J._L._Perry_-_Rohadek

különlegeset akarok. Elviszem szórakozni, mielőtt megtudjuk
az eredményt. Mielőtt elkezdődik a kezelés. Egy estét akarok,
amelyikre emlékezni fog. Valamit, amibe kapaszkodhat, ha a
következő hetek nehezek lesznek, amiben biztos vagyok.
Idegeskedni kezdek, amikor elindulok felfelé az Indi bejárati
ajtajához vezető lépcsőn. Nem nekem való ez a szarság.
Görcsben van a gyomrom, és ettől az átkozott nyakkendőtől
mindjárt megfulladok. Utálom a rohadékot. Beletörlöm izzadt
tenyeremet a nadrágomba, mielőtt kopogok. Pár pillanattal
később felpattan az ajtó. Baszódjak meg.
Mély lélegzetet veszek és magamban tartom, miközben
beszívom a látványt. – Nahát – csak ennyit vagyok képes
kinyögni. Tudtam, hogy tökéletesen illik majd hozzá ez a szín,
de a fejemben élő kép meg sem közelíti a valóságot. Azért
választottam a zöldet, mert a szeme jutott eszembe, mihelyt
megláttam.
Csodálatos.
– Szia – köszönt mosolyogva.
– Szia. Jól festesz. – Komolyan, a jól meg sem közelíti az
igazságot. A dögös, a pokolian szexi, az ennivaló – sokkal
pontosabb meghatározás lenne. A tekintetem hetyke kis
mellére siklik. Melltartó nélkül is tökéletesen áll. Mereven
felálló bimbói láttán mocorogni kezd a farkam. Azt hittem,
hogy briliáns ötlet megtiltani neki a fehérneműt, de most már
nem vagyok benne olyan biztos. Hogy a pokolban fogom távol
tartani tőle a kezemet egész este?
Képtelenség.
– Te is jól festesz – feleli, félbeszakítva a gondolataimat.

Mosolyra húzódik a szája széle, amikor találkozik a tekintetünk.
– Nagyon jóképű vagy. – Krisztusom, úgy vigyorgok, mint egy
idióta. Hogy csinálja? Megköszörülöm a torkomat, és
megrángatom a fojtogató nyakkendőt. – Akarsz bejönni? –
kérdezi. Lenézek az órámra. Tényleg indulnunk kell, ha időben
akarunk odaérni.
– Sürget az idő. Kész vagy?
– Igen, csak fel kell vennem a kabátomat. Kabátot szabad
vennem, ugye? – kérdezi szarkasztikusan, és forgatja azokat a
csinos zöld szemeit.
– Természetesen. Szükséged lesz rá – kuncogom. Végül is tél
van. Megfagyna ebben a ruhában kabát nélkül. Nem akarom,
hogy megbetegedjen.
– Hová megyünk? – kérdezi. Téved, ha azt hiszi, hogy elárulom.
– Meglepetés – közlöm vele. Minden egyszerű, de édes, amit
megszerveztem. Akárcsak ő maga. Elég jól ismerem a csajomat.
Nem kedveli a hatásvadász dolgokat.
– Sejthettem volna, hogy ezt mondod – feleli, és megint csak a
szemét forgatja. Felizgat a pimaszsága. Legszívesebben
nekiszorítanám a falnak, hogy kiéljem magamat rajta, de erre
majd később kerítek sort.
Követem a folyosón a szobájához. A tekintetem egész idő alatt
a hihetetlen seggére tapad. A ringatózó csípője láttán éledezni
kezd a farkam. Csábít a gondolat, hogy megsimogassam a lábát,
fel a ruha alatt, hogy megbizonyosodjam róla,
engedelmeskedett-e, de tudom, hogy akkor soha nem jutnánk
ki innen. Bár majd’ megöl a várakozás, erre is rengeteg idő lesz
később. A mai este róla szól, az új emlékekről. A farkam várhat.

– Egész jó ízlésem van – ismerem be, amikor az autó felé
tartunk.
– Hogyhogy? Akarom egyáltalán hallani a választ?
– A ruha – felelem, és kinyitom neki az ajtót. Megsimogatom a
seggét, amikor felemeli a lábát, hogy beüljön a kocsiba.
Mosolygok magamban, ahogy hallom, hogy levegő után kap.
Nem érzem a bugyi szélét, és mocorogni kezd a farkam. Jó
kislány. Most az egyszer azt csinálta, amit mondtam.
Lehetetlenség távol tartani a kezemet tőle most, hogy tudom,
meztelen a ruha alatt.
– Jól választottál, de kellemes lenne fehérneműt viselni alatta.
– Kuncognom kell a szarkasztikus hangsúlyától. Nem hiszem,
gyönyörűm.
– Nem. Tökéletes vagy úgy, ahogy vagy. Ráadásul így
könnyebben hozzáférhetek a fantasztikus puncidhoz –
suttogom a füléhez hajolva. Hallom, hogy gyors lélegzetet vesz,
ami mosolyt csal az arcomra. Vicces esténk lesz. És borzalmas.
Mindkettőnk számára, azt hiszem.
Az út a városba nem olyan borzalmas, mint vártam. Nagyjából
időben vagyunk. Küldtem egy gyors üzenetet, amikor
megálltunk egy piros lámpánál, hogy tudassam Jax-szel, már
nem vagyunk messze. Egész délután ugratott. Azt hiszi, hogy
nyuszi lettem. Utolsó pillanatban jött az ötlet, nem volt más
választásom, kénytelen voltam hozzá fordulni segítségért.
Lehet, hogy igaza van. Ki gondolta volna, hogy a férfiasságod is
oda, ha egy nőnek adod a szívedet? De baszódjak meg, ha Indi
nem éri meg. Bármivé hajlandó vagyok válni, még nyuszivá is,
hogy boldoggá tegyem őt.

Egész úton a térdén tartottam a kezemet. Le vagyok nyűgözve a
saját akaraterőmtől, amiért nem csúsztattam a tenyeremet a
lába közé. A combja kissé elnyílt, amikor az ujjaimmal lusta
köröket írtam le a bőrén. Tudtam, hogy meghívás volt
keringőre, de még akkor is erős maradtam. Mire végzek vele ma
éjjel, olyan izgatott és kész lesz, könyörögni fog, hogy
megkeféljem. Tökéletes befejezése lesz az esténknek.
Leparkolok a járda mellett, a keze után nyúlok, a számhoz
emelem, és gyengéden megcsókolom. A tekintete az ajkamra
tapad. Figyelem, ahogy kinyújtja a nyelvét, és megnedvesíti az
alsó ajkát. Minden porcikám biztat, hogy csókoljam meg. Ezért
pontosan meg is teszem.
A tarkójára csúsztatom a tenyeremet, magam felé húzom.
Felnyögök, amikor elnyitja a száját, és a nyelve az ajkam közé
siklik. A farkam a nadrágomhoz feszül. Tartanom kellett volna
magamat az elhatározásomhoz, mert most, hogy megízleltem
őt, már nem akarok leállni.
Az ujjaim felsiklanak a combja belsején, ahogy széttárja a lábát.
Legalább annyira érezni akarja magán a kezemet, amennyire
én. Ahogy a ruhája alá csúsztatom a kezemet, megszólal a Let
Her Go. Bassza meg. A telefonom. Biztosan Jax az. Vonakodva
elhúzódom Inditől, és kiveszem a telefont a zsebemből. Az
átkozott. – Milyen messze vagytok, faszfej? Lefagynak a tökeim
– panaszkodik.
– Éppen leparkoltam az autót – felelem, és Indiana szemébe
nézek. Krisztusom, milyen gyönyörű. Hatalmas zöld szemével
rám mered. Hibátlan bőre kipirult a vágytól. Telt ajka vörös és
duzzadt a csókjaimtól. Semmit sem szeretnék jobban, mint

passzolni az este első részét, és elvinni egyenesen a szállodába,
de nem tehetem. Emlékeztetem magamat, hogy ez az este új
emlékek létrehozásáról szól – a mai este Indié.
– Akkor jó. Siess, nyuszi, hogy eltűnhessek végre innen a
francba. – Kuncogni kezdek.
– Egy perc, és ott vagyunk.
– Ki volt az? – kérdezi Indi, amikor bontom a vonalat.
– A haverom, Jax. Egy perc, és találkozol vele. – Előrehajolok,
lágyan megpuszilom a száját. – Ennek – húzódom hátra, és
mutatok kettőnk közé – egy kicsit még várnia kell. –
Csalódottan elmosolyodik. Én is ugyanígy érzek. Egész nap csak
Indire gondoltam. Az igazat megvallva, a végén így még
édesebb lesz a jutalom. Csak azt remélem, hogy sajgó farkam és
szegény fájó tökeim tudnak várni addig. Semmit sem szeretnék
jobban, mint rádönteni Indit a motorháztetőre, és behatolni az
édességébe.
Kisegítem az autóból, maga köré szorítja fekete gyapjú kabátját.
– Iszonyú hideg van – jegyi meg reszketve.
– Majd én melegen tartalak – ígérem, a vállára teszem a
karomat, és megpuszilom a feje búbját.
– Tetszik a csengőhangod – jegyzi meg, miközben átkelünk az
úton. – Remek szám.
– Kösz – csak ennyit mondok. Kizárt, hogy eláruljam neki, azért
választottam ezt a dalt öt éve, mert ránk emlékeztetett. Egy
napra elég férfiasságomat veszítettem el.
Átsétálunk a Harbour híd alatt, át a csodás sidney-i kikötőhöz
vezető gyepes részen, és a tekintetem közben Jax után kutat.
Ismét átjár az idegesség, amikor meglátom a kis asztalt, a

közepén a gyertyákkal. Azt akarom, hogy ez az este különleges
legyen, de most elég nagy fasznak érzem magamat. Jaxnek igaza
van. Puha lettem.
– Erre – mondom, és jobb felé kormányzom Indit. Ahogy
közeledünk, meglátom az önelégült vigyort Jax arcán. A fasz.
Soha nem fogja engedni, hogy elfelejtkezzek erről. Kezet
nyújtok neki, amikor az asztalhoz érünk. – Szia.
– Helló – köszön vissza mosolyogva, aztán Indianára pillant.
Figyelem, ahogy végigméri őt. Egyre szélesebb a mosolya. Nem
tudnám megmondani, hogy miért húzom ki magamat a láttán.
– Indiana, ő itt a barátom, Jax. – Bár nem tudom, még meddig
az, ha továbbra is így bámulja Indit. – Jax, Indiana.
– Szóval megismerhetem végre a csodálatos Indianát – szólal
meg Jax, megfogja Indi kezét és az ajkához emeli.
Legszívesebben kitépném a kezét a markából, de sikerül
megfékeznem magamat. Szánalmas, féltékeny hülyének
tűnnék. Dehogy vagyok féltékeny. – Carter egyfolytában rólad
beszél. – A faszszopó.
– Beszél rólam? – kérdezi Indi, és széles mosollyal az arcán
felém fordul.
– Megállás nélkül. – Jax kötekedő vigyorral felém pillant, és
tudom, hogy ki akarja húzni a gyufát. Nem dőlök be a
baromságának. Ő a legnagyobb szarkavaró, akit csak ismerek.
Általában viccesnek találom a próbálkozásait, de ma este nem.
Nem a csajom előtt.
– Nem is igaz, seggfej – próbálok védekezni. Jax hátraveti a
fejét, és felnevet. A fasz.
– Csak szívatlak, haver – feleli, és hátba vág. Ránézek, hogy

