Sylvia Day - Rabul _ejtve (Crossfire 4.)

Összeért az ajkunk, ahogy a csupasz fenekem a hűvös
bőrülésre ereszkedett. A nyelvével simogatta az ajkamat.
Nem tudom, hogy a hűvösségtől, a csóktól vagy az
aggodalomtól, de megborzongtam.

Gideon hátrébb lépett, a pillantása forró volt. Tartotta
a láncokat, és kényelembe helyezett, én pedig
hátradőltem. A támla hátrafelé hajlott, így kicsit ki
akartam nyújtani a lábamat, hogy egyensúlyban legyek.

– Jól ülsz? – kérdezte, és nagyon figyelmesen nézett.
Tudtam, hogy nem csak a kényelem miatt kérdezi.
Bólintottam.
Közelebb lépett, és le nem vette a szemét az arcomról.
– Most becsatolom a bokádat. Ha nem jó érzés, azonnal
szólj.
– Rendben. – A hangom pihegett, a pulzusom
felgyorsult.
A keze végigsiklott a lábamon, meleg és érzéki volt az
érintése. Nem tudtam levenni róla a szemem, a vörös
bőrpántot a bokám köré csavarta, és rögzítette a
fémcsatot. A pánt biztonságosan fogott, de nem túl
szorosan.
Gideon gyorsan, magabiztosan mozgott. Egy pillanat
múlva a helyére került a másik lábam is.
Rám nézett.
– Eddig rendben?
– Te már csináltál ilyet – duzzogtam. Annyira
gyakorlottak voltak a mozdulatai, hogy ez nem lehetett az
első alkalom.
Nem felelt. Ehelyett ugyanolyan lassan és módszeresen
vetkőzni kezdett, ahogy engem kikötözött.
Lenyűgözve bámultam, ahogy a szemem elé tárul a
teste. A férjemnek tökéletes volt a teste, kemény és feszes,
nagyon férfias. Ha meztelenül láttam, azonnal
felizgultam.

Lassan, érzékien végignyalta az alsó ajkát.
– Még mindig jól vagy, angyalka?
Pontosan tudta, milyen hatással van rám, és még
jobban feltüzelt, hogy elég arrogáns volt, és kihasználta a
gyengeségemet. Hiszen én is megtettem vele ugyanezt,
amikor csak lehetett.
– Őrjítő vagy – mondtam, és én is megnyaltam a
számat.
Elmosolyodott, és odalépett hozzám. Vastag, hosszú
farka egészen a köldökéig meredt.
– Szerintem nagyon fogod élvezni.
Nem is kellett megkérdeznem, honnan tudja, mert
látszott rajtam. Megfogta a kezem. A hintából tökéletesen
láttam minden porcikáját. A lábam közt pont ráláttam
combtól felfelé.
Fölém hajolt, és megcsókolt. Lágyan, édesen.
Felnyögtem a váratlan lágyságtól és a csókja ízétől.
Elengedte az egyik kezemet, és kettőnk közé nyúlva
kézbe vette a farkát. Lefelé nyomta, hogy a
szeméremajkaimat simogassa vele. A széles makk
becsúszott vágyam nedvességébe, aztán kitárulkozott
csiklómhoz ért. Átjárt a gyönyör, és a tudat, hogy
mennyire sebezhető vagyok. Nem tudtam mozgatni a
csípőmet. Nem tudtam megfeszíteni a belső izmokat, hogy
az érzés nyomába eredjek.
Halkan felnyüszítettem. Többet akartam, de nem
tehettem mást, mint vártam, hogy megadja nekem.
– Bízol bennem – suttogta a számba.
Nem kérdés volt, de azért feleltem.
– Igen.
Gideon bólintott.
– Kapaszkodj a láncba.
A fejem fölött csuklópántok is voltak. Eltűnődtem,
miért nem használta őket, de bíztam a döntésében. Ha

úgy gondolta, még nem állok készen, az azért volt, mert jól
ismert. Bizonyos értelemben jobban ismert, mint én saját
magamat.

Elöntött az iránta érzett szerelem, és elsöpörte a
félelem utolsó felhőit is a fejem fölül. Még sosem éreztem
magam ennyire közel hozzá, sosem gondoltam volna, hogy
létezik ilyen tökéletes bizalom.

Engedelmeskedtem, és megfogtam a láncot. Ismét
közelebb lépett, hasán verejtékcseppek csillogtak. Láttam,
hogy a nyakán, a karján, a péniszén lüktetnek az erek. A
szíve ugyanolyan hevesen vert, mint az enyém. A makkja
ugyanolyan nedves volt az izgalomtól, mint a puncim.
Megelevenedett egymás iránti éhes sóvárgásunk, ott
kígyózott körülöttünk, és megszűnt a világ, csak mi ketten
maradtunk.

– Ne engedd el – mondta, és várt, hogy bólintsak,
mielőtt folytatta volna.

Az ülésnél megfogta az egyik láncot, a másik kezével a
nyílásomhoz irányította a farkát. A vaskos makk
incselkedve nyomódott hozzám, gyönyört ígérgetett.
Lihegve vártam, hogy közelebb lépjen, és csússzon végre
belém. Belül már sajogtam a vágytól.

Gideon ekkor két kézzel megfogta az ülést, és ráhúzott
a farkára.

Szinte nem is emberi sikoly tört fel belőlem, megőrjített
a behatolás vad, erotikus mélysége. Egyetlen könnyed
mozdulattal tövig csusszant belém, a testem nem is tudott
volna ellenállni.

Gideon felmordult, és az egész teste megremegett.
– Csodálatos a puncid – hördült fel.
Felé nyúltam volna, de eltolta a hintát, és én
lecsusszantam kőkemény erekciójáról. Tiltakozva
felnyögtem a hiányérzettől.
– Kérlek – rimánkodtam halkan.

– Mondtam, hogy ne engedd el – villant gonosz
kajánsággal a szeme.

– Nem fogom – ígértem, és olyan szorosan markoltam a
láncot, hogy az már fájt.

A karja megfeszült, ahogy visszahúzott, rá a farkára.
Még a lábujjaim is bizseregtek. Leírhatatlan volt a
súlytalanság és a teljes megadás érzése.

– Mondd, mit érzel – szólalt meg Gideon. – Mondd, hogy
élvezed!

– Ó, a francba! Abba ne hagyd! – nyögtem, és éreztem,
hogy verejtékcseppek gördülnek végig a nyakamon.

Egy pillanatra megállított, aztán tovább hintáztatott. A
puncim villámgyorsan fel-le csúszkált merev farkán. A
teste úgy működött, mint egy olajozott gép, a karja, a
mellkasa, a hasizmai és a combja megfeszült, ahogy
tökéletesen irányította a hintát. A mozdulatainak ereje,
az eltökéltsége, hogy mindketten gyönyörhöz jussunk, az
érzés, ahogy mélyen, gyorsan mozog bennem…

Sikoltva elélveztem, nem tudtam visszafogni magam.
Végig folyamatosan dugott, durván fel-felmordult, az arca
kipirult, sütött róla a vágy. Még sosem élveztem el ilyen
gyorsan, ilyen erősen. Egy végtelen pillanatig nem láttam
és nem kaptam levegőt, a testemet sosem ismert gyönyör
járta át.

A hinta lelassult, majd megállt. Gideon közelebb lépett,
hogy bennem maradjon. Az illata dekadens volt és elemi.
Kísértés és kéj.

A tenyerébe fogta az arcomat, odébb simította izzadt
fürtjeimet. A puncim lüktetett, éreztem, mennyire
kemény és vastag még mindig.

– Nem élveztél el – sajnálkoztam. Őrületes orgazmusom
után most sebezhetőnek éreztem magam.

Gideon vadul, követelőzőn megcsókolt.
– Kikötöm a csuklódat. És aztán beléd élvezek.

A mellbimbóm sajogva megkeményedett.
– Ó, istenem…
– Bízol bennem – mondta újra, az arcomat fürkészve.
Megérintettem, amíg még lehetett. Végigsimítottam
izzadt, síkos mellkasán, éreztem, milyen hevesen ver a
szíve.
– Mindennél jobban.

19. fejezet

– Jó reggelt, nagyfiú!
Amikor meghallottam Eva hangját, a vállam fölött
hátrafordultam, és elmosolyodtam. Néztem, ahogy
megkerüli a konyhaszigetet, és a kávéfőzőhöz igyekszik. A
haja kócos volt, szexis lábát nem is takarta a pólója.

Visszafordultam a tűzhely felé, mert épp bundás
kenyeret készítettem.

– Hogy vagy? – kérdeztem.
– Hmm…
Rápillantottam, mire ő elpirult.
– Sajgok – mondta, és kapszulát tett a kávéfőzőbe. –
Mélyen belül.
Elvigyorodtam. A hinta tökéletes pózban kínálta fel őt,
a legmélyebb behatolást is lehetővé téve. Még sosem
voltam benne ilyen mélyen. Egész reggel ezen járt az
eszem, és eldöntöttem, hogy váltok pár szót Ashsel a lakás
átalakításáról. Az egyik hálószobához két gardróbra lesz
szükség: egy a ruháknak, egy a hintának.
– Te jó ég! – dünnyögte Eva. – Nézzenek oda, micsoda
pimasz vigyor. Minden férfi disznó.
– Pedig én csak bundás kenyeret sütök neked.
– Na persze. – Ahogy elment mellettem a gőzölgő bögre
kávéval, rácsapott a fenekemre.
Elkaptam a derekát, mielőtt messzire jutott volna.
Cuppanós puszit nyomtam az arcára.
– Csodálatos voltál az éjjel.
Nagyon erősen éreztem, hogy végre egészen

helyreállnak köztünk a dolgok. Kézzelfogható volt a
változás, akárcsak a gyűrűk az ujjamon, és ugyanolyan
drága is volt a szívemnek, mint a jegygyűrűm.

Eva ragyogó mosolyt villantott rám, aztán kinyitotta a
hűtőt, hogy elővegye a tejet. Én addig tányérokra raktam
a bundás kenyeret.

– Beszélni akartam veled valamiről – mondta. Odajött
hozzám a konyhasziget mellé, és felcsüccsent egy
bárszékre.

Felvontam a szemöldököm.
– Mondjad!
– Szeretnék részt venni a Crossroads Alapítvány
munkájában. Anyagilag is, és az adminisztratív
teendőkben is.
– Ez sok mindent magában foglalhat, angyalka. Mire
gondolsz pontosabban?
Vállat volt, és megfogta a villáját.
– A bánatpénzre gondoltam, amit Nathan apjától
kaptam. Csak porosodik a bankban, és amikor Megumival
az történt… Ráébredtem, hogy használni akarom azt a
pénzt, nem akarok várni. Szeretnék programokat
finanszírozni a Crossroadsnál, és ötletelni, hogy miként
lehetne bővíteni a lehetőségeket.
Magamban elmosolyodtam. Örültem, hogy jó irányba
indult el.
– Rendben. Kitalálunk valamit.
– Tényleg? – Eva arca felragyogott, mint a napsütés.
Életem fénye.
– Hát persze. Én is szeretnék több időt szentelni az
alapítványnak.
– És együtt dolgozhatunk! – lelkendezett Eva. – Ez
nagyon izgalmas, Gideon!
Most már szélesen mosolyogtam.
– Igen, az.

