Sylvia Day - Crossfire 5. - Eggyé válva

– Ő megérti, mi van közöttünk, és hogy ez milyen jó
mindkettőnknek.

Mosolygott.
– Örülök.
– Én is. – Megvakartam az államat. – De a tegnap este
után…
– A tegnap este melyik része után?
– A vacsora Chrisszel. Ez elgondolkodtatott.
Megváltoztak a dolgok. És volt valami, amit dr. Petersen
mondott. Én csak…
Átnyúlt, és megfogta a kezem.
Kerestem a megfelelő szavakat.
– Olyasvalakit szeretnék, hogy ott álljon, amikor te
bejössz a padsorok között, aki mindent tud rólunk. Nem
akarom, hogy bármi megjátszós legyen, főleg egy ilyen
fontos alkalom kapcsán. Amikor egymásra nézünk, és
elmondjuk újra az esküt, akkor muszáj, hogy az… igazi
legyen.
– Ó, Gideon! – Lecsúszott a székről, és a térdemhez
kuporodott. Szemében apró könnycseppek ragyogtak,
mint vihar után az esőcseppek. – Csodálatos vagy… –
sóhajtott. – Nem is tudod, milyen romantikus vagy!
Megfogtam az arcát, ujjaimmal letöröltem a lefelé
csorgó könnycseppeket.
– Ne sírj! Azt nehezen viselem.
Elkapta a csuklómat, felhúzódzkodott hozzám, és száját
az enyémhez nyomta.
– Nem hiszem el, hogy ilyen boldog vagyok! –

duruzsolta, száját a bőrömön éreztem. – Néha nem tűnik
valódinak. Mintha álmodnék, nemsokára felébredek, és
észreveszem, hogy még mindig lent vagyok az
előcsarnokban, először nézek rád, és az egészet csak azért
képzelem, mert annyira akarlak téged.

Felhúztam Evát az ölembe, hozzábújtam. Ő mindig meg
tudta fogalmazni azt, amit én nem.

Éreztem a kezét, amint végigsimítja a hajamat és a
hátamat.

– Chris nagyon fog neki örülni.
Behunytam a szemem, és magamhoz szorítottam.
– Ez a te műved.
Ő tett mindent lehetővé. Ő tett engem lehetővé.
– Az enyém? – nevetett, s közben gyengéden
végigsimította ujjaival az arcomat. – Inkább a tiéd,
nagyfiú. Én csak egy szerencsés lány vagyok, aki most
nyeregben érezheti magát.
Maga a házasság hirtelen nem is tűnt elég
biztosítéknak ahhoz, hogy kifejezze, mit is jelent
számomra Eva. Miért nem létezik valami még erősebb
kötelék, mint egy darab papír, ami feljogosít engem arra,
hogy a feleségemnek hívjam? Az eskü az csak egy ígéret,
de amire nekem szükségem volt, az a garancia, hogy Eva
életem minden egyes napján ott lesz velem. Azt akartam,
hogy a szívem ugyanolyan ritmusban verjen, mint az övé,
és majd megálljon, amikor az övé is megáll.
Elválaszthatatlanul összefonódva, s így egy pillanatig sem
élnék tovább nélküle.

Még egyszer megcsókolt. Puhán, édesen. Gyengéden.
– Szeretlek!
Ezt nem tudtam elégszer hallani. Mindig is szükségem
lesz rá, hogy halljam. Szavak, ahogy dr. Petersen mondta,
amiket ki kell mondani és meg kell hallani.
– Szeretlek!
Tovább könnyezett.
– Istenem, szét vagyok esve. – Megcsókolt ismét. – És
neked dolgozni kéne. De nem maradhatsz bent sokáig.
Vicces lesz, amikor majd rád adom a szmokingodat – és
amikor leveszem rólad.
Elengedtem, amikor felállt, de nem tudtam levenni róla
a szemem.
Keresztülment a szobán, és eltűnt a fürdőszobában.
Csak ültem ott, és nem voltam biztos benne, hogy fel
tudnék állni. Eva miatt remegett a térdem, hevesen és
gyorsan vert a szívem.
– Gideon! – rohant be anyám az irodámba, Scott a
sarkában. – Beszélnem kell veled.
Felálltam, és bólintottam Scottnak. Kiment, és becsukta
az ajtót. Eva melegsége odalett, üresnek és hűvösnek
éreztem magam, ahogy az anyámra néztem.
Fekete farmer volt rajta, ami szorosan a testéhez
simult, és egy laza póló, betűrve a derekánál. Hosszú
fekete haját copfba fogta, és az arcán nem volt smink. Ha
valaki ránézne, egy vonzó nőt látna, aki pár évet
letagadhatna a korából. De én tudtam, hogy ő is olyan
fáradt és megviselt, mint Chris. Se smink, se ékszer.

Mintha nem volna önmaga.
– Ez aztán a meglepetés! – mondtam, miközben a

helyemre mentem az íróasztalom mögé. – Mi szél hozott a
városba?

– Most jövök Corinne-tól. – Odavonult az asztalom elé, és
megállt, ahogy Deanna is tette pár órával ezelőtt. – Össze
van törve attól az interjútól, amit tegnap adtál. Teljesen
szétesett. El kell menned hozzá, és beszélni vele!

Bámultam rá, és képtelen voltam megérteni, hogy
működik az agya.

– Ugyan miért tenném?
– Az isten szerelmére! – csattant fel, és úgy nézett rám,
mintha elment volna az eszem. – Bocsánatot kell kérned!
Mondtál néhány nagyon bántó dolgot…
– Én az igazat mondtam, ami nem mondható el arról a
könyvről, amit ő akar megjelentetni.
– Corinne nem tudta, hogy volt köztetek valami azzal a
nővel… Azzal, aki a könyvet írja. Amint rájött, hogy ki ő,
mondta a szerkesztőjének, hogy nem tud tovább együtt
dolgozni vele.
– Engem nem érdekel, ki írja a könyvet. Egy másik
szerző sem változtat azon a tényen, hogy Corinne megsérti
a magánéletemet, és olyasmit kürtöl szét a nagyvilágba,
amivel megbánthatja a feleségemet.
Felemelte a tekintetét.
– Én nem is tudok róla úgy beszélni, mint a feleségedről,
Gideon. Fel vagyok dúlva… Nem. Dühös vagyok, hogy a
családod és a barátaid nélkül házasodsz. Neked ez nem

mond semmit? Valami fontos dolgot tettél, anélkül, hogy a
szeretteid áldását kérted volna.

– Azt feltételezed, hogy senki nem hagyta jóvá? Ez
nyilvánvalóan nem igaz. De még ha az is lenne, ahhoz,
hogy az ember válasszon valakit, akivel szeretné leélni az
életét, nem kell többségi szavazat. Eva és én azért
házasodtunk titokban, mert így volt bensőséges és
személyes, és nem akartuk senkivel sem megosztani.

– De a híreket megosztod a világgal, mielőtt a
családodat értesítenéd?! Nem hiszem el, hogy ilyen
meggondolatlan és érzéketlen lettél. Rendbe kell hoznod a
dolgokat! – mondta vehemensen. – Felelősséget kell
vállalnod a fájdalomért, amit másoknak okozol. Én nem
így neveltelek. El sem tudom mondani, mekkorát
csalódtam benned!

Láttam a mozgást a háta mögött, ahogy Eva megállt a
fürdőszoba ajtajában, arcán düh, ökölbe szorított, csípőre
tett kézzel. Megráztam felé a fejem, figyelmeztető
tekintettel néztem rá. Ő már eleget csatázott értem. Most
én következtem, és végre készen álltam.

Megnyomtam az ablakokon az elsötétítőt.
– Hogy jössz te ahhoz, hogy kioktass engem a
fájdalomról meg a csalódásról, anyám?!
Visszahőkölt, mintha megpofoztam volna.
– Ne beszélj velem ilyen hangon!
– Tudod, mit tettek velem. És nem csináltál semmit.
– Nem fogunk megint erről beszélni! – legyintett a
kezével a levegőben.

– Mikor beszéltünk mi egyáltalán erről? – fakadtam ki.
– Én szóltam neked, de te soha nem adtál alkalmat, hogy
megbeszéljük.

– Ne mondd, hogy az én hibám!
– Engem megerőszakoltak.
Kiszakadtak belőlem a szavak, és hasítottak a
levegőben.
Anyám visszavonult.
Eva az ajtófélfa felé nyúlt, és erősen megragadta.
Mély lélegzetet vettem, hogy uralkodni tudjak
magamon, a feleségem jelenlétéből próbáltam erőt
meríteni. – Megerőszakoltak – mondtam ismét, hangom
ezúttal nyugodtabb és egyenletesebb volt. – Majdnem egy
éven át, minden héten. Egy férfi, akit te hívtál meg az
otthonunkba, simogatott engem. Fajtalankodott velem.
Újra és újra.
– Ne! – Szaporán vette a levegőt, mellkasa zihált. – Ne
beszélj ezekről az undorító, borzasztó dolgokról!
– De megtörtént. Többször is. Miközben te néhány
szobával arrébb voltál. Szinte zihált az izgalomtól,
valahányszor megjelent. Nézett rám azzal a beteges
csillogással a szemében. És te ezt nem vetted észre. Nem
voltál hajlandó tudomást venni róla.
– Ez hazugság!
Elöntött a méreg. Nyugtalanná váltam, mozdulni
akartam, de a helyemen maradtam, tekintetemet Eva felé
fordítottam.
Ő pedig bólintott felém.

