A hetedik haz - Richard Parker

‒ Elég sok minden. Még jó , hogy má ra végeztem, bő ven elég volt ennyi
izgalom.
Pope nem tudta, ez felhıv́ á s-e keringő re, mindenesetre ú jra a nő re
mosolygott, és lépett egyet az ajtó felé.
‒ Elő szö r az a fura pasas a parkoló ban, most meg maga.
Kinézett az ablakon Weaverre, aki éppen kiá llt a kocsival, és
eszeveszetten integetett neki. – Fura pasas a parkoló ban? – Csak azért
ismételte meg, hogy megnevettesse a pincérnő t.
‒ Internetezni jö tt, aztá n teljesen lefagyott a parkoló ban, amikor ment
vissza a kocsijá hoz. Percekig mozdulatlanul á llt. Ijesztő volt.
Bá r Pope ö sztö neit tompıt́ otta az életkora, tudta, hogy bolond lenne,
ha kihagyna egy sztorit, ennyire kö zel a North Vine utcai
gyilkossá ghoz; integetett Weavernek, hogy vá rjon. Ujra a nő felé
fordult. – Há ny ó rakor tö rtént ez?
‒ Há t ú gy ebédidő ben. – Kis ideig felfelé nézett, aztá n
megerő sıt́ ésképpen bó lintott.
Pope visszament az asztalokhoz. – Ezeket a gépeket haszná lta? – Rá juk
mutatott, és elsétá lt az étterem há tuljá ba, ahol négy szá mıt́ ó gép á llt
egymá s mellett. Biztos, hogy a gyilkos nem internetezne ilyen kö zel a
tett helyszıń éhez. – Emlékszik, melyik asztalná l ü lt?
‒ Az első nél. Ahol most á ll.
‒ Haszná lhatná m?
Albertine kö rbenézett. Az étterem vendégeit, ú gy tű nt, hidegen hagyja
a beszélgetésü k. A nő kö vette Pope-ot, és beü tö tte a jelszó t. – Ne
mondja el a fő nö kö mnek. Csak a Facebook miatt bıŕ om ki a
munkanapokat.
Pope megnézte az elő zményeket a bö ngésző ben. – Haszná lta azó ta
valaki ezt a gépet?
‒ Lehet. Nem igyeltem.

102

Végignézte a listá t. Pá r hotmailes posta ió kba léptek be, és néhá ny
á llá skereső oldalra. Semmi értelme nem volt megnyitni ő ket, jelszó t
kért volna mindegyik. Ezek elő tt valaki a Google Térképet haszná lta.
Pope rá kattintott, és kinyıĺ t egy oldal Maryland térképével. Albertine
kö zelebb hajolt, hogy megnézze a képernyő t a vá lla fö lö tt, és a fér i
érezte erő s virá gillatú parfü mjét.
‒ Má ra végeztem. Atö ltö zö m, és megyek is.
Albertine vá rt egy pillanatig, aztá n Pope hallotta a cipő sarka
kopogá sá t.
– Kö szö nö m, Albertine, nem maradok soká ig – mondta végü l, és az
ó rá já ra nézett. Még idő ben volt. Egyelő re semmit sem talá lt, de azért
rá kattintott az elő ző oldalra is, bá r ú gy tű nt, pornó site:
williamfrostxxx.net/
Egy pillanatig azt hitte, valamilyen titkos já tékoldalra tévedt, de aztá n
felismerte a North Vine utcai há zat, még azelő tt, hogy elolvasta volna,
mit ıŕ tak fö lé a sö tétkék égre. Rá kattintott, mire megjelent az oldal a
szobabelső k képeivel.
‒ Atyaisten.
17. fejezet
PIHENJEN. HOLNAP REGGEL KAPJA A KOVETKEZO UTASITAST.
Will érezte, hogy a megkö nnyebbü léstő l egy kicsit elernyednek az
izmai.
‒ Elviszi? – A langaléta, tetová lt karú kamasz, aki eddig szorosan á llt
mellette, most há tralépett, és hagyta, hadd pró bá lja ki Will a laptopot.
Nem ment tö nkre a gépe attó l, hogy leejtette, de rö gtö n lemerü lt,
miutá n ú jra bekapcsolta. Végigloholt a fő utcá n, de egyetlen
elektronikai bolt sem volt nyitva, ú gyhogy az Ellicott zá loghá z felé
vette az irá nyt. Kü lö n nem akartak eladni neki tö ltő t.
Végignézett a tö bbi ü tö tt-kopott laptopon a zá logba adott elektronikai
eszkö zö k kö zö tt. Ez legalá bb mű kö dö tt. – Szó val ehhez van tö ltő is?
A iú felhú zta piercinges szemö ldö két, mintha má r éppen elég
fá radsá gá ba kerü lt volna az is, hogy nyitva tartsa a boltot. De

103

kiszabadıt́ otta ö sszefont karjait egymá s szorıt́ á sá bó l, és kutakodni
kezdett a ká belek, régi mobiltelefonok és tö ltő k kö zö tt az alsó polcon.
Kibogozott egyet, és odaadta Willnek.
‒ Négyszá zhetvenö t dollá r – kö zö lte, és odament a kasszá hoz.
Willt nem érdekelte, ha á tverik. Kellett neki a laptop, és volt elég pénz
a tá rcá já ban. Kö vette a iú t egy magas pulthoz a bolt há tsó részébe,
hogy egy kis forgó ablakon keresztü l adja á t a pénzt. A srá c szá ja
mozgott, mıǵ a karcos, sá rga ü veg mö gö tt hangtalanul szá molta a
pé nzt.
Kö vette Willt, amikor az visszasétá lt a kijá rathoz, és sietve távozott,
mialatt a srá c leengedte mö gö tte a rá csot. Kö zben bandá k vették á t a
já ró kelő k helyét az utcá n. Egy ö sszetö rt Toyota haladt mellette
lépésben, a benne ü lő fér i igyelte, ahogy sétá l. Will észrevett egy
piszkos, sá rga, taxiá llomá st jelző tá blá t, és gyorsan á tment a
tú loldalra. Fü léhez tartotta a telefonjá t, vá rta, hogy Carla felvegye, és
még erő sebben szorıt́ otta a hó na alatt a laptopot.
Pope olyan egyenes há ttal ü lt a szá mıt́ ó gép képernyő je elő tt a Burrito
Joe’sban, mint aki nyá rsat nyelt, dzsekije és nyakkendő je a szék
tá mlá já n hevert. Visszakü ldte Weavert a bű ntény helyszıń ére, hogy
meghallgassa a rendő rségi tá jékoztatá st. Biztosan kö zlik az á ldozatok
nevét, de ha egy kis szerencséjü k van, a nyomozó szoká s szerint késni
fog, és akkor el kell halasztaniuk az 55-ö s csatorna 9 ó rá s hıŕ adó já ig.
Ha szü kséges, készıt́ het egy gyors felvételt, és ö sszeraknak belő le egy
haszná lható anyagot.
De Pope gondolatban má r maga mö gö tt hagyta az 55-ö s csatorná t. Ha
az, ami most itt van elő tte, nem valami bizarr tréfa, akkor ú gy tű nik,
beletenyerelt egy ó riá si sztoriba, ami épp most vette kezdetét.
A kivá gott kép a há zró l egyértelmű en a bű ntény helyszıń ét jelö lte,
amely elő tt tá boroztak. Ha mégis elbizonytalanodott volna, a pontos
cıḿ megjelent egy kis felugró ablakban, amikor rá irá nyıt́ otta a kurzort.
Ujra rá kattintott a fotó kra, és ugyanazokat a helyiségeket lá tta, ahol a
helyszıń elő k fotó ztak és ujjlenyomatokat kerestek, mıǵ a tévés stá b
tagjai kint vá rakoztak.
Hogy lehetne ez vicc, amikor Weaver való szıń ű leg ezekben a
pillanatokban is ott szorong a tö bbi operatő rrel a North Vine utcá ban?

104

Rengeteg hullá t lá tott má r, amiket folyó kbó l és kuká kbó l hú ztak ki, de
a csalá d mó dszeres kibelezése és elhelyezése a vérrel á titatott
kanapén semmihez sem hasonlıt́ ott, amit eddigi pá lyafutá sa sorá n
tapasztalt. Miért á llıt́ ottá k be ő ket olyan pó zba, mintha eltakarná k a
szemü ket?
Légzése egyenetlenné vá lt, de nem tudta, hogy a hirtelen felsejlő
lehető ségek miatt, vagy mert részese lett ennek a szö rnyű ségnek, és
szembesü lnie kellett a gonosszal. A tö bbi há z lakó it is kibelezve fogjá k
megtalá lni? Végigfutott az agyá n, vajon hogyan reagá lna a honlapot
létrehozó pszichopata, ha rá jö nne, hogy végignézte a képeket.
Rá keresett a fér ira, akirő l a honlapot elnevezték, és hamar
beazonosıt́ otta. Aztá n rá jö tt, hogy aki elő tte ü lt ugyanebben a székben,
bejelentkezett az Ingram International-es e-mail ió kjá ba. Biztosan
neki szó lnak a honlapon olvasható ü zenetek. Kü lö nben miért ü lt volna
be ebbe az internetkávézó ba?
Amikor ú jra rá kattintott az oldalra, má r má s ü zenet á llt ott. De nem
kellett elolvasnia, hogy tudja, az iparmá gná s lá nyá t elraboltá k. Arra is
rá jö tt, hogy Frostnak végig kell lá togatnia a há zakat, és mindegyikbő l
el kell hoznia egy ruhadarabot, hogy a lá nyt elengedjék. Ha pénzt
kö vetelnének tő le, miért tennék ki ilyen szö rnyű
megpró bá ltatá soknak?
Ugy tű nt, arra kényszerıt́ ik, hogy részt vegyen valamilyen beteg
já tékban.
Csak két há zná l jelent meg cıḿ , és csak ezeknél voltak képek a
szobabelső krő l – North Vine utca és Ellicott City. Az utó bbiró l készü lt
felvételeken nem voltak holttestek. A Google Térkép alapjá n, amelyet
elő ző leg megnyitottak, ú gy tű nt, Frost oda tart. Tö bb mint hét ó rá ja
já rt itt.
PIHENJEN.
HOLNAP
REGGEL
KAPJA

105

A
KOVETKEZO
UTASITAST.
Most ezek a szavak á lltak a sö tétkék égen a há zsor fö lö tt. Frost talá n
má r végzett is. Pope korá bban megnézte Ellicott helyi hıŕ oldalait, de
semmi kü lö nö set nem talá lt. Bá r ez nem jelenti azt, hogy nem tö rtént
semmi.
Eszrevette, hogy egy má sik pincérnő veszi fel a rendeléseket, és
eszébe jutott Albertine. Ugy lá tszik, hazament. Má r majdnem fél ó rá ja
ü lt a gép elő tt.
Minden má sodpercben, amıǵ magá ban tartja ezeket az informá ció kat,
bizonyıt́ ékokat titkol el a rendő rség elő l. Sem az á ldozatok, sem az
emberrabló , sem senki má s nem tudja, hogy részesévé vá lt a já téknak.
Mi a francot fog kezdeni ezzel az egésszel?
Amikor Will taná csot kért a taxistó l szá llá sü gyben, a fér i egy
vá rosszéli helyet ajá nlott. Jó vá lasztá snak tű nt, és Willt nem érdekelte,
hogy a sofő r szá zalékot kap-e a tulajtó l.
A dombok kö zö tt talá lható Turf-vö lgy Hotelt egy ló farmbó l alakıt́ ottá k
á t, és a sajá t golfpá lyá i vették kö rü l. Will kivett egy egyszerű szobá t,
amelyben fenyő illatú tisztıt́ ó szerszag terjengett, bedugta a laptopjá t,
és kinyitotta. Allott nikotinbű z szá llt fel belő le. Az éjjeliszekrényre
helyezte.
A kurzor lassan kö vette a mozdulatá t, de a kö vetkező há z még mindig
nem aktivá ló dott, és az ü zenet sem vá ltozott. Kö rü lnézett a szobá ban.
Az á gyat nem fogja alvá sra haszná lni, de há lá s volt, hogy egyedü l lehet,
és ö sszeszedheti a gondolatait.
Amikor leü lt az á gy szélére, a csö nd elviselhetetlenné vá lt. Mıǵ utazott
és teljesıt́ ette a rá vá ró feladatokat, nem nagyon volt ideje azzal
foglalkozni, mi is tö rtént vele. Most minden, amit az elmú lt napokban
lá tott, egyszerre rohanta meg, há nyingere, amit eddig kontrollá lt, most
ú jra felerő sö dö tt.
Eszébe jutott Libby és Luke fotó ja a konyha falá n. Nemcsak belő le
ű znek gú nyt, hanem a rendő rségbő l is. Senki sem fogja tudni, kik ő k,

106

azt fogjá k gondolni, ő k is a csalá dhoz tartoznak. Az emberrabló k vajon
perverz ö rö mö t éreznek, hogy egyenesen az arcukba nyomhatjá k a
ké pet?
Nem volt nehéz kitalá lni, hogyan jutottak hozzá . Libby tö bb szá z fotó t
feltö ltö tt a Facebookra.
Felá llt, és bekapcsolta a tévét, céltalanul kapcsolgatott, majd egyszer
csak rá jö tt, mit keres. Nem tartott soká ig, mire rá talá lt a hıŕ re:
Azonosították a családot, amelynek négy tagját néhány órával ezelőtt
holtan találták loridai nyaralójukban. A rendőrség a karbantartók
telefonhívására érkezett a helyszínre. A kissimeei hatóságok lezárták a
193-as autópálya közvetlen közelében található ingatlant, amelynek
tulajdonosa a Saint Louis-i vállalkozó, Holt Amberson, aki feleségével és
két gyermekével tartózkodott a házban. A rendőrség felhívást intéz a
lakossághoz, és várja mindazok jelentkezését, akik bármilyen, az esettel
kapcsolatos információ birtokában vannak.
Egy légi felvételen megjelent a medence, amely mellett nemrég
elhaladt, és a kapuhoz vezető kanyargó s ö svény a babérfá kkal. Fehér
autó k á lltak azon a helyen, ahol a Volvó jával parkolt, és lejjebb a North
Vine utcá ban tévéskocsik nagyobb csoportja gyű lt ö ssze az utat
szegélyező gyep mentén. Ha a helikopter kö zelebb menne, lá thatná
véres lá bnyomait a kapuná l.
Holt Amberson. Még akkor sem tű nt ismerő snek a név, amikor
hangosan kimondta.
A hıŕ olvasó hangja megadta a hiá nyzó informá ció kat.
Mr. Amberson, az Egyesült Sörfőzde vezérigazgatója utoljára a
Stockwoodi Gyáriparos Szövetség díjátadó gáláján jelent meg
nyilvánosan két héttel ezelőtt.
Megszó lalt a telefonja; Carla neve jelent meg a kijelző n.
A rendőrség sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy gyilkossági ügyként
kezelik az esetet, és emberölés vádjával indítanak nyomozást.
Amikor felvette, Will megkésve ugyanazt a hangot hallotta az
irodá já bó l.

107

‒ Ki tudtá l venni egy szobá t? – Carla hangja remegett az
elkeseredettségtő l.
Will utoljá ra a taxiá llomá sná l beszélt vele. Majdnem mindenrő l
beszá molt, amit az Ellicott City-beli há zban lá tott, és elmondta, hogy
biztonsá gba helyezte a kendő t. Carla nem szó lt egy szó t sem, amikor a
bekeretezett képrő l beszélt a konyhá ban. Megıǵ érte neki, hogy
felhıv́ ja, amint kivett egy szobá t. – Valami gol hotelben vagyok a vá ros
szélén… ‒
Szú ró fá jdalmat érzett a hasá ban, és felmordult.
‒ Mi a baj?
‒ Csak beü tö ttem a lá bam. – Keresni kezdte a távirá nyıt́ ó t, hogy
felhangosıt́ sa a hıŕ eket, de a mű sorvezető má r egy helyi á rvıź
helyszıń ére kapcsolt. – Ná lad van CNN; mond neked valamit az
Amberson név?
‒ Semmit – vá gta rá Carla.
‒ Nagykutya a sö riparban…
‒ Nézem, mi van ró la a neten, de nem talá lok tú l sok mindent.
‒ Legalá bb valamivel elfoglaljuk magunkat vá rakozá s kö zben –
mondta Will keserű en.
‒ Meg kell pró bá lnod aludni. Muszá j, hogy legyen energiá d. Elvá rjá k.
Will hirtelen ú gy érezte, minden ereje elszá ll a gondolatra, hogy
tová bb fogjá k manipulá lni. – Még négy há z há travan… ‒ Hangja
tompá n szó lt.
Ugy érezte, egész teste és érzékei is eltompultak. Az első két há z
vilá gtalan lakó inak képe má r beégett az agyá ba. – Kö vetelni fogom,
hogy beszélhessü nk Libbyvel, mielő tt folytatjuk. Megpró bá ltam,
amikor legutó bb felhıv́ tam ő ket, de leraktá k a telefont.
‒ Majd én megpró bá lom.

108

Hallotta, hogy Carla az asztali telefont haszná lja a gyorshıv́ á shoz,
aztá n megint a halk foglalt jelzés kö vetkezett.
‒ Folyamatosan hıv́ ni fogom ő ket. – Carla hangjá ba kétségbeesés
vegyü lt.
Belé hasıt́ ott, milyen poklot élhet á t a felesége. Még ha nem is ismeri
az okokat, ő t legalá bb lefoglalja, hogy teljesıt́ i a kö veteléseiket, Carla
viszont semmit sem tehet, csak vá r, és szá molja a má sodperceket, mıǵ
Libbyt és Luke-ot fogva tartjá k. – A vonal csak akkor él, amikor
kapcsolatba akarnak lépni velü nk.
‒ En még gyű jtö k informá ció kat Ambersonró l, te addig pró bá lj aludni.
– Carla céltudatosnak akart tű nni.
‒ Carla, semmi értelme. Ugyse fogok tudni. – Ujjaival megfeszıt́ ette a
bő rt a homloká n.
‒ Akkor. Csak. Pihenj. – Carla minden szó t jó l artikulá lva ejtett ki. – Pá r
ó ra mú lva felhıv́ lak. Majd igyelem a honlapot. Bá r nem ú gy néz ki,
hogy éjszaka bá rmi is tö rténni fog. Még a gyilkosoknak is aludniuk
kell. –
Hangja ú jra nyugodt volt.
Gyilkosok tartjá k fogva a lá nyukat. Hogy lenne képes aludni, mıǵ Libby
elká bıt́ va és kiterıt́ ve fekszik valamilyen cellá ban, ezer kilométerre
tő le?
De Carlá nak igaza van. Ha a holnapi nap egy kicsit is olyan lesz, mint a
mai, muszá j lesz nagyobb sebességre kapcsolnia. Es ez nem fog menni,
ha nem á ll le egy idő re.
‒ Oké. Hıv́ j fel egy ó ra mú lva.
Tizenkilenc év együtt,
és még mennyi minden vá r rá nk,
‒ Szeretlek. – Carla letette, mielő tt még elragadtá k volna az érzelmei.

109

Will egyszer csak ott talá lta magá t felesége á gya mellett a kó rhá zban,
miutá n Jessie-t elvitték; Carla ujjai az ujjaiba kapaszkodtak. A felesége
ugyanazokat a szavakat ismételte ú jra és ú jra, mıǵ pró bá lta nyitva
tartani a szemét. Ugy hangzott, mint egy bocsá natkérés, és hó napok
teltek el, mire rávette magá t, hogy elmondja Willnek, miért kért
bocsá natot.
A baba halá la kö zelebb hozta ő ket egymá shoz, de ahogy az érzelmi
utó hatá sokat kezelték, még mindig elvá lasztotta ő ket. Carla
meggyá szolta, és fokozatosan elengedte Jessie-t. A szü lészeten készü lt
egyetlen képet a há ló szobá jukban tartottá k a kandalló pá rká nyon, de
egy nap a felesége megkérdezte tő le, nem bá nná -e, ha levennék.
Carla ú gy gondolta, Jessie mindig is a része lesz, de a fénykép a
tú lsá gosan is fá jdalmas eseményre emlékeztette. Will ú gy érezte,
mintha elá rultá k volna. Amikor Libby teherbe esett, és Carla
felajá nlotta a gyerekszobá t, amit még Jessie-nek rendeztek be,
ugyanezt érezte, de nem szó lt semmit. Azt akarta, hogy Carla
meggyó gyuljon, de kettejü k felépü lése harcban á llt egymá ssal.
Teljesen bezá rkó zott Jessie halá la utá n. Ugy érezte, elfogadta, ami
tö rtént, de tudta, hogy még mindig nem fogta fel a véglegességét.
Amikor fényképek készü ltek ró luk, még mindig nem tudta megá llni,
hogy ne képzeljen oda még egy arcot az ö vék mellé. Képtelen volt arra
gondolni, hogy Libbyé is hiá nyozhat.
Felhú zó dzkodott az á gy fejtá mlá já hoz, és egy pillanatra sem vette le
szemét a képernyő rő l, mıǵ felhıv́ ta a szobaszervizt, hogy kávét és
szendvicseket rendeljen. Ennie kellett, muszá j volt megerő sıt́ enie a
testét a kö vetkező napra. Nem fog aludni, de a lá bá t azért pihentetheti,
amıǵ az interneten kutakodik.
Ismét Carlá ra gondolt, mennyire szenvedhet ıǵ y elszigetelve.
Egyá ltalá n
biztonsá gban van, mıǵ ő utazik? Lehet, hogy a felesége a való di
cé lpont?
Felidézte a tü zet, amit a lépcső jü kö n gyú jtott valaki Easton Greyben.
Rosszul gondoltá k, hogy a Motex keze van a dologban, vagy valaki
má sé, akinek kö ze van Carla tiltakozá sá hoz? Megint pró bá lta

110

elhessegetni a gondolatot, hogy csak azért kü ldö zgetik ő t a há zakhoz,
hogy elrejtsék való di szá ndékukat. Miért kell elmennie ezekre a
helyekre? Mi kö ti ö ssze ő ket Ambersonnal és a kertben lá tott
csalá ddal? A Vıź segély Szervezet?
Aligha. Egy vıź ellá tá si szerző dés, amelynek megvaló sıt́ á sá ban
mindketten részt vettek?
Erő ltette az agyá t, há tha eszébe jut bá rmilyen fontos esemény,
amelyen jelen volt, amikor Délkelet-Azsiá ban já rt. Sok minden tö rtént
az azó ta eltelt négy év alatt.
Megnyitott egy kereső oldalt. Ugyanazt, amelyiken megtalá lta magá t
ennek a rettenetesen hosszú napnak a kezdetén. Való szıń ű leg Holt
Amberson is itt van valahol.
18. fejezet
Holt Amberson az elmúlt tizenhét évben a globális sör- és italiparban
tevékenykedett. Szakértelmének köszönhetően a Stookey’s Lite számos
növekvő nemzetközi piacon feltűnt, többek között Dél-Amerikában és
Ázsiában.
Korábban a Tandemico logisztikai cég elnöke volt, amely a UG Csoport
és az Egyesült Sörfőzde közös tulajdonában áll. Jelenleg a Globas, egy a
felelős alkoholfogyasztás elősegítéséért létrehozott amerikai
kereskedelmi szervezet elnöke.
Amberson a Saint Louis-i Washington Egyetem Olin Üzleti Főiskolai
Karán szerzett diplomát.
A céges életrajza és a UG Csoport honlapja is tartalmazott egy kis
videó t, amelyben Amberson megfogalmazta a sö rfő zde felelő sséggel
és kö rnyezettudatos
mű kö déssel
kapcsolatos
á llá spontjá t.
Mikö zben

111

szerencsétlenü l á llt egy sor kö nyv elő tt, a kopaszodó és enyhén sá rgá s
arcbő rű fér i kissé bizarr mó don felolvasta az ıǵ éreteit, csak beszéde
elején és végén nézett fel a papıŕ já bó l.
Harmincas évei végén já rt, és idegesen pislogott, mikö zben
megszó lıt́ otta a néző ket. Carla pró bá lt nem gondolni a honlapon lévő
fotó ra, amelyen kezével eltakarta ezt a halvá nykék szempá rt.
A sok ü zleti referenciá t leszá mıt́ va nagyon kevés informá ció t talá lt
ró la az interneten. Há zas, két gyereke szü letett; Carla tudta ezt, és a
há nyinger, aká r egy tá tongó lyuk, megnyıĺ t a gyomrá ban, ahogy most a
kanapéra ü ltetett csalá dra gondolt. Amberson ü zleti tevékenységén
kıv́ ü l semmi nyoma nem volt az életü knek a neten. Nyilvá nvaló an
szá má ra is éppolyan szent volt a magá nélet, mint Will szá má ra.
Az Ellicott City-beli csalá don kezdett gondolkodni, hogy vajon az ipari
tevékenység-e az ö sszekö tő kapocs a két csalá d kö zö tt. Will és az
Ingram International kö zvetlen mó don nem á llt kapcsolatban a UG
Csoporttal, de talá n kö zvetetten mégis ö sszekö ttetésben á llnak. A UG
szerteá gazó
szervezet volt.
Emlékezett, hogy a UG-nek Azsiá ban is vannak kapcsolatai, de a
Stookey’s sö rfő ző ü zeme Bang Songban van, ami má r teljesen kıv́ ü l
esik az Ingram terü letein. Carla talá n még mindig valami olyasmit
keresett, ami nem is létezik. Az Ingram szó szó ló ja az etikus
eljá rá soknak, de a lá rmá zó tiltakozó k mindig ott vá rakoznak valahol,
amint az első á só a fö ldet érinti.
Kisebb-nagyobb bıŕ ó sá gi ü gyek még mindig nem zá rultak le. Carlá t
megvá doltá k, hogy a Vıź segély Szervezetnél végzett munká ja csak á lca,
és ami a legjobb, vezeklés az Ingram vilá gméretű monopó liuma miatt.
Mivel gyanú sıt́ já k az Ingramet, ami feljogosıt́ ja ő ket, hogy á rtatlan
csalá dokat végezzenek ki? Will irá nyıt́ otta a kü lső vıź vezetékcsö vek
épıt́ ését Délkelet-Azsiá ban, de egyetlenegyszer sem volt dolguk se a
maf iával, se a terü letért pénzt kö vetelő gengszterekkel, pedig
felkészü ltek rá , hogy jelentkezni fognak.

112

Odahú zta a kurzort a kö vetkező há zra, de a cıḿ még mindig nem
jelent meg. A képernyő bal sarká ban, egy kis ablakban ott volt a GPS-
kö vető
térkép. Az oldal szerint Libby még mindig a hotelben volt; a mobilja
való szıń ű leg ott maradt.
Az á llandó an ismétlő dő há romszö gelés miatt az appliká ció pontosan
meg tudta hatá rozni Will tartó zkodá si helyét az Egyesü lt Allamokban
hú sz méter pontossá ggal. De az apró , egymagá ban á lló piros pö ttytő l,
amely azt jelezte, hol van Will éppen most, Carla csak még
fö lö slegesebbnek érezte magá t.
Megint lejá tszotta a videó t Ambersonró l, mintha attó l, hogy a szemébe
néz, és hallja a hangjá t, tö bbet megtudna errő l az emberrő l, mint abbó l
a néhá ny adatbó l, amit talá lt. Mit csiná lhatott, hogy ilyen halá lt
érdemelt feleségével és gyerekeivel együ tt? Egyá ltalá n tehet-e bá rki
olyasmit, ami feljogosıt́ erre egy má sik embert? Will egy szó val sem
emlıt́ ette, hogyan talá lt rá az ú jabb á ldozatokra. Carla tudta, hogy
eltitkol elő le bizonyos részleteket. Ovni akarja.
Megint rá keresett az Ellicott City-beli cıḿ re, remélve, hogy talá l egy
nevet. Rengeteg amerikai ingatlant bérbe adtak, ennek ellenére
semmit sem talá lt az ott lakó kró l. Hamarosan ú gyis megtudnak
mindent.
Folyamatosan azt a kevés informá ció t rá gta á t ú jra és ú jra, amijü k volt.
Ez volt az egyetlen, amit tehetett, ha nem akart folyton arra gondolni,
mit kell Libbynek kibıŕ nia. A lá nyuk él, Carla biztos volt benne – élnie
kell.
Nem veszıt́ hette el. Az élet má r amú gy is tú l sok mindenkit elvett tő le,
akit szeretett. A szü lei tizenhá rom éves korá ban haltak meg, és sehogy
sem tudta felfogni, mi tö rtént. Egy szö rnyű novemberi éjszaká n
mintha minden ö sszefogott volna ellenü k, amikor hazafelé tartottak.
Ritká n mentek el otthonró l esténként, Carlá t bébiszitterre hagytá k. A
kocsijuk megcsú szott az utat borıt́ ó tü kö rjégen, nekimentek egy
amú gy is meglazult korlá tnak, és lezuhantak az alattuk futó
autó pá lyá ra. Ertelmetlenü l haltak meg, és senki sem tehetett semmit,

113

hogy megakadá lyozza. Még mindig pró bá lta elfogadni, hogy az életben
minden ilyen esetleges.
Will má sodéves volt az egyetemen, és éppen elvesztette az anyjá t,
amikor megismerkedtek. Az apja egy évvel korá bban halt meg. Hosszú
betegeskedésü k és halá luk miatt a iú élete csak a tanulá sró l szó lt.
Csak az érdekelte, hogy bebizonyıt́ sa, jó l tették, hogy tá mogattá k a
tanulmá nyait.
Kapcsolata Eva Lockwooddal és Jenny Sturgess-szel nem ért meg
hosszú idő t, vagyis még mindig szű z volt, amikor ö sszejö ttek. Carla
lefekü dt egy Chris Wing nevű diá ktá rsával, aki elég érettnek bizonyult
a feladathoz, ahhoz azonban mégsem volt elég érett, hogy felfogja, mit
jelent ez egy lá nynak. Carla szakıt́ ott vele, pont amikor Willt is kidobta
a bará tnő je.
Senki má s nem érthette, amin ő k ketten keresztü lmentek. Elvesztették
mindkét szü lő jü ket, ez olyan kapocs volt kö zö ttü k, amelyre egyikü k
sem vá gyott. Mivel mindketten egykék voltak, erő sen élt bennü k a
vá gy, hogy biztonsá gos otthont teremtsenek sajá t csalá djuknak.
Easton Grey volt az az erő d, ahol ú gy érezték, védve vannak, és
egészen mú lt nyá rig legyő zhetetlennek hitték magukat ott.
Nem véletlenü l tö rtént, ami tö rtént. Elő re megfontolt szá ndékkal
vették célba ő ket, és ú gy irá nyıt́ ottá k az eseményeket, hogy azt
higgyék, még mindig befolyá solhatjá k, hogyan végző dik a tö rténet.
Carla tá rsasá gi jogá szként inká bb harcos ú ttö rő nek szá mıt́ ott,
mintsem a bü ntető jog terü letén megedzett kollégá i csö ndes
ellentétének. De tö bblépcső s tá rgyalá sokon, egyezkedéssel tö ltö tte
szakmai életének nagy részét.
Nem értette, miért kü ldik Willt a honlapon talá lható cıḿ ekre, de amıǵ
ez a szö rnyű utazá s tart, kénytelenek elhinni, hogy Libby életben van.
Van rá lehető ség, hogy ő k is kialakıt́ sá k a sajá t stratégiá jukat, de
egyelő re egyirá nyú tá rsalgá st folytatnak. Nekik is lépniü k kell,
valahogy bizonyıt́ ékot kö vetelni, hogy Libby jó l van, és kö zben
kitalá lni, hogyan tudná nak ő k is hatá st gyakorolni az emberrabló kra.
Egyszer csak eszébe jutott egy név. Az ó rá já ra nézett; még csak
negyven perc telt el, mió ta letették a telefont, hogy Will pihenhessen.
De tudta, hogy

114

a férje nem alszik, hanem ugyanazt csiná lja, mint ő .
‒ Mi a helyzet? – Will má r az első csö rgésre felvette.
Carla tisztá ban volt vele, hogy fö lö sleges lenne veszekedni vele emiatt.
‒ Semmi kü lö nö s. Ná lad?
‒ Epp a UG leá nyvá llalatait nézem á t, biztos, hogy keresztezték
egymá st az ú tjaink. – Hallatszott a hangjá n, hogy teljesen kimerü lt.
‒ Felhıv́ jam Anwart?
‒ Senkit se hıv́ hatunk fel. – Bá r Will egy pillanatig csö ndben volt,
mielő tt vá laszolt volna.
Carla hagyta, hadd vegyen levegő t, aztá n folytatta. – Hadd hıv́ jam fel
reggel Anwart. Megkérdezem, nincs-e valami há ttér-informá ció ja
Ambersonró l. Nem mondom el neki, miért akarom tudni. Most ö lték
meg, ú gyhogy egy csomó ember fog utá na kérdező skö dni. Ugy tű nik, a
UG
Csoportnak voltak érdekeltségei Azsiá ban. Ha valaki, akkor Anwar
biztosan tud ró luk valamit.
Carla vá rt. Will szobá ja nagyon messze volt tő le, de a tévé zaja, a
matrac nyikorgá sa és Will légzése bekú szott a fü lébe. Gyö trelmes volt;
csak hallgathatta, de nem érinthette meg, és nem vehette rá , hogy
ledő ljö n egy kicsit, aká r csak egy percre.
‒ Oké. – Ugy mondta, mintha azt gondolná , Carla ö tlete minden, csak
nem oké. – Megtudtá l valamit az Ellicott City-beli csalá dró l?
‒ Semmit. Meg kell vá rnunk, mıǵ a rendő rség megtalá lja ő ket.
Mindketten hagytá k, hogy a tévék fá ziskésésben hallatszó hangja
kitö ltse a csö ndet, mıǵ á tgondoljá k, há ny ó rá ba telik még. Meddig lesz
a halott csalá d az ő titkuk.
‒ Bejelenthetem. Névtelenü l – mondta Will kö zö nyö sen. – Kiadhatná m
magam egy szomszédnak. Nem hiszem, hogy Libby fogva tartó já nak
szá mıt́ , hogy megtalá ljá k ő ket. De minél elő bb odamegy a rendő rség,
anná l elő bb megtudjuk, kik azok.

115

‒ Ne – vá laszolta Carla hatá rozottan, bá r ú gy gondolta, Willnek igaza
van. – Nem hıv́ hatjuk fel a rendő rséget, még akkor se, ha nem
beszélü nk arró l, hogy Libbyt elraboltá k. Es az is lehet, hogy má r
megtalá ltá k ő ket…
‒ A szomszédok lá ttak, amikor kijö ttem a há zbó l. Lehet, hogy felhıv́ tá k
a 911-et.
Hallotta, hogy Will alig van magá ná l; ú gy ejtette ki a szavakat, mintha
hipnó zis alatt á llna. Erezte, hogy hamarosan ő maga is az á julá s
hatá rá ra kerü l, de ebben a pillanatban még csak esélyt sem akart adni
a
fá radtsá gnak, igyekezett nem is pislogni. – Pró bá lok még kiderıt́ eni
valamit Ambersonró l, és felhıv́ om Anwart.
‒ Tudod, hogy vele ó vatosnak kell lenned.
‒ Tudom. Legalá bb csak egy kicsit pihentesd a szemed. Libby miatt.
Figyelem a honlapot, és felébresztelek, ha bá rmi tö rténik.
‒ Jobb, ha tudod, hogy épp a netes pornó ra szá nt idő mbő l veszel el. –
Weaver szó rakozottan megnyomogatta a nikotinos rá gó dobozá t, de
ü res volt.
O volt az egyetlen fér i Pope ismerő sei kö zü l, aki ú gy hivatkozott a
pornó ra, mint legitim hobbira. Azt mondta, ez az egyetlen szó rakozá s,
amit a tartá sdıj́ izetése mellett megengedhet magá nak. Pope
feltartotta a kezét, mıǵ hallgatta, hogy sajá t hangja megszó lal az
ü zenetrö gzıt́ ő n.
Lenora ragaszkodott hozzá , hogy Pope mondja be a sajá t nevét, ő meg
felvette a szö veg tö bbi részét. Végighallgatta, és pró bá lt olyan unottan
és vontatottan beszélni, ahogy csak tudott. – Szia, bébi, itt ragadtam a
belvá rosban, ú gyhogy ne vá rjatok. Udvö zlö m a lá nyokat. – Lá tta maga
elő tt Lenorá t és a pezsgő ző , iatalabb pasikra vadá szó bará tnő it, ahogy
hallgatjá k ő t, vagy tú lsá gosan hangosak ahhoz, hogy meghalljá k.
Letette, és Weaver begyó gyult szemét nézte. – Hogy lehetsz ennyire
fá radt? Csak délben kezdtél.

116

‒ Veled. De má r korá n reggel ott voltam a vıź kló rozá s elleni
tiltakozá son. Teljesen kész vannak a lá baim.
Pope a Weaver ö lében lévő iPad felé hajolt. – Van valami vá ltozá s?
Nem akarom, hogy rossz gépre szá lljunk.
Weaver megint megnézte az oldalt. – Semmi. – Ujjá t végighú zta a
há zsoron. – Baszki… ez nem semmi.
‒ Sikerü l lenyomozni a honlapot? – Pope ú jra az ó rá já ra nézett.
‒ Azt á ltalá ban kö nnyű kiderıt́ eni, hogy hol jegyezték be a
domainnevet, de az IP-cıḿ jó l el van dugva egy csomó kamu e-mail
cıḿ és libériai szerver kö zö tt.
‒ Oké – addig értettem, hogy „ez nem semmi”. – Pope nem vá rhatta
volna el Weavertő l, hogy vele menjen, ha nem mutatja meg neki a
honlapot. Rá adá sul a szá mıt́ ó gépes tudá sa hagyott némi kıv́ á nnivaló t
maga utá n, és mivel az interneten érkező utasıt́ á sok fogjá k eldö nteni,
hova utazzanak, ú gy gondolta, jobban já r, ha bizalmá ba fogadja. Ha
ú gy adó dik, a birtokukba jutott informá ció knak kö szö nhető en talá n
lesz alkalmuk
felvenni valami izgalmas anyagot – inká bb, mint hogy kö nyö rö gniü k
kelljen néhá ny morzsá ért a bű ntény helyszıń én. Ha szerencséjü k lesz,
majd utá na rá ér azon aggó dni, hogy kitalá ljon egy elfogadható
tö rténetet arró l, hogyan kerü ltek oda.
Talá n van valami lényeges kapcsolat a há zak kö zö tt, valami, amire azt
mondhatná , arra ö sztö nö zte ő ket, hogy kö vessék a szimatukat. Frost
vajon má r tudja, mi lehet ez? A honlap olyan volt, mint valami beteg
kincses térkép, amely aprá nként adagolja az informá ció kat. Pusztá n
azért, hogy Frost elő l rejtve maradjanak a gyilkossá gok helyszıń ei,
amıǵ oda nem ér, vagy tartogatnak szá má ra egy nagy, végső csattanó t
is?
Pope azon gondolkodott, az á ldozatok azonosıt́ á sa utá n ki tudja-e
talá lni, mi van az egész mö gö tt, hogy egy hihető sztorival
magyará zhassa meg, hogyan kerü lt kapcsolatba gyilkossá gokkal. Bá r
való szıń ű leg személyes ü gy, amit egyedü l Frost tud megoldani. Az má r
vilá gos, hogy mindketten befolyá sos emberek, de ennél tö bb
informá ció ra van szü ksége.

117

Tudta, mivel fogja elü tni az idő t a gépen, és elvette Weavertő l az
iPadet.
‒ Biztos vagy benne, hogy a csatorna á llja az utat, Pope?
‒ Persze. – Persze hogy nem. Az 55-ö s csatorna nem tudta, hova
tartanak. – Csak ne felejtsd el eltenni a szá mlá kat. – Pope felá llt, és
kinyú jtó ztatta fá jó há tá t. Tú l késő volt, hogy harapjanak valamit a
vá ró ban, fél ó rá juk volt a Marylandbe tartó gép indulá sá ig.
19. fejezet
Most, hogy egyedü l maradt az Ingram épü letében, Carla nem akart
felá llni Will asztalá tó l, egy percre sem akarta elhagyni a helyét. Tudta,
hogy a biztonsá gi ő r monitoron igyelte, amikor kirohant a mosdó ba,
és hogy a remadai épıt́ kezéseket felü gyelő munkatá rsak korá n be
fognak jö nni. De egyelő re a kihalt iroda folyosó ja csak fokozta
elszigeteltsé gé rzé sé t.
Igyekezett elfoglalni magá t, nyomozott Amberson és az ü zleti
tevékenységei utá n, de nem talá lt semmilyen konkrét kapcsolatot az
Ingrammel vagy Will má s ü zlettá rsaival. Ide-oda kapcsolgatott az
amerikai hıŕ csatorná k kö zö tt, de egyik sem kö zö lt ú jabb részleteket a
kissimmeei gyilkossá ggal kapcsolatban, és az Ellicott City-i csalá dot
sem emlıt́ ették.
Az idő vá nszorgott, aztá n észrevétlenü l ugrott egyet, és Carla tudta,
hogy elaludt néhá ny má sodpercre, mert Libby hangjá t vélte hallani a
recepció n.
Azért tevékenykedett egyfolytá ban, hogy ne férkő zhessen a gondolatai
kö zé, mi tö rténhet a lá nyával. Csak akkor adta meg magá t, amikor
fel igyelt rá , hogy a horizont narancssá rgá n fénylik.
Egy felhő arrébb ú szott, és ő nézte, ahogy sajá t halvá ny tü kö rképe
egyre tisztá bban lá tszik az ablakban, mıǵ hirtelen napfény á rasztotta
el a szobá t.
Szeretett ilyenkor arra gondolni, hogy azért sü tö tt ki a nap, mert
valahol a vilá gban épp valami jó dolog tö rtént. Most kü zdenie kellett
az ajka kö rü l megmerevedő izmokkal. A fény nem melegıt́ ette fö l,

118

viszont ú j, kegyetlen való sá got tá rt fel elő tte. Má r majdnem
huszonnégy ó rá ja volt az irodá ban.
Ezalatt mi tö rténhetett Libbyvel?
Felidézte a legtraumatikusabb dolgot, ami eddig a lá nyukkal tö rtént:
lá tta maga elő tt, ahogy kő vé dermedve á ll, miutá n Sloman vaddisznó ja
bekergette a konyhá ba. Libby azt mondta nekik, hogy az á llat
megszö kö tt, de Carla biztos volt benne, hogy a lá ny á tvá gott a
szomszéd fö ldjén. De nem mutatta ki, mi já r a fejében – ú gy gondolta,
Libby megtanulta a leckét.
A lá nyuk ezutá n soha nem merészkedett egyedü l messzire otthonró l,
é s
a mai napig nem tudott nevetni ezen a tö rténeten. Will ö sszeveszett
Slomannel, bá r ki izette neki a megszö kö tt disznó t. Bá rcsak a mostani
bajt is ilyen kö nnyen lehetne orvosolni. Elképzelte, hogy Libby ú gy
reszket most is, mint akkor, és arra vá r, hogy elű zzék a félelmét.
Ugyanaz a sö tétség kezdte bekerıt́ eni, mint amit akkor érzékelt,
amikor nagynénje és nagybá tyja vendégszobá já ban fekü dt az á gyon,
és rá dö bbent, hogy a szü lei ö rö kre elmentek. Villanyoltá s utá n az
éjszaka tö mö r, kacskaringó k nélkü li ú tvesztő vé vá lt, és ő ott fekü dt a
kö zepén. A szobá nak furcsa szaga és hangulata volt, és tudta, hogy
szá má ra tö bbé semmi sem lesz má r ismerő s.
Innen ered kü lö nö s klausztrofó biá ja. Utá lta a zá rt tereket, de ez az
érzés nemcsak szű k helyeken tö rt rá , hanem bá rmikor, amikor
eluralkodott rajta a bizonytalansá g. Most remegve á llt és já rká lt fel-
alá , ú jra hallani akarta Will hangjá t, és azonnal felhıv́ ni Anwart.
Anwar Imam interkulturá lis taná csadó ként dolgozott az Ingramnél, és
má r Libby szü letése elő tt a csalá d bará tja volt. Will megbıź ta a cég
vezető inek oktatá sával, illetve diplomá ciai kapcsolatok á polá sával a
nemzetkö zi vezetéképıt́ ések elő segıt́ ésére. Anwar nem hagyta, hogy
Will rá beszélje a jó l izető , teljes munkaidő s á llá sra, amit elő készıt́ ett
szá má ra, és inká bb teljes kö rű taná csadá st szolgá ltatott, megtartva a
há rom lépés távolsá got az Ingram fő hadiszá llá sá tó l.
Vasá rnap volt. Anwar furcsá llná , ha hétvégén hıv́ ná fö l, korá n reggel az
irodá bó l. Carla nem kocká ztathatta, hogy a fér i megsejtsen valamit.

119

Ha most kérdező skö dni kezdene, azzal elá rulná magá t. Anwar mindig
kétszer annyi sajá t kérdéssel vá laszolt a kérdésekre. Carla tisztá ban
volt vele, hogy ingová nyos talajon já r, de má r ismerte Anwart, és az
évek alatt megtanulta kezelni, tudta, hogyan szerelje le, ha
tapintatlanul viselkedik.
Addig vá rt, ameddig csak bıŕ t, de egyik szá má n sem érte el a há rom
kö zü l. Uzeneteket hagyott neki, és reménykedett, hogy nem utazott el.
Will a kö vetkező há z képére irá nyıt́ otta a kurzort, ahogy eddig is
percenként, mió ta belépett a hotelszobá ba. Még mindig nem jelent
meg a piros keret. A képkivá gá s egy fehér-babakék faburkolatú há zat
á brá zolt. A há rom kö r alakú ablak kihangsú lyozta a há rom csú csos
oromzatot, és a bejá ratná l egy há rmas gará zs á rulkodott a
tulajdonosok nyilvá nvaló gazdagsá gá ró l.
Will egy lendü lettel levette a lá bá t az á gyró l és felá llt, gerince sajgott,
é s
a hirtelen mozdulattó l a nyilalló fá jdalom is felerő sö dö tt a hasá ban.
Még mindig semmi hıŕ az Amberson csalá dró l. A CNN ugyanazokat a
képeket és ö sszefoglaló kat mutatta.
Kiment a fü rdő be, és felkapcsolta a villanyt. A bú torok kö zö tt ott volt a
két megvakıt́ ott csalá d, az arcukon tá tongó lyukakkal.
Légyzü mmö gés vibrá lt a fejében, és ú jra ú gy érezte, hogy a rovarok a
csukló já n má szká lnak.
Egy reszkető és lihegő , meztelen, kékes szıń ű alak á llt a mosdó ná l. Will
tudta, hogy Libby az, még mielő tt megfordult volna. Lá tta a
ló tuszvirá got a farokcsontjá ná l, és az arcá hoz ragasztott kezét. Aztá n
felé fordult: melle piszkos volt, és sebes, csukló it homloka két
oldalá ná l rá ngatta, há tha ki tudja szabadıt́ ani magá t. Will ú gy érezte,
á ll valaki a há ta mö gö tt, hallotta a légzését, és tudta, csak arra vá r,
hogy há tranézzen. De képtelen volt megmozdulni, néznie kellett Libby
szemét, még akkor is, ha a helyén csak két sö tét ü reg tá tongott.
Tenyere elvá lt az arcá tó l.
Will tudta, hogy rémá lmot lá t, de nem akart felébredni és visszatérni a
való sá gba, ami semmivel sem ıǵ érkezett jobbnak.

120

20. fejezet
Mivel vasá rnap volt, Tamnek csak a há zimunká ban kellett segıt́ enie,
aztá n kimehetett já tszani a há ztö mb legnagyobb udvará ra. A nappali
vilá gossá g elű zte a fejfá já st, amitő l éjjel nem tudott aludni, és bá r
fá radt volt, egyre jobban ö rü lt neki, hogy tú lélte a kalandot a
csirkeü zemben.
Amikor aznap reggel fogat mosott, rémü lettel tö ltö tte el a gondolat,
hogy egyszer esetleg visszatér a helyre, ahonnan elmenekü lt. De
ahogy telt a lassan unalomba fulladó , pá rá s és émelyıt́ ő nap, ú jra
kiszá molta, mennyi ideig tartana az ú t oda-vissza.
Az apja vacsorá ig á gyban marad. Az anyja vasá rnaponként mindig
rengeteg salá tá t készıt́ papayá bó l és pomeló bó l, és amıǵ a gyü mö lcsö k
felvá gá sával foglalatoskodik, Tam megtisztıt́ ja a rá kokat, amiket az
anyja az élő á llatpiacon vesz. Miutá n segıt́ az erjesztett halak kö ré
baná nlevelet kö tö zni, mehet. Jó néhá ny ó rá ig, egészen vacsorá ig nem
kell hazaérnie.
Lement az udvarra, ahol néhá ny má sik gyerek já tszott, és megmondta
nekik, hogy el kell rohannia, hogy elintézzen valamit az anyuká já nak.
Miutá n befordult a sarkon, és eltű nt a szemü k elő l, má r ki is surrant a
kapun, és ott á llt az utca forgatagá ban. Egy csapat narancssá rga
mellkasú galamb, amely normá lis esetben ú tjá t á llta volna,
szétrebbent, ő pedig ment tová bb a keskeny siká tor felé a há ztö mb
má sik oldalá n.
Ezen a napon megint vastag kö d ereszkedett a szigetre. A kö zeli
erdő tü zek miatt por szá llt a levegő ben, a magasabb épü letek teteje
szinte nem is lá tszott. De a nappali vilá gossá gban minden ismerő s volt
Tamnek, nem izgult, amikor becsusszant a keskeny résen, és az sem
zavarta, hogy dobogó léptei visszhangoznak a falak kö zö tt. Arra
gondolt, hova tart, és mennyi ideje van még sö tétedés elő tt, és ez
bá torsá got ö ntö tt belé.
Amikor kiért a má sik oldalon, cikcakkban utat tö rt magá nak a riksá k,
mopedek és taxik kö zö tt, lerö vidıt́ ette az utat olyan boltok mö gö tt,
amelyeket éjszaka elkerü lt. A redő nyö k fel voltak hú zva, az eldugott
siká torokban nyü zsö gtek az emberek. Gyerekek já tszottak a kuká k
kö zö tt, a patká nyok eltű ntek a szemü k elő l, nem szeretik a zsivajt.

121

Tam ezú ttal nem akart oldalt, a meghajlıt́ ott hullá mlemezen keresztü l
bemá szni. Ha a toló ajtó még mindig nyitva van, ahogy hagyta, tudta,
hogy há tulró l is bejuthat.
Mió ta fogva tartottá k, Libby most elő szö r érezte, hogy tö kéletesen ura
a testének. Annyi benyugtató zva, mozdulatlanul és bizonytalansá gban
tö ltö tt ó ra utá n ú jra érezni kezdte minden izmá t. Nem sokkal késő bb a
fá jdalom is megérkezett. Nem jutott vér a kezébe a csukló já t szorıt́ ó
kö tés miatt, és a gerince is sajgott. Alul elzsibbadt a lá ba, mivel egész
sú lyával a bili mű anyag szélére nehezedett. De a legrosszabb az égető
fá jdalom volt, amit a harapá sok hagytak maguk utá n. Lü ktetést és
bizsergést érzett, de még ennél is rosszabb volt arra gondolnia,
hogyan szerezte azt a sebet, amelytő l bal vá lla szinte elhalt.
Egész teste enyhén rá ngató zott pusztá n attó l, hogy olyan régó ta kellett
ugyanabban a pó zban tartania magá t. Hasá ra nyomá s nehezedett, és
arra gondolt, vajon gö rnyedt testtartá sa á rthat-e a babá nak. Amikor
legutoljá ra kivették a szá já bó l a rongyot, hogy megitassá k és
megetessék, megfordult a fejében, hogy elmondja nekik, terhes, bá r
soha nem vá laszoltak egyetlen kérdésére sem. Rá adá sul ú gy képzelte,
az a valaki, aki ilyen kegyetlenü l bá nt vele eddig, talá n csak beteges
izgalmat érezne, ha bevallaná , hogy gyereket vá r. Azt pedig nem
akarta, hogy még értékesebbnek gondoljá k, ha esetleg vá ltsá gdıj́ miatt
tartjá k itt.
Vajon a szü lei jelentkezésére vá rnak, vagy addig lesz itt bezá rva, mıǵ el
nem adjá k valaki má snak, aki majd ugyanıǵ y fogva tartja valahol? Meg
kellett győ znie magá t, hogy az apjá t és az anyjá t értesıt́ ették, és ő k má r
tettek lépéseket annak érdekében, hogy kiszabadıt́ sá k. Ha pedig nem
ez tö rtént, mit veszıt́ het, ha megpró bá l elszö kni?
Megint há tranyomta a fejét, és érezte, hogy fö lü l megfeszü l a fémhá ló .
Lá bá t erő sebbnek érezte, ahol a bilihez kö tö zték, és a boká ja fá jt, ahol
a mű anyag alapzathoz erő sıt́ ették. Begö rbıt́ ette az ujjait, és
megkapaszkodott a puha ü rü léksző nyegben, majd elő recsú szott az
ü lő kével. A csirkék nyugtalanul verdestek a szá rnyukkal, és
felkavartá k a levegő t. Azért zá rtá k ö ssze velü k, hogy riasztó ként
mű kö djenek?
Sehogy sem tudta kiderıt́ eni, hogy valaki most is nézi-e. De ki kellett
haszná lnia, hogy megint érzi a combjá t, mielő tt ú jra benyugtató zzá k.

122

Térde megfeszü lt, ahogy tová bbhú zta magá t, egészen addig, mıǵ arca
elérte a ketrec má sik oldalá t. Erő sen hozzá nyomta a fejét, a dró t vá gta
az
orrá t. De hiá ba nehezedett rá egész testével, az ajtó meg sem mozdult.
A dró t a feje fö lö tt rugalmasabbnak tű nt, ú gyhogy lö kö tt egyet magá n,
kitá masztva testét a bili és a rá cs kö zö tt. Tolta magá t felfelé, a fém
belemélyedt a csuklyá ba. Megfeszıt́ ette a vá llá t és a hasizmá t, és
megpró bá lt felá llni. Egy idő utá n kimerü lten zuhant vissza az ü lő kére.
Zihá lt a csuklya alatt, legszıv́ esebben ıǵ y maradt volna, hogy megvá rja,
mıǵ a fá jdalom kiá ramlik a testébő l. De tudta, talá n csak ez az egy
esélye van.
‒ Allj!
A taxis félrerá ntotta a kormá nyt, és lehú zó dott egy buszmegá lló ba a
Hebron utca végén, aztá n igyelmeztető en Pope-ra pillantott a vá lla
fö lö tt.
‒ Bocsá nat, de itt kell kiszá llnunk. – Korá n reggel volt, az egyik há z
elő tt mégis fényshow vá rta ő ket, ú gy a tö mb felénél. – Kö szö njü k.
Fizetett, és amint becsaptá k az ajtó t, a kocsi má r el is tű nt arra,
amerrő l jö tt. Mindketten alaposan megnézték az utca végét elzá ró ,
teljes harci dıś zben pompá zó rendő rautó kat és tévéskocsikat.
‒ Ugy tű nik, elkéstü nk a bulibó l. – Weaver ó vatosan letette a kamerá t a
já rdá ra. Megpró bá lta kézipoggyá szként felvinni a gépre, de nem
engedté k.
Hosszú ideig vá rtá k, mire felbukkant a csomagszá llıt́ ó szalagon. –
Lehet, hogy Frost kihıv́ ta a zsarukat.
‒ Kétlem. – Pope szerint a rendő rség bevoná sa volt az utolsó , amit az
apa akarhat, ha élve szeretné visszakapni a lá nyá t. – Talá n valaki
megtalá lta a hullá kat.
‒ Legalá bb nyolc csatorná tó l itt vannak, ha jó l szá molom.
‒ Lá tsz valami ú j infó t a honlapon?

123

Weaver elő halá szta az iPadet a tá ská já bó l, és megnézte a há zakat. –
Nincs ú j cıḿ … ‒ Rá kattintott arra a há zra, amelyiktő l csak néhá ny
méterre á lltak. – Se képek hullá kró l.
Pope stratégiá ja nem jö tt be, a honlap nem juttatta ő ket elő nyhö z. Egy
egyszemélyes stá b nem elég felkészü lt egy ilyen sztori tudó sıt́ á sá hoz.
El kéne vinnie valamelyik nagy csatorná hoz? Biztos, hogy azonnal
elvennék tő le, és nem akart idő t veszıt́ eni egyezkedéssel. Frost hét
ó rával elő rébb já r, mint ő k.
‒ Elég messzire eljuthatott azó ta. – Weavernek is hasonló gondolatok
já rtak a fejében. Ugy pá sztá zta a kö rnyéket, mintha még meglá thatná k
valahol.
‒ De ha a kö vetkező cıḿ et még nem raktá k fel az oldalra, akkor
ugyanú gy sö tétben tapogató zik, mint mi.
‒ Talá n má shogy is tud kommuniká lni az emberrabló kkal.
‒ Akkor miért foglalkozna a honlappal? Ki kell vá rnunk, mıǵ
megjelenik az ú j cıḿ , és olyan gyorsan oda kell mennü nk, mint ő .
Weaver bó lintott, és felvette a fö ldrő l a kamerá t. – De attó l még itt is
meg kell csiná lnunk a tudó sıt́ á st, nem?
Pope-nak nem sok kedve volt csatlakozni az utca végén csoportosuló
tö meghez, kü lö nö sen, hogy sokkal inká bb érintettek voltak a
sztoriban, mint itt bá rki, beleértve a rendő rséget is.
Ugy tű nt, Weaver nem hagyja annyiban a dolgot. – Végü l is ez a
munká nk, nem?
‒ Ja, gyerü nk. Legyen kéznél az iPad… de azért má sok ne lá ssá k.
Pope ö sztö nei azt sú gtá k, most vá rniuk kell. Az idefele ú ton nem talá lt
semmit az interneten, ami ö sszekö tö tte volna Frostot Ambersonnal, de
még ott volt a tö bbi há z, amirő l informá ció kat kellett szerezniü k. Es
akkor egy idő ben mehetnének a kö vetkező hö z Frosttal.
‒ Az volt odaıŕ va, hogy csak reggel kap legkö zelebb utasıt́ á sokat. –
Weaver a vá llá ra emelte a kamerá t.

124

‒ Má r reggel van.
Libby megfeszıt́ ette a vá dlijá t, és ú jra nekivá gta magá t a rá csnak.
Ismétlő dő pró bá lkozá sai fejméretű boltozatot hagytak maguk utá n.
Megint belehelyezte a fejét, egész sú lyával nekifeszü lt, és erő sen
harapta a szá já ba gyö mö szö lt rongyot. Teste remegett az erő lkö déstő l,
a dró t belemélyedt a fejbő rébe. Má r majdnem ú jra ö sszeesett, amikor
pukkanó hangot hallott.
Arra gondolt, talá n ki icamıt́ otta a vá llá t, de amikor megint ellenő rizte
a ketrec á llapotá t, érzékelte, hogy má r nem á ll ellen a nyomá snak. Az
egyik széle meglazult, és amikor odadugta a fejét, rá jö tt, hogy az ajtó
fö lö tt lifeg egy darab.
Mivel még mindig a vécéü lő kéhez volt kö tö zve, nem tudott kimá szni,
de nem volt ideje hezitá lni. Nekicsapta magá t az ajtó nak, mire a ketrec
felborult, és amikor az ajtó bó l egyszer csak padló lett, a csirkék
hangos panaszkodá sba fogtak. Erezte, hogy a hideg folyadék rá ö mlik a
tá lbó l, és az á llatok rémü lten rohangá lnak a testén. Igaz, hogy még
mindig hozzá volt kö tö zve, de a vécé pehelykö nnyű mű anyagbó l
készü lt. Lá bával á thú zta a má sik oldalra, és ezzel ü tö tte szét a má r
amú gy is meglazult rá csot.
Libby kıǵ yó mozgá ssal kitekergő zö tt a lyukon, rabtá rsai ö sszevissza
karmoltá k menekü lés kö zben. Kinyú jtotta a lá bá t, és karjával feltolta
magá t, majd inogva, még mindig a vécéhez kö tö zve megá llt.
Rö vid pihenő t tartott, fü lelt, nem hall-e má s zajt, de csak sajá t légzése
volt vele a sö tétségben, meg a madarak rikoltozá sa és a vére dobolá sa
a fü lében.
Erezte, ahogy a vér visszaá ramlik a lá bá ba. Keze még mindig ö ssze
volt kö tö zve a há ta mö gö tt, és egyik lá bá t csak pá r centivel tudta a
má sik elé helyezni. Csoszogott, lomha mozgá sával is elijesztve a
csipegető
madarakat, aztá n hamar egy nedves falba ü tkö zö tt, kö rü lbelü l két
méterre a ketrectő l. Nekidő lt, és ú gy haladt tová bb, arcával és karjával
lemorzsolt belő le darabokat, aztá n egyszer csak fémmel érintkezett a
bő re. Minden bá torsá gá t ö sszeszedte, és teljes sú lyával nekifeszü lt a

125

kemény felü letnek; ide-oda csú szká lt és dü lö ngélt, vá llával
tapogató zott.
Arra eszmélt, hogy az oldalá n fekszik. A halá ntéká t ért ü téstő l
narancssá rga buborékokkal telt meg a fekete csuklya. Hallotta sajá t
kétségbeesett zokogá sá t, és ö sszeszorıt́ otta a szemét, hogy amennyire
lehet, kizá rja a kü lvilá got. Elkaptá k és legyő zték.
De nem kapta meg a vá rt bü ntetést, és azt vette észre, hogy a bő rét
meleg levegő éri. Fentrő l sü tö tt rá a nap, a fö ld pedig, ahol hevert,
szintén hő t sugá rzott, és autó k zajá t hallotta – tehá t kö zel van egy
ú thoz. Kizuhant az ajtó n, és beverte a fejét. Megint feltolta magá t, és
arra csoszogott tová bb, amerrő l a motorok és dudá k hangja érkezett.
A talaj puha és meleg volt a talpa alatt. Amikor kö zelebb ért a
hangokhoz, a mellkasá ban érezte az utca morajlá sá t. Egy pillanatra azt
hitte, agyrá zkó dá st kapott, és szédü l, de aztá n rá jö tt, hogy emelkedő n
megy fö lfelé. Talá n egy rá mpá n, ami egyenesen egy fő ú tra visz?
Amikor felért a tetejére, megtorpant. Nem akarta, hogy azonnal
elgá zoljá k, miutá n épp csak kiszabadult, de a lehető legmesszebb
szeretett volna kerü lni bö rtö nétő l. Tová bbcsoszogott, remélve, hogy az
autó k lefékeznek, ha tú l kö zel menne az ú t széléhez. Aztá n az arca
forró hullá mpalá ba ü tkö zö tt. Tová bbgö rdü lt, az egyenetlen felü lethez
nyomva a testét.
Magas kapu rejtette el az elő tte elhaladó emberek elő l. Elvonszolta
magá t a má sik há rom falig, mindenhol téglá ba ü tkö zö tt, és
megá llapıt́ otta, hogy egy kö rü lbelü l hat lépés széles és hosszú , zá rt
udvaron van. Csak a kapun keresztü l lehet kijutni; vá llá t ide-oda
rá ngatva a fémbordá zathoz
dö rzsö lte, há tha megtalá lja a kilincset. De hiá ba. Csak meg kellett
volna fognia, ha az ú tjá ba akad, de há ta mö gö tt ö sszekö tö zö tt kezét
nem tudta magasabbra emelni a csıṕ ő jénél. Teljes erő bő l nekiment az
ajtó nak, de semmi sem tö rtént. Rendesen bezá rtá k, való szıń ű leg
lakatokkal, amelyek a fö ldhö z rö gzıt́ ették.
Végig, amıǵ ott kú szott-má szott, pró bá lta kinyomni a szá já bó l a
rongyot, bá r a szoros csuklyá tó l amú gy sem tudta volna kikö pni, és
nem tudott volna segıt́ ségért kiá ltani. Ezú ttal még erő sebben ment
neki a kapunak, de a negyedik pró bá lkozá sá ná l, amikor ú jra lendü letet
vett, valami megá llıt́ otta a karjá t. Mibe akadt bele a bilincse?

126

Valakinek az ujjá ba, és ez azzal vá laszolt a mozdulatá ra, hogy az
ellenkező irá nyba rá ntotta, le a rá mpá n, a csirkeü zem felé. Egész idő
alatt nézték? Libby sikolyai megtö ltö tték a csuklyá já t, és bá rki is
vonszolta vissza bö rtö ne felé, pontosan tudta, hogy senki sem fogja
meghallani.
21. fejezet
Délutá n 2 ó ra 14 perckor Anwar Imam besétá lt Will irodá já ba.
‒ Egyedü l vagy? – A kérdés éppolyan bará tsá gos volt, mint a hozzá
tá rsuló arckifejezés, de a fér i sö tét szeme gyanakvó an fü rkészte Carla
tekinteté t.
A nő elnézett mellette abba az irá nyba, ahol Nissa ü lt. – Mondtam,
hogy most nem fogadhatok senkit.
‒ Nem Nessa hibá ja. – Anwar képtelen volt megjegyezni a titká rnő
nevét. – Egyszerű en besétá ltam.
Carla lá tta, hogy Nissa beharapja az ajká t. Miutá n megérkezett, és
észrevette, hogy Carla ugyanazt a ruhá t viseli, mint elő ző nap, még
aggodalmaskodó bbnak tű nt. Nyilvá n mindketten rá jö ttek, hogy valami
baj van.
Anwar az ajtó hoz lépett, és teljes testsú lyával a kilincsre nehezedve
elzá rta elő le Nissa arckifejezését. Lezser, sá rga, kasmıŕ mintá s inge
tö kéletesen kiemelte sö tét bő rét.
‒ Anwar, nem szá mıt́ ottam rá , hogy bejö ssz.
Anwar bó lintott, vá llá ig érő fekete haja elő rehullott, ujjait
ö sszeérintette az orra fö lö tt, mıǵ kö rbenézett az irodá ban és
konstatá lta, hogy Carlá t kellemetlenü l érinti az érkezése.
Egyiptominak szü letett, de megá talkodott anglomá n volt. Megfogadta
Will taná csá t ingatlanü gyben. Sajá t befektetése
– egy Gyö rgy korabeli há z – mindö ssze hú sz kilométerre fekü dt Easton
Grey-tő l.
‒ Hol van Will? – Anwar hirtelen nagy érdeklő dést mutatott a Will
ıŕ ó asztalá n talá lható absztrakt szobor irá nt, és ö sszehú zott

127

szemö ldö kkel vizsgá lta, mintha ez feljogosıt́ aná arra, hogy folytassa a
bará tsá gos vallatá st.
‒ Elutazott a hétvégére. En meg még mindig futom a kö rö ket, hogy
kihú zzam a cégekbő l az á llá spontjukat a transzafrikai
megvaló sıt́ ható sá gi tanulmá nyhoz. – Carla pró bá lt ú gy beszélni, mint
aki tú lhajtotta magá t, de hamar rá jö tt, hogy magyará zkodá sa csak
gyanú ssá teszi.
‒ Akkor miért akarod mindená ron kihú zni belő lem azt a keveset, amit
tudok a néhai Holt Ambersonró l? – Anwar odament az asztalhoz,
felemelte a szobrot, és ú gy tett, mintha megbecsü lné a sú lyá t.
Aftershave-je bergamottillata egy pillanatra meglegyintette Carlá t.
‒ Valaki ajá nlatot tett Willnek a UG-tő l – hazudta. – Ez felkeltette az
érdeklő dését.
‒ Annyira, hogy há rom kü lö nbö ző szá mon pró bá ltá l elérni vasá rnap
reggel. – A fér i letette a szobrot, tekintete ő szinteséget kö vetelt.
‒ Anwar. Régó ta vagyunk bará tok…
Anwar bó lintott. Hosszú , sö tét szempillá ja megremegett, amikor
pislogott, arckifejezése azonban nem vá ltozott.
Carla tudta, hogy Anwar sokkal tö bb szeretne lenni, mint bará t.
Ugyanú gy elvesztette a kontrollt, ha ivott, mint Will, és jó néhá nyszor
megeredt a nyelve, amit egyébként mindig szorosan fogott, és csak
udvariaskodó mondatok kimondá sá ra haszná lt.
Carla nem titkolta el Will elő tt, hogy Anwar tö bbszö r is ajá nlatot tett
neki, de Will csak nevetett rajta, mondvá n, hatalmas bó k, hogy egy
Anwar pozıć ió já ban lévő , gazdag, iatal, nő tlen fér i ü ldö zi a feleségét.
Igaz, Carla nem szá molt be mindenrő l, amit Anwar mondott. Mi
értelme lenne tö nkretenni a bará tsá got, ha Anwar szá ndékai ıǵ y se,
ú gy se vá ltoznak? –
Valamit meg kell oldanunk. – Carla á llta a tekintetét. – Ha szü kségü nk
lesz segıt́ ségre, tudod, hogy neked fogunk elő szö r szó lni…
‒ Má r szó ltá l… ‒ De szemö ldö kének szigorú ıv́ e meglá gyult. – Még
soha nem hallottalak ilyennek, mint most, amikor felhıv́ tá l. Bocsá nat,

128

hogy rá d tö rtem, de amú gy is be kellett volna jö nnö m az irodá ba
délutá n, és aggó dtunk… vagyis aggó dtam.
Carla feltételezte, hogy Anwar Nissá ra gondolt, amikor tö bbes szá mot
haszná lt. A titká rnő talá n mondott neki valamit?
‒ Kö szö nö m, de meg tudjuk oldani. – Gyorsan bó lintott, jelezve, hogy
Anwarnak is ıǵ y kéne tennie.
De a fér i nem viszonozta a bó lintá st. – Oké – mondta végü l. – De ha
mégis kellek, tudod, hol talá lsz ‒ tette még hozzá , és megcsillant
valami a tekintetében, mintegy nyomatékosıt́ va az á llıt́ á s jelentő ségét.
‒ Megmondom Willnek. Ertékelni fogja.
Anwar tiszteletteljesen bó lintott. – Mikor jö n vissza? – Kö rü lnézett,
mintha a fér i az elő bb ment volna ki a szobá bó l.
Nyilvá nvaló an nem hitte el, hogy Will elutazott a hétvégére. Ez volt az
a
pont, amikor Carla majdnem bevallott neki mindent. – Nemsoká ra. –
Meredten nézte a honlapot, és Anwar lá tta rajta, alig vá rja, hogy ú jra
azzal foglalkozhasson.
Anwar a képernyő há tuljá t tanulmá nyozta. – Oké. Mindent elmondok,
amit tudok Ambersonró l és a UG-ró l.
Will mobilja néhá ny má sodperccel a há z aktivá ló dá sa utá n
megcsö rrent.
Bel Air,
Maryland,
TUDJA, MIT KELL TENNIE
‒ Lá ttam – szó lt bele azonnal. Hallotta, hogy Carla ujjai halkan
kopognak a billentyű zeten.
Rá kattintott a képkivá gá sra, és egy ú jabb titkos fotó albumot talá lt. A
berendezés vadonatú jnak tű nt – kerá miacsempe, juharfa konyhabú tor

129

és kézi csomó zá sú falisző nyegek. Az elő szobá ban egy fogason
széldzsekik ló gtak csö kkenő méret szerint, egy nagy kék, egy
valamivel kisebb piros…
Es egy gyerekméretű sá rga.
‒ Kö rü lbelü l ö tvenperces ú t az ú tvonaltervező szerint. – Carla má r
elvégezte Will helyett a keresést. – Anwar most volt itt az irodá ban.
Will tudta, hogy Anwar jobban szeret szemtő l szemben beszélgetni,
kü lö nö sen, ha Carla is jelen van. – Le tudtad rá zni valahogy?
‒ Lá ttam rajta, hogy sejt valamit, de mondott egy-két dolgot
Ambersonró l. Sajnos semmi olyat, amit eddig ne tudtunk volna.
‒ Má r vá r a taxi. – A sofő r hat ó ta ott volt. Most 9.34 volt. Will gyorsan
lecsukta a laptopot, és elindult az ajtó felé.
Weaver felszaladt a lépcső n a parkoló bó l, és tü relmetlenü l vá rta, hogy
lassan kinyıĺ jon a fotocellá s ajtó . – Mennü nk kell!
‒ Befejezhetjü k ezt késő bb? – Pope a ró zsaszıń , há rom példá nyban
készü lt nyomtatvá nyra célzott, amely kö zte és a kö lcsö nző i
alkalmazott kö zö tt hevert az asztalon. Ugy dö ntö ttek, kocsit bérelnek,
aká r autó pá lyá n kell vezetniü k, aká r egyenesen vissza kell menniü k a
reptérre. Az ellicotti autó kö lcsö nző zá rva volt vasá rnap reggel,
ú gyhogy kint á csorogtak, mıǵ egy ö regú r ki nem nyitotta a helyet.
A hetvenes éveiben já ró fér i kelletlenü l, véreres szemmel nézett fel a
szá mıt́ ó gép monitorjá bó l.
Pope tekintete az asztalra tévedt, ahol a kulcs hevert. Felmarkolhatná ,
és még azelő tt eltű nhetne, hogy a ickó nak ideje lenne felá llni a
székébő l.
‒ Bel Air! Kö zel vannak! – Weaver az ajtó ná l toporgott.
Bá r igaz, hogy a jogosıt́ vá nyuk adataival és mindazzal az
informá ció val, amit eddig megadott a fér inak, a rendő rség hamar
utolérné ő ket. Talá n még azelő tt, hogy eljutná nak a kö vetkező há zig.
Mire taxit fogná nak vasá rnap reggel, való szıń ű leg véget is érne itt a
pá lyafutá suk. Pope ö sszeszedte magá t, és magá ra erő ltetett egy
szolgá latkész mosolyt. – Tudná nk sietni? A hıŕ adó tó l vagyunk.

130

Semmi reakció .
‒ Nagyon sietü nk, egy fontos ü gyrő l van szó .
‒ Persze. – Az ö regú r folytatta Pope adatainak feldolgozá sá t, miutá n
hosszan és hangosan kortyolt egyet a kávésbö gréjébő l.
Will beü lt egy ü tö tt-kopott, piros Ford Fusion há tsó ü lésére, és kö zö lte
a taxissal az ú ti célt. Egészen idá ig arra szá mıt́ ott, hogy majd vissza
kell vitetnie magá t a reptérre. Most beléhasıt́ ott, hogy ha egyenesen az
ú j cıḿ re megy a taxival, a rendő rség lenyomozhatja, melyik hoteltő l
indult. A hitelká rtyá já t haszná lta, amikor bejelentkezett.
Azt is jó lett volna tudni, megadjá k-e a pontos cıḿ et, mihelyst a
kö rnyékre érnek. Nem akarta megkérni a sofő rt, hogy keringjen, és
azzal sem akart idő t veszteni, hogy beü l egy má sik taxiba. Jobban teszi,
ha sajá t autó val megy oda. Az ó rá já ra pillantott, és azt szá molgatta,
mennyi idő be telne elmenni egy autó kö lcsö nző hö z. Mivel vá roson
kıv́ ü l já rtak, fogalma sem volt, hol van a legkö zelebbi.
‒ Mennyi jö n ö ssze a fuvarokbó l egy nap?
Az izmos, iatal taxis felhú zta egyik alig lá tható szemö ldö két a
tü kö rben. Olyan rö vidre borotvá lta a hajá t, hogy kevés sző ke haja a
dobó kocka-tetová lá s fö lö tt csak csillá mnak lá tszott. – Há romö tven… ‒
saccolta meg a srá c. Hangja tú l vékony volt a testalkatá hoz. Aztá n
ö sszehú zta a szemét. – Ugy szá molom, há romö tven és hatszá z kö zö tt…
kö rü lbelü l. – Erezte, hogy ajá nlatot fog kapni.
‒ Meg tudja oldani esetleg, hogy beteget jelentsen?
A taxis alig észrevehető en há trafordult, szá ja sarká ban mosoly
kezdő dö tt. – Má r amú gy is ö sszejö tt pá r szá z dollá r, amıǵ vá rtam. Azt
akarja, hogy egész nap én vigyem ide-oda?
‒ Nem. Kö lcsö n akarom kérni a kocsijá t.
Ezú ttal mindkét szemö ldö k a magasba emelkedett.

131

‒ Es azt akarom, hogy gyorsan dö ntsö n. Ha megá llapodunk, ez az
egész kö ztü nk marad. Hatszá z dollá rt izetek. Bel Airbe kell mennem,
de megıǵ érem, hogy utá na ott hagyom az autó t. Magá nak kell érte
menni.
‒ Honnan tudjam, hogy nem ver á t?
Will gyorsan megmagyará zta. – Sehonnan. Az a helyzet, hogy sokkal
kevesebbért is bérelhetnék autó t a mai napra, de oda kell érnem
valahova most azonnal. Elet-halá l kérdés. Van ná lam hatszá z dollá r
készpénzben, és nincs idő m alkudozni. Ha akarja a pénzt, hú zó djon
félre. Megadhatja a mobilszá má t, és akkor meg tudom mondani, hol
hagytam az autó t.
Magas tö lgyfá k suhantak el mellettü k egy pillanatra, aztá n a srá c
élesen bekanyarodott egy kamionos pihenő hö z. Elkezdte felıŕ ni a
szá má t egy taxis ká rtya há toldalá ra. – Ma este vissza kell kapnom az
autó t. Ebben szoktam aludni.
Szemerkélni kezdett az eső , a cseppek megtelepedtek a szélvédő n.
Will otthagyta a iú t. A laptop kinyitva és bekapcsolva pihent az
anyó sü lésen.
Kikapcsolta a taxirá dió t, és kö vette a Bel Airbe vezető ú tvonalat, amit
má r beprogramozott a GPS-be. Carla felhıv́ ta, hogy elmondja neki,
kö veti az ú tjá t.
A há z kevesebb mint ö tven percnyire vá rt rá az I-95-ö s ú t mellett.
22. fejezet
A vészesen sová ny, szakadt farmersortos fér i felá llt a székbő l, és Tam
irá nyá ba fordult. A iú visszahú zta a fejét, hogy ne lá tszó djon. A
csirkeü zem fekete fala és egy halom ü res ketrec kö zö tt rejtő zö tt el.
Há rom felborıt́ va á llt a sor kö zepén, ezek takartá k el. Jó pá r csirke
odament hozzá , hogy megnézze magá nak, csupasz lá ba kö rü l
csipegettek, mıǵ ő
ö kö lbe szorıt́ ott kézzel vá rt; szeme kö nnybe lá badt, mert attó l félt,
pislogá sa zaja is elá rulhatja, hogy itt bujká l.
Nézte, ahogy a Sová ny Ember minden sietség nélkü l elsétá l a csirkék
kö zö tt a szandá ljá ban, és csipogó ö svény nyıĺ ik elő tte, egészen addig,

132

mıǵ a lépcső kö zelébe nem ér. Malá j arca szokatlanul sá padt és
viasszerű volt, mintha minden idejét idelent tö ltené. Megfordult, és a
hasá t vakarta pecsétes pó ló já n keresztü l, mintha éppen meggondolná
magá t. Aztá n ú gy tű nt, mégis az első gondolatá nak enged, és elindult
fö lfelé.
Tam hallotta, hogy nyıĺ ik és csukó dik az ajtó , és há lá s volt, amiért a
Sová ny Ember nem kapcsolta le a villanyt. De akkor ezt azt jelenti,
hogy nemsoká ra visszajö n? Megint vett egy nagy levegő t, és egy kicsit
pihentette lá ba há tsó izmait.
Nem tudta, miért jö tt vissza ide. Valami nekiü tkö zö tt a hullá mpala
kapunak, épp amikor á t akart má szni rajta. Az ö sztö nei azt sú gtá k,
menekü ljö n vissza a siká torba, és jó néhá nyszor megkerü lte az
épü letet, mielő tt ö sszeszedte a bá torsá gá t, hogy ú jra felmá sszon.
Elő szö r lenézett az udvarra. Semmi nyoma nem volt annak a
valaminek, ami a kapunak ü tő dö tt, csak egy csapat piszkos csirkét
lá tott, amelyek feltotyogtak a rá mpá n.
A toló ajtó t félig nyitva talá lta, de nem volt benne biztos, hogy az utá n
hú ztá k-e el, hogy elő ző este elmenekü lt. Amikor most besurrant az
ü zembe, fel igyelt rá , hogy ég a villany, pedig emlékezett, hogy
lekapcsolta.
Nagyon megijedt, amikor lá tta, hogy a ketrec felborult és ü res, arra
szá mıt́ ott, hogy a lá ny bá rmelyik pillanatban lecsaphat rá . Aztá n
egyszer
csak megpillantotta: ott fekü dt egy má sik ketrecben, a fö ldö n, a
nyü zsgő
emelet má sik végében. A boká já t ugyanazzal a kék szá rıt́ ó kö téllel
kö tö zték ö ssze, amivel a csuklyá t rö gzıt́ ették a nyaká hoz. Talpá t sebek
és vér borıt́ otta, és amikor a csirkék, amelyekkel a helyén osztozott,
megcsipkedték, nem reagá lt.
Lassan kö zelebb ment hozzá , hogy lá ssa, él-e még. Aztá n meghallotta,
hogy valaki jö n le a lépcső n. Az ü res ketrecek kö zelebb voltak, mint a
kijá rat, ú gyhogy gyorsan mö géjü k bú jt. Megjelent a Sová ny Ember,
egyik kezében faszék, a má sikban egy ü veg. A iú igyelte, ahogy
kö rü ltekintő en a ketrec elé helyezi a széket, és leü l. A lá ny
nyö szö rgö tt, és végü l beszélni kezdett. Tam nem értette, mit mond, de

133

tudta, hogy kö nyö rö g valamiért. A Sová ny Ember csak nézte, meghú zta
az ü veget, és néha a telefonjá ra pillantott.
Most, hogy a Sová ny Ember eltű nt a lépcső n, Tam kimá szott a ketrecek
mö gü l, és felkapta a barna Singha sö rö sü veget. Ures volt, de arra
gondolt, haszná lhatná fegyverként, ha a Sová ny Ember visszajö n.
Miutá n fél ó rá ig remegő lá bbal á llt és hallgatta a lá ny sıŕ á sá t és
fulladozá sá t, má r nem félt tő le. De amikor kö zelebb kú szott a
ketrechez, és az ajtajá ná l térdelt, még mindig ö rü lt a hatalmas
lakatnak.
A lá ny há ttal fekü dt neki, de Tam lá tta, ahogy a vá lla emelkedik és
sü llyed. A csuklya megmozdult, mintha megérezte volna, hogy Tam itt
van, de aztá n visszaá llt eredeti helyzetébe, és a lá ny végü l nem
mondott semmit.
A iú nézte, nem szó lalt meg, mégis biztos volt benne, hogy a lá ny
érzékeli a jelenlétét. Nem tudta, há ny perc telhetett el ıǵ y, mielő tt ú jra
meghallotta, hogy a Sová ny Ember kö zeledik a lépcső n.
Ezú ttal gyorsan megtette a ketrec és a toló ajtó kö zti távolsá got, és
visszasietett a rá mpá n.
Felkapaszkodott a hullá mpala kapun, és mire biztonsá gban leért a
má sik oldalá n, má r el is felejtette a sö rö sü veget, amely a ketrec mellett
maradt.
Will maga mö gö tt hagyta a vá rost, és a vidéki tá j a szü rke, felhő s
égbolt lá tvá nyával fogadta. Megint izetnie kellett az autó pá lyá n, és
rá hajtott a US
1-re. A felugró ablakban még mindig ugyanazt az informá ció t lá tta.
Tudta, hogy addig nem is vá ltoztatjá k meg, amıǵ Bel Airbe nem ér. A
fá jdalom ú gy á radt szét a gyomrá ban, mintha pezsgő tabletta oldó dna
fel benne.
Mikö zben a kocsi zabá lta a fehér ú tfelfestéseket, és egyre kö zelebb
vitte
az ismeretlen cıḿ hez, azon gondolkozott, vá rjon-e a telefoná lá ssal,
mıǵ beér a vá ros kö zpontjá ba. Legalá bb gyorsabban odajutna a
há zhoz; bá r az is lehet, hogy a kü lvá rosban van.

134

Mennyivel az érkezése elő tt ö lték meg Ellicott Cityben a csalá dot?
Orá kkal? Az emberrabló k a honlapon arra céloztak, hogy megelő zheti
ő ket. Még azelő tt kéne felhıv́ nia a szá mot, hogy Bel Airbe ér? De ha azt
hiszik, hogy elő bb megy, mint ahogy szá mıt́ anak rá , talá n
bepá nikolnak. A cıḿ et pedig csak akkor fogjá k elá rulni, ha minden a
terv szerint halad, és elkészü ltek. Azutá n pedig má r hiá ba hıv́ ná fel a
csalá dot, hogy igyelmeztesse ő ket.
Sehogy sem tudta befolyá solni az események folyá sá t. De azért csak
nyomta a gá zt, és olyan gyorsan hajtott, ahogy csak tudott anélkü l,
hogy a rendő rö k megá llıt́ aná k.
Bel Air forgalmas, nyü zsgő harford megyei kereskedelmi vá rosnak
bizonyult, kifogá stalan bevá sá rló kö zpontokkal és éttermekkel. Amint
a fő ú tra ért, telefoná lt. Ahogy taxija lépésben haladt egy teljesen
bedugult szakaszhoz az ö sszetorló dott kocsik sorá ban, ismerő s zaj
kú szott a fü lébe.
‒ Bel Airben vagyok. Beszélhetnék Libbyvel? – Ezú ttal inká bb
kö nyö rgö tt, mintsem kö vetelő zö tt.
A madarak éles hangon riká csoltak.
‒ Nem tudom ezt tová bb csiná lni, ha nem adnak valamilyen
bizonyıt́ ékot, hogy életben van.
Uj hang hallatszott a hangzavarban, valami a kagyló nak dö rzsö lő dö tt a
má sik oldalon. Hallottá k, amit mondott.
‒ Kérem, hadd beszéljek a lá nyommal.
Most valami keményen nekiü tő dö tt a mikrofonnak.
‒ Apuci? – suttogta egy hang.
Will ujja megfagyott a laptop egérpadjá n.
‒ Apuci? – hallatszott most hangosabban. De ezt a szó t Libby má r
nagyon rég nem haszná lta. Nem ő volt. Egy fér i szó lt hozzá
elvá ltoztatott hangon, jó pá r oktávval magasabban, nő i hangot
imitá lva.

135

Es má r le is rakta. A felugró ablakban magá ért beszélt az informá ció .
Pepperwood Springs 114
Vineyard Oak
Bel Air
Maryland
21015
Ezú ttal Will készü lt, és elő re megnyitotta az online tudakozó oldalá t,
amely megadta a cıḿ hez tartozó telefonszá mot. Gyorsan bepö työ gte a
telefonjá ba, kicsö ngö tt. Ugy érezte, a hangtó l beszakad a dobhá rtyá ja.
A mö gö tte á lló autó k dudá lni kezdtek – a kocsisor felgyorsult elő tte.
‒ Halló ? – Egy nő vette fel.
Kinyitotta a szá já t, de a igyelmeztető szavak egyszerre eltű ntek,
mintha szétolvadtak volna a nyelvén. Ha megmenti ő ket, nem tudja
megszerezni a kö vetkező ruhadarabot Libbynek. A má sik fü lébe még
tö bb dudaszó á ramlott.
‒ Halló ?
‒ Menekü ljenek. – Be kellett csuknia a szemét, hogy ki tudja mondani.
‒ Ki beszél?
‒ El kell menniü k a há zbó l. Higgyen nekem.
‒ Meg akar ijeszteni? Addig ú gyse hiszek el semmit, amıǵ nem tudom,
kivel beszélek. – De valami nem stimmelt a nő hanghordozá sával.
Olyan volt, mintha gú nyoló dna vele.
‒ Menekü ljenek, és hıv́ já k a rendő rséget.
‒ Nagyon sajná lom, Mr. Frost, de még be kell fejeznem valamit.
Will gá zt adott, és maga mö gö tt hagyta a lá rmá t.

136

Semmi kétség. Ugyanazt a hangot hallotta, amelyik pá r nappal ezelő tt
az éjszaka kö zepén felébresztette. Ledobta a telefont az ü lésre, mintha
az is a nő hö z tartozna.
Felismerte az amerikai kiejtést, de valamilyen má s nemzetiség
akcentusa is érző dö tt gyors beszédén. Bá rki is az, lehet, hogy ott fog rá
vá rni, amikor odaér.
Ejtette az ö tletet, hogy értesıt́ se a rendő rséget. Még ha ő rizetbe is
veszik a nő t, Libby élete akkor is annak a má sik embernek a kezében
lesz, aki fogva tartja.
Minden porciká ja tiltakozott az ellen, hogy az ú j cıḿ re menjen, de
folytatnia kellett az utat. Beérte az elő tte lévő autó kat, és beıŕ ta az ú j
ú ti célt a GPS-be. Amikor a kocsisor megló dult, balra tartott,
gyorsıt́ ott, és a felé a há z felé hajtott, ahol valaki az elő bb kimondta a
nevét. Szerette volna tudni, vajon rajta kıv́ ü l má sok is hallottá k-e.
Pepperwood Springs a vá ros hatá rá n kıv́ ü l volt, de csak
há rompercnyire. Kö vette a GPS utasıt́ á sait, a Bel Air-i ö sszekö tő
ú tvonalon haladt, aztá n elkanyarodott egy csö ndesebb kö rnyékre. A
há zakat egy kis erdő szélére épıt́ ették, minden porta elő tt rendezett
gyep terü lt el.
Leparkolt a 114-es szá m elő tt, és felvette a kesztyű jét. A szemerkélő
eső
ellenére a hirtelen reggeli melegben most egészen nyilvá nvaló vá vá lt,
belü l milyen jéghidegnek érzi magá t. A szomszédban egy
narancssá rga eső kabá tos nyugdıj́ as kö rbe-kö rbezö työ gö tt a
fű nyıŕ ó já n. Felnézett, és Willre sandıt́ ott a szemü vege fö lö tt. A fér i
kerü lte a szemkontaktust, és felsétá lt az enyhén emelkedő
kocsifelhajtó n. Amikor elérte a bejá rati ajtó t, az ö reg eltű nt egy
ciprusfa takará sá ban.
Tö bb esze volt anná l, mint hogy ott á csorogjon; egyenesen elment a
faburkolatú fal mellett, és a há tsó verandá n talá lta magá t. Lassan
megfordult, hogy végignézzen a kerten, egészen az elkerıt́ ett fá kig a
telek végében, rettegve, hogy felfedez egy ú jabb emberi
szoborcsoportot. Pedig egy ká rpitozott hintaszéken, egy leeresztett

137

gyerekmedencén és egy levelekkel beborıt́ ott trambulinon kıv́ ü l
semmi sem volt a kertben.
Egy hang ú jra a verandá ra irá nyıt́ otta a igyelmét. Talá n egy kutya
vinnyogott? A rá cs zá rva volt, de lá tta, hogy a há tsó ajtó tá rva-nyitva
á ll.
Egyelő re nem mozdult az ajtó hoz vezető négy lépcső fok elő l, csak
fü lelt.
Megint hallotta ugyanazt a zajt. Nem kutyá tó l szá rmazott; ú gy
hangzott, mintha valaki fá jdalmasan nehezen venné a levegő t. Lehet,
hogy az a nő
még mindig itt van? Elviselhetetlennek tű nt a gondolat, hogy megint
holttesteket fog talá lni. Most azt vá rjá k tő le, hogy szemtanú ja legyen
az á ldozatok utolsó perceinek?
El akart futni. Vissza a há z mellett, keresztü l a gyepen, az ö reghez.
Megmondaná neki, hogy hıv́ ja a rendő rséget, és vá rna, amıǵ meg nem
érkeznek, és be nem mennek a há zba, mielő tt neki kellene.
Ehelyett lehú zta a csukló já ró l Libby olcsó karkö tő jét, és a tenyerébe
fogta, mint egy talizmá nt. Felemelte a jobb lá bá t, és az első lépcső fokra
helyezte.
A pehelykö nnyű rá cs nyikorgott, amikor maga felé hú zta. A nyitott
há tsó ajtó n keresztü l belá tott a má r ismerő s konyhá ba – lá tta a juharfa
konyhabú tort, a plafonró l leló gó szá rıt́ ott levendulacsokrokat és a
fő ző fü lkét szegélyező kukoricacsuhé-babá kat. A levegő ben terjengő ,
alig érezhető illatok arra utaltak, hogy nemrég sü tö tt valaki.
Will megint hallotta a hangot. Biztosan emberi volt, nő i hang, mintha
valaki csukott vagy betö mö tt szá jjal morogna.
AKKOR VAN KESZ A VACSORA, AMIKOR A TUZJELZO KIKAPCSOL, á llt a
há z tö bbi részébe vezető csukott ajtó n. Lassan odasétá lt a kö vö n, és
megá llt elő tte. Kihú zott egy csontozó kést a tartó bó l. Tudta, hogy nem
lesz alkalma haszná lni, még ha ú gy is érezte, hogy képes leszú rni egy
má sik emberi lényt. Az a feladata, hogy ö sszegyű jtse Libby holmijait a
há zakbó l. Nem avatkozhat bele abba, ami a lakó kkal tö rténik.

138

Résnyire nyitotta az ajtó t, és benézett a tá gas, levegő s elő szobá ba.
Napfény ö mlö tt be a bejá rati ajtó ü vegén keresztü l, és a tető ablak az
ü vegzö ld sző nyeg kö zepén hagyta halvá ny, négyzet alakú nyomá t.
Há rom csukott ajtó t lá tott a bal oldalá n. Hegyezte a fü lét, és vá rta a
hangot, de csak egy szisszenést hallott, és meglá tta az elektromos
légfrissıt́ ő bő l, a telefonasztalká ró l felszá lló kis gő zfelhő t.
Amint á tlépte a kü szö bö t, igyelmét má ris a falra helyezett csalá di
fotó k kö tö tték le. Gyorsan á tnézte ő ket, há tha megtalá lja kö ztü k Libby
arcké pé t.
Nem talá lta, de volt egy fekete keretes, kö rü lö tte ará nytalanul nagy
ü res hellyel. Amikor kö zelebb lépett, megá llapıt́ otta, hogy a fotó t
ugyanú gy rö gzıt́ ették a tapétá hoz, mint azt a má sikat Ellicott Cityben.
Elő szö r azt hitte, valamilyen absztrakt krétarajz, fekete alapon kék-
fehér á brá k.
Kö zelebb hajolt, és szá mokat vett észre a jobb fö lső sarká ban, meg egy
dá tumot és egy nevet.
Libby és Luke gyerekének ultrahangképe volt. Jú nius 29-én készü lt,
amikor Libby nyolchetes terhes volt. Az emberrabló k tudjá k, hogy
gyereket vá r.
Megint hallott egy hangot, most egy gyerekét; a bejá rati ajtó felő l jö tt.
Gyerekek vannak kint az utcá n. Most megengedte magá nak, hogy
nyeljen egyet. A hozzá legkö zelebb eső szoba falai megremegtek egy
sikolytó l.
Egy nő hangja volt, kıń zó fá jdalom szakıt́ otta szét a torká t.
23. fejezet
A hang egyre jobban elvékonyodott, és az ezt kö vető csö nd gyorsan
magá ba szıv́ ott minden má s zajt, és bezá rta Willt a vá kuumba. A
kö vetkező
sikoly térıt́ ette magá hoz. Teljes sú lyával rá nehezedett a nappali
ajtajá ra, és belö kte.
Az első , amit az elsö tétıt́ ett szobá ban észrevett, a tévéképernyő volt.

139

Valami belező s horror ilm ment – egy bő rmaszkos pszichopata kıń zott
egy á gyhoz kö tö zö tt lá nyt. De nem soká ig tartott a megkö nnyebbü lés,
miutá n rá jö tt, honnan jö n a hang, mert megfordult, és meglá tta, kik
nézik a ilmet.
Elő szö r azt hitte, a hajuk az arcukba ló g. A két test karosszékekben ü lt,
begö rbıt́ ett ujjaikkal a hasukat kö rbetekerő , vérá ztatta kö telet
markoltá k.
Hiá ba lá tta a nő dekoltá zsá t és a fér i nyitott ingét, az arcuk há ttal volt
neki. Szá znyolcvan fokkal elfordıt́ ottá k a fejü ket. Az inak elpattantak,
az izmok elcsavarodtak és szétszakadtak, a koponyá k elfordultak a
gerincoszlopon, a há tsó fal irá nyá ba.
Elborzadva félrenézett, és tekintetével a szoba tö bbi részét pá sztá zta;
agyá t egyetlen kérdés foglalta le. Hol van a gyerekü k, annak a kis
széldzsekinek a tulajdonosa, amit az egyik honlapra feltett képen
lá tott? A fü ggö nyt behú ztá k, de a képernyő fénye elég vilá gossá got
adott ahhoz, hogy kö rbenézzen a sző nyegen és a sö tét, olajos réteggel
bevont rongysző nyegen, amelyen a felnő ttek lá ba pihent.
Kö rbejá rta ő ket, és a székü k mö gé lépett. Ez volt az egyetlen része a
szobá nak, amit nem lá tott. Semmi. Lehet, hogy a gyerek nem volt
otthon, amikor megtá madtá k ő ket? Iskolá ba kellett mennie? Most má r
lá tta a szü lő k arcá t, a lila, eltorzult voná sokat és ü res szemgö drü k
merev, cső szerű tekintetét.
A nő nyelve ú gy nézett ki, mintha menekü lni akart volna a szá já bó l;
illetlenü l leló gott, mélyebbre, mint az á lla. Mindkettő jü k homloká ba
mély bará zdá kat vá jt a fogó , amivel elforgattá k a fejü ket.
Aztá n meglá tta a tompa villaná st, egy aranylá nc kapcsá t. A fér i kivá jt
bal szemgö drébe helyezték, de csak a vége lá tszott, a tö bbi része a
sö tét barlangban tekergő zö tt. Halk, kétségbeesett nyö szö rgést hallott,
de nem tudta eldö nteni, honnan jö n, a fér ibő l vagy a tévébő l. Eszébe
jutott, hogy ná la van a kés.
A kés hegyét a lyuk szélére helyezte, és odanyomta a kapocs apró
pö ckéhez. Erezte, ahogy a fém a fémhez ér, és megrá ntotta, de a zá r
meg se moccant. A szemgö dö r fényes bő rszö vetéhez tapadt.

140

Még jobban odanyomta a pengét, és ú jra megrá ntotta. Néhá ny
centiméternyi lá ncszem kiesett a kivá jt lyukbó l, csillogva, aká r egy
arany kö nnycsepp.
Ekkor valakinek a leheletét érezte az arcá n. Osszerá ndult, a hirtelen
undor egy nyö gés formá já ban kiszakadt belő le. A nő ü reges,
megkıń zott arcá ra nézett. Kizá rt, hogy életben van. Meg igyelte merev
voná sait és élettelen nyelvét, nézte, megmozdul-e.
A nő teste levegő t préselt ki magá bó l. Will kirá ntotta a lá ncot a
rejtekhelyérő l – egy vérrel borıt́ ott, kö rte alakú ametisztmedá lt tartott
a kezében.
Képtelen lett volna elhagyni a szobá t, amıǵ meg nem bizonyosodik
ró la, hogy a nő meghalt. Még mindig térdelve belebá mult az arcá ba. A
felpü ffedt szá j mozdulatlan maradt.
Miutá n becsukta maga mö gö tt az ajtó t, nagyot szippantott az elő szoba
szokvá nyos levegő jébő l. Még mindig hallotta, hogy a gyerekek kint
já tszanak. Megérintette az arcá t; hideg verejtéket érzett rajta. De
mintha nem is lett volna igazá n ott az elő szobá ban. Mintha bezá rtá k
volna egy távoli helyre, és onnan igyelte volna sajá t testét.
Benézett a má sik két szobá ba, aztá n felpillantott a félemeletre, de csak
ú gy, mintha két lyukon nézne keresztü l; lá tta, ahogy a lá ba elindul a
lépcső n, mintha ilmet nézne. Ki kellett derıt́ enie, ott van-e a gyerek.
Atvizsgá lta a há ló szobá kat, de mindegyik ü res volt. Fö lment a
padlá sbó l á talakıt́ ott tető térbe. Sehol senki. Amikor megbizonyosodott
ró la, hogy senki má s nincs fö nt, lement a fö ldszintre. Egyenesen a
há tsó verandá ra sietett, megkerü lte a há zat, és visszament az autó hoz.
A nyugdıj́ as fér i idő kö zben befejezte a fű nyıŕ á st, és má r nem volt
sehol. Will beü lt a kocsiba, nyitva hagyva az ajtó t, egyik lá ba még
mindig az ú ton. Ujjá ra tekerte a tö rékeny medá lt, aztá n letekerte a
má sik irá nyba.
Az ametisztnek szinte semmi sú lya nem volt, vér csö pö gö tt ró la
sá rgá sbarna ingére. Valahol mö gö tte a gyerekek softballoztak az utcá n.
Poppy még néhá ny pillanatig hallgatta a levegő sıṕ olá sá t az
orrlyukaiban, aztá n fényt engedett be a rejtekhelyére. Elhú zta a

141

beépıt́ ett ruhá sszekrény ajtajá t, és kilépett a tető téri vendégszobá ba.
Odament a kö r alakú ablakhoz, és lenézett Willre, aki az autó ban ü lt.
Alaposan meg igyelte a pro iljá t, mikö zben a fér i a mű szerfalat
bá multa.
Rendő rautó k sziréná ja zavarta meg a kü lvá ros csendjét. Poppy ott
maradt az ablakná l, hogy mindent lá sson.
Will csak akkor vette észre a rendő rautó t, amikor leparkolt az utca
má sik oldalá n. Megnézte, kik ü lnek benne. Két jelvényen megcsillant a
fény, amikor a rendő rö k feléje fordultak, mikö zben lekapcsoltá k a
sziréná t és leá llıt́ ottá k a motort. Bá r az ö sztö ne azt sú gta, hogy csapja
be az ajtó t, és hajtson el az ellenkező irá nyba, még mindig a
mű szerfalat bá multa, megfeszıt́ ette amú gy is merev izmait, és nem
engedte, hogy a pá nik eluralkodjon rajta.
A piros és kék fények villó dztak a mű szerfalon, és hallotta, hogy a
rendő rautó ajtajai nyıĺ nak és csukó dnak. Sikerü lt elő redő lnie, a
kesztyű t és a medá lt be tudta rakni a kesztyű tartó ba. A mozdulat
kö zben észrevette, hogy alul véres az inge. Megpró bá lta letö rö lni, de
csak ö sszekente vele jobb keze ujjait. Begyű rte a marká ba az inget, és
az ö lébe ejtette a kezét.
Vá rta, hogy a lépések elérjenek a kocsiig.
‒ Elnézést, uram. – A rendő r hangja rekedt volt, mintha kö hö gnie
ké ne.
Pró bá lt nem arra gondolni, mi vá r felfedezésre tő lü k kevesebb mint
hú sz méterre, és felnézett a kék inges já rő r vö rö ses-ő szes orrsző rére.
‒ Most kaptunk egy bejelentést errő l a kö rnyékrő l. Itt lakik?
‒ Nem. – A nap ki-kibú jt a rendő r feje mö gü l, és Will há lá s volt, hogy
hunyorognia kell.
‒ Megkérdezhetem, mi dolga van itt?
Eszébe jutott, hogy egy taxiban ü l. ‒ Ide hoztam valakit. – Kizá ró lag az
orrsző rre fó kuszá lt.
‒ Melyik há zba?

142

Elvette tekintetét a rendő r arcá ró l, és a távolba mutatott, lejjebb az
utcá ban. – Pá r há zzal arrébb. – A softballozó gyerekek kö zelebb jö ttek,
hogy megnézzék, mi tö rténik.
‒ Hová való si? – Az utolsó szó tagok mintha elrö ppentek volna a
levegő ben.
Rá jö tt, hogy a rendő r visszafordult a rendő rautó irá nyá ba. A fér i
széles dereka mö gö tt apró termetű , iatal rendő rnő t lá tott. A
szemkö zti há z kocsifelhajtó já n sietett visszafelé.
‒ Nincs otthon senki. – A nő lassıt́ ott, és nyugodt léptekkel haladt
feléjü k, ró zsaszıń rú zs volt az ajká n, bő nadrá gja szá ra lifegett.
‒ Vagy csak nem nyitjá k ki az ajtó t. – Az elő ző rendő r ú jra felé fordult,
és ezú ttal Will a szeme kö rü li fehér rová tká kat nézte, ahova a nap nem
ért el. – A bejelentés szerint egy nő má szká l itt késsel a kezében. Es
á llıt́ ó lag bement abba a há zba. – Fejével a szemkö zti há zra bö kö tt. –
Nem lá tott semmi gyanú sat?
‒ Csak pá r perce vagyok itt, de nem lá ttam semmi szokatlant.
‒ Ertem. Megkérem, hogy vá rjon még itt egy kicsit.
‒ Rendben.
Nézte, ahogy a két já rő r visszasétá l a há zhoz az utca tú loldalá ra, aztá n
fel a kocsifelhajtó n, vá ltanak néhá ny szó t a bejá rati ajtó elő tt, majd a
nő
elindul há tra, megkerü li a há zat.
Megszó lalt a telefonja. Ott volt, ahol hagyta, az anyó sü lésen a laptop
mellett. Carla má r két ü zenetet hagyott, és most sem vá rta meg, hogy
Will beleszó ljon. – Ott vagy a há zná l?
‒ Tudjá k, hogy Libby terhes. – Visszapillantott az utca tú loldalá ra, épp
amikor az idő sebb rendő r a nő utá n ment. – Vá rj… ‒ Beindıt́ otta a
motort.
– Most vezetnem kell.

143

Ledobta a telefont az anyó sü lésre. Le kellett szednie valahogy a
kezérő l a vért. Kö rbenézett a kocsiban, há tha valami alkalmas a célra,
de semmit sem talá lt. Nem akarta a ruhá já ba tö rö lni. Kö rbenézett az
utcá n. A gyerekcsapat elért a rendő rautó ig, de rajtuk kıv́ ü l nem lá tott
senki má st.
Há tratolatott a kanyarban, véres jobb kezét ö kö lbe szorıt́ va tartva, a
ballal kormá nyozva.
‒ Will? – kérdezte Carla az ü lésrő l.
Lá ngoló arccal nézte, ahogy a há z eltű nik a kanyarban.
Poppy igyelte, ahogy Will autó ja há trá l. Rö gtö n hıv́ ta a 911-et, amikor
a fér i leparkolt a há z elő tt. Azt akarta, hogy má r vá rjanak rá , amikor a
medá llal a kezében kijö n, de nem voltak elég gyorsak. A szemkö zti há z
cıḿ ét adta meg, és élvezettel nézte Will szorult helyzetét. Pedig má r
enélkü l is tudta, hogy a fér i feltétel nélkü l engedelmeskedik neki.
Nem engedhette meg magá nak, hogy hosszasan idő zzö n a há zban,
neki
is megvolt az ü temterve, amihez tartania kellett magá t. Mindig a há tsó
kertkapun surrant ki, miutá n végzett. Bérelt kocsija az erdő má sik
oldalá n parkolt, a há zhoz tartozó birtok mö gö tt. A fal mö gü l érkező
zö rgés most ú jra arra a feladatra irá nyıt́ otta igyelmét, amelynek
végrehajtá sá t a rendő rö k érkezése félbeszakıt́ otta. Molly, a lakó k
hétéves kislá nya felszaladt a lépcső n, amikor a sokkoló val beü ldö zte
az elő szobá ba.
A gyereknek sikerü lt eljutnia a vendégszobá ig, és ott bemá szott egy
miniatű r ajtó n. Most a szobá t kö rü lvevő tá roló helyiségben kú szott-
má szott, mint egy nyú l az ü regében. Poppy azon gondolkozott, vajon
hallotta-e a sziréná zá st, és azt hitte-e, hogy megmenekü lt. Erezte, hogy
a sushikés hozzá ragad a tenyeréhez. Megint kinyitotta a kis ajtó t. Egy
fotó albumokkal teli doboz volt bent. A csalá di gyű jtemény most má r
nem bő vü l ú jabb fényképekkel.
Lehajolt, és bedugta a fejét az azbesztszagú sö tétségbe. Kö rbenézett. –
Molly – suttogta. – Má r elmú lt a veszély. – Oldalra billentette a fejét,
fü lelt, és meghallotta a gyerek szabá lytalan lélegzését – való szıń ű leg a

144

szá ja elé szorıt́ otta a kezét. A zá rt teret ıǵ y is belehelte testmeleg
félelemmel. –
Molly. Most má r ki kell jö nnö d. – Most szigorú volt a hangja, mintha a
kislá ny anyja lett volna.
Hogy pontosan meg tudja hatá rozni, honnan jö n a hang, a vá llaival is
benyomakodott a nyıĺ á son. A já rat elég széles volt ahhoz, hogy ő is
elférjen benne, kö rbeö lelte a szobá t. Bá rmerre indult volna, a gyerek
ki tudott volna menekü lni a má sik irá nyban.
Visszafojtott zokogá s hallatszott; mintha a kislá ny egészen a
szemkö zti oldalig elmá szott volna. Poppy kibú jt az ajtó n, és
visszament a szekrényhez. Halkan az egyik oldalra csú sztatta a
ruhá kkal teli fogasokat, bent leguggolt, és fü lét a falhoz tapasztotta.
Papıŕ vékony volt. Molly ott gubbasztott mö gö tte, hallotta halk
nyö szö rgését.
24. fejezet
Mire
Tam
hazaé rt,
farkasé hes
volt.
Az
apja
má r
felkelt,
megborotvá lkozott, és a konyhaasztalná l ü lve meccset nézett a
tévében. A nagymamá já t má r korá bban á thoztá k, és most, amikor Tam
belépett, végigsimıt́ otta szá raz tenyerét unoká ja borotvá lt fején.
Segıt́ ett az ebéd elő készü leteiben, de a iú tudta, hogy az anyja még az

145

érkezése elő tt megpró bá lt szinte mindent elintézni, hogy ne
szó lhasson bele.
Tam leü lt az apja mellé az asztalhoz, és az ételt nézte a szıń es mű anyag
bú rá k alatt. Tö bb esze volt anná l, mint hogy megpró bá ljon elcsenni
egy falatot, mielő tt mindenki má s is leü l.
Csak négy hely volt az asztal kö rü l. Régebben ritká n jö tt á t a nagyanyja
vasá rnaponként, de a szü lei elmagyará ztá k Tamnek, hogy mió ta
nagypapa meghalt, nagyon magá nyos. Ez má r két éve tö rtént, és a iú
néha elgondolkozott, vajon azért hıv́ já k-e meg mindig, hogy az ü res
szék ne emlékeztesse ő ket Songsudá ra.
Abbó l, amit az apja elmondott, nyilvá nvaló volt, hogy a nő vére ú gy
dö ntö tt, bará tkozni kezd a turistá kkal. Gazdagok, ú gyhogy Tam nem
csodá lkozott; Songsuda való szıń ű leg azt remélte, hogy megosztjá k
vele, amijü k van. Nem értette, az apja miért ilyen dü hö s emiatt. O is
eladott nekik ennivaló t, boldogan vette el a papıŕ pénzü ket és az
apró jukat, amikor a piacon ná la ették a meleg ételt.
Az apja sokszor beszélt a turistá kró l, amikor azt hitte, hogy Tam nem
hallja. Egy-két dolog feltű nt neki. Hogy hibá ztathatja az apja a
turistá kat azért, ami Songsudával tö rtént, amikor ő volt az, aki nem
engedte be a laká sba?
Kıv́ á ncsi volt, vajon az apja mit csiná lna, ha ketrecbe zá rva tartana egy
turistá t. Ulne és nézné sö rt kortyolgatva, mint a Sová ny Ember a
csirkeü zemben? Nem tudta elképzelni, hogy képes lenne ilyen
kegyetlensé gre.
Oldalró l igyelte tévéző apja arcá t. Bő re fényesnek és puhá nak tű nt
borotvá lkozá s utá n, nedves hajá t há trafésü lte. A hétnek csak ezen a
napjá n
volt ilyen á polt. Tam arra gondolt, beszél neki a lá nyró l. Az apja nem
tú l gyakran szó lt hozzá azon kıv́ ü l, hogy mindenféle utasıt́ á st
vakkantott neki á ruszá llıt́ á s kö zben. A iú tudta, hogy amit az ü zemben
lá tott, biztosan felkeltené az érdeklő dését.
Ugyanakkor jó érzéssel tö ltö tte el, hogy tud valami fontosat, amit az
apja nem. A lá ny volt az ő titka. Es délutá n ó ta nem félt tő le, inká bb
kıv́ á ncsi volt rá . Rá adá sul Songsuda azért tű nt el, mert

146

ö sszebará tkozott a turistá kkal. Tam rettegett, hogy az apja ő t is
szá mű zi, ha elmondja neki, hova já rká l, és semmiképp sem akart az
utcá n ragadni naplemente utá n.
Vissza akart menni, hogy jobban megnézhesse a lá nyt, és kiderıt́ se,
miért zá rtá k ketrecbe. De legfő képpen lá tni akarta, mi van a csuklya
alatt.
Persze soha nem venne el tő le semmit; ezt a hibá t csak Songsuda
kö vette el.
‒ Mi értü nk ide elő szö r. – Weaver kiszá llt a dzsipbő l, leugrott a fö ldre a
kormá ny mö gü l, és kinyitotta a há tsó ajtó t, hogy kivegye a kamerá t.
Pope meg se mozdult. A sö tétıt́ ett ü vegen keresztü l igyelte a két
rendő rautó t, amely a há z triplagará zsa elő tt parkolt. – Hova sietsz?
Weaver meghö kkent. – Hogyhogy hova sietek? Mi vagyunk az első k.
‒ Es akkor mi van? A rendő rség le fogja zá rni a helyszıń t, és majd
ugyanú gy sorba kell á llnunk, mint a tö bbieknek. Ennek semmi haszná t
nem vesszü k. – Weaver iPadjét forgatta a kezében.
‒ Elkéstü nk egy kicsit. Frost pá r perccel ezelő tt mehetett el. Hıv́ d fel a
tévét, és kérdezd meg, mit akarnak, mit csiná ljunk.
‒ Oké, oké. – Pope elő vette a telefonjá t. – Te addig á llıt́ sd be a kamerá t.
Weaver kivette a kamerá t a há tsó ü lésrő l, és becsapta az ajtó t.
Pope a fü léhez tartotta a telefont arra az esetre, ha Weaver esetleg
visszanézne. A terve kudarcba fulladt. Hiá ba tudtak elő re dolgokat,
nem érték be Frostot, és nem lehettek tanú i az események zavartalan
kibomlá sá nak. Talá n a há zak lakó it má r megö lték, és Frostnak csak az
a feladata, hogy ö sszeszedje a lá nya holmijá t. A rendő rség nem
nyilatkozott azzal kapcsolatban, pontosan mikor á llt be a halá l a két
csalá d tagjainá l.
Bá rhogy tö rtént is, elő rébb kell já rnia a hıŕ eknél, vagy legalá bb ott kell
tartania, mint Frostnak. De nem talá lt semmit, ami ö sszekö tö tte volna
az á ldozatokat, és Weaver jelenléte egyre terhesebbé vá lt. Biztosan
felhıv́ ná a tévét, ha sejtené, hogy Pope magá nakció ba kezdett. Weaver

147

nem dolgozott ezen a hétvégén, de holnaptó l az ü gyeletes hozzá fér az
operatő r ú j
megbıź á sá hoz, és akkor a jó l felépıt́ ett hazugsá g ö sszedő lhet.
A telefon, amit még mindig a fü lénél tartott, rezegni kezdett. SMS-t
kapott.
?
Elő szö r azt hitte, Lenora, de amikor megnézte a szá mot, kiderü lt, hogy
Patrice. A francba. Sean huszonegyedik szü letésnapja. Megıǵ érte, hogy
odamegy. Gyorsan telefoná lt.
‒ Szó val mindent lemondasz, hogy idegyere?
Pope hallotta, hogy a mosó gép surrog a há ttérben. – Patrice, el kellett
utaznom. – Vá rta, há tha lesz valami reakció , de a vonal tú lsó végén
csend volt. – Nem én akartam. – Megint hazudott, és nem is pró bá lta
tagadni, hogy a tegnapi beszélgetésü ket egyszerű en tö rö lte az agya.
‒ Akkor talá n majd a harmincadik szü letésnapjá n. – Patrice letette.
Pope a telefont tartó kezének dö ntö tte a fejét. Tegnap Patrice nem azt
sugallta, hogy szıv́ esen lá tott vendég. Most má r nyilvá nvaló volt
szá má ra, hogy azt szerette volna, legyen kitartó bb. Vá rt, aztá n feladta,
és telefoná lt.
Má r ott kellett volna lennie, egyszerű en csak meg kellett volna
jelennie, tekintet nélkü l arra, mit mondott Patrice. Lenora megértette
volna. Megint elszú rta. Azt kıv́ á nta, bá rcsak Patrice dü hö s lenne rá ,
mert ez a sztoikus nyugalom, amivel az eseményeket fogadta,
elviselhetetlen volt.
Pope igyelte, ahogy egy rendő r elzavarja Weavert a há ztó l – má r
megint tú l késő n értek a helyszıń re.
‒ Richard Strick. – Carla vá rakozá s kö zben a fü léhez nyomta a forró
telefont, mıǵ Will a név utá n kutatott az emlékezetében. A nő hallotta,
ahogy férje ajka mozog, és elismétli a nevet. De néhá ny pillanat mú lva
rá jö tt, hogy éppú gy nem mond semmit Willnek, ahogy neki sem.
‒ Es ő ki?

148

‒ Maryland kormá nyzó ja, a volt feleségét és a gyerekeit lá togatta meg
Ellicott Cityben. – Carla felolvasta, amit a képernyő n lá tott, és vá rta,
há tha Will mond még valamit. Amikor a CNN kö zzétette a má sodik
csalá d tagjainak személyazonossá gá t, kutakodni kezdett a neten. –
Demokrata, jogot végzett, ró mai katolikus, a Georgetown Egyetemre
já rt – rá kerestem a két névre együ tt is, de Strick nem kapcsoló dik
kö zvetlenü l Holt Ambersonhoz. – Ennek ellenére ö rü lt, hogy ú j
informá ció kkal szolgá lhat,
amelyek elterelik egy kicsit Will igyelmét.
Libby ultrahangképén kıv́ ü l Will semmit sem á rult el arró l, mit hagyott
maga mö gö tt Pepperwood Springsben. Való szıń ű leg má r azt is épp
elég szö rnyű nek érezte, hogy a még meg nem szü letett unoká jukat is
felhaszná ljá k. Carla szıv́ e ö sszefacsarodott a gondolatra; ezek tényleg
velejéig gonoszak. Libby feltette az ultrahangképet a Facebookra; az
emberrabló knak csak rá kellett pillantaniuk a falá ra, és azonnal
rá jö hettek, hogy gyereket vá r.
‒ Kell hogy legyen valami kö zelebbi kapcsolat kö zö ttü k. – Will
monoton hangon vá laszolt. Ertette egyá ltalá n, amit Carla mondott?
Semmit sem tehetett, hogy kö nnyıt́ se Will megpró bá ltatá sait.
Figyelmét a nyilvá nossá gra kerü lt részletekre kellett irá nyıt́ ania. –
Maryland kormá nyzó ja, Will, a csapbó l is ez folyik. Megpró bá lok még
tö bbet kiderıt́ eni. Hol vagy most?
‒ Egy bowlingpá lya parkoló já ban – vá laszolt a férje fá sult hangon. –
Még nincs ú j informá ció a honlapon.
Hallotta, hogy Will elhajol a telefontó l, hogy ú jra megnézze a laptopot,
és a teste nekidö rzsö lő dik az ü lésnek. Kitette teljes képernyő re a
honlapot, és megnézte a kö vetkező há zat – egy stukkó val dıś zıt́ ett,
luxuslaká sokkal teli épü letet. Hat emelet magas, csipkés mellvéddel,
mégis viszonylag ú jnak tű nt. A kivá gott képet lekicsinyıt́ ették, hogy
beférjen a tö bbi kö zé.
Arra gondolt, vajon Will hogy érzi magá t attó l, hogy tudja, mit fog ott
talá lni. Valamivel kénytelen lesz motivá lni. El kell érnie, hogy csak és
kizá ró lag Libbyre gondoljon. – Má r há rmat megszereztél Libby
holmijaibó l…

149

‒ Egy nő az.
‒ Mi? – kérdezte egy idő utá n. Pedig jó l hallotta.
‒ Odatelefoná ltam, hogy igyelmeztessem ő ket, és egy nő vette fel. O
ö lte meg ő ket. Es a rendő rség is egy nő t keresett. Aki késsel a kezében
má szká l.
Carla nem bıŕ t megszó lalni.
‒ Azt hiszem, ő hıv́ ta fel a rendő rséget. Odakü ldte ő ket egy má sik
kö zeli há zhoz, csak hogy szó rakozzon velem. Nemsoká ra ú gyis le
fognak tartó ztatni. Egy szemtanú biztosan volt, egy nyugdıj́ as a
szomszédbó l. Meg pá r gyerek az utcá n. Es Ellicott Cityben is lá ttak az
ablakbó l.
Pró bá lta
felfogni,
hogy
talá n
Willt
fogjá k
ü ldö zni
olyan
bű ncselekmények miatt, amelyeket egy nő kö vetett el. – Mindent
elmagyará zhatunk majd, ha vége lesz. – Vége. Mit értett ez alatt?
A csend a vonal má sik végén arra utalt, hogy Will is pont ezen
gondolkodik.
Carla tová bb beszélt, igyekezett életet lehelni a férjébe. – Ezzel a
tempó val végig a rendő rö k elő tt fogsz já rni. A honlap miatt mindig
elő nyü nk lesz. Csak mi lá tjuk a felugró ablakot a gyilkossá gok utá n,

150

még mielő tt a rendő rség megtalá lja a halottakat. – Ekkor
á ramü tésként érte a felismerés, és megértette, minek van kitéve Will.
Az Ambersonékró l készü lt kép épp elég iszonyatos volt, de ú gy érezte,
egyedü l képtelen lett volna ilyen kö zelrő l a halá l szemébe nézni.
‒ Mintha mindegyik tagadna valamit.
Carla nem szó lalt meg. Tudta, mirő l beszél a férje.
‒ Lá ttad Ambersonékat. A tö bbieket is olyan pó zba á llıt́ ottá k be,
mintha nem akarná nak lá tni valamit. A Strick csalá dot ú gy helyezték
el, hogy a fejü ket beá stá k a fö ldbe.
Szorosan ö sszezá rta a szemét. A tö rténtek ú j részletét ismerte meg.
Tudta, hogy Will hangosan gondolkodik. – Hagyjuk, hogy a rendő rség
oldja meg az ü gyet. Nekü nk csak kö vetnü nk kell az utasıt́ á sokat.
‒ A karkö tő , a kendő , és most a medá l – mindegyik az apá k testén volt.
Ezeket elviszem a helyszıń ekrő l. Azzal, hogy fényképeket raknak a
falra, olyan, mintha kigú nyolná k a rendő rségi nyomozá st. Azt vá rjá k
tő lem, hogy rá jö jjek valamire.
‒ Lehet, hogy az első há zban is volt egy fénykép, csak nem talá ltad
meg?
‒ Nem hiszem. Mondjuk az hétvégi há z volt. Nem voltak csalá di fotó k,
amik kö zö tt el lehetett volna rejteni. De bá rmi nem odaillő feltű nő lett
volna.
Ebben a pillanatban Simon Haste lépett be Will irodá já ba.
‒ Carla?
A nő feltartotta a kezét. – Epp megjö tt Simon – mondta elég hangosan
ahhoz, hogy a betolakodó meghallja. – Mindjá rt visszahıv́ lak. – Letette
a kagyló t.
‒ A titká rnő d azt mondta, nem érzed jó l magad… ‒ A fér i felhú zta
bozontos fehér szemö ldö két.

151