A hetedik haz - Richard Parker

2

A fordıt́ á s az alá bbi kiadá s alapjá n készü lt: Richard Parker: Scare Me
Angry Robot Ltd, Oxford, 2013
a division of Osprey Publishing

3

Kemp House, Chawley Park, Cumnor Hill
Oxford OX2 9PH
Fordıt́ otta: Gyö re Bori
Borıt́ ó terv: Szabó Vince
Tö rdelte: Kozá ri Imre
Originally published in the English language
by Angry Robot Ltd under the title
SCARE ME
Copyright © Richard Parker 2013
Hungarian translation © Gyö re Bori, 2016
Hungarian edition © GABO Kiadó , 2016
Elektronikus kiadaś v.1.0.

Kiadja GABO Kiadó
Felelős kiadó: Földes Tamaś
Felelős szerkesztő: Roboz Gab́ or

Anyának és apának – akik tudják, hogy azok a sötét helyek
csak a képzeletemben léteznek

4

1. fejezet
Poppy feltett egy kis cseresznyés szá jfényt, ö sszeérintette az ajkait,
hogy eloszlassa, de az édes ıź t eltompıt́ otta a vá rakozá s izgalma.
Bizsergette az arcá t és égette a fü lcimpá já t.
Brett azt akarta, hogy ma este megtö rténjen.
Poppy elhelyezkedett egy ü res fal elő tt, és ú gy á llıt́ otta be a
webkamerá t, hogy a feje és a vá llai kö zépre kerü ljenek a képernyő n.
Mellette, megtö ltve a csalá d szennyesével, a mosó gép zú gott és
dobá lta magá t.
Brett tü relmesen vá rta, hogy Poppy bejelentkezzen, és a vodka-
narancsá t szü rcsö lgette. Egy asztalná l ü lt, és sajá t magá t nézte a
képernyő n. Néhá nyszor megigazıt́ otta szalmaszıń ű hajá t.
Volt egy meglepetése Poppy szá má ra.
Poppy bejelentkezett. Brett má r online vá rta. Poppy rá kattintott a
nevére, a iú képe azonnal megjelent, és a teljes képernyő t kitö ltö tte.
‒ Helló , Pop. Csak nem tá rsasá gra vá gysz? – Ugy mosolygott, mint aki
pontosan tudja, hogy ez a kis iú s vigyor milyen ká bıt́ ó hatá ssal van a
lá nyokra.
Brett testhelyzetet vá ltott a forgó székben. Tetszett neki, ahogy a lá ny
sö tét gesztenyeszıń ű szeme és hosszú , majdnem fekete haja kiemelte
sá padt bő rét és tö rékenységét. Gyors meg igyelést tett: fehér
fü rdő kö ntö s van rajta, a nyakrésznél szorosan ö sszefogva. Kıv́ á ncsi
volt, vajon meddig marad ıǵ y.
‒ Szó val mit szeretnél csiná lni, Poppy?
‒ Kirá ly dzseki.
Brett tú lsá gosan el volt foglalva azzal, hogy a lá ny vastag alsó ajká t
nézze. Tetszett neki, ahogy ernyedten eltávolodott a fogaktó l,
mikö zben Poppy betekintést nyert a vilá gá ba. Néhá ny pillanatig nem
szó lalt meg. –
Tessé k?

5

‒ Ott mö gö tted.
Brett tudta, hogy ott van, de megfordult, hogy megnézze a kapucnis
dzsekit, amely a szobá ja ajtajá n ló gott az akasztó n. Sok lá ny csiná lja
ezt,
hú zzá k az idő t, mielő tt a lényegre térnek. – Ja. A Sawgrass Millsben
vettem. – Nem engedte, hogy a tü relmetlenség beszivá rogjon a
hangjá ba.
‒ Megnézhetem?
‒ Talá n majd utá na. – Amikor Poppy nem vá laszolt, csak bű nbá nó an
bó lintott, Brett tudta, mit jelez ezzel. Azt szeretné, hogy Brett
irá nyıt́ son.
Most beszéltek harmadszor. A felnő tt chatszoba kellemes idő tö ltést és
bará tsá got ıǵ ért, de mindenki, aki izetett és regisztrá lt, való já ban
ugyanazt akarta. A harmadik alkalommal á ltalá ban má r mindkét fél
boldogan beismerte.
‒ Hadd nézzem meg jobban a szobá dat. A kuckó dat. – Poppy nyelt
egyet, és félszegen mosolygott.
‒ Oké. – Brett megfordıt́ otta a kamerá t. A fü ggö nyö k be voltak hú zva,
és csak a kislá mpa égett az asztalon, szó val tudta, hogy Poppy nem
sokat fog lá tni. Tü zetesen megnézte az arcá t, amikor a lá ny kö zelebb
hajolt a képernyő hö z. Nem észvesztő en édes, inká bb szép, mint
aranyos. Finom, szinte anorexiá s voná sok. Idő sebb is ná la, huszonö t
kö rü l lehet, ez tetszett neki.
‒ Akarod lá tni, én hol szoktam ló gni? – Poppy megint há tradő lt.
Brett megá llta, hogy ne mondjon re lexbő l nemet, de Poppy má r fel is
emelte a laptopjá t, hogy a kamera bevehesse a szobá t. Még mindig
hú zta az idő t.
Poppy biztos kézzel tartotta a laptopot. Ugy tű nt, a mosó konyhá ban
van.
Sok lá ny vá lasztott semleges helyszıń t a gyors online talá lká khoz.
Semmit sem á rultak el magukró l, mikö zben minden má st
megmutattak.

6

‒ Elég volt ennyi? – hallatszott a hangja a kamera má sik oldalá ró l.
Brett a képernyő n sajá t magá t igyelte; lassan a szıń lelt érdeklő dés
jelei is eltű ntek az arcá ró l, mikö zben Poppy kinyitotta a mosó konyha
ajtajá t, és á tment egy má sik helyiségbe. Hirtelen teljes értetlenség ü lt
ki az arcá ra, amikor alaposabban megnézte az elé tá ruló konyhá t. Az ő
konyhá juk volt, lent a fö ldszinten.
Poppy elvitte a laptopot a vajszıń ű csempe és reggeliző pulton á lló
ismerő s zabpelyhes ü vegek elő tt, majd feltartott egy kulcsot, és
kinyitotta a há tsó nappali ajtajá t. Amikor belö kte, Brett meglá tta az
anyjá t, az apjá t és a hú gá t.
Bá r egymá s mellett ü ltek a kanapén, kezü kkel eltakarva a szemü ket,
tudta, hogy halottak. Mozdulatlansá guk má r azelő tt egyértelmű vé
tette, hogy észrevette volna a rengeteg vért az ö lü kben. Kezü ket fekete
ragasztó szalaggal rö gzıt́ ették az arcukhoz.
Poppy azon tű nő dö tt, Brett bezá rkó zott-e a szobá já ba, bá r ehhez is
volt kulcsa. De ú gy tű nt, a pá nik legyő zte az észérveket. A lépcső n
talá lkoztak ö ssze; a iú deréktó l lefelé meztelen volt.
Elektromos sokkoló pisztollyal a mellkasa kö zepére célzott, mire Brett
ö sszecsuklott, mint akit ki iléztek. A maradék utat lefelé a gerincén
rá zkó dva tette meg, pó ló ja felgyű rő dö tt a há tá n. Poppy kö vette a testet
a lépcső aljá ig, aztá n kivette kö ntö se zsebébő l azt a széles pengéjű
sushikést, amelyet a csalá d tö bbi tagjá ná l is haszná lt.
A iú hasá ba szú rta, mire Brett abbahagyta a rá ngató zá st, és
megfordult, hogy hitetlenkedve szembenézzen vele. Poppy keményen
szorıt́ otta a kés nyelét, és maga felé hú zta. Meleget érzett a tenyere
szélén, de nem lá tta a vért; tö kélyre fejlesztette a vakfoltok
elő idézésének mű vészetét. Mint amikor elharapja a szá já t, és nem fá j.
Leü lt a lépcső aljá ra, és igyelte Brett reszkető lá bá t, ahogy az
ujjbegyeivel a tö rö k elő szobasző nyeget kaparta. A iú sıŕ á sá nak hangja
majdnem érzékelhetetlen magassá gban szó lalt meg a torka
há tuljá ban, mikö zben a levegő lassan elhagyta a testét.
Poppy haszná lni akarta a medencét, hogy lehű tse magá t. A kék vıź
olyan hıv́ ogató nak tű nt a mosó konyha ablaká bó l, amikor vá rta, hogy

7

Brett hazaérjen a kirá ndulá sró l.
Brett megpró bá lt mondani valamit, de a vér a légcsö vében elfedte,
majd teljesen elá rasztotta a szavait. Amikor má r nem suttogott és
tá togott, Poppy á tlépett a meggyö tö rt test felett. Cuppogó léptekkel
kisétá lt az elő szobá bó l a konyhá n á t a teraszon á tsuhanó hű vö s
szellő be. Kilépett Brett anyjá nak fehér kö ntö sébő l, és lerú gta a
papucsá t. Alig vett tudomá st a véres lá bnyomokró l, amelyek a kö vö n
keletkeztek. Beugrott a medencébe.
Nem kellett aggó dnia, hogy ujjlenyomatokat vagy hajszá lakat hagy
maga utá n. Poppy nem létezett.
2. fejezet
A péntek lassú tű zö n forralta a londoni forgalmat, az autó vezető k
dü hrohamai fel-felbugyogtak a vá ros hatalmas ü stjében. A hétvége
kıń zó an messze volt még. Mivel érezte, hogy az inge kezd a há tá ra
tapadni, Will bekapcsolta a légkondit, és há tradő lt. Még mindig csak
tanulta, hogyan kell a munká t az irodá ban hagyni.
Tizenkilenc évvel ezelő tt még csak vıź ellá tá si szerző déseket kö tö tt az
Egyesü lt Kirá lysá gban, azó ta pedig kinevezték az Ingram International
ü gyvezető
igazgató já nak.
Igazá n
megengedhetett
magá nak
egy
bű ntudatmentes hétvégi kiruccaná st az évforduló jukon Carlával.
Irigyelte a feleségét és a lá nyá t, Libbyt. Mindketten tudtá k, hogyan kell
lazıt́ ani, Libby talá n tú lsá gosan is jó l.
Will jelenléte má r nem volt nélkü lö zhetetlen az Ingramnél, de
régebben képtelen lett volna távol maradni az irodá tó l egy ilyen
kritikus idő szakban.

8

Akkoriban minden idő szak kritikusnak szá mıt́ ott, és a Remada-
projektet kü lö nö sen nehezen engedte el. Hiá ba tö ltö tte azzal a napjá t,
hogy kü lső
vıź vezetékcsö vek épıt́ ését koordiná lta Adenben és Eastern Navajó ban,
a legfontosabb feladata még há travolt.
Tizenkilenc év együtt,
és még mennyi minden vár ránk.
Ezt a két sort ıŕ ta Carla ü dvö zlő ká rtyá já ra abban a hat percben, amit
ebédszü netnek nevezett. Ugy gondolta, a tö bbi is ugyanilyen kö nnyen
jö n majd. Nem jö tt. Nem szá mıt́ ott, há nyszor ismételte el magá ban az
első két sort. Ennek ellenére ragaszkodott ehhez a kezdéshez, amit
természetesen tollal ıŕ t a papıŕ ra.
Há trahú zta a botkormá nyt, és igyelte, ahogy az utak és az autó k
zsugorodnak. Régen mindenhova helikopterrel ment, de a mostani
engedélye má r csak azt tette lehető vé, hogy néha-néha elszö kjö n a
tá rgyaló bó l, és élvezkedjen egy kicsit. Vıź szintbe hozta a gépet, és
lenézett a tö mö tt kocsisorokra, amelyek csillogó higany mó djá ra
tö ltö tték ki a vá ros réseit. A há ztető k jobbra dő ltek, ahogy a Temze
déli partjá ná l
elkanyarodott nyugatra; ablakaikró l fehér napfény verő dö tt vissza,
amikor emelkedni kezdett.
Carla szerint a helikopter ideá lis já rmű szá má ra, mert nem lehet
lefékezni. Rá adá sul á llandó igyelmet igényel. Carla egyébként ú gy
gondolja, Will nem munkamá niá s, csak annyira szeret nyü zsö gni, hogy
az má r szinte beteges. A fér i nem tudta, mi a kü lö nbség a kettő kö zö tt.
Otthagyta a projektmenedzsmentet, és még mindig frusztrá lta, hogy
épıt́ kezéseket kell koordiná lnia az angliai kö zpontbó l. Kü lö nö sen
nehezére esett kiengedni a kezébő l a szerző déseket, amelyeket
fá radhatatlanul hajtott fel azokban az idő kben, amikor a cég
fejlesztésén dolgozott. De a tavaly tö rténtek utá n hamar á tértékelte,
mi fontos igazá n.
Megfordult, és egyenesbe hozta a Longrangert. Tartotta az irá nyt, és
egyenletes tempó ban haladt, mikö zben a há ztető k titkos életét

9

igyelte; a hő ség miatt egyre tö bben vonultak fel a magasba. A
szoká sos ú tvonalon ment haza, a parkok fö lö tt. Elő szö r Hurlingham,
aztá n Richmond.
Negyvenkét éves korá ra megbénıt́ otta sajá t sikere. Még ha bará zdá lt
és viharvert voná sai jobban illettek is a szabadba, ravasz ü zleti
ö sztö nei négy fal kö zé zá rt, céges életmó dra ıt́ élték. Utá lta a gallért, és
tü ntető leg eltakarta hamubarna, vá llig érő hajával.
Mú lt nyá ron eltö kélte magá t. Olyan piló ta lesz, aki a há tsó ü lésrő l
igyeli az eseményeket, és tö bb idő t tö lt otthon. Még mindig szoktatta
magá t a gondolathoz.
Most is há tul kéne ü lnie, és gyö nyö rkö dnie a kilá tá sban; az Ingram
piló tá ja felajá nlotta, hogy hazaviszi, de a végén ú gyis kitú rta volna a
helyérő l. Mindig jobban élvezte, ha helikopterrel terepre vihette az
ü gyfeleket, mint ha munkaebéd kö zben csevegnie kellett velü k. De
még boldogabb volt, ha egyedü l lehetett a levegő ben. Mindig ú j
távlatokat nyitott elő tte, ha zsú foltsá g helyett azt lá tta, hogy
mindennek jut elegendő
té r.
Amikor meglá tta a Strawberry Hill-i és a fulwelli golfpá lyá t, tudta,
hogy mindjá rt otthon van. Egyik helyet sem lá togatta, nem szerette a
golfot. Ahogy a magá nklubokat és a tagok kö zö tti hierarchiá t sem. De
mit fognak csiná lni, ő és Carla, ha Libby má r nem lakik velü k?
Félig má r el is kö ltö zö tt. Vajon azért utazott Thaifö ldre egy hó napra,
hogy kipró bá lja, milyen Luke-kal élni? Will tudta, hogy a lá ny, akit
majd megö lel, má r nem ugyanaz a lá ny lesz, akitő l a reptéren
elbú csú zott.
Tekintete á thatolt a horizont pá rolgó szmogrétegén, és Libbyre
gondolt,
aki há rom hó napos terhes, és tö bb tıź ezer kilométerre van tő le, addig
nem ér el a keze.
A munká ja miatt rengeteg idő t kellett Délkelet-Azsiá ban tö ltenie.
Szerette az ottani életet, és való szıń ű leg ez ö sztö nö zte Libbyt, hogy ő
is elzará ndokoljon oda. Aggó dott érte, tú l messze volt ahhoz, hogy

