A hetedik haz - Richard Parker

arcá ró l. De a hulla első sorban azért nem tű nt má snak, mint ü res
héjnak, há tborzongató halloweeni dıś znek, mert a koponyá ja tetejét
eltávolıt́ ottá k.
Will tudta, hol keresse a kö vetkező begyű jtendő tá rgyat. A fér i fejét
kivá jtá k, hogy egy értékes tá rgyat oda lehessen tenni az agya helyére.
Betette a mű anyag borıt́ ékot a dzsekije belső zsebébe, és elindult a
biliá rdszoba ajtajá hoz. Elhatá rozta, hogy a lépcső t haszná lja. Nem
akarta a liftet hıv́ ni, és ugyanazt a levegő t belélegezni, amit a nő .
‒ Van itthon valaki? – Bará tsá gos, ó vatos fér ihang, elnyú jtott szavak.
Kő vé dermedt az ajtó ban; valaki besétá lt a laká sba a nyitott bejá rati
ajtó n keresztü l. Puhatoló dzó lépéseket hallott a folyosó n kö zeledni.
Sehogyan sem tudta volna bezá rni az ajtó t, és eltitkolni a jelenlétét;
á rnyéka a szemkö zti falra vetü lt. Bá rki érkezett is, tudja, hogy itt van.
A má sik oldalró l kell elzá rnia a szobá t, és elrejtenie a hullá t.
A kabá tzsebébe dugta a kezét, lépett egyet elő re, és szembe talá lta
magá t egy vá llig érő , fehér gö ndö r hajú , sá rgá sbarna hasıt́ ott bő r zakó t
viselő
fér ival, akinek kocká s inge kidudorodott az ö ve fö lö tt méretes
pocakjá tó l.
Arcsző rzete, valahol a borosta és a szaká ll kö zö tt, ugyanolyan szıń ű
volt, mint a haja. Mellette egy lesová nyodott, bő rszerkó s kamasz, aki
teljesen androgü n lett volna, ha nincs a csontos arcá t mindkét oldalon
kettévá gó hajszá lvékony barkó . Az elő szobá ban á lltak meg.
‒ Elnézést, ki maga? – Elő szö r a fér i szó lalt meg; bozontos
szemö ldö ke gyanakvó an borult dermesztő kék szeme fö lé.
Valahogy ismerő snek tű nt, de Will nem tudott ezen gondolkodni, mert
jobb szeme sarká bó l még mindig lá tta a széttrancsıŕ ozott testet.
‒ Azt hittem, senki sem lesz itt ezen a hétvégén. – A fér i elnézett Will
vá lla fö lö tt, mintha még tö bb betolakodó t keresne.
Talá n egy szomszéd? Há lá s volt, hogy megtorpantak az elő szobá ban. –

202

Há t, sajná lom… rosszul tudta. – Ha becsukná az ajtó t a vá ratlan
talá lkozó kellő s kö zepén, az azonnal gyanú ssá tenné, fő leg, ha
észrevették, hogy kesztyű van rajta. Inká bb reagá lnia kéne rá valamit,
hogy ezek az emberek hıv́ atlanul beá llıt́ ottak? – Segıt́ hetek valamiben?
‒ Jake odaadta a kulcsá t?
Will bó lintott, és kö zben a kérdező arcá ró l a kamaszra irá nyıt́ otta a
tekintetét, aki vagy nagyon á lmos volt, vagy nagyon be volt tépve, vagy
iszonyatosan unta magá t. – Igen. – A fér ival ú jra egymá sra néztek, de
megá llta, hogy rá kérdezzen, ki ő . – Csak pá r napig leszek itt.
A fér i lenézett a sző nyegre, és intett, jelezve, hogy nem kell
magyará zkodnia.
‒ Uzennek valamit Jake-nek? – Will haszná lta a nevet, amirő l a két
idegen ú gy gondolta, jó l ismeri. Vajon a halottat hıv́ já k ıǵ y?
A fér i lehunyta a szemét, és hatá rozottan megrá zta a fejét, mintha
arra utalna, hogy még a feltételezés is nevetséges. – Nem, nem, nem –
ö rü lö k, hogy talá lkoztunk. – Kilö kdö ste a kamasz iú t a laká sbó l, és
becsukta maguk mö gö tt az ajtó t.
Will vá rt, még nem engedte meg magá nak, hogy a megkö nnyebbü lés
ellazıt́ sa a vá llá t. A furcsa pá ros nem szó lalt meg a liftig. Amint
meghallotta, hogy elindultak lefelé, bezá rta a biliá rdszoba és a laká s
ajtajá t, felkapta a laptopjá t, és a lépcső hö z ment.
Olyan ü resnek érezte magá t, mint a fér i, akinek kivá jtá k a koponyá já t.
Igyekezett tartani az iramot, ahogy csigavonalban haladt lefelé a
lépcső há zban, de há rom repü lő ú t utá n két lá bfeje má r nem mű kö dö tt
ö sszhangban. Majdnem fejjel elő re esett, egyik tenyerével meg kellett
tá maszkodnia a betonfalon. Minden szintet egy ugrá ssal akart
elintézni, de ö ssze kellett szednie magá t, egyszerre csak egy
lépcső fokot léphetett.
Amikor végü l kiért a lépcső há zbó l az elő csarnokba, szinte kiesett a
kapun. A hű vö s szellő meglegyintette az arcizmaira merevedett
maszkot. A lá togató knak nyoma sem volt. A csomag a zsebében, lila
selyem, amit a lezá rt mű anyag tasakba gyö mö szö ltek. Lehú zta a
kesztyű jét, lassan lement a lépcső n az utcá ra, és tová bbsétá lt.

203

Az East Went utca felé tartott, a végében zö lden csillogó vıź hez. Azt
nem tudta, merre megy, csak azt, hogy nem szabad megá llnia és idő t
hagynia magá nak a gondolkodá sra. Vá ratlanul rendő rautó k á lltak meg
mö gö tte.
Megfordult, és elindult visszafelé. Egy kék csıḱ os fehér autó bó l má ris
kipattant két egyenruhá s utasa. Will sarka lecsú szott a já rdá ró l, de
még azelő tt sikerü lt kiegyenesednie, hogy elesett volna. Valaki a
rendő rö k elé ment a kapuhoz.
Má r megint a nő hıv́ ta ki ő ket, vagy ezú ttal a szomszéd? Ugy tű nt, a
laká st elég jó l hangszigetelték, de ha a sikıt́ ozá st nem is hallottá k meg,
az ü téseket felismerhették, amikor Will megpró bá lta berú gni az ajtó t.
Megfordult, és gyorsabban kezdett gyalogolni, má r majdnem a
há ztö mb végénél já rt. A tó egyre csak nő tt elő tte, piszkos tü rkiz szıń a
parton, amely távolabb sö tétkéken folytató dott. Amint a sarokra ért,
ú jra visszanézett.
Elég messze volt má r tő lü k, de még lá tta, hogy foltszerű arcuk az ő
irá nyá ba fordul.
Vajon lá thattá k az arcá t? Ugy érezte, mintha leolvasható lenne ró la
minden. Vett néhá ny mély levegő t, és pró bá lt bandzsıt́ va az arcukra
fó kuszá lni. Az egyik rendő r gyorsan az autó hoz ment, mire Will
siető sen befordult a sarkon, és egy forgalmas utcá ra ért.
Bepattant egy ü res taxi há tsó ü lésére, majd igyelte, ahogy a
rendő rautó kihajt az East Went utca végén, és elsuhan mellettü k. Ugy
érezte, az a biztos, ha kellő távolsá gba kerü l tő lü k, ú gyhogy megkérte a
taxist, hogy vigye az East Side-ra. A nyugdıj́ askorú fér i bó lintott,
meglebbentve maradék ő sz hajszá lait, és kibá mult a kormá ny fö lö tt, a
megfelelő
alkalmat lesve az indulá shoz. Gá zt adott, elő zö tt, és gyorsan maga
mö gö tt hagyta a rendő rautó t.
Mikö zben keresztü lverekedték magukat a csú csforgalmon, Will a
kö vetkező
há zra

204

irá nyıt́ otta
a
kurzort.
Valamilyen
inté zmé ny
homlokzatá nak képe volt – sá rgá sbarna téglafal és egy jellegtelen
szü rke ajtó , fö lö tte jobb oldalon egy ablak. Még nem aktivá ltá k. Ez
hogy lehet? A nő csak néhá ny perccel já r elő tte.
‒ Azt akarja, hogy kivigyem az á llambó l? – A sofő r ironikus kérdése
mintha csak pillanatokkal azutá n érkezett volna, hogy elindultak. De
amikor Will rá pillantott a taxió rá ra, leesett neki, milyen messze
já rnak. A tá blá k szerint mindjá rt felhajtanak az autó pá lyá ra.
‒ Hol van a legkö zelebbi park? – Nem akart egy kávézó ban vagy
étteremben raboskodni.
A taxis nem mondott semmit, de jobbra kanyarodott. Nem sokkal
késő bb az East Columbus ú ton hajtottak, aztá n balra fordultak a Donut
Kingdomná l. Amikor észrevett egy telefonokat á ruló boltot, megkérte
a taxist, hogy tegye ki az ü zlet elő tt, és a hitelká rtyá jával izette ki a
fuvart.
Vett magá nak egy eldobható mobilt, majd a Washington park
bejá ratá hoz sétá lt.
Bizarr érzés volt, hogy hirtelen ilyen zö ld dıś zlet veszi kö rü l. A nap
bizsergette a feje tetejét, a madá rcsicsergés egészen szü rreá lisnak
tű nt.
Magá nyos emberek kö nyvvel a kezü kben, napozó k és kisebb
tá rsasá gok szétszó rva mindenü tt a buja terü leten. A hely arra
emlékeztette, amikor a Longrangerrel London parkjai fö lö tt repü lt, és
lenézett az elzá rtabb terü letekre. Szeretett volna most a Washington
park fö lö tt kö rö zni, puszta meg igyelő ként, hogy ami odalent tö rténik,
csak szıń es pö ttyö k jelentéktelen mozgá sá nak tű njö n.

205

Orö mmel kellett volna fogadnia a hely békéjét, de csak felerő sıt́ ette
emlékezetében a kivá jt koponyá jú fér i elfojtott sikıt́ á sá t. Egyik lá bá t
tette a má sik elé, és remélte, hogy nem fogy el a fű .
34. fejezet
Amikor Pope és Weaver kiszá llt a taxibó l az East Went utcá n, egy
tú lsá gosan is ismerő s jelenetnek volt szemtanú ja.
‒ Két rendő rautó . Mit csiná ljunk? A kö zelébe se fognak engedni a
helynek. – Amikor Weaver megfordult, és elnézett arra, amerrő l jö ttek,
szirénahang jelezte egy ú jabb autó érkezését.
‒ Le ilmezzü k a laká st, kiderıt́ jü k, amit csak lehet, és meghú zzuk
magunkat itt, amıǵ meg nem tudjuk, mi Frost kö vetkező ú ti célja. –
Pope elő rehajolt a sofő rhö z. – Megá llna, és tudna vá rni? Lehet, hogy
gyorsan el kell majd jö nnü nk.
A taxis precıź en beá llt néhá ny centire a já rda mellé, és leá llıt́ otta a
motort.
Weaver kivette az iPadjét a zsá kjá bó l, és megnézte. – Egyelő re jó k
vagyunk.
Tam reszketett a teherautó alatt. Nem tudta, mió ta bú jhatott meg ott,
és bá r természetes fény nem szű rő dö tt be a rakodó dokkba, biztos volt
benne, hogy még nem lehet reggel. A szü lei való szıń ű leg még nem
vették észre, hogy eltű nt, és mivel az ü zem zá rva van a higiéniai
ellenő rzés miatt, még amikor nappal lesz, sem garantá lja semmi, hogy
bá rki is felhú zza a redő nyt vagy kinyitja az ajtó t a fö ldszinten.
Pillanatnyilag az egyetlen kijá ratot a csirkeü zembe vezető lépcső
jelentette, ahol a Sová ny Ember még mindig ott volt. Rá adá sul ú gy
hallatszott, hogy bezá rta a toló ajtó t. Tam hallotta, ahogy oda-vissza
sétá l az á llvá nyzaton. Mivel nem kereste má shol, a jelek szerint azt
hitte, Tamnek sikerü lt á tmá szni a kapun, és elmenekü lni.
Kiegyenesıt́ ette a nyaká t, amikor meghallotta a Sová ny Ember
telefonjá nak tompa csö rgését. Valami bá rgyú dallam volt, de nem
ismerte fö l. Lépéseket hallott a lépcső n, aztá n az ajtó nyıĺ á sá t, majd
azt, hogy a fér i megint az á llvá nyzaton lépked.

206

Még inká bb há trakú szott, amikor a rakodó dokk elcsendesedett. Kulcs
kapará szott egy zá rban, és a gyá r ajtaja kinyıĺ t. Hallotta, hogy a Sová ny
Ember bocsá natot kér a sajá t nyelvén, aztá n egy má sik fér ihang
hadart.
Nem értette, mit mond, de felismerte, hogy a turistá k nyelvén beszél,
és hogy a Sová ny Embert szidja.
Az ajtó becsapó dott, a kulcs zö rgö tt, aztá n ú jra csend telepedett a
rakodó dokkra. Elszá molt ö tvenig, majd lassan elő remá szott az
olajtó csá n keresztü l. Miutá n kilesett az első kerék mö gü l, gyorsan
vissza is hú zta a fejét. A két fér i nem ment ki az ajtó n, csö ndben á lltak
elő tte, tekintetü kkel a rakodó dokkot pá sztá ztá k.
Tam lehunyta a szemét, tová bb szá molt magá ban ö tventő l, és azt
kıv́ á nta, hogy a szá mokon kıv́ ü l minden szű njö n meg létezni.
Nyolcvannyolcná l a két fér i megint á tkelt az á llvá nyzaton, aztá n le a
lépcső n, a lá nyhoz. Tam folytatta a szá molá st.
Will a Washington Parkban egy neoklasszikus, Az idő eredete cıḿ ű
szoborhoz ért. Taft a halá lra ıt́ élteket á brá zoló mű vének alakjai
meggö rnyedve pró bá ltak menekü lni a forró napsü tés elő l. A tó má sik
oldalá n a tiszteletet parancsoló Időapa nézett le rá juk talapzatá ró l. A
szoborcsoport igurá i Willt a hullá kra emlékeztették, amelyeket valaki
az ő kedvéért rendezett el. Megkerü lte a szobrot, és leü lt alacsony
peremé re.
Az eldobható mobillal felhıv́ ta Carlá t.
‒ Kö nyö rgö k, ne kapcsold ki tö bbet a telefonod. A GPS szerint ú ton
vagy vissza a reptérre… Will?
Hallotta Carla légzését, és beleengedte magá t a hangba. Lehunyta a
szemét, és egész testével a telefonnak dő lt.
A felesége szó lalt meg elő bb. – Talá ltak egy gyereket, aki még élt. –
Tudta, hogy errő l a fejleményrő l Willnek mindenképpen hallania kell.
A szavak lassan á tszivá rogtak a vonal má sik oldalá ra. – Hol?

207

‒ Monró ékná l, az ő lá nyuk.
‒ Monró ék? – Eltompult érzékei kezdtek feléledni.
‒ Az utcá n kó borolt, valaki kihıv́ ta rá a rendő rö ket.
‒ Ki az a Monro?
‒ Strick régi személyi titká ra, Wesley Monro, á llıt́ ó lag viszonyuk volt.
‒ Monro fér i?
‒ Há zas, és a csalá djával él Bel Airben.
‒ Az ő lá nyuk élte tú l? – Azt akarta, hogy Carla még egyszer kimondja.
‒ Molly Monro, a rendő rség ő rizetbe vette, még sokkos á llapotban van,
nem tud beszélni. A CNN-en mutatjá k.
Will ott hagyta a kislá nyt. Ennek kö vetkezményei mélyen megrá ztá k.
Pedig á tkutatta az ö sszes szobá t. Elmenekü lt, vagy valahol elbú jt?
‒ A hıŕ ekben ö sszekapcsoljá k a két gyilkossá got, annyira kö zel
kö vették el ő ket egymá shoz. Es nyilvá n Strick és Monro kapcsolata
miatt is.
Eszébe jutott a sá rga eső kabá t, ami az elő szobá ban ló gott. A kislá ny
elmenekü lt.
‒ Nem szá mıt́ anak rá , hogy a lá ny a kö zeljö vő ben mond valami
haszná lható t, de még mindig tart a tanú k kihallgatá sa.
Biztosan a rendő rö ket, az idő s szomszédot és az utcá n softballozó
gyerekeket kérdezik ki. Elgondolkodott, vajon lá ttak-e rajta kıv́ ü l
bá rkit is bemenni a há zba.
‒ De még mindig nincs személyleıŕ á s a nő rő l. – Carla hangjá n
hallatszott, hogy idegileg teljesen kimerü lt.
‒ Lá ttam.
‒ A laká sná l?

208

Egy idő sebb hö lgy izzadva és egy kilapıt́ ott sö rö sdobozokkal teli
bevá sá rló kocsit tolva csoszogott el Will elő tt. Felá llt, és elfordult a
má sik irá nyba. – Lá ttam, amikor kifelé jö tt Strickék há zá bó l, csak
akkor nem tudtam, hogy ő az. Es ma a laká sban is ott volt. – A szobor
alakjait bá multa, a szerető ket, a lovas katoná t és a gö rnyedt, csuklyá s
igurá kat.
‒ Mi tö rtént?
Hogy is kezdhetné? – Megszereztem, amire szü kségü nk van. Egy
pillanatra lá ttam az arcá t. – A mobiltelefon egyszer csak tú l kicsinek
tű nt a beszélgetéshez. – Vékony testalkatú , hosszú , barna haja van;
nem tudom, kicsoda.
‒ Ez nem sok, ezen nem tudunk elindulni.
‒ Nem hasonlıt́ a leıŕ á s alapjá n valakire, aki ná lunk volt bejá ró nő ?
‒ Csak Regina van, te is tudod.
‒ Gondolkozz. Nekem nincs tö bb ö tletem. – Egy pillanatra felhú zta
magá t.
Bá r a nap kezdte égetni a fejét, kö vér eső cseppek hullottak az égbő l.
Carla vá rta, hogy Will ö sszeszedje magá t. – Mindenkinek a mú ltjá t
ellenő rzö m, aki valaha ná lunk dolgozott. Még mindig nem raktak fel ú j
képeket Libbyrő l és Luke-ró l.
Eszébe jutott a nyugtalanıt́ ó beszélgetés, amit azutá n folytatott azzal a
fér ival, hogy leszá llt az O’Hare-en. – Ne szá mıt́ sunk rá . Azt akarom,
hogy jobban igyelj a biztonsá godra.
‒ Mi tö rtént?
‒ Volt egy má sik kép… ró lad. – Most rajta volt a sor, hogy elvegye az
élét az elhangzott informá ció nak. – Csak azért csiná ltá k, hogy rá nk
ijesszenek, ez is része a já téknak, de azért szeretném, ha megtennéd a
szü kséges ó vintézkedéseket. Beszélj a biztonsá giakkal.
‒ Melyik kép volt? – Carla nem tudta palá stolni, hogy pá nikba esett.

209

‒ A gyű lésen csiná ltá k.
‒ Akkor ez egy ü zenet a Motextő l?
‒ Tú lsá gosan á tlá tszó és durva lépés lenne, még Wardourtó l is. De az a
nyıĺ t nap jó alkalom lehetett bá rkinek, hogy lefotó zza a há zat a
honlaphoz.
‒ Igen, ezt is szá mıt́ á sba kell vennü nk, mint lehető séget.
‒ En mindent szá mıt́ á sba veszek, csak má r alig van idő nk, és muszá j
lenne valahogy elő rébb jutnunk. Megvan az oka, hogy miért nem
tudtá l elérni, amikor a laká sban voltam.
‒ Mit csiná ltá l? – Carla hangja azonnal elmarasztaló vá vá lt.
‒ Amikor odaértem, talá ltam egy retikü lt, amit felismertem, az volt
ná la, amikor szembejö tt velem Ellicott Cityben. Kinyitottam.
Sminkcuccok voltak benne, semmi kü lö nleges.
‒ Elloptá l valamit?
‒ Nem.
‒ DNS-mintá t lehetett volna venni egy fésű rő l vagy egy rú zsró l.
Carlá nak igaza volt, de Will a nő lenyomozá sá nak sokkal kö zvetlenebb
mó djá t vá lasztotta. – Lenémıt́ ottam a telefonom, és elrejtettem a
tá ská já ban.
Csak egy kis zú gá s hallatszott a vonal má sik végén.
‒ Becsú sztattam az egyik kis zsebbe, és behú ztam a cipzá rt. – Mivel
Carla nem reagá lt, folytatta. – Most má r tudni fogjuk, hol van, a GPS
miatt.
‒ Elég nagy hü lyeség volt. Mi van, ha megtalá lja?
‒ Nem szegtem meg egy szabá lyt se. De má r csak két há z van a
miénkig, és eddig mindenkit megö lt. Kell valami biztosıt́ ék.
‒ Molly Monró t nem bá ntotta.

210

‒ Az lehetett véletlen is, lehet, hogy valamit elnézett. Mibő l gondolod,
hogy nekü nk nem ugyanazt a sorsot szá nja, mint mindenki má snak?
Ez az egész hadjá rat ró lunk szó l. Mi vagyunk a célpont. Nem
gondolkodtam, csak cselekedtem.
Carla egy kis idő re elhallgatott. – Má r mindegy. – Szemrehá nyá s volt a
hangjá ban. – Imá dkozzunk, hogy ne talá lja meg.
‒ Lá tod a GPS-en?
Csö nd kö vetkezett. – Akkor az ő , aki a reptér felé megy. Te hol vagy?
‒ A Washington parkban. – Bekapcsolta a laptopjá t. – Mi a jelszavad?
Carla megmondta a jelszó t, és Will megnyitotta ugyanazt a
nyomkö vető
térképet, amelyet a felesége is haszná lt. – Még egy repü lő ú t. –
Lehunyta a szemét, és kifú jta a levegő t.
‒ Nézd meg, meddig eljutottunk má r… vagyis eljutot tál.
Ismerő sen csengtek ezek a szavak; ő is ezt mondta Carlá nak, vagy
valami nagyon hasonló t, amikor Jessie-t vá rta.
Carla kezdeti lelkesedését, hogy vá randó s a negyvenes éveiben,
ledó zeroltá k a heves gö rcsö k és az erő s reggeli rosszullétek.
Terhessége minden ú jabb lépéséért keményen meg kellett kü zdenie,
de Will kitartó an bá torıt́ otta, és soha egy pillanatig sem hitte, hogy
bá rmi baj tö rténhet.
Mindketten tisztá ban voltak vele, milyen kocká zatokat vá llalnak azzal,
hogy idő sebb korukban lesznek szü lő k, de miutá n felnevelték Libbyt,
alig vá rtá k, hogy má r sok mindent elő re tudva éljék á t ú jra az egészet,
nem rettegő iatalokként, mint tizenhét évvel ezelő tt. Will még akkor
sem szá mıt́ ott arra, ami csupá n egy ó rával a kó rhá zba érkezésü k utá n
tö rtént, pedig a feleségének iszonyatos fá jdalmai voltak.
Emlékezett, hogy Libby a kocsifelhajtó végében á llt, amikor hazavitte
Carlá t, és arra is, hogy egy részü k ott maradt a kó rhá zban. A há z,
amelyhez addig csak boldog emlékek kö tő dtek, visszavonhatatlanul
megvá ltozott. De valahol mélyen mindannyian meg voltak győ ző dve
ró la, hogy ki fognak jö nni a gö dö rbő l.

211

Apró cseppek potyogtak a képernyő re, mikö zben Will kö vetkező ú ti
célja homlokzatá t tanulmá nyozta.
Ugyanú gy hinniü k kell most is, nem szá mıt́ , mi vá r rá a mö gö tt az ajtó
mö gö tt.
35. fejezet
Tam szeme kezdett lecsukó dni, de megszorıt́ otta megfeketedett
kö rmét, hogy a fá jdalom ébren tartsa. A két fér i lent volt má r jó tıź
perce, és a iú tudta, hogy minél késő bb pró bá lja kinyitni a gyá r ajtajá t,
anná l való szıń ű bb, hogy visszaérnek, amikor éppen menekü l, és nem
takarja el semmi.
Erő sen fü lelt, hallja-e az érkezésü k jeleit, és amikor biztos volt benne,
hogy legalá bb annyi ideje van, amıǵ megmá sszá k a lépcső t, elő bú jt
rejtekhelyérő l, a teherautó aló l, és a fémá llvá nyzat felé rohant.
Megfogta a szélét, és felhú zta magá t, á t a fémkorlá ton. Guggolva
hallgató zott tová bb, de mivel nem hallott semmit, halkan
odalopakodott a vá gó hıd́ hoz vezető ajtó hoz. Meglö kte, de sajnos a
má sik fér i érkezése utá n megint bezá rtá k.
Lá bujjhegyen a má sik irá nyba osont, az ő rbó déhoz, de telefon nem
volt ott, csak egy kikapcsolt tévé és egy asztal. Mö gö tte egy sor ü res
szekrény és egy koszos fali tü kö r. Sajá t tü kö rképe annyira
megijesztette, hogy majdnem felsikıt́ ott, de aztá n gyorsan magá ba
fojtotta. Csak azért tétová zott, hogy megnézze a hatalmas fekete
olajfoltot narancssá rga trikó já n, és félelemtő l merev arckifejezését.
Ugy dö ntö tt, visszamegy a teherautó hoz, és vá r, amıǵ a két fér i vissza
nem jö n. Talá n akkor le tud lopakodni a csirkeü zembe, és ott pró bá l
szerencsé t.
Amikor leló gatta a lá bá t a rakodó dokk fö lé, ú jra hallotta a vitá jukat,
csak most hangosabban kiabá ltak, mint eddig. Felhú zta a lá bá t, és a
lépcső hö z lopakodott. A madarak rikoltozá sba fogtak, amikor valami
nagy puffaná ssal a fö ldre zuhant, és Tam meg tudta kü lö nbö ztetni a
két fér i morgá sá t. A hangokbó l ıt́ élve verekedtek. A iú kinyitotta az
ajtó t, amely nyikorogva engedett, mire a zajok teljesen kivehető vé és
kellemetlenné vá ltak.

212

Becsusszant az ajtó alatti résen, és megegyezett magával, hogy csak
hallgató zik a lépcső tetejérő l.
Will megadta Carlá nak eldobható telefonja szá má t, de megıǵ érte, hogy
rö gtö n visszahıv́ ja, amint be tudott hú zó dni valahova az eső elő l.
Felesége fá radt agya ezú ttal sem reagá lt jó l a beszélgetésü kre. Will
meggondolatlanul cselekedett a laká sban. Vagy épp hogy igaza van?
Szü kségü k van rá , hogy némi kontrollt szerezzenek, még ha szinte
elhanyagolható mértékben is? Képtelenség volt eldö nteni, hogy
kocká ra teszik Libby életét, vagy pont valami olyasmit idéznek elő , ami
megvé di.
Pope-hoz hasonló an ezzel sem tudtak érdemben foglalkozni. Carla
igyelte, ahogy a piros pö tty kö zeledik az O’Hare-hez, és hirtelen
elfogta az undor, ahogy azt az embert szemlélte, aki tö bb ezer
kilométerre já r-kel tő le. Ha a nő nem talá lja meg a telefont a
tá ská já ban, pontosan lekö vethetik, merre tart, és nem tud eltű nni,
miutá n vége a já téknak.
De milyen elő nyü k szá rmazik belő le addig, a kü lö nö sen szorongatott
helyzetekben? Carla felhıv́ hatná a rendő rséget, és letartó ztathatná k a
nő t, de ez nem garantá lná Libby és Luke biztonsá gá t Thaifö ldö n.
Való szıń ű leg épp az ellenkező jét érnék el vele. Ahhoz, hogy tú léljék,
Willnek meg kell szereznie a há zakbó l, amit kérnek tő le. Min vá ltoztat,
ha kö vetik a nő t azokra a helyekre, ahova utá na Willnek is el kell
mennie?
Carla pró bá lta elképzelni, mit érezhetett a férje, amikor meglá tta a
fotó já t az á ldozatok laká sá ban. Vajon tényleg veszélybe kerü lt? Ugy
sejtette, Willnek egyvalamiben igaza van: elrabolni a tiltakozá sok
szervező jének lá nyá t tú l szélső séges lépés lett volna még a Motex
részérő l is.
Felhıv́ ta az Ingram biztonsá gi ő rét, és azt mondta neki, hogy a
Remada-épıt́ kezés vezérlő termébe e-mailen bombafenyegetés
érkezett tunéziai szélső ségesek egy csoportjá tó l. Utasıt́ otta a fér it,
hogy diszkréten á llıt́ son oda annyi embert, amennyivel biztosıt́ ani
tudja, hogy a recepció ná l magas fokú legyen a készü ltség, de csak neki
jelentsen. Aztá n arra gondolt, felhıv́ ja Pope-ot. Nem tagadta, má r
percekkel ezelő tt ö rü lt neki, hogy ő is része az eseményeknek, és má r
az is eszébe jutott, hogy megint szü ksége lehet rá . De azt is tudta, hogy

213

ha most hıv́ ná , a pasas megpró bá lná kihú zni belő le, hol já r Will. Ugy
dö ntö tt, hagyja, hadd boldoguljon egyedü l. Igy is, ú gy is jelentkezni
fog.
Ugy érezte, jelentő sen megkö nnyebbü lt attó l, hogy elú jsá golta a
gyerek megmentésérő l szó ló hıŕ t Willnek. Pont ezt kellett hallania; azt
kıv́ á nta, bá rcsak azon a napon is ilyen szavakat suttoghatott volna a
fü lébe, amikor a kó rhá z ká polná já ban á lltak, és lá ttá k, ahogy a kis
koporsó megérkezik.
A pszicholó gusa és a kó rhá z lelkésze is arra biztatta mindkettő jü ket,
hogy vá lasszá k a kü lö nleges szertartá st, amelyen egyszerre
bú csú ztatjá k az ö sszes babá t, aki azon a héten halt meg a Szent Andrá s
Kó rhá zban. Igy alkalmuk nyıĺ t volna talá lkozni má s gyá szoló
szü lő kkel, de Carla még tú l gyenge volt ahhoz, hogy elmenjenek. Egy
héttel késő bb tartottá k meg a temetést, amelyen csak há rman vettek
részt, és Libby egy szá l fehér liliomot tett a koporsó tetejére. A
bú csú zá s létfontossá gú volt Carlá nak, bá r tisztá ban volt vele, hogy
még nem is volt ideje tudatosulni a veszteségnek. A távolodó koporsó
lá tvá nya, amikor elvitték hamvasztá sra, legalá bb azt lehető vé tette,
hogy ú gy érezze: a vilá g elismeri, hogy Jessie létezett.
Will nem sıŕ t ú gy, ahogy ő és Libby. Még nem heverte ki a tragédiá t, és
még mindig bénulttá tette a gondolat, hogy nemcsak a lá nyá t, de
majdnem a feleségét is elveszıt́ ette. Gyengéd tö rő déssel kıś érte el ő ket
a temetésre, és a szervezéssel foglalta le magá t. Carla még mindig
elkapta néha azt az elrévedő tekintetet, és tudta, hogy Will ilyenkor
arra gondol, milyen lett volna az életü k, ha Jessie tú léli.
Ezért tette el a fotó t, amelyet a nő vér készıt́ ett a kó rhá zban. Bá r
nyilvá n sosem fogjá k elfelejteni Jessie-t, Carla tudta, nem engedhetik,
hogy a hiá nya beá rnyékolja egész jö vő jü ket. Ugy tű nt, Libby kisbabá ja
ká rpó tolja majd ő ket azért, amin keresztü lmentek, de Will érzéketlen
maradt lá nyuk kö zelgő anyasá gával kapcsolatban.
Pedig rá és az ő kisbabá já ra kellett volna fó kuszá lnia. Carla tudta, hogy
Willnek irracioná lis félelmei vannak, ahogy neki magá nak is, nehogy
megismétlő djö n, ami vele tö rtént. Biztos volt benne, hogy a férje
neheztelni fog az unoká já ra, amıǵ nem képes elfogadni Jessie halá lá t.
Will nem volt hajlandó beszélni a dologró l, elutasıt́ otta a terá pia
ö tletét, és Carla nem tudta, mit tehetne, hogy eltü ntesse egy meg nem
való sult élet kıś értetét.

214

Az elején majd belepusztult a bű ntudatba, de Will elő tt nem mutatta.
Azt gondolta, épp elég fá jdalmas neki ıǵ y is az egész, és hó napokba
telt, mire ö sszeszedte a bá torsá gá t, és elá rulta neki az érzéseit. Attó l
félt, ő a felelő s Jessie halá lá ért. Tudta, milyen kocká zatos idő sebb
korban szü lni, tudta, hogy a terhességek fele negyvenkét éves kor
fö lö tt vetéléssel végző dik, de csak ment a sajá t feje utá n, mert hitt
benne, hogy a sors ú gysem veszi el tő lü k, ami já r nekik.
Will azonnal elhessegette Carla félelmeit, és amikor rá jö tt, hogy
részben az ő igyelmetlenségének kö szö nhető , hogy a nő ıǵ y kıń ozza
magá t, a kö vetkező hó napokat azzal tö ltö tte, hogy folyton az
ellenkező jét bizonygatta neki. De Carla bá rmennyiszer elemezte is a
tö rténteket, ú gy tű nt, az események véletlenszerű alakulá sa ú jra meg
ú jra romjai kö zt hagyta.
Ujra megkü zdö tt a sö tétséggel, és lassanként el is ű zte a készü lő déssel
Libby gyermekének szü letésére. A fá jdalom és a bű ntudat még mindig
kıń ozta, de má r hagyta, hogy a jelen dagá lya kö rbemossa a mú lt
eseményeit. Will azonban még mindig nem. Hiá ba telt el majdnem egy
év a temetés ó ta, és Carla hiá ba tü ntetett el fokozatosan mindent, ami
Jessie-re emlékeztette ő ket, Will képtelen volt elengedni a gyerekét,
akit sohasem ismerhetett meg.
Mikö zben vá rt, Carla imá dkozott Libbyért, Luke-ért és a
gyermekü kért, és hogy ez legyen a legnehezebb dolog, amit neki és
Willnek valaha meg kell tennie.
Amikor megcsö rrent a telefon, egybő l felvette.
‒ Szó val még mindig ott vagy. – Anwar hangja olyan volt, mintha
kiá brá ndult volna, amiért egy kellemetlen pletyka beigazoló dott.
Pá nikba esett. Aztá n eszébe jutott, hogy ő hıv́ ta fel Anwart, miutá n
Will megkérte, hogy erő szakoljon ki belő le még egy kis há ttér-
informá ció t.
Anwar akkor duzzogva kö zö lte, hogy nem tud tö bb idő t á ldozni erre,
ha egyikü k sem hajlandó elá rulni, mi tö rténik. Carla most a képernyő
jobb alsó sarká ra nézett, éppen elmú lt éjfél. Tú lsá gosan kimerü lt volt
ahhoz, hogy kifogá sokat keressen, ha egyá ltalá n eszébe jutott volna
aká r egy is. –

215

Akarsz valamit mondani? Fontos hıv́ á st vá rok.
‒ Elmondjá tok, mi tö rténik való já ban, Carla?
‒ Anwar… ‒ mondta igyelmeztető leg.
‒ Oké – adta meg magá t Anwar. – Csak egy perc; kicsit kutakodtam
Amberson és Strick utá n. Nincsenek á zsiai kapcsolataik.
Carla má r majdnem letette a telefont. – De talá ltá l valamit?
‒ Csak egy lényegtelen apró sá got.
‒ Mi az?
‒ Elő szö r mondd el, hol van Will, és miért vagy az irodá já ban ilyen
késő n.
‒ Otthon van, én meg dolgozom – vá gta rá , mintha má r ezerszer
elmondta volna.
‒ Mit is mondtunk, mió ta ismerjü k egymá st? – Anwar ezzel a
ké rdé ssel
gyakorlatilag hazugnak nevezte Carlá t. Má r biztos megpró bá lta elérni
Willt Easton Greyben.
‒ Tudom, való szıń ű leg azt hiszed, hogy kihagyunk valamibő l, amit
csak a beavatottak kis csoportja tud, de való já ban errő l szó sincs. Hidd
el. – A két utolsó szó t hangsú lyosan megnyomta.
Anwar egy pillanatig csö ndben volt. – Az ü zleti és emberi jogi
csú cstalá lkozó .
‒ Mi van vele?
‒ Má r nyolc éve megrendezik Torontó ban. Az Ingram mindig kü ld
delegá ció t.
‒ Amberson és Strick ott volt?
‒ Amberson hivatalos kü ldö tt volt idén. Strick tavaly ment oda, mivel
hirtelen má s á llá spontra helyezkedett a bioenergiával kapcsolatban.

216

Jó l jö tt neki, ha lá tjá k ezen a talá lkozó n, mielő tt ú jra megvá lasztjá k.
‒ Egészen biztos vagy abban, amit most elmondtá l?
‒ Most kü ldtem á t egy cikk linkjét, amit Strick ıŕ t. Amberson a
kétoldalú befektetési szerző dések fó rumá n vett részt.
‒ Ezen má r el lehet indulni… ‒ Carla hunyorgott, mikö zben pró bá lta
felmérni a dolog jelentő ségét. – Bá r tényleg nem tú l lényeges…
‒ Hallottad a hıŕ eket Strick volt titká rá ró l?
‒ Igen – vá laszolt anélkü l, hogy belement volna a részletekbe.
Anwar tudomá sul vette a vá laszt, egy pillanatig szü netet tartva,
mielő tt folytatta volna. – Meglá tom, mit tudok még kiderıt́ eni, de lehet,
hogy izetnem kell az informá ció ért. – Azonban ingerü ltsége elszá llt,
és hirtelen ú gy hangzott, mint aki nagyon is szeretne ezzel az ü ggyel
foglalkozni.
‒ Majd kü ldd el a szá mlá t. Kö szö nö m, Anwar. – Carla letette a telefont.
Az ü zleti és emberi jogi csú cstalá lkozó . Ha Strick tavaly részt vett rajta,
nagyon való szıń ű , hogy Monro is vele volt mint a titká ra. Bá r az is igaz,
hogy ez egy fontos nemzetkö zi esemény; nem meglepő , hogy ott
ö sszejö nnek az ü zletemberek és a politikusok. Kapcsoló dik ez
bá rhogyan is az ü gyhö z? Ezzel a kevés informá ció val kellett
gazdá lkodniuk.
Tá gra nyitotta a szemét, és kiegyenesedett a székben. Szű kıt́ eni kell a
keresést. Megnyitotta a cikket, amelyet Anwar kü ldö tt, és kivá lasztotta
a kulcsszavait. Aztá n bepö työ gte ő ket a kereső be, és azzal biztatta
magá t, hogy minden alkalommal, amikor egy kö vetkező oldalra
kattint, egy kicsivel kö zelebb jut Libbyhez.
Molly Monro védő ő rizetben. Will erő sen kapaszkodott a hıŕ be, mint
amolyan utolsó szalmaszá lba. Visszament a park bejá ratá hoz, mivel
tudta, hogy mindenképpen le kell intenie egy taxit, hogy visszajusson
az O’Hare-re. Amikor odaért a kapuhoz, hirtelen ö mleni kezdett az eső .
Egy dió fa alatt talá lt menedéket. Nézte, ahogy a maradék já tékosok
egy baseballpá lyá n ö sszeszedik a felszerelésü ket, mikö zben a
homokos terü let sö tétbarnává vá ltozik. Egy sor á gyú tű zszerű dö rgés
utá n elgondolkodott, nem kéne-e má sik bú vó helyet keresnie. A

217

parkban mindenki má s ott maradt, ahol volt, hezitá lva, mintha arra
szá mıt́ aná nak, hogy mindjá rt elá ll. A nedves sá r és a fű friss illata
egészen intenzıv́ vé vá lt.
Molly lett Will ú j talizmá nja. Valakinek a lá nya tú lélte. Szerette volna
tudni, vajon szá ndékosan hagytá k-e életben. Nem, az első két há zban
nem kegyelmeztek a csalá doknak. Mindegyikü ket megö lte az a nő ,
szó val biztosan lemészá rolta volna a Monro gyereket is.
Amıǵ el nem rejtette a telefont a nő tá ská já ban, Will erő tlennek érezte
magá t. Attó l, hogy szerzett maguknak egy kis elő nyt, ú gy érezte,
érdemben hatá st gyakorolhat az eseményekre. A lá ny megmenekü lése
azt jelentette, hogy igenis felborulhat a terv. A végeredmény mégsem
annyira elő re meghatá rozott, ahogy a honlap sugallja. A nő hibá zott. A
gyerek biztosan azonosıt́ ani tudja, ha lá tta. A felismerés bá torsá got
ö ntö tt Willbe.
A vá llig érő , fehér hajú fér i, akivel a chicagó i laká sban talá lkozott, még
mindig nem hagyta nyugodni. Biztos volt benne, hogy lá tta má r
valahol. Mit keresett ott? Csak lá togató ba jö tt, vagy ő a szomszéd, aki
igyel a laká sra, amıǵ Jake nincs otthon? Megcsö rrent a telefonja.
‒ Anwar azt gondolja, talá lt valamit, amibő l fel lehetne fejteni, mi a
kapcsolat Amberson, Strick és Monro kö zö tt. Az ü zleti és emberi jogok
csú cstalá lkozó ja, Amberson és Strick is részt vett rajta, és szerintem
Monro is.
Vá rta a folytatá st, de érezte, hogy lelkesedése lelohad. – Nem tú l
meglepő . Egy ilyen talá lkozó n mindig ott vannak az olyan igurá k, mint
Amberson és Strick.
‒ Es az Ingram.
‒ Igen… ‒ Ez volt a legkézenfekvő bb kapcsolat kö ztü k és az á ldozatok
kö zö tt, de épp ezért elég gyengének tű nt. – Es még tö bb ezer má sik
kü ldö tt.
Vagy arró l van szó , hogy tavaly együ tt voltak ott?
‒ Tavaly csak Amberson volt ott. Strick pedig tavalyelő tt.
Will pró bá lt lelkesedni, de ú gy érezte, csak vaktá ban lö vö ldö znek. –
Van

218

még valami?
Carla hangjá n hallatszott, hogy elkeseredik. – Ennyi van egyelő re.
‒ Még tú l kevés idő telt el ahhoz, hogy a hıŕ ek lépést tudná nak tartani
az eseményekkel, de a rendő rség má r rajta van az ü gyö n. Talá n ha
azonosıt́ já k a fér it a laká sban, tö bb informá ció val tudunk dolgozni.
Tizenkilenc év együtt,
és még mennyi minden vár ránk.
Gondolatban dobolt a fejében visszhangzó versike ritmusá ra. –
Megerő sıt́ etted a védelmet?
‒ Biztosıt́ ottak ró la, hogy nem lehet megtá madni minket. Ne aggó dj,
való szıń ű leg az egész fö lö sleges.
Ettő l egy kicsit jobban érezte magá t. – Szó val semmi sincs az Ingram
Amerikával kö tö tt szerző déseiben, ami ö sszekapcsol minket
valamelyik fér ival?
‒ Hivatalosan nem ü zleteltü nk a UG Csoport egyik leá nyvá llalatával
sem. Jézusom… ‒ A felesége hangja hirtelen tompá n csengett, mintha
elfordult volna a telefonkagyló tó l.
‒ Mi az? – Ujra érezte a szú ró fá jdalmat a gyomrá ban.
Carla hangja megint kristá lytisztá n hallatszott. – Megkaptad a
kö vetkező
utasıt́ á st.
Will a há zra irá nyıt́ otta a kurzort. Pirosan vilá gıt́ ott, és a felugró ablak
is megjelent.
Serangoon,
Szingapú r
PROBALJON ALUDNI, TIZENNYOLC ORA AZ UT.

219

36. fejezet
‒ Ennyi volt, kiestü nk a já tékbó l. – Weaver megmutatta Pope-nak az
iPadet, mikö zben igyelték az East Went utca má sik oldalá ró l a
sajtó sokat, akik má r nem fértek be a há zba, és a kapu elő tt tolongtak.
Pope nem tudta elrejteni a csodá lkozá sá t, de a szá ja má r egy vitával
elő bb já rt. – Akkor ez tö bb, mint egy sima emberrablá s. Lehet, hogy
Frost cége valami nemzetkö zi szintű ocsmá nysá got kö vetett el, és
ahhoz van kö ze.
Weaver megrá zta a fejét. – Es ha, ami nem való szıń ű , utá nunk tudjá k
kü ldeni az ú tlevelü nket idő ben, tényleg azt gondolod, hogy
bá rmelyikü nk képes megbirkó zni ezzel az ü ggyel? Tudod, miért nem
kéne a kutyá knak ü ldö zni az autó kat. Még elkapnak egyet.
‒ Ne má r, Weaver. Nem igaz, hogy nem lá tod, hogy most nem
szá llhatunk ki.
‒ Csak rajtunk mú lik, meddig megyü nk el. Itt az ideje, hogy á tadjuk az
ü gyet a nagyoknak, mielő tt… ‒ Rá bö kö tt az iPadre. ‒ …ez csak egy
menet a sok kö zü l, még egyá ltalá n nincs vége a meccsnek.
Pope rá nézett a képernyő re és a négy épü letre, ahova nem jutottak be.
Má r csak há rom volt há tra, és a kö vetkező hö z tö bb ezer kilométert
kellett volna utazniuk. Bá rmennyire is utá lta, be kellett ismernie, hogy
Weavernek igaza van. El kell engednie a dolgot. Szorıt́ az idő , és
hamarosan a honlap annyira lesz csak kü lö nleges, mint az a rengeteg
beszá moló , amit az utca má sik oldalá n készıt́ enek.
Tam há tá t a ketrecnek tá masztva ü lt, karjával á tö lelte felhú zott lá bá t.
Mereven nézte a piszkos falat, ö rü lt a csirkéknek, amelyek kö rü lö tte
kapirgá ltak, halk zú goló dá suk elnyomta lélegzetvételét.
Amikor learaszolt a lépcső n a csirkeü zembe, mıǵ a két fér i
dulakodott, ú gy gondolta, jó helyen van. Ezt a terü letet má r á tkutattá k,
ezért itt nagyobb biztonsá gban érezte magá t, mint a rakodó dokkban,
ahol még nem keresték.
A verekedés hirtelen ért véget, és amikor a Sová ny Ember
rejtekhelyéhez ért, egy pillanatra odanézett, és lá tta, ahogy egy

220

zsebkendő vel kitö rli a vért a jobb szemgö drébő l. A lá ny nem mozdult a
ketrecben. A má sik, magasabb és szélesebb fér i há ttal á llt Tamnek, és
telefoná lt. Uzenetet hagyott, fel-alá já rká lt, és vá rt.
A iú nem mert ú jra kikukucská lni, csak fü lelt és szá molt.
Há romszá zharminchá romná l megszó lalt a má sik fér i telefonja.
‒ Hol a faszba voltá l? – Csö nd. – Oké, lehet, hogy problémá id vannak,
de biztos nem akkorá k, mint nekem. El kell vinnem Libbyt. – Csö nd. –
Mert ú gy tű nik, valaki tudja, hogy itt van. – Csö nd. – Nem tudom.
Manap talá lt egy kis kajá t, amit itt hagytak neki. – Csö nd. – Megoldjuk.
Tud egy má sik helyet, ahova elvihetjü k, és megıǵ érte, hogy
helyrehozza a dolgot.
Bá rki tö rt is be, megtalá lja, és a sajá t kezével vá gja el a torká t.
Tam egyetlen szó t sem értett.
Pope és Weaver leléptek, és helyet foglaltak két bő rfotelben a
Michigan-tó ra néző Wintershore Hotel minimalista stıĺ usú halljá ban.
Pope a fü léhez emelt telefonba beszélt, és pró bá lt higgadt maradni. –
Mrs. Frost?
‒ Nem kéne sietniü k a géphez? – Hallatszott, hogy a nő meg van lepve.
‒ Ugy lá tom, sikerü lt elérnie a férjét. Vá rtuk, hogy jelentkezzen.
‒ Ha ez igaz, akkor nyilvá n pontosan tudjá k, mit akarok maguktó l.
‒ Pont errő l akartam beszélni, Mrs. Frost. Kiszá llunk, legalá bbis most
biztosan nem tudjuk folytatni.
Egy pillanatig kétkedő csö nd volt a vonal má sik végén. – Szó val
kitalá ltak egy ö sszeget. Ha azt akarjá k, hogy azonnal izessek, a
cégü knek kezeskednie kell magukért.
‒ Eppen ez a probléma. Van ezzel egy kis gond.
‒ Most azonnal á t tudom utalni a pénzt. Nem lehet semmi gond.

221

‒ Ugy értettem, szakmailag. Riporter vagyok. Azért izetnek, hogy
sztorikat szá llıt́ sak. Nem tudom tiszta lelkiismerettel kihaszná lni a
lá nyuk elrablá sá t.
‒ Tiszta lelkiismerettel? – Carla hangja tú l fá radtnak tű nt ahhoz, hogy
gú ny legyen benne. – Nézze, engem nem érdekel, hogy intézi ezt el
magá ban, én csak azt akarom, hogy olyan messzire legyen a férjemtő l,
amennyire csak lehet. Mondjon egy szá mot.
‒ Csak udvariassá gbó l hıv́ om. El akartam mondani, hogy á t kell
adnunk
az ü gyet.
‒ Kinek?
Pope hallotta, hogy a nő já rká lni kezd. – Má r az egész média ezzel
foglalkozik. Kü lö nö sen, mivel azok az érintettek, akik. Hacsak nem az
tö rténik, hogy megtagadja tő lem a segıt́ séget, és a férjével pontosan
tudjá k, kik az á ldozatok, de pró bá lnak eltitkolni valamit, amit az
Ingram nem akar nyilvá nossá gra hozni… ‒ Nézte, ahogy Weaver
ö sszefonja a karjá t, és tü relmetlenü l izeg-mozog a fotelban.
‒ Mr. Pope, maga szerint nem azt kıv́ á nom, bá rcsak tudná m, ki rabolta
el Libbyt? En is tudni szeretném, miért akar valaki szá munkra teljesen
ismeretlen á rtatlan embereket megö lni.
A nő talá n el akart titkolni valamit, hogy védje a lá nyá t vagy a férjét,
esetleg a férje ü zleti hıŕ nevét, bá r a vigasztalhatatlan szomorú sá g a
szavaiban ő szintének hangzott. Pope a kö nyö kére tá maszkodott. –
Mint má r mondtam, rengeteg ember szeretné ugyanezt…
‒ Mondja meg az igazat, Pope, csak taktiká zik? Mert ha csak vesztegeti
az idő met azzal, hogy olyasmit pró bá l belő lem kihú zni, amit nem
tudok, vagy csak kerü lgeti azt a szá mot, amit má r rég kigondolt…
‒ Nem. Tényleg nem. Sajná lom, de még el kell intéznü nk pá r telefont.
‒ Mr. Pope, van gyereke?
Nyitva kellett hagynia a kérdést. – Azt gondoltam, tudnia kell.
Remélem, jó l végző dik az egész.

222

‒ Hogy végző dhetne jó l…?
Letette, és ö sszecsukta a telefont az ö lében, mintha megpró bá lná
ö sszenyomni.
Weaver tü relmesen vá rta a pillanatot, hogy kifejezhesse nemtetszését.
–
En mondtam, hogy fö lö sleges felhıv́ ni. – De még ő is érzékelte Pope
kétkedését azzal kapcsolatban, amit tenni készü ltek. – Igy lesz a
legjobb.
Hadd legyen valamelyik nagy csatorná é a felelő sség. Képtelenség lett
volna egyedü l végigvinni. Amıǵ tudtunk, távol tartottunk mindenkit.
‒ A lá nyuk miatt, ugye?
‒ Igen.
Pope nem volt meggyő ző dve ró la, hogy tényleg ez az igazsá g.
‒ Ez a sztori má r rég tú lnő tt rajtunk, Pope. Kell legyen valaki
mö gö ttü nk. Még azelő tt megegyezhetü nk valakivel, hogy Frost fö ldet
ér Szingapú rban, és akkor má r tő lü k fü gg, mi lesz a kö vetkező lépés.
‒ Oké, oké. – Tényleg nem kellett volna felhıv́ nia a nő t.
‒ Hogy csiná ljuk?
Megmasszıŕ ozta a szemgolyó it, de megcsö rrent a telefonja, még
mielő tt vá laszolhatott volna. A kijelző re pillantott. – Mrs. Frost az.
‒ Ne vedd fö l.
Fö lvette.
A nő nem vá rta meg, hogy beleszó ljon. – Es ha valami még ü tő sebbet
tudok ajá nlani anná l, mint amit má r amú gy is tudnak? Mi van, ha meg
tudom mondani a gyilkos pontos tartó zkodá si helyét?
37. fejezet

223

Az O’Hare repü lő tér vécéjében á llva Will megérezte bepá llott
testszagá t.
Levette a bő rdzsekijét, kihú zta a csomagot a zsebébő l, majd letépte a
mű anyagot a selyemrő l, és a kuká ba dobta. Szappant nyomott a
tenyerére, és siető sen ö sszedö rzsö lte a kezét a forró vıź alatt. Miutá n
harmadszor is megismételte a mozdulatsort, felemelte Libby ruhá já t,
hogy alaposan megnézze.
Bebú jó s ruha volt vékony vá llpá ntokkal, szinte mintha fehérnemű
volna.
Tizenhá rom éves kora ó ta folyton veszekedett a lá nyával, hogy milyen
ö ltö zékekben indul el otthonró l, és most az ö sszes vita eszébe jutott.
Amikor egy má sik utas belépett a mosdó ba, ó vatosan ö sszehajtotta és
visszarakta a ruhá t a zsebébe, a karkö tő , a kendő és a medá l mellé. A
laptopjá n kıv́ ü l csak ezeket vitte fel a fedélzetre.
Még mindig nem tért magá hoz a sokktó l, hogy ilyen messzire kell
utaznia, de eszébe jutott, hogy van egy nagy elő nye is az ú j ú ti célnak –
kö zelebb kerü l Libbyhez.
Szingapú r 1400 kilométerre van déli irá nyban a bangkoki reptértő l.
Abbó l, hogy hirtelen kivezényelték Ameriká bó l, nem jö tt rá , mi a
kapcsolat az á ldozatok kö zö tt, de hatá rozottan ú gy érezte, egyre
kö zelebb viszik a megoldá shoz.
Az Ingramnek nincs kö ze Szingapú rhoz, de az orszá g hidat képez azok
kö zö tt a terü letek kö zö tt, amelyekkel viszont akadt dolga. Má r csak két
há z volt há tra a sajá tjukig. A szü rke ajtó s egyszerű téglaépü let a
kö vetkező .
Jobb oldalon a szomszédos há z tejü veg bejá rati ajtaja lá tszott, amelyet
durva, sá rga vakolat vett kö rü l. Easton Grey az utolsó a sorban.
Tényleg hazamehet majd? Fö lö sleges volt azon agyalnia, vajon milyen
végeredményt terveltek ki, de még azon is, hogy az utolsó há zró l a
képkivá gá st csak kegyetlen csalétkü l tették-e oda. Délkelet-Azsia
kö ztudottan elnyeli az odalá togató k egy kis szá zaléká t. Ezért csaljá k
oda?

224

Levett némi pénzt, és á tvá ltotta szingapú ri dollá rra. Aztá n felhıv́ ta
Carlá t, és ö sszefoglaltatta vele, hogy mi á ll azokban a dossziékban
talá lt
szerző désekben, amelyeket az Ingram á zsiai épıt́ kezéseirő l bá nyá szott
elő .
Négy évvel korá bban vezetékeket hú ztak ipartelepek és gyá rak
nyersvıź -ellá tá sa céljá bó l Chonburiban és Rayongban. Az elkö vető k is
benne voltak az ü zletben? Ha igen, miféle tá rsasá g venné igénybe egy
olyan nő
szolgá latait, aki á rtatlan csalá dokat mészá rol le?
Amikor az orszá gban dolgozott, megtudta, hogy a thai maf ia
kapcsolatban á ll a jakuzával, és hallott tö rténeteket
bérgyilkossá gokró l és védelmi pénzekrő l. Az Ingram soha nem
keveredett ilyesmibe. Anwar tudott volna ró la, ha mégis. Ha tényleg
ide vezetnek a szá lak, hogy jö n a képbe Amberson, Strick, Monro és a
chicagó i hulla?
Carla e-mailben elkü ldte neki a szerző déseket pdf-ben, hogy a repü lő n
á tnézhesse ő ket. Eletü k leghosszabb tizennyolc ó rá ja kö vetkezett.
‒ Blö ffö l. – Weaver bekapott egy ú jabb nikotinrá gó t.
‒ Szerinted abban a pá r má sodpercben talá lta ki ezt a sztorit a tá ská ba
rejtett telefonró l, ami a hıv́ á sok kö zö tt eltelt?
‒ Jó , és mi van, ha tényleg igazat mond? Akkor való szıń ű leg má s
dolgokat is eltitkol elő lü nk. Es azt hittem, má r megbeszéltü k, hogy mi
kicsik vagyunk ehhez az ü gyhö z.
‒ Igen, de sokkal tö bbet fog érni a sztori, ha mi magunk tudó sıt́ unk
ró la.
Hagyni fogja, hogy mi arassuk le a babérokat. Nem csak a
gyilkossá gokró l fogunk hıŕ t adni, a rendő rséget egyenesen
odavezetjü k az elkö vető hö z. Csak annyit kér cserébe, hogy addig ne
kezdjü nk bele, mıǵ vissza nem kaptá k a lá nyukat.
‒ Ugy érted, mıǵ vége nincs az egésznek. Még ha tényleg kö vetni is
tudja a gyilkost, mennyire fognak segıt́ eni ezek az ıǵ éretek, hogy ne

225

vá doljanak meg semmivel, ha a lá nyuk mégse kerü l elő élve?
Pope-nak eszébe jutott, mit mondott Mrs. Frost. Weavernek nincs
gyereke. Tudta, hogy ha lenne, nem mondana le a lá ny életérő l ilyen
kö nnyen.
‒ Mindketten tudjuk, hogyan végző dik a legtö bb ilyen eset.
‒ Még nem tartunk ott. – Pope ideges vá lasza egy kö zeli csalá d
igyelmét rá juk irá nyıt́ otta.
Weaver á llkapcsa egy pillanatra abbahagyta a rá gó gumi ő rlését.
Lehalkıt́ otta a hangjá t. – Ez csak egy ú jabb trü kk, hogy há trá ltasson
minket.
‒ Persze. De abban megegyezhetü nk, hogy a honlap irá nyıt́ mindenkit,
nem?
Weaver csapdá t sejtett a kérdésben, ú gyhogy nem vá laszolt azonnal. –
Igen.
‒ Tudjuk, hogy Strick éppen csak megérkezett, hogy eltö ltsö n egy
hétvégét a csalá dtagjaival, akiktő l elidegenedett, és a tö bbi
gyilkossá got is sű rű n lakott kö rnyékeken kö vették el. Szó val
feltételezhetjü k, hogy csak Frost érkezése elő tt nem sokkal ö lik meg az
á ldozatokat. Mondjuk, hogy beleegyezü nk a hatá ridő be, amit Frost
felesége kér tő lü nk, és ő megadja nekü nk a telefon GPS-adatait. Ha az a
valaki, akit kö vetnek, odaér a helyszıń re, mielő tt a pontos cıḿ
megjelenik a honlapon, tudni fogjuk, hogy Mrs. Frost igazat mond.
Mikö zben á tgondolta a dolgot, Weaver megint rá gni kezdett, aztá n
gyorsan, de alig észrevehető en bó lintott. – Es ha nem?
‒ Még két há z van há tra a kö vetkező utá n, és a sztori még mindig a
miénk. Ezt ő is tudja, nincs vesztenivaló nk.
Weaver megvakarta vastagodó borostá já t az á llá n, sercegő hang
hallatszott. – Oké, hıv́ d. De nem szá llunk fö l még egy gépre, amıǵ nem
vagyunk biztosak benne, hogy ez a GPS-dolog igaz.

226

Pope beü tö tte a szá mot, kö zben csü csö rıt́ ve lassan kifú jta a levegő t.
Azért kö nnyebbü lt meg, mert nem kell kiszá llniuk, vagy mert
kö zö lheti Mrs. Frosttal, hogy nem adtá k el a lá nya életét? –
Becsekkolunk ebbe a hotelba, és elkü ldetjü k az ú tleveleinket. Attó l
fü ggetlenü l, hogy Frostnak kö zben hova kell mennie, mi biztosan ott
akarunk lenni, amikor bekü ldjü k a zsarukat a kö vetkező há zba.
Miutá n ideiglenesen biztosıt́ otta Pope hallgatá sá t, Carla lerakta a
telefont, és lerogyott Will székébe. Lü ktetett a halá ntéka. Az ö sszes
ió kot á tkutatta aszpirinért, de nem talá lt egy darabot sem. Teljesen
kikészü lt, de most, hogy még egy problémá t meg kellett oldania,
legalá bb addig sem kıń ozta magá t azzal, hogy Libbyre gondolt.
Vá sá rolt maguknak még egy kis idő t, még egy darabig kıv́ ü l maradnak
a média radarjá nak ható sugará n, viszont most meg kell adnia nekik a
GPS-jelszó t. Amıǵ Pope-pal beszélt, nem igyelte a térképet,
mindenesetre most nem tű nt olyan erő s ü tő ká rtyá nak, amilyennek
eladta. A piros pö tty eltű nt.
Pró bá lt nem pá nikba esni. A koordiná tá kat fö ldi adó tornyok
segıt́ ségével adtá k meg a térképen, ú gyhogy biztos volt benne, hogy
azé rt
nincs most jel, mert a nő repü lő n ü l. Pontosan tudjá k, hova tart.
Hozzá juk hasonló an Pope-nak is vá rnia kell, mıǵ mindketten
Szingapú rba érnek.
Megint beburkolta a sö tétség. Az ablakhoz sétá lt, és a repü lő gépek
tű hegynyi fényét igyelte, ahogy a tá gas égbolton pislá kolnak. Lá ba
megingott a magas sarkakon; kibú jt a cipő jébő l, megszabadıt́ va ujjait a
rá juk nehezedő sú lytó l. Jó érzés volt, bá r még mindig bizonytalanul
á llt a lá bá n, szinte má r részegen a kimerü ltségtő l. Visszacsú sztatta a
lá bá t a cipő be, és a fá jdalomtó l ú jra erő re kapott. Ebren kell maradnia.
Rá nézett az ó rá ra a képernyő jobb alsó sarká ban: 1 ó ra 22 percet
mutatott. Kiment, hogy fő zzö n egy kávét, amit magá ba dö nthet.
Will rossz kö zérzete a repü lő ú t alatt csak sú lyosbodott a gyomrá bó l
sugá rzó fá jdalomtó l. Biztos volt benne, hogy valami komoly baja van. A
szú ró érzés egyre erő sebb lett, és rettegett, nehogy kó rhá zba kelljen
szá llıt́ ani, amint fö ldet érnek. Amıǵ mozgott, képes volt igyelmen
kıv́ ü l hagyni, de most, hogy egy helyben ü lt, teste teljes igyelmet

227

kö vetelt magá nak. Bekapta a fá jdalomcsillapıt́ ó t, amit a stewardess
hozott, de nem hatott. Megmondtá k neki, ha tö bbre van szü ksége, azt
má r magá nak kell megvennie leszá llá s utá n.
A piros pö tty eltű nt a GPS-térképrő l. Ugyanez tö rtént, amikor Libbyék
gépe felszá llt Bangkok felé. Jó néhá ny ó ra, mıǵ ú jra megjelenik.
Pró bá lt a szerző désekre koncentrá lni, és a terü letekre, amelyeket az
Ingram vezetékei á tszelnek; á tnézte a leveleket, amelyeknek kö ze volt
a munka elvégzése és a létrehozott telephelyek elleni tiltakozá shoz. De
a fá jdalmon tú l agya csak azt tudta a szeme elé vetıt́ eni, mi tö rténhet
ezekben a pillanatokban Libbyvel. Azó ta sem tettek fel ú jabb képet
ró la vagy Luke-ró l.
A fá jdalom tető zö tt, a gö rcsö k egyre erő szakosabbak lettek. Nem
kerü lheti el, hogy hamarosan megvizsgá ljá k, de remélte, hogy mobil
tud maradni, amıǵ szü kséges. Az á lom csak egy-egy má sodpercre
gyű rte le.
Tam legyő zte az á lmossá got, ameddig csak bıŕ ta. Megfogta és erő sen
megszorıt́ otta megfeketedett kö rmét, hogy ne csukó djon le a szeme.
Amikor a toló ajtó kinyıĺ t, egy pillanatra mégis azt hitte, otthon van,
ö sszegö mbö lyö dve az á gyá ban.
A reggeli vilá gossá g kiű zte a sá rga neonfényt a helyiségbő l. A szü lei
má r tudjá k, hogy eltű nt, de miért keresnék pont itt? Amikor a csirkék
felbolydultak, feltérdelt az ü rü léken, és megkocká ztatta, hogy
kö rbekémlel a ketrechalom oldalá ná l.
A Sová ny Ember a nyitott ajtó felé tolta a ketrecet, benne a
mozdulatlan lá nnyal. Az alja sziszegő és karistoló hangot adott a
padló n. A má sik fér i kö rvonalait fehér fény tette lá tható vá .
‒ Szedjü k ki. Ne hozd tová bb a ketrecet. Betolatok, és berakjuk a
kocsiba.
A magasabb fér i eltű nt a rá mpá n. Tam nem értette, amit mondott, de
az nyilvá nvaló volt, hogy elviszik a lá nyt. Vajon nyitva hagyjá k az ajtó t,
miutá n elmennek, vagy ez az egyetlen esélye, hogy odarohanjon?

228

Lá tta, hogy a Sová ny Ember kivesz a rö vidnadrá gja zsebébő l egy
kulcsot, és kinyitja a ketrecet. Kihú zta a lá nyt a boká já ná l fogva,
mintha egy zsá k madá releség lenne, aztá n megá llt, és végignézett
rajta, fá jó szemgö drét tapogatva, mıǵ vá rta, hogy a má sik fér i
visszaérjen. Ugy tű nt, a nő reakció i késve érkeznek, és most a há tá n
fekve mintha megpró bá lt volna felü lni. A Sová ny Ember lehajolt, és
lekevert neki egyet. Tam ö sszerezzent a csirkeü zem falai kö zö tt
visszhangzó csattaná stó l.
A rideg való sá g ú gy ö mlö tt Libbyre, mintha egy fü stgépbő l szá razjeget
fú jtak volna rá . Orá kig eszméletlen volt, a sö tétség bugyraiba
gyö mö szö lve, és most szeretett volna visszabú jni. Az ö sztö nei azt
sú gtá k, odakint csak fá jdalom vá r rá , de tudta, ö rö kké nem
rejtő zkö dhet. Lassan ú jra tudatá ra ébredt testének és helyzetének.
Nem otthon van. Pinangban. Egy elsö tétıt́ ett hotelszobá ban Luke-kal?
Néhá ny mélyebb lélegzetvételtő l bizseregni kezdett az arca. A
kétségbeesett rémü let és az á llott, elhaszná ló dott levegő eszébe
juttatta a fejét takaró csuklyá t. Még mindig hallotta a csirkéket, érezte
a harapá st a vá llá n és az odafagyott nedvességet a lá ba kö zö tt. Teste
ú jraalkotta magá t, az idegvégző dések villá mgyorsan kü ldték a jeleket
az agyá nak.
Meg kell védenie a babá t.
Mindkettő jü ket meg kell mentenie. De mivel annyi ideig fekü dt
megkö tö zve és mozdulatlanul, a teste olyan volt, aká r egy
berozsdá sodott, makacskodó motor.
Elképzelte, hogy á tö leli a gyermekét, és a cél érdekében minden
ö sszehú zó dó és megfeszü lő izomnak mozognia kellett.
Tam igyelte, hogy a lá ny vá lla megint megemelkedik, de most nem
adott
ki hangot. A Sová ny Ember ezú ttal fö lé térdelt, és ö sszeszorıt́ otta a
csuklya alsó részét, hogy ne kapjon levegő t. A fér i karja remegett az
erő kifejtéstő l, és a lá ny teste ellenkezni kezdett, dobá lta magá t.
Halvá ny mosoly suhant á t a fér i arcá n, és csak egy pillanatra hagyta
abba az élvezkedést, hogy felpillantson, nem jö tt-e vissza a má sik.

229

Tam ú gy érezte, valami végképp ö sszetö rik benne, amikor a Sová ny
Ember elengedte a lá ny arcá t, és ú jra megü tö tte. Most még erő sebben,
amitő l a feje oldalra fordult.
Eszébe jutott, amikor az apja verte a nő vérét, és az anyja ü tö tte az
apjá t, hogy megá llıt́ sa. Azon az estén tö rtént, amikor Songsudá t
kidobtá k otthonró l, és a nő vére azt a sok értelmetlen dolgot mondta
neki.
A Sová ny Ember megint az ajtó ra nézett, aztá n egy felrá ntotta a lá ny
fejét a nyaká ra erő sıt́ ett kö téllel. Ujra meg akarta ü tni, ö kö lbe
szorıt́ otta a kezét.
Tam má r elő jö tt a rejtekhelyérő l, és erő sen szorıt́ otta a csavarhú zó
nyelét. A Sová ny Ember vá dlijá ra célzott, és érezte, hogy a bő r
megadta magá t, amikor a szerszá m á tszakıt́ otta. A Sová ny Ember
felü vö ltö tt, és elesett, távolabb kerü lt a lá nytó l. A iú rohanni kezdett a
nappali vilá gossá g felé.
Lepillantott az aszfaltozott á llvá nyzaton dü bö rgő szandá los lá bá ra.
Talá n a má sik fér i kinyitotta a kaput. Csak nem szabad há tranéznie. A
Sová ny Ember ordibá lá sa egyre jobban elhalt a fü lében. Aztá n mintha
belerohant volna egy vascső be. Hallotta, hogy egy ü tés kiszorıt́ ja
belő le a levegő t, és nézte a csirkeü zem falá nak lá tvá nyá t keretező
rá mpá t, mikö zben lefelé gurult rajta.
38. fejezet
Willt csak jó val késő bb érte a felismerés a repü lő n, egy olyan
pillanatban, amikor a feje elő rebukott, és felriadt. A gondolat
hıv́ atlanul bukkant elő az ü rességbő l, amit agya pillanatnyi leá llá sa
okozott. A nő vajon elő tte já r?
Vagy lehet, hogy ugyanezen a gépen ü l?
Az ü temterve eddig lehető vé tette, hogy azutá n nevezze meg a
kö vetkező helyszıń t, miutá n ő maga megérkezett. De csak percekkel
Will elő tt hagyta el a chicagó i laká st. Taxival kevesebb mint egy ó ra az
ú t a parktó l a reptérig. Há ny gép szá llhatott fö l még ez elő tt?
Legalá bb négy kü lö nbö ző légitá rsasá g indıt́ já ratokat Chicagó bó l,
ú gyhogy a nő biztosan elő bb indult, mint ő . Bá r a já ratot, ami

230

kö zvetlenü l az ö vé elő tt indult volna, tö rö lték. Nem nézte meg a
reptéren a GPS-térképet, mert ú gy gondolta, a nő má r biztosan a
gépen ü l, és nem kell igyelnie, merre tart, amıǵ maga is le nem szá ll
Szingapú rban. Most bekapcsolta a laptopjá t, megnyitotta a térképet,
de még mindig nem lá tszott a piros pö tty.
A gondolat beférkő zö tt az agyá ba, és mivel azutá n foglalta el a helyét
az első osztá lyon, hogy a tö bbi utas majdnem mind beszá llt,
tö prengeni kezdett, vajon ki ü l há tul, a takará sban, a fü ggö ny mö gö tt.
Arra gondolt, ha a nő ú gy akarta idő zıt́ eni az érkezését, hogy ott érje
az á ldozatokat, pontosan kellett tudnia, mikor tartó zkodnak otthon.
Ambersonékkal lehetett a legkö nnyebb; ő k voltak az első k, és
nyaraltak. De ugyanez má r nem mondható el Strickrő l, aki
meglá togatta a volt feleségét, sem Monró ró l, vagy arró l a fér iró l, akit a
chicagó i laká sban ö lt meg.
Nyilvá nvaló an tudta, mikor mit csiná lnak. Minden a gondos
tervezésen és idő zıt́ ésen mú lt.
Hogy Molly megmenekü lt, azt bizonyıt́ otta, hogy a nő nem tö kéletes,
és néha hibá zik. Nem talá lta Monro lá nyá t, vagy kifutott az idő bő l?
Izlelgette még a gondolatot pá r percig, aztá n kikapcsolta a biztonsá gi
ö vét. Jó erő sen meghú zta felszá llá skor, fá jó gyomra fö lö tt, és most az
érzés ú jra szétá radt benne, ahogy meglazıt́ otta az ö vet. Bizonytalanul
felá llt.
Egy iatal, szingapú ri, szıń es egyenruhá s stewardess rá mosolygott
tö kéletes sminkje mö gü l, amikor elment mellette. Will szétnyitotta a
narancssá rga fü ggö nyt, és belépett a business class osztá lyra.
A já ratra nem kelt el minden jegy, és csak kö rü lbelü l hú szan ü ltek a
fekete bő rü lések rö vid szakaszá n. Az ablakokon le volt hú zva a
sö tétıt́ ő , a lá mpá k gyengén vilá gıt́ ottak, sok utast kék takaró borıt́ ott,
má sok fü lü kben fü lhallgató val bó biskoltak. Will még élénken
emlékezett, milyen volt a vékony arcú és testalkatú nő , aki kiment a
há ló szobá bó l. Minden utasra rá pillantott a félhomá lyban.
Senkit sem talá lt, aki csak egy kicsit is hasonlıt́ ott volna a fejében lévő
fantomképhez, ú gyhogy á tment a turistaosztá lyra. A hatalmas terü let
csak kétharmadig telt meg, ıǵ y kö nnyebben végig tudta nézni a
sorokat, amelyekben elszó rtan ü ltek az utasok. Ugyanaz a lá tvá ny

231

fogadta: vacsora utá ni szundiká lá s, és csak az olvasó lá mpá k égtek itt-
ott. A levegő hű vö s és szá raz volt.
Mivel a legtö bb utas há tradő lve aludt, kö nnyebb volt egyenesen rá juk
nézni és sorró l sorra véleményt alkotni az arcokró l. Egy bajszos fér i
egy pillanatra felnézett az iPadje fényébő l. Egy nő feje hirtelen felé
fordult, ahogy elment mellette, de kisminkelt szeme csukva maradt.
Will má r majdnem az utastér feléhez ért.
‒ Elnézést – mondta egy nő i hang a há ta mö gö tt.
Megfordult, és beá llt egy ü res sorba, amıǵ egy má sik stewardess
elhú zott egy guruló s kocsit a gép há tsó felébe. A nő elment mellette, az
elfü ggö nyö zö tt rész felé, a repü lő végébe. Rá mosolygott, mire Will
biccentett, vá rva, hogy a stewardess kö zelebb érjen a
munkaá llomá sá hoz, mielő tt kö veti.
Folytatta a keresést. Egy tinédzser, aki bedró tozva bá multa a gép
mű sortá rá ban elérhető egyik ilmet, tudomá st sem vett ró la, ahogy az
a nő
sem, akinek hó fehér haja ugyanolyan szıń ű volt, mint a kö tés, amin
dolgozott. Má r csak két sor volt a fü ggö nyig. A stewardess kérdő n
nézett rá .
‒ A mosdó a má sik oldalon van – tá jékoztatta, mikö zben kiü rıt́ ette a
kocsin lévő tá lcá kat.
Bó lintott, de ment tová bb a nő felé, mintha nem hallotta volna.
A stewardess viszont tudta, hogy hallotta, és má ris eltü ntette a
mosolyá t.
Will bó lintott, és kinyitotta a szá já t, mintha hirtelen leesett volna neki,
mit mondott a nő . Megfordult. Az utolsó sorokat megnézheti a
visszafele ú ton.
Balra, aztá n jobbra pillantott, miutá n elhagyta az első t. Mindkét oldal
ü res volt. A má sodikban viszont egy nő ü lt betakaró zva az ablak
melletti ü lésen.
Az oldalá n fekü dt, felé fordulva, de a takaró a fejét is beborıt́ otta. Will
megá llt, és megnézett mindent, ami kiló gott aló la – fehér ujjai voltak,

232

rajtuk gyű rű k, lá bá n fekete bő rcipő . Will még mindig magá n érezte a
stewardess tekintetét. Anélkü l, hogy á tgondolta volna, odahajolt, és
gyengéden megrá ntotta a takaró t.
Egy alvó nő arca vá lt lá tható vá : széles arccsont, sö tét fü rtjei fekete
selyem hajpá nt alá tű rve. A negyvenes évei kö zepén-végén já rhatott.
Will még egy pillanatig vizslatta jellegtelen voná sait, aztá n érezte,
hogy a stewardess mö gö tte á ll. Visszaindult az első osztá lyra anélkü l,
hogy há tranézett volna.
Mielő tt Will keresztü lment volna a fü ggö nyö n a business classhoz, a
nő
elő jö tt a mosdó bó l.
Eszrevette Willt, de nem reagá lt, csak az ajtó becsuká sá ra koncentrá lt.
Aztá n mintha mi sem tö rtént volna, megfordult, és megnézte magá nak
Will arckifejezését, amitő l alig észrevehető , féloldalas mosolyra
hú zó dott a szá ja. Egyá ltalá n nem jö tt zavarba attó l, hogy Will rá jö tt, ő
is a gépen van.
‒ Elnézést – mondta halkan, tiszteletteljesen bó lintott, és hajlékony
testét oldalra fordıt́ va elhaladt mellette.
Will érzékei lefagytak. Hogy hirtelen ilyen kö zel kerü lt hozzá , lehető vé
tette, hogy alaposan végignézzen egy olyan emberen, aki nagyon
messze van minden emberitő l. A felü lrő l érkező erő s megvilá gıt́ á sban
arca vérszegénynek tű nt. Bá r fá radtnak és betegesnek nézett ki, nem
fért kétség csontos arcá nak ki inomultsá gá hoz. Bő re hibá tlan volt,
eltekintve attó l a pá r sö tét folttó l, amelyek sá rgá sbarna kosztü mje
magas gallérja fö lö tt, jobb fü le alatt lá tszottak. Mintha valaki
odafrö cskö lte volna ő ket egy ecsettel.
Erezte a parfü mjét, ahogy a nő pró bá lt elmenni mellette: erdei
gyü mö lcs és fü stö lő illatá t. Hosszú , vékony ujjai rá fonó dtak a
kaná risá rga retikü lre. A telefon vajon még mindig benne van? Hosszú ,
sö tét sö rénye ragyogott, ahogy Will bal oldalá ra lépett.
Miutá n a fér i nem mozdult, a nő meghosszabbıt́ ott szempillá ja
megrebbent. Valami nem stimmelt, valami emberi hiá nyzott a

233

viselkedésébő l. Ahogy pupillá ik talá lkoztak, Will benézhetett a maszk
mö gé, lá thatta, mi rejtő zik ott – egy szá mıt́ ó , gonosz elme, amely ő t
mé regeti.
A nő ú jra a Will melletti résre irá nyıt́ otta a igyelmét. – Elnézést,
legyen szıv́ es. – Egész kicsit hangosabban beszélt, de megő rizte a
stewardessekéhez hasonló udvariassá gá t. Ezt a hangot hallotta a
telefonban. Amerikai akcentus.
Hogy ez a karcsú , jó illatú nő , aki éppen ellibben mellette, képes nő ket
és gyerekeket csonkıt́ ani, elképzelhetetlen lett volna bá rmelyik utas
szá má ra. Will befeszü lt ıź ü letei még mindig nem engedtek ki.
A nő a mellkasá hoz beszélt. – A sors iró niá ja, hogy pont egy repü lő n
talá lkozunk személyesen. – A hangja bará tsá gos volt. – Elnézést… ‒
Vá rt, egy izom alig észrevehető en megrá ndult a fü le alatt. Willnek
feltű nt, hogy a szemö ldö ke ceruzával van megrajzolva.
A nő tehá t elismerte, hogy vele kommuniká lt, és Will rá jö tt, hogy nem
tehet má st, eleget kell tennie a kérésnek. Elhajolt, hagyta
tová bbmenni.
‒ Most má r, kérem, menjen vissza a helyére – mondta a nő anélkü l,
hogy megfordult volna.
Will nézte, ahogy odasétá l a sajá t helyére. Egy kisportolt fér i
bó biskolt a sor végén Foo Fighters-es pó ló ban. Rö gtö n felpattant, és
enyhén elő rehajolt, mıǵ a nő benyomakodott mellette az ablakhoz.
Will rá jö tt, hogy a nő jelenléte a gépen semmin sem vá ltoztat. Mégis
mit tehetne? Allja el az ú tjá t, tá madja meg? Való szıń ű leg a tö bbi utas
azonnal lefogná , és a biztonsá giak késő bb ő rizetbe vennék. Hogyan
tudna bá rmit is rá bizonyıt́ ani? Mutassa meg nekik a honlapot? Mi
okuk lenne elhinni, hogy a nő készıt́ ette?
Semmi sem vá ltozott. Bá rki is ez a nő , még mindig az ő kezében van
Libby élete. Will tudta, ha most engedne a késztetéseinek, a lá nya nem
érne haza épségben. Libby fogva tartó ja ü lhetne aká r kö zvetlenü l
mellette is az első osztá lyon.
A nő elő rehajolt, és kihú zott egy magazint az ü lés há ttá mlá já bó l, egy
ó vatos mozdulattal kinyitotta, majd oldalra dö ntö tte a fejét, ıǵ y a haja

234

elő rehullott, és eltakarta az arca egyik oldalá t. Kézzel visszafésü lte.
Will tudta, hogy addig nem fog felnézni, amıǵ ő el nem megy.
Ahogyan
a
lehető
legtermé szetesebben
ellavıŕ ozott
mellette,
bebizonyıt́ otta, hogy tartja magá t a tervhez, tekintet nélkü l mindenféle
elő re nem lá tható eseményre.
Megnyalta hü velykujja végét, és lapozott.
Nem érdekelte, hogy Will meglá tta. Ez má r ö nmagá ban ijesztő bb volt
anná l, mint ahova tartottak.
A nő inoman, de hatá rozottan utasıt́ otta, és Will csak annyit tehetett,
hogy engedelmeskedik. Visszatá ntorgott a helyére. A gép
turbulenciá ba kerü lt, és a stewardess megkérte, hogy kapcsolja be a
biztonsá gi ö vét. A gyomra fá jdalmasan lü ktetett, amikor rá szorıt́ otta a
pá ntot.
Maga elé képzelte a nő t, aki mö gö tte ü l nem messze, magazint
lapozgatva, és arra gondolt, mi mindent csiná ltak má r azok az ujjak.
Laptopjá n kitette teljes képernyő re a honlapot, és ú jra végignézte a
szingapú ri cıḿ hez tartozó képeket. Amikor ezeket készıt́ ették, éppen
felú jıt́ á s zajlott. Beazonosıt́ ott egy kis fü rdő t és egy konyhá t. A tö bbi
helyiség berendezését fó liával takartá k le, és eltoltá k a fémlétrá k
ú tjá bó l. A má sodik sorozat képei má r a szobá k belsejébő l készü ltek.
Talá n a nő azt akarja megmutatni neki, milyen kö nnyű bejutni
valahova?
A repü lő gép éppen e laká s lakó já nak gyilkosá t szá llıt́ otta ú ti célja felé.

235

Will pedig hamarosan ott já r majd az igazi szobá kban, hogy megnézze
a nő keze munká já t.
A sors iróniája, hogy pont egy repülőn találkozunk személyesen.
Mégis mi a francot értett ez alatt?
Tamnek első ként a szaglá sa tért vissza. Beazonosıt́ otta a tú lsá gosan is
ismerő s illatot, és tudta, hol van, még mielő tt kinyitotta volna a
szemé t.
Egy ketrecben, egy rémisztő helyen, amely a jelek szerint nagyon
messze volt megszokott vilá gá tó l, még ha csak egy vékony dró t is
vá lasztotta el tő le.
A lá ny ott volt vele. Tam az oldalá n fekü dt, felé fordulva, és az ébredés
homá lyá n keresztü l épp csak ki tudta venni a csuklya sö tét anyagá t,
ahogy inoman felemelkedik és visszasü llyed a légzése ritmusá ra.
A iú megpró bá lt felü lni, de nem sikerü lt. Vére erő sen lü ktetett a
csukló já ná l és a boká já ná l, ahol megkö tö zték, és arca mindkét oldala
fá jt a szá já ba tö mö tt nagy rongydarab kö rü l. Osztö nö sen felkiá ltott, de
ettő l bugyborékolni kezdett a nyá la a torka há tuljá ban, és elzá rta az
orrá n beá ramló levegő ú tjá t. Kö pni pró bá lt, ıǵ y lyukat ü tö tt a taknyon,
hogy bejusson egy kis oxigén.
A lá ny még akkor sem reagá lt, amikor vá llával meglö kte a vá llá t. A
verés való szıń ű leg teljesen kiü tö tte. Ujra fá jdalom hasıt́ ott belé,
fejbő re minden szıv́ dobbaná ssal szorosabban tapadt a koponyá já ra. A
má sik fér i megü tö tte a fejét, és a sebesü lése csak arra vá rt, hogy Tam
felé bredjen.
Eszébe jutott, hogy legurult a rá mpá n, és azon gondolkozott, vajon az
eséstő l milyen má s sérü lései keletkeztek még. De a szoros kö telek
elvá gtá k az érzékelés ú tjait, és nyaktó l lefelé alig tudta mozdıt́ ani a
tagjait.
Mennyi ideig fekhetett itt eszméletlenü l? A szü leire gondolt, akik
keresik, és a szeme azonnal megtelt kö nnyel. A toló ajtó megint csukva
volt, és való szıń ű leg le is lakatoltá k. A halogén izzó k nem égtek.
Szempillá ja elvá gta a kö nnycseppeket, amelyek keresztü lfolytak az
orrnyergén, és érezte, hogy hű vö s tó csá ba gyű lnek az orcá ja alatt. A

236

félelem nyö szö rgés formá já ban engedett utat magá nak, mıǵ végü l
alá bbhagyott.
Aztá n eszébe jutott a dró t, amelyet felfeszıt́ ett a ketrecen. Bá rcsak fel
tudna ü lni és há tra tudná tolni magá t, hogy kicsusszanhasson a résen.
Hasizma megfeszü lt. Sö tét á rnyékok csaptak le rá , mintha madarak
lettek volna az égen. Teste ú jra azt akarta, hogy ne tudjon magá ró l. A
ketrec padló ja dő lni kezdett, ahogy rá harapott a rongyra, és félig felü lt.
Ugy maradt; a vér forró n dobolt a fü lében, mikö zben pró bá lt teljesen
felemelkedni. A madarak kö ré gyű ltek, az érzetek egyre távolodtak.
Osszeszorıt́ otta a szemét, befeszıt́ ette a hasá t, és tizennyolcig szá molt,
mire sikerü lt felü lnie.
Vá rta, hogy alá bbhagyjon a szédü lés. Szeme lassan hozzá szokott a
félhomá lyhoz. Az á rnyakon keresztü l lá tta, hogy a Sová ny Ember a
székében ü l a ketrec elő tt.
39. fejezet
A fá radtsá g egyre hosszabb pillanatokat ragadott el Willtő l. Agya
ismerő s emlékre kapcsolt, és egy má sodpercre belakta a nedves testet,
fulladozott a buborékoktó l, és érezte, mennyire kü zd a rab a
festékesbö dö nben.
Kinyitotta a szemét, de még mindig hallotta, ahogy a rá kolló k kaparjá k
a falat.
A rá k egyszerű en lepottyant az égbő l. Má r szá mıt́ ottak rá , hogy
mindjá rt elered az eső , és mikö zben vá rtá k, hogy a piszkosszü rke
felhő k csapata elérje a partot, a kis á llat leesett egy parti
sziklakiszö gellésre. Will a szü lei felé fordult magyará zatért. Egyikü k
sem emelte rá a tekintetét, de arckifejezésü k vilá gosan jelezte, hogy
fogalmuk sincs a tö rténtek oká ró l.
Soha semmi nem tö rtént sajá t kis dorseti ö blü kben, a kertjü k végétő l
szá ztizenhá rom lépésnyire. Tú lnyomó részt az ő birodalma volt:
damillal horgá szott, meggyú jtotta a vıź en ú sztatott fá t, a szü lei ritká n
tű ntek fel itt.

237

De anyja aznap délutá n kitalá lta, hogy egyenek együ tt a parton, és még
az apjá t is sikerü lt kirá ngatnia a dolgozó szobá já bó l. Má r éppen indulni
akartak, hogy megelő zzék a vihart, amikor a kis á llat
kényszerleszá llá st hajtott végre tıź -hú sz centire a pokró cuktó l.
A rá k a há tá n landolt, lá bával addig rú gkapá lt, amıǵ le nem esett a
sziklá ban képző dö tt tavacska szélérő l, és bele nem sü ppedt a nedves
homokba. Aztá n az a ronda sirá ly lecsapott a magasbó l. Hatalmas volt,
foltokban hiá nyzott a tolla, cső re sá rga és alaktalan. A há tá ra
pö ccintette a rá kot, és addig csipkedte a hasá t, amıǵ fel nem nyá rsalta
a cső rével.
Megint felszá llt, kö rö zö tt egy kicsit, aztá n zuhanó repü léssel
leereszkedett a sziklá khoz, és elengedte a rá kot, amely a zuhaná s
sebességétő l eltö rt az éles kö veken. A madá r megpró bá lta felnyitni.
Will csalá dja nézte, ahogy a sirá ly kö nyö rtelenü l megismétli a
folyamatot; pá ncéldarabok és lá bak szakadtak le a rá kró l, testét
minden ü tés egyre jobban ö sszezú zta. Willt nem vigasztalta, hogy apja
mesélt neki a tá plá lkozá si lá nc rendjérő l, eszeveszetten kalimpá lt,
hogy elkergesse a sirá lyt, és ezzel megmentette a zsá kmá nyá t.
Kiü rıt́ ette az egyiket a rengeteg festékesbö dö n kö zü l, amit elkobzott a
gará zsbó l homokvá répıt́ éshez, és beletette a rá kot, remélve, hogy ott
felépü l. Az apja azt mondta, csak az idejét vesztegeti, és hogy tö bb
haszna lenne a rá knak a sirá ly eledeleként. Will biztos volt benne,
pont azért akarja megmenteni az á llatot, mert az apja annyira
kö zö nyö s a sorsával szemben.
Ahogy a szél felélénkü lt, és eső kezdte verni a partot, az anyja
elpakolta a piknikkosarukat. Az apja Will mö gö tt á lldogá lt, pö fékelt a
pipá jával, és belebá mult a bö dö nbe. Will nem akarta visszatenni a
vıź be a sérü lt testet, és elhatá rozta, hogy nem hagyja meg a sirá lynak.
A felhő k szakadatlanul ontottá k magukbó l az eső t, a tö rö tt pá ncélú rá k
belekarcolta kö reit a festékesbö dö n aljá ba, szá ja habzott. Will
ő rkö dö tt felette.
A bö dö n megtelt eső vıź zel. A madá r tová bbra is ott kö rö zö tt, ahogy a
szerencsétlen rá k is.
Will most megint kidö rzsö lte a képet a szemébő l, és arra a má sik
ragadozó ra gondolt, aki szintén a megfelelő pillanatra vá r. Figyelmét

238

ú jra a képernyő re irá nyıt́ otta. A honlap fő oldalá ra kattintva ú j
ü zenetet talá lt a há zak fö lö tt. A nő ezek szerint idő t szakıt́ ott rá , hogy
igyelmeztesse.
HAGYJA EL A REPTERET, AMINT LESZALLTUNK.
NE NEZZEN VISSZA AZ ERKEZESI OLDALROL.
Kö vette az utasıt́ á st; á tment az ú tlevél-ellenő rzésen a Changi
nemzetkö zi reptéren, és végigsá ntiká lt a há rmas terminá l régi korokat
idé ző
dekorá ció i kö zö tt. Megá llt egy impozá ns pá lmafa alatt, hogy kifú jja
magá t, és remélte, hogy a nő nem fog elmenni mellette.
Ha a telefon a tá ská já ban marad, má r azelő tt tudni fogja, pontosan
hova kü ldik, hogy a nő elmondaná neki, de ha vissza akarja kapni
Libbyt, ténylegesen még mindig semmit sem tehet, hogy
megakadá lyozza, ami majd ott tö rténik. Kétségbeesetten szeretett
volna elő bb kiérni a reptérrő l, mint ő . Ha végig kellene néznie, ahogy
távozik, még inká bb bű nrészesnek érezné magá t. Belélegezte az
édeskés levegő t, és ahogy felnézett a mennyezeten lévő redő nyö kre,
érezte, hogy megkö rnyékezi a szédü lés. A pá rá s levegő olyan hatá st
keltett, mintha forró tö rö lkö ző lenne az arcá ra terıt́ ve, pedig még ki
sem lépett a légkondicioná lt épü letbő l.
Miutá n kiszá llt a repü lő bő l, á tá llıt́ otta az ó rá já t helyi idő re. Bá r még
hajnali há rom sem volt, amikor a fotocellá s ajtó kinyıĺ t, émelyıt́ ő
forró sá gba sétá lt ki. Amint elérte a fényesre polıŕ ozott, kék taxikat egy
sor narancssá rga lá mpa alatt, felhıv́ ta Carlá t.
‒ Will? Még csak az elő bb tű nt fel a GPS-en.
‒ Tudom. Ugyanazzal a géppel jö tt, mint én.
Egy á polt kü lsejű , ö tvenes kıń ai taxis vigyorogva kinyitotta neki a
há tsó ajtó t.
Nem vá rta meg Carla reakció já t. – Ennyit arró l, hogy a telefon miatt
elő nyhö z jutunk. Csak pá r lépéssel van mö gö ttem. – Bepattant a
bő rü lésre; az ü tkö zés olyan érzetet keltett, mintha szá z métert zuhant
volna.

239

‒ Jobban meg kellett volna igyelnem, amikor a reptéren volt, de… volt
valami, amit meg kellett oldanom.
‒ Mit?
‒ Má r megoldottam, mindegy. Má r elindıt́ ottam a folyamatot, hogy
kö vetni tudjam az ú j telefonodat. – Ovatos szü net kö vetkezett. –
Mondott neked valamit?
Will lenyelte a fá jdalmat. – Nem igazá n. De az is igaz, hogy nem is kell
mondania semmit. – Felidézte a pillanatot, amikor tekintete
talá lkozott a nő
ragadozó kat idéző tekintetével. – Tudja, hogy engedelmeskedni
fogunk.
A sofő r beü lt a kormá nyhoz, és rá adta a gyú jtá st.
‒ Egyenesen odamész?
‒ Keresek egy helyet, ahol vá rhatok. – Arca grimaszba rá ndult,
mikö zben becsapta az ajtó t.
A taxis, arcá n bá rgyú vigyorral, felé fordult. Mély heg hú zó dott az
á llá n, amely ú gy nézett ki, mintha késsel metszették volna.
‒ Serangoonba, legyen szıv́ es.
‒ Serangoon Kö zpontba szeretne menni?
Willnek feltű nt, hogy a taxis hangja hasonlıt́ a nő ére. – Mennyi idő , mıǵ
odaérü nk? – Pró bá lt kényelmes testhelyzetet talá lni.
‒ Hú sz perc, de mivel maga itt van velem – tizenö t.
Bó lintott, és megint a telefonba beszélt, lehalkıt́ va a hangjá t. –
Talá lnom kell egy hotelt. Nem érzem tú l jó l magam.
‒ Mi a baj, beteg vagy?
‒ Csak le kell fekü dnö m rendesen. – Feje jó leső en há trahanyatlott az
ü lésen.

240

‒ Nem tudtá l aludni? – A hangjá bó l ıt́ élve Carla egy szemhunyá snyit
sem.
‒ Csak nem utaztam valami jó l.
‒ El tudom vinni egy hotelhez Serangoonban. Egy nagyon olcsó helyre
– győ zkö dte a sofő r, amikor lehajtottak egy feljá ró ró l.
Will arca az autó minden egyes zö kkenésénél eltorzult a fá jdalomtó l. –
Oké. Ezt hallottad? Hıv́ lak, ha ott vagyok. – Letette a telefont; szeme
megtelt kö nnyekkel.
A taxi ablaká nak má sik oldalá n impresszionisztikus pacá k lettek a
neonvirá gok hajtá saibó l, amelyek elrejtették a rusnya, ú j épıt́ ésű
épü leteket.
‒ Csak élvezze az utat. – A taxis mosolygó szá ja a visszapillantó tü kö r
alatt rejtő zö tt.
Pope és Weaver a piros GPS-pö ttyö t igyelte az iPaden, amelyet egy
halom brosú rá nak tá masztottak az alacsony asztalon, lakosztá lyuk
halljá ban.
‒ Tényleg bevesszü k, hogy ez ő ? Simá n lehet, hogy Frost. – Weaver
olyan erő teljesen rá gott, hogy egy ér kidagadt a homloká n.
‒ Azon vagyunk, hogy kiderıt́ sü k. – Pope kinézett az ablakon a
délutá ni vilá gossá gba, az ó rá já ra pillantott, és gyors fejszá molá st
végzett. Tizenkét ó ra az idő eltoló dá s, szó val ott kora reggel van.
Kevesebb mint huszonnégy ó rá ja voltak a hotelszobá ban, de mintha
egy hete dekkoltak volna ott. A minibá rbó l szá rmazó ü vegek és ü res
kajá s tá lcá k hevertek mindenü tt, és az egész hely hó naljszagtó l
bű zlö tt.
Mindketten aludtak és zuhanyoztak, de egyikü knél sem volt vá ltó ruha.
Bekapcsoltá k az NBC-t, és egy ó rá ja a rendő rség bejelentette, hogy
komoly elő relépés tö rtént az Amberson, a Strick és a Monro csalá d
meggyilkolá sá ért

241

kö rö zö tt
gyanú sıt́ ott
ü gyében.
Hamarosan
nyilvá nossá gra hozzá k a részleteket. Weavernek igaza van. A honlap
gyorsan a mú lt dokumentumává vá lik.
‒ Biztos, hogy korá bban kellett volna leszá llnia a nő nek, mint ahogy
megjelent a piros pö tty. Frostnak má r oda kellett volna érnie. –
Weaver nyú jtó zott egyet a karosszékben, a gerince roppanó hangot
hallatott.
A honlap meg volt nyitva elő ttü k, Serangoon részletes Google-
térképével, a GPS-koordiná tá k mellett. Utcá ró l utcá ra nyomon
kö vethették a haladá sá t. Pope belenagyıt́ ott a kijelző be az ujjaival. A
pö tty félú ton volt a reptérrő l a vá rosba vezető pan-szigeti autó pá lyá n.
Vajon Frost az?
Mindaz, amivel Mrs. Frost elő á llt, amikor kö zö lte vele a GPS-jelszó t, tú l
bizarrnak tű nt ahhoz, hogy puszta kitalá ció legyen: hogy Frost hova
rejtette a telefont, és hogy a gyilkos nő . Pope megkérdezte tő le, nincs-e
még valami, ami segıt́ hetne az Ingramet ö sszefü ggésbe hozni az
á ldozatokkal, mire Mrs. Frost hatá rozottan kijelentette, hogy nincs. Ez
első re nagyon gyanú snak tű nt, de miutá n tizennyolc ó rá nyi kutakodá s
az interneten nem hozott eredményt, kezdte elhinni, hogy a nő igazat
mond.
A rendő rség biztosan nem nevezte meg Frostot gyanú sıt́ ottként, szó val
ú gy tű nt, eddig sikerü lt elkerü lnie, hogy gyanú ba keveredjen, és a tény,
hogy nem hallottak senki má sró l, aki felfedezte volna a weboldalt,
kizá rt minden egyértelmű kapcsolatot. Mrs. Frost hazudott volna
valamirő l? Ha a telefon csak trü kk, hogy feltartó ztassa ő ket, akkor azt
is tudja, hogy csak a kö vetkező cıḿ ig tart ki.
De az is aggodalommal tö ltö tte el Pope-ot, ha igaz, hogy a GPS tényleg
a gyilkos tartó zkodá si helyét mutatja. Miért lenne ott, ha má r megö lte
az á ldozatá t? Csak egyvalami miatt akarhat ott lenni. Nagyon

242

való szıń ű , hogy valaki meg fog halni, és ő k itt ü lnek majd, tıź ezer
kilométer távolsá gra, és hagyjá k, hogy megtö rténjen.
Igéretet tett, cserébe az egyenes adá sban kö zvetıt́ ett informá ció ért,
amelynek most má r birtoká ban voltak. Libby életét tennék kocká ra, ha
most kö zbeavatkozná nak.
Serangoon Szingapú r északkeleti régió já ban helyezkedik el. Az a fajta
hely, amely napró l napra vá ltozik, villá mgyors nö vekedésével felfelé és
oldalirá nyba ú j á rnyékokat emel lakó i fö lé. Az utcá k ragyogó an tisztá k
voltak a szö gletes felhő karcoló k alatt, Willnek olyan érzése tá madt,
mintha egy makettvá roson hajtaná nak keresztü l.
Megkérte a sofő rt, hogy á lljanak meg egy éjjelnappali patiká ná l, és
megvette a legerő sebb fá jdalomcsillapıt́ ó t, amihez recept nélkü l
hozzá jutott. Bekapott egy marékkal, mıǵ egy egyenes, fá kkal
szegélyezett ú ton az Ambrosia Hotel felé tartottak. Muszá j volt
vıź szintesbe helyezkednie, még ha csak egészen rö vid idő re is.
A taxis megá llt egy parkoló ban egy kivilá gıt́ atlan, zö ld toronyhá z
mö gö tt, amely fényesen ragyogott a szmoggal beterıt́ ett csillagok alatt.
A kis bejá ratra mutatott.
‒ Mondja, hogy Shoushan kü ldte. Akkor jobb szobá t kap.
Will izetett, és a taxi doromboló hang kıś éretében elsuhant. Az ajtó
felé indult, az utak és a léptei zajá t tompıt́ otta a mindent beborıt́ ó
éjszakai forró sá g.
Bent a recepció ná l a levegő dohos szagá t érezte a torká ban. Shoushan
neve nem mozgatta meg az asztal fö lé gö rnyedő ö regasszony rá ncokba
tö mö rü lő voná sait. Egy magá nyosan á lló , vendégkö nyvre irá nyıt́ ott
lá mpa lehető vé tette, hogy kibú jjon Will vizslató tekintete elő l. Will
alá ıŕ t, készpénzzel izetett, és a nő á rnyékba hú zó dó feje a tű zlépcső
felé bö kö tt.
‒ Harmadik emelet. A lift nem mű kö dik.
Elindult fö lfelé a betonlépcső n, és azon gondolkodott, vajon mennyi
ideje van még, mielő tt elkapjá k. Amikor lenyomta a 39-es szoba
kilincsét, a friss festék befolyt az ujjai kö zé. Az á gy melletti lá mpa
automatikusan felkapcsoló dott. Apró cska cellá ban volt, az ablak elő tt

243

lehú zva az ezü stroló . Kinyitotta a laptopot; nem frissü lt a honlap. A
GPS-oldalon lá tta, hogy a nő Serangoon keleti negyedén halad
keresztü l. Legalá bb az biztos, hogy nem kö veti. Lehanyatlott a
matracra.
A vıź szintes testhelyzet nem enyhıt́ ette a fá jdalmat. Lehunyta a szemét
és ö sszeszorıt́ otta a fogá t, majd kihalá szta a telefont a belső zsebébő l.
Megcsö rrent, még mielő tt hıv́ hatta volna Carlá t.
Baljó slatú suttogá st hallott. – Illinois szená torá t meggyilkoltá k.
40. fejezet
Carla ú jranézte a hıŕ eket, és megint elolvasta a képernyő aljá n futó
sort. –
Egy Gold Coast-i laká sban talá ltá k meg a holttestét. – Hallotta, hogy az
á gy rugó i kiengednek ‒ Will biztosan felü lt.
‒ Itt nincs tévé, de online megtalá lom. Lehet, hogy ez az East Went
utcai fér i?
‒ Csak ezt az informá ció t tették nyilvá nossá . Meg hogy Chicagó ban
volt, hogy részt vegyen egy jó tékonysá gi esten, amit az Alper
Kutató kö zpont tá mogatá sá ra rendeztek. Van ró la egy kép az MSN-en.
Carla hallotta, hogy Will pü fö li a laptopja billentyű zetét. Hosszú
szü net kö vetkezett.
‒ Will?
‒ O az – mondta. Mindkét szó bó l hiá nyoztak az érzelmek.
Carla alaposan megnézte a képet a sajá t gépén, aztá n azt, amit a
tévében mutattak. Ugyanaz a beá llıt́ ott fénykép volt a bajuszos
Franksrő l, szö gletes á llkapcsa kö zepén széles mosoly terü lt szét. Will
volt az utolsó ember, aki élve lá tta. Carla tudta, hogy a kép felébreszti
majd a férjében annak az emlékét, aminek a laká sban szemtanú ja volt.
– Biztos vagy benne?
Will csak a lélegzetvételével felelt.

244

Carla megnézte két GPS-térképét. – Szó val az Ambrosiá ban vettél ki
szobá t.
Will végü l vá laszolt. – Ugy tű nik, ő is megszá llt valahol éjszaká ra.
A má sik piros pö tty abbahagyta a mozgá st a Fortuna Kert kerü letben.
Az egymá s mellett á lló két hotel egyikében volt, a Mercure-ban vagy a
Fantasiá ban.
‒ Szená tor… ‒ Will a hangja alapjá n messze já rt.
Carla tudta, semmi értelme győ zkö dni, hogy aludjon. Megnyitott egy ú j
ablakot a gépen. – Tö bb mint egy évtizede Jacob Franks mindkét
pá rtnak kedvező tö rekvései biztosıt́ ottá k a szakszerű tö rvényhozá st
Illinois-ban és az olajgazdasá g első minő ségi ugrá sá t. – Gyorsan
felolvasta a fér i rö vidıt́ ett, hivatalos életrajzá t. – Franks há rom
szená tusi bizottsá gnak is
tagja, ami lehető vé teszi szá má ra, hogy tö bb fronton elő nyhö z juttassa
Illinois-t. Jelenleg tagja a Pénzü gyi Szolgá ltatá sokat Vizsgá ló
Bizottsá gnak és az Altalá nos Kormá nybizottsá gnak, az Energia,
Természeti Erő forrá sok és Infrastruktú ra Bizottsá gnak és a Szená tusi
Etikai Bizottsá gnak. – Tekintete á tsiklott azok fö lö tt a részletek fö lö tt,
amelyek Franks munká sosztá lybeli há tterét ecsetelték. – A Harvardon
szerzett diplomá t, a Kennedy Allamigazgatá si Fő iskolá n. – Hallotta,
hogy Will ujjai megint a billentyű zeten kopognak.
‒ Nézzü k meg, van-e bá rmilyen kapcsolata az Uzleti és Emberi Jogi
Csú cstalá lkozó val. Mi ez az Alper Kutató kö zpont?
Carla beljebb helyezte a telefont a nyakhajlatá ba, hogy felszabadıt́ sa a
kezét. – O az egyik tá mogató . Az Alpers egy neuroló giai betegség. –
Megnyitott egy ú jabb oldalt.
‒ Valamelyik csalá dtagja beteg? – Will hadarva ejtette ki a szó tagokat.
‒ Nem emlıt́ ik a csalá djá t az életrajzá ban. – Carla megtalá lta az
adomá nygyű jtő honlapot, és hallotta a levegő sziszegését Will fogai
kö zö tt. ‒ Mi tö rtént veled? – Nem szá mıt́ ott egyenes vá laszra.
‒ Nem emlıt́ ik Frankset a talá lkozó val kapcsolatban, nézzü k meg, mit
talá lunk még ró la. Pró bá lok ébren maradni, de hıv́ j, ha megvan az ú j

245

cıḿ a honlapon, vagy ha a nő elindul a hotelbő l. – Letette. Való szıń ű leg
nem akart arró l elmélkedni, vajon hova kü ldik legkö zelebb.
Carla rá pillantott az ó rá ra a képernyő aljá n – 20.47. Má r lehú zta a
redő nyt az osztott tá blá s ablakon. Az egész épü letszá rnyban egyedü l
volt.
Tam ú gy érezte, mintha a gyomra elkezdte volna enni magá t. Azó ta
nem volt étel a szá já ban, hogy megvacsorá zott a szü leivel és a
nagymamá jával.
Az otthona most puszta fantá ziá nak tű nt. Nem tudta, mió ta van
bezá rva a lá nnyal; elkezdett szá molni minden alkalommal, amikor
felébredt, de még szá zig sem jutott el anélkü l, hogy eltévesztette volna.
Fá jó feje miatt zavarodott volt, mindig elvesztette a fonalat. Maró lé
csorgott le a torká n.
Tú lsá gosan ki volt szá radva ahhoz, hogy bepisiljen.
A lá nyt megetették. Valaki belépett a ketrecbe, felemelte a csuklyá t, és
ételt nyomott a szá já ba. Tam ú gy tett, mintha még mindig eszméletlen
lenne. Neki semmi sem jutott. Lá tta a lá ny arcá t, egyá ltalá n nem volt
undorıt́ ó . Nem hiá nyzott az á llkapcsa, csak szép orrá t kapta el egy
pillanatra.
Ki ez a lá ny? Az egyetlen dolog, amiben most biztos volt, hogy a két
fér i a gonosz, és nem ő . Tam régebben attó l félt, megbü ntetik a titka
miatt, de lá tta, hogy amit ezek az emberek csiná lnak, az sokkal
rosszabb anná l, mint hogy ő engedély nélkü l bejö tt az ü zembe. Mit
akarhatnak az olyan lá nyoktó l, mint ez itt, és a nő vére? Ugyanazt, amit
Songsuda engedett nekik, és amiért az apja sohasem bocsá tott meg
neki?
Felidézte, ahogy az apja verte a nő vérét, és emlékezett arra is, milyen
hangot adott a Sová ny Ember kézfeje, amikor pofon vá gta a lá nyt. Ugy
érezte, sosem fogja megérteni a kegyetlenséget, még ha felnő tt lesz
sem.
Miért akarjá k bá ntani ezt a lá nyt? Hazudott nekik, ahogy a nő vére
neki?

246

Minden alkalommal, amikor Tam megmozdult, és ki mert lesni a
ketrecbő l, lá tta a Sová ny Embert a székében. Nem kocká ztathatta,
hogy elá rulja az egyetlen menekü lési ú tvonalá t a meglazıt́ ott dró tokon
keresztü l, mıǵ meg nem bizonyosodik ró la, hogy a fér i nincs ott. Olyan
nyugodtan kell fekü dnie, ahogy csak bıŕ , hadd higgyék, hogy meghalt.
Talá n még mindig nem dö ntö tték el, mit csiná ljanak vele, vagy lehet,
hogy a Sová ny Ember amú gy is csak végignézi, ahogy meghal. Eszébe
jutott, hogyan mosolygott, mikö zben fojtogatta a lá nyt.
Ujra megfeszıt́ ette ö sszekö tö zö tt lá bá t, ó vatosan, lassan
megmozdıt́ otta a boká já t, annyira észrevehetetlenü l, hogy biztos volt
benne, a Sová ny Ember nem lá tja. Pont olyan érzés volt, mint abban a
rémá lomban, amikor ü ldö zik, de képtelen megemelni a lá bá t, most
azonban azt gondolta, ha még egy ideig fut ilyen apró mozdulatokkal,
meglazıt́ hatja a kö telet.
Hallotta, hogy nyıĺ ik a ketrec ajtaja, és behunyta a szemét. Sú ly
nehezedett a lá bá ra, valaki a teljes testével rá fekü dt. Pró bá lt nem
kiá ltani, még akkor sem, amikor a tű belemélyedt a karjá ba, és ú gy
érezte, a feje megtelik meleg vıź zel. Megszorıt́ otta a kö rmét, hogy
szembeszegü ljö n az á lmossá ggal, de a fá jdalom hihetetlen
gyorsasá ggal fogyatkozni kezdett, mıǵ má r nem volt má s, csak egy
távoli vilá gıt́ ó torony jelző fénye a koromfekete tengeren.
Poppy felmérte a jellegtelen irodá t, á ttanulmá nyozta a falra kitett
oklevelet. Alapfokú gyó gyszerész diploma, Kuangcsu Orvosi Egyetem,
Kıń a; ú gy sejtette, izettek érte. A hordozható légkondinak dö ntve egy
tá ská nyi golfü tő t lá tott. Elképzelte dr. Rent, amint a Serangoon Hills
Klub pá zsitjá n viszi ő ket.
Az, hogy most idejö tt, azt jelenti, hogy a rendő rség hamarosan
mindent kielemez majd a helyiségben. Apró lékosan á t fogjá k fésü lni
Ren
ö tvenhá rom éves élettö rténetének minden tá rgyá t, a hozzá tartozó
há ttér-informá ció val
együ tt.
Lesz

247

munká juk
bő ven.
Az
ü nnepelt
gyó gyfű kereskedő hamis képesıt́ ése pont jó lesz kezdésnek.
Nincs csalá dja. Senki sem fü gg tő le. Az olyanok, mint Ren, sosem
gyű jtenek maguk kö ré má sokat, csak élő skö dnek az embereken.
Poppy megnézte a bá lokon és jó tékonysá gi eseményeken készü lt
fényképeken, ahogy vigyorogva á ll mindenféle nagyá gyú mellett. Ez
jelentette a sikert?
Egy egyszobá s laká s a rendelő je fö lö tt, és a talpnyalá snak ezek a
bekeretezett pillanatai? Ezért má szott fel a szemétdomb tetejére?
Lépteket hallott a recepció felő l. Odament az ablakhoz, és kinyitotta.
Will hirtelen olyan éberré vá lt, mintha most tá masztottá k volna fel
halottaibó l. A lá mpa még mindig égett, de sá rga fényét semlegesıt́ ette
a redő nyö n á t beszű rő dő nappali vilá gossá g. Klikkelt egyet, hogy
eltű njö n a képernyő védő , és megkö nnyebbü lve lá tta, hogy nem maradt
le az oldal frissıt́ ésérő l. A GPS-bő l pedig kiderü lt, hogy a nő má r nincs
a hotelben, hanem valahol a Serangoon Stadion mö gö tt já r.
Megnézte a mobiljá t; Carla nem kü ldö tt ü zenetet. Lefekvés elő tt
megkérte, hogy hıv́ ja fel, ha a nő elindul a hotelbő l. Nyilvá n hagyta
aludni.
Reggel 6.22 volt, vagyis majdnem há rom ó rá n keresztü l nem volt
magá ná l. Nem tudott visszaemlékezni, mikor vesztette el az
eszméletét, biztosan kiesett néhá ny pillanat, miutá n telefonon
beszéltek. Isten tudja, miféle fá jdalomcsillapıt́ ó t szedett be.
Tudni akarta, vajon a Franks utá ni kutatá s vezetett-e bá rmilyen
eredményre. Kikereste Carla szá má t, de aztá n meggondolta magá t, és
nem hıv́ ta fel. Ha valami fontosra rá jö tt volna, ú gyis telefoná l. Ha most
beszélne vele, semmi má st nem csiná lná nak, csak egymá s agyá ra
menné nek.

248

A gyomrá ban megvá ltozott az érzet. Nem volt olyan intenzıv́ , de a
tompa fá jdalom á ltal kitö ltö tt terü let má r egészen a rekeszizmá ig
terjedt.
Tudta, hogy ez nem jelent jó t, és bekapott még egy pá r tablettá t.
Nem bıŕ t a szobá ban vá rni. Ki kellett jö nnie az émelyıt́ ő doh- és
festékszagbó l. Magával vitte a laptopot.
Amikor kiért az épü letbő l, keresztü lvergő dö tt tö bb csö ndes utca
forró sá gá n, az autó k zaja felé. Osszeszorıt́ ott á llkapoccsal pró bá lta
féken tartani a fá jdalmat. Megnyitotta a honlapot és a GPS-térképet, és
ment tová bb a stadion irá nyá ba.
Pope igyelte, ahogy a térképen lá tható pö tty keresztü lmegy a vá roson,
aztá n megá ll.
Weaver félmeztelenü l kilépett a fü rdő bő l, a hotel borotvá lkozó habjá t
tö rö lgetve az arcá ró l. – Még mindig ugyanott van?
‒ Aha. A Yio Chu Kang utcá ban. Lehet, hogy megá llt reggelizni.
‒ Vagy Frost á llt meg reggelizni. – Weaver kö nnyedén a karosszék
karfá já ra dobta a tö rö lkö ző t, és leü lt Pope mellé.
Will elhaladt Serangoon ultramodern sportstadionjá nak narancsszıń ű
bejá rata
elő tt.
Az
épü let
é s
há romszö gletű
tetejé nek
szıń es

249

tá masztó oszlopai kö rü l parkoló vadonatú j autó kat kerü lgette. Hű vö s
szellő
legyintette meg, mikö zben a stadion kö rıv́ ben kanyarodó fala mellett
sétá lt.
Tudta, hogy akkor lenne a legnagyobb biztonsá gban, ha
visszafordulna, és a hotelnél vá rna. Mi értelme csö kkenteni a kö ztü k
lévő távolsá got? Ha kö zelebb megy hozzá , csak még nehezebb
vá lasztá s elé á llıt́ ja magá t.
Lehet, hogy lá tni fogja, amint felkészü l az ö lésre? Amikor a chicagó i
laká sban tö rténtekre gondolt, arra jutott, ha minden lépését igyeli,
azzal csak kis elő nyhö z jut. A nő má r a GPS nélkü l is egyre kö zelebb
engedte magá hoz. Amikor majd legkö zelebb szó lıt́ ja, Will kénytelen
lesz végignézni a gyilkossá got, ahelyett hogy egy zá rt ajtó mö gü l
hallgatná ?
Folytatta a gyaloglá st; az ó ramutató já rá sával megegyező irá nyban
haladt, a stadion keleti oldala felé, ahol gyanú ja szerint valakinek
nemsoká ra véget ér az élete. Vajon nagyobb jelentő sége lesz majd a
szá má ra, mint a tö bbiek? Megcsö rrent a telefonja.
‒ Will, mit csiná lsz? – Carla nyilvá nvaló an igyelte, merre megy.
‒ Muszá j sétá lnom. Fel kellett volna hıv́ nod, amikor elindult.
‒ Vá rd meg, amıǵ megadja a helyet, kü lö nben gyanakodni fog.
Tudta, hogy Carlá nak igaza van. Nem szabad tová bbmennie, bá rmit is
jelent ez a célba vett személynek. A felesége biztosan ezért hagyta
aludni.
‒ Will?
‒ Hogy hagyhatjuk, hogy megint megtö rténjen? – Nem lassıt́ otta le a
lé pteit.
‒ Vagy ő k, vagy Libby – mondta Carla ellentmondá st nem tű rő hangon.
Will még mindig az épü let kö rıv́ es fala mellett haladt; az elé tá ruló
lá tvá ny nem vá ltozott, mintha futó padon kocogott volna.

250

‒ Menj vissza a hotelbe, és vá rj.
Nem akart megá llni. Képtelen volt egy helyben maradni. Meg akarta
kerü lni a stadiont, gyalogolni kö rbe-kö rbe, maga elő tt rugdosni a
fá jdalmat és a gondolatot, hogy mit hagy megtö rténni.
Nem kell má r soká ig ró nia a kö rö ket.
41. fejezet
Yio Chu Kang utca 22.
Serangoon
Szingapú r
(545412)
‒ Jézus ereje. – Pope felkapta az iPadet, és még egyszer ö sszevetette a
GPS-en lá tható cıḿ et azzal, ami éppen megjelent a honlapon.
Egyeztek.
‒ Hadd nézzem. – Weaver kivette az iPadet a kezébő l.
‒ Igazat mondott. – Most má r hivatalosan is egy sorozatgyilkos utá n
kémkednek. Nemcsak elő re tudjá k majd, mit fog elkö vetni, hanem
kö zvetlenü l a gyilkossá gok utá n meghatá rozhatjá k a tartó zkodá si
helyé t.
Ezelő tt ilyesmire sohasem volt példa.
Weaver egyre gyorsabban bó logatott, szemö ldö ke felszaladt a haja
vonalá ig. – Szó val ha ez ő … ‒ Orü lt tempó ban pislogott, és kivette a
rá gó já t. – Hol van Frost?
Will memorizá lta az elő tte á lló rö vid ú tvonalat, és becsukta a laptopot.
–
Most leteszem. – De a fü lénél tartotta a telefont, mikö zben
tová bbsietett a stadion mellett.
‒ Má r most nagyon kö zel vagy. – Carla is fulladozva vette a levegő t. –

251