tudassam, tudom, és fogja be. Kemény dolog a bosszú. Indiana
kuncogni kezd mellettem. Azt hiszem, szórakoztatónak találja
a dolgot.
– Ez itt a miénk? – kérdezi Indi, és az asztalra pillant. Hálás
vagyok, hogy eltereli a témát. Jax miatt tiszta idiótának érzem
magamat. Megterítette az asztalt, pont, ahogy kértem. Csak egy
fehér abrosszal leterített kis asztal. Két fehér porcelán
tányérral, két borospohárral és ezüst evőeszközökkel. Egy kis
váza áll a közepén egy szál vörös rózsával, két gyertyával a két
oldalán. Jó munkát végzett, a faszszopó.
– Igen – mondom Indinek, és átkarolom a vállát. – Tetszik?
– Imádom – feleli, átöleli a derekamat, és felmosolyog rám.
Pontosan ilyen mosolyt reméltem. Megéri az egész napos
ugratást, amelyet Jax-től el kellett viselnem. – Kösz, Jax.
– Ne köszönd. Csak megtettem, amit a nagyfiú kért – feleli, és
felém int a fejével. Majd kiugrik a szívem a helyéből a
tekintettől, amelyet Indi Jax szavaira felém vet. Ebben a
pillanatban rádöbbenek, hogy minden igaz, amit Jax ma
mondott nekem. Nekem tényleg annyi. – Szaladok, hozom a
kaját – teszi hozzá Jax, és az órájára pillant. – Aztán már itt
sem vagyok. – Kihúzom a széket Indinek. Miután leül,
lehajolok, és gyengéden megpuszilom a haját.
– Váltanom kell egy szót Jax-szel – mondom neki, aztán Jax-
szel arrébb lépünk az asztaltól. Kösz a segítséget – mondom
neki, és kezet nyújtok. Tényleg kitett magáért. Az adósa vagyok.
– Hálás vagyok érte. Seggfej létedre rendes srác vagy. – Felnevet
a megjegyzésem hallatán.
– Nem gond. A szolgálat az életem célja – mondja, elővesz egy

cigit, és rágyújt. Tizenhét éves korom óta nem gyújtottam rá,
attól a naptól kezdve, hogy Ross megtalálta a cigarettámat a
kocsiban. Egy csöppet sem hiányzik, de most jól esne egy szál.
Bármi, ami megnyugtatná a kibaszott idegeimet. – Mellesleg a
csaj miatt valószínűleg én is nyuszi lennék – teszi hozzá, elég
halkan ahhoz, hogy csak én halljam.
– Rá se nézz, ő az enyém – vicsorgok, mire Jax felnevet.
Krisztusom, egyfolytában kiakaszt.
– Basszus, tényleg odavagy érte.
– Baszódj meg – csak ennyit felelek. Nincs értelme tagadni,
mert ez az igazság. Jax csak ugrat, mert egy szarkavaró fasz. Bár
egyfolytában szívatott a ma este miatt, tudom, hogy boldog,
amiért Indivel végre dűlőre jutottunk. Eleget hallgatta az elmúlt
öt évben, hogy morgok a lány miatt, akit elengedtem, amikor
berúgtunk.
Megcsóválja a fejét és kuncog, ahogy elsétál. Visszamegyek az
asztalhoz. Úgy terített meg, hogy szemben ülök Indivel, de
arrébb teszem a széket, mielőtt letelepszem. Olyan közel
akarok lenni hozzá, amennyire csak lehetséges.
Igen, nyuszi vagyok.
– Jól vagy? – kérdezem, és Indi keze után nyúlok.
– Remekül. Nem tudom elhinni, hogy ennyi bonyodalmat
vállaltál a kedvemért.
– Nincs semmi, amit ne tennék meg érted – mondom, és a füle
mögé igazítom a haját. Baszódjak meg, ha nem gondolok
komolyan minden szót. Elmosolyodik, mire remegni kezd a
gyomrom. Jézusom, végem van. Előrehajolok, megpuszilom a
száját.

– Ki hitte volna, hogy ilyen romantikus vagy? – kérdezi, amikor
hátrahúzódom, és egymás szemébe nézünk. A szavaira
fészkelődni kezdek a széken, és rángatom a nyakkendőt,
próbálom meglazítani. Remek, most már ő is azt hiszi, hogy
puhapöcs vagyok. – Hé – szólal meg, kinyújtja a kezét, és
megsimogatja az arcomat, amikor látja, hogy milyen hatással
vannak rám a szavai. – Szeretem ezt az oldaladat. Olyan édes.
Sokkal jobb a seggfejnél, ahogyan általában viselkedsz. –
Vidám arca láttán kuncogni kezdek. Azt hiszem, néha elég
szemét módon viselkedtem vele.
– Ahogy már múltkor mondtam, kihozod belőlem a legjobbat.
– Örülök neki – mondja, és közelebb hajol. – Te a legjobbat és
néha a legrosszabbat hozod ki belőlem. – Kuncog, amikor
összeér az ajkunk. Így van.

16. fejezet

INDIANA
Nincsenek szavak, hogy kifejezzék, mit jelentett számomra a
mai este. A tökéletes figyelemelterelést. Nem hittem, hogy
lehetséges őt jobban is szeretni, de minél inkább lebontotta a
falakat, megmutatta a sebezhetőségét, az édes oldalát, annál
jobban beléje szerettem.
– Rendben, szerelmes galambok – szólal meg Jax, amikor
visszaér. – Remélem, tudjátok, hogy nyilvános helyen vagytok.
– Carterrel elhúzódunk egymástól. Egész idő alatt
csókolóztunk, míg távol volt. El sem mondhatom, milyen

frusztrált és kanos vagyok. Carter végig az arcomon tartotta a
kezét. Kétségbeesetten vágyom rá, hogy minden porcikámat
megérintse. Miért nem veszi észre?
Összeszorítom a combomat, amikor vágytól égő szemmel rám
néz. Látszik rajta, hogy éppen annyira akar engem, mint én őt.
Amikor Jax megköszörüli mellettünk a torkát, elszakítom a
tekintetemet Carterről és ránézek. Érzem, hogy elpirulok,
amikor meglátom, hogy mosolyog. – Menjetek szobára.
– Csak féltékeny vagy, seggfej – kuncogja Carter, amitől csak
még jobban égni kezd az arcom.
– Nem. Boldog vagyok így, ahogy vagyok, kösz. – Felnevetek Jax
megjegyzése hallatán. Imádom, amikor ugratják egymást.
Örülök, hogy Carternek van egy ilyen jó barátja. Fiatalabb
korában magányos farkas volt.
Jax leteszi a kezében lévő dobozt az asztal szélére, kinyitja a
fedelét. Vissza kell fojtanom a kuncogást, amikor meglátom,
hogy mi van benne. Az elegáns teríték után kicsit többet vártam
hamburgernél és sült krumplinál, de úgy tűnik, hogy azt fogunk
enni. Nagyon jellemző Carterre és mindkettőnkre, azt hiszem.
Mivel mindig ezt esszük, ha étterembe megyünk.
– Köszönöm – mondom, amikor leteszi a tányéromra.
– Egy haveromnak van a közelben egy étterme, szóval ez nem
egyszerű hamburger, hanem különlegesség. Sehol nem találtok
ennél jobbat – magyarázza Jax, miközben lerakja az ételt Carter
elé. Isteni az illata. Ezután elővesz egy fémtermoszt és
odanyújtja Carternek. – Mivel itt nem szabad alkoholt
fogyasztani, Carter ragaszkodott hozzá, hogy csokis shake-et
igyatok. – Halkan felnevetek. Azt hiszem, ez nagyon édes tőle.

– Tökéletes – mondom, és találkozik a tekintetünk Carterrel.
Mosolyogva figyel.
– Ja, tökéletes egy ötévesnek – vág vissza Jax szarkasztikusan.
Kirobban belőlem a nevetés, amikor Carter rámordul. Nem
foglalkozik a cikizéssel, kitölti a csokistejet az asztalon álló
borospoharakba.
– Már itt sem vagyok – közli Jax, és felkapja az üres dobozt. –
Majd később visszajövök, hogy mindent összepakoljak. Úgy tíz
körül? – kérdezi Carterre pillantva.
– Igen. Kösz, haver – feleli, és összeütik az öklüket.
– Örülök, hogy megismertelek, Indiana – mondja Jax, és kezet
rázunk.
– Én is örülök. Köszönet mindenért – felelem.
– Nem gond. Örülök, hogy végre összeszedtétek magatokat. –
Carterre pillantok, amikor Jax ezt mondja. Én is örülök neki. –
Ne csináljatok semmit, amit én sem tennék – teszi hozzá Jax,
ránk kacsint, és sarkon fordul.
– Vagyis gyakorlatilag bármit csinálhatunk – szól Carter a
távolodó háta után. Jax felnevet és bemutat neki a válla fölött.
Amikor végre ismét kettesben vagyunk, Carter tósztra emeli a
csokis shake-kel teli poharát. – Egészségedre, és az elkövetkező
szép időkre – mondja édes mosollyal az arcán.
– Egészségedre – felelem, és koccintunk. Vissza kell fojtanom a
könnyeket. Remélem, hogy még rengeteg év áll előttünk. Iszom
egy kortyot, aztán visszateszem a poharat az asztalra. – Mennyi
ideje ismered Jax-et? – kérdezem, hogy eltereljem a
figyelmemet a bizonytalan jövőről.
– Öt éve. Sokat segített, amikor, tudod… elmentem. Munkát

adott és egy helyet, ahol megszállhattam, amíg lábra álltam.
Sokkal tartozom neki.
– Jó srácnak tűnik. Örülök, hogy ott volt neked. Sokat aggódtam
amiatt, hogy egyedül vagy – vallom be, és a keze után nyúlok.
– Nos, most már újra itt vagyok, és már nem vagyok egyedül.
Együnk, mielőtt kihűl az étel. Mint látod, nem volt könnyű
megszervezni ezt a luxusvacsorát.
– Látom – felelem, és bekapok egy krumplit. – Tökéletes. Mint
te.

Miután ettünk, beszélgetünk és nevetünk. Nagyszerűen érzem
magamat. Minden tökéletes lenne, ha Carter hozzám érne.
Simogatja a kezemet, a karomat, az arcomat, de a keze nem
vándorol sehová, ahová szeretném. Nem tudom, vajon
készakarva próbál-e megőrjíteni a várakozással, de ismerve őt,
biztos vagyok benne, hogy ez a terve.
Felém hajol, a számra tapasztja az ajkát. Nem tudom, meddig
bírom még. Készen állok rá. Annyira készen állok, hogy
mindjárt magamhoz nyúlok, ha nem siet és teszi meg ő.
Megmarkolom a dzsekijét, még közelebb húzom vele
magamhoz. – Mikor tűnhetünk már el innen végre? Szükségem
van rád. – Érzem, hogy elmosolyodik. Készakarva próbál
megőrjíteni. A seggfej. A kezem felcsúszik a combja belső
oldalán, megmarkolom a férfiasságát. Örömmel állapítom meg,
hogy kemény, mint a kő. Úgy tűnik, hogy saját magát is
őrületbe kergeti. Összeszorítom a combomat, miközben
simogatom vastag hímtagját. Muszáj magamban éreznem.
Bárcsak ne nyilvános helyen lennénk, akkor

meglovagolhatnám. – Érints meg, Carter.
Először habozik, de aztán a tarkómra siklik a keze, magához
húz. A számba morog, ahogy elmélyíti a csókot. A kezeddel
érints meg, akarom visítani. A másik keze végre rátalál a
térdemre. Kissé szétterpesztem a lábam, a ruhám alá furakszik a
hideg éjszakai levegő, érzem az ölemen. Arra kényszerített,
hogy ne viseljek bugyit, akkor most miért nem használja ki?
Végigsimít a lábam belső oldalán, de a keze megáll, mielőtt
odaérne, ahol érezni akarom. Tovább masszírozom, de a keze
azért sem mozdul följebb. Nem bírom tovább. A várakozástól az
orgazmus határán állok. A másik kezemmel megragadom a
csuklóját, és a helyére teszem a kezét. A számba kuncog.
Istenem, néha úgy fel tud dühíteni. – Ne akard, hogy
könyörögjek.
– Bassza meg. Olyan nedves vagy – nyögi, ahogy az ujjai
végigsiklanak a puncimon.
– Mit vártál? Egész este az őrületbe kergettél. Mióta vigyázol így
a kezedre?
– Nem volt könnyű megtartóztatni magamat – leheli,
miközben ügyes ujjai a csiklómon köröznek.
– Ó, istenem – nyögöm. – Azt hiszem, mindjárt elélvezek. –
Mihelyt kimondom, elhúzza a kezét. Mi az ördög?
– Még nem akarom, hogy elélvezz – közli. – Várj. Úgy sokkal
édesebb lesz. – Szórakozik velem, ugye? Az arcáról leolvasom,
hogy nem. Én és az a nagy szám.
– Nem akarok várni – nyafogom, és visszahúzom magamhoz a
száját. – Szükségem van rád, Carter. Most azonnal szükségem
van rád.

