A szabadság ötven árnyalata

E L JAMES

A szabadság ötven árnyalata

Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012
A fordítás alapjául szolgáló mű
E L James: Fifty Shades of Freed

Fordította: Tótisz András

Para mi Mamá con todo mi amor y gratitud
És az én szeretett apámnak

Papa, minden nap hiányzol

Előszó

Mami! Mami! Mami a padlón alszik. Már régóta alszik. A haját simogatom, mert ezt szereti. De nem
ébred fel. Megrázom. Mami! Fáj a pocim. Éhes vagyok. Az a férfi nincs itt. Szomjas vagyok. A konyhában
a mosogatóhoz húzok egy széket, és iszom. A víz kilöttyen a kék pulóveremre. Mami még mindig alszik.
Mami, ébredj fel! Mozdulatlanul fekszik. Hideg. Odaviszem a plédemet, ráterítem, és lefekszem mellé a
ragacsos, zöld szőnyegre. Mami még alszik. Van két játékautóm. Versenyeznek egymással a padlón, ahol
mami még alszik. Azt hiszem, beteg. Keresek valami ennivalót. A hűtőben találok borsót. Hideg, lassan
eszem. Fáj tőle a pocim. Elalszom mami mellett. A borsó elfogyott. A hűtőben van valami. Muris a szaga.
Megnyalom, és hozzáragad a nyelvem. Lassan eszem. Undorító íze van. Iszom egy kis vizet. Játszom az
autóimmal, aztán elalszom mami mellett. Mami olyan hideg, és nem ébred fel. Egy csattanás. Az ajtó.
Betakarom mamit a takarómmal. Az a férfi jött. Bassza meg. Hát itt meg mi a fene történt? Ilyen egy
őrült, kicseszett ribancot! Basszus! A kurva életbe! Húzz már előlem, te kis szaros! Belém rúg, és a
padlónak csapódik a fejem. Ott fekszem mami mellett. Fáj a fejem. Egy rendőr néni van itt. Nem! Nem!
Nem! Ne nyúlj hozzám! Ne nyúlj hozzám! Ne nyúlj hozzám! Anyával maradok. Ne! Ne gyere közelebb! A
rendőr néninél van a takaróm, és megfog engem is. Visítok. Mami! Mami! Az anyukámat akarom! Eltűntek
a szavak. Nem tudom kimondani őket. Mami nem hall meg. Nincsenek szavaim.

- Christian! Christian! - A lány hangja sürgető, és kihúzza őt a lidérces álomból, a kétségbeesésből. - Itt
vagyok. Itt vagyok.
Christian felébred, s Ana hajol fölé, a két vállát fogva rázza. Arcán gyötrelem, kék szeme tágra nyílt,
könnyes.
- Ana. - Szinte csak leheli, szájízét beszennyezi a félelem. - Itt vagy.
- Persze, hogy itt vagyok.
- Álmodtam.
- Tudom. Itt vagyok, itt vagyok veled.
- Ana - súgja a lány nevét. Ez a talizmán, amely megvéd a testét elöntő, fojtogató, fekete félelemtől.
- Pszt! Itt vagyok. - A lány átöleli, védő burkába vonja, melege beszivárog a férfi testébe, visszaszorítja
az árnyakat, visszaszorítja a félelmet. Ana a napsugár, a fény… és az övé.
- Kérlek, ne veszekedjünk. - Christian hangja rekedt. Magához szorítja Anát.
- Oké.
- A fogadalmak. Nincs engedelmesség. Képes vagyok rá. Megtaláljuk a módját. - A túláradó érzelmektől,
a zavartól és a szorongástól hadarva buknak elő a szavak.
- Igen. Így lesz. Mindig megtaláljuk a módját - suttogja a lány. Ajka máris a férfi ajkán, elnémítja őt, s
visszahozza a jelenbe.

Első fejezet

A nádfonatú napernyő rései között elégedett sóhajjal pillantok fel a legkékebb égboltra - nyárkék,
mediterránkék. Christian lustán nyúlik el mellettem a napozóágyon. A férjem. Az én dögös, gyönyörű
férjem félmeztelenül, levágott szárú farmerban olvas. A könyv a nyugati bankrendszer összeomlását
jósolja, és úgy tűnik, letehetetlen. Még egyszer sem láttam Christiant ilyen mozdulatlannak. Inkább tűnik
diáknak, minthogy az Egyesült Államok egyik vezető magánvállalatának elnök-vezérigazgatója legyen.
Nászutunk utolsó állomásán, a monacói Beach Plaza Monte-Carlo strandján lustálkodunk a délutáni
napon, bár nem a szállodában lakunk. Kinyitom a szemem, és a kikötőben horgonyzó Fair Ladyre nézek.
Természetesen egy luxusjachton lakunk. A Fair Lady 1928-ban épült, s most felségesen lebeg a vízen, az
öbölben horgonyzó jachtok királynőjeként. Innen olyan, akár egy lendkerekes gyerekjáték. Christian
imádja, gyanítom, szeretné megvásárolni. De őszintén… a férfiak meg az ő játékszereik!
Hátradőlök, s miközben a Christian Grey mixet hallgatom az új IPodomon, elszenderedek a napsütésben,
és felrémlik bennem a jelenet, amikor megkérte a kezem. Ó, az a mesébe illő leánykérés a
csónakházban… szinte érzem a mezei virágok illatát…

- Összeházasodhatnánk holnap? - mormogja Christian lágyan a fülembe. A mellére borulva fekszem a
virágágyon a csónakházban, kielégülten a szenvedélyes szeretkezés után.
- Hmm.
- Ez most igen? - Kihallom a reménykedő csodálkozást a hangjából.
- Hmm.
- Vagy nem?
- Hmm.
Érzem, hogy vigyorog.
- Nem következetes, Miss Steele.
Én is elvigyorodom.
- Hmm.
Christian felnevet, magához szorít, és megcsókolja a fejem búbját.
- Akkor holnap, Vegasban.
Álmosan fölemelem a fejem.
- Nem hiszem, hogy a szüleinket boldoggá tennénk vele.
Ujja hegyével dobol meztelen hátamon, gyöngéden simogat.
- Mit szeretnél, Anastasia? Vegast? Hatalmas esküvőt mindenféle cécóval? Mondd el.
- Nem kell nagy… csak a barátok és a család. - Felnézek rá, s meghat a ragyogó, szürke szemében látható
csöndes könyörgés. Ő mit szeretne?
- Oké - bólint. - Hol?
Vállat vonok.
- Csinálhatnánk itt? - kérdezi bizonytalanul.
- A szüleid házában? Nem bánnák?
Felhorkan.
- Anyám a hetedik mennyországban lenne.
- Oké. Akkor itt. Biztos vagyok benne, hogy anyám és apám örül majd neki.
Megcirógatja a hajamat. Lehetnék még boldogabb?
- Tehát megegyeztünk, hogy hol, most jöhet a mikor.

- Nyilván meg kell beszélnünk anyáddal.
- Hmm. - Christian mosolya lehervad. - Egy hónapot kap. Túlságosan is kívánlak ahhoz, hogy többet
várjak.
- Christian, a tiéd vagyok. Már egy ideje a tiéd vagyok. De oké, legyen egy hónap. - Megcsókolom a
mellkasát, lágy, szűzies csókkal, majd rámosolygok.

- Megégsz - súgja Christian a fülembe, és felriaszt az álmodozásból.
- Csak érted égek. - A legédesebb mosolyommal nézek rá. Alacsonyabban áll már a késő délutáni nap,
eláraszt sugaraival. Christian elégedetten mosolyog vissza, és egyetlen gyors mozdulattal behúzza az
ernyő árnyékába a napozóágyamat.
- Elég a mediterrán napsütésből, Mrs. Grey.
- Köszönöm az emberbaráti gesztust, Mr. Grey.
- Örömömre szolgál, Mrs. Grey, és nem teljesen emberbaráti önzetlenség. Ha leégsz, nem érinthetlek. -
Felvonja a szemöldökét, szeme jókedvűen ragyog. A szívem valósággal dagad. - De gyanítom, hogy ezt
jól tudod, és magadban nevetsz rajtam.
- Hogy én? Képesnek tartasz rá? - Ártatlanságot színlelek.
- Nagyon is. Gyakran nevetsz rajtam, és többek között ezt is szeretem benned. - Lehajolva megcsókol,
játékosan az alsó ajkamba harap.
- Reméltem, hogy bekensz még napolajjal - duzzogom az ajkának.
- Elég alantas munka, Mrs. Grey… de ilyen ajánlatot nem utasíthatok vissza. Ülj fel! - utasít, és rekedtes a
hangja. Teszem, amit mond, és Christian erős, hajlékony ujjai lassú, módszeres simításokkal bekennek
napolajjal.
- Ragyogóan szép vagy. Szerencsés ember vagyok - mormogja, mikor ujjai a mellemhez érve szétkenik a
folyadékot.
- Igen, az vagy, Mr. Grey. - A szempilláimon keresztül szemérmesen pislogok fel rá.
- Jól áll neked a szerénység, Mrs. Grey. Fordulj meg, be akarom kenni a hátadat is.
Mosolyogva fekszem hasra, ő pedig kikapcsolja a szemérmetlenül drága bikini pántját.
- Mit szólnál, ha én is topless lennék, mint a többi nő a parton? - kérdem.
- Haragudnék - feleli habozás nélkül. - Az sem tesz boldoggá, hogy most ilyen kevés ruha van rajtad. -
Lehajol, és a fülembe súg. - Ne kísértsd a szerencsédet.
- Ez provokáció, Mr. Grey?
- Nem. Mindössze tényközlés, Mrs. Grey.
Sóhajtva csóválom a fejem. Ó, Christian… én birtokló, féltékeny, irányításmániás Christianom.
Mihelyt elkészül, a fenekemre csap.
- Megvagyunk, asszony.
Csörögni kezd az örökké jelenlévő, örökké aktív BlackBerryje. A homlokomat ráncolom, Christian
viszont mosolyog.
- Csak az én szememnek, Mrs. Grey. - Játékosan, figyelmeztetőn vonja fel a szemöldökét, majd ismét a
hátsómra paskol, és visszaül a nyugágyába, hogy fogadja a hívást.
Belső istennőm dorombol. Talán este rendezhetünk neki egy kis műsort, amit csak ő láthat. Belső istennőm
értő mosollyal néz, én pedig elvigyorodom a gondolatra, és folytatom a délutáni sziesztát.

- Mam’selle? Un Perrier pour moi, un Coca-Cola light pour ma famme, s’il vous plaît. Et quelque
chose a manger… laissez-moi voir la carte.

Hmm… Christian folyékony francia beszéde ébreszt. A napfényben megremeg a szempillám. Christian
engem figyel, s egy libériás, fiatal nő elsiet. Tálcáját magasra emeli, magas, szőke lófarka ingerlően leng.
- Szomjas vagy? - kérdi Christian.
- Igen - motyogom álmosan.
- Egész nap elnéznélek. Fáradt vagy?
Elpirulok.
- Nem sokat aludtam múlt éjjel.
- Én sem. - Christian elvigyorodik, leteszi a BlackBerryjét, és feláll. A sortja kicsit lejjebb csúszik, és
úgy lóg a csípőjén, hogy kilátszik alóla a fürdőnadrág. Aztán leveszi a sortot, és kibújik a papucsból.
Elvesztem gondolataim fonalát.
- Jössz úszni? - A kezét nyújtja, én pedig kábán pillantok fel rá. - Úszunk? - kérdi újra félrebiccentett
fejjel. Vidám az arca. Amikor nem válaszolok, lassan megcsóválja a fejét.
- Azt hiszem, szükséged van egy kis ébresztőre. - Hirtelen rám veti magát, felkap, én pedig visítok, inkább
a meglepetéstől, mintsem félelmemben.
- Christian! Tegyél le! - sikítom.
- Csak a tengerben, bébi - kuncogja.
Miközben Christian nevetve becipel a vízbe, a napozók lezser érdektelenséggel néznek bennünket, és most
jövök rá, hogy ez annyira jellemző a franciákra.
Átkarolom Christian nyakát.
- Mégsem teszel le - nyögöm, s igyekszem elfojtani a nevetést.
Elvigyorodik.
- Ó, Ana, kicsim, hát semmit sem tanultál az alatt a rövid idő alatt, amióta ismerjük egymást? -
Megcsókol, én pedig kihasználom a lehetőséget, a hajába túrok, két kézzel markolom, és visszacsókolom
őt, nyelvem a szájába hatol. Christian élesen beszívja a levegőt, és hátradől. A szeme fátyolos, de óvatos
is.
- Tudom, miben mesterkedsz - suttogja, és lassan beleereszkedik a tiszta, hűvös vízbe. Magával húz, ajka
ismét rátalál az enyémre. Hamarosan megfeledkezem a Földközi-tenger hűvösségéről, ahogy a férjemre
tekeredek.
- Azt hittem, úszni akarsz - mormogom a szájába.
- Nagyon elvonod az ember figyelmét. - Christian fogai az alsó ajkamat súrolják. - De azt biztosan nem
akarom, hogy Monte-Carlo derék polgárai lássák a feleségemet a szenvedély markában.
Fogamat végighúzom az állán, borostája a nyelvemet csiklandozza. Tojok a derék monte-carlói
polgárokra.
- Ana - nyög fel Christian. A csuklójára tekeri a lófarkamat, és egy finom húzással hátrabiccenti a fejem.
Csókokkal halmozza el feltárulkozó nyakamat.
- Vigyelek mélyen a tengerbe? - zihálja.
- Igen - súgom.
Christian elhúzódik és lenéz rám, a tekintete meleg, vággyal teli, vidám.
- Mrs. Grey, ön kielégíthetetlen és vakmerő. Miféle szörnyet teremtettem?
- Egy neked való szörnyet. Kellenék neked, ha nem ilyen volnék?
- Minden módon kellesz, ahogyan csak meg tudlak kapni, te is tudod. De nem most. Nem közönség előtt. -
A part felé biccent.
Tessék?
És tényleg, a parton napozók közül néhányan már nem is tettetnek érdektelenséget, hanem érdeklődve
figyelnek. Christian hirtelen elkapja a derekamat, és feldob a levegőbe, én pedig a vízbe pottyanok, a
hullámok alá süllyedek, egészen a puha homokig. Köhögve, vizet köpködve, kuncogva merülök föl.
- Christian! - korholom, és bosszúsan nézek rá. Azt hittem, szeretkezünk a tengerben… megint kipipálunk

valamit, amit először csinálok.
Az alsó ajkába harap, hogy elfojtsa a nevetést, erre lefröcskölöm, és ő visszafröcsköl.
- Miénk az egész éjszaka - mondja, és úgy vigyorog, mint egy bolond. - Laters, bébi! - Lebukik a víz alá,
aztán egy méternyire tőlem bukkan fel, majd könnyed, kecses csapásokkal úszni kezd. Távolodik a parttól,
tőlem.
Á, a játékos, kínzó Ötven! Leárnyékolom a szemem a nap elől, miközben utánanézek. Annyira
incselkedő… mit tehetnék, hogy visszafizessem ezt neki? Kiúszom a partra, és a lehetőségeket
mérlegelem. Időközben megérkeztek az italok, gyorsan iszom egy korty diétás kólát. Christian már csak
apró pötty a távolban.
Hmm… Hasra fekszem, kicsit babrálok a bikini pántjával. Leveszem a felsőt, és lazán Christian
nyugágyára dobom. Tessék… most már láthatja Mr. Grey, milyen merész vagyok. Ezt tűzd a kalapod
mellé! Lehunyom a szemem, a nap kellemesen melengeti a bőrömet… a csontjaimat, és elbóbiskolok a
hőségben. Gondolataim az esküvőm napjához szállnak.

- Megcsókolhatod a menyasszonyt - jelenti be Walsh tiszteletes.
Ragyogó arccal nézek fel a férjemre.
- Végre az enyém vagy - suttogja Christian, s a karjába vonva szűzies csókot lehel az ajkamra.
Férjnél vagyok, Mrs. Christian Grey vagyok. És kába az örömtől.
- Gyönyörű vagy, Ana - mormogja. Elmosolyodik, süt a szeméből a szerelem… és valami sötétebb,
valami forróság. - Senki más nem veheti le rólad ezt a ruhát, csak én, megértetted? - A mosolya már
százfokos, olyan forró, ujjai végigsiklanak az arcomon, lángra lobbantva a vérem.
Jesszusom, hogyan képes erre még itt is, amikor ennyien bámulnak minket?
Némán bólintok. Remélem, senki nem hall bennünket. Walsh tiszteletes szerencsére tapintatosan
hátralépett. Az ünneplőbe öltözött tömeg felé pillantok. Anyám, Ray, Bob és a Grey család. Mindenki
tapsol, még Kate, a nyoszolyólányom is, aki döbbenetesen jól fest halványrózsaszín ruhájában, Christian
bátyja mellett. Ki gondolta volna, hogy Elliot tanúként így kirittyenti magát? Mindenki arcán széles,
ragyogó mosoly, Grace-t kivéve, aki kecsesen sír finom, fehér zsebkendőjébe.
- Készen áll a partira, Mrs. Grey? - suttogja Christian, s azzal a szégyenlős mosolyával tekint rám.
Istenien néz ki a fekete szmokingjában, az ezüstszínű mellényben, nyakkendővel. Annyira… klassz.
- Készen állok, mint mindig. - Ostoba vigyor terpeszkedik az arcomon.
Később javában áll a bál… Carrick és Grace igazán kitett magáért. Ismét fölállították a sátrat, az öböl
felöli oldalakat nyitva hagyták, és gyönyörűen kidekorálták halványrózsaszínnel, ezüsttel, elefántcsonttal.
Szép idővel vagyunk megáldva, a késő délutáni nap ragyog a vízen. A sátor egyik végében táncparkett
van, a másikban pazar svédasztal.
Ray meg az anyám egymással táncol, közben nevetgélnek. Keserédes érzés elnézni őket együtt. Remélem,
Christian meg én tovább bírjuk. Nem is tudom, mit tennék, ha elhagyna. Az elsietett házasságnak hosszú a
böjtje, kínoz a mondás.
Kate áll meg mellettem. Annyira szép a hosszú selyemruhában. Homlokráncolva néz rám.
- Hé, állítólag ez életed legboldogabb napja - korhol.
- Az is - suttogom.
- Ó, Ana, mi a baj? Anyádat nézed Rayjel?
Szomorúan bólintok.
- Olyan boldogok.
- Külön boldogabbak.
- Kétségeid vannak? - kérdi Kate riadtan.

- Nem, dehogy. Csak… annyira szeretem. - Megmerevedek, és valahogy képtelen vagyok megfogalmazni a
félelmeimet, de nem is akarom.
- Nyilvánvalóan rajong érted, Ana. Elég szokatlanul indult a kapcsolatotok, tudom, de láttam, milyen
boldogok voltatok az elmúlt hónapban. - Megfogja, megszorítja mindkét kezem. - Most már különben is
késő - teszi hozzá vigyorogva.
Kuncogok válaszul. Kate mindig rámutat arra, ami nyilvánvaló. Most pedig a Katherine Kavanagh-féle
Különleges Ölelésbe von.
- Minden rendben lesz, Ana. És ha Christian csak a hajad szálát is meggörbíti, nekem kell felelnie. -
Elenged, rávigyorog valakire, aki mögöttem áll.
- Szia, bébi! - Christian meglepetésemre átkarol és megcsókolja a halántékomat. - Kate - üdvözli a
barátnőmet. Még mindig hűvösen viselkedik vele, pedig már másfél hónap is eltelt a vita óta.
- Szia, Christian! Megyek, megkeresem a tanúdat, mellesleg ő az én támaszom is. - Ránk mosolyog, és
elindul Elliot felé, aki Ethannel, Kate bátyjával és José barátunkkal iszik.
- Ideje mennünk - mormogja Christian.
- Máris? Ez az első buli az életemben, ahol nem bánom, hogy én vagyok a figyelem középpontjában. -
Feléje fordulok.
- Meg is érdemled. Csodálatosan nézel ki, Anastasia.
- Ahogyan te is.
Elmosolyodik, meleg az arca.
- Jól áll neked ez a szép ruha.
- Ez a régi jószág? - Szégyenlősen elpirulok, és az egyszerű, testre simuló esküvői ruha finom
csipkeszegélyét babrálom. Kate anyja tervezte nekem. Imádom, ahogy a csipke végighúzódik a váll alatt.
Szemérmes, mégis csábító. Legalábbis remélem, hogy az.
Christian lehajol és megcsókol.
- Menjünk. Nem akarok osztozni rajtad ezekkel az emberekkel.
- Elmehetünk a saját esküvőnkről?
- Ez a mi bulink, bébi, most azt csinálunk, amit csak akarunk. Felvágtuk a tortát. És ebben a pillanatban
szeretnélek megszöktetni, hogy csak az enyém legyél.
- Egy életen át a tiéd leszek, Mr. Grey - kuncogom.
- Örömmel hallom, Mrs. Grey.
- Ó, hát itt a szerelmespár?
Magamban felnyögök… Grace édesanyja ránk talált.
- Christian, drágám, még egy tánc a nagymamáddal?
Christian a száját biggyeszti.
- Hát persze, nagymama.
- És te, szépséges Anastasia, menj, tegyél boldoggá egy vénembert. Táncolj Theóval.
- Theo, Mrs. Trevelyan?
- Trevelyan nagypapa. És azt hiszem, szólíthatsz nagyinak. Aztán jó lesz, ha ti ketten komolyan nekiláttok,
hogy dédunokáim legyenek. Már nincs sok időm. - Affektált mosollyal néz ránk.
Christian rémülten pislog.
- Gyere, nagymama - mondja, és kézen fogva a táncparkettre vezeti. Szabályosan duzzogva néz vissza rám,
a szemét forgatja. - Laters, bébi.
Elindulok Trevelyan nagypapa felé, de José áll meg mellettem.
- Nem kérek még egy táncot. Már így is túl sok idődet követeltem magamnak a parketten… boldog
vagyok, hogy boldognak látlak. De komolyan mondom, Ana, ha szükséged lesz rám… én itt leszek.
- Köszönöm, José. Jó barát vagy.
- Komolyan gondolom. - Sötét szeméből süt az őszinteség.

