A szabadság ötven árnyalata

- Persze. - Hannah csodálkozó arccal követ. - Minden rendben van?
- Tudnom kell, hogy átraktad vagy elhalasztottad-e valamelyik találkozómat dr. Greene-nel.
- Dr. Greene? Igen. Kettőt vagy hármat is. Többnyire azért, mert késésben voltál, vagy más
megbeszélésed volt. Miért?
Mert kurvára terhes vagyok! - sikoltom gondolatban. Mély lélegzéssel nyugtatom magam.
- Ha bármely megbeszélésemet átteszed, volnál szíves tudatni velem? Nem mindig nézem meg a
naptáramat.
- Természetesen - feleli Hannah nyugodtan. - Sajnálom. Valami rosszat tettem?
A fejem rázom, és hangosan sóhajtok.
- Hoznál egy kis tejet? Aztán megbeszéljük, mi történt, amíg távol voltam.
- Persze, már hozom is. - Felvidulva kisiet az irodából. Távozó alakja után nézek.
- Látod ezt a nőt? - mondom halkan a radarjelnek. Talán ő az oka, hogy te most itt vagy. Megpaskolom a
hasam, és teljesen hülyének érzem magam, amiért egy pöttynyi radarjelhez beszélek. Az én
Picipöttyemhez. Megcsóválom a fejem. Haragszom magamra, és Hannah-ra is... bár a szívem mélyén
tisztában vagyok vele, hogy nem igazán hibáztathatom az asszisztensemet. Rosszkedvűen bekapcsolom a
komputert. Egy e-mail vár Christiantól.

Feladó: Christian Grey
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2011. szeptember 13. 13:58
Címzett: Anastasia Grey

Mrs. Grey!
Alig három órája vagyok bent az irodámban, és máris hiányzol. Remélem, Ray berendezkedett már az új szobájában. Anyám délután benéz
hozzá, és ellenőrzi az állapotát.
Este hat körül érted megyek, és meglátogathatjuk, mi-előtt hazamegyünk. Jól hangzik?

Szerető férjed
Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.

Gyorsan gépelem a választ.

Feladó: Anastasia Grey
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2011. szeptember 13. 14:10
Címzett: Christian Grey

Persze.

Anastasia Grey
Szerkesztő, SIP

Feladó: Christian Grey
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2011. szeptember 13. 14:14
Címzett: Anastasia Grey

Minden rendben?

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.

Nem, Christian, nincs minden rendben. Idegbajos vagyok attól, hogy ki fogsz borulni. Nem tudom, mitévő
legyek. De nem e-mailben fogom elmondani neked.

Feladó: Anastasia Grey
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2011. szeptember 13.14:17
Címzett: Christian Grey

Minden rendben, csak sok a dolgom. Hatkor találkozunk.

Anastasia Grey
Szerkesztő, SIP

Mikor mondjam el neki? Ma este? Talán szex után, esetleg szex közben? Nem, az veszélyes lehet
mindkettőnk számára. Amikor alszik? Tenyerembe temetem a fejem. Mi a csudát csináljak?

- Szia! - köszön aggódva Christian, amikor beszállok az SUV-ba.
- Szia!
- Mi baj? - A homlokát ráncolja. Megrázom a fejem, Taylor pedig elindul a kórház irányába.
- Semmi. - Talán most? Most kéne elmondanom neki, amikor egy behatárolt helyen vagyunk, és Taylor
velünk van.
- A munkádban minden rendben? - kutakodik tovább Christian.
- Igen. Rendben. Kösz.
- Ana, mi baj van? - Most már egy kicsit erőteljesebb a hangja, és kezdek megijedni.
- Csak hiányoztál, ez minden. És aggódom Ray miatt. - Christian szemlátomást megnyugszik.
- Ray jól van. Délután beszéltem anyámmal, és le van nyűgözve, hogy milyen szépen javul. - Christian
megfogja a kezem. - Uramisten, de hideg a kezed. Ettél már ma?
Elpirulok.
- Ana! - korhol bosszúsan.
Hát, azért nem ettem, mert tudom, hogy meg fogsz őrülni, olyan pipa leszel, amikor elárulom, hogy

terhes vagyok.
- Majd este eszem. Tényleg nem volt rá időm.
Christian bosszúsan csóválja a fejét.
- Azt akarod, hogy a biztonságiak kötelessége legyen megetetni a feleségemet?
- Ne haragudj, csak fura egy nap volt. Tudod, áthoztuk apát meg minden.
Összeszorítja száját, de egy szót sem szól, én pedig kinézek az ablakon.
Mondd el! - sziszegi a tudatalattim. Nem, túl gyáva vagyok hozzá.
Christian szakítja meg az álmodozásomat.
- Lehet, hogy Tajvanba kell utaznom.
- Ó. Mikor?
- Ezen a héten. Talán a jövő héten.
- Oké.
- Azt akarom, hogy velem gyere.
Nyelek egyet.
- Christian kérlek, itt a munkám. Ne kezdjük újra ezt a vitát.
Felsóhajt, úgy duzzog, akár egy kamasz.
- Gondoltam, megkérdezem.
- Mennyi időre mész?
- Mindössze néhány napra. Ana, szeretném, ha elmondanád, mi bánt.
Honnan tudja?
- Hát, jelen pillanatban az, hogy imádott férjem elutazik.
Christian megcsókolja a kezem.
- Nem maradok sokáig.
- Helyes - mosolygok rá bágyadtan.

Ray sokkal jobban van, és jóval kevésbé zsémbes. Meghat, ahogy a maga csendes módján hálálkodik
Christiannak, és egy pillanatra meg is feledkezem a saját gondomról. Csak ülök és hallgatom, ahogy
pecázásról meg a Marinersről beszélgetnek. De Ray hamar elfárad.
- Apa, hagyunk aludni.
- Köszönöm, Ana drágám. Örülök, hogy beugrottál. Ma bent volt anyád is, Christian. Nagyon
megnyugtatott, és kiderült róla, hogy ő is Mariners drukker.
- De nem rajong a pecázásért - jegyzi meg Christian fanyarul, és feláll.
- Nem sok nő van oda érte, mi?- vigyorog Ray.
- Holnap találkozunk, oké? Megcsókolom. - Tudatalattim lebiggyeszti az ajkát. Feltéve, ha Christian nem
zár be, vagy még annál is rosszabb... A kedvem azonnal a szakadékba zuhan.
- Gyere. - Christian eltűnődve nyújtja felém a kezét. Kéz a kézben hagyjuk el a kórházat.

Csak csipegetem az ételt. Mrs. Jones csirke chasseurt készített, de nem vagyok éhes. Az idegességtől
görcsbe rándul a gyomrom.
- A fenébe is Ana, elárulnád végre, mi baj? - tolja félre Christian dühösen a tányérját. Felnézek rá. - Légy
szíves, az őrületbe kergetsz.
Nyelek egyet, próbálom legyűrni a rám törő pánikot. Mély levegőt veszek, hogy megnyugodjak. Most,
vagy soha.
- Terhes vagyok.

Christian szinte kővé dermed, lassan kifut minden szín az arcából.
- Micsoda? - suttogja hamuszürkén.
- Terhes vagyok.
A homlokán összeszaladnak a ráncok értetlenségében.
- Hogyan?
Hogyan... hogyan? Hogy lehet ilyen nevetséges kérdést feltenni? Elpirulok, és amolyan „na, mégis mit
gondolsz” pillantással nézek rá.
Azonnal megváltozik az arca. Tekintete megkeményedik.
- Az injekciók? - kérdezi dühösen.
Ó, basszus!
- Megfeledkeztél az injekcióról?
Szótlanul nézek rá, nem vagyok képes megszólalni. Basszus! Dühös, nagyon haragszik.
- Az istenit, Ana! - Ököllel az asztalra csap, hogy megriadok, majd olyan hirtelen áll fel, hogy csaknem
feldönti a széket. - Mindössze egy dolgot, egyetlen egyet kell észben tartanod. Ezt kurvára nem hiszem el.
Hogy lehet valaki ilyen hülye?
Hülye?
Tátva marad a szám. Basszus! El akarom mondani neki, hogy nem hatott az injekció, de képtelen vagyok
megszólalni. Az ujjaimra szegezem a tekintetemet.
- Sajnálom - suttogom.
- Sajnálod? A kurva életbe!
- Tudom, hogy nem igazán jó az időzítés.
- Nem igazán jó? - kiabál. - Alig kibaszott öt perce ismerjük egymást. Meg akartam neked mutatni az
egész kibaszott világot, most pedig... Bassza meg! Pelenka, hányás és szar! - Lehunyja a szemét. Azt
hiszem, igyekszik visszafojtani a haragját. - Elfelejtetted? Halljam! Vagy szándékosan csináltad? - Lángol
a szeme, sugárzik belőle a harag.
- Nem - suttogom. Nem beszélhetek neki Hannah-ról, mert kirúgná.
- Ha jól emlékszem, megbeszéltük - üvölti.
- Tudom, megbeszéltük. Nagyon sajnálom.
De Christian ügyet sem vet rám.
- Hát, ez az oka. Ezért akarom a kezemben tartani az irányítást, hogy ne jöhessenek közbe ilyen
baromságok, és csesszenek el mindent.
Ne... Picipötty…
- Christian, légy szíves, ne kiabálj. - Máris potyognak a könnyeim.
- El ne kezdj bőgni! - csattan fel. - Bassza meg! - Egyik kezével a hajába túr. - Úgy gondolod, készen
állok rá, hogy apa legyek? - Eláll a szava. A hangja merő düh és rettegés.
Egyszeriben minden világos lesz a számomra: a nagybetűs félelem és iszonyat ül a szemében - ez egy
tehetetlen serdülő dühe. Ó, Ötven! Annyira sajnálom. Ez nekem is megrázkódtatás.
- Tudom, hogy egyikünk sem áll készen erre, de szerintem csodálatos apa leszel - mondom elcsukló
hangon. - Majd megoldjuk.
- Honnan a fenéből tudhatnád? - ordítja még hangosabban Christian. - Mondd meg, honnan?
Ég a szeme, érzelmek sokasága fut át az arcán. A legnyilvánvalóbb közülük a félelem.
- A picsába! - harsogja, s a megadás jeleként feltartja a kezét. Aztán sarkon fordul, és az előcsarnok felé
indul, menet közben a nagyszobában felkapja a zakóját. Léptei visszhangoznak a fapadlón, majd eltűnik az
előcsarnokba vezető kétszárnyas ajtón keresztül, és úgy vágja be maga után, hogy ismét összerándulok.
Egyedül maradok a csenddel, a nagyszoba néma ürességével. Megborzongok, zsibbadtan meredek a
csukott ajtó felé. Itt hagyott. Basszus! A reakciója messze rosszabb, mint képzeltem. Eltolom magam elől
a tányért, az asztalra könyökölök, és kezembe temetve arcomat, sírok.

- Ana, drágám - Mrs. Jones álldogál mellettem.
Gyorsan kiegyenesedem, és letörlöm a könnyeimet.
- Mindent hallottam. Sajnálom - mondja kedvesen. - Nem kér egy herbateát, vagy valamit?
- Jól esne egy pohár fehérbor.
Mrs. Jones a másodperc töredékéig habozik, és nekem is eszembe jut Picipötty. Nem ihatok alkoholt.
Tényleg nem? Tanulmányoznom kell a mit szabad és mit nem brosúrát, amelyet dr. Greene-től kaptam.
- Mindjárt hozok egy pohár bort.
- Inkább egy csésze teát kérek - mondom, és megtörlöm az orromat.
Mrs. Jones kedvesen elmosolyodik.
- Csésze tea rendel.
Leszedi a tányérokat, és a konyha felé indul. Utána megyek, felülök az egyik bárszékre, onnan nézem,
ahogy elkészíti a teámat.
Elém teszi a gőzölgő csészét.
- Tehetek önért valamit, Ana?
- Nem. Köszönöm, minden rendben.
- Biztos benne? Nem sokat evett.
Felnézek rá.
- Nem vagyok éhes.
- Ana, ennie kell. Most már nem csak önről van szó. Kérem, hadd készítsek valamit. Mihez volna kedve? -
Reménykedve néz rám.
- Tényleg nem tudok ételre nézni.
A férjem épp most hagyott faképnél, mert terhes vagyok, az apámnak súlyos balesete volt, és az eszement
Jack Hyde azt próbálja elhitetni, hogy szexuálisan zaklattam. Hirtelen leküzdhetetlen kuncoghatnékom
támad. Látod, mit tettél velem, Picipötty? Megcirógatom a pocakomat.
Mrs. Jones elnézően mosolyog rám.
- Tudja, hol tart? - kérdezi gyengéden.
- Nagyon az elején. Négy- vagy öthetes, az orvos nem biztos benne.
- Ha enni nem akar, akkor legalább pihenjen.
Bólintok, és a teámmal bevonulok a könyvtárba. Ez a menedékhelyem. Előhalászom a táskámból a
BlackBerryt, és azon gondolkodom, hogy felhívom Christiant. Tudom, megrázkódtatás ez neki, de akkor is
túlreagálta. Mégis mi az, amit nem reagál túl? Tudatalattim felvonja szépen kiszedett szemöldökét, én
pedig sóhajtok. Kicseszett Ötven Árnyalat.
Igen, a papádról van szó, Picipötty. Remélhetőleg lehiggad és visszajön… hamarosan. Előveszem a mit
szabad és mit nem brosúrát, és leülök elolvasni. Nem tudok koncentrálni. Christian még soha nem hagyott
faképnél. Az elmúlt napokban annyira kedves és figyelmes volt, olyan szerető, most pedig... Mi van, ha
soha nem jön vissza? Basszus! Talán fel kéne hívnom Flynnt. Nem tudom, mit tegyek. Tehetetlennek érzem
magam. Christian sok szempontból annyira törékeny, és tudtam előre, hogy rosszul fog reagálni erre a
hírre. Olyan édes volt egész hétvégén, és bár annyi minden történt, amit nem tudott kézben tartani, mégis
jól viselkedett, de ez a hír már túlságosan sok volt neki.
Azóta bonyolult az életem, amióta megismertem őt. Vele van a baj, vagy kettőnkkel együtt? Tegyük fel,
hogy nem tudja túltenni magát ezen. Tegyük fel, hogy el akar válni. Görcsbe rándul a gyomrom. Nem. Nem
szabad erre gondolnom. Visszajön. Tudom, hogy visszajön. Tudom, hogy az üvöltés meg a durva szavak
ellenére is szeret... Igen, és téged is szeretni fog, Picipötty.
Hátradőlök a fotelban, és kezdek álomba merülni.

Arra ébredek, hogy fázom, azt sem tudom, hol vagyok. Dideregve nézek az órámra. Tizenegyet mutat. Ó,
igen... Te - paskolom meg a pocakomat. Hol van Christian? Visszajött már? Sietve felállok a
karosszékből, és indulok megkeresni a férjemet.
Öt perc múlva rádöbbenek, hogy nincs itthon. Remélem, nem történt baja. Eszembe ötlik a hosszú
várakozás, amikor Charlie Tango eltűnt.
Nem, nem, nem. Ne is gondolj erre! Valószínűbb, hogy... Hová mehetett? Kihez ment? Elliothoz? Vagy
talán Flynn-nel van? Remélem. A könyvtárban megtalálom a BlackBerryt, és írok neki egy üzenetet.
„Hol vagy?”
Bemegyek a fürdőszobába, és vizet eresztek. Mennyire fázom.

Christian még akkor sincs itthon, amikor kiszállok a kádból. Belebújok a ’30-as évek stílusát idéző
szaténhálóingbe, felveszem a köntöst, és a nagyszobába indulok, ám előbb még bekukkantok a
vendégszobába. Ez lehetne Picipötty szobája. Rémületbe ejt az ötlet. Megállok az ajtóban, és ennek a
realitásán elmélkedem. Kékre vagy rózsaszínre fessük a szobát? Az édes gondolatot csupán az keseríti
meg, hogy az elkóborolt férjem ennyire dühös. Lehúzom a takarót a vendégágyról, és bemegyek a
nagyszobába virrasztani.

Egy hang ébreszt fel.
- A kurva…
Christiant hallom az előcsarnokból
- Basszus! - Ezúttal halkabban szitkozódik.
Épp idejében tápászkodok fel, hogy lássam, amint bebotorkál a kétszárnyú ajtón. Részeg. A fejbőröm
bizseregni kezd. A csudába, Christian leitta magát? Tudom, mennyire gyűlöli a részegeket. Odafutok
hozzá.
- Christian, jól vagy?
Az ajtókilincsnek dől.
- Mrs. Grey - motyogja kábán.
A fenébe, nagyon részeg. Nem tudom, mit tegyek.
- Ó... igen jól nézel ki, Anastasia.
- Hol voltál?
Christian az ajkára teszi az ujját, és ravaszkásan mosolyog rám.
- Pszt!
- Azt hiszem, jobb volna lefeküdnöd.
- Veled - vihogja.
Ez a kéjes pillantás! Rosszallóan nézek, de gyöngéden átkarolom a derekát, mert állni alig tud, nemhogy
menni. Vajon hol járt, és hogy jutott haza?
- Segítek lefeküdni. Támaszkodj rám.
- Nagyon szép vagy, Ana. - Rám nehezedik, beleszagol a hajamba, csaknem feldönt mindkettőnket.
- Lépj, Christian! Ágyba akarlak dugni.
- Oké. - Úgy tűnik, megpróbál koncentrálni.
Végigbotorkálunk a folyosón, végül eljutunk a hálószobáig.
- Ágy - vigyorog.
Az ágy széléhez kormányozom, de belém kapaszkodik.
- Tarts velem! - mondja.

- Christian, szerintem aludnod kell.
- Hát… így… kezdődik. Hallottam… erről.
Kérdőn nézek rá.
- Miről hallottál?
- A baba… azt jelenti… hogy… a szexnek… befellegzett…
- Biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz, különben csak egygyerekes családok lennének.
Christian végigmér.
- Muris vagy.
- Te meg részeg.
- Igen. - Elmosolyodik, aztán megváltozik az arca, riadt, zavaros lesz a tekintete. Megborzongok tőle.
- Gyere, Christian… - biztatom szelíden. Gyűlölöm ezt az arckifejezését. Iszonyatos, ocsmány emlékekről
árulkodik, olyan dolgokról, amiket egyetlen gyereknek sem volna szabad látnia. - Gyere, hadd dugjalak az
ágyba.
Gyengéden meglököm, és lehuppan a matracra. Kezét-lábát széttárva, nevetve néz fel rám. Nyoma sincs az
űzött tekintetének.
- Tarts… velem - motyogja.
- Előbb levetkőztetlek.
Részegen, boldogan vigyorog.
- Ez a… beszéd.
Szent tehén! A részeg Christian aranyos és játékos. Bármikor szívesebben fogadom, mint az átkozottul
pipa Christiant.
- Ülj fel. Leveszem a zakódat.
- Forog velem a szoba.
Basszus... ki fogja dobni a taccsot?
- Christian, ülj fel!
Gunyorosan mosolyog rám.
- Mrs. Grey… ön határozottan… basáskodó kis jószág...
- Igen. Úgyhogy csináld, ami mondok, és ülj fel. - Csípőre teszem a kezem, Christian pedig újra vigyorog.
Kínlódva felkönyököl, aztán tőle szokatlan sutasággal felül. Mielőtt újra hanyatt eshetne, elkapom a
nyakkendőjét, és leráncigálom róla a szürke zakót. Egyenként szabadítom ki a két karját.
- Jó… az illatod.
- Neked meg piaszagod van.
- Aha... bour… bon. - Olyan mulatságos, ahogyan beszél, hogy vissza kell fojtanom a kuncogást. A
padlóra dobom a zakót, és nekilátok levenni a nyakkendőjét.
Christian a csípőmre teszi a kezét.
- Szeretem ennek az… anyagnak az… érintését… Anasta-sia - dadogja elharapva a szavakat. - Mindig
szaténban… vagy selyemben… kéne járnod.
Keze fel-le kalandozik a csípőmön, aztán magához ránt, és a hasamhoz szorítja a száját.
- És van itt… egy kis… behatoló.
Eláll a lélegzetem. Szent tehén! Picipöttyhöz beszél.
- Nem hagysz majd… aludni, igaz? - mondja a pocakomnak.
Ó, istenem! Aztán Christian felnéz rám hosszú, sötét szempillái alól. Szürke szeme felhős és homályos.
Összeszorul a szívem.
- Őt fogod… választani… nem… engem - dadogja szomorúan.
- Te nem tudod, miről beszélsz Christian. Ne légy nevetséges.
Visszazuhan az ágyra, karjával eltakarja a szemét. Sikerült meglazítanom a nyakkendőjét. Kifűzöm,
leveszem róla a cipőt, majd a zoknikat is. Amikor felállok, megértem, miért nem ütköztem ellenállásba.

