Sylvia Day - Rabul _ejtve (Crossfire 4.)

A turistákat nem érdekelte a kis étkezde, amit New
Yorkba érkezett, szorgos bevándorlók üzemeltettek.
Népszerűbbek voltak a tévés sorozatokból, filmekből
ismert helyszínek, vagy azok, amik a giccses Times Square
körül nyíltak. A helyiek azonban ismerték ezt a kis
gyöngyszemet, és hosszú sorokba verődtek az ajtó előtt.

Átfurakodtam a soron, és hátramentem, ahol egy kicsi
helyiségben néhány kopott, lakkozott asztal állt. Az
egyiknél egy férfi ült egyedül, és egy napilapot olvasott a
gőzölgő leves mellett.

Leültem vele szemben.
Benjamin Clancy fel sem nézett, úgy kérdezte:
– Miben segíthetek, Mr. Cross?
– Azt hiszem, köszönettel tartozom magának.
Kényelmes mozdulatokkal összehajtogatta az újságot,
félretette, és rám nézett. Zömök, erőteljes testalkatú férfi
volt, sötétszőke, katonásan rövidre vágott hajjal.
– Valóban? Nos, elfogadom, bár nem önért tettem.
– Gondoltam, hogy nem. – Fürkészve néztem rá. – Még
mindig vigyáz rá.
Clancy bólintott.
– Sok mindenen ment keresztül. Vigyázok rá, hogy több
baja ne essen.
– Nem bízik benne, hogy én eléggé vigyázok rá?
– Nem ismerem önt eléggé, hogy ebben bízzak.
Véleményem szerint Miss Tramell sem. Úgyhogy egy
darabig még rajta tartom a szemem.
– Szeretem Evát. Azt hiszem, már bebizonyítottam,
hogy semmitől sem riadok vissza, hogy megvédjem.
Clancy tekintete megkeményedett.
– Igen, van, akit jobb lelőni, mint egy veszett kutyát. És
kell lennie valakinek, aki meg is teszi. Nem néztem volna
ki magából, márpedig ezzel nálam kilóg a sorból.
– Védelmezem az enyémeket.

– Na igen, megtette, amit tennie kellett – mosolyodott
el, de szeme komoly maradt. – Én pedig elintéztem a
többit. Ha Eva boldog magával, más nem számít. Ha aztán
egy nap maga úgy dönt, hogy mégsem őt akarja, akkor
tisztességgel és tisztelettel váljanak el az útjaik. Ha
bárhogyan bántani meri, akkor megkeserüli, akár élek
még, akár a sírban fekszem. Érti?

– Nem kell fenyegetnie, hogy jó legyek Evához, de
értem. – Eva erős nő volt. Elég erős volt hozzá, hogy
felülemelkedjen a múltján, és hogy a jövőjét hozzám
kösse. De sebezhető is volt, bár ezt kevesen látták. Ezért
akartam mindent megtenni a védelmében, és úgy tűnt,
ezzel Benjamin Clancy is így van.

Előredőltem.
– Eva nem szereti, ha kémkednek utána. Ha ön
problémát jelent majd neki, akkor újra elbeszélgetünk.
– Ön fog problémát csinálni belőle?
– Nem. Ha Eva rájön, az nem azért lesz, mert én
szóltam neki. Csak ne feledje, hogy egész életében félnie
kellett, és az anyja is rátelepszik. Most először lélegezhet
szabadon. Ezt nem veheti el tőle.
Clancy szeme összeszűkült.
– Akkor azt hiszem, értjük egymást.
Felálltam az asztal mellől, és kezet nyújtottam.
– Úgy van.

A nap végén, amikor elrendeztem az íróasztalomat,
nyugodtnak, megállapodottnak éreztem magam.

Itt, az irodámban, a Cross Industries kormányrúdjánál
minden részlet az én kezemben volt. Semmiben nem
kételkedtem, magamban a legkevésbé.

Szilárdnak éreztem a lábam alatt a talajt. Elrendeztem
a fennakadásokat, amiket szerdai távolmaradásommal
okoztam, de a csütörtöki napirendemmel sem maradtam

le. Bár kihagytam egy egész napot, nem volt
lemaradásom.

Scott lépett az irodámba.
– Megerősítettem a holnapi programokat. Mrs. Vidal
délben várja önt és Miss Tramellt a The Modernben.
A fenébe. Elfelejtettem, hogy anyámmal ebédelünk.
A titkáromra pillantottam.
– Köszönöm, Scott. Szép estét!
– Önnek is, Mr. Cross. Viszlát holnap.
Kihúztam magam, és az ablakhoz sétáltam. Lenéztem
a városra. Minden könnyebb volt, mielőtt Evát
megismertem. Minden egyszerűbb volt. A nap során,
amikor elárasztott a munka, egy pillanatra hiányzott az
az egyszerűség.
Most viszont, hogy előttem állt az este, és volt időm
gondolkodni, egyre jobban bántott, hogy nagy
változásoknak néz elébe az otthonom, ami
tulajdonképpen a menedéket jelentette számomra.
Evának ezt nem vallottam be. Annyi egyéb gonddal kellett
szembenéznünk, hogy szinte összeroppantam a sok
változástól és alkalmazkodástól.
Mindent megért, hogy Eva mellett ébredhettem, mint
aznap reggel, de ettől még küszködtem mindazzal, amit az
életembe hozott.
– Mr. Cross.
Megfordultam. Scott az irodám ajtajában állt.
– Még nem ment haza?
A titkárom elmosolyodott.
– Már a lifteknél jártam, amikor Cheryl megállított a
recepción. Deanna Johnson várakozik az előtérben, önt
keresi. Csak meg akartam kérdezni, hogy mondjam-e meg
neki, ma már nem ér rá.
Szerettem volna elküldeni Deannát. Nemigen volt
türelmem riporterekhez, exszeretőkhöz pedig még

kevésbé.
– Felküldhetik.
– Maradjak?
– Nem, köszönöm, Scott. Elmehet.
Néztem, ahogy távozik, aztán láttam, hogy Deanna

megérkezik. Magas sarkú cipellőbe bújtatott, hosszú
lábakon libbent az irodám felé, vékony, szürke szoknyája
a térdéig ért. Hosszú, sötét haja a vállára omlott,
kihangsúlyozva a cipzárt, ami különlegessé tette amúgy
hagyományos blúzát.

Széles mosolyt villantott rám, és kezet nyújtott.
– Gideon. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan időt szakítasz
rám.
Határozottan, röviden fogtam kezet vele.
– Gondolom, nem fáradtál volna azzal, hogy az
irodámba jössz, ha nem fontos dologról van szó.
Ez tény és figyelmeztetés volt egyben. Volt egy
megállapodásunk, de nem fog sokáig tartani, ha azt
képzeli, hogy jobban kihasználhatja az ismeretségünket,
mint ahogy megbeszéltük.
– Megéri, mert szép a kilátás – mondta, és a pillantása
egy kicsit túl sokáig pihent rajtam, mielőtt az ablakra
nézett volna.
– Ne haragudj, de dolgom van, úgyhogy fogjuk rövidre.
– Én is sietek. – A haját a vállára vetette, a legközelebbi
székhez sétált, leült, és úgy fonta keresztbe a lábát, hogy
többet villantott izmos combjából, mint amennyire
kíváncsi voltam. Kutatni kezdett hatalmas táskájában.
Elővettem az okostelefonomat, megnéztem, mennyi az
idő, és felhívtam Angust.
– Tíz perc múlva kész vagyunk – mondtam.
– Máris hozom a kocsit.
A hívás után Deannára pillantottam. Türelmetlenül
vártam, mit akar.

– Hogy van Eva? – kérdezte.
– Máris itt lesz, és megkérdezheted tőle.
– Ó! – Felnézett rám, a haja félig takarta az arcát. –
Talán jobb lenne, ha mennék, mielőtt megérkezik. Azt
hiszem, a… közös múltunk talán kínosan érinti.
– Ismeri a múltamat – mondtam nyugodtan. – És tudja,
hogy most már más vagyok.
Deanna bólintott.
– Hát persze hogy ismeri, és igen, persze hogy más
vagy, de egyetlen nő sem örül neki, ha a párja múltját az
orra alá dörgölik.
– Akkor ne dörgöld.
Újabb figyelmeztetés.
Deanna egy vékony mappát vett elő a táskájából.
Felállt, és felém lépett.
– Eszemben sincs. Elfogadtam a bocsánatkérésedet, és
értékelem.
– Akkor jó.
– Inkább Corinne Giroux miatt kellene aggódnod.
Egyszerre elpárolgott a türelmem.
– Corinne miatt a férjének kellene aggódnia, nem
nekem.
Deanna felém nyújtotta a mappát. Kinyitottam, és egy
sajtóközleményt találtam benne.
Ahogy olvasni kezdtem, ökölbe szorult a kezem, és
összegyűrtem a papírt.
– Corinne leleplező könyvet írt a viszonyotokról –
közölte Deanna immár feleslegesen. – A kiadásáról hétfő
reggel kilenckor ad hivatalos hírt a sajtó.

16. fejezet

– Más párok megismerkednek, összejönnek, a barátaik
talán piszkálódnak egy kicsit, de azért támogatóak, és a
pár egy darabig csak élvezi azt az első, rózsás időszakot
egymás társaságában. – Sóhajtva néztem Gideonra, aki a
kanapén ült mellettem. – Mi viszont sorban kapjuk a
pofonokat a sorstól.

– Ezt kifejtené bővebben, Eva? – kérdezte dr. Petersen,
nyájas tekintettel figyelve minket.

A kedvessége reményt adott. Amint megérkeztünk,
máris észrevettem, hogy valami megváltozott közte és
Gideon között. Valahogy lazábbak és közvetlenebbek
lettek egymással. Kevésbé voltak óvatosak.

– Kevesen akarják igazán, hogy mi együtt maradjunk.
Igazából csak az anyám, aki úgy gondolja, hogy a
szerelem csupán pluszpont Gideon vagyona mellett, meg
Gideon mostohaapja és a húga.

– Talán kissé túl szigorúan ítéli meg az édesanyját. –
Dr. Petersen hátradőlt, és a szemembe nézett. – Ő azt
szeretné, hogy boldog legyen a lánya.

– Na igen, de anya számára a boldogság nagyban függ
az anyagi biztonságtól, és én ezt nem értem. Soha
életében nem kellett nélkülöznie, miért fél akkor ennyire
a szegénységtől? Különben is… – vállat voltam. – Most
kicsit mindenkire haragszom. Ha csak kettőnkről van szó,
csodálatosan kijövünk Gideonnal. Néha persze
veszekszünk, de mindig megoldjuk. És mindig úgy érzem,
hogy ettől csak erősödik a kapcsolatunk.

