J._L._Perry_-_Rohadek

Carter befizetett bennünket egy egész napos kényeztetésre.
Több mint négy órán keresztül a szépségszalonban voltunk.
Volt minden: hidroterápia, hámlasztó kezelés, lávaköves
masszázs, arcpakolás és – természetesen – manikűr meg
pedikűr is. Még ebédet is kaptunk. Pontosan erre volt szüksége
fáradt testemnek. A végén úgy éreztem, mintha újjászülettem
volna. De bármilyen csodálatos volt is, az volt benne a
legklasszabb, hogy Meggel lehettem.

Amikor Carter végez az utolsó munkájával, a kanapén talál
bennünket Meggel beszélgetésbe merülve. Odalép hozzánk,
lehajol, puszit nyom a számra.
– Gyorsan rendbe szedem magam, aztán elviszlek benneteket
vacsorázni – mondja mosolyogva.
– Oké – felelem, és visszamosolygok rá. A seggére tapad a
szemem, amikor kimegy a hálószobába. Még mindig nem
hajlandó lefeküdni velem. Lassan eljutunk odáig, hogy le fogom
kötözni az ágyra álmában, hogy kiélvezhessem rajta magam.
Tudom, hogy számára sem könnyű az önmegtartóztatás.
Minden alkalommal felizgul, amikor csókolózunk, de nem
hajlandó megengedni, hogy kielégítsem. Utálom ezt. Tudom,
hogy én mennyire szenvedek, így el lehet képzelni, hogy ő mit
érezhet.
Már nem zuhanyozunk együtt. Nem elég, hogy nyomoréknak
képzeltem magam, amiért úgy érezte, hogy meg kell mosdatnia,
de túl nehéz lett a kísértést is elviselni, hogy meztelen vagyok;
ám ennél többet nem tehetek. Hetek óta most szerdán
zuhanyoztunk először együtt. Panaszkodtam, hogy nem tudom

megmosni a hajamat az államban lévő varratok miatt, ezért
felajánlotta, hogy segít. Leültetet arra a hülye műanyag székre,
levette a tartóról a zuhanyfejet. Gyengéden hátrahajtotta a
fejemet, megmosta a hajamat, vigyázva, hogy ne érje víz az
arcomat.
Amikor végzett, felálltam, megfordultam, és megláttam, hogy
büszkén meredezik a gyönyörű pénisze. Olyan kemény volt,
mint a kő. Ami sok az sok. A farka köré fontam az ujjaimat, és
nem engedtem el, hiába ellenkezett.
Csak pár simításra volt szükség, hogy hátrahajtsa a fejét, és
mély nyögés szakadjon fel a torkából, aztán megadta magát.
Szüksége volt rá, és ezt ő is tudta. Hetek óta nem volt
megkönnyebbülésben része. Ami nagyon bántott. Tudom,
milyen fontos számára a szex, és utáltam, hogy le kellett
mondania róla. Megbíztam benne, tudtam, hogy nem keres
máshol enyhülést, mert szeret engem, ezért meg akartam tenni
ezt neki.
Az egyik karjával átkarolta a derekamat, hogy segítsen állni, az
ajkamra tapasztotta a száját. A másik keze lesiklott a lábam
közé. Ujjai körözni kezdtek a csiklómon, miközben őt
simogattam.
A testünk hamarosan remegni kezdett, ahogy egymás szájába
nyögtünk. Együtt élveztünk el. A szorítása erősödött a
derekamon, amikor az orgazmus intenzitásától majdnem
összecsuklott alattam a lábam. Egy dolog biztos: az
önmegtartóztatás csak még édesebbé teszi a kielégülést.
Robbanásszerű lesz, ha végre újra együtt leszünk.
Bár ez messze volt attól, amire mindketten vágytunk, elég volt

arra, hogy kibírjuk még egy darabig.
Carternek fogalma sincs róla, de nagy terveim vannak vele
holnap estére. Szexelni fogunk. Ebben biztosak lehettek.
Megtettem minden szükséges óvintézkedést, hogy így legyen.
Carter azt sem fogja tudni, hol áll a feje.

27. fejezet

CARTER
Már régen fel kellett volna hívnom Megant, mert tisztán látszik,
mennyit javult Indi lelkiállapota. Jobb a kedve. Imádom ismét
látni a csillogást a szemében. Rizikót vállaltam azzal, hogy
Indiana háta mögött hívtam fel a barátnőjét, de hála istennek,
megérte. Mihelyt elmeséltem Megnek, hogy mi történt,
nemcsak megdöbbent, hanem kétségbe is esett. Mielőtt még
megkértem volna, hogy jöjjön ide, már közölte is:
– Azonnal rendelek repülőjegyet. Ott vagyok, amilyen gyorsan
csak tudok. – Egy órával később visszahívott, hogy tudassa,
úton van a repülőtérre, és pár óra múlva indul a gépe.
Tökéletesen sikerült minden. Másnap késő délelőtt érkezett a
gép Sydneybe. Megkértem Justine-t, hogy küldjön Megért egy
taxit a repülőtérre, és hozassa ide, közben pedig jelentse be
őket a szépségszalonba. Jegyeztesse elő mindkettőjüket
mindenféle kezelésre, nem számítanak a költségek.
Bevallom, elszorult a torkom, miközben figyeltem a
találkozójukat. Megható volt. Annyira örültem, hogy képes
voltam megtenni Indi kedvéért. Szüksége volt rá. A sugárkezelés
a vége felé jár, és látszik rajta, hogy mennyire küszködik. A
barátnője látogatása remélhetőleg lökést ad neki, hogy jól
vegye az utolsó akadályt.
Lezuhanyozok, felveszek egy sötét farmert és egy csinos inget,
aztán visszamegyek a lányokhoz. Indi füttyent, mikor meglát. –

Meg kell zabálni – suttogja, miközben feláll a kanapéról, és
átkarolja a derekamat. – Mmmm. Isteni az illatod – sóhajt fel,
aztán a nyakamba fúrja az orrát és mély levegőt vesz. Baszódjak
meg.
Legszívesebben felkapnám és bevinném a hálószobába, hogy
magamévá tegyem. Ez a gondolat jár a fejemben minden
kibaszott nap minden egyes percében, de nem tehetem. Még
egy hét, mondogatom gondolatban. Soha életemben nem
tartóztattam meg magam ilyen hosszú ideig a szextől. Van róla
fogalmatok, milyen nehéz minden éjjel a szeretett nő mellett
feküdni, és tartózkodni az intimitástól? Kibaszott
kínszenvedés. El sem tudom mondani, hányszor adtam be
majdnem a derekamat, amikor Indiana szinte könyörgött, hogy
keféljem meg. Utálok megtagadni tőle bármit, különösen a
szexet, de a saját érdekében kellett megtennem. Túl beteg és túl
gyenge volt.
Ha minden jól megy, akkor alig több mint egy hét múlva addig
kefélhetem, míg nem tud majd járni.
A Surfhouse nevű étterembe viszem el a lányokat.
A Merewether strandon van. Az egyik vendégem, Kellie
ajánlotta. Azt mondta, hogy meg kell halni a kajáért és a
látványért, és igaza volt. Fantasztikus mindkettő.
Az este nagy részében csak hátradőltem, és figyeltem, ahogy a
két lány beszélget és nevetgél. Melengette a szívemet, hogy
ismét ilyennek láttam Indianát. Hiányzott a nevetése, a
mosolya, a pozitív életszemlélete. A lányok nagyon közel álltak
egymáshoz a gimiben, és örömmel láttam, hogy semmi sem
változott.

Késő este érünk haza. Tudtam, hogy Indi nem akarná, hogy
Megan szállodában aludjon, de mivel csak egy hálószobánk
van, összetoltuk a kanapé két végét, hogy ágyat csináljunk
belőle. Nem volt valami kényelmes, de Megan nem bánta.
Hétfőn reggel megyünk vissza Sydneybe, hogy megkezdjük Indi
utolsó sugárkezelését, így csak két éjszakát kell így töltenie.
Vasárnap reggel korán kelünk, és kimegyünk a termelői piacra.
Ez efféle vasárnap reggeli rituálénk lett, mióta Indiana velem
lakik. Bevásárolunk friss gyümölcsből, zöldségből és egyéb helyi
finomságokból, aztán átmegyünk a halpiacra némi halért az
ebédhez.
Délután váratlanul megjelenik nálam Jax. – Helló, haver –
köszöntöm meglepetten, amikor kinyitom az ajtót. – Mit
keresel itt? – Őszintén bevallom, hogy hiányoztak a
találkozásaink. Nem kártyáztunk, mióta megkezdődtek Indiana
kezelései.
– Az asszonyod felhívott – feleli. – Úgy gondolta, hogy
szükséged van egy délutánra a fiúkkal. – Hátranézek a vállam
fölött Indianára, és látom, hogy mosolyog. Krisztusom, imádom
a csajt. Bár eleinte aggaszt a gondolat, hogy magára hagyjam,
de itt van Megan, így nem lesz semmi gond.
Indi feláll, odajön hozzánk. Köszönésképpen megpuszilja Jax
arcát, aztán átkarolja a derekamat. – Remélem nem bánod, de
szükséged van rá. Jót fog tenni neked egy kis lazítás – mondja,
és rám mosolyog. – Ráadásul, ha szerencsém van, még egy kis
részeg szexben is lesz részem, ha hazajössz.
– Ügyes próbálkozás – felelem nevetve.
– Csak nem fogja vissza magát? – kérdezi Jax Inditől.

– De igen. Azt akarom, hogy leitasd, és kihasználhassam,
miután hazaér. – Jax-szel mindketten nevetünk a
megjegyzésén. Bassza meg. Utálom, hogy Indi úgy érzi,
elhanyagolom ezen a téren. De erről hosszan beszélgettünk.
Tudom, hogy megérti, miért nem fekszem le vele.

