Sylvia Day - Crossfire 5. - Eggyé válva

– Tök jó lenne, ha nem nyalogatnál folyton.
Eva hanyatt fordult, és lehunyt szemmel elmosolyodott.
– Nem hibáztatom. Finom vagy.
– Akkor inkább nyalogass te.
Felém fordult, és kinyitotta a szemét. Haja kócos volt,
arca rózsás.
Elkaptam Mázlit, és a hasamhoz fogtam, aztán
megfordultam. A kezemre támasztottam a fejem, és csak
néztem álmos feleségemet. Ritka elégedettség vett erőt
rajtam csupán attól, hogy itt volt velem az ágyamban,
ahogy elkezdődött a nap.
Persze nem lett volna szabad kockáztatnom. Eva nem
látta, milyen állapotban volt az ágynemű, mert áthúztam,
mielőtt érte mentem, de ez csak enyhén illusztrálta, hogy
álmomban micsoda kárt tudok tenni. Sem Mázli, sem a
feleségem nem volt mellettem biztonságban, amikor
aludtam. Csak azért kockáztattam most, mert sosem
fordult elő, hogy egy éjjel több rémálmom is lett volna.
És mert őrülten hiányzott Eva. Nem csak ő volt kiéhezve
rám, én is rá.
– Örülök, hogy felhívtál – suttogta.
Megcirógattam az arcát.
– Nem sült el rosszul.
Fészkelődött, és csókot nyomott a kezemre.
Eva látta a legrosszabbik énemet, és mindig egyre
jobban szeretett. Ezt már nem kérdőjeleztem meg. Csak ki
kellett érdemelnem, és erre törekedtem. Előttem állt az
egész élet, hogy megtegyem.

– Ma nem tervezel több rajtaütést az ellenségen, ugye?
– kérdeztem.

– Nem. – Kinyújtózott, és a pillantásom a cickójára
tévedt, bordás pamutpólója csak úgy feszült rajta. – De
állok elébe, ha valaki rám akar lecsapni.

Letettem Mázlit a padlóra, és magamhoz rántottam
Evát. Ráfeküdtem. Azonnal széttárta a lábát.
Elhelyezkedtem, és a csípőmmel köröztem, hogy a
farkamat a puncijához nyomjam.

Felnyögött, megmarkolta a vállamat, és tágra nyílt a
szeme.

– Nem rád gondoltam, nagyfiú.
– Én talán nem vagyok valaki? – A nyakához fúrtam az
arcomat, és megszimatoltam. Csodálatos, édes, lágy illata
volt. Őrülten szexi. Keményen hozzádörgölőztem, éreztem
a forróságát a fehérneműjén és a selyem
pizsamanadrágomon keresztül is. Egészen odaadó volt,
szinte elolvadt a karjaimban, és ez feltüzelt.
– Nem – suttogta, és elsötétült a tekintete. Belecsípett a
fenekembe, belemélyesztette a körmeit, úgy izgatott. – Te
Az Egyetlen vagy. Csak te, senki más.
Eva ugyan lágy volt és nőies, de a krav maga edzésektől
erősebb lett. Ez is izgatott. Föléhajoltam, ajkam az ajkához
ért. Hevesen vert a szívem, alig tudtam elfogadni, mit
jelent nekem. Annyira új volt még az érzés, amit kiváltott
belőlem, mégis tudtam, hogy sosem fog változni.
Talán azért kellett mindazon keresztülmennem, ami
történt velem, hogy amikor Evát megtalálom,

megbecsüljem. Sosem tudnám semmibe venni.
Valami csiklandozó nyalogatást éreztem az oldalamon,

ami nem Eva nyelve volt. Szitkozódva megrándultam, Eva
felnevetett.

A vállam fölött gyilkos pillantást lövelltem a kis tettesre,
aki izgatottan ugrálva csóválta a farkát.

– Ide figyelj, Mázli, nem viselkedsz a nevedhez méltón.
Eva kacagott.
– Segít neked, hogy betartsd az ígéretedet, és úriember
maradj.
Most Evára vetettem szigorú pillantást, hiszen a körme
még mindig a seggembe vájt.
– De ahhoz neked is viselkedned kellene ám.
Feleségem elhúzta a kezét, és megmozgatta ujjait a feje
fölött. De a tekintete forró volt, a lélegzete kapkodó.
Remegett alattam, a bőre lángolt. Vágya csitította tomboló
vágyamat. Ragaszkodott a várakozáshoz, és most, hogy
már tudtam, miért, elég erős voltam, hogy tiszteletben
tartsam.
Komolyan fájt tőle elhúzódnom. Felnyögött, hangja
sajátomként visszhangzott bennem. Hanyatt fordultam,
és Mázli abban a pillanatban összenyalt.
– Imád téged. – Eva az oldalára fordult, és megvakarta
a kutya fülét. Ezzel szerencsére oda is csalogatta
magához. Kacagott, ahogy Mázli őt is mosdatni kezdte, és
én is elmosolyodtam, sajgó farkam ellenére is.
Tiltakozhattam volna a nyavalyás kutya miatt, a
szexhiány miatt, az álmatlanség miatt és még ezer más

dolog miatt is, de valójában az életem tényleg szinte már
tökéletes volt.

Beértem a munkahelyemre, és egész délelőtt hajtottam.
Az új GenTen-konzol hamarosan piacra kerül, és bár

rengeteg szóbeszéd és találgatás övezte, sikerült titokban
tartanunk a virtuális valóság részleteit. A virtuális
valóság fejlesztésén ezernyi cég dolgozott, de a Cross
Industries évekkel a konkurencia előtt járt. Ösztönösen
tudtam, hogy a LanCorp PhazeOne rendszere csak kis
újítás volt, jobb grafikával és sebességgel. Az előző
GenTennel még versenyre kelhetett, de az újjal
semmiképp.

Ebéd előtt felhívtam anyámat.
– Gideon. – A hangja remegett. – Gondolom, hallottad a
hírt.
– Igen. Sajnálom. – Tudtam, hogy anyámnak nagyon fáj
a dolog. – Ha tudok segíteni, kérlek, szólj.
– Chris hirtelen úgy döntött, nem boldog a
házasságunkban – felelte keserűen. – És ez persze csakis
az én hibám.
Határozottan, de nyugodtan válaszoltam.
– Nem akarok nyersnek tűnni, de a részletek nem
tartoznak rám. Hogy vagy?
– Beszélj vele! – Anyám megtört hangon könyörgött. –
Mondd meg neki, hogy hibát követ el.
Elgondolkodtam a válaszomon. Én anyagi segítséget
akartam csupán felkínálni, nem személyeset. Anyámmal

a kapcsolatunk már mindent nélkülözött ami személyes.
Mégis kimondtam:

– Ugyan nem vágysz a tanácsomra, de azért elmondom
a véleményemet: érdemes lenne terápiára mennetek.

Anyám kicsit hallgatott.
– Hihetetlen, hogy ezt épp te mondod.
– Bort inni és vizet prédikálni nem segít. – Tekintetem a
feleségem fotójára tévedt, mint oly sokszor a munkanapok
során. – Eva javasolta a párterápiát, nem sokkal azután,
hogy járni kezdtünk. Többet akart a kapcsolatunktól. Én
pedig őt akartam, ezért beleegyeztem. Eleinte csak ímmel-
ámmal, de most már kijelenthetem, hogy érdemes.
– Ő kezdte ezt az egészet – sziszegte anyám. – Gideon,
amilyen okos vagy, mégis képtelen vagy észrevenni, mit
tesz az a nő.
– Elköszönök, anya – vágtam közbe, mielőtt jobban
felidegesíthetne. – Ha szükséged van valamire, hívj.
Letettem a telefont, és megpördültem a széken, lassan,
körbe-körbe. Miután anyámmal beszéltem, mindig
éreztem egyfajta csalódást és haragot, de most erősebben,
mint bármikor. Talán azért, mert nemrég álmodtam róla,
és újra átéltem a pillanatot, amikor ráébredtem, hogy
sosem fog megérteni, hogy szándékosan nem hajlandó
látni, amit mondok, és sosem fogom megérteni, miért.
Éveken át mentegettem. Ezer okot találtam ki, amiért
nem védett meg, nem segített rajtam. Aztán észrevettem,
hogy ő is ezt csinálja, csak pont fordítva: okokat talál,
hogy miért hazudnék a szexuális bántalmazásról, csak

hogy képes legyen együtt élni a döntésével, hogy úgy tett,
mintha meg sem történt volna a dolog. Úgyhogy már nem
mentegettem.

Anyaként cserben hagyott, de neki kényelmesebb volt
azt gondolni, hogy én hagytam cserben őt.

És ez így maradt.
Amikor megint az íróasztal felé fordultam, felvettem a
telefont, és hívtam az öcsémet.
– Mi az? – kérdezte.
Szinte láttam, ahogy összevonja a szemöldökét.
Egyáltalán nem hasonlítottunk. Anya három gyereke
közül Christopher volt az egyetlen, aki inkább az apjára
hasonlított, mint anyánkra.
Ellenséges hangvételére válaszul cinikusan feleltem.
– Csak hallani akartam a hangodat, mert az mindig
boldoggá tesz.
– Elég a baromságokból, Gideon. Azért hívsz, hogy
kárörvendj? Végre valóra vált a legszebb álmod.
Hátradőltem a széken, és a plafont bámultam.
– Mondhatnám, hogy igazán sajnálom, hogy válnak a
szüleid, de nem hinnél nekem, szóval nem mondom.
Inkább csak annyit mondok, hogy ha segíthetek
bármiben, csak szólj.
– Húzz a picsába! – Christopher lecsapta a telefont.
Egy pillanatig csak bámultam a mobilomra. Ellentétben
azzal, amit az öcsém gondol, nem utáltam mindig. Volt,
amikor örültem, hogy az életem része. Egy kis ideig
bajtársak voltunk. Testvérek. De a mostani ellenséges

érzelmeimre rászolgált. Ettől függetlenül gondoskodni
akartam róla, figyelni, hogy ne bukjon nagyot, akár
tetszik neki, akár nem.