– Min veszekszenek?
Megint Gideonra pillantottam. Teljesen lazán ült
mellettem tökéletesen szabott öltönyében, látszott, hogy
sikeres, és nagyon jóképű volt. Elhatároztam, hogy
legközelebb vele megyek, ha új ruhákat csináltat. Látni
akartam, ahogy méretet vesznek arról a csodálatos
testről, ahogy kiválasztják az anyagot és a stílust.
Farmerban és pólóban ördögien szexisnek találtam,
szmokingban pedig lélegzetelállítónak. De különösen
szerettem a kedvenc háromrészes öltönyeit. Eszembe
juttatták, milyen gyönyörű, és látszólag elérhetetlen volt,
amikor először találkoztunk. Annyira kétségbeesetten
vágyódtam utána, hogy a sóvárgás felülmúlta még az
életösztönt is.
Újra dr. Petersenre néztem.
– Még mindig vitázunk azokon a dolgokon, amiket nem
oszt meg velem. És akkor szoktunk veszekedni, ha
elzárkózik előlem.
A pszichológus Gideonra pillantott.
– Úgy érzi, szüksége van arra, hogy bizonyos mértékig
távolságot tartson Evától?
A férjem szárazon elmosolyodott.
– Nincs köztünk semmiféle távolság, doktor úr. Eva azt
akarja, hogy zúdítsam rá minden bajomat, de erre nem
vagyok hajlandó. Kizárt dolog. Elég, ha egyikünknek meg
kell birkózni vele.
Összehúztam a szemem.
– Ez szerintem marhaság. Egy párkapcsolatban
természetes, hogy megosztjuk egymással a gondokat.
Lehet, hogy néha nem tudok segíteni, de meghallgatni
meg tudom. Szerintem azért nem mondasz el nekem
bizonyos dolgokat, mert inkább a szőnyeg alá söpörnéd
őket.
– Mindenki máshogyan kezeli az ilyesmit, Eva.

Nem tetszett Gideon elutasító válasza.
– De te nem kezeled, hanem a szőnyeg alá söpröd. Azt
sosem fogom elviselni, hogy eltaszítasz magadtól, amikor
lelki fájdalmad van.
– Hogyan taszítja el? – kérezte dr. Petersen.
Ránéztem.
– Gideon… félrehúzódik. Távolságot teremt, hogy
egyedül legyen. Nem hagyja, hogy segítsek.
– Hogyan teremt távolságot? Gideon, ön ilyenkor
érzelmileg távolodik el, vagy fizikailag?
– Mindkettő – válaszoltam. – Érzelmileg elzárkózik, és
fizikailag távozik.
Gideon megfogta a kezem.
– Az a baj, hogy melletted nem tudok bezárkózni.
– De ez nem baj!
Megráztam a fejem.
– Nem távolságra van szüksége – magyaráztam dr.
Petersennek –, hanem rám. De elfordul tőlem, mert azt
hiszi, hogy különben megbánt.
– Hogyan bántaná meg, Gideon?
– Hát… – A férjem nagyot fújt. – Vannak dolgok, amik
kiborítják Evát. Én ezeket mindig szem előtt tartom.
Óvatos vagyok. De néha, ha nem tiszta a fejem, talán
átlépném a határt.
Dr. Petersen az arcunkat fürkészte.
– Milyen határ ez, amit fél átlépni?
Gideon megszorította a kezem, de más jelét nem adta a
nyugtalanságnak.
– Van, amikor túlságosan is szükségem van Evára.
Ilyenkor durva lehetek… És követelőző. Nem tudok úgy
uralkodni magamon, ahogy szeretnék.
– A szexuális életükről van szó? – Dr. Petersen
viszonozta Gideon bólintását. – Erről már beszéltünk egy
kicsit. Említették, hogy napjában többször is élnek nemi

életet. Ez jelenleg is így van?
Elvörösödtem.
Gideon megcirógatta a kezem.
– Igen.
Dr. Petersen letette a táblagépét.
– Okkal aggódik, Gideon; talán a szexet használja, hogy

érzelmileg távol tartsa magát Evától. Amikor
szeretkeznek, Eva nem beszél, ön nem válaszol. Bizonyos
ponton túl már nem gondolkodik, a test vezényel, az agy
csak az endorfint élvezi. Ezzel ellentétben a szexuális
abúzus túlélői, amilyen Eva is, gyakran használják a
szexualitást az érzelmi kapcsolat megalapozására. Látja,
mi itt a probléma? Ön talán távolságot akar tartani a szex
által, Eva pedig épp ezzel akar közelebb kerülni.

– Mondtam már, hogy nincs távolság. – Gideon
előrehajolt, és az ölébe vonta a kezemet. – Evával nincs.

– Mondja el nekem, mi az, amit olyankor keres, amikor
érzelmileg feldúlt állapotban kezdeményezi a szexet
Evával.

Kicsit elfordultam, hogy Gideonra figyeljek, mert tudni
akartam a választ. Még sosem tettem fel a kérdést, miért
akar bennem lenni, csak azt, hogy hogyan. Számomra ez
egyszerű volt: szüksége van rá, én pedig megadom neki.

A szemembe nézett. Most nem takarta kimért álarc a
tekintetét. Láttam benne a vágyakozást és a szerelmet.

– Az összekapcsolódást – felelt Gideon. – Van egy
pillanat… Ő megnyílik, és… én is megnyílok, és akkor ott
vagyunk. Együtt. Erre van szükségem.

– Durva aktusra van szüksége?
Gideon a pszichológusra nézett.
– Néha igen. Van, amikor Eva visszafogja magát. De én
el tudom juttatni odáig, és ő is akarja, ugyanúgy szüksége
van rá, mint nekem. Késztetnem kell. Óvatosan,
önuralommal. Ha nem tudok uralkodni magamon, akkor

vissza kell vonulnom.
– Hogyan készteti?
– Megvannak a módszereim.
Dr. Petersen felém fordult.
– Előfordult már, hogy Gideon túl messzire ment?
Megráztam a fejem.
– Aggódik, hogy esetleg egyszer túl messzire megy?
– Nem.
A pszichológus lágy, de aggodalmas tekintettel nézett

ránk.
– Pedig kellene, Eva. Mindkettejüknek lenne rá oka.

Épp zöldségeket és felkockázott csirkehúst kavargattam a
tűzhelyen egy currys fűszerkeverékkel, amikor hallottam,
hogy nyílik a bejárati ajtó. Kíváncsian vártam, ki az.
Reméltem, hogy Cary egyedül jött.

– Jó illata van – mondta, és odasétált a
reggelizősarokhoz, hogy megnézze, mit főzök. Lezser és
menő volt a hosszú, V nyakú pólóban és drapp
rövidnadrágban. Napszemüvegét a póló kivágásába
akasztotta, mindkét alkarján széles bőrpántot viselt,
elrejtve a vágásnyomokat, amikre előző este felfigyeltem.

– Marad nekem is? – kérdezte.
– Csak neked?
Szemtelen mosolyt villantott, de láttam, hogy feszülten
összepréseli az ajkát.
– Aha.
– Akkor igen, marad, ha töltesz bort.
– Áll az alku.
A vállam fölött a fazékba nézett.
– Fehéret vagy vöröset?
– Csirkehúshoz.
– Akkor fehéret. Hol van Cross?
Néztem, ahogy a borhűtőhöz lép.

– A személyi edzőjével edz. Milyen volt a napod?
Cary vállat vont.
– Szar, mint mindig.
– Cary… – Lejjebb vettem a lángot a tűzhelyen, és
szembefordultam vele. – Pár hete még nagyon boldog
voltál, hogy New Yorkban lehetsz, és egy csomó munkát
kapsz. Most meg… El vagy keseredve.
Cary elővett egy üveg bort, és újra vállat vont.
– Így jártam, amiért ágyról ágyra ugráltam.
– Sajnálom, hogy nem álltam melletted támaszként.
Rám pillantott, és közben előkotorta a dugóhúzót.
– De…?
Megráztam a fejem.
– Nincs „de”. Sajnálom. Igaz, hogy amikor itthon
vagyok, többnyire társaságod van esténként, és azt
gondoltam, talán emiatt nem beszélgettünk annyit, de ez
nem kifogás, attól még támogatnom kellett volna téged
ebben a nehéz időszakodban.
Cary lehajtotta a fejét, és felsóhajtott.
– Nem volt igazam, amikor tegnap este úgy rád
borítottam a bilit. Tudom, hogy Crossnak is megvan a
maga baja, és neked azzal is törődnöd kell.
– De ez nem jelenti azt, hogy rád nincs időm. – A
vállára tettem a kezem. – Ha szükséged van rám, csak
szólnod kell.
Cary hirtelen megfordult, és szorosan átölelt, majdnem
kiszorította belőlem a szuszt. Az együttérzéstől amúgy is
elfacsarodott a szívem.
Viszonoztam az ölelést, és megcirógattam a fejét.
Sötétbarna haja puha és selymes volt, a válla kőkemény.
Keménynek is kellett lennie, hogy elbírja a sok terhet, ami
most ránehezedett. A bűntudattól még szorosabban
öleltem magamhoz.
– Istenem… Megint mindent elbasztam – motyogta.

– Mi a baj?
Elengedett, és a borosüveggel kezdett foglalatoskodni.
– Nem tudom, hogy a hormonok teszik-e, de Tat kurva
idegesítő lett, semmi nem elég jó neki, igazi hárpia.
Semminek nem örül, a terhességének végképp nem.
Milyen lesz az élete annak a szerencsétlen kissrácnak, ha
én vagyok az apja, az anyja meg egy önző díva, aki utálja
őt?
– Lehet, hogy kislány – mondtam, és Cary kezébe
nyomtam a borospoharakat a konyhaszekrényből.
– Jézusom! Ne is mondd. Már így is épp eléggé
pánikolok. – Töltött két nagy pohár bort, odacsúsztatta
nekem az egyiket, és nagyot kortyolt a sajátjából. –
Seggfejnek érzem magam, hogy így beszélek a gyerekem
anyjáról, de sajnos ez a helyzet. Akárhogy is, ez a helyzet.
– Szerintem csak a hormonok. Majd lenyugszik, és
akkor ragyogni fog, és boldog lesz. – Kortyoltam egyet, és
nagyon reméltem, hogy bejön, amit mondok. – Treynek
szóltál már?
Cary megrázta a fejét.
– Ő az egyetlen biztos pontom mostanában. Nem
bírnám ki, ha elveszíteném.
– Eddig kitartott melletted.
– És meg kell dolgoznom érte, Eva. Még sosem
küzdöttem ennyire. És most nem a dugásról beszélek.
– Nem is feltételeztem. – A mosogatógépből elővettem
két tiszta tálat és két kanalat. – Szerintem te egy
csodálatos ember vagy, és bárki szerencsésnek mondhatja
magát, ha a párod lehet. Szerintem ezzel Trey is egyetért.
– Légyszi, ne. – Mélyen a szemembe nézett. – Próbálok
reális maradni. Ne ködösíts.
– Nem ködösítek. Talán nem mondtam mély
bölcsességet, de attól még igaz. – Megálltam a rizsfőző
mellett. – Gideon gyakran nem mondja el nekem, mi van

vele. Azt mondja, hogy ezzel engem véd, de valójában
saját magát.

Most, hogy hangosan kimondtam, magam is
megértettem.

– Attól fél, hogy minél többet mond, annál több okot ad
nekem, hogy elhagyjam. Pedig pont az ellenkezője igaz,
Cary. Minél többet hallgat el, annál inkább azt érzem,
hogy nem bízik bennem, és ez árt a kapcsolatunknak.
Treyjel azóta vagytok együtt, amióta Gideon és én. –
Megérintettem a karját. – El kell mondanod neki. Ha
valaki mástól tudja meg, márpedig megtudhatja, akkor
talán nem fog megbocsátani neked.

Cary a konyhaszigetnek dőlt. Hirtelen idősebbnek
látszott, és nagyon fáradtnak.

– Talán ha több időm lenne, el tudnám intézni a dolgot
Treyjel.