– Úgy érzem, ez a természetes közös irány a
számunkra. A mi részünk, ha úgy vesszük. – Vágott egy
darabot a bundás kenyérből, és bekapta. – Nyami –
dorombolta elismerően.

– Örülök, hogy ízlik.
– Jó pasi vagy, és főzöl is. Szerencsés vagyok.
Nem közöltem vele, hogy csak most reggel kerestem rá
a receptre. Inkább azon gondolkodtam, amit előtte
mondott.
Talán taktikai hibát követtem el, amikor túl gyorsan
léptem Mark ügyében? Lehet, hogy ha egy kicsit
türelmesebben várok, Eva magától is úgy döntött volna,
hogy átjön dolgozni a Cross Industrieshoz.
De lett volna erre idő, annak fényében, hogy Landon
már kivetette a hálóját? Úgy gondoltam, hogy semmiképp.
Átgondoltam, hogy mi lenne a célszerűbb: most
említsem meg az ajánlatot, amit Marknak tettem, vagy
inkább később? Eva kezdeményezett, ő hozta fel, hogy
dolgozhatnánk együtt. Ha most nem lépek, talán mástól
tudja meg.
Ezt már szombaton is megkockáztattam, hiszen
tudtam, hogy Eva és Mark jóban vannak, és munkán
kívül is beszélgetnek. Mark bármikor felhívhatta volna a
feleségemet, de arra gondoltam, hogy előbb megfontolja
az ajánlatot, megbeszéli a párjával, és kibékül a
gondolattal, hogy elhagyja a Waters, Field & Leaman
céget.
– Nekem is van valami, amit el szeretnék mondani,
angyalka.
– Hallgatlak.
Megpróbáltam lazának tűnni, és egy kis juharszirupot
öntöttem a tányéromra.
– Állást ajánlottam Mark Garritynek.
Egy pillanatig döbbent csendben maradt, aztán

felkiáltott.
– Tessék?
A hangjából megéreztem, jól tettem, hogy most szóltam,

és nem vártam tovább. Ránéztem. Meredten bámult.
– Megkértem, hogy dolgozzon a Cross Industriesnél –

ismételtem.
Eva elsápadt.
– Mikor?
– Pénteken.
– Pénteken… – ismételte. – Most vasárnap van. És csak

most szólsz?
Költői kérdés volt, úgyhogy nem feleltem. Inkább

vártam, nehogy tovább rontsak a helyzeten.
– Miért, Gideon?
Most ugyanazt az utat választottam, amit Mark

esetében is. Az igazságnak azokat a részleteit mondtam el,
amiket a legjobban fog viselni.

– Megbízható alkalmazott, és nagyon értékes tagja lesz
a csapatnak.

– A francot! – Eva arca kipirult a haragtól. – Ne legyél
lekezelő. Kitúrsz az állásomból, de az nem jut eszedbe,
hogy velem is megbeszéld előbb?

Taktikát váltottam.
– A LanCorp kifejezetten Markot kérte, ugye?
Eva egy percig hallgatásba burkolózott.
– Hát erről van szó? A PhazeOne rendszerről? Ezt
komolyan mondod? A picsába!
Kíváncsi voltam, melyik termék lesz az ürügy, hogy
Ryan Landon kapcsolatba lépjen Evával. Meglepett, hogy
egy ilyen kulcsfontosságú terméket választott, és
korholtam magam, amiért nem számítottam erre. – Nem
válaszoltál a kérdésemre, Eva.
– Mi a fenéért számít? – csattant fel. – Igen, Markot
kérték. Na és? Nem akarod, hogy a versenytársaid

megbízást adjanak neki? Azt akarod mondani, hogy ez
üzleti döntés volt?

– Nem. Személyes döntés volt. – Letettem az
evőeszközöket. – Ryan Landon apja, Eric Landon
nagybefektető volt apámnál, és mindent elvesztett. Ryan
Landon azóta is rajtam akar bosszút állni.

Eva összevonta a szemöldökét.
– Ezért nem akartad, hogy a kampányukon
dolgozzunk? Ezt akarod mondani?
– Azt akarom mondani, hogy Ryan Landon azért bízta
meg Markot, hogy a közeledbe férkőzzön.
– Micsoda? De hát miért? – kérdezte duzzogva. – Hiszen
nős, az isten szerelmére. A múltkor is elhozta magával a
feleségét az üzleti ebédre. Nincs okod a féltékenységre.
– Nem azt mondom, hogy olyan jellegű az érdeklődése
irántad – bólintottam. – Inkább csak a diadal, hogy neki
dolgozol. Azt akarja, hogy parancsolhasson neked, és te
ugorj minden szavára.
– Ez nevetséges.
– Te nem ismered az egész történetet, Eva. Ryan
Landon éveket töltött azzal, hogy aláásson engem, ahogy
csak tud. Minden üzleti döntésének a hátterében az áll,
hogy meg akarja változtatni a Landon és a Cross név
közötti dinamikát. Minden sikerének említéséhez
hozzáteszi, milyen kár, hogy az édesapja nem látta,
micsoda csaló az apám, és hogy ez mibe került a Landon
családnak.
– Hát persze hogy nem ismerem az egész történetet! –
felelte Eva hűvösen. – Mert nem méltóztattál megosztani
velem.
– Most elmondtam.
– De most már nem számít! – Leszállt a bárszékről, és
kivonult a konyhából.
Utánamentem, mint mindig.

– Eva!
Megfogtam a könyökét, de elhúzta, és szembefordult
velem.
– Ne érj hozzám!
– Ne vonulj el – mordultam rá. – Ha veszekedni akarsz,
legyünk túl rajta.
– Erre számítottál, ugye? Hogy azt csinálsz, amit
akarsz, aztán majd kimagyarázod, vagy megdugsz, hogy
ne nehezteljek már. De ezt most nem tudod helyrehozni,
Gideon. Ehhez most nem elég pár kedves szó vagy csodás
szex.
– Mit nem tudok helyrehozni? Láttam, hogy valaki ki
akar használni téged, és közbeléptem.
– Te így látod? – Csípőre tette a kezét. – Én nem!
Landon kockázatot vállal. Mi van, ha Mark és én szar
munkát végzünk? Sok múlik a PhazeOne-kampányon.
– Pontosan! Vannak saját reklámszakemberei,
marketingesei, akárcsak nekem. Miért vállalná az
esetleges bukást vagy a részletek kiszivárogtatását egy
olyan terméknél, amibe egy vagyont ölt, még az én
mércém szerint is?
Eva felhorkant, és legyintett.
– Na igen – morogtam. – Erre nem tudsz választ adni,
mert nincs rá jó válasz. Fölösleges a kockázat. A GenTen
következő generációjának reklámkampányát olyanok
csinálják, akikért tűzbe tenném a kezem.
– Ezt hogy érted?
– Landon elég sokáig várt, hogy egy Crossba
mélyeszthesse a fogait. Talán nem érdekli, hogy te csupán
házasság révén vagy Cross. Nem tudom, mit tervez. De az
a minimum, hogy olyan helyzetbe kerülnénk, hogy miatta
nem tudnánk információt megosztani egymással.
Eva felvonta a szemöldökét.
– És ez pontosan miben különbözne attól, ami most

van? Hisz amúgy sem osztasz meg velem semmilyen
információt!

– Ne kezdd! – Ökölbe szorult a kezem a makacsságától.
– Ez most nem rólunk szól, hanem Landonról. Nem
hagyom, hogy miattam bántson téged!

– Nem azt mondtam, hogy nincs igazad! Ha szóltál
volna, magamtól is a helyes döntésre jutok. Ehelyett
kitúrtál a munkámból, amit imádok!

– Nyugi. Milyen döntésről beszélsz?
– Nem tudom. – Olyan fagyosan mosolygott, hogy
kirázott tőle a hideg. – És most már sosem fogjuk
megtudni.
Újra hátat fordított nekem.
– Várj!
– Nem – szólt vissza a válla fölött. – Felöltözöm, és
megyek.
– Lófaszt! – Követtem a hálószobába.
– Most nem bírok a közeledben lenni, Gideon. Rád sem
bírok nézni.
Mindenáron mondani akartam valamit, ami
megnyugtatja.
– Mark még nem fogadta el az állást.
Eva megrázta a fejét, kirángatta a fiókot, és elővett egy
rövidnadrágot.
– De el fogja fogadni. Biztos vagyok benne, hogy olyan
ajánlatot tettél, amit nem akar elutasítani.
– Visszavonom. – Istenem, de utáltam visszakozni. Ám
Eva olyan mérges volt, hogy ez sem hatott. Még sosem
láttam ilyen ridegnek. Távoli volt és elérhetetlen. Ezt nem
bírtam elviselni az előző, csodálatos, meghitt, vad
erotikával fűszerezett éjszakánk után.
– Ne törd magad, Gideon. Késő. Viszont nyersz egy
megbízható alkalmazottat, aki értékes tagja lesz a
csapatnak. – Felvette a sortot, és a gardróbhelyiségbe

lépett.
Papucsszandálba bújt. Követtem, és elálltam az ajtót.
– A francba, figyelj már ide! Rád akarnak szállni.

Mindannyian. Rajtad keresztül akarnak ártani nekem.
Megteszek mindent, ami tőlem telik, Eva. Megpróbálom
magunkat megvédeni, ahogy csak tudom.

Szembefordult velem, és megállt.
– Hát ez a baj. Ez nekem nem jön be, és sosem fog így
működni.
– A picsába, hát próbálkozom!
– Csak beszélned kellett volna velem, Gideon. Félig már
én is meggyőztem saját magam. Az első lépés volt, hogy
veled dolgozzak a Crossroadsnál. Én akartam meghozni a
döntést, hogy együtt dolgozom veled, és te megfosztottál
ettől. Mindkettőnket megfosztottál ettől. És már sosem
csinálhatjuk vissza.
Megőrjített hangja fagyos, végletes ridegsége.
Többnyire jól kezeltem a félresikerült beszélgetéseket.
Tudtam improvizálni és stratégiát váltani. De azt nem
tudtam kezelni, hogy Eva kicsúszik a markomból. Amikor
a házassági fogadalmat tettük, mindent elengedtem: az
ambíciómat, a büszkeségemet, a szívemet… Csak hogy ő
megmaradjon nekem. Nélküle semmim sem maradt.
– Ezt most ne hozd fel, angyalka – figyelmeztettem. –
Ahányszor csak szóba hoztam, hogy dolgozzunk együtt,
lehurrogtál.
– És ezért te csak úgy átgázolsz rajtam?
– Időt akartam adni neked. Volt egy tervem.
Lehetőségekkel akartalak csábítgatni, hogy eldönthesd,
mi a legmegfelelőbb út a számodra, ha velem dolgozol.
– Jó terv lett volna, ha meg is tetted volna. De most
hagyjál!
Nem tágítottam.
– Hogy is tarthattam volna magam a tervhez az utóbbi

hetek után? Ne ítélkezz, hanem gondolj bele, min mentem
keresztül. Brett meg az átkozott szexvideó, Chris, az
öcsém, a terápia, Ireland, az anyám, Anne, Corinne, az a
kibaszott Landon…

Eva keresztbe fonta a karját.
– És ezzel mind egyedül kellett szembenézned, ugye?
Tényleg a feleséged vagyok, Gideon? Még barátnak sem
tekintesz! Fogadnék, hogy Angus és Raúl többet tud az
életedről, mint én. Meg Arash is. Én csak egy cuki kis pina
vagyok, akit dughatsz!
– Fogd be!
– Állj el az utamból, mielőtt még jobban elfajul ez a
vita!
– Nem engedhetem, hogy elmenj. Tudod, hogy nem. Így
nem.
Összeszorította a fogát.
– Olyat kérsz tőlem, amit most nem tudok megadni.
Kimerültem, Gideon!
– Angyalka… – Felé nyúltam, és úgy elszorult a szívem,
hogy még levegőt is alig kaptam. Iszonyú volt látnom
lesújtott arcát. Ha valaki más miatt lenne ilyen, bosszút
állnék; de most én voltam az oka. – Mit számít az egész, ha
te is így döntöttél volna?
– Ne szólj hozzám – figyelmeztetett rekedten. – Mert ha
tovább beszélsz erről, azzal csak még jobban rávilágítasz,
mennyire nem vagyunk közös nevezőn ebben. Már azt
sem értem, hogy házasodhattunk egyáltalán össze.
Az sem fájt volna jobban, ha kést vág a hátamba. A
gardróbszoba levegője forró lett és fojtogató. Kiszáradt a
torkom, csípett a szemem. Megnyílt a föld a lábam alatt, az
életem darabokra hullott, ahogy Eva egyre távolodott
tőlem.
– Mondd meg, mit tegyek! – suttogtam.
A szeme könnyektől csillogott.

