Sylvia Day - Crossfire 5. - Eggyé válva

– Ha bárki megtudja, hogy magántestőrségem van, azt
fogják hinni, hogy valami baromi menő fickó vagyok, vagy
azt, hogy teljesen el vagyok szállva magamtól. Na persze
mindkettő igaz.

Lábujjhegyre álltam, és puszit nyomtam az állára.
– Neked fel sem fog tűnni, hogy vigyáznak rád. Majd
elrejtőznek.
– Fogadjunk, hogy észreveszem őket!
– Öt dollárba fogadok veled – mondtam, és
megkerültem Caryt, hogy a hálószobában megkeressem a
magas sarkú cipőmet.
– Mi az, hogy csak öt? Ötszáz legyen, Mrs. Cross!
– Na persze! – felkaptam a telefonom az ágyról, mert
bejövő üzenetet jelzett. – Gideon mindjárt ideér.
– Miért nem aludt itt?
A vállam fölött szóltam hátra, ahogy az előszobába
siettem.
– Az esküvőig megtartóztatjuk magunkat.
– Most viccelsz, ugye? – Cary könnyedén utolért hosszú
lépteivel. Kikapta a kezemből a cipőmet, így hát szabad
lett a kezem, hogy felkapjam a konyhapultról a kávémat.
– Azt gondoltam, hogy a mézeshetek ennél azért tovább
tartanak. Nem úgy szokás, hogy évekig szexel egy pár,
mielőtt a feleség kitiltja a férjet az ágyából?
– Fogd be, Cary! – Felkaptam a táskámat, és kinyitottam
az ajtót.
Gideon már ott állt, kulccsal a kezében.
– Angyalka.

Cary átnyúlt mellettem, és kinyitotta az ajtót.
– Sajnállak, haver. A kezére húzod a gyűrűt, erre
összezárja a lábát.
– Cary! Esküszöm, felpofozlak! – fenyegettem meg.
– És akkor ki fogja belepakolni a táskádba az ott alvós
cuccodat?
Túl jól ismert.
– Ne aggódj, kislány, bepakolom a cuccodat, meg a
sajátomat is. – Gideonra pillantott. – Sajnos nem
segíthetek rajtad. Várj csak, míg meglátod Evát a kék La
Perla bikinijében! Elkékül a tököd is, azt garantálom.
– Mindjárt én is felpofozlak – morgott Gideon. – És
akkor elkékül a fejed.
Cary kitoloncolt az ajtón, és becsukta mögöttem.

Dél felé járt az idő, amikor Mark az irodafülkém teteje
fölött rám mosolygott.

– Mit szólnál egy utolsó munkahelyi ebédhez?
A szívemre szorítottam a kezem.
– Kikészítesz.
– Örömmel visszaadom a felmondóleveledet.
Megráztam a fejem, felálltam, és a szemem
végigpásztázta az irodát. Még nem pakoltam össze a
holmimat. Úgy gondoltam, délután ötkor majd érezni
fogom, hogy valami lezárult. De egyelőre enyém volt az
íróasztalom, és az álom, amit hajdan jelképezett.
– Fogunk még együtt ebédelni. – Kikaptam a
pénztárcámat a fiókból, és a lifthez mentem Markkal. –

Nem úszod meg ilyen könnyen.
Integettem volna Meguminak a recepción, de már

elment ebédelni, és csak a helyettese volt ott, aki épp
telefonált.

Hiányozni fog Magumi is, Will is, és Mark is.
Mindennap. Ők jelentették az én saját kis körömet New
Yorkban, és életem fontos része voltak. Féltem, hogy ha
lemondok az állásomról, azt a társasági életem is
megszenvedi.

De rajta leszek, hogy megtartsam a barátaimat. Hívni
fogom őket, eljárok velük ide-oda. Ám jól tudtam, hogy
van ez… Már hónapok óta nem találkoztam a San Diegó-i
barátaimmal sem. És az életem egész más irányt vett, mint
az övék. Céljaink, álmaink és kihívásaink egészen
különböző világokba szólítottak minket.

A liftben rajtunk kívül alig voltak, de hamar megtelt a
következő emeleteken. Arra gondoltam, el kellene
kérnem egy liftkulcsot Gideontól, hogy megszakítás nélkül
mehessek fel-le. Mert továbbra is a Crossfire-épületbe
fogok járni, csak egy másik emeletre.

– És te? – kérdeztem, ahogy beljebb húzódtunk, hogy
helyet csináljunk a beszállóknak. – Eldöntötted már, hogy
mész vagy maradsz?

Bólintott, és a zsebébe süllyesztette a kezét.
– Követem a példádat.
Láttam az arcán, hogy szilárd az elhatározása.
– Ez pompás, Mark! Gratulálok!
– Köszi.

A földszinten kiléptünk, és áthaladtunk a biztonsági
forgóajtókon.

– Megbeszéltük Stevennel – folytatta Mark, miközben
átmentünk a Crossfire-épület aranyló márvány előterén.
– Nagy lépés volt számomra, hogy felvettelek. Annak a
jele, hogy a karrierem jó irányba halad.

– Kétségkívül.
Mark elmosolyodott.
– És most, hogy elhagyod a csapatomat, ezt ismét jelnek
veszem. Hogy továbblépjek én is.
Előreengedett a kijáratnál. Még ki sem léptem a
forgóajtón, már éreztem a forró napsütést. Alig vártam az
őszt. Jólesett volna már a hűvösebb idő. És az is, hogy a
bennem alakuló változás jele a természetben is
mutatkozik az évszakváltással.
Gideon fekete limuzinjára esett a pillantásom. A járda
mellett parkolt. Aztán a főnököm felé fordultam.
– Hová megyünk?
Mark derűsen rám nézett, aztán taxit keresett a
tekintete a hömpölygő autóáradatban.
– Meglepetés.
Összedörzsöltem a tenyeremet.
– Remek!
– Miss Tramell.
Megfordultam, és Angust láttam a limuzin mellett.
Szokás szerint fekete öltöny és hagyományos sofőrsapka
volt rajta. Elegáns volt és tekintélyes, mégis olyan
könnyen elvegyült, hogy csak egy képzett megfigyelő

gyanította volna, hogy az MI6-nél is dolgozott régen.
Mindig megdöbbentett, amikor erre gondoltam. Tiszta

James Bond. Persze nyilván idealizáltam, de meg is
nyugtatott ez a tudat. Gideon a legjobb kezekben volt.

– Hahó! – köszöntöttem kedvesen.
Mélységes hálát éreztem iránta. Évek óta Gideon
mellett volt, és bár nem ismertem az egész történetet, de
annyit tudtam, hogy ő volt Gideon támasza a Hugh-
incidens után. És az ismerőseim közül csak ő tudott arról,
amikor elszöktünk összeházasodni. Ahogy Gideonra
nézett, amikor később beszélt vele… A könnyek
mindkettőjük szemében… Elszakíthatatlanul kötődtek
egymáshoz.
Angus világoskék szeme felcsillant, és kinyitotta nekem
a limuzin ajtaját.
– Hová óhajtanak menni?
Mark felvonta a szemöldökét.
– Hát emiatt hagytad el az irodámat? Nem is értem…
Na jó, ezzel nem kelhetek versenyre.
Angus szalutált.
Pár perc múlva már úton voltunk.
Mark velem szemben ült hátul, és a kocsi belsejét
vizslatta.
– Hűha! Béreltem már limuzint, de nem ilyet.
– Gideonnak remek az ízlése. – Mindegy volt, milyen
stílus, modern kortárs, mint az irodája, vagy klasszikusan
régimódi, mint a penthouse lakás; a férjem tudta, hogyan
mutassa meg a vagyonát ízlésesen.

Mark rám nevetett.
– Micsoda szerencsés lány vagy, Eva!
– Az vagyok – helyeseltem. – Mindez lenyűgöző –
mutattam körbe –, de Gideon amúgy is főnyeremény. Mert
egy csodálatos ember.
– Igen, tudom, milyen érzés egy csodálatos emberrel
boldognak lenni.
– Igen. Tudom. Hogy haladtok az esküvőtervezéssel?
Mark felnyögött.
– Steven az agyamra megy. A sötétkék tetszik jobban
vagy a világoskék? Rózsa legyen vagy liliom? Szatén vagy
selyem? Reggel vagy este? Próbáltam megértetni vele,
hogy rábízom, nekem mindegy, csak ő boldog legyen, de
nem ereszt. Azt mondja, igenis fontos a véleményem, mert
ez lesz életemben az egyetlen esküvőm. Erre csak azt
tudom mondani, hogy hála istennek.
Felnevettem.
– És ti? – kérdezte.
– Kezdek belejönni. Ebben az őrült világban, ahol több
milliárd ember szaladgál, valahogy megtaláltuk egymást.
Ahogy Cary is mondta, ezt meg kell ünnepelni.
Beszélgettünk esküvői táncról, ülésrendről, Angus
pedig ügyesen navigált a Midtown állandó forgalmi
dugójában. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy
mellettünk megáll egy taxi. Hátul az utas egy telefont
szorított a füléhez a vállával, hadarva beszélt, és szaporán
pörgette egy jegyzettömb lapjait. Mögötte a sarkon egy hot
dog árus állt, jól ment a bolt, öten sorakoztak előtte.

Amikor végre megérkeztünk és kiszálltam, azonnal
tudtam, hol vagyunk.