– A halogatás nem segít – mondtam gyengéden, és rizst
szedtem a tálakba. – Kezdesz visszaesni.

– Mégis mit tehetnék? – A hangja kemény volt a dühtől.
– Már nem kefélek fűvel-fával. Egy szerzetes is többet dug,
mint én.

Megrázkódtam, mert tudtam, hogy Cary tökéletes
példája annak, amiről dr. Petersen beszélt. Amikor szexel,
kikapcsolja az agyát, és a testére bízza, hogy jól érezze
magát, még ha csak egy kis időre is. Olyankor nem kell
gondolkodni, elég érezni, érzékelni. Olyan stratégia volt
ez, amit még akkor fejlesztett ki, amikor őt dugták, pedig
még ahhoz sem volt elég idős, hogy akarja.

– Segítek, amiben csak tudok – próbálkoztam.
– Szeretlek, kislány, de nem mindig te vagy a válasz a
kérdéseimre.
– Az sem válasz, ha vagdosod magad, vagy mindenkit
megkefélsz, aki hagyja. Ettől biztosan nem fogod magadat
jobban szeretni.

– De valamitől muszáj lesz.
A rizsre kanalaztam a curryt, és átadtam Carynek egy
tálat meg egy kanalat.
– Mondjuk attól, ha jól bánsz magaddal. És ha megbízol
a szeretteidben, az is segít. Legyél őszinte magaddal, és
velük is. Ez egyszerűen hangzik, de tudom, hogy nem az.
Más út viszont nincs, Cary.
Gyors, szomorú mosolyt villantott rám, és elvette a
kezemből az ételt.
– Félek.
– Na látod – mondtam halkan, és viszonoztam a
mosolyt. – Ez őszinte volt. Segítene, ha ott lennék, amikor
beszélsz Treyjel?
– Igen. Gyáva szar vagyok, hogy egyedül nem merem,
de tényleg segítene.
– Akkor ott leszek.
Cary hátulról átölelt, és a fejét a vállamra hajtotta.
– Te tényleg mindig mellettem vagy. Szeretlek.
Hátranyúltam, és összekócoltam a haját.
– Én is téged.

Arra ébredtem, hogy felemelkedik a bőrömről a takaró, és
a matrac megmozdul a mellém fekvő férfi súlya alatt.

– Gideon.
Lehunyt szemmel felé fordultam. Mélyet lélegezve
magamba szívtam a bőre illatát. A teste hűvös volt és erős,
a kezem végigsiklott rajta, és magamhoz húztam, hogy
megmelengessem.
Mélyen, mohón csókolt meg. Erre az éhségre egészen
magamhoz tértem, sóvár érintésétől hevesebben vert a
szívem. Rám feküdt, a szája forrón tapadt a
mellbimbómra, a hasamra, a combjaim közé.
Felnyögtem, és megfeszült a testem. Kitartóan izgatta a
nyelvével a csiklómat, egyre jobban felajzott, a csípőmet

pedig lefogta, amikor vonaglani kezdtem a nyalogatástól.
Felkiáltottam, és elélveztem. A combomba törölte a

száját, aztán felemelkedett. Csábító árny az éjszakában.
Rám mászott, és keményen belém hatolt.

Nyögdécselve hallgattam, ahogy a nevemet morogja,
mintha szinte kibírhatatlan lenne a gyönyör, hogy a
magáévá tesz. Megragadtam a derekát, ő pedig a
paplanba mélyesztette az ujjait. A csípője mozgott,
körözött, csodálatos pénisze mélyen, fáradhatatlanul járt
bennem.

Amikor újra felébredtem, a nap már felkelt, és
mellettem az ágy üres volt és hűvös.

17. fejezet

Másnap reggel épp kávét készítettem Evának, amikor
csörögni kezdett a mobilom. A zsírszegény tejszínt a
munkalapon hagytam, és a bárszékhez siettem, hogy
elővegyem a támlára akasztott zakóm zsebéből a
telefonom.

Megacéloztam magam, és fogadtam a hívást.
– Jó reggelt, anya!
– Gideon. Ne haragudj, hogy csak most telefonálok… –
mélyet sóhajtott –, de le kell mondanom a mai ebédünket.
Visszatértem a kávéhoz. Hosszú lesz a nap, szükségem
lesz rá.
– Semmi probléma.
– Gondolom, megkönnyebbültél – mondta keserűen.
Kortyoltam egyet, és azt kívántam, bárcsak valami
erősebb ital lenne, pedig még csak reggel nyolcra járt az
idő.
– Nem. Ha nem akarnék veled ebédelni, én mondtam
volna le.
Egy perc csend után szólalt meg.
– Láttad Christ mostanában?
Újabb korty közben az előszoba felé pillantottam,
Evára várva.
– Kedden találkoztunk.
– Olyan rég? – Anya hangjában félelem bujkált, ami
nem szolgált örömömre.
Eva mezítláb sietett be a nappaliba. Halvány, bézs
nyári ruha volt rajta, ami munkahelyre is elég elegáns

volt, mégis kiemelte domborulatait. Én választottam neki,
tudtam, hogy ez a szín kiemeli majd a bőre árnyalatát és
világos haját.

Az öröm, hogy láthatom, úgy felforrósított, mintha
tényleg valami erősebb italt hajtottam volna fel. Eva
mindig megrészegített és rabul ejtett.

– Mennem kell – mondtam. – Majd később hívlak.
– Sosem hívsz vissza.
Letettem a bögrémet, és kézbe vettem Eváét.
– Nem mondanám, ha nem gondolnám komolyan.
A hívás után zsebre vágtam a telefont, és átnyújtottam
a kávét a feleségemnek.
– Gyönyörű vagy – suttogtam, és megcsókoltam az
arcát.
– Ahhoz képest, hogy azt mondod, semmit nem tudsz a
nőkről, az öltöztetésükhöz igen jól értesz – nézett rám a
bögre pereme fölött, és kortyolt egyet.
Halkan, gyönyörködve felsóhajtott, amikor lenyelte a
kávét; olyan volt a hang, mint amit akkor ad, amikor
beléhatolok. Mint megtudtam, Eva egyik szenvedélye a
kávé volt.
– Hibáztam már párszor, de tanulok. – A munkalapnak
dőltem, és a lábam közé húztam. Talán feltűnt neki, hogy
eggyel kevesebb Vera Wang ruha lóg a szekrényében? Én
szabadultam meg tőle, mert túl sokat láttatott a feleségem
csábos dekoltázsából.
Felemelte a bögrét.
– Köszönöm a kávét.
– Nagyon szívesen – cirógattam meg finoman az arcát.
– Mondanom kell valamit.
– Ó… Mi a baj, nagyfiú?
– Még mindig rajta vagyok a Google-értesítési
beállításaidon?
Lesütötte a szemét.

– Jogomban áll hallgatni?
– Nem szükséges – mondtam, és megvártam, hogy rám
nézzen. – Corinne könyvet írt a kapcsolatáról velem.
– Micsoda?! – Eva tekintete elsötétült.
A tenyerembe fogtam a tarkóját, és a hüvelykujjammal
hevesen lüktető pulzusát cirógattam.
– A sajtótájékoztatóból megtudtam, hogy akkoriban
naplót vezetett. És személyes fotókat is közöl a könyvben.
– Miért? Miért akarja, hogy az emberek az életében
vájkáljanak?
Megremegett a kezében a bögre, úgyhogy elvettem, és
visszatettem a munkalapra.
– Azt hiszem, ő maga sem tudja, miért.
– Meg tudod akadályozni?
– Nem. De ha hazudik, és bizonyítani tudom, akkor
tehetek ellene.
– Az csak akkor megy, ha már megjelent a könyv. – Eva
a mellkasomra fektette a kezét. – Tudja, hogy kénytelen
leszel elolvasni. És látni fogod a fotókat, meg olvasni arról,
hogy mennyire szeret téged. Olyan dolgokról fogsz benne
olvasni, amikre most nem is emlékszel.
– Nem számít. – Homlokon csókoltam. – Sosem
szerettem. Nem úgy, ahogy téged. Ha visszatekintek a
múltba, attól még nem fogok hirtelen arra vágyni, hogy
vele legyek helyetted.
– De ő nem kényszerített semmire – suttogta Eva. – Nem
úgy, mint én.
A szám a bőréhez ért, úgy suttogtam neki; azt
kívántam, bárcsak a lelkébe suttoghatnék, hogy sose
kételkedjen bennem.
– Érte nem lángoltam. Nem sóvárogtam utána, nem
adott nekem reményt és álmokat, mint te. Nem is lehet
összehasonlítani veled, angyalka, és sosem mennék vissza.
Soha.

Eva lehunyta gyönyörű szemét, és hozzám simult.
– A baj nem jár egyedül, ugye?
Elnéztem a feje fölött, ki az ablakon a világra, ami
odakint várt minket.
– Megoldjuk.
Eva fújt egyet.
– Megoldjuk…

Beléptem a Tableau One-ba, és azonnal megláttam
Arnoldót. Patyolatfehér szakácskabát és fekete nadrág
volt rajta. Hátul állt, egy kétszemélyes asztal mellett, és a
nővel beszélt, aki miatt itt voltam.

A nő felém fordult, hosszú, sötét haja a vállára omlott.
Kék szeme felcsillant, amikor meglátott, de a fény hamar
kialudt benne. Amikor üdvözölt, a mosolya hűvös volt, és
nem kicsit önelégült.

– Corinne. – Bólintással üdvözöltem, és kezet fogtam
Arnoldóval. Az étterem, amit ő vezetett és én
szponzoráltam, tele volt ebédelni vágyó vendégekkel. A
beszélgetés zaja elnyomta az olaszos háttérzenét, ami a
rejtett hangfalakból áradt.

Arnoldo kimentette magát, és a konyhába indult.
Corinne-nak kezet csókolt búcsúzóul. Mielőtt távozott,
még rám pillantott, és a tekintete azt üzente, hogy később
még beszélünk.

Leültem Corinne-nal szembe.
– Köszönöm, hogy időt szakítasz erre a találkozóra.
– Kellemes meglepetés volt a meghívásod.
– Nem hinném, hogy váratlanul ért. – Hátradőltem, és
hallgattam Corinne lágy hangját. Eva rekedtes hangja
sóvárgást ébresztett bennem, Corinne-é régen mindig
megnyugtatott.
Szélesen elmosolyodott, és lesöpört egy láthatatlan
porszemet mélyen kivágott, vörös ruhája dekoltázsáról.

