Kelly Oram - Cinder és Ella 2. - Örökkön-örökké

A mesében minden olyan könnyű: a szerelmesek egymásra
találnak, és már lubickolnak is a boldogságban. Cinder és Ella
is pontosan erre vágyik, a sok nehézség után igazán
megérdemelnék, hogy legyen egy kis nyugtuk.

A sajtó viszont folyton a nyakukban liheg – mindenki
Hollywood legújabb álompárjára kíváncsi –, és a szüleik sem
könnyítik meg az életüket: Brian apja meg akarja lovagolni a
népszerűségüket, Elláé pedig képtelen elfogadni, hogy a lánya
egy világhírű filmsztárral jár. Ráadásul Ella nagyon nehezen
viseli, hogy mindenki a sérülésein csámcsog, és
elbizonytalanodik: mi van, ha a tündérmeséjének kezd lejárni a
szavatossági ideje?

Kelly Oram

ÖRÖKKÖN-ÖRÖKKÉ

CINDER ÉS ELLA

M ÓRA KÖNYVKIADÓ

A mű eredeti címe:
Kelly Oram: Happily Ever After
© 2017 Happily Ever After by Kelly Oram.
Published by arrangement with Bookcase Literary Agency
The moral rights of the author have been asserted

Fordította:
ERÉNYI M ÓNIKA

Sorozatterv:
LONOVICS ZOLTÁN

M inden jog fenntartva, a kiadvány egészének vagy bármely
részének a kiadó írásos engedélye nélküli sokszorosítása,
másolása, egyéb engedélyköteles felhasználása – beleértve

a kiadvány digitalizálását és ily módon történő többszörözését,
nyilvánossághoz közvetítését – szigorúan tilos!

A kiadó könyveit kedvezménnyel
megrendelheti webáruházunkban:

www.mora.hu

Hungarian translation © Erényi M ónika, 2017
Hungarian edition © M óra Könyvkiadó, 2017

Karie-nek. Mert ez a könyv csakis miattad létezik.

1.

A plüsskanapén feküdtem kinyújtózva, a fejemet a kartámlának döntöttem,
az ölemben lévő laptopot bámultam, és közben lecsukódott szemem.
Későre járt, és a képernyőn megjelenő mondatok kezdtek összemosódni.
Közelebb jártam az elalváshoz, mint gondoltam, mert amikor a messenger
rám pittyent, összerezzentem.

Cinder458: Hiányzol.

Felhorkantam. Olyan lökött. A fejemet csóváltam, de nem tudtam megállni,
hogy ne válaszoljak.

EllaAzIgaziHős: Ha! Ez olyan béna.
Cinder458: Komolyan mondtam.
EllaAzIgaziHős: Ettől csak még bénább lesz.
Cinder458: Inkább romantikus. Olyan gyerekes vagy.
EllaAzIgaziHős: Te meg idegesítő. Hagyj békén, dolgom van.
Cinder458: De hiányzol, szükségem van rád. Most.

Amikor egy kéz csikizni kezdte a lábamat, odapillantottam a laptopom
felett, és ingerülten felsóhajtottam, miközben a kanapé másik végében ülő
pasi a mobilján pötyögött.

– Brian, most komolyan! – morogtam. – Holnap lesz az előrehozott
érettségim. Te mondtad, hogy ha átjövök, hagysz tanulni, de eddig nem
sokat haladtam.

– Két próbaérettségin már túl vagy. Mennyit akarsz még tanulni?
Brian megelégelte, hogy nem vele foglalkozom, ezért ki kapta az
ölemből a laptopot, és a dohányzóasztalra tette. Nagyot dobbant a szívem,
ahogy elkezdett felém mászni a kanapén, vigyázva a sebhelyes, sérült

lábamra. Megint úgy nézett rám – azzal a tekintettel, amitől a nők a világ
minden táján arról ábrándoztak, hogy gyereket szülhessenek neki.

Még mindig alig tudtam elhinni, hogy a földkerekség összes nője közül
pont rám néz ezzel a tekintettel. Már egy hete, hogy hivatalosan is egy párt
alkotunk, de még nem szoktam hozzá, hogy az ország egyik legszexibb
filmsztárjával járok. Főleg ilyenkor, amikor azon volt, hogy elolvasszon a
csábítóan izzó tekintetével. Néhány centire az arcomtól megállt. Izmos,
tökéletes teste fölöttem egyensúlyozott, és az engedélyemre várt, hogy
súlyával rám nehezedhessen. Csak várt. Anélkül fokozta a feszültséget, hogy
hozzám ért volna.

Reszketve, élesen beszívtam a levegőt. Brian minden érzékszervemet
betöltötte, amitől megszédültem. Testének melege felhevített. Ahogy levegőt
vettem, a kölnije finom, fűszeres illata megcsapta az orromat, és beindította
a hormonjaimat, mintha eleve csak erre tervezték volna. A neve biztos
valami „Eau de Vágy Üvegben".

– Brian, ne már!
– Ellamara – súgta gyengéden. Veszélyesen. – Felejtsd el azt a vizsgát,
és csókolj meg végre!
Ez megtette a hatását. A pasi tudta, mi a gyengém. Felsóhajtottam, a
nyakába kapaszkodtam, és a számhoz húztam. Brian ki volt éhezve a
csókra. A szánk szenvedélyesen egymáshoz tapadt, olyan volt, mintha egész
életében és nem csak az utóbbi pár órában kellett volna várnia, hogy
megcsókolhasson.
– Nagyon nem fair, amikor a hangoskönyves hangodat használod –
leheltem, amint elszakadt az ajkamtól.
Önelégülten elvigyorodott.
– Tudom. – Az arcom felé hajolt, és valami újat keresett, amit az
ajkával kínozhat: a fülem mögötti, érzékeny bőrfelületet. – Szerinted miért
vetettem De?
A szemem fennakadt, és az ujjaimat puha, sötét hajába temettem. Brian
ezt úgy értelmezte, hogy szabad utat kap, és sima csókolózás helyett vadul
smárolni kezdtünk. Kissé oldalt helyezkedve feküdt rám, nehogy
összenyomja a súlyával kicsi, törékeny testemet. Majdnem felnyögtem az
élvezettől és a félelemtől.

Kemény izmai tetőtől talpig hozzám tapadtak, a kezével pedig a ruhán
keresztül simogatott, ami teljesen új élmény volt számomra. Még csak egy
hete jártunk, de még ebben az egy hétben is eléggé ódzkodtam az érintéstől.
A balesetem előtt nem volt komoly kapcsolatom, utána meg… féltem a
randizástól. Sőt, egyenesen rettegtem.

Egy percre félretettem az idegességemet, és hagytam, hogy a vágy
vezessen. Élveztem Brian érintését, és amilyen buzgón viszonoztam a
csókokat, egyértelmű volt, hogy én is ugyanannyira kívánom őt, mint
amennyire ő vágyik rám. Amint elhelyezkedtünk, hogy kényelmesen
elférjünk a kanapén – ami most hirtelen nagyon kicsinek tűnt –, a kezem a
mellkasára vándorolt.

Néhányszor már koránban is megérintettem erősen díjesélyes
felsőtestét, de még sohasem kerültem olyan helyzetbe, hogy felfedezhettem
volna. Mivel fűtött a vágy, és nem tudtam tisztán gondolkodni, végighúztam
a hasán az ujjaimat, ts egyenként kitapogattam a kemény, kidolgozott
izmokat.

Ismét megremegtem. Brian maga volt a tökély.
Láthatólag élvezte az érintésemet, mert egy pillanatra megállt, mintha
meglepődött volna. Aztán valami elpattant benne. Megkereste a számat, és
szenvedélyesen rátapadt.
A szívem vadult vert, és nehezen kaptam levegőt. A kezem becsúszott a
pólója alá. Ahogy megéreztem perzselő bőrét, magamhoz tértem.
Felsikoltottam a meglepetéstől, és megdermedtek az ujjaim.
Brian felnyögött:
- Igen, Ella! Csináld! Tedd rám a kezed! Azt akarom, hogy megérints.
Akartam. Mindennél jobban akartam, de tétováztam, mert meglepett és
zavarba hozott, amit mondott. A szavai inkább tűntek kétségbeesett
kérésnek, mint utasításnak, de akkor is nagyon nyersek voltak. Briannek
sokkal több tapasztalata volt randizásban, mint nekem. Csak három évvel
idősebb nálam, de néha húsznak tűnt a korkülönbség. Valahányszor testileg
közeledtünk egymáshoz, úgy éreztem magam, mint egy ártatlan iskoláslány,
aki egy érett, felnőtt emberrel jár.
Amikor nem mozdultam, áthúzta a fején a pólót. Remegő kézfejemre
tette nagy, erős kezét, majd a hasához vezette, és a bőréhez érintette az

ujjaimat, amitől mindketten megremegtünk.
A bőre egyszerre volt puha és kemény, és égetett az érintése. Mintha

lángolt volna, amitől én is majdnem felgyulladtam Mar nem ódzkodtam.
Hagytam, hogy a kezem felfedezőútra induljon, és megismerje Brian
hasának, mellkasának és vállának minden centiméterét.

Az ajkammal a nyakára tapadtam, majd elindultam meztelen válla felé,
miközben a kezemet a hátára csúsztattam. Brian egész testében megfeszült,
halkan felnyögött, és magához szorított – sokkal kevésbé gyengéden, mint
eddig valaha.

A keze a pólóm alá csúszott, és ő is felfedezőútra indult, de amikor az
ujjaival végigsimított a hegeken, olyan gyorsan kialudt bennem a vágy,
mintha jeges vízbe merültem volna. Zihálva felültem, Brian pedig azonnal
hátradőlt. Tekintetét az enyémbe mélyesztette, szemében aggodalom
tükröződött.

– Fájdalmat okoztam?
Zavaromban elvörösödtem.
– Nem.
– Akkor mi… – Ahogy összerakta a kirakó darabjait, elhallgatott.
Fájdalmas kifejezés jelent meg az arcán. – A hegeid?
Mély lélegzetet vettem, és az ajkamat harapdáltam.
Brian a kezébe vette sérült kezemet, és a hüvelykujjával a kézfejemet
simogatta.
– A hegek is hozzád tartoznak, és én mindenedet szeretem. –
Abbahagyta a simogatást, és kutatóan a szemembe nézett. – Ugye elhiszed?
– Persze hogy elhiszem. Én csak… – Összeszorult a torkom, és égni
kezdett a szemem.
Gyűlöltem, hogy ez zavar. Nem kellene zavarnia. Tudtam, hogy őt nem
érdeklik a hegek. Tudtam. De engem érdekeltek. Az ő teste hibátlan és
szívdöglesztő, az enyém meg… nem az.
– Ella – nyögte Brian. A hangja túlságosan tele volt érzelemmel ahhoz,
hogy megüsse azt a mély, reszelős színt, amitől elolvadtam, de ez az új,
feszült hang is ugyanolyan ellenállhatatlan volt. – Nagyon szeretlek –
szorította meg a kezemet.

Gyakran mondogatta ezt ezen a héten, és a szívem minden alkalommal
szinte kiugrott a helyéről. Most, hogy ilyen felfokozott érzelmi állapotban
voltam, majdnem könnyekben törtem ki. Az előző egy évben végig azt
gondoltam, hogy engem soha nem fognak megint szeretni. Brian már vagy
ezerszer bizonyította, hogy alaptalanok a félelmeim.

– Én is szeretlek – suttogtam, és próbáltam visszanyelni a torkomat
fojtogató, erős érzelmeket.

A fülem mögé tűrt egy kósza hajtincset, és közben végigsimított a
bőrömön.

– Te vagy a leggyönyörűbb lány, akit ismerek. Maradj itt ma este, és
reggelig minden percet azzal fogok tölteni, hogy bebizonyítsam neked,
milyen csodaszép vagy. Minden. Egyes. Percet. A szavamat adom.

Megint azzal a parázsló tekintettel nézett. A legtöbb nó' elolvadt volna a
szemében izzó vágytól, de engem csak megijesztett.

– Ne haragudj – ráztam meg a fejem, és próbáltam leplezni, mennyire
rettegek. – Még nem állok rá készen.

Brian átlátott a magamra erőltetett, törékeny nyugalmon, és hátradőlt, a
szeméből eltűnt a vágy.

