J._L._Perry_-_Rohadek

pár perccel később.
– Aha. Azt hiszem, megsértettem a büszkeségét, amikor
közöltem vele, hogy nem érdekel.
– Ezt mondtad neki?
– Múlt héten közöltem vele. A mai viselkedése alapján nem vett
komolyan.
– Akarod, hogy beszéljek vele? – ajánlja fel felém fordítva a
fejét.
– Nem – nevetek. – El tudom képzelni, mit mondanál neki.
Nagylány vagyok. Elbírok vele.
– Te nagylány vagy? – kérdezi szarkasztikusan, felvonva a
szemöldökét. De elfojt egy mosolyt, szóval tudom, hogy viccel.
– Nincs a házatokban tükör?
– Ha-ha – felelem, odanyúlok, és játékosan belebokszolok a
karjába. Mindketten felnevetünk. Még mindig fogalmam sincs,
hogy mi folyik kettőnk között, de örülök, hogy nagyjából
rendbe jött minden.
Meglepődöm, amikor nem fordul be az utcánk felé. – Hová
megyünk? – kérdezem.
– El kell mennem valamiért. Arra gondoltam, hogy ehetnénk
egy hamburgert közben.
– Szívesen – mondom neki. Örülök, de meg is lep, hogy velem
akarja tölteni az idejét.
Megállunk a hely előtt, ahol múltkor ettünk. Még ugyanabba a
bokszba is ülünk be. – Ugyanazt kéred megint? – kérdezi. – Még
mindig nem tudom elhinni, hogy a múltkor mindent megettél.
Hová fért el az a sok kaja?
Vállat vonok. – Mindig nagyevő voltam. – Elmosolyodik,

megcsóválja a fejét.
– Fogalmam sincs, hogy csinálod. Csak egy falatka vagy.
Könnyed beszélgetésbe bonyolódunk, míg várjuk az ételt.
Szerencsére semmi kellemetlen nem kerül szóba, mint múltkor.
Amikor nem seggfej, akkor kimondottan vicces tud lenni. Ennél
jobban még soha nem mentek a dolgok.
– Kösz, hogy elhoztál ide – mondom, amikor kilépünk az
étteremből. – Nem is vagy olyan rossz, amikor kedves vagy –
viccelődöm, bár halálosan komolyan gondolom. A vállamra
teszi a karját.
– Te is eléggé elmész, ahhoz képest, milyen idegesítő kölyök
vagy – nevet. Játékosan oldalba bököm. – Csak hülyéskedek
veled. Nem olyan fájdalmas veled lenni, mint gondoltam. –
Mosolygok, mert tudom, hogy bóknak szánja. Mr. Gregory boltja
felé terel.
– Ugye nem fogsz újabb alkatrészeket félretetetni? Nem
gondolod, hogy először meg kellene várnod, amíg ki tudod
fizetni a régieket? – kérdezem.
– Ami azt illeti, éppen azokért jöttem – feleli.
– Azt hittem, hogy nincs rájuk pénzed. – Azonnal gyanakodni
kezdek.
– Nem is volt. Legyen elég annyi, hogy tegnap szereztem egy
kis pénzt – feleli, és rám kacsint. Megáll a szívverésem. Igazam
volt. Tényleg elment meglátogatni a ribanc volt főbérlőjüket.
Úgy érzem, hogy mindjárt rosszul leszek. Megígérte, hogy nem
fog visszamenni hozzá.
– Nem bánod, ha az autóban várok? – kérdezem, és igyekszem
megjátszani a lazát.

– Persze hogy nem. Jól vagy?
– Aha. Azt hiszem, túl sokat ettem – felelem, és mosolyt
erőltetek az arcomra. Kuncogni kezd.
– Az biztos, hogy sokat ettél egy mókushoz képest.
– Ha-ha – jegyzem meg gúnyosan, és kinyújtom a kezemet a
kocsikulcsokért. Könnyek égnek a szememben. Veszek pár mély
lélegzetet, hogy elfojtsam őket, de néhány azért csak
kibuggyan. Gyorsan letörlöm a kezem fejével. Nem tudom
elhinni, hogy Carter visszament oda. Korábban legalább az
anyukája kedvéért csinálta, a lakbérért és ételért. Az viszont
szégyenletes, amikor valaki autóalkatrészekért adja el a testét.
Mihelyt beülök a kocsiba, előveszem az iPodomat és a
fülhallgatót a táskámból. Figyelem-elterelésre van szükségem,
különben még valami nagy ostobaságot tennék, például sírva
fakadnék. Nagyon fáj. Lehet, hogy nincs hozzá jogom, de akkor
is így érzek.
Végiggörgetem a címlistát, megtalálom, amire szükségem van.
Bedugom a fülhallgatót, és megnyomom a lejátszás gombot.
Felhangzik az első dal. Ezt a listát eléggé vicces módon
„Figyelem-elterelésnek” hívják. Tökéletes arra, amire
pillanatnyilag szükségem van.
Nincs rajta se szomorú, se nyálas dal, semmi, amitől
elszomorodnék, vagy esetleg sírva fakadnék. Ami azt illeti,
tavaly állítottam össze ezt a listát. Anyu halálának és
születésnapjának évfordulóján apu minden évben eltűnik. Az
évnek csak két olyan napja van, amikor nem számíthatok rá
mindenben. Egy üveg skót whiskyvel bezárkózik a szobába,
amelyet egykor megosztott anyuval, és nem látom őt másnap

reggelig.
Innen ered az én „Figyelem-elterelés” dallistám. Amikor leszáll
az éjszaka, és apu üveg itala elfogy, és fáj a szíve, annyira
hiányzik neki anyu, apu sírni kezd. Megszakad tőle a szívem.
Ugyanaz történik minden évben. Semmit nem kívánok jobban,
mint azt, hogy megmentsem őt ettől a fájdalomtól.
Biztos vagyok benne, hogy nem tudja, hogy hallom őt, pedig ez
a helyzet. Általában az ágyamon fekszem, és én is sírok…
apuért, az anyukámért, a családunkért. Tavaly eldöntöttem,
hogy többé nem teszem. Nem bírom hallgatni, ahogy apu
szétesik. Általában olyan erős és összeszedett. Azt hiszem, az
évnek ezen a két napján szabad neki átadnia magát a
fájdalomnak, ezért van a dallista. Addig hallgatom, amíg el nem
alszom, erősen próbálok nem gondolni apura, ahogy darabokra
hullik a szobájában.
Pár perccel később valaki megkopogtatja az ablakot.
Odafordulok, és Mr. Gregoryt találom ott mosolyogva. Leállítom
a zenét, kinyitom az ablakot. – Helló, Indi – köszönt.
– Helló, Mr. Gregory. Hogy van?
– Jól, és te? – kérdez vissza.
– Jól, köszönöm. – Ami hazugság. Messze vagyok tőle.
– Hát, csak köszönni akartam. Add át apádnak az üdvözletemet.
– Úgy lesz. – Amikor elsétál, gyorsan visszadugom a
fülhallgatót, és megnyomom a lejátszás gombot. Ha egész úton
hazafelé zenét hallgatok, akkor nem kell beszélgetnem
Carterrel.
Hátrahajtom a fejemet a támasztóra, lehunyom a szememet. A
zene miatt nem hallom, amikor Carter beül az autóba, de érzem

őt. Tudom, hogy engem néz, de nem pillantok feléje, míg nem
érzem a kezét a lábamon. Kiveszem az egyik dugót, feléje
fordulok. – Jól vagy? – kérdezi.
– Igen. Jól vagyok. – Mielőtt egy szót szólhatna, visszateszem a
dugót, és ismét lehunyom a szememet. Így is maradok az út
hátralévő részében. Párszor magamon érzem a tekintetét, de
nem merek feléje nézni.
Amikor megáll a behajtójukon, kiveszem a füldugót, és a
padlón fekvő táskámért nyúlok. – Biztos, hogy jól vagy? Furán
viselkedsz – jegyzi meg, miközben megragadom a kilincset.
– Aha. Tökéletesen jól vagyok. Majd később találkozunk –
felelem, és rápillantok. Rossz ötlet. Megbántottnak tűnik, és
ettől pocsékul érzem magam a viselkedésem miatt. Esdeklő
tekintete az enyémbe fúródik. Tudom, hogy valószínűleg azon
tűnődik, mi üthetett belém.
– Mennem kell – mondom, és elfordulok. Hallom, hogy
felsóhajt, de nem törődöm vele. Amitől csak még rosszabbul
érzem magamat.

Érzem, hogy az első könnycseppek hullani kezdenek, mihelyt
belépek az ajtón. Egyetlen nap alatt kétszer sírtam miatta.
Általában nem vagyok érzelgős típus. Mit művel velem? Apu
dolgozik, szóval teljesen egyedül vagyok. Hozzászoktam már.
Általában nem zavar, de ma igen.
Kiveszem a telefont a zsebemből, és felhívom Meget. –
Aludhatnék nálatok ma éjjel? – kérdezem, mihelyt felveszi a
telefont.
– Sírsz, Indi? – Hallom az aggodalmat a hangjában.

– Igen vagy nem?
– Hát persze. Mi a baj, kicsim?
– Majd elmesélem, ha odaértem – felelem, és megtörlöm a
szememet a kézfejemmel. Butának érzem magam, amiért sírok.
– Szólok anyunak, hogy menjünk el érted. Öt perc múlva ott
vagyunk – közli.
– Kösz.

10. fejezet

CARTER
Fogalmam sincs, mi a fasz történt. Az egyik percben még egész
jól elvoltunk, a következő percben pedig megváltoztak a dolgok.
Indi változott meg. Valami van vele, de lövésem sincs, hogy mi
az. A francba ezzel a szarsággal. Pontosan ezért nem nyílok
meg, és kerülök közel az emberekhez.
– Mi volt a suliban, édesem? – kérdi anyu, amikor besétálok az
ajtón.
– Semmi különös – felelem, megpuszilom az arcát, aztán
indulok a szobámba. Nincs kedvem beszélgetni. Még mindig
próbálom kitalálni, hogy Indi mitől változott meg. Soha nem
láttam még őt ilyen hidegnek. Első alkalommal adtam
önmagamat anyun kívül más előtt. Az első alkalommal
próbáltam meg igazán normálisnak lenni. Kibaszott nagy hiba
volt. Ezek az átkozott falak nem véletlenül épültek fel.
Anyu mindig azt hajtogatja, hogy meg kell nyílnom, és jobban
bízni az emberekben. Benne megbízom, de ennyi. Persze

tudom, hogy igaza van. Nem vethetem mások szemére azt, amit
a nagyapám tett velünk. A logika azt diktálja, hogy nem
mindenki olyan, mint ő. De nehéz leszokni róla. Ezt csináltam
ötéves korom óta. Ezért csináltattam azt a tetoválást.
Emlékeztetőként a bizalomra. Vagy legalábbis próbáltam. És
nézzétek, hová vezetett, hogy megbíztam Indiben. Kibaszottul
sehová sem.
Ülök az ágyamon, a térdemre támaszkodom, a kezembe
temetem az arcomat. Próbálok értelmet találni az egészben.
Próbálok visszaemlékezni, hogy pontosan mit mondtam
Indinek, hátha megtalálom a választ, amelyet keresek.
Hallom, hogy a szomszédban dudál egy autó. Kinézek Indi
ablaka felé, és megpillantom, ahogy a vállára kapja a
hátizsákját, és kiszalad a szobájából. Felállok, az ablak felé
indulok. Hová a faszba megy?

