The words you are searching are inside this book. To get more targeted content, please make full-text search by clicking here.
Discover the best professional documents and content resources in AnyFlip Document Base.
Search
Published by Lizabell kincsei, 2019-07-27 09:41:23

J._L._Perry_-_Rohadek

J._L._Perry_-_Rohadek

J. L. Perry
ROHADÉK

„Rohadéknak születtem, és rohadékként halok meg”

Ulpius Baráti Kör
Budapest

A mű eredeti címe:Bastard

Fordította Medgyesi Csilla

Copyright © J.L Perry, 2015
Hungarian translation © Medgyesi Csilla, 2017

(© Művelt Nép Könyvkiadó, 2018)
ISBN 9786155676062

Ezt a könyvet a legjobb barátomnak, a testvéremnek, Kylie-nak
ajánlom.
Köszönöm, hogy örökké mellettem állsz,
mindig itt vagy nekem, amikor szükségem van rád,
és önzetlenül szeretsz.
Jobban szeretlek, mint szavakkal képes lennék kifejezni.
Elveszett lennék nélküled.

Hitt benne, hogy meg tudja tenni, megtette hát.

ELŐSZÓ

A múlt…

CARTER
Anyu kinyúl, és hosszú, kecses ujjaival megfogja apró kezemet.
– Ugorj, kicsim. – Mosolyogva figyeli, ahogy leugrom a busz
alsó lépcsőjéről a járdára. Mindketten felnevetünk. Szeretem az
anyukámat. Vicces.
– Brrr, hideg van ma – mondja.
Felnézek, és látom, hogy didereg. Rámosolygok, miközben
becipzározza a kabátját, hogy ne fázzon. Beletúr a táskájába,
előveszi a kedvenc spidermanes sapkámat és sálamat, felém
nyújtja, hogy lássam.
– Vedd ezeket fel, édesem – mondja mosolyogva, leguggol
elém, a fejemre húzza a sapkát, és a nyakam köré tekeri a sálat.
– Várj, megkeresem a kesztyűdet – teszi hozzá, és ismét
belenyúl a táskájába. – Nem hagyhatom, hogy a kicsi fiam
megbetegedjen. – Ácsorgok és figyelem, ahogy egyesével
bebújtatja apró ujjaimat a kék kesztyűmbe. – Tessék,
kényelmes, ugye?
– Kényelmes, mint a bogárnak a szőnyegben – vágom rá. Ezt
mondja nekem minden este, amikor ágyba dug.
– Úgy is van, kicsim – mondja előre hajolva, lágyan megpuszilja
az orrom hegyét. Felegyenesedik, és a kezem után nyúl. –
Gyere.

Végigsétálunk az utcán, és magamba szívom a látványt. Nem
hiszem, hogy jártunk volna itt korábban. Boltok szegélyezik az
utca egyik oldalát, nagy házak a másikat. – Hol vagyunk, anyu?
– kérdezem körbepillantva. Hangos bőgéssel elszáguld
mellettünk egy motor, és ijedtemben ugrom egyet.
– Ez a szülővárosom. Itt nőttem fel. – Felnézek rá. Nahát! Anyu
máshol is élt a mostani lakásunk előtt?
Lepillant rám, de szomorú a tekintete. – Itt éltél, amikor kicsi
voltál, mint én? – kérdezem.
– Aha. A nagyszüleid még mindig itt élnek.
– Van nagymamám és nagypapám? – Ezt sem tudtam eddig.
Érzem, hogy elkerekedik a szemem, és elmosolyodom. A
gyerekek az iskolában állandóan a nagyszüleikről beszélnek.
Mindig is tűnődtem azon, hogy nekem miért nincsenek.
Soha nem faggattam azonban erről az anyukámat. Egyszer
megkérdeztem tőle, hogy miért nincs apukám, mint a többi
gyereknek, és ettől sírva fakadt. Nem szeretem látni, amikor az
anyukám sír.
– Hozzájuk viszlek, hogy megismerkedjetek. Nem láttak eddig
téged. – Hirtelen annyira izgatott leszek, mint pár hete, amikor
ötéves lettem, és az anyukám vett nekem egy hatalmas
csokitortát. Megengedte, hogy átjöjjön hozzánk a barátom,
Josh. Még ajándékot is hozott. Az anyukámon kívül addig senki
mástól nem kaptam ajándékot. Egyszer találkoztam Josh
nagyszüleivel, amikor náluk játszottunk. Nagyon kedvesek
voltak. Remélem, hogy az én nagyszüleim is azok.
Ugrándozni kezdek, mert annyira boldog vagyok. Anyu megáll
egy nagy, fehér ház előtt. Nagyon-nagyon nagy, mint azok a

házak, amelyeket az ember a filmekben lát. Sokkal nagyobb,
mint az, amelyikben anyuval lakunk.
Anyu keze remegni kezd az enyémben. Felnézek rá. Haragosnak
látszik, mint akkor, amikor otthon összefirkáltam a falat. Fura a
szeme.
– Remeg a kezed, anyu.
– Jól vagyok, kicsim, csak fázom. – Lenéz rám és mosolyog.
Boldognak látszik a szeme, amikor rám néz.
– Kéred a kesztyűmet?
– Nem, kicsim – mondja, és még szélesebben mosolyog.
Lekuporodik, az arcomra teszi a két kezét. – Bármi történik is
odabenn, ne felejtsd el, mennyire szeretlek és milyen
különleges vagy.
– Oké – felelem. Szeretem az anyukámat. Tudom, hogy szeretni
fogom a nagyszüleimet is.
– Jó fiú vagy. – Előrehajol, és megpuszilja az arcomat, aztán
feláll és ismét a kezem után nyúl. – Essünk túl rajta.
Végig remeg a keze, míg végigsétálunk a hosszú behajtón.
Bárcsak felvette volna a kesztyűmet. Utálom, hogy ennyire
fázik.
„Egy… kettő… három… négy… öt.” Számolom magamban a
lépcsőket, ahogy fellépkedünk rajtuk, és megállunk egy nagy
sárga ajtó előtt. Hallom, hogy az anyukám nagyot fúj. Elereszti
a kezemet, ökölbe szorítja a kezét, miközben felemeli a karját,
de félúton megtorpan. Lenéz rám, felkunkorodik a szája széle,
és végre bekopog az ajtón. Alig várom, hogy lássam a
nagyszüleimet. Remélem, hogy van csokoládéjuk. Szeretem a
csokoládét.

Anyu a kezem után nyúl és megszorítja. Kinyílik az ajtó, és
felnézek a férfira, aki a küszöbön áll. Nem tűnik boldognak,
amikor meglátja anyut.
– Elizabeth – jegyzi meg szigorúan.
– Szia, apu – köszön anyu idegesen. A férfi ellazul a hangjára.
Apró mosolyra rándul a szája széle. Érzem, hogy szélesen
vigyorgok. Nahát, biztos ő a nagypapám. Erősnek látszik.
– Mit keresel itt? – kérdezi.
Mintha száz év telne el, mire az anyukám megszólal. – Látni
akartalak benneteket. Én… khm, azt akartam, hogy
megismerkedjetek az unokátokkal, Carterrel. – Megint
megszorítja a kezemet, és lepillant rám.
– Szia, nagypapa – köszönök. Végre látom a saját nagyapámat.
Szeretném őt megölelni.
Ismét dühösnek látszik, ahogy lebámul rám. Aztán felkapja a
fejét, és az anyukámra néz. – Miért hoztad ide ezt a fattyút? –
kérdezi nagyon-nagyon gonoszul. – Tüntesd el a szemem elől.
Soha többé ne hozd ide. – Hátralép, és becsapja az ajtót az
orrunk előtt.
Fura hang szakad ki az anyukámból, és úgy érzem, mindjárt
sírva fakadok. Szomorú vagyok, mert az anyukám szomorú. Csak
akkor adja ki magából ezt a hangot, amikor valami felizgatja.
Nem kedvelem a nagypapámat. Gonosz. – Gyere, kicsim –
szólal meg. Amikor találkozik a tekintetünk, látom, hogy
potyognak a könnyei. Nem szeretem látni, amikor az anyukám
sír.
Szinte szaladnom kell utána, úgy rángatja a kezemet. Végigsiet
a behajtón, vissza az utcára. – Mit jelent az a szó, hogy fattyú?

– kérdezem. Még soha nem hallottam ezt a szót. Nem hangzik
kedves kifejezésnek, annak alapján, ahogyan a nagypapám
kimondta.
Anyu megtorpan a kérdésem hallatán. Letörli a könnyeit a
kézfejével, lekuporodik előttem. – Nem vagy fattyú – feleli
szomorúan. – Ne is figyelj arra, amit mondott. Gyönyörű kisfiú
vagy. – Megpuszilja a homlokomat. – Sajnálom, hogy
idehoztalak.
– Semmi baj, anyu – mondom, és nagyon igyekszem bátornak
lenni. Tudom, hogy nem sikerült, amikor remegni kezd az alsó
ajkam, és elerednek a könnyeim. Nem vagyok bátor.
– Ó, kicsim. – Anyu széttárja a karjait, szorosan magához ölel,
miközben a mellkasába zokogok. – Nem vagy fattyú – suttogja.
Szeretnék hinni neki, tényleg szeretnék, de miért mondta
volna ezt a nagypapa, ha nem lenne igaz? Utálom, hogy fattyú
vagyok. Bár nem tudom, hogy ez mit jelent, azt tudom, hogy ez
a pillanat és az a borzalmas szó még hosszú ideig kísérteni fog.
Talán életem végéig.

Fattyú{1}
1. Pejoratív – Olyan személy, akinek a születésekor a szülei
nem voltak házasok.
2. Szleng
a. Olyan személy, akit gonosznak vagy megvetendőnek
tartanak.
b. Különlegesen szerencsétlen személy.
3. Valami törvénytelen, alsóbbrendű vagy kétséges eredetű.

Vicces, hogy egy futó pillanat mennyire megváltoztathatja az

embert. Mennyire meghatározhatja egyetlen ostoba, őrült, elbaszott
szó. Ezt akkor még nem tudtam, de az után a nap után
megváltoztak a dolgok – én változtam meg. Csak ötéves voltam,
amikor megtanultam, hogy fattyú vagyok, és sajnálatos módon,
ahogy teltek az évek, pontosan azzá is váltam.

