A hetedik haz - Richard Parker

visszaemlékezni, kik já rtak ná lunk az utó bbi hó napokban, ki az, aki
valami miatt gyanú s lehet. – Tudta, hogy Carlá nak sü rgő sen el kell
foglalnia magá t tennivaló kkal.
‒ Oké. Hıv́ j, ha odaértél. – Az utolsó szó má r csak foszlá nyokban jutott
el Willhez, ahogy a felesége letette a telefont.
Carla online becsekkolta, hogy ne kelljen a pultná l tü lekednie, és
azonnal kivá laszthatta a hozzá legkö zelebb eső kék Volvo S40-est a
luxusautó k, sportautó k és dzsipek sorá bó l a fedett parkoló ban. A
kö lcsö nző alkalmazottja érzékelte, mennyire tü relmetlen, ú gyhogy
rö vidre fogta a szoká sos, nyaralá sra vonatkozó jó kıv́ á nsá gokat, mielő tt
á tadta a kulcsot.
Will bedobta a tá ská já t és a laptopjá t a há tsó ü lésre, beıŕ ta az
irá nyıt́ ó szá mot a GPS-be, és sebességbe tette az autó t. Gyorsan a
kijá rat felé hajtott, de be kellett á llnia egy hosszú sorba, a kijutá sra
vá rakozó kocsik kö zé. Az ú ti céljá t jelző piros pö ttyö t igyelte a GPS
kijelző jén, és elö ntö tte a pá nik. Vá rakozá s kö zben ú gy érezte, az
elké pzelhető
legrosszabb rémá lmá ba van bebö rtö nö zve.
Az autó k lépésben haladtak elő re.
8. fejezet
Will á ltalá ban szeretett az Allamokban vezetni, mindig kihıv́ á st
jelentett a brit utakhoz szokott re lexei szá má ra, de most ez volt az
utolsó dolog, amire tú lterhelt idegei vá gytak. Majdnem elvétette az
északi kijá ratot, és hirtelen, a kö zépső sávbó l kellett az SR-528-as ú tra
kanyarodnia. A KRESZ-tá blá k a reptéri barná ró l a szoká sos zö ldre
cserélő dtek, és Will a kora délutá ni csú csforgalomban araszolt a tö bbi
autó val a zsú folt autó pá lyá n Orlando belvá rosa felé.
Az ó rá já ra nézett. Még mindig az angliai idő t mutatta: 17.55. Az
ü gyeletes az Ingramnél nemsoká ra hazamegy, és Carla egyedü l marad.
Még mindig nem tudta nem azt érezni, hogy magával kellett volna
hoznia.
Figyelte a GPS-t, és pró bá lt informá ció t szerezni a távolabbi
ú tszakaszokró l, hogy jobban megtervezhesse, merre megy. Orlando

52

fő ú tvonala és a 4-es autó pá lya felé tartott. A tiszta, kék ég és a szikrá zó
napsü tés hunyorgá sra késztette, mıǵ a dugó ban lavıŕ ozott.
Ahogy felvette az ú t ritmusá t, ajá ndékboltok, minigolfpá lyá k és
éttermek kezdtek feltű nni az autó pá lya mindkét oldalá n. A neonfények
tompá nak lá tszottak a nappali vilá gossá gban. A hely arra vá rt, hogy
feléledjen és megmutathassa magá t. Will térde remegett, ahogy a
pedá lokat nyomta, mikö zben nagy ıv́ ben jobbra kanyarodott a nyugat
felé tartó 528-as ú tra.
Ugy szá molta, Libby tizenkét éves lehetett, amikor Orlandó ban já rtak,
elő szö r és utoljá ra. Disneylandbe mentek. A lá nyuk eltű nt, mıǵ sorban
á lltak a „Kicsi a vilá g” zenés csó naká zá shoz, kétségbeesetten keresték,
felvá ltva kü zdve a pá nikkal és a há nyingerrel minden má sodpercben.
Az a rö vid idő ó rá knak tű nt, pedig csak néhá ny perc telt el, mire
megtalá ltá k –
néhá ny srá ccal beszélgetett.
A iú k mindig is bű vkö rü kbe vontá k Libbyt, és ő ará nytalanul há lá s
volt, ha csak egy kicsit is foglalkoztak vele. Will tudta, hogy a lá nya
má r jó val kamaszkora elő tt kezelhetetlen lesz, és rettegett, mibe
keveredik majd, amikor nem lesz a szeme elő tt. Nem az a fajta szü lő
volt, akit elvakıt́ ott
sajá t gyermeke tö kéletességének gondolata; nem felejtette el, milyen
volt ő maga iatalon.
De legalá bb ellenő rizhették a iú bará tokat, akik lá togató ba jö ttek
hozzá juk. Nem emlékezett, mikor lettek ezek a kapcsolatok tö bbek
bará tsá gná l. Akkoriban annyira keveset volt otthon, hogy
megdö bbent, amikor Carla megmutatta neki az ó vszeres dobozt, amit
a szemeteskosá rban talá lt. Libby épphogy betö ltö tte a tizenö tö t; de
Carla nem aggó dott, inká bb megkö nnyebbü lt, hogy a lá nyuk ilyen
éretten viselkedik, és gondol a védekezésre.
Libby gyerekkorá nak hatalmas szelete tű nt el anélkü l, hogy Will
tudatá ban lett volna. Az első utá n jó pá r srá c kö vetkezett, egészen
kü lö nbö ző jellemű ek és testalkatú ak, és Will má r egy ideje vá rta, hogy
Libby rá un a felszıń es kapcsolatokra, és megtalá lja az igazit. Még
mindig nem volt biztos benne, hogy Luke Chandler a megfelelő
vá lasztá s. Bá r az, hogy Libby teherbe esett, kétségtelenü l

53

kü lö nlegesebbé tette, mint a tö bbi iú t, akit a lá nyuk hazahozott
bemutatni.
Libby egyszer csak viccelő dve nagyapá nak kezdte szó lıt́ ani. Willnek
akkor még csak eszébe sem jutott, hogy ez burkolt célzá s. A lá nyuk
érzelmileg még mindig éretlen volt, és emiatt magá t okolta. Tudta,
hogy elkényeztette, hogy kompenzá lja a sok munkával tö ltö tt idő t.
Libby ö ná lló nak hitte magá t; nyolcévesen kijelentette, hogy felkö ltö zik
az egyik kerti fá ra épıt́ ett kunyhó ba. De az első ott tö ltö tt éjszaká ja
elő tt egy vaddisznó elszö kö tt a szomszédbó l, Joe Sloman farmjá ró l, és
ü ldö ző be vette. Libby halá lra vá lva rohant a konyhá ba, ahol má r
vá rtak rá , és megvigasztaltá k, ahogy minden egyes alkalommal,
amikor rosszra fordultak a dolgok a iú ival. Will tehetetlennek érezte
magá t – mintha a lá nya mindig á ldozata lenne a sajá t rossz
dö ntéseinek. O pedig megengedte, hogy meghozza élete legrosszabb
dö ntését, amikor igent mondott az utazá sra Luke-kal.
A Howard Frankland-hıd́ hoz érve megá llt, hogy izessen. Egy
dobozhangú rá dió zö reje, izzadsá gszag és utá lat á radt felé a bó dé
ablaká n á t, amikor á tnyú jtott egy hú szdollá rost. A há jas fér i
rá kacsintott, mikö zben a kezébe adta a visszajá ró t, mintha arra
igyelmeztetné, hogy nincs itt semmi keresnivaló ja.
Tam lenézett az utcá ra az első emeletrő l. Tudta, hogy nagy zajt csapna,
ha leengedné a fémlétrá t a tű zlépcső rő l az aszfaltra, és nem akarta,
hogy a
szomszédos, zá rt ablak mö gö tt vagy az alsó laká sban bá rki meghallja.
Megvá rta, mıǵ egy kis lyuk keletkezett lent az embertö megben,
amelyet mintha futó szalag szá llıt́ ott volna megá llá s nélkü l, és
kicsusszant az ablakrá csok kö zö tt. Még kapaszkodott és fü ggeszkedett
egy darabig, ıǵ y a lá ba egészen kö zel kerü lt a fö ldhö z, aztá n leugrott a
já rdá ra.
Kö nnyű kis teste ü gyesen ért fö ldet. Felá llt guggoló helyzetébő l,
mikö zben egy nagy csoport turista ü gyet sem vetve rá elment mellette.
Bű zlö ttek a piacon kapható parfü mtő l és aftershave-tő l.

54

Má skor is volt má r az utcá n éjszaka, de soha nem má szká lt még ilyen
késő n az apja nélkü l. Amikor az anyja betakarta, ú gy tett, mintha
aludna.
Imá dkozott, hogy senki ne menjen be a szobá já ba reggelig.
Nem tudta az utca nevét, ahol a szellő ző nyıĺ á s volt, de ismerte az utat
az éjszakai piacig. Biztos volt benne, hogy onnan eltalá l ahhoz a
há zhoz, ha azokat a helyeket és épü leteket igyeli, amiket megjegyzett
á ruszá llıt́ á s kö zben. Csak ıǵ y, éjszaka minden annyira má sképp nézett
ki. Mindent má smilyennek lá tott, mint nappal. Izgalmas volt,
ugyanakkor érezte, hogy veszélyes is, amit csiná l.
Maga mö gö tt hagyta a fő utca nyü zsgését, és levá gta az utat a keskeny
siká toron keresztü l, amerre az iskolabusz megá lló já hoz szokott menni
reggelente. Valaki elhaladt mellette a vaksö tétben. Megfordult, hogy
megnézze, ahogy kirajzoló dik az alakja, amikor kilép az utca
narancsszıń ű
fényébe: nagydarab, selyeminges fér it lá tott. Megá llt, hogy rá gyú jtson,
és visszanézett a siká tor irá nyá ba, Tam felé.
A iú megfordult, és sietett tová bb, vá lla a falat sú rolta, mert szorosan
az egyik oldalra hú zó dott, azt remélve, hogy észrevétlen marad, ha
megint szembejö n vele valaki. Nagyon szeretett volna rá gyú jtani; bele
akart szıv́ ni az apja egyik csikkébe, és nézni akarta, ahogy elalszik a
cigaretta, miutá n az utolsó adag fü stö t is a tü dejébe engedte.
Hirtelen késztetést érzett, hogy visszamenjen, felmá sszon a
tű zlépcső n, aztá n be a jó meleg á gyba. De tű hegynyi fényt vett észre
maga elő tt, amely rohanó lépteitő l egyre nagyobbra nő tt, és tudni
akarta, Songsuda nincs-e arrafelé valahol.
Azzal nyugtatta magá t, hogy biztosan nem a nő vére van a szellő ző
mö gö tt, bá rki sikıt́ hatott, de amikor elérte a siká tor végét, és
kiengedte az addig bent tartott levegő t, a lelke mélyén azt kıv́ á nta,
bá rcsak Songsuda vá rná tü relmesen a szellő ző mö gö tt, hogy
megmentse.
Taxik dudá ltak rá , ahogy cikcakkban keresztü lvá gott a lassan
vá nszorgó

55

autó k á radatá n, hogy csatlakozzon a gyalogosok tö megéhez.
A North utca 1815-hö z Willnek le kellett térnie a 193-as ú tró l.
Elhaladt egy étterem elő tt, amelynek tetején gigantikus homá r ü lt
vészjó sló ú tjelző ként: kinyú jtott olló jával abba az irá nyba mutatott,
amerre a GPS szerint is mennie kellett. Az ú t keskenyebb lett, ahogy
elhagyta a forgalmasabb részeket. Magas, sá rga sö vénykerıt́ ések
mellett haladt el, amelyek mö gö tt felvillant egy-egy részlet a palotá hoz
hasonló épü letekbő l, amikor elgurult a zá rt elektromos kapuk elő tt. Az
1801-es postalá dá ná l lelassıt́ ott, és lépésben haladt tová bb, szá molva
a kapukat. Sokkal elő bb ért az 1815-ö s szá mhoz, mint vá rta.
A nyaraló villá hoz kanyargó s ö svény vezetett, amelyet cserepes,
gö mbö lyű re nyıŕ t babérfá k szegélyeztek. Leá llıt́ otta a motort, és
kiszá llt az autó bó l. Most tudatosult benne elő szö r, milyen szá raz és
meleg a levegő . A kapuná l á llt, benézett a dıś zes, fekete fémlevelek
kö zö tt, de nem akart hozzá juk érni. Lá ba megpihent a murvá n, és
semmi má st nem hallott, csak hogy egy repü lő gép zú g valahol a
magasban. A kapu mö gö tt minden nyugodt és csendes volt.
Még emlékezett, milyen kemény volt apja megsá rgult, pergamenszerű
bő re, amikor mozdulatlanul fekü dt az elfekvő ben. Megérintette a
kézfejét, mielő tt az á poló k kitoltá k az á gyat a szobá bó l. Ez volt az
egyetlen alkalom az életében, hogy halottat lá tott. Egészen má sfajta
halottat, mint amilyet odabent fog. Tudta, hogy a rettenetes képek a
honlapon még csak a kö zelébe sem érnek a lá tvá nynak, amivel
nemsoká ra szembesü lnie kell.
Elő vette a telefonjá t a zsebébő l; há lá s volt, hogy beszélhet Carlával. –
Itt vagyok a há zná l – kö zö lte minden érzelmi tö ltet nélkü l, amint a
felesége felvette. Tudta, hogy kö veti a GPS-en, és vá rja a hıv́ á sá t. – Azt
még nem tudom, hogy fogok bejutni.
‒ Tıź perc. Tıź perc, és hıv́ om a rendő rséget. - Carla hangja remegett az
idegességtő l.
‒ Lehet, hogy anná l tö bb idő re lesz szü kségem.
‒ Tıź perc.
9. fejezet

56

A kaput boltıv́ es nyıĺ á s rejtette a sö vényben, amelyet nemrég nyıŕ tak,
kis rést hagyva a kapu hegyes teteje felett. Hiá ba pró bá lt á tmá szni
vagy utat tö rni magá nak a sö vényen keresztü l, rá jö tt, hogy csak arra
mehet, ha be akar jutni. Azon kezdett gondolkozni, vajon vezet-e a
birtok mö gö tt ú t vagy ö svény, de ú gy érezte, má r ıǵ y is tú l sok idő t
tö ltö tt tervezgetéssel.
Kö rü lnézett mindkét irá nyban – se autó kat, se gyalogosokat nem lá tott
az utcá n. Felhú zta a kocká s kesztyű t.
A fotó Libbyrő l, amelyet a honlapon lá tott, annyira ö sztö nző leg hatott,
hogy pillanatokon belü l ott talá lta magá t a hegyes villá k alatt ló gva.
Tudta, ha most leesik, nem lesz elég lendü lete még egy ilyen
indulá shoz, ú gyhogy hiá ba fá jt, még erő sebben kezdett kapaszkodni az
ujjaival.
Oldalá n az izmok remegtek a megerő ltetéstő l. Megfeszıt́ ette a
csukló já t, behajlıt́ otta a karjá t, és feljebb hú zó dzkodott.
Teste megremegett, amikor minden sú lyt a kö nyö khajlatá ra helyezett,
és á tvetette a lá bá t a kerıt́ és fö lö tt. A villá k aranyvégű levelekben
végző dtek, amelyek kö zépen magasabbak voltak, ıǵ y a lá bá t
á tlendıt́ ette az alacsonyabb résznél, és tö rzsét is abba az irá nyba
fordıt́ otta. A hegyes végek megkarcoltá k a hasá t, ahogy á tnyomta
magá t a má sik oldalra.
Má r éppen leugrott volna az ö svényre, amikor észrevett valamit a
magasban. Egy repü lő gép azt ıŕ ta a kék égre: JEZUS SZERET TEGED.
Egy halom falevél tá rsasá gá ban érkezett meg a fö ldre, sajgott a talpa,
és az ü tkö zés alaposan ö sszerá ntotta a gyomrá t. Valami
meghú zó dhatott, vagy ami még rosszabb, elszakadhatott benne, de
nem tö rő dö tt a fá jdalommal, és a há z felé fordult.
Szélharangok csilingelését hallotta, és a távoli forgalom halk
morajlá sá t. De ahogy egyre beljebb ment az ö svényen, a zajok elhaltak
– a magas sö vény tulajdonképpen hangszigetelte a kertet. Befordult a
sarkon, és meglá tta a há zat mozaikkal dıś zıt́ ett bejá rati ajtajával,
amely má r ismerő s lá tvá nyt nyú jtott.
Felsietett a négy piszkos, fehér má rvá nylépcső n, és megá llt az ajtó
elő tt.

