Sylvia Day - Rabul _ejtve (Crossfire 4.)

– Ironikus kérdés pont tőled, és pont annak fényében,
hogy mit akarsz.

– Ne tegyél úgy, mintha ismernél – mordult fel. –
Kurvára nem ismersz.

A lift zárt terében csak úgy füstölgött köztünk Kline
agressziója és frusztrációja. Mindkét kezével a
kapaszkodót markolta a háta mögött, a tartása ellenséges
és várakozó volt. Tüskés, platinaszőkére festett hajával, a
karját borító fekete és szürke tetoválásokkal a Six-Ninths
frontembere nem is különbözhetett volna jobban tőlem
külsőleg. Ez régebben feszélyezett, ahogy Evával közös
múltja is. De már nem.

San Diego után nem. Az elmúlt éjjel óta meg aztán
főleg nem.

Még mindig éreztem Eva körmeit a hátamon és a
seggemen. Egész éjjel le sem állt, hajnalig folytattuk. Senki
másnak nem jutott abból a mohó éhségből, csak nekem. A
hangja, ahogy kimondta, hogy szeret, ahogy a szeme
könnybe lábadt, amikor átadtam magam neki…

A szemközti falnak dőltem, a kezemet zsebre dugtam.
Tudtam, hogy a lazaságom felidegesíti Kline-t.

– Eva tudja, hogy találkozunk? – kérdezte nyersen.
– Gondoltam, rád hagyom, hogy megemlítsd, ha
akarod.
– Naná, hogy megemlítem.
– Remélem is.
Kiléptünk a Cross Industries előterébe, és
keresztülvezettem Kline-t a biztonsági ajtókon, be az
irodámba. Volt bent néhány alkalmazott, és én
megjegyeztem, hogy kik. A szabadnapjukon is bejárók
nem feltétlenül voltak jobbak a többieknél, de tiszteltem
az ambíciót, és jutalmaztam is.
Amikor beléptünk az irodámba, becsuktam magunk
mögött az ajtót, és elsötétítettem az üveget. Az asztalomon

egy mappa feküdt, ahogy kértem, mielőtt eljöttem a
penthouse-ból. Rátettem a kezem, és intettem Kline-nak,
hogy foglaljon helyet.

Állva maradt.
– Ez meg mi a fasz? Eljövök a városba, hogy Evával
találkozzam, és ehelyett a gorillád idehoz.
A „gorilla” a Vidal Records biztonsági embere volt, de
Kline eltalálta, a fickó valóban nekem dolgozott.
– Kész vagyok igen nagy összeget ajánlani, és egyéb
motivációt is, ha megkapom Yimara rólad és Eváról
készült felvételeinek kizárólagos jogait.
Ridegen elmosolyodott.
– Sam szólt, hogy be fogsz próbálkozni. Ahhoz a
felvételhez semmi közöd. Csak Evának és nekem van
közöm hozzá.
– Meg az egész világnak, ha kiszivárog. Az tönkretenné
Evát. Érdekel az téged egyáltalán, hogy ő mit érez
mindezzel kapcsolatban?
– Nem fog kiszivárogni, és persze hogy nem szarom le,
mit érez. Ez az egyik ok, amiért beszélnünk kell.
Bólintottam.
– Meg akarod kérdezni tőle, mit használhatsz fel. Azt
hiszed, rá tudod beszélni, hogy megengedje, valamennyit
használhass.
Hátrahőkölt, amiből azonnal tudtam, hogy az
elevenére tapintottam.
– Nem az lesz a válasz, amiben reménykedsz –
mondtam. – A felvétel puszta léte halálra rémíti. Ha erre
nem gondoltál, ostoba vagy.
– Nem csak szex van rajta. Van pár jó felvétel, ahol
csak jól érezzük magunkat. Volt valami kettőnk között.
Nem csak egy dugást jelentett nekem.
Mocskos szarházi. Uralkodnom kellett magamon, hogy
le ne üssem.

Elvigyorodott.
– Nem mintha te megértenéd. Te tök nyugodtan
kefélted azt a csinos barnát, amíg én vissza nem tértem.
Akkor aztán meggondoltad magad. Eva egy játékszer,
amire ráuntál, amíg valaki más nem akart játszani vele.
Corinne említése kemény csapás volt. Majdnem
elvesztettem Evát amiatt, hogy úgy tettem, mintha újra
összejöttem volna az exemmel, és ez még mindig kísértett.
De azért rögtön észrevettem, milyen ügyesen keni rám
Kline, hogy én vagyok a hibás.
– Eva tudja, mit jelent nekem.
Kline közelebb lépett az íróasztalomhoz.
– Elvakítják a millióid, ezért nem veszi észre, milyen
gáz volt az a titkos esküvő valahol az isten háta mögött.
Legális az egyáltalán?
Számítottam erre a kérdésre.
– Tökéletesen legális.
Kinyitottam a mappát, és elővettem belőle egy fotót. Az
esküvő napján készült, amikor az első hitvesi csókot
váltottuk. A tengerpart és a szertartást vezető lelkész volt
a háttérben. A két tenyerembe fogtam az arcát, a szánk
puhán összeért. A keze a csuklómat fogta, megcsillant
rajta a gyűrű.
Szembefordítottam a képet Kline-nal. Mellécsúsztattam
a házassági anyakönyvi kivonatot is. A bal kezemmel,
hogy lássa a rubinköves jegygyűrűmet.
Nem azért mutattam meg neki ezeket a bizalmas
képeket, hogy bármit bizonyítsak. Provokálni akartam
Kline-t, és már akkor elkezdtem, amikor megérkezett New
Yorkba. Azt akartam, hogy bizonytalan legyen, és
hátránnyal induljon, amikor újra felkeresi a feleségemet.
– Tehát ami köztetek volt, végleg lezárult – mondtam
nyugodtan. – Ha kétségeid voltak, most már biztos lehetsz
benne. Amúgy sem hiszem, hogy a feleségemet akarnád

ennyire, inkább csak az emlékét, hogy az együttes
felhasználhassa.

Kline felnevetett.
– Oké, fikázz csak. Nem bírod elviselni, hogy láthatja
azt a felvételt. Veled sosem volt olyan vad, és nem is lesz.
Megrándult a karom, annyira szerettem volna
letörölni azt az önelégült vigyort a pofájáról.
– Azt hiszel, amit akarsz. A lehetőségeid a következők:
kétmilliót ajánlok a felvételért. Add ide, és távozz…
– Nem kell a kibaszott pénzed! – Mindkét kezével az
íróasztalnak támaszkodva felém hajolt. – Az emlékeimet
nem vásárolhatod meg. Lehet, hogy Eva a tiéd…
Egyelőre… De az emlékeim az enyémek. Kurvára nem
adom el őket neked.
Forrni kezdett bennem a düh a gondolatra, hogy Kline
megnézi a felvételt… Nézi, ahogy a feleségemet dugja…
Azt merészelte mondani, hogy Eva üljön le, és nézze meg,
pedig tudja, mennyire összetörné… Alig bírtam
visszatartani magam, hogy neki ne ugorjak.
Nehezen tudtam nyugalmat erőltetni a hangomra.
– Visszautasíthatod a pénzt, és halálodig megtarthatod
magadnak a felvétel létezésének titkát. Titokban Evának
ajándékozhatod úgy, hogy nem is kell tudnia róla.
– Mi a faszról beszélsz?
– Vagy lehetsz önző seggfej – folytattam –, és
felzaklathatod vele, sokkolhatod, megpróbálhatod
tönkretenni a házasságát, hogy még híresebb legyél.
Farkasszemet néztünk. Kline állta a tekintetemet, de
egy pillanatra félrenézett. Aprócska győzelem, de talán ez
is valami.
Egy mozdulattal visszahúztam a szerződést, amit Arash
megírt.
– Ha bármit is érzel iránta, más döntést fogsz hozni,
mint amivel New Yorkba jöttél.

Felkapta a dokumentumot az asztalról, és kettétépte,
majd visszadobta a darabjait az üveglapra.

– Nem megyek sehová, amíg nem találkozom vele.
Azzal haragosan kivonult az irodámból.
Néztem, ahogy elmegy, aztán a biztonságos vonalon
telefonhívást indítottam.
– Elég időt adtam?
– Igen. Amint felvitte, elintéztük a laptopot és a
táblagépet a csomagjában. Most intézzük az e-mailjeit és a
biztonsági szervereket meg a háttérmentéseket. A
lakhelyét a hétvégén átkutattuk, de hetek óta nem járt
ott. Mindent töröltünk Yimara és Kline gépeiről, és azok
gépéről és fiókjaiból is, akik előzetest kaptak a teljes
felvételből. A Vidal-cégvezetők közül az egyiknek volt egy
teljes másolat a winchesterén, de töröltük. Nem találtuk
semmi nyomát, hogy bárkinek továbbította volna.
Kirázott a hideg.
– Melyik cégvezetőé volt?
– Az ön öccséé.
A picsába! Olyan erővel ragadtam meg az íróasztal
szélét, hogy ropogott az öklöm. Emlékeztem a videóra
Christopherről és Magdalenáról, és tudtam, mennyire
elszántan gyűlöl engem az öcsém. Ha arra gondoltam,
hogy ilyen intim helyzetben látja Evát… Ilyen
sebezhetőnek… Akkor éreztem ilyet utoljára, amikor
először hallottam Nathanről.
Hinni akartam abban, hogy a hadbiztonsági
magáncég, amelyet felbéreltem, alaposan elintézte a
dolgokat. A technikusaikat ennél sokkal kényesebb
információk kezelésére is kiképezték.
Az íróasztalomon szanaszét szórt papírokat a mappába
tömtem.
– Annak a felvételnek mindenhonnan végleg,
nyomtalanul el kell tűnnie.

– Értem. Dolgozunk rajta. De lehetséges, hogy van
valahol egy másolat adathordozón, bár már ellenőriztük,
hogy Kline és Yimara bérelt-e széfet, illetve bármi
hasonlót. Figyelemmel kísérjük az ügyet, amíg ön le nem
fújja a keresést.

Sosem fogom lefújni a keresést. Egy életen át is
folytatom, ha az kell, nehogy bárhol is megmaradjon egy
felvétel a hatáskörömön kívül.

– Köszönöm.
Letettem a telefont, és hazaindultam Evához.

– Ügyesen csinálod – mondta Ireland. Evát figyelte, aki
kung pao csirkét evett, és a fehér dobozból evőpálcikával
emelte a szájához a falatokat. – Nekem bezzeg nem
sikerül.

– Próbáld így fogni.
Néztem, ahogy a feleségem megigazítja a húgom
kezében az evőpálcikát. Szőke fürtjei élesen elütöttek
Ireland fekete hajától. Mindketten a lábam előtt ültek a
padlón, rövidnadrágot és ujjatlan felsőt viseltek,
napbarnította lábukat a dohányzóasztal alá nyújtották.
Egyikük nyurga volt és vékony, a másik apró és
kívánatosan gömbölyded.
Inkább néző voltam, mint résztvevő. Mögöttük ültem a
kanapén, és irigyeltem a könnyed, baráti viszonyukat,
ugyanakkor hálás is voltam érte.
Olyan… szürreális volt az egész. Sosem képzeltem, hogy
lesz majd ilyen… Egy csendes este otthon, a családommal.
Nem tudtam, hogyan kapcsolódhatnék be, vagy hogy
egyáltalán be tudnék-e kapcsolódni. Mit mondhatnék?
Mit kellene éreznem?
Le voltam nyűgözve. Hálás voltam. Végtelenül hálás
voltam az én csodálatos feleségemnek, aki olyan sokat
hozott az életembe.

