Sylvia Day - Rabul _ejtve (Crossfire 4.)

de már befutott a hálószobába.
Arash a lakosztály ajtajában állt egy szobaszerviz-

zsúrkocsival.
– Mi a fasz bajod van?
Hátrálnom kellett, nehogy nekem tolja.
– Ne nyavalyogj már – vigyorodott el. Félretolta a

zsúrkocsit, és zord tekintettel folytatta: – A szexmaratont
meg kéne hagyni a nászútra.

– Ne hallgass rá – kiabálta Eva a hálószobából.
– Eszem ágában sincs. – Hátat fordítottam Arashnak. –
Már nem is dolgozik nálam.
– Nem hibáztathatsz – mondta Arash, és utánam jött a
nappaliba. – Hűha. Úgy néz ki a hátad, mintha egy
pumával keveredtél volna összetűzésbe. Nem csoda, hogy
fáradt vagy.
– Fogd be! – Felkaptam az ingem a padlóról.
– Nem is mondtad, hogy Eva San Diegóban van.
– Semmi közöd hozzá.
Arash felemelte a kezét.
– Tűzszünetet kérek.
– Yimaráról egy szót se – figyelmeztettem halkan. –
Nem akarom, hogy aggódjon miatta.
Arash elkomolyodott.
– Természetesen. Nem említem újra.
– Jó – a zsúrkocsihoz mentem, és készítettem két kávét.
Evának pont úgy csináltam, ahogy szereti.
– Én is kérek egy csészével – mondta Arash.
– Tölts magadnak.
Ügyvédem szárazon elmosolyodott.
– Előjön a nejed?
Vállat vontam.
– Ugye nem haragudott meg?
– Kétlem – odavittem a két csészét az asztalhoz, aztán a
falhoz léptem, hogy a függönyöket elhúzzam. – Elég nehéz

felidegesíteni.
– De neked azért sikerül – mosolyodott el Arash, és

letelepedett az egyik fotelba. – Emlékszem valami
elhíresült videóra, amikor a Bryant Parkban balhéztok
egymással.

A nap besütött a szobába, én pedig sötét pillantást
vetettem az ügyvédemre.

– Gondolom, tényleg utálod az állásodat.
– Ugyan, hiszen te is kíváncsi lennél, ha én szöktem
volna meg, hogy feleségül vegyek egy nőt, akit csak pár
hónapja ismerek.
– Küldenék neki részvéttáviratot.
Arash felnevetett.
Kinyílt a hálószoba ajtaja, és Eva lépett ki, előző esti
ruhájában. Megmosta az arcát, de a szeme karikás volt, a
szája duzzadt, és így egyszerre látszott rajta az is, hogy jól
meg lett dugva, meg az is, hogy nem ártana neki még egy
menet. Lenyűgöző volt így mezítláb, kócosan.
Elöntött a büszkeség. Smink nélkül ott virítottak az
orrán az imádni való szeplői. A testén látszott, hogy
dugásra termett, magabiztos tartásáról pedig lerítt, hogy
nem hagyja magát semmibe venni. A szeme nevetett,
ígéret csillogott benne, hogy egyetlen unalmas pillanatom
sem lesz mellette.
Megtestesített minden férfiálmot, fantáziát és reményt.
És az enyém volt.
Rámeredtem. Arash is megbámulta.
Eva fészkelődött, és félénken elmosolyodott.
– Üdv.
A hangjára Arash összeszedte magát. Olyan gyorsan
felpattant, hogy leöntötte magát kávéval. – A fenébe!
Elnézést. Üdv.
Letette a csészét, és megtörölgette a nadrágját, aztán
Evához lépett bemutatkozni.

– Arash vagyok.
Eva kezet rázott vele.
– Örvendek, Arash. Eva vagyok.
Hozzájuk léptem, és hátba böktem Arasht.
– Hagyd abba a nyáladzást.
– Nagyon vicces, Cross. Seggfej! – vágott vissza.
Eva nevetve nekem dőlt, én pedig átöleltem a vállát.
– Jó látni, hogy a munkatársai nem félnek tőle –
mondta.
Arash kacsintott. Nyíltan flörtölt vele.
– Ismerem a fickót.
– Tényleg? Akkor meséljen!
– Na ne – háborogtam.
– Nagyfiú, ne rontsd el a mulatságot!
– Úgy van, nagyfiú – gúnyolódott Arash. – Végül is mi
rejtegetnivalód lenne?
– A holttested – mosolyogtam rá.
– Látja, mit kell elviselnem? – nézett sóhajtva a
feleségemre Arash.

6. fejezet

Életem egyik legjobb pillanata volt a késő délutáni
uzsonna a szabadban, a gyönyörű San Diegóban, azzal a
három emberrel, akik a legfontosabbak számomra.
Gideon és apa között ültem, Cary velem átellenben lazított
a széken.

Ha pár hónapja kérdezte volna valaki, azt mondtam
volna, nem igazán érdekelnek a pálmafák. De most, hogy
egy ideje nem láttam őket, újra értékeltem a szépségüket,
ahogy lassan lengedeznek a leveleik a langyos tengeri
szélben. Olyan békességet éreztem, amit állandóan
kerestem, de ritkán találtam meg. Az asztalok alatt
sirályok és galambok veszekedtek a lehullott falatokért, a
közeli hullámok zaja kellemes hátteret adott a telt házas
étterem zsivajának.

Legjobb barátom napszemüvege tükröződött, elrejtette
a szemét, de a mosolya könnyed volt. Apa rövidnadrágot
és pólót vett fel, és szokatlanul csendesen fogott az
uzsonnához. Egy sör után ellazult, és most már
ugyanolyan kényelmesen érezte magát, mint Cary.
Férjem drapp bermudában és fehér pólóban volt, most
láttam rajta először világos színeket. Lezsernek tűnt
Aviator napszemüvegével, a keze a székem karfáján
nyugodott, ujjainkat egymásba fontuk.

– Kora esti esküvő – gondolkodtam hangosan. –
Naplementekor. Csak a családdal és a közeli barátokkal. –
Caryre néztem. – Te leszel a menyasszony tanúja.

Cary szája sarka lassú mosolyra húzódott.

– Ezt el is vártam.
Gideonra pillantottam.
– Te már tudod, hogy ki lesz a tiéd?
Alig láthatóan beharapta az ajkát, de én azért
észrevettem.
– Még nem döntöttem el.
Vidámságom kicsit megfakult. Talán arra gondolt,
hogy Arnoldo nem jó választás, mert ellenérzéssel
viseltetik irántam? Elszomorított, hogy esetleg miattam
szenved csorbát a barátságuk.
Gideon nagyon zárkózott volt. Bár nem tudtam
biztosan, de úgy sejtettem, hogy a barátai, bár kevesen
vannak, de nagyon közel állnak hozzá.
Megszorítottam a kezét.
– Megkérem Irelandet, hogy legyen koszorúslány.
– Örülni fog.
– És Christopherrel mi legyen?
– Semmi. Ha szerencsém van, el se jön.
Apa összevonta a szemöldökét.
– Kikről beszélünk?
– Gideon öccséről és húgáról – feleltem.
– Nehezen jön ki az öccsével, Gideon? – kérdezte apa.
Nem akartam, hogy apám bármi rosszat tulajdonítson
a férjemnek, úgyhogy én válaszoltam.
– Christopher nem valami kedves ember.
– Inkább azt mondanám, totál segg – szólt közbe Cary. –
Nem sértésnek szánom, Gideon.
– Nem is veszem annak – vont vállat Gideon, majd
apámhoz fordult. – Christopher vetélytársként tekint rám.
Szeretném, ha nem így lenne, de nem tehetek semmit.
Apa lassan bólintott.
– Ez sajnálatos.
– Ha már az esküvőnél tartunk – terelte el a témát
ügyesen Gideon –, örömmel állnék rendelkezésre a

vendégek utaztatásában. Ennyivel szívesen

hozzájárulnék.

Nagy levegőt vettem, mert én is megértettem, akárcsak

apa, hogy a férjem nyílt, de tapintatos kérését nehéz

lenne elutasítani.

– Igazán nagylelkű öntől, Gideon.

– És ez állandó ajánlat. Egy órán belül repülőn ülhet,

csak szóljon. Így könnyebb lesz Evával találkoznia, és több

időt tölthetnek együtt.

Apa nem válaszolt azonnal.

– Köszönöm. Kicsit talán még szoknom kell a

gondolatot. Elég extravagáns, és én igazán nem akarom

terhelni.

Gideon levette a napszemüvegét, hogy látni lehessen a

tekintetét.

– Erre való a pénz. Csak boldoggá akarom tenni a

lányát. Könnyítse meg nekem, Mr. Reyes. Mindannyian

azt szeretnénk, hogy Eva minél többet mosolyogjon.

Ekkor értettem meg, miért ellenezte annyira apa, hogy

Stanton beszálljon a költségekbe. Mert mostohaapám nem

értem tette volna, hanem anyáért. Gideon viszont minden

döntésénél engem tartott szem előtt. Tudtam, hogy apa

számára így sokkal könnyebb elfogadni.

Gideonra néztem, és hangtalanul mozgattam a

számat: Szeretlek.

Erősen megszorította a kezem. Fájt, de nem bántam.

Apa elmosolyodott.

– Eva boldogsága. Hogy is szállhatnék ezzel vitába?

Másnap reggel frissen főzött kávé illatára ébredtem.
Hunyorogva felnéztem az Upper West Side-i lakás
hálószobájának mennyezetére, és álmosan
elmosolyodtam, amikor láttam, hogy Gideon ott áll az
ágyam mellett, és éppen leveszi az ingét. Szálkásan izmos

felsőteste és kemény hasizmai látványa szinte kárpótolt
azért, hogy miután a karjaiban álomba merültem,
nyilván egyedül töltöttem az éjszakát.

– Jó reggelt – motyogtam, és az oldalamra
hengeredtem, ő pedig letolta a pizsamanadrágját, aztán
kibújt belőle.

Aki azt mondja, hogy a hétfő mindig szörnyű, még nem
ébredt arra, hogy Gideon Cross áll előtte anyaszült
meztelenül.

– Jó reggel lesz – mondta, felemelte a paplant, és
mellém csusszant.

Megborzongtam, ahogy hűvös bőre hozzám ért.
– Jaj!
Magához ölelt, és az ajka megérintette a nyakamat.
– Melengess meg, angyalka.
Mire végeztünk, jól megizzadt, a kávé viszont, amit
ágyba hozott nekem, egészen kihűlt.
Cseppet sem bántam.

Csodás hangulatban értem be a munkahelyemre. Persze
ehhez a reggeli szex is hozzájárult, és az, hogy nézhettem,
ahogy Gideon készülődik, ahogy a magánemberből, akit
ismerek és szeretek, sötét és veszélyes pénzmágnássá
alakul át. A napom egyre jobban telt: amikor kiszálltam a
liftből a huszadikon, megpillantottam Megumit a
recepción.

Integettem neki a biztonsági üvegajtón keresztül, de a
mosoly abban a pillanatban leolvadt az arcomról, ahogy
alaposabban szemügyre vettem. Sápadt volt, szeme alatt
karikák sötétlettek. Máskor vagány, aszimmetrikus
frizurája lenőve lógott; hosszú ujjú blúzt és sötét nadrágot
viselt az augusztusi fülledt idő ellenére.

