Sylvia Day - Crossfire 5. - Eggyé válva

illatát. Nyugalom áramlott végig rajtam.
– Örülök, hogy jöttél – suttogtam a szavakat a

homlokára; minden kis érintésére szükségem volt. –
Annyira hiányzol!

Szemét lehunyva egy sóhajjal hozzám hajolt. Éreztem
még benne a feszültséget, ezért megszorítottam a kezét.

– Jól vagy?
– Igen. Jól vagyok. Csak nem számítottam rá, hogy látni
fogom.
– Én sem. – Bármennyire is utáltam elszakadni tőle,
azoknak a fényképeknek a gondolatát még jobban
gyűlöltem. Odamentem az asztalomhoz, visszatettem a
doboz tetejét, és az egészet a szemétbe hajítottam.
– Felmondtam – közölte. – Holnap van az utolsó napom.
Ezt a döntést vártam tőle. Biztos voltam benne, hogy ez
a legjobb és legbiztonságosabb döntés számára, de azt is
tudtam, hogy nagyon nehéz lépés volt részéről. Eva
szerette a munkáját, és az embereket, akikkel dolgozott.
Mivel tudtam, hogy mennyire jól ismer, igyekeztem
semleges hangszínt tartani.
– Igen?
– Igen.
Az arcát tanulmányoztam.
– Mi a következő lépés?
– Meg kell szerveznem egy esküvőt.
– Ah! – A szám mosolyra húzódott; megkönnyebbülés
volt ezt hallani, mivel napok óta attól féltem, hogy
meggondolja magát, és ki akar lépni a házasságunkból. –

Jó tudni.
Ujjammal közelebb hívtam.
– Félúton találkozunk – vágott vissza pajkos csillogással

a szemében.
Hogyan is tudtam volna ellenállni? A szoba közepén

találkoztunk. Ezért küzdöttünk át eddig minden akadályt,
és ezért fogunk minden felmerülő problémát megoldani:
mindig találkozunk félúton. Soha nem lesz az az
engedelmes feleség, akit a barátom, Arnoldo Ricci kívánt
nekem. Eva túl független, és túl erős. Elképesztően
féltékeny, követelőző és makacs, és az őrületbe tudott
kergetni.

Ez a kombináció azonban nála úgy működött, ahogy
senki másnál. Mert Eva nekem lett teremtve. Semmiben
sem voltam annyira biztos, mint ebben.

– Ezt akarod? – kérdeztem halkan, és az arcán
kutattam válasz után.

– Téged akarlak. A többi csak logisztika.
A szám hirtelen kiszáradt, szívverésem pedig
felgyorsult. Amikor felemelte a kezét, hogy beletúrjon a
hajamba, megfogtam a csuklóját, és tenyerét az arcomhoz
szorítottam. Érintését csukott szemmel szívtam magamba.
Az elmúlt hét a semmibe veszett. A külön töltött napok,
a néma órák, a bénító félelem… A mai nap során
megmutatta, hogy készen áll továbblépni, és hogy jól
döntöttem, amikor beszéltem dr. Petersennel. Amikor
beszéltem vele.
Nemcsak hogy nem fordított nekem hátat, hanem még

többet akart. És ő hívott engem csodálatosnak?
Eva sóhajtott. Éreztem, ahogy a feszültség elszáll a

testéből. Ott álltunk újra együtt, ketten, egymásért. Ez volt
az, amire szükségünk volt. A lelkem legmélyéig átjárt az
érzés, hogy békét tudok neki nyújtani.

És ő mit adott nekem?
Mindent.

Angus arca felragyogott, amikor Eva kilépett a Crossfire-
épületéből, és ennek én nagyon örültem, bár nem tudnám
megmondani, miért. Angus McLeod természetéből és
képzettségéből fakadóan csendes volt. Ritkán mutatott ki
érzelmeket, de Evával kivételt tett.

Vagy csak nem tudta megállni. Isten a tudója, hogy én
sem.

– Angus! – Eva szélesen rámosolygott. – Ma különösen
elegáns.

Néztem, ahogy a férfi, akit apámként szerettem,
megérintette sofőrkalapjának karimáját, és félszegen
visszamosolygott.

Apám öngyilkossága után az egész életem a feje
tetejére állt. Az ezt követő zavaros években az egyetlen
stabil pont Angus volt, a férfi, akit sofőrnek és testőrnek
vettünk fel, de aki végül az egyetlen kapocs lett számomra
az élethez. Abban az időben, amikor elszigeteltnek és
magányosnak éreztem magam, amikor még a saját
anyám sem volt hajlandó elhinni, hogy a terapeuta,
akinek segítenie kellett volna, folyamatosan

megerőszakolt, Angus volt az egyetlen, akibe kapaszkodni
tudtam. Ő soha nem kételkedett bennem. És amikor
elkezdtem a magam útját járni, ő velem tartott.

Amint a feleségem vékony, izmos lába eltűnt a Bentley
hátsó ülésén, Angus így szólt:

– Ezúttal észnél kell lenni, haver!
Bánatosan mosolyogtam.
– Köszi a bizalmat! – Eva mellé ültem, és
elhelyezkedtem, míg Angus megkerülte az autót, hogy
beüljön a vezetőülésbe. Kezemet a feleségem combjára
tettem, és vártam, hogy rám nézzen. – A hétvégén el
akarlak vinni a tengerparti házba.
Egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét, majd gyorsan
kifújta.
– Az anyám meghívott bennünket Westportba. Stanton
megkérte az unokaöccsét, Martint, hogy jöjjön el, és
Martin barátnőjét, Lacey-t. Ő Megumi lakótársa, nem
tudom, emlékszel-e rá… Cary is ott lesz, természetesen.
Mondtam nekik, hogy mi is megyünk.
Csalódottságommal küszködtem, és számba vettem a
lehetőségeket.
– Szeretném, ha együtt töltenénk egy kis időt a
családdal – folytatta. – Plusz az anyám beszélni akar
velem a terveimről.
Hallgattam, ahogy beszámolt róla, miről beszélgettek
Monicával ebédidőben. Eva az arcomat tanulmányozta,
amikor befejezte a mondanivalóját.
– Mondta, hogy neked nem fog tetszeni az ötlet. De te

már dolgoztál korábban is lesifotóssal, amikor a járdán
elkaptál, és összevissza csókoltál. Azt akartad, hogy az a
kép kikerüljön.

– Igen, de ott adta magát a lehetőség, nem kerestem. Az
anyádnak igaza van, tényleg van különbség.

Csalódottnak tűnt, és én átgondoltam a stratégiámat.
Azt akartam, hogy aktívan részt vegyen a dolgokban. Ez
pedig bátorítást és elismerést kívánt, nem útakadályokat.

– De igazad van, angyalka. Ha Corinne könyvének van
közönsége, akkor van egy olyan piaci rés is, amit be kell
töltetünk.

Mosolya már önmagában jutalom volt.
– Arra gondoltam, megkérhetnénk Caryt, hogy
készítsen rólunk néhány őszinte fényképet a hétvégén –
mondta. – Néhány olyan pillanatról, amelyek sokkal
személyesebbek és lazábbak, mint a vörös szőnyeges
fényképek. Eladhatjuk a médiának azokat, amelyek a
legjobban tetszenek, és a bevételt a Crossroadsnak
adományozhatjuk.
Az általam létrehozott jótékonysági alapítványnak sok
pénze volt, de értettem, Eva tervének lényege az, hogy
mérsékelje Corinne könyvének hatását. Mivel sajnáltam,
hogy ez a helyzet fájdalmat okoz a feleségemnek, készen
álltam rá, hogy bármilyen módon támogassam, de ez nem
azt jelentette, hogy nem harcolnék egy kettesben töltött
hétvégéért.
– Egynaposra is tervezhetjük az ottlétet – javasoltam. –
Péntek éjszakától vasárnap reggelig lehetünk Észak-

Karolinában, a vasárnapot pedig Westportban tölthetjük.
– Menjünk Észak-Karolinából Connecticutba, majd

Manhattenbe egy nap alatt? Megőrültél?
– Akkor legyen péntek estétől szombat estéig.
– Úgy nem lehetünk kettesben, Gideon – mondta

gyengéden, kezét pedig az enyémre tette. – Még egy ideig
követnünk kell dr. Petersen tanácsát. Szerintem egy
darabig randiznunk kell, nyilvános helyen találkozni, és
kitalálni, hogyan oldhatjuk meg… a problémákat,
anélkül, hogy a szexet mankónak használnánk.

Meredten néztem rá.
– Most azt akarod mondani, hogy nem szexelhetünk?
– Csak amíg össze nem házasodunk. Ez nem lesz…
– Eva, már házasok vagyunk! Nem kérheted tőlem,
hogy tartsam magam távol tőled.
– Pedig kérem.
– Nem!
Elhúzta a száját.
– Nem mondhatsz nemet.
– Te nem mondhatsz nemet – feleltem. Szívem
hevesebben kezdett verni, tenyerem nedves lett, és pánik
kezdett eluralkodni rajtam. Irracionális volt és dühítő. –
Legalább annyira akarsz engem, mint én téged.
Megérintette az arcomat.
– Néha azt gondolom, én jobban akarlak téged, de ez
nekem nem gond. Viszont dr. Petersennek igaza van,
nagyon gyorsan haladtunk, és az összes sebességmérőnél
100 mérföld per órával száguldottunk át. Úgy érzem, most

van egy kis időnk, hogy lelassuljunk. Csak néhány hétig,
az esküvőig.