INDIANA
Mihelyt megérkezünk hozzájuk, Meg berángat a szobájába. – A
vacsora egy óra múlva kész, lányok – szól utánunk az anyukája.
– Köszi, anyu – feleli Meg.
– Köszi, Mrs. Miller – teszem hozzá. Meg becsukja az ajtót,
mihelyt behúzott a szobába. Leveszi a vállamról a hátizsákot,
lehajítja a padlóra, aztán a hátamra teszi a kezét, és az ágy felé
terel.
– Mi az ördög van veled? – kérdezi, mihelyt leülünk.
– Egyet találhatsz.
– Most meg mit művelt? – Undorodva elfintorodik.
– Velem semmit. Nos, tulajdonképpen… csak…

– Csak micsoda?
– Mondott valamit pár napja. Nem vagyok benne biztos, hogy el
szabad-e árulnom neked. Személyes dolog, és elég helytelen
dolog – vallom be.
– Ezek után komolyan el kell árulnod. – Kuncogni kezdek,
amikor összedörzsöli a két kezét, és izgatottan ugrándozik az
ágyon. Imádja a pletykákat.
– Nem vagyok benne biztos, hogy szabad. – Úgy érzem, hogy ha
elmondanám neki, azzal elárulnám Cartert.
– Mondta, hogy ne áruld el senkinek? – kérdezi Meg. Tudom,
hogy azért mondja, mert rá akar venni, hogy elmeséljem.
Nagyon fifikás.
– Nem.
– Akkor mi a gond? – kérdezi, és reménykedve felvonja a
szemöldökét.
– Úgy érezném, hogy elárultam a bizalmát. Nem tudom, mit
gondolna rólam, ha elismételném, amit mondott – vallom be.
– Annyira ciki? – Ismét összedörzsöli a tenyerét.
– Igen – nevetek.
– Nézd, rendben van, ha nem akarod elmesélni. Tiszteletben
tartom a döntésedet. De tudnod kell, hogy valószínűleg
belehalok a kíváncsiságba.
– Olyan idióta vagy!
– Rajtad áll, bébi. Tudod, hogy megbízhatsz bennem.
Elmondunk egymásnak mindent. Talán segíthetek, ha tudom,
hogy pontosan miről van szó – teszi hozzá. Az életemet is
rábíznám. A szívem mélyén tudom, hogy soha nem ismételné
el, amit mondok neki, ahogyan én sem tenném a helyében.

– Gondolom – felelem vállat vonva.
– Szóval elmondod? – sikkant fel. Látjátok, miről beszélek?
Imádja az ilyen szarságot. Semmi vicces nincs abban, amit
mondani fogok. Tudom, hogy ugyanúgy meg fog döbbenni,
mint én, amikor Carter elmesélte.
– Ígérd meg, hogy ez kettőnk között marad. – Ámbár tudom,
hogy kérnem sem kell.
– Kisujj-eskü – mondja, és az orrom alá dugja a kisujját.
Megrázom a sajátommal. Mély lélegzetet veszek, mielőtt
belevágok.
Szinte kigúvad a szeme a fejéből, ahogy elmesélek neki
mindent, amit Carter mondott nekem. – Nem létezik. –
Teljesen le van döbbenve. Ez tényleg nem valami apró
hülyeség. Hanem nagyon is komoly dolog.
– De bizony. Érted már, hogy miért nem akartam elmesélni? –
Még mindig nyitva van a szája. Biztos vagyok benne, hogy én is
valahogy így nézhettem ki, amikor Carter bevallotta nekem.
Még mindig dühös vagyok, hogy ilyesmin kellett
keresztülmennie.
– Fizettek neki a szexért? – kérdezi faarccal.
– Aha.
– Basszus. Biztos nagyon jó az ágyban. Eggyel több ok arra,
hogy lefeküdj vele. – A plafon felé vándorol a tekintete, és
mosoly ömlik el az arcán. Ó. Édes. Istenem. Carter szexuális
képességire gondol, tudom jól. Kinyúlok, és rácsapok a karjára.
– Undorító vagy – nevetek.
– Szóval, ezért vagy dühös? – kérdezi, és megdörzsöli a karját.
Halló? Figyelsz rám egyáltalán?

– Igen és nem.
Meg kinyújtja a kezét, az enyémre teszi. – Tudod, hogy
milyenek a fiúk. A farkukkal gondolkodnak, nem a fejükkel,
bébi.
– A főbérlőjét okolom, nem őt. Csak tizenöt éves volt. Az a nő
kihasználta őt.
– Ő is így látja? – Válasz helyett megrázom a fejemet. – Hát
persze, hogy nem. Lefektették, és még pénzt is keresett vele.
Mutass nekem egy olyan tizenöt éves, kanos hímet, aki nem
ugrott volna erre az ajánlatra.
– Gondolom, igazad van – felelem. – De szerintem akkor is
undorító.
– Az attól függ, hogy hány éves volt a házinéni. Ha nyolcvan,
akkor igen. – Mindketten felnevetünk a megjegyzésére.
– A harmincas éveiben járt, azt mondta – mondom undorodva,
és a szememet forgatom.
– Pff – int. – Egy csomó harmincast ismerek, aki még mindig
dögös. Ez mind azelőtt történt, hogy találkozott veled, szóval
nem kellene, hogy izgasson.
– Hát éppen erről van szó. Megígérte nekem, hogy többé nem
megy oda vissza – vallom be.
– És mégis megtette? Ott járt tegnap? – kérdezi, és elkerekedik
a szeme, miközben a válaszomra vár.
– Azt hiszem. Félretetetett néhány alkatrészt Mr. Gregory
boltjában, mert nem engedhette meg őket magának. Tegnap
pedig lett rá pénze.
– Ez még nem jelenti azt, hogy a nőtől szerezte. Talán az
anyukájától kapta. – Ha nem olyan nagy összegről lett volna

szó, akkor ez is lehetséges lett volna.
– Az alkatrészek több mint ezer dollárba kerültek, Meg. Az
anyukája nem dolgozik, és nem hiszem, hogy Mr. Shepard adna
neki ennyi pénzt. Amikor megkérdeztem, hogy honnan
szerezte, azt mondta, hogy tegnap jutott hozzá, de nem ment
bele részletekbe. Honnan szerezhetne egy tizenhét éves több
mint ezer dollárt egyetlen nap alatt anélkül, hogy, tudod…?
– A fenébe, ha az a nő ennyit fizetett neki a szexért, akkor
kibaszottul fantasztikus lehet az ágyban. észvesztően jó. –
Megnek valószínűleg igaza van, de nem tervezem, hogy
személyesen is megbizonyosodom róla. Olyan távol kell
magamat tartanom Carter-átkozott-Reynoldstól, amennyire
csak tudom. Ami nehéz lesz, mivel a közvetlen
szomszédságában lakom, de ha van rá mód, akkor szeretném
megvédeni a szívemet.

CARTER
Fél éjszaka ébren ücsörögtem, és vártam, hogy Indi hazajöjjön,
de nem tette. Reggelre kibaszott dühös voltam. Dühös
magamra, amiért megnyíltam előtte. Dühös, amiért hirtelen
furán kezdett viselkedni velem, és fogalmam sincs, hogy miért.
Dühös, amiért nem jött haza.
Nem is várok rá, hogy elvigyem a suliba. Mi értelme volna? Ha
otthon lenne is, a tegnap délutáni előadása után valószínűleg
úgysem ülne be az autóba. Baszódjon meg! Talán úgy a legjobb,
ha visszatérünk oda, ahol voltunk. A semmihez. Ez a szarság
túlságosan bonyolult. Megfájdul tőle az átkozott fejem.
Nap közben látom őt párszor, de valahányszor meglát,

megfordul, és elindul az ellenkező irányba. Ami csak arra jó,
hogy még jobban felbosszantson. Ebédkor Brad ismét az
asztalukhoz ült. Forr tőle a vérem.
Nem lepődöm meg, hogy délután nem jelenik meg a
parkolóban. Úton hazafelé látom őt a buszmegállóban. Ez
mindent elárul, amit tudnom kell. Beintek neki, amikor
elmegyek mellette. A dühöm már elpárolgott. Megbántottság
vette át a helyét. Utálom ezt az érzést. Régóta nem éreztem már
ilyesmit. Elutasítást.
Úgy terveztem, hogy délután az autón fogok dolgozni, de
elment tőle a kedvem. Ehelyett kikapom a rajzfüzetemet az
anyósülés alól, és bemegyek a szobámba. Először is behúzom a
sötétítőt. Nincs szükségem, hogy bármi is Indianára
emlékeztessen. És főleg azt nem akarom megkockáztatni, hogy
meglássam őt.
Leülök az ágyra, nekitámaszkodom a háttámlának. Ha bele
tudok feledkezni a rajzolásba, akkor nem lesz időm Indire
gondolni.
Mihelyt felhajtom a borítót, meglátom Candice telefonszámát.
Csábít a gondolat, hogy felhívjam. Talán pontosan arra lenne
szükségem, hogy belevesszek egy punciba. Indi eléggé világossá
tette, hogy nem érdeklem.
Kiveszem a telefont a zsebemből, és úgy döntök, hogy felhívom
őt. – Candice beszél – szól bele a telefonba.
– Szia, Candice, Carter vagyok. Ott jártam nálatok vasárnap…
– Ó, tudom, hogy ki vagy. Olyan arcod van, amelyet egy lány
soha nem felejt el. Úgy döntöttél, hogy igent mondasz az
ajánlatomra? – dorombolja a szavamba vágva.

– Ja. Még mindig áll?
– Természetesen. Közöld az időpontot és a helyet, és ott leszek,
szépfiú – feleli csábító hangon.
– Ma este?
– A ma este tökéletesen hangzik. Hat körül végzek. Mi lenne, ha
nyolckor találkoznánk?
– Remek. Elküldöm SMS-ben a címet – mondom nyugtalanul.
Magam sem vagyok benne biztos, hogy akarom ezt.
– Alig várom – feleli.
Mihelyt végzünk, azonnal elküldöm neki a címemet, és
megkérem, hogy hívjon fel, amikor már közel jár. Nem
magyarázom meg, hogy miért. Majd megtudja, ha ideér,
gondolom. Nem tudom, mit fog szólni hozzá, ha az ablakon
keresztül kell beosonnia a szobámba, de emiatt ráérek később is
aggódni.

– Bassza meg. Nem mondtad, hogy még mindig a szüleiddel
laksz. Hány éves vagy egyáltalán? – kérdezi Candice, amikor
behúzom az ablakon.
– Hamarosan tizennyolc leszek.
– A francba. Még kölyök vagy – jegyzi meg döbbenten, ahogy
lerakom őt a földre.
– Nem vagyok kibaszott kölyök – csattanok fel. Az összes létező
szó közül pont ezt kellett választania.
– Idősebbnek látszol. – Mi köze bármihez is a kornak? Lehet,
hogy fiatal vagyok, de tudom, hogy én leszek a legjobb dugás,
amiben valaha része volt.