– Valóban nem.
Idegesített a játszmázása, úgyhogy kertelés nélkül
beszéltem.
– Mégis miben sántikálsz? Hiszen neked is ugyanolyan
fontos a magánéleted szentsége, mint nekem.
Összeszorította a száját.
– Ugyanerre gondoltam, amikor először láttam a
videót, amin Evával balhézol a parkban. Azt mondod, nem
ismerlek jól, pedig dehogynem. Normál körülmények
között sosem hagytad volna, hogy a szennylapok
címoldalára kerüljön a magánéleted.
– Mi számít normál körülménynek? – vágtam vissza, de
nem tudtam tagadni, hogy Evával egészen más ember
voltam. Sosem állhattam azokat a nőket, akik nagy
gesztusokat vártak tőlem. Ha elég rámenősek voltak,
talán egy éjszakára hagytam behálózni magam. De
Evával mindig én voltam a vadász.
– Pontosan erről beszélek. Nem emlékszel. Mert rabja
vagy egy szenvedélyes viszonynak, és nem látsz túl rajta.
– Nincs min túllátnom, Corinne. Vele leszek, míg a halál
el nem választ minket.
Felsóhajtott.
– Most így gondolod, de a viharos viszonyok nem hosszú
életűek, Gideon. Kiégnek. Te a rendet és a nyugalmat
szereted, és ezt tőle nem kapod meg. Soha. Ezt a lelked
mélyén te is tudod.
A szavai az elevenembe találtak. A saját gondolataimat
hallottam a szájából.
Megérkezett a pincér. Corinne salátát rendelt, én pedig
egy italt. Duplát.
– Szóval kiadsz egy leleplező könyvet… De minek? –
kérdeztem, amikor a pincér távozott. – Bosszút állsz
rajtam? Vagy Eván?
– Nem. Azt akarom, hogy emlékezz.

– Nem így kellene.
– Hanem hogyan?
Álltam a pillantását.
– Vége, Corinne. Ha kiteregeted az emlékeidet, az nem
változtat ezen.
– Talán nem – ismerte el olyan szomorúan, hogy
bűntudatot éreztem. – De azt mondtad, hogy sosem
szerettél engem. Legalább bebizonyítom, hogy ez nem
igaz. Én nyugalmat adtam neked. Megelégedettséget.
Boldog voltál mellettem. Nem látom rajtad ezt a
nyugalmat, amióta vele vagy. Ne is mondd, hogy érzed.
– Amit mondasz, abból felfogtam, hogy nem az érdekel,
hogy újra velem legyél. De a pénz talán érdekel, ha
elhagyni készülsz Giroux-t. Mennyit fizettek neked, hogy
prostituáld az irántam érzett „szerelmedet”?
Corinne felszegte az állát.
– Nem ezért írom a könyvet.
– Csak az a fontos, hogy én ne Evával legyek.
– Azt akarom, hogy boldog legyél, Gideon. És amióta őt
megismerted, az ellenkezőjét látom rajtad.
Vajon Eva mit szólna, ha olvasná a könyvet?
Gondolom, ugyanazt, amit én szólok az „Aranylány”-hoz.
Corinne az asztalon nyugvó bal kezemet nézte.
– Evának adtad édesanyád eljegyzési gyűrűjét.
– Jó ideje nem az övé már.
Belekortyolt a borba, ami már ott állt az asztalon,
amikor megérkeztem.
– Nálad volt a gyűrű, amikor még együtt voltunk?
– Igen.
Corinne megrázkódott.
– Hiába mondod, hogy nem illünk össze Evával –
szóltam ridegen. – Hogy vagy veszekszünk, vagy dugunk,
de semmi szilárd alapja nincs a kapcsolatunknak. Az az
igazság, hogy ő a másik felem, és amit teszel, az fáj neki,

tehát fáj nekem is. Kifizetem a szerződésszegésből eredő
kártérítést a könyvkiadó felé, ha elállsz a
megjelentetéstől.

Corinne egy hosszú percig bámult.
– Nem… Nem tehetem, Gideon.
– Miért?
– Azt akarod, hogy elengedjelek. Csak így tudom
megtenni.
Előrehajoltam.
– Corinne, ha érzel irántam bármit is, kérlek, hagyd.
– Gideon…
– Ha megjelenteted, a szép emlékeimet fogod
meggyűlöltetni velem.
Türkizkék szemében könny csillant.
– Sajnálom.
Hirtelen felálltam az asztaltól.
– Adok neked okot arra, hogy sajnáld.
Hátat fordítottam neki, és kisétáltam az étteremből a
várakozó Bentley-hez. Angus kinyitotta az ajtót, a
tekintete mögém villant, a Tableau One nagy ablakára.
– A picsába! – beültem a hátsó ülésre. – A kurva életbe!
Most, hogy Eva már az életem része volt, elkezdtek
előrajzani azok, akik valamiért megharagudtak rám a
múltban. Eva miatt sebezhetővé váltam, és ezt nem
tudtam elrejteni. Kezdett problémát jelenteni a dolog, és
meg kellett oldanom. Christopher, Anne, Landon,
Corinne… Ez csak a kezdet volt. Mások is nehezteltek rám,
és még többen voltak apám haragosai.
Eddig csak nevettem rajtuk, élveztem a kihívást. De
most az átkozottak a feleségemen keresztül akartak
bántani. És mindannyian egyszerre. Elszívták az
energiámat. Ha nem vagyok elég óvatos, és nem terjed ki
a figyelmem mindenre, akkor Eva védtelenül marad.
Ezt pedig meg kellett akadályoznom, kerül, amibe

kerül.
– Azért még látni akarlak este – mondta Eva. Rekedtes

hangja csábítóan hívogatott a telefonban.
– Ez nem is kérdés – feleltem, és hátradőltem a

székemen. Odakint a nap már nyugodni készült, a
munkanapnak vége volt. A hét őrült rohanásában az
augusztus szeptemberbe fordult. – Beszélj Caryvel, én
beszélek Arnoldóval, és amikor végzünk, kezdődhet a
hétvégénk kettesben.

– Te jó ég, hogy elrepült ez a hét! Edzenem kellene, jó
pár napot kihagytam.

– Párbajozzunk holnap.
– Na persze – nevetett Eva.
– Nem viccből mondtam. – A lelki szemeimmel láttam őt
sportmelltartóban és testhez simuló nadrágban; a farkam
ébredezni kezdett.
– Nem tudnék veled harcolni – tiltakozott.
– Dehogynem.
– Te túl jó vagy. Sokkal nagyobb a tudásod.
– Teszteljük le az önvédelmi képességeidet, angyalka. –
Ez a spontán ötlet hirtelen igazán vonzónak tűnt. – Biztos
akarok lenni benne, hogy ha netán szükséged lenne rá,
meg tudnád védeni magad.
Persze sosem lesz rá szüksége, de engem
megnyugtatna, ha tudnám, hogy tud magára vigyázni.
– Holnap az esküvővel kell foglalkoznom, de majd még
gondolkodom az ajánlatodon – mondta. – Pillanat.
Hallottam, hogy nyílik az ajtó, és Eva köszön a
portásnak. Üdvözölte az inast, aztán hallottam, hogy a lift
leér az előtérbe, és csenget.
– Tudod, megpróbálok Cary kedvéért optimistának
mutatkozni, de aggódom, mi lesz Treyjel – sóhajtott. – Ha
elhagyja, Cary talán teljesen az önpusztításba menekül.
– De Cary nagyon sokat követel – figyelmeztettem Evát.

A lift újra csengetett a háttérben. – Cary tulajdonképpen
azt várja Treytől, hogy tartson ki mellette, miközben neki
van egy terhes „mellékszála”, akit szintúgy megtart maga
mellett. Sőt! Igazából Treyt szánja „mellékszálnak”. Nem
tudom elképzelni, hogy ezt csak úgy elfogadná valaki.

– Tudom.
– Egész este nálam lesz a telefonom, hívj, ha szükséged
van rám.
– Mindig szükségem van rád. Hazaértem, úgyhogy
most leteszem. Várlak itthon. Szeretlek.
Vajon ezek a szavak mindig elállítják majd a
lélegzetemet?
A hívás végeztével épp megjelent egy ismerős alak az
irodámban. Mark Garrity állt az ajtóban. Kézfogással
üdvözöltem.
– Mark, köszönöm, hogy időt szakít rám.
Elmosolyodott, és erőteljesen megrázta a kezem.
– Én tartozom köszönettel, Mr. Cross. Sokan vannak a
városban, sőt a világban, akik most nagyon szívesen
lennének a helyemben.
– Kérem, hívjon csak Gideonnak – intettem a kanapék
felé. – Hogy van Steven?
– Remekül, köszönöm. Szerintem pályát tévesztett, és
inkább esküvőszervezőnek kellene lennie.
Elmosolyodtam.
– Eva is most hétvégén kezdi.
Mark kigombolta a zakóját, megigazította a
nadrágszárát, és leült a kanapéra. Szürke öltönye jól illett
sötét bőréhez és csíkos nyakkendőjéhez. Látszott rajta,
hogy felfelé ível a karrierje.
– Ha Eva csak feleannyira találja szórakoztatónak a
tervezgetést, mint Steven, akkor még sosem mulatott
jobban – mondta.
– Remélem, nem így lesz, mert a magam részéről

szeretnék már túllenni a tervezgetésen, és várom az
esküvőt – feleltem, továbbra is állva.

Mark elnevette magát.
– Hozhatok valamit inni? – kérdeztem.
– Nem, köszönöm.
– Nos, akkor nem húzom az időt. – Leültem. – Azért
kértem, hogy munkaidő után találkozzunk, mert nem
lenne ildomos, hogy épp a Waters, Field & Leaman
munkaidejében ajánljak fel önnek egy állást a Cross
Industriesnál.
Mark felvonta a szemöldökét.
Hagytam, hogy pár pillanatig eméssze, amit mondtam.
– A Cross Industries számos nemzetközi
leányvállalattal rendelkezik, amelyek ingatlannal,
szórakoztatóiparral és prémium márkákkal foglalkoznak,
illetve olyan termékekkel, amiket prémium márkákká
szeretnénk tenni.
– Mint a Kingsman vodka.
– Pontosan. A reklám- és marketingkampányokat
többnyire alapszinten menedzselik, de a márkák arculati
átalakításáról itt születnek a döntések. A már említett
sokféleség miatt állandóan keressük a legkedvezőbb
márkaarculatokat, és a már ismert márkáinkat is
folyamatosan erősítjük. Ehhez szerződtetnénk önt.
– Hűha! – Mark a térdére szorította a tenyerét. – Nem
is tudom, mire számítottam, de ez most meglepett.
– A jelenlegi fizetésének a dupláját kínálom,
kezdetnek.
– Ez rendkívül nagylelkű.
– Nem szeretem, ha az ajánlataimra nem a válasz.
Mark elvigyorodott.
– Kétlem, hogy sokszor fordul elő. Ez azt jelenti, hogy
Eva otthagyja a Waters, Field & Leaman céget?
– Még nem döntötte el.

– Nem? – Újra felvonta a szemöldökét. – Ha én eljövök a
cégtől, ő elveszíti az állását.

– És természetesen állást kap itt. – Megpróbáltam minél
szűkszavúbb tárgyilagossággal válaszolni. Szerettem
volna Mark együttműködését, és nem akartam olyan
válaszokat adni, amik esetleg ellenére vannak.

– Eva az én válaszomra vár, mielőtt dönt?
– Az ön válasza talán döntő tényező lesz.
Mark a nyakkendőjét igazgatta.
– Megtisztelve érzem magam, és nagyon izgalmas az
ajánlat, de…
– Sejtem, hogy ön nem tervezett munkahelyet váltani –
szóltam közbe finoman. – Meg van elégedve a jelenlegi
munkahelyével, és tudja, hogy hosszú távú, biztos állása
van. Én kész vagyok garantálni, hogy legalább három évig
alkalmazom, pluszjuttatásokkal és éves fizetésemeléssel,
kivéve természetesen, ha az ön részéről merül fel súlyos
mulasztás.
Előrehajoltam, és a kezemet a mappára tettem, amit
Scott hagyott az asztalomon. Mark felé csúsztattam. –
Ebben minden információt részletesen megtalál. Vigye
haza, beszélje meg Stevennel, és hétfőn várom a döntését.
– Hétfőn?
Felálltam.
– Nyilván szeretné a felmondási idejét letölteni a
Waters, Field & Leamannál, és ezzel nincs semmi gond, de
a döntését minél hamarabb szeretném tudni.
Mark elvette a mappát, és felállt.
– És ha kérdéseim merülnek fel?
– Hívjon. A névjegykártyámat megtalálja a mappában.
– Az órámra pillantottam. – Elnézést, de lesz még egy
megbeszélésem.
– Ó, értem. – Mark megrázta a felé nyújtott kezemet. –
Elnézést. Olyan váratlanul ért az ajánlata, hogy még

szinte fel sem fogtam. De azt már tudom, hogy igen nagy
lehetőség, és köszönöm.