Éjjel tizenegy felé jár, amikor betántorgok a lakásba. Egyedül
vagyok. Jax felszedett két csajt, mielőtt eljöttünk a bárból. Vagy
úgy is fogalmazhatnék, hogy ők próbáltak meg felszedni
minket. Elhívtak bennünket magukhoz. Engem természetesen
nem érdekelt a dolog. Az egyetlen nőt, akire valaha szükségem
lesz, és akit akarok, az otthon vár. Jax a két csajt átölelve
távozott. Szerencsés gazember. Még egy hét, ismételgettem
magamban. Megcsóváltam a fejemet, aztán elindultam az
ellenkező irányba, hazafelé.
A lámpák leoltva, amikor hazaérek, de Indiana égve hagyott
egyet az előszobában. Látom, hogy Megan már alszik a
kanapén. Csöndesen, hogy ne ébresszem fel, elindulok a
hálószoba felé. Elég sokat ittam, de remekül érzem magam.
Nyugodt vagyok. Jax mindent megtett, hogy leitasson, de reggel
vezetnem kell Sydneyig, azért lassítottam, ahogy telt az idő.
Indinek igaza volt; pontosan erre volt szükségem.
Felkapcsolom a lámpát a hálószobában, s ez felébreszti
Indianát. A francba. Felül, megdörzsöli a szemét. Olyan édes
közvetlenül ébredés után. Lecsúszik róla a takaró, felfedi csodás
cicijét. A francba, meztelen. Azonnal mocorogni kezd a farkam.
Lehajítja magáról a paplant, kimászik az ágyból. Édes Jézus,
pontosan tudom, hogy mire készül. Odasétál hozzám. – Hol a

pizsamád? – kérdezem, és elfordítom a tekintetemet. Tudom,
hogy ha lenézek, akkor be fogom adni a derekamat. Az sem
segít, hogy ittam. Gátolja az ésszerű döntést. Hetek óta másra
sem gondoltam, csak arra, hogy tövig mártom a farkamat a
mennyei puncijába.
– Melegem volt – feleli vigyorogva, és átkarolja a derekamat. A
francba, hiszen tél van. Baromság, hogy melege volt. Az
oldalam mellett tartom a kezemet, felnézek a plafonra.
Próbálok nem gondolni rá, hogy érzem, amint kemény bimbói
a mellkasomhoz nyomódnak.
A kis boszorkány. Megkeményedik a farkam. – Túl sok ruha van
rajtad – suttogja, lábujjhegyre áll, és megcsókolja a nyakamat.
Rajtam legalább van ruha.
Mocskosan játszik. Erősnek kell maradnom. Felnyúl, és kezdi
kigombolni az ingemet. – Én is meg tudom csinálni – mondom,
és lenézek rá. Felpillant a szempillája alól és mosolyog. Igen,
igazi boszorkány.
Krisztusom, olyan átkozottul gyönyörű.
– Tudom, hogy tudod – dorombolja. – De hadd csináljam én.
– Nem játszol tisztességesen, bébi.
– Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. – Nem tehetek róla,
kuncogni kezdek a válasza hallatán. Azt hiszi, hogy hülye
vagyok? A pokolba nem tudja.
Miután minden gombbal végzett, felnyúl, végigsimít a
mellemen, aztán lehúzza rólam az inget, ami a padlóra hullik.
Tekintete végigsiklik a mellkasomon, le a hasamon, és közben
nyalogatja az ajkát. A farkam még jobban megkeményedik.
Végighúzza ujjait a mellemre tetovált feliraton.

– Mit jelent a „Mi Vida Loca”? – suttogja.
– Az örült életem. – Látom, hogy mosolyra húzódik a szája
széle.
– Örülök, hogy az örült életed hozzám vezérelt – mondja.
– Én is, bébi – felelem, és megsimogatom az arcát. Miatta
megéri minden, amin keresztülmentem gyerekkoromban.
Minden egyes átkozott pillanat.
Ezután a farmerem gombja felé nyúl. – Ó, azt már nem –
közlöm, és hátralépek. Nem is törődik velem, ismét hozzám
lép, és a farmerem felé kap. Másodpercről-másodpercre gyengül
az ellenállásom.
Sebesen kigombolja és kicipzárazza a nadrágomat, közben
csókolgatja a hasamat, aztán kinyújtja a nyelvét, és
végigsimítja a mellemet. Baszódjak meg. – Mmm. Isteni az ízed
– leheli.
– Jól vagy? – kuncogom. Imádom magamon a száját, és ezt ő is
pontosan tudja.
– Mi? Éhes vagyok – dorombolja, mire felmordulok. Csábító
boszorkány. – Éhezem a farkadra. – Ennyi. Végem van. Ha az a
szexi szája a farkam közelébe kerül, akkor nincs az az isten,
hogy képes legyek megállítani őt.
Végre kioldja a farmeromat, és lehúzza a combomra. Minden
porcikám sikongat, hogy segítsek neki, de nem vagyok
hajlandó. Térdre hullik, és mély morgás tör fel a torkomból.
Felnéz rám a szempillája alól, és édesen elmosolyodik. Ebben a
pillanatban azonban minden, csak nem édes.
Kihasznál engem. Pontosan tudja, hogy az alkohol befolyásolja
az akaraterőmet. Végig ez volt a terve. Hazudnék, ha azt

állítanám, hogy titokban nem imádom, amit csinál. Kibaszottul
vonzó – Indi vonzó, és teljesen az enyém.
Kibaszott szerencsés gazember vagyok.
Csak állok ott, miközben egyesével felemeli a lábamat, leveszi a
cipőmet, a zoknimat, aztán lehúzza rólam a nadrágot. Tudom,
hogy könnyedén megállíthatnám, de elszállt belőlem a harci
kedv. Jobban akarom, ami következik, mint amennyire
szükségem van a következő lélegzetvételre.
Mihelyt teljesen levetkőztet, finoman végigsimít a lábamon. A
tekintetét nem veszi le kemény, lüktető farkamról. Benedvesíti
az ajkát a nyelvével, miközben a hüvelykujjával elkeni az első
megjelenő cseppeket a makkomon. Édes Jézus.
Apró kezével megmarkolja a farkamat, és egyszer megsimogatja.
Hangosan felnyögök, hátrahanyatlik a fejem, lecsukódik a
szemem. Jaj, végem. Ismét kinyitom a szememet és lenézek rá,
pont, amikor szélesre nyitja az ajkait, és a szájába veszi a
farkamat.
– Mmmm – nyögi. A hang végigvibrál a hímtagomon, és máris
érzem, hogy mindjárt elélvezek.
– Édes Jézus, Indi – nyögöm, amikor a nyelve körbefut a
farkamon, miközben tövig a szájában vagyok. Beletúrok a
hajába. Kibaszottul imádom, amikor szopja a farkamat.
Ismét felnyög, amikor mozogni kezd a csípőm, lassan kefélem a
száját. Végem van, mihelyt meglátom, hogy lenyúl a lábai közé.
Nekem is muszáj megérintenem a punciját. Nem, muszáj
megkefélnem. Indi győzött. A kis boszorkányom nyert.
Megkapja, amit akar.
Megadom magamat a vágynak, hogy benne legyek, a kezem

lecsúszik a hajáról a hóna alá. Egyetlen mozdulattal felkapom,
és az ágyhoz viszem. – Feladom – ismerem be, miközben
lefektetem és rámászom. – Muszáj benned lennem, bébi. –
Elvigyorodik, amint rádöbben, hogy az lesz, amit ő akar.
– Hála istennek – nyöszörgi és győzelmesen elmosolyodik.
Kuncognom kell.
– Most pedig megkeféllek – suttogom a szájába.
Szélesre tárja a két combját, én pedig elhelyezkedem közöttük.
Olyan kétségbeesetten vágyom rá, hogy nem is bizonyosodom
meg arról, készen áll-e. Átkozottul jól tudom, hogy így van.
Felnyögök, mihelyt megragadom a farkamat és végighúzom a
punciján. Igazam volt. Szinte csöpög.
Remegni kezd a testem az izgatott várakozástól, ahogy
beigazítom magamat. Hetek óta majd belehaltam, annyira
vágytam rá, hogy beléhatoljak. Csak ezt járt a fejemben. Indi
felemészt.
Nyöszörögni kezd, amint a makkom beléje furakszik. Együtt
nyögünk fel, amikor teljesen beléje hatolok. Otthon. Így érzem –
otthon vagyok. Bármennyire szeretném is keményen megdugni,
nem teszem. Még mindig törékeny, és a legkevésbé sem
szeretnék fájdalmat okozni neki.
Indi természetesen nem így gondolja. Végigsimít a hátamon,
aztán megmarkolja a fenekem. Ujjai a húsomba vájnak,
mélyebben magába húz. – Kefélj meg, Carter – könyörög. – Ne
fogd vissza magadat. Szükségem van rá.
Képtelen vagyok ellenállni neki. Hogyan tagadhatnék meg tőle
bármit? Elég hosszú ideig megfosztottam ettől. Megragadom
hát a csípőjét. – Oké – felelem tétován. – De ne mozogj. Hadd

végezzem egyedül az egész munkát.
– Csak kefélj meg – könyörög, és még mélyebben belém vájja az
ujjait. Ha a csajom azt akarja, hogy megdugjam, akkor pontosan
ezt fogom csinálni. Rövid, gyors, kemény mozdulatokkal
pumpálni kezdek. Bassza meg, fantasztikus érzés. Nem tudom,
meddig bírom még.
Perceken belül hangosan nyögni kezd, ahogy közeledik az
orgazmushoz. Végem van, amint megérzem, hogy a hüvelye
összerándul a farkam körül. Párat még döfök, aztán
megmerevedem. Egész testemben remegek, ahogy mélyen
beléje lövellem a magomat.
Amikor ismét kinyitom a szemem, látom, hogy rám mosolyog.
Tökéletes boldogság sugárzik az arcáról és némi önelégültség is.
Kijátszott. Ügyesen átrázott. – Jól vagy? – kérdezem, és
kisimítom a hajat az arcából.
– Csodálatosan – feleli. Akkor már ketten vagyunk. Csak akkor
döbbenek rá, hogy nem vettem fel óvszert, amikor kihúzódom
belőle. Bassza meg! Indiben élveztem el. – Jól vagy, Carter? –
faggat, amikor észreveszi a pánikot az arcomon.
– Nem húztam óvszert. A francba. – nem tudom elhinni, hogy
ilyen átkozottul ostoba voltam.
– Hé... – szól rám, és megsimogatja az arcomat. – Gyógyszert
szedek. Ne aggódj. Nem lesz semmi baj. – Könnyű neki ezt
mondani. Tudom, hogy valószínűleg igaza van, de ettől még
görcsbe rándul a gyomrom. Mi van, ha mégsem?

