Sylvia Day - Rabul _ejtve (Crossfire 4.)

Égett az arcom. Fagyosan bámultam a képernyőre, és
visszatartottam a késztetést, hogy lehunyjam a szemem,
hátravessem a fejem, és kiszabadítsam magam a
nadrágból, hogy átadhassam magam a feleségemnek és a
tőle kapott orgazmus gyönyörének. Hogy elélvezzek neki.

Ahogy enyhült a nyomás, elengedtem Eva haját, és
ujjaim hegyével megsimogattam az arcát.

Visszaadtam a hangot a mikrofonnak.
– Az adminisztrátorom néhány perc múlva hívni fogja
önöket, hogy megbeszéljék a holnapi értekezletet –
vágtam közbe rekedten. – Remélem, sikerül kedvező
megegyezésre jutnunk. Viszlát.
Kikapcsoltam a monitort, és letéptem a fejhallgatót.
– Gyere ide, angyalka.
Hátralöktem a székemet, és mielőtt magától előbújt
volna, kihúztam.
– Hihetetlen! – suttogta olyan rekedten, ahogy én. Az
ajka vörös volt és duzzadt. – Döbbenet, hogy egy
pisszenéssel sem árultad el magad. Hogy tudtad… ó!
A parányi csipkebugyi darabokra szaggatva hullt a
padlóra.
– A kedvenc bugyim volt – zihálta Eva.
Felemeltem, és pucér fenékkel a hűvös üvegre
ültettem. Tökéletes póz volt, hogy beledughassam a
farkam.
– Ez még jobb lesz.

– Angyalka.
Amikor kiléptem az irodai mosdóból, Eva úgy pislogott
rám, mint egy álmos kismacska.

– Hmmm?
Elvigyorodtam, mert még mindig az íróasztalomnál, a
széken pihegett.
– Gondolom, jól érzed magad.

– Soha jobban. Ugyan nem vagyok teljesen magamnál,
mert eszméletlenségig dugtál, de azért köszönöm,
kitűnően érzem magam – mondta, és végigsimított a
haján.

– Szívesen. – Odaléptem hozzá egy meleg, nedves
törlőkendővel.

– Új rekordot akarsz felállítani a legtöbb egy nap alatt
elért orgazmusra?

– Izgalmas ötlet. Hajlandó lennék megpróbálni.
Eva védekezőn maga elé kapta a kezét.
– Ne többet, szexőrült! Ha megint megdugsz, már
tényleg zombi leszek.
– Ha meggondoltad magad, csak szólj. – Elé térdeltem,
és széttártam a lábait. Csodás, simára gyantázott,
rózsaszínű puncija volt. Tökéletes.
Figyelt, ahogy megtörölgettem, és a hajamat cirógatta.
– Ne dolgozz túl sokat a hétvégén, jó?
– Mintha lenne más értelmes elfoglaltságom, ha nem
vagy itt – dünnyögtem.
– Aludj sokat. Olvasgass. Szervezz bulit.
Elmosolyodtam.
– Nem felejtettem el. Ma este megkérdezem a
haverokat.
– Igen? – Eva felélénkült. Odébb húzódtam, mielőtt
összezárta a lábát. – Milyen haverokat?
– Azokat, akikkel találkozni akartál.
– Felhívod őket?
Felálltam.
– Találkozom velük.
– Miért?
– Iszogatunk. Lazítunk. – Visszamentem a mosdóba, a
törlőt a szennyesbe dobtam, és kezet mostam.
Eva követett.
– Szórakozóhelyre mentek?

– Lehet. De nem valószínű.
Az ajtógombnak dőlt, és összefonta a karját.
– Van közöttük, aki házas?
– Igen. – Visszatettem a kéztörlőt a törülközőtartóra. –
Én.
– Csak te? Ott lesz Arnoldo is?
– Igen, valószínűleg.
– Miért válaszolsz tőmondatokban?
– Miért faggatózol? – Már tudtam a választ, de azért
megkérdeztem. A feleségem féltékeny, birtokló asszonyka
volt. Szerencsére ezt is szerettem benne. Nagyon.
Védekezőn megvonta a vállát.
– Csak tudni szeretném, mit fogsz csinálni. Semmi több.
– Itthon maradok, ha te is.
A szeme alatt kicsit elkenődött a smink. Imádtam, ha
összezilálhatom, hogy látsszon rajta, nemrég alaposan
megdugtam. Igazán jól állt neki ez a külső.
– Mondd, mire vagy kíváncsi.
Eva frusztráltan morgott.
– Miért nem árulod el, mit tervezel a barátaiddal?
– Nem tudom. Általában valamelyikünknél összeülünk
pár italra. Kártyázunk. Néha elmegyünk valahová.
– Bandáztok. Jóképű, menő pasik, akik egy kis
szórakozásra vágynak.
– Ez nem bűn. Különben is, ki mondta, hogy jóképűek?
Eva szúrósan nézett rám.
– Veled bandáznak. Azaz vagy elég jó pasik ahhoz,
hogy ne tűnjenek el az árnyékodban, vagy túl nagy az
önbizalmuk, hogy zavarja őket.
Feltartottam a bal kezem. Jegygyűrűm vérvörös
rubintjain megcsillant a fény. Sosem vettem le a gyűrűt,
és nem is fogom.
– Látod ezt?
– Nem miattad aggódom – motyogta, és leeresztette

összefont karját. – Ha tőlem nem kapsz elég szexet, akkor
neked kezeltetni kellene magadat.

– Mondja ezt a feleségem, aki képtelen volt tizenöt
percet várni.

Eva kinyújtotta a nyelvét.
– Látod, ezért dugunk mi állandóan.
– Arnoldo nem bízik bennem, Gideon. Nem igazán örül,
hogy velem vagy.
– Ez nem az ő dolga. Biztos neked sem minden barátod
kedvel engem. Tudom, hogy Cary még nem döntötte el, mit
gondoljon rólam.
– És ha Arnoldo elmondja a többieknek, mi rólam a
véleménye?
– Angyalka – odaléptem hozzá, és átfogtam a csípőjét. –
Az érzelmekről inkább a nők szoktak beszélgetni.
– Ne legyél szexista.
– Tudod, hogy igazam van. Arnoldo egyébként tudja,
hogy megy az ilyesmi. Volt már szerelmes.
Eva rám emelte gyönyörű szemét.
– És maga szerelmes, Mr. Cross?
– Örökké.

Manuel Alcoa megveregette a vállam.
– Cross, most miattad veszítettem ezer dollárt.
A konyhaszigetnek dőltem, farmerem zsebébe dugtam

a kezem, és az okostelefonomat szorongattam. Eva még a
repülőn volt, és vártam, hátha felhív, vagy talán Raúl
jelentkezik. Sosem féltem a repüléstől, sosem aggasztott
mások biztonsága. Mostanáig.

– Hogyhogy? – kérdeztem, aztán húztam egyet a
sörömből.

– Azt hittem, te leszel az utolsó, aki megnősül, erre
kiderül, hogy te vagy az első. – Manuel a fejét ingatta. –
Döbbenet.

Letettem az üveget.
– Fogadtál ellenem?
– Aha. De szerintem valakinek belső infója volt. – A
portfóliómenedzser Arnoldo Ricci felé sandított, aki
válaszul megvonta a vállát.
– Ha ez vigasztal, én is magam ellen fogadtam volna –
mondtam.
Manuel elvigyorodott.
– A latin-amerikai csajok a legjobbak, barátom.
Szexisek, gömbölyűek. Jól meg lehet őket ragadni az
ágyban, meg amúgy is. Forróvérűek. Szenvedélyesek –
hümmögött. – Jól választottál.
– Manuel! – kiabált Arash a nappaliból. – Hozd a zöld
citromot!
Néztem, ahogy Manuel egy tál lime-szelettel kimegy a
konyhából. Arash lakása modern és tágas volt, szép
kilátás nyílt onnan az East Riverre. Nagyjából egyterű
volt, csak a fürdőszobákat rejtették falak.
Megkerültem a gránitlapos konyhaszigetet, és
odamentem Arnoldóhoz.
– Hogy vagy?
– Jól – felelte, és a poharába bámult, a borostyánszínű
italba. – Én is kérdezhetnélek, de látom, jól vagy. Örülök
neki.
Nem kerteltem.
– Eva attól tart, hogy valami miatt nem kedveled.
Arnoldo rám pillantott.
– Soha nem viselkedtem vele udvariatlanul.
– Nem is ezt mondta.
Arnoldo ivott egy kortyot, kicsit ízlelgette a jóféle italt,
mielőtt lenyelte.
– Értem, hogy… hogy is mondják… elfogott ez a
különleges nő.
– Megfogott – segítettem, de nem értettem, miért nem

vált át egyszerűen olaszra.
– Ja, úgy van. – Kissé elmosolyodott. – Tudod, ezt én is

átéltem, barátom. Nem ítélkezem.
Tudtam, hogy Arnoldo megért. Firenzében találkoztam

vele, épp akkor hagyta el a szerelme. Alkoholba fojtotta a
bánatát, és rengeteget főzött, csodálatos, ötcsillagos
fogásokat pazarolt el. Furcsállottam a kétségbeesését,
nem tudtam azonosulni vele.

Egészen biztos voltam benne, hogy velem ilyesmi sosem
történhet meg. Akárcsak az irodai üvegfalam homálya és
hangszigetelése, az életszemléletem is tompított volt.
Tudtam, hogy sosem leszek képes elmondani Evának,
milyennek láttam őt, amikor először megpillantottam.
Élénk volt és melegség áradt belőle, mintha egy
színbomba robbant volna egy fekete-fehér tájban.

– Voglio che sia felice – egyszerű szavak, csak a puszta
lényeg. Azt akarom, hogy ő boldog legyen.

Arnoldo olaszul felelt.
– Ha a boldogsága attól függ, hogy én mit gondolok, túl
sokat kérsz. Sosem fogok ellene beszélni, és amíg együtt
vagytok, ugyanolyan tisztelettel leszek iránta, amilyet
irántad érzek. De amit gondolok, az a magánügyem,
Gideon.
Arashra pillantottam; épp a nappali bárpultjára rakta
a felespoharakat. Mivel ő volt a személyes ügyvédem,
tudott a házasságkötésről és Eva szexvideójáról is. Egyiken
sem akadt fenn.
– A kapcsolatunk… bonyolult – magyaráztam halkan. –
Én is bántottam őt, ahogy ő engem. Sőt, én talán jobban.
– Nem lep meg, amit mondasz, de sajnálom. – Armoldo
az arcomat fürkészte. – Nem választhattál volna egy
másik nőt, aki szeret téged, de nincs vele ennyi gond? Egy
kényelmes díszt, aki nyugodtan belesimul az életedbe?
– Eva szavaival élve: abban mi lenne a poén? –

Elhalványult a mosolyom. – Ő kihívás nekem, Arnoldo.
Mellette másképp látom a dolgokat… Másképp
gondolkodom, mint korábban. És szeret. Nem úgy, mint a
többiek. – Ismét a telefonomért nyúltam.