57

Nem tudta, megnyomja-e a kő tá blá ba á gyazott sá rgaréz csengő t. Ugy
dö ntö tt, tesz egy pró bá t.
Azt akarta, hogy kinyıĺ jon az ajtó ; hogy bá rki is hıv́ ta ide, ü dvö zö lje,
aká rmi is a célja ezzel az egésszel. De az instrukció k egyértelmű ek
voltak, és tudta, hogy senki sem fog ajtó t nyitni neki, és senki sem
menti fel a feladata aló l. Fél perc vá rakozá s utá n benézett a szıń es
ü vegen, és az elő szoba piros-zö ld, torz képe tá rult elé: ü res,
faburkolatú helyiség. Tö bb ajtó nyıĺ t belő le, amelyek most zá rva
voltak, és egy alacsony padszerű ség á llt a jobb oldalá n.
Visszament a kavicsos ö svényre; lá bnyomai tudó sıt́ ottak jelenlétérő l,
arró l, hogy elment a há z elő tt, és befordult a sarkon. Hallotta egy
aggregá tor halk zú gá sá t, és égett szén szagá t érezte. Duplagará zs á llt a
há tsó autó ú t végén, ahol egy kék Chevrolet és egy ezü st Oldsmobile
parkolt.
Egy zö ld fakapuhoz ért, amelynek kö zepén szıv́ alakú lyuk volt.
Benézett rajta, és egy medence tü rkiz vizét pillantotta meg. Kinyitotta
a kaput, amely ú gy megnyikordult, mintha rá kiabá lt volna. A mö gö tte
elterü lő tá gas, deszká kkal burkolt terü leten egy nyaraló csalá d
nyomaira bukkant. Bolyhos, kék tö rü lkö ző k á lltak halomban egy
asztalon, egy sor naptej és egy iPod mellett.
Aztá n meglá tta a megfeketedett ételt a grillsü tő n és a sá ros
lá bnyomokat, amelyek a nyitott há tsó ajtó tó l vezettek a fapadló n á t
egészen a medence má sik oldalá t borıt́ ó fehér csempéig. Megtorpant
az ajtó ná l, megvá rta, mıǵ félelme csillapodik. De amikor belépett a
há zba, a lá bnyomok sö tétebbé vá ltak. Rá jö tt, hogy amit lá t, vér, és
hogy a napsü tés szá rıt́ otta barná ra a foltokat a medencénél. A
konyhakö vö n még mindig tompá n fénylettek, némelyiket
elmaszatoltá k a há zba visszavezető
halvá nyabb lá bnyomok.
Atkelt a hatalmas konyhá n egy nyitott ajtó hoz, és egyszer csak ott á llt
az elő szobá ban. Jobbra tő le azok az ajtó k voltak, amelyeket kintrő l
lá tott, balra pedig a lépcső . A véres lá bnyomok is arra vezettek. Sö tét,
rézszıń ű

58

csıḱ indult a sző nyegtő l, és a tő le jobbra talá lható csukott ajtó ná l ért
vé get.
Orra olyasmit észlelt, amivel korá bban ritká n kellett megbirkó znia,
olyan erő s szagot, amibő l csak akkor kapott némi ıź elıt́ ő t, amikor
meglá togatta az apjá t az elfekvő ben. Olyan szag volt ez, ami elő l
minden emberi érzékszerv meghá trá l. Vére a fü lében dobolt, ujjait a
kilincsre helyezte, és lenyomta.
Kattaná s hallatszott. Kesztyű s kezét hozzá érintette a lakkozott
fenyő fá hoz, és pont annyi erő t fejtett ki, amennyi elég volt ahhoz, hogy
belö kje az ajtó t. Felkészü lt a lá tvá nyra, ami majd bent fogadja, de csak
egy bö lényeket á brá zoló barlangrajz bekeretezett má sá t lá tta a
szemkö zti falon.
Elő tte dıś zes asztal, kö rü lö tte székek. Egészen be kellett lépnie a
szobá ba, hogy benézhessen a nyitott ajtó mö gé.
Mielő tt megmozdult volna, érezte, hogy a szoba lakó inak jelenléte
jeges fuvallatként já rja á t a testét, és rá fagy izzadsá gban ú szó há tá ra.
Ujra megfogta a kilincset, és megfordult, hogy benézzen az ajtó mö gé.
A csalá dtagok a kanapén ü ltek, ahogy a képen lá tta ő ket. Mozgá st
érzékelt, és megdermedt. A má sodperc tö rtrészéig azt hitte, a hullá k
elindultak felé, de aztá n rá jö tt, hogy csak az arcukon má szká ló
legyeket ijesztette meg, mire azok otthagytá k a gazdá ikat, aztá n
gyorsan visszatértek hozzá juk.
Will ö sszes érzékszerve leblokkolt attó l, ami a szoba má sik végében
rohadt. Pró bá lt a szıń es gyö ngyö kre koncentrá lni az apa bal csukló já n,
mikö zben kö zel ment a holttestekhez. Ahogy elengedte a kilincset és
kö vette a vércsıḱ ot a kanapéig, a medence vizének neonkékje
megcsillant a redő ny mö gö tt.
Azt kıv́ á nta, bá rcsak eltakarhatná a szemét, ahogy ő k is a magukét.
Legalá bb eltakartá k elő lü k sajá t lemészá rlá suk lá tvá nyá t. Elért a
kanapéhoz, gyorsan az eperszıń ű gyö ngyö k utá n nyú lt, és megragadta
ő ket.
A karkö tő szoros volt, rá feszü lt az apa vastag csukló já ra. A gyö ngyö ket
vékony fémzsinó rra fű zték fel. A hú sos ujjakat elő szö r le kellett

59

feszegetnie a halott fér i arcá ró l, hogy le tudja hú zni a kezérő l az
é kszert.
Atfutott az agyá n, hogy kimegy a konyhá ba késért vagy olló ért, hogy
elvá gja a zsinó rt, de tudta, hogy ha elhagyja a szobá t, nem jö n vissza
tö bbet.
Ahogy megmozdult, hogy nekifogjon, hallotta, hogy a megszá radt vér
ropog a talpa alatt a sző nyegen. Felhú zta a karkö tő t az apa ujjaiig.
Aztá n megragadta jéghideg kézfejét, és erő sen megrá ntotta.
A ragasztó szalag elengedett, felfedve az ü res gö drö t, ahol a bal
szemnek kellett volna lennie. Belá tott a fér i koponyá já ba; mintha
lyukat égettek volna a fejébe. Lenézett a hasá bó l kiló gó porcogó kra és
az alvadt vérre, amely csalá dtagjaihoz tapasztotta.
Megfogta a karkö tő t, és lehú zta a kezérő l, mikö zben a legyek folyton
rá szá lltak a kesztyű és az inge kö zö tti szabadon hagyott bő rfelü letre,
aztá n ú jra felrepü ltek. A mozdulattó l a fér i má sik kezén is elengedett
a ragasztó .
Még egy kivá jt gö dö r a szeme helyén. Karja azonban nem esett le,
behajlıt́ va maradt.
Willnek ki kellett jutnia a szobá bó l, hogy ne lá ssa tö bbé a két krá tert a
fér i arcá n. Eltá ntorgott az ajtó ig, és bevá gta maga mö gö tt, mintha
menekü lne valaki elő l.
Tam ajká t szorosan ö sszezá rva fü lelt. Kellemesen hű vö s levegő á radt a
szellő ző bő l, de a bű z, amit magával hozott, csıṕ te az orrá t.
Visszatartotta a lélegzetét, és igyelt.
Semmi. Bedugta a mutató ujjá t a má sik fü lébe, és ö sszerá ndult; fekete
kö rme, amellyel igyekezett semmihez sem hozzá érni, most nagyon
fá jt.
Elfordult a nyıĺ á stó l, hogy megnézze az ujjá t, és mélyeket lélegzett,
mielő tt felvette elő ző testhelyzetét.
A lécek mö gü l tompa hangokat hozott a szél, mintha valaki tenne-
venne odalent. Szorosan a falhoz nyomta a fü lét, de ıǵ y még
kevesebbet hallott.

60

Felá llt, meztelen lá ba remegett a sok guggolá stó l.
Bá rmit is hallott most, egyá ltalá n nem hasonlıt́ ott arra a sikıt́ á sra.
Maga mö gé nézett, és arra szá mıt́ ott, hogy valaki mö gö tte á ll, és lenéz
rá .
Egyá ltalá n nem lett volna szabad itt lennie, rá adá sul ebben az
idő pontban, amikor má r rég aludnia kellene. Alaposan megnézte a
szellő ző t és felette a fémredő nyö s ablakot. Nem a Keleti kényelem
nevű étteremhez tartoztak, ahova á rut szoktak vinni. A piszkos,
penészszıń ű épü letnek volt egy dupla ajtaja, amelyet lá nccal zá rtak le.
Tam ajka folyamatosan mozgott, mikö zben pró bá lta kibetű zni a
feliratot, amelyet a mocskos ü veg belsejére ragasztottak.
HIGIENIAI ELLENORZES MIATT ZARVA
Alatta egy má sik, még apró bb betű vel nyomtatott feliratot lá tott, de
még hunyorogva sem tudta elolvasni a maszatos ablakon keresztü l.
Végigsétá lt a fal mellett, el a kávézó tó l a mellette lévő , hullá mos
vaslemezbő l ö sszetá kolt fészerig. Elö lrő l kicsinek tű nt, de való já ban
egészen az épü lettel szomszédos, szeméttel teli siká tor végéig elnyú lt.
Tam a gyorsan hö mpö lygő forgalom fényeit lá tta felvillanni a végében.
Abban a pillanatban, hogy eldö ntö tte, bemegy, egy kutya az egyik jobb
oldali há zban ugatni kezdett, mintha igyelmeztetné. Tamnek nagyon
kellett pisilnie.
Tıź lépés. Csak ennyit fog megtenni. Tıź lépés, és visszafordul.
Hangtalanul sorolta a szá mokat magá ban, mindegyik elő tt nagy
levegő t véve. A tıź bő l tizenegy lett, a tizenkettő bő l tizennégy. A
tizenhatodikná l lá tta a há zakbó l kiszű rő dő fényben, hogy se ajtó k, se
ablakok nincsenek a fészerben. Elő tte azonban hosszú sá rga fénycsıḱ
hú zó dott keresztben, mintha dró t volna, amit azért feszıt́ ettek ki, hogy
az ellenség hasra essen benne. Kö rü lbelü l egy méterre tő le a csıḱ
kiszélesedett a siká tor má sik oldalá n. Amikor elindult, hogy megnézze
kö zelebbrő l, lá bával felborıt́ ott egy vıź zel teli dıś ztá rcsá t.
Odaért a fényhez, és lá tta, hogy egy hullá mlemezen keletkezett résbő l
érkezik. Odahajolt, és bekukucská lt a lyukon. Egy neonkék légyfogó t
lá tott bent, és ipari berendezések sö tét kö rvonalait. Két csillogó
téglalap vilá gıt́ ott mö gö ttü k halvá nyan. Ugy gondolta, lengő ajtó k
lehetnek, és az elhelyezkedésü kbő l arra kö vetkeztetett, hogy a

61

fő épü letbe vezetnek. Má s fény nem égett. Ha Songsuda ott van, most
kellene megszö ktetnie. Az erő lkö déstő l, hogy a sö tétben eligazodjon,
még jobban ö sszeszorult a hó lyagja, és azonnal kö nnyıt́ enie kellett
magá n.
A szemkö zti fal tö vébe vizelt, ú jra meg ú jra felpillantva a nyitott
má sodik emeleti ablakra, és a plafonon egy vasaló ember á rnyéká ra. Jó
soká ig pisilt, felá ztatta a fö ld- és kiszá radt mohadarabokat, amelyeket
az eső mosott le a tető rő l. A vizeletsugá r a szandá lja mellett
tekergő zö tt és bugyborékolt, aztá n amikor végzett, kilépett a kis
tó csá bó l, és gyorsan felhú zta a nadrá gjá t.
Most, hogy megszabadult terhétő l, nyugodtabbnak érezte magá t, és az
utca irá nyá ba nézett, ahonnan bejö tt a siká torba. Kevesebb mint hú sz
lépés kellene csak, hogy ú jra a fő utcá n legyen. Szinte semmi.
A lyuk a hullá mlemezen nem volt elég nagy, hogy bemá szhasson rajta,
de miutá n odapillantott az ablakra, ahonnan a fény jö tt, és
meggyő ző dö tt ró la, hogy senki sem lá tja, megfogta a fém egyik sarká t.
Meggö rbıt́ ette a lemezt, ami ettő l egy kicsit megremegett, a még meleg
fém olyan kö nnyen hajlott, mintha egy kö nyv lapjá nak csü cske lett
volna. Há romszor elég volt megrá ntania, hogy elég nagy rés
keletkezzen. Még mindig nem igyelte ő t senki az ablakokbó l.
Becsusszant a lyukon, az éles fém karcolta a bő rét, ahogy tekergő zve
bemá szott. Hirtelen nagyon hangosnak érzékelte a zajokat, és vissza
akart menni a friss levegő re. A szag, amit korá bban érzett,
felerő sö dö tt, és fű részpor illatával keveredett. Tele lett vele a szá ja.
Egy pillanatig mozdulatlanná dermedve á llt, és fü lelt, de semmit sem
hallott, csak a sajá t légzését. Elő renyú jtotta a kezét. Rö gtö n valami
hidegbe és fémesbe ü tkö zö tt. Rá jö tt, hogy egy konyhapult széle az;
végighú zta rajta az ujjait. Erezte, hogy merre kell mennie, hogy elérjen
a sarká ig és a keskenyebbik végéig, egészen a neonszıń ű légyfogó ig és
attó l balra a lengő ajtó kig.
Szandá lja talpa megcsikordult a csempén, ujjbegyei beleü tkö ztek az
ajtó ba. Meglö kte, mire hangtalanul kinyıĺ t. Alig lá tott valamit a gyér
fényben. Sá rga ü veggyapottal borıt́ ott vastag csö vek futottak a
má lladozó falak mentén. Piszkos, á tlá tszó fü ggö ny takart egy
ajtó nyıĺ á st a helyiség távolabbi végében.

62

A má sik oldalon tö kéletesen sö tét volt, ezért jobbra fordult, és elindult
a mű anyag csıḱ ok felé. Nyikorgó léptei a fényes padló n
visszhangoztak, ezért levette a szandá ljá t, és mezıt́ lá b ment tová bb a
folyosó n.
Megá llt, és benézett a homá lyba a megsá rgult és ö sszekarcoló dott
szalagfü ggö nyö n á t. Egy gyá r emeletére jutott. Még tö bb kéken vilá gıt́ ó
légyfogó t lá tott a plafonra erő sıt́ ve, amelyek tű szú rá snyi pontokká
zsugorodtak, ahogy a helyiség távolabbi részeire irá nyıt́ otta tekintetét.
Fekete kö rme lü ktetett. Széthú zta a fü ggö nyt.
Amint kilépett a má sik oldalon, fertő tlenıt́ ő szer szaga kezdte marni az
orrá t, és ugyanazt a hangot hallotta, amit a szellő ző n keresztü l, csak
most sokkal hangosabban. Az ipari ventilá torok zú gá sá ná l is erő sebb
zajt kö nnyű volt felismerni. Rengeteg madá r morajló hangjá t hallotta,
panaszá radatot és ideges csiripelést, és má r lá tta is, miért olyan
izgatottak.
Will nem emlékezett rá , hogy ú jra á tmá szott a kapun. Csak ü lt az
autó ban, és a csukló já t dö rzsö lgette – még mindig ú gy érezte, hogy
legyek má szká lnak rajta. Levette a kesztyű t, mindkét keze ragadt. Jobb
tenyerét szinte égette a szıń es gyö ngykarkö tő .
Azonnal vissza akart fordulni az autó pá lyá ra, megá llni egy étteremnél,
és bemenni a mosdó ba. De még mindig nem tudott szabadulni a
képtő l, amit odabent lá tott. Felkapta a telefonjá t a mű szerfalró l, és
kiszá llt a kocsibó l, hogy friss levegő t szıv́ jon. Fogalma sem volt,
mennyi idő t tö lthetett a há zban.
‒ Will? – Carla vá rta, hogy vá laszoljon.
Fel-alá sétá lt a North Vine utcá n, majd á tment a má sik oldalra, ahol a
fü ves szegély kezdő dö tt. – Ná lam van a karkö tő . – Szinte a bő rén
é rezte
Carla lélegzetét. – Azok az emberek… ‒ Tompá nak hallotta a hangjá t,
mikö zben a sö vény sá rga leveleit nézte.
A vonal má sik végén csö nd volt.
‒ …nem hiszem, hogy itt tudom hagyni ő ket ıǵ y.