Hármasban indultunk vissza Sydneybe hétfőn reggel Indiana
utolsó kezelésére. Imádkozom, hogy sikeresnek bizonyuljon a

sugarazás. Nem bírom tovább elviselni, hogy ilyen betegnek
lássam.
Megan a szüleinél marad, amíg Sydneyben vagyunk, de
mindennap eljön velünk a kórházba. Jó, hogy van velem valaki,
amíg várok, hogy Indi végezzen.
Az első reggel Megan megkérdezte, nincs-e kedvem inni egy
kávét, amíg várakozunk. Nemet mondtam. Tudom, hogy
semmit nem tudok tenni, amíg odabenn van, de így lehetek
hozzá a legközelebb a kezelés alatt, és itt is akarok maradni.
Megan eltűnt néhány percre; mindkettőnknek hozott kávét,
aztán leült mellém. A következő négy napban ez lett a
rituálénk. Mindketten megöleltük és megcsókoltuk Indit,
szerencsét kívántunk neki, aztán ő eltűnt az ajtó mögött. Meg
elment kávéért, aztán csöndben ücsörögtünk, amíg Indi nem
végzett.
Tisztán láttam az aggodalmat Megan arcán, ahogy telt a hét, és
Indi egyre rosszabbul lett. Azt hihetné az ember, hogy már
hozzászoktam, de az igazság az, hogy nem így van.
Csütörtök reggel, amikor Megan és én egyedül maradtunk a
kezelőszoba előtt, megkérdezi:
– Az egész kezelés alatt ilyen rosszul volt?
– Többé-kevésbé – felelem. Megan elcsöndesedik. Amikor feléje
pillantok, látom, hogy könnyek patakzanak az arcán. Nem
tudom, mit tegyek, vagy mit mondjak, ezért csak a keze után
nyúlok és megfogom. Örülök, hogy ugyanúgy törődik a
csajommal, mint én.
Amikor elmegyünk a kórházból, szeretném elvinni valahová a
lányokat, hogy megünnepeljük a kezelés végét, de Indiana

túlságosan rosszul van. Többször félre kellett állnunk hazafelé
menet, hogy hányjon. Majd belehalok, hogy így őt kell látnom.
Remélem, holnap lesz utolsó alkalom, hogy a szemtanúja
leszek, és az utolsó alkalom, hogy Indinek el kell ezt viselnie.
Az onkológus vért vett Inditől, és csinált egy újabb tesztet,
mielőtt eljöttünk a kórházból. Megan ledőlt Indivel miután
hazaértünk, én pedig átmentem anyuhoz. Szerettem volna én
Indi mellé feküdni, de Megan hamarosan elutazik, és nem
akartam önzően viselkedni. Szükségük van közösen eltöltött
időre. Ha minden úgy alakul, ahogyan szeretném, akkor az
életem fennmaradó részét Indianával töltöm majd.
Holnap lesz a D-nap. Reggel megyünk az orvoshoz, hogy
megtudjuk, sikeres volt-e a sugárkezelés. Nem tudom, mit
gondoljak. Egyszerre vagyok izgatott és rettegek is az
eredménytől. El tudom képzelni, hogy Indiana mit érezhet.
Nem tudom, mit fogok csinálni, ha a sugarazás hatástalannak
bizonyult.

Péntek reggel mind az öten bezsúfolódunk Ross kocsijába: a
szüleink, valamint Megan is velünk jön. Mindannyian vele
leszünk ma erkölcsi támaszként. Reméljük, hogy nem lesz rá
szüksége. Indiana csöndes volt, mióta csak felébredt. Nem
igazán okolom miatta. Sok minden vár rá ma. Bár mellette
álltam a kezelés minden szakaszában, nem én voltam a beteg.
Nem én vagyok az, akinek az egész jövője a jó eredménytől
függ. De bármi is történik, tudom, hogy mellette maradok.
A váróban ülünk, várjuk, hogy behívják, amikor felém fordul, és
megfogja a kezemet. – Carter… Tudom, hogy bejöttél velem

minden alkalommal és fogtad a kezemet, ezért hálásabb
vagyok, mint hinnéd. – Oké, egy csöppet sem tetszik, ami
következik. – Nem bánnád, ha most egyedül mennék be?
És itt is van. De, kibaszottul bánnám. Elönt a megbántottság,
amiért nem akarja, hogy vele legyek. Már a kezdet kezdetétől
rákényszerítettem magamat. A kősziklája akarok lenni. Nem
akarom, hogy egyedül kelljen szembenéznie azzal, amit az
orvos mondani fog. Mi van, ha nem jó a prognózis?
– Tényleg ezt akarod? – kérdezem, és nagyon igyekszem, hogy
ne mutassam, mennyire fáj ez nekem. Félre kell tennem a
vágyaimat és a szükségleteimet. Végül is ez az egész róla szól.
Az ő élete, az ő jövője a tét. Ha tényleg ezt akarja, akkor
tiszteletben kell tartanom a döntését. Senki nem mondja, hogy
szeretnem is kell, mert őszintén bevallom, hogy nem tetszik.
Egy csöppet sem.
Mindketten felállunk, amikor szólítja a nővér. – Biztos vagy
benne? – kérdezem ismét, és megölelem.
– Biztos vagyok. – Újra megszorítom, aztán megpuszilom a feje
búbját.
Elhúzódom, a tenyerembe fogom kedves arcát, a szemébe
nézek. Tisztán látszik rajta a bizonytalanság. Majd megszakad a
szívem. – Rendben. Sok szerencsét – suttogom biztatóan.
– Köszönöm. Csak hogy tudd: képtelen lettem volna ezt az
egészet végigcsinálni nélküled. – Összeszorul a torkom, és
gyorsan ismét megölelem. Nem lesz semmi baj. Tudom.
Visszaülök a helyemre. Vadul ver a szívem. Követem őt a
tekintetemmel, ahogy nővér az ajtóhoz kíséri. Figyelem, amint
egy pillanatra megtorpan, mielőtt belép. Felemeli a fejét,

látom, hogy mély lélegzetet vesz, aztán kihúzza magát.
Csodálom őt. Egyre nő a gombóc a torkomban. Olyan erős,
olyan kemény csaj. Olyan átkozottul büszke vagyok rá. Sikerülni
fog neki.
Mihelyt eltűnik az ajtó mögött, a tekintetem Megan lábára
siklik, ami idegesen rángatózik mellettem. Aztán anyám felé
pillantok, aki erősen szorítja Ross kezét. Ettől egy pillanatra
elmosolyodom. Valami miatt boldoggá tesz, hogy együtt látom
őket. Tudom, hogy csak barátok, de az elmúlt hónapokban
nagyon közel kerültek egymáshoz. Ez szánalmasan fog
hangzani, de néha elképzelem magamban, hogy házasok. Hogy
ők a szüleim. Tudom, hogy hiú remény a részemről, de akkor is
nagyon szeretném, ha így lenne.
Egy idő után felállok és mászkálni kezdek. Úgy tűnik, mintha
egy örökkévalóság telne el, mire kijön, pedig a valóságban
csupán tizenöt percet volt benn. Le sem veszem a tekintetemet
az ajtóról, amely mögött eltűnt.
Aztán az ajtó kitárul. Egy pillanatra eláll a szívverésem. Indi
kilép rajta, aztán megtorpan. A tekintete a szüleinkre siklik,
aztán Meganre. Amikor a szemembe néz, visszatartom a
lélegzetemet. Csak akkor eresztem ki, amikor széles mosoly
ömlik el az arcán. Kibaszott megkönnyebbülés áraszt el a
kimondott szavakért, amelyekért imádkoztam:
– Rákmentes vagyok.
Azonnal hozzá lépek, a karomba kapom, körbepörgetem. Olyan
átkozottul boldog vagyok. Lerakom a földre, átkarolja a
derekamat, aztán olyat tesz, amit egyszer sem, mióta megtudta
a diagnózist. Zokogni kezd. Az öröm könnyei lepik el a

szememet.
Hála istennek. A csajom meggyógyult.

28. fejezet

CARTER
Indianának háromhavonta változatlanul vissza kell majd járnia
ellenőrzésekre, hogy biztosak legyünk benne, nem tér vissza a
rák. A francba, remélem, hogy így lesz. Ennek ellenére
mindannyian bizseregtünk az izgalomtól a hazafelé vezető
úton.
Ross elvitt minket aznap este ünnepelni. A hír nyilvánvalóan
megkövetelte az ünneplést. Remekül éreztük magunkat. Azt
hiszem, mindnyájan úgy gondoljuk, egy hatalmas súly esett le a
vállunkról. Régen nem láttam már Indianát és az apját ilyen
sokat mosolyogni.
Lebeg azonban egy apró sötét felleg a fejem felett. Van valami,
amit meg kell beszélnem Indivel, és aggódom, hogyan fogadja
majd. Emiatt is nem hoztam szóba a dolgot az elmúlt
napokban.
Aznap este, amikor már az ágyban fekszünk, úgy döntök, hogy
felhozom a kérdést. Reggel elmegyek, így most vagy soha. –
Beszélnem kell veled valamiről – mondom neki, miközben a
karomban fekszik, és lassan köröz az ujjaival a mellemen. Az
előbb fejeztük be a szeretkezést. Istenem, annyira jó újra

visszatérni a normális kerékvágásba.
– Mi lenne az? – kérdezi, és abbahagyja a simogatást.
– Nos, tudod, hogy holnap reggel vissza kell mennem. Jax segít,
hogy átrakjuk a bútorokat a lakásban, előkészítsünk mindent,
hogy hétfőn elkezdődhessen az építkezés.
– És?
– És arra gondoltam, hogy jobb lenne, ha itt maradnál.
– Mi? Miért? – kérdezi. Felemeli a fejét, hogy a szemembe
nézhessen. Tisztán látszik az arcán, hogy meg bántódott.
– Nem arról van szó, amire gondolsz, Indi – vágom rá,
megsimogatom a haját, hogy megnyugtassam. – Csak minden
nagyon kaotikus lesz az építőmunkásokkal meg minden.
Ráadásul itt van Megan is. Azt hittem, hogy akarsz egy még kis
időt tölteni vele, mielőtt hazautazik.
– Ó. Azt hiszem, igazad van – szólal meg csalódottan, és
visszateszi a fejét a mellkasomra. – Azt hiszem, ideje lenne
elkezdeni az álláskeresést is. Azért találkozunk majd továbbra
is hétvégenként? – Bassza meg. Megőrült? Tudtam, hogy félre
fogja érteni a helyzetet.
– Indi... – Az álla alá teszem az ujjamat, felemelem a fejét. – Ha
hagynád, hogy befejezzem, amit mondani akarok, arra
gondoltam, hogy mihelyt vége a felújításnak, végleg
felköltözhetnél Newscastle-be.
– Tényleg? – sikolt fel, és gyönyörű szeme elkerekedik
meglepetésében.
– Igen. Tényleg. Biztosan találsz ott is munkát. Ha nem, akkor
még mindig dolgozhatsz nekem.
– A tetováló szalonban? – kérdezi kuncogva. – Ez édes tőled, de

szeretek állatokkal foglalkozni. Szeretnék visszatérni a
szakmámba.
– Inkább arra gondoltam, hogy felfogadlak szex​rab​szolgának –
viccelődöm. Rácsap a mellemre, összehúzott szemmel rám
mered.
– Ha-ha. Ámbár azt hiszem, élvezném – nevet fel. Még szép,
hogy élvezné, a kielégíthetetlen kis boszorkány. Az én
kielégíthetetlen kis boszorkányom. – A viccet félretéve, biztos
vagy benne, hogy készen állsz egy ilyen elköteleződésre? –
Gondolkodnom sem kell a válaszon. Természetesen készen
állok. Indi számomra az igazi. El sem tudom képzelni nélküle az
életemet.
– Nem is lehetnék benne biztosabb.
– Akkor szívesen – feleli vigyorogva. Tudom, hogy nekem is
fülig ér a szám. Indi a világ legboldogabb emberévé tett. Egyik
részem attól tartott, hogy nemet mond majd, ezért is
halogattam a dolgot. Rossnak felvetettem tegnap a kérdést.
Biztos akartam lenni benne, hogy részéről semmi akadálya,
mielőtt megkérdeztem Indit. Azt mondta, hogy őrülten
hiányozni fog neki a lánya, de boldognak látszott, hogy a
kapcsolatunk új szintre lép.