– Oké.
Nem kérdezett semmit. Egyszerűen elfogadta, hogy behúztam a féket.
Ő a legtökéletesebb pasi a világon! A szívemet elárasztotta a szerelem,
közben mégis bűntudat mardosott – annyira, hogy úgy éreztem, meg kell
magyaráznom:
– Nem csak a hegek miatt.
Meglepődtem, amikor erre halkan felnevetett:
– Igen, az feltűnt.
A játékossága eloszlatta a mardosó bűntudatot, de vagy háromszor
annyira zavarba hozott. A kezembe temettem lángoló arcomat, és morogva
hátradőltem a kanapén. Brianben nem volt semmi együttérzés. És most már
nem egyszerűen halkan nevetett, hanem szabályosan röhögött.
– Te most tényleg kinevetsz? – bámultam rá az ujjaim között. – Kösz
szépen.
Elhúzta a kezemet az arcom elől, mire karon bokszoltam. Rám
vigyorgott, a szemében jókedv csillogott.

– Miért? – vette a kezébe a kezemet. – Szerintem imádni való.
Na ezt nehezen hittem el. Megint felültem, és a lehető legkihívóbban
rámeredtem – azzal a tekintettel, amit azokra az alkalmakra tartogattam,
amikor könyvekről vagy filmekről vitatkoztunk.
– Nem állok készen rá, hogy lefeküdjek veled, és szerinted ez imádni
való?
Brian a szemét forgatta, de továbbra is vigyorgott.
– Ella, ismerlek. Tudom, hogy még nem volt komoly kapcsolatod. Azt
is tudom, hogy a nagyszüleid nagyon szigorú katolikusok voltak, és hogy
anyukád túlságosan félt, nehogy túl fiatalon kezdj pasizni.
– Igen, és most már értem, miért – morogtam.
Figyelembe véve, hogy egy véletlen, nem kívánt meglepetés voltam, ami
nyolcévnyi viszálykodást hozott a szüleim életébe, anyu félelme teljesen
érthető volt. De emiatt sajnos tapasztalatlan és prűd lettem, és egy kicsit
féltem is a szextől.
– Mindegy, mi az oka – Brian játékos mosolya eltűnt, és komolyság ült
ki az arcára –, tudom, hogy mindez új neked. Igen, reméltem, hogy
belemész, hogy itt maradj ma este – egy próbát megért –, de nem lep meg,
hogy nemet mondtál.
– És téged ez tényleg nem zavar? – Megint a számat harapdáltam, és
elöntött a bizonytalanság. – Tudom, hogy nem ehhez vagy szokva.
A fejét csóválta, és bánatosan rám mosolygott.
– Azt, amit te jelentesz nekem, össze sem lehet hasonlítani azzal, amihez
szokva vagyok. És pontosan ezt szeretem benned, és ezt te is tudod.
– Igen, de…
– Semmi „de”. Ne feszengj! Én vagyok a világ legmázlistább férfija,
mert megtaláltam a nőt, aki engem szeret, és nem a filmsztárt. És nem fogok
egy ilyen különleges dolgot kockára tenni azzal, hogy olyasmire
kényszerítelek, amire még nem állsz készen. Megígérem.
Ez nagyon romantikusan hangzott. Brian csodálatos, megértő, és mindig
támogat. De nekem valamiért muszáj volt gúnyosan felhorkannom és ezzel
tönkretennem a pillanatot:
– Ez egy kicsit túl tökéletesen hangzott. Remélem, nem valamelyik
filmedből vetted.

Egyvalamit megtanultam magamról ezen a héten: hiába imádtam a
nyálas romantikát a könyvekben és filmekben, a való életben képtelen
voltam kezelni. Imádtam, csak nehezen tudtam elhinni, hogy megérdemlem.
Én nem voltam mesebeli hercegnő vagy regénybeli hősnő. Csak egy átlagos
lány, akinek millió hibája van, érzelmileg túlságosan megviselt, és torz a
teste.

– Idővel muszáj lesz megtanulnod, hogyan kell fogadni a bókokat,
Ellamara – sóhajtotta.

Aztán felállt, ásított, és nyújtózkodott. Még mindig nem volt rajta póló,
és miközben néztem, ahogy az izmok összehúzódnak és elernyednek
aranybarna bőre alatt, megbántam, hogy tönkretettem a hangulatot. Brian
megköszörülte a torkát, mire az arcára kaptam a tekintetem. Pimaszul rám
vigyorgott, én pedig zavartan elmosolyodtam.

– Bocsi. Csak kihasználom az ingyenműsort. A legtöbb lánynak fizetnie
kell ezért a látványért.

– Ki mondta, hogy ingyen van? – húzta fel kérdőn a szemöldökét.
Csak viccelt, de a hangja gyorsan elmélyült, és eltűnt a mosoly az arcáról. –
Ára van annak, hogy a barátnőm vagy.

Ezt már nem viccnek szánta. Az elmúlt egy hét maga volt az őrület. A
világ odavolt Cinder és Elláért. Sehol sem volt nyugtunk, csakis az
otthonunk biztonságában. És tekintve, hogy otthon egy olyan fura család
várt, akik általában tátott szájjal bámultak – plusz sokszor ott dekkoltak a
mostohatestvéreim barátnői is, abban a reményben, hagy találkozhatnak
Briannel –, az idő nagy részét inkább itt töltöttük.

– Érted megéri – nyugtattam meg, és a dereka köré fontam a karom.
Brian szorosan magához vont, én pedig élveztem meztelen mellkasának
érintését az arcomon.
– Remélem, azután is ezt fogod mondani, hogy elmúlik az újdonság
varázsa. – A hangjából kicsendülő aggodalom és bizonytalanság
összeszorította a szívemet.
– Mindig ezt fogom mondani – biztosítottam. Aztán végigsimítottam a
hasán, hogy oldjam a hangulatot. – Főleg, mert ilyen hasad van.
Brian szemében vágy villant. A szám felé közelített, és közben
elismerően mormogott.

– Szóval a testem miatt szeretsz? Nem is az eszemért? Vagy a
humoromért? Vagy az elbűvölő személyiségemért?

– Mmm… Nem. Csakis a testedért. – Végigsimítottam a hasán, majd a
nyaka köré fontam a karom. – És talán azért, mert jól csókolsz.

– Talán?
Õszintén sértettnek tűnt. Mondjuk, színész, szóval annak is kell tűnnie.
De tudtam, hogy csak meg akar puhítani, ezért egyszerűen megvontam a
vállam.
– Bár lehet, hogy a pénzed teszi. Nehéz megmondani, mi vonz benned.
Felhorkant, de nem próbált előrukkolni semmilyen frappáns
visszavágással.
Lassan indulnom kellett, és Brian szemmel láthatóan szívesebben
töltötte volna az időt csókolózással, mint egymás ugratásával. Engedtem
neki, amíg meg nem szólalt a mobilomon beállított emlékeztető. Mindketten
felsóhajtottunk.
– Hamupipőkének ideje hazaindulnia.
Brian visszavette a pólóját, ami vétek, bár elkerülhetetlen, ha haza akar
vinni. Miután odaadta a botomat, felkapta a pénztárcáját és a kulcsait.
– Egyébként – kezdte, miközben a garázs felé indultunk – úgy
emlékszem, a mese végén Hamupipőke a herceg kastélyában marad.
Felnevettem, közben Brian segített beszállni a kocsiba.
– Biztosra veszem, hogy Hamupipőkének nem kellett a paranoiás apja
kedvében járnia – mondtam, miután beült a volán mögé.
Megropogtatta a nyakát, és megszorította a kormányt.
– Az apád nem érdemli meg a tiszteletet.
Ellenálltam a késztetésnek, hogy felsóhajtsak, közben Brian kinyitotta a
kaput, és kikanyarodott a kanyonban kanyargó, keskeny útra. Nagy volt a
feszültség kettejük között. A premier utáni napon apa utánanézett Brian
előéletének. Az meg sem fordult a fejében, hogy ezzel csúnyán belemászik a
magánéletébe, egyedül az érdekelte, hogy mindennek, amit talált, ugyanaz
állt a középpontjában: a nők.
Mondanom sem kell, nem ujjongott örömében, hogy a lánya egy ilyen
hírhedt nőfalóval jár. Ezzel szemben Brian úgy gondolta, apának nincs joga

véleményt mondani semmiről, ami velem kapcsolatos. Nem egyszerű két
domináns férfi között egyensúlyozni.

– Már nem kell sokáig rágódnod emiatt – paskoltam meg Brian kezét.
– Karácsony után segítesz kiköltözni, és akkor már csak Vivian papáinak
szabályait kell tiszteletben tartanom. – Ahogy elképzeltem Stefant és Glent,
amint rám parancsol, hogy takarodóra otthon kell lennem, felkuncogtam. –
Tekintve, mennyire odavannak érted, kétlem, hogy érdekelné őket, hányra
viszel haza.

Brian rákanyarodott a Mulholland Drive-ra, és végigsüvített az úton a
szomszédos kanyon vonulatát követve, amelyet apa és Jennifer otthonnak
nevezett. Hihetetlen, hogy amióta ideköltöztem, alig öt kilométerre laktam
Briantől, és nem is tudtam róla.

– És mi lenne, ha nem vinnélek haza? – kérdezte.
– Ezt hogy érted?
Gyors pillantást vetett rám, aztán visszafordította a tekintetét a sötét,
kanyargós útra. Összevonta a szemöldökét, és idegesen dobolt a lábával.
– Úgy, hogy mi lenne, ha segítenék kiköltözni, de nem Vivianékhez
vinném a cuccaidat, hanem hozzám.

2.

Most tényleg azt javasolta, hogy költözzek hozzá? Felnevettem, de gyorsan
el is hallgattam. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem viccelt, leesett az
állam.

– Komolyan mondod?
Brian rákanyarodott a házhoz vezető, rövid útra, és megállt a kapu
előtt, de nem húzta le az ablakot, hogy beüsse a biztonsági kódot Ehelyett
felém fordult.
– Hallgass meg!
– Hallgassalak meg?! Brian, épp az előbb kértél meg, hogy költözzek
hozzád, pedig még csak egy hete járunk!
– De már három éve szerelmes vagyok beléd, Ella. A miénk nem egy
szimpla egyhetes kapcsolat.
Vitatkozni akartam, de nem találtam a szavakat. Be kellett érnem a
homlokráncolással.
– Nem lehet. Ez őrültség.
Brian a fejét ingatta.
– Nem csak arról van szó, hogy magam mellett akarlak tudni. Ha
tényleg el akarsz költözni apádéktól, akkor legalább fontold meg, hogy
hozzám költözz. És ha még nem állsz készen arra, hogy együtt éljünk, akkor
megoldhatjuk úgy, mintha lakótársak lennénk. Lenne saját szobád és
fürdőszobád. Fel is címkézheted a kajádat, ha szeretnéd, én meg csak
akkor enném meg, amikor felhúzol valamivel.
Akaratlanul felnevettem, de aztán hirtelen gyanú ébredt bennem. Brian
szörnyen csökönyös volt.
– Miért? – Amikor nem válaszolt, tudtam, hogy van okom gyanakodni.
– Mit nem mondasz el?
– Aggaszt, hogy Vivianéknél fogsz lakni – sóhajtott.
– Mégis miért? – nevettem. Ez egyszerűen nevetséges. –Vivian és a
papái szeretnek engem, és már nagyon várják, hogy odaköltözzek. Sokkal

jobb lesz ott nekem, mint apáéknál.
– Nem Vivian családja miatt aggódom – nézett rám Brian komolyan. –

Hanem a lakás biztonsági rendszere miatt.
Vivian egy tipikus Los Angeles-i társasházban lakott, Hollywood

nyugati részén. A ház még a hatvanas években épült, és a kétszintes
motelekről mintázták. Csak nyolc lakás volt benne négy a földszinten, és
négy az emeleten. Mindegyik bejárata az utcára nyílt. A háznak nem volt se
parkolója, se kerítése.

– Nincs is semmilyen biztonsági rendszer – vontam össze a
szemöldököm. – Hacsak az ajtóreteszt nem számítjuk.

Brian komor pillantást vetett rám, amivel mintha azt mondaná:
„Pontosan erről beszélek."

Amikor rájöttem, mitől fél, elmosolyodtam.
– Nem rossz környék. Tény, hogy nem egy Hollywood Hills, de Glen
és Stefan biztosította apát, hogy teljesen biztonságos. Sohasem volt gondjuk
emiatt. Vivian azt mondta, csodás környék, és imádja a szomszédokat.
– Ella, elhiszem, hogy Vivian és a papái számára csodás hely, de te már
más vagy, mint ők – sóhajtott Brian.
– Ezt hogy érted?
Megdörzsölte az arcát, aztán a kezemért nyúlt. A szájához emelte, és
fájdalmasan rám mosolygott.
– Mondtam már, hogy ára van annak, hogy velem jársz. A sajtó
gyorsan ki fogja szimatolni, hogy elköltöztél, és azt még gyorsabban
kiderítik, hová. Vivianéknél semmi magánéleted nem lesz. A fotósoktól
kezdve a rajongókon át a turistákig mindenki folyton a nyomodban jár
majd.
– Ne mondj ilyet! Nemsokára lecsillapodnak körülöttünk a kedélyek.
Nem lesz olyan rossz a helyzet.
Brian összefűzte az ujjainkat, és az ölébe engedte a kezünket, de nem
viszonozta a mosolyomat.
– Nem érted. Az a felhajtás, ami körülöttem van, nem múlik el.
Akadtak gondjaim az elmúlt évben beteges rajongókkal. Komoly gondok.
Távoltartási végzést kellett kérnem ellenük, és többen megpróbáltak betörni

hozzám. Azért is költöztem abba a házba, ahol most lakom, mert a
legkorszerűbb biztonsági rendszerrel van felszerelve.