– Mi a hazugság, anya? Talán az, hogy
megerőszakoltak? Vagy az, hogy úgy döntöttél, nem
foglalkozol ezzel?

– Ne mondd tovább! – csattant fel hirtelen, s kihúzta
magát. – Elvittelek kivizsgálásra. Próbáltam bizonyítékot
szerezni…

– Mert az én szavam nem volt elég?
– Te egy zavart gyerek voltál. Állandóan hazudoztál.
Mindenről. A legkézenfekvőbb dolgokról is.
– Ez adott nekem irányítást. Nem volt hatalmam semmi
felett az életben – kivéve a szavakat, amiket
kimondhattam.
– És nekem kellett volna valami mágikus képességgel
eldöntenem, hogy abból mi volt igaz, és mi nem? –
Támadólag felém hajolt. – Két orvos is megvizsgált. Egyiket
sem engedted közel magadhoz…
– Hogy még egy férfi megérintsen ott? Fel tudod fogni
egyáltalán, hogy milyen rettenetes volt még a gondolata
is?
– Dr. Lucasnak hagytad, hogy…
– Á, igen, dr. Lucas! – Hidegen elmosolyodtam. – És
honnan szerezted ezt a nevet, anyám? Attól a férfitól, aki
molesztált engem? Vagy a te orvosodtól, aki pedig a
disszertációjának a témavezetője volt? Mindegy is,
egyenesen a sógorához irányított, tudván, hogy a
köztiszteletben álló dr. Lucas bármit megtenne, hogy
megvédje a családja hírnevét.
Visszahőkölt, s addig botladozott hátrafelé, amíg bele

nem huppant a mögötte lévő fotelbe.
– Benyugtatózott engem – folytattam az emlékeim

felidézését. A tűszúrásról. A hideg asztalról. A szégyenről,
amikor a testem különböző részeihez nyúlkált, s én
reszkettem az undortól. – Megvizsgált. Aztán hazudott.

– Honnan tudhattam volna? – súgta, és kék szeme
szinte világított sápadt arcán.

– Tudtad – mondtam határozottan. – Emlékszem az
arcodra azután, hogy azt mondtad nekem, Hugh nem fog
visszajönni, és hogy ne is beszéljünk erről többet. Alig
tudtál rám nézni, de amikor mégis, láttam a szemedben.

Evára néztem, aki sírt, és karját maga köré fonta. Az én
szemem csípett, de ő volt az, aki könnyeket hullajtott
értem.

– Azt hitted, Chris elhagyott volna téged? – tűnődtem
hangosan. – Azt gondoltad, ez túl sok lett volna az új
családodnak? Évekig azt hittem, hogy elmondtad neki.
Hallottam, hogy dr. Lucast említed neki. De Chris nem
tudta. Mondd meg nekem, mi oka lehet egy feleségnek
arra, hogy ilyesmit elhallgasson a férje elől?

Anyám nem szólt, csak szüntelenül rázta a fejét,
mintha ez a csendes tiltakozás mindenre választ adna.

Akkorát csaptam az asztalra az öklömmel, hogy
minden megrázkódott a tetején.

– Mondj valamit!
– Nincs igazad. Tévedsz. Összekeveredtek benned a
dolgok. Te nem… – rázta megint a fejét. – Nem úgy
történtek a dolgok. Össze vagy zavarodva…

Eva anyám hátát bámulta. Összeszorította a száját az
undortól. Hagytam, hogy helyettem viselje ezt a terhet. El
kellett engednem. Nem tudtam tovább magamban
tartani. Nem akartam.

Én is megtettem neki egy másik, Nathannel kapcsolatos
esetben. Azzal a cselekedetemmel elűztem az árnyakat a
szeméből. Most már bennem élnek. Őt már régóta
kísértették.

Mellkasom megemelkedett, ahogy lassú, mély levegőt
vettem. Amikor kiengedtem, minden mérget és undort
kifújtam a levegővel együtt. Ott álltam egy darabig,
elmélyültem abban a szédítő könnyűségben, amit
éreztem. Bánat és mély szorongás égett a mellkasomban.
És a beletörődés. Megtisztító, szörnyű elfogadás. De már
kevésbé nyomasztott, mint az a kétségbeesett remény,
hogy egy napon anyám majd eléggé fog szeretni engem
ahhoz, hogy elfogadja az igazságot.

Meghalt a remény.
Megköszörültem a torkom.
– Fejezzük ezt be! Nem fogok elmenni Corinne-hoz. És
nem fogok bocsánatot kérni, amiért elmondtam az
igazságot. Végeztem az üggyel.
Anyám egy darabig nem mozdult.
Aztán szó nélkül elfordult, és kisétált az ajtón. Egy
pillanat múlva már el is tűnt.
Evára néztem, ő elindult felém, én pedig, megkerülve
az asztalt, felé indultam, félúton találkoztunk. Olyan
erősen ölelt magához, hogy alig kaptam levegőt.

De nem volt szükségem levegőre. Ott volt nekem ő.

13. fejezet

Amikor megigazítottam Gideon csokornyakkendőjét, azt
kérdeztem tőle:

– Biztos rendben vagy?
Ő elkapta a csuklómat, és határozottan, de finoman
megszorította. Ez az ismerős, tekintélyt parancsoló
szorítás a már megszokott válaszra sarkallt engem.
A hatása alá kerültem. Arra késztetett, hogy minden
figyelmemet rá és rám összpontosítsam. Csak kettőnkre.
Felgyorsult a lélegzetvételem.
– Ne kérdezősködj már! – mondta lágy hangon. – Jól
vagyok.
– Amikor egy nő azt mondja, jól van, akkor általában
nem éppen…
– De én nem vagyok nő.
– Ahh…
Apró mosoly jelent meg a szája sarkában.
– Ha egy férfi azt mondja, jól van, akkor az úgy is van. –
Kaptam egy gyors, kemény csókot a homlokomra, majd
elengedett. Azután odament a fiókhoz, amelyben a
mandzsettagombokat tartjuk, és gondosan

tanulmányozni kezdte a készletet.
Gideon magas, nyúlánk termete remekül érvényesült a

méretre szabott nadrágjában és elegáns fehér ingében.
A fekete zokni már rajta volt, de a cipője és a zakója arra
vártak, hogy még kecsesebbé tegyék őt.

Volt valami vadító abban, ahogy így félig felöltözve
láttam. Ez az intimitás, amely csak az enyém volt, és amit
nagy becsben tartottam.

Eszembe jutott, amit dr. Petersen mondott korábban.
Talán néhány éjszakát külön kellene töltenem a
férjemtől. Nem véglegesen, csak egy darabig. Mégis, ezek
az értékes töredékek erőt adnak nekem.

– Íme egy férfi. Na de mi van az én férjemmel? –
folytattam, s közben arra koncentráltam, hogy el ne vonja
a figyelmem a szexi kinézete. A probléma a
távolságtartása volt. Nyoma sem volt annak a borotvaéles
tekintetnek, amihez hozzászoktam. A gondolatai most
másfelé jártak, és aggódtam, hogy sötét helyre tévedtek,
ahová nem kellene egyedül mennie. – Mert ő az egyetlen,
aki engem érdekel.

– Angyalka. Hónapokig mondogattad nekem, hogy
tárgyaljam meg a dolgot anyámmal. Megtettem. Most már
magunk mögött hagyhatjuk az egészet.

– No de mit érzel? Biztosan fájdalmas, Gideon. Kérlek,
ne próbáld elrejteni előlem, ha így van!

Ujjaival dobolni kezdett a beépített szekrényen, közben
még mindig azokat a francos mandzsettagombokat
fürkészte.

– Fáj. Rendben? De tudtam, hogy fájni fog. Azért is
halogattam ilyen sokáig. De most már jobb így. Úgy
érzem… Baszki, vége van!

Összeszorítottam a szám. Mivel azt akartam, hogy rám
nézzen, amikor ilyen dolgokat mond, kibontottam a
köpenyemet, és hagytam, hogy a selyem lecsusszanjon a
vállamról. Elfordultam, hogy felakasszam az öltözőszoba
ajtajára, miközben átléptem Mázli felett, aki a padló
közepén hevert. Pucsítottam, ahogy a fogas felé nyúltam,
hogy Gideon jól láthassa a fenekemet, amit annyira
szeretett.

Ahogy arra számítani lehetett a férjemtől, kaptam tőle
egy új ruhát erre az alkalomra, egy csodálatos
galambszürke nagyestélyit, a mellrészénél
gyöngydíszítéssel, enyhén réteges, áttetsző szoknyarésszel,
amely úgy szállt, mint a füst, ahogy mozogtam benne.

Mivel széles volt a nyakkivágás, és tapasztalatból
tudtam, hogy ez kihozza Gideonból az ösztönlényt, olyan
melltartót választottam, ami kiemeli a melleimet. Egy
passzoló bugyival, füstszínű sminkkel és erős szájfénnyel
meglehetősen kívánatosan néztem ki.

Amikor ismét ránéztem, pontosan a kívánt hatást
értem el: földbe gyökerezett lábbal állt, a szeme rám
tapadt.

– Valamit meg kell ígérned nekem, nagyfiú!
Tetőtől talpig végigmért, szinte izzott a tekintete.
– Pillanatnyilag bármit megígérek neked.
– Csak pillanatnyilag? – biggyesztettem le az ajkam.