– Most engedj el, Gideon! Hadd gondolkodjak! Pár
napot…

– Nem. Ne! – Pánikba estem, és meg kellett markolnom
az ajtókeretet, hogy össze ne roskadjak.

– Vagy néhány hetet. Elvégre új állást kell találnom.
– Nem megy – ziháltam fuldokolva. A látásom
elsötétült, már csak Eva jelentette a fényt. – Istenem, Eva,
csak ezt ne!
– Meg kell találnom, merre vezet az utam. – Vadul
dörzsölgette a homlokát. – És ha így nézel rám, képtelen
vagyok gondolkodni. Nem tudok gondolkodni…
El akart menni mellettem. Megragadtam a karját,
megcsókoltam, és felnyögtem, amikor éreztem, hogy egy
pillanatra ellágyul. Éreztem a könnyei ízét. Vagy a saját
könnyeimét…
Eva belemarkolt a hajamba, és meghúzta. Elfordította
a fejét, elhúzódott a csókomtól.
– Crossfire – zokogta, és ez a szó olyan volt, mint egy
pisztolylövés.
Azonnal elengedtem, hátratántorodtam, pedig
legszívesebben tovább szorítottam volna magamhoz.
Elengedtem, és ő elhagyott.

A tengeri fuvallat a hajamat borzolja, és én lehunyom a
szemem, élvezem a ringató érzést. A hullámok ritmikusan
csapkodnak a parton, a sirályok harsány vijjogása ideköt
ehhez a pillanathoz, erre a helyre.

Rég nem éreztem magam ennyire otthon, pedig csak
néhány napot töltöttem itt eddig. Csakis Evával osztottam
meg ezt a helyet, az emlékeimet ő tölti ki, akár a
homokszemcséket a napsugár. És akár a homokszemcsék,
én is porrá zúzódtam, porrá őröltek az engem körülvevő
erők. Eva pedig örömet és melegséget hozott az életembe,
mint a napsugár.

Mellém lép a fedélzeten, odaáll mögém a korláthoz.
Érzem a kezét a vállamon, az arcát, ahogy csupasz
hátamhoz simul.

– Angyalka… – suttogom, és megfogom a kezét.
Erre volt szükségünk. Hogy visszajöjjünk ide. Ide bújunk
a világ elől, amikor túl sok nehezedik a vállunkra. Itt
gyógyítjuk egymást.
Átjár a megkönnyebbülés. Visszajött hozzám. Együtt
vagyunk. Most már megérti, miért tettem, amit tettem.
Harag és fájdalom tombolt benne, és egy pillanatra átéltem
a kínzó rémületet, hogy elpusztítottam azt, ami a
legdrágább volt az életemben.
– Gideon – suttogja rekedtes szirénhangján. Egyik
karjával hátulról átölel.
Hátrahajtom a fejem, és engedem, hogy átjárjon a
szerelme ereje. Az ujjai a csípőmre siklanak, aztán megfogja
a farkamat. Végigsimítja. Megkeményedik, készen állok.
Azért élek, hogy őt szolgáljam, hogy gyönyörködtessem.
Hogy is kételkedhetett ebben?
A lelkem mélyéből felnyögök, érzem, ahogy elönt a vágy,
amit állandóan érzek iránta. Makkomon előcsepp csillan, a
heréim súlyosan megtelnek.
A keze végigsiklik a hátamon, finoman nyom, hogy
előrehajoljak.
Megteszem, mert azt akarom, hogy tudja, az övé vagyok.
Azt akarom, hogy tudja, bármit megteszek érte, bármit
megadok neki, csak boldog legyen, és biztonságban tudjam
őt.
Lágyan végigmasszírozza a gerincemet. Megragadom a
fakorlátot, ami körbefut a fedélzeten, és széttárom a
lábamat, mert erre kér.
Most mindkét keze a combom közé csúszik, a lélegzete
forró, ahogy a hátam mögött liheg. Erős, gyakorlott
mozdulatokkal pumpálja a farkamat, erősebben, mint

ahogy megszoktam tőle. Követelőző. A másik keze a
zacskómat masszírozza, sürgeti a gyönyörömet.

A marka csúszós lesz a makkom tetejéről legördülő
előcseppektől. A sós tengeri levegő hűti izzadt bőrömet.

– Eva… – a nevét suttogom, kemény vagyok az
érintésétől, és kétségbeesetten szeretem őt.

Sikamlós, ügyes ujjai hátrafelé kalandoznak, és az
ánuszom sötét körét izgatja. Jó érzés, pedig nem akarom. A
péniszemet simogató érintéstől alig kapok levegőt, nem
tudok gondolkozni, nem tudok küzdeni…

– Igen, úgy… – biztat.
Megpróbálok elhúzódni, de csapdába ejtett.
– Ne! – szólok rá, és fészkelődöm.
– Szereted ezt – dorombol. Simogatja a farkamat.
Szomjazom az érintésére, nem tudok ellenállni neki.
Két síkos ujját belém dugja. Felkiáltok, vonaglok,
próbálok elhúzódni, de nem hagyja abba. Dörzsöl és belém
nyúl, oda, ahol a legérzékenyebb, és már semmit nem
akarok úgy, mint elélvezni. A gyönyör egyre erősebb, de
közben könnyek égetik a szemem.
A fejem előrecsuklik a mellkasomra. Zihálok. Mindjárt.
Nem tudom megakadályozni. Vele nem…
Az ujjak valami vastagabbá, hosszabbá válnak bennem.
Mohó mozgást érzek, az óceán hangjait elnyomja a két,
egymásnak csapódó test zaja. Nyers, kéjes morgást hallok,
de ez nem az én hangom. Egy fasz van bennem. Engem
dugnak. Fáj, de a fájdalomba beteges, nem kívánt gyönyör
vegyül.
– Simogasd – zihálja a férfihang. – Mindjárt elmész.
Fájdalom robban a mellkasomban. Eva nincs itt. Eltűnt.
Elhagyott.
Hányás kúszik fel a torkomban. Lerázom magamról a
férfit, hallom, hogy a mögöttünk álló ajtónak csapódik,
összetörik az üveg. Hugh őrjöngve nevet. Megfordulok, és

ott fekszik a csillogó üvegszilánkok között, a haja vörös,
mint a vére, a szemében az az undorító, mohó kéjvágy
villan.

– Hát azt hitted, kellesz neki? – gúnyol, és talpra
kecmereg. – Mindent elmondtál neki. Kinek is kellenél így?

– Rohadj meg! – üvöltve nekiugrom, és fellököm. Ököllel
verem az arcát.

A szilánkok belém szúrnak, megvágnak, de ez a fájdalom
semmi a lelkem fájdalmához képest.

Eva elment. Tudtam, hogy el fog hagyni, hogy nem
tarthatom meg őt. Tudtam, mégis reménykedtem. A remény
halt meg utoljára.

Hugh csak nevet tovább. Érzem, hogy eltörtem az orrát,
az arccsontját, az állkapcsát. A nevetés hörgésbe fordul, de
nem marad abba.

Felemelem a kezem, hogy újra lesújtsak…
Anne fekszik alattam, az arca felismerhetetlenné verve.
Elborzadok. Mit tettem?! Feltápászkodom. Az üveg a
talpamat hasogatja.
Anne nevet, vér bugyog az orrából és a szájából,
elárasztja az otthont, ami a menedékem volt. Mindent
megfest, még a nap is eltűnik, és már csak a vérvörös hold
marad…

Üvöltve ébredtem. A hajam és a bőröm csatakos volt az
izzadságtól. Fojtogatott a sötétség.

Megdörzsöltem a szemem, feltérdeltem, négykézlábra
kecmeregtem, és zokogtam. Kúszni kezdtem az egyetlen
fény felé, amit láttam; a gyenge, ezüstös ragyogás lett a
vezetőm.

A hálószoba. Istenem! Könnyek között a padlóra
rogytam. A gardróbban aludtam el, mozdulni sem tudtam,
miután Eva elhagyott. Féltem akár egyetlen lépést is tenni
az életben nélküle.

A sötét szobában világított az óra számlapja.
Hajnali egy volt.
Egy új nap. Eva nélkül.

– Milyen korán itt van!
Scott vidám hangját hallva elszakítottam a tekintetem
Eva fotójától az asztalomon.

– Jó reggelt! – üdvözöltem, de úgy éreztem magam,
mintha még mindig egy rémálom kellős közepén lennék.

Kicsivel hajnali három után mentem be dolgozni, mert
nem tudtam aludni, és Evához sem mehettem. Szerettem
volna, és meg is tettem volna, hiszen semmi sem tarthat
távol tőle; de amikor megnéztem a telefonja
nyomkövetőjét, Stanton penthouse lakásában találtam rá,
és oda nem mehettem. Iszonyatosan fájt, hogy
szándékosan tartja magát távol tőlem.

Nem akartam otthon maradni és végigcsinálni a
reggeli készülődést Eva nélkül. Egyszerűbb volt
visszatérnem a megismerkedésünk előtti szokásomhoz.
Még holdvilágnál mentem be dolgozni, hogy békét találjak
azon a helyen, ahol mindent én irányítottam.

Ma azonban nem találtam békét. Kínzott a tudat, hogy
most már Eva is ebben az épületben van, átkozottul közel,
mégis távolabb, mint eddig bármikor.

– Amikor megérkeztem, Mark Garrity várakozott a
recepción – folytatta Scott. – Azt mondta, megbeszélte
önnel, hogy ma bejön…

Összerándult a gyomrom.
– Igen, küldje be.
Felálltam az íróasztal mellől. Semmi más nem járt az
eszemben, csak Eva, és az ajánlat, amit Marknak tettem.
Megpróbáltam kiokoskodni, hogyan alakíthattam volna
másként a dolgot. Túl jól ismertem Evát. Ugyanúgy nem
hagyta volna ott a Waters, Field & Leamant, ha elmondom

neki a Landon dolgot, mint ahogy attól sem lett óvatosabb,
hogy beszéltem neki Anne-ről.