– Ön nagyon ért ahhoz, amit csinál – mondtam
őszintén. – Nem tettem volna ajánlatot, ha nem így
gondolnám. Fontolja meg, és fogadja el.

Mark felnevetett.
– Alaposan átgondolom, és hétfőn visszajelzek.
Amikor kiment, a LanCorp székhelyéül szolgáló
irodaépületre pillantottam. Landon soha többet nem
használhatja ki, hogy lankad a figyelmem.

– Amint elmentél, zokogni kezdett.
A poharam pereme fölött Arnoldóra néztem. Dupla

skót whiskyt ittam; nyeltem egyet, aztán megkérdeztem:
– Most bűntudatot akarsz kelteni bennem?
– Nem. Én sem sajnálnám a helyedben, de arra azért

gondolj, hogy Corinne nem teljesen szívtelen.
– Sosem tartottam szívtelennek. Csak azt hittem, a

szívét a férjének adta.
Arnoldo megvonta a vállát. Koptatott farmert és betűrt,

gallérjánál nyitott, felgyűrt ujjú inget viselt, és rengeteg
nő figyelt fel rá.

A bár tömve volt, de a mi VIP-erkélyünktől kidobók
tartották távol a vendégsereget. Arnoldo a félhold alakú
kanapén ült, ugyanott, ahol Cary, amikor először
találkoztam Evával a Crossfire-ön kívül. Az emlékek miatt
ez a hely mindig fontos lesz a számomra. Azon az éjszakán
döbbentem rá, hogy Eva mindent megváltoztat.

– Fáradtnak látszol – mondta Arnoldo.
– Nehéz hetem volt. – Olvastam a pillantásában. – Nem,
nem Eva miatt.
– Akarsz róla beszélni?
– Nem igazán lenne miről. Okosabbnak kellett volna
lennem. Hagytam, hogy mindenki megtudja, milyen sokat

jelent nekem Eva.
– Szenvedélyes csókok az utcán, még szenvedélyesebb

veszekedések a parkban. – Szomorkásan elmosolyodott. –
Hogy is mondják? Ami a szíveden, az a szádon?

– Kinyitottam egy ajtót, és most mindenki be akar
csörtetni rajta. Velem csak úgy lehet baszakodni, ha Evát
bántják, és ezt most már mindenki tudja.

– Brett Kline is?
– Vele már nem kell törődni.
Arnoldo figyelmesen fürkészte az arcom, és gondolom,
azt látta rajta, amit keresett. Bólintott.
– Ennek örülök, barátom.
– Én is. – Ismét kortyoltam. – És veled mi újság?
Lazán legyintett a kérdésre, aztán körbepillantott, a
Lana Del Rey dalára ringatózó nőket nézte a közelben. –
Az étterem jól megy, de ezt úgyis tudod.
– Igen, és nagyon örülök neki. Jócskán meghaladta a
várt profitot.
– A hét elején felvettünk néhány előzetest az új
évadra. Amikor a Food Network csatorna leadja őket az új
epizódokkal, még jobban fellendül majd az üzlet.
– Én pedig majd elmondhatom, hogy már a
bombasikered előtt is ismertelek.
Nevetett. Felemeltem a poharam, és koccintottunk.
Újra rendben volt minden, és végre oldódott bennem a
nyugtalanság. Nem támaszkodtam úgy Arnoldóra, mint
ahogy Eva támaszkodott a barátaira, vagy ahogy Cary
támaszkodott Evára, de attól még fontos volt nekem. Kevés
ember állt közel hozzám. Egy ilyen nehéz hét próbatételei
után legalább a barátságunkat sikerült helyreállítani.

18. fejezet

– Te jó ég! – nyögtem teli szájjal, a tejkaramellás-
csokoládés minitortát kóstolgatva. – Ez isteni!

Kristin, az esküvőszervező szélesen mosolygott.
– Ez az egyik kedvencem. De várjon csak, míg
megkóstolja a vaníliás vajkrémeset!
– Ugyan már! A vanília sosem körözheti le a csokoládét
– feleltem a dohányzóasztalon sorakozó finomságokkal
szemezve.
– Korábban egyetértettem volna – mondta Kristin –, de
ez a cukrászat a vanília rajongójává tett. A citromos is
nagyon finom.
A kora délutáni napfény beszűrődött anyám
nappalijának hatalmas ablakain, és megvilágította
világosszőke fürtjeit és porcelánfehér bőrét. Nemrég
rendezte át a szobát. A falak most lágy szürkéskék színt
kaptak, amitől a nappali új energiával telt meg, és
anyához is illett ez a szín.
Nagyon jó érzéke volt hozzá, hogy mindig a legjobb
színben mutassa magát. Szerintem ez egyben az egyik
legrosszabb tulajdonsága is volt. Túlságosan adott a
látszatra.
Sosem értettem, hogy nem unja meg a legújabb
lakberendezési trendek próbálgatását. Egy évbe is
beletelt, mire Stanton ötszáz négyzetméteres penthouse
lakásának minden szobája és előszobája sorra került,
addigra pedig anya kezdte elölről.
Egyetlen találkozás elég volt Blaire Ashsel, hogy

tudjam, a lakberendezői hajlam az én családomban
átugrott egy generációt. Érdekeltek a tervei, de nem
lelkesedtem külön minden részletért.

Újabb kis tortácskát kaptam be, csak úgy, kézzel,
miközben anyám előkelően a villájára szúrt egyet.

– Milyen virágokra gondolt? – kérdezte Kristin, és
kinyújtotta, majd újra keresztbe fonta hosszú, kávébarna
lábait. Jimmy Choo cipője szexis volt, de elegáns, hozzá
vintage stílusú, klasszikus Diane von Furstenberg ruhát
viselt. Vállig érő, sötét haja csigás fürtökben göndörödött,
és szépen keretezte keskeny arcát; a halvány rózsaszín
szájfény kiemelte nagy, telt száját.

Lendületes, lenyűgöző nő volt, és azonnal
megkedveltem.

– Vörös – feleltem, és letöröltem a számról egy kis
vajkrémet. – Mindenképpen valami vörös.

– Vörös? – anyám határozottan megrázta a fejét. –
Nagyon közönséges, Eva. Az első esküvőd! Válassz inkább
fehér, krém- és aranyszíneket.

Rámeredtem.
– Mégis mit gondolsz, hány esküvőm lesz?
– Nem úgy értettem. De akkor is először vagy
menyasszony.
– Nem vörös ruháról beszélünk – ellenkeztem. – De
szeretném, ha a vörös lenne az elsődleges kiegészítő szín.
– Kicsim, szerintem az nem volna ízléses. Én szerveztem
már elég esküvőt, hogy tudjam.
Emlékeztem, ahogy anyám az esküvőket szervezte.
Mindegyik még nagyszabásúbb volt, mint az előző. De
mindegyik visszafogottan elegáns is volt. Csodálatos
esküvők egy csodálatos, fiatalos menyasszonynak.
Reméltem, hogy én is legalább fele ilyen szépen öregszem
majd, mert az biztos, hogy Gideon a korral csak egyre
vonzóbb lesz. Pont olyan típus.

– Hadd mutassam meg, milyen ízléses tud lenni a vörös,
Monica – mondta Kristin, és egy bőrkötéses mappát vett
elő a táskájából. – A vörös lenyűgöző lehet, főként egy esti
esküvőn. Fontos, hogy a szertartás és a vacsora is
képviselje mind a menyasszony, mind a vőlegény ízlését.
Egy igazán emlékezetes nap érdekében a látványnak
tükröznie kell a stílusukat, közös történetüket és a jövőbe
vetett reményeiket.

Anya elvette a portfóliót, és rápillantott a képekre.
– Eva… Ezt nem gondolhatod komolyan.
Hálás pillantást vetettem Kristinre, amiért a pártomat
fogta, főleg, mivel nyilván sejtette, hogy anyám állja majd
a költségeket. Persze tudta, hogy Gideon Cross a vőlegény,
és így könnyebben állt mellém. Egy ilyen referencia
rengeteg ügyfelet hoz majd neki a jövőben.
– Biztos tudunk kompromisszumot kötni, anya. –
Legalábbis reméltem. A legnagyobb bombát még nem is
dobtam le.
Milyen költségkeretben gondolkodunk? – kérdezte
Kristin.
Íme, a bomba…
Anya mintha lassított felvételen nyitotta volna szóra a
száját. A szívem hevesen vert a pániktól, de kiböktem:
– A szertartásra ötvenezret szánunk, és ebben benne
lesz a ruha is.
Mindketten nagy szemeket meresztettek rám.
Anya hitetlenkedve felvihogott, és a háromszínű arany
Cartier nyakláncával babrált a dekoltázsán.
– Te jó ég, Eva, most ne viccelődj!
– Apa fizeti az esküvőt, anya – mondtam. A hangom
most már határozottabb volt, mert a nehezét már
kinyögtem.
Anya pislogva nézett rám, kék szeme egy pillanatra
ellágyult. Aztán megfeszült az állkapcsa. – Már a ruhád is

többe fog kerülni. És a virágok, a helyszín…
– A tengerparton fogunk összeházasodni – mondtam

hirtelen ötlettől vezérelve. – Észak-Karolinában. Az Outer
Banks-i házban, amit Gideon most vett meg. Csak annyi
virág kell, hogy a szertartás résztvevőinek elég legyen.

– Ezt te nem érted. – Anya Kristinre nézett
támogatásért. – Ez semmiképp sem járható út. Nem
tudnád kézben tartani a dolgot.

Azaz ő nem tudná kézben tartani.
– Kiszámíthatatlan időjárás… – folytatta. – Minden tele
homokkal… És ha elvárod, hogy a vendégek ilyen
messzire utazzanak a várostól, biztosan lesz, aki nem tud
majd eljönni. Meg aztán hol szállnának meg?
– Te milyen vendégekről beszélsz? Mondtam, hogy kis
családi körben szeretnénk a szertartást. Gideon intézi az
utazást. És biztosan szívesen megszervezi a szállást is.
– Ebben is segíthetek – mondta Kristin.
– Ne bátorítsa a lányomat – szólt rá anya.
– Ne légy udvariatlan! – vágtam vissza. – Elfelejted,
hogy ez az én esküvőm. Nem egy társasági rendezvény.
Anya mély lélegzetet vett, hogy megnyugodjon.
– Eva, nagyon kedves tőled, hogy ebben igyekszel apád
kedvében járni, de ő nem érti, mekkora terhet ró rád a
kérése. Még akkor sem lenne elég ez a pénz, ha én
megdupláznám…
– Bőven elég. – A kezemet szorosan összefontam az
ölemben, a gyűrűim kényelmetlenül nyomtak. – És nem
teher.
– Sokakat meg fogsz sérteni. Meg kell értened, hogy
Gideon társadalmi helyzetében minden kapcsolat számít.
Ő bizonyára azt szeretné, ha…
– … ha megszöknék vele – vágtam rá. Frusztrált, hogy
már megint eltérő az álláspontunk. – Ha rajta múlna,
kettesben elszöknénk valami távoli tengerpartra, és ott

két tanú jelenlétében, gyönyörű környezetben kötnénk
házasságot.

