Kelly Oram - Cinder és Ella 2. - Örökkön-örökké

– Szerintetek Briannek melyik fog jobban tetszeni? – kérdezte hirtelen
Juliette, és bizakodó kifejezés ült ki az arcára. – A szavazók szerint a kék a
nyerő. Mérget vennék rá, hogy Ella pasijának én választottam jobb
ajándékot.

– Ez nem érvényes! Briannél nem versenyeztünk – tiltakozott azonnal
Ana.

– Most mar versenyzünk, és nyerni fogok – mosolygott még
szélesebben Juliette.

– Ez nem fair, a rózsaszínt nem is én választottam, hanem Erik. Én a
kéket választottam.

– De nem te vetted meg, hanem én. Te a rózsaszínt adod neki.
Ana felhorkant.
– Meg is kérdezem, mit gondol – mondta Juliette, és közben elővette a
mobilját, és írt Briannek egy üzenetet, hogy melyik fehérnemű jön be neki
jobban. Miután rányomott a „küldés" gombra, elégedetten a testvérére
mosolygott. – Te is tudod, hogy a kéket fogja választani, és akkor már tuti,
hogy én nyertem. És anya esetében is én nyertem, vagyis idén alapvetően én
voltam a jobb.
– Ez nem igaz! Anya azt mondta, ugyanannyira tetszenek neki az
ajándékaink, Ella pedig még ki sem nyitotta az övéit. Tanulj meg veszíteni.
Apa és Jennifer nevetett a szóváltáson, én pedig megint úgy éreztem,
hogy ez a fajta ugratás karácsonyi hagyomány náluk. Hihetetlen, mennyire
belelovalták magukat, ki ad jobb ajándékot. Szórakoztató volt nézni őket,
ezért én is apával és Jenniferrel nevettem, amíg az eszembe nem villant, amit
Juliette mondott.
– Hé, álljon meg a menet! Hogy érted, hogy „a szavazók szerint a kék
a nyerő"? Ti tényleg megnéztétek azt a hülye szavazást Erik oldalán?
Az ikrek abbahagyták a civódást, és kelletlenül megvonták a vállukat.
– Kíváncsiak voltunk – védekezett Ana.
Juliette arca megrándult.
– Én a kékre szavaztam – bökte ki hirtelen. – Ne haragudj, nem tudtam
megállni!
Tátva maradt a szám.

– Árulók! – mondtam, bár nem hangzott sértésnek, mert képtelen
voltam nem nevetni közben.

– Jaj, ne már! Te is megnézted volna idővel – vágott vissza Ana. – És
eldobod a hajad, ha meglátod, mennyi visszajelzés érkezett. Rengeteg! A
videót már több mint 34 millióan látták, és az emberek megőrülnek érte.
Muszáj megcsinálnod.

– Mit?
– Szent üggyé vagy valami hasonlóvá vált – magyarázta Juliette. – A
netezők teljesen odavannak az ötletért, hogy foglalj állást ebben a
kérdésben, és mutasd meg, hogy nem kell tökéletesnek lenni ahhoz, hogy
gyönyörű légy.
Megint eltátottam a számat, de most nem a vicc kedvéért.
– Komolyan?
Jennifer büszkén rám mosolygott, pedig nem is volt semmi közöm a
dologhoz.
– Ella, alig egymaroknyi ember létezik, aki tökéletesen megfelel a média
által kreált szépségideáinak. Több mint hétmilliárd ember él a földön, vagyis
a többség nem tökéletes. Rengetegen örülnének, ha valaki kiállna értük.
– Ja, én is köztük vagyok – horkantam fel.
Jennifer még mindig mosolygott, mintha megértené, de a szeméből
eltűnt a fény.
A hirtelen beállt csöndben megcsörrent Juliette mobilja. Amikor
elolvasta az üzenetet, kidülledt a szeme, és a szájához kapta a kezét, hogy
elfojtsa a nevetést. Ana kikapta a kezéből a telefont, elolvasta az SMS-t, és
elvigyorodott.
Magamban felmordultam, és elkezdtem végigpörgetni a fejemben a
lehetséges válaszokat, amelyeket Brian írhatott Juliette kérdésére. A
lehetőségek száma végtelen volt. De mielőtt megkérdezhettem volna, mit írt,
Jennifer egy pillanat alatt megkaparintotta Anától a mobilt, és elkerekedett a
szeme, akárcsak a lányának.
- Hát… – az arcára tette a kezét, mintha leplezni próbálná, hogy elpirult
– azt hiszem, mondhatjuk, hogy Brian esetében idén döntetlen az eredmény.
Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, úgyhogy elvettem a telót. Juliette
azt írta: „Gyors kérdés, őszintén válaszolj! Élet-halál kérdése a dolog. Kék

vagy rózsaszín?"
Brian válasza pedig az volt, hogy: „Csekély annak az esélye, hogy egy

ilyen fontos kérdést csupán színek alapján megválaszolhatnék. Emellett egy
ilyen döntést nem szabad elhamarkodottan meghozni. Látnom kéne őket
rendeltetésszerű használat közben, és idő kellene ahhoz, hogy alaposan,
közelről szemügyre vegyem és tapintás útján is megismerjem mindkettőt,
hogy pontos véleményt fogalmazhassak meg. Győzd meg Ellát, hogy vegye
fel mindkettőt a kedvemért, és megírom őszinte válaszomat erre az élet-halál
kérdésre."

A tenyerembe temettem az arcomat, ami apát is arra sarkallta, hogy
elolvassa az üzenetet. Már nála volt a mobil, mielőtt észrevehettem volna,
hogy lecsapott rá. A torkából feltörő morgást hallva kezdtem azt gondolni,
hogy a következő teliholdkor vérfarkassá változik.

– Nyugalom, Richard – nyugtatta Jennifer, és kivette a kezéből a
készüléket, nehogy összetörje, majd visszaadta Juliette-nek. – Nem volt
olyan vészes. És különben is, mit vársz egy huszonéves fiatalembertől?

– Mondjuk, egy kis tiszteletet a lányom felé! – csattant fel apa. – Ella
túl jó egy ilyen arrogáns perverznek.

Ettől a beszólástól kezdett elborulni az agyam, de legnagyobb
meglepetésemre Jennifer még nálam is gyorsabban védelmébe vette Briant.

– Ugyan, kérlek! Lehet, hogy egy kicsit arrogáns – ami az életmódját
tekintve egyáltalán nem meglepő –, de te is tudod, hogy ugyanúgy tiszteli
Ellát, ahogy te tisztelsz engem.

Apa felhorkant:
– Én soha nem mondanék olyat, hogy…
– Szeretnéd, hogy megnyissam az üzeneteimet, és felolvassam a pár
héttel ezelőtti levelezésünket, amikor sokáig kellett dolgoznod, és emiatt
lemondtuk az éttermi vacsorát? – vágott a szavába a mostohaanyám.
– Jennifer! – kapkodott apa elvörösödve levegő után.
Legnagyobb rémületemre zavarában vörösödött el, nem dühében. Pfuj!
Ana és Juliette egyetértett velem, és undorodva vinnyogni és visongani
kezdtek.
– Azt hiszem, itt az ideje sopaipillát készíteni – motyogtam, és olyan
gyorsan felkeltem a kanapéról, amilyen gyorsan csak tudtam.

– Jó ötlet – értett egyet Juliette, és már azelőtt kimenekült a helyiségből,
hogy a lépcsőhöz értem volna.

– Segítek – szegődött Ana is a nyomunkba. – Gusztustalan! –
borzongott meg, ahogy kisietett a szobából.

Én sajnos nem tudtam ilyen gyorsan mozogni, úgyhogy kénytelen
voltam végighallgatni a veszekedést.

– Brian egy átlagos huszonkét éves srác, aki egészséges szexuális
vágyat érez a nő iránt, akit szeret. Nincs ezzel semmi baj. Te is voltál
egyszer huszonkét éves, tudod, hogy mennek akkor a dolgok.

– Igen, tudom – üvöltötte apa. – Ugyanolyan arrogáns voltam, mint ő.
Azt hittem, tévedhetetlen vagyok. És nézd, mi történt! Nem gondolkodtam,
és elkövettem életem legnagyobb hibáját az „egészséges szexuális vágyam”
miatt, amit már húsz éve bánok!

Ez fájt. Most már nem lepődtem meg, ha apám véletlenül néha eszembe
juttatta, hogy hibaként tekint rám, amit megbánt, de attól még ugyanúgy fájt.
Folytattam lassú utamat a lépcsőn, és próbáltam elengedni a fülem mellett a
megjegyzését, mert nem érte volna meg szembesíteni vele. A vita hevében
mondta, és észre sem vette, mennyire megbántott. Ha felhívnám rá a
figyelmét, csak lelkifurdalást okoznék neki, de attól még ugyanúgy ki-
kibukna belőle később is, tekintve, hogy tényleg bánta a létezésemet.

– Richard, elegem van ebből a veszekedésből, és biztos vagyok benne,
hogy Ella még inkább torkig van vele! Teljesen ésszerűtlenül viselkedsz, ha
Brian Oliverről van szó. Ne őt büntesd azért, mert megbántad a hibáidat.
Még ha Brian és Ella a nyomdokaidba is lép – ami elég valószínűtlen,
figyelembe véve, milyen megfontolt, felelősségteljes és szerény lányod van –,
nem ugyanaz lenne a helyzet. Ezek a gyerekek nem Richard és Lucinda.
Úgy szeretik egymást, ahogy én még két fiatalt nem láttam egymást szeretni.

– Te tényleg elhiszed, hogy szereti Ellát? – nevetett apa hitetlenkedve. –
Egy olyan srác, mint ő? Szerinted ezzel a külsővel, a pénzével és hírnevével,
ráadásul huszonkét évesen tényleg meg fog állapodni, és örökké hűséges
marad a lányomhoz? Nem olyan típus. Ella is azt mondta, hogy már most
olyan sok nővel volt dolga, hogy megszámolni is lehetetlen.

Végre beértem a konyhába, ahol Ana és Juliette a bárszékeken ülve
várt. Az arcomra kiülő fintort látva ők is elhúzták a szájukat. Apa hangja

még mindig betöltötte a házat:
– Ella az új kedvenc játéka – folytatta. – Ő egy csodálatos lány, akitől

különlegesnek érzi magát. Lehet, hogy jelenleg azt gondolja, szerelmes belé,
de nem fog sokáig tartani. Ella csak szívfájdalomra és maradandó
következményekre számíthat ettől a kapcsolattól. Tudom, milyen érzés ezzel
együtt élni, Jennifer, és nem szeretnék ilyen életet a lányomnak.

Oké, ezzel most nagyon felhúzott. Dühösen feltéptem a hűtőajtót,
amitől a benne lévő üvegek egymásnak koccantak, és csörömpölni kezdtek.

– Ez ironikus – csattantam fel. – Tekintve, hogy a vele való
kapcsolatom már bőven elég szívfájdalmat és maradandó
következményeket okozott.

Miközben dühösen a konyhapultra pakoltam a sopaipilla összetevőit,
Ana felsóhajtott:

– Mondok neked valamit, Ella. Nem hibáztatlak. Ha egy olyan srác,
mint Brian Olivér egyszer a jövőben azt „gondolja" majd, hogy szerelmes
belém, megkockáztatnám azokat a maradandó következményeket. Sőt:
könyörögnék énük!

Juliette és én is felnevettünk, de valójában megdöbbentett, amit Ana
mondott. Ki gondolta volna, hogy egyszer ő lesz az, aki feloldja a
feszültséget?

11.

Brian nem sokkal apa és Jennifer veszekedése után érkezett. Szerintem
éppen csak annyi időt töltött otthon, miután megkapta luliette üzenetét – ami
valószínűleg felébresztette hogy lezuhanyozzon, és szalonképessé tegye
magát. Akkor nyomta meg a kapucsengőt, amikor félretettem a sopaipilla
tésztáját kelni egy órára, és visszabújtam az ágyba apa új könyvével.