– Néhány hétig? Krisztusra, Eva! – Elhúzódtam,
beletúrtam a hajamba. Elfordítottam a fejem, kinéztem az
ablakon. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. Mit
jelentett ez? Miért kérte tőlem ezt? Hogy a fenébe fogom
lebeszélni róla?

Úgy éreztem, mintha közeledne, aztán újra eltávolodna
tőlem.

Hangját suttogóra fogta.
– Nem te voltál az, aki a késleltetett jutalom előnyeiről
beszélt?
Gyors pillantást vetettem rá.
– És milyen jól sült el, ugye?
Az az éjszaka az egyik legnagyobb hiba volt, amit a
kapcsolatunkban elkövettem. Az este nagyon erősen
indult, aztán Corinne váratlan felbukkanása mindent
felborított, és kirobbantotta köztünk Evával a valaha volt
legnagyobb veszekedésünket; egy olyan veszekedést, amit
sokkal rosszabbá tett az a forrongó szexuális feszültség,
amit a beteljesülés érdekében szándékosan izzítottam és
késleltettem.
– Akkoriban más emberek voltunk. – Eva hátrébb
húzódott, szürke szeme tisztán csillogott, ahogy rám
nézett. – Te nem ugyanaz a férfi vagy, aki semmibe vett
engem azon a vacsorán.
– Nem vettelek semmibe.
– És én sem vagyok ugyanaz a nő – folytatta. – Igen,

kicsit felidegesített Corinne látványa, de tudom, hogy ő
nem jelent fenyegetést. Tudom, hogy el vagy
köteleződve… mi el vagyunk köteleződve egymás iránt.
Ezért tudjuk ezt megtenni.

– Én nem akarom.
– Én sem. De azt hiszem, hogy ez egy jó ötlet. – Szája
gyengéd mosolyra nyílt. – Ódivatú és romantikus a
nászéjszakáig várni. Gondolj bele, milyen élvezetes lesz a
szex, amikor végre megtesszük!
– Eva, a mi szexuális életünknek nem kell még ennél is
szenvedélyesebbnek lennie.
– Arra van szükségünk, hogy a kölcsönös örömszerzés
motiválja a szexet, ne pedig azt várjuk tőle, hogy az
tartson össze bennünket.
– Nálunk mindkettő igaz, és ezzel nincs is semmi baj.
Ennyi erővel azt is kérhette volna tőlem, hogy ne egyek,
amibe szívesebben belementem volna.
– Gideon… Valami nagyon különleges dolog van
közöttünk. Valami olyasmi, ami megéri az erőfeszítést,
hogy minden lehetséges módon sziklaszilárddá tegyük.
Megráztam a fejem. Felbosszantott, hogy
bizonytalannak éreztem magam. Elvesztettem az
irányítást, és ezt nem engedhettem meg. Neki nem erre
volt szüksége.
A füléhez hajoltam.
– Angyalka, ha nem hiányzik, hogy magadban érezd a
farkamat, akkor nem arra van szükség, hogy
visszafogjam magam.

Megborzongott, én pedig magamban mosolyogtam.
Ennek ellenére azt suttogta:

– Kérlek, próbáld meg. A kedvemért.
– A picsába! – Visszaültem a helyemre. Bármennyire is
szerettem volna, nem tudtam nemet mondani neki. Még
erre sem. – A fenébe!
– Ne légy mérges. Nem kérném, ha nem gondolnám,
hogy fontos. És olyan rövid időről van szó!
– Eva, az öt perc rövid idő. Te hetekről beszélsz.
– Bébi… – Eva lágyan felnevetett. – Biggyeszted a
szádat. Ez annyira imádnivaló. – Előrehajolt, és ajkát az
arcomhoz nyomta. – És nagyon hízelgő. Köszönöm.
A szemem összeszűkült.
– Abba azonban nem megyek bele, hogy meg is
könnyítsem számodra ezt a helyzetet.
Az ujjait lassan végigcsúsztatta a nyakkendőmön.
– Természetesen nem. Próbáljuk meg másképp felfogni.
Kihívásnak. Lássuk, ki adja fel hamarabb!
– Én – motyogtam. – Kibaszottul nem ösztönöz semmi
arra, hogy megnyerjem.
– Még én sem? Csupán masniba burkolva – és semmi
másba –, születésnapi ajándékként számodra?
Összeráncoltam a homlokom. Ezt semmi nem tudta
kellemesebbé tenni. Még az a gondolat sem, hogy
meztelenül fog kiugrani egy tortából.
– Mi köze van a születésnapomnak bármihez is?
Eva rám mosolygott, amitől csak még jobban akartam.
Bármikor napsütéses melegség volt, de amikor alattam

volt, lassan vonaglott a kéjtől, s nyöszörgött, hogy
keményebben… mélyebben…

– Akkor fogunk összeházasodni.
Vágytól bódult agyamnak kellett pár másodperc, hogy
felfogja.
– Ezt nem tudtam.
– Én sem tudtam, egészen máig. Az utolsó szünetemben
felmentem a netre, hogy van-e valami szeptemberben
vagy októberben, amit figyelembe kellene vennem az
időpont kitűzésekor. Mivel a tengerparton házasodunk
össze, nem akarom, hogy túl hideg legyen, ezért még
ebben a hónapban vagy a következőben meg kellene
ejtenünk az esküvőt.
– Istennek legyen hála, hogy van tél! – morogtam.
– Ördög. Mindenesetre kaptam egy Google-értesítést
rólad…
– Ezt még mindig csinálod?
– Volt egy poszt rólunk egy rajongói oldalon. Volt…
– Rajongói oldal?
– Aha. Egész oldalak szólnak rólad. Mit viselsz, kivel
randizol, milyen rendezvényre mész el.
– Jézusom!
– Amelyikre felmentem, az összes adatodat tartalmazta:
a magasságodat, a súlyodat, a szemed színét, a születési
dátumod… mindent. Hogy őszinte legyek, megrémített,
hogy vadidegenek tudnak olyan részleteket rólad, amiket
én nem. Ez pedig egy másik oka annak, hogy randiznunk
kellene egymással, és többet kellene beszélgetnünk.

– Adatokat dugás közben is tudok neked mondani.
Probléma megoldva.

Mosolya ragyogó volt.
– Kikészítesz. Jó ötlet a születésnapodon tartani az
esküvőnket, nem gondolod? Így nem fogod elfelejteni a
házassági évfordulónkat.
– A házassági évfordulónk augusztus 11-én van –
emlékeztettem szárazon.
– Kettőt is ünnepelhetünk majd. – Beletúrt a hajamba,
amitől szaporább lett a pulzusom. – Vagy még jobb, ha
egyiktől a másikig egyfolytában ünnepelünk majd.
Augusztus 11-től szeptember 22-ig – egy teljes és egy fél
hónap. Ez a gondolat majdnem elég volt, hogy a következő
néhány hetet elviselhetővé tegye.

– Eva. Gideon.
Dr. Lyle Petersen állva és mosolyogva fogadott

bennünket, amikor bementünk az irodájába. Magas férfi
volt, és a tekintete észrevehetően lejjebb vándorolt
összekulcsolt kezünkre.

– Mindketten nagyon jól néznek ki.
– Jól érzem magam – mondta Eva, erősen és
magabiztosan.
Én nem szóltam semmit, és kezet nyújtottam neki.
A jó doktor olyanokat tudott rólam, amelyekről azt
reméltem, soha senkivel nem kell megosztanom. Emiatt
nem éreztem magam lazulva a jelenlétében, annak
ellenére, hogy az irodája kényelmes, semleges színű

bútorokkal volt berendezve. Dr. Petersen közvetlen ember
volt, aki jól érezte magát a bőrében. Jól fésült ősz haja
sokat lágyított a megjelenésén, de nem tudta leplezni,
hogy mennyire éles szemű szakember.

Nagyon nehéz volt olyasvalakire támaszkodni, aki ilyen
jól ismerte a gyengeségeimet, de a tőlem telhető legjobb
módon igyekeztem kezelni a helyzetet, mert nem volt más
választásom – dr. Petersen kulcsfontosságú játékos volt a
házasságomban.

Eva és én leültünk a kanapéra, d. Petersen pedig a
szokásos karosszékében foglalt helyet. A tabletjét és a
tollát a karfára rakta, és intelligens mélykék szemével
minket tanulmányozott.

– Gideon – kezdte –, mondja el nekem, mi történt azóta,
hogy a múlt kedden utoljára találkoztunk.

Hátradőltem, és a lényegre tértem.
– Eva elhatározta, hogy követi a tanácsait azzal
kapcsolatosan, hogy ne szexeljünk, amíg nyilvánosan
össze nem házasodtunk.
Eva mélyen, rekedtesen felnevetett. Hozzám dőlt, és
belém karolt.
– Hallotta a vádaskodó hangszínt? – kérdezte a
pszichológust. – Teljes egészében a maga hibája, hogy
néhány hétig nem szeretkezünk.
– Több mint két hét – vitatkoztam.
– De kevesebb, mint három – vágott vissza.
Rámosolygott dr. Petersenre. – Tudhattam volna, hogy ezt
fogja elsőként felhozni.

