BÁBEL 451 – Halljátok – állt meg mellettünk Boldi, aki a mosdóból ért vissza az ülésekhez. – Valaki meg tudja mondani, hogy mégis mi a szar történt a fejemmel? – üvöltötte el magát. – Ó, tehát a mosdóban van tükör – bólintottam, aztán kész, visítva kitört belőlünk a röhögés, Boldi meg benyálazott egy zsepit, és dörzsölni kezdte az arcát. Ezek után már nem is gondolkoztunk azon, miért bámul megvetően minket mindenki. Kit érdekelt?
LEINER LAURA 452 HATODIK NAP, 13:20 HAZAÉRVE. AZ UTOLSÓ POSZT Mindannyian Kelenföldön szálltunk le a vonatról, kivéve a punkot, aki tovább aludt. Nem tudtunk elköszönni tőle, de nem is tudtuk volna igazán, hogy mit mondjunk neki. Még a nevét sem tudtuk. Azért búcsúzóul a srácok hagytak az ölében ezt-azt. Na, jó, leginkább szemetet, de valami legalább emlékezteti majd ránk. Soha nem fogjuk megtudni, ki volt ő, de azért klassz, hogy velünk volt. A peronon ledobva a holmijainkat, pont úgy éreztük, mintha nem egy hete, hanem egy éve indultunk volna el. Minden ismerős volt, minden olyan volt, mint ahogyan hagytuk, és semmi sem változott. Csak mi. A kihalt állomáson már semmi jele nem volt a Bábelfesztnek, komótos járókelők, a hőség elől árnyékba húzódó emberek és gyér forgalom. Augusztus végi kánikula a kiürült városrészben. – Hát – nézett ránk Hipó. – Aludjátok ki magatokat. Később beszélünk – kezdett búcsúzkodni. – Abdul, átadnád apádnak, hogy találkozunk az ügyeletén? – Persze – bólintott Abdul. – Valami baj van? – érdeklődtem. – Egy hete fetrengek a koszban, alap, hogy kivizsgáltatom magam – közölte Hipó. – Igaz. Oké – nevettem el magam. – Na, sziasztok – indult el elsőként Hipó, mi pedig néztük, ahogyan a vékony és nyeszlett barátunk a pólója felett leégett tarkóval távolodik a szikrázó napsütésben. Hipó után Abdul is elköszönt tőlünk azzal, hogy beszélünk, ha kialudta magát és elment fodrászhoz. Herczegék egymást támogatva, dögfáradtan dülöngéltek. Nem tudom, a szüleik hogy várják őket haza, de tény, hogy a lányuk egy olaszt kajtatva fog megérkezni, a fiuk pedig több napig le nem kopó, alkoholos filccel telepingáit arccal. Azt hiszem, Napsi és Boldi szüleinek jót tett az egy hét, talán összeszedték magukat egy kicsit idegileg.
BÁBEL 453 – Most itt egy ilyen érzelmes, nagymonológokkal teli búcsúzásról van szó? – vonta fel a szemöldökét Kolos, mellette Petra pedig álmosan pislogott. – Nem hinném, hogy bárki ilyet várna tőled. Csak add magad és lépj le – tanácsoltam. – Helyes. Szasza, egy élmény volt – nyújtotta a kezét. – Hát még nekem – biccentett Szasza, és az össszenézésük alapján nyilván némán, szavak nélkül megbeszéltek valamit, amit csak a fiúk értenek, mert mi, Petrával addig unottan várakoztunk, és egy gyors ölelés után már el is búcsúztunk egymástól. – Kösz mindent – súgta a fülembe. – Én is – feleltem komolyan, és valóban így is gondoltam. – Chili – nézett rám Kolos. – Ugye, azt szeretnéd, hogy megöleljelek? – húztam össze a szemem szórakozottan. – Majdnem – biccentett. – De inkább csak tartsd magad ahhoz, amit megbeszéltünk, én meg küldöm a képeket. – Oké – vigyorodtam el. – De azért – tártam szét a karom. – Most muszáj ezt? – fintorgott fájdalmas arccal, aztán, mintha csak nehezére esne, odahajolt hozzám, esetlenül megölelt, és még hármat paskolt is a hátamra, amolyan „jól van, na” stílusban. Persze Kolossal a búcsúnk felszínes és ironikus volt, nem véletlenül, de azért azt hiszem, a szíve mélyén tényleg örült annak, hogy megismert, mert bár sok bonyodalmat okoztam neki, valamennyit segítettem is, és bár soha nem vallaná be, de szórakoztatta a jelenlétem. Ez persze fordítva is igaz, én legalábbis úgy gondolom, ha ő nem lett volna velünk a héten, sokkal üresebb lett volna az egész és kevésbé tökéletes. Kolos és az alter barátnője az ellenkező irányba indult meg, mi pedig, Szaszával egymás kezét fogva kezdtünk sétálni hazafelé. Az emberek, akik láttak minket, semmit sem sejtettek, semmit sem tudtak az elmúlt hetünkről, nekik csak valami fiatal pár voltunk, akik a kelleténél koszosabban és leamortizálódottabban baktatnak a kánikulában, egy halom cuccal a kezükben. Kelenföldön már a karunkon lévő hetijegy sem mondott