Az ikrek jól sejtették, apa teljesen odavolt érte. Messze ez volt a
kedvenc karácsonyi ajándéka. Még mindig a reakcióján merengtem: olyan
izgatott lett tőle, mint én a kedvenc könyveimtől. Egy olyan oldalát láttam
meg apámnak, amit eddig nem ismertem, és olyan módon vitt hozzá
közelebb, amelyről nem gondoltam, hogy lehetséges. Az, hogy pont a
rajongásom tárgya a közös pont vele, olyan volt, mint Isten ajándéka a
törékeny kapcsolatunk megsegítésére.

Amikor megszólalt az ajtócsengő, már csak pár oldal volt hátra a
fejezetből, ezért nem akartam felkelni. Valószínűleg Ana nyitott ajtót, mert
apa és Jennifer eltűnt a szobájukban a vita után – vagy azért, hogy tovább
veszekedjenek, vagy azért, hogy kibéküljenek; ezt nem akartam tudni –,
Juliette pedig visszafeküdt aludni, miután megtudta, milyen sokáig tart
elkészíteni a sopaipillát.

Brian akkor lépett be a szobámba, amikor a fejezet utolsó oldalára
lapoztam. Azonnal lefeküdt mellém az ágyra, és hozzám bújt, mintha
kacérkodna a gondolattal, hogy visszaalszik. Kivette a kezembõl a könyvet,
megfordította, és elolvasta a fülszöveget.

– Sorozatgyilkos? Ez új.
– Mint kiderült, Janice Bishop apám kedvenc szerzője –bólintottam
– Janice Bishop… Ismerős a név.
Visszavettem a könyvet, és átnyúltam Brian fölött, hogy az
éjjeliszekrényre tegyem. Amikor megpróbáltam visszafeküdni, a karjába
zárt, és a mellkasára vont, ahol boldogan elhelyezkedtem.

– Híres bűnügyi thrillerek szerzője – magyaráztam. – Több könyvét is
megfilmesítették már. Apa azt mondta, épp most forgatnak egyet, A
motowni gyilkosságot.

– Igen, igen, tényleg – csillant felismerés Brian szemében. – A haverom,
Rhett játszik benne. Azt mondta, jó sztori.

– A haverod, Rhett? – bukkant fel Ana az ajtóban. – Rhett mint…
Rhett Kessler? – Ásított, közben a kezével eltakarta a száját, és lehuppant
az íróasztalomnál álló székbe.

– Jó pasi. Ha már nem tudsz összehozni Logan Lermannel, Rhett
Kessler is tökéletesen megfelel.

Brian felnevetett, de én még mindig nem tértem magamhoz a
döbbenetből, hogy Ana önszántából velünk lóg, Juliette nélkül. Mi folyik itt?
Félreértés ne essék, nem panaszkodni akarok. Tisztára olyan volt, mintha
Ana végre megszabadult volna minden, irántam táplált rossz érzésétől, amely
azóta kínozta, hogy megtudta, létezem. Persze az is lehet, hogy csak
borzasztóan unatkozott, mivel az ünnepek alatt nem tudott mást csinálni,
mint otthon gubbasztani a családjával, azaz vagy velünk lóg, vagy James
Bond-maratont tart, vagy a Karácsonyi történetet nézi.

– Mondtam már, hogy nem ismerem Logant – rázta a fejét Brian. –
Rhett-tel össze tudnálak hozni, de az apád valószínűleg kinyírna érte, főleg,
mert Rhett huszonöt, te meg tizenhét vagy.

Ana összevonta a szemöldökét, és lassan ide-oda forgott a székkel.
– Ahh, mi hasznom belőled?!
Brian megint felnevetett.
– Mondok neked valamit. Ha a szüleid rábólintanak, te és Jules
eljöhettek Ellával meg velem az ügynökségem szilveszteri bulijába. Mindig
sokan vannak, és rengeteg első osztályú színész lesz ott. Így annyi szexi
pasival szemezel, amennyivel csak akarsz, én meg rajtad tarthatom a
szemem, és így apád sem öl meg.
Ana hirtelen megállította a széket, és résnyire húzott szemmel Brianre
nézett.
– Komolyan mondod?
– Persze. Miért ne? Biztos Ella is örülne a társaságnak.

Azt nem tudtam, Ana társaságának mennyire örülnék, de ha továbbra is
képes úgy viselkedni, mint az utóbbi két napban, el bírnám őt viselni, annak
pedig kifejezetten örülnék, ha Juliette ott lenne.

– De komolyan mondtam, hogy a szüleidnek áldásukat kell rá adniuk,
és tekintve, hogy apád mennyire utál engem, az életmódomat és alapvetően
mindent, amit képviselek, nem lesz könnyű dolgod.

Ana az alsó ajkát harapdálta, miközben átgondolta a hallottakat.
– Anyával kezdem, ő tutira megengedi, és utána együtt győzködhetjük
apát. Biztosan segíteni fog. Látnod kellett volna, hogy összekapott vele
miattad ma reggel.
Brian meglepetten összerezzent, és hozzám fordult magyarázatért.
– Csak a szokásos – sóhajtottam. – Apa előítéletes, makacs és
igazságtalan volt. Azt hiszi, én vagyok az új kedvenc játékod, és amint
kevésbé leszek érdekes számodra, visszamész a régi nőidhez, nekem pedig
nem marad más, csak „szívfájdalom és maradandó következmények".
– Ella, ez nem számít – sóhajtott Brian. – Még ha ő nem is érti, mi
tudjuk, hogy nem így van.
– Tudom – bújtam hozzá még szorosabban, bár nem mintha sokkal
közelebb tudtam volna kerülni annál, mint amennyire voltam. Imádtam
kényelmesen elhelyezkedni a mellkasán – tökéletesen hozzá lehetett simulni.
– Most nem is sírtam el magam, amikor hibának nevezett, amelyet az utóbbi
húsz évben folyamatosan bán. Még arra sem vettem a fáradságot, hogy
vitatkozni kezdjek vele, vagy elmondjam, mennyire megbántott. Nem lett
volna értelme. Szerintem Jennifer ezért is esett neki olyan keményen.
– Szerintem anyának elege van már a folyamatos nyafogásából –
nevetett Ana. – Ahogy nekünk is. Apa egyszerűen fafejű, soha nem képes
elismerni, ha nincs igaza, és veled kapcsolatban nincs igaza. – Elakadt a
szavunk a döbbenettől, hogy Ana Brian pártját fogja. – Nem tudom, mi
baja. Számunkra teljesen egyértelmű, hogy Ella egy életre behálózott –
mosolygott.
Egy pillanatnyi döbbent csend után Brian felnevetett:
– Ez nagyon igaz – ismerte el a fejét ingatva. – Teljesen lerombolta a
rosszfiús nőfaló hírnevemet, aminek a felépítésén olyan keményen

dolgoztam. – Szorosan megölelt, és megpuszilta a homlokomat. – Kösz
szépen, Ella.

Megszólalt a kapucsengő, ami megakasztotta a beszélgetést, mielőtt
visszaszólhattam volna valami jó csípősét. Ana és én homlokráncolva
egymásra néztünk.

– Úgy volt, hogy Jason is átjön? – kérdeztem.
Megrázta a fejét.
– Vivian és a papái?
– Nem. Legalábbis nem beszéltünk meg ilyesmit.
– Család? – kérdezte Brian kíváncsian.
Anával mindketten a fejünket ráztuk.
– A nagyszüleink és a nagybátyánk családja is otthon maradt. Tavaszig
nem látogatnak meg, más családtagunk pedig nem él Dél-Kaliforniában.
– Mégis ki képes beállítani karácsony napján, hívatlanul? –
méltatlankodott a mostohatestverem
– Halló? – hallatszott apa mély hangja a néma házban, ahogy beleszólt
a kaputelefonba.
– Csomagot hoztam Ellamara Rodrigueznek.
– Karácsonykor? – kérdezte Ana, mintha csak a gondolataimban
olvasott volna.
Próbáltam felidézni, várok-e könyveket a kiadóktól, de azt biztos nem
hoznák ki karácsony napján. Izgatott és ideges – inkább ideges – remegés
futott végig rajtam, miközben Brian felkelt az ágyból, és segített felállni. Nem
hozott magával semmit, viszont egész héten másról sem beszélt, mint hogy
mennyire imádni fogom az ajándékomat. És nem szokott kicsiben
gondolkodni. Ha olyasmit kapok tőle, amit kifejezetten karácsony napján
kellett kiszállítani, akkor tényleg bármi lehetett.
– Mi ez az egész?
– Tőlem kérded? – Őszintén meglepettnek látszott. – Nem az én
kezem van a dologban. Ha Scottéknál lennénk, akkor persze nem ezt
mondanám – vigyorodott el. – De otthon hagytam a meglepetésedet, mert
annyira feszült voltál az ajándékozás miatt Gondoltam, kivárom, amíg
készen állsz rá.

Ez hihetetlenül kedves volt tőle. Ha nem enne meg éppen a kíváncsiság,
megcsókolnám, amiért ennyire figyelmes és megértő, így ehelyett csak az
ujjai közé fűztem az enyéimet, és a bejárathoz indultam.

– Oké, de ha nem a te kezed van a dologban, akkor mégis kié?
Mostanra Juliette és Jennifer is előbújt a szobájából, és mind apa után
mentünk a ház elé, miután kinyitotta a kaput a futárnak, és hozzánk
hasonlóan kíváncsian várta a meglepő küldeményt.
A felhajtón megálló fekete autón egyedi festés hirdette a hét minden
napján, éjjel-nappal működő csomagküldő szolgáltatást. Mire odaértem a
járműhöz, a futár már kipakolt hat dobozt a csomagtartóból, és úgy tűnt,
még legalább ennyi hátravan.
A férfi tagbaszakadt volt, és negyvenhez közel járhatott.
Amikor meglátott, felismerés suhant át az arcán, és kedvesen rám
mosolygott. A kezében lévő dobozt letette a többi mellé, és kivette az
anyósülésről a mappáját.
– Miss Rodriguez, aláírná itt, kérem?
– Igen, persze. – Elvettem a felém nyújtott tollat, és az átvételi
elismervény aljára firkantottam a nevem. – Mi ez a sok minden?
A férfi visszavette a mappát, letépte az elismervény másodpéldányát,
visszaadta nekem, és közben halványan elvörösödött. Gyorsan Brianre
pillantott, és megköszörülte a torkát.
– Ezek… ömm… a fehérneműüzlettől jöttek. Ööö… attól, amelyik a
videóban van.
– Hogy mi?! – sápadtam el.
Néztem, hogy a férfi kivesz még egy dobozt a csomagtartóból.
Összesen több mint egy tucat volt.
– Ki és miért küldte ezeket?
A futár letette a dobozt, és bocsánatkérőn megvonta a vállát.
– Engem csak azért fizettek, hogy vegyem fel az árut az üzletből, és
hozzam ide. Nem ismerem a részleteket
Apa mellém lépett, és úgy meredt a dobozokra, mintha azzal el tudná
őket ijeszteni.
– Ezeket az üzlet küldte Ellának?
A férfi bólintott, és közben a csomagtartóba nyúlt az utolsó dobozért.

– Igen, nem kívülálló magánszemély. Legalábbis nem hiszem. A vállalat
fizette a csomagküldést. És megkértek, hogy ezt is adjam át… – Kivett az
anyósülésről egy karácsonyiképeslap-méretű, piros borítékot, és széles
mosollyal az arcán átadta. – Nekem karácsonyi ajándéknak tűnik. Általában
nem dolgozom az ünnepek alatt, de az üzletvezető tegnap este felhívott, és
háromszoros díjat ígért, ha ma kihozom a küldeményt.