- Tudom, hogy komolyan gondolod. Köszönöm, Jos. És most, ha megengeded, itt hagylak. Randim van egy
öregemberrel.
José zavartan ráncolja homlokát.
- Christian nagyapja - világosítom fel.
Elvigyorodik.
- Sok szerencsét hozzá, Annie. Sok szerencsét mindenhez.
- Kösz, José.
Táncolok Christian most is elbűvölő nagyapjával, majd megállok a franciaablaknál, és nézem, mint bukik
le lassan Seattle felett a nap, s vet narancs és akvamarin árnyékokat az öbölre.
- Menjünk! - sürget Christian.
- Át kell öltöznöm. - Megfogom a kezét, az a szándékom, hogy magammal viszem őt az emeletre. Christian
a homlokát ráncolja. Nem érti, mit akarok, és gyengéden megállít.
- Azt hittem, te akarod levenni rólam a ruhát - magyarázom, erre felcsillan a szeme.
- Így is van. - Huncut vigyorral néz rám. - De nem itt vetkőztetlek le. Nem indulnánk el, amíg… nem is
tudom… - Legyint, s bár nem fejezi be a mondatot, egyértelmű, hogyan érti.
Elpirulok, és elengedem a kezét.
- És a hajadat sem engedd le - mormogja sötéten.
- De…
- Semmi de, Anastasia. Szép vagy, és én akarlak levetkőztetni.
Ó. A homlokom ráncolom.
- Hozd magaddal az úti ruhád - utasít. - Szükséged lesz rá. Taylor becsomagolta a nagybőröndöt.
- Oké. - Vajon mit tervezhet? Nem árulta el, hová megyünk. Szerintem senki nem tudja. Sem Mia, sem
Kate nem tudta kiszedni belőle. Anyám és Kate felé fordulok, akik a közelben ácsorognak.
- Nem öltözöm át.
- Tessék? - hökken meg anyám.
- Christian nem akarja. - Úgy rándítok vállat, mintha ez mindent megmagyarázna, de anyám homlokán
összeszaladnak a ráncok.
- Nem fogadtál engedelmességet - emlékeztet kedvesen.
Kate próbálja köhögésnek álcázni a horkanást. Összehúzom a szemem, úgy nézek rá. Neki meg anyámnak
sejtelmük sem lehet, mit veszekedtem Christiannal emiatt. Nem is akarom felmelegíteni ezt a veszekedést.
Jesszusom, Ötven árnyalatom duzzog… és lidérces álmai vannak. Kijózanító az emlék.
- Tudom, anya, de tetszik neki ez a ruha, és szeretnék örömet okozni neki.
Meglágyul az arca, Kate pedig a szemét forgatja, és bölcsen visszavonul. Kettesben maradunk anyámmal.
- Csodálatosan nézel ki, drágám. - Carla gyöngéden a helyére tesz egy kósza tincset, és végigsimít az
államon. - Olyan büszke vagyok rád. Boldoggá fogod tenni Christiant. - És magához ölel.
Ó, anya!
- El sem hiszem, milyen felnőttnek látszol most. Új életet kezdesz… Csak azt ne feledd, hogy a férfiak egy
másik bolygóról valók, és minden rendben lesz.
Kuncogok magamban. Christian egy másik univerzumból való. Ha anyám tudná…
- Kösz, anya.
Ray csatlakozik hozzánk, kedvesen mosolyog mindkettőnkre.
- Gyönyörű királylányt hoztál a világra, Carla - mondja, s a szeméből süt a büszkeség. Remekül néz ki a
fekete szmokingban és halványrózsaszín mellényben. Könnyek szúrják a szemem. Jaj, ne… mostanáig
megúsztam a sírást.
- Te pedig nézted, mint nő föl, és segítetted, Ray. - Carla hangja szomorkás.
- Szerettem minden egyes percét. Átkozottul csinos menyasszony vagy, Annie. - Ray a fülem mögé dugja
ugyanazt az elszabadult hajtincset.

- Ó, apa… - Elfojtom a sírást, Ray pedig a maga szemérmes módján, kurtán megölel.
- És átkozottul jó feleség leszel - suttogja, és rekedt a hangja.
Mire elenged, Christian már újra mellettem van.
Ray melegen rázza meg a kezét.
- Vigyázz a kislányomra, Christian.
- Ez a szándékom, Ray. Carla. - Biccent a nevelőapám felé, és megcsókolja anyámat.
A vendégek hosszú, emberi folyosót alkotnak, ezen keresztül vonulhatunk a kijárathoz.
- Készen állsz? - kérdi Christian.
- Igen.
Kézen fogva vezet a magasba nyújtott karok alatt. A vendégek jó szerencsét kívánnak, gratulálnak, és
rizsszemek hullnak ránk. A folyosó végén Grace és Carrick mosolyog. Mindkettőnket megölelnek,
megcsókolnak. Grace-t elöntik az érzelmek, mi pedig sietve búcsúzunk.
Taylor odakint vár, hogy gyorsan elmenekítsen minket az Audi SUV-val. Christian kitárja előttem a kocsi
ajtaját, én pedig megfordulok, és az összesereglett fiatal nők felé hajítom a rózsaszín és fehér rózsákból
álló csokromat. Mia emeli diadalmasan a magasba, és fülig ér a szája.
Becsusszanok a SUV-ba, nevetnem kell, hogy Mia ilyen arcátlanul elkapta a csokrot. Christian közben
lehajol, és felemeli a ruhám szegélyét. Amint biztonságban a kocsiban ülök, búcsút int a várakozóknak.
- Gratulálok, uram - mondja Taylor, amikor nyitja neki az ajtót.
- Köszönöm, Taylor - feleli Christian, és elhelyezkedik mellettem.
Amikor Taylor elhúz a járda mellől, vendégeink rizsszemekkel dobálják a kocsit. Christian megfogja a
kezem, és megcsókolja az ujjperceimet.
- Eddig minden rendben, Mrs. Grey?
- Eddig minden csodálatos, Mr. Grey. Hová megyünk?
- Sea-Tac - feleli egyszerűen, és akár egy szfinxé, olyan a mosolya.
Hmm… vajon miben mesterkedik?
Taylor nem az indulási terminálhoz hajt, amire számítok, hanem egy biztonsági kapun át egyenesen a
betonra. Mi van? Aztán meglátom a gépet. Grey Enterprises Holdings, Inc., a felirat nagy, kék betűkkel
virít a törzsén.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy már megint helytelen célra használod a cég tulajdonát?
- Hát, remélem, Anastasia - vigyorog Christian.
Taylor megállítja az Audit a géphez felvezető lépcső aljánál, és ugrik, hogy kinyissa Christian ajtaját.
Rövid megbeszélés után Christian nyitja ki az én ajtómat, majd ahelyett, hogy hátralépve helyet adna, hogy
kiszállhassak, behajol és kiemel.
Hűha!
- Mit művelsz? - cincogom.
- Átemellek a küszöbön - feleli.
- Ó! - Azt nem otthon szokták?
Könnyedén visz fel a lépcsőn, Taylor pedig a kisbőröndömmel követi. A gép ajtajánál hagyja, majd
visszatér az Audihoz. A fedélzeten felismerem Stephant, Christian pilótáját. Egyenruhában van.
- Üdv, a fedélzeten, uram, Mrs. Grey. - Mosolyog.
Christian letesz, és kezet ráz vele. Stephan mellett sötét hajú nő áll. Mennyi idős lehet? Talán a harmincas
évei elején jár, szintén egyenruhát visel.
- Gratulálok mindkettejüknek - folytatja a pilóta.
- Köszönöm, Stephan. Anastasia, Stephant már ismered. Ma ő a kapitányunk, a hölgy pedig Beighley, első
tiszt.
A nő elvörösödik, amikor Christian bemutatja, és szaporán pislog. Nagy a kísértés, hogy a szemem
forgassam. Még egy nőszemély, akit teljesen elbűvöl a túlságosan is jóképű férjem.

- Örülök, hogy megismerhetem - ömleng Beighley. Kedvesen mosolygok rá, elvégre a férfi az enyém.
- Minden előkészülettel megvagyunk? - kérdi Christian, én pedig körülnézek a kabinban. A belseje csupa
világos juhar és krémszínű bőr. Nagyon szép. Egyenruhás fiatal nő áll a kabin másik végében, igen csinos
barnahajú lány.
- Minden rendben. Innentől Bostonig jó időnk lesz.
Boston?
- Turbulencia?
- Boston előtt nem várható. Shannon felett van egy front, ahol zötyöghetünk kicsit.
Shannon? Írország?
- Értem. Hát, remélem, átalusszuk - mondja Christian tárgyilagosan.
Alusszuk?
- Indulunk, uram - jelenti be Stephan. - Natalia gondjaira bízzuk önöket, ő a légi kísérőnk. - Christian a
lány felé pillant, és a homlokát ráncolja, de mosolyogva fordul vissza Stephan felé.
- Remek. - Megfogja a kezem, és az egyik pazar bőrüléshez vezet. Vagy tizenkettő lehet a gépen.
- Ülj le - mondja. Leveszi a zakóját, kigombolja a finom brokátmellényt. Két különálló, egymással szembe
fordított székbe ülünk, amelyek között lakkozott asztalka áll.
- Üdvözlöm önöket a fedélzeten, uram, asszonyom, és gratulálok. - Natalia terem mellettünk, egy pohár
rózsaszín pezsgővel kínál minket.
- Köszönöm - bólint Christian, a lány pedig udvarias mosollyal visszavonul a konyhába.
- A boldog házaséletre, Anastasia! - emeli Christian a poharát az enyémhez, és koccintunk. Csodás a
pezsgő.
- Bollinger? - kérdem.
- Pontosan.
- Amikor először ilyet ittam, teáscsészében kaptam. - Elvigyorodom.
- Nagyon jól emlékszem arra a napra. A diplomaosztód volt.
- Hová megyünk? - Nem bírom tovább visszafojtani a kíváncsiságot.
- Shannonba - feleli Christian, és izgatottan csillog a szeme. Olyan, akár egy kisfiú.
Írországba?
- Írországba megyünk! Ott tankolunk - teszi hozzá. Heccel.
- Aztán? - sürgetem.
Még jobban vigyorog, és a fejét rázza.
- Christian!
- Londonba - mondja. Feszülten figyel, igyekszik felbecsülni a reakciómat.
Eláll a lélegzetem. Szent tehén! Azt hittem, talán New Yorkba megyünk, vagy Aspenbe, talán a Karib-
tengerre. El sem hiszem. Egész életemben arra vágytam, hogy lássam Ang-liát. Valósággal sugárzom,
izzom a boldogságtól.
- Aztán Párizsba.
Tessék?
- Aztán Dél-Franciaországba.
Hűha!
- Mindig is arról álmodtál, hogy eljutsz Európába - mondja lágyan. - Valóra akarom váltani az álmaidat,
Anastasia.
- Te vagy a megvalósult álmom, Christian.
- Ahogyan ön az enyém, Mrs. Grey - suttogja.
Ó, istenem…
- Kapcsold be az övet.
Vigyorogva engedelmeskedem.

A gép gurulni kezd a kifutópályán, mi pedig pezsgőt kortyolgatva, vigyorogva nézzük egymást. El sem
hiszem. Huszonkét éves koromban elhagyom az Egyesült Államokat, és Európába megyek - ráadásul
Londonba.
A felszállás után Natalia tölt még pezsgőt, és felszolgálja az esküvői lakománkat. És micsoda lakoma!
Füstölt lazac, majd fogoly roston, zöldbab salátával és dauphinoise burgonyával, s mindezt a hatékony
Natalia készítette el.
- Desszert, Mr. Grey? - kérdezi.
Christian a fejét rázza, és alsó ajkán végigsimítva kérdő pillantást vet rám. Sötét, kiismerhetetlen az arca.
- Köszönöm, nem - mormogom. Nem tudom elszakítani a szemem az övétől. Christian ajka titokzatos kis
mosolyra húzódik, és Natalia visszavonul.
- Helyes - morogja Christian. - Téged kívánlak desszertnek.
Ó… itt?
- Gyere - mondja. Feláll az asztaltól, és a kezét nyújtva a kabin hátsó része felé vezet.
- Itt fürdőszoba van - mutat egy kis ajtóra, majd egy rövid folyosón vezet a végében nyíló ajtóhoz.
Jesszusom… hálószoba. Krém és jávorfa színű a kabin, a kis dupla ágyon arany és sötétszürke párnák.
Nagyon kényelmesnek látszik.
Christian felém fordul, s a karjába vonva néz le rám.
- Úgy gondoltam, töltsük harmincötezer láb magasan a nászéjszakánkat. Ezt még sosem csináltam.
Még egy első.
Tátott szájjal meredek rá, zakatol a szívem… a Mile High Club[1]. Hallottam már erről.
- De először meg kell szabadulnom ettől a mesés ruhától. - Christian szeméből süt a szerelem és valami
még sötétebb érzelem, valami, amit szeretek… valami, ami belső istennőmet szólítja. Eláll a lélegzetem
tőle.
- Fordulj meg! - Christian hangja immár halk, de tekintélyt parancsoló, s átkozottul izgató. Hogy képes
ennyi ígéretet sűríteni két szóba? Boldogan engedelmeskedem, és keze a hajamhoz ér. Óvatosan húzza ki
egyenként a hajtűket, ügyes ujjaival könnyen boldogul a feladattal. A hajam a vállamra omlik, egyenként
hullanak a tincsek, takarják el a hátam és a mellemet. Próbálok mozdulatlanul állni, nem mocorgok, de
sajgón vágyom az érintését. A hosszú, fárasztó és izgató nap után kívánom őt - tetőtől talpig.
- Olyan szép a hajad, Ana. - Szája egészen közel van a fülemhez, érzem a leheletét, bár nem ér hozzám az
ajka. Mi-után a hajamban nincs több tű, beletúr, finoman masszírozza a fejbőrömet… ó, istenem…
Lehunyom a szemem, és átadom magam az érzésnek. Christian ujjai lejjebb siklanak, a hajamnál fogva
hátrabiccenti a fejem, s föltárulkozik a nyakam.
- Az enyém vagy - zihálja, és fogával gyengéden húzza a fülcimpámat.
Felnyögök.
- Csitt! - korhol. Félresöpri a hajamat, és a ruha csipkés szegélyét követve végigsimít a hátamon, egyik
vállamtól a másikig. Borzongok a várakozástól, ő pedig gyengéd csókot lehel a hátamra, a ruha legfelső
gombja fölé.
- Olyan szép - mondja, és fürgén gombolja ki az első gombot. - Én vagyok ma a legboldogabb ember. -
Kínzó lassúsággal végez a gombokkal, s halad lefelé a hátamon. - Annyira szeretlek. - Csókokkal halmoz
el a nyakszirtemtől a vállam széléig, és halkan suttog a csókok között. - Nagyon… kívánlak… benned…
akarok… lenni… az… enyém… vagy.
Minden egyes szó megrészegít. Lehunyom a szemem, és félrebiccentem a fejem, hogy jobban hozzáférjen a
nyakamhoz, és átengedem magam a varázslatnak, amit Christian Grey, a férjem jelent.
- Az enyém - suttogja ismét. Lehúzza a ruhát a karomon, s az elefántcsont színű selyem és csipke felhőként
hullik a lábamhoz.
- Fordulj meg - súgja, és hirtelen rekedtes a hangja. Megfordulok, és Christian lélegzete elakad.
Testhez álló, vöröses rózsaszín szaténfűzőt viselek harisnyatartóval, hozzáillő csipkés bugyival, és fehér

selyemharisnyával. Christian pillantása mohón siklik végig a testemen, de egy szót sem szól. Csak
vágyakozástól tágra nyílt szemmel mered rám.
- Tetszik? - suttogom, és érzem, hogy szégyenlős pír terül el az arcomon.
- Több mint tetszik, bébi. Szenzációsan nézel ki. - A kezét nyújtja, én pedig megfogom, és kilépek a
ruhámból.
- Ne mozdulj - mormogja, és anélkül, hogy elsötétedő pillantása elszakadna az enyémtől, középső ujjával
végigsimít a mellemen, majd a fűző vonalán. Kapkodva veszem a levegőt, ő pedig ismét a mellemen
folytatja útját, ujja kínzó bizsergést kelt a gerincemben. Abbahagyja, és mutatóujját a levegőben forgatva
jelzi, hogy forduljak meg.
Neki most bármit megtennék.
- Állj - mondja. Az ággyal szemben állok, háttal neki. Christian átkarolja a derekamat, magához húz, orrát
a nyakamhoz érinti. Gyengéden fogja a mellem, játszik vele, hüvelykujja úgy köröz a bimbók körül, hogy
nekifeszülnek a fűzőnek.
- Az enyém - suttogja.
- A tiéd - lihegem.
Magára hagyja a mellem, keze lesiklik a gyomromon át a hasamra, majd tovább a combomra, hüvelykujja
a nemi szervemet súrolja. Elfojtok egy nyögést. Christian ujjai most a harisnyatartóval babrálnak, sorban
kioldja mindegyik pántot. A keze most a hátsómra téved.
- Az enyém - szakad ki belőle. Tenyere a fenekemre tapad, ujjhegye a nemi szervemhez ér.
- Ó!
- Pszt. - Keze a combom hátsó részére siklik, ott is kikapcsolja a harisnyatartót.
Lehajol, és elhúzza az ágytakarót.
- Ülj le.
A rabja vagyok, teszem, amit mond, ő pedig a lábam elé térdel, és finoman lehúzza a fehér esküvői Jimmy
Choo cipőket. A bal harisnya következik, lassan hámozza le, hüvelykujja végigsiklik a lábamon…
ugyanezt teszi a másik harisnyával is.
- Mintha a karácsonyi ajándékomat csomagolnám ki. - Hosszú, sötét pilláin át rám mosolyog.
- Egy olyan ajándékot, amit már megkaptál.
Helytelenítőn ráncolja a homlokát.
- Ó, nem, bébi. Ez alkalommal igazán az enyém.
- Azóta a tiéd vagyok, Christian, amióta igent mondtam neked. - A két kezembe fogom szeretett arcát. - A
tiéd vagyok, és mindig is a tiéd leszek, én férjem. Most pedig, azt hiszem, túl sok a ruha rajtad. -
Lehajolok, hogy megcsókoljam, ő pedig hirtelen felemeli a fejét, csókolja az ajkam, ujjai a hajamba
túrnak.
- Ana - zihálja. - Az én Anám. - Ajka ismét az enyémre tapad, nyelve behatolva hódít.
- Ruhák - suttogom, s légzésünk összekeveredik. Hátratolom a mellényét, ő pedig kibújik belőle, s közben
egy pillanatra elenged. Megáll, vággyal teli, tágra nyílt szemmel néz rám.
- Én szeretném… kérlek. - Lágy, hízelgő a hangom. Én akarom levetkőztetni a férjem, az én Ötvenemet.
Christian hátraül a sarkára, én pedig előrehajolva megfogom a nyakkendőjét - az ezüstszürke nyakkendőt,
a kedvencemet -, és lassan meglazítom, majd kioldom. Christian felemeli az állát, hogy a fehér ing
legfelső gombjához érjek, s amint azzal megvagyok, a mandzsetták következnek. Platina kézelőgombokat
visel, a belegravírozott, összefonódó A és C betűkkel - az én eljegyzési ajándékom. Miután kiveszem,
Christian elkéri, és a markába szorítja őket. Aztán megcsókolja az öklét, és a nadrágzsebébe dugja a
gombokat.
- Igazán romantikus, Mr. Grey.
- Önnek, Mrs. Grey-szívek és virágok. Mindig.
Megfogom a kezét, félig lesütött pilláim alól felnézek rá, s megcsókolom egyszerű platina jegygyűrűjét.