Motyogott valamit, odasétált hozzám, és az arcomat a
tenyerébe fogta. Végre ott volt velem. Teljes egészében.

– És azután, és még azután is. – A tekintete cirógatta az
arcomat. – Mire van szükséged, angyalka?

Elkaptam a csípőjénél, és a szemét kémleltem.
– Rád. Csakis rád. Boldogan és egészen és őrülten
szerelmesen belém. – Elegáns szemöldöke kissé
felemelkedett, mintha kételkedne abban, hogy a
boldogság számára is elérhető érzés.
– Olyan szomorú vagy. Ez engem felemészt.
Felsóhajtott, és éreztem, ahogy a feszültség elpárolog
belőle.
– Nem tudom, miért nem készültem fel rá jobban.
Anyám képtelen elfogadni, ami történt. Ha még a
házassága megmentése érdekében sem tudja megtenni,
akkor tuti, hogy miattam pláne nem fogja.
– Valami hiányzik belőle, Gideon. Valami alapvető. De
el kell hinned végre, hogy ennek semmi köze hozzád.
Elfintorodott.
– Anyám és apám… Hát ugye, ez nem a legjobb
génállomány, igaz?
Becsúsztattam az ujjaimat a nadrágja övbújtatójába, és
közelebb rántottam magamhoz.
– Ide hallgass, nagyfiú! A szüleid nyomás alatt éltek, és
inkább magukat helyezték előtérbe. A valóság valami
olyasmi, amivel ők nem tudtak szembenézni. De tudod
mit? Te ezekből a jellemhibákból semmit sem örököltél.
Egyáltalán semmit.

– Eva…
– Te, Gideon Geoffrey Cross, az ő lehetséges jó
tulajdonságaik különleges kivonata vagy. Egyenként nem
sokat érnek, de együtt… Ember, veled megütötték a
főnyereményt!
Megrázta a fejét, és azt mondta:
– Nincs szükségem rá, hogy ilyeneket mondj, Eva!
– Nem a levegőbe beszélek! Neked semmi problémád
nincs a valósággal. Te szembenézel vele, és beledöngölöd
azt a picsát a földbe!
Gideon nevetésben tört ki.
– Jogod van hozzá, hogy fájdalmat érezz, és hogy tele
legyen a hócipőd, Gideon. Nekem is tele van. De ők a lábad
nyomába sem érnek. És ettől te nem kevesebb, hanem
több leszel. Nem mentem volna hozzád feleségül, ha nem
lennél jó ember, akit tisztelek és becsülök. Te inspirálsz
engem, tudod-e?
Kezét a hajamról a tarkómra csúsztatta.
– Angyalka. – Összeért a homlokunk.
Ahogy megsimogattam a hátát, az inge alatt éreztem
meleg, kemény izmait.
– Búslakodj, ha kell, de ne zárkózz be, és ne hibáztasd
magad! Azt nem fogom hagyni!
– Tudom, hogy nem. – Gyengéden hátrahajtotta a
fejem, és megcsókolta az orrom hegyét. – Köszönöm.
– Nem kell megköszönnöd semmit.
– Igazad volt. Ki kellett mondanom, és megküzdeni vele.
Sohasem tettem volna meg, csakis érted.

– Nem tudhatod.
Gideon olyan szerelmesen nézett rám, hogy a
lélegzetem is elakadt.
– De tudom.
A mobilja sms-t jelzett. Megpuszilta a homlokom, majd a
szekrényhez ment, hogy elolvassa az üzenetet.
– Raúl úton van Caryvel.
– Hát akkor jobb lesz, ha felöltözöm. Becsatolnád a
ruhámat?
– Ez mindig nagy öröm számomra!
Levettem a ruhát a vállfáról, beleléptem, és
átbújtattam a karomat a gyöngyökkel díszített
vállpánton. A férjem gyors munkát végzett a kapoccsal,
amely a lapockámnál volt. Az álló tükörben néztem
magam, és az ajkamba haraptam, amikor meggyőződtem
róla, hogy a felsőrész pont ott van szűkebbre szabva, ahol
reméltem. A nyakkivágás leért egészen a dekoltázsom és a
köldököm közötti részig.
Botrányosan dögös voltam ebben a sok mindent
megmutató ruhában, amellyel a kisebb mellű nők
gondban lennének. Nekem viszont telitalálat, habár a
ruha többi része mindent eltakart, kivéve a hátamat és a
karomat. Úgy gondoltam, olyan ékszert választok, amely
kiemeli a hatást, amennyire csak lehet. Mégiscsak egy
csodás ruháról és egy fiatal párról van szó. Ezt jól
megcsináltuk.
Gideonnal összenéztünk a tükörben. Bevetettem az
ártatlan nézésemet, és kíváncsian vártam, mennyit fog

engedni megmutatni magamból.
Egyre jobban ráncolta a homlokát, majd az

arckifejezése bosszúsra változott. Hátulról rángatni
kezdte a vállpántot.

– Van valami baj? – kérdeztem kedvesen.
Összehúzta a szemét. Mindkét kezével körbefogva
becsúsztatta az ujjait a dekoltázsomba, és megpróbálta
széthúzni a melleimet, hogy a vonalaim minél inkább a
ruha alá kerüljenek.
Hümmögtem, és nekidőltem.
Megfogta a vállamat és kiegyenesített, hogy lássa,
hogyan áll rajtam.
– A fényképen ez nem így nézett ki.
Szándékosan félreértve a dolgot, azt mondtam neki:
– Még nem vettem fel a magas sarkút. Nem fog ám lógni
a földön, ha felveszem.
– Nem is a ruha alja miatt aggódom – mondta szárazon.
– Valamit csinálni kéne a középső résszel!
– Miért tennénk?
– Tudod te azt nagyon jól! – Átszaladt a szekrényhez, és
kirántott egy fiókot. Egy pillanat múlva visszatért és egy
fehér zsebkendőt tolt felém. – Ezt tedd oda!
Felnevettem.
– Istenem, csak viccelsz!
De nem viccelt. Hátulról előrenyúlt, és a kihajtogatott
zsebkendőt betűrte a kivágott részbe, széthúzva mindkét
irányba.
– Na ne! – mondtam rosszallóan. – Ez így nevetséges!

Amikor elvette a kezét, adtam neki egy kis időt, hogy
lássa, milyen hülyén nézek így ki.

– Felejtsd el! Felveszek valami mást.
– Ja – helyeselt.
Kihúztam a zsebkendőt.
– Valami ilyesmit – mormolta.
Villámgyorsan átemelte a kezét a fejem felett, és egy
káprázatos gyémánt nyakéket tett a nyakamba. Legalább
két hüvelyk széles volt, épp körbeérte a nyakamat.
– Gideon! – Remegő kézzel érintettem meg, miközben ő
bekapcsolta. – Ez… csodálatos!
Karját a derekam köré fonta, száját a halántékomhoz
érintette.
– Te vagy csodálatos! A nyaklánc csak szép.
Megfordultam ölelő karjai közt, és felnéztem rá.
– Köszönöm!
Felvillanó mosolyától a szőnyegbe gyökerezett a
lábujjam.
Visszamosolyogtam, s azt mondtam:
– Mostanáig azt hittem, a mellem miatt fordítottad
komolyra a szót.
– Angyalka, és nagyon is komolyan veszem a cickódat.
Ezért aztán ha valaki ma este fixírozza, rá fog jönni, olyan
drága vagy, hogy valószínűleg nem engedhet meg
magának.
Megcsapkodtam a vállát.
– Fogd be!
Megragadta a kezem, és a szekrényhez húzott. A nyitott

fiók felé nyúlt, és kivett egy gyémánt karkötőt. Elképedve
néztem, ahogy felcsúsztatta a csuklómra. Ezután jött egy
bársonydobozka, amelyet kinyitott: csepp alakú gyémánt
fülbevalók voltak benne.

– Ezeket még tedd fel!
Bámultam az ékszereket, aztán Gideont.
Ő csak mosolygott.
– Megfizethetetlen vagy. Csak a nyaklánc nem lett
volna elég, hogy átmenjen az üzenet.
Csak bámultam rá, egyszerűen nem találtam szavakat.
A nagy csendben egy kaján vigyor jelent meg a száján.
– Amikor hazaérünk, meg foglak dugni, és csak a
gyémántok lesznek rajtad, semmi más.
Ettől az erotikus képtől, ami bevillant, kellemesen
kirázott a hideg.
A vállamnál fogva megfordított, és finoman
megpaskolta a seggem.
– Szenzációsan nézel ki. Bárhonnan nézlek. Na de most
már ne tereld el a figyelmemet, és hagyj felöltözni!
Felkaptam a cipőtartóról a csilivili magas sarkúmat, és
kimentem a gardróbszobából. A férjem jobban el tudott
kápráztatni, mint a tőle kapott ékszerek.

– Azt a puccos, drága mindenedet! – kiáltott fel Cary,
miután megölelt és végigmért. – Tulajdonképpen tényleg
van rajtad egymillió dollár. Jézusom! Annyira elvakított a
csillogás, hogy észre sem vettem, hogy kiraktad az ikreket
játszani.

– Gideon is így gondolta – mondtam szárazon, majd
fordultam egyet, hogy megpörgessem a szoknyám. – Te is
csodásan nézel ki!