Eva morgó nőstény oroszlánként fordult volna szembe
velük, hogy megvédjen engem, és nem látta volna be,
hogy ő maga is veszélyben van. Én ilyennek szerettem, de
meg is akartam védeni, ha kellett.

– Mark – kezet nyújtottam, amikor belépett, és azonnal
tudtam, hogy igent fog mondani. Sugárzott belőle a
tettrekészség, sötét szeme várakozásteljesen csillogott.

Megegyeztünk, hogy októberben kezd, azaz közel egy
hónap felmondási időt tölt a Waters, Field & Leamannél.
Szerette volna magával hozni Evát, és én támogattam,
hogy ajánlja fel neki a lehetőséget, pedig kételkedtem
benne, hogy Eva elfogadná. Voltak feltételek, amikbe
Mark nem egyezett bele azonnal, ezeket megtárgyaltuk,
de nem igazán voltam benne szívvel-lélekkel.

Végül boldogan távozott, elégedett volt új helyzetével.
Én pedig egyre inkább rettegtem, hogy Eva nem fog
megbocsátani.

A hétfőt gyorsan követte a kedd, és én napjában csak
háromszor éreztem úgy, hogy élek: kilenckor, amikor Eva
megérkezett, ebédidőben, és ötkor, amikor lejárt a
munkaideje. Reménykedtem, hogy keresni fog. Hogy
felhív vagy kommunikál valahogy. Még egy újabb, parázs
veszekedés is jobb lett volna, mint ez a fájdalmas csend.

De nem keresett. Csak a biztonsági kamerákon
láthattam, szomjazva vártam, hogy egy pillantást
vethessek rá, de féltem közeledni, nehogy ezzel még
távolabb üldözzem magamtól.

Éjszakára is az irodában maradtam, féltem
hazamenni. Féltem, hogy mit tennék, ha belépnék
valamelyik közös otthonunkba. Még az irodában is a
kínok kínját álltam ki; a kanapé, amin pár napja
szexeltünk, fájdalmasan emlékeztetett a boldogabb

időkre. Az irodai mosdóban zuhanyoztam, és átöltöztem
az egyik öltönybe, amit itt tartottam az irodámban.

Korábban nem furcsállottam, hogy a munkám éltet. De
most, amikor teli voltam kimondhatatlan érzésekkel,
ráébredtem, hogy mennyire kitöltötte az életemet Eva.

Megint Stantonnál éjszakázott. Az tűnt fel, hogy
inkább választja az anyja társaságát, csak ne kelljen
velem beszélnie.

Állandóan üzenetekkel bombáztam. Könyörögtem,
hogy hívjon fel. CSAK HALLANI AKAROM A HANGODAT.
Apróságok… HŰVÖS VOLT MA, UGYE? Munkahelyi
ügyek… EDDIG FEL SEM TŰNT, HOGY SCOTT MINDIG KÉK
RUHÁKAT HORD. És ami a legfontosabb: SZERETLEK. Nem
tudom, miért, de leírni könnyebb volt, mint kimondani.
Sokszor írtam le. Újra meg újra. Nem akartam, hogy
elfelejtse. Minden hibám, minden elcseszett lépésem
ellenére az egész életem az iránta érzett szerelemről szólt.

Néha feldühödtem, hogy mit tesz velem.
A FRANCBA MÁR! HÍVJ FEL! NE KÍNOZZ!
– Szarul nézel ki – mondta Arash, és az arcomat
fürkészte, miközben én néhány szerződést
tanulmányoztam. – Megint lappang benned valami?
– Kutya bajom.
– Hát én nem úgy látom, haver.
Fagyos pillantással lezártam a témát.

Hat óra tájban már útban voltam dr. Petersen
rendelőjébe, amikor Eva végre válaszolt.

ÉN IS SZERETLEK.
Könnybe lábadt szemem előtt táncoltak a betűk.
Remegő kézzel, a megkönnyebbüléstől szinte szédülve
írtam vissza.
ANNYIRA HIÁNYZOL! NEM BESZÉLHETNÉNK? LÁTNI
AKARLAK! KÉRLEK!

Nem válaszolt, mire dr. Petersenhez értem. Ettől
őrületesen sötét hangulatba süllyedtem. A lehető
legkegyetlenebb módon büntetett. Olyan instabil voltam,
mint egy drogos, kellett Evából egy adag, hogy magamhoz
térjek. Hogy gondolkodni tudjak.

– Gideon. – Dr. Petersen az ajtóban üdvözölt, de a
mosolya hamar lehervadt, ahogy szemügyre vett.
Aggodalmas képet vágott. – Rosszul néz ki.

– Semmi bajom – csattantam fel.
Nyugodt mozdulattal intett, hogy foglaljak helyet. Állva
maradtam, forrongtam belül, azon gondolkodtam, hogy
faképnél hagyom a pszichológust, és megkeresem a
feleségemet. Nem tudtam tovább várni. Ez már túl sok
volt.
– Sétálhatnánk egyet megint – javasolta dr. Petersen. –
Kinyújtóztatnám a lábaimat.
– Hívja fel Evát – parancsoltam rá. – Mondja meg neki,
hogy jöjjön ide. Magára hallgat.
Pislogva nézett.
– Gondjai vannak Evával.
Leráztam a zakómat, és a kanapéra dobtam.
– Mert irracionálisan viselkedik! Nem hajlandó velem
találkozni… Sem beszélni. Hogy a picsába oldhatjuk meg a
problémát, ha még csak nem is beszélünk?
– A kérdés jogos.
– Naná, hogy az! Józan ember vagyok, Eva viszont
mintha megbolondult volna. Ezt nem teheti velem! Ide
kell hívnia. Rá kell vennie, hogy beszéljen velem.
– Rendben. De előbb tudnom kell, mi történt. – Leült a
székére. – Ha nem tudom, mi a probléma, nem tudok
segíteni.
– Ne játsszon az agyammal, doki! Most ne! – böktem
felé a mutatóujjammal.
– Véleményem szerint ugyanolyan józanul beszéltem,

mint ön – felelte nyugodtan. – Én is azt szeretném, ha
rendbe hoznák a kapcsolatukat Evával. Ezt nyilván ön is
tudja.

Nagyot fújva lerogytam a kanapé szélére, aztán a
tenyerembe temettem az arcom. Iszonyúan megfájdult a
fejem.

– Összevesztek Evával – mondta dr. Petersen.
– Igen.
– Mikor beszéltek utoljára?
Nagyot nyeltem.
– Vasárnap.
– Mi történt vasárnap?
Elmondtam neki. Hadartam, ő pedig gyorsan pötyögött
a táblagépén. Haragosan elmagyaráztam a történteket, és
a végére egészen kimerültem.
Pár pillanatig még írt, aztán rám nézett. Együttérző
pillantásától összeszorult a torkom.
– Az ön taktikája Eva állásába került – mondta. – És
mindketten tudják, mennyire szereti a munkáját. Érthető,
miért neheztel önre, ugye?
– Igen, érthető. De megvolt rá az okom. Olyan ok, amit
ő is megért. És én ezért nem tudom, mi van. Eva megért
engem, mégis elzárkózik tőlem.
– Nem vagyok biztos benne, hogy én értem, miért nem
vitatta meg előbb a kérdést Evával. Elmagyarázná?
A nyakam merev volt a feszültségtől; megnyomkodtam.
– Mert rágódott volna rajta – motyogtam. – Időbe telt
volna, hogy belássa. És közben egy csomó más szarsággal
is foglalkoznom kell. Rengeteg baj ér minket mostanában.
– Láttam a hírekben, hogy Corinne Giroux könyvet írt
magáról.
– Úgy van. – Komoran elmosolyodtam. – Biztos a Six-
Ninths „Aranylány” videója adta neki az ötletet. Landon is
lecsapott Evára, mert figyelmetlen voltam. Nem akartam

megkockáztatni, hogy ez tovább fajuljon, amíg elvonja a
figyelmemet a többi probléma, ami ránk zúdult az utóbbi
időben.

Dr. Petersen bólintott.
– Nagy nyomás nehezedik önre. Nem bízik annyira
Evában, hogy engedje segíteni a döntéshozatalban?
Tudnia kell, hogy Eva konfliktusai az édesanyjával
gyakran abból erednek, hogy az édesanyja nem kéri ki
Eva véleményét, mielőtt az őt érintő lépéseket megteszi.
– Igen, tudom. – Próbáltam megfogalmazni kaotikus
gondolataimat. – De gondoskodni akarok Eváról. Amin ő
keresztülment…
Lehunytam a szemem. Néha elviselhetetlennek
éreztem a gondolatot, hogy mi történt Evával. – Erősnek
kell lennem miatta. Kemény döntéseket kell hoznom.
– Gideon, maga az egyik legerősebb ember, akit
ismerek – mondta a pszichológus halkan.
Kinyitottam a szemem, és ránéztem.
– Ön nem látott engem úgy, ahogy Eva.
Zokogni, mint egy gyerek. Az emlékek rabságában.
Öntudatlan állapotban maszturbálva. Álmomban
verekedve. Gyengén, tehetetlenül.
– Úgy gondolja, Eva kételkedik önben, mert
megmutatta neki a sebezhetőségét? Ez nem vallana rá.
Könnyek égették a szememet.
– Ön… Nem ismeri az egész történetet. Csak… Ön nem
tudja…
– De Eva igen. És így is feleségül ment önhöz. Szereti
magát, nagyon szereti magát, olyannak, amilyen. – Dr.
Petersen kedves mosolya pengeként hasított belém. –
Egyszer megkérdezte tőlem, hogy a párkapcsolatok a
kompromisszumról szólnak-e. Emlékszik?
Bólintottam.
– A kompromisszum azt jelenti, hogy nem mindig

önnek kell erősnek lennie, Gideon. Néha az ön dolga, hogy
a nehéz súlyokat cipelje, és néha rábízhatja Evára. A
házasság nem arról szól, mennyire erősek a felek külön-
külön. Hanem arról, mennyire erősek együtt, és arról,
hogy felváltva cipelik a terheket.

– Én… – Lehajtottam a fejem. Eva ugyanezt mondta. –
Mindent megpróbálok megtenni. Esküszöm, mindent
megteszek, ami tőlem telik.

– Tudom.
– Muszáj, hogy Eva visszafogadjon! Vissza kell jönnie
hozzám. Szükségem van rá. Beleőrülök ebbe.
Szétmarcangol. – A kezemet bámultam, a gyűrűket,
szerelme zálogait. – Mit tehetnék? Mondja meg, mit
tegyek!
– Evának tudnia kell, hogy ön hajlandó változtatni.
Látni szeretné, hogy ön lépéseket tesz, hogy ezt kimutassa.
Nem gyakran szembesül ilyen súlyos döntésekkel, és Eva
talán vár egy kicsit, hogy miként alakulnak a dolgok. Ez
bizonyára nehéz lesz önnek. Nagyon nehéz.
Lassan bólintottam, de nem bírtam tovább várni. Ha
Evának bizonyíték kellett, hogy bármit megteszek, csak
megtarthassam őt, akkor lépnem kell.
Ökölbe szorult a kezem, és a szőnyegre meredtem a
lábam alatt.
– Engem… – krákogtam. – A terapeuta… A férfi, akihez
gyerekkoromban jártam…
– Igen?
– Molesztált. Majdnem egy éven át… És…
Megerőszakolt.

