Sylvia Day - Rabul _ejtve (Crossfire 4.)

SYLVIA DAY

Rabul ejtve

ATHENAEUM

ATHENAEUM
BUDAPEST

Copyright © 2014 by Sylvia Day
Hungarian translation © Goitein Veronika, 2016

Minden jog fenntartva.

ISBN 978-963-293-674-1

Elektronikus verzió: eKönyv Magyarország Kft.
www.ekonyv.hu

Szeretettel ajánlom minden olvasómnak,
aki türelmesen várta a következő fejezetet

Eva és Gideon történetében.
Remélem, ti is úgy szeretitek majd, mint én.

1. fejezet

Felforrósodott bőrömet jeges vízcseppek szurkálták, és
elűzték a rémálom rám tapadó árnyékát. A rémálomét,
melyre nem is emlékeztem teljesen.

Lehunytam a szemem, és beléptem a zuhany alá. Azt
akartam, hogy a még mindig ólálkodó félelem és
hányinger is eltűnjön a lábam előtt a lefolyóban.
Megremegtem, és a feleségemre gondoltam.
Angyalkámra, aki a szomszédos lakásban aludt békésen.
Nagyon vágytam rá, el akartam veszni benne, és utáltam,
hogy nem tehetem meg. Hogy nem szoríthatom
magamhoz. Hogy nem húzhatom magam alá kívánatos
testét, nem olvadhatok bele, nem űzheti el az érintése az
emlékeket.

– A picsába! – A hűvös csempére tettem a kezem;
csontomig hatoltak a fagyos víz kínzó cseppjei. Önző fasz
voltam.

Ha jobb ember lettem volna, otthagytam volna Eva
Crosst abban a pillanatban, amikor megláttam.

Ehelyett feleségül vettem. És azt akartam, hogy a
házasságunkat minden lehetséges módon világgá
kürtöljük, de csupán egy maroknyi ember bizalmas titka
legyen. És ami még rosszabb: mivel nem állt
szándékomban elengedni őt, valahogy kárpótolnom
kellett, amiért úgy el vagyok cseszve, hogy még csak nem
is alhatunk egy szobában.

Gyorsan beszappanoztam magam, és lemostam az
álom ragacsos verejtékét. Pár perc múlva már a

hálószoba felé tartottam, ahol magamra kaptam egy
melegítőnadrágot, majd a dolgozószobámba mentem. Még
csak reggel hétre járt az idő.

Néhány órával korábban jöttem el a lakásból, ahol Eva
lakott a legjobb barátjával, Cary Taylorral. Időt akartam
adni a feleségemnek, hogy kialudja magát, mielőtt
munkába indul. Egész éjjel mohón faltuk egymást. De volt
valami más is… Eva sürgető szenvedélye valahogy
nyugtalanított.

Valami aggasztotta a feleségemet.
Kipillantottam az ablakon Manhattanre és a városon
túlra, aztán a csupasz falra néztem, arra a pontra, ahol
az Ötödik sugárúti lakásunk dolgozószobájában a közös
fotónk lógott. Tisztán magam előtt láttam a kollázst,
hiszen az elmúlt néhány hónapban órákon át
nézegettem. Régen a városra vetett pillantás foglalta
magába a világomat, most azonban az, ha Evában
gyönyörködhettem.
Leültem az íróasztalomhoz, és megmozgattam a
számítógép egerét. Nagyot sóhajtottam, amikor a
képernyőn feltűnt a feleségem arca. A képen nem viselt
sminket, és az orrát pettyező apró szeplők fiatalabbnak
mutatták huszonnégy éves koránál. Tekintetem
végigsimogatta az arcvonásait: a szemöldöke ívét, csillogó,
szürke szemét, telt ajkát. Amikor megengedtem
magamnak az ábrándozást, szinte éreztem az ajkát a
bőrömön. Csókja áldás volt, ígéret az én angyalkámtól,
hogy érdemes élnem.
Elszánt sóhajjal felemeltem a telefont, és Raúl Huertát
hívtam. Bár korán volt, azonnal, éberen felelt.
– Mrs. Cross és Cary Taylor ma San Diegóba megy –
mondtam, és a kezem ökölbe szorult a gondolatra. Nem
kellett többet mondanom.
– Rendben.

– Friss fotót kérek Anne Lucasról, és részletes
információt, hogy hol volt tegnap este. Délre legyen az
íróasztalomon.

– Legkésőbb délre meglesz – válaszolt Raúl.
Letettem a telefont, és Eva elragadó arcát bámultam.
Vidám, önfeledt pillanatban fotóztam le, azt akartam,
hogy egész életében ilyen maradhasson. De tegnap éjjel
aggódott, hogy talán megjelent egy nő a múltamból, akit
kihasználtam. Rég nem futottam össze Anne-nel, de ha
valóban ő ijesztett rá a feleségemre, akkor velem találja
szembe magát. Méghozzá hamarosan.
Megnyitottam az üzeneteimet, és átböngésztem az e-
mailjeimet. Gyors válaszokat fogalmaztam, és már
közeledtem a címhez, amin megakadt a szemem, amikor
megnyitottam az üzeneteket.
Éreztem, hogy Eva belépett, mielőtt még megláttam
volna.
Felemeltem a fejem, és lassabban gépeltem. A vágy
hirtelen hulláma csitította a szenvedést, ami mindig
kínzott, ha Eva nem volt velem.
Hátradőltem, hogy jobban szemügyre vehessem.
– Milyen korán fenn vagy, angyalka.
Eva az ajtóban állt kulccsal a kezében, szőke haja
szexisen, kócosan omlott a vállára, arca és ajka kipirult az
alvástól, formás testét kiemelte az ujjatlan póló és a
rövidnadrág. Nem volt rajta melltartó, melle kívánatosan
gömbölyödött a bordázott pamut alatt. Eva kicsi volt, és
olyan formás, hogy minden férfi megőrült érte. Gyakran
megjegyezte, hogy egyáltalán nem hasonlít azokra a
nőkre, akikkel korábban együtt kaptak engem
lencsevégre.
– Arra ébredtem, hogy hiányzol – felelte rekedtes
hangján, amitől mindig felállt a farkam. – Mikor keltél?
– Nemrég. – Visszatoltam a billentyűzet fiókját, hogy

helyet csináljak Evának az íróasztalomon.
Mezítláb hozzám lépdelt, és minden erőfeszítés nélkül

elcsábított. Amikor először megláttam, azonnal tudtam,
hogy ő lesz a végzetem. Ott volt az ígéret a szemében, a
mozdulataiban. Bárhová ment, a férfiak megbámulták.
Vágytak rá, akárcsak én.

Amikor elég közel volt, elkaptam a derekát, és az
ölembe vontam. Odahajtottam a fejem, és a számba
vettem a mellbimbóját. Hosszan, erősen szívni kezdtem.
Hallottam, hogy elakad a lélegzete, éreztem, hogy
megrezzen, és magamban elmosolyodtam. Azt tehettem
vele, amit csak akartam. Megengedte. Ez volt a
legcsodálatosabb ajándék, amit valaha kaptam.

– Gideon! – Eva a hajamba túrt, és összeborzolta.
Máris sokkal jobban éreztem magam.
Felemeltem a fejem, és megcsókoltam. Éreztem a
fahéjas fogkrémjét, és a saját, egyedi ízét is. – Hmm?
Megfogta az arcom, és kutató pillantással figyelt.
– Újabb rémálmod volt?
Nagyot sóhajtottam. Eva mindig a vesémbe látott. Nem
voltam biztos benne, hogy ezt valaha is megszokom.
– Mit álmodtál?
– Nem emlékszem – feleltem, és összeszorítottam a
számat a faggatásra.
– Gideon…
– Hagyd, angyalka.
– Csak segíteni akarok – dermedt meg Eva.
– Akkor tudod, mit tegyél.
– Te szexmániás! – horkant fel nevetve.
Magamhoz húztam. El sem tudtam mondani neki,
milyen érzés volt, hogy a karomban tarthatom. A
nyakához simítottam az arcomat, és beszívtam a bőre
illatát, amit annyira szerettem.
– Nagyfiú.

Volt valami a hangjában, ami nyugtalanított. Lassan
elhúzódtam, és az arcát fürkésztem.

– Mondd, mire gondolsz.
– San Diegóval kapcsolatban… – Eva lesütötte a szemét,
és rágcsálni kezdte az ajkát.
Mozdulatlanul vártam, mit akar mondani.
– Ott lesz a Six-Ninths – bökte ki végül.
Nem akarta eltitkolni, amit egyébként már amúgy is
tudtam. Ez megnyugtatott. De valami más miatt újra
feszültté váltam.
– Azt mondod, ez problémát jelent – nyugodt maradt a
hangom, pedig cseppet sem éreztem magamat
higgadtnak.
– Nem, nem probléma – felelte halkan, de az ujjai
idegesen babráltak a hajammal.
– Ne hazudj nekem.
– Nem hazudok. – Mély levegőt vett, és a szemembe
nézett. – Valami nincs rendben. Össze vagyok zavarodva.
– Pontosan miért?
– Ne légy ilyen – mondta suttogva. – Ne legyél rideg, ne
zárj ki.
– Ó, én kérek elnézést! De valahogy nem lesz tőle
jókedvem, ahogy hallgatom, hogy a feleségem azt mondja,
össze van zavarodva egy másik férfi miatt.
Eva fészkelődött az ölemben. Hagytam. Nézni akartam,
figyelni, kis távolságból megítélni, mi járhat a fejében.
– Nem tudom megmagyarázni – mondta.
Szándékosan nem vettem tudomást róla, hogy
összeszorul a gyomrom.
– Próbáld meg.
– Csak… – Lesütött szemmel tovább rágcsálta az ajkát.
– Van valami… Befejezetlen.
Elszorult a szívem.
– Vonzódsz hozzá, Eva?