– Szia! – köszöntem rá, amikor beengedett. – Hogy
vagy? Aggódtam miattad.

Megumi halványan elmosolyodott.
– Ne haragudj, hogy nem hívtalak vissza.
– Semmi baj. Amikor beteg vagyok, én is antiszociális
szoktam lenni. Csak összegömbölyödöm az ágyamban, és
örülök, ha békén hagynak.
Megumi ajka megremegett, szeme könnybe lábadt.
– Jól vagy? – körbepillantottam, mert a recepción
jöttek-mentek a munkatársak, és aggódtam, hogy
diszkréten tudjam kezelni Megumi magánügyeit. – Voltál
orvosnál?
Megumi elsírta magát.
Elszörnyedve, dermedten álltam.
– Megumi… Mi a baj?
Megumi felállt, és sírva levette a fejhallgatóját.
Erőteljesen megrázta a fejét.
– Most nem tudok róla beszélni.
– Mikor van szüneted?
De Megumi már elsietett a mosdó felé, én pedig csak
bámultam utána.

Irodafülkémben letettem a táskám, aztán átsétáltam az
előtéren Will Granger íróasztalához. Nem volt ott, de
megtaláltam a társalgóban, amikor kávéért mentem.

– Hát szia! – Will aggódva nézett rám szögletes
szemüvege mögül. Ugyanúgy aggódott, mint én. – Beszéltél
Megumival?

– Igen. Pocsékul néz ki. És amikor megkérdeztem, hogy
van, elsírta magát.

Will átadta nekem az alacsony zsírtartalmú tejet.
– Akármi is történt vele, tuti biztos, hogy nem jó.
– Borzasztó, hogy nem tudom, mi a baja. Elszabadult a
fantáziám, és attól félek, mi van, ha rákos, vagy terhes,
vagy valami a kettő között.
Will tehetetlenül megvonta a vállát. Szépen nyírt

pajeszával és kissé különc, mintás ingeivel amolyan
szeretni való bohém volt, akit mindenki kedvelt.

– Eva! Híreim vannak – dugta be a fejét az ajtón Mark.
Főnököm csillogó szeméből arra következtettem, hogy
valamiért izgatott.
– Hallgatlak. Kérsz kávét?
– Kérek. Köszi. Várlak az irodámban – mondta, azzal ki
is ment.
Will felkapta a bögréjét.
– Szép napot neked!
Kiment, én pedig gyorsan megcsináltam a kávét, aztán
Mark irodájába mentem. Levette a zakóját, és a
képernyőjén tanulmányozott valamit. Felnézett, és
amikor meglátott, rám mosolygott.
– Újabb ajánlatkérésünk van. – Egyre szélesebben
mosolygott. – És külön engem kértek fel.
Megdermedtem. Mark letette a kávét, és aggódva
kérdezte:
– Egy újabb Cross Industries-termék?
Imádtam Gideont, és csodáltam, amit elért, de nem
akartam egészen az ő világának árnyékában élni.
Párkapcsolatunk része volt, hogy a munkánkban
különálló egyének voltunk. Jó volt reggelente a férjemmel
indulni az irodába, de jó volt tőle elköszönni is. Kellett ez a
néhány óra nélküle.
– Nem, ez nagyobb ügy.
Felvontam a szemöldököm. Nem tudtam a Cross
Industriesnál nagyobbat elképzelni.
Mark egy ezüst és piros doboz képét tolta felém az
íróasztalán.
– A LanCorp új PhazeOne játékrendszere.
Magamban megkönnyebbülten sóhajtottam, és
leültem az íróasztalhoz.
– Remek. Jól hangzik.

Egy kicsivel tizenegy után Megumi hívott, hogy indulunk-
e ebédelni.

– Hát persze – feleltem.
– Valami csendes helyre menjünk.
Elgondolkodtam.
– Van egy ötletem. Bízd csak rám.
– Jó, köszi.
Az íróasztalomnál ülve folytattam.
– Milyen volt a reggeled?
– Rengeteg dolgom volt. Vissza kell rázódnom.
– Szólj, ha bármiben tudok segíteni.
– Köszönöm, Eva. – Megumi mélyen felsóhajtott,
nehezen tudott uralkodni magán. – Nagyon köszönöm.
Letettük a telefont. Felhívtam Gideon irodáját, a
titkára vette fel.
– Jó napot, Scott, Eva vagyok. Hogy van?
– Jól. – Hallottam a hangjában a mosolyt. – Miben
segíthetek?
Nyugtalanul doboltam a lábammal. Nagyon aggódtam
a barátnőm miatt.
– Megkérné Gideont, hogy hívjon vissza, amint ráér?
– Máris kapcsolom.
– Ó! Rendben, csodás. Köszönöm.
– Tartsa.
Egy pillanat múlva Gideon szeretett hangját hallottam.
– Mit szeretnél, Eva?
Kicsit meghökkentett a nyers kérdés.
– Rosszkor hívlak?
– Tárgyalok.
A francba.
– Ne haragudj. Szia!
– Eva…
Letettem, aztán hívtam Scottot, hogy megbeszéljem

vele, miként kezeljük a jövőben a hívásokat, hogy ne
tűnjek tiszta idiótának. Mielőtt még Scott felvehette volna,
a készülék másik bejövő hívást jelzett. Átkapcsoltam.

– Mark Garrity irodája…
– Ne tedd le, ha beszélek! – förmedt rám Gideon.
Bosszantott a hangvétel.
– Akkor most tárgyalsz, vagy sem?
– Tárgyaltam. Most pedig veled foglalkozom.
A nagy francot fog velem bárki is „foglalkozni”. Én is
tudok ám bármikor olyan morcos lenni, mint ő.
– Egyébként Scottot arra kértem, adjon át neked egy
üzenetet, amikor ráérsz, de ő azonnal kapcsolt. Nem
kellett volna, hiszen dolgod volt…
– Utasítást kapott, hogy a te hívásaidat mindig
kapcsolja. Ha üzenetet akarsz hagyni nekem, akor írj sms-
t vagy e-mailt.
– Ó, elnézést, hogy nem tudom, miféle etikett szerint
kereshetlek!
– Mindegy. Mondd, mit szeretnél.
– Semmit. Felejtsd el.
Gideon fújt egyet.
– Angyalka, ne játszadozz velem.
Emlékeztem, milyen volt, amikor utoljára felhívtam az
irodájában. Akkor is ilyen ingerült volt. Ha bántotta is
valami, nem beszélt róla.
Az íróasztalom fölé görnyedtem, és lehalkítottam a
hangomat.
– Gideon, felcseszi az agyam a hozzáállásod. Nem
szeretnék foglalkozni veled, amikor ilyen rossz kedvedben
vagy. Ha nem érsz rá velem beszélni, akkor ne osztogass
utasításokat, hogy engem mindig kapcsoljanak.
– Nem leszek elérhetetlen.
– Tényleg? Most eléggé annak érezlek.
– A picsába már!

Elégedetten nyugtáztam a dühét.
– Azért nem küldtem sms-t, mert nem akartalak
tárgyalás közben zavarni. Azért nem írtam e-mailt, mert
egy elég sürgős szívességről van szó, és nem tudom, milyen
gyakran nézed a leveleidet. Gondoltam, az lesz a legjobb,
ha Scottot megkérem, adjon át egy üzenetet.
– És most megkaptad a teljes figyelmemet. Áruld már
el, mit szeretnél.
– Azt, hogy tedd le a telefont, és menj vissza tárgyalni.
– Ha nem fejezed be ezt a szarozást, akkor mindjárt
átmegyek az irodádba! – felelte veszélyes nyugalommal. –
Mondd, miért hívtál.
Haragos pillantást vetettem a fotójára.
– Amikor ilyen vagy, legszívesebben New Jersey-ben
keresnék állást.
– Amikor ilyen vagy, az agyamra mész – morgott
halkan. – Tudod, hogy nem funkcionálok rendesen, ha
veszekszünk. Úgyhogy most egyszerűen bocsáss meg, és
nyögd ki, mit szeretnél. Később majd jöhet egy kis békülős
szex.
Elillant belőlem a feszültség. Hogy is haragudhatnék
tovább, amikor bevallotta, mennyire sebezhetővé teszem?
– Menj a fenébe! – motyogtam. – Utálom, amikor ilyen
tárgyilagos vagy, miután felbosszantottál.
Gideon vonakodva felnevetett. Máris jobban éreztem
magam.
– Angyalka – a hangja most érdes és szexi melegséget
árasztott, pont, amire szükségem volt. – Az tuti, hogy te
nem vagy valami kényelmes dísz.
– Miről beszélsz?
– Ne is törődj vele. Tökéletes vagy. Csak mondd, miért
hívtál.
Ezt a hanghordozást ismertem. Felizgult.
– Te tényleg tiszta őrült vagy.

Én meg mázlista.
– Szóval, nagyfiú, azt akartam megkérdezni,
ebédelhetnék-e Megumival az egyik
konferenciatermedben. Visszajött dolgozni, de pocsékul
van, és azt hiszem, beszélni szeretne róla, de nemigen
tudok a közelben csendes, diszkrét helyet.
– Használd az irodámat. Majd rendelek valami ebédet,
és tiétek az iroda, amíg nem vagyok itt.
– Komolyan?
– Hát persze. De azért közlöm veled, hogy amikor majd
a Cross Industriesnál dolgozol, lesz saját irodád, ahol
ebédelhetsz.
Hátradöntöttem a fejem.
– Hallgass már!

Nagyon lefoglalt a kutatás a PhazeOne-ajánlatkérésre
való felkészüléshez, de az is izgatott, mi lehet Megumival,
úgyhogy lassan telt az idő.

Délben odamentem hozzá a recepcióra.
– Ha nem nagyon gáz, akkor Gideon irodájában
ebédelhetünk – mondtam, miközben Megumi előhalászta
a táskáját a fiókból. – Gideon épp nem lesz bent, és az
irodájában négyszemközt lehetünk.
– Jaj, Eva, úgy sajnálom – nézett rám bocsánatkérőn
Megumi. – Még nem is gratuláltam az eljegyzésetekhez.
Will mondta ugyan, de kiment a fejemből.
– Nem gond. Tényleg ne csinálj belőle ügyet.
Megszorította a kezem.
– Szívből örülök, gratulálok!
– Köszönöm.
Most aztán tényleg aggódtam. Megumi mindig tudta a
legfrissebb pletykákat. Régebben szinte előbb hallott
volna az eljegyzésről, mint én.
Fellifteztünk a legfelső emeletre. A Cross Industries

váróterme ugyanolyan lenyűgöző volt, mint Gideon.
Nagyobb volt, mint az épület többi váróterme, és
függőkosarakban liliomok és páfrányok pompáztak. A
füstüveg biztonsági ajtókra a CROSS INDUSTRIES felirat
volt vésve, férfias, de elegáns betűtípussal.

– Ütős – dünnyögte Megumi, mialatt várakoztunk, hogy
a recepciós beengedjen minket.

