A szabadság ötven árnyalata

- Hát mernék én ilyet?
- Igen, mernél, és meg is teszed, de itt nem tudunk félrehúzódni, és a járdán vitatkozni tovább.
- Jó érv, jól megfogalmazva, Mrs. Grey. Tehát egész nap itt ácsorgunk, és a vezetési tudásodról
vitatkozunk, vagy megyünk, és jól érezzük magunkat?
- Jó érv, jól megfogalmazva, Mr. Grey. - Megmarkolom a jet-ski kormányát, és felkászálódom. Christian
mögém ül, és elrúg minket a jachttól. Taylor és két matróz vidáman figyel minket. Christian átkarol, és
hozzám szorítja a combját. Igen, ezt szeretem ebben a közeledési eszközben. Bedugom a gyújtáskulcsot,
megnyomom az indítógombot, és a motor életre kel.
- Készen állsz? - kiálltok hátra Christiannak a zajban.
- Jobban nem is lehetnék - mondja. Szája egészen közel van a fülemhez.
Finoman fordítok a gázkaron, és a jet-ski az ízlésemhez képest túl álmatagon távolodni kezd a Fair
Ladytől. Christian még jobban szorít. Nagyobb gázt adok, s előrelendülünk. Jó, hogy nem állt le a motor.
- Hűűű! - kiálltja Christian mögöttem, és szinte tapintható a lelkesedése. Elszáguldok a Fair Lady mellett,
a nyílt tenger felé. Saint-Laurent-du-Var mellett horgonyzunk, és a nizzai Côte d’Azur repülőtér előttünk
lebeg a távolban. Mintha a Földközi-tengerre építették volna. Tegnap este érkeztünk, és hallottam is
leszállni néhány gépet. Úgy döntök, közelebbről is látni szeretném.
Arrafelé száguldunk, fürgén szeljük a hullámokat. Imádom ezt, és csodálatos, hogy Christian enged
vezetni. Az összes aggodalom, amit az elmúlt két nap során éreztem, elszáll belőlem.
- Legközelebb két jet-skink lesz - kiáltja Christian. Elvigyorodom, mert felvillanyoz a gondolat, hogy
versenyezzek vele.
A hűvös, kék tengeren berregünk a kifutópálya vége felé, mikor egy leszálló lökhajtásos húz el felettünk
mennydörgő robajjal. Megriaszt. Olyan hangos, hogy pánikba esem, fordulok, és gázt is adok egyszerre,
összekeverem a gázt a fékkel.
- Ana! - kiáltja Christian, de már késő. Szétvetett kézzel-lábbal katapultálok a jet-skiről, látványos
csobbanással magammal rántva Christiant.
Sikoltva csapódok a kristálykék vízbe, és nyelek egy jó adagot a Földközi-tenger vízéből. A víz hideg
ilyen távol a parttól, de a mentőmellény jóvoltából egy másodperc alatt a felszínen vagyok. Köhögve,
köpködve törlöm ki a tengervizet a szememből, és nézek körül Christian után. Ő már javában úszik felém.
A jet-ski ártatlanul lebeg úgy egy méternyire tőlünk, a motorja néma.
- Jól vagy? - Süt a szeméből a pánik.
- Igen - nyögöm ki, de alig tudom visszatartani a lelkesedést. Látod, Christian, ez a legrosszabb, ami
történhet velünk a jet-skin. Christian magához ölel, két kezébe fogja a fejem és az arcomat vizsgálja.
- Látod, nem is volt olyan rossz - vigyorgok a vizet taposva.
Végül csak megkönnyebbül, és elmosolyodik.
- Nem. Azt hiszem, nem is volt olyan rossz. Leszámítva, hogy csuromvíz vagyok. - De játékos a hangja.
- Én is vizes vagyok.
- Szeretem, ha nedves vagy - kacsint rám.
- Christian! - korholom, jogos felháborodást tettetve. Elvigyorodik, és csodásan néz ki. Odahajol hozzám,
és megcsókol. A lélegzetem eláll, amikor elhúzódik.
- Gyere. Menjünk vissza. Zuhanyoznunk kell. Én vezetek.

A British Airways első osztályú várótermében pihenünk a Heathrow-n, London mellett, és várjuk a
seattle-i járatot. Christian a Financial Timesba mélyed, én pedig előveszem a fényképezőgépét, hogy
készítsek róla néhány felvételt. Annyira szexi jellegzetes fehér vászoningében és farmerban, az ing nyitott
nyakába dugott napszemüveggel. Megzavarja a vaku villanása, pislogva felnéz, és rám mosolyog azzal a

szégyenlős mosolyával.
- Hogy van, Mrs. Grey? - kérdezi.
- Szomorúan, amiért hazamegyünk - mormogom. - Szeretem, ha csak az enyém vagy.
Megfogja a kezem, az ajkához emeli, édes csókot lehel az ujjpercemre.
- Én is.
- De? - kérdezem, mert kimondatlanul is kihallom a szócskát az egyszerű állítás végéről.
Christian a homlokát ráncolja.
- De? - ismétli képmutatón. Félrebiccentett fejjel nézek rá, azzal a „mondd csak el” arckifejezéssel,
amelyet az elmúlt napokban fejlesztettem tökélyre. Christian sóhajt, és lerakja az újságot. - El akarom
kapni ezt a gyújtogatót. Ne legyen az életünkben.
- Ó. - Ez eléggé érthető, mégis meglep a nyíltsága.
- Welchet elevenen megnyúzom, ha még egyszer ilyen történik. - Olyan fenyegető a hangja, hogy
megborzongok.
Egykedvű arccal mered rám, és nem tudom, kihívás van-e benne: vajon most is meg merek engedni
magamnak valami pimasz megjegyzést? Egyetlen dolog jut eszembe, amivel oldhatnám ezt a hirtelen
támadt feszültséget. Felemelem a fényképezőgépet, és készítek még egy képet.

- Hé, álomszuszi, itthon vagyunk - suttogja Christian.
- Hmm - motyogom. Nem szívesen hagyom ott szívfájdító álmomat Christianról és rólam Kew
Gardensben, egy takarón piknikezve. Annyira fáradt vagyok. Az utazás még első osztályon is kimerítő.
Több mint tizennyolc órája vagyunk talpon. Legalábbis azt hiszem. Olyan fáradt vagyok, hogy már nem is
számolom.
Christian kikapcsolja a biztonsági övemet, és a karjába vonva ébreszt.
- Hé, tudok járni - tiltakozom álmosan.
- Át kell vigyelek a küszöbön - horkan fel Christian.
Én pedig átkarolom a nyakát.
- Fel a harmincadik emeletre? - kihívó mosollyal nézek rá.
- Örömmel állapítom meg, Mrs. Grey, hogy magára szedett némi súlyt.
- Tessék?
Elvigyorodik.
- Ezért, ha nem bánod, liften megyünk. - Összehúzza a szemét, úgy néz, és tudom, hogy csak cukkol.
Taylor nyitja ki az Escala kapuját, és ránk mosolyog.
- Üdv itthon, Mr. Grey, Mrs. Grey.
- Köszönöm, Taylor - feleli Christian.
Kurtán Taylorra mosolygok, és nézem, mint megy ki az Audihoz, amelynek kormányánál Sawyer ül.
- Hogy érted azt, hogy felszedtem némi súlyt? - meredek Christianra, ő pedig még szélesebben vigyorog,
és még jobban magához szorítva cipel át az előcsarnokon.
- Nem sokat - nyugtat meg, aztán hirtelen elsötétedik az arca.
- Mi az? - Igyekszem uralkodni a hangomon, hogy ne érződjék belőle a rémület.
- Visszaszerezted azt a súlyt, amit leadtál, amikor elhagytál - feleli halkan, és hívja a liftet. Komoran néz.
A szívembe markol ez a meglepő gyötrelem.
- Hé! - Végigsimítok az arcán, ujjaim a hajában kötnek ki.
- Ha nem mentem volna el, akkor most itt állnánk, így?
A szeme mintha megolvadna, színe, akár a viharfelhőé. Rám mosolyog azzal a szégyenlős mosolyával,
ami a kedvencem.

- Nem - mondja, és belép a liftbe. Még mindig nem tett le, de lehajol hozzám, és gyöngéden megcsókol. -
Nem, Mrs. Grey, nem állnánk így itt. De biztonságban tudnálak, mert nem dacolnál mindig velem.
Mintha kissé bánatos volna a hangja… Basszus!
- Szeretek dacolni veled. - Kóstolgatom, meddig mehetek el.
- Tudom. És annyira… boldoggá teszel vele. - Zavartan ugyan, de azért mosolyog.
Ó, hála az égnek!
- Még így is, hogy kövér vagyok? - suttogom, ő pedig felnevet.
- Még így is, hogy kövér vagy. - Ismét megcsókol, és ez a csók már forróbb, én pedig a haját markolva
húzom őt magamhoz. Nyelvünk lassú, érzéki táncban fonódik össze. Mikor a lift egy csengő hanggal
megáll a penthouse-nál, mindketten alig kapunk levegőt.
- Nagyon boldoggá teszel - mormogja Christian. Sötétebben mosolyog, elhomályosul a szeme, teli van
buja ígérettel. Megrázza a fejét, mintha így akarná összeszedni magát, és bevisz az előcsarnokba.
- Üdv idehaza, Mrs. Grey. - Ismét megcsókol, ez alkalommal szűziesebben, és az ezer gigawattos,
szabadalmaztatott, Christian Grey mosollyal néz rám, a szeméből süt az öröm.
- Üdv idehaza, Mr. Grey - ragyogok vissza. Szívem túlcsordul az örömtől, s válaszol a hívására.
Azt hiszem, most már letesz, de mégsem. Átvisz az előcsarnokon és a folyosón keresztül a nagyszobába,
ahol a konyhaszigetre ültet, én pedig a lábamat lóbálva ücsörgök. Kivesz két pezsgős poharat a
konyhaszekrényből, és egy üveg hűtött pezsgőt a frizsiderből. Bollinger, a kedvencünk. Ügyesen kinyitja a
palackot, egy csöpp sem ömlik ki belőle, tölt a halványrózsaszín pezsgőből a poharakba, és az egyiket
átadja nekem. A másikat kézbe veszi, aztán gyengéden széthúzza a combom, és közéjük áll.
- Kettőnkre, Mrs. Grey!
- Kettőnkre, Mr. Grey! - suttogom, és érzem, hogy szégyenlősen mosolygok. Összekoccintjuk a
poharainkat, és iszom egy kortyot.
- Gondolom, fáradt vagy - suttogja, és az orromhoz dörgöli orrát. - Én is szeretnék lefeküdni… de nem
aludni. - Megcsókolja a szám sarkát. - Ez az első éjszakánk itthon, és igazán az enyém vagy. - Elhal a
hangja, lágy csókokkal borítja a nyakamat. Kora este van Seattle-ben, és kutyafáradt vagyok, de a vágy
kezd virágba borulni a hasamban.

Christian békésen szendereg mellettem, én pedig a hajnal rózsaszín és arany csíkjaiban gyönyörködöm a
jókora ablakon át. Karja a mellemen pihen, és igyekszem hozzáigazítani a légzésemet, hogy visszaaludjak,
de reménytelen. Teljesen ébren vagyok, testem órája a greenwichi időre hangolódott, agyamban egymást
kergetik a gondolatok.
Annyi minden történt velem az elmúlt három hétben. Ugyan, kit akarok lóvá tenni? Az elmúlt hónapokban.
Úgy érzem, mintha a föld felett lebegnék. És most itt vagyok, Mrs. Christian Greyként, a csodás, szexi,
jótékonykodó emberbarát és képtelenül gazdag mogul feleségeként. Hogy történhetett ez ilyen gyorsan? Az
oldalamra fordulok, hogy jobban lássam Christiant. Tudom, hogy ő szokott figyelni engem, amikor alszom,
de nekem ritkán adódik alkalmam viszonozni ezt. Fiatalnak és gondtalannak tűnik álmában. Hosszú pillái
legyezőként terülnek szét, állát halvány borosta borítja. Egészen ellazultan, mélyen lélegzik. Szeretném
megcsókolni, az ajkába erőltetni a nyelvem, ujjammal végigsimítani a puha, mégis szúrós borostán.
Komolyan kell küzdenem a vágy ellen, hogy ne érintsem, ne zavarjam meg az álmát. Hmm… kicsit
bekaphatnám és szopogathatnám a fülcimpáját. Tudatalattim bosszúsan néz rám félhold szemüvege fölött.
Elvontam figyelmét a Charles Dickens összestől, és most korholni kezd. Hagyd békén azt a szegény
embert, Ana.
Hétfőn már dolgozom. A mai napunk jut arra, hogy visszarázódjunk a hétköznapi életbe. Fura lesz, hogy
egész nap nem látom Christiant, azután, hogy az elmúlt három hét szinte minden percét együtt töltöttük.

Fekszem, és a plafont bámulom. Az ember azt hinné, fojtogató érzés, ha ilyen sok időt tölt valakivel, de
nem így van. Minden egyes percet élveztünk, még a veszekedéseket is. Minden percet… kivéve, amikor a
Grey épületben támadt tűzről kaptunk hírt.
Megfagy a vérem a gondolatra. Ki akarhat ártani Chris-tiannak? Az agyam ismét ezen a rejtélyen rágódik.
Valaki az üzleti életből? Valamelyik ex? Elégedetlen alkalmazott? Fogalmam sincs, Christian pedig nem
beszél erről, alig ad valami információt, így akar megvédeni. Sóhajtok. Az én fehér és fekete lovagom
mindig meg akar oltalmazni. Hogyan érhetném el, hogy jobban megnyíljon? Mocorogni kezd, én pedig
mozdulatlanná merevedek. Nem akarom felébreszteni. De ellentétes hatást váltok ki vele. A csudába!
Csillogó szempár mered rám.
- Mi baj?
- Semmi. Aludj csak tovább. - Igyekszem megnyugtatón mosolyogni. Christian nyújtózkodik, megdörgöli
az arcát, aztán rám vigyorog.
- Jet lag? - kérdezi.
- Az volna? Nem tudok aludni.
- Van nálam erre egy csodálatos ellenszer, csak neked, bébi. - Úgy vigyorog, akár egy kisfiú. A szememet
forgatom és kuncogok. Ennyi kell csak, hogy a sötét gondolatok eltűnjenek, és a fogam rátalál a
fülcimpájára.

Christian meg én északnak tartunk az Audi R8-cal az I-5-ös autópályán az 520-as híd felé. A szülei hívtak
meg ebédre - ez a hazatérésünket megünneplő vasárnapi ebéd. Az egész család ott lesz, plusz Kate és
Ethan. Fura lesz társaságban lenni azok után, hogy ennyi ideig kettesben voltunk. Reggel nem is volt időm
beszélni Christiannal. Bezárkózott a dolgozószobájába, amíg én kipakoltam. Mondta, hogy Mrs. Jones
kicsomagol, de ez is olyasmi, amihez még nem szoktam hozzá - a háztartási alkalmazott. Szórakozottan
végigsimítok az ajtó bőrkárpitján, hogy valamivel eltereljem a figyelmemet. Mintha nem találnám a
helyem. A jet lag teszi? A gyújtogatás?
- Vezethetem ezt is? - kérdezem, és magam is meglepődöm, amiért hangosan kimondom.
- Persze - mosolyog Christian. - Ami az enyém, az a tiéd is. De ha összetöröd, beviszlek a Fájdalom
Vörös Szobájába. - Gonoszkás vigyorral pillant rám.
Basszus! Tátott szájjal meredek rá. Vajon csak tréfál?
- Ugye viccelsz? Megbüntetnél, ha meghúzom a kocsid? Jobban szereted az autódat, mint engem? -
csúfolódom.
- Nagy a verseny - mondja, és megszorítja a térdemet. - De a kocsim nem melegít éjszaka.
- Biztos vagyok benne, hogy meg lehet oldani. Aludhatnál a kocsiban - csattanok fel.
Christian fölnevet.
- Egy napja jöttünk csak haza, és máris kirúgnál? - Elégedettnek tűnik. Ránézek, és fülig ér a szája, úgy
vigyorog. Bármennyire is szeretnék haragudni, egyszerűen lehetetlen, amikor ilyen kedve van. Sőt, ha
belegondolok, amióta kijött a dolgozószobájából, jobb a lelkiállapota. Kezd derengeni, hogy azért
duzzogok, mert visszatérünk a való életbe, és nem tudom, hogy Christian újra a nászút előtti zárkózott
Christian lesz-e, vagy marad az új, javított kiadás?
- Minek örülsz annyira? - kérdem.
Újra mosoly villan az arcán.
- Annak, hogy ez a beszélgetés annyira… normális.
- Normális - horkanok fel. - Három hét házasság után! Nahát!
Christian szájáról lehervad a mosoly.
- Csak viccelek - morgom gyorsan. Nem akarom tönkretenni a hangulatát. Megint belém hasít, mennyire

bizonytalan néha. Sejtem, hogy mindig is ilyen volt, csak bizonytalanságát a fenyegető viselkedése alá
rejtette. Nagyon könnyű cukkolni, talán mert nem szokott hozzá. Igazi felismerés ez, és újra rádöbbenek,
mennyi mindent kell még megtudnunk egymásról.
- Ne aggódj, maradok a Saabnál - morgom, és kinézek az ablakon. Próbálok megszabadulni a
rosszkedvemtől.
- Hé, mi baj?
- Semmi.
- Néha annyira bosszantó vagy, Ana. Mondd el!
Felé fordulok, önelégülten mosolygok rá.
- Ahogyan te is, Grey.
A homlokát ráncolja.
- Én igyekszem - mondja lágyan.
- Tudom. Én is. - Elmosolyodom, és máris egy kicsit derűsebb vagyok.

Carrick mulatságos a séfsapkában és a Licensed to Grill kötényben a grillrács mellett. Ahányszor csak
ránézek, mosolyognom kell. Tényleg sokkal jobb lett a kedvem. A Grey család házának teraszán ülünk.
Grace és Mia különféle salátákat rak ki az asztalra, Elliot és Christian baráti sértéseket vág egymás
fejéhez, és az új ház terveiről beszélgetnek. Ethan és Kate pedig a nászútról faggat. Christian mindvégig a
kezemet fogja, ujjai a jegygyűrűt és az eljegyzési gyűrűmet babrálják.
- Szóval, ha sikerül véglegesíteni a terveket Giával, szep-tembertől egészen november közepéig lesz
szabad kapacitásom, és mindenkit rá tudok állítani.
Elliot nyújtózkodik, és Kate vállára ejti a kezét, amitől barátnőmnek mosolyognia kell.
- Holnap este várom Giát, hogy átjöjjön, és megbeszéljük a terveket - feleli Christian. - Remélem, most
mindent véglegesítünk. - Felém fordul, és várakozásteljesen néz rám.
Ó… ez aztán a hír.
- Persze. - Mosolygok, de inkább csak a család kedvéért. A kedvem ismét fejest ugrott lefelé. Miért hoz
meg ilyen döntéseket nélkülem? Talán Giával van bajom? A buja csípőjével, telt mellével, a drága
ruháival és parfümjével, meg azzal, hogy olyan kihívóan mosolyog a férjemre? Tudatalattim bosszúsan
mered rám. Christian semmi okot nem adott rá, hogy féltékeny legyél. Basszus, egész nap hol fenn vagyok,
hol lent. Mi bajom lehet?
- Ana! - tör ki Kate, kirángatva a gondolataimból. - Még mindig Dél-Franciaországban vagy?
- Igen - felelem mosolyogva.
- Olyan jól nézel ki - mondja, bár a homlokát ráncolja közben.
- Mindketten jól néztek ki - ragyog Grace, Elliot pedig újra tölti a poharakat.
- A boldog párra! - vigyorog Carrick. Fölemeli a poharát, és az asztalnál mindenki a jókívánságot
visszhangozza.
- És gratuláljunk Ethannek is, amiért bejutott ebbe az egyetemi továbbképzésbe - kotyog közbe Mia
büszkén. Imádattal néz Ethanre, és a fiú boldogan rámosolyog. Megfordul a fejemben, hogy Mia mire
juthatott Ethannel. Nehéz megállapítani.
Hallgatom, mint évődnek a fiúk. Christian az elmúlt három hét dús programjáról mesél, itt-ott szépít egy
kicsit. Ellazultnak tűnik, magabiztosnak, mint aki megfeledkezett a gyújtogatás miatti aggodalmakról. Én
viszont nem tudom lerázni a rosszkedvet. Csak csipegetem az ételt. Christian tegnap azt mondta, kövér
vagyok. Csak tréfált veled. Tudatalattim ismét haragosan néz. Elliot véletlenül leveri a poharát, amitől
mindenki megriad. Hirtelen nyüzsgés támad.
- Kiviszlek a csónakházba, és elfenekellek, ha nem húzod ki magad ebből a hangulatból - suttogja

Christian a fülembe.
Döbbenten fordulok felé, és tátott szájjal meredek rá. Tessék? Ingerelne?
- Úgysem mered - morgom válaszul, de valahol mélyen kezd feltámadni bennem az ismerős, szívesen
fogadott izgalom. Christian felvonja a szemöldökét. Hát persze, hogy meri. Gyorsan Kate-re pillantok, aki
az asztal túloldalán ül. Érdeklődéssel figyel minket. Visszafordulok Christianhoz, és összehúzott szemmel
nézem.
- Ahhoz előbb el kéne kapnod, és lapos sarkú cipő van rajtam - sziszegem.
- Boldogan megpróbálom - suttogja erkölcstelen vigyorával, és tudom, hogy viccel.
Elpirulok. Fura, de jobban érzem magam.
Éppen befejezzük a tejszínhabos eperdesszertet, amikor megnyílik az ég. Valamennyien felpattanunk,
fölkapjuk a tányérokat meg a poharakat az asztalról, és mindent gyorsan beviszünk a konyhába.
- Még szerencse, hogy kitartott az idő, amíg megettük a desszertet - mondja Grace elégedetten, és
valamennyien beszállingózunk a hátsó szobába. Christian leül a fényes, fekete zongorához, és rákezd egy
ismerős dallamra, amit nem tudok hirtelen hová tenni.
Grace azt kérdezi, mi volt a benyomásom Saint-Paul de Vence-ről. Carrick meg ő évekkel ezelőtt jártak
ott a nászútjukon, és arra gondolok, ez csak jó ómen lehet, tekintve, hogy milyen boldogok együtt. Kate
meg Elliot az egyik nagy, túltömött heverőn bújik össze, Ethan, Mia és Carrick pedig mély beszélgetésbe
kezd, azt hiszem, a pszichológiáról.
Hirtelen az összes Grey egy emberként elhallgat, és tátott szájjal mered Christianra. Tessék?
Christian halkan énekel a zongora mellett. Csönd telepszik ránk, valamennyien a fülünket hegyezve
igyekszünk hallani Christian lágy, dallamos hangját, és a Wherever You Will Go szövegét. Én már
hallottam őt énekelni. Ők még nem? Christian egyszer csak tudatára ébred a szobára ülő halálos csöndnek,
és elhallgat. Kate kérdő pillantást vet rám, én pedig megrándítom a vállam. Christian megfordul az
ülőkén, és a homlokát ráncolja. Zavarba hozza, hogy ő áll a figyelem középpontjában.
- Folytasd csak - biztatja Grace kedvesen. - Még soha nem hallottalak énekelni, Christian. Soha. - És
csodálattal tekint rá.
Christian a zongoraszéken ülve szórakozottan nézni anyját, majd néhány pillanat múlva vállat von. A
szeme idegesen rebben felém, aztán az erkélyajtó felé. A többiek hirtelen öntudatos fecsegésbe kezdenek,
én pedig az én drága férjemet nézem.
Grace vonja el a figyelmemet. Megfogja a kezem, és átölel.
- Ó, te drága kislány. Köszönöm neked, köszönöm - suttogja, hogy csak én halljam. Gombócot érzek a
torkomban.
- Öö… - Én is megölelem, de nem értem, miért hálálkodik. Grace rám mosolyog, és csillogó szemmel
csókol arcon. Mit műveltem?
- Készítek teát - mondja Grace, hangja rekedt az el nem sírt könnyektől.
Christianhoz bóklászom, aki már áll, és az erkélyajtón át néz kifelé.
- Szia! - mormogom.
- Szia! - Átkarolja a derekamat, és magához húz, én pedig a farmerja hátsózsebébe dugom a kezem.
Nézünk kifelé, az esőbe.
- Jobban érzed magad?
Bólintok.
- Akkor jó.
- Te aztán tudod, hogyan csendesíts el egy szobát.
- Állandóan ezt teszem - mondja, és rám vigyorog.
- A munkában igen, de nem itt.
- Ez igaz, nem itt.
- Még egyikük sem hallott énekelni? Soha?