– A többieknek nem engedted, hogy szeressenek.
– Nem engedhettem. Evára vártam. – Arnoldo
eltűnődött, amikor kimondtam: – Nem hiszem, hogy
Bianca bonyodalmaktól mentes kapcsolat volt számodra.
Felnevetett.
– Nem. De az én életem egyszerű. Abba belefér egy kis
bonyodalom.
– Az életem rendezett volt. Most kalandos.
Arnoldo józanul, komoly, sötét szemmel nézett rám.
– Eva vadsága, amit te úgy szeretsz; az aggaszt engem a
legjobban.
– Ne aggódj.
– Ezt csak egyszer fogom elmondani, soha többet. Talán
megharagszol érte, de tudnod kell, hogy tiszta szívvel
szólok.
Megfeszült az állkapcsom.
– Akkor mondjad.
– Amikor Eva Brett Kline-nal vacsorázott, ott ültem
velük. Figyeltem őket együtt. Kémia van közöttük,
hasonlóan ahhoz, amit Bianca és a férfi között láttam,
akiért elhagyott. Szeretném azt hinni, hogy Eva nem
törődik ezzel, de már kiderült, hogy képtelen rá.
Arnoldo szemébe néztem.
– Annak oka volt. Miattam tette.
Barátom újra az italába kortyolt.
– Akkor remélem, több okot nem adsz neki.
– Hé! – kiabált ránk Arash. – Elég az olasz csevegésből,
gyertek már ide!
Arnoldo a sörösüvegemhez koccintotta a poharát,
amikor elment mellettem.

Kiittam a sörömet, és elgondolkodtam azon, amit
mondott nekem.

Aztán csatlakoztam a többiekhez.

4. fejezet

– Mitől vagy morcos, kislány? – kérdezte Cary. Hangja
elmosódott és álmos volt a Dramamine-tól, amit
felszálláskor bevett.

A kurzorral a legördülő lista fölött tétováztam, azon
gondolkodtam, melyik opciót válasszam. Eljegyezve vagy
Bonyolult? Mivel a Házas is igaz volt, arra gondoltam,
kellene lennie egy Mindegyik egyszerre opciónak is.

Jó móka lenne ezt elmagyarázni, nem?
Gideon pazar magángépének kabinjában velem
szemben, a fehér bőrkanapén feküdt a legjobb barátom, a
kezét a feje alá kulcsolva. Magas volt és karcsú, jól nézett
ki rövid ingében és csípőnadrágjában. Kivillant gyönyörű
hasa, ami segített a Grey Isles-nak eladni a
farmernadrágokat, fehérneműket és mindenféle egyéb
férfiruházatot.
Cary számára igazán nem jelentett gondot megszokni
Gideon hatalmas vagyonának fényűző előnyeit. Gyorsan
és kényelmesen beleszokott az ultramodern kabin
elegáns környezetébe. Valahogy még lezseren öltözve is
otthonosan festett a csillogó acél és szürke tölgyfa
berendezés között.
– Megpróbálok profilt csinálni magamnak egy
közösségi oldalon – feleltem.
– Nocsak! – Kecsesen felült, és azonnal meglepően
ébernek látszott. – Nagy lépés.
– Az. – Nathan miatt bujkálnom kellett. Féltem, hogy ha
fent vagyok a közösségi hálón, akkor könnyebben

megtalálhat. – De már ideje volt. Úgy érzem… Mindegy.
Egyszerűen ideje volt.

– Jól van. – A térdére támasztotta a könyökét, és az
ujjaival dobolt. – De akkor mi ez a fancsali ábrázat?

– Egy csomó mindenre gondolni kell. Egyáltalán,
mennyit osztok meg itt az életemből? Most már nem kell
Nathantől tartanom, de Gideonra állandó figyelem
irányul.

Ha már eszembe jutott, rákerestem a profiljára.
Megtaláltam, és a kis kék pipa igazolta, hogy ez a saját,
hivatalos oldala. Elöntött a vágy, amikor megláttam a
képen a fekete öltönyben, a kedvenc kék
nyakkendőmmel. Egy tetőteraszon készült a fotó, Gideon
mögött Manhattan derengett homályosan, ő maga élesen,
élénken tűnt ki a háttérből.

A valóságban még élénkebb, vibrálóbb jelenség volt.
Elveszve bámultam varázslatosan kék szemébe. Fekete
haja ragyogó selyemkeretbe foglalta tökéletes,
bukottangyal-arcát.

Költői? Igen. De egy ilyen férfi szonetteket ihlet. Meg
persze improvizált esküvőt.

Mikor készülhetett a fotó? Mielőtt megismertem? Olyan
kifürkészhetetlennek, távolinak tűnt, mint valami
elérhetetlen álom.

– Férjhez mentem – böktem ki, amikor sikerült
levennem a szemem a világ leggyönyörűbb pasijának
képéről. – Természetesen Gideonhoz. Kihez máshoz?

– Hogy mi van? – kérdezte döbbenten Cary, miközben
tovább dadogtam.

Jóganadrágomba töröltem a kezem. Gyávaság volt
akkor elmondani neki a hírt, amikor eltompították a
hányinger elleni gyógyszerek, de szükségem volt legalább
ennyi előnyre. – Megszöktünk múlt hétvégén, és feleségül
vett.

Cary egy hosszú, súlyos percig csendben maradt. Aztán
talpra ugrott.

– Ezt most komolyan mondod?!
Raúl felénk pillantott. Lassan, nyugodtan fordult
felénk, de a tekintete éber és figyelmes volt. A legtávolabbi
sarokban ült, és kísértetiesen csendben tudott maradni
ahhoz képest, hogy nem volt az a láthatatlan típus.
– Mi ez a nagy sietség? – csattant fel Cary.
– Csak… így alakult – mondtam. Nem tudtam
megmagyarázni. Szerintem is túl korai volt, de Gideon volt
az egyetlen férfi, akit ennyire képes voltam szeretni.
Amikor erre gondoltam, tudtam, hogy Gideonnak van
igaza: csak az elkerülhetetlent halogattuk volna. És
Gideonnak szüksége volt az ígéretemre, hogy örökké
mellette leszek. Az én csodálatos férjem nehezen hitte el
magáról, hogy szerethető. – Nem bántam meg.
– Egyelőre! – Cary mindkét kezével a hajába túrt. –
Jézusom, Eva, nem lehet csak úgy hozzámenni az első
pasihoz, akivel komoly kapcsolatod van!
– Nem erről van szó! – tiltakoztam, és kínosan
ügyeltem, hogy ne nézzek Raúlra. – Tudod, mit érzünk
egymás iránt!
– Naná. Külön is flúgosak vagytok, együtt meg kész
diliház.
Beintettem neki.
– Majd megoldjuk. A jegygyűrű nem azt jelenti, hogy
nem keressük többé a megoldásokat.
Cary lehuppant a székre velem szemben.
– Mégis mi motiválná, hogy foglalkozzon a
kapcsolatotok építésével? Elkapott, megszerzett. És most
már hozzá vagy láncolva a pszichopata rémálmaihoz és a
Grand Canyon-méretű hangulatingadozásaihoz.
– Na várjunk csak! – duzzogtam, de éreztem, hogy van
igazság a szavaiban. – Akkor nem akadtál ki, amikor

elmondtam, hogy eljegyeztük egymást.
– Mert azt hittem, hogy még legalább egy év lesz, mire

Monica összehozza az esküvőt, talán másfél év is. Addig
legalább kipróbálhatjátok a közös életet.

Hagytam, hadd morogjon. Inkább itt tegye,
harmincezer láb magasan, mint valahol nyilvánosan, az
egész világ füle hallatára.

Cary hozzám hajolt, zöld szeme vadul villant.
– Én nem nősülök, pedig gyerekem lesz. És tudod, miért
nem? Mert el vagyok cseszve, és ezt legalább tudom
magamról. Nincs jogom senkit magammal rántani. Ha
szeretne téged, rád gondolna, arra, hogy neked mi a
legjobb.
– Annyira jólesik, hogy örülsz a boldogságomnak, Cary.
Sokat jelent számomra.
Cinikus megjegyzés volt, de valahol őszinte. Volt jó pár
barátnőm, akiket felhívhatnék, és akik mind ezt
mondanák, hogy igazán szerencsés vagyok. Cary volt a
legjobb barátom, mert ő mindig szókimondó volt, akkor is,
amikor cukros ömlengésre vágytam.
De ő csak a sötétségre gondolt. Nem értette, micsoda
fényt hozott Gideon az életembe. Elfogadást és szeretetet.
Biztonságot. Gideon visszaadta a szabadságomat, rettegés
nélküli élettel ajándékozott meg. Házassági fogadalmam
cserébe csekélység volt.
Visszatértem Gideon profiljához. Láttam, hogy a
legutóbbi bejegyzés egy link volt egy cikkhez az
eljegyzésünkről. Nem hittem, hogy ezt saját magától
posztolta ki, mert ehhez túlságosan elfoglalt volt. De
gondoltam, hogy hozzájárult a megjelentetéséhez. Azt
már világosan jelezte, mennyire fontos vagyok neki, és
hogy én vagyok az egyetlen személyes információ, ami
megosztható az egyébként üzleti profilon.
Gideon büszke volt rám. Büszke volt, hogy a felesége

voltam… Én, a zavarosságom és a kusza múltam. Bármit is
gondolnak mások, én tudtam, hogy én vagyok a mázlista,
amiért elkaptam, és megszereztem.

– Picsába! – Cary összegörnyedt a széken. – Olyan
hülyének érzem magam.

– Lehet, hogy nem véletlenül… – motyogtam, és
ráklikkeltem a linkre, hogy megnézzem Gideon fotóit.

Nem kellett volna.
A közösségi oldalának adminisztrátora üzleti jellegű
képeket töltött fel, de voltak nem hivatalos képek is,
amelyeken megjelölték. És azokon mindenféle gyönyörű
nőkkel láthattam. Lesújtó érzés volt. Mardosott a
féltékenység.
Eszméletlen jól nézett ki szmokingban. Sötét és
veszélyes; vad, gyönyörű arc, tökéletes vonások, vonzó
ajkak, magabiztos, sőt meglehetősen arrogáns testtartás.
Alfahím, élete teljében.
Tudtam, hogy régiek a képek. Tudtam, hogy azok a nők
nem is tudják, milyen lenyűgöző az ágyban Gideon. Erről
szigorú szabályai voltak. De én attól még kényelmetlenül
éreztem magam.
– Én tudtam meg utoljára? – kérdezte Cary.
– Senki más nem tudja. – Raúlra pillantottam. –
Legalábbis én nem mondtam senkinek. Gideon
legszívesebben világgá kürtölné, de titokban tartjuk.
– Meddig?
– Örökre. A következő esküvőnk lesz mindenki
tudomása szerint az első.
– Kezded meggondolni magad?
Halálosan idegesített, hogy Cary nem zavartatta magát
Raúl előtt. Én nagyon is tudatában voltam, hogy minden
mozdulatom, minden szavam előtte zajlik.
Nem mintha Raúl jelenléte befolyásolta volna a
válaszomat.

– Nem. Boldog vagyok, hogy összeházasodtunk.
Szeretem Gideont, Cary.

Boldog voltam, hogy Gideon az enyém lett. És
hiányzott. Most, hogy a képeit néztem, még jobban.