– Maga mivel kezdene, Eva? – kérdezte.
– Múlt éjjel Gideon elmesélte a rémálma részleteit. –
Rám pillantott. – Kemény volt. Igazi fordulópont.
Ahogy beszélt, nem lehetett nem észrevenni a
szemében a szerelmet, a hálát és a reményt. Összeszorult
a torkom. Életem legnehezebb döntése volt, hogy beszéljek
neki a fejemben lévő elbaszott emlékekről. Még az is
könnyebb volt, amikor dr. Petersennek beszéltem Hugh-
ról, de Eva arckifejezése mindent megért.
A legocsmányabb dolgaink hoztak közelebb bennünket
egymáshoz. Őrült volt és csodálatos. A kezét az ölembe
húztam, és mindkét kezemmel átfogtam. Ugyanazt a
szerelmet, hálát és reményt éreztem, amit ő.
Dr. Petersen felvette a tabletjét.
– Elég sok vallomást tett ezen a héten, Gideon. Minek
köszönhető?
– Tudja.
– Eva nem volt hajlandó találkozni magával.
– És beszélni velem.
Evára nézett.
– Ez azért volt, mert Gideon átcsábította a főnökét attól
az ügynökségtől, amelyiknek dolgozik?
– Az volt a katalizátor – helyeselt –, de a végsőkig
elmentünk. Valaminek történnie kellett. Nem futhattuk
ugyanazokat a köröket, ugyanazokkal a vitákkal.
– Tehát visszavonulót fújt. Ez tekinthető érzelmi
zsarolásnak. Ez volt a szándéka?
Eva összeszorította a száját, ahogy a hallottakat

mérlegelte.
– Inkább kétségbeesésnek hívnám.
– Miért?
– Azért, mert Gideon húzta meg… a határokat, amelyek

meghatározták a kapcsolatunkat, és nem tudtam
elképzelni, hogy úgy éljem az életemet, hogy ezek közé a
határok közé vagyok szorítva.

Dr. Petersen jegyzetelt egy kicsit.
– Gideon, maga mit gondol arról, ahogy Eva kezelte a
szituációt?
Egy percig gondolkodtam a válaszon. Olyan volt,
mintha kibaszottul megállt volna az idő. Rám pillantott.
– Emlékszem, amikor először jött el hozzám. Akkor
maga és Eva már napok óta nem beszéltek.
– Kizárt az életéből – mondta.
– Elhagyott – vágtam vissza.
De ott volt az az éjszaka, amikor mindketten
megnyíltunk egymásnak. Mesélt nekem Nathan
támadásairól, látni engedte annak a forrását, ami tudat
alatt egymáshoz vonzott bennünket. Ezután volt egy
rémálmom a saját bántalmazásomról, és ő arra kért, hogy
beszéljek róla.
Nem tudtam, és elhagyott.
Eva összerezzent.
– Ő szakított velem, egy irodai üzeneten keresztül. Ki
csinál ilyet?
– Nem szakítottam – javított ki. – Sarokba szorítottalak,
hogy gyere vissza. Kisétálsz, amikor a dolgok nem…

– Ez érzelmi zsarolás.
Elengedte a kezem, és felém fordult.
– Azért zártál ki, hogy így elfogadjam a status quódat.
És én nem szeretem a dolgokat, ahogy vannak? Hát akkor
addig fogsz kizárni, amíg nem bírom majd elviselni.
– Te nem pont ezt tetted velem? – Az állkapcsom
összeszorult. – És úgy tűnik, jól viseled. Ha én nem
változom, te nem mozdulsz.
És ez kikészített. Ő már sokszor bizonyította, hogy képes
elsétálni, és soha többet vissza sem nézni, miközben én
levegőt sem kaptam nélküle. Ez volt az alapvető
egyensúlyhiány a kapcsolatunkban, ami miatt mindig övé
volt az utolsó szó.
– Bosszúsnak tűnik, Gideon – vetette közbe dr. Petersen.
– Én nem? – Eva összefonta a karját.
Megráztam a fejemet.
– Ez nem harag. Ez… frusztráció. Én nem tudok
kisétálni a helyzetből, de ő igen.
– Ez nem fair. És nem is igaz. Az egyetlen eszközöm az,
hogy hiányozzak neked. Próbálok beszélni veled, de a
végén mindig azt csinálod, amit te akarsz. Nem mondasz
el nekem dolgokat, nem beszéled meg velem őket.
– Dolgozom az ügyön.
– Most igen, de ehhez az kellett, hogy eltávolodjak tőled.
Légy őszinte, Gideon. Beléptem az életedbe, és rájöttél,
hogy van egy olyan űr, amit én be tudok tölteni. De az
életed többi területén nem akartál változtatni.
– Én csak azt akartam tőled, hogy hagyj minket…

békén. Hogy élvezhessük egymás társaságát egy ideig.
– Az, hogy eldönthessem, igent vagy nemet mondok,

kibaszottul fontos számomra. Nincs jogod ezt elvenni
tőlem, vagy mérgesnek lenni, ha ez nem tetszik nekem.

Jézusom! Ez telitalálat. Olyan volt, mintha
gyomorszájon vágtak volna. A múltját figyelembe véve
brutális csapás volt, hogy ő úgy érezheti, akár csak egy
pillanatig is, hogy elvenném tőle a választás jogát.

– Eva…
Tudtam, mire van szüksége, az első pillanattól kezdve.
Adtam neki egy biztonsági szót is, amit minden
körülmények között tiszteletben tartottam, nyilvánosan,
vagy akkor is, amikor kettesben voltunk. Mondta a szót, és
megálltam. Gyakran emlékeztettem, és gondoskodtam
róla, hogy mindig tudja, hogy a folytatásról vagy a
szünetről szóló döntése teljes egészében rajta állt.
De a munkájával kapcsolatban nem ezt tettem. Ez
megbocsáthatatlan volt.
Felé fordultam.
– Angyalka, nem akartam, hogy tehetetlennek érezd
magad. Soha nem akarnám. Soha. Ebbe nem gondoltam
bele. Nem így fogtam fel… Én… sajnálom.
A szavak nem voltak elegendők soha. Azt akartam,
hogy újra tudjon kezdeni mindent. Új kezdetet akartam
neki adni. De hogy adhatnám ezt meg neki, ha úgy
viselkedtem, mint a seggfejek a múltjában?
Rám nézett a szempár, amely látott mindent, amit
legszívesebben elrejtettem volna. De most örültem, hogy

mindent lát.
Védekező testtartása ellazult. Pillantását szerelem

lágyította.
– Lehet, hogy nem jól fejeztem ki magam.
Ültem ott, és képtelen voltam szavakba önteni, mi

minden kavarog az agyamban. Amikor arról beszéltünk,
hogy egy csapat leszünk, és megosztjuk a terheinket, nem
gondoltam arra, hogy neki szüksége van arra a döntési
jogra, hogy egyetértsen vagy nemet mondjon. Azt
gondoltam, hogy meg tudom védeni a gondoktól, és
könnyebbé tehetem számára a dolgokat. Eva
megérdemelte ezt.

Megkocogtatta a vállamat.
– Nem volt jó érzés, legalább egy kicsit, hogy múlt éjjel
beszéltél nekem az álmodról?
– Nem tudom – sóhajtottam hangosan. – Csak azt
tudom, hogy ez téged boldoggá tett. És ha ez kell… Akkor
ezt fogom tenni.
Visszasüllyedt a kanapé díszpárnái közé, ajka
megremegett. Dr. Petersenre nézett.
– És most bűntudatom van.
Csend. Nem tudtam, mit mondjak. Dr. Petersen csak
várt azzal az őrjítő türelmével.
Eva vett egy mély levegőt.
– Én azt gondoltam, hogy ha kipróbálja, akkor
meglátja, hogy mennyivel jobb lehet a kapcsolatunk. De
ha csak sarokba szorítom… Ha csak érzelmileg zsarolom…
Könnycsepp gördült le az arcán, éles pengeként hasítva

belém.
– Talán másképp gondolkozunk arról, milyennek

kellene lennie a házasságunknak. Mi van, ha ez nem fog
változni?

– Eva. – Átöleltem, magamhoz húztam, és hála öntött el,
amikor nekem dőlt, és a vállamra hajtotta a fejét. Ez nem
megadás. Inkább olyan volt, mint egy pillanatnyi
fegyverszünet. De ez már elég jó.

– Ez egy nagyon fontos kérdés – mondta dr. Petersen. –
Vizsgáljuk is meg! Mi van akkor, ha az őszinteségnek az a
szintje, amit ön Gideontól vár, az nem olyasmi, amiben ő
már ne érezné kényelmetlenül magát?

– Nem tudom. – Letörölte a könnyeit. – Nem tudom, ez
hová vezet.

Minden remény, amivel az irodába lépett, eltűnt.
Miközben a haját simogattam, próbáltam valami olyasmit
mondani, ami visszahozza azt a hangulatot, amivel
beléptünk a rendelőbe.

Elveszetten azt mondtam neki:
– A kedvemért felmondtál a munkahelyeden, bár nem
akartál. Én beszéltem neked az álmomról, bár nem
akartam. Nem így működik ez? Hogy mindketten
kompromisszumot kötünk?
– Eva, otthagyta a munkáját? – kérdezte dr. Petersen. –
Miért?
Mellém húzódott.
– Kezdett több bajt okozni, mint örömöt. Ráadásul
Gideonnak igaza van. Ő engedett egy kicsit, és

igazságosnak tűnik, hogy én is engedjek egy kicsit.
– Nem mondanám, hogy ezek a kompromisszumok…

Kicsinek tűnnek. És a találkozó elején mindketten más-
más dolgokat hoztak fel, ami arra utal, hogy egyikőjük
sem teljesen elégedett a hozott áldozatokkal.

