeme alatt csúnya monoklit
látok. Úgy néz ki, Taylor megrendszabályozta a maga keresetlen módján.

Lenyomom a vezetékes telefonon a hívásmegszakító gombot.
– Na nézd már, kit fújt be az a kibaszott szél – vigyorog Hyde. – A kis

nyálgép csodaköcsögöt.
– Pakoljon össze, aztán tűnés! Akkor talán nem emelünk vádat.
– Baszd meg, Grey! Beperlem azt a kis szukát, amiért minden ok nélkül tökön

rúgott. És a pribékedet is beperlem testi sértésért. Vár a dutyi, szivikém – dob
egy csókot Taylornak.

Taylor közönyös marad.
– Nem mondom még egyszer – acsargok a faszszopóra.
– Baszd meg, kinek képzeled magad, hogy itt óberkedj?
– Enyém a cég. Magára nincs szükségem. Menjen, amíg még tud járni –
morgom.
Hyde elsápad.
Úgy ám. Az enyém. Bekaphatod, Hyde.
– Tudtam én! Tudtam, hogy valami simlisség készül. Az a kis kurva nyilván a
spionod!
– Ha még egyszer kiejted a szádon Anastasia nevét, ha még egyszer
rágondolsz, vagy arra gondolsz, hogy rágondolj, kitekerem a nyakad!
Hyde gonoszul rám hunyorít – Te bezzeg biztos élvezed, amikor tökön rúg,
mi?
Orrba vágom, mire hátratántorodik, beveri a fejét a polcba, és összeesik.
– Én szóltam. Keljen fel, pakolja le az íróasztalát, aztán tűnés! Ki van rúgva.
Hyde orrából bugyog a vér.
Taylor letesz egy csomag papír zsebkendőt az asztalára, hogy
megtörülközhessen.
– Látta, mi történt – nyüszít Hyde a biztonsági őrnek.
– Láttam, hogy elesett – mondja a biztonsági őr. A névtáblája szerint M.
Mathurnak hívják. Megjegyezzük.
Hyde feltápászkodik, és sietve zsebkendőket dugdos az orrába, hogy elállítsa
a vérzést.

– Perelni fogok. Az a nő megtámadott – veri tovább a nyálát, de közben kezdi
összepakolni a cuccait egy dobozba.

– Három eltussolt zaklatási ügy New Yorkban és Chicagóban, és két
figyelmeztetés itt. Nem hinném, hogy sokra menne a bíróságon.

Komoran, leplezetlen gyűlölettel mered rám.
– Csomagoljon. Végeztünk – sziszegem.
Megfordulok, és kimegyek a dolgozói irodába, hogy Taylorral ott várjam
meg, amíg Hyde összepakol. Minél távolabb kerülök tőle, annál jobb.
A legszívesebben kinyírnám.
Hosszasan elpepecsel, de legalább csöndben van. Fortyog a dühtől. Szinte
érzem, ahogy forr a vére. Időnként megvető pillantásokat lövell felém, de hiába;
közömbös maradok. Viszonylagos elégedettséggel nézem összevert arcát.
Végül felemeli a dobozt, Mathur pedig kikíséri az épületből.
– Végeztünk, Mr. Grey? – kérdi Taylor.
– Egyelőre igen.
– A földön fetrengett, úgy találtam rá.
– Igazán?
– Úgy tűnik, Miss Steele tudja, hogyan védje meg magát.
– Az a lány csupa meglepetés. Gyerünk!
Követjük Hyde-ot, és beszállunk az Audiba. Mivel Ana már az első ülésen ül,
Taylor ideadja a kocsikulcsot, és hátulra száll be. Ana csöndben feszeng, míg én
bosszúsan besorolok a forgalomba.
Nem tudom, mit mondjak neki.
Az autó telefonja jelez.
– Grey.
– Mr. Grey, itt Barney.
– Barney, ki van hangosítva, és vannak mások is a kocsiban.
– Uram, mindent elrendeztem. De beszélnem kell önnel arról, amit még Mr.
Hyde számítógépén találtam.
– Felhívom, amint megérkeztem. És köszönöm, Barney.

– Nem tesz semmit, Mr. Grey.
Bontja a vonalat. Megállok egy piros lámpánál.
– Szóba állsz velem? – kérdi Ana.
Rápillantok. – Nem – dörmögöm. Még mindig dühös vagyok. Ezerszer
mondtam neki, hogy vigyázzon Hyde-dal. Ahogy azt is, hogy ne a gépén írjon,
hanem a telefonján. Persze igazam lett. Jogosan mérgelődöm.
Grey, nőj már fel, úgy viselkedsz, mint egy gyerek!
Flynn szavain töprengek. Régi meggyőződésem, hogy nem igazán volt
serdülőkora – érzelmi értelemben. Szerintem most lépett bele.
Anára sandítok, hátha eszembe jut valami frappáns, amivel elüthetem a
dolgot, de ő csak bámul kifelé az ablakom. Na, majd otthon.

AZ ESCALA ELŐTT megállunk, és kisegítem Anát az autóból.
Míg a liftre várunk, Ana odasúgja: – Christian, miért vagy dühös rám?

– Te is tudod, miért.
A liftbe lépve beütöm a kódot. – Istenre esküszöm, ha valami történt volna
veled, már nem élne az a mocsok. Ettől függetlenül úgy tönkre fogom tenni,
hogy soha többé nem lesz lehetősége rá, hogy fiatal lányokat használjon ki az a
szánalmas véglény! – Ha bármi történt volna vele…
Tegnap Leila. Ma Hyde. A rohadt életbe.
Ana az ajkát harapdálja.
– Jézusom, Ana! – Megölelem, és a lift falához penderítem. A hajánál fogva
hátrarántom a fejét, és megcsókolom. Minden félelmem és elkeseredésem
feloldódik a csókban. Ana belemarkol a karomba, és hevesen viszonozza a
csókot. Amikor elhúzódom, alig kapunk levegőt. – Ha valami történt volna
veled… – Megborzongok. – A BlackBerryt használod mától. Megértetted?
Ana őszinte arccal bólint. Eleresztem. – Azt mondta, tökön rúgtad.
– Úgy volt.
– Helyes.

– Ray a seregben szolgált. Jól kitanított.
– Nagyon örülök neki. Majd észben tartom. – Kéz a kézben kiszállunk a
liftből. Mrs. Jones a konyhában főz valamit. Jó illata van.
– Fel kell hívnom Barney-t. Nem tart sokáig.
A dolgozószobámba megyek, és felemelem a telefont.
– Mr. Grey.
– Barney, mit talált Hyde gépén?
– Hát, elég nyugtalanító dolgokat, uram… A „Greyék” mappában cikkeket
gyűjtött magáról, meg fényképeket önről és a családjáról.
– Furcsa.
– Ezt gondoltam én is.
– Átküldené?
– Természetesen, uram.
– És tartsa titokban!
– Úgy lesz, Mr. Grey.
– Köszönöm, Barney. Hazamehet.
– Igen, uram.
Barney e-mailje szinte azonnal megérkezik, én pedig megnyitom a „Greyék”
feliratú mappát. Tényleg tele van az internetről levadászott cikkekkel, amelyek
rólam, a cégemről, a Charlie Tangóról és a Gulfstreamről szólnak. Aztán
fényképeket is gyűjtött: Elliot, a szüleim; még rólam is van kép, talán Mia
Facebook-profiljáról töltötte le. Végül két fotó Anáról és rólam – az egyik a
diplomaosztón készült, a másik a fotókiállításon.
Mi a francnak kellett Hyde-nak ez a sok szar? Nem értem. Rámozdult Anára,
az világos, az a vérében van. De a családom és én hogy jövünk a képbe? Mi
vagyunk a mániája? Vagy Anához van ennek is köze? Nagyon fura, és eléggé
nyomasztó. Úgy döntök, hogy reggel felhívom Welchet, és megbeszélem vele.
Majd ő megpiszkálja kicsit, hátha kiderül valami.
Becsukom az e-mailt, és a bejövő postafiókomban találok néhány levelet
Marcótól a felvásárlás végleges feltételeiről. Ma este muszáj lesz elolvasnom, de

szigorúan vacsora után.
– Jó estét, Gail – köszönök oda Mrs. Jonesnak a nappaliba menet.
– Jó estét, Mr. Grey. Tálalhatom a vacsorát tíz perc múlva, uram?
Ana a konyhapultnál ül egy pohár bor társaságában. Ahogy azzal a seggfejjel

elbánt, meg is érdemli. Csatlakozom hozzá. Kiveszem a hűtőből a megbontott
palack Sancerre-t, és öntök belőle magamnak.

– Jól hangzik – felelem Gailnek, és megemelem a poharam Ana felé. – Volt
katonákra, akik alapos kiképzésben részesítik a lányaikat!