Christian teljesen kiütötte magát. Mélyen alszik, és halkan horkol.
Csak nézem. Átkozottul gyönyörű, még részegen is. Szépen ívelt ajka résnyire nyitva, egyik karja a feje
fölött, haja kócos, az arca nyugodt. Olyan fiatalnak látszik - hiszen az is; az én stresszes, részeg,
boldogtalan, ifjú férjem. A gondolat súlyosan nehezedik a lelkemre.
De legalább itthon van. Kíváncsi vagyok, hol járhatott. Nem maradt annyi erőm, sem energiám, hogy
megmozdítsam, vagy még jobban levetkőztessem. Ráadásul a takarón fekszik. Visszamegyek hát a
nagyszobába, fogom a paplant, amelyet eddig én használtam, és visszaviszem a hálónkba.
Christian mélyen alszik. Még mindig rajta van a nyakkendő és az öve is. Bebújok mellé az ágyba,
leveszem a nyakkendőjét, és óvatosan kigombolom az inge felső gombját. Motyog valamit, de nem értem,
és nem riad föl. Óvatosan kicsatolom az övet, némi nehézség árán sikerül kihúzom a tartókból. Az inge
kicsúszott a nadrágból, közszemlére téve némi szeméremszőrzetet. Nem tudok ellenállni. Odahajolok és
megcsókolom. Christian mocorogni kezd. Fölfelé billenti a csípőjét, de nem ébred fel.
Felegyenesedek, és csak nézem őt. Ó, Ötven, Ötven, Ötven... mihez kezdjek veled? Megcirógatom és a
haját - annyira puha -, és megcsókolom a halántékát.
- Szeretlek Christian. Még így is, hogy ittál, és csak a jó ég tudja, merre jártál. Szeretlek. Mindig is
szeretni foglak.
- Hmm - mormogja. Újra megcsókolom a halántékát, aztán betakarom őt a vendégszobából kihozott
paplannal. Alhatok mellette, ha keresztbe fekszem az ágyon. Igen, úgy lesz.
De előbb rendbe rakom a ruháit. Fejcsóválva szedem össze a zoknikat és a nyakkendőt, hajtom karomra a
zakót. Christian telefonja koppanva esik a padlóra. Ahogy fölveszem, véletlenül kioldom, és az üzenetek
képernyő jelenik meg a BlackBerryn. Látom a saját üzenetemet, és fölötte egy másikat is.
Basszus! Bizseregni kezd a fejbőröm.

Jó volt látni téged. Most már értem. Ne aggódj, csodálatos apa leszel.

Tőle jött, Mrs. Elena Nőstényboszorkány Ribanc Robinsontól. A fenébe! Hát hozzá ment, vele találkozott.

Huszonegyedik fejezet

Tátott szájjal meredek az SMS-re, majd az alvó férjemre pillantok. Éjjel fél kettőig maradt ki, és ivott -
vele. Halkan horkol, a látszatra ártatlan, mindenről megfeledkező részegek álmát alussza. Annyira
nyugodtnak tűnik.
Ó, nem, nem, nem. Kifut minden erő a lábamból, és lassan lerogyok az ágy mellett álló székre. Nem
tudom elhinni. Nyers, keserű, megalázó árulás lándzsája döf keresztül. Hogyan tehette? Hogyan mehetett
éppen őhozzá? Dühös, forró könnyek csorognak végig az arcomon. Christian haragját, a félelmét
megértem, sőt azt is, hogy rajtam tölti ki a dühét, és megbocsátom - többé kevésbé. De ez... ez az árulás
már túl sok. A mellkasomhoz húzom, és átkarolom a térdemet, így óvom önmagamat és Picipöttyöt.
Halkan sírdogálva ringok előre-hátra.
Mégis mit vártam? Túl hamar mentem hozzá. Tudtam előre. Tudtam, hogy ez lesz belőle. Miért? Miért?
Miért? Hogyan tehette ezt velem? Tudja, mit érzek azzal a nővel kapcsolatban. Hogyan fordulhatott éppen
őhozzá? Hogyan? A kés lassan és fájdalmasan mélyen fordul meg a szívemben. Öröké így lesz?
Könnyeimen keresztül, homályosan látom fekvő alakját. Ó, Christian! Azért mentem hozzá, mert szeretem,
és a szívem mélyén jól tudom, hogy ő is szeret. Tudom, hogy szeret. A sajgóan édes születésnapi
ajándékára gondolok.
Valamennyi „elsőnkért” az első születésnapodra az én imádott feleségemként. Szeretlek. C.
Nem, nem, nem. Nem tudom elhinni, hogy ez állandóan így lesz, két lépés előre, három lépés hátra. De
hiszen mindig is így volt vele. Minden egyes kudarc után centinként haladunk előre. Christian rendbe fog
jönni... ez biztos. De mi lesz velem? Vajon én össze tudom szedni magam ez után... az árulás után? Arra
gondolok, milyen volt Christian ezen az iszonyatos-csodálatos hétvégén. A nyugodt lelkiereje, amivel
támogatott, miközben nevelőapám sérülten feküdt kómában az intenzíven... a meglepetés partim, ahogy
összehozta a családot és a barátaimat… az a csók a Heathman előtt, az egész világ szemeláttára. Ó,
Christian! Visszaélsz minden hitemmel és bizalmammal... mégis szeretlek.
De most már nem csak rólam van szó. A pocakomra teszem a kezem. Nem, nem engedhetem, hogy ezt
csinálja velem és Picipöttyel. Dr. Flynn azt mondta, tételezzem fel róla a legjobbat. Hát jó, de nem most.
Felszárítom a könnyeimet, és a kézfejembe törlöm az orromat.
Christian mocorog. A másik oldalára fordul, és összekucorodik a paplan alatt. Az egyik kezét kinyújtja,
mintha keresne valamit, aztán morog, a homlokát ráncolja, majd kinyújtott karral alszik tovább.
Ó, Ötven. Mihez kezdjek most veled? És mi a fenét műveltél a nőstényboszorka ribanccal? Tudnom
kell.
Vetek még egy pillantást arra a bántó SMS-re, és már formálódik a terv az agyamban. Mély lélegzetet
veszek, és tovább küldöm az SMS-t az én BlackBerrymre. Az első lépéssel megvagyok. Gyorsan átfutom
a többi üzenetet, de csak Elliot, Andrea, Taylor és Ros üzeneteit látom, meg a sajátjaimat. Egy sem jött
Elenától. Azt hiszem, eddig jó. Kilépek az üzenetekből - némi megkönnyebbülést érzek, mert Chris-tian
nem írt neki -, és hirtelen a szívem a torkomban dobog. Ó, istenem! Christian telefonján a háttérkép fotók
tömegéből áll. Az apró képekből összerakott montázson pici Anastasiák láthatók különböző pózokban. A
nászutunk, a múltkori hétvégénk, amikor kihajóztunk és vitorlázórepülni voltunk, valamint néhány kép
Josétól is. Mikor csinálta ezt? Csak nemrégiben csinálhatta.
Megpillantom az e-mail ikonját és csábító a gondolat... Elolvashatnám Christian e-mailjeit.
Megnézhetem, hogy beszélgetett-e vele. Tedd meg. Belső istennőm, jáde zöld selyembe burkolva lelkesen
bólogat. Száját dühösen összeszorítja. Mielőtt meg tudnám állítani magam, már be is hatoltam Christian
magánszférájába.
E-mailek százai és százai vannak itt. Végigfutok rajtuk, unalmasak, akár a csatornavíz... A többségük
Rostól, Andreától és tőlem érkezett, meg a GEH különböző vezetőitől. Egy sem a nőstényboszorkány

ribanctól. Ha már itt tartunk, megkönnyebbülten látom, hogy nincs levél Leilától sem.
Az egyik e-mail felkelti a figyelmemet. Barney Sullivan küldte, Christian számítógépese, és a tárgy
rovatban Jack Hyde nevét látom. Bűntudatosan pillantok Christian felé, de ő még mindig horkol. Eddig
nem hallottam horkolni. Megnyitom az e-mailt.

Feladó: Barney Sullivan
Tárgy: Jack Hyde
Dátum: 2011. szeptember 13. 14:09
Címzett: Christian Grey

A seattle-i zártláncú kamerahálózat a South Irving Streettől követi nyomon a fehér furgont. Korábbi nyomát nem találom, ezért feltehető, hogy
Hyde bázisa ebben a körzetben van.

Amint Welch-től már tudja, az unsub kocsit hamis jogosítvánnyal bérelte egy ismeretlen nő, mindazonáltal ezt semmi nem köti a South Irving
Street körzethez.

A mellékelt fájlban találhatók azoknak a GEH és SIP alkalmazottaknak az adatai, akik ebben a körzetben laknak. Továbbítottam Welch-nek is.

Hyde SIP komputerén nem volt semmi a korábbi személyi asszisztensekkel kapcsolatban.

Emlékeztetőül egy lista a Hyde SIP komputeréről kimentett anyagokról:

Greyék lakcímei:
Öt tulajdon Seattle-ben
Két tulajdon Detroitban

Részletes életrajz a következőkről:
Carrick Grey
Elliot Grey
Christian Grey
dr. Grace Trevelyan
Anastasia Steele
Mia Grey

Újságcikkek és on-line cikkek a következőkkel kapcsolatban:
dr. Grace Trevelyan
Carrick Grey
Christian Grey
Elliot Grey

Fé nyké pe k:
Carrick Grey
dr. Grace Trevelyan
Christian Grey
Elliot Grey

Mia Grey

Folytatom a nyomozást. Meglátjuk, mit találok még.

B. Sullivan
IT részleg vezetője, GEH

Ez a különös e-mail néhány pillanatra elvonja a figyelmemet erről a fájdalmas éjszakáról. A mellékletre
kattintok, de nyilván túl nagy ahhoz, hogy megnyissam a BlackBerryn.
Mégis, mit művelek? Későre jár - emberpróbáló napom volt. Nincsenek e-mailek a nőstényboszorkány
ribanctól, sem Leila Williamstől, s ez valamelyest megnyugtat. Az ébresztőórára pillantok. Hajnali kettő
is elmúlt. Ez a revelációk ideje. Anya leszek, a férjem pedig az ellenséggel bratyizik. Hát, hadd főjön a
saját levében! Nem alszom vele. Holnap egyedül ébredhet. Az éjjeliszekrényre teszem a BlackBerryjét,
felnyalábolom az ágy mellől a táskám, és miután vetek még egy utolsó pillantást az én angyali szépségű,
alvó Júdásomra, távozom a hálószobából.
A játszószoba tartalékkulcsa a szokásos helyén van, a kamraszekrényben. Felkapom, és iszkolok az
emeletre. Az ágyneműs szekrényből kiveszek párnát, takarót meg lepedőt, aztán kinyitom a játszószoba
ajtaját, és belépek. Halványra állítom a fényt. Különös, hogy milyen megnyugtatónak találom ennek a
szobának az illatát, az atmoszféráját, pedig amikor utoljára itt voltunk, használnom kellett a biztonsági
szót. Bezárom az ajtót magam mögött, és a zárban hagyom a kulcsot. Tudom, hogy holnap reggel Christian
kétségbeesetten fog keresni, de úgy gondolom, ide nem néz be, ha zárva találja az ajtót. Hát, megérdemli.
A Chesterfield dívány elé kuporodom, magamra terítem a takarót, és előhalászom a BlackBerryt a
táskámból. Megnézem az üzeneteimet, megtalálom azt is, amit a nőstényboszorkány ribanc küldött, és
Christian gépéről továbbítottam magamnak. A „továbbítás”-ra nyomok, és a következőket írom:

Óhajtod, hogy Mrs. Lincoln is jelen legyen, amikor megbeszéljük az üzenetet, amit neked küldött? Így nem
szükséges hozzárohannod utána. A feleséged.

Elküldöm, aztán lenémítom a telefont. Összekucorodom a paplan alatt. Bármennyire is bátornak mutatom
magam, lesújtott Christian árulása. Pedig most boldognak kéne lennünk. Jesszusom, hiszen szülők leszünk.
Röviden újra lejátszom magamban a jelenetet, hogy elmondom Christiannak, terhes vagyok, és arról
ábrándozom, hogy örömében térdre esik előttem, a karjába von és elmondja, mennyire szeret, engem és a
mi Picipöttyünket.
Ezzel szemben, egyedül vagyok, és fázom egy BDSM fantázia játszószobában. Hirtelen öregnek érzem
magam, jóval idősebbnek a koromnál. Christiant felvállalni mindig is komoly kihívás lesz, de most még
önmagán is túltett. Mégis, mit képzelt? Hát jó, ha küzdeni akar, tőlem megkaphatja. Nem úszhatja meg,
nem engedem, hogy ahhoz a rémes nőhöz szaladjon, amikor valami gondja van. Christiannak választania
kell: az a nő, vagy én és a Picipöttyünk. Halkan szipogok, de mivel annyira kimerültem, kisvártatva
elalszom.

Felriadok, néhány pillanatig azt sem tudom, hol vagyok... Ja, igen, a játszószobában. Mivel itt nincsenek

ablakok, sejtelmem sincs, mennyi az idő. A kilincset zörgetik.
- Ana, itt vagy? - kiabál Christian az ajtó túloldalán.
Megdermedek. Fojtott hangokat hallok, végül odébbállnak. Kifújom a levegőt, és megnézem az időt a
BlackBerryn. Tíz perc múlva nyolc. Van négy nem fogadott hívásom és két hangüzenetem. A nem fogadott
hívások Christiantól vannak, de Kate is keresett. Jaj, ne! Christian nyilván felhívta. Nincs most erre időm.
Nem akarok elkésni a munkából.
Magam köré tekerem a takarót, felkapom a táskám, és az ajtóhoz megyek. Résnyire nyitom, és
kikukucskálok. Nem látok senkit. Basszus... Ez már talán egy kicsit melodramatikus. A szememet
forgatom, mély lélegzetet veszek, és indulok lefelé.
Taylor, Sawyer, Ryan és Mrs. Jones a nagyszoba bejáratánál áll, Christian pergőtűzként ontja az
utasításokat. Egy emberként fordulnak felém és merednek rám. Christianon még mindig az a ruha van,
amelyben az éjszaka aludt. Kócos, sápadt és lélegzetelállítóan szép. Hatalmas, szürke szeme tágra nyílt,
nem tudom, hogy a haragtól-e, vagy a félelemtől. Nehéz megállapítani.
- Sawyer, húsz percen belül indulhatunk - motyogom, és szorosabbra húzom magam körül a takarót,
mintegy védekezésként.
Sawyer bólint, és minden pillantás Christian felé fordul, aki még mindig feszülten néz rám.
- Óhajt reggelizni, Mrs. Grey? - kérdezi Mrs. Jones.
A fejem rázom.
- Köszönöm, nem vagyok éhes. - Az ajkát biggyeszti, de egy szót sem szól.
- Hol voltál? - kérdezi Christian. Halk, rekedtes a hangja.
Sawyer, Taylor, Ryan és Mrs. Jones hirtelen jobbnak látják bevonulni Taylor irodájába, az előcsarnokba,
a konyhába. Úgy szóródnak szét, akár a rettegő patkányok a süllyedő hajón.
Ügyet sem vetek Christianra, vonulok tovább a hálószobánk felé.
- Ana, válaszolj - szól utánam. Hallom magam mögött a lépteit, de belépek a hálószobába, és megyek
tovább a fürdőbe. Gyorsan bezárom az ajtót magam mögött.
- Ana! - veri Christian az ajtó, én pedig kinyitom a zuhanyt. Az ajtó rázkódik. - Ana, nyisd ki ezt az
átkozott ajtót!
- Menj el!
- Nem megyek sehová.
- Ahogy gondolod.
- Ana, kérlek.
Belépek a zuhanyzóba, gyakorlatilag kizárom őt. Ó, mennyire meleg. Végigfolyik rajtam a gyógyító víz,
megtisztítja bőrömet az éjszaka kimerültségétől. Ó, istenem, milyen finom érzés. Egy rövidke pillanatra,
egyetlen, rövidke pillanatra azt színlelhetem, hogy minden rendben van. Megmosom a hajam, és mire
végzek, sokkal erősebbnek érzem magam. Készen állok arra, hogy szembe nézzek azzal a robogó
gőzmozdonnyal, akit Christian Greynek hívnak. Törülközőbe csavarom a hajam, gyorsan megszárítkozom
egy másik törülközővel, és magam köré tekerem. Amikor kinyitom az ajtót, Christian a szemközti falnak
dőlve áll, két keze a háta mögött. Arckifejezése gyanakvó, egy űzött ragadozóé. Elvonulok mellette,
egyenesen a gardróbfülkéhez megyek.
- Tudomást sem veszel rólam? - kérdezi Christian hitetlenkedve, és megáll a gardrób küszöbén.
- Remek megfigyelő vagy - dünnyögöm szórakozottan, miközben azt keresgélem, hogy mit vegyek fel. Igen,
a szilvaszínű ruha jó lesz. Leveszem a vállfáról, a fekete tűsarkú csizmát választom ki hozzá, és
visszaindulok a hálószobába. Várok, hogy Christian félreálljon az utamból, és a beivódott jó modor
győzedelmeskedik. Szinte éget a pillantása, mikor a fiókos szekrényhez megyek, és a tükörben látom, hogy
az ajtóban állva engem figyel. Oscar-díjas alakítás. A törölköző a padlóra hullik, és úgy teszek, mintha fel
se fognám, hogy mezítelen vagyok. Christian lélegzete elakad, de ügyet sem vetek rá.
- Miért csinálod ezt? - kérdezi halkan.

- Mégis, mit gondolsz? - Bársonyos a hangom. Előveszek egy csinos, fekete csipkés LaPerla bugyit.
- Ana… - Elhallgat, miközben felveszem a bugyit.
- Menj, kérdezd meg a Mrs. Robinsonodat. Ő biztosan elmagyarázza neked - és nekiállok a bugyihoz illő
melltartót keresni.
- Ana, mondtam már elégszer, ő nem az én...
- Nem akarom hallani, Christian - legyintek elutasítón.
- Tegnap kellett volna beszélgetnünk, de te úgy döntöttél, hogy össze-vissza locsogsz, aztán berúgsz azzal
a nővel, aki éveken át zaklatott. Hívd csak fel. Biztos vagyok benne, hogy most is boldogan meghallgat. -
Ráakadok a bugyihoz illő melltartóra, komótosan felveszem és bekapcsolom. Christian beljebb jön a
hálószobába, és csípőre teszi a kezét.
- Miért kémkedtél utánam?
Bármennyire is eltökélt vagyok, elvörösödöm.
- Nem ez a lényeg, Christian - csattanok föl. - Tény, hogy amint valami gond van, őhozzá rohansz.
Mogorván összeszorítja az ajkát.
- Nem így történt.
- Nem érdekel. - Előveszek egy csipkés szélű fekete harisnyát, és az ágyhoz vonulok. Leülök, megfeszítem
a lábfejemet, és óvatosan feltekerem a vékonyka anyagot a combomra.
- Hol voltál? - kérdezi Christian. Szemével követi a lábszáramon fölfelé haladó kezemet, de továbbra sem
törődöm vele. Szép lassan feltekerem a másik harisnyát is, aztán lehajolok, hogy szárazra dörgöljem a
hajamat. Látom Christian csupasz lábfejét, magamon érzem átható tekintetét. Amikor végeztem, felállok,
és visszamegyek a fiókos szekrényhez, ahol a hajszárítót tartom. - Válaszolj! - Christian hangja halk és
rekedt.
Bekapcsolom a hajszárítót, nem hallhatom őt, de a tükörben figyelem. Engem bámul, összehúzott szeme
hideg, sőt fagyos. Elfordítom a tekintetem, a feladatomra koncentrálok, és próbálok úrrá lenni a
borzongásomon. Nagyot nyelek, igyekszem a hajszárításra figyelni. Christian még mindig haragszik.
Elmegy ahhoz az átkozott nőhöz, és még neki áll följebb? Hogy merészeli? Amikor vadul és zabolátlanul
hull alá a hajam, abbahagyom a szárítást. Nekem így tetszik. Kikapcsolom a hajszárítót.
- Hol voltál? - suttogja, és jéghideg a hangja.
- Mit érdekel?
- Ana, hagyd ezt abba, de rögtön.
Megrándítom a vállam, és Christian gyorsan átvág a szobán. Amikor felém nyúl, megperdülök és
hátralépek.
- Hozzám ne érj! - csattanok fel, mire megdermed.
- Hol voltál? - követeli a választ. Ökölbe szorítja a kezét.
- Én nem ittam le magam az exemmel - sistergek. - Lefeküdtél vele?
Christiannak eláll a lélegzete.
- Micsoda? Dehogy! - Tátott szájjal mered rám, és van képe hozzá, hogy egyszerre tűnjön sértettnek és
haragosnak. Tudatalattim megkönnyebbülten fújja ki a levegőt. - Te azt hiszed, hogy megcsaltalak? - Merő
erkölcsi felháborodás a hangja.
- Megcsaltál - mordulok rá -, azzal, hogy megosztottad a magánéletünket azzal a nővel, neki öntötted ki a
bánatodat, amilyen gerinctelen vagy.
Christiannak leesik az álla.
- Gerinctelen? Így gondolod? - Villog a szeme.
- Christian, láttam az SMS-t.
- Az az üzenet nem neked szólt! - mordul fel.
- Hát, a helyzet az, hogy akkor láttam, amikor a BlacBerryd kiesett a zakódból. Ugyanis levetkőztettelek,
mert ahhoz is részeg voltál, hogy magad vetkőzzél le. Van róla fogalmad, mennyire megbántottál, hogy