– Nekem is szükségem van rád, de nem itt. – Hátrahúzódik,
lepillant az órájára. – Jax-nek tíz perc múlva itt kell lennie.
Küldök neki egy SMS-t, hogy megbizonyosodjam róla, már úton
van. – Hátradőlök a széken, összekulcsolom a karomat a
mellemen, mint egy elkényeztetett gyerek, miközben Carter
megírja az üzenetet. Soha nem voltam oda a nyilvános szexért,
de most szinte bármit megtennék. Az ölébe ülnék és
meglovagolnám, még kurjongatnék is teli torokból. Nem
izgatna, hogy ki látja. Ennyire kétségbe vagyok esve.
Ezt direkt csinálta. Hogy megtiltotta a bugyit. Minden
tekintetet, minden szót, minden érintést. Az egész a hülye
tervének a része volt. Hallottam már kangörcsről, de létezik
vajon puncigörcs is? Mert komolyan mondom, hogy ha igen,
akkor nekem az van. Soha semmit nem akartam még ennyire
életemben. Ismét összeszorítom a combomat. Már a gondolat is
az őrületbe kerget.
Mark soha nem izgatott fel ennyire. Közel sem. Soha nem
vágytam rá úgy, ahogyan Carterre vágyom. – Akkor talán
magamat kellene kielégítenem – jegyzem meg, és az asztal alá
csúsztatom a kezemet. Carter abbahagyja a pötyögést, és
megragadja a csuklómat.
– Azt már nem! – Visszateszi a kezemet az asztalra, leszorítja.
A másik keze hüvelykjével fejezi be az üzenetet. Elküldi, aztán
leteszi a telefont, és a szemembe néz. – Csak kibírod még tíz
percig – mondja pimasz vigyorral az arcán. Összehúzom a
szememet.
– Nem, nem bírom ki. Meghalok – csattanok fel. Lehajtja a
fejét, a szabad kezével beletúr kócos hajába. Viccnek szántam,

de leesik, hogy mit mondtam. Meghalok. Bassza meg. Tényleg
így van? Lehetséges. Nem így értettem. Görcsbe rándul a
gyomrom, amikor a karjába zár, és gyakorlatilag kiszorítja
belőlem a szuszt.
– Ne mondd ezt… – suttogja a hajamba. Érzem, ahogy remeg a
teste. Remek munkát végzett, hogy elterelje mindkettőnk
figyelmét, egészen eddig. Bizonytalanság lebeg a levegőben.
Nem vagyok hajlandó meghalni. Holnap megtudjuk, hogy
pontosan mivel állunk szemben. Meg tudom csinálni, mondom
magamnak. Minden erőmmel harcolni fogok a betegség ellen.
Remélem, elég erős leszek.

Carter a kocsihoz kísér, miután Jax megérkezik. Besegít az
ülésre, aztán átmegy a másik oldalra, bedugja a kulcsot a
gyújtásba. Áradni kezd a meleg levegő a ventilátorokból.
Mennyei a forróság, pont, amire szükségem volt. A dzsekim elég
melegen tartott, de a lábszáram és a lábfejem lefagyott. Magasra
állítja a fűtést, aztán rám mosolyog.
– Segítek Jax-nek mindent bepakolni a kocsiba. Nem tart sokáig
– mondja. Az ülésre térdel, hozzám hajol, finoman megpuszilja
a számat. – Maradj itt, melegedj fel. – Mosolygok, amikor
elhúzódik. Olyan szerencsés vagyok, hogy itt van ő nekem.
Örülök, hogy visszajött. Annak is örülök, hogy nem működtek a
dolgok Markkal. Szükségem van Carterre az életemben.
Nagyobb szükségem van rá, mint valaha is hittem.

17. fejezet

CARTER
– Jól vagy? – kérdezi Jax, miközben a kocsihoz cipeljük az
asztalt és a székeket.
– Igen – felelem, ami totális hazugság.
– Baromság, haver. Jobban ismerlek, mint hiszed. Máris gondok
merültek fel a paradicsomban?
– Ne. Csak megijesztett valami, amit Indi mondott, ennyi az
egész. – Figyelmeztetően rám néz.
– Kibaszott nők – jegyzi meg, és megcsóválja a fejét. – Tudtam,
hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Máris házasságról meg
gyerekekről beszél?
– Mi? A francba, dehogy! – Felsóhajtok, amikor felötlik, hogy
mit mondott. Meghalok. Bassza meg, remélem, hogy nem hiszi
ezt. Nem is akarok erre gondolni. Olyan pozitív volt, és ebből
merítettem erőt. Persze tudom, hogy nem szó szerint értette,
de a jelen körülmények között kiborítottak a szavai. –
Agydaganata van – vallom be Jax szemébe nézve. Nem
meséltem neki Indi betegségéről.
– Mi a fasz?
– Ja. Elég szar ügy. Csak most kaptam őt vissza, és lehet, hogy
ismét elveszítem. Holnap tudja meg a végső eredményt. Ezért
szerveztem meg a mai estét. Akartam adni neki valamit, amibe
kapaszkodhat. Valamit, ami átsegíti a kezelésen.
– Jézusom. – Jax megtorpan. – Fogalmam sem volt róla. Bocs,
hogy nyuszinak neveztelek. El kellett volna mondanod.

– Ne kérj bocsánatot. Nem tudtad.
– Meg fog gyógyulni? Nem fog meghalni, ugye? – Kibaszottul
remélem, hogy nem.
– Holnapig nem tudjuk, milyen súlyos az állapota. Reggel volt
MRI-n. Azt már tudjuk, hogy van egy kisebb tumor az agyában,
de holnap derül ki, hogy vannak-e áttétek. Ha nem, akkor elég
jók a kilátásai.
– A francba! Ez szar ügy. – Bólintok, odaadom neki a székeket,
hogy betegye a csomagtartóba. Tényleg az. A szar ügy nem is
közelíti meg az igazságot.
– Kösz, hogy segítettél ma este – mondom, és megszorítom a
vállát. – Sokat jelentett mindkettőnk számára.
– A francba, ez a legkevesebb, amit megtehettem. Ne haragudj,
hogy szívattalak miatta. Nem lettem volna ilyen faszszopó, ha
tudom, mi van mögötte – vallja be.
– Nem veszem rossznéven. Elég régóta ismerlek ahhoz, hogy a
természetedből fakad. Nem tehetsz róla. Faszszopó vagy és
kész. – Kuncogni kezdek, amikor belebokszol a karomba.
– Tudasd majd holnap, hogy hogyan mentek a dolgok, oké? –
Elmosolyodom az arcáról sugárzó őszinte aggodalom láttán. Jax
jó srác. Szerencsém van, hogy a barátom. Az elmúlt fél évben
olyan volt, mintha a bátyám lett volna.
– Úgy lesz. Kösz… – mondom neki, és elindulok vissza a
kocsimhoz. Próbálom kiverni a fejemből a holnapi napot, hogy
a ma estére koncentrálhassak. Muszáj, hogy minél hamarabb
eljuttassam Indi dögös, vágyakozó, halálosan szexi testét a
szállodába, hogy elveszíthessem magamat benne. Képtelen
vagyok akár egy percet is várni.

Indi rám mosolyog, amikor beülök a kocsiba. Tényleg
csodálatos. Kibaszottul dögös. Nem hiszem, hogy tisztában van
vele, milyen gyönyörű. Még mindig elakad tőle a lélegzetem. –
Jól vagy? – kérdezem, és a keze után nyúlok.
– Tökéletesen. A mai este tökéletes volt – feleli, és megszorítja
a kezemet. – Nem akarom, hogy véget érjen.
– Ki mondta, hogy vége? Még csak most kezdődik. – Beletúrok a
hajába, közelebb húzom magamhoz. Boldogan jön. Puha,
meleg ajkát a számra tapasztja, és ismét el vagyok veszve. Soha
nem voltam oda különösebben a csókolózásért, de vele soha
nem akarom abbahagyni.
Amikor kinyitja a száját, hogy elmélyítse a csókot, vonakodva
elhúzódom tőle. Minél tovább maradunk itt, annál hosszabb
időbe telik, míg a magamévá tehetem őt. Beindítanám a
motort, de megállít.
– Várj. Még ne menjünk – mondja, kikapcsolja a biztonsági
övét, és az ölembe mászik. – Egyetlen percet sem tudok várni. –
Kettőnk közé nyúl, próbálja kikapcsolni a nadrágszíjamat.
Tiltakozni akarok, de a számra teszi az ujját, és felvonja az
egyik szemöldökét. Tudom, hogy arra kíváncsi, ellent
merészelek-e mondani neki. Olyan átkozottul édes. – Most én
irányítok. Elég sokáig hagytál várni. – Akaratlanul is
elmosolyodom. A szálloda, ahol kivettem a szobát, alig
egypercnyire van, de ezt Indi nem tudja, és ki vagyok én, hogy
vitatkozzam? Nem szokásom átengedni az irányítást a
hálószobában, de kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a vége.
Igaz, hogy a híd alatt parkolunk, de a város kellős közepén
vagyunk, és elég sok az ember körülöttünk. Őszintén szólva

nem gondoltam volna, hogy Indi képes ilyesmire. Csak ülök itt,
figyelem, ahogy kikapcsolja a derékszíjamat, aztán nekiesik a
gombnak és a cipzárnak. Frusztráltan összeráncolja a homlokát,
amiért ilyen sokáig tart, hogy kiszabadítsa a farkamat. Amikor
az ajkába harap, majdnem megadom magamat, hogy segítsek.
Én is szeretném megharapdálni a kibaszott ajkait. Magam is
meglepődöm, mekkora önuralomra voltam képes ma este.
Azóta vágytam tökig beléje hatolni, amikor kinyitotta az ajtót.
Nem segített a tudat, hogy nincs rajta bugyi. De ha ő akar
irányítani, akkor most az egyszer megengedem. Végül is a mai
este róla szól és arról, amit ő akar.
Amilyen pimasz gazember vagyok, a tarkómra teszem mindkét
kezem, hagyom, hogy Indi végezze az összes munkát. A farkam
fájdalmasan lüktet, de nem hiszem, hogy Indi elmenne a
végsőkig. Itt nem.
Tévedek. – Óvszer – leheli, mihelyt kiszabadítja a farkamat.
– Van néhány a kartámasz alatt – felelem. Örülök, hogy eszébe
jutott, mert én annyira belefeledkeztem a pillanatba, hogy fel
sem ötlött a fejemben, ami pedig nem jellemző rám. Mindig
használom. Soha nem vállaltam a kockázatot, hogy egy újabb
fattyút segítsek a világra. Soha nem akarnám, hogy egy
gyereknek ugyanazon kelljen keresztülmennie, mint nekem.
Soha nem volt részem szexibb látványban, mint Indi, ahogy a
fogával feltépi a csomagolást. A helyére igazítja, összecsippenti
a tetejét, aztán legörgeti. Velem még soha nem csinált ilyesmit,
így csak feltételezni tudom, hogy azzal a pöccsel gyakorolta. Ez
valami miatt kiakaszt. Nincs jogom haragudni Indire. Elég sok
csajjal volt dolgom, miután elmentem.