– Éljen – mondja, de látom rajta, hogy valamin elkámpicsorodott.
– Baj van?
– Fogalmam sincs, hogy van-e még állásom.
– Még mindig dolgozni szeretnél?
– Hát persze.
– Akkor még mindig van állásod.
Ana a szemét forgatja, én pedig mosolyogva iszom még egy korty bort.
– És, beszéltél Barney-val? – kérdi, miután leülök mellé.
– Beszéltem.
– És?
– És mi?
– Mi volt Jack gépén?
– Semmi fontos.
Mrs. Jones tálalja az ételt. Csirkehúsos pitét készített. Az egyik kedvencemet.
– Köszönöm, Gail.
– Jó étvágyat, Mr. Grey, Ana – mondja udvariasan, és magunkra hagy
bennünket.
– Nem mondod el, ugye? – vallat Ana.
– Mit mondjak el?
Sóhajtva biggyeszti az ajkát, és bekap egy falatot.
Jack számítógépének titkait inkább nem tárom elé, nem akarom, hogy emiatt
aggódjon.

– José hívott – vált témát.
– Igen?
– Pénteken akarja elhozni a fényképeidet.
– Személyesen a művész szállítja ki? Miért nem a galéria? – Furcsállom a
dolgot.
– El akar menni valahova egy italra. Velem.
– Értem.
– Addigra Kate és Elliot is visszajön már. – Leteszem a villámat a tányérra. –
Mit akarsz tudni valójában?
– Semmit. Csupán tájékoztatlak a pénteki terveimről. Nézd, látni szeretném
Josét, ő pedig szeretne nálam aludni. Vagy itt tölti az éjszakát, vagy az én
lakásomban alszik majd, de ebben az esetben nekem is ott kell lennem.
– Nemrég még rád mozdult.
– Christian, az hetekkel ezelőtt történt. Részeg volt, én is sokat ittam, te pedig
megmentetted a helyzetet. Nem fog többé előfordulni. Végül is ő nem Jack, az
ég szerelmére.
– Ethan ott lesz. Majd ő elszórakoztatja.
– Engem akar látni, nem Ethant – mondja Ana.
A homlokomat ráncolom.
– Ő csak egy barát – folytatja.
Hyde zaklatását ma már el kellett szenvednie, mi lesz, ha Rodriguez részegen
megint szerencsét próbál nála? – Nem tetszik ez nekem.
– Találkozni akarok vele – jelenti ki Ana. – Nem voltam túl jó barátja
mostanában.
– Úgy véled? – kérdem.
Ana mély lélegzetet vesz, mintha meg akarná őrizni a nyugalmát. – Ő a
barátom, Christian. A kiállítása óta nem láttam. És az a találkozás is rövidre
sikerült. Tudom, hogy neked nincsenek barátaid, eltekintve attól a szörnyű nőtől,
de én sem panaszkodom, amiért találkoztok.
Elenának mi köze ehhez? Jut eszembe, nem válaszoltam még az üzeneteire.

– Hogy érted? Örülnél, ha nem találkoznék vele többé?
– Pontosan. Jobb lenne, ha többet nem keresnéd.
– Eddig miért nem mondtad?
– Mert ebbe nincs beleszólásom. Szerinted ő az egyetlen barátod –
magyarázza. – Ahogy neked sincs beleszólásod abba, hogy találkozhatom-e
Joséval. Érted már?
Valahol igaza van. És ha itt aludna, akkor nem nyomulhatna Anára. Bizony
nem.
– Akár itt is aludhat, gondolom. Legalább szemmel tarthatom.
– Köszönöm! Tudod, ha én is itt élek majd veled… – Megbicsaklik a hangja.
Igaz. Akkor a barátai is ide járnak majd. Erre még nem is gondoltam.
– Nem mintha nem lenne elég helyed – mutat körbe a lakáson.
– Maga kuncog, Miss Steele?
– A leghatározottabban, Mr. Grey. – Feláll, és leszedi az asztalt.
– Gail majd elintézi – szólok, de elkésem, Ana időközben mindent betett a
mosogatógépbe.
– De én már meg is csináltam.
– Van még egy kis munkám.
– Rendben. Majd elfoglalom magam valamivel.
– Gyere ide!
A lábam közé lép, és átöleli a nyakamat. – Minden rendben? – súgom a
hajába.
– Rendben?
– Úgy értem, azok után, amiken ma este keresztülmentél azzal a rohadékkal.
Azok után, ami tegnap történt? – Hátradőlök, és az arcát tanulmányozom.
– Igen – hangsúlyozza ünnepélyesen.
Most meg akar nyugtatni?
Szorosabban ölelem. Micsoda őrült napokon vagyunk túl! Túl sok minden
történt, túl gyorsan. A régi életem pedig összemosódott az újjal. Ana még mindig
nem válaszolt a házassági ajánlatomra. Most jobb, ha nem is unszolom.

Ana erősen ölel, és reggel óta először nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak
érzem magam. – Ne veszekedjünk. – Megpuszilom a haját. – Mennyei illatod
van, mint mindig, Ana.

– Neked is. – Belecsókol a nyakamba.
Vonakodva eleresztem, és felállok. Muszáj elolvasnom azt a szerződést. –
Csak néhány órát kérek tőled.

FÁRAD A SZEMEM. Megdörzsölöm az arcomat, megnyomogatom az
orrnyergemet, és kinézek az ablakon. Már sötétedik, de mindkét dokumentumot
sikerült átnéznem. A róluk készült jegyzeteimet eljuttattam Marcónak.

Eljött az ideje, hogy megkeressem Anát.
Talán szeretne tévét nézni, vagy valami. Rühellem a tévét, de egy filmet
szívesen megnéznék vele.
Első gondolatom, hogy a könyvtárszobában lesz, de tévedek.
Netán fürdik?
Nem fürdik. És a hálószobában sincs.
Úgy döntök, hogy megnézem a szubok szobáját is, de odafele menet
észreveszem, hogy a játszószoba ajtaja nyitva van. Ana az ágyon ül, és undorral
mustrálgatja a pálcákat.
Muszáj lesz őket kidobnom.
Az ajtófélfának dőlve némán figyelem Anát. Átül az ágyról a díványra,
végigsimítva a puha bőrt. Tekintete a komódra siklik, majd felkel, odamegy, és
kihúzza a felső fiókot.
Ez aztán a váratlan fordulat!
Elővesz egy nagyobbacska análdugót, és érdeklődéssel vizsgálgatja, aztán a
súlyát próbálja megbecsülni. Egy análszűznek az talán túl nagy. Megbabonáz
Ana lenyűgözött ábrázata. A haja kissé nedves. Tréningnadrág és póló van rajta.
Melltartó sehol.
Szép.

Felpillant, és összerezzen, amikor meglát. – Helló – mondja zavartan.
– Hát te mit csinálsz itt?
Elpirul. – Öö… unatkoztam, és kíváncsiskodtam.
– Az nagyon veszélyes kombináció.
Odaballagok hozzá. A fiók fölé hajolva megnézem, mi más van még benne. –
Nos, mire volt annyira kíváncsi, Miss Steele? Talán szolgálhatok némi
felvilágosítással.
– Az ajtó nyitva volt… – hadarja. – Én… – Elakad a szava, és bűntudatos
képet vág.
Ne csigázd tovább, Grey.
– Napközben jártam ebben a szobában, és eltöprengtem, hogy mi legyen
ennek a sok kacatnak a sorsa. Elképzelhető, hogy elfelejtettem bezárni magam
után.
– Vagy úgy.
– Most meg itt talállak, kíváncsiskodva.
– Nem vagy dühös?
– Miért lennék dühös?
– Úgy érzem magam, mint aki birtokháborítást követett el… és te mindig
dühös vagy rám.
Az lennék? – Igen, valóban tilosba tévedtél, de nem vagyok mérges rád.
Remélem, hogy egy nap majd itt fogsz élni velem és… – körbemutatok a szobán
– ezek itt a te játékszereid is lesznek. Ezért voltam ma itt korábban. Hogy
eldöntsem, mi legyen vele. – Az arcát figyelem, és eltöprengek azon, amit az
imént mondott. Többnyire magamra szoktam dühös lenni, nem rá. – És hogy
mindig dühös lennék rád? Reggel nem voltam az.
Ana elmosolyodik. – Játékos kedvedben voltál. Szeretem a játékos Christiant.
– Szóval ez a helyzet? – vonom fel a szemöldökömet. Imádom a bókjait.
– Ez micsoda? – dugja az orrom alá a játékszert, amelyet tanulmányozott.
– A tudásszomja csillapíthatatlan, Miss Steele. Ez egy análdugó.
– Úgy? – Meglepettnek tűnik.