A vörös hajú nő, akit itt szoktam látni, biztosan
ebédelni ment, mert egy sötét hajú fickó engedett be
minket.

Amikor beléptünk, felállt.
– Jó napot, Miss Tramell. Scott azt mondta, nyugodtan
fáradjanak be.
– Mr. Cross már elment?
– Nem tudom. Csak helyettesítek.
– Rendben. Köszönöm. – Hátrakísértem Megumit.
Körbementünk Gideon irodájához, és még pont láttuk,
hogy távozik.
Elöntött a büszkeség és a birtoklás érzése. És az öröm
is, amikor Gideon egy kicsit kizökkent, amikor
megpillantott. Félúton találkoztunk.
– Szia! – üdvözöltem.
Bólintott, és kezet nyújtott Meguminak.
– Azt hiszem, még nem ismerjük egymást. Gideon Cross
vagyok.
– Megumi Kaba. – Barátnőm viszonozta az erős
kézfogást. – Gratulálok az eljegyzéshez.
Gideon szexi ajkára kis mosoly ült ki.
– Szerencsés fickó vagyok. Helyezzétek kényelembe
magatokat, és ha kell valami, szóljatok a recepciósnak.
Ron majd intézkedik.
– Ne is törődj velünk – mondtam. – Nem is fog feltűnni,
amikor visszajössz, hogy mekkora bulit csaptunk a
távollétedben.

Gideon elmosolyodott.
– Akkor jó, mert később tárgyalásom lesz, és nehéz
lenne kimagyaráznom a felespoharakat meg a konfettit.
Arra számítottam, hogy elindul kifelé. De a tenyerébe
fogta az arcom, úgy igazította a fejemet, ahogy kényelmes
volt neki, és lassú, decens csókot nyomott a számra.
Elgyengült tőle a térdem.
– Alig várom a békülést – súgta a fülembe.
Én is alig vártam.
Aztán visszazökkent, és újra a tartózkodó arcát
mutatta a világnak.
– Kellemes ebédet, hölgyeim.
És elsétált azzal a magabiztos, ösztönösen szexis
járással, aminek mindig utánafordultak az emberek.
– És még nem rogytál össze – motyogta Megumi a fejét
csóválva. – Nem is értem.
Nem tudtam megmagyarázni, mennyire elgyengültem
Gideontól. Hogy mennyire megrázott, mennyire
szükségem volt rá.
– Gyere, kajáljunk – mondtam akadozó hangon.
Megumi követett Gideon irodájába.
– Nem igazán van étvágyam.
Mialatt végigpásztázta a hatalmas irodát a panorámás
kilátással és a fekete-fehér színharmóniával, én a bárhoz
mentem, ahol már várt az ebéd. Emlékeztem, mit éreztem,
amikor először besétáltam ide. Annak ellenére, hogy több
kanapé és fotel is hívogatta a látogatókat, a progresszív,
ultramodern dizájn miatt senki nem helyezte túlságosan
hosszú időre kényelembe magát.
Férjemnek sok arca volt. Irodája csak egyet tükrözött.
Penthouse lakásának klasszikus európai enteriőrje pedig
egy másikat.
– Kísérleteztél valaha BDSM-mel? – ragadta meg a
figyelmemet Megumi hirtelen.

A meglepetéstől elejtettem a szalvétába tekert
evőeszközöket. Megpördültem, hogy a szemébe nézzek, és
láttam, hogy kibámul az ablakon, a várost nézi.

– A BDSM elég tág fogalom.
Megdörzsölte a csuklóját.
– Kikötözésről beszélek és szájpecekről.
Tehetetlenségről.
– A tehetetlenséget ismerem, igen.
Megumi hátrafordult. A szeme árnyéknak tűnt sápadt
arcában.
– És tetszett? Izgatónak találtad?
– Nem. – Odasétáltam a legközelebbi kanapéhoz, és
leültem. – De nem a megfelelő férfival voltam.
– Féltél?
– Rettegtem.
– És ő tudta?
Az ebéd étvágygerjesztő illatát hirtelen
gyomorforgatónak éreztem.
– Miért kérded?
Válasz helyett Megumi könyékig felgyűrte a blúza
ujját. A csuklója a sok véraláfutástól szinte fekete volt.

7. fejezet

Már elmúlt nyolc óra, amikor beléptem Eva lakásába. A
nappaliban üldögélt Caryvel a fehér, szekcionált
kanapén, és két kezébe fogott egy pohár vörösbort.

Feleségem ízlése inkább a modernebb, hagyományos
bútorzat felé hajlott, de a szoba enteriőrjében felfedeztem
Eva anyjának és lakótársának a hatását is. Nem zavartak
Monica és Cary bútorai, de vártam már, hogy eljöjjön a
nap, amikor az Evával közös otthonom csakis minket
tükröz majd.

Ez a lakás azonban mindig különleges helyet foglal
majd el a szívemben. Sosem fogom elfelejteni, milyen volt
Eva, amikor először itt jártam. Combközépig érő
selyemköntöse alatt meztelen volt, estélyi sminket viselt,
és a bokájáról egy gyémántos bokalánc kacsintott rám.
Kacérkodott.

Teljesen elvesztettem az eszem. Szinte felfaltam Evát, a
szám, a kezem, a nyelvem, az ujjaim minden porcikáját
bejárták. Meg sem fordult a fejemben, hogy a
„kúrókéróba” vigyem. Ha akartam volna, akkor sem
tudtam volna várni. Más volt, mint a többi nő, akit előtte
ismertem. Nemcsak azért, amilyen ő volt, hanem azért is,
amilyen én voltam, ha vele voltam.

Azt hiszem, nem fogom megengedni az
ingatlanügynökségnek, hogy újra kiadja ezt a lakást. Túl
sok emléket őrzök itt, jót és rosszat egyaránt.

Biccentéssel üdvözöltem Caryt, és leültem Eva mellé.
Feleségem legjobb barátja az öltözékéből ítélve a városba

készült, Eva pedig egy Cross Industries-pólóban volt, haját
kontyba tekerte egy hajtűvel. Mindketten rám
pillantottak, és tudtam, hogy valami gond van.

Volt mit megbeszélnünk, de ha valami bántotta Evát,
az elsőbbségi ügy volt.

Cary felállt.
– Megyek is. Hívj, ha szükséged van rám.
Eva bólintott.
– Érezd jól magad.
– Magától értetődik, kislány.
Becsukódott mögötte a bejárati ajtó, Eva pedig
gyengéden a vállamra hajtotta a fejét. Átkaroltam,
elfészkelődtem a kanapén, és szorosabban magamhoz
húztam.
– Mesélj, angyalka.
– Megumiról van szó – sóhajtott fel. – Van egy pasi, aki
tetszett neki, de nem alakultak túl jól a dolgok. Hol
ráhajtott a fickó, hol kerülte, elköteleződni egyáltalán
nem akart, így aztán Megumi otthagyta. De aztán a pasi
udvarolgatni kezdett megint, és Megumi megengedte
neki, hogy felmenjen hozzá. Elkezdtek szórakozni egy kis
kikötözős játékkal, de nagyon rosszul sült el végül.
A kikötözés említésétől megriadtam. A kezemet Eva
hátára tettem, és még jobban magamhoz vontam. Nagyon
türelmes voltam abban a tekintetben, hogy a vágyaimat
mindig alárendeltem Eva félelmeinek. Adódtak
nehézségek, meg is birkóztunk velük, de nem akartam,
hogy valaki másnak a balszerencsés kalandja újabb
akadályokat gördítsen elénk.
– Úgy hangzik, mintha mindketten rosszul ítélték volna
meg a helyzetet – mondtam. – Legalább az egyiküknek
tudnia kellett volna, mibe megy bele.
– Hát ez az – Eva elhúzódott, hogy a szemembe nézzen.
– Megumi mindent elmesélt. Többször is nemet mondott,

rengetegszer, erre a pasi betömte a száját. A fájdalmát
élvezte, Gideon. És most üzenetekkel bombázza, meg
fotókat küldözget neki arról, amiket azon az éjszakán
csinált. Megumi kérte, hogy állítsa le magát, de nem
hajlandó. Beteg a fickó. Valami nincs rendben vele.

Megfontoltam, mit válaszoljak. A szókimondás mellett
döntöttem.

– Eva, a barátnőd szakított ezzel a férfival, aztán
visszafogadta. Talán ezért nem veszi komolyan, hogy
ezúttal valóban nemet mond.

Eva hátrahúzódott, aztán lecsúszott a kanapéról, és
formás, aranybarna lábait nyújtóztatta.

– Ne mentegesd azt az embert! Megumi tele van
véraláfutásokkal. Már egy hete, és még mindig erősen
megmaradt a nyoma. Napokig le sem tudott ülni.

– Nem mentegetem. – Én is felálltam. – Sosem adnék
igazad egy bántalmazónak, ezt jól tudod. Nem ismerem a
teljes történetet, de a tiédet igen. Megumi helyzete nem
ugyanaz. Nathan aberrált volt.

– Ezt nem csak kivetítem, Gideon. Láttam a képeket.
Láttam Megumi csuklóját és a nyakát. Láttam a fickó
üzeneteit. Átlépte a határt. Veszélyes.

– Eggyel több ok, hogy kimaradj ebből.
Eva csípőre tette a kezét.
– Úristen, Gideon! Ezt ugye nem mondtad komolyan?
Megumi a barátnőm!
– Te pedig a feleségem vagy. Ismerem ezt az
arckifejezésedet. Vannak olyan csaták, amiket nem neked
kell megvívni. Nem konfrontálódhatsz ezzel a pasassal
úgy, ahogy anyámmal és Corinne-nal. Nem folyhatsz bele
ebbe a dologba.
– Mondtam én, hogy erre készülök? Nem mondtam.
Nem vagyok idióta. Megkértem Clancyt, hogy találja meg,
és beszéljen vele.

Belül ledermedtem. Benjamin Clancy Eva
mostohaapjának az embere volt, nem az enyém. Nem
tudtam hatni rá.

– Nem kellett volna.
– Hát akkor mit kellett volna tennem? Semmit?
– Leginkább. Vagy megkérhetted volna Raúlt.
Eva felemelte a kezét.
– De mégis miért? Nem ismerem Raúlt annyira, hogy
személyes szívességeket kérjek tőle.
Uralkodtam az ingerültségemen.
– Ezt már megtárgyaltuk. Raúl neked dolgozik. Nem
szívességet kérsz tőle, hanem megmondod az
alkalmazottadnak, mi a feladata.
– Raúl neked dolgozik. Amúgy pedig nem vagyok
valami keresztapa, aki nehézfiúkat küld ki, hogy
megleckéztessenek valakit. Egy barátot kértem meg,
akiben bízom, hogy segítsen egy másik barátomnak.
– Mindegy, hogy magyarázod, az eredmény ugyanaz.
Elfelejted, hogy Ben Clancy a mostohaapád alkalmazottja,
az ő érdekeit védi. Azért figyel oda rád, mert ezzel is
jobban tudja szavatolni Stanton biztonságát és hírnevét.
Eva megharagudott.
– Honnan tudod, miért figyel oda rám?
– Angyalka, gondolkodjunk egyszerűen. Gondolj arra,
hogy anyád és Stanton jó ideje nem tartja tiszteletben a
magánéletedet. Ha az ő erőforrásaikat használod, akkor
csak megerősíted őket ebben.
– Ó! – Eva az ajkát harapdálta. – Erre nem gondoltam.
– Elküldtél egy profit, hogy „beszélgessen” ezzel a
fickóval. De nem gondoltál arra, hogy ez visszaüthet. Ha
Raúlt kérted volna meg, ő különös elővigyázatossággal
kezelte volna az ügyet. – Megfeszült az állkapcsom. – A
francba, Eva. Ne nehezítsd meg, hogy gondoskodjak a
biztonságodról!