Letettem a telefont, és újra nekiláttam a munkának.
Nem hagyhattam feladatokat a hétvégére.
A feleségemmel töltött szabadidőben egyáltalán nem
akartam senki mással kommunikálni.

Néztem dr. Petersent. Teljes nyugalommal ült velem
szemben. Sötét, bő farmert és betűrt, fehér inget viselt, a
leglazább összeállítást, amióta ismertem. Azon
gondolkodtam, hogy ezt szándékosan csinálta-e, hogy a
lehető legkevésbé feszélyezzen. Ismerte már a hátteremet
a terapeutákkal kapcsolatban, és most már értette, miért
tartom őket mindig valamelyest fenyegetőnek.

– Milyen volt a westporti hétvége? – kérdezte.
– Eva nem telefonált? – Régebben Eva mindig
megbeszélte előre a témákat, amiket én fel akartam hozni
dr. Petersennél. Morogtam miatta, és gyakran
nehezteltem, de őt a szerelem motiválta, és ebbe nem
tudtam belekötni.
– Nem – mosolygott a pszichológus szinte már barátian.
– Láttam önökről a fotókat.
Ez meglepett.
– Nem is gondoltam volna, hogy ön kézbe vesz valami
pletykalapot.
– A feleségem olvassa őket. Megmutatta a képeket, mert
nagyon romantikusnak találta őket. Magam is egyetértek.

Mindketten nagyon boldognak látszanak.
– Azok vagyunk.
– Hogy jön ki Eva családjával?
Hátradőltem, a kezemet a karfán nyugtattam.
– Richard Stantont hosszú évek óta ismerem, és

Monicát is jó ideje.
– De egész más a laza, üzleti életben kötött ismeretség,

és más, amikor beházasodik egy családba.
Zavaró volt az éleslátása, de őszintén feleltem.
– Meglehetősen… kínos volt. Túlságosan is, de jól

kezeltem.
Dr. Petersen szélesen elmosolyodott.
– Hogyan?
– Evával foglalkoztam.
– A többiektől távolságot tartott?
– Nem jobban a szokásosnál.
Valamit jegyzetelt a táblagépén.
– Történt más is, amióta utoljára találkoztunk múlt

csütörtökön?
Szárazon elmosolyodtam.
– Eva szerzett nekem egy kutyát. Egy kutyakölyköt.
Rám meredt.
– Gratulálok!
Vállat vontam.
– Eva odavan érte.
– Akkor az ő kutyája?
– Nem. Egyszerűen az ölembe pottyantotta, a szükséges

kutyaholmikkal együtt.

– Ez nagy kötöttséget jelent.
– Nem lesz baja, az állatok egész jól elvannak
magukban. – Dr. Petersen várta, hogy folytassam,
úgyhogy folytattam. – A mostohaapám beadta a válást.
A pszichológus félrehajtotta a fejét, úgy
tanulmányozott.
– Pár perc alatt érintettük a kölyökkutyát, Eva
családját, és most a szülei válását. Ez rengeteg változás
olyasvalaki életében, aki rendszerezettségre vágyik.
Mivel ez nyilvánvaló volt, nem fűztem hozzá semmit.
– Nagyon összeszedettnek tűnik, Gideon. Azért, mert a
dolgok Evával jól alakulnak?
– Kiválóan. – Tudom, hogy most egészen máshogy festett
minden, mint a legutóbbi terápián. Akkor pánikban
voltam, hogy különváltam Evától, és rettegtem, hogy
elveszíthetem. Fájdalmas pontossággal emlékeztem az
érzéseimre, de nehezen fogadtam el, hogy ennyire
gyorsan… kiborultam. Rá sem ismertem arra a
kétségbeesett férfira, nem tudtam azonosulni vele.
Dr. Petersen lassan bólintott.
– Az említett dolgokat hogyan állítaná fontossági
sorrendbe?
– Ez attól függ, mit értünk fontosság alatt.
– Szóval: melyik van önre a legnagyobb hatással?
– A kutya.
– Kan vagy szuka? Van neve?
Visszafogtam a nevetést.
– Kan. Mázlinak hívják.

Dr. Petersen ezt valamiért feljegyezte.
– Ön venne Evának házi kedvencet?
Meglepett a kérdés. Gondolkodás nélkül feleltem.
– Nem.
– Miért nem?
Egy pillanatig eltűnődtem.
– Ahogy ön is mondta, nagy kötöttség.
– Neheztel, amiért Eva önre testálta ezt a kötöttséget?
– Nem.
– Van fotója Mázliról?
Összevontam a szemöldököm.
– Nincs. Miért kérdi?
– Még nem tudom. – Letette a táblagépet, és a
szemembe nézett. – Hadd fejtsem ki, mit gondolok.
– Oké.
– Egy házi kedvenc nagy felelősség, olyasmi, mint egy
gyermek örökbefogadása. Gondoskodni kell róla, etetni,
szórakoztatni, szeretni. A kutyákat jobban, mint mondjuk
a macskákat vagy egyéb kisállatokat.
– Igen, ezt már mondták – feleltem szárazon.
– Önnek van egy családja a születése révén, és egy
másik a házassága révén, de mindkettőtől távolságot tart.
Tevékenységeik, ügyeik nem hatnak önre, mert nem
hagyja. Mivel felborítanák rendezett életét, kényelmes
távolságban tartja őket.
– Nem látom a problémát. Nem csak én gondolom úgy,
hogy az igazi családját választja az ember.
– És Eván kívül kit választott?

– Hát… ez nem volt választás kérdése.
Visszagondoltam a pillanatra, amikor először
megláttam. Edzéshez volt öltözve, smink nélkül, pompás
testét kiemelte a tapadós dressz. Manhattan tele van
hasonló nőkkel, de ő úgy hatott rám, mint a villámcsapás,
pedig észre sem vett.
– Engem az aggaszt, hogy Eva kezd az ön számára
túlélési stratégiává válni – mondta dr. Petersen. – Talált
valakit, aki szereti önt, aki hisz önnek és támogatja, aki
erőt ad. Ön sok szempontból úgy gondolja, hogy Eva az
egyetlen, aki igazán megérti.
– Egyedi helyzete tökéletesen alkalmassá teszi erre.
– Annyira nem egyedi – felelte kedvesen a pszichológus.
– Olvastam már az ön beszédeit. Ismeri a statisztikákat.
Igen, tudtam, hogy négyből egy nő élete során már átélt
szexuális bántalmazást. De ez nem változtatott a
helyzeten, hogy egyikük iránt sem éreztem azt, amit Eva
iránt.
– Ha ennek a fejtegetésnek van tanulsága, dr. Petersen,
kérem, ossza meg velem.
– Figyeljen arra, mennyire hajlamos Evával elzárkózni
mindenki más elől. Azért kérdeztem, hogy ajándékozna-e
neki házi kedvencet, mert nem tudtam elképzelni. Akkor
ugyanis Eva figyelme elterelődne önről, még ha csak kicsit
is, miközben az ön figyelme és szeretete csak rá irányul.
Ujjaim a kanapé karfáján doboltak.
– Ez nem szokatlan a friss házasok esetében.
– Az ön esetében az. – Előrehajolt. – Eva nem mondta,

hogy miért ajándékozta önnek Mázlit?
Haboztam, mert ez annyira bensőséges volt, hogy

legszívesebben megtartottam volna magamnak.
– Azt akarja, hogy feltétel nélküli szeretetet kapjak.
Dr. Petersen elmosolyodott.
– Biztosan örömmel látja majd, hogy ön ezt viszonozza.

Nagyon keményen küzdött, hogy meg tudjon nyílni előtte
és előttem. Most, hogy elindult ezen az úton, Eva látni
szeretné a következő lépéseket, azt, hogy mások előtt is
meg tud nyílni. Minél nagyobb Eva szoros baráti köre, ő
annál boldogabb. Szeretné önt is bevonni ebbe, nem arra
vágyik, hogy ön mozdítsa ki belőle őt.

Hosszan, mélyen felsóhajtottam. Bár nem szívesen
ismertem be, dr. Petersennek igaza volt.

Hátradőlt, és valamit írt a táblagépén, időt hagyva
nekem, hogy emésszem, amit mondott.

Feltettem egy kérdést, ami foglalkoztatott.
– Amikor beszéltem Hugh-ról…
Azonnal rám figyelt.
– Igen?
– Nem tűnt meglepettnek.
– És tudni szeretné, miért. – Tekintete barátságos volt. –
Azért, mert bizonyos jelek utaltak ilyesmire.
Mondhatnám, hogy kikövetkeztettem, bár ez nem volna
teljesen igaz.
Éreztem, hogy a zsebemben rezeg a telefonom, de nem
vettem tudomást róla, bár tudtam, hogy nagyon kevesek
tudnak elérni, mialatt dr. Petersennél vagyok, mert a

többség számára ilyenkor tiltva van a bejövő hívás.
– Beszéltem Evával, nem sokkal azután, hogy New

Yorkba költözött – folytatta a terapeuta. – Megkérdezte,
van-e esély arra, hogy életképes szerelmi kapcsolat
alakuljon ki, ha a pár mindkét tagja szexuális
bántalmazáson ment keresztül. És csak néhány nap telt
el, amikor ön felhívott, és megkérdezte, hogy járhat-e
hozzám terápiára amellett, hogy Evával párterápiára is
jönnek.