– Tudom – sóhajtott Cary.
Önkéntelenül is megnyitottam a laptopomon az
üzeneteket, és írtam Gideonnak.
HIÁNYZOL.
Szinte azonnal válaszolt.
FORDÍTSD VISSZA A REPÜLŐT.
Elmosolyodtam. Ez annyira jellemző volt rá. Rám pedig
annyira nem. Így pocsékolni az üzemanyagot, vesztegetni
a pilóta idejét… Számomra ez pazarlás volt. És ami még
annál is fontosabb, bizonyítaná, mennyire függök
Gideontól. Ez lenne a kapcsolatunk halálos csókja. Ő
bármit és bárkit bármikor megkaphatna. Ha valaha is túl
könnyen kapható leszek a számára, elvesztem a
méltóságom. És aztán nemsokára a szerelmét is.
Visszatértem az új profilomhoz, és feltöltöttem a
telefonomról egy Gideonnal közös szelfit. Ezt állítottam be
háttérképnek. Aztán megjelöltem rajta, és odaírtam:
életem szerelme.
Ha már annyi nővel van fent róla fotó, azt akartam,
hogy legalább az egyik én legyek. És a fénykép, amit
választottam, tagadhatatlanul intim volt. Hanyatt
feküdtünk, összeért a homlokunk, nem volt rajtam smink,
és a szeme nevetősen csillogott. Aki látta, annak a
számára nyilvánvalóvá tettem, hogy olyan bensőséges a
kapcsolatunk, amilyen csak lehet.
Hirtelen rám tört a késztetés, hogy felhívjam. Szinte
hallottam a szexi hangját, ami elbódított, mint egy erős, de
édes ital. Vele akartam lenni, fogni a kezét, a nyakára
simítani a számat, hogy az illata felébressze bennem azt
az éhes, primitív ösztönt.

Néha egészen megijesztett, mennyire szomjaztam
utána. Minden mást legszívesebben kizártam volna.
Senkinek a társaságára nem vágytam ennyire, még a
legjobb barátoméra sem, akinek pedig most szinte
ugyanennyire szüksége volt rám.

– Semmi baj nincs, Cary. Ne aggódj – nyugtatgattam.
– Akkor aggódnék, ha azt hinném, hogy ezt tényleg így
gondolod – tolta félre a frufruját türelmetlenül. – Túl
gyors, Eva.
Bólintottam.
– De rendben lesz.
Rendben kell lennie. Nem tudtam elképzelni az
életemet Gideon nélkül.
Cary hátrahajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. Azt
hihettem volna, hogy a hányinger elleni gyógyszer
hatása, csakhogy olyan szorosan markolta a széket, hogy
elfehéredett a keze. Nehezen viselte a hírt. Nem tudtam,
mit mondhatnék, hogy megnyugtassam.
MÉG MINDIG ROSSZ IRÁNYBA REPÜLSZ – írta Gideon.
Majdnem megkérdeztem, honnan tudja, de nem
tettem.
JÓ A BULI A FIÚKKAL?
VELED JOBB LENNE.
Elvigyorodtam.
REMÉLEM IS.
Kicsit haboztam, aztán hozzáírtam:
ELMONDTAM CARYNEK.
Azonnal jött a válasz.
ÉS BARÁTOK VAGYTOK MÉG?
MÉG NEM TAGADOTT KI.
Erre nem válaszolt, és meggyőztem magam, hogy ne
lássak bonyolult okot a hallgatása mögé. A barátaival tölti
az estét. Még az is csoda, hogy egyáltalán válaszolt.
De azért nagyon feldobott, hogy tíz perc múlva újabb

üzenetet kaptam.
AZÉRT CSAK ÉREZD, HOGY HIÁNYZOM.
Caryre pillantottam, és láttam, hogy engem néz. Vajon

Gideon barátai is hasonló rosszallással fogadják a dolgot?
AZÉRT CSAK ÉREZD, HOGY SZERETSZ – írtam vissza.
A válasza egyszerű volt, és nagyon rá vallott:
ÁLL AZ ALKU.

– Ó, te drága Dél-Kalifornia, hogy hiányoztál! – Cary a
leszállópályára ért a lépcsőről, és hátrahajtott fejjel
vizslatta az éjszakai égboltot. – Istenem, de jólesik
hátrahagyni egy kicsit a párás keleti partot.

Én is lekászálódtam a nyomában, alig vártam, hogy
odaléphessek a csillogó fekete Suburban mellett álló
magas, sötét hajú férfihoz. Victor Reyes olyan férfi volt,
aki mindig magára vonta a figyelmet. Részben azért, mert
rendőr volt; de segített a személyes varázsa is.

– Apa! – odarohantam hozzá, és ő ellépett a terepjáró
mellől, hogy átöleljen.

Amikor nekiszaladtam, felkapott, és úgy magához
szorított, hogy levegőt is alig kaptam.

– De jó, hogy látlak, kicsim – dörmögte.
Cary is odajött. Apa letett.
– Cary! – kezet ráztak, aztán őt is megölelte, és
megveregette a vállát. – Jól nézel ki, kölyök.
– Próbálkozom.
– Minden megvan? – kérdezte apa. Végigmérte Raúlt,
aki először szállt ki a gépből, és most csendesen állt egy
fekete Benz mellett, ami a közelben parkolva várt minket.
Gideon azt mondta, nyugodtan feledkezzek meg
Raúlról. Nem volt könnyű.
– Igen – válaszolt Cary, és megigazította a válltáskája
pántját. Az én táskámat is hozta. Könnyebb volt, mint az
övé. Még az összes sminkcuccommal és három pár

cipőmmel együtt is több poggyásza volt, mint nekem.
Ezt imádtam benne.
– Éhesek vagytok? – Apa kinyitotta nekem a kocsi

ajtaját.
Kaliforniában még csak kilenc óra múlt, bár New

Yorkban már éjfélre járt az idő. Általában ilyen későn
már nem ettem, de aznap nem vacsoráztunk.

Cary felelt, mielőtt bemászott a hátsó ülésre.
– Éhen halok.
Nevettem.
– Te mindig éhes vagy.
– Te is, bogaram – vágott vissza, és az ülés közepére
húzódott, hogy előrehajolva közöttünk lehessen. – Csak
nekem nincs miatta bűntudatom.
Eltávolodtunk a repülőtől, és néztem, ahogy egyre
kisebb lesz, amint a kijárat felé hajtunk a pályán. Apa
arcára pillantottam, kerestem, van-e valami jele, hogy mit
szól az életstílushoz, amiben Gideon feleségeként részem
lesz. Tudtam, mi a véleménye Stanton vagyonáról, de ő a
mostohaapám volt. Reméltem, hogy férjem esetében apa
elnézőbb lesz.
De akkor is hatalmas volt a változás. Korábban San
Diego kikötője mellett szálltunk volna le, és a Gaslamp
negyedbe mentünk volna, hogy a Dick’s Last Resort
étteremben együnk, nevetgéljünk és sörözzünk vagy egy
órán keresztül.
Most éreztem valami feszültséget, amit korábban nem.
Nathan. Gideon. Anya. Mindnyájan árnyékot vetettek
ránk.
Szar volt. Nagyon szar.
– Mit szólnátok ahhoz a helyhez Oceanside-on, a habos
sörrel és a padlóra kiszórt mogyoróhéjjal? – javasolta
Cary.
Lezser és ismerős. Tökéletes.

Láttam, hogy apa is egyetért, mert amikor ránéztem,
elmosolyodott.

– Oké, jó lesz.
Magunk mögött hagytuk a repteret. Elővettem és
bekapcsoltam a telefonomat, hogy összehangoljam a
Suburban lejátszójával, és olyan zenét hallgathassunk,
ami kevésbé komplikált időkre emlékeztet.
Rengeteg üzenet lepte el a készülékem kijelzőjét.
A legutóbbit Brett írta.
HÍVJ, HA MEGÉRKEZTÉL.
És mintha szándékos lett volna az időzítés, a rádióban
megszólalt az „Aranylány”.

Épp felmentem a lépcsőn apa kis tornácára, amikor
rezegni kezdett a telefonom. Kivettem rövidnadrágom
zsebéből, és öröm töltött el, amikor Gideon nevét láttam
meg a kijelzőn.

– Jó reggelt! – vettem fel, és leültem az egyik
kovácsoltvas, párnás székre az ajtó előtt. – Jól aludtál?

– Elég jól. – Szeretett, érdes hangja hullámként ölelt
körül. – Raúl azt mondja, Victor kávéja egy alvó medvét is
felébresztene.

A keskeny utca túloldalán parkoló Benz felé
pillantottam. A színezett ablakok olyan sötétek voltak,
hogy nem láttam a bent ülő férfit. Kicsit kísérteties volt,
hogy Raúl valahogy máris beszámolt Gideonnak a
kávéról, amit épp most vittem neki.

– Most rám akarsz ijeszteni, hogy ennyire figyelsz?
– Ha rád akarnék ijeszteni, nem finomkodnék
ilyesmivel.
Kézbe vettem a bögrét, amit a kis teraszasztalkára
tettem, amikor odavittem a kávét Raúlnak. – Ugye tudod,
hogy ha így beszélsz, akkor én is bosszantani akarlak
téged?

– Mert tetszik neked, ahogy felelek a kihívásra –
dorombolta, és libabőrös lettem, hiába volt nyári meleg.

Elmosolyodtam.
– Na és mit csináltál a haverokkal este?
– Amit szoktunk. Ittunk. Piszkáltuk egymást.
– Elmentetek szórakozni?
– Csak pár órára.
Szorosabban markoltam a telefont, ahogy elképzeltem
a jóképű, portyázó pasikat.
– Remélem, jól érezted magad.
– Nem volt rossz. Meséld el, mik a terveid mára.
Ugyanazt a feszültséget éreztem a hangjában, amit az
imént a sajátomban.
Sajnos a házasság nem volt orvosság a féltékenységre.
– Ha Cary végre felébred, és felemeli a seggét a
kanapéról, apával megyünk ebédelni. Aztán bemegyünk
a városba Dr. Travishez.
– És este?
Kortyoltam a kávéból, és felkészültem a vitára.
Tudtam, hogy Brettre gondol.
– Az együttes menedzsere küldött nekem egy e-mailt,
hogy hol vehetem át a VIP-jegyeket, de úgy döntöttem,
nem megyek el a koncertre. Ha Carynek van kedve,
elviheti egy barátját. Amit mondani akarok, ahhoz nem
kell sok idő, úgyhogy vagy holnap találkozom Brett-tel,
mielőtt visszautazunk, vagy felhívom telefonon.
Gideon halkan sóhajtott.
– Gondolom, már eldöntötted, mit is akarsz neki
mondani.
Sokáig hallgatott, már azt hittem, hirtelen megszakadt
a hívás.
– Gideon?
– Tudnom kell, tartasz-e a találkozástól.
Kínosan éreztem magam, és megint a kávémat

kortyolgattam. Kihűlt, de amúgy is alig éreztem az ízét.
– Nem akarok Brett miatt veszekedni.
– Tehát az a megoldásod, hogy elkerülöd.
– Elég vitatkoznivalónk van anélkül is, hogy Brettet

emlegetnénk. Nem ér annyit.
Gideon megint hallgatott. Ezúttal kivártam.
Amikor megszólalt, magabiztos és határozott volt a

hangja.
– Rendben van, Eva. Ezzel a gondolattal együtt tudok

élni.
A vállamból kiszállt a feszültség, és megnyugodtam.