- Úgy tűnik - feleli szárazon. - Mehetünk?
Felpillantok rá, próbálom megítélni, milyen kedve van. Meleg, lágy a tekintete, kissé feszélyezett. Úgy
döntök, témát váltok.
- El fogsz fenekelni? - suttogom, és hirtelen pillangók repdesnek a gyomromban. Lehet, hogy erre van
szükségem… ez hiányzik nekem?
Christian lenéz rám, és elsötétedik a szeme.
- Nem akarlak bántani, de boldog vagyok, ha játszhatok.
Idegesen pillantok körül a tágas szobában, de hallótávolságon kívül vagyunk.
- Csak ha rosszalkodik, Mrs. Grey. - Christian lehajolva súgja a fülembe.
Hogy képes ennyi érzéki ígéretet zsúfolni öt szóba?
- Meglátjuk, mit tehetek - vigyorgok.

Miután elköszöntünk mindenkitől, a kocsihoz megyünk.
- Tessék - dobja oda Christian az R8 kulcsát. - Ne törd össze, mert kibaszottul pipa leszek - teszi hozzá
komolyan.
Kiszárad a szám. Tényleg engedi, hogy vezessem a kocsiját? Belső istennőm felkapja bőr autós kesztyűjét
és lapos sarkú cipőjét. Ó, igen! Kiáltja boldogan.
- Biztos vagy benne? - mondom halkan, döbbenten.
- Igen, mielőtt meggondolnám magam.
- Nem hiszem, hogy valaha is vigyorogtam ilyen teli képpel. Christian a szemét forgatja, és kinyitja nekem
az ajtót, hogy beszállhassak. Még oda sem ér az utasoldali ajtóhoz, már indítok is. Gyorsan beugrik.
- Türelmetlen, Mrs. Grey? - kérdezi savanykás mosollyal.
- Nagyon.
Lassan hátragurulok a kocsival, és ráfordulok a behajtóra. Sikerül nem lefullasztanom. Öregem, ennek
aztán érzékeny a kuplungja. Óvatosan kormányozok a behajtón, közben a visszapillantóba nézek. Sawyer
és Ryan éppen beszáll az Audi SUV-ba. Fogalmam sem volt, hogy a biztonságiak ide is követtek.
Megállok, mielőtt rákanyarodnék a főútra.
- Biztos vagy benne?
- Igen - mondja Christian olyan mereven, ami elárulja, hogy egyáltalán nem biztos benne. Ó, az én
szegény, szegény Ötvenem. Nevetnem kell rajta és magamon is, amiért ilyen ideges és izgatott vagyok.
Egy rész bennem le akarja rázni Sawyert és Ryant, már csak a móka kedvéért is. Kiaraszolok az R8-cal a
forgalomba. Christian összehúzza magát a feszültségtől, én pedig nem tudok tovább ellenállni. Az út üres,
úgyhogy a gázra lépek, és kilövünk.
- Hééé, Ana! - kiáltja Christian. - Lassíts! Még mindnyájunkat megölsz.
Azonnal lejjebb veszem a gázt. Hű, ez a kocsi aztán tud menni!
- Bocsánat - mormogom, és próbálok bűnbánónak tűnni, de reménytelen. Christian önelégülten mosolyog
rám, gondolom, hogy elrejtse megkönnyebbülését.
- Hát, ez rosszalkodásnak számít - veti oda, én pedig azonnal lassítok. A tükörben semmi jele az Audi
SUV-nak, csak egy magányos, sötétített üvegű, fekete kocsi van mögöttünk. El tudom képzelni, hogy
bosszankodhat Sawyer és Ryan, milyen kétségbeesetten próbálnak most utolérni minket. Valami okból
izgalommal tölt el a dolog. De nem akarom, hogy drága férjem infarktust kapjon, ezért jól viselkedem,
szép nyugodtan és növekvő önbizalommal vezetek az 520-as híd felé.
Christian hirtelen szitkozódásban tör ki, és a nadrágzsebéből előkínlódja a BlackBerryt.
- Mi az? - vakkant bele mérgesen, bárki legyen is a túlsó végén. - Nem - mondja, és hátrapillant. - Igen, itt
van. - Kurtán a visszapillantóba nézek, de semmi különöset nem látok, mindössze néhány autót mögöttünk.

A SUV úgy négy kocsival lemaradva követ, s valamennyien egyenletes tempóban haladunk.
- Értem. - Christian nagyot sóhajt, és megdörgöli a homlokát. Süt belőle a feszültség. Biztosan valami baj
történt.
- Igen… Nem tudom.
Rám néz, és elveszi a telefont a füléről.
- Minden rendben. Menj tovább - mondja nyugodtan, és rám mosolyog, de a mosoly nem érinti a szemét.
Basszus! Elönt az adrenalin, Christian pedig ismét fölveszi a telefont.
- Oké, az 520-ason. Amint odaérünk… igen… meglesz.
A tartójába illeszti a telefont, kihangosítóra állítja.
- Mi baj, Christian?
- Te csak figyeld, hogy merre megyünk, kicsim - mondja gyengéden.
Az 520-as felhajtójára tartok, Seattle irányába. Christianra pillantok, aki maga elé mered.
- Nem akarom, hogy pánikba ess - mondja nyugodtan -, de amint a hídon vagyunk, lépj a gázra. Követnek
minket.
Követnek! Szent szar! A szívem a torkomban dobog, a fejbőröm bizsereg, a torkom összeszorul
félelmemben. De ki követ? A szemem a visszapillantó felé villan, és tényleg, a fekete kocsi, amelyet
korábban is láttam, még mindig ott van mögöttünk. Basszus! Ő volna az? Hunyorogva próbálom kivenni,
hogy ki ül a sötétített szélvédő mögött, de nem látok semmit.
- Tartsd az úton a szemed, bébi - mondja Christian gyöngéden, s nem abban az ingerlékeny hangnemben,
amit általában használ, mikor a vezetésemről van szó.
Szedd össze magad! Gondolatban a fejemre csapok, hogy elnyomjam a rettegést, amely már kezd
eluralkodni rajtam. Tegyük fel, hogy annak, aki követ minket, fegyvere van. Fegyvere van, és Christiant
akarja bántani! Basszus! A hányinger kerülget.
- Honnan tudod, hogy követnek? - Lihegő, nyekergő suttogásként jön ki belőlem a hang.
- Annak a Dodge-nak mögöttünk hamis a rendszáma.
Honnan tudja?
Indexelek, ahogy a felhajtóról rákanyarodunk a hídra. Késő délután van, és bár elállt az eső, nedves az
úttest. Szerencsére enyhe a forgalom. Ray hangja cseng a fülemben, amit a sok önvédelmi leckém egyikén
mondott: „A pánik az, ami megöl, vagy súlyosan megsebesít, Ana.” Mély lélegzetet veszek, és igyekszem
uralni a légzésemet. Bárki kövessen is minket, Christiant akarja. Újabb mély lélegzettel nyugtatom magam,
és az elmém kezd kitisztulni, a gyomrom remegése enyhül. Gondoskodnom kell Christian biztonságáról.
Én akartam vezetni ezt a kocsit, és gyorsan akartam menni vele. Hát, itt a lehetőség. Erősebben markolom
a kormányt, vetek még egy pillantást a visszapillantó tükörbe. A Dodge közeledik hozzánk. Lassítok, nem
törődöm Christian rémült pillantásával, és úgy időzítem a felhajtást a hídra, hogy a Dodge-nak lassítania
kell, sőt kénytelen megállni, hogy besorolhasson a forgalomba. Visszaváltok, és beletaposok a gázba. Az
R8 kilő, mindketten az ülésbe préselődünk. A sebességmérő száz fölött van.
- Csak egyenletesen, kicsim - mondja Christian nyugodtan, pedig biztos vagyok abban, hogy minden, csak
nem nyugodt.
Úgy cikázok a sávok között, akár egy fekete futó a sakktáblán, vagy a huszár, mert szinte átugrom a
kocsikat, teherautókat. Ez a híd olyan közel van a tóhoz, hogy olyan, mintha a vízen vezetnék. Nem
foglalkozom a többi autós dühös, helytelenítő tekintetével. Christian összekulcsolja az ölében a kezét,
igyekszik mozdulatlan maradni, én pedig lázasan cikázó gondolataim ellenére is azon töröm a fejem,
vajon azért csinálja-e, hogy ne vonja el semmivel a figyelmemet.
- Jó kislány - nyögi ki bátorítón. Aztán hátrapillant. - Nem látom a Dodge-ot.
- Közvetlenül az unsub mögött vagyunk, Mr. Grey - hallatszik Sawyer hangja a kihangosítóból. - Próbálja
utolérni magukat, uram. Mi pedig megpróbáljuk megelőzni, és az ön kocsija meg a Dodge közé kerülni.
Unsub? Mit jelentsen ez?

- Helyes. A feleségem jól csinálja. Ezzel a tempóval, ha a forgalom ilyen gyönge marad, és úgy látom,
végig ilyen lesz, néhány perc alatt átérünk a hídon.
- Uram.
Elszáguldunk a híd irányítótornya alatt, és tudom, hogy félúton járunk a Washington-tó fölött. A
kilométerórára pillantok, még mindig száz fölött vagyunk.
- Jól csinálod, Ana - mormogja Christian újra, és hátranéz. A hangszíne egy futó pillanatra az első
együttlétünkre emlékeztet a játszószobájában, amikor olyan türelmesen vezetett át az első jelenetünkön. A
gondolat elvonja a figyelmem, úgyhogy azonnal ki is verem a fejemből.
- Merre menjek? - kérdezem aránylag nyugodtan. Most már kezdem érezni a kocsit. Öröm vezetni, olyan
csendes, és annyira könnyű irányítani. Nehéz elhinni, hogy ilyen gyorsan megyünk. Ezt a kocsit könnyű
gyorsan vezetni.
- Mrs. Grey, forduljon az I-5-ös felé, aztán délnek. Tudni akarjuk, hogy a Dodge végig követ-e minket -
mondja Sawyer a telefonból.
Hál’ istennek, zöldet mutat a lámpa a hídon, és továbbszáguldok. Idegesen pillantok Christian felé, aki
megnyugtatóan mosolyog. Aztán elkomorodik az arca.
- Basszus! - szitkozódik halkan.
Ahogy lejövünk a hídról, dugó van előttünk, és lassítanom kell. Idegesen pillantok újra a tükörbe, és
mintha látnám is a Dodge-ot.
- Úgy tíz kocsival mögöttünk.
- Aha, látom - mondja Christian hátrafelé kukucskálva a keskeny ablakon. - Ki a fene lehet?
- Én is ezen gondolkodom. Annyit tudunk, hogy férfi vagy nő vezeti? - szólok bele a BlackBerrybe.
- Nem, Mrs. Grey. Lehet férfi és nő is. Túl sötét az üveg.
- Nő? - kérdezi Christian.
Vállat vonok.
- Mrs. Robinsonod? - kockáztatom meg, s közben nem veszem le tekintetemet az útról.
Christian megmerevedik, aztán kiveszi a helyéről a Black-Berryt.
- Nem az én Mrs. Robinsonom - morogja. - Nem is beszéltem vele a születésnapom óta. És Elena nem
tenne ilyesmit. Nem az ő stílusa.
- Leila?
- Mondtam már, hogy Connecticutban van a szüleinél.
- Biztos vagy benne?
Kicsit gondolkodik.
- Nem. Biztos vagyok benne, hogy ha megszökött volna, a szülei jelezték volna Flynn-nek. De inkább
akkor beszéljük ezt meg, amikor már otthon vagyunk. Most arra koncentrálj, amit csinálsz.
- Nem lehet, hogy csak véletlenül jön mögöttünk ez a kocsi?
- Nem vállalok kockázatot. Főleg, amikor rólad van szó - csattan fel Christian. - Visszateszi a
BlackBerryt a dokkolóba, így ismét kapcsolatban vagyunk a biztonsági csapattal.
Basszus! Nem akarom most felbosszantani Christiant… talán később. Úgyhogy tartom a nyelvem.
Szerencsére egy kicsit enyhül a forgalom. A Mountlake kereszteződésen átszáguldok az I-5-ös felé, és
ismét cikázok a sávok között.
- Mi lesz, ha megállítanak a zsaruk? - kérdezem.
- Jó lenne.
- Nem, ha rámegy a jogosítványom.
- Emiatt ne aggódj - mondja Christian, és váratlanul jókedv csendül ki a hangjából.
Ismét a gázra lépek, és máris száz fölött vagyunk. Öregem, ez a kocsi tud menni. Imádom. Olyan könnyű
vezetni. Máris százhúsz. Nem hiszem, hogy valaha is vezettem ilyen gyorsan. Szerencsés voltam, ha az
öreg Bogaram felgyorsult nyolcvanra.

- Kiszabadult a dugóból, és felgyorsult. - Sawyer testetlen hangja nyugodt és tájékoztató. - Százötvennel
megy.
Basszus! Gyorsabb! A gázra lépek, és a kocsi dorombolva éri el a százötvenet. Közeledünk az I-5-ös
kereszteződéséhez.
- Csak nyugalom, Ana - mormogja Christian.
Egy kicsit lassítok, és ráfordulunk az I-5-ös autópályára. Az államközi út aránylag kihalt. Rálépek a gázra,
és a csodás R8-cal a baloldali sávban száguldunk, a közönséges lassabb halandók lehúzódnak előlünk. Ha
nem félnék ennyire, élvezném.
- Százötvennel megy, uram - jelenti Sawyer.
- Maradjon rajta, Luke! - vakkant Christian.
Luke?
Egy teherautó cammog elénk a gyorssávba. Basszus! A fékre kell taposnom.
- Kicseszett idióta! - káromkodik Christian.
Előreesnénk az ülésben, ha nem tartana meg a biztonsági öv. Szerencsére bekapcsoltuk.
- Kerüld meg, bébi - mondja Christian összeszorított foggal.
A tükörbe nézek, és átvágok három sávon. Elszáguldunk a lassabb járművek mellett, aztán visszatérünk az
előző sávba.
- Szép volt, Mrs. Grey - mormogja Christian elismerően. - De hol vannak a zsaruk, amikor szükség lenne
rájuk?
- Nem akarom, hogy megbüntessenek - mormogom, és az útra koncentrálok. - Téged már büntettek meg,
amiért így vezetsz?
Nem mondja, de ahogy gyorsan felé pillantok, látom, hogy önelégült mosoly önti el arcát.
- De állítottak már meg?
- Igen.
- Ó.
- A sármom teszi. Minden azon múlik. És most figyelj az útra. Luke, hol van a Dodge?
- Százhatvannal megy, uram - feleli Sawyer.
Szentséges basszantyú! A szívem ismét a torkomban dobog. Vezethetek gyorsabban? Ismét a gázra lépek,
és elszáguldok a forgalom mellett.
- Villogj rá! - utasít Christian, mikor egy Ford Mustang nem húzódik le előlünk.
- De akkor olyan leszek, mint valami seggfej.
- Akkor legyél seggfej! - csattan föl.
Jesszusom! Oké!
- Öö… hol a fényszóró kapcsolója?
- Az irányjelzőt húzd magad felé.
Megteszem, és a Mustang félrehúzódik, de a vezetője nem túl elismerő módon emeli fel az ujját. Elzúgok
mellette.
- Ő a seggfej - morogja Christian a bajsza alatt, aztán rám vakkant. - Fordulj le a Stewarton.
Igenis, uram!
- A Stewart kijáraton megyünk - mondja hangosan Christian.
- Menjenek egyenesen az Escalába, uram.
Lassítok, a tükörbe nézek, jelzek, aztán meglepően könnyen átvágok négy sávon is az autópályán, és máris
a lehajtón vagyok. A Stewart Streeten dél felé tartunk. Kicsi a forgalom, alig van néhány autó. Hová
tűntek az emberek?
- Átkozott szerencsénk volt a forgalommal. Ami azt jelenti, hogy a Dodge-nak is. Ne lassíts, Ana. Vigyél
haza minket.
- Nem emlékszem, merre kell menni - morgom. Kezdek pánikba esni, mert a Dodge még mindig a

nyomunkban van.
- Tarts délnek a Stewarton. Szólok, ha lefordulunk.
Christian hangja ismét ideges. Háromsaroknyi száguldás után a lámpa a Yale Avenue-nál sárgára vált.
- Menj át, Ana! - kiáltja Christian, én pedig olyan erővel taposok a gázba, hogy hátrapréselődünk az
ülésbe. Átszáguldunk az immár vörös lámpán.
- A Stewarton megy - mondja Sawyer.
- Maradjon rajta, Luke.
- Luke?
- Így hívják. - Christian felé pillantok, és látom, hogy úgy mered rám, mintha elment volna az eszem. - Az
utat nézd! - csattan föl.
Nem törődöm azzal, hogy milyen idegesen a hangja.
- Luke Sawyer?
- Igen - sóhajt lemondóan.
- Aha. - Én ezt miért nem tudtam? Az az ember, aki követi az üldözőnket, hat hete dolgozik nekünk, és még
a keresztnevét sem tudom.
- Én vagyok, asszonyom - mondja Sawyer, s megriaszt, pedig ugyanazon a nyugodt, monoton hangon
beszél, mint máskor is. - Az unsub a Stewarton halad, uram. Felgyorsított.
- Rajta, Ana. Elég a kicseszett csevegésből - mordul fel Chris-tian.
- Megálltunk az első lámpánál a Stewarton - tudatja Stewart.
- Ana, gyorsan, be ide! - kiáltja Christian, és egy parkoló felé mutat a Boren Avenue déli oldalán.
Csikorgó kerékkel kanyarodok be a zsúfolt parkolóba.
- Fordulj meg! Gyorsan! - utasít Christian. Olyan gyorsan hajtok hátra, ahová már nem látnak oda az útról,
amilyen gyorsan csak tudok. - Ide - mutat egy parkolóhelyre. Basszus, azt akarja, hogy parkoljak be. A
fenébe!
- Csináld már, a kurva életbe! - mondja Christian.
És csinálom… tökéletesen. Valószínűleg az egyetlen alkalom életemben, amikor sikerült tökéletesen
beparkolnom valahová.
- Elbújtunk a parkolóban a Stewart és a Boren között - szól bele Christian a BlackBerrybe.
- Oké, uram. - Sawyer hangja bosszús. - Maradjon, ahol van; mi követjük az unsubot.
Christian felém fordul, szeme az arcomat kutatja.
- Minden rendben?
- Persze - suttogom.
Elégedett mosollyal válaszol.
- Bárki is vezeti azt a Dodge-ot, most nem hall minket.
Én pedig fölnevetek.
- Elhaladtunk a Stewart és Boren mellett, uram. Látom a parkolót. Egyenesen elhajtott önök mellett, uram.
Mindketten egyszerre sóhajtunk megkönnyebbülésünkben.
- Szép munka volt, Mrs. Grey. Jól vezettél. - Christian gyengéden végigsimít az arcomon, én pedig észhez
térek az érintésétől, nagy levegőt veszek. Eddig észre sem vettem, hogy visszafojtom a lélegzetemet.
- Ez azt jelenti, hogy többé nem nyaggatsz azért, ahogy vezetek? - kérdezem, ő pedig felnevet. Hangos,
katartikus nevetés.
- Nem mennék odáig, hogy ilyet állítsak.
- Köszönöm, hogy vezethettem a kocsidat. Ráadásul ilyen izgalmas körülmények között. - Kétségbeesetten
igyekszem, hogy a hangom könnyed maradjon.
- Talán innen már én vezetek.
- Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy helyet tudnék cserélni veled. A lábam mintha zseléből volna. -
Megborzongok, és remegni kezdek.