ELSŐ RÉSZ

1. fejezet

Jelen…

CARTER
Bepakolom az utolsó dobozokat is az autó csomagtartójába,
megfordulok, és egy utolsó pillantást vetek az egyetlen olyan
helyre, amelyet valaha is otthonomnak neveztem. A helyre,
ahol életem utolsó tizenhét évét töltöttem. Igaz, hogy csak egy
ócska régi lakóépület, de az otthonom. Semmit nem ismertem
ezen kívül. Kibaszottul dühít, hogy távozásra kényszerítenek.
Rettegtem ettől a naptól. Utálom, hogy azzal a faszfejjel kell
majd élnem, aki az anyám férje.
Hála istennek csak hat hónapról van szó. Akkor töltöm majd be
a tizennyolcat; végre törvényesen is felnőtt leszek. Biztosak
lehettek benne, hogy az első dolgom lesz felrobbantani ezt az
átkozott helyet. Anyunak most már ott van az a faszszopó.
Többé már nincs rám szüksége.
Hat hónapja kezdett randevúzni John Sheparddal. Mondhatjuk,
hogy förgeteges románc volt. Azt hiszem, anyu egyedül volt,
mióta megszülettem, így aztán nem igazán hibáztathatom
azért, hogy társra vágyott. Mindig csak mi ketten voltunk.
Eleinte tulajdonképpen tetszett, hogy van mellettem egy afféle
apafigura, de a reményeim gyorsan elpárologtak, mihelyt

megismertem Faszfejet. Így hívom magamban. Tökéletesen illik
rá.
Észrevettem anyun a változást, amikor hazajött a randevúkról.
Boldogabb volt. Könnyedebb. Mintha lebegett volna, vagy mi a
szar. Örültem, hogy ilyennek láttam. Megérdemli a boldogságot.
Pár hónapig találkozgattak, mielőtt először hazahozta őt, hogy
bemutassa nekem. A megismerkedésünkkor kitettem magamért.
Anyu kedvéért csináltam. A pasas nagyon kedves volt, míg anyu
magunkra nem hagyott néhány percre, hogy italt hozzon.
Azonnal gyanakodni kezdtem, látva, hogy milyen undorral
mért végig. Az idő múlásával a pillantások gyűlölködő
megjegyzésekbe torkolltak. Eleinte nem tettem semmit, amivel
kiprovokáltam volna. Gondolom, valami okból kifolyólag
egyszerűen nem kedvelt. Talán azért, mert fattyú vagyok. Ki
tudja? Hozzászoktam az elutasításhoz. Egész életemben részem
volt benne.
Anyu szeretete mindig önzetlen volt. Még akkor is szeretett,
akkor is gondoskodott rólam, amikor rosszalkodtam. Ezért
örökké hálás leszek neki. Sok mindenen ment keresztül velem
az évek folyamán, de soha nem inogtak meg az érzései irántam.
Egyszer sem. De Faszfej számára nem jelentettem semmit,
gondolom. Csak tüske voltam az oldalában. Valami, ami anyu
és közéje állt.
Kiborultam, amikor megkérte anyu kezét, és ő igent mondott,
de nem mutattam ki anyu előtt, hogy mit érzek. Nem akartam
megfosztani az örömtől. Megérdemelte a boldogságot azok
után, hogy mi mindent áldozott fel értem az évek során. Nem
szándékoztam az útjába állni.

Aznap, amikor anyu ujjára húzta a gyűrűt, Faszfej azonnal ki is
mutatta, mit érez valójában irántam. Valami idétlen polgári
ceremóniát tartottak az anyakönyvi hivatalban. Ez volt anyu
első házassága. Sokkal többet érdemelt ennél. Nem is akartam
elmenni, de anyu azt akarta, hogy ott legyek, a kedvéért
összeszorítottam hát a fogamat, és elviseltem.
Utána mi hárman elindultunk egy kellemes étterembe ebédelni,
hogy ünnepeljünk. Pontosabban ők ünnepeltek. Én aztán
biztosan nem. Anyu megkérte Faszfejet, hogy álljon meg egy
helyi pékségnél, hogy vehessen egy finom tortát, amelyet
magunkkal vihetünk. Abban a pillanatban, hogy kiszállt az
autóból, Faszfej gyűlölködő pillantást vetett rám a
visszapillantó tükörben.
– Szeretem anyádat – közölte velem. – De egy percig se hidd,
hogy ez rád is vonatkozik, mert nem így van.
A szememben te csak a csomag kéretlen része vagy. – Utálom
elismerni, de fájtak a sértő szavai. Csak arra voltak jók, hogy
még rosszabbul érezzem magamat.
Miért olyan nehéz engem szeretni?
Mielőtt lenne időm lecsukni a csomagtartót, a nevelőapám
kihajol a vezetőoldali ablakon. – Mozogj, fiam. Nem érek rá
egész nap – jegyzi meg szarkasztikusan. Esküszöm, imád velem
szarakodni. Felkapom a fejemet.
– Nem vagyok a fiad. Jobb lesz, ha ezt nem felejted el,
öregember – vágok vissza, és összehúzom a szememet. – Ha
felemelted volna a seggedet, hogy segíts, ahelyett, hogy itt
ücsörögtél és parancsokat ugattál volna nekem egész délután,
akkor már órákkal ezelőtt végeztünk volna.

Hátrahajtja a fejét, hangosan felnevet a megjegyzésemre. Olyan
kedvesen viselkedik anyu előtt. Minden alkalommal bedől neki.
Valójában azonban egy csaló szemét. Mihelyt anyu hátat fordít,
úgy bánik velem, mint a szarral. Lehet, hogy anyu szereti őt, de
én nem. Kibaszottul utálom őt. Ez lesz életem leghosszabb hat
hónapja.
Lecsapom a csomagtartó tetejét, átmegyek az anyósülés felőli
oldalra. – Töröld meg az átkozott lábadat, mielőtt beszállsz az
autóba – ugatja. Esküszöm, ha lett volna a közelben kutyaszar,
belelépnék, csak, hogy felbosszantsam.
Felsóhajtok, megteszem, amit kér, mielőtt beülök a kocsiba. –
Fasz – motyogom a bajuszom alatt.
– Vigyázz a szádra, fiú. Nem fogom tűrni, hogy így beszélj az én
házamban, különösen nem az anyád előtt. – Soha nem beszélnék
így anyuval. Vele viszont, nos, ez egészen más történet.
Ügyet sem vetek rá, elfordítom a fejemet, kibámulok az
ablakon, vetek egy utolsó pillantást az én otthonomra,
miközben kifarol a parkolóból. Krisztusom, még huszonnégy
óra sem telt el, és már legszívesebben orrba verném.
Egy szót sem szólunk egymáshoz út közben. Hálás vagyok érte.
Görcsben van a gyomrom. Kibaszott pokol lesz együtt lakni
ezzel a seggfejjel. Fogalmam sincs, hogy az anyám mit lát
benne, de meglepő módon boldoggá teszi őt. Ez az egyetlen ok,
amiért elviselem ezt a szarságot. Anyuért teszem, semmi
másért. Mindazok után, amit feláldozott értem, megérdemli a
boldogságot.
Körülbelül egyórás útra van a régi lakásunk a pokol kapujától.
Basszus, szükségem lenne egy cigarettára. Felgyorsul a

szívverésem, mihelyt bekanyarodunk az utcába, amelyik
ezentúl az otthonom lesz. Tökéletes házak szegélyezik,
tökéletes gyeppel és puccos, ápolt kertekkel.
Máris gyűlölöm.
– Ez az új otthonod, az én otthonom. Ezt ne felejtsd el – közli
Faszfej, amikor megáll a behajtón.
– Hip, hip, hurrá! – felelem, és kiszállok az autóból, mielőtt
megszólalhatna. Hátramegyek a csomagtartóhoz, hogy
kipakoljam a dobozokat. A lusta fasz természetesen egyenesen
elindul befelé. Ezek szerint egyedült csinálok megint mindent.
Sejtettem.
Már éppen felnyitnám a csomagtartót, de megdermedek, amikor
nevetést hallok. Tiszta, édes, émelyítő nevetést. A hang
irányába kapom a fejemet, és ekkor meglátom őt. Nos,
valójában először a feszes kis seggét látom. Lehajol, egy kutyát
simogat, és olyan sexi sortot visel. Elszakítom róla a szememet,
a tekintetem a kutyára téved. Hosszú szőrű németjuhász.
A tökéletes kutya.
Gyerekkoromban mindig egy ilyen kutyát szerettem volna, de
ez lehetetlen volt, mivel a házban nem lehetett állatot tartani.
Amikor a lány felegyenesedik, a tekintetem felsiklik hosszú,
sötét hajára, ami leomlik karcsú hátára. Ragyog rá a nap sugara,
csillog tőle. Azon kapom magam, hogy azt kívánom, bárcsak
megfordulna, hogy láthassam az arcát. Nem teszi, visszasiklik
hát a tekintetem a seggére. Bassza, meg, micsoda popsi.
Képek villannak fel az agyamban, képzeletben a csuklómra
tekerem a haját, miközben előredöntöm, és hátulról kefélem. A
gondolattól mocorogni kezd a farkam. Jézusom, miért hagyom,