– Jól van, na. – Eva felém nyújtotta a kezét. – Ne aggódj,
oké? Amint hazajöttél, máris elmondtam, mi történt. És
Clancy még egy órája is mellettem volt, amikor elvitt a
krav maga edzésre. Semmi nem történt, ami veszélybe
sodorna.

Szorosan magamhoz vontam, és azt kívántam, bárcsak
biztos lehetnék benne, hogy igaza van. – Szeretném, ha
Raúl elkísérne, bárhová mész – morogtam. – Tanfolyamra,
edzőterembe, vásárolgatni… Mindenhová. Hagyd, hogy
gondoskodjak rólad.

– Te tényleg gondoskodsz rólam, bébi – mondta Eva
kedveskedve, miután picit lenyugodott. – Csak néha
eléggé megszállottan csinálod.

Ha a feleségemről van szó, mindig megszállott leszek,
ezt már elfogadtam. Előbb-utóbb elfogadja majd ő is.

– Vannak dolgok, amiket nem tudok megadni neked.
De amit megadhatok, azon ne vitázz velem.

– Gideon… Mindent megadsz nekem, amire csak
szükségem van – lágyult el Eva.

Megcirógattam az állát. Milyen selymes volt, milyen
puha. Sosem gondoltam volna, hogy valami ilyen
törékenyen fog múlni az ép eszem. – Amikor hazajössz,
egy másik pasi a lakótársad. A munkahelyeden valaki
másnak dolgozol. Nem vagyok olyan szükséges az
életedben, amilyen lenni szeretnék.

Eva szeme vidámabban csillogott.
– De én máris annyira függök tőled, amennyire csak el
tudom viselni.
– Ez kölcsönös. – Végigsimítottam a karját, megfogtam a
csuklóját, és épp annyira szorítottam meg, hogy magamra
vonjam a figyelmét. Láttam, hogy a pupillája kitágul, és az
ajka elnyílik, a teste ösztönösen reagál arra, hogy
lefogtam. – Ígérd meg, hogy mostantól mindig hozzám
fordulsz.

– Rendben – sóhajtotta.
A vágy és a megadás rezgése a hangjában
megbizsergette a vérem. Nekem dőlt, és elernyedt. – Akkor
most vedd úgy, hogy hozzád fordulok.
– Én pedig állok szolgálatodra, mint mindig.

– GIDEON.
Pánikot halottam Eva hangjában, és átjárt a sokk.
Megvonaglottam, és felriadtam mély álmomból. Nyögve az
oldalamra hengeredtem, és megpróbáltam magamhoz
térni. Kisimítottam az arcomba hulló hajamat, és láttam,
hogy a feleségem az ágy mellett térdel.

Valami rettegés lett úrrá rajtam, a szívem vadul
dobogott, bőrömet kiverte a hideg verejték.

Felkönyököltem.
– Mi a baj?
A holdfény beszűrődött a szobába, és glóriát rajzolt a
feje köré. Átjött hozzám a hálószobánkba, a szomszédos
lakásba. Valamire felriadt, és engem ez megrémített.
Mélységes félelem lett úrrá rajtam.
– Gideon. – Mellém bújt, éreztem selymes bőrét és
ragyogó haját. Hozzám simult, és megérintette az
arcomat. – Mit álmodtál?
Cirógató ujjai nedves nyomot hagytak a bőrömön.
Döbbenten és riadtan dörzsöltem meg a szemem; még
több könnyet maszatoltam el az arcomon. Még derengett
egy álom árnyéka.
Az emlék hatására megremegtem, és tovább
zuhantam.
Evához bújtam, szorosan magamhoz húztam, és
hallottam, hogy elakad a lélegzete, ahogy túl erősen
magamhoz szorítom. Hűvös volt a bőre, de a teste mégis jó
meleg, és én magamba szívtam ezt a melegséget és az
illatát, és a közelségétől enyhült valami fájdalmas,

szívfacsaró gyász, ami álmomban markolt a lelkembe.
Az álmot képtelen voltam felidézni, mégis rajtam volt

még a hatása.
– Ssss – nyugtatgatott Eva, és átizzadt hajamat

simogatta, a hátamat cirógatta fel-le. – Semmi baj. Itt
vagyok.

Nem kaptam levegőt. Fuldokolva küszködtem, és
valami iszonyatos hang tört fel a torkomból.

Zokogtam. Úristen. Zokogtam! Nem bírtam
abbahagyni.

– Bébi… – Eva magához szorított, lábát a lábam köré
fonta. Lassan ringatózott velem, suttogott, de nem
hallottam a szavakat a szívverésemtől és a
fantomfájdalom kiáltásaitól.

A karjaiba simultam, a szerelembe, ami
megmenthetett.

– GIDEON!
Eva háta ívben megfeszült kemény lökéseimtől, a
térdemmel széttártam a combját, a farkam mélyen
beléfúródott. Lefogtam a csuklóját, és miközben
keményen döngettem, ő hányta-vetette a fejét.

Néha gyengéden ébresztgettem. Ma reggel éppen hogy
nem.

Lüktető erekcióra ébredtem, Eva fenekéhez nyomódó
makkomon előcsepp csillogott. Mohón, türelmetlenül
izgattam, keményre szívtam a mellbimbóját, kutakodó
ujjaimtól nedvesedett belül. Lángra lobbant az
érintésemtől, átadta magát, nekem adta magát.

Istenem, mennyire szerettem.
El akartam élvezni, a késztetés szinte szorongatta a
golyóimat, a nyomás részegítő volt. Eva olyan szűk, olyan
szoros volt belül, és olyan nedves… Nem tudtam betelni
vele. Még mélyebbre akartam furakodni belé, bár

éreztem, amint lüktetve szorította a makkomat a puncija,
hogy nem férek beljebb.

Vonaglott, ahogy vadul löktem, a sarka
végigszánkázott a lepedőn, a melle ugrált a lendületes
lökésektől. Olyan apró volt, olyan lágy… Én pedig olyan
keményen dugtam a csodás testét, ahogy csak bírtam.

Fogadj magadba. Egészen fogadj el, jóban és rosszban!
Mindenben. Fogadj el mindent, ami vagyok!

Az ágy támlája a két lakás közös falának csapódott, a
ritmusa bárkinek elárulta, aki csak hallotta, hogy őrületes
szex folyik éppen. Nyögéseim úgyszintén, mert meg sem
próbáltam visszatartani az állati szenvedély és élvezet
hangjait. Imádtam dugni a feleségemet. Vágytam rá.
Szükségem volt rá. És nem érdekelt, ki tudja meg.

Eva felemelkedett és a bicepszembe harapott, szája
végigcsúszott izzadt bőrömön. Bevadultam tőle, hogy így
megjelöl, és olyan vadul mozogtam benne, hogy egészen
az ágy fejéhez löktem.

Felkiáltott. Felszisszentem, ahogy megszorított, mintha
mohón fogó kéz ragadott volna meg.

– Élvezz el! – nyögtem, és megfeszült az állkapcsom,
ahogy én is majdnem elmentem. Alig vártam, hogy végre
minden cseppem beléömöljön.

Köröztem a csípőmmel, a csiklójához dörgölőztem, és
végigfutott a gerincemen a gyönyör bizsergése, ahogy a
nevemet suttogva, lüktető hullámokban elélvezett.

Vadul csókoltam, szomjaztam az ízére, és remegve,
nyögdécselve elélveztem benne.

Eva kicsit imbolygott, amikor a Crossfire előtt kisegítettem
a Bentley hátsó üléséről.

Elpirult, és rám villantotta a szemét.
– Te nyavalyás.
Kérdőn felvontam a szemöldököm.

– Alig állok a lábamon, neked bezzeg meg se kottyant,
te szexőrült.

Ártatlanul elmosolyodtam.
– Sajnálom.
– Dehogy sajnálod. – Csúfondáros mosolya leolvadt az
arcáról, amikor az utca vége felé pillantott. – Paparazzo –
mondta komoran.
Én is odanéztem, és láttam, hogy egy lesifotós a
kocsijából próbál lencsevégre kapni minket.
Megszorítottam Eva könyökét, és az épületbe kísértem.
– Ha mindennap makulátlan frizurát kell csinálnom,
akkor a reggeli merevedésedet magadnak fogod intézni –
motyogta.
– Angyalka – magamhoz húztam, és a fülébe
suttogtam. – Inkább felveszek neked egy állandó fodrászt,
de nem mondok le a reggeli pináról.
Könyökével az oldalamba bökött.
– Istenem, hogy te milyen bunkó tudsz lenni! Egyes nők
megsértődnének ám ettől a szótól.
Elém ment a biztonsági forgóajtón, és beállt a sorba a
liftre várakozók közé.
Szorosan mögé álltam.
– De te nem. Ám, ha akarod, újrafogalmazom. Ha jól
emlékszem, a testnyílás szóban nem találsz kivetnivalót.
– Te jó ég! Fogd be! – nevetett.
Amikor a huszadikon kiszállt, elköszöntünk, és én
nélküle mentem fel a Cross Industries irodába. Már nem
sokáig lesz így. Eva egy nap velem fog dolgozni, és együtt
építjük majd a jövőnket.
Épp azon tűnődtem, mi módon érhetném el ezt, amikor
az irodám felé fordulva lelassítottam. Egy nyúlánk, barna
nőt pillantottam meg Scott asztalánál.
Megacéloztam magam, hogy felkészüljek a
találkozásra anyámmal.

Aztán a nő megfordult. Corinne volt az.
– Gideon. – Kecsesen felállt, és a szemében felcsillant
valami, amit Eva szeméből már ismertem.
Nem örültem, hogy Corinne tekintetében ugyanezt a
melegséget látom. Kínos érzés lett úrrá rajtam, nyilallt
tőle a hátam. Legutóbb nem sokkal az öngyilkossági
kísérlete után láttam őt.
– Jó reggelt, Corinne! Hogy vagy?
– Jobban. – Elindult felém, én pedig hátraléptem. Ettől
lelassított, és a mosolya lehervadt az arcáról. – Van egy
perced?
Az irodám felé intettem.
Mély levegőt vett, és bement előttem. Scottra
pillantottam.
– Adjon nekünk tíz percet.
Titkárom együttérzőn bólintott.
Corinne az íróasztalomhoz sétált, én pedig követtem, és
megnyomtam az ajtócsukó gombot. Az üveget nem
sötétítettem el, és a zakómat sem vettem le, jelezve, hogy
ne helyezze magát túl hosszú időre kényelembe.
– Igazán sajnálom, ami veled történt, Corinne. –
Tudtam, hogy ez sovány vigasz, de többet nem adhattam.
Annak a kórházban töltött éjszakának az emléke még
sokáig kísérteni fog.
Elfehéredett az ajka.
– Még mindig képtelen vagyok elhinni. Ennyi éven át
próbálkoztunk… Azt hittem, nem tudok teherbe esni… –
Felemelte Eva fotóját az asztalról. – Jean-Francois
elmondta, hogy párszor érdeklődtél. Jó lett volna, ha
engem hívsz. Vagy ha legalább visszahívtál volna.
– Azt hiszem, ez ebben a helyzetben teljesen helytelen
volna.
Corinne rám emelte a szemét. Nem ugyanolyan
árnyalatú kék volt, mint anyámé, de majdnem. A stílusuk

is hasonló volt. Corinne elegáns blúza és nadrágja egészen
olyan volt, mint amilyen ruhákat anyámon láttam.