– Nahát!
A kis alagsori mexikói étteremben már jártunk. És a
felszolgálót nagyon szerettem.
Mark felnevetett.
– Olyan hirtelen mondtál fel, hogy Shawna nem tudott
szabadnapot kérni.
– Ó… ez csodálatos… – Elszorult a szívem. Hirtelen úgy
éreztem, mégsem vagyok kész magam mögött hagyni a
régit.
– Gyere! – Mark belém karolt, és bekísért. Egy asztalnál
ismerős arcokat pillantottam meg, és egy csomó lufit,
„Remek volt!”, „Minden jót!” és „Gratulálunk” felirattal.
– Hűha! – Könnybe lábadt a szemem.
Megumi és Will már ott ült Stevennel a hat személyre
foglalt asztalnál. Shawna a bátyja széke mögött állt, vörös
hajuk kitűnt a tömegből.
– Eva! – kiáltott mindenki egyszerre, és az összes
tekintet ránk szegeződött az étteremben.
– Úristen! – suttogtam, és összeszorult a szívem.
Hirtelen elfogott a kétely és a szomorúság, eszembe jutott,
miről mondok le, még ha csak bizonyos szempontból
távolodom is el tőlük. – Sosem szabadultok meg tőlem!
– Hát persze hogy nem. – Shawna odaszaladt megölelni,
kecses karjai kiszorították belőlem a szuszt. – És
leánybúcsút is kell szerveznünk!
– Jaj de jó! – Megumi is megölelt, amint Shawna

eleresztett.
– Ehhez szerintem nem fontos ragaszkodni – szólt közbe

egy mély, meleg hang mögöttem.
Meglepetten megfordultam, mögöttem Gideon állt.

Mark mellett várakozott, egy szál gyönyörű vörös rózsával
a kezében.

Mark elvigyorodott.
– Korábban beugrott megkérdezni, tervezünk-e
valamit, és azt mondta, ő is jön.
A könnyeimen át elmosolyodtam. Nem veszítettem el a
barátaimat, sőt, még jobban is jártam. Gideon mindig
mellettem volt, amikor szükségem volt rá, még mielőtt
ráébredtem volna, hogy pont ő hiányzik nekem.
– Fogadjunk, hogy nem mered kipróbálni a diablo
szószt – mondtam, és a kezemet nyújtottam a rózsáért.
Gideon szája halvány mosolyra húzódott, és ettől
mindig elolvadtam, ahogy minden más nő is, ami nem
kerülte el a figyelmemet. De ahogy rám nézett, láttam,
hogy megért és támogat… Az csak az enyém volt.
– Angyalkám, most téged ünnepelünk.

4. fejezet

A tengerparti, kétszintes ház ablakaiból aranyló fény
szűrődött ki. A kanyargós kocsifeljárón is fények
ragyogtak az alkonyatban, és hatalmas hortenziabokrok
szórták tele szirmokkal a gyep szélét.

– Hát nem gyönyörű? – kérdezte Eva. Háttal volt
nekem, feltérdelt a bőrülésen, és kibámult az ablakon.

– Lenyűgöző – feleltem, bár én róla beszéltem.
Gyermekien izgatott volt, szinte remegett. Figyeltem, és
meg akartam érteni. A boldogsága volt nekem a
legfontosabb. Ebből fakadt a saját örömöm, és ez adta meg
nekem az egyensúlyt, a lendületet.

A válla fölött rám pillantott, ahogy Angus lassított a
limuzinnal, majd megállt a lépcsőnél.

– Most a popómat stírölöd?
A pillantásom valóban a fenekén időzött, ami
tökéletesen gömbölyödött a rövidnadrágban, amit munka
után vett fel.
– Hát, most, hogy mondod…
Eva nevetve huppant az ülésre.
– Tudod, hogy javíthatatlan vagy?

– Igen, tudom. Azóta, hogy először megcsókoltál.
– Úgy emlékszem, te csókoltál meg engem.
Elrejtettem a mosolyomat.
– Valóban?
Eva összehúzta a szemét.
– Remélem, viccelsz. Annak a pillanatnak örökké beléd
kellett volna égnie.
Végigsimítottam csupasz combját.
– Miért, beléd talán beléd égett? – suttogtam boldogan.
– Hé! – tiltakozott Cary, és kivette a fülhallgatót. – Ha
nem tűnt volna fel, én is itt vagyok.
Eva lakótársa eddig csendben filmet nézett a
táblagépén. Két órája autóztunk az esti
csúcsforgalomban, de ha akartam se tudtam volna
megfeledkezni a jelenlétéről. Cary Taylor állandóan jelen
volt a feleségem életében, és én ezt elfogadtam, még ha
nem is könnyen. Tudtam, hogy nagyon szereti Evát, de
úgy gondoltam, ostoba döntések sorozata az élete, és
Evának is nehézségeket okoz, sőt, akár veszélybe is
sodorhatja.
Angus kinyitotta az ajtót. Eva már szaladt is fel a
lépcsőn, mielőtt még a táblagépemet eltehettem volna.
Monica kinyitotta a ház bejárati ajtaját, amikor a lánya
felért a lépcső tetejére.
Meglepett a feleségem lelkesedése, hiszen amúgy elég
nehezen jött ki az anyjával. Kíváncsian figyeltem.
Cary elnevette magát, összeszedte a holmiját, és a kis
válltáskájába pakolta.

– Kiszimatolta. Ennyi.
– Tessék?
– Monica őrületesen finom mogyoróvajas sütit tud
készíteni. Eva azért rohan, hogy jusson neki belőle,
mielőtt mindet felfalom.
Elhatároztam, hogy elkérem a receptet. Figyeltem a két
nőt, akik az ajtó előtt puszilkodtak, majd mindketten
felém fordultak. Monica most halásznadrágot viselt lezser
szabású inggel, és döbbenetesen hasonlított rá a lánya.
Cary kiszállt, és kettesével szedte a lépcsőket,
belerohant Monica kitárt karjaiba, és felkapta a nőt.
Nevetésük visszhangzott a naplementében.
Angus az ajtó mellett állva hozzám fordult.
– Nem maradhat egész hétvégére a limuzinban,
fiacskám.
Elmosolyodtam, a táblagépet az ülésen hagytam, és
kiszálltam.
Angus rám vigyorgott.
– Jót fog tenni a családi kör.
Évekig senki nem volt mellettem, csak Angus. És ez jó is
volt így.
– Gyere már, te lajhár! – Eva visszaszaladt hozzám,
kézen fogott, és maga után húzott a lépcsőn.
– Gideon! – Monica melegen rám mosolygott.
– Monica! – Kezet akartam fogni vele, de
meglepetésemre megölelt.
– Tegeződjünk, sőt, mondanám, hogy szólíts csak
mamának, de vénasszonynak érezném magam – mondta.

A furcsa érzés valami melegséggé olvadt bennem.
Ráébredtem, hogy eléggé félreismertem.

Evával kötött házasságom kapocs lett közöttünk.
Összekötött minket, és feleségem szerettei az enyémek is
lettek.

Monicát már ismertem egy ideje, néha
összetalálkoztunk, mert ugyanazoknak a gyermekeket
támogató jótékonysági alapoknak voltunk a támogatói.
Ismeretségünknek megvoltak a keretei, mint minden
ismeretségnek.

És most ez a protokoll elszállt.
Tanácstalanul pillantottam Angusra. Úgy tűnt,
szórakoztatónak találja a dilemmámat, mert rám
kacsintott, és magamra hagyott. Megkerülte a kocsit, és
üdvözölte Benjamin Clancyt, aki a limuzin oldalánál
várakozott.
– Arra van a garázs. – Monica az út másik oldalán álló,
kétszintes épületre mutatott, ami a ház kicsinyített mása
volt. – Clancy majd segít a sofőrödnek, és intézi a
csomagokat.
Eva kézen fogva maga után húzott. Carynek igaza volt.
Vaj és vanília illata vett körül. Nem illatgyertyák voltak,
hanem sütemény. Az otthonos, szeretetteli illatot érezve
szinte menekülőre fogtam.
Nem voltam felkészülve rá. Vendégként érkeztem, Eva
hozzátartozójaként. Nem számítottam arra, hogy
családtagként, vőként fogadnak.
– Imádom ezt a házat – mondta Eva, és átkísért a

nappaliba vezető boltíven.
Olyan volt, amilyet vártam. Elegáns tengerparti

nyaraló, fehér bútorhuzattal, tengerészes hangulatú
kiegészítőkkel.

– Ugye milyen gyönyörű a kávészínű hajópadló? –
kérdezte. – Én a nyers tölgyet választottam volna, de az
olyan elcsépelt, nem? És a zöld, narancssárga és sárga
kiegészítők a szokásos kék mellett? Teljesen megihlettek,
majd vadulok egy kicsit, amikor visszamegyünk Outer
Banksre.

Evának fogalma sem volt róla, mennyire vissza
akartam menni már most. Ott legalább magamra
maradhatok egy kicsit, mielőtt egy egész rakás új
rokonnal kell foglalkoznom.

A tágas nappali amerikai konyhában folytatódott, ahol
Stanton, Martin, Lacey és Cary már összegyűltek a
hatszemélyes konyhasziget körül. Innen a vízre nyílt a
kilátás, és egy sor üveg teraszajtó vezetett a verandára.