– Nem erről van szó – dermedt meg.
– A hangja? A tetkók? A varázslatos pöcse?
– Hagyd ezt abba! Nem könnyű beszélnem róla. Ne
nehezítsd tovább.
– Hát nekem sem könnyű! – csattantam fel, és talpra
ugrottam.
Tetőtől talpig végigmértem, és meg akartam dugni,
ugyanakkor meg is akartam büntetni. Meg akartam
kötözni, bezárni, elzárni mindenkitől, aki miatt
kicsúszhatna a kezem közül.
– Szarul bánt veled, Eva. Vagy talán elfelejtetted,
amikor megnézted az „Arany lány” klipjét? Szükséged van
valamire, amit tőlem nem kapsz meg?
– Ne legyél seggfej! – Eva összefonta a karját, és
védekező testtartása csak még inkább felbosszantott.
Nyitottnak, lágynak szerettem. Egészen magamnak
akartam. És volt, hogy felbőszített, mennyire sokat jelent
nekem. Ő volt az egyetlen az életemben, aki nélkül nem is
tudom, mi lett volna velem. És azt az egyetlen dolgot
mondta ki, amit nem bírtam hallani.
– Kérlek, ne vedd ezt ennyire zokon – suttogta.
– Valójában meglepően civilizált vagyok ahhoz képest,
ahogy pillanatnyilag érzem magam, mert legszívesebben
őrjöngenék.
– Gideon! – Szürke szeme elsötétült a bűntudattól,
aztán könnybe lábadt.
– Ezt ne! – néztem félre.
– Nem akartam neked fájdalmat okozni. – Ujján
ezernyi színes szikrát szórva megcsillant a gyémántgyűrű,
ami mutatta a világnak, hogy ő az enyém. – Utálom, ha
rossz a kedved, vagy ha haragszol rám. Nekem is fáj,
Gideon. Nekem nem ő kell. Esküszöm, hogy nem.
Nyugtalanul az ablakhoz mentem, és megpróbáltam
higgadtságot erőltetni magamra, hogy szembe tudjak

nézni a fenyegetéssel, amit Brett Kline jelentett. Minden
tőlem telhetőt megtettem. Örök hűséget esküdtem, gyűrűt
húztam Eva ujjára. Magamhoz kötöttem minden szállal.
És ez sem volt elég.

Kibontakozott előttem a város, de a magas épületek
részben takarták a látképet. A penthouse-ból mérföldekre
is elláttam, de az Upper West Side-i apartmanban, ami
Eva lakásával szomszédos, korlátozott volt a kilátás. Nem
legeltethettem a szemem a sárga taxik kígyózó sorain
vagy a felhőkarcolók ablakain megcsillanó
fénysugarakon.

Evának akartam adni New Yorkot. Neki akartam adni
a világot. Annyira szerettem, hogy az már szinte fájt. És
most mégis felbukkant a múltjából valami faszfej, és
megpróbált félreállítani engem.

Láttam magam előtt újra, ahogy Kline a karjában
tartotta, és Eva olyan kétségbeesett szenvedéllyel csókolta,
amit csakis irántam szabadna éreznie. Pusztító indulat
kerített a hatalmába, amikor arra gondoltam, hogy talán
még mindig vágyik rá.

Ökölbe szorult a kezem, megreccsentek az ujjaim.
– Máris időre van szükségünk? Egy kis időt adnál Kline-
nak, hogy segítsen helyretenni összezavart érzéseidet?
Talán ugyanezt kellene tennem, és segítenem kellene
Corinne-nak meggyógyítani az összetört szívét.
Eva felszisszent exmenyasszonyom nevének hallatán.
– Ezt nem gondolhatod komolyan.
Kínos, hosszú csend telepedett közénk.
Aztán Eva megszólalt.
– Gratulálok, faszfej! Sikerült sokkal jobban
megbántanod, mint azt Brett valaha is tette.
Gyorsan megfordultam, de már csak azt láttam, hogy
feszült, merev tartással kimegy. A kulcscsomó, amivel
bejött, az asztalomon maradt, és ettől valahogy teljesen

kétségbeestem.
– Állj meg!
Elkaptam, és ő vergődött. Milyen ismerős volt ez… Eva

fut, én pedig futok utána.
– Engedj el!
Lehunytam a szemem, és hozzásimítottam az arcomat.
– Nem adlak oda neki!
– Most fel tudnálak pofozni, annyira dühös vagyok

rád!
Azt akartam, hogy tegye meg. Akartam a fájdalmat.
– Akkor pofozz fel!
Karmolni kezdte a karomat.
– Tegyél le!
Magam felé fordítottam, és az előszoba falához

nyomtam.
– Mégis mit kellene csinálnom, ha közlöd velem, hogy

össze vagy zavarodva Brett Kline miatt? Úgy érzem, a
szakadék szélén függeszkedem, és egyre lejjebb csúszik a
kezem.

– És akkor belém marsz, hátha megfoglak? Miért nem
érted meg, hogy nem hagylak el?

A szemébe néztem, és nagyon szerettem volna
megtalálni a szavakat, hogy rendbe hozzak mindent
kettőnk között. Eva ajka megremegett, én pedig…
kikészültem.

– Mondd meg, hogyan kezeljem ezt a helyzetet –
szóltam rekedten, és finoman masszíroztam a csuklóját. –
Mondd meg, mit tegyek!

– Hogy hogyan kezelj engem? – Eva kihúzta magát. –
Mert a probléma én vagyok. Életem egy olyan
időszakában találkoztam Brett-tel, amikor gyűlöltem
magam, de azt akartam, hogy mások szeressenek. Ő most
viselkedik úgy, ahogy akkor akartam volna, és emiatt
nem tudom, mit gondoljak.

– Úristen, Eva, mégis hogy ne érezzem ezt
fenyegetőnek? – Megszorítottam a csuklóját, és egészen
hozzányomakodtam.

– Bíznod kellene bennem. Azért mondtam meg, hogy
ne érezz a részemről valami furát, és ne vonj le
elhamarkodott következtetéseket. Épp azért akartam
őszinte lenni, hogy ne érezd magad fenyegetve. Tudom,
hogy van még mit feldolgoznom. Hét végén megyek dr.
Travishez, és…

– A pszichológusok sem gyógyítanak ki mindenből!
– Ne kiabálj velem!
Visszafogtam magam, nehogy ököllel csapjak a falra
Eva mögött. Iszonyatosan frusztrált, hogy a feleségem
vakon hisz a pszichoterápia csodájában.
– Nem fogunk egy nyavalyás dokihoz rohanni,
valahányszor gondunk van. Ebben a házasságban ketten
vagyunk, te meg én. Nem egy szaros pszichiátriai osztály!
Eva felszegte az állát, és olyan elszántnak látszott, hogy
majd megőrjített. Sosem engedett nekem, kivéve, ha
benne volt a farkam. Akkor bármit megtehettem.
– Nagyfiú, talán úgy gondolod, neked nincs szükséged
segítségre, nekem viszont van.
– Nekem rád van szükségem – fogtam a kezembe az
arcát. – A feleségemre. Arra, hogy rám gondolj, ne pedig
egy másik pasira.
– Most már bánom, hogy szóltam egyáltalán.
Gúnyosan elmosolyodtam.
– Tudtam az érzéseidről. Láttam rajtad.
– Istenem! Te féltékeny bolond… – Eva halkan
felnyögött. – Miért nem fogod fel, mennyire szeretlek?
Brett a nyomodba sem ér. Soha. De most tényleg nem
akarok itt lenni a közeledben.
Éreztem benne az ellenállást, azt, hogy menni akar.
Úgy kapaszkodtam belé, mint fuldokló a szalmaszálba.

– Nem látod, mit teszel velem?
Eva ellágyult a karomban.
– Nem értelek, Gideon. Hogy lehet, hogy csak úgy
kikapcsolod az érzéseidet? Tudod, hogy hat rám a
Corinne-ügy. Hogy vághattad így a fejemhez?
– Érted élek, és ezt nem tudom kikapcsolni. – A szám az
arcához ért. – Örökké csak rád gondolok. Egész nap.
Mindennap. Mindent, amit teszek, érted teszem. Senki
másnak nincs helye a szívemben. Megőrjít, hogy te helyet
adsz Brettnek.
– Nem értesz.
– Csak maradj távol tőle.
– Az nem megoldás, csak elkerülés. – Megmarkolta a
derekamat. – Tudod, hogy össze vagyok törve, Gideon.
Darabonként rakosgatom össze magam.
Olyannak szerettem, amilyen volt. Ez miért nem volt
elég?
– Neked köszönhetem, hogy erősebb vagyok, mint
valaha – folytatta. – De vannak még törések, és amikor
rájuk találok, rá kell jönnöm, mi okozta őket, és hogyan
javíthatnám meg mindet. Véglegesen.
– Ez meg mi a francot jelent? – A kezem Eva felsője alá
csúszott, csupasz bőrét keresve.
Megdermedt, és elutasítóan eltolt magától. – Gideon,
ne…
A szájára tapasztottam a számat. Felkaptam, és a
padlóra húztam. Küzdött és morgott.
– Ne küzdj ellenem!
– Nem oldhatod meg a problémáinkat keféléssel.
– Pedig meg akarlak dugni. – Hüvelykujjamat a
rövidnadrágja derekába akasztottam, és lehúztam róla.
Őrületesen benne akartam lenni, birtokolni akartam,
érezni, hogy odaadja magát. Bármit megtettem volna,
hogy ne halljam a kis belső hangot, ami azt súgta, megint

elcsesztem. Megint. És most nem lesz megbocsátás.
– Engedj el! – Eva hasra fordult.
Amikor megpróbált elkúszni, átfogtam a csípőjét.

Ledobhatott volna, hiszen tanult önvédelmet, sőt egyetlen
szóval leállíthatott volna. A biztonsági jelszóval…

– Crossfire.
Eva megdermedt a hangom hallatán, a szó hallatán,
amely átadott minden túláradó érzést, amit ő ébresztett
bennem.
A hurrikán kellős közepén valami elpattant. Ismerős,
vad csend robbant szét bennem, és elhallgattatta a
pánikot, ami megrázta a bizalmamat. Rég volt már,
amikor ugyanezt a szédítő átváltozást éltem meg a
káoszról az önuralomra. Csakis Eva tudott ennyire hatni
rám. Egy olyan időszakba repített vissza, amikor ki voltam
téve mindenki és minden kényének-kedvének.
– Abbahagyod a kapálózást, én pedig elnézést fogok
kérni tőled – jelentettem ki nyugodtan.
Eva ellazult a karomban. Gyorsan és teljesen megadta
magát. Újra az én kezemben volt az irányítás.
Felsegítettem és megtámasztottam, hogy az ölembe
üljön. Evának arra volt szüksége, hogy én irányítsak.
Amikor megtántorodtam, ő darabokra hullott, és ettől én
csak még jobban kiborultam. Ördögi kör volt, és jobban
kézben kellett tartanom a dolgokat.
– Ne haragudj! – Sajnáltam, hogy megbántottam. Hogy
elvesztettem a helyzet feletti uralmamat. Nyugtalan
voltam a rémálom miatt (ezt ő meg is érezte), és mivel
közvetlenül utána hallanom kellett Kline-ról, nem volt
elég időm összeszedni magam.
Kline-t majd elintézem. Evát szorosan fogom majd.
Ennyi. Nem volt más lehetőség.
– Szükségem van a támogatásodra, Gideon.
– El kell mondanod neki, hogy férjhez mentél.