10

megvédhesse. Nem á rtatlan kislá nyoknak való hely, tele van sö tét
zugokkal, amik csak arra vá rnak, hogy elnyeljék a há tizsá kos
turistá kat.
Alig vá rta, hogy kettesben legyen Carlával, amıǵ Libby távol van, de be
kellett ismernie, hogy jobban hiá nyzik neki a lá nya, mint gondolta. A
konyhapulton hagyott, félig megrá gott almá já tó l kezdve az
ekcémakrémje mindent kö rü llengő illatá ig. Napokba telt, mire
megjegyezte, hogy csak két fő re kell terıt́ enie, és szıv́ en ü tö tte, amikor
rá jö tt, hogy ehhez most má r végleg hozzá kell szoknia. Holnap ugyan
hazajö n, legalá bb egy kis idő re.
Carlával majd értü k mennek a reptérre.
Azt tervezte, hogy elrabolja Libbyt Luke-tó l a hétvége há tralévő
részére, hogy ú jra egy csalá d lehessenek. Igy beszélhetne a lá nyával
anélkü l, hogy a srá c vá laszolna helyette. Kiderıt́ hetné, hogy mit gondol
való já ban az ö sszekö ltö zésü krő l, és hogy egyá ltalá n kinek az ö tlete
volt.
Asztalt foglalt a Cawley Manorban, felesége és lá nya kedvenc wellness
hoteljében. Ahogy egy há zassá gi évforduló hoz illik. Nem tú l
romantikus, de biztos volt benne, hogy Carla is ki van éhezve Libby
tá rsasá gá ra ennyi egymá s nélkü l tö ltö tt hó nap utá n. De vajon Libby is
szeretne velü k lenni?
Tudta, hogy Libby kinő tte ő ket, és a sajá t életét akarja élni. Má r nem
volt az ő kicsi lá nyuk, és ezt be is bizonyıt́ otta, amikor nemrég
ló tuszvirá got mintá zó tetová lá ssal a feneke fö lö tt jö tt haza. Willt
megrá zta a dolog. Nemcsak azért, mert nem kért engedélyt, hanem
mert sebet ejtett a szá má ra oly drá ga testen, és mert ilyen egyértelmű
ismertető jelre tett szert.
Kıv́ á ncsi volt, hogy minden szü lő nek ez jutna-e eszébe – vajon fogja-e
valaha ez alapjá n azonosıt́ ani a lá nyá t?
Gyorsan elhessegette a gondolatot, amikor elérte a golfpá lya szélét; az
egymá s utá n hö mpö lygő fö ldek kezdtek ismerő sen kinézni.
Leszá llá shoz készü lő dö tt, fokozottan koncentrá lt. Há rom csalitost
kellett még á trepü lnie, aztá n leereszkedett Hanworthben. Otthonuk,

11

Easton Grey tiszafá k ellipszis alakú gyű rű jében bú jt meg, fallal
kö rü lvéve.
A há zat eredetileg vadá szkunyhó nak épıt́ ették a XVI. szá zadban, de
egy tű zesetet kö vető en 1797-ben teljesen á talakıt́ ottá k falusi
lakó há zzá . Will imá dta, hogy tö rténete van, kü lö nö sen arra az
idő szakra gondolt szıv́ esen,
amikor katonai kó rhá zként mű kö dö tt a má sodik vilá ghá ború alatt.
Megvette és rendbe hozatta a mű emléknek nyilvá nıt́ ott há zat, mielő tt
még ö sszedő lt volna.
Megfogta a kollektıv́ kart, és elkezdte megkö zelıt́ eni a narancssá rga
leszá lló helyet a há z mö gö tt. A fá k varjakat lö ktek ki magukbó l, ahogy
egyre lejjebb ereszkedett. Megbö kte a ciklikus vezérlő t, hogy letegye a
gép orrá t, kö zben a pedá lokat haszná lta az oldalirá nyú mozgá sok
irá nyıt́ á sá hoz. Ezerszer megcsiná lta má r, de tudta, hogy sosem fogja
elbıź ni magá t.
A Longranger enyhén irá nyt vá ltoztatott, de Will a ciklikus kart fogva
egyenesen tartotta a lapá tokat. Alig rá zkó dott meg a gép, amikor ú jra
kapcsolatba kerü lt a fö lddel. Will vá rt, az egyre csillapuló rezgés
lehető vé tette, hogy izmai fokozatosan elernyedjenek. Kezét a kollektıv́
karon tartva vá rta, hogy a lapá tok leá lljanak.
Carla ott hagyta a két fér it, akikkel a há z mö gö tt beszélgetett.
Menhelyes kutyá ik kö zü l há rom mellette já tszott a fü vö n. Tű zvö rö s
hajá t feltű zte, egyedü l ez á rulkodott arró l, hogy nemrég az irodá ban
já rt. Fehér dereka kilá tszott az olıv́ azö ld pó ló és a sá frá nyszıń ű , lenge
megkö tő s szoknya kö zö tt. Elegá ns já rá sa nem valamiféle ö sztö nö s
hivalkodá sra utalt. Tudatos volt, és Willnek jó lesett kö vetni a
szemé vel.
Megcsö rrent a telefonja. Felvette, és szabad kezérő l fogaival hú zta le a
kertészkesztyű t. Ledobta a fö ldre. Bruce, a csokolá débarna labrador
kö telességtudó an felkapta, és megkerü lte Carlá t, aki éppen ott á llt
meg, ahol má r elérte a lapá tok okozta huzat. Még mindig beszélt. A
szél magas, karcsú alakjá ra tapasztotta ruhá já t, de olyan biztosan á llt,
mint akit odacö vekeltek. Feltolta a napszemü vegét a fejére, ıǵ y Will
lá thatta vibrá ló zö ld szemét, amint a kavargó levegő be hunyorog.

12

Tizenkilenc év együtt,
és még mennyi minden vár ránk.
Hihetetlennek tű nt most, hogy majdnem elveszıt́ ette.
‒ Korá n jö ttél – mondta Carla szarkasztikusan, és lecsukta a telefonjá t,
amikor a fér i odaért hozzá .
Will megcsó kolta. Felesége parfü mmel keveredő izzadsá gszaga sokkal
kellemesebb volt, mint a sajá tja. – Azt hittem, ma reggel befejezik a
munká t. – Will biccentett a két fér inak, akik az ú j vandá lbiztos
kamerá ba bá multak, amelyet a há tsó bejá rat fö lé szereltek fel.
‒ Volt egy kis probléma a há ló zattal, de az elő bb azt mondtá k, most
má r
rendben lesz. – Carla hangja elá rulta, hogy kétségei vannak. – En
szó ltam elő re, hogy az egész nem ér ennyit, tö bb bajunk lesz vele, mint
amennyit segıt́ .
‒ Tudom, hogy szerinted tú lzá s, de legyél velem elnéző .
Easton Greyben mindig is gondoskodtak megfelelő biztonsá gi
rendszerrő l, de Carla a nyugtalanıt́ ó jú niusi eset utá n beleegyezett a
kamerá kba. Nem pró bá ltak behatolni a há zba, de valaki a hajnali
ó rá kban tü zet gyú jtott a bejá rat elő tti lépcső n. Lehet, hogy csak
gyerekek szó rakoztak, de Will szerette volna, ha ezentú l minden
birtokhá borıt́ ó t azonosıt́ ani tudnak.
‒ Tényleg nem hiszem, hogy megismétlő dik. – Még mindig kételkedés
érző dö tt a nő hangjá ban.
Nem tudtá k kö nnyedén venni a tö rténteket, mert Carla is részt vett a
kö rnyező terü letek á talakıt́ á sa elleni tü ntetésen. Hanworth egyetlen
á ltalá nos iskolá já t be akartá k zá rni, hogy a helyére a Motex Radials
gumiabroncsgyá rtó ü zeme kerü ljö n. Mivel ú gy sejtette, hogy a helyi
vezetés korrupció s ü gyei á llnak a há ttérben, Carla a taná csig ment,
hogy keresztü lhú zza a szá mıt́ á saikat.
A Motex befolyá sos cég volt, és hamar nyıĺ t rá galmazó hadjá ratot
indıt́ ott Carla ellen. Errő l elő szö r akkor szereztek tudomá st, amikor az
egyik szomszéd a kezü kbe adott egy zö ld szó ró lapot, amelyet a

13

faluban mindenhova kiragasztottak. Képmutatá ssal vá doltá k a nő t
amiatt, hogy kapcsolatban á ll az ipari méretű vıź vezeték-épıt́ éseket
bonyolıt́ ó Ingrammel.
Ugy dö ntö tt, nem adja fel, és nyıĺ t napot tartott a há zban, hogy
tá mogató kat szerezzen. Will arra gyanakodott, hogy a tü zet ezutá n
gyú jtottá k, fenyegetésképpen. Carla má r készü lt feljelentést tenni
David Wardour, a Motex bará tsá gos reklá marca ellen, akit a cég a
médiá ban szerepeltetett. Willnek soha nem akadt vele dolga, de
mindenki tudta, hogy mindig a rö videbb utat vá lasztja, és hogy
birodalmá t kétes ü gyletek sorá ra alapozva épıt́ ette fel, amelyekkel
terü leteket szerzett Azsiá ban és Euró pa má s részein is, nem csak az
Egyesü lt Kirá lysá gban.
Sehogyan sem lehetett bebizonyıt́ ani, hogy mindez az alakoskodá s a
Motextő l ered. Az is elképzelhető volt, hogy Hanworthben mindenki
ilyen kétszıń ű . Carla nem sok bará tot szerzett azzal, hogy a taná cs
ü gyeibe á rtotta magá t. Will személy szerint azt remélte, hogy a tü zet
vandá lok gyú jtottá k, akiket az ü res fö ldekre á csingó zó gazdá k béreltek
fel.
Elképzelhetetlennek tű nt, hogy David Wardour ne tudta volna
pontosan, kivel akar ujjat hú zni.
Rö vid ideig igyelték, ahogy a két, felgyű rt ingujjú fér i ö sszekap
valamin, mikö zben ú jabb tesztet végeztek egy laptopon. Willnek
eszébe jutott valami. – Libby ki fog akadni, ha hazaér, és meglá tja a
kamerá kat.
Carla bó lintott, és felhú zta a szemö ldö két. – Hamar megtalá lja a
vakfoltokat, hidd el.
‒ Egyet a nyá ri lakba is fel kellett volna szerelni. – Will tudta, hogy
Libby iú kat, alkoholt és marihuá ná t vitt oda. – Bá r talá n az ott készü lt
felvételt nem mutatná m meg a rendő rségnek.
Carla gyengéden megragadta az ingét a mellkasá ná l. – Menjü nk,
mielő tt megnézetnek velü nk még egy pró bafelvételt.
Will hagyta magá t elvezetni. Tudta, hova viszi Carla. Holnap Libby
hazajö n, és a csalá d ú jra együ tt lesz. A ma estét viszont még kettesben
tö lthetik.

14

Brett nehezebb volt, mint Poppy gondolta, de végü l sikerü lt
betuszkolnia a kanapéra a csalá dja tö bbi tagja mellé. Kinyomott egy
kis krémet egy tubusbó l, és az avoká dó s-grá ná talmá s testá poló t az
orrlyukai kö ré kente.
Pá r ó ra elteltével, ıǵ y egy kupacba halmozva a loridai hő ségben,
Ambersonéknak nem volt tú l kellemes illatuk.
Figyelte anyá t, apá t és Gemmá t, ahogy eltakarjá k az arcukat, hogy ne
lá ssá k, mit tett velü k. Aztá n Brett szemét nézte.
Végiggondolta, hogyan tá laljá k majd a csalá d meggyilkolá sá t a
hıŕ ekben. Hogy mennyire sokkoló an fog hatni. Elkerü lhetetlennek
lá tszott, hogy minden bű n, amit ezek az emberek valaha elkö vettek,
azonnal elfelejtő dik, pusztá n azért, mert egy darab fémet dö fö tt
beléjü k.
Szerették egymá st? Vagy a csalá d szó t csak arra haszná ltá k, hogy a
tú lélési ö sztö nü krő l beszéljenek? Arró l, hogy hordá ban
biztonsá gosabb; hogy a gyerekek csak addig kapaszkodnak a szü lő kbe,
amıǵ nem szembesü lnek maguk is ezzel a szö rnyű igazsá ggal; hogy
minden emberi tett a testi szü kségletek – szomjú sá g, éhség,
szaporodá s – kielégıt́ ésére szolgá l. Enzimek, hormonok és ö sztö nö k
késztették az embereket mindig is, hogy lá tszó lag romantikus vagy
ö nfelá ldozó dö ntéseket hozzanak.
Olyan kö nnyen le tudta vá lasztani magá t a tanult érzelmekrő l. Meg
tudta kü lö nbö ztetni a redő ny résein beszű rő dő napfényben, tö kéletes
sávokban szá radó vilá gosabb vért.
Felriadt, amikor Gemma iPhone-ja megszó lalt a dohá nyzó asztalon. A
csengő hang egy popslá ger részlete volt, amit Poppy ismert a rá dió bó l.
Nézte, ahogy a készü lék rezeg szivá rvá nyszıń ű tokjá ban. Való szıń ű leg
Gemma egyik bará tnő je az, aki vá rja, hogy a lá ny felvegye.
Melléhelyezte a kaná risá rga retikü lt is. Egy félig ü res tortillachipses
zacskó volt még az asztalon, egy kis tá l Gemma ö sszegubancoló dott
szıń es hajgumijaival, és a fekete ragasztó szalag, amit Poppy tett oda.
Arra kellett, hogy az arcá hoz ragassza Brett kezét, ahogy a tö bbiekét
is.