Nemrég a szombat estéimet még valami nagy
nyilvánosságnak örvendő társasági eseményen töltöttem,
ahol üzlettel foglalkoztam, amíg valami nő ki nem
pécézett magának, hogy később megdugjam. Hogy aztán
egyedül mentem-e haza a penthouse-ba, vagy egy
hotelben kötöttem ki egy egyéjszakás kalanddal, mindegy
volt; így is, úgy is egyedül voltam. És mivel alig
emlékeztem már, milyen az, ha tartozom valahová,
valakihez, nem is tudtam, miről maradok le.

– Nocsak! Figyelj! – lelkendezett Ireland, és felemelt
egy darabka narancsos csirkehúst, majd bekapta. –
Sikerült a számba tennem!

Egyetlen korttyal felhajtottam a borom, és nagyon
szerettem volna mondani valamit. Elgondolkodtam, hogy
mit, de minden olyan mesterkélten hangzott volna. Végül
kiböktem:

– Nagy célpontot adtál az evőpálcikáknak. Ezzel rögtön
jobbak lettek az esélyeid.

Ireland felém fordult, és pont olyan kék szemekkel
nézett rám, amilyet a tükörben láttam nap mint nap. Csak
az övé kevésbé volt zárkózott, ártatlanabb volt, és
ragyogott a nevetéstől, a szeretettől.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy nagy a szám?
Nem tudtam ellenállni, összeborzoltam a feje búbján a
selymes haját. A haja is hasonlított az enyémre, mégis más
volt.
– Nem szó szerint – feleltem.
– Nem egészen szó szerint – javított ki, és kicsit a
kezemhez dőlt, aztán újra Evához fordult.
Eva felpillantott rám, és bátorítóan elmosolyodott.
Tudta, hogy erőt merítek belőle, és feltétel nélkül
támogatott.
A meghatottságtól gombócot éreztem a torkomban.
Felálltam, és felvettem Eva üres borospoharát. Ireland

üdítőspohara még félig tele volt, úgyhogy azt otthagytam,
és kimentem a konyhába, hogy összeszedjem magam, és
rákészüljek az este további részére.

– Channing Tatum annyira jól néz ki! – áradozott
Ireland a nappaliban. – Szerinted is?

Összeráncoltam a homlokom. A húgom kérdése
felvetett néhány zavaró gondolatot a fiúiról. Biztosan
évek óta randizgat már, hiszen tizenhét éves. Tudtam,
hogy nem reális elvárás, hogy tartsa távol magát a fiúktól,
és hogy az én hibám, amiért elmulasztottam a
gyerekkorát. De ha arra gondoltam, hogy olyan srácok
veszik körül, mint én, Manuel vagy Cary fiatalabb
kiadásban, akkor valami új, védelmező bátyreakció indult
be nálam.

– Nagyon jóképű – értett egyet Eva.
A bátyreakció mellé belépett a féltékeny férj.
Összehúzott szemmel töltöttem meg a két üres
borospoharat.
– Megszavazták, hogy ő a legszexisebb férfi a világon.
Nézd azt a bicepszet! – mondta Ireland.
– Hát ezzel sajnos nem érthetek egyet. Gideon
szexisebb.
Elvigyorodtam.
– Véged van – csúfolódott a húgom. – Kis szívecskék
repkednek a fejed körül, ha Gideonra gondolsz. Tök cuki.
– Fogd be.
Ireland gyöngyöző nevetése töltötte be a szobát.
– Ne aggódj, ő is ugyanígy van veled. És ő is állandóan
rajta van azokon a szex-pasi listákon. A barátaim halálra
szívatnak miatta.
– Jaj! Ne is mondd, mert féltékeny leszek.
Magamban nevetve az újrahasznosítós kukába
dobtam az üres borosüveget.
– Gideon is féltékeny. Ki fog akadni, amikor rákerülsz a

legszexisebb nők listájára. Márpedig rajta leszel, mert
most már híres vagy.

– Tök mindegy – duzzogott Eva. – Majd photoshoppal
lefaragják a fél seggemet meg a combomat, és akkor talán
menni fog.

– Láttad már Kim Kardashiant vagy esetleg Jennifer
Lopezt?

Megálltam a nappali küszöbén, és a poharam pereme
fölött néztem őket. Összeszorult a szívem. Meg akartam
állítani az időt, elkapni a pillanatot, hogy örökké tartson.

Ireland felpillantott, meglátott, és a szemét forgatta.
– Ugye megmondtam? Cuki kis szívecskék – mondta.

Hátradőltem, a kávémat kortyolgattam, és a táblázatot
böngésztem a monitoromon. Hátrahúztam a vállam, hogy
ne érezzem olyan merevnek a nyakam.

– Bátyus, mi a fenéért vagy fenn hajnali háromkor?
Felnéztem. Ireland a dolgozószobám ajtajában állt.
– Mi a kérdés?
– Miért dolgozol még ilyenkor?
– És te miért lógsz a Skype-on ilyenkor? – vágtam
vissza, mivel már egy órája hallottam a nevetgélést és a
beszédfoszlányokat, amióta Eva elaludt.
– Tök mindegy – motyogta Ireland. Bejött, és lehuppant
az íróasztal mellett egy székre. Görnyedten ült, a válla egy
vonalban volt a szék támlájával, a lábát kinyújtóztatta
maga előtt. – Nem tudsz aludni?
– Nem. – Ireland nem is tudta, mennyire nem. Ő most
Eva ágyában aludt, Eva pedig az enyémben, úgyhogy nem
kockáztathattam meg az alvást. Eva tényleg végtelenül
türelmes volt, de féltem, hogy ha túl sokszor rémítem meg,
az megöli az irántam érzett szerelmét.
– Christopher küldött nekem egy üzenetet – mondta a
húgom. – Azt hiszem, apa hotelbe költözött.

Felvontam a szemöldököm.
Ireland keservesen bólintott.
– Nagy a baj, Gideon. Eddig sosem aludtak külön.
Legalábbis én nem emlékszem ilyenre.
Nem tudtam, mit mondhatnék. Anya egész nap hívott,
üzeneteket hagyott a hangpostámon, és annyiszor
telefonált a penthouse-ba, hogy kénytelen voltam kihúzni
a zsinórt, hogy ne csörögjenek állandóan a telefonok.
Nehezen viseltem, hogy anyám bajban van, de nem
akartam feláldozni az Irelanddel és Evával töltött időmet.
Szívtelennek éreztem magam emiatt, ám már kétszer
is elveszítettem a családomat. Egyszer apa halálakor,
másodszor pedig a Hugh-ügynél. Nem hiszem, hogy
kibírtam volna harmadszor is, főleg úgy nem, hogy most
már Eva is az életem része.
– Bárcsak tudnám, min vesztek össze! – mondta
Ireland. – Ha nem csalták meg egymást, akkor szerintem
biztos kibékülnek, ugye?
Nagyot sóhajtva kihúztam magam.
– Engem nem érdemes párkapcsolati dolgokról
kérdezni. Fogalmam sincs, hogy működnek. Csak
próbálkozom, és imádkozom, hogy ne basszam el. Mázlista
vagyok, hogy Eva ilyen megbocsátó.
– Tényleg szereted őt.
Követtem Ireland pillantását a falra, ahol a fotókollázs
lógott. Néha elszorult a szívem, amikor a feleségemre
néztem. Minden pillanatot meg akartam örökíteni, újra
akartam élni. Minden másodpercet meg akartam őrizni,
amit vele tölthettem. Fájt, hogy az idő kérlelhetetlenül
telik, és hogy nem tehetem el ezeket perceket a
bizonytalan jövőre.
– Igen – motyogtam. Én bármit megbocsátanék Evának.
Nem tudott volna olyat tenni vagy mondani, ami
elszakítana minket egymástól, mert nem tudtam nélküle

élni.
– Boldog vagyok, hogy boldog vagy, Gideon –

mosolyodott el a húgom, amikor ránéztem.
– Köszönöm. – A szemében aggodalom és nyugtalanság

tükröződött. Szerettem volna megoldani a problémát, ami
bántja, de nem tudtam, hogyan.

– Nem beszélhetnél anyával? – kérdezte. – Persze nem
most. Holnap esetleg? Talán megtudhatnád, mi történt.

Egy pillanatig haboztam, mert tudtam, hogy anyával
hiába is beszélnék.

– Megpróbálom.
Ireland a körmeit nézte.
– Nem igazán kedveled anyát, ugye?
Alaposan megfontoltam a válaszom.
– Mélységesen különböznek a nézeteink.
– Aha, értem. Olyan, mintha anyának lenne valami
fura kényszerbetegsége. Mindenkinek olyannak kell
lennie, amilyennek ő akarja, vagy legalábbis úgy kell
tennie. Nagyon ad mások véleményére. Láttam egy régi
filmet, amiről pont ő jutott eszembe. Átlagemberek a címe.
Láttad?
– Nem láttam.
– Meg kellene nézned. Kiefer Sutherland apja szerepel
benne, meg egy csomó másik színész. Szomorú film, de jó a
történet.
– Majd rákeresek. – Úgy éreztem, meg kell próbálnom
magyarázkodni anyával kapcsolatban. – Apám halála
után… Iszonyú volt. Azt hiszem, azóta elzárkózott a
világtól.
– Egyik barátom anyukája szerint anya régebben más
volt. Tudod, amikor még az apukád volt a férje.
Letettem a kávét.
– Én is emlékszem, hogy más volt.
– Jobb?

– Ez nézőpont kérdése. Sokkal… Spontánabb volt.
Gondtalanabb.

Ireland megdörzsölte az ajkát.
– Szerinted nagyon összetörte, hogy elveszítette az
édesapádat?
Elszorult a szívem.
– Megváltoztatta – mondtam halkan. – Nem tudom,
mennyire.
Felült, és eltökélten lerázta a melankóliát.
– Ébren maradsz még?
– Szerintem egész éjjel fenn leszek.
– Megnézed velem azt a filmet?
Meglepett a javaslata, és örültem is neki.
– Attól függ. Csak akkor, ha nem mondod el, mi
történik. Nincs spoilerezés.
Ireland csúnyán nézett.
– Azt már elmondtam, hogy szomorú. Ha a boldogan
élnek, míg meg nem halnak jobban érdekel, akkor menj a
szobádba Evához.
Elmosolyodtam. Felálltam, és megkerültem az
íróasztalt.
– Keresd meg a filmet, én meg hozok üdítőt.
– Sör is jöhet.
– Szerintem nem.
A húgom vigyorogva felállt.
– Oké, akkor bor is lehet.
– Pár év múlva kérdezz meg újra.
– Addigra gyereked lesz. Nem lesz akkora móka.
Elhallgattam. A rémülettől egyenesen kivert a verejték.
A gondolat, hogy Evának és nekem majd gyerekünk lesz,
egyszerre volt felvillanyozó és rémisztő. Hogy lehetnénk
valaha biztonságosak egy gyerek számára?
Ireland felnevetett.
– A picsába, látnod kellene, milyen képet vágtál.

