Sylvia Day - Crossfire 5. - Eggyé válva

kommunikáció. Ha Evának szüksége volt rám, olyan
gyorsan akartam mellette lenni, ahogy csak lehetett.

Elszorult a gyomrom a gondolatra.
– Evának szüksége van a barátaira, és azt akarom,
hogy jól érezze magát.
– Pompás – mondta Cary könnyedén. – Akkor
egyetértünk.
– Nem szólok bele semmibe, Cary, de ne felejtsd el, hogy
senkinek sem olyan fontos Eva biztonsága, mint nekem.
Ő az életed része, nekem viszont ő az életem. Ne habozz,
azonnal szólj, ha szükség van rám. Világos?
– Igen.
– Ha segít, elárulom, hogy én Brazíliában leszek.
Cary habozott.
– Még nem találtam ki, hová megyünk, de Ibizára
gondoltam.
Magamban szitkozódtam. Fél nap Rióból odaérni.
Vitába akartam szállni. Én biztosan változtatok a
helyszínen Dél-Amerikában, de befogtam a számat, és dr.
Petersen megjegyzéseire gondoltam arról, hogy Evának
nagy baráti körre van szüksége. Úgyhogy csak ennyit
mondtam:
– Mondd majd el, hogy döntöttél.
– Oké.
Letettem a telefont, és felvettem a kabátomat.
Biztos voltam benne, hogy Eva és dr. Petersen nem
értene egyet, de véleményem szerint a család leginkább
csak púp az ember hátán.

A délután további része a tervek szerint zajlott. Már öt
felé járt, amikor Arash bejött, kényelembe helyezte magát
a szemközti kanapén, és kitárta a karját.

Befejeztem a telefonos tárgyalást az egyik montreali
elosztóközpontunkkal, és felálltam, hogy kinyújtóztassam
a lábam. Ideje volt a személyi edzőmhöz indulni, de biztos
voltam benne, hogy kikapok majd tőle. Biztos voltam
benne, hogy Eva örülne, amiért sikerült elfárasztania.

Nem mintha ettől nem akartam volna a nap végén újra
ágynak dönteni.

– Remélem, jó okod van arra, hogy itt terpeszkedj –
mondtam Arashnak szárazon, ahogy megkerültem az
íróasztalomat.

Pimaszul elmosolyodott.
– Deanna Johnson.
Úgy meglepett a név, hogy egészen lelassultak a
lépteim.
– Mi van vele?
Arash füttyentett.
– Tehát tényleg ismered.
– Szabadúszó újságíró. – A bárszekrényhez léptem, és
kivettem két üveg hűtött ásványvizet.
Deannával szexeltem is, és az, mint kiderült, óriási hiba
volt, több okból is.
– Oké, szóval a csinos szőke, akit tegnap este cserben
hagytam…
Türelmetlen pillantást vetettem rá.
– Mondd már!

– Annak a kiadónak a jogi osztályán dolgozik, amelyik
megvette Corinne könyvének a jogait. És azt mondta, hogy
a könyvet valójában Deanna Johnson írja.

Nagyot fújtam, és olyan erősen szorítottam meg az
üvegeket, hogy kifolyt a víz.

– A francba!
A feleségem figyelmeztetett Deannával kapcsolatban,
és nem hallgattam rá.
– Hadd találgassak! Ms. Johnsont a bibliai értelemben
„ismerted meg” – dünnyögött Arash.
Felé fordultam, és a kanapéhoz léptem. Az egyik üveg
vizet odadobtam neki, csak úgy fröcskölt. A másikat
kinyitottam, és ittam belőle.
Evának igaza volt: jobb, összetartóbb csapattá kellett
válnunk. Meg kell tanulnunk bízni egymás tanácsaiban,
és el is fogadni azokat.
Barátom a térdére könyökölt, és két kézzel fogta az
üveget.
– Most már látom, miért volt olyan sürgős, hogy gyűrűt
húzz Eva ujjára. El akartad kapni, mielőtt visítva elszalad.
Arash csak tréfált, de láttam az arcán az aggodalmat.
Én is ugyanazt éreztem. Tényleg, mennyit tud eltűrni a
feleségem?
Elvettem a számtól az üveget.
– Hát ez aztán igazán csodás hír a nap végére –
motyogtam.
– Mi az?
Arash és én megfordultunk. Eva állt az irodám

ajtajában, kezében a mobilja. Ugyanaz a fitneszruha volt
rajta, mint aznap, amikor először megpillantottam.
Lófarokba fogott haja világosabb és rövidebb volt, a teste
karcsúbb és kidolgozottabb. De mindig ő lesz az a nő,
akitől elakad a lélegzetem.

– Eva! – Arash gyorsan felállt.
– Szia! – Eva rámosolygott, aztán hozzám lépett,
lábujjhegyre állt, és megcsókolt. – Szia, nagyfiú! Aztán
kicsit elhúzódott, és a homlokát ráncolta. – Mi baj?
Rosszkor jöttem?
Átöleltem a derekát, és magamhoz vontam. Eltűnt
belőlem az idegesség, amit mindig éreztem, ha nem
voltunk együtt.
– Soha, angyalka. Akkor jössz, amikor csak akarsz.
Csillogott a szeme.
– Megumival edzőterembe megyünk, de korán
érkeztem, úgyhogy arra gondoltam, beugrom hozzád.
Megnézem, milyen jó pasi vagy, hogy motiváltabb legyek.
Puszit nyomtam a homlokára.
– Ne fáraszd le magad – suttogtam. – Azt hagyd csak
meg nekem.
Ahogy felegyenesedtem, láttam, hogy összevonja a
szemöldökét.
– De komolyan, mi a baj?
Arash krákogott, és az ajtó felé intett.
– Visszamegyek az irodámba.
Válaszoltam, mielőtt kiment.
– Corinne könyvének valójában Deanna a szerzője.

Eva megdermedt.
– Tényleg?
– Eva tud Deannáról? – bámult ránk csodálkozva
Arash.
A feleségem sötét pillantást vetett rá.
– Te tudsz Deannáról?
Arash feltartotta a kezét.
– Sosem találkoztam vele. Sőt, ma hallottam róla
életemben először.
Eva kibontakozott az ölelésemből.
– Megmondtam.
– Tudom.
– Mit mondtál meg? – kérdezte Arash, és zsebre vágta a
kezét.
Eva elvette a vizesüvegemet, és leült.
– Azt, hogy nem szabad megbízni benne. Haragszik,
amiért Gideon megdugta és elhagyta. Nem mintha
hibáztatnám, én is iszonyú megalázónak érezném, ha
láthatnám a portékát, mégsem kaphatnám meg.
Arash visszaült a kanapéra.
– Csak nem problémás a teljesítés, Cross?
– Csak nem új állást akarsz keresni, Madani? –
letelepedtem a másik székre.
– Deanna egyszer már megkóstolta a portékát –
folytatta Eva –, és nagyon ízlett neki. Ezért sem
hibáztatom. Mondtam már, hogy Gideon csúcs az ágyban.
Arash majd megpukkadt a nevetéstől.
– Igen, említetted.

– Teljesen elszédít. Még a lábujjam is belebizsereg,
amikor…

– Eva, a francba már! – dünnyögtem.
Feleségem ártatlan pillantást vetett rám.
– Csak megpróbálom kontextusba helyezni, bébi. És
kimondani, hogy ami jó, az jó. Szóval szegény Deanna
nem tudja eldönteni, hogy most akkor gyűlölje Gideont,
vagy aláfeküdjön. Mivel az utóbbit nem teheti, marad az
előbbi.
Evára meresztettem a szememet.
– Befejezted?
Csókot dobott felém, aztán ivott egy kis vizet.
Arash hátradőlt.
– Nem semmi, hogy mindent elmondtál – fordult
hozzám. – Eva, te egy szent vagy, hogy elviseled ezt a
pasast és a sok sértett exnőjét.
– Most erre mit mondjak? – biggyesztette az ajkát Eva. –
De hogy jöttetek rá?
– Kapcsolatba kerültem egy könyvkiadóval.
– Ó… azt hittem, Deanna mondott valamit.
– Dehogy. Nem akarják, hogy kiderüljön, hogy nem
Corinne az igazi író, úgyhogy titoktartási szerződés van.
Most tárgyalják a szerződési feltételeket.
Eva előredőlt, és az ásványvizes üveg címkéjével
babrált. A lába mellett a széken rezegni kezdett a
telefonja. Felvette, és megnézte az üzenetét.
– Megyek. Megumi készen van.
Felállt. Arash és én követtük a példáját. Egy pillanat

múlva a feleségem már a karomban volt, és csókra
nyújtotta a száját. Megcsókoltam, és összedörzsöltük az
orrunkat, aztán elhúzódott.

– Szerencséd, hogy pont most jöttem. – Visszaadta a
vizemet. – Gondolj csak bele, mennyi bajod lett volna, ha
tovább maradsz szingli.

– Veled egy életre elég baj lesz.
Elköszönt Arashtól, és kiment. Néztem utána, nehéz
volt elengedni. Intett Scottnak, ahogy elhaladt mellette,
aztán eltűnt.
– Nincs esetleg egy húga? – kérdezte Arash, amikor
megint leültünk.
– Nincs. Egyedi darab.
– Hé, várjunk csak! – Eva felkiáltott, és visszaszaladt.
Mindketten felpattantunk.
Eva bejött.
– Ha most tárgyalnak, akkor még nem írtak alá semmit,
ugye?
– Még nem – felelte Arash.
Eva rám nézett.
– Rávehetnéd, hogy ne írja alá.
Felvontam a szemöldököm.
– Mégis hogyan?
– Kínálj neki állást.
– Nem! – meredtem a feleségemre.
– Soha ne mondd, hogy soha.
– Soha – mondtam.
Eva Arashra nézett.