Felgyorsult a pulzusom.
– Akkor még nem mondtam meg neki. Csak miután már
jártam önnél pár alkalommal.
De ott voltak a rémálmok, a legszörnyűbbek, amik
mostanában ritkábban fordulnak elő.
A telefonom ismét rezgett, fel kellett vennem.
– Elnézést kérek.
Angus volt az. Idekint vagyok az iroda ajtajánál – írta
először. Sürgős – írta most.
Megdermedtem. Angus nem zavarna nyomós ok nélkül.
Felálltam. Muszáj mennem – mentegetőztem dr.
Petersennek.
Letette a táblagépet, és felállt.
– Minden rendben?
– Nem tudom, de ha nem, jövő csütörtökön elmondom. –
Gyorsan kezet fogtam vele, és kisiettem a rendelőből, át az
üres recepción, majd ki a hallba.
Angus ott állt, és komor arcot vágott. Nem sokat
teketóriázott.

– A rendőrség Evával van a penthouse lakásban.
Jeges rémület öntött el. A lifthez siettem, Angus a
nyomomban.
– Miért?
– Anne Lucas feljelentést tett zaklatásért.

7. fejezet

Remegő kézzel töltöttem frissen főzött kávét három
csészébe. Nem tudtam, hogy a dühtől vagy az idegességtől
remeg-e a kezem. Mindkettő elöntött. Apám rendőr,
úgyhogy ismertem a rendőrségen dolgozók íratlan
szabályait. És azok után, amin Gideonnal
keresztülmentünk Nathan halála miatt, most nagyon
aggódtam.

De nem Graves és Mincha nyomozók jöttek ki hozzám a
gyilkossági csoporttól. Fogalmam sem volt, hogy ettől most
nyugodtabb legyek-e, vagy ellenkezőleg. Őket legalább
már ismertem. És, bár nem nevezhettem
szövetségesemnek Shelley Gravest, de tény, hogy ejtette az
ügyet, pedig még voltak tisztázatlan kérdések.

Ezúttal Pena és Williams rendőrtisztek jelentek meg a
küszöbön.

És Anne Lucas küldte rám őket. A rohadt kis ribanc.
Félbe kellett hagynom a megbeszélésemet Blaire
Ashsel, és tudtam, hogy elkerülhetetlenül bele fog botlani
a nyomozókba, amikor kilép a liftből. De nem volt időm
azon aggályoskodni, hogy ehhez vajon mit szól majd.

Ehelyett a pár percben, amíg egyedül voltam, felhívtam
Raúlt, hogy keresse meg Arash Madanit. Gideont is fel
akartam hívni, de ő dr. Petersennél volt, és ezt
fontosabbnak tartottam. A rendőrséggel elboldogulok.
Tudom, hogy kell: ügyvéd jelenlétében, és lényegre
törően. Ha nem kérdeznek, nem beszélek, és nem adok
olyan információt, amit nem kérnek.

Tálcára tettem a csészéket, és elkezdtem keresgélni a
tejkiöntőt.

– Ne fáradjon ennyire, Ms. Tramell – mondta Pena, és
nyomozótársával együtt belépett a konyhába.

Pena nagyon fiatalos férfi volt, szinte babaarcú, bár
úgy saccoltam, hogy nagyjából velem egykorú lehet.
Williams alacsony, gömbölyded, fekete nő volt, éles
pillantása azt a benyomást keltette, hogy figyelmét semmi
sem kerüli el.

Megkértem őket, hogy foglaljanak helyet a nappaliban,
de követtek a konyhába. Úgy éreztem, mintha
vadásznának rám, és sejtésem szerint pontosan ezt
akarták.

– Igazán nem gond. – Feladtam az eleganciára irányuló
törekvést, és dobozban tettem a tejet a tálcára. – Várom az
ügyvédemet, úgyhogy jelen pillanatban úgy sincs egyéb,
amit tehetnék.

Williams hűvösen méregetett, mintha azon tűnődne,
minek nekem ügyvéd.

Nem kellett magyarázkodnom, de tudtam, hogy nem
árt, ha tudják, hogy miért vagyok óvatos. – Édesapám

Kaliforniában rendőr. Nagyon haragudna, ha nem
követném a tanácsait.

A kamrából egy doboz cukrot vettem elő, és a tálcára
tettem, majd mindent odavittem a konyhaszigetre.

– Kaliforniában pontosan hol? – kérdezte Pena, és
elvette a bögre feketekávét.

– Oceanside.
– San Diego, ugye? Remek.
– Igen.
Williams egy kis tejjel és rengeteg cukorral itta a kávét,
a cukrot egyenesen a dobozból rázta bele.
– Mr. Cross itt van?
– Értekezlete van.
A nyomozónő az ajkához emelte a csészét, és közben le
nem vette rólam a szemét.
– Ki volt az a fickó, aki épp elment, amikor feljöttünk?
Szándékosan könnyed hangját hallva úgy éreztem, jól
tettem, hogy Arashért küldtem. Egy pillanatig sem
gondoltam azon, hogy ez a kérdés csak bájcsevegés-e.
– Blaire Ash. A belsőépítész, aki a lakásfelújításon
dolgozik.
– Ön itt lakik?– kérdezte Pena. – Az Upper West Side-on
jártunk már egy lakásban, úgy hallottuk, ott lakik.
– Éppen költözöm.
A nyomozó a konyhaszigetnek támaszkodva
körülnézett.
– Kellemes hely.
– Igen, szerintem is.

Williams a szemembe nézett.
– Régóta jár Gideon Cross-szal?
– A feleségem – szólt közben Gideon. Hirtelen bukkant
fel az ajtóban.
Pena kihúzta magát, és gyorsan lenyelte a kávét.
Williams úgy csapta le a csészét, hogy kilöttyent pár csepp.
Gideon végignézett minket, aztán a tekintete az
enyémbe fonódott. Tökéletes volt a megjelenése. Remekbe
szabott öltöny, makulátlan nyakkendő. Sötét haja
gyönyörű arcába hullott. Érzéki szája körül borosta
árnyéka látszott. Civilizált külsejét ez kicsit vadabbá,
veszélyesebbé tette.
Még a két rendőr jelenléte ellenére is azonnal elöntött
iránta a sóvárgás, amint megláttam.
Néztem, ahogy felém indul, lezseren levetve a zakóját,
mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy New
York két kiváló nyomozója épp kihallgat. Zakóját a
bárszék támlájára dobta, mellém lépett, kivette a
kezemből a kávét, és homlokon csókolt.
– Gideon Cross vagyok – nyújtott kezet a rendőröknek. –
Ő pedig az ügyvédünk, Arash Madani.
Ekkor vettem észre, hogy Arash is bejött a konyhába a
férjem mögött. A nyomozók is Gideonra figyeltek, ők sem
vették észre.
Arash rendkívül magabiztos, elbűvölő és jóképű, sötét
bőrű, sötét hajú férfi volt. Mosolyogva bemutatkozott.
Feltűnő volt a különbség közte és Gideon között.
Mindketten elegánsak, vonzók és jó kiállásúak voltak.

Udvariasak is. De Arash megközelíthetőnek, nyitottnak
tűnt, Gideon viszont félelmetesnek és távolságtartónak.

Felnéztem a férjemre, figyeltem, ahogy beleiszik a
csészémbe.

– Feketekávét?
Végigsimította a hátamat, közben a tekintete a
rendőrökön és Arashon pihent.
– Igen, köszönöm.
– Jó, hogy itt van, Mr. Cross – mondta Pena. – Dr. Lucas
ön ellen is feljelentést tett.

– Hát ez pompás volt! – mondta Arash egy órával később,
miután kikísérte a nyomozókat a lifthez.

Gideon éles pillantást lövellt felé, és kibontott egy üveg
italt.

– Ha ezt szórakoztatónak találod, ideje kicsit többet
eljárnod otthonról.

– Igen, ma estére voltak is terveim, mégpedig egy igen
csinos szőkével, de aztán rám telefonáltál. – Arash
kihúzott magának egy bárszéket a konyhapult mellől, és
leült.

Összeszedtem a bögréket, és a mosogatóba tettem őket.
– Köszönjük, Arash.
– Nagyon szívesen.
– Ne köszönd meg, hogy a munkáját végzi – morgott
Gideon. Mindhármunknak töltött a vörösborból.
– Azt köszönöm meg, hogy jól végzi a munkáját –
feleltem. Lenyűgözött, ahogy Arash dolgozott.

Karizmatikus volt és elbűvölő, de ha érdekei úgy
kívánták, alázatos is. Mindenkit megnyugtatott, és hagyta
beszélni őket, mialatt kigondolta, mi a legjobb módja a
támadásnak.