hogy erre kalandozzanak a gondolataim? Lehet, hogy isteni a
teste, de ez nem jelenti azt, hogy az arca is szép. Bár, ha
hátulról adnám meg neki, akkor, gondolom, ez különben sem
lenne gond.
Figyelem, ahogy felemeli a karját, áthajítja a labdát a kert
végébe. Lány létére elég jól dob. A kutya megfordul, ügetni
kezd. Amikor visszahozza a labdát, izgalmában majdnem
felborítja a lányt. A lány ismét nevetni kezd, és érzem, hogy a
szám sarka mosolyra görbül, ahogy figyelem őket.
– Jó fiú – szólal meg a lány édes hangon, és megvakargatja a
kutya füle tövét. – Ki a jó fiú? – Amikor a kutya észreveszi, hogy
ott állok és figyelem őket, kiejti a labdát a szájából, és elindul
felém.
– Szia – mondom, és kinyújtom a kezemet, hogy
megszagolhassa. Barátságosnak látszik, ezért lenyúlok és
megsimogatom a hosszú bundáját. Érzem, hogy szélesedik a
mosolyom. Általában nem szoktam mosolyogni.
– Lassie! – kiáltja oda a kutyának a lány, és azonnal lehervad a
mosoly az arcomról. Ez biztos csak vicc. Lassie? Volt képe
Lassie-nek elnevezni ezt a klassz kutyát. Mi az ördög járt a
fejében? Ez a kutya sokkal inkább látszik Rambónak vagy
Butch-nak, de egyértelműen nem olyan, mint egy kibaszott
Lassie.
– Te szegény – suttogom a kutyának, és megvakargatom a füle
tövét. – A következő az lesz, hogy kimiskároltat és kibaszott
szalagokat köt a bundádba.
Felkapom a fejemet, és még jobban összeráncolom a
homlokomat, amikor a lány elindul felénk. Baszódjak meg, ha

az arca nem ugyanolyan szép, mint a buja teste. Esküszöm,
hogy leesik az állam, amikor közelebb ér. Átkozottul vonzó.
Hosszú haja angyalarcot keretez. Hatalmas szemét sűrű, sötét
pillák veszik körbe. Krémszínű bőre hibátlan, viszket a
tenyerem, hogy megérintsem. A tekintetem levándorol a
mellére. Eléggé kicsi, de egy falatnál több úgyis csak pocsékolás,
gondolom. Helyes gomb az orra, amitől okádnom kell.
Oké, ez az utolsó megjegyzés egy kicsit túlzás. Csak a bennem
élő gazember szólalt meg. Védekező mechanizmus ez nálam,
amelyet kifejlesztettem, és mesterfokra fejlesztettem az évek
során. Védőkorlát, amelyet felépítettem. Utálom, hogy máris
olyan érzéseket ébreszt bennem ez a lány, amilyeket nem
akarok érezni. Az évek során megtanultam, hogy ha az ember
nem érez, akkor nem tudnak neki fájdalmat okozni. Ha naponta
látni fogom ezt a lányt, akkor csírájában el kell fojtanom ezt a
szarságot, mielőtt ki nem csúszik a kezemből a dolog.
– Szia, te biztosan Carter vagy. Anyu mondta, hogy ma
költöztök. – A szépségétől szóhoz sem jutok. Mi az ördög?
Összeszedem magamat, kiegyenesedem, az aprócska lány fölé
magasodom. Átkozottul szexi telt ajka mosolyra húzódik, ahogy
zöld szemével rám néz. – Indiana vagyok. Az új szomszédod –
mondja édesen, és kezet nyújt.
Kezdődik a játék.
Ideje eltaszítani őt, még mielőtt túl közel kerülne. Ezt diktálja
az önfenntartási ösztönöm. Régen megtanultam már, hogy
kisebb a fájdalom, ha elutasítok valakit, mielőtt esélye lenne
ezt tenni velem.
A tekintetem lesiklik kinyújtott kezére, aztán vissza az arcára. –

Lassie-nek nevezted el a kutyádat? – vicsorgom. – Mi a fasz járt
a fejedben? Ez egy csicska név egy ilyen kutyának. Tudod, hogy
fiú, igaz?
Édes száját eltátja a döbbenettől, csinos zöld szeme
elkerekedik, aztán résnyire szűkül. – Az a kutya is fiú volt,
amelyik Lassie-t játszotta a filmben, tudod – vág vissza, és
összefonja karját a mellén. Ha kemény csajnak akar látszani,
akkor igencsak kudarcot vallott. A karja összefonásával csak azt
érte el, hogy a hetyke kis mellei még jobban kidomborodnak.
Érzem, hogy a látványtól merevedni kezd a farkam, és az
pokolian bosszant. Utálom, hogy ilyen hatással van rám.
Kinyitom a csomagtartót, benyúlok, hogy kivegyek egy dobozt,
és magam elé tartom. A legkevésbé sem akarom, hogy
észrevegye az átkozott merevedésemet.
– Mi bajod van? – kérdezi, és ismét a szemembe néz. – Nem
igazán keltesz magadról elsőre jó benyomást.
Majdnem elmosolyodom a kibaszott viselkedésére, de nem
létezik, hogy megadjam neki ezt az elégtételt. – Leszarom,
hogy mit gondolsz rólam, kölyök. Miért nem szaladsz, és játszol
a babáiddal, ahogyan jó kislányokhoz illik?
Tényleg nehezemre esik nem mosolyogni most, hogy a szeme
hitetlenkedve elkerekedik azon, ahogy beszélek vele. Amikor
kinyílik a szája, az ajka tökéletes kis O-t formál, képtelen
vagyok másra gondolni, mint hogy ez a legmegbaszandóbb
száj, amelyet életemben láttam. Ettől a gondolattól is csak még
keményebb lesz a farkam.
Édes Jézus, mit tesz velem ez a lány?
Magam is meglepődöm azon, hogy szinte sajnálom, amiért

ilyen rosszul bánok vele, de túlságosan jól szórakozom azzal,
hogy felbosszantom. Nem fogom most abbahagyni.
– Nos, ez goromba dolog volt. Valami nagyon szar dolog
történhetett az életedben, amitől ilyen kellemetlen alak lettél.
– Fején találta a szöget. Pontosan, szeretném rávágni, de nem
teszem. Összeráncolom a homlokomat. Miért akaszt ki még
jobban, amikor ezt mondja?
Utálom, hogy egy perc sem telt el, és máris belátott a felszín
alá. Micsoda ez a lány, valami őrült látnok vagy valami? Ismét
farkasszemet nézünk, és az arcáról sugárzó együttérzés miatt
csak még kevésbé kedvelem őt.
– Nem. Csak egy gazember vagyok, és ne nézz rám így. Kiráz
tőled a hideg.
– Hogyan? – pufogja, és csípőre teszi a kezét.
– Mintha sajnálnál. Nem akarom a sajnálatodat és nincs is rá
szükségem. Minél hamarabb megérted, annál jobban kijövünk
majd egymással, hercegnő. Tegyél magadnak egy szívességet,
kölyök, tarts magadat távol tőlem. – Levegő után kapkod a
szavaim hallatán, mire elégedett mosoly árad szét az arcomon.
Küldetés teljesítve.
– Majd találkozunk, Larry – szólok oda a kutyának, és még
egyszer utoljára megvakargatom a füle mögött, mielőtt
elsétálok.
– Lassie a neve, seggfej – csattan fel a lány a hátam mögött.
– Számomra nem – kuncogok, miközben a ház felé tartok. –
Nem fogod hallani, hogy ezen a csicska néven szólítsam. –
Talán nem is lesz olyan rossz itt lakni, mint gondoltam.
– Gyere, fiú – szól oda a lány a kutyának egy nagy sóhaj

kíséretében.
Ahogy felsétálok a tornác lépcsőjén az új poklomba, hallom,
hogy becsapódik a szomszéd ház ajtaja. Meglepő módon
azonnal lehervad a mosoly az arcomról. Ami azt illeti, pocsékul
érzem magamat amiatt, ahogyan bántam vele. Ritkán bánom
meg a tetteimet.
Miért vagyok ilyen fattyú? Ja, persze, annak születtem.

2. fejezet

INDIANA
Becsapom magam mögött az ajtót, végigdübörgök a folyosón a
ház hátsó része felé. – Kifelé, fiú – szólok oda Lassie-nek,
mihelyt kinyitom az üvegajtót. Annyira csalódottnak érzem
magamat. El sem hiszem, hogy mennyire vártam a találkozást
azzal a mocsokkal. Soha senki nem volt még ilyen durva velem.
Soha.
Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzeltem. Nos, nem
tudnám pontosan megmondani, hogy mit vártam. Biztosan
nem azt, amit kaptam. Egy fasz, ez az igazság. Egy durva,
egoista seggfej. És bármennyire is utálom bevallani, irtó vonzó.
Miért kell ilyen jól kinéznie?
Olyan magas, olyan jó alakú. Minden átkozott porcikája. Sötét
haja és igéző csokoládébarna szeme csak még vonzóbbá teszi. A
cuki gödröcske a bal arcán.

A tökéletesen szabályos fehér fogai még ragyogóbbá teszik a
mosolyát. Legalábbis amikor mosolyog. Utálom bevallani, hogy
még akkor is jóképű, amikor haragosan összeráncolja a
homlokát. Mindennek a tetejében tökéletesen szabályos az
arca, amelyet mellesleg most legszívesebben pofon vágnék.
A dolognak ez a része egyértelműen váratlanul ért. Persze, hogy
találkoztam már jóképű fickókkal. De senki hozzá foghatóval. A
magam 155 centijével eltörpülök mellette. Sötét haja és szeme
illik a sötét személyiségéhez. Milyen kár, hogy az egyénisége
nem tükrözi a külsejét. Tökéletes lenne, ha így volna.
Meglepetésemre azonnali vonzalmat éreztem iránta. Egészen
addig, míg ki nem nyitotta az átkozott száját. Istenem, annyira
dühös vagyok. Hogyan engedhettem, hogy ennyire kiakasszon?
Mocsok. Majdnem sajnálom őt. Mondom, majdnem. Tudom,
őrültség. Esküszöm, hogy láttam benne valamit. Nem tudom
megmagyarázni, hogy mit. Mintha a gazembersége csak tettetés
lett volna, védekezés. Lehet, hogy tévedek. Csak nem lehet
valaki természetéből fakadóan ilyen durva és gonosz. Az
anyukája olyan aranyosnak látszik.
Örülök neki, hogy apu nincs még itthon. Utálnám
megmagyarázni neki, miért romlott el hirtelen a kedvem.
Dühbe gurulna, ha tudná, hogyan beszélt velem Carter az
imént.
Elindulok a szobám felé. Szükségem van az iPodomra. Talán
csak a zene képes most megnyugtatni. Vagy legalábbis segít
lefoglalni a gondolataimat, hogy ne járjanak az átkozott új
szomszédom körül. Azt hittem, hogy ez a titulus Mr. Shepardot
illeti, de az új nevelt fia átvette tőle.