– A munkavállalói szerződéseitek része a titoktartás, az
összeférhetetlenségi kitételek és a bizalmas
információkra vonatkozó kötelezettségek, ugye?

Arash elgondolkodott.
– Igen, értem, mire gondolsz. És igen, ezek benne
vannak a szerződésekben. De vannak korlátok, hogy ez
mit takar, és hogyan tartatható be.
– A semminél azért jobb, nem? Közelről könnyebb
szemmel tartani az ellenséget. – Várakozásteljesen rám
pillantott.
– Eva, ne nézz így rám.
– Oké, csak egy ötlet volt. Mennem kell. – Integetett, és
már indult is.
Nem esett jól, hogy még búcsúcsókot sem kaptam. És
hogy megint el kellett engednem… Most még rosszabb
érzés volt.
Megváratott a szexszel. És most csak egyszerűen
felvetette, hogy csábítsak el egy másik nőt.
Az az Eva, akit ismertem és szerettem, egyiket sem tette
volna.
– Nem akarod, hogy megjelenjen a könyv – szóltam
utána.
Eva megállt az ajtóban, és megfordult. Kicsit
félrehajtotta a fejét, úgy nézett rám.
– Nem, nem akarom.
Vizsgálódó pillantása aggodalommal töltött el. Átlátott
rajtam, tudta, mi kavarog bennem.
– De tudod, hogy Deanna nemcsak állást akar majd,

hanem annál többet.
– Incselkedned kell – értett egyet Eva, és visszajött. –

Igazán finom falat vagy, Gideon. És jól tudod, hogyan
kerülheted el, hogy beléd harapjanak. Csak az kell, hogy
aláírjon itt egy szerződést. Utána Szibériába is küldheted
a munkáját végezni, ha olyan feladatot adsz ott neki, ami
megfelel a munkaköri leírásának.

Eva hangjában volt valami nyugtalanító, ahogy abban
is, hogy úgy nézett rám, mint az oroszlánszelídítő az
oroszlánra. Óvatos, figyel, de uralkodik.

Provokált, ezért visszavágtam.
– Szóval legyek kurva, hogy elérd, amit akarsz.
– Istenem, Cross, ne legyél már ekkora bunkó! –
dünnyögte Arash.
Eva szeme összeszűkült és elsötétedett.
– A fenét! Csak a csalit kell meglóbálnod előtte,
dugásról szó sincs. Pont annyira akarom, hogy kiadják azt
a könyvet, mint te az Aranylányt hallgatni. De együtt
tudsz élni a nyavalyás dallal, én meg a könyvvel.
– Akkor minek mondtad, hogy adjak neki állást? –
kérdeztem, és odaléptem hozzá. – Nem akarom, hogy
valaha a közelembe jöjjön az a picsa, nemhogy nekem
dolgozzon.
– Rendben, csak egy ötlet volt. Láttam, hogy bánkódsz,
amikor ideértem, és nem szeretem, amikor valami bajod
van…
– Az ég szerelmére, nem szokásom bánkódni!
– Hát jó – dünnyögte Eva. – Persze hogy nem. Talán jobb

szó, hogy háborogsz? Vagy duzzogsz, durcáskodsz? Azok
elég férfiasak, nagyfiú?

– A térdemre kellene hogy fektesselek.
– Csak próbáld meg, és beverem a szépséges arcodat –
csattant fel Eva hevesen. – Szerinted nekem jólesik a
gondolat, hogy rád izgul az a ribanc? Ha csak elképzelem,
hogy flörtölsz vele, és azt gondolja, hogy megdugnád,
legszívesebben darabokra törnék valamit. Lehetőleg őt.
– Akkor jó. – Megkaptam, amit akartam. Eva nem tudta
palástolni a féltékenységét, amikor haragudott. Most is
forrongott, majd szétvetette a düh. Én viszont
megnyugodtam.
– Talán semmit sem változtatna, ha Deanna
visszamondaná – folytatta haragosan. – A kiadó ugyanúgy
felbérelhetne valakit, hogy megírja a könyvet.
Remélhetőleg olyasvalakit, aki elfogulatlan, de hát mivel
szinte mindenki a te exed, hát lehet, hogy találnak még
egyet.
– Elég, Eva.
– Nem akarnék kurvát csinálni belőled, csak azért hogy
megakadályozzam a könyv megjelenését. Te vagy az
évszázad legjobb lepedőakrobatája. Óránként több ezret
kérhetnék érted.
– A picsába már! – Eva felé ugrottam, de ő elhussant
előlem.
– Ne már! – szólt ránk Arash, és közénk állt. – Az
ügyvéded vagyok, tehát jelzem, hogy milliókba kerülhet
neked, ha magadra haragítod a feleségedet.

– Imádja a nőket magára haragítani – folytatta Eva, és
ide-oda szaladt Arash körül, hogy elkerüljön. – Felizgatja.

– Madani, menj az útból – morogtam.
– Itthagyom neked, Arash – mondta Eva, és elfutott.
Én meg utána. Az ajtóban kaptam el, megfogtam a
derekát, és felemeltem. Sziszegve védekezett.
A vállába haraptam, és felsikoltott. Vagy tucatnyi
szempár szegeződött ránk, beleértve Megumit, aki pont
most bukkant fel.
– Búcsúcsókot akarok – követeltem.
– Most eszem ágában sincs csókolgatni téged!
Feldobtam, megpörgettem a levegőben, és amikor földet
ért, kemény csókot nyomtam a szájára. Nyálas, esetlen
csók volt, összeütközött az orrunk. De pont arra volt
szükségem, hogy a száját érezhessem, meleg bőrét
érinthessem.
Beleharapott az alsó ajkamba. Haraphatott volna
erősen is, akár vért is fakaszthatott volna, de csak gyenge,
korholó harapás volt. Finoman megcibálta a hajamat.
– Őrült vagy – mondta. – Mi a fene bajod van?
– Nem hagyhatsz faképnél búcsúcsók nélkül.
– Most komolyan? De hát megcsókoltalak!
– Először. De másodszor és harmadszor nem.
– Basszus, ez nem igaz – suttogta. A nyakam köré fonta
a karját, felhúzódzkodott, és a derekam köré fonta a
lábát. – Miért nem kérted?
– Nem fogok könyörögni.
– Sosem szoktál. – Megérintette az arcomat. –

Parancsolni szoktál. Ne hagyd abba.
– Hogy mit meg nem bocsátanak, ha az ember

nagyfőnök – jegyezte meg Megumi Scottnak, aki az
asztalánál ült, és elszántan bámulta a monitort.

Scott bölcsen hallgatott.
Arash azonban nem volt ilyen tapintatos.
– Pillanatnyi elmezavar az esküvőtől való rettegés
miatt, ugye, Scott? – Mellém lépett. – Korlátozott
cselekvőképesség. Valami óriási agykisülés.
Figyelmeztető pillantást vetettem rá.
– Fogd be!
– Légy jó. – Eva puhán megcsókolt. – Erről még
beszélünk.
– Nálad vagy nálam?
Lenyugodva rám mosolygott.
– Nálunk.
Elengedett a lábával, és letettem.
Most már elengedhettem. Továbbra sem örültem neki,
de legalább már nem remegett a gyomrom. Eván semmi
nem látszott. A hangulatváltozása mindig hirtelen volt és
viharos. De hamar el is illant, és onnantól minden tiszta
lap volt.
– Üdv, Megumi – nyújtottam kezet.
Megrázta a kezem, és láttam, hogy csillogó, bézs színű
körömlakkot visel. Vonzó nő volt, félhosszú hajú,
mandulaszemű.
Eva barátnője, akivel korábban kollégák is voltak, most
erősebbnek tűnt, mint amikor legutóbb láttam, és ennek

örültem, mivel tudtam, mennyire aggódik érte Eva. Én
alig ismertem Megumit régebbről, mielőtt a szexuális
zaklatás megváltoztatta volna az életét. Nagyon
sajnáltam. Meguminak most fájdalmas volt a tekintete, és
határozottnak tűnt ugyan, de érződött sebezhetősége.

A tapasztalat nekem már megtanította, hogy innen
még hosszú utat kell megtenni, és hogy már sosem lesz
ugyanolyan az élete, mint előtte.

Evára pillantottam. Feleségem is nagy utat tett meg,
fiatal lány kora óta is, és azóta is, amióta ismertem. Ő is
erősebb lett. Ez engem boldoggá tett, és a világért sem
változtattam volna rajta.

Csak imádkozni tudtam, hogy ez az erő nehogy elvigye
őt tőlem.

James Cho edzőterméből pont úgy jöttem ki, ahogy
vártam: alaposan szétrúgta a seggemet. De a végére
belejöttem, és az utolsó körben már sikerült legyőznöm a
bajnokot.

Angus odakint várt a Bentley mellett. Ajtót nyitott, és
elvette a sporttáskámat, de nem mosolygott. A hátsó
ülésen Mázli ugatott a hordozójában, izgatott pofija
kikandikált a rácsok mögül.

Mielőtt beültem volna hátra, Angus szemébe néztem.
– Van némi új információ – mondta komoran.
Hugh aktáinak keresése folyt, számítottam a rossz
hírekre.
– A penthouse lakásban beszéljünk róla.