15

De még mindig nem végzett a iú val.
3. fejezet
Will a kezére tá maszkodva ü lt a sö tétzö ld vıź partjá n, és pró bá lta
élvezni a pillanatot. Ez mindig kihıv́ á st jelentett szá má ra. Hiperaktıv́
természetét nehezen lehetett kordá ban tartani, de Carla tudta, hogyan
haszná lja Will energiá já t, ahogy a sajá tjá t is. Egész életében éjjel-
nappal szervezkedett, és az a lendü let, ami a koraszü lés elő tt
jellemezte, visszatérő ben volt.
Az Easton Grey-i tó ná l a fö ldszag já zmin és frissen nyıŕ t fű illatával
keveredett. Egyikü k sem szerette igazá n a pezsgő t, de Carla érzéke a
kü lö nleges alkalmakhoz ú jra és ú jra meglepte Willt. Hogy ú jrakezdjék
a napot, elkortyoltak egy ü veggel, mintha az elő bb adta volna ö ssze
ő ket az anyakö nyvvezető – az ehhez hasonló alkalmak mellett a fér i
romantikus gesztusai egészen eltö rpü ltek.
Letérdelt, és benyú lt a vıź be, hogy ellenő rizze, lehű lt-e má r az ital.
Carla hatá rozott arcélét nézte, és a szeplő ket, amelyeket a nap szó rt
fehér vá llá ra.
A
csá szá rmetszés
halvá ny
nyoma
a
hasá n
szinté n
kivé teles
megvilá gıt́ á sban lá tszott.
Nem ismert ná la erő sebb, alkalmazkodó bb embert. Kevesebb mint egy
éve volt a mű tét, és tisztá n emlékezett, hogy amikor felébredt az
altatá sbó l, a nő megragadta a kezét, és azt akarta tudni, ő jó l van-e.

16

Ugy szorıt́ otta az ujjait, hogy érezte, ahogy a csontjai fá jdalmasan
egymá shoz préselő dnek.
Azok utá n, hogy annyi vért vesztett, Will nem értette, honnan van
ennyi ereje.
Rangidő s tá rsasá gi jogá szként dolgozott az Ingramnél tizennégy éve,
de még nem ment be az irodá ba, mió ta kijö tt a kó rhá zbó l. Az egyetlen
vigaszt az jelentette lá nyuk nem vá rt terhességében, hogy ö sztö nző leg
hatott Carla gyó gyulá sá ra. Osszel ú jra munká ba akar á llni. Mindig is
ö nkéntesként dolgozott a Vıź segély Szervezetnél, és együ ttmű kö dö tt
Will-lel, hogy olyan terü letekre juttassá k el az Ingram tartalékait, ahol
a legnagyobb szü kség van rá juk. A nő otthonró l is folytatta a
tengerentú li projektek koordiná lá sá t és a Motex elleni kü zdelmet.
Még a koraszü lés elő tt csatlakozott a tü ntetéshez. Ha Jessie tú lélte
volna,
a Hanworthi Altalá nos Iskolá ba já rt volna. Will tudta, hogy Carla még
mindig ebbe az ü gybe ö li minden energiá já t, hogy ká rpó tolja magá t a
vesztesé gé rt.
‒ Libby tudja, mit csiná l. – Carla kivette az ü veget a vıź bő l. – Hagynod
kell, hogy a maga ú tjá t já rja. – Lecsavarta a dró tot, és ö sszeszorıt́ ott
ajkakkal pró bá lta kihú zni a dugó t, sikertelenü l.
‒ Még csak tizennyolc éves. – Will intett, hogy adja oda neki az ü veget,
de tudta, hogy ez nem fog megtö rténni.
‒ Pontosan. – Carla grimaszolt, elforgatta az ü veget, a dugó kilő tt, és a
tó ban landolt. – Ezért az ö vé a dö ntés. – Visszahelyezkedett a fü ves
partra, csak meztelen lá bá t ló gatta a vıź be. A pezsgő habzott, ú gyhogy
minden inomkodá s nélkü l meghú zta az ü veget.
Carla piknikkel készü lt, pont, mint tizenkilenc évvel ezelő tt. Kivéve,
hogy akkor egy kétszobá s laká st béreltek, és a Serpentine partjá n
ü ltek a Hyde Parkban, nem a sajá t tavukná l, és nem az á llapotos
lá nyukró l beszélgettek.
Will kitartott a véleménye mellett, pedig tudta, hogy nem kéne. –
Szó val most hirtelen megbıź unk Libby jó zan ıt́ élő képességében, csak
azért, mert néhá ny hó napja hivatalosan nagykorú …

17

Carla begyű rte a szoknyá já t a lá bai kö zé.
Will tudta, hogy ha sokat makacskodik, talá n nem ú gy alakul az este,
ahogy tervezték. – Mit tudunk egyá ltalá n Luke-ró l? – Pontosan ú gy
beszélt, ahogy sohasem akart. Tulajdonképpen azt gondolta, Luke jó
gyerek, de tú l sok hasonló sá got fedezett fel kö zte és sajá t maga kö zö tt.
Nagyon jó , ha valakinek vannak ambıć ió i, de most Libby mindennél
fontosabb.
‒ Má r majdnem két éve együ tt vannak, és vá randó s a gyerekével. Mi
má st kellene még tudnunk? – Carla elnézett Will mellett, a vıź i
nö vények pihéit igyelte a tó fenekén.
Tizenkilenc év együtt,
és még mennyi minden vár ránk.
Még mindig nem tudta, hogyan folytassa. – Tehá t szó nélkü l hagyni
fogod, hogy ö sszekö ltö zzenek?
Carla odaadta neki az ü veget, és Will tö ltö tt a poharakba.
‒ Nem. Mindketten szó nélkü l hagyni fogjuk, hogy ö sszekö ltö zzenek.
Ha ez az, amit akarnak. – Carla kivette az egyik poharat Will kezébő l,
és koccintottak.
‒ Nem zá rhatná nk be, és tarthatná nk meg csak magunknak?
Carla bá natosan elmosolyodott. – Má r egy ideje ú gyis szö késben van.
‒ Arra gondoltam, elmehetnénk pá r napra kempingezni. Szerinted
benne lenne?
Carla megá lljt parancsolt zavarodott pillantá sá nak, amikor lá tta, hogy
Will komolyan beszél. Tudta, miért akar menni. Amikor Libby
tizenhá rom éves volt, katasztrofá lis hétvégét tö ltö ttek a New Forest
Nemzeti Parkban.
Osszedő lt a sá tor, elégtek a hot dogok, rá adá sul mindet felfaltá k a
bogarak. De még ıǵ y is a legjobb há rom nap volt, amit együ tt tö ltö ttek,
és még mostaná ban is emlegették. – Azt hiszem, megá llapıt́ ottuk, hogy

18

nem vagyok egy nő i cserkész – terelt Carla. – Es nem hiszem, hogy
Libby harminc má sodpercnél tová bb kibıŕ ja a Twitter nélkü l. – Ha
inoman is, de éppen cserben hagyta Willt.
A fér i ö sszeszorıt́ otta az ajká t. Megértette, hogy az ö tlete csak szép
á lom marad.
‒ Szerintem a lehető legjobban tették, hogy elutaztak. Igy nyugodtan
á tbeszélhették a dolgokat, tisztá zhattá k, mit éreznek egymá s irá nt. Es
dö nthettek, anélkü l, hogy bá rki beleszó lt volna.
Will ivott egy korty pezsgő t, és bó lintott, de csak mert ú gy tű nt
helyesnek, ha reagá l valahogy. Még sosem gondolt bele igazá n, hogy
Libby má ris elkö ltö zhet. Nagyon szerette, de meg volt győ ző dve arró l,
hogy még egyá ltalá n nincs készen az ö ná lló életre. Még be sem fejezte
a fő iskolá t. Mit gondol, mibő l fogjá k eltartani magukat? Luke még
biztosan nem alkalmas rá , hogy gondoskodjon ró la.
Felajá nlotta neki, hogy felveszi gyakornoknak az Ingramhez, de a iú
diplomatikusan visszautasıt́ otta. Online vá llalkozá sai még nem
tartottak ott, hogy nyereséget termeltek volna. Elég okos srá c, de
rengeteg okos, informatikával foglalkozó kö lyö k má szká l a vilá gban.
‒ Ki tudja, mire jutnak. De bá rhogy dö ntenek is, tá mogatjuk ő ket.
Will megint kifejezéstelen arccal bó lintott, és belekortyolt az italá ba.
Carla ujjait a szá já ba dugva fü tyü lt a kutyá knak. Há rom, egymá stó l
nagyon kü lö nbö ző fej nézett fel a szimatolá sbó l a tó má sik oldalá n,
aztá n a labrador, a spá niel és a skó t juhá sz végigloholt a parton, hogy
csatlakozzon hozzá juk. Carla adott nekik egy-két falatot, aztá n
visszakü ldte ő ket a há zba.
‒ Mi lenne, ha legalá bb megpró bá lná nk ú gy tenni, mintha
lazıt́ aná nk…?
Lesö pö rt egy kis piszkot Will homloká ró l, megcsó kolta a tenyere
szélét, és megıź lelte a hidratá ló krémét. Ujjbegyei megpihentek a
tarkó já ra ló gó hajtincsek alatt.
Will tizennyolc évesen minden erejével igyekezett elveszıt́ eni a
szü zességét Eva Lockwooddal, egy félig holland

19

antropoló gushallgató val, vagy Jenny Sturgess-szel, egy gyakornokkal a
mű szaki laborbó l. De boldog volt, hogy Carla inoman lebeszélte
mindkét lá nyró l. Azó ta egyszer sem merü lt fel benne, hogy hű tlen
legyen hozzá . O volt az egyetlen ember az életében, akinek nem kellett
bizonyıt́ ania. A Brunel Egyetemen talá lkoztak, és amikor bemutattá k
ő ket egymá snak, Carla ú gy nézett rá , mintha folytatni akarna egy
egykor félbehagyott beszélgetést.
Will egyedü li gyereke volt alacsony jö vedelmű akadémikus szü leinek,
akik jelentő s ö sszegeket á ldoztak a tanulmá nyaira, emiatt tö bbet vá rt
magá tó l, mint az anyja és az apja. Késő i gyerek volt, ezért a szü lei nem
lá thattá k, mit ért el. Csak mostaná ban jö tt volna rá , hogy a csalá d
fontosabb, mint a megfelelés?
Libbynek megvoltak a sajá t tervei, és az biztosan nem szerepelt
kö ztü k, hogy ritká n lá tott, munkamá niá s apjával tö ltse az idő t. Lá nya
ugyanolyan ö nfejű volt, mint ő . Elete sorá n Will meghozta a maga
dö ntéseit, és ragaszkodott is hozzá juk. Most azonban ingová nyos
talajon já r. Libbynek fogalma sincs az anyasá gró l, sem arró l, mit
tartogat szá má ra a jö vő .
Kö vette Carla tekintetét a tó felszıń én ú szká ló dugó irá nyá ba. A
naplemente ró zsaszıń je tü krö ző dö tt a sö tét vıź en. – A mi hibá nk?
Szigorú bbnak kellett volna lennü nk? – Tudta, hogy nem most kérdezi
ezt elő szö r Carlá tó l, és sajá t magá tó l biztosan nem. – Ha tö bbet lettem
volna itthon…
‒ Emlékezz csak vissza, mi mit csiná ltunk tizennyolc évesen.
‒ De mi jó zanul gondolkodtunk. Tudtuk, hogy a tetteinknek
kö vetkezményei vannak.
‒ Hogy is tanıt́ hatná nk Libbynek bá rmit a kö vetkezményekrő l?
Carlá nak igaza volt. Jessie-t nem tervezték.
Mindketten gyorsan hozzá szoktak a gondolathoz, hogy hamarosan
még egy gyerek lesz a há zban, még ha Libbyt szinte má r felnő ttnek
kellett is szá mıt́ ani. Libby annyira izgatott volt, mint ő k. Még mindig
pró bá ltá k kitö lteni az ű rt, amit a kó rhá zban maradt ö rö m hagyott
maga utá n.

20

‒ Szó val… ‒ Carla egy hirtelen mozdulattal megforgatta a csukló já t. –
Hét ó ra huszonkettő van, az utolsó kettesben tö ltö tt esténken. Meddig
hagyod még, hogy rajtam maradjon ez a ruha? – Kicsit felemelte az
á llá t,
mıǵ vá rta, hogy Will vá laszoljon.
A fér i igyekezett formá ban maradni. A reggeli futá s a Temze partjá n
és a stressz, ami a munká ja sorá n segıt́ ette a koncentrá ció ban,
megtette a hatá sá t. De mikor mutatkozott utoljá ra meztelenü l a
szabad ég alatt?
Carla élvezettel nézte az arcá ra kiü lő enyhe pá nikot. – Libby csak
hajnalban ér haza. – Szeme zö ldjében huncutsá g csillant. Letette a
poharat.
– Mehetü nk a nyá ri lakba is, ha szégyenlő s vagy.
Fö lkelt, és elindult a hatszö g alakú épü let felé, amelyet ö t évvel ezelő tt
hú ztak fel a tó partjá n. Sokszor ü ltek elő tte kerti sü tö getések
alkalmá val.
Mió ta kamaszodott, Libby kisajá tıt́ otta magá nak mint rejtekhelyet.
Annyi szıń es ü vegbő l készü lt szélharangot és -csengő t akasztott a
mennyezetre, hogy alig lehetett bent felá llni. Amennyire Will tudta,
Libby itt esett teherbe. Most megint az ö vék, és tudta, hogy Carla ide
rejtette régi cédégyű jteményét. Kibontotta a hajá t, mikö zben felment a
lépcső n, vö rö s tincsei a vá llá ra hullottak.
Will felvett egy kö vet, és megcélozta vele a parafa dugó t. Elvétette, de a
ró zsaszıń
felhő k
megremegtek
a
vıź
felszıń én.