– Úgy lesz. – Az arcomhoz simította a homlokát.
Úgy fordítottam, hogy keresztbe üljön az ölemben, a
hátamat a falhoz támasztottam, és magamhoz fogtam
Evát. Átölelte a nyakam, és a világom újra a helyére
billent.
Lejjebb csúsztatta a kezét a mellkasomon.
– Nagyfiú…
A hangjában bujkáló csábítást jól ismertem. A farkam
azonnal felállt, forrni kezdett a vérem. Evát felizgatta,
hogy alávetette magát nekem, és ez a reakció engem is
eszméletlenül lázba hozott.
A hajába túrtam, és megmarkoltam a selymes, aranyló
tincseket. Néztem, ahogy félig lehunyja a szemét a
gyengéd hajhúzástól. A kezemben volt, kiszolgáltatva
nekem, és imádta. Ugyanúgy kellett ez neki, mint nekem.
Vadul megcsókoltam.
Aztán a magamévá tettem.

Miközben Angus a munkahelyünkre vitt minket,
átböngésztem a határidőnaplómat, és a feleségem
repülőútjára gondoltam, nyolc harminckor.

Evára pillantottam.
– Az egyik magángéppel mész Kaliforniába.
Kifelé bámészkodott a Bentley ablakán, szokás szerint
érdeklődve fürkészte a várost. Megfordult, és rám nézett.
Én New Yorkban születtem, itt nőttem fel, és idővel a
sajátomnak éreztem. Már nem figyeltem minden
apróságra. De Eva lelkesedése újra megmutatta nekem a
szülővárosomat. Bár nem fürkésztem New Yorkot
ugyanolyan mélyre hatón, mint ő, de azért más szemmel
láttam.
– Tényleg? – kérdezte kihívóan, és a szemében
ragyogott az irántam érzett vonzalma.
Ez a „dugj meg” tekintet állandó készenlétben tartott.
– Igen – csuktam be a laptoptáskám. – Gyorsabb,

kényelmesebb és biztonságosabb.
– Na jó – mosolyodott el.
Incselkedő meglepetése rabul ejtett. Mindenféle bűnös,

heves vágyamat ki akartam élni rajta, amíg csak a teljes
alávetettsége marad.

– Te mondod meg Carynek – folytatta, és keresztbe
tette a lábát, rám villantva harisnyája csipkeszegélyét és
a harisnyatartóját.

Piros, ujjatlan blúz volt rajta fehér szoknyával és
magas sarkú, pántos szandállal. Tökéletes irodai öltözék,
amit visszafogottan szexissé tett Eva teste. Vibrált köztünk
a vágy, az ösztönös felismerés, hogy minket egymásnak
teremtettek.

– Kérj meg, hogy jöjjek veled – mondtam. Utáltam a
gondolatot, hogy egész hétvégén távol lesz tőlem.

Eva mosolya lehervadt.
– Nem tehetem. Ha el akarom mondani másoknak,
hogy összeházasodtunk, akkor Caryvel kell kezdenem, és
ha ott vagy, nem fog menni. Nem akarom, hogy úgy
érezze, perifériára szorult az életemben, amit most már
veled osztok meg.
– Én sem akarok perifériára szorulni.
Eva az ujjaim közé fonta az ujjait.
– Attól, hogy a barátaimmal is töltök egy kis időt, még
ugyanúgy összetartozunk.
– Én inkább veled töltöm az időmet. Te vagy a
legérdekesebb ember, akit ismerek.
Tágra nyílt szemmel nézett rám. Aztán fürge
mozdulatokkal felhúzta a szoknyáját, és az ölembe
pattant, mielőtt észbe kaphattam volna. A tenyerébe fogta
az arcom, és szájfénytől csillogó ajkaival szinte
eszméletlenségig csókolt.
– Mmm – nyögtem, amikor pihegve abbahagyta.
Megmarkoltam gyönyörű, gömbölyű fenekét. – Repetát

kérek.
– Teljesen be vagyok zsongva tőled – sóhajtotta, és

ujjával letörölte a számat.
– Annak örülök.
Rekedtes nevetése csilingelt a fülemben.
– Annyira jól érzem most magam!
– Jobban, mint az előszobában? – Ragályos volt a

jókedve. Ha meg tudtam volna állítani az időt, abban a
pillanatban megtettem volna.

– Most másképp jó. – Ujjai a vállamon táncoltak.
Annyira… sugárzóan boldog volt, hogy az öröme mindent
örömmel itatott át körülötte. Még engem is. – Ez volt a
legszebb bók, nagyfiú. Főleg a híres Gideon Cross szájából.
Hiszen te naponta találkozol érdekes emberekkel.

– És alig várom, hogy távozzanak, hogy visszamehessek
hozzád.

Könnybe lábadt a szeme.
– Ó, istenem! Annyira szeretlek, hogy az szinte fáj.
Megremegett a kezem, és Eva combjába markoltam,
hogy észre ne vegye. Körbepillantottam, hogy valami
megnyugtató dolgon állapodjon meg a tekintetem.
Ó, ha tudná, mit jelent nekem ez a szó!
Átölelt.
– Kérni szeretnék tőled valamit – suttogta.
– Amit csak akarsz.
– Rendezzünk bulit!
Megragadtam az alkalmat egy gyors témaváltáshoz.
– Remek! Fel is rakom a hintát.
– Nem olyan partit, te szexőrült – mondta Eva, és
megbökte a vállam.
– Pech – sóhajtottam.
Gonoszkás mosolyt villantott rám.
– És ha a buliért cserébe megígérem a hintát?
– Úgy mindjárt más. – Hátradőltem, és élveztem a

játékot. – Mondd csak, mik a terveid.
– Pia és barátok. A barátaim, és a tieid.
– Rendben – feleltem, és átgondoltam a lehetőségeket. –

Legyen. Pia meg a barátaid, de közben valahol egy sötét
sarokban elkaplak egy gyors menetre.

Eva gyorsan nyelt egyet, és én elmosolyodtam
magamban. Jól ismertem az én angyalkámat.
Háromszázhatvan fokos fordulat volt számomra, hogy
kiszolgáljam rejtett exhibicionizmusát, és bár még mindig
meglepve gondoltam rá, cseppet sem zavart. Bármit
megtettem volna azokért a pillanatokért, amikor semmi
más nem számított neki, csak az, hogy benne legyen a
farkam.

– Nehéz veled alkudni – felelte Eva.
– Ez volt a célom.
– Legyen – nyalta meg a száját. – Egy gyors menet és
egy kézimunka az asztal alatt.
Felvontam a szemöldököm.
– Felöltözve – vetettem ellen.
Eva mintha dorombolt volna.
– Mr. Cross, azt hiszem, ezzel a javaslattal még
foglalkoznunk kell.
– Talán finomíthatnánk az alkun, Mrs. Cross.
Mint mindig, most is ez volt a napom legkellemesebb
üzleti tárgyalása.

A huszadik emeleten elbúcsúztunk. Eva kiszállt a
liftből a Waters Field & Leaman előterében. Nagyon
szerettem volna, hogy a cégemnél dolgozzon; ezt a célt
tűztem ki magam elé, és mindennap dolgoztam rajta.

Amikor elértem az irodát, asszisztensem már az
íróasztalánál ült.

– Jó reggelt! – üdvözölt Scott, és felállt, amikor
beléptem. – A PR telefonált pár perce. Szokatlanul sok
érdeklődés fut be hozzájuk a Miss Tramell-lel kötött

eljegyzésével kapcsolatban. Szeretnék tudni, miként
reagáljanak.

– Erősítsék meg a hírt – mondtam, és az íróasztalom
mögött, a sarokban álló fogashoz léptem.

Scott követett.
– Gratulálok – mondta.
– Köszönöm. – Kibújtam a kabátomból, és az akasztóra
dobtam. Amikor Scottra pillantottam, láttam, hogy
vigyorog.
Scott Reid csendesen és figyelmesen kezelte millió
ügyemet. Mások gyakran alábecsülték, és tudomást sem
vettek róla. De ő mindenkit alaposan megfigyelt, és ez
gyakran rendkívül hasznos volt, így hát túlfizettem, hogy
el ne pártoljon tőlem.
– Miss Tramellt még idén feleségül veszem – mondtam.
– Minden, interjúval és fotózással kapcsolatos
megkeresést bármelyikünk részére a Cross Industrieshez
irányítson. Ezt közölje lent a biztonságiakkal is. Senki nem
léphet kapcsolatba Miss Tramell-lel, ha én nem adtam rá
engedélyt.
– Közölni fogom velük. Mr. Madani kérte, hogy
értesítsem, ha megérkezik. Szeretne néhány szót váltani
önnel a reggeli értekezlet előtt.
– Rendben, akár jöhet is.
– Remek – lépett be máris Arash. – Régebben már hét
előtt itt voltál. Ellustulsz, Cross.
Figyelmeztető pillantást vetettem az ügyvédre, de
harag nélkül. Arash a munkájának élt, és kiválóan
dolgozott. Ezért is csábítottam a cégemhez az előző
munkahelyéről. Mindig kertelés nélkül kimondta, amit
gondolt, és ez nem változott az évek során.
Intettem az íróasztalom mellett álló egyik szék felé,
leültem, és figyeltem, ahogy ő is leül. Sötétkék öltönye
egyszerű volt, de méretre szabott, hullámos fekete haját

precízen vágták. Sötétbarna szemén jól látszott, hogy
gyors felfogású és intelligens, mosolya inkább
figyelmeztetés volt, mint köszöntés. Nem csupán
alkalmazott volt, hanem barát is, és értékeltem brutális
szókimondását.

– Egész rendes ajánlatot kaptunk a Harminchatodik
utcai ingatlanra – mondta.

– Igen? – A válaszomat egy pillanatig késleltették az
érzelmek. A hotel, amit Eva gyűlölt, mindig gondot fog
okozni, amíg az enyém. – Remek.

– Azért ez fura – vágott vissza Arash, és keresztbe
vetette a lábát. – Hiszen a piac alig élénkül. Alapos
nyomozásba telt, de kiderítettem, hogy az ajánlatot a
LanCorp tette.