– Inkább az irodában.
– Rendben. – Hátraültem, és a homlokomat ráncoltam.
Mindkét helyszín privát volt. Azért javasoltam, hogy
hazamenjünk, hogy Eva is velem legyen, támogasson,
amikor Angus megosztja velem, amit tud. Ha Angus az
irodámat választja, az csak egyet jelenthet: nem akarja,
hogy Eva is hallja, amit mond.
Mit akarhat közölni velem, amit jobb lenne titkolni a
feleségem elől?
Mázli kaparászott a hordozó ajtaján, és halkan
vinnyogott. Szórakozottan kinyitottam a zárat, ő pedig
kiugrott, az ölembe mászott, és a hátsó lábára ágaskodott,
hogy megnyalhassa az államat.
– Jól van, na! – Megfogtam, hogy ne lelkesüljön fel
túlságosan, és hátrahajtottam a fejem, nehogy szájon
nyaljon. – Én is örülök neked.
Egyik kezemmel simogattam puha, meleg bundáját, és
közben a várost néztem. New York éjszaka teljesen más
képet mutatott, mint nappal. Sötét sikátorok és csillogó
felhőkarcolók, virító neonnal megvilágított kirakatok, és
az utcai lámpák fényei.
Közel kétmillió ember lakik egy alig huszonhárom
négyzetmérföldnyi szigeten, a magánélet szentsége ritka
és inkább csak képzeletbeli volt. A lakások ablakai
egészen közelről néztek egymásra. Sokszor függöny sem
volt, és bárki látta a bentiek életét, aki csak benézett.
A teleszkópok nagy népszerűségnek örvendtek.
New York lakói buborékban éltek, a saját dolgaikkal

foglalkoztak, és ezt várták másoktól is. Máskülönben
könnyen klausztrofóbiásnak érezheti magát az ember,
ami épp az ellentéte a szabadság szellemének, melyre az
Egyesült Államok épült.

Megérkeztünk a Crossfire-épülethez, és Mázlival
kiszálltunk a Bentley-ből. Angus követett a forgóajtón, és
csendben áthaladtunk az előtéren. Az őrök felálltak az
érkezésemre, és név szerint üdvözöltek, közben furcsa
pillantásokat vetettek a hónom alatt fészkelődő
kiskutyára. Magamban elmosolyodtam, ahogy megláttam
a tükörképemet. Melegítőnadrágban és pólóban voltam, a
hajam vizes volt, mert nemrég zuhanyoztam. Gondolom,
így nem sokan hitték volna el, hogy az egész épület az
enyém.

A lift hamar felvitt minket, és pillanatokon belül a Cross
Industries-irodákban voltunk. A legtöbb irodában már
senki nem dolgozott, és le volt oltva a villany, de akadt
néhány szorgos alkalmazott, akik még serénykedtek…
vagy akiknek nem volt okuk hazamenni. Átéreztem, mert
nemrég még én is több időt töltöttem az irodámban, mint
a penthouse lakásban.

Beléptünk az irodámba, felkapcsoltam a villanyt, és
elsötétítettem az üvegfalat. Aztán a kanapékhoz mentem,
leültem, és magam mellé tettem Mázlit egy párnára.
Ekkor vettem észre, hogy Angus egy ütött-kopott
bőrmappát szorongat.

A dohányzóasztalhoz húzott egy széket, és
elhelyezkedett. A szemembe nézett.

Gombócot éreztem a torkomban, mert eszembe jutott
valami. Angus túl komoly volt, a beszélgetés túl
hivatalosnak ígérkezett.

– Ugye nem akar nyugdíjba vonulni? – előztem meg, de
alig tudtam megszólalni. – Mert azt nem engedem.

Egy pillanatig csak bámult, aztán ellágyult az arca.
– Ugyan, fiacskám. Még egy darabig nem szabadul meg
tőlem.
Úgy megkönnyebbültem, hogy hevesen dobogó szívvel
zuhantam vissza a kanapéra. Mázli máris játszani akart,
és rám ugrott.
– Lefelé! – szóltam rá, de ez csak tovább lelkesítette.
Egyik kezemmel lefogtam, és bólintottam Angusnak, hogy
várom a beszámolót.
– Emlékszik az aktára, amit összeállítottunk, amikor
megismerkedett Evával? – kezdte.
Feleségem nevének hallatán összeszedtem magam, és
felegyenesedtem.
– Hogyne.
Visszagondoltam a napra, amikor először találkoztam
Evával. A járda mellett parkoló limuzinban ültem, már
indultam el a Crossfire-ből. Ő akkor lépett be. Néztem, és
éreztem, hogy vonz. Nem tudtam ellenállni, szóltam
Angusnak, hogy várjon, és visszamentem, hogy
megtaláljam. Egy nő után futottam… Ilyet még soha
életemben nem tettem.
Amikor meglátott, elejtette a névtábláját, én pedig
felvettem neki, és megjegyeztem a nevét meg a céget, ahol

dolgozik. Estére otthon, a dolgozószobámban már kész volt
egy vékony mappa, benne némi gyors háttér-információ.
Ilyet sem csináltam még soha, ha valaki felkeltette az
érdeklődésemet. Valahogy felfoghatatlan, mégis tudtam,
hogy ő az enyém. Tudtam, hogy hiába áltatom magam, ez
a nő fontos lesz nekem.

A következő napokban gyarapodott a dosszié,
belekerült némi adat Eva szüleiről, Caryről, valamint Eva
nagyszüleiről anyai és apai ágon.

– Austinban megbíztunk egy ügyvédet, hogy jelentsen
minden szokatlan dolgot Harrison és Leah Tramell-lel
kapcsolatban – folytatta.

Monica szülei. Engem nem zavart, hogy nincsenek
beszélő viszonyban a lányukkal és az unokájukkal.
Annyival is kevesebb családtaggal kell bajlódni. Azt
azonban sejtettem, hogy bár egyelőre nem érdekli őket
Eva, mivel törvénytelen gyermek, mégis lehetséges, hogy
meggondolják magukat, amikor Eva a nyilvánosság előtt
is a feleségem lesz.

– Mit csináltak?
– Meghaltak – mondta Angus kertelés nélkül, és
kinyitotta a mappát. – Egy hónapja.
Elhallgattam.
– Eva nem tudja. Most beszéltünk a hétvégén az
esküvői meghívókról, és szóba jöttek a nagyszülők.
Gondolom, Monica sem tud semmit rólunk.
– Ő írta a gyászjelentést, ami megjelent a helyi lapban.
– Angus elővett egy másolatot, és az asztalra tette.

Kézbe vettem, és átfutottam. A Tramell házaspár együtt
halt meg egy hajóbalesetben a nyári vakációjukon.
A fényképük több évtizeddel régebbi volt, a haj és a ruha
alapján a hetvenes évekből való lehetett. Kellemes
megjelenésű pár voltak, jól öltözöttek, drága ékszerekkel.
A haj nem stimmelt… Még a fekete-fehér fotókon is
egyértelmű volt, hogy mindketten sötét hajúak.

Elolvastam az utolsó mondatot: Harrisont és Leah-t
gyászolja lányuk, Monica és két unokájuk. Felnéztem
Angusra, és hangosan felolvastam.

– Két unoka? Evának van testvére?
Mázli kiszabadította magát laza szorításomból, és
leugrott a földre.
Angus nagy levegőt vett.
– Ez a sor és a fotók arra késztettek, hogy alaposabban
vizsgálódjak.
Elővett egy képet, és elém rakta. Rápillantottam.
– Ez ki?
– Ez Monica Tramell, asszonynevén Monica Dieck.
Megfagyott a vér az ereimben. A képen a nő barna
hajú volt, akárcsak a szülei. És egyáltalán nem hasonlított
Monicára, akit ismertem, sem pedig a feleségemre.
– Ezt nem értem.
– Még nem tudtam kinyomozni Eva anyjának igazi
nevét, de az igazi Monica Tramellnek volt egy fivére,
Jackson, aki rövid ideig házas volt, egy Lauren Kittrie
nevű nő volt a neje.
– Lauren. Eva második utóneve. Mit tudunk róla?

– Egyelőre semmit, de ez változni fog. Vizsgálódunk.
Beletúrtam a hajamba.
– Lehetséges, hogy összekevertünk valamit, és egy
másik Tramell családot találtunk?
– Nem, fiacskám.
Felálltam, és a bárszekrényhez mentem. Két poharat
vettem elő, és mind a kettőbe kétujjnyi Ardbeg Uigeadail
whiskyt töltöttem.
– Starton lenyomozta volna Monica hátterét, mármint
Eva anyjáét, mielőtt feleségül vette.
– Ön sem tudott semmit Eva múltjáról, amíg Eva nem
mesélt róla – jegyezte meg Angus.
Igaza is volt. Eva életében a bántalmazás, a vetélés, a
bírósági jegyzőkönyvek, a kompenzáció… Mind alaposan
el volt tüntetve. Amikor Arasht megbíztam a házassági
szerződés előkészítésével, ránéztünk Eva anyagi
hátterére, de ennyi. Szerettem, akartam, és sosem
gondoltam arra, hogy bármi módon lejárassam.
Stanton is szerette a feleségét. Monica két korábbi
házassága során nagy vagyonra tett szert előnyös válásai
után, tehát a lényegi kérdésre megvolt a válasz. Ami a
többit illeti, gondolom, ugyanúgy volt vele, ahogy én is.
Miért kellene kutatni a bajt, ha úgy tűnik, hogy nincsen?
A szerelem szándékosan vak, és bolondot csinál a
férfiakból.
Megkerültem a bárszekrényt, és majdnem hasra estem
Mázliban, aki elém pattant.
– Benjamin Clancy nagyon jó szakember, neki ilyesmi

nem kerülte volna el a figyelmét.
– De elkerülte. – Angus elvette a poharat. – Ha a

Tramell házaspár nem hal meg, még mindig nem
tudnánk. A háttérvizsgálat tisztának tűnt.