– Akkor csináljuk vagy nem? – kérdezem frusztráltan, mert
kezdem elveszíteni a türelmemet.
– Nyugi – feleli, közelebb lép, a derekam köré fonja a karját,
hozzám szorítja puha testét. – Nem mondtam, hogy gondot
jelent, szépfiú. Csak meglepett, ennyi az egész. – Az ajka rátalál
a nyakamra, végigcsókolja az államat, míg elér a számig.
Átkarolom a derekát, és közelebb húzom magamhoz. Ő az első,
akit megcsókoltam Indi óta. Meglepő módon semmit sem érzek.
Egyértelműen éreztem valamit, amikor az ajkam összefonódott
Indianáéval. Olyan érzéseket keltett bennem, amilyeneket még
soha korábban nem tapasztaltam, és ezt kibaszottul utálom.
Kinyitom a szememet, a tekintetem az ablaka felé vándorol.
Nagyszerű. Ott áll, és bennünket figyel. Még innen is tisztán
látom a fájdalmat a gyönyörű arcán. Aztán egy szempillantás
alatt berántja a sötétítőt, és már nincs sehol. Mi a faszt
művelek?
Abbahagyom a csókot, lenézek Candice-re. – Sajnálom, de nem
tudom megtenni – vallom be, és ismét Indiana ablaka felé
pillantok.
– Mi? Miért? – Követi a tekintetemet, ahogy még mindig oda
bámulok, ahol Indiana pár pillanattal ezelőtt állt. – Mi a
probléma? – Elhúzódom tőle, odamegyek az ágyhoz. Leülök, a
térdemre támasztom a könyökömet, és a kezembe temetem az
arcomat.
– Nem a te hibád – mondom anélkül, hogy ránéznék.
– Akkor micsoda? – faggat, és leül mellém. Mit mondhatnék
neki? Hogy van ez a szeretet-gyűlölet kapcsolatom a szomszéd
lánnyal? Ezt nem mondhatom, de meglepő módon pontosan

ezt teszem. Elmondok neki mindent. Nos, nagyjából. Több
mint egy óra hosszat ülünk az ágyon és beszélgetünk, mire
végre elmegy, kielégítetlenül. Ketten vagyunk így ezzel.
Egyetlen egyszerű kis csók, és az átkozott kölyök tönkretett.
Egy fasznak érzem magam amiatt, amit tettem. Candice-szal és
Indivel is. Szerencsére Candice nagyon jó fej volt. Van egy
gyanúm, hogy Indianával más lesz a helyzet.
És igazam lett.

Hat nap telt el, és alig láttam Indit. Még a szemembe sem
hajlandó nézni. Makacs seggfej. A sötétítők azóta is be vannak
húzva az ablakán. A Candice-szel való incidens után Indi két
napra bezárkózott a házba. Két kibaszott napra. Suliba sem
ment.
Kérdeztem az apját, hogy minden rendben van-e, amikor az
autómon dolgoztunk. Azt mondta, hogy Indi csak megfázott
egy kicsit.
Megfázott, egy nagy fenét!
Képtelen vagyok őt megérteni. Ő volt az, aki furcsán kezdett el
viselkedni, ügyet sem vetett rám, elkerült, ahol csak tudott.
Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy az ember rájöjjön, hogy
dühös lett Candice miatt. Ami totál érthetetlen. Mi történt az
én tökös csajommal? Azzal, aki nem volt hajlandó lenyelni a
szarságaimat? Bárcsak még mindig így lenne. Elárulná, hogy mi
a fene folyik itt? Akkor legalább tudnám, hogy hol állunk. Az
alternatívába belefájdul a fejem.
Még Megan is gyilkos szemet mereszt rám, valahányszor
belefutok. Múltkor megkérdeztem tőle, hogy van, és kibaszottul

beintett. Ami mindennél jobban kiakaszt, hogy amikor párszor
láttam Indit a suliban, az a fasz Brad mindig vele volt. Ha azért
lóg vele, hogy felbosszantson, akkor működik a terve.
Legszívesebben kiütném azt a faszt.

11. fejezet

INDIANA
– Brad át akar jönni ma délután – közlöm Meggel ebéd közben.
– Mr. Jenkins összepárosított bennünket az angol írásbeli
feladat megírásában. Azt akarja, hogy kezdjük el. Nem tudom,
mit tegyek.
– Hagyd, hogy átmenjen. De ragaszkodj hozzá, hogy másszon
be az ablakodon. Hadd tudja meg az a seggfej a szomszédban,
hogy milyen érzés.
– Nem fogom kényszeríteni, hogy bemásszon az ablakomon –
mondom nevetve. – Két rosszból nem jön ki semmi jó.
Ráadásul Brad még félreértené.
– Nem fogja. Mondd azt, hogy elromlott a bejárati ajtótok –
vágja rá Meg halálos komolysággal. Elment az esze? Nem
tehetem.
– Olyan hülye vagy – közlöm vele. – Még abban sem vagyok
biztos, hogy engedhetem őt átjönni. Apu megtiltotta, hogy
találkozzunk, vagy elfelejtetted?
– Ez iskolai ügy. Különben is munkában lesz, nem? – hessegeti

el a gondolatot. – Nem fogja megtudni. – Lehet, hogy Meg ki
szokta játszani a szüleit, de én nem.
– De igen, ha Carter elárulja neki. Miatta nem találkozhatom
Braddel.
– Rajtad áll, de én kapnék a dolgon a helyedben. Brad istenien
néz ki, és tökéletes bosszú volna azért, amit Carter tett. – Van
benne valami, de még mindig nem győzött meg. Nem kenyerem
a bosszú.
– Mi van, ha próbálkozik? – kérdezem. Nem szeretem
megszegni apu utasításait. Még soha nem dacoltam vele. De
ahogy Meg is mondta, ez iskolai ügy. Van egyáltalán
választásom? Az biztos, hogy el nem megyek hozzájuk.
– Lefeküdni veled? – kuncog. – Kimondhatod nyugodtan,
tudod? Olyan prűd alak vagy. – Körbepillantok a helyiségben,
hogy meggyőződjek róla, senki sem hall bennünket.
– Nem vagyok az – felelem, és hozzávágok egy chipszet.
– Csak tedd egyértelművé, hogy leckét írtok. Semmi másról nem
lehet szó. Az apád zsaru. Brad nem mer erőszakoskodni veled.
Hacsak nem akar meghalni.
– Azt hiszem, igazad van. – Apu kinyírná, ha akár egy ujjal is
hozzám érne. Témát váltunk, és Derekről, meg legújabb fiújáról
kezdünk beszélgetni. Találkoztam vele párszor. Elég jó fejnek
tűnik. Nem ebbe a suliba jár.
– Csatlakozhatok, hölgyeim? – szakít Brad félbe bennünket
néhány perccel később. Legszívesebben a szememet forgatnám,
de tartóztatom magam.
– Hát persze, szépfiú – dorombolja Meg. Olyan kihívó tud lenni
néha. Brad persze a mellettem lévő székre ül le. Tényleg kezdek

már belefáradni abba, hogy állandóan körülöttem lóg. Szemtől
szemben nagyon édesen viselkedik, de nem bízom benne azok
után, amiket Carter mondott.
– Még mindig áll a délutáni tanulás? – kérdezi.
– Gondolom. Csak pár napunk van a feladatra – felelem.
– Ha már itt tartunk – kotyog közbe Meg. – Ha Indiéknél
tanultok, akkor be kell másznod az ablakán. Elromlott a bejárati
ajtajuk. – Ó. Édes. Istenem. Belerúgok az asztal alatt.
– Micsoda? – kiált fel Brad zavartan. – Nem használhatom a
hátsó ajtót?
– Nem. A kutyája nagyon vad, és nem szereti az idegeneket.
Valószínűleg megpróbálna felfalni – közli Meg komoly arccal.
Nem tehetek róla. Kirobban belőlem a nevetés. Valószínűbb,
hogy Lassie halálra nyalogatná. Meg olyan cselszövő. Néha
eltűnődöm rajta, hogyan lettünk egyáltalán barátnők.

– El sem hiszem, hogy azt mondtad neki – mondom Megnek,
miközben a következő órára tartunk.
– Tudtam, hogy ha én nem teszem meg, akkor senki. Hagyd,
hogy Carter meglássa. Szerinte rendben van, ha lányok
ugrálnak be a szobája ablakán. Lássuk, mennyire tetszik neki,
amikor te is ezt csinálod. – Nem fogja izgatni, de ezt nem
árulom el Megnek.
– Lehetne, hogy leszállj a témáról? – könyörgök. Még mindig
nem tudtam feldolgozni, ami történt. El sem hiszem, hogy
hagytam, hogy érzelmek ébredjenek bennem a szemétláda
iránt.

Görcsben van a gyomrom, ahogy itt ülök, és várom, hogy Brad
megérkezzen. Gyorstárcsázásra állítottam Meg telefonszámát,
ha esetleg bármivel próbálkozna. Meg megígérte, hogy azonnal
jön, ha szükségem lenne rá. És jobban is teszi, azok után, hogy
ő volt az, aki belekevert ebbe az egészbe.
Éppen csak sötétedni kezd, amikor meghallom a kopogást az
ablakomon. Reméltem, hogy előbb fog jönni, de futballedzése
volt. Ahogy elindulok az ablak felé, látom, hogy felmosolyog
rám. Tényleg jól néz ki, de számomra nem létezik más, csak
Carter.
– Szia – köszöntöm, mihelyt kinyitom az ablakot.
– Szia, csinibaba. – Erőt kell vennem magamon, hogy ne
forgassam a szememet. Bevetheti nyugodtan a sármját, akkor
sincs nálam semmi esélye.
Az ablakpárkányra teszi a kezét, hogy felhúzódzkodjon, de
hirtelen eltűnik. Mi az ördög. Egy morgást hallok, aztán azt,
hogy „kibaszottul nem hiszem”. Carter. A csudába. Hátrarántja
Bradet, amitől ő megtántorodik. Amikor kidugom a fejemet az
ablakon, látom, hogy egymással szemben állnak.
– Mi a fasz van, Reynolds? – csattan fel Brad. – Mi bajod van?
– Te vagy a bajom – köpi Carter. Ó, a fenébe. Még soha nem
láttam őt ennyire dühösnek. Vörös az arca, és kidagad egy ér a
nyakán. Ennek nem lesz jó vége. Baszódjon meg Meg a briliáns
ötleteivel együtt. Nem.
– Carter – visítom, a körmeim belevájnak a fa keretbe.
– Maradj ki ebből, kölyök. veled majd később számolok. – Nem
is néz felém. A tekintete határozottan Bradre irányul. Úgy néz
ki, mint aki kész darabokra szaggatni őt. A nyelvembe harapok.