ahhoz a nőhöz mentél?
Christian egy pillanatra elsápad, de most már belelendültem, szabadon engedtem a bennem levő
boszorkát.
- Emlékszel, amikor éjszaka hazajöttél? Emlékszel, mit mondtál?
Christian értetlenül néz, merev az arca.
- Hát, igazad volt. A védtelen kisbabát választom helyetted. Minden szerető szülő ezt teszi. Ahogy
anyádnak is ezt kellett volna tennie érted. Nagyon sajnálom, hogy ő nem ilyen volt, mert akkor nem volna
szükség erre a beszélgetésre. Most azonban már felnőtt vagy, fel kell nőnöd végre, nem viselkedhetsz úgy,
mint egy duzzogó kamasz. Lehet, hogy nem örülsz ennek a gyereknek, magam sem ujjongok, tekintve az
időzítést és a te langymeleg fogadtatásodat, pedig vér a véredből. De vagy velem tartasz, vagy egyedül
csinálom végig. A te döntésed. És amíg te az önsajnálatban dagonyázol és utálod magad, én megyek
dolgozni. És mihelyt visszajöttem, fölviszem a holmimat az emeleti szobába.
Christian döbbenten pislog.
- És most, ha megbocsátasz, szeretném befejezni az öltözködést. - Nehezen kapkodom a levegőt.
Christian nagyon lassan egy lépést tesz hátrafelé, megkeményedik az arca.
- Ezt akarod? - suttogja.
- Már nem is tudom, mit akarok. - Hangszínem az övét tükrözi. Óriási erőfeszítésembe kerül, hogy
érdektelenséget mutassak, miközben látszólag közönyösen bedugom az ujjam hegyét a hidratálóba, és
finoman felkenem a krémet. Megnézem magam a tükörben. Tágra nyílt, kék szempár, alapvetően sápadt,
de felhevült arc. Remekül csinálod, most már ne hátrálj meg. Meg ne hátrálj!
- Nem kívánsz? - suttogja Christian.
Jaj, ne… ne csináld Grey.
- Még itt vagyok, nem? - mondom ingerülten. Fogom a szemfestékemet, a jobb szememet kezdem először
sminkelni.
- Megfordult a fejedben, hogy elmész? - kérdi Christian, és alig hallható a hangja.
- Ha az ember férje a volt szeretője társaságát keresi, az általában nem jó jel. - Sikerül kikerülnöm a
kérdést, és pont a megfelelő mennyiségű utálkozás van a hangomban. Jöhet a rúzs. Immár csillogó
ajkammal a tükörképemre csücsörítek. Maradj erős Steele... Grey. Basszus, még a nevemre sem
emlékszem. Az ágyhoz viszem a csizmát, gyorsan belebújok, a szárát felhúzom a térdem fölé. Igen. Elég
dögös vagyok alsóneműben és csizmában. Tudom. Felállok, és egykedvűen pillantok Christianra. Pislog,
tekintete mohón siklik végig a testemen.
- Jól tudom, mit művelsz velem - melegen, csábítóan szól a hangja.
- Csakugyan? - Az én hangom csattan. Ne, Ana... tarts ki!
Christian nyel egyet és közelebb lép. Én hátrálok, és feltartom a kezem.
- Eszedbe ne jusson, Grey - suttogom fenyegetőn.
- A feleségem vagy - mondja halkan, fenyegetőn.
- Az a terhes nő vagyok, akit tegnap magára hagytál, és ha hozzám érsz, sikítok.
Hitetlenkedve vonja fel a szemöldökét.
- Sikítanál?
- Mintha gyilkolnának.
- Úgysem hall senki - mormogja Christian. Átható a pillantása és egy másodpercre eszembe jut az a reggel
Aspenben. Nem, nem, nem.
- Meg akarsz rémiszteni? - motyogom. Próbálom elvonni a figyelmét.
És ez működik. Christian lehiggad.
- Nem ez volt a szándékom. - A homlokát ráncolja.
Alig kapok levegőt. Ha csak hozzám ér, végem van. Jól tudom, milyen hatással van rám és az áruló
testemre. Tudom, és a dühömbe kapaszkodom.

- Ittam egyet valakivel, akihez valamikor közel álltam. Tiszta helyzetet teremtettünk. Többet nem
találkozom vele.
- Elmentél hozzá?
- Először nem. Flynnhez indultam, de a szalonban találtam magam.
- És elvárod tőlem, hogy elhiggyem, többé nem találkozol vele? - Nem is tudom leplezni a dühömet, úgy
sziszegek rá.
- És ha legközelebb is átlépek valami képzelt határvonalat? Újra, meg újra ugyanazon vitatkozunk. Olyan
ez, mint az Ixion kereke. Ha megint elcseszek valamit, megint hozzá rohansz?
- Többé nem találkozom vele - közli Christian hátborzongató véglegességgel hangjában. - Elena végre
megértette, hogyan érzek.
- Mit jelentsen ez? - Christian kihúzza magát és a hajába túr. Dühös, fáradt, hallgatag. Mással
próbálkozom. - Miért van az, hogy vele tudtál beszélni és velem nem?
- Mert rád haragudtam, ahogyan most is.
- Nem mondod? - csattanok fel. - Hát, most éppenséggel én haragszom rád. Haragszom, amiért olyan rideg
és hideg voltál tegnap, amikor pedig szükségem lett volna rád. Haragszom, mert azt mondtad, szándékosan
csináltam, pedig nem így volt. Haragszom, mert elárultál. - Nagy nehezen elfojtom a sírást.
Christian szája tátva marad a megdöbbenéstől, aztán egy pillanatra lehunyja a szemét, mintha arcul
csaptam volna. Nyelek egyet. Nyugodj meg, Anastasia.
- Jobban figyelemmel kellett volna kísérnem az injekciót, de nem szándékosan csináltam. Nekem is
megrázkódtatás ez a terhesség - mondom halkan. - Az is lehet, hogy nem hatott az injekció.
Christian némán mered rám.
- Tegnap nagyon elcseszted - suttogom, és még mindig fortyog bennem a harag. - Az elmúlt néhány hét
során elég sok mindennel kellett megbirkóznunk.
- Igazából te cseszted el három vagy négy hete, vagy amikor elfeledkeztél az injekcióról.
- Hát, isten ments, hogy olyan tökéletes legyek, mint te.
Ó, elég, elég, elég! Haragosan meredünk egymásra.
- Hát, ez komoly műsor, Mrs. Grey - suttogja.
- Örülök, hogy még így felkoppintva is szórakoztató vagyok.
Christian kábán mered rám.
- Le kell zuhanyoznom - mondja.
- És épp elég műsort adtam neked.
- De milyen remek volt - suttogja.
Közelebb lép megint, én pedig újra hátrálok.
- Ne.
- Gyűlölöm, amikor nem hagyod, hogy megérintselek.
- Ironikus, nem?
Christian összehúzza a szemét.
- Nem sokra jutottunk, igaz?
- Szerintem sem. Attól eltekintve, hogy kiköltözöm ebből a hálószobából.
Christian szeme lángol, és egy pillanatra elkerekedik.
- Elena semmit nem jelent nekem.
- Kivéve, amikor szükséged van rá.
- Nincs rá szükségem. Terád van szükségem.
- Tegnap nem volt. Ez a nő kemény határ a számomra, Christian.
- Már nincs az életemben.
- Bárcsak hihetnék neked!
- Az ég szerelmére, Ana!

- Kérlek, hagyjál felöltözni.
Christian sóhajt, és a hajába túr.
- Este találkozunk. - Tompa, élettelen a hangja, és egy kurta pillanatig szeretném magamhoz ölelni,
cirógatni... de ellenállok, mert túlságosan is haragszom rá. Ő megfordul, és bemegy a fürdőszobába.
Földbe gyökerezett lábbal állok. Hallom, amint becsukódik mögötte az ajtó.
Az ágyhoz tántorgok, és lerogyok rá. Nem folyamodtam könnyekhez, nem kiabáltam, nem csaptam agyon,
de még a szexuális vonzereje sem tudott megadásra késztetni. Rászolgáltam egy becsületrendre, de
rohadtul érzem magam. Basszus! Semmit nem oldottunk meg. A szakadék szélén táncolunk. Lehet, hogy a
házasságunk forog kockán? Hát Christian miért nem látja be, hogy hihetetlen seggfejet csinált magából
azzal, hogy ahhoz a nőhöz szaladt. És mit ért azon, hogy soha többé nem találkozik vele? Ugyan, miért
kéne ezt elhinnem? A rádió ébresztőórájára pillantok. Fél kilenc van. A fenébe, nem akarok elkésni. Mély
lélegzetet veszek.
- A második játszma patt helyzet, Picipötty - suttogom a pocakomat paskolgatva. - A papád talán
reménytelen eset, de bízom benne, hogy talán mégsem az. Jaj, miért kellett ilyen korán érkezned,
Picipötty? Éppen kezdtek jól alakulni a dolgok. - Remeg az ajkam, de mély, tisztító levegőt veszek, és
sikerül úrrá lennem az érzelmeimen.
Gyerünk, irány a munka!

El sem köszönök Christiantól. Még mindig zuhanyozik, amikor Sawyer meg én távozunk. Kibámulok a
SUV sötétített ablakán, és nem tudok tovább uralkodni magamon, könnyes a szemem. A szürke felhős
égbolt, mintha a kedvemet tükrözné, és valami különös, rossz érzés tölt el. A gyerekről igazából nem is
beszéltünk. Nem egészen huszonnégy órám volt feldolgozni egy új élet, Picipötty létezését. Christiannak
még ennyi idő sem jutott.
- Hiszen még a nevedet sem tudja - cirógatom meg a pocakomat, és letörlöm arcomról a könnyet.
- Megérkeztünk, Mrs. Grey - szakítja félbe a merengésemet Sawyer.
- Ó, köszönöm, Luke.
- Beugrom a csemegeboltba, asszonyom. Hozzak valamit?
- Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes.

Hannah már a lattémmal vár. Belekortyolok, és émelyegni kezd a gyomrom.
- Kaphatnék egy teát? - motyogom zavartan. Ezek szerint jó okkal nem szerettem soha a kávét. Rémes
szaga van.
- Jól vagy, Ana?
Bólintok, és besietek az irodám biztonságába. Közben megszólal a BlackBerrym. Kate hív.
- Miért keresett Christian? - kérdezi minden bevezető nélkül.
- Jó reggelt, Kate! Hogy vagy?
- Ne sumákolj, Steele. Mi történt? - És ezzel megkezdődik a Kate Kavanagh inkvizíció.
- Veszekedtünk. Ez minden.
- Bántott?
A szememet forgatom.
- Igen, de nem úgy, ahogy gondolod. - E pillanatban nincs erőm Kate-hez, és tudom, hogy bőgni fogok,
pedig annyira büszke vagyok magamra, amiért nem törtem össze ma reggel. - Kate, megbeszélésem van.
Visszahívlak.
- Helyes. Veled minden rendben?

- Igen. - Nem. - Majd hívlak, oké?
- Oké, Ana. Ne hagyd magad. Én melletted vagyok.
- Tudom - felelem halkan, és barátnőm szavai hallatán, ismét le kell küzdenem egy érzelemkitörést. Nem
fogok sírni, nem fogok sírni.
- Ray jól van?
- Igen - mondom nagyon halkan.
- Ó, Ana… - Kate is szinte csak suttog.
- Ne…
- Oké. Később beszélünk.
- Igen.

Délelőtt hellyel-közzel ellenőrzöm az e-mailjeimet. Remélem, hogy Christian jelentkezik, de semmi.
Ahogy telik-múlik az idő, rádöbbenek, hogy nem fog keresni, és még mindig dühös. Hát jó, én is
haragszom. Belevetem magam a munkába. Csak déltájban állok le egy krémsajtos és lazacos bagel
erejéig. Döbbenetes, mennyivel jobban érzem magam, miután ettem valamit.
Ötkor elindulunk Sawyerral a kórházba. A szokásosnál is éberebb, sőt aggályosan az. Már bosszantó. Ray
szobája felé közeledve is ott liheg mellettem.
- Hozzak teát?
- Nem kérek, Sawyer. Köszönöm.
- A folyosón várok. - Kinyitja nekem a kórterem ajtaját, és hálás vagyok, mert néhány percre
megszabadulok tőle.
Ray az ágyán ülve újságot olvas. Frissen borotvált, pizsama felsőt is visel. A régi énjére emlékeztet.
- Hé, Annie! - fogad vigyorogva, aztán lehervad a mosolya.
- Jaj, apa... - Odarohanok hozzá ő pedig, rá nem jellemző mozdulattal szélesre tárja a karját, és magához
ölel.
- Annie, mi történt? - Magához szorít, és megcsókolja a hajam. És most, a karjában döbbenek rá, milyen
ritkák voltak az ilyen pillanatok kettőnk között. Mi lehet az oka? Ezért szeretek annyira Christian ölébe
bújni? Néhány pillanat múlva elhúzódom tőle, és leülök az ágy melletti székbe.
Ray a homlokát ráncolja.
- Mondd el az öregednek!
A fejem rázom. Most nem terhelhetem őt a gondjaimmal.
- Semmi baj, apa. Jól nézel ki. - Megszorítom a kezét.
- Egyre inkább önmagam vagyok, bár bizget a lábam a gipszben.
- Bizget? - nevetnem kell a szóhasználatától.
Ő pedig visszamosolyog rám.
- Jobban hangzik, mint a viszket, nem?
- Ó, apa! Annyira örülök, hogy jól vagy.
- Én is, Annie. Szeretnék mihamarább unokákat hintáztatni a bizgető térdemen. A világért el nem
mulasztanám.
Lesütöm a szemem. A fenébe! Talán tudja? És vissza kell pislognom a szemem sarkába toluló könnyeket.
- Te és Christian jól megvagytok?
- Összevesztünk - suttogom. Nehéz megszólalni, akkora gombóc fojtogatja a torkomat. - De majd
megoldjuk.
Ray bólint.
- Derék ember a férjed - mondja megnyugtatóan.

- Vannak pillanatai. Na, és mit mondanak az orvosok? - Nem akarok most a férjemről beszélgetni.
Jelenleg elég fájdalmas téma.

Mikor hazaérek az Escalába, Christian még nincs otthon.
- Christian telefonált, azt mondta, sokáig dolgozik - tudatja velem mentegetőzve Mrs. Jones.
- Ó. Köszönöm, hogy szólt. - Miért nem tudta ő maga elmondani nekem? Jesszusom, Christian tényleg új
szintre emeli a duzzogást. Bevillan az esküvői fogadalmainkkal kapcsolatos veszekedés, hogy akkor
mennyire hisztériás volt. De most én vagyok megbántva.
- Mit kíván enni? - Eltökélt, acélos csillogást látok Mrs. Jones szemében.
- Tésztát.
Elmosolyodik.
- Spagetti, penne, fusili?
- Spagetti. A bolognai mártásával, Gail.
- Máris adom. És Ana... tudnia kell, hogy Mr. Grey magán kívül volt, amikor azt hitte, hogy ön elment.
Nem ismertem rá - mondja, és melegen rám mosolyog.
- Ó...

Még kilenckor sincs itthon. A könyvtárban ülök, az íróasztalnál, és azon töprengek, hol lehet. Rácsörgök.
- Ana - köszön hűvösen.
- Szia!
Halkan beszívja a levegőt.
- Szia! - mondja valamivel halkabban.
- Hazajössz?
- Később.
- Az irodában vagy?
- Igen. Mégis, mit gondoltál?
Vele.
- Akkor hagylak dolgozni. - Mindketten tartjuk a vonalat. A csend csak nyúlik, nyúlik és nyúlik közöttünk.
- Jó éjt, Ana! - mondja végül Christian.
- Jó éjt, Christian!
És leteszi.
Ó, basszus! A BlackBerrymre pillantok. Nem tudom, Christian mit várt tőlem. Nem hagyom, hogy
uralkodjon felettem. Igen, dühöng. Joga van hozzá. Én is dühös vagyok. De akkor is, nézzük csak, mi
történt. Nem én rohantam el a volt pedofil szeretőmhöz panaszkodni. Azt akarom, hogy beismerje - ez nem
elfogadható viselkedés.
Visszaülök a fotelba, nézem a biliárdasztalt a könyvtárszobában, és eszembe jut, hogy milyen jól
szórakoztunk itt. A pocakomra teszem a kezem. Talán még túl korai, hogy anya legyek. Talán nem kellene
így lennie… De a tudatalattim valósággal felsikolt: Nem! Soha nem bocsátanám magamnak, ha
megszakítanám ezt a terhességet… vagy Christiannak. Ó, Picipötty, mit tettél velünk? Képtelen vagyok
felhívni Kate-et, nem tudok beszélni senkivel. Inkább írok neki egy üzenetet, és megígérem, hogy
nemsokára hívom.
Tizenegykor már majdnem lecsukódik a szemem. Csüggedten vonulok fel a régi szobámba. Bebújok a
takaró alá, és végre elengedem magam. A párnámba zokogok. Hangosan, egyáltalán nem hölgyhöz illő
módon.

Nehéznek érzem a fejem, amikor felébredek. Friss őszi fény süt be a hatalmas ablakokon a szobába. Az
ébresztőórára pillantok, fél nyolc van. Az első gondolatom: hol van Christian?
A padlón, az ágy mellett ott hever az ezüstszürke nyakkendője, a kedvencem. Tegnap este, amikor ágyba
bújtam, nem volt itt. Fölveszem, és csak nézem. Simogatom a selymes anyagot, aztán az arcomhoz
szorítom. Christian itt volt… nézett, miközben aludtam. És mélyen bennem, megcsillan a remény.

Mrs. Jones a konyhában szorgoskodik, amikor leérek.
- Jó reggelt! - köszönt vidáman.
- Jó reggelt! Christian? - kérdezem.
Elkomorodik.
- Már elment.
- Tehát itthon volt? - Ellenőriznem kell, pedig nálam van a bizonyíték.
- Igen - Mrs. Jones elhallgat egy pillanatra. - Ana, kérem, bocsássa meg, amiért belekotyogok, de ne
mondjon le róla. Christian nagyon csökönyös.
Bólintok, és Mrs. Jones elhallgat. Az arckifejezésem nyilvánvalóan elárulja, hogy nem akarok ebben a
pillanatban a férjemről beszélgetni.

Mihelyt megérkezem a munkahelyemre, ellenőrzöm az üzeneteimet. A szívem valósággal zakatol, amikor
látom, hogy érkezett egy e-mail Christiantól.

Feladó: Christian Grey
Tárgy: Portland
Dátum: 2011. szeptember 15. 06.45
Címzett: Anastasia Grey

Ana!
Ma Portlandbe repülök.
Van egy SOS elintéznivalóm.
Gondoltam, tudni akarod.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.

Könny tolul a szemembe. Ennyi? A gyomrom remeg. Basszus! Mindjárt rosszul leszek. Kirohanok a
mosdóba, épp időben érek oda, hogy a reggelimet kiadjam magamból. Lerogyok a vécécsésze mellé, és a
kezembe temetem az arcomat. Lehetnék ennél nyomorultabb? Nemsokára halkan kopogtatnak az ajtón.
- Ana! - Hannah az.
Basszus!
- Igen?
- Jól vagy?
- Mindjárt jövök.

- Boyce Fox keres.
Basszus!
- Ültesd le a tárgyalóban. Egy perc, és jövök.
- Kérsz teát?
- Kérek.

Ebéd után - ismét krémsajtos és lazacos bagel, és sikerült is magamban tartanom -, csak ülök, és élettelen
tekintettel meredek a komputerre. Ihletre várok, és azon töröm a fejem, hogyan oldhatjuk meg Christiannal
ezt az óriási problémát.
Megszólal a BlackBerrym, kis híján felugrok ijedtemben. A képernyőre pillantok. Mia keres. Jesszusom,
már csak az ő túláradó lelkendezése hiányzik. Habozok, hogy válaszoljak-e, aztán az udvariasság
diadalmaskodik.
- Mia? - szólok bele kedélyesen.
- Hát, szia, Ana… rég beszéltünk. - A férfi hangja ismerős.
Basszus!
Bizsereg a fejbőröm, minden egyes szőrszál vigyázzba áll a testemen, az adrenalin lüktet a
szervezetemben, és forog velem a világ.
Jack Hyde az.