Kész őrület volt az egész hetem. Nem elég, hogy napközben el
kellett végeznem a normális munkámat, de késő éjszakáig
melóztam a felújítással is. A lakásom kaotikus zűrzavar, ám
lassan kezd minden összeállni. Az építőmunkások kidolgozták
a belüket, hogy mindent befejezzenek.
Bármennyire is el vagyok foglalva, iszonyúan hiányzott

Indiana. Az éjszakák a legrosszabbak, amikor végre bezuhanok
az ágyba. Kibaszottul fáradt vagyok, mégis nehezen tudok
elaludni úgy, hogy nincs mellettem. Szerencsére én is
hiányzom neki. Ezért is dolgoztam ki a belemet, hogy minden
kész legyen. Minél előbb végzünk, annál hamarabb hoztatom
Indit haza.
Anyu holnap feljön. Hozza magával a nagymamámat is. Alig
várom, hogy újra lássam őt. Segíteni fognak az olyan csajos
szarságokkal, mint a végső simítások és a dekorálás.
Jax péntek késő délután érkezik meg. Itt marad a hétvégére. A
szokásos kártyaparti helyett ezúttal festeni fogunk. Beugrunk a
kocsmába megvacsorázni és meginni egy sört, mielőtt
nekivágunk.
Míg Jax kiönti a festéket a vödörbe, én gyorsan felhívom
Indianát. – Szia, kicsim – köszöntöm, amikor felveszi a
telefont.
– Szia. Hol tart a felújítás?
– Haladunk. Kidolgoztam a belemet, hogy végezzünk.
Szükségem van rád. Kibaszottul hiányzol – mondom neki.
Hallom, hogy Jax kuncogni kezd a megjegyzésem hallatán, de
beintek neki.
– Te is hiányzol nekem. Olyan nagyon. – A válasza mosolyra
késztet.
– Hogy érzed magadat? – kérdezem. Tudom, hogy nem kellene
állandóan erről faggatnom, de még minden annyira friss. Még a
jó hírekkel együtt is nehéz nem aggódni.
– Remekül. Egész nap eszem. Most pótlom mindazt, amit nem
voltam képes befogadni a kezelés alatt. – Ennek végtelenül

örülök.
– Nagyon örülök, kicsim. Vissza kell szerezned az erődet. Hogy
megy a csomagolás?
– Majdnem kész vagyok. Lehet, hogy hoznod kellene egy
utánfutót, amikor értem jössz – jegyzi meg nevetve. Bassza
meg.
– Mennyi cuccot hozol?
– Ó, az utánfutó nem a holmimnak kell, hanem nekem. Ha
ilyen tempóban folytatom az evést, akkor nem fogok beleférni a
kocsidba. – Kuncogni kezdek. Aligha. Olyan édes.
– Hát, nem ártana felszedned pár kilót. Ha többet hízol, majd
ledolgozzuk a hálószobában, ha itt leszel – mondom neki.
– Ó, ez tetszik. – Nekem is. Már a gondolatra éledezni kezd a
farkam. Pár percig még beszélgetünk, de Jax megköszörüli a
torkát. Mindent előkészített, és csak rám vár, hogy
elkezdhessük végre a munkát.
– Mennem kell, bébi. Megpróbállak még visszahívni lefekvés
előtt.
– Rendben. Szeretlek – mondja, és ettől megint elmosolyodom.
Jaxre pillantok. Áll, hallgatja minden szavamat. Tudom, hogy
cukkolni fog miatta.
– Én is szeretlek. – Megint beintek Jaxnek, amikor gúnyosan
elvigyorodik. A faszszopó.

Éjjel kettőig festünk, de nagyjából végzünk. Úgy érzem
magamat, mintha egész nap dolgoztam volna. Ki vagyok
merülve. Jax vállalta, hogy körbeviszi anyut és nagymamát a
városban, hogy mindent megvehessenek, ami a lakás

dekorálásához kell. Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen,
mire Indi megjön.
Ebédidőben felmegyek a lakásba. A nagymama csinált egy
hatalmas tál szendvicset. Jó tudni, hogy itt van és része az
életemnek. Még anyu is teljesen másnak tűnik. Látom a
szemében. Végre megbékélt.
Mindkettőjüket körbevezettem a szalonban, amikor reggel
megérkeztek. Elmondták, hogy mennyire büszkék rám és
mindarra, amit elértem. Kellemes volt hallani.
A nagymama félrehívott, mielőtt elmentek volna vásárolni. –
Van valami, amit szeretnék neked adni – mondta, azzal elővett
egy borítékot a retiküljéből és felém nyújtotta.
– Mi ez? – kérdeztem.
– Nyisd ki. – Megdöbbentem, amikor megláttam. Egy csekk volt
benne ötszázezer dollárról.
– Ezt nem fogadhatom el – mondtam neki. Visszatettem a
borítékba és feléje nyújtottam
– De igen, és el is fogadod – felelte, és félretolta a kezemet. –
Vedd úgy, hogy huszonöt évnyi elmaradt karácsonyi és
születésnapi ajándék. – Kedves ajánlat volt, de vissza kellett
utasítanom.
– Értékelem a szándékot, de nem fogadhatom el. Túl sok.
– De igenis elfogadhatod – erősködött, és törékeny kezébe fogta
a kezemet. – Ha meghalok, minden az édesanyádra és rád száll.
Vedd úgy, hogy ez egy korai örökség. Kérlek, hadd tegyem meg
ezt neked, Carter. Befektetheted, vagy felhasználhatod arra,
hogy bővítsd az üzletedet. Egyébként csak ott hever ez a pénz.
Szívesebben látnám valami jobb célra fordítva. Megengedhetem

magamnak. Mindig tudtam, hogy van mit a tejbe aprítanunk, de
a férjem intézte a pénzügyeket, amíg élt, így fogalmam sem
volt, mennyi pénzünk van. Mint kiderült, több millió dollárom
van – suttogta, és rám kacsintott. Mosolyognom kellett. –
Kérlek. – Esdeklő tekintete láttán majdnem igent mondtam.
– Nem tudom, hogy elfogadhatom-e – vallottam be.
– Kérlek, mondd, hogy elfogadod. Nagyon boldoggá tennél vele
egy idős asszonyt. – Kuncogni kezdtem a szavaira. Keményen
alkudozott.
– Rendben van. Köszönöm – egyezetem bele végül, és
átöleltem a nagymamát. Nem tudom, mi mást mondhattam
volna. Nem voltak szavaim.
– Szívesen. Boldoggá tesz, hogy tudom, segíthetek neked.
Biztosan nem volt könnyű az életetek gyerekkorodban. Csak azt
kívánom, bárcsak akkor is mellettetek lehettem volna. –
Elhúzódott és megsimogatta az arcomat.
– Én is ezt kívánom – feleltem mosolyogva. Mert ez az igazság.
– Mellesleg ellenőrizni fogom a banknál, hogy kivetted-e a
pénzt. – Megfenyegetett az ujjával, miközben ezt mondta.
Mindketten felnevettünk, aztán ismét átöleltem őt.
Huszonnégy évbe tellett, hogy a kör bezáruljon, de
visszanézve, megérte a várakozást. Nem is lehetnék boldogabb
az életem alakulásával.

29. fejezet

INDIANA

Meg az egész hetet nálunk töltötte, csak aludni ment haza a
szüleihez. Aggódtam miatta. Az utolsó pár napban
visszahúzódónak tűnt. Faggattam, hogy jól van-e, de
egyfolytában azt hajtogatta, hogy igen. Ám nincs jól, és a
végére fogok járni a dolognak, ha ma reggel átjön.
Mindenemet összepakoltam. Holnap reggel már csak pár
apróságot kell becsomagolni. Carter hazajön, így az ő kocsijával
megyünk majd vissza. Apu viszi az én autómat, Elizabeth pedig
követni fog minket a sajátjával, így egyszerre el tudunk vinni
mindent. Nem is hittem volna, hogy ilyen sok dobozom van, de
ez a helyzet.
Bármennyire is várom, hogy összeköltözzem Carterrel, apu
hiányozni fog. Szabadságot vett ki a következő pár napra, így
több időt tölthetünk együtt. Tudom, hogy csak kétórányi
távolságra lesz, de aggódni fogok amiatt, hogy egyedül marad.
Persze Elizabeth itt lakik a szomszédban, de ez nem ugyanaz.
Ez az egyetlen dolog, ami aggaszt. Az egyetlen, ami
elhomályosítja a boldogságomat.
Éppen leragasztok egy újabb cipőkkel teli dobozt, amikor Meg
megérkezik. Azonnal látom rajta, hogy sírt. Pocsékul néz ki. –
Szia – köszöntöm, felállok és odamegyek hozzá. – Mi a baj?
– Semmi – feleli, és mosolyt erőltet az arcára. Semmi, persze.
Megragadom a karját, az ágyamhoz húzom és leülünk.
– Ki vele! – Ahelyett, hogy elárulná, mi a baj, a kezébe temeti
az arcát és zokogni kezd. – Hé… – szólok rá kedvesen és
magamhoz ölelem. – Beszélj hozzám.
– Jól vagyok – feleli végül, elhúzódik és megtörli a szemét.
Hazudós ribanc. Felemelem a kezemet, és belecsípek a karjába.

– Au! – nyafogja, de mosolyra húzódik a szája széle.
– Három másodperced van, hogy eláruld, mi az ördög folyik itt.
– Fáj, hogy ilyennek látom. Általában olyan vidám és önfeledt.
Felemelem a kezemet, készen arra, hogy ismét megcsípjem. –
Egy. – Istenem, számolok. Olyan vagyok, mint az átkozott
Carter. – Kettő.
– Csak szomorú vagyok, ennyi az egész – feleli, és ellöki a
kezemet.
– Nem mondod. Miért? – kérdezem, és megfogom a kezét. –
Honvágyad van?
– Mi? – kérdez vissza. – Miféle otthon után? Volt vagy tizenöt
az elmúlt két év alatt. – Megszorítom a kezét. Tudom, hogy
nehéz neki állandóan költözni.
– Hiányzik Drew?
– Még szép, hogy hiányzik – feleli, és ismét elöntik a könnyek a
szemét.
– Akkor utazz vissza hozzá. Bármennyire is örülök annak, hogy
itt vagy, a férjed mellett van a helyed.
– Tegnap este megmondtam neki, hogy nem megyek vissza –
vallja be, és patakzani kezdenek a könnyek az arcán. A mindenit!
– Mi? De miért? – kérdezem aggódva és teljesen döbbenten.
Fogalmam sem volt, hogy ilyesmi jár a fejében. A karomba
szorítom.
– Bármennyire szeretem is őt, képtelen vagyok tovább így élni.
Csak most jöttem rá, miután hazajöttem Ausztráliába, hogy
milyen boldogtalan vagyok. Mihelyt végre berendezkedünk,
azonnal csomagolhatunk is megint. Ki sem léphetek a házból
egy átkozott tolmács nélkül, mert a legtöbb országban, ahol

laktunk, nem beszélnek angolul. Magányos vagyok. Drew szinte
állandóan távol van. Képtelen vagyok tovább ezt csinálni. –
Szorosabban magamhoz ölelem, amikor újra zokogni kezd.
Soha életemben nem láttam még ilyen szomorúnak.
– Nem gondoltatok arra, hogy családot alapítsatok? Egy gyerek
talán segítene kitölteni valamivel az időt. Talán akkor nem
lennél olyan magányos.
– Drew is ezt mondta, de nem lenne tisztességes a világra
hozni egy gyereket, amikor még stabil otthonunk sincs.
– Ó, Meg – mondom szomorúan. – Tényleg kész vagy rá, hogy
eldobj mindent, amin Drew-val osztoztok?
– Nem tudok visszamenni, Indi. Egyszerűen képtelen vagyok.
– Drew mit szólt? Nem találna másik állást? – faggatom.
Megértem, hogy Meg mit érez, de mégis az az érzésem, hogy
hatalmas hibát követ el.
– Teljesen kiborult. De imádja a munkáját, és soha nem kérném
rá, hogy otthagyja miattam. – Átölelem, miközben sír. Nem
tudom, mi mást tehetnék. A menekülés talán nem válasz, de
támogatnom kell őt, ha így döntött. Biztos vagyok benne, hogy
nem volt könnyű. Imádkozom, hogy kitaláljanak valamit.
Tökéletesek együtt.
Valamivel később apu elvisz bennünket ebédelni. De egyikünk
sem valami jó társaság. Megant szemlátomást összetörte a
döntése, én pedig nem csupán aggódom, de fáj is érte a szívem.
Nem vagyok benne biztos, hogy ilyen állapotban magára
hagyhatom. Lehet, hogy fel kell majd hívnom Cartert, és
elhalasztani pár nappal a költözést. Megnek szüksége van rám.
– Nincs kedved nálunk aludni? – kérdezem már este, amikor az