Bármennyire szeretnék is visszavágni, a józan ész azt súgja,
fogjam be a számat.
– Öt másodperced van, hogy sarkon fordulj, és eltűnj arra,
ahonnan jöttél, különben…
– Különben mi a fasz, Reynolds? Mit fogsz csinálni? – vág
vissza Brad, és Carter arcába hajol. A fenébe. Meg akar halni?
Carter gyilkos arckifejezése nekem elég lenne ahhoz, hogy
menekülőre fogjam.
– Miután szétrúgom a seggedet, elrángatlak a rendőrőrsre. Ezt
fogom csinálni.
– Ami nagyon okos lépés, te seggfej. Rám támadsz, aztán
elviszel a zsarukhoz. Azzal csak annyit érsz el, hogy vádat
emelnek ellened, szóval csináld csak – szól vissza Brad
kuncogva. Istenem, néha olyan pimasz tud lenni.
– Nem hiszem. Ha elmondom az apjának, hogy rajtakaptalak,
amint éppen megpróbáltál beosonni Indi szobájának az
ablakán, még meg is köszöni majd, amit tettem. – Carternek
igaza van, apu ezt fogja majd tenni. Aztán puszta kézzel
darabokra szaggatja Bradet.
Brad nem mozdul. Kitart. Aztán valami hihetetlenül nagy
ostobaságot művel. Ahelyett, hogy megfogadná Carter tanácsát,
ahogyan kellene, az idióta meglöki őt. Ostoba lépés, szarházi.
Carter egy kicsit hátratántorodik, aztán gúnyosan elvigyorodik.
Egyszerűen Bradre vigyorog. Mintha azt mondaná, hogy „csak
ennyire telik tőled?” A francba, ez megbolondult.
Visszalép, Brad arcába hajol, és nyugodt, de félelmetes hangon
megszólal. – Egy… – Mit akar a számolással? Bradre siklik a
tekintetem. Már nem tűnik olyan biztosnak magában. Nem

hibáztatom miatta. Az egész olyan, mint végignézni egy
balesetet. Bármennyire szeretnél is félrenézni, képtelen vagy
rá. – Kettő… – Szeretnék felkiáltani, hogy fuss, Brad, mert én
pontosan ezt tenném a helyében. Az idióta azonban csak áll
ott.
Háromra Brad ütésre emeli a kezét. Carter villámgyors, és a
levegőben elkapja a karját. – Négy, öt – mondja gyorsan egymás
után, aztán Bradre veti magát. Hatalmas csattanással leviszi őt
a földre. Felemeli az öklét, lecsap vele, egyenesen Brad arcába.
A kibaszott életbe.
Kimászom az ablakon, odaszaladok hozzájuk. Talán nem bölcs
lépés. – Carter – visítom, és megragadom az ingét. – Carter! – A
másik kezemmel a karja után nyúlok, és próbálom lerángatni
Bradről. Meg sem moccan.
– Szállj le rólam – vinnyogja Brad. Megkönnyebbülök, amikor
Carter végre engedelmeskedik. Lihegve talpra kászálódik. Brad
hátrafelé araszol, egy pillanatra sem veszi le a szemét Carterről.
Végül aztán feláll, letörli a vért a szájáról a kézfejével. – Ezért
megfizetsz, Reynolds – köpi, aztán megfordul, és elsétál.
– Alig várom, Cartwright – szól Carter a távolodó háta után.
Idióták, mind a kettő. Nagyot fújtatva sarkon fordulok, és
visszamegyek az ablakhoz. Annyira dühös vagyok.
Visszamászom, aztán nyúlok a kilincs után, hogy bezárjam az
ablakot. – Még nem végeztem veled – közli Carter, kilöki az
ablakot, és egyetlen ugrással a szobámban terem. Bassza meg.
Hátrálok egy lépést. Aztán még egyet, miután az arcára nézek. –
Mi a fasz járt a fejedben? – mordul fel.
Folyamatosan hátrálok, ahogy egyre közelebb jön.

A hátam végül nekinyomódik a falnak. A francba. Hozzám ér, a
két kezét a fejem mellé teszi a falra, ketrecbe zár. Előrehajol, a
teste az enyémhez nyomódik, nekiszorít a falnak. Csapdában
vagyok.
– Tűnj el a szobámból – vicsorgom, és próbálom ellökni
magamtól. Csodálom, hogy nem félek tőle, annyira dühös.
– Azt már nem hiszem – közli, durván megragadja az arcomat,
és felemeli a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni. – Azt
hittem, hogy ennél több eszed van.
– Akkor rosszul hitted – vágok vissza, és összehúzom a
szememet. Ki az ördögnek képzeli magát?
– Mindazok után, amiket meséltem róla, még elhívtad
magatokhoz?
– Ja – felelem gúnyosan, mert semmi köze hozzá, hogy Brad
miért volt itt. Mérgesen az arcomba morog. Baszódjon meg. Azt
hisz, amit csak akar. Nem cibáltam vissza azt a rózsaszín hajú
dögöt az ablakából a múltkor, bár a gondolat megfordult a
fejemben.
– Ha kurvaként akarsz viselkedni, akkor majd úgy is bánok veled
– közli, és durván megcsókol. Meg vagyok döbbenve. Nem
számítottam rá, hogy megcsókol. Arra sem számítottam, hogy
sérteget és kurvához hasonlít majd. Hogy merészeli? Micsoda
álszent. Ő a kurva, nem én.
Egy teljes másodpercig megpróbálom ellökni magamtól.
Kemény a csókja, szinte fáj. Semmi köze ahhoz az édes
csókhoz, amelyet múltkor váltottunk. De isteni. Átkozottul
isteni. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem gondoltam rá,
milyen lenne ismét érezni az ajkát az enyémen. Utálom őt és

egyszerre vágyom is rá.
Megmarkolom az ingét, közelebb húzom magamhoz, és
elmélyítem a csókot. A számba morog. – Akarod, nem igaz? –
leheli, és a hasamhoz szorítja az erekcióját.
– Nem – hazudom, de a válasz igen. Annyira akarom őt. Azt
akarom, hogy velem is megtegye mindazt, amit a többi lánnyal.
Milyen szánalmas már ez?
Az ujjai lesiklanak az oldalamon, aztán megmarkolja a
seggemet. Könnyedén felemel a földről, a lábam a dereka köré
fonódik. A keménysége az ölemhez nyomódik,
nekidörgölőzhetek, amire annyira vágyom. Hátrahajtom a
fejemet a falhoz, és felnyögök. Elképesztő érzés. Soha nem
éltem még át hasonlót. Belenyomom a sarkamat a hátába, még
közelebb húzom őt magamhoz, nekidörgölőzöm.
Az ajka végigsimít az államon, le a nyakamon. – A test​ ed azt
mondja, hogy akarsz engem. Ne tagadd tovább – suttogja a
vállamba.
– Annyira el vagy telve magadtól. De én nem – lihegem. Újabb
hazugság. Belekuncog a bőrömbe. Felemeli a fejét, a szemembe
néz.
– Ha hozzád érnék, tudom, hogy nedves lennél. – Én is tudom,
de nem fogom bevallani.
– Hát, tévednél. – Felvonja az egyik szemöldökét. Tudom, hogy
ez kihívás a számára.
– Mindjárt kiderítjük – feleli pimasz vigyorral, és a keze besiklik
a jóganadrágom dereka alá. Ó, istenem. Tudni fogja, hogy
hazudtam, de meglepetésemre ez sem izgat. Azt akarom, hogy
megérintsen ott. Nem, szükségem van rá. – Átázott a bugyid –

mordul fel, és hátrahúzódik, hogy rám nézzen. – Most mondd
azt, hogy nem akarsz engem. – A düh, amelyet a szemében
láttam, amikor a falhoz szorított, mostanra nyomtalanul
eltűnt. Izzó vágy vette át a helyét. A szívem majd kiugrik a
helyéből, úgy néz rám. – Szóval, akkor nem akarod, hogy ezt
tegyem? – kérdezi, és az ujjaival körözni kezd a csiklómon.
– Nem – hazudom, és a kéjtől fennakad a szemem. Soha nem
voltam még ilyen intim helyzetben senkivel, de akarom ezt.
Akarom őt. Rettenetesen.
– Olyan nedves vagy – leheli, miközben az ujjai a bugyim
selymes anyaga alatt mozognak, könnyen siklanak a
nedvességemtől. – És ehhez mit szólsz? – kérdezi, és az ujjai
tovább gyötrik a csiklómat. Érzem, hogy ég az arcom. Utálom,
hogy tudja, milyen nedves vagyok tőle.
– Nem – nyöszörgöm. Istenem. Csodálatos érzés. Rajtam kívül
még senki sem érintett meg odalenn. Imádom, milyen érzést
keltenek bennem az ujjai. Meglepő módon nem vagyok annyira
ideges, ahogyan hittem. Nem vagyok teljesen biztos benne,
hogy azért-e, mert minden olyan gyorsan történt, és nem volt
időm túlgondolni a dolgokat, vagy azért-e, mert Carterről van
szó. Mindegy is, legszívesebben sikítanék, hogy Eszedbe ne
jusson abbahagyni.
– Szóval akkor ezt aztán végképp nem engednéd meg? – leheli,
és belém dugja az egyik ujját. – Krisztusom. Annyira nedves.
Annyira szűk – morogja, és lehunyja a szemét.
– Nem. Ezt végképp nem – nyögöm, és közelebb lököm a
csípőmet a kezéhez.
– Akkor leállok – mondja mosolyogva, és mozdulatlanná

dermednek az ujjai. Felpattan a szemhéjam, és látom, hogy rám
mosolyog. Gazember. Lassan kihúzza az ujjait, lenyúlok hát
kettőnk közé, és megragadom a csuklóját. A francba. Pontosan
tudja, hogy mit csinál. Próbál rábírni, hogy elismerjem, akarom
őt. Soha.
– Ne hagyd abba – lehelem, mire még szélesebb lesz a mosoly
az arcán. Kavarog a fejem, zakatol a szívem. Nem tudom
elhinni, hogy egy egyszerű érintés ilyen élvezetet képes okozni.
Carter minél durvább, annál intenzívebbé válik az érzés. Miért
nem érzem ugyanezt, amikor magamhoz nyúlok? Az átkozott,
meg a varázslatos ujjai. Úgy játszik velem, mint egy tehetséges
zenész a hangszerén.
– Miért nem akarod, hogy abbahagyjam? – kérdezi önelégült
vigyorral. Összehúzott szemmel meredek rá.
– Mert…
– Mert miért?
– Csak azért, mert jó érzés, még nem jelenti, hogy akarlak téged
– felelem, mire elszélesedik a mosolya, kivillannak tökéletes,
fehér fogai. Mondhatom, különleges látvány, amikor így
mosolyog. Elakad tőle az átkozott lélegzetem.
– Ó, kibaszottul akarsz engem – vágja rá pimaszul. – Nem kell,
hogy elismerd, kölyök. A csöpögő puncid elárul mindent, amit
tudnom kell. – Önelégülten vigyorog, aztán visszacsúsztatja az
ujjait a bugyimba, végighúzza a nedvességemen. Ismét
lecsukódik a szeme. – Mindent, amit tudnom kell – leheli.
– Annyira el vagy telve magaddal.
– Nem, Azt hiszem, te vagy az, aki el van telve velem – közli, és
belém dugja két ujját.