Huszonkettedik fejezet

- Jack! - Nem találom a hangom, fojtogat a félelem. Hogy jutott ki a börtönből? Miért van nála Mia
telefonja? Kiszalad a vér az arcomból, és szédülök.
- Hát, emlékszel rám - mondja Jack, és lágy a hangja. Szinte látom a keserű mosolyát.
- Igen, persze. - Gépiesen válaszolok, miközben száguldanak a gondolataim.
- Nyilván kíváncsi vagy, hogy miért hívtalak.
- Igen.
Tedd le!
- Le ne tedd! Elbeszélgettem a kis sógornőddel.
Micsoda? Mia? Nem.
- Mit műveltél? - Próbálom legyőzni a félelmemet.
- Hát, ide figyelj te hozományvadász szárazkurva! Elcseszted az életemet, és Grey is elcseszte az
életemet. Tartoztok nekem. Nálam van a kis szajha. És te meg az a faszszopó férjed és az egész kibaszott
családja fizetni fog.
Sokkol a hangjából áradó keserűség és megvetés. A családja? Mi a fene?
- Mit akarsz?
- A férjed pénzét, a kibaszott pénzét akarom. Ha a dolgok másképp alakulnak, én lehettem volna az…
Szóval, megszerzed nekem. Ötmillió dollárt akarok, még ma.
- Jack, nekem nincs hozzáférésem ennyi pénzhez.
Gunyorosan horkant.
- Kerek két órád maradt rá. Ennyi. Két óra. Senkinek nem szólsz, vagy a kis szajha bánja. Nem hívod a
zsarukat, nem szólsz annak a farok férjednek, sem a biztonságiaknak. Tudni fogok róla, ha bárkivel is
beszélsz erről. Megértetted? Elhallgat, és megpróbálok válaszolni, de a pánik, a félelem mintha forró
viasszal égetné a torkomat.
- Megértetted? - harsogja.
- Igen - suttogom.
- Különben megölöm.
Eláll a lélegzetem.
- Tartsd magadnál a telefonodat. Nem szólsz senkinek, vagy meg is dugom, mielőtt megölöm. Két órád
maradt.
- Jack, több idő kell. Három óra. És honnan tudhatom, hogy nálad van?
A telefon elnémul. Rémülten meredek a készülékre. A szám kiszárad a rettegéstől, csak valami undorító,
fémes íz marad. Mia vele van. Mia. De biztos ez? Úgy érzem, mindjárt hányingerem lesz. Mély lélegzetet
veszek, próbálom elfojtani a pánikot, és lassan elmúlik az émelygés. Az agyamban egymást kergetik a
gondolatok. Szóljak Christiannak? Szóljak Taylornak? Szóljak a rendőrségnek? Hogyan tudhatná meg
Jack? Csakugyan nála van Mia? Időre van szükségem, időre, hogy gondolkozzam, de csak úgy tudom ezt
elérni, ha követem az utasításokat.
Felkapom a táskám, s már indulok is az ajtó felé.
- Hannah, el kell mennem. Nem tudom, mennyi ideig tart. Mondd le az összes délutáni megbeszélésemet,
és szólj Elizabethnek, hogy vészhelyzet van.
- Persze, Ana. Minden rendben? - Hannah arcáról süt az aggodalom.
- Igen - szólok vissza már a recepció felé rohanva, ahol Sawyer várakozik.
- Sawyer! - A hangom hallatán felpattan a karosszékből, és a homlokát ráncolja, amikor megpillant.
- Nem vagyok jól, vigyen haza, legyen szíves.
- Természetesen, asszonyom. Itt vár, amíg hozom a kocsit?

- Nem, inkább magával megyek. Nagyon sietek.

Rettegve bámulok ki az ablakon, miközben gondolatban végiggondolom a tervemet. Hazamész. Átöltözöl.
Megkeresed a csekkfüzeted. Valahogy lerázod Sawyert és Ryant. Elmész a bankba. A fenébe is, mennyi
helyen fér el ötmillió dollár? Nagy a súlya? Vigyek bőröndöt? Telefonáljak előre a bankba?
Mia. Mia! És mi van, ha még sincs nála? Hogy ellenőrizhetem? Ha felhívom Grace-t, csak gyanakodni
fog, sőt az is lehet, hogy veszélybe sodrom Miát. Jack azt mondta, tudni fogja. Kinézek a SUV hátsó
ablakán. Lehet, hogy követnek minket? Hevesen dobogó szívvel veszem szemügyre az utánunk jövő
kocsikat, de mind vétlennek tűnik. Ó, Luke, kérlek, taposs a gázra. Szemem a visszapillantó felé rebben,
és találkozik a pillantásunk. Sawyer homlokán ismét összeszaladnak a ráncok.
Megnyom egy gombot a Bluetooth headsetjén, mert hívják.
- T... csak tudatni akartam, hogy Mrs. Grey velem van. - Sawyer tekintete egy másodpercre ismét az
enyémbe kulcsolódik, aztán újra az utat nézve folytatja. - Nincs jól. Visszaviszem az Escalába.... Értem...
uram. - Sawyer tekintete ismét felém villan a visszapillantó tükörben. - Igen - ért egyet valamivel, és
leteszi a telefont.
- Taylor? - suttogom.
Sawyer bólint.
- Mr. Greyjel van?
- Igen, asszonyom. - Sawyer pillantása együttérzőn ellágyul.
- Még Portlandben vannak?
- Igen, asszonyom.
Helyes. Ügyelnem kell arra is, hogy Christian biztonságban legyen. A kezem lesiklik a pocakomra,
ösztönösen simogatni kezdem. És te is biztonságban legyél, Picipötty. Vigyázok mindkettőtökre.
- Siethetnénk? Nem érzem jól magam.
- Igen, asszonyom. - Sawyer a gázra lép, és az autó szinte repül a forgalomban.

Mrs. Jonest nem látom sehol, amikor Sawyerral együtt megérkezem a lakásba. Mivel az autója sincs a
garázsban, feltételezem, a dolgait intézi Ryannel. Sawyer egyenesen Taylor irodájába megy, én pedig
berohanok Christian dolgozószobájába. Idegesen ügyetlenkedem az íróasztalánál, kirántom a fiókot, hogy
megkeressem a csekkfüzeteket, és Leila pisztolya csúszik a szemem elé. Azonnal elfog a bosszúság,
amiért Christian nem zárta el, hiszen egyáltalán nem ért a fegyverekhez. Jesszusom, megsérülhetett volna.
Pillanatnyi habozás után fölkapom a pisztolyt, ellenőrzöm, töltve van-e, majd a fekete nadrágom övébe
dugom. Még jól jöhet. Nagyot nyelek. Eddig csak céltáblán gyakoroltam. Még soha nem lőttem senkire, ha
kellene, remélem, Ray meg fogja bocsátani nekem. Most arra összpontosítok, hogy megtaláljam a
szükséges csekkfüzetet. Összesen öt van, de csak egyetlen egy C. Grey és Mrs. A. Grey nevére. A saját
számlámon úgy ötvennégyezer dollár lehet, és gőzöm sincs, mennyi pénz lehet ezen, de Christian
kétségtelenül jó ötmillió dollárra. Lehet, hogy van pénz a széfben? Fogalmam sincs a kombinációról, de
mintha említette volna, hogy az irattartó szekrényben tárolja. Megnézem, de zárva van. Basszus! Marad
tehát az A-terv.
Mély lélegzetet veszek, egy kicsit összeszedem magam. Eltökélten vonulok a hálószobánkba. Be van
ágyazva, és egy pillanatra elönt a fájdalom. Lehet, hogy itt kellett volna aludnom az éjszaka. Mi értelme
valakivel vitatkozni, aki a saját bevallása szerint is Ötven Árnyalat. Már szóba sem áll velem. De most
nincs időm ezen mélázni.
Gyorsan átöltözöm. Farmert veszek fel, kapucnis pólót, edzőcipőt, és a derekamnál a nadrágba dugom a

pisztolyt. A szekrényből előhalászok egy puha, katonai stílusú vászonzsákot. Ebbe belefér ötmillió dollár?
Christian sportszatyra a padlón hever. Kinyitom. Egy csomó mosatlan holmira számítok, de nem, az
edzőcucca tiszta és frissen vasalt. Mrs. Jones valóban mindenre gondol. Mindent kidobálok a táskából, és
a katonai zsákba gyömöszölöm a sportszatyrot. Ez már biztosan elég lesz. Ellenőrzöm, hogy nálam van-e a
jogosítványom, amellyel azonosíthatom magam a bankban, és megnézem az órát. Harmincegy perc telt el
azóta, hogy Jack telefonált. Már csak az Escalából kell kijutnom, mégpedig úgy, hogy Sawyer ne vegyen
észre.
Lassan, csöndben lopakodom az előcsarnokba. Jól tudom, hogy a zártláncú tévé kamerája a liftre irányul.
Úgy gondolom, Sawyer még mindig Taylor irodájában van. Óvatosan, a lehető legcsekélyebb zajjal
kinyitom az ajtót, majd behúzom magam mögött. Az ajtónak dőlve állok a küszöbön, ahol nem láthat a
kamera. Előhalászom a táskámból a mobilomat, és Sawyert hívom.
- Mrs. Grey.
- Sawyer, az emeleti szobában vagyok. Segítene nekem valamiben? - Halkan beszélek. Jól tudom, hogy
nincs messze tőlem, ennek az ajtónak a másik oldalán.
- Azonnal megyek, asszonyom - mondja. Hallom, hogy zavarban van, még soha nem telefonáltam neki
segítségért.
A torkomban dobog a szívem, zabolátlan ritmust ver. Működni fog a dolog? Kinyomom a telefont, és
hallgatom a lépteit, ahogy átvág a folyosón, és fölmegy a lépcsőn. Újabb mély lélegzettel nyugtatom
magam, és egy pillanatra átérzem a dolog iróniáját: úgy menekülök a saját otthonomból, akár egy bűnöző.
Amint Sawyer az emeleti lépcsőfordulóhoz ért, a lifthez rohanok, és megnyomom a hívógombot. Az ajtó
túl hangos csilingeléssel nyílik ki, jelezve, hogy a lift készen áll. Beugrom, és rácsapok a pincegarázs
gombjára. Az ajtó gyötrelmesen lassan kezd becsukódni, és már hallom is Sawyer kiáltását.
- Mrs. Grey! - Még mielőtt a liftajtó teljesen becsukódna, látom, ahogy valósággal becsúszik az
előcsarnokba. - Ana! - kiálltja hitetlenkedve, de elkésett. A következő másodpercben eltűnik a szemem
elől.
A lift simán siklik le a garázsszintre. Néhány perc előnyöm van Sawyerral szemben, és tudom, hogy
megpróbál majd feltartóztatni. Vágyakozó pillantást vetek az R8-ra, de a Saabhoz futok, kinyitom ajtót,
bedobom a sportszatyrot az anyósülésre, és bepattanok a kormány mögé.
Indítom a kocsit, csikorgó kerekekkel száguldok a kijárat felé, ahol tizenegy gyötrelmes másodpercet
várok, mire felemelkedik a sorompó. Abban a pillanatban, amikor kihajtok, látom meg Sawyert a
visszapillantó tükörben. A szolgálati liftből rohan ki a garázsba. Az ő döbbent, sértett ábrázata kísért,
miközben a rámpáról kikanyarodok a Forth Avenue-re.
Kifújom a sokáig visszatartott levegőt. Tudom, hogy Saw-yer máris hívja Christiant vagy Taylort, de
ezzel majd akkor foglalkozom, amikor kell. Most nincs időm ezen rágódni. Kényelmetlenül fészkelődöm
az ülésen. A szívem mélyén tudom, hogy Sawyer feltehetőleg elveszti miattam a munkáját. Most ne ezzel
törődj! Meg kell mentenem Miát. El kell jutnom a bankba, hogy kivegyek ötmillió dollárt. A tükörbe
nézek. Ideges vagyok, szinte várom, hogy megpillantsam a garázsból kiszáguldó SUV-ot, de sehol nem
látom Sawyert.

A bank modern, szerény épületben van. Visszafogott színek, visszhangzó padlók és halványzöld maratott
üveg mindenütt. Egyenesen az információs pulthoz megyek.
- Segíthetek, hölgyem? - A fiatal nő, aki ott ül, ragyogó kamumosolyt vet rám, és egy pillanatra már
bánom, hogy farmert vettem föl.
- Egy nagyobb összeget szeretnék kivenni.
Miss Kamumosoly fölvonja még kamubb szemöldökét.

- Van nálunk számlája? - Nemigen tudja leplezni a gúnyt a hangjában.
- Igen - csattanok fel. - A férjemnek meg nekem több számlánk is van önöknél. Christian Greyről beszélek.
A nő szeme elkerekedik, az őszintétlenség döbbenetnek adja át a helyét. Ismét végigmér, ezúttal a
hitetlenkedés és tisztelet kombinációjával.
- Erre, asszonyom - duruzsolja.
Egy kicsi, kevés bútorral berendezett irodába vezet, amely szintén maratott zöld üvegfallal van
leválasztva.
- Kérem, foglaljon helyet - int az íróasztal mellett álló fekete bőrszék felé. - És mennyit szeretne ma
kivenni, Mrs. Grey? - kérdezi kedvesen.
- Ötmillió dollárt. - Egyenesen a szemébe nézek, mintha naponta kérnék ennyi pénzt.
A nő elsápad.
- Értem. Hívom az igazgatót. Ja, és bocsássa meg, de van önnél igazolvány?
- Van. De szeretnék beszélni az igazgatóval.
- Természetesen, Mrs. Grey. - A nő kisiet, én pedig lerogyok a székbe. Ismét rám tör a hányinger, és a
pisztoly kényelmetlenül nyomódik a derekamnak. Ne. Most nem lehetek rosszul. Mély, tisztító lélegzetet
veszek, és elmúlik az émelygés. Idegesen pillantok az órámra. Öt perc múlva fél három.
Középkorú férfi lép a szobába. Már kopaszodik, de rendkívül modern, jól szabott, sötétszürke öltönyt
visel, hozzáillő nyakkendővel. Kezet nyújt.
- Mrs. Grey… Troy Whelan vagyok.
Rám mosolyog, kezet rázunk, majd leül az íróasztal mögé.
- A kollégám szerint ön egy komoly összeget óhajt kivenni.
- Így igaz. Ötmillió dollárt.
A férfi az asztal üveglapján lévő komputerhez fordul, és leüt néhány számot.
- Ilyen nagy összegnél általában előzetes értesítést kérünk. - Elhallgat, megnyugtató, de kicsit gyanakvó
mosolyt vet rám. - De szerencsére, nálunk van a Pacific Northwest készpénztartaléka - dicsekszik.
Jesszusom, ez most le akar nyűgözni?
- Mr. Whelan, nagyon sietek. Mit kell tennem? Itt van nálam a jogosítványom és a közös csekkfüzetünk.
Csekket írjak?
- Kezdjük az elején, Mrs. Grey. Láthatnám a jogosítványát? - A kedélyes hencegőből rögtön komoly
bankár lesz.
- Tessék - nyújtom át a jogosítványomat.
- Mrs. Grey… Itt az áll, hogy Anastasia Steele.
Ó, basszus!
- Jaj… igen.
- Felhívom Mr. Greyt.
- Erre nem lesz szükség. Nyilván van nálam valami, ami az asszonynevemre szól. - Beletúrok a táskámba.
Min lehet rajta a nevem, ami igazol? Előhúzom a tárcámat, kinyitom, és a Christiannal közös fotónkat
pillantom meg, amelyen a Fair Lady kabinjában fekszünk az ágyon. Ezt nem mutathatom meg neki.
Előkapom inkább a fekete Amex kártyámat.
- Tessék.
- Mrs. Anastasia Grey - olvassa Whelan. - Igen, ez megteszi. - A homlokát ráncolja. - Ez elég
szabálytalan, Mrs. Grey.
- Óhajtja, hogy elmondjam a férjemnek, hogy a bankja nem volt elég együttműködő? - Kihúzom magam, és
a legfenyegetőbb pillantásomat veszem elő.
A férfi néhány pillanatig vár, amíg felbecsül, azt hiszem.
- Csekket kell írnia, Mrs. Grey - közli végül.
- Természetesen. Erre a számlára? - mutatom fel a csekkfüzetemet, és igyekszem csillapítani szívem

zakatolását.
- Ez megfelel. És szükség lesz még némi papírmunkára. Ha megbocsát egy pillanatra…
Bólintok. A bankigazgató feláll, és kimegy az irodából. Ismét kiengedem a visszatartott levegőt. Nem is
sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz. Sután kinyitom a csekkfüzetemet, és előveszek a táskámból egy tollat. Mit
kell írnom? Fogalmam sincs. Remegő ujjakkal kezdek hozzá: Öt millió dollár. $ 5.000.000,-
Uramisten, remélem, helyesen cselekszem. Mia. Gondolj Miára! Nem szólok senkinek.
Jack ijesztő, undorító hangja kísért: „Ne szólj senkinek, vagy megdugom, és aztán ölöm meg.”
Mr. Whelan tér vissza. Sápadt és zavarban van.
- Mrs. Grey, a férje óhajt beszélni önnel. - A telefonra mutat, amely kettőnk között áll az üvegasztalon.
Micsoda? Ne már!
- Az egyes vonalban van, csak nyomja meg a gombot. Én odakint leszek. - Van benne annyi jóérzés, hogy
úgy tegyen, mint aki zavarban van. Bosszúsan nézek utána, amikor kimegy az irodából.
Basszus, basszus, basszus! Mégis mit mondjak Christiannak? Megtudja, beleavatkozik, és veszélyt jelent a
húgára. Remegő kézzel nyúlok a telefonért. A fülemhez tartom, próbálom lecsillapítani ziháló
lélegzetemet, és lenyomom az egyes vonal gombját.
- Szia - mormogom, és sikertelenül próbálok úrrá lenni az idegeimen.
- Elhagysz - Christian hangja mindössze gyötrelmes suttogás.
Micsoda?
- Nem!
A hangom az övét tükrözi. Ó nem, ó nem, ó nem… hogyan gondolhat ilyet? A pénz? Azt hiszi, a pénz
miatt megyek el? És egy iszonyatosan világos pillanatban rádöbbenek: az egyetlen mód, hogy
kartávolságra tartsam Christiant, távol a bajtól, és megmentsem a húgát... a hazugság.
- Igen - suttogom, és sajgó fájdalom hasít belém, könny szökik a szemembe.
Christian zihál, csaknem zokog.
- Ana, én... - elfullad a hangja.
Nem. A számra tapasztom a kezem, úgy fojtom el gyökeresen más érzelmeimet.
- Christian, kérlek. Ne… - Visszafojtom a könnyeimet.
- Elmész? - kérdi.
- Igen.
- De miért kell a készpénz? Végig a pénzről volt szó? - Megkínzott hangja alig hallható.
Nem. Most már potyognak a könnyeim.
- Nem - suttogom.
- Ötmillió elég?
Ó, kérlek, hagyd abba!
- Igen.
- És a baba? - Alig hallható a hangja.
Micsoda? A számról a pocakomra siklik a kezem.
- Gondját viselem a babának. - Az én Picipöttyem... A mi Picipöttyünk.
- Ezt akarod?
Nem!
- Igen.
Élesen beszívja a levegőt.
- Vigyél el mindent - sziszegi.
- Christian… - zokogom. - Érted teszem, a családodért. Kérlek, ne csináld ezt.
- Vigyél el mindent, Anastasia.
- Christian... - És csaknem feladom, csaknem elmondom neki az igazat Jackről, Miáról, a váltságdíjról.
Csak bízz bennem, kérlek. Némán könyörgök neki.