ágyamon heverünk. – Mint a régi szép időkben. – Nem akarom,
hogy egyedül maradjon.
– Talán – feleli a vállát vonogatva.
– A dolgok mindig helyrejönnek, Meg – próbálom biztatni,
megfogom a kezét, ahogy egymás mellett fekszünk az ágyon és
bámuljuk a plafont. – Itt vagyunk például mi Carterrel. Ki hitte
volna, hogy egyszer oda jutunk, ahol vagyunk?
– Örülök, hogy összejöttek a dolgok kettőtök között – feleli.
– Helyre fognak jönni közted és Drew között is, majd meglátod.
– Kösz, bébi. Remélem, hogy igazad lesz.
És igazam is lett. Nem is kellett sokáig várnunk. Öt perccel
később apu kopog a szobám ajtaján.
– Megan – szólal meg, és bedugja a fejét a szobába. – Látogatód
van. – Mindketten felülünk, amikor az ajtó kivágódik, és Drew
jön be a szobába. Igen, kiáltok fel magamban.
– Ó, istenem! – sikít fel Meg, kiugrik az ágyból, egyenesen a
férje karjába. – Mit keresel te itt?
– Felmondtam – feleli Drew, és magához szorítja Meget. A
szeme alatti sötét karikákból látszik, hogy mennyire nehéz volt
neki is. A szívem majd’ megszakad értük.
– Micsoda? Nem! – Meg hátralép, Drew szemébe néz. – De
szeretted a munkádat!
– Téged jobban szeretlek – Drew csak ennyit válaszol.
– De…
– Semmi de – vág Meg szavába. – Másik állást bármikor
találhatok, de a te szerelmed semmivel sem pótolható. –
Gyengéden megsimogatja a kézfejével Meg arcát, aztán a
hosszan megcsókolja. Nahát. Könnyek öntik el a szememet,

miközben figyelem őket. Annyira örülök, hogy rendbejöttek
köztük a dolgok.

Carter vasárnap kora reggel érkezik meg. Eredetileg úgy volt,
hogy már szombat este hazajön, de még valamit meg kellett
csinálni a lakásban. Istenem, annyira hiányzott. Mihelyt
meghallom, hogy a kocsija behajt a ház elé, kiszaladok, hogy
köszöntsem. Még pizsamában vagyok, de nem érdekel.
Leugrom a verandáról, átrohanok a gyepen, éppen, amikor
kiszáll az autóból. A karjába vetem magam. – Kibaszottul
hiányoztál – leheli a nyakamba, miközben szorosan magához
ölel.
– Te is nekem.
– Hadd nézzelek meg! – kéri, és letesz a földre. Rámosolygok,
amikor a tenyerébe veszi az arcomat. – Ez az én csajom.
Hiányzott a csinos kis pofid. Olyan jó látni, hogy visszanyerted
a színedet. – Apu ugyanezt mondta tegnap. Még én is
észrevettem, hogy milyen sápadt voltam a kezelés alatt.
Nincs időm reagálni, mert az ajkamra tapasztja a száját.
Annyira hiányzott a csókja. A számba nyög, amikor elmélyítem
a csókot. A homlokomra hajtja a fejét, amikor végre levegőhöz
jutunk. – Alig várom, hogy hazavigyelek.
Akkor már ketten vagyunk.

Pár órával később úton vagyunk. Nos, legalábbis Carter és én.
Apu és Elizabeth kicsit később jön majd utánunk, hogy kapjunk
tőlük egy kis időt, hogy magunkban lehessünk. Útközben

felszedik Carter nagymamáját. Alig várom, hogy
megismerhessem. Dél körül várjuk őket, aztán ha megjöttek,
Carter majd elvisz bennünket ebédelni. Mind a hárman itt
maradnak éjszakára, és mivel az én autóm itt marad, aput
Elizabeth viszi majd haza holnap.
Carterrel egész úton beszélgetünk. Olyan jó megint együtt
lenni. Beszámolok neki mindenről, ami Meggel történt, ő pedig
mesél a felújításról. Alig várom, hogy láthassam a lakást. – Arra
gondoltam, hogy amíg állást keresek, körülnézhetnék, nincs-e
állatmenhely a környéken. Dolgozhatnék önkéntesként.
– Ez édes tőled, de nem hiszem, hogy nehéz lesz állást találnod
– jegyzi meg mosolyogva. Örülök, hogy ennyire bízik bennem.
Annyira lefoglalt Meg és a pakolás, hogy nem maradt időm
utánanézni, hány állatorvosi rendelő van a környéken.
Izgatottan várom, hogy felmenjünk az emeletre, mihelyt
megállunk a szalon előtt. Carter szokásához híven átjön az
oldalamra, hogy kinyissa nekem a kocsiajtót. Imádom, hogy
ennyire édes. Kisegít, megölel, lágyan megpuszilja a számat.
– Szeretném, ha behunynád a szemedet – mondja.
– Hogy mit? Nem kellene ezzel várni, amíg felérünk?
– Csak csukd be. Először idelenn kell mutatnom valamit. –
Vajon mire készül? Az önelégült képe nagyon gyanús. Rendben
van. Belemegyek a játékba. Lehunyom a szemem, Carter pedig
megfogja a karomat, a másik kezét a derekamra teszi, és
terelgetni kezd a járdán. – Ne less! – Mit lesnék? Feltételezem,
hogy a szalonban akar megmutatni valamit, de az ellenkező
irányba indulunk. Carter hirtelen megtorpan. Mögém lép,
felemeli a fejemet, hogy felfelé nézzek. Mi az ördögre készül? –

Nyisd ki a szemed – suttogja.
Teszem, amit mond. Levegő után kapkodok, amikor meglátom,
amit mutatni akar. – Ó. Édes. Istenem. Carter, ezt nem tehetted
– mondom feléje fordulva.
– De igen – feleli. – Igazam volt, amikor azt mondtam, hogy
nem lesz nehéz állást találnod. – A karjába vetem magam, a
mellkasába fúrom az arcomat és sírva fakadok; könnyezem a
döbbenettől, könnyezem a boldogságtól, könnyezem Lassie-
ért. – Nem tetszik?
– Egyszerűen imádom. – Felegyenesedem, felnézek rá. A
könnyeim ellenére fülig ér a szám. – Csak túláradnak az
érzelmeim. – Megpuszilja a homlokomat, aztán megfordít a
karjában, hogy ismét a kirakatot lássam. Az ajtón tábla jelzi,
hogy „Hamarosan nyitunk”. Átkarolja a derekamat, a vállamra
támasztja az állát. Nem tudom elhinni, hogy ezt tette a
kedvemért. Ismét felpillantok a hatalmas feliratra, amelyik
végigér az épület egész homlokzatán. „Lassie Állatorvosi
Klinika”. Még egy kép is van rajta a kutyáról.
– Nincs kedved megnézni belülről? – kérdezi. De még mennyire
van!
– Kérlek. Nagyon szeretném. – Összekulcsolja az ujjainkat,
miközben elindulunk az ajtó felé.
– Tessék – szólal meg, és odanyújtja nekem a kulcsokat. – Ez a
tiéd, szóval téged illet a megtiszteltetés. – Elveszem a
kulcsokat, a nyaka köré fonom a két karomat, és lehúzom
magamhoz az arcát.
– Mit tettem, hogy ilyen csodálatos dolgot érdemeljek ki? –
kérdezem, és megpuszilom a száját. Kuncogni kezd a

kérdésemen.
– Addig idegesítettél, míg beléd szerettem.
– Nem is igaz – visítom, és belecsípek a karjába.
– Au! – mondja nevetve, és megdörzsöli a bicepszét. –
Halálosak az ujjaid.
– Ne haragudj – felelem, és gyengéden megpuszilom a karját,
ahol belecsíptem.
– A farkam is fáj, azt is megpuszilod? – Összehúzott szemmel
rámeredek, amikor megmarkolja a farkát, és mindketten
felnevetünk.
– Ügyes próbálkozás.
– Tíz pont jár érte – jegyzi meg. A derekamra teszi a kezét és
bevezet az épületbe. Boldogan megpuszilom a farkát, miután
körülnéztünk, de ezt nem árulom el neki.
Még érezni lehet a friss festés illatát, amikor belépünk. A falak
lágy sárgára vannak festve. A járólapok fehérek. Egy hosszú
recepciós pult áll az egyik oldalon, a másikon fehér székek
sorakoznak a padlótól a plafonig érő ablakok előtt. Az egyik
sarokban egy pálma áll magas kerámiaedényben. Olyan
tisztának, olyan frissnek látszik minden. Imádom.
Körbejár a tekintetem, miközben Carter kikapcsolja a riasztót. –
Kétezer-tíz a kód – közli, amikor ismét megáll mellettem. –
Akárcsak a szaloné. Az egy nagyon fontos év volt.
– Tényleg? – Száguldanak a gondolataim. Mi volt olyan fontos a
kétezer-tízes évben?
– Akkor fordult jobbra az életem. Abban az évben ismertelek
meg – magyarázza, lehajol, és csókot nyom a fejem búbjára.
Nahát. A legédesebb dolgokat tudja mondani néha.