Christian felnyög, és lehunyja a szemét.
- Ana - suttogja. - A nevem imádság.
Felnyúlok a második inggombhoz, s ugyanazt csinálom, amit ő az imént, minden egyes gombnál lágy
csókot lehelek a mellkasára, és két csók között suttogok.
- Annyira… boldoggá… teszel… szeretlek.
Christian felnyög, egyetlen gyors mozdulattal megmarkolja a derekam, és felemel az ágyra. Követ engem,
az ajka rám talál, megfogja a fejem, két keze mozdulatlanul tart, s nyelvünk nem tud betelni a másikéval.
Hirtelen feltérdel, én zihálok és többre vágyom.
- Annyira szép vagy… asszony. - Végighúzza kezét a lábszáramon, és megmarkolja a bal lábfejemet. -
Olyan formás a lábad. Minden centijét csókolni akarom. Itt kezdem. - A nagylábujjamhoz érinti az ajkát,
majd a talppárnát a fogával súrolja. A derekamtól lefelé minden görcsbe rándul. Christian nyelve felsiklik
a lábfejem belső részén, foga a sarkamat, majd a bokámat éri. Csókokkal halad fel a lábszáram belsején,
puha, nedves csókokkal. Mocorgok tőlük.
- Nyugalom, Mrs. Grey - figyelmeztet, és váratlanul hasra fordít, úgy folytatja az utat a szájával
kényelmesen fölfelé a lábszáramon, a combomon, a fenekemen, majd megáll. Hangosan nyögök.
- Kérlek…
- Meztelenül akarlak - mormogja, és lassan kikapcsolja a fűzőt, egyenként, sorban a kapcsokat. Mikor a
fűző már laposan terül el alattam az ágyon, Christian végighúzza nyelvét a gerincemen.
- Christian, légy szíves.
- Mit óhajt, Mrs. Grey? - Lágy a hangja, egészen közel a fülemhez. Majdnem teljesen rajtam fekszik… a
hátsómon érzem, mennyire kemény.
- Téged.
- Én pedig téged, életem, szerelmem… - súgja, és mire észbe kapok, már a hátamon vagyok. Christian
fürgén feláll, és egyetlen hatékony mozdulattal szabadul meg a nadrágjától és a bokszeralsótól is, hogy
meztelenül és csodálatosan meredjen harcra készen rám. A kis fülkét elhomályosítja ez a káprázatos
szépség és a vágya irántam. Lehajol, lehúzza a bugyimat, és végignéz rajtam.
- Az enyém - mondja némán.
- Kérlek - könyörgök megint, ő pedig elvigyorodik, amolyan érzéki, gonoszkás, ingerkedő, igazi Ötven
vigyorral.
Visszamászik az ágyra, és ez alkalommal a jobb lábam csókolja végig… amíg el nem ér a combjaim
tengelyéhez. Akkor széjjelebb tolja a lábaimat.
- Á… az én feleségem - mormogja Christian, aztán rajtam a szája. Lehunyom a szemem, és átadom magam
rendkívül ügyes nyelvének. Belemarkolok a hajába, a csípőm táncot jár, az ő ritmusa vezet, majd úgy
szorítja a csípőmet, hogy ne mozduljak… de nem hagyja abba az édes kínzást. Közel vagyok, annyira
közel.
- Christian - nyögöm.
- Még ne - zihálja, és felcsúszik a testemen, nyelvét a köldökömbe mártja.
- Ne! - A csudába! A hasamon érzem a mosolyát, ahogy folytatja útját felfelé.
- Milyen türelmetlen, Mrs. Grey. Bőven van időnk, amíg leszállunk a Smaragd szigeten. - S imádattal
csókolja a mellem, húzogatja ajkával a bal bimbómat. Amikor felnéz rám, a szeme sötét, akár a trópusi
vihar.
Ó, istenem… El is felejtettem. Európa.
- Kívánlak, férjem. Légy szíves.
Fölém magasodik, teste befedi az enyémet, a könyökén támasztja meg a súlyát. Orrát az enyémhez érinti,
én pedig végigsimítok erős, hajlékony hátán, egészen a csodás-csodás fenekéig.
- Mrs. Grey… hitvesem. Állok szolgálatára. - Súrol az ajka.- Szeretlek.
- Én is szeretlek.

- Nyisd ki a szemed. Látni akarlak.
- Christian.. á… - felkiáltok, amikor lassan belém hatol.
- Ana, ó, Ana - zihálja és mozogni kezd.

- Mégis, hogy képzeled ezt? - Christian harsogása riaszt a kellemes álomból. Csuromvizes és gyönyörű,
ahogy ott áll a nyugágyam végében, és haragosan néz le rám.
Mi rosszat tettem? Jaj,ne… a hátamon fekszem… A fenébe, fenébe, fenébe, nagyon pipa. Igazán haragszik.

[1] A ãMile High ClubÓ kifejezŽs kŽt olyan emberre vonatkozik, akikszexu‡lis kapcsolatot lŽtes’tenekrepŸlőgŽpen, minimum 5.280 l‡b magass‡gban.

Második fejezet

Azonnal teljesen éber vagyok, feledem az erotikus álmot.
- Hason feküdtem. Biztosan megfordultam álmomban - védekezem suttogva.
Christian szeméből süt a harag. Felkapja nyugágyáról a bikini felsőm, és odadobja nekem.
- Vedd föl - sziszegi.
- Christian, senki nem néz.
- Hidd el, néznek. Biztos vagyok benne, hogy Taylor és a biztonságiak élvezik a műsort - vicsorogja.
A bánatos életbe! Miért felejtem el állandóan? Rémülten kapok a mellemhez, és eltakarom. A Charlie
Tango ellen intézett szabotázs óta örökösen árnyékként kísérnek minket a biztonsági emberek.
- Igen - acsarog Christian. - És lekaphat valami kibaszott, piti paparazzo is. Azt akarod, hogy a Star
magazin címlapján lásd viszont magad? Ez alkalommal meztelenül?
A fenébe! A paparazzók! Basszus! Sietve kapom magamra a felsőt, mintha csupa hüvelykujj lennék, s a
vér kifut közben az arcomból. Megborzongok. Még élénk bennem a kellemetlen emlék, mikor a lesifotósok
az eljegyzés után megrohantak a Seattle Independent Publishing előtt. Ez is hozzátartozik a Christian Grey
csomaghoz.
- L’addition! - veti oda Christian az arra haladó pincérlánynak. - Megyünk - veti oda nekem.
- Most?
- Igen. Most.
A francba. De most nem lehet vitatkozni vele.
Felveszi a sortját, bár a fürdőruhájából még csöpög a víz, majd a szürke pólót is. A pincérnő néhány
pillanat múlva már ott is van a hitelkártyájával és a számlával.
Vonakodva bújok bele a türkiz nyári ruhába, és felveszem a papucscipőt. Amint a pincér távozik,
Christian felkapja a könyvét és BlackBerryt, s foncsorozott pilóta napszemüvege mögé rejti dühét. Süt
belőle a feszültség meg a harag. Összeszorul a szívem. A parton minden nő monokiniben van - nem olyan
nagy bűn ez. Sőt, a felsőmben lógok ki a sorból. Némán sóhajtok, és elromlik a kedvem. Azt hittem,
Christian látja a dolog mulatságos oldalát… egy kicsit… talán ha maradok hason fekve, de így oda a
humorérzéke.
- Kérlek, ne haragudj rám - suttogom. Elveszem tőle a könyvet meg a BlackBerryt, és berakom a
hátizsákomba.
- Már késő - mondja nyugodtan, túlságosan is nyugodtan. - Gyere. - Megfogja a kezem, és int Taylornak
meg a két társának, a francia biztonságiaknak, Philippe-nek és Gastonnak. Hátborzongatón egyforma ikrek.
Türelmesen figyelnek bennünket a verandáról, és mindenki mást is az öbölben. Miért is feledkeztem meg
róluk? Hogyan? Taylor merev arccal áll sötét szemüvegében. A csudába, ő is haragszik rám. Még mindig
nem szoktam meg, hogy ilyen laza öltözékben, sortban és fekete pólóban lássam.
Christian bevezet a szállodába, átmegyünk az előcsarnokon és ki az utcára. Idegesen, merengőn hallgat, és
én tehetek róla. Taylor a csapatával követ minket.
- Hová megyünk? - nézek rá bizonytalanul.
- Vissza a hajóra. - Rám sem néz.
Fogalmam sincs, hány óra lehet. Azt hiszem, már öt vagy hat körül járhat az idő. A kikötőbe érve ahhoz a
dokkhoz megyünk, ahol a Fair Lady motorcsónakja és jet-skije horgonyoz. Átadom Taylornak a
hátizsákomat. Idegesen nézek rá, de akárcsak Christiané, az ő arca sem árul el semmit. Elpirulok a
gondolattól, mit láthatott a parton.
- Tessék, Mrs. Grey - nyújt felém Taylor egy mentőmellényt a motorcsónakról, én pedig kötelességtudón
fölveszem. Miért csak nekem kell mentőmellényt viselnem? Christian és Taylor összenéz. Jesszusom,
lehet, hogy Taylorra is haragszik? Aztán Christian ellenőrzi a mentőmellényem szíját, jól meghúzza a

középsőt.
- Megteszi - morogja duzzogva, de még mindig nem néz rám. A fenébe!
Kecsesen felül a jet-skire, és felém nyújtja a kezét, hogy segítsen. Erősen fogom, és sikerül átvetnem a
lábam a mögötte lévő ülésen anélkül, hogy belepottyannék a vízbe. Taylor és az ikrek beszállnak a
motorcsónakba. Christian elrúgja a jet-skit a mólótól, s az szelíden lebeg a sportkikötő vizén.
- Kapaszkodj! - utasít, és átkarolom. Ezt szeretem a legjobban a jet-skiben. Szorosan ölelem Christiant,
orrom a hátát birizgálja, s közben az jár az eszemben, hogy volt idő, amikor nem viselte volna el, hogy így
érintsem. Jó szaga van… Christian és tengerillat. Bocsáss meg, Christian, légy szíves.
Megmerevedik.
- Nyugalom - mondja. Lágyabb a hangja. Megcsókolom a hátát, és nekitámasztom az arcomat. Visszanézek
a mólóra, ahol néhány nyaraló ácsorog, és nézi a műsort.
Christian elfordítja a kulcsot, s a motor életre kel. Csavar a gázon, a jet-ski előrelendül, és máris hasítjuk
a sportkikötő hűvös, sötét vizét. A kikötő közepe felé száguldunk, ahol a Fair Lady horgonyoz. Erősebben
szorítom Christiant. Imádom ezt - olyan izgató. Karcsú testének minden izmát érzem, ahogy
belekapaszkodok.
Taylor mellénk húz a motorcsónakkal. Christian rápillant, majd újra gyorsít, és úgy pattogunk a vízen,
mint egy jól elhajított kavics. Taylor lemondóan csóválja a fejét, és egyenesen a jacht felé tart, Christian
viszont elszáguld a Fair Lady mellett, ki a nyílt tengerre.
Permet csap fel a vízből, meleg szél csap az arcomba, a lófarkam vadul csapdos köröttem. Ez akkora buli.
Talán a száguldás izgalma elűzi Christian rosszkedvét. Nem látom az arcát, de tudom, hogy jól érzi magát
- gondtalan, és a változatosság kedvéért a korához illőn viselkedik.
Jókora félkört írunk le, így szemügyre veszem a partot, a sportkikötőben horgonyzó hajókat, a sárga-,
fehér- és homokszín irodák meg lakások mozaikját, mögöttük a sziklás hegyeket. Annyira kusza az egész,
nem olyan szabályos háztömbökből áll, mint amihez hozzászoktam, de festői látvány. Christian
hátrapillant, s a mosoly árnyéka játszik a szája szélén.
- Még egyszer? - harsogja túl a motor zaját.
Lelkes bólintásomra szédítő mosollyal válaszol, majd gázt adva megkerüli a Fair Ladyt, és újra kifelé
száguldunk a tengerre. Azt hiszem, megbocsájtott.

- Megfogott a nap - mondja Christian gyengéden, amikor leveszi a mentőmellényemet. Aggódva próbálom
felmérni, milyen kedve van. A fedélzeten állunk, és az egyik steward némán várakozik a közelben, hogy
átvegye a mellényemet. Christian átadja neki.
- Ez minden, uram? - kérdi a fiatalember. Tetszik a francia akcentusa. Christian rám néz, leveszi, s a
pólója nyakába akasztja a napszemüvegét.
- Innál valamit? - kérdi.
- Szükségem van rá?
Félrebiccenti a fejét.
- Miért kérdezed? - lágy a hangja.
- Jól tudod, miért.
Úgy ráncolja a homlokát, mint aki mérlegel valamit.
Ó, mi járhat az eszében?
- Két gin tonikot, legyen szíves. És egy kis mogyorót meg olívát - mondja a stewardnak, aki bólint, majd
felszívódik.
- Gondolod, hogy megbüntetlek? - Christian hangja selymesen cseng.
- Meg akarsz büntetni?

- Igen.
- Hogyan?
- Majd kitalálok valamit. Talán miután megittad az italodat. - Határozottan érzéki fenyegetés. Nyelek
egyet, belső istennőm pedig bandzsítva néz fel a nyugágyáról, ahol a nyakánál legyezőszerűen szétterülő
ezüstfóliával igyekszik elfogni a napsugarakat.
Christian ismét a homlokát ráncolja.
- Akarod?
Honnan tudja?
- Attól függ - mormogom és elvörösödöm.
- Mitől? - Christian igyekszik leplezni mosolyát.
- Attól, hogy akarsz-e bántani, vagy sem.
Összeszorítja a száját, oda a jókedv. Előrehajol, és megcsókolja a homlokomat.
- A feleségem vagy, Anastasia, nem az alávetettem. Soha nem akarlak bántani. Mostanra már tudhatnád.
Csak… ne vedd le a ruhádat nyilvánosság előtt. Nem akarom, hogy meztelenül szerepelj a
bulvárlapokban. Te sem akarod, és biztos vagyok benne, hogy anyád vagy Ray sem.
Ó, Ray! A fenébe, szegény infarktust kapna. Mégis, mit gondoltam? Némán korholom magam.
A steward megjelenik az italainkkal meg a harapnivalóval, és a teakfa asztalra teszi.
- Ülj le! - utasít Christian. Teszem, amit mond, és letelepszem egy összecsukható székbe. Christian helyet
foglal mellettem, s a kezembe nyom egy gin tonikot.
- Egészségedre, Mrs. Grey!
- Egészségedre, Mr. Grey. - Jólesően iszom. Az ital szomjoltó, hűvös és finom. Amikor újra Christianra
pillantok, kiismerhetetlen arccal engem néz. Idegesítő… nem tudom, hogy még mindig pipa rám, vagy
sem. Szabadalmaztatott figyelemelterelési technikámhoz folyamodom.
- Kié ez a hajó? - kérdem.
- Egy brit nemesé, Sir Akárkié. A dédapja fűszerüzletet nyitott. A lánya egy európai koronaherceghez
ment feleségül.
Ó.
- Szuper gazdag?
Christian hirtelen gyanakodva néz.
- Igen.
- Mint te - mormogom.
- Igen.
Ó.
- És mint te - suttogja Christian, s egy olívabogyót dob a szájába. Szaporán pislogok… lelki szemeim
előtt megjelenik Christian szmokingban és ezüstszínű mellényben… szeméből süt az őszinteség. Ahogy az
esküvőnkön nézett rám.
- Minden, ami az enyém, mostantól a tiéd is. - Tisztán cseng a hangja. Emlékezetből mondja el az esküt.
Minden az enyém?
- Fura. Semmim nincs, aztán… - a fényűző környezetre mutatok - minden.
- Meg fogod szokni.
- Nem hiszem, hogy valaha is meg tudom szokni.
Taylor bukkan fel a fedélzeten.
- Keresik, uram. - Christian a homlokát ráncolja, de átveszi a felé nyújtott BlackBerryt.
- Grey - pattog a hangja, aztán felemelkedik a székéről, és megáll a hajó orrában.
Kinézek a tengerre, nem figyelek oda a beszélgetésre - azt hiszem, Rosszal, a jobb kezével beszél. Gazdag
vagyok… pimaszul gazdag. Semmit nem tettem, amivel kiérdemelném ezt a pénzt… csak hozzámentem egy
gazdag férfihoz. Beleborzongok, ahogy a gondolataim visszaszállnak a házassági szerződéssel kapcsolatos

beszélgetésünkhöz. Vasárnap volt, Christian születésnapja után, mi pedig a konyhaasztalnál élveztük a
reggelit… mi, mindannyian. Elliot, Kate, Grace meg én azon vitatkoztunk, hogy melyik is jobb, a kolbász
vagy a sonka, míg Carrick és Christian a vasárnapi újságot olvasta.

- Ezt nézzétek meg - visít fel Mia, és leteszi elénk a konyhaasztalra a netbookját. - A Seattle Nooz
Website-on a pletykarovatban az áll, hogy eljegyzett vőlegény vagy, Christian.
- Máris? - döbben meg Grace. Aztán lebiggyeszti az ajkát, egyértelmű, hogy valami kellemetlen dolog
jutott az eszébe. Christian a homlokát ráncolja.
Mia felolvassa a cikket.
- Eljutott a hír hozzánk, hogy Seattle legjobb partijának tartott agglegényét, bizonyos Christian Greyt
megszerezte egy lány, és esküvői harangok zúgása várható. De ki a nagyon szerencsés hölgy? A Nooz
mindent elkövet, hogy megtudja. Lefogadom, kemény házasság előtti szerződés vár rá.
Mia kuncog, de azonnal abbahagyja, amikor Christian keményen ránéz. Csend telepszik ránk, és Greyék
konyhájában a fagypont alá esik a hőmérséklet.
Jaj, ne! Házassági szerződés? Eddig meg sem fordul a fejemben. Nyelek egyet, érzem, hogy a vér kifut az
arcomból. Kérlek föld, nyelj el! Christian zavartan mocorog a székében, amikor rossz előérzettel felé
fordulok.
Nem - formálja némán az ajka.
- Christian - szól rá óvatosan Carrick.
- Nem akarom újra megvitatni veletek - csattan rá Christian. Carrick idegesen pillant felém, és kinyitja a
száját, mint aki mondani akar valamit.
- Nem lesz házassági szerződés! - Christian szinte kiabál, aztán ügyet sem vetve az asztalnál ülőkre,
visszavonul az újságja mögé. A többiek hol őrá néznek, hol énrám… majd mindenhová, csak kettőnkre
nem.
- Christian - mormogom. - Bármit aláírok, amit te és Mr. Grey akartok. - Jesszusom, nem ez lesz az első
alkalom, hogy aláírat velem valamit. Christian fölnéz, rám szegezi a tekintetét.
- Nem - csattan rám, és ismét elsápadok.
- Ez csak téged véd.
- Christian, Ana, azt hiszem, ezt kettesben kell megvitatnotok - korhol minket Grace. Haragosan néz
Carrickre és Miára. Hűha, úgy tűnik, ők is bajban vannak.
- Ana, kérlek, ne vedd magadra - mormogja Carrick megnyugtatón. - És kérlek, szólíts Carricknek.
Christian összehúzott szemmel néz az apjára. Hideg a tekintete, és összeszorul a szívem. A csudába…
nagyon pipa.
Mindenkiből ömlik a szó, és Mia meg Kate egyszerre ugranak fel, hogy leszedjék az asztalt.
- Én határozottan jobban szeretem a kolbászt - közli El-liot.
Összekulcsolt ujjaimra meredek. A fenébe. Remélem, Mr. és Mrs. Grey nem hisznek afféle
hozományvadásznak. Christian gyöngéden megfogja a kezem.
- Ezt fejezd be.
Honnan tudja, mi jár az eszemben?
- Ne törődj apámmal - mondja olyan halkan, hogy csak én hallom. - Nagyon dühös Elena miatt. Ez az
egész ellenem irányul. Bárcsak anyám tartotta volna a száját!
Tudom, hogy Christian még mindig nyalogatja a sebeit a „beszélgetés” után, amit Carrickkel folytatott
tegnap este Elenáról.
- De igaza van, Christian. Te gazdag vagy, én pedig a diákhitelemen kívül semmit nem hozok a
házasságunkba.

Christian rám néz, komor a tekintete.
- Anastasia, ha elhagysz, akár el is vihetsz mindent. Egyszer már elmentél, és tudom, milyen érzés.
Szentséges basszantyú!
- Az más volt - suttogom, és elérzékenyülök.
- De… ha esetleg el akarsz hagyni. - Rosszul vagyok a gondolattól.
- Christian, tudod… művelhetek valami hihetetlen ostobaságot, és te… - Lenézek összekulcsolt kezemre,
és belém hasít a fájdalom. Nem is tudom befejezni a mondatot. Elveszteni Christiant… basszus.
- Állj! Hagyd abba! A téma lezárva, Ana. Nem beszélünk többet erről. Nincs házassági szerződés. Sem
most, sem máskor. - Add föl, mondja a tekintete, s elhallgattat vele. Aztán Grace-hez fordul: - Anya,
tarthatnánk itt az esküvőt?