Eltűnődöm, hogy ő vajon hány fiúval volt. Ettől csak még
jobban utálom magamat, amiért elmentem. Amikor elszöktem,
akkor én voltam az egyetlen. Én voltam az, aki arra
kényszerítette őt, hogy másokkal is legyen. Ki kell vernem
ezeket a gondolatokat a fejemből. Nem segít rajtam, ha
olyasmire vágyom, amin nem tudok változtatni. Abban
azonban biztos lehetek, hogy nem lesz soha senki más.
Amikor az óvszer a helyén van, Indi felhúzza a ruháját, a
bejáratához igazítja a farkamat. Egyetlen gyors mozdulattal
lecsúszik rá. – Bassza meg – nyögöm, és fennakad a szemem.
Elveszem a kezemet a tarkómról, és lehúzom magamhoz Indit.
Olyan dögös.
– Igen – nyöszörgi, felemelkedik, aztán ismét lecsúszik a
farkamon, aztán megint. Imádom ezt a vad oldalát. Az én kis
boszorkányom. Azt hiszem, gyakrabban fel kellene így
izgatnom. A puncija satuba szorít Vadul csókolózunk, csatázik a
szánk és a nyelvünk. Őrjítően szexi. Imádom, amikor
megvadulunk egymásért.
Letépem a dzsekit a válláról, lehajítom a másik ülésre.
Belevájom az ujjaimat a csípőjébe, felemelem, aztán lerántom
magamra. Nincs semmi gyengéd a szeretkezésünkben. Vad és
mocskos, pont, ahogyan szeretem.
Elhúzódik a csóktól, lehúzza a ruhája pántját az egyik válláról,
aztán a tökéletes, lecsupaszított mellére vonja a fejemet. Nem
fog egy percnél tovább tartani, ha ezt így folytatja…
– Istenem, ne hagyd abba – nyögi, és vad szenvedéllyel lovagol
a farkamon. – Mindjárt… mindjárt… – Biztos vagyok benne,
hogy azt akarja mondani, mindjárt elélvez, amikor egy hangos

kopogás hallatszik fel az ablakon, és mindketten
megmerevedünk.
– Menj a francba, Jax – mordulok fel, mert az első gondolatom
az, hogy ő kopog.
– Nyissa le az ablakot, kérem – szólal meg egy nagyon szigorú
hang. Mi a fasz? Nem teszem le Indit az ölemből. Csak lehúzom
a ruháját, hogy eltakarja a meztelenségét, aztán felveszem a
kabátját az anyósülésről, és köréje csavarom. Még nem
végeztem vele. Lehúzom az ablakot, és közlöm az illetővel,
akárki is az, hogy húzzon a francba.
A türelmetlen fasz ismét bekopog, amitől dühbe gurulok.
Majdnem felrobbanok, amikor egy elemlámpa világít a kocsiba.
– Nézze – vicsorgom, és lehúzom egy leheletnyire az ablakot.
Gyorsan a nyelvembe harapok, amikor meglátom, hogy egy
rendőr áll a kocsi mellett, és egy csöppet sincs lenyűgözve. Jézus
Krisztus.
– Ó, istenem – suttogja Indi szégyenkezve, amikor a rendőr az
arcába világít az elemlámpával. Gyorsan a mellembe temeti az
arcát, én pedig védelmezően átölelem.
– Nem vár mást az ember egypár kölyöktől, de maguk felnőttek,
több eszük is lehetne. Két percet adok, hogy eltűnjenek, vagy
mind a kettőjüket őrizetbe veszem. – A szavai hallatán Indiana
még közelebb bújik hozzám.
– Lőjön le valaki – suttogja. Majdnem felnevetek a
szégyenkezése miatt. Ezentúl kétszer is meggondolja majd,
hogy nekem essen. Bár nem panaszkodom. Csak arra tudok
gondolni, milyen szerencse, hogy nem Ross kapott rajta
bennünket. Az nem ment volna túl jól.

– Sajnálom biztos úr. A Park Hyattben szállunk meg ma
éjszaka, már indulunk is.
– Az itt van a szomszédban – jegyzi meg a rendőr undorodva,
és az elemlámpával a szálloda irányába mutat. – Nem tudtak
egy percet várni?
– Nekem esett – felelem, és védekezően felemelem a kezemet.
Indi az oldalamba csíp, jó nagyot. – Au! – nevetek fel. A rendőr
megcsóválja a fejét.
– Hogy tehetted? – kiált fel Indi, és püfölni kezdi a
mellkasomat, amitől csak még hangosabban nevetek.
– Ha jól emlékeszem, te voltál az, aki nekem esett. –
összehúzott szemmel mered rám.
– Igen, de nem mondtad, hogy a városban maradunk. Csak azért
estem neked, mert azt hittem, hogy egészen hazáig várnom
kell. – A tenyerembe szorítom kipirult arcát, és magamhoz
húzom édes száját. Olyan imádni való, amikor dühös.
– Adtál rá esélyt? Olyan voltál, mint egy szexőrült vadállat –
vágok vissza, és a szemébe nézek.
– Nem is igaz! – csattan fel, és megint belecsíp az oldalamba.
Ezúttal felnevetek, bár kurvára fájt.
– Nem vicces, seggfej. – Dehogynem. Kibaszottul mókás.

– Mit szólnál egy kis liftszexhez? – kérdezem, és a falhoz
szorítom, miközben felfelé tartunk a szobánkhoz. Még mindig
dühös a törvénnyel való találkozásunk miatt. Alig szólt hozzám
egy szót, mióta kiszálltunk a kocsiból.
– Ha-ha. Ne reménykedj. Egy majdnem letartóztatás elég volt

egy estére. Képzeld, mi lett volna, ha az apám az.
– Nem is dolgozik ezen a környéken – vágom rá határozottan. A
dereka köré fonom a karomat, és magamhoz húzom. Amikor
nem szól vissza, gyengéden megpuszilom a feje búbját. Egy nap
majd viccesnek találja, ami történt.
Tudom, hogy csak egyetlen éjszakát töltünk itt, de a
legelegánsabb lakosztályt béreltem ki. Remélhetőleg felvidítja
majd, ha meglátja. Csak azt akarom, hogy emlékezetes legyen
ez a mai este. Azt hiszem, az is lesz azok után, ami történt. El
kell fojtanom a kuncogást, amikor eszembe jut, milyen közel
kerültünk ahhoz, hogy őrizetbe vegyenek bennünket nyilvános
helyen történő szex miatt.
– Nahát, csodálatos ez a hely! – kiált fel, mihelyt belépünk a
lakosztályba. Mosolyogva figyelem, ahogy körbepillant.
Leteszem a földre a csomagot, és a karomba zárom.
– A legjobb jár neked, gyönyörűm. – Gyengéd csókot nyomok a
szájára, és ellazul a teste, ahogy hozzám simul. – Miért nem
zuhanyozol le, hogy felmelegedj?
– Rendben. Bejössz velem? – kérdezi édesen, és a derekamra
fonja a karját. Kell ezt egyáltalán kérdezni? Szándékomban állt
elkísérni hívás nélkül is. Kikapom a neszesszert a kis
bőröndből, amelyet bepakoltam. – Nincs nálam pizsama –
jegyzi meg, amikor követem a fürdőszobába. Kinyúlik a kezem,
hogy megérintse a tökéletes hátsóját. Nem tudok uralkodni a
vágyamon.
– Ez volt a tervem – felelem. A másik karommal átölelem a
derekát, és magamhoz húzom. Végigsimítok az orrom hegyével
karcsú nyakán. Basszus, isteni az illata. – Nem is lesz rá

szükséged. – Végigcsókolom az állát, a két kezem felsiklik lapos
hasán, aztán megmarkolom a két tökéletes mellét. Oldalra
fordítja a fejét, és halk nyögés tör fel a torkából. Megőrjítenek
ezek az apró hangok.
Azt terveztem, hogy magamévá teszem a zuhanyozóban, de
nem tudok olyan sokáig várni. Muszáj befejeznem, amit a
kocsiban elkezdtünk, méghozzá azonnal. Hátralépek egyet,
lehúzom róla a dzsekit és félrehajítom. Végigsimítok az
oldalán, ahogy leveszem róla a ruhát és áthúzom a fején.
Hátrálok még egy lépést, hogy magamba szívjam a tökéletes,
meztelen teste látványát. Nincs rajta más, csak az átkozottul
szexi cipő. – Tedd a kezed a mosdóra, és terpeszd szét azt a
csodálatos lábadat – parancsolok rá. Jó kislány, megteszi, amit
kérek. Kibújok a zakómból, félrehajítom a többi ruha közé.
Meglazítom és leveszem a nyakkendőmet, de közben a
szememet egy pillanatra sem veszem le róla. A tükrön keresztül
figyel.
A várakozás szinte elviselhetetlen, ahogy kigombolom az
ingemet. Muszáj, hogy most azonnal a magamévá tegyem.
Kiveszem a tárcámat a hátsó zsebemből, kiveszek belőle egy
óvszert, aztán félrehajítom. A fogam közé veszem a tasakot, és
vadul a nadrágszíjnak esem. Egyetlen gyors mozdulattal
lerántom magamról, a padlóra ejtem. Sebesen kigombolom és
kicipzárazom a nadrágomat, letolom a bokszerrel együtt.
Feltépem a zacskót, felhúzom az óvszert kőkemény farkamra,
kilépek a cipőmből, leveszem a zoknimat, és kilépek a
nadrágomból. Indi tekintete végigsiklik rajtam a tükrön
keresztül. Kipirult a gyönyörű arca, széjjelebb terpeszti a lábát,