- Az adrenalin teszi, bébi - mondja Christian. - Döbbenetesen jól csináltad, mint mindig. Ledöbbentesz,
Ana. Soha nem hagysz cserben. - Gyengéden megérinti arcomat a kézfejével, s az ő arcáról szeretet,
félelem, megbánás sugárzik, oly sok érzelem egyszerre. Eddig bírtam. Fojtott zokogás szakad ki a
torkomból.
- Ne, bébi, ne, kérlek, ne sírj. - Christian felém nyúl, és bármilyen kevés is a hely, a kézifékkaron át
magához húz, az ölébe von. Elsimítja a hajam, megcsókolja a szemem, aztán az arcomat, én pedig
átkarolom, és csöndesen zokogok a nyakába. Christian az orrát a hajamba fúrja, és magához szorít. Ülünk,
egyikünk sem mond semmit, csak átöleljük egymást.
Sawyer hangja riaszt föl minket.
- Az unsub lelassított az Escala előtt. Megkerüli a házat.
- Kövessék! - csattan Christian.
A kézfejembe törlöm az orromat, és mély, nyugtató lélegzetet veszek.
- Használd az ingemet - csókolja meg Christian a halántékomat.
- Ne haragudj - motyogom zavartan, amiért sírok.
- Miért haragudnék?
Ismét megtörlöm az orrom. Christian fölfelé biccenti az államat, és gyengéden megcsókolja az ajkam.
- Olyan puha az ajkad, amikor sírsz, én szépséges, bátor kislánykám - suttogja.
- Csókolj meg újra.
Christian megmerevedik. Egyik keze a hátamon van, a másik a fenekem.
- Csókolj meg - lihegem, és nézem, mint nyílik ki szája, ahogy mélyen beszívja a levegőt. Felém hajol,
kiveszi a BlackBerryt a tartóból, és a vezetőülésre dobja, a szandálba bújtatott lábam mellé. Aztán szája a
számon. Jobb keze a hajamban, úgy tart mozdulatlanul, aztán felemeli a balt is, hogy az arcomat foghassa.
Nyelve a számba hatol, én pedig boldogan fogadom. Az adrenalinból vágy lesz, lüktet a testemben.
Megfogom Christian arcát, ujjaim a barkóját simítják. Boldogan ízlelem őt. Christian felnyög erre a lelkes
válaszra. Mélyen a torkából jön a hang, és a hasam görcsbe rándul a vágytól. Christian keze most
végigsiklik a testemen, a mellemet súrolja, a derekamat, lecsúszik a fenekemhez. Mocorgok egy picit.
- Á! - Christian levegőért kapkodva húzódik el tőlem.
- Mi baj? - morgom az ajkába.
- Ana, egy parkolóban vagyunk, Seattle-ben.
- És?
- Az a baj, hogy meg akarlak dugni, te pedig rajtam forgolódsz… kényelmetlen.
A szavaitól még kevésbé tudok uralkodni a vágyamon. A derekam alatt ismét minden izmom megfeszül.
- Akkor dugjál meg - csókolok a szája sarkába. Kívánom őt. Most. Az autós üldözés izgalmas volt,
túlságosan is az. Rémisztő… és a félelem beindította a libidómat. Christian hátradőlve rám néz, sötét,
fátyolos a tekintete.
- Itt? - Rekedt a hangja.
A szám kiszárad. Hogy képes egyetlen szavával felpörgetni?
- Igen. Kívánlak. Most.
Christian félrebiccenti a fejét, és néhány pillanatig így néz.
- Hogy ön milyen arcátlan, Mrs. Grey - suttogja, s mintha egy örökkévalóság telne el addig. Keze
megfeszül a hajamban, a tarkómon, nem tudok mozdulni. Szája ismét a számon, most már vadabb a csók.
A másik keze újra végigfut a testemen, le a fenekemhez, és még lejjebb, a combom közepére. Én a
túlságosan is hosszú hajába markolok.
- Örülök, hogy szoknyát vettél föl - mormogja, és becsúsztatja kezét kék-fehér mintás szoknyám alá, úgy
simogatja a combomat. Újra mocorogni kezdek az ölében, és Christian sziszegve fújja ki összeszorított
szájjal a levegőt.
- Ne mocorogj - mordul fel. A nemi szervemre teszi a kezét, és azonnal megmerevedek. Hüvelykujjával a

csiklómat simogatja, és eláll a lélegzetem, a gyönyör elektromos áramként csap meg mélyen, mélyen
belül.
- Ne mozogj - suttogja Christian. Ismét megcsókol, és ujja gyengéden köröz rajtam a drága fehérnemű
finom, csipkés anyagán keresztül. Két ujjával lassan kikerüli a bugyit, és belém csúsztatja őket.
Felnyögök, és a keze felé lököm a csípőm.
- Kérlek - suttogom.
- Ó, hiszen máris készen állsz - mondja, s közben ki-be mozognak az ujjai. Lassan kínoz vele. -
Bepörgetett az autós üldözés?
- Te pörgetsz be.
Farkasvigyorral válaszol. Hirtelen kihúzza ujját, és csak a hiánya marad. A térdem alá csúsztatja a karját,
meglepetésemre felemel, és úgy fordít, hogy a szélvédőt nézem.
- Tedd a két lábad az enyém mellé - utasít, és összehúzza lábait az ülésben. Engedelmeskedem, és a
padlóra támasztom a lábam az övé két oldalán. Christian végigsimít a combomon, aztán fölfelé is,
magával húzva a szoknyám.
- Tedd a kezed a térdemre, bébi, és hajolj előre. Emeld a levegőbe azt a csodálatos seggedet. Vigyázz a
fejedre.
Basszus! Tényleg megtesszük, egy nyilvános parkolóban. Gyorsan körülnézek magunk előtt, és senkit nem
látok, mégis elönt az izgalom. Egy nyilvános parkolóban vagyok. Ez annyira izgató. Christian mocorog
alattam, és hallom a cipzár árulkodó hangját. Egyik karját a derekamra teszi, a másik kezével félrehúzza a
csipkés bugyit, és egyetlen fürge mozdulattal felnyársal.
- Á! - szakad ki belőlem, és már kavarok is lefelé, Christian pedig sziszegve fújja ki a levegőt. Karja a
nyakamhoz kígyózik, és megmarkol az állam alatt. Hátrahúz, és félrebiccenti a fejem, hogy csókolhassa a
nyakamat. A másik kezével a csípőm fogja, így kezdünk el együtt mozogni.
Mindkét lábbal felnyomom magam, így mozgunk ki és be. Az érzés pedig… hangosan nyögök. Annyira
mély így. A bal kezem a kéziféket markolja, a jobbal az ajtót fogom. Chris-tian foga a fülcimpám súrolja,
finoman meghúzza. Szinte fáj. Újra meg újra belém csapódik. Emelkedem és süllyedek, kialakult a
ritmusunk. Keze újra a szoknyám alatt, a combjaim tengelyénél, s a bugyi leheletfinom anyagán keresztül
ujjával finoman izgatja a csiklóm.
- Áááá!
- Legyél gyors - lihegi Christian a fülembe, a fogát csikorgatva. A keze még mindig a nyakam körül, az
állam alatt. - Gyorsan kell végeznünk, Ana. - És erősebben masszírozza ujjával a nemi szervemet.
- Áááá! - érzem, mint gyűlik mélyen bennem a megszokott módon a gyönyör.
- Rajta, bébi! - súgja reszelősen a fülembe. - Hallani akarlak.
Ismét nyögök, és csupa érzés a testem, összeszorítom a szemem. Christian hangja a fülemben, lehelete a
nyakamon, és onnan, ahol az ujjai ingerlik a testem, gyönyör sugárzik szét. Mélyen belém csapódik, és
elvesztem. A testem átveszi az uralmat, megkönnyebbülésre vágyik.
- Igen - sziszegi Christian a fülembe, én pedig egy pillanatra kinyitom a szemem. Vad pillantással
meredek az R8 kárpitozott plafonjára, aztán újra szorosan összezárom, és élvezek Christian körül.
- Ó, Ana! - mormogja Christian csodálattal a hangjában. Magához szorít, még egyszer, utoljára belém döf,
aztán megmerevedik, és mélyen odabenn eljut a csúcsra.
Orrát végighúzza az államon, és puhán megcsókolja a nyakam, az arcom, a halántékom, én pedig rajta
fekszem, fejem a nyakára billen.
- Kiengedte a feszültséget, Mrs. Grey? - Christian foga ismét a fülcimpámra zárul, és meghúzza.
Teljesen kiürült a testem, totál kimerültem. Csak nyögdécselek. Magamon érzem a mosolyát.
- Az biztos, hogy nekem segített - teszi hozzá, és leemel magáról. - Elment a hangod?
- Igen - mormogom.
- Hát, elég buja teremtés vagy. Fogalmam sem volt, hogy ilyen exhibicionista hajlamaid vannak.

Felülök, hirtelen elönt a rémület. Christian megfeszül.
- Ugye nem figyel senki? - Idegesen pillantok körül a parkolóban.
- Gondolod, hogy hagynám, hogy bárki lássa, mint megy el a feleségem? - Megnyugtatón simít végig a
hátamon, de a hangszínébe beleborzongok. Felé fordulok, és huncut mosolyt vetek rá.
- Autós szex - tör ki belőlem.
Christian visszavigyorog rám, és a fülem mögé dug egy tincset. - Menjünk haza. Én vezetek.
Kinyitja az ajtót, kikászálódom az öléből, ki a parkolóba. Amikor lenézek, éppen a cipzárját húzza fel
gyorsan. Ő is kiszáll utánam, és nyitva tartja az ajtót, hogy visszaülhessek. Gyorsan megkerüli a kocsit,
bepattan mellém, felkapja a BlackBerryt, és telefonál.
- Hol van Sawyer? - csattan fel. - És a Dodge? Hogy lehet, hogy Sawyer nincs magával?
Feszülten figyel, felteszem Ryannel beszél.
- Nő? - nyögi Christian. - Maradjon rajta. - Leteszi a telefont, és rám néz.
Egy nő vezeti azt a kocsit? Ki lehet? Elena? Leila?
- A Dodge-ot egy nő vezeti?
- Úgy tűnik - mondja Christian nyugodtan. Dühödt vonal lesz a szája, úgy összeszorítja. - Menjünk haza -
morogja, és indít.
Az R8-as motorja felmorajlik, és Christian simán kihátrál a parkolóról.
- Hol van az… unsub? Mellesleg mit jelent ez a szó? Nekem nagyon szado-mazó hangzása van.
Christian kurtán elmosolyodik. Kifordul a kocsival a parkolóból, vissza a Stewart Streetre.
- Unknown subject, vagyis ismeretlen tárgy vagy alany. Rendőrségi zsargon. Ryan azelőtt az FBI-nál
dolgozott.
- Volt FBI-os?
- Ne kérdezd - rázza Christian a fejét. Látszik, hogy mélyen a gondolataiba merül.
- Na és hol van a női unsub?
- Az I-5-ön tart délnek. - Christian felém pillant, és komor a tekintete.
Hűha! Szenvedélyesből nyugodt, majd ideges, mindez néhány pillanat leforgása alatt. Végigsimítok a
combján, ujjaim kényelmesen megtalálják helyüket a farmerja belső varrásánál. Remélem, fel tudom
dobni a kedvét. Christian elveszi egyik kezét a kormányról, és megállítja a kezem, amely lassan halad
fölfelé.
- Ne - mondja. - Idáig eljutottunk. Nem akarhatod, hogy balesetet szenvedjünk alig három sarokra az
otthonunktól.
Az ajkához emeli kezem, és hűvösen megcsókolja a mutatóujjamat, hogy elvegye a visszautasítás élét.
Hűvös, nyugodt, parancsoló… az én Ötvenem. És egy jó ideje most először érzem megint akaratos
kisgyereknek magam. Visszahúzom a kezem, és egy darabig csöndben ülök.
- Tehát nő?
- Annak tűnik. - Christian sóhajt, befordul az Escala földalatti garázsához, és beüti a biztonsági panelen a
kódot. Az ajtó kitárul, Christian behajt, könnyedén beparkol az R8-cal a kijelölt helyre.
- Szeretem ezt a kocsit - mormogom.
- Én is. Tetszett, ahogy bántál vele, és hogy sikerült nem összetörnöd.
- Vehetsz egyet a születésnapomra - önelégülten mosolygok rá. Christian tátott szájjal bámul, én pedig
kiszállok a kocsiból. - Azt hiszem, fehéret szeretnék - teszem hozzá, és rávigyorgok.
Most elmosolyodik.
- Anastasia Grey, mindig meg tudsz lepni. - Becsukom az ajtót, az autó végéhez megyek, ott várom.
Christian könnyedén kiszáll, és azzal a pillantásával néz… azzal, amelyik megszólít valahol mélyen a
belsőmben. Jól ismerem ezt a pillantást.
Amint előttem áll, lehajol hozzám.
- Szereted ezt a kocsit. Én is szeretem ezt a kocsit. Megdugtalak benne… talán meg kéne dugjalak rajta is.

Elakad a lélegzetem, és ekkor egy karcsú, ezüst BMW gördül a garázsba. Christian aggódva, majd
bosszúsan pillant felé. Szégyenlős mosolyt vet rám.
- Úgy tűnik, társaságot kaptunk. Gyere. - Megfogja a kezem, és a lifthez vezet. Megnyomja a hívásgombot,
és amíg várunk, a BMW vezetője csatlakozik hozzánk. Fiatal, lazán öltözött, hosszú haja van. Úgy fest,
mint aki a médiában dolgozik.
- Sziasztok! - köszön, és barátságosan mosolyog ránk.
Christian átkarol, és udvariasan biccent.
- Nemrég költöztem be. Tizenhatos lakás.
- Szia! - viszonzom a mosolyt. A srácnak kedves, gyengéd, barna szeme van.
Megérkezik a lift, és mindannyian beszállunk. Christian lenéz a srácra, és kiismerhetetlen az arca.
- Maga Christian Grey - mondja a fiatalember.
Christian merev mosollyal válaszol.
- Noah Logan - nyújt kezet a srác, Christian pedig vonakodva elfogadja. - Hányadik emelet? - kérdi Noah.
- Be kell ütnöm hozzá egy kódot.
- Ó.
- Penthouse.
- Ó. - Noah szélesen elmosolyodik. - Hát persze. - Megnyomja a nyolcadik emelet gombját, és az ajtó
bezárul. - Mrs. Grey, ha nem tévedek.
- Igen. - Udvariasan mosolygok rá, és kezet rázunk. Noah elpirul egy kicsit, és a kelleténél egy
leheletnyivel hosszabban néz rám. Tükörként én is pirulok, és Christian karja megfeszül köröttem.
- Mikor költözött be? - kérdezem.
- A múlt hétvégén. Imádom ezt a helyet.
Feszengő csönd támad, majd a lift megáll Noah emeletén.
- Örülök, hogy találkoztunk - mondja, és némi megkönnyebbülést érzek a hangjában.
Kiszáll, az ajtó nesztelen becsukódik mögötte. Christian beüti a kódot, és a lift ismét emelkedni kezd.
- Kedvesnek tűnt - mormogom. - Még egyetlen szomszédunkkal sem találkoztunk.
Christian komor tekintettel válaszol.
- Nekem ez meg is felel.
- Mert remete vagy. Szerintem kedves srác.
- Remete?
- Remete egy elefántcsonttoronyban - közlöm tárgyilagosan.
Christian ajka jókedvűen megrándul.
- A mi elefántcsonttornyunkban. És azt hiszem, egy újabb nevet hozzáadhatsz a csodálóid listájához, Mrs.
Grey.
A szemem forgatom.
- Christian, te azt hiszed, mindenki a csodálóm.
- Jól láttam, hogy a szemedet forgattad rám?
Felgyorsul a szívverésem.
- Hát persze - suttogom, és a lélegzetem elakad.
Christian félrebiccenti a fejét, arcán megjelenik az a parázsló, arrogáns, szórakozó kifejezés.
- Na, most mit tegyek veled?
- Valami durvát.
Pislog, hogy elrejtse a meglepetését.
- Durvát?
- Légy szíves.
- Többet akarsz?
Lassan bólintok. A liftajtó kinyílik, és itthon vagyunk.

- Mennyire durvát? - szakad ki Christianból, és elsötétedik a szeme.
Ránézek, de egy szót sem szólok. Christian egy pillanatra lehunyja a szemét, aztán megragadja a kezem, és
beránt az előcsarnokba. Beszáguldunk a dupla ajtón, és Sawyer áll előttünk a folyosón. Várakozásteljesen
néz ránk.
- Sawyer, eligazítás egy óra múlva - mondja Christian.
- Igen, uram. - Sawyer megfordul, és bemegy Taylor irodájába.
Van egy óránk!
Christian ismét rám néz.
- Keményen?
Bólintok.
- Hát, Mrs. Grey, szerencséje van. Ma elfogadok kívánságokat.

Hatodik fejezet

- Konkrétan gondolsz valamire? - mormogja Christian, és vakmerő pillantása valósággal a helyemhez
szögez.
Megrándítom a vállamat. Hirtelen rám tör az izgalom, levegőt is alig kapok. Nem tudom, mi teszi: az
üldözés, az adrenalin, a korábbi rosszkedvem, nem értem ezt, és borzasztóan kívánom. Zavar fut át
Christian arcán
- Némi perverzió? - kérdi, és puha simogatásként érnek a szavai.
Bólintok, közben érzem, hogy lángol az arcom. Miért jöttem ennyire zavarba? Már mindenféle perverzión
túl vagyok ezzel a férfival. A fenébe is, hiszen a férjem! Azért jöttem zavarba, mert ezt kívánom, és
szégyellem bevallani? Tudatalattim bosszúsan mered rám. Már megint túl sokat gondolkodsz!
- Korlátlan felhatalmazás? - teszi fel Christian suttogva a kérdést, és elgondolkodva méricskél, mintha
olvasni próbálna az agyamban.
Korlátlan felhatalmazás? Szentséges basszantyú, ezt meg hogy értsem?
- Igen - mormogom idegesen, és az idegesség virágba szökken mélyen bennem. Christian rám mosolyog
azzal a lassú, szexi mosolyával.
- Gyere - mondja, és a lépcső felé húz. Egyértelmű a szándéka. Játszószoba.
Amikor felérünk, elengedi a kezem, és kinyitja a játszószoba ajtaját. A kulcs azon a Yes Seattle
kulcstartón van, amelyet nem is olyan rég tőlem kapott.
- Csak ön után, Mrs. Grey - mondja, és kitárja az ajtót.
A játszószoba megnyugtatóan ismerős illata fogad, a bőr, a fa és friss lakk illata. Elpirulok a gondolatra,
hogy Mrs. Jones itt járt és takarított, amíg mi nászúton voltunk. Belépünk, Christian felkapcsolja a lámpát,
és lágy, szórt fény világítja meg a sötétvörös falakat. Csak állok, nézem Christiant, és a várakozás, az
előérzet vastagon, súlyosan lüktet az ereimben.
Mit tesz velem? Christian bezárja az ajtót, és megfordul. Fejét félrebiccentve, elgondolkodva néz, aztán
kedélyesen csóválja a fejét.
- Mit kívánsz, Anastasia? - kérdezi gyengéden.
- Téged - zihálom.
Elégedetten mosolyog.
- Megkaptál. Attól a pillanattól a tiéd vagyok, amikor beestél az irodámba.
- Akkor lepjen meg, Mr. Grey.
A szája megrándul a visszafojtott nevetéstől és buja ígérettől.
- Ahogy óhajtja, Mrs. Grey. - Összefonja a karját, és hosszú mutatóujját az ajkához emelve nézeget. - Azt
hiszem, azzal kezdjük, hogy megszabadulunk a ruháidtól. - Előbbre lép, megfogja rövid farmerdzsekimet,
kinyitja, és áttolja a vállamon, hogy a ruha a földre hullik. Aztán a fekete top következik.
- Emeld föl a kezed.
Engedelmeskedem, ő pedig áthúzza a topot a fejemen. Lehajol, lágy csókot lehel az ajkamra. A szemében
a buja vágy és a szerelem izgalmas keveréke ragyog. A topom csatlakozik a dzsekihez a padlón.
- Tessék - suttogom idegesen. Leveszem a csuklómról a hajgumit, és átnyújtom neki. Christian
megmerevedik, a szeme tágra kerekedik egy pillanatra, de nem mutat más érzelmet. Végül átveszi a kis
hajgumit.
- Fordulj meg! - utasít.
Megkönnyebbülten mosolygok magamban, és azonnal engedelmeskedem. Úgy tűnik, sikerrel vettük ezt a
kis akadályt. Christian összefogja a hajamat, és gyorsan, hatékonyan befonja, majd rögzíti a gumival.
Megrántja a copfot, így húzza hátra a fejem.
- Jól gondolkodik, Mrs. Grey - suttogja a fülembe, aztán finoman rágcsálni kezdi a fülcimpámat. - Most

pedig fordulj meg, és vedd le a szoknyád. Hagyd a földre hullani. - Elenged és hátralép, én pedig felé
fordulok. Nem engedem el a tekintetét. Kigombolom a szoknyát, és lehúzom a cipzárt. A szoknya kinyílik,
és a földön landol, kis csomóban hever a lábam körül.
- Lépj ki a szoknyából - utasít Christian.
Egy lépést teszek felé, ő pedig letérdel előttem, és megmarkolja a jobb bokám. Fürgén kikapcsolja a
szandálomat, én pedig előredőlve a falnak támaszkodom a fogas alatt, amelyen azelőtt a korbácsok,
ostorok és egyebek lógtak. A lovaglóostorok maradtak egyedül a helyükön. Kíváncsian nézegetem őket.
Lehet, hogy ezeket használja majd?
Levettem a cipőm, mindössze a csipkés melltartó meg a bugyi van rajtam. Christian a sarkára guggolva
néz föl rám.
- Csodás látvány vagy, Mrs. Grey. - Hirtelen megmarkolja a csípőm, előrehúz, és a combjaim tengelyébe
fúrja az orrát. - És kettőnk meg a szex szagát érzem belőled. - Mélyen beszívja a levegőt. - Mérgező. -
Megcsókol a csipkés bugyin keresztül, én pedig felnyögök a szavai hallatán, majd elolvad a belsőm.
Olyan… disznó.
Christian összeszedi a ruháimat, a szandálom, és egy sportoló könnyed kecsességével áll fel.
- Állj az asztal mellé - mondja halkan, s az állával mutatja az irányt. Megfordul, és a csodák szekrényéhez
megy.
Onnan visszanéz és rám mosolyog.
- A fallal szemben - parancsolja. - Így nem tudod, mit tervezek. A kívánsága parancs, Mrs. Grey, és azt
óhajtotta, hogy okozzak meglepetést.
Elfordulok tőle, és feszülten figyelek. A fülem egyszeriben a legkisebb hangra is érzékeny lesz. Christian
ért ehhez - felépíti a várakozásomat, felpiszkálja a vágyamat… várakoztat. Hallom, ahogy leteszi a cipőm,
és azt hiszem, a ruhámat is a szekrényre, majd az ő cipőjének árulkodó hangját, ahogy a földre hull,
mindkettő egymás után. Hmm… szeretem Christiant mezítláb. A következő pillanatban már hallom is,
hogy kihúzza a fiókot.
Játékok! Ó, imádom, imádom, imádom ezt a várakozást. A fiók becsukódik, és a légzésem felgyorsul.
Hogy képes egy fiók becsukódása remegő lénnyé változtatni? Semmi értelme.
Halk sercegéssel kel életre a hifi berendezés, ebből tudom, hogy zenés közjáték lesz. Magányos
zongoraszóló veszi kezdetét. Tompa, lágy, bánatos akkordok töltik be a szobát. Nem ismerem ezt a
dallamot. Kisvártatva elektromos gitár csatlakozik a zongorához. Mi ez? Egy férfihang szólal meg, de alig
tudom kivenni a szavakat. Valami olyasmit mond, hogy nem rémiszti meg a halál.
Christian kényelmesen sétál felém, csupasz talpa csattog a fapadlón. Pont, amikor megérzem, hogy
mögöttem áll, egy nő kezd el énekelni… jajgatni… énekelni?
- Azt mondta, durván, Mrs. Grey? - lihegi Christian a bal fülembe.
- Hmm.
- Szólnod kell, hogy hagyjam abba, ha túl sok. Ha azt mondod, állj, azonnal megállok. Világos?
- Igen.
- Meg kell ígérned.
Mélyen beszívom a levegőt. Basszus, mit tesz most velem?
- Megígérem - mormogom, és felidézem a korábbi szavait. „Nem akarlak bántani, de boldogan játszom
veled.”
- Jó kislány. - Lehajolva megcsókolja meztelen vállamat, aztán a melltartó pántja alá dugja ujját, és
végighúzza a hátamon a pánt alatt. Nyögni akarok. Hogyan képes a legkisebb érintést erotikussá
varázsolni?
- Vedd le - súgja a fülembe, én pedig sietve engedelmeskedem. Hagyom, hogy a melltartó a földre
hulljon. A keze most lecsúszik a hátamon, és mindkét hüvelykujját a bugyim alá dugva, lehúzza a bugyit a
lábamon.