– Neked vettem.
– Nekem?
Bólintok.
– Te új, ööö… játékokat veszel… minden alávetettednek?
– Mondhatjuk. Igen.
– Például análdugót?
Mi az, hogy! – Igen.
Tanakodva nézegeti még egy kicsit, aztán visszateszi a fiókba.
– És ez? – Megrázogat egy gyöngyfüzért.
– Análgyöngy.
Ana lenyűgözve morzsolgatja a gyöngyöket.
– Elsöprő a hatásuk, ha orgazmus közben húzod ki – magyarázom.
– Ezt is nekem szántad? – kérdi halkan, nehogy valaki meghallja.
– Neked.
– Ez tehát az análfiók?
Elfojtok egy kuncogást. – Így is mondhatjuk.
Imádnivalóan elpirul, és becsukja a fiókot.
– Nem tetszik az análfiók? – évődöm.
– Nem ezek a dolgok szerepeltek a karácsonyi kívánságlistám első helyén.
Megint milyen szellemes! A második fiókot is kihúzza. Na, ez mókás lesz. –
Ebben a fiókban vibrátorok széles választékát találod.
Gyorsan visszatolja a fiókot. – És a következőben mi van?
– Az még érdekesebb.
Lassan kihúzza a fiókot. Kivesz egy játékot, és odamutatja nekem.
– Intimcsipeszek. – Ana gyorsan visszateszi, és kivesz valami mást. Eszembe
jut, hogy az ilyesmi nála kemény korlát. – Ezek között van, ami fájdalmat okoz,
de a legtöbb célja a gyönyör fokozása – magyarázom.
– Ez micsoda?
– Bimbócsipesz – ez mindkettőre jó.
– Mindkettőre? Mármint mindkét mellbimbóra?

– Nos, bébi, két csipesz van rajta, tehát igen, mindkét mellbimbóra
rácsíptethető, de én nem erre gondoltam. Ez egyszerre okozhat gyönyört és
fájdalmat. – Kiveszem a kezéből. – Nyújtsd ki a kisujjadat.

Rácsippentem a bimbócsipeszt a kisujjára. Elakad a lélegzete. – Az élmény
nagyon intenzív, de levételkor éri el a legnagyobb hatást mind a fájdalom, mind
pedig a gyönyör tekintetében.

Ana leveszi az ujjáról a csipeszt. – Tetszenek nekem ezek a dolgok – mondja.
A hangja most rekedtes. Elmosolyodom.
– Valóban, Miss Steele? Sejtettem, hogy ezt fogja mondani.
Ana bólint, és visszateszi a csipeszt a fiókba. Előrehajolok, és kiveszek egy
másikat, hogy azt is a figyelmébe ajánljam.
– Ezek szabályozhatók – közlöm.
– Szabályozhatók?
– Hordhatók egészen szorosra vagy lazára állítva. Attól függően, hogy mihez
van kedved.
Ana rám emeli a tekintetét, és megnyalja az ajkát. Előhúz egy újabb
játékszert. – Hát ez?
– Ez egy Wartenberg-féle kerék. – Visszadobom a szabályozható csipeszeket
a fiókba.
– Mire jó?
Elveszem tőle, hogy bemutassam. – Nyújtsd ide a kezedet, tenyérrel felfelé. –
Úgy tesz, én pedig végigszántok a tüskés kerékkel a tenyerén.
– Ah! – csukladozik Ana.
– Most képzeld el ugyanezt a melleden.
Elrántja a kezét, de a felgyorsult légzése elárulja, hogy felizgult.
Ez a kis bemutató beindítja.
– A fájdalom és gyönyör közötti határ igen keskeny, Anastasia.
Visszateszem a tüskés kereket is a fiókba.
Ana megnézi, mi van még benne. – Ruhacsipeszek?
– Azok a csipeszek komoly élvezeti értékkel bírnak.

De nem hinném, hogy neked valók, Ana.
Ana nekifeszül a fióknak, hogy betolja.
– Másra nem vagy kíváncsi? – Ez engem is felizgat, le kéne vinnem Anát a
hálóba.
– Nem – rázza meg a fejét, és kihúzza a negyedik fiókot is. Előveszi belőle az
egyik kedvencemet.
– Szájpecek. Így nem leszel majd olyan hangos – mondom.
– Rugalmas korlát.
– Emlékszem. De ettől még rendesen kapsz levegőt. Rá kell harapni a
golyóra. – Elveszem tőle, és bemutatom, hogyan illeszkedik a szájpecek a
szájba.
– Volt valaha a szádban ilyesmi? – kíváncsiskodik, mint mindig.
– Igen.
– Hogy elnyomja a sikolyaidat?
– Nem, ez nem erről szól.
Ana zavartan oldalra billenti a fejét.
– Ez a hatalomról szól, Anastasia. Mennyire volnál tehetetlen, ha ki lennél
kötözve, és egy hangot sem tudnál kiadni? Mennyire kellene megbíznod
bennem, tudván, hogy ekkora hatalommal rendelkezem feletted? Hogy a tested
mozdulataiból és reakcióiból kéne olvasnom, mert a szavaidat nem hallom? Ez
sokkal inkább függő helyzetbe hoz téged, engem pedig korlátlan hatalommal
ruház fel feletted.
– Úgy hangzik, mintha hiányozna neked ez – mondja alig hallhatóan.
– Van hatalmad felettem. Te is tudod.
– Valóban így lenne? Olyan… tehetetlennek érzem magam melletted.
– Nem így van – csóválom a fejemet.
– De hát miért?
– Mert te vagy az egyetlen ember az életemben, aki valódi sebet tudna rajtam
ejteni.
Megsebeztél, amikor elhagytál.

A füle mögé simítom a haját.
– Ó, Christian… ez mindkettőnkre igaz. Ha többé már nem kellenék neked…
– Megborzong, és az ujjait nézi. – Soha nem akarnék fájdalmat okozni neked.
Szeretlek.
Megsimogatja az arcomat. Az érintése egyszerre felizgat és megvigasztal.
Visszapottyantom a szájpecket a fiókba, és átölelem Anát. – Befejeztük a
bemutatót?
– Miért? Még terveztél valamit? – kérdi sóváran.
Gyengéden megcsókolom, ő pedig hozzám bújik, hogy értsem, mennyire
kíván. – Ana, téged ma majdnem megtámadtak.
– És? – búgja.
– Hogy érted azt, hogy „és”? – Egy pillanatra elönt a nyugtalanság.
– Christian, jól vagyok.
Tényleg, Ana?
Megszorongatom. – Ha arra gondolok, mi történhetett volna… – Orromat a
hajába fúrom, és beleszimatolok.
– Mikor tanulod már meg, hogy erősebb vagyok, mint amilyennek látszom?
– Tudom, hogy erős vagy. – Hiszen el bírsz viselni. Csókot adok neki, és
elengedem.
Ana az ajkát biggyeszti, és meglepetésemre elővesz még egy játékszert a
fiókból. Én meg már azt hittem, végeztünk… – Az egy terpesztőrúd, boka- és
csuklómandzsettákkal – világosítom fel.
– Hogy működik? – néz rám a szempillája sátrán keresztül.
Ó bébi. Ismerem ezt a nézést.
– Akarod, hogy megmutassam? – A szememet behunyva elképzelem Anát
megbilincselve, kiszolgáltatva. Izgató látomás.
Nagyon izgató.
– Igen, szeretnék egy bemutatót. Szeretek kikötözve lenni.
– Ó, Ana – suttogom. Jó lenne. De itt nem megy.
– Mi az?