Hátradőlt, tabletjét az ölébe tette.
– Megkérdezték valaha is maguktól, hogy miért sietnek
ennyire?
Egyszerre néztünk rá.
Mosolygott.
– Mindketten ráncolják a homlokukat, ezért ezt
nemnek veszem. Párként nagyon sok erősségük van.
Lehet, hogy nem osztanak meg egymással mindent, de
kommunikálnak egymással, és ezt produktívan teszik.
Van bizonyos fokú düh és frusztráció maguk közt, de
ezeket képesek kifejezni, és elfogadják a másik érzésének
jogosságát.
Eva kiegyenesedett.
– De…?
– Mind a ketten a személyes érdekeiket nézik, és úgy
manipulálják egymást, hogy megkapják, amit akarnak.
Én azt gondolom, hogy ezek olyan problémák és
változások, amik természetesen jelennek meg, és idővel
megoldódnak, de egyikőjük sem akar várni. Mindketten
egy gyorsított menetrend szerint haladnak a
kapcsolatukban. Csak három hónappal ezelőtt
találkoztak először. Ezen a ponton a legtöbb pár még csak
azt dönti el, hogy akarnak-e komolyabb kapcsolatot,

maguk pedig már egy hónapja házasok.
Éreztem, ahogy a vállam megfeszül.
– Mi értelme késleltetni azt, ami egyértelmű?
– Ha egyértelmű, akkor miért kell siettetni? – kérdezte

kedves tekintettel a pszichológus. – De nem is ez a lényeg.
Mindketten kockáztatják a házasságukat azzal, hogy arra
kényszerítik a másikat, előbb cselekedjen, mint hogy
készen állna rá. Mind a kettőjüknek megvannak az
eszközeik arra, ahogy a nehéz helyzeteket kezelik.
Gideon, maga szétválaszt, ahogyan azt tette a családjával
kapcsolatban is. Eva, ön magát vádolja, amiért a kapcsolat
nem működik, és ezért elkezdi a saját igényeit háttérbe
szorítani, ahogy azt tette a korábbi önsorsrontó
kapcsolataiban is. Ha továbbra is olyan helyzetekbe
hozzák egymást, ahol fenyegetve érzik magukat, végül elő
fogják hozni ezeket az önvédelmi mechanizmusokat.

A pulzusom felgyorsult, és éreztem, hogy Eva
megmerevedik. Ő már mondta ezeket korábban is, de
tudtam, hogy egy szakembertől hallva az aggályai
igazolást nyernek. Közelebb húztam, és magamba szívtam
az illatát, hogy ezzel megnyugtassam magamat. Abban a
pillanatban gyilkos dühöt éreztem Hugh és Nathan iránt.
Mindketten halottak voltak már, de még most is
szétbaszták az életünket.

– Nem hagyjuk, hogy ők nyerjenek – suttogta Eva.
Megpusziltam a feje búbját, és hatalmas hálát éreztem.
Ugyanarra gondoltunk, és ez számomra csoda volt.
Hátrahajtotta a fejét, ujjait játékosan végighúzta az

állkapcsomon, szürke szeme gyengéden nézett rám.
– Tudod, hogy nem tudok ellenállni neked. Túlságosan

fáj távol lennem tőled. Az, hogy te léptél át először a
harcvonalon, még nem jelenti azt, hogy én nem vagyok
érintett. Csak azt, hogy én makacsabb vagyok.

– Nem akarok harcolni veled.
– Akkor ne harcoljunk – mondta egyszerűen. – Valami
újat kezdtünk ma el… te beszélni, én pedig felmondani.
Várjunk, és nézzük meg, hová visz ez bennünket.
– Ezt meg tudom tenni.

Eredetileg azt terveztem, hogy egy csendes helyre viszem
Evát vacsorázni, valahová, ahol elbújhatunk, de
meggondoltam magam, és a Crosby Street Hotelbe
mentünk. Az étterem népszerű volt, és mindenki tudta,
hogy a közelben gyakran ólálkodnak paparazzók. Nem
álltam még készen, hogy a végletekig elmenjek, de ahogy
dr. Petersennél megbeszéltük, nyitott voltam arra, hogy
félúton találkozzunk.

– Milyen szép! – mondta, és miközben a hosztesz a
helyünkhöz kísért minket, a halványkék falakat és a
csillárokat csodálta.

Amikor az asztalunkhoz értünk, végigpásztáztam a
helyiséget, miközben kihúztam neki a széket. Vonzotta a
tekinteteket, mint mindig. Eva minden szempontból
lenyűgöző volt, de a szexepiljét első kézből kellett látni. Ott
volt a mozdulataiban, a tartásában, a mosolya ívében.

És ő az enyém volt. Tekintetem minden vendégnek

egyértelművé tette ezt.
Vele szembe ültem le, és magamba szívtam a látványt,

ahogyan az asztalon lévő gyertya megvilágította
aranyszínű bőrét és haját. Ajka ragyogása hosszú, mély
csókokra csábított, ugyanúgy, ahogyan a tekintete. Soha
senki nem nézett még így rám, szerelemmel és vággyal teli
teljes elfogadással.

Bármit elmondhattam neki, és ő hitt nekem. Olyan
egyszerű ajándék, mégis oly ritka és értékes. Csak a
hallgatásom tudta eltolni tőlem, az igazság soha.

– Angyalka. – Megfogtam a kezét. – Még egyszer
megkérdezem, utána elengedem a témát. Biztos vagy
benne, hogy fel akarsz mondani? Nem fogod majd húsz év
múlva a szememre vetni? Semmi nincs, amit ne tudnánk
megoldani, vagy visszacsinálni, ha szólsz.

– Húsz év múlva lehet, hogy te fogsz nekem dolgozni,
nagyfiú. – Rekedtes nevetése betöltötte a levegőt, és
felszította az iránta érzett vágyamat. – Ne aggódj, oké?
Valójában megkönnyebbülés volt. Nagyon sok mindennel
kell most foglalkoznom: csomagolás, költözés, tervezés. Ha
már mindent magunk mögött tudunk, majd kitalálom,
hogyan tovább.

Jól ismertem. Megéreztem volna, ha kételyei lennének.
De valamit éreztem. Valami újat.

Tűz égett benne.
A szememet akkor sem tudtam levenni róla, amikor
bort rendeltem.
Miután a felszolgáló elment, hátradőltem, és élveztem,

hogy csodálhatom nagyszerű feleségemet.
Eva a nyelve hegyével megnedvesítette az ajkát, és

előrehajolt.
– Olyan őrülten szexi vagy!
Gúnyosan elmosolyodtam.
– Most az vagyok?
A lábszára az enyémhez ért.
– Te vagy a legszexibb férfi az étteremben. Szeretek

felvágni veled.
Túlzón felsóhajtottam.
– Még mindig csak a testem miatt akarsz.
– Nyilvánvaló. Kit érdekelnek a milliárdjaid? Vannak

értékesebb dolgaid is.
A bokám közé szorítottam a lábát.
– Mint például a feleségem. Ő a legértékesebb dolog,

amit birtoklok.
Eva gunyorosan felvonta a szemöldökét.
– Birtoklod, mi?
A felszolgálóra mosolygott, amikor az visszatért a

palackunkkal. Miközben töltött, Eva lába feljebb csúszott
az enyémen, tekintete vágytól égett. Odatoltam neki a
poharat, és néztem, ahogy körbeforgatja a sötétlő
vörösbort, majd az orrához emeli a poharat, és lenyel egy
kortyot. Az elégedett hümmögés, amivel nyugtázta a
választásomat, feltüzelte a véremet. Egyértelműen ez volt
a szándéka. Őrjítő volt, ahogy a lábával lassan az enyémet
simogatta. Egyre keményebb lettem, jobban, mint a
nélkülözés napjainak kezdetén.

Egészen Eváig nem tudtam, hogy a szex egy még
mélyebb szomjúságot is kiolthat. Belekortyoltam a frissen
kitöltött boromba, és vártam, amíg a felszolgáló elment.

– Meggondoltad magad a várakozással kapcsolatban?
– Nem, csak azt akarom, hogy jól szórakozzunk.
– Kettőn áll a vásár – figyelmeztettem.
Szélesen mosolygott.
– Ez az, amire számítok.

3. fejezet

– Innen hová mész? – kérdeztem Gideont, amikor az
épület aulájába kísért. Egyelőre az otthonom az Upper
West Side volt. Gideon lakása az Upper Easten volt.
Köztünk terült el a hatalmas Central Park. De ez volt az a
távolság, ami legalább csak annyira választott el minket,
hogy könnyen áthidalható legyen.

Intettem Chadnek, az egyik éjszakai portásnak.
Visszamosolygott, és udvariasan biccentett Gideonnak.

– Felkísérlek – felelte a férjem, és a hátamra tette a
kezét.

Az érintésére minden idegszálammal
összpontosítottam. Birtokló, irányító mozdulat volt, és
elöntött tőle a forróság. Ettől csak még nehezebb lett
nemet mondanom, amikor a lifthez értünk.

– Itt kell elköszönnünk, nagyfiú.
– De Eva…
– Nincs akaraterőm – vallottam be. Bármikor el tudna
csábítani, ha akarna. Többek között ezt is imádtam
benne, mert ebből is tudtam, hogy egymásnak vagyunk
teremtve. Mély, lelki kötődés volt köztünk. – Te meg én

meg egy ágy… ez most nem jó ötlet.
Gideon szárazon elmosolyodott, és csak nézett.

Döbbenetesen szexi volt a mosolya.
– Pont ebben reménykedtem.
– Inkább… várjuk az esküvőnket. Legalábbis én már

nagyon várom. Számolom a perceket. – És olyan lassan
teltek… Gideonnal a testi kapcsolat éppoly fontos volt
számomra, mint a lelki. Szerettem őt. Szerettem
megérinteni, megnyugtatni, megadni neki, amire
vágyott… És a világot jelentette nekem, hogy ezt meg is
tehettem.