Aztán valahogy mégis elszorult a szívem. Eszembe jutott,
amit egyszer mondott nekem. Hogy együtt tudna velem
élni akkor is, ha mást szeretek, csak maradjak mellette.

Sokkal, de sokkal jobban szeretett önmagánál.
Megszakadt a szívem, hogy erre is hajlandó lenne. Nem
tudtam visszafogni magam.

– Mindenem te vagy – suttogtam. – Egyfolytában csak
rád gondolok.

– Nálam ugyanez a helyzet.
– Tényleg? – Lehalkítottam a hangomat. – Mert én
odavagyok érted. Egészen… Elönt a forróság. Állandóan
meg kell hogy érintselek. Elveszítem az eszemet, és úgy
kell összeszednem magam, de annyira nehéz. Sokszor
legszívesebben mindent félbehagytam volna, hogy hozzád
rohanjak.
– Eva…
– Arról fantáziálok, hogy berontok az értekezleteidre,
és odafutok hozzád. Nem mondtam még? Amikor igazán
sóvárgok utánad, szinte érzem, ahogy magadhoz vonzol.
Halkan felmordult, és én folytattam. – Ahányszor csak
meglátlak, elakad a lélegzetem. Ha lehunyom a szemem,
hallom a hangodat. Ma reggel felébredtem, és kicsit
bepánikoltam, mert annyira messze vagy. Bármit

megadtam volna, hogy odamehessek hozzád. Majdnem
sírtam, mert nem lehetett.

– Úristen, Eva, kérlek…
– Ha valamiért aggódsz, Gideon, aggódj értem. Mert ha
rólad van szó, képtelen vagyok a józan gondolkodásra. Szó
szerint. Nem is tudok a jövőre gondolni nélküled… Mert
teljesen elvesztem az eszem.
– A francba. Soha nem kell nélkülem elképzelned a
jövődet. Együtt fogunk megöregedni. Együtt halunk meg.
Egyetlen napig sem fogok nélküled élni.
Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Letöröltem.
– Értsd meg, sosem kell csak részben beérned velem.
Sőt, egyáltalán nem kell beérned semmivel. Annyival
jobbat érdemelsz. Bárkit megkaphatnál…
– Elég!
Megrezzentem a hangja nyersességétől.
– Ezt soha többet nem akarom hallani! – rivallt rám. –
Vagy esküszöm, angyalka, hogy megbüntetlek.
Döbbent csend ereszkedett közénk. Szavaim
nyugtalanul kavarogtak a fejemben, gúnyolódtak velem,
amiért ilyen szánalmas tudok lenni. Sosem akartam
függni Gideontól, de máris függtem tőle.
– Mennem kell – szóltam rekedten.
– Ne tedd le. Az isten szerelmére, Eva, házasok
vagyunk. Ez nem szégyen. Na és ha őrültség? Rólunk van
szó. Ilyenek vagyunk. Ezt meg kell szoknod.
A tolóajtó megnyikordult; apa lépett a teraszra.
Ránéztem, aztán folytattam:
– Megjött apa, Gideon. Majd később beszélünk.
– Boldoggá teszel – mondta azon a mély, határozott
hangon, amit akkor használt, ha visszavonhatatlan
döntést hozott. – Pedig már el is felejtettem, mit jelent az.
Ne értékeld le, mit jelentesz nekem.
Istenem.

– Én is szeretlek – zártam le a beszélgetést, és remegő
kézzel tettem le a telefont.

Apa a másik székre telepedett a kávéjával. Bermudát
viselt, és sötét olajzöld pólót, de mezítláb volt.
Megborotválkozott, és a haja még vizes volt, kicsit
göndörödött a vége, ahogy száradt.

Attól még, hogy az apám volt, észrevettem, mennyire
lenyűgözően jóképű. Rendszeresen edzett, és magabiztos
volt a tartása. Nem csodáltam, hogy anya nem tudott
ellenállni neki, amikor találkoztak. Még mindig nem.

– Hallottam a beszélgetésedet – mondta apa, de nem
nézett rám.

– Ó! – összeszorult a gyomrom. Elég baj volt, hogy így
ömlengtem Gideonnak, de hogy apám is hallotta, az csak
még kínosabb volt.

– Beszélgetni akartam veled, hogy tudod-e, mit vállalsz
ezzel a gyors eljegyzéssel ilyen fiatalon.

Magam alá húztam és keresztbe fontam a lábam.
– Sejtettem.
– De azt hiszem, most már értem az érzéseidet. – Rám
emelte szürke szeme lágy, fürkésző pillantását. – Sokkal
jobban kifejezted, mint ahogy nekem valaha is sikerült
régen. Tőlem legfeljebb egy „szeretlek” telt, és az nem
elég.
Tudtam, hogy anyáról beszél. És tudtam, milyen nehéz
lenne nem beszélni róla, amikor annyira hasonlítok rá.
– Gideon szerint sem elég a puszta szó.
A gyűrűkre néztem a kezemen. Gideon az egyiket azért
adta, hogy kifejezze, mennyire szüksége van arra, hogy
vele maradjak; a másik az elkötelezettségét jelképezte, és
azt az időt a múltjában, amikor utoljára szeretve érezte
magát. – Kimutatja a szeretetét. Mindig.
– Beszéltem vele jó néhányszor – tűnődött el apa. –
Mindig emlékeztetnem kell magam, hogy még csak

huszonvalahány éves.
Elmosolyodtam.
– Igen, nagyon magabiztos.
– És nagyon nehéz a veséjébe látni.
Még szélesebben mosolyogtam.
– Nagy pókerjátékos. De komolyan gondolja, amit

mond.
Feltétel nélkül hittem Gideonnak. Mindig igazat

mondott nekem. A baj csak az volt, hogy sok mindent
elhallgatott előlem.

– Feleségül kérte a lányomat.
Kérdőn néztem apára.
– Áldásodat adtad rá.
– Azt mondta, mindig vigyázni fog rád, gondoskodni fog
rólad, és boldoggá tesz. – Az utca túloldalán álló Benzre
pillantott. – Még mindig nem tudom, miért hiszek neki,
pedig látom, hogy megfigyelés alatt tartja miattad még az
otthonomat is. De nem tett jót, hogy azt hazudta: várt,
hogy téged megkérdezzen.
– Nem tudott várni, apa. Ezért ne kárhozasd.
Túlságosan szeret engem.
Apa megint rám nézett.
– Nem tűntél boldognak az előbb, amikor beszéltetek.
– Nem. Kétségbeesettnek és bizonytalannak tűnhettem
– sóhajtottam. – Őrülten szeretem, de azt utálom, hogy
ennyire szükségem van rá. Kiegyensúlyozott kapcsolatot
szeretnék. Egyenlőséget.
– Ez jó célkitűzés. Ne feledkezz meg róla. Ő is ezt
akarja?
– Azt akarja, hogy együtt legyünk. Mindenben. De ő
felépítette a saját hírnevét és a birodalmát, és én is fel
akarom építeni a sajátomat. Na jó, birodalmat azért nem,
de hírnevet igen.
– Beszéltél vele erről?

– Hát persze – fintorogtam. – De ő úgy gondolja, hogy
Mrs. Crossnak természetesen a Cross-csapatban a helye.
És megértem.

– Örömmel hallom, hogy ezt átgondoljátok.
Hallottam a hangjában a hezitálást.
– De?
– De ez komoly megfontolást igényel, nem?
Szerettem, hogy apa úgy bátorít a gondolkodásra, hogy
közben nem próbál befolyásolni, és nem ítélkezik. Mindig
ilyen volt.
– De igen. Nem hiszem, hogy szakításhoz vezetne,
viszont problémákat okozhat. Gideon nincs hozzászokva,
hogy nem kapja meg, amit akar.
– Akkor te jót fogsz tenni neki.
– Szerinte is – vontam meg a vállam. – Nem Gideon a
probléma, hanem én. Ő már sok mindenen keresztülment
az életben, amiket egyedül kellett végigcsinálnia. Nem
akarom, hogy úgy érezze, továbbra is minden rá hárul.
Azt szeretném, hogy egységnek lásson minket, hogy
támogatom őt. Ezt nehéz elmagyarázni úgy, hogy közben
a saját függetlenségemre is törekszem.
– Sokban hasonlítasz rám – mosolyodott el lágyan apa.
Olyan helyes volt, hogy a szívemet elöntötte a büszkeség.
– Tudom, hogy jól ki fogtok jönni egymással. Jó ember,
melegszívű, és bármit megtenne értem. – Akár ölne is.
Ettől a gondolattól émelyegtem. Túlságosan valós volt a
veszélye, hogy Gideonnak talán felelnie kell Nathan
haláláért. Nem engedhettem, hogy bármi történjen vele.
– Megengedné Gideon, hogy az esküvőt én fizessem? –
nevetett fel apa. – Vagyis inkább azt kellene kérdeznem,
hogy szerinted ezen anyád mennyire akadna ki.
– Apa… – Összeszorult a szívem. Az egyetemi
tandíjamról folytatott beszélgetésünk után jobbnak
láttam nem felhozni, hogy nem szeretném, ha anyagilag

túlvállalná magát miattam. A büszkeségéről volt szó, és
arra apám nagyon kényes volt. – Nem is tudom, mit
mondjak… köszönöm.

Apa megkönnyebbülten mosolygott, és rájöttem, hogy
arra számított, vitázni fogok.

– Úgy ötvenezrem van. Tudom, hogy nem valami sok…
Megfogtam a kezét.
– Tökéletes lesz.
Gondolatban már előre hallottam anya sápítozását.
Majd megoldom, ha itt az ideje.
Ahogy apa nézett rám abban a pillanatban, azért
megéri.

– Semmi nem változott. – Cary megállt a régi
szabadidőközpont előtt a járdán, és levette a
napszemüvegét. A tornaterem bejárata felé pillantott. –
Nagyon hiányzott ez a hely.

A keze után nyúltam, és összefontuk az ujjainkat.
– Nekem is.
Végigsétáltunk a járdán, és biccentettünk az ajtó
mellett cigarettázó párnak. Aztán bementünk, és egy
kosárlabdameccs fogadott minket. Két háromfős csapat
játszott fél pályán. Évődtek és nevettek. Tapasztalatból
tudtam, hogy az ember néha csak dr. Travis valamelyik
szokatlan irodájában érezte magát elég szabadnak és
kötetlennek a nevetéshez.
Integettünk a játékosoknak, akik egy pillanatra
megálltak köszönni. Aztán az ajtóhoz mentünk, amin még
mindig az Edző felirat díszelgett az üvegbe vésve. Résnyire
nyitva állt, és szeretett dokink egy elnyűtt irodaszéken
üldögélt, lábával az asztalon. Egy teniszlabdát pattogtatott
a falnak ügyesen, újra meg újra, miközben egy páciens,
akit régről ismertem, elektromos cigit pöfékelve beszélt.
– Te jó ég! – Kyle felpattant, pirosra rúzsozott

szájacskáját eltátotta, és kifújt egy nagy füstfelhőt. – Nem
is tudtam, hogy ti itt vagytok!

Cary a nyakába ugrott, alig volt időm elengedni a
kezét.