63

‒ De muszá j. – Carla hangja épphogy csak hallatszott.
Elmondja neki, mi tö rtént a szemü kkel?
‒ Hol vagy most?
Meleg levegő t érzett a tarkó já n, de az elhaladó kocsi zajá ra csak akkor
lett igyelmes, amikor az má r eltű nt az utca végében, és felhajtott az
autó pá lyá ra. – Még mindig itt vagyok a há z elő tt. El kéne indulnom. –
Visszanézett a kapu irá nyá ba, és sajá t halvá ny, véres lá bnyomait lá tta,
amelyek a Volvó tó l odá ig vezettek, ahol most á llt.
10. fejezet
Carla Will asztali telefonjá t bá multa, lecsú szott a forgó szék szélére, és
egész testével a lá bujjaira nehezedett. Will azt mondta, hıv́ ja, amint
eljö tt onnan. Tekintete jobbra, a szá mıt́ ó gép képernyő jére siklott.
Nyirkos tenyerét az egérre tette, és a kö vetkező há zra irá nyıt́ otta a
kurzort. Még nem aktivá ltá k; se piros keret, se cıḿ nem jelent meg.
Biztos volt benne, hogy hamarosan kö zlik az ú j cıḿ et, és Will
nemsoká ra oda tart majd. Bá rki is irá nyıt́ otta, ú gy tű nt, ü gyesen
megtervezte az ú tvonalat.
Rá pillantott a telefonra, és megint arra gondolt, hogy felhıv́ ja a
rendő rséget – ahogy minden má sodik percben, amió ta vá rakozott. Az
emberrabló k egyértelmű en kö zö lték, mi tö rténne, ha megtenné, de
kételkedett benne, hogy aki képes lemészá rolni egy csalá dot a sajá t
halljá ban, az élve elengedi Libbyt és Luke-ot.
Elű zte a gondolatot, mielő tt még tú lsá gosan is beleragadt volna a
fejé be.
Nem lenne nagyobb esélyü k kitalá lni, hol tartjá k fogva ő ket, ha a
ható sá gokat is bevonná k a keresésbe? Hogy bocsá tja majd meg
magá nak, ha nem adja meg nekik ezt a plusz esélyt?
Keze a telefonkagyló ra csú szott, ujjai a mű anyagon pihentek. Luke
szü leit hıv́ ja? A rendő rséget? Lassan megmarkolta a kagyló t, és
hallotta a kattaná st, amikor felemelte. Pehelykö nnyű volt, csukló ja
mégis alig bıŕ ta el.

64

‒ Szü ksége van még valamire, Mrs. Frost?
A kérdés ú gy érte, mintha mellbe lő tték volna, majdnem elejtette a
telefont.
‒ Bocsá nat. – Nissa vá rta, hogy együ tt nevessenek azon, mennyire
megijesztette, de amikor semmilyen vá laszt nem kapott, arca
elkomorult. –
Bocsá nat.
‒ Semmi baj. Nem, nincs szü kségem semmire. Azt szeretném… ha
most hazamenne. A csalá dja má r biztos vá rja.
Nissa bizonytalanul bó lintott. – Rendben. A tö bbi dossziét, amit kért,
má r felkü ldettem. Hıv́ jon fel nyugodtan késő bb is, ha segıt́ hetek még
valamiben… bá rmiben. Egész este otthon leszek. – Vö rö s mosolyával
pecsételte meg az ıǵ éretet, mikö zben behú zta maga mö gö tt az ajtó t.
A becsukó dó ajtó hangja mintha végleg elzá rta volna Carlá t mindentő l,
ami Will irodá já n kıv́ ü l tö rténik. Nissa hazafelé tart, hogy együ tt
tö ltsö n egy á tlagos szombat estét a férjével és a iaival. Szerette volna
tudni, vajon neki része lesz-e még valaha efféle luxusban. Az egyszıń ű
kék sző nyeg fö lö tt elnézve, egy fényképen magá t és Libbyt lá tta a
vitrinben.
Mosolyogtak. Amikor a most készü lt képekre gondolt, ez a hajdani
boldogsá g nem tű nt való sá gosnak. A nö vekvő ú j életre gondolt lá nya
nyugtató kkal teletö mö tt testében, és a fémdró tokra, amelyek a bő rébe
mé lyednek.
Felá llt, és bizonytalanul a vıź adagoló hoz lépett. Mindkét kezét rá tette,
és pró bá lt mélyeket lélegezni. Az ijesztő en nagy halom dossziéra
pillantott az asztalon. Mire szá mıt́ ott, mit talá l bennü k? De bá rmit
szıv́ esebben csiná l, mint hogy azon gondolkozzon, hogyan végző dhet
ez az egész. Nem tudta Libby nélkü l elképzelni az életét.
Kevesebb mint egy percig tartotta csak a karjá ban Jessie-t, de a hiá nya
még mindig kitö ltö tte egész lényét, aká rhá nyszor kimondtá k a nevét.
Nem akartá k elő re tudni, iú lesz-e vagy lá ny. Ezért dö ntö ttek a Jessie
név mellett.

65

Elettelen hú szhetes testét a karjá ba tették, és a szü lésznő
ragaszkodott hozzá , hogy készıt́ senek egy képet. Nem volt
fényképező gépü k. A szü lésznő a telefonjával fotó zta le ő ket. Ez volt az
egyetlen kép ró la: egy homá lyos pillanatban készü lt homá lyos
fénykép. A kicsi arc mintha fonnyadt bimbó lenne, amely sosem fog
kinyıĺ ni. Carlá nak belső vérzése volt, azonnal meg kellett mű teni, hogy
megmentsék az életét. Olyan sok vért vesztett, hogy má r alig tudott
magá ró l, amikor Will bizonytalanul ledő lt a pá rná ra, és á tö lelte ő ket.
De mindketten ö rü ltek, hogy az a fotó elkészü lt. Tudtá k, miért
ragaszkodott hozzá a szü lésznő . Jessie léte ebben a vilá gban,
bá rmilyen rö vidre is volt szabva, rö gzıt́ ve lett, és a kép
mindkettő jü knek segıt́ ett a gyá sz folyamatá ban. Kevesebb mint egy
perc mú lva a szoba és benne mindenki elhalvá nyult, majd érzékelte,
hogy Jessie tö rékeny testét elveszik tő le.
Még mindig érezték Jessie jelenlétét. Hogyan is hagyhatná k, hogy
elvegyék tő lü k Libbyt? Visszament az asztalhoz, kinyitott egy dossziét,
de
nem tudott fó kuszá lni, semmit sem lá tott. A sö tétség bekerıt́ ette, és a
vá llıź ü leteiben kezdte érezni a klausztrofó bia ismerő s szorıt́ á sá t.
Igaz, hogy Willt a tengerentú lra kü ldték, de neki legalá bb van mit
csiná lnia, nem ü l bezá rva, tétlenü l, és nem szembesü l egyfolytá ban
azzal, ami tö rtént. Carla persze tudta, hogy nem szabad ıǵ y
gondolkodnia, még akkor sem, ha a félelem á titat mindent, amivel
megpró bá lja lefoglalni magá t. Ha most teljesen magá ba fordul, az nem
segıt́ Libbyn.
Azt mondta magá nak, hogy arra kell koncentrá lnia, amire hatá ssal
lehet, még ha az tulajdonképpen nem is létezik. Minden perc szá mıt́ .
Megnézni, kikkel kö tö tt ü zletet az Ingram Chonburiban és Rayongban,
alaposan á tvizsgá lni mindenkit, akivel az utó bbi idő ben
megismerkedtek. Pró bá lta megérezni valakinek a jelenlétét – felidézni
egy arcot az elmú lt hetek békésnek tű nő pillanataibó l, amelyek lá nyuk
elrablá sá hoz vezettek.
Ha Libbyt nem fogjá k el, Will vajon megmutatta volna a weboldalt az
otthonukró l készıt́ ett képekkel? Vagy eltitkolta volna elő le, hogy
megvédje? Es van még valami, amit nem mondott el neki, még ha azért
tette is, hogy ó vja?

66

Pró bá lt az elő tte heverő informá ció halmazra koncentrá lni. Biztosan
okkal tartjá k fogva Libbyt és Luke-ot. Imá dkozott, hogy hamarosan
elő á lljanak vá ltsá gdıj́ -kö vetelésü kkel, de ahogy elnézte a honlapot,
nem ú gy tű nt, mintha ez a kö zeljö vő ben bekö vetkezne. De akkor is kell
hogy legyen má s magyará zat, valamilyen má s indıt́ ék.
A nyitott redő nyö n á t, a plafonró l beszű rő dő gyér kék fényben Tam
tová bb vizsgá lta a gépeket. Sokszor lá tta az anyjá t, ahogy a má svilá gra
kü ldi a csirkéket, hú sbá rddal lesú jtva a nyakukra; sokat lá tott fej
nélkü l rohangá lni a piacon. De azt elképzelni sem tudta, há ny szá z
madarat némıt́ el nap mint nap a futó szalagnyi kampó a fémvá lyú k
fö lö tt.
Amikor az anyja kése talá lkozott a vá gó deszkával, nem az á llat
rikoltá sá tó l érezte furcsá n magá t, hanem attó l, hogy volt egy pillanat,
amikor má r nem mozgott. Akkor visszatartotta a lélegzetét; mintha a
má sodperc tö rtrészéig imá dkozott volna érte.
Felnézett, hipnotizá lta a koncentrikus kö rö kben szá lló tollak lá tvá nya,
igyelte a piszkosfehér pihéket, ahogy feketévé vá ltoznak a kö dö s,
kékeszö ld ég elő tt. A ventilá torok szele mindenhova eljuttatta ő ket:
kavarogtak a fö ldö n, végigsö pö rték az arcá t, beletapadtak a kampó kra
szá radt vérbe. Tudta, má r nem szá mıt́ , hogy tová bbmegy-e. Epp elég
messzire kerü lt az otthoná tó l – a szü lei má r nem menthetik meg.
A fényben, a helyiség má sik oldalá n hatalmas dupla szá rnyú ajtó
rajzoló dott ki; elindult felé, meztelen talpa puhá n ü tő dö tt a meleg
kő hö z.
Benézett a két ajtó kö zti résen, és amikor megbizonyosodott ró la, hogy
senki sincs a má sik oldalon, lassan belö kte. Egy rakodó dokkba jutott.
Két teherautó parkolt tő le jobbra, mö gö ttü k hatalmas, piros redő ny
lehú zva. A bal oldalon, egy betondobogó n néhá ny hű tő berendezés á llt,
azokon tú l pedig egy lefelé vezető lépcső sort lá tott. Végigszaladt egy
elő ttü k elvezető
fémá llvá nyon. Az első hű tő szobá ba vezető ajtó zá rva volt, a má sodik
félig nyitva á llt. Bent polcokra rakva, lá dá kban sorakoztak az
elő recsomagolt csirkék. Aztá n észrevett egy má sik ajtó t.
Egy kis ő rbó dé volt, eldugva, villany égett és tévé villó dzott benne.

67

Rémü lten kö rü lnézett, és hallotta, hogy egy ajtó becsapó dik.
Megá llapıt́ otta, hogy a hang melyik irá nybó l jö tt. Valaki kilépett a
mobilvécébő l, ami a fal mellett á llt a teherautó k mö gö tt. Tam elindult a
lépcső felé.
Lesietett két lépcső fokot a durva betonon, kö zben megá llt az első n,
hogy visszavegye a szandá ljá t. De a lépcső nem az utcá ra vezetett. Egy
meleg, sö tét, alacsony mennyezetű helyiségben talá lta magá t, a
levegő ben az ijedt madarak hangja vibrá lt. Kikö vetkeztette, hogy abba
az irá nyba halad, amerrő l jö tt, csak egy szinttel lejjebb. Az orrfacsaró
bű z olyan volt itt, aká r egy tá madá s, mellkasa ö nkéntelenü l
megfeszü lt, hogy védekezzen.
Amikor a szeme hozzá szokott a sö tétséghez, piszkosfehér alakokat
lá tott elszaladni az ú tjá bó l. A talaj puha volt, és olyan szagot á rasztott,
mint a hö rcsö ge ketrecének az alja, csak ezerszer erő sebben. Csattanó
hangot hallott fö ntrő l, és tová bbsietett. Az otthoni á gyá ra gondolt, és
arra, ahogy a szü lei elpakoljá k az edényeket, halkan, hogy ne
ébresszék fel, és az arca megfeszü lt. De tú l rémü lt volt ahhoz, hogy
sıŕ jon, és bá r a lá ba vitte, egyre távolabb egy veszélyes helytő l, félt,
hogy vá rhat rá valami még rosszabb odafent.
Valami az arcá nak ü tkö zö tt, és re lexbő l felemelte a kezét, hogy
ellö kje.
Kemény tá rgyat érintett, egy plafonró l leló gó kapcsoló t. Erő sen fogta,
és há tranézett. Azt sem tudta má r, merrő l jö tt. A fenti ajtó biztosan
becsukó dott. Ugy érezte, mintha két szıv́ dobogna a mellkasá ban.
Felkapcsolja a villanyt? Talá n csak néhá ny má sodpercre, hogy lá ssa,
hol van, és ki tud-e jutni valamerre. Má skü lö nben ö rö kké itt fog
bolyongani.
A kapcsoló kemény volt, és a széle belemélyedt a hü velykujjá ba,
amikor
megpró bá lta megnyomni a gombot. Szédü lt, és remélte, hogy nem á jul
el, mint egyszer-kétszer korá bban, ha tú l sok olajoshordó t gurıt́ ott.
Olyankor az apja leü ltette az ú t szélére, és a fejét a térde kö zé kellett
ló gatnia.

68

Megfogta a vastag zsinó rt, amelyen a kapcsoló ló gott, és megrá ntotta.
Semmi sem tö rtént. Meztelen lá bá hoz hozzá értek a madarak,
mikö zben a dró t végénél vá rakozott. Aztá n kö r alakú halogén izzó k
gyulladtak fel, vakıt́ ó fényt á rasztva, és szemhéja ö sszerá ndult a
hirtelen vilá gossá gtó l.
Kö rbesandıt́ ott, mikö zben az élő madá rsző nyeg pró bá lt kitérni elő le,
piszkos tollaik és égett térdü k egymá shoz sú rló dott. Elő szö r egy
vastag, fém toló ajtó t lá tott meg jobbra, amelyen se zá r, se kilincs nem
volt.
Visszanézett a lépcső re, és megkö nnyebbü lt, hogy senki sem jö n le
rajta.
Lehet, hogy arra kell majd visszamennie, ha nem tud itt lent kijutni?
Figyelmét ú jra a zá rt ajtó ra irá nyıt́ otta, és ekkor pillantotta meg a
lá nyt a ketrecben.
11. fejezet
Tam visszatartotta a lélegzetét.
Ez nem Songsuda. A nő vére vékonyabb és tö rékenyebb. A lá ny a
csirkeketrecben szintén vékony, de a combja vastagabb. Bá r ü lt, és egy
csomó bebö rtö nzö tt csirke csipegetett kö rü lö tte, azt is lá tta, hogy jó val
magasabb, mint a nő vére. Piszkos, kék há ló ing volt rajta, napbarnıt́ ott
vá dlijá t ahhoz az alacsony mű anyag székhez lá ncoltá k, amelyen
kucorgott.
Olyan volt, mint egy bili. Tam megkö nnyebbü lt, amikor lá tta, hogy egy
hatalmas lakat van a ketrec ajtajá n.
A lá ny biztosan hallotta, hogy itt má szká l. Ugyanolyan mozdulatlan
volt, mint Tam. A iú szorosan ö sszezá rta a szá já t, hogy a lá ny ne hallja
a szıv́ e dobogá sá t. Hall egyá ltalá n bá rmit is a fején lévő fekete
csuklyá tó l? A vastag kék mű anyag zsinó r, amivel a nyaká hoz
rö gzıt́ ették, Tamet az anyja szá rıt́ ó kö telére emlékeztette.
A mellét nézte. Elő szö r csak egy pillanatig, aztá n megengedte
magá nak, hogy hosszabban is. Songsudá é csak két kis dudor, mint az