– Tényleg voltak olyanok, akik be akartak törni?
Brian arca elkomorult.
– Híres vagyok, Ella, és nem is akármennyire. Viszont a rajongók nem
igazi emberként tekintenek a hírességekre. Nem tisztelik a magánéletüket
vagy a személyes terüket. És nem akarom, hogy egyedül kelljen
megbirkóznod ezzel.
Kezdtem átgondolni, hogy tényleg Vivianékhez költözzek-e.
Belesüppedtem az ülésbe, és a szélvédőn keresztül apám házának kerítésére
bámultam. Mindig úgy gondoltam, hogy akik kerítéssel körbevett házban
laknak, azok egyszerűen nagyképűek – olyan gazdag emberek, akik
túlságosan fontosnak hiszik magukat. Meg sem fordult a fejemben, hogy
vannak köztük, akiknek szükségük van a védelemre. Vagy arra, hogy
elvonulhassanak a világ szeme elől.
De hogy költözzek össze Briannel? Ez nem kis dolog. Igen, felajánlotta,
hogy lehetünk egyszerűen lakótársak, de tényleg tudnánk azok lenni? Nem
voltam biztos benne. Plusz még nem álltam készen az együttélésre. Távolról
sem.
– Értem, amit mondasz, és nagyon figyelmes tőled. Köszönöm, hogy
ennyire aggódsz értem, de szerintem nincs szükség arra, hogy hozzád
költözzek. – Összevonta a szemöldökét, de én csak mondtam tovább, hogy
esélye se legyen ellenkezni. – Minden a feje tetejére állt, de csak azért, mert
nagy port kavartunk az egész Hamupipőke-dologgal. Biztos vagyok benne,
hogy nemsokára lecsillapodnak a kedélyek, és szilveszterre már lejárt lemez
leszünk.
Brian szeme az arcomat kutatta. Csalódottságot láttam a tekintetében,
de nem hagytam, hogy megingasson. Nem fogadhattam el az ajánlatát.
Addig nem, amíg ennyire ideges leszek tőle. Próbáltam elrejteni, mennyire
felzaklatott. Szerettem Briant, de már az összeköltözés gondolatától is
rettegtem. Közben meg őrülten vonzott. Talán éppen ez volt olyan ijesztő
benne: túl sok volt és túl gyorsan.
Végül feladta, és lehúzta az ablakot, hogy beüsse a kapunyitó kódot.
Miközben a gombokat nyomkodta, éles fény villant, és egy sötét alak ugrott

elő a fák mögül.
Brian persze egy szót sem szólt a fazonhoz, és engem is mindig erre

kért, de valahogy sosem tudtam megállni.
– Ez most komoly? – kérdeztem, és Brian mellett elhajolva fenyegetően

a pasasra meredtem. Ő csak kattintgatott tovább, és elvakított a vakuval. –
Nincs jobb dolga, mint hajnali egykor a házam előtt dekkolni, remélve, hogy
lőhet rólunk néhány képet?

– Ella, ne foglalkozz vele! – Brian hangja fáradtan csengett, de tudtam,
hogy nem azért, mert késő van.

Nem láttam a férfi arcát, de el tudtam képzelni, milyen mézesmázosan
mosolyog, miközben azt mondta:

– Ugye csak viccelsz? Brian Olivernek takarodóra haza kell vinnie a
barátnőjét. Ebből címlapsztori lesz. Szép summát hozol nekem a házhoz,
virágszál.

Ez a leereszkedő stílus annyira felidegesített, hogy legszívesebben
kiugrottam volna a kocsiból, és összetörtem volna a fényképezőgépét.

– Csak hogy tudja: önként vállaltam a takarodót.
– Ella…
– Apa aggódik értem, és amíg az ő házában lakom, igenis odafigyelek
rá, hogy elfogadható időben otthon legyek.
– Ella…
– Nem vagyok gyerek.
Oké, lehet, hogy a pasi megjegyzése azért fájt, mert érzékeny pontra
tapintott. Igaz, hogy jogilag felnőttként most már a magam ura voltam, de
gyűlöltem, hogy egy évig le kellett erről mondanom. És azt még jobban
gyűlöltem, hogy az egész világ tudott róla.
A druida herceg bemutatójának estéjén, amikor Brian először
hazahozott, egy pár extra ravasz fotósnak sikerült egészen apa házáig
követnie minket, és így felfedték a kilétemet. Az újságok néhány órával
később már a balesetemről, a fogyatékosságomról, anyu elvesztéséről és a
labilis lelkiállapotomról cikkeztek. Előkerült az is, hogy az öngyilkossági
kísérletem miatt apám gyámsága alá helyeztek.
Brian felhúzta az ablakot, és begurult a kapun, közben a visszapillantó
tükörből figyelte, hogy a fotós a birtokon kívül marad-e. Amint teljesen

felhúzódott az ablak, a fejemet a fejtámlának döntöttem, és felmordultam.
– Az a pasi direkt bunkó volt, hogy felhúzzon minket. Utálom, hogy

sikerült neki.
– Időbe telik megtanulni, hogyan nézd őket levegőnek –szorította meg

Brian a kezem.
– Tudom, de attól még kínos. Különben is igaza volt. Tényleg

takaródéra jövök haza.
– Igen, de neked is igazad volt. Azért mentél bele ebbe a dologba, mert

tiszteled az apádat, ami szerintem több mint csodálatra méltó.
– Kár, hogy ez nem lesz benne a szalagcímben.
– Kit érdekel a szalagcím? Te tudod az igazat, én is tudom az igazat, és

apád is tudja.
Feszülten kifújtam a levegőt, és próbáltam megnyugodni. Semmi sem

sérült, csak a büszkeségem, és igazából az is csak akkor, ha hagyom.
– Igazad van. Ne haragudj! Hozzá fogok szokni.
– Mondtam már, milyen hálás vagyok, hogy hajlandó vagy mindezzel

megbirkózni értem? – mosolygott rám Brian bocsánatkérőn.
Kényszeredetten visszamosolyogtam.
– Nem mintha lett volna sok választásom. El tudod te képzelni, mi lett

volna, ha Brian Oliver Hamupipőkéje nem jelentkezik az üvegcipellőért,
vagyis a mi esetünkben a báli kesztyűért és a dedikált könyvért?

– Elismerem, tényleg piszkos húzás volt – kuncogott. – De nincs
bűntudatom emiatt. Képtelen lettem volna nélküled élni, szóval biztosítanom
kellett valamivel a sikert.

Felhorkantam, és miután megbizonyosodtam róla, hogy teljesen
becsukódott a kapu, kinyitottam a kocsiajtót. Brian kipattant, és megkerülte
az autót, hogy kisegítsen. Elhessegettem.

– Nem kell, menni fog.
– Ella…
– Mondd nyugodtan, hogy hiú vagyok, de épp eleget sérült mára az
egóm. Legalább hadd álljak fel magamtól!
Brian hátrébb lépett, de nem sértődött meg, hogy zsörtölődve
elutasítottam a segítségét. Ahhoz túl jól ismert. Csak rám mosolygott, és a
fejét csóválta, miközben lassan felhúztam magam az ülésből.

– Makacs nő.
– Es milyen jó, hogy az vagyok, különben most a kerekesszékembe
kellene besegítened.
– Tudom. – Brian úriemberhez méltóan becsukta nekem a kocsiajtót,
és a bejárathoz kísért. – Imádom, hogy mindent megteszel, hogy
megerősödj. De egyben sérti is a férfibüszkeségemet, hogy nem hagyod,
hogy a bajba jutott hölgy segítségére siessek.
Csak ékelődött, mégis megdobogtatta a szívemet.
– Már így is számtalanszor megmentettél – mondtam, ahogy a
verandára értünk. – Te vagy az én lovagom fényes páncélban. Szó szerint…
Cinder herceg.
Brian játékosan elmosolyodott, és hátralépett, hogy lovaghoz illően
meghajoljon. Nem kétlem, hogy hiteles volt – olyasmi, amit az imádott
druida herceg szerepére való készülés során tanult.
– Hölgyem – dörmögte, miközben lehajolt, és csókot nyomott a
kézfejemre. – Szépséges papnő, jó éjszakát kívánok néked.
Akaratlanul felkuncogtam. Imádtam, amikor előbújt belőle a fantasy-
rajongó. Igazi kocka volt, de az én kockám. Amennyire a testem engedte,
pukedliztem.
– Önnek is, felség.
Brian elengedte a kezem, a derekam köré csúsztatta a karját, és
szorosan magához vont.
– Fenébe az óvilági szokásokkal' Ha nem vagy hajlandó nálam lakni,
akkor minimum szükségem lesz egy igazi csókra, különben nem fogom
átvészelni az elválást.
Nevetve a nyaka köré fontam a karom.
– Ki vagyok én, hogy ellentmondjak egy hercegnek?
– Titokzatos papnőként egyedül neked all jogodban ellentmondani
nekem, de nem javaslom. Elég nyűgös tudok lenni, ha nem kapom meg,
amit akarok.
– Mmm… Talán azért, mert híresség vagy. És nagyon elkényeztettek.
Brian felkuncogott, és egy kicsit szorosabban magához vont. Aztán
elkezdte fel-le simogatni a hátamat, mintha próbálná az emlékezetébe vésni
az érintésemet.

– Igen – értett egyet szégyentelenül. – El vagyok kényeztetve. És önző
vagyok. És akaratos. Csak a baj van velem. Biztos, hogy képes vagy
megbirkózni mindezzel?

Úgy tettem, mint aki elgondolkodik.
– Nem lesz egyszerű, de Ferrarival jársz, szóval…
– Á, szóval valójában a kocsimért szeretsz.
Elvigyorodtam, és hátrapillantottam az elsőrangú olasz autóra, amit
Brian csak Drágaságnak hívott. Borzasztóan felvágós kocsi, de
tagadhatatlan, hogy egy élmény benne utazni.
– Igen, teljesen odavagyok az autódért.
– És végül fény derül az igazságra – csóválta Brian a fejét, aztán a
szemembe nézett, de nem tudtam olvasni a tekintetében. – Mondd ki még
egyszer!
Végre megértettem, mit jelent ez a nézés. Szerelem volt. Tiszta és
őszinte szerelem. Az előttem álló és szorosan ölelő férfi fülig szerelmes volt
belém. Hogy a fenébe lehetek ekkora mázlista?
A szememet forgattam, és közben próbáltam elfojtani a mosolygást, de
nem igazán sikerült, és különben sem tudtam volna nemet mondani neki.
– Autó – adtam meg magam, és egy kicsit jobban elnyújtottam a
magánhangzókat, hogy ráerősítsek a bostoni akcentusomra.
Brian arca sugárzott az örömtől.
– Olyan hihetetlenül aranyos vagy!
Már épp azon voltam, hogy megint égnek emeljem a tekintetem,
amikor végre a számra tapasztotta az övét. Abban a pillanatban, hogy
egymáshoz ért az ajkunk, mindenről elfeledkeztem. Ő töltötte ki minden
gondolatomat. Sohasem fogok ráunni az ajka érintésére, a szája mentolos
ízére, arra, hogy a csókjától tetőtől talpig bizsergés fut végig rajtam, és hogy
annyira elakad tőle a lélegzetem, hogy beleszédülök. Egyetlen érintéssel
képes lángra lobbantani a testem, és egyetlen pillantásától kimegy a
térdemből az erő. Varázslatos csók volt.
Biztos én is hasonló hatással voltam rá, mert amikor elengedett, zihált,
és láz csillogott a szemében.
– Szerinted ezzel kibírod reggelig? – cukkoltam.

Brian hosszan beszívta a levegőt, megnyalta az ajkát, és csak utána
válaszolt. Úgy nézett rám, mint aki azon gondolkodik, hogy visszavisz a
kocsijához, és soha többé nem enged el. Nem biztos, hogy megállítanám, ha
megtenné. De úriember maradt, és hátrált egy lépést.