Playboy-pánik a javából! Hát nem tudtad, hogy a
szerelem után jön az esküvő, az esküvő után meg a
babák?

– Ha nem fogod be, elzavarlak aludni!
A húgom belém karolt, és egyre hangosabban nevetett.
– Tényleg halál vicces vagy! Csak ugratlak. Ne akadj ki.
A családból már épp elegen ki vannak akadva.
Szerettem volna, hogy lenyugodjon a szívverésem.
– Talán neked nem ártana egy ital – mondta Ireland.
– Szerintem sem – dörmögtem.
– El sem tudom képzelni, hogyan sikerült Evának szert
tennie tőled a gyűrűre. Akkor is pánikrohamot kaptál,
amikor megkérted a kezét?
– Fogd be, Ireland!
A vállamra hajtotta a fejét, és vihorászva kivezetett a
dolgozószobából.

A nap már két órája felkelt, mire visszatértem az ágyba.
Csendesen levetkőztem, és a takaró alatt csábosan
szundikáló feleségemen legeltettem a szemem.

Összegömbölyödve feküdt, szinte csak fénylő, szőke
tincsei látszottak ki. A többit hozzágondoltam a párnán
elomló fürtökhöz. Tudtam, hogy meztelenül alszik.

Az enyém. Csak az enyém.
Iszonyúan fájt, hogy külön kell aludnunk. És tudtam,
hogy neki is fáj.
Felemeltem a paplan szélét, és mellébújtam. Halkan
felnyögött, és felém fordult, gyönyörű, meleg teste hozzám
simult.
Azonnal megkeményedtem. Forrt a vérem a vágytól,
bizsergett tőle a bőröm. Lángoló szexuális vonzalom volt
ez, de volt benne valami sokkal több. Valami mélyebb. Egy
különös, csodálatos, félelmetes felismerés.
Eva betöltött egy űrt, aminek korábban még a

létezéséről sem tudtam.
A nyakamhoz fúrta az arcát, és halkan dünnyögött. A

lábát a lábam köré fonta, a keze végigsiklott a hátamon.
– Kemény és enni való minden porcikád – dorombolt.
– Kemény bizony! – feleltem. Megfogtam a fenekét, és

az erekciómhoz húztam.
Rázkódott a válla, ahogy halkan nevetett.
– Csendben kell lennünk.
– Majd betapasztom a szád.
– Az enyémet? Te vagy a zajosabb! – mondta, és a

nyakamba harapott.
Igaza volt. Korábban is türelmetlen és durva tudtam

lenni, ha kanos voltam, de sosem voltam hangos… Amíg
meg nem ismertem őt. Nehéz volt diszkrétnek maradni,
ha olyan volt a helyzet. Túl jó volt vele, túl sokat éreztem
vele.

– Akkor lassan csináljuk – suttogtam, és mohón
simogattam selymes bőrét. – Ireland még órákig aludni
fog, nem kell sietni.

– Órákig? – Eva nevetve elhúzódott, és az éjjeliszekrény
fiókjába nyúlt. – Túlteljesítesz.

Megfeszült a vállam, ahogy elővette a mentolos
cukorkát, ami mindig kéznél volt. Eszembe jutottak a
hasonló helyzetek, amikor a nők óvszerért nyúltak a
fiókba.

Evával csak kétszer használtunk gumit. Előtte soha
nem dugtam óvszer nélkül. A fogamzásgátlást halálosan
komolyan vettem. De az első két alkalom után Evával
mindig gumi nélkül csináltuk, a fogamzásgátlást rábíztuk
a tablettájára.

Tudtam, hogy ez kockázatos lehet. És belegondolva,
hogy milyen gyakran szexeltünk, naponta legalább
kétszer, de néha háromszor vagy négyszer is, ez a
kockázat nem volt elenyésző.

Néha gondoltam erre. Megkérdőjeleztem az
önuralmamat, önzőnek tartottam magam, amiért előbbre
helyezem a gyönyörömet, mint a következményeket. De a
felelőtlenségemet nem csak a gyönyör diktálta. Ha csak
ennyi lett volna, azzal elboldogulok, és felelősen
cselekszem.

De ennél sokkal bonyolultabb volt.
Valami primitív ösztön hajtott, hogy benne élvezzek el.
Hódítás és behódolás egyben.
Már akkor eszméletlenségig akartam dugni, amikor
még semmi nem volt köztünk, amikor még nem is tudtam,
miféle szikra lobban lángra. Az első randink előtt
figyelmeztettem, hogy szükségem van erre, hogy azt
akarom, hogy ezt megkapjam tőle, pedig még soha
senkitől nem akartam.
– Ne mozdulj – mondtam határozottan, és
ráereszkedtem úgy, hogy ő még mindig hason feküdt. A
kezem a csípője és az ágy közé csúszott, a lába közé, hogy
a tenyerembe fogjam a punciját. Nedves volt és meleg.
Simogatni kezdtem, amitől felforrósodott.
Elfojtott egy nyögést.
– Pontosan így akarlak – mondtam, és az ajkam az
arcához ért.
A másik kezemmel megfogtam a párnát, és a csípője
alá csúsztattam, hogy tövig beléhatolhassak.
– Gideon… – szinte könyörögve mondta a nevemet,
pedig én is könyörögnék neki, akár térden állva, hogy az
enyém legyen.
Fészkelődtem, hogy szétnyissa a combját. Lefogtam a
kezét, és belényomultam. Már várt; lágy volt, szűk és
nedves. Összeszorítottam a fogam, hogy hangosan fel ne
morduljak. Egész testem megremegett. A mellkasom Eva
hátára tapadva zihált, a lélegzetem összeborzolta a
párnára omló tincseit.

Csak annyit tett, hogy magába fogadott, és én szinte
máris elélveztem.

– Istenem… – A csípőm megállíthatatlanul mozgott, ki-
be járt a farkam, egyre mélyebben, tövig. Éreztem Evát
magam körül a farkam teljes hosszában, erősen lüktetett,
szívott, mint egy mohó kis száj. – Angyalka…

A farkam tövénél erős volt a nyomás, de sikerült
visszatartanom magam. Nem önuralomra volt szükségem,
inkább akaraterőre.

El akartam élvezni benne. Annyira akartam, hogy úgy
éreztem, hiába ijesztő a kockázat, mégis elfogadható.

Lehunytam a szemem, a homlokomat Eva arcához
simítottam, beszívtam az illatát, és elengedtem magam. A
fenekem megfeszült, ahogy elélveztem, és forró lövelléssel
telepumpáltam.

Eva nyöszörögve vonaglott alattam. A puncija
megszorított, aztán megremegett. Halk, édes nyögéssel ő is
elment.

A nevét suttogtam. Őrülten felizgatott az orgazmusa.
Azért élvezett el, mert én is, mert a gyönyöröm úgy
felajzotta, mint az érintésem. Ezt meg is fogom hálálni
neki, és annyi gyönyörrel ajándékozom meg újra meg
újra, amennyit csak kibír.

– Eva… – nyirkos arcomat az arcához szorítottam. –
Crossfire.

Ujjait szorosan az ujjaim köré fonta. Hátrafordult, ajka
az enyémet kereste.

– Szeretlek, nagyfiú! – suttogta csók közben.

Kicsivel délután öt után gördültem be a Bentley-vel a
Dutchess megyei Vidal-birtok kapuján a kör alakú
kocsibeállóra.

– Jaj, de gyorsan vezettél! – tiltakozott Ireland a hátsó
ülésről. – Már meg is érkeztünk.

Leparkoltam a terepjáróval, de alapjáraton hagytam a
motort. A házra pillantottam, és görcsbe rándult a
gyomrom. Eva megfogta a kezemet, és megszorította.
Acélszürke szemét néztem a háta mögött tornyosuló,
Tudor-stílusú kúria helyett.

Nem szólt egy szót sem, de nem is volt rá szükség.
Éreztem a szeretetét, a támogatását, és láttam, hogy
dühös a tekintete. Már az is erőt adott, hogy tudtam,
megért engem. Minden sötét titkomat tudta, mégis hitt
nekem, és szeretett.

– Szeretnék máskor is eljönni hozzátok – dugta Ireland
a két ülés közé a fejét. – Jó móka volt, ugye?

Ránéztem.
– Jó, lehet róla szó.
– Nemsokára?
– Nemsokára.
A mosolya láttán úgy éreztem, megéri az ígéretem, még
akkor is, ha aggodalommal és alváshiánnyal fog járni. Sok
oka volt, amiért eddig távol maradtam a húgomtól, de
főként az, hogy nem tudtam, nyújthatok-e neki bármi
értékeset. Mindent megtettem, hogy a Vidal Records a
jövőben a lehető legjobban menjen Ireland számára. Ez
volt az egyetlen mód, amit ismertem, és amiről tudtam,
hogy nem fogom elcseszni.
– Segítened kell – mondtam őszintén. – Nem igazán
tudom, mi a dolga egy bátynak. Sok mindent meg kell
bocsátanod nekem. Sokszor.
Ireland abbahagyta a vigyorgást, és kamasz lányból
hirtelen fiatal nővé változott.
– A báty olyasmi, mint egy barát – mondta komolyan. –
Csak éppen kötelező fejben tartanod a szülinapokat meg
az ünnepeket, mindent meg kell bocsátanod nekem, és be
kell mutatnod az összes jóképű, gazdag barátodnak.
Felvontam a szemöldököm.

– Na és mi lesz azzal, hogy cikizhetlek és piszkálhatlak?
– Azokat az éveket már elszalasztottad – vágott vissza. –
Ismétlés nincs.
Csak tréfált, de a szavai fájó igazságra tapintottak.
Tényleg elszalasztottam azokat az éveket, és már nem
kaphattam őket vissza.
– De rémisztgetheted a pasijait – vigasztalt Eva. – És
őket nyugodtan cikizheted.
Összenéztünk, és éreztem, hogy pontosan tudja, mire
gondoltam. Megcirógattam a kezét.
A háta mögött kinyílt az ajtó, és anyám lépett a ház elé.
A széles lépcső tetején állt, fehér tunikát és hozzá illő
nadrágot viselt. Hosszú, sötét haja a vállára omlott.
Messziről nagyon hasonlított Irelandre, inkább a
nővérének tűnt, mint az anyjának.
Szorosabban fogtam Eva kezét.
Ireland felsóhajtott, és kinyitotta a kocsi ajtaját.
– Olyan jó lenne, ha nem kellene dolgozni mennetek
holnap. Mégis mire jó milliárdosnak lenni, ha még csak
nem is lóghattok a melóból?
– Ha Eva velem dolgozna, akkor nem lenne semmi
akadálya – pillantottam a feleségemre.
Rám öltötte a nyelvét.
– Ne kezdd már megint.
A számhoz emeltem a kezét, és megcsókoltam.
– Nem is hagytam abba.
Kinyitottam az ajtót, megkerültem a kocsit, és
felpattintottam a csomagtartót, hogy kivegyem Ireland
táskáját. A húgom a nyakamba ugrott, és vékony karjával
szorosan átölelte a derekamat. Beletelt egy pillanatba,
hogy felengedjek a dermedt döbbenetből, aztán
viszonoztam az ölelést, és a feje búbjára hajtottam a
fejem.
– Szeretlek – dünnyögte Ireland. – Köszi, hogy nálatok

maradhattam.
Nem tudtam felelni, mert gombóc volt a torkomban.