Gideon sötét pillantást vetett rám.
– Mi másért fizetnék neki ennyit? Hogy elcsessze?
– Nyugi, nagyfiú – mondtam higgadtan. – Ne hagyd
magad felhúzni a miatt a ribanc miatt. És ne beszélj így se
velem, se a barátoddal.
Arash rám kacsintott.
– Szerintem féltékeny, amiért ennyire kedvelsz.
– Haha! – Aztán láttam, milyen haragosan villan
Gideon szeme Arashra, és felvontam a szemöldököm. –
Komolyan?
– Térjünk vissza a problémához. Hogy hozod rendbe? –
kérdezte a férjem, és borospohara fölött továbbra is zord
tekintettel méregette a barátját.
– Hogy hogyan hozom rendbe, amit elcsesztetek? –
Arash barna szemében vidámság csillant. – Anne
Lucasnak fegyvert adtatok a kezébe azzal, hogy ketten,
két külön alkalommal is elmentetek a munkahelyére.
Szerencsétek, hogy kiszínezte egy kicsit a történetet, és azt
hazudta, hogy Eva meg is támadta. Ha ugyanis csak az
igazat mondta volna, akkor nagy pácban lennétek.
A hűtőhöz léptem, és előpakoltam a vacsorának valót.
Gondolatban egész este kárhoztattam magam. Sosem
gondoltam volna, hogy Anne önként, nyíltan beszél majd
perverz, házasságtörő kapcsolatáról Gideonnal. Ugyanis

elismert tagja a pszichológusok szakmai közösségének, a
férje pedig köztiszteletben álló gyerekorvos.

Alábecsültem. És nem hallgattam Gideonra, pedig ő
megmondta, hogy Anne Lucas veszélyes. Ennek
eredményeképp most joga volt feljelentést tenni, amiért
Gideon berontott a rendelőjébe, amikor épp páciens volt
nála, utána pedig én csaptam le rá, szintén a
munkahelyénél, két héttel később.

Arash elfogadta a bort, bár Gideon elég morózusan
tolta elé.

– A kerületi ügyész talán úgy dönt, hogy
következménye lesz annak, hogy Anne hamisan adta elő
a történteket, de ez nem biztos. Ami biztos, az az, hogy
Anne hitelessége ezek után kétséges, hiszen megvádolta
Evát, hogy fizikailag megtámadta, de a biztonsági
kamerák felvételei tanúsítják, hogy nem így volt.
Egyébként nagy szerencse, hogy megvannak a felvételek.

Nem is lepett meg túlságosan, amikor kiderült, hogy
valóban Gideon a tulajdonosa annak az épületnek, ahol
Anne Lucas rendelője volt. A férjem számára nagyon
fontos volt az, hogy ő irányítson, rá vallott, hogy kézben
akarta tartani a Lucas házaspárt legalább ennyire.

Arash folytatta.
– Nem is kellene külön kiemelni, de ha őrülttel állsz
szemben, ne próbálj harcba bocsátkozni!
Gideon a homlokát ráncolva nézett rám. Piszkált, de
igaza volt. Megmondta előre.
Ügyvédünk szeme figyelmeztetőn villant. –

Megpróbálom a hamis feljelentését a testi sértésről
levetetni a napirendről, és talán sikerül előnyt
kovácsolnom belőle, ha mi is hasonló feljelentést teszünk
zaklatásért. Megpróbálok emellett távoltartási végzést
kérni, hogy se Cary Taylor közelébe, se a ti közeletekbe ne
mehessen, de mindettől függetlenül fontos, hogy ti is
tartsátok távol magatokat tőle.

– Úgy lesz – nyugtattam meg, és ahogy elléptem Gideon
mellett, megfogtam feszes fenekét.

A válla fölött gunyorosan rám pillantott. Csókot dobtam
neki.

Bizsergetett, hogy Gideon akár csak egy icipicit is
féltékeny. Arash legmegkapóbb tulajdonsága volt, hogy
megállta a helyét Gideon mellett. Persze nem múlta felül.
Láttam már, hogy ő is tud olyan fenyegető lenni, mint a
férjem, de Arashnál ez nem volt alaptulajdonság.

Gideon mindig veszélyes volt. Ezt soha senki nem vonta
kétségbe. Engem őrülten vonzott ez a jellemvonása, és
megértettem, hogy sosem fogom megszelídíteni. Ő is tudta.
Tudta, mennyire odavagyok érte.

De a féltékenység néha a karmaiba ragadta.
– Maradsz vacsorára? – kérdeztem Arasht. – Még nem
tudom, mit főzök, de elrontottuk az estédet, és
lelkifurdalásom van miatta.
– Még korán van. – Gideon nagyot kortyolt a borából. –
Arash majd kitalál valami új programot magának.
– Köszönöm, szívesen maradok vacsorára – nevetett
gunyorosan Arash.

Muszáj volt megint tapiznom a férjemet egy kicsit,
úgyhogy amikor a boromért nyúltam, megcirógattam a
combját, és a mellemmel a hátához simultam, amikor
elvettem a kezem.

Gideon villámgyorsan elkapta a csuklómat.
Megszorította, és végigbizsergett bennem a vágy.

Kék szeme belém látott.
– Rosszalkodnál? – kérdezte bársonyos hangon.
Odavoltam érte. Mert annyira hűvösen, élesen civilizált
volt, teljesen higgadt, miközben tulajdonképpen azt
kérdezte, akarok-e dugni.
Fogalma sem volt, mennyire!
Valami zizzent. Gideon továbbra is fogta a kezemet, és
Arashra nézett a konyhasziget fölött.
– Kérném a telefonomat.
Arash rám pillantott, megrázta a fejét, aztán kikereste
Gideon telefonját a bárszék karfáján lógó zakója zsebéből.
– El sem tudom képzelni, hogy tudod elviselni.
– Csodás szerető – feleltem vigyorogva. – És az ágyban
nem mogorva, úgyhogy…
Gideon magához rántott, és a fülcimpámba harapott.
A mellbimbóm megkeményedett. Nagyon halkan
felmordult, a nyakamhoz préselte a száját, de szerintem
az sem érdekelte volna, ha Arash meghallja.
Elakadt a lélegzetem. Elhúzódtam, és megpróbáltam a
főzésre koncentrálni. Még nemigen ismertem Gideon
konyháját, nem tudtam, mit hol tart, sem azt, hogy
egyáltalán mi van a kamrában. Találtam egy hagymát,

egy kést és egy vágódeszkát. Örültem, hogy valami elvonja
a figyelmemet. Valamivel el kellett foglalnom magam,
hogy ne induljunk be túlságosan.

– Rendben – sóhajtott Gideon a telefonba. – Jövök.
Felnéztem.
– Menned kell valahová?
– Nem. Angus most hozza Mázlit.
Elmosolyodtam.
– Ki az a Mázli? – kérdezte Arash.
– Gideon kutyája.
Az ügyvéd döbbenten nézett.
– Van kutyád?
– Most már van – felelt Gideon bánatosan, és kiment a
konyhából.
Amikor egy pillanattal később visszatért a fészkelődő
Mázlival, aki vidáman nyalogatta az állát, elolvadtam. Ott
állt ingujjban, mellényben egy óriásvállalkozó, egy
globális üzleti hatalom képviselője, és egy cuki kiskutya
épp kikészítette.
Felkaptam a telefonját, és lefotóztam.
Ezt azonnal be kell kereteznem!
Gyorsan írtam egy üzenetet Carynek is. Szia, itt Eva.
Átjössz vacsorázni a penthouse lakásba?
Vártam egy kicsit a válaszára, aztán letettem Gideon
telefonját, és folytattam a hagymaszeletelést.

– Hallgatnom kellett volna rád Anne-nel kapcsolatban –
mondtam Gideonnak, amikor visszamentünk a

nappaliba, miután elköszöntünk Arashtól. – Sajnálom.
Keze még lejjebb csúszott a hátamon, és átölelte a

derekamat.
– Ne sajnáld.
– Nehéz lehet elviselni a makacsságomat.
– Csodás szerető vagy. És az ágyban nem vagy makacs,

úgyhogy…
Elnevettem magam, hogy a saját szavaimmal vág

vissza. Boldog voltam. A férjem és Arash társaságában jól
telt az este, figyeltem, milyen könnyed és laza Gideon a
barátja mellett, és olyan otthonosan éreztem magam a
lakásban is…

– Érzem, hogy házasok vagyunk – mondtam halkan,
ahogy ráébredtem, hogy korábban ezt valahogy nem
éreztem át. A gyűrűk, a fogadalmak megvoltak, de azok
csak egy házasság kellékei, nem a hétköznapjai.

– Érezd is – felelte, hangjában az ismerős
arroganciával. – Hiszen életünk végéig tart.

A kanapéra telepedtünk, és megkérdeztem:
– Te is érzed?
Gideon a kandalló mellett a kutyafekhelyen szundikáló
Mázlira pillantott.
– Azt kérded, háziasítva érzem-e magam?
– Kizárt dolog – feleltem szárazon.
Gideon az arcomat fürkészte.
– Szeretnéd?
Önkéntelenül is végigsimítottam a combját.
– Nem.

– Ma este… Örültél, hogy Arash itt volt.
Csúnyán néztem rá.
– Ugye nem vagy féltékeny az ügyvédedre? Mert az
nevetséges lenne.
– Én sem örülök neki. – Összevonta a szemöldökét. – De
nem ezért mondom. Hanem mert látom, hogy szereted, ha
vendégeink vannak.
– Igen. – A homlokomat ráncoltam. – Te nem?
Gideon összepréselte az ajkát, és félrenézett.
– Nincs vele bajom.
Megdermedtem. Gideon otthona a magánszférája volt.
Előttem sosem hozott ide nőt. Azt hittem, a barátai azért
meglátogatták néha, de talán mégsem. Talán a penthouse
lakás volt az a hely, ahová elmenekült minden és
mindenki elől.
A kezéért nyúltam.
– Sajnálom, Gideon. Meg kellett volna kérdeznem téged
előbb. Nem gondoltam rá, pedig kellett volna. Ez a te
otthonod…
– A mi otthonunk – javított ki. – Miért kérsz bocsánatot?
Minden jogod megvan, hogy azt tégy itt, amit csak akarsz.
Nem kell az engedélyemet kérned semmire.
– De az fontos, hogy ne törjön be senki a
magánszférádba a saját otthonodban.
– A mi otthonunkban! – csattant fel. – Eva, ezt most már
nagyon gyorsan fogd fel.
Hátrahőköltem a kitörésétől.
– Megbolondultál?