- Mindig szeretni foglak. - Rekedt a hangja. Bontja a vonalat.
- Christian, nem... én is szeretlek. - És hirtelen jelentéktelenségbe merül mindaz a baromság, amit egymás
fejéhez vágtunk az elmúlt néhány napban. Megígértem, hogy soha nem hagyom el. Nem hagylak el,
megmentem a húgodat. A székbe rogyok, s a kezembe temetve arcomat, zokogok.
Félénk kopogtatás riaszt fel. Whelan lép be, noha nem szóltam neki. Mindenfelé néz, csak rám nem.
Roppantul kínosan érzi magát.
Felhívtad, te szarházi? - haragosan meredek rá.
- A férje hozzájárult, hogy kifizessünk önnek ötmillió dollárt a likvid befektetéséből, Mrs. Grey. Ez
meglehetősen szabálytalan, de ő az egyik fő ügyfelünk, és… fölöttébb ragaszkodott hozzá... nagyon
ragaszkodott. - Elhallgat, és elvörösödik, aztán a homlokát ráncolja, és nem tudom, azért-e, mert Christian
megszegi a szabályt, vagy azért, mert fogalma sincs, hogyan bánjon velem, az irodájában zokogó nővel.
- Jól van? - kérdezi.
- Úgy nézek ki? - csattanok fel.
- Sajnálom, asszonyom. Hozzak egy kis vizet?
Durcásan bólintok. Épp most hagytam el a férjemet. Legalábbis Christian azt hiszi. Tudatalattim
lebiggyeszti az ajkát. Mert azt mondtad neki.
- Hozatok vizet a kollégámmal, én addig előkészítem a pénzt. Ha volna szíves itt szignálni, hölgyem... Írja
rá a csekkre, hogy készpénz, és írja alá.
Az asztalra teszi a nyomtatványt. Aláfirkantom a nevemet, a kipontozott vonalra a csekken, aztán a
nyomtatványon is. Anastasia Grey. Könnycsepp hullik az íróasztalra, alig kerüli el az iratokat.
- Ezeket magammal viszem, asszonyom. Nagyjából fél órába telik, mire előkészítjük a pénzt.
Gyorsan az órámra pillantok. Jack két órát mondott. Épphogy beleférek az időbe. Biccentek Whelannek,
aki lábujjhegyen távozik az irodából. Magamra hagy a nyomorúságommal.
Néhány perccel később Miss Kamumosoly lép be egy kancsó vízzel és egy pohárral.
- Mrs. Grey - mondja lágyan. Leteszi a poharat az íróasztalra, és megtölti.
- Köszönöm. - Felveszem a poharat, és hálásan iszom.
A lány kimegy, magamra hagy kavargó, rémült gondolataimmal. Valahogy rendbe hozom a dolgot
Christiannal... ha nem késő. De így legalább kikerült a képből. Egyelőre Miára kell összpontosítanom. Mi
van, ha Jack hazudott, és Mia nincs is vele? Föl kéne hívnom a rendőrséget.
„Nem szólsz senkinek, vagy meg is dugom, mielőtt megölöm.” Nem lehet. Visszarogyok a székbe. Érzem
Leila pisztolyának megnyugtató jelenlétét a derekamon. Ki gondolta volna, hogy egyszer még hálás leszek,
amiért Leila pisztolyt szegezett rám. Ó, Ray, mennyire örülök, hogy megtanítottál lőni.
- Ray - nyögök fel. Este várja a látogatásomat. Lehet, hogy egyszerűen csak oda kell adnom a pénzt
Jacknek. Ő elmenekül, én pedig hazaviszem Miát.
Ó, ez olyan abszurdul hangzik.
A BlackBerrym életre kel. A Your love is king dallama tölti be a szobát. Jaj, ne! Mit akarhat Christian,
megforgatni a kést a sebemben?
„Mindvégig a pénzről volt szó?”
Ó, Christian, hogy gondolhattál ilyet? Hirtelen elönt a harag. Igen, harag. Ez segít. Hangpostára állítom a
hívást. Majd később foglalkozom a férjemmel.
Kopogtatnak az ajtón.
- Mrs. Grey, a pénz készen áll. - Whelan az.
- Köszönöm. - Felállok, és egy pillanatra forogni kezd velem a szoba. Megkapaszkodom a székben.
- Mrs. Grey, jól érzi magát?
Bólintok, és azzal a „kopjon le rólam Mr.” pillantásommal nézek rá. Újra mély, megnyugtató lélegzetet
veszek.
Meg kell csinálnom, meg kell csinálnom. Meg kell mentenem Miát. Lejjebb húzogatom a kapucnis pólót,

hogy elrejtse a derekamnál a pisztoly markolatát.
Mr. Whelan a homlokát ráncolja, de kinyitja előttem az ajtót, én pedig remegő végtagokkal indulok el.
Sawyer a bejáratnál vár, és az ügyfélteret vizslatja. Basszus! Találkozik a pillantásunk, és homlokát
ráncolva méricskéli a reakciómat. Ó, haragszik rám. Egy perc, és jövök - mozdulattal emelem fel az
ujjamat. Sawyer bólint, majd fölveszi a mobiltelefonját. Basszus! Lefogadom, hogy Christiant hívja.
Hirtelen megfordulok, és csaknem összeütközök Whelannel, aki mögöttem jön. Aztán visszasietek a kis
irodába.
- Mrs. Grey? - A bankigazgató zavartan követ.
Sawyer az egész tervemet elronthatja. Felnézek Whelanre.
- Van itt valaki, akivel nem akarok találkozni. Valaki követ.
Elkerekedik a szeme.
- Óhajtja, hogy hívjam a rendőrséget?
- Nem! - A fenébe is, egyáltalán nem. Most mit tegyek? Az órámra pillantok. Mindjárt negyed négy. Jack
bármelyik pillanatban hívhat. Gondolkodj, Ana, gondolkodj. Whelan egyre értetlenebbül és
kétségbeesettebben néz rám, nyilván bolondnak hisz.
Bolond is vagy - csattan rám a tudatalattim.
- Telefonálnom kell. Magamra hagyna néhány pillanatra, kérem?
- Természetesen. - Gondolom, Whelan boldog, hogy távozhat. Mihelyt becsukta az ajtót, remegő ujjakkal
hívom Mia telefonját.
- Nahát, csak nem a fizetésem? - veszi fel Jack mogorván.
Nincs időm erre a baromságra.
- Van egy kis gondom.
- Tudom. A biztonsági embered követett a bankba.
Micsoda? Honnan a fenéből tudja?
- Le kell ráznod. Egy kocsi vár a bank hátsó kijáratánál, fekete Dodge SUV. Három perced van, hogy
kiérj.
- Lehet, hogy tovább tart három percnél. - A szívem ismét a torkomban dobog.
- Hozományvadász kurva létedre egész okos vagy, Grey. Majd csak kitalálsz valamit. Amint a kocsihoz
érsz, eldobod a mobilodat. Megértettél, ribanc?
- Igen.
- Mondjad - csattan rám.
- Megértettem.
Bontja a vonalat.
Basszus! Kinyitom az ajtót, és látom, hogy Whelan türelmesen várakozik odakint.
- Mr. Whelan, szükségem van valakire, aki segít kivinni a táskákat a kocsihoz. Odakint parkol a bank
mögött. Van hátsó kijárat?
A homlokát ráncolja.
- Igen, van, a személyzetnek.
- Mehetnék arra? Így elkerülhetem a nemkívánatos figyelmet.
- Ahogy óhajtja, Mrs. Grey. Két tisztviselő majd segít a táskákkal, és két biztonsági őr felügyeli: jöjjön
velem, kérem.
- Már csak egyetlen szívességet kérnék.
- Állok szolgálatára, Mrs. Grey.

Két perc múlva, kíséretemmel együtt már az utcán vagyok, és a Dodge felé tartok. Az ablakok el vannak
sötétítve, nem látom, ki ül a kormánynál, de ahogy közelebb érünk, kitárul a vezető oldali ajtó, és egy nő

száll ki könnyed mozdulattal a kocsiból. Tetőtől-talpig feketébe van öltözve, fekete sapkája mélyen a
homlokába húzva.
Elizabeth! A SIP-ből. Mi a fene?
A SUV hátsó részéhez megy, és kinyitja a csomagtartót, a két fiatal banki alkalmazott pedig belerakja az
ötmillió dollárt rejtő táskákat.
- Mrs. Grey - Elizabethnek van pofája úgy mosolyogni rám, mintha baráti összejövetelen volnánk.
- Elizabeth - fagyosan üdvözlöm. - Örülök, hogy a munkán kívül is találkozunk.
Mr. Whelan a torkát köszörüli.
- Nos, érdekes délután volt, Mrs. Grey - mondja. Kénytelen vagyok alávetni magam a társadalmi
érintkezés szabályainak. Kézrázás, köszönetmondás, de közben száguldoznak a gondolataim. Elizabeth?
Mi dolga van Jackkel? Whelan és csapata eltűnik a bankban, én pedig kettesben maradok a SIP
személyzeti főnökével, akinek emberrabláshoz, zsaroláshoz és talán más bűncselekményekhez is köze van.
Miért?
Elizabeth kinyitja a hátsó utasoldali ajtót, és beterel a kocsiba.
- A telefonja, Mrs. Grey? - Átadom neki, ő pedig bedobja a legközelebbi szemétládába.
- Ez eltereli a kutyákat a nyomunkról - közli öntelten.
Ki ez a nő?
Elizabeth becsapja az ajtót, és visszaül a kormány mögé. Szorongva nézek hátra, amikor besorol a
forgalomba, és kelet felé indul. Sawyert sehol nem látom.
- Elizabeth, itt a pénz. Hívd fel Jacket, és mondd meg neki, hogy engedje el Miát.
- Azt hiszem, személyesen óhajtja megköszönni.
Basszus! Kifejezéstelen arccal meredek rá a visszapillantó tükörben.
Elizabeth elsápad, és aggódó homlokráncolás csúfítja el egyébként bájos arcát.
- Miért csinálod ezt, Elizabeth? Azt hittem, nem kedveled Jacket.
Elizabeth futólag rám pillant a tükörben, s mintha futó fájdalmat látnék a szemében.
- Ana, jól kijövünk, ha tartod a szád.
- De nem teheted ezt, ez annyira…
- Csönd - mondja, de érzékelem, hogy kínban van.
- Valamivel a kezében tart? - kérdezem. A pillantása rám tapad, majd a fékre tapos, én pedig olyan erővel
vágódok előre, hogy beütöm az arcom az első ülés fejtámlájába.
- Azt mondtam, csönd legyen! - csattan fel Elizabeth. - És javaslom, hogy kösd be magad.
És ebben a pillanatban világos számomra, hogy Jack kézben tartja valamivel. Valami olyan szörnyű
dologgal, hogy Elizabeth ezt is hajlandó neki megtenni. Egy pillanatra elfog a kíváncsiság, vajon mi lehet
az. Lopott a cégtől, vagy valami a magánéletében, valami szexuális? Megborzongok a gondolatra.
Christian azt mondta, hogy Jack egyik volt személyi asszisztense sem beszél. Talán ugyanaz a helyzet
mindannyiukkal. Talán ezért akart velem is dugni. Keserű ízt érzek a torkomban a gondolatra.
Elizabeth távolodik Seattle belvárosától, a hegyek felé tart, keleti irányba. Nemsokára már a kertvárosban
autózunk. Megpillantom az egyik utcatáblát: South Irving Street. Elizabeth élesen balra kanyarodik egy
néptelen utcába, melynek egyik oldalán játszótér van és egy nagy, lebetonozott parkoló a másikon, az
utóbbit elhagyatott zömök téglaépületek szegélyezik. Elizabeth behajt a parkolóba, és a leghátsó épület
előtt megáll.
Felém fordul.
- Showtime.
A fejbőröm bizsereg a félelemtől, és az adrenalin lüktet a testemben.
- Nem kell ezt csinálnod - suttogom. Elizabeth komoran összeszorítja a száját, és kiszáll a kocsiból.
Miáért teszem, Miáért teszem - mormolom magamban. Kérlek, add, hogy ne legyen semmi baja! Kérlek,
add, hogy jól legyen.

- Kiszállás! - csattan Elizabeth, és feltépi az ajtót.
Basszus! Kikászálódom, a lábam annyira remeg, hogy csoda, ha egyáltalán megtart. A hűvös, késő
délutáni szellő a közelgő ősz illatát hozza, de a levegőben érzem az elhagyatott házak poros szagát is.
- Nézd csak, ki van itt - bukkan elő Jack, egy bedeszkázott ajtó mögül, az épület bal oldalán. A haja
rövidre nyírva, kivette a fülbevalóit, és öltönyt visel. Öltönyt? Laza léptekkel jön felém, sugárzik belőle
az arrogancia és a gyűlölet. Szaporábban kapkodom a levegőt.
- Hol van Mia? - dadogom. A szám kiszáradt, alig tudom formálni a szavakat.
- Csak sorjában, te kurva - vicsorog Jack, és megáll előttem. Gyakorlatilag a számban érzem a
megvetését. - A pénz?
Elizabeth ellenőrzi a táskákat a csomagtartóban.
- Rengeteg kápé van itt - mondja lenyűgözve, miközben ki- és becipzárazza a táskákat.
- És a mobilja?
- A szemétben.
- Helyes - vicsorog Jack, és visszakézből pofon vág. A féktelen, indokolatlan ütés leterít a földre, a fejem
rémes puffanással koppan a betonon. Fájdalom robban az agyamban, könnyes lesz a szemem, a látásom
elhomályosul, ahogy a rázkódástól lüktető kínt érzek a koponyámban.
Némán sikoltok fájdalmamban és rémületemben. Jaj, ne, Picipötty. Jack gyors, gonosz rúgással folytatja,
a bordáimon talál el, s a rúgás erejétől kiszökik a levegő a tüdőmből. Összeszorított szemmel küzdök a
hányinger meg a fájdalom ellen, harcolok a maradék lélegzetért. Picipötty, Picipötty, ó én Picipöttyem.
- Ezt a SIP-ért kapod, te kibaszott kurva! - üvölti Jack.
Felhúzom a lábam, összegömbölyödöm, így várom a következő rúgást. Nem, nem, nem.
- Jack - szól rá Elizabeth. - Ne itt, ne fényes nappal, az ég szerelmére!
Jack leáll.
- Megérdemli a kurva - mondja kárörvendőn, és ezzel ad nekem egy értékes másodpercet.
Hátranyúlok, és előkapom a nadrágom övrészéből a pisztolyt. Remegő kézzel veszem célba, húzom meg a
ravaszt, és tűz. A golyó a térde fölött találja el, és Jack összerogy előttem. Felkiált a fájdalomtól, kezét a
combjára nyomja, ujjai vörösek a vérétől.
- Baszd meg! - üvölti.
Elizabeth felé fordulok, aki rémülten, tátott szájjal mered rám, és fölemeli mindkét kezét, aztán
elhomályosodik... majd teljes a sötétség. Basszus... Egy alagút végén van. Elnyeli őt a sötétség. Elnyel
engem is. A távolban elszabadul a pokol. Gumik csikorognak… fékek… ajtók... üvöltés... futó léptek. A
fegyver kiesik a kezemből.
- Ana! - Christian hangja... Christian hangja... Christian gyötrődő hangja. Mia... mentsd meg Miát.
- ANA!
Sötétség... béke.

Huszonharmadik fejezet

Nincs más, csak a fájdalom. A fejem, a mellkasom... égő fájdalom. Az oldalam, a karom… fájdalom.
Fájdalom és suttogva elhangzott szavak. Hol vagyok? Bármennyire igyekszem, nem tudom kinyitni a
szemem. A suttogó szavak valamivel világosabbak... fény a sötétben.
- Van egy zúzódás a bordáin, Mr. Grey, és egy igen kis repedés a koponyáján, de az életjelei erősek,
stabilak.
- Miért nincs még eszméleténél?
- Mrs. Greynek komoly agyrázkódása van, de az agytevékenysége normális, és nincs duzzanat az agyában.
Mihelyt készen áll rá, felébred. Csak adjunk neki időt.
- És a… baba? - Gyötrődve elsuttogott szó.
- A baba jól van, Mr. Grey.
- Ó, hála istennek! - Mintha egy litániát hallanék... imát. - Ó, hála istennek!
Aggódik a baba miatt... baba? Picipötty. Hát persze, az én Picipöttyem. Hiába próbálom mozdítani és a
hasamhoz emelni a kezem, semmi nem mozdul, semmi nem reagál.
És a baba... ó, hála istennek!
Picipötty biztonságban van.
És a baba... ó, hála istennek!
Törődik a babával.
És a baba... ó, hála istennek!
Akarja a gyereket. Ó, hála istennek! Ellazulok, ismét magának követel az eszméletlenség, és megszöktet a
fájdalom elől.

Mindenem súlyos és fáj: végtagok, fej, szemhéj, semmi nem mozdul. A szemem, a szám konokul zárva,
nem hajlandó kinyílni. Néma és vak vagyok, csak a fájdalmat érzem. Felmerülök a ködből, öntudatom
csábító szirénként lebeg a közelben, de nem tudom megérinteni. A hangok emberi hangokká állnak össze.
- Nem hagyom itt.
Christian! Itt van... Küzdök magammal, hogy felébredjek. Christian hangja feszült, gyötrődő suttogás.
- Christian, aludnod kell.
- Nem, apa. Itt akarok lenni, amikor felébred.
- Majd én itt leszek. Ez a legkevesebb, amit megtehetek, miután megmentette a lányomat.
Mia!
- Hogy van Mia?
- Kába még... ijedt és dühös. Beletelik még néhány órába, mire a Rohypnol teljesen kitisztul a
szervezetéből.
- Uramisten!
- Jó, tudom. Most már nagyon ostobának érzem magam, amiért haragudtam a biztonsági intézkedések
miatt. Figyelmeztettél minket, de Mia annyira makacs. Ha Ana nincs...
- Valamennyien azt hittük, hogy Hyde-dal már nem kell foglalkoznunk, de az én őrült, ostoba feleségem...
Miért is nem szólt nekem? - Christian hangja csupa kín.
- Nyugodj meg. Ana rendkívüli nő, és hihetetlenül bátor.
- Bátor, önfejű, konok és ostoba - Christiannak megtörik a hangja.
- Hé, ne legyél olyan kemény, sem vele, sem magaddal - mondja Carrick. - Jobb lesz hazamennem
anyádhoz. Elvégre hajnali három van. Aludnod kellene, Christian.

És újra körém zárul a köd.

A köd felemelkedik, de nem érzékelem az időt.
- Ha te nem fenekeled el alaposan, akkor én fektetem a térdemre. Mégis, hogy gondolta ezt?
- Bízzál bennem, Ray. Megteszem.
Apa itt van. Küzdök a köd ellen... birkózom vele... De ismét spirálban zuhanok az önkívületbe. Nem...

- Amint látja nyomozó, a feleségem nincs olyan állapotban, hogy válaszoljon a kérdéseire - Christian
haragos.
- Igen erős fiatalasszony, Mr. Grey.
- Bárcsak megölte volna a rohadékot!
- Az még több papírmunkát jelentett volna a számomra, Mr. Grey...
- Mrs. Morgan úgy dalol, mint a pacsirta. Hyde pedig egy teljesen becsavarodott csirkefogó, aki igencsak
gyűlöli önt és az apját...
Ismét körbevesz a köd, és valami húz lefelé... lefelé. Nem!

- Mit jelentsen az, hogy nem beszéltetek? - Grace az. Dühösnek hallatszik. Próbálom mozdítani a fejem,
de a testem fásult mozdulatlansággal felel.
- Mit műveltél?
- Anya...
- Christian! Mit csináltál?
- Annyira dühös voltam - csaknem zokog... Ne...
- Hé...
Elhomályosul előttem minden, és már nem vagyok itt.

Halk, összemosódó hangokat hallok.
- Azt mondtad, minden kapcsolatot megszüntettél vele - Grace beszél. Nyugodt, de korholó a hangja.
- Tudom - Christian rezignáltnak hallatszik. - De ez a találkozás végre mindent a kellő perspektívába
helyezett. Tudod... a gyerekkel. Most először éreztem... hogy az, amit tettünk, rossz volt, helytelen.
- Amit ő tett, szívem. Máskülönben, a gyerekek teljesen más fényben láttatják a világot az emberrel.
- Elena végül vette az adást, ahogyan én is... és megbántottam Anát - suttogja.
- Mindig azokat bántjuk meg a legjobban, akiket szeretünk, szívem. Meg kell mondanod neki, hogy
mennyire sajnálod. És adj neki időt.
- Azt mondta, elhagy.
Nem, nem, nem!
- Hittél neki?
- Először igen.
- Drágám, te mindig a legrosszabbat feltételezed mindenkiről, önmagadat is beleértve. Mindig is ilyen
voltál. Ana nagyon szeret téged, és nyilvánvaló, hogy te is szereted őt.
- Dühös volt rám.

- Abban biztos vagyok. Pillanatnyilag én is elég dühös vagyok rád. De azt hiszem, csak arra az emberre
haragudhatunk igazán, akit valójában szeretünk.
- Gondolkodtam ezen. Ana újra meg újra kimutatta, mennyire szeret... odáig elment, hogy a saját életét
tette kockára.
- Így van, szívem.
- Jaj, anya, miért nem ébred föl? - Christian hangja remeg. - Csaknem elvesztettem őt.
Christian! Fojtott zokogást hallok. Ne...
Ó... Körém zárul a sötétség. Ne.

- Huszonnégy évembe tellett, hogy így ölelhesselek magamhoz...
- Tudom, anya... Jó, hogy beszélgettünk.
- Én is örülök, szívem. Rám mindig számíthatsz. El sem hiszem, hogy nagymama leszek.
Nagymama!
Az édes öntudatlanság hívogat.

Hmm. Christian borostája finoman dörzsöli a kezem, miközben az ujjaimat szorongatja.
- Ó, bébi! Kérlek, gyere vissza hozzám. Sajnálom, mindent sajnálok, csak ébredj fel. Hiányzol, szeretlek...
Próbálom, igyekszem. Annyira szeretném látni őt. De nem fogad szót a testem, és újra elalszom.