– Ne lepődj meg, ha napfelkeltekor felbukkanok.
– Ne merészeld! Hamupipőkének szüksége van a szépítő alvásra.
– Jó, akkor majd a vizsgád után – sóhajtott, és előrehajolt, hogy még
egyszer megcsókoljon. Ez most gyengéd és gyors puszi volt, igazi
visszafogott búcsúcsók. A tökéletes elköszönés. – Jó éjszakát, Ella.
Szeretlek.
Halkan kinyitottam a bejárati ajtót, aztán mosolyogva visszafordultam
Brian felé.
– Én is szeretlek. Holnap hívlak.
Leugrott a verandáról, és lassú léptekkel hátrált a kocsijához.
– Már most hiányzol, te nő!
– Jó éjszakát, te majom!

3.
Brian

Ella búcsúcsókja észbontó volt, de nem tette könnyebbé, hogy ott kellett
hagynom. És persze elaludni sem segített. Órákig ébren feküdtem, és
amikor végre elaludtam, álmodtam. Egész éjjel nagyon eleven és szexuális
álmaim voltak. Minden olyan heves és részletes volt, hogy amikor reggel
felébredtem a frissen főtt kávé illatára, azt hittem, az álmaimban történtek a
valóság, és csak álmodtam, hogy hazavittem Ellát.

A felém nyújtott ital felé fordultam, és boldogan felnyögtem.
– Csináltál nekem kávét? Komolyan mondom, te vagy a tökéletes nő.
– Nem én csináltam, és messze vagyok attól, hogy tökéletes nő legyek,
de azért értékelem a bókot.
Ez visszarántott a valóságba. Kinyitottam a szemem, és felmordultam.
– Scotty?
A személyi asszisztensem az ágy fölé hajolt, felém nyújtotta a kedvenc
kávézóm papírpoharas kávéját, és rám villantotta ragyogó mosolyát.
– Jó reggelt, főnök.
Beletörődtem a vereségbe. Lövésem sem volt, mit keres itt, de azt
tudtam, nem fogja hagyni, hogy tovább lustálkodjak, ezért felültem,
kidörzsöltem a szememből az álmot, aztán elvettem a kávét.
– Mennyi az idő?
– Ahhoz már elég késő van, hogy egy rossz szavad is lehessen.
– Azaz…?
– Majdnem kilenc óra.
Megint felmordultam, mire Scott felkuncogott.
– Rosszul aludtál? – kérdezte.
Belekortyoltam a kávéba, és próbáltam eldönteni, mit válaszoljak,
miközben felidéztem a szexi álmaimat. Eléggé felhúztak, de nem mondanám,
hogy nem élveztem őket.
– Az attól függ, honnan nézzük.

Scott kérdőn felhúzta a szemöldökét. A huszonhat éves, keresztény
szűz olyan ártatlan volt, hogy biztosan nem akarta tudni a részleteket, de azt
nem bírtam megállni, hogy legalább ötleteket ne adjak neki. Ahhoz
túlságosan is imádtam ugratni.

– Maradjunk annyiban, az, hogy mindennap Ellával vagyok, de este
haza kell vinnem, elég kemény és fájdalmas következményekkel jár, amik
hatással vannak arra, hogyan alszom, és elég nagy kellemetlenséget okoznak
reggel…

– Ó! – Scott elvörösödött, és akkorára tágult a szeme, hogy azonnal
megbocsátottam neki, amiért felébresztett. Aztán megköszörülte a torkát, és
vállat vont, próbált úgy tenni, mint aki hozzá van szokva az ehhez hasonló
beszélgetésekhez. – Ezek szerint te meg Ella még… nem tartotok ott?

Egyszerűen imádtam a srácot! Nevetve kimásztam az ágyból, és vállon
veregettem.

– Bárcsak ott tartanánk már! Ella ugyanolyan ártatlan, mint te.
Jóízűen felnevetett. Sokat piszkálom a „jófiúsága" miatt, de tudja, hogy
csak viccelek. Az igazat megvallva nagyon tisztelem. Nemcsak borzasztóan
nehéz lehet az életmódja, de emellett Scott remek ember is: megbízható,
szorgalmas és hűséges. Soha nem volt nála jobb személyi asszisztensem.
– Találnunk kell neked valakit, Scotty. Egy Ellához hasonló, szuper nőt,
aki odavan a kiscserkészekért.
– Inkább öltözz fel gyorsan! Nem tudok sokáig maradni, mert ma
érkezik a családom, és egy óra múlva a reptéren kell lennem.
Lenéztem meztelen felsőtestemre meg a pizsamanadrágomra, és
elvigyorodtam.
– Akkor most nem kell beállnom a zuhany alá?
– Most nem bűzlesz a kétnapos piálástól, szóval nem szükséges –
nevetett Scott, és kiment a szobából. – Siess, főnök! Nincs sok időnk.
– Hogy tudsz ilyen jókedvű lenni korán reggel? – kiáltottam Scott után,
aki közben már elindult a folyosón.
Egész addig fel sem merült bennem a kérdés, hogy vajon mit akarhat,
amíg fel nem vettem egy pólót, és utána nem mentem a konyhába. Ahogy a
pirítóba dobtam két szelet hétmagvas kenyeret, feltettem a nagy kérdést:

– Szóval miért jöttél? Esküszöm, nincsenek mára megbeszéléseim,
amikről megfeledkeztem volna.

Scott a konyhaasztalnál ült, és rám pillantott a laptopja mögül.
– Igen, tényleg nincsenek megbeszéléseid, főnök. Éppen ez a baj.
Végre kapcsoltam, hogy miért van itt, és azonnal elszállt a jókedvem.
– Hagyjuk inkább.
– Brian. – Scotty hátradőlt a széken, és megdörzsölte az arcát. – A
csapatod éjjel-nappal zaklat.
– Hát akkor ne vedd fel nekik a telefont! Én is ezt csinálom.
Bosszúság suhant át az arcán, ami nagyon ritkán történt meg.
– Tudom, hogy kerülöd őket, éppen ezért hívogatnak engem. Főnök,
szeretném élvezni az ünnepeket, úgyhogy addig nem megyek el, amíg nem
tudok nekik mit mondani. Ami remélhetőleg a következő megbeszélés
időpontja lesz.
Viszonoztam Scott bosszús tekintetét, és a pirításokért nyúltam.
Tányérra tettem őket, és odamentem a hűtőhöz, hogy kivegyem a
málnalekvárt.
A kis güzü még akkor sem szállt le rólam, amikor a kenyereket kentem.
– Brian, ezt nem úszhatod meg. Azzal semmit sem oldasz meg, ha itt
bujkálsz, ahogy egész héten tetted.
Utáltam, hogy igaza van. Csodálatos volt egy hétig Ellával lenni, mintha
a külvilág nem is létezne, de tudtam, hogy egyszer vége lesz. Csak abban
reménykedtem, hogy nem ilyen hamar. Viszont igaza van a srácnak, a
médiafelhajtás nem fog magától elmúlni.
A pultnak dőltem, reggeliztem, és bosszúsan farkasszemet néztem
Scott-tál, aki keményen állta a pillantásom, és várta, hogy feladjam. Nem
kellett sokáig várnia. Nagyon jól tudta a szigorú asszisztenst játszani.
– Rendben. Szervezz egy megbeszélést!
– Szeretnék, ha még ma bemennél, ha ez lehetséges.
– Hát persze, mikor máskor, ha nem azonnal! – horkantam fel.
A gúnyos megjegyzésemmel mit sem törődve Scott megnyitotta
mindkettőnk naptárát a laptopján, és összevetette a napunkat.
– Ebéd után jó lenne? Mondjuk, egykor? Addigra én is visszaérek a
reptérről, és el tudok szabadulni egy kis időre.

– Oké, legyen. Minél előbb túlesünk rajta, annál hamarabb élvezhetjük
a pihenést.

Scott felpillantott a gépéből, a bosszúság teljesen eltűnt az arcáról, és
helyette gúnyos vigyor terült el rajta.

– Nagyon okos meglátás, főnök.
Próbáltam utánozni a „komolyan beszélek, és azt fogod csinálni, amit
mondok" nézését, de kizökkentem, és halványan elmosolyodtam. Soha nem
ismerném be Scottnak, de részben a szemtelensége miatt kapta meg az
állást. Nehezen viselem az állandó seggnyalást. Nagyon jól tudom, hogy
nehéz eset vagyok, és Scotty pont attól volt olyan jó erre a munkára, hogy
valahogy mindig tudta, mikor kell megadnia, amit akarok, mikor kell kötnie
az ebet a karóhoz, és mikor savazhat.
Oda volt a feszültség, ezért égnek emeltem a tekintetem, és Scotthoz
vágtam a pirítósom héját.
– Fogd be! – Nevetve kitért a repülő kaja elől, mire én is felnevettem.
– Rendben, akkor egykor a megbeszélésen.
– Szuper. És Ella veled jön, vagy küldjek érte egy kocsit?
Megdermedtem. A kezem – benne a második szelet pirítással – megállt
félúton a számhoz. Miért ért ez ilyen váratlanul? Nem kellett volna. Elvégre a
csapatom Ella miatt nyüstölt Természetes, hogy azt szeretnék, vigyem
magammal, hogy beszélhessenek vele.
Letettem a pirítást és a kávét, leültem az asztalhoz Scott-tal szemben,
és karba fontam a kezem. Most már nem esett nehezemre szigorúan a
szemébe néznem. Scott kihúzta magát, és állta a tekintetem.
– Brian, te is tudod, hogy el kell hoznod.
– Nem.
– Miért nem? Ez az egész őt is ugyanannyira érinti, mint téged.
– Azért, mert erőszakos dögök. Rávennék, hogy rábólintson olyasmire,
amit nem akar. Egyszerűen csak annyit kellene mondaniuk, hogy az én
érdekemet szolgálja, és Ella bármit aláírna, nem törődne azzal, hogy őrá
nézve mivel járna.
Scott lecsukta a laptopját, ami azt jelentette, hogy ez most tényleg
komoly.

– Brian, tetszik, vagy sem, ő is benne van a dologban, mégpedig
nyakig. Egyszer úgyis szembe kell néznie vele, és akkor nagyon komoly
döntéseket kell majd meghoznia. Ha nem hozod magaddal, akkor a stáb –
és mindenki más is – téged megkerülve egyenesen őhozzá fog menni.
Tényleg azt akarod, hogy úgy találkozzon ezekkel az emberekkel, hogy nem
vagy ott, és nélküled kelljen döntenie?

A fogamat csikorgattam. A hollywoodiak nagyon kedvesek tudnak
lenni, de valójában mind báránybőrbe bújt farkasok. Ella erős, okos nő,
viszont nem ismeri a játékaikat. Persze hogy nem akartam, hogy egyedül
kelljen végigcsinálnia.

– Igazad van, tényleg megpróbálják majd kihasználni – folytatta Scott.
– De éppen ezért kellene vele lenned. Ha együtt vagytok, legalább
figyelmeztetheted, mikor próbálnak trükközni.

A fenébe! Miért van mindig igaza?
Beletörődően felsóhajtottam, megdörzsöltem az arcomat, aztán
beletúrtam a hajamba.
– Oké, oké. Szervezzük be Ellát is. De most még ne, majd csak újév
után.
Scott láthatóan ellazult, és bocsánatkérőn rám mosolygott.
– Nem hiszem, hogy a stáb szívesen várna addig. Most van tele veletek
a sajtó, ti vagytok az év szenzációja. És mivel két nap múlva jön ki a film, a
csapat ki akarja használni az ingyenreklámot.
– A druida herceg a szezon legnagyobb durranása – horkantam fel
ingerülten. – A stúdió több millió dollárt költött reklámra. Az nem volt elég?
– Nem a filmnek kell a reklám, hanem neked, Brian.
– Engem nem érdekel a felhajtás, és nem akarom, hogy velem
foglalkozzanak.
Morogva talpra ugrottam, és a kávémért mentem. Már nem volt forró,
ezért úgy lehúztam, mintha ettől minden problémám megoldódna.
– Dehogyisnem akarod – erősködött Scott. – És Ella is.
Még mindig a homlokomat ráncoltam, de ismét a pultnak dőltem,
jelezve, hogy hallgatom.
Scott azonnal kapott a lehetőségen:

– Az, ahogyan ezt a helyzetet kezeled, hatással lesz a jövődre, és ezt te
is tudod. – Óvatosan fogalmazott, mintha attól félne, azonnal robbanok, ha
valami olyasmit mond, ami nem tetszik. – Imádnak titeket az emberek, a ti
történetetek a valóra vált tündérmese. És alig várják, hogy lássák azt a
mesebeli boldogságot, amit ígértél nekik.