– Megnősülsz – mondta.
Nem kérdés volt, de azért válaszoltam.
– Igen.
Lehunyta a szemét.
– Reméltem, hogy Eva hazudik.
– Vigyázz, hogy beszélsz róla.
Corinne kinyitotta a szemét, és szinte lecsapta a fotót.
– Szereted?
– Semmi közöd hozzá.
– Ez nem válasz.
– Nem tartozom neked válasszal, de ha hallanod kell,
hát tessék: ő a mindenem.
Összeszorított ajka megremegett.
– Számítana, ha azt mondanám, hogy válófélben
vagyok?
– Nem. – Nagyot fújtam. – Mi ketten már sosem leszünk
együtt, Corinne. Nem tudom, hányszor és hogy mondjam
még el. Sosem tudnék olyan lenni, amilyennek te akarsz
engem. Amikor felbontottad az eljegyzésünket, hatalmas
szívességet tettél magadnak.
Corinne megrezzent, vállán átvetett haja a derekáig
omlott.
– Hát ezért nem lehetünk együtt? Nem tudod
megbocsátani, amit akkor tettem?
– Méghogy megbocsátani… Hálás vagyok érte. – A
hangom ellágyult, amikor könnyek szöktek a szemébe. –
Nem akarok kegyetlen lenni. Sejtem, mennyire fájdalmas
ez neked. De nem akarom, hogy hiú reményeket táplálj.
– Mégis mit tennél, ha Eva beszélne ugyanígy veled?
Csak feladnád, és elmennél? – kérdezte.
– Az nem ugyanaz. – A hajamba túrtam, és
megpróbáltam megfogalmazni a gondolataimat. – Nem

értheted, mi van köztem és Eva közt. Neki ugyanannyira
szüksége van rám, mint nekem őrá. Sosem adnám fel
kettőnkért.

– Nekem szükségem van rád, Gideon.
Ingerülten feleltem.
– Te nem ismersz. Szerepet játszottam előtted. Csak azt
láttad, amit akartam, hogy láss, amiről azt gondoltam,
képes vagy elfogadni. – És cserébe én is csak azt láttam
Corinne-ban, amit látni akartam. A lányt, aki valaha volt.
Rég nem figyeltem rá igazán, ezért észre sem vettem,
mennyire megváltozott. Vak voltam, de már nem vagyok
az.
Döbbent csendben meredt rám egy pillanatig.
– Elizabeth figyelmeztetett, hogy Eva újraírja a
múltadat. Nem hittem neki. Sosem láttalak
befolyásolhatónak, de ezek szerint ez is bekövetkezett.
– Anyám csak gondoljon, amit akar. És te is. – Ebben is
hasonlítottak. Ügyesen csak azt hitték el, amit akartak, és
az ellenkező bizonyítékokat tudomásul sem vették.
Különös felismerés volt, hogy azért éreztem magam
kényelmesen Corinne mellett, mert tudtam, hogy nem fog
faggatni. Tettetni tudtam vele a normalitást, és ő sosem
ásott mélyebbre. Eva ezt megváltoztatta bennem. Nem
voltam normális, de nem is kellett annak lennem. Eva
olyannak fogadott el, amilyen voltam.
Nem akartam mindenki előtt feltárni a múltamat, de
nem akartam beleragadni a hazugságokba sem.
Corinne felém nyújtotta a kezét.
– Szeretlek, Gideon. Te is szerettél engem.
– Hálás voltam neked – javítottam ki. – És mindig az
leszek. Vonzódtam hozzád, jól éreztem magam veled, egy
ideig szükségem is volt rád, de sosem működött volna a
dolog.
Lehanyatlott a keze.

– Előbb-utóbb megtaláltam volna Evát. És akartam
volna őt, mindent feladtam volna érte. Elhagytalak volna
érte. Vége kellett hogy legyen.

Corinne elfordult.
– De… Azért legalább mindig barátok maradunk.
Erőt kellett vennem magamon, hogy a hangomban ne
legyen bocsánatkérés. Nem akartam bátorítani.
– Nem maradunk barátok. Most beszélünk utoljára.
Megrándult a válla, ahogy fájdalmasan felsóhajtott.
Elfordultam, küzdöttem a kínos érzéssel és a
megbánással. Valaha Corinne fontos volt nekem.
Hiányozni fog, de nem úgy, ahogy szeretné.
– Ha te nem vagy az enyém, mi értelme az életemnek?
A szívembe markolt a fájdalom a gyönyörű arcon, még
mielőtt egészen felfogtam volna, amit mondott. Aztán
megértettem. Elszörnyedve taszítottam el. Megbotlott,
ahogy a cipője sarka a szőnyegbe gabalyodott.
– Ezt ne fogd rám – szóltam halk, fenyegető hangon. –
Nem vagyok felelős a boldogságodért. Nem vagyok felelős
érted.
– Mi van veled? – kiáltott fel. – Ez nem te vagy.
– Fogalmad sincs róla. – Az ajtóhoz léptem, és kitártam.
– Menj haza a férjedhez, Corinne. Vigyázz magadra.
– Menj a picsába! – sziszegte. – Meg fogod bánni, de
akkor talán már nem bocsátok meg neked.
– Ég veled, Corinne!
Egy hosszú percig bámult rám, aztán kiviharzott az
irodámból.
– A francba! – Sarkon fordultam. Nem tudtam, hová
menjek, mit tegyek, de valamit tennem kellett. Bármit. Fel-
alá járkáltam.
Szinte önkéntelenül vettem elő a mobilom, és felhívtam
Evát.
– Mark Gerrity irodája – vette fel.

– Angyalka – ez az egy szó máris elárulta a
megkönnyebbülésemet a hangja hallatán. Pont rá volt
szükségem. Ösztönösen tudtam.

– Gideon – Eva azonnal megérezte a helyzetet, mint oly
sokszor. – Nincs semmi baj?

Kinéztem az irodába, ahol az alkalmazottaim az
irodafülkéjükben épp a napjukat kezdték. Megnyomtam
a gombot, elhomályosítottam az üveget, és néhány
pillanatra kettesben maradtam a feleségemmel.

Könnyed hangon szóltam, hogy ne aggasszam.
– Máris hiányzol.
Egy pillanatot várt, igazodott hozzám.
– Te kis hazudós – szidott. – Túl elfoglalt vagy te ahhoz.
– Dehogy. Mondd csak, mennyire hiányzom neked?
Felnevetett.
– Rémes vagy. Mit csináljak veled?
– Mindent!
– Na persze. De mi van veled? Nyüzsgős napom lesz,
lassan kezdenem kellene.
Az asztalomhoz léptem, és a fotóját néztem. Ellazult a
vállam.
– Csak azt akartam, hogy tudd: gondolok rád.
– Akkor jó. Gondolj is. És csak hogy tudd, jó hallani,
hogy kivételesen nem morogsz a munkahelyeden.
Őt is jó volt hallani, csak úgy. Már meg sem próbáltam
megfejteni, miért hat rám így. Csak örültem, hogy feldobja
a napomat.
– Mondd, hogy szeretsz.
– Őrülten, Mr. Cross. Te vagy a mindenem.
A nevetős szempárba néztem, az ujjam hegyével
megsimogattam a fényképet takaró üveget.
– Nekem pedig te.

A délelőtt további része gyorsan eltelt, semmi különös nem

történt. Aztán épp egy tervezett szállodaláncba való
befektetésről szóló tárgyalást fejeztem be, amikor egy
újabb személyes ügy szakította meg a napomat. Ennyit a
munkáról.

– Neked mindent el kell basznod? – vádaskodott az
öcsém, ahogy Scott-tal a nyomában berontott az
irodámba.

– Neked is szép napot, Christopher.
Hiába voltunk féltestvérek, nagyon különböztünk
egymástól. Öcsém az apjára hasonlított hullámos,
vörösesbarna hajával és zöldesszürke szemével, én pedig
anyám kiköpött mása voltam.
– Elfelejted, hogy a Vidal Records Ireland öröksége is? –
csattant fel, szúrós tekintettel méregetve.
– Mindig szem előtt tartom.
– Csak épp leszarod. Sokba kerül nekünk a
bosszúhadjáratod Brett Kline ellen. Nem csak neki ártasz,
nekünk is.
Az asztalomhoz léptem, összefontam a karom, és
odatámaszkodtam. Számítanom kellett volna erre, hiszen
láttam, milyen haragos volt Christopher a Times Square-
en az „Aranylány” videoklipjének bemutatóján. Azt
akarta, hogy Kline és Eva összejöjjenek. És még jobban
akarta, hogy Eva és én szétmenjünk.
A szomorú igazság a legrosszabbat hozta ki az
öcsémből. Csak akkor viselkedett kegyetlenül vagy
elhamarkodottan, ha nekem akart fájdalmat okozni.
Láttam, milyen remek beszédeket mond, milyen
elbűvölően tud viselkedni másokkal, és mennyire
lenyűgözi az igazgatótanácsot a szaktudásával, de ezeket
a tulajdonságait felém sosem mutatta. Felbosszantott
indokolatlan ellenségeskedése, ezért cukkolni kezdtem.
– Gondolom, előbb-utóbb a lényegre térsz.
– Ne add az ártatlant, Gideon. Pontosan tudtad, mit

csinálsz, amikor szisztematikusan ellehetetlenítettél
minden médialehetőséget, amit a Vidal megszerzett a Six-
Ninthsnak.

– Ha azoknak a lehetőségeknek Eva állt a
középpontjában, akkor eleve nem lett volna szabad
ragaszkodni hozzájuk.

– Ez nem a te döntésed. – Christopher szomorú
mosolyra húzta a száját. – Felfogod egyáltalán, mekkora
kárt okoztál? A Behind The Music elhalasztotta a
különleges kiadást, mert Sam Yimara már nem a
jogtulajdonosa a felvételeknek, amiket az együttes korai
évei alatt összeállított. A Diners, Drive-Ins and Drives nem
teheti be Pete’s 69th Street bárját a San Diego epizódba,
mert azt ledózerolják még a felvétel előtt. A Rolling Stone
nem akar már foglalkozni az „Arannyal”, amióta
bejelentettétek az eljegyzést. A happy end nélkül már
nem olyan érdekes a dal.

– Meg tudom szerezni neked a felvételeket, amiket a
VH1 akar. Lépjenek kapcsolatba Arashsal, és ő majd
elintézi.