Megfogja remegő kezemet, és hátravezet. Két nagy vizsgáló van
hátul. Teljesen egyformák. Ami eszembe juttatja azt az ócska
kis lyukat, amelyben Marknál dolgoztam. Ez a hely sokkal
klasszabb az övénél. Mindkét helyiség közepén áll egy
rozsdamentes acél vizsgálóasztal, a hátsó falon egyedi gyártású
pult fut végig. Fiókok és szekrények is vannak benne a
gyógyszereknek és az orvosi eszközöknek.
– Tudom, hogy pucérak a falak, de azt akartam, hogy olyannak
alakítsd, amilyennek szeretnéd. Csak a legfontosabbakat
szereztem be.
– Tökéletes – mondom, és megszorítom a kezét. Még mindig
sokkos állapotban vagyok, hogy ilyesmit tett értem, de
boldogan vigyorgok, miközben mindent megmutat.
Továbbmegyünk a folyosón, és elérünk egy nagyobb
helyiséghez. Ez a műtő, két hatalmas rozsdamentes acél
műtőasztallal a közepén. Teljesen le vagyok döbbenve. Nem
találok szavakat. Egy vagyonba kerülhetett, hogy felszerelje.
Csodálattal tölt el, hogy egyetlen hét alatt képes volt mindent
elintézni. – Szeretlek – mondom neki, átkarolom a derekát, és
a karjára hajtom a fejemet.
Egy idő után otthagyom Cartert, körbesétálok a helyiségben,
mindent végigsimogatok a kezemmel. Alig várom, hogy
megnyissam a klinikát. A műtőből nyílik a lábadozó.
Hármasával egymásra rakva sorakoznak a ketrecek két fal teljes
hosszában. Elég hely van nem csupán a műtét után lábadozó
állatok számára, hanem azoknak a betegeknek is, amelyeknek
éjszakára benn kell maradniuk megfigyelésre vagy kezelésre.
Sokkal könnyebb lesz szemmel tartani őket így, hogy az

emeleten lakom.
– Ó, Carter – mondom, és átkarolom a nyakát, miután mindent
megnéztem. – Nem is tudom, hogy mit mondjak.
– Nem kell mondanod semmit, bébi. Örülök, hogy tehettem
ennyit érted. De be kell vallanom valamit. Hátsó szándékok
vezéreltek.
– Tényleg? – kérdezem.
– Igen. Így garantálhatom, hogy itt maradsz velem – feleli
szégyenlős mosollyal az arcán.
– Nos, utálom, hogy ezt kell mondanom, de elpocskoltad a
pénzedet, mert egyébként is maradtam volna. Nem tud
megszabadulni tőlem, Mr. Reynolds.
– A fenébe! – vágja rá, és mindketten felnevetünk. –
Megbeszéltem egy nagybani kereskedővel, hogy szerdán eljön,
és meg tudsz rendelni mindent, amire szükséged van, hogy
kinyithass.
– Csodálatos vagy – felelem, és megpuszilom a száját.
– Tudom.
– És hihetetlenül szerény – teszem hozzá, és ismét
megcsókolom.
– Igen, az is – kuncogja.
– És teljesen az enyém.
– Azt jobb, ha elhiszed, bébi – feleli.
Ezután felmegyünk az emeletre, hogy láthassam, milyen lett a
lakás a felújítás után. – Nahát – csak ennyit mondok, amikor
belépünk. Nem tudom elhinni, hogy mennyivel nagyobbnak
látszik. Kiütötték a legtöbb falat, ami elválasztotta a két
épületet, így megnyitották a teret.

– Most már három hálószobánk van. A miénket átköltöztettük.
Építtettem hozzá egy külön fürdőszobát, hogy a vendégek
nyugodtan használhassák a másikat. Gyere, hadd vezesselek
körbe. – Tisztán kihallatszik az izgatottság a hangjából, ahogy
maga után húz. Ragadós az izgalma. Még mindig a felhők között
járok a klinika miatt. Természetesen az új hálószobánkba vezet
az első utunk.
– Nahát – szólalok meg, mihelyt belépünk. A hálószoba
eredetileg a másik épületben volt. Carter ide is padlótól
plafonig érő ablakokat tetetett. Ugyanolyan kilátás nyílik innen
is az óceánra, mint a nappaliból. Lélegzetelállító. Nem is
tudom, mi lesz jobb, Carter jóképű arcára vagy az óceán
látványára ébredni.
Bármilyen kellemes is az óceán látványa, azt hiszem, ezt a versenyt
Carter nyeri.
– Ahogy látod, új hálószoba bútort vettem. A régi átkerült az
egyik vendégszobába. Azok a te fiókjaid – mutat a bal oldali
szekrényre. – Gyere, nézd meg a gardróbszobát, amelyet neked
építtettem. – Mosolygok, miközben keresztülrángat a szobán.
Hátrapillantok a vállam fölött az új szobámra, magamba szívom
a látványt.
Nagyon szép a bútor, amelyet vett. Két hatalmas, egyforma,
fehérre festett fakomód, fehér fogantyúkkal a sötétebbre
csiszolt fiókokon. Az éjjeliszekrények is ugyanilyenek. Az ágy
gigászi, sokkal nagyobb, mint az előző. A szoba mély égkékre
van festve, így elég férfias, de a hátsó falon lógó hatalmas fehér
tükör, a hófehér függönyök, a fehér ágytakaró lágyít az
összképen. Hatalmas, ovális, kék-fehér szőnyeg borítja a

padlót, és az ágyon fekvő kék párnák tökéletesen illenek a fal
színéhez. Őszintén bevallom, hogy imádom. Valaki biztos
segített neki berendezni. Bár férfias, mégis van benne valami
nőies vonás.
– Szent szar! – visítok fel, amikor befordulunk a sarkon a
gardróbszobához. – Azt hiszem, meghaltam és feljutottam a
mennyországba. – Kuncogni kezd a megjegyzésem hallatán.
– Tudtam, hogy ez tetszeni fog. Nézd, még kis polcok is vannak
a nevetségesen sok cipőd számára.
– Nem nevetséges – csattanok fel, és játékosan oldalba vágom a
könyökömmel. – Lány vagyok. A lányoknak sok cipőre van
szükségük. Ez genetikailag belénk van kódolva. – Carter a
szemét forgatja, de nem reagál. Körbehordozom a tekintetemet.
Ez a gardróbszobák istennője. Carter már fel is akasztotta pár
ruhadarabját. – Abszolút lélegzetelállító. – Szélesre tárom a két
karomat, és körbefordulok. – Legszívesebben ebbe a szobába
költöznék. – Carter nevet az őrültségemen.
– Nem érdekel, mennyi időt töltesz itt, ha minden este velem
bújsz ágyba. – Miután végeztem a pörgéssel, odalépek hozzá, a
farmerje gombja után nyúlok. – Mit művelsz? – kérdezi, és
felvonja az egyik szemöldökét.
– Megpuszilom a farkadat. Odalenn azt mondtad, hogy fáj. –
Felmordul, amikor ezt meghallja.
– Csak azért fáj, mert hiányoztál neki.
– Nos, akkor talán nem ártana, ha újra megismerkednénk
egymással – mondom, és térdre ereszkedem.
– Bassza meg, igen – sziszegi összeszorított fogakkal, mihelyt
kiszabadítom a farkát. – Először ismét meg kell ismerkednem a

száddal, aztán a punciddal. Hiányzott a kibaszott puncid, bébi.
Felnyög, amikor a számba veszem a farkát. Beletúr a hajamba,
hátrahajtja a fejét, és állatias hang tör fel a torkából. Csak egy
percig hagyja, hogy megdolgozzam, aztán a hónom alá nyúl, és
talpra állít. – Muszáj benned lennem. – Nem érünk vissza a
szobába. Letépi rólam a ruhát, a falnak szorít. – Fogj körbe a
lábaddal – parancsol rám, és felemel. Egyetlen gyors
mozdulattal belém hatol.
– Igen – nyögöm, amikor teljesen bennem van. Szeretem az
érzést, amikor így összekapcsolódunk. Mintha eggyé válnánk. –
Annyira hiányoztál.
– Te is nekem, bébi – mondja, aztán hosszan megcsókol.

30. fejezet

Három hónappal később

CARTER
Közeledik az első közös karácsonyunk. Soha nem
foglalkoztatott különösebben, hogy megünnepeljem ezt a
napot, de idén minden más lesz. Idén itt van nekem Indiana. Ő
számomra az új kezdet. Hihetetlen volt vele élni. Soha nem
hittem volna, hogy az élet ilyen szép lehet. Más ember vagyok,
mint a megismerkedésünk előtt voltam. Most már minden
reggel örömmel ébredek. Várok minden napot, mert vele
tölthetem.
Múlt héten még vásárolni is elmentem, és vettem egy
karácsonyfát a lakásba. Együtt díszítettük fel. Kellemes volt.

Tegnap alá tettem az első ajándékot. Ma reggel rajtakaptam
Indit, hogy rázogatta, próbálta kitalálni, hogy mi van benne.
Soha nem jönne rá. Tudtam, hogy kíváncsiskodni fog, ezért egy
nagyobba tettem a kisebbik dobozt.
Valami különlegesről van szó. Valamiről, amelyet már akkor
oda akartam adni neki, amikor ideköltözött. Pár hónapja meg is
vettem, de vártam az alkalmas időre.
A karácsony tökéletes lesz.
Imádom, hogy a szomszédban dolgozik. A klinika remekül
megy. Felvett egy másik állatorvost is, olyan sok volt a munka.
Sarah-Jane-nek hívják. Indi nagyon meg van vele elégedve.
Megan is neki dolgozik. Ő Indi recepciósa. Drew a közelben
talált informatikusi állást, így nem messze tőlünk vettek egy
házat. Indiana nagyon izgatott lett, amikor kiderült, hogy
Megan Newcastle-ben fog élni. Drew-val mi is jó barátok
lettünk. Kedves fickó. Sokat vagyunk együtt négyesben.
Indiana két hete esett át a háromhavi ellenőrzésen. Péntek
reggel mentünk le Sydneybe, és a szüleinkkel töltöttük a
hétvégét. Az onkológus még aznap visszahívta, és közölte vele,
hogy negatív lett minden eredmény. Még mindig rákmentes.
Hatalmas megkönnyebbülés volt. Bár szemlátomást jól érzi
magát, nem tudom kiverni a fejemből a betegségét. Aggódom,
hogy egyszer visszatérhet. Az onkológus három hónap múlva
újra látni akarja Indit. Ha minden rendben lesz, akkor azután
már csak hathavonta kell ellenőrzésre járnia.