Bedugom a fülhallgató dugóját a fülembe, és teljes erőből
felhangosítom a zenét. Felkapom az asztalomról az iPademet
is, és elfoglalom a kedvenc helyemet – az ablak alatti padot,
amelyet apu épített nekem. Ez a boldog helyem. Vannak napok,
amikor órákig itt ücsörgök. Bár a szobám ablaka a ház oldalán
van, hátulra néz, ezért látok valamennyit a tóból is, amelyik a
telkünket határolja.
Belépek a Facebookomba, küldök egy üzenetet a legjobb
barátnőmnek, Megnek. Ha van valaki, aki képes felvidítani,
akkor az ő.
Én: Itt vagy?
Meg: Hát persze. Tudod, hogy el sem mozdulok innen. LOL.
Mizu, csinibaba?
Én: Megismerkedtem az új szomszéddal.
Meg: Micsoda? Mr. Ne-hagyd-hogy-a-kutyád-a-gyepemre-
szarjon elköltözött?
Én: LOL. Nem, az új felesége és a nevelt fia költözött be.
Meg: MI?! Volt, aki hozzáment ahhoz a faszhoz? Ó, istenem!
Én: Tudom. Őrület! A nő egyébként nagyon kedves. Fogalmam
sincs, mit lát abban a pasiban. A fia viszont…
Meg: Hány éves a fia?
Én: Egy évvel idősebb nálunk.
Meg: Dögös?
Én: Beh. Elmegy.
Totális hazugság. Több mint elmegy. Ha elárulnám Megnek az
igazat, egy szempillantás alatt itt teremne. Nem is tudom,
miért nem tetszik az ötlet, hogy odalegyen érte, de ez a helyzet.
Talán azért, mert Carter az ellenségem lett. Talán valami más

az oka. A barátnőm megveszik a fiúkért. Gyakorlatilag minden
héten új barátja van. Esküszöm, hogy követni sem tudom őket.
Meg: Akkor mi vele a baj?
Én: Brr! Egy szemétláda. Egy goromba fasz.
Meg: Ó. Felbosszantott? Akarod, hogy átmenjek, és móresre
tanítsam?
Én: Nem. Boldogulok vele. De kösz, hogy felajánlottad.
Ha elárulnám Megnek, hogy mit mondott, azonnal iderohanna.
Valami ok miatt úgy védelmez, mint egy tyúkanyó a csibéjét.
Mindig számíthatunk egymásra.
Meg: Nem akarsz átjönni? Még mindig börtönben vagyok,
amiért múltkor kiszöktem éjszaka. Szívás.
Nevetnem kell. Meg szobafogságban van, mert rajtakapták,
amikor az éjszaka közepén kilógott, hogy találkozzon a fiújával.
Ha az én tizenhat éves gyerekem feleannyit csinált volna, mint
ő, azt hiszem, örökre bezárnám.
Én: Persze. Nemsokára ott vagyok. Puszi.
Gyorsan átfutom a bejegyzéseket, aztán kilépek. Kinézek a
szobám ablakán, a tekintetem a szomszéd házára vándorol.
Képzelhetitek a meglepetésemet, amikor meglátom Cartert a
velem szemben lévő ablakban. Egyenesen rám néz. Remek. Nem
mondjátok, hogy az a szobája.
Összehúzom a szememet. Mit bámul? Apró, önelégült mosoly
játszik az ajkán. Istenem, mennyire bosszant ez a fiú. Felállok,
a sötétítő madzagja után nyúlok. Nem hiszem, hogy valaha is
behúztam volna. Imádom, ahogy a nap besüt a szobámba. A
menedékemnek, a boldog helyemnek annyi. Mi jöhet még?
Amikor vonakodva visszanézek rá, látom, hogy nevet.

Baszódjon meg. Látszik rajta, mennyire élvezi, hogy kiakaszt.
Bemutatok neki, de ettől csak hátrahajtja a fejét, és még jobban
nevet. Seggfej.
Dühösen megrántom a zsinórt. Sivár homályba borul a szobám.
Van egy olyan érzésem, hogy ilyen lesz az életem most, hogy ez
a mocsok lett a szomszédom.
Felkapom a telefonomat az asztalról, kirobogok a házból.
Későig Megéknél maradok. A szülei úgy bánnak velem, mintha a
gyerekük lennék. Apu a következő két hétben éjszakás, így nem
kell otthon lennem. Minél távolabb vagyok attól a seggfejtől,
Cartertől, annál jobb.
A szobája olyan közel van az enyémhez, hogy gyakorlatilag
átkozott szobatársak vagyunk. Micsoda rémálom.

Apu még alszik, amikor hétfő reggel felkelek. 3 óra körül ért
haza. Utálom, hogy néha milyen későig kell dolgoznia, de
szereti a munkáját. Tizennyolc éves kora óta a rendőrségnél
dolgozik. Ez minden, amihez ért, soha nem adná fel.
Miután megreggelizem és elmosogatom az edényeket,
összekészítek mindent, mire apu felkel. Kiöntöm neki egy tálba
a gabonapelyhet, és letakarom egy darab fóliával. Beteszek két
szelet kenyeret a pirítóba. Csak annyi a dolga, hogy beljebb
nyomja őket. Megtöltöm vízzel a teáskannát, beleteszek két
kockacukrot és egy teafiltert egy bögrébe, és a pulton hagyom.
Mindig együtt eszünk, amikor nappali műszakban van. Amikor
nem, akkor általában mindent előkészítek neki. Nem mintha
elvárná, de szeretem megtenni ezt neki. Biztos vagyok benne,
hogy nem volt könnyű egyedülálló szülőnek lennie az elmúlt

tíz évben.
Kétéves lehettem, amikor anyunak elkezdett fájni a feje.
Napokat, néha heteket az ágyban töltött a fájdalom miatt. Apu
próbálta elrángatni az orvoshoz, de nem volt rá hajlandó, azt
mondta, hogy csak migrén. Apu szerint nagyon makacs volt.
Attól tartok, hogy örököltem ezt a tulajdonságát.
Mire végre hagyta, hogy megvizsgálják, olyan nagy lett a tumor
az agyában, hogy nem lehetett megműteni. Próbálkoztak
kemóval. Ez volt az egyetlen esélye. Nem járt sikerrel. Nagyon
rosszul lett tőle. Élete utolsó hat hónapját ágyhoz kötve
töltötte. Hatéves voltam, amikor meghalt. A halála összetörte
apu szívét. Középiskolás koruk óta együtt voltak. Nem vagyok
benne biztos, hogy apu valaha is túljut rajta.

Felhúzom a sötétítőt a szobámban, mielőtt elindulok az
iskolába. Egész nap nem leszek itthon, szóval nem kell amiatt
aggódnom, hogy a hülye Carter kísértsen. Nem is pillantok a
házuk felé. Nem hagyom, hogy megint tönkretegye a napomat.
Kifelé menet megpaskolom Lassie-t, aztán megetetem, és friss
vizet töltök a táljába. – Délután találkozunk – mondom neki,
aztán távozom. Túlságosan lefoglalja az evés ahhoz, hogy
észrevegye, eltűntem az oldalsó kapu mögött.
Amilyen szerencsém van, Carter és az anyukája éppen kijönnek
a bejárati ajtón, amikor lefelé tartok a behajtón. – Jó reggelt,
Indiana – köszönt az anyukája. – Ő itt a fiam, Carter. Akiről
már meséltem neked.
– Tegnap már találkoztunk – felelem, és hamis mosolyt
erőltetek az arcomra.

– Ó, nem is említetted – fordul a fia felé. Kihasználom az időt,
és összehúzott szemmel Carterre meredek. Megfordul a
fejemben, hogy elárulom az anyukájának, milyen goromba a fia.
Talán örökbe fogadták. Hogyan másként lehetne egy ilyen
kedves asszonynak ilyen faszfej gyereke?
Most, hogy az anyukája mellett áll, látom, hogy egyforma a
szemük. De ennyi az egész. Biztosan az apjától örökölte a
külsejét. Fogadok, hogy ő is jól néz ki. Az anyukája
kimondottan csinos, de a haja és a szeme világosabb
Carterénél.
– Kiment a fejemből, gondolom – mondja Carter, felém fordul,
és rám kacsint. Brr!
– Miért nem viszed el Indianát az iskolába, ha már mindketten
ugyanoda mentek? Lehetőségetek lenne jobban megismerni
egymást. – Elég nekem az a kevés, amit tudok róla.
– Nem – vágjuk rá mind a ketten egyszerre.
– Carter – feddi meg a fiát, aki ettől csak még haragosabban
bámul rám. – Jót tenne neked, ha már az első napodon lenne
barátod. – Majdnem felnevetek a megjegyzésére. Kétlem, hogy
valaha is barátok leszünk.
– Köszönöm, Mrs. Shepard. Általában busszal megyek iskolába.
– Ne butáskodj. Carter majd elvisz. Nem igaz? – kérdezi, és
oldalba böki a fiát.
– Rendben – közli, és dühösen forgatja a szemét. Még akkor is
szexi, amikor haragszik. Ez csak még jobban kiakaszt. Egy
autóban ülni vele az utolsó dolog, amit akarok. De ha
felbosszantja, hogy elvigyen, akkor benne vagyok. Élvezettel
visszaadom neki a kölcsönt.