– Lehet, hogy ezt mondja, de…
– Nem, anya. Hidd csak el. Pontosan ezt tenné.
– Ha mondhatok valamit… – Kristin előrehajolt. –
Monica, jól megoldható a dolog. Sok celebesküvő zajlik
szűk családi és baráti körben. A kisebb költségkerettel
fontos ügyelni a részletekre. És ha Gideon és Eva hajlandó
ilyesmire, akkor megszervezhetjük, hogy néhány fotót
eladunk a celebmagzinoknak, és a befolyt összeget
karitatív célokra fordítjuk.
– Ó, ez remek ötlet! – lelkendeztem, bár megfordult a
fejemben, hogy ez vajon működhetne-e, mert Gideon
negyvennyolc órás exkluzív jogokat adott Deanna
Johnsonnak.
Anya kétségbeesett arcot vágott.
– Amióta csak megszülettél, az esküvődről álmodozom –
mondta halkan. – Mindig azt szerettem volna, hogy egy
hercegnőhöz méltó legyen az esemény.
– Anya… – megfogtam a kezét. – A vacsorával és a
fogadással azt csinálsz, amit csak akarsz. Kihagyhatod a
vöröset, meghívhatod az egész világot, tényleg rád bízom.
De ami a szertartást illeti, nem elég, hogy megtaláltam a
hercegemet?
Anya megszorította a kezem, és könnyes szemmel
pillantott rám.
– De, azt hiszem, elég.

Épp becsusszantam a Benz hátsó ülésére, amikor
megcsörrent az okostelefonom. Elővettem a retikülömből,
és a kijelzőn láttam, hogy Trey keres. Kissé összerándult a
gyomrom.

Nem tudtam kiverni a fejemből, mennyire lesújtottnak
láttam előző este. A konyhában maradtam, amíg Cary a

nappaliban bevallotta neki a helyzetet Tatianáról és a
babáról. Betettem a húst és a zöldségeket a sütőbe, és a
táblagépemen egy könyvet olvastam a reggelizősarokban,
de azért Caryt szemmel tartottam. Még így profilból is
látszott, mennyire rosszul fogadta a hírt Trey.

De itt maradt vacsorára, sőt éjszakára is, úgyhogy
reméltem, hogy mégis jól végződhet a dolog. Legalább
nem rohant el.

– Szia, Trey! – vettem fel a telefont. – Hogy vagy?
– Szia, Eva! – Trey nagyot sóhajtott. – Nem is tudom,
hogy vagyok. És te?
– Hát én épp anyától jövök, órákig beszéltünk az
esküvőről. Nem sült el olyan rosszul, mint amitől féltem,
de lehetett volna egyszerűbb. Anyával általában ez van.
– Hát… neked is épp elég gondod van. Ne haragudj,
hogy zavarlak…
– Semmi baj, Trey. Örülök, hogy hívtál. Ha beszélni
szeretnél, itt vagyok.
– Találkozhatnánk? Bármikor, amikor neked
megfelel…
– Akár most is?
– Komolyan? A West Side-on vagyok, egy utcabálon. A
húgom hozott el, de pillanatnyilag nem vagyok jó
társaság, úgyhogy pár perce elváltak útjaink, és most azt
se tudom, mit keresek itt.
– Találkozzunk ott.
– A Harminckettedik és a Harmincharmadik utca
között, az Amsterdam közelében vagyok. De előre szólok,
hogy nagy a tömeg.
– Oké, tarts ki. Pár perc, és ott leszek.
– Köszi, Eva.
Letettem, és elkaptam Raúl pillantását a tükörben. –
Az Amsterdam és a Harminckettedik utca, a lehető
legközelebb álljunk meg.

Bólintott.
– Köszönöm. – Ahogy befordultunk a sarkon,
kibámultam az ablakon, és a várost néztem ezen a
napsütéses vasárnap délutánon.
Hétvégén Manhattan lelassult egy kicsit, az emberek
lezserebben öltöztek, és több volt az utcai árus. Szandálos,
nyári ruhás nők nézegették a kirakatokat, a
rövidnadrágos, pólós férfiak kis csoportjai pedig a nőket
nézegették, és beszélgettek valamiről, amiről a férfiak
egymás közt szoktak. Mindenféle kutyák virítottak a
pórázak végén, a babakocsikban gyerekek hisztiztek vagy
szundikáltak. Egy idős pár kézen fogva sétált, és még
hosszú évek után is el voltak varázsolva egymás
társaságában.
Még mielőtt tudatosult volna bennem, már tárcsáztam
is Gideont.
– Angyalka! – vette fel. – Hazafelé tartasz?
– Még nem. Anyától már eljöttem, de Treyjel
találkozom.
– Az mennyi idő?
– Nem tudom. Szerintem egy óránál nem lesz több.
Istenem… Remélem, nem azt akarja mondani, hogy
elhagyja Caryt.
– Édesanyáddal hogy ment?
– Megmondtam neki, hogy tengerparti esküvő lesz az
Outer Banks-i háznál… – elhallgattam egy pillanatra. – Ne
haragudj. Előbb téged kellett volna megkérdeznem.
– Szerintem csodálatos ötlet. – Rekedtes hangjának
rezgése elárulta, hogy meghatódott.
– Anya azt kérdezte, hogyan fogunk mindenkit
elszállásolni. Ezt eléggé rád hagytam meg az
esküvőszervezőre.
– Semmi probléma. Majd megoldjuk.
Elöntött a szerelem melegsége.

– Köszönöm.
– Tehát a nehezén túl vagy – mondta megértően, mint
mindig.
– Hát, nem is tudom. Anya majdnem elsírta magát.
Tudod, nagyot álmodott, és az most nem fog valóra válni.
Remélem, el tudja engedni, és meg tud érteni minket.
– És a családja? Még nem beszéltünk arról, hogyan
szervezzük meg, hogy eljöjjenek.
Vállat vontam, aztán eszembe jutott, hogy telefonon
úgysem látja.
– Nem hívjuk meg őket. Csak a Google keresőből
ismerem anya családját, mert kitagadták, amikor terhes
lett velem, és soha nem voltak részei az életemnek.
– Hát jó – mondta Gideon nyugodtan. – Van egy
meglepetésem számodra, ha hazajössz.
– Igen? – Azonnal felvidultam. – Mondasz róla valamit?
– Dehogy mondok. Ha kíváncsi vagy rá, siess haza.
– Csak ugratsz! – duzzogtam.
– Nem ugratlak, majd meglátod.
Bársonyos hangjától forróság áradt szét bennem.
– Sietni fogok, amennyire csak tudok.
– Várlak – dorombolta.

Az utcabál környékén őrületes dugó volt. Raúl a Benzt a
házunk alatti teremgarázsban hagyta, és átkísért a
kirakodóvásárhoz.

Fél háztömbnyire már összefutott a nyál a számban az
ételek illatától. Zene hallatszott, és amikor elértük az
Amsterdam sugárutat, láttam, hogy egy nő énekel egy kis
színpadon, jókora közönség előtt.

A nyüzsgő utca mindkét oldalán árusok sorakoztak,
fehér sátrak védték őket és a portékájukat a napsütéstől.
Volt ott minden, sálak, kalapok, ékszerek, műalkotások,
friss termelői áruk és mindenféle nemzetek konyhái.

Pár perc után megpillantottam a tömegben Treyt. A
lépcsőn ült, nem messze a saroktól, ahová a találkozót
megbeszéltük. Bő farmerben és olajzöld pólóban volt, a
napszemüvege ott ült kicsit görbe, régen eltört orrán.
Szőke haja kócos volt, mint mindig, szép száját
összepréselte.

Amikor meglátott, felállt, és kezet nyújtott. Inkább
magamhoz öleltem, és addig tartottam, amíg éreztem,
hogy ellazul, és viszonozza. Nyüzsgött körülöttünk az élet.
A New York-i embereket nem zavarták a nyilvános
érzelmek. Raúl diszkréten távolabb húzódott.

– Kurvára szét vagyok esve – dünnyögte Trey a
vállamon.

– Ez teljesen normális. Most mindenki kiborulna a
helyedben – mondtam, és a lépcső felé intettem, ahol
eddig ücsörgött.

Visszaült a középső lépcsőre, én pedig mellételepedtem.
– Nem hiszem, hogy kibírom így, Eva. És nem hiszem,
hogy ki kellene bírnom. Azt szeretném, ha olyan párom
lenne, aki állandóan az életem része, aki támogat, amíg
befejezem a tanulmányaimat, és amíg kiépítem a
praxisomat. Cary azt a modellt fogja támogatni, engem
meg majd akkor lát, amikor épp van rám ideje. Mégis
hogy ne nehezteljek ezért?
– Igazad van – mondtam, és kinyújtóztattam a
lábamat. – De tudod, hogy Cary az apasági teszt
eredményéig nem veheti biztosra, hogy a gyerek az övé.
Trey megrázta a fejét.
– Nem hinném, hogy ez számít. Nagyon beleélte magát.
– Szerintem igenis számít. Talán nem fordít hátat neki,
hanem nagybácsit játszik majd, vagy mit tudom én.
Egyelőre kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy az övé,
de talán mégsem. Lehetséges, hogy nem.
– Tehát szerinted bírjam ki még fél évig?

– Nem. Nem tudom megválaszolni a kérdést helyetted.
Csak annyit tudok, hogy Cary szeret téged. Úgy látom,
hogy jobban, mint eddig bárkit. Ha elveszít, az össze fogja
törni. De nem akarom, hogy bűntudatból maradj vele.
Csak azt szeretném, hogy tudd, nem csak neked fájna, ha
elhagynád.

– De ez hogy segít rajtam?
– Talán nem segít. – A térdére tettem a kezem. – Talán
csak kicsinyességből gondoltam ezt vigasznak. Ha
Gideonnal nem maradnánk együtt, tudni akarnám, hogy
neki ugyanúgy fáj, mint nekem.
Trey szomorúan elmosolyodott.
– Igen, megértelek. De vele maradnál, ha megtudnád,
hogy teherbe ejtett egy másik nőt? Akivel rendszeresen
szexelt, miközben veled randizgatott?
– Ezen már gondolkodtam. Nehéz elképzelnem, hogy
nem vagyok Gideonnal. Ha akkor még nem köteleződtünk
volna el egymás mellett, és az a nő már a múlté lenne, ha
velem lenne, és már nem vele, akkor talán elviselném. –
Néztem, ahogy egy nő újabb vásárfiás szatyrot akaszt a
gyereke babakocsiján lógó többi szatyor mellé. – De ha
inkább vele lenne, és rám csak néha jutna ideje… Akkor
azt hiszem, lelépnék.
Nehéz volt őszintének lenni, amikor tudtam, hogy Cary
épp az ellenkezőjét szeretné hallani tőlem, de úgy
éreztem, ezt kell tennem.
– Köszi, Eva.
– Azt azért még hadd tegyem hozzá, hogy nem
tartanálak gyengének, ha Caryvel maradnál. Az nem
gyengeség, ha kitartasz a szerelmed mellett, amikor ő
helyre akar hozni egy hatalmas hibát. De az sem
gyengeség, ha magadra gondolsz. Bárhogy is dönts,
szerintem nagyszerű ember vagy.
Trey nekem dőlt, és a vállamra hajtotta a fejét.