Felállt, megkerülte az asztalt, sütött róla a feszültség.
– Egyszer azt mondod, érzed, hogy házasok vagyunk,
aztán meg úgy viselkedsz, mintha vendég volnál az
otthonomban.
– A mi otthonunkban – javítottam ki. – Tehát
megosztjuk, és jogodban áll azt mondani, hogy nem
szeretnél vendégeket hívni.
Gideon a hajába túrt, ez mindig azt jelentette, hogy
ideges.
– Kurvára nem zavar.
– Pedig úgy látom – mondtam nyugodtan.
– A francba is, Arash a barátom! – Felém fordult,
csípőre tette a kezét. – Miért zavarna, ha vacsorát főzöl
neki?
Megint visszakanyarodunk a féltékenységhez?
– Neked főztem vacsorát, és meghívtuk, hogy egyen
velünk.
– Oké. Tök mindegy.
– Nem mindegy, mert felhúztad magad.
– Nem is.
– Én viszont össze vagyok zavarodva, és kezdem
felhúzni magam.
Összeszorította a fogát. Elfordult, és a kandallóhoz
lépve a párkányra helyezett családi fotókat nézegette.
Hirtelen megbántam, hogy odatettem őket. Nem
haboznék beismerni, hogy gyorsabban erőltettem
Gideonra a változást, mint kellett volna, de megértettem,
hogy menedékre is szükség van; egy csendes helyre, ahol

az ember önmaga lehet. Én akartam lenni a menedéke,
azt akartam, hogy az otthonunk jelentse neki ezt a helyet.
Ha olyanná teszem, amit szívesebben kerül, ha valaha
engem kerülni akar, akkor kockára teszem a
házasságunkat, ami a legtöbbet jelenti nekem a világon.

– Gideon, kérlek, beszéljük meg. – Talán ez is miattam
bonyolult. – Ha átléptem egy határt, meg kell mondanod.

A homlokát ráncolva fordult felém.
– Mi a fenéről beszélsz?
– Nem tudom. Nem értem, miért haragszol rám. Segíts,
hogy értsem.
Gideon frusztráltan sóhajtott, aztán merőn nézett rám,
átható tekintete a vesémbe látott.
– Ha senki más nem létezne a világon, csak mi ketten,
nekem az teljességgel elég lenne. De neked nem lenne jó.
Döbbenten bámultam. Olyan labirintus volt az elméje,
amihez nem találtam a térképet.
– A végtelenségig elég lenne neked, hogy csak ketten
vagyunk? Nem lennének squashmeccsek, sem világuralmi
tervezgetések? Hülyére unnád magad – horkantam fel.
– Úgy gondolod?
– Egészen biztos vagyok benne.
– És te? – kérdezte élesen. – Te hogy bírnád, ha nem
lennének barátaid, akiket meghívhatsz, és nem üthetnéd
az orrocskádat senki életébe?
Összehúztam a szemem.
– Nem ütöm az orromat senki életébe.
Gideon türelmesen folytatta.

– Mondd, elég lennék neked, ha senki más nem létezte
a világon?

– De hiszen senki más nem létezik a világon.
– Eva, válaszolj a kérdésre!
Nem értettem, mit akar mondani, de így egyszerűbb is
volt.
– Tudod, hogy kurvára lenyűgözöl és érdekelsz? Sosem
unatkozom veled. Az egész életem nem lesz elég, hogy
kiismerjelek.
– És boldog lennél?
– Hogy egészen az enyém vagy? Mennyei lenne. –
Elmosolyodtam. – Van egy Tarzan-fantáziám… Te Tarzan,
én Jane.
Gideon tartása ellazult, ajka mosolyra húzódott.
– Egy hónapja vagyunk házasok. Ezt miért csak most
tudom meg?
– Kicsit várni akartam, mielőtt a fura dolgaimat
előhozom.
Ritka nagy mosoly terült szét az arcán, és teljesen levett
a lábamról.
– Szóval hogy is van az a fantázia?
– Hát tudod… – legyintettem. – Kunyhó a fa tetején, meg
ágyékkötő. Párás meleg, hogy kicsit kiizzadj, de azért nem
rekkenő hőség. És szétvetne a vágy, olyan kanos lennél, de
teljesen tapasztalatlan. Nekem kéne téged tanítgatnom.
Gideon rám meredt.
– Te arról fantáziálsz, hogy én szűz vagyok?
Sikerült uralkodnom magamon, hogy ne nevessek

rajta.
– Pontosan – mondtam nagy komolyan. – Hogy még

sosem láttál mellet, se puncit. Csak az enyémet. Hogy meg
kell mutatnom, hogyan érints meg, hogyan szeretem.
Gyorsan tanulsz, és hát vadember vagy. Telhetetlen.

– Ez így is van. – Gideon a konyhába indult. – Van
számodra egy meglepetésem.

– Ágyékkötő?
A válla fölött szólt hátra.
– Az elég lesz, amit tartanék benne?
Elmosolyodtam. Arra számítottam, hogy bort fog hozni,
de meglepve láttam, hogy egy kis, piros dobozka van a
kezében. Felismertem az alakját és a színét. Cartier.
Gideon magabiztosan, szexisen odalépett hozzám.
Izgatottan felpattantam.
– Hadd lássam!
Megrázta a fejét, és a magasba tartotta a dobozkát,
ahogy leült.
– Nem kaphatod meg, amit még nem adtam neked.
Visszaültem, és az ölembe ejtettem a kezem.
– A kérdésedre válaszolva… – Megcirógatta az arcomat.
– Igen, érzem, hogy házasok vagyunk.
Felgyorsult a pulzusom.
– Hazajövök hozzád, nézlek, ahogy a konyhánkban
vacsorát készítesz – suttogta, és tekintete az ajkamra
tapadt. – Még ha itt van az a nyavalyás Arash, akkor is.
Ezt akarom. Téged. Ezt az életet, amit együtt építünk fel.
– Gideon… – gombócot éreztem a torkomban.

A kis vörös bársonycsomagra pillantott a kezében.
Kinyitotta, és a tenyerébe hullott két platina félhold.

– Hűha!
Megfogta a bal csuklómat, és az ölébe volna. A karkötő
felét a kezem alá tette, a másik felét felmutatta, hogy
lássam, mi van belevésve:
ÖRÖKKÉ AZ ENYÉM. MINDIG A TIÉD – Gideon
– Szent ég – suttogtam, és néztem, ahogy a férjem
összeilleszti a karperec két felét. – Ezek után biztosan az
ágyban kötünk ki.
Lágyan felnevetett, és én még jobban beleszerettem.
A karkötőn körbe végig csavarminta futott, és az
oldalán lévő apró csavarokkal lehetett összeilleszteni,
amihez ténylegesen egy pici csavarhúzó kellett.
– Ez az enyém – mutatta fel a csavarhúzót.
Néztem, ahogy zsebre vágja, és tudtam, hogy nélküle
nem fogom tudni levenni a karkötőt. Nem mintha
akartam volna. Máris a szívemhez nőtt, és bizonyította,
milyen romantikus lélek a férjem.
– Ez pedig az enyém – mondtam, és az ölébe ülve
átöleltem.
Megragadta a derekamat, és hátrahajtotta a fejét, hogy
a szám a nyakán kalandozhasson. Nem megadás volt ez,
hanem elmerülés, és boldoggá tett.
– Vigyél az ágyba – suttogtam, és a fülét nyalogattam.
Izmai megfeszültek, könnyedén megtartott, felállt, és
úgy fogott, mintha pihekönnyű volnék. Dorombolva
dicsértem, ő pedig rálegyintett a fenekemre, feljebb

húzott, és kicipelt a nappaliból.
Ziháltam, a szívem hevesen dobogott. A kezem bejárta

minden porcikáját, a haját, a vállát, aztán kibogoztam a
nyakkendőjét. Érezni akartam a bőrét, ahogy hozzám ér.
Ajkam bejárta az arcát, mindenhol csókoltam, ahol értem.

Lassan, nyugodtan lépdelt, egyenletesen lélegzett. Az
ajtót óvatosan betaszította mögöttünk a lábával.

Megőrjített, amikor ennyire uralkodott magán.
Megpróbált letenni az ágyra, de belékapaszkodtam.
– Nem tudlak levetkőztetni, ha nem engedsz el. – Csak
rekedtes hangja árulta el sóvárgását.
Elengedtem, és gombolni kezdtem a mellényét, ahogy
felegyenesedett.
– Inkább magadat vetkőztesd.
Eltolta a kezemet, hogy folytassa. Visszatartottam a
lélegzetem, úgy figyeltem, amint vetkőzik.
Néztem napbarnított kezét, megcsillantak rajta a
gyűrűk, amiket tőlem kapott. Kibogozta a nyakkendőjét…
Hogy lehet ez ennyire erotikus?
A selyem susogott, ahogy levetette. Laza mozdulattal a
padlóra ejtette. Lángolt a tekintete, ahogy figyelte, hogy
nézem.
Eszméletlen önmegtagadás volt ez, önkínzás, de
kényszerítettem magam, hogy kibírjam. Meg akartam
érinteni, de visszafogtam magam. Vártam rá, és
sóvárogtam utána. Mindkettőnket megkínoztam a
várakozással, úgyhogy ezt megérdemeltem.
Hiányzott. Hiányzott, hogy így legyünk együtt.