Ireland ugyanolyan gyorsan kibontakozott a karomból,
mint ahogy a nyakamba ugrott. A táskájával a kezében
odaszaladt Evához, és őt is megölelte.

Teljesen kábán csuktam le a csomagtartót, és néztem,
ahogy anya Ireland elé siet a kocsifelhajtó kékesszürke
kövén. Már épp beszálltam volna, hogy induljunk haza,
amikor intett, hogy várjak.

Evára pillantottam.
– Ülj vissza a kocsiba, angyalka.
Egy pillanatra úgy láttam, vitára készül, de aztán
bólintott, beült az anyósülésre, és becsukta az ajtót.
Megvártam, hogy anya odaérjen.
– Gideon! – Megfogta a karom, és lábujjhegyre állt,
hogy megpusziljon. – Nem jöttök be? Hosszú volt az út.
Hátraléptem, kénytelen volt elengedni.
– És visszafelé is hosszú lesz.
Anyám csalódott arcot vágott.
– Csak pár percre. Kérlek. Mindkettőtöktől elnézést
szeretnék kérni. Nem reagáltam jól az eljegyzésetek
hírére, és ezt nagyon sajnálom. Most boldog időszaknak
kellene ránk köszöntenie, és azt hiszem, túlságosan
aggasztott, hogy elveszíthetem a fiamat, ezért nem is
értékeltem.
– Anya! – Elkaptam a karját, amikor az anyósülés felé
indult. – Ne most.
– Nem gondoltam komolyan, amit Eváról mondtam a
múltkor. Csak a döbbenet szólt belőlem, amikor
megláttam a gyűrűt, amit apádtól kaptam. Egy másik nő
kezén. Corinne-nak nem adtad oda, ezért lepett meg
annyira. Ugye meg tudod érteni?
– Ellenséges voltál Evával.
– Ezt mondta? – Anya elhallgatott egy pillanatra. – Nem

volt szándékomban, de… Mindegy. Apád is mindig nagyon
védelmező volt. Nagyon hasonlítasz rá.

Félrenéztem, és az út melletti fákat bámultam. Sosem
tudtam, miként fogadjam, ha Geoffrey Cross-szal
hasonlítanak össze. Vajon dicséretnek szánta, vagy
inkább félresikerült bóknak? Anyámnál nem lehetett
tudni.

– Kérlek, Gideon… Megteszem, ami tőlem telik.
Mondtam Evának egy-két dolgot, amit nem lett volna
szabad, és ő úgy reagált, ahogy bárki tette volna a
helyében, Szeretném elsimítani a dolgokat. – A szívem fölé
tette a kezét. – Örülök a boldogságodnak, Gideon. És
boldog vagyok, hogy időt töltesz Irelanddel. Tudom, hogy
ez milyen sokat jelent neki.

Gyengéden lefejtettem a kezét.
– Nekem is sokat jelent. És Eva szerepét ebben nem kell
magyaráznom. Ez is egy a sok ok közül, amiért nem
akarom felkavarni őt. Most nem. Reggel dolgozni megy.
– Akkor mit szólnátok egy ebédhez vagy vacsorához a
héten?
– Chris is ott lesz? – kérdezte Eva az ablakból, aztán
kinyitotta az ajtót, és kiszállt a kocsiból. Ott állt az
aprócska, ragyogó nő a hatalmas, sötét terepjáró mellett,
harcra készen.
A feleségem az egész világgal megküzdene értem. Ezt
csodálatos érzés volt tudni. Amikor senki más nem küzdött
értem, valahogy sikerült megtalálnom az egyetlent, aki
igen.
Anyám elmosolyodott.
– Hát persze. Chris és én egy csapat vagyunk.
Láttam, milyen törékeny a mosolya, és mint már
annyiszor, valahogy most is kételkedtem abban, amit
mondott. De beleegyeztem.
– Majd megbeszéljük. Hívd fel Scottot holnap, és

egyeztetünk.
Anya arca felderült.
– Ennek nagyon örülök. Köszönöm.
Megölelt, és én hagytam, bár a testem tiltakozott, és a

legszívesebben eltoltam volna magamtól. Amikor kitárt
karokkal Evához lépett, a feleségem inkább kinyújtotta a
kezét, és kezet fogott vele. Kínos pillanat volt, mindkét nő
védekező álláspontra helyezkedett.

Anyám nem arra törekedett, hogy elsimítsa a dolgokat,
hanem arra, hogy ennek a látszatát keltse, a
beleegyezésünkkel.

Elköszöntünk, és beültem a vezetőülésbe. Magunk
mögött hagytuk a birtokot. Még nem jártunk messze,
amikor Eva megszólalt.

– Mikor beszélt veled anyád?
A francba! Ismertem már ezt az éles hangot.
A térdére tettem a kezem.
– Nem akarom, hogy anyám miatt aggódj.
– Semmi miatt nem akarod, hogy aggódjak. De ez így
nem fog működni. Nem hagyhatom, hogy minden
szarsággal egyedül birkózz meg.
– Nem fontos, hogy anyám mit mond vagy mit tesz, Eva.
Leszarom, és te is szard le.
Eva úgy fordult az ülésen, hogy a szemembe nézzen.
– El kell kezdened megosztani velem a dolgokat. Főleg,
ha közöm van hozzájuk. Például amikor anyád rólam
beszél a hátam mögött.
– Nem akarom, hogy egy lényegtelen véleményen
bosszankodj. – Az út elkanyarodott. Felgyorsítottam.
– De azért jobb, mint ha rád haragszom! – csattant fel
Eva. – Húzódj le.
– Tessék? – pillantottam rá.
– Állj félre a nyavalyás kocsival.
Magamban szitkozódva elhúztam a kezem a térdéről,

és megragadtam a kormányt.
– Mondd meg, hogy miért.
– Mert ki vagyok rád akadva, és te csak ott ülsz

szexisen, és vezeted a kocsit, és ennek véget kell vetni.
Egyszerre bosszankodtam és derültem.
– Minek kell véget vetni? Hogy szexis vagyok? Vagy

hogy vezetek?
– Gideon… Ne idegesíts!
Lemondóan lassítottam, és félrehúzódtam a

leállósávba.
– Most jó?
Kiszállt, és megkerülte az autót. Én is kiszálltam, és

kérdőn néztem rá.
– Én vezetek – jelentette ki, és elém lépett. – Legalábbis

amíg a városba nem érünk.
– Jó, ha ezt akarod, tessék.
Szinte semmit nem tudtam a párkapcsolatokról, de az

azért eléggé magától értetődő volt, hogy egy haragos
asszonynak engedni kell. Főleg, ha az ember abban
reménykedik, hogy hamarosan szexelhet, márpedig én
abban reménykedtem. A hétvégét a barátainkkal és
Irelanddel töltöttük, és én újult erővel készen álltam
megmutatni a feleségemnek, mennyire szeretem.

– Ne nézz rám így – motyogta Eva.
– Hogy? – Végigmértem, megcsodálva, milyen csinos a
pántos, fehér nyári ruhájában. Meleg, fülledt este volt, de
ő üdének, frissnek látszott. Le akartam vetkőzni, és
hozzásimulni, lehűlni egy kicsit, aztán alaposan
felmelegedni.
– Mintha egy időzített bomba lennék! – Keresztbe fonta
a karját. – Nem vagyok irracionális.
– Angyalka, nem úgy nézek rád.
– És ne próbáld szexszel elvonni a figyelmemet,
különben egy hétig nem fekszem le veled – vágta oda

összeszorított foggal.
Én is keresztbe fontam a karomat.
– Már beszéltünk az ilyen ultimátumokról.

Sárkánykodhatsz, amennyit akarsz, de ha megkívánlak,
az enyém leszel, és punktum.

– És az mindegy, hogy én akarom-e?!
– Pont te kérded, amikor felizgat, ahogy autót vezetek?
– dörmögtem.
Összehúzta a szemét.
– Itt foglak hagyni az út szélén.
Úgy látszik, nem jól kezeltem a helyzetet, ezért taktikát
váltottam, és támadásba lendültem.
– Te sem mondasz el nekem mindent – vágtam vissza. –
Például mi van Kline-nal? Egyáltalán nem kommunikált
veled San Diego óta?
Egész héten nem tettem fel a kérdést, pedig kíváncsi
voltam, mit lép Kline.
Bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, mit is
szerettem volna. Ha beszél Evának a felvételről, ami már
nincs a birtokában, az fájt volna a feleségemnek, de
közelebb is hozta volna hozzám. Ha viszont szó nélkül
távozik, az mélyebb érzésekre utal, mint amit nyugodtan
elbírok. Utáltam, hogy Kline még vágyik Evára, attól
viszont rettegtem, hogy esetleg szerelmes belé.
Eva lélegzete elakadt.
– Úristen! Már megint átnézted a telefonomat?
– Nem – vágtam rá határozottan. – Tudom, mi arról a
véleményed.
Követtem minden mozdulatát, mindig tudtam, hol van
és kivel, de meghúzta a határt a telefonjánál, én pedig
tiszteletben tartottam, pedig majd beleőrültem.
Eva figyelt egy percig, de biztosan látta rajtam, hogy
igazat mondok.
– Igen, Brett küldött pár üzenetet. Már akartam

mondani, úgyhogy ne is hozd elő, hogy ez ugyanolyan,
tényleg szólni akartam neked. Te viszont nem akartál
szólni nekem.

Elhúzott mellettünk egy kocsi, és rögtön Eva
biztonságára gondoltam.

– Szállj be, és vezess. A kocsiban megbeszéljük.
Vártam, amíg beül, aztán becsuktam mögötte az ajtót.
Mire elhelyezkedtem az anyósülésen, beállította a
tükröket, és indított.
Amint bejutottunk a sávba, máris rákezdett.
Valamennyire figyeltem is, de inkább azzal foglalkoztam,
ahogy vezet. Gyorsan és magabiztosan ment, könnyedén
markolta a kormányt. Az utat nézte, én viszont róla nem
bírtam levenni a szemem. Kaliforniai lánykám. Egy
országúton máris otthon érezte magát.
Kellemesen megbizsergetett, ahogy figyeltem, hogy
vezeti az erős terepjárót. Vagy talán az hatott így, hogy
összeszidott, hogy kihívást jelentett számomra.
– Figyelsz egyáltalán? – csattant fel.
– Nem igazán, angyalka. És mielőtt felhúzod magad, ez
bizony a te hibád. Te csak ott ülsz szexisen, és vezeted a
kocsit, és elvonod a figyelmemet.
Jókorát csapott a combomra.
– Komolyan? Ne hülyéskedj már!
– Nem hülyéskedem, Eva… Azt akarod, hogy
megosszam veled a dolgokat, hogy támogatni tudj. Értem.
És megteszem, ami tőlem telik.
– De úgy tűnik, az nem elég.
– Nem akarok megosztani veled olyasmit, ami
fölöslegesen aggasztana. Nincs értelme.
– Őszintének kell lennünk egymással, Gideon. Nemcsak
alkalmanként, hanem mindig.
– Tényleg? Én nem várom el tőled ugyanezt. Például
nyugodtan megtarthatod magadnak, ha apád vagy Cary

valami csúnyát mond rám.
Eva csücsörített. Egy ideig rágódott, aztán megszólalt.
– Ugyanezzel a logikával az is rendben lenne, ha

Brettről nem mondanék el valamit?
– Nem. Kline hatással van a kapcsolatunkra. Anyám

viszont nem.
Eva felhorkant.
– Nekem van igazam – mondtam nyugodtan.
– Azt akarod mondani, hogy téged nem zavar, ha

anyukád mindenféle szarságokat mond rólam?
– Nem örülök neki. De attól még nem változik, amit

irántad érzek. Mivel az eredmény ugyanaz, a könnyebbik
utat választom.