Nagyon kell pisilnem. Kinyitom a szemem. Egy kórházi szoba tiszta, steril környezetében vagyok. Sötét
van, csak egy kislámpa világít. Minden csendes köröttem. A fejem és a mellkasom sajog, de még jobban
feszít a hólyagom. Pisilni kell. Ellenőrzöm a végtagjaimat. Fájdalmat érzek a jobb karomban, és látom,
hogy a vénámba infúzió van bevezetve. Gyorsan becsukom a szemem. Elfordítom a fejem - boldog
vagyok, hogy engedelmeskedik az akaratomnak -, majd ismét kinyitom a szemem. Christian alszik,
mellettem ül, s az ágyamra hajolva fejét összekulcsolt karján pihenteti. Kinyújtom a kezem, ismét hálás
vagyok, hogy a testem engedelmeskedik, és beletúrok puha hajába.
Christian fölriad. Olyan hirtelen kapja fel a fejét, hogy a kezem ernyedten hull vissza az ágyra.
- Szia! - krákogom.
- Ó, Ana! - Sírás fojtogatja, de megkönnyebbülést is érzek a hangjában. Megfogja a kezem, megszorítja, és
borostás arcához emeli.
- Ki kell mennem a mosdóba - suttogom.
Christian összevonja a szemöldökét.
- Oké.
Próbálom ülő helyzetbe küszködni magam.
- Ana, maradj nyugton. Hívok egy ápolónőt. - Gyorsan feláll, riadtan nyúl az ágy melletti csengőhöz.
- Kérlek - suttogom. Miért fáj mindenütt? - Muszáj fölkelnem. - Kegyetlenül gyengének érzem magam.
- Csinálnád végre, amit mondanak neked? - csattan rám.
- Nagyon kell pisilnem - felelem rekedten, nagyon száraz a szám és a torkom.
Egy nővér siet a szobába, az ötvenes éveiben járhat, de még koromfekete a haja. Túlméretezett
gyöngyfülbevalót visel.
- Üdvözlöm közöttünk, Mrs. Grey. Azonnal szólok dr. Bart-ley-nak, hogy ébren van. Az ágyamhoz lép. -
Norának hívnak. Tudja, hol van?

- Igen, kórházban. Pisilnem kell.
- Bent van a katéter.
Ó, hát ez durva. Idegesen pillantok Christian felé, aztán újra a nővérre.
- Kérem, fel akarok kelni.
- Mrs. Grey…
- Kérem.
- Ana - figyelmeztet Christian. Ismét megpróbálkozom a felüléssel
- Akkor hadd vegyem ki a katéterét. Mr. Grey, biztos vagyok benne, hogy a felesége szeretne egy kicsit
egyedül lenni. - Christianra pillant, valósággal kitessékeli a tekintetével.
- Nem megyek sehová - feleli durcásan Christian.
- Légy szíves - suttogom, és megfogom a kezét. Csüggedten pillant rám. - Kérlek. - Szinte rimánkodom.
- Rendben - túr ismét a hajába. - Kap két percet - sziszegi a nővérnek, aztán megcsókolja a homlokomat,
sarkon fordul és kimegy.

Két perccel később Christian beront a kórterembe. Nora nővér épp kisegít az ágyból. Vékony kórházi
hálóing van rajtam. Nem is emlékszem, mikor vetkőztettek le.
- Majd én viszem - mondja Christian, és felénk rohan.
- Mr. Grey, ez az én dolgom - korholja Nora nővér.
Christian ellenségesen mered rá.
- A fenébe is, az én feleségem. Majd én viszem - mondja fogcsikorgatva, és félretolja az infúziós állványt
az útból.
- Mr. Grey! - tiltakozik a nővér.
Christian ügyet sem vet rá, hanem gyöngéden felnyalábol az ágyról. Átkarolom a nyakát, és érzem, mint
tiltakozik a testem. Jesszusom, mindenütt sajgok. A kórházi szoba mosdójához visz, Nora nővér pedig az
infúziós állványt tolva követ bennünket.
- Nagyon könnyű, Mrs. Grey - morogja Christian, és óvatosan letesz. Megingok, a lábamban semmi erő.
Egy pillanatra elvakít az életre kelő neonlámpa.
- Ülj le, mielőtt elesel - dörren rám Christian, és még mindig tart.
Óvatosan leereszkedem az ülőkére.
- Menj! - próbálom kihessegetni.
- Nem. Pisilj csak, Ana.
Lehetne még kínosabb?
- Nem tudok, amíg itt vagy.
- Eleshetsz.
- Mr. Grey.
Egyikünk sem törődik a nővérrel.
- Kérlek…
Christian megadóan emeli fel kezét.
- Odakint leszek, de az ajtó nyitva marad. - Néhány lépést hátrál, végül a füstölgő nővér mellett megáll az
ajtó előtt.
- Fordulj meg - kérem. Miért érzem ilyen nevetségesen szégyenlősnek magam vele? Christian a szemét
forgatja, de szót fogad, és mihelyt hátat fordít, elengedem magam, és élvezem a megkönnyebbülést.
Leltárba veszem a sérüléseimet. A fejem fáj, a mellkasom sajog, a bordám és az oldalam lüktet, ahol Jack
megrúgott. Ráadásul éhes és szomjas vagyok. Nagyon éhes. Szerencsére nem kell felállnom a
kézmosáshoz, annyira közel van a mosdókagyló. Nincs annyi erőm, hogy felálljak.

- Végeztem - szólok ki, miközben megtörlöm a kezem.
Christian megfordul, és mire észbe kapok, már ismét a karjában vagyok. Mennyire hiányzott ez az érzés!
Megáll, s a hajamba fúrja az orrát.
- Ó, mennyire hiányoztál, Mrs. Grey - suttogja, és Nora nővérrel a nyomunkban visszavisz az ágyhoz.
- Ha bejezte, Mr. Grey, szeretném ellenőrizni Mrs. Grey állapotát. Most. - Nora nővér haragszik.
Christian félreáll.
- Az öné - mondja kimérten.
A nővér mérgesen néz rá, aztán felém fordítja figyelmét.
Fárasztó pasi, igaz?
- Hogy érzi magát? - Az ápolónő hangja csupa együttérzés, de van benne némi bosszúság is. Gyanítom, azt
Christian érdemelt ki.
- Sajgok és szomjas vagyok. Nagyon szomjas - felem erőtlenül.
- Hozok egy kis vizet, mihelyt ellenőriztem az állapotát, és dr. Bartley megvizsgálta.
Fogja a vérnyomásmérőt, és a karomra tekeri a mandzsettáját. Közben aggódva nézem Christiant, rémesen
fest - szinte űzött -, mintha napok óta nem aludt volna. A haja kócos, és ki tudja, mikor borotválkozott
utoljára. Az inge is csupa gyűrődés. A homlokomat ráncolom.
- Hogy érzed magad? - A nővérrel nem törődve, kicsivel távolabb leül az ágyra.
- Zavartan. Mindenem sajog. Éhes vagyok.
- Éhes? - pislog csodálkozva.
Bólintok.
- Mit ennél?
- Bármit. Levest.
- Mr. Grey, az orvosnak hozzá kell járulnia, hogy Mrs. Grey egyen.
Christian néhány pillanatig merev arccal mered a nővérre, aztán előveszi a BlackBerryt a nadrágzsebéből,
és lenyom egy gombot.
- Ana csirkehúslevest enne... Helyes... Köszönöm - és leteszi.
Norára pillantok, aki összehúzott szemmel néz Christianra.
- Taylor? - kérdezem gyorsan.
Christian bólint.
- A vérnyomása normális, Mrs. Grey. Hívom az orvost. - A nővér leveszi rólam a vérnyomásmérő
mandzsettáját, aztán minden további nélkül kivonul a szobából. Sugárzik belőle, hogy nem helyesli, ami itt
történik.
- Azt hiszem, feldühítetted Nora nővért.
- Ilyen hatással vagyok a nőkre. - Christian gunyorosan elmosolyodik.
Felnevetek, de tüstént abba is hagyom, olyan éles fájdalom hasít a mellkasomba.
- Így igaz.
- Ó, Ana, mennyire szeretem hallani a nevetésedet.
Nora nővér tér vissza egy kancsó vízzel. Mindketten hallgatunk, csak egymást nézzük, miközben ő kitölt
egy pohárral, és átadja nekem.
- Kis kortyokkal - figyelmeztet.
- Igen - mondom, és kortyolok a finom, hűs vízből. Ó, istenem! Tökéletes az íze. Iszom még egy kortyot,
miközben Christian feszülten figyel.
- Mia? - kérdezem.
- Biztonságban van, hála neked.
- Jack elkapta?
- Igen.
Tehát volt oka ennek az egész őrületnek. Spirálban köröz bennem a megkönnyebbülés. Hála istennek,

hála istennek, hála istennek, jól van.
- Hogy kapta el?
- Elizabeth Morgan - feleli Christian kurtán.
- Nem.
Christian bólint.
- Az edzőterem előtt.
Kérdőn nézek rá.
- Még mindig nem értem.
- Majd később részletesen elmesélem. Mia mindent egybevetve jól van. Elkábították, még bódult. Komoly
megrázkódtatás érte, de csodálatos módon nem esett baja. - Christian álla megfeszül. - Amit tettél - a
hajába túr -, hihetetlenül bátor és hihetetlenül ostoba dolog volt. Megölhetett volna. - Komor, dermesztő
szürke a szeme, látom, hogy nehezen türtőzteti a haragját.
- Nem tudtam, mi más tehetnék - suttogom.
- Szólhattál volna nekem - feleli hevesen, s az ölében ökölbe szorul a keze.
- Jack azt mondta, megöli Miát, ha bárkinek szólok. Nem vállalhattam ezt a kockázatot.
Christian lehunyja a szemét, arcáról süt a rettegés.
- Ezer halált haltam csütörtök óta.
Csütörtök?
- Milyen nap van?
- Mindjárt szombat - mondja az órájára pillantva. - Több mint huszonnégy órán keresztül voltál
eszméletlen.
Ó.
- És Jack meg Elizabeth?
- Őrizetben vannak. Pontosabban, Hyde itt van őrizetben. Ki kellett venniük belőle a golyódat - mondja
Christian keserűen. - Szerencsére nem tudom, hol őrzik a kórházban, mert lehet, hogy magam ölném meg. -
Elsötétül az arca.
Ó, a fenébe, Jack itt van?
„Ezt a SIP-ért kapod, kibaszott kurva.” Elsápadok. Üres gyomrom korog, könnyes a szemem, és egész
testemben reszketek.
- Hé - hajol hozzám Christian, merő aggodalom a hangja. Kiveszi kezemből a poharat, és gyengéden
átkarol. - Most már biztonságban vagy - mormogja a hajamba. Rekedtes a hangja.
- Annyira sajnálom, Christian. - És potyognak a könnyeim.
- Csitt! - A hajamat cirógatja, én pedig a nyakába zokogok.
- Amit mondtam... soha nem foglak elhagyni.
- Csitt, bébi. Tudom.
- Tényleg? - Már nem is sírok.
- Rájöttem. Előbb-utóbb. De tényleg, Ana, hogy gondolhattad ezt? - fájdalmas a hangja.
- Tetten értél - suttogom a gallérjába. - Amikor a bankban voltam, és beszéltünk, azt hitted, elhagylak?
Ennél azért már jobban ismerhetnél. Újra meg újra elmondtam neked, hogy soha nem hagylak el.
- De miután olyan rémesen viselkedtem... - Alig hallom a hangját, a karja megfeszül köröttem. - Egy rövid
ideig azt hittem, elveszítettelek.
- Nem, Christian. Soha. Csak nem akartam, hogy beleavatkozz, és veszélyeztesd vele Mia életét.
Felsóhajt. Haragjában, az elkeseredéstől, vagy a sértettségtől? Nem tudom.
- Hogy jöttél rá? - kérdezem gyorsan, hogy kizökkentsem a gondolataiból.
A fülem mögé gyömöszkéli a hajam.
- Épp leszálltam Seattle-ben, mikor a bank hívott. Az utolsó információm az volt, hogy nem érzed jól
magad, és hazamész.

- Tehát, Portlandben voltál, amikor Sawyer felhívott a kocsiból?
- Épp felszálláshoz készülődtünk. Aggódtam miattad - mondja lágyan.
- Aggódtál?
A homlokát ráncolja.
- Hát persze, hogy aggódtam. - Hüvelykujjával megcirógatja az alsó ajkamat. - Azzal töltöm az életem,
hogy miattad aggódom, jól tudod.
Ó, Christian!
- Jack felhívott a SIP-ben. Két órát adott, hogy összeszedjem a pénzt. - Vállat vonok. - A rosszullét tűnt a
legjobb kifogásnak.
Christian összeszorítja az ajkát.
- És megszöktél Sawyer elől. Ő is haragszik rád.
- És ki még?
- Hát én.
Bizonytalanul megérintem arcát, végigsimítok a borostáján. Christian behunyja a szemét, és a tenyerembe
hajtja az arcát.
- Ne haragudj rám, kérlek - suttogom.
- Pedig haragszom. Borzalmas nagy butaság volt, amit csináltál. Totális őrültség.
- Mondtam már. Nem tudtam, mi mást tehetnék.
- Egyáltalán nem vagy tekintettel a biztonságodra, és most már nem csak rólad van szó - teszi hozzá
mérgesen.
Megremeg az ajkam. A Picipöttyünkre gondol.
Nyílik az ajtó, és mindketten megriadunk. Fiatal, afro-amerikai nő jön be, fehér köpenyt visel a szürke
műtősruha fölött.
- Jó estét, Mrs. Grey, dr. Bartley vagyok.
Alaposan megvizsgál. Belevilágít a szemembe, meg kell érintenem az ujjait, aztán az orromat, miközben
behunyom előbb az egyik, majd a másik szemem. Aztán ellenőrzi a reflexeimet, de lágy a hangja és
gyengéd az érintése. Kedvesen viselkedik. Nora nővér csatlakozik hozzá, Christian pedig visszahúzódik a
szoba sarkába. Elintéz néhány telefont, amíg ők ketten velem foglalkoznak. Nehéz dr. Bartley-ra, Nora
nővérre és Christianra koncentrálni egyszerre, de azért hallom, hogy az apját, az anyámat és Kate-et hívja,
hogy közölje mindenkivel, felébredtem. Végül üzenetet hagy Raynek.
Ray, ó a csudába. Homályosan emlékszem. Itt járt, igen, amíg nem voltam eszméletemnél.
Dr. Bartley a bordáimat vizsgálja. Finoman, de határozottan nyomkod.
Megrándul az arcom.
- Ezek zúzódások, nincs törés, sem repedés. Ön igen szerencsés, Mrs. Grey.
A homlokomat ráncolom. Szerencsés vagyok? Nem ezt a szót választottam volna. Christian is bosszúsan
néz a doktornőre.
- Felírok fájdalomcsillapítót. Szüksége lehet rá a bordái és a fejfájása miatt, de minden szépen halad a
maga útján, Mrs. Grey. Azt javaslom, aludjon egy kicsit. Meglátjuk, hogyan érzi magát holnap reggel, és
talán haza is engedjük. A kollégám, dr. Singh fogja eldönteni.
- Köszönöm.
Kopogtatnak. Taylor lép be, kezében egy fekete kartondobozzal, melynek oldalán a Fairmont Olympic
Hotel krémszínű emblémája díszeleg.
Szent tehén!
- Étel? - kérdi dr. Bartley meglepetten.
- A feleségem éhes. Ez csirkehúsleves.
Dr. Bartley elmosolyodik.
- A leves jót tesz. Csak a levét egye, semmi nehezet. - Nyomatékosan ránk néz, majd Nora nővérrel együtt

távozik.
Christian odagurítja a kis étkezőkocsit, Taylor pedig ráteszi a dobozt.
- Örülök, hogy visszatért, Mrs. Grey.
- Üdv, Taylor. Köszönöm.
- Nagyon szívesen, asszonyom. - Azt hiszem, szeretne mondani még valamit, de meggondolja.
Christian kinyitja a dobozt, és ételtermoszt, leveses tányért, kistányért, vászonszalvétát, kanalat, egy
kosárka zsemlét, ezüst só- és borsszórót varázsol elő. Az Olimpic kitett magáért.
- Hűha, ez nagyszerű, Taylor. - Korog a gyomrom, majd éhen veszek.
- Ez minden? - kérdezi.
- Igen, köszönöm - bocsátja el őt Christian. Taylor biccent.
- Még egyszer köszönöm, Taylor.
- Óhajt még valamit, Mrs. Grey?
Christianra pillantok.
- Legfeljebb valami tiszta ruhát Christiannak.
Taylor elmosolyodik.
- Igen, asszonyom.
Christian zavartan néz végig az ingén.
- Mióta viseled ezt az inget? - kérdezem.
- Csütörtök reggel óta. - Hamiskásan mosolyog rám.
Taylor távozik.
- Taylor is pipa rád - teszi hozzá Christian mogorván, közben lecsavarja a termosz tetejét, és krémes
csirkelevest önt a tálba.
Taylor is. De nem rágódok ezen, a csirkeleves köti le a figyelmemet. Csodás az illata, és hívogatóan
gőzölög. Belekóstolok, és mindazt nyújtja, amit a látványa ígért.
- Ízlik? - kérdezi Christian, miközben újra az ágyra telepszik.
Lelkesen bólogatok, de nem hagyom abba az evést. Az éhség mindent felülír. Csak annyi időre tartok
szünetet, hogy a szalvétával megtöröljem a számat.
- Mondd el, mi történt, miután rájöttél, mi az ábra.
Christian a hajába túr, és a fejét csóválja.
- Ó, Ana. Milyen jó, hogy enni látlak.
- Éhes vagyok. Mesélj.
- Nos, miután a bank felhívott, és azt hittem, a világom darabjaira hullt... - Nem képes leplezni a
fájdalmát.
Abbahagyom az evést. Ó, a csudába!
- Ha nem eszel, nem beszélek - suttogja Christian eltökélten, és végigmér. Tovább kanalazom a levest.
Oké, oké... A csudába, de jó íze van. Christian pillantása ellágyul, és kisvártatva folytatja.
- Tehát, nem sokkal azután, hogy befejeztük a társalgást, Taylor közölte velem, hogy Hyde-ot óvadékkal
kiengedték. Elképzelni nem tudom, hogyan történhetett. Azt hittem, sikerült elérni, hogy ne legyen óvadék.
Ezután elgondolkoztam azon, hogy mit mondtál, és rájöttem, hogy valami nagy baj van.
- Soha nem érdekelt a pénzed - csattanok fel hirtelen, mert váratlanul fortyogni kezd bennem a harag.
Megemelkedik a hangom. - Hogy is gondolhattál ilyet? Soha nem érdekelt a kibaszott pénzed. - Lüktetni
kezd a fejem, és megrándul az arcom.
Christian egy másodpercig csak meredten néz, meghökkenti a hevességem.
- Vigyázz a nyelvedre! Nyugodj meg, és egyél.
Fenyegetően meredek rá.
- Ana - figyelmeztet.
- Ez mindennél jobban fájt, Christian - suttogom. - Majdnem annyira, mint az, hogy találkoztál azzal a

nővel.
Élesen beszívja levegőt. Olyan arcot vág, mintha megütöttem volna, és hirtelen kimerültnek tűnik. Egy
pillanatra behunyja a szemét, és lemondóan csóválja a fejét.
- Tudom - sóhajt. - Sajnálom. Jobban, mint gondolnád. - Süt a bűnbánat a szeméből. - Kérlek, egyél, amíg
forró a leves. - Szelíd, kérlelő a hangja. Teszem, amit mond, ő pedig megkönnyebbülten felsóhajt.
- Folytasd - suttogom kétfalásnyi friss zsemle között, amely ugyebár tiltott.
- Nem tudtuk, hogy Mia eltűnt. Arra gondoltam, Hyde talán csak zsarol téged, vagy ilyesmi. Hívtalak, de
nem vetted fel - haragos képet vág. - Hagytam egy üzenetet, aztán hívtam Sawyert. Taylor pedig nekilátott
lenyomozni a mobilodat. Tudtuk, hogy a bankban voltál, úgyhogy egyenesen oda tartottunk.
- Nem tudom, hogy bukkant Sawyer a nyomomra. Ő is a mobilomat kereste?
- Nyomkövető van a SUV-ban, minden kocsinkban van. Már mozgásban voltál, mire a bankhoz értünk, és
követtünk. Min mosolyogsz?
- Valamiképp tudtam, hogy becserkészel.
- És ez miért mulatságos?
- Jack utasított, hogy szabaduljak meg a mobilomtól, ezért lenyúltam Whelan mobilját, és azt dobtam el.
Az enyémet pedig bedugtam a sportszatyorba, hogy megtalálhasd a pénzedet.
Christian sóhajt.
- A pénzünket, Ana - mondja nyugodtan. - Egyél.
A maradék zsemlével kitörlöm a leveses tányért, és a számba dobom a kenyeret. Hosszú ideje először
érzem jóllakottnak magamat.
- Megettem.
- Jó kislány.
Kopogtatnak, és Nora nővér jelenik meg ismét egy kis papírpohárral. Christian elveszi előlem a tányért,
és mindent visszapakol a dobozba.
- Fájdalomcsillapító - mosolyog az ápolónő, s a kezembe nyom egy kicsi fehér tablettát.
- Bevehetem? Tudja... a baba.
- Igen, Mrs. Grey, a Lortab nem árt a babának.
Hálásan bólintok. Lüktet a fejem. Egy korty vízzel lenyelem a gyógyszert.
- Pihennie kéne, Mrs. Grey. - Nora nővér jelentőségteljes pillantást vet Christianra.
Ő pedig bólint.
Nem!
- Elmész? - tör ki belőlem a pánik. Ne menj el, még csak most kezdtünk beszélgetni.
Christian felhorkan.
- Nagyon téved, Mrs. Grey, ha egy pillanatig is azt hiszi, hogy szem elől vesztem.
Nora morcos, de azért megigazítja a párnám, hogy lefeküdjek.
- Jó éjt, Mrs. Grey - mondja. Vet még egy szigorú pillantást Christianra, és távozik.
Amint becsukódott az ajtó, Christian felvonja a szemöldökét.
- Nem hinném, hogy Nora nővér túlságosan kedvel engem.
Megáll az ágy mellett, és olyan fáradtnak látom, hogy tudom, haza kell őt küldenem, bármennyire is
szeretném, hogy maradjon.
- Neked is pihenned kell Christian. Menj haza, kimerültnek látszol.
- Nem hagylak itt. Majd ebben a székben elbóbiskolok.
Mérgesen nézek rá, aztán az ágy egyik oldalára húzódok.
- Aludj velem.
A homlokát ráncolja.
- Nem lehet.
- Miért nem?