– Érdekes.
– Pofátlan. Landon tudja, hogy a következő
legmagasabb ajánlat jóval alacsonyabb… Úgy tíz millával.
Azt javaslom, vegyük le az ingatlant a piacról, és
próbálkozzunk újra egy-két év múlva.
– Nem – legyintettem, és hátradőltem. – Hadd vegye
meg!
Arash pislogott.
– Ezt a baromságot komolyan mondod? Miért ilyen
sürgős megszabadulni a hoteltől?
Mert nem tarthatom meg anélkül, hogy a feleségemnek
fájdalmat okoznék.
– Megvan rá az okom.
– Ugyanezt mondtad pár éve, amikor azt javasoltam,
hogy add el, de te inkább milliókat öltél a renoválásába.
Ez csak most kezd megtérülni, erre te most akarod eladni,
a gyenge ingatlanpiacon, mégpedig egy ellenségednek?
– Manhattanben mindig megéri az ingatlanüzlet. – És
persze bármikor megéri megszabadulni az ingatlantól,
amit Eva a „kúrókérómnak” nevezett.

– Erre lesz alkalmasabb idő, ezt te is tudod. Landon is
tudja. Ha eladod neki most, azzal csak lovat adsz alá.

– Sebaj. Talán akkor nyílt lapokkal fog játszani.
Ryan Landonnak megvolt az oka az ellenségeskedésre,
és nem is hibáztattam miatta. Apám miatt nagyot
csökkent a Landon család vagyona, és Ryan azt akarta,
hogy ezért egy Cross fizessen meg. Nem ő volt az első, sem
az utolsó üzletember, aki apám miatt akart keresztbe
tenni nekem. De ő volt a legkitartóbb. És elég fiatal is volt,
hogy hosszú éveken át folytathassa.
Eva fotójára pillantottam az íróasztalomon. Minden
más megfontolás mellékes volt.
– Oké, a te dolgod – emelte fel tettetett megadással a
karját Arash. – De tudnom kell, megváltoztak-e a
szabályok.
– Semmi sem változott.
– Ha így gondolod, Cross, jobban le vagy maradva, mint
sejtettem. Mialatt Landon a vesztedre tör, te a
tengerparton üdülsz.
– Arash, ne zargass, amiért el merészeltem utazni egy
hétvégére! – Bármikor újra megtenném. Az Outer Banks-
szigeteken Evával töltött napok minden kibaszott
álmomat valóra váltották.
Felálltam, és az ablakhoz sétáltam. A LanCorps irodái
két felhőkarcolótömbbel odébb helyezkedtek el, és Ryan
Landon irodájából kiváló kilátás nyílt a Crossfire épületre.
Gyanítottam, hogy mindennap jó néhány pillanatot eltölt
azzal, hogy az irodámra bámulva szövögeti a terveit. Néha
farkasszemet néztem vele, és azt kívántam, tegyen csak
meg minden tőle telhetőt.
Apám bűnöző volt, aki sokak életét tönkretette. De ő
tanított meg biciklizni, és büszkén aláírni a nevemet. Nem
menthettem meg Geoffrey Cross jó hírét, de amit a
hamvaiból felépítettem, azt bizony megvédem.

Arash megállt mellettem az ablakban.
– Nem azt mondom, hogy ha megtehetném, én nem
vonulnék el a világ elől egy olyan csinibabával, mint Eva
Tramell. De azért nálam lenne az istenverte mobilom.
Főleg egy kockázatos tárgyalás kellős közepén.
Eszembe jutott, milyen édes volt az olvasztott csokoládé
Eva bőrén, és arra gondoltam, hogy az sem érdekelt volna,
ha egy hurrikán szaggatja a tetőcserepeket.
– Tudod, ezért csak sajnállak.
– Több év hátrányba kerültél a kutatási és fejlesztési
területen, mert a LanCorp megszerezte azt a szoftvert. És
most elszemtelenedett.
Ez bosszantotta igazán Arasht. Landon öröme a
sikerének.
– A szoftver szinte semmit sem ér a PosIT hardver
nélkül.
Arash rám pillantott.
– És?
– Harmadik pont a tárgyalás vázlatán.
Felém fordult.
– Az én példányomon az állt, hogy Eldöntendő.
– Nos, az enyémen meg az, hogy PosIT. Megfelel?
– A francba!
Megcsörrent az íróasztalomon a telefon, majd Scott
hangja szólalt meg a hangszóróból.
– Csak pár dolog, Mr. Cross. Miss Tramell van a
vonalban.
– Köszönöm, Scott. – A vadászat izgalma bizsergett a
véremben, amikor a telefonhoz léptem. Ha megszerezzük
a PosIT-et, Landon kezdhetné az egészet elölről. – Amikor
végeztem, kapcsolja nekem Victor Reyest.
– Rendben. Mrs. Vidal várakozik a recepción – folytatta
Scott. Megdermedtem. – Halasszuk el a reggeli
értekezletet?

Kinéztem az üvegfalon, ami az irodámat elválasztotta
az emelet többi részétől, de anyámat ilyen messziről
úgysem láthattam. Ökölbe szorult a kezem. A telefonomon
az óra szerint tíz szabad percem volt, és a feleségem várt a
vonalban. Legszívesebben addig várattam volna
anyámat, amíg időt tudok rá szakítani, nem pedig én
alkalmazkodtam volna hozzá, mégsem tettem.

– Kérjen nekem húsz perc halasztást – mondtam
Scottnak. – Beszélek Miss Tramell-lel és Reyesszel, aztán
bekísérheti Mrs. Vidalt.

– Rendben.
Vártam egy pillanatot, aztán felvettem a telefont, és
megnyomtam a villogó gombot.

2. fejezet

– Angyalka!
Gideon hangja ugyanúgy megragadta az érzékeimet,
mint amikor először hallottam. Finom, mégis füstösen
érzéki; a hálószobám sötétjében éppúgy megbizsergetett,
mint a telefonon, amin keresztül nem is láttam azt a
páratlanul szép arcát.

– Szia! – Forgószékemen kicsit közelebb gördültem az
íróasztalomhoz. – Rosszkor hívlak?

– Ha szükséged van rám, itt vagyok.
Valahogy furcsán csengett a hangja.
– Visszahívhatlak később is.
– Eva, mondd, mit szeretnél. – A határozottságtól,
ahogy a nevemet mondta, mocorogtak a lábujjaim natúr
színű, pántos Louboutin szandálomban.
Téged, mondtam majdnem. Ez tiszta őrület volt, hiszen
csak néhány órája dugott meg észveszejtően. Miután
egész éjjel is észveszejtően dugott.
Ehelyett inkább így szóltam:
– Szívességet szeretnék kérni.
– Élvezni fogom, amikor viszonzod.
Kicsit kiállt a vállamból a feszültség. Megbántott,
amikor úgy emlegette Corinne-t, és még mindig nem
felejtettem el a veszekedést. De el kellett engednem, félre
kellett tennem ezeket a gondolatokat.
– A biztonságiaknál megvan a Crossfire összes
dolgozójának a lakcíme?
– Megvan a személyi igazolványuk másolata. Miért

kérded?
– A munkahelyemen a recepciós jó barátnőm, és egész

héten betegszabadságon van. Aggódom miatta.
– Ha azt reméled, hogy csak úgy megjelenhetsz nála, és

megnézheted, jól van-e, akkor tőle magától kell elkérned
a címet.

– El is kérném, ha felvenné a telefont. – A kávésbögrém
peremével babráltam, és az íróasztalomat díszítő kollázst
néztem, Gideon képeit és a közös képeinket.

– Jelenleg nem vagytok beszélő viszonyban?
– Dehogyis. Nem vesztünk össze, semmi ilyesmi. Csak
épp nem jellemző rá, hogy ne hívna vissza, főleg így, hogy
mindennap betelefonál beteget jelenteni. Pedig beszédes
lány, tudod?
– Nem tudom. Fogalmam sincs, milyen – dörmögött
Gideon.
Ha ezt valaki más mondta volna, gyanítottam volna,
hogy szarkasztikus megjegyzésnek szánta. Gideon
azonban nem. Szerintem talán sosem beszélgetett igazán
egyetlen nővel sem. Gyakran velem sem tudta, hogy
viselkedjen, mintha a szocializálódása a nőket illetően
egyszerűen hiányos lenne.
– Akkor hinned kell nekem, nagyfiú. Csak… Tudni
akarom, hogy nem esett baja.
– Itt áll mellettem az ügyvédem, de meg sem kell
kérdeznem, akkor is tudom, hogy nem legális kiadni ezt
az információt úgy, ahogy kérted. Hívd fel Raúlt. Majd ő
megtalálja.
– Tényleg? – Eszembe jutott a sötét hajú, sötét szemű
biztonsági szakértő. – Hajlandó lenne ebben segíteni
nekem?
– Angyalka, azért kapja a fizetését, hogy mindenre
hajlandó legyen.
– Ó… – A tollammal babráltam. Tudtam, hogy nem

kellene kínosan éreznem magam, amiért igénybe veszem
Gideon forrásait, mégis úgy éreztem, hogy a kapcsolatunk
kiegyensúlyozatlan, hiszen ő sokkal többet ad nekem,
mint én neki. Nem tartottam attól, hogy ezt valaha is
nehezményezni fogja, de nem hittem, hogy így egyenlő
félnek tart, márpedig ez nagyon fontos volt számomra.

Már eddig is sok olyasmit egyedül intézett, aminek én
is része voltam. Például Sam Yimara rémes szexvideóját
Brettről és rólam. Meg Nathant.

Mindenesetre megkérdeztem:
– Hogy léphetek kapcsolatba Raúllal?
– Elküldöm neked a számát.
– Oké, köszi.
– Amikor elmész a barátnődhöz, veled akarok menni.
Vagy Angus, vagy Raúl menjen veled.
– Á, ez cseppet sem lenne ciki! – Mark irodája felé
pillantottam, hogy szüksége van-e most rám a
főnökömnek. Nem szerettem személyes ügyekben
telefonálgatni a munkahelyemről, de Megumi négy napja
nem jött dolgozni, és közben egyszer sem hívott vissza,
egyetlen üzenetemre sem válaszolt.
– Eva, ne gyere nekem ezzel a „csajos szolidaritás a
pasik ellen” dumával! Kompromisszumot szeretnék tőled.
Értettem, mire gondol. Aggódott, hogy San Diegóba
megyek, de hanyagolta a témát. Cserébe nekem is
rugalmasabbnak kellett lennem.
– Oké, oké. Ha Magumi még hétfőn sem jön be, akkor
kigondoljuk, mit tehetünk.
– Remek. Szeretnél még valamit?
– Nem. Csak ennyi volt. – Újra a fotójára néztem, és a
szívem belesajdult, mint mindig, amikor őt láttam. –
Köszönöm. Legyen csodás napod. Tudod, hogy imádlak. És
nem, nem várom el, hogy visszagügyögj az ügyvéded füle
hallatára.