LEINER LAURA 454 senkinek semmit, hiába túrtam bele olyan mozdulattal a hajamba, hogy ez mindenkinek nyilvánvaló legyen. A házunkhoz érve megálltunk a kerítésnél, és kábé úgy éreztem magam, mint egy katona, aki hosszú szolgálat után hazaért. – Itt vagyunk – szólt Szasza. – Itt – biccentettem. – És… ez most hogy lesz? Mármint köztünk – tűnődtem, mert a Bábel vége óta folyamatosan azon járt az agyam, hogy mi van, ha ez is csak egy illúzió, amit a fesztivál okozott, az adott időre és helyre vonatkozóan. – Hogy lesz? Velünk? – kérdezte. – Aham – biccentettem. – Sehogy. Gondoltam, mindig csak a Bábelen vagyunk együtt – felelte, mire visszafojtott röhögéssel megráztam a fejem. – De hülye vagy. – Mi lenne, Zsófi? Gondolom, kaja és mozi. Ahogy mások szokták – vonogatta a vállát. – Milliószor kajáltunk már együtt moziban – néztem rá furán. – Hát, ja – gondolkozott el. – Akkor bemutatlak anyámnak. – Ismerem anyádat. – Most kötekedsz? Hát, neked semmi nem jó? – nézett az égre. – Dehogynem. Igazad van, menjünk el moziba, és mutass be anyádnak. – De ismer. – De nem úgy, mint a barátnődet – feleltem bölcsen, és közel hajolva hozzá, ráérősen megcsókoltam. – Átjössz később? – suttogta a tenyerébe véve az arcomat. – Aham. Persze – mosolyodtam el, majd hagytam, hogy Szasza is elinduljon hazafelé. A kapunkban állva néztem, ahogyan a csomagjait és sátrát cipelve elsétál. Ideje volt hazamennem és szembenézni az elkerülhetetlennel. – Megjöttem! – üvöltöttem az ajtót becsukva. A szüleim egyszerre értek oda hozzám, így csak a fejemet kapkodva hallgattam szinkronban a mondandójukat, ami nem volt
BÁBEL 455 kevés. Zúgó fejjel, fáradtan és bágyadtan, a gondolataimban Szaszával és a Bábelfeszttel meredtem a velem ordító két felnőttre, és önkéntelenül is elmosolyodtam. – Szerinted ez vicces? – üvöltötte anyu. – Hogy kérhetted nagyapádtól, hogy kivehess pénzt a számládról? Azt hitted, nem jön SMS értesítés a pénzmozgásról? – Hogy gondolod, hogy az éjszaka közepén elindulok érted? Aztán üzensz, hogy mégse? – Hova lett a pénzed? – Milyen képek vannak a Facebookon? – Kislányom, hogy nézel ki? Mocskos vagy és bűzlesz! – Mi az, hogy nincs pénz a telefonodon? Feltöltötted indulás előtt! – Hajnali SMS-ek? – Hogy nézel ki, leégett a fejed! És a vállad! Hámlik! – Miért nem vetted fel a telefont nekünk? Aggódtunk, Zsófia! Hallgattam, ahogyan mindketten mondják a magukét, majd véletlenül ásítottam egyet. – Mindent megbeszélünk, csak alszom egy órát – javasoltam. – Ugye tudod, hogy soha többet nem mehetsz fesztiválra? – üvöltötték utánam. – Hogyne – bólintottam. Ugyan már. Addig még egy év van. Simán elfelejtenek mindent. Végül is örömteli volt a viszontlátás, ha úgy vesszük, bár amikor beléptem Bius szobájába, a szüleim még valahol a házban továbbra is velem kiabáltak, figyelmen kívül hagyva, hogy én már nem vagyok ott. – Hé! Megjöttem – szóltam halkan. A húgom megfordult a gépétől, és összeráncolt szemöldökkel nézett rám. – Szörnyen nézel ki. – Te pedig ugyanúgy, mint egy hete. Felálltál legalább a géptől? – szörnyülködtem. Bius mosolyogva a plafon felé nézett, aztán témát váltott.