Híres rosszfiús fintorával felelte:
– Tudom.
Nevetnem kellett. Úgy gondoltam, a legtöbb férfi jól néz
ki szmokingban. Cary ugyanakkor elképesztően jól nézett
ki. Igazán elegáns volt. Mint Rock Hudson vagy Cary
Grant. Rosszfiús sármja szédítő kinézetével kombinálva
ellenállhatatlanná tette. Felszedett egypár kilót. Nem
annyit, hogy kinőtte volna a ruháit, de az arca kicsit
kikerekedett. Jól és egészségesen nézett ki.
Gideon, másfelől, inkább olyan… 007-es. Döglesztően
szexi, kiélezett veszélyhelyzetben. Belépett a nappaliba, és
én csak bámulni tudtam tehetetlenül, lehengerelve
kidolgozott testének méltóságteljes eleganciájától, ami
arra engedett következtetni, hogy milyen jó lehet az
ágyban.
Enyém. Csak az enyém.
– Mázlit betettem a kosárkába – mondta Gideon,
amikor odajött hozzánk. – Kész vagyunk?
Cary beleegyezően bólintott.
– Mehetünk!
Lementünk a lifttel a garázsba, ahol Angus várt minket
a limóval. Én másztam be először, és a hosszanti ülést
választottam, tudván, hogy Cary majd mellém ül, Gideon
pedig a szokásos hátsó ülésre.
Az utóbbi időben olyan kevés időt töltöttem Caryvel.

A Fashion Week miatt borzasztóan elfoglalt volt, és mivel
én mindig a penthouse lakásban töltöm az éjszakát, még
esélyünk sem volt egy gyors esti csevegésre vagy egy
reggeli kávéra.

Még mielőtt elindultunk volna, Cary Gideonra nézett,
és a bár felé mutatott.

– Szabad?
– Szolgáld ki magad!
– Valakinek valamit?
Elgondolkodtam.
– Kingsmant kérek áfonyával!
Gideon kedvesen nézett rám.
– Nekem is egyet!
Cary kitöltötte és felszolgálta nekünk, aztán hátradőlt,
és jól meghúzott egy üveg sört.
– Na szóval – kezdte – jövő héten Londonba repülök egy
forgatásra.
– Tényleg? – Előredőltem. – Ez nagyszerű, Cary! Az első
nemzetközi munkád.
– Az ám – mosolygott a sörére, aztán rám nézett. – Be
vagyok indulva.
– Azta! Minden olyan gyorsan történt veled. – Néhány
hónappal ezelőtt még San Diegóban éltünk. – Az egész
világot meg fogod hódítani!
Megpróbáltam mosolyogni. Igazán, őszintén örültem a
legjobb barátomnak. De bennem élt egy kép, hogy a nem
túl távoli jövőben, amikor mindketten olyan elfoglaltak
leszünk, és egyfolytában utazunk, alig fogunk találkozni.

Szinte könnybe lábadt a szemem, ha erre gondoltam.
Életünknek egy fejezete lezárulni készült, és én
bánkódtam egy kicsit a vég miatt, még akkor is, ha
tudtam, hogy mindkettőnk számára csak most jön a java.

Cary csendben koccintásra emelte az üveget.
– Ez a terv.
– És hogy van Tatiana?
Lekonyult a mosolya, tekintete komollyá vált.
– Azt mondja, jár valakivel. És ha neki megtetszik
valami vagy valaki, arra azonnal ráveti magát. Mindig is
ilyen volt.
– És te tudod ezt kezelni?
– Nem. – Kapargatni kezdte a címkét a sörösüvegen. –
Valami fickó jó nagyokat élvez az én kicsimmel. Azt
hiszem, hányingerem van! – Gideonra nézett. – El tudod
ezt képzelni?
– Hát ne is akard, hogy elképzeljem! – mondta, mintha
azt kiáltaná: Vigyázz!
– Igaz? El van ez baszva. De nem tudom megállítani, és
nem fogok visszamenni hozzá, úgyhogy… ez van, és kész.
– Istenem! – Odanyúltam, és megfogtam a kezét. – Ez
nagyon durva. Sajnálom!
– Már nem jelentünk egymásnak semmit – felelte egy
vállrándítással. – Kevesebb a hiszti, ha rendszeresen
megdöntik.
– Szóval akkor beszéltek egymással?
– Mindennap bejelentkezek nála, hogy meggyőződjem
róla, megvan mindene. Mondtam neki, hogy ott leszek, ha

bármire szüksége van – kivéve persze a farkam. – Cary
sóhajtott egy nagyot. – Ez nyomasztó. Szex nélkül igazából
nem is tudunk mit mondani egymásnak. Úgyhogy a
munkáról beszélünk. Legalább ez az egy közös
megmaradt.

– Említetted neki a londoni utat?
– Baszki, dehogyis! – Cary erősen megszorította a
kezem. – Előbb a legjobb barátnőmnek kellett
elmondanom. Majd holnap elmondom neki.
Azon gondolkodtam, talán nem kellene feltennem a
kérdést, de nem tudtam visszafogni magam.
– És Treyjel mi van? Valami változás?
– Nem igazán. Minden másnap küldök neki egy
üzenetet vagy egy képet. De semmi különös. Csak amit
nektek is küldenék.
– Szóval a farkad nincs rajta? – hecceltem.
– Ja, nincs. Próbálom komolyra venni vele. Ő azt hiszi,
szexmániás vagyok – bár amikor ágyba bújunk,
egyáltalán nem bánja –, de mindegy. Hébe-hóba küldök
neki valamit, ő válaszol, és ez minden.
Felhúztam az orrom. Gideonra néztem, és láttam, hogy
valamit pötyög a mobilján.
Cary vett még egy italt, és nyelt egy nagyot.
– Ez nem egy igazi kapcsolat. Ezen a ponton még csak
nem is barátság. És ha jól tudom, ő is találkozgat
valakivel, úgyhogy én vagyok a kakukktojás.
– Hát, azt azért el kell mondanom, hogy jól áll neked az
önmegtartóztatás.

Cary felhorkant.
– Mert felszedtem néhány kilót? Megesik. Eszel, mert
vágysz az endorfinra, amit az orgazmus hiánya miatt nem
kapsz meg, és kevesebbet mozogsz, mivel nem gyűröd a
lepedőt.
– Cary! – nevettem.
– Nézd csak meg magad, kislány! Téged rendesen
karbantart Mr. Cross, a maratonpasi!
Gideon felnézett a mobiljából.
– Még egyszer!
– Na, pont ezt mondtam én is, öregem! – nyögte ki Cary,
miközben rám kacsintott. – Csak kicsit bővebben.

Miután kivártuk, hogy az előttünk hosszan sorakozó
limuzinokból kiszálljanak a vendégek, végre mi is
kiléptünk a vörös szőnyegre, amely egy privát klubnak
otthont adó történelmi téglaépület előtt volt kiterítve.
A lesifotósok olyan tömött sorokban hemzsegtek, mint a
heringek, egy bársonykordonnal elválasztva a bejárattól.
Előrehajolva beláttam a kapu üvegablakán, ahol a jobb
oldalon még több fotós várakozott, a bal oldalon pedig az
esemény támogatóinak emlékezetes pillanatait
megörökítő képek sorakoztak a falon.

Angus kinyitotta az ajtót, és éreztem a lesifotósok
feszült várakozását, hogy vajon ki lesz az első. Amikor
Gideon kiszállt, a fényképezőgépek vakui gyors
egymásutánban villantak fel.

Mr. Cross! Gideon! Nézzen ide!

Odanyújtotta nekem a kezét, a jegygyűrűjét ékesítő
rubin csak úgy csillogott a fényben. A szoknyámat tartva
kiszálltam utána, és megfogtam a kezét. Abban a
pillanatban, hogy kiléptem, elvakítottak a fények, de az
előttem táncoló villanások ellenére megpróbáltam nyitva
tartani a szemem, begyakorolt mosollyal az arcomon.

Felegyenesedtem, Gideon a derekamra tette a kezét,
majd pokoli lárma vette kezdetét. A helyzet valahogy még
rosszabbra fordult, amikor Cary is megjelent. A kiabálás
fülsiketítő volt. Megpillantottam Raúlt a bejáratnál,
tekintetével felmérte a helyzetet. Felemelte a kezét, és
szólt valamit a csuklóján lévő mikrofonba, amellyel
parancsot adott egy beosztottjának. Amikor rám nézett, a
mosolyom őszintébb lett. Bólintott felém.

Odabent két rendező fogadott minket, gyorsan
elkészítették rólunk a protokollképet, majd felkísértek
minket lifttel a bálteremhez.

Egy hatalmas helyiségbe léptünk, amely tele volt a New
York-i elittel, a befolyásos férfiak elbűvölő gyülekezete és
a tökéletes megjelenésű hölgyek előnyös színben tűntek
fel a félhomályosan világító csillár és a számtalan gyertya
fényében. A minden asztal közepén elhelyezett dús
virágkompozíció erős illata járta át a levegőt, és egy
zenekar jópofa instrumentális játéka tette még élénkebbé
a díszes társaság duruzsolását.

Gideon keresztülvezetett engem az asztalok körül
gyülekező emberek között, meg-megállva azoknál, akik
utunkat keresztezték, hogy köszöntsenek, és

gratuláljanak nekünk. A férjem megerőltetés nélkül
tudott átváltozni társasági lénnyé. Egyszerre volt
észbontóan jóképű, tökéletesen könnyed, szavak nélkül
parancsoló, és hűvösen tartózkodó.