Megragadtam kemény, izmos karját, és gyengéden
megszorítottam.

– Te is hiányzol ám nekem.
– Pedig nem kellene, hogy így legyen.
Félrevontam, és lehalkítottam a hangomat.
– Te mondod meg, hogy mikor és hogyan – suttogtam,
kimondva a szexuális életünk alapigazságát. – És most egy
belső hang bennem nagyon szeretné, ha azt mondanád,
hogy most. De van valami, amit még ennél is jobban
szeretnék. Este felhívlak majd, miután beszéltem Caryvel,
és elmondom, mi az.
Gideon mosolya elhalványult, tekintete lángolt.
– Gyere át hozzám, ide a szomszéd lakásba, és mondd el
most.
Megráztam a fejem. Amikor még fenyegetett Nathan,
Gideon beköltözött a szomszéd lakásba, és onnan figyelt a
biztonságomra, anélkül, hogy tudtam volna róla.

Megtehette, hiszen az egész épület az ő tulajdona volt, sok
másikkal együtt a városban.

– Gideon, haza kell menned a penthouse lakásodba.
Lazíts, élvezd a gyönyörű otthont, ahol hamarosan együtt
lakunk majd.

– De nélküled nem jó ott. Üres az egész.
Ez megrázott. Mielőtt megismerkedtünk, Gideon úgy
szervezte az életét, hogy minden tekintetben egyedül
lehessen. Állandóan dolgozott, néha volt egy-egy alkalmi
kapcsolata, a családját pedig nagy ívben kerülte. Ez
miattam változott meg, és nem akartam, hogy megbánja.
– Most itt a lehetőség, hogy gyorsan kidobálj mindent,
amit nem akarsz, hogy megtaláljak, amikor beköltözöm –
ugrattam, mert szerettem volna könnyednek tűnni.
– Minden titkomat tudod.
– Holnap Westportban együtt leszünk.
– A holnap még messze van.
Lábujjhegyre állva megcsókoltam.
– Átalszod, és dolgozol egész nap. – Aztán suttogva
hozzátettem: – Küldhetünk szexis üzeneteket egymásnak.
Majd meglátod, milyen találékony vagyok.
– Nekem az igazi kell, nem az utánzat.
– Akkor videót. Hanggal – doromboltam.
Felém fordult, száját az ajkamra tapasztotta, és
hosszan, forrón megcsókolt.
– Hát ez a szerelem – suttogta. – Hogy még ebbe is
belemegyek.
– Tudom – mosolyogtam, és hívtam a liftet. – Te is

küldhetsz ám nekem szexi képeket!
Összehúzta a szemét.
– Ha képeket akarsz rólam, angyalka, akkor fotózz le!
Behátráltam a liftbe, és megfenyegettem a

mutatóujjammal.
– Elrontod a mókát!
Csukódott az ajtó. Meg kellett markolnom a korlátot,

hogy ne rohanjak vissza Gideonhoz. Annyi minden
jelentheti a boldogságot… Nekem ő jelentette.

– Aztán remélem, hiányozni fogok! – szólt utánam.
– Nagyon. – És csókot küldtem neki.

Amikor a lakásom ajtaját kinyitottam, két dolog fogadott:
étel illata, és Sam Smith hangja.

Otthonos volt. De hirtelen elszomorodtam, hiszen már
nem sokáig lesz az otthonom. Nem mintha kétkedtem
volna a jövőben, amit a házasságom tartogatott
számomra. Bíztam benne. Végtelenül izgalmas volt a
gondolat, hogy végre együtt élhetünk, hogy mindenki
előtt is a felesége leszek, hogy megosztom vele a napjaimat
és az éjszakáimat. De akkor is nehezebb változtatni úgy,
hogy már eleve boldog vagyok az életemmel.

– Szívem, megjöttem! – kiabáltam, és a táskámat a
reggelizőasztal mellett álló egyik bárszékre dobtam. Anya
az egész lakást modern, mégis hagyományos stílusban
rendezte be. Volt, amit másként alakítottam volna, de
azért tetszett az eredmény.

– Itt vagyok, cukorfalat – dörmögött Cary. A lakás

nyitott terű volt, láttam, hogy a nappaliban fekszik a
kanapén bermudában, póló nélkül. Nyurga volt és
napbarnított, a hasa ugyanolyan kockás, mint Gideoné.
Még amikor épp nem dolgozott, akkor is látszott rajta,
hogy szupermodell a pasi. – Na, milyen volt a vacsora?

– Remek. – Lerúgtam a magas sarkút, és odamentem
hozzá. Arra gondoltam, hogy ezt is mostanában csinálom
utoljára. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy csak úgy
széthagyom a cipőmet Gideon penthouse lakásában.
Szerintem kiakadt volna rajta. És mivel szerintem volt
még bőven olyasmi, amin kiakadt volna, talán tanácsos
volt óvatosan megválasztani a problémásabb
megnyilvánulásaimat.

– Na és a te vacsorád? Jó illata van.
– Pizzát csináltam. Félig házi. Tat erre vágyott.
– Ki ne vágyna pizzára? – kérdeztem, és lerogytam a
kanapéra. – Még itt van?
– Nem. – Cary a tévéről rám emelte a tekintetét. Zöld
szeme komolyan csillogott. – Elment, és nagyon kiborult.
Mert megmondtam neki, hogy nem költözöm össze vele.
– Ó… – Őszintén szólva nem kedveltem Tatiana Cherint.
Ő is sikeres modell volt, mint Cary, bár ő még nem volt
annyira ismert. Cary a munkája során találkozott vele.
Csak a szexről szólt a kapcsolatuk, de ez drámaian
megváltozott, amikor Tatiana teherbe esett. Sajnos ez
pont akkor történt, amikor Cary megismerkedett egy
kedves pasival, akivel komoly kapcsolatot szeretett volna.
– Nehéz döntés – mondtam.

– És nem vagyok biztos benne, hogy helyes – simította
végig szép arcát Cary. – Ha Trey nem lenne a képben,
akkor a helyes utat választanám Tattel.

– És ki mondta, hogy amit teszel, nem helyes? Attól még
lehettek jó szülők, hogy nem éltek együtt. Az én szüleim is
ilyenek.

– A picsába, Eva, úgy érzem, mintha saját magamat
helyezném előtérbe a gyerek rovására! – nyögött fel Cary.
– Mi más lennék, mint egy önző seggfej?

– De hát nem zárod ki Tatianát az életedből! Tudom,
hogy mellette leszel, és része leszel a gyerek életének, csak
nem úgy. – Megsimogattam Cary csokoládébarna haját, és
megcibáltam egy fürtjét. A legjobb barátom már épp
eleget szenvedett. Traumákkal kezdődött a szerelmi és
szexuális élete, és emiatt rengeteg elakadása és rossz
beidegződése volt. – Na és Trey? Együtt maradtok?

– Még nem döntötte el.
– Felhívott?
Cary megrázta a fejét.
– Nem. De én nem bírtam tovább, és felhívtam, nehogy
elfelejtsen.
Picit megböktem.
– Ugyan hogy felejthetne el? Cary Taylor, te
feledhetetlen vagy!
– A fenét! – Cary sóhajtva kinyújtózott. – Trey nem tűnt
túl lelkesnek. Azt mondta, még gondolkodnia kell.
– Tehát gondol rád.
– Igen. Meg arra is, hogy megúszta – dünnyögte Cary. –

Azt mondta, sosem működne köztünk a dolog, ha együtt
élnék Tattel, de amikor azt mondtam, hogy ezt elintéztem,
akkor azt válaszolta, hogy csak seggfejnek érezné magát,
amiért az utamba áll. Sehogy se jó, mindenesetre Tatnek
elmondtam az egészet, mert meg akarom próbálni.

– Hát nem vagy könnyű helyzetben. – El sem tudtam
képzelni, én hogy bírtam volna. – Megpróbálod a legjobb
döntést hozni. Jogod van a boldogsághoz. Mindenkinek
úgy a legjobb, főleg a gyereknek.

– Már ha lesz gyerek. – Cary lehunyta a szemét. – Tat
azt mondja, hogy egyedül nem csinálja végig. Ha nem
maradok, akkor nem akarja.

– Nem késő már ehhez? – kérdeztem haragosan.
Tatiana igazi manipulátor volt. Ezt nem lehetett nem
észrevenni.

– Eva, erre gondolni sem bírok. Kiborulok. Akkora
kibaszás az egész. – Keserűen felnevetett. – És én még azt
mondtam, hogy könnyű lesz vele zöld ágra vergődni. Mert
Tat nem foglalkozott azzal, hogy biszexuális vagyok, vagy
hogy állandóan váltogatom a partnereimet… Most azért
jól is esik, hogy velem akar lenni, viszont nem tehetek
arról, amit Trey iránt érzek.

Cary gondterhelten elfordult. Megszakadt a szívem.
– Talán beszélhetnék Tattel – ajánlottam fel.
Cary félrehajtotta a fejét, és rám pillantott.
– És az mitől lenne jobb? Nem is kedvelitek egymást.
– Hát nem rajongok érte – vallottam be. – De ettől
függetlenül, ha beszélek vele, csak mi, nők egymás közt,

az talán segít. Legalábbis nem ront a helyzeten. Ugye? –
Haboztam, hogy folytassam-e. Jó szándékom elég naivan
hangzott.