LEINER LAURA 456 – Elmeséled, mi volt? – Hajlandó vagy offline módba lépni addig? – Naná – nevette el magát. – Akkor lefürdök, valamit befejezek a blogomon, aztán jövök – ígértem meg. – Itt várok – felelte. Na. Mégiscsak érdekes lehetett pár blogbejegyzésem, ha felkeltette a közösségiaddikt húgom érdeklődését. Ez azért boldogsággal töltött el, és bár még taknyos, bízom benne, hogy pár év múlva lesznek igazi és nem csak online barátai, akikkel elmehet egy hasonló hétre, hogy a virtuális élményeken kívül valódit is tapasztaljon. Mert 21. század ide vagy oda, ezekre szükség van. Mindig. És jó lenne, ha még az ő generációja is megtapasztalná, mielőtt végleg elnyeli az internet. Természetesen beköszöntem a nagypapámhoz is, aki a tévé előtt ült. Ventilátor keverte a forró levegőt a besötétített helyiségben, én pedig odaültem mellé a fotelje karfájára, és pár percig néztem vele az adást. – Megjöttél? – kérdezte, le sem véve a szemét a tévéről. – Igen. – Jó volt? – Nagyon. – És a macska? – Az is jól van – mosolyodtam el, az arcára nyomva egy hatalmas puszit. – Savanyú sörszagod van – jelentette ki. – Tudom, leöntöttek. Megyek fürdeni – szóltam sietve. – Nagypapi – néztem vissza. – Igen? – Lebuktam, de azért köszönöm a pénzt. – Milyen pénzt? – kérdezte. – Jó, most már nem kell titokban tartani – túrtam nevetve a hajamba. – Komolyan – nézett rám. – Milyen pénzt?
BÁBEL 457 – Ó – néztem furán. – Semmi – ráztam meg a fejem, és gyorsan kimentem. Életemben nem esett még annyira jól a tusolás, mint a Bábelfeszt után, bár vizes hajjal a gép elé leülve azért arra gondoltam, már ma délután visszamennék. Ha lenne hova. Ahogy a híroldalakat átkattintottam, rájöttem, hogy egyáltalán semmi nem érdekel a Bábelen kívül, az arról szóló videókat és híreket pedig azért nem néztem meg, mert túlságosan fájt érte a szívem. Így csak csekkoltam a közösségiket. Facebook: Ötvenöt barátfelkérés, ezek közül párat valóban megismertem a Bábelen, a többi azonban a „görbe estém” eredménye, amikor Boldival lógtam, így csak elhúztam a számat, és elutasítottam azt, aki nem rémlett. Aztán ránéztem a falra. Abdul Farouk új profilképet töltött fel Herczeg Napsugár és Luca Rossi ismerősök Herczeg Napsugár és további tizenhét Luca Rossi ismerősök Herczeg Napsugár és további negyven Luca Rossi ismerősök. Ezeket inkább átugrottam. Kiss Szabolcs Szasza állapota kapcsolatban Latter Zsófiával. Doktor Farouk és további kilenc ember kedveli ezt Kocsis Márton Hipó és Baráth Krisztina kapcsolatban. Ooktor Farouk kedveli ezt Herczeg Boldizsár és Jorn van Tassel ismerősök Herczeg Boldizsár és Sven de Groot ismerősök Kocsis Márton Hipó és Sven de Groot ismerősök Egy Punk, Kocsis Márton Hipó, Kiss Szabolcs Szasza, Abdul Farouk, Herczeg Napsugár és Herczeg Boldizsár ismerősök. Egy Punk ismerősnek jelölt Herzeg Napsugár tizenkilenc új képet töltött fel a Bábelfeszt mappába Doktor Farouk kedveli ezt