– De hát a picsába, hogyan? – Egyetlen kortyra
felhajtottam a whiskyt.

– Eva anyja Monica nevét, születési dátumát és családi
hátterét használta, de sosem nyitott hitelszámlát,
márpedig a legtöbb identitáslopás úgy derül ki.
A bankszámláját huszonöt évvel ezelőtt nyitotta, ez egy
üzleti számla, külön adószámmal.

Amikor nyitotta, személyi azonosítót is adnia kellett
volna, de hát az internet előtt minden egészen máshogy
működött.

Alig értem fel ésszel, mekkora csalással állunk
szemben. Ha Angus nem téved, akkor Eva anyja hosszabb
ideig élt valaki más bőrébe bújva, mint a sajátjában.

– Nincsenek nyomok, fiacskám – folytatta Angus.
Letette a poharat, pedig bele sem ivott. – Semmi apró jel,
amit követni lehetne.

– Na és az igazi Monica Tramell?
– Mindent a férje intéz. Ebben az értelemben alig
létezik.
Lepillantottam a sípcsontomat kaparászó
kutyakölyökre.
– Eva erről nem tud – mondtam komoran. – Különben
elmondta volna nekem.
Amint kimondtam, eltűnődtem, hogyan mondta volna

el. Én vajon hogyan mondtam volna el az ő helyében? Meg
tud vajon tartani egy ekkora titkot, ha annyi ideje él a
hazugsággal, hogy már igazságnak hiszi?

– Úgy bizony, Gideon – mondta Angus halkan,
vigasztalón. Ő is ezen gondolkodott, hiszen ez volt a
munkája. – Eva szereti magát. Nagyon.

Visszaültem a kanapéra, és éreztem Mázli kis súlyát,
ahogy visszamászott mellém.

– Többet kell tudnom. Mindent. Ilyesmit nem
mondhatok el Evának csak úgy, összevissza.

– Megoldom – ígérte Angus.

9. fejezet

– Ez… – Elfintorodtam a rajz láttán, amit Cary elém tett, és
a fejemet ráztam. – Csinos, de nem… jó. Nem ez lesz a
megfelelő.

Cary nagyot sóhajtott. A lábamnál ült a padlón, a fejét
hátradöntötte a kanapéra, és fejjel lefelé bámult rám.

– Most viccelsz? Ez egy egyedi esküvői ruha, külön
neked tervezték, erre te lemondod?

– Nem szeretnék pánt nélküli ruhát. És a szegélye is
átmegy rövidből hosszúba…

– Az ott az uszály – jegyezte meg Cary szárazon.
– De akkor miért látszik ki a cipő? Nem szabadna
kilátszania.
– Ez egy ötperces rajz. Megmondhatod, hogy elöl is
hosszút akarsz.
Előrehajoltam, és újra töltöttem magamnak a borból,
amit korábban bontottunk. A Journey legismertebb
slágerei mentek a sztereóban, halkan, háttérzenének.
A penthouse lakásban csak a nappaliban égett két kis
asztali lámpa, mindenhol máshol sötét volt és csend.
– Ez túl… kortárs – tiltakoztam. – Túl modern.

– Igen, attól olyan menő. – Cary újra megnézte a rajzot.
– Igen, tényleg trendi. De amikor majd a gyerekeim
nézegetik az esküvői képeket, azon fognak tűnődni, hogy
is választhattam pont ilyet. – Belekortyoltam a boromba,
és megsimogattam sűrű haját. – Valami időtlenre vágyom.
Mint Grace Kelly vagy Jackie Kennedy.
– Gyerekek? – Cary a kezemnek dőlt, mint egy macska.
– Ha siettek, akkor együtt tologathatjuk őket a parkban,
és átjárhatunk egymáshoz játszani.
– Na ne! Majd tíz év múlva. – Ez tényleg nagyjából
reálisan hangzott. Tíz évig Gideon csak az enyém lesz. Egy
kicsit még növekszünk együtt, elsimítunk mindent,
összecsiszolódunk.
A dolgok napról napra jobban alakultak, de így is
kiegyensúlyozatlan pár voltunk, viharos kapcsolattal. Min
is veszekedtünk korábban az irodában? Még mindig nem
tudtam… De Gideon ilyen volt. Vad, veszélyes és
kiismerhetetlen, mint egy farkas. Egyik percben a
tenyeremből eszik, a másikban beleharap a kezembe.
Utána meg úgy dug meg, mint valami vadállat, szóval…
bejött.
– Aha – morogta Cary. – Bele is fog telni tíz évbe, meg
egy szeplőtelen fogantatásba, ha nem vagy hajlandó
lefeküdni vele.
– Pfuj! – Meghúztam a haját. – Semmi közöd hozzá, de
elárulom, hogy tegnap éjjel mindent beleadtam.
– Igen? – A válla fölött rám pillantott. – Jó kislány!
Elnevettem magam.

– És megismételjük, amint hazaér.
– Most irigykedem. Nekem nem jut semmi. Nulla. Slussz.
Magányos farkam lassan állandóra a markomban ragadt.
Nevetve a kanapé támlájának dőltem.
– Néha jó egy kis szünet. Helyre teszi a perspektívákat.
– Egy hétig is alig bírtátok – dörmögött Cary.
– Tíz nap volt, csak hogy tudd. Tíz rettenetes, pokoli,
borzalmas nap. – Ittam még egy kicsit.
– Igen? Szar ügy. Nagyon.
– Nem akarnám megismételni, de azért jót tett, hogy
egy kis időre kivettük a képletből a szexet. Jobban oda
tudtunk figyelni arra, hogy beszélgessünk, és csak egymás
társaságát élvezzük. Amikor aztán megint szexeltünk, hát
az… – megnyaltam az ajkam. – Robbant!
– Nekem is mindjárt feláll.
Felhorkantam.
– Neked mindentől feláll.
Cary szigorúan rám nézett.
– Nem vagyok hajlandó szégyellni egészséges szexuális
étvágyamat.
– De legyél magadra büszke, hogy időt szánsz arra,
hogy átgondold, merre tart az életed. Én büszke vagyok
rád.
– Ó, köszi, anyuci! – A térdemre hajtotta a fejét. –
Tudod… az is lehet, hogy hazudok neked.
– Nem. Ha fűvel-fával dugnál, akkor akarnád is, hogy
tudjak róla, és szidjalak miatta, mert ez is a móka része. –
Persze mókáról szó sem volt, de Cary így használt fel

engem is arra, hogy saját magát büntesse.
– Tudod, mi lesz a móka? Ibiza.
– Ibiza? – Egy pillanatig gondolkodnom kellett, aztán

eszembe jutott. – A leánybúcsúm?
– Az hát.
Spanyolország. Keresztül a fél világon. Erre nem

számítottam.
– És milyen hosszú lesz a buli?
Cary felvillantotta legragyogóbb mosolyát.
– Egy hétvége.
– Nem mintha beleszólhatna, de Gideon nem lesz

elragadtatva.
– Már megnyugtattam. Aggódik a biztonság miatt, de ő

is el lesz foglalva Brazíliában.
Felültem.
– Brazíliában?
– Te ma papagájt játszol? Mindent megismételsz.
Imádtam Brazíliát. A zenét, az időjárást, a szenvedélyes

életörömet. A brazil kultúrában van valami érzékiség,
aminek nincs párja sehol a világon.

És Gideon odamegy a gazdag, jóképű barátaival, hogy
megünnepelje az utolsó napjait a legényéletnek, amit már
feladott…

Legjobb barátom megfordult, hogy a szemembe nézzen.
– Ezt az arckifejezést ismerem. Betojtál, hogy Gideont
körülzsongják a brazil bikinik, no meg a forróvérű nők a
bikinikben.
– Fogd be, Cary!

– És nem semmi a csapat sem, akik vele mennek. Főleg
az a Manuel. Nagy játékos a fickó.

Emlékszem, hogy egyszer, amikor egy karaokeesten
voltunk, Manuel Alcoa ott is felcsípett egy nőt. Akárcsak
Arnoldo, Gideon és Arash, Manuel sem próbálkozott
kétségbeesetten, elég volt csak választania a rátapadó
nők közül.

Mit tesz a férjem, ha a barátai találnak maguknak
valami csinibabát? Ül egyedül egy koktéllal? Hát nem
hinném.

Gideon nem csalna meg. Még csak nem is flörtölne, ez
nem volt jellemző rá. Eleinte velem sem flörtölt, pedig
élete szerelme vagyok. Nem. Ő uralja a teret, sötét,
veszélyes és érinthetetlen, és magához vonzza a gyönyörű
nők koszorúját.

Hogy is hagyhatnák hidegen?
Cary felnevetett.
– Gyilkos ám a tekinteted!
– Leszel áldozat? – kérdeztem figyelmeztetőn.
– Engem nem gyilkolhatsz meg. Ki más csomagolná be
neked azokat a ruhákat, amikkel Gideont ugyanolyan
féltékennyé teheted, amilyen most te vagy?
– Úgy hallom, pont jókor jöttem.
Caryvel az ajtó felé fordultunk, és láttuk, hogy
megérkezett Gideon, vállán sporttáskával, a kezében a
kisállathordozóval.
Durcás arcomra azonnal kiült az öröm, amint
megpillantottam. Nem tudom, hogyan csinálta, de Gideon

még melegítőnadrágban és pólóban is eszeveszetten szexi
volt.

– Mi van abban? – Cary feltápászkodott, és a
kisállathordozót fürkészte.