– Ez férfigondolkodás.
– Remélem is. – Odanyúltam, és elsimítottam a válláról
néhány tincset. – Ne engedd, hogy anyám közénk álljon,
angyalka. Nem ér annyit.
Eva rám pillantott.
– Úgy teszel, mintha nem hatna rád, amit anyukád
mond és tesz, pedig tudom, hogy nem így van.
Tagadni akartam, hogy lezárjam a témát, de a
feleségem a vesémbe látott.
– Nem hagyom, hogy hasson rám.
– Mégis hat. Fáj, és te eltemeted, ahogy minden mást is,
amivel nem akarsz foglalkozni.
– Ne elemezz – mondtam ridegen.
Megérintette a combom.
– Szeretlek. Szeretném, ha elmúlna a fájdalom.
– Már tettél róla – ragadtam meg a kezét. – Amit anyám
elvett, azt te mind visszaadtad. Ne engedd, hogy még
többet elvegyen.
Eva a kanyargós úton tartotta a szemét, de a szájához
emelte összefonódott kezünket, és megcsókolta a
jegygyűrűmet.

– Értettem.
Gyors mosolyt küldött felém, jelezve, hogy a témát –
egyelőre – hanyagolja, és hazáig vezetett.

12. fejezet

Fogadni mernék, hogy senki sem tud nekem
lenyűgözőbbet mutatni, mint Gideon Cross a zuhany alatt.

Alig tudom elhinni, hogy ilyen nyugodtan is végig lehet
tapogatni azt a feszes, napbarnította bőrt, azokat a
csodás, szálkás izmokat. A zuhanykabin párás üvege
mögött figyeltem, ahogy a szappanos víz végigcsorog
kockás hasán és hosszú lábán. Mintha szobrász formálta
volna a testét, ő pedig tökéletes formában tartotta.
Imádtam. Imádtam nézni, megérinteni, megízlelni.

Kinyújtotta a kezét, és letörölte a párát gyönyörű arca
előtt. Ívelt, sötét szemöldökét csendesen, kérdőn felvonta.

– Csak élvezem a műsort – magyaráztam. A szappan
illata felébresztette az érzékeimet, amelyek felismerték
már, hogy ez a párom illata. Azé a férfié, aki felkavart, aki
eszméletvesztésig kényeztetett.

Amikor végigtörölte hosszú, súlyos farkát, megnyaltam
a szám. Régebben elmesélte, hogy a zuhany alatt mindig
maszturbált, ugyanolyan rendszeresen, mint ahogy fogat
mosott. Meg tudtam érteni, hiszen hatalmas volt a
szexuális étvágya. Sosem fogom elfelejteni a látványt,
amikor nekem mutatta meg zuhanyozás közben, hogyan
csinálja: annyira eleven volt, potens, és orgazmusra éhes.

Amióta megismerkedtünk, már nem végez
önkielégítést. Nem azért, mert akkor nem tudna engem
kielégíteni, hanem azért, mert én eleget nyújtottam neki
ahhoz, hogy ne legyen rá szüksége. Egyikünknek sem volt
soha probléma, hogy készen álljunk a szexre, mert

egymás iránt érzett éhségünk több volt a testi vágynál.
Gideon azzal cukkolt, hogy azért tartóztatta meg

magát, mert én nimfomániás vagyok, de tudtam, mi az
igazi oka: jogot adott nekem a gyönyöréhez. Csakis az
enyém volt. Nélkülem nem csinálta, és ez hatalmas
ajándék volt. Főként a múltját tekintve, amikor a
szexuális megkönnyebbülést fegyverként használták
ellene.

– Interaktív kiállítás – mondta csillogó szemmel. –
Gyere csak ide!

– Te vadállat! – A combom még nedves volt a
spermájától a köntösöm alatt, mert én voltam az a
szerencsés nő, akit Gideon vágya ébresztett reggelente.

– Csak neked.
– Ó, ez volt a helyes válasz!
Elvigyorodott, és megnőtt a farka.
– Akkor jutalmat kérek!
Közelebb léptem.
– És miféle jutalmat adjak?
– Amilyet akarsz.
Ez is ajándék volt. Gideon ritkán adta ki a kezéből az
irányítást, és akkor is kizárólag nekem.
– Most nincs idő, hogy rendesen megjutalmazzalak,
nagyfiú. Nem szeretném abbahagyni pont akkor, amikor
kezd érdekes lenni. – Az üvegre tettem a tenyerem. – Mi
lenne, ha az esti edzésem után visszatérnénk a témára?
Te meg én, és majd kitaláljuk, mit csinálj?
Megfordult, hogy a szemembe nézzen, és a kezét az
üveg másik oldalán az enyémre tette. A pillantása úgy
simította végig az arcom, hogy szinte éreztem a
forróságát. Az arca nyugodt volt, egy elbűvölően szép
álarc, ami nem mutatta ki, mit gondol. De a szeme… Az a
varázslatos kék szempár… Gyengédség, szerelem és
sebezhetőség csillogott benne.

– A tied vagyok, angyalka – mondta olyan halkan, hogy
inkább leolvastam az ajkáról, mint hallottam.

Csókot nyomtam az üvegre.
– Igen. Az enyém vagy – feleltem.

Új hét. Régi, elmélyült Gideon. Azonnal dolgozni kezdett,
amint elindult a Bentley. Az ujjai csak úgy röpködtek a
lehajtható, beépített billentyűzeten. Néztem, és igencsak
szexisnek találtam az elmélyült koncentrálást és
magbiztosságot az arcán. A férjem nagy hatalmú, motivált
ember volt, és nagyon felizgatott, hogy láthattam, amint
gyakorolja ambícióját.

Úgy elmerültem a bámészkodásban, hogy ugrottam
egyet, amikor a telefonom rezegni kezdett a táskámban.

– Te jó ég! – dünnyögtem, és előástam.
Brett neve és képe tűnt fel a kijelzőn. Tudtam, hogy
valamikor úgyis kénytelen leszek vele foglalkozni, ha azt
szeretném, hogy ne hívogasson állandóan, így hát
felvettem.
– Szia! – szóltam bele óvatosan.
– Eva. – Brett híressé vált hangjának rezgése ugyanúgy
szíven ütött, mint mindig, de már nem ugyanazért.
Szerettem, ahogy énekel, de ez a szeretet már nem volt
intim kapocs. Nem volt személyes. Csodáltam őt, ahogy egy
tucat más énekest is. – A francba, már egy hete próbállak
hívni!
– Tudom. Ne haragudj. Sok dolgom volt. Hogy vagy?
– Voltam már jobban is. Találkoznunk kell.
Felvontam a szemöldököm.
– Mikor jössz a városba?
Nyersen felnevetett, és ez a rideg hang rosszulesett.
– Ez hihetetlen. Figyelj, ezt nem telefonon akarom
megbeszélni. Tudunk ma találkozni? Beszélnünk kell.
– New Yorkban vagy? Azt hittem, turnézol…

Gideon továbbra is villámgyorsan gépelt, és nem nézett
rám, mégis éreztem, hogy változik az energiája. Figyelt, és
tudta, kivel beszélek.

– Majd elmondom, miről van szó, amikor találkozunk –
mondta Brett.

Összevontam a szemöldököm, úgy bámultam ki az
ablakon, miközben megálltunk egy jelzőlámpánál.
Néztem, ahogy a járdán nyüzsögnek a gyalogosok. New
Yorkban pezsgett az élet, mindenki világmegváltó lépésre
készült.

– Épp dolgozni megyek. Brett, miről van szó?
– Találkozhatnánk ebédszünetben. Vagy amikor vége
a munkaidődnek.
Megfordult a fejemben, hogy nemet mondok, de
eltökélt hangjától meggondoltam magam.
– Rendben.
Gideon combjára tettem a kezem. Kemény izmok
feszültek a tenyerem alatt, pedig nyugodt volt a tartása. A
jól szabott öltönyök nyájas külsőt kölcsönöztek neki, de én
tudtam, hogy a ruha alatt micsoda elképesztően fitt test
rejtőzik.
– Az ebédszünet jó lesz, ha a Crossfire-épület közelében
maradunk.
– Rendben. Hányra legyek ott?
– Pár perccel dél előtt. Majd lejövök az előtérbe.
Letettem a telefont, és a táskámba pottyantottam.
Gideon megfogta a kezem. Ránéztem, de épp egy hosszú e-
mailt olvasott. Kicsit előredöntötte a fejét, a haja vége
határozott állkapcsát cirógatta.
Átjárt az érintése melege. Lenéztem a jegygyűrűre az
ujján. A gyűrűre, ami megmutatta a világnak, hogy
hozzám tartozik.
Vajon az üzletfelei is megfigyelik a kezét? Nem olyan,
mint egy irodakukacé. Egy harcos keze az övé. Többféle

küzdősportot űzött, és bokszzsákokat püfölt meg
edzőtársakon vezette le az agressziót párharcban.

Levettem a cipőmet, és magam alá húztam a lábam.
Odabújtam Gideonhoz, és a másik kezem a kezére tettem.
Az ujjaimat az ujjai közé fűztem, és simogattam a kezét,
miközben óvatosan a vállára hajtottam a fejem, vigyázva,
nehogy összekenjem makulátlan öltönyét a sminkemmel.

Magamba szívtam az illatát, a hatását, a közelségét, a
támogatását. Hagytam, hogy átjárja a lényemet. A
szappan illatát már alig éreztem, a bőre csábos illata
megváltoztatta, gazdagabbá, finomabbá tette.

Amikor nyugtalan voltam, ő megnyugtatott.
– Semmit nem érzek iránta – suttogtam, mert azt
akartam, hogy tudja. – Csak irántad. Te töltöd ki minden
gondolatomat.
Hallottam nagy, megkönnyebbült sóhaját. Felhajtotta
a lehajtható asztalt, és hívogatóan megpaskolta a
combját.
– Gyere ide.
Az ölébe fészkelődtem, és boldogan sóhajtottam, ahogy
magához ölelt, mintha mindig is ott lett volna a helyem.
Kincs volt minden együtt töltött, békés pillanat. Gideon
megérdemelte a nyugalmat, és arra vágytam, hogy
megadhassam neki.
Megcsókolta a homlokom.
– Jól vagy, angyalkám?
– A karjaidban vagyok. Jobban nem is lehetnék.

Amikor megérkeztünk, láttam a lesifotósokat a Crossfire
előtt.

Gideon a derekamat fogva maga elé engedett a
bejáratnál. Gyorsan, de nem sietősen kísért a hűvös
előtérbe.