Én ugyanakkor merev voltam és zaklatott, bár abban
reménykedtem, hogy a begyakorolt mosolyom elrejti
idegességemet. Gideonnak és nekem nem voltak kellemes
emlékeink az ilyen eseményekről. Rendszerint
összevesztünk, és végül külön-külön távoztunk. Most más
volt a helyzet, és mégis…

A keze felcsúszott a csupasz hátamon, megfogta a
tarkómat, lágyan megmasszírozta feszült izmaimat.
Beszélt a két úriemberhez, akik az előbb megállítottak
minket, elemezvén a piaci folyamatokat, de én biztos
voltam benne, hogy valójában rám fókuszál. A jobb
oldalán álltam, ő könnyedén mögém húzódott, épp csak
annyira, hogy a teste jobb fele az enyémhez simuljon, a
vállamtól a térdemig.

Cary a vállam mögül előrenyúlt, és egy pohár hűtött
pezsgőt nyújtott át.

– Látom Monicát és Stantont – mondta. – Szólok nekik,
hogy itt vagyunk.

Követtem a tekintetemmel, ahogy közeledett anyám és
mellette álló férje felé. Anyám mosolya ragyogóan szép
volt, épp egy másik házaspárral beszélgettek. Stanton
elegánsan festett a szmokingjában, míg anyám csillogott,
mint a gyöngy a törtfehér, hosszú selyemruháján.

– Eva!

Ireland hangjának hallatán megfordultam, és szemem
tágra nyílt, amikor megláttam őt a legközelebbi asztalnál.
Egy pillanatra a lélegzetem is elállt a látványtól. Magas
volt és karcsú, hosszú fekete haja furfangosan elegáns
kontyba volt fogva. A kifinomult ízlésű fekete
bársonyruhája oldalán a kivágás megmutatta szép hosszú
lábát, míg az egypántos felsőrész sudár testalkatához
tökéletesen passzoló méretű melleket takart.

Ireland Vidal elképesztően gyönyörű lány volt, olyan
kék szem ragyogott dús szempillái keretében, mint az
anyjáé vagy Gideoné. És még csak tizenhét éves volt.
Ahogy elképzeltem, micsoda nő lesz belőle, elképedtem.
Cary nem az egyetlen volt, aki tűzbe tudta hozni a világot.

Egyenesen odajött hozzám, és szorosan megölelt.
– Most már nővérek vagyunk!
Mosolyogtam, majd én is megöleltem, óvatosan, nehogy
rálöttyintsem a pezsgőm. Chrisre pillantottam, aki
mögötte állt, és visszamosolygott rám. A tekintete, amint
újra a lányára nézett, gyengédségről és büszkeségről
árulkodott. A jóisten segítse azokat a fickókat, akik szemet
vetnek Irelandre! Chris, Christopher és Gideon rajta
tartják a szemüket, így először ezeken a félelmetes
testőrökön kell majd átverekedniük magukat.
Ireland hátrébb lépett, és jól szemügyre vett engem.
– Hűha! Bámulatos ez a nyaklánc! És a melled… én is
ilyet akarok!
Nevettem.
– Te így vagy tökéletes. Te vagy itt a legszebb nő.

– Dehogyis! De azért kösz! – Arca felderült, amint
Gideon, kimentve magát a beszélgetésből, odafordult
hozzá.

– Hé, tesó!
Máris a karjaiban találta magát, olyan szorosan, ahogy
engem is ölelt az előbb. Gideon egy pillanatig kővé
dermedve állt, majd ő is megölelte, s arcán olyan
gyengédséget véltem felfedezni, amitől a szívem is
kihagyott egy ütemet.
Gideon interjúja után én még röviden beszéltem
Irelanddel telefonon, elnézést kértem tőle, hogy titokban
tartottuk az esküvőt, és elmagyaráztam neki, hogy miért.
Azt akartam, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, mint
bármikor azelőtt, de próbáltam diszkrét lenni, nehogy idő
előtt elszóljam magam. Gideon és közte minden bizonnyal
könnyen lehetnék én a kapocs, de nem szeretném, ha így
lenne. Saját maguknak kell kialakítaniuk a
kapcsolatukat, függetlenül bárki mástól.
A sógornőm hamarosan a Columbia Egyetemre fog
járni, ahogy a fivérei is tették. A közelünkben lesz, és
gyakrabban láthatjuk majd egymást. Addig is bátorítani
fogom Gideont, hogy ápolják bimbózó kapcsolatukat.
– Chris! – Odamentem hozzá és megöleltem őt, örültem
a lelkesedésének, amikor visszaölelt engem. A közös
vacsoránk óta rendbe tette magát, igazított a frizuráján,
és frissen meg volt borotválkozva.
Idősebb Christopher Vidal csendes, jóképű férfi volt,
szelíd tekintettel. Természetes kedvesség sugárzott a

hangjából és a szeméből. Ezt gondoltam, amikor először
találkoztunk, és azóta nem is volt okom rá, hogy ezt az
első benyomást megváltoztassam.

– Gideon! Eva! – Magdalene Perez jött oda hozzánk,
csábítóan gyönyörűen nézett ki testhezálló smaragdzöld
estélyiben, karöltve a barátjával. Jó volt látni, hogy
Magdalene végre túllépett a Gideon iránt érzett
viszonzatlan érdeklődésén, amely sok gondot okozott
Gideonnak és nekem is kapcsolatunk elején. Akkor még
egy undok picsa volt, akit Gideon testvérének a
manipulációi ösztönöztek. Most, hogy boldog volt az ő
művészével, higgadt volt és bájos, és egészen közeli
ismerősünkké vált.

Mindkettőjüket melegen üdvözöltük, én kezet ráztam
Gage Flynn-nel, Magdalene pedig csókra kínálta az arcát
Gideonnak. Mostanáig nem nagyon ismertem Gage-et, de
nyilvánvalóan teljesen odáig volt Magdalene-ért. És
tudtam, Gideon is jól szemügyre vette őt, hogy
meggyőződjön arról, a fickó elég jó lesz-e a nőnek, aki
családja régi barátjának számított.

Épp a gratulációjukat fogadtuk, amikor anyám és
Stanton csatlakozott hozzánk, majd később Martin és
Lacey, akikkel a westporti hétvége óta nem találkoztunk.
Mosolyogva néztem, ahogy Cary és Ireland nevetgélnek
valamin, amiről éppen szót váltottak.

– Milyen csodaszép lány! – jegyezte meg anyám,
kortyolt egyet a pezsgőből, és Gideon húgára nézett.

– Ugye?

– És Cary is jól néz ki.
– Én is ezt mondom.
Anyám mosolyogva nézett rám.
– Tudnod kell, hogy felajánlottuk neki, hogy ha
szeretné, tartsa meg a lakást, vagy segítünk neki keresni
egy kisebbet.
– Ó! – pillantottam Caryre, és láttam, ahogy ő éppen
rábólint valamire, amit Chris mondott neki. – És ő mit
mondott?
– Hogy ti pedig egy saját kéglit ajánlottatok neki,
közvetlenül Gideon tetőlakása mellett. – Közelebb hajolt
hozzám. – Majd ti eldöntitek, melyik a legjobb megoldás,
én csak meg akartam adni neki a lehetőséget, hogy ott
maradhasson. Mindig jó, ha van több választási lehetőség.
Sóhajtottam és bólintottam.
Megfogta a kezem.
– Most, hogy te és Gideon odafigyeltek arra, hogy az
emberekben milyen kép alakuljon ki rólatok, tudnod kell,
vannak olyan rosszindulatú bloggerek, akik azt írják,
hogy te és Cary szeretők vagytok.
Hirtelen megértettem, mi volt az az őrület a vörös
szőnyegen. Mi hárman egyszerre érkeztünk.
– Gideon tagadta, hogy bármikor is megcsalt volna
téged – folytatta csendesebben –, de ő már közismert, hogy
is mondjam… a hatalmas szexuális étvágyát illetően. El
tudod képzelni, hogy szárnyra kapnak majd a pletykák,
ha ti hárman együtt fogtok lakni?
– Ó, tényleg! – El tudtam képzelni. A nagyvilágban már

napvilágot láttak olyan elképzelések, hogy a férjem benne
lenne egy hármas felállásban. Igaz, nem egy második
férfival, hanem nőkkel. Nos, azok az idők már elmúltak,
de az emberek nem tudhatják – és amúgy sem hinnék el.
Ez túl pikánsnak hangzott.

– Kedvesem, mielőtt azt mondanád, hogy ez téged nem
érdekel, észre kell venned, hogy sok embert viszont igen.
És ha valakivel Gideon üzletet akarna kötni, aki úgy
gondolja, hogy ő erkölcsileg züllött, akkor azzal a férjed
egy vagyont bukhat el.

Valóban. Bár egyelőre nem áll fenn ez a veszély, mégis
inkább az ajkamba haraptam, mint hogy poénra vegyem
anyám aggodalmát a cég anyagi helyzetét illetően. Így
vagy úgy, ő mindig erre lyukad ki.

– Hallom – motyogtam.
Ahogy közeledett a vacsora ideje, mindenki keresni
kezdte a számára kijelölt ülőhelyet. Gideon és én
természetesen elöl kaptunk helyet, mivel ő beszédre
készült. Ireland és Chris, valamint Cary ültetőkártyája is a
mi asztalunknál volt. Anyám, Stanton, Martin és Lacey
tőlünk jobbra, Magdalene és Gage pedig hátrébb foglalt
helyet.
Gideon kihúzta nekem a széket, hogy leülhessek, de
hirtelen megmerevedtem, amikor megláttam az egyik
közeli asztalnál ülőket. Felegyenesedtem, és Gideonra
néztem.
– Itt van a Lucas házaspár.
Ő felemelte a fejét, és tekintetével keresni kezdte őket.