Felálltam, és odamentem a férjemhez, hogy lelkesen
üdvözöljem. Hozzám sietett, és átölelt. Hátul benyúltam a
pólója alá, hogy megsimogassam izmos, meleg hátát.
Lehajolt, hogy megcsókoljon, én pedig hátrahajtottam a
fejem. Ajka az enyémhez ért, aztán hangtalanul, lágyan
köszönt.

Felegyenesedett, és megnyalta a száját.
– Bort érzek az ajkadon.
– Kérsz te is?
– Hát persze!
A konyhába mentem egy pohárért, és hallottam, ahogy
a fiúk köszönnek egymásnak, majd Gideon bemutatja
Caryt Mázlinak. Mázli lelkes csaholása és Cary mély
nevetése hallatszott.
Még nem laktam itt, de már az otthonom volt ez a hely.

Cary már egy órája elment, mielőtt fel mertem tenni
Gideonnak a kérdést, ami nem hagyott nyugodni.

A kanapén ültünk. Ő kényelmesen előredőlt, térdét
szétvetette, karja a vállamon nyugodott, másik keze a
combján pihent. Én az oldalához támaszkodtam,
felhúztam a lábam, a fejemet a vállára hajtottam, és a
pólója szélét babráltam. Mázli a kennelében aludt a
kandalló mellett, és álmában néha halkan nyüszített. Ki

tudja, miről álmodnak a kiskutyák.
Gideon már fél órája csendben volt, merengőnek tűnt,

miközben én esküvői ruhákról beszéltem neki, és
megmutattam a rajzot, amit a dohányzóasztalról vett fel.

– Szóval azt hiszem, hogy ha meglátom, ami nekem kell,
fel fogom ismerni, de fogy az idő – mondtam végül. –
Próbálok nem pánikolni, csak nem akarok
kompromisszumot.

Gideon keze a vállamról a fejemre siklott. Homlokon
csókolt.

– Angyalka, farmert is felvehetsz, abban is a
leggyönyörűbb menyasszony lennél.

Meghatottan közelebb húzódtam. Mély levegőt vettem,
és kiböktem:

– Brazíliában hová mentek?
Gideon a hajamat cirógatta.
– Rióba.
– Ó… – El tudtam képzelni, ahogy a Copacabana fehér
homokján pihen, gyönyörű, napbarnított teste vonzza a
tekinteteket, élénkkék szemét napszemüveg óvja.
A tengerparton a csinos nők nem tudnák, hogy őket nézi-
e, vagy sem. Ez izgatná, felbátorítaná őket.
Éjjel a barátaival Ipanema éjszakai szórakozóhelyeit
járná, vagy igazi hedonistaként Lapára látogatnának.
Bárhová mennek, gyönyörű, szenvedélyes, alulöltözött
nők követnék őket. Ez elkerülhetetlen volt.
– Hallottam, hogy Cary azt mondta, féltékeny vagy –
suttogta, és a fejem búbjához dörzsölte az arcát.

Elégedettnek tűnt a hangja.
– Ezért választottad Brazíliát? Hogy kínozz?
– Angyalka. – Szorosabban markolta a hajamat, és úgy

fordította a fejemet, hogy a szemébe nézzek. – Nekem
semmi közöm nem volt a helyszín kiválasztásához. – Szexis
mosolyra húzódott az ajka. – De örülök, ha szenvedsz.

– Szadista. – Elhúzódtam tőle.
Nem engedett messzire, rögtön visszahúzott.
– Miután azt a javaslatot tetted Deannával
kapcsolatban, attól tartottam, kezdesz megunni.
– Ez röhejes.
– Nekem nem – felelte nyugodtan, és fürkészőn nézte az
arcomat.
Rádöbbentem, hogy részben komolyan mondja, és már
nem próbáltam elhúzódni.
– Mondtam, hogy nem örültem az ötletnek, hogy
felvedd őt a céghez.
– Nem, először nem mondtad. Azt javasoltad, hogy
csábítsam el. Mintha csak azt mondtad volna, hogy
hazafelé ugorjak be egy üveg borért. De legalább amikor
Riót említettem, befeszültél, és duzzogsz miatta.
– Van ám különbség…
– Aközött, hogy készakarva elcsábítsak egy nőt, akit
régen megdugtam, és aközött, hogy beleegyezem egy
legénybúcsúba, amit nem is én terveztem? Igen, van
bizony. És nem értem, hogy lehetsz toleráns az elsővel, és
elutasító a másodikkal szemben.
Haragos pillantást vetettem rá.

– Mert az egyik egy üzleti lépés, biztonságos
környezetben. A másik meg a trófeák megdugásáról szól a
világ egyik legszexisebb városában!

– Hát, te tudod… – A hangja mély volt, bársonyos,
könnyed. Azaz veszélyes.

– Nem miattad aggódom – hangsúlyoztam. – Hanem a
nők miatt, akik megkörnyékeznek majd. És a barátaid
miatt, akik be fognak rúgni, kanosak lesznek, és ők is bele
akarnak majd vinni a játékba.

Gideon arca rezzenéstelen volt, pillantása hűvös.
– És azt hiszed, nem vagyok elég erős, hogy ellenálljak a
nyomásnak?
– Nem ezt mondtam. Ne forgasd ki a szavaimat.
– Csak próbálom megfejteni a nyakatekert
gondolataidat.
– Figyelj, menjünk vissza gondolatban a Deanna-
ügyhöz. – Elhúzódtam mellőle, és felálltam.
A dohányzóasztal felé fordulva gesztikulálni kezdtem. –
Mielőtt felvetettem a javaslatot, így képzeltem: te az
irodádban vagy, az íróasztalodnak dőlve. Tudod, milyen
szexi vagy olyankor. A zakód a fogason lóg, talán egy
pohár whisky van a kezed ügyében, hogy lazának
látsszon a jelenet.
A kanapé felé fordultam. – Deanna a tőled legtávolabbi
széken ül, hogy jól megnézhessen. Egyszer, lassan
végigméred, és egy-két kétértelmű megjegyzést teszel
arról, hogy csinálhatnátok valamit együtt. Erre beindul a
fantáziája, aláírja a szerződést, és ennyi. Sosem kell

közelebb menned hozzá, még csak le sem ülsz. Az irodád
üvegfala átlátszó marad, hogy eszébe se jusson rád
mozdulni.

– Ezt mind egy másodperc alatt képzelted el?
– Hát… volt pár emlékem, amik olajat tettek a tűzre.
– Nincs senki másról emlékem, akit az irodában
csábítottam volna el – mondta szárazon.
– Figyelj, nagyfiú, ez egy spontán gondolat volt, ami
csak azért jutott eszembe, mert aggódtam miattad –
mondtam a dohányzóasztalra ülve.
Gideon arca ellágyult.
– Hirtelen ötlet. Értem.
– Tényleg érted? – Előrehajoltam, és a térdére tettem a
kezem. – Én mindig birtoklón fogok viselkedni, Gideon. Te
az enyém vagy. Bárcsak rád tehetnék egy jelet, ami ezt
hirdeti!
Férjem felemelte a kezét, és felmutatta a gyűrűjét.
Felhorkantam.
– Tudod, hogy a nőket nem fogja érdekelni a
jegygyűrűd, amikor majd Rióban garázdálkodsz a
barátaiddal.
– Érdekelni fogja őket, ha felhívom rá a figyelmüket.
– Aztán majd valamelyik haverod bejelenti, hogy
legénybúcsún vagytok, és a nők csak még jobban rátok
szállnak.
– Rám szállhatnak bármennyire, nem fognak
érdekelni.
Végigmértem.

– Ellenállhatatlan leszel a grafitszürke nadrágodban és
a fekete, V nyakú pólódban…

– Arra az estére gondolsz a klubban.
Nyilvánvaló, hogy ő is arra gondolt. A farka
megmerevedett, és igencsak egyértelműen kidudorodott a
melegítőnadrágjában.
Majdnem felnyögtem, mert bebizonyosodott a sejtésem:
a puha pamut alatt nem viselt alsóneműt.
– Miután elmentél az irodából, csak rád tudtam
gondolni – suttogta. – Nem tudtalak kiverni a fejemből.
Aztán felhívtalak, és te csúfondárosan azt mondtad, hogy
hazamész, és a vibrátoroddal fogsz játszani, amikor a
farkam csak úgy ágaskodott érted.
Fészkelődtem, és visszagondoltam minden apró
részletre. Azon a New York-i éjszakán Gideon egy V nyakú
pulóvert viselt, de én más öltözéket képzeltem rá Rióban,
olyat, ami megfelel az éghajlatnak és az éjszakai
szórakozóhely fülledt forróságának.
– Elképzeltelek az ágyadban – folytatta, és a lába közé
nyúlva simogatni kezdte magát. – Széttárt combokkal,
ívben hátrahajolva, meztelenül, verejtéktől csillogó
testtel, ahogy a vastag műfaszt ki-be mozgatod a nedves
kis pinádban. Megőrjített a gondolat. Sosem éreztem még
ilyen vágyat. Elöntött a forróság. Lázasan akartam, hogy
megdughassalak.
– Istenem, Gideon! – Sajogtam belül. A mellem duzzadt
volt és érzékeny, a bimbóim fájdalmasan kemények.
Félig lehunyt szemmel nézett rám.

– Mielőtt találkozót kértem volna tőled, elmentem, hogy
keressek valakit, aki nem mond nemet. Nem úgy, mint te.
A hotelbe akartam vinni, hogy széttárjam a lábát, és addig
dugjam, amíg alábbhagy ez az őrület. Nem érdekelt, ki
lenne az, csak valami névtelen, arctalan nő kellett. Nem is
néztem volna rá, hiszen téged képzeltelek volna a
helyébe.