– Eva. – A hangjában volt valami fájdalom, ami minden
szónál jobban a szívembe markolt. – Ha végeztél, gyere ide
hozzám munka után.

– Rendben. Ne felejtsd el felhívni Caryt, és szólni neki,
hogy a magángépeddel megyünk.

– Úgy lesz.
Letettem a telefont, és hátradőltem.

– Jó reggelt, Eva!
Megfordultam. Christine Field, az ügyvezető igazgató állt
előttem.

– Jó reggelt!
– Gratulálni szeretnék az eljegyzéséhez. – Pillantása a
vállam fölött az egyik bekeretezett fotóra tévedt
mögöttem. – Sajnálom, fogalmam sem volt, hogy ön és
Gideon Cross együtt vannak.
– Semmi gond. A munkahelyemen megpróbálok minél
kevesebbet beszélni a magánéletemről.
Ezt csak úgy mellékesen mondtam, mivel nem akartam
megharagítani a cég egyik tulajdonosát. De reméltem,
hogy érti. Gideon volt a világom közepe, de szükségem volt
arra, hogy világom egy része magánügy maradjon.
Christine felnevetett.
– Az remek. De látszik, hogy én sem vagyok valami jól
értesült.
– Ugyan, semmi fontosról nem maradt le.
– Ön miatt választott minket Cross a Kingsman
reklámkampányára?
Magamban fájdalmas grimaszt vágtam. Persze hogy
azt gondolja, én ajánlottam a párom figyelmébe a
munkaadómat, hiszen feltételezi, hogy Gideonnal elég
ideje járunk már, hogy eljegyzésre kerüljön a sor. Ha
elmondanám neki, hogy régebb óta vagyok a Waters Field
& Leamannél, mint Gideon mellett, az olyan

spekulációkra adna okot, amiket nem akartam elindítani.
Még csak pár hónapja dolgoztam a cégnél.

Ami még rosszabb, szinte biztos voltam benne, hogy
Gideon tényleg ürügynek használta a vodka
reklámkampányát, hogy a saját feltételei szerint vonjon
be a világába. Ez nem azt jelenti, hogy Mark nem végzett
kitűnő munkát, amikor megpályázta a lehetőséget. Nem
akartam, hogy a Gideonnal való viszonyom miatt a
főnököm és teljesítménye kikerüljön a középpontból.

– Mr. Cross magától választotta a céget – feleltem, és ez
igaz is volt. – Nagyszerű döntést hozott. Mark lenyűgöző
pályázatot írt.

Christine bólintott.
– Úgy van. Nem is tartom fel tovább. Különben Mark is
rengeteget dicséri önt. Örülünk, hogy nálunk dolgozik.
Sikerült kedves mosollyal válaszolnom, bár ez elég
nehezemre esett ilyen korán reggel. Először Gideon
faszsága a Corinne-beszólással. Aztán az, hogy Megumi
még mindig beteg. Most pedig különleges bánásmód a
munkahelyemen, mert kapcsolat fűz Gideonhoz.
Megnyitottam az üzeneteimet, és átfutottam a reggeli
e-maileket. Felfogtam, hogy Gideon azt akarta, érezzem,
amit ő érez, ezért hozta fel Corinne-t. Tudtam, hogy
problémás lesz, ha megemlítem Brettet, ezért is
halogattam. De nem volt hátsó szándékom sem azzal,
hogy beszéltem róla, sem azzal, hogy megcsókoltam
Brettet. Igen, megbántottam Gideont, de őszintén
mondhatom, hogy nem szándékosan tettem.
Gideon viszont direkt bántott meg. Nem gondoltam
volna, hogy képes vagy hajlandó lenne erre. Akkor reggel
valami alapjaiban megváltozott köztünk. Úgy éreztem,
mintha megrendült volna a bizalom.
Vajon ő tudta ezt? Megértette, mekkora a probléma?
Megcsörrent a telefon az íróasztalomon, és a szokásos

szöveggel vettem fel.
– Mégis mennyi ideig akartál várni, mielőtt elmondod,

hogy eljegyeztétek egymást?
Önkéntelenül nagyot sóhajtottam. Ez a péntek embert

próbáló volt.
– Szia, anya! Ebédszünetben akartalak felhívni.
– De tegnap este is tudtad! – mondta vádlón anya. –

Akkor kérdezett meg, amikor vacsorázni mentetek?
Merthogy semmit nem mondtál attól, hogy megkérte a
kezed, amikor beszéltünk róla, hogy engedélyt kér
apádtól és Richardtól. Láttam a gyűrűt a Ciprianinál, és
sejtettem, mi a helyzet, de amikor nem mondtál semmit,
nem akartam erőltetni, mert mostanában olyan érzékeny
lettél. És…

– És te illegális dolgokat műveltél – vágtam vissza.
– … Gideon kezén is gyűrű volt, úgyhogy azt
gondoltam, ez valami fogadalmi dolog, vagy ilyesmi…
– Az is.
– … és aztán online olvastam az eljegyzésedről! De
tényleg, Eva. Micsoda dolog az, hogy egy anya az
internetről kénytelen megtudni, hogy a lánya jegyben
jár?
Üres tekintettel meredtem a monitorra, és egyre
gyorsabban vert a szívem.
– Tessék? Hol láttad a neten?
– Mindenhol! A Page Sixen, a HuffPostban… és hadd
mondjam el még egyszer, hogy képtelen lennék egy rendes
esküvőt megszervezni az év vége előtt.
Napi Google-híreim még nem futottak be a
postaládámba, úgyhogy azonnal kutattam egy kicsit.
Olyan gyorsan gépeltem be a nevem, hogy rosszul is írtam.
De mindegy.

Eva Tramell, a felső tízezer köreiben ismert ifjú hölgy
csodás gyűrűre tett szert. A kicsapongó luxuséletmódjáról

híres, milliárdos vállalkozó, Gideon Cross sziporkázó
platinával jegyezte el jövendőbelijét (lásd fotó, balra). A
Cross Industriestól megerősítették, hogy Tramell bal
kezének gyűrűsujján a jókora gyémánt valóban közelgő
esküvőt jelent. A Cross kezét ékesítő gyűrűről nem mondtak
bővebbet (lásd fotó, jobbra). Az esküvőt még év vége előtt
tervezik. Vajon mi ez a nagy sietség? Talán már úton van a
kis „Gideva” trónörökös?

– Te jó ég! – sóhajtottam elszörnyedve. – Mennem kell. Fel
kell hívnom apát.

– Eva! Munka után át kell jönnöd hozzám. Beszélnünk
kell az esküvőről!

Apa szerencsére a nyugati parton élt, ami a
munkaidejétől függően akár három óra haladékot is
jelentett számomra.

– Nem tudok átmenni hozzád. Hétvégén San Diegóba
megyek Caryvel.

– Szerintem most egy időre el kellene halasztanod az
utazgatást. Amíg…

– Kezdd el nélkülem, anya! – mondtam kétségbeesetten
az órát figyelve. – Úgy sincs még semmi ötletem.

– Ezt nem mondhatod komolyan…
– Mennem kell. Dolgozom – tettem le a telefont. Aztán a
fiókomból kivettem az okostelefonomat.
– Hahó – Mark Garrity áthajolt a fülkém fala fölött, és
rám villantott egy bájosan féloldalas mosolyt. – Kezdődhet
a munka?
– Hát… – Az ujjam megállt a telefon gombja fölött.
Hezitáltam, hogy nekiálljak-e végre dolgozni, elvégre
ezért kaptam a fizetésemet, vagy inkább menjek biztosra,
értesítsem én apát az eljegyzésemről. Általában ez nem
jelentene dilemmát. Imádtam a munkámat, és nem volt
szokásom lógni. De apa ki volt borulva, amióta anyával

kavart, és aggódtam érte. Nem az a típus volt, aki
könnyedén lefekszik egy férjes asszonnyal, még akkor
sem, ha szerelmes belé.

Visszatettem a fiókba a telefont.
– Hát persze – válaszoltam. Felálltam az íróasztaltól, és
felkaptam a táblagépemet.
Amikor leültem Mark íróasztalánál a szokásos
helyemre, gyors sms-t küldtem apának. Megírtam, hogy
fontos hírem van, és délben felhívom.
Többet most nem tehettem. Reméltem, ennyi elég lesz.

3. fejezet

– Hú, micsoda duma!
Felnéztem Arashra, miután leraktam a telefont.

– Te még mindig itt vagy?
Az ügyvéd felnevetett, és visszaült a helyére az
irodámban, a kanapéra. Ez közel sem volt olyan kellemes
látvány, mint amikor Eva ült ott nemrég.
– Nyalizol az apósnak – mondta Arash. – Le vagyok
nyűgözve. Szerintem Eva is le lesz. Gondolom, ez fontos,
ami a hétvégét illeti.
Naná! Minden jó pontra szükségem lesz, amikor
találkozom Evával San Diegóban. – Eva elutazik. Te pedig
indulj a tárgyalóterembe, mielőtt nagy fejetlenség alakul
ki odabent. Amint tudok, megyek én is.
Arash felállt.
– Igen, hallottam, hogy itt az édesanyád. Kezdődjék az
esküvőfrász. Mivel hétvégén ráérsz, mit szólnál, ha ma
este összeterelnénk a szokásos bandát? Jó ideje nem
találkoztunk, és már nem sokáig maradsz agglegény. Azaz
már most sem vagy az, de még senki nem tudja.
Őt pedig kötötte a szakmai titoktartás.
Egy pillanatig haboztam.
– Na jó. Mikor?
– Nyolc körül.
Bólintottam, aztán elkaptam Scott pillantását. Értette,
mit akarok, és elindult a recepcióra.
– Remek – vigyorgott Arash. – Akkor találkozunk az
értekezleten.

Volt két percem egyedül. Gyors üzenetet küldtem
Angusnak Kaliforniáról. Még akadt ott dolgom, és ez
ürügyet szolgáltatott, hogy ott legyek, mialatt Eva
meglátogatja az apját. Nem mintha ürügyre lett volna
szükségem.