– Miután kitöröltétek róla Eva minden nyomát? Mégis
mi értelme?

Felvontam a szemöldököm.
– A lényeg elvileg ugye a Six-Ninths, nem pedig a
feleségem.
– Még nem is a feleséged – vágott vissza az öcsém. – És
pont ez a bajod. Attól vagy berezelve, hogy visszamegy
Bretthez. Mindenki tudja, hogy nem igazán vagy Eva
esete. Nyalhatod a pináját a partikon, de attól ő még
szeret rocksztárokat szopni a nyilvános…
Ki sem tudta mondani, mert rávetettem magam.
Ököllel állon vágtam; hátracsuklott a feje. A bal kezemmel
még egyet behúztam neki, mire felbukott, és az
üvegfalnak szédült.

Az üvegen át láttam, hogy Scott talpra ugrik, aztán
vártam, hogy Christopher lendületből nekem jöjjön. A
földre kerültünk. Átgördülve addig ütöttem a bordáit,
amíg nyöszörögni nem kezdett. Válaszul lefejelt.

A szoba forogni kezdett velem.
Szédelegve odébb gurultam, és talpra kecmeregtem.
Christopher a dohányzóasztalnak támaszkodva
feltápászkodott, ajkáról vér csöpögött a szőnyegre. Kezdett
megdagadni az állkapcsa, és zihálva kapkodta a levegőt.
Fájt az öklöm, ahogy nyújtóztattam az ujjaimat.
Legszívesebben újra megütöttem volna. Ha bárki más lett
volna, meg is teszem.
– Csináld csak – gúnyolódott, és az inge ujjába törölte a
száját. – Úgyis azóta meg akarsz ölni, hogy megszülettem.
Miért hagynád félbe?
– Te megőrültél.
– Tudom ám, miben sántikálsz, faszfej – morogta az
öcsém, és felkászálódott. – Beszéltem az igazgatótanács
néhány tagjával. Elmagyaráztam, mit csinálsz. Ki akarsz
ütni a nyeregből, de én nem hagyom!
Egy hosszú percig csak bámult rám, aztán durván
felnevetett.
– Tudja Eva, mit csinálsz Brett-tel?
Felszisszentem, ahogy levegőt vettem. Az oldalamon
tompán fájt a kezdődő véraláfutás.
– Semmit nem csinálok Kline-nal. Evát védelmezem.
– Az együttes meg csak járulékos kár?
– Inkább ők, mint Eva.
– Baszd meg! – vicsorgott Christopher.
– Menj a picsába!
Christopher az ajtó felé sántikált.
Hagynom kellett volna, hogy eltakarodjon, de ehelyett
beszélni kezdtem.
– Az isten szerelmére, Christopher, tehetséges

zenészek. Nincs szükségük trükkökre a sikerhez. Ha nem
akarnád ennyire, hogy megfizessek valamiért, amit
tévképzeteid szerint tettem, jobban figyelhetnél, mit
csinálsz, és nem kellene egyetlen számmal hírnevet
szerezniük.

Öcsém ökölbe szorított kézzel lépett felém.
– Ne írd elő nekem, hogyan végezzem a munkámat. És
ne állj az utamba, vagy félrelöklek.
Néztem, ahogy a biztonságiak kikísérik. Aztán az
íróasztalomhoz mentem, és megnéztem az üzeneteimet.
Scott feljegyezte, hogy a Vidal Records igazgatótanácsától
ketten is hívtak a nap folyamán.
Felhívtam Scottot.
– Kapcsolja nekem Arash Madanit.
Ha Christopher háborút akar, hát legyen.

Pont időben, hatkor érkeztem dr. Lyle Petersen
rendelőjébe. A pszichológus kedves mosollyal üdvözölt,
sötétkék szeme melegen, barátságosan csillogott.

Pocsék napom volt, és semmi kedvet nem éreztem
hozzá, hogy este egy órát az agyturkásznál töltsek. Inkább
Evával szerettem volna egy órácskát kettesben lenni.

Beszélgetésünk a szokásos módon kezdődött, dr.
Petersen megkérdezte, milyen volt a hetem, és pedig a
lehető legtömörebben válaszoltam. Aztán így szólt:

– Beszéljünk a rémálmokról.
Hátradőltem, és a kanapé karfájára tettem a karom.
Már a legelején őszintén említettem az
alvásproblémáimat, hogy dr. Petersen felírjon nekem
valami gyógyszert, amitől egy hajszállal biztonságosabb
lesz Evának mellettem maradni éjszakára. A rémálmokat
azonban még sosem elemezgettük.
Tehát valaki már megemlítette őket.
– Beszélt Evával.

Nem kérdésnek szántam, hiszen a válasz nyilvánvaló
volt.

– Küldött nekem egy e-mailt korábban – erősítette meg
a pszichológus, és összefont kezét az asztalra támasztotta.

Dobolni kezdtem az ujjaimmal.
A kezemet figyelte.
– Zavarja önt, hogy Eva írt nekem?
Megfontoltam, mit feleljek.
– Eva aggódik. Ha az segít neki, hogy önnel beszél, nem
tiltakozom. Mivel ön az ő terapeutája is, jogában áll
önnek beszélni erről.
– Önnek viszont ez nem tetszik, mert szeretné
megválasztani, mit oszt meg velem.
– Azt szeretném, hogy Eva biztonságban érezze magát.
– Ön épp ezért van itt. Eváért – bólintott dr. Petersen.
– Természetesen.
– Mit remél Eva ettől a beszélgetéstől?
– Ön is tudja, ugye?
Elmosolyodott.
– De öntől szeretném hallani a választ.
Egy pillant gondolkodás után feleltem.
– Evának régebben volt néhány rossz döntése.
Megtanult megbízni a terapeuták tanácsaiban. Ez bevált
neki, erről tudja, hogy működik.
– Én ön mit gondol erről?
– Muszáj gondolnom valamit róla? – ellenkeztem. – Eva
megkért, hogy próbáljam ki, és beleegyeztem. A
kapcsolatok a kompromisszumokról szólnak, nem?
– De igen. – Felemelte a tollát, és megkopogtatta a
táblagépe képernyőjét. – Meséljen, milyen tapasztalatai
voltak eddig a terápiával.
Nagy levegőt vettem. Kifújtam.
– Még gyerek voltam, nem emlékszem.
A szemüvegkerete fölött rám pillantott.

– Mit érzett azzal kapcsolatban, hogy terapeutához
fordul? Haragot? Félelmet? Szomorúságot?

A jegygyűrűmre pillantva válaszoltam.
– Mindegyikből egy kicsit.
– Gondolom, az édesapja öngyilkosságával
kapcsolatban is hasonlóan érez.
Ledermedtem. Összehúzott szemmel méregettem a
pszichológust.
– Miért kérdi?
– Csak beszélgetünk, Gideon. – Hátradőlt. – Gyakran az
az érzésem, hogy ön hátsó szándékot keres. Én csak
segíteni akarok.
Sikerült ellazítanom a testtartásomat.
Véget akartam vetni a rémálmoknak. Egy ágyban
akartam aludni a feleségemmel. Szükségem volt dr.
Petersenre, hogy segítsen ebben.
Viszont nem akartam olyasmiről beszélgetni, amit
úgysem lehet megváltoztatni.

8. fejezet

– Figyi, csajszi, mit szólnál egy karaokebulihoz? – kérdezte
Shawna Ellison, amint felvettem a telefont.

A ceruzámat a noteszomra pottyantottam, amibe
firkálgattam. Hátradőltem a kanapén, és a lábam a
párnákra támasztottam. Már elmúlt kilenc, de Gideon
még nem jelentkezett. Nem tudtam, hogy ez most jó vagy
rossz, merthogy korábban dr. Petersennél volt.

A nap már majdnem egy órája lement, én pedig azóta
próbáltam nem folyton-folyvást a férjemre gondolni.
Kellemesen elvonta a figyelmem, hogy Shawnával
csevegtem.

– Nos, mivel botfülű vagyok, igazából nemigen
gondolkodom azon, hogy mások előtt énekeljek –
hárítottam. – Miért?

Elképzeltem magamban a vidám, vörös hajú Shawnát,
akivel kezdtem nagyon összebarátkozni. Sokban
hasonlított a testvéréhez, Stevenhez, aki a főnököm
jegyese volt. Mindkét Ellison testvér jókedvű, laza, tréfás,
de nagyon megbízható volt. Igazán kedveltem őket.

– Hát mert arra gondoltam, hogy elmehetnénk az új
karaokebárba, amiről a munkahelyemen hallottam –
magyarázta Shawna. – Ott a nyálas playback zene helyett
élő zene megy a háttérben. Nem kell énekelned, ha nem
akarsz. Sokan csak közönségnek jönnek.

A dohányzóasztalon lévő táblagépért nyúltam.
– Mi a neve ennek a helynek?
– Starlight Lounge. Arra gondoltam, jó buli lenne

pénteken megnézni.
Felvontam a szemöldököm. Pénteken akartuk

összehozni a baráti körünket. Elképzeltem, ahogy Arnoldo
és Arash karaokézik, és elmosolyodtam. Miért is ne?
Legalább megtörik a jég.

– Majd megemlítem Gideonnak. – Rákerestem a bárra,
és megtaláltam a weboldalát. – Jól néz ki.

A Starlight Lounge névről csillagfény és régimódi
sanzonok jutottak az eszembe, de a honlapjukon a képek
modern klubot mutattak, a kék árnyalataival és
krómkiegészítőkkel berendezve. Elegáns, puccos helynek
tűnt.

– Tényleg? Gondoltam. Jól fogunk szórakozni.
– Tuti. Csak várj, mi lesz, ha Cary mikrofonhoz jut. Nem
semmi műsort fog adni.
Shawna felnevetett, és én is elmosolyodtam, mert a
nevetése gyöngyözött, mint a pezsgő. – akárcsak Steven.
Szólj majd, hogy jöttök-e. Alig várom, hogy lássalak.
Elköszöntünk. A párnára dobtam a mobilom. Már épp
újra a projektemmel kezdtem volna foglalkozni, amikor
pittyent egy üzenet.
Brett volt az.
BESZÉLNÜNK KELL. HÍVJ FEL.
Egy hosszú percig bámultam a képét a kijelzőn.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kavart fel, hogy
még mindig keres, de ez nem vezetett sehova. Egy nap
talán majd barátok leszünk, de nem most. Én sem álltam
rá készen, és Gideont sem akartam stresszelni vele.
Régebben azt hittem, hogy ha szembenézek a
kényelmetlen helyzetekkel, az azt mutatja, milyen erős és
felelősségteljes vagyok. Mostanra felismertem, hogy néha
nem a határozottság volt a cél. Néha egyszerűen
önvizsgálatot kell tartani.
FELHÍVLAK KÉSŐBB – írtam vissza, aztán újra

félretettem a telefont. Majd akkor hívom, ha itt lesz
Gideon. Nincs rejtegetnivalóm, nem akarok titkolózni.

– Halihó! – Cary lépett be a nappaliba az előszobából
pizsamanadrágban és egy kopottas pólóban. Sötétbarna
haja még nedves volt, biztos lezuhanyozott, miután
Tatiana elment egy órával korábban.