– Dögkeselyűk – motyogtam.

– Nem az ő hibájuk, hogy ilyen fotogének vagyunk.
– Milyen szerény vagy, Gideon Cross.
– Csak melletted nézek ki jól, Mrs. Cross.
Beléptünk a liftbe néhány másik dolgozó
társaságában. Gideon a hátsó sarokba állt, és átölelte a
derekam. Magához vont, a keze a hasamon, a mellkasa
melegen, keményen nyomódott a hátamnak.
Örültem ennek a néhány percnek vele, és nem
akartam a munkára vagy Brettre gondolni, amíg a
huszadik emeleten el nem köszöntünk.
Megumi már a recepción volt, amikor a biztonsági
üvegajtókhoz értem. Elmosolyodtam, amikor megláttam.
Péntek este találkoztunk utoljára, azóta fodrásznál volt,
és a körmeit is vörösre festette. Jó volt látni az apró
jeleket, hogy kezd visszatérni az életkedve.
– Hahó! – üdvözölt felállva, miután megnyomta nekem
az ajtónyitót.
– Remekül nézel ki.
Még szélesebben mosolygott.
– Köszi. Milyen volt a hétvége Gideon húgával?
– Csodás. Aranyos lány. Elolvadok, ha Gideont a báty
szerepében látom.
– Én is elolvadok, ha Gideont látom, akárhogy. Te
mázlista! Valaki már keresett reggel telefonon, és
üzenetet akart hagyni.
Feszengve Brettre gondoltam.
– Férfihang volt?
– Nem, női.
– Hmm. Kösz, hogy szóltál, meghallgatom az
üzeneteimet.
Az íróasztalhoz siettem, leültem, és a szemem a
Gideonnal közös fotók kollázsára tévedt. Muszáj lesz
beszélnem vele a Crossroadsról. A hétvége nem volt
alkalmas. Bőven elég dolgunk volt azzal, hogy Ireland

nálunk aludt.
Szombat este Gideon nem aludt egy szemhunyásnyit

sem. Reméltem, hogy nem így lesz, de azért számítottam
rá. Fájt a belső viaskodására, az aggodalmaira, a
félelmeire gondolnom. Szégyenérzet töltötte el, és meg volt
róla győződve, hogy értéktelen ember. Hibás árunak látta
magát.

De én egészen más szemmel néztem őt. Egy csodálatos
léleknek láttam, aki nagyon szeretne valahová igazán
tartozni. Nem is tudta magáról, milyen csodálatos. Amikor
olyan helyzetbe került, ahol nem tudta, mit kell tennie, az
ösztöneire és a szívére hagyatkozott. Annak ellenére,
amin keresztülment, varázslatosan érzékeny és
szeretetteli volt.

Sok tekintetben ő volt a megmentőm. És én megtettem
volna bármit, hogy megmenthessem.

Meghallgattam az üzeneteimet. Amikor Mark belépett,
várakozással teli vigyorral fogadtam.

Felvonta a szemöldökét.
– Minek örülsz ennyire?
– A LanCorptól hívott reggel egy nő. A héten találkozni
akarnak velünk, hogy átbeszéljük, mik a terveik a
PhazeOne rendszer piacra dobásával.
Mark sötét szeme felcsillant. Amióta eljegyezték
egymást Stevennel, sokkal vidámabb volt, de amikor egy
új ügyfél miatt csillogott a szeme, az egészen más energiát
árasztott.
– Nagyok vagyunk mi ketten, úgy bizony!
Lelkendezve ugráltam.
– Igen. Már a markodban van a szerződés. Ha
személyesen is beszélnek veled, a tenyeredből fognak
enni.
– Jót teszel az önbizalmamnak – nevetett Mark.

Rákacsintottam.
– Minden tekintetben jót teszek neked.
Délelőtt végig a PhazeOne-ajánlaton dolgoztunk,
összeraktuk az információt, hogyan lehetne az új játékot
a konkurenciáé elé helyezni. Kicsit megtorpantam,
amikor ráébredtem, mekkora érdeklődés övezi az új
generációs GenTen konzol közelgő piacra kerülését… Az
ugyanis a Cross Industries terméke volt, tehát a PhazeOne
elsődleges riválisa.
Erre felhívtam Mark figyelmét is, és megkérdeztem:
– Nem lesz ez problémás? Mármint a LanCorp nem fog
érdekütközést látni abban, ha én dolgozom a
kampányukon?
Mark kihúzta magát, és hátradőlt. A zakóját levette
ugyan, de azért elegáns volt a fehér ingében, sárga
nyakkendőjében és sötétkék nadrágjában.
– Nem hinném, hogy gond lenne. Ha az ajánlatunk
többet nyújt a többi ajánlatnál, amit bekértek, egy
cseppet sem fog számítani, hogy Gideon Cross
menyasszonya vagy. Annak alapján döntenek, hogy
mennyire tudjuk megvalósítani az elképzelésüket.
Meg kellett volna könnyebbülnöm, de nem ment. Ha
megkapjuk a PhazeOne-kampányt, Gideon
konkurenciájának fogok segíteni, hogy Gideon rovására
piaci előnyhöz jusson. Ez nagyon zavart. Gideon
keményen dolgozott, és nagyon sokat tett, hogy a Cross
név többé ne legyen hírhedt, hanem tisztelet, csodálat és
némi félelem övezze. Én soha semmiben nem akartam
hátráltatni.
Azt gondoltam, kicsit több időm lesz, mielőtt választani
kényszerülök. És önkéntelenül is úgy éreztem, hogy az
önállóságom és a férjem iránti szeretet között kell
választanom.
Egész délelőtt őrlődtem, és egyre kevésbé tudtam

lelkesedni a tervekért. Aztán már közelgett a dél, és Brett
kezdett aggasztani.

Ideje volt felelősséget vállalni a kavarodásért, amit
okoztam. Közel engedtem Brettet, és hagytam, hogy
elfajuljon a dolog, mert nem voltam eléggé észnél. Ezt
helyre kellett hoznom, mielőtt még több bajt okoz a
házasságomban.

Tizenkettő előtt öt perccel az előtérbe indultam.
Megkértem Markot, hadd menjek pár perccel korábban
ebédelni. Brett már zsebre dugott kézzel várt a bejárat
mellett. Fehér póló volt rajta, szandál, és a feje tetejére tolt
napszemüveg.

Kissé meginogtam. Nemcsak azért, mert
tagadhatatlanul jól nézett ki, hanem azért is, mert
nagyon kilógott a Crossfire környezetéből. Amikor a Times
Square-en találkoztunk a videoklip bemutatója előtt, kint
az utcán beszéltünk. Most azonban itt volt bent,
túlságosan közel a helyhez, ahol először futottam össze
Gideonnal.

A két férfi között hatalmas volt a különbség, és ennek
semmi köze nem volt az öltözködéshez, sem a pénzhez.

Brett elmosolyodott, amikor meglátott. Kihúzta magát,
és úgy mozgott, ahogy akkor szoktak a férfiak, amikor
feléled a szexuális érdeklődésük. Kivéve Gideont; amikor
először találkoztam a férjemmel, nem tudtam olvasni a
testbeszédéből, sem a hangjából. Csak a szemében villant
meg egyetlen pillanatra a vonzalom.

Csak később ébredtem rá, mi történt abban a
pillanatban.

Gideon a magáévá tett… És cserébe nekem adta magát.
Egyetlen pillantással. Felismert, amint meglátott. Nekem
tovább tartott ráébredni, mit jelentünk egymás számára.
Hogy mit tartogat a jövő.

Önkéntelenül is összehasonlítottam a birtokló

gyengédséget, ahogy Gideon nézett rám, és a prózaibb,
vágyódó tekintetet, amivel Brett végigmért.

Hirtelen felismertem, hogy Brett sosem gondolt rám
úgy, hogy az övé vagyok. Nem úgy, ahogy Gideon. Brett
még mindig akart engem, de amikor az övé voltam, akkor
sem tekintett a magáénak, és sosem adott nekem semmi
valódit önmagából.

Gideon. Hátrahajtottam a fejem, és tekintetemmel a
fekete kis kupolákat kerestem a plafonon, ahol a
biztonsági kamerák rejtőztek. A szívemre szorítottam a
kezem. Tudtam, hogy Gideon valószínűleg nem figyel.
Direkt be kellett volna lépnie a kamerák rendszerébe,
hogy lásson, és nyilván épp a munkájával volt elfoglalva,
de azért…

– Eva.
Leengedtem a kezem. Brettre néztem, aki felém sietett;
a járásán látszott az olyan férfiak könnyed
magabiztossága, akik tudják, hogy vonzóak, és bíznak az
esélyeikben.
Az előtérben nyüzsgött a tömeg, ki-be jártak az
emberek, ahogy a belvárosi felhőkarcolókban ez lenni
szokott. Amikor Brett kitárta a karját, hogy megöleljen, én
a bal kezemet nyújtottam felé, pont úgy, mint amikor San
Diegóban találkoztunk. Soha többet nem akartam
Gideonnak fájdalmat okozni azzal, hogy megcsókolom
Brettet, akár csak barátként is.
Brett felvonta a szemöldökét, és a tekintetében
kihunyt a tűz.
– Most komolyan? Ennyi maradt köztünk?
– Férjnél vagyok – emlékeztettem. – Nem lenne illendő
ölelgetnünk egymást.
– És a sok nő, akiket a férjed markolászik a
pletykalapokban? Az oké?
– Ne már! – tiltakoztam. – Tudod, hogy a sajtónak nem

kell mindent elhinni.
Csücsörített, és zsebre vágta a kezét.
– Azt nyugodtan elhiheted, amit az irántad való

érzéseimről írnak.
Összeszorult a gyomrom.
– Talán te elhiszed.
Ettől kicsit elszomorodtam. Brett nem ismerte azt az

érzést, ami engem és Gideont összekötött. Még soha nem
volt része benne, és reméltem, hogy egyszer majd
megtapasztalhatja. Brett nem volt rossz ember, csak épp
nem az én emberem volt.

Magában szitkozódva megfordult, és a kijárat felé
intett.

– Húzzunk innen.
Nem tudtam, mit tegyek. Én is szívesebben mentem
volna valami csendesebb helyre, ugyanakkor azt
akartam, hogy ott maradjunk, ahol lennének szemtanúk,
akik megnyugtathatják Gideont. Mindenesetre a Crossfire
előterében nem rendezhettünk pikniket.
Vonakodva elindultam Brett mellett.
– Hozattam néhány szendvicset. Gondoltam, úgy több
időnk marad beszélni.
Brett komoran bólintott, és kinyújtotta a kezét, hogy
elvegye a szatyromat.
A Bryant Parkba vittem. Odafelé kerülgettük az
ebédidőben nyüzsgő tömeget a járdán. A taxis és a kocsik
folyamatosan dudáltak a gyalogosokra, akik sietségükben
nem törődtek a lámpákkal. Az aszfaltról visszaverődött a
forróság, a nap olyan magasan állt, hogy pont a fejünkre
tűzött a felhőkarcolók közül. Egy rendőrautó szirénázott
fel gurgulázva és rikoltozva, de ettől sem sikerült sokkal
tempósabban haladnia a dugóban.
Manhattan mindennap ilyen volt, és én imádtam, de
éreztem, hogy Brettet zavarja, milyen nehéz átvergődni a

városon. Itt egy vállfordítás, ott egy csípőcsavar, vagy egy
hasbehúzás, hogy elengedjük a rohanó embereket és
hatalmas táskáikat. Kerülgetni kellett az újabb és újabb
felbukkanókat, akik csak úgy özönlöttek ki az utcára a
járda mellett álló házakból. Csak egy szokásos nap New
Yorkban, de még emlékeztem rá, mennyire nehéz volt
először megszokni a rengeteg embert egy rakáson.