21

Tudta,
hogy
melankolikussá vá lik, ha tú l soká ig bá mul a tó ba. Mikor voltak utoljá ra
há rman együ tt? Enyhe, lü ktető fá jdalmat érzett a gyomrá ban. Kiú jult
volna a fekélye?
Scott Walker hangja szű rő dö tt ki a nyá ri lak nyitva á lló dupla ajtajá n.
No Regrets. Tehá t Carla megtalá lta a cédéket. Ez volt felesége kedvenc
Walker Brothers-albuma. Bizonytalanul felá llt; még csak meg sem
ittá k az egész ü veget, és má ris a fejébe szá llt az ital. Ideá lis randialany,
keveset kell rá kö lteni. Kö vette a hangokat oda, ahol Carla vá rt rá .
A rá k tö rö tt olló jával a festékesbö dö n rozsdá s falá t kapará szta,
maradék lá bai megkü zdö ttek minden lépésért, mıǵ bö rtö nében
kö rö zö tt. Will lenézett tö redezett, sö tétkék pá ncéljá ra és a ró zsaszıń be
já tszó fehér hú sra, ami kitü remkedett a repedéseken.
Nem tudott elmenekü lni, a bö dö n tú l mély volt. De olló jával lekapart
néhá ny darabot a kanna oldalá t borıt́ ó fehér festékrétegbő l, mikö zben
eszeveszetten pró bá lt utat tö rni magá nak kifelé. Egyre jobban
zuhogott az eső , de Willt megbaboná zta az á llat energiá ja.
Gyakran lá tta a rá kot á lom és ébrenlét hatá rá n, ú gy érezte, az
eső cseppek pü fö lik a koponyá já t, mikö zben nézi.
A kapará szá s azutá n is folytató dott, hogy kinyitotta a szemét. Rá nézett
az
á gya melletti digitá lis ó rá ra, de a szá mok nem lá tszottak tisztá n. A
mobilja agresszıv́ en rezgett, és elindult az éjjeliszekrényen. Felkapta.
‒ Mikor ıŕ ta be utoljá ra a nevét a Google-ba, Mr. Frost? – A kérdést egy
nő tette fel, akinek hangszıń e az ébresztő hıv́ á sok erő ltetett
kedvességét idézte. ‒ Libby? – Agya lassan ú jra mű kö dni kezdett.
‒ Csó k, csó k, csó k – tette hozzá a hang, és lerakta a telefont.
Ujra rá nézett az ó rá ra. Pá nikba esett, hogy elaludt, és Libbyék má r a
reptéren vá rnak rá juk. De ahogy a szá mok kirajzoló dtak, lá tta, hogy
még csak há rom ó ra tizenhét perc van.

22

Erzékelte, hogy Carla felé fordul az á gyban, mıǵ ő még mindig a
mobiljá t bá mulja. Vá rta, hogy az utó bbi néhá ny perc emlékei
ö sszeá lljanak a fejében, és valamiféle értelemmel tö ltsék meg a
szavakat, amelyeket az imént hallott. Carla megérezte, hogy Will
aggó dik, de nem tette fel a kézenfekvő kérdést, amikor felcsapta a
telefonkö nyvet. Will nem lepő dö tt meg, hogy a szá m titkosıt́ ott.
A való sá g részletei – a szobá juk, a hajnali idő pont – mind a helyü kre
kerü ltek. Tudta, hogy nem téved azzal kapcsolatban sem, amit a nő
mondott a telefonban. Szıv́ e má r nem vert olyan gyorsan, de még
mindig a torká ban dobogott.
‒ Lehet, hogy téves hıv́ á s volt. – De a telefoná ló kérdése, és amit
bú csú zá sképpen mondott, még mindig a fejében visszhangzott.
Carlá t éppolyan kevéssé győ zte meg, mint sajá t magá t. – Mit mondott?
‒ Valami olyasmit, hogy menjek fel az internetre. – Nem, nem valami
olyasmit, hogy menjen fel az internetre. Hanem hogy ha felmegy az
internetre, talá l majd valamit magá ró l. Biztos, hogy csak egy rossz vicc
az egész.
‒ Az internetre? – Carla hangjá ban kétkedés és megkö nnyebbü lés
bujká lt. A lá nya éppen repü lő n ü lt – ennél ijesztő bb hajnali
telefonhıv́ á st is el tudott képzelni.
Will nem tudott megkö nnyebbü lten felsó hajtani. A hang pontosan
kiszá mıt́ otta, mennyi idő re van szü kség, hogy ü zenete célba érjen,
kicsit vá rt, mielő tt letette, mintha biztosra akarna menni, hogy Will
hallotta.
Carla visszabú jt a takaró alá .
Altalá ban csak a kimerü ltség győ zte meg ő ket arró l, hogy aludniuk
kell.
De az éjjel kétszer szeretkeztek, és utá na bő hat ó rá t aludtak. Will is
vissza akart csusszanni az á gyba, és ú jra szeretkezni, bá r tudta, hogy
hamarosan fel kell kelniü k, hogy induljanak a reptérre.
Egyre erő sö dő rossz érzése azt ü zente neki, hogy ezt most nem teheti.

23

4. fejezet
Miutá n bedobta a mobiljá t az éjjeliszekrény ió kjá ba, Will ú gy dö ntö tt,
nem akarja feleslegesen megrémıt́ eni Carlá t. Ot hosszú percig vá rt,
mielő tt kikelt az á gybó l. Nagyon való szıń ű nek tű nt, hogy egy
telefonbetyá r szó rakozott vele, és legszıv́ esebben elfelejtette volna az
egészet, de egy dolog akarata ellenére is életben tartotta aggodalmá t:
aká rki is hıv́ ta, megszerezte a privá t mobilszá má t. Két készü léket
haszná lt, és ezen kizá ró lag Carlával és Libbyvel beszélt.
‒ Szomjas vagy?
Carla haja sercegett, ahogy a fejét elfordıt́ otta a pá rná n.
Mivel má r ü rü gyet sem kellett kitalá lnia, kihú zta az alsó nadrá gjá t a
nadrá gja szá rá bó l – Carla egyszerre rá ntotta le ró la mindkettő t
néhá ny ó rával ezelő tt –, belebú jt, és kiosont a há ló szobá bó l.
Lent hatá stalanıt́ otta a riasztó t, és á tment az irodá ba. A szoba még
ilyenkor nyá ron is hű vö s volt; reszketett, mıǵ vá rta, hogy a szá mıt́ ó gép
bekapcsoljon. Mielő tt még meggondolhatta volna magá t, gyorsan
beıŕ ta a nevét a kereső be.
William Frost
A talá latok csak ú gy zá poroztak. Eszrevett egy há rom képbő l á lló
fotó sorozatot: az első n az amerikai kö zmű vek taná csá nak
delegá ció jával mosolygott, a má sodikon prezentá ció t tartott, a
harmadikon a United HydroPower elnö kével fogott kezet.
Mindegyiken ú gy nézett ki, mint aki feszeng. Sosem tudott az utó kor
szá má ra megfelelő arckifejezést ö lteni.
De egyik képen sem nézett ki annyira rosszul, mint ahogy most érezte
magá t.
Libby á llandó an fotó kat tö ltö tt fel a Facebookra, és videó kat a
YouTube-ra. Igazi fü ggő volt, élete minden pillanatá t megosztotta
seregnyi online bará tjával. Will elszö rnyedt a gondolatra, há ny
fénykép keringhet ıǵ y ró la is az interneten. Libby beszélt neki egy
programró l, ami lehető vé teszi,
hogy az ember kiberö ngyilkossá got kö vessen el, és semmi nyom ne
maradjon utá na a neten. Rettentő csá bıt́ ó an hangzott.

24

Tekintete végigsiklott az oldalon. Miért vá lhatott célponttá ? A csalá dja
és a tá rsadalmi pozıć ió ja eleve nem tette lehető vé, hogy
meggondolatlanul cselekedjen, legyen szó pénzrő l vagy má sró l. De
tudta, hogy most talá lni fog valamit. Remélte, hogy csak egy ostoba
tréfa az egész, vagy hogy egy gazdasá gi ú jsá gıŕ ó pró bá l a
magá néletében kutakodni. Egyszer má r megkıś érelte valaki, igaz,
sikertelenü l.
Biztos volt benne, hogy a nő cinikus udvariassá ga valami
ocsmá nysá got leplezett. Végignézte az oldalakat, és az egyik azonnal
odavonzotta a szemét, amikor visszaemlékezett, mit mondott a hang.
Csók, csók, csók.
williamfrostxxx.net/
Há rom csó k – há rom x? Semmilyen informá ció t nem lá tott a
honlapró l.
De biztosan nem pornó oldal volt. Rá kattintott.
Hamar betö ltő dö tt, sö tétlila há ttér elő tt képek jelentek meg az
otthoná ró l. Fotó k azokró l a szobá kró l, amelyeket az elmú lt néhá ny
hó napban rendeztek á t. Mindig sok energiá t fordıt́ ott arra, hogy ilyen
fényképek soha ne kerü ljenek a nyilvá nossá g elé. Most bá rki lá thatta
részletekbe menő kig, hogyan él. Végignézte a képeket, és hamar
feltű nt neki, hogy van bennü k valami kö zö s.
Az is á tfutott az agyá n, hogy esetleg Carla online archıv́ umá bó l
szá rmaznak. Kö zö sségi képmegosztó oldalakra tett fö l fotó kat, hogy a
csalá d és a bará tok lá ssá k, hogyan á ll a laká sfelú jıt́ á s. De amikor
megnézte az egyik nappaliró l, a konyhá ró l és az elő szobá ró l készıt́ ett
felvételeket, nyilvá nvaló vá vá lt, hogy kıv́ ü lrő l készıt́ ették ő ket. Minden
ablakbó l egyet.
Libabő rö s lett mindkét karja. Mi ez, mindenki ö sszefogott ellenü k,
hogy kö zö sen fenyegessék meg ő ket? A Motex Radials megint a
gondolatai kö zé siklott, mint egy ajtó alatt becsú sztatott ü zenet.
Lejjebb gö rdıt́ ette az oldalt, mire ú jabb képek bukkantak fö l a há z má s
helyiségeirő l, bennü k a csú cskategó riá s
készü lékekkel:

25

a
blu-ray
há zimozirendszerrel
a
tévészobá ban, a médialejá tszó val a nappaliban és az elektromos
futó paddal az edző teremben. A minimalista berendezés miatt ezek a
helyiségek inká bb tű ntek bemutató termeknek, mint egy csalá di há z
szobá inak.
Valaki behatolt, hogy elkészıt́ se a képeket, és Will rá jö tt, hogy az illető
mindezt békésen, Carla jelenlétében csiná lta. Az egyik képen, ami az
irodá ró l készü lt, ahol most is á llt, a gyér megvilá gıt́ á sban lá thatta a
feleségét, amint az ıŕ ó asztalá ná l dolgozik a szoba má sik végében. A
fotó s néhá ny méternyire volt tő le.
Egy autó t kö nnyedén el lehetett rejteni a bokrok kö zö tt a kerıt́ ésnél, és
csak egy létra kellett ahhoz, hogy bejussanak a há zba. A Motex tényleg
képes lenne idá ig elmenni? Ha ennek semmi kö ze a tü ntetéshez, akkor
nyilvá nvaló an meg akarjá k zsarolni. De bá rki is tette, mindenképp
felmerü l a kérdés: elég ez az ijesztgető s taktika ahhoz, hogy pénzt
szedjenek ki belő le?
Az agya megkıś érelt gyors szá mvetést végezni – lehetett egy rivá lisa,
aki a mai napig neheztel rá ? Vagy valaki a szervezett bű nö zés
vilá gá ban egyszerű en ú gy dö ntö tt, most ő van soron?
A konyhá ró l készü lt képen el lehetett lá tni a szemkö zti oldalon lévő
ablakig, és mö gö tte az á rnyas kocsibeá lló ig. Eszrevette a cserepes
sequoiá t, amelyet Carla nemrég tett oda. Mikor is kapta ajá ndékba a
Vıź segély Szervezet vacsorá já n? Hat hétnél biztosan nem régebben.
Az utolsó fotó alatt a kö vetkező ü zenet á llt:
NEZZE MEG AZ E-MAILJEIT, ES MENJEN HAZA.

26

Zajt hallott fentrő l; Carla felébredt. Will gyakran kilopó zott az irodá ba
hétvégenként, és ilyenkor a felesége kö telességének érezte, hogy
visszaparancsolja az á gyba. Most tú l soká ig maradt távol, szó val tudta,
hogy Carla hamarosan megjelenik, hogy kö vetelje a visszatérését.
Gyorsan bejelentkezett a céges posta ió kjá ba, és á tnézte a beérkező
leveleit. Semmi kü lö nö set nem lá tott. Képek és beszá moló k Libbytő l, a
nyaralá sró l. A szoká sos kö vetelő ző e-mailek, hogy jelenjen meg a
gyá riparosok gyű lésein, illetve a Vıź - és Egészségü gyi Hivatal
hıŕ levelei.
Megnézte a spam mappá t is, há tha oda kerü lt az ü zenet, de csak
reklá mokat talá lt.
Miért nem gondoltak arra a weboldal készıt́ ő i, hogy azonnal felemeli a
telefont, és hıv́ ja a rendő rséget? Egy pillanatra á tjá rta a félelem.
Visszament az e-mailjeihez, és megnyitotta Libby utolsó levelét.
Tekintete alig á llt meg az ü zenet tá rgyá ná l, annyi levelet kapott a
lá nyá tó l, majdnem mindennap érkezett egy ú jabb.
Uj képek
A fotó kat Libby egy fényképmegosztó oldalra tette fel, amihez az egész
csalá dnak volt jelszava. Will megkö nnyebbü lt, amikor
megbizonyosodott ró la, hogy lá nya és bará tja sértetlenek. Az egyik
fotó n Libby egyik kezével tartotta baseballsapká já t a nagy szélben,
mikö zben Luke izmos, barna testének dő lt a Penang hıd́ elő tt.
Bő rü k inká bb tű nt vö rö snek, mint barná nak. Libby az anyjá tó l ö rö kö lt
szeplő in keresztü l hunyorgott rá , és arca mintha kikerekedett volna
ahhoz képest, ahogy a korá bbi fényképeken lá tta. Biztosan sokat
segıt́ ett a gyorssegély, amit á tutalt a szá mlá jukra.
Libby á ltalá ban rö vidre vá gott, barna haja ö sszevissza á llt a sapka
karimá ja kö rü l, de Will elismerte, hogy nagyon boldognak lá tszanak
együ tt. Luke-ot kopaszra nyıŕ tá k, és bajuszt nö vesztett. Egyá ltalá n
nem nézett ki tő le idő sebbnek, inká bb olyan benyomá st keltett, mint
egy kö lyö k, aki épp jelmezbá lba indul.
Legö rdıt́ ette az oldalt, hogy végignézze az ö sszes fotó t. Libby és Luke
narancssá rga mentő mellényben feszıt́ ettek egy csapat turista kö zö tt