Nem is esett erről több szó, sőt Christian minden lehetőséget felhasznált, hogy megnyugtasson a
vagyonával kapcsolatban… miszerint az enyém is. Beleborzongok az emlékbe, hogy a nászútra készülve
micsoda őrült bevásárlást parancsolt rám Caroline Actonnal - a Nieman Marcus személyi beszerzőjével.
Egyedül a bikinim ötszáznegyven dollárba került. Szóval szép, meg minden, de tényleg nevetséges összeg
négy darab háromszög alakú kis vászonfalatért.
- Meg fogod szokni - szakítja félbe Christian az álmodozást, amint újra helyet foglal az asztalnál.
- Megszokom?
- A pénzt - forgatja a szemét.
Ó, Ötven, talán idővel. Felé tolom a tálka sós mogyorót és kesudiót.
- A mogyorója, uram - közlöm, amilyen komoly képpel csak tudom. Igyekszem némi jókedvet csempészni
a beszélgetésünkbe sötét gondolataim és a bikini felsős felsülésem után.
Önelégült mosoly jelenik meg az arcán.
- A mogyoróm is téged akar. - Kivesz egy mandulát, szemében gonoszkás jókedv táncol, élvezi a kis
tréfáját. Megnyalja ajkát. - Idd meg. Lefekszünk.
Tessék?
- Igyál - mondja, és elsötétedik a szeme.
Ó, istenem, már ez a pillantás önmagában felelőssé tehető a globális felmelegedésért. Felemelem a
poharam, és kiiszom a gint, de közben le nem veszem róla a szemem. Christian szája tátva marad, s a
fogai között megpillantom a nyelve hegyét. Buján mosolyog rám. Egyetlen könnyed mozdulattal feláll, és
fölém hajolva a szék karfájára teszi a kezét.
- Példát statuálok veled. Gyere. Ne pisilj - suttogja a fülembe.
Eláll a lélegzetem. Ne pisiljek? Milyen durva. Tudatalattim rémülten pillant fel könyvéből: Charles
Dickens összes, első kötet.
- Nem az, amire gondolsz - mosolyog Christian elégedetten, és a kezét nyújtja felém. - Bízz bennem. -
Olyan szexis és természetes. Hogy is állhatnék ellen neki?
- Oké. - A kezébe teszem a kezem, mert az életemet is a kezébe adnám. Mit tervezhet? A szívem
hevesebben dobog a várakozástól.
Átvezet a fedélzeten, be az ajtón az elegáns, szépen berendezett szalonba, majd egy keskeny folyosón át az
étkezőbe, ahonnan lépcső vezet a kabinunkba.
Reggel óta kitakarítottak és bevetették az ágyat. Bájos szoba. Két hajóablak nyílik mindkét irányba,
elegáns a sötét diófa bútor, a krémszínű falakkal meg a puha arany és vörös bútorszövettel.
Christian elengedi a kezem, áthúzza fején a pólóját, s egy székre dobja. Kilép a papucsából, majd egy
kecses mozdulattal leveszi a sortját és a fürdőnadrágját. Ó, istenem, meg fogom valaha is unni a
meztelensége látványát? Lenyűgöző, és teljesen az enyém. Ragyog a bőre, őt is megfogta a nap, a haja is

hosszabb, a homlokába hullik. Nagyon szerencsés lány vagyok.
Megfogja és gyengéden meghúzza az államat, hogy ne rágcsáljam az ajkam. Hüvelykujja végigsimít az
alsó ajkamon.
- Így jobb. - Megfordul, és a tekintélyes szekrényhez megy, amelyben a ruháit tartja. Két fémbilincset meg
egy - a repülőkön használatos - alvómaszkot húz elő az alsó fiókból.
Bilincs! Még soha nem használtunk bilincset. Gyors, ideges pillantást vetek az ágyra. Hová akarja
erősíteni? Christian megfordul, komolyan néz rám, szeme sötéten ragyog.
- Ez elég fájdalmas lehet. Belemarhat a bőrbe, ha erősen meghúzod. - Felemeli az egyiket. - De most
tényleg szeretném használni őket.
Szentséges basszantyú. Kiszárad a szám.
- Tessék. - Kecsesen közelebb lép, és átadja a bilincset. - Akarod előbb felpróbálni?
A bilincs tömör, a fém hideg. Remélem, soha nem kell igazából ilyet viselnem.
Christian feszülten figyel.
- Hol a kulcs? - megremeg a hangom.
Christian kinyújtja tenyerét, megmutatja a kis fémkulcsot.
- Ez mindkettőt nyitja. Voltaképp minden bilincshez jó.
Vajon hány bilincse lehet?
- Nem emlékszem, hogy láttam volna bilincseket a régi ládában.
Mutatóujjával végigsimít az arcomon, a számon. Előrehajol, mintha meg akarna csókolni.
- Van kedved játszani? - kérdi. A hangja mély, a testemben minden lefelé száguld, és szétterül bennem a
vágy.
- Igen - nyögöm.
Elmosolyodik.
- Helyes. - Puha csókot lehel a homlokomra. - Szükségünk lesz egy biztonsági szóra.
Tessék?
- Az „állj” nem lesz elég, mert valószínűleg ki fog bukni belőled anélkül is, hogy komolyan gondolnád. -
Az enyémhez dörgöli az orrát, máshol nem érünk össze.
Zakatol a szívem. A francba… hogy képes pusztán szavakkal ilyen hatást elérni?
- Nem fog fájni, de nagyon intenzív lesz. Nagyon intenzív, mert nem engedlek mozogni. Oké?
Ó, istenem. Ez annyira izgató. Hangosan veszem a levegőt. Basszus, máris zihálok. Hál’ istennek, hogy a
felesége vagyok, különben nagyon zavarba ejtő lenne. Pillantásom a férfiasságára villan.
- Oké. - Alig hallható a hangom.
- Válassz egy szót, Ana.
Ó…
- Egy biztonsági szót - mondja lágyan.
- Fagyi - zihálom.
- Fagyi? - kérdezi vissza jókedvűen.
- Igen.
Elvigyorodik, hátradőlve néz.
- Érdekes választás. Emeld föl a kezed.
Megteszem, Christian pedig fogja a nyári ruhám szélét, átemeli a ruhát a fejem fölött, és a földre dobja.
Majd kinyújtja a kezét, én pedig visszaadom a bilincseket. Mindkettőt az éjjeliszekrényre teszi az
alvómaszk mellé, aztán lerántja az ágyról a takarót, az is a földre hullik.
- Fordulj meg.
Megfordulok. Christian kikapcsolja a bikini felsőm, ami szintén a földön köt ki.
- Holnap ezt rád kapcsozom - motyogja. Meghúzza a hajgumimat, és kiszabadul a hajam. Egyik markában
összefogja és finoman meghúzza, így hátralépek. Neki a mellkasának. Az erekciójának. Levegőért

kapkodok, ő pedig félrebiccenti a fejem, s a nyakamba csókol.
- Nagyon engedetlen vagy - mormogja a fülembe, és finoman megborzongok.
- Igen - suttogom.
- Hmm. Mit tegyek veled?
- Tanulj meg együtt élni ezzel - zihálom. Puha, nedves csókjai az őrületbe kergetnek. A nyakamon érzem
vigyorát.
- Á, Mrs. Grey, az örök optimista.
Christian kiegyenesedik, gondosan háromfelé választja a hajam, lassan befonja, majd a hajgumival
összefogja. Finoman meghúzza a copfot, és a fülemhez hajol.
- Most móresre tanítalak - mormogja.
Hirtelen mozdul, megragadja a derekamat, leül az ágyra, és a térdére ránt, hogy a hasamhoz szorul a
férfiassága. Keményen rácsap a hátsómra. Felkiáltok, de máris a hátamon fekszem, ő pedig lenéz rám. A
szeme megolvadt szürke, én pedig lángra lobbanok.
- Tudod, milyen gyönyörű vagy? - Christian ujjbegye végigfut a combomon, és bizsergek… mindenütt.
Nem veszi le rólam a szemét, miközben föláll, és magához veszi mindkét bilincset. Megfogja a bal lábam,
s a bokámra csattintja az egyiket.
Ó!
Fölemeli a jobb lábamat, és megismétli a műveletet - mindkét bokámon egy-egy bilincs. Még mindig nem
sejtem, hová akarja erősíteni őket.
- Ülj föl - utasít, én pedig azonnal engedelmeskedem.
- Most öleld át a térdedet.
Pislogva nézek fel rá, aztán fölhúzom a lábam, hogy előrehajolva átölelhessem. Christian felemeli az
állam, puha, nedves csókot cuppant az ajkamra, majd felteszi rám az alvómaszkot.
Semmit nem látok, és nem is hallok mást, csak a saját kapkodó lélegzetvételemet és a tengeren ringatózó
jacht oldalát nyaldosó hullámokat.
Ó, istenem! Annyira bepörögtem… már most.
- Mi a biztonsági szó, Anastasia?
- Fagyi.
- Helyes. - Christian megfogja a bal kezemet, és a csuklómra csattintja a bilincset. A bal kezem a bal
bokámhoz, a jobb pedig a jobb lábamhoz van rögzítve. Nem tudom kinyújtani a lábam. Szentséges
basszantyú!
- Most pedig addig duglak, amíg nem sikoltozol - zihálja Christian.
Tessék? Az összes levegő kifut a testemből.
Megfogja mindkét sarkamat, és hátrabillent, hogy hátraesem az ágyon. Nem tudok mit tenni, a lábam be
van hajlítva. A bilincs megfeszül, ahogy húzom. Christiannak igaza van… a bőrömbe harap, szinte fáj…
Fura érzés így összekötözve és tehetetlenül egy hajón. Christian széthúzza a bokám, mire felnyögök.
Megcsókolja a combom belsejét, és fészkelődnék alatta, de nem tudok. Képtelen vagyok mozgatni a
csípőm, a lábam fel van lógatva.
- Magadba kell szívnod az összes gyönyört, Anastasia. Nincs mozgás - mormogja Christian, s fölém
mászva végigcsókol a bikini alsóm vonalán. Mindkét oldalt megrántja a zsinórt, és a csipkeanyag lehullik.
Immár meztelenül vagyok, kiszolgáltatva neki. Christian megcsókolja a hasam, a köldököm rágcsálja.
- Ááá - sóhajtok. Ez kemény lesz… nem is sejtettem, mennyire. A lágy csókok és apró harapások
felkúsznak a mellemre.
- Pszt! - csitít Christian. - Annyira szép vagy, Ana.
Tehetetlenül nyögök. Általában kavarok a csípőmmel, Chris-tian érintésére a saját ritmusommal
válaszolok, de most nem tudok mozdulni. Nyögdécselve rángatom a bilincset. A fém a bőrömbe mar.
- Ááá! - szakad ki belőlem, de igazából nem érdekel.

- Őrületbe kergetsz, ezért most én kergetlek az őrületbe téged - suttogja. Most már rajtam van, de a súlyát
a könyökére támasztja, és a mellemre fordítja figyelmét. Harap, szop, ujjai közt forgatja a bimbóm.
Megőrjít vele. És nem hagyja abba. Őrjítő! Ó, kérlek! Christian kemény férfiassága nekem nyomódik.
- Christian - könyörgök, és a bőrömön érzem diadalmas mosolyát.
- Akarsz így elmenni? - mormogja a bimbómba, hogy az még jobban megkeményedik. - Képes vagyok rá. -
Erősen szopja a mellem, és belőlem kiszakad a kiáltás, mert a gyönyör a mellemből az ágyékomba
sugárzik. Tehetetlenül rángatom a bilincset, elönt az érzés.
- Igen - nyöszörgöm.
- Ó, bébi, ez túl könnyű lenne.
- Ó… kérlek.
- Pszt. - Foga az államat súrolja, ajka a számhoz mozdul, én pedig felnyögök. Christian megcsókol,
gyakorlott nyelve a számba hatol, ízleli, felderíti, uralja, ám az én nyelvem állja a kihívást, és cikázva
fogadja. Hűvös gin és Christian Grey íze van és tengerillata. Megmarkolja az állam, nem engedi mozdulni
a fejem.
- Ne mozdulj, bébi, mozdulatlanul akarlak - suttogja a számba.
- Látni szeretnélek.
- Ó, nem, Ana. Így többet érzel. - És gyötrő lassúsággal feszíti meg a csípőjét, és hatol félig belém.
Normális esetben fölfelé biccenteném a medencémet, úgy fogadnám, de nem tudok mozdulni. Christian
visszahúzódik.
- Jaj! Christian, kérlek!
- Még egyszer? - ingerel rekedten.
- Christian!
Megint részben belém hatol, majd visszahúzódik, közben csókol, és ujjával húzogatja a mellbimbómat.
Túl sok a gyönyörből.
Ne!
- Kívánsz engem, Anastasia?
- Igen - könyörgök.
- Mondd - mormogja, és kapkodva szedi a levegőt, de azért újra csak ingerel, be… és ki.
- Kívánlak - nyöszörgöm. - Kérlek.
A fülem mellett sóhajt halkan.
- És meg is kapsz, Anastasia.
Felemelkedik és belém döf. Sikoltva vetem hátra a fejem, és húzom erősen a bilincset, ő pedig eltalálja
azt az édes helyet, és csupa érzés vagyok mindenütt. Édes, édes gyötrelem, amelyben mozdulni sem tudok.
Christian megmerevedik, aztán köröz a csípőjével, és a mozdulat mélyen bennem szétsugárzik.
- Miért dacolsz velem mindig, Ana?
- Christian, hagyd abba…
Újra köröz bennem, mélyen, ügyet sem vetve a könyörgésemre. Lassan kihúzódik, majd belém csapódik
újra.
- Mondd meg. Miért? - sziszegi, és halványan felfogom, hogy a fogait csikorgatja.
Valami érthetetlen nyöszörgés szakad ki belőlem… ez már túl sok nekem.
- Mondd el.
- Christian…
- Ana, tudnom kell.
Ismét belém döf, és olyan mély ez a döfés. Épül bennem a dolog… annyira intenzív az érzés, teljesen
eláraszt, spirálban árad a hasam mélyéből mindegyik végtagomba, mint egy belém maró fémbilincs.
- Nem tudom - szakad ki belőlem. - Mert megtehetem. Mert szeretlek. Kérlek, Christian.
Hangos nyögéssel mélyen döf újra meg újra és újra, én pedig elveszve próbálom magamba szívni a

gyönyört. Őrjítő… őrjítő… szeretném kinyújtani a lábam, hogy uraljam a közelgő orgazmust, de nem
tudom… tehetetlen vagyok. Az övé vagyok, azt tesz velem, amit akar… könnyek gyűlnek a szememben. Ez
most túl intenzív. Nem tudom megállítani. Nem akarom megállítani… azt akarom, hogy… azt akarom… ó,
nem, ó, nem… ez most túl…
- Ez az, érezd csak, bébi - hörög Christian.
Robbanok körötte, újra meg újra, körbe és körbe, hangosan kiáltok, mert az orgazmusom darabokra szakít,
futótűzként perzsel fel, mindent beterít. Könnyek csorognak az arcomon - a testem lüktet és remeg. És
felfogom közben, hogy Christian térdel, még bennem van, és az ölébe húz. Egyik kezével a fejemet
markolja, a másikkal a hátamat, és vadul élvez bennem, a belsőm pedig továbbremeg az utórengésektől.
Kivesz belőlem mindent, annyira kimerítő. Pokol… és mennyország. Maga a hedonizmus.
Christian letépi rólam az alvómaszkot, és megcsókol. Csókolja a szemem, az orrom, az arcomat.
Lecsókolja a könnyeket, két kezébe fogja arcom.
- Szeretlek, Mrs. Grey - sóhajtja. - Még ha az őrületbe is kergetsz… annyira érzem veled, hogy élek. -
Nincs annyi energiám, hogy kinyissam a szemem vagy akár a szám, hogy válaszoljak. Christian gyengéden
lefektet az ágyra, és kihúzódik belőlem.
A szám néma tiltakozásra nyílik. Christian lemászik az ágyról, és leszedi a bilincseket. Mihelyt szabad
vagyok, finoman dörzsöli a csuklómat és a bokám, majd ismét mellém fekszik, és a karjába von.
Kinyújtom a lábam. Ó, ez milyen jólesik. Jól érzem magam. Nem is kétséges, hogy ez életem
legintenzívebb orgazmusa volt. Hmm… Christian Grey Ötven árnyalat büntetésdugás.
Igazán többet kéne rosszalkodnom.

A hólyagomat feszítő inger ébreszt. Azt sem tudom, hol vagyok, amikor kinyitom a szemem. Londonban?
Párizsban? Ja, a hajón. Érzem, mint emelkedik és süllyed, hallom a motor zümmögését. Megyünk
valahová. Milyen fura. Christian mellettem van, a laptopon dolgozik. Fehér vászoninget és buggyos chino
nadrágot visel, a lábfeje meztelen. Nemrég zuhanyozhatott, nedves még a haja, és érzem a tusfürdője
illatát meg a Christian illatot… Hmm.
- Szia!! - mormogja. Meleg tekintettel néz le rám.
- Szia!! - mosolygok, és hirtelen elszégyellem magam. - Meddig aludtam?
- Úgy egy órát?
- Megyünk valahová?
- Mivel tegnap a kaszinóban vacsoráztunk, utána balettet néztünk és kaszinóztunk, úgy gondoltam, ma este
a hajón vacsorázunk. Csöndes este à deux. Kettesben.
- Hová tartunk? - vigyorgok rá.
- Cannes-ba.
- Oké.
Nyújtózkodom. Az egész testem merev. Bármennyit is edzek Claude-dal, erre a délutánra nem készített
fel. Fölpattanok, ki kell mennem a fürdőszobába. Felkapom a selyem köntöst, és sietve belebújok. Miért
vagyok ilyen szégyenlős? Magamon érzem Christian tekintetét. Amikor felé pillantok, visszafordul a
laptophoz, és a homlokát ráncolja. Szórakozottan mosom a kezem a tükör előtt, és a kaszinóban töltött
estére gondolok, mikor a köntös szétnyílik. Döbbenten meredek magamra a tükörben.
Szentséges basszantyú! Mit tett velem?

Harmadik fejezet

Rémülten nézem a vörös foltokat a mellemen. Kiszívások! Kiszívások éktelenkednek rajtam! Az Egyesült
Államok egyik legelismertebb üzletemberéhez mentem hozzá, és kiszívta a mellem, a fenébe is! Miért nem
éreztem, hogy ezt műveli? Elvörösödöm. Nagyon is jól tudom, miért nem. Mr. Orgazmus a maga finomra
hangolt szexműveletével elvonta a figyelmemet.
Tudatalattim átkukucskál félhold szemüvege fölött, és helytelenítőn cicceg, míg belső istennőm a
heverőjén szundít. Rá most nem számíthatok. Csak nézem a tükörképemet. A csuklómon vörös csíkot
hagyott a bilincs. Nyilván fel fog dagadni. Megvizsgálom a bokámat, csík van ott is. Szentséges pokol,
úgy nézek ki, mint akinek balesete volt. Nézem magam, és próbálom feldolgozni a külsőm. Annyira más a
testem újabban. Megváltoztam, amióta ismerem Christiant… karcsúbb és fittebb lettem, a hajam ragyog, s
jól van levágva. A körmöm manikűrözött, a lábam pedikűrözött, a szemöldököm ki van szedve, szép a
formája. Életemben először igazán jól, ápoltan festek, leszámítva a rémes foltokat, a kiszívást. E
pillanatban nem is akarok a jól ápoltságra gondolni. Túlságosan mérges vagyok. Hogy merészelte
Christian ezt tenni velem, mint valami tini srác? Az alatt a rövid idő alatt, amit együtt töltöttünk, egyszer
sem tett velem ilyet. Rohadtul nézek ki. De tudom, miért csinálta. Nyavalyás, irányításmániás! Így van!
Tudatalattim összefonja karját kis melle fölött - Christian most túl messzire ment. Kivonulok a kabin
fürdőszobájából, egyenesen a beépített szekrénybe. Tudatosan nem is pillantok Christian felé. Kibújok a
köntösből, melegítőnadrágot és pántos trikót kapok magamra. Kibontom a copfot, fölveszem a tükör alól a
hajkefét, és kifésülöm a csomókat.
- Anastasia - szól be Christian, és hallom a hangjában az aggodalmat. - Minden oké?
Nem törődöm vele. Minden oké? Nem, egyáltalán nem oké. Azok után, amit velem tett, a nászút hátralévő
részén nem vehetek fel fürdőruhát, a röhejesen drága bikiniket pedig végképp nem. A gondolattól hirtelen
még jobban dühbe jövök. Hogy merészelte ezt? Majd adok én neked minden okét. Valósággal sistergek a
haragtól. Én is tudok ám kamaszként viselkedni. Visszalépek a hálószobába, Christianhoz vágom a
hajkefét, sarkon fordulok és távozom - ám előbb még látom döbbent ábrázatát s a villámgyors reakcióját,
ahogy a fejét védve fölemeli a karját, a kefe pedig lepattan róla, és az ágyon landol.
Kiviharzok a kabinból, fölsietek a fedélzetre, és a hajóorr felé indulok. Némi térre van szükségem, hogy
lecsillapodjak. Sötét van, bársonyos a levegő. A Földközi-tenger szagát s a partról jázminillatot sodor
felém a meleg szellő. A Fair Lady könnyedén siklik a csöndes, kobaltkék tengeren, én pedig a fakorlátra
támaszkodva nézem a távoli partot, ahol apró fények pislognak.
Mély, gyógyító lélegzetet veszek, és lassan kezdek is lecsillapodni. Érzem, hogy mögöttem áll, még
mielőtt meghallanám.
- Haragszol rám - suttogja.
- Tényleg, Sherlock!
- Mennyire haragszol? Egy tízes skálán.
Azt hiszem, ötvennél vagyok. Poén, nem?
- Ennyire haragszol? - A hangjából egyszerre hallom ki a csodálkozást, és azt, hogy le van nyűgözve. -
Igen. A durvaság határáig haragszom - mondom összeszorított foggal.
Hallgat, és amikor bosszús képpel felé fordulok, a szeme tágra nyílt, aggódó. Ismerem ezt az arckifejezést,
és mivel nem is próbál megérinteni, tudom, hogy tehetetlennek érzi magát.
- Christian abba kell hagynod, hogy a beleegyezésem nélkül engedelmességre akarsz kényszeríteni. A
parton már megértetted velem az álláspontodat. Ha jól emlékszem, nagyon hatékonyan.
Aprót rándít a vállán.
- Hát, legalább nem veszed le többet a felsőd - mormogja duzzogva.
És ez igazolja, amit tett? Haragosan meredek rá.