– Jobb lesz, ha nekem is hagytok sütit! – tiltakozott Eva.
Stanton nevetve sietett elénk. Farmerban és
ingpólóban volt, és úgy nézett ki, mint a New Yorkból
ismert üzletember fiatalabb változata. Öltöny nélkül a
szigorú üzletember álarca is lekopott róla. Szinte idegen
volt.
– Eva! – Stanton puszit adott neki, majd hozzám fordult.
– Gideon!
Ahhoz voltam szokva, hogy a vezetéknevemen szólít,
ezért aztán még jobban ledöbbentett, hogy meg is ölelt.

– Gratulálok! – mondta, és megveregette a vállamat,
majd elengedett.

Ideges lettem. Hol marad a fokozatosság? A lassú
átalakulás üzleti kapcsolatból barátivá, majd onnan
családivá?

Hirtelen Victor jutott az eszembe. Ő megértette, mit
jelent a házasság. Én még nem.

Dermedten álltam. Stanton a feleségemre mosolygott.
– Azt hiszem, anyád letett neked még néhány sütit a
sütő fiókjába.
– Hurrá! – Eva a konyhába szaladt, és a
mostohaapjával hagyott.
A mostohaapósommal.
Követtem a tekintetemmel. Közben elkaptam Martin
Stanton pillantását, és biccentéssel üdvözöltem. Ha
megpróbál megölelni, esküszöm, leütöm.
Egyszer azt mondtam neki, hogy családi
összejöveteleken még találkozni fogunk. Szürreális volt,
hogy így lett. Mint valami rossz vicc.
Eva rekedtes nevetése kiszűrődött a konyhából, és
odavonzotta a tekintetemet. Épp a Martin mellett ülő
szőkeségnek mutatta a gyűrűt, amit akkor kapott tőlem,
amikor feleségül vettem.
Monica odalépett Stantonhoz és hozzám, a férje mellé.
Fiatalos szépségétől a férfi öregebbnek tűnt, kiemelte ősz
haját és barázdás arcát. De látszott az is, hogy Stantont
nem zavarja az egy évtizednél is nagyobb korkülönbség
közte és felesége közt. Világoskék szeme felragyogott,

tekintete ellágyult, ha ránézett.
Megpróbáltam valami megfelelő megjegyzést kinyögni.

Csak ennyi sikeredett:
– Igazán szép az otthonuk.
– Közel sem volt ilyen szép, mielőtt Monica nekilátott a

lakberendezésnek. – Stanton átölelte felesége karcsú
derekát. – És én sem voltam ilyen jó formában.

– Ugyan, Richard! – Monica a fejét ingatta. – Gideon,
megmutathatom a házat?

– Először hadd töltsek egy italt! – javasolta Stanton rám
meredve. – Jó ideje autózhattak már.

– Bort? – kérdezte Monica.
– Inkább whiskyt? – kínált Stanton.
– Igen, az remek lenne – feleltem, de bosszantott, hogy
ennyire látszik rajtam a feszültség.
Nem voltam elememben, és bár ez gyakran előfordult
Eva mellett, ő mégis valahogy támaszt nyújtott, még akkor
is, amikor kirántotta a talajt a lábam alól. Ha ő mellettem
volt, bármilyen vihart elviseltem. Legalábbis így
gondoltam.
Kerestem a szememmel, és megkönnyebbülve láttam,
hogy felém ugrándozik, csak úgy libben a haja.
– Kóstold csak meg! – parancsolt rám, és az orrom elé
tolt egy sütit.
Kinyitottam a számat, de szándékosan túl hamar
csuktam be, hogy az ujjába harapjak egy picit.
– Jaj! – Összevonta a szemöldökét, de legalább sikerült
magamra vonnom a figyelmét. Rám nézett, és látta, mi

játszódik le bennem.
– Kimenjünk? – kérdezte halkan.
– Mindjárt. – A nappaliban a bárpult felé intettem, ahol

Stanton épp italt töltött nekem. Elkaptam Eva csuklóját, és
magamhoz húztam.

Pocsék érzés volt távol tartanom a többiektől. Nem
akartam olyan férfi lenni, aki rátelepszik a szerelmére, és
megfojtja a szeretetével. De időre volt szükségem, hogy
megszokjam mindezt. A szokásos távolságtartásom, amit
még Caryvel szemben sem vetkőztem le, illetlenség lett
volna Monicával és Stantonnal, hiszen láttam, Eva
mennyire szeret a családja körében lenni.

A család volt számára a biztonság. Olyan nyugodt és
könnyed volt, amilyennek még sosem láttam. Számomra
viszont csupa idegességet jelentett egy ilyen összejövetel.

Nyugalmat erőltettem magamra, amikor Stanton
visszajött az italokkal. De nem engedtem el magam
teljesen.

Martin odajött, és bemutatta a barátnőjét. Mindketten
gratuláltak. Úgy haladt minden, ahogy kellett, és ez kissé
megnyugtatott, de közel sem annyira, mint a dupla
whisky, amit egy kortyra felhajtottam.

– Megmutatom Gideonnak a tengerpartot – mondta
Eva, elvette az üres poharamat, és az asztalra tette, majd
az üvegajtókhoz mentünk.

Kint melegebb volt, mint a házban. Még javában
tombolt a nyár. Éles, sós fuvallat simogatott minket,
összekócolva a hajamat.

Kéz a kézben sétáltunk egészen a hullámokig.
– Mi a baj? – kérdezte Eva felém fordulva.
Feszültté váltam a hangjában csengő aggodalomtól.
– Tudtál róla, hogy családi ünneplés készül az
esküvőnk miatt?
Éles hangom hallatán hátrahőkölt.
– Nem így gondoltam rá, és anya nem is így nevezte, de
azt hiszem, logikus, hogy ünnepelnek.
– Számomra nem az. – Hátat fordítottam neki, és
elkezdtem sétálni a szélben. Hagytam, hogy felhevült
arcomról elfújja a hajamat.
– Gideon! – Eva utánam loholt. – Miért haragszol?
Szembefordultam vele.
– Mert erre nem számítottam!
– Mire?
– Erre a „te is a család része vagy” baromságra.
Eva a homlokát ráncolta.
– Na igen, de hát mondtam neked, hogy tudják.
– Ez nem változtat semmin.
– De akkor… Minek kellett elmondani nekik
egyáltalán? Te akartad, hogy tudják, Gideon. – Amikor
nem válaszoltam, rám bámult. – Mit gondoltál, mi lesz?
– Nem tervezgettem házasságot, Eva, úgyhogy bocsáss
meg, de nem gondolkodtam rajta.
– Oké. – Megadón feltartotta a kezét. – Össze vagyok
zavarodva.
Én pedig nem tudtam, hogyan bogozhatnám ki a dolgot.
– Én nem… Én erre nem vagyok kész.

– Mire?
Türelmetlenül a házra mutattam.
– Arra.
– Pontosítanál? – kérdezte Eva óvatosan.
– Én… nem.
– Lemaradtam valamiről? – A hangja haragos lett. – Mit
mondtak, Gideon?
Egy pillanatba beletelt, hogy felfogjam, hogy épp a
védelmemre akar kelni. Ez csak még jobban
felbosszantott.
– Azért jöttem ide, hogy veled legyek. De te a
családoddal vagy elfoglalva…
– Ők a te családod is.
– Ezt nem kértem.
Láttam, ahogy az arcára kiül, hogy érti, amit mondok.
Aztán sajnálkozás csillant a szemében. Ökölbe szorult a
kezem.
– Ne nézz rám így, Eva!
– Nem tudom, mit mondjak. Kérlek, mondd el, mire van
szükséged!
Nagyot fújtam.
– Italra.
Elmosolyodott.
– Hát nem te leszel az első vőlegény, aki be akar rúgni,
amikor újdonsült felesége családjával kell töltenie az időt.
– Nem lehetne valahogy másképp fogalmazni?
Eva mosolya lehervadt.
– És akkor mi lenne? Hívhatod őket Mr. és Mrs.

Stantonnak, de attól még…
– Nem én vagyok összezavarva azzal kapcsolatban,

hogy hogyan áll össze ez a kép.
Eva lebiggyesztette az ajkát.
– Ezzel nem egészen értek egyet.
– Két nappal ezelőtt még kezet ráztak volna velem, és

Crossnak szólítottak volna. Most meg ölelgetnek, és
tegeződjünk a mamával, és várakozásteljes mosolygás…

– Anyám egyébként azt mondta, hogy ne szólítsd
mamának, de értem, mi a bajod. A vejük lettél, olyan, mint
a fiuk, és ez kiborít. De mégis… Olyan nagy baj, hogy
örülnek neked? Talán jobb volna, ha úgy viselkednének,
mint az apám?

– Igen. – Azt jól tudtam, hogyan kezeljem a haragot és a
csalódást.

Eva hátralépett, szeme sötét volt és tágra nyílt a fogyó
hold fényében.

– Nem – visszakoztam, és a hajamba túrtam. Nem
tudtam, hogy kezelhetném, ha csalódást okoznék neki. –
A francba is, nem tudom!

Eva hosszan nézett rám. Elkaptam a tekintetemet, és a
vizet bámultam.

– Gideon… – Eva ismét közelebb lépett. – Tényleg
megértelek. Anyám háromszor ment férjhez. Újabb és
újabb nevelőapák, akiket én…

– Van nekem is nevelőapám – szakítottam félbe
nyersen. – Nem ugyanaz. Senkit nem érdekel egy
nevelőszülő véleménye.