20. fejezet

ANNYIRA HIÁNYZOL! NEM BESZÉLHETNÉNK? LÁTNI
AKARLAK! KÉRLEK!

– Még mindig az sms-t bámulod? – kérdezte Cary. A
hátára fordult a szomszédos ágyon, és a homlokát az
enyémhez hajtotta.

– Nem tudok aludni. – Kínzott, hogy távol vagyok
Gideontól. Minden percben, ébren és álmomban is úgy
éreztem, mintha kitépték volna a szívem, és csak egy üres
luk tátongana a helyén.

Anya vendégágya felett a baldachint bámultam. A
nappalijához hasonlóan itt is új volt a dekor. A krémszínű
és mohazöld harmónia ízlésesen elegáns és megnyugtató
volt. A másik vendégszoba, ahol Cary aludt, férfiasabb
stílusjegyeket viselt magán, szürke és sötétkék színek
egészítették ki a diófa bútorokat, ellentétben az én
szobám aranyozott, fehér berendezésével.

– Mikor beszélsz vele, kislány?
– Nemsokára… csak… – a szívemhez szorítottam a
telefont. – Azt hiszem, mindkettőnknek szüksége van egy
kis időre.
Nehéz volt gondolkodnom, miután összevesztem
Gideonnal. Utáltam ezt az érzést.
Ráadásul ő cseszte el, és ezt is olyan tökélyre vitte, mint
minden mást. El sem tudtam képzelni, hogyan tudnék
tükörbe nézni, ha megbocsátanék neki. Másrészt viszont
el sem tudtam képzelni, hogy nélküle éljek. Semmiképp.
Belül üres voltam. Csak az éltetett, hogy talán ezt is meg

fogjuk oldani, és újra együtt leszünk. Hogy is lehetne
másként? Hogy is adhattam volna magamat ennyire oda
neki, hogy aztán elengedjem?

Arra gondoltam, hogy mit tanácsoltam Treynek, és
hogy ugyanazzal a problémával állunk szemben
mindketten: a szerelmet válasszuk, vagy önmagunkat?
Iszonyatosan haragudtam Gideonra, amiért rám
kényszerítette a döntését. Felismertem, hogy bizonyos
helyzetek miatt erre a döntésre kényszerülök, de azt
sosem gondoltam volna, hogy a férjem lesz az oka.

És miért kellett a két lehetőségnek homlokegyenest
szemben állnia egymással? Ez nem volt igazságos.

– Halálra kínzod – mondta Cary feleslegesen.
– Ő tehet róla, nem én. – Gideon elvett tőlem valami
fontosat, és ami még rosszabb, hogy kettőnktől is elvett
valami fontosat: a szabad akaratomat, és a bizalmamat,
hogy tiszteletben tartja a döntéseimet. Az után az éjszaka
után… Amikor annyira bíztam benne, és annyira
megnyíltam neki… És ő addigra már beszélt Markkal.
Szíven szúrt az árulása.
– Kösz, hogy mellettem vagy.
Cary vállat vont.
– Bírom Stantont. Cseppet sem esik nehezemre itt lógni
pár napot. De azért majd hazamegyünk, ugye?
– Nem bujkálhatok örökké.
– Igen, mindig ezt mondod – motyogta. – Én a magam
részéről szeretek bujkálni. Kurvára rám fér egy kis
nyugalom itt, ahol nem zúdul a fejemre a szar.
– De a szar megvár. – Ezt tudva inkább mindig azonnal
a dolgok közepébe vágtam, hogy túl legyek a
kellemetlenségeken.
– Hadd várjon. – Cary összeborzolta a hajamat.
Megfordultam, és puszit nyomtam az arcára. Az elmúlt
három napot a vállán zokogtam végig, és esténkén

hozzábújtam. Néha úgy éreztem, szétestem volna, ha ő
nem tart össze.

Istenem… Mindenem fájt. Egy roskadozó zombi voltam
az élettől vibráló New Yorkban.

Hol lehet most Gideon? Vajon enyhült már benne
elválásunk fájdalma? Vagy még mindig ugyanolyan
szörnyű volt neki, mint nekem?

– Mark megkért, hogy menjek vele át a Cross
Industrieshoz – mondtam, mert valami másra akartam
gondolni.

– Hát ez nem érhetett váratlanul.
– Igen, de attól még szürreális volt, amikor szóba hozta
– sóhajtottam. – Teljesen odavan az izgalomtól, Cary. Nagy
fizetésemelést kap, és ez sok mindent megváltoztat az
életükben Stevennel. Így már megengedhetnek
maguknak egy nagyszabású esküvőt és egy hosszú
nászutat, és új lakást keresnek. Nem igazán tudok
neheztelni, hiszen neki annyira jól jön.
– Gideonnal fogsz dolgozni?
– Nem tudom. Nem viccből mondtam neki, hogy félig-
meddig már magam is meghoztam ezt a döntést. De
most… Csak azért is be akarom adni a jelentkezésemet
valahova máshová.
Cary a levegőbe bokszolt.
– Mutasd csak meg neki, hogy nem parancsolgathat.
– Aha – én is a levegőbe bokszoltam, hogy fellelkesítsem
magam. – De ez hülyeség lenne. Sosem tudhatnám, hogy
saját magam miatt vesznek-e fel, vagy csak Gideon neve
miatt. Jól is elsülhet, és rosszul is. De még van egy
hónapom, mielőtt Mark átmegy. Addig gondolkodhatok.
– Arra gondoltál már, hogy esetleg a Waters, Field &
Leaman meg akar tartani téged?
– Lehetséges. De nem tudom, mit szólnék hozzá. Nem
kellene ugyan állást keresnem, viszont nem lenne velem

Mark, és miatta imádom a munkámat. Akarnék ott
maradni nélküle?

– Megumi és Will továbbra is ott lesz.
– Ez igaz – helyeseltem.
– Szóval akkor mi most a tanácstalanság hajójában
evezünk, vagyis sodródunk – mondta Cary.
– Trey hívni fog – nyugtatgattam, bár valójában
fogalmam sem volt, mit fog Trey mondani, ha tényleg
felhívja.
– Na igen. Aranyos pasi. Nem fogja hagyni, hogy
kétségek közt őrlődjek. – Cary végtelenül fáradtnak tűnt.
– Nem is attól parázom, hogy mikor hív, hanem attól, hogy
miért.
– Tudom. Lehetne könnyebb is a szerelem –
keseregtem.
– Ha ez egy romantikus vígjáték lenne, a címe lehetne
Nem lesz ez még így se.
– Inkább maradjunk a Szex és New Yorknál.
– Azt már próbáltam. Abból lett a Két pasi – meg egy
kicsi. Jobb lett volna, ha maradok 40 éves szűz, de azt az
esélyt már alaposan elszalasztottam.
– Viszont könyvet írhatnánk róla, hogy Hogyan
veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt.
Cary rám meredt.
– Kurva jó.

A szerda reggel fejbe vert.
Egyrészt jó volt, hogy anyámnál készülődtem a
munkahelyemre, mert így nem hiányzott olyan
iszonyatosan Gideon, másrészt viszont anya állandóan
csak az esküvőről fecsegett. Ilyenkor még Stanton is
együttérző pillantásokat küldött felém, ha éppen ott volt;
pedig ő igazán végtelen türelemmel viselte anya
neurózisát.

Most nem tudtam az esküvőre gondolni.
Csigalassúsággal vánszorgott minden óra, nem tudtam
előre gondolkodni, így is alig bírtam ki.

Amikor kiléptem az épületből az utcára, Angus várt a
Bentley-vel, nem Raúl a Benzzel. Elmosolyodtam, mert
tényleg örültem, hogy látom, de aggódtam is.

– Jó reggelt, Angus! – A kocsi felé biccentettem, és
halkan kérdeztem: – Ő is itt van?

Angus megrázta a fejét, aztán régimódi
sofőrsapkájához emelte a kezét.

– Jó reggelt, Mrs. Cross!
Megérintettem a vállát, aztán becsúsztam a hátsó
ülésre, amíg tartotta az ajtót. Néhány perc múlva már a
reggeli dugóban araszoltunk a belváros felé.
– Hogy van Gideon? – kérdeztem előrehajolva.
– Azt hiszem, rosszabbul, mint magácska. – Rám
pillantott, aztán újra a forgalmat figyelte. – Kutyául
szenved. Tegnap éjjel volt a legnehezebb.
– Istenem… – Tanácstalanul hátrarogytam az ülésen.
Nem akartam Gideonnak szenvedést okozni, hiszen
eleget szenvedett már.
Elővettem a telefonomat, és küldtem egy üzentet.
SZERETLEK.
Szinte rögtön válaszolt.
HÍVLAK. KÉRLEK, VEDD FEL.
A telefon már vibrált is, a kijelzőn Gideon képe villant
fel. Tőrdöfés volt ez a kép a szívemnek, mert az utóbbi
napokban kerültem a fotóinak a látványát is. És féltem,
mi lesz, ha meghallom a hangját. Nem tudtam, erős tudok-
e maradni. És még nem voltam kész azt válaszolni, amit
hallani akart.
Megszólalt a hangpostám, és a telefon elcsendesedett.
Azonnal újra rezgett.
Felvettem, de nem szóltam bele, csak a fülemhez

emeltem.
Egy hosszú pillanatig csend volt a vonal másik végén.
– Eva?
Könnybe lábadt a szemem Gideon hangjára. Rekedt

volt, mint akinek fáj a torka. És ami még rosszabb, hogy
fájdalmas, kétségbeesett reményt hallottam a hangjában.

– Nem baj, ha nem mondasz semmit – dörmögte. – Én
csak… – tétován sóhajtott. – Bocsáss meg, Eva. Tudnod
kell, hogy sajnálom, ami történt, és bármit megteszek,
amit csak kérsz. Rendbe akarom hozni a dolgokat.

– Gideon… – Hallottam, hogy elakad a lélegzete,
amikor kimondom a nevét. – Tudom, hogy sajnálod, hogy
most nem vagyunk együtt. De úgy gondolom, hogy ismét
képes lennél valami ilyesmire. És azt próbálom meg
eldönteni, hogy én ezzel együtt tudok-e élni.

Csend telepedett közénk.
– Ezt hogy érted? – szólalt meg végül. – Mi lenne az
alternatíva?
Felsóhajtottam. Hirtelen végtelen fáradtság lett úrrá
rajtam.
– Nem tudom a választ. Nem akarok neked nemet
mondani. Nagyon nehezemre esik. De most úgy érzem,
hogy ha megkötöm ezt a kompromisszumot, ha veled
maradok, tudva, hogy milyen vagy, és hogy ez nem fog
változni, akkor előbb-utóbb neheztelni fogok, és végül
kiszeretek belőled.
– Eva… Jézusom! Ne mondj ilyet! – Gideon most
akadozva lélegzett. – Elmondtam dr. Petersennek. A
Hugh-ügyet.
– Tessék? – kaptam fel a fejem. – Mikor?
– Tegnap este. Mindent elmondtam neki. Hugh-ról.
Anne-ről. Segíteni fog rajtam, Eva. Mondott egy-két
dolgot… – Itt kis szünetet tartott, majd folytatta. –
Megértettem, amit magyarázott. Rólam, és arról, amilyen

veled vagyok.
– Ó Gideon… – Tudtam, milyen iszonyatosan nehéz

lehetett ezt megtennie. Én magam is átéltem, milyen
kimondani az ilyesmit. – Nagyon büszke vagyok rád.
Tudom, hogy nem volt könnyű.