- Lépjél! - utasít. Ismét teszem, amit mond, s kilépek a bugyiból.
Christian megcsókolja a hátsóm, és feláll.
- Bekötöm a szemed, hogy minden még intenzívebb legyen. - Egy repülőgépen használatos alvómaszkot
húz a szememre, és a világom sötétségbe borul. A nő továbbra is érthetetlenül jajgatva énekel… kínzó,
szívvel teli dallam.
- Hajolj le, és feküdj az asztalra. - Lágy a hangja. - Most.
Habozás nélkül az asztal fölé hajolok, és felsőtestemet a lakkozott fára támasztom. Arcom a kemény
felületnek nyomódik. Hűvös a bőrömnek és enyhe méhviasz illata is van némi citrus beütéssel.
- Nyújtsd ki a karod, és fogd meg az asztal szélét.
Oké… Előrenyúlok, megmarkolom az asztal túlsó végét. Elég széles, teljesen szét kell tárnom a karomat.
- Ha elengeded, elfenekellek. Megértetted?
- Igen.
- Akarod, hogy elfenekeljelek, Anastasia?
A derekamtól lefelé minden finoman megfeszül. Rádöbbenek, hogy azóta kívánom ezt, amióta ebéd
közben megfenyegetett, és sem az autós üldözés, sem az azt követő intim együttlét nem elégítette ki ezt a
vágyamat.
- Igen. - Rekedtes suttogás a hangom.
- Miért?
Ó… kell lennie valamiféle indoknak? Vállat vonok.
- Mondd el - nyaggat.
- Öö…
És valahonnan a semmiből érkezik a kemény csapás a fenekemre.
- Jaaaj! - kiáltok fel.
- Csönd legyen!
Finoman dörgölni kezdi a hátsómat, ott, ahol megütött. Aztán fölém hajol, hogy a csípője a hátsómhoz
nyomódik, és megcsókol a két lapockám között, majd csókokkal halmozza el a hátam. Leveszi az ingét,
mellszőrzete a hátamat csiklandozza, és kemény férfiassága hozzám nyomódik a farmer durva anyagán át.
- Nyisd szét a lábad - utasít.
Terpeszbe állok.
- Szélesebbre.
Felnyögök, és még jobban szétfeszítem a lábaimat.
- Jó kislány - zihálja Christian.
Végighúzza ujját a hátamon, majd a két fenekem közti vájatban, az ánuszom fölött, amely összezsugorodik
az érintésére.
- Egy kicsit szórakozunk vele - suttogja.
Basszus!
Ujja továbbhalad lefelé a gáton, és lassan belém csusszan.
- Látom, nagyon nedves vagy, Anastasia. A korábbitól vagy a mostanitól?
Felnyögök, ő pedig ki-be húzogatja az ujját, újra meg újra. Hátranyomom magam, neki a kezének,
ízlelgetem a behatolást.
- Ó, Ana, azt hiszem, mindkettőtől. Azt hiszem, szeretsz itt lenni, így, mint most.
Igen, szeretek. Christian kihúzza ujját, és újra keményen rám csap.
- Igen, szeretek - nyöszörgöm.
Ismét erősen rám csap, hogy felkiáltok, aztán két ujját is belém dugja. Azonnal ki is húzza, és rákeni a
nedvességet az ánuszomra.
- Mit csinálsz? - kérdezem zihálva. Ó, istenem… seggbe akar dugni?
- Nem az, amire gondolsz - mormogja megnyugtatón. - Mondtam neked, csak lépésenként, bébi. - Hallom,

hogy valami folyadék bugyog elő csöndesen, feltehetően egy palackból, aztán máris újra ott masszíroz.
Síkosít… ott. Mocorgok, és félelmem összecsap az ismeretlentől való izgalommal. Christian ismét rám
csap, most lejjebb, hogy a nemi szervemet éri. Nyögök megint. Annyira… jó.
- Maradj nyugton - mondja. - És ne menj el.
- Ááá!
- Ez síkosító olaj. - Rám ken még egy kicsit. Próbálok nem mocorogni alatta, de a szívem zakatol, a
pulzusom az egekben, vágy és aggodalom lüktet bennem.
- Már jó ideje szeretném megtenni ezt, Ana.
Nyögök, aztán valami hideg, fémesen hűvös dolog fut végig a gerincemen.
- Van neked egy kis ajándékom - suttogja Christian.
Eszembe villan egy kép a bemutatónkról, amikor mindent megmagyarázott. Szentséges basszantyú! Egy
fenékdugasz. Christian végigsiklik vele a fenekem vájatáig.
Ó, istenem!
- Ez most beléd dugom. Lassan.
A várakozástól eláll a lélegzetem, és eltölt az aggodalom.
- Fájni fog?
- Nem, bébi. Ez egy kicsi dugasz. Amikor már benned van, keményen megduglak.
Gyakorlatilag rángatózom, Christian pedig fölém hajol, és újra megcsókol a két lapockám között.
- Készen állsz? - suttogja.
Hogy készen állok-e? Tényleg készen állok erre?
- Igen - morgom halkan. Kiszáradt a szám.
Christian végighúzza a másik ujját a fenekemen és a gáton, és belém csúsztatja. Basszus, ez a hüvelykujja.
A tenyerét a nemi szervemre teszi, ujjai finoman simogatják a csiklómat. Nyögök, mert… jó érzés. És
miközben az ujjai és a hüvelykujja csodákat művelnek velem, Christian gyöngéden, lassan belém dugja a
hideg dugaszt.
- Ááá! - nyögök hangosan az ismeretlen érzéstől.
Az izmaim megfeszülve tiltakoznak. Christian köröz bennem a hüvelykujjával, aztán erősebben tolja a
dugaszt, és az könnyedén besiklik. Nem tudom, azért-e, mert annyira be vagyok indulva, vagy mert
Christian ügyes ujjaival elvonta a figyelmemet. De úgy tűnik, a testem elfogadta. Súlyos és… különös
érzés… ott!
- Ó, bébi!
És érzem… ott, ahol a hüvelykujja köröz bennem… és a dugasz nekinyomódik a… ó… ááá… Christian
lassan forgatja a dugaszt, és hosszú, elnyújtott nyögést csal ki belőlem.
- Christian - motyogom a nevét, mint valami csonka mantrát, és alkalmazkodom az érzéshez.
- Jó kislány - mormogja Christian.
Szabad kezével végigsimít az oldalamon, amíg a csípőmhöz nem ér. Lassan kihúzza az ujját, és hallom az
árulkodó hangot, amikor lehúzza a cipzárját. Elkapja a másik csípőm, hátrahúz, még széjjelebb feszíti a
lábam, nekem támasztja a lábszárát.
- Ne ereszed el az asztalt, Ana - figyelmeztet.
- Nem - nyögöm.
- Valami durvát akartál? Szólj, ha túl durva vagyok. Megértetted?
- Igen - suttogom, ő pedig belém döfi magát, és magára húz, ugyanakkor mélyebbre löki a dugaszt is…
- Basszus… - kiáltok föl.
Christian megmerevedik, kapkodó a lélegzete, illik hozzá a lihegésem. Próbálok alkalmazkodni az
érzésekhez: a finom teltséghez, a kínzó gondolathoz, hogy valami tiltott dolgot teszek, az erotikus
gyönyörhöz, amely mélyen belülről tör spirálban kifelé. Christian finoman meghúzza a dugaszt.
Ó, istenem… nyögöm, és hallom, mint szívja be Christian- élesen a levegőt. A tiszta, zavartalan gyönyör

hangja. Felforr tőle a vérem. Éreztem már magam valaha is ennyire bujának, ennyire…
- Újra? - suttogja.
- Igen.
- Maradj az asztalon - utasít. Kihúzódik belőlem, és ismét belém döf.
Ó… de akartam ezt.
- Igen - sziszegem.
És Christian felveszi a tempót, légzése szapora lesz, illik az enyémhez.
- Ó, Ana! - nyögi.
Egyik kezét elveszi a csípőmről, és ismét csavar egyet a dugaszon, lassan mozgatva kihúzza, és újra
bedugja. Leírhatatlan érzés, és azt hiszem, mindjárt elájulok itt, az asztalon. Közben egyetlen ütemet sem
hagy ki. Keményen, erőteljesen mozog bennem, és a belsőm megfeszül, remeg.
- Ó, basszus! - nyögöm. Ez kettétép.
- Igen, bébi - sziszegi Christian.
- Kérlek - fogom könyörgőre, és magam sem tudom, miért. Hogy hagyja abba, hogy soha ne hagyja abba,
hogy ismét csavarjon a dugaszon. A belsőm megfeszül körötte, és a dugasz körül.
- Ez az - zihálja Christian. Keményen rácsap a jobb popsimra, és élvezek. - Újra meg újra élvezek,
zuhanok, pörgök, lüktetek körbe és körbe… és Christian finoman kihúzza belőlem a dugaszt.
- Basszus! - sikoltom, Christian pedig megragadja a csípőm, és hangosan élvez, majd mozdulatlanul tart.

A nő még mindig énekel. Amikor itt vagyunk, Christian mindig ismétlésre állítja a dalokat. Fura. A
karjában, az ölében kucorgok, lábunk összetekeredik, fejem a mellkasára támasztom. A játszószoba
padlóján vagyunk az asztal mellett.
- Üdv újra itt - mondja, és lehúzza rólam a maszkot.
Pislogva alkalmazkodik szemem a tompa fényhez. Christian felemeli az állam, és lágy csókot lehel az
ajkamra. A szeme rám fókuszál, aggódva keresi a tekintetem. Végigsimítok az arcán. Elmosolyodik.
- Nos, teljesítettem a megbízatást? - kérdezi kedélyesen.
A homlokom ráncolom.
- Megbízatást?
- Durván akartad - mondja lágyan.
Egyszerűen nem tudom megállni, elvigyorodom.
- Igen, azt hiszem, teljesítetted…
Christian a szemöldökét felvonva vigyorog vissza rám.
- Örömmel hallom. Gyönyörű vagy most, mint akit rendesen megdugtak. - Végigsimít az arcomon, hosszú
ujjai cirógatnak.
- Érzem - dorombolom.
Gyengéden megcsókol, lágy, meleg az ajka az enyémen.
- Soha nem okozol csalódást. - Lehajolva végigmér. - És hogy érzed magad? - Aggodalom cseng a
hangjában.
- Jól - mormogom, és pír terjed el az arcomon. - Mint akit rendesen megkeféltek. - Szégyenlősen
mosolygok.
- Hát, igen mocskos szája lett, Mrs. Grey. - Christian olyan arcot vág, mint aki ki van akadva, de kihallom
a jókedvet a hangjából.
- Azért, mert egy kapitális disznó pasihoz mentem feleségül, Mr. Grey.
Röhejes, ostoba vigyor jelenik meg az arcán, s ez egyszerűen ragadós.
- Örülök, hogy hozzámentél.

Gyengéden megfogja a copfomat, az ajkához emeli, és áhítattal megcsókolja. Süt a szeméből a szerelem.
Ó istenem… képes leszek valaha is ellenállni neki? A bal keze felé nyúlok, és megcsókolom a
jegygyűrűjét, az egyszerű platinagyűrűt, amely passzol az enyémhez.
- Az enyém - suttogom.
- A tiéd - feleli. Átkarol, és az orrát a hajamba dugja. - Készítsek fürdőt?
- Hmmm. Csak ha velem tartasz.
- Oké - mondja. Felállít, és mellém áll. Még mindig rajta a farmer.
- Fölveszed a… másik farmerodat?
A homlokát ráncolja.
- Másik farmeromat?
- Azt, amelyiket itt szoktál hordani.
- Azt? - mormogja, és értetlenül pislog.
- Nagyon dögös vagy benne.
- Tényleg?
- Igen… nagyon, nagyon dögös.
Szégyenlősen mosolyog rám.
- Hát, az ön kedvéért, Mrs. Grey, talán fölveszem. - Lehajol, megcsókol, aztán fölveszi a kis tálat az
asztalról, amelyben benne van a fenékdugasz, a síkosító, a maszk és a bugyim.
- Ki tisztítja meg ezeket a játékszereket? - kérdezem, és utánamegyek a szekrényhez.
Christian a homlokát ráncolja, mintha nem is értené a kérdést.
- Én, Mrs. Jones.
- Tessék?
Christian bólint. Azt hiszem, egyszerre mulattatja és hozza zavarba a dolog. Kikapcsolja a zenét.
- Hát… izé…
- Az alávetettjeid csinálták, igaz? - Christian bocsánatkérőn rándít a vállán.
- Tessék.
Odaadja az ingét, én pedig fölveszem, és összehúzom magamon. Még érződik a vászonból az illata. A
fenékdugasz mosásának témája, sajnos, ejtve van. Christian mindent a muzeális szekrényen hagy. Kézen
fog, kinyitja a játszószoba ajtaját, aztán kivezet, majd lemegyünk. Jámboran követem.
Elszállt az aggodalom, a rosszkedv, az izgalom, a félelem, az autós hajsza mámora. Megnyugodtam, végre
ellazult, kielégített vagyok.
Belépünk a fürdőszobánkba, és hangosan ásítok, nyújtózkodom… a változatosság kedvéért elégedett
vagyok magammal.
- Mi az? - kérdi Christian, és megindítja a vizet.
A fejem rázom.
- Mondd el - kéri lágyan. Jázmin fürdőolajat önt a vízbe, és édes, érzéki illat tölti be a szobát.
Elpirulok.
- Jobban érzem magam.
Christian elmosolyodik.
- Igen, elég különös kedvedben voltál ma, Mrs. Grey. - Feláll, és a karjába von. - Tudom, hogy
aggasztanak a történtek. Sajnálom, hogy belekeveredtél. Fogalmam sincs, mi lehet ez. Bosszú? Egy volt
alkalmazott, vagy üzleti rivális bosszúja? De ha bármi történne veled miattam… - Fájdalmas suttogássá
halkul a hangja. Megölelem válaszul.
- Mi van, ha veled történik valami, Christian? - csupa félelem a hangom.
- Majd kigondoljuk. De most le ezzel az inggel, és be a kádba.
- Nem Sawyerral kéne beszélned?
- Várhat. - Megfeszül a szája, és hirtelen kezdem szánni Sawyert. Vajon mivel haragította magára

Christiant?
Christian lesegíti rólam az inget, majd a homlokát ráncolja, amikor felé fordulok. A mellemen még
látszanak a halványodó kiszívás nyomok, amelyeket a nászúton kaptam tőle, de úgy döntök, most nem
cukkolom ezzel.
- Kíváncsi vagyok, Ryan elkapta-e a Dodge-ot.
- A fürdő után kiderül. Szállj be! - A kezét nyújtja, én pedig beszállok a forró, illatos vízbe, és óvatosan
leülök.
- Aú! - A fenekem érzékeny, a meleg víztől megrándul az arcom.
- Óvatosan, bébi - figyelmeztet Christian, de a kellemetlen érzés már el is párolgott.
Levetkőzik, és beszáll mellém a kádba, magához húz. A lábai között pihenek, elégedetten lustálkodunk a
forró vízben. Végighúzom az ujjam a lábán, ő pedig a copfomat fogja, játszik vele.
- Át kell néznünk az új ház terveit. Valamikor később, ma este?
- Persze.
Az a nő megint idejön. Tudatalattim felpillant a Charles Dickens összes harmadik kötetéből, és bosszúsan
néz. Elegem van a tudatalattimból. Nagyot sóhajtok. Sajnos Gia Matteo tervei lélegzetelállítóak.
- Összekészítem a holmimat a munkába - suttogom.
Christian megmerevedik.
- Tudod, hogy nem kell visszamenned dolgozni - mormogja.
Jaj, ne kezdjük megint.
- Christian, ezen már túl vagyunk. Kérlek, ne kezd újra a vitát.
Meghúzza a copfomat, hogy a fejem hátra billen.
- Csak mondom… - És lágyan szájon csókol.

Tréningnadrágot és pántos topot veszek, s úgy döntök, elhozom a ruháimat a játszószobából. A folyosón
meghallom Christian felemelt hangját a dolgozószobából. Megdermedek.
- Hol a francban volt?
Basszus! Sawyerrel kiabál. Meglapulva sietek föl a játszószobába. Nem akarom hallani, mit mond neki -
Christian még mindig megrémiszt, ha kiabál. Szegény Sawyer. Én legalább visszakiabálhatok.
Összeszedem a ruháimat és Christian cipőjét, aztán megpillantom a szekrénykén a kis porcelán tálkát,
benne a fenékdugasszal… Hát, gondolom, nekem kell letisztítanom. Hozzáteszem a csomaghoz, és
elindulok lefelé. Idegesen pillantok a nagyszoba irányába, de csönd van. Hála istennek!
Taylor holnap este megjön, és Christian általában nyugodtabb, ha ő is itt van. Taylor ma és holnap a lánya
társaságát élvezi. Megfordul a fejemben, vajon találkozom-e valaha is vele.
Mrs. Jones bukkan elő a kamrából. Mindketten megriadunk.
- Mrs. Grey - észre sem vettem. Ó, most már Mrs. Grey vagyok.
- Hello, Mrs. Jones.
- Üdv idehaza, gratulálok - mosolyog.
- Kérem, szólítson Anának.
- Nem érezném jól magamat tőle, Mrs. Grey.
Ó. Miért kell mindennek megváltoznia egy gyűrű miatt?
- Óhajtja átnézni a heti menüt? - kérdezi, és várakozásteljesen néz rám.
Étlap?
- Öö… - Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen kérdést tesznek fel nekem.
Mrs. Jones rám mosolyog.
- Amikor munkába álltam Mrs. Greynél, minden vasárnap este átmentünk a következő heti menün, és

összeírtam, mire lehet szüksége a boltból.
- Értem.
- Elveszem ezeket, jó?
A kezét nyújtja a ruháim felé.
- Ó… igazából még kellenek. - És ezek a ruhák rejtik a közéjük dugott fenékdugaszt. Bíborvörös leszek.
Csoda, hogy képes vagyok Mrs. Jones szemébe nézni. Tudja, mit művelünk, hiszen ő takarítja a
játszószobát. Hátborzongató, hogy itt nincs semmi magánélet.
- Miután elkészült, boldogan átnézem önnel a menüt, Mrs. Grey.
- Köszönöm.
A hamuszürke arcú Sawyer szakít félbe bennünket. Kijön Christian dolgozószobájából, és fürgén átvág a
nagyszobán. Kurtán biccent felénk, de nem néz a szemünkbe, hanem besurran Taylor irodájába. Hálás
vagyok a közjáték miatt, jelen pillanatban sem étlapról, sem fenékdugaszról nem óhajtok társalogni Mrs.
Jonesszal. Rámosolygok, és sietek be a hálószobába. Vajon meg fogom valaha is szokni, hogy
alkalmazottak lesik a kívánságomat? Talán, egyszer…
Christian cipőjét a földre dobom, a ruhámat az ágyra, s a tálkát a fenékdugasszal beviszem a
fürdőszobába. Gyanakodva méricskélem. Ártatlannak látszik, és meglepően tiszta. Nem akarok ezen
rágódni. Gyorsan lemosom szappannal és vízzel. Ez elég? Meg kell kérdeznem Mr. Szextudort, hogy kell-
e fertőtlenítenem vagy ilyesmi. Megborzongok a gondolatra.