Örültem, hogy nem maradt éjszakára. Kedvelni
akartam a nőt, aki saját állítása szerint a legjobb
barátomtól várt gyereket, de a nyurga modell nem
könnyítette meg a dolgomat. Úgy éreztem, szándékosan
piszkál, amikor csak teheti. Az volt a benyomásom, hogy
nagyon szeretné Caryt teljesen a hatalmába keríteni, és
engem ebben csak akadálynak látott.

Legjobb barátom a kanapé másik felére borult, fejét a
combom mellé hajtotta, lábát kinyújtóztatta.

– Min dolgozol?
– Listát írok. Valamit tenni akarok a
bántalmazottakért.
– Tényleg? Mire gondolsz?
Tehetetlenül megvontam a vállam.
– Nem igazán tudom. Megumi jár a fejemben, és az,
hogy senkinek nem mondta el. Én sem mondtam el
senkinek. És te sem, csak sokkal később.
– Mert ki a francot érdekelt volna? – morgott Cary, és a
tenyerébe támasztotta az állát.
– És mert ijesztő róla beszélni. Rengeteg segélytelefon
és menedék van, de én valami mást akarok csinálni,
valamit, ami számít. Csak épp semmi ötletem.
– Akkor beszélj ötletemberekkel.
Elmosolyodtam.
– Ha te mondod, olyan egyszerűnek hangzik.
– De hát mi a fenének kellene feltalálni a
spanyolviaszt? Keress valakit, aki jól csinálja, és támogasd.
– Cary hanyatt fordult, és mindkét kezével az arcát

dörzsölte.
Tudtam, hogy ez azt jelenti, bántja valami.
– Mesélj, milyen volt a napod – mondtam. – San

Diegóban végül több időt töltöttem Gideonnal, mint
Caryvel, és furdalt a lelkiismeret. Cary azt mondta, jól
érezte magát a régi barátaival, de nem ezért utaztunk el.
Úgy éreztem, csalódást okoztam neki, bár ő egy szóval sem
mondta.

Leengedte a kezét.
– Reggel fotózásom volt, aztán Treyjel ebédeltem.
– Említetted neki a babát?
Megrázta a fejét.
– Gondoltam rá, de nem bírtam megtenni. Faszfej
vagyok.
– Ne szidd magad. Nehéz helyzetben vagy.
Cary lehunyta élénkzöld szemét.
– Valamelyik nap arra gondoltam, mennyivel
egyszerűbb lenne, ha Treyt mindkét nem érdekelné.
Akkor mindketten kefélhetnénk Tatianát, meg egymást is,
és mindenem meglenne. Aztán ráébredtem, hogy nem
akarnám Treyt megosztani Tattel. Az nem zavarna, hogy
Tatianát megosztom, de Treyt nem akarnám. Most mondd,
hogy nem vagyok egy züllött fasz.
Összeborzoltam a sötét haját.
– Csak ember vagy.
Hasonló volt a helyzetem Gideonnal annyiban, hogy
arra gondoltam, barátok maradhatnánk Brett-tel, az
viszont zavart, hogy ő barátságot ápolt Corinne-nal. – Egy
tökéletes világban senki nem lenne önző, de ez nem így
működik. Megtesszük, ami tőlünk telik.
– Mindig kifogásokat keresel nekem – motyogta Cary.
Ezen egy pillanatra elgondolkodtam.
– Nem – javítottam ki gyengéden, és puszit nyomtam a
homlokára. – Csak én megbocsátok neked, ami azért

fontos, mert te úgysem bocsátasz meg magadnak.

A szerda reggel villámgyorsan eltelt. Szinte egy pillanat
alatt eljött az ebédidő.

– Két hete a mi eljegyzésünket ünnepeltük – mondta
Steven Ellison, amikor elhelyezkedtem a széken, amit
kihúzott nekem. – Most megünnepelhetjük a tiéteket.

Önkéntelenül is elmosolyodtam. A főnököm jegyesének
vidámsága valahogy ragályos volt. – Biztos van valami a
levegőben.

– Biztos – Steven a párjára pillantott, aztán újra rám. –
De továbbra is Mark munkatársa maradsz, ugye?

– Jaj, Steven, ne már! – korholta Mark a fejét rázva.
– Hát persze hogy maradok – feleltem, mire a főnököm
meglepetten, de boldogan elmosolyodott. Körszakállas
mosolya ugyanolyan ragályos volt, mint Steven állandó
jókedve. Ezek az ebédek igazán megérték az árukat.
– Ennek igazán örülök – mondta Mark.
– Én is – Steve határozott mozdulattal kinyitotta az
étlapot, mintha fontos döntés született volna. –
Szeretnénk, ha maradnál, csajszi.
– Maradok – nyugtattam meg őket.
A pincér olívaolajjal csorgatott fokhagymás bagettet
tett elénk az asztalra, aztán elmondta, mi a séf napi
ajánlata. Az étteremben, amit Steve és Mark választott,
olasz és görög ételeket kínáltak.
A legtöbb manhattani étteremhez hasonlóan ez is kicsi
volt, az asztalok szorosan egymás mellett álltak, így hát
egyik asztaltársaság szinte összeolvadt a másikkal, és
figyelni kellett, nehogy valakit oldalba bökjek a
könyökömmel. A konyhából és a pincérek tálcáiról áradó
illatoktól hangosan megkordult a gyomrom. Szerencsére
az ebédidei nyüzsgésben nem lehetett hallani.
Steve a hajába túrt, ami olyan természetes vörös volt,

hogy sok nő irigyelhette.
– Én muszakát eszem.
– Én is – csuktam be a menüt.
– Én pedig pepperonis pizzát – mondta Mark.
Steven és én kicsit húztuk, hogy nem mer kockáztatni.
– Elég nagy kockázatvállalás, hogy összeházasodom

Steve-vel – vágott vissza.
Steve vigyorogva az asztalra könyökölt, és a kezére

támasztotta az állát.
– Mondd csak, Eva, hogyan kérte meg a kezedet Cross?

Gondolom, nem az utca közepén nyögte ki a nagy kérdést.
Mark a padon, szorosan a párja mellett ülve most

morcos pillantást vetett rá.
– Tényleg nem – feleltem. – Egy szálloda tengerpartján

közölte a tényállást. Nem igazán írhatom le úgy, hogy
megkérte volna a kezemet, mert egyszerűen kijelentette,
hogy feleségül vesz.

Mark elgondolkodva mosolyogott, de Steven
szókimondó volt, mint mindig.

– Románc Gideon Cross módszerével.
Elnevettem magamat.
– Pontosan. Ő is azt mondaná magáról, hogy nem
romantikus típus, de nincs igaza.
– Hadd lássam a gyűrűt!
Steve felé nyújtottam a kezemet, és az Asscher-
csiszolású gyémánt ezernyi színes szikrát szórt. Csodaszép
ékszer volt, Gideon gyönyörű emlékeket őrzött róla. Ezt
nem változtatta meg Elizabeth Vidal véleménye sem.
– Ez igen! Mark, drágám, vegyél nekem egy ilyet.
Komikus volt elképzelni a vörös hajú, nagydarab
építkezési vállalkozót egy olyan gyűrűvel az ujján, mint az
enyém.
Mark morcosan nézett rá.
– Hogy valami építkezésen összetörd? Hát persze, máris

rohanok megvenni.
– A gyémánt kemény kis jószág, és különben is,

vigyáznék rá.
– Akkor várj, amíg saját ügynökséget vezetek – horkant

fel a főnököm.
– Oké, várok – kacsintott rám Steve. – Foglaltatok már

kiegészítőket?
Megráztam a fejem.
– És ti?
– Naná! – Steve oldalra fordult, hogy kinyissa a

táskáját, és elővette az esküvős mappát. – Mit szólsz ehhez
a mintához?

Mark elkínzott sóhajjal forgatta a szemét. Felkaptam
egy szelet fokhagymás bagettet, és boldogan belevetettem
magam a dologba.

A délután további részében a LanCorp-ajánlaton
dolgoztam.

A nap végén krav maga-edzésre mentem Raúllal.
Odafelé elolvastam Clancy válaszát a korábbi
üzenetemre, hogy nem kell elvinnie az edzésre. Visszaírt,
hogy semmi probléma, de úgy gondoltam, illene
megmagyaráznom.

GIDEON AZT SZERETNÉ, HA AZ Ő EMBEREI
KÍSÉRNÉNEK, ÚGYHOGY ÖN MOSTANTÓL SZABAD. KÖSZI
MINDENT.

Hamar válaszolt.
SZÍVESEN, BÁRMIKOR. CSAK SZÓLJON, HA SZÜKSÉGE
VAN RÁM. AMÚGY A BARÁTNŐJÉT SENKI NEM FOGJA
HÁBORGATNI TÖBBÉ.
Visszaírtam, hogy köszönöm, de ezt kevésnek éreztem.
Úgy határoztam, küldeni fogok neki valamit hálám jeléül.
Raúl leparkolt a téglaborítású, átalakított raktár előtt,
ahol Parker Smith krav maga-terme működött. Bekísért,

és leült a lelátóra. Kicsit feszélyezett a jelenléte. Clancy
mindig megvárt kint. Kissé kínosnak éreztem, hogy Raúl
figyel edzés közben.

A hatalmas, nyitott térben nyüzsögtek az emberek a
tatamikon, és pármunkában az oktatókkal. Fülsiketítő
volt a zaj, ahogy testek puffantak a párnákon, küzdők
ütköztek össze, és a résztvevők harci kiáltásokkal
biztatták magukat vagy ijesztgették egymást. A hatalmas,
kikötői raktári fémajtók ipari stílust kölcsönöztek a
helynek, és nagyban hozzájárultak a légkondi és a sok
ventilátor ellenére is uralkodó meleghez.

A kimerítő edzéshez készülődve nyújtani kezdtem,
amikor megpillantottam két nyurga lábat.
Felegyenesedtem, és szemben találtam magam Shelley
Graves rendőrnővel.

Göndör barna haját szigorú arcához illő szigorú
kontyba fogta, kék szeme élesen, de nyugodtan
méregetett. Tartottam tőle, és attól, hogy árthat
Gideonnak, ám csodálatot is éreztem iránta. Példát
vehettem volna az erejéről és a magabiztosságáról.

– Eva! – üdvözölt.
– Graves nyomozó… – Munkaruhában volt: sötét
nadrágban és piros felsőben. Kosztümkabátja alatt
látható volt a jelvénye és a fegyvere. Bakancsa kopottas
volt, éppoly tárgyilagos és lényegre törő, mint a
hozzáállása.
– Kifelé menet vettem észre, hogy itt van. Hallottam az
eljegyzésről. Gratulálok.
Összeszorult a gyomrom. Gideon alibijének, már ha
annak nevezhető egyáltalán, része volt, hogy nem voltunk
együtt, amikor Nathant meggyilkolták. Miért is tenne el
láb alól valakit egy nagy hatalmú, köztiszteletben álló
férfi egy exbarátnő miatt, akit úgy otthagyott, hogy hátra
se nézett?