– A francba az emberekkel! Nekem kell az a mesebeli boldogság, de
ha a sajtó nem hagy minket békén, senki sem kap belőle, mert Ella dobni
fogja a híres seggemet! – Scott hitetlenkedve felhorkant, de ezzel nem
győzött meg, hogy nincs igazam. – Ő nem olyan, mint a többi csaj. Őt nem
érdekli a pénz, és a szemében a hírnevem kifejezetten hátrány, nem pedig
valami jópofa plusz. Arról nem is beszélve, hogy milyen törékeny… ha túl
nagy lesz az őrület, be fogja dobni a törülközőt, és én nem tehetek majd
semmit ellene.

– Ha megjelentek párszor nyilvánosan, adtok egy-két interjút,
végigcsináltok egy fotózást, azzal kielégíthetitek az emberek kíváncsiságát,
es lecsillapíthatjátok a kedélyeket.

– Ja, ezt mondd Kimnek és Kanye-nek!
Scott megint eleresztette a füle mellett a gúnyos megjegyzésemet.
– És javíthatsz a hírneveden is, főnök. A kapcsolatotokkal
elfeledtetheted a tavalyi kicsapongásaidat, és a karrierednek pont erre van
szüksége.
Kérdőn felhúztam a szemöldököm, és nagyon igyekeztem komoly
képet vágni. Nem volt könnyű.
– A kicsapongásaimat?
Scott egy kicsit elvörösödött, de nem hátrált meg.
– Miért, te minek neveznéd a folyamatos bulizást és csajozást?
Rövid ideig még farkasszemet néztem vele, aztán elvigyorodtam.
– Oké, oké, legyen kicsapongás.
– Köszönöm. Szóval ott tartottam, hogy ha te és Ella néhány
alkalommal megjelentek nyilvánosan, és megmutatjátok a világnak, mennyire
szeretitek egymást, még Kyle Hamilton is elfelejti, milyen egy arrogáns és
éretlen nőcsábász voltál. – Ismét felhúztam a szemöldököm, mire Scott
visszavonta, amit mondott.

– Oké, Kyle talán nem, de mindenki más igen, ezt garantálom. Te leszel
a komoly, menő' színész, aki két lábbal áll a földön, és testi
fogyatékossággal élő lánnyal jár, pedig a világon bárkit megkaphatna.
Hollywood teljesen odáig lesz érted. És akikért Hollywood odáig van, azok
a filmes alakításaiktól függetlenül is nyerhetnek Oscart – ez bevett dolog az
Akadémián. Nem mintha szakmailag nem érdemelnéd meg a díjat, de így az
Akadémia tagjai gondolkodás nélkül rád fognak szavazni. És akkor nem
lesz olyan rendező, aki ne akarna szerepet adni neked. Ha most ügyesen
játszod meg a lapjaidat, A Cinder-krónika minden részéért akár
harmincmilliót is bezsebelhetsz, és olyan felkéréseket utasíthatsz vissza,
amikért most térden állva könyörögnél.

Egy évvel ezelőtt meggyőzött volna ez az érvelés.
– Nem magam miatt aggódom, Scott. Idővel úgyis bekerülök a
nagymenők klubjába, és ehhez nincs szükségem Ellára.
– Ő viszont lehet, hogy ki szeretné használni ezt a helyzetet. Legalább
mondd el neki, miről van szó, és mit jelent ez őrá nézve. Abból, amit
meséltél, azt szűrtem le, hogy Ella nagyon független, és nem akar örökké az
apja pénzén élni, vagy – ami azt illeti – a tieden. Ez az időszak neki is
nyereséges lehet. Segíthet a jövőjét illetően, és új dolgokat hozhat az
életébe, amikkel lekötheti magát. Pozitívan befolyásolhatja a véleményét a
hírnévről, és talán könnyebben megérti, mennyire megváltozott az élete.
Nagyon nem őrültem, hogy tényként kezeli Ella életének megváltozását,
ezért szúrósan ránéztem, de a szigorú asszisztensem meg sem rezdült.
– Tetszik, vagy sem, abban a pillanatban, hogy megcsináltad a
hamupipőkés interjút a Kenneth Long Show-ban, megváltoztattad az életét.
Vissza már nem lehet csinálni, úgyhogy inkább segíts neki eligazodni ebben
az új felállásban. Segíts, hogy a legjobbat hozhassa ki ebből a nehéz
helyzetből. Könnyítsd meg neki az átállást, és legyél vele őszinte. Tudod,
hogy más úgysem lesz az.
Megvakartam a fejemet, kezdett megfájdulni – nem vagyok
hozzászokva, hogy felkelés után egyből a jövömmel foglalkozzak.
– Bocs, főnök, tudom, hogy nem akarod, de akkor is ezt kell tenned.
Ha nem így lenne, hagynám, hogy kerüld a stábot, és még én is
kikapcsolnám a mobilomat.

Nem bírtam tovább ellenkezni.
– Nem unod még, hogy mindig igazad van? – néztem morcosán Scott
szemébe.
– Kicsit sem – rándult meg a szája széle, mire felhorkantam. – Szóval
akkor elhozod a megbeszélésre?
– Nem lehet, mert ma érettségizik – nyugodtam meg. Ella vizsgájának
hála, nyertem még egy kis időt.
– Ó – pislogott párat Scott, aztán mélyen a gondolataiba merült. Mr.
Mindig Mindenre Tudok Mit Mondani nem tudott mivel érvelni. – Biztos
ügyes lesz. Oké, akkor… mi lenne, ha… – nézett a csukott laptopjára.
– Jövő hétig nem.
– Brian…
– Nem! Három évet vártam arra, hogy ezzel a nővel lehessek. A sajtó
kibír még pár napot nélküle. Csak egy hete ismerjük egymást személyesen
Ellával, és még mindig fura egy kicsit. Különben is karácsony van, amit
szeretnék kiélvezni, szóval néhány napig még igazán kisajátíthatom
magamnak a barátnőmet. Majd utána beszélek vele, és szervezünk egy
megbeszélést. Ennek elégnek kell lennie ahhoz, hogy a stáb leszálljon rólad,
de ha mégsem, akkor egyszerűen ne vedd fel a mobilodat.
Scott összeszűkült szemmel méregetett, de aztán rábólintott az alkura.
– Jól van – dőlt hátra a székben, nyújtózkodott, és az órájára nézett. –
Még van kábé negyven percem. Szeretnéd végigvenni, miket kell
megbeszélned Ellával? Lehet, hogy kevésbé lenne megterhelő neki a
beszélgetés, ha tudnád, hogyan vezesd elő a dolgokat.
Jó ötlet. Elképzelni sem tudom, hogyan fogja érezni magát Ellamara,
amikor végre megérti, most már ő is híresség.
– Igen.
– Oké. És ha már itt tartunk, szerettem volna még egy dologról
beszélni. Van egy ötletem, ami szerintem tetszene Ellának.
Összevontam a szemöldököm – nem értettem, mitől vált Scott hirtelen
ilyen feszültté.
– Mire fel ez az óvatosság? És milyen hosszú lesz ez a beszélgetés?
Elég hozzá egy szelet pirítós?

– Azért vagyok óvatos, mert nem fog tetszeni, amit mondok – sóhajtott
Scott. – De szerintem jó ötlet, és érdekelheti Ellát.

A tőlem telhető legkeményebben néztem az asszisztensem szemébe, de
nem hátrált meg – a tekintete eltökéltségről árulkodott. A fene egye meg őt
is meg a „zseniális, de bosszantó” ötleteit.

– Oké, akkor készítek omlettet. Te is kérsz?
Megrázta a fejét, és nekiállt e-maileket vagy fájlokat vagy isten tudja,
miket megnyitni a laptopján.
– Kösz, főnök, de már reggeliztem. Te egyél nyugodtan, én addig
összeírom a listát.
– Szuper.
Már fél órája a terven dolgoztunk, amikor jóllaktam. Ittam még egy
csésze kávét, és már nem aggódtam annyira amiatt, hogy el kell mondanom
Ellának, ő Hollywood legújabb üdvöskéje. Még Scott zseniális tervét is
megbocsátottam, amit egyszerre imádtam és utáltam. Nem is olyan vészes a
helyzet.
Aztán a mobilom egyetlen csörrenéssel elrontotta a jókedvemet.
Pontosabban nem a mobilom rontotta el, hanem az, aki hívott. Megfordult a
fejemben, hogy a hangpostára irányítom, de ilyen szempontból az apám és
Scott nagyon hasonlított egymásra: ha túl sokáig levegőnek néztem őket,
egyszerűen felbukkantak a házamnál, és személyesen mondták el, amit
akartak.
Felsóhajtottam – amivel felkeltettem Scott kíváncsiságát –, és felvettem
a telefont.
– Szia, apa.
– Nézzenek oda, a tékozló fiú felvette a telefont! Karácsonykor tényleg
történhetnek csodák.
– Hirtelen nagylelkűségi rohamom támadt, szóval lehet benne valami.
Apa felnevetett, pedig a hangom csöpögött a gúnytól. Talán azért nem
vette a lapot, mert nem látta, hogy a szememet forgatom.
– Mi a helyzet?
– Úgy hallottam, te és Ella még nem jeleztetek vissza, hogy ott lesztek-
e a bulimon. Csomóan azzal nyaggatnak, vajon eljön-e a mi kis
remetepárunk.

Elfintorodtam. Ella azt mondta, felőle elmehetünk, de én legszívesebben
kihagytam volna. Nem akartam ott lenni apa szokásos huszonnegyedikei
buliján, ahol egyszerűen arra használná a körülöttünk lévő felhajtást, hogy
lendítsen a saját népszerűségén. Valahogy elérné, hogy azt higy-gyék, neki is
szerepe volt abban, hogy ennyire felkaptak minket, és az este hátralevő
részében csak sértegetne, a barátnőmet meg szexuálisan zaklatná.

– Bocs, de már elígérkeztünk vacsorára Ella családjához.
– Hogy mi? Komolyan mondod? De hát tudod, hogy mindig szenteste
rendezem a bulit.
– És te is tudod, hogy erre az évre mindent lemondtunk, beleértve az
óriási bulikat, amiken egy csomó vendég lesz, és mindegyikük az arcunkba
mászna, hogy kérdéseket tegyen fel. Már beszéltünk erről. Ella még a nagy
családi karácsonyt is lemondta, pedig az apja rokonai azt tervezték,
ideutaznak, hogy megismerjék. Én pedig lemondtam a látogatást anyánál.
Kell még egy kis idő, hogy pihenhessünk, és hozzászokhassunk a
változásokhoz.
– Jaj, ne már! Azt megértem, hogy lemondtad a wisconsini utat
anyádhoz, de a bulim más tészta. Az csak egy este. Komolyan képes lennél
szarban hagyni apádat?
– Igen.
Miközben apám teátrális sóhajára vártam, Scott az órájára pillantott, és
jelezte, hogy mennie kell. Bólintottam, mire pakolni kezdett.
– Oké – mondta apa. – Akkor találkozzunk karácsony napján.
Gyertek el megnézni velem a filmet.
– Az előbb mondtam, hogy az idén már szeretnénk meghúzni
magunkat. Ella sok mindenen ment keresztül, és még elég új neki a hírnév,
meg ami azzal jár.
– Tényleg? – Őszintén meglepettnek tűnt. – Nem gondoltam volna.
– Még nem találkoztál vele a kamerákon kívül.
– Épp erről beszélek én is, Brian. Mindössze pár percre találkoztam
vele a premieren, és ennyi. Gyertek el a vetítésre huszonötödikén. Ígérem,
nem lesz nagy felhajtás. Az egész mozit kibéreltem, és nem sok embert
hívtam meg.

Biztos vagyok benne, hogy apa és Ella teljesen másként értelmezik a
„nem sok" fogalmát.

– Már megígértük Ella családjának, hogy velük megyünk el a filmre.
Ella a mostohatestvérével szeretné megnézni.

– Hát akkor hozzátok el őt is. Sőt az egész családot. – Azonnal
vidámabb lett a hangja a gondolatra, hogy még több embert nyűgözhet le. –
Biztos örülnének, és hálásak lennének Ellának, ha privát vetítésen nézhetnék
meg a filmet.

Ez logikusan hangzott, de figyelembe véve, hogy a barátnőm apja
mennyire ellenzi, hogy a lánya hírességgel jár, nem mertem volna mérget
venni rá, hogy hálás lesz a gesztusért. Plusz volt valami ijesztő abban, hogy
be kell mutatnom apámat Ella családjának, de mivel amúgy is
huszonötödikén akarták megnézni a filmet, tényleg nem lenne rossz, ha csak
magunk lennénk.