– Ó, istenem – nyögöm. A kezem a vállara siklik, hogy
megkapaszkodjak. Belevájom a körmeimet a húsába az ingen
keresztül, a kezéhez nyomom a csípőmet.
– Carter a nevem, nem isten. – Nem vicces. Nem törődöm vele,
meglovagolom az isteni kezét. Csodálatos érzés. Isteni. Annyira
közel vagyok.
– Nyisd ki a szemedet, szépségem – parancsol rám. – Azt
akarom, hogy lásd, ki miatt érzed ezt… Ki nyújt számodra
gyönyört. – Szépnek nevezett.
Teszem, amit mond, felnyílik a szemhéjam, belenézek
kísértetiesen gyönyörű barna szemébe. Ismét rám mosolyog. –
Tagadd, ahogy csak tudod. Mindketten tudjuk az igazat. Ha
bedugnám a farkamat a szűk kis puncidba, még többért
könyörögnél. – Soha senki nem beszélt még így velem. A
mocskos szavai csak még jobban felizgatnak. Gyorsít a
ritmuson, tovább lovagolok a kezén. – Igen. Baszd a kezemet –
morogja.
A körmeim még jobban belevájnak a vállába. – Én… én… –
Próbálom kimondani, hogy elélvezek, de a szavaim belevesznek
a legintenzívebb orgazmusba, amelyet valaha is átéltem. –
Óhhhh, Carter – nyögöm, és hátravetem a fejemet.
– Igen. Igen, ez az. Élvezz nekem, gyönyörűm. Szeretem
hallani, amikor így mondod ki a nevemet – leheli, miközben
tovább mozognak az ujjai. Szeretem hallani, amikor gyönyörűnek
nevez. – Bassza meg, ez klassz volt – mondja, miközben az ajka
végigsiklik az államon, aztán a számra tapad. – Majdnem
beleélveztem a gatyámba attól, amilyen látványt nyújtottál.
Az ujjai még mindig bennem vannak. Felcsúsztatom a kezemet

a nyakán, beletúrok a hajába, elmélyítem a csókot. Ha egyedül a
kezével ilyen érzéseket képes csiholni bennem, akkor alig
várom, hogy megtudjam, milyen, ha a végsőkig eljutunk.
Hirtelen elhúzódik a csókból. Kihúzza az ujjait, és hátralép. A
lábam lecsúszik róla, földre érek. Figyelem, ahogy a szájához
emeli a kezét. Bekapja, és lenyalja a nedvemet az ujjairól. –
Mmm. Olyan édes az ízed, ahogyan vártam – nyögi, és lehunyja
a szemét, mintha élvezni akarná az ízt. Ezt hihetetlenül
izgatónak találom. – Ezért hívtad át Bradet? – kérdezi, miután
ismét kinyitotta a szemét.
– Mi? Nem. Közös angol leckét kaptunk – vallom be.
Elmosolyodik. Azt hiszem, örül a válasznak.
– Megengedted már bárkinek, hogy hozzád érjen? – kérdezi.
– Nem – vallom be őszintén. Néha magamhoz nyúltam, de ezt
nem fogom neki elárulni. Ez a sok kérdés tönkreteszi a
hangulatot. Bárcsak elhallgatna, és a magáévá tenne, ahogyan
szeretném.
– Akkor jó. Gondoskodj róla, hogy ez így is maradjon –
parancsol rám, és egy újabb lépést hátrál. Hirtelen sarkon
fordul, és elindul az ablak felé. Micsoda? Ennyi? Csak ilyen
messze jutunk? Miért önt el hirtelen a csalódottság? – Ha még
egyszer egy srácot találok az ablakodban, el fogom árulni az
apádnak. – Mi az ördög?
Azon nyomban elönt a düh. Hogy merészel idejönni, halára
rémíteni Bradet, életem leghihetetlenebb orgazmusában
részesíteni, aztán elsétálni, mintha mi sem történt volna?
– Baszódj meg, Carter Reynolds – köpöm. Lenyúlok, felkapom a
padlóról az egyik cipőmet, és hozzá vágom. Egyenesen tarkón

találom vele. Telitalálat. Ezt kapd ki, te fattyú.
Felnevet, felnyúl, megdörzsöli a fejét, aztán felpattan az
ablakpárkányra, és eltűnik a sötétben. Csak még jobban
feldühít, hogy szerinte ez vicces. Seggfej.

12. fejezet

CARTER
Evett a méreg, amikor átmentem Indiékhez. Kész voltam
darabokra szaggatni azt a seggfejet. Most kibaszott nagy
mosollyal az arcomon távozom. Nos, lehet, hogy én mosolygok,
de a farkam, az nem. Őrület. Indivel kapcsolatban minden az
őrületbe kerget. Krisztusom, nehéz volt otthagyni őt az imént.
Minden erőmre szükségem volt, hogy megtegyem.
Nem így terveztem a dolgot. Meg sem fordult a fejemben, hogy
megtörténhet. Amikor nekiszorítottam őt a falnak, durván
megragadtam az állát, kicsit összenyomódott az arca, ráncot
vetett a pokolian szexi szája, egyszerűen muszáj volt
megcsókolnom.
Az az isteni ajka okozza majd a halálomat. És most már a
puncija emléke is kísérteni fog. Ahogyan mozgott, miközben
mélyen benne voltak az ujjaim. Azok az átkozott apró hangok,
amelyeket kiadott magából, amikor elélvezett. Soha egyetlen
nő sem izgatott fel még annyira, mint Indi. Legszívesebben
belefúrtam volna a farkamat a mennyei puncijába. Meg is
engedte volna. Tudom.
Amikor bevallotta, hogy még senki sem ért hozzá így, az
nemcsak boldoggá tett, hanem meg is erősítette, hogy nem
kefélhetem őt meg. Bármennyire is szerettem volna én lenni
az, aki elveszi a szüzességét, ennek valaki különlegesen fontos
emberrel kell megtörténnie. Valakivel, aki úgy megbecsüli őt,

ahogyan megérdemli. Ez pedig nem én vagyok. Én csak
szórakozom. Nem akarok többet.
Kiugrom az ablakon, és megyek egyenesen zuhanyozni.
Olyasmit fogok tenni, ami tizenöt éves korom óta nem fordult
elő. Kiverem magamnak. Soha nem leszek képes elaludni, ha
nem szabadulok meg a merevedésemtől.

Azok után, hogy tegnap este a fejemhez vágta a cipőjét,
valahogy sejtettem, hogy nem fog az autónál várni.
A biztonság kedvéért azért bekopogok az ajtajukon. Nem
válaszol, beugrom hát a kocsiba, és indulok a buszmegállóhoz.
Velem jön ma suliba, ha tetszik neki, ha nem.
– Szállj be az autóba – parancsolok rá, amikor megállok
mellette.
– Nem hiszem – csattan fel, és összehúzza a szemét.
Krisztusom, imádom a viselkedését, de véget kell vetni annak,
hogy ingyen szórakoztatjuk a buszmegállóban várakozókat.
– Megint arra fogsz kényszeríteni, hogy számoljak? – sóhajtok
fel frusztráltan. Kezdem már unni. Ma reggel nem ő várakozik
egyedül a megállóban, de téved, ha azt hiszi, hogy ez
megakadályoz abban, hogy megint a vállamra kapjam, és
behajítsam a seggét a kocsiba.
Mosolyra húzódik a szám széle, ahogy figyelem, amint végignéz
a többi utason. Minden szem rászegeződik. Tudom, hogy
győztem, mihelyt összehúzza a vállát, és megadóan felsóhajt.
– Rendben van, seggfej – vágja oda éles hangon, és dühösen
megkerüli az autót, hogy beszálljon. Elégedetten vigyorgok. A
világ legjobb érzése, amikor engedelmeskedik nekem.

– Jól aludtál tegnap éjjel, hercegnő? – kérdezem, amint
elhelyezkedett mellettem. Ügyet sem vet rám. Fogadok, hogy
úgy aludt az orgazmus után, amiben részesítettem, mint egy
kisbaba. – Én igen – teszem hozzá. – Úgy aludtam el, hogy
körbevett az isteni illatod. – Az orrom alá dugom az ujjaimat,
amikor felém pillant.
– Pfuj! – mondja, és elhúzza a kezemet az arcom elől. – Disznó
vagy. – Hátrahajtom a fejem, úgy nevetek. Miért élvezem
ennyire, hogy kiakasztom?
– Tegnap este nem neveztél disznónak, amikor mélyen
bedugtam az ujjaimat az isteni puncidba – suttogom, és közel
hajolok hozzá. Hallom, hogy levegő után kap, és tudom, hogy
milyen hatással vannak rá a szavaim. – Ha jól emlékszem, azt
mondtad, hogy „Ó, Carter”. – Nem vagyok benne biztos,
melyikünk számára nagyobb kínzás feleleveníteni a tegnap
estét.
– Fogd be – kiáltja, és összeszorítja a combját. Vörös a kedves
arca. A szavaim egyértelműen felizgatják.
A tudattól még inkább megkeményedik a farkam. Szívesen
folytatnám, de úgy döntök, hogy nem teszem. Nem akarok túl
messzire menni. Csak szórakozom egy kicsit.
Az út további részében elfordítja a fejét, kibámul az ablakon,
nem hajlandó megszólalni. Néha észreveszem, hogy
fészkelődik az ülésen, és tudom, hogy a tegnap este jár a
fejében. – Jól vagy, hercegnő? – Nem tudom nem észrevenni,
hogy izgatottabban kapkodja a levegőt. Boldoggá tesz a tudat,
hogy hatással vagyok rá. Fogadok, hogyha benyúlnék a lába
közé, nedves lenne, készen állna rám. Erősen megmarkolom a

kormányt, mert pontosan ezt szeretném tenni. Megérinteni őt.
Egy szempillantás alatt kiugrik az autóból, mihelyt leparkolok.
– Itt legyél délután – parancsolok rá, áthajolok az ülésen,
felnézek rá, ahogy ott áll a nyitott ajtó mellett. Ügyet sem vet
rám, az arcomba csapja az ajtót, aztán sarkon fordul, és
dühösen elrobog. Van egy olyan érzésem, hogy itt lesz. Tudja,
hogy mi lesz, ha nem.
A nap nagy részében sikeresen elkerül. Pontosabban
ebédszünetig. Szándékosan az asztalukhoz ülök. De legalább az
a faszfej Brad vette az üzenetet, és távol tartja magát. Elkaptam
ma néhány halálos pillantását. Baszottul kemény fickó tud
lenni, ha a haverjai is vele vannak.
– Csatlakozhatok, hölgyeim? – kérdezem, amikor hozzájuk
érek. „Nem”, vágja rá egyszerre Indi és Megan. Ügyet sem vetek
rájuk, és azért is leülök. Egyetlen szót sem szólnak hozzám
egész idő alatt, de nem kicsinyeskedem. Fölállok, amikor
megszólal a csengő. – Igazi élmény volt veletek ebédelni –
kuncogom. Ahogy elsétálok, hallom, hogy Indi felmordul. De
ettől csak még szélesebben vigyorgok.
Brad meglök a vállával, ahogy elmegyek mellette az ebédlőből
kifelé. – Vigyázz, te fasz – szólok utána. Felnevet, és elsiet.
Gyáva pöcs. Majd gondoskodom róla.
Az utolsó óra után elindulok a parkoló felé. Ahogy közelebb
érek a kocsimhoz, látom, hogy vannak páran körülötte. Mihelyt
odaérek, pontosan tudom is, hogy miért.
Mi a fasz!