Egy héttel karácsony előtt mindketten ki vagyunk merülve. Egy
hétre bezárunk az ünnepek alatt, hogy némi időt tölthessünk

együtt. Indi nem sokat aludt az elmúlt pár napban. Egy beteg
kutyát ápolt a klinikán. Paralízissel hozták be, amelyet
kullancscsípés okozott. Kapott gyógyszert és infúzióra kötötték,
de így is veszélyes a helyzet. Indi többször is felkelt
éjszakánként, hogy ránézzen. Teljesen ki fog borulni, ha a
kutya nem éli túl, ebben biztos vagyok.
Imádom, hogy mennyire törődik az állatokkal, de az ő
szakmájában muszáj némi távolságot tartania, különben nem
lesz képes sokáig csinálni ezt. Egy helyi állatmenhellyel is
együttműködik. Ingyen oltja és kezeli a kóbor állatokat. A
váróteremben kirakott egy táblát azoknak az állatoknak a
fényképével és történetével, amelyeket el fognak altatni. A
legtöbbjüknek sikerült új otthont találni. Csodálom Indit.
Biztos vagyok benne, hogy ha nem lenne ilyen kicsi a kertünk,
akkor örökbe fogadná azokat, akiknek nem tud új gazdát találni.
Szomorú ez, de az élet része, attól tartok.
Tegnap éjszaka felajánlottam, hogy majd én lemegyek a
kutyához, de hallani sem akart róla. Napközben észrevettem a
sötét karikákat a szeme alatt, és ezt aggasztott. Tudtam, hogy
az alváshiány okozta. Nos, legalábbis erre gondoltam, míg nem
találtam rá a vécécsésze fölé hajolva hányni ma reggel. Azonnal
elöntött az aggodalom, így minden tiltakozása ellenére
elhurcoltam az orvoshoz.
Vért és vizeletmintát vettek tőle. Két órát vártunk, hogy
meglegyen az eredmény. Nem voltam hajlandó addig
hazamenni, míg meg nem kaptam a választ. Egyfolytában
ismételgette, hogy jól van, de nem mentem sehova, míg nem
tudtam biztosan, hogy így is van.

– Makacs seggfej – vicsorog rám, amiért nem vagyok hajlandó
hazamenni. A kifakadása mosolyt csal az arcomra. Soha nem
fáradok bele a feleselésébe. Egyszerűen imádom.
– Te már csak tudod – vágok vissza gyerekesen. Összefonja a
karját a mellén, rám mered. A nővér szakítja félbe a
patthelyzetet.
– A doktor úr várja, Ms. Montgomery – szól oda Indinek.
Felállok, és Indi keze után nyúlok. Gyorsan rám mosolyog,
amikor összekulcsolom az ujjainkat. Nem tud sokáig haragudni
rám. Túlságosan ellenállhatatlan vagyok.
– Foglaljanak helyet – mondja az orvos, amikor belépünk a
helyiségbe. A francba, utálom, hogy itt kell lennünk.
Túlságosan sok rossz emléket ébreszt bennem. Remélem, hogy
jó hírei vannak a számunkra. – Nos, megkaptam a vizsgálati
eredményeket, Indiana. Nem tudom, hogy tervezték-e, de
gratulálok. Terhes, Indiana. – Mi a fasz! Érzem, hogy kiáramlik
belőlem minden levegő. Jól hallottam? Indi nem lehet terhes.
Nem vagyunk házasok. Nem vagyok hajlandó kitenni egy
gyereket annak, amin én mennem keresztül. Ez biztos valami
tévedés.
– Biztos benne? – kérdezem. Hallom a sokkot és a
hitetlenkedést a saját hangomon.
– Igen. A vér- és a vizeletvizsgálat eredménye is megerősítette.
– A szavai olyanok, mintha valaki gyomron vágott volna.

31. fejezet

INDIANA
Fáj a Carter arcáról sugárzó kétségbeesés. Nagyon is. Igaz, nem
terveztünk gyereket. Őszintén szólva magam sem tudom, hogy
hogyan érezzek, de felbosszant az arckifejezése. Nem is tudom,
hogy sírva fakadjak vagy megüssem. Egyetlen szót sem szólt
hozzám egész úton hazafelé.
– Carter... Sajnálom – csak ennyit mondok, és megfogom a
kezét. Tudnia kell, hogy nem direkt csináltam.
– Össze kell házasodnunk – feleli, leveszi a szemét az útról,
rám pillant. Khm, nem.
– Nem megyek hozzád csak azért, mert terhes vagyok, Carter –
csattanok fel. Ez nevetséges. Azonnal félrehúzódik, teljes
erőből belelép a fékbe.
– Nem akarsz feleségül jönni hozzám? – suttogja, és minden
szín kiszalad az arcából.
– Egyszer majd talán, de nem most.
– Mi? Miért? – Látszik rajta, hogy megbántottam, és ettől
rosszul érzem magamat. Természetesen azt reméltem, hogy egy
nap majd összeházasodunk, de nem fogom esküvőre
kényszeríteni őt csak azért, mert gyerekünk lesz.
– Mert nevetséges lenne csak ezért összeházasodnunk –
jelentem ki.
– Baromság – csattan fel. Mély lélegzetet veszek, próbálok
megnyugodni. Feléje fordulok, és ismét megfogom a kezét.
– Nézd, Carter. Nem foglak arra kényszeríteni, hogy feleségül

vegyél csak azért, mert terhes vagyok. Helytelen lenne. Azt
akarom, hogy azért vegyél feleségül, mert ezt akarod, nem
pedig azért, mert úgy érzed, hogy ez a kötelességed.
– Az isten szerelmére, Indiana. Feleségül akarlak venni – emeli
fel a hangját.
– Egyszer majd talán, de nem most. Csak ezért mondod ezt,
mert terhes vagyok.
– Összeházasodunk, Indiana, és a döntésem végleges. –
Elereszti a kezemet, és kikanyarodik a forgalomba. Istenem,
olyan dühítő tud lenni néha.
– A nagy büdös francot – köpöm. Az oldalsó ablak felé fordítom
az arcomat, amikor látom, hogy felém kapja a fejét. Befejeztük a
beszélgetést.
Azonnal kipattanok a kocsiból, mihelyt megállunk a szalon
előtt, és indulok egyenesen a klinika felé. – Hová mész? –
kiáltja utánam.
– Dolgozni – felelem anélkül, hogy hátrafordulnék. Két órán
keresztül kénytelen voltam az átkozott rendelőben ücsörögni.
Elmaradtam a munkával.

Nehéz a feladataimra koncentrálni. Pocsékul érzem magamat
amiatt, ami Carter és köztem történt. Az elmúlt pár órában
többször is megfordult a fejemben, hogy átmegyek a
szomszédba, de talán jobb, ha előbb mindketten
megnyugszunk. Majd este mindent megbeszélünk. Egy dolog
azonban biztos: nem fog arra kényszeríteni, hogy feleségül
menjek hozzá.
Meg bekopog az ajtón, miután Mrs. Kennedy és a macskája,

Felix távozott. – Elárulod végre, hogy mi folyik itt? – kérdezi
csípőre tett kézzel. Azóta próbálja kiszedni, hogy visszajöttem
az orvostól.
– Terhes vagyok – szakad ki belőlem. Egyébként is előbb-utóbb
megtudta volna.
– Mi? Ó. Édes. Istenem – sikít fel, és magához ölel. – Akkor
miért ilyen rossz a kedved? Nem örülsz neki?
– Örülök, de meg is vagyok döbbenve. Nem terveztünk gyereket.
– Na és, kit izgat? Szeretitek egymás Carterrel. Nagyszerű
szülők lesztek. Ehhez elég látni, hogyan bántok LJ-vel.
– Azt akarja, hogy összeházasodjunk – sóhajtok fel.
– Nem létezik. Megkérte a kezedet?
– Fogalmazzunk inkább úgy, hogy rám parancsolt. Nem megyek
hozzá csak azért, mert terhes vagyok – csattanok fel.
– Miért? – kérdezi, és furán néz rám.
– Mert ez abszurd.
– Nem az. Tökéletesen logikus – közli, és a szemét forgatja,
mintha én lennék nevetséges. – Ugye tudod, hogy miért
csinálja? A fattyú dolog miatt.
– Tudom – felelem. – De manapság már egy csomó ember vállal
gyereket házasságon kívül. Nem nagy ügy.
– Carter számára nagy ügy. Tudod, hogy milyen, Indi. Nem
fogja hagyni, hogy ebben te győzz. – Pontosan ettől félek. Nem
akarom, hogy úgy érezze, muszáj feleségül vennie.
Miután Meg távozik, a szavai tovább visszhangzanak a
fejemben. Izgatottá tesz a gondolat, hogy feleségül menjek
Carterhez, de nem akarom elsietni a dolgot. Nem akarok
helytelen indokkal férjhez menni.

Még tíz perc sem telik el, amikor Meg újra kopogtat az ajtómon.
– Csomagod érkezett – közli vigyorogva. A szememet forgatom,
mert az arckifejezéséből nyilvánvaló, hogy Carterhez lehet
valami köze a dolognak.
Követem a recepcióhoz, ahol egy idősebb urat találok hatalmas
csokor fehér rózsával a kezében. – Itt írja alá – mondja, aztán
átnyújtja a csokrot.
Miután távozik, leteszem a virágokat a pultra, és kiveszem a
csokorból a kártyát.

A mennyasszonyomnak, Indianának
Szeretlek.
Szeretem a kisbabánkat.
Alig várom, hogy feleségül vehesselek.
Szeretettel a vőlegényed, Carter.

Bármilyen édes is a levél, iszonyúan kiakaszt. Nem tudom
megállni, hogy fel ne nevessek a pimaszságán. Megnek igaza
volt; nem fogja harc nélkül feladni. Előveszem a telefonomat a
köpenyem zsebéből és küldök neki egy SMS-t.

Köszönöm a virágokat. Gyönyörűek. Bocsánatot kérek a
korábbiakért. Utálok veszekedni veled. Szeretlek, de nem
egyeztem bele, hogy hozzád megyek, így a szó szoros
értemében véve nem vagyok a mennyasszonyod!

Pár másodperccel később válaszol.

Én is szeretlek, kicsim. De tévedsz. A mennyasszonyom VAGY,
Indiana, és össze FOGUNK házasodni!!!

Azonnal visszaírok.

Nem, nem fogunk!!!