– Velem kell maradnod. Megígérted. Mondtam, hogy
mindent el fogok cseszni. Nem tudom, mi a francot
csinálok, de …szeretlek! Kurvára szeretlek! Nélküled nem
megy. Nem tudok élni nélküled. Összetörsz, Eva, nem
tudok… – Halkan, fájdalmasan felnyüszített. – Szükségem
van rád.

– Ó, istenem, Gideon… – Ömlöttek a könnyeim, és
belefolytak a dekoltázsomba. – Én is tanácstalan vagyok.

– Nem gondolkodhatnánk együtt? Nem vagyunk
jobbak, erősebbek együtt?

Megtöröltem az arcom. Tudtam, hogy a sminkemnek
annyi, de nem érdekelt.

– Szeretném, ha így lenne. Mindennél jobban
szeretném. De nem tudom, sikerülhet-e. Egyszer sem
engedted még, hogy együtt gondolkodjak veled.
Egyetlenegyszer sem.

– Ha engedném… Ha engedem… Engedni fogom…
Akkor visszajössz hozzám?

– Nem hagytalak el, Gideon. Nem is értem ezt az
egészet. – Kinéztem az ablakon. Egy fiatal pár búcsúcsókot
váltott egy forgóajtó előtt, aztán a férfi elsietett. – Igen, ha
tényleg egy csapat leszünk, akkor semmi sem tarthat
távol tőled.

– Hallottam, hogy megkaptátok a PhazeOne-kampányt.
Épp édesítőt csöpögtettem a kávémba, de gyorsan
felnéztem Willre. Felvontam a szemöldököm.
– Én még nem hallottam.
Will elvigyorodott, szeme ragyogott a szemüveglencse
mögött. Vidám fickó volt, boldog, kiegyensúlyozott

párkapcsolatban. Irigyeltem ezt a megállapodottságot.
Csak pár alkalommal éreztem ilyesmit, amióta Gideonnal
voltam, és az mindig… varázslatos volt. Milyen varázslatos
lenne, ha sikerülne mindig így éreznünk…

– Pedig azt csiripelik a madarak – mondta Will.
– Nocsak. És megint én tudom meg utoljára. –
Szándékosan nagyot sóhajtottam.
Egész héten Oscar-díjra méltó műsort adtam. Mark
pattogott az izgalomtól, a munkahelyi helyzetem
átalakulóban volt, megjött a menstruációm, a
magánéletem egyre zavarosabb lett, és én közben minden
energiámat arra összpontosítottam, hogy nyugodtnak
tűnjek. Ezért kerültem az irodai pletykázást is. Nem
tudtam volna állandóan tettetni az örömet, boldogságot,
elégedettséget.
– Mark alaposan lehord majd, amiért elmondtam
neked – mondta Will meglehetősen vígan. – Én akartam
elsőként gratulálni.
– Oké. Köszi… azt hiszem.
– Alig várom, hogy kipróbálhassam azt a rendszert. A
technikai blogok csak úgy visszhangoznak a
találgatásoktól a PhazeOne tulajdonságait illetően. –
Közelebb hajolt, és reményteli pillantásokkal ostromolt.
Megfenyegettem az ujjammal.
– Én ugyan nem szivárogtatok ki semmit.
– A fenébe! Pedig reméltem – vonta meg a vállát. –
Szerintem be fognak zárni téged valahova, hogy biztosan
megőrizd a titkot.
– Te is kíváncsi vagy, hogy miért választott a LanCorp
egy külsős marketingügynökséget, ugye?
Will a homlokát ráncolta.
– Aha, eléggé. Erre még nem is gondoltam.
Én sem, Gideon viszont annál inkább.
A bögrémbe bámultam, és szórakozottan kavargattam.

– Hamarosan kijön az új GenTen.
– Hallottam, de kétség se fér hozzá, hogy elkapkodják
majd.
Az ujjaimat nyújtóztattam, és a jegygyűrűmet néztem.
A fogadalomra gondoltam, amit kimondtam, amikor az
ujjamra került.
– Mit tervezel ebédszünetre? – kérdezte Will.
Felemeltem a bögrémet.
– Markkal és a párjával ebédelek.
– Ja, oké. – Odébb léptem, és Will a kávéfőzőhöz ment. –
Talán munka után valamelyik nap elmehetnénk egy
italra valahová a kedveseinkkel. Már ha Gideon ráér.
Tudom, hogy elfoglalt ember.
Kinyitottam a számat, majd be is csuktam. Will ötlete
tökéletes ürügy volt, hogy megbocsássak Gideonnak.
Kaphattam volna az alkalmon, és bevonhattam volna a
férjemet a társasági életembe. Azt akartam, hogy velem
jöjjön. Ha elkezdem kizárni az életemből, az már a vég
kezdete lenne… Vagy nem?
– Jól hangzik – füllentettem, és elképzeltem, milyen
feszült lenne az este. – Majd megkérdezem. Meglátjuk.
Will bólintott.
– Tök jó! Szólj majd.

– Van egy kis gond.
– Hogyhogy? – Szemben ültem Markkal. Steve egy tágas,
népszerű kubai éttermet választott. A hatalmas
tetőablakon át besütött a nap, a falakat papagájos,
pálmaleveles mozaik díszítette. A hangulatos zenétől
egzotikus vakáció hangulata töltött el, a fűszerek gazdag
illatától napok óta először megkordult a gyomrom.

Összedörzsöltem a tenyerem.
– Lássuk, mit tehetünk.
Steven bólintott.

– Evának igaza van. Mondd el, mi a probléma.
Mark félretette az étlapot, és az asztal szélére
könyökölt.
– Mr. Waters reggel megkért, hogy kezdjek el
foglalkozni a LanCorp-kampánnyal.
– Hurrá! – tapsoltam.
– Ne olyan hevesen. Ezek után muszáj volt
megemlítenem a felmondásomat. Reméltem, hogy
péntekig nem kell, de a cégnek olyasvalakire van
szüksége, aki az egész kampányt végigcsinálja az
ügyféllel, nem csak az első hónapot.
– Igazad van – ismertem el, és lehervadt a mosoly az
arcomról. – Nagy kár.
– Pocsék volt, de… – Mark vállat vont. – Túl vagyunk
rajta. Viszont Mr. Waters beszélt a többi tulajdonossal. Azt
mondták, hogy a LanCorp kifejezetten ragaszkodott a
személyemhez, amikor a kampány ügyében felkeresték a
céget. A tulajok most aggódnak, hogy elveszítik az
ügyfelet, ha nem én vezetem a kampányt.
Steven mosolyogva vállon veregette.
– Jó hallani, hogy ilyen fontos vagy.
Mark félszegen elmosolyodott.
– Igen, jót tett az egómnak, az biztos. A lényeg, hogy
előléptetést és fizetésemelést ajánlottak, ha maradok.
– Hűha! – hátradőltem. – Ez komoly ajánlat.
– Nem ígérnek annyit, amennyit Cross. Még feleannyit
sem, de őszintén szólva az már túlzás is volt.
– Szerinted! – tiltakozott Steve. – Te minden pénzt
megérsz.
Bólintottam, bár nem tudtam, hogy Gideon konkrétan
mit ajánlott.
– Egyetértek.
– De úgy érzem, hogy hűséggel tartozom a Waters,
Field & Leamannak – dörzsölte az állát Mark. – Mindig

méltányosak voltak, és szeretnének megtartani, annak
ellenére, hogy tisztában vannak azzal, megkörnyékezett
egy másik cég.

– Ezt évek óta meghálálod a munkáddal – ellenkezett
Steven. – Sokat tettél értük. Nem tartozol nekik
szívességgel.

– Tudom. És nem is bántam, hogy üres irodát hagyok
hátra, hiszen könnyen találnak valaki mást. De azt
nehezen viselném, ha miattam veszítenék el a LanCorp-
kampányt.

– Ez viszont nem rajtad múlik – mondtam. – Ha a
LanCorp visszakozik, az az ő döntésük.

– Én is megpróbáltam ebből a szemszögből nézni, de
akkor sem akarom, hogy megtörténjen.

Megérkezett a pincér, hogy felvegye a rendelésünket.
Stevenre néztem.

– Választanál nekem is?
– Hát persze. – Markra pillantott, aki bólintással
jelezte, hogy neki is. Steven mindenkinek rendelt.
Vártam, amíg ismét hármasban maradunk, és azon
gondolkodtam, hogyan mondjam el, amit akartam. Végül
a szókimondás mellett döntöttem.
– Én nem dolgozhatok a PhazeOne-kampányon.
Mark és Steven rám meredt.
– Az a helyzet, hogy a Landonok és a Crossok jó ideje
háborúznak – magyaráztam. – Gideon aggódik, és
megértem, hogy miért. Tudom, hogy jobban teszem, ha
óvatos vagyok.
Mark összevonta a szemöldökét.
– Landon tud rólad, és nem jelentett neki problémát,
hogy ki vagy.
– Tudom. De a PhazeOne rendszer elég nagy durranás.
A hozzáférés kockázattal jár, és én ezt nem akarom
súlyosbítani. – Nehéz volt elismernem, hogy Gideonnak

igaza volt, mert tudtam, hogy nekem is. Nem tudtam, hogy
léphetnénk túl ezen a döntetlenen.

Steven közelebb hajolt, és az arcomat fürkészte.
– Ezt komolyan mondod.
– Attól tartok, igen. Bár tudom, hogy nem befolyásolom
a döntésed, Mark, de úgy éreztem, hogy ezt el kell
mondanom.
– Nem igazán értem – tűnődött Mark.
– Eva azt mondja, hogy ha megmaradsz a jelenlegi
állásodban, akkor a pénzt is és az asszisztensedet is
elveszíted – világosította fel Steven. – Vagy átmehetsz a
Cross Industrieshoz, ahogy már tervezted, és akkor
megkapod a fizetésemelést, és megtartod Evát.
– Hát… – Te jó ég! Ez bonyolultabb volt, mint
gondoltam. Már hallottam ilyenről, de most velem történt
meg: ha egy nő elveszíti vagy feladja szeretett állását egy
férfi miatt, előbb-utóbb neheztelni fog… Miből gondoltam,
hogy ez velem nem fordulhat elő?
– Mark, egyelőre nem tudom, hogy én is átmegyek-e a
Cross Industrieshoz.
Mark a bordó térelválasztónak dőlt.
– Ez egyre rosszabb!
– Nem azt mondom, hogy biztosan nem fogok. –
Megpróbáltam lazának tűnni. – Csak nem vagyok biztos
benne, hogy jó az, ha együtt dolgozom Gideonnal. Úgy
értem, ha ő lenne a főnököm… Vagy ilyesmi. Tudod, hogy
értem.
– Nem szívesen mondom ki, de Evának igaza van – szólt
Steven.
– Ezzel nem segítesz – motyogta Mark.
– Ne haragudj. – El sem tudtam mondani, mennyire
sajnáltam a helyzetet. Úgy éreztem, még csak tanácsot
sem tudok adni. Hogy is lehetnék pártatlan Mark
lehetőségeit illetően?

– A jó hír az, hogy csak úgy kapkodnak utánad –
próbáltam tréfálni.