- Nem akarok ártani neked.
- Nem ártasz nekem. Kérlek, Christian.
- Infúzió van bekötve.
- Christian, kérlek. - Csak néz, és látom rajta, hogy nagy a kísértés. - Kérlek… - Hívogatóan emelem fel a
takarót.
- Bassza meg!
Christian lerúgja magáról a cipőt, lehúzza a zoknit, és óvatosan bemászik mellém. Gyengéden átkarol, én
pedig a mellkasára hajtom a fejem. A hajamba csókol.
- Nem hiszem, hogy Nora nővér boldog lesz, ha meglát minket így - suttogja összeesküvő módjára.
Kuncogok, de abba is hagyom, amikor belém hasít a fájdalom.
- Ne nevettess, fáj.
- Ó, de annyira szeretem ezt a hangot - mondja kicsit szomorúan és halkan. - Sajnálom bébi, annyira
sajnálom. - Ismét a hajamba csókol, mélyen beszívja a levegőt. És nem tudom, miért kér bocsánatot....
Azért, mert megnevettetett, vagy azért a katymazért, amiben vagyunk? A szíve fölött pihentetem a kezem, ő
pedig gyöngéden az enyémre teszi a kezét. Néhány pillanatig mindketten hallgatunk.
- Miért mentél el ahhoz a nőhöz?
- Ó, Ana - nyög fel. - Tényleg erről akarsz most beszélgetni? Nem ejthetnénk a témát? Tényleg
megbántam, oké?
- Tudnom kell.
- Holnap elmondom - motyogja bosszúsan. - Ja, és Clark nyomozó akar beszélni veled. Puszta rutin. Most
pedig aludj.
Ismét megcsókolja a hajam, én pedig nagyot sóhajtok. Tudnom kell, miért. De legalább mondta, hogy
sajnálja, és megbánta. Ez is valami - ért egyet velem a tudatalattim. Ma szemlátomást nagyon engedékeny
kedvében van. Brr, Clark nyomozó. Megborzongok a gondolatra, hogy őmiatta újra át kell élnem a
csütörtökön történteket.
- Tudjuk, miért csinálta Jack mindezt?
- Hmm… - mormogja Christian.
Elálmosít a mellkasa szelíd emelkedése, süllyedése. Finoman hintáztatja a fejem, és ahogy Christian
légzése lelassul, álomba ringat. És miközben elszenderedem, próbálok kihámozni valamit azokból a
beszélgetéstöredékekből, amelyeket akkor hallottam, miközben az öntudat mezsgyéjén lebegtem, de
elinalnak az agyamból, konokul nem hagyják megfogni magukat, az emlékezetem határáról csúfolódnak
velem. Ó, ez mennyire bosszantó és kimerítő... és...

Nora nővér lebiggyeszti ajkát, karját ellenségesen összefonja. Az ajkamhoz emelem az ujjamat.
- Kérem, hagyja aludni - suttogom. Hunyorgok a kora reggeli fényben.
- Ez a maga ágya, nem az övé - sziszegi szigorúan a nővér.
- Jobban aludtam, mert itt volt. - Sietek megvédeni a férjemet, ráadásul így igaz.
Christian mocorogni kezd, Nora nővér meg én megdermedünk.
- Ne érj hozzám. Senki sem érhet többé hozzám, csak Ana - motyogja Christian.
A homlokomat ráncolom. Ritkán hallom őt álmában beszélni, nyilván azért, mert kevesebbet alszik, mint
én. Csak a lidérces álmait hallottam. A karja megfeszül körülöttem, és összerándul az arcom.
- Mrs. Grey... - kezdi Nora nővér bosszúsan.
- Kérem, könyörgök.
A fejét csóválja, aztán sarkon fordul és távozik, én pedig ismét Christianhoz bújok.

Mire felébredek, Christiant már sehol nem látom. A nap besüt az ablakokon, és most kezdem csak igazán
méltányolni a szobámat. Vannak virágok is. Az előző éjszaka észre sem vettem. Csokor is van, és átfut az
agyamon, hogy ki hozhatta őket.
Halk kopogtatást hallok, és Carrick kukucskál be az ajtón. Ragyog az arca, amikor látja, hogy ébren
vagyok.
- Bejöhetek? - kérdezi.
- Hát persze.
Sötét öltönyt visel, nyilván munkából jött el. Gyengéd kék szemével alaposan felmér. Odajön hozzám, és
megcsókolja a homlokom. Ez meglepő.
- Leülhetek?
Bólintok, ő pedig elhelyezkedik az ágy szélére, és megfogja a kezem.
- Nem is tudom, hogy köszönjem meg, amit a lányomért tettél, te őrült, bátor, drága kislány. Valószínűleg
megmentetted az életét. Örökre leköteleztél. - Megremeg a hangja. Csupa hála és együttérzés.
Ó... Nem tudom, mit mondhatnék. Megszorítom a kezét, de néma maradok.
- Hogy érzed magad?
- Jobban, de fáj, hogy őszinte legyek.
- Adtak fájdalomcsillapítót?
- Valami Lor...
- Remek. Hol van Christian?
- Nem tudom. Mire felébredtem, elment.
- Biztosan nincs messze. El nem mozdult mellőled, amíg eszméletlen voltál.
- Tudom.
- Egy kicsit dühös rád, és van is rá oka - mosolyog gunyorosan. Aha, tőle szedte Christian ezt a mosolyt.
- Christian mindig haragszik rám.
- Csakugyan? - mosolyog Carrick elégedetten, mintha ez jó dolog lenne. Fertőző a mosolya.
- Hogy van Mia? - Elhomályosul a tekintete, és lehervad a mosoly.
- Jobban. Átkozottul dühös. Azt hiszem, a harag egészséges reakció arra, ami vele történt.
- Ő is itt van?
- Nem, már odahaza. Nem hiszem, hogy Grace elengedné maga mellől.
- Tudom, milyen érzés.
- Terád is oda kell figyelni - korhol. - Nem akarom, hogy továbbra is ostoba módon kockáztasd az
életedet, vagy az unokámét.
Elpirulok. Hát, tudja.
- Grace olvasta a kórlapodat. Ő mondta el. Gratulálok.
- Köszönöm.
Ellágyul a tekintete, aztán a homlokát ráncolja az arckifejezésem láttán.
- Christian észhez fog térni - mondja kedvesen. - Csak... adj neki időt.
Bólintok. Ó... Beszéltek egymással.
- Azt hiszem, jobb, ha megyek. Dolgom van a bíróságon. - Rám mosolyog és feláll. - Később még
benézek. Grace igen jó véleménnyel van dr. Singhről és dr. Bartley-ről. Értik a dolgukat. - Ismét lehajol
és megpuszil. - Komolyan gondolom, Ana. Soha nem tudom visszafizetni, amit értünk tettél. Köszönöm.
Felnézek rá, hirtelen elárasztanak az érzelmek, és visszapislogom a könnyeimet. Carrick szeretettel
megsimogatja az arcom, aztán sarkon fordul és elmegy.
Ó, istenem! Felkavar a hálája. Talán most már elfelejthetném azt a vitát a házassági szerződésről.
Tudatalattim bölcsen, helyeslően bólogat, én pedig a fejemet csóválva, óvatosan fölkelek az ágyból.
Megkönnyebbülök, amiért sokkal stabilabban állok, mint tegnap. Annak ellenére is, hogy Christiannal
osztoztam az ágyon, jól aludtam és felfrissültem. A fejem fáj még, de ez tompa fájdalom. Össze sem lehet

hasonlítani a tegnapi lüktetéssel. Merev vagyok, de csak egy fürdőre van szükségem. Piszkosnak érzem
magam. Bevonulok a szoba fürdőszobába.

- Ana! - kiabál Christian.
- A fürdőszobában vagyok - szólok ki, miután befejezem a fogmosást. Máris jobban érzem magam. Nem
érdekel a tükörképem. A csudába, rémesen festek!
Amikor kinyitom az ajtót, Christian az ágy mellett áll egy tálca étellel. Megváltozott. Teljesen feketébe
öltözött, borotválkozott, zuhanyozott, és láthatóan kipihente magát.
- Jó reggelt, Mrs. Grey! - köszön vidáman. - Itt a reggelije. - Olyan kisfiúsnak látom és jóval
boldogabbnak.
- Hűha! - szélesen elmosolyodom, és visszabújok az ágyba.
Christian odagurítja az étkezőkocsit, felemeli a fedőt, és megmutatja a reggelimet: zabkása szárított
gyümölcsökkel, juharszirupos palacsinta, bacon, narancslé és Twinings English Breakfast tea.
Összefolyik a számban a nyál, annyira éhes vagyok. Néhány korty narancslevet felhajtok, és nekilátok a
zabkásának. Christian az ágy szélén ülve nézi, ahogy eszem. Elégedetten mosolyog.
- Mi az? - kérdezem teli szájjal.
- Szeretem nézni, ahogy eszel - feleli, de nem hiszem, hogy ezért vág ilyen önelégült képet. - Hogy érzed
magad?
- Jobban - csámcsogom.
- Soha nem láttalak így enni. - Felnézek rá, és összeszorul a szívem.
- Az az oka, hogy terhes vagyok, Christian.
Bólint, és gunyoros mosolyra húzódik a szája.
- Ha tudtam volna, hogy így eszel, mihelyt felcsinállak, hamarabb megtettem volna.
- Christian Grey! - csattanok fel, és leteszem a zabkását.
- Ne hagyd abba az evést - figyelmeztet.
- Christian, beszélnünk kell erről.
Megmerevedik.
- Mit kell itt mondani? Szülők leszünk. - Megrándítja a vállát, és nagyon igyekszik közömbösnek
mutatkozni, de nem látok rajta mást, mint félelmet. Félretolom a tálcát, közelebb kúszok hozzá az ágyon,
és megfogom a kezét.
- Félsz. Érzem - suttogom.
Kifejezéstelen arccal néz rám. Tágra nyílik a szeme, és mindaz a kisfiússág, amit az előbb láttam, eltűnik.
- Én is félek, ez normális - suttogom.
- De milyen apa leszek? - Alig hallható, rekedtes a hangja.
- Ó, Christian! - elfojtom a szipogást. - Olyan, aki minden tőle telhetőt megpróbál. Ennél többet senki nem
tehet.
- Ana, nem tudom, képes vagyok-e...
- Persze hogy képes vagy rá. Teli vagy szeretettel, vicces vagy, erős, határokat fogsz felállítani. A mi
gyermekünk semmiben nem szenved majd hiányt.
Megdermed, úgy mered rám. Gyönyörű arcáról süt a kétely.
- Igen, jobb lett volna, ha várunk, ha tovább vagyunk együtt, csak mi ketten. De hárman leszünk, együtt
növünk fel. Saját családunk lesz, és a gyereked feltétel nélkül fog szeretni, ahogyan én is. - Könnyek
szöknek a szemembe.
- Ó, Ana! - suttogja Christian, hangja gyötrelmes, fájdalom ittas. - Kétszer hittem azt, hogy elveszítettelek.
Aztán ahogy ott feküdtél a földön sápadtan és eszméletlenül, mintha minden félelmem valósággá vált

volna. És most itt vagy… bátran és erősen, te adsz nekem reményt. Szeretsz, mindazok után, amiket tettem.
- Igen, szeretlek, Christian. Nagyon szeretlek, és örökké szeretni foglak.
Finoman megfogja a kezem, hüvelykujjával letörli a könnyeimet. A szemembe néz, szürke szempár a
kékbe, és nem látok mást, mint a félelmét, a csodálatát, a szerelmét.
- És én is szeretlek - súgja, és megcsókol édesen, gyengéden. Egy olyan férfi csókjával, aki rajong a
feleségéért. - Igyekszem jó apa lenni - suttogja az ajkamba.
- Megpróbálod, és biztosan sikerrel jársz. Máskülönben nincs sok választásod, hiszen Picipötty meg én
nem megyünk sehová.
- Picipötty?
- Picipötty.
Christian összevonja a szemöldökét.
- Én Juniorként gondoltam rá.
- Akkor legyen Junior.
- De tetszik a Picipötty. - Arcán megjelenik a szégyenlős mosoly, és ismét megcsókol.

Huszonnegyedik fejezet

- Bármilyen szívesen is csókolnálak egész nap, kihűl a reggelid - súgja Christian az ajkamhoz érve. Lenéz
rám, és most kedélyes az arca, a szemét kivéve, amely sötét, érzéki. Basszus, ismét váltott. Az én Mr.
Szeszélyesem.
- Egyél! - utasít halkan. Nyelek egyet, mert hatással van rám ez a sistergő pillantás, és visszabújok az
ágyba, közben ügyelek az infúzióra. Christian elém tolja a tálcát. A zabkása hideg, de a palacsinta a fedő
alatt pont jó, sőt, összeszalad tőle a számban a nyál.
- Tudod, lehet, hogy Picipötty kislány - mondom teli szájjal.
Christian a hajába túr.
- Két nő a családban? - Rémület fut át az arcán, eltűnik a sötét pillantás.
Ó, a csudába!
- Van valami elképzelésed?
- Elképzelés?
- Hogy fiú legyen, vagy lány.
Christian a homlokát ráncolja.
- Csak egészséges legyen - feleli csöndesen, és láthatóan kizökkentette a kérdés. - Egyél! - csattan rám, és
tisztában vagyok vele, hogy kerülni akarja ezt a témát.
- Eszem, eszem… Jesszusom… ne kapd fel a vizet, Grey. - Feszülten figyelem. A szeme sarkában ráncot
vet az aggodalom. Azt mondta, megpróbálja, de tudom, hogy retteg a babától. Ó, Christian, én is. Leül
mellém a karosszékbe, és kézbe veszi a Seattle Timest.
- Ismét bekerültél a lapokba, Mrs. Grey. - Keserű a hangja.
- Megint?
- Csak felmelegítik a tegnapi sztorit, de úgy tűnik, elég pontosan. Akarod elolvasni?
- Olvasd fel nekem. Én eszem.
Christian elégedetten elmosolyodik, és felolvassa a cikket. Jackről meg Elizabethről szól, amolyan
modern Bonnie és Clyde-nak ábrázolják őket. Röviden beszámolnak Mia elrablásáról, és az én
szerepemről a kiszabadításában, és azt is megírják, hogy Jack meg én ugyanabban a kórházban fekszünk.
Honnan szedi a sajtó ezt a sok információt? Meg kell majd kérdeznem Kate-et.
Amikor Christian befejezi, megkérem, olvasson valami mást is.
- Szeretem hallgatni a hangod.
Szót fogad, és felolvas egy cikket a virágzó bagel üzletről, és arról, hogy a Boeingnek el kellett
halasztania egy gépe próbarepülését. A homlokát ráncolja, miközben olvas, de megnyugtató hangját
hallgatva, azzal a kellemes tudattal eszem, hogy jól vagyok, Mia biztonságban van, Picipötty is
biztonságban van. Mindazok ellenére, amik az elmúlt néhány napban történtek velem, átérzem a béke
értékes pillanatát.
Tisztában vagyok azzal, hogy Christian fél a gyerek miatt, és fel sem foghatom a félelme mélységét. Úgy
döntök, majd beszélek vele erről. Hátha meg tudom nyugtatni. Ami töprengésre késztet, hogy nincs híján
pozitív szerepmodellnek, hiszen Grace és Carrick kivételes szülők, legalábbis nekem annak tűnnek. Talán
ez is a nőstényboszorkány hatása, az tette ennyire tönkre. Szeretném ezt hinni. Igazából úgy gondolom,
hogy a szülőanyjáig nyúlik vissza a dolog, ámbár abban is biztos vagyok, hogy Mrs. Robinson sem
segített. Megálljt parancsolok a gondolataimnak, mert csaknem felidéződik bennem egy suttogva
elhangzott beszélgetés. A pokolba! Az emlékezetem mezsgyéjén mocorog, akkor hallottam, amikor nem
voltam eszméletemnél. Christian beszélgetett Grace-szel. Aztán szertefoszlik az agyam sötét szegleteiben.
Ó, annyira bosszantó!
Kíváncsi vagyok, vajon Christian elárulja-e önként, hogy miért kereste fel azt a nőt, vagy ki kell

préselnem belőle. Éppen rá akarok kérdezni, amikor kopogtatnak.
Clark nyomozó jelenik meg bocsánatkérő arccal. Teljes joggal mentegetőzik - a szívem összeszorul,
amikor meglátom.
- Mr. Grey, Mrs. Grey. Nem zavarok?
- De igen - csattan föl Christian.
Clark nem törődik vele.
- Örülök, hogy magához tért, Mrs. Grey. Fel kell tennem néhány kérdést a csütörtök délutánról. Egyszerű
rutinkérdések. Megfelel az idő?
- Persze - motyogom, bár nem szívesen idézem fel a történteket.
- A feleségemnek pihennie kell - borzolja fel magát Christian.
- Rövid leszek, Mr. Grey. És így hamarabb végzünk.
Christian feláll, átadja Clarknak a székét, aztán leül mellém az ágyra, megfogja a kezem, és megnyugtatón
megszorítja.

Clark fél óra múlva már végez is. Semmi újat nem tudtam meg, de halkan és akadozva beszámoltam neki a
csütörtöki eseményekről. Közben láttam, hogy Christian elsápad, egyes részeknél megrándul az arca.
- Bárcsak magasabbra céloztál volna! - morogja.
- Lehet, hogy szolgálatot tett volna a női nemnek - ért egyet vele Clark.
Tessék?
- Köszönöm, Mrs. Grey. Egyelőre ennyi.
- Ugye nem engedik ki újra?
- Nem hiszem, hogy ezúttal engedélyezik az óvadékot, asszonyom.
- Tudják, hogy ki tette le érte az óvadékot? - kérdezi Christian.
- Nem, uram. Bizalmas adat.
Christian a homlokát ráncolja, de szerintem sejt valamit. Clark feláll és távozik. Dr. Singh pont akkor lép
be két másik orvossal a szobába.

Egy alapos vizsgálat után úgy döntenek, hazamehetek. Christian megkönnyebbül.
- Mrs. Grey, ha erősödne a fejfájása, vagy ha elhomályosodik a látása, azonnal be kell jönnie a kórházba.
Bólintok, próbálom leplezni az örömömet, hogy hazamehetek.
Amikor dr. Singh távozik, Christian vált vele néhány szót a folyosón. Az ajtót nyitva hagyja, és látom,
hogy kérdez valamit. A doktornő elmosolyodik.
- Igen, Mr. Grey, nincs akadálya.
Christian mosolyogva, boldog emberként tér vissza a szobába.
- Mi volt ez?
- Szex - nevet rám gonoszkásan.
Elpirulok.
- És?
- Szabad a pálya. - Elégedetten mosolyog.
Ó, Christian!
- Fáj a fejem - mosolygok vissza rá.
- Tudom. Egy ideig tilos vagy. Csak le akartam ellenőrizni.
Tilos vagyok? Homlokráncolva dolgozom fel a csalódást. Nem biztos, hogy tilos akarok lenni.
Nora nővér jelenik meg, kihúzza az infúziót. Ellenségesen mered Christianra, azon kevés nő egyike, akiről

lepereg a férjem sármja. Köszönetet mondok neki, amikor az infúziós állványommal távozik.
- Hazavigyelek? - kérdezi Christian.
- Előbb szeretnék benézni Rayhez.
- Persze.
- Tud a gyerekről?
- Gondoltam, te akarod elmondani neki. Anyádnak sem szóltam róla.
- Kösz. - Hálásan mosolygok, amiért nem vette el az örömömet.
- Anyám tudja - teszi hozzá Christian. - Látta a lázlapodat. És apám is tudja, de senki más. Anyám szerint
a párok általában tizenkét hetet, vagy még többet is várnak… hogy biztosak legyenek. - Megvonja a vállát.
- Talán még nem állok készen rá, hogy elmondjam Raynek.
- Csak figyelmeztetlek, ő is állati pipa. Azt mondta, fenekeljelek el.
Micsoda? Döbbent arcom láttán, Christian felnevet.
- Közöltem vele, hogy boldogan megteszem.
- Ne már! - nyögök fel, bár egy suttogva elhangzott beszélgetés visszhangja kínozza az emlékezetem. Igen,
Ray itt járt, amíg nem voltam eszméletemnél.
Christian rám kacsint.
- Tessék, Taylor hozott neked tiszta ruhát. Segítek felöltözni.