INDIANA

Vívódtam, hogy Carterrel menjek-e haza, de olyan makacs
seggfej. Tudom, hogy levadászna, ha nem jelennék meg. Ami
azt illeti, előtte érek a parkolóba. Összeszorul a gyomrom,
mihelyt megpillantom az autóját.
Döbbenten ácsorgok, egészen addig a percig, míg Carter
megérkezik. Halálra váltan figyelem, ahogy kiesik a kezéből a
hátizsákja. Belemarkol a hajába, teljes kétségbeesés sugárzik az
arcáról. Nem csodálom. Tudom, hogy mennyire szereti az
autóját. Ki alacsonyodhatott ilyen mélyre? Brad az első
gondolatom. Legalábbis szerintem ő volt. A féreg.
Valaki széthasogatta mind a négy gumiját. Betörte a szélvédőt.
A karosszéria tele van horpadásokkal, és valamit, talán festéket
öntöttek a motorháztetőre. Nyilvánvaló, hogy valaki
baseballütővel intézte el.
– Carter – szaladok oda hozzá. – Annyira sajnálom.
Kinyúlok, hogy megfogjam a karját, de lerázza magáról a
kezemet. – Ne – sziszegi összeszorított fogakkal. Egy pillanatra
a szemembe néz, aztán visszafordul az autója felé. A szegény,
összetört autójára. Megszakad a szívem érte.
Dühösnek látszik. Nem vagyok biztos benne, hogy rám irányul-
e a haragja, vagy arra, aki felelős az egészért. Ha valóban Brad
az, akkor Carter talán engem hibáztat azért, ami történt.
Bárhogyan is, senki sem érdemel ilyesmit. Benyúlok a
táskámba, előveszem a telefonomat.
– Apu, én vagyok az – szólalok meg, mihelyt felveszi a telefont.
– Ide tudnál jönni a sulihoz? Valaki szétverte Carter autóját?
– Micsoda? Hogy érted, hogy szétverte? – kérdez vissza.
– Szétszabdalták a gumikat, és a szélvédő meg a külseje úgy néz

ki, mintha baseballütővel estek volna neki. És festéket öntöttek
a motorháztetőre is – felelem.
– Micsoda? – üvölti. – Úton vagyok. Ha vannak szemtanúk,
gondoskodj róla, hogy ott maradjanak. – A hangja alapján
nyilvánvaló, hogy dühös. Tudom, hogy éppen úgy szereti ezt az
autót, mint Carter. Ki követne el ilyen aljasságot?
Apu öt percen belül megérkezik. Carter még mindig sokkos
állapotban van. Egyetlen szót sem szólt. A testtartása azonban
mindennél ékesebben beszél. Sajnálom őt. Miután apu beszélt
a jelenlévőkkel, elindul felénk.
– Senki nem látott semmit – közli csalódottan. – Ne aggódj, a
végére járunk a dolognak. – Carter még mindig nem szólal meg.
– Visszaállítjuk olyannak, amilyen volt, fiam – biztatja apu,
Carter vállára téve a kezét. – Segítek neked. – Carter nem
reagál, de apu szavai mosolyra késztetnek. Tudom, hogy
komolyan gondolja, amit mond.
Mihelyt megérkezik az autómentő, és elviszi a kocsit, apu
hazavisz bennünket. – Carter, várj! – kiáltok utána, amikor
kipattan az autóból, és a házuk felé rohan. Nem áll meg. Érzem,
hogy összeroskadok. Annyira sajnálom őt.
– Hagyd őt békén – szólal meg apu a hátam mögül. – Adj neki
időt, hogy megnyugodjon. Megértem, hogy dühös. Ne vedd
magadra.
– Kösz, hogy eljöttél – mondom, amikor lehajol, hogy
megpuszilja a homlokomat. Vissza kell mennie, dolgozni. –
Remélem, megtalálod azt, aki felelős, ezért, apu.
– Van valami elképzelésed, hogy ki tehette? –kérdezi.
– Tudom, hogy tegnap összekapott Brad Cartwrighttal. Ez talán

jó kiindulópont lehet. – Nem megyek bele a részletekbe. Csak
arra lenne jó, hogy én és Carter is bajba kerüljünk.
– Rendben, nyuszikám. Utánanézek. – Megpuszil, aztán
visszaül az autóba. Ott állok, és figyelem, ahogy elhajt. Carterék
ajtajára szegezem a tekintetemet, miközben elindulok befelé a
házba. Tényleg szeretnék átmenni hozzá, de apu azt mondta,
adjak neki időt, hogy megnyugodjon. Úgy döntök, hogy inkább
felhívom Meget.
– Mi a fene történt Carter autójával? – kérdezi. Azonnal ideges
leszek, mihelyt eszembe jut a kocsi.
– Brad Cartwright a legjobb ötletem.
– Gondolod? – kérdezi döbbenten.
– Nem vagyok benne biztos, hogy Carternek van más ellensége
a suliban. Bár a viselkedésével valószínűleg egy csomó embert
kiakasztott – ismerem el.
– Talán.
– Bárcsak segíthetnék neki, Meg – vallom be. – Annyira
sajnálom őt. Látnod kellett volna az arcát. Imádja azt az autót.
– Ja, szemét dolog volt. Lehet, hogy ismét áruba kell bocsátania
a testét, hogy pénzt szerezzen a javításra.
– Istenem. Ne mondd ezt. – Hányingerem van a gondolatra.
Remélem, nem kerül rá sor.

Megírom a leckét, aztán készítek valami ennivalót, mielőtt
lezuhanyozom. Az ágyamon fekszem, és képtelen vagyok
Carteren kívül másra gondolni. Tűnődöm, vajon mit csinálhat.
Felállok, átnézek a szobájához. Ég a lámpa, de be vannak húzva

a sötétítők. Át merjek vajon menni? Tudom, hogy képtelen
leszek elaludni, míg ki nem derítem, hogy jól van-e.
Döntésre jutok, kimászom az ablakon. – Carter? Itt vagy? –
szólok be, miután bekopogok az ablakon.
– Mi az ördög? – szólal meg pár pillanat múlva, és szétnyitja a
sötétítőt. Nedves a haja, pucér a mellkasa. Biztosan
zuhanyozott. Istenem, fantasztikusan néz ki.
– Bejöhetek? – kérdezem. Van egyáltalán bátorságom belépni a
szobájába azután, ami tegnap történt közöttünk?
– Mit akarsz? – kérdezi bosszankodva, amikor kinyitja végre az
ablakot.
– Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy jól vagy.
– Jól vagyok. Menj haza! – csattan fel. Utálom, amikor így
beszél velem. Megértem, hogy dühös, de rossz emberen éli ki a
haragját.
– Oké – felelem csalódottan és egy kicsit mérgesen. Micsoda egy
segg. Tudom, hogy dühös, de nem kellene ilyen gorombának
lennie. Sarkon fordulok, és elindulok a házunk felé.
– Várj! – kiált fel. Megtorpanok, de nem fordulok vissza. – Ne
haragudj. Nem akartam rajtad kiélni a dühömet.
– Szóval, akkor bejöhetek? – kérdezem mosolyogva, amikor
szembefordulok vele. Nagyot fújtat, és a szemét forgatja.
– Rendben. Ha muszáj. – Visszaindulok az ablakához, és
kihajol, hogy besegítsen.
– Hűha. Innen egészen másmilyennek látszik a szobád –
jegyzem meg, ahogy körbepillantok. Irtó rendes és takaros
ahhoz képest, hogy egy fiú szobája. Rendesebb, mint az enyém.
Nincsenek képek vagy poszterek a falon. Van egy ágya, egy

asztala, egy éjjeliszekrénye és egy komódja, de ennyi.
Amikor végre találkozik a tekintetünk, valami miatt mosolyog.
Igyekszem nem lejjebb nézni az arcánál. Nem akarom, hogy azt
higgye, végigmérem, mert tudom, hogy pontosan ezt tenném.
– A tiéd is – vigyorog önelégülten. Felvillannak a fejemben a
tegnap este emlékei, és elpirulok. – Miért vörösödtél el? –
Összehúzom a szememet. Rossz ötlet volt idejönni.
Megfordulok, elindulok az ablak felé. – Várj. Csak hülyéskedek
veled, kölyök. Ne menj el.
Kinyúl, visszahúz, míg neki nem esem. A hátam a mellkasához
simul. A közelségétől egész testemben bizseregni kezdek. Az
érzékeimet elárasztja isteni illata. Istenem, annyira jó az illata.
Nem mozdulok, ott maradok, ahol vagyok – Carternek simulva.
Az egyik karját a derekam köré fonja, még közelebb húz
magához, a másik kezével pedig felnyúl, és oldalra simítja a
hajamat. Végighúzza az orrát a nyakamon a fülemig.
– Isteni az illatod – suttogja a bőrömbe, és végigfut rajtam a
borzongás. A szájába szívja a fülcimpámat, körbeforgatja rajta a
nyelvét. – Az ízed is jó. – A mellkasához hajtom a fejemet, és
nyöszörgök. – Imádom ezeket a halk hangokat, amiket kiadsz
magadból. Felizgatnak – leheli. Meleg leheletétől lúdbőrös
leszek.
Előrenyomja a csípőjét, hogy mutassa, miről beszél. Érzem,
ahogy az erekciója a derekamnak feszül. A tudat, hogy ilyen
hatással vagyok rá, fura érzéseket ébreszt a lányos
testrészeimben. Lassan szembefordít magával, gyengéden
meghúzza a hajamat, hátrahajtja a fejemet, míg fel nem nézek
rá. A szemében égő vágytól sajogni kezd az ölem. Mintha egy

örökkévalóságig nézne le rám, mielőtt az arca lassan közelíteni
kezd az enyémhez.
– Megcsókolhatlak? – suttogja, amikor az ajka már majdnem az
enyémhez ér.
– Igen – felelem habozás nélkül. Gyengéden a számra szorítja a
száját. Elereszti a hajamat, beletúr a tincseimbe, az ujjai a
fejbőrömbe fúródnak, ahogy közelebb húz magához. A dereka
köré fonom a karomat, még közelebb simulok hozzá, mire
belenyög a számba. Ez a csók édes és hihetetlenül jó, akárcsak
az első volt. Carter tényleg kivételesen jól csókol.
Amikor kissé kinyitom a számat, becsúsztatja a nyelvét, és
elmélyíti a csókot. Megfordít, elindul velem hátrafelé, míg a
lábam az ágy széléhez nem ér. Gyengéden lefektet rá, fölébem
mászik, de egy pillanatra sem szakítja meg a csókot.
Elhúzódik, és rám villantja az egyik ritka, lélegzetelállítóan
gyönyörű mosolyát. Kisimítja a hajamat az arcomból, aztán
lehajol, és ismét a számra szorítja a száját. Úgy érzem, hogy egy
örökkévalóságig csókolózunk. Annyira felizgulok.
Végül elhúzódik, mosolyogva lenéz rám. – Nem tudom elhinni,
hogy itt fekszel az ágyamban. Mit csináljak veled?
– Amit csak akarsz – felelem szégyentelenül. Bármire és
mindenre kész vagyok. Egy pillanatra lehunyja a szemét, ahogy
felmordul a gondolatra. Amikor ismét rám néz, csintalan fény
villan fel a szemében. Hevesen kezd verni a szívem. Baj, hogy
ennyire akarom őt, mert ez az igazság?
– Bármennyire is szeretném, kölyök, nem foglak megkefélni. Az
első alkalomnak valaki különlegessel kell megtörténnie. Az
pedig nem én vagyok. – Látnia kell a csalódottságot az