– Ne itt.
– Mire gondolsz?
– Az ágyamban csináljuk, ne itt. Gyere.
Elveszem tőle a rudat, és kézen fogva kivezetem a szobából.
– Itt miért nem jó?
Megtorpanok a lépcsőn. – Ana, lehet, hogy te készen állsz rá, hogy
visszamenj oda, de én nem. Amikor utoljára ott voltunk, elhagytál. Ezt
magyarázom mindig, mikor fogod már megérteni? Ennek köszönhetően
változott meg teljesen a hozzáállásom. Radikális változáson mentem keresztül a
tekintetben, hogyan látom az életet. Ezt már mondtam neked. Amit viszont még
nem mondtam… – Tétován keresem a szavakat. – Olyan vagyok, mint egy
gyógyulófélben lévő alkoholista, érted? Csak ezt tudom felhozni hasonlatként. A
kényszerítő vágy megszűnt, de nem akarok kísértésbe esni. Nem akarlak bántani.
Arra pedig nem számíthatok, hogy világosan megmondd, mire vagy hajlandó,
és mire nem.
Ana a homlokát ráncolja.
– Nem tudnám elviselni, ha bántanálak, mert szeretlek – teszem hozzá.
Tekintete ellágyul, és mire felocsúdnék, a nyakamba ugrik, ezért elejtem a
terpesztőrudat, nehogy leguruljunk a lépcsőn. Ana a falhoz szegez, és mivel egy
lépcsőfokkal feljjebb áll, a szánk egy szintbe kerül. Két tenyere közé fogja az
arcomat, és megcsókol, nyelvét a számba nyomva. Ujjai a hajamat túrják –
szenvedélyes, buja és fesztelen.
Nyöszörögve eltolom magamtól. – Akarod, hogy megdugjalak a lépcsőn? –
morgom. – Csak mert most azonnal megteszem.
– Igen, akarom – mondja.
Belenézek megrészegedett szemébe. Akarja, és kísértésbe is esem, mert még
sosem dugtam a lépcsőn, de hát kényelmetlen lenne.
– Nem, én az ágyban akarom. – A vállamra veszem, mire felsikkant.
Elégedetten rácsapok a hátsójára. Megint felsikkant, és kacagni kezd. Lehajolok,
felveszem a terpesztőt, majd becipelem Anát a hálóba. Ott leteszem, a

terpesztőrudat pedig az ágyra hajítom.
– Nem hiszem, hogy fájdalmat fogsz nekem okozni – mondja Ana.
– Én sem hiszem, hogy bántanálak. – Jó alaposan megcsókolom, nyelvemet

hosszas felfedezőútra indítom a szájában. – Rettentően akarlak. Biztos vagy
benne, hogy akarod mindazok után, ami ma történt?

– Igen, én is kívánlak. Szeretnélek levetkőztetni.
Basszus. Meg akar érinteni, Grey.
Hagyd neki.
– Rendben. – Tegnap is túléltem.
Az inggombomért nyúl… egy pillanatra elakad a lélegzetem, de aztán sikerül
úrrá lenni a félelmemen.
– Nem érintelek meg, ha nem akarod.
– Ne!– Csináld, nincs semmi gond.
Megemberelem magam, és felkészülök a félelemre és a kiszolgáltatottságra,
amely együtt jár a sötétséggel. Ana kigombolja az első gombot, és óvatosan a
következőre csúsztatja az ujját. Imádom nézni, ahogy koncentrál. Olyan
gyönyörű ilyenkor az arca. – Ott akarlak megcsókolni – szólal meg.
– Megcsókolni? – A mellkasomon?
– Igen.
Felszisszenek, amikor a második gombbal is végez. Ana fölnéz rám, majd
lassan, nagyon lassan előrébb hajol.
Meg fog csókolni.
Lélegzet-visszafojtva figyelem, rettegéssel vegyes hódolattal, ahogy finom
csókot nyom a mellkasomra.
A sötétség nem jelentkezik.
Végig kigombolja az inget. – Egyre könnyebben megy, igaz?
Bólintok. Sokkal könnyebb most. Az ingem a földre pottyan. – Mit tettél
velem, Ana? Bármit is, ne hagyd abba. – Az ölelésembe vonom, a hajába
kapaszkodva hátrahúzom a fejét, hogy megcsókolhassam és megharapdálhassam
a nyakát.

Felnyög, matató ujja megtalálja a sliccemet. Lehámozza rólam a nadrágot.
– Ó, bébi – suttogom, és megcsókolom a füle mögött. A pulzusa felgyorsul a
kéjvágytól. Ujjai elidőznek a hímtagomon. Aztán letérdel.
– Hűha!
Egy szempillantás alatt rácuppan meredező dákómra.
Bakker.
Szop, erősen szop.
Nem tudom levenni a szememet a szájáról.
Ahogy szívogat.
Sokáig, kitartóan.
– Bassza meg! – Behunyom a szememet, és megfeszítem a csípőmet, hogy
mélyebbre és mélyebbre hatolhassak a szájában.
A nyelvével cifrázza, előre-hátra mozgatja a fejét.
És milyen sokszor!
Erősebben szorítom a tarkóját.
– Ana – szólok rá, és megpróbálok elhúzódni.
De ő a csípőmbe kapaszkodva erősen tart.
Nem fog elengedni.
– Kérlek! – esdeklem, de magam se tudom, mit akarok: hogy abbahagyja,
vagy folytassa. – Mindjárt elmegyek.
Nincs kímélet. Rám állt a szája, kész. Esze ágában sincs félbehagyni, amit
elkezdett.
Ó, a picsába.
Beleélvezek a szájába, és bele kell kapaszkodnom, hogy el ne ájuljak.
Amikor kinyitom a szememet, Ana diadalittasan néz rám. Mosolyogva
megnyalja a száját.
– Szóval most így játsszuk ezt a játékot, Miss Steele? – Talpra segítem, és
megcsókolom. Szájában a saját, sós ízemet az ő édes ízével együtt érzem.
Pikáns. Felnyögök. – Érzem az ízemet a szádon. A tiéd jobb. – Lehúzom róla a
pólót, aztán a magasba emelem Anát, és végigfektetem az ágyon. Egy

mozdulattal lerántom róla a tréningnadrágot is. Teljesen meztelen. Én is
levetkőzöm, és közben végig rajta legeltetem a szememet. Odaállok fölé. Az
ágyon végignyújtózva úgy fest, mint egy nimfa, haja gesztenyebarna glória,
szeme hívogató.

A farkam magához tér, és egyre nagyobbra nő, miközben Anát gusztálom.
Bizony. Csodálatos nő.
– Gyönyörű vagy, Anastasia.
– Te is gyönyörű vagy, Christian, ráadásul pokolian finom. – Dévaj mosolya
nagyon szexi.
Csibészesen rávigyorgok.
Na, most bosszút állok Miss Steele-en!
Megragadom a bal bokáját, és rácsattintom a bilincset, miközben végig a
szemébe nézek. – Mindjárt meglátjuk, hogy ön mennyire ízletes, Miss Steele. Ha
az emlékezetem nem csal, ritka és különleges csemege.
A jobb bokáját is megbilincselem. A terpesztőrúddal a kezemben hátralépek,
hogy megcsodáljam, amit alkottam, és elégedetten megállapítom, hogy Ana nem
szabadulhat, de a bilincs se túl szoros. – Ebben a terpesztőrúdban az a jó, hogy
nyúlik. – Lenyomok rajta egy kallantyút, és kihúzom. Ahogy a rúd kinyúlik, Ana
is kénytelen szélesebbre terpeszteni a lábát.
– Jó móka lesz ez, Ana. – Gyorsan megfordítom a rúdnál fogva, hogy a hasán
feküdjön. – Látod, mit művelhetek veled? – Ana felnyög. Visszafordítom a
hátára.
Piheg, annyira kíván.
– A másik két bilincs a csuklódra kerülhet majd, de ez még nem biztos. Attól
függ, hogyan viselkedsz.
– Mikor nem viselkedem jól? – búgja szexre éhesen.
– Tudnék mondani pár engedetlenséget – csiklandozom meg a talpát
elgondolkodón. Ana megvonaglik. – Itt van például a BlackBerry kérdése.
– Mit akarsz tenni velem?
– Soha nem árulom el a terveimet.

Fogalma sincs, mennyire szexi most. Komótosan elhelyezkedem a lába közt.
– Nagyon kitárulkozott, Miss Steele – suttogom, és apró köröket rajzolok az
ujjammal fölfelé a lábán. – Az egész a várakozásról szól, Ana. Mit fogok tenni
veled?
Megvonaglik alattam, de hiába, a bilincs nem ereszti.
Végighúzom az ujjamat a combja belső oldalán. – Ne feledd, hogy ha valami
nem tetszik, állíts le.
Megcsókolom a hasát. Orrommal körülrajzolom a köldökét.
– Christian, kérlek…
– Miss Steele! Már bebizonyította, hogy könyörtelen tud lenni az ellenem
intézett rohamai során. Úgy vélem, most én jövök. – Újabb csókot nyomok a
hasára, aztán tovább csókolgatom lefelé, miközben az ujjam egyre feljebb és
feljebb kúszik rajta.
Lassan belemélyesztem az ujjaimat. Ana megemeli az ágyékát.
Felhördülök. – Mindig elbűvölsz, Ana. Finom nedves vagy. – A fanszőrzete
csiklandozza az ajkamat, de kitartok. Meg is lesz a gyümölcse – ágaskodó
csiklója csakhamar a nyelvem alá siklik.
– Aah – kiált fel Ana, és a láncát tépi a gyönyörtől.
Ó, bébi, az enyém vagy.
A nyelvemmel körözök, az ujjamat pedig lassan forgatva mozgatom ki-be. A
szemem sarkából látom, hogy Ana a lepedőt markolássza.
Szívd tele magad élvezettel, Ana.
– Ó, Christian! – kiáltja.
– Tudom, bébi. – Gyöngéden ráfújok.
– Ááá, kérlek! – könyörög.
– Mondd ki a nevemet!
– Christian! – kiáltja.
– Még egyszer.
– Christian! Christian! Christian Grey! – kiabálja.
Közel van.