Úgy van, ahogy Christian megjósolta. Ray haragszik. Nem is emlékszem, láttam-e őt valaha is ilyen
mérgesnek. Christiannak van annyi esze, hogy magunkra hagyjon bennünket. Ahhoz képest, hogy milyen
hallgatag ember, Ray szidalmakkal tölti meg a kórtermet, szörnyen lehord a felelőtlenségemért. Megint
tizenkét évesnek érzem magam.
- Jaj, apa, kérlek, ne idegeskedj. A vérnyomásodnak nem tesz jót.
- És nekem kellett beszélnem anyáddal - és keserűen legyint.
- Sajnálom, apa.
- És szegény Christian. Még nem láttam ilyennek. Megöregedett. Mindketten éveket öregedtünk néhány
nap alatt.
- Sajnálom, Ray.
- Anyád várja a hívásodat - mondja valamivel visszafogottabban.
Arcon csókolom, és végre abbahagyja a korholást.
- Felhívom anyát. És tényleg sajnálom. De köszönöm, hogy megtanítottál lőni.
Néhány pillanatig rosszul leplezett apai büszkeséggel néz.
- Örülök, hogy jól lősz - dörmögi mogorván. - Most pedig menj haza, és pihenj.
- Jól nézel ki, apa. - Szeretnék témát változtatni.
- Sápadt vagy. - Kézzelfogható a félelme. Az arca Christian tegnapi pillantására emlékeztet. Megfogom a
kezét.
- Jól vagyok. Ígérem, többé nem teszek ilyent.
Ray megszorítja a kezem, és magához ölel.
- Ha bármi történt volna veled…
Könny szökik a szemembe. Nem szoktam hozzá, hogy a nevelőapám kimutatja az érzelmeit.
- Jól vagyok, apa. Nincs olyan bajom, amit egy forró zuhany ne gyógyítana meg.

A kórház hátsó bejáratán át távozunk, hogy elkerüljük a főbejáratnál gyülekező fotósokat. Taylor a
várakozó SUV-hoz vezet.

Sawyer vezet hazafelé, Christian csöndben ül. Kerülöm Sawyer tekintetét a visszapillantó tükörben.
Zavarban vagyok, amiért megszöktem előle. Felhívom anyámat, aki csak zokog és zokog. Már majdnem
otthon vagyunk, mire sikerül lecsillapítanom - megígérem, hogy nemsokára meglátogatjuk. Christian a
hüvelykujjával cirógatja a kezem. Ideges… valami történt.
- Mi baj? - kérdezem, amikor végre megszabadulok anyámtól.
- Welch akar találkozni velem.
- Welch? Miért?
- Talált valamit arról a rohadék Hyde-ról. - Christian ajka egyetlen vonallá feszül, és félelem fog el. -
Nem akarta telefonban elmondani.
- Ó.
- Délután érkezik Detroitból.
- Gondolod, hogy megtalálta a kapcsolatot?
Christian bólint.
- Szerinted, mi lehet az?
- Sejtelmem sincs - feleli nyugtalanul.
Taylor behajt az Escala garázsába, és megáll a liftnél, hogy kiszállhassunk, mielőtt leparkol. Így
elkerülhetjük a lesben álló fotósok figyelmét. Christian kiterel a kocsiból. A derekamat átkarolva vezet a
liftbe.
- Jó itthon? - kérdezi.
- Igen - suttogom. Ám a lift ismerős környezetében egyszeriben rám tör, hogy milyen szörnyűségeken
mentem keresztül, és remegni kezdek.
- Hé! - Christian újra átölel, és magához húz. - Itthon vagy. Biztonságban vagy - mondja, és a hajamba
csókol.
- Ó, Christian! - Egy gát, amelynek létezéséről eddig fogalmam sem volt, most átszakad, és zokogni
kezdek.
- Csitt - suttogja Christian, s a mellére vonja a fejem.
De már késő. Túláradnak az érzések, és a pólójába zokogok. Eszembe jut Jack gonosz támadása: „Ezt a
SIP-ért kapod, te kibaszott kurva…”, hogy azt kellett hazudnom Christiannak, hogy elmegyek -
„Elhagysz?” -, és a félelmem, a gyomorszorító félelmem Mia, önmagam és Picipötty miatt.
Amint a liftajtó kinyílik, Christian felkap, mintha gyerek volnék, és bevisz az előszobába. Átkarolom a
nyakát, és hozzá tapadva halkan sírdogálok. Bevisz a fürdőszobába, ahol gyöngéden letesz a székre.
- Fürdő? - kérdezi.
A fejemet rázom. Nem… nem úgy, mint Leilával.
- Zuhany? - Csupa aggodalom a hangja.
Könnyes szemmel bólintok. Le akarom mosni magamról az elmúlt napok szennyét, Jack támadásának
emlékét. „Te hozományvadász kurva.” A tenyerembe zokogok, miközben a zuhanyból zubogó víz hangja
visszaverődik a falakról.
- Hé - duruzsolja Christian. Letérdel elém, és a saját tenyerébe fogja könnyáztatta arcomat. Felnézek rá, és
elpislogom a könnyeket.
- Biztonságban vagy. Mindketten biztonságban vagytok - suttogja.
Picipötty és én. Ismét könny szökik a szemembe.
- Hagyd abba. Nem bírom elviselni, ha sírsz. - Rekedtes a hangja. Hüvelykujjával elmorzsolja a
könnyeimet, de még mindig sírok.
- Ne haragudj, Christian. Nagyon sajnálom. Azt, hogy aggódtál miattam, azt, hogy mindent kockára tettem,
azt, amiket mondtam.
- Csitt, bébi, kérlek, ne mondj ilyet. - Megcsókolja a homlokom. - Én sajnálom. Mindig kettőn áll a vásár,
Ana. - Hamiskásan mosolyog rám. - Legalábbis anyám ezt hajtogatja. Olyan dolgokat mondtam és tettem,

amikre nem vagyok büszke. - Most komoly és bűnbánó a tekintete. - Hadd vetkőztesselek le - kéri
gyengéden. A kézfejemmel megtörlöm az orrom, ő pedig ismét homlokon csókol.
Fürgén vetkőztet, különösen óvatosan húzza át a fejemen a pólót. De nem is fáj olyan nagyon a fejem.
Besegít a zuhanyzóba, rekordidő alatt hámozza le magáról a ruhát, aztán velem együtt belép a finom, forró
víz alá. A karjába von, úgy tart nagyon sokáig, miközben zubog ránk a víz, és lecsillapít mindkettőnket.
Christian hagyja, hogy a mellkasába sírjak. Időnként a hajamba csókol, de nem enged el, csak gyengéden
ringat a meleg vízsugár alatt. A bőrömön érzem a bőrét, az arcomon a mellszőrzetét… a férfiét, akit
szeretek. Ez az önmagában kételkedő, gyönyörű férfi az, akit csaknem elvesztettem a
meggondolatlanságom miatt. Üresnek érzem magam a gondolattól, de hálát is érzek, hogy itt van, mégis itt
van, a történtek dacára is.
Vár rá némi magyarázkodás, de egyelőre csak lubickolni akarok az érzésben, ahogy megnyugtatón,
védelmezőn átölel. És ebben a pillanatban döbbenek rá: bármit is mond, azt magától kell elmondania.
Nem erőltethetem, önszántából kell beszélnie. Nem vállalhatom magamra az erőszakos feleség szerepét,
aki állandóan információkat próbál kipréselni a férjéből. Ez túlságosan is kimerítő. Tudom, hogy
Christian szeret. Tudom, hogy soha, senkit nem szeretett még így, és egyelőre nekem ennyi elég.
Felszabadít a felismerés. Abbahagyom a sírást, és hátrébb lépek.
- Jobb? - kérdezi Christian.
Bólintok.
- Helyes. Hadd nézzelek - mondja, és egy pillanatra nem is értem, mire gondol. Aztán fogja a kezem, és
megvizsgálja a karom, ott, ahol ráestem, amikor Jack megütött. Zúzódások vannak a vállamon,
felhorzsolódott a bőr a csuklómon. Megcsókolja mind. Levesz egy mosdókendőt meg a tusfürdőt a
polcról, és a jázmin ismerős, édes illata tölti be a levegőt.
- Fordulj meg. - Gyöngéden megmossa először a sérült karom, aztán a vállamat, a hátam és a másik
karomat is. Oldalt fordít, és hosszú ujját végighúzza az oldalamon. Megrándul az arcom, mikor a
csípőmön éktelenkedő nagy zúzódáshoz ér. Christian arca megkeményedik, ajkát összeszorítja. Tapintható
a haragja.
- Nem fáj - mormogom, hogy megnyugtassam.
Szürke szeme lángol.
- Meg akarom ölni. Csaknem meg is tettem - suttogja rejtélyesen. Komor arca láttán megborzongok.
Még egy kis tusfürdőt nyom a mosdókendőre, és szinte dédelgetve mossa meg az oldalamat, a hátsóm,
majd letérdelve a lábamat is. Megáll, hogy szemügyre vegye a térdemet. Ajka súrolja a zúzódást, majd
mossa tovább a lábszáramat, a lábfejem. Megsimogatom a fejét, nedves hajába túrok. Christian föláll,
ujjai végigsiklanak a bordámon levő zúzódás körvonalain, ott, ahol Jack megrúgott.
- Ó, bébi! - szakad ki belőle. Merő gyötrelem a hangja, szeme sötét a haragtól.
- Jól vagyok. - Magamhoz húzom a fejét, és megcsókolom az ajkát. Először tétován viszonozza, ám amikor
nyelvem az övéhez ér, elhúzódik tőlem.
- Ne - súgja az ajkamba. - Hadd tisztítsalak meg.
Komoly az arca. A csudába… Ez komolyan gondolja. Durcás képet vágok, és egyetlen pillanat alatt
felderül a hangulat. Christian elvigyorodik és csókot lehel rám.
- Tiszta - hangsúlyozza. - Nem mocskos.
- Én mocskosan szeretem.
- Úgyszintén, Mrs. Grey. De nem most, nem itt. - Felkapja a sampont, és mielőtt szólhatnék, hogy ne
csinálja, már neki is lát megmosni a hajam.

Hát, tisztán is szeretem. Felfrissültem, valósággal megújultam, ámbár nem tudom, hogy a zuhanytól, a

sírástól, vagy attól a döntésemtől, hogy nem fogom minden miatt nyaggatni Christiant.
Becsavar egy fürdőlepedőbe, aztán egy másikat a csípőjére tesz, mialatt én óvatos mozdulatokkal
szárítom a hajam. Sajog a fejem, de ez egy tompa, makacs fájdalom, ami azért elviselhető. Dr. Singhtől
kaptam fájdalomcsillapítót, de arra kért, csak akkor vegyem be, ha muszáj.
Hajszárítás közben Elizabethre gondolok.
- Még mindig nem értem, hogy Elizabeth miért állt össze Jackkel.
- Én igen - morogja baljósan Christian.
Ez aztán az újság. Kérdőn pillantok rá, de aztán elvonja a figyelmemet. Szárazra törli a fejét, de a
mellkasán és a vállán még vízcseppek csillognak a halogénlámpák fényénél. Önelégülten mosolyog.
- Élvezed a látványt?
- Honnan tudod? - kérdezem, és nem érdekel, hogy rajtakaptak, amint a saját férjemet bámulom.
- Mármint azt, hogy élvezed a látványt?
- Dehogy - korholom. - Elizabethet.
- Clark nyomozó célozgatott rá.
Ugyan, mondj már többet képpel nézek rá, és felmerül egy újabb emlék abból az időből, amikor
eszméletlen voltam. Clark ott járt a betegszobámban. Bárcsak emlékeznék, mit mondott!
- Hyde-nak voltak videói. Valamennyiükről. Több USB flash drive-ot megtöltöttek.
Hogyan? Összevonom a szemöldökömet, bőröm megfeszül a homlokomon.
- Videofelvételek Hyde-ról meg a személyi asszisztenseiről, miközben dugja őket.
- Azt a…
- Pontosan. Jó anyag a zsaroláshoz. Hyde durván szereti. - Christian a homlokát ráncolja, és figyelem,
mint suhan át arcán a zavar, majd az undor. Falfehér lesz, ahogy az undorodás önutálattá válik. Na persze.
Ő maga is durván szereti.
- Te nem… - bukik ki belőlem, már nem szívhatom vissza.
Még mélyebbek lesznek a homlokán a ráncok.
- Én nem… - Megmerevedik, és várakozásteljesen néz rám.
- Te egyáltalán nem olyan vagy, mint ő.
Christian szeme megkeményedik, de egy szót sem szól. Ez igazolja, hogy igenis, azt gondolja.
- Nem vagy olyan - mondom eltökélten.
- Ugyanabból a fából faragtak bennünket.
- Nem igaz! - csattanok fel, bár értem, miért gondolhatja így. Emlékszem, miket mondott Jackről a gépen,
Aspenbe menet. Az apja meghalt egy kocsmai verekedésben, az anyja hülyére itta magát, ő gyerekként
egyik nevelőszülőtől a másikhoz került és egyik bajból a másikba. Főleg kocsikat lopott. Volt javítóban
is. - Mindkettőtök múltja zűrös, és mindketten Detroitban születtetek. Ennyi, Christian.
- Ana, megható, hogy mennyire hiszel bennem, különösen az elmúlt néhány nap fényében, de többet
tudunk, amint Welch ideér. - Egy legyintéssel elintézi a témát.
- Christian…
Csókkal némít el.
- Elég - mondja halkan, és eszembe jut az elhatározásom, hogy nem fogom őt információért nyaggatni. - És
ne duzzogj - fűzi hozzá. - Gyere. Majd én megszárítom a hajad.
És tudom, a téma lezárva.

Melegítőnadrágot és pólót veszek fel, majd beülök Christian két lába közé, így szárítja a hajam.
- És mondott mást is Clark, amíg eszméletlen voltam?
- Nem emlékszem.

- Hallottam egy keveset a beszélgetésekből.
A hajkefe megáll a hajamban.
- Csakugyan? - kérdezi Christian. Közönyös a hangja.
- Igen. Apámat, a te apádat. Clark nyomozót… anyádat.
- És Kate-et?
- Ő is meglátogatott?
- Csak benézett. Kate is haragszik rád.
Megfordulok az ölében.
- Állj már le ezzel a mindenki pipa Anára baromsággal, rendben?
- Csak az igazat mondom - feleli zavartan.
- Igen, vakmerő voltam, de a testvéred veszélyben volt.
Christian elkomorodik.
- Igen. Életveszélyben volt. - Kikapcsolja a hajszárítót, leteszi maga mellé az ágyra, majd megfogja az
állam. - Köszönöm - mondja, és meglep vele. - De nincs több meggondolatlanság, rendben? Mert
legközelebb a szart is kiverem belőled, úgy elfenekellek.
Tátva marad a szám.
- Úgysem tennéd.
- De még mennyire. - Komolyan beszél. Szent tehén! Halálosan komoly. - A nevelőapád engedélyével. -
És mosolyog. Csak cukkolt. Vagy mégsem? Rávetem magam, ő pedig kifordul, hogy az ágyra esem,
egyenesen a karjába. Az eséstől belém hasít a fájdalom, és megrándul az arcom.
Christian elsápad.
- Viselkedj - korhol, és egy pillanatig újra haragos.
- Bocsánat - mormogom, és megcirógatom az arcát.
A tenyeremhez simul, és gyengéden megcsókolja.
- Ana, tényleg nem vagy tekintettel a saját biztonságodra. - Fölemeli a pólóm szegélyét, és a pocakomon
pihenteti az ujjait. Eláll tőle a lélegzetem. - Már nemcsak rólad van szó - suttogja, és ujjait végighúzza a
bőrömön, a tréningnadrág korca fölött.
Váratlanul, forrón robban bennem a vágy, ott lüktet a véremben. Felnyögök, és Christian megfeszül.
Fölemeli kezét, s a fülem mögé dug egy kósza tincset.
- Nem - suttogja.
Miért?
- Ne nézz így rám. Láttam a zúzódásokat. És a válasz nem. - Határozott a hangja. Aztán megcsókolja a
homlokomat.
Fészkelődni kezdek.
- Christian - nyöszörgöm.
- Nem. Bújj ágyba! - Felül.
- Ágyba?
- Pihenned kell.
- Te kellesz.
Lehunyja a szemét, és a fejét rázza, de mintha hatalmas akaraterőre volna szüksége hozzá. Amikor ismét
rám néz, eltökélten csillog a szeme.
- Tedd, amit mondtam, Ana.
Nagy a kísértés, hogy ledobjam magamról a ruhát, aztán eszembe jut, hogy teli vagyok kék-zöld foltokkal,
és már tudom, hogy nem nyerő az ötlet. Vonakodva bólintok.
- Oké - és szándékosan eltúlozva biggyesztem le a szám.
Christian boldogan vigyorog.
- Hozok ebédet.

- Csak nem főzni fogsz? - Mindjárt meghalok.
Van benne annyi tisztesség, hogy nevessen.
- Felmelegítek valamit. Mrs. Jones szorgalmas volt.
- Megcsinálom én. Jól vagyok. Jesszusom, szexelni akarok, úgyhogy főzni is tudok. - Nehézkesen felülök,
igyekszem nem fölszisszenni a fájdalomtól.
- Ágyba! - Christian villogó szemmel mutat a párnára.
- Csatlakozz - mormogom. Bárcsak valami izgatóbbat viselnék, nem melegítő alsót pólóval.
- Ana, feküdj le. Most, rögtön!
Füstölögve feltápászkodom, és hagyom, hogy a nadrág a földre hulljon. Közben le nem veszem a
szememet Christianról. Jókedvében megrándul a szája. Felhajtja a takarót.
- Hallottad, mit mondott dr. Shing. Pihenned kell. - Most már lágyabb a hangja.
Bebújok az ágyba, és tehetetlen mérgemben összefonom a karom.
- Itt maradsz! - parancsolja Christian, aki láthatóan élvezi a helyzetet.
Még bosszúsabban nézek.

Nem kétséges, hogy Mrs. Jones csirkeraguja az egyik kedvenc ételem. Christian velem eszik, törökülésben
az ágyon.
- Nagyon jól megmelegítetted - nevetek rá, ő pedig visszanevet. Jóllakott vagyok és álmos. Ezt akarta?
- Fáradtnak tűnsz. - Megfogja a tálcát.
- Az is vagyok.
- Helyes. Aludj. - Megcsókol. - Nekem dolgoznom kell. Ha téged nem zavar, itt dolgozom.
Bólintok… miközben vesztes csatát vívok a szemhéjammal. Fogalmam sem volt, hogy a csirkeragu ilyen
kimerítő lehet.

Alkonyodik már, mikor felébredek. Halványrózsaszín fény árad be a szobába. Christian a karosszékben
ülve engem néz, szürke szeme világít a félhomályban. Papírlapokat szorongat. Hamuszürke az arca.
Szent tehén!
- Mi baj? - kérdezem azonnal. Felülök, bármennyire tiltakozik is a bordám.
- Welch most ment el.
Basszus!
- És?
- Együtt éltem a rohadékkal - suttogja Christian.
- Együtt éltél? Jackkel?
Bólint..
- Rokonok vagytok?
- Nem. Hál istennek, nem.
Arrébb húzódok, és félrehajtom a takarót, így hívom magam mellé az ágyba, és meglepetésemre nem
habozik. Lerúgja a cipőjét, és becsusszan mellém. Egyik karjával átölel, fejét az ölembe hajtva hozzám
bújik. Teljesen le vagyok döbbenve. Mi ez az egész?
- Nem értem - s közben a hajába túrva lenézek rá.
Christian becsukott szemmel próbál emlékezni.
- Miután megtaláltak a narkós kurvával, Michigan állam lett a gondviselőm… amíg nem kerültem
Carrickhez és Grace-hez. Nevelőszülőknél éltem. De semmire nem emlékszem ebből az időből.
Az agyamban egymást kergetik a gondolatok. Nevelőszülők? Ez mindkettőnknek újság.