– Köszönöm, Eva.
Az ujjai közé fontam az ujjaimat.
– Nincs mit.

– Lemegyek, és felhozom a kocsit – mondta Raúl, amikor
beléptünk az épület előterébe.

– Rendben. Megnézem a postaládát. – Integettem az
inasnak, amikor elmentünk a recepció mellett. A
postaládákhoz mentem, Raúl pedig a lifthez.

Kulccsal nyitottam a postaládát, elhúztam a
rézajtócskát, és lehajoltam, hogy bekukucskáljak. Csak
néhány reklámot találtam, így hát nem kellett
felmennem. Kidobtam a szórólapokat.

Visszamentem az előtérbe, és pont megláttam egy nőt,
ahogy távozik. Felfigyeltem tüskésre vágott, vörös hajára.
Dermedten bámultam, remélve, hogy az utcán megfordul,
és láthatom az arcát.

Elállt a lélegzetem. A haj ismerős volt a Google-
képkeresőből. Az arcra pedig emlékeztem a jótékonysági
estről, amin Gideonnal részt vettem néhány hete.

A nő már el is tűnt.
Utánaszaladtam, de amikor a járdára értem, ő már
beült egy fekete autó hátsó ülésére.
– Hé! – kiáltottam utána.
Az autó elhúzott, és én csak néztem utána.
– Valami baj van?
Megfordultam. Louie, a hétvégi portás állt mögöttem.
– Tudja, ki volt az a nő?
Megrázta a fejét.
– Nem itt lakik.
Visszamentem, és a gondnoktól is megkérdeztem.
– Vörös hajú nő? – kérdezte zavartan. – Ma nem jött
senki, aki nem itt lakó személy társaságában akart volna
bejönni, úgyhogy nem nagyon figyeltem.

– Hmm… Oké, köszönöm.
– Várja a kocsi, Eva – szólt Louie az ajtóból.
Megköszöntem a gondnok segítségét, és kimentem
Raúlhoz. Amíg odaértünk Gideon lakásához, Anne Lucas
járt a fejemben. Mire kiléptem a liftből a penthouse-hoz
tartozó előtérbe, zsongott a fejem.
Gideon már várt rám. Koptatott farmert és Columbia
pólót viselt, nagyon jól nézett ki ebben a fiatalos
öltözékben. Amikor rám mosolygott, szinte megszűnt a
világ.
– Angyalka… – dorombolta, és mezítláb sietett elém a
pepita járólapon. Már ismertem azt a nézését. – Gyere ide!
Kitárt karjai közé vetettem magam, és hozzátapadtam
kemény testéhez. Magamba szívtam az illatát.
– Szerintem azt fogod hinni, hogy megbolondultam, de
esküszöm, épp most láttam Anne Lucast a lakásomnál,
lent az előtérben.
Gideon megdermedt. Tudtam, hogy nincs oda a
pszichológusnőért.
– Mikor? – kérdezte feszülten.
– Úgy húsz perccel ezelőtt. Mielőtt idejöttem.
Elengedett, és a farzsebéből elővette a telefonját. Másik
kezével megfogta a kezemet, és a nappaliba húzott.
– Mrs. Cross most látta Anne Lucast a lakásánál –
mondta valakinek.
– Legalábbis azt hiszem – javítottam ki, és a
homlokomat ráncoltam aggódó hangja hallatán.
De Gideon nem is hallott.
– Nyomozza le – parancsolta, majd letette a telefont.
– Gideon, mi folyik itt?
A kanapéhoz kísért, és leült. Melléültem, a retikülömet
letettem a dohányzóasztalra.
– Pár napja elmentem Anne-hez – magyarázta, és nem
engedte el a kezem. – Raúl megerősítette, hogy ő beszélt

veled a jótékonysági est után. Anne elismerte, hogy így
volt, én pedig figyelmeztettem, hogy tartsa távol magát
tőled. Mégsem teszi. Fájdalmat akar okozni nekem, és
tudja, hogy ezt csak úgy tudja megtenni, ha téged bánt.

– Oké… – emésztettem a szavait.
– Ha látod valahol, azonnal szólj Raúlnak. Még akkor
is, ha csak azt hiszed, hogy ő az.
– Egy pillanat, nagyfiú! Pár napja elmentél hozzá, és
nekem nem is mondtad?!
– De most mondom.
– Akkor miért nem mondtad?
Gideon fújt egyet.
– Aznap történt, amikor átjött Chris.
– Ó…
– Igen.
Az ajkamat rágtam.
– De hogy bánthatna engem?
– Nem tudom. Nekem az is elég, hogy egyáltalán
szándékában áll.
– De mégis, mit tehet? Eltöri a lábam? Beveri az orrom?
– Alig hiszem, hogy erőszakot alkalmazna – felelte
Gideon szárazon. – Jobban szórakoztatná, ha az elméddel
játszhatna. Megjelenne ott, ahol éppen vagy. Engedné,
hogy megpillantsd.
Ez sokkal fondorlatosabb volt.
– Azért, hogy elmenj hozzá. Ezt akarja – motyogtam. –
Találkozni akar veled.
– De nem fog, mert elmondtam neki, amit akartam.
Egymásba kulcsolt kezünkre néztem, és a
jegygyűrűjével játszottam.
– Anne, Corinne, Deanna… Ez őrület, Gideon.
Szerintem a legtöbb férfinál ilyen nincs. Hány nőt fog még
az őrületbe kergetni, hogy utánad epekedik?
Pillantásából láttam, hogy ezt cseppet sem találja

viccesnek.
– Nem tudom, mi ütött Corinne-ba. Egyáltalán nem

jellemző rá az, ahogy viselkedik, amióta visszatért New
Yorkba. Nem tudom, hogy a gyógyszerei miatt van-e, vagy
a vetélés, vagy a válás…

– Elválik?
– Ne drámázz, Eva. Nekem tök mindegy, hogy Corinne
férjnél van-e, vagy sem. Én nős vagyok. Ez nem fog
változni, és nem vagyok az a típus, aki megcsalná a
feleségét. Ennél jobban tisztellek téged, és magamat is.
Nem leszek olyan férj.
Előrehajoltam, és csókra nyújtottam a számat. Lágy,
édes csókot adott. És pontosan azt mondta, amit hallani
akartam.
Elhúzódott, és az orrát az enyémhez dörzsölte.
– A másik kettő pedig… Meg kell értened, hogy Deanna
amolyan járulékos kár volt. Az egész kibaszott életem
háborús övezet volt, és néhányan a tűzvonalba kerültek.
A kezembe vettem az arcát, és a hüvelykujjammal
simogatva megpróbáltam enyhíteni a feszültségén.
Pontosan tudtam, mit ért ezalatt.
Nagyot nyelt.
– Ha nem használtam volna Deannát arra, hogy Anne
felfogja, vége köztünk mindennek, akkor Deanna csak
egyéjszakás kaland lett volna. Egy futó kaland.
– De most már lerendezted?
– Azt hiszem, igen. – Gideon is az arcomat simogatta,
ahogy én az övét. – Ha már itt tartunk, nem hiszem, hogy
elutasítana, ha megpróbálnám felcsípni, de persze nem
fogom, és azt sem hiszem, hogy keserű bosszút fontolgat
ellenem, amiért összetörtem a szívét.
– Na igen, sejtettem, hogy alád feküdne, ha tehetné.
Nem is csodálom. Miért vagy ilyen jó az ágyban? Nem elég,
hogy szexis vagy, csodás a tested, és hatalmas a farkad?

Gideon bosszúsan rázta a fejét.
– Nem is hatalmas.
– Mondj, amit akarsz. Méretes. És tudod, hogyan kell
használni. A nők ritkán jutnak lélegzetelállító szexhez,
úgyhogy ha mégis sikerül, egy kicsit meg tudunk tőle
kattanni. Ez pedig megválaszolná a kérdéseimet Anne-ről,
hiszen az övé is voltál párszor.
– Sosem voltam az övé. – Gideon görnyedten hátradőlt,
és csúnyán nézett rám. – Egy idő után rá fogsz unni, hogy
folyton kiderül, mekkora seggfej voltam.
Hozzábújtam, és a vállára hajtottam a fejem.
– Nem te vagy a világon az első őrjítően vonzó férfi, aki
kihasználta a nőket. És az utolsó sem.
– Anne-nel más volt – morogta. – Nem csak a férje
miatt.
Megdermedtem, de aztán nyugalmat erőltettem
magamra, hogy ne feszélyezzem őt még jobban.
Kapkodva vette a levegőt.
– Néha Hugh-ra emlékeztet – hadarta. – A mozgása, a
szavai… Néha hasonlítanak, ahogy a családtagok szoktak.
Vagy jobban. Nem tudom megmagyarázni.
– Nem is kell.
– Néha összeolvadtak az elmémben. Olyan volt, mintha
Anne-en keresztül Hugh-t büntetném. Olyan dolgokat
csináltam vele, amit mással soha. Olyan dolgokat, amikre
később undorral gondoltam vissza.
– Gideon… – Átöleltem a derekát.
Ezt még sosem mondta el nekem. Azt mondta, hogy dr.
Terrence Lucast büntette, és részben bizonyára így is volt.
De most már tudtam, hogy csak részben.
Gideon hátradőlt.
– Valami beteges volt köztünk Anne-nel. Kifacsartam
őt. Ha visszamehetnék a múltba, és
megváltoztathatnám…

– Együtt megoldjuk. Köszönöm, hogy elmondtad.
– El kellett mondanom. De angyalka, szólnod kell
Raúlnak, ha bárhol megpillantod. Még ha nem is tudod
biztosan, hogy ő az. És sehová ne menj egyedül. Majd
kigondolom, hogyan kezeljem a dolgot. De addig is
tudnom kell, hogy biztonságban vagy.
– Oké. – Nem igazán tudtam, hogyan fog ez hosszú
távon működni. Egy városban laktunk Anne-nel és a
férjével. A férfi már oda is jött hozzám egyszer. Problémát
jelentettek a számunkra, amit meg kellett oldanunk.
De nem ma. Nem szombaton, nem hétvégén, amikor
végre az egész napot kettesben tölthetem a férjemmel.
– Nos – kezdtem, és Gideon inge alá csúsztattam a
kezem, hogy megérintsem meleg bőrét. – Hol az a
meglepetés?
– Hát… – a hangja szexisen rekedtté vált. – Várjunk egy
kicsit. Mi lenne, ha egy kis borral kezdenénk?
Hátrahajtott fejjel fürkésztem az arcát.
– El akarsz csábítani, nagyfiú?
Megpuszilta az orromat.
– Mindig.
– Hát… Csak tessék.

Sejtettem, hogy valami készül, amikor Gideon nem jött
velem zuhanyozni. Csak reggelente hagyta ki a
lehetőséget, hogy ázott, vizes testemmel játszadozzon, és
akkor is csak azért, mert már jóllakattam.