Fájdalmasan felnyögtem, mert elviselhetetlen volt a
gondolat, hogy Gideon valaki mással van.

– Párszor közel jártam hozzá – folytatta rekedten. –
Ittam egy kicsit, és vártam, hogy a nők abbahagyják a
flörtölést, és jelezzék, hogy készen állnak. Az elsőnél azt
gondoltam, azért engedtem el, mert nem tetszett annyira.
A másodiknál már tudtam, hogy senki nem tetszene. Csak
te. Haragudtam rád, amiért nem adod magad. És rájuk,
amiért hozzád képest nem elég jók. És magamra is, amiért
nem voltam elég erős, hogy elfelejtselek.

– Én is ezt éreztem – vallottam be. – Ahány pasival csak
megismerkedtem, egyik sem volt jó. Mert egyik sem te
voltál.

– Ez mindig így lesz a számomra, Eva. Csak te. Örökké.
– Nem attól félek, hogy megcsalsz – mondtam újra, és
felálltam. Levettem a felsőmet és a rövidnadrágomat.
Aztán a testszínű, csipkés Carine Gilson fehérneműmet.
Gyorsan, módszeresen vetkőztem, semmi incselkedés nem
volt a mozdulataimban.
Gideon némán figyelt. Mint egy szexisten, aki
gyönyörre vágyik. Az is volt.

Aztán valaki másnak a szemével néztem rá. A férjem,
amint ugyanígy ül egy zsúfolt brazil szórakozóhelyen, és
csak úgy árad belőle a forróság, az égető, csábító vágy.
Gideon ilyen volt. Kielégíthetetlenül, intenzíven szexuális
férfi. Volt a világon olyan nő, aki ennek ellen tudott állni?
Én még nem találkoztam ilyennel.

Odaléptem hozzá. Lovaglóülésben helyezkedtem el
rajta. Kezemet széles vállára tettem, éreztem a
pamutpólón keresztül a teste melegét. Kezét a csípőmre
csúsztatta, égette a bőrömet. – A nők, akik látnak, ezt
akarják majd – suttogtam. – Hogy így érinthessenek.
Elképzelik…

Gideon felnézett rám, és lassan végignyalta alsó ajkát.
– És téged foglak elképzelni. Ugyanígy.
– Attól csak rosszabb lesz, mert akkor azt fogják látni
rajtad, hogy sóvárogsz.
– Sóvárgok utánad – javított ki, és a fenekembe
markolva erekciójához húzott. Széttártam a combomat, és
rátapadtam a farkára a csipkén keresztül. Csiklóm a
merevedéséhez nyomódott, és a gyönyörtől felnyögve
körözni kezdtem a csípőmmel.
– Szinte látom, hogy keresik, hol tűnhetnek fel
legjobban – ziháltam. – Kéjvágyó pillantásokkal
méregetnek téged. A dekoltázsukat simogatják, hogy
felhívják a figyelmedet a bájaikra. Toporognak, és
keresztbe fonják a lábukat, mert ezt akarják.
Megfogtam vastag, kemény farkát, és simogatni
kezdtem. Megmoccant a kezemben, eleven volt és lelkes.

Gideon ajka elnyílt, kicsit megtört az önuralma.
– Rám gondolsz, és kemény a farkad. Ha így ülsz,

szétvetett lábakkal, látom, mekkora nagy, és mennyire
készen áll.

Hátranyúltam, megfogtam a csuklóját, és a kanapé
hátuljára tettem a kezét. – Így fogsz ülni ott. Ne mozdulj! –
Másik kezét az ölébe tettem. – Ebben a kezedben poharat
szorongatsz, kétujjnyi cachaca van benne. Néha
belekortyolsz, és lenyalod az ajkadról.

Előrehajoltam, és megnyaltam érzéki száját. Gyönyörű,
szexi, telt, de határozott szája volt. Gyakran szigorú volt,
nem árulta el a gondolatait. Ritkán mosolygott, de amikor
igen, akkor kisfiúsan pajkos vagy kihívóan magabiztos
volt az arca. Lassú mosolya érzéki, kacér volt, száraz
félmosolya saját magával és másokkal is csúfolódott.

– Megközelíthetetlennek, távolinak tűnsz – folytattam. –
Elveszel a gondolataidban. Untat a tomboló energia és a
lüktető zene. A többiek jönnek-mennek körülötted.
Manuelnek mindig ül az ölében valami vonzó nőcske.
Mindig egy másik, ahányszor csak ránézel. Ami őt illeti,
boldogan osztogatja a figyelmét, jut mindenkinek.

Gideon elmosolyodott.
– És szereti a latin nőket. Nagyon egyetért a
választásommal, szerinte is az ilyen feleségek a legjobbak.
– Feleség – javítottam ki. – Az első és utolsó feleséged.
– Az egyetlen – mondta egyetértően. –
Temperamentumos. Forróvérű. Az egyetlen, állandó
egyéjszakás kalandom. Pontosan tudom, hogyan lesz ez

közöttünk, és te mégis mindig meglepsz. Mindig elevenen
felfalsz, és én mindig többet akarok.

A tenyerembe fogtam az állát, megcsókoltam, és tovább
simogattam az erekcióját, lassú, húzogató mozdulatokkal.

– Arash néha hoz neked egy újabb italt, ha amúgy is
körbemegy. Elmeséli, mit látott, amíg felfedezőúton volt, és
te kicsit derülsz rajta, ami egészen megvadítja a rád
leselkedő nőket. Meghozza az étvágyukat, amikor egy kis
melegséget, egy kis intimitást látnak tőled.

– És Arnoldo? – kérdezte Gideon suttogva, sötét
szemével forró pillantásokat vetve rám.

– Ő közömbös, akárcsak te. Összetörték a szívét,
úgyhogy óvatos, de megközelíthető. Flörtöl és mosolyog, de
mindig van benne valami elérhetetlenség. Azok a nők,
akik tőled megijednének, hozzá vonzódnak. Vele
felejtenek el téged, ő pedig elfelejt mindenkit.

Gideon arcán a mosoly árnya suhant át.
– Miközben én meg ott ülök meredező farokkal,
elmélkedve és vágyakozva, és úgy hiányzol, hogy
egyáltalán nem tudom magam jól érezni?
– Én így képzelem, nagyfiú. – Ráültem kőkemény
combjára. – A nők majd elképzelik, hogy odajönnek
hozzád, és úgy ülnek az öledbe, ahogy most én. És így
akarnak az inged alá nyúlni.
A pólója szegélye alá csúsztattam a kezem, és kockás,
kemény hasizmaihoz préseltem a tenyeremet. Ujjaim
követték a kirajzolódó izmok vonalát. – Arról
fantáziálnak, milyen kemény a tested a ruha alatt, hogy

milyen lenne megtapogatni a hasizmaidat.
Szavaimat követte a kezem, a szívem hevesen vert,

ahogy éreztem a testét az ujjaimmal. Gideon annyira erős
volt és izmos, igazi szexisten. A női ösztönök erre azonnal
reagálnak. Vágynak rá. Olyan hím volt, akivel a
nőstények párosodni akarnak, igazi alfa. Életerős. Potens.
Láthatóan veszélyes és vad.

Megmozdult, én pedig leálltam.
– Nem. Maradj úgy! – dorgáltam. – Őket sem érintenéd
meg.
– Ők nem jöhetnének a közelembe. – De azért ismét úgy
helyezkedett, ahogy kértem. Mint a régi idők szultánjai,
amikor a háremhölgyek lelkesen gyönyörködtetik őket.
Felemeltem az ingét. Elfordította a fejét, és a szájába
vette a mellbimbómat. Könnyedén, finoman szívta ezt az
érzékeny pontot. Nyöszörögve próbáltam elhúzódni, túl
izgatott voltam, hogy kibírjam. A fogával elkapta a
kemény bimbót, és nem eresztett.
Lehajtottam a fejem, és figyeltem az arcát, ahogy
szívott. A szája forró volt, nyelvével ingerelt, mozgott a
torka, amikor nyelt. Belül megremegtem és lüktettem,
arra a ritmusra, ahogy szopogatott.
Közénk nyúltam, kibogoztam nadrágja zsinórját, és
letoltam, hogy kiszabadítsam. Két kézzel fogtam, ujjaim
végigfutottak a vastag, lüktető ereken, a brutális, szexi
méretén. A makkja nedves volt, kezem csúszott az
előcseppeken.
Szája elengedte a mellbimbómat, amikor fölé

helyezkedtem.
– Lassan fogadd be, angyalka – parancsolta nyersen. –

Finoman. Egész éjjel benned lesz, nem akarom, hogy
fájjon neked.

Libabőrös lettem.
– Azok a nők nem lassan akarnák – vitáztam.
Gideon mindkét kezével odébb simította a hajamat az
arcomból.
– Most nem más nők járnak a fejedben, angyalka.
Magadra gondolsz.
Meglepve ráébredtem, hogy igaza van. Nem arra
gondoltam, ahogy egy hosszú lábú, barna nő mászik rá,
aki korábban szemezett vele. Hanem én. Én simogattam
rajongva a farkát. Én helyeztem el magamban, én
siklottam rá, én dörzsölgettem a makkját a
szeméremajkaim között.
Férjem felnyögött, csípőjét kissé megemelte, és
követelőzve bökdöste a nyílásomat. Megragadta a
csípőmet, lefelé húzott, és makkjával szétnyitott.
– Ó, Gideon! – Lehunytam a szemem, és rácsúsztam,
magamba fogadtam vastag farka hegyét.
Kissé felemelt, hogy csak a makk legyen bent, aztán
leeresztett, hogy kicsit többet fogadjak be. Nyakán
kidagadtak az erek.
– Nem azt akarod, hogy valami jelet viseljek, hanem
azt, hogy téged, a szűk kis pinádat, ahogy a farkamat feji.
Elképzeled magadat rajtam, ahogy csak hátradőlök, és
hagyom magam.