- Nem szeretem, ha nyomokat hagysz rajtam. Legalább ne ennyit. Ez kemény határ - sziszegem.
- Én pedig nem szeretem, ha nyilvános helyen levetkőzöl. Számomra ez kemény határ - morogja.
- Azt hiszem, ezt megbeszéltük - sziszegem alig nyitott szájjal. - Nézz rám! - Lejjebb húzom az ingemet,
hogy megmutassam a mellem felső részét. Christian rám néz, de pillantása nem hagyja el az arcomat,
óvatos, bizonytalan a tekintete. Nem szokta meg, hogy ilyen dühösnek lásson. Hát nem látja, mit tett? Nem
látja, milyen nevetségessé teszi magát? Legszívesebben rákiabálnék, de visszafogom magam, nem akarom
túlfeszíteni a húrt. A jó ég tudja, mire képes. Végül Christian sóhajt, és lemondó, megadó mozdulattal
emeli fel kezét.
- Oké - mondja megnyugtató hangon. - Értem.
Halleluja.
- Remek.
Christian a hajába túr.
- Ne haragudj. Kérlek, ne legyél dühös rám. - Végre bűnbánónak tűnik, s a saját szavaimat fordítja
ellenem.
- Néha olyan vagy, mint egy kamasz - korholom konokul, de a harci kedv eltűnt a hangomból. Ezt ő is
tudja. Közelebb lép, óvatosan fölemeli a kezét, és visszadug egy tincset a fülem mögé.
- Tudom. Sokat kell még tanulnom - vallja be szelíden.
Dr. Flynn szavai jutnak az eszembe… Christian érzelmileg olyan, akár egy kamasz. Az életének ezt az
oldalát teljesen elhanyagolta. Minden energiáját arra fordította, hogy az üzleti világban sikeres legyen, és
ez várakozáson felül sikerült. Az érzelmi világának be kell hoznia ezt a hátrányt.
Kicsit megolvad a szívem.
- Mindkettőnknek - sóhajtok. Lassan felemelem a kezem, és a szívére teszem. Nem rándul meg az arca,
ahogyan szokott, de megmerevedik. A kezemre teszi a kezét, és elmosolyodik azzal a szégyenlős
mosolyával.
- Most például azt tanultam meg, hogy erősen dobsz, és jól célzol, Mrs. Grey. Nem gondoltam volna, de
hát állandóan alábecsüllek. Mindig meglepsz.
Megemelkedik a szemöldököm.
- A lőgyakorlatok Rayjel. Pontosan dobok és lövök, Mr. Grey, és jól teszi, ha ezt nem felejti el.
- Igyekszem, nem elfelejteni, Mrs. Grey, vagy gondoskodni arról, hogy minden dobható tárgy le legyen
szögezve, és ne legyen kéznél fegyver. - Önelégülten elmosolyodik.
Visszamosolygok, de összehúzom a szemem.
- Nagyon leleményes vagyok.
- Azt meghiszem - suttogja. Elengedi a kezem, és átkarol. Magához ölel, hajamba temeti az orrát. Mindkét
karommal szorítom, magamhoz húzom, és érzem, mint távozik a feszültség a testéből.
- Megbocsátasz?
- És te?
Érzem a mosolyát.
- Igen - feleli.
- Szintúgy.
Egymást fogva állunk, már el is felejtettem a haragom. Kamasz vagy sem, annyira jó az illata! Hogy is
állhatnék ellent neki?
- Nem vagy éhes? - kérdezi kis idő múltán. Lehunyom a szemem, és a mellkasára hajtom a fejem.
- De. Majd éhen halok. Ez a… testmozgás… meghozta az étvágyamat. De nem vagyok vacsorához öltözve.
- Nekem jól nézel ki, Anastasia. Különben is, ezen a héten ez a mi hajónk, úgy öltözünk, ahogy a kedvünk
tartja. Gondolj arra, hogy ez a lezser kedd a Côte d'Azurön. Különben is azt terveztem, hogy a fedélzeten
eszünk.
- Igen, az jó lenne.

Megcsókol - lelkes, amolyan bocsáss meg nekem csók -, aztán kéz a kézben megyünk a hajóorrba, ahol
már vár a gaz-pachónk.

A steward felszolgálja a crème brulée-t, majd tapintatosan visszavonul.
- Miért fonod be mindig a hajam? - mondatja velem a kíváncsiság. Egymás mellett ülünk az asztalnál,
egyik lábamat az övé köré fonom. Christian épp a desszertes kanalat akarja kézbe venni, de félbeszakad a
mozdulat.
- Nem akarom, hogy a hajad bármibe is beakadjon - mondja halkan, és néhány pillanatra a gondolataiba
merül. - Azt hiszem, megszokásból - tűnődik. Aztán hirtelen összeráncolja a homlokát, a szeme
elkerekedik, pupillája kitágul a rémülettől.
Mire emlékezik? Valami fájdalmas, kisgyermekkori emlék lehet. Nem akarom, hogy erre emlékezzen.
Odahajolok, és az ajkára teszem a mutatóujjam.
- Nem számít. Nem kell tudnom. Csak kíváncsi voltam.
Meleg, vigasztaló mosollyal nézek rá. Christian aggódva néz, de egy pillanat múlva láthatóan ellazul,
egyértelmű, hogy megkönnyebbült. Hozzáhajolok, és megcsókolom a szája sarkát.
- Szeretlek - mormogom, és Christian arcán megjelenik az a szívsajdító, szégyenlős mosoly, én pedig
elolvadok. - Mindig is szeretni foglak, Christian.
- Én is téged - mondja lágyan.
- Annak ellenére, hogy engedetlen vagyok? - vonom föl a szemöldököm.
- Éppen azért, mert engedetlen vagy, Anastasia. - Elvigyorodik.
A kiskanállal áttöröm a desszert égetett cukormázát, és a fejem csóválom. Képes leszek valaha is
megérteni ezt a férfit? Hmm - ez a crème brulée tényleg finom.

Miután a steward elvitte a desszertes tányérokat, Christian a borospalack után nyúl, és újra tölti rozéval a
poharamat. Meggyőződök róla, hogy biztosan egyedül vagyunk-e, mi-előtt felteszem a kérdést:
- Mi volt ez, hogy ne menjek ki a fürdőszobába?
- Tényleg tudni akarod? - Somolyog, a szemében huncut fény csillan.
- Hogy akarom-e? - Félig lesütött szemmel nézek rá, és kortyolok a borból.
- Minél teltebb a hólyagod, annál intenzívebb az orgazmusod, Ana.
Elpirulok.
- Értem. - Szent tehén! Ez sok mindent megmagyaráz.
Christian elvigyorodik, túlságosan is azt a benyomást kelti, mint aki nagyon sokat tud. Mindig is el leszek
maradva Mr. Szextudor mögött?
- Igen. Hát… - kétségbeesetten keresek más témát. Christian megszán.
- Mit szeretnél csinálni az este hátralévő részében? - Félrebiccenti a fejét, és azzal félszeg mosollyal néz
rám.
- Amit csak akarsz, Christian. Újra kipróbáljuk az elméletedet? - Vállat vonok.
- Én tudom, hogy mit akarok - mormogja. Felkapja a borospoharát, föláll, és felém nyújtja a kezét. -
Gyere!
A szalonba vezet. IPodja a dokkolóban van, a sublóton. Bekapcsolja, és kiválaszt egy dalt.
- Táncolj velem - von a karjába.
- Ha ragaszkodsz hozzá.
- Ragaszkodom, Mrs. Grey.
Amolyan tapadós, elegáns dallam szólal meg. Valami latin ritmus? Christian rám vigyorog, és mozogni

kezd, magával ragad, keresztül a szalonon. Meleg férfihang búg, akár a megolvadt karamell. Ismerem a
dalt, de nem tudom hová tenni. Christian mélyen megdönt, én pedig sikkantok, kuncogok
meglepetésemben. Elmosolyodik, jókedv táncol a szemében. Aztán felnyalábol és megpörget.
- Jól táncolsz. Olyan, mintha én is tudnék táncolni - mondom.
Úgy mosolyog, akár egy szfinx, de egyetlen szót sem szól, és az jár az eszemben, hogy talán azért nem,
mert őrá gondol. Mrs. Robinsonra, a nőre, aki táncolni tanította… és kefélni is. Egy ideje nem gondoltam
rá. Christian a születésnapja óta nem hozta szóba, és amennyire tudom, az üzleti kapcsolatuknak is vége.
Vonakodva, de be kell vallanom, nem akármilyen tanár volt.
Christian ismét megdönt, és futó csókot lehel az ajkamra.
- Hiányozna a szerelmed - mormogom a dalszöveget visszhangozva.
- Nekem több mint hiányozna a szerelmed - mondja Christian, és ismét megpörget. Aztán lágyan énekli a
szavakat a fülembe, hogy elalélok tőle.
A dal véget ér. Christian lenéz rám, sötéten világít a szeme, minden jókedv eltűnik belőle, és hirtelen eláll
a lélegzetem.
- Lefekszel velem? - suttogja, és annyi érzelem van a kérdésben, hogy összeszorul a szívem.
Christian, én már két és fél héttel ezelőtt kimondtam az igent. De tudom, hogy ő így kér bocsánatot, és
biztos akar lenni abban, hogy az összetűzésünk után minden rendben van.

Amikor felébredek, nap süt be a hajóablakon, s a víz reszkető mintát tükröz a kabin plafonjára. Christiant
sehol nem látom. Nyújtózkodom egyet és elmosolyodom. Hmm… bármikor jöhet egy büntetődugás, majd
a békéltető szex. Olyan, mintha két különböző férfival bújnék ágyba, a haragos Christiannal és az édes,
engedd-meg-hogy-bármi-módon-de-kedvedre-tegyek Christiannal. Nem könnyű eldönteni, melyiket
kedvelem jobban.
Felkelek, kimegyek a fürdőszobába, és Christiant találom odabenn. Meztelen, mindössze egy törülköző
van a dereka körül. Felém fordul, és ragyog az arca, nem bosszantja, hogy félbeszakítottam. Rájöttem,
hogy Christian soha nem zárja be az ajtót, ha egyedül van egy helyiségben. Kijózanító az oka, nem is
akarok hosszan rágódni ezen.
- Jó reggelt, Mrs. Grey! - köszön jókedvűen.
- Neked is jó reggelt. - Visszavigyorgok, és nézem, ahogy borotválkozik. Szeretem nézni borotválkozás
közben. Christian felemeli az állát, és megborotválja a nyakát. Hosszú, eltökélt mozdulatokkal
borotválkozik, és azon kapom magam, hogy öntudatlanul is utánzom. Felhúzom a felső ajkam, ahogyan ő
is, mikor az orra alatt borotválja magát. Christian felém fordul, és rám mosolyog. Az arcának egyik fele
még habos.
- Élvezed a műsort? - kérdezi.
Ó, Christian, órákig elnéznélek.
- Ez az egyik kedvenc elfoglaltságom - mormogom, ő pedig lehajol, és gyorsan megcsókol. Összehabozza
az arcomat.
- Még egyszer? - suttogja gonoszul, és felemeli a borotvát.
Lebiggyesztem az ajkam.
- Nem - mormogom, és úgy teszek, mintha duzzognék. - Majd legközelebb gyantázok. - Emlékszem,
mennyire örült Christian, amikor kiderült, hogy az egyik londoni találkozója alatt kíváncsiságból
leborotváltam a szeméremszőrzetem. Persze nem azért, hogy megfeleljek Mr. Akkurátus magas
követelményeinek…

- Mi a fenét műveltél? - kiáltja Christian. Nem képes leplezni, hogy elborzad, egyszersmind viccesnek is
találja. Felül az ágyban - a Piccadilly közelében levő Brown’s hotelbeli lakosztályunkban -, fölkapcsolja
az éjjeliszekrényen a lámpát, és úgy néz le rám, hogy a szája rémült O betűt formál. Éjfél lehet. Elpirulok,
olyan a színem, akár a játszószobáé, és próbálom lejjebb húzni a szatén hálóingem, hogy ne lássa.
Christian megmarkolja a kezem.
- Ana.
- Öö… leborotváltam magam.
- Azt látom. Miért? - Fülig ér a mosolya.
Mindkét kezemmel eltakarom az arcom. Miért vagyok ennyire zavarban?
- Hé - mondja Christian lágyan, és elhúzza a kezem. - Ne bújj el. - Az ajkába harap, hogy ne nevessen. -
Mondd el, miért csináltad. - Vidámság táncol a szemében. Ugyan mi mulatságosat talál ebben?
- Ne nevess ki!
- Nem nevetlek ki. Sajnálom. Én… csak örülök - mondja.
- Ó…
- Mondd el. Miért?
Mély lélegzetet veszek.
- Ma reggel, miután elmentél a találkozóra, lezuhanyoztam, és eszembe jutottak a szabályaid.
Pislog. Arcáról eltűnik a jókedv, és óvatosan néz.
- Egyenként végigvettem őket, a velük kapcsolatos érzéseimet is, és akkor eszembe jutott a szépségszalon,
és arra gondoltam… hogy ezt akarod tőlem. Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy gyantáztassak. - Már csak
suttogás a hangom.
Christian engem bámul, és ragyog a szeme - ezúttal nem a csacskaságom fölötti jókedvtől, hanem a
szerelemtől.
- Ó, Ana - zihálja. Lehajol, és gyengéden megcsókol. - Elvarázsolsz - suttogja az ajkamba, majd két
kezébe fogva az arcomat megcsókol újra.
Egy pillanatig levegőt sem kapok, aztán hátrahúzódik, és a könyökére támaszkodik. A jókedv visszatér.
- Azt hiszem, szemügyre kell vennem közelebbről is, milyen munkát végzett, Mrs. Grey.
- Tessék? Nem. - Csakis viccelhet velem. Eltakarom magam, védem a nemrég bozóttalanított területet.
- Nem, ne csináld, Anastasia. - Christian megfogja és elhúzza onnan a kezem. Fürgén mozdul, máris a
lábam között van, s az oldalamhoz szorítja a kezem. Perzselő pillantása a száraz fát is lángra lobbantaná,
de mielőtt elégnék, közelebb hajol, és ajkával súrolja meztelen mellemet. Egyenesen a nemi szervemhez
tart. Mocorgok alatta, és lemondóan megadom magam a sorsomnak.
- Na, mi van itt nekünk? - Christian csókot lehel oda, ahol ma reggelig a szeméremszőrzetem volt, aztán
súrol a borostás állával.
- Ááá !- tör ki belőlem. Hú… ez érzékeny.
Christian szeme az enyémet keresi, és teli van buja vágyakozással.
- Azt hiszem, egy kicsi kimaradt - morogja, és finoman meghúzza, pont alatta.
- Ó… a fenébe - morgom, és remélem, hogy ez véget vet ennek a tényleg tolakodó vizsgálódásnak.
- Van egy ötletem. - Christian mezítelenül kipattan az ágyból, és a fürdőszobába tart. Mi a csudát művel?
Néhány pillanat múlva egy pohár vízzel, egy bögrével, a borotvámmal, az ő borotvapamacsával,
szappannal és egy törülközővel tér vissza. Az éjjeliszekrényre teszi a vizet, a pamacsot, a szappant meg a
borotvát, és a törülközővel kezében lenéz rám.
Ó, nem! Tudatalattim lecsapja a Charles Dickens összes művei első kötetét, felugrik a karosszékéből, és
csípőre teszi a kezét.
- Ne! Ne! Ne! - visítom.
- Mrs. Grey, ha már csinálunk valamit, érdemes jól csinálni. Emeld meg a csípőd. - Szeme szürkén
ragyog, akár a nyári vihar.

- Christian! Nem fogsz megborotválni.
Ő pedig félrebiccenti a fejét.
- Miért is ne?
Elpirulok… hát nem nyilvánvaló?
- Mert… ez túl…
- Intim? - suttogja. - Ana, én vágyom az intimitásra veled, ezt te is tudod. Különben is, azok után, amiket
mi ketten megtettünk, nem kell kényeskednünk. És a testednek ezt a részét jobban ismerem, mint te.
Tátott szájjal meredek rá. Hogy lehet valaki ennyire arrogáns? Igaz, amit mond, de akkor is.
- Ez egyszerűen helytelen. - Finomkodó, nyafogó a hangom.
- Ez nem helytelen, hanem izgalmas.
Izgalmas? Tényleg?
- Téged ez felizgat? - Nem tudom leplezni a csodálkozásomat.
Christian felhorkan.
- Nem látod? - Lepillant a merevedésére. - Meg akarlak borotválni - suttogja.
Ó, a csudába is! Hanyattfekszem, a karommal eltakarom az arcomat, hogy ne is lássam.
- Ha ez téged boldoggá tesz Christian, csak csináld. Olyan disznó vagy - morgom, és felemelem a csípőm,
ő pedig alám csúsztatja a törülközőt. Megcsókolja a combom belsejét.
- Mennyire igazad van, bébi.
Hallom a víz loccsanását, ahogy bemártja a pamacsot, aztán a pamacs halk pörgését a bögrében. Christian
megfogja a bal bokámat, széthúzza a lábaimat, és az ágy besüpped, amikor közéjük ül.
- Szeretnélek most megkötözni - mormogja.
- Ígérem, hogy mozdulatlan leszek.
- Helyes.
Felnyögök, ő pedig végighúzza a habos pamacsot a szeméremcsontomon. Meleg. Nyilván meleg víz van a
pohárban. Kicsit mocorgok, mert viszket… de finom.
- Ne mozogj - korhol Christian, és újra megérint az ecsettel. - Vagy le kell kötözzelek - teszi hozzá
sötéten, és finom borzongás fut végig a gerincemen.
- Csináltál már ilyet? - kérdezem bizonytalanul, mikor a borotváért nyúl.
- Nem.
- Ó. Az jó - vigyorgok.
- Még egy első, Ana.
- Hmm. Szeretem az elsőket.
- Én is. Kezdem. - És meglepően finoman végighúzza a borotvát érzékeny testemen. - Ne moccanj -
mondja, és tudom, hogy keményen koncentrál.
Alig néhány perc telik el, s már fogja is a törülközőt, és letörli rólam a megmaradt habot.
- Tessék - így már jobb - mondja elmélázva, én pedig felemelem a karom, és ránézek. Christian
felegyenesedve gyönyörködik művében.
- Most boldog vagy? - kérdem rekedten.
- Nagyon. - Gonoszkásan vigyorog, és lassan belém csúsztatja az ujját.

- De hát jó buli volt - mondja, és csúfondáros a szeme.
- Neked talán igen. - Duzzogni próbálok, de igaza van, beindultam tőle.
- És úgy emlékszem, elég kielégítő volt utána. - Christian folytatja a borotválkozást, én pedig lesütöm a
szemem.
Igen, az volt. Addig nem is sejtettem, hogy a szeméremszőr hiánya ennyit jelent.

- Hé, csak viccelek. Talán nem így viselkedik egy férj, aki reménytelenül szerelmes a feleségébe? -
Christian fölfelé biccenti az állam, úgy néz rám. Valami aggodalom jelenik meg a szemében, mintha
olvasni próbálna az arcomban.
Hmm… eljött az idő, hogy megfizessek neki.
- Ülj le.
Csak néz rám, nem érti, mit akarok. Gyengéden a fürdőszobában levő fehér ülőke felé terelem. Christian
zavartan leül, én pedig kiveszem a borotvát a kezéből.
- Ana - tör ki belőle, amikor rájön, mit tervezek. Én pedig lehajolok és megcsókolom.
- Hátra a fejet - suttogom.
Christian habozik.
- Kölcsön kenyér, Mr. Grey.
Gyanakvó, vidám hitetlenkedéssel néz rám.
- Tudod, mit csinálsz? - kérdezi, és mély a hangja. Lassan, eltökélten rázom a fejem. Igyekszem olyan
komolynak látszani, amennyire csak lehetséges. Christian lehunyja szemét. A fejét csóválja, majd
megadóan hátrahajtja.
Szentséges szar, hagyja, hogy megborotváljam. Bizonytalanul csúsztatom be a kezem a homlokába hulló,
nyirkos hajába, és erősen markolom, hogy mozdulatlanul tartsam őt. Christian összeszorítja szemét, és
résnyire nyitott szájjal beszívja a levegőt. Finoman végighúzom a borotvát a nyakától az álláig, és a hab
alól egy ösvényen kibukkan a bőr. Christian kifújja a levegőt.
- Gondoltad, hogy bántalak?
- Soha nem tudom, mit teszel legközelebb, Ana, de nem, szándékosan nem bántanál.
Ismét végighúzom a nyakán a borotvát, szélesebb ösvényt húzva a habban.
- Soha nem bántanálak szándékosan, Christian.
Kinyitja a szemét, átkarol, én pedig óvatosan húzom le a borotvát az arcán a pajesza szélétől.
- Tudom - mondja, és úgy fordítja az arcát, hogy mindenhol hozzáférjek. Még két húzás, és már végeztem
is.
- Megvagyok, és egy csepp vér nem serkent - vigyorgok büszkén. Ő pedig végigsimít a lábamon, hogy a
hálóingem felemelkedik a combomon, majd az ölébe húz. Rajta lovagolok, a kezén és a karján
támaszkodom. Nagyon izmos.
- Elvihetlek ma valahová?
- Nem napozunk? - vonom fel gúnyosan a szemöldököm.
Christian idegesen nyalja meg az ajkát.
- Nem. Ma nem napozunk. Úgy gondoltam, valami másnak jobban örülnél.
- Hát, mivel teli vagyok kiszívás nyomokkal, ezt jól elintézted. Úgyhogy miért is ne?
Bölcsen úgy dönt, hogy nem vesz tudomást a hangnememről.
- Kicsit autóznunk kell, de annak alapján, amit olvastam, megéri. Apám ajánlotta, hogy menjünk el oda.
Egy hegyvidéki városka, Saint-Paul de Vence. Galériák is vannak ott. Gondoltam, vehetnénk néhány képet
vagy szobrot az új házba, ha találunk olyat, ami tetszik.
Hátradőlök és ránézek. Műtárgy… műtárgyakat akar venni. Hogyan vehetnék én műtárgyakat?
- Mi az? - kérdezi.
- Én nem értek a művészethez, Christian.
Vállat von és elnézően mosolyog.
- Csak olyat veszünk meg, ami tetszik. Ez most nem befektetés.
Befektetés? Jesszusom!
- Mi van? - kérdi ismét.
A fejem csóválom.
- Nézd, tudom, hogy még csak az építész rajzait kaptuk meg, de mit árthat, ha körülnézünk egy ilyen ősi,

középkori városkában?
Az építész. Muszáj volt emlékeztetnie rá. Gia Matteo, Elliot barátja, aki Christian aspeni házán is
dolgozott. A találkozónk során úgy tapadt Christianra, akár a ragtapasz.
- Mi van már megint? - tör ki Christian, én pedig a fejem rázom. - Mondd csak el - biztat.
Hogyan mondjam el neki, hogy nem kedvelem Giát. Irracionális az ellenszenvem. És nem akarok úgy
viselkedni, mint egy féltékeny feleség.
- Még mindig azért haragszol, amit tegnap csináltam? - Christian sóhajt, s a két mellem közé rejti az arcát.
- Nem. Éhes vagyok - morgom, és jól tudom, hogy ez elvonja figyelmét a faggatózástól.
- Miért nem mondtad? - Lerak az öléből, és föláll.