Steven vigyorogva oldalba bökte Markot.
– Hát ebben nem kételkedem.

– Na, már megint itt vagyunk. – Cary átölelt, én pedig
hozzábújtam.

Megint anyánál éjszakáztunk. Anya most már
gyanakodott, hiszen ez volt a negyedig éjszaka, amit nála
töltöttünk. Bevallottam, hogy összevesztem Gideonnal, de
azt nem mondtam, hogy min. Szerintem nem értette volna
meg. Bizonyára úgy gondolta volna, hogy Gideon
státuszában az teljesen normális, ha ragaszkodik hozzá,
hogy minden apróságot ő tart kézben. És ha én elveszítem
az állásomat? Miért akarok egyáltalán dolgozni, ha nem
vagyok anyagilag rászorulva?

Nem értett meg. Sok lány vágyott arra, hogy ha felnő,
pont olyan legyen, mint az édesanyja; én az ellenkezőjére
vágytam. És pont azért, mert Monica ellentéte akartam
lenni, nagyon rosszul érintett, amit Gideon csinált. Anya
tanácsai csak rontanának a helyzeten. Rá is szinte
ugyanannyira nehezteltem, mint Gideonra.

– Holnap hazamegyünk – mondtam.
Úgyis találkozom Gideonnal dr. Petersennél. Nagyon
kíváncsi voltam, hogy megy majd ez a tanácsadás.
Reméltem, hogy Gideon nagyot lépett előre a terápiával,
és ha így volt, akkor talán más területen is
előreléphetünk. Együtt.
Reméltem, hogy így lesz.
Méltányoltam, hogy Gideon tényleg időt adott nekem,
hogy rendezzem magamban a kételyeimet. Akár el is
kaphatott volna a Crossfire épületében a liftben vagy az
előtérben. Vagy megkérhette volna Raúlt, hogy
hazavigyen, ahelyett, ahová én akartam vitetni magam.

Gideon tényleg megtette, ami tőle telt.
– Jelentkezett Trey? – kérdeztem.
Furcsa, de Cary és én nagyon gyakran kerültünk

ugyanakkor, ugyanolyan helyzetbe. Talán ugyanaz az
átok ült rajtunk.

– Küldött egy üzenetet, hogy gondol rám, de még nem
áll rá készen, hogy beszéljünk.

– Ez is valami.
Cary megsimogatta a hátam.
– Tényleg?
– Igen – feleltem. – Ugyanez a helyzet Gideonnal.
Folyton rá gondolok, de egyelőre nincs mit mondanom
neki.
– És utána? Mi következik ebből? Mikor döntesz úgy,
hogy most már van miről beszélnetek?
Egy kicsit eltűnődtem, közben szórakozottan figyeltem,
ahogy Harrison Ford nyomoz A szökevényben, ami
lenémítva ment a háttérben.
– Azt hiszem, akkor, ha változik valami.
– Úgy érted, ha ő változik. És ha nem változik?
Erre még nem találtam meg a választ, és amikor
megpróbáltam keresni, kicsit mindig beleőrültem.
Inkább faggatni kezdtem Caryt.
– Tudom, hogy elsősorban a babára gondolsz, és ez
rendjén is van. De Tatiana nem boldog, és te sem. Trey
meg főleg nem. Ez így egyikőtöknek sem jó. Arra gondoltál
már, hogy Treyjel legyél, de segítenétek Tatianának a
babával?
Felhorkant.
– Tatiana abból nem kérne. Ha ő pocsékul érzi magát,
akkor azt akarja, hogy mindenki másnak is rossz legyen.
– Nem hiszem, hogy ez az ő döntése kellene hogy
legyen. Pontosan ugyanannyira felelős a terhességéért,
mint te. Nem szabad büntetned magad, Cary. – A keze az

ölében feküdt. Megfogtam, és a hüvelykujjammal
megsimogattam a karja belső oldalán a friss
vágásnyomokat. – Legyél boldog Trey mellett. Tedd őt
boldoggá. Ha Tatiana nem értékeli, hogy két ilyen jóképű
pasas vigyáz rá, hát… valami nem stimmel vele.

Cary halkan nevetett, és puszit nyomott a fejem
búbjára.

– A saját problémádat oldd meg ilyen könnyen.
– Bárcsak menne! – Nagyon szeretem volna. De
tudtam, hogy nem lesz ilyen egyszerű.
És rettegtem, hogy lehetetlennek bizonyul.

A telefonom rezgésére ébredtem.
Amikor felismertem, mi ez a zümmögés, tapogatózva
keresni kezdtem, és végül sikerült megfognom. De addigra
a hívás megszakadt.

Összehúzott szemmel meredtem a képernyő éles
fényére. Láttam, hogy hajnali három van, és Gideon
keresett. A szívem vadul kalapált, az aggodalom elűzte az
álmosságot. Már megint a telefonomat szorongatva
bújtam ágyba, újra meg újra elolvastam a rengeteg
üzenetet, amit küldött.

Visszahívtam.
– Angyalka! – Azonnal felvette, a hangja rekedt volt.
– Minden rendben?
– Igen. Nem – fújt egy nagyot. – Rémálmom volt.
– Ó! – pislogva néztem a fel a baldachinra, de a
sötétben nem láttam. Anyám szerette a fényt teljesen
kizáró sötétítőket. Szerinte kellettek egy olyan városban,
ahol sosem volt igazán sötét. – Sajnálom.
Ostoba válasz volt, de mit mondhattam volna?
Értelmetlen lett volna megkérdeznem, hogy akar-e
beszélni róla. Sosem akart.
– Mostanában gyakoriak – mondta fáradtan. – Amikor

elalszom, mindig jönnek.
Még jobban megsajdult a szívem. Már ennyi fájdalmat

is alig lehetett kibírni, de mindig egyre több és több
következett. Ezt már megtanultam.

– A stressz miatt, Gideon. Én sem alszom jól… Hiányzol
– tettem hozzá, mert nem hagyhattam kimondatlanul.

– Eva…
– Ne haragudj – dörzsölgettem a szemem. – Talán nem
kellett volna mondanom.
Talán kétértelmű jelzés volt, és csak rontott a
helyzetén. Bűntudatom volt, amiért eljöttem, pedig
tudtam, hogy igazam van.
– Nem. Hallani akartam. Félek, Eva. Még sosem
éreztem ezt a félelmet. Félek, hogy nem jössz vissza… Hogy
nem adsz még egy esélyt.
– Gideon…
– Először apámról álmodtam. A tengerparton
sétáltunk, és a kezemet fogta. A tengerpartról sokat
álmodom mostanában.
Nagyot nyeltem, elszorult a szívem.
– Talán jelent valamit.
– Talán. Álmomban kisgyerek voltam. Magasra kellett
néznem, hogy lássam apa arcát. Mosolygott. Mindig úgy
emlékszem rá vissza, hogy mosolyog. Bár a vége felé
sokszor hallottam, hogy veszekszenek anyával, mindig
csak mosolyra emlékszem az arcán.
– Biztosan boldoggá tetted. És büszke volt rád. Biztos
mindig mosolygott, ha rád nézett.
Egy percig csendben volt, és azt hittem, nem mond
többet. De folytatta.
– Láttalak a parton, ahogy elmész tőlünk.
Oldalra fordultam, és figyelmesen hallgattam.
– A hajad libbent a szélben, megcsillant rajta a nap.
Gyönyörűnek láttalak. Megmutattam apának, hogy ott

vagy. Azt akartam, hogy megfordulj, és lássam az arcodat.
Tudtam, hogy csodaszép. Azt akartam, hogy ő is lásson.

Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, és a
párnára hullott.

– Megpróbáltam utánad futni. Rángattam apa kezét,
de ő visszatartott, és nevetett, hogy már ilyen kisfiú
koromban a csinos lányokat hajkurászom.

Tisztán láttam magam előtt a jelenetet. Szinte éreztem
a friss szellőt a halamban, szinte hallottam a sirályok
rikoltozását. Láttam a kis Gideont és a jóképű,
karizmatikus Geoffrey Crosst.

Ilyen jövőt szerettem volna. Gideon a tengerparton
sétálna a fiunkkal, aki rá hasonlít. És a férjem nevetne,
mert minden bajt magunk mögött hagytunk, és fényes
jövő várt ránk.

De Gideon azt mondta, rémálom volt, úgyhogy tudtam,
hogy ő nem ezt látta.

– Erősen rángattam a kezét – folytatta. – A homokba
vájtam a csupasz lábamat, de ő sokkal erősebb volt. Te
egyre messzebb kerültél tőlünk. Megint nevetett. De ez
most nem apa nevetése volt. Hanem Hugh hangja. És
amikor felnéztem, nem apa arcát láttam.

– Ó, Gideon! – Sírva mondtam ki a nevét, nem tudtam
magamban tartani az együttérzést és a gyászt. És a
megkönnyebbülést, hogy végre beszél nekem erről.

– Azt mondta, hogy nem kellek neked, hogy elhagysz,
mert mindent tudsz, és undorodsz tőlem. Hogy menekülsz
előlem.

– Ez nem igaz! – ültem fel az ágyban. – Tudod, hogy
nem így van! Szeretlek. És azért rágódom most ennyit,
mert szeretlek. Kettőnkért.

– Megpróbálok teret adni neked. De úgy érzem, nagyon
könnyen eltávolodhatunk egymástól. Egy nap külön,
aztán még egy. Megtalálod az új életviteledet, aminek

nem vagyok része… Jézusom, Eva, nem akarom, hogy
túltedd magad rajtam!

Hadarva feleltem, egymás után böktem ki a
gondolataimat.

– Meg fogjuk találni a módját, hogy együtt lépjünk túl
ezen, Gideon. Tudom, hogy megtaláljuk. De amikor veled
vagyok, elveszek benned. Veled akarok lenni, boldog
akarok lenni veled, ezért hagytam mindent annyiban,
ezért halogattam. Szeretkezünk, és azt gondoljuk, hogy
minden rendben lesz, mert ebben megvan az összhang, és
tökéletes.

– Tényleg tökéletes. A világot jelenti nekem.
– Amikor bennem vagy, és nézel, úgy érzem, mindenre
képesek vagyunk együtt. De dolgoznunk kell ezen! Nem
szabad félnünk attól, hogy szembenézünk a gondjainkkal,
mert nem karjuk egymást elveszíteni.
Gideon halkan morgott.
– Csak kettesben akarok lenni veled, nem akarok
ezekkel a szarságokkal foglalkozni.
– Tudom. – Megdörzsöltem a mellkasomat, mert sajgott
a szívem. – De szerintem meg kell dolgoznunk érte. Az
nem oldja meg a problémát, ha elvonulunk egy hétvégére
vagy egy hétre.
– Hogyan kell megdolgoznunk érte?
Letörölgettem a könnyek nyomát az arcomról.
– A ma este jó kezdet. Felhívtál, elmondtad az álmodat.
Ez nagy lépés, Gideon.
– Akkor lépésenként fogunk haladni. Együtt kell
lépkednünk, vagy eltávolodunk egymástól. Ne hagyjuk,
hogy megtörténjen! Most minden erőmmel küzdök. Küzdj
értem te is.
Újra könnybe lábadt a szemem. Csak ültem és sírtam.
Tudtam, hogy hallja, és hogy neki is fáj.
Végül lenyeltem a kínt, és gyors döntést hoztam.