amikor odalépek mögé.
Hangos morgás tör fel mélyen a mellkasomból, ahogy
átkarolom a derekát, és magam felé húzom hihetetlen seggét. –
Keményen és gyorsan foglak megdugni – lehelem, és a nyakára
tapasztom a számat.
– Igen, kérlek – nyögi, felemeli és a nyakam köré fonja a karját.
– Kefélj meg, Carter. Nem tudok tovább várni. – Édes Jézus.
Majdnem elélvezek a szavaitól.
– Tedd a két kezedet a mosdóra – parancsolom. Bármennyire
szeretem is magamon a kezét, muszáj lesz megkapaszkodnia.
Egész éjjel majd belehalt, hogy magában érezze a farkamat,
most tehát pontosan azt fogom megadni neki, amit akart.
Ezúttal nem leszek gyengéd.
A lába közé siklanak az ujjaim. Már tudom, hogy készen áll rám,
de muszáj megbizonyosodnom róla, mielőtt belé hatolok. A
legkevésbé sem szeretnék fájdalmat okozni neki. Felnyögök,
amikor megérzem, hogy szinte csöpög. A bejáratához igazítom
a farkamat, és egyetlen mozdulattal benne vagyok. Tökig a
mennyországban... Krisztusom, csodálatos érzés.
Adok pár másodpercet a testének, hogy alkalmazkodjon, aztán
oldalra húzom a haját, végigsimítom a nyelvemmel a vállát, fel
egészen a nyakán; szopogatni kezdem a fülcimpáját. Lassan
majdnem teljesen kihúzódom belőle, aztán vissza.
– Ó, istenem, igen – nyöszörög. – Ne állj meg! – Eszem ágában
sem volt. Az ujjaim a csípőjébe vájnak, mozdulatlanul tartom,
miközben a másik kezem lesiklik a hasán, a lába közé, és
körözni kezdek az ujjaimmal a csiklóján. Halkan felkiált, amikor
a puncija megfeszül a farkam körül. Tudom, hogy közel jár a

csúcshoz. Nem ő az egyetlen.
Gyorsítok a tempón, ütemesen döfködök, újra meg újra. A
tükörben figyelem, ahogy fennakad a szeme, a nevemet kiáltja.
Imádom, amikor ezt csinálja. Imádom, hogy még akkor is tudja,
én vagyok az, amikor elemészti a vágy.
Ellazul a teste, de szorosan magamhoz ölelem anélkül, hogy
lassítanék a tempón. Az ujjaim még mindig a csiklóját
masszírozzák, miközben újra és újra belehatolok édes kis
puncijába. Egy perc sem telik el, és újra felkiált, ahogy a
következő orgazmus a hatalmába keríti. Ez elég is ahhoz, hogy
elélvezzek.
Összecsuklik a térde a kimerültségtől. A karomba veszem, és
beviszem a zuhanyfülkébe. Remélhetőleg feléled majd a meleg
víztől, mert még messze nem végeztem vele.

18. fejezet

INDIANA
Carter gyönyörű arcára ébredek a lábam között. Csodálatos
látvány, azt elárulhatom. Mióta újra együtt vagyunk, most
másodszor ébreszt így. Könnyedén hozzá tudnék szokni. Mark
nem igazán volt oda az orális szexért. Én viszont a magam
részéről imádom. Van benne valami erotikus.
– Jó reggelt – köszönt érzékeny húsomra szorítva a száját,
amikor felnyögök és belemarkolok a hajába.

– ’Reggelt – nyöszörgöm elhalóan.
A hihetetlen szex után tegnap este, amikor megérkeztünk a
szállodába, Carter ölben vitt be a zuhanyozóba, mert alig
álltam a lábamon. Megmosdatta a testem minden
négyzetcentiméterét, aztán nekiszorított a csempének. Tudom,
hogy csak pár nap telt el, de olyan, mintha képtelenek lennénk
betelni a másikkal.
Aggodalmasnak tűnt, amikor kijöttünk a zuhany alól. Azt
mondta, hogy fáradtnak és sápadtnak látszom. Nem volt oka az
aggodalomra. Bár még mindig folyamatosan fáj a fejem,
valahogy nem annyira elviselhetetlen, ha beleveszem Carterbe.
Rajta kívül nincs más orvosságra szükségem.
Bár megnyugtattam, hogy jól vagyok, beleburkolt egy
törülközőbe, leültetett a kád szélére, és megszárította a
hajamat. Nagyon édes volt az egész. Amikor végzett, rám
parancsolt, hogy bújjak ágyba. Bevallom, kissé csalódott
voltam, amikor a karjába zárt, és rám szólt, hogy aludjak. Azt
reméltem, hogy jön a harmadik menet.
Csodálkozom, hogy nem aggódom a vizsgálat eredménye miatt.
Talán majd, ha beszéltem az orvossal. Pillanatnyilag
szerencsém lesz, ha eszembe jut a saját nevem. Carternek és a
varázslatos nyelvének hála, a testemben lüktető hihetetlen
érzések mindent elnyomnak. Ha a nyalás olimpiai sportág
lenne, Carter magasan nyerné az aranyérmet.
Belém nyomja két ujját, begörbíti őket, hogy elérje a G-pontot,
és közben a szájába szívja a csiklómat. – Ó, istenem, igen –
nyögöm. A szája felé lököm a csípőmet, a fejem a párnára
hanyatlik. Hangosan felnyög, és a vibrálástól elérek a csúcsra.

Egész testemben rázkódom az orgazmustól.
Carter mosolyogva végigcsókolja a testemet, egy pillanatra sem
veszi le rólam a szemét. Az alvástól szanaszét áll a haja, de még
így is dögösen néz ki. Hevesebben kezd verni a szívem, amikor
találkozik az ajkunk. Eláraszt a szerelem ez iránt a férfi iránt.
Azt kívánom, bárcsak elárulhatnám neki, hogyan érzek. Azt
akarom, hogy tudja, milyen sokat jelent a számomra, de nem
akarom őt elijeszteni.
Nem veszíthetem el megint.
– Lennél az ébresztőórám? – kérdezem, és hátrasimítom a
haját.
– Boldog ember lennék, ha minden reggel a lábad között
fekhetnék – kuncogja, miközben végigcsókolja az államat, a
nyakamat.
– Ezt elintézhetjük – viccelődöm. Felemeli a fejét. Komoly az
arca, amikor a szemembe néz.
– Akkor intézd el – közli faarccal. Felnevetek. – Mi olyan vicces?
– Te – felelem. – Te is tudod, hogy ha minden reggel a lábam
között lennél, akkor minden éjszakát együtt kellene töltenünk.
– Feltételezem, hogy be is osonhatna minden hajnalban az
ablakomon, de ez szinte lehetetlen, mivel kétórányira lakik.
Rettegek attól, hogy hazamegy, de most gondolni sem akarok
erre.
– Mire akarsz kilyukadni? – kérdezi, és felvonja az egyik
szemöldökét. Nem beszélhet komolyan. Bármennyire szeretnék
is vele tölteni minden éjszakát, biztos vagyok benne, hogy ő
nem ezt akarja. Azt hittem, hogy viccel, a komoly arca elárulja,
hogy nem ez a helyzet.

Elfordítom a fejemet. Valami ok miatt hirtelen nem tudok a
szemébe nézni. Nem akarom, hogy elszaladjon velem a ló.
Carter Reynoldsról beszélünk. Mr. Nem-vállalok-kötöttségetről.
– Hé – szól rám, az állam alá teszi az ujját, és maga felé fordítja
a fejemet. – Nem szeretnél minden reggel így ébredni? –
Tisztán kihallatszik a hangjából a megbántottság. Az arcáról
leolvasható bizonytalanságtól meghasad a szívem.
– Dehogynem – próbálom meggyőzni. – Azt hittem, hogy
viccelsz.
– Hát nem viccelek. Szerelmes vagyok beléd, Indiana. Akarom
ezt. Kettőnket. – Érzem, hogy mosolyra húzódik a szám.
Tényleg azt mondta, hogy szeret?
– Szeretsz?
– Nem egyszerűen szeretlek, kedvesem. Birtokolsz engem, teljes
mértékben. Őrület, hogy mennyire. Soha nem hittem volna,
hogy valaki ilyen érzéseket ébreszthet bennem, de a francba, ez
a helyzet. Minden érzést felébresztesz bennem. Szerettelek,
amikor öt éve elmentem, és ez azóta sem múlt el. Mindig csak
te léteztél számomra. – Felemeli a kezét, kisimítja a hajat az
arcomból. Édes szavaitól könnybe lábad a szemem.
– Én is szeretlek, Carter – vallom be. Dalol a szívem a tudattól,
hogy ugyanúgy érez irántam, ahogyan én iránta. Ezt még soha
nem mondtam egyetlen fiúnak sem. Persze aput kivéve, de ő
nem számít. Széles mosoly ömlik el Carter arcán. A számra
tapasztja az ajkát, mielőtt lenne esélyem bármi mást mondani.
Térdével szétfeszíti a lábamat, elhelyezkedik a combom között.
Érzem, ahogy az erekciója nekem feszül. Csók közben kinyúl
oldalra. Tudom, hogy az óvszert keresi, amelyet tegnap este az

éjjeliszekrényre tett.
Hátrahúzódik, a sarkára ül, és felhúzza az óvszert. Közben egy
pillanatra sem veszi le rólam a tekintetét. – Nem tudom
elhinni, hogy szeretsz – suttogja. Hát, nyugodtan elhiheted.
Elolvad a szívem a mosolya láttán, amikor elhelyezkedik a
lábam között. Könnyű őt szeretni annak ellenére, amit gondol
magáról. Összekulcsolja az ujjainkat, a fejem fölé szorítja a két
karomat.
Egy szó sem hangzik el miközben lassan, nagyon lassan belém
hatol. A számra tapasztja az ajkát, és finoman hintázni kezd.
Ezúttal nem megkefél, hanem édesen és szenvedélyesen
szeretkezik velem. Mindenét nekem adja, ahogyan én is neki, és
eggyé forr a szívünk.
A lelkem legmélyéből szeretem őt.

Egy órával később kászálódunk ki az ágyból. Olyan, mintha
lebegnék. Soha nem voltam még ennyire boldog. Carter
fürdővizet ereszt nekem, aztán reggelit rendel. Egyfolytában
mosolyog amióta bevallottuk egymásnak érzéseinket. Annyira
jó érzés vele lenni. Mindig is az volt. Tudom, hogy ezért nem
léptem tovább. Ezért voltam képtelen teljesen odaadni
magamat Marknak. A szívem mindig Carteré volt. Mindig az övé
is marad.
Kiszállok a kádból, magam köré csavarom a törülközőt, és
felszedem az összegyűrt ruhámat a padlóról. Gondolom,
kénytelen leszek ezt viselni, amikor hazamegyünk. Haza kell
ugranunk, mielőtt elmegyünk az orvoshoz. A gondolattól görcsbe
rándul a gyomrom. Imádkozom, hogy jó híreket kapjunk. Csak

nem lesz a sors ilyen kegyetlen! Hiszen éppen csak újra
egymásra találtunk.
– Hé – szólal meg Carter, ahogy belép a fürdőszobába, és kiránt
a gondolataimból. – Jól vagy? – Hátulról átkarolja a derekamat,
gyengéden megcsókolja a nyakamat.
– Igen – felelem, hátrafordítom a fejem, hogy a szemébe
nézzek. – Haza kell ugranunk, hogy átöltözhessek.
– Pakoltam neked ruhát. Az ágyon van.
– Tényleg? – Tisztán kihallható a hangomból a csodálkozás.
– Aha – feleli, és látszik rajta, hogy milyen büszke magára.
– Ajánlom, hogy ne valami testhezálló legyen. – Kuncogni kezd
a szavaim hallatán.
– Megfordult a fejemben, de tudtam, hogy orvoshoz megyünk,
ezért egy farmert meg egy pulóverszerű izét – vagy hogy is
hívják – tettem el.
– És fehérneműt?
– Azt is – feleli, maga felé fordít, és megpuszilja az orrom
hegyét. – Öltözz, meghozták a reggelit. Vettem neked egy
fogkefét is. A neszesszerben van a pulton. Ó, és lányos
dezodort. Nem hagyhatom, hogy bűzölögjön a csajom. –
Halkan felnevetek, játékosan a karjába bokszolok. Majd adok én
neki büdöset.
– Köszönöm – mondom. A dereka köré fonom a kezem, erősen
megszorítom. – Mindent…– Érzem, hogy ismét könnybe lábad
a szemem. Olyan hálás vagyok.
Ez a dolog kettőnk között túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Imádkozom, hogy ne így legyen.