Saint-Paul de Vence hegytetőn épült, várfallal körülvett középkori városka. Az egyik legfestőibb látvány,
amit valaha is láttam. Egymásba karolva kószálunk Christiannal a keskeny, macskaköves utcákon. A sortja
farzsebébe dugom a kezem. Taylor és Gaston - vagy Philippe, nem tudom megkülönböztetni őket -
mögöttünk baktat. Elmegyünk egy fákkal borított tér mellett, ahol három öreg boule-t játszik, egyikük a
hőség ellenére is beretet visel. Elég sok a turista, de jól érzem magam Christianhoz bújva. Rengeteg a
látnivaló. Szűk utcácskák, és udvarokba vezető passzázsok. Faragott kőkutak, ősi és modern szobrok,
elbűvölő kis butikok és boltok.
Az első galériában Christian szórakozottan nézi a kirakott erotikus fényképeket, napszemüvege szárát
rágcsálja közben. Florence D’elle munkái - meztelen nők különböző pózokban.
- Nem egészen ilyenre vágyom - motyogom elutasítón. Az a fényképpel teli doboz jut róluk eszembe,
amelyet a szekrényben… a mi szekrényünkben találtam. Vajon Christian megsemmisíti őket valaha is?
- Én sem - vigyorog rám Christian. Kézen fog, úgy sétálunk át a következő művészhez, közben megfordul a
fejemben, hogy mi lenne, ha engedném, hogy lefényképezzen.
A következő tárlat egy festőnőé, aki csendéletekre szakosodott: gyümölcsök és zöldségek szuper közelről,
csodás, gazdag színekben.
- Ezek tetszenek - mutatok három, paprikát ábrázoló képre. - Azt juttatják eszembe, amikor zöldséget
vágtál a lakásomban. - Kuncogok, Christian szája pedig megrándul, ahogy hiába igyekszik leplezni,
milyen jól mulat.
- Azt hiszem, egész jól megbirkóztam a feladattal - morogja. - Egy kicsit lassú voltam, és különben is,
elvontad a figyelmemet - ölel magához. - Hová tennéd őket?
- Tessék?
Christian a fülemet rágcsálja.
- A festményeket. Hová tennéd őket? - A fülcimpámba harap, és az ágyékomban érzem.
- A konyhába - mormogom.
- Hmm. Jó ötlet, Mrs. Grey.
Az árra sandítok. Ötezer euró darabja. Szentséges szar!
- Nagyon drágák - nyögök fel.
- És? - Christian ismét belém harap. - Szokj hozzá, Ana. - Elenged, a pulthoz lép, ahol egy fehérbe
öltözött fiatal nő bámul rátátott szájjal. A szemem forgatnám, aztán inkább újra a képek felé fordítom a
figyelmemet. Ötezer euró… Jesszusom!

Megebédeltünk, és kávé mellett üldögélünk békésen a Le Saint Paul hotelban. Lenyűgöző a kilátás. A
síkságon szőlőültetvények és napraforgómezők - akár egy különböző színű szövetdarabokból összeállított
takaró -, közöttük itt-ott takaros francia tanya. Olyan szép és tiszta az idő, hogy egészen a láthatár szélén

csillogó tengerig ellátunk. Christian felriaszt az ábrándozásból.
- Azt kérdezted, miért fonom be a hajad - mormogja, és megriadok a hangszínétől. Mintha… bűntudata
volna.
- Igen. - Ó, basszus!
- A narkós kurva hagyta, hogy játsszam a hajával. Azt hiszem. Nem igazán tudom, hogy emlék-e, vagy csak
álom.
Hűha! A szülőanyja.
Kiismerhetetlen arccal mered rám, és a torkomban dobog a szívem. Mit mondhat az ember, amikor ilyet
hall?
- Szeretem, ha a hajammal játszol. - Tétova a hangom.
Christian bizonytalanul néz rám.
- Csakugyan?
- Igen. Ez az igazság. - Megfogom a kezét. - Azt hiszem, szeretted a szülőanyádat, Christian. - Elkerekedik
a szeme, kifejezéstelenül mered maga elé, s egy szót sem szól.
Szent szar! Túl messzire mentem? Mondj valamit, Ötven. Kérlek.
De Christian eltökélt némaságba burkolózik, feneketlen, szürke szemével rám néz, és a csend egyre sűrűbb
közöttünk. Elveszettnek tűnik.
Lenéz a kezét fogó kezemre, és a homlokát ráncolja.
- Mondj valamit - suttogom, mert nem bírom ki tovább a csöndet.
Christian a fejét csóválja, mélyen beszívja a levegőt.
- Menjünk. - Elereszti a kezem, és föláll, feszült az arca. Átléptem volna egy határvonalat? Fogalmam
sincs. A szívem összeszorul, nem tudom, mondjak-e még valamit, vagy csak hagyjam rá. Az utóbbi mellett
döntök, és kötelességtudón követem őt kifelé az étteremből.
A bájos, keskeny utcában Christian megfogja a kezem.
- Hová mennél?
Beszél. És nem haragszik rám. Hála istennek! Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, és vállat vonok.
- Örülök, hogy még szóba állsz velem.
- Tudod, hogy nem szeretek erről beszélni. Vége. Túl vagyok rajta - mondja nyugodtan.
Nem, Christian, nem vagy túl rajta. Elszomorít a gondolat, és most először fut át az agyamon, hogy talán
soha nem teszi magát túl rajta. Mindig Ötven árnyalat lesz… az én Ötven árnyalatom. Szeretném, hogy
megváltozzon? Nem, nem igazán, legfeljebb annyira, hogy érezze a szerelmemet. Felkukucskálok, egy
pillanatra újra megcsodálom, mennyire szép… és az enyém. És nem csupán a szép arca meg a teste ejtett
rabul, hanem az is, ami a tökéletes külső mögött van. Ez vonz, ez hív… ez a törékeny, megsebzett lélek.
Rám néz azzal a félig vidám, félig óvatos, de teljesen szexi pillantásával, aztán a vállamat átkarolva
keresztülvezet a turisták tömegén oda, ahol Phillippe/Gaston parkol a nagy Mercedesszel. Visszadugom a
kezem Christian sortjának hátsózsebébe, és hálát adok, amiért nem haragszik. De tényleg, melyik
négyesztendős gyerek nem szereti az édesanyját, függetlenül attól, hogy milyen az anyja? Nagyot sóhajtok,
és magamhoz szorítom őt. Tudom, hogy a biztonságiak mögöttünk vannak, és átfut az agyamon, vajon
ettek-e.
Christian megáll egy ékszereket áruló kis butik előtt, a kirakatot fürkészi, majd felém fordul. Megfogja a
szabad kezem, hüvelykujját végighúzza a bilincs által hagyott, fakuló, vörös vonalon.
- Nem fáj - nyugtatom meg. Christian úgy fordul, hogy a másik kezem kiszabaduljon a zsebéből. Ezt a
kezemet is megfogja, gyöngéden kifordítja, és megvizsgálja a csuklómat. A platina Omega óra, amelyet
Londonban, az első reggelinknél kaptam tőle, eltakarja a vörös csíkot. A vésettől még mindig majd
elalélok.

Anastasia
Te Vagy Nekem Minden
A Szerelmem, az Életem
Christian

Mindennek ellenére, az Ötvensége ellenére is, annyira romantikus tud lenni a férjem. A csuklómon látható
halvány nyomra pillantok. És néha vadállat. Most elereszti a bal kezem, ujjával fölfelé fordítja az állam,
és az arckifejezésemet tanulmányozza. Zavart látok a szemében.
- Nem fáj - ismétlem. Christian az ajkához emeli a kezem, és puha, bocsánatkérő csókot lehel a csuklóm
belső részére.
- Gyere - mondja, és bevezet a boltba.

- Tessék - nyitja ki a platina karkötőt, melyet az előbb vett. Pompás darab, egészen finom megmunkálás.
Apró, absztrakt virágok díszítik, kis gyémántokkal a szívükben. Christian a csuklómra teszi. Széles,
bilincsszerű karkötő, elrejti a vörös nyomokat. És harmincezer euró. Legalábbis azt hiszem, mert nem
igazán tudtam követni Christian francia nyelvű társalgását az eladóval. Soha nem hordtam ilyen drága
holmit.
- Igen, így jobb - mormogja most Christian.
- Jobb? - suttogom, és ragyogó szürke szemébe nézek. Érzem, hogy a pálcikasovány eladónő féltékenyen,
elítélőn néz.
- Tudod, miért - mondja Christian bizonytalanul.
- Nekem nincs szükségem rá. - Megrázom a csuklóm, és a karkötő megmozdul. A butik ablakán besütő
délutáni napfény megcsillan rajta, és a gyémántokból születő, apró, szikrázó szivárványok táncolnak a bolt
falán.
- Nekem igen - mondja, és süt a hangjából az őszinteség.
Miért? Miért van szüksége erre? Bűntudata volna? Miért? A nyomok miatt? A szülőanyja miatt? Azért
mert nem bízik bennem? Ó, Ötven.
- Nem, Christian, nincs szükséged rá. Máris annyi mindent adtál nekem. Varázslatos nászutat, Londont,
Párizst, a Côte d’Azurt… és önmagadat. Nagyon szerencsés lány vagyok - suttogom, és ellágyul Christian
tekintete.
- Nem, Anastasia, én vagyok nagyon szerencsés férfi.
- Köszönöm. - Lábujjhegyre állva átölelem a nyakát és megcsókolom… nem azért, mert kaptam egy
karkötőt, hanem azért, mert ő az enyém.

Amikor újra a kocsiban ülünk, elmerülten szemléli a ragyogó napraforgó táblákat, a délutáni nap felé
forduló sárga fejeket. Az ikrek egyike vezet - azt hiszem, Gaston az - Taylor pedig mellette ül. Christian
mereng valamin. Megnyugtatóan megszorítom a kezét. Rám néz, elengedi a kezem, és megcirógatja a
térdemet. Rövid, bő kék-fehér szoknya van rajtam, és testre simuló, kék ujjatlan blúz. Christian habozik,
nem tudom, hogy a keze fölfelé indul mindjárt a combomon, vagy le a lábszáramon. Megfeszülök ujja
gyengéd érintése alatt, eláll a lélegzetem. Most mit tesz? Úgy dönt, lefelé indul. Hirtelen megmarkolja a
bokámat, és az ölébe húzza a lábfejemet. Úgy helyezkedem, hogy szembeforduljak vele a hátsó ülésen.
- A másikat is akarom.
Idegesen pillantok Taylor és Gaston felé, akik eltökélten nézik az utat, aztán a másik lábamat is Christian

ölébe teszem. Christian pillantása hideg. Előrenyúl, és megnyom egy gombot az ajtaján. Sötétített ablak
csusszan ki előttünk, és tíz másodperc múlva voltaképpen magunk vagyunk.
Hű… nem csoda, hogy ennyi hely van a kocsi hátsó részében.
- Meg akarom nézni a bokádat - magyarázza Christian halkan. Aggódó a tekintete. A bilincsnyomok?
Jesszusom… azt hittem, ezen már túl vagyunk. Ha vannak is nyomok, elrejti a szandál szíja. De nem
emlékszem, hogy reggel bármit is láttam volna. Christian gyengéden cirógatja hüvelykujjával a lábfejem
belsejét, s mocorognom kell. Mosoly játszik az arcán, de lehervad róla, amikor elhúzza a szandál szíját,
és megpillantja a sötétvörös nyomot.
- Nem fáj - mormogom. Christian rám néz, és szomorú az arca, a szája elkeskenyedik. Biccent, mint aki
hisz nekem, közben megrázom a lábam, és a szandál a padlóra hull. De tudom, hogy már nincs velem.
Ismét szórakozottan mereng, oda sem figyelve simogatja a lábam, és megint kinéz az ablakon.
- Hé, mégis, mit vártál? - kérdezem lágyan, ő pedig rám néz, és vállat von.
- Arra nem számítottam, hogy így érzek, amikor megpillantom ezeket a nyomokat - feleli.
Ó! Az egyik pillanatban zárkózott, a másikban megnyílik. Hogy van ez… Ötven! Hogyan tartsak lépést
veled?
- Hogy érzed magad?
Tompa tekintettel néz rám.
- Kellemetlenül - mormogja.
Jaj, ne! Kikapcsolom a biztonsági övet, és közelebb húzódom hozzá. A lábam az ölében hagyom. Jól esne
az ölébe bújni, úgy ölelni őt, és meg is tenném, ha csak Taylor ülne elől. De a tudat, hogy Gaston ott van,
az elválasztó ellenére is visszafog. Legalább sötétebb volna. Megfogom Christian kezét.
- A kiszívás nyomait nem szeretem - suttogom. - Minden más, amit tettél… - még jobban lehalkítom a
hangomat - a bilincsekkel, azt élveztem. Sőt, több mint élvezem. Őrjítő volt. Bármikor megteheted újra.
Christian megmozdul az ülésen.
- Őrjítő? - Belső istennőm riadtan pillant fel Jackie Collins regényéből.
- Igen - vigyorgok. A lábujjammal végigsimítok keményedő ágyékán, és inkább látom, mint érzem, hogy
ajka szétnyílik, és hirtelen beszívja a levegőt.
- Jobb lenne, ha bekapcsolná a biztonsági övet, Mrs. Grey. - Christian hangja halk, én pedig ismét
behajlítom rajta a lábujjaimat. Mélyen beszívja a levegőt, elsötétedik a szeme. Figyelmeztetőn markolja
meg a bokámat. Azt akarja, hogy hagyjam abba? Folytassam? Aztán homlokát ráncolva előhalássza
zsebéből a mindig jelenlévő BlackBerryjét, és fogad egy hívást. Az órájára pillant közben, s a homlokán
mélyebbek lesznek a ráncok.
- Barney - mondja pattogva.
Basszus! A munka megint közbeszól. Próbálom elhúzni a lábam, de Christian ujjai megfeszülnek a bokám
körül.
- A szerverhelyiségben? - hitetlenkedik. - És aktiválta a tűzoltó rendszert?
Tűz! Elveszem a lábam az öléből, s ez alkalommal hagyja. Kiegyenesedem az ülésen, bekapcsolom a
biztonsági övet, és idegesen babrálom a harmincezer eurós karkötőt. Christian ismét lenyomja a gombot,
és a magánszférát biztosító üveglap lesiklik.
- Megsérült valaki? Károk? Értem… Mikor? - Christian ismét az órájára pillant, és a hajába túr.
- Nem. Sem a tűzoltóságot, sem a rendőrséget. Legalábbis még nem.
Tűz volt? Christian irodájában? Tátott szájjal bámulok rá, agyamban egymást kergetik a gondolatok.
Taylor úgy fordul, hogy hallja, mit mond Christian.
- Csakugyan? Helyes… Oké, részletes jelentést kérek a károkról. És teljes ellenőrzést mindenkiről, aki az
elmúlt öt nap során bejuthatott, a takarítókat is beleértve… Szóljon Andreának, hogy hívjon fel… igen,
úgy tűnik, az argon ugyanolyan hatékony, aranyárban van.
Kárjelentés? Argon? Halvány emlékek mocorognak bennem kémiaóráról. Talán valami elem.

- Tisztában vagyok vele, hogy még korán van… e-mailezzen két óra múlva… Nem, tudnom kell. És
köszönöm, hogy hívott. - Christian bontja a vonalat, majd azonnal tárcsázik is a BlackBerryn.
- Welch… helyes… mikor? - Christian megint az órájára- pillant. - Akkor egy óra… igen… minden nap
huszonnégy órás megfigyelés a külső adattárolónál… rendben. - És leteszi.
- Philippe, egy órán belül a hajón kell lennem.
- Monsieur.
Basszus! Tehát Philippe az, nem Gaston. Az autó felgyorsít.
Christian kiismerhetetlen arccal néz rám.
- Megsérült valaki? - kérdezem halkan.
A fejét rázza.
- Nagyon kicsi a kár. - Megfogja, és megnyugtatóan megszorítja a kezem. - Emiatt ne aggódj. A csapatom
intézkedik. - És íme, az elnök-vezérigazgató átvette az irányítást, még csak nem is izgatott.
- Hol volt tűz?
- A szerverhelyiségben.
- A Grey-házban?
- Igen.
Kurták a válaszai, ebből tudom, hogy nem akar beszélni róla.
- Miért kicsi a kár?
- A legkorszerűbb tűzoltórendszer van a szerverhelyiségben.
Hát persze.
- Ana, kérlek… ne aggódj.
- Nem aggódom. - Hazudok.
- Nem tudjuk egyelőre, hogy gyújtogatás történt-e - mondja, és az idegességem még jobban fellángol.
Félelmemben a torkomhoz kapom a kezem.
Charlie Tango, és most ez?
Mi jön még?

Negyedik fejezet

Nyugtalan vagyok. Christian még soha nem zárkózott be ilyen hosszú időre a hajó dolgozószobájába.
Hiába próbáltam olvasni, tévét nézni, napozni - teljesen felöltözve napozni -, nem tudok, és képtelen
vagyok lerázni magamról ezt az idegességet. Végül sortba és pólóba öltözöm, leveszem a nevetségesen
drága karkötőt, és megkeresem Taylort.
- Mrs. Grey - mondja, amikor felriasztom egy Anthony Burgess regényből. A kisszalonban ül, Christian
dolgozószobája előtt.
- Szeretnék kimenni a partra.
- Igen, hölgyem. - Feláll.
- A jet-skivel mennék. - Taylor szája tátva marad.
- Öö… - A homlokát ráncolja, nem tudja, mit mondjon.
- Nem akarok Christian terhére lenni.
Taylor elfojt egy sóhajt.
- Mrs. Grey… hmm… nem hiszem, hogy Mr. Grey örülne ennek, én pedig szeretném megtartani a
munkámat.
Ó, az ég szerelmére! A szememet forgatnám, de inkább összehúzom, úgy nézek Taylorra. Nagyot, kifejezőt
sóhajtok, azt hiszem, épp eléggé jelzem, mennyire rosszul esik, hogy nem vagyok ura a sorsomnak. Viszont
azt sem akarom, hogy Christian őrá haragudjon, vagy ami azt illeti, énrám. Önbizalommal tele vonulok el
Taylor mellett, kopogtatok a dolgozószoba ajtaján, és belépek.
Christian a mahagóni íróasztalnak támaszkodva a Black-Berryn beszél. Felpillant.
- Andrea, kérem, tartsa - morogja a telefonba, és komoly az arca. Udvarias várakozással néz. A francba!
Miért érzem úgy, mintha az iskolaigazgató irodájába nyitottam volna be? Ez a férfi tegnap megbilincselt.
Nem hagyom, hogy megfélemlítsen, elvégre a férjem, a csudába is. Kihúzom magam, és kedvesen
rámosolygok.
- Vásárolni megyek. Magammal viszem a biztonságiakat.
- Persze, vidd magaddal valamelyik ikret és Taylort is - mondja, én pedig tudom, hogy bármi történt is,
komoly a dolog. Azért nem kérdezősködik tovább. Csak állok és nézem, hátha segíthetek valamit.
- Még valami? - kérdi. Azt akarja, hogy menjek már.
- Hozzak neked valamit? - kérdezem, és megjelenik arcán az az édes, szégyenlős mosoly.
- Nem bébi, jól vagyok. A személyzet majd gondomat viseli.
- Oké. - Meg akarom csókolni. A fenébe is, miért ne, hiszen a férjem. Céltudatosan lépek mellé,
megcsókolom az ajkát. Meglepem vele.
- Visszahívom, Andrea - morogja Christian. Maga mögé teszi az íróasztalra a BlackBerryt, és a karjába
vonva szenvedélyesen megcsókol. Levegőt sem kapok, amikor elenged. Sötét, vággyal teli a szeme.
- Elvonod a figyelmemet. El kell rendeznem a dolgokat, hogy újra a nászutammal foglalkozhassak. -
Mutatóujjával végigsimít az arcomon, megcirógatja az állam, és fölfelé biccenti a fejem.
- Oké. Elnézést.
- Kérlek, ne mentegetőzz, Mrs. Grey. Szeretem, ha elvonod a figyelmemet.
A szám sarkába csókol.
- Menj, költsél egy kis pénzt - enged el.
- Meglesz. - Elégedetten mosolyog rám, én pedig kimegyek a dolgozószobából. Tudatalattim a fejét
csóválva biggyeszti le ajkát. Azt nem mondtad el, hogy a jet-skin mész, korhol nyafogva, de ügyet sem
vetek a hárpiára.
Taylor türelmesen vár.
- Mindent megbeszéltem a parancsnoksággal… Mehetünk? - Rámosolygok, megpróbálom leplezni a gúnyt

a hangomban. Taylor nem leplezi a csodálatot mosolyában.
- Csak ön után, Mrs. Grey.