69

anyjá é. Ezek fö lö tt viszont feszü lt a há ló ruha, ahogy a mellkasa
megemelkedett egy-egy levegő vételnél.
Gyorsan felmérte a terepet. A halogén izzó k megvilá gıt́ ottak egy nagy
halom ketrecet a helyiség má sik végében, de mind ü res volt. A lá ny
egyedü l volt itt. Tam tová bbra is szoborrá dermedve á llt, és pró bá lta
megá llapıt́ ani, mekkora zajt csaphatott eddig. Megzavarta a csirkéket,
de a léptei alig adtak ki hangot a szeméttel és madá rü rü lékkel borıt́ ott
puha rétegen. Vajon a lá ny hallotta, hogy felkapcsolta a villanyt?
A lá ny vá ratlanul balra fordult, és elő redő lt, mintha azt gondolná , ıǵ y
kö nnyebben á tmennek a hangok a csuklyá n. Tam a fogá t csikorgatta,
és leguggolt, bá r maga sem tudta, miért, hiszen a lá ny nem lá thatta.
Miért takartá k el az arcá t? Annyira csú nya, hogy el kell rejtenie?
Emlékezett még az idő s nénire, aki abban a há ztö mbben lakott, ahol
ő k, mielő tt elkö ltö ztek. Hiá nyzott az alsó á llkapcsa. A szü lei mindig
nagy tisztelettel bá ntak vele, mintha nem lá tná k, milyen
visszataszıt́ ó an néz ki.
Talá n ennek a lá nynak is hiá nyzik az alsó á llkapcsa. Lehet, hogy ezért
van itt. Bá rcsak azt az ö reg nénit is bezá rná k. O és Songsuda is halá lra
rémü lt, ha szembejö tt velü k a lépcső há zban.
A lá ny elfordıt́ otta a fejét a má sik irá nyba, és Tam hallotta, hogy
bugyborékol a szá ja és az orra. Mondott valamit, rö viden és keményen,
de Tam nem értette, mit. Csak abban volt biztos, hogy a turistá k
nyelvén beszél, de tompa volt minden szó , mintha valami lett volna a
szá já ban. A hangsú lybó l mégis tudta, hogy kérdést hallott.
Megismételte, de Tam nem vá laszolt.
A lá ny megmerevedett, aztá n a csuklya hirtelen szétrobbant a dü htő l.
A szavak egészen a mellkasá bó l érkeztek, hangja, mivel
berozsdá sodott szá raz torká ban, reszelő sen szó lt, és ide-oda dobá lta
magá t a széken. Tam egy pillanatig azt hitte, kö nyéktő l lefelé hiá nyzik
mindkét karja. De ahogy pá r lépést há trá lt, lá tta, hogy a kezét
ö sszekö tö zték a há ta mö gö tt.
Veszélyes. Ezért kö tö zték meg és zá rtá k be ide. Vajon el tud szö kni?
Fantá ziá ja egybő l mű kö désbe lépett, ahogy elképzelte, mi tö rténne, ha
a lá ny kiszabadulna. Ezt a helyet nem lett volna szabad lá tnia, csak ha

70

má r idő sebb. Itt volt az ideje, hogy menekü ljö n.
Nagy levegő t vett. Rá jö tt, hogy el kell mennie a ketrec elő tt, hogy a
toló ajtó hoz jusson. A tyú kok, kint is és bent a ketrecben is
hangosabban riká csoltak, és ahogy csapkodtak a szá rnyukkal,
meglazult tollak reppentek fel a levegő be, mintha a lá ny ú jabb
kiá ltá sainak ő rü lt dü hét lettek volna hivatottak érzékeltetni. Ez
alkalommal az ismeretlen szavakat sıŕ á s szakıt́ otta meg. A zajra
egészen biztosan idejö n majd valaki, hogy megnézze, mi tö rténik.
Való szıń ű leg a rendő rséget is kihıv́ já k. Hogy magyará zná meg nekik
vagy az apjá nak, mit keresett itt az éjszaka kö zepén?
Nekiiramodott, nem is pillantott a ketrecre. Erezte, hogy a lá ny
kiá ltá sai égetik a há tá t, mikö zben kilincset vagy zá rat keresett az
ajtó n, de a fémfelü leten csak rémü letének torz tü kö rképét lá tta. Má r
vá rta, hogy a csuklya megjelenik mellette, és a lá ny kezét is érezte a
vá llá n.
Lenézett, és meglá tta a pedá lt, egy fekete, kö r alakú kiszö gellést az
ajtó aljá n. Rá lépett, és érezte, hogy az erő s ü tkö zéstő l megremeg a
lá bszá rcsontja. De az ajtó nem mozdult.
Eszébe jutott, hogy lá tott egy hasonló szerkezetet az egyik étterem
hű tő szobá já ban, ahova az apjával szá llıt́ ottak, és meztelen lá bujjait a
pedá l alá helyezte, ú gy tolta felfelé, de nem engedett. Aztá n tompa
kattaná s
hallatszott, és az ajtó alja kinyıĺ t. Tam megfogta a sarká t, és eltolta.
Valami nehezet és fémeset hallott gö rdü lni fent a raktá rhelyiségben, és
rá jö tt, hogy égve hagyta a villanyt. Ha az az ember az ő rbó débó l lejö n
ide, azonnal tudni fogja, hogy itt já rt. Megfordult, és a kapcsoló t
kereste a szemével.
Lehunyta a szemét, és visszaszaladt oda; lá bujjai megint hozzá értek a
csirkék puha testéhez. Addig nem nyitotta ki a szemét, amıǵ mindkét
hü velykujjá t haszná lva le nem kapcsolta a vilá gıt́ á st, és minden
sö tétségbe nem borult ú jra. A lá ny végig sikoltozott, mikö zben
elkanyarodott a ketrec elő tt, és visszarohant az ajtó hoz.
Addig nem érezte biztonsá gban magá t, amıǵ á t nem má szott a résbő l
érkező kevés fény má sik oldalá ra, és vissza nem tolta az ajtó t eredeti

71

helyzetébe. Még mindig hallotta a lá nyt, de a vastag ajtó és a csirkék
hangja elnyomta a kiá ltá sait. Tam csupasz karja és lá ba libabő rö s lett a
hű vö s levegő tő l. Rá jö tt, hogy kijutott, és egy aszfaltozott rá mpa aljá n
á ll.
Az ajtó megremegett, amikor becsapó dott, ıǵ y egy kis résen ú jra
kiszö khettek a kiá ltá sok. Nem á llt meg rohaná s kö zben, hogy
elgondolkozzon, mi van vajon a rá mpa tetején.
Will bepréselte magá t egy szű k bokszba a Burrito Joe’sban, és a
tá nyérjá n lévő ételt bá multa, amelyet talá lomra vá lasztott a pultná l.
Képtelenség volt megpró bá lni enni azok utá n, amit lá tott. De tudta,
hogy azért ilyen ká ba, mert a szervezete má r nem hajlandó rendesen
mű kö dni, ha csak koffeint visz be.
Harapott egyet a hú sos palacsintá bó l, rá gott, de lenyelni nem tudta a
falatot. Egy kö vér, kecskeszaká llas vendég egy távolabbi bokszbó l
igyelemmel kıś érte a pró bá lkozá sá t. A pincérnő ú jratö ltö tte a ickó
kávéscsészéjét, de kö zben még mindig Will szemébe nézett.
‒ Nem… kö szö nö m – mondta Will, amikor a pincérnő odajö tt az
asztalá hoz. Ugy érezte, brit akcentusa még feltű nő bbé teszi. Elő vette a
zsebébő l a mobiljá t, és ü rü gyként haszná lta, hogy elforduljon
meg igyelő jétő l.
‒ Eljö ttem – mondta, amint Carla felvette.
Recsegett a vonal. – Jó l vagy? – A felesége hangja arró l á rulkodott,
tudja, milyen reménytelenü l nevetséges a kérdés.
‒ Nem nagyon tudok most beszélni. – Mennyire hangzott ez gyanú san?
‒ Felhıv́ tad a szá mot?
‒ Most akarom. – Kinyitotta a laptopjá t.
‒ Hıv́ jam én?
Will maga elé képzelte Carlá t, ahogy egyedü l ü l az irodá já ban. – Ne.
Majd én.

72

‒ Pá r perce még mindig foglalt volt, de lehet, hogy csak azokat a
hıv́ á sokat fogadjá k, amik a te mobilodró l érkeznek. Pró bá lj
megegyezni velü k…
‒ Még nem tudjuk, mit akarnak. De most tényleg nem tudok beszélni.
‒ Figyelni fogom a honlapot. Hıv́ j, ha sikerü lt elérned ő ket.
‒ Jó . – Nem tudta, mit mondhatna még.
Carla sem. Egyszerre tették le.
Vá rta, hogy a laptop bekapcsoljon, és kö rbenézett; amikor bejö tt, alig
mérte fel a terepet. Szorgalmas meg igyelő je mö gö tt egy rosszul
megvilá gıt́ ott internetkávézó volt, de a két fér i, aki halkan
beszélgetett ott, nem ú gy tű nt, mint aki netezik. A rá dió ban Tom Petty
éppen „szabadesett”
– a Free Fallin cıḿ ű szá mban.
Osszerá ndult a gondolatra, hogy leeshetett volna a kapu tetejérő l.
Má sodszor is beleharapott a palacsintá ba, és megpró bá lta lenyelni. Az
á llott olaj szaga fojtogató volt, és még mindig a kivá jt szemgö drö ket
lá tta maga elő tt.
Belépett a posta ió kjá ba, hogy megnézze az e-mailjeit, amikor egy
sziszegő hang jelezte, hogy valaki á ll mö gö tte. Megfordult, és egy
rosszalló an ö sszehú zott szemö ldö kkel talá lta szemben magá t. Az
alacsony fér i épp akkora volt, mint ő ü lve, megmaradt pá r szá l hajá t
szoros ló farokban hordta.
‒ Sajná lom, de a mi szá mıt́ ó gépeinket kell haszná lnia. – Megint szıv́ ott
egyet a só pipá já bó l, ahonnan a sziszegő hang érkezett, és az
internetkávézó felé bö kö tt a fejével.
‒ Kö szö nö m, má r majdnem végeztem. – De érezte, hogy ez a kihá gá s
má ris magá ra vonta a tö bbi vendég igyelmét.
‒ Tıź dollá r egy ó ra. Ná lam tud izetni.
‒ Biztos, hogy van itt lefedettség, mert mű kö dik a gépemen az
internet.

73

Boldogan izetek, de éppen benne vagyok valamiben, befejezhetem itt
az asztalná l?
‒ Itt esznek az emberek. Ott pedig interneteznek. Nem én talá ltam ki a
szabá lyokat. Most odaadja a tıź dollá rt, és befejezheti ott. Innivaló t
vihet magával, de ételt nem. – Lehajtotta a laptop tetejét, mintha egy
bogarat
lapıt́ ott volna szét.
Will egy pillanatig mozdulatlanul ü lt, majd szó nélkü l felá llt, és kivette
a pénzt a tá rcá já bó l. – Tıź dollá r.
‒ Ha tová bb marad, mint egy ó ra, akkor még egyszer tıź dollá r lesz.
‒ Nem fogok.
‒ A legtö bben nem maradnak soká ig. Itt nem lehet biztonsá gosan
bö ngészni. Menjen csak. – Mosolygott, de a szeme komoly maradt.
Amikor Will felkapta a laptopjá t, a két fér i felá llt, és elment mellette.
A négy gép kö zü l az első hö z ü lt le. A mocskos billentyű zetet kellett
haszná lnia, hogy megnézze a leveleit az ingrames posta ió kjá ban, és
megkeresse Libby képét.
Elmentette a nyaká ban ló gó cetlin lá tható szá mokat a mobiljá ba, hogy
ne kelljen minden alkalommal megnéznie a fotó t. Bá r talá n szü ksége
volt rá , hogy lá ssa. Má r hıv́ ta is a szá mot.
Sıṕ oló hang hallatszott a szemben lévő bokszbó l, és Will tekintete ú jra
ö sszetalá lkozott az ebédjét fogyasztó tá rsá éval. Kihú zta az asztal
mö gü l a pocakjá t, és felá llt, hogy megmutassa sö tétkék
rendő regyenruhá já t. A nadrá gja ö vére erő sıt́ ett adó vevő bő l jö tt a
hang. Lassan leengedte az ingujjá t a tetová lá saira.
Will megint elfordult, és ú gy tett, mintha a képernyő t tanulmá nyozná ,
de semmi má st nem lá tott, csak a véres lá bnyomokat, amelyeket a há z
elő tt hagyott, és végig a lemészá rolt csalá d kocsibejá ró já n, keresztü l a
kapun.
Az ú t menti szá raz fű ben ledö rzsö lte a cipő jét, de most arra gondolt,
hogy talá n a ruhá já n is vannak vércseppek vagy má s jel, ami arra utal,
hogy az imént menekü lt el egy bű ntett helyszıń érő l. A szeme sarká bó l

74

lá tta, hogy a rendő r apró t dob az asztalra, és komó tosan megtö rli a
bajszá t és a kecskeszaká llá t egy szalvétával.
Megint ketrecbe zá rt madarak hangjá t hallotta.
‒ Megszereztem a karkö tő t. Hagyjá k abba – suttogta Will a telefonba.
A rendő r megá llt egy pillanatra, és Will arra gondolt, talá n hallotta,
amit mondott. Nem tudta eldö nteni, hogy pró bá ljon minél inká bb
elbú jni elő le, vagy kérjen segıt́ séget. Részletesen beszá molhatna neki
a North Vine utcá ban tö rténtekrő l. Odavezethetné, hogy kiszabadıt́ sá k
a csalá dot a groteszk csoportképbő l.
A rémü lt madarak elhallgattak.
A rendő r még mindig az arcsző rzetével volt elfoglalva. Will hallotta,
ahogy a sö rték az olcsó szalvétá hoz dö rzsö lő dnek.
Vilá gosan megmondtá k, hogy nem szó lhatnak a rendő rségnek. Es még
ha el is mondana mindent, amiatt, hogy tudott a gyilkossá gokró l, és
hogy nyilvá nvaló an já rt a helyszıń en, kénytelenek lennének azonnal
ő rizetbe venni. Felnézett a maszatos képernyő rő l, és tekintetével
kö vette a já rő rt, ahogy elballag a boksztó l, aztá n odanyomja a csıṕ ő jét
a pulthoz, mıǵ a pénztá rossal cseveg.
Will beıŕ ta a nevét a kereső be, ujjai hozzá ragadtak a billentyű khö z.
Megnyitotta a honlapot. Hat há z volt az ö vék mellett, egy kipipá lva, és
ö t, ahova még el kell mennie. Abban a pillanatban, hogy a rendő rség
bejut a villá ba, és nyomozá sba kezd, rö vid idő n belü l kapcsolatba
hozzá k az ü ggyel. Az ő érdeke az, hogy minél késő bb talá ljá k meg a
csalá dot. Semmi má st nem tudott tenni, csak vá rni a kö vetkező cıḿ re.
A rendő r kisétá lt az étterembő l, az ajtó becsapó dott mö gö tte.
12. fejezet
A mű anyag cső lá ttá n a madarak odébb mentek. Sá rga fény szivá rgott
be Libby csuklyá ja alá , amikor kioldottá k, és egy pillanatra felemelték.
A rongyot kirá ngattá k a szá já bó l, és bedugtá k a csö vet, éles vége
beleü tkö zö tt a torka há tuljá ba. Langyos folyadék jö tt belő le, és amikor
elő szö r ö mlö tt a nyelvére, azt hitte, megmérgezik. Pedig vizet kapott.