Egyfolytában rángatózik a lábam, miközben az orvos
előszobájában ülünk, és várjuk, hogy szólítsanak. Igyekszem
nyugodtnak látszani, de egy csöppet sem sikerül. Keresztbe
teszem a lábamat, amikor Carter a kezem után nyúl. Ma csak
ketten vagyunk. Apu telefonált mielőtt eljöttünk a szállodából,
de Carter lebeszélte róla, hogy elkísérjen bennünket. Apu nem
volt ettől lenyűgözve, de Carter megígérte neki, hogy abban a
percben felhívja, amint megtudjuk az eredményt.
Carter a szájához emeli és megcsókolja a kezemet.
Rámosolygok, hogy tudassam, jól vagyok, bár kavarog a
gyomrom.
– A doktor úr várja, Ms. Montgomery – szól oda a nővér a pult
mögül. Carter áll fel elsőként, és felhúz magával. Összekulcsolja
az ujjainkat, ahogy végigsétálunk a rövid folyosón az orvos
szobája felé. Feladtam, hogy lebeszéljem róla, hogy elkísérjen.
Titokban boldog vagyok, hogy itt van. Szükségem van rá. Hamar
a kősziklám lett.
– Bármit mond is az orvos, együtt csináljuk végig – suttogja
Carter a fülembe, és megszorítja a kezemet. Nem hiszem, hogy
nélküle képes lettem volna keresztülmenni mindezen. Carter
csodálatos volt. Idegesen rámosolygok, amikor találkozik a
tekintetünk. Félek, hogy sírva fakadok, ha megszólalok.
Az orvos az ajtóban köszönt bennünket. mind a kettőnkkel
kezet fog, aztán hellyel kínál. Carter ismét megfogja a kezemet.
Leülünk. Feléje pillantok. A tekintetét egyenesen az orvosra
szegezi. Összeráncolja a homlokát, lesír az arcáról az
aggodalom. Ezúttal én szorítom meg a kezét, ahogy eláraszt a
nyugalom. Hirtelen rádöbbenek, hogy nem számít, akármit

mond is az orvos. Itt vagyunk egymásnak Carterrel. Ki tudja,
mennyi ideig, de ebben a pillanatban csak ez számít.
Elfordítom a tekintetemet Carterről, amikor az orvos beszélni
kezd. – Megkaptam az MRI-eredményeket, Indiana. –
Visszatartott lélegzettel várom a folytatást. – Örömmel
közölhetem, hogy nincs áttét. – Behorpad az arcom, ahogy
lassan kifújom a levegőt. Carterre siklik a tekintetem, és látszik
az arcán, mennyire megkönnyebbült. Rám néz, gyönyörű
mosolyra húzódik a szája.
– Ez nagyszerű hír – mondja Carter, és visszafordul az orvos
felé. – Mi történik ezek után?
– Nos, a következő két hétben Indianának szteroidokat kell
szednie, hogy lelohadjon a tumort körülvevő duzzanat, aztán
megkezdhetjük a sugárterápiát. Közben szeretném, ha
elolvasnának néhány információt. Ez választ fog adni minden
kérdésükre. Tartalmazza a kezelés előnyeit, kockázatait és a
lehetséges mellékhatásokat, ilyesmit.
– Mik a kockázatok és a mellékhatások? – kérdezi Carter.
Örülök, hogy eléggé összeszedte magát, és képes kérdéseket
feltenni. Az én agyam egyelőre túlterhelt.
– A kockázatok minimálisak. Ezért is választottuk ezt a
módszert a műtét helyett. A tumor kicsi, ezért alacsony
sugárdózist fog kapni hat héten keresztül. Tovább is, ha
szükséges, de biztos vagyok benne, hogy erre nem kerül sor. A
sugárzás el fogja pusztítani a rákos sejteket, és remélhetőleg
megakadályozza, hogy továbbterjedjenek. Ami a
mellékhatásokat illeti, lehet, hogy egyik sem jelentkezik majd.
Az emberek meglehetősen különbözőképpen reagálnak a

kezelésre. Előfordulhat hányinger, vagy elveszítheti az
étvágyát. De nagyon fontos, hogy megfelelően táplálkozzon a
sugárkezelés alatt. A dossziéban találnak egy listát arról, hogy
milyen ételeket és egyéb dolgot tanácsos kerülni. Fáradtságot
érezhet, és hullani kezdhet a haja is, de ismétlem, minden eset
más és más. Elképzelhető, hogy kiszárad és viszketni kezd a
fejbőre, de vannak krémek, amik segítenek ezen. Összességében
nincs semmi komoly mellékhatás. Az előnyök messze
meghaladják a hátrányokat.
Olyan sok mindent kellene felfogni, hogy kavarogni kezd a
fejem. Ha a sugárkezeléstől meggyógyulok, akkor elviselek
bármiféle mellékhatást. Összességében nem izgat, ha
megmenti az életemet.
– Minden fel van sorolva a borítékban lévő brosúrákban, hogy
miket kell, illetve tilos tennie. Olvassák el figyelmesen, kérem.
Az a legjobb, ha mindent tudnak, mielőtt belevágunk.
– Úgy lesz – nyugtatja meg Carter az orvost. Én egyelőre nem
tudok megszólalni.
Az orvos nyilván látja a határozatlanságot az arcomon. – Maga
fiatal és egészséges – teszi hozzá. – Minden maga mellett szól,
Indiana. – Biztatóan rám mosolyog, és átnyújtja a borítékot. –
Megírom a receptet a szteroidokról. – Figyelem, ahogy az ujjai a
klaviatúrán mozognak, aztán kiveszi a receptet a nyomtatóból.
– Ne habozzon felhívni, ha aggasztja valami, miután elolvasta
a tájékoztatókat.
A szöveg érthető és világos, meg kell találnia benne minden
kérdésére a választ.
– Köszönöm – mondom, ahogy áthajolok az asztalon a

receptért.
– Egy hét múlva várom, akkor megbeszélhetjük, ha aggasztja
valami, és előkészítjük a kezelés megkezdését a következő
hétre. Mivel foglalkozik?
– Jelenleg nincs állásom – vallom be. Még mindig nem tudom
elhinni, hogy Mark kirúgott, a seggfej. Nem mintha az adott
körülmények között tovább dolgozhattam volna vele,
gondolom, de alig várom, hogy találjak egy másik állást.
Imádom a munkámat. Hiányoznak az állatok.
– Nos, lehet, hogy ez jobb is így. Nagyon sok pihenésre lesz
szüksége a kezelések között, úgyhogy helyesebb lenne, ha pár
hónapig várna az álláskereséssel. Vagy legföljebb alkalmi
munkát vállaljon. – Szerencsére apuval élek, így egy ideig nem
gond, ha nem találok állást. Vannak megtakarításaim is, ha
szükségem lenne pénzre.
Az orvos feláll, és Carterrel követjük a példáját. Carter kezet fog
vele, aztán én is. – Köszönjük, doki – mondja Carter, amikor
távozunk.
Mihelyt kiérünk az épületből, Carter a karjába kap és
megpörget. – Olyan átkozottul boldog vagyok – mondja, aztán
visszatesz a földre. – Pontosabban boldog vagyok, hogy nem
alakultak rosszabbul a dolgok, mint gondoltuk. Azt még mindig
utálom, hogy mindezen keresztül kell menned. – A tenyerébe
fogja az arcomat, szomorúan rám mosolyog. – Sikerülni fog.
Ugye, tudod? – teszi hozzá határozottan, és olyan erővel szorít
magához, hogy nem kapok levegőt. – Fel kell hívnom apádat.
Várja, hogy jelentkezzem.
Mosolygok, amikor elereszt, és előveszi a telefonját. Bár enyhén

szólva is rémisztő, ami előttünk áll, ragadós a boldogsága.

19. fejezet

CARTER
Hazafelé megállunk a patikánál, hogy kiváltsuk a gyógyszert.
Képtelen vagyok letörölni a mosolyt az arcomról. Tudom, hogy
még hosszú út áll előttünk, de a mai eredmények után tele
vagyok reménnyel. Indi kemény csaj. Az én kis tűzrőlpattant
boszorkányom. Teljesen biztos vagyok benne, hogy meg fog
szabadulni a ráktól. Nem is foglalkozom az alternatívával. Nem
vagyok hajlandó rágondolni. Csak most kaptam őt vissza. Nem
fogom megint elveszíteni.
– Jól vagy? – kérdezem, amikor beállok a felhajtójukra.
Meglehetősen csöndes volt egész úton. Nos, pontosabban
azóta, hogy elárultam neki, még ma visszamegyek Newcastle-
be. Bárcsak maradhatnék még, de az üzletnek szüksége van rám.
Mindig Indi marad az első számú prioritás a számomra, de
egész sor ügyfél időpontját kellett elhalasztanom. Rengeteg
szabadságot fogok kivenni, miután elkezdődik a kezelés, ezért
addig el kell végeznem minden munkát.
Nem érti, milyen nehéz lesz távol lenni tőle?
– Jól vagyok – feleli. A kezem után nyúl, és mosolyt kényszerít
az arcára. Egyáltalán nincs jól. Miért szarakodnak a csajok
állandóan?

– Biztos? Tudod, hogy velem jöhetsz. Visszahozlak jövő héten,
mire kezdődik a kezelés. – Szétárad a mosoly az arcán, amikor
ezt mondom, és látszik rajta, hogy komolyan elgondolkodik a
dolgon. Szívesen visszavinném magammal. Nem is tudom,
miért nem jutott eszembe korábban, hogy megkérdezzem.
Féltem, hogy nemet mond, gondolom.
– Nem is tudom – feleli a vállát vonogatva. – Egész nap
dolgozol. Csak útban lennék.
– Baromság. Az üzlet felett lakom. Lakássá alakíttattam, amikor
megvettem az épületet. Egyenesen a lakás alatt leszek. Jöhetsz-
mehetsz, ahogy kedved tartja. Vagy lejöhetsz hozzám két
vendég között. A strand az utca túloldalán van, és van egy kis
füves terület hátul LJ számára. – Olyan kibaszottul
szánalmasnak hangzik, ahogy sorolom az előnyöket abban a
reményben, hogy igent mond. Briliáns ötlet hazavinni Indit
magammal. Magam mellett akarom őt tudni, a saját
lakásomban. Szükségem van rá. Nem leszek képes koncentrálni
egész héten, ha ilyen messze van tőlem. – Kérlek, mondd, hogy
eljössz – esedezik, és megszorítom a kezét. – Ha utálsz ott
lenni, azonnal visszahozlak.
– Ha veled vagyok, akkor nem fogom utálni – vallja be.
– Akkor jössz?
– Jövök. – Az ajkára tapasztom a számat, mielőtt esélye lenne
még egy szót is szólni. Nem tudom elhinni, hogy igent
mondott. Alig várom, hogy megmutassam neki a kéglimet, a
munkahelyemet, a környéket, ahol élek. Vigyorgok, mint egy
idióta, amikor elhúzódom a csóktól. Mámorosan boldog vagyok.
Ez is csak azt bizonyítja, hogy Indi számomra az igazi. Valaha

halálosan pánikba estem volna a gondolattól, hogy megosszam
valakivel az életemet és az otthonomat. Eszembe sem jutott
volna ilyesmi. Most viszont alig várom, hogy ott legyünk. Alig
várom, hogy Indivel bújjak ágyba minden este, mellette
ébredjek fel minden reggel, és megosszam vele a napjaimat.
– Miért nem mész be csomagolni? Megyek, megnézem, anyunak
nincs-e szüksége valamire, míg itt vagyok, aztán beugrom
érted. – A tenyerembe fogom az arcát, megpuszilom a száját.
–Oké. Visszakaphatom a fehérneműmet? – Kuncogni kezdek a
megjegyzése hallatán.
– Majd meglátom.
– Ajánlom, hogy csomagolj el párat, mister – parancsol rám,
kinyújtja a kezét, és a karomba csíp. – Komolyan beszélek.
– Au! – jajdulok fel kuncogva. – Az ujjaid majdnem olyan
halálosak, mint a térded.