Egyből tudtam, hogy meglátta őket, amikor az arcizmai
megfeszültek.

– Hát itt vannak. Ülj le, angyalka!
Leültem hát, ő betolta alattam a széket, majd ő is helyet
foglalt mellettem. Elővette a telefonját, és egy üzenetet
kezdett el pötyögni.
Közelebb hajoltam hozzá, és odasúgtam:
– Még sosem láttam őket együtt.
A mobilja már jelezte is a választ, amikor felnézett rám.
– Nem nagyon járnak el együtt.
– Arashnak üzensz?
– Angusnak.
– Hm? Lucasékról?
– Lószart! – Visszacsúsztatta a telefonját a zsebébe,
odahajolt hozzám, az egyik karját a székem háttámlájára
tette, a másikat pedig az asztalra, csapdába ejtve így
engem. Ajkát a fülemhez érintette. – Ha legközelebb ilyen
helyre megyünk, majd egy rövid szoknyát fogok rád adni,
és alatta nem lesz semmi.
Örültem neki, hogy mindenki másfelé nézelődött,
valószínűleg nem hallották ezt, és a zenekar is egy kicsivel
hangosabban játszott, azt jelezvén, hogy mindenki
foglalja el a helyét.
– Te ördögfajzat!
Hangja csábító dorombolássá változott.
– Végig fogom húzni a kezemet a combjaid között, aztán
becsúsztatom az ujjaimat a finom puha puncidba.
– Gideon! – Megbotránkozva néztem rá, miközben ő

engem figyelt rakoncátlan grimasszal az arcán és kéjes
pillantással a szemében.

– Egész este, angyalka – duruzsolta, s orrát a
halántékomhoz dörgölte. – Majd jól megujjazlak, lassan és
könnyedén, és addig dolgozom azon a tökéletes szűk
puncidon, amíg elélvezel nekem. Újra és újra…

– Hjaj, istenem! – Mély hangjából áradt a csábítás. Már
attól a hideg futkosott a hátamon, de ettől a mocskos
szövegtől belesüppedtem a székembe. – Mi ütött beléd?

Gyors csókot nyomott az arcomra, és felegyenesedett.
– Nagyon be voltál feszülve. Most már nem vagy.
Ha teljesen egyedül lettünk volna, biztosan lekeverek
neki egyet. Meg is mondtam neki.
– Szeretsz engem – vágott vissza, és körbenézett a
bálteremben, ahogy elkezdték felszolgálni a salátát.
– Igazán?
Megint rám nézett.
– Igen. Őrülten!
Nem is vitatkoztam vele. Igaza volt.

Éppen a desszertet szolgálták fel nekünk – egy csokoládét,
amely nagyon ínycsiklandóan nézett ki –, amikor egy nő
konzervatív tengerészkék ruhában odajött hozzánk, és
leguggolt közénk.

– Körülbelül tizenöt perc múlva elkezdjük a műsort –
mondta. – Glen fog beszélni néhány percet, aztán szólítjuk
önt.

Gideon bólintott.

– Rendben. Bármikor készen állok.
A hölgy mosolygott, és elmondhatom, kissé izgatott volt,
hogy ilyen közel került Gideonhoz. Nagyjából az anyja
lehetett volna, de a nők kortól függetlenül megbecsülnek
egy ilyen nagyszerű embert.
– Eva! – Ireland hajolt oda hozzám. – Nem akarsz
lazítani egy kicsit, mielőtt Gideon felmegy?
Értettem, mire gondol.
– Dehogynem.
Gideon és Chris felállt, hogy felsegítsenek minket. Mivel
az evés és ivás után már nem volt rajtam szájfény,
nyomtam egy csókot a férjem állára.
– Alig várom, hogy halljalak beszélni! – mondtam széles
mosollyal.
Megrázta a fejét.
– Ez is beindít téged!
– Szeretsz engem.
– Bizony! Őrülten!
Követtem Irelandet, kanyarogtunk az asztalok között,
pont Lucasék mellett mentünk el. Néztek minket.
Meghitten üldögéltek, dr. Terrence Lucas karja a felesége
vállán. Anne elkapta a pillantásomat, és egy csípős
mosolyt villantott rám, nekem meg felállt a szőr a
hátamon.
Egyik kezemet felemeltem, és a középső ujjammal
végigsimítottam a szemöldökömet, bújtatva, de
egyértelműen jelezve, hogy Baszódj meg!
Ireland és én már néhány asztallal arrébb voltunk,

amikor ő egyszer csak megállt előttem.
Én hátulról nekimentem.
– Bocsi!
Amikor láttam, hogy nem mozdul, elé hajoltam, hogy

megnézzem, mi állja el az utat.
– Mi a gond?
Megfordult, és rám nézett. Szemében könnycseppek

gyülekeztek.
– Ez Rick – mondta remegő hangon.
– Kicsoda? – próbáltam felfogni a dolgot. Olyan

megbántottnak és elveszettnek látszott. Aztán beugrott.
– A barátod?
Megint előrefordította a fejét, én pedig próbáltam

követni a tekintetét, s a zsúfolt asztalok között keresgélni
kezdtem… valakit. – Merre van? Hogy néz ki?

– Ott van. – Megfeszültek az arcizmai, és láttam, hogy
könnycseppek csorognak le az arcán. – Azzal a vörös
ruhás szőkével.

Na de merre? Volt pár lehetőség, de végül kiszúrtam a
legfiatalabb párost. Első ránézésre tudtam, melyik ez a
típus. Régebben én is mindig bedőltem az ilyeneknek.
Magabiztos, szexuális tapasztalattal, minden a helyén.
Rosszul lettem, ahogy arra gondoltam, hány ilyen
fickónak hagytam, hogy kihasználjon.

Aztán dühös lettem. Rick az oldalán lévő lánynak
hízelgett a pimaszul szexi mosolyával. Bizonyára nem
csak barátok voltak, mivel már szemmel dugták egymást.

Megragadtam Irelandet a könyökénél fogva, és

kivezettem a teremből.
– Csak menj tovább!
Kiértünk a női mosdóba. Ahogy beléptünk, a hirtelen

csendben hallottam csak meg a zokogását. Félrehúztam a
sminkszobába; szerencsére csak mi voltunk ott, és téptem
neki néhány zsebkendőt a tartóból.

– Nekem azt mondta, ma este dolgoznia kell – mondta. –
Ezért mondtam igent apunak, amikor megkérdezte, van-e
kedvem eljönni.

– Ez az a fickó, aki Gideon apja miatt nem hajlandó
beszélni rólad a szüleinek?

Bólintott.
– Ők is itt vannak. Ott ülnek egy asztalnál.
Ekkor eszembe jutott egy beszélgetés az időszakból,
amikor a Six-Ninths-videó megjelent. Rick nagyszülei egy
rakás pénzt vesztettek a Geoffrey Cross-féle befektetési
csalás miatt. Azt gondolják, hogy Gideon „kényelmesen”
vált a világ egyik legtehetősebb emberévé, habár
mindenki másnak nyilvánvaló volt, hogy a saját tőkéjéből,
kemény munkával építette fel a birodalmát.
Rick pedig valószínűleg gyártotta a kifogásokat, hogy
miért zsonglőrködik azzal, hogy egyszerre több lánnyal
randizik. Végül is, a szülei most itt vannak, és Gideon volt
a főattrakció. Elgondolkodtam, hogy talán ez az
ellenségeskedés, amiről a srác beszélt Irelandnek, csak
kitaláció volt.
– Nekem azt mondta, hogy már hónapokkal ezelőtt
szakítottak – mondta sírva.

– A szőkével?
Szipogva bólogatott.
– Tegnap este is találkoztunk. Egy szót sem szólt arról,
hogy ma este pont ide jön.
– Te mondtad neki, hogy ide készülsz?
– Nem. Nem szoktam beszélni Gideonról. Vele meg
pláne nem!
Lehet, hogy ez a Rick csak egy ostoba kölyök volt, aki
annyi jó csajjal próbált kavarni, ahány csak kötélnek állt?
Vagy esetleg azért kefélgette Gideon húgát, hogy
fondorlatos módon fizesse vissza a számlát? Bárhogy is, ez
a fickó egy tetű.
– Ne bőgj e miatt a lúzer miatt, Ireland! – Adtam neki
még zsebkendőt. – Ne add meg neki ezt az örömöt!
– Csak haza akarok menni.
Ráztam a fejem.
– Az nem segít. Őszintén szólva ilyenkor semmi sem
segít. Egy darabig fájni fog. De visszavághatsz neki, ha
akarsz. Attól jobban éreznéd magad.
Rám nézett, még folytak a könnyei.
– Hogy érted ezt?
– Ott ül melletted New York egyik legdögösebb férfi
modellje. Csak egy szavadba kerül, és Cary lesz a te
nagyon figyelmes randipartnered, aki megőrül érted. –
Minél jobban belegondoltam, annál jobban tetszett az
ötlet. – Amikor együtt vagytok, véletlenül belebotlotok
Rickbe, és hoppá… hát, sziaaa! De jó, hogy látlak! Na de
mit is mondhatna ő? Ott van vele a szöszi. És te szépen

elsétálsz, és tiéd a pont!
Ireland reszketni kezdett.
– Talán csak beszélnem kéne vele…
Magdalene belépett a női mosdóba, és megállt, amikor

meglátta a helyzetet.
– Ireland! Mi a baj?
Én tartottam a számat, mivel ez nem az én ügyem.
Ireland a fejét rázta.
– Semmi. Jól vagyok.
– Rendben. – Magdalene rám nézett. – Nem akarok

kíváncsiskodni, de tudnod kell, nem árulok el semmit a
bátyáidnak, ha megkérsz.