Hosszan felsóhajtottam, és lángoló arcomat dörzsölgettem. A
fehérneműüzlet karácsonyi ajándékot küldött nekem? Mintha az a kettő,
amelyet Ana és Juliette vett, nem lenne elég.

– Ez őrület!
– Inkább király – vette fel Ana az egyik dobozt, és megrázta. – Tudod
te, mennyibe kerülnek ezek a cuccok? Vagy a fél üzletet elküldték.
Kibonthatjuk őket? Most szólok, hogy ami neked nem kell, az az enyém.
Apa arcából kifutott a vér, de mielőtt egy szót is szólhatott volna,
Jennifer összeütötte a tenyerét.
– Én is beszállok! – sikkantotta lelkesen. – Remélem, az én
méretemben is találunk közte valamit.
Brian, aki időközben szintén felvett egy dobozt, és nagyon úgy tűnt,
azon gondolkodik, kinyissa-e, Ana és Jennifer felé perdült.
– Álljon meg a menet! Senki se élje még bele magát a dologba.
„Helyes – gondoltam elégedetten. – Mert mindent vissza fogunk
küldeni."
De Briannek nem éppen az járt a fejében, mint nekem. Ördögien Anára
és Jenniferre vigyorgott, és rájuk kacsintott.
– Ella nevében én stipistopizok először.
Juliette nevetésben tört ki.
Zavaromban félrenyeltem, elakadt a lélegzetem, és tátott szájjal a
barátom izgatottan csillogó szemébe néztem, aki kivette a zsebébőll a
kulcsát, és felvágta vele a dobozon a ragasztószalagot.
– Brian! – sziszegtem.
De nem figyelt rám.
– Ana, ti megkaphatjátok a maradékot.
– Jézusom! Ugye nem gondolod komolyan, hogy kinyitod?!

Végre felém fordult, az arcán ártatlanság tükröződött, de nem vettem
be.

– Hagyd abba – szegeztem rá a mutatóujjam. – Senki sem fogja átnézni
a cuccokat, mert mindet visszaküldöm. – A futárhoz fordultam, aki még
mindig elvörösödve állt. –Megoldható lenne, hogy visszavigye ezeket? És
átadná az üzletnek legmelegebb üdvözletemet, és hogy nagyon hálás
vagyok, de köszönettel visszautasítom?

– Én… ömm… izé… – dörzsölgette a tarkóját a férfi, akit váratlanul
ért a kérés.

Brian a futárhoz lépett, mielőtt az válaszolhatott volna.
– Arra nem lesz szükség. – Egy százdollárosnak tűnő bankjegyet
csúsztatott a férfi kezébe. – Köszönjük a fáradozását. Most már elmehet, mi
pedig megbeszéljük magunk között a részleteket. Boldog karácsonyt!
A futár a kezében lévő bankóra meredt, tátott szájjal Brianre nézett,
aztán rám pillantott, visszanézett Brianre, aztán vissza rám…
A pasim megőrült, ha azt hiszi, együtt átnézzük ezt a rengeteg
fehérneműt, de abban igaza volt, hogy karácsony van, és ennek a szegény
embernek otthon lenne a helye a családjával, ahelyett hogy az én
nyűgeimmel foglalkozik.
Sóhajtva mosolyt erőltettem az arcomra.
– Igaza van, majd mi elintézzük. Köszönjük. Menjen haza a
családjához, és legyen nagyon boldog karácsonyuk.
– Önöknek is! Boldog karácsonyt! – vágta rá azonnal.
Miután elment, mindenki felkapott egy-két dobozt, és a nappaliba vitte.
Két forduló kellett, hogy mindet behozzuk. Leültem a kanapéra, és az
előttem tornyosuló halomra bámultam. Még mindig nem tértem magamhoz a
döbbenettől.
Brian leült mellém, és a kezébe vette a kezem.
– Ne haragudj, figyelmeztetnem kellett volna. Az ilyesmi nem ritka a
hírességek életében.
– Vagyis gyakran küldenek nekik fehérneműt? – sandítottam rá
komoran.
– Oké, a fehérnemű nekem is új, de az ingyencuccok gyakoriak –
rándult meg a szája sarka. – A gyártók elküldik a termékeiket, és remélik,

hogy használni fogod őket, vagy tetszeni fognak.
– Na de alsóneműt? – morogta apa. Még mindig a dobozokat bámulta.

– Fehérneműt? Mégis hogy gondolhatják, hogy ez rendjén van?
Brian megvonta a vállát, mintha egy ruhásszekrénynyi fehérneműt kapni

a világ legtermészetesebb dolga lenne.
– Akár akarta, akár nem, Ella ingyenreklámot csinált az üzletnek, és

ezzel jó sok pénzt fognak keresni. Természetes, hogy meg szeretnék hálálni
neki. Mindössze erről van szó.

Apa felmordult. Továbbra is a homlokát ráncolta, de a szeméből eltűnt
a harag.

– Pont, mint amikor a kiadók könyveket küldenek neki, hogy írjon
róluk kritikát – vetette közbe Juliette.

– Pontosan – bólintott Brian. – A hírességeknek sok ruhát, kiegészítőt,
bőrápoló terméket küldenek. Olyasmit, ami látható.

– Jól hangzik! – lelkendezett Juliette. – Jöhetnek az ingyencuccok!
Ana kinyitotta az egyik dobozt, és belekukucskált.
– Nem rossz.
Hála az égnek nem vette ki, ami benne volt, de azért hosszan
füttyentett. Miután visszacsukta a doboz tetejét, rám vigyorgott.
– Ha legközelebb videóra vesznek, mondd el, mennyire odavagy a
Louis Vuittonért.
Brian felkuncogott, én meg a szememet forgattam. Remélhetőleg nem
lesz semmiféle olyan legközelebbi alkalom, mint az Erik Clarke-féle beégés.
– Bontsd ki a borítékot! – követelte Juliette.
Annyira kíváncsi volt, hogy már azt hittem, kitépi a kezemből, és ő
maga bontja fel. Én teljesen elfeledkeztem róla. Körbenéztem a szobában –
mindenki várakozó tekintettel figyelt, vagyis kénytelen voltán kinyitni. Vettem
egy nagy levegőt, es lelkileg felkészültem, bármi legyen is benne.
Brian – mintha csak tudta volna, hogy támaszra van szükségem –
körém fonta a karját. Nem szívesen olvastam fel a levelet az egész család
jelenlétében, de tudtam, hogy nem hagynának békén vele. Gyorsan
átfutottam a tartalmát, és ismét leesett az állam.
– A vállalat tulajdonosától jött.

– Mit ír? – kérdezte Jennifer, aki pont annyira izgatottnak és
kíváncsinak tűnt, mint Juliette.

Hangosan felolvastam.

Kedves miss Rndriguez!
Kellemes ünnepeket kíván önnek a Lindon fehérneműüzlet minden
dolgozója.

Mélyen megérintett az Erik Clarke-kal készült interjúja, így
fogadja legőszintébb elismerésem és ezt a kis ajándékot. Ön gyönyörű
nő, és szépsége csak tovább növelné a Lindon fehérneműk vonzerejét.
Büszkeséggel töltene el, ha képviselné vállalatom termékeit, és
megtisztelne, ha csatlakozna modellcsapatunkhoz, hogy részt vegyen a
tavaszi kollekció bemutatóján. Nagylelkű ajánlatra számíthat. Kérem,
fontolja meg.

Õszinte üdvözlettel:
William C. Lindon

a Lindon fehérneműüzlet alapítója és vezérigazgatója

Hálás voltam Brian öleléséért, mert olyannyira megdöbbentett a levél, hogy
csak az ő érintésének köszönhetően tudtam megó'rizni a józan eszem.
Mindenki elhallgatott, szegény apa pedig úgy nézett ki, mint aki menten
gutaütést kap.

Ana törte meg a csendet.
– Most ugye csak szívatsz? Azt szeretné, hogy modellkedj a
Lindonnak?!
A hangjából kiérződő hitetlenség sértő is lehetett volna, ha én nem pont
ugyanígy érzek.
– Azt már nem! Kizárt! – makacskodott apa.
Egyáltalán nem idegesített fel, hogy helyettem szeretne döntést hozni,
mivel száz százalékban egyetértettem vele. Kizárt, hogy elvállaljam.
– Várj egy kicsit, Rich – szólt közbe Jennifer. – Ne vesd el ilyen
könnyen az ötletet.
Apa és én is tátott szájjal bámultunk rá, mire megvonta a vállát, és
kérlelő tekintettel nézett rám.

– Tudod, mekkora lehetőség ez, Ella? – Elragadtatottnak tűnt.
– Nem érdekel, hogy nagy lehetőség – üvöltötte apa még dühösebben.
– Az én lányom nem fog alsóneműben parádézni a világ szeme láttára!
– Richard, légy már belátóbb! – Megdöbbentem, hogy Jennifer ma már
másodjára emelte fel a hangját apával szemben. Általában kerülte a
konfliktust, viszont hivatásos modellként dolgozott, így tudtam, hogy ez a
felkérés nagy jelentőséggel bír a szemében. – Lindon-modellnek lenni az
egyik legmegtisztelőbb feladat, amelyet egy modell kaphat. Én csak
álmodozhatok egy ilyen felkérésről. Ez tisztességes munka, amely számos
ajtót nyithat meg Ella előtt, és eleget fizetne ahhoz, hogy anyagi biztonságot
nyújtson számára, az orvosi kezelésekkel együtt.
Amikor apa arca a lila egy ijesztően sötét árnyalatára váltott,
közbeléptem, nehogy még a végén szívrohamot kapjon.
– Az nem számít, mert nem csinálom meg.
Apám megkönnyebbülten kifújta a levegőt, Jennifer viszont
határozottan megrázta a fejét.
– Ella, át kellene gondolnod.
– Elhiszem, hogy nagy lehetőség, de még a négy fal között sem
érezném magam jól ezekben a holmikban. Kizárt, hogy bemutassam őket.
– De édesem, gondold végig, mit jelentene! Olyasmi ez, amire nagyon
nagy szüksége van a világnak. Nagyon sok emberrel tennél jót, ha
elfogadnád a felkérést.
Tehát Jennifer is a kommentelők véleményét erősíti. Bár ez nem
meglepő, elvégre modell, az évek alatt rengeteg kritikát kapott, és egyszer
majdnem tönkre is tette magát azzal, hogy megpróbált megfelelni a világ
szépségről alkotott ideáljának.
Egyetértettem vele abban, hogy kellenének átlagos kinézetű modellek,
de én nem voltam átlagos. A ruháim alatt ronda, elmérgesedett, kidudorodó,
foltos, elszíneződött hegek borították és torzították el a bőrömet. Nem szép
látvány, és nem érdekelt, hányán próbálnak meggyőzni az ellenkezőjéről.
Amúgy sem gondolta senki komolyan, csak udvariasak akartak lenni,
vagy egyszerűen azt visszhangozták, amit a többség. Nem voltak őszinték,
csupán ez volt az aktuális hóbort. A Lindon fehérneműüzlet esetében viszont
rosszabb a helyzet.

– Nem gondolták komolyan a felkérést – ráztam meg a fejem. – Csak
próbálják menteni a hírnevüket, amiért leszóltam őket, hogy kizárólag
tökéletes modelleket alkalmaznak. Mostanra biztos egy maroknyi feminista
készül beperelni a céget. Az, hogy felajánlották nekem ezt a lehetőséget, a
létező legkönnyebb mód arra, hogy elsimítsák a dolgot. Arról nem beszélve,
mekkora figyelmet fognak kapni érte. Ez sima cselfogás, semmi több.
Próbálják kihasználni az állapotomat.

– Csak azért, mert ez jó lehetőség számukra, még nem jelenti azt, hogy
nem nemes a cél – sóhajtott Kennifer. – Ha fehérneműben nem éreznéd jól
magad, számos más, visszafogottabb módon is tehetsz az ügyért. Például
pózolhatsz fürdőruhában. Az nem olyan merész, mint a fehérnemű.