– Az enyém vagy – suttogom, és még egy utolsó ostromra indulok a
nyelvemmel.

Felsikolt, elélvez az ujjam körül. Mielőtt felocsúdna, a hasára fordítom, és az
ölembe húzom.

– Most ezt fogjuk kipróbálni, bébi. Ha nem tetszik, vagy ha túl kényelmetlen,
akkor szólj, és abbahagyom.

Kábán, szuszogva rábólint.
– Hajolj előre, bébi! A fejed és a melled legyen az ágyon.
Engedelmeskedik. Hátrahúzom a kezét, és odabilincselem a rúdhoz, a bokája
mellé.
Ó, jaj. A popsija fenn, ő pedig zihál. Vár. Engem vár.
– Ana, fantasztikusan festesz.
Gyorsan kibontok egy kotont, és felgörgetem.
Ujjamat végighúzom Ana gerincén, és megpihentetem a fenekén. – Ha készen
állsz rá, ezt is ki akarom próbálni. – A hüvelykujjammal megcirógatom az
ánuszát. Ana felszisszen, a teste megfeszül. – Nem ma, Ana, de valamikor igen.
Mindenhogy meg akarlak kapni. Birtokba akarom venni minden porcikádat,
mert már az enyém vagy.
Belemártom az ujjamat. Még mindig nedves. Mögé térdelek, és tövig
benyomom neki.
– Au, finomabban! – kiált fel.
Megdermedek. Basszus. Megfogom a csípőjét. – Jól vagy?
– Finomabban csináld, hadd szokjam hozzá.
Finomabban. Tudom finomabban is.
Hátrahúzódom, aztán lassan előrenyomakodva kitöltöm. Ana felnyög,
hátrahúzom magam. Előre. És hátra.
Megint előre.
Megint hátra.
Csak szépen, lassan.
– Igen, így már jó, most már menni fog – nyögi.

Kicsit fokozom a tempót. Ana minden lökésnél kéjesen nyüszít. Tovább
gyorsítok. Ana szeme fennakad, a száját kitátja.

Bazmeg, ez de mennyei!
Behunyom a szememet, szorosabban markolom a csípőjét, és teljesen
belefeledkezem a dugásba.
Ki-be, ki és be.
Míg azt nem érzem, hogy odalent mintha magába akarna szippantani.
Ana egy sikoltással elélvez, és engem is magával visz, miközben a nevét
kiáltom. – Ana drágám!
Mellé rogyok, mert iszonyúan kimerültem. De nem hagyhatom Anát így
kikötve, ezért gyorsan lecsatolom a terpesztőrúdról. Odagömbölyödik mellém.
Masszírozni kezdem a csuklóját és a bokáját. Megrebegteti az ujjait a kezén és a
lábán is, hogy kiálljon belőlük a zsibbadás. Visszafekszem, és magamhoz
ölelem. Összefüggéstelenül motyog valamit. Elaludt.
Homlokon csókolom, betakarom, aztán felülök, hogy kicsit nézegessem. Az
ujjaim közé veszem az egyik hajtincsét.
Morzsolgatom – olyan puha.
A mutatóujjam köré csavarom a tincset.
Látod, hozzád kötöm magam, Ana.
Megcsókolom a haja végét, aztán hátradőlve kinézek a szürkületbe. Tudom,
hogy odalent mindjárt sötét lesz, viszont idefent a nap utolsó sugarai
rózsaszínes-narancsos-opálosra festik még az eget. Itt még mindig világos van.
Ezt tette hát.
Fényt hozott az életembe.
Fényt és szeretetet.
De még mindig nem adott választ.
Mondj igent, Ana.
Légy a feleségem.
Kérlek.
Összerezzen, és kinyitja a szemét. – Egy örökkévalóságig tudnám nézni,

ahogy alszol, Ana. – Újra homlokon csókolom.
Kábán rám mosolyog, és becsukja a szemét.
– Soha nem akarlak elengedni.
– Soha nem akarlak elhagyni – rebegi. – Soha ne engedj el!
– Szükségem van rád – súgom. Ajka gyöngéd mosolyra görbül, és ismét

elszundít.

2011. JÚNIUS 16., CSÜTÖRTÖK


Nagypapa hahotázik. Mia fenékre esett. Egészen kicsi még.

Mia. Anya és apa egy pokrócon ül. Kint vagyunk a gyümölcsösben.
A kedvenc helyem.
Elliot a fák között rohangászik.
Felemelem Miát, aki reszketegen újra elindul.
De most ott vagyok mögötte. Figyelem. Vele megyek.
Vigyázok rá.
Piknikezünk.
Szeretek piknikezni.
Anya almás pitét készít.
Mia a pokróchoz totyog. Mindenki megdicsér.
Köszönöm, Christian.
Nagyon ügyesen vigyázol rá, mondja anya.
Mia még kisbaba. Valakinek figyelni kell rá, mondom anyának.
Nagypapa rám néz.
Csak nem megszólalt?
De igen.
Hát ez nagyszerű! A nagypapa anyára néz.
Könnyes a szeme. A boldogság könnyei.
Elliot elszalad mellettünk egy focilabdával.
Játsszunk!
Csak az almára vigyázzatok!
Felpillantok. Jack Hyde figyel bennünket egy fa mögül.

Felriadok. Kalapál a SZÍVEM. Nem a félelemtől, csak valamin meglepődtem
álmomban.

De mi volt az?
Nem emlékszem. Odakint világos van már, Ana mélyen alszik mellettem.
Ránézek az órára: majdnem fél hét. Felébredtem, mielőtt megszólalt volna az
ébresztő. Ilyesmi rég fordult elő velem, amióta itt van az én bájos, szuszogó
álomfogóm. Bekapcsol a rádió, de kinyomom. Inkább odabújok Anához.
Összerezzen.
– Jó reggelt, bébi – suttogom, és az orromat a fülcimpájához dörgölöm.
Megsimogatom a mellét. A bimbója azonnal megkeményedik a tenyerem alatt.
Ana kinyújtózik. Magamhoz húzom a csípőjét. Erekcióm a fenekébe fúródik.
– Örülsz, hogy látsz – állapítja meg Ana, és tüntetőleg fészkelődik egy sort a
meredező dákón.
– Nagyon örülök, hogy látlak.
Ujjaim megcirógatják odalent, és mindjárt eszembe jut, milyen jó is az,
amikor mellette ébredek. Langymeleg, nedves, készen áll. Az éjjeliszekrényről
lekapok egy óvszert, és ráfordulok Anára. Széttárom a lábát, majd föltérdelek, és
feltépem a csomagot. – Határozott előnyei vannak az önnel való ébredésnek,
Miss Steele. Alig várom a szombatot.
– A szülinapi zsúr miatt? – kérdi izgatottan.
– Nem. Szombattól nem kellenek ezek a kis fiszemfaszok – felelem, és
felhúzom magamra a gumit.
– Találó elnevezés – nevetgél Ana.
– Csak nem kuncog, Miss Steele?
– Dehogy.
Hiába igyekszik, képtelen komoly arcot vágni.
– Ez nem a kacarászás ideje.
Lesújtó nézést tettetek, hogy újból megnevettessem.
– Azt hittem, szereted, amikor kuncogok.
– Most nem. A kuncogásnak megvan az ideje és a helye is. Ez most nem az.

Le kell állítanom téged, és azt hiszem, tudom a módját.
Lassan beléhatolok.
– Ah – nyögdécsel a fülembe.
És szépen, komótosan szerelmeskedünk egyet.
Volt, nincs kacarászás.

FELÖLTÖZVE ÉS EGY CSÉSZE KÁVÉVAL felszerelkezve elindulok fölfelé a lépcsőn.
A játszószoba felé tartok, kezemben egy Mrs. Jonestól újított szemeteszsákkal.
Muszáj végrehajtanom a feladatot, amíg Ana zuhanyzik.

Kinyitom az ajtót, belépek, leteszem a kávémat. Ezt a szobát hónapokig
tartott berendezni. Most pedig hirtelen nem tudom, látom-e még így valaha.