– Oké. Remek lesz – mondom mosolyogva az anyukájának.
Amikor a fia felé fordul, Carterre kacsintok. Elvigyorodom,
amikor összehúzza a szemét. Ketten is játszhatják ezt a játékot,
haver.
– Kellemes napot, gyerekek – mondja az anyukája kedvesen. Fel
nem foghatom, hogyan szülhetett egy ilyen szörnyeteget.
– Szia, anyu. – Meglep, amikor lehajol, és gyengéden
megpuszilja az anyukája arcát. Aki felmosolyog rá. Carter olyan
magas, hogy apró termete fölé tornyosul.
– Klassz kocsi – jegyzem meg, miután beültem az anyósülésre.
Felmordul a megjegyzésem hallatán. A szememet forgatom.
Több eszem is lehetne, mint hogy megdicsérem.
Fogalmam sincs, hogy milyen autó. Öregecske típus, ennyit én
is tudok. Úgy néz ki, mint amelyet éppen felújítanak. Azt
hiszem, izomautónak hívják ezeket. De nem vagyok benne
biztos. Apu tudni fogja. Imádja az autókat.
Tíz perc az út az iskoláig. Úgy döntök, hogy az út hátralévő
részében csukva tartom a számat. Legalábbis ez a tervem
egészen addig, míg elém nem hajol, amikor megállunk egy
piros lámpánál, és kivesz egy doboz cigarettát a
kesztyűtartóból.
Rágyújt, a dobozt a műszerfalra hajítja. – Nem szabadna
dohányoznod, tudod – szólalok meg. – Nem tesz jót neked.
Nem olvasod el a figyelmeztetést a dobozon? – felveszem a
csomagot, és a nagybetűs feliratra bökök: „A DOHÁNYZÁS
HALÁLT OKOZ”.
Az arcomba fújja a füstöt, aztán kikapja a dobozt a kezemből. –
A saját dolgoddal törődj, kölyök. Tényleg azt hiszed, hogy nem

szarom le, ha meghalok?
– Miért mondod ezt? – kérdezem elborzadva. Bosszant, amikor
ezt hallom tőle. Első kézből megtapasztaltam, milyen
borzalmas dolog a rák. – Carter? – szólok rá, amikor nem
válaszol.
– Mi van? – sóhajt fel, és felém pillant.
– Meg akarsz halni? – Mintha szomorúság villanna fel egy
pillanatra az arcán, de gyorsan eltűnik. Újra ugyanolyan
seggfejnek látszik, mint mindig.
– Nem azt mondtam, hogy meg akarok halni. Csak azt, hogy
nem érdekel, ha megtörténik.
– Ez szomorú.
– Figyelj, hagyd abba az átkozott faggatózást. Csak azért viszlek
el, mert anyu rákényszerített. Nem vagyunk barátok. Veszed?
– Veszem. – Hangosan és érthetően, te hülye fasz. Elfordítom a
fejemet, kinézek az ablakon. – Hadd adjak egy tanácsot. Ha
barátokat akarsz szerezni itt, akkor azt javaslom, hogy tegyél le
a kellemetlen viselkedésről. Ez egy kisváros. Nem szeretnéd, ha
mindjárt az első nap rossz híred kelne. – Nem fárasztja magát
azzal, hogy válaszoljon.
Csöndben tesszük meg az út maradék részét. Amikor
bekanyarodik az iskola utcájába, megáll a járda mellett. –
Kifelé.
– Mi? Az iskola még arrébb van.
– Tudom – feleli vigyorogva. – Ha annyira aggódsz a hírem
miatt, akkor megértheted, miért nem akarok egy kölyökkel az
autómban megérkezni az iskolába.
– Nem vagyok átkozott kölyök – csattanok fel. – Egy évvel

vagyok fiatalabb nálad.
– Hah. Ki hitte volna. Tizenkettőnek nézel ki. – Hirtelen
kicsatolom a biztonsági övet, és kiszállok az autóból.
– Baszódj meg – vágom oda, ahogy becsapom az ajtót. Ennyit
arról, hogy nem hagyom neki megint tönkretenni a napomat.

3. fejezet

CARTER
Ülök, és figyelem, ahogy végigsétál az utcán az iskola felé. Miért
érzem rosszul magamat, amiért aljas vagyok vele? Majdnem
kedvem lenne odahajtani melléje, és szólni neki, hogy tegye
vissza az ülésre az édes kis seggét. Baszódjon meg. Nem
történik meg.
A pokolba, nagyon jó a segge. Rátapad a tekintetem. Ma olyan
pokolian szexi testhezálló farmer van rajta. Miért kell ilyen
csinosnak lennie? Miért nem néz ki úgy, mint egy kibaszott
troll vagy valami? Érzem, hogy a farkam éledezni kezd a
nadrágomban. Nem, a pokolba. Muszáj ma találnom valakit –
bármit, csak kiverni a fejemből az arcát, azokat az ajkakat és azt
a bűnös segget.
Elveszítem szem elől, amikor behajtok a parkolóba.
Valószínűleg így van jól. Már az is elég rossz, hogy a
szomszédban lakik. Nem lesz valami vicces, hogy hatással van
rám, és mindennap látnom kell őt az iskolában.

Leparkolok az autóval, megragadom a hátizsákomat, és
elindulok az iroda felé. Anyu azt mondta, ott kapom meg az
órarendemet.

Egészen jól érzem magamat, mire elérkezik az ebédidő. Egész
nap sikerült elkerülnöm Indianát. Még ez első randit is sikerült
megszerveznem egy csinos szőkével. Ne kérdezzétek, hogy
hívják. A név egyébként sem érdekes. Csak egy kis mókára
vágyom, semmi többre.
Miután szereztem valami ennivalót, elindulok az egyik asztal
felé. – Carter – szól oda az egyik srác, akivel együtt járunk
matekra. – Gyere, ülj ide hozzánk. – Elég laza srácnak tűnik,
elindulok hát feléje és a haverjai felé.
– Kösz – mondom, amikor leülök az asztal végében. Bemutat a
haverjainak. Legalább tízen vannak. Soha nem fogom
megjegyezni a nevüket.
Brad, a velem szemben ülő srác végigmér. Utálom, amikor az
emberek ezt a szarságot csinálják. Úgy érzem, hogy ítélkeznek
felettem. – Elég nagydarab fickó vagy – int felém a fejével. –
Fociztál valaha? Hasznát vennénk a csapatban egy ilyen
fickónak. – Brad egy olyan csini fiú. Az a fajta, amelyiket
imádják a lányok. Önelégült gazember. Általában nem
közösködöm a fajtájával.
– Nem. Nem vagyok oda a sportolásért. Kibaszott időpocsékolás
egy labdával szaladgálni a pályán, ha engem kérdezel. Az
egyetlen fizikai gyakorlat, amelyet végzek, a hálószobai fajta. –
A többi srác az asztal körül felnevet. Brad azonban nincs
lenyűgözve. Faszfej.

– Az ember nem csak úgy szaladgál egy labdával a pályán, te
fasz. Érteni kell hozzá.
– Ha azt mondod, haver. – Vállat vonok, leszarom. Szemmel
láthatóan sérti a megjegyzésem. Úgy döntök, hogy nem
foglalkozom azzal, hogy fasznak nevezett. Ma már szereztem
magamnak egy ellenséget, Indianát. Egy napra ennyi elég.
Csend ereszkedik a társaságra. Biztos vagyok benne, hogy arra
várnak, miképpen alakulnak a dolgok. Sehová, gondolom, ha
Brad nem kezd el szidalmazni.
Felveszem a kajámat, és enni kezdek. Amikor felpillantok, és
Brad szemébe nézek, látom, hogy haragosan rám mered. Ha azt
hiszi, hogy megfélemlíthet, akkor nagyon téved. Engem nem
könnyű megijeszteni. Visszabámulok.
– Hé, Brad, itt jön Indi – hallom az egyik srácot. A bejárat felé
kapom a fejemet. Mit számít ez neki? Indiana az asztalunk felé
sétál. Egy barátnője van vele. Nem rossz a csaj. Lehet, hogy
hozzá kell írnom a meghódítandók listájához. Biztosan
kiakasztaná Indianát.
– Elkaptad már? – kérdezi az egyik srác. Gondolom, arra
kíváncsi, hogy Brad lefeküdt-e Indianával. Fogalmam sincs,
hogy ez miért borít ki. Az a faszszopó jobban teszi, ha nemet
mond.
– Még nem, de hétvégén elutaznak a szüleim. Át fogom hívni
hozzánk – kuncogja. A mellette ülő fasz pacsizik vele.
Legszívesebben lepacsiznám a kibaszott arcát.
– Fogadok, hogy nem jutsz el vele a végsőkig – jegyzi meg egy
másik. Bassza meg. Az egész átkozott asztallal le kell
számolnom?

– Mennyiben? – kérdezi Brad.
– Ötven dolcsi.
– Benne vagyok – feleli Brad, átnyúl az asztalon, és kezet
ráznak. Komolyan, most már fogadásokat kötnek Indianára? –
Nem ő lesz az első szűzlány, akivel dolgom van, és az ötven
dolcsi csak megédesíti a dolgot. – Összedörzsöli a tenyerét,
amikor ezt mondja. Dehogy fogod átcsalni magatokhoz a
hétvégén. Fogalmam sincs, hogyan fogok megálljt parancsolni a
dolognak, de megteszem.
Ahogy a lányok elsétálnak mellettünk, Brad kinyúl, és az ölébe
húzza Indianát. – Szia, szépségem – suttogja a fülébe. Azonnal
kiegyenesedem. Mit izgat, hogy fogdossa? Baszódjak meg, de
így van.
– Brad – kuncogja, próbál kikecmeregni az öléből. Rá akarok
szólni Bradre, hogy engedje el, de befogom a számat.
– Ne tervezz semmit szombat estére, rendben? – suttogja Brad
a nyakába. Indiana hátrahúzódik, és lemosolyog rá. Kedves a
mosolya. Amikor körülöttem van, csak haragos tekinteteket
kapok tőle. Gondolom, meg is érdemlem azok alapján, ahogyan
bánok vele.
– Mi lesz szombat este? – kérdezi.
– Te meg én. Csinálni fogunk valamit. Csak mi ketten – feleli
Brad.
– Mint egy randi? – kérdez vissza Indiana. Amikor Brad
körbepillant az asztal körül ülő srácokon és önelégülten
vigyorog, alig tudom megállni, hogy rá ne vessem magamat.
Forr a vérem. Próbálom megjátszani, hogy nem érdekel a dolog,
amikor a mellettem ülő srác azt motyogja:

– Randi az ágyával. – Esküszöm, legszívesebben leütném.
– Ja, randi. Felhívlak, rendben? – feleli Brad, és édesen
mosolyog Indianára. A faszfej. Nincs benne semmi édes. Egy
kibaszott kígyó.
– Rendben. – Brad elengedi Indianát, aki felkel az öléből.
gyorsan körbepillant az asztalon, és rajtam állapodik meg.
Eltűnik a mosoly az arcáról, és összehúzza a szemét. Ettől
valami miatt felkunkorodik a szám széle. Persze, jobban
örülnék egy olyan mosolynak, mint amilyent arra a faszra
villantott, de örülök neki, hogy hatással van rá a jelenlétem.
– Szia. Biztosan új vagy itt – hallom a barátnőjét. Elszakítom a
tekintetemet Indianáról, és látom, hogy a barátnője lemosolyog
rám. Közelről még csinosabb, de Indianának a közelébe sem ér.
Érzem, hogy Indiana tekintete szinte lyukat éget a
halántékomba, úgy döntök hát, hogy bevetem a bűverőmet. –
Carter – mutatkozom be; széles vigyort varázsolok az arcomra.
Kezet nyújtok, és a barátnője megrázza.
– Megan vagyok – kuncogja a pilláit rebegtetve. Ettől kiakadok.
Utálom, ha a lányok így viselkednek. Akárcsak a többiek, ő is
elolvad a kezeim között.
– Menjünk – csattan fel Indiana, megragadja a barátnője
könyökét, és elrángatja tőlünk. Kuncogni kezdek. Ha kiakasztja,
amikor beszédbe elegyedem a barátnőjével, akkor talán
gyakrabban meg kell tennem.