arcomon, mert, Krisztusom, pontosan ezt érzem. – Ami nem
jelenti azt, hogy nem csinálhatunk más dolgokat – közli
önelégült vigyorral. Sajnálom, hogy nem megyünk el a
végsőkig. Azt akarom, hogy ő legyen számomra az első.
Mindennél jobban akarom.
Ismét megcsókol. Hihetetlenül felizgatnak a csókjai.
Kétségbeesetten vágyom valami dörzsölésre odalenn. Kihúzom
Carter alól a lábamat, széttárom a combom, aztán visszahúzom
őt magamra. Elhelyezkedik a lábam között.
A keze becsúszik a pizsamafelsőm alá. A számba morog, amikor
megérzi, hogy nincs rajtam melltartó. A tenyerébe fogja a
mellemet, a hüvelykujját végighúzza kemény bimbómon, és
ugyanakkor előrenyomja a csípőjét. Igen.
– Olyan puha a bőröd – suttogja a számba. Az erekciója
pontosan ott nyomódik nekem, ahol szükségem van rá, mire
felnyögök. Megismétli a mozdulatot, újra meg újra. A kezem
lesiklik izmos hátán, egészen a seggéig. Neki van a
legcsodálatosabb segge a világon. Kerek, feszes és isteni. A
kezemmel lenyomom Cartert, miközben felemelem a csípőmet
minden egyes mozdulatnál. Csak két vékony ruhadarab választ
el bennünket egymástól. Istenem, bárcsak semmi ne lenne
köztünk!
Egy ütemre mozgunk. Olyan, mintha szeretkeznénk, csak
ruhában. Tényleg szeretnék lefeküdni vele. Magamban akarom
őt érezni. – Én… én azt hiszem, hogy elélvezek – motyogom
pár perccel később. Megint a számba nyög, kemény erekcióját a
csiklómhoz dörzsöli, köröz a csípőjével. Csodálatos érzés.
– Élvezz nekem, gyönyörűm – sürget. Másodperceken belül

letaglóz az orgazmus.
– Igen – nyögöm, a fejem hátrahanyatlik a párnára, egész
testemben remegek. A körmeim belevájnak a seggébe, ahogy a
kéj hullámokban eláraszt. Egészen addig mozog, míg véget nem
ér. Hátrahúzódik, a szemembe néz.
– Meg kell, hogy ízleljelek – leheli. A sarkára kuporodik,
lehúzza a pizsamanadrágomat a bugyimmal együtt. Még soha
senki nem látott meztelenül, de valami ok miatt vele egyáltalán
nem vagyok zavarban. – Édes Jézus. Szebb vagy, mint
gondoltam – közli.
Tetszik a gondolat, hogy elképzelt meztelenül. Nagyon is.
Szélesre tárja a combomat, lenéz rám. Jóképű arcáról lerí, hogy
tetszik neki a látvány. Nagyot fúj, aztán elmosolyodik. Lehajol,
kissé felemel az ágyról, ahogy közelebb húz magához. –
Mindenedet látnom kell. – Visszaguggol, figyelem, ahogy
simogat a tekintetével. Olyan forró a nézése, kész csoda, hogy
nem gyulladok lángra. – Tökéletes – leheli, mire
elmosolyodom. Azt gondolja, hogy tökéletes vagyok. Az ujjai
gyengéden végigsimítanak a bőrömön, libabőrös leszek az
érintésétől.
Impresszív, merev férfiassága a pizsamanadrágjának feszül.
Szeretnék tenni vele valamit, de fogalmam sincs, hogy mit.
Egyszerűen csak szeretnék kéjt okozni neki, ahogyan ő teszi
velem.
A csípőmre teszi mindkét kezét, és előrehajol. Édes csókot
nyom a hasamra, aztán végignyalja a mellemig. A tekintetünk
egymásba fonódik, ahogy beszívja a szájába az egyik bimbómat.
– Mmm – nyögöm, lehunyom a szememet, beletúrok a hajába.

Soha nem hittem volna, hogy a testem képes ilyen hihetetlen
kéjt érezni. Könnyedén képes lennék függővé válni.
– Nyisd ki a szemedet. Azt akarom, hogy lásd, ki miatt érzed ezt
– parancsol rám, miközben végignyalja a bőrömet a másik
mellemig. – Tökéletes vagy – suttogja, ahogy végigcsókolja a
hasamat. Minden egyes szavát, minden mozdulatát erotikusnak
találom. – Imádom, ahogyan a tested reagál az érintésemre.
Idegesnek kellene lennem, amiért lefelé halad, de nem vagyok
az. Mindent meg akarok tapasztalni vele. Mindent.
Amikor elhelyezkedik a combom között, felnéz és
elmosolyodik, miközben lassan előrehajol. Az ujjaival
szétnyitja a nagyajkakat, meleg leheletét érzem a csiklómon.
Egy pillanatra sem fordítja el a tekintetét. A várakozástól
szaggatottá válik a lélegzetem, egész testemben reszketek.
Kinyújtja a nyelvét, és egyenesen végignyal rajtam. Lecsukódik
a szeme, belenyög érzékeny bőrömbe.
– Olyan édes – mormogja. Lenyúlok, beletúrok a hajába.
– Ó, istenem – nyögöm. Nincsenek szavaim, hogy kifejezzék,
milyen hihetetlen érzés. Nincsenek szavak. Felpattan a
szemhéja, és kissé hátrahúzódik.
– Nem így hívnak – morogja. A fenébe. Ezt már tegnap
megvitattuk.
– Carter – lehelem.
– Így már jobb – feleli, és ismét megérzem a nyelvét. Tegnap
este azt hittem, hogy varázslatosak az ujjai, de a szája… Ó.
Édes. Istenem. Fantasztikus. Carter rengeteg tehetséggel meg
van áldva.
Perceken belül közel vagyok az újabb orgazmushoz. Minden

erőmmel próbálom elfojtani. Nem akarom, hogy valaha is
abbahagyja, amit csinál. – Egész nap képes lennék ezt csinálni
veled – mondja, mintha olvasna a gondolataimban. Riasztó.
– Nem panaszkodnék. Ez csodálatos – felelem, de a szavak
nyöszörgésként buknak ki a számon. Ismét belemorog érzékeny
húsomba, miközben belém dugja két ujját, aztán begörbíti őket.
Basszus. Képtelen vagyok visszafogni magamat. – Carter –
nyögöm, és megrántom a haját. A nyelve és az ujjai lázasan
dolgoznak, miközben elélvezek, aztán azonnal utána ismét.
Szent szar. Azt hiszem, el fogok ájulni.
Végigcsókolja a testemet, míg elér a számig. Érzem rajta a saját
ízemet, de ez egy csöppet sem lomboz le. Lenyúlok kettőnk
közé, és megragadom a farkát. A fenébe, hatalmas. – Hadd
tegyek én is valamit érted – ajánlom fel. Csábít a gondolat,
hogy könyörögjek neki, feküdjön le velem, de tudom, hogy
idiótának tűnnék. Abbahagyja a csókot, és lenéz rám.
– Nem muszáj. Nekem az is elég, hogy látom, ahogy elélvezel –
feleli, és ellágyul az arca. Bárcsak mindig ilyen édes lenne.
– Akarom. Kérlek. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, de
megmutathatod. Gyorsan tanulok. – Istenem, mintha ez jobban
hangzott volna. Érzem, hogy elpirulok. Jobb lett volna, ha
könyörgök a szexért. Utálom, hogy milyen tapasztalatlan
vagyok a többi lányhoz képest, akivel eddig volt. Biztosan
mindegyik tudta, hogyan elégítse ki. Szorosan lehunyom a
szememet. Végezzetek velem.
– Nyisd ki a szemedet – parancsolja. Meglepve látom, hogy
mosolyog, amikor megteszem. – Tetszik ez benned. Szeretem
az ártatlanságodat, és azt, hogy még senki nem volt ott, ahol

én. – Megkönnyebbülés számomra, hogy a naivitásom nem
lombozza le.
– Meg tudod mutatni, hogy mit csináljak? Megmutatod, hogy
mit szeretsz? Olyan élvezetet okozni, mint te nekem. –
Előrehajol, gyengéden megcsókol.
– Ezt még soha senki nem mondta nekem – suttogja, miközben
a szemembe néz.
– Sajnálom – felelem, és érzem, hogy még jobban elvörösödöm.
Most már komplett idiótának érzem magamat.
– Ne tedd. Soha senki nem kérdezte meg tőlem, hogy mit
szeretek. Mit akarok. Csak az érdekelte őket, hogy én mit tudok
nyújtani nekik.
– Hát engem érdekel – közlöm, felnyúlok, és gyengéden
végigsimítok az arcán. És tényleg érdekel. Jobban, mint
szeretném bevallani.
Ismét megcsókol, miközben a hátára fordul velem együtt. Kissé
felemeli az ágyról a csípőjét, lehúzza a pizsamanadrágját a
combjára. Megragadja a kezemet, a farka köré fonja. A kicsi
kezem alig éri át lenyűgöző férfiasságát. A kezét az enyémre
fekteti, és lassan mozgatni kezdi fel és le.
– Igen, ez az – nyögi, és a számhoz hajol. – Pontosan így,
gyönyörűm. – Szeretem, hogy így hív. Eltűnődöm, vajon ezt
mondja-e a többi lánynak is. Igyekszem nem hagyni, hogy a
gondolataim arra kalandozzanak. Hinni akarom, hogy valami
egyedi, ami köztünk van.
Egy idő után elereszt, és hagyja, hogy egyedül mozgassam a
kezemet. Nyögdécsel, ahogy a csípője a kezem felé mozog.
Abbahagyom a csókot, és lenézek. Látni akarom. Imádom, hogy

én, a tapasztalatlan csitri ilyen érzéseket ébresztek benne, hogy
képes vagyok élvezetet nyújtani a számára.
Az ő pénisze az első, amelyet látok. Meg mindig azt mondja,
hogy milyen csúnyák. Nyilvánvaló, hogy Carterét még nem
látta, mert az övé gyönyörű. Tovább simogatom, miközben
felülök. Meglátok egy csepp ondót a hegyén. Meg akarom ízlelni.
Lehajolok, és végighúzom a nyelvemet a makkon.
– Bassza meg! – sziszegi összeszorított fogakkal. Kinyitom a
számat, és belecsúsztatom a farka hegyét. Gyengéden döfködni
kezd, a hajamba markol, mozdulatlanul tartja a fejemet. – El
fogok élvezni – mondja hirtelen, és megpróbálja elhúzni a
fejemet. Nem mozdulok. Folytatni akarom. Szélesebbre nyitom
a számat, mélyebben magamba fogadom. Összeszorítom az
ajkamat a farka körül, és tovább simogatom a kezemmel. Még
párszor döf. – Indi…! – kiált fel, és egész testében remegni
kezd. – Édes Jézus… Indiiii…
Ez az első alkalom, hogy a becenevemen szólított.