Lassan gombolta az ingét, láttam izmos nyakát, aztán a
mellkasát. Hasa alatt megállt a gombolkozásban,
incselkedett, és a mandzsettájával folytatta.

Lassan vette le, egyenként, óvatosan az
éjjeliszekrényre helyezte őket.

Halkan felnyüszítettem. Kétségbeesetten kívántam,
őrült afrodiziákum volt a látványa.

Lerázta magáról az inget és a mellényt, válla
megfeszült, majd ellazult.

Tökéletes volt minden porcikája. Kemény, kidolgozott
izmai kirajzolódtak selymes bőre alatt. Nem volt rajta
semmi állatias, semmi, ami túl sok lett volna.

A farkát kivéve. Jézusom!
Összerándult a combom, ahogy kilépett a cipőjéből, és
letolta a nadrágját, majd a bokszeralsóját. Hosszú, izmos
lába láttán sajogni kezdtem odalent, megduzzadtam,
nedves lettem, úgy vágytam rá.
Kockás hasa megfeszült, ahogy felegyenesedett. Csípője
izmai odavonzották a tekintetemet a vastag, hosszú
erekciójához, ami máris felfelé meredezett.
– Ó, istenem, Gideon…
Előcseppek csillogtak széles makkján. Súlyos heréi
mintegy kiegyensúlyozták vastagon erezett férfiasságát.
Nagyszerű volt, gyönyörű, vad és férfias ösztönlény.
Felkavarta a nőiségemet a látványa.
Megnyaltam az ajkam, mert összefutott a nyál a
számban. Ízlelni akartam, hallani a gyönyörét, amikor
nem a sajátomban vagyok elveszve, érezni akartam,

ahogy beleremeg a kényeztetésembe.
Kézbe vette az erekcióját, erőteljesen végigsimogatta,

újabb áttetsző csepp gyöngyözött rajta.
– A tiéd, angyalka – mondta rekedten. – Vedd csak el.
Lemásztam az ágyról, és elé akartam térdelni, de

elkapta a könyökömet. – Vetkőzz meztelenre – szólt rám.
Úgy elgyengült a térdem, hogy alig tudtam felállni.

Legszívesebben letéptem volna magamról a ruhát.
Remegő kézzel kötöttem ki ujjatlan felsőm övét, és
próbáltam izgató sztriptíz jelleget adni vetkőzésemnek.

Gideon felszisszent, amikor meglátta csipkés
melltartómat. Kezdett fogyni az önuralma. Mellem
duzzadt volt és érzékeny, a bimbóim keményen
meredeztek.

Odalépett hozzám, és lehúzta rólam a melltartót.
Nyögve lehunytam a szemem. Masszírozva simogatta a
mellemet, megemelte, mellbimbómat izgatta a
hüvelykujjával.

– Felöltözve kellett volna hagynom téged – mondta
szigorúan, de az érintése mást mondott. Azt, hogy
gyönyörű vagyok. Szexi. Hogy csak rám tapad a szeme.

Elhúzódott, és felkiáltottam, úgy hiányzott az érintése.
A szeme annyira sötét volt, hogy szinte már feketének
tűnt.
– Kínálkozz fel nekem.
A lábam közt lüktettem. Kibontottam magam a
felsőmből, aztán hátranyúlva kicsatoltam a melltartót.
Leejtettem, majd megemeltem a mellemet, és felé

kínáltam.
Gideon kínzó lassúsággal hajolt fölém, a nyelve

végigsiklott a mellbimbómon, ráérősen, finoman. Sikoltani
akartam… megütni… bármit, bármit, csak elég legyen
ebből az őrjítő visszafogottságból.

– Kérlek, Gideon… – könyörögtem szégyentelenül. –
Kérlek…

Erősen szívni kezdte. Nyelve vadul csapkodta az
érzékeny bimbót, hosszan, mohón szopogatta. Éreztem
rajta a vágy őrjítő illatát, feromonokat, tesztoszteront, egy
végletekig felizgult, életerős férfi illatát. Hívogatott,
követelt, birtokolt. Éreztem a vonzást. Éreztem, ahogy
elolvadok, megadom magam.

Elszédültem, de megtartott, a karjaiba vett, és a másik
mellemen folytatta. Arca beesett, olyan erősen szívta, és
pedig belül lüktettem a ritmusára. Gerincem sajgott a
fárasztó testhelyzettől, ahogy megkapaszkodtam, hogy
élvezhessen. Beleőrültem a vágyba.

Küzdöttem érte. Ő embert ölt értem. Olyan ősi, primitív
kötődés volt köztünk, ami felülemelkedett mindenen. Az
övé voltam, azt tehetett velem, amit csak akart.
Megvárattam, és ő ezt engedte nekem, bár nem tudtam,
miért. De most emlékeztetett rá, hogy megpróbálhattam
eltávolodni, távol maradni, ám mindig az ő kezében
marad a lánc, amivel össze vagyunk kötve. És visszahúz,
amikor akar, mert hozzá tartozom.

Örökké az enyém.
– Ne várj! – A hajába túrtam. – Dugj meg! Magamban

akarom érezni a farkadat…
Megfordított, az ágyra borított, a lapockámra tette a

kezét és leszorított, halásznadrágom hátulsó cipzárjával
babrált. Megrántotta, és egyetlen mozdulattal széttépte.

– Érzel? – mordult fel, és benyúlt, hogy megmarkolja a
fenekemet.

– Igen! Ó, istenem, igen… – Tudta, mégis megkérdezte.
Mindig emlékeztetett, hogy én irányítok, hogy én adok
neki engedélyt.

Lerántotta a térdemig a nadrágot, a másik kezével a
hajamat markolta. Nyers volt és türelmetlen. Megfogta a
tangám pántját, és meghúzta. A pánt a bőrömbe vágott,
aztán elpattant.

Gideon a lábam közé nyúlt. Megfeszült a testem, és
megremegtem.

– Milyen nedves vagy! – Belém csúsztatta az ujját.
Kihúzta, majd ismét be, már kettőt. – Olyan kemény
vagyok, hogy szétrobbanok.

Összerándultam belül, ahogy mozogtak bennem az
ujjai. A csiklómat simogatta körkörösen, masszírozva.
Hozzányomtam magam a kezéhez, hogy érezzem a
nyomást, és halkan nyöszörögtem.

– Ne élvezz el, amíg nem vagyok benned – mordult fel
Gideon. Két kézzel megragadta a csípőmet, magához
húzott, és a farka hegyét belém dugta.

Egy pillanatra megállt, és hangosan zihált. Aztán
erősen behatolt. A matracba fúrtam a fejem, és
felkiáltottam, egészen kitöltött, feszített, vonaglottam,

hogy kényelmesen be tudjam fogadni.
Felemelt, a lábam nem érte a földet. Lendült a csípője,

tövig behatolt, amilyen mélyre csak lehet. Szorítottam
magamban, a gyönyörtől hevesen lüktettem.

– Jó? – kérdezte, és erősen, nyugtalanul szorongatott.
Kicsit eltoltam magam. Annyira közel voltam a
csúcshoz, hogy szinte fájt.
– Még!
A fülem zúgott. Hallottam, hogy a nevemet nyögi.
Megduzzadt a farka, és rángatózott bennem, ahogy erős
lövellésekkel elélvezett. Végtelennek tűnt, talán az is volt,
mert közben is egyre csak mozgott, bár már tele voltam
forró magjával. Amikor elélvezett, engem is a csúcsra
repített. Erős lüktetéssel elélveztem, reszkettem és
vonaglottam a gyönyörtől.
A takarót karmoltam, amint próbáltam
megkapaszkodni, ahogy Gideon erőteljesen lökött,
elveszve a mámorban. Magjától egészen nedves voltam,
végigcsorgott a lábamon. Nyögve, mélyen mozgott
bennem, hullámzott a csípője. Megremegett, és újra
elélvezett, pillanatokkal az előző után.
Fölém hajolt, megcsókolta a vállamat, lélegzete forrón
csiklandozta izzadt hátamat. Mellkasa hozzám simult,
erős szorítása lazult a csípőmön. Lassan, megnyugtatóan
simogatott. Ujjai megtalálták a csiklómat, masszírozta,
ingerelte, és újabb mámoros csúcsra repített.
Ajka a bőrömhöz ért, úgy suttogott: Angyalka… Újra
meg újra csak a nevemet suttogta, megtörve,

kétségbeesve, kifulladva.
Örökké a tiéd.
Kemény maradt, és továbbra is mélyen bennem volt.

Az ágyon feküdtem Gideonhoz bújva. A nadrágomnak
hűlt helye volt, férjem csodálatos teste pedig meztelenül,
kiizzadva pihent mellettem, szórakozottan cirógatva a
felsőtestemet.

Meztelenül feküdtünk az ágyneműn, lábát szétvetette,
farka félig állt, felágaskodott a köldökéig. A kislámpa
fényében csillogott rajta kettőnk elvegyült nedvessége.
Lélegzete lassan megnyugodott, szívverése a fejem alatt
lassult. Csodálatos illata volt: bűn-, szex- és Gideon-illata.