A könyvtár mögött bementünk a parkba, és találtunk
az árnyékban egy asztalt pár székkel a körhinta mellett.
Letelepedtünk. Brett elővette a szendvicseket, a chipset és
az ásványvizet, amit rendeltem, de egyikünk sem kezdett
el enni. Körülnéztem, tudva, hogy esetleg lesifotósok
ólálkodhatnak a közelben.

Gondoltam erre, amikor a helyszínt választottam, de a
másik lehetőség valami zajos, zsúfolt étterem lett volna.
Nagyon figyeltem a testbeszédemre, nehogy bármit is
félre lehessen érteni. Egy külső szemlélő azt gondolhatta,
barátok vagyunk. A férjem pedig tudhatta, hiszen minden
lehetséges módon egyértelművé tettem, hogy Brett és én
elbúcsúztunk egymástól.

– San Diegóban félreértettél – szólt hirtelen Brett,
szemét a napszemüvege mögé rejtve. – Brittanyvel nem
komoly a dolog.

– Ehhez nekem semmi közöm, Brett.
– Hiányzol. Ő néha rád emlékeztet.
Elfintorodtam, mert ezt cseppet sem találtam
hízelgőnek. Tehetetlenül legyintettem.
– Nem megyek vissza hozzád, Brett. Gideon után már
sosem tenném.
– Mondod most.
– Gideon azt érezteti velem, hogy nélkülem még
lélegezni sem tudna. Ennél kevesebbel már nem érném
be. – Nem kellett kimondanom, hogy Brett mellett ezt
sosem éreztem. Ő is tudta.

Egymásnak támasztott ujjait nézte, aztán hirtelen
felegyenesedett, és a farzsebéből elővette a táskáját.
Elővett egy összehajtott fényképet, és lerakta elém az
asztalra.

– Nézz rá, és mondd, hogy köztünk nem volt semmi –
mondta ridegen.

Kézbe vettem a fotót, kihajtottam, és összevontam a
szemöldököm. Titokban fotózta valaki. Mi ketten voltunk
rajta, valamin nevettünk, amire már nem emlékszem. A
háttérben felismertem Pete bárjának berendezését.
Elmosódott arcok vettek körül minket.

– Ez honnan van? – kérdeztem. Volt idő, amikor bármit
megadtam volna, hogy legyen egy nem beállított képem
Brett-tel; azt gondoltam, hogy egy ilyen apróság
valamiféle bizonyítéka lehet annak, hogy több vagyok
neki, mint egy kis szex.

– Sam fotózta egy fellépés után.
Sam Yimara nevének hallatán ledermedtem. A
szexvideó jutott eszembe. Brettre néztem, és annyira
remegett a kezem, hogy le kellett raknom a fényképet.
– Tudsz róla, hogy…
Képtelen voltam befejezni a mondatot. De nem is
kellett.
Brett állkapcsa megfeszült, és a nyári melegtől
izzadságcseppek ültek ki a homlokára meg az ajka fölé.
Bólintott.
– Láttam.
– Úristen! – Elhúzódtam az asztaltól, és az járt a
fejemben, vajon mi minden lehetett a felvételen.
Kétségbeesetten próbáltam magamra vonni Brett
figyelmét akkoriban, és most már szégyelltem, hogy akkor
ennyire nem volt semmi önbecsülésem.
– Eva. – Brett felém nyújtotta a kezét. – Nem olyan,
mint amilyennek gondolod. Bármit is mondott róla Cross,

hidd el, nem annyira vészes. Néha kicsit nyers, de hát
köztünk ilyen volt a kapcsolat.

Nem… Nyers az volt, amit Gideon iránt éreztem. Brett-
tel valami sokkal sötétebb és betegesebb vonzódásról volt
szó.

Összefontam remegő ujjaimat.
– Hányan látták? Megmutattad… Látta az együttes?
Nem kellett válaszolnia. Láttam az arcán.
– Jézusom! – Teljesen rosszul lettem. – Mit akarsz tőlem,
Brett?!
– Azt hogy… – Feltolta a napszemüvegét a fejére, és
megdörzsölte a szemét. – A picsába! Téged akarlak. Azt,
hogy együtt legyünk. Nem hiszem, hogy köztünk vége
lenne.
– El sem kezdődött.
– Tudom, hogy ez az én hibám. Adj esélyt, hogy
helyrehozzam!
Elhűltem.
– Férjhez mentem!
– Nem jó emberhez, Eva. Nem ismered annyira, mint
hiszed.
Megremegett a lábam. Legszívesebben rögtön faképnél
hagytam volna Brettet.
– Annyit biztosan tudok, hogy ő nem mutogatná
senkinek, ha készült volna rólunk felvétel! Mert tisztel
engem.
– Az együttes felemelkedését akarjuk dokumentálni,
Eva. Az egész anyagot át kellett néznünk.
– Először megnézhetted volna egyedül – mondtam
fagyosan, és nagyon is tudatában voltam, hányan ülnek a
közelünkben, akik hallhatnak. – Kivághattad volna
azokat a részeket!
– Sam nemcsak rólunk csinált videót, hanem a
többiekről is.

– Istenem… – Figyeltem, ahogy Brett feszeng.
Gyanakodni kezdtem. – És voltak rólad felvételek más
lányokkal is. Mit számított? Én csak egy voltam a sok
közül.

– Számított! – Brett előrehajolt. – Veled más volt, Eva.
Én voltam más veled. Csak túl fiatal és túl önhitt voltam,
hogy felismerjem akkor. Látnod kell, Eva, és akkor
megérted.

Erőteljesen megráztam a fejem.
– Nem akarom látni! Megőrültél?
Hazudott. Mi volt azon a felvételen? Mennyire volt
kompromittáló?
– A francba! – Lerántotta a napszemüvegét, és az
asztalra hajította. – Nem a kibaszott videóról akartam
beszélni.
De a testtartása olyan védekező volt, hogy kételkedtem
ebben. A vállát felvonta, az ajkát összepréselte.
Bármit is mondott róla Cross…
Tudta, hogy Gideon is tud a felvételről. És tudnia
kellett, hogy harcol, hogy titokban maradjon. Sam
biztosan elmondta.
– Mit akarsz? – kérdeztem újra. – Mi a fene volt olyan
sürgős, hogy New Yorkba rohantál miatta?
A szívem hangosan vert, amíg a válaszra vártam.
Nagyon fülledt meleg volt, de engem a hideg rázott. Brett
nem jöhetett elő azzal, hogy szeret, hiszen rajtakaptam
Brittanyvel. Nem tudott elszakítani Gideontól, hiszen már
feleségül mentem hozzá. A turné közepén jött
Manhattanbe, tehát az együttes biztosan beleegyezett.
Meg Vidal is. De miért? Mi a jó nekik ebben?
Brett csak ült ott, és rágódott. Felálltam, hátat
fordítottam neki, és elrohantam a pázsiton át a
legközelebb eső kovácsoltvas kapu felé. Jelenetet
rendeztem, de nem érdekelt. Még a táskámat is ott

hagytam, de az sem érdekelt.
El innen! El, valahová biztonságba. Gideonhoz.
– Angyalka.
A férjem hangját hallva megbotlottam. Megfordultam.

A Bryant Park Grill zongorájának közelében állt fel egy
székről. Üde volt és elegáns, mintha nem érné el a hőség.

– Gideon!
Erőt merítettem aggódó pillantásából, gyengéd
öleléséből. Tudta, hogy rosszul fog elsülni a találkozóm
Brett-tel. Hogy fel leszek kavarva. Hogy szükségem lesz rá.
És itt volt. Nem tudom, hogyan, de nem is érdekelt.
Az ujjaim a hátába vájtak, szinte megkarmoltam.
– Sss! – suttogott a fülembe. – Itt vagyok.
Raúl állt meg mellettünk a táskámmal a kezében,
tartásából áradt a védelmező erő. Erősítette a pajzsot,
amit Gideon ölelése emelt körém. Enyhült bennem a
kétségbeesett pánik. Már nem zuhantam. Gideon volt a
háló, ami mindig megfogott.
Lementünk a lépcsőn. A Bentley már várt, Angus ott
állt mellette, hogy ajtót nyithasson nekem. Beültem hátra,
Gideon mellém huppant, átölelt, és én hozzábújtam.
Újra, pont úgy, mint reggel. De ez alatt a pár óra alatt
minden megváltozott.
– Ne félj, elintézem – dörmögte Gideon.
A nyakához fúrtam az orromat.
– Fel akarják használni a felvételt, ugye?
– De nem fogják. Senki nem fogja – felelte élesen.
Hittem neki. És jobban szerettem, mint valaha.

Micsoda délután! Eltereltem a gondolataimat Brettről, és
inkább a játékkonzolok összehasonlításán dolgoztam.
Köztük volt a GenTen; mire elérkezett az öt óra, már csak
Gideonon járt az eszem.

Most már nem csak a PhaseOne miatt aggódtam.

Magam miatt is, a lány miatt, aki régen voltam. Az a
szexvideó több kárt okozhat a Cross névnek, mint
bármelyik rivális cég.

Írtam egy üzenetet a férjemnek. Reméltem, hogy
gyorsan válaszol, bár nem számítottam rá.

AZ IRODÁDBAN VAGY?
Szinte azonnal felelt.
IGEN.
INDULOK HAZA. CSAK EL AKARTAM KÖSZÖNNI – írtam.
GYERE FEL.
Eddig észre sem vettem, hogy visszatartottam a
lélegzetem. Most kifújtam a levegőt.
TÍZ PERC, ÉS OTT LESZEK.
Amikor elmentem a recepcióspult mellett, Megumi már
nem volt ott, úgyhogy a tervezettnél hamarabb értem oda
Gideonhoz. Az ő recepciósa még a helyén volt, hosszú,
vörös haja a vállára omlott. Kurtán bólintott, én viszont
nyugodtan rámosolyogtam.
Scott már nem volt a helyén, amikor odaértem, Gideon
viszont igen. Az íróasztalára támaszkodva böngészte a
maga elé terített dokumentumokat. Arash ott ült az egyik
széken, a tartása laza volt, ahogy beszélt. Egyikükön sem
volt zakó, és mindketten igen jól néztek ki.
Arash rám pillantott, ahogy közeledtem, és Gideon is
felnézett. A férjem szeme olyan élénkkék volt, hogy még
ilyen messziről is szinte világított. Az arca komoly volt és
szép, klasszikus Gideon-arc, de a szeme ellágyult, amikor
meglátott. Elmosolyodtam, amikor begörbítette a
mutatóujját, hogy magához hívjon.
Beléptem az irodába. Arash felállt, és én kezet
nyújtottam.
– Szia! – üdvözöltem. – Távol tartod a bajtól?
– Ha épp hagyja – felelte az ügyvéd. Megrázta a kezem,
és puszit nyomott a levegőbe az arcom mellé.