Dr. Travis levette a lábát az asztalról, és kedves, lelkes
mosollyal felállt. Szokásához híven drapp nadrágot és
gombos inget viselt, de bőrszandáljáról és fülbevalójáról
látni lehetett, hogy kissé nonkonformista. Világosbarna
sörénye kócos volt, drótkeretes szemüvege féloldalasan
ült az orrán.

– Nem számítottam rá, hogy három előtt ideérnek –
mondta.

– New Yorkban már elmúlt három – felelte Cary, és
kibontakozott Kyle karjaiból.

Gyanítottam, hogy Cary régebben lefeküdt a csinos,
szőke lánnyal, és hogy ezt Kyle nehezebben dolgozta fel,
mint Cary.

Dr. Travis gyors öleléssel köszöntött mindkettőnket.
Néztem, ahogy a legjobb barátom egy pillanatra lehunyja
a szemét, és a doki vállára hajtja a fejét. Könnybe lábadt a
szemem, mint mindig, amikor boldognak láttam. Dr.
Travis amolyan apafigura volt a számára, és tudtam,
mennyire szereti őt.

– Még mindig vigyáznak egymásra ott New Yorkban?
– Hát persze – feleltem.
Cary felém bökött.
– Férjhez megy. Nekem meg gyerekem lesz.
Kyle lélegzete elakadt.
Oldalba böktem Caryt.
– Aúúú! – tiltakozott a bordáját dörzsölgetve.
Dr. Travis pislogott.
– Gratulálok. Ez aztán gyors volt!
– De mennyire – motyogott Kyle. – Mióta nem jártatok
itt? Egy hónapja?

– Kyle, kaphatnánk egy percet? – Dr. Travis az íróasztal
mellé tolta a székét.

Kyle felhorkant, és az ajtóhoz sétált.
– Maga nagyon jó, doki, de azért ehhez több időre lesz
szükség.

– Nocsak. Eljegyzés? – Kyle beleszívott az elektromos
cigibe, és Caryt figyelte, ahogy dr. Travis feje fölött betalál
a labdával a kosárba. Felülről a harmadik sorba ültünk, a
kopott ülésekre. Így elég messze voltunk, hogy ne halljuk
a terápiás beszélgetést a kosárpályán.

Cary mindig izgett-mozgott, ha bizalmasan beszélt. Dr.
Travis hamar rájött, hogy ha beszéltetni akarja, akkor
fizikai aktivitást kell számára biztosítania.

Kyle rám nézett.
– Én valahogy mindig azt hittem, hogy végül ti ketten
össze fogtok jönni Caryvel.
Nevetve megráztam a fejem.
– Nem, ez köztünk nem olyan kapcsolat. Sosem volt
olyan.
Kyle vállat volt. A szeme színe San Diego egére
emlékeztetett. Élénkkék szemceruzával hangsúlyozta ki.
– Régóta ismered a pasit, akihez hozzámész?
– Elég régóta.
Dr. Travis is kosarat dobott, és kedvesen összeborzolta
Cary haját. Aztán rám nézett, jelezve, hogy én
következem.
Felálltam és nyújtóztam egyet.
– Később folytatjuk – mondtam Kyle-nak.
– Sok szerencsét.
Szárazon elmosolyodtam, és lementem a lelátóról dr.
Travishez.
Nagyjából olyan magas volt, mint Gideon, úgyhogy a
lépcső alja előtt egy fokkal megálltam, és egy pillanatra

szemmagasságban voltunk.
– Nincs kedve New Yorkba költözni, doki?
Féloldalas mosollyal felelt:
– Mintha a kaliforniai adók nem lennének elég

magasak.
Drámaian felsóhajtottam.
– Azért muszáj volt megpróbálnom.
Ahogy a pálya széléhez sétáltunk, átkarolta a vállam.
– Cary is megkérdezte. Megtisztelve érzem magam.
Bementünk az irodájába. Becsuktam az ajtót, ő pedig

hozott egy kopott fémszéket, és fordítva ült rá, karjával a
támlára dőlve. Ez is az egyik kis furcsasága volt. Az
íróasztal melletti irodaszékre ült, ha csak lazított, de
amikor terápiát tartott, erre a relikviára telepedett.

– Meséljen a vőlegényéről – mondta, miután
elhelyezkedtem a zöld műanyag kanapén, amit széles
ragasztószalag tartott össze, és amit a régebbi, valamint
jelenlegi páciensek aláírása díszített.

– Ugyan, hiszen mindketten tudjuk, hogy Cary már
mesélt róla.

Cary a terápiát mindig azzal kezdte, hogy az én
életemről beszél, aztán valahogy rátért saját magára.

– És persze tudom, kicsoda Gideon Cross. – Dr. Travis
dobolt a lábával, ami gyakori szokása volt, mégsem tűnt
soha türelmetlennek vagy nyugtalannak. – De én arról a
férfiról szeretnék hallani, akihez feleségül megy, Eva.

Tűnődtem egy percet, ő pedig csendesen ült, nem
várakozott, csak figyelt.

– Gideon… Ó, annyi mindent mondhatnék. Bonyolult
ember. Van, amin még dolgoznunk kell, de alakul. A
sürgetőbb problémám az, hogy valamiféle érzéseket
táplálok egy bizonyos énekes iránt, akivel régebben…
jártam.

– Brett Kline az?

– Ó, emlékszik a nevére!
– Cary is emlékeztetett, de nem felejtettem el, amit
beszéltünk róla.
– Na igen. – Ránéztem csodaszép jegygyűrűmre, és
megforgattam az ujjamon. – Végtelenül szeretem Gideont.
Annyi mindenben megváltoztatta az életemet! Mellette
gyönyörűnek, értékesnek érzem magam. Tudom, hogy túl
gyorsnak tűnik, de ő az életem párja.
Dr. Travis mosolygott.
– A feleségem és én is első látásra egymásba
szerettünk. Középiskolában találkoztunk, de már akkor
tudtam, hogy ő lesz a feleségem.
A felesége fotójára pillantottam az asztalán. Volt egy
fiatalkori képe és egy mostani. Az iroda tele volt
papírokkal, sportfelszereléssel, könyvekkel és
poszterekkel régi sporthírességekről, de a fotók üvege és
kerete ragyogóan tiszta volt.
– Nem is értem, miért van rám hatással Brett. Nem
vágyom rá. Nem tudnám elképzelni magam senki mással,
csak Gideonnal. Szexuálisan, és egyébként is. De nem
vagyok közömbös Brett iránt.
– Miért is kellene közömbösnek lennie? – kérdezte dr.
Travis egyszerűen. – Egy nagyon fontos időszakban volt az
élete része, és a kapcsolat vége elég megvilágosodásszerű
volt az ön számára.
– Az… Érdeklődésem, már ha ez jó szó rá… Nem
nosztalgia, úgy érzem.
– Igen, bizonyára nem az. Úgy sejtem, talán valamiféle
megbánást érez. Olyan „mi lett volna, ha” érzést. Erős
szexuális kapcsolat volt, és talán megmaradt valami
vonzalom, még ha ön tudja is, hogy sosem menne vissza.
Ebben majdnem biztos voltam.
A doki a szék támláján dobolt.
– Azt mondja, a vőlegénye bonyolult személyiség, és

dolgoznak bizonyos problémákon. Brett igen egyszerű
volt. Tudta, mit kaphat tőle. Az utóbbi pár hónapban ön
messzire költözött, Eva; közelebb él az édesanyjához, és
menyasszony lett. Talán néha azt kívánja, bárcsak
egyszerűbb lenne az élete.

Kimeresztettem a szemem, ahogy megértettem, amit
mondott.

– Ezt honnan tudja ilyen pontosan értelmezni?
– Gyakorlat teszi a mestert.
– De én nem akarok semmit elrontani Gideonnal –
mondtam rémülten.
– Jár pszichológushoz New Yorkban?
– Párterápiára járunk.
Dr. Travis bólintott.
– Az nagyon hasznos. Gideon is azt szeretné, hogy a
kapcsolatuk működjön. Tud róla?
Mármint Nathanről?
– Igen.
– Büszke vagyok magára, Eva.
– Kerülni fogom Brettet, de attól tartok, hogy ez talán
azt jelenti, nem foglalkozom a probléma gyökerével.
Ahogy egy alkoholista is alkoholista attól még, hogy épp
nem iszik. A probléma attól még ott van, csak távol marad
tőle.
– Ez nem egészen így van, de érdekes, hogy pont a
függőség hasonlatát választotta. Ön hajlamos önpusztító
viselkedésre a férfiakkal kapcsolatban. Ilyen háttérrel ez
sokakra jellemző, úgyhogy ez egyáltalán nem váratlan,
már beszéltünk is róla.
– Tudom. – Ezért féltem annyira Gideon elvesztésétől.
– Van néhány dolog, amit meg kell fontolni – folytatta.
– Az ön vőlegénye a felszínen olyasvalaki, amilyen párt az
édesanyja szeretne ön mellé. Ha arra gondolunk, miként
érez ön azzal kapcsolatban, hogy az édesanyja függ a

férfiaktól… Talán ezért érez ellenállást.
Elfintorodtam.
Mutatóujjával megfenyegetett.
– Nos, lehetséges? A másik lehetőség, hogy úgy érzi,

nem érdemli meg, amit Gideon mellett megtalált.
Mintha kő ereszkedett volna a szívemre.
– És Brettet megérdemelném?
A doki megértően elmosolyodott.
– Eva… Az, hogy egyáltalán felteszi a kérdést,

megmutatja, mi a baj.

5. fejezet

– Fel sem ismertelek öltöny és nyakkendő nélkül – mondta
Sam Yimara, amikor leültem vele szemben. Zömök férfi
volt, jóval száznyolcvan centi alatt, de csupa izom. Kopasz
fejét tetoválások borították, fültágítós fülcimpáján
keresztülláttam.

Pete bárja, a 69th Street Bar nem a hatvankilencedik
utcában volt, nem is értettem, honnan kapta a nevét.
Annyit tudtam, hogy a Six-Ninths együttes neve innen jött,
mert évekig itt álltak színpadra. És azt is tudtam, hogy
hátul, a mosdókban kúrogatta régen a feleségemet Brett
Kline.

Legszívesebben agyonvertem volna ezért. Eva
palotákat, luxusszigeteket érdemelt, nem gusztustalan
szórakozóhelyi vécéket.

Pete bárja nem volt ugyan lebuj, de elit sem. Csak egy
tengerparti szórakozóhely, ami sötétben mutatott a
legjobban. Főleg a San Diegó-i egyetem diákjai jártak ide
csajozni és piálni eszméletvesztésig, aztán másnap nem is
emlékeztek, mit csináltak, és kit dugtak meg.

A bárra sem fognak emlékezni, miután ledózeroltatom.
Yimara ügyesen választotta meg a találkozóhelyet.
Megzavart vele, és hangsúlyozta, mi forog kockán. Ha az,
hogy farmerban és pólóban jöttem, ugyanígy megzavarta
őt, csak a javamra válhatott.
Hátradőltem, és figyelmesen végigmértem. A bárban
néhány törzsvendég lézengett, legtöbben a teraszon ültek.
Csak néhányan voltunk a beach stílusú helyiségben.