– Gideon.
Ahogy anyám belépett, ökölbe szorult a kezem.
Scott követte, és megkérdezte:
– Biztosan nem óhajt semmit, Mrs. Vidal? Talán egy
kávét? Egy kis vizet?
– Semmit, köszönöm – rázta a fejét anya.
– Rendben. – Scott mosolyogva távozott, és becsukta
maga mögött az ajtót.
Megnyomtam a gombot az íróasztalomon fekvő
távirányítón, és az üvegfal elsötétült, eltakarva az
irodámat az emelet többi része elől. Anyám karcsú volt és
elegáns, sötétkék nadrágot és fehér blúzt viselt. Haját
csillogó fekete kontyba tűzte, amely kiemelte szép arcát,
amiért apám úgy odavolt. Hajdan én is odavoltam érte. De
most alig bírtam ránézni.
És mivel nagyon hasonlítottam anyámra, néha
magamra is alig bírtam ránézni.
– Üdv, anya! Mi szél hozott a városban?
Anya letette a retiküljét az íróasztalom szélére.
– Mit keres a gyűrűm Eva kezén?
Azonnal elillant az a kevés öröm is, amit a látogatása
miatt éreztem.
– Az az én gyűrűm. A válasz pedig egyértelmű: azért
viseli, mert az ujjára húztam, amikor megkértem a kezét.
– Gideon! – Anya kihúzta magát. – Nem tudod, mit
vállalsz magadra vele.
Kényszerítettem magam, hogy ne forduljak el. Utáltam,
amikor megbántva nézett rám. Ugyanolyan kék szeme
volt, mint nekem.

– Erre nincs időm. Egy fontos értekezletet halasztottam
el, hogy fogadjalak.

– Nem kellett volna az irodádba jönnöm, ha felvennéd
a telefont, vagy néha hazajönnél! – Szép, rózsaszín ajkát
rosszallóan összeszorította.

– Az nem az otthonom.
– Eva csak kihasznál téged, Gideon.
Megfogtam a zakómat.
– Ezt a témát már lezártuk.
Anyám pajzsként fonta össze maga előtt a karját.
Ismertem már; tudtam, hogy most kezd majd rá igazán.
– Tudtad, hogy Evának köze van ahhoz az énekeshez,
Brett Kline-hoz? És van egy sötét oldala, amit nem ismersz.
Tegnap este kifejezetten utálatosan viselkedett velem.
– Majd beszélek vele. – Megigazítottam a zakómat,
helyre rángattam a gallérját, és az ajtóhoz indultam. –
Nem kellene fecsérelned az idődet.
Anyámnak elakadt a lélegzete.
– Csak segíteni akarok neked.
– Nem gondolod, hogy ez kissé késő?
Olyan sötét pillantást vetettem rá, hogy hátrált egy
lépést.
– Tudom, hogy nagyon megviselt téged Geoffrey halála.
Mindnyájunknak nehéz időszak volt. Megpróbáltam
megadni neked…
– Erről nem itt fogunk beszélni! – csattantam fel.
Haragudtam, hogy képes a munkahelyemen felhozni egy
annyira érzékeny témát, mint apám öngyilkossága. Hogy
egyáltalán képes volt megemlíteni. – Felbosszantottál, és
tönkretetted a reggelemet. De hadd fogalmazzak
világosan: ha Evával akarsz versenyre kelni, nem
győzhetsz.
– Nem is figyelsz arra, amit mondok!
– Semmi olyat nem tudsz mondani, ami bármennyire is

számítana. Ha Eva a pénzemet akarná, az utolsó centig
odaadnám neki. Ha más férfit akarna, elfeledtetném vele.

Anyám felemelte remegő kezét, és a haját igazgatta,
bár a frizurája tökéletes volt.

– Csak jót akarok neked. Ez a nő olyan problémákat
kavar fel, amiket rég eltemettünk. Nem lehet egészséges
egy ilyen kapcsolat. Elszakít téged a családodtól, és…

– Anya, Evának semmi köze ahhoz, hogy te meg én
elhidegültünk egymástól.

– De én nem akarom, hogy így legyen! – Közelebb
lépett, és kinyújtotta a kezét. Blúza gallérja mögül fekete
gyöngyfüzér csillant meg, csuklóján zafírral díszített
számlapú Patek Philippe ékeskedett. Nem csupán új életet
kezdett apám halála után, hanem teljesen törölte a
múltat. És sosem nézett vissza.

– Hiányzol. Szeretlek.
– Nem eléggé.
– Igazságtalan vagy, Gideon. Esélyt sem adsz nekem.
– Ha szükséged van rá, hogy valaki hazavigyen, Angus
a rendelkezésedre áll. – Megfogtam a kilincset, és
megálltam. – Ne gyere ide többet, anya. Nem szeretek
vitatkozni veled. Mindkettőnknek jobb lenne, ha távol
maradnál.
Nyitva hagytam magam mögött az ajtót, és elindultam
a tárgyalóterembe.

– Ezt a fotót ma készítette?
Felnéztem az íróasztalom előtt álló Raúlra. Egyszerű
fekete öltönyt viselt, és nyugodt, mindent látó pillantása
olyan emberre vallott, akinek az a kenyere, hogy figyel, és
észreveszi, amit kell.

– Igen – felelte. – Kevesebb mint egy órája.
Újra a fényképet tanulmányoztam. Nehéz volt Anne
Lucasra néznem. Rókaszerű arca, hegyes álla, éles

tekintete olyan emlékeket idézett fel, amiket
legszívesebben kitöröltem volna. Nemcsak róla, de a
bátyjáról is, aki annyira hasonlított rá, hogy kirázott tőle
a hideg.

– Eva azt mondta, hogy a nőnek hosszú haja volt –
dünnyögtem, látva, hogy Anne még mindig rövid frizurát
visel. Emlékeztem a haja merevségére, a combomat
karistoló zselézett tüskékre, miközben szopta a farkam, és
kétségbeesetten próbálta elérni, hogy elég kemény legyen
a dugáshoz.

Visszaadtam Raúlnak a táblagépet.
– Tudja meg, hogy ki volt az.
– Úgy lesz.
– Hívta magát Eva?
Összevonta a szemöldökét.
– Nem. – De azért elővette az okostelefonját, és
ellenőrizte. – Nem.
– Lehet, hogy megvárja a San Diegó-i utat. Egy
barátnőjét szeretné megkerestetni.
– Nem probléma. Megoldom.
– Vigyázzon Evára – néztem Raúl szemébe.
– Magától értetődik.
– Tudom. Köszönöm.
Raúl távozott az irodámból. Hátradőltem a széken.
Számos nő volt a múltamban, akik beleárthatják magukat
a kapcsolatunkba. A nők, akikkel szexeltem, eleve
agresszív természetűek voltak, és engem olyan helyzetbe
hoztak, hogy át akarjam venni az irányítást. Csak Eva volt
kezdeményező, csak belőle akartam többet újra meg újra.
Nemhogy könnyebb lett volna, de egyre nehezebbé
vált, hogy egy kicsit is elengedjem magam mellől.
– Megérkezett az Envoy csapata – szólt Scott a
hangszóróból.
– Küldje be őket.

Teljes erőbedobással csináltam végig a napot, lezártam a
hétre betervezett ügyeket, és előkészítettem a
következőket. Rengeteg dolgom volt még, mielőtt
szabadságra mehettem volna Evával. Egynapos
nászutunk tökéletes volt, de túl rövid. Legalább két hétre,
jobb esetben egy hónapra el akartam utazni a
feleségemmel. Messze a munkától és a kötelezettségektől,
valami olyan helyre, ahol zavartalanul örülhetünk
egymásnak.

Az asztalon vibrálni kezdett az okostelefonom. A
kijelzőre pillantva meglepetten láttam, hogy a húgom az.
Korábban küldtem neki egy üzenetet az eljegyzésről.
Röviden, lelkesen válaszolt: HURRÁ! IZGI! GRATULA,
BÁTYUS!

Épp csak felvettem a telefont, már ujjongott is.
– Hű, ez kurva jó! – lelkendezett olyan hangerővel,
hogy el kellett tartanom a fülemtől a telefont.
– Ne káromkodj.
– Most viccelsz? Tizenhét éves vagyok, nem hét. Tök jó!
Mindig is szerettem volna, hogy legyen egy nővérem, de
azt hittem, ősz vénasszony leszek, mire te meg Christopher
végre abbahagyjátok a csajozást, és megállapodtok.
Hátradőltem.
– Örvendek, hogy a kedvedre tehettem.
– Na persze. De tudod, hogy jól jártál. Evához
ragaszkodnod kell.
– Igen, tudom.
– Neki köszönhetem, hogy mostanában piszkálhatlak.
Feldobja a napomat.
Összeszorult a szívem, és kis időbe telt, hogy könnyed
hangon feleljek.
– Fura, de az én napomat is feldobja.
– Naná! Ez így van rendjén – halkította le a hangját. –

Hallottam, hogy anya kurvára kiborult miatta. Mesélte
apának, hogy bement a munkahelyedre, és
összevesztetek, vagy ilyesmi. Szerintem tulajdonképpen
féltékeny. Majd túlteszi magát rajta.

– Ne aggódj miatta. Minden rendben van.
– Tudom. Csak szar, hogy pont ma kellett kiborulnia.
Mindenesetre én nagyon örülök a hírnek, és gratulálni
szeretnék.
– Köszi.
– De nem akarok virágszirmokat szórni az esküvői
menet előtt. Abból már kinőttem. Viszont szívesen lennék
koszorúslány. Vagy násznagy, vagy mit tudom én. Csak
szólok.
– Rendben. Majd elmondom Evának – mosolyogtam.
Amint letettem a telefont, ismét Scott keresett.
– Itt van Miss Tramell – mondta, és csak most vettem
észre, milyen későre jár már. – És ne feledje, hogy a
kaliforniai fejlesztőcsapattal öt perc múlva kezdődik a
videokonferencia.
Felálltam az íróasztal mellől, és láttam, hogy Eva jön
felém. Órákig tudnám nézni, ahogy sétál. Úgy ringott a
csípője, hogy azonnal meg akartam dugni, és a feje
tartása kihívás elé állította dominanciára törő
ösztöneimet. Meg akartam markolni lófarokba kötött
haját, csókolni akartam a száját, rá akartam tapadni a
testére. Úgy, mint amikor először megláttam. És mint
azóta is mindig.
– Küldje át a javaslatokat a fejlesztőknek – utasítottam
Scottot. – Mondja meg nekik, hogy nézzék át, és mindjárt
csatlakozom hozzájuk.
– Úgy lesz.
Eva belépett.
– Eva! Milyen volt a napod? – kérdeztem.
Megkerülte az íróasztalt, és a nyakkendőmnél fogva

magához húzott.
A farkam azonnal felállt, és megszűnt körülöttünk a

világ.
– Kibaszottul szeretlek – mondta, és vadul a számra

tapasztotta az ajkát.
Átöleltem a derekát, és a másik kezemmel az elsötétítő

távirányítóját kerestem, közben hagytam, hadd csókoljon,
mintha a játékszere lennék. Hiszen az is voltam. Az övé.