Kinyújtóztatta a karját a kanapé támláján, hogy jól
megnézhessem izmos felsőtestét. – Vagy azt szeretnéd,
hogy aktívabb legyek?

– Nem – ráztam meg a fejem, és megnyaltam a számat.
Felemelkedtem, majd lecsúsztam rajta. Újra meg újra.
Egyre mélyebben fogadtam be, míg végül már a combján
ültem. Vastag, hosszú vesszője volt, halkan nyüszítettem,
ahogy lüktetett bennem.
És még nem volt bent az egész.
Félrehajtottam a fejem, megcsókoltam, élveztem, ahogy
lassan játszik egymással a nyelvünk.
– Figyelnek, ugye? – dorombolta.
– Téged figyelnek. Amikor felemelkedem, megpillantják,
milyen hatalmas a farkad. Akarják, megőrülnek érte, de
az enyém. Te engem figyelsz. Nem tudod levenni rólam a
szemedet. Csak én létezem számodra, megszűnik
körülöttünk a világ.
– De ugye még mindig nem érinthetlek meg? – Kajánul
elmosolyodott, amikor megráztam a fejemet. – Lezseren
iszogatom a jéghideg cachacát, mintha nem lovagolna
mindenki szeme láttára a farkamon a világ legszexisebb
nője. Már nem unatkozom, de hát sosem unatkoztam,
hanem… vártam. Rád. Tudtam, hogy itt vagy, mert
pezsgett a vérem.
Vállára tettem a kezemet, és a csípőmet egyre
gyorsabban mozgattam. Isteni volt. Éreztem, ahogy mozog
bennem a farka. Felmordult, és ez a mély, veszélyes hang
elárulta, mennyire felizgult. Verejték csillogott a

mellkasán. Hasizmai megrándultak, valahányszor belém
lökte a farkát. Nem tudtam betelni vele.

És ahogy beszállt a játékomba… Milyen jól ismert…
Mennyire szeretett…

Gideon elveszett velem a szexben, de mindig odafigyelt
rám, mielőtt elélvezett. Előbb ismerte fel exhibicionista
fantáziámat, mint én magam, és beszállt a játékba.
Mindig biztonságban voltam vele, sosem kockáztattuk
igazán a lebukást, de felizgatott a lehetősége is. Sosem
osztanám meg őt így, ahhoz túl féltékeny vagyok. És ő sem
osztana meg soha senkivel egyetlen pillantásnyit sem
belőlem, mert túlságosan védelmező.

De incselkedtünk, játszottunk. Mindkettőnk első
szexuális élményei fájdalmasak, szégyenteljesek voltak, és
kész csoda, hogy képesek lettünk örömet, szerelmet
találni benne később.

– Kőkemény vagyok benned – morogta Gideon, és úgy
lüktetett bennem, mint a kezemben az előbb. – Hangos a
zene, senki nem hall minket, de érzed. Tudod, hogy
megőrjítesz. Nem mutatom ki, és ez felkorbácsol téged,
legalább annyira, mint az, hogy néznek.

– Irányíts! – nyögtem, és felgyorsítottam.
– Alattad vagyok, mégis vezetlek – suttogta sötéten. –
Úgy teszel, mintha irányítanál, de nem ezt akarod.
Ismerem a titkaidat, Eva. Mindegyiket. Semmit nem
rejthetsz el előlem.
Ajkához emelte a hüvelykujját, lassan, érzékien
megnyalta, egy pillanatra sem vette le rólam a szemét

közben. Közénk nyúlt, és erőteljesen, körkörösen
simogatta a csiklómat. Felkiáltottam, és elélveztem,
puncim megfejte a farkát.

Gideon szinte robbant, megszorított, felemelkedett,
hanyatt döntött a kanapén, fölém kerekedett, és tövig
fúródott belém. Aztán elemi, ösztönös éhséggel vetette
rám magát, orgazmusom lüktetésében hajszolva saját
kéjét.

Hátravetette a fejét, a nevemet kiáltotta, és rángatózott
bennem. Forrón kilövellt, felnyögött, és a csípője
önkívületben vonaglott.

Pislogva tértem magamhoz. A mennyezeten a hold fénye
csillant. Fejem alatt párna volt, meztelen testemet takaró
melegítette.

Elfordítottam a fejem, Gideont kerestem, de mellettem
üres volt az ágy, a takaró összehajtogatva. Felültem, és az
órára pillantottam. Majdnem hajnali három volt már.

Felültem, és a fürdőszoba, majd a hall felé pillantottam.
A behajtott ajtón túlról halvány fény szűrődött be.
Kimásztam az ágyból, és odamentem, közben felvettem a
felakasztott köntöst. Bebújtam a királykék selyembe,
megkötöttem az övet, és Gideon dolgozószobája felé
indultam.

A kiszűrődő fény megvilágította a hallt. Pislogva léptem
be, mert a szemem nem szokta meg a világosságot. Gyors
pillantást vetettem körbe: a kiskutya aludt a fekhelyén, a
férjem elgondolkodva ült az íróasztalánál. A fotókollázst

nézte a falon, az én képeimet. Karja a fotel karfáján
nyugodott, kezében borostyánszín itallal teli poharat
tartott.

Rám pillantott.
– Mi baj van? – kérdeztem, és mezítláb odasétáltam. –
Ugye nem kerülöd az ágyat szándékosan?
– Nem. Ezt kellene tennem – helyesbített –, de nem erről
van szó. Nem tudtam aludni.
– Kifárasszalak? – Rámosolyogtam, és valószínűleg elég
ostobán néztem ki, fél szememet lehunyva a fény ellen.
Férjem letette az italt, és megpaskolta a combját.
– Ülj ide.
Odamentem, átöleltem a nyakát, és hozzábújtam.
– Valami bánt téged.
És egész éjjel bántotta, bármi is legyen az.
Orrát a fülemhez dörzsölte, és suttogva kérdezte:
– Van bármi, amit nem mondtál el nekem?
Összevontam a szemöldökömet, és elhúzódtam.
– Mármint mi?
– Bármi. – Felsóhajtott. – Van még titkod?
Felfogtam a kérdést, és elszorult a torkom.
– A szülinapi ajándékod. De azt nem árulom el.
Kis mosoly lágyította meg az arcát.
– És te – suttogtam. Elvarázsolt az a mosoly. – Minden
apróság, amit csakis én tudok rólad. Te vagy a titok, amit
utolsó leheletemig őrzök.
Lehajtotta a fejét, haja eltakarta az arcát.
– Angyalka.

– Történt valami, Gideon?
Habozott, mielőtt felelt. Rám nézett.
– Elmondanád nekem, ha valaki, akit ismersz, és aki
közel áll hozzád, valami illegális dolgot tett volna?
A gombóc a torkomban most már fullasztó volt.
– Mit hallottál? Valami pletykablog hazugságait?
Gideon feszültté vált.
– Felelj a kérdésre, Eva!
– De hát senki nem csinál semmi illegálisat!
– Nem ezt kérdeztem – mondta türelmesen, de elég
szigorúan.
Visszagondoltam, mit is kérdezett.
– Igen, elmondanám. Persze hogy elmondanám.
Mindent elmondanék.
Megnyugodott. Megsimogatta az arcomat.
– Mindent rám bízhatsz, angyalka. Nem számít, miféle
titok.
Elkaptam a kezét.
– Nem értem, miért beszélsz így. Elmondok neked
mindent, mindig.
– Nem akarom, hogy titkok álljanak közénk.
Haragos pillantást vetettem rá. – Ebben te vagy a
bűnös. Te sosem mondtál el nekem régebben semmit.
– Dolgozom rajta.
– Tudom. Ezért is jó most közöttünk minden.
A lágy mosoly újra ott játszott az arcán.
– Ugye?
– Bizony. – Megcsókoltam mosolygós száját. – Nincs több

bujkálás, nincs több titok.
Gideon szorosabban tartott, felállt, és felemelt.
– Mit csinálunk? – kérdeztem, és hozzábújtam.
A hálószobába indult.
– Kifáraszthatsz.
– Hurrá!

A következő reggel is úgy telt, mint az előző. Gideon a
szokásos időben kelt, én pedig meztelenül lustálkodtam.

A nyakkendőjét kötötte a gardróbszobában. A tükörben
rám pillantott.

– Mik a terveid mára?
Ásítva megöleltem a párnámat.
– Aludni fogok, amikor elmentél. Csak egy órácskát
még. Tízre jön Blaire Ash.
– Tényleg? – Ismét a tükörbe nézett. – Minek?
– Kis változásokat akarok. A vendégszobából
dolgozószobát szeretnék kialakítani, kihajthatós ággyal.
Így lesz helyünk a vendégeknek is, és nekem is lesz saját
dolgozószobám.
Gideon megigazította a nyakkendőjét, aztán
begombolta a mellényét, és bejött a hálóba.
– Erről nem beszéltünk még.
– Igaz. – Direkt úgy mozdítottam a lábam, hogy a takaró
lecsússzon. – Nem akartam, hogy vitázz róla.
Eredetileg abban maradtunk, hogy a vendégszoba az
én szobám lesz, és az is a nagy fürdőszobába fog nyílni,
hogy mindkettőnk külön hálószobája a fürdővel együtt

egy lakosztály legyen. Ez az elrendezés megoldást
jelentene Gideon paraszomniájára, de azt is jelentette,
hogy külön szobában aludnánk.