– Hát erről van szó? – Hozzám lépett, és szorosan átölelt.
– De hát szeretnek téged!

Magamhoz szorítottam.
– Kurvára nem ismernek.
– Meg fognak ismerni. És szeretni fognak. Te vagy
minden szülő álma.
– Eva, ne beszélj baromságokat!
Újra ellépett mellőlem, és felcsattant.
– Tudod mit? Ha nem akarsz anyóst meg új rokonokat,
akkor árva nőt kellett volna elvenned!
Azzal visszaindult a házba.
– Gyere vissza! – förmedtem rá.
A válla fölött beintett.
Három lépéssel utolértem, és megfordítottam.
– Nem fejeztük be!
– De én igen. – Eva lábujjhegyre állt, hogy egy szintben
legyen a szemünk, de még így is fel kellett néznie, hogy
rosszallóan meredhessen rám. – Te akartál
összeházasodni. Ha megbántad, hát a te bajod.
– Ne tégy úgy, mintha csak az én problémám lenne! –
Forrt bennem a harag, egyre idegesebb lettem.
– Bocs, hogy nem gondoltam arra, hogy az elköteleződés
talán több, mint egy elérhető punci.
– Elérhető? Hát pont nem az! – vágtam vissza, és
összeszorítottam a fogam.
– Baszd meg!
– Örömmel.
A hátán feküdt a homokban, mielőtt felfoghatta volna,

mi történik. Leszorítottam, teljes erőből, és a szám a
szájára tapadt, hogy elhallgattassam. Küszködött, én
pedig a lófarokba kötött hajánál fogva tartottam.

Nagyot harapott az ajkamba, mire káromkodva
elhúzódtam.

– Most viccelsz, ugye?! – Lábaink egymásba
gabalyodtak, és már alatta voltam, bámultam haragos,
gyönyörű arcát. – Ez pont az, amiért nem adom, nagyfiú.
Mert mindenre a szex a megoldásod.

– Hát remélem, megéri – mondtam fenyegetőn.
Veszekedni akartam.

– Miattam megéri, te seggfej! Nem a puncim miatt. –
Meglökte a vállamat. – Sajnálom, hogy sarokba szorítva
érzed magad. Tényleg sajnálom, hogy megkattansz, ha
tárt karokkal fogadnak. De meg kell szoknod, mert velem
ezt is megkapod.

Ezt jól tudtam. Tudtam, hogy mivel Eva kellett nekem,
ezen muszáj dolgoznom. Csapdába ejtett a szerelem.
Sarokba szorított, és nem volt kiút. Lett egy családom,
pedig remekül megvoltam család nélkül.

– De én ezt nem akarom – mondtam feszülten.
Eva megdermedt. Térdre rogyott, és a combjával
átölelte a csípőmet.
– Gondolkozz, mielőtt megszólalsz – figyelmeztetett.
– Eva, én nem tudom, hogyan játsszam ezt a szerepet.
– Jézusom! – sóhajott fel. – Csak légy önmagad.
– Akkor hidd el, nem akarnák, hogy velem legyél.
– Komolyan így gondolod? – Elmerülten fürkészett. –

Igen, látom, hogy igen. Istenem, Gideon…
Megragadtam a combját, és leszorítottam. Nem tudott

elmenni. Bármi történjék, nem hagyhat el.
– Oké… – A szeme a távolba révedt, és ez rám ijesztett. –

Akkor is légy önmagad! Ha rájönnek, micsoda szörnyeteg
vagy, és megutálnak, az máris jobban fog tetszeni, ugye?

– Eva, az ilyen játszmákat hagyd a pszichológusoknak.
– Csak próbálok azzal megbirkózni, amit rám zúdítasz,
nagyfiú.
Füttyszóra kaptuk fel a fejünket. Martin, Lacey és Cary
elindultak a csempézett teraszról a homokra.
– Nahát, a friss házasok turbékolnak! – mondta Lacey,
de messze volt, alig hallottuk. Nevetve kacsázott a
süppedős homokon, és kiöntötte a bor felét a poharából.
Eva újra rám pillantott.
– Akarsz előttük veszekedni?
Nagyot sóhajtottam.
– Nem.
– Szeretlek.
– Úristen! – Lehunytam a szemem.
Csak egyetlen nyavalyás hétvége. Csak pár nap. Talán
vasárnap korán elindulhatnánk…
Eva ajka a számhoz ért.
– Menni fog. Csak próbáld meg.
Mi mást tehettem volna?
– Ha kezd eleged lenni, csak képzelj el valami nagyon
pajzán dolgot, amit velem tennél, és a nászéjszakánkon
megkapod – mondta.

Belemarkoltam a testébe. Be kellett vallanom, hogy a
szex a feleségemmel… Sőt, már csak a szex gondolata is
mindennél előbbre való volt.

– Üzenetet is küldhetsz a sötét terveidről – javasolta. –
Hadd kínlódjak én is!

– Legyen nálad a telefonod.
– Gonosz vagy. – Fölém hajolt, és apró, édes csókot lehelt
az ajkamra. – Gideon, annyira szerethető vagy! Még
akkor is, amikor vitázol. Majd egyszer elhiszed végre.
Hát az nem valószínű. De csak az számított, hogy ő
velem legyen, hogy mellettem maradjon akkor is, ha
elcseszem.

A vacsora egyszerű volt: saláta és spagetti. Monica főzött, ő
szolgált ki minket, Eva pedig ragyogott. Bőségesen folyt a
bor, újabb és újabb palackokat bontottunk. Mindenki
lazított. Mindenki nevetett. Még én is.

Lacey jelenléte jól jött. Ő volt a legújabb csapattag, és ő
kapta a legtöbb figyelmet. Ahogy telt az idő, Eva kicsit
becsípett, kipirult, és csillogott a szeme. A székemhez
húzta a székét, hogy az oldalamnak dőlhessen. Meleg és
lágy volt a teste.

Az asztal alatt járt a keze és a lába, állandóan hozzám
ért. A hangja rekedtesebb lett, a nevetése érzéki. Eva
egyszer bevallotta, hogy ha becsiccsent, akkor begerjed,
de amúgy is észrevettem volna.

Lassacskán hajnali kettőre járt. Lacey ásított, és végre
mindenkinek eszébe jutott, hogy ideje nyugovóra térni.

Monica a lépcsőhöz kísért minket.
– Már a szobátokban van a holmitok – mondta. –

Aludjunk egy nagyot, és majd jó későn reggelizünk!
– Hát… – feleségem a homlokát ráncolta.
Karon fogtam. Eva nyilván bele sem gondolt, hogy

ugyanabban a szobában, egy ágyban fogunk aludni, én
viszont nem is tudtam volna megfeledkezni erről. –
Köszönjük, Monica! Viszlát reggel.

Monica felnevetett, megfogta az arcomat, és puszit
nyomott rá.

– Olyan boldog vagyok, Gideon! Evának pont rád van
szüksége.

Udvarias mosolyt erőltettem magamra, és tudtam, hogy
nem így gondolná, ha fogalma lenne róla, mekkora
kockázatott jelent a lányának, ha megosztja az ágyát egy
olyan férfival, akinek a rémálmai veszélybe sodorhatják.

Evával elindultunk felfelé.
– Gideon…
Közbevágtam.
– Hová megyünk?
Rám pillantott.
– Egészen fel.
Eva szobája tényleg egészen fenn volt, régen egy óriási
padlás lehetett. A gerendás tető kényelmes magasságban
volt, és napközben csodás kilátás nyílt a Long Island
Soundra.
A nagy ágy a szoba közepén állt, az ablakokkal
szemközt. Réztámlája térelválasztóként is szolgált, ennek

háttal helyeztek el egy kis kanapét és néhány fotelt.
A másik oldalon a szobához tartozó fürdőszoba volt.

Eva felém fordult.
– Hogy legyen?
– Ezen hadd aggódjak egyedül! – Aggódtam is eleget
azon, hogyan osszam meg az ágyamat a feleségemmel.
Naponta aggódtam rajta. Kapcsolatunkat leginkább az
„atipikus szexuális paraszomniám” sodorta veszélybe. Dr.
Petersen hívta így a rémálmaimat. Álmomban nem
tudtam védekezni az elcseszett gondolataim ellen.
Rosszabb éjszakákon fizikailag is veszélyt jelentettem a
szerelmemre.
Eva keresztbe fonta a karját.
– Azt hiszem, te nem annyira ragaszkodnál hozzá, hogy
várjunk az esküvőig, mint én.
Rámeredtem, és felfogtam, hogy nem ugyanarról
beszélünk.
– A kanapén fogok feküdni.
– Mármint a kanapén és rajtam. Merthogy…
– Igen, ha lenne rá esélyem, megdugnálak – mondtam
feszülten. – De nem alszom melletted.
Válaszra nyitotta a száját, aztán be is csukta, amikor
felfogta, amit mondtam.
– Ó…
Teljesen megváltozott a hangulat. A szemében és a
hangjában vibráló kihívás elcsitult. Iszonyúan fájt a
tudat, hogy én voltam az oka a szomorúságának.
De túl önző voltam, hogy faképnél hagyjam. Egy nap

majd a családja is így fogja látni, és meggyűlölnek érte.
Bosszúsan a holmim után néztem, és a fürdőszobai

polcon találtam meg. Odamentem, mert valami tennivalót
kerestem, hogy ne lássam Eva csalódását és bánatát.