– Kopj le – szólt rá Gideon, és átölelte a derekam.
Arash felnevetett.
– Roppant vicces ez az új féltékeny férj szerepköröd.
– A humorod viszont nem az – vágott vissza Gideon.
A férjemnek dőltem; jó volt érezni kemény testét,
ahogy hozzásimultam. Sosem lágyult el, nem engedett…
Csak amikor rám nézett.
– Fél óra múlva megbeszélésem van – mondta Arash. –
Megyek is. Eva, köszönöm a péntek esti bulit. Jó lenne
megismételni.
– Mindenképp szerét ejtjük – ígértem.
Miután kiment az irodából, Gideonhoz fordultam.
– Megölelhetlek?
– Sosem kell engedélyt kérned.
A szívem majd elolvadt a tekintetéből áradó
melegségtől.
– De nincs elsötétítve az üveg.
– Hadd lássák – dörmögte Gideon, és átölelt. Nagyot
sóhajtott, amikor hozzábújtam. – Mondd el, mi történt,
angyalka.
– Nem akarok beszélni róla. – Nem szívesen gondoltam
arra, milyen zűrös volt az életem, és hogy ez hogyan hat
most a szerelmemre. – Szeretném hallani a hangodat.
Mondj valamit, akármit.
– Kline nem bánthat téged. Megígérem.
Lehunytam a szemem.
– Ne róla beszélj. Mi történt a munkahelyeden ma?
– Eva…
Éreztem benne a feszültséget, az aggodalmat és a
félelmet, úgyhogy magyarázkodtam.
– Csak le akarom hunyni a szemem egy percre, és
érezni akarlak. Az illatodat, a hangodat. Csak egy perc,
hogy magamba szívjalak, aztán jobban leszek.
Megcirógatta a hátamat, az állát a fejem búbjára

támasztotta.
– Nemsokára elutazunk. Legalább egy hétre, de kettő

még jobb lenne. Talán visszamehetnénk a Crosswindsbe.
Egy kis meztelen lustálkodásra…

– Te sosem lustálkodsz. Meztelenül főleg nem.
– Főleg akkor nem, ha te vagy meztelen – javított ki, és
hozzám dörgölőzött. – De azt még sosem élvezhettem egy
egész hétig. Lehet, hogy kifárasztanál.
– Kétlem, hogy sikerülne, te szexőrült. De azért
megpróbálhatom.
– Nem ezt szánom nászútnak. Arra legalább egy
hónapot szeretnék.
– Egy hónapot! – Hátrébb hajoltam, és felnéztem rá.
Máris jobb kedvem lett. – New York gazdasága akár össze
is omolhat, ha egy hónapra kiszállsz a játékból.
A kezébe vette az arcom, és a hüvelykujjával a
szemöldökömet cirógatta.
– Szerintem elég jó a csapatom, egypár hétig
elboldogulnak nélkülem.
Elkaptam a csuklóját, és legalább egy kicsit hangot
adtam végre a szorongásomnak.
– Én nem boldogulnék nélküled. Túlságosan is
szükségem van rád.
– Eva. – Lehajtotta a fejét, a szája a számhoz ért, a
nyelve megsimogatta az ajkamat.
Megfogtam a tarkóját, és tartottam a fejét, miközben
elmélyítettem a csókot. Belehullottam. Közelebb húzott,
lábujjhegyre emelt. Félrehajtotta a fejét, és most már
együtt lélegeztünk, együtt nyögdécseltünk, együtt
sóhajtottunk.
Amikor szétváltunk levegőt venni, mélyet lélegeztem.
– Mikor érsz haza?
– Amikor akarod.
– Az akkor lesz, amikor végeztél itt. Miattam már elég

időt elpocsékoltál ma. – Megigazgattam tökéletesen
illeszkedő nyakkendőjét. – Ma délután nem csak
kémkedtél utánam. Tudtad, hogy balul fog elsülni a
találkozóm Brett-tel.

– Lehetséges.
– A kémkedés vagy a rosszul elsült találkozó?
Gideon rám villantotta a szemét.
– Ne neheztelj, amiért ott voltam, hogy melletted
legyek. Fordított helyzetben te is ugyanezt tetted volna.
– Honnan tudtad, mit akar? Őt is bántja, hogy létezik
az a felvétel, az, hogy milyen voltam régen, és mit tettem?
– Annyit tudok, hogy Christopher nyomást gyakorol rá
és az egész együttesre.
– De miért? Hogy téged kínozzon?
– Részben. Te nemcsak valami csinos szőkeség vagy,
hanem Eva Tramell, aki híres.
– Talán be kellene festenem a hajam. Megszabadulni
az „Aranylány” imázstól. Mit szólnál a vöröshöz? – A
barnát nem bírnám, mert Gideonnak előttem a barna volt
az esete. Nem tudnék a tükörbe nézni.
A férjem arca kifejezéstelenné vált, mintha egy
redőnyt eresztett volna le, bár semmi más nem árulkodott
róla, hogy feszült. Valami bizsergést éreztem a
nyakszirtemen, figyelmeztetést, hogy valami megváltozott.
– Nem tetszik az ötlet? – faggatóztam, és azonnal
eszembe jutott egy vörös nő Gideon múltjából: dr. Anne
Lucas.
– Olyannak szeretlek, amilyen vagy. De persze ha
változtatni akarsz, nem fogok tiltakozni. A te külsőd,
jogodban áll. Csak ne miattuk.
– Úgy is kellenék neked?
Enyhült a feszültség a szája sarkában, az arcáról
ugyanolyan gyorsan eltűnt a dermedtség, ahogy jött.
– Neked kellenék, ha vörös hajam lenne?

– Hmm. – Az államat babrálva úgy tettem, mintha
elgondolkodnék. – Talán maradjunk annál, amink van.

Gideon megcsókolta a homlokomat.
– Elvégre erről volt szó.
– Meg arról, hogy ma éjjel azt teszek veled, amit csak
akarok.
– Hol és mikor?
– Nyolckor, a lakásodon, az Upper West Side-on.
– A mi lakásunkon – csókolt meg gyengéden. – Ott
leszek.

13. fejezet

– Egyébként gratulálok az eljegyzéshez.
A tekintetem a projektvezető mérnökről a monitoromra
vándorolt, ahonnan Eva dobott csókot nekem.

– Köszönöm.
Sokkal szívesebben néztem volna a feleségemet. Egy
pillanatra felidéztem, ahogy a puha ajkai közé veszi a
farkamat. Hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar, és
ő másra sem vágyott, mint hogy leszopjon. Újra meg újra.
Meg újra. Úristen. Egész nap csak a tegnapi éjszaka járt a
fejemben.
– Folyamatosan beszámolok majd a vihar hatásáról –
mondta a mérnök, visszaterelve a figyelmemet a
munkára. – Köszönöm, hogy személyesen hívott, és
érdeklődött a hogylétünk felől. Az időjárási viszonyok
talán egy-két hét csúszást okoznak, attól függ, de azért
időben nyitunk majd.
– Van egy kis haladékunk. Első a biztonság,
gondoskodjon a személyes biztonságukról.
– Természetesen. Köszönöm.
Becsuktam a chatablakot, és megnéztem a
napirendemet. Tudni akartam, mennyi időm van
felkészülni a megbeszélésre a PosIT kutatás-fejlesztési
csapatával.
Scott hangja szólt kihangosítva a telefonomból.
– Az idősebbik Christopher Vidal van a vonalban. Ma
már harmadszor. Mondtam neki, hogy vissza fogja hívni,
amint ráér, de nem tágít. Mit mondjak neki?

Nevelőapám telefonhívásai mindig rosszat sejtettek. A
halogatás csak az időt pazarolta, annyival is kevesebb
időm maradt helyrehozni a problémát, amit a nyakamba
zúdított.

– Kapcsolja.
Fogadtam a hívást.
– Chris, miben segíthetek?
– Gideon, elnézést, hogy zavarlak, de beszélnünk kell.
Tudnánk ma találkozni?
A hangján éreztem, hogy sürgős, ezért kikapcsoltam a
kihangosítót.
– Az én irodámban, vagy a tiédben?
– A penthouse-ban.
Ez nagyon meglepett.
– De este kilenc felé fogok csak hazaérni.
– Nem baj.
– Mindenki jól van otthon?
– Igen. Ne aggódj, nem erről van szó.
– Akkor a Vidal. Majd megoldjuk.
– Istenem! – nevetett fel Chris nyersen. – Jó ember
vagy, Gideon. Az egyik legjobb, akit ismerek, és ezt
gyakrabban kellett volna mondanom neked.
A hangszíne aggasztott.
– Lenne most pár percem, ha gyorsan elmondanád.
– Ne, most nem jó. Majd kilenckor.
Letette. Még egy percen keresztül csak ültem, a
kezemben a telefonnal. A gyomrom összerándult, és
valami hideg fájdalom hasított belém.
Végre letettem a telefont, és a munkámra
koncentráltam. Előszedtem a tervezeteket, és átnéztem a
csomagot, amit Scott korábban az asztalomra tett. De az
agyam kattogott.
Nem tudtam irányítani, mi történik a családomban.
Odáig sosem terjedt a hatalmam. Csak annyit tehettem,

hogy kármentesítek az öcsém után, nehogy csődbe
menjen a Vidal cég. De Eva felvételeit nem adom. Chris
erről nem tud meggyőzni, bármit is mond.

Nemsokára kezdődött a PosIT-megbeszélés, amikor
feltűnt az üzenet a monitoron Eva képével:

MÉG MINDIG ÉRZEM AZ ÍZED. NYAMI!
Felnevettem. A szorongás, amiről megpróbáltam
tudomást sem venni, lassan elpárolgott. Eva volt
számomra a tiszta lap. Az új kezdet.
Megnyugodva válaszoltam.
RÉSZEMRŐL A MEGTISZTELTETÉS.

– Találtam egy nyomot.
Megfordultam. Raúl lépett be az irodámba.

Gyors léptekkel sietett az íróasztalomhoz.
– Még mindig a vendégek listájával foglalkozom, akik
jelen voltak azon a fogadáson pár héttel ezelőtt. Napi
kétszer fotókra is rákeresek. Erre ma figyeltem fel.
Szereztem egy másolatot, és ráközelítettem.
Az asztalra tett néhány képet. Odapillantottam, majd
felvettem és egyenként alaposan megvizsgáltam őket. A
háttérben ott állt egy vörös hajú nő. A következő képek
egyre jobban ráközelítettek.
– Smaragdzöld ruha, hosszú, vörös haj. Ezt a nőt látta
Eva.
Anne Lucas volt az. Valamiért összerándult tőle a
gyomrom, ahogy ott állt, félig elfordítva a fejét.
Raúlra néztem.
– Nem volt rajta a meghívottak listáján?
– Hivatalosan nem, de a vörös szőnyegen érkezett,
tehát nyilván valakinek a kísérőjeként. Nem tudom, ki
volt az illető, de kiderítem.
Nyugtalanul hátratoltam a székem, és felálltam.
– Ráijesztett Evára. Tartsa őt távol a feleségemtől.