Ez a gyors eljegyzés biztos gyanús volt. Graves
elmondta, hogy nyomozótársa és ő már más ügyekkel
foglalkoznak, de tudtam, milyen rendőr volt ő. Shelley
Graves hitt az igazságszolgáltatásban. Hitte, hogy Nathan
végzete igazságos volt, de a lelke mélyén felmerült a
kérdés, hogy nincs-e valami, amiért Gideonnak is meg
kellene fizetnie.

– Köszönöm – feleltem, és kihúztam magam. Ebben én
és Gideon egy csapat voltunk. – Szerencsés lány vagyok.

A nyomozónő a lelátóra nézett. Raúlra.
– Hol van Ben Clancy?
Összevontam a szemöldököm.
– Nem tudom. Miért?
– Csak kíváncsiságból. Tudja, az egyik ügynöknek,
akivel Yedemskiről beszéltem, szintén Clancy a
vezetékneve. – Áthatóan fürkészte az arcomat. – Ön
szerint talán rokonok lehetnek?
Elsápadtam, amikor meghallottam az orosz maffiózó
nevét, akinek a holttestén megtalálták Nathan karkötőjét.
Kicsit el is szédültem, és meginogtam.
– Tessék?
Graves bólintott, mint aki nem lepődött meg.
– Valószínűleg nem rokonok. Mindegy is. Viszlát.
Néztem, ahogy távozik, és még mindig Raúlt figyeli.
Aztán megállt, és újra felém fordult.
– Meghívnak az esküvőre?
Zúgott a fejem, de uralkodtam magamon.
– A fogadásra. Az esküvői szertartást szűk családi
körben tartjuk.
– Tényleg? Erre nem számítottam. – A keskeny arcra
valami mosolyszerű kifejezés ült ki. – Cross tele van
meglepetésekkel, nem igaz?
Fogalmam sem volt, mit érthet ezalatt. Próbáltam
felfogni a többit, amit mondott. Szinte észre sem vettem,

hogy utánaszaladok, amíg meg nem fogtam a karját.
Megállt, és merev testtartása arra utasított, hogy

azonnal engedjem el. Úgy is tettem.
Egy pillanatig csak bámultam rá, és megpróbáltam

gondolkodni. Clancy. Gideon. Nathan. Mi a fenét jelentsen
ez? Mire célzott a nyomozónő?

És főként miért volt az az érzésem, hogy segít nekem?
Vigyázott rám. És Gideonra.

Magam is meglepődtem azon, amit mondtam.
– Szeretnék egy olyan szervezetet támogatni, amely a
bántalmazás áldozatait segíti.
Felvonta a szemöldökét.
– És ezt miért mondja el nekem?
– Nem tudom, hol kezdjem.
A szemembe nézett.
– Kezdje a Crossroadsnál. Sok jót hallottam róluk –
mondta szárazon.

A hálószobámban ültem törökülésben a padlón, amikor
Gideon hazaért. Bő szárú farmert és V nyakú, fehér pólót
viselt. A lakásom kulcskarikáját az ujjára fűzte.

Megbámultam. Nem tehettem róla… Vajon mindig
kiugrik majd tőle a szívem? Reméltem, hogy igen.

A szoba kicsi volt és nőies, anyám csupa antik tárggyal
rendezte be, mint például ezzel az idétlen szekreterrel,
amit íróasztalnak használhattam. Gideon bódító
tesztoszteronadaggal árasztotta el a hálószobát, amitől
lágynak és nőiesnek éreztem magam, és alig vártam, hogy
maga alá gyűrjön.

– Szia, nagyfiú! – Ez a két szó mindent elmondott a
szerelemről és a vágyról, amit felébresztett bennem.

Abbahagyta a kulcs pörgetését, megállt, és eléggé úgy
nézett le rám, mint azon az első napon a Crossfire
előterében. Az a komor, vad pillantás egészen feltüzelt.

És ő ugyanilyen vágyat érzett irántam, bár talán sosem
fogom megérteni, miért.

– Angyalkám! – Kecsesen leguggolt, a haja kissé
előrehullott, és megcirógatta az arcát. – Min dolgozol?

Átlapozta a padlón körém halmozott papírokat. Még
mielőtt elvonta volna a figyelmét a kutatásom a
Crossroads Alapítványról, megszorítottam a kezét.

Aztán kertelés nélkül kiböktem, amit megtudtam:
– Clancy volt az, Gideon. Clancy és a testvére, aki az
FBI-nak dolgozik. Ők tették Nathan karkötőjét annak a
maffiózónak a kezére.
Bólintott.
– Sejtettem.
– Komolyan? Hogyhogy? – érintettem meg a vállát. –
Miért nem mondtál semmit? Halálra aggódtam magam!
Gideon elém telepedett a padlóra, és törökülésbe
helyezkedett, a testtartásomat tükrözve.
– Még nem tudom a válaszokat. Angus és én
leszűkítettük a kört. Akárki is tette, figyelte és követte
Nathant vagy engem, ebből indultunk ki.
– Vagy mindkettőtöket.
– Pontosan. Ki tenne ilyet? Kinek volt ez érdeke?
Miattad?
– Jézusom! – Gideon arcát fürkésztem. – Graves
nyomozó tudja. Az FBI. Clancy…
– Graves?
– Ma este szóba hozta Parker termében. Csak úgy
megemlítette elmenőben, hogy lássa a reakciómat.
Gideon szeme összeszűkült.
– Vagy baszakodik veled, vagy azt akarja, hogy ne
aggódj. Szerintem az utóbbi.
Majdnem megkérdeztem, miből gondolja, de aztán
rájöttem, hogy magam is így gondolom. A nyomozó
kemény nő volt, de jószívű. Erről meggyőződtem a néhány

alkalom során, amikor beszéltünk. És persze kiváló
rendőr.

– Akkor bíznunk kell benne? – kérdeztem, és
átmásztam a brosúrákon meg a papírokon, hogy Gideon
ölébe fészkeljem magam.

A karjaiba vett, és magához volt, mintha pont ott, a
testéhez simulva lenne a helyem. Mindig ezt éreztem a
karjaiban. Biztonságban voltam, vigyázott rám, és
imádott.

Homlokon csókolt.
– Beszélni fogok Clancyvel a biztonság kedvéért, de ő
nem ostoba. Semmit nem bízna a véletlenre.
Megmarkoltam a pólóját, és egészen
rácsimpaszkodtam.
– Ne titkold előttem az ilyesmit, Gideon! Ne akarj
védelmezni!
– Nem megy – szorított magához még erősebben. –
Lehet, hogy szólnom kellett volna, de hát csak pár órát
látjuk egymást naponta úgy, hogy kettesben vagyunk, és
én azt akarom, hogy ez az idő tökéletes legyen.
– Közel kell engedned, Gideon.
A mellkasa megemelkedett az arcom alatt, a szíve
nyugodtan, határozottan dobogott.
– Próbálkozom, Eva.
Nem is kérhettem többet.

Másnap, amikor mezítláb a konyhába mentem, Gideon
épp kávét töltött. Mondhatnám, hogy a kávé illatától
lettek fürgébbek a lépteim, de valójában a frissen
borotválkozott, kigombolt mellényt viselő férjem
látványától lelkesültem fel. Imádtam, amikor egy kicsit
csapzott.

Nyugodt arccal, meleg tekintettel figyelt, ahogy
odatipegtem hozzá. Vajon ő is ugyanúgy örvendezett az

én kora reggeli látványomnak? Aligha… Meg voltam
győződve, hogy a férfiaknak két látásmódjuk van: szexi
nő, nem szexi nő.

Megfogtam a csuklóját, a hátam mögé húztam a kezét,
és a szoknyám hátuljára, a fenekemre nyomtam.

Mosolyra húzódott az ajka.
– Ó, jó reggelt, Mrs. Cross!
Rácsattintotta a harisnyatartót a combomra. Ugrottam
egyet a csípős érzéstől, a bőröm melegedni kezdett, ahol
megcsípte a gumi.
– Hmm… Úgy látom, ez tetszett neked – vigyorgott.
Durcás képet vágtam.
– Fájt.
Gideon a konyhapultnak dőlt, a lába közé húzott,
mindkét kezével markolva a combom hátulját. A
homlokomhoz dörzsölte az orrát, és megmasszírozta a fájó
pontot.
– Ne haragudj, angyalka.
Aztán a másik harisnyatartót is meghúzta.
Meglepetésemben a testem nekifeszült a testének.
Kemény volt a farka. Már megint. Fojtottan felnyögtem.
– Hagyd abba.
– De hát izgat téged – suttogta a fülembe.
– Fáj! – tiltakoztam, miközben odadörgölőztem hozzá.
Puha csókokkal, tapogató kezekkel ébresztett. A zuhany
alatt a számmal viszonoztam a kedvességet. De máris
készen állt egy újabb menetre. Én úgyszintén. Teljesen
függővé váltunk egymástól.
– Adjak rá gyógypuszit? – Az ujjai a combom közé
csúsztak, ahol már forrón és készen vártam. Felnyögött. –
Jézusom! Eva, mit teszel velem? Sok dolgom van…
Micsoda érzés volt! És milyen jó az illata… A nyaka
köré fontam a karom. – Indulnunk kellene a munkába.
Lábujjhegyre emelt, és hozzám nyomta az erekcióját.

– Később még játszunk a harisnyatartóddal.
Megcsókoltam. A szám a szájára tapadt, szinte
felfaltam, a nyelvemmel a nyelvét simogattam, mohón
szopogattam.
Gideon megmarkolta lófarokba fogott hajamat, és
átvette az irányítást a csókban, szinte dugta a számat,
olyan szomjasan csókolt. Azonnal felforrt a vérem, és
leizzadtam.
Az ajka kemény volt, mégis lágy a számon. A fejemet
úgy fogta, ahogy neki kényelmes volt, és az alsó ajkamat
finoman harapdálta. Elbódultam az ízétől, amibe egy kis
feketekávé gazdag aromája is belekeveredett.
Megrészegülten túrtam a hajába, lábujjhegyen
próbáltam közelebb furakodni. Még közelebb. De sosem
elég közel.
– Hűha! – Cary hangja törte meg Gideon érzéki
varázslatát. – Nem zavar titeket, hogy itt enni szoktunk?
Elhúzódtam volna a férjemtől, de ő magához szorított,
csak a csókot engedte abbahagyni. Összenéztünk. A szeme
félig lehunyva is éber volt, ajka lágy és nedves.
– Jó reggelt, Cary! – mondta, és most legjobb barátomat
nézte, aki odalépett hozzánk a kávéfőző mellé.
– Nektek lehet, hogy jó. – Cary kinyitotta a
konyhaszekrényt, és elővett egy bögrét. – Sajnos túl fáradt
vagyok hozzá, hogy felizguljak a műsortól. És nem lettem
tőle optimistább sem, ami a napom elkövetkező részét
illeti.
Cary szűk farmert és sötétkék pólót vett fel, a haját
divatos hullámba rendezte. Megesett a szívem Manhattan
szinglijein, akik látni fogják. Lenyűgöző pasi volt, külsőre
is, és a tettetett önbizalmával is.
– Fotózásod lesz ma? – kérdeztem.
– Nem. De Tatnek igen, és azt akarja, hogy kísérjem el.
Reggeli rosszullétek meg ilyen szarságok, úgyhogy ott