Cary felhorkant.
– Bármi ronthat a helyzeten.
– Hát ez nagyon optimista volt – korholtam. – Trey már
tudja, hogy beszéltél Tatianával, és hogy nem költözik ide?
– Írtam neki sms-t. Egy kukkot se válaszolt. De hát nem
is számítottam rá.
– Adj neki egy kis időt.
– Eva, Trey tulajdonképpen annak örülne, ha én meleg
lennék. Szerinte az, hogy biszexuális vagyok, már
magában azt jelenti, hogy állandóan meg fogom csalni.
Nem érti, hogyan tudnék hűséges lenni annak ellenére is,
hogy a férfiakhoz és a nőkhöz is vonzódom. Talán csak
nem akarja érteni.
Nagyot sóhajtottam.
– Ebben nem hinném, hogy segítettem… Egyszer
beszéltem vele, és azt hiszem, nem magyaráztam el túl jól
a dolgokat.
Ezen már egy ideje rágódtam. Cary akkor pont
kórházban volt, mert megtámadták, és Trey beszélni
akart velem. Én meg nem voltam túl jó passzban.
– Kislány, nem oldhatsz meg mindent helyettem. – Cary
hasra fordult, és rám nézett. – De imádlak, hogy
megpróbálod.
– Hiszen úgy szeretlek! Fontos nekem, hogy rendben
legyél, Cary – mondtam, keresve a megfelelő szavakat.

– Próbálom. – Elsimította a haját az arcából. –
A westporti hétvégén majd megpróbálom feldolgozni,
hogy esetleg Trey nem marad mellettem. Reálisan bele
kell kalkulálnom ezt is.

– Oké, te legyél reális, én majd optimista leszek.
– Hát, sok szerencsét! – Cary felült, könyökét a térdére
támasztotta, és lehajtotta a fejét. – És akkor megint
Tatianánál tartunk. Azt hiszem, ebben egyértelmű a
helyzet. Nem lehetünk együtt. Ha lesz baba, ha nem,
akkor sem lenne jó egyikünknek sem.
– Ezt tiszteletben tartom.
Ennél többet nem tudtam hozzátenni. A legjobb
barátomnak mindig meg akartam adni a biztatást és a
támaszt, ha szüksége volt rá, de itt azért voltak kemény
tanulságok. Treynek, Tatianának és Carynek is fájt a
helyzet, ráadásul egy gyermek is úton volt, és minden
Cary döntésén múlt. Ellökte magától a szeretteit, mintha a
határaikat feszegetné. Ha hajlandó vállalni a
következményeket, azzal talán előbbre jut.
Cary szárazon elmosolyodott, szép zöld szeme kilátszott
a frufruja mögül.
– Nem választhatok az alapján, hogy mi az előnyösebb.
Szar ügy, de… fel kell nőnöm végre.
– Mindenkinek muszáj előbb-utóbb – mosolyogtam rá
bátorítón. – Ma otthagytam a munkahelyemet.
Valahányszor kimondtam, egyre könnyebbnek tűnt
elfogadnom a saját döntésemet.
– Komolyan?!

A plafonra meredtem, úgy feleltem.
– Komolyan hát!
Cary füttyentett.
– Akkor hozzam a bourbont és a poharakat?
Megborzongtam.
– Pfuj! Tudod, hogy utálom a bourbont. Talán a Cristal
pezsgő és kristálypoharak lennének illendőbbek, ha a
felmondásomat ünnepeljük.
– Komolyan ünnepelni akarod?
– Hát, nincs bánatom, amit italba kellene fojtani, annyi
szent. – Nagyot nyújtóztam, és elszállt belőlem a
feszültség. – Egész nap ezen járt az agyam.
– És?
– Minden oké. Talán ha Mark másképp reagált volna,
akkor meggondolnám magam, de ő is munkahelyet vált.
És ő jóval régebben dolgozik itt, én pedig még csak három
hónapja. Értelmetlen lenne jobban a lelkemre vennem a
változást, mint neki.
– Kislány, attól még, hogy valami értelmetlen, simán
megtörténhet. – Cary felkapta a távirányítót, és
lehalkította a zenét.
– Igazad van. De én ugyanakkor ismertem meg
Gideont, amikor a Waters, Field & Leamannál dolgozni
kezdtem. És ha már itt tartunk, nem lehet
összehasonlítani egy három hónapja meglévő állást egy
férfival, akivel az életem hátralevő részét fogom leélni.
Cary rám villantotta a szemét.
– Érzelmesből értelmesre váltasz? Hát ez egyre

rosszabb.
– Fogd be! – Cary sosem hagyja, hogy könnyen

megússzam a magyarázkodást. Mivel én az önáltatás
mestere vagyok, jól is jön, hogy tükröt tart elém a durva
szókimondásával.

A mosolyom elhalványult.
– Többre van szükségem.
– Mármint miből?
– Mindenből. – Ránéztem. – Gideon annyira tiszteletet
parancsoló. Ha belép valahová, mindenki kihúzza magát,
és odafigyel rá. Ilyen akarok lenni.
– Feleségül mentél hozzá. A névvel és a vagyonnal
megkapod ezt is.
Kihúztam magam.
– De én ki akarom érdemelni, Cary. Geoffrey Cross
miatt rengetegen akarnak bosszút állni a fián. És
Gideonnak is megvannak a saját ellenségei, például
Lucasék.
– Kik?
Elfintorodtam.
– A tiszta őrült Anne Lucas és az eszelős férje. – Ekkor
rádöbbentem valamire. – Úristen, Cary, nem is mondtam!
Az a vörös hajú csaj, akivel pár hete azon a vacsoraesten
szórakoztál. Na, az volt Anne Lucas.
– Mi a francról beszélsz?
– Emlékszel, amikor megkértelek, hogy keress rá dr.
Terrence Lucasra? Anne a felesége.
Cary összezavartnak tűnt.

Nem mesélhettem el, hogy Terry Lucas vizsgálta meg
Gideont gyerekkorában, és hogy hazudott, amikor
letagadta a szexuális traumát, ami a férjemet érte. Azért
tette, hogy a sógorát védje. Sosem fogom megérteni, hogy
tehetett ilyet, bármennyire is szerette a feleségét. Ami
Anne-t illeti, Gideon lefeküdt vele, hogy bosszút álljon a
férjén, de a nő annyira hasonlított külsőre a bátyjára,
hogy Gideon teljesen zavart szexuális viszonyba
keveredett vele. Anne-t büntette a testvére vétkéért, és a
nő is, Gideon is egészen belebetegedett a viszonyba.

Így szerzett nekünk a férjem két igen ádáz ellenséget.
Amennyire lehetett, elmagyaráztam.
– A Lucas házaspárnak olyan problémája van
Gideonnal, amit nem részletezhetek neked, de nem volt
véletlen, hogy azzal a nővel összejöttél akkor. Ő tervezte
így.
– Miért?
– Mert őrült, és mert tudta, hogy ezzel engem idegesít.
– Na de te miért foglalkoznál azzal, hogy én kit dugok
meg?
– Cary… én mindig odafigyelek rád. – Megcsörrent a
mobilom. A Hanging by a Moment csengőhang a férjem
hívását jelezte. – Felálltam. – De ebben az esetben előre
kifundált esetről van szó. Nemcsak találomra gabalyodott
beléd, hanem azért választott, mert a legjobb barátom
vagy.
– Akkor sem értem, mit ér el ezzel.
– Olyan, mintha beintene Gideonnak. Fel akarja hívni

magára a figyelmét.
Cary felvonta a szemöldökét.
– Tiszta hülyének hangzik, de mindegy. Nem olyan rég

megint összefutottam vele.
– Micsoda?! Mikor?
– Azt hiszem, a múlt héten. – Megvonta a vállát. – Pont

befejeztem egy fotózást, és már várt kint a taxi. Ő meg egy
kávézóból jött ki egy barátnőjével. Teljesen váratlan volt.

Megráztam a fejem. A telefon elhallgatott.
– Na ne már! És mondott valamit?
– Persze. Kicsit flörtölt velem, de ez nem is meglepő a
múltkori után. Leállítottam, mondtam neki, hogy van egy
kapcsolatom, ami éppen alakul. Nem akadt ki. Sok
szerencsét kívánt, és megköszönte, hogy jól éreztük
magunkat korábban. Aztán már ment is. Ennyi.
Megint megszólalt a telefonom.
– Ha újra látod, menj másfelé, és hívj fel, jó?
– Jó… De azt hiszem, a magyarázatod alapján nem
egészen értem, mi folyik itt.
– Hadd beszéljek Gideonnal! – Sietve felkaptam a
telefonomat. – Szia!
– Zuhanyoztál? – dorombolt Gideon. – Pucér vagy és
nedves, angyalka?
– Úristen! Várj egy kicsit! – A vállamhoz szorítottam a
telefont, és visszamentem Caryhez. – Amikor utoljára
láttad azt a nőt, volt rajta paróka?
Cary döbbent arcot vágott.
– Honnan a francból tudjam?

– Olyan hosszú volt a haja, mint amikor először
találkoztatok?

– Aha, pont olyan.
Komoran bólintottam. Anne-nek rövid haja volt, és
sosem láttam róla olyan képet, ahol hosszú lett volna.
Parókában volt, amikor a vacsoraesten ráhajtott Caryre,
ezzel álcázta magát Gideon elől, és engem is összezavart.
Talán ilyen az új frizurája.
Vagy talán ez azt jelenti, hogy tervei voltak Caryvel…
A fülemhez emeltem a mobilt.
– Gideon, kérlek, gyere vissza! És hozd magaddal
Angust is.