Amikor visszamentem a nappaliba rövidnadrágban és
ujjatlan pólóban, melltartó nélkül, már várt rám egy
pohár vörösborral. Letelepedtünk a kanapéra a Három
nap a halálig társaságában. Ez is bizonyította, milyen jól
ismer a férjem. Pont az ilyen filmeket szerettem: humoros
és kissé nyálas történeteket. Kevin Costner csak a hab volt
a tortán.

De hiába esett nagyon jól a lustálkodás Gideonnal,
kezdtem nyugtalan lenni, ahogy teltek az órák. Gideon
pedig ravasz volt, és ezt tudta jól. Erre számított. Folyton
csak töltötte a bort, és a kezét le nem vette rólam. A
hajamat birizgálta, a vállamat simogatta, a combomon
kalandozott.

Kilenckor már szinte rámásztam. Az ölébe
fészkelődtem, a nyakát csókolgattam, nyalogattam. A
nyelvemmel éreztem, ahogy gyorsul a pulzusa, mégsem
reagált. Úgy ült ott, mint akit teljesen leköt valami
ismétlés, amit a film után az egyik tévécsatornán
találtunk.

– Gideon? – suttogtam „dugj meg” hangon, és a combjai
közé csúsztattam a kezem. Kemény volt, készen állt, mint
mindig.

– Hmm?
A fogaim közé vettem a fülcimpáját, és finoman
megrágcsáltam.
– Zavarna, ha kielégíteném magam a hatalmas
farkadon, amíg te tévézel?
Szórakozottan megsimogatta a hátam.
– Nem látnám tőled a tévét – felelte a gondolataiba
merülve. – Talán jobb lenne, ha letérdelnél, és leszopnál.
Elhúzódtam, és döbbenten bámultam. Nevetett a
szeme.
Meglöktem a vállát.
– Rémes vagy!
– Szegény angyalka! – dorombolta. – Csak nem
felizgultál?
– Szerinted? – A mellemre mutattam. A bimbóim
keményen bökdösték a vékony pamutot, figyelmet
követeltek.
Megfogta a vállamat, magához húzott, és a fogai közé
vette az egyiket, puhán cirógatva a nyelvével. Felnyögtem.

Elengedett, a szeme zafírként sötétlett.
– Nedves vagy?
Egyre inkább az lettem. Amikor Gideon így nézett rám,
a testem ellágyult, és mohón, nedvesen várta.
– Miért nem győződsz meg róla? – incselkedtem.
– Mutasd.
Parancsoló hangjától átforrósodtam. Lecsúsztam róla,
de valahogy szégyelltem magam. A lábával hátrébb tolta a
dohányzóasztalt, több helyet adott, hogy eléállhassak. A
pillantása végigsiklott rajtam, de az arca rezzenéstelen
volt. Ettől még félénkebb lettem, és sejtettem, hogy ezt
akarta elérni.
Kényszerített a maga módján.
Kihúztam magam, álltam a pillantását, és megnyaltam
a szám. Félig lehunyta a szemét. A hüvelykujjamat a
rövidnadrágom gumis derekába akasztottam, és letoltam.
Kicsit riszáltam a csípőmet, hogy inkább sztriptíz jellege
legyen, és ne süssön rólam ennyire, hogy zavarban
vagyok.
– Nincs rajtad bugyi – suttogta az ölemet bámulva. –
Rossz kislány vagy, angyalka.
– Pedig próbálok jó lenni – duzzogtam.
– Tárulkozz ki nekem – suttogta. – Hadd lássalak!
– Gideon…
Türelmesen várt, és én tudtam, hogy a türelme kitart.
Öt perc vagy öt óra, megvárja. Ezért bíztam meg benne.
Mert sosem az volt a kérdés, alávetem-e magam, hanem
az, hogy mikor állok készen rá; és ezt a döntést
legtöbbször rám bízta.
Szélesebb terpeszbe álltam, és próbáltam
nyugodtabban lélegezni. Mindkét kezem lejjebb csúszott,
és széthúztam a szeméremajkaimat, megmutatva a
csiklómat a férfinak, akire lüktetve vágyott.
Gideon lassan felegyenesedett.

– Csodaszép puncid van, Eva.
Közelebb hajolt, és pedig visszafojtottam a
lélegzetemet. Felemelte a kezét, és megfogta a kezemet,
hogy ne remegjen.
– Ne mocorogj – parancsolta.
Aztán lassan nyalogatni kezdett.
– Istenem! – nyögdécseltem, és megremegett a lábam.
– Ülj le – szólt rám rekedten, és elém térdelt, amikor
engedelmeskedtem.
Az üveg hűvösen ért a csupasz fenekemhez, a bőröm
viszont tűzforró volt. Hátranyúltam, és az asztal másik
szélére támaszkodtam. Gideon szétnyitotta a combomat,
egészen kitárt.
A lélegzete forrón ért nyirkos bőrömhöz, elmélyülten
nézte a puncimat.
– Lehetnél még nedvesebb.
Zihálva néztem, ahogy lehajtja a fejét, és az ajka a
csiklómra tapad. Forró volt a szája, a nyelve perzselt.
Felkiáltottam, és megvonaglottam volna, de szorosan
tartotta a csípőmet. Hátrahanyatlott a fejem, a vérem
gyorsabban keringett az ereimben, ahogy hallottam a
nyögéseit. A nyelve táncolt az érzékeny ponton, egyre
közelebb juttatva az orgazmushoz. A hasam megfeszült,
ahogy erősödött a gyönyör, Gideon haja csiklandozta a
combom érzékeny bőrét.
Halkan felnyögtem.
– El fogok élvezni – lihegtem. – Gideon… Ó, istenem…
Mindjárt…
Belém hatolt a nyelve. Elgyengült a könyököm, lejjebb
hanyatlottam. A nyelvével dugta lüktető nyílásomat,
simogatta a legérzékenyebb helyeket, incselkedve ígérte a
behatolást, ami után sóvárogtam.
– Dugj meg! – könyörögtem.
Gideon felült, és megnyalta a száját.

– Ne itt.
Tiltakozva felsóhajtottam, amikor felállt. Már olyan
közel jártam a csúcshoz… Felém nyújtotta a kezét, és
felsegített. Imbolyogva felálltam, és ő elkapott. A vállára
vett.
– Gideon!
A keze a lábam közé siklott, masszírozta nedves,
duzzadt puncimat, és most már nem érdekelt, hogy a
vállán cipel, csak vigyen valahová, ahol a magáévá tesz.
A hallban megfordultunk, és már meg is érkeztünk.
Hallottam, hogy kattan a kilincs, aztán felkapcsolta a
villanyt.
Az én hálószobámban voltunk. Letett, és most
egymással szemben álltunk.
– Miért itt? – kérdeztem. Talán más férfiak a
legközelebbi ágyra startoltak volna, de Gideonnak ennél
több önuralma volt. Ha ebben a hálószobában akarta,
annak oka volt.
– Fordulj meg – mondta halkan.
Volt valami a hangjában… A tekintetében…
Hátranéztem a vállam fölött.
És megláttam a hintát.

Nem erre számítottam.
Amikor Gideon először említette a szexhintát, rákerestem
az interneten. Elsőként ingatag tákolmányok jöttek fel,
amiket ajtókeretre lehet akasztani; aztán kevésbé
ingatagok, amik négylábú állványon lógtak, és olyanok,
amiket a mennyezetről lehetett felfüggeszteni. Mindegyik
láncokból és pántokból állt, amikbe különböző
testrészeket lehetett csúsztatni. Voltak képek, amiken nők
pózoltak a hintába csatolva, és igen kényelmetlennek
tűnt az egész.

El sem tudtam képzelni, hogy lehetne egy ilyen

szerkezetben élvezni, amikor azon aggódom, hogy
leszakad.

Sejthettem volna, hogy Gideon nem ilyesmire gondolt.
Szembefordultam a hintával. Gideon valamikor időt
szakított rá, és kiürítette a szobát. Az ágy és a bútorok
kikerültek belőle. Csak a hinta függött ott, egy erős,
kalitkára emlékeztető állványon. Széles, erős
fémdobogóhoz voltak rögzítve az acélból készült oldalak
és tetőszerkezet; ez tartotta a kipárnázott fémszék és a
láncok súlyát. A megfelelő helyeken vörös bőrpántok
szolgáltak a boka és a csukló rögzítésére.
Gideon hátulról átölelt, a pólóm alá nyúlt, és megfogta
a mellemet. A másik keze a lábam közé csúszott, és két
ujja belém hatolt.
Odébb bökdöste a hajamat az orrával, és a nyakamat
csókolta.
– Milyen érzés látni a hintát?
Elgondolkodtam.
– Kíváncsivá tesz. Kicsit aggódom is.
Az ajka a bőrömhöz ért, ahogy elmosolyodott.
– Lássuk, milyen, ha kipróbálod.
Várakozás és nyugtalanság vegyült bennem. A
bőrpántok elhelyezkedéséből láttam, hogy tehetetlen
lennék, nem tudnék mozogni vagy elhúzódni. Semennyire
nem tudnám irányítani, ami történik.
– Rendesen szeretném csinálni, Eva. Nem úgy, mint
akkor éjjel a liftben. Azt akarom, hogy érezd, én irányítok,
és együtt vagyunk benne a dologban.
A vállának döntöttem a fejem. Valahogy nehéz volt a
beleegyezésemet adni. Kevesebb… felelősséggel járt,
amikor egyszerűen átvette az irányítást.
De ez gyávaság volt.
– Emlékszel a biztonsági jelszóra, angyalka? – suttogta,
és finoman a nyakamba harapott. A keze varázslatos

dolgokat művelt, ahogy ujjazott.
– Crossfire.
– Ha kimondod, azonnal leállok. Mondd ki újra.
– Crossfire.
Ujjai most a mellbimbómat morzsolgatták őrjítően.
– Nincs mitől félned. Csak helyezd magad kényelembe,

és fogadd be a farkam. Úgy foglak a csúcsra juttatni, hogy
meg sem kell moccannod.

Mély levegőt vettem.
– Nekem mindig ez az érzésem, amikor együtt
vagyunk.
– Próbáld csak ki ezt – csábítgatott, és már vette is le a
pólómat. – Ha nem tetszik, ágyba bújunk.
Egy pillanatig halogatni szerettem volna, hogy kicsit
emésszem az egészet. Megígértem, hogy kipróbálom a
hintát, de ő nem erőltette…
– Crossfire – suttogta, és hátulról átölelt.
Nem tudtam, hogy a biztonsági jelszóra emlékeztet-e,
vagy azt fejezi ki, hogy leírhatatlanul szeret. De a hatás
ugyanaz volt: biztonságban éreztem magam.
Éreztem az izgalmát is. Amint megpillantottam a
hintát, felgyorsult a légzése. Erekciója acélosan
nyomódott a fenekemhez, a bőre forrón ért a bőrömhöz.
Vágya felajzotta a vágyamat, és most már bármit
megtettem volna, hogy nekiajándékozzam a világ minden
gyönyörét.
Ha valamire vágyik, azt én akartam megadni neki. Ő
olyan sokat adott nekem. Mindent.
– Oké… – feleltem halkan.
Megcsókolta a vállam, aztán mellém lépett, és
megfogta a kezem.
Követtem a hintához, és fürkészőn néztem. A keskeny
ülés Gideonnak derékmagasságban volt, így hát
megfordított, hogy szemben álljak vele, és a székbe emelt.