Ne érzelegj, Grey.
Szembenézek a feladattal, vagyis a pálcákkal. Jó sokat összegyűjtöttem, a
világ minden tájáról. A kezembe veszem a kedvencemet. Rózsafa nyél és a
legfinomabb bőr. Londonban vettem. A többi bambusz, műanyag, karbonszál, fa,
illetve velúr. Tétován bepakolom mindet a szemeteszsákba.
Nagy kár értük.
Na tessék, most beismertem.
Ana sosem lesz képes élvezni a verést. Az nem neki való.
Akkor mi való neked, Anastasia?
A könyv.
A pálca semmiképp.
Bezárom az ajtót. Lemegyek a dolgozószobámba. Ott a zsákot bedugom egy
szekrénybe. Ráér kidobni, egyelőre az a fontos, hogy ne legyenek szem előtt. Az
íróasztalomnál felhörpintem a kávém maradékát, tudván, hogy Ana hamarosan
jön reggelizni. Mielőtt csatlakoznék hozzá, felhívom Welchet.
– Mr. Grey?
– Jó reggelt. Jack Hyde-ról kell beszélnünk.

ANA GYÖNYÖRŰ ÉS ELEGÁNS a szürke ruhában. Gyakrabban is járhatna
szoknyában, olyan formás a lába. Megdobban a szívem. Szerelmes vagyok. És
büszke. Meg alázatos is. E legutóbbi számomra új, felemelő érzés. Mondhatni,
ünnepélyes, meg is becsülöm.

– Mit szeretne reggelire, Ana? – érdeklődik Gail.
– Csak egy kis müzlit. Köszönöm, Mrs. Jones.
Kipirult arccal leül mellém a pulthoz.
Vajon mi járhat a fejében? A reggel? A tegnap este? A terpesztőrúd?
– Elbűvölően nézel ki – bókolok.
– Akárcsak te.
Lefegyverző a mosolya. Jól palástolja, micsoda vadmacska az ágyban.
– Több szoknyát kellene vásárolnunk neked. Ami azt illeti… szeretnélek
elvinni vásárolni.
Ana nem valami lelkes az ötlettől. – Kíváncsi vagyok, mi lesz ma a
munkában.
Belátom, ügyesen tereli a témát.
– Valakit szerezniük kell annak a mocsoknak helyére – dörmögöm. Csak
fogalmam sincs, mikor kerítsek rá sort. A könyvvizsgálat idején létszámstop van.
– Remélem, nő lesz az új főnököm.
– Miért?
– Nos, valószínűleg kevésbé fog zavarni téged, ha vele lógok – magyarázza.
Jaj, bébi, te még a nőknek is tetszel.
Mrs. Jones elém tesz egy tányér omlettet. Összerezzenek, mert futólag épp
elképzeltem Anát egy másik nővel. Pazar látomás volt.
– Mi olyan vicces? – tudakolja Ana.
– Te. Edd meg a müzlidet az utolsó morzsáig, ha már ez minden, amit kértél.
Lebiggyesztett szájjal ugyan, de veszi a kanalat, és belapátolja a reggelijét.
– Mehetek ma a Saabbal? – kérdi, amikor az utolsó kanál müzlit is lenyelte.
– Inkább elviszünk Taylorral.
– Christian, a Saab csak dísznek van a garázsban?

– Dehogy.
Nyilván nem csak dísz.
– Akkor hadd menjek azzal. Leila már nem jelent veszélyt.
Miért kell mindenen hajba kapni?
Az ő kocsija, Grey.
– Ha ragaszkodsz hozzá…
Legyintek.
– Mi az, hogy.
– Veled megyek.
– Mi? Egyedül is elboldogulok.
Modort váltok. – Szeretnék veled menni.
– Hát, ha ilyen szépen kéred…
Ana megenyhülve, jóváhagyólag bólint.

SUGÁRZIK A MOSOLYA. Annyira örül, és annyifelé szakad a figyelme, hogy
szerintem meg se hallja, amit mondok. Megmutatom neki, hogy a műszerfal
középső konzolán hol kell ráadni a kocsira a gyújtást.

– Furcsa elrendezés – csodálkozik rá, közben izeg-mozog, és mindenhez
hozzányúl.

– Nagyon izgatott vagy, nemdebár?
– Szívd csak be ezt a jó kis újautó-illatot! Ez még sokkal jobb, mint a
szolgamobil… ööö… az A3-as – javítja ki magát hadarva.
– Szolgamobil, mi?
Próbálom megőrizni a komolyságomat. – Önnek igencsak sajátos a
nyelvezete, Miss Steele.
Hátradőlök. – Nos, induljunk – intek a kijárat felé.
Ana összedörzsöli a tenyerét, beindítja, és sebességbe teszi a kocsit. Ha
tudtam volna, hogy ennyire lázba jön ettől a kocsitól, hamarabb engedtem volna
vezetni.

Imádom, amikor ilyen boldog.
A Saab a sorompóhoz ér. Taylor a Q7-essel mögénk suhan, és elindulunk a
Virginia Street felé.
Ez az első alkalom, hogy Ana vezet, és én vagyok az utas. Magabiztos és
képzett sofőr benyomását kelti, csak én ne volnék olyan kekec. Tudom jól, hogy
az vagyok. Nem is szeretem, ha fuvaroznak. Taylor képezi az egyetlen kivételt.
Leginkább a volán mögött szeretek ülni.
– Szólhat a rádió? – kérdezi Ana egy stoptáblánál.
– Azt akarom, hogy koncentrálj.
– Christian, kérlek, tudok úgy vezetni, hogy szól a zene – fortyan fel.
Az okos enged alapon inkább bekapcsolom a rádiót. – Ezen lejátszhatod az
iPododat és az MP3-adat, sőt a CD-ket is – tudatom.
A The Police örökzöld száma megy, a „King of Pain”. Lehalkítom, mert túl
hangos.
– Az országod himnusza – gúnyolódik Ana vásott vigyorral.
És már megint az én rovásomra.
– Valahol megvan nekem ez az album – teszi hozzá zavartan.
Eszembe jut, hogy az Every Breath You Take című albumot csakugyan
emlegette egy e-mailben; akkor a koslatók himnuszának titulálta a számot.
Mondhatom, vicces. A fejemet csóválom, mert belátom, igaza volt. Miután
elhagyott, valóban meg-megálltam a háza előtt a reggeli kocogás közben.
Ana az alsó ajkát rágcsálja. Vajon bűntudata van? Vagy Flynn körül járnak a
gondolatai? Azon izgul, mit fog hallani?
– Hahó, okostojás. Ébresztő!
Ana csikorogva lefékez egy piros lámpánál. – Nagyon zavart vagy.
Koncentrálj, Ana! A balesetek akkor következnek be, amikor az ember nem
figyel.
– Kérlek, ne avatkozz bele. Egyedül akarom csinálni. Christian, kérlek! Ez
fontos nekem – háborog.
Hogy én? Beleavatkozom? Csakis azért, hogy óvjalak, Ana.

– Ne veszekedjünk, Christian. Csodaszép reggelünk volt. És a tegnap
éjszaka… – fülig pirul – maga volt a mennyország.

A tegnap éjszaka. Behunyt szemmel is látom, ahogy pucsított. Fészkelődöm
az ülésen, mert hirtelen szűk lett a gatyám.

– Igen. Mennyország – szalad ki a számon. – Tényleg úgy gondoltam, ahogy
mondtam.

– Mit?
– Nem akarlak elengedni.
– Nem is akarok elmenni – nyugtat meg.
– Az jó.
Egy időre elcsendesedem. Még mindig veled van, Grey.

ANA BEHAJT AZ SIP parkolójába, és leállítja a motort.
A megpróbáltatásaimnak egyelőre vége.

Amúgy nem is olyan rossz sofőr.
– Elkísérlek a munkahelyhez. Onnét Taylor visz engem tovább – közlöm
kiszállás közben. – Ne feledd, hogy találkozónk van Flynn-nel ma este hétkor.
Kézen fogom Anát, aki a távkapcsolóval lezárja a kocsit, és még egyszer
alaposan szemügyre veszi.
– Nem felejtem el. Már gyűjtöm a kérdéseket.
– Kérdéseket? Velem kapcsolatban? Én bármelyik kérdésedre választ adok.
– Igen, de én az elfogulatlan, drága sarlatán véleményét akarom tudni –
mondja Ana bensőséges mosollyal.
Átfogom a derekát. – Jó ötlet ez?
Belebámulok Ana elkerekedett szemébe, mire ellágyul a tekintete. Felveti,
hogy nem muszáj Flynn-nel találkoznia. Egyik kezét kiszabadítja a markomból,
hogy finoman megsimogassa vele az arcom.
– Mi miatt aggódsz?
– Hogy elmész.

– Christian, hányszor kell még megismételnem – sehova nem megyek. Már
elmondtad a legrosszabbat. Nem hagylak el.