A hangom elárulhatta aggodalmamat, mert Gideon Angus
mellett Raúlt is magával hozta. Amikor ajtót nyitottam,
három férfi lépett az előszobába. A férjem jött elöl,
mögötte kétoldalt a testőrök. Enyhén szólva is erőteljes
volt a látvány.

Gideon meglazította a nyakkendőjét és kigombolta a
gallérját meg a mellényét, de ugyanaz a ruha volt rajta,
mint korábban. Szexis volt így, kissé csapzottan, és
azonnal felpezsdült a vérem. Csábító kihívás volt, hogy
lehámozzam róla a drága, elegáns rétegeket, és
előkerüljön alóluk az erős férfi, az ösztönlény. Gideon
felöltözve is észbontó volt, de meztelenül egyenesen
leírhatatlan.

Azonnal olvasott a tekintetemben. Sötét szemöldökét
felvonta, és a szája sarka nevetésre húzódott.

– Hát szia! – incselkedett, válaszképp forró
pillantásomra.

Mögötte a két testőr méretre szabott, egyszerű, sötét
öltönyt és fehér inget viselt, fekete nyakkendővel.
Tökéletes, de nagyon letisztult, egyszerű eleganciájuk éles
ellentéte volt férjem megjelenésének.

Eddig sosem gondoltam arra, milyen felesleges Gideon
mellett Angus és Raúl jelenléte. Férjem egyedül is
elboldogult volna, ha verekedni kényszerül.

Raúl, szokásához híven, rezzenéstelen arccal állt,
Angus úgyszintén, de kaján pillantása elárulta, hogy jól
látta, amint épp szemmel vetkőztetem a főnökét.

Elvörösödtem.
Hátraléptem, hogy beengedjem őket. Angus és Raúl a
nappaliba mentek, ahol Cary várt. Gideon velem maradt,
amíg becsuktam az ajtót.
– Úgy nézel rám, angyalka, mintha fel akarnál falni…
Viszont azt mondtad, hozzam magammal Angust. Miért?
Elnevettem magam, amitől oldódott a feszültségem.
– Mégis hogy máshogy néznék rád, amikor úgy festesz,
mint aki épp vetkőzni kezdett, amikor rád telefonáltam?
– Itt befejezhetem a vetkőzést.
– Lehet, hogy az összes ruhádat elégetem az esküvő
után. Mindig meztelenül kellene lenned.
– Az értekezleteken elég ferde szemmel néznének rám.
– Na jó, akkor mégsem. Akkor csak előttem. – Az ajtónak
dőltem, és mély levegőt vettem. – Anne a vacsoraest óta
megint megkereste Caryt.

Gideon szeméből eltűnt a könnyedség, és jeges,
fenyegető lett a tekintete.

A nappaliba indult. Utánasiettem, és megfogtam a
kezét, hogy érezze, együtt vagyunk ebben a helyzetben is.
Tudtam, hogy ezt még szokni kell. Gideon nagyon régóta
intézett mindent egyedül, nagyon régóta küzdött egyedül
magáért és a szeretteiért.

Leült a dohányzóasztal mellé, és Cary felé fordult.
– Mondd el, amit Evának mondtál.
Gideon úgy festett, mint aki készen áll meghódítani a
Wall Streetet, Cary pedig úgy, mint aki tüstént elalszik, de
a férjemet ez most nem érdekelte.
Cary mindent újból elmesélt, néha Angusra és Raúlra
villant a szeme.
– Hát ennyi – mondta végül. – Fiúk, már nem azért, de
úgy gondolom, magukat bevetni azért túlzás, ha az
ellenség egy alig hatvankilós nőcske.
Szerintem Anne talán hatvanöt kiló is megvolt, de
lényegtelen.
– Jobb a békesség – mondtam.
Cary csúnyán nézett rám.
– De hát mit tehetne az a nő? Most komolyan! Miért
akadt ki ennyire mindenki?
Gideon nyugtalanul fészkelődött.
– Hát… viszonyom volt vele. De ez nem a megfelelő szó.
Nagyon… zűrös volt.
– Szóval megbasztad – közölte Cary a szokásos
szókimondásával. – Mindjárt gondoltam.

– Átbaszta – tettem hozzá, és közelebb léptem, hogy a
férjem vállára tehessem a kezem. Támogattam őt, bár
amit tett, azt nem helyeseltem. És valójában sajnáltam is
Anne-t, hiszen magam is odavoltam Gideonért. Amikor azt
hittem, elveszítettem őt, én is beleőrültem kicsit.

De Anne veszélyes volt, és ez a veszély a szeretteimet
fenyegette. – Anne nem tudja elviselni, hogy Gideon velem
van.

– Micsoda? Olyan Végzetes vonzerő-stílusban nyomja?
– Hát… pszichológusnő, szóval a Végzetes vonzerő és az
Elemi ösztön keveréke. Michael Douglas-maraton,
egybegyúrva.
– Eva, ez nem vicces – szólt rám Gideon.
– Ki viccelt? – vágtam vissza. – Cary megint látta rajta a
parókát, amit Anne felvett a vacsoraesten. Szerintem
felismerhető akart lenni, hogy beszélgessenek.
Cary felhorkant.
– Szóval bolond a csaj. De mit csináljak? Szóljak, ha
megint látom?
– Neked is védelem alatt kell állnod – mondtam.
Gideon bólintott.
– Egyetértek.
– Hűha! – Cary megvakarta borostás állát. – Hát nem
veszitek félvállról.
– Van elég bajod – emlékeztettem. – Ha Anne-nek hátsó
szándékai vannak, ne rajtad csattanjon az ostor.
Cary szárazon elmosolyodott.
– Ezzel egyetértek.

– Intézzük – mondta Angus. Raúl bólintott, és
mindketten kifelé indultak.

Gideon hátramaradt.
Cary egyikünkről a másikunkra nézett, aztán felállt.
– Nem hiszem, hogy most szükségetek van rám,
úgyhogy lelépek. Majd reggel találkozunk – mondta felém
fordulva, és a hálószobájába indult.
– Aggódsz? – kérdeztem Gideont, amikor kettesben
maradtunk.
– Te aggódsz, és az is elég.
Letelepedtem vele szemben a kanapéra.
– Nem igazán aggódom, inkább kíváncsi lettem. Mit
akar Anne elérni azzal, hogy kikezd Caryvel?
Gideon fáradtan felsóhajtott.
– Játszmázik, Eva. Semmi több.
– Nem hiszem. A vacsoránál nagyon határozottan
figyelmeztetett engem, hogy tartsam magam távol tőled.
Úgy, mintha nem ismernélek, de ha megismernélek,
úgysem akarnálak.
Gideon arca megkeményedett, és tudtam, hogy szavaim
az elevenébe találtak. Sosem mesélte el nekem, miről
beszéltek, amikor bement Anne irodájába. Lehet, hogy
Anne akkor valami hasonlót mondott neki.
– Beszélni fogok vele – jelentettem ki.
Gideon fagyos pillantást vetett rám.
– A fenét!
Felnevettem. Szegény férjem, úgy megszokta már, hogy
a szava parancs, és erre tessék, pont egy ilyen nőt vesz

feleségül, mint én.
– Tudom, hogy rengeteg mindenről beszéltünk már a

kapcsolatunk során, de biztos vagyok benne, hogy ezek
közt ott volt az is, hogy együttműködünk egymással.

– Erre nyitott is vagyok – mondta nyugodtan. – De nem
Anne-nel kezdjük. Egy eszelőssel szemben nem tudsz
érvelni.

– Nem érveket akarok neki felsorakoztatni, nagyfiú.
Célba vette a barátaimat, és azt hiszi, hogy a gyenge
pontod vagyok. Jobb, ha tudja, hogy nem vagyok
tehetetlen, és ha veled akar harcolni, velem is küzdenie
kell.

– Anne az én gondom. Majd megoldom.
– Ha neked gondod van, Gideon, akkor nekem is.
Hallgass ide! Mi ketten már egyek vagyunk. Ha nem lépek
fel Anne-nel szemben, attól csak rosszabb lesz a helyzet. –
Előrehajoltam. – Szerinte vagy tudom, hogy mi a folyik,
csak éppen túl gyenge vagyok, hogy tegyek is valamit,
vagy azt hiszi, hogy mindent titkolsz előlem, tehát ismét
csak túl gyenge vagyok. Mindkét esetben célponttá válok,
és ezt te sem akarod.
– Fogalmad sincs, mi jár a fejében – felelte feszülten
Gideon.
– Igen, meglehetősen zavarodott a nő. De nő, tehát hidd
el, tudnia kell, hogy foggal-körömmel küzdök.
Gideon szeme összeszűkült.
– És mit mondanál neki?
Visszafogtam magam, hogy ne mosolyodjak el

diadalittasan.
– Szerintem az is elég, ha váratlanul megjelenek

valahol. Úgymond rajtaütök. Talán megrázza egy kicsit,
hogy csapdába csaltam. Hogy védekezni fog-e vagy
támadni, azt meglátjuk a reakciójából, és jobb is, ha
tudjuk, mire számítsunk.