Egy ilyen nap után pontosan erre a tagadhatatlanul
birtokló szenvedélyre, erre a csókra volt szükségem.
Magamhoz szorítottam, megfordultam, és félig felültem az
íróasztal sarkára, őt pedig a combjaim közé vontam.
Mondhatnám, hogy így erősebben tartottam, de valójában
egészen elgyengült a térdem. Így hatott rám a csókja.
Jobban elgyengített, mint ha három órát küzdöttem volna
a személyi edzőmmel.

Felsóhajtottam, ahogy ébredt bennem a vágy.
Magamba szívtam Eva illatát, elbódított finom parfümje
és saját, igéző illata. Ajka puhán, nedvesen tapadt a
számra, édesen követelőzve. Lágyan nyalogatott,
megízlelt, incselkedett, könnyedén felizgatott.

Úgy csókolt, mintha ez lenne a legfinomabb dolog a
világon, mintha függő lenne, mintha ki lenne éhezve.
Bódító érzés volt, és szükségem volt rá. A csókjaiért éltem.

Amikor megcsókolt, tudtam, hogy ott vagyok, ahol
lennem kell.

Félrehajtotta a fejét, és gyönyörteli, odaadó hangon a
számba nyögött. A hajamba túrt, simogatta, kócolta. A
lelkem legmélyéig hatolt az érzés, hogy megfogott, hogy
birtokol. Közelebb húztam, és feszes hasa hozzányomódott
kemény erekciómhoz.

A farkam sajogva lüktetett.
– El fogok élvezni – suttogtam. A feleségemmel semmi
szükség nem volt a sok erőfeszítésre, amit régen tennem

kellett, hogy eléggé fel tudjak izgulni az orgazmushoz.
Neki már a puszta létezése is elég volt, hogy felforrjon a
vérem. A vágya ereje elég volt, hogy felizgasson.

Kissé hátrahajolt; mindketten pihegtünk.
– Nem bánnám.
– Én sem, ha nem várna rám egy megbeszélés.
– Nem akarlak feltartani. Csak meg akarom köszönni,
amit apámnak mondtál.
Mosolyogtam, és mindkét kezemmel a fenekébe
markoltam.
– Az ügyvédem is azt mondta, hogy jó pontot fog érni.
– Annyira lefoglalt a munka, hogy ebédszünetig fel sem
tudtam hívni. Aggódtam, hogy hall az eljegyzésről, mielőtt
én mondhatnám el neki. – Megbökte a vállamat. – Azért
szólhattál volna, hogy világgá kürtölöd.
Megvontam a vállam.
– Nem terveztem, de ha már kérdezték, nem akartam
letagadni.
Gunyorosan elmosolyodott.
– Hát persze hogy nem. Láttad azt a nevetséges cikket
a kis trónörökösről?
– Ez egyelőre ijesztő gondolat – mondtam, hirtelen
aggodalmam ellenére könnyed hangot erőltetve. – Egy
ideig még kettesben szeretnék maradni veled.
– Igen, tudom. – Eva megrázta a fejét. – Csak féltem,
nehogy apa azt higgye, el vagyok jegyezve és terhes
vagyok, de egyikről sem szóltam neki egy szót sem. Nagyon
megkönnyebbültem, amikor felhívtam, és kiderült, hogy
te már mindent elmagyaráztál és helyre tettél.
Eva elkezdte kigombolni a mellényemet. Csendben,
kérdőn felvontam a szemöldököm, de nem állítottam le a
kezét.
– Még el sem utaztam, de máris hiányzol – mondta
halkan, és megigazította a nyakkendőmet.

– Akkor ne utazz el.
– Ha csak Caryvel akarnék tölteni egy kis időt, akkor
itthon maradnék, nem mennék San Diegóba. – Fürkészőn
nézett rám. – De ki van bukva, hogy Tatiana terhes, és
apámmal is szeretnék egy kis időt tölteni. Főleg most.
– Van valami, amit el kellene mondanod nekem?
– Nem. Amikor beszéltem vele, rendben volt, de azt
hiszem, azt reméli, hogy még járok veled egy kicsit, mielőtt
összeházasodunk. Neki úgy tűnik, mintha csak nemrég
ismertelek volna meg.
Tudtam, hogy jobb lenne, ha befognám, de akkor is
kiböktem:
– És ott van a Kline-dolog is.
Eva állkapcsa megfeszült. Az ujjait nézte a mellényem
gombjain.
– Mindjárt elutazom. Ne veszekedjünk.
Elkaptam a kezét.
– Eva. Nézz rám.
Viharos tekintetétől összeszorult a szívem; ettől a lassú
fájdalomtól teljesen ki tudtam készülni. Még mindig
haragudott rám, és én ezt nem bírtam.
– Fogalmad sincs róla, mit teszel velem. Nem tudod,
mennyire megőrjítesz.
– Hagyd ezt. Nem kellett volna úgy előhozakodnod
Corinne-nal.
– Talán nem. De valld be őszintén, azért említetted meg
reggel Kline-t, mert aggódsz a találkozás miatt.
– Nem aggódom!
– Angyalka – néztem rá türelmesen. – Aggódsz. Nem
attól félek, hogy lefekszel vele, de szerintem igenis
aggódsz, hogy átlépnél egy határt, amit nem lenne
szabad. Erős reakciót akartál kiprovokálni belőlem, és ezt
meg is kaptad. Látni akartad, mit szólok, ha elmondod.
Hogy csak az együttlétetek puszta gondolata megőrjít.

– Gideon – Eva megragadta a bicepszemet. – Semmi
nem fog történni.

– Nem keresek kifogásokat. – Megsimogattam az arcát
az ujjam hegyével. – Megbántottalak. Sajnálom.

– Én is sajnálom. Nem akartam gondot okozni, mégis
megtettem.

Tudtam, hogy bántja a veszekedés. Láttam a
szemében.

– Menet közben tanulunk. Néha elcsesszük. De bíznod
kell bennem, angyalka.

– Bízom, Gideon. Ezért jutottunk el idáig is. De az, hogy
megbántottál… szándékosan… – Megrázta a fejét, és
láttam, hogy emészti magát a szavaim miatt. – Azt hittem,
mindig számíthatok rád, és sosem fogsz szándékosan
bántani.

Hatalmas csapás volt hallani, hogy megingott bennem
a bizalma. Magyarázkodni próbáltam hát, ahogy rajta
kívül soha, senkinek. Bármit megmagyaráznék, órákon át
beszélnék, véremmel írnék esküt… Csak sikerüljön
visszaállítani a belém vetett bizalmát.

– Nem gondolod, hogy a szándékosság és a rossz
szándék között azért van némi különbség? – A
tenyerembe fogtam az arcát. – Ígérem, sosem foglak
megbántani csak azért, hogy fájdalmat okozzak neked.
Hát nem látod, hogy én ugyanilyen sebezhető vagyok?
Neked ugyanígy a hatalmadban áll megbántani engem.

Eva arca ellágyult, és most még gyönyörűbb volt.
– De nem tenném.
– Én megtettem. Bocsáss meg.
Hátralépett.
– Utálom, amikor így beszélsz velem.
A saját jól felfogott érdekemben nem mertem
elvigyorodni.
– De nedves leszel tőle.

Eva a válla fölött csúnyán nézett rám, aztán az
ablakhoz ment, és ugyanott állt meg, ahol reggel én.
Lófarkas frizurája kiemelte szépségét, és nem tudta
elrejteni az érzelmeit. Elpirult.

Vajon volt róla fogalma, hányszor fantáziáltam arról,
hogy kikötözöm, amikor ilyen haragos? Nem azért, hogy
bezárjam vagy megkössem, csak azért, hogy megfogjam
azt a vibráló energiáját, az életigenlését, ami belőlem
mindig hiányzott. De ő megadta nekem, egészen odaadta
nekem.

– Ne próbálj meg a szexszel irányítani, Gideon –
mondta hátat fordítva.

– Egyáltalán nem próbállak irányítani.
– Manipulálsz. Amit teszel… Amit mondasz… Csak
azért, hogy egy bizonyos reakciót kiválts belőlem.
Keresztbe fontam a karom, és eszembe jutott, amikor
megcsókolta Kline-t.
– Te pontosan ugyanezt teszed, és erről épp most
beszéltünk.
– De nekem szabad, mert én nő vagyok.
– Ó! – mosolyogtam. – Sejtettem.
– Csupa rejtély vagy számomra – sóhajtott, és láttam
rajta, hogy elengedi a maradék haragját. – De megfogtál.
Pontosan tudod, hogyan kell hatni rám.
– Ha azt hiszed, nekem nem azzal telik a napjaim nagy
része, hogy megfejtselek, hát tévedsz. Gondolkozz ezen,
amíg én befejezem az értekezletet, és utána rendesen
elköszönünk.
Leültem, és Eva le sem vette rólam a szemét. Felvettem
a mikrofonos fejhallgatót, és éreztem, hogy figyel.
Szeretett nézni. És csakis az ő vágya volt olyan, hogy jól
éreztem magam tőle a bőrömben. Vele szemben sosem
volt ösztönös védekezőreflexem, amit mások szexuális
érdeklődése provokált ki belőlem. Tudtam, hogy szeret,

sosem éreztem fenyegetőnek, hogy akar engem.
– Felajz, ha kemény üzletembernek látlak – mondta, és

rekedtes hangja elvonta a figyelmemet a munkáról. –
Őrülten szexi.

Gunyorosan elmosolyodtam.
– Angyalka, csak negyedóráig viselkedj.
– Az meg mire jó? Különben is, szereted, ha rossz
kislány vagyok.
Hát ez igaz.
– Csak negyedóra – ismételtem. Mivel eredetileg úgy
terveztem, hogy az értekezlet egy órán át is tarthat, ez
nagy engedmény volt.
– Tedd, amit tenned kell. – Eva megállt a székem
mellett, előrehajolt, mint egy pin-up lány, és a fülembe
susogott. – Majdcsak elfoglalom magam valamivel, amíg te
a millióiddal játszadozol a telefonon.
A farkam azonnal felállt, de annyira, hogy az már fájt.
Eva egyszer már mondott nekem ilyesmit, amikor
randizgatni kezdtünk, és utána hetekig erről álmodtam.
Mondhattam volna neki, hogy várjon, de úgyis tudtam,
hogy nem fog. Elszánt pillantással, ringó csípővel
körbejárta az íróasztalomat. Elcsesztem valamit, és most
következett a bosszú. Vannak párok, akik fájdalommal
büntetik vagy bizonyos dolgoktól megfosztják egymást.
Eva és én gyönyörrel büntettük egymást.
Amikor kilépett a látóteremből, becsatlakoztam az
értekezletre, de a webkamerát nem kapcsoltam be, a
mikrofont pedig lenémítottam. A fél tucat résztvevő már
tárgyalta az anyagot, amit Scott átküldött. Adtam nekik
egy kis időt, hogy észrevegyék a jelenlétemet…
… És közben felálltam, hogy lehúzzam a sliccemet.
Eva lerúgta a magas sarkúját.
– Helyes. Könnyebb úgy, ha együttműködsz.
– Nem gondolhatod komolyan, hogy bármi is könnyebb

lesz, ha egy videokonferencia alatt a szádba veszed a
farkamat.