Örülök, hogy Christian átadta nekem a könyvtárat. Immár van benne egy csinos fehér íróasztal, ahol
dolgozhatok. Előveszem a laptopomat, és megnézem a jegyzeteimet az öt kéziratról, amelyeket a
nászutamon olvastam el. Igen, minden megvan, amire csak szükségem lehet. Egy részem retteg a
gondolattól, hogy visszamegyek dolgozni, de ezt el nem mondanám Christiannak. Kapna az alkalmon, hogy
rábeszéljen, lépjek ki. Emlékszem, Roach majd szélütést kapott, amikor bejelentettem neki, hogy férjhez
megyek, és azt is, hogy kihez. Nemsokára véglegesítettek. Most fogom fel, hogy azért, mert a főnök
felesége lettem. Nem kellemes gondolat. Immár nem helyettes szerkesztő vagyok, hanem Anastasia Steele,
szerkesztő. Még nem gyűjtöttem annyi bátorságot, hogy elmondjam Christiannak, a munkahelyemen nem
változtattam meg a nevem. Azt hiszem, jó okom volt rá. Szükségem van némi távolságra tőle, de tudom,
ennek ellenére veszekedés lesz belőle, amikor rájön. Talán ma este meg kéne beszélnem vele a dolgot.
Hátradőlök, és nekilátok mai utolsó feladatomnak. A laptop digitális órájára pillantok, onnan tudom, hogy
este hét van. Christian még mindig nem került elő a dolgozószobájából, így van időm. Előveszem a Nikon
memóriakártyáját, és berakom a laptopba, hogy feltöltsem a fényképeket. Míg a fényképek töltődnek, a
mai napon elmélkedem. Vajon Ryan visszajött már, vagy még mindig úton van Portland felé? Elkapta azt a
rejtélyes nőt? Christian hallott már felőle? Válaszokat akarok. Nem érdekel, hogy Christian elfoglalt;
tudni akarom, mi történik, és hirtelen meg is sértődöm, amiért hagy a sötétben botorkálni. Felállok,
elhatározom, hogy bemegyek és letámadom a dolgozószobájában, de ekkor jelennek meg a nászutunk
utolsó napjain készült képek a képernyőn.
Szentséges basszantyú! Egyik kép a másik után, és mind rólam. Álmomban… Milyen sok kép készült
rólam álmomban, a hajam az arcomba hullik, vagy szétterül a párnán, az ajkam nyitva, basszus… a
hüvelykujjamat szopom. Évek óta nem szoptam az ujjam. Mennyi kép! Fogalmam sem volt, hogy Christian
fényképezett. Van néhány lopva készült, távoli kép, köztük egy olyan, amelyen a jacht korlátjánál állva,
álmodozva nézek a távolba. Hogy is nem vettem észre? Elmosolyodom a kép láttán, amelyen boldogan
nevetek, a hajam libben, mert küzdök csikiző, kínzó ujjai ellen. És van egy róla és rólam, a kabinunk
ágyán, amelyet a karját kinyújtva készített. A mellkasához simulok, ő a kamerába néz, fiatal és tágra nyílt
szemével… szerelem. A másik kezével a fejemet fogja, én pedig mosolygok, mint egy szerelemittas

bolond. De nem tudom levenni a szemem Christianról. Ó, ez a szép férfi az enyém. Ez a kócos, most-
dugtam-haj, a szürke, ragyogó szempár, a mosolygó száj. Ez a gyönyörű férfi, aki nem viseli el, hogy
csiklandozzam, akit nemrégiben még érinteni sem lehetett. Meg kell kérdeznem tőle, most már szereti-e,
vagy csak engedi, hogy megérintsem. Az én örömömre, nem az övére.
A homlokom ráncolva nézem a képet, és hirtelen elöntenek az érzések. Valaki bántani akarja. Előbb
Charlie Tango, majd a tűz az irodaépületben, végül ez az átkozott autós hajsza. A számhoz kapom a
kezem, önkéntelenül is zokogás tör ki belőlem. Otthagyom a komputert, és felpattanok, hogy megkeressem
őt. Nem azért, mert veszekedni akarok vele, hanem egyszerűen látnom kell, biztonságban van-e.
Nem veszem a fáradtságot, hogy kopogtassak, berontok a dolgozószobába. Christian az íróasztalnál ülve
telefonál. Csodálkozva és bosszúsan pillant föl, de amikor meglátja, hogy én vagyok az, eltűnik arcáról a
helytelenítés.
- Szóval, nem tudja tovább javítani? - folytatja a beszélgetést, bár nem veszi le a szemét rólam.
Habozás nélkül megkerülöm az íróasztalát, ő pedig fordul a székével, hogy továbbra is szemben legyen
velem. A homlokát ráncolja. Tudom, mire gondol. Mit akarhat? Amikor bemászom az ölébe, csodálkozva
vonja fel a szemöldökét. Átkarolom a nyakát, valósággal belé bújok, ő pedig óvatosan karol át.
- Öö… igen, Barney. Tudná tartani egy pillanatig? - A válla alá fogja a telefont.
- Ana, mi baj van?
A fejem rázom. Christian fölfelé biccenti az állam, és a szemembe néz. Zavartan szorít magához, és
megcsókolja a fejem búbját.
- Oké, Barney, mit is mondott? - A füle és a válla közé fogott telefonba beszél, és lenyom egy gombot a
laptopján. Szemcsés, fekete-fehér CCTV kép jelenik meg a képernyőn. Sötét hajú, világos overallos férfit
látok. Christian lenyom egy másik gombot, és a férfi elindul a kamera felé, de le van hajtva a feje. Mihelyt
közelebb ér, Christian kimerevíti a képet. A férfi egy világos teremben áll, amelyben mintha magas, fekete
szekrények sorakoznának. Ez nyilván a Grey irodaház szerverhelyisége.
- Oké, Barney, még egyszer.
A képernyő életre kell. Egy doboz tűnik fel a férfi feje fölött a biztonsági kamera által készített felvételen,
és rázoomolunk. Lenyűgözve ülök fel.
- Ezt Barney csinálja? - kérdezem csöndesen.
- Igen - feleli Christian. - Tud élesíteni a képen? - kérdezi Barneyt.
A kép elhomályosodik, majd újra a férfira fókuszál, és valamivel élesebb, mint volt. Nézem, és a
felismeréstől hideg fut végig a hátamon. Van valami ismerős a férfi álla vonalában. Kusza, rövid fekete
haja fura, ápolatlan… és a most már élesebb képen egy fülbevalót látok, egy kicsi karikát. Szent szar!
Tudom, ki az.
- Christian - suttogom. - Ez Jack Hyde.

Hetedik fejezet

- Gondolod? - kérdezi Christian meglepetten.
- Nézd meg az álla vonalát - mutatok a képernyőre. - És a fülbevalót, a válla ívét. A felépítése ugyanaz.
Nyilván paróka van rajta, vagy levágatta és befestette a haját.
- Vette, Barney? - Christian leteszi a telefont, és kihango-sítóra állítja. - Úgy látom, alaposan
tanulmányoztad a volt főnöködet, Mrs. Grey - mormogja, és nem valami elégedett a hangja.
Bosszúsan nézek rá. Barney ment meg.
- Igen, uram. Hallottam, mit mondott Mrs. Grey. Az összes digitalizált felvételen lefuttatom az
arcfelismerő software-t. Megnézem, hol volt ez a seggfej… elnézést, asszonyom… a szervezetben.
Aggódva pillantok Christianra, aki elereszti a füle mellett Barney káromkodását. A zárt láncú televízió
képét tanulmányozza.
- Miért tenne ilyet? - kérdezem tőle.
Megrándítja a vállát.
- Talán bosszúból. Nem tudhatom. Nehéz belegondolni, egyes emberek miért viselkednek úgy, ahogyan
viselkednek. Csak dühös vagyok, amiért hagytam, hogy mellette dolgozzál. - Christian összeszorítja a
száját, karja megfeszül köröttem.
- Megvan nekünk a merevlemez tartalma, uram - teszi hozzá Barney.
- Igen, emlékszem. Megvan Mr. Hyde címe is?
- Igen, uram.
- Riassza Welch-t.
- Természetesen. Ellenőrzöm a város zártláncú hálózatát is, hátha nyomon tudjuk követni a mozgását.
- Tudja meg, milyen járművet használ.
- Uram.
- Barney minderre képes? - suttogom.
Christian bólint, és önelégülten mosolyog rám.
- Mi volt a merevlemezén? - kíváncsiskodom halkan.
Christian arca megmerevedik, és a fejét rázza.
- Semmi különös - feleli, és oda a mosoly, az ajka alig mozdul.
- Mondd el.
- Nem.
- Rólad volt valami, vagy rólam?
- Rólam - sóhajt.
- Miféle dolgok? Az életstílusodról?
Christian a fejét rázza, és ajkamra téve az ujját, elhallgattat. Haragosan nézek, de összehúzott szeme
egyértelmű figyelmeztetés, hogy tartsam a szám.
- 2006-os Camaro. Megküldöm az adatokat Welch-nek is - hallatszik Barney izgatott hangja a telefonban.
- Helyes. Nézzen utána, hogy merre járt még a szarházi az épületemben. És ellenőrizze a képet a SIP
személyzeti aktája alapján. - Christian kétkedő pillantást vet rám. - Biztos akarok lenni benne, hogy ő az.
- Már megtörtént uram, és Mrs. Grey nem téved. Jack Hyde az.
Elvigyorodom. Látod? Hasznomat veszed. Christian megdörgöli a hátamat.
- Szép munka, Mrs. Grey. - Elmosolyodik, a korábbi bosszúsága el van felejtve. Aztán visszatér
Barneyhoz. - Értesítsen, ha ellenőrizte a mozgását a központban. Azt is ellenőrizze, hogy bejuthatott-e
bármely másik Grey területre, és szóljon a biztonságiaknak, hogy újra átfésülhessék azt az épületet.
- Uram.
- Köszönöm, Barney. - Christian leteszi a telefont.

- Nos, Mrs. Grey, úgy tűnik, ön nem csak vonzó látvány, hanem hasznos is. - Christian szemében gonosz
jókedv csillan, és tudom, hogy csúfolódik.
- Vonzó látvány? - gúnyolódom én is.
- Nagyon - feleli nyugodtan, és puha, édes csókot ad az ajkamra.
- Ön pedig sokkal vonzóbb látvány nálam, Mr. Grey.
Christian vigyorogva csókol meg újra. Vadabbul csókol, és a csuklójára tekerve a copfomat, magához
húz. Amikor feljövök, levegőért kapkodok, és kalapál a szívem.
- Nem vagy éhes? - kérdi.
- Nem.
- Én igen.
- Mire?
- Hát… ami azt illeti, ételre.
- Készítek neked valamit! - kuncogok.
- Imádom ezt a hangot.
- Azt, hogy ételt kínálok neked?
- Azt, hogy kuncogsz. - A hajamba csókol, és felállok.
- Szóval, mit óhajt enni, uram? - kérdezem édesen.
Christian összehúzza a szemét.
- Okoskodik velem, Mrs. Grey?
- Mindig, Mr. Grey… uram.
Szfinx mosollyal néz vissza rám.
- Még mindig a térdemre fektethetlek - mormogja csábítón.
- Tudom - vigyorgok. A széke karfájára teszem a kezem, lehajolok, és megcsókolom Christiant. - Ez az
egyik, amit úgy szeretek benned. De állítsd takarékra a viszkető tenyered… éhes vagy.
Megjelenik arcán a szégyenlős mosoly, és összeszorul a szívem.
- Ó, Mrs. Grey, mit is csináljak veled.
- Először is válaszolj a kérdésemre. Mit szeretnél enni?
- Valami könnyűt. Lepjél meg - visszhangozza korábbi szavaimat a játszószobából.
- Meglátom, mit tehetek. - Kisasszézok a dolgozószobából, egyenesen a konyhába. Összeszorul a szívem,
amikor meglátom Mrs. Jonest.
- Hello, Mrs. Jones!
- Mrs. Grey. Enne valamit?
Egy edényben keverget valami finomat, aminek csodás illata van.
- Csak szeretnék néhány francia szendvicset Mr. Greynek és magamnak. Mindenféle finomsággal
megrakott, hosszában vágott bagettet. Szeretjük a franciát… - Csak utána kapcsolok, mit is mondtam.
Mrs. Jones egy pillanatig hallgat.
- Persze - mondja aztán. - Mr. Grey szereti a bagettet. Van is a hűtőben szendvicsméretre vágva. Szívesen
elkészítem, asszonyom.
- Tudom. De szeretném én megcsinálni.
- Értem. Máris adok egy kis helyet.
- Mit főz?
- Bolognai mártást. Bármikor meg lehet majd enni. Lefagyasztom. - Melegen rám mosolyog, és
kikapcsolja a tűzhelyet.
- Öö… és mit szeret Christian egy francia szendvicsben? - A homlokomat ráncolom. Vajon Mrs. Jones
megérti az iménti áthallást?
- Bármit belerakhat egy szendvicsbe, Mrs. Grey. Ha ba-gett-be teszi, a férje meg fogja enni.
Egymásra mosolygunk.

- Oké, köszönöm.
A mélyhűtőhöz megyek, és megtalálom benne a méretre vágott bagettdarabokat Ziploc zacskókban. Kettőt
egy tányérra teszek, berakom a mikróba, és kiolvasztás fokozatra állítom a készüléket. Mrs. Jones
időközben eltűnt. A homlokomat ráncolva térek vissza a frigóhoz, és átkutatom a tartalmát. Azt hiszem,
meg kell határoznom, milyen paraméterekkel dolgozunk együtt, Mrs. Jones meg én. Élvezem a gondolatot,
hogy hétvégeken én főzzek Christiannak, és nagyon is örülök, ha Mrs. Jones főz hét közben. Már csak az
kéne, hogy amikor hazajövök a munkából, nekiálljak főzni. Hmm. Ez a felállás egy kicsit emlékeztet arra a
rutinra, amit Christian az alávetettjeivel alakított ki. A fejemet csóválom. Nem szabad túl sokat
gondolkodnom ezen. Találok sonkát a hűtőben, a zöldséges dobozban pedig egy tökéletes, érett avokádót.
Épp némi sóval és citrommal ízesítem az összepasszírozott avokádót, amikor Christian bukkan elő a
dolgozószobából, az új ház terveivel. Leteszi a reggeliző asztalra, odajön hozzám, átkarol, és megcsókolja
a nyakam.
- Mezítláb a konyhában - mormogja.
- Nem úgy szól a mondás, hogy mezítláb és terhesen a konyhában? - mosolygok rá.
Christian mozdulatlan, az egész teste megfeszül.
- Még nem - jelenti ki, és a hangjából egyértelműen érződik, hogy komolyan beszél.
- Nem. Még nem.
Ellazul.
- Akkor ebben egyetértünk, Mrs. Grey.
- De azért akarsz gyereket, nem?
- Persze. Igen. Később. De még nem állok készen arra, hogy bárkivel is megosztozzam rajtad. - Ismét a
nyakamba csókol.
Ó… hogy megosztozzon rajtam?
- Mit készítesz? Jól néz ki. - Megcsókol a fülem mögött, és tudom, hogy el akarja vonni a figyelmemet.
Finom bizsergés fut végig a gerincemen.
- Francia szendvicset - mosolygok önelégülten. Visszatért a humorom.
Christian a nyakamba mosolyog, és a fülcimpám rágcsálja.
- A francia a kedvencem.
Oldalba bököm.
- Ez fáj, Mrs. Grey. - Az oldalára szorítja kezét, mint aki szenved.
- Puhány - motyogom lenézőn.
- Puhány? - ismétli hitetlenkedve. A fenekemre csap, hogy felkiáltok. - Siess azzal az étellel, asszony.
Később megmutatom én neked, mennyire vagyok puhány. - És ismét játékosan rám csap, majd a frigóhoz
megy. - Iszol egy pohár bort? - kérdezi.
- Kérek.

Christian kiteríti a ház terveit a reggeliző pultra. Giának van néhány csakugyan látványos ötlete.
- Tetszik a javaslata, hogy lent az egész hátsó fal üvegből legyen, de…
- De? - biztat Christian.
Sóhajtok.
- De nem akarom elvenni a ház karakterét.
- Karakterét?
- Igen. Az, amit Gia javasol nagyon radikális, és én… nos… úgy szerettem bele abba a házba, ahogyan
volt, hibákkal, meg minden.
Christian homlokán összeszaladnak a ráncok, mintha szentségtörő volnék.

- Nekem tetszik, úgy, ahogy van - suttogom. Most nagyon fog haragudni?
Komolyan mered rám.
- Azt akarom, hogy ez a ház olyan legyen, amilyennek te szeretnéd. Amit csak akarsz. A tiéd.
- Én pedig azt akarom, hogy te is szeresd. Hogy boldog legyél benne.
- Én boldog leszek, csak te ott legyél. Ez ilyen egyszerű, Ana. - Pillantása rabul ejti az enyémet. Teljesen
őszinte. Lesütöm a szemem, szívem megtelik érzelemmel. Szent tehén, hát ennyire szeret!
- Hát… nyelek egyet, és igyekszem leküzdeni a torkomat szorongató érzelmeket. - Tetszik az üvegfal.
Talán megkérhetnénk Giát, hogy egy kicsit szervesebben építse be a házba.
Christian elvigyorodik.
- Persze. Ahogy csak akarod. És mit szólsz az emelet és az alagsor terveihez?
- Nekem megfelelnek.
- Helyes.
Oké… megacélozom magam, hogy föltegyem az egymillió dolláros kérdést.
- Akarsz játszószobát? - Érzem, mint önti el arcom a már olyannyira ismerős pír. Christian szemöldöke
felemelkedik.
- Te akarod? - vágja vissza. Meglepett és kedélyes egyszerre.
Vállat vonok.
- Öö… ha te akarod.
Egy pillanatig szótlanul néz.
- Egyelőre hagyjuk nyitva ezt a lehetőséget. Hiszen ez családi otthon lesz.
Meglepő, milyen csalódást érzek. Nyilván igaza van… bár mikor lesz nekünk családunk? Évek telhetnek
el.
- Azonkívül improvizálhatunk.
- Szeretek improvizálni - suttogom.
Christian arcán vigyor jelenik meg.
- De valamit el kell döntenünk. - A hálószoba tervrajzára mutat, és máris a fürdőszobák meg a
gardróbfülkék a téma.

Este fél tízre jár, amikor befejezzük.
- Akarsz ma még dolgozni? - kérdezem Christiantól, miközben feltekeri a terveket.
- Nem, ha te nem akarod. - Elmosolyodik. - Te mit szeretnél?
- Tévézhetnénk. - Nincs kedvem olvasni, és nem akarok még lefeküdni sem…
- Oké. - Christian készségesen belemegy, és követem a tévészobába.
Összesen háromszor vagy talán négyszer ültünk itt, és Christian akkor is általában olvasott. Egyáltalán
nem érdekli a televízió. Összekuporodom mellette a heverőn, magam alá húzom a lábamat, és a vállára
hajtom a fejem. Christian bekapcsolja a síkképernyős tévét, és a távirányítóval szórakozottan kapcsolgat a
csatornák között.
- Melyik marhaságot szeretnéd nézni?
- Nem nagyon szereted a tévét, ugye?
A fejét rázza.
- Időpocsékolás. De veled szívesen megnézek valamit.
- Arra gondoltam, huncutkodhatnánk.
Christian arca felém fordul.
- Huncutkodhatnánk? - Úgy mered rám, mintha két fejem nőtt volna. Egy túlvilágított spanyol
szappanoperánál abbahagyja a végtelen kapcsolgatást.

- Igen.
Vajon miért rémült meg ennyire?
- Ágyba bújunk, és huncutkodunk.
- Mindig azt csináljuk. Mikor huncutkodtál utoljára tévé előtt? - kérdezem szégyenlősen, és mégis
ingerlőn.
Christian vállat von, és megrázza a fejét. Ismét nyomogatni kezdi a távirányítót, és néhány újabb
csatornaváltás után megállapodik az X-akták egy régi epizódjánál.
- Christian?
- Soha nem csináltam ilyent - mondja csöndesen.
- Soha?
- Soha.
- Még Mrs. Robinsonnal sem?
Felhorkan.
- Bébi, sok mindent műveltem Mrs. Robinsonnal, de abból semmit nem neveznék huncutkodásnak. -
Önelégült mosolyt vet rám, aztán feltámad a kíváncsisága, és összehúzott szemmel néz. - És te?
Elpirulok.
- Természetesen. Vagyis… mondhatjuk…
- Micsoda! Kivel?
Jaj, ne! Nem menjünk ebbe bele.
- Mondd el! - makacskodik.
Összekulcsolt ujjaimat bámulom. Christian gyöngéden kezemre teszi a kezét. Amikor felpillantok, látom,
hogy mosolyog.
- Tudni akarom, bárki volt is az, hogy péppé verhessem.
Kuncogok.
- Hát az első alkalom…
- Az első? Nemcsak egy szarháziról van szó? - Christian már szinte hörög.
Ismét kuncogok.
- Miért van ennyire meglepve, Mr. Grey?
Homlokát ráncolva a hajába túr, és úgy néz rám, mintha egészen más megvilágításban látna. Majd vállat
von.
- Csak meglepődtem. Úgy értem, tekintve, mennyire tapasztalatlan voltál.
Elpirulok.
- Határozottan bepótoltam, amióta megismertelek.
- Az biztos. - Christian elvigyorodik. - Meséld el. Tudni akarom.
Türelmes, szürke szemébe nézek, és próbálom felbecsülni, milyen hangulatban van. Feldühítem, vagy
őszintén tudni kívánja? Nem akarom, hogy duzzogjon… rémes, amikor duzzog.
- Tényleg azt akarod, hogy elmeséljem?
Lassan bólint, ajka kedélyes, arrogáns mosolyra húzódik.
- Egy ideig Texasban éltem anyámmal és a hármas számú férjjel. Tizedikbe jártam. A srácot Bradleynek
hívták, és ő volt a laborpartnerem fizikaórán.
- Hány éves voltál?
- Tizenöt.
- És ő most mivel foglalkozik?
- Nem tudom.
- Hány gólt rúgott?
- Christian! - korholom, de hirtelen megragadja a térdem, majd a bokám, és feldönt, hogy hátraesek a
heverőn. Könnyedén fölém siklik, és leszorít, egyik lába az én két lábam közé kerül. Olyan hirtelen

történik mindez, hogy felkiáltok meglepetésemben. Aztán a kezem fogja meg, és a fejem fölé emeli a
karomat.
- Szóval ez a Bradley… túljutott a felezővonalon? - mormogja, és az orrát végighúzza az enyémen. Lágy
csókokkal borítja a szám sarkát.
- Igen - mormogom az ajkába. Christian egyik kezével elenged, hogy megfoghassa az állam, és
mozdulatlanul tart, a nyelve pedig a számban cikázik. Megadom magam a heves csók előtt.
- Így? - zihálja, amikor felbukkan levegőért.
- Nem… egyáltalán nem volt ilyen - nyögöm ki, és a testemben minden vér lefelé áramlik.
Elengedi az államat, keze végigsiklik a testemen, majd vissza, föl a mellemre.
- Ezt csinálta? Érintett így? - A hüvelykujja a bimbómat súrolja a topon keresztül, újra meg újra, hogy a
mellbimbóm megkeményedik szakértő érintésétől.
- Nem - vonaglok alatta.
- Eljutott a tizenhatosig? - mormogja a fülembe. A keze most a bordáimon siklik, el a csípőm mellett. A
fogai közé fogja a fülcimpám, és finoman húzni kezdi.
- Nem - zihálom.
A tévében Mulder harsog valamit a legkeresettebb bűnözőkről.
Christian felemelkedik, a távirányítóval lehalkítja a tévét, aztán lenéz rám.
- Na és mi a helyzet a kettes számú akárkivel? Ő eljutott a tizenhatosig?
Sistergően izzik a szeme… dühös? Beindult? Nehéz megmondani. Az én oldalamra húzódik, kezét bedugja
a tréningnadrág alá.
- Nem - suttogom. Csapdába ejt buja tekintete. Christian gonoszul mosolyog.
- Helyes. - A keze a nemi szervemre tapad. - Nem hord bugyit, Mrs. Grey. Egyetértek. - Ismét megcsókol,
és az ujjai közben csodákat művelnek. Hüvelykujja a csiklómon, úgy kínoz, a mutatóujját pedig finom
lassúsággal dugja belém.
- Azt hittem, huncutkodunk - nyögöm.
Christian megmerevedik.
- Miért, nem azt csináljuk?
- Nem. Semmi szex.
- Tessék?
- Semmi szex…
- Azt akarod? - Kihúzza a kezét a melegítőnadrágból. - Tessék. - Mutatóujját végighúzza az ajkamon, és
érzem saját ragacsos, sós ízem. A számba dugja az ujját, ahogyan az előbb lent tette. Aztán úgy
helyezkedik, hogy a lábaim között legyen, és nekem feszíti a férfiasságát. Döf egyszer, majd kétszer, és
megint. Felnyögök, mert a melegítőnadrág anyaga pont a megfelelő módon dörzsöl.
- Ezt akarod? - mormogja, és ritmikusan mozgatja csípőjét.
- Igen - nyögöm.
Kezével ismét a mellbimbómra koncentrál, foga az államat súrolja.
- Tudod, milyen dögös vagy, Ana? - Rekedtes a hangja, és erősebben dörgölőzik hozzám.
Válaszra nyitom a szám, de nem jön ki érthető hang a torkomon, csak hangosan nyögök. Christian ismét
elfoglalja a számat, alsó ajkam a fogával húzza, aztán nyelve ismét a számban. Elengedi a másik
csuklómat is, és keze mohón siklik fel a vállamon, egyenesen a hajamba. Mikor a csók közben meghúzom
a haját, felnyög, és a szemembe néz.
- Jaaaj…
- Szereted, ha érintelek? - suttogom.
A homlokát ráncolja, amikor felfogja a kérdést. Abbahagyja a dörgölőzést.
- Hát persze, hogy szeretem, ha érintesz, Ana. Amikor megérintesz, úgy érzem magam, akár az éhező egy
lakomán. - Szenvedélyes őszinteséggel duruzsolja. Szent tehén!