Gideon megrázta a fejét.
– Nem tetszik ez nekem.
– Gondoltam, hogy nem fog. – A lábamat a lába közé
nyújtottam. – De tudod, hogy igazam van. Nem a
stratégiámmal van a gondod, Gideon. Inkább azzal, hogy
a múltad nem hajlandó eltakarodni, és te nem akarod,
hogy az orrom előtt legyen.
– El fog takarodni, Eva. Hadd oldjam meg.
– Jobban el kell gondolkodnod ezen. Én is a csapatodhoz
tartozom, mint Angus és Raúl, de persze én nem
alkalmazott vagyok, és az hétszentség, hogy eltartott
sem… Én a másik feled vagyok. Gideon Cross nincs többé
egyedül. Még csak nem is Gideon Cross és felesége, hanem
Gideon és Eva Cross vagyunk, és neked engedned kell,
hogy ennek megfelelhessek.
Gideon előrehajolt, és az arcomat fürkészte.
– Senkinek nem kell bizonyítanod semmit.
– Tényleg? Mert szerintem pont hogy bizonyítanom kell
neked. Ha nem hiszed el, hogy elég erős vagyok…
– Eva. – Gideon megfogta a térdemet, és közelebb
húzott. – Te vagy a legerősebb nő, akit valaha ismertem.
Kimondta a szavakat, de nem éreztem, hogy így is

gondolja. Nem úgy, ahogy szerettem volna. Túlélőnek
látott, nem pedig harcosnak.

– Akkor ne aggodalmaskodj – ellenkeztem. – Engedd,
hogy tegyem, amit tennem kell.

– Szerintem nem kell tenned semmit.
– Nem baj, ha nem értünk egyet. – Nekitámaszkodtam,
átöleltem széles vállát, és ajkamat szigorúan összeszorított
szájához préseltem.
– Angyalka…
– Gideon, tisztázzunk valamit: nem kértem az
engedélyedet. Csak elmondom, mit teszek. Részt vehetsz
vagy hátraléphetsz, ezt te döntöd el.
Gideon felhorkant.
– És hol van itt a híres kompromisszum?
Elhúzódtam, és megvillant a szemem.
– Az a kompromisszum, hogy engeded, hogy a magam
feje után menjek ebben a dologban. Ha nem válik be,
akkor legközelebb azt csináljuk, amit mondasz.
– Köszi.
– Ne légy már ilyen! Leülünk együtt, és megbeszéljük,
mikor és hol. Raúlt megkérjük, hogy figyelje meg Anne
napirendjét. Egy rajtaütésnek pont az a lényege, hogy
váratlan, de ott kellene megtörténnie, ahol Anne
biztonságban és kényelemben érzi magát. Hogy tényleg
kibillenjen. – Vállat vontam. – Ő fektette le a szabályokat.
Mi csak követjük a példáját.
Gideon nagyot sóhajtott. Szinte beleláttam a
gondolataiba, ahogy éles elméje megpróbálja kiharcolni a

kívánt eredményt.
Elvontam a figyelmét.
– Emlékszel, amikor reggel azt mondtam,

elmagyarázom neked, miért döntöttem úgy, hogy mégis
elmondom a szüleimnek a házasságunkat?

Azonnal felfigyelt, és fürkészőn tekintett rám.
– Hát persze.
– Tudom, mekkora bátorság kellett neked ahhoz, hogy
dr. Petersennek beszélj Hugh-ról. Főleg annak fényében,
ahogy a pszichológusokkal kapcsolatban érzel. – És hogy is
hibáztathatnám a bizalmatlanságáért? Hugh is
terapeutaként érkezett Gideon életébe, és szexuálisan
bántalmazta őt. – Motiváltál, hogy én is bátor legyek.
Szép arca ellágyult.
– Hallottam ma azt a dalt – mondta, utalva arra,
amikor a Sara Bareilles-dalt énekeltem neki.
Elmosolyodtam.
– Neked szükséged volt arra, hogy elmondjam neki –
szólt halkan. Bár inkább kijelentésként mondta,
hallottam benne a kérdést.
– Igen, így van. – És ami fontosabb, hogy Gideonnak is
szüksége volt erre. A szexuális bántalmazás személyes
ügy, de valahogy ki kellett beszélnie. Nem valami mocskos,
szégyenletes titok volt, amit el kell zárni. Hanem csúf
igazság, és ezért napvilágra kellett kerülnie.
– Neked pedig szükséged van arra, hogy szembeszállj
Anne-nel.
Felvontam a szemöldököm.

– Nem akartam ide visszaterelni a beszélgetést, de
valóban így van… így igaz.

Gideon végre bólintott.
– Rendben. Megoldjuk.
Gondolatban felujjongtam. Kettőnk egységének első
diadala.
– Azt mondtad, van valami, amire még a szexnél is
jobban vágysz – emlékeztetett szárazon, és kihívással teli
pillantást vetett rám.
– Hát, nem így fogalmaznék. – Végigsimítottam a haját.
– A kedvenc foglalatosságom az ágyban rosszalkodni
veled.
Gideon elvigyorodott.
– De…?
– Ostobának fogsz tartani, de…
– De attól még szexinek is, ne aggódj.
Megcsókoltam.
– A középiskolában a legtöbb lánynak volt udvarlója.
Tudod, a tomboló hormonok és a nagy románcok.
– Igen, hallottam róla – felelte Gideon gunyorosan.
Elakadt a szavam. Milyen ostoba voltam, hogy nem
gondoltam arra, milyen lehetett ez az időszak Gideon
életében. Csak a főiskolán ismerkedett meg Corinne-nal,
addig senkije nem volt, mert Hugh tönkretette, és nem
volt semmi köze a szokványos tiniszerelmekhez.
– Angyalka?
Magamban szitkozódtam.
– Felejtsd el… butaság.

– Tudod, hogy nem megy.
– Csak most az egyszer?
– Nem.
– Légyszi?
Megrázta a fejét.
– Mondd már!
Elfintorodtam.
– Na jó. A tinik éjszaka órákig beszélgetnek telefonon,
mert ott van nekik a suli meg a szülők, és nem tölthetik
együtt minden idejüket. Úgyhogy a lányok éjszaka
dumcsiznak a barátjukkal… mindenféléről. Nekem sosem
volt ilyenem. Soha… – Megpróbáltam leplezni a
zavaromat. – Sosem volt ilyen barátom.
Nem kellett elmagyaráznom. Gideon pontosan tudta,
milyen voltam. Tudta, hogy régen csak a szex volt az
eszközöm, hogy szeretve érezzem magam. A pasik, akikkel
lefeküdtem, sosem hívtak fel. Sem előtte, sem utána.
– Na szóval – folytattam rekedten –, arra gondoltam,
hogy most lehetnénk így… amíg várunk.
Beszélgethetnénk telefonon késő éjjel, csak hogy halljuk
egymás hangját.
Gideon rám meredt.
– Gondolatban nem tűnt ilyen idétlenségnek –
mentegetőztem.
Egy hosszú percig csendben maradt. Aztán megcsókolt.
Szenvedélyesen.
Még mindig szédültem, amikor elhúzódott, és a hangja
egészen érdes volt, amikor megszólalt.

– Én leszek a pasid, Eva.
Gombócot éreztem a torkomban.
– Angyalka, minden mérföldkövet együtt teszünk meg…
Minden újat együtt… mindent. – Letörölte a kibuggyanó
könnycseppet a szemem sarkából. – És te leszel a csajom.
– Istenem, mennyire szeretlek! – nevettem
meghatottan.
Gideon elmosolyodott.
– Most hazamegyek, mert így akarod. Te pedig majd
felhívsz, és megint elmondod, amit az előbb, mert én pedig
azt akarom.
– Rendben.

Másnap felébredtem, mielőtt megszólalt volna az
ébresztőóra. Pár percet még ágyban maradtam, és
hagytam, hogy az agyam magához térjen, már amennyire
kávé nélkül ez lehetséges. Próbáltam arra koncentrálni,
hogy ma lesz az utolsó napom a munkahelyemen.
Meglepően vidám érzés volt. Olyan… türelmetlen. Igen,
ideje volt kicsit felkavarni az állóvizet.

Akkor lássuk a legfontosabb kérdést: mit vegyek fel?
Felkeltem, és a gardróbhoz mentem. Mindent
végigmustráltam, és végül egy smaragdzöld,
aszimmetrikus nyakkivágású és szegélyű ruha mellett
döntöttem. Kicsit többet mutatott a lábamból, mint a
munkahelyen szokás, de miért ne tegyek valami újat az
utolsó napon? Miért ne forduljak a múlttól a jövő felé?
Ma volt Eva Tramell utolsó munkanapja. Hétfőn

debütál Eva Cross. Már elképzeltem. Kis szőke nő a magas,
sötét hajú férje mellett, de épp ugyanolyan tiszteletet
parancsoló, mint a férfi.

Vagy talán mégsem. Talán jobb lenne kihangsúlyozni a
különbségeket. Ugyanannak az érmének a két oldala…

Még egy pillantást vetettem az álló tükörbe, aztán a
fürdőszobába mentem sminkelni.

Kicsit később bekukkantott Cary, és füttyentett.
– Jól nézel ki, csajszi!
– Köszönöm. – Visszatettem a helyére a rúzsecsetet. –
Segítenél a kontyommal?
Bevánszorgott a fürdőszobába Grey Isles
bokszeralsójában, és pont úgy nézett ki, ahogy a
hirdetéseken, amikkel teli vannak mostanában a
telefonfülkék és a buszok városszerte. – Mármint
csináljam meg helyetted? Hát persze.
Legjobb barátom nekilátott, és nagy szakértelemmel
fésülte meg a hajamat, majd elegáns, sima kontyba
tekerte.
– A múlt éjjel azért súlyos volt – mondta, miután az
utolsó hajcsatot is kivette a szájából. – Tele volt a nappali
fekete öltönyösökkel.
– Három öltönyössel – feleltem, a tükörben a szemébe
nézve.
– Két öltönyössel meg Gideonnal, aki egyedül is uralja a
szobát – vágott vissza.
Hát ezzel nem tudtam vitába szállni.
Cary rám villantotta hófehér fogsorát.