– Nos, elfogadod az ajánlatom?
– Elgondolkodtam rajta. – Keresztbe tette a lábát, és
úgy helyezkedett, hogy karját átvesse a szék támláján. Túl
magabiztos, és nincs annyi esze, hogy óvatos legyen. – De
ha belegondolok, milyen kőgazdag vagy, meglep, hogy Eva
magánéletének szentségét nem taksálod többre
egymilliónál.
Gondolatban elmosolyodtam.
– Eva nyugalma felbecsülhetetlen számomra. De ha azt
hiszed, felsrófolhatod az ajánlatot, nagyon tévedsz. A
végzés hatályba fog lépni ellened. Meg aztán ott van az a
kínos kis részlet, hogy a beleegyezése nélkül filmezted
Evát, és ez korántsem ugyanaz, mint amikor egy közös
beleegyezéssel forgatott szexvideó kerül nyilvánosság elé.
Sam állkapcsa megfeszült.
– Azt hittem, csendben akarod elintézni a dolgot, nem
bíróság előtt. Tudod, hogy Eva egyedül állna bíróság elé;
Brett-tel már beszéltem, és megegyezésre jutottunk.
Megfeszült a vállam.
– Látta a felvételt?
– Látta bizony. – Sam a zsebébe nyúlt, és egy pendrive-
ot vett elő. – Itt van egy másolat Evának. Gondoltam,
megnézheted, miért fizetsz.
Elöntött a harag a gondolatra, hogy Kline
szexfelvételeket nézeget Eváról. Elég baj, hogy vannak
emlékei róla. De egy videó megbocsáthatatlan.
Megmarkoltam a pendrive-ot.
– El fog terjedni a videó híre, ez ellen nem tehetek
semmit. Túl sok riporternek ajánlottad fel eladásra.
Viszont kicsinálhatlak. Személy szerint ezt választanám.
Tönkre akarlak tenni, te szarházi!
Sam fészkelődött.
Közelebb hajoltam.
– Nem csak Eva és Kline van a felvételeiden. Több tucat

más áldozatot is kameráztál a beleegyezésük nélkül. Ez a
bár az enyém. A picsába, az együttes is az enyém! Nem
telne sokba megtalálnom a törzsvendégeket és a
rajongókat, akik itt voltak, amikor illegálisan filmezted a
mosdókat.

Sam szemében kihunyt minden kapzsiság.
– Ha lenne eszed – folytattam –, akkor hosszú távra
terveztél volna, nem egyszeri fizetségre. Ehelyett most
aláírod a szerződést, amit adok, és negyedmillióval
megelégszel.
Kihúzta magát.
– Baszd meg! Egymilliót ígértél! Ez volt az egyezség!
– Amit nem fogadtál el. – Felálltam. – Már nem aktuális.
És ha sokat hezitálsz, az új ajánlat is elévül. Egyszerűen
kicsinállak és lecsukatlak. Evának az is elég, ha
elmondom, hogy megpróbáltam veled egyezségre jutni.
Elsétáltam, és zsebre vágtam a pendrive-ot, de nem
hagyott nyugodni. Pillantásom találkozott Arash
tekintetével. A bárban ücsörgött, és várta, mikor szálljon
be a tárgyalásba.
Lecsúszott a bárszékről.
– Mindig örömmel nézem, amikor halálra rémítesz
valakit – mondta, és a szék felé indult, ahonnan felálltam.
Kezében ott volt a szerződés és a csekk.
Kiléptem a homályos bárból a fényes San Diegó-i
napsütésbe.
Eva nem akarta, hogy lássam a felvételt. Megígértette
velem, hogy nem nézem meg.
De érzéseket táplált Kline iránt. Az énekes továbbra is
valóságos fenyegetést jelentett. Talán ha intim helyzetben
látom őket együtt, információt szerzek arról, hogyan
küzdhetnék meg vele.
Vajon Eva ugyanolyan gátlástalan volt vele
szexuálisan, mint velem? Ugyanolyan kétségbeesetten,

mohón kívánta? Úgy élvezett vele, ahogy velem?
Becsuktam a szemem, hogy kizárjam a képeket,

amelyek felmerültek a gondolataimban, de akkor is
láttam őket.

Az ígéretemre gondoltam, és a parkolóba mentem, a
bérelt kocsimhoz.

BUTASÁG VAJON, HOGY MAJDNEM UGYANANNYIRA
IZGATOTT VAGYOK, AMIÉRT AZ „ISMERŐSÖD” LEHETEK,
MINT AZÉRT, HOGY A FELESÉGED?

Gondolatban felnevettem, ahogy Eva üzenetét
olvastam, és rögtön válaszoltam.

UGYANANNYIRA IZGATOTT VAGYOK, AMIÉRT A
SZERETŐD LEHETEK, MINT AZÉRT, HOGY A FÉRJED.

OMG… ŐRÜLT
Erre hangosan felnevettem.
– Mi volt ez a hang? – Arash rám pillantott a táblagépe
fölött. Kényelmesen üldögélt a hotelben, a lakosztályom
kanapéján. – Jól hallottam, hogy nevettél, Cross? Tényleg
nevettél? Vagy szélütést kaptál?
Beintettem neki.
– Komolyan? – vágott vissza gyorsan. – Középső ujj, meg
minden?
– Eva szerint ez klasszikus.
– Eva elég csinos ahhoz, hogy megtehesse. Te viszont
nem.
Új ablakot nyitottam a laptopomon, és beléptem a
közösségi oldalamra. Összekapcsoltam Eva profiljával,
hogy Eljegyezve, ha már „ismerősök” voltunk. Amíg
vártam, hogy elfogadja, megnéztem a profilját, és
elmosolyodtam a borítóképén. Eva most először jelent meg
közösségi oldalon, és máris kinyilvánította, hogy az
enyém.
Amikor elfogadta a felkérést a profilunk

összekapcsolására, üzenetet küldtem neki.
MOST MÁR MINDKETTŐ VAGY.
MEGTARTOM AZ ÍGÉRETEM.
Az üzenet ablakából a közös fotónkra pillantottam a

profilján. Megcirógattam az arcát, és ellenálltam a
kísértésnek, hogy hozzárohanjak. Túl gyors lett volna.
Szüksége volt annyi térre, amennyit csak képes voltam
adni neki.

ÉN IS, ANGYALKA.

A kaszinó előadóterme nem volt túl nagy, de nem volt kicsi
sem, és könnyebben meg lehetett tölteni. A Six-Ninths még
a szülővárosukban is jobban járt azzal, ha kisebb helyen
adott telt házas koncerteket, mint ha üres helyek
maradtak volna. Christopher bizonyára gondolt erre.

Az öcsém jó volt a munkájában. De megtanultam, hogy
ne dicsérjem, mert akkor csak még nagyobb seggfejjé vált.

Ahogy a sorok lassan kiürültek, a színpad mögé
indultam. Nem az én terepem, annak ellenére, hogy a
Vidal Records főrészvényeseként állandó belépőm volt. Itt
Kline volt előnyben.

De nem bírtam reggelig távol maradni, pedig sejtettem,
hogy bölcsebb lett volna. Akkor már hullafáradt lenne, és
talán részeg is. És akkor én lettem volna lépéselőnyben.

Nem tudtam kivárni. Nála volt a felvétel. Legalább
egyszer már biztos megnézte. És felfordult a gyomrom a
gondolatra, hogy újra megnézhetné. A legfontosabb célom
volt, hogy elvegyem tőle.

És azt akartam, hogy tudja, a közelben vagyok, mielőtt
Evával találkozik. Képletesen szólva megjelöltem a
territóriumomat, és most is ugyanaz a farmer és póló volt
rajtam, mint amikor Yimarával találkoztam. Evával
kapcsolatban minden személyes kérdés volt, nem üzleti
ügy, és azt akartam, hogy ezt Kline is azonnal felfogja,

amint meglát.
A színpad bal oldalán beléptem hátra. Káosz fogadott.

A zsúfolt folyosón lengén öltözött, bepiált vagy beszívott
nők lézengtek. Egy csapat tetovált, piercinges férfi
gyorsan, nagy szakértelemmel szétszerelte és elrakta a
zenekar felszerelését. Rejtett hangszórókból kemény zene
szólt, ami ütközött a szobákból kiszűrődő más zenékkel.
Keresztültörtettem a zűrzavaron, a jellegzetes, fehérszőke
tüskés frizurát keresve.

Néhány méterre egy nyitott ajtóból egy szívszorítóan
ismerős, szőke nő támolygott ki. Haja a vállára hullt, és
csodás, gömbölyű feneke mágnesként vonzotta a
tekintetet.

Lelassultak a lépéseim. Hevesebben vert a szívem.
Kline is kijött a nő után, az egyik kezében sör volt, a
másikat felé nyújtotta. A nő megfogta a kezét, és magához
húzta.

Tudtam, milyen finom az a kis kéz, milyen sima a bőre.
Milyen erős a szorítása. Tudtam, milyen az, amikor a
körme a hátamat szántja, milyen, amikor a hajamba túr,
miközben Eva elélvez a számba lihegve. Ismertem az
érintése elektromos bizsergését. Az ősi tudatosságot.

Megdermedtem, és összeszorult a gyomrom. A nő közel,
túl közel állt Kline-hoz. Csípőjét kihívóan oldalra ringatta,
ujjai provokatívan végigsimították Kline hasát. Kline
szemtelen, flörtölős mosolyt villantott rá, és intim
mozdulattal simogatta meg a karját.

Aki látta őket, biztos lehetett benne, hogy szeretők.
Harag gyúlt a szívemben. Sötétség tombolt bennem.
Fájdalom. Elakadt a lélegzetem, és minden önuralmam
odalett.
Egy nő átkarolta a vállamat. Benyúlt a pólóm alá, hogy
megsimogassa a mellkasomat, a másik keze a csípőm köré
fonódva a farkam után nyúlt. Édeskés parfüm csapta meg

az orromat. Erőnek erejével leráztam, miközben egy
manökensovány, erősen festett szemű, barna lány
megpróbált szemből hozzám furakodni.

– Hagyjál! – mordultam rá, és olyan fagyosan néztem
mindkettejükre, hogy azonnal lekoptak, de azért
seggfejnek neveztek.

Régebben mindkettőt megkúrtam volna, űzött vadból
én lettem volna a vadász.

Hugh után megtanultam, hogyan kezeljem a szexuális
ragadozókat. Hogyan tegyem helyre őket.

Előrenyomakodtam, és felidéztem, milyen volt Kline
állkapcsába vágni az öklömet. Kemény volt a felsőteste.
Felnyögött, amikor teljes erőmből nekiestem.