– Oké, megkérdezem őket, de nem ígérek semmit. Nem biztos, hogy
belemennek.

– Ugyan! Még szép, hogy igent fognak mondani. Számítok rátok,
szóval ne hagyjatok cserben. A mozi után pedig te és Ella eljöhetnétek
velem vacsorázni. Csak mi hárman, és én állom.

– Apa – sóhajtottam –, szerintem a családja…
– A szentestét már nekik adtátok, igazán kibírnak néhány órát
nélkületek.
– De…
– Ne már, Brian! Karácsony van. Most jön ki az első közös filmünk, és
nagy durranás lesz. Szeretném megünnepelni veled, és megismerni a nőt, aki
szemlátomást fontosabb neked, mint a szüleid. Igen, anyád felhívott, és
leszedte a fejem, amiért lemondtad az utat. Mintha én tehetnék róla!
Mintha összeesküdtem volna veled ellene, hogy tönkretegyem a
karácsonyát, vagy mi.
Összerezzentem. Anya a másik, akit a hangpostára irányítottam az
utóbbi pár napban. Úgy volt, hogy idén vele karácsonyozom, de miután Ella
megjelent a premieren, lemondtam az utat, mert képtelen lettem volna itt
hagyni, hogy egyedül birkózzon meg a sajtóval. Anyám könyörögve kért,
hogy vigyem őt is magammal, de nem tehettem. Végre megkaptam a lányt,

akire mindig vágytam, és kettesben akartam lenni vele. Anya azt mondta,
megérti, de hallottam a hangján a csalódottságot. Ha még apát is felhívta,
akkor tényleg nagyon kiborulhatott.

– Fiam, nem tudnál kivételesen legalább úgy tenni, mint aki szeretne az
apjával tölteni egy kis időt?

És tessék, próbál bűntudatot kelteni bennem. Jellemző. De bejött neki,
elvégre jogosan panaszkodik. Én voltam az egyetlen gyermeke, mégsem
töltöttem vele sok időt. Főleg azért, mert egy seggfej, bár az is igaz, hogy
szeret. Jobban mondva én vagyok a kedvenc trófeája, amit imád mutogatni.
Bár szerintem az ő szemében ez szeretetnek minősül.

– Oké, figyelj, megígérem, hogy ott leszek a vetítésen, és beszélek
Ellával a vacsoráról. Ez így megfelel?

– Hát ha ennél többet nem ígérhetsz, akkor be kell érnem ennyivel –
sóhajtott.

Nem vettem tudomást a hangjából kiérződő szemrehányásról, és
inkább jókedvet erőltettem magamra.

– Szuper, akkor írd meg a részleteket, és találkozunk karácsonykor.
Amint letettem a telefont, a konyhaasztalra döntöttem a fejemet, és
hosszan, elgyötörten felnyögtem. Scott – aki már indulásra készen az asztal
mellett állt – felnevetett:
– Megértelek, főnök. Én vagyok a családban a legfiatalabb, és az
egyetlen fiú. Hat nővérem van, és mind a városban lesznek egy hétig.
Mindegyikük boldog házasságban él, gyerekeik vannak, nekem pedig két
éve nem volt komoly kapcsolatom. És ha ez nem lenne elég, el kell mennem
a nagyszüleimért a reptérre. Nagyapám szerint szégyent hoztam a családra,
mert huszonhat évesen még nem gondoskodtam örökösről, aki továbbviszi
a nevünket, a nagyanyám pedig tutira egy egész listányi feleségjelölt
elérhetőségével készült. Szóval hosszú lesz a hét.
Hat nővére van? Ez sok mindent megmagyaráz. Ahogy ezt elmondta,
máris kevésbé éreztem szörnyűnek a saját problémáimat. Nevetve felálltam,
és az ajtóhoz kísértem.
– Kitartás, haver. Ha el akarnál szabadulni egy időre, csak dobj egy
üzenetet. Boldogan eljátszom az elkényeztetett, akaratos híresség szerepét.

Mondjuk, hogy majd hirtelen szükségem lesz rád, hogy hozz néhány sört, és
megnézd velem a meccset.

Scott kinyitotta az ajtót, és rám villantotta szokásos kiscserkész
mosolyát.

– Szavadon foglak, főnök. Boldog karácsonyt!
– Neked is. Remélem, tetszeni fog az ajándékod. Használd
egészséggel!
– Milyen ajándék? Már kaptam jutalmat.
Elnéztem Scott mellett a felhajtón parkoló, lestrapált, legalább tízéves
Toyotára, és elvigyorodtam.
– Majd meglátod.

4.

Jól sikerült az érettségi, de egyetlen elfogadható ötletem sem volt, hogy mi
legyen Brian karácsonyi ajándéka. Huszonharmadika volt, és a plázában
vásárolgattam a barátaimmal. Jól kellett volna éreznem magam, de a zsivaj,
a káosz, az őrülten rohanó emberek, akik az utolsó pillanatra hagyták a
vásárlást, és Ana meg az új pasija, Jason miatt – akik úgy döntöttek, velünk
jönnek – kezdtem feszült lenni. És fáradt, ugyanis órák óta itt mászkáltunk.
A balesetem óta nem csináltam semmit, ami fizikailag ennyire megterhelő lett
volna. Ahogy egy üres pádhoz értünk, megálltam.

– Bocs, fiúk-lányok, de muszáj pihennem.
Lassan leültem a padra, és amint lekerült a lábamról a súly,
megkönnyebbülten felsóhajtottam. Ana megvonta a vállát, és Jasonnel
kezdett foglalkozni, de Juliette és Vivian aggodalmas tekintettel felém
fordult.
– Minden oké? – kérdezte Vivian.
– Igen, csak muszáj leülnöm egy kicsit. Mi lenne, ha ti addig
segítenétek Juliette-nek apa ajándékával, aztán visszajönnétek értem?
– Biztos? – kérdezte Juliette.
– Persze, menjetek csak. Én már megvettem neki az ajándékát, és
tényleg muszáj pihennem, különben nem bírom sokáig.
– Veled maradok – jelentette ki Vivian, és leült mellém. – Én már
mindenkinek találtam valamit, és különben sem tudnék ebben segíteni.
Juliette reményteljesen rám pillantott, mintha ettől hirtelen eszembe jutna
a tökéletes ajándék. Egész délelőtt azt próbálta kitalálni, mit adjon apának.
– Én aktatáskát vettem – vontam meg a vállam.
– Annak nagyon fog örülni – nézett rám Juliette elgondolkodva, aztán
Anához fordult. – Te mit adsz neki?
Anastasia ördögien a testvérére mosolygott. Minden évben azon
versenyeztek, melyikük ad menőbb ajándékot. Ana eddig szinte semmit sem

mondott arról, mit vett, de mivel holnapután karácsony, végre hajlandó volt
elárulni.

– Az új Janice Bishop-regényt. Azt, amelyik márciusban jelenik meg.
– Hogy mi?! – visított juliette. – Akkor tök mindegy, mit kap tőlem,
mert a könyv mellett rá se fog nézni! Hogy sikerült megszerezned?
Ana megvonta a vállát, és önelégülten rám vigyorgott.
– Ellán keresztül. A kiadók bármelyik könyvet elküldik neki.
– Ez csalás! – Juliette sértődötten rám nézett, a szeme majd kiugrott a
helyéből. – Segítettél Anának apa ajándékával?
– Nem – ráztam meg zavartan a fejem. – Azt sem tudtam, hogy szeret
olvasni.
– Szerinted miért lett olyan izgatott, amikor megtudta, hogy könyvekről
írsz blogot? – forgatta Juliette a szemét. – Végre valami, ami közös
bennetek.
Ez egyszerre melengette meg és facsarta össze a szívemet.
– Nekem nem mondta.
– Biztos csak furán érezte magát – vont vállat Juliette. –Eleinte tartott
ettől az új helyzettől.
Hirtelen megsajnáltam apát, de épp csak egy kicsit – elvégre én
legalább ugyanannyira féltem, amikor hozzájuk költöztem, mint ő.
– Sosem láttam még olvasni. Milyen könyveket szeret?
– Azokat, amikben a jó fiúk elkapják a rosszfiúkat – horkant fel Ana.
Elmosolyodtam. Apa semmit sem gyűlölt jobban az ügyek
elvesztésénél. Úgy tudom, ritkán fordult elő, de ha mégis, teljesen lesújtotta.
Szinte láttam magam előtt, hogy elmerül az egyszerű nyomozó történetében,
aki minden nehézség ellenére végül elkapja a hírhedt gonosztevőt.
– Nem rémlik, hogy láttam volna könyvet a kezében.
– Az olvasás a kedvenc hobbija, de nem jut rá sok ideje – mondta
Ana, aztán még egyszer önelégülten Juliette-re mosolygott, aki erre
megadóan felsóhajtott.
– Viszont van egy szerző, akinek a könyveire mindig szakít időt: Janice
Bishop. El fog ájulni, amikor meglátja az ajándékodat – nézett Juliette
keserűn a testvérére. – Idén tutira te nyersz.
– Tudom. Kösz a segítséget, Ella – vigyorgott rám Ana.

Juliette sértett arckifejezését látva határozottan megráztam a fejem.
– Esküszöm, hogy nem segítettem neki.
– De sosem jelentkezel ki az e-mail-fiókodból, az e-mail-címed pedig
nem ismeretlen a kiadók körében – mondta sokat sejtetőn Anastasia.
Leesett az állam.
– Te az én nevemben küldtél nekik e-mailt?
– Ana! – kapkodott Juliette levegő után. Nem tudtam eldönteni, azon
döbbent-e meg ennyire, hogy Ana ilyesmire vetemedett, vagy azon, hogy
nem neki jutott először eszébe.
– Most mi van? Bocs, hogy használtam a fiókodat, de ez még akkor
történt, amikor azt hittem, nem segítenél. És különben is csak egy e-mail
volt, plusz profihoz méltón viselkedtem. A kiadó nagyon izgatott lett, hogy
szeretnél más műfajok felé nyitni. Azt írták, ha tetszik a könyv, szívesen
küldenek többet is. De azt hiszem, előbb erről kell majd kritikát írnod.
Juliette mérgesen a testvérére nézett, én pedig a tenyerembe temettem
az arcomat. De szerencsére nem történt semmi baj. Segítettem volna
Anának, ha megkér, és most már amúgy is kíváncsi voltam, milyen
könyvekért van apa oda annyira. Nagyon szerettem volna, hogy legyen
bennünk valami közös, mert eddig úgy tűnt, nincs sok ilyen.
– Semmi baj, csak… legközelebb inkább kérj meg, oké?
– Oké – grimaszolt Ana.
– Ezt nem hiszem el – nyögte Juliette. – Hagytad, hogy egész nap azon
stresszeljek, mit vegyek apának, pedig tudtad, hogy úgysem nyerhetek.
Ana szeme felragyogott.
– Nézd a jó oldalát: most, hogy ezt tudod, nyugodtan megveheted neki
azt a kölnit, amire hetek óta elég feltűnően célozgat.
Juliette égnek emelte a tekintetét, de végül bólintott.
– Miért is ne? Amúgy sincs jobb ötletem, és lassan kilyukad a
gyomrom. Menjünk, vegyük meg a kölnit, aztán ebédeljünk.
Már a gondolattól is felfordult a gyomrom, hogy bemenjek egy
parfümériába, ahol az ezerféle illattól csak még erősebben hasogatna a
fejem.
– Vagy mi lenne, ha ti elmennétek megvenni a kölnit, visszajönnétek ide,
aztán együtt elmennénk ebédelni?

Az ikrek nem kérdeztek semmit, csak bólintottak, és elindultak a
zsúfolt folyosón. Amint hallótávolságon kívülre értek, Vivian oldalba bökött.

– Tényleg ennyire elfáradtál, vagy csak el akartál szakadni egy kicsit
Anától és Jasontől?