Állok, várom a választ, de nem jön. Éppen indulnék vissza a
vizsgálóba, amikor kivágódik a bejárat ajtó. Ő az. Megragadja a
könyökömet, berángat a szobámba, aztán becsukja és bezárja
mögöttünk az ajtót.
– Összeházasodunk, Indiana – csattan fel. – Nézd. – Felemeli a
gyűrűsujját. – Ez is bizonyítja. Az enyém vagy, és a feleségem
leszel amilyen hamar csak meg tudom szervezni. – Megragadom
a kezét, az arcom elé emelem. Brr! A gyűrűsujjára, a gyűrű
helyére tetováltatta a nevemet.
– Ez semmit sem bizonyít – felelem, és eleresztem a kezét. Hát
nem érti? Igent mondtam volna, ha azelőtt kéri meg a kezemet,
hogy kiderült a terhességem. Repestem volna a boldogságtól.
De most, hogy kényszer hatására cselekszik, egyáltalán nem
tetszik a dolog.
– Mindent bizonyít – mondja, a karjába zár, és az ajkamra
tapasztja a száját, mielőtt megszólalhatnék. Egy pillanatig
próbálom őt ellökni magamtól, de aztán hozzásimulok,
elmélyítem a csókot. Utálok veszekedni vele. Végül elhúzódik, a
tenyerébe veszi az arcomat. – Szeretlek, kicsim, és te is szeretsz
engem. Miért ne házasodnánk össze? Tökéletesen logikus
döntés. – Amikor válaszolni próbálok, a számra teszi az ujját. –
Csak gondolkozz el rajta.
Pontosan ezt teszem a következő egy órában, aztán végül
beadom a derekamat, és felhívom Justine-t. Sikerül
átszerveznie a kedvemért Carter beosztását, így amikor eljön az

idő, átmegyek a szalonba. – Gyere be – szól ki, miután
bekopogok az ajtón. Felragyog az arca, amikor meglátja, hogy
én vagyok az. Azonnal elmosolyodik. Imádom, hogy mindig ez
történik. – Indi. – Feláll, elindul felém. – Minden rendben?
– Én vagyok a következő vendéged – mondom neki, mire
magához ölel.
– Tényleg? – kérdezi, kicsit elhúzódik, és meglepetten lenéz
rám.
– Igen. A gyűrűsujjamra akarom tetováltatni a vőlegényem
nevét.
– Akkor hozzám jössz? – kérdezi boldogan vigyorogva.
– Igen, hozzád megyek. – Nagyot fúj, aztán vadul magához
szorít.
– Hála istennek – leheli.
Leültet a székbe, előkészíti az ujjamat, letörölgeti alkoholos
vattával. – Biztonságos egyáltalán tetováltatni, ha terhes az
ember? – kérdezem hirtelen.
– Igen, ha sterilizált gépet és új tűt használnak. Utánanéztem
pár éve, amikor egy utolsó hónapjaiban járó kismama
tetováltatott nálam. Tudod, hogy soha nem tennék olyasmit,
ami veszélyeztetne téged vagy a gyermekünket. – Előrehajol,
gyengéden megpuszilja a számat. – Ahhoz túlságosan szeretlek.
– A szavai nem csupán mosolyra késztetnek, de a szívem is
olvadozik. Csodálatos férj és apa lesz belőle.

Gyorsan elérkezik a karácsony reggel. A nappaliban ülünk és
megajándékozzuk egymást. Többet nem beszéltünk a

házasságról, de megegyeztünk, hogy még a baba születése előtt
összeházasodunk. Utálom, hogy úgy érzi, a gyermekünk
fertőzött lesz, ha házasságon kívül jön a világra, de önző dolog
nem feleségül menni hozzá, ha ez megnyugtatja.
Pokolian szexi vőlegényemre mosolygok és átnyújtom neki az
ajándékát. Készíttettem neki egy autómodellt. A Monarója
pontos mása. Küldtem a készítőnek fényképeket az autó
külsejéről és belsejéről, onnan másolta. Nagyszerű lett. Nem
volt olcsó, de tudom, hogy Carter imádni fogja. Legalább
annyira szereti azt az autót, mint engem, ha nem jobban. Oké,
nem annyira, mint engem, de nagyon.
A fiúk meg a játékszereik.
– A mindenségit – kiált fel vigyorogva, amikor kinyitja. –
Hogyan?
– Találtam egy fickót az interneten. Küldtem neki fotókat, és
azok alapján csinálta meg.
– Imádom, kicsim. – Mosolyogva figyelem, ahogy nézegeti. Az
ajtók, a motorháztető és a csomagtartó is nyitható. Még a
motor és a belső is pontosan olyan, mint Carteré. Hónapokba
tellett neki, mire mindent megrendelt hozzá és megcsinálta, de
szerencsére időben elkészült vele.
Tíz perccel később Carter még mindig a kezében tartja,
nyitogatja és csukogatja az ajtókat, miközben úgy mosolyog,
mint egy kisfiú. Nagyon szórakoztató figyelni. Örülök, hogy
annyira tetszik neki, ahogyan reméltem.
– Khm… megkaphatom végre az ajándékomat? – kérdezem, és
felvonom a szemöldökömet. Kuncogni kezd, de aztán leteszi
végre az autót, és felkapja a dobozt a fa alól, amelyet már

annyira szerettem volna kinyitni. Fülig érő szájjal mosolygok,
amikor átnyújtja. Rázogattam, amikor Carter nem volt a
közelben, próbáltam kitalálni, mi lehet benne, de fogalmam
sincs. Csak annyit tudok, hogy zörög és könnyű.
Kikötöm a szalagot, lehámozom a doboz tetejére ragasztott
kártyát. Tudom, hogy azt kellene először kinyitnom, de majd
meghalok, hogy lássam, mi van a dobozban. Felnyitom a
tetejét, és egy kisebb dobozt találok benne. Ez megmagyarázza
a zörgést. Carter játszott velem. Felpillantok rá. Mosolyogva
figyel.
Kiveszem a kisebb dobozt, kicsomagolom, és egy fekete bársony
ékszeres dobozkát találok benne. Elakad a lélegzetem, amikor
kinyitom a tetejét. Egy gyűrű van benne. Egy tökéletes,
hatalmas, felbecsülhetetlen gyémánt eljegyzési gyűrű. Ismét
felpillantok Carterre. Eléggé biztos vagyok benne, hogy leesett
az állam. – Nyisd ki a kártyát – csak ennyit mond. Tehát ez
teszem.

Legdrágább Indianám!
Hol volt, hol nem volt, éppen elbaszott életem felén a szerelem
megadta nekem a tündérmesét. Téged. Egy második esélyt. Te vagy
az én tündérmesém, Indi. A napsugaram. Az életem értelmetlen
lenne nélküled. Nem akarom, hogy valaha is véget érjen, ami
köztünk van. Ez az első közös karácsonyunk, és azt akartam, hogy
soha egyikünk se felejtse el. Mindenestől szeretlek, kicsim. Minden
egyes idegszálammal. Melletted akarom leélni a hátralévő életemet.
Kérlek, mondd, hogy hozzám jössz feleségül!
Boldog karácsonyt.
Szeretettel, Carter.

U. i.: Kérlek, mondj igent!!!

Könnyek homályosítják el a szememet, amikor becsukom a
kártyát, és Carter szemébe nézek. Igaza volt. Tényleg feleségül
akart venni, mielőtt tudomást szereztünk volna a babáról. Ez az
ajándék három hete feküdt a fa alatt. A mellemhez szorítom a
kártyát, miközben Carter odakúszik hozzám a padlón. – Nos,
várok – jegyzi meg vigyorogva. Igent mondani kissé buta dolog
lenne most, mivel már beleegyeztem, hogy hozzámegyek
feleségül. De nem számit, a karjába vetem magamat.
– Természetesen hozzád megyek feleségül. Semmi sem tenne
boldogabbá. – Sírva fakadok, amikor magához húzva megölel.
Ezektől az átkozott terhességi hormonoktól rettentően érzelgős
lettem.
Hátrahajol, a tenyerébe veszi az arcomat, letörli a könnyeimet
a hüvelykujja begyével. – Annyira szeretlek, Indiana – sóhajtja.
– Olyan rettenetesen.
– Én is szeretlek, Carter. – Elereszti az arcomat, felveszi az
ölemből az ékszeres dobozkát, kiveszi a gyűrűt és az ujjamra
húzza. Elfedi a Carter tetoválásomat, de nem érdekel. A
tetoválás örökre megmarad. Lenézek az ujjamon lévő gyűrűre és
elmosolyodom.
Szeretem. Szeretem Cartert.
– Van még egy ajándékod – közli, és a fához megy. Felvesz egy
piros szalaggal átkötött hosszú fehér dobozt. Ezt az ajándékot
nem is vettem észre korábban. Biztosan tegnap éjszaka tette a
fa alá. Mosolyogva nyújtja át. Kibontom a szalagot, felemelem a
doboz fedelét. Félrehajtom a papírt, és egy fehér selyemruhát

találok alatta. Egyszerű, de nagyon elegáns. – Azt akarom, hogy
ezt viseld, amikor elmegyünk ma ebédelni a szüleinkkel.
– Rendben. Gyönyörű. Köszönöm – felelem, mosolyogva
magam elé tartom a ruhát. A szüleink és Carter nagymamája
nemsokára megérkezik, hogy velünk ebédeljen. Carter a
Merewether Beachen lévő étteremben foglalt asztalt. Oda,
ahová elvittük Meget a szépségszalon után. Carterrel voltunk
már ott azóta párszor. A törzshelyünk lett.
– Ó, majdnem elfelejtettem. Van még egy ajándék. – Előszedi,
odaadja nekem. Egy pici csomag. Az ujjaim közé szorítom.
Bármi van is benne, az puha. Letépem a csomagolást. Apró
fehér kezeslábast találok benne. Könnyek öntik el a szememet.
– Vedd ki – mondja Carter. Megteszem, és kirobban belőlem a
nevetés. „Az apukám nagyon dögös” felirat van ráhímezve.
– Igen, valóban az – jegyzem meg egyetértően. Belemarkolok az
ingébe, magamhoz húzom, hogy megcsókolhassam. A térdem
alá nyúl, felkap, aztán feláll.
– Van pár óránk, amíg a szüleink ideérnek, úgyhogy ha nem
bánod, visszaviszem az ágyba a mennyasszonyomat, hogy
megmutathassam neki, hogy mennyire szeretem.
– Egy csöppet sem bánom – felelem.
– Boldog karácsonyt, Indiana.
– Boldog karácsonyt, Carter.

Kikapcsolom a hajszárítót, kikefélem a hajamat. Felnézek, és
látom, hogy Carter a fürdőszoba ajtajában áll, engem figyel.
Rám mosolyog a tükörben. Már felöltözött, fehér ing és szürke

nadrág van rajta. Ennivaló.
– Jól nézel ki – mondom, megfordulok és elindulok feléje.
– Te is. – Felnevetek a megjegyzésére.
– Egy törülköző van rajtam – jegyzem meg szárazon.
– Így is gyönyörű vagy – feleli, a karjába zár, és megpuszilja a
számat. – Törülköző nélkül még szebb! – A szememet
forgatom. Jellemző rá.
– Most hívtak a Surfhouse-ból. Van valami probléma a
foglalásunkkal. Átmegyek, de a szüleink eljönnek érted, hogy
útközben felszedjenek. Ott találkozunk.
– Ó, valóban? – kérdezem csalódottan.
– Semmi olyasmiről nincs szó, amit ne tudnék rendbe hozni.
Felhívlak, ha baj van – nyugtat meg, és megpuszilja a
homlokomat. Remélem, hogy így lesz. Imádom azt a helyet.
Miután elmegy, felveszem az ajándék ruhát. Úgy passzol,
mintha rám öntötték volna. Carternek csodás az ízlése. Múlt
héten voltam először ultrahangon. Csak héthetes terhes
vagyok, így még nincs pocakom. Volt néhány kellemetlen
reggelem, de egyébként szerencsém van a rosszullétekkel.
Fél órával később megérkezik apu. Egyedül van. – Hol van
Elizabeth és Evelyn? – kérdezem.
– Már kitettem őket az étteremnél. Carter felhívott, és szólt,
hogy már ott van, így volt logikus. Plusz így tölthetek egy kis
időt kettesben a kislányommal. – Lehajol, megpuszilja a
homlokomat. – Van egy különleges ajándékom a számodra.
Akkor akartam odaadni, amikor egyedül vagyunk.
– Kösz, apu – felelem, megpuszilom az arcát, amikor elmegy
mellettem. – Boldog karácsonyt.