– Akkor miért nem válaszoltál nekem?
– Mire nem válaszoltam?
– Tudod, miről beszélek, Ana.
Elkomoruló arccal felsóhajt.
– Tudni akarom, hogy elég vagyok-e neked, Christian. Ez minden.
– És az én adott szavam nem elég?
Eleresztem a kezét.
Vajon mikor jut el az agyáig, hogy nekem csak ő kell, és senki más?
– Christian, nekem ez túl gyors volt – közli. – A saját beismerésed alapján is
te vagy az elcseszettség ötven árnyalata. Nem tudom megadni neked, amire
szükséged van. Az egyszerűen nem nekem való. Ugyanakkor ettől
alkalmatlannak érzem magam, különösen, amikor Leilával látlak. Ki tudja, hogy
egy napon nem fogsz-e találni olyat, aki úgy szereti csinálni, ahogy te? Aki
jobban megfelel a szükségleteidnek. Vagy hogy nem fogod-e, tudod…
megszeretni?
Zavartan félrenéz.
– Számtalan olyan nőt ismertem, aki hozzám hasonló profilú azon a bizonyos
téren. De egyik sem vonzott úgy, ahogy te. Soha egyikükkel sem volt meg az az
érzelmi kapocs, ami veled megvan. Te vagy az egyetlen, Ana.
– Mert soha nem adtál nekik esélyt. Túl sok időt töltöttél bezárva a kastélyod
mélyén, Christian. Nézd, inkább vitatkozzunk erről később! Mennem kell
dolgozni. Dr. Flynn talán majd rávilágít bizonyos dolgokra.
Igaza van. Ezt a témát nem egy parkolóban kellene megvitatnunk. – Gyere!
Megragadom a kezét, és az irodájába kísérem.

TAYLOR FELVESZ AZ AUDIVAL. A Grey House felé menet végig az iménti
beszélgetés részletein tűnődöm.

Be lennék zárva a kastélyom mélyén?
Meglehet.
Kibámulok az ablakon. Munkába siető ingázókat látok. A maguk apró-cseprő
gondjaiba mélyedve igyekeznek időben beérni. Itt, a kocsim hátsó ülésén úgy
érzem, kivétel vagyok. Mindig úgy éreztem. Gyerekként is elszigeteltem
magam, és igen, most is a kastélyom falai mögött ücsörgök.
Az érzelmektől mindig féltem.
Csak a dühtől nem.
Az volt az egyetlen, hűséges kísérőm.
Vajon erre célzott Ana? Ha így van, akkor nála a kulcs. Mindössze Flynn
véleménye tarthatja vissza attól, hogy kiengedjen a kastélyomból, ahova
bezárkóztam.
Talán igent mond, ha már beszélt vele.
A remény hal meg utoljára.
Egy röpke pillanatra megengedek magamnak némi optimizmust.
Elég ijesztő.
Rosszul is végződhet a dolog. Nem az lenne az első eset.
Megszólal a telefon. Ana az.
– Anastasia. Jól vagy?
– Épp most kaptam meg Jack munkáját… nos, csak ideiglenesen – zúdítja
rám a hírt minden bevezető nélkül.
– Viccelsz!
– Van bármi közöd ehhez? – kérdi vádlón.
– Nem, nem, semmiképp. Úgy értem, minden tisztelettel, Anastasia, de még
csak alig egy hete dolgozol ott, és ezt nem rosszindulatból mondom.
– Tudom – szabadkozik Ana. – Jack tényleg beajánlhatott – teszi hozzá
tanácstalanul.
– Valóban?
Borzasztóan örülök, hogy az a seggfej eltűnt a képből.
– Nos, bébi, ha úgy gondolják, tudod csinálni, akkor biztos vagyok benne,

hogy képes is vagy rá. Gratulálok! Esetleg megünnepelhetnénk, miután
találkoztunk Flynn-nel.

– Hm. Biztos, hogy semmi közöd sincs ehhez?
Hogy hiheti azt, hogy hazudnék neki? Talán a tegnap esti vallomásom
hatására átértékelt?
Inkább azért kaphatta meg az állást, mert külsőst az én utasításomra nem
vehetnek fel.
Francba.
– Kételkedsz bennem? Dühít, hogy így érzel.
– Sajnálom – hadarja.
– Ha valamire szükséged van, szólj. Itt leszek neked. És Anastasia?
– Igen?
– Használd a BlackBerrydet!
– Rendben, Christian.
A hangja gúnyos, de nem teszem szóvá. Inkább megrázom a fejemet, és mély
lélegzetet veszek.
– Komolyan mondom. Ha szükséged van rám, állok rendelkezésedre.
– Oké. Most mennem kell. Még át kell költöznöm az új irodámba.
– Ha szükséged van rám… Bármikor…
– Tudom. Köszönöm, Christian. Szeretlek.
Ez az egy szó…
Régen irtóztam tőle, most viszont minden vágyam, hogy újra meg újra
halljam.
– Én is szeretlek, bébi.
– Majd még beszélünk.
– Akkor később, bébi.
Taylor a Grey House elé kanyarodik.
– José Rodriquez ma leszállít néhány portrét az Escalába – közlöm.
– Majd szólok Gailnek.
– Ott marad éjszakára.

Taylor meglepetten néz rám a tükörben. – Azt is mondja meg Gailnek –
teszem hozzá.

– Igen, uram.

MIKÖZBEN A LIFT FELFELÉ KÚSZIK, futólag elábrándozom a házaséleten. Furcsa
dolog reménykedni. Nem vagyok hozzászokva. Elképzelem, hogy Anával
utazgatok – Európába, Ázsiába. Megmutatnám neki az egész világot. Bárhova
elutazhatnánk, vagy akár mindenhova. Elvihetném Angliába – az tetszene neki.

Azután hazajönnénk az Escalába.
Az Escala… Talán abban a lakásban túl sok az emlék. Inkább vennék egy
olyan házat, amelyik csakis a miénk lenne. Ott megteremtődnének a mi saját,
közös emlékeink.
De az Escalát mégiscsak megtartom. Mindig jól jön egy belvárosi lakás.
Kinyílik a liftajtó.
– Jó reggelt, Mr. Grey – köszön rám az új lány.
– Jó reggelt. – Nem jut eszembe a neve.
– Parancsol kávét?
– Igen, köszönöm. Andrea hol van?
– Bent van valahol.
Az új lány mosolyogva elporzik kávét főzni.

AZ ÍRÓASZTALOMNÁL BÖNGÉSZNI kezdem az ingatlanokat az interneten. Andrea
bekopogtat, majd néhány perc múlva behozza a kávémat. – Jó reggelt, Mr. Grey.

– Andrea, jó reggelt. Szeretném, ha virágot küldene a nevemben Anastasia
Steele-nek.

– Milyen virág legyen?
– Előléptették. Talán rózsa. Rózsaszín és fehér.
– Rendben.
– Beszélnem kell Welchcsel, majd kapcsolja be hozzám a hívást.

– Igen, uram. Ne feledje, hogy Mr. Bastille-jal ma nem itt lesz a találkozója,
hanem az Escalában.

– Jó, hogy mondja. Ki bérelte ki az edzőtermünket?
– Jógázók, uram.
Elhúzom a számat.
Andrea jót mulat magában. – Ros is szeretne néhány szót váltani önnel, uram.
– Köszönöm.

A HÍVÁSOK LEBONYOLÍTÁSA UTÁN folytatom az ingatlanhirdetések böngészését.
Emlékszem, amikor az Escalát vettem, azt teljes egészében egy ügynök intézte.
Nem is terveztem megvásárolni. De hatalmas befektetés volt, szóval nem
kutakodtam tovább.

Hogy magába szippant ez az ingatlanos oldal! Teljesen ráharaptam.
Amióta vitorlázom, a szoros partján terpeszkedő nagy villák után sóvárgok.
Szeretem a tengerre néző házakat. Egy ilyenben nőttem fel – a szüleim még
mindig a Washington-tó mellett laknak.
Családi ház.
Család.
Gyerekek.
Megcsóválom a fejemet. Egy darabig még nem lesz. Ana fiatal, mindössze
huszonegy éves. Még évekig nem fog gyerekvállaláson gondolkodni.
Vajon milyen apa leszek?
Grey, ne ábrándozz!
Szeretnék egy telket, ahol építkezni lehetne. Régóta vágyom egy
passzívházra. Elliot meg tudná nekem építeni. Kigyűjtök néhány elvárásaimnak
megfelelő ingatlant. Az egyik pont a szorosra néz. Régi ház, 1924-ben épült, és
csak pár napja van fent a hirdetés. Elképesztőek a fotók, különösen az, amelyik
napnyugtakor készült róla. Nekem elsősorban a telek fekvése számít. A házat
majd ledózeroltatom, és felhúzunk a helyére egy újat.