Elintézek pár apróságot anyu számára, kiviszem a szemetet,
aztán indulok a szobámba. Minél gyorsabban összecsomagolok,
annál hamarabb hazavihetem magammal Indit. Tényleg alig
várom, hogy otthon legyen velem. Remélhetőleg egész héten
ott akar majd maradni, és majd visszahozhatom, amikor jövő
héten találkozik az onkológussal.
Behajigálom a cuccaimat a táskába, kinyitom az éjjeliszekrény
fiókját, hogy kivegyem a rajzfüzetemet. Egy apró papírdarabot
találok a tetején.

Nem szabhatod meg nekem, hol és hogyan találjak kielégülést!

Nevetni kezdek, mihelyt elolvasom. Dehogynem. Megtehetem,
és meg is fogom. Természetesen mihelyt körbetúrok, kiderül,
hogy hiányzik a vibrátor. Vissza fogom szerezni. Csak várjatok!
Miután mindent összepakoltam, kimegyek a konyhába, hogy
elbúcsúzzak anyutól. Rengeteg javulást tapasztaltam nála a
látogatásom alatt. Még néha mindig elszomorodik, de biztos
vagyok benne, hogy idővel túljut majd a gyászon. A férje nem
az az ember volt, akinek anyu hitte. Amikor azt látom, hogy
könnyeket ejt érte, legszívesebben elmondanám neki az igazat
arról, hogy milyen ember is volt valójában, de ez csak még
jobban elkeserítené.

– Eltetted az orvostól kapott brosúrákat? – kérdezem Inditől,
amikor berakom a bőröndjét a csomagtartóba.
– Nem. Jobb lesz, ha megyek, és hozom. – Elmosolyodom,
amikor sarkon fordul, és visszaszalad a házba.
– Vigyázz a lányomra – mondja Ross, amikor a keze után
nyúlok.
– Nem is kell kérned. Természetesen vigyázni fogok rá.
– Tudom – feleli, és a vállamra teszi a kezét. – Jót teszel neki,
fiam. –a Szavai mosolyra késztetnek. Ő tesz jót nekem,
szeretném mondani, de hallgatok.
Indi búcsúzóul megöleli az apját, én pedig előrehúzom az
ülésemet, hogy LJ be tudjon mászni hátra. – Van a
mélyhűtőben egy doboz tészta, amelyet pár napja ettünk, és a
csirkés rakottasból is maradt a hétvégéről, ha nincs kedved
főzni, míg távol vagyok. Ó, és…
– Megleszek, nyuszikám – vág az apja a szavába, és a karjába

zárja Indit. – Túléltem azt is, amikor főiskolára jártál, nem
igaz?
– De igen – ismeri be Indi kuncogva. – Hívd át vacsorázni
Elizabethet, ha magányosnak érzed magadat.
– Majd észben tartom – kuncogja az apja, és megpuszilja Indi
feje búbját. Kinyitom neki az ajtót, amikor átmegy a kocsi jobb
oldalára. Szavakba sem tudom önteni, milyen izgatott vagyok,
hogy hazajön velem. Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek
karácsony reggel.
Amikor beülök a volán mögé, Ross behajol az ablakon. – Csak
egy telefonhívásnyira vagyok, ha szükségetek lenne rám –
mondja, elég halkan ahhoz, hogy csak én halljam. Tudom, hogy
mire gondol. Nincs oka aggodalomra. Nagyon közelről fogom
figyelni Indit, amíg velem lesz. Nem hagyom, hogy bármi
történjen vele. Azt hiszem, ezt Ross is tudja.

Kellemes csendben telik az út nagy része. Kivéve, amikor Indi
együtt énekel a rádióval. Nagyon édes. Szeretem, ahogy ellazult
mellettem. Az égvilágon semmi megjátszottság nincsen benne.
Az ember pontosan azt kapja, amit lát.
– Alig várom, hogy lássam a lakásodat – mondja, és a kezemre
teszi a kezét. – Meggel elmentünk pár éve Newcastle-be egy
csajos hétvégére, amikor még a főiskolára jártam. – Ránézek és
elmosolyodom. Akkor már ott laktam. Ha tudtam volna.
Eldobtam volna az agyamat, ha összefutok velük.
– Hogy van Meg? Még mindig találkoztok? – Kölyökkorukban
elválaszthatatlanok voltak egymástól.
– A tengerentúlon él a férjével, Drew-val. Még mindig

beszélünk telefonon, amikor csak tudunk, de ez nem ugyanaz. –
Tisztán kihallatszik a szomorúság a hangjából. – Sokat
költöznek, és nehéz beszélgetni az időeltolódás miatt. Nagyon
hiányzik nekem. – Azt elhiszem. Meg férjhez ment? Valami ok
miatt ezt nehezen tudom elképzelni.
– Tud a daganatról?
– Nem. Megvan neki a maga baja. Fölösleges az enyémmel is
terhelni – feleli, és félszívvel elmosolyodik.
– Az nem számít, Indi. A barátnőd, tudni akarná. – Indi csak
vállat von.
– Elárulom neki, ha alkalom nyílik rá, amikor a legközelebb
majd beszélünk. – Látszik rajta, hogy elszomorítja a téma, ezért
gyorsan másra terelem a szót.
– Alig várom, hogy lásd a szalonomat. Van benne valami
különleges, amit még nem árultam el neked – mondom, és
megszorítom a kezét.
– Tényleg? – Felragyog az arca, amikor rám néz. – Micsoda?
– Majd meglátod, ha odaérünk.

– Indi Ink – suttogja, amikor megállok az épület előtt. – Ó,
istenem. Rólam nevezted el a szalonodat – sikkant fel, és felém
kapja a fejét.
– Úgy van – felelem mosolyogva, amikor meglátom az
arckifejezését.
– Mikor? – kérdezi izgatottan, és kiszáll a kocsiból.
– Amikor megnyitottam.
– De az négy éve volt. – Elkerekedik gyönyörű szeme, ahogy a

szalon felé sétál, hátradöntött fejjel, hogy lássa a feliratot.
– Tudom. Butaság, gondolom, de azt akartam, hogy valahogy a
része legyél.
– Nem butaság – suttogja, aztán a karomba veti magát. –
Csodálatos. Annyira meghat, hogy ezt tetted. – Az ajka máris a
számon van, mielőtt reagálhatnék. – Imádom. Imádlak –
mondja a számba. Átkarolom a derekát, magamhoz húzom.
Szeretem, hogy szeret, mert olyan kibaszottul szeretem őt.

20. fejezet

INDIANA
– Köszönöm, hogy a szalonod részévé tettél – mondom, amikor
elhúzódom tőle. Elszorult a torkom, amikor megláttam a nevet.
Azt hittem, talán mostanában változtatta meg, de sokkal
többet jelent számomra a tény, hogy utánam nevezte el a
szalont, amikor már nem is voltam része az életének. Ez
megerősíti mindazt, amiben évekkel ezelőtt reménykedtem –
hogy nem felejtett el miután elment, és valóban jelentettem a
számára valamit.
– A tiéd volt a szívem egész idő alatt, míg távol voltam – vallja
be, és egyszerűen elolvadok. A szavaiból csengő őszinteségtől
elszorul a torkom, és még szorosabban magamhoz ölelem. Nem
tudom elhinni, hogy elpazaroltunk öt hosszú évet az
életünkből. Igaz, így sokkal inkább értékelni tudjuk azt, amink

most van.
– Bemehetünk körülnézni? – kérdezem izgatottan. Szeretném
látni, hogyan néz ki belül. Látni akarom Cartert teljes
pompájában. Olyan büszke vagyok mindarra, amit elért. Bár
összetört a szívem, amikor elment, az volt a legnehezebb, hogy
nem tudtam, mi lett belőle. Teljesen egyedül volt a világon. Egy
tinédzser fiú hatalmas teherrel a vállán és egy hegynyi haraggal
a szívében. Ez aggasztott a leginkább.
Attól féltem a legjobban, hogy valami zűrbe keveredik. Vagy
ami még rosszabb, hogy az alkoholhoz vagy a kábítószerekhez
fordul, hogy megbirkózzon az élettel. Annyira hálás vagyok,
hogy nem így történt. Még annak idején is tudtam,
bármennyire igyekezett is titkolni, hogy jó a szíve. Csak
megfertőzte egy ostoba szó.
– Tényleg? Be akarsz menni? – Lehetetlen nem kihallani a
csalódottságot a hangjából. Amikor hátrahúz magához, és
megérzem az erekcióját a derekamon, azonnal tudom is, hogy
miért. – Azt reméltem, hogy először felvihetlek az emeletre. –
Reménykedő arckifejezése láttán majdnem igent mondok. De
túl akarok esni ezen, hogy utána bezárkózhassunk az este
hátralévő részére. Majd felrobbanok, annyira szeretném látni a
szalont.
– Csak egy gyors pillantásra. Aztán felvihetsz és nekem eshetsz.
– Megegyeztünk – vágja rá. Megragadja a kezemet, és rángatni
kezd a szalon felé. Kinyitja az ajtót, és felkapcsolja a világítást.
Sebesen körbepillantok, miközben Carter kikapcsolja a riasztót.
Máris imádom ezt a helyet. Egyáltalán nem olyan, amilyennek
elképzeltem.