INDIANA
– Azt hiszem, hogy szerelmes vagyok – jegyzi meg Meg, amikor

elrángatom annak a seggfejnek a közeléből. Megnél be tudta
vetni a báját. Miért nem fogadott így engem is, amikor
megismerkedtünk? Istenem, az agyamra megy a fickó. Utálom,
hogy féltékennyé tett, amiért így viselkedett Meggel.
– Távol kell tartanod magadat tőle – parancsolok rá, miközben
átvágjuk magunkat a diákok között az asztalunkhoz.
– Mi? Miért? Hallottál valamit róla? – kérdezi.
– Ő az új szomszédunk. Az, akiről meséltem neked.
– Fogd be – mondja, és visszanéz Carter felé a válla fölött. –
Nem létezik. Ez a dögös fickó az új szomszédod? A fenébe, te
lány, mindig neked van szerencséd.
– Ne hagyd, hogy a külseje megtévesszen. Csak az szól mellette
– figyelmeztetem.
– Ilyen arccal másra nincs is szüksége – nevet Meg.
– Meg… – sóhajtok fel frusztráltan. – Kérlek.
– Rendben. Ne izgasd fel magadat. Egyébként is odavan érted,
azt hiszem. – Felnevetek a megjegyzése hallatán. Ez a
legnevetségesebb dolog, amit életemben hallottam.
– Higgy nekem, Nincs oda értem. Ki nem állhat – vallom be,
miközben leülünk. Talán a másik oldalra kellett volna ülnöm.
Innen tökéletesen rálátok a bosszantó szomszédomra.
Előveszem a táskából az ebédemet, de hirtelen rádöbbenek,
hogy nincs étvágyam. Az önelégült gazember úgy falatozik, mintha
semmi gondja nem lenne a világon.
– Ó, hadd mondjak ellent. Láttam, hogyan nézett rád, amikor
Brad ölében ültél. Ha nem tévedek, azok a csinos barna szemek
egészen elzöldültek.
Nem foglalkozom a megjegyzésével. Szellemet lát. Tudom,

hogyan viselkednek a fiúk, ha tetszel nekik. Carter
nyilvánvalóan nem érdeklődik irántam. – Szerinted mit kellene
tennem Braddel? – kérdezem, hogy eltereljem a témát.
– Ezt komolyan kérdezed? Egy örökkévalóság óta próbál
elcsábítani. Járj vele. Klassz srác. A többi lány még ölne is azért,
hogy randira hívja őket.
– Hát, én nem vagyok a többi lány. Nem vagyok benne biztos,
hogy komolyan járni akarok egyelőre valakivel. Ismered a hírét.
Szexet akar.
– Akkor add meg neki. Majdnem tizenhét vagy, Indi. Nem
maradhatsz szűz örökké. – Igaza van. Én is tudom, de nem
akarom odaadni akárkinek a szüzességemet. Azt reméltem,
hogy valaki különlegest ajándékozhatok meg vele.
Brad és én együtt lógtunk párszor. Többnyire társaságban. Soha
nem kettesben. Nos, a múlt hétvégét kivéve, amikor hazakísért
egy buliról. Búcsúpuszit adott. Valójában több volt
búcsúpuszinál, de ennél messzebb nem jutottunk.
Nem arról van szó, hogy még soha nem csókolóztam senkivel.
Megtörtént. De most, hogy idősebbek lettünk, a fiúk már többet
várnak el csókolózásnál. Tudom, hogy készen állok rá. Csak
abban nem vagyok biztos, hogy Brad az, akivel meg akarom
tenni.
– Ne gondold túl a dolgot – mondja Meg, és a kezem után nyúl,
mihelyt meglátja az aggodalmat az arcomon. – Már ezerszer
megbeszéltük.
– Tudom. Csak…
– Csak mi? Neki legalább van tapasztalata. Tudja, hogyan
szerezzen örömet neked. Az én első alkalmam borzalmas volt.

– Felnevetek a megjegyzésére. Tizenöt évesen veszítette el a
szüzességét. Mindkettejük számára ez volt az első alkalom.
Annak alapján, amit mesélt, kész katasztrófa volt.
Egyelőre próbálok elfelejtkezni az egészről. Csak csipegetek az
ebédemből. A tekintetem állandóan a fiúk asztalához vándorol.
Az átkozott áruló szemem. Ahelyett, hogy Bradet néznék,
Carterre összpontosítanak. Nem tudom nem észrevenni az
összes szánalmas leányzót, aki elsétál az asztal mellett
kuncogva és sutyorogva, mint egy csapat idióta, mihelyt
észreveszik őt. Végtelenül bosszant.

Az ötödik óra után Meg és én összefutunk Carterrel a folyosón.
– Szia, Carter – dorombolja Meg. A ribanc.
– Megan – biccent Carter. Legalább a nevén szólítja. Ez is
féltékennyé tesz. Nem szabadna zavarnia, de így van. – Ha azt
akarod, hogy hazavigyelek, találkozzunk a parkolóban – teszi
hozzá felém fordulva. Úgy döntök, hogy nem veszek róla
tudomást. Azok után, ahogy reggel viselkedett, téved, ha azt
hiszi, hogy még egyszer beülök az autójába.
– Nem tűnik olyan rossznak, mint ahogy lefestetted – jegyzi
meg Meg az osztályterem felé tartva.
– Ne hagyd, hogy átverjen. Szörnyeteg. – Meg felnevet a
jellemzésemen.
– Elég kedves volt ahhoz, hogy felajánlja, hazavisz. Ez csak
számít valamit.
– Ja, és elhozott az iskolába is. Csak az a gond, hogy megállt az
utca elején, és rám szólt, hogy szálljak ki. Aggódott, hogy
tönkreteszi a hírnevét, ha együtt látnak vele.

– Ezt mondta? – kérdezi Meg, érződik a döbbenet a hangján.
– Aha.
– Micsoda gazember – jegyzi meg, és elhúzza a száját.
– Tudom. Most már érted, hogy miről beszélek?

Messze elkerülöm a parkolót tanítás után, és inkább a buszt
választom. Így persze tovább tart, mire hazaérek, de nem éri
meg kitenni magamat Carter gorombaságának és sértéseinek.
Csodálkozom, hogy egyáltalán felajánlotta, hogy hazavisz.
Nyilván Meget akarta vele elbolondítani, el akarta vele hitetni,
hogy valójában kedves fickó, amikor pedig nem az.

4. fejezet

CARTER
Tíz percig vártam, de amikor Indiana nem jelent meg,
elindultam hazafelé. Tulajdonképpen sejtettem, hogy nem
jelentkezik majd azok után, ahogyan reggel bántam vele. Az ő
baja. Bár elismerem, hogy csalódtam, nem fogok ezen rugózni.
Beállok a behajtóra a ház előtt, és eldugom a cigarettát a
kesztyűtartóban. Anyu utálja, amikor dohányzom. Nem teszem
gyakran. Csak akkor szoktam rá, amikor megtudtam, hogy
feleségül megy Faszfejhez. A dohányzás megnyugtat, és isten a
tanúm, erre szükségem is van, amikor a mostohaapám
közelében vagyok.

Nem hiszem, hogy valaha is hozzászokom majd ahhoz, hogy itt
éljek, ebben a házban vagy ezen a környéken. Túlságosan
kibaszottul tökéletes. Utálom a tökéletességet. A hozzám hasonló
alakok soha nem tartoznak az ilyen helyekhez. Hibás áru
vagyok. Az ehhez hasonló helyeken élő családok általában
ragyogóak, elbizakodottak és hamisak. Túlságosan szépek
ahhoz, hogy igazak legyenek. Akárcsak a nevelőapám.
Kibaszottul utálom őt.
Amikor kiszállok az autóból, valaki éppen beáll a szomszéd ház
behajtójára. Az első gondolatom az, hogy valószínűleg csini fiú
hozta haza Indit, de meglepetten látom, hogy egy idősebb férfi
lép elő.
– Jó napot – köszön, és elindul felém.
– Jó napot – köszönök vissza, és feléje fordulok. Azon
tűnődöm, vajon Indi apja-e. Lehet, hogy szét akarja rúgni a
seggemet, ha Indi elmesélte neki, hogyan viselkedtem vele.
– Te biztosan Elizabeth fia vagy. Mondta, hogy a hétvégén
költöztök.
– Igen. Carter. Carter Reynolds – felelem, és kezet nyújtok.
– Örülök, hogy megismerlek, fiam. Ross vagyok. Ross
Montgomery.
– Én is örülök, hogy megismerhetem, uram. – Elcsodálkozom,
hogy nem dühít fel azzal, hogy fiamnak szólít. Utálom, amikor
a nevelőapám mondja ezt. De gondolom, ő csak azért teszi,
hogy bosszantson. A seggfej.
– Klassz kocsi. Egy 1975-ös Holden HJ GTS Monaro.
– Az. Jól ismeri az autókat – jegyzem meg meglepett hangon.
– Régóta autóbolond vagyok – kuncogja. – Apámnak is volt egy