– Is-is.
Habár Anával még mindig messze voltunk attól, hogy barátok legyünk,
igyekeztünk kedvesek lenni egymáshoz. Ami meg Jasont illeti, ő az a srác,
aki még halloweenkor véletlenül felszakította a beültetett bőrt a
könyökömön. Szóval mondanom sem kell, nem ugráltam örömömben, hogy
velük kell lógnom. Viszont Jason most már Ana pasija, és mindketten
igyekeztek elsimítani köztünk a dolgokat. Fura volt, de próbáltam én is
kedves lenni, mert szerettem volna, hogy Juliette és Anastasia megint közel
kerüljenek egymáshoz. Tudtam, nem tehetek arról, hogy megromlott a
kapcsolatuk, de attól még hibásnak éreztem magam.
– Eddig elviselhetően viselkedett – merengett Vivian. – Lehet, hogy
Jason nyugtatólag hat rá.
– Lehet, de azt se felejtsük el, hogy Jennifer és apa beutalta a
pszichiáteremhez, akivel hetente találkozik.
– Helyes. Ha engem kérdezel, szerintem már azelőtt sem volt minden
rendben vele, hogy te beléptél az életébe – horkant fel Vivian. – De elég
Anából. Veled mi van? Alig hallottam felőled a héten. Lefogadom, hogy
mesésen alakulnak köztetek a dolgok Briannel.
Vivian sokatmondóan húzogatta a szemöldökét, és habár tudtam, hogy
csak viccel, mégis elvörösödtem.
– Minden csodás. – Az arcom még vörösebben lángolt, mire Vivian
szeme annyira kimeredt, hogy azt hittem, kiugrik a helyéből. – De nem úgy
– helyesbítettem. – Minden a feje tetejére állt, szóval meghúztuk magunkat.
Mindkettőnkre ráfért a nyugalom, és kellett egy kis idő, hogy személyesen is
megismerjük egymást.
Vivianből kitört a nevetés:
– Személyesen, na persze! És testközelből.
– Maradj már! A csókolózásnál tovább nem mentünk – löktem oldalba
olyan erősen, hogy majdnem leesett a padról.

– Hé, én nem ítélkezem! – nevetett egyre hangosabban. – Tényleg nem
mentetek még tovább?

– Nem mintha Brian nem szeretné komolyabbra fordítani a dolgokat –
vontam meg a vállam. – Tegnap megkért, hogy költözzek hozzá.

– Nem mondod! – kapkodott Vivian levegő után.
– De igen. A költözésről beszélgettünk, és megkérdezte, hogy nem
vihetné-e a cuccaimat a ti lakásotok helyett az ő házába.
Vagány, vörös hajú barátnőm szeme tágra nyílt, és egy hang sem jött ki
a torkán. Nem csodálom, hogy ennyire meghökkent – még én sem tértem
egészen magamhoz a döbbenetből.
– Nemet mondtam.
Vivian végre megmozdult, és harapdálni kezdte az ajkát.
– De biztos, hogy ezt akarod? Megérteném, ha inkább vele szeretnél
lakni.
Komolyan beszélt, de nem az ő érzéseire való tekintettel mondtam
nemet Briannek.
– Igen, biztos – bólintottam. – Képtelen lennék összeköltözni vele.
Meg nem állok rá készen.
Vivian hangosan kifújta a levegőt, mintha egész eddig visszatartotta
volna a lélegzetét.
– Akkor jó – ragyogott fel az arca, és megragadta a karomat. – Bírom
Briant, tényleg. De úgy várom már, hogy szobatársak legyünk!
Rám is átragadt a lelkesedése.
– Én is! El sem tudod képzelni, milyen nagy szükségem van a
csajtársaságra. Briannel minden annyira gyorsan történik, és nem akarok
olyan ember lenni, aki úgy belegabalyodik a kapcsolatába, hogy minden
másról elfeledkezik. Brian talán készen áll erre, de én még csak most
kezdtem megint élni az életem, és nem akarom, hogy rajta kívül más ne
legyen a része.
– Emiatt ne aggódj. Hiába hagytál magamra a suliban, és hiába csípted
meg a legtökéletesebb srácot a világon, nem hagyom, hogy kizárj az
életedből. Különben is, Brian most már a pasid, vagyis én vagyok az új
legjobb barátod. Szóval ezentúl még nagyobb szükséged lesz rám.
Felnevettem. Tudtam, hogy csak viccel, de igaza volt.

– Igen. Ebéd után pedig különösen nagy szükségem lesz rád, hogy
segíts az ajándékvadászatban.

– Majd nézünk valamit.
– Indulhatunk? – kérdezte Juliette, miután visszatért, kezében a korábbi
reklámzacskókkal és a legújabb szerzeménnyel. – Éhen halok.
– Én is. – Nem sokat reggeliztem, szóval már kopogott a szemem. –
De ne a kajáldákhoz menjünk, hanem keressünk valami csendes, eldugott
sarkot, ahol halljuk egymás hangját, és ahol senki sem fog megbámulni vagy
autogramot kérni, amíg eszünk.
Többször is felismertek, mióta itt vagyunk. Nagyon fura, amikor egy
idegen csak úgy megállít – szerintem kezdett mindannyiunknak elege lenni
belőle.
– Jó ötlet – bólintott Juliette. – Tudom is, hova menjünk.
A földszinti éttermet választottuk, viszont kénytelenek voltunk a
mozgólépcsőn menni, mert a lift nem működött. A mozgólépcső pedig nem
a legjobb barátom. Tudtam használni, de nagyon óvatosnak kellett lennem a
le- és fellépésnél. Lassú és enyhén kínos művelet volt, bár még mindig
könnyebb, mint lépcsőzni.
Végre felléptem a folyamatosan mozgásban lévő lépcsőre, mire valaki
nekem jött, amitől majdnem elvesztettem az egyensúlyomat. Viviannek
kellett megtartania, nehogy leessek, és csúnyán összetörjem magam.
– Tudod, mi kéne neked? – kérdezte Juliette, és a tahó kölyök után
bámult, aki átnyomakodott mellettem.
– Mágikus védőmező? – morogtam, miközben a fájdalomtól lüktető
csípőmet dörzsölgettem. – Egy személyi bevásárló?
Most komolyan, járóbot van nálam, és bicegek. Az ember azt
gondolná, hogy mindenki nagy ívben kitér előlem. De nem. Annak a
százhúsz centis taknyosnak biztos extra sürgős dolga van, amiért muszáj volt
lökdösődnie.
– Egy sokkolópisztoly – felelte Juliette, és úgy csinált, mintha hátba lőné
a gyereket. – Hogy lekapcsolhasd az olyanokat, mint ő.
Felnevettem, de nem voltam biztos benne, hogy csak viccnek szánta.
– Hé, kölyök! – hallatszott egy idegen hang mögülem, és magára vonta
a gyerek figyelmét. Hátranéztem, és egy helyes srácot láttam, aki a tolakodó

fiúra bámult. – Minden nővel ilyen tiszteletlenül bánsz, vagy csak azokkal,
akik szépek és rokkantak?

A gyerek ismét rám nézett, és ahogy meglátta a botomat, elsápadt.
– Bocsánat – motyogta. – Azt hittem, csak beszélgettek, és ezért nem
haladsz.
– Nem. Azért voltam lassú, mert mozgássérült vagyok.
– Bocs. – A fiú még jobban elsápadt, és amint leért a lépcsőn, úgy
elhúzott, mintha puskából lőtték volna ki.
Juliette és Vivian felkuncogott.
– Megérdemelte – mondta Juliette.
Vivian összepacsizott a védelmemre kelt sráccal.
– Szép volt.
Miután ismét szilárd talajon álltam, a sráchoz fordultam.
Egyetemistának nézett ki, zilált, mézszőke haja volt, gyűrött pólót és
kosarasnadrágot viselt. Lefogadom, hogy nemrég mászott ki az ágyból,
gyorsan magára kapta a keze ügyébe kerülő első, még tisztának ítélt ruhát a
földről, aztán eljött a plázába. Viszont még így is szimpatikus volt, talán az
élénkzöld szeme vagy a kisfiús mosolya miatt.
Juliette, aki a srác mögött állt, ájult imádattal nézett rá, és legyezgette
magát. Szinte biztos vagyok benne, hogy azt tátogta: „akarom".
Elnyomtam a nevetést, és a megmentőmre mosolyogtam.
– Nem kellett volna, de köszönöm.
A srác abba az irányba bámult, amerre a nyomakodós gyerek elsietett.
– Dehogyisnem kellett. Ki nem állhatom az ilyen embereket. Ne
haragudj, remélem, nem sértettelek meg azzal, hogy megemlítettem a
fogyatékosságodat. Csak azt akartam, hogy a kölyök észrevegye magát.
– Semmi baj. Szerintem ezek után magába fog szállni.
– Igen. Láttátok, milyen képet vágott, amikor meglátta a Cukibotot? –
nevetett Vivian. – Verhetetlen.
– Én lemaradtam róla – sóhajtott Juliette. – Minden figyelmemet
lekötötte Ella megmentője – mosolygott az idegenre. – Szóval, nemes lovag
gyűrött pólóban… milyen néven szólíthatunk? Vagy jobb szeretsz névtelen
maradni, miközben a hölgyek védelmére kelsz a figyelmetlen plázázókkal
szemben?

A srác végignézett hármunkon, mintha nem tudna hová tenni minket, de
aztán felnevetett, és Juliette-nek nyújtotta a kezét.

– Erik vagyok.
Miután mindenki gyorsan bemutatkozott, Erik elvette Juliette-től és
Viviantől a zacskókat, és mosolyogva az én üres kezemre nézett.
– Nem tudom eldönteni, hogy mindenkinek megvetted-e már az
ajándékát, vagy nálad rosszabb halogatót még nem hordott a hátán a föld.
– Már csak egy hiányzik, de ötletem sincs, mit vegyek –sóhajtottam.
– Nem egyszerű a szülőknek ajándékot találni – bólintott megértően
Erik.
Nagyot nyeltem, de már elég idő eltelt ahhoz, hogy ne törjek ki
könnyekben, amikor valaki említést tett anyuról. Ráadásul nincs is igaza.
Mindig anyunak volt a legkönnyebb ajándékot venni. Nem úgy, mint
Briannek.
– Nem talált – ráztam meg a fejem.
– Testvér? – kérdezte Erik reménykedve. – Legjobb barátnő?
– Pasi.
– Hoppá, ez ciki – sütötte le a szemét, majd megjátszott aggodalommal
Juliette-re és Vivianre nézett. – Azt ne mondjátok, hogy ti is a pasitoknak
kerestek ajándékot!
Akaratlanul elmosolyodtam. Imádni valóan viselkedett, és a két
barátnőm epekedve bámult rá.
– Mindketten szinglik vagyunk – felelte Juliette. – Szóval inkább
beszéljünk arról, hogy a szőkéket vagy a vöröseket szereted-e.
Mindig lenyűgözött, milyen magabiztos és pimaszul őszinte tud lenni.
Bár ha valaki úgy néz ki, mint Beverly Hills Barbie-ja, akkor van is mire fel.
Régebben ki nem állhattam az ilyen lányokat, de miután megismertem
Juliette-et, rájöttem, hogy kifejezetten szórakoztató nézni, ahogy beveti a
csáberejét. Mire megebédelünk, tutira randira fogja hívni a srác.
Erik tekintete kettejük között ugrált, miközben egyre szélesebben
mosolygott.
– Nem baj, ha ezt csak egy kicsit később tárgyaljuk meg? Mondjuk,
ebéd után, amit én állok.
– Nem bánom – bólintott Juliette. – Épp a Piazza Lounge-ba indultunk.

5.

Nem zavart az extra társaság. Erik szuperül elszórakoztatta Juliette-et és
Viviant, így útban az étterem felé lehetőségem nyílt üzenetet írni Briannek.

„Helló, idegen. Túléled ma is nélkülem?"
„Nem. Magányos és elveszett vagyok, te nő! Nem hiszem el, hogy
zsinórban két napig magamra hagysz."
Felnevettem. Sütött az üzenetéből, hogy nagyon pipa. Akkor szokta
mondani, hogy „te nő", amikor az őrületbe kergettem valamivel. De volt
valami imádni való abban, ahogy duzzogott. Szinte láttam magam előtt,
ahogy az utóbbi pár órában tízpercenként a mobilját nézegette, és mivel nem
jött üzenet, egyre nyűgösebb lett. Azóta ilyen, hogy elkezdtünk e-mailezni.
Ha túl sokáig nem válaszoltam, újabb levelet írt, és rám förmedt, hogy ne
nézzem levegőnek.
Amikor elkezdtünk üzeneteket váltani, azt gondoltam, Cinder csak egy
magányos srác, akinek nincs sok barátja, és nem túl izgalmas az élete. De
hamar rá kellett jönnöm, hogy épp az ellenkezőjéről van szó. Millió barátja
van, és őrült élete. Mindig mindent megkapott, amit csak akart. Nem volt
sem magányos, sem elhagyatott, csak elkényeztetett és türelmetlen. Amint
erre rájöttem, időről időre megvárattam a válasszal, hogy felbosszantsam
egy kicsit.
„Jaj, elfelejtettem tegnap mondani, hogy felhívott az apám. Muszáj lesz
áldoznunk rá egy kis időt a karácsonyból."
„Miért beszélsz erről úgy, mintha valami szörnyűség lenne?"
„Mert az, nekem elhiheted. De legalább kibérelte a mozit, szóval nem
kell a nyilvánosságtól tartanunk. Meghívta a családodat is, hívd el őket, ha
szerinted lenne kedvük a privát vetítéshez."
„Ez nagyon kedves apukádtól. Szerintem benne lesznek. Amúgy is meg
akarták nézni a filmet, szóval biztos tetszeni fog nekik az ötlet."
„Oké. Azt is mondta, hogy szeretné, ha mi hárman együtt vacsoráznánk
utána. Próbáltam kimenteni magunkat, de ragaszkodott hozzá. Nincs senki

más az életében, aki jelentene számára valamit, és azt hiszem, ezt az
ünnepek alatt még jobban érzi, mint máskor. Nem mondhattam nemet,
szóval előre is bocsi, de muszáj felvennünk a vacsit apámmal a heti teendők
listájára.”