27

egy vá rosnéző hajó n, aztá n egy raká s nem tú l érdekes kép kö vetkezett
a hıd́ talapzatá ró l. Az utolsó fotó kon má r este volt, egy bá r elő tt ü ltek
egy magas asztalná l. Narancssá rga lampionok sora fénylett
elmosó dott mosolyuk fö lö tt.
‒ Be kellett volna falaznom ezt a szobá t a hétvégére.
Will megfordult. Carla há ló ingben á llt az ajtó félfá nak tá maszkodva.
‒ Libby képei a nyaralá sró l – védekezett Will, és visszafordult a
szá mıt́ ó géphez. Tudta, hogy a felesége mö gö tte á ll, és lá tja, amit ő ,
amikor az utolsó kép is megjelent a képernyő n.
A kérdés, hogy megmondja-e neki, valaki tá madá st intézett ellenü k, és
betö rt az otthonukba, má r nem volt aktuá lis. A fotó n Libbyt és Luke-ot
lá ttá k egy ü tö tt-kopott gerendá hoz kö tö zve, amely mintha egy
istá lló ban lenne.
Fémketreceket lehetett kivenni a kevés fényben, ami megvilá gıt́ otta
Libby kosszal keveredő kö nnyeit és a mocskos rongyot a szá já ban.
Szeme kidü lledt a rémü lettő l. Kék szigetelő szalaggal, egymá snak
há ttal kö tö zték ö ssze ő ket. Libby nyaká ban egy madzaggal rö gzıt́ ett
cetli ló gott, rajta egy telefonszá m.
5. fejezet
Carla há tralépett, mintha a fotó attó l vá lna való divá , hogy a kö zelében
van.
Aká r egy fuldokló , aki éppen elérte a vıź felszıń t, hangosan levegő t
vett, és ezzel megtö rte a bénıt́ ó csendet.
Will tekintete bejá rta a szoba minden részletét, és ú gy érezte, a
helyiség kezd ö sszedő lni. Mintha valami rossz LSD-tripen lenne. A
fotó n semmilyen á rulkodó jel nem utalt arra, hogy ez az egész csak egy
beteg vicc. Olyan elemi erő vel á radt belő le a gyö trelem, hogy szinte
hallotta a iatalok sikıt́ á sá t a szá jukba tö mö tt rongyokon keresztü l. –
Hıv́ d Libbyt –
mondta hatá rozottan.
Carla kinyitotta a telefonjá t, remegő kézzel megkereste Libby szá má t,
és sű rű n pislogott, miutá n a fü léhez rakta a mobilt. Nem nézett Willre.

28

Mió ta vá rta ez a kép, hogy megtalá ljá k? Will a kü ldés idő pontjá ra
pillantott: 19.33, elő ző este. Mió ta lehetnek ıǵ y ö sszekö tö zve?
Csapdá ba ejtették és bezá rtá k a lá nyukat, mikö zben ő k szeretkeztek.
Carla letette a telefont. – A hangpostá ja. – Hangja kezdett hisztérikussá
vá lni, szemébe kö nnyek gyű ltek.
‒ Megpró bá lom ezt. – Will a cetlire ıŕ t szá mra bö kö tt a fejével.
‒ Majd én. – Carla visszafordult a képernyő felé.
Will feltartotta a kezét. – Ne. Engem hıv́ tak. Nem akarom, hogy beszélj
velü k.
‒ Mondd a szá mot. – Carla meglengette a telefont.
‒ Carla, hadd csiná ljam én.
Carla pislogott egyet, mintha észre sem vette volna férje ingerü ltségét.
Mindketten nagy levegő t vettek, amikor a fér i felemelte az asztali
telefonjá t. Nagyon kellett koncentrá lnia, hogy be tudja ü tni a szá mot. A
fü léhez tartotta a kagyló t, és pá r tompa kattaná st hallott, mielő tt
szokatlanul gyors egymá sutá nban kicsö ngö tt.
Imá dkozott, hogy Libby felvegye, és leszidhassa, amiért ilyen hü lye
viccet talá ltak ki – bá r tudta, hogy ez nem Libby és Luke stıĺ usa. A
telefon tová bbra is csak kicsö ngö tt. Kis lö kést érzett há tulró l, ahogy
Carla
nekidő lt a széke tá mlá já nak.
Rá nézett Libby felgyű rő dö tt rá ncaira a rongy kö rü l, amivel betö mték a
szá já t. A kép elég éles volt ahhoz, hogy meg igyelje a részleteket: a
BCG-oltá s kidudorodó nyomá t csupasz vá llá n, a lyukakat a fü lében,
amelyek csú nyá n elfertő ző dtek, amikor kilencéves korá ban
kilyukasztottá k a fü lét, és a kis krá tert a bal szeme mellett. Ugy nézett
ki, mint egy bá rá nyhimlő heg, de való já ban onnan szá rmazott, hogy
egyszer á tesett a biciklikormá nyon egy halloween buli utá n.
Valaki fö lvette a telefont.

29

‒ Halló ! – Nevetségesen hangzott ez a szó az adott kö rü lmények
kö zö tt, de mivel nem érkezett vá lasz, Will megismételte.
Valamilyen hangot azért hallott. Idegesıt́ ő ricsajt a há ttérben, mintha a
telefoná ló egy gyerekekkel teli szobá ban lenne. Aztá n a hıv́ á s
megszakadt.
Will megnyomta az ú jratá rcsá zá s gombot, és vá rt.
‒ Mi tö rtént? – Hallotta, hogy Carla végighú zza nyelvét kiszá radt ıń yén.
‒ Letették. – Ugyanazt a tompa kattaná st hallotta most is, mint az
elő bb, aztá n a vonal foglaltat jelzett. Egy darabig csak hallgatta,
megbénulva a tudattó l, hogy a lá nya szenved, és a hangtó l, ami
elvá lasztja ő ket egymá stó l.
A há ttérzaj, amit elő szö r hallott, még mindig rezgette a dobhá rtyá já t.
Nem gyerekek; rengeteg á llat, kó rusban – talá n rémü lt madarak.
Mindketten ú jratá rcsá ztá k a szá mot, eredménytelenü l.
‒ Miért nem veszik fö l?
‒ Tudjá k, hogy lá ttuk a szá mot. Lehet, hogy egyelő re csak ezt akartá k.
–
Megragadta az egeret, és megnézte a tö bbi képet is. Libbyt és Luke-ot,
ahogy a fénykép készıt́ ő jére mosolyognak a bá r elő tt ü lve, bá rki is volt
az.
Will visszament a honlapra, ahol a képeket lá tta Easton Grey-rő l.
NEZZE MEG AZ E-MAILJEIT, ES MENJEN HAZA.
Carla dö bbent csendben, hosszasan nézte a fotó kat. – Mi ez, Will? – A
hangjá n gyanakvá s érző dö tt.
‒ Most talá ltam ezt az oldalt, miutá n felhıv́ tak.
‒ Ne titkoló zz elő ttem. – Ugy mondta, mintha arra szá mıt́ ana, hogy
Will mindjá rt elő á ll valami még szö rnyű bb dologgal.

30

‒ Csak azt tudom, amit te is. – Megakadt a szeme a kezdő oldalt jelentő
kis há z ikonjá n a képernyő bal fö lső sarká ban.
Rá kattintott, és egy utca képe jelent meg, a fotó alsó felén egy
há zsorral.
Fö lö tte, a kobaltkék égbolton a kö vetkező ü zenet á llt: HA A
TELEFONSZAM A RENDORSEGHEZ KERUL, MEGOLJUK
OKET.
HA BARKI MEGTUDJA, MI TORTENT, MEGOLJUK OKET.
MR.
FROSTNAK
AZ
ELSO
GEPPEL
AZ
ORLANDO
REPULOTERRE KELL MENNIE.
HOZZON
LAPTOPOT,
ES
VARJON
A
TOVABBI
UTASITASOKRA, AMIKET EZEN A WEBOLDALON FOG

31

MEGKAPNI.
HA NEM ENGEDELMESKEDIK, MEGOLJUK OKET.
‒ Miért akarjá k, hogy Floridá ba menj? – Carla ö sszerá ncolta a
szemö ldö két, amitő l mély á rkok keletkeztek a homloká n.
Egy évekkel ezelő tti nyaralá st leszá mıt́ va nem kö tö tte ő ket semmi
Floridá hoz, Will sem értette, miért kell odamennie. Vá ltsá gdıj́ ró l nem
tettek emlıt́ ést. Miért csaljá k el ő t onnan, ahol Libbyt és Luke-ot fogva
tartjá k?
‒ Kikkel kö tö ttél ü zletet mostaná ban Ameriká ban? – Carla tekintete és
gondolatai egyszerre tá madtak Willre.
‒ Sok mindenkivel. A Ledwidge-dzsel csak most kö tö ttü k meg a
szerző dést, de ott van a coloradó i épıt́ kezés.
‒ Es mi van a thaifö ldi projektekkel?
‒ Azokat tö bb mint négy éve befejeztü k.
‒ Lehet, hogy valaki megtudta, hogy Libby ott van.
‒ Lehet. – Egyértelmű volt, hogy az emberrabló k nem véletlenü l
vá lasztottá k Libbyt. – Bá rki volt is, bentrő l fotó zta le a há zunkat.
Tudja, hogy van pénzü nk vá ltsá gdıj́ ra.
‒ Kinek mondtuk, hogy Libby és Luke Penangra mennek? – Carla
szorosan becsukta a szemét, há tha ıǵ y kizá rhatja a pá nikot, és képes
lesz elő á llni néhá ny jelö lttel.
Lényeges kérdéshez értek. Valaki pontosan tudja, hol van a lá nyuk és a
bará tja. – Talá n egy-két embernek, ha emlıt́ ettem… – Will nem igazá n
emlé kezett.
‒ Talá n?
Egy má sik nyugtalanıt́ ó gondolat furakodott be Will agyá ba. Lehet,
hogy poloská kat helyeztek el a há zban, és lehallgatjá k ő ket? Elég
abszurdnak tű nt, de nem volt kevésbé elképzelhetetlen, mint az, hogy

32

Libbyt és Luke-ot tú szul ejtették. – Semmi értelme azon gondolkozni,
hogyan fogtá k el ő ket. Az a fontos, hogy minél elő bb visszakapjuk ő ket.
Carla hirtelen ö sszeszorıt́ otta a szá já t, mintha ıǵ y akarná bent tartani
az érzéseit. Bó lintott, és amikor egymá sra néztek, tekintetü k elá rulta,
hogy felfogtá k a helyzet komolysá gá t. – Akkor a rendő rségnek nem
szó lunk?
Will ú jra elolvasta az ü zenetet a képernyő n. – Elég egyértelmű en
fogalmaztak. Es ha arra gondolok, hogy mindent lá tnak, amit itthon
csiná lunk…
Carla a telefonra pillantott, és sajá t paranoiá ja má ris tú lnő tt Willén. –
Megyek csomagolni.
‒ Te nem jö hetsz – mondta Will, mielő tt Carla megfordulhatott volna.
‒ Nem gondolod komolyan, hogy itt maradok egyedü l!
‒ Carla, vilá gosan kö zö lték, hogy nekem kell odamennem.
‒ Nincs idő nk ezen vitatkozni.
‒ Figyelj, nem akarjuk bevonni a rendő rséget… egyelő re. De ha sor
kerü l rá , neked innen kell irá nyıt́ anod a dolgokat. Kü lö nben
elő fordulhat, hogy mindketten valami teljesen hiá bavaló
hajtó vadá szatba keveredü nk. –
A képernyő felé biccentett. – Ez alapjá n nem is lennék meglepve.
Carla beharapta az ajká t.
‒ De nem akarom, hogy itt maradj a há zban. – Will kinézett az ablakon
a kertbe, ahonnan való szıń ű leg valaki most is igyelte ő ket.
‒ Majd az irodá dban leszek… ‒ Carla bó lintott, és a padló t bá multa,
mintha épp elképzelné magá t a fö ldö n fekve. Aztá n megfordult, és
odament az asztalá hoz, hogy elvegye a lá mpa zsinó rjá ra tű zö tt
hajcsatjait.
Elkezdte siető sen ö sszefogni és feltű zni vö rö s tincseit, olyan volt,
mintha valamilyen szertartá st végezne, hogy elű zze a jö vő rémképeit.

33

Will igyekezett, hogy hangja ne á rulja el, mennyire kétségbe van esve.
–
Vegyél ki egy szobá t. De ne mondd el senkinek, melyik hotelben vagy.
‒ Ennek nincs kö ze a Motexhez, ugye? – Carlá nak azonnal
megerő sıt́ ésre volt szü ksége, hogy nem ő az oka Libby elrablá sá nak.
‒ Dehogyis. – A má sodpercnyi szü net, mielő tt vá laszolt, Will sajá t
félelmeirő l á rulkodott. – Dehogyis – ismételte meg tö bb
meggyő ző déssel.
Eddig szinte nevetséges volt mindaz, ami tö rtént: ijesztgetés, tű z az
ajtó elő tt… de az emberrablá s má r má s kategó ria.
Ujra ö sszekapcsoló dott a tekintetü k.
Tizenkilenc év együtt,
és még mennyi minden vár ránk.
6. fejezet
Bá r szombat volt, Will a Longrangerrel vitte Carlá t az Ingrambe, hogy
semmiképp se kerü ljenek dugó ba. Egyikü k sem szó lt egy szó t sem
egész ú t alatt. Miutá n leszá lltak, gyalog siettek tová bb a Temze partjá n,
a déli oldalon. Négy ó ra ö tvennyolc volt, a napsugarak narancssá rgá n
csillogtak a folyó szü rke-fekete vizén. Néma csö ndben mentek be a
forgó ajtó n a légkondicioná lt épü letbe, a recepció hoz. Ilyenkor csak az
ü gyeletes van itt a Remada projekt vezérlő termében a tizenegyediken.
Taylor, a biztonsá gi ő r felá llt a székébő l az asztala mö gö tt. A
harmincas, ragyá s képű fér it nemrég vették fö l. – Mr. Frost…
‒ Hıv́ jon egy taxit most azonnal, a Heathrow-ra kell mennem.
Taylor bó lintott, és felemelte a telefont.
Will Carlá hoz fordult, és odaadta neki a belépő ká rtyá já t. – Tudod a
jelszó t a szá mıt́ ó gépemhez.
A felesége bó lintott, de Will lá tta rajta, hogy csak iszonyatos
erő feszıt́ ések á rá n képes elbú csú zni. – Hozd haza. Azt akarom, hogy