– Nem akarom, hogy a kanapén aludj – szólt utánam.
– Nem terveztem, hogy alszom.
Bevonultam a fürdőszobába a kistáskámmal. Amikor
beléptem, felkapcsolódott a villany, és egy állványon álló
mosdó meg egy régimódi kád fogadott. A zuhanyfülke
üvege mögött kinyitottam a vizet, és levettem az ingemet.
Kinyílt az ajtó, és Eva lépett be. Rápillantottam, és a
kezem megállt a sliccemen.
Forró tekintettel mért végig, semmi nem kerülte el a
figyelmét, alaposan megnézett. Felsóhajtott.
– Beszélnünk kell.
Felizgatott a csodálata, és haragudtam magamra a
hiányosságaimért. Egyáltalán nem fűlött a fogam
semmiféle beszélgetéshez.
– Eva, menj, és feküdj le.
– Addig nem, amíg el nem mondtam, amit akarok.
– Zuhanyozom.
– Oké. – Levette a felsőjét. Minden kavargó érzésem
egyetlen késztetéssé sűrűsödött.
Felegyenesedtem, minden izmom megfeszült.
Eva hátranyúlt, hogy kikapcsolja a melltartóját.
Fájdalmasan megmerevedett a farkam, amikor
megláttam gyönyörű, ruganyos melleit. Eva előtt sosem
nyűgöztek le a mellek. De most…

Úristen. Megőrültem értük.
– Itt nem lesz beszélgetés, ha levetkőzöl –
figyelmeztettem. Lüktetett a farkam.
– Nagyfiú, végig fogsz hallgatni, vagy itt, vagy a zuhany
alatt. Te döntesz.
– Nem jó ötlet, hogy pont ma feszegeted a határaimat.
Eva levette a rövidnadrágját.
Mielőtt még kiléphetett volna apró selyembugyijából,
már ledobtam a nadrágomat.
A fürdőszobában ködös pára terjedt szét. A mellbimbója
kemény volt. A farkamra nézett. Mintha elképzelné, hogy
megkóstol, megnyalta az ajkát.
Szinte morogtam, olyan kínzó, éhes vágy tört fel
bennem. Eva megremegett. Érinteni akartam… végigjárni
a testén a kezemmel, a számmal…
De ehelyett hagytam, hadd nézzen.
Felgyorsult a lélegzése. Fájdalmasan és
tagadhatatlanul erotikus volt látnom, milyen hatással
vagyok rá. Amikor rám nézett, az érzéseim…
Meghatódtam.
Eva az ajtó mellett maradt. A zuhanyfülkéből pára
gomolygott, lecsapódott a tükörre és a bőrömre. Eva
tekintete a nyakamra tévedt.
– Gideon, nem voltam egészen őszinte veled.
Reflexből ökölbe szorult a kezem. Nem mondhat ilyet
úgy, hogy közben eltereli a figyelmemet!
– Miről beszélsz?
– Az előbb a hálószobában. Éreztem, hogy eltávolodsz,

és pánikolni kezdtem…
Egy pillanatra elhallgatott. Vártam, mélyeket

lélegeztem, és uralkodtam a vágyaimon.
– Az, hogy az esküvőig várjunk… Nem csak dr. Petersen

tanácsáról van szó, és nem csak arról, ahogy a
veszekedéseket kezeled. – Nyelt egyet. – Ez rólam is szól.
Tudod… mondtam, milyen volt ez nekem. Sokáig nagyon
zavaros ügy volt az életemben a szex.

Egyik lábáról a másikra állt, és szégyenkezve lehajtotta
a fejét. Rettenetes volt látnom. Felötlött bennem,
mennyire el voltam foglalva a saját reakcióimmal a múlt
hét eseményeire, és nem is gondoltam arra, min megy
keresztül a feleségem.

– Nekem úgyszintén – emlékeztettem rekedten. – De
kettőnk között sosem volt olyan.

Eva a szemembe nézett.
– Nem, soha.
Ellazult a kezem.
– De ettől még a fejemben lehet nagyon zavaros –
folytatta. – Amikor a fürdőszobába mentél, az első
gondolatom az volt, hogy keféljünk. Mintha a szextől
azonnal rendbe jönne minden. Akkor majd nem
haragszol, és megint szeretni fogsz.
– De hát szeretlek! Örökké.
– Tudom. – És láttam az arcán, hogy valóban tudja. – De
attól még a belső hang azt súgta, hogy túl sokat
kockáztatok. Hogy el foglak veszíteni, ha nem adom meg
neked. Hogy neked túl sokat jelent a szex ahhoz, hogy

sokáig bírd nélküle.
– Istenem… – Hányszor fogjuk még elcseszni? – Ahogy a

tengerparton beszéltem veled… Seggfej vagyok, Eva.
– Néha az vagy. – Eva elmosolyodott. – És te vagy a

legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velem. Az a
belső hang évek óta rongál, de most már nincs akkora
hatalma fölöttem. És ez miattad van. Megerősítettél.

– Eva… – Elakadt a szavam.
– Gondolj erre. Ne a rémálmaidra vagy a szüleimre,
vagy ilyenekre. Nekem pont te kellesz, olyannak, amilyen
vagy. Annyira szeretlek!
Odaléptem hozzá.
– De még mindig várni akarok – mondta halkan, bár a
szeme elárulta, milyen hatással vagyok rá.
Amikor meg akartam fogni, elkapta a kezem, és a
szemembe nézett.
– Hagyd, hogy csak én érintselek téged!
Felszisszentem.
– Ezt nem engedhetem.
Elmosolyodott. – Dehogynem. Erősebb vagy, mint én.
Több az önuralmad. Jobban vissza tudod fogni magad.
Megcirógatta a mellkasomat. Megfogtam és
odaszorítottam a kezét.
– Ezt kell bebizonyítanom neked? Hogy van
önuralmam?
– Jól haladsz. – Csókot lehelt a szívem fölé. – Itt nekem
van gondolkodnivalóm.
Lágy volt a hangja, szinte doromboló. Belül megőrjített

a vágy és a szerelem, és ő megpróbált gyengéden csitítani.
Majdnem elnevettem magam: micsoda lehetetlen
vállalkozás!

Aztán hozzám lépett, selymes teste az enyémhez simult,
és egészen hozzám tapadva, szorosan ölelt.

Magamhoz szorítottam, és a feje búbjára hajtottam a
fejemet. Eddig nem is tudtam, mennyire kellett, hogy
érezhessem. Lágy volt, elfogadó, és egészen nyitott.

A mellkasomhoz simította az arcát.
– Annyira szeretlek – suttogta. – Érzed?
Elsöprő volt. A szerelme irántam, és a szerelmem
iránta. Ahányszor kimondta, mindig szíven ütött.
– Egyszer azt mondtad, hogy szeretkezés közben van az
a pillanat, amikor mindketten egészen nyitottak vagyunk
egymás felé – suttogta. – Ezt akarom adni neked minden
pillanatban, Gideon.
Megdermedtem a gondolatra, hogy volt valami, ami
hiányzott abból, ami köztünk volt.
– Számít az, hogy hogyan és mikor érezzük?
– Ezen vitatkozhatnánk. – Hátrahajtotta a fejét. – Nem
mondom, hogy nem értek egyet. De ha a világ másik felén
vagy éppen, amikor arra van szükséged, hogy
támogassalak, akkor is tudnom kell, hogy meg tudom adni
neked.
– Velem leszel – morogtam frusztráltan.
– Nem mindig. – Kezébe vette az arcomat. – Lesz olyan,
amikor két helyen kell lenned egyszerre. És egy idő után
bízol majd bennem annyira, hogy az egyikre engem

küldesz.
Figyelmesen néztem, látni akartam, mennyire elszánt.

És annak találtam. Nem igazán értettem a szándékát, de
nem akartam az útjába állni. Ha változni, fejlődni akart,
akkor része kellett hogy legyek a folyamatnak, ha meg
akartam tartani őt.

– Csókolj meg. – A szavak halk parancsként törtek fel
belőlem, de biztosan érezte mögöttük a sóvárgást.

Ajkát kínálta, és én mohón, nagyon mohón, éhesen,
szomjasan csókoltam. A karjaimba emeltem, azt akartam,
hogy a combját körém fonja, hogy megnyíljon nekem, és
beléhatolhassak.

Nem tette. Csüngött rajtam, a hajamat simogatta, teste
remegett az olthatatlan vágytól, ami engem is kínzott.
A nyelve simogatása megőrjített, emlékeztetett arra,
amikor végigkalandozott az egész testemen.

Küzdöttem, hogy elhúzódjak, amikor legszívesebben
csak tovább közelítettem volna.

– Benned akarok lenni – suttogtam rekedten, és
utáltam, hogy ki kell mondanom, ami oly nyilvánvaló.
Miért kell könyörögnöm?

– Bennem vagy. – Arcát az arcomhoz simította. – Én is
vágyom rád. Olyan nedves vagyok! És fáj belül az üresség.

– Eva… Úristen! – Patakokban ömlött rólam a verejték.
– Engedd, hogy a magamévá tegyelek!

Ajka az ajkamhoz ért. Ujjai a hajamat borzolták.
– Hadd szeresselek másképp.
Kibírom? A francba is, muszáj lesz. Megígértem, hogy

mindent megadok neki, amire csak szüksége van, hogy én
leszek számára minden.