ilyenje. Magad újítod fel?
– Aha. Ezt-azt már megcsináltam rajta. Egyes alkatrészeket
nehéz beszerezni, és egy kicsit drágák is egy tizenhét évesnek –
nevetek. – De egyszer majd befejezem.
– Tinédzser koromban órákon keresztül segítettem apámnak,
amikor az övét szerelte. Ha szükséged van rá, szívesen segítek.
– Elmosolyodom az ajánlatán. Miért nem tudott anyu
hozzámenni olyan valakihez, mint Ross Montgomery?
– Szívesen venném – vallom be őszintén, mert ez az igazság.
Az én múltammal általában nem nyílok meg idegenek,
különösen idősebb férfiak előtt, de valami ok miatt vele nem ez
a helyzet. Végül is az apám nem akart engem, a nagyapám
elutasított, a nevelőapám pedig tiszta szívéből utál. Ross
azonban nyílt embernek látszik.
Máris kedvelem őt.
– Benézhetek a motorháztető alá? – kérdezi.
– Hát persze. – Benyúlok a kocsiba, meghúzom a kart, aztán
követem őt az autó elejéhez.
– Sokat tudsz a motorokról? – kérdezi, miközben arra vár, hogy
kinyissam a motorháztetőt. Figyelem, ahogy végigsimít a
fényezésen. Apró mosoly játszik a szája szélén. Tetszik, hogy
ugyanúgy értékeli ezt az autót, ahogyan én.
– Szerencsém volt, hogy a fickónál, akitől vettem, még megvolt
a kézikönyv, de nem, nem sokat értek hozzá. De gyorsan
tanulok.
– Nos, ha van egy kis időd, boldogan megmutatom neked, amit
tudok.
– Ráérek – vágom rá túlságosan is buzgón. Valami ok miatt

lelkesít a gondolat, hogy együtt dolgozzam vele az autón. Nem
tudom, hogy miért. Talán azért, mert a múltban senki nem
vette a fáradságot, hogy segítsen nekem. Természetesen az
anyut kivéve, de ő szart sem tud az autókról.
– Rendben. Éjszaka dolgozom, de azért van egy órám. Adj egy
pár percet, hogy átöltözzek, aztán neki is kezdhetünk.
Ellépek az autótól, és a keze után nyúlok. – Köszönöm, Mr.
Montgomery. Tényleg értékelem az ajánlatát.
– Ne aggódj, fiam. Boldogan segítek. És szólíts Rossnak, kérlek.
Élvezni fogom a munkát – teszi hozzá, és végigsimít a
motorháztetőn, ahogy becsukom. – Évek óta nem szereltem
autót. Manapság már mindent számítógépesített.
Indi végigsétál a ház előtti gyepen, ahogy ott beszélgetünk.
Biztosan busszal jött haza. – Kicsikém – köszönti az apja,
amikor a dereka köré fonja vékonyka karjait. Lehajol, és
megpuszilja Indi feje búbját. – Mi volt a suliban, szívem?
– A sulival minden rendben. – Indi felém pillant, és összehúzza
a szemét. Érzem, hogy elárad a mosoly az arcomon. Lehet, hogy
nem tartom őt sokra, de tetszik, hogy van vér a pucájában.
Imádom, hogy fel tudom bosszantani. Azt is csodálom, hogy
nem hagyja magát. A legtöbb lány sírva fakadna a helyében.
– Ismered Cartert? – kérdezi az apja.
– Igen, már találkoztunk – feleli Indi szárazon. – Megyek,
megírom a leckét. Kivetted a húst a fagyasztóból?
– Hát persze – feleli az apja.
– Rendben, akkor hamarosan elkezdem főzni a vacsorát. –
Mindketten utánanézünk, ahogy elsétál. Az én tekintetem a
seggére tapad, de biztos vagyok benne, hogy az apjáé nem.

– Olyan jó gyerek – jegyzi meg Ross. – Szerencsém van vele. –
Nem felelek. Hogyan is tehetném? Egymásnak ellentmondó
érzelmek kavarognak bennem. Egyszerre utálom Indit és
vágyom rá. Baszakodik a fejemmel.

Ross már vár, mire átöltözöm és visszamegyek az autóhoz.
Kipakolt pár szerszámot a földre. Valószínűleg még az apjáéi
lehettek. A jelek szerint alig várja, hogy segíthessen. Bizton
állíthatom, hogy én is élvezni fogom a vele töltött időt.
Remélem, hogy ő is így érez majd.
Az emlékeiről mesél, miközben dolgozunk, és van néhány
vicces története. Gyorsan repül az idő. Nagyon élvezek vele
lenni. Nemcsak kedves fickó, hanem már egy csomó mindenre
meg is tanított.
– Mi a véleménye arról, hogy a lánya randevúzik? – kérdezem
hirtelen.
– Miért? – kérdez vissza összeráncolt homlokkal. – Járni akarsz
vele?
– Én? Bassz… Khm, nem. – Nem hiszem el, hogy majdnem
káromkodtam előtte.
Félrebiccenti a fejét. – Miért nem akarsz járni vele? – Úgy
kérdezi, mintha megsértettem volna. Jézusom. Miért hoztam fel
egyáltalán a témát?
– Csak hallottam valamit a suliban. – Tudom, hogy szemét
dolog elmondani Indi apjának, amit Brad mondott, de kizárt,
hogy megengedjem, hogy elmenjen a hétvégén ahhoz a
faszszopóhoz. Különösen azok után, hogy tudom, mik Brad
szándékai vele. Nem vagyok féltékeny vagy ilyesmi. Nos,

legalábbis ezt próbálom bemesélni magamnak. Egyszerűen csak
nem tetszik a dolog.
– Mit hallottál? – kérdezi meg felém fordulva, miközben
mindketten a motor fölé hajolunk. Látom, hogy erősen szorítja
a csavarkulcsot. Elfehéredtek az ujjpercei. Talán nem a
legokosabb dolog felbosszantani, amikor egy ilyen nehéz
szerszámot szorít a markában.
– Az egyik srác, akivel ma ebédeltem… Brad.
– Brad Cartwright?
– Nem tudom a családnevét – közlöm.
– Magas, Szőke. Kapitány a focicsapatban. Beképzelt alak.
– Igen, ő az – kuncogom.
– Ki nem állhatom azt a kölyköt. Együtt jártam iskolába az
apjával. Ő is pont ugyanilyen volt – magyarázza. – Mit mondott
a lányomról?
– Nézze. Nem akarok bajt okozni Indinek. – Mert tényleg nem
akarok, de azt sem akarom, hogy Brad közelébe menjen.
– Tudni akarom, hogy mit mondott. Ha valaki szemét dolgokat
mond a kislányomról…
– Nem ilyesmiről van szó. Csak…
– Csak mi, Carter? – csattan fel. Látszik rajta, hogy kezdi
elveszíteni a türelmét.
– Dicsekedett a haverjainak, hogy a szülei elutaznak a
hétvégén. Azt tervezi, hogy áthívja Indit.
– Mi a fasz? – ordítja Ross, kiegyenesedik, és közben beveri a
fejét a motorháztetőbe. Faszfejnek érzem magamat, amiért
ilyesmit mondok. Az árulkodás nem jellemző rám, de valami
okból forrni kezd a vérem, ha arra gondolok, hogy Indi

odamegy, és az a rohadék kihasználja.
Elvörösödik Ross arca, ahogy dörzsöli a fejét. – Sajnálom. Csak
úgy gondoltam, hogy tudnia kell róla. – Olyan képmutatónak
érzem magamat. Én is állandóan hívok magunkhoz lányokat
azzal az egyetlen céllal, hogy megkeféljem őket.
Most, hogy tudja, azt remélem, hogy megakadályozza a dolgot.
De legalább a fogadásról nem tettem említést. – Ne sajnáld –
mondja, és megragadja a vállamat. – Értékelem, hogy vigyázol a
lányomra. Sokat van egyedül, mivel olyan őrült beosztásban
dolgozom. Aggódom miatta. Jobban érzem magam a tudattól,
hogy itt laksz a szomszédban.
Ettől aztán csalónak érzem magamat. Nemcsak pontosan
ugyanaz járt a fejemben, mint amit Brad akar tenni, hanem
szarul is bántam a lányával. Miért önt el hirtelen a bűntudat?

Aznap este teljes sötétségben ücsörgök a szobámban, és
figyelem, hogy Indi az ablak előtt ül. Általában nem csinálok
ilyesmit, ezért úgy érzem magamat, mint egy zaklató. Az
iPadjével babrál. Gondolom, hogy csetel valakivel, mert néha
hátrakapja a fejét és nevet, mie​ lőtt bepötyögné a választ. Azon
kapom magamat, hogy mosolygok, miközben figyelem őt. Mi az
ördögöt művel velem?
Párszor a szobám ablaka felé pillant. Logikusan tudom, hogy
nem láthat engem. Tök sötét van. Azért tűnődésre késztet.
Amikor pittyeg a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett,
hirtelen hevesen verni kezd a szívem, mert arra gondolok,
hátha ő küldte. Ez természetesen lehetetlen. Nem tudja a
telefonszámomat.