– Oké. Láttad. Most már mehetünk! – A kezem után nyúl, hogy
kirángasson a hátsó ajtón, de elhúzódom tőle. Ügyes
próbálkozás, haver.
– Hadd nézzek előbb körül – mondom nevetve. Kibújok a
szorításából, és beljebb lépek a recepció felé. Hallom, hogy
felsóhajt mögöttem, de nem törődöm vele. Hatalmas a szalon.
Az utcáról nem látszott ilyen nagynak. A padlót szénszürke
lapok borítják. Két hosszú, fekete bőr kanapé áll a helyiség
kellős közepén, egy bolyhos türkizkék szőnyegen. A két kanapé
között egy fekete kávézóasztal. A tetején négy hatalmas fekete
album.
Odasétálok, felnyitom az elsőt, és látom, hogy rajzokkal van
tele. Legszívesebben leülnék, hogy végiglapozzam, de tudom,
hogy Carter kiakadna, ezért ezt meghagyom későbbre.
Jobb oldal felé áll egy hatalmas, fekete L alakú pult, amelyet
három lámpa világít meg. Az egész nagyon stílusos. Egyáltalán
nem olyan, amilyennek egy tetoválószalont képzeltem. Minden
apró részlet a helyén van. Végigsimítok az ujjaimmal mindent,
ami mellett elmegyek. A fal ugyanolyan türkizszínűre van
festve, mint a szőnyeg, a zöld szépen kiemeli a fekete-fehér,
bekeretezett rajzokat. Magamba szívom a látvány, miközben
keresztülsétálok a helyiségen. Minden rajzot külön – plafonba
épített – lámpa világít meg.
Carterre pillantok, még mindig az ajtó előtt áll. Zsebre dugott
kézzel figyel. – Tetszik, hogy itt vagy – jegyzi meg, és elindul
felém. Tetszik, hogy elhozott ide.
– Gyönyörű ez a hely – mondom neki. – Olyan büszke vagyok
rád. – A nyaka köré fonom a karomat, hátrahajtom a fejemet,

hogy a szemébe tudjak nézni. – Nagyon büszke vagyok, Carter.
– Köszönöm – feleli, és a számra tapasztja az ajkát. –
Felvihetlek végre? – Felnevetek a megjegyzése hallatán.
– Még nem fejeztem be a túrát. Mutasd meg a többi részét is. –
Frusztráltan szusszant.
– Rendben, de csak gyorsan. – Megfogja a kezemet, húzni kezd
egy hosszú folyosó felé. Ajtók nyílnak minden felől. Legalább
tíz darab mind a két oldalon, de lehet, hogy több. – Ezek a
művészeim szobái. Ahol a varázslat történik – magyarázza.
– Ilyen sokan dolgoznak neked? – kérdezem meglepetten.
– Igen. Huszonhárom alkalmazottam van, engem nem
számítva: húsz művész, plusz Vicki, aki a piercingeket csinálja.
Justin a recepciós, aztán ott van még Jacqui. Ő intézi a
készletezést és rendeli meg az eszközöket.
– Hűha! – Nem tudom, mi mást mondhatnék. Valami miatt azt
hittem, hogy csak ő dolgozik itt, meg talán még két-három
másik ember. Eldobom az agyamat! – Melyik a te szobád? – A
folyosó vége felé vezet.
– A legnagyobb – kuncogja. – Én vagyok a főnök, kell, hogy
ennek legyenek előnyei. – Még szép, hogy az övé a legnagyobb
helyiség. Egy csöppet sem lepődöm meg rajta. Kiveszi a kulcsot
a zsebéből, és kinyitja az ajtót.
– Miért van zárva?
– Minden ajtó zárható. A srácoknak van saját kulcsuk, nekem
pedig egy olyan, amelyik minden zárat nyit. Drága felszerelést
használunk. Logikusnak tűnt, hogy minden ajtóra szereltessek
zárat, amikor kialakítottam a szalont.
– Logikus – ismétlem egyetértően. Felkapcsolja a villanyt, és

félreáll, hogy beléphessek. Ismét csak minden más, mint ahogy
elképzeltem. Világos és steril. Feltételezem, hogy így is kell
lennie. A falak fehérre vannak festve. A hátsó falnál egy lapos
fekete bőr ágy áll. A sarokban hozzá illő puha fekete fotel egy
állítható puffal. Az egyik oldalon rozsdamentes, kihúzható acél
munkapad áll, két karos lámpával. Mellette rozsdamentes
acélból készített fiókos szekrény. Mind a két oldalán kihúzható
fiókokkal.
A bal oldali falon függő bekeretezett képekhez lépek. Mindegyik
bizonyítvány. – Te nyerted az összes díjat?
– Ja. Jax nevezett be, amikor még neki dolgoztam. Már nincs
időm ilyen szarságra.
– Ez fantasztikus – mondom, és hátranézek rá a vállam felett.
Az a szégyenlős, kisfiús mosoly terül szét az arcán, amelyet
annyira aranyosnak találok. A tekintetem a mögötte logó
hatalmas képre vándorol. – Ó, istenem, Carter. Ez én vagyok. –
Egy nagy alakú, bekeretezett rajz az arcomról. A fél falat
elfoglalja. Ez kicsit túlzás.
– Ja – feleli, megvakarja a fejét, és lehajol, mintha szégyellné,
hogy láttam. Elmegyek mellette, hogy közelebbről is szemügyre
vegyem a rajzot. Gyönyörű. A szám őszinte mosolyra húzódik
rajta. Olyan részletességgel rajzolta meg a szememet, hogy
tényleg úgy látszik, mintha ragyognának. Ilyennek lát engem?
Hosszú ideig csak állok ott, és bámulom a rajzot.
Megbabonázva.
Carter mögém lép, miközben magamba szívom a látványt. A
karja a derekamra fonódik, végigcsókolja a nyakamat. –
Tűnjünk innen, mielőtt az ágyra döntelek, és eszméletlenre

keféllek. Mindenféle őrült ötletet ad, hogy itt látlak ebben a
helyiségben. – Oldalra biccentem a fejemet és elmosolyodom,
miközben a szájába veszi a fülcimpámat. Finoman
belemélyeszti a fogait, mire felnyögök.
– Benne vagyok – lehelem, és megfordulok a karjában.
– Ne csábíts, mert már így is az akaraterőm határán vagyok. – A
szemében csillogó vágy láttán végigfut a bizsergés a
gerincemen. A nyaka köré fonom a karomat, lehúzom
magamhoz. Nincs szüksége több biztatásra. Észre sem veszem,
és már a falnak szorít, leveszi rólam a topomat.
A szája, a nyelve és a keze ott van mindenhol. Megragadom a
pólója alját, felhúzom, és közben végigsimítok az ujjaimmal
csodálatos hasán. Hátranyúl és letépi magáról. A szám
egyenesen a bimbógyűrűre tapad, körbenyalom, aztán a számba
veszem.
Carter hátrahajtja a fejét, és hangosan felnyög. – Muszáj most
azonnal benned lennem – leheli. A hátam mögé nyúl,
kikapcsolja a melltartómat. Lehúzza a pántot a karomon,
hagyja, hogy lehulljon a padlóra. Hozzásimulok, miközben a
keze végigsiklik az oldalamon, fel a mellemre, amit megmarkol.
Lenyúlok, kigombolom és kicipzárazom a nadrágját. Mihelyt
ezzel megvagyok, lehúzom róla a bokszerrel együtt. Az
erekciójára fonom az ujjaimat, simogatni kezdem. – Nem tudok
még egy másodpercet várni – nyögi, megpördít, aztán felkap, és
hasra fektet az ágyon. Gyorsan kigondolja a farmeremet, és a
bugyival együtt lehúzza a bokámra. – Térdelj fel – parancsol
rám. Pontosan azt teszem, amit mond.
A seggemet felemelem a levegőbe, és teljesen ki vagyok

szolgáltatva neki, de annyira fel vagyok izgulva, hogy ez egy
csöppet sem érdekel. Akarom, vagy sem, szükségem van rá,
hogy a keze, a szája vagy a farka bennem legyen. Mintha csak
olvasna a gondolataimban, az ujja elindul a csiklómról,
végigsimít a nedvességemen, aztán mélyen belém hatol. Ívbe
hajlik a hátam, ahogy közelebb nyomakodom a kezéhez. – Ó,
istenem – nyögöm.
– Nem így hívnak – szólal meg szigorú hangon, kihúzza
belőlem az ujját, aztán kettőt dug vissza.
– Carter... Kefélj meg, kérlek – esedezem. Kihúzza az ujjait,
aztán hallom a műanyag csomagolás hasadását, és tudom, hogy
hamarosan megkapom pontosan azt, amit kértem. Hangosan
felnyögök, amikor érzem, hogy megsimogatja a bejáratomat a
farka hegyével. A keze felfelé siklik a hátamon, aztán
belemarkol a hajamba. A csuklójára tekeri a lófarkamat,
gyengéden hátrahúzza a fejemet.
– Emlékszem a napra, amikor először megláttalak – suttogja, és
egyetlen mozdulattal belém hatol. – Aznap pontosan ez volt az
első gondolatom. Előre akartalak dönteni, megmarkolni a
hajadat, és keményen megkefélni. – Szinte teljesen kihúzódik,
aztán keményet döf előre. Újra meg újra megismétli a
folyamatot, míg sikongatni nem kezdek. Csodás, amit
csinálunk, és olyan átkozottul jó érzés.
– Ne hagyd abba – nyögöm. Minél durvább, annál jobb. Csak
még jobban felizgat. Minden alkalommal, amikor belém hatol,
az ágy támlája hangos puffanással a falnak csapódik. –
Keményebben. – Megkapaszkodom a fejtámlában, az ujjaim a
bőrbe vájnak. Még soha nem volt ilyen durva velem, de

imádom. Olyan állatias, olyan nyers. A lehető legjobb.
– Bassza meg, Indi – kiált fel, az ujjai a csípőmbe marnak,
mozdulatlanul tart. Tovább döfköd gyors, rövid mozdulatokkal.
– Annyira szeretlek, Indiana. – Csak ennyi kell, hogy felérjek a
csúcsra.
– Carter… – nyögöm. Hátrahajtom a fejemet, felakad a szemem.
– Elélvezek…
– Tudom, bébi. Imádom, ahogy a puncid összerándul a farkam
körül, amikor elélvezel – nyögi, és párszor még döf, aztán
megrázkódik a teste, majd mozdulatlanná dermed.
A nyakamra tapasztja a száját, a hátamra zuhan. – Ez
fantasztikus volt – lihegem.
– Az volt – feleli, és a nyakamba mosolyog. – Soha többé nem
tudok majd a régi szemmel nézni erre az ágyra.
– Azt hiszem, lyukat ütöttünk a falba – kuncogom.
– Leszarom a falat. Nem okoztam neked fájdalmat, ugye?
– Egyáltalán nem – felelem, hátrafordulok és megcsókolom.
Mosolyog, kisimítja a hajat az arcomból. A szemében csillogó
szerelemtől elolvad a szívem. Soha senki iránt nem fogom azt
érezni, mint iránta. Senki iránt.
Puszit nyom a számra, aztán ellöki magát és felegyenesedik. –
Öltözz fel. Fel akarlak vinni az emeletre. Vehetsz egy forró
fürdőt, addig én csinálok valami kaját, aztán ágyba duglak. –
Remegni kezd a szívem a tekintetéből kiolvasható ígéret láttán.
Annyira örülök, hogy eljöttem vele. Máris tudom, hogy
csodálatos hét áll előttünk.

21. fejezet

CARTER
Egyikünknek sem jutott eszébe, hogy szegény LJ még mindig a
kocsiban van, míg meg nem hallottuk az ugatását, amikor
kiléptünk a szalonból. Indi egyenesen odaszaladt hozzá,
miközben kiszedtem a cuccokat a csomagtartóból. Odavisszük
az épület melletti füves területre, hogy könnyítsen magán,
aztán felmegyünk az emeletre.
Mindig is szerettem itt élni, de most még jobb érzés hazajönni,
hogy Indi itt van velem. Átalakíttattam az egész felső szintet, a
konyhát, a fürdőszobát, mindent. Egyelőre egyetlen hálószoba
van csak, de az öregember, akié a szomszédos épület, pár hónap
múlva nyugdíjba megy, és már tárgyalok vele arról, hogy
kivásároljam.
Ha dűlőre jutunk, akkor kiüttetem a falat a lakásom és az üzlet
fölötti rész között, így nagyobb lesz a nappali és kialakíthatok
még két hálószobát. Valószínűleg kiadom majd az üzletet, amíg
nem lesz elég pénzem arra, hogy bővítsem a szalonomat.
– Hűha, micsoda látvány nyílik innen – szólal meg Indi, amikor
beterelem a lakásba. Miután beköltöztem, kicseréltettem az
aprócska ablakokat a hátsó falon padlótól plafonig érőkre.
Fantasztikus látvány nyílik az óceánra. Csak azt sajnálom, hogy
nem építtethettem teraszt, de a helyi építései szabályok ezt
tiltják. Baromság.
El lehet látni egészen a horizontig, és a naplemente tényleg
nem semmi látvány. Alig várom, hogy megosszam az élményt