– Van egy éjjel-nappali kávézó a Broadway és a
Nyolcvanötödik utca sarkán. Rám férne most egy kávé és
egy croissant.

Gideon döbbenten hallgatott, majd megszólalt.
– Micsoda? Pont most?
– Pont most. – Kibújtam a paplan alól, és felkeltem.
Végre megértette.
– Oké!
Letettem a telefont az ágyra, és villanyt gyújtottam. A
táskámhoz szaladtam, és kivettem egy halványsárga
maxiruhát, amit azért csomagoltam el, mert egyszerű volt
eltenni, és nagyon kényelmes viselet.
Most, hogy elhatároztam, hogy találkozhatunk, már
rohantam volna hozzá, de a hiúságom győzött. Alaposan
megfésülködtem, kicsit kisminkeltem magam, mert nem
akartam, hogy amikor négy nap után meglát, azon
gondolkodjon, miért is tetszettem neki egyáltalán.
A telefonom pittyenéssel jelezte, hogy üzenetem van.
Odasiettem, és láttam, hogy Raúl írt:
LENT VÁROM A KOCSIVAL.
Megbizseregtem. Ezek szerint Gideon is alig várja a
találkozást.
A telefonomat a retikülömbe tettem, szandálba
bújtam, és a lifthez siettem.

Gideon már az utcán várt, amikor Raúl megállt a járda
mellett. A Broadway legtöbb kirakata le volt sötétítve, de
az utcai lámpák világítottak. A férjem a kávézóból
kiszűrődő fényben állt, a kezét sötét farmerja zsebébe
süllyesztette, a fején Yankees-baseballsapkát viselt, a
homlokába húzva.

Csak egy fiatalember volt az éjszakában. Vonzó volt a
termete és a tartása, a magabiztossága. Biztos
utánafordultam volna ismeretlenül is. A remekbe szabott

öltönyök nélkül kevésbé látszott fenyegetőnek, de még így
is elég sötétnek és veszélyesnek tűnt, nem próbálkoztam
volna meg a könnyed flörttel, amit a legtöbb lenyűgözően
jóképű férfi inspirált.

Gideon Crosst nem lehetett félvállról venni sem
farmernadrágban, sem Fioravantiban.

Raúl szinte még le sem parkolt, de Gideon már a kocsi
mellett termett, felrántotta az ajtót, és dermedten
megtorpant. Olyan mohó sóvárgással és birtokló vággyal
nézett rám, hogy elállt a lélegzetem.

Lenyeltem a gombócot a torkomban, és hasonlóan éhes
tekintettel mértem végig. Most még gyönyörűbb volt,
mintha a fájdalom még tökéletesebbre faragta volna az
arcát. Hogy bírtam ki az előző pár napot anélkül, hogy
láthattam volna ezt az arcot?

Felém nyújtotta a kezét, és én megfogtam.
Megremegett a kezem, mielőtt hozzáértem. Amikor
összeért a bőrünk, átjárt a bizsergés, megtört szívem
életre kelt, hogy újra vele lehetek.

Kisegített a kocsiból, becsukta az ajtót, és kettőt
koppantott a tetőn, jelezve Raúlnak, hogy elmehet. A Benz
elhajtott, mi pedig ott álltunk egymással szemben, és izzott
körülöttünk a levegő. Egy taxi száguldott el mellettünk
dudálva, mert egy másik kocsi óvatlanul kifordult a
Broadwayre. Mindkettőnket felriasztott a hangos zaj.

Gideon felém lépett, a szeme sötéten izzott a sapka
ellenzője alatt.

– Megcsókollak – mondta rekedten.
A tenyerébe fogta az államat, és félrehajtotta a fejét, a
száját az enyémre tapasztotta. Lágy, száraz ajka az
ajkamhoz simult, nyelve a számba csúszott, körbejárt,
visszavonult, majd újra mélyen a számba siklott. Úgy
nyögött fel, mintha nagy fájdalmat állna ki. Vagy
gyönyört. Én mindkettőt egyszerre éreztem. Forró nyelve

a számban olyan volt, mint egy lassú, édes szeretkezés.
Ritmusos, ügyes, tökéletesen felkínálva a visszafogott
szenvedélyt.

Felnyögtem, az eufória pezsgőként sziporkázott az
ereimben, a lábam alatt imbolygott a talaj. Gideonba
kapaszkodtam, a kezemmel a csuklóját markoltam.

– El fogok élvezni tőled – suttogta, de azért újra a
számhoz érintette az ajkát. – Közel járok hozzá.

– Nem érdekel.
Mosolyra húzódott a szája, és eloszlottak a felhők.
– Amikor legközelebb elélvezek, benned leszek.
Felszisszentem a gondolatra. Akartam, de úgy éreztem,
még túl korai lenne most. Visszaesnénk abba a káros
megszokásba, amit felépítettünk.
– Gideon…
A mosolya szomorkás lett.
– Talán egyelőre maradhatunk a kávénál és a
croissant-nál.
Annyira szerettem abban a pillanatban! Lekaptam a
fejéről a sapkát, és cuppanós puszit adtam neki.
– Te jó ég – sóhajtott, és olyan gyengéden nézett rám,
hogy megint sírhatnékom támadt. – Annyira hiányoztál!
Visszatettem a sapkát, megfogtam a kezét, és
megkerültük a járdára helyezett kis korlátot, ami a kinti
asztalokat kerítette el a gyalogosoktól. Beléptünk a
kávézóba, és az ablak melletti asztalhoz ültünk,
egymással szemben. Nem engedtük el egymás kezét, az
ujjaink simogatták egymást, mindketten a másik
jegygyűrűjével babráltunk.
Megérkezett a pincér, rendeltünk, aztán újra
elmerültünk egymásban.
– Nem is vagyok éhes – mondtam.
– Ételre én sem – felelte Gideon.
Felháborodást tettettem, ő pedig elmosolyodott. Aztán

elmondtam neki, milyen ajánlatot kapott Mark a Waters,
Field & Leamantól.

Valahogy helytelennek tűnt ilyen hétköznapi,
gyakorlatias dologról beszélni, amikor a szívem majd
kiugrott a szerelemtől és a megkönnyebbüléstől, de
beszélgetni akartunk. Nem volt elég, hogy újra
kapcsolódtunk egymáshoz; teljes kibékülést akartam. A
felújított penthouse lakásba akartam költözni a
férjemmel, hogy elkezdjük közös életünket. Ehhez pedig
kommunikálnunk kellett azokról a dolgokról is, amiket
eddig mindig kerültünk.

Gideon borúsan bólintott, amikor befejeztem a
mondandómat.

– Nem lep meg. Egy ilyen ügyféllel az egyik
tulajdonosnak kellene foglalkoznia. Mark jó szakember,
de csak részlegmenedzser. A LanCorp nyilván
ragaszkodott hozzá, hogy ő vigye a kampányt. Meg te. A
kérés elég szokatlan ahhoz, hogy aggassza a
tulajdonosokat.

A Kingsman vodkára gondoltam.
– Te ugyanezt csináltad.
– Igen.
– Nem tudom, hogy fog dönteni Mark. – Egymásba
kulcsolt kezünket néztem. – De megmondtam neki, hogy
akkor sem dolgozhatok a PhazeOne kampányán, ha
marad, és ő vezeti.
Gideon megszorította a kezemet.
– Jó okkal tetted, amit tettél – mondtam halkan. – Még
akkor is, ha nekem nem tetszett.
Gideon mélyet sóhajtott.
– Ha Mark átjön a Cross Industrieshoz, átjössz vele?
– Még nem tudom. Egyelőre eléggé neheztelek. Ha ez
nem változik, akkor nem lenne jó a munkakapcsolatom
veled.

Bólintott.
– Ez igaz.
A pincér meghozta, amit kértünk. Kénytelenek voltunk
elengedni egymás kezét, hogy letehesse a tányérokat.
Amikor elment, súlyos csend ereszkedett ránk. Annyi
mindent akartunk mondani, de előbb még rengeteg
tisztáznivalónk volt.
Gideon krákogott.
– Ma este… dr. Petersen után… Elvihetlek vacsorázni?
– Igen – mondtam lelkesen, hálás voltam, hogy a
feszengés helyett a tettek mezejére lépett. – Az csodás
lenne.
Láttam, hogy ő is megkönnyebbül, és már nem tartja
olyan mereven a vállát. Én is tenni akartam valamit.
– Will kérdezte, hogy lenne-e kedvünk beülni vele és
Natalie-val egy italra a héten.
Gideon szája sarka mosolyra húzódott.
– Az remek lenne.
Apró lépések. Elindulunk, és meglátjuk, merre
haladunk.
Felálltam az asztaltól. Gideon is felállt, és aggódva
nézett rám. Megkerültem az asztalt, és melléültem.
Amikor visszaült, nekidőltem.
Átkarolt, és magához vont. Odabújtam, és ő
felsóhajtott.
– Még mindig haragszom – mondtam.
– Tudom.
– És még mindig szeretlek.
– Hála istennek! – Az arcát a fejem búbjához simította.
– A többit majd megoldjuk. Mindent rendbe hozunk.
Ültünk egymás mellett, és néztük, ahogy ébredezik a
város. Hajnalodott. Lassan kezdett beindulni az élet.
Új nap virradt. Esély az újrakezdésre.

Köszönetnyilvánítás

Számtalan ember áll mögöttem, akik lehetővé teszik, hogy
írhassak, eleget tehessek kötelezettségeimnek, és
megmaradjon az ép eszem.

Hálás vagyok Hilary Saresnek, aki sínen tart, és
szerkeszti a könyveimet. Nem is sejted, mennyire rád
vagyok utalva.

Kimberley Whalennek, a legkiválóbb ügynöknek:
köszönök mindent, amit értem teszel, legfőképpen a
támogatást, amit nyújtasz nekem. Mindennap érzem,
milyen sokat köszönhetek neked.

Hálás vagyok Samara Daynek: leveszed a vállamról a
stresszt. El sem tudom képzelni, mennyire lemaradnék
nélküled.

Köszönet a gyerekeimnek, akik tűrik, hogy sokat kell
nélkülözniük engem, amíg dolgozom (és ezzel sok
kellemetlenség jár). A ti támogatásotok nélkül nem
sikerülhetne. Szeretlek benneteket.

Hálás köszönet minden csodálatos csapattársnak a
Penguin Random House-nál: Cindy Hwangnak, Leslie
Gelbmannak, Alex Clarke-nak, Tom Weldonnak, Rick
Pascocellónak, Craig Burke-nek, Erin Gallowaynek,
Francesca Russellnek, Kimberly Atkinsnek… És ez csak
néhány ember az Egyesült Államokból és Nagy-
Britanniából.

Köszönöm az időt és az erőfeszítést, amit könyveim
megjelentetésére áldoznak a kiadók munkatársai
Ausztráliában, Írországban, Kanadában, Új-Zélandon,

Indiában és Dél-Afrikában.
Köszönöm Liz Pearsonsnak és a Brilliance Audio

csapatának a hangoskönyveket, amiket imádnak az
olvasók.

És hálás köszönetem minden nemzetközi kiadómnak,
akik fáradhatatlanul dolgoznak hazájukban. Bárcsak
mindnyájatoknak személyesen is köszönetet
mondhatnék!

Ne feledjétek: áldásnak érzem, hogy veletek
dolgozhatok.