Letettem, és a zuhanyhoz léptem, hogy elzárjam a vizet.
Aztán a kádba kezdtem el engedni.

– Haragszol? – kérdezte olyan halkan, hogy a
vízcsobogástól alig hallottam.

Ránéztem, ahogy védekezőn maga elé kulcsolja a kezét.
És elmondtam neki az igazat.

– Szeretlek.
Megremegett az ajka, aztán olyan gyönyörű mosolyra
húzódott, hogy elállt a lélegzetem.
Egyszer azt mondtam neki, hogy annyi módon fogom a
magamévá tenni, ahányféleképp csak tudom. Ez most
még inkább igaz volt.
– Gyere ide, angyalka.
Leeresztette a karját, és hozzám lépett.

Arra ébredtem, hogy megmozdul az ágy. Pislogva vettem
észre, hogy besüt a nap a szobába. Eva arcát láttam,
szélesen mosolygott. Glóriát vont köré a fény.

– Jó reggelt, álomszuszék! – mondta.
Eszembe jutott az éjszaka. A hosszú fürdés, ahogy a
feleségem beszappanozta a bőrömet és megmosta a
hajamat. A hangja, ahogy az esküvőről beszélt. Érzéki
nevetése, amikor az ágyban megcsiklandoztam. Sóhajai és
nyögései, amikor addig csókolóztunk, amíg már sajgott az
ajkunk. Pettingeltünk, mint a tinédzserek, akik nem
akarnak még lefeküdni egymással.

Nem fogok hazudni: a szex még emelt volna az
együttléten. De így is emlékezetes éjszaka volt. Egy a sok
emlékezetes éjszakánk közül.

Aztán ráébredtem, hol vagyok, és hogy ez mit jelent.
– Az ágyban aludtam. – Olyan volt a felismerés, mint
egy jeges zuhany.
– Igen! – Eva örömében ugrott egyet. – Úgy bizony.
Ez rettenetesen felelőtlen volt tőlem. Még a gyógyszert
sem vettem be, ami csökkentette volna a kockázatot.
– Ne vágj ilyen képet – korholt, és megcsókolta
összeráncolt homlokomat. – Mélyen aludtál. Mikor aludtad
át utoljára az éjszakát?
Felültem.
– Nem erről van szó, te is tudod.
– Figyelj, nagyfiú! Van elég bajunk, nem kell azon is
aggódnunk, ami jól sül el. – Eva felállt. – Ha valamiért
haragudni akarsz, akkor haragudj Caryre, amiért ezt
csomagolta nekem.
Levette a rövid, fehér köntöst, és alatta apró kék bikini
volt rajta, ami alig takart valamit.
– Jézusom! – Az összes vérem a farkamba tolult.
A takaró megemelkedett, mintha tisztelegne.
Eva felnevetett, és pillantása oda tapadt, ahol erekcióm
megemelte a puha, vastag pamutot.
– Tetszik.
Kinyújtotta a karját, megfordult, és megmutatta a
bikinialsót: falatnyi tanga volt. Feleségem feneke
ugyanolyan feszesen gömbölyű volt, mint a melle.

Tudtam, hogy ő túl teltnek tartja magát, de én nem
értettem vele egyet. Korábban sosem vonzottak a kerek
formák, de Eva miatt ez megváltozott, mint oly sok más is.
Fogalmam sem volt, milyen anyagból van a bikini, de nem
volt rajta varrás, és úgy simult a bőrére, mintha
ráfestették volna. A nyakánál, csípőjénél és hátánál a
vékony pántokról az jutott eszembe, hogy ki akarom
kötözni, hogy azt tehessek vele, amit csak akarok.

– Gyere ide – szóltam, és felé nyúltam.
Kikerült. Ledobtam a takarót, és felpattantam.
– Feküdj! – incselkedett, és a kanapé mögé szaladt.
Megmarkoltam a farkamat, és meg-megsimogattam,
miközben Eva után mentem a kis nappalirészbe.
– Ez nem jött be.
Ragyogott a szeme.
– Eva…
Eva lekapott valamit a széktámláról, és az ajtóhoz
szaladt vele.
– Találkozunk lent.
Felé ugrottam, de nem sikerült elkapnom. Becsapta az
ajtót, majdnem az orromra.
– A fenébe!
Fogat mostam, felvettem egy fürdőnadrágot és egy
pólót, és utánaindultam. Én érkeztem utolsónak, a
többiek már az asztalnál ülve, jó étvággyal reggeliztek. Az
órára pillantottam: lassan dél felé járt az idő.
Evát kerestem. A teraszon találtam meg, épp telefonált.
Egy fehér, ujjatlan nyári ruha volt rajta. Láttam, hogy

Monica és Lacey is hasonlót viselnek, alatta fürdőruhával.
Cary, Stanton és Martin hozzám hasonlóan
fürdőnadrágban és pólóban volt.

– Minden szombaton felhívja az apját – mondta Cary, a
tekintetemet követve.

Egy hosszú percig figyeltem a feleségemet, kerestem az
árulkodó jeleket, hogy esetleg valami bántja. Nem
mosolygott, de nem tűnt zaklatottnak sem.

– Tessék, Gideon. – Monica elém tett egy tál gofrit és
szalonnát. – Kérsz kávét? Vagy egy koktélt?

Evára pillantottam, majd válaszoltam.
– Köszönöm, egy feketekávé nagyon jólesne.
Monica a kávéfőzőhöz lépett a konyhapult mellé.
Csatlakoztam hozzá.
Rám mosolygott, rúzsa ugyanaz a rózsaszín árnyalat
volt, mint fürdőruhájának kilátszó pántja. – Jól aludtál?
– Mint a bunda. – Ez igaz is volt, bár csak a
szerencsének köszönhettem. Alakulhatott volna úgy is,
hogy az egész ház arra ébred, hogy Evával dulakodom,
mert valami rémálomban valaki másnak hiszem őt.
A vállam fölött Caryre pillantottam. Komoran nézett.
Ő pontosan tudta, mi történhetett volna, mert már látta.
Nem bízta volna rám Evát, ahogy én sem magamra.
Kivettem egy bögrét a szekrényből, ahol Monica
keresgélt.
– Majd megcsinálom – mondtam.
– Ugyan!
Nem vitatkoztam. Hagytam, hogy kávét töltsön, aztán

csináltam egy kávét a feleségemnek is. Tettem bele tejet,
ahogy szereti, majd egyik kezemmel a csészéket, másikkal
a tálat fogtam meg, amire Monica a reggelit tette, és
kimentem a teraszra.

Eva rám pillantott, ahogy mellétettem mindent az
asztalra. Leültem a másik oldalra. Eva kibontva hagyta a
haját. Sminktelen arcát szőke fürtök keretezték, a szél
borzolgatta őket. Imádtam, amikor ilyen természetes volt.
Ő volt számomra a földi mennyország.

Köszönöm, tátogta, és elvett egy kis szalonnát. Gyorsan
elrágcsálta, miközben Victor beszélt, de nem hallottam,
amit mond.

– Idővel majd a Crossroads alapítvánnyal fogok
foglalkozni – mondta Eva. – Ez Gideon jótékonysági
szervezete. Persze nélkülem is kiválóan boldogult vele, és
remek tanácsadói vannak, de szeretném, ha szakmai
dolgokról is tudna velem beszélni, és ha legalább valami
fogalmam lenne róla, mit is mond.

Megkopogtattam a mellkasomat. Majd megtanítalak.
Eva csókot dobott nekem.
– Közben meg teljesen lefoglal, hogy kevesebb mint
három hét alatt megszervezzem az esküvőt. Még
meghívókat sem választottam. Tudom, hogy a családban
lesz olyan, akinek nehéz ilyenkor szabadságra mennie,
úgyhogy megtennéd, hogy küldesz pár e-mailt? Csak hogy
elkezdjük a dolgot.
Eva újra a szalonnát majszolta, amíg apja válaszolt.
– Ezt még nem beszéltük meg – felelte, lenyelve a

falatot. – De nem terveztem, hogy meghívom őket. Amikor
kitagadták anyát, elvesztették a jogukat arra, hogy az
életem részei legyenek. Úgysem érdekeltem őket soha,
nem hiszem, hogy most hirtelen kíváncsiak lennének
rám.

A homokra és a tengerre pillantottam. Én sem voltam
kíváncsi Eva anyai nagyszüleire. Kitagadták Monicát,
amikor terhes lett Evával, házasságon kívül. Akinek pedig
nem tetszik a feleségem létezése, annál jobb, ha nem
kerül a szemem elé.

Pár percig még hallgattam Evát, aztán elköszönt.
Letette a telefont az asztalra, és megkönnyebbülten
sóhajtott egy nagyot.

– Minden rendben? – kérdeztem, és fürkészőn néztem.
– Igen, apám jobban érzi magát. – Eva a ház felé
fordult. – Nem akartál a családdal enni?
– Antiszociális vagyok?
Feleségem szárazon elmosolyodott.
– Az vagy. De nem tudok rád haragudni érte.
Kérdőn tekintettem rá.
– Most jöttem rá, hogy édesanyádra nem is gondoltam
az esküvőnkkel kapcsolatban – magyarázta.
Hátradőltem, hogy ne tűnjön fel, mennyire
megdermedtem.
– Nem is kell – feleltem.
Eva csücsörített. Újabb falat szalonna után nyúlt, és
megkínált. Igaz szerelem…
– Eva. – Vártam, amíg rám nézett. – Ez a te napod lesz.