34

együ tt gyertek vissza. – Megint alig tudta tartani magá t. – Nissa bejö n
ma?
Will gombó cot érzett a torká ban. Két tenyere kö zé fogta Carla arcá t, és
szá jon csó kolta. Keserű volt. – Igen, mondd meg neki, hogy mindenben
á lljon a rendelkezésedre. Nyugodtan bıź z rá bá rmit, de ne mondj el
neki semmit.
‒ A taxi ú ton van, Mr. Frost. – Taylor a hangjával pró bá lta bizonygatni
rá termettségét.
Will megborzongott. Nem a hű vö s reggeli levegő volt az oka, de azért
magá ra terıt́ ette a bő rdzsekijét, amelyet magával hozott. –
Gondolkozz, ki tudhatott ró la, hogy Libby és Luke elutaznak. – Olyan
régó ta tervezték ezt a nyaralá st. Vajon há nyszor emlıt́ hették meg
á rtatlannak tű nő
beszélgetésekben? – Hıv́ lak, amint leszá llt a gép.
‒ Tudom kö vetni a telefonodat GPS-szel. Ugy, mint Libbyét. De azért
mindenrő l szó lj, ami tö rténik.
Most Willen volt a sor, hogy bó lintson. Má r mindent elmondtak, amit
lehetett, de észrevette, hogy Carla ú gy szorıt́ ja a karjá t, mintha
hullá mvasú ton ü lne.
Aztá n elengedte, és odasétá lt a lifthez. Megnyomta a gombot, és
ö sszeszorıt́ ott ajkakkal felé fordult. Will csak most vette észre, hogy
ugyanaz az olıv́ azö ld felső és sá frá nyszıń ű szoknya van rajta, mint
elő ző
este. Az ajtó kinyıĺ t, és Carla belépett a liftbe. Will kiment, hogy ott
vá rakozzon, mert tudta, hogy a felesége megfordul, és ő t nézi majd,
mielő tt a lift ajtaja becsukó dik. Nem akarta, hogy pillantá suk ú jra
talá lkozzon.
„Nem mindenki akar rá d mosolyogni, Lib.”
Ezt mondta a lá nyá nak, amikor elő szö r vitte magával babakocsiban
Carla nélkü l. Ideges volt, de hamar hozzá szokott, hogy má s szü lő knek
mutogassa Libbyt a parkban. Ha padokat és asztalokat lá ttak,
megá lltak pihenni, és Libby egyszer megpró bá lta magá ra vonni egy

35

melegıt́ ő s fér i igyelmét, aki a szomszédos asztalná l ü csö rgö tt. A ickó
ellenségesen méregette, aztá n elnézett. Will emlékezett, hogy a lá nya
felé fordult, nem tudott mit kezdeni a visszautasıt́ á ssal. Még mindig
mosolygott, de a tekintete elá rulta, hogy ö ssze van zavarodva.
Will is csaló dott volt, hogy ez az idegen nem lelkesedik a lá nyá ért
ugyanú gy, mint má sok, és ez tö nkretette az egész napjá t. Akkoriban
mindentő l meg akarta ó vni, és teljesen vá ratlanul érte a felfedezés,
hogy Libbynek mennyi nehézséggel kell majd megkü zdenie az életben.
Hazavitte, és mıǵ Carla kiszıj́ azta, ő felment az emeletre, és leü lt az
á gyra.
Kétségbeesetten vá gyott rá , hogy apa legyen, de tisztá ban volt vele,
hogy a munká ja miatt keveset lesz a lá nyával, amıǵ kicsi. Ekkor kezdte
igazá n nyomasztani a hatalmas felelő sség. Megfertő zte a gondolat,
hogy Libby á rtatlansá ga fokozatosan eltű nik majd, és neki kö telessége
segıt́ eni ezt a folyamatot, mert csak ıǵ y készıt́ heti fel az élet
viszontagsá gaira.
Most ú jra á tjá rta az érzés, olyan intenzitá ssal, mintha mérget
fecskendeztek volna az ereibe. Az a rongydarab Libby szá já ba tö mve,
és azok a kö telek azon az undorıt́ ó helyen. Mit tettek vele? Csak
remélni tudta, hogy a lá nya elmondta nekik, hogy terhes. Ha érdekli
ő ket egyá ltalá n. Eszébe jutott, amikor Libby idegesen felhú zta a
pó ló já t, hogy megmutassa neki a tetová lá sá t. Az ú j ismertető jelét.
Erezte, hogy a mellkasa megemelkedik, és mindjá rt kitö r belő le a
sıŕ á s; erő sen be kellett harapnia az ajká t, hogy visszatartsa. Ha most
ö sszeomlik, elveszıt́ i Libbyt, ebben biztos volt. Erő snek kell lennie,
hogy
megragadhasson minden alkalmat a megmentésére.
Amıǵ a taxiban ü lt, Carla felhıv́ ta, hogy elmondja, melyik já ratra foglalt
neki jegyet az irodá bó l. Má s megbeszélnivaló juk nem volt. Mindketten
tudtá k, nem engedhetik, hogy az érzéseik irá nyıt́ sá k ő ket, kü lö nben
nem lesznek képesek koncentrá lni az elő ttü k á lló feladatra, Libby
visszaszerzésére. Egy perccel késő bb a telefonja jelezte, hogy Carla
engedélyt kért a mobilja kö vetésére GPS-en. Libbynek is
engedélyeznie kellett, hogy kö vethessék az ö vét. Az Egyesü lt
Kirá lysá gban ez illegá lis volt az illető jó vá hagyá sa nélkü l. Megadta az

36

engedélyt, és tudta, hogy innentő l kezdve Carla online nézheti majd
egy térképen, merre já r.
A reptéren felvá ltotta a pénzt, ami a tá rcá já ban volt, és a business-
vá ró ba ment. Mıǵ ő tehetetlenü l téblá bol a plü ssel borıt́ ott,
citromillatú termekben, mi tö rténik Libbyvel? Biztosra vette, hogy
igyekszik védeni a kisbabá já t. Még a terhessége elején já r, de má r
eltervezték az életü ket Luke-kal és a kicsivel. Es a iú vajon mit él á t?
Ugyanú gy meg lehet rémü lve, mint Libby. Csak há rom évvel idő sebb a
lá nyá ná l, és a szü lei még csak nem is sejtik, mekkora veszélyben van.
Az ü zenet nem hagyott kétséget efelő l.
Végignézett a sok ü zletemberen, a zizegő ú jsá gokra a kezü kben, vagy
ahogy elmélyü lten az iPadjü k fö lé hajoltak. Legtö bbjü k biztosan
temetésre megy, vagy golfozik valahol a hétvégén, erre haszná ljá k az
ajá ndék mérfö ldjeiket. A telefonja rezegni kezdett a kabá tzsebében, de
nem az, amelyiken a csalá dtagjai szoktá k hıv́ ni. A céges mobilon
keresték, amirő l meg is feledkezett, mió ta eljö tt otthonró l. Jó pá r nem
fogadott hıv́ á sa volt a Remada-projekt épıt́ ésvezető jétő l. Kikapcsolta a
készü léket, és visszatette a zsebébe.
Milyen kö nnyű lehetett elrabolni ő ket, hiszen még gyerekek. Bá r Libby
való szıń ű leg jobban ellená llt, mint Luke. Az anyja harcos természetét
ö rö kö lte. A iú sokkal inká bb elmélkedő tıṕ us, olyan, aki a há ttérbe
hú zó dva igyeli az eseményeket. Will mindig azzal nyugtatta magá t,
hogy biztosan pont annyira jó zan gondolkodá sú , amennyire Libbynek
szü ksége van rá . Vajon szétvá lasztjá k ő ket a fogva tartó ik? Még mindig
nem hitte el, hogy ilyen kérdéseket tesz fel magá nak.
Rá nézett az ó rá já ra, és érezte, hogy harag bugyog fel a gyomrá bó l,
pedig azt hitte, csak a rettegés rakó dott le vastag rétegekben.
Haragudott arra, aki bá ntotta a lá nyá t, bá rki is legyen az, haragudott
Luke-ra, amiért el akarta vinni, de leginká bb magá ra, amiért hagyta,
hogy ez az egész
megtö rténjen. Ha nem tö mte volna tele a fejét tö rténetekkel Délkelet-
Azsiá ró l, Libbynek sose jutott volna eszébe odamenni. Lehet, hogy
azért van most veszélyben a lá nya élete, mert a cége korá bban
együ ttmű kö dö tt Thaifö lddel? De ha ıǵ y van, akkor miért Ameriká ba
kell mennie?

37

Carla má r já rt Will irodá já ban a gyermekü k elvesztése ó ta, de ahogy
most vá rakozott, és kö rü lvette a szoba csendje, teljesen idegennek
érezte magá t.
Mintha betö rt volna valaki má s életébe. Mindkettő jü ket érték má r
érzelmi megrá zkó dtatá sok, de egyik esetben sem volt szó ilyen
egyértelmű rossz szá ndékró l. A gondolat, hogy egy má sik emberi lény
elrabolja Libbyt, és az ő fenyegetettségét haszná lja fegyverként,
mindent felü lmú lt, amit Carla valaha tapasztalt. Azokra gondolt, akik
fogva tartjá k, és gondosan elterveztek mindent, régó ta lesben á lltak,
mıǵ nekik fogalmuk sem volt, mi zajlik kö rü lö ttü k.
Biztosan a pénzért csiná ljá k. Bá rcsak ıǵ y lenne. Gazdagok,
aká rmekkora ö sszeget ki tudnak izetni. Azt mondogatta magá nak,
hogy való szıń ű leg sehogyan sem tudtá k volna megelő zni a tö rténteket.
Ha egyszer elhatá roztá k, hogy el akarjá k rabolni Libbyt, mindig akadt
volna alkalom, bá rmennyire is vigyá ztak volna rá Will-lel.
Es ha elő bb szereltetik fel a kamerá kat? Will néhá ny évvel ezelő tt
felvetette az ö tletet, de ő ellená llt. Meg volt győ ző dve ró la, hogy nincs
szü kségü k ilyesmire; csak rá juk irá nyıt́ aná a igyelmet – és ezt
egyá ltalá n nem akarná k. A tű zeset utá n is csak nagy nehezen sikerü lt
a férjének meggyő znie. Senki sem tudott volna bemenni a birtokukra
és fényképeket készıt́ eni az ablakokbó l, ha ott vannak a kamerá k. De
ez ú gysem akadá lyozta volna meg ő ket abban, hogy elraboljá k Libbyt a
messzi Thaifö ldö n.
Az elő ző esti beszélgetésü kre gondolt Will-lel. Azt mondta neki, a
lá nyuk el tudja dö nteni, mit akar, a sajá t ú tjá t kell já rnia. De azt nem
tette hozzá , hogy ő is éppen annyira aggó dik érte, mint a férje.
Amió ta megismerkedtek az egyetemen, mindig ő szinték voltak
egymá shoz. Kocká ra tette a kö ztü k lévő bizalmat azzal, hogy nem
beszélt a félelmeirő l? Lehet, hogy ez a bü ntetése?
Ovatosan leü lt Will hű vö s forgó székébe. A luxuskö rnyezetbő l á radó
nyugalom csak megerő sıt́ ette az érzését, hogy egyá ltalá n nem itt kéne
lennie. Kinézett a fü stü vegen, és ugyanaz a lenyű gö ző lá tvá ny tá rult
elé, ami Will elé is mindennap: a Temze déli partja. Talá n azért
raboltá k el a

38

lá nyukat, mert a férje ilyen sikeres. De akkor miért nem kö vetelnek
vá ltsá gdıj́ at? Vagy ıǵ y á llnak bosszú t valamiért, amit az Ingram
elkö vetett?
Talá n Will tud is ró la, csak titkolja elő tte? Nem tartotta való szıń ű nek.
De szá z meg szá z dö ntést hoztak a férje nevében nap mint nap. Lehet,
hogy a cég egy rossz lépése az ok? Az Ingramnek fontos kapcsolatai
vannak Thaifö ldö n, ahol Libbyt fogva tartjá k.
Azt a lehető séget is végiggondolta, hogy mi van, ha mindez annak a
kö vetkezménye, hogy személyes hadjá ratot indıt́ ott a hanworthiek
nevében. Tudta, hogy miért vá llalta magá ra, és miért folytatta még
nagyobb lendü lettel a baba halá la utá n. Tú lfejlett igazsá gérzete miatt
most elveszıt́ i egyetlen megmaradt gyermekét is?
Kezdett felmelegedni a levegő , de Carla dideregve dö rzsö lgette a
karjá t.
Will épp csak leü lt, amikor a légiutas-kıś érő tá jékoztatta, hogy
indulnak a kifutó pá lya felé. A laptopjá n és egy kisebb tá ská n kıv́ ü l nem
hozott magával má st. Ha bá rmire szü ksége lesz, meg tudja venni
Floridá ban.
Egyá ltalá n mennyi ideig lesz távol?
Totá lisan tehetetlennek érezte magá t, mintha a testének nem lenne
lehető sége kifejezni a belső zű rzavart. Uvö lteni akart, ö kö llel verni a
falat, valahogyan kiengedni a felgyü lemlett feszü ltséget.
Erő sen koncentrá lnia kellett, és emlékeztetnie magá t, Libbynek arra
van szü ksége, hogy ö sszeszedett legyen. De nem tudta elű zni a képet,
ahogy lá nya kétségbeesetten néz, szá já ban a rongydarabbal. Miért
hagyta, hogy Libby rá beszélje, egyezzen bele az utazá sba? Alig mú lt
tizennyolc éves.
Még mindig élénken élt emlékezetében, mit érzett, amikor Carla
elő szö r felö ltö ztette az iskolai egyenruhá já ba. Ugy nézett ki, mint aki
farsangi buliba indul, nem ú gy, mint aki kész elhagyni az otthon
védő burká t.
Bá rmit kérnek is tő le, bá rmennyit kell is izetnie, ki izeti. Elő ző este
alig vá rta, hogy megö lelhesse a lá nyá t, hogy végre ú jra együ tt legyenek