75

Mintha egy vá zá bó l ö ntö tték volna ki az á llott vizet, virá gszirmok ıź ét
érezte. Csak néhá ny kortyot ihatott, aztá n a csö vet kirá ntottá k a fogai
kö zü l.
Talá n tényleg nyugtató volt benne. Még mindig ú gy érezte, hogy a feje
kö rbe-kö rbeforog, és lecsavarodik a testérő l. Aztá n ételt kapott;
émelyıt́ ő
és nagyon édes, meleg, marcipá nıź ű pépet, valamiféle dió bevonattal.
Egy-két falatot a szá já ba tö mö tt egy kéz; az ıź bő l tudta, hogy az ujjakat
sebészkesztyű borıt́ ja.
Lassan rá gta a má sodik adagot; tudta, hogy aki eteti, vá rja, hogy még
egy darab ételt a szá já ba adjon. Ugy tű nt, egyre tü relmetlenebb, és
visszatuszkolta a rongyot a helyére, mielő tt Libby befejezhette volna a
rá gá st.
Miutá n tö bb ó rá ja volt má r a ketrecben, félelme végü l lecsillapodott.
Bá rki is tartotta fogva, szerette nézni ő t, és nem szá mıt́ ott, mit
mondott neki, vagy milyen hangosan kiabá lt, sosem vá laszolt.
Elhatá rozta, hogy bá rmi is tö rténjék, fulladozni fog az ételtő l, rá ngatni
kezdte a vá llá t, és ö klendezett. Nem érkezett reakció a tő le néhá ny
centiméterre á lló embertő l, mıǵ kö rbekö pkö dte a szá já t eltö mő
á tnedvesedett rongydarabot.
Erzése szerint percek teltek el ıǵ y, de aztá n ú gy tű nt, sikerü lt
meggyő znie fogva tartó já t, mert ú jra levette a csuklyá t, és a rongyot is
kihú zta a szá já bó l. Libby nagy levegő t vett, mire a csö vet ú jra a
torká ba nyomta. Ivott néhá ny csepp vizet, mielő tt kihú zta.
Visszagyö mö szö lte a textildarabot, és a csuklyá t még szorosabban
kö tö tte ö ssze a nyaká ná l, mint eddig.
Vajon rá jö tt, hogy Libby tesztelte? Most má r tudja, hogy nem hagyjá k
meghalni. De meddig? Vá ltsá gdıj́ at kö vetelnek, vagy má s ok miatt
etetik-itatjá k? Pró bá lt nem gondolni rá , mire haszná lhatjá k még ezen a
mocskos helyen.
Még mindig égett a szeme, de má r tudta, hogy a csirkeü rü lékbő l
felszá lló ammó niá tó l. A sö tétség eltá jolta, és ú gy pró bá lta elű zni a
szédü lésrohamokat, hogy maga elé képzelte a helyet, ahol van, az

76

alapjá n, amit érzett és hallott. Ugy sejtette, egy alacsony mű anyag
vécén ü l, és a bugyijá t lehú ztá k, hogy pisilhessen.
Tudta, hogy egy ketrecben van egy dohos, nyirkos helyen. A csirkék
mindenü tt ott voltak kö rü lö tte, egyfolytá ban á tgyalogoltak rajra,
szá raz karmuk megkarcolta ö sszekö tö zö tt, csupasz lá bá t. Cső rü kkel
csipkedték a lá bszá rá t, de olyan sokszor, hogy má r észre sem vette.
Erzett valamit a feje fö lö tt. Amikor megpró bá lt kiegyenesedni,
megszú rta a nyaká t, de alig érintette a feje bú bjá t. Ugy gondolta, a
ketrec dró tteteje lehet, és arra kö vetkeztetett, hogy kö rü lbelü l egy-
má sfél méter magas lehet a bö rtö ne.
Eleinte azt hitte, meztelen. De amikor jobbra-balra csavarta a testét,
érezte, hogy a há ló ingje takarja a csıṕ ő jéig. Felhajtottá k a dereká ig,
nehogy bepiszkıt́ sa.
Mit tudott még? Azt nem, hogy há nyan nézik. Talá n egy ember, talá n
hú sz. Azt sem tudta, mi tö rtént Luke-kal. Halvá nyan emlékezett, hogy
nekidő l valaki meleg há tá nak, és vaku villan, mielő tt beinjekció zzá k,
de a részletek ugyanú gy homá lyba vesztek, ahogy az elrablá sa is. Nem
maradtak emlékképei arró l, hogy idehoztá k autó val, vagy hogy
becipelték ide, csak egy sö tét alak rémlett a hotelszobá jukbó l, és hogy
hirtelen sú ly nehezedik az arcá ra, belélegzi a pá rá já t, és feje a pá rná ba
nyomó dik.
Talá n Luke itt van a kö zelben, bezá rva egy ugyanolyan ketrecbe, mint
az ö vé. Szavai visszhangzottak a fejében, á ltalá ban nyugodt hangjá t
agresszıv́ kiabá lá s vá ltotta fel. Biztos volt benne, hogy dulakodtak a
hotelszobá ban.
Az arca néhá ny helyen sajgott, de csak karmolá sok lehettek. Luke
szü leinek nincs annyi pénze, mint nekik. Ha vá ltsá gdıj́ at akarnak, ő t
nem éri meg elrabolni. Talá n ott hagytá k a hotelben, és má r jelentette
is a rendő rségen, hogy a bará tnő je eltű nt. Vagy má r meghalt, és a
szá llodá ban hever a hullá ja – vagy egy méterre tő le.
Egyszer csak hallotta, hogy fogva tartó ja levegő t vesz kö zvetlenü l a
fü lénél. Hirtelen fá jdalom á radt szét a vá llá ban. Megharaptá k. A fogá t
csikorgatta, mikö zben tá madó ja arrébb ment, és becsapta, majd
kulcsra
zá rta a ketrec ajtajá t.

77

A seb lü ktetett és égett. Egyedü l van egy pszichopatával, és senki sem
tudja, hol tartjá k fogva.
A homokszemcsék szú rtá k Will meztelen lá bá t, ahogy a szél térdeplő
teste alá fú jta ő ket. Kö rü lö tte a tengerpart eső cseppektő l volt ragyá s,
és tudta, hogy az anyja éppen fejvesztve igyekszik mindent elpakolni.
De a rozsdá s festékesbö dö n rabja lenyű gö zte, egyre nagyobb
lendü lettel végezte oldalazó mozgá sá t, és egyre dü hö dtebben
keringett az ó ramutató já rá sá nak megfelelő irá nyban.
Hallotta, ahogy az eső cseppek koppannak a koponyá já n. Kinyitotta a
szá já t, hogy megnézze, képes-e megvá ltoztatni a hangot. Mint amikor
megpö ckö li az arcá t, és kö zben csü csö rıt́ , hogy má s hangot adjon.
Itt-ott kivillant a fehér hú s a rá k tö redezett pá ncéljá nak résein, de
eszébe se jutott volna megenni az á llatot. Tú lsá gosan tele volt élettel.
Erezte, hogy remeg, amikor ujjait nedves há tá n pihentette. Nem
szá mıt́ ott, be van-e zá rva a bö dö nbe vagy sem, ez a gyengédség nem
segıt́ ett a rá kon.
Arnyék vetü lt a festékesbö dö nre. Valaki á llt mö gö tte.
‒ Tö lthetek még?
Will felemelte a fejét, mielő tt leejtette volna az asztalra, és kö rü lnézett
az étteremben. Nézte, ahogy a pincérnő egy kamionsofő r felé
igyekszik a bejá ratná l, és éppen odaér hozzá . Nem aludt el, de az agya
ü resbe kapcsolt, mıǵ tétlenü l vá rakozott.
Az ó rá já ra nézett. Délutá n 2.15. Friss levegő re volt szü ksége, ú gyhogy
felá llt. Ki akart jelentkezni a posta ió kjá bó l, de még utoljá ra odahú zta
az egeret a kö vetkező há zra.
Ellicott City,
Maryland
TELEFONALJON, AMIKOR ODAER.
Az agya kizá rta az étterem ö sszes zajá t. Maryland? Tehá t nincs
menekvés, az ö sszes há zat végig kell já rnia. Véletlenü l meglö kte az
egeret, amikor visszaü lt a székre, mire a vö rö s téglá s há z kö rü l ú jra

78

megjelent a piros keret, és a cıḿ is a fehér ablakban. Rá kattintott, és ú j
ablak nyıĺ t meg, fotó kkal a szobabelső krő l.
Viszonylag régi há znak tű nt, méregdrá ga sző nyegekkel a hatalmas
szobá k fenyő fa padló já n. Franciaerkélyek, szemö ldö kfa a helyiségeket
elvá lasztó ajtó k fö lö tt és egy zsú folt kö nyvtá rszoba.
Halá lra rémü lt, amikor meglá tta a villá ban készıt́ ett fotó pontos má sá t
–
az egyetlen kü lö nbség az volt, hogy senki sem ü lt a kanapén. Csalá di
portrék borıt́ ottá k a konyha egyik falá t, de nem volt elég nagy
felbontá sú a kép ahhoz, hogy kivehesse az arcokat.
Ez azt jelenti, hogy a há z lakó i még élnek? Miért nem ıŕ tá k meg az
utcá t és a há zszá mot vagy az irá nyıt́ ó szá mot? Nyilvá n azért, mert
akkor elő re értesıt́ hetné a helyi rendő rséget. Nem bıź nak benne, hiá ba
van Libby életveszélyben. A pontos cıḿ nélkü l sehogy sem tudja
igyelmeztetni ő ket.
De akkor milyen ruhadarabot vagy kiegészıt́ ő t keressen, amikor
odaé r?
Megnyitott egy ú j ablakot, és keresett egy térképet. Maryland
Virginiával, West Virginiával és Washingtonnal hatá ros. Nem kellett
hosszasan keresgélnie, hogy kiderıt́ se, egy á tlagos repü lő já rat két ó ra
alatt odaviszi az Orlandó ró l. Aztá n még mindig ki kell derıt́ enie, hol
van a há z.
Ha el kell hoznia onnan valamit, pontosabban meg kell hatá rozniuk a
helyet. Ugy sejtette, addig nem fogjá k elá rulni a részleteket, amıǵ le
nem szá ll a gépe.
Annak a csalá dnak tö bb mint ezer kilométerre tő le fogalma sincs, mi
van készü lő ben. Csak reménykedni tudott, hogy idő ben odaér, ha
azonnal repü lő re ü l.
Kijelentkezett a posta ió kjá bó l, felkapta a laptopjá t, és elindult az ajtó
felé .
Félú ton a parkoló ban megtorpant. Végignézte, ahogy a kocsija első

79

lá mpá i kigyulladnak, és hallotta, ahogy az ajtó kattan és kinyıĺ ik, de
csak á llt dermedten, erő sen szorıt́ va a távirá nyıt́ ó t. Nem kapott
gö rcsö t, de mintha a teste alsó fele egyszerű en leá llt volna, és
megtagadta volna a tová bbi együ ttmű kö dést. Képtelen volt megtenni
még egy lépést, és ú gy érezte, belei tekeregnek a kö rü l a néhá ny falat
kö rü l, amit éppen pró bá l megemészteni. A laptop lehú zta a karjá t.
Rettenetes képek rohantá k meg. A legyek, a szétcincá lt belső szervek
és a hideg, dermedt izzadsá g az apa bő rén, amikor lehú zta a kezérő l a
karkö tő t.
Má r csak néhá ny lépés. De az ö sztö nei azt sú gtá k, ne ü ljö n be az
autó ba és ne menjen a reptérre; hogy ú gyis azt talá lja ott – és az
ö sszes tö bbi há zban is –, amit má r lá tott.
Haza kell mennie, hogy ú jra elhiggye, Libby egyszer visszajö n, még ha
ez most hihetetlenü l távolinak is tű nik.
A forgalom zaja lassan visszakú szott a fü lébe; észrevette, hogy tagjai
megint mozognak, és egyre nagyobbnak érzékeli a Volvó t, ahogy
rá fó kuszá l. Pró bá lt nem tudomá st venni lá bizmai remegésérő l, és nem
gondolni rá , hogy ú jra megtagadhatjá k az engedelmeskedést.
Kinyitotta az ajtó t, bedobta há tra a laptopot, és leroskadt az ü lésre.
Azonnal a pedá lokra helyezte a lá bait, és bekö tö tte magá t.
Tö bben is bá multak rá a Burrito Joe’sbó l és a szomszédos italbolt
hatalmas neonfelirata aló l. Kıv́ á ncsi volt, vajon mennyi ideig á llt
mozdulatlanul a parkoló ban. Felkapta Libby karkö tő jét a mű szerfalon
lé vő
bemélyedésbő l, és alaposan megnézte a szıń es gyö ngyö ket. Elképzelte,
hogy a lá nya egy bolhapiacon szerezte, ahol mindig annyira szeretett
keresgélni. Libby nem is sejthette, mekkora jelentő sége lesz ennek a
kis tá rgynak.
Való szıń ű leg nagyon olcsó n vette, de Will elhatá rozta, hogy ú jra
felteszi a lá nya karjá ra, bá rmibe is kerü l. Felhú zta sajá t csukló já ra, és
beindıt́ otta a motort.
13. fejezet

80

‒ Jó l telik a nyaralá s? – Ugyanaz az ö sszezavarodott alkalmazott vette
vissza tő le a kulcsot, aki á tadta neki kevesebb mint há rom ó rával
ezelő tt, amikor elvitte az autó t.
Mivel beszélt Carlával, mıǵ a dugó ban á llt, a marylandi gépre má r le is
volt foglalva a jegye. Leü lt a vá ró ban, és igyelte, mikor szó lıt́ já k a 326-
os já rat utasait. Még mindig ú gy érezte, mintha valami szú rná és
ö sszeszorıt́ aná a gyomrá t, de ö rü lt neki, mert ez a kis fá jdalom nem
engedte, hogy aká r egy pillanatra is elaludjon.
Mikö zben fel-alá já rká lt, aztá n sorban á llt a beszá llá shoz, megint
ugyanazok a gondolatok já rtak a fejében. Libby még mindig be van
nyugtató zva? Ha nem, akkor kapott enni? Luke tud rá vigyá zni? Azokat
a kérdéseket pró bá lta végigvenni, amelyek azt vették alapul, hogy
Libby jó l van, a sö tétebbeket igyekezett elhessegetni.
Amikor a gép rá fordult a kifutó pá lyá ra, a csalá dra gondolt, a négy
emberre, akiket ott hagyott a villá ban; azon tű nő dö tt, kik lehetnek, és
mikor fogjá k megtalá lni a hullá ikat. Vajon véletlenszerű en
vá lasztottá k ki ő ket? Nem tű nt való szıń ű nek. Kell hogy legyen valami
kapcsolat kö ztü k, a tö bbi há z és Libby elrablá sa kö zö tt, és a nyomok
végü l biztos az ő bejá rati ajtajá hoz vezetnek. De még a meggyilkolt
csalá dot és a sajá t csalá djá t sem tudta ö sszefü ggésbe hozni egymá ssal.
Lehet, hogy ő k is britek, és Kissimee-ben nyaraltak. Megpró bá lt a
véren és a legyeken kıv́ ü l az apa arcá ra is visszaemlékezni, de semmi
má st nem lá tott, csak a két sö tét alagutat a szeme helyén.
Ujra magá t kezdte vá dolni. Az ő apja elengedte volna ilyen messzire,
amikor még csak tizennyolc éves volt? Eleve kizá rta a lehető séget, hisz
a csalá djá nak nem volt pénze ilyesmire, de ha az anyagiak nem is
okoztak volna gondot, nagy való szıń ű séggel akkor sem egyeztek volna
bele egy efféle ú tba. Akkor má s idő k já rtak, az igaz, de talá n most
mégis az hajtotta, amikor elengedte Libbyt, hogy nem akart
ugyanolyan szigorú lenni, mint a szü lei. O is egyedü li gyerek volt, és az
anyja meg az apja még csak fel
sem emelték a hangjukat, ha vele vagy egymá ssal beszéltek, de valami
sokkal baljó sabb bú jt meg a nyugalom és a csend mö gö tt – a
hallgató lagos kiá brá ndultsá g.

81

Az apja botanikus volt, elismert tudó s, tö bb mint szá z cikket ıŕ t
fotobioló gia témá ban. Will késő n érő tıṕ us lévén egész gyerekkorá ban
nem mutatott érdeklő dést a tudomá ny irá nt. Az anyja tö rténelmet
tanıt́ ott ó raadó ként, és csendben kiszolgá lta az elégedetlenséget, amit
a férje tá plá lt Will-lel szemben. Mire Will rá jö tt, hogy a mű szaki
dolgok érdeklik, mindketten tö bbé-kevésbé belenyugodtak, hogy a
iuk nem kü lö nö sebben tehetséges. Ki izették a tandıj́ á t a Brunellen,
de akkor má r tú l voltak a hatvanon. Mindketten erő s dohá nyosok
voltak, az apja tü dő tá gulatban halt meg a pipá ja miatt, amikor Will
első éves volt az egyetemen, az anyjá t egy évre rá mellrá k vitte el. Will
ú gy érezte, sosem á llt ki magá ért velü k szemben.
Tú lsá gosan szabadon engedte Libbyt, csak azért, mert ő t keményen
fogtá k? Mindig is tisztá ban volt vele, hogy elkényezteti, de amiatt, ami
Carla szü leivel tö rtént, a lá nyuk tudta, hogy ha ü gyesen csiná lja,
valamelyikü knél végü l mindig elérheti, amit akar. Igy tö rténhetett,
hogy á ldá sukat adtá k, és inanszıŕ oztá k a Luke-kal kö zö s nyaralá st.
Ujra megnézte ú ti céljá t a laptopon. Nem jelent meg ú j informá ció a
felugró ablakban, de most, hogy ismét megnézte a szobabelső krő l
készü lt képeket, megá llapıt́ otta, hogy a há z nem nyaraló .
A nappaliban kotta hevert kinyitva egy pianıń ó n, a konyhá ban
festményeket ragasztottak a zö ld csempére a kandalló pá rká ny kö rü l.
Will arra gondolt, vajon a szobá ban ü lnek-e éppen, és valaki
ugyanazon az ablakon keresztü l igyeli-e ő ket, amelyikbő l a képeket is
készıt́ ették. Mivel az ö sszes fotó a há z belsejérő l készü lt, semmi sem
lá tszott az utcá bó l.
Kö rü lnézett a honlapon, és lá tta, hogy levették a fotó t, amelyen Libby a
matracon fekü dt. Má s há z nem aktivá ló dott, és az utca fö lö tt ugyanaz
az ü zenet á llt.
A KORNYEK NEM VALODI, DE A HAZAK ES A LAKOIK IGEN.
KITALALJA, MI A KOZOS BENNUK, MR. FROST?
Rá kattintott Easton Greyre, és elfogta az érzés, hogy a képek a
szobá kró l egy olyan életet á brá zolnak, amit sohasem kaphat má r
vissza.