A kaliforniai csapat máris üdvözölt, hallottam a
fejhallgatón. Egy pillanatra hanyagoltam őket, és csak
azon járt az eszem, mi készül itt, az irodámban.

Néhány hete még elképzelhetetlen lett volna
számomra a munkahelyi játszadozás. Ha Eva nem olyan
lett volna, amilyen, megkértem volna, hogy várjon, amíg
teljesen rá tudok figyelni.

De angyalkám veszélyes szerető volt, akit izgatott, ha
tényleg majdnem rajtakapják. Korábban sosem gondoltam
volna, hogy élvezném az ilyesmit. Néha úgy akartam
megdugni, hogy az egész világ lássa, és tudja mindenki,
hogy ő csak az enyém.

Gonoszul mosolygott.
– Ha a könnyebb dolgokat szeretnéd, nem vettél volna
feleségül.
Márpedig én ismét feleségül akarom venni, amilyen
hamar csak lehet. Gyakran megújítjuk majd a házassági
fogadalmunkat, emlékeztetjük egymást, hogy örök ígéret
köt össze minket, bármit is hoz az élet.
Eva kecsesen négykézlábra ereszkedett az asztal
túloldalán, és úgy kúszott hozzám, mint egy vadat
cserkésző nőstény oroszlán. Íróasztalom füstüveg tetején
keresztül láttam, ahogy elhelyezkedik, és megnyalja az
ajkát.
Várakozás öntött el, a kihívás és az erotikus izgalom
bizsergése. A feleségemmel minden varázslatos volt, de a
szája külön csoda. Úgy szopott, mintha ki lenne éhezve az
ondómra, mintha megőrülne az ízéért. Azért szopott le,
mert jólesett neki. És szerette, ahogy elolvadok tőle.
Megigazítottam a sliccem nyílását, és letoltam
bokszeralsóm derekát. Néztem az arcát, miközben
megmutattam neki, milyen hatással van rám. Ajka elnyílt,

szaporábban lélegzett, és lassan a sarkára ereszkedett,
mintha imára készülne.

Leültem a székemre, éreztem a szokatlan szorítást a
combomon és az alsónadrág gumijának húzását a
golyóimon. Reakcióm gyors volt és kellemetlen, mert az
érzés eszembe juttatta, milyen volt megkötözve lenni; ezt
az emléket dühödten elnyomtam.

De aztán hátradőltem, és egyre hevesebben vert a
szívem…

Eva bekapta.
– A picsába! – szisszentem fel, és az ujjaim a karfába
mélyedtek, az ő ujjai pedig a csípőmbe.
A nedves forróság sokkolóan erőteljes érzés volt
érzékeny makkomon. Eva erősen szívott, szorosan tartott
a szájában, és selymes nyelve a legtökéletesebb ponton
masszírozott. A szívem majd kiugrott, közben pedig
hallottam, ahogy a csapat megkérdezi, rendben van-e a
webkamerám és a fejhallgatóm…
Felegyenesedtem, és bekapcsoltam a csatlakozást.
– Elnézést a késedelemért – mondtam gyorsan,
miközben Eva még mélyebben szopott. – Most, hogy volt
lehetőségük áttekinteni a javaslatot, vitassuk meg a
lépéseket, amelyeket a kívánt változtatások kivitelezése
érdekében tehetnek.
Eva helyeslően dorombolt, és a rezgés átfutott rajtam.
Kőkemény volt a merevedésem, és Eva karcsú ujjai
incselkedtek, pont úgy simogattak, hogy sose tudjak
betelni vele.
Tim Henderson, a projektmenedzser szólalt meg
először, aki a csapatot vezette. Alig tudtam figyelni,
inkább csak emlékezetből láttam, mint a képernyőn.
Magas, igen sovány, sápadt férfi volt, rengeteg göndör
hajjal. Sokat beszélt, ami most áldás volt, mert az én szám
teljesen kiszáradt.

– Időre lenne szükségem, hogy áttekintsem – kezdte. –
De máris elmondhatom, hogy véleményem szerint nagyon
gyors az elvárt munkatempó. Ez részben remek, és
izgalmas számomra, hogy mit tudunk kihozni belőle, de a
felhasználói béta-tesztelésig még legalább egy évre lesz
szükség, nem hat hónapra.

– Ezt mondta fél éve is – emlékeztettem, és a kezem
ökölbe szorult, ahogy Eva mélytorkozni kezdett. Amikor
abbahagyta, és forró, bársonyos szája visszasiklott,
verejték csorgott végig a nyakamon.

– A legjobb dizájnerünket elhalászta tőlünk a
LanCorp…

– Én pedig felajánlottam helyette valakit, de önök
visszautasították.

Henderson állkapcsa megfeszült. Zseniális kódíró volt,
csodálatosan kreatív elme, de nem volt jó csapatjátékos, és
nem kedvelte a külső beavatkozásokat. Ez szíve joga… Ha
nem az én időm és pénzem bánja.

– Egy kreatív csoportban kényes az egyensúly – érvelt.
– Nem lehet csak úgy helyettesíteni valakit. Most már
megvan a megfelelő munkatárs…

– Köszönöm – vetette közbe Jeff Simmons. Szögletes
arcára mosolyt csalt a dicséret.

– … egész jól haladunk – folytatta Tim. – Jelenleg…
– … felrúgják a határidőket, amelyeket önök szabtak
saját maguknak. – A hangom morcosabb volt, mint
szerettem volna, a feleségem gonosz, ügyes kis nyelvének
köszönhetően. Megőrjített, ahogy a tövétől a hegyéig
végignyalta a farkam. A combom fájt a szorítástól, izmaim
megfeszültek az erőfeszítéstől, hogy a székemen
maradjak. Minden ér érzékeny vonalát követte, nyelvével
végigsimogatta a lüktető árkokat.
– És rendkívüli, példátlanul újszerű felhasználói
élményt hozunk létre – vágott vissza Tim. – Elvégezzük a

munkát, mégpedig rendesen.
Szerettem volna az íróasztalra fektetni és keményen

megdugni Evát.
Ehhez viszont túl kellett lennem az átkozott

értekezleten.
– Remek. Csak csinálják gyorsabban. Küldök egy

csoportot, hogy segítsenek önöknek tartani a határidőt.
Ők majd…

– Várjon, Cross! – csattant fel Henderson, és a
webkamerához hajolt. – Ha ideküld egy csapat vállalati
papírtologatót, hogy sürgessenek minket, azzal csak
lelassítanak! Hagyja ránk a fejlesztést. Ha segítségre van
szükségünk, szólni fogunk.

– Ha azt képzelték, hogy csak csendes befektető leszek,
akkor félreismernek.

– Hűha! – dünnyögte Eva, és az üveg alatt nevetve
ragyogott a szeme.

Az asztal alá nyúltam, és megfogtam a tarkóját.
Finoman megszorítottam.

– Az alkalmazások piaca rendkívül kompetitív. Ezért
tárgyaltak velem. Egy egyedi és izgalmas játék
koncepcióját mutatták be, amihez egy évet kértek, hogy
kifejlesszék, és piacra dobjuk. A csapatom ezt reális
időnek tartotta.

Elhallgattam. Kínzott a gyönyör, a meleg ajkak játéka
fel-le a farkamon. Eva most már elszántan ügyködött,
kezével keményen pumpált, egészen felajzott. Ennyit az
előjátékról és az incselkedésről. Most már azt akarta, hogy
elélvezzek. Azonnal.

– Rossz nézőpontból közelíti meg a problémát, Mr. Cross
– mondta Ken Harada, kék körszakállát babrálva. – A
technikai időkorlátok nem alkalmasak egy kreatív
folyamat behatárolására. Nem érti, hogy…

– Ne engem állítson be gonosznak. – Majd megőrültem,

annyira mozogni, dugni akartam. Az agresszió
szökőárként elöntött, erőnek erejével kellett
megküzdenem, hogy civilizált maradjak. – Önök a saját
ütemtervük szerint ígértek egy leadási határidőt, és ezt
nem tartják be. Ezért kénytelen vagyok segíteni, hogy
eleget tudjanak tenni az ígéretüknek.

A művész valamit motyogott, és visszaült a helyére.
Megragadtam Eva nyakát, hogy lelassítsam. Aztán
feladtam, és inkább mozgatni kezdtem, durván biztatva,
hogy gyorsabban szopjon. Keményebben. Minden cseppet.
– Nos, a következő fog történni: önök együttműködnek
a csapattal, akiket küldök. Ha még egy határidőt
elmulasztanak, Tim elveszíti csapatvezetői pozícióját.
– Francokat! – kiabálta Tim. – Ez az én kibaszott
alkalmazásom! Nem veheti el tőlem.
Diplomatikusnak kellett volna lennem, de nem
sikerült, hiszen elborult az agyam, mint egy párzó
állatnak.
– Figyelmesebben kellett volna elolvasniuk a
szerződést. Tegyék meg, és holnap megbeszéljük, miután
megérkezett a csapat.
Miután elélveztem…
Bizsergés futott végig a gerincemen. Összehúzódtak a
golyóim. Már csak pár pillanat, és ezt Eva is tudta. Arca
behorpadt, olyan erősen szopott, a nyelve a makkom
érzékeny alját kényeztette. A szívem hevesen vert,
tenyerem izzadt.
Fél tucat haragos arcot néztem, a fejhallgatómban
tiltakozás visszhangzott, amikor éreztem, hogy úgy kap el
az orgazmus, mint egy vihar. Kapkodva elnémítottam a
mikrofonomat, és végre felnyögtem, ahogy Eva mohón
szopó szájába élveztem. Nyögdécselve, két kézzel fejte a
farkamat, húzta és szorította, én pedig nem tudtam
tovább visszatartani, és hatalmas lökésekkel elmentem.