Jen az, a lány, akivel összejöttem. Csak onnan tudom a nevét,
mert aláírta az üzenetet. Úton van hozzánk. Mondtam neki,
hogy jöjjön a házunk oldalához. Be fogom őt csempészni a
szobám ablakán. Szerencsére a szobám a földszinten van.
Fel nem foghatom, miért választott Faszfej magának egy ilyen
hatalmas házat. Túlságosan nagy egy ember számára. Nos,
technikailag már hárman vagyunk, de mielőtt beköltöztünk
volna, egyedül élt itt. Elég ránézni a puccos ruháira meg a
nevetségesen drága európai autójára, és azonnal látszik, hogy
milyen fellengzős alak.
Nem mintha beengedhetném Jent a bejárati ajtón, Faszfej már
közölte velem, hogy amíg itt lakom, tilos lányokat fogadni a
szobámban. Baszódjon meg. A követelései csak még inkább arra
késztetnek, hogy ellenszegüljek neki.
Tíz perccel később hallom a kopogást az ablakomon. – Carter?
Itt vagy? – Felkapcsolom a villanyt, odamegyek az ablakhoz. –
Carter – szólít ismét. Szerencsére anyu és Faszfej a ház elejére
néző egyik emeleti szobában alszanak.
– Halkabban – szólok rá, miután kinyitom az ablakot.
– Bocs – mosolyog fel rám. El is felejtettem, hogy milyen
csinos. Miért jelenik meg hát a lelki szemeim előtt egy bizonyos
gyönyörű, idegesítő kölyök képe, miközben behúzom őt az
ablakon?
Felkapom a fejemet, felnézek Indiana szobája felé. Meglepve
látom, hogy egyenesen rám bámul, dühös kifejezéssel az arcán.
Amilyen gazember vagyok, beintek neki, mielőtt behúzom a
sötétítőt. Nincs rá szükségem, hogy átható tekintete eltérítsen
a szándékomtól.

Hülyére fogom kefélni a szöszit, és remélem, hogy egyszer és
mindenkorra kiverem Indianát a fejemből.

5. fejezet

INDIANA
Nem tudom, miért bosszant fel a látvány, hogy az a ribanc,
Jennifer, belopózik Carter szobájába, de ez a helyzet. Nagyon
dühít. Már úgyis ki vagyok rá akadva, amiért beköpött az
apámnak. A látvány csak az utolsó csepp a pohárban. Könnyek
égnek a szememben, de sikerült visszafojtanom őket.
Baszódjon meg. Nem vagyok hajlandó megadni neki azt az
elégtételt, hogy sírni lásson.
Leeresztek, elbúcsúzom Megtől, kilépek a Face​bookb​ ól, aztán
bebújok az ágyba. Csak még jobban feldühít a tény, hogy
haragszom rá. Miért akaszt ki ennyire? Tudom, hogy nem fogok
tudni könnyen elaludni, amilyen állapotban vagyok.
Amikor apu korábban végre bejött vacsorázni, megtiltotta, hogy
bármi közöm legyen Brad Cartwrighthoz. Ez megdöbbentett.
Nem elég, hogy nem mondtam neki semmit Braddel
kapcsolatban, de soha nem is tiltott még meg nekem semmit.
Tudom, hogy biztosan Carter mondott neki valamit, miközben
odakinn dolgoztak azon a hülye autón. Így kellett lennie. Mi
másért mondta volna apu azt, amit mondott? Miért akarja
Carter pokollá tenni az életemet? Boldog voltam, amíg a

szomszédba nem költözött. A seggfej.
Fekszem az ágyban, és próbálok nem arra gondolni, amit odaát
művelnek. Tudom, hogy nem lecke, az biztos. Akkor nem, ha
Jennifer Darcyról van szó. Mocskos kurva. Valószínűleg ő a
legnagyobb ribanc a suliban. Nagyon csinos a maga művi
módján. Biztos vagyok benne, hogy anélkül is csábítaná a
fiúkat, hogy szétteszi a lábát, de úgy tűnik, élvezi, hogy ő a suli
kurvája. Meg embermatracnak hívja őt.
Fején találta a szöget.

Pocsékul érzem magamat, amikor reggel felébredek. Órákig
dobáltam magamat, forgolódtam, mielőtt végre álomba
merültem. El sem hiszem, mennyire marcangolt a tudat, hogy
az a ribanc ott volt Carter szobájában. Ha egy hete azt
kérdezitek tőlem, féltékeny típus vagyok-e, nemmel
válaszoltam volna. Azt hiszem, tévedtem.
Ki nem állhatom Cartert, ezért nem szabadna, hogy izgasson a
dolog. Hallottam, hogy Jennifer órákkal később ment el.
Kuncogott, mint egy idióta, amikor Carter kisegítette az
ablakon. Igen, szégyellem bevallani, hogy felkeltem és
kikukucskáltam a sötétítő résein.
Bárcsak átköltözhetnék egy másik szobába, hogy ne legyek
szemtanúja ennek a szarságnak. Van egy olyan érzésem, hogy
Jen csak egyike lesz a hódításai hosszú sorának. Tudom, hogy
milyen néhány lány ebben a városban. Sorba fognak állni egy
fordulóért azzal a szemétládával. Fuj.
Remélem, hogy lerothad a farka.
Sajnos csak három hálószobánk van a házban. Szóval nem

tudok szobát cserélni. Az a szoba kiesik, amelyik a szüleimé
volt, míg anyu élt. Apu képtelen volt ott aludni nélküle, miután
meghalt. Azóta a vendégszobában alszik.
Az utcában lévő többi házhoz viszonyítva a miénk elég kicsi. Ne
értsetek félre, kellemes ház, csak nem olyan fényűző, mint a
többi. Apu ragaszkodott hozzá, amikor feleségül vett anyut,
hogy kellemes környéken akarja felnevelni a családját.
Gondolom, hogy rendőrtisztként sok rossz dolgot látott. Mivel
anyu tanított, apu pedig a rendőrségnél dolgozik, nem volt sok
pénzük. Sikerült megszerezniük ezt a telket, de csak egy kisebb
ház építését engedhették meg maguknak. De én szeretem.
Tökéletes a számunkra.
Biztos vagyok benne, hogy Mr. Shepardnak a szomszédban egy
halom szobája van a hatalmas házban. Soha nem fogom
megtudni, hogy Carter miért választotta azt, amelyik éppen
szemben van az enyémmel. Ismerve azonban Carter
hozzáállását, valószínűleg szeretett volna minél messzebb
lenni tőlük. Nem hibáztatom érte.
Miután megeszem a reggelimet, és elmosogatom az edényeket,
előkészítek mindent az apunak, mire felébred. Megetetem
Lassie-t, aztán indulok a buszmegállóhoz. Vigyáztam rá, hogy
ma reggel a szokásosnál korábban elinduljak. Nem akartam
megkockáztatni, hogy ismét összefussak azzal a seggfejjel.
Miközben várok a buszra, a telefonomon megnézem, mi újság.
Ma reggel nincs hangulatom a sivár Facebookhoz, de muszáj
elütnöm valamivel az időt, mivel a busz még húsz percig nem
fog megjönni. Utálom, hogy Carter még csak pár napja van itt,
de máris felforgatta az életemet.

Felkapom a fejemet, amikor meghallom egy autó hangos
bőgését. Be kell vallanom, meglepődöm, amikor Carter megáll a
járda mellett, ahol ácsorgok. – Szállj be a kocsiba, kölyök –
vicsorogja. Nevetésre késztet a röhejes parancsa. Kibaszottul
viccel velem, igaz? Felhúzza a szemöldökét, miközben arra vár,
hogy tegyem, amit mondott. Nem hiszem, haver.
Lenézek vissza a telefonomra, olvasgatom a bejegyzéseket. Van
képe azok után, ahogyan viselkedett velem. Soha nem vallanám
be, de egy icipicit élvezem, hogy megkeresett. Milyen ostoba
dolog már ez?
– Háromig számolok, hogy beszállj a kocsiba – jegyzi meg
dühösen. A szememet forgatom, és továbbra sem vetek rá ügyet
sem. Hallom, hogy felmordul, és vissza kell fojtanom a
mosolyom. Tetszik, hogy az agyára megy a dacolásom.
– Egy… kettő… – El sem hiszem, hogy tényleg számol. Érzem,
hogy a szám széle vigyorra görbül. Felkapom a fejemet, amikor
meghallom, hogy kinyílik a kocsi ajtaja. – Három.
Figyelmeztettelek – csak ennyit mond, aztán megragad, és a
vállára hajít.
– Carter – visítom. – Tegyél le. – Ügyet sem vet a parancsra,
odamasírozik az utasoldali ajtóhoz. A seggem alatt tart, fog,
hogy ne essek le. Nem szabadna élveznem az érintését, de ez a
helyzet. Tűnődésre késztet, milyen érzés lenne, ha rendesen
tartana. Nem mint egy zsákot, amelyet a vállára hajított. Brr!
Utálom, hogy azon gondolkodom, milyen érzés lenne, ha a
karjaiban tartana. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos.
Nem, nem lenne az, abszolút utálnád. Hazug.
Kinyitja az ajtót, lehajít az ülésre. – Kösd be a biztonsági övet –

morogja, és fenyegetően fölém magasodik. Rémülten meredek
rá. Nem hiszem el, hogy ezt csinálta velem. Lehajol,
megragadja a biztonsági övet.
– Add ide! – csattanok fel, és összehúzom a szememet. – Be
tudom kapcsolni az átkozott övet. Nem vagyok gyerek.
– Ki hitte volna – közli, és önelégülten, csodálatosan rám
mosolyog. Istenem, halálosan idegesít. Miért kell ilyen
nevetségesen jóképűnek lennie?
Megvárja, amíg bekapcsolom a biztonsági övet, aztán
visszamegy a másik oldalra. Megfordul a fejemben, hogy
elszökjem, de amennyit bohóckodott, valószínűleg utánam
eredne.
Egy szót sem szólunk egész úton a suliig. Tegnaptól eltérően,
amikor kirakott az utcán, ma egyenesen beáll a parkolóba.
Legszívesebben tennék valami szellemes megjegyzést a
reputációjára, de megtartóztatom magamat.
– Itt legyél délután, vagy elmegyek a buszmegállóhoz, és
megint elkaplak – figyelmeztet. Nem törődöm vele, kiszállok az
autóból, és becsapom az ajtót. Miközben elsétálok, hallom,
hogy nevet. Komolyan legszívesebben felpofoznám.

– Mi ütött beléd? – kérdezi Meg az első óra után. – Ritkán vagy
ilyen rossz kedvedben.
– Egyet találhatsz – felelem, miközben a szekrényünk felé
tartunk.
– A dögös szomszédod?
– Igen. És nem dögös. Egy seggfej. – Meg oldalba bök, és
kuncogni kezd. Ez nem vicces. Hát nem látja, hogy Carter


Click to View FlipBook Version