Most is meg akartam verni. Véresre verni, összetörni.
Kline a nőhöz hajolt, és a fülébe suttogott. Ökölbe
szorult a kezem. A nő hátravetette a fejét, úgy nevetett, én
pedig zavarodottan megálltam. Meginogtam. A zaj
ellenére hallottam, hogy nem stimmel a hangja.
Ez nem Eva nevetése volt.
Túl magas a hang. A feleségem nevetése mély és
rekedtes. Szexi. Olyan egyéni, mint maga a nő, akihez
tartozik.
A szőkeség elfordította a fejét, és megláttam a profilját.
Nem Eva volt. A haj és az alakja hasonlított, de az arca
nem.
Mi a fasz?
Végre felfogtam a valóságot. Ez a lány szerepelt az
„Aranylány” klipjében. Ő helyettesítette Evát.
Technikusok és groupie-k szállingóztak körülöttem, de
én meg sem mozdultam, úgy figyeltem, hogy Kline az én
semmihez sem fogható feleségem halvány hasonmását
simogatja és csábítgatja.
A telefonom rezegni kezdett a zsebemben, és
megijesztett. Szitkozódva elővettem, és elolvastam Raúl

üzenetét:
MOST ÉRKEZETT A KASZINÓHOZ.
Tehát meggondolta magát, nem hallgatta meg a

koncertet. A javamra akartam fordítani a helyzetet.
Visszaírtam:

KÍSÉRJE A SZÍNPAD MÖGÉ, A BAL SZÁRNYBA.
RENDBEN.
A falhoz lapultam, és beléptem egy alkóvba, amit félig
rejtett néhány, kézikocsira halmozott acél hangszertok. A
percek ólmosan vánszorogtak.
Megéreztem Eva jelenlétét, mielőtt megláttam volna.
Könnyedén megtaláltam a tömegben. Hasonmása testhez
tapadó kis ruhát vett fel, míg Eva farmerban volt, ami
minden domborulatára rásimult, és hozzá egyszerű,
szürke felsőt viselt. Lezseren, lazán öltözött, magas sarkú
szandállal és karika fülbevalóval.
Belém mart az éhség. Ő volt a leggyönyörűbb nő, akit
valaha láttam, és a legszexisebb is a világon. Amikor
elhaladt mellettük, a többi nő irigyen nézte a szépségét és
a vonzerejét. A férfiak tekintete is mohón tapadt rá, de ő
észre sem vette, csak Kline-t nézte.
Összehúzott szemmel figyelte a jelenetet, amit én
néztem az előbb. Láttam, ahogy felméri, mi történik, és
tudtam, hogy ugyanarra a következtetésre jut, mint én.
Ezernyi érzelem cikázott át az arcán. Biztosan furcsa volt
neki, hogy volt szeretője ennyire kétségbeesetten próbál
kapaszkodni abba, ami hajdan kettejük között volt.
Számomra elképzelhetetlen lett volna az ilyesmi. Ha
Eva nem lehet az enyém, senki nem kellene.
Kihúzta magát, és felszegte az állát. Elmosolyodott.
Láttam, hogy valamiféle békességet érez, elfogadja a
helyzetet. Megtalálta, ami után kutatott.
Elment az ablak mellett anélkül, hogy észrevett volna,
de Raúl mellém lépett.

– Kínos – mondta. Kline-t figyelte. Az énekes
megpillantotta a feleségemet, és láthatóan ledermedt.

– Tökéletes – feleltem, feleségem pedig üdvözlésképp
Kline felé nyújtotta a bal kezét. Ujján ott csillogott a
gyűrűm, lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. – Majd
számoljon be.

Azzal távoztam.

Izmaim sajogtak a nyolcvanadik felülés közben. A
szőnyegen ott feküdt mellettem a pendrive. Yimarát és
Kline-t letudtam, de valahogy nem éreztem elégtételt,
hiába voltam hatékony. Bennem maradt a feszültség és a
harag, verekedni akartam.

A homlokomon lecsurgó izzadság csípte a szemem.
Ziháltam az erőfeszítéstől. A tudat, hogy Eva Caryvel és
dél-kaliforniai barátaikkal bulizik, tovább feszítette a
húrt. Tudtam, milyen élénk, amikor táncol, és iszik egy
kicsit. Imádtam leteperni, amikor a teste nyirkos és forró
a verítéktől, a puncija pedig nedves és mohó.

Jézusom. A farkam lüktetve megkeményedett. A karom
remegni kezdett az izomláz határán. Kidagadtak a
kezemen az erek. Hideg zuhanyra vágytam, de nem
akartam önkielégíteni. Mindig megtartottam Evának
minden sűrű, krémes cseppet.

A laptopomon pittyent az üzenetjelző. Lelassítottam a
kemény tempót, aztán kézbe vettem a törülközőt, amit a
szék támlájára vetettem. Megtöröltem az arcom, utána
megnyitottam a gépen az ablakot. Arra számítottam, hogy
jelentést kapok, miként alakulnak a dolgok Evával. De egy
üzenet várt tőle:

MELYIK A TE SZOBÁD?
Egy pillanatig elgondolkodva bámultam a képernyőt.
Aztán újabb pittyenés, Raúl üzenete: EVA ÚTBAN VAN AZ
ÖN SZÁLLODÁJÁHOZ.

Az edzésről édes, okos feleségem felé terelődtek a
gondolataim. Visszaírtam neki:

4269.
Felemeltem a telefont az íróasztalról, és hívtam a
szobaszervizt:
– Hozzanak egy üveg Cristalt, két pezsgőspoharat,
epret és tejszínhabot. Tíz perc múlva itt legyen. Köszönöm.
Letettem a készüléket, és átvetettem a törülközőt a
vállamon. Az órára pillantottam: hajnali fél három volt.
Mire megszólalt a csengő, felkapcsoltam az összes
lámpát a nappaliban és a hálóban, és elhúztam a
függönyt, hogy ne takarja el a csodás kilátást a holdfényes
óceánra.
Kinyitottam az ajtót. Eva és a szobapincér egyszerre
érkeztek. A feleségem ugyanazt a ruhát viselte, amit
korábban láttam rajta, és olyan rosszkislányosan nézett
ki, hogy megint azonnal felállt a farkam. Eva haja lógott,
arca ragyogott, szempillafestéke kissé elmaszatolódott.
Tiszta verejték- és alkoholszaga volt.
Ha nem áll mögötte a pincér, máris az előtér padlójára
gyűrtem volna, még meglepődni sem hagytam volna időt
neki.
– Azt a kurva mindenit! – mért végig.
Lepillantottam. Még mindig ki voltam melegedve,
izzadság csillogott a bőrömön. Átitatta a
melegítőnadrágom derekát, és az erekciómra vonta a
figyelmet. Meg sem próbáltam eltitkolni. – Bocs, épp
edzettem.
– Mit keresel San Diegóban? – kérdezte az előszobában.
Hátrébb léptem, és intettem, hogy jöjjön be.
Nem mozdult.
– Nem vagyok hajlandó tudomást venni róla, micsoda
szexisten vagy, amíg nem felelsz.
– Üzleti úton vagyok.

– Lófaszt! – keresztbe fonta a karját.
Felé nyúltam, megfogtam a könyökét, és beljebb
húztam. A szobapincér utánatolta a zsúrkocsit.
– Túlságosan optimista vagy – motyogta, és nézte, mit
rendeltem, miközben aláírtam a számát.
Visszaadtam a pincérnek a tollat, és egy bankjegyet
nyomtam a kezébe. Megvártam, hogy távozzon, majd a
telefonhoz sétáltam a kanapé mellé. Arash szobájának
telefonszámát ütöttem be.
– Ezt most komolyan gondolod? – méltatlankodott
álmosan. – Tudod, Cross, vannak ám, akik éjszaka
szeretnek aludni.
– A feleségem beszélni akar veled.
– Mi van? – lepedők susogása hallatszott. – Hol vagy?
– A szobámban. – A kagylót Eva felé nyújtottam. –
Tessék, az ügyvédem.
– Megbolondultál? – tiltakozott Eva. – New Yorkban
vasárnap hajnali öt óra van!
– Arash itt van a szomszéd szobában. Tessék. Kérdezd
meg tőle, dolgoztam-e ma.
Eva odajött, és kikapta a kezemből a telefont.
– Jobb lesz új munka után néznie – szólt bele –, mert a
főnöke elmebeteg.
Arash valamit válaszolt, mire a feleségem felsóhajtott.
– Korábban. – Felém pillantott. – Még az a szerencse,
hogy vonzó pasi. De azért a helyében elmeorvoshoz
fordulnék. Elnézést, hogy így felébresztette magát.
Feküdjön vissza.
Azzal felém nyújtotta a telefont.
Elvettem, és a fülemhez tettem a kagylót.
– Ahogy a feleségem mondta, feküdj vissza.
– Bírom a feleségedet. Gatyába ráz téged.
Evára néztem.
– Igen, én is bírom. Jó éjt.

Letettem, és Eva után nyúltam.
Elhátrált, nem hagyta, hogy megfogjam.
– Miért nem szóltál, hogy itt vagy?
– Nem akartam a nyakadra telepedni.
– Nem bízol bennem?
Felvontam a szemöldököm.
– Kérdi ezt a feleség, aki nyomon követte a telefonomat
a hotelszobáig.
– Csak kíváncsi voltam, hogy a penthouse-ban
maradsz-e, vagy sem.
Amikor szótlanul tovább néztem, csücsörített.
– És… hiányoztál.
– Itt vagyok, angyalka – kitártam a karom. – Gyere, a
tiéd vagyok.
Összeráncolta az orrát.
– Zuhanyoznék előbb. Büdös vagyok.
– Mindketten ki vagyunk izzadva. – Odaléptem hozzá.
Most nem hátrált el. – És imádom az illatodat. Tudod.
A derekára tettem a kezem, és feljebb csúsztattam a
bordájához, a gömbölyű mellei alá. A felsőjét keresztül
megfogtam és megemeltem, finoman megnyomkodtam
őket.
Sosem volt fétisem egyik női testrész sem, amíg Evát
meg nem ismertem. Minden porcikáját imádtam, minden
telt domborulatáért odavoltam.
A hüvelykujjam a mellbimbóján körözött, éreztem,
ahogy megkeményedik.
– Imádlak érezni.
Lehajtottam a fejem, és a nyakához dörzsöltem az
orromat, vizes hajamat a bőréhez simítottam.
Felnyögött.
– Nem igazság. Csupa izom vagy, csillog a tested, és
szinte egy szál ruha sincs rajtad, nekem meg semmi
akaraterőm.

– Nem is kell. – A felsője alá nyúltam, és kikapcsoltam a
melltartóját. – Hadd tegyelek a magamévá, Eva.

Lassan, mélyen felsóhajtottam, amikor a nadrágom
derekába csúsztatta a kezét, és megmarkolta a farkamat.

– Nyami – suttogta. – Nézd csak, mit találtam.
– Angyalka – megmarkoltam a seggét. – Mondd, hogy
pont arra vágysz, amit adni akarok neked.
Félig lehunyt szemmel nézett rám.
– Mégpedig?
– Itt és most, a padlón. A farmerod a bokádig letolva, a
felsőd felhúzva, a fehérneműd félrecsúsztatva. Azt
akarom, hogy benned legyen a farkam, hogy
telepumpáljalak – végignyaltam a nyakát a lüktető ér
mentén. – Aztán az ágyban majd gondoskodom az
élvezetedről, de most… Csak használni akarlak.
Megremegett.
– Gideon.
Behajlítottam a karomat a combja mögött, felemeltem
a lábáról, és óvatosan a szőnyegre fektettem. A szája lágy
volt, forró és nedves, a nyelve az enyémmel incselkedett. A
karját a nyakam köré fonva próbált belém kapaszkodni.
Hagytam, a térdemmel támasztottam a csípőjét, és
kigomboltam a farmerját. A hasa lapos volt és selymes,
nevetve behúzta, amikor végigsimítottam az oldalát.
Csiklandós volt, amin elmosolyodtam csók közben, szinte
repültem a boldogságtól.
– Itt maradsz velem – mondtam. – Mellettem fogsz
ébredni.
– Igen – megemelte a csípőjét, hogy lehúzhassam a
nadrágját.
Egyik lábát kihúztam a nadrágszárból, a másikat nem.
Szétnyitottam a combjait, hogy nézhessem. A bugyija
félrecsúszott, amikor levettem róla a nadrágot. Pontosan
olyan volt, amilyennek látni akartam.