Türelmesen mutatja meg, hogyan kell vezetni a jet-skit. Nyugodt, szelíd tekintély árad belőle, jó tanár. A
motorcsónakban vagyunk, amely a Fair Lady mellett ringatózik a kikötő nyugodt vizén. Gaston van velünk
- arckifejezését elrejti a napszemüveg -, valamint a Fair Lady egyik matróza a motorcsónak kormányánál.
Jesszusom, három ember van velem, pusztán azért, mert vásárolni akarok. Nevetséges.
Felhúzom a mentőmellény cipzárját, és sugárzó mosolyt vetek Taylorra. A kezét nyújtja, és átmászom a
jet-skire.
- Tekerje a gyújtáskulcs zsinórját a csuklójára, Mrs. Grey. Ha leesik, a motor automatikusan leáll -
magyarázza.
- Oké.
- Mehet?
Lelkesen bólintok.
- Amikor már egy méternyit elsodródott a csónaktól, nyomja meg az indítógombot. Mi követjük.
- Oké.
Ellöki a jet-skit, amely finoman sodródik a hajókikötőbe. Int, hogy oké, én pedig lenyomom a gombot, és a
motor életre kel.
- Oké, Mrs. Grey. Csak nyugodtan - kiáltja Taylor. Gázt adok, a jet-ski előrelendül, majd megáll. A
csudába! Olyan egyszerűnek tűnt, amikor Christian csinálta. Újra megpróbálom, és ismét lefullad.
Basszus!
- Egyenletesen a gázzal, Mrs. Grey - magyaráz Taylor. Naná, morgom magamban. Ismét megpróbálom,
óvatosan csavarom a gázkart, és a jet-ski előrelendül. Ez alkalommal nem áll le. Igen! Még mindig
megyünk. Haha! Még mindig! Kiabálnék, visítanék izgalmamban, de ellenállok a kísértésnek.
Eltávolodom a jachttól a kikötő felé. Mögöttem felmordul a motorcsónak. Amikor még nagyobb gázt adok,
a jet-ski előrelendül, és siklani kezd a vízen. Meleg szellő cirógatja a hajam, finom tengervíz permetez
rám két oldalról. Szabadnak érzem magam. Ez nagyon buli! Nem csoda, hogy Christian soha nem engedte,
hogy én vezessek.
Ahelyett, hogy a part felé tartanék, és véget vetnék a mulatságnak, elfordulok, és leírok egy kört a fenséges
Fair Lady körül. Hú, ez nagyon jó volt. Nem törődöm Taylorral és a legényéggel, másodszor is
elszáguldok a jacht mellett. A kör végén járok, amikor megpillantom Christiant a fedélzeten. Azt hiszem,
tátott szájjal mered rám, bár nehéz innen megmondani. Bátran elemelem egyik kezem a kormányról, és
lelkesen integetek. Christian, mintha kőből volna, de végül csak felemeli az egyik kezét, és mereven
visszaint. Nem tudom kivenni az arcát, de valami azt súgja, hogy nem is akarom. A part felé száguldok a
Földközi-tenger kék vizén, amely ragyog a késő délutáni nap fényében. A kikötőben lassítok, hagyom,
hogy Taylor elém kanyarodjon. Arca kifejezéstelen, és görcsbe rándul a gyomrom, bár Gaston mintha
magában mulatna. Átfut az agyamon, hogy valami történhetett, ami lehűtötte a gall-amerikai kapcsolatokat,
de a szívem mélyén sejtem, hogy én okozhattam a gondot. Gaston kiugrik a motorcsónakból, és a cölöphöz
erősíti, Taylor pedig irányít, hogy álljak mellé.
Finoman állok be a jet-skivel a csónak mellé. Taylor arca kicsit meglágyul.
- Csak vegye le a gyújtást, Mrs. Grey - mondja nyugodtan. Megfogja a kormányt, és a kezét nyújtja, hogy
át tudjak szállni a motorcsónakba. Fürgén átmászom, elégedett vagyok magammal, amiért nem esek a
vízbe.
- Mrs. Grey, Mr. Greyt nem teszi boldoggá, hogy ön a jet-skit vezeti - mondja Taylor idegesen, és vörös
pír jelenik meg az arcán. Izeg-mozog zavarában, és rájövök, hogy Christian felhívhatta. Ó, az én szegény

férjem, aki annyira véd engem, hogy az már orvosi eset. Mit is tegyek veled?
Derűsen mosolygok.
- Értem, Taylor. Nos, Mr. Grey nincs itt, és ha nem teszi boldoggá valami, van annyira udvarias, hogy
személyesen mondja el nekem, amikor újra a hajón leszek.
Taylor arca megrándul.
- Rendben, Mrs. Grey - mondja halkan, és átadja a táskám.
Amikor kiszállok a csónakból, mintha elfojtana egy vonakodó mosolyt, amitől nekem is mosolyognom
kell. El sem hiszem, mennyire megszerettem Taylort. De akkor sem tűröm el, hogy megszidjon. Elvégre
nem az apám, nem is a férjem. Felsóhajtok. Christian haragszik, és jelenleg más is aggasztja. Hogy
juthatott ez az eszembe!? A mólón állok, és várom, hogy Taylor utánam jöjjön, amikor a BlackBerry
vibrálni kezd a táskámban. Sade Your Love is Kingje a csengőhangom, amikor Christian hív. Csakis ő.
- Szia!! - mormogom.
- Szia!! - köszön vissza.
- A csónakon megyek vissza. Ne haragudj.
Hallom, hogy a meglepetéstől elakad a hangja.
- Öö…
- De nagyon jó volt - suttogom.
Felsóhajt.
- Hát, távol álljon tőlem, hogy tönkretegyem a szórakozásodat, Mrs. Grey. Csak légy óvatos.
Ó, istenem! Engedélyt kaptam, hogy jól érezzem magam!
- Az leszek. Szükséged van valamire a városból?
- Csak rád, hogy egy darabban gyere vissza.
- Mindent megteszek, hogy így legyen, Mr. Grey.
- Örömmel hallom, Mrs. Grey.
- Állunk szolgálatára - kuncogok.
Kihallom a mosolyt a hangjából.
- Bejött egy hívásom… Laters, bébi.
- Laters, Christian.
- Leteszi a telefont. Azt hiszem, a jet-ski krízis lerendezve. A kocsi már vár, és Taylor kinyitja előttem az
ajtót. Rákacsintok, amikor beszállok, ő pedig mosolyogva csóválja fejét.
Az autóban írok egy e-mailt a BlackBerryn.

Feladó: Anastasia Grey
Tárgy: Köszönöm
Dátum: 2011. augusztus 17. 16:55
Címzett: Christian Grey

Amiért nem vagy túl házsártos
Szerető feleséged
xxx

Feladó: Christian Grey
Tárgy: Próbálok nyugodt maradni
Dátum: 2011. augusztus 17. 16:59
Címzett: Anastasia Grey

Nagyon szívesen
Gyere haza egy darabban.
És ez nem kérés!
x

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató & túlságosan védelmező férj, Grey Enterprises
Holdings, Inc.

Mosolyognom kell a választól. Az én irányításmániásom.

Miért is akartam vásárolni? Utálok vásárolni. De a szívem mélyén nagyon is jól tudom, miért. Eltökélten
vonulok el a Chanel, Gucci, Dior meg a többi híres tervező butikja mellett, míg végül megtalálom az
ellenszert arra, ami bánt, mégpedig egy kicsi, túlzsúfolt, turistákkal teli boltban. Egy ezüst bokalánc pici
szívekkel és harangokkal. Ezüstösen csilingel, és mindössze öt euró. Amint megveszem, már fel is
csatolom. Ez vagyok én, és ez tetszik nekem. Azonnal jobban érzem magam. A szívem mélyén azt is
tudom, hogy nemcsak Christian nyomaszt, hanem a vagyona is. Megszokom valaha is? Taylor és Gaston
kötelességtudón követ a késő délutáni tömegben, és kisvártatva meg is feledkezem róluk. Szeretnék venni
valamit Christiannak, valamit, ami elfeledteti vele mindazt, ami most Seattle-ben történik. De mit lehet
venni egy olyan embernek, akinek mindene megvan? Megállok egy modern kis téren, amelynek minden
oldalán boltok sorakoznak, és egymás után megnézem mind. Megpillantok egy elektronikai szaküzletet, s
eszembe jut a látogatásunk a galériában, meg korábban a Louvre-ban. Megnéztük a milói Venus t is… és
eszembe jut, mit is mondott akkor Christian. „Minden férfi hódol a női testnek. Szeretjük nézni, akár
márványból van, akár olajjal festve, vásznon vagy filmen.”
És támad ettől egy ötletem, egy vakmerő ötletem. Csak segítségre van szükségem, hogy kiválasszam a
megfelelőt. Egyetlen ember tud most segíteni. Kibányászom a BlackBerryt a táskámból, és már hívom is
Josét.
- Ki az… - motyog álmosan.
- José, itt Ana.
- Ana, szia! Hol vagy? Minden rendben? - Most már éberebb a hangja, aggódik.
- Cannes-ban, Dél-Franciaországban, és jól vagyok.
- Dél-Franciaország? Ez igen! Valami menő hotelban?
- Öö… nem. Egy hajón lakunk.
- Hajón?
- Nagy hajón - tisztázom a dolgot sóhajtva.
- Értem. - Most már hűvösebb a hangja.
Basszus! Lehet, hogy nem kellett volna hívnom. Erre most nincs szükségem.
- José, szükségem van a tanácsodra.
- Az én tanácsomra? - Döbbent a hangja. - Persze - mondja aztán, és végre újra barátságos. El is mesélem
a tervemet.

Két óra múlva Taylor kisegít a motorcsónakból a fedélzethez vezető lépcsőkre, Gaston a matróznak segít
a jet-skivel. Christiant nem látom, ezért a kabinunkba sietek becsomagolni az ajándékát. Gyerekes öröm

fog el közben.
- Elég sokáig tartott - riaszt fel Christian, mikor az utolsó darabka ragasztóval bajlódom. Felé fordulok, és
látom, hogy a kabin ajtajában állva feszülten figyel. Még mindig bajban vagyok a jet-ski miatt? Vagy az
irodájában lévő tűz a gond?
- Az irodában minden rendben? - kérdezem bizonytalanul.
- Többé-kevésbé - feleli, és bosszúsan ráncolja homlokát.
- Vásároltam egy kicsit - mormogom. Remélem, fel tudom deríteni a kedvét, és azon imádkozom, hogy a
rosszkedve ne rám irányuljon. Christian meleg mosolyából tudom, hogy köztünk minden rendben.
- Mit vettél?
- Ezt - teszem fel a lábam az ágyra és mutatom neki a bokaláncot.
- Nagyon szép - mondja. Odalép mellém, és játszani kezd a kis harangokkal, amelyek édesen csilingelnek
a bokám körül. Majd ismét a homlokát ráncolja, és finoman végigsimít a vörös csíkon, hogy
beleborzongok.
- És ezt - mutatom fel a dobozt, remélve, hogy elvonom a figyelmét.
- Nekem? - kérdezi meglepődve, én pedig szégyenlősen bólintok. Christian átveszi a dobozt, és óvatosan
megrázza. Arcán szétterül az a kisfiús, elbűvölő mosoly, és leül mellém az ágyra. Odahajol hozzám,
megfogja az állam, és megcsókol.
- Köszönöm - mondja szégyenlős örömmel.
- Még ki sem nyitottad.
- Bármi legyen is, szeretem. - Csillogó szemmel néz le rám. - Nem sokszor kapok ajándékot.
- Nem könnyű venni neked bármit is. Mindened megvan.
- Te az enyém vagy.
- A tiéd - vigyorgok rá. Ó, ha tudnád, mennyire, Chris-tian.
Nem teketóriázik a csomagolópapírral.
- Egy Nikon? - Értetlenül pillant fel rám.
- Tudom, hogy van kompakt digitális fényképezőgéped, de ez portrékhoz való meg… hasonlókhoz. Két
lencséje van.
Pislog, még mindig nem érti.
- Ma abban a galériában tetszettek neked Florence D’elle képei. És arra is emlékszem, mit mondtál a
Louvre-ban. És persze voltak más fényképek is. - Nyelek egyet, igyekszem kizárni az agyamból azokat a
képeket, amelyeket a szekrényben találtam. Christiannak a lélegzete is eláll. Elkerekedik a szeme. Kezdi
felfogni a dolgot, én pedig sietve folytatom, mielőtt elillanna a bátorságom.
- Gondoltam, esetleg… öö… szeretnél képeket készíteni… rólam.
- Képeket? Rólad? - Christian döbbenten mered rám, nem is törődik az ölében levő dobozzal.
Bólintok, igyekszem felmérni a reakcióját. Végül lenéz a dobozra.
Mi járhat az eszében? Ó, nem erre a reakcióra számítottam. Tudatalattim úgy bámul rám, mintha valami
háziasított tanyasi állat volnék. Christian soha nem úgy reagál, ahogyan várom. Most felnéz, a szemében…
mi is tükröződik… fájdalom?
- Miből gondolod, hogy szükségem van erre? - kérdezi zavartan.
Nem, nem, nem! Azt mondtad, szeretnéd…
- Nem akarod? - kérdezem, és nem vagyok hajlandó tudomást venni a tudatalattimról, aki nem is érti,
miért akarna bárki erotikus fényképeket készíteni rólam. Christian nyel egyet, és a hajába túr. Olyan
elveszettnek, olyan zavarodottnak látom. Mély lélegzetet vesz.
- Az ilyen fotók számomra mindig a biztonságot jelentették, Ana. Tudod, hogy sokáig tárgynak tekintettem
a nőket - mondja, majd feszengve elhallgat.
- És azt hiszed, hogy engem is tárgynak tekintesz, ha lefényképezel? - Kifut az összes levegő a testemből,
és elsápadok. Christian összeszorítja a szemét.

- Annyira zavarban vagyok - suttogja. Amikor újra kinyitja, nagy és aggódó a tekintete, csupa nyers
érzelem.
A fenébe! Velem van baj? A korábbi kérdésem a szülőanyjával kapcsolatban? A tűz az irodában?
- Miért mondod ezt? - suttogom, és kezd elönteni a pánik. Azt hittem, boldog velem. Azt hittem, boldogok
vagyunk. Azt hittem, boldoggá tettem. Nem akarom zavarba hozni. Vagy mégis? Agyamban egymást
kergetik a gondolatok. Csaknem három hete nem járt Flynn-nél. Ez volna a baj? Basszus, hívjam fel
Flynnt? És egy különleges pillanatig tisztán látok mindent: a tűz, Charlie Tango, a jet-ski… Christian fél,
félt engem, és azok a nyomok a bőrömön előhozzák a félelmét. Egész nap ezzel foglalkozott, összezavarta
magát, mert nem szokott hozzá, hogy kellemetlenül érintse, ha fájdalmat okoz. Lehűt a gondolat.
Christian vállat von, pillantása újra a csuklómra siklik, ahol a karkötőnek kéne lennie, amit ma délután
vásárolt. Bingó!
- Christian, ez nem számít. - Felemelem a csuklómat, megmutatom az eltűnőben levő csíkot. - Adtál nekem
biztonsági szót. Basszus, jól éreztem magam tegnap. Élveztem. Ne bánkódj miatta, én élvezem a kemény
szexet. Mondtam már. - Vérvörös leszek, és próbálom elfojtani a közelgő pánikot. Christian feszülten
figyel, és nem is sejtem, mire gondol. Talán a szavaimat latolgatja. Akadozva folytatom.
- A tűz miatt vagy ilyen? Úgy gondolod, hogy valamiként kapcsolatban van Charlie Tangóval? Ezért
aggódsz? Beszélj hozzám, Christian… kérlek.
Csak néz, és egy szót sem szól. A csönd ránk telepszik megint, akárcsak ma délután. Szentséges
basszantyú, ez nagyon gáz. Most nem beszél velem egy ideig. Tudom.
- Ne gondolkozz túl sokat, Christian - korholom nyugodtan, és visszhangot keltenek bennem ezek a szavak,
felkavarnak egy emléket a nem is távoli múltból. Ő mondta nekem ezeket a szavakat a hülye szerződése
kapcsán. Kiveszem a dobozt az öléből, és kinyitom. Christian a maga passzív módján figyel, mintha
valami érdekes, idegen teremtmény volnék. Tudom, hogy nagyon is segítőkész eladó előkészítette
használatra a fényképezőgépet. Kiveszem a dobozból, és lekapom róla a lencsevédőt. Christianra
szegezem, az ő szép, ideges arca tölti be a keretet. Lenyomom a gombot, és lenyomva is tartom kis ideig.
Christian rémült ábrázatát máris tíz példányban örökítettem meg digitálisan.
- Akkor tárgyiasítalak - mormogom, és újra lenyomom a kioldót.
Az utolsó képen az ajka alig észrevehetően mozdul. Ismét kattintok, és ez alkalommal már mosolyog…
apró mosoly, de azért mosoly. Megint lenyomom a gombot és látom, hogy fizikailag ellazul, és
lebiggyeszti ajkát. Igazi, pózoló, nevetséges Blue Steel ajkbiggyesztés. Kuncognom kell. Ó, hál’ istennek,
Mr. Szeszélyes visszatért, és még egyszer sem örültem neki úgy, mint most.
- Azt hittem, az én ajándékom - morogja duzzogva, de alighanem csak viccel.
- Jó mókának szántam, de úgy tűnik, ez a nők elnyomásának a jelképe. - Hátrébb ugrok, és újabb képeket
készítek róla. Szuper közeliben nézem, mint terjed szét a jókedv az arcán. Aztán elsötétedik a szeme, az
arckifejezése megváltozik. Egy ragadozó arca.
- Elnyomást akarsz? - mormogja bársonyos hangon.
- Nem. Elnyomást nem - mormogom vissza, és újra kattintok.
- Komolyan el tudlak nyomni, Mrs. Grey - fenyegetőzik rekedten.
- Tudom, hogy képes rá, Mr. Grey. És gyakran meg is teszi.-
Tátva marad a szája. Basszus! Leeresztem a gépet, úgy nézek rá.
- Mi a baj, Christian? - A hangom csupa frusztráció. Mondd el nekem! Egy szót sem szól. Annyira dühítő!
Ismét a szememhez emelem a fényképezőgépet.
- Mondd el! - makacskodom.
- Semmi - feleli, és hirtelen eltűnik a keresőből. Egyetlen gyors, sima mozdulattal lesöpri a
fényképezőgép dobozát a kabin padlójára, elkap, és lenyom az ágyra, majd lovagló ülésben rám ül.
- Hé - tör ki belőlem, és már készítem is az újabb képeket, amint sötét szándékokkal telin mosolyog le
rám. Christian- elkapja a gépet a lencséjénél fogva, és a fotósból egyszer csak a tárgya lesz. Felém

fordítja a Nikont, és lenyomja a kioldó gombot.
- Szóval azt akarja, hogy fényképeket készítsek önről, Mrs. Grey? - mondja jókedvűen. Mindössze kócos
haját látom az arcából és a széles vigyort szép formájú száján. - Nos, azt hiszem, kezdetnek nevethetnél -
mondja, és könyörtelenül csiklandozni kezd a bordám alatt. Visítok, kuncogok, fészkelődöm alatta, míg
végül megmarkolom a csuklóját, így próbálom esélytelenül megállítani. Christian még szélesebben
vigyorog, és még jobban igyekszik, közben folyamatosan fényképez.
- Ne! Hagyd abba! - visítok.
- Tréfálsz velem? - mordul, és leteszi mellénk a gépet, hogy mindkét kézzel kínozhasson.
- Christian - tör ki belőlem a tiltakozás. Még soha nem csiklandozott. Basszus… hagyd abba! Egyik
oldalról a másikra vetem a fejem, próbálok kiszabadulni alóla, kuncogva tolom el mindkét kezét, de
kérlelhetetlen. Vigyorogva élvezi kínlódásomat.
- Christian, hagyd abba - könyörgök, és hirtelen leáll. Megragadja mindkét kezemet, és a fejemet az
ágyhoz szegezi. Fölém hajol, én pedig zihálok, alig kapok levegőt a nevetéstől. Christian légzése akárcsak
az enyém. És ahogy rám néz… Hogyan is? A tüdőm abbahagyja a munkát. Csodálattal? Szerelemmel?
Hódolattal? Szent tehén, ez a pillantás!
- Annyira. Szép. Vagy - zihálja.
Felnézek, drága arcába, szenvedélyes a pillantásában sütkérezem. Mintha most látna életében először.
Lehajol, lehunyja a szemét, és elragadtatottan megcsókol. És felébreszti vele a libidómat… látni, hogy
ilyen hatással vagyok rá. Ó, istenem! Christian elengedi a kezem, és a hajamba túr, gyengéden a helyemen
tart, s testem - a csókjára válaszul - megtelik vággyal. És a csók hirtelen megváltozik. Immár nem édes,
hódolattal, csodálattal teli, hanem érzéki, mély, mohó. A nyelve elfoglalja a számat, elvesz és nem ad,
kétségbeesés és szükség érződik belőle. Vágy lüktet a véremben, felébreszti minden izmomat, inamat. De
valami rémület fog el.
Ó, Ötven, mi a baj?
Christian mélyen beszívja a levegőt.
- Mit tettél te velem? - morogja elveszetten, komoran.
Hirtelen mozdul, rám fekszik, s a matracba nyom. Egyik kezével az államat fogja, a másikkal végigsimít a
testemen, a mellemen, a derekamon, a csípőmön és a fenekemen. Ismét megcsókol, a lábaim közé nyomja
a lábát, fölemeli a térdem, és hozzám dörgöli magát. Kemény férfiassága a ruhákon keresztül nyomódik a
nemi szervemnek. Nyögök az ajkába, magával ragadott lázas szenvedélye. Nem törődöm a tudatom hátsó
szegletében szóló vészcsengővel. Tudom, hogy kíván, hogy szüksége van rám, és ha velem kell
kommunikálnia, ez számára az önkifejezés legjobb módja. Önfeledten csókolom, ujjaim a hajába túrnak,
majd ökölbe szorulnak, és szorosan tartom. Annyira jó íze van és Christian illata, az én Christianomé.
Váratlanul abbahagyja, feláll, és felhúz az ágyról. Kábán állok előtte. Kigombolja a sortomat, gyorsan
letérdel, és lerántja a sortot a bugyival együtt. Mire észbe kapok, már újra az ágyon vagyok alatta, és a
saját cipzárját húzza le. Hűha! Le sem veszi a ruháját, sem az én pólómat. Megmarkolja a fejemet, és
minden cécó nélkül belém hatol. Hangosan felkiáltok - inkább a meglepetés, mint bármi más miatt -, de
hallom, mint távozik összeszorított fogain keresztül a levegő.
- Igen - sziszegi a fülem mellett. Megmerevedik, aztán helyezkedik a csípőjével, mélyebbre döf, hogy
felnyögök.
- Szükségem van rád - mordul mélyen és rekedten. Foga végigsiklik az államon, harapdál, szopogat, aztán
újra keményen csókol. Én mindkét karommal, lábammal szorítom magamhoz, bölcsőmbe zárom. Bármi
aggasztja is, el akarom törölni. Ő pedig mozogni kezd… úgy mozog, mintha fel akarna mászni bennem.
Újra meg újra kétségbeesett, dühödt, ősi vággyal, és mielőtt még elvesznék ebben az őrült ritmusban és
tempóban, amelyet diktál, egy pillanatra ismét átfut az agyamon, hogy vajon mi hajtja, mi aggasztja. De
aztán a testem átveszi az uralmat, elsöpri a gondolatot, kapaszkodik fölfelé, építkezik, hogy elmos az
érzés, és döfésre döféssel felelek. Ziháló lélegzetét hallgatom. Tudom, hogy én csinálom… hangosan