– Nem lenne szabad egy ágyban aludnunk – mondta
halkan.

– Nem értek egyet. – Mielőtt még beleszólhatott volna,
folytattam. – Gideon, megpróbáltam a legtöbbet kihozni
ebből, de nem tetszik, hogy így külön alszunk.

Csendben állt, és zsebre tette a kezét.
– Nem igazságos, hogy választásra kényszerítesz a
boldogságod és a biztonságod között.
– Tudom. De nem kényszerítelek választásra, mert én
már döntöttem. Tudom, hogy nem igazságos, de ennek
meg kellett lennie, ezért léptem ezt. – Felültem, magam
mögé raktam a párnát, és az ágy támlájának dőltem.
– Együtt terveztünk. Aztán ezek szerint te
meggondoltad magad, de nem beszélted meg velem. És
most nem fogod elterelni a figyelmemet azzal, hogy
mutogatod a cickódat, akármilyen gyönyörű is.
Összeszűkült szemmel néztem rá.
– Ha el akarnám terelni a figyelmedet, nem hoztam
volna fel a témát.
– Mondd le a belsőépítészt, Eva – szólt rám Gideon. – Ezt
előbb meg kell beszélnünk.
– Már beszéltem vele, csak rövidre zárta a konzultációt
a rendőrök érkezése. Blaire már az új terveken dolgozik.
Ma hozza el az elsőket.
Gideon kivette a kezét a zsebéből, és keresztbe fonta a

karját.
– Szóval a te boldogságod az első, az enyém meg le van

szarva?
– Talán nem akarod velem megosztani az ágyadat?
Állkapcsán rángatózni kezdett egy izom.
– Ne forgasd ki a szavaimat. Nem is gondolsz arra, mi

lenne velem, ha véletlenül kárt tennék benned.
Türelmetlenségemet hirtelen szégyenérzet váltotta fel.
– Gideon…
– És arra sem gondolsz, mi lenne velünk – szűrte a foga

között. – Sok mindennel engedlek kísérletezni, Eva, de
semmi olyannal, ami ronthat a kapcsolatunkon. Ha
mellettem akarsz elaludni, ott leszek. Ha mellettem
akarsz ébredni, ott leszek. De a közbeeső órák, amikor
mindketten öntudatlanok vagyunk, túl veszélyesek a
kísérletezéshez, a kurva életbe!

Gombócot éreztem a torkomban. Magyarázkodni
akartam, elmondani, hogy a külön hálószobák távolságot
teremtenek köztünk, és ez aggaszt. Nem csak fizikai,
érzelmi távolságra gondoltam.

Fájt, hogy szeretkezés után Gideon elhagyta az
ágyamat. Ettől ez a varázslatos, csodálatos dolog valahogy
más lett. Ha pedig mellettem marad, amíg elalszom, aztán
előttem kel, hogy visszajöjjön, amikor ébredek, nem tudja
kialudni magát. Bár fáradhatatlannak tűnik, azért ő is
csak ember. Nem lehet állandó alváshiányban élni.

De a biztonságomért érzett aggodalmát nem lehetett
egyetlen, röpke beszélgetésben letudni. Ezt lépésről

lépésre tehettük csak meg.
– Rendben – adtam meg magam. – Akkor maradjunk

ennyiben: Blair itthagyja az ötleteit, és később együtt
átnézzük. Addig pedig nem ütünk ki semmilyen falat a
vendégszobában. Azt hiszem, az már túlzás, Gideon.

– Eddig nem hitted azt.
– Ez egy ideiglenes megoldás, ami állandóvá válhat, és
azt nem akarjuk. Azaz ugye nem akarod? Ugye szeretnél
dolgozni rajta, hogy eljussunk a közös ágyban alvásig?
Leengedte a karját, és megkerülte az ágyat. Leült a
szélére, megfogta a kezemet, és megcsókolta.
– Igen, szeretnék. Belehalok, hogy a házasságunkban
egy ennyire alapvető dolgot nem tudok megadni neked. És
tudom, hogy ettől boldogtalan vagy… Sajnálom, angyalka.
El sem tudom mondani, mennyire.
Előrehajoltam, és a tenyerembe fogtam az arcát.
– Majd megoldjuk. Azzal kellett volna kezdenem, hogy
megbeszélem veled. Azt hiszem, most olyan gideonosan
csináltam. Először cselekedni, utána magyarázni.
Szomorkásan elmosolyodott.
– Na igen. – Gyors csókot nyomott a számra. – Óvakodj
Blaire-től. Magának akar téged.
Fészkelődtem.
– Vonzónak talál, és az a típus, aki mindenkivel flörtöl –
helyesbítettem.
Gideon szeme veszélyesen megvillant.
– Talán rád mozdult?
– Semmit nem csinált, ami nem illik a munkakörébe.

Ha átlépte volna a határt, magam rúgtam volna ki, de
szerintem minden nőnemű megbízójának udvarol. És tuti,
hogy ez jót tesz a népszerűségének. – Elmosolyodtam. – De
leállt, amikor megmondtam neki, hogy már kezdek
hozzászokni a lendületedhez, és úgy érzem, mégsem lesz
szükségem arra, hogy külön ágyban aludjunk.

Gideon felvonta a szemöldökét.
– Ezt nem mondod komolyan.
– Dehogynem. Megmondtam neki, hogy majd a sírban
ráérek pihenni, addig meg, ha a férjem egy tucatszor
akar rám mászni minden éjjel, és ráadásul csodás szerető,
akkor nem fogok tiltakozni.
Amikor először beszéltünk Blaire-rel, nem is gondoltam
arra, mit fog gondolni a belsőépítész arról, hogy Gideon
olyan nőt vesz el, akivel nem akar közös ágyat. Amikor
észrevettem, hogy a belsőépítész óvatosan kikezd velem,
ráébredtem, miért gondolja, hogy esetleg fogékony vagyok
rá… És felfogtam, mennyire kínos a helyzet a férjemnek.
De Gideon sosem panaszkodott, hogy hogy néz ez ki egy
kívülálló számára. Csak rám gondolt, nem a saját
szoknyavadász hírnevére.
Jólesett Blaire-t helyre tenni.
Beletúrtam kócos hajamba.
– Szőke vagyok, nagy csöcsökkel. Ha mosolygok,
mondhatok bármit.
– Jézusom. – Gideon bánatos sóhajt tettetett, de látszott
rajta, hogy remekül szórakozik. – Neked valami
kényszered van, hogy mindenkinek beszámolj a szexuális

életünkről?
– Nem – kacsintottam rá. – De azért jólesik.

Nem aludtam vissza, miután Gideon dolgozni ment.
Helyette felhívtam a személyi edzőmet, Parker Smitht.
Korán volt, még nem dolgozott, úgyhogy fel is vette.

– Szia, Parker, Eva Tramell vagyok. Hogy vagy?
– Jól. Jössz ma? Mostanában sokat hagysz ki.
Fintorogtam.
– Tudom. Igen, ma jövök. Ezért is telefonálok. Valamin
dolgozni akarok.
– Tényleg? Mire gondolsz?
– Már foglalkoztunk a helyzettudatossággal, és azzal,
hogy mit kell tenni, ha sarokba szorítanak, hogyan lehet
elmenekülni. De mi van, ha teljesen váratlan a támadás,
például ha akkor történik, amikor alszom?
Parker elgondolkodott.
– Ha térddel keményed tökön rúgod a támadót, az
mindig hatásos. Előnyt ad neked.
Ezt már egyszer megtettem Gideonnal, hogy egy
rettenetes rémálomból kizökkentsem. Újra megtenném,
ha muszáj lenne, de jobban szeretném, ha le tudnám
rázni anélkül, hogy fájdalmat okoznék neki. Az álmai épp
elég fájdalmasak voltak, nem akartam, hogy fájdalomra
kelljen ébrednie is.
– De mi van, ha… Hogy lehet megrúgni valakit, ha
rajtad fekszik?
– Majd megoldjuk, csinálunk koreográfiákat különféle

esetekre. – Kicsit elhallgatott. – Minden rendben?
– Minden csodás – nyugtattam meg, aztán hazudtam

egyet. – Tegnap este a tévében láttam egy műsort, amiben
szó volt erről, és rájöttem, hogy bármennyire felkészült
vagyok, nincs helyzettudatosságom, amikor alszom.

– Semmi gond. Pár óra múlva a teremben leszek, és
zárásig maradok.

– Oké, köszi.
Letettem a telefont, aztán elmentem zuhanyozni.
Amikor kijöttem, két nem fogadott hívásom volt Carytől.
Visszahívtam.
– Szia, mizu?
– Gondolkoztam a dolgon. Valami klasszikus ruhát
szeretnél, ugye?
Felsóhajtottam. Ahányszor erre gondoltam, máris
szorongtam. Mert akármennyire is hittem, hogy a
tökéletes ruha majd az ölembe hullik a nagy nap előtt,
reálisabb volt elfogadni, hogy kompromisszumra
kényszerülök.
De azért igazán nagyon aranyos volt, hogy Cary tovább
foglalkozott a dologgal. Olyan jól ismert, mint én
saját magamat.
– Mit szólnál Monica egyik esküvői ruhájához? –
javasolta. – Azok régebbiek. Hasonló az alkatotok. Nem
kellene túl sokat szabni rajta.
– Ó! Tényleg? Nem, Cary. Ha apámhoz ment volna
feleségül benne, talán, de nem vehetek fel egy ruhát,
amiben anyám egy mostohaapához ment hozzá. Az