A feleségem volt. A legdrágább kincsem; nagyra
becsültem, de kurvásan, mocskosan is szerettem.
Szexuális tárgyként, aki engem gyönyörködtet. Az
egyetlen nő volt, aki elhallgattatta az emlékeket a
fejemben, és megszabadított.

– Angyalka – lejjebb csúsztam, hosszában elfeküdtem,
és szomjaztam az ízére.

– Ne! – tiltakozott, és eltakarta magát.
Az oldala mellé szorítottam a kezét, és haragosan
néztem.
– Így akarlak…
– Gideon…
A selymen keresztül megnyaltam, és ő felnyüszített.
Megfeszült a teste, a sarka a szőnyegbe mélyedt, és a
punciját a szám felé emelte. A fogammal húztam félre a
bugyiját, hogy előtűnjön hihetetlenül sima bőre.
Felmordultam, a farkam olyan kemény volt, hogy szinte
fájt.
Az ajkaim közé fogtam a csiklóját, és szívtam,
nyalogattam. Éreztem, ahogy épül benne a feszültség.
Elengedtem a kezét, tudtam, hogy most már az enyém, és
nem tud küzdeni ellenem.
– Ó, istenem! – suttogta, és megvonaglott. – A szád…
A vállammal a combja közé furakodva széttártam a
lábát, és a csúcsig hajszoltam. A hajamba markolt, fájt,
ahogy húzta, és irányított, amíg aztán meglepetten
felkiáltva elélvezett. Belenyaltam, dugtam a nyelvemmel,
éreztem, ahogy lüktet. Még nedvesebb és forróbb lett.
Megdörzsöltem a csiklóját, aztán bedugtam két
ujjamat. A csípőmet a padlóhoz szorítottam, amikor
megéreztem, milyen szűk és selymes. A farkam
fájdalmasan vágyott a szűk forróságra, tudva, milyen
varázslatos érzés, sóvárogva a szorítása után.
– Kérlek – könyörgött Eva, és megvonaglott, ahogy

ujjaztam. Vágyott rá, hogy benne legyen a farkam.
Meg akartam dugni. El akartam élvezni. Nem azért,

mert szexre volt szükségem, hanem azért, mert rá volt
szükségem.

A teste megvonaglott egy újabb orgazmustól,
felkiáltott, hátravetette a fejét.

Nedves számat a combjába töröltem, feltérdeltem, és
letoltam a melegítőnadrágom. Egyik kezemmel a padlóra
támaszkodtam, a másikkal a farkamat fogtam, hogy a
lüktető makkomat felé irányítsam. Egész testemet
beleadtam az erős lökésbe, és nyögve beleolvadtam a
szorításába.

– Gideon.
– Te jó ég! – Eva arcához dörzsöltem izzadt
homlokomat, hogy átvegye az illatomat. A körmei a
hátamba vájtak. Azt akartam, hogy megjelöljön, hogy
nyomot hagyjon rajtam.
Megragadtam a fenekét, és megemeltem, közben a
sarkamat a szőnyegre támasztottam, hogy még mélyebbre
furakodhassak. Eva lélegzete elakadt, és körözött a
csípőjével, hogy illeszkedjen hozzám.
– Fogadj magadba – sziszegtem összeszorított foggal, és
visszatartottam magam, nehogy elélvezzek, mielőtt
egészen benne lennék. – Engedj be.
A puncija lüktetve szorongatott. Megfogtam a vállát,
hogy mozdulatlanul tartsam, és keményebben mozogtam.
Egészen odaadta magát nekem.
Most már a farkam teljes hosszát szorította magában.
Több sem kellett; köré fonódtam, magamhoz öleltem,
vadul csókoltam, és olyan erősen élveztem el, hogy
remegtem a karjaiban.

Gomolygott körülöttünk a gőz, ahogy ringattam Evát a
lakosztály fürdőszobájának hatalmas, padlóba

süllyesztett kádjában. Vizes haja a mellkasomhoz tapadt,
karját a derekát ölelő karomra tette.

– Nagyfiú.
– Hmm? – megpusziltam a homlokát.
– Ha nem lehetnénk együtt… Nem mintha ez valaha
előfordulna, csak költői kérdés… Akkor lefeküdnél
valakivel, aki úgy néz ki, mint én? Mármint tudom, hogy
nem vagyok az a típus, aki általában az eseted, de
akarnád, hogy valaki olyannal legyél, aki rám
emlékeztet?
– Nem fogok olyasmin gondolkodni, ami úgysem
történhet meg.
– Gideon – Eva oldalra hajolt, és kicsit elhúzódva rám
nézett. – Értelek. Csak elgondolkodtam, hogy én vajon
megpróbálnék-e a hasonmásoddal vigasztalódni. Talán
ha sötét lenne, és a haja pont olyan hosszú lenne, mint a
tied…
Szorosabban fogtam őt.
– Eva, ne traktálj a fantáziáiddal más férfiakról.
– Te jó ég, már megint nem figyelsz oda, hogy miről
beszélek!
– Mégis mi a faszért kérdezel ilyet? – Persze tudtam a
választ. De egyáltalán nem akartam ezzel a témával
foglalkozni.
– Brett azzal a lánnyal szexel, aki az „Aranylány”
klipjében szerepel. Aki úgy hasonlít rám.
– Senki nem hasonlít rád.
Eva a szemét forgatta.
– Na jó, talán az alakja igen – hagytam rá –, de a
hangja egyáltalán nem olyan. A humora sem, az esze sem.
A szíve sem.
– Ó, Gideon!
Nedves ujjam hegyével finoman megcirógattam a
szemöldökét.

– Ha leoltom a lámpát, az se segítene. Valami idegen,
bögyös szőke illata nem lenne olyan, mint a tiéd. Nem
mozogna úgy, ahogy te. Nem úgy érne hozzám, nem úgy
kívánna.

Eva ellágyulva a vállamra hajtotta a fejét.
– Én is ugyanerre gondoltam. Nem tudnám megtenni.
És amikor megláttam Brettet azzal a lánnyal, tudtam,
hogy te sem tennéd.
– Soha senkivel, Eva – csókoltam meg az orra hegyét. –
Te megváltoztattad, mit jelent számomra a szex. Már nem
tudnék olyan lenni, mint régen. Meg sem próbálnám.
Eva szembefordult velem, és az ölembe ült. A víz
kifröcskölt a kád pereme fölött. Néztem a hátrasimított,
búzaszőke haját, az elkenődött smink maradékát, az
aranyló bőrén csillogó vízcseppeket.
A tarkómat simogatta.
– Apa szeretné, ha ő állhatná az esküvő költségeit.
– Komolyan?
Eva bólintott.
– Szeretném, ha beleegyeznél.
Bármibe beleegyeznék, csupasz, nedves, pajzán
feleségemmel az ölemben.
– Az én álomesküvőmön már túl vagyunk. A következő
legyen úgy, ahogy te szeretnéd.
Nem is kellett más jutalom, mint az a ragyogó mosoly és
az a lelkes csók, amit kaptam.
– Szeretlek.
Közelebb húztam magamhoz.
Az ajkába harapott, aztán megszólalt.
– Anya dührohamot fog kapni. Ő képes lenne
ötvenezer dollárt elszórni a virágokra és a meghívókra.
– Akkor mondd meg a szüleidnek, hogy édesapád fizeti
az esküvőt, édesanyád pedig a fogadást a vendégek
részére a szertartás után. Máris megoldódik a probléma.

– Ó! Ez tetszik. Milyen ötletes maga, Mr. Cross.
Felemeltem, és megnyaltam a mellbimbóját.
– Hadd bizonyítsam be.

A hálószobában már világosodott, mire Eva szuszogásából
tudtam, hogy mélyen alszik. Óvatosan kibontakoztam a
karjaiból és a paplanból, aztán az ágy mellett állva
néztem őt. A haja a vállára omlott, ajka és arca kipirult a
szextől. Úgy összeszorult a szívem, hogy meg kellett
dörzsölnöm a mellkasomat.

Mindig nehéz volt így otthagyni egyedül az ágyban, és
napról napra még nehezebb lett. Szinte fájt, hogy a bőröm
nem érhet a bőréhez.

Behúztam a hálószoba függönyeit, aztán a nappaliét is.
Egészen sötét lett a szobában.

Lefeküdtem a kanapéra aludni.

Hirtelen fényre ébredtem. Pislogva törölgettem a csipát a
szememből. A függöny el volt húzva, fénysugarak
cirógatták az arcomat. Eva anyaszült meztelenül,
fényglóriában jött felém.

– Hahó! – suttogta, és mellém térdelt. – Azt mondtad,
melletted fogok ébredni.

– Mennyi az idő? – Az órámra pillantottam, és láttam,
hogy csak másfél órát aludtam. – Azt hittem, tovább fogsz
aludni.

Eva a hasamra cuppantott.
– Nélküled nem alszom jól.
Belém hasított a fájdalom. A feleségemnek valami
olyanra van szüksége, amit nem tudok megadni neki. A
fénnyel ébresztett fel, nem az érintésével, mert félt a
reakciómtól. És jól is tette, hogy óvatos volt. Ha éppen
rémálmom van, amikor megérint valaki, talán előbb ütök,
mint hogy felébrednék.

Elsimítottam az arca elől a haját.
– Sajnálom. – Sajnálom, hogy ennyi mindent fel kell
adnod, hogy velem legyél.
– Shh – csitított, és a melegítőnadrágom derekát letolta
a farkam alá. Máris felállt tőle. Hogy is ne állt volna,
amikor itt volt Eva meztelenül, álomittasan?
Az ajkai közé fogta a makkomat.
Lehunytam a szemem, felnyögtem, és megadtam
magam.

Ezúttal kopogásra ébredtem. Eva mocorgott a karomban,
hozzám bújva feküdt a keskeny kanapén.

– A francba! – dünnyögtem, és szorosabban magamhoz
húztam.

– Ne foglalkozz vele.
A kopogás folytatódott.
Hátrahajtottam a fejem, és kikiabáltam.
– Tűnés innen!
– Békeajándékot hoztam, itt a kávé és a croissant –
kiabált vissza Arash. – Nyisd már ki, Cross, dél is lemúlt, és
beszélni akarok a nejeddel.
– Jézusom.
Eva rám nézett.
– Az ügyvéded?
– Csak volt. – Felültem, és a hajamba túrtam. –
Nemsokára elutazom veled kettesben. Jó messzire.
Megcsókolta a hátamat.
– Ez jól hangzik.
Belebújtam a melegítőnadrágomba, aztán felhúztam.
Eva gyorsan rácsapott a meztelen seggemre.
– Hallottam ám! Fejezd be, és nyiss ajtót! – kiabált
Arash.
– Ki vagy rúgva – mondtam az ajtóhoz sietve.
Visszafordultam, hogy szóljak Evának, takarja el magát,