Semmi másra ne gondolj, csak arra, hogy jól érezd magad.
És hogy lefeküdj velem, ami persze beletartozik abba,
hogy jól érzed magad.

Eva végre mosolygott.
– Akárhogy is alakul, csodálatos lesz.
Kimondtam a kimondatlant.
– De?
– De… nem is tudom. – A füle mögé simított egy fürtöt,
és vállat vont. – Amikor anyám szüleire gondoltam, azaz a
nagyszülőkre, akkor eszembe jutott, hogy a mi
gyerekeinknek a te anyád lesz a nagymamája. És nem
akarom, hogy kínos feszengés legyen a kapcsolatunk vele.
Megdermedtem. Anyámra gondoltam, és a gyermekre,
aki Evával a közös gyermekem, és ahogy együtt
elképzeltem őket, olyan érzelmek öntöttek el, amelyekkel
képtelen voltam hirtelenjében megbirkózni. – Ezzel majd
akkor foglalkozzunk, amikor eljön az ideje.
– Nem gondolod, hogy az esküvővel el is jött az ideje?
– Nem kedveled anyámat – csattantam fel. – Ne tégy
úgy, mintha a még meg sem született gyerekeinkre
gondolnál.
Eva visszahőkölt. Pislogott, aztán a kávéjáért nyúlt.
– Megkóstoltad már a gofrit?
Tudtam, hogy nem szokása elterelni a beszélgetést a
kényes témákról, de hagytam. Ha muszáj anyámról
beszélnünk, inkább tegyük később.
Eva letette a bögrét, és tört magának egy falat gofrit.
Odanyújtotta. Elfogadtam. Szent a béke.

Aztán felálltam, kézen fogtam, és elindultam vele a
tengerpartra, hogy egy sétával kiszellőztessem a fejem.

– Szívesen.
Megfordultam, és Cary ott vigyorgott rám, a homokban

heverve tőlem pár lépésre.
– Tudom, hogy örülsz, amiért ezt a bikinit csomagoltam

be Evának – fejtette ki, és a combközépig a tengerben
álldogáló feleségem felé biccentett.

A haját vizesen hátrasimította, jókora napszemüveg
védte a szemét, és egy frizbit hajigált Martinnal és Lacey-
vel.

– Te segítettél neki a választásban? – kérdezte Monica,
és ránk mosolygott elegáns, széles karimájú kalapja alól.

Figyeltem, ahogy alaposan bekeni a lányát naptejjel.
Ezt én akartam megtenni, de nem erőltettem. Monica
néha úgy anyáskodott Eva fölött, mintha még kislány
lenne. A feleségem a szemét forgatva pillantott rám, de
láttam, hogy lubickol a figyelemben. Egész más volt a
viszonyuk, mint az enyém az anyámmal.

Nem mondhatom, hogy anyám nem szeretett, mert ez
nem igaz. Szeretett… a maga módján. Monica szeretete
viszont határtalan volt, és ezt Eva néha már fojtogatónak
találta.

Ki tudja, melyik volt a jobb? A túl sok szeretet, vagy a
túl kevés?

Egy hirtelen jött fuvallat kizökkentett az elmélkedésből.
Monica megragadta a kalapját, Cary pedig hozzám

fordult.
– Igen. Egyrészeseket nézegetett, úgyhogy be kellett

avatkoznom – mondta, és hasra fordult. – Azt a bikinit
mintha ráöntötték volna.

Igen. Az már igaz. Átkulcsolt térddel ültem, és csak
bámultam. Csuromvíz volt, majdnem pucér, és őrülten
vágytam rá.

Mintha megérezte volna, hogy róla beszélünk, Eva
intett nekem, hogy menjek közelebb. Bólintottam, de még
pár másodpercet üldögéltem a homokban.

A hideg vízben felszisszentem, de egy pillanattal később
már örültem, mert odaszaladt hozzám, és rám tapadt.
A derekam köré fonta a lábát, és nevetve, forrón
megcsókolt.

– Ugye nem unatkozol? – kérdezte.
Aztán fészkelődött, és mindkettőnket beleborított a
vízbe. Éreztem, hogy megfogja a farkamat, és finoman
megszorította. Elficánkolt, amikor felbukkantam
levegőért, és nevetve levette a napszemüvegét, majd
megpróbált a partra szaladni.
Elkaptam a derekát, és felborítottam. Tompítva az
esést, a hátamra huppantam a homokban. Meglepve
felsikított, éreztem hűvös, csuromvizes bőrét, ahogy
vonaglott alattam.
Föléhajoltam, és lefogtam. A hajam az arcomba lógott,
csöpögött Evára a víz. Rám öltötte a nyelvét.
– Ó, mit csinálnék most veled, ha nem lenne
közönségünk! – mondtam.

– Friss házasok vagyunk. Megcsókolhatsz.
Felpillantottam. Mindenki minket nézett.
A szemem sarkából láttam, hogy Ben Clancy és Angus
két házzal odébb határozott léptekkel közelít egy
ingatlanhoz. Még innen is láttam, hogy a teraszról, egy
fényképezőgépről verődik vissza a fény.
Felültem volna, de Eva lába az enyémbe gabalyodott, és
lefogva tartott.
– Csókolj meg, ha szeretsz, nagyfiú! – mondta kihívóan.
– Csókolj meg, ha mersz.
Emlékeztem rá, hogy egyszer én is ezt mondtam neki, és
ő addig csókolt, amíg már levegőt sem kaptam.
Odahajoltam, és ajkam a szájára tapadt.

5. fejezet

Inkább csak szundítottam, mint aludtam, amikor
hallottam, hogy nyílik a hálószoba ajtaja. A hétvégét a
parton töltöttük, és most Manhattan beszűrődő zaja
egyszerre volt megnyugtató és izgalmas. Még messze nem
nevezhettem magam New York tősgyökeres lakosának, de
már otthon éreztem magam itt.

– Ébresztő, kislány, hasadra süt a nap! – kiabált Cary.
Egy pillanattal később már az ágyamon ugrált, és
majdnem lelökött.

Felültem, és odébb simítottam a hajamat az arcomból.
Megböktem Caryt.

– Ha nem vetted volna észre, lustálkodom.
– Kilenc elmúlt, álomszuszék – dörmögte, és a hasára
feküdt, lábát behajlította. – Tudom, hogy nincs állásod, de
egy csomó dolgod van, nem igaz?
Félálomban pont erre gondoltam én is. Rengeteg
dolgom volt, túlságosan is sok.
– Igen.
– Jaj de lelkes vagy!
– Ehhez nekem kávé kell. Neked? – Ránéztem. Ő már

felöltözött, olajzöld, zsebes vászonnadrágot és szürke,
V nyakú pólót vett fel. – Te ma mit csinálsz?

– Lazítanom kéne, hogy holnap formában legyek a
divatbemutatón. Úgyhogy állok rendelkezésedre.

Hátranyúltam, és feltámasztottam a párnákat, hogy
rájuk dőlve ülhessek.

– Fel kell hívnom az esküvőszervezőt, a belsőépítészt, és
intéznem kell a meghívókat.

– És kell egy ruha is.
– Tudom – fintorogtam. – Na de azt nem ma fogom
intézni.
– Komolyan! Még ha kész ruhát vennél, márpedig
tudjuk, hogy nem fogsz, hanem varratsz, akkor is alig
marad időd az alakításokra, hogy a cickó és a popó
kényelmesen gömbölyödhessen.
Carynek igaza volt. Tudtam, hogy valami egyedi, külön
nekem tervezett ruhára lesz szükség. A fényképek,
amiken Gideonnal csókolózunk a parton, elborították az
internetet már vasárnap. Tele volt minden a „hogyan
utánozd ezt a külsőt” blogbejegyzésekkel a
fürdőruhámról a divatblogokon. Tiszta őrület. Mivel a
bikinim már nem volt kapható a boltokban, a használtak
is elképesztő áron cseréltek gazdát a neten.
– Cary, fogalmam sincs, mit csináljak – vallottam be. –
Nincsenek divattervező ismerőseim.
– Még jó, hogy itt a Fashion Week!
Erre azonnal felébredtem, és száguldani kezdtek a
gondolataim.

– Mi a franc? És én megfeledkeztem róla?
– Eléggé el voltál foglalva a siránkozással – felelte Cary
szárazon. – Tudod, hogy anyukád mindig elmegy néhány
divatbemutatóra, és elkölt egy vagyont, meg van egy
csomó ismerőse is. Menj vele!
Álmosan dörzsölgettem a szemem.
– Félek vele bármiről beszélni, miután tegnap úgy
kiakadt.
Cary elfintorodott.
– Na igen, tiszta Monica-hiszti volt, az tuti.
– Pedig esküszöm, csak arról beszéltünk, hogy
korábban sajtóeseménnyé akarta változtatni az
esküvőmet, most meg úgy tesz, mintha a sajtó maga lenne
a rémálom.
– Legyünk őszinték, elég határozottan megmondta, mit
gondol a pletykalapok tudósításairól.
– De hát manapság mindenről azok írnak –
sóhajtottam. Tudtam, hogy anyámmal megint beszélnem
kell, és az kellemetlen lesz. – Nem tudom, min van így
felháborodva. Ha akartam volna, akkor sem találhattam
volna jobb képet magunkról Gideonnal. Tökéletesen
alkalmas rá, hogy megmutassa, milyen kétségbeesett
Corinne Giroux próbálkozása.
– Ez igaz. – Cary elkomolyodott. – És jó látni, hogy
Gideon mennyire szeret. Egész hétvégén olyan volt, mint
aki karót nyelt.
Nagyon fájt látnom, mennyire kényelmetlenül érzi
magát Gideon, ha a szeretetnek bármi jelét mutatják

irányában. A házasságunkon kívül csak a barátait tudta
elviselni.