A lábaim közé térdel, és felemel, hogy le tudja húzni rólam a topot - meztelen vagyok alatta. Megfogja a
szegélyét, áthúzza a fejemen, és a földre dobja, majd karomat a hátam mögé szorítva, az ölébe húz.
- Érints meg - zihálja.
Ó! Óvatosan felé nyúlok, ujjam begyével súrolom a mellszőrzetét a szegycsontja fölött, az égésnyomok
fölött. Christian mélyen beszívja a levegőt, és kitágul a pupillája, de nem a félelemtől, hanem az érzéki
választól az érintésemre. Feszülten nézi, ahogy ujjam finoman lebeg a bőre fölött. Előbb az egyik bimbó,
majd a másik következik. Összehúzódnak cirógató kezem alatt. Előbbre hajolok, lágy csókokkal borítom
el a mellkasát. Kezem a vállára téved, érzem kemény, formás izmait. Hűha… jó kondiban van.
- Kívánlak - mormogja, s mintha zöld fény gyúlt volna ki libidóm előtt.
A hajába túrok, hátrahúzom a fejét, hogy a szájához férjek. Forró láng lobog a hasamban. Christian nyög,
és hátratol a heverőre. Aztán felül, lerántja rólam a melegítőnadrágot, közben lehúzza a cipzárját is.
- Gól - suttogja, és fürgén megtölt magával.
- Ááá… - nyögöm, ő pedig megmerevedik, és két kezébe fogja az arcomat.
- Szeretlek, Mrs. Grey - mormogja, és nagyon lassan, nagyon finoman szeretkezik velem, míg a nevét
kiáltva, köré fonódva, darabokra nem foszlom. Soha nem akarom elengedni őt.

A mellén pihenek. Mindketten a padlón heverünk a tévészobában.
- Tudod, kihagytunk néhány gólhelyzetet. - Ujjaim a mellizmai vonalát követik.
Felnevet.
- Majd legközelebb. - És megcsókolja a fejem búbját.
Felnézek a képernyőre, épp az X-akták vége főcíme megy. Christian a távirányítóért nyúl, és
visszakapcsolja a hangot.
- Szeretted ezt a sorozatot? - kérdem.
- Amikor kissrác voltam.
Ó… Christian, mint kissrác… kick-box, X-akták, és semmi érintés.
- És te? - kérdi.
- Az én időm előtt adták.
- Milyen fiatal vagy - mosolyog rám szeretettel. - Szeretek huncutkodni önnel, Mrs. Grey.
- Ahogyan én is önnel, Mr. Grey. - Megcsókolom a mellét, és némán fekszünk, nézzük az X-akták végét,
majd a hirdetéseket.
- Csodás három hét volt, az autós hajsza, a tűz meg őrült ex-főnökök ellenére is. Mintha a saját kis
buborékunkban lennénk - motyogom álmatagon.
- Hmm. - Mély torokhangon hümmög. - Nem igazán állok készen rá, hogy osztozzam rajtad a világgal.
- Holnap visszatérünk a való életbe - mormogom, és igyekszem távol tartani a melankóliát a hangomból.
Christian sóhajt, szabad kezével a hajába túr.
- A biztonsági intézkedések szigorúak lesznek… - Ajkára teszem az ujjamat. Nem akarom még egyszer
meghallgatni ezt az előadást.
Christian azonnal megmerevedik. A csudába!
- Mert követtek minket.
- Nem Sawyer tehet róla.
A szemembe néz.
- Nem lett volna szabad megengedniük, hogy olyan messzire kerülj tőlük. Tisztában vannak vele.
Bűntudatosan elpirulok, és felveszem az előbbi helyzetet, a mellkasán pihenek. Én tehetek az egészről. Én
akartam lelépni tőlük.
- Erről nem ők…

- Elég! - Christian kurtán szakít félbe. - Ezen nincs mit megvitatni, Anastasia. Ez tény, és még egyszer nem
engedik, hogy megtörténjen.
Anastasia! Amikor bajban vagyok, rögtön Anastasia leszek, akárcsak otthon, anyámnál.
- Oké - nyugtatgatom. Nem akarok veszekedni vele. - Ryannek sikerült utolérnie azt a nőt a Dodge-ban?
- Nem. És egyáltalán nem biztos, hogy nő volt.
- Ó? - Ismét felnézek.
- Sawyer látott egy alakot, hátul összefogott hajjal, de csak egy pillanatra, és feltételezte, hogy nő. Most
azonban, mi-után azonosítottad Hyde-ot, lehet, hogy ő volt az. Így viseli a haját. - Christian hangjában
tapintható az undor.
Nem tudom, mihez kezdjek ezzel a hírrel. Christian keze végigsiklik mezítelen hátamon, elvonja a
figyelmemet.
- Ha bármi történne veled… - mormogja, és komoly, tágra nyílt a szeme.
- Tudom - suttogom. - Én is így érzek veled kapcsolatban. - Megborzongok a gondolatra.
- Gyere. Még megfázol - mondja, és felül. - Feküdjünk le. A következő gólt ott is berúghatjuk. - Huncut
mosolyt vet rám.
Változékony, mint mindig: szenvedélyes, aggódó, szexi - az én Ötven árnyalatom. Megfogom a kezét, és
felhúz, én pedig úgy, ahogy vagyok, követem a hálószobába.

Másnap reggel, amikor megállunk a SIP bejárata előtt, Christian megszorítja a kezem. Minden ízében
maga a hatalmas vállalatvezér a sötét öltönyben a hozzáillő nyakkendővel. Elmosolyodom. Akkor láttam
utoljára ilyen csinosan kiöltözve, mikor azon a balett előadáson voltunk Monte-Carlóban.
- Ugye tudod, hogy nem kell ezt tenned? - mormogja. Elfog a kísértés, hogy a szememet forgassam.
- Tudom - suttogom, mert nem akarom, hogy Sawyer és Ryan az Audi első ülésén meghallják. - De
akarom - folytatom. - Jól tudod. - Odahajolok hozzá, és megcsókolom. A homlokáról mégsem tűnnek el a
ráncok. - Mi baj?
Christian bizonytalan pillantást vet Ryanre, aki kiszáll a kocsiból.
- Hiányozni fogsz, megszoktam, hogy az enyém vagy.
Végigsimítok az arcán.
- Te is nekem. - Megcsókolom. - Csodálatos nászút volt.
- Menjen dolgozni, Mrs. Grey.
- Ön is, Mr. Grey.
Sawyer kinyitja az ajtót.
Mielőtt kilépnék a járdára, még egyszer megszorítom Christian kezét. Még integetek neki, mielőtt belépek
az épületbe. Sawyer kitárja előttem az ajtót, és követ.
- Szia, Ana! - mosolyog rám Claire a recepciós pult mögül.
- Claire, szia! - mosolygok vissza rá.
- Remekül nézel ki. Jó volt a nászút?
- A lehető legjobb, köszönöm. Mi újság idebenn?
- Az öreg Roach ugyanolyan, mint volt, de a biztonsági ellenőrzések erősödtek, még a szerverszobát is
átvizsgálták. Hannah majd elmondja.
Naná, hogy elmondja. Barátságosan mosolygok Claire-re, és az irodámba megyek. Hannah az
asszisztensem. Magas, karcsú lány, akiben annyi könyörtelen hatékonyság van, amit időnként kicsit már
ijesztőnek találok. De velem aranyos, pedig néhány évvel idősebb nálam. Már vár a lattém, ez az egyetlen
kávé, amelyet elkészíthet helyettem.
- Szia, Hannah! - köszönök kedvesen.

- Na, milyen volt a nászút?
- Fantasztikus. Tessék, ezt neked hoztam. - Egy kis üveg parfümöt teszek az íróasztalára, ő pedig boldogan
csapja össze a kezét.
- Köszönöm - lelkendezik. - A sürgős levelezésed az íróasztalodon, és Roach szeretne beszélni veled
tízkor. Egyelőre nincs más jelentenivalóm.
- Rendben. Köszönöm. És kösz a kávét. - Bemegyek az irodámba, az asztalomra teszem az aktatáskámat,
majd végignézek a levélhalmon. Bőven lesz tennivalóm.

Nem sokkal tíz előtt félénk kopogatás hallatszik.
- Bújj be!
Elizabeth kukucskál be.
- Szia, Ana! Csak azt akartam mondani, hogy üdv idehaza.
- Hát, én meg azt mondhatom ezt a levélhalmot olvasva, hogy bárcsak még mindig Dél-Franciaországban
volnék.
Elizabeth fölnevet, de hamis, erőltetett a nevetése. Félrebiccentett fejjel, úgy nézek rá, ahogyan Christian
szokott néha rám.
- Örülök, hogy épségben megjöttél - mondja. - Néhány perc múlva újra találkozunk az értekezleten Roach-
nál.
- Oké - mormogom, és Elizabeth mögött becsukódik az ajtó.
Homlokráncolva nézem a csukott ajtót. Mi volt ez az egész? Megrándítom a vállam, aztán jelez a
komputer. E-mailem érkezett.

Feladó: Christian Grey
Tárgy: Elkószált feleségek
Dátum: 2011. augusztus 22. 09:56
Címzett: Anastasia Steele

Feleség!
Elküldtem neked az alábbi e-mailt, és visszapattant, méghozzá azért, mert nem változtattad meg a nevedet. Valamit el akarsz mondani ezzel?

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.

Mellék let:

Feladó: Christian Grey
Tárgy: Buborék
Dátum: 2011. augusztus 22. 09:32
Címzett: Anastasia Grey

Mrs. Grey!
Szeretek veled gólra törni.
Érezd magad jól az első napodon a visszaérkezésünk után.

Már most hiányzik a buborékunk.

Christian Grey
A valós életbe visszatérő Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings, Inc.

Basszus! Azonnal a válaszra kattintok.

Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Ne pukkantsd ki a buborékot
Dátum: 2011. augusztus 22. 09:58
Címzett: Christian Grey

Férj!

Imádom ezt a focis metaforát veled, Mr. Grey.
Itt szeretném megtartani a lánykori nevem.
Este megmagyarázom.
Most értekezletre megyek.
Nekem is hiányzik a buborékunk…

Ui. Azt hittem, a BlackBerrymet kell használnom.
Anastasia Steele
Szerkesztő, SIP

Érzem, hogy ebből komoly veszekedés lesz. Sóhajtva szedem össze az iratokat az értekezlethez.
Az értekezlet két óra hosszat tart. Az összes szerkesztő jelen van, rajtuk kívül Roach és Elizabeth.
Személyi ügyekről, stratégiáról, marketingről, biztonsági kérdésekről és az év végéről tárgyalunk. Ahogy
telik az idő, egyre kényelmetlenebbül érzem magam. Alig észrevehetően, de megváltozott a kollégáim
viselkedése. Van valami távolságtartás és tisztelet, amit korábban nem éreztem. Courtney részéről pedig,
aki a nonfiction részleget vezeti, kifejezett ellenszenvet érzékelek.
Talán csak paranoiás vagyok - ezzel próbálom magyarázni magamnak, hogy Elizabeth olyan furán fogadott
ma reggel. Gondolataim visszaszállnak a jachtra, aztán a játszószobába, majd az R8-asba, ahogy a
rejtélyes Dodge előtt száguldottunk az I-5-ös autópályán. Talán Christiannak igaza van… lehet, hogy nem
kéne ezt csinálnom. Lehangol a gondolat - mindig is ezt akartam.
Ha ezzel nem foglalkozhatom, akkor mégis, mit csináljak? Visszamegyek a szobámba, és igyekszem
elhessegetni magamtól a sötét gondolatokat.
Leülök az íróasztalomhoz, és gyorsan megnézem, kaptam-e levelet Christiantól. Semmi. Ellenőrzöm a
BlackBerryt… Még mindig semmi. Helyes. Legalább nem reagált ellenségesen az én e-mailemre. Lehet,
hogy ma este mindent megbeszélünk, ahogyan én kértem. Kinyitom a marketingtervet, amelyet az
értekezleten kaptam.

A hétfői rítusunk folytatódik. Hannah jön be az irodámba az ebédemmel, amelyet Mrs. Jones csomagolt.
Együtt ülünk, eszünk, és közben megbeszéljük, mit akarunk a hét során elvégezni. Hannah beavat a
legújabb irodai pletykákba. Ahhoz képest, hogy három hétig távol voltam, szinte semmi újság. Aztán
kopogtatnak az ajtón.
- Tessék!
Roach nyit be, és Christian áll mellette. Lezsibbadok. Christian szeme szinte izzik. Bevonul, közben
udvariasan mosolyog Hannah-ra.
- Hello, maga nyilván Hannah. Christian Grey vagyok - mutatkozik be.
Hannah felpattan, és kezet nyújt.
- Mr. Grey. Me… mennyire örülök, hogy megismerhetem - dadogja, és kezet fognak. - Hozhatok kávét?
- Kérek - mondja Christian barátságosan.
Hannah értetlenkedő pillantást vet rám, aztán kisiet az irodából. Elmegy Roach mellett, aki valósággal
földbe gyökerezett lábbal áll a küszöbnél.
- Ha megbocsát, Roach, szeretnék váltani néhány szót Ms. Steele-lel. - Gunyorosan sziszegi az „sz”-t. Hát
ezért jött. Ó, a francba!
- Természetesen, Mr. Grey. Ana - morogja Roach, és távozik. Behúzza az ajtót maga mögött. Összeszedem
magam annyira, hogy beszélni tudjak.
- Mennyire örülök, hogy látom, Mr. Grey. - Túlságosan is édesen mosolygok.
- Leülhetek, Ms. Steele?
- A te céged. - A szék felé intek, amelyen az előbb még Hannah ült.
- Igen, az.
Farkasvigyorral néz rám, ami nem ér el a szeméig. Pattogó a hangja, majd szétveti a feszültség, érzem
magam körül. Basszus! A szívem a torkomban dobog.
- Nagyon kicsi az irodád - mondja, s leül az íróasztalommal szemben.
- Nekem megfelel.
Látszólag közönyösen néz, de tudom, hogy dühös. Mély lélegzetet veszek. Ez nem lesz kellemes.
- Nos, mit tehetek érted, Christian?
- Csak ellenőrzöm a befektetéseimet.
- A befektetéseidet? Mindet?
- Mindegyiket. Némelyiket át kell szervezni.
- Átszervezni? Mennyiben?
- Szerintem tudod. - Fenyegetően nyugodt a hangja.
- Kérlek… ugye nem akarod azt mondani, hogy három hét után azért szakítottad félbe a munkádat, hogy ide
gyere, és veszekedj velem a nevem miatt? - Nem valami kicseszett befektetés vagyok!
Mocorog egy kicsit, és keresztbe veti a lábát.
- Nem éppen azért, hogy veszekedjek. Nem.
- Christian, én dolgozom.
- Nekem úgy tűnt, az asszisztenseddel pletykálsz.
Elvörösödöm.
- Átmentünk a napirendünkön - csattanok fel. - És nem válaszoltál a kérdésemre.
Kopogtatás hallatszik.
- Gyere be! - kiáltom túlságosan is hangosan.
Hannah egy kis tálcát hoz be: tejes kancsó, cukor és kávé a francia kávéfőzőben. Nagyon kitett magáért.
Az íróasztalomra teszi a tálcát.
- Köszönöm, Hannah - motyogom, és zavarba jövök, amiért az előbb úgy kiabáltam.
- Van még valamire szüksége, Mr. Grey? - kérdi pihegve Hannah.
Kedvem támad a szememet forgatni.

- Nem, köszönöm. Ez minden. - Christian elbűvölőn, bugyi levarázsolón mosolyog rá.
Hannah elpirul és távozik. Christian figyelme ismét felém fordul.
- Nos, Ms. Steele, hol is tartottunk?
- Ott, hogy durván megzavartál a munkámban, hogy a nevem miatt veszekedj velem.
Christian pislog - úgy tűnik, meglepődött, talán a hangom hevessége miatt. Hosszú, ügyes ujjával fürgén
lepöcköl egy láthatatlan szöszt a térdéről. Elvonja vele a figyelmemet. Szándékosan csinálja. Hunyorogva
figyelem.
- Szeretek időnként be nem jelentett látogatásokat tenni. A vezetés nem lustul el, a feleségek tudják a
helyüket. Tudod. - Vállat von, és arrogáns vonallá feszül a szája.
A feleségek tudják a helyüket!
- Nem gondoltam, hogy ennyire ráérsz - csattanok fel.
Hideg lesz a tekintete.
- Miért nem akarod itt megváltoztatni a nevedet? - kérdi, és halálos nyugalom érződik a hangjából.
- Muszáj ezt most megbeszélni, Christian?
- Éppen itt vagyok. Nem tudom, miért ne beszélhetnénk meg most.
- Mert rengeteg munkám van, három hete nem voltam bent.
Christian pillantása hűvös, értékelő - sőt távoli. Fel nem tudom fogni, hogy képes ilyen hidegen viselkedni
a tegnap este, az elmúlt három hét után. Basszus! Nagyon mérges lehet. Mikor tanulja meg végre, hogy ne
reagáljon túl?
- Szégyellsz? - kérdi, és becsapósan lágy a hangja.
- Természetesen nem - felelem bosszúsan. - Ez rólam szól, nem rólad. - Jesszusom, néha tényleg fárasztó.
Bolond, nehezen kezelhető, megalomániás.
- Hogy érted, hogy nem rólam szól? - Értetlenül biccenti félre a fejét, már nem olyan távoli a tekintete.
Tágra nyílt szemmel mered rám, és rájövök, hogy megbántódott. Szentséges basszantyú! Megbántottam.
Jaj, ne… ha van ember, akit nem akarok megbántani, akkor az ő. Szeretném megértetni vele a logikámat.
Meg kell magyaráznom neki, miért döntöttem így.
- Christian, amikor megkaptam ezt a munkát, csak néhány napja ismertelek - kezdem türelmesen, és
igyekszem megtalálni a helyénvaló szavakat. - Nem tudtam, hogy meg fogod venni a céget…
Hogyan is foglalhatnám össze néhány szóban rövid történetünket ebből a szemszögből? Azt, hogy milyen
eszement okok vezérelték, az irányításmániája, a zaklató hajlamai, amiknek képes szabad folyást engedni,
mert annyira gazdag. Tudom, hogy biztonságban akar tudni, de az alapvető gond mégiscsak az, hogy az
övé lett a SIP. Ha nem avatkozott volna bele, normálisan élhetnék, és nem kéne vállalnom, hogy a
munkatársaim összesúgnak a hátam mögött, és ellenem vannak. A kezembe temetem az arcomat, hogy
megszakítsam vele a szemkontaktust.
- Miért olyan fontos ez neked? - kérdezem kétségbeesetten, és igyekszem kordában tartani fogyatkozó
türelmemet. Felpillantok, és kifejezéstelenül néz. Szinte világít a szeme. Nem árul el semmit, a korábbi
fájdalmat már elrejti. De miközben kérdezem, a szívem mélyén előbb tudom a választ, mint kimondaná.
- Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy az enyém vagy.
- A tiéd vagyok. - Nézd! - Fölemelem a bal kezemet, felmutatom a jegygyűrűmet és az eljegyzési gyűrűt.
- Ez nem elég.
- Nem elég, hogy hozzád mentem? - Alig hallható suttogássá halkul a hangom. Christian pislogva veszi
tudomásul az arcomról sütő rémületet. Mi mást tehetnék még?
- Nem így értettem - csattan fel. Beletúr túl hosszúra nőtt hajába, mely a homlokába hullik.
- Hogy érted ezt?
- Azt akarom, hogy velem kezdődjön és velem végződjön a világod - mondja, és nyers a tekintete.
Teljesen kiakadok, olyan érzésem van, mintha gyomron vágott volna. Lelki szemeim előtt megjelenik a
rémült, vörösesbarna hajú, szürke szemű, koszos, lompos kisfiú.