– Nem emlékszem, hogy kerültünk ágyba – suttogtam
rekedtesen.

Gideon mellkasa megrázkódott a nevetéstől.
Megfordította a fejét, és homlokon csókolt.

Szorosabban bújtam hozzá, karomat a dereka köré
fontam, és szorosan magamhoz öleltem.

– Jól vagy? – kérdezte halkan.
Hátradöntöttem a fejem, és ránéztem. Kipirult, csupa
verejték volt, haja a homlokához, nyakához tapadt.
A teste tökéletes formában volt a küzdősportoktól,
amikkel karbantartotta magát. Nem fárasztotta ki a szex,
egész éjjel bírta, pihenés nélkül. De visszafogta magát,
amíg csak tudta, uralkodott magán, amíg már én is éppoly
őrülten vágytam rá, mint ő énrám.
– Elvetted az eszem, úgy megdugtál – nevettem

szédülten. – Bizseregnek még a lábujjaim is.
– Túl vad voltam. – A csípőmre tette a kezét. – Lila foltot

hagytam a bőrödön.
– Mmmm – lehunytam a szemem. – Tudom.
Éreztem, hogy fészkelődik. Eltakarta a fényt.
– Tetszett neked – dörmögte.
Felnéztem rá, ahogy fölém hajolt. Megérintettem az

arcát, végigsimítottam a szemöldökét és az állát. – Imádom
az önuralmadat. Felizgat.

Elkapta a kezemet a fogával, aztán elengedte.
– Tudom.
– De amikor elveszíted a fejedet… – Felsóhajtottam,
ahogy visszagondoltam rá. – Megőrjít, hogy így tudok
hatni rád, hogy ennyire kívánsz.
Gideon lehajtotta a fejét, homlokunk összeért. Magához
vont, hogy érezzem, milyen kemény megint.
– Mindennél jobban.
– És bízol bennem. – A karjaimban egészen védtelen
tudott lenni.
Vágyának hevessége nem rejtette el sebezhetőségét,
inkább megmutatta.
– Mindenkinél jobban. – Rám feküdt, minden
porcikánk összeért, de úgy támaszkodott, hogy ne
nyomjon össze. Az érzékisége, ahogy rám simult, újra
felkorbácsolta a vágyamat.
Félrehajtotta a fejét, és ajka az ajkamhoz ért.
– Crossfire – suttogta.
Crossfire. Ez volt a jelszó, amit akkor mondtam, ha úgy

éreztem, túl sok, és azt akartam, hagyja abba, amit épp
tesz velem. Amikor ő mondta ki, ő is azt érezte, hogy túl
sok… De nem akarta, hogy abbahagyjam. Gideon
számára ez a szó, Crossfire, még a szerelemnél is mélyebb
kötődést fejezett ki.

Elmosolyodtam.
– Én is szeretlek.

A párnámhoz bújva a gardrób felé pillantottam, és
hallgattam, hogy Gideon énekel. Lezuhanyozott, most
öltözködött, és egyértelműen tele volt energiával annak
ellenére, hogy a reggelt azzal kezdte, hogy olyan alaposan
megdugott, hogy az orgazmustól csillagokat láttam.

Pár pillanat után felismertem a dalt. Megbizseregtem.
At Last. Mindegy volt, hogy a fejében az Etta James- vagy a
Beyoncé-verzió keringett. Én az ő hangját hallottam, mély,
tiszta hangot, ahogy kék égről énekelt, és egy mosolyról,
ami elbűvöli.

Grafitszürke nyakkendőjét kötötte éppen, mellénye
még nem volt begombolva, kabátját a karjára vetette.
Mázli utánaszaladt, folyton a nyomában volt. Miután
reggel kiengedtük a kenneléből, árnyékként követte.

Gideon rám nézett, és csodás mosolyt küldött felém.
– Hát itt vagyunk – dorombolta.
– Igen, itt vagyok. Kiegyensúlyozottan a többórányi
szextől. Szerintem felállni sem bírnék, te meg… –
rámutattam – ahogy szoktál. Nem igazság. Én valamit
rosszul csinálok.

Gideon a gyűrött lepedő szélére ült. Makulátlanul
nézett ki. Hozzám hajolt, és megcsókolt.

– Gondolj csak vissza… hányszor mentem el tegnap?
Csúnyán néztem rá.
– Láthatóan nem elégszer, mert amint felkelt a nap, te
már kész voltál egy újabb menetre.
– Amiből csak az válik nyilvánvalóvá, hogy valamit
nagyon jól csinálsz. – Kisimította a hajamat az arcomból.
Csábító a gondolat, hogy itthon maradjak, de muszáj
mindent elintéznem, hogy utána eltűnhessünk egy
hónapra. Amint látod, igencsak motivált vagyok.
– Tehát komolyan mondtad?
– Azt hitted, hogy nem? – Odébb hajtotta a takarót, és
megfogta a mellemet.
Elkaptam a kezét, mielőtt felizgathatott volna.
– Egy hónap nászút? Legalább egyszer kifárasztalak,
ezt eltökéltem.
– Valóban? – felcsillant a szeme, úgy nevetett. – Csak
egyszer?
– Nagyfiú, te most provokálsz. Mire végzek, kegyelemért
fogsz könyörögni.
– Kizárt dolog, angyalka. Soha.
Önbizalmát kihívásnak tekintettem.
Visszahúztam a takarót.
– Na, majd meglátjuk!

8. fejezet

Épp egy e-mailt olvastam, amikor Angus belépett az
irodámba. Sapkáját a kezében tartotta, és az
íróasztalomnál állt meg.

– Múlt éjjel átnéztem Terrence Lucas irodáját –
mondta. – De az égvilágon semmit nem találtam.

Nem is számítottam rá, hogy talál valamit, úgyhogy
nem lepődtem meg.

– Hugh talán elmondta Anne-nek, amit tudott, ezért
nincsenek feljegyzések.

Angus komoran bólintott.
– Amíg ott voltam, minden nyomát kitöröltem Eva
időpontjainak, mind a merevlemezeken, mind a
biztonsági mentéseken. Töröltem a videofelvételt is arról,
hogy Eva és ön ott jártak. Ellenőriztem, és Lucas sosem
kért másolatot a biztonságiaktól, úgyhogy elvileg minden
rendben lesz akkor is, ha követi a feleségét, és ő is
feljelentést tesz.
A jó öreg Angus, mindig minden eshetőséget megfontol.
– A rendőrség nem találná ezt felettébb érdekesnek? –
Hátradőltem. – Lucaséknak ugyanolyan sok

vesztenivalójuk van, mint nekem.
– Ők bűnösök, fiacskám. Maga viszont nem.
– Ez sosem ilyen egyszerű.
– Mindene megvan, amit akart, és meg is érdemli. Nem

vehetik el.
Kivéve az önbecsülésemet, és a barátaim, kollégáim

megbecsülését. Apám nyilvános, szégyenteljes bukása
után nagyon keményen dolgoztam, hogy mindezt
felépítsem. Akik a gyenge pontjaimat akarják megtalálni,
örülhetnek. Ez mégsem ijesztett meg annyira, mint
amennyire régen megrémített volna.

Angusnak igaza volt. Nagy vagyonra tettem szert, és
Eva az enyém volt.

Ha az ő nyugalmát azzal szolgálom legjobban, hogy
eltűnök a nyilvánosság elől, akkor azt teszem. Erre már
akkor is gondoltam, amikor Nathan Barker még
fenyegetést jelentett. Eva hajlandó volt titkolni a
kapcsolatunkat a világ elől, nehogy botrányba keveredjek
a múltja miatt. Én erre az áldozatra régebben nem voltam
hajlandó. Bujkálni, lopott pillanatokért élni, és úgy tenni,
mintha nem szerettünk volna halálosan egymásba… Ezt
nem akartam.

Most minden megváltozott. Eva ugyanolyan fontos lett
nekem, mint a levegő. A boldogsága pedig mindennél
fontosabb volt. Tudtam, milyen, amikor valaki más
vétkéért ítélnek el, és nem akartam, hogy a feleségemnek
ezen kelljen keresztülmennie. Azzal ellentétben, amit
gondolt, nyugodtan tudtam volna élni anélkül, hogy a

Cross Industries minden mozzanatában részt vegyek.
Nem terveztem a napjaimat egy nyavalyás

ágyékkötőben töltve Tarzant játszani, de volt egy arany
középút a kettő között.

– Figyelmeztetett Anne-nel kapcsolatban – ráztam meg
a fejem. – Hallgatnom kellett volna magára, Angus.

Angus vállat volt.
– Ami történt, megtörtént. Anne Lucas felnőtt ember.
Elég idős ahhoz, hogy a saját dolgaiért felelősséget
vállaljon.
Mit csinál, fiacskám? – kérdezte, amikor Anne az első
éjszakán beült a Bentley hátsó ülésére. A következő
hetekben egyre erőteljesebben fejezte ki nemtetszését,
míg aztán egyszer rám is kiabált. Undorodtam magamtól,
amiért büntetek egy nőt, aki sosem ártott nekem, és
Anguson töltöttem ki a mérgemet. Ráförmedtem, hogy
velem nem pimaszkodhat.
Csak egy pillanatra ült ki az arcára a döbbent
fájdalom, de egy életen át fogok emlékezni rá.
– Sajnálom – néztem most a szemébe. – Bocsánatot
kérek, hogy akkor úgy szóltam magához.
Mosoly ragyogott fel barázdált arcán.
– Nem szükséges a bocsánatkérés, de elfogadom.
– Köszönöm.
Scott hangját hallottam:
– Megérkezett a PostIt-csapat. Arnoldo Ricci pedig
telefonon keresi, üzeni, hogy csak röviden szeretne
beszélni önnel.