nyögök, lihegek. Annyira erotikus ez - hogy ennyire kellek neki. Magasabbra száll, magával ragad,
elsöpör, és annyira akarom ezt… neki és önmagamnak.
- Gyere velem - nyög fel, és hátrébb húzódik felettem, hogy kapaszkodnom kell.
- Nyisd ki a szemed! - utasít. - Látnom kell téged. - Sürgető, kérlelhetetlen a hangja.
Remegve nyílik ki a szemem, és Christian látványa felettem: arca tüzes, feszült, a szeme ragyog.
Szenvedélye és szerelme átlendít, és élvezek, fejemet hátravetve lüktetek körötte.
- Ó, Ana! - szakad ki Christianból, és velem élvez, belém engedi magát, aztán megmerevedik és rám rogy.
Úgy gördül, hogy felette pihegek, és még mindig bennem van. Lassan felmerülök az orgazmusom után, a
testem lecsillapodik. Kikívánkozna valami epés megjegyzés arról, hogy tárgyiasít és elnyom, de nem
tudom, milyen a kedve, ezért inkább tartom a nyelvem. Christian mellkasáról felemelem a fejem, és az
arcába nézek. Lehunyta szemét, átkarol és szorosan tart. A vászoning vékony anyagán át megcsókolom a
mellét.
- Mondd el, Christian. Mi baj? - kérdezem gyengéden, és idegesen várok. Lehet, hogy még most, a szex
utáni kielégített állapotában sem mondja el. Érzem, hogy a karja megfeszül köröttem, de ez az egyetlen
reakció. Nem fog beszélni. És akkor megszáll az ihlet.
- Ünnepélyesen megfogadtam, hogy hű partnered leszek, betegségben és egészségben, melletted állok jó
időkben és rossz időkben egyaránt, megosztok veled örömöt és bánatot - mormogom.
Christian megmerevedik, nem mozdul, csak tágra nyitja feneketlenül mély szemét, és rám néz. Én pedig
folytatom tovább az esküvői fogadalmamat:
- Megígérem, hogy feltétel nélkül szeretlek, támogatlak céljaidban és álmaidban, tisztellek és becsüllek,
együtt sírok és együtt nevetek veled, megosztom veled reményeimet és álmaimat, és vigaszt hozok, ha a
szükség úgy hozza. - Elhallgatok, várom, hogy beszéljen hozzám. Christian ajka kinyílik, úgy néz rám, de
egy szót sem szól. - És gondodat viselem, amíg csak élünk. - Felsóhajtok.
- Ó, Ana - suttogja, és ismét megmozdul, megtörve ezt a drága összefonódást. Most egymás mellett
fekszünk. Ujjperceivel végigsimít az arcomon.
- Ünnepélyesen fogadom, hogy vigyázok rád, és tiszta szívemből megbecsüllek téged és frigyünket -
suttogja rekedten. - Megígérem, hogy hűségesen szeretlek, mindenki másról lemondok, jó időkben és rossz
időkben, betegségben és egészségben, bárhová vigyen is az élet. Védelmezlek, bízom benned és tisztellek.
Megosztok veled örömöt és bánatot, szükség idején vigaszt nyújtok neked. Megígérem, hogy gyöngéden
szeretlek, táplálom reményeidet és álmaidat, és biztonságban tartalak magam mellett. Minden, ami az
enyém, mostantól a tiéd is. Neked adom a kezem, a szívem és a szerelmem e perctől, amíg csak élünk.
Könnyek szöknek a szemembe. Christian arca ellágyul.
- Ne sírj - mormogja, s hüvelykujjával rátalál egy kósza könnycseppre.
- Miért nem beszélsz velem? Kérlek, Christian.
- Megfogadtam, hogy vigaszt nyújtok neked szükség idején. Kérlek, ne akard, hogy megszegjem a
fogadalmamat… könyörgöm.
Christian felsóhajt, és kinyitja a szemét. Komor az arca.
- Gyújtogatás volt - mondja egyszerűen, és hirtelen annyira fiatalnak és sebezhetőnek tűnik. Ó, basszus!
- Leginkább az aggaszt, hogy én vagyok a célpont. És ha én vagyok a célpont… - elhallgat, nem képes
folytatni.
- … Elkaphatnak engem is - suttogom. Christian elsápad, és tudom, hogy végre eljutottam aggodalma
gyökeréig. Megsimogatom az arcát.
- Köszönöm - mormogom.
- Mit? - ráncolja a homlokát.
- Azt, hogy elmondtad.
A fejét csóválja, és a mosoly árnyéka érinti ajkát.
- Nagyon ért a meggyőzéshez, Mrs. Grey.

- Te pedig belesüppedhetsz a mélabúba, magadba fojthatod az érzéseidet, és halálra aggódhatod magad.
Még negyven sem leszel, és már elvisz egy szívroham, márpedig nekem hosszabb időre van szükségem
rád.
- Te leszel a halálom. Amikor megláttalak a jet-skin, kis híján infarktust kaptam. - Hátradől az ágyon,
szeme elé emeli a kezét, és érzem, hogy megborzong.
- Christian, ez csak egy jet-ski. Minden srác ilyennel szórakozik. El tudod képzelni, milyen lesz, amikor
elmegyünk az aspeni házadba, és életemben először síelni fogok?
Felnyög, és nevetnem kell az arcáról sütő rémületen.
- A házunkba - mondja végül.
Mintha meg sem hallanám.
- Felnőtt nő vagyok Christian, és sokkal keményebb, mint amilyennek látszom. Mikor fogod fel végre?
Christian vállat von, és összeszorítja a száját. Úgy döntök, ideje témát váltani.
- A rendőrség tud már a gyújtogatásról?
- Igen. - Komoly az arca.
- Helyes.
- Megerősítjük a biztonsági intézkedéseket - közli tárgyilagosan.
- Értem. - Lenézek a testére. Még mindig rajta a sort és az ing, és rajtam van a pólóm. Óhatatlanul
kuncognom kell
- Mi az? - kérdezi Christian zavartan.
- Te.
- Én?
- Igen, te. Még mindig fel vagy öltözve.
- Ó. - Christian végignéz magán, majd rajtam is, és széles mosoly jelenik meg arcán.
- Tudod, milyen nehéz megállnom, hogy békén hagyjalak, főleg, amikor így kuncogsz, mint egy kislány.
Ó, igen, a csiklandozás. Aha! Csiklandozás! Gyorsan mozdulok, és máris rajta lovaglok, de rögtön
tisztában van ördögi szándékommal, és megragadja mindkét csuklómat.
- Ne - mondja, és komolyan gondolja.
Duzzogok ugyan, de úgy döntök, még nem áll készen erre.
- Kérlek, ne csináld - suttogja. - Nem viselném el. Gyerekkoromban soha nem csiklandoztak. - Elhallgat,
én pedig elernyesztem a kezem, hogy ne kelljen úgy éreznie, ő tart vissza.
- Mindig elnéztem Carricket Elliottal és Miával, és olyan jó mulatságnak tűnt, amikor csiklandozta őket,
de…
Ajkára teszem a mutatóujjamat.
- Pszt. Tudom - mormogom, és lágy csókot lehelek az ajkára, ahol az előbb még az ujjam volt.
Összegömbölyödök a mellkasán. Ismét feltámad bennem az az ismerős fájdalom, és az a végtelen
szomorúság, ami a szívemben él a kis Christian iránt. Tudom, hogy bármit megtennék ezért a férfiért, mert
annyira szeretem.
Christian átkarol, a hajamba fúrja az orrát. Mélyen beszívja a levegőt, és gyengéden végigsimít a
hátamon. Nem tudom, mennyi ideig fekszünk így, végül megtöröm a bensőséges csöndet.
- Mennyi a leghosszabb idő, amit eddig távol voltál dr. Flynntől?
- Két hét. Miért? Ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy csiklandozzál?
- Nem - mulatok. - De azt hiszem, jót tesz neked.
- Remélem is - horkan fel Christian. - Éppen eleget fizetek neki. - Gyengéden meghúzza a hajam, ezért felé
fordulok, és fölnézek rá. A szemébe nézek.
- Aggódik az egészségemért, Mrs. Grey? - kérdi lágyan.
- Minden rendes feleség aggódik az imádott férje egészségéért, Mr. Grey - korholom csúfondárosan.
- Imádott - suttogja Christian, és ott feszül kettőnk között a kimondatlan kérdés.

- Nagyon imádott. - Hirtelen felemelkedem, hogy megcsókoljam, és Christian arcán megjelenik az a
szégyenlős mosoly.
- Van kedved a parton vacsorázni?
- Bárhol van kedvem vacsorázni, ahol jól érzed magad.
- Helyes. - Elvigyorodik. - A fedélzeten tudlak biztonságban. Köszönöm az ajándékot. - Megfogja a
fényképezőgépet, és kartávolságban eltartva kettőt is kattint rólunk, erről a csikizés utáni, szeretkezés
utáni, gyónás utáni ölelésben.
- Részemről az öröm - mosolygok, és felcsillan a szeme.

A versailles-i palota tizennyolcadik századbeli, fényűző, aranyozott pompájában sétálunk. A palota
egykor szerény vadászkastély volt, de a Napkirály csodálatos, pazar hatalmi székhellyé változtatta, amely
még a század vége előtt láthatta az utolsó abszolút uralkodót.
A legelképesztőbb helyiség messze a Tükörterem. A kora délutáni fény beáramlik a nyugat felé néző
ablakokon, fénybe borítja a keleti falon sorakozó tükröket, és megvilágítja az arany levéldíszeket meg a
hatalmas kristálygyertyatartókat. Lélegzetelállító.
- Érdekes látni, mi válik egy megalomániás despotából, aki ilyen pompa közepette zárkózik el a világtól -
mormogom Christiannak. Mellettem áll, és a fejét félrebiccentve jókedvűen néz le rám.
- Mit akar ezzel mondani, Mrs. Grey?
- Ó, csak egy megjegyzés, Mr. Grey - mutatok fesztelenül körbe. Ő elégedett mosollyal követ a terem
közepébe, ahol megállok, és csak bámulok. A mesés kertek képe látszik a tükrökben, és a mesés Christian
Grey, a férjem képe is visszanéz rám a tükörből. Vakmerőn csillog a szeme.
- Én neked építeném ezt - suttogja. - Csak hogy lássam, miként festi meg a hajadat a fény itt és most. - Egy
tincset visszadug a fülem mögé. - Olyan vagy, akár egy angyal.
Megcsókol a fülcimpám mögött, és megfogja a kezem.
- Mi despoták megteszünk ilyesmit a szeretett nőért - mormogja.
A bók hallatán elpirulok, és szégyenlősen mosolygok, majd követem Christiant a tágas helyiségen
keresztül.

- Mi jár az eszedben? - kérdi Christian gyengéden, és kortyol egyet az ebéd utáni kávéból.
- Versailles.
- Hivalkodó, mi? - Elvigyorodik. Körbepillantok a Fair Lady jóval visszafogottabb pompájú
ebédlőjében, és lebiggyesztem az ajkam.
- Ez azért nem hivalkodó - mondja Christian, s mintha védekezne.
- Tudom. Csodálatos. Ennél jobb nászutat nem is kívánhat egy lány.
- Tényleg? - Christian őszintén meglepődik, és elmosolyodik azzal a szégyenlős mosolyával.
- Hát persze.
- Két napunk maradt. Van valami, amit szeretnél megnézni vagy csinálni?
- Veled lenni - mormogom.
Christian feláll az asztaltól, megkerüli, és homlokon csókol.
- Azért kibírnál nélkülem úgy egy órát? Meg kell néznem az e-mailjeimet, megtudni, mi történt otthon.
- Persze - mondom vidáman, és próbálom elrejteni a csalódásomat, hogy egy órát nélkülöznöm kell őt.
Nem fura, hogy mindig vele akarok lenni?
- Köszönöm a fényképezőgépet - mormogja, és a dolgozószoba felé indul.

A kabinunkban arra az elhatározásra jutok, hogy ellenőrzöm a levelezésemet. Kinyitom hát a laptopot.
Kaptam e-mailt anyámtól és Kate-től is, aki beszámol a legfrissebb hazai pletykákról, és azt kérdezi,
milyen a nászút. Hát, remek volt, amíg valaki úgy nem döntött, hogy felgyújtja a GEH székházát. Éppen
elküldöm a választ anyámnak, amikor Kate újabb levele jelenik meg a beérkezett üzenetek között.

Feladó: Katherine L. Kavanagh
Dátum: 2011. Augusztus 17:10
Címzett: Anastasia Grey
Tárgy: OMG

Ana, most hallottam, hogy tűz volt Christian irodájában. Gondolod, hogy gyújtogatás?

K xox

Kate online van. Rávetem magam legújabb játékszeremre, a Skype-ra, és látom, hogy elérhető. Már
gépelem is az üzenetet.

Ana: Szia! Itt vagy?
Kate: IGEN, Ana! Hogy vagy? Milyen a nászút? Láttad az e-mailemet? Christian tud a tűzről?
Ana: Jól vagyok. A nászút csodálatos. Igen, láttam az e-mailedet, és igen, Christian tud róla.
Kate: Gondoltam, hogy tudja. A hírek elég homályosak arról, hogy mi történt. És Elliot nem mond semmit.
Ana: Sztorira vadászol?
Kate: Túl jól ismersz.
Ana: Christian nem sokat mondott el nekem.
Kate: Elliot mesélte, ő Grace-től hallotta
Jaj, ne! Christian biztosan nem akarja, hogy egész Seattle erről beszéljen. A kitartó Kavanagh figyelmének elterelésére kidolgozott,
szabadalmaztatott technikámat vetem be.
Ana: Hogy van Elliot és Ethan?
Kate: Ethant felvették arra a pszichológiakurzusra Seattle-ben, ami a mesterfokozatához kell. Elliot csodálatos.
Ana: Szép volt, Ethan.
Kate: Hogy van a kedvenc ex-domunk?
Ana: Kate!
Kate: Mi van?
Ana: NAGYON JÓL TUDOD!
Kate: Bocs.
Ana: Aranyos. Több mint aranyos.
Kate: Ha te boldog vagy, én is az vagyok.
Ana: Én sugárzom a boldogságtól.
Kate: Rohannom kell. Beszélhetünk később?
Ana: Nem biztos. Nézd meg, hogy online vagyok-e. Az időzónák bekavarnak.
Kate: Be bizony. Szeretlek, Ana.
Ana: Én is téged. Laters.
Kate: Laters.

Jellemző Kate-re, hogy máris rávetette magát a sztorira. A szemem forgatom, és lezárom a Skype-ot,
mielőtt Christian meglátná, mit csetelek. Nem díjazná az ex-dom szöveget, és abban sem vagyok biztos,

hogy igazán ex… Hangosan sóhajtok. Kate mindent tud azóta a becsiccsentett este óta, amikor három
héttel az esküvő előtt végül megadtam magam a Kavanagh-inkvizíciónak. Megkönnyebbülés volt végre
beszélni valakinek erről. Az órámra pillantok. Vagy egy óra eltelt már a vacsora óta, és hiányzik a férjem.
Visszamegyek a fedélzetre, hogy megnézzem, nem végzett-e már.

A Tükörteremben vagyok, Christian mellettem áll, szeretettel, gyöngéden mosolyog le rám. Olyan vagy,
akár egy angyal. Sugárzó arccal nézek vissza rá, de mikor a tükörbe pillantok, már egyedül vagyok, s a
helyiség szürke, kopár. Nem! Visszakapom a fejem az arca felé, de már vágyakozó, szomorú a mosolya. A
fülem mögé tuszkolja a hajam, aztán szó nélkül megfordul és elmegy. Lépteinek hangja visszhangzik a
tükrökről. Végigmegy a hatalmas termen a díszes kétszárnyú ajtóig… egy magányos férfi, egy férfi, akinek
nincs tükörképe… Levegőért kapkodva, pánikban ébredek.
- Hé - suttogja mellettem a sötétben. Süt az aggodalom a hangjából.
Ó, hát itt van. Biztonságban van. Elönt a megkönnyebbülés.
- Ó, Christian! - motyogom, és igyekszem úrrá lenni zakatoló szívemen. Ő pedig a karjába von, és csak
most döbbenek rá, hogy könnycseppek csiklandozzák az arcomat.
- Ana, mi baj? - Végigsimít az arcomon, letörli a könnyeimet, és kihallom a gyötrelmet a hangjából.
- Semmi. Buta álom.
Christian megcsókolja a homlokomat és a könnyes arcomat, így vigasztal.
- Csak egy rossz álom, bébi - mormogja. - Itt vagy velem. Vigyázok rád.
Magamba szívom az illatát, hozzábújok, igyekszem nem törődni a veszteség és pusztulás érzésével, amit
álmomban éreztem. Ebben a pillanatban rádöbbenek, hogy a legmélyebb, legsötétebb félelmem az, hogy
elvesztem őt.

Ötödik fejezet

Mocorgok, s ösztönösen nyúlok Christian után, de csak a hiányát érzem. A francba! Azonnal éber vagyok,
aggódva nézek körül a kabinban. Christian az ágy melletti kárpitozott karosszékből figyel. Lehajol, a
padlóra tesz valamit, aztán odajön, és végigfekszik mellettem az ágyon. A levágott szárú farmerét és
szürke pólóját viseli.
- Hé, semmi pánik. Minden rendben. - Gyengéden csitít a hangja, mintha egy sarokba szorított állathoz
beszélne. Kedvesen elsimítja a hajam az arcomból, és azonnal megnyugszom. Látom, mint próbálja
sikertelenül leplezni az aggodalmát.
- Annyira nyugtalan vagy újabban - mormogja. Tágra nyílt, komoly a szeme.
- Minden rendben velem, Christian.
A legvidámabb mosolyommal nézek rá, mert nem akarom, hogy tudja, mennyire aggaszt az a gyújtogatás.
És állandóan felmerül bennem a fájdalmas emlék, hogy mit éreztem, amikor Charlie Tangót megrongálták,
és Christian eltűnt. Az a tátongó üresség, a leírhatatlan fájdalom. Gyötör, a szívemet facsarja az emlék.
Mosolyt kényszerítek hát az arcomra, és próbálom elfojtani az érzést.
- Néztél álmomban?
- Igen - feleli, és komolyan fürkész, mintha tanulmányozna. - Beszéltél álmodban.
- Ó? - A fenébe! Mit mondtam?
- Aggódtál - teszi hozzá, és szeméből süt a nyugtalanság. Hát semmit nem tudok távol tartani ettől az
embertől? Christian közelebb hajol, és megcsókol a két szemöldököm között.
- Mikor a homlokod ráncolod, egy kis V-t formálsz itt. Puha és jó megcsókolni. Ne aggódj, kicsim. Majd
én vigyázok rád.
- Nem magam miatt aggódom, hanem miattad - morgom. - Ki üldöz?
Elnézően mosolyog a hangszínem miatt.
- Elég nagy és elég kellemetlen fráter vagyok ahhoz, hogy tudjak vigyázni magamra. Gyere, kelj föl. Van
valami, amit még szeretnék megtenni, mielőtt hazamegyünk. - Azzal a hatalmas, kisfiús „igen, valóban
még csak huszonnyolc vagyok” vigyorral nevet rám, és a hátsómra csap.
Riadtan vakkantok fel, és rádöbbenek, hogy ma visszamegyünk Seattle-be, úgyhogy még jobban elfog a
melankólia. Nem akarok elmenni. Lubickoltam abban, hogy kettesben vagyunk, és nem akarom megosztani
Christiant a céggel meg a családjával. Csodás nászutunk volt. Be kell vallanom, akadtak benne hegyek és
völgyek is, de ez természetes egy fiatal párnál, nem igaz?
De Christian nem is tudja leplezni gyerekes izgalmát, és jókedve a sötét gondolatok ellenére is ragadós.
Kecsesen fölemelkedik az ágyról, én pedig kíváncsian követem. Mi járhat az eszében?

Christian a csuklómra tekeri a kulcsot.
- Azt akarod, hogy én vezessek?
- Igen - vigyorog Christian. - Nem túl szoros?
- Nem. Ezért vettél fel mentőmellényt? - vonom fel a szemöldököm.
- Igen.
Muszáj kuncognom ezen.
- Jó, hogy ennyire bízik a képességeimben, Mr. Grey.
- Mint mindig, Mrs. Grey.
- Csak ne oktass ki.
Christian védekező mozdulattal emeli fel kezét, de közben mosolyog.