- Így is van - felelem, és ez az igazság. - Csak szeretnék saját karriert, és nem úgy, hogy a nevednek
köszönhetem. Csinálnom kell valamit. Nem maradhatok börtönbe zárva az Escalában, vagy az új házban,
úgy, hogy semmi dolgom. Beleőrülnék. Megfulladnék. Mindig is dolgoztam, és szeretem ezt a munkát.
Mindig is erről a munkáról álmodtam. De ez nem jelenti azt, hogy kevésbé szeretnélek. A világot jelented
nekem. - Gombócot érzek a torkomban, könnyek csípik a szemem. Nem sírhatok, itt nem. Ezt ismétlem
magamban újra meg újra. Nem sírhatok.
Christian csak néz, egy szót sem szól. Aztán ráncok jelennek meg a homlokán, mintha azon gondolkodna,
amit az előbb mondtam.
- Rád telepszem? - Tompa a hangja, és azt a kérdést visszhangozza, amit már feltett egyszer.
- Nem… igen… nem. - Kikészít ez a beszélgetés. Nem akarom. Nem itt, nem most.
Lehunyom a szemem, és megdörgölöm a homlokomat. Próbálom végiggondolni, hogy is jutottunk ide.
- Nézd, a nevemről elbeszélgetünk. Itt, a SIP-nél szeretném megtartani a leánynevemet, mert szükségem
van némi távolságra közted és köztem… de csak itt. Ez minden. Tudod, mindenki azt hiszi, hogy miattad
kaptam meg ezt az állást, pedig a valóságban… - Elhallgatok, amikor elkerekedik a szeme. Jaj, ne…
miatta kaptam meg?
- Akarod tudni, miért kaptad meg ezt az állást, Anastasia?
Anastasia? Basszus! Mi van? Mit jelentsen ez?
- A vezetőség azért adta neked Hyde munkáját, hogy betöltsön egy űrt. Nem akarták vállalni egy magas
beosztású munkatárs költségét, amikor a cég éppen tulajdonost váltott. Fogalmuk sem volt, mihez akar
kezdeni az új tulajdonos, és bölcsen, nem akartak vállalni egy ilyen terhet. Így aztán neked adták Hyde
munkáját az új tulajdonos érkezéséig - elhallgat, ajka gunyoros mosolyra rándul -, aki én volnék.
Szent szar!
- Mit akarsz ezzel mondani? - Tehát miatta volt minden? Basszus! Elszörnyedek.
Christian rémületem láttán elmosolyodik, és a fejét rázza.
- Nyugi. Bőven megfeleltél a feladatnak. Nagyon jó munkát végeztél. - Mintha némi büszkeség csendülne
ki a hangjából, és csaknem teljesen elgyengülök.
- Ó. - Teljesen megszédültem. Tátott szájjal meredek rá.
Christian ismét mocorogni kezd.
- Nem akarlak megfojtani, Ana. Nem akarlak aranykalitkába dugni. Vagyis… - elhallgat, és elsötétedik az
arca. - Legalábbis az ésszerű részem nem. - Elgondolkodva simít végig az állán, valami ötleten rágódik.
Hová akarhat kilyukadni? Aztán hirtelen felnéz, mintha igazi heuréka pillanata volna.
- Szóval, az egyik oka annak, hogy itt vagyok… azon kívül, hogy helyre tegyem a rendetlenkedő
feleségemet, az, hogy megbeszéljük, mit is kezdjek ezzel a céggel.
Rendetlen feleség? Nem rendetlenkedem, és nem vagyok befektetés! Haragosan nézek rá, ismét a sírás
kerülget.
- Mit tervezel? - Félre biccentem a fejem, akárcsak ő, és nem tudom megállni, gunyoros a hangom.
Christian szája ismét megrándul, s a mosoly árnyéka vonul át az arcán. Hűha, újabb hangulatváltás.
Hogyan tudnék lépést tartani Mr. Változékonnyal?
-- Megváltoztatom a cég nevét. Mostantól Grey Könyvkiadó.
Szent szar!
- És egy év múlva a tiéd.
Leesik az állam, a szám tátva marad.
- Ez a nászajándékom.
Összeszorítom a szám, aztán ismét kinyitom, próbálok kinyögni valamit, de semmi nem jut az eszembe.
Üres az agyam.
- Ezek szerint meg kell változtatnom a nevét Steele Könyvkiadóra?
Szentséges basszantyú, ez komolyan beszél.

- Christian - suttogom, mikor az agyam végre megtalálja az összeköttetést a számmal. - Adtál már nekem
egy órát… Én nem tudok elvezetni egy vállalatot.
Christian fejét félrebiccentve, kritikus pillantással, a homlokát ráncolva néz.
- Huszonegy éves korom óta vezetem a vállalkozásomat.
- De te… te vagy. Irányításmániás csodagyerek. Az istenit, Christian, te közgazdaságból vizsgáztál a
Harvardon, mielőtt kimaradtál volna. Legalább volt némi elképzelésed. Én festékeket és kábelkötegeket
árultam három éven át részmunkaidőben, az ég szerelmére. Olyan keveset láttam a világból, és szinte
semmit nem tudok. - Miközben ömlik belőlem a mondandóm, a hangom egyre erősebb, egyre magasabb.
- Te vagy a legolvasottabb ember, akit ismerek - vág vissza Christian hevesen. - Szereted a jó könyveket.
A nászutunkra is magaddal hoztad a munkád. Hány kéziratot is olvastál el? Négyet?
- Ötöt - suttogom.
- És valamennyiről jelentést is írtál. Nagyon okos nő vagy, Anastasia. Biztos vagyok benne, hogy
boldogulsz majd.
- Megőrültél?
- Megőrülök érted - suttogja.
Csak horkanok, mert mindössze ennyi telik tőlem. Christian összehúzza a szemét.
- Mindenki rajtad fog nevetni. Megveszel egy céget az asszonykádnak, aki felnőtt élete során mindössze
néhány hónapot dolgozott.
- Gondolod, hogy nem szarom le magasról, mit gondolnak mások? Különben sem lennél egyedül.
Tátott szájjal bámulok rá. Most csakugyan elszaladt vele a ló.
- Christian, én… - A tenyerembe temetem az arcomat… az érzelmeim, mintha egy présgépen mennének
keresztül. Elment az esze? Valahonnan belülről, valami sötét helyről hirtelen feltámad bennem a nem
helyénvaló vágy, hogy nevessek. Ismét felnézek rá, és Christian szeme elkerekedik.
- Szórakoztatja valami, Ms. Steele?
- Igen. Te.
Még jobban elkerekedik a szeme. Meg van döbbenve, de közben jól is mulat.
- Kineveted a férjedet? Ezt soha ne merészeld. És harapdálod az alsó ajkadat. - Elsötétedik a szeme…
ahogyan olyankor szokott. Ó, nem, ismerem ezt a pillantást. Perzselő, csábító, buja… jaj, ne! NE itt.
- Ne is gondolj rá - figyelmeztetem, a hangomból kicseng a rémület.
- Mire ne gondoljak, Anastasia?
- Ismerem ezt a pillantást. De a munkahelyemen vagyunk.
Előrehajol, tekintete az enyémhez tapad, megolvadt szürke, éhes a pillantása. Szent szar! Ösztönösen
nyelek egyet.
- Egy kicsi, viszonylag hangszigetelt irodában vagyunk, amelynek be lehet zárni az ajtaját - suttogja.
- Erkölcsileg helytelen viselkedés. - Minden egyes szót külön kihangsúlyozok.
- De nem a férjeddel.
- A főnököm főnökének a főnökével - sziszegem.
- A feleségem vagy.
- Nem, Christian. És komolyan gondolom. A vasárnap mind a hét árnyalatát dughatod bennem ma este. De
nem most. Nem itt!
Ismét pislog, és összehúzza a szemét. Aztán váratlanul felnevet.
- A vasárnap mind a hét árnyalatát? - Érdeklődéssel vonja fel a szemöldökét. - Lehet, hogy a szaván
fogom, Ms. Steele.
- Jaj, hagyd már abba ezt a Ms. Steele szöveget! - csattanok fel, és az asztalra is csapok, ami
mindkettőnket megriaszt. - Az ég szerelmére, Christian, ha ez neked olyan sokat jelent, akkor
megváltoztatom a nevem.
Tátva marad a szája, élesen beszívja a levegőt. Aztán elvigyorodik, ragyogó, csupa fog, boldog mosoly

terül el az arcán. Hűha…
- Helyes. - Összecsapja a kezét, és hirtelen feláll.
Most mi következik?
- Küldetés sikerrel végrehajtva. Most pedig dolgoznom kell. Remélem, megbocsát, Mrs. Grey.
Néha kifejezetten őrjítő.
- De… - nyögöm.
- De mi, Mrs. Grey?
Leeresztek.
- Menj csak.
- Megyek is. Este találkozunk. Alig várom a vasárnap hét árnyalatát.
Bosszús pillantással válaszolok.
- Ja, és egy sor üzlettel kapcsolatos társadalmi eseményen kell részt vennem. Szeretném, ha elkísérnél.
A szám tátva marad. Nem mennél egyedül?
- Szólok Andreának, hogy hívja fel Hannah-t, és írja be a dátumokat a naptáradba. Lesz ott néhány ember,
akikkel találkoznod kell. Mostantól bízd Hannah-ra, hogy számon tartsa a programjaidat…
- Oké - motyogom. Össze vagyok zavarodva, teljesen kába vagyok.
Christian az íróasztalom fölé hajol. Most mi lesz? Hipnotikus tekintete rabul ejt.
- Öröm önnel üzletet kötni, Mrs. Grey. - Közelebb hajol, én pedig bénultan ülök, amíg lágy, gyengéd
csókot lehel az ajkamra.
- Laters, bébi - mormogja, majd feláll, rám kacsint, és távozik.
Az íróasztalra hajtom a fejem. Mintha egy tehervonat ment volna át rajtam. Egy tehervonat, amely nem
más, mint a szeretett férjem. Nem kétséges, hogy ő a legidegesítőbb, legbosszantóbb,
legellentmondásosabb ember az egész világon. Fel-ülök, és vadul dörgölöm a szemem. Mibe is egyeztem
bele az előbb? Oké, Ana Grey irányítja a SIP-et, úgy értem a Grey Könyvkiadót. Ennek elment az esze.
Kopogtatnak, és Hannah dugja be a fejét.
- Minden rendben? - kérdezi.
Csak bámulok magam elé. Hannah a homlokát ráncolja.
- Tudom, hogy nem szereted, ha én csinálom meg helyetted, de nem hozhatnék neked egy teát?
Bólintok.
- Twinings English Breakfast, fekete tea, gyengén?
Bólintok.
- Mindjárt jövök, Ana.
Üres tekintettel bámulom a komputer képernyőjét. Még mindig nem tértem magamhoz. Hogyan értethetném
meg vele? E-mail!

Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: NEM BEFEKTETÉS!
Dátum: 2011. augusztus 22. 14:23
Címzett: Christian Grey

Mr. Grey!
A legközelebb, amikor meglátogat, kérjen előtte időpontot, hogy valamelyest felkészülhessek serdülőkori, erőszakos megalomániájára.
Üdvözlettel

Anastasia Grey - kérlek, figyeld a nevet.

Szerkesztő, SIP

Feladó: Christian Grey
Tárgy: A vasárnap hét árnyalata
Dátum: 2011. augusztus 22. 14:34
Címzett: Anastasia Steele

Drága Mrs. Greyem! (A hangsúly azon van, hogy az enyém)
Mit hozhatnék föl a védelmemre? A környéken jártam. És nem, nem befektetés vagy, hanem a szeretett feleségem.

Mint mindig, most is feldobtad a napom.

Christian Grey
Elnök-vezérigazgató & Erőszakos, megalomániás, Grey Enterprises
Holdings, Inc.

Jópofizni próbál, de nincs kedvem nevetni. Mély lélegzetet veszek, és folytatom a munkám.

Christian csöndben van, amikor este beszállok a kocsiba.
- Szia! - mormogom.
- Szia! - feleli gyanakvón, és igaza is van.
- Sikerült más munkáját is megzavarnod ma? - kérdezem túlságosan is kedvesen.
A mosoly árnyéka fut át az arcán.
- Csak Flynn-nét.
Ó.
- A legközelebb, ha meglátogatod, adnék neked egy listát, hogy miről kéne beszélnetek - sziszegem.
- Rosszkedvűnek tűnik, Mrs. Grey.
Mereven bámulok előre, Ryan és Sawyer tarkójára. Christian megmozdul mellettem.
- Hé - mondja gyengéden, és a kezem után nyúl.
Egész délután, mikor a munkámra kellett volna koncentrálnom, azon rágódtam, mit mondjak neki. De
ahogy teltek-múltak az órák, egyre dühösebb lettem. Elegem van ebből a macsóskodó, duzzogó, és hogy
őszinte legyek, gyerekes viselkedésből. Kirántom a kezem a kezéből.
- Haragszol rám? - suttogja.
- Igen - sziszegem. A karom védekező tartásban fonom össze a testem előtt, és kibámulok az ablakon.
Christian újra mocorog mellettem, de nem engedem meg magamnak, hogy ránézzek. Nem értem, miért
vagyok ennyire dühös rá, de az vagyok. Kibaszottul dühös.
Amint megállunk az Escala előtt, a protokollra fittyet hányva, az aktatáskámmal kezemben kipattanok a
kocsiból. Beviharzok az épületbe, nem is törődöm vele, ki jön utánam. Ryan rohan be az előcsarnokba, és
ugrik a lifthez, hogy megnyomja a hívógombot.
- Mi van? - csattanok fel, amikor mellé érek. Ryan elvörösödik.
- Elnézést, hölgyem - morogja.
Christian jelenik meg és áll mellém, Ryan pedig visszavonul.

- Tehát nem csak rám haragszol? - morogja Christian szárazon.
Haragosan nézek rá, és a mosoly árnyékát látom az arcán.
- Kinevetsz? - húzom össze a szemem.
- Nem merészelném - feleli, és úgy emeli fel kezét, mintha fegyverrel fenyegetném. A tengerészkék
öltönyét viseli, és mintha skatulyából húzták volna ki. A haja szexin kócos, és jámbor képet vág.
- Le kell vágatnod a hajad - morgom. Elfordulok tőle, és belépek a liftbe.
- Csakugyan? - Elsöpri a haját a homlokából, és utánam jön.
- Igen. - Beütöm a lakásunk kódját a táblán.
- Tehát már beszélsz velem?
- Éppen csak.
- És pontosan miért is haragszol rám? Legalább célozzál rá. - Óvatosan kér.
Megfordulok, és tátott szájjal bámulok rá.
- Nem is sejted? Egy ilyen okos ember, mint te, és még csak nem is sejti? El sem hiszem, hogy ilyen sötét
tudsz lenni.
Christian rémülten hátralép.
- Tényleg dühös vagy. Azt hittem, ezt már elrendeztük az irodában - morogja értetlenül.
- Christian, én csak megadtam magam, amikor olyan duzzogva követelőztél. Ez minden.
Nyílik a liftajtó, én kiviharzok. Taylor áll az előcsarnokban. Egy lépést hátralép, és gyorsan becsukja a
száját. Elszáguldok mellette.
- Üdv, Taylor - motyogom.
- Mrs. Grey - morogja válaszul.
Ledobom az aktatáskám az előcsarnokban, és besietek a nagyszobába. Mrs. Jones a sütő mellett áll.
- Jó estét, Mrs. Grey.
- Üdv, Mrs. Jones - motyogom.
Egyenesen a frigóhoz megyek, és kiveszek egy üveg fehérbort. Christian utánam jön a konyhába, és
sólyomként figyeli, ahogy előveszek egy poharat a konyhaszekrényből. Leveszi a zakóját, és gondosan a
pultra teríti.
- Kérsz egy italt? - kérdezem szuper kedvesen.
- Köszönöm, nem - feleli.
Nem veszi le rólam a szemét, és tudom, hogy tehetetlen. Egyszerűen nem is sejti, mihez kezdjen velem.
Egyfelől nevetséges, másfelől tragikus. Tojok rá. Nemigen találom az együtt érző énemet a délutáni
találkozónk óta. Christian lassan leveszi a nyakkendőjét, és kigombolja az inge legfelső gombját. Töltök
magamnak egy nagy pohár Sauvignon Blanc-t, Christian pedig a hajába túr. Mire visszafordulok, Mrs.
Jones eltűnt. Basszus, ő volt az én emberi pajzsom. Iszom egy korty bort. Hmm. Nagyon finom.
- Fejezd be - suttogja Christian.
Megteszi a kettőnket elválasztó két lépést, és máris előttem áll. Gyengéden a fülem mögé simítja a hajam,
ujjbegyével végigsimít a fülcimpámon, hogy beleborzongok. Lehet, hogy ez hiányzott egész nap? Az
érintése? Megrázom a fejem, mire elengedi a fülemet. Felpillantok rá.
- Beszélj velem - kéri halkan.
- Mi értelme? Úgysem figyelsz rám.
- Dehogynem. Egyike vagy annak a néhány embernek, akire figyelek.
Iszom még egy korty bort.
- A nevedről van szó?
- Igen és nem. Arról van szó, hogy miként söpörted le az ellenvéleményemet. - Haragosan nézek rá, és
arra számítok, hogy ő is haragudni fog.
De a homlokát ráncolja.
- Ana, tudod, hogy vannak problémáim. Azt is tudod, hogy ha rólad van szó, nagyon nehezen engedek.

- De nem vagyok gyerek, és nem vagyok befektetés sem.
- Tudom - sóhajt.
- Akkor ne is bánj velem úgy, mintha az volnék - suttogom, szinte könyörögve.
Christian a kézfejével végigsimít az arcomon, hüvelykujja az alsó ajkamat cirógatja.
- Ne haragudj rám. Nagyon fontos vagy nekem. Akár egy felbecsülhetetlen befektetés, akár egy gyerek -
suttogja vissza, és az az ünnepélyes, áhítatos kifejezés az arcán teljesen elvonja a figyelmemet. Akár egy
gyerek. Értékes, akár egy gyerek… egy gyerek értékes volna neki!
- De ezek egyike sem vagyok, Christian. A feleséged vagyok. Ha megbántottalak azzal, hogy nem vettem
föl a neved, csak kérned kellett volna.
- Megbántottál? - Megint a homlokát ráncolja, és egyértelmű, hogy a lehetőséget mérlegeli. Aztán
váratlanul kihúzza magát, és még mindig a homlokát ráncolva az órájára pillant. - Egy órán belül itt lesz
az építész. Addig ennünk kellene.
Jaj, ne! Magamban felnyögök. Christian nem adott választ, és most még Gia Matteóval is meg kell
birkóznom. Ez a szar nap még szarabb lesz. Bosszús képpel nézek Christianra.
- Még nem fejeztük be a beszélgetést - morgom.
- Mit akarsz még ezen megbeszélni?
- Eladhatnád a kiadót.
- Adjam el? - horkan fel Christian.
- Igen.
- Gondolod, hogy találnék rávevőt, amilyen most a piac?
- Mennyibe került neked?
- Viszonylag olcsón vettem. - Óvatos a hangja.
- És ha csődbe megy?
Önelégülten mosolyog.
- Túléljük. De nem hagyom, hogy csődbe menjen, Anas-ta-sia. Nem, amíg te ott vagy.
- És ha elmegyek?
- És mihez kezdesz?
- Nem tudom. Valami mást csinálok.
- Hiszen azt mondtad, hogy ez az álommunkád. És bocsásd meg, ha tévedek, de Isten, Walsh tiszteletes és
az egy egész gyülekezet előtt megígértem, hogy őrködöm feletted, támogatom a vágyaidat és az álmaidat,
és biztonságban leszel mellettem.
- Nem tisztességes most az esküvői fogadalmaddal jönni.
- Azt nem fogadtam meg, hogy fair leszek, ha rólad van szó. Azonkívül - teszi hozzá - te is fegyverként
használtad ellenem a fogadalmadat.
Bosszúsan nézek. Ez nem igaz.
- Anastasia, ha még mindig dühös vagy rám, add ki később a haragodat, az ágyban. - Hirtelen leereszti a
hangját… csupa érzéki vágyakozás, a szeme lángol.
Hogy micsoda? Az ágyban? Hogyan?
Elnéző mosollyal nyugtázza, milyen arcot vágok. Talán azt várja, hogy megkötözöm? Basszus!
- A vasárnap hét árnyalata - suttogja. - Alig várom.
Hűha!
- Gail! - harsogja Christian hirtelen, és Mrs. Jones másodperceken belül előbukkan. Hol volt? Taylor
irodájában? Ott hallgatózott? Jaj, ne!
- Mr. Grey?
- Most szeretnénk enni.
- Rendben, uram.
Christian le nem veszi rólam a szemét. Éberen figyel, mintha valami egzotikus állat volnék, amely

bármelyik pillanatban eliramodhat. Belekortyolok a boromba.
- Azt hiszem, veled tartok, és iszom egy pohárral. - Sóhajt, és ismét a hajába túr.

- Nem eszed meg?
- Nem. - Lesütöm a szemem, a fettucinit bámulom, amelyhez alig nyúltam hozzá. Kerülni akarom Christian
sötétedő tekintetét. Mielőtt bármit is mondhatna, felállok, és letakarítom a tányérokat az asztalról.
- Gia nemsokára itt lesz - morgom, mire Christian szája kedvetlenül megrándul, de egyetlen szót sem szól.
- Majd én elintézem, Mrs. Grey - lép be Mrs. Jones a konyhába.
- Köszönöm.
- Nem ízlett? - kérdezi aggódva.
- Dehogynem. Csak nem vagyok éhes.
Együtt érző kis mosollyal néz rám, aztán már fel is kapja a tányéromat, és berak mindent a
mosogatógépbe.
- El kell intéznem néhány telefont - közli Christian, ám mielőtt eltűnne a dolgozószobájában, még
elgondolkodva végigmér.
Megkönnyebbülten sóhajtok, és a hálószobába indulok. A vacsora kínos volt. Még mindig haragszom
Christianra, ő pedig láthatóan nem érzi, hogy bármi rosszat tett volna. Tudatalattim szemöldöke
megemelkedik, úgy kukucskál jóságosan félhold szemüvege fölött. Pedig igenis, rosszat tett. Kínos
helyzetbe hozott a munkahelyemen. Nem várta meg, hogy az otthonunk viszonylagos elszigeteltségében
vitassuk meg a dolgot. Mit szólna, ha én rontanék be az irodájába, és fektetném le a szabályokat?
Ráadásul nekem akarja adni a SIP-et. Hogy a fenébe tudnék elvezetni egy vállalatot? Szinte semmit nem
értek az üzlethez.
Kinézek Seattle rózsaszín alkonyati fényben tündöklő sziluettjére. Gyönyörű. Christian szokás szerint a
hálószobában… öö… az előcsarnokban… a játszószobában… a tévészobában… a konyhapulton kívánja
megoldani a nézeteltérésünket. Álljunk csak meg! Mindig a szexnél köt ki. A szex az ő problémamegoldó
mechanizmusa.
Bebóklászom a fürdőszobába, és bosszúsan nézem a tükörképemet. Nem könnyű visszatérni a valós
életbe. Amíg a buborékunkban voltunk, könnyű volt elsiklani a nézeteltéréseink fölött, mert csak
egymással foglalkoztuk. De most? Gondolataim néhány pillanatra visszaröppennek az esküvőmre.
Eszembe jut, mennyire aggódtam aznap - ilyen sietve házasodni. Nem, nem szabad így gondolkodnom.
Amikor hozzámentem Christianhoz, akkor is tudtam, hogy Ötven árnyalat. Ki kell tartanom, és meg kell
próbálnom kibeszélni vele ezt a dolgot.
A tükörképemre bandzsítok. Sápadt vagyok, és most még azzal a nővel is foglalkoznom kell.
A szürke, vékony csíkos szoknyámat viselem, ujjatlan blúzzal. Rendben. Belső istennőm előkapja
ribancvörös körömlakkját, én pedig kigombolok két gombot, és kivillantok egy kis dekoltázst. Arcot
mosok, aztán gondosan megigazítom a sminkemet. A szokásosnál több festéket rakok fel, több rúzst kenek
a számra. Előrehajolok, és a tövétől a csúcsáig erősen átkefélem a hajam. Amikor kiegyenesedem, hajam
gesztenyebarna zuhatagként hullik a mellemre. Művészien elrendezem a fülem mögé, aztán megkeresem a
magas sarkú cipőmet.
Amikor újra felbukkanok a nagyszobában, Christian már kiterítette a ház terveit az étkezőasztalon. A
hifiből zene szól. Megtorpanok a hallatán.
- Mrs. Grey - mondja Christian melegen, majd kérdő pillantást vet rám.
- Mi ez? - kérdezem. Döbbenetes zene.
- Fauré Requiemje. Másként nézel ki - mondja szórakozottan.
- Még soha nem hallottam.