Megnézem, mikor megy le ma a nap. Este kilenc óra kilenc perckor.
Talán sikerül összehoznom, hogy napszálltakor nézhessük meg valamikor a
héten.
Andrea kopogtat be.
– Mr. Grey, ez a választék virágokból – azzal letesz elém néhány kinyomtatott
képet.
– Ezt kérem. – Hatalmas kosár fehér és korallszínű tearózsa. Anának tetszeni
fog. – És leszervezné, hogy megnézhessem ezt a házat? Mindjárt átküldöm a
linkjét. Napnyugtakor legyen, minél hamarabb.
– Persze. Milyen szöveget írassunk az üdvözlőkártyára?
– Irányítsa át hozzám a virágárust, amikor leadja a rendelést, majd
személyesen bediktálom.
– Rendben van, Mr. Grey.
Andrea kimegy.
Három perccel később Andrea bekapcsolja a virágkötőt, aki vidáman
csicseregve megkér, hogy diktáljam a szöveget, amit majd a kártyára írnak. –
Gratulálok, Miss Steele. És mindezt egyedül! Nem segített az a maga
bazsalygós, hírhedt megalomániás ügyvezetője. Szeretettel, Christian.
– Rendben, köszönöm, uram.
– Én köszönöm.
Újra megnyitom az ingatlanos oldalt, de tudom, hogy csak el akarom terelni a
gondolataimat Flynn és Ana találkozásáról. Pótcselekvés. Flynn ezt a szót
használná. Csakhogy a boldogságom a tét.
A házak mégsem kötnek le teljesen.
Vajon mit mond majd Flynn?
Még félóráig nézegetem a hirdetéseket, és nem haladok a munkámmal. Végül
nem bírom tovább, és felhívom Flynnt.
– Épp szünetet tartok két páciens között. Sürgős?
– Csak Leiláról szerettem volna érdeklődni.
– Ma is nyugodtan aludt. Délután elbeszélgetek vele. Ahogy veled is, ugye?

– Igen. És Anával.
Egy pillanatra Flynn elhallgat. Ezt a trükkjét jól ismerem. Nem beszél, amíg
meg nem töröm a csendet.
– Christian, mi baj?
– A ma estéről van szó, Anával.
– Hallgatlak.
– Mit fogsz mondani neki?
– Hogy mit? Még azt se tudom, mit fog kérdezni! De bármit is kérdezzen, az
igazat felelem majd.
– Pont emiatt aggódom.
A doktor felsóhajt. – Tudod, Christian, én nem úgy vélekedem rólad, mint te.
– Nem vagyok biztos benne, hogy szükségem van megerősítésre.
– Este találkozunk – mondja kitérően.

KÉSŐBB, MÁR DÉLUTÁN, egy értekezletet követően tovább nézegetném az
ingatlanhirdetéseket, amikor észreveszem, hogy Ana írt. Egész nap nem adott
hírt magáról. Biztos nagyon elfoglalt.


Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: A megalomániás…
Dátum: 2011. június 16. 15:43
Címzett: Christian Grey


…a kedvenc típusom a mániákusok között. Köszönöm a gyönyörű virágokat. Egy
hatalmas fonott kosárban érkeztek, amiről a piknikek és a takarók jutnak eszembe.

X

Na végre, hogy a telefonját használja!

Feladó: Christian Grey
Tárgy: Friss levegő
Dátum: 2011. június 16. 15:55
Címzett: Anastasia Steele


Mániákus, mi? Dr. Flynn-nek lenne ehhez néhány szava.
Szeretnél piknikezni?
Jól el tudnánk foglalni magunkat a természet lágy ölén, Anastasia…
Hogy telik a napod, bébi?



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.




Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Mozgalmas
Dátum: 2011. június 16. 16:00
Címzett: Christian Grey


A nap hamar elrepült. Alig volt időm a munkán kívül másra gondolni. Azt hiszem, menni
fog! Majd mesélek, ha hazaértem.
A szabad tér… érdekesen hangzik.
Szeretlek.
A x



Ui.: Ne aggódj dr. Flynn miatt!

Honnan tudja vajon, hogy tövig rágom a körmöm miatta?


Feladó: Christian Grey
Tárgy: Megpróbálok…
Dátum: 2011. június 16. 16:09

Címzett: Anastasia Steele


… nem aggódni.



Csocsi, bébi. x



Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding, Inc.

Az Escala edzőtermében Bastille megint lehengerel, de azért nekem is sikerül
egyszer-kétszer labdába rúgnom.

– Valami nyomaszt téged, Grey. Még mindig ugyanaz a nő?
Vigyorogva felpattan a földről.
– Baromira semmi közöd hozzá, Bastille.
Körbetáncoljuk egymást, azt lesve, hol találhatunk be.
– Á! Végre egy nő, aki megfingat. Mikor mutatod be?
– Holnapután kiskedden.
– Fönn a bal kéz, Grey. Nem véded magad rendesen.
Megpróbálkozik egy rúgással, de sikerül kikerülnöm.
– Ügyes hárítás, Grey.

ZUHANYOZÁS UTÁN üzenetem érkezik Andreától.

Az ingatlanközvetítő ma ráér.
Este 8:30-kor.
Megfelel?
Olga Kelly a neve.

Tökéletes!
Köszönöm.
Küldje el a címet SMS-ben.

KÍVÁNCSI VAGYOK, MIT SZÓL majd a házhoz Ana. Andrea átküldi a címet és a

kapukódot. A kódot megjegyzem, a címet pedig beírom a Google Mapsbe. Épp
azt próbálom kitalálni, hogy jutok oda Flynntől, amikor megcsörren a telefon.
Az erkélyablakon kibámulva hallgatom végig Ros híreit.

– Fred megkeresett. Összejön a dolog.
– Ros, ez remek hír!
– Adódott pár technikai nehézség, ezért össze akarja ereszteni a csapatát az
enyémmel, hogy együtt megoldják. Holnap reggel lesz az értekezlet. Reggelinél.
Andreának már mondtam.
– Szólj Barney-nak is!
Ellépek az ablaktól, hátat fordítok Seattle-nek és a szorosnak, mert
észreveszem, hogy Ana bejött.
– Úgy lesz. Akkor holnap.
– Viszlát!
Leteszem, és odalejtek a szerelmemhez. Olyan édes, ahogy félszegen ácsorog
a nappali küszöbén.
– Jó estét, Miss Steele! – Megcsókolom, és jól megölelgetem. – Gratulálok a
kinevezéséhez!
– Zuhanyoztál.
– Nemrég edzettünk egyet Claude-dal.
– Vagy úgy!
– Sikerült kétszer is legyőznöm. – Még sokáig a számban fogom érezni a
diadal édes ízét.
– Ez nem történik gyakran?
– Nem. Nagy sikerélmény, amikor igen. Nem vagy éhes?
Aggodalmaskodó ábrázattal megrázza a fejét.
– Mi az? – kérdem.
– Ideges vagyok. Dr. Flynn miatt.
– Én is. Milyen napod volt?
Eleresztem.
– Szuper. Hajtós. Amikor Elizabeth – a személyzetis – közölte, hogy

ideiglenesen kinevez, alig hittem a fülemnek. Aztán együtt ebédeltem a
szerkesztőkkel, és addig fényeztem nekik két kéziratot, amíg sikerült
meggyőznöm őket, hogy adjuk ki.

Izgatottan áradozik tovább. A szeme fénylik, annyira lelkes. Öröm nézni.
– Hú… van még egy dolog, amit el kellene mondanom. Úgy volt, hogy ma
Miával ebédelek.
– Ezt nem is említetted.
– Tudom, elfelejtettem. Az értekezlet miatt nem ment volna, ezért helyettem
Ethan vitte el ebédelni.
A szörfös gyerek meg a húgom… nem tudom, sírjak-e vagy nevessek.
– Értem. Ne rágd a szád szélét!
– Megyek, felfrissítem magam – mondja gyorsan, mielőtt tovább
kérdezősködnék Kavanagh és az én drága húgocskám viszonyáról. Nem vagyok
naprakész a romantikus dolgait illetően. Emlékszem arra a pasasra a bálban, de
tőle nem volt különösebben elragadtatva.

– HAZAFELÉ FUTNI SZOKTAM INNEN – jegyzem meg, amikor leteszem a Saabot. –
Jó kis kocsi.

– Szerintem is. Christian, én…
Görcsbe rándul a gyomrom.
– Mi a baj, Ana?
– Tessék – kínál oda nekem a kézitáskájából egy szalaggal átkötött
csomagocskát.
– Ez a születésnapi ajándékod tőlem. Most akartam odaadni, de csak akkor,
ha megígéred, hogy nem bontod ki szombatig, rendben?
Nyelek egyet, mert nagy kő esett le a szívemről.
– Rendben.
Ana mély lélegzetet vesz. Láthatóan ideges. De vajon miért? Megrázogatom a
dobozt. A hangja alapján kisebbfajta műanyag tárgy lehet benne. Mi a francot