– Indi. Ébredj fel – szólongat valaki. Kinyitom a szememet, és
meglepődve látom, hogy Carter jóképű arca mosolyog le rám. –
Biztos elaludtunk – mondja álmos hangon, és megdörzsöli a
szemét. Micsoda? Még mindig félig alszom, és össze vagyok
zavarodva. Aztán eszembe jut, hogy hol vagyok, és mit
csináltunk. Azonnal felülök.
– A csudába!
– Semmi baj. Még mindig éjszaka van. Csak arra gondoltam,
hogy haza akarsz menni, mielőtt apukád észreveszi, hogy
eltűntél – mondja édesen. Kinézek az ablakon, és látom, hogy

vaksötét van odakinn. Az ő szobájában azonban nem. Ég a
lámpa az éjjeliszekrényen.
A fenébe. Még mindig meztelen vagyok. Magam elé kapom a
kezem, hogy eltakarjam a mellem, és kétségbeesetten keresni
kezdem a pizsamámat. Nem látom sehol. Érzem, hogy
elvörösödöm. – Jól vagy? – kérdezi, és feltámaszkodik a
könyökére.
Képtelen vagyok a szemébe nézni. – Nem tudod, hol vannak a
ruháim?
– Hé – szól rám, és az állam alá teszi a kezét, hogy felemelje a
fejemet. – Jól vagy? Megbántad? – kérdezi, amikor találkozik a
tekintetünk. Nem. Hogyan is tehetném? Csodálatos volt, amin
ma éjjel osztoztunk. Csak kissé kényelmetlenül érzem magam.
Egy dolog meztelenül lenni előtte a szenvedély viharában, de
most már egészen más a helyzet. Ez az első alkalom, hogy bárki
így látott engem.
– Nem, nem bántam meg – válaszolom őszintén. – Csak
szeretném felvenni a ruhámat. – Kinyújtja a karját, és elveszi a
kezemet a mellemről.
– Kérlek, ne rejtsd el magadat előlem – könyörög. Szinte úgy
hangzik, mintha megbántottam volna. – Gyönyörű a tested.
Soha ne szégyelld, ne gyere zavarba miatta. Különösen velem
ne. – Olyan őszintén mondja, nem tudom megállni, hogy el ne
mosolyodjam. Ki hitte volna, hogy képes ilyen édes
viselkedésre?
– Köszönöm. – Mi mást mondhatnék? Lenyúl, és felveszi a
ruháimat a padlóról.
– Komolyan gondolom – csak ennyit mond, ahogy átnyújtja a

pizsamámat. Még szélesebben mosolygok.
Mihelyt felöltöztem, felkelek az ágyból. Még mindig meg vagyok
döbbenve azon, ami ma éjszaka történt. Nem tudom, hová visz
ez bennünket, ha egyáltalán visz valahová, de soha nem fogom
megbánni, amit tettünk. Soha.
Carter feláll, és követ az ablakhoz. Nem tudom, megcsókoljam-
e búcsúzóul, ezért nem teszem. – Holnap találkozunk –
mondom neki, és átvetem lábamat az ablakpárkányon.
– Hé! – Kinyújtja a kezét, és gyengéden megfogja a karomat. –
Tudom, hogy csak bolondoztunk ma éjjel, de ne hagyd, hogy
kínos legyen kettőnk között a helyzet, oké?
– Oké. – Feléje fordulok, rámosolygok. – Jó éjt – mondom, és
leugrom az ablakból.
– Jó éjt, kölyök. – Összehúzott szemmel visszanézek rá a vállam
fölött, mire kuncogni kezd. Ott áll, és figyeli, hogy
biztonságban visszajussak a szobámba. Felemelem a kezemet,
hogy integessek neki, aztán becsukom az ablakot, mire
bemutat. De közben mosolyog. Azt hiszem, így próbálja elérni,
hogy normális maradjon kettőnk között minden.

13. fejezet

CARTER
Mihelyt Indi elmegy, vigyorogva visszafekszem az ágyba.
Krisztusom. Kavarog a fejem. Tényleg megtörtént? Soha

életemben nem történt meg, hogy ne menjek el a végsőkig egy
lánnyal, de baszódjak meg, ha Indi nem elégített ki jobban,
mint bárki más korábban. Bármit megadnék azért, hogy
megkefélhessem. Bármit. De nem tehetem meg vele. Sokkal
többet érdemel egy egyéjszakás kapcsolatnál. Én pedig csak
ennyit ajánlhatok neki. Nem köteleződöm el. Soha.
Nem tudom, hány óra van, mire végre elalszom, de azt igen,
hogy róla álmodom. Még akkor is mosolygok, amikor felébredek.
A fenébe! Ez egyáltalán nem jellemző rám. Remélem, hogy ma
nem lesznek furák köztünk a dolgok. Azt akarom, hogy úgy
maradjon minden, ahogyan volt.
Észre sem veszem, hogy fütyülök, amikor belépek a konyhába,
hogy megreggelizzek, míg anyu meg nem jegyzi: – Valaki a jó
lábával kelt fel ma reggel – csicsergi. – Rég volt már, hogy ilyen
boldognak láttalak. Jó ezt látni, szívem.
– Jó reggelt, anyu – köszönök, megpuszilom az arcát, és
válaszra sem méltatom a megjegyzését. Ami azt illeti, magam is
meglepődöm a hangulatomon.
– Azok után, ami tegnap történt, a legkevésbé erre számítottam
ma reggel. Tudom, mennyire szereted azt az autót.
Bassza meg. A kocsim. Egy percig azt hittem, hogy rólam és
Indiről beszél. Annyira tele vannak Indivel a gondolataim, hogy
tökéletesen kiment a fejemből az a szarság a kocsimmal. A
mosoly azonnal lehervad az arcomról, és visszatér az a szörnyű
érzés, ami tegnap délután emésztett. Szívesen a kezembe
kaparintanám azt, aki felelős érte.
– Remélem, megtalálják azt, aki tette – jegyzi meg anyu, és
leteszi elém a reggelit. Hirtelen elment az étvágyam. Nem

tudom, honnan szerzek pénzt a javításra. A biztosításom csak a
másik fél kárát fedezi, ha baleset történik. Csak ezt
engedhettem meg magamnak. – Ma nem lesz szükségem az
autóra, édesem. Elmehetsz vele a suliba, ha akarsz.
– Kösz, anyu.
– Egyél valamit – biztat, és gyengéden masszírozza a hátamat.
– Biztos vagyok benne, hogy Ross a végére jár majd.
Kibaszottul remélem.

Ahogy az autó felé tartok, nem vagyok benne biztos, hogy Indi
előkerül, de remélem, hogy így lesz. Meglepődve tapasztalom,
hogy összeszorul a gyomrom a vágytól, hogy lássam őt. Nem
bántam meg a tegnap éjszakát. Hogyan is tehettem volna? Csak
azt akarom, hogy a dolgok megint normálisak legyenek
közöttünk. Össze kell szednem magamat, és megjátszani a
lazát.
A tegnap éjjel egyszeri dolog volt. Bármennyire is szeretném
megismételni, mindkettőnk érdekében nem fog még egyszer
megtörténni.
Behajítom a hátizsákomat a hátsó ülésre, éppen, amikor Indi
kilép az oldalsó kapun. Utálom, hogy anyu autóját kell
elvinnem ma. Utálom, hogy valaki baszakodott az enyémmel.
Isten segítse meg, bárki volt is az, ha rájövök. Bár eléggé biztos
vagyok benne, hogy az a fasz Brad volt.
– Szia – köszönt, ahogy felém tart. – Azt hittem, ma busszal
megyünk.
– Ki mondta, hogy elviszlek?
– Micsoda? – kap levegő után, aztán összehúzza a szemét. –

Látom, ma reggel nem felejtetted el felvenni a seggfej jelmezt.
– Kuncogni kezdek a megjegyzésére. Hála istennek, minden
rendben van közöttünk.

– Hallottam, mi történt a kocsiddal – nevet Brad, ahogy
elmegyek mellette a folyosón a szekrényem felé. – Nyeld le. –
Azt terveztem, hogy tudomást sem veszek a pöcsről, amíg
valamiféle bizonyíték nem lesz ellene, de ennek vége. Az után
nem, amit az imént mondott. A hátizsákom még le sem ér a
földre, mielőtt rávetem magamat.
Csak néhány pontos ütést tudok bevinni, amikor az egyik tanár
lerángat róla. – Cartwright, Reynolds, az igazgatói irodába,
azonnal! – üvölti, és a folyosó vége felé mutat. Remek. A
rengeteg baj után, amibe az előző iskolámban keveredtem,
megígértem anyunak, hogy itt vigyázok magamra. Úgy tűnik,
megszegtem az ígéretemet.
A tanár otthagy bennünket az előtérben ücsörögni, miután
váltott pár szót az igazgatóval. – Megfizetsz azért, amit a
kocsimmal műveltél, faszszopó – szólok oda összeszorított
fogakkal Cartwrightnak, és dühösen rábámulok.
– Sok szerencsét, hogy bebizonyítsd, seggfej. Azt hiszed,
annyira hülye vagyok, hogy szemtanúk előtt csináltam? –
Kibaszottul tudtam, hogy ő volt az. Felkelek a székről, készen
arra, hogy megint nekiessek.
– Üljön vissza, Mr. Reynolds – szól rám szigorúan az igazgató
az irodája ajtajából, aztán Brad felé fordul. – Jól hallottam, Mr.
Cartwright? – Krisztusom, kibaszottul remélem, hogy hallotta
Brad vallomását.

– Mi? – Kérdezi Brad, és minden vér kifut az arcából.
– Ha nem tévedek, akkor hallottam, amint bevallotta, hogy
megrongálta Mr. Reynolds autóját.
– Neeeem – visítja a hazug faszszopó.
– Szóval hazugsággal is tetézi a bűneit. Reggel itt járt a
rendőrség, és kérdezősködtek erről a bizonyos incidensről. Azt
hiszem, szükséges lesz visszahívnom őket.
– Nem én tettem – csikorogja Brad fájdalomtól eltorzult
hangon. A faszt nem. Annyira örülök, hogy a beképzelt
gazember képtelen volt befogni a száját.

A teremben kellett maradnom ebédidőben a verekedés miatt,
de Cartwright csini seggét felfüggesztették. Indi apukája
visszajött a suliba, és elvitte őt kihallgatásra, később pedig
vádat emeltek ellene vandalizmus és vagyoni kár okozása miatt.
Tanítás után Indivel hazamentünk. Örülök, hogy a tegnap
éjszaka nem változtatta meg köztünk a dolgokat. Bár még
mindig úgy csinálok, mintha halálosan idegesítenénk egymást,
azt hiszem, kezdünk barátok lenni. Kisfiú korom óta nem volt
igazi barátom.
Az után a nap után, hogy megtudtam a fattyú szó valódi
jelentését, elkezdtem azt a gyakorlatba is átültetni. Minél
idősebb lettem, annál rosszabb lett a viselkedésem. A korábbi
barátaim kezdtek elmaradozni. Gondolom, a szüleik azt hitték,
hogy rossz hatással vagyok rájuk. Talán így is volt, de csak az
lett a vége, hogy még értéktelenebbnek kezdtem érezni
magamat.
Indi apukája kijön a házból, hogy köszöntsön minket, amikor