39

a nyaralá s utá n. Most az életét adta volna ugyanezért.
Ezen a reggelen nem volt má s vá lasztá sa, mint hogy még messzebbre
repü ljö n tő le. Csak azt kellett szem elő tt tartania, hogy bá rmi is legyen
ennek az ú tnak a célja, Libby hazatérését fogja elő segıt́ eni – nem
tudott má s végkifejletre gondolni, csak erre. Becsatolta a biztonsá gi
ö vét, és ahogy a kerekek felemelkedtek a kifutó pá lyá ró l, egy pillanatra
eltű nő dö tt, vajon mikor fog visszajö nni, má r ha egyá ltalá n.
Miutá n magá hoz tért, elő szö r az fogalmazó dott meg benne, hogy ég a
szeme. Pró bá lta kinyitni, de mintha ö sszeragadt volna. Nagy nehezen
felnézett, de minden fekete volt. A fejében a pá nik hangjai zakatoltak,
lakkbenzin ıź ét érezte a nyelvén, és fá jtak az arcizmai a szá ja kö rü l.
Rá harapott a rongydarabra, hallotta a szö vet rostjait csikorogni a fogai
kö zö tt. Lekö tö zö tt teste megfeszü lt a félelemtő l. Karjá t és lá bá t nem
tudta mozgatni, és amikor elfordıt́ otta a fejét, mintha fá ziskéséssel
kerü lt volna sor a mozdulatra.
Elká bıt́ ottá k. Emlékezett, hogy tű t szú rtak a karjá ba, és most vá rta,
hogy megjelenjenek elő tte az ezt megelő ző események is. Semmit sem
tudott felidézni, viszont valami visszhangzott a benső jében,
utó rezgéseit érzékelte valami szö rnyű ségnek, amire egyá ltalá n nem
akart gondolni.
Libby Frostnak hıv́ já k. Hol volt, mielő tt idekerü lt? Hol van most?
Ektelen riká csolá st hallott mindenhonnan, ami csak fokozta rémü letét.
A szemét maró anyag á tjá rta az orrlyukait is, nyirkos és hideg érzetet
keltve égette a bő rét minden lélegzetvételnél. Benzinszagot érez?
Abba á ztattá k a szá já ba dugott rongyot? Pró bá lta kilö kni a nyelvével,
de akadá lyba ü tkö zö tt az ajkainá l. Valami szorosan az arcá ra tapadt. A
torká t is feszıt́ ette valami, talá n egy csomó a rongyon, amitő l a nyelés
fá jdalmassá vá lt. Az erő s vegyszerszag néha ö sszekeveredett kó kuszos
naptejének alig érezhető illatával.
Kiá ltott egyet, és sajá t hangjá nak ismerő ssége végre beindıt́ otta az
emlékezést. Terhes. Terhes, elká bıt́ ottá k és megkö tö zték.
Karjá t há tracsavartá k, nem tudta mozgatni az ujjait, egyá ltalá n nem
érezte, hogy csukló i vajon még mindig kezekben végző dnek-e. Azt sem

40

lett volna képes megmondani, hogy éppen melyik irá nyba fordıt́ ja a
fejé t.
Szabá lytalan légzésétő l felmelegedett a csuklya, ami az izzadsá gtó l
még jobban az arcá ra tapadt. Fá jt a tü deje, amikor levegő t vett.
„Nem kapok levegő t! Engedjenek el! Megfulladok!”
A szavak megformá ló dtak, de értelmü ket vesztették, mire á tkü zdö tték
magukat betö mö tt szá já n. Rezegtek a koponyá já ban és lá ngoló
orrlyukaiban. Megá llá s nélkü l meleg kö nnyek folytak végig az arcá n.
De minden fá jdalomná l erő sebben érezte a bizsergést a tarkó já n –
tudta, hogy valaki igyeli.
Amikor má r a levegő ben voltak, Will szó lt a légikıś érő nek, hogy nem
kér ebédet, csak egy presszó kávét. Aztá n elő vette a laptopjá t, és
megnézte a
honlapot. Nem vá rta ú j ü zenet, de ahogy tekintetével végigpá sztá zta
az oldal aljá t, észrevette, hogy az egérrel mozgatni tudja a há zsort.
Nem rajzolt há zak voltak, hanem igazi épü letek egymá s mellé
illesztett, kivá gott fotó i. Mindenféle méretű képek; mintha
ú jsá gkivá gá sok lettek volna egy albumba ragasztva.
A há zsor balró l jobbra mozgott, és amikor Will elérte a végét, meglá tta
Easton Greyt. A há zuk két szerény épü let utá n kö vetkezett utolsó ként.
Piros keret jelent meg kö rü lö tte, amikor rajta tartotta az egeret.
Rá kattintott, és visszajutott a korá bban má r lá tott, titokban készıt́ ett
képekhez a szobabelső krő l. A há z ikonra kattintott, és megint a há zsor
jelent meg a képernyő n. Megpró bá lt rá kattintani a legelső há zra az
ö vék mellett. Nem jelent meg a piros keret, ezért a szomszédjával
kıś érletezett. Ez sem reagá lt. Végigment az ö sszesen, de egyiknél sem
tö rtént semmi. De akkor mi a céljuk ezzel a weboldallal? Miért nem
telefonon vagy SMS-ben kö zlik a kö veteléseiket?
Ha kiderü l, hogy ez az egész csak arra szolgá l, hogy megtévesszék, és
nem kap ú jabb instrukció kat a leszá llá s utá ni egy ó rá ban, az első
géppel hazautazik. Bá r elnézve a honlapot, gyanıt́ otta, hogy épp most
csö ppent egy szadista já ték kellő s kö zepébe, és ez még csak a kezdet.
7. fejezet

41

Tam má r majdnem az ö sszes há zhoz szá llıt́ á st elintézte aznapra, és
nekidő lt a parkoló motoros riksa oldalá nak, hogy elszıv́ jon egy
cigarettá t.
Leá llıt́ otta a há romkerekű taxi motorjá t, ú gyhogy tudta, biztonsá gban
van, nem fog vá ratlanul olajos fü stö t bö fö gni rá a kipufogó cső , ahogy
korá bban jó pá rszor. Mélyen letü dő zte az utolsó slukkot, aztá n
szandá lja talpával eltaposta a csikket.
Kiszá llt az oldalkocsibó l, amıǵ vá rt, mert má r negyedszer zsibbadt el a
feneke aznap délutá n. Egy kicsit ü tö gette, hogy a vér visszatérjen belé,
aztá n végighú zta tenyerét izzadsá gtó l fénylő , kopaszra borotvá lt fején.
Ugyanazt csiná lta egész nap, amit á ltalá ban szombatonként: szétvetett
lá bbal ü lt a motorhoz forrasztott kalická ban, a nem tú l biztonsá gosan
rö gzıt́ ett fapadon, ami minden kanyarná l hol ide, hol oda csú szká lt.
Reggel még tele volt a kalicka olajoshordó kkal, de éppen most segıt́ ett
elgurıt́ ani az utolsó t az egyik utcai á rus hullá mlemezekbő l ö sszetá kolt
konyhá já ba. Sokaknak szá llıt́ ottak ilyenkor a Sungai Dua éjszakai
piacra.
Tam végignézett a nap perzselte fő utcá n. Még mindig kihalt volt, de
este hétre mindkét oldala megtelik majd DVD-ket, tá ská kat és ételt
á rusıt́ ó bó dékkal, hogy kiszolgá ljá k a gazdagok és az éhesek tö megeit.
Befeketedett kö rmét tanulmá nyozta jobb keze mutató ujjá n. Akkor
sérü lt meg, amikor egy olajoshordó véletlenü l legurult a rá mpá ró l.
Má r megtisztıt́ otta az ujjá t a gennytő l, de a kö rö m még mindig nem
akart leesni. A szá já ba vette, és szıv́ ni kezdte, há tha a vér odaá ramlik,
és ettő l majd megadja magá t.
Aztá n hallotta, hogy egy lá ny sikıt́ . Kivette a szá já bó l az ujjá t, és
kinézett a riksa mö gü l, há tha valami felfordulá s van az utca má sik
végén. De a piac teljesen ü res volt. Csak egy idő sebb fehér pá rt lá tott,
két magas, kö vér embert, amint kéz a kézben sétá lnak. Rajtuk kıv́ ü l
sehol senki.
Visszahelyezkedett a kalicka és a motor kö zé, amelyek a Keleti á lom
nevű étteremnél parkoltak. Megfogta az oldalkocsi korlá tjá t, és
nekitá maszkodott, zsibbadt fenekét ö sszeszorıt́ va rö vidnadrá gjá ban.
Nem

42

tart soká ig a hazaú t, de azért épp elég hosszú .
Ujabb sikoly hallatszott, és Tam ezú ttal mozdulatlanná dermedve
igyelt, lesz-e kö vetkező . Nem az utcá ró l jö tt. Benézett a helyre, ahova
á rut hoztak. A gyö ngyfü ggö ny még mindig lengett az ajtó nyıĺ á sban,
ahol az apja bement, és azt is ki tudta venni, hogy odabent halkan
beszé lgetnek.
Biztos volt benne, hogy a hang nem onnan jö n.
Tekintete a fö lső emeletekre siklott. Egymá ssal versenyt harsogó tévék
zaja á radt ki a nyitott ablakokon. Mit hallott az elő bb? Ujra a já rda
magassá gá ba nézett. A mocskos, penészszıń ű falon szellő ző nyıĺ á st vett
észre. Visszatartott lélegzettel fü lelt.
‒ Tam!
Mire megfordult, az apja má r á t is vetette a lá bá t a motoron. Tam
azonnal visszaugrott az oldalkocsiba, és leü lt a padra. Má r volt annyi
esze, hogy ne vá rakoztassa meg. Megfogta a kalicka korlá tjá t, hogy
kapaszkodjon az ú ton Taman Lip Sinig. Reggel legalá bb nem dobá lta
ide-oda a kocsi az olajoshordó k miatt. Szinte megfá jdultak a belei az
erő lkö déstő l, hogy egyenesen tartsa magá t. Visszanézett a nyıĺ á sra a
falon, de a motor zú gá sa elfojtott volna a szellő ző bő l érkező minden
kiá ltá st, ha egyá ltalá n onnan jö tt a hang.
Arra gondolt, elmondja az apjá nak, hogy mit hallott, bá r mindig
leszidtá k élénk fantá ziá ja miatt. Szü lei rendszeresen arra ébredtek
éjjel, hogy rosszat á lmodik és kiabá l. Es miért hinne bá rki is egy
hatévesnek? A motor elindult, és az ú t kö zepére gurult. Tam rajta
tartotta tekintetét a szellő ző nyıĺ á son, amıǵ el nem tű nt a szeme elő l.
Will bekapcsolva hagyta a laptopjá t, és elkezdett kávét tö lteni magá ba.
Ahogy az adrenalinszintje egy kicsit alacsonyabb lett, hirtelen
rettenetesen kimerü ltnek érezte magá t. Ures gyomra ö sszeszorult az
idegességtő l.
Felá llt, fel-alá sétá lt, visszaü lt, aztá n kezdte elö lrő l.
Amikor sokadik alkalommal frissıt́ ette az oldalt, megjelent egy fotó .

43

A há zsor fö lö tt Libby meztelen képe volt lá tható . Annak illusztrá ció ja,
ami éppen a lá nyával tö rténik, mıǵ ő tö bb ezer méter magasan van a
levegő ben. Nem kö tö zték meg, de lá tszott, hogy elká bıt́ ottá k. Egy
koszos kék matracon fekü dt, á jultan, szeme kifordulva, ajka ragacsos a
rá szá radt nyá ltó l.
Will megragadta a laptop képernyő jét a sarkainá l, mintha kormá ny
volna, és erő sen kéne fognia, hogy ne ü tkö zzö n ö ssze egy má sik
autó val.
A kép alá ıŕ tak pá r sort. Hiá ba pró bá lt az ü zenetre koncentrá lni, agya
ú jra és ú jra a lá tó terén épphogy kıv́ ü l eső kép részleteit villantotta fel
elő tte –
Libby emberi méltó sá gá ban meggyalá zva, teste kegyetlenü l
kö zszemlére téve. Rosszabb volt ıǵ y lá tni, mint megkö tö zve.
MEGHIVO AZ ELET UNNEPERE
A LANY CSAK AKKOR VEHET RESZT RAJTA, HA MR. FROST
OSSZEGYUJTI
A
TOKELETES
OLTOZEK
DARABJAIT,
MELYEKET FOLVEHET A PARTIRA.
MINDEN HAZBAN TALAL VALAMIT, AMIT RAADHAT.
AZ ELSOVEL KELL KEZDENIE.
Will a képernyő bal oldalá ra hú zta az egeret, mire a há zsor elmozdult,
egészen az első képkivá gá sig: egy hatalmas, koloniá lis stıĺ usú há z
homlokzatá t lá tta félkö r alakú ablakokkal az ajtó k és az ablakok fö lö tt.
A bejá rati ajtó t ü vegmozaik dıś zıt́ ette. Fö lö tte ú jabb ü zenet á llt: A
KORNYEK NEM VALODI, DE A HAZAK ES A LAKOIK IGEN.

44

KITALALJA, MI A KOZOS BENNUK, MR. FROST?
KATTINTSON AZ ELSORE.
NEKIK MAR MINDEGY, DE MAGANAK MEG KELL TALALNIA A LANYA
GYONGY KARKOTOJET.
AZ APANAL VAN.
ERJEN ODA A RENDOROK ELOTT.
VISELJEN KESZTYUT – EZ EGY BUNTENY HELYSZINE.
LEHET, HOGY ELOBB ER A KOVETKEZO HAZHOZ,
MINT EN.
Will egy pillanatra a má sodik há z képére hú zta az egeret, de itt nem
jelent meg a piros keret. Ujra az első re irá nyıt́ otta a kurzort. Nemcsak
pirosan felvillant, de felugrott egy fehér ablak is, benne a cıḿ mel:
North Vine utca 1815.
Highway 193
Kissimmee
Florida
347610
Rá kattintott a há zra, mire egy ú j oldal nyıĺ t meg ugyanolyan fotó kkal,
mint amilyeneket Easton Greyrő l is készıt́ ettek. Fényképek a fö ldszinti
szobá kró l, a itneszteremrő l, az ü vegverandá ró l és a hatalmas
konyhaszigetrő l. De egy gyomorforgató kü lö nbséggel: a kö zépső fotó n,
amelyik a nappaliró l készü lt, a csalá d ü lt a kanapén. Anya, apa, egy
lá ny és egy iú ; Will nem lá tta az arcukat. Kezü ket fekete
ragasztó szalaggal rö gzıt́ ették a fejü khö z.
Ugy ü ltek ott, mint a bö lcs majmok groteszk paró diá i. Bő rü k sö tétlett
az alvadt vértő l, beleik szétcincá lva ló gtak ki gyomrukbó l, hú suk
felhasıt́ va, szétnyitva. Will szıń es gyö ngyö ket vett észre az apa
csukló já n.