Angusra néztem, hátha mondani akar még valamit, de
csak lezseren szalutált, és kiment.

– Kapcsolja Arnoldót – mondtam Scottnak.
Megvártam, hogy felvillanjon a piros gomb, aztán
felvettem.
– Hol vagy?
– Üdv, barátom – köszönt Arnoldo erős olasz
akcentussal. – Hallom, elkerültelek téged és Evát az
étteremben a múlt héten.
– Csodás volt az ebéd.
– Ó, nálunk mindig csodás! És a vacsora sem rossz.
Hátradőltem a széken.
– New Yorkban vagy?
– Igen, és a legénybúcsúdat szervezem. Ezért is
hívtalak. Ha volt terved a hétvégére, mondd le.
– De Evával elutazunk.
– Ő utazik el. Mégpedig az országból is, ha Shawna
pontosan tájékoztatott. És te sem maradsz a városban.
A fiúk mind egyetértenek, rá fogunk téged kényszeríteni,
hogy kimozdulj New Yorkból.
Először úgy meghökkentem, hogy alig hallottam
Arnoldo mondandójának második felét.
– De Eva nem utazik el az országból.
– Ezt tőle és a barátnőitől kérdezd – mondta nyugodtan
Arnoldo. – Mi pedig Rióba megyünk.
Felálltam. A francba! Eva nem volt itt, a Crossfire-
épületben. Nem tudtam egyszerűen bepattanni a liftbe, és
odamenni hozzá.

– Megkérem Scottot, hogy szervezze meg a repülőutat –
folytatta a barátom. – Péntek este indulunk, és hétfőre
visszatérünk, hogy dolgozni mehess, ha elég ambiciózus
vagy.

– És Eva hová megy?
– Fogalmam sincs. Shawna nem árulta el, mert semmi
közöd hozzá. Csak annyit mondott, hogy elmennek a
hétvégére, és hogy foglaljalak le, mert Cary nem akarja,
hogy beleüsd az orrod.
– Erről ő nem dönthet! – csattantam fel.
Arnoldo habozott.
– A harag nem segít, Gideon. Ha pedig nem bízol benne,
barátom, akkor nem kellene feleségül venned.
Megszorítottam a telefont.
– Arnoldo, te vagy a legjobb barátom. De ez nem marad
így, ha nem tudsz pozitívabban állni Evához.
– Félreértesz – visszakozott sietve. – Ha a magad
biztonsága miatt bezárod őt, akkor el fogod veszíteni. Ami
a kedvesétől romantikus, az a férjétől fojtogatóvá válik.
Megértettem, hogy Arnoldo tanácsot ad nekem, tehát
próbáltam tízig számolni, hogy lenyugodjak. Hétig
sikerült.
– Ezt nem hiszem el.
– Ne érts félre. Arash azt mondta, hogy életed
legnagyobb szerencséje volt, hogy megismerkedtél Evával.
Azt mondta, hogy még sosem látott boldogabbnak, és hogy
Eva odavan érted.
– Én is ezt mondtam.

Arnoldo nagyot fújt.
– Aki szerelmes, az nem tárgyilagos.
A bosszankodásomat felváltotta valami kíváncsi derű.
– Miért beszélgettek Arashsal a magánéletemről?
– Barátok között ez természetes.
– Barátnők között. Felnőtt férfiak vagytok! Valami
értelmesebb elfoglaltságra lenne szükségetek. –
Megkopogtattam az íróasztalt. – És azt akarod, hogy
Brazíliában töltsem a hétvégét egy csomó pletykás
pasival?
– Figyelj, Manhattan ki van zárva – mondta Arnoldo
idegesítő nyugalommal. – Én is imádom a várost, de
szerintem már nem tud újat mutatni. Főleg nem egy
legénybúcsún.
Morcosan meredtem ki az ablakon a szeretett városra.
Csak Eva tudott a szállodai szobáról, amit állandóra
foglaltam le. Ez volt a „kufirclakásom”, ahogy ő nevezte.
Mielőtt megismerkedtem vele, csak ide hoztam fel nőket.
Biztonságos volt. Semmit sem árult el róla, csak annyi
derülhetett ki, hogy milyen vagyok meztelenül, és hogyan
szeretek dugni.
New Yorkon kívül nem szexeltem, ezért mindig
ragaszkodtam hozzá, hogy a barátaimmal csak a
városban vadásszunk.
– Rendben. Nem vitázom. – Evával és Caryvel akartam
beszélni, de ez nem tartozott Arnoldóra.
– Remek. Akkor hagylak is tovább dolgozni. Majd
hétvégén beszélünk.

Letettem a telefont. Scottra néztem az üvegfalon át, és
felemeltem az ujjamat: még egy percre szükségem van.
A mobilomon felhívtam Evát.

– Szia, nagyfiú – a hangja kacér volt és vidám.
Öröm volt hallani, és elöntött tőle a forróság. A hangja
mindig rekedtes volt, de most a szokásosnál is búgóbb.
Visszagondoltam a hosszú éjszakára, a hangokra, amiket
gyönyör közben adott, a kiáltásaira, ahogy elélvezett.
Új életcélom volt, hogy mindig ilyen lehessen mellettem,
hogy mindig kipiruljon az arca, csóktól duzzadt legyen az
ajka, a mozgása pedig élvetegen lassú, mert még mindig
magában érez. Bárhová megy, azt akartam, nyilvánvaló
legyen, hogy sokat és alaposan megdugom. Rajtam is
látszott. Nyugodt voltam és laza, a térdem kicsit
elgyengült, bár ezt sosem vallanám be.
– Változtak a hétvégi terveink? – kérdeztem.
– Talán emelem a napi vitaminadagomat –
incselkedett –, de máskülönben nem. Alig várom.
Doromboló hangja lázba hozott.
– Úgy hallottam, a barátaink el akarnak minket
szakítani egymástól a hétvégére, hogy legénybúcsút és
leánybúcsút szervezzenek.
– Ó… – Eva kicsit elhallgatott. – Már abban
reménykedtem, hogy megfeledkeznek róla.
Elmosolyodtam, és azt kívántam, bárcsak látná.
– Megszökhetnénk előlük, és sosem találnának meg.
– Jó lenne – sóhajtott Eva. – Azt hiszem, az ilyesmit
inkább saját maguknak szervezik, mint nekünk. Az utolsó

esélyük, hogy úgy bulizzanak velünk, mint a régi időkben.
– A régi időknek akkor lett vége, amikor megismertelek.

– De azt tudtam, hogy Eva számára még nem lett vége.
Ragaszkodott a függetlenségéhez, és megtartotta a régi
barátait.

– Fura szokás, nem? – tűnődött. – Két ember elkötelezi
magát egymás mellett, erre a barátaik elviszik őket
szórakozni, leitatják őket, és arra buzdítják őket, hogy
még egyszer utoljára rosszalkodjanak egyet.

A beszélgetés elejének szexi pajkossága elillant.
A feleségem nagyon féltékeny nő. Ezt tudtam és
elfogadtam, ahogy ő is elfogadta a birtoklási vágyamat a
kapcsolatunkban.

– Erről majd este beszélünk.
– Hurrá, de jó lesz! – mondta, és cseppet sem hangzott
boldognak.
Ebben azért volt némi vigasz. Jobban esett arra
gondolni, hogy a tőlem távol töltött hétvégén pocsékul érzi
magát, mint arra, hogy élete legjobb szórakozása lesz.
– Szeretlek, Eva.
Elakadt a lélegzete.
– Szeretlek.
Letettem a telefont, a kabátomat leakasztottam a
fogasról, aztán meggondoltam magam. Visszamentem az
íróasztalhoz, és felhívtam Caryt.
– Mi az? – kérdezte.
– Hová akarod vinni a feleségemet a hétvégén?
Olyan fürgén válaszolt, hogy tudtam, számított a

kérdésre:
– Nem tartozik rád.
– Dehogynem!
– Nem akarom, hogy ott is kézben tartsd őt – mondta

Cary durcásan. – Hogy aztán őrök állják az útját minden
pasinak, aki szóba akar vele állni, úgy, mint Vegasban.
Felnőtt nő, tud vigyázni magára, és jár neki egy kis
szórakozás.

Tehát erről volt szó.
– Akkoriban voltak súlyosbító körülmények, Cary.
– Komolyan? – Cary hangjából sütött a szarkazmus. –
Úgymint?
– Nathan Barker még élt, te meg pont akkoriban
tartottál egy kibaszott orgiát a nappaliban. Nem
bízhattam rád Evát!
Cary elhallgatott, és amikor újra megszólalt, sokkal
kevésbé volt éles a hangja.
– Clancy gondoskodik a biztonságáról. Nem lesz semmi
baj.
Mély levegőt vettem. Clancy és én tartottunk egymástól,
mivel ő tudta, mit tettem, hogy eltávolítsam Nathant és a
veszélyt, amit jelentett, Eva életéből. De mindkettőnk célja
ugyanaz volt: Eva boldogsága és biztonsága. Megbíztam
benne, tudtam, hogy remekül végzi a munkáját mint
Stanton és Monica biztonsági embere.
Beszélni fogok Clancyvel, és megadom neki Angus
elérhetőségét. Az esetleges vészhelyzeteket számításba
kellett venni, és fontos volt az összehangolt