- Nagyon megnyugtató zene - feleli, és felvonja a szemöldökét. - Csináltál valamit a hajaddal?
- Kikeféltem - morgom. Magával ragadnak ezek a kísértő hangok.
Christian feláll az asztalra kiterített tervek mellől, és felém indul. Lassan, a zene ütemére közeledik.
- Táncolsz velem? - mormogja.
- Erre? De hát ez egy rekviem - visítok fel döbbenten.
- Igen. - Christian a karjába von, orrát a hajamba temetve magához húz, és gyengéden ringat. Az a mennyei
illata árad belőle.
Ó… mennyire hiányzott! Átkarolom, és vissza kell fojtanom a sírást. Miért ilyen bosszantó?
- Utálok veszekedni veled - suttogja.
- Akkor ne legyél akkora seggfej.
Kuncog, és a vonzó hang a mellkasában visszhangzik. Kicsit erősebben szorít magához.
- Seggfej?
- Segg.
- A seggfej jobban tetszik.
- Persze. Illik rád.
Újra felnevet, és megcsókolja a fejem búbját.
- Egy rekviem? - mormogom, s egy kicsit meg vagyok döbbenve, hogy erre táncolunk.
Christian megrándítja a vállát.
- Csak egy kellemes zene, Ana.
Taylor diszkréten köhint a bejárat mellett, és Christian elenged.
- Miss Matteo van itt - jelenti Taylor.
Jaj, de jó!
- Vezesse be! - mondja Christian. Mire Miss Gia Matteo belép a szobába, már a kezemet fogja.

Nyolcadik fejezet

Gia Matteo csinos nő. Magas, jó külsejű asszony. Rövid, szőkére festett haja tökéletesen vágva és
fésülve, olyan, akár egy bonyolult korona. Halványszürke nadrágkosztümöt visel, a nadrág és a testre
simuló zakó kiemeli buja idomait. A ruhái drágának tűnnek. A nyakán egy magányos gyémánt csillog,
amely illik a fülében lévő egykarátos fülbevalókhoz. Jól öltözött nő, az a fajta, aki kellő pénzen nőtt fel,
és jó neveltetést kapott, bár ez nem mutatkozik meg ma este: halványkék blúza túlságosan is ki van
gombolva. Akárcsak az enyém. Elpirulok.
- Christian. Ana. - Ránk mosolyog, kivillantva tökéletes fehér fogsorát, és manikűrözött kezét előbb
Christiannak, majd nekem nyújtja. El kell engednem Christian kezét, hogy viszonozzam a kézfogást. Egy
lehelettel alacsonyabb Christiannál, igaz, nagyon magas sarkú cipőt visel.
- Gia - mondja Christian udvariasan. Én hűvösen mosolygok.
- Milyen jól néztek ki a nászutatok után - mondja kedvesen. Barna szemével szinte simogatja Christiant,
aki átkarol és magához húz.
- Köszönöm, remekül éreztük magunkat. - Meglep, hogy ajkát a halántékomhoz érinti.
Látod… az enyém. Bosszantó, sőt, dühítő is néha, de az enyém. Elvigyorodom. Most tényleg szeretlek,
Christian Grey. A dereka köré csúsztatom a kezem, bedugom a farzsebébe, és megszorítom a hátsóját. Gia
halványan ránk mosolyog.
- Meg tudtátok nézni a terveket?
- Megnéztük - mormogom. Felnézek Christianra, aki rám vigyorog, és kedélyesen felvonja egyik
szemöldökét. Vajon min szórakozik? Azon nevet magában, hogy miként reagálok Giára, vagy az tetszik
neki, hogy megszorítottam a fenekét?
- Tessék - mondja. - Itt vannak a tervek - int az étkezőasztal felé, majd megfogja a kezem, és odavezet,
Gia pedig követ minket.
Végre eszembe jut némi jó modor.
- Innál valamit? - kérdem. - Egy pohár bort?
- Jól esne - mondja Gia. - Száraz fehéret kérek, ha van.
Basszus! Sauvignon Blanc - az száraz fehér, vagy nem? Vonakodva hagyom ott a férjem, és megyek a
konyhába. Hallom az iPod sziszegését, ahogy Christian lekapcsolja a zenét.
- Kérsz bort, Christian? - kérdezem.
- Kérek, bébi - turbékolja, és rám vigyorog.
Hűha, mennyire szédítő néha, máskor pedig annyira fárasztó. Miközben kinyitom a konyhaszekrényt,
magamon érzem a szemét, és elfog egy kényelmetlen érzés, hogy Christian meg én műsort adunk, játékot
űzünk, igaz, ez alkalommal egy oldalon állunk, Ms. Matteo ellen. Vajon Christian tudja, hogy ez a nő
vonzódik hozzá, méghozzá túl nyilvánvalóan? Elönt a boldogság a felismeréstől, hogy Christian ennyire
igyekszik megnyugtatni. Vagy talán csak azt az üzenetet küldi hangosan és világosan ennek a nőnek, hogy
már foglalt?
Igen, te ribanc, foglalt. Belső istennőm a gladiátornő szerkóját viseli, és nem ejt foglyokat. Somolyogva,
leveszek három poharat a szekrényből, és kiveszem a bontott üveg Sauvignon Blanc-t a frigóból, majd
mindezt a reggeliző pultra teszem.
Gia az asztal fölé hajol, míg Christian mellette áll, és mutat neki valamit a tervrajzon.
- Anának van egy kis gondja az üvegfallal, de alapvetően tetszenek az elképzeléseid.
- Jaj, de örülök - ömleng Gia. Szemlátomást megkönnyebbült, de miközben ezt mondja, apró, kacér
mozdulattal érinti meg Christian karját. Christian alig észrevehetően, de azonnal megmerevedik. A nő
láthatóan észre sem veszi.
Bassza meg, hagyd békén, hölgyem. Nem szereti, ha érintik. Christian mintegy véletlenül arrébb lép, hogy

Gia ne érje el, és felém fordul.
- Szomjasak vagyunk - mondja.
- Már jövök is.
Játssza a játékot. Ennek a nőnek a társasága nem kellemes neki. Miért is nem vettem előbb észre? Hát
ezért nem kedvelem Giát. Christian hozzászokott ahhoz, hogyan reagálnak rá a nők. Éppen elégszer láttam
már, és általában nem törődik vele. Az érintés valami más. Nos, itt a megmentő, Mrs. Grey személyében.
Sietve kitöltöm a bort, kezembe fogom mindhárom poharat, és visszasietek bajban lévő lovagomhoz. Az
egyik poharat Giának nyújtom, és úgy helyezkedem, hogy kettejük között legyek. Gia udvariasan
mosolyog, és elveszi a bort. A második poharat Christian kapja. Lelkesen veszi át, arcán hála és
vidámság keveredik.
- Egészségetekre! - mondja mindkettőnknek, de rám néz közben.
Gia meg én egyszerre emeljük poharainkat. Iszom egy jóleső kortyot.
- Ana, valami gondod van az üvegfallal? - kérdi Gia.
- Igen. Félre ne értsd, tetszik, de szeretném, ha organikusabban tudnánk beépíteni a házba. Elvégre úgy
szerettem bele abba a házba, ahogy volt, és nem akarok radikális változtatásokat.
- Értem.
- Csak azt szeretném, ha a terv jobban… hű maradna az eredeti házhoz. - Felnézek Christianra, aki
elgondolkodva méreget.
- Nem akarsz nagy átalakításokat? - mormogja.
- Nem. - Határozottan rázom a fejem.
- Úgy tetszik neked, ahogy van?
- Alapvetően igen. Ám felfogtam, hogy szükség van némi felújításra.
Christian szeme melegen ragyog.
Gia végignéz rajtunk, és elpirul.
- Oké - mondja. - Azt hiszem, kezdem felfogni, hogyan látod a dolgokat, Ana. Mit szólnál, ha megtartanánk
az üvegfalat, de egy nagyobb felületre nyílna, amelyik illeszkedik a mediterrán stílushoz. Már amúgy is ott
a kőterasz. Berakhatunk hozzáillő kőből készült pilléreket, jó tágasan, hogy megmaradjon a kilátás. És egy
üvegtetőt, vagy akár cserepet is, amilyen a ház többi részén van. Itt kapna helyet a védett szabadtéri étkező
és pihenő rész.
Meg kell adni, ez a nő… érti a dolgát.
- Vagy a deszka helyett beilleszthetünk a tetszésednek megfelelő színű fát az üvegajtókba, ez segít
megőrizni a mediterrán hangulatot - folytatja.
- Mint a világoskék redőnyök Dél-Franciaországban - mormogom Christiannak, aki feszülten figyel.
Iszik egy kortyot, és vállat von, hangsúlyozottan nem kötelezi el magát. Hmm. Nem tetszik neki az ötlet, de
nem akarja befolyásolni a véleményemet, vagy okoskodni, hogy hülyének érezzem magam. Istenem, csupa
ellentmondás ez az ember. Eszembe jut, amit tegnap mondott: azt akarom, hogy ez a ház olyan legyen,
amilyennek te akarod. Amit csak akarsz. A tiéd. Azt akarja, hogy boldog legyek, bármit is teszek. A
szívem mélyén tisztában vagyok ezzel. Csak éppen… Leállítom magam. Most ne gondolj a vitátokra,
mered rám haragosan a tudatalattim.
Gia most Christianra pillant, tőle várja a döntést. Nézem, mint tágulnak ki a pupillái, nyílnak szét fényes
ajkai. Nyelve a felső ajka felé villan, mielőtt inna egy kortyot a borából. Amikor Christian felé fordulok,
még mindig engem néz, róla tudomást sem vesz. Igen, nekem kell megtalálnom a szót Ms. Matteóval.
- Ana, te mit szeretnél? - mormogja Christian, s egyértelműen a kezembe adja a döntést.
- Tetszik a deszkázott terasz ötlete.
- Nekem is.
Visszafordulok Gia felé. Hé, hölgyem, rám nézz, ne rá. Ebben a dologban én hozom a döntést.
- Azt hiszem, szeretném látni az átrajzolt terveket, a nagyobb terasszal és a ház többi részével harmonizáló

oszlopokkal.
Gia vonakodva elszakítja mohó pillantását a férjemtől, és rám mosolyog. Azt hiszi, nem veszem észre?
- Persze - egyezik bele kedvesen. - Még valami?
Azon kívül, hogy a szemeddel dugod a férjemet?
- Christian szeretné átalakítani a lakosztályunkat - mormogom.
Diszkrét köhintés hallatszik a nagyszoba bejárata felől. Mindhárman arrafelé fordulunk. Taylor áll ott.
Taylor? - kérdi Christian.
- Sürgős ügyben kell beszélnem önnel, Mr. Grey.
Christian hátulról megszorítja a vállam, úgy mondja Giá-nak.
- Mrs. Grey irányítja ezt a projektet. Mindenben ő dönt. Bármit kívánjon, az övé. Tökéletesen megbízom
az ösztöneiben. Nagyon jók a megérzései. - Alig észrevehetőn megváltozik a hangja. Büszkeséget és
leplezett figyelmeztetést hallok ki belőle. Giát figyelmezteti?
Bízik az ösztöneimben? Mennyire fárasztó egy pasi. Az ösztöneim engedték, hogy délután csizmával
tapossa az érzéseimet. Frusztráltan csóválom a fejem, de azért hálás vagyok, amiért közli Miss
Provokatívval, aki sajnos, jó a szakmájában, hogy ki az úr. Megcirógatom Christiannak a vállamon pihenő
kezét.
- Ha megbocsájtotok. - Christian megszorítja a vállam, majd követi Taylort.
Vajon miről lehet szó? - fut át az agyamon.
- Szóval, a lakosztályotok? - kérdezi Gia idegesen.
Felnézek rá, várok egy kicsit, hogy megbizonyosodjak felőle, hogy Christian és Taylor hallótávolságon
kívül van. Aztán előhívom minden belső erőmet, és az, hogy az elmúlt öt órában milyen pipa voltam,
szintén segít. Hadd szóljon!
- Teljes joggal vagy ideges, Gia, mert pillanatnyilag még nincs eldöntve, hogy dolgozol-e ebben a
projektben. De szerintem jól megleszünk, ha távol tartod a kezed a férjemtől.
Tátva marad a szája.
- Ha nem, ki vagy rúgva. Világos? - minden egyes szót tisztán artikulálok.
Gia szaporán pislog, le van döbbenve. Nem akar hinni a fülének. Magam sem hiszem, hogy ezt mondtam.
De kitartok, közönyösen nézek Gia elkerekedő, barna szemébe.
Ne hátrálj meg. Ne hátrálj meg! Christiantól tanultam ezt az őrjítő, közönyös arckifejezést, aki olyan
blazírt képpel tud bámulni, mint senki más. Tudom, hogy Greyék rezidenciájának átalakítása komoly
presztízsértékkel bíró projekt Gia építész cégének, egy ragyogó toll a kalapja mellé tűzve. Nem veszítheti
el ezt a megbízást. És e pillanatban magasról teszek rá, hogy Gia történetesen Elliot barátja.
- Ana… Mrs. Grey… el… elnézést. Én soha… - Elpirul, nem tudja, mit mondhatna még.
- Szeretnék egyértelmű lenni. A férjem nem érdeklődik irántad.
- Hát persze - mormogja, és kiszalad a vér az arcából.
- Mint mondtam, csak szeretnék egyértelmű lenni.
- Ha azt hiszi, Mrs. Grey, hogy… őszintén elnézést kérek. - Elhallgat, még mindig nem tudja, mit is
mondhatna.
- Helyes. Amennyiben értjük egymást, minden rendben. Most pedig elmondom, mire gondoltunk a
lakosztállyal kapcsolatban, aztán szeretnék átmenni az anyagokon, amelyeket fel kívánsz használni. Te is
tudod, hogy Christian meg én úgy döntöttünk, hogy ennek a háznak ökológiailag megfelelőnek kell lennie,
és szeretném őt biztosítani arról, hogy az összes felhasznált anyag ilyen lesz, és megfelelő helyről jön.
- Per… persze - dadogja. Elkerekedik a szeme, és, hogy őszinte legyek, kicsit meg is van félemlítve. Ilyen
sem volt még. Belső istennőm körbefutva az arénát, integet az üvöltő tömegnek.
Gia a helyére igazítja a haját, és felfogom, hogy ez egy ideges mozdulat.
- A lakosztály - tér rá aggódva, és alig hallom őt, úgy suttog.
Most, miután kialakultak az erőviszonyok, kezdek megnyugodni. Azóta, hogy délután találkoztam

Christiannal, most lazulok el először. Képes vagyok rá. Belső istennőm pedig ünnepli a belső ribancot.

Végzünk már, mire Christian csatlakozik hozzánk.
- Megvagytok? - kérdezi. Átkarolja a derekamat, úgy fordul Gia felé.
- Igen, Mr. Grey. - Gia ragyogóan mosolyog, bár nekem egy kicsit erőltetettnek tűnik a mosolya.
- Remek. Boldog vagy? - kérdi tőlem Christian. Meleg, kutató a pillantása. Bólintok, és valami érthetetlen
okból elpirulok.
- Azt hiszem, megyek is - mondja megint csak túl vidáman Gia. Ez alkalommal előbb nekem nyújt kezet,
és csak utána Christiannak.
- Viszlát, Gia! - mormogom.
- Igen, Mrs. Grey, Mr. Grey.
Taylor jelenik meg a nagyszoba bejáratánál.
- Taylor kikísér. - Elég hangosan mondom, hogy Taylor is hallja.
Gia még megérinti a haját, aztán sarkon fordul magas sarkú cipőjében, és Taylor kíséretében távozik a
szobából.
- Észrevehetően hűvösebb lett - jegyzi meg Christian, és kérdő pillantást vet rám.
- Csakugyan? Nekem nem tűnt fel - rántom meg a vállam, és igyekszem közönyös képet vágni.
- Mit akart Taylor? - kérdezem, részben mert kíváncsi vagyok, részben, mert szeretnék témát váltani.
Christian a homlokát ráncolva elenged, és nekilát feltekerni az asztalon hagyott terveket.
- Hyde-ról van szó.
- Mi van vele? - suttogom.
- Nincs miért aggódnod, Ana. - Leteszi a terveket, és a karjába von. - Kiderült, hogy hetek óta nem járt a
lakásában, ez minden. - A hajamba csókol, aztán elenged, és folytatja, amit elkezdett. - Tehát, miben
maradtatok? - kérdi aztán, és tudom, hogy nem akarja, hogy a Hyde üggyel foglalkozzam.
- Csak abban, amiben te meg én megegyeztünk. Azt hiszem, jó vagy Giánál - mondom halkan.
Christian felhorkan.
- Csak nem mondtál neki valamit? - kérdi, és elvörösödök.
Honnan tudja? Fogalmam sincs, mit is válaszolhatnék. Az ujjaimra meredek.
- Christian és Ana voltunk, amikor érkezett, és Mr. és Mrs. Grey lettünk, mire távozott. - Szárazon közli.
- Lehet, hogy mondtam valamit - motyogom. Aztán felkukucskálok, és látom, hogy meleg tekintettel néz
rám, és egy óvatlan pillanatra határozottan… elégedettnek tűnik. Aztán elkapja a tekintetét, a fejét
csóválja, és megváltozik az arca.
- Gia csak erre az arcra reagál. - Mintha keserű volna a hangja, sőt utálkozó.
Jaj, Ötven, ne már…
- Tessék? - Értetlenül nézi zavart ábrázatomat.
- Csak nem vagy féltékeny? - kérdezi elszörnyedve.
Elpirulok, nyelek egyet, és összekulcsolt kezeimet bámulom. Az lennék?
- Ana, ez a nő egy szexuális ragadozó. Egyáltalán nem az én típusom. Hogy lehetsz féltékeny rá? Vagy
bárkire? Nincs benne semmi, ami érdekelne.
Amikor felpillantok, tátott szájjal mered rám, mintha még egy fejet növesztettem volna. Aztán a hajába túr.
- Csak te vagy, Ana - mondja halkan. - Mindig csak te leszel.
Ó, istenem!
Christian ismét leteszi a tervrajzokat, hozzám lép, és a mutató meg hüvelykujja közé fogja az állam.
- Hogy is gondolhatod másként? Adtam bármilyen jelét annak, hogy egy kicsit is érdekelne bárki más? - A
szemembe néz, és ragyog a tekintete.

- Nem - suttogom. - Butus vagyok. Csak ez a mai nap… te…
Az összes korábbi, ellentétes érzelmem a felszínre merül. Hogyan mondhatnám el neki, mennyire össze
vagyok zavarodva? Teljesen kizökkentett és frusztrált, ahogyan délután az irodában viselkedett. Az egyik
pillanatban még azt akarja, hogy maradjak otthon, a következőben nekem ajándékozza a vállalatot. Hogyan
várhatja el tőlem, hogy lépést tartsak vele?
- Mi van velem?
- Ó, Christian - az alsó ajkam megremeg. - Én próbálok alkalmazkodni ehhez az új élethez, amilyenről
soha nem is álmodtam. Mindent tálcán kaptam. A munkámat, téged, a gyönyörű férjemet, akit soha… soha
nem gondoltam, hogy így fogok szeretni. Ilyen mélyen, ennyire gyorsan… kitörölhetetlenül.
Mély lélegzetet veszek, így próbálom megnyugtatni magam, s Christian szája tátva marad.
- De olyan vagy, akár egy tehervonat, és nem akarom, hogy elüss, mert a lány, akit megszerettél,
összetörik. És mi marad? Nem marad más, mint egy üres, társasági X. Y., aki egyik jótékonysági
eseményről a másikra repked. - Ismét elhallgatok, keresem a szavakat, amelyekkel el tudnám mondani, mit
érzek. - Most pedig azt akarod tőlem, hogy elvezessek egy vállalatot, ami soha meg nem fordult a
fejemben. Pattogok az ötletek között. Azt akarod, legyek otthon. Azt akarod, hogy legyek vállalatvezér.
Annyira megzavarsz. - Elhallgatok. Sírás fojtogat, de leküzdöm a zokogást. - Hagynod kell, hogy én
hozzam meg a saját döntéseimet, hogy vállaljam a kockázatot, elkövethessem a hibáimat, és tanuljak
belőlük. Előbb meg kell tanulnom járni, csak aztán futhatok, Christian. Hát nem érted? Némi
függetlenségre van szükségem. Ezt jelenti nekem a nevem. - Ez az, ezt akartam kimondani egész délután.
- Úgy érzed, mintha egy tehervonat menne át rajtad? - suttogja Christian.
Bólintok.
Izgatottan hunyja le szemét.
- Én a világot akarom nyújtani neked, Ana. Mindent, bármit, amit csak kívánsz. És óvni is akarlak a
világtól. Azt akarom, hogy biztonságban legyél. De azt is akarom, hogy mindenki tudja, az enyém vagy.
Amikor ma megkaptam az e-mailedet, pánikba estem. Miért nem beszéltél velem erről?
Elvörösödöm. Van benne valami.
- Csak akkor gondoltam erre, amikor nászúton voltunk, és nem akartam szétszakítani a buborékot. Aztán
megfeledkeztem róla. Csak tegnap este jutott eszembe. Aztán Jack… tudod… elvonta a figyelmemet.
Elnézést. Szólnom kellett volna, vagy megbeszélnem veled, de valahogy soha nem találtam rá időt.
Christian átható pillantása idegesítő. Olyan, mintha be akarna hatolni a koponyámba. De egy szót sem
szól.
- Miért estél pánikba? - kérdem.
- Nem akarom, hogy kicsússzál az ujjaim közül.
- Az ég szerelmére! Nem megyek sehová. Mikor fogod föl végre azzal a hihetetlenül vastag koponyáddal?
Sze-ret-lek. - Úgy gesztikulálok, ahogyan ő szokott, hogy hangsúlyozzam a mondandómat. - „Drágább
vagy előttem, mint szemem világa, tér és szabadság.”[2] - Elkerekedik a szeme.
- Egy lány szeretete? - Gúnyosan mosolyog rám.
- Nem - nevetek föl akaratlanul is. - Csak ez az egyetlen idézet, ami az eszembe jutott.
- Az őrült Lear király?
- Drága, őrült Lear király. - Megcirógatom az arcát, ő pedig a tenyerembe hajtja a fejét, és lehunyja a
szemét. - Te megváltoztatnád a neved Christian Steele-re, hogy mindenki tudja: énhozzám tartozol?
Christian szeme felpattan, úgy mered rám, mintha azt mondtam volna, hogy a föld lapos. A homlokát
ráncolja.
- Tehozzád tartozom? - mormogja, ízlelgeti a szavakat.
- Az enyém vagy.
- A tiéd - mondja, elismételve azt, amit tegnap a játszószobában mondtunk. - Igen, megváltoztatnám a
nevemet, ha ez olyan sokat jelentene neked.