Egy darabig vártunk, aztán Ireland a könnyeivel
küszködve folytatta.

– Pár hónapja járok egy sráccal… és most itt van valaki
mással. A régi barátnőjével.

Személy szerint én azt gyanítottam, hogy Rick
valójában sohasem szakított azzal a lánnyal, és közben
elkezdte fűzni Irelandet, de az ilyen ügyekben én elég
cinikusan szoktam gondolkodni.

– Óh! – Magdalene arca ellágyult az együttérzéstől. –
A férfiak milyen seggfejek tudnak lenni! Figyelj, ha ki
akarsz surranni anélkül, hogy észrevegyen, én rendelek
neked egy kocsit! – Kinyitotta a retiküljét, és kivette a
mobilját. – Én állom. Jó így?

– Várj csak! – szóltam közbe, majd elővezettem a
tervemet.

Magdalene felhúzta a szemöldökét.

– Fondorlatos! Miért is őrülnél meg, ha egyszer vissza is
vághatsz?

– Nem is tudom… – Ireland a tükörbe nézett, és
káromkodott egyet. Kirángatott még néhány zsebkendőt,
és megpróbálta rendbe rakni a sminkjét. – Elég szarul
nézek ki.

– Ezerszer jobban nézel ki, mint az a lotyó odakint! –
mondtam neki.

Sírásból nevetésbe váltott.
– Én is utálom! Milyen egy kurva!
– Le merném fogadni, hogy odavan Cary valamelyik
Grey Isles-reklámjáért! – mondta Magdalene. – Ahogyan
én is odavagyok értük.
Ez bejött neki. Ireland ugyan még nem állt készen arra,
hogy teljesen lenullázza Ricket, de arra természetesen
nyitott volt, hogy a randiját Caryvel nyilvánvalóvá tegye a
számára.
A többi majd idővel kialakul. Remélhetőleg.
És hát nekünk, nőknek sokszor keményen meg kellett
tanulnunk a leckét.

Éppen visszafelé tartottunk az asztalunkhoz, amikor egy
úriember – feltételezem, ő volt Glen – felment a lépcsőn a
színpadra, és felállt a pulpitusra. Én Cary mellé térdeltem,
és kezemet a karjára tettem.

Ő lenézett rám.
– Mi az?
Elmondtam neki, mit szeretnék, és miért.

A mosolya felvillant a félhomályban.
– Sima ügy, kislány!
– Te vagy a legjobb, Cary.
– Mindenki ezt mondja.
Visszamentem a székemhez, amelyet Gideon kihúzott
nekem. Még megvolt a sütim, mohón szemezni kezdtem
vele.
– Megpróbálták elvinni – duruzsolta Gideon –, de én
megvédtem neked!
– Ó, köszönöm, szívem! Olyan jó vagy hozzám!
Az asztal alatt a combomra tette a kezét, és lágyan
megszorított.
Ahogy ettem, néztem a férjemet, és csodáltam a
nyugalmát, miközben mindketten Glent hallgattuk, ahogy
arról beszélt, milyen fontos a szervezet által végzett
munka a városban. Valahányszor csak arra gondoltam,
hogy nekem a Crossroads nevében kellene beszédet
mondanom, gombóc nőtt a torkomban. De
tulajdonképpen úgyis lenne időm megtanulni a dolog
csínját-bínját. Megtanulnám, ami szükséges ahhoz, hogy a
férjem és a Cross Industries hasznára váljak.
Volt időnk, és a magaménak tudhattam Gideon
szerelmét. Minden más majd szépen a helyére kerül.
– Miénk a megtiszteltetés, hogy körünkben
köszönthetjük azt az embert, akit senkinek nem kell
bemutatni…
Letettem a villámat, hátradőltem, és hallgattam, ahogy
Glen a férjemet dicsőíti az érdemei, és a miatt a nagylelkű

kötelezettségvállalás miatt, amit a szexuális zaklatás
áldozatainak javára tesz. Nem tudtam nem észrevenni,
ahogy Chris immáron megértéssel figyelte Gideont. És
büszkeséggel. Ez a figyelem, amelyet a férjem felé
tanúsított, nem különbözött attól, amit közte és Ireland
között láttam.

Az egész terem tapsviharban tört ki, amint Gideon
jókedvűen felemelkedett a helyéről. Én is felálltam,
akárcsak Chris, Cary és Ireland. Mindenki sorban követett
minket a teremben, míg végül hatalmas ünneplés fogadta
Gideont a színpadon.

Mielőtt elindult volna, vetett rám egy pillantást, s
ujjaival megsimította a hajamat.

Élmény volt, ahogy áthaladt a színpadon. Lassan és
komótosan, ugyanakkor tekintélyt parancsolóan
lépkedett. Kecsesen erőteljes, csodaszép mozgását öröm
volt nézni. Maga mellé tette az emléklapot, amit a
pulpituson adtak át neki, aztán elkezdte a beszédét,
dinamikus bariton hangja kulturáltan csengett, minden
szava simogatásnak hatott. Semmi mást nem lehetett
hallani a teremben, elegáns megjelenésével és tökéletes
szónoklatával mindenki figyelmét vonzotta.

Túl hamar vége lett. Amikor felemelte az emléklapot,
már ismét talpon voltam, és olyan hevesen tapsoltam,
hogy belesajdult a tenyerem. Gideont a színpad szélére
kísérték, ahol egy fotós várta Glennel. Gideon beszélt
velük, aztán rám pillantott, és karját kinyújtva hívott
magához.

A lépcső aljánál várt, és a karját kínálta fel, hogy
segíthessen feljutnom.

– Most nagyon be vagyok rád indulva! – mondtam neki
halkan.

Nevetett.
– Te ördögfajzat!

Vacsora után még egy órát táncoltunk.
Miért is nem táncolok gyakrabban a férjemmel?

Legalább olyan ügyes és szexi a táncparketten, mint az
ágyban, a testét erőteljesen mozgatta, magabiztosan és
hozzáértően vezetett.

Gideon pontosan ismerte a módját, hogy tudunk
összesimulni, ki is használta ezt olykor, s minden
kínálkozó alkalmat megragadott, hogy testével az
enyémhez simuljon. Eléggé fel voltam izgulva, és ő nagyon
jól tudta ezt, ahogy ő is vágyakozva tekintett rám.

Amikor egy pillanatra el tudtam fordítani a
figyelmemet róla, megláttam Caryt, aki Irelanddel táncolt.
Gúnyolódott, amikor először kértem meg, hogy vegyünk
táncórákat együtt, de gyorsan belejött, és hamar a
tánctanár kedvence lett. Természetes mozgásával
könnyedén vezette a tapasztalatlan Irelandet.

Az igencsak feltűnő táncos Cary egy nagy területet
foglalt el a tánctérből, amivel magára és Irelandre
irányította a körülötte lévők figyelmét. Ugyanakkor ő
csupán a partnerére tekintett, miközben tökéletesen
játszotta el az elbűvölő randipartner szerepét. Ireland,

még úgy is, hogy a szíve össze volt törve, el volt bűvölve
ettől a rendületlen figyelemtől. Többször is láttam, hogy
nevet, és arcán látszott az igyekezet.

Bár reméltem, hogy láthatom, végül lemaradtam arról
a bizonyos Rick-féle hoppá pillanatról, az eredmény
viszont egyértelmű volt. A barátnőjével táncolt,
bánatosan, amiért sem az ügyességével, sem pedig a
kinézetével nem képes felvenni a versenyt Caryvel. Nem
volt szó mosolyról vagy szemmel dugásról, mivel ő is és a
szöszi is egyfolytában Caryt és Irelandet figyelték, akik
nyilvánvalóan sokkal vidámabbak voltak.

Terrence és Anne Lucas is táncolt, de elég bölcsek
voltak ahhoz, hogy a tánctér másik oldalán maradjanak.

– Menjünk haza – hümmögte Gideon, ahogy véget ért a
dal, és lelassultunk. – És izzasszuk meg azokat a
gyémántokat!

Mosolyogtam.
– Igen, kérlek!
Visszamentünk az asztalunkhoz felkapni a plakettet és
a retikülömet.
– Mi is megyünk veletek – mondta Stanton, és
csatlakozott anyámmal az oldalán.
– És Caryvel mi lesz? – kérdeztem.
– Majd Martin hazaviszi – válaszolta anyám. – Még
olyan jól érzik magukat!
Lelépni ugyanolyan sokáig tartott, mint megérkezni,
mivel egy csomó embernek még csak most sikerült először
elkapnia Gideont és Stantont az est folyamán. Én csak

megköszönni tudtam a gratulációikat, de anyám
alkalmanként tekintéllyel beszélt, amikor röviden, de
velősen kommentálta Stanton mondanivalóját. Irigyeltem
tőle ezt a tudást, és nagyon inspirált. Majd beszélnem is
kell vele erről, ha eljön az ideje.

Az előnye annak, hogy ilyen sokáig feltartottak minket,
az volt, hogy addig megérkeztek a kocsik. Amikor végre
leértünk az utcaszintre, Raúl tudatta velünk, hogy a limó
csak egysaroknyira áll onnan. Clancy röviden rám
mosolygott, mielőtt szólt anyámnak és Stantonnak, hogy
az ő kocsijuk éppen befutott.

Lesifotósok vártak odakint. Nem olyan sokan, mint
azelőtt, de több mint egy tucat.

– Fussunk össze holnap! – mondta anyám, miközben
megölelt az előcsarnokban.

– Jól hangzik. – Én is magamhoz húztam őt. – El tudnék
viselni egy napot wellnessezéssel.

– Nagyszerű ötlet! – ragyogott fel a mosolya. – Majd én
intézkedem.

Stantont is megöleltem búcsúzóul, Gideon pedig kezet
rázott vele. Kiléptünk, és a vakuk villogni kezdtek
körülöttünk. Odakint a város a késő esti forgalom zajával
és kellemes langyos idővel üdvözölt minket.
A páratartalom lassan csökkent, ahogy a nyár átadta
helyét az ősznek, és én alig vártam már, hogy minél több
időt tölthessünk a szabadban. New Yorknak valami
különleges varázsa volt ősszel, amit korábban csak rövid
látogatások alkalmával volt módom élvezni.

Feküdj!
Épphogy csak elhangzott a kiáltás, amikor Gideon
megragadott. Hangos csattanás rázott meg, zúgott a
fülem, ahogy a téglafalról visszaverődött. Fülsiketítően
közel… Jézusom! Pont mellettünk.
A szőnyeggel borított járdára estünk. Gideon a testével
védett engem. Még több súlyt éreztem, ahogy valaki
Gideonra vetette magát. Még egy dörrenés. Aztán még
egy. És még egy…
Összenyomtak! Túl nehéz! Lélegezni! A tüdőm nem
tudott kitágulni. A fejem lüktetett. Oxigént! Úristen!
Erőlködtem. Karmoltam a vörös szőnyeget. Gideon még
jobban szorított. A hangja élesen csengett a fülemben, de
szavai elvesztek a fejemben lévő rettenetes zsongás miatt.
Levegőt! Nem kapok levegőt… Elsötétült a világ.

14. fejezet

– Istenem! Eva! – Rettegve tapogattam végig ernyedt
testét, sérülést kerestem, miközben a sofőr a gázra
taposott, és a limuzin meglódult, bepréselve engem az
ülésbe.

A feleségem halálos mozdulatlanságban feküdt az
ölemben, nem reagált kétségbeesett vizsgálódásomra.
Nem volt véres sem a teste, sem a ruhája. A pulzusa
erősen, gyorsan lüktetett. Mellkasa emelkedett és süllyedt,
ahogy lélegzett.

Elszédültem a megkönnyebbüléstől. Magamhoz
szorítottam, ringattam.

– Hála istennek!
Raúl parancsokat osztogatott az adóvevőn. Amikor
abbahagyta, felcsattantam.
– Mi a fasz történt?!
Leengedte a kezét.
– Az egyik fotósnál fegyver volt. Elsütötte. Clancy már
elfogta a fickót.
– Megsérült valaki?
– Monica Stantont meglőtték.

– Micsoda?! – Lassuló szívverésem ezerre gyorsult.
A feleségemet néztem, ahogy lassan magához tért.
Megrebbent a szempillája. – Úristen! Mekkora a baj?

Raúl nagyot sóhajtott.
– Várom a híreket, de nem számítok semmi jóra.
Amikor ön megragadta Mrs. Crosst, Mrs. Stanton került
célkeresztbe.
Eva.
Még jobban szorítottam a feleségemet, és a haját
simogattam, ahogy keresztülszáguldottunk a városon.

– Mi történt? – kérdezte Eva halkan, amikor befordultunk
a sarkon a garázshoz. Összeszorult a gyomrom. Raúl
komoran nézett rám. Pillanatokkal később fogadott egy
hívást, aztán, amikor rám nézett, beigazolódtak
legrettenetesebb félelmeim. Megrázta a fejét, és halkan
csak ennyit mondott: sajnálom.

Feleségem anyja meghalt.
Hogy is mondhatnám meg Evának? És utána hogyan
tarthatnám őt biztonságban, amíg ki nem derül, mi a
franc ez az egész?
A zsebemben folyamatosan rezgett a telefon. Hívások,
üzenetek. Ezekkel mind foglalkoznom kellett, de most a
feleségem volt az első.
Behajtottunk a garázsba, el a bódéban várakozó őr
mellett. Lábammal idegesen doboltam a padlón. Ki
akartam végre szállni a kocsiból. Biztonságban akartam
tudni a feleségemet.

– Gideon, mi történt? – kérdezte ő a zakómat markolva.
– Lövéseket hallottam…

– Vaklárma – mondtam meglehetősen nyersen, és túl
erősen szorítottam magamhoz. – Csak egy kipufogó
hibásodott meg.

– Micsoda? Komolyan? – rám pislogott, és megrándult,
amikor még erősebben szorítottam magamhoz. – Aú!

– Bocsánat. – Durván löktem a földre, nem tudtam
tompítani az esését, mert a késlekedés veszélyt jelentett
volna rá. Ösztönös volt, válaszreakció Raúl sürgető
hangjára. – Túlreagáltam.

– Tényleg? – Eva megpróbált felülni. – Azt hittem, több
lövést is hallottam.

– Talán néhány kamera tört össze. Páran megijedtek,
és elejtették a felszerelésüket.

A kocsi megállt, Raúl kipattant, és kisegítette Evát.
Feleségem lassan kászálódott ki, én közvetlenül mögötte,
és amint felegyenesedtem, máris a karomba vettem.

A garázs liftjéhez siettem, Raúl bepötyögte a kódot.
Egyik embere mögöttünk állt, a másik irányba nézett,
kezét zakójába rejtett pisztolyán tartotta.

Elég lenne ennyi, ha valahol bujkál egy másik
fegyveres támadó?

– Tudok járni – mondta Eva, de még szédült, és átölelte
a vállamat. – Fel kellene venned a telefonod. Egyfolytában
szól.

– Egy pillanat. – Beléptem a liftbe. – Elájultál. Halálra
rémítettél.

– Nem kaptam levegőt.
Megcsókoltam a homlokát, és újra bocsánatot kértem
tőle. Nem fogom biztonságban érezni magam, amíg nem
érünk fel a lakásba. Raúlra pillantottam.
– Hamarosan megyek.
A feleségemet azonnal a hálószobába vittem, és a
takaróra fektettem. Mázli csaholt és kaparászott a
kennelében.
– Annyira fura volt az egész – rázta a fejét Eva. – Hol a
retikülöm? Fel akarom hívni anyát. Clancy is kiakadt?
Összeszorult a gyomrom. Megígértem, hogy sosem fogok
hazudni a feleségemnek, és ez a hazugság nagyon fog
fájni, abban biztos voltam. Mindkettőnknek fájni fog. De…
Istenem. Hogy a picsába mondanám meg neki? És ha
megmondanám, akkor hogy tarthatnám itthon, amikor
bizonyára meg akarna győződni a tényekről?
Mázli vinnyogásától csak még jobban aggódtam.
– Azt hiszem, a retikülödet a kocsiban hagytuk. –
Hátrasimítottam a homlokából a haját, és próbáltam úrrá
lenni a remegésemen. – Majd felhozatom.
– Használhatom addig a telefonodat?
– Előbb nyugodj meg. Nem fáj semmid? Nem sérültél
meg? – Mázlira meredtem, de haragos tekintetemtől csak
még hevesebben kaparta a fémrácsot.
Eva a csípőjét tapogatva felszisszent.
– Lehet, hogy igen.
– Na jó, akkor gondoskodni kell rólad.
A fürdőszobába mentem, elővettem a telefonomat, és

kikapcsoltam. Rengeteg nem fogadott hívásom és
üzenetem volt. A kijelző elsötétült. Zsebre vágtam, aztán
elkezdtem fürdővizet engedni. Epsom fürdősót szórtam a
vízbe. Tudtam, hogy a fürdő kockázatos, mivel ritkán
bírtam ki, hogy ne csatlakozzak benne Evához. De a forró
fürdő megnyugtatta, ellazította. Gyanítottam, hogy
napközben néha szundikált, hogy pótolja a szex miatt
kiesett alvás óráit, de a hétvége után most biztosan
alváshiányban szenvedett.

Ha el tudnám érni, hogy lazítson és feküdjön ágyba,
talán elaludna, és akkor lenne egy kis időm rájönni, mi
történt, milyen kockázat maradt, és beszélhetnék dr.
Petersennel is…

A picsába! És Victorral is! Eva apját fel kell hívnom. És
New Yorkba hoznom, amilyen gyorsan csak lehet. És Cary.
Neki is itt a helye. Ha már birtokomban van némi
információ, és a feleségem szerettei is itt lesznek, akkor
elmondhatom neki. Pár óra múlva. Csak ennyire volt
szükségem.

Fájó gondolat volt, hogy Eva talán nem bocsátja meg a
késlekedést.

Amikor beléptem a hálószobába, épp Mázlit engedte ki.
Felnevetett a kiskutya lelkesedését látva. A boldog hang,
amit úgy szerettem, most szíven ütött.

Eva puszit nyomott Mázli fejére, és csillogó szemmel
nézett rám.

– A piszkítóhelyére kéne tenni. Jó ideig be volt zárva.
– Mindjárt elviszem.