Úgy beszélt róla, mintha ez lenne a világvége, pedig sokkal kevésbé
féltem az ó családjával való megismerkedéstől, mint az enyémtől. Igaz, az
apja elég ellenszenves, de láttam Brianen, hogy hiába ellenségeskedik, azért
törődik vele. A szíve mélyén még mindig gyerek, aki arra vágyik, hogy az
apja büszke legyen rá. Plusz nagyon úgy éreztem, hogy a srác valójában
igazi „anya kicsi fia”, ami szerintem több mint tündéri.

„Apukád biztos örül, hogy ilyen fia van. És ne aggódj, biztos vagyok
benne, hogy minden rendben lesz."

„Köszi. Mesélj, hogy telik a napod? Még mindig vásárolgattok?”
Gondolatban felmordultam. Látnom sem kellett ahhoz, hogy tudjam,
önelégülten vigyorog. Tudta, hogy nem boldogulok az ajándékával, de kicsit
sem könnyítette meg a dolgomat. Imádta, hogy kínozhat.
„Tudod, hogy igen. LEHETETLEN neked ajándékot találni Nem
kaphatnék legalább egy pici tippet?”
„Mondtam már, hogy nem kell ajándék. Te vagy nekem az ajándék.
Végre az enyém lettél, és másra nincs is szükségem."
„Áhh, kikészítesz! Te vettél nekem valamit?"
„Persze. Teljesen odaleszel érte."
„Brian, ez nem fair!!! Azonnal mondd meg, mit szeretnél!!!"
„Már mondtam: csak téged kérlek karácsonyra.”
Feladom. Lefogadom, hogy épp az All I Want for Christmas Is You
című híres karácsonyi számot énekelgeti. De minimum magában dúdolja.
Egész héten azt énekelte nekem, valahányszor megkérdeztem, mit kér
karácsonyra.
„Ááá! Hagyjuk!!!! Most megyek. Felhívlak, ha hazaértem."
„Már alig várom. Sok sikert az ajándékvadászathoz."
Ismét felmordultam, és a hátsó zsebembe dugtam a mobilomat. Vivian
nevetve az egyik üres bokszba csusszant.
– Úgy látom, Brian nem valami segítőkész.
Erik Vivian mellé ült, én pedig szembe velük.

– Nemhogy nem segítőkész, direkt megnehezíti a dolgomat. Nem
tudom, miért szeret ennyire kínozni.

Egészen az ülés végébe másztam, hogy helyet hagyjak Juliette-nek, de
ő inkább Erik mellé furakodott. Ahogy kérdőn felhúztam a szemöldököm,
zavartan rám mosolygott, és a srác felé biccentett.

Ana végignézett az ülésrenden. Kicsit habozott, de aztán beült mellém,
Jason pedig őmellé. Mielőtt kellemetlenné vált volna a helyzet, Erik rám
mosolygott az asztal másik oldaláról, és megkérdezte:

– Szóval Brian a barátod, akinek nem tudod, mit vegyél?
– Igen – sóhajtottam.
– Talán segíthetek. Elvégre én is pasi vagyok.
– Aha, ez jó ötlet – bólintott Juliette.
– Oké, legyen. – Tényleg elkelt a segítség. – Pasiként minek örülnél a
barátnődtől?
– Az attól függ – felelte Erik. – Mióta vagytok együtt?
– Egy hete – válaszoltam, miközben Vivian és Juliette egyszerre vágta
rá, hogy „három éve”.
Eriknek kérdőn felszaladt a szemöldöke – teljesen jogosan.
Magyarázatra várt. Témát akartam váltani, de mivel nekem is zavaros volt
ez az egész „kapcsolati státusz", szerettem volna megtudni, hogy egy pasi
mit gondol.
– Ez kicsit bonyolult. A neten már három éve ismertük egymást, de
személyesen még csak egy hete találkoztunk.
– Hmm… – merült Erik a gondolataiba, mint aki tényleg komolyan
veszi a kérdést. Azon kaptam magam, hogy visszafojtott lélegzettel várom a
válaszát. – Egy pár voltatok, mielőtt személyesen is megismertétek egymást?
– Nem – ráztam meg a fejem –, csak barátok, de egymásba
szerettünk.
– És már minden kétséget kizáróan jártok?
– Igen, abszolút.
– Mondtátok egymásnak, hogy „szeretlek"?
– Igen.
– Akkor… miért vagy ennyire tanácstalan, hogy mit vegyél neki? –
húzta fel kérdőn a szemöldökét. – Mostanra biztosan megismertétek

egymást.
Felmordultam, és az asztalra hajtottam a homlokomat.
– Mindent tudok róla – nyüszögtem, de nem emeltem fel a fejem a

hűvös asztallapról. – A gond az, hogy gazdag, és már mindene megvan,
amire szüksége lehet vagy vágyhat. Valahányszor megkérem, hogy adjon
valami tippet, mindig azt mondja, neki nem kell ajándék. És énekelni kezdi
azt a hülye All I Want for Christmas is You-t.

– Sokkal nagyobb gondot csinálsz belőle, mint kellene – horkant fel
Ana. – Már tudom is, mi lenne a tökéletes ajándék…

Mindannyian Anastasiára néztünk, és vártuk, hogy megossza velünk is
a megoldást a dilemmámra. A mostohatestvérem hamiskásan rám pillantott.

– Add neki a szüzességed – vonta meg a vállát.
Erik félrenyelte a vizet, amit éppen ivott, Jason pedig ellenszenvesen
felnevetett. Juliette és Vivian Anára kiabált, de mivel tudták, hogy csak
viccel, nem volt él a hangjukban. Nem haragudtam rájuk, fogalmuk sem
lehetett, milyen érzékeny pontra tapintottak. Nem akartam, hogy megtudják,
mennyi gátlás van bennem, ezért kényszeredetten én is velük nevettem.
– Fogd be, Ana! Arról szó sem lehet.
– Pedig nem rossz ötlet – mondta Juliette.
– Jules! – kapkodtam levegő után, és az áruló barátnőmhöz vágtam az
asztalkendőmet. – Nem fogok lefeküdni vele egy hét után.
– Te is tudod, hogy igazából nem csak egy hete vagytok egy pár –
forgatta a szemét. – Nem muszáj lefeküdnötök, de egy együtt eltöltött,
romantikus este, amivel a következő szintre emelhetitek a kapcsolatotokat –
bármit is jelentsen ez nektek – talán a legtökéletesebb ajándék, amit adhatsz
neki.
Elvörösödtem, mire megdörzsöltem az arcomat, de nem tudtam vele
elmulasztani a lángolást.
– Most komolyan, muszáj ezt Jason és egy olyan srác előtt
megbeszélnünk, akit alig öt perce ismerünk? Ne vedd sértésnek –
pillantottam Erikre.
– Nem veszem – nevetett. – De ha közbeszólhatok, szerintem igaza
van a barátaidnak.
– Pasiból vagy, nem is vártam, hogy mást mondasz –nevettem.

– Komolyan gondoltam – ingatta a fejét. – Ha már tényleg mindene
megvan, akkor lehet, hogy nem viccből mondogatja, hogy semmi más nem
kell neki, csak te. Talán pont ez az a kis tipp, amit annyiszor kértél tőle.

Egy pillanatig csendben ültünk, és emésztettük, amit Erik mondott.
Nem volt hülyeség. Lehet, hogy Brian tényleg erre vágyott. Az ég
szerelmére, hiszen még arra is megkért, hogy költözzek össze vele! Talán
arra célzott, hogy mélyítsük el a kapcsolatunkat.

– Ez nagyon jó meglátás – dorombolta Juliette, és az áldozatára
mosolygott. – Biztos jó érzéked van az ilyesmihez.

Erik megvonta a vállát, és halványan elvörösödött. Jules láthatóan az
ujja köré csavarta.

Vivianre pillantottam, aki legnagyobb meglepetésemre bocsánatkérőn
rám mosolygott.

– Szerintem is igaza van. Tudod, hogy Brian mennyire szeret téged, és
biztos aggódik, hogy egyszer az agyadra megy… – Erikre pillantott, majd a
szavait megválogatva folytatta – az őrült életmódja. Sok minden történt
ebben az egy hétben, és biztos feszült emiatt. Plusz egy hozzá hasonló srác
nem szereti kiszolgáltatottnak érezni magát. Lehet, hogy így próbálja jelezni,
hogy nagyobb elköteleződésre van szüksége, de nem mer ilyesmit kérni
tőled, mert még csak most jöttetek össze.

– Lehet – ismertem el.
– Akkor meg mi a gond? – kérdezte Ana. – Nem mintha tényleg csak
egy hete ismernéd. Évek óta szerelmesek vagytok egymásba, és mindent
tudtok a másikról. Miért ne fordíthatnátok kicsit komolyabbra a dolgokat?
Görcsbe rándult a gyomrom. Szemlátomást mindenki egyetértett
Anával, de engem úgy elfogott az idegesség, hogy remegni kezdett a kezem
az asztal alatt.
– Könnyű azt mondani. De igazad van, tényleg évek óta szerelmesek
vagyunk egymásba. És pont emiatt ijesztő: minden olyan gyorsan történik,
mert érzelmileg jóval előrébb járunk. Egyrészről minden teljesen új, ami a
másikkal kapcsolatos, másrészről viszont olyanok vagyunk, mint akik már
évek óta együtt vannak. És egy ilyen pár biztosan készen állna a szexre meg
az együttélésre, de én még nem. Úgy érzem magam, mintha két

kapcsolatban lennék egyszerre – egy régiben és egy újban és nem tudom,
hogyan olvasszam össze a kettőt.

– Valami azt súgja, Briannek nem lenne gondja az összeolvasztással –
motyogta Juliette az orra alatt.

– Pontosan – bólintottam. – De ha neki adom magam, az olyan szinten
elmélyíti a kapcsolatunkat, amire még nem állok készen. Három évvel
idősebb nálam, plusz saját háza és biztos karrierje van. És már vagy milliárd
nővel volt dolga. Olyan vagyok, mint valami naiv kislány, aki egy felnőtt
férfival jár. Lehet, hogy ő készen áll fejest ugrani egy komoly kapcsolatba,
de nekem idő kell ahhoz, hogy hozzászokjak, hogy együtt vagyunk.

Juliette felsóhajtott, Vivian pedig hátradőlt.
– Akkor találjunk ki valami mást. Mi lenne, ha készíttetnél neki egy
rendszámtáblát, amin az áll, hogy „Drágaság”? – javasolta Juliette.
Felnevettem, és örültem, hogy végre nem a szerelmi életemről
beszélünk. Viszont nem volt szívem megmondani neki, hogy már most ez áll
a rendszámtábláján.
– Ne Drágaság legyen – tiltakozott Vivian. – Nyomasd azt rá, hogy:
„Bocs, csajok, foglalt vagyok."
– Kétlem, hogy ez ráfér egy rendszámtáblára – nevetett Erik.
– Akkor rátetováltatjuk a homlokára – kacsintott rám Vivian. – Hidd
el, hasznos lenne.
Égnek emeltem a tekintetem.
– Hagyjuk Briant és Ellát – vágott közbe Juliette. – Mi lenne, ha végre
nekem is találnánk valakit? Mindkét tesóm komoly kapcsolatban van,
szóval ideje összekapnom magam. Nem akarok az egyetlen szingli lenni. Az
nem menő. – Elhajolt Erik mellett, és Vivianre mosolygott. – Nagyon
megharagudnál, ha lestipistopiznám Eriket, és megkérném, hogy a jövő
héten menjünk el valahova?
A srác szeme erre akkorára tágult, hogy mi, csajok hangos nevetésben
törtünk ki.
- A tiéd lehet – legyintett Vivian. – Kizárt, hogy versengeni kezdjek egy
Coleman lánnyal.