82

Uj ablakot nyitott meg a bö ngésző ben, és rá keresett Ellicottra.
Megtudta,
hogy tö rténelmi vá ros, kö rü lbelü l hatvanegyezren lakjá k, fő leg
fehérek, és a Howard Megyei Rendő rség az ottani rendvédelmi szerv. A
legtragikusabb esemény a vá rosban a 2001-es torná dó volt, amely két
ember életét kö vetelte. Mindö ssze tizenkét lakost tartanak nyilvá n
szexuá lis bű ncselekmény elkö vetéséért.
Az Ingram soha nem kö tö tt itt ü zletet. Will semmilyen mó don nem á llt
kapcsolatban a hellyel, és egyetlen ismerő se sem lakott itt.
A maradék idő ben ide-oda hú zgá lta a kurzort a há romemeletes há z
képén, és iatalkori ö nmagá ra gondolt, ahogyan kö rbe-kö rbejá rká lt
szobá ja bö rtö nében.
Ugy tű nt, a kislá ny ott alszik egy bará tnő jénél szombat este.
Rejtekhelyérő l Poppy végignézte, ahogy az anya a bejá rati ajtó hoz
kıś éri a gyereket. Há ny éves lehet? Kilenc-tıź ? Nem tudta
megá llapıt́ ani, alig lá tszott ki a barbie-s há ló zsá k aló l, amit magával
cipelt. Anya és lá nya a lá btö rlő n á llva vá rakoztak.
Mogorva sző ke nő nyitott ajtó t kék melegıt́ ő nadrá gban és XXL-es
pó ló ban. Tú l iatal volt ahhoz, hogy ő legyen a há ziasszony. Poppy
rá jö tt, hogy csak a bébiszitter lehet. Az anya vá ltott vele pá r szó t, aztá n
á tadta a gyereket megő rzésre. Még egyszer lehajolt, hogy mondjon
neki valamit, de Poppy érezte a kislá ny ideges mimiká já bó l, hogy má r
a kocsiban meg kellett ıǵ érnie, jó l fog viselkedni. Az anyja most má r
csak feltartotta, szeretett volna csatlakozni a tö bbiekhez.
Poppy má r végignézte má sik há rom kislá ny érkezését. A gyerek
elfordult az anyjá tó l, és beszaladt. Miutá n a nő ugyanolyan
hosszadalmas és jó pofá skodó tá rsalgá st folytatott a bébiszitterrel,
mint eddig az ö sszes tö bbi szü lő , az ajtó t bezá rtá k. Az anya
visszasietett az autó hoz, a motor még já rt. Mit csiná l ma este, talá n
randija van? Mindenesetre késésben volt.
Anélkü l indult el, hogy bekö tö tte volna magá t.
A há zban biztosan popcorn, pizza és egy halom DVD vá r a lá nyokra, és
miutá n leoltottá k a villanyt, nyilvá n nem maradhat el a titkok
kibeszé lé se.

83

Poppy nem igazá n tudta má r elképzelni, milyen lenne ú jra ennyire
iatalnak lenni. Semmi má st nem csiná lni, mint ő szinte vá rakozá ssal
tekinteni az elkö vetkező események felé. A lá nyok késő bb majd
biztosan kibeszélik a iú kat az iskolá bó l, aztá n rá térnek arra az egy
kü lö nlegesre, akinek alig merik kimondani a nevét.
Poppy csak egyetlen á lmá ra tudott visszaemlékezni gyerekkorá bó l: azt
szerette volna, ha vö rö s ró zsaszirmokat szó rnak a lá ba elé az eskü vő je
napjá n. Mintha valaki má s szavainak alig hallható visszhangja lett
volna most ez a gondolat.
A nappali ablaká n á t lá tta a fejü k bú bjá t, ahogy a falméretű
tévéképernyő t nézték. Valamilyen Nintendo já tékot já tszottak. A
bébiszitter leü lt egy bá rszékhez a konyhapultná l a helyiség má sik
vé gé ben.
Poppy feltett egy kis cseresznyés szá jfényt, és arra gondolt, milyen
hamar vége az á rtatlansá gnak.
Tam ébren fekü dt, az á gynemű je és a szobá ja nem nyugtattá k meg
annyira, amennyire szá mıt́ ott rá . Sikerü lt visszajö nnie, felmá szott a
tű zlépcső n, és visszabú jt a takaró alá anélkü l, hogy a szü lei
észrevették volna az eltű nését.
A laká sban csö nd volt, a szü lei nem beszélgettek pá nikba esve
rendő rö kkel a konyhá ban.
Annak ellenére, hogy biztosan megbü ntették volna, Tam csaló dott volt.
Ha meg kellett volna magyará znia, hol já rt, legalá bb beszélhetett volna
nekik a ketrecbe zá rt lá nyró l. Nem akart egy ilyen titkot magá ban
tartani, ugyanakkor félt, hogy ha bevallja, hogy betö rt a csirkeü zembe,
az lesz a bü ntetése, mint Songsudá nak. Ot is kidobná k az utcá ra? Azok
utá n, amit a felfedező ú tjá n lá tott, má r nem csodá lkozott, miért nem
akartá k a szü lei, hogy egyedü l má szká ljon éjszaka.
Talá n az a lá ny sem fogadott szó t. Tam tudta, hogy amit csiná lt,
tö rvénybe ü tkö zik. Lehet, hogy a lá ny is ıǵ y kezdte, aztá n má r olyan
rossz volt, hogy kénytelenek voltak bezá rni? Ot is ketrecbe zá rjá k
majd, ha nem engedelmeskedik?

84

Az biztos, hogy tanult a ma estébő l. Most má r érti, miért kell
felnő ttnek lennie ahhoz, hogy naplemente utá n az utcá n sétá lhasson.
A felnő tteket szıv́ esen lá tjá k az ablaka alatt elterü lő vilá gban. Ha arra
gondolt, hogy Songsuda azó ta ott van kint, mió ta elment otthonró l,
ú gy érezte, megfullad, ha behunyja a szemét.
Ujra biztonsá gban akarta érezni magá t, ahogy azelő tt. Felkelt, hogy
ellenő rizze, rendesen be van-e csukva az ajtó , aztá n az egyik
pá rná jával eltakarta a rést alul, mielő tt felkapcsolta a lá mpá t. Ha a
fény elérne a szü lei há ló szobá já ba az elő szobá n keresztü l, tudta,
hamarosan rá szó lná nak, hogy oltsa el. De nem akart a sö tétben együ tt
lenni az emlékeivel, nem akart arra gondolni, hogyan kiá ltozott a lá ny,
mikö zben ő kimenekü lt a hullá mlemez kapun.
Szá molni kezdett. Négyszá zhatvanö tnél elaludt, és azt á lmodta, hogy
tele van a szá ja madá rtollal, és pró bá l megszö kni valaki elő l, de nem
tudja megmozdıt́ ani a lá bá t, mintha a két boká ja ö sszenő tt volna.
14. fejezet
Teddy Fiú Pope tornacipő jét le sem véve lerá ngatta a nadrá gjá t, és az
55-ö s hıŕ csatorna kö zvetıt́ ő kocsijá ra dobta, mintha két mérges kıǵ yó t
hajıt́ ott volna oda.
‒ Jó a bokszered. – Weaver nikotinrá gó val a szá já ban, a nyitott ajtó k
kö zö tti lépcső n ü lve dicsérte meg az alsó gatyá já t, mikö zben
ellenő rizte a kamerá t. – En is bıŕ om a Family Guy t.
Pope odanézett leló gó pocakja alá , és épp hogy csak lá tta az
alsó nadrá g szá rá t. Kará csonyra kapta Lenorá tó l; egy olyan
rajz ilmsorozat szereplő i voltak rajta, amibő l egy részt se lá tott. –
Mintha most éreznék egy kis szellő t. Minden benne van a képben? –
Harminckét fok volt, a hő mérséklet egyre emelkedett, és csak deréktó l
fö lfelé kellett szalonképesnek lennie.
Weaver gondolkozott egy kicsit a vá laszon, és tová bb erő sıt́ ette
á llkapcsá t a rá gó gumival. – Aha, mint a heringek a konzervdobozban. –
Weaver volt néha Pope operatő re. Allandó an ehhez hasonló
aranykö pésekkel boldogıt́ otta, és hagyta, hogy cikizze, amiért alig mú lt
harminc, de vékony szá lú sző ke haja má ris visszahú zó dott a feje
tetejé ig.

85

Pedig hallgató lagos megá llapodá s volt kö zö ttü k, hogy minden vicc
megengedett, kivéve azok, amelyeknek kö ze van bá rmelyikü k
hajhagymá ihoz.
Pope meglazıt́ otta a nyakkendő jét, és a tö bbi riporter felé fordult, akik
a rendő rségi szalagná l készü lő dtek, mintha felá lltak volna a rajthoz
egy futó versenyen. Villanypó zná k kö zé feszıt́ ették ki a kordont a North
Vine utca mindkét oldalá n, ıǵ y senki sem mehetett a kapu kö zelébe.
Senkit sem ismert itt, ő t viszont néhá nyan a iatalabb rendő rö k és
riporterek kö zü l felismerték. Ugy viselkedtek vele, mint az agglegény
nagybá csival egy csalá di ö sszejö vetelen, szerették is meg sajná ltá k is.
Otvenö t éves volt, és mindenki tudta, hogy feketére festi a barkó já t és
jellegzetes, homloká ba hulló hajtincseit.
Má r elvesztette a lelkesedését, és kevésbé volt agresszıv́ ; tudta, hogy a
plusz kiló k is akadá lyozzá k, és hogy nem bıŕ ja má r ú gy az iramot. De
nem
bá nta, hogy ő lett a csatorná ná l a tartalék. Megvolt a nagy pillanata
2008-ban; mintha egy má sik életben tö rtént volna. Amikor ö tvenéves
lett, elgondolkodott rajta, hogy nyugdıj́ ba megy, de aztá n mindenkire
szü kség volt, amikor a Fay tró pusi vihar elérte a terü letet, és Bush
katasztró faö vezetté nyilvá nıt́ otta Florida á llamot.
Maga sem értette, hogyan, de begyű jtö tte az Ujsá gıŕ ó k Szö vetsége
szaktudó sıt́ ó knak já ró dıj́ á t. „A viharban, amikor minden a levegő be
repü l, a riporter az egyetlen biztos pont.” A dıj́ á tadó n, abban a
felfokozott á llapotban jutott eszébe a frappá ns mondat. Most má r
mindenki csak erre emlékezett. Harminc év ú jsá gıŕ ó i és bű nü gyi
tudó sıt́ ó i tevékenységét soha senki nem emlıt́ ette. Egy kis csatorná ná l
az idő já rá s olyan fontos volt, mintha há ború dú lt volna. Amikor a vihar
elü lt, mindenki visszatért ahhoz, amit elő tte csiná lt. Talá n má r az
elején rosszul vá lasztott.
Elege volt belő le, hogy á llandó an má sok életének tragédiá i kö rü l
toporog. Az unalomtó l és a rengeteg koffeintő l teljesen kiégett, mıǵ a
nyomozó k dolgoztak a helyszıń en, és nagy ritká n kijö ttek, hogy a
semmibe bá mulva elmondjá k, amit má r amú gy is tudott. Elő vette a
mobiljá t, és felhıv́ ta Lenorá t.

86

‒ Mi a helyzet? – kérdezte a bará tnő je á lmos hangon.
Pope sosem tudta kö vetni Lenora folyton vá ltozó beosztá sá t az ö regek
otthoná ban, és nem volt benne biztos, hogy csak most kezdte a
munká t, vagy má r indul haza. – Meleg van, és ideges vagyok; nem
hiszem, hogy hazaérek, mire kész lesz a marhasü lt. – Lenora sose
fő zö tt. Ez kettejü k poénja volt, és a nő még mindig nevetett rajta. –
Sajná lom, hogy egyedü l kell lenned este.
‒ Nem baj. Majd á thıv́ om a lá nyokat.
Igyekezett, hogy csaló dottsá g hallatsszon a hangjá ban, de való já ban
megö rü lt a programvá ltozá snak. Lenora harminchá rom éves volt.
Egész életében sehova sem utazott, semmit sem csiná lt. Az ő dö ntése
volt, és Pope sosem irigyelte tő le a pezsgő s bulikat, amiket az ő
távollétében tartott. A baj csak az volt, hogy ez egyre tö bbszö r fordult
elő , és Pope-ban felmerü lt, hogy Lenora talá n má r csak az amú gy is
egyre ritká bb hétvégi szex miatt akarja, hogy együ tt legyenek.
‒ Valami véres sztori? – Mindig ezt kérdezte.
‒ Egy csalá dot a sajá t villá já ban nyıŕ tak ki a 193-as mellett, és abbó l
ıt́ élve, hogy mennyi zsaru van itt, igencsak véres.
Nem kerü lt fel ú j informá ció a honlapra, ú gyhogy amint kilépett a
gépbő l a Baltimore-Washington Nemzetkö zi Repü lő téren, Will azonnal
tá rcsá zta a szá mot.
Utat tö rt magá nak az utasok kö zö tt a szű k folyosó n. – Megérkeztem –
mondta hangosan, ahogy meghallotta az ismerő s, rémü lt
madá rcsiripelést a vonal má sik végén. Má r vá rta, hogy leteszik, de
nem ez tö rtént. – Hall engem? – Még mindig nem szakadt meg.
Lehalkıt́ otta a hangjá t. – Mit keressek, ha ott vagyok? – A fogva tartott
madarak most még hangosabban lá rmá ztak. – Ha azt akarjá k, hogy
folytassam, engedniü k kell, hogy beszéljek Libbyvel. – Kattaná st
hallott, és ú jra csend lett. – Rohadékok –
mondta elég hangosan ahhoz, hogy tö bben odafordıt́ sá k a fejü ket.
Tiltakozá sával mit sem tö rő dő csomaghordó kocsikat és tá ská kat
kerü lgetett. Még korá bban szó lt Carlá nak, hogy most ne foglaljon le

87

neki autó t. Taxival gyorsabb, és ki tudja, mennyi ideig marad az
á llamban.
A kijá ratná l beá llt a sorba a kü lö nbö ző szıń ű luxustaxikhoz, és
bepattant egy fehér Chevroletbe.
‒ Ellicott City – mondta még azelő tt, hogy becsukta volna az ajtó t.
Kinyitotta a laptopjá t. Vajon mennyi ideig bıŕ ja még az aksi? Felnézett,
és tekintete talá lkozott a sofő rével. Csak egy sapká t lá tott, amely
eltakarta a tarkó já t és a szemét a tü kö rben. Olyan vö rö s volt, mintha
régó ta tartó zkodott volna egy fü stö s helyiségben. – Induljunk. A
pontos cıḿ et még keresem. Ha nagyon gyorsan odaérü nk, dupla á rat
izetek.
A sapka bó lintott, és a sofő r kihú zta magá t, elhelyezkedett az ü lésen,
és gá zt adott. Amikor rá hajtottak a 95-ö s ú tra Washington felé, Will
felment a honlapra, és a há zra irá nyıt́ otta a kurzort.
Hebron utca 122.
Ellicott City
Maryland
21068
Gyorsan tová bbadta az informá ció t a taxisnak. Hıv́ ja fel a Howard
Megyei Rendő r-fő kapitá nysá got? De a rendő rö k elő tt kell odaérnie. Ha
belekeveri ő ket, sosem jut hozzá ahhoz a ruhadarabhoz, amit
biztonsá gba kell helyeznie. Es mibő l gondolja, hogy késő bb érnének
oda, mint ő ? De mégiscsak egy csalá d élete forog kocká n; oda kell
telefoná lnia a há zba.
Eszeveszetten keresni kezdte a helyi telefonszá m-tudakozó t. Az
első nél,
amit talá lt, csak név alapjá n lehetett keresni. Aztá n megtalá lta azt,
ahol a cıḿ et kellett beıŕ ni. Bepö työ gte a cıḿ et és az irá nyıt́ ó szá mot.
(0301) 555-1212

88

Felhıv́ ta a szá mot, és hallgatta, hogy kicsö ng, aztá n rá eszmélt, hogy
foglaltat jelez. Ujra megpró bá lta, és ú jra foglalt volt. Aztá n telefoná lt
Carlá nak, hogy elmondja, merre já r, és hogy megkérje, folyamatosan
hıv́ ja a há zat.
Csak ekkor vette észre, hogy sö tétedik.
A sofő r ü gyesen lavıŕ ozott az esti forgalomban, de hiá ba tudott a
kertek alatt kö zlekedni, a belvá rosban ıǵ y is elakadtak. Will ú jra és
ú jra pró bá lta hıv́ ni a szá mot, alig vett tudomá st a kü lvilá gró l. Ellicott
City á tlagos falunak tű nt Florida hatalmas méretei utá n. A
hagyomá nyos homlokzatok eltö rpü ltek az utcá kat szegélyező magas
villanyoszlopok mellett.
Még mindig foglaltat jelzett a vonal, és Willnek eszébe jutott, hogy
akkor régen odaégették az ételt a grillen Kissimmee-ben. Kivette a
kesztyű t a dzsekije zsebébő l, és felhú zta. Ettő l ú gy érezte, mintha ő
maga is gyilkos lenne.
Amikor a taxi végü l megá llt a há zná l, kiszá llt, és siető sen ki izette a
sofő rt, le sem véve a szemét az ablakokró l, amelyek mö gö tt égett a
villany. Az alacsony kerıt́ ésen tú l, az ablak mö gö tt mintha mozgá st
lá tott volna. Még egyszer ellenő rizte a szá mot a postalá dá n: 122. Jó
helyen van.
A taxi elhajtott, és egyedü l hagyta a nyitott kapu elő tt.
Felszaladt a terméskő vel kirakott, mozaikos kocsifeljá ró n, de megá llt
félú ton, amikor a nappalibó l á radó fény megvilá gıt́ otta, és belá tott a
szobá ba. Elakadt a lélegzete. Erre a lá tvá nyra szá mıt́ ott volna
legutoljá ra.
Egy csapat mindenféle á llatnak kifestett kislá ny nintendó zott a
hatalmas, falra erő sıt́ ett tévén.
Engedték volna, hogy idő ben ideérjen? Há trafordult, és kö rbenézett az
utcá n – sehol senki. A nappali vilá gossá g nyomokban még felfedezhető
volt az égen, de a legtö bb há zban má r felkapcsoltá k a villanyt.
Elképzelhetetlennek tű nt, hogy bá rmi is megzavarhatná a kö rnyék
nyugalmá t.

89

Vagy valaki má r odabent van? Nem ú gy alakultak a dolgok, ahogy az
emberrabló k tervezték? Aká rhogy is, mindenképp meg kell pró bá lnia
megszerezni Libby egyik ruhadarabjá t vagy kiegészıt́ ő jét.
Becsengetett, majd há tralépett egyet, és lehú zta az ingujjá t, hogy
eltakarja kesztyű s kezét, amelyben a laptopot tartotta, má sik kezét
pedig zsebre dugta. Nem hallotta a csengő hangjá t a kislá nyok
sivıt́ ozá sá tó l, de feltű nt egy alak az elő szobá ban, és odalépett a
bejá rathoz.
‒ Segıt́ hetek valamiben? – A sző ke lá ny tigrisnek volt kifestve.
‒ A lá nyomért jö ttem. – Mintha az olyan egyszerű lenne.
A csodá lkozá stó l ö sszerá ncoló dtak a tigriscsıḱ ok. – Ugy volt, hogy
mindenki itt alszik.
‒ Sajnos tö rtént valami otthon…
‒ O, persze, jö jjö n be. – A lá ny bó lintott, és izmos testével elfordult,
hogy utat engedjen neki. – Melyik a magá é?
‒ Amelyik a legkevésbé fogad szó t. – Ez a mondat kö nnyen jö tt még
azokbó l az idő kbő l, amikor Libbyt kellett hazavinnie hasonló bulikró l.
Belépett az elő szobá ba, ahol pizza- és popcornillat terjengett. Letette a
laptopjá t egy dıś zes karosszékre, olyan természetesen, ahogy csak
tudta, és a nyitott szobaajtó kra pillantott. Szemben nyıĺ t a konyha,
jobbra helyezkedett el a nappali, ahol a lá nyok voltak, balra pedig egy
szabá lyos étkező , hatalmas, lakkozott asztallal, amely az egész
helyiség hosszá t kitö ltö tte.
‒ Epp most fejeznek be egy mindent eldö ntő já tékot. – A sző ke lá ny
megá llt elő tte, és a fü le mö gé tű rte a hajá t. – Remélem, nem pró bá lt
hıv́ ni minket. Egész este nem mű kö dtek rendesen a telefonok.
‒ Haszná lhatom a mosdó t?
‒ Persze, az emeleten van, jobb oldalt. Kit szedjek ö ssze a já tékosok
kö zü l?
Will felsietett a lépcső n, mielő tt vá laszolnia kellett volna. Fent nyitva
á lltak a sö tét há ló szobá k ajtajai, de amint felkapcsolta a villanyt, és

90

gyorsan kö rü lnézett mindegyikben, hallotta, hogy a bébiszitter jö n fö l
a lépcső n. Akkor érkezett meg, amikor éppen benyitott a kis
vendégszobá ba.
‒ Mit csiná l itt?
‒ Bocsá nat, nem talá ltam a fü rdő t.
De a tigrisarc má r vicsorgott, és a kesztyű t is észrevette. – Mit
mondott, kiért jö tt?
Will elszaladt mellette, és lerohant a lépcső n. – Bocsá nat. Valamit
fé lreé rtettem.
‒ Az biztos. Jobb lesz, ha most elhú z a picsá ba. – Dü h és félelem
egyformá n á titatta a lá ny hangjá t.
Will leért a fö ldszintre, és elhaladt a hirtelen elcsendesedő nappali
mellett. Semmi értelme nem volt magyará zkodnia.
‒ Hıv́ om a rendő rséget – sikıt́ otta a lá ny magasabb hangon, mint a
gyerekek.
Es pontosan ezt is tette. Will megfordult, és lá tta, hogy a lá ny a lépcső
kö zepén á ll, és pró bá lja elő hú zni a mobiljá t a zsebébő l. Most nem
engedhette meg magá nak azt a luxust, hogy bevigyék éjszaká ra. – Má r
megyek is, rossz cıḿ re jö ttem. Nagyon sajná lom. – Felkapta a
laptopjá t, kinyitotta az ajtó t, és leszaladt a kocsifeljá ró n. Egyik szoba
sem emlékeztetett azokra, amiket a képeken lá tott. Mi a franc
tö rténik?
Poppy a szemkö zti ablakbó l igyelte, ahogy Will elhagyja a há zat, és
ö nelégü lt vigyor terü lt szét az arcá n, mielő tt az iPhone-já n pö työ gve
megvá ltoztatta a cıḿ et a honlap kezelő felü letén. Megvá rta, mıǵ a fér i
eltávolodik a 122-es szá m fényeitő l, és megnézi a laptopjá t. Will
megfordult, és egyenesen arra a há zra nézett, amelyikben Poppy volt.
Aztá n á tment az utca má sik oldalá ra, és a kocsifeljá ró ró l felnézett a
sö tét ablakra, amely mö gö tt Poppy á llt, aki lefotó zta Willt a
telefonjával, aztá n ú jra há tralépett a homá lyba. A szoba olyan volt,
mint bá rmelyik kamaszé, csak ebben kü lö nbö ző dıj́ ak és tró feá k

91

sorakoztak. A tizenkilenc éves Greget felvették a Baltimore-i
Egyetemre, és a távolléte azt jelentette, hogy ő az egyetlen tú lélő a
csalá dban.
Poppy ettő l fü ggetlenü l kapcsoló dni akart hozzá valahogyan, ú gyhogy
egy kis idő re belebú jt a sö tét szıń ű ö ltö nybe, amelyet a
ruhá sszekrényben talá lt. Greg való szıń ű leg ezt fogja felvenni a
temetésre. Kıv́ á ncsi volt, vajon megérzi-e a parfü mje illatá t, ha majd a
sıŕ okná l á ll. Ovatosan visszaakasztotta az ö ltö nyt az ezü stszü rke
mű anyag zsá kba, bá r kö zben arra gondolt, hogy hamarosan ú gyis a
bıŕ ó sá g tulajdoná ba kerü l.
Kiment a szobá bó l. Omiatta lett a Hebron utca 127 alatt á lló
ismeretlen, á tlagos csalá di há zbó l szö rnyű gyilkossá gi helyszıń .
Micsoda minő ségi ugrá s! Ká r, hogy még senki sem értesü lt ró la.
Eszébe jutottak Ambersonék Floridá ban. Tudja má r valaki, mi lett
velü k, vagy az ott tö rténtek utó hatá sait még mindig hallgatá s ö vezi
Libby érdekében?
Epp leért a lépcső aljá ra, amikor a csengő megszó lalt. Szinte érezte,
ahogy Will ujja tü relmetlenü l a mű anyag gombra tapad, de a felhangzó
Fü r Elise tempó ja nem vá ltozott. Amikor a konyha há tsó ajtajá hoz ért,
a
fér i má r a fémkopogtató t ü tö gette az ajtó hoz. Mikö zben á tvá gott a
kerten a há tsó kapuhoz, má r csak egy fakopá ncs távoli hangjá ra
emlékeztette a kopogá s.
Ujjait a kilincsre helyezte, és lenyomta. Félig nyitva hagyta a kaput
Willnek. Megá llt egy pillanatra, és azon tű nő dö tt, vajon megérzi-e
majd az illatá t a há zban.
A honlap biztosan a 122-es há zszá mot jelö lte meg. Csak egy kegyetlen
tréfa volt, hogy azt higgye, idő ben érkezett? De honnan tudtá k
pontosan, mikor kell megvá ltoztatni a cıḿ et? Biztosan igyelik. Will a
parkoló autó kra sandıt́ ott, aztá n visszanézett a há z irá nyá ba, ahonnan
érkezett. Ha a bébiszitter felhıv́ ta a 911-et, el kell tű nnie, amilyen
gyorsan csak tud.
Benézett a 127-es szá mú há z ablaká n, és lá tta a pianıń ó kö rvonalait
egy asztali lá mpa halvá ny fényében. Má shol nem égett villany; remélte,
hogy azért, mert a csalá d nincs otthon.

92

Semmiképp sem tudott volna bemenni a tö lgyfaberaká sos ajtó n vagy
az utcá ra néző ablakon keresztü l anélkü l, hogy még jobban felhıv́ ná
magá ra a igyelmet. Megkerü lte a há zat, és végigsietett a vö rö s téglá s
sorhá zak mellett, há tha há tulró l, egy szomszédos utcá bó l bejut.
Há rom há zzal arrébb, két kocsifelhajtó kö zö tt egy kavicsos ö svényhez
ért, amelyet egyetlen lá mpa vilá gıt́ ott meg, ami kö rü l egy sereg éjjeli
lepke rö pkö dö tt.
Epp csak tett néhá ny lépést befelé, amikor egy iatal nő jö tt vele
szembe.
Ahogy a lá mpa alá ért, Will lá tta, hogy kaná risá rga retikü lt szorıt́ a
melléhez. Megfeledkezve magá ró l automatikusan halvá ny mosolyra
hú zta a szá já t, hogy mutassa bará tsá gos szá ndéká t. A nő alsó ajka is
megfeszü lt, de csak egy pillanatra nézett rá sö tét szemével. Amikor
elment mellette, Will befordult balra egy keskeny kis kö zbe.
A vadszederbokor á gai, amelyek mellett a nő elsietett, visszahajlottak
eredeti helyzetü kbe, és enyhén megü tö tték Will vá llá t, megbö kték a
farmerjá t. Hú gyszag szú rta az orrá t. Szá molta a kapukat, és a
harmadikat nyitva talá lta. Ez kevésbé tű nt rossz elő jelnek, mint az,
hogy nem égett bent a villany. Vagy nincsenek itthon, vagy valamiért
nem tudjá k felkapcsolni a lá mpá kat.
Teljesen kitá rta a kaput, és felnézett a frissen nyıŕ t gyepre, amely a
127-es szá mú há z elő tt terü lt el. Lá tta, hogy a há tsó ajtó nyitva van,
pont, ahogy a loridai há zé. A fekete nyıĺ á s mintha zsugorodni kezdett
volna, ö sztö nei visszatartottá k, hogy még egy lépést tegyen elő re.
A csö ndet megtö ltő madá rcsicsergést hallgatta, és hihetetlenü l
nehéznek érezte a csukló já n Libby karkö tő jét. A pá zsit kö zepére
lépdelt, a magasra nő tt fenyő ket igyelve mindkét oldalon. Pró bá lt nem
a bejá ratra koncentrá lni egészen addig, mıǵ a lépcső hö z nem ért.
A locsoló k életre keltek a kertet szegélyező virá gokná l, a forgó
mű anyag hangja és a halk szisszenés olyan volt, mintha egy kıǵ yó
akarná igyelmeztetni. Amikor odaért az ajtó hoz, kirajzoló dtak a
konyhabú tor kö rvonalai.
Belépett, és meglá tta Libbyt.
15. fejezet

93

Libbyt és Luke-ot ú gy helyezték el, hogy azonnal felismerje ő ket, amint
felkapcsolja a villanyt. Egy halom fénykép borıt́ otta a szemkö zti falat.
Képek egy ö ttagú csalá dró l, mindig együ tt, évrő l évre. Ugyanaz a
vilá gos haj, ugyanaz a fogaikat kivillantó mosoly. Libby és Luke arca
matt fekete keretben, kö zépen.
Csendben letette a laptopjá t a konyhapultra, és kö zelebb ment a
fotó hoz.
A keret szö gö n ló gott. A kép mostaná ban készü lt: mindketten
mosolyognak, arcuk egymá shoz ér, Luke koncentrá l, mikö zben
kinyú jtott karral tartja a fényképező gépet, és megnyomja a kioldó t.
Még az is á tfutott Will agyá n, hogy talá n ismerik a há z lakó it, de ahhoz
tú lsá gosan kö rmö nfontan volt elhelyezve a fotó . Má srészt lá tszott,
hogy eredetileg egy sokkal nagyobb kép lehetett a helyén, az elő ző
keret kö rvonala is kivehető volt. Azért jö tt, hogy megszerezzen egy
ú jabb ruhadarabot. Libbyt és Luke-ot azért tették ide, hogy ne felejtse
el, mi mú lik ezen.
Siető sen kö rü lnézett a helyiségben. Ott volt az elő kelő
kandalló pá rká ny, tele a zö ld csempére ragasztott, kamasz
fantasyrajzokkal. Fö lö tte egy pro i fotó portré ló gott. A há zaspá rnak
há rom ia volt, egyikü k má r majdnem felnő tt, a má sik kettő , ú gy ıt́ élte
meg, kiskamasz lehet. Még csak kicsit sem tű ntek ismerő snek.
A székek olyan szö gben á lltak az asztal mellett, mintha a há z lakó i
nemrég toltá k volna há tra ő ket, hogy felá lljanak. A mosogató gép
nyitva volt, és má r félig telepakoltá k piszkos tá nyérokkal. Két
hatalmas ezü sttá lban szá raztá p és konzerv kutyaeledel tornyosult. Hol
lehet a há zi kedvenc?
Will fü lelt, há tha mozgá st érzékel a há zban. A hű tő zú gott, de
valamilyen má s hangot is hallott. Elő szö r azt hitte, sajá t szıv́ verése az,
de rá jö tt, hogy a tompa dobolá s a konyhá n tú lró l érkezik.
Bemerészkedett az elő szobá ba. Allott fü stö lő szag terjengett a
levegő ben. Végignézett a bejá rati ajtó ig futó sző nyegen.
A bal oldalon nyitva voltak az ajtó k, az esti fény utolsó sugarai
kü zdö tték á t magukat rajtuk. Ablakok nem voltak az elő szobá ban, ıǵ y
a szomszédok nem lá thattá k, hogy itt van. Gyorsan a jobb oldalá n lévő

94

villanykapcsoló kra csapott. A kö rték zü mmö gve vilá gıt́ ottá k meg a
csukott ajtó t a má sik oldalukon. A kopogó hang mö gü le érkezett.
Lenyomta az aranykilincset, és az ajtó kinyıĺ t. Sö tét mosó konyhá ba
lá tott be. Végighú zta kesztyű s kezét a durva betonfalon, hogy
kitapogassa a kapcsoló t, de csak egy zsinó rt talá lt. Hangosan kattant,
amikor megrá ntotta, aztá n mintha stroboszkó p villogott volna, hol
sö tétben hagyva, hol megvilá gıt́ va a berendezést, mielő tt végleg
felkapcsoló dott a lá mpa. Egy polcnyi mosó szert és ö blıt́ ő t lá tott,
valamint egy halom szıń es teniszü tő t, tekebá bukat és egy megrá gott
narancssá rga frizbit.
Motorzú gá st és -rezgést hallott, nedvesség és mosó szer illata kú szott
az orrá ba, amikor belépett az L alakú helyiségbe. Balra fordult, és két
mosó gépet talá lt eldugva a szoba végében, a lépcső kiszö gellés alatt. Az
egyikben szü rke vıź ben keringtek a ruhá k, és valami idő rő l idő re
nekikoccan a henger falá nak. Lá tta, hogy egy sö tét tá rgy az ü vegnek
ü tő dik a habon keresztü l. Amikor kö zelebb ment hozzá , a
mélyhű tő lá da tő le jobbra egyszer csak lekapcsolt.
Leguggolt a mosó gép ajtaja elő tt, és pró bá lta kivenni, mi van a piszkos
hab mö gö tt. Kü lö nbö ző szıń ek tű ntek fel, mikö zben vá rt a koppanó
hangra. Mintha pont ıǵ y tervezte volna valaki, a gép vá ratlanul megá llt,
és elkezdte leengedni a vizet. Egy pillanatra meglá tta, amint egy kék
gumitalp a henger tetejérő l a fényes, sö tét ruhá kra esik. Egy Crocs
papucs egyik fele volt, és ú gy sejtette, a má sik valahol a ruhá k alatt
lehet. Amikor a mosó gép ú jra elkezdte feltö lteni magá t vıź zel, felá llt és
megfordult, hogy elhagyja a helyiséget.
Tudta, hogy képtelen lesz tová bbmenni a mélyhű tő nél. Megá llt
mellette, és tanulmá nyozta kissé rozsdá s tetejét. Mö gö tte hideg vıź
zú dult le a csö veken, mıǵ megbecsü lte a fehér készü lék mélységét, és
hogy mi mindent lehetne beletenni.
Annak ellenére, hogy nagyon halvá nyan élt benne a remény, való já ban
tudta, hogy a csalá d nem ment el és nem hagyta nyitva a há tsó ajtó t.
Megragadta a mélyhű tő tetején lévő fogó t, és felrá ntotta. Mindenféle
fagyasztott hú ssal nézett farkasszemet, tá lcá s szeletekkel, zacskó s
csirkecombokkal és egy hatalmas pulykával – mindegyikbő l fehér pá ra
szá llt fel. A mozdulattó l, amivel felnyitotta a hű tő t, felszá llt a hideg
kö d, és

95

ő a mélyére nézett. Sok jeges hamburger és azonosıt́ hatatlan hú s á llt
tornyokban, fagyasztott kukorica és má s zö ldségek mellett; egy
egészséges amerikai csalá d élelmiszerkészlete. Hagyta, hogy a tető
visszazuhanjon a helyére.
Visszament az elő szobá ba. Amikor elő ző leg kintrő l belesett, senkit
sem lá tott a nappaliban. De akkor csak egy sávot lá thatott, amibe a
padló nem is esett bele.
A nappali tö bb egybenyitott szobá bó l á llt, ıǵ y bá rmelyik ajtó n á t
megkö zelıt́ hette. Megá llt az első elő tt, aztá n egy deszka reccsenésétő l
kıś érve á tlépte a kü szö bö t.
Senki sem volt a szobá ban, senkit sem ü ltettek a kanapé steppelt
huzatá ra, és senki sem fekü dt a marokkó i rongysző nyegen. Egy ó ra,
amit nem lá tott, hangosan ketyegett valahol. Megfordult, és célba vette
a lépcső t.
Azonnal elindult fö lfelé, léptei dü bö gtek a má lyvaszıń ű sző nyegen és a
fehérre festett fá n – mintha bá rmelyik pillanatban leszakadhatna
alatta.
Erezte, ha most megá llna, képtelen lenne tová bbmenni.
Amikor felért a lépcső tetejére, csodá lkozott, hogy kö zben mennyire
besö tétedett. Athatolhatatlan feketeség tö ltö tte meg a szemkö zti
ablakkeretet, gyorsan fel is kapcsolta a villanyt a bal oldalon. A fény
felfedett egy, az ablak alatt heverő sö tét alakot.
A kutya volt, egy ıŕ szetter, szorosabban ö sszetekeredve, mintha csak
aludna. Carlá nak volt hasonló kutyá ja, Apolló nak hıv́ ta. O volt az első
menhelyes kutya. Will kö zelebb ment hozzá , aztá n megtorpant a bal
oldalá n lévő nyitott ajtó ná l. A kicsempézett fü rdő szoba padló já n
néhá ny tö rö lkö ző á llt halomban, de egyébként érintetlen volt.
Kö zelebb lépett az ö sszetekeredett kutyá hoz, és benézett a kö vetkező
helyiségbe: iú szoba, ó riá skerekű terepjá ró k és foszforeszká ló
csillagok a falon, ö sszegyű rt takaró az á gy végében. Tová bbment, és
egy hasonló szobá t talá lt; AC/DC és épp csak annyira szexi
poszterlá nyok, amennyire a szü lő i tekintet engedi.

96

A kö vetkező szoba a folyosó má sik oldalá n nyilvá n a legidő sebbé
gyereké volt, tele kö nyvvel és egy evező géppel. Az egyetem kis zá szló i
miatt inká bb vendégszobá nak nézett ki, mintsem egy iú kuckó já nak.
Odaért a kutyá hoz és az utolsó ajtó hoz. Az ıŕ szetter fejét
visszahajlıt́ ottá k a testéhez, és Will észrevette a sző rén a rá szá radt
há nyá st.
Elő szö r ő t mérgezte meg a tá madó , hogy ne zavarja a munká ban?
Nem kellett bemennie a szü lő k há ló szobá já ba, egy hatalmas tü krö s
szekrényben mindent lá tott. Az á gynemű t lehú ztá k, a matrac
csupaszon á rvá lkodott, a fö ldö n egy kupac meztelen pá rna. Emberi
jelenlétnek semmi nyoma.
Elnézett az ablak alatt heverő kutya mellett, és lassan a má sodik
lépcső forduló ra irá nyıt́ otta a tekintetét, hogy elterelje a igyelmét
azokró l a magas, tü krö s szekrényajtó kró l. Mi lehet mö gö ttü k? A
lépcső forduló ablaká ban meglá tott valamit, egy alig észrevehető
alakot az éjszaka kis szeletében.
Kö zelebb hajolt az ü veghez, és elnézett az ő t kö rü lvevő tá rgyak sá rgá n
fénylő tü kö rképei mellett. A há tsó kertre lá tott rá , ahol kisebb csoport
á llt az ö svény végében, alig má sfél-két méternyire a fakaputó l,
amelyen bejö tt.
Ugy nézett ki, mintha emberek guggolná nak a falná l.
De nem guggoltak.
Lesietett a fö ldszintre. Nem nézett há tra, amikor bejö tt a kapun a
kertbe.
Miért is tette volna, amikor arra szá mıt́ ott, hogy a csalá d bent van a
há zban? Felkapta a laptopjá t, és elindult kifelé, ahol a locsoló k még
mindig spriccelték a vizet.
Elő szö r azt hitte, a kö rben térdelő embereket lefejezték. De ahogy
kö zelebb ment, rá jö tt, hogy a két felnő tt és a két kamasz négykézlá b
á ll, fejü ket pedig teljesen beá stá k a fö ldbe.
Most má r lá tta, hogy az anya tü rkiz nyá ri ruhá já t csıḱ okban sö tét vér
borıt́ ja. Amikor egészen kö zel ért hozzá juk, érezte, hogy vá llaik kö rü l

97

milyen kemény a nedves fö ld. Mindannyiukat nyakig betemették, és
amikor megpró bá lta megmozdıt́ ani az anyá t, meg se moccant. A
testeknek mintha gyö kerü k nő tt volna a fö ldbe, kezü kkel a kö r
kö zepén tá maszkodtak, mintha sajá t magukat á stá k volna be.
Lerakta a laptopot, és letérdelt a hullá k mellé, érezte, ahogy a térde a
fö ldnek ü tő dik, mikö zben pró bá lt jö vetele céljá ra koncentrá lni.
Becsú sztatta kezét a iú farmerjének zsebébe; a halott, kemény hú s
ellená llt kesztyű s ujjai érintésének. Egyá ltalá n milyen ruhadarabot
vagy ékszert keres? Kigombolta az apa vá szonnadrá gjá nak há tsó
zsebeit, de mindkettő
ü res volt. Távolabbró l rá nézett a csoportképre, há tha felfedez bá rmi
mozdıt́ ható t – nem lá tott rajtuk olyan ékszert, amely Libbyé lett volna.
Aztá n észrevette, hogy egy á só á ll a falnak tá masztva, és egybő l tudta,
hogy nem gondatlansá gbó l hagytá k ott. Felá llt, megragadta a nyelét, a
fémet pedig a kö r kö zepére helyezte, és megpró bá lta megá llapıt́ ani,
hol
lehet a halottak feje. Egyik lá bával á tlépett a testeken. Cipő je talpával
lassan rá nehezedett az á só ra.
Az lassan belecsú szott a szá raz, de kemény talajba, egy centit minden
lö késnél. Ide-oda mozgatta, és imá dkozott, nehogy csontot érjen. Az
á só feje nyikorogva-csikorogva mélyebbre ment. Will nem akart
eldő lni, ú gyhogy egész testsú lyá t az á só n lévő lá bá ra helyezte. Az
elérte a talaj alsó bb, puhá bb rétegét, és engedelmeskedve a
rá nehezedő tehernek teljesen belesü llyedt. Will cipő je majdnem egy
szintbe kerü lt a talajjal.
Ovatosan felemelte a lá bá t, és ahogy a fö ld kettévá lt, a testek eldő ltek,
és lá tta, hogy ö sszegubancoló dott, homokos hajuk kiemelkedik a
talajbó l.
Hideg boká jukná l fogva elrá ngatta ő ket a lyuktó l, és megfordıt́ otta
ő ket. A fö ld beleesett a fejü kö n keletkezett lyukakba.
Valami kitü remkedett az apa szá já bó l. Olyan volt, mintha a sajá t
kihegyezett nyelve lenne, de a szıń e tú lsá gosan vilá gos volt ahhoz,

98

hogy vér legyen. Will megrá ntotta a végénél. Má r lá tta, hogy egy kis
darab ö sszegö ngyö lt anyag. Kicibá lta a fejkendő t, és erő sen szorıt́ otta.
Miutá n magá hoz vette a laptopot, siető sen elindult arra, amerrő l jö tt, a
há tsó ö svényen. Amikor kilépett a teraszra, tekintete ö sszetalá lkozott
a tigrisarcú bébiszitter és egy halom á llatnak kifestett gyerek
é rtetlenkedő
tekintetével, akik a 122-es há z ablaká bó l igyelték.
16. fejezet
Pope nem akart addig telefoná lni, mıǵ Weaver halló távolsá gon kıv́ ü l
nem kerü l. A rendő rség tá jékoztatá sá ra vá rva remekü l fel lehetett
haszná lni az idő t egy-két telefon elintézésére, de ettő l a hıv́ á stó l azó ta
ideges volt, hogy reggel kinyitotta a szemét.
‒ Patrice? – Mivel nem érkezett vá lasz, ú gy sejtette, még mindig benne
van a neve telefonjá ban. – Pró bá ltalak otthon hıv́ ni, de az
ü zenetrö gzıt́ ő
vette fel.
‒ Vá sá rolok… ‒ A nő elnyú jtotta a szó t, mintha meg akarná mondani,
pontosan hol, de még vá rná , hogy valaki megadja a koordiná tá kat.
Mindkettő jü knek térképre volt szü ksége ezekhez a beszélgetésekhez.
Pope megadta az esélyt, hogy Patrice hosszabban beszéljen, de a nő
hallgatott. – Visszahıv́ jalak késő bb?
‒ Ne – vá gta rá Patrice tú l gyorsan. Minél hamarabb tú l akart lenni
rajta?
Pope pró bá lta maga elé képzelni a nő t, ahogy odatartja a telefont a
fü léhez. Há rom éve nem lá ttá k egymá st. Amikor utoljá ra talá lkoztak,
lá tszott rajta, hogy egy kicsit felszedett, de jó l á llt neki. Meghagyta
ő szen a hajá t, és ez is illett hozzá . Kıv́ á ncsi volt, még mindig rö vid,
tépett frizurá ja van-e. – Csak meg akartam kérdezni, mik a terveid
holnapra.
‒ Sean tizennyolcadik szü linapjá n, Sean huszonegyedik szü linapjá n –

99

tényleg azt hiszed, hogy szá mıt́ , ha ilyenkor megjelensz? – Patrice
hangjá n hallatszott, hogy beletö rő dö tt, Pope mindig is csaló dá st fog
okozni neki, de má r annyira sem érdekelte az egész, hogy emiatt
dü hö s legyen rá .
Pope mindennél jobban gyű lö lte, hogy ezt kell hallania, pedig egy
darabig ú gy érezte, elég ideje volt jó ú tra térni. De má r ö tvenö t éves, és
semmi sem vá ltozott a legutó bbi talá lkozá suk ó ta, ami egy idő ben
esett meg azzal, hogy ö sszekö ltö zö tt Lenorával, és azzal, hogy azt
gondolta, szerény hıŕ neve talá n jó irá nyba fogja terelni az életét.
Visszagondolva biztosra vette, hogy Patrice azt szerette volna akkor,
hogy bará tok legyenek, ső t esetleg ú jra ö sszejö jjenek. Az volt az utolsó
esélye, hogy
rendes legyen vele, és elszú rta. Minden percet kihaszná lt, hogy
elmondja neki, mennyire jó l alakulnak a dolgai, amikor ú gy sejtette, a
nő nek semmi sem jö n ö ssze. – Mindent le tudok mondani holnapra, és
oda tudok menni.
‒ Mindent le tudsz mondani? – Most az egyszer nem arra az á llá sra
célzott, amit Weaver egykor képtelen volt elengedni, és ami miatt
idegenné vá lt szá má ra és Sean szá má ra. Patrice arra célzott, hogy
Pope együ tt él valakivel. Bá r azt nem tudta, hogy most má r nagyjá bó l
csak lakó tá rsak.
‒ Jó lenne lá tni. – Ahogy ö regedett, Pope egyre inká bb komolyan
gondolta. – Hogy vagy? – Má r azelő tt tudta, hogy hiba feltenni ezt a
kérdést, mielő tt kinyitotta a szá já t.
‒ Be kell fejeznem a vá sá rlá st.
Mintha egy tudatos dö ntés eredményeként teljesen kizá rta volna ő t az
életébő l. Pope érezte, hogy Patrice magá nyos. – Sajná lom, de nem
fogadom el, hogy nemet mondasz, Patrice.
‒ Pedig lehet, hogy jobban já rná l – vá laszolta a nő fá sultan, mintha a
fér i kö veteléseinek visszautasıt́ á sa lenne az egyetlen luxus, amit
megengedhet magá nak.
Pope ellená llt a vá gynak, hogy kimondja Patrice nevét, miutá n Weaver
visszaért a mosdó bó l. Tudta, hogy a nő le fogja tenni, ú gyhogy
ö sszecsukta a telefonjá t, és az asztalra rakta. Rá nézett a quesadillá ira,

100

és pró bá lta eldö nteni, hogy ez most a reggelije vagy a vacsorá ja. Mivel
odakint sö tét volt, az ebédet eleve kizá rta.
‒ Még tıź perc. – Weaver éppen felhú zta a sliccét. A szıv́ ó szá llal, amivel
keresztü ldö fte az egyik jégkocká t, kiitta az utolsó korty Sprite-ot, és
Pope tá nyérjá ra mutatott. – Semmi sem tö rténik, ha nem eszed meg.
Vissza kell érnü nk.
Otthagyta, hogy Pope nyugodtan á tgondolhassa, vajon hogy lehet,
hogy amikor nő s volt, arra vá gyott, hogy egyedü l éljen, és most,
amikor gyakorlatilag egyedü l él, arra vá gyik, hogy felesége legyen. Az
asztal szélére tolta a tá nyért, és bizonytalanul felá llt.
Egy pincérnő kö zeledett felé jegyzettö mbbel és ceruzával a kezében.
‒ Kö szö nö m, má r nem kérek semmit, csak a szá mlá t.
‒ Csak szerettem volna autogramot kérni.
Pope egy kicsit jobban megnézte a nő t. Vékony, negyvenhat-
negyvenhét éves, sö tét fü rtö kkel és szép, az akcentusá nak megfelelő
latin-amerikai voná sokkal. Szeme sö tét csokolá débarna szıń ű . Most
akar lö rtö lni, amikor a rendő rség végre kibö ffent valami informá ció t?
Mégis hogy jut
ilyesmi az eszébe? – Persze.
‒ Má r korá bban is gondoltam, hogy maga az, aztá n meglá ttam a
hıŕ adó s kocsit.
‒ Kinek ıŕ hatom?
‒ Albertine.
Mikö zben mosolyogva beleıŕ t a jegyzettö mbbe, Pope érezte a nő
tekintetét meztelen lá bá n. Hosszú idő ó ta elő szö r tö rtént ilyesmi.
‒ Epp dolgozik valamin?
‒ Igen. Rohannom kell, de kapcsolja be az 55-ö st, és megtudja, mi
tö rtént.

101