LEINER LAURA 458 Latter Zsófia megváltoztatta a nevét Latter-Kiss Zsófiára. Kiss Szabolcs Szasza és Németh Kolos kedveli ezt Herczeg Boldizsár megváltoztatta a nevét Herczeg Megiszommindet Boldizsárra. Abdul Farouk kedveli ezt Latter-Kiss Zsófia feltöltött hetvenkét képet a By the way – Bábelfeszt albumba Kiss Szabolcs Szasza, Németh Kolos és Doktor Farouk kedveli ezt Völgyi Petra és Latter-Kiss Zsófia, Herczeg Napsugár, Kocsis Márton Hipó, Herczeg Megiszommindet Boldizsár és Abdul Farouk ismerősök. Latter-Kiss Zsófia megosztott egy videót: Red Hot Chili Peppers – Goodbye Hoorey Kiss Szabolcs Szasza, Doktor Farouk és további tizenkét ember kedveli ezt. Latter-Kiss Zsófia, Kiss Szabolcs Szasza, Németh Kolos, Völgyi Petra, Herczeg Napsugár, Kocsis Márton Hipó, Baráth Krisztina, Herczeg Megiszommindet Boldizsár, Abdul Farouk és Egy Punk kedveli a Bábelfesztet. Az e-mailjeim között jó sok spam és pár válasz jött (azokra, amiket illuminált állapotban írtam), ezeket meg sem néztem, csak rákattintottam a Kolostól kapott levélre. Megtartotta a szavát, és elküldte nekem a koncerten készült képeit. A fotókat látva kicsit görcsbe rándult a gyomrom, merthogy, ugye, ezeket, vagyis pontosan ugyanilyen közeli fotókat készíthettem volna én is, de most, hazaérve, túl az egészen, még az eddigieknél is biztosabb vagyok abban, hogy helyesen cselekedtem, amikor otthagytam a koncertet. Talán nem is vagyok igazi fan, merthogy ilyet más nem tenne. Vállalom. De hozzátenném, hogy szeretem a Red Hot Chili Pepperst. Mindig is a kedvenc bandám volt, és örökké az is marad. Anthony Kiedist is szeretem. De nem annyira, mint a barátaimat vagy amennyire Szaszát. És ha igaz, amit a turnéról írnak, márpedig miért ne lenne igaz, akkor szeptember végén lesz egy bécsi koncert…
BÁBEL 459 Amire lehet, hogy kiküldik Kolost. Tehát még az is lehet, hogy egyszer nemcsak VIP-belépőm lesz, hanem ott is maradok a koncert végéig. Ki tudja? Az elmúlt hét után egyszerűen csak megvonom a vállam és elhiszem, hogy bármi megtörténhet. Ha valaki kételkedne, olvassa vissza az elmúlt heti bejegyzéseimet. Már majdnem leragadt a szemem, amikor eszembe jutott a zenei oldal, aminek Kolos dolgozik, úgyhogy ásítozva rákattintottam, hogy megnézzem, történt-e valami. Valahogy éreztem, hogy az éjjel és a vonatúton Kolos nem véletlenül dolgozott annyit. Biztos voltam benne, hogy már leadta a cikket. És ott is volt. Főoldalon. Felnevettem, ahogy elolvastam a címet, majd zavartan a vizes hajamba túrva rákattintottam a linkre, amit most bemásolok ide is. Minden szava igaz. Úgy volt, ahogyan leírja. Meg ahogyan én leírtam, csak ő több iróniát, több szakmaiságot és több profizmust vitt bele. De azért felismertem az írásban magam. Igaz, a blog oldalamon összesen nem volt soha annyi látogató, mint Kolos cikkének a megjelenés percében, de nem is bánom. Ő csak két dolgot tett. Elvégezte a munkáját és megismertette rengeteg, de tényleg rengeteg emberrel az elmúlt egy hetet, a mi szemszögünkből. Már kommentek is érkeztek rá. Összességében baromi jó lett az írás, csak egy kivetnivalót találtam, amit majd meg is üzenek neki. Komolyan, de tényleg, ennyi a fantáziája? Én azért a Chilinél egy fokkal jobb álnevet vártam. Bár, ha jobban belegondolok, szeretem ezt a nevet, és illik is rám, arról nem beszélve, hogy az elmúlt héten megszoktam, és már oda is figyelek, ha így szólítanak. Bár csak egy ember nevez így… Szóval, akit érdekel, KATT a linkre: Egy hét Anthony Kiedis nyomában, avagy Chilivel a Bábelfeszten Írta: Németh Kolos 13:00 augusztus 19.
LEINER LAURA 460 Kisattinak, aki ezt a könyvemet nagyon szeretné.