– Nem személyes problémája volt, Cary. Emlékszel,
milyen volt, amikor a szüleinél a Vidal Records
rendezvény zajlott?

– Halványan. – Vállat vont. – De ez nem is az én
gondom. Szeretnéd, hogy szóljak néhány barátomnak a
divatbemutatókon? A bikinid internetszenzáció lett. Nem
hinném, hogy lenne olyan divattervező, aki ne kapna az
alkalmon, hogy az esküvői ruhádat elkészíthesse.

Felnyögtem. Pompás lenne elkápráztatni Gideont egy
fenséges, külön nekem tervezett ruhával.

– Nem is tudom. Pocsékul jönne ki, ha kiderülne, milyen
hamar lesz az esemény. Nem akarok médiacirkuszt. Már
az is elég, hogy a városba sem tudunk kimenni a hétvégén
anélkül, hogy valami sunyi lesifotós követne minket.

– Eva, tenned kell valamit.
– Még nem mondtam anyának, hogy szeptember 22-re
tervezzük – vallottam be.
– Hát akkor igyekezz!
– Igen, tudom.
– Kislány, a legjobb esküvőszervező állhat a
rendelkezésedre, de akkor is csak az anyukád lenne
képes egy lenyűgöző esküvőt, egy… hozzád méltó esküvőt
napok alatt összehozni. – Cary elfújta az arcába hulló
frufruját.
– De nem tudunk megegyezni a stílusban.
Cary leugrott az ágyról.

– Nem szívesen dörgölöm az orrod alá, de anyukád
jobban tudja. Ő rendezte be ezt a lakást, ő veszi a
ruháidat. Az ő stílusa a te stílusod is.

– Anya jobban szeret vásárolni, mint én – néztem
sötéten Caryre.

– Úgy bizony, bogárkám. – Cary dobott nekem egy
puszit. – Csinálok neked kávét.

Ledobtam a takarót, és felkeltem. A legjobb
barátomnak igaza volt. Nagyjából. De én a magam
módján válogattam össze a ruhákat.

Épp levettem az éjjeliszekrényről a telefonomat, hogy
hívjam anyát, amikor Gideon rám csörgött.

– Szia! – vettem fel.
– Hogy alakul a reggeled?
Jó volt hallani visszafogott, irodai hangját. Bár már a
munka járt a fejében, azért gondolt rám.
– Most keltem, szóval még sehogy. És a tiéd?
Felvásároltad Manhattant?
– Még nem. Valamit a konkurenciának is hagyni kell.
Különben hol marad a móka?
– Szereted a kihívásokat. – A fürdőszobába mentem, és
a kádra pillantottam, majd a zuhanyfülkére. A férjemre
gondoltam, meztelen és csuromvizes testére. Elöntött a
forróság. – Szerinted mi történt volna, ha nem állok ellen
neked? Ha ágyba bújok veled, amikor akartad?
– Lenyűgöztél volna, mint mindig. Elkerülhetetlen.
Ebédeljünk együtt.
Elmosolyodtam.

– Nekem az esküvőt kellene terveznem.
– De úgy hallom, igent mondanál. Üzleti ebéd, de
élvezni fogod.
A tükörbe nézve láttam, milyen kócos vagyok, és a
párna lenyomata ráncolódott az arcomon. – Mikor?
– Délben. Raúl ott lesz érted az előtérben.
– Felelősségteljesnek kellene lennem, és nemet kéne
mondanom.
– De nem fogsz. Hiányzol.
Elakadt a lélegzetem. Ezt olyan lezseren mondta, mint
más férfiak például azt, hogy majd hívlak. De Gideon nem
olyan férfi volt, aki olyasmit mond, amit nem gondol
komolyan.
Vágytam a szavai mögött húzódó érzésekre.
– Túlságosan elfoglalt vagy ahhoz, hogy hiányozzak.
– Nem ugyanaz – mondta, majd kicsit elhallgatott. –
Valahogy nincs rendjén, hogy nem vagy itt a Crossfire-
épületben.
Örültem annak, hogy nem látja a mosolyt az arcomon.
A hangjában egyértelmű zavar érződött. Mindegy kellett
volna hogy legyen neki, ott vagyok-e a munkahelyemen,
az irodája alatt két emelettel, ahol nem is lát. Mégsem volt
mindegy.
– Mi van rajtad?
– Ruha.
– Na, köszi. De… háromrészes öltöny?
– Van másmilyen is?
Nem, ő sosem viselt másmilyet.

– Milyen színű?
– Fekete. Miért?
– Felizgulok, ha rád gondolok. – Ez igaz is volt, de nem
ezért kérdeztem. – Milyen színű a nyakkendőd?
– Fehér.
– És az inged?
– Az is.
Lehunytam a szemem, és elképzeltem. Emlékeztem
erre az öltözékre.
– Hajszálcsíkos.
Biztosan a hajszálcsíkos öltönyt választotta, hogy
elegáns legyen ezzel az inggel és nyakkendővel.
– Igen. Eva… – hangja elhalkult. – Nem tudom, miért áll
fel a farkam ettől a beszélgetéstől, de feláll.
– Mert tudod, hogy elképzellek. Jóképű vagy, szexi és
veszélyes. Tudod, mennyire felizgat, ha csak rád nézek, ha
csak rád gondolok.
– Találkozzunk korábban. Itt. Gyere ide már most.
Felnevettem.
– Türelem rózsát terem, Mr. Cross. Így is határeset…
– Eva…
– Szeretlek. – Letettem a telefont, és a tükörbe néztem.
Gideonra gondoltam, és arra, hogy ez a szedett-vedett
álomszuszék a tükörben bizony nem elég jó. Amikor azt
hittem, Gideon elhagyott Corinne-ért, új külsőt öltöttem. El
is neveztem „új Evának”. Azóta a hajam már a vállam alá
ér, és lenőtt a melír is.
– Bejöhetek? – szólt át Cary a hálóból.

– Igen. – Belépett, és hozta a kávémat is. – Megváltozott
a terv.

– Hogyhogy? – A mosdópultnak dőlt, és karba fonta a
kezét.

– Lezuhanyozom. Keress nekem egy csodás fodrászatot,
ahol fél óra múlva tudnak fogadni.

– Oké.
– Utána ebédelni megyek, te meg intézz nekem pár
telefont, és cserébe este elviszlek vacsorázni. Ahová
szeretnéd.
– Ezt a nézést jól ismerem – mondta Cary. – Küldetésed
van.
– De még mennyire!

Gyorsan zuhanyoztam, és nem mostam hajat. Aztán a
szekrényhez siettem, már a fürdőszobában kitaláltam,
mit vegyek fel. Pár percbe telt, míg megtaláltam. Hófehér
ruha volt, tulipánfazonú szoknyával. Remekül simult a
mellemre és a combomra. A színe és a pamutanyag
könnyeddé tette, de a szabása elegáns volt és szexi.

Kicsit hosszabb időbe telt megtalálni a hozzáillő cipőt.
Végül pántos, magas sarkú szandált választottam,
melynek élénkkékje Gideon szeme színére emlékeztetett.

Az ágyra tettem az összeállítást, hogy lássam, jó-e.
Fürdőköpenyben álldogálva vizsgálgattam.

– Remek – mondta Cary, ahogy megállt mögöttem.
– Ezt a cipőt én vettem – emlékeztettem. – És a retikült
meg az ékszereket is.

Felnevetett, és átkarolta a vállamat. – Igen. De itt a
fodrászod. Szóltam a portásnak, hogy felküldheti.

– Komolyan?
– Hát nem hinném, hogy csak úgy beállíthatsz egy
fodrászszalonba feltűnés nélkül. Olyan fodrászt kell
találnod, aki házhoz jön. És Mario remekül tud hajat
vágni.
– És festeni?
– Festeni? – Cary elhűlve nézett rám. – Most mi jutott
eszedbe?
Elkaptam a kezét, és kifelé indultam a szobából.
– Csak bízz bennem!

Mario kész energiabomba volt, stílusos, laza, lila ombre
fürtökkel. Még nálam is alacsonyabb volt, de csupa izom,
és a fürdőszobámba telepedett, ahol Caryvel pletykált a
közös ismerőseikről, néha olyan neveket is említve,
amelyek nekem is ismerősek voltak.

– Természetes szőke – áradozott, amikor elkezdett
ismerkedni a hajammal. – Kedveském, ez igen ritka ám.

– Fessük világosabb szőkére – mondtam.
Hátralépett, és elgondolkodva simogatta kis
körszakállát.
– Mennyivel világosabbra?
– Mi a fekete ellentéte?
Cary füttyentett.
Mario kézbe vette a tincseimet.
– Már vannak benne platina melírcsíkok.