45

Ahogy a kávé és az epe feljö tt a torká n, egy távoli hang azt mondta
neki, jobb, ha felkészü l rá , hogy soha tö bbé nem lá tja Libbyt.
Nissa ú gy sétá lt be Will irodá já ba, mint aki biztos benne, hogy nincs
má s a szobá ban. – Jézusom!
Carla felemelkedett a szá mıt́ ó gép elő l. – Bocsá nat. – Borzasztó an
egyedü l érezte magá t, amió ta feljö tt a nyolcadik emeletre, de az volt az
utolsó , amire vá gyott, hogy ú gy kelljen tennie valaki elő tt, mintha
minden rendben lenne. ‒ Nem akartam megijeszteni. – Nem
magyará zkodott tová bb, de rá jö tt, ez alapjá n ú gy tű nhet, mintha
semmi dolga nem lenne itt.
Olyan rég nem já rt az irodá ban, hogy most való szıń ű leg elég furcsá n
hat, hogy Will asztalá ná l ü l, fő leg ebben a korai idő pontban. Nem tudta
eldö nteni, hogy felá lljon vagy visszaü ljö n.
Nissa vékony, keret nélkü li szemü vegén keresztü l nézte, és aggó dva
ö sszerá ncolta a szemö ldö két, amelynek csü cske ıǵ y az ü veg mö gé
csú szott. – Minden rendben? – Eszakıŕ akcentusa miatt a kérdés ú gy
hangzott, mintha akkor sem hinné el, hogy nincs semmi baj, ha Carla
biztosıt́ aná ró la.
Má r nyitotta a szá já t, hogy megnyugtassa, de a szavak félú ton
elakadtak.
Mivel a lendü let vitte ő ket, a feszü ltség majdnem kitö rt belő le.
Valakiben meg kell bıź nia. – Igen, minden rendben.
Nissa félrebillentette a fejét; bú zasző ke, tépett haja eltakarta a fél
arcá t. –
Azt hittem, elmentek… ‒ Vá ratlanul félbehagyta a mondatot.
Will meglepetésú tra akarta vinni ő ket az évforduló juk alkalmá bó l? Ha
igen, Nissa intézett mindent. – Vá ltozott a terv; dolgoznom kell. A
Vıź segély Szervezet hivatalosan is magá nak akarja a szerelmi
életemet. –
Maga is meglepő dö tt, milyen gyorsan eszébe jutott a megfelelő
hazugsá g.

46

Ez rö vid idő re lefegyverezte Nissá t, és elképedt arcá n egy pillanatra
erő ltetett vigyor jelent meg. Régó ta dolgozott Will asszisztenseként, és
a munká ja része volt, hogy betéve tudja az ú titerveit. Will mondta
Carlá nak, hogy ő kezeli a Remada-projekttel kapcsolatos telefonokat,
amıǵ ő távol van, de a nő tudta, hogy nem vá rt jelenlétét ennek
ellenére sértésnek fogja venni. Will irodá já t Nissa a sajá t
birodalmá nak tekintette.
Nissa 170 centi, mégis olyan magas sarkakon já r, hogy a legtö bb ajtó n
csak ú gy tud belépni, ha lehajtja a fejét. Vékony, komoly és má r-má r
betegesen sá padt. Egy tıź essel iatalabb is, mint Carla. Nem haszná l
sminket, csak a vö rö s rú zzsal tesz magá nak engedményt, amitő l az
arca még fehérebbnek tű nik. Egyfolytá ban dolgozik, otthonró l és
kü lfö ldrő l is.
‒ Arra gondoltam, korá n bejö vö k. Most szerelik fel ná lunk a biztonsá gi
kamerá kat, lehetetlen ıǵ y dolgozni.
‒ Szó val Will…
‒ Otthon van, felü gyeli a szerelő ket. O hú zta a rö videbbet.
Nissa bizonytalanul bó lintott; érzékelte, hogy Carla nem kıv́ á n tová bb
diskurá lni vele. – Kér kávét? Most fő ztem.
‒ Nem, kö szö nö m. – Bá r a koffeinbevitel jó ö tletnek tű nt, egyetlen
kortyot sem bıŕ t lenyelni abbó l a csésze kávébó l sem, amit korá bban
készıt́ ett magá nak.
‒ Csak kiabá ljon, ha szü ksége van valamire, Mrs. Frost. – Nissa elindult
az ajtó felé.
Carla má r feladta, hogy rávegye a nő t, hogy a keresztnevén szó lıt́ sa,
ahogy Willt. Feltételezte, ıǵ y akarja jelezni viszonyaik kü lö nbö ző ségét.
–
Vá rjon. – Valami eszébe jutott. – Lehet, hogy megkérem majd,
halá sszon elő nekem néhá ny dossziét.
‒ Rendben.
Beugrott még valami. – El tudná intézni, hogy a kutyá kat elvigyék a
tenyészetbe, Hounslow-ba?

47

Nissa felhú zta a szemö ldö két.
‒ Mindjá rt megmondom a szá mukat.
‒ Tudom a szá mot… De nem lehet, hogy Will…
Há t persze, az elő bb azt mondta, Will otthon van. – Nem. El kell
utaznia.
Nemsoká ra indul. – Carla nézte, ahogy Nissa pró bá lja ö sszeegyeztetni
az egymá snak ellentmondó informá ció kat. Azt is emlıt́ ette, hogy Will
felü gyeli a biztonsá gi kamerá k felszerelését.
‒ Ne haragudjon, Mrs. Frost… Nem akarok elrontani semmilyen
meglepetést, de Will nem viszi ö nt és Libbyt a Cawley Manorba?
Szó val tényleg meglepetésutat tervezett. – Nem. Valamit el kell
inté znie.
Nissa nem viselte jó l, hogy vele mindezt senki sem kö zö lte.
‒ Mirő l van szó ?
‒ Halaszthatatlan csalá di ü gy.
Tam nem tudott aludni. Hallgatta a vér á ramlá sá t a pá rná hoz
dö rzsö lő dő
fü lében. A szobá ja és a konyha kö zö tti keskeny folyosó n keresztü l
hallotta az apjá t és az anyjá t a mosogató ná l, a tá nyérok és az
evő eszkö zö k tompa ü tő déseit, ahogy a helyü kre tették ő ket.
Kilenc emelettel lejjebb nagy lá rmával beindult az éjszakai élet, pont,
ahogy az apja szokta berú gni a motorjá t. Taxik motorja berregett,
dudá k szó ltak, és felnő ttek halk mormogá sá t hallotta, néha egy-egy
szó kivá lt a morajlá sbó l, mint amikor az anyja á lmá ban beszélt.
Kiá ltá sok és sikolyok is voltak a lá rmá ban, de egyik sem hasonlıt́ ott
arra, amit korá bban a szellő ző nyıĺ á sná l hallott. Ezekbe nevetés és
beszéd vegyü lt – ezeket a hangokat senki sem akarta elrejteni.
Ha nem alszik el egy ó rá n belü l, tudta, hogy egész éjjel ébren fog
fekü dni, igyelve, nem hallja-e meg Songsudá t. Az ö tö dik szü letésnapja

48

ó ta nem talá lkozott a nő vérével; má r majdnem egy éve. A szü lei azt
mondtá k neki, a testvére elment, hogy a nagybá tyjával és
nagynénjével éljen Kampung Keladiban. Azó ta csak egyszer lá tta,
amikor á rut szá llıt́ ottak az apjával. Tam kiszú rta a tö megben, és szó lt
az apjá nak, hogy ott van. Egy esernyő alatt á llt egy fér ival, akit nem
ismert, de biztos volt benne, hogy a nő vére az. Az apja alig pillantott
oda; azt mondta Tamnek, hogy téved, és ment tová bb.
Az ö tö dik szü letésnapjá n eljö tt lá togató ba, és ajá ndékot is hozott.
Furcsá n nézett ki, mintha hirtelen megö regedett volna. Az apja
kirá ngatta az utcá ra, és Tam hallotta, hogy Songsuda kiabá l, hogy
engedje vissza.
Má snap este visszajö tt, de szü lei még azt sem engedték meg Tamnek,
hogy kinézzen az ablakon. Emlékezett, hogy akkor este mind a
konyhá ban ü ltek, mozdulatlanul, és az anyja minden alkalommal
lehunyta a szemét, amikor a nő vére bekiabá lt az ablakon. Aznap este
az apja azt mondta, má r elég esélyt kapott, és hogy a nő vére lusta, nem
akar becsü letesen dolgozni.
Tam emlékezett azokra az idő kre, amikor Songsuda az apja
kifő zdéjében dolgozott az éjszakai piacon Batu Ferringhiben. Mindig a
lá bá ná l kuporgott, és festett lá bkö rmeit nézte, amıǵ a nő vére
beszélgetett a vendégekkel, és kiszolgá lta ő ket a szü leikkel. Yum pla
dook foo és moo satay, darabonként 25 bá tért. Rosszullétig teleette
magá t harcsával, disznó hú ssal és édességgel.
Hiá nyzott neki a piac. Abban reménykedett, ha az apja most beengedi
Songsudá t, minden ugyanú gy lesz, mint azelő tt. Persze tudta, hogy ez
nem fog megtö rténni. A nő vérével á lmodott, lá tta, hogy odakint van
egyedü l, rémá lmok gyö tö rték, amelyekben mindenféle szö rnyű ség
tö rtént vele.
Egyszer, amikor a taxival az utcá kon hajtottak, az apja megmutatta
neki a rossz embereket, akik éjjel vannak ébren. Ezek a fér iak vetették
ki há ló jukat a nő vérére, amikor lehunyta a szemét.
Az apja elmagyará zta neki, de még mindig nem értette. Miért nem
engedték be a laká sba? Gyakran felriadt, mert azt hitte, Songsudá t
hallja lent az utcá n.

49

Ha megint a nő vére kiabá lt volna, beengedi, aká rmit mond is az apja.
Teste belső lü ktetését hallgatta, és mélyebbre nyomta a fejét a
pá rná ba, hogy megpró bá lja tompıt́ ani a fü le dobolá sá t. Arra gondolt,
ami délutá n tö rtént vele, amikor a szellő ző nyıĺ á s mellett á llt. Tudta,
mit hallott. Ezú ttal sem tesz majd semmit?
‒ Megérkeztem. – Will a fü léhez szorıt́ otta a mobiljá t, mikö zben
bizonytalan léptekkel haladt az Orlando reptér ismerő s, fényes
csarnoká ban. Mindenü tt erő s naptejillat terjengett. Atadta
ellenő rzésre az ú tlevelét, és ujjlenyomatot is vettek tő le. Egy
gol boltban gyorsan vá sá rolt egy pá r fekete-fehér kocká s bő rkesztyű t.
A jetlag alattomosan megbú jt a szö rnyű kilá tá sok mö gö tt. Eszébe
jutott, hogy má r já rt ezen a reptéren kevésbé mostoha kö rü lmények
kö zö tt. Há ny éves is volt Libby, amikor ide jö ttek nyaralni?
‒ Lá ttad a honlapot? – Carla remegő hangja elá rulta, hogy ő má r
megné zte.
‒ Igen. – Pasztellszıń ekbe ö ltö zö tt csalá dok és vaká ció zó k á lltak
sorban Will kö rü l, bérautó kra vá rva.
‒ Azok az emberek abban a há zban… ‒ Hallotta, ahogy Carla ajka
szétnyıĺ ik, hogy valamiféle vá laszt formá ljon. – Mintha az első kép
Libbyrő l nem lett volna elég.
‒ Azért csiná ljá k, hogy lá ssuk, kikkel á llunk szemben, és semmiképp
se
menjü nk a rendő rségre.
‒ Pró bá lj meg fegyvert szerezni.
‒ Ezek valami beteg já tékot já tszanak. Nem fognak bá ntani. – Egyelő re.
‒ Meg kell tudnod védeni magad.
‒ Nincs rá idő m. – Mikö zben a fényes, pezsgő szıń ű padló n lépkedett,
lenézett a lá bá ra. – Oda kell érnem, mielő tt a rendő rség megtalá lja
ő ket.
‒ Mi van, ha csapda?

50

Ez má r Willnek is eszébe jutott. De akkor miért csiná lná k ilyen
bonyolultan? – Ha le tudtá k fotó zni a há zunkat, most is
megspó rolhattak volna maguknak egy csomó fö lö sleges munká t.
‒ Akkor miért akarjá k, hogy odamenj?
‒ Nem tudom, de nincs má s vá lasztá sunk, mint kö vetni az
utasıt́ á saikat. –
Nem akart má r azon vitatkozni, vajon muszá j-e megtennie, amire az
emberrabló k kérik. – Ott mi a helyzet?
‒ Nissa tudja, hogy tö rtént valami. Megkértem, hogy szedje elő az
á zsiai projektek anyagait. Az Ingram sok helyen épıt́ kezett Délkelet-
Azsiá ban, rengeteg adatot kell á tnéznem. Nem tudom pontosan, mit
keresek, de há tha talá lok valamit… ‒ Willnek ú gy tű nt, Carla igyelme
elkalandozott. Biztos még mindig az ú j képeket nézi a honlapon.
‒ Az épıt́ kezések minden fá zisá t én felü gyeltem. Nem volt semmilyen
nézeteltérés ezeken a terü leteken az egész projekt alatt. Lehet, hogy
semmi kö ze Libby elrablá sá hoz… Vigyá zz, nehogy elszó ld magad. Es
igyelj rá , hogy a biztonsá giak csak magas beosztá sú alkalmazottakat
engedjenek az iroda emeletére. – Ugy érezte, most ő az, aki sorolja a
kö veteléseit.
‒ Nem féltem magam, Will – mondta Carla. – A cıḿ csak kö rü lbelü l
tizennégy kilométerre van a reptértő l. Má r béreltem neked autó t. Van
benne GPS. – Ahogy Will, ő is pró bá lt a logisztiká ra koncentrá lni
ahelyett, hogy azon gondolkozna, miért is csiná ljá k mindezt.
Will eltű nő dve bó lintott.
‒ Ha nem jelentkezel tıź perccel azutá n, hogy megérkeztél…
‒ Ne csiná lj semmit. Ahogy tudlak, hıv́ lak, de addig eszü nkbe se juthat
szó lni a rendő rségnek, amıǵ Libbyt biztonsá gba nem helyeztü k. – A
lá nyukat lá tta maga elő tt, ahogy a matracra dobva fekszik. Carla sem
tudta kiű zni a fejébő l a képet.
‒ Biztos tudok még valamit csiná lni. – Hallatszott, hogy
elviselhetetlennek érzi, hogy ö lbe tett kézzel vá rakozzon.
‒ Szedd ö ssze, kik azok, akik tudtak Libby és Luke utazá sá ró l; pró bá lj

51