Nem igazán értettem, mitől olyan más bikiniben feszíteni fehérnemű
helyett, de nem akartam vitatkozni.

– Ne haragudj, Jennifer, de nem fog menni. Nem akarom megmutatni a
testem a nagyközönségnek, mert gyűlölöm! Képtelen lennék rá.

Végre minden remény eltűnt a mostohaanyám szeméből, és bólintott.
Meglepődtem, mennyire rosszul érzem magam, hogy csalódást okoztam
neki. Bárcsak az a bátor hős lehetnék, akire vágyik, és kiállhatnék az
előítételes, felszínes emberek elé! De képtelen lennék rá. Közel sem vagyok
ennyire erős és bátor.

– Amúgy is butaság lenne ilyen üzenetet közvetítened – szorította meg
Brian hirtelen a kezem –, mert tökéletes vagy.

Bár nem viccelődni akart – legalábbis nem hiszem –, felnevettem. Erre
felmordult, és szinte morogva folytatta, mintegy figyelmeztetésként:

– Ellamara, nem viccnek, hanem bóknak szántam.
– Bocsi. – Félénken rámosolyogtam, még mindig alig tudtam
visszatartani a nevetést.
– Romantikagyilkos – sóhajtott fel Brian.
– Romantikagyilkos? – ékelődtem. – Nem inkább nyálgyilkos?
– Én nem vagyok nyálas! – horkant fel.
Ezzel vitatkoztam volna, de ennek nem most volt itt az ideje, és nyálas
bók ide vagy oda, Briannek igenis sikerült felvidítania, mert komolyan
gondolta, amit mondott. Az, hogy úgy szeretett, ahogy vagyok, sokat
segített az elgyötört lelkemen. És az sem ártott, hogy megnevettetett.

– Ha te mondod… – Játékosan puszit nyomtam az arcára, mire
szúrósan rám nézett, én rávigyorogtam, aztán a családom és a
fehérneműdobozok felé fordultam. – Szerintem… találjuk ki, mit csináljunk
ezzel a rengeteg holmival, és felejtsük el, hogy az egész egyáltalán
megtörtént. Nemsokára úgyis indulnunk kell a moziba.

– Egyelőre tegyük félre őket – szorított szorosan magához Brian. –
Megkérem Scottyt, hogy holnap segítsen átvinni hozzám. A hálószobámban
két ruhásszekrény van, így egyszerűen berakhatjuk őket a tiédbe, és később
átnézheted. Vagy ami még jobb… – vigyorgott rám szélesen – együtt nézzük
át, és kipróbálhatod, milyen egyszemélyes közönség előtt divatbemutatót
tartani, mielőtt eldöntöd, mit válaszolj a Lindonnak.

Nem tudtam, mi döbbentett meg jobban: az, hogy Brian
szexifehérnemű-bemutatót kért a családom füle hallatára, az, hogy azt hitte,
elgondolkodom a Lindon javaslatán, vagy hogy már ki is találta, hogy az
enyém a szobájában lévő extra ruhásszekrény.

– Jesszusom, Brian! Nem fogok divatbemutatót tartani neked ezekből
a cuccokból, és a döntést már meghoztam. Nem fogadom el a felkérést.

Amikor győzelemittasan elmosolyodott, tudtam, hogy bedőltem. Most
megfogott. Teljesen elhittem, hogy komolyan beszél. A fene essen belé és a
színészi képességeibe!

– Hülye! – bokszoltam a karjába, mire nevetésben tört ki. – Ez nem
vicces, azt hittem, komolyan beszélsz.

– És aki az aranyszobrocskát kapja, nem más, mint… – nevetett.
– És még te mondod, hogy gyerekes vagyok.
– Mert az is vagy. És különben is te kezdted.
Ebben volt valami. Eddig a homlokomat ráncoltam, de most
elmosolyodtam a gondolatra.
– Oké, tényleg az voltam. Most viszont kvittek vagyunk.
Brian arca felragyogott, és magához húzott egy gyors csókra.
– Szeretlek, te nő.
Valaki felsóhajtott – Jenniferre tippeltem –, és a fülem hegyéig
elvörösödtem, mert eszembe jutott, hogy közönségünk van. Apa árgus
szemmel figyelte a barátomat, amivel mintha azt üzente volna, hogy megöli,
ha túlmegy a határon, de legalább nem üvöltözött és dobta ki a házból.

– Bocs – motyogtam, ahogy elkaptam a pillantását. – Szóval…
ömmm… most megyek, lezuhanyozom, és felöltözöm. – Brianre
sandítottam. – Viselkedj, ne bontsd fel a dobozokat, és ne szórd szét, ami
bennük van! Könyörgöm!

12.
Brian

Ella és én nem a családjával, hanem külön mentünk a mozihoz, mert azt
terveztük, hogy a vetítés után vacsorázni megyünk apámmal. Az épület első
emeletén összefutottunk vele és pár barátjával.

– Brian!
Az előcsarnokban, a kanapén ült két férfival és két nővel. Vagyis egy
nővel és egy majdnem nővel. A festett vörös csinibaba bulizáshoz öltözött,
de ránézésre még alkoholt sem rendelhetne.
Sajnos egy kicsit korán érkeztünk, úgyhogy kénytelenek voltunk leülni
és csevegni. Legszívesebben elsétáltam volna mellettük, egyenesen a
vetítőterembe, és úgy tettem volna, mintha nem hallanám, hogy apám
szólongat, de az öregem felállt, és integetve a nevünket kiáltotta:
– Brian! Ella!
– Basszus.
Ellamara felnevetett a dünnyögésem hallatán, és megszorította a kezem.
– Apámnál úgysem lehet rosszabb – suttogta.
– Ugyanolyan rosszak, csak máshogy.
Rám mosolygott, félig fintorogva, félig meg mintha imádni valónak
tartana. Bárcsak tudnám, mit gondol, mert ötletem sincs, mi olyan aranyos
abban, hogy nem bírom az apámat.
– Minden rendben lesz – nyugtatott. – Megcsináljuk. Fel az álarccal –
villantotta rám káprázatos mosolyát, amellyel még a legszkeptikusabbakat is
meggyőzte volna, valójában mennyire örül, hogy itt lehet, és idegenekkel
ismerkedhet.
Én is az arcomra erőltettem díjnyertes mosolyomat.
– Ilyen képességekkel akár színészkedhetnél is – ugrattam.
– Na persze – horkant fel. -- Talán majd megpróbálkozom vele, miután
ráunok a fehérnemű-modellkedésre.

Örültem, hogy jókedve van, segített nekem is megnyugodnom. Semmit
sem imádtam jobban, mint az én szexi kis mamacitám csípős, szarkasztikus
humorát.

Mindketten szélesen mosolyogva léptünk oda apámhoz és a barátaihoz.
Mérget vettem volna rá, hogy a vörös valójában „különleges" barát, de a
részletekre nem voltam kíváncsi.

– Látjátok? – kérdezte apa a vendégeitől, akik szintén felálltak, hogy
üdvözöljenek minket. – Megmondtam, hogy itt lesznek.

„Mosolyogj, Brian! Ő csak egy büszke apa, aki szeret villogni a fiával.
Mindössze erről van szó."

– Szia, apa.
– Jó napot, Mr. Oliver – köszönt Ella.
Miután apám gyorsan vállon veregetett, arrébb tolt, és a kezébe vette a
barátnőm kezét.
– Kérlek, Ella, hívj csak Maxnek – duruzsolta, miközben megpuszilta
az arcát.
A kezét még mindig nem engedte el, így ültette maga mellé a kanapéra,
amivel szinte teljesen leszorította a másik oldalán helyet foglaló kísérőjét. A
vöröst láthatóan nem zavarta a dolog, főleg, hogy máris csábos, hívogató
pillantásokkal méregetett engem.
Sikerült megállnom, hogy felmorduljak, leültem Ella mellé, és
erőltetetten a szemben lévő kanapén ülő három alakra mosolyogtam.
Amikor mind felém fordultak, apa megkezdte a bemutatást:
– Ők itt Lloyd Wright és Michael Hobson a New Gate Filmstől. Brian,
Maya Sutherlandet már ismered. Ella, Maya az én zseniális ügynököm. –
Átkarolta a kísérőjét, és valahogy sikerült méltóságteljesen elmosolyodnia. –
Ez az imádni való tündérke pedig Virág Noémi.
Az udvarias köszönések és kézfogások után Noémi úgy vigyorgott,
mint valami hebrencs tinilány, és átnyúlt apa mellett, hogy Ella lábára tegye a
kezét.
– Ma délután hallottam a hírt. Gratulálok! Be kell vallanom, nagyon
irigykedem. Ölni tudnék a lehetőségért, hogy Lindon-lány lehessek. Ez a
szupermodell-karrier csúcsa.
Megmerevedtem, Ella arcából pedig kifutott a vér.

– Ezek szerint hallottál róla? – kérdeztem, mivel úgy tűnt, Ella nem fog
tudni megszólalni.

– Hát persze – legyintett Noémi, mintha ez teljesen magától értetődő
lett volna. – Maga Mr. Lindon beszelt arról élő adásban a Facebookon,
hogy Ella milyen gyönyörű, és milyen fantasztikus Erik Clarke ötlete. Azt is
bejelentette, hogy felkért a munkára. Mindenki erről beszél.

– Csodás – morogta Ellamara.
Noéminek fel sem tűnt a gúny.
Összerezzentem. Nem lepett meg a hatalmi játszma, de szólhattam
volna Ellának, hogy számítson ilyesmire. Lindon kénytelen volt úgy
kommentálni az eseményeket, hogy azzal mentse a vállalat jó hírét. Biztosan
sejtették, hogy Ella vissza fogja utasítani a felkérést, de ha nem nyilatkozik
még azelőtt, hogy ezt megteszi, semmi értelme nem lett volna az egésznek.
Azt mondtam Scottnak, hogy majd azután ülök le Ellával az üzleti
jellegű megbeszélésre, miután elment a családja, de ha így haladnak a
dolgok, hamarabb sort kell rá kerítenünk. Mondjuk, holnap reggel.
Remélem, Scott komolyan gondolta, hogy elrabolhatom a családjától. A
legtöbb, amit most tehetek, hogy témát váltok, nehogy Ella elárulja, vissza
akarja utasítani a felkérést, hogy aztán egy csapat idegen előtt kelljen
mentegetőznie.
Előrébb csúsztam, megfogtam a kezét, és a velem szemben ülő két
férfira néztem. Apa azt mondta, a New Gate Filmstől jöttek, de magamtól is
kitaláltam volna, hogy valami stúdiónál dolgoznak. Csak kétféle ember
létezik Hollywoodban: a kreatív és az öltönyös. A kreatívok fizikai
valójukkal járulnak hozzá a filmek elkészítéséhez, az öltönyösök pedig
döntéseket hoznak, hiszen ők adják a pénzt.
Oka van annak, hogy a filmiparban öltönyösöknek hívják a vezető
producereket, és nem nehéz kitalálni, miért. A legtöbbünk szeret hétköznapi
módon megjelenni és viselkedni a munkahelyén, de az öltönyösök valamiért
képtelenek erre. Mármint itt ülünk karácsony napján a moziban, és ez a két,
karót nyelt pöcs képes egyedi készítésű cápabőr öltönyben és szorosan
kötött nyakkendőben megjelenni.
– Szóval a New Gate-től jöttek? Miért is nem lep ez meg? – Hagytam,
hogy annyi arrogancia szivárogjon át a hangomba, amennyitől még mindig

udvariasnak látszom. Ez is a játék része. Ezek az emberek kifejezett céllal
jöttek, akár akartam üzletelni, akár nem. Nem lehettem bunkó, és nem
égethettem fel a hidakat magunk mögött, de azt sem tudtam elfogadni, hogy
sunyi módon találkozót próbálnak kicsikarni Ellától. Annál rosszabb nem is
történhet, mint hogy a hollywoodiak könnyű prédának nézzenek valakit. –
Mintha párszor előkerült volna ez a név mostanában, amikor az
ügynökségemmel beszéltem.

– Valójában – szólt közbe apa ártatlanul mosolyogva, bár ezzel senkit
sem tévesztett meg – azért jöttek, hogy megnézzék a filmet, és a Drive
Hard filmadaptációjának rendezéséről beszélgessünk.

Ella köhögni kezdett, nekem pedig az ajkamba kellett harapnom, mert
tudtam, azért köhög, hogy elfojtsa a nevetést.

– A videojáték? – kérdezte kimérten.
Ella sohasem viselkedett kimérten semmivel kapcsolatban. Most túl
udvarias volt a hangja. Tuti azért küzd, nehogy felnevessen.
– Az egyik legkeresettebb a piacon – ragyogott fel apa arca büszkén. –
Ideje lenne már filmet készíteni belőle.
Ellamara apám felé hajolt, finoman az alkarjára tette a kezét, és közben
olyan gyönyörű mosolyt villantott rá, hogy majdnem féltékeny lettem.
– Mr. Oliver – Max, őszintén úgy gondolom, nincs önnél alkalmasabb
rendező ehhez a projekthez.
Erre nekem kellett felköhögnöm, hogy elnyomjam a nevetést. A
jelenlévők közül senki sem tudhatta, Ella mennyire utálja apám munkáinak
többségét. Kétségtelen, hogy azt gondolta, a Drive Hard lesz az évszázad
Hollywood-filmjeinek legnagyobb, legcsicsásabb, legnevetségesebb
szarkupaca, és abban is biztos voltam, hogy nem hazudott, amikor azt
mondta, apám a tökéletes rendező a filmhez. Csak én vettem észre a bók
mögött megbújó sértést, és én is csak azért, mert jól ismertem Ellát.
Ösztönösen finoman oldalba böktem, mire rám pillantott, mosolygós
arca elkomorult. Meg kellett dörzsölnöm a számat és az állkapcsomat, hogy
szó szerint letöröljem az arcomról a vigyort. Amikor Ella meglátta, hogy
csak nehezen tudok uralkodni magamon, alig észrevehetően rám kacsintott,
és a New Gate-es öltönyösökre mosolygott.

– Komolyan mondtam. Max Olivér a megfelelő ember a munkára. Ha
még nem kötöttek szerződést, azt tanácsolom, ne húzzák túl sokáig.

Ez a nő egyszerűen javíthatatlan. Egy kicsit erősebben oldalba böktem,
hogy figyelmeztessem, fejezze ezt be, ha nem akarja, hogy felröhögjek, és
mindketten lebukjunk. Ezért még megkapja a magáét, ha végre megint
kettesben leszünk.

Amikor Lloyd és Michael visszamosolyogtak, mint a vérző hal körül
köröző cápák, egyből elmúlt a nevetési kényszerem.

– Nos, ha már Ellamara ilyen kedvesen megosztotta velünk a
bölcsességét, legjobb lesz, ha az ünnepek után mielőbb megírjuk azt a
szerződést – mondta Lloyd.

– És ha már szerződésekről és ajánlatokról beszélünk, micsoda
szerencse, hogy összefutottunk önnel, miss Rodriguez – fűzte tovább a szót
Michael.

– Igen – tettem hozzá csípősen. – Csakugyan nagy szerencse. Biztosan
a véletlen műve. – Csak úgy csöpögött a gúny és a megvetés a hangomból.
Nem örültem ennek a helyzetnek, és ezt a tudtukra akartam hozni. Hadd
izzadjanak egy kicsit.

Apa kihúzta magát, eltűnt belőle a lazaság.
– Nyugalom, Brian. Ez nem valami rajtaütés.
– Még jó, mert karácsony van. Nem épp a legmegfelelőbb alkalom
üzletről beszélni, és azt ígérted, nem lesz nagy felhajtás.
– Brian, minden oké – súgta Ella, és megpaskolta a térdemet.
Egyáltalán nem volt oké. Scott jól sejtette: mivel nem vettem fel a
telefont, az emberek máshogy próbálnak Ella közelébe férkőzni. Például
karácsony napján, pedig tudták, hogy a családjával lesz. És ez undorító.
Biztos voltam benne, hogy egyedül miatta vannak itt, és le mertem volna
fogadni, amint elhúzták apám előtt a mézesmadzagot a Drive Hard-
projekttel, ő örömmel rábólintott, hogy segít sarokba szorítani a barátnőmet.
Szemetek.
– És mégis milyen ajánlatról szeretnének velem beszélni? – kérdezte
Ella.
Kedvem lett volna felpofozni magam. Tudtam, mi következik, és ez is
olyasmi volt, amire elfelejtettem időben figyelmeztetni.

– Szeretnénk megszerezni a jogokat a története megfilmesítéséhez –
felelte Michael.

– A megfilmesítéshez? Hát már maguk is? – morogtam, mire Ellának
elakadt a lélegzete. Amikor Lloyd és Michael felém fordult, folytattam: – Ne
játsszák az értetlent! Nagyon jól tudják, hogy mindenki erre a projektre
pályázik. A New Gate-nél sokkal nagyobb stúdiók is.

– Igen? – nézett rám Ella hitetlenkedve.
– Igen – sóhajtottam. – Mind engem kerestek meg, mert neked még
nincsenek elérhetőségeid. El akartam mondani, de nem akartalak még ezzel
is terhelni az érettségi és a családi látogatás mellett. Le kell majd ülnünk
átbeszélni ezeket, csak meg szerettem volna várni vele az ünnepek végét.
Az utolsó szavak közben szúrósan pillantottam Lloyd-ra és Michaelra.
Egyikük arcán sem látszott megbánás, de legalább Ella nem lett dühös,
amiért elhallgattam előle a dolgot. Megdöbbentnek látszott, de nyugodt
maradt, és a gondolataiba merült, hogy megeméssze a hallottakat.
– Oké, ez jó ötlet. Megfilmesítés…? – ingatta a fejét, és az ölébe
bámult, mintha még mindig nem tudná elhinni. – Őrület! Kösz, hogy nem
rohantál le vele múlt héten – mosolygott rám, amint összeszedte magát. –
Igazad van, aggódtam eleget más miatt.
Felém hajolt, és gyors, hálás csókot nyomott a számra, amivel
elmondhatatlanul boldoggá tett. Általában kínosan érzi magát, ha
nyilvánosan érintkezünk, és zavarba jön, ha szóba kerül a kapcsolatunk. Ez
a gyors, visszafogott csók kifejezte, mit jelentünk egymásnak, és ez óriási
előrelépés volt.
Ella mély lélegzetet vett, kifújta a levegőt, majd megrázta a fejét, hogy
magához térjen a kábulatból.
– Oké, mindenképp üljünk majd le megbeszélni ezt a Hollywood-
témát. Mondjuk, újév után vonuljunk vissza hozzád, rendeljünk valami kaját,
és rágjuk át magunkat a dolgokon.
Odavoltam az ötletért, mégis megrándult az arcom.
– Az Erik Clarke-féle cirkusz és a Lindon-felkérés miatt sajnos nem
várhatunk addig.
– Teljesen egyetértek – szállt be Maya is a beszélgetésbe. – Gyorsan
kell cselekednetek.

Az ügynökre meredtem, és megláttam a szemében megcsillanó, éhes
fényt. Annyira lekötötte a figyelmemet Lloyd és Michael, hogy elfelejtettem,
Mayának is van valami hátsó szándéka.

– Ella… – duruzsolta cukormázas hangján, amitől felállt a hátamon a
szőr. – Fogalmad sincs, milyen felkapottak vagytok Briannel. Gyorsan kell
lépned, ha ki akarod használni a helyzetet. Én segíthetek, hogy a legjobbat
hozd ki a dolgokból.

– Ezt hogy érti? – kérdezte Ella összevont szemöldökkel.
– Nagyon örülnék, ha én képviselhetnélek – nyújtotta át Maya a
névjegykártyáját.
Próbáltam nem csikorgatni a fogamat, mert még a végén csak
idegvégződések maradnak belőlük. Ella rám pillantott, az arcára ismét
megdöbbenés ült ki, és elvette Mayától a kártyát.
– Szeretne az ügynököm lenni? De miért? – értetlenkedett. – Nem
fogadom el Lindon felkérését, és nem fogok modellkedni.
– Nem? – kapkodott Noémi levegő után. – Hogyhogy nem?
Megőrültél?!
Megijedtem, hogy a latin csajokra jellemző forrófejűség miatt Ella
begőzöl, és elveszti az önuralmát, de csak rám nézett, égnek emelte a
tekintetét, és kedvesen a cicababára mosolygott, akit láthatóan teljesen
hülyének nézett.
– Mert nem érdekel a dolog.
Noéminek leesett az álla.
– Akkor is szükséged lesz képviseletre a későbbi lehetőségek miatt –
vonta ismét magára Ella figyelmét Maya. – A történeted megfilmesítése csak
egy a sok közül – villantotta széles mosolyát a New Gate-es pasikra, akik
magabiztosan visszamosolyogtak, mintha már meg is kötötték volna az
alkut.
– Igen – bólintottam, és közben olyan erősen csikorgattam a fogam,
hogy a fogorvosomtól biztos megkapom a magamét, ha legközelebb
megyek hozzá. – Ellának szüksége lesz képviseletre, de ismét
hangsúlyozom, nem ön az egyetlen ügynök, aki képviselni szeretné.
– Sok mindenről kell majd beszélnünk, ugye? – sóhajtott Ella.
- Segítek, nem lesz vészes – vontam szorosan magamhoz.

– Oké.
- Lehet, hogy nem én vagyok az egyetlen ügynök, aki képviselni
szeretne, de én vagyok a legjobb – mondta sértődötten Maya.
Felhorkantam. Elég önteltség volt ezt állítania, tekintve, hogy tudta, kik
az ügynökeim, és hogy igazából ők a legjobbak a városban.
– Ebbe ne menjünk bele. Felajánlotta a szolgálatait, Ellának megvan a
névjegye. Odatesszük a többi közé. – Ezután szigorú pillantást vetettem
Lloydékra. – Küldjék el nekem az ajánlatukat és az elérhetőségüket. –
Mindketten elkomorodtak, de egy szót sem szóltak. – Megígérem, hogy
Ella mindent meg fog nézni, amit a héten küldtek neki, és valaki válaszol
majd önöknek a nevében, amint végiggondolta a lehetőségeket, és
eldöntötte, mit szeretne tenni. – Az utolsó szavakat már mindhármuknak
címeztem. – Azt hiszem, mi most bemegyünk a vetítőterembe. Hamarosan
megérkezik Ella családja, és előtte még szeretnénk egy kis időt kettesben
tölteni.
Felálltam, és Ellát is felsegítettem.
– Köszönöm a lehetőségeket – mosolygott a csoport tagjaira a
barátnőm. – ígérem, hogy választ kapnak, amint kicsit többet tudok. Boldog
karácsonyt. Örülök, hogy megismerkedtünk.
Apa is felállt, és megfogta Ella kezét.
– Ugye áll még a vacsora a vetítés után? – kérdezte, közben a tekintete
ide-oda ugrált közöttünk.
– Nem tudom – feleltem. – Tényleg csak hárman leszünk? Vagy jönnek
más ügynökök és producerek is, akik üzletről szeretnének beszélni
Ellamarával? Netalán riporterek? Fotósok?
Nem akartam seggfej lenni, de marha pipa voltam apámra.
Tulajdonképpen kihasználta az Ellával való ismeretségét, hogy jó pontot
szerezzen a New Gate-eseknél. Meg sem lepődtem. Apám a hollywoodiak
mintapéldánya: mindig minden helyzetet igyekszik kihasználni. De attól még
ugyanolyan dühös voltam rá.
– Jaj, Brian – sóhajtott könnyedén, majd a társaságra mosolygott,
mintha szerinte csak valami hülye kölyök lennék, aki bohóckodik. – Folyton
kételkedsz és feszengsz. Lazíts egy kicsit! Sokkal előrébb tartanál a
karrieredben, ha nem lennél ennyire merev.

– Ebben az iparban vérre menő verseny folyik, ezt mindenki tudja –
villantottam rá díjnyertes műmosolyomat. – Csak nem örülök, hogy a saját
apám próbál fölém kerekedni, annak meg különösen nem, hogy
megpróbálják kihasználni a barátnőmet. Plusz nekem fontos a magánéletem,
legalábbis az a kicsi, ami maradt belőle.

Apa visszavonulót fújt. Sok mindent lehetett rá mondani, de hogy
ostoba lenne, azt nem. Tudta, hogy ingoványos terepre tévedt.

– Oké, oké, menjetek, tegyétek, amit jónak láttok. – Negédesen Ellára
mosolygott, és közel hajolt hozzá, hogy jól hallhatóan a fülébe suttogjon: –
Tegyél róla, hogy ellazuljon egy kicsit a film közben, rendben? Mindig olyan
mogorva.

Jesszus! Remélem, Ella nem vette észre a szavak mögött megbújó
szexuális utalást.

– Tényleg? – mosolygott tovább töretlenül Ellamara. – Ez furcsa, velem
sosem mogorva. Biztos csak magával ilyen – vonta meg a vállát.

Majdnem megfulladtam a nevetéstől. Ella szemtől szemben beszólt az
apámnak, de olyan ártatlanul tette, hogy apa kénytelen volt tovább játszani a
szerepét. Hihetetlenül büszke voltam erre a nőre.

– Hmm… – merevedett meg apám mosolya. – Talán igazad van. De
tudod, hogy megy ez apa és fia között.

– Természetesen – mosolygott rá Ella kedvesen, és ártatlanul
megrebegtette a szempilláját. – Ne aggódjon, teszek róla, hogy jól érezze
magát, és ott leszünk a vacsorán. Megígérem.

– Remek – engedett fel apámban a feszültség, aztán megragadta Ella
kezét, és elővette a telefonját. – Csinálnátok velem egy képet, mielőtt
elmentek? Ha lenne egy közös fotóm a titokzatos Ellamarával, amit
kiposztolok, biztos szereznék pár jó pontot a fiatalabbak körében, amiért
nagyon hálás lennék, elvégre egy videojátékból készült filmadaptációt fogok
rendezni. – Harsányan felnevetett, és a barátnőmre kacsintott. – Plusz
valahogy bizonyítanom kell Brian anyukájának, hogy jó apaként viselkedem,
és odafigyelek a fiamra meg az új barátnőjére.

- Apa!
– Tényleg így van – mondta duzzogva. – Anyád vagy egy tucat üzenetet
küldött a héten, hogy a karácsony a családé, és foglalkozzak minél többet

veletek.
Felmordultam. Ez valószínűleg tényleg így történt.
– Rendben, de csak azért, mert anyát boldoggá tenné.
Apa Mayának adta a mobilját, aki – nem meglepő módon – boldogan

vállalta, hogy elkészíti a képet, amellyel az ügyfele még több figyelmet
kaphat. Apám olyan szorosan Ella mellé nyomakodott, hogy legszívesebben
megütöttem volna, és annyira alacsonyan karolta át a barátnőm derekát,
hogy Ellának kidülledt a szeme a döbbenettől.

– Apa… – morogtam.
A seggfejnek még volt képe nevetni, miközben puszit nyomott a
barátnőm arcára, és elengedte.
– Köszönöm, kedves. Akkor odabent találkozunk. Már alig várom,
hogy megismerjem a családodat! Valamikor feltétlenül mutasd be őket.
Elindultam, Ella pedig boldogan követett. Amikor beértünk a
vetítőterembe, és leültünk, odahajolt hozzám, és azt súgta:
– Szerintem apád direkt letapizta a fenekemet, amikor átkarolt.
Oké, ennyi volt! Az agyamat elborította a vörös köd. Felálltam, hogy
visszamenjek, és szétrúgjam a plöttyedt seggét, de Ella visszahúzott a
székbe.
– Csillapodj, nem kell, hogy előbújjon belőled a druida herceg. Csak
legközelebb majd állj inkább te mellé, ha fényképezkedni akar.
Dühömben mindennek lehordtam apámat, mire Ella nevetésben tört ki.
Vettem egy mély lélegzetet – ha ő nevetni tudott rajta, akkor nekem sem kell
jelenetet rendeznem azzal, hogy mindenki szeme láttára behúzok apámnak.
Bár tény, hogy legszívesebben ezt tettem volna.
– Ne haragudj, erre nincs mentség.
– Hát… az már legalább biztos, hogy kedvel.
Csak ugratott, de ez nem volt vicces. Nem tudta, hogy apám simán
ágyba vinné a barátnőmet, ha esélyt látna rá. És ez alól Ella sem kivétel.
Hátradöntöttem a fejem, megdörzsöltem az arcomat, és hangosan
felmordultam:
– Ez nem vicces, te nő! Tégy egy szívességet, és tarts tőle kellő
távolságot, jó? Légyszi! Sőt tartsuk olyan távol a családodtól is, amennyire

csak lehet. Főleg a mostohatestvéreidtől. Apád már így is eléggé utál. Ha az
apám ráhajtana valamelyik lányára, biztosan elszakadna nála a cérna.

Ella felsóhajtott, de aztán elmosolyodott, és a vállamra hajtotta a fejét.
Felemeltem a két szék közötti kartámaszt, mire közelebb bájt, amitől
azonnal ellazultam. Ismét hosszan kifújtam a levegőt, és a fejére hajtottam a
fejem.

– Micsoda hét! – mondta halkan.
Gyengéden magamhoz húztam, és puszit nyomtam a feje búbjára.
– Bárcsak azt mondhatnám, hogy nem lesz mindig ilyen, de az életem
kész cirkusz, te pedig önként vállaltad, hogy a fő attrakció leszel benne.
– Ami nem is baj, csak találjanak jó színésznőt a szerepemre –
ékelődött. Meglepett, hogy ilyen könnyedén veszi a dolgot. – Ja, és nem
engedem, hogy apukád rendezze a filmemet. Bocs, de az egyszerűen ki van
zárva.
– Megbeszéltük. Amúgy sem érne rá: most, hogy így beajánlottad, a
Drive Hard forgatásával lesz elfoglalva.
Ella megint felnevetett, és ezúttal én is vele nevettem.

13.

Mivel szinte az egész hetet Briannel töltöttem, nehéz volt Cinderként
tekinteni rá a vásznon, és nagyon furcsa volt azt látni, hogy Juliette a pasimra
csorgatja a nyálát. De azért szórakoztatott is.

Meglepő, de egyáltalán nem voltam féltékeny, amikor néhányon a
közönségből sikongatni és ujjongani kezdtek, ha Cinder épp levette a
felsőjét, vagy amikor Ellamarával, illetve Ratanával csókolózott. Azt
elismerem, hogy a Kaylee Summersszel közös jeleneteit nehezebben
viseltem, mint a többit, de csak azért, mert utáltam a csajt.

Megkönnyebbültem, hogy nem zavar Brian munkájának ez a része.
Amikor beültem a filmre, tudtam, hogy mindez csak színjáték, de azért
aggódtam, hogy felzaklat-e. Szerencsére nem.

Hogy is lehettem volna féltékeny, amikor jól tudtam, mennyire szeret, és
mennyire utálja Kayleet? Bár lehet, hogy csak a kicsinyesség beszél
belőlem.

Max tartotta a szavát, és tényleg nem hívott meg sok embert. Habár
kibérelte az egész termet a fél ötös vetítésre, csak a székek egyharmadában
ültek. A stábból más nem volt jelen – hála az égnek Maxnek volt annyi esze,
hogy Kayleet nem hívta meg –, néhány vendéget viszont felismertem más
filmekből. Meglepődtem, amikor észrevettem, hogy Susanna Salazar, a
rendkívül népszerű tinipopénekes is itt van. Azt hiszem, a szülei Max jó
barátai.

Miután bemutatkoztunk egymásnak Susannával, és köszönt Briannek –
nyilvánvaló volt, hogy őt már nagyon jól ismeri –, meglepődve láttam, milyen
szívesen beszélget Juliette-tel és Anával. Amikor megkérdeztem Briant,
szerinte mi lehet az oka ennek, azt felelte, hogy a tinisztárok ritkán
találkoznak korukbeliekkel. Susanna valószínűleg már ki volt éhezve egy jó
kis csajos beszélgetésre olyan tinikkel, akik nem a rajongói. Hála Brian
jelenlétének az utóbbi egy hétben, már az ikrekre sincsenek olyan hatással a
hírességek, mint régebben. Amint Susanna rájött, hogy Anával és Juliette-tel

normálisan el tud beszélgetni, beléjük karolt, mintha ők lennének az új
legjobb barátai.

Valami csoda folytán sikerült úgy bemutatnom a családomat Maxnek,
hogy nem jött el a világvége. Abban, mondjuk, nem kételkedtem, hogy
apámnak lesz egy-két szava Max kísérőjéről, miután hazaértek, de Brian
apjának sikerült megállnia, hogy ráhajtson a Coleman lányokra, apám pedig
egy szót sem szólt arról, hogy szerinte túl jó vagyok a fiához, így én
sikerként könyveltem el a bemutatást.

Összességében jól alakultak a dolgok – egészen addig, amíg el nem
hagytuk a vetítőtermet. A film alatt elterjedt a hír, hogy Brian és én a nézők
közt vagyunk. Az épület tele volt emberekkel, de nem tartottuk furcsának a
dolgot, elvégre karácsony volt, ami kifejezetten forgalmas időszak a
mozikban. Még az is elég normálisnak tűnt, hogy az előcsarnokban kígyózó
rajongók, akik a következő vetítésre vártak, hangosan sikongatni és kiabálni
kezdtek, amikor megláttak bennünket.

Brian és én odaintettünk nekik, mosolyogva hagytuk, hogy
fényképezzenek, még azt is mondtuk, hogy reméljük, tetszeni fog nekik a
film. Ez nem volt nagy szám, ezt még tudtam kezelni. Viszont ahogy átértünk
az előcsarnokon, a mozi igazgatója mindenkit megállított.

– Elnézést kérek, Mr. Oliver – mondta Maxnek, és idegesen
rámosolygott –, de valahogy kiszivárgott a hír, hogy itt vannak. Sajnos ki
kellett hívnunk a rendőrséget, hogy megakadályozzák az atrocitásokat.

– Ó! – Max úgy tett, mintha meglepődött volna, és a bejárat felé
pillantott, amely előtt hatalmas tömeg gyűlt össze. Amint megértette a
helyzetet, elmosolyodott, és megveregette a férfi vállát. – Köszönjük az
elővigyázatosságot. A legtöbbünk autóját a személyzet parkolta le, elő
tudnak állni velük?

Az igazgató megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor látta, hogy Max
nem haragszik, és nem őt hibáztatja, amiért kiszivárgott a hír a sajtónak.

– Igen, hogyne – hadarta. – Lehet, hogy várni kell egy keveset, de a
rendőrök biztonságban ki fogják juttatni önöket.

Azok, akiket nem ismertek fel a rajongók, gyorsan elköszöntek, és
nyugodtan elindultak. A többi híresség odabent várakozott velünk, miután

odaadták a parkolójegyüket az igazgatónak, de egy cseppet sem érdekelte
őket a felfordulás.

– Miért ilyen nyugodtak? – kérdeztem suttogva Briantől, aki egyáltalán
nem látszott nyugodtnak. Amikor a többi hírességre nézett, megvonta a
vállát.

– Biztos számítottak ilyesmire. Ha sokan összegyűlünk egy helyen,
idővel feltűnik az embereknek. Én vagyok a hülye, amiért nem gondoltam
rá, hogy apám más hírességeket is idecsődít. Amikor azt mondta, nem sok
vendéget hívott meg, és nem lesz nagy felhajtás, naivan azt hittem, csak mi
leszünk itt és néhány közeli barátja, akik nem ismertek.

Brian idegesen az apjára nézett, aki Susanna szüleivel jópofizott. A
lányuk szemlátomást örült a figyelemnek: mosolyogva köszönt a
rajongóknak az előcsarnokban, és készségesen pózolt a fotókhoz,
miközben arra várt, hogy előhozzák az autót.

Õrülten villogtak a vakuk a tömött előcsarnokban, a mozi bejárata előtt
pedig minden pontosan úgy nézett ki, mint a múlt heti bemutatón, leszámítva
a vörös szőnyeget. Ettől görcsbe rándult a gyomrom.

– Biztonságban leszünk? – kérdeztem.
Nem örültem neki, hogy hallatszik a hangomon az aggodalom.
Szerettem volna erősnek látszani, hogy bebizonyítsam Briannek, kezelni
tudom mindazt, ami a hírnévvel jár, de amint bevillant az emlék, ahogy
körénk gyűlnek a fotósok a FantasyConon, és neki kell biztonságba
juttatnia, egész testemben remegni kezdtem.
Brian állkapcsa megfeszült, arckifejezése még jobban elkomorult.
Nagyon nem örült a fejleményeknek.
Szörnyen éreztem magam. Tudtam, hogy csak miattam ennyire ideges,
ő már hozzászokott az ilyesmihez. Ha én nem lennék itt, valószínűleg
ugyanolyan nyugodt lenne, mint a többi híresség, és nem egy hajszál
választaná el attól, hogy megüssön valakit.
– Innen nincs messze a parkolóhely, ahová előállnak az autóval, és a
rendőrség is itt van. Biztonságban leszel – ígérte.
Apám elég közel őgyelgett ahhoz, hogy hallja, amit Brian mond.
Ugyanolyan dühösnek látszott, mint a barátom, csak ő nem Maxre volt
mérges.

– Ajánlom is – morogta.
Amikor Brian viszonozta apa haragos pillantását, megragadtam a
karját. Most nem lett volna tanácsos egymásnak feszülniük.
– Brian! Apa! Nyugodjatok meg! – sziszegtem. – Attól nem lesz jobb a
helyzet, ha veszekedni kezdtek. Majd akkor essetek egymásnak, ha
hazaértünk.
Erre szerencsére észrevették magukat, és enyhült a feszültség. Aztán
megcsörrent Brian mobilja, mire a kijelzőre pillantott, és mintha vonakodott
volna felvenni, de amikor elolvasta a kijelzőn megjelenő nevet, összevonta a
szemöldökét, és a füléhez emelte a telefont.
– Szia, Scotty, mi a helyzet?
Lehajtotta a fejét, és bedugta a másik fülét, hogy hallja, amit az
asszisztense mond. Amíg beszéltek, apámhoz fordultam, aki – a család
többi tagjával együtt – döbbenten figyelte a körülöttünk zajló eseményeket.
– Ne haragudj, apa. Max azt ígérte, nem lesz nagy felhajtás. Nem
tudjuk, hogyan…
– Brian apja posztolta az Instagramon – vágott közbe [uliette, és
felmutatta a telefonját. – Mindenki erről beszél a neten. Ana és én
üzeneteket kaptunk néhány sulis ismerőstől, hogy mi is veletek vagyunk-e.
– Hogy micsoda? – kérdezte döbbenten Brian, aki közben befejezte a
beszélgetést, és most tágra nyílt szemmel Juliette-re meredt.
Hitetlenkedő' arckifejezését látva Juliette felvonta a szemöldökét, és
felénk nyújtotta a mobilját, hogy megnézhessük. Max tényleg kiposztolta a
vetítés előtt készült közös képet az Instagramjára, ami nem is lett volna baj,
ha nem jelöli meg benne a mozi nevét és a vetítés időpontját. Amikor Brian
elolvasta az infókat, élesen beszívta a levegőt, és remegni kezdett a dühtől.
– Semmi baj – nyugtatgattam.
– De igenis van baj – morogta. – Már az is épp elég volt, hogy hagyta,
hogy letámadjon az ügynöke és a producerek, de hogy még ezt is meglépi
csak azért, hogy nagyobb figyelmet kapjon… Apa!!!
Max kezet rázott az egyik meghívottal, majd teljesen nyugodtan
odalibbent hozzánk. Brian feltartotta Juliette mobilját, hogy Max is lássa, és
dühtől vöröslő fejjel az apjára meredt.
– Most ugye csak szívatsz? – sziszegte.

– Miért? – vonta össze Max kérdőn a szemöldökét. – Megmondtam,
hogy ki fogom posztolni.

– Én nem a képről beszélek, hanem hogy azt is kiírtad, hol vagyunk!
Végig ezt tervezted – mutatott Brian az odakint összegyűlt tömegre. – Csak
ezért hívtál meg minket, mi?

– Természetesen nem – forgatta a szemét az apja. – Azért hívtalak
meg, mert a fiam vagy. És nem terveztem semmi ilyesmit, ne légy már
ennyire drámai. Egyszerűen nem gondoltom bele, hogy ez történhet, amikor
kiraktam a képet. Veled ellentétben nekem nincs problémám a rajongókkal.

Brian felhorkant, és én sem vettem be, amit Max mond.
– Nem olyan rossz a helyzet – biztatott minket, amikor látta, hogy nem
hiszünk neki, és már nem is próbálta tovább játszani az ártatlant.
Ismét kipillantottam a tömegre. Susanna autója épp előállt, és amikor a
szüleivel kilépett a moziból, a tömeg olyan hangosan kezdett sikongatni és
üvölteni, hogy Ana és Juliette idegesen összenézett, és közelebb húzódott
apához meg Jenniferhez.
A zsivaj hallatán Max arca megrándult.
– Csak egy percig lesztek kint, és a jegyeladásokért megéri – nézett
rám és Brianre. – Maradjatok még egy kicsit, és használjátok ki a helyzetet.
A bemutató óta nem jelentetek meg nyilvánosan Ellával. Elképesztő lenne,
ha az első vetítés napján lepnétek meg a rajongókat! Imádná a sajtó.
Brian lehunyta a szemét, az orrnyergére szorította az ujját, hangosan
kifújta a levegőt, és megrázta a fejét, hogy megnyugodjon.
– Komolyan mondom, hihetetlen vagy, apa! Tudod mit? Felejtsd el a
vacsorát, nem megyünk el. Legalábbis én nem. Ella elmehet, ha szeretne, de
kétlem, hogy lenne hozzá kedve azok után, hogy egész délután igyekeztél
minél jobban kihasználni őt a saját céljaid érdekében.
– Én sem megyek el – ráztam meg a fejem. – A családom úgyis azt
szerette volna, hogy velük vacsorázzak. – Apámra és Jenniferre
pillantottam. – Ugye nem bánjátok, ha csatlakozunk?
– Dehogy – vágta rá Jennifer.
– Hogy mi? – Max őszintén megbántottnak látszott. – Ne hagyjatok
cserben! Ella, kedves, a fiam csak túlreagálja a dolgot. Esküszöm, hogy
nem…

– A New Gate-esek, apa? – vágott a szavába Brian. – Most
komolyan? Azt akarod bemesélni, hogy nem azért hívtad meg őket, mert
beszélni akartak Ellával, te pedig szeretnél velük leszerződni a Drive
Hardra?

– Nem akartam rosszat – mordult fel Max. – Azt hittem, érdekelni
fogja Ellát az ajánlatuk, és mégis mi mást tehettem volna? Már Ridge
Daviesszel tárgyaltak, amikor felvettem velük a kapcsolatot a projekt miatt.
Ella, kedves, nagyon sajnálom, ha ez felzaklatott téged – nézett rám
szomorúan. – Nem ez volt a szándékom. És nem tudom elégszer
megköszönni a dicsérő szavaidat. Nem is tudod, milyen befolyásod van már
most a szórakoztatóiparban. Nem engem akartak eredetileg felkérni a
rendezésre, de ha megkapom a munkát, azt csakis neked köszönhetem
majd.

– Örülök, hogy segíthettem – feleltem szárazon.
Én nem voltam olyan dühös, mint Brian. Az alapján, amit az apjáról
mesélt, számítottam ilyesmire. Viszont az dühített, amit a fiával művelt. Igaz,
hogy Brian miattam csinál ekkora ügyet a dologból, de azt is tudtam, hogy
sokkal jobban zavarja ez az egész, mint amennyire mutatja. El sem bírtam
képzelni, milyen érzés lehet, ha a saját szülőd kihasznál a hírneved miatt.
Max elengedte a füle mellett a gúnyt, a fiára nézett, égnek emelte a
tekintetét, és felajánlotta nekem a karját.
– Ami történt, megtörtént, fölösleges rágódni rajta. Akár
beszélgethetnétek is egy kicsit a rajongóitokkal, amíg az autóra vártok.
Brian megint egész testében megfeszült, mire közelebb húztam
magamhoz.
– Inkább itt maradunk a családommal. Ők nincsenek hozzászokva az
ilyesmihez.
Max összevonta a szemöldökét, és Colemanékre nézett, mintha csak
most venné észre, hogy még mindig itt vannak. Azonnal elővette a behízelgő
mosolyát, de mielőtt bármit mondhatott volna – amivel tutira felidegesítette
volna apámat –, ő megrázta a fejét.
– Nem kell velünk várnotok, Ella. A mi autóink itt vannak, titeket pedig
várnak a sajtósok. Menjetek a barátoddal, és foglalkozzatok inkább a
rajongóitokkal.

Úgy megdöbbentem, és annyira bántott apa lenézése, hogy nem tudtam
megállni, hogy megmondjam neki a magamét. Csoda, hogy üvöltözni nem
kezdtem!

– A „barátom"-nak van neve! – csattantam fel vicsorogva. – És nem
tehet semmiről, ahogy én sem. Mi csak azért jöttünk el a moziba, mert ti
meg akartátok nézni a filmet, és azt hittük, Max tényleg pusztán a fia
társaságára vágyik. Nem akartunk kellemetlenséget okozni nektek. – A
szemem villámokat szórt, a fogamat csikorgattam, és megráztam a fejem. –
Talán inkább ezt a karácsonyi vacsit is kihagyjuk. Látom, elegetek van már
belőlünk és ebből a drámából. – Halványan Brianre mosolyogtam. – Úgy
tűnik, a legjobb lett volna meglátogatni anyukádat Wisconsinban.

– Mérget vennék rá, hogy holnap felhív, hogy ő megmondta – lágyult el
Brian arckifejezése.

Féloldalasan rám mosolygott, amitől nekem is sikerült ellazulnom.
Halkan felsóhajtottam, mély lélegzetet vettem, és már nyugodtabban
folytattam:

– Apa, tényleg nagyon sajnálom ezt az egészet. Ti menjetek csak előre,
amúgy is bölcsebb lenne külön indulnunk. Benneteket nem ismernek fel, így
senki sem fog zargatni.

– Szerintem – szólt közbe gyorsan Brian – Juliette-nek és Anastasiának
velünk kellene jönnie. – Mindenki meglepetten nézett rá. Magyarázatot
vártak tőle, mire elhúzta a száját. – Az asszisztensem felhívott pár perce,
hogy látta a híreket, és azt mondta, ugyanannyi szó van Juliette-ékről, mint
Elláról. Ők is benne voltak Erik videójában – vonta meg a vállát és az
emberek felfedezték a párhuzamot Hamupipőke mostohatestvéreivel.

Juliette álla a földön koppant, Ana szeme pedig kiguvadt a döbbenettől.
Apa arca megrándult, mintha sokkolta volna, hogy a lányai híresek lettek.

– Scott hívott nekünk egy limuzint, hogy ne kelljen különválnunk – túrt
bele Brian a hajába. – Azt mondta, így is őrült nagy a nyüzsgés odakint,
úgyhogy bízzuk inkább a tömegen keresztül való manőverezést egy profi
sofőrre. Ne haragudjatok…

Apának meglehetősen sok idő kellett, hogy megeméssze a hallottakat,
és még akkor sem tudott mit mondani. Egyszerűen csak ökölbe szorította a
kezét, és a mellékhelyiség felé csörtetett. Sosem láttam még ilyen dühösnek.

– Hát ennyit az apámmal való jó kapcsolatról – motyogtam. – Kíváncsi
vagyok, dr. Parish szerint hogy fogjuk ezt rendbe hozni.

– Ella, úgy sajnálom.
Kedvesen Brianre mosolyogtam, és puszit nyomtam az arcára.
– Nem a te hibád.
Apa visszajött, de továbbra sem szólt senkihez egy szót sem – még
Jenniferhez sem. Briannel úgy döntöttünk, hagyunk neki időt, és
odamentünk a rajongókhoz beszélgetni, akik a következő vetítésre
várakoztak. Nem volt sok kedvünk hozzá, de Max miatt – aki a tömeggel
smúzolt, és folyton odakiáltott, hogy menjünk oda mi is – nem maradt más
választásunk. Ha hátat fordítunk nekik, Brian rossz fényben tűnik fel a
szemükben.
Kábé fél órába tellett, hogy megérkezzen a limuzin, és amikor végre
leparkolt, rendőrök léptek mellénk, hogy biztonságban kikísérjenek.
– Csak siessetek az autóhoz – vakkantotta oda apa az ikreknek. – Egy
szót se szóljatok, ne is nézzetek a kamerákra.
– Ella és én megyünk először – mormolta Brian –, hogy eltereljük
rólatok a figyelmet.
Bátor kijelentését apám csupán újabb szúrós pillantással díjazta.
Legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy teljesen eszementen viselkedik.
Nem Brian tehet arról, hogy így alakultak a dolgok. Ő semmiről sem tehet.
– Indulhatunk? – kérdezte Brian.
Bólintottam, és közben nagy levegőt vettem.
– Most legalább kordonnal elkerítették a tömeget, így nem kell a
karodban cipelned.
Elernyedt a válla.
– Ella… – súgta alig hallhatóan a nevemet.
– Ez is a csomag része – ráztam meg a fejem. – Tudtam, mire
vállalkozom, amikor összejöttem veled.
Brian magához vont, körém fonta a karját, és biccentett a
rendőröknek, hogy kinyithatják az ajtót.
A Susannát köszöntő üdvrivalgás is őrületes volt, de semmi ahhoz
képest, ami akkor tört ki a tömegből, amikor Brian és én kiléptünk az
épületből. A bejárat és a felhajtó, ahol a parkolóőr várakozott, max. tíz-

tizenöt méterre lehetett egymástól, de mivel mindkét oldal tömve volt
rajongókkal és riporterekkel, akiket a rendőrök igyekeztek a kordon
mögött tartani, az út egy örökkévalóságnak tűnt a limuzinhoz. Főleg, mivel
én vagyok a világ leglassabb embere. Próbáltam sietni, de olyan őrült nagy
volt a káosz, hogy már az is megfordult a fejemben, megkérem Briant,
vigyen inkább.

A mozi dolgozói vörös kötelet helyeztek ki kordon gyanánt, a rendőrök
pedig ügyeltek rá, hogy mindenki mögötte maradjon, mégsem éreztem
magam biztonságban. A tömeg sokkal jobban bevadult, mint a
FantasyConon vagy A druida herceg bemutatóján, ráadásul többen is
voltak, hiszen vagy két és fél órájuk volt ideérni.

Idecsődült a város összes lesifotósa és az összes helyi hírcsatorna, de
jöttek rajongók is. Olyanokat kiabáltak, hogy milyen bátor vagyok,
mennyire büszkék rám, és milyen gyönyörű vagyok.

Ez még nem is lett volna olyan rossz, de a szokásos izgatott kiabálás
mellett voltak sértő beszólások is.

Akkor jöttem rá, mekkora a baj, amikor az egyik nő a rendőröknek
nyomta magát, és azt kiabálta:

– Felejtsd el Ellát, Brian! Ha ő nem elégít ki, majd én megteszem!
– Én is! – hallatszott egy másik hang.
– Én is!
– Minket együtt is megkaphatsz!
Brian nem vett tudomást róluk, és végig szorosan fogott. Le sem vette a
szemét a ránk várakozó autóról.
Aztán egy csapat főiskolás srác hurrogni kezdett, és bugyikat dobáltak
felém, ahogy elhaladtunk előttük.
– Én is vettem neked ajándékot, Ella!
– Vedd fel őket a kedvemért, szépségem!
– Hagyjuk a bugyikat! Mutasd, mid van!
– Kit érdekel a torz banya? Nekem a szexi mostohatesók kellenek! –
kiabálta valaki mellettük.
– Adom! – vágta rá egy másik. – Enyém a ribancos!
Valaki levegő után kapkodott mögöttem, mire hátrafordultam. Ana
botladozva megállt, és döbbenten a srácra meredt, aki legutóbb kiabált.

Amikor a fazon észrevette, hogy Ana őt nézi, elvigyorodott.
– Helló, Ana! Mi lenne, ha dobnád a béna pasidat, és inkább igazi

férfival kezdenél?
– Legalább mutasd meg, mi van rajtad, te kis vad cicamica! – nevetett

a haverja, és oldalba bökte a barátját.
Szörnyen perverz mozdulatot tett az ujjaival és a nyelvével, mire

Anának ismét elakadt a lélegzete, és apa mellkasába temette az arcát. A
tömeg kiabált, röhögött és fütyült, miközben apa átkarolta Anastasiát.

– Tovább! – kiáltottam nekik. – Gyerünk, siessetek a kocsiba!
A kiáltásomra ismét megindultak, és elénk siettek.
– A mindenit, Ella! – kiabálta valaki, miközben apáék beszálltak a
kocsiba. – A mostohaanyád baromi dögös! Megadod a számát?
Könny csípte a szemem, de csak mentünk tovább, visszatartottam a
sírást. Ha azt látják, hogy sikerült felzaklatniuk, még rosszabb lesz a helyzet.
Felszegtem a fejem, felvettem a pókerarcot, de abban biztos voltam, hogy
Brian érzi, egész testemben remegek. Olyan gyorsan haladtunk, amennyire
csak bírtam.
És a legrosszabb még hátravolt. Miközben közeledtünk a limuzinhoz,
egy kábé ötvenéves férfi várt a kordonnak dőlve, közel az autóhoz, de mivel
halálosan nyugodt volt, a rendőrök nem foglalkoztak vele. Amikor mellé
értünk, rám mosolygott, amitől végigfutott a hideg a hátamon. Már a
tekintetétől mocskosnak éreztem magam.
– Szeretnéd tudni, mennyire szexi is vagy, tündérke? –kiáltotta.
És mielőtt bárki megállíthatta volna, átugrott a vörös kötél fölött,
megállt előttünk, és szétnyitotta a kabátját, hogy megmutassa, mi van a már
kigombolt nadrágja alatt.
– Íme a bizonyíték. Látod, mit tettél velem, bébi?
Minden olyan gyorsan történt, hogy hiába fordultam el azonnal, és
temettem az arcomat Brian mellkasába, egy pillanatra így is láttam, hogy
magához nyúl. Próbáltam kizárni a szatír nyögéseit, miközben a rendőrök
leteperték a földre, de nem tudtam, és ez már túl sok volt nekem: sírni
kezdtem, miközben arra vártunk, hogy a rendőrök jelezzenek, szabad az út
az autóhoz.

A férfi továbbra is szörnyen durva dolgokat ordibált, mialatt beszálltunk
a kocsiba, és becsuktuk az ajtót. Úgy remegtem, hogy Briannek kellett
becsatolnia a biztonsági övemet, miközben a sofőr elhajtott. Olyan szorosan
tartott a karjában, amennyire a biztonsági öv engedte, és egyre csak
bocsánatkérő szavakat suttogott a fülembe. Magát okolta a történtekért,
amitől még rosszabbul éreztem magam.

Szemben Juliette nézett rám aggodalmasan, Ana és Jennifer pedig sírt.
Apa két oldalról szorosan magához ölelte őket, és próbálta mindkettejüket
megnyugtatni. A pillantásból, amit a fejük fölött lövellt felénk, egyértelműen
kiderült, hogy pusztán Anáék miatt mutatja magát nyugodtnak. Minket okolt
azért, ami történt.

14.

Egyikünk sem szólt egy szót sem egész úton. Mikor kiszálltunk a limuzinból,
és Brian megmondta a sofőrnek, hogy elmehet, mert ő még velem szeretne
maradni egy ideig, apám robbant.

– Nyugodtan visszaülhetsz te is, és elmehetsz, mert nem látlak szívesen
többé az otthonomban! – dörrent rá Brianre.

– Apa! – kapkodtam levegő után.
Jennifer, fuliette és Ana már a ház felé indult, de most megálltak, hogy
lássák, mi történik. A barátom megkérte a sofőrt, hogy várjon még néhány
percet. A férfi bólintott, és udvariasan felhúzta az ablakot, hogy ne zavarjon
bennünket.
Brian meglepően nyugodtnak látszott, amikor újra felénk fordult, de én
tudtam, hogy ez komoly erőfeszítésébe kerül.
Ellépett az autótól, és felém nyújtotta a kezét, miközben nem vette le a
szemét apámról. Ettől majd elolvadtam: még akkor is maga mellett akar
tudni, amikor azt üvöltik neki, hogy menjen el, és többé vissza se jöjjön.
Boldogan fogtam meg a kezét, és dőltem az oldalának, miközben a
derekam köré fonta a karját.
– Mr. Coleman – kezdte, nyugodt hangja bocsánatkérően csengett –,
elmondani sem tudom, mennyire sajnálom a történteket. Az apám teljesen
elvetette a sulykot. Szavamat adom, hogy a családja soha többé nem fog
találkozni vele. Később elbeszélgetek vele erről.
Apámat egyáltalán nem hatotta meg Brian bocsánatkérése.
– Ez mind szép és jó – köpte a szavakat –, de akkor sem akarom,
hogy a családom közelében légy! Nem az apád tehet arról, hogy a lányaim
ilyen borzalmas, undorító dolgoknak voltak kitéve.
– De igen, apa! Max közzétette a neten, hogy hol vagyunk. És…
– Ne próbáld állandóan mentegetni, Ellamara! – meredt ram apám
olyan hidegen, hogy Brian megfeszült, és még szorosabban fogta a
derekamat. – Nem Max Oliver küldte utánatok Erik Clarke-ot a plázában.

Nem Brian apja tette tönkre az életed, és fosztott meg a magánéletedtől.
Miatta szálltak rátok az emberek – szegezte a páromra a mutatóujját. –
Minden, ami történt, az ő hibája, de ennek most vége!

Nem tudom, mitől szakadt el Brianben a cérna: attól, hogy az apám azt
mondta, tönkretette az életemet, vagy inkább attól, hogy kiabált velem,
rajtam töltötte ki a haragját, és burkoltan engem hibáztatott a történtekért,
mert egy hírességgel jártam. Az utóbbira tippeltem.

– Az én hibám?! – üvöltötte Brian. – Igaz, hogy híres vagyok, és emiatt
Ellára irányítom a sajtó figyelmét, de arról nem tehetek, ami ma történt.
Végignézte azt a videót? Nem én javasoltam, hogy Ella adja nekem a
szüzességét karácsonyra, és nem én rángattam be a fehérneműüzletbe, hogy
a határait feszegessem!

– Brian… – súgtam, hátha észreveszi magát.
– Ki húzta maga után Ellát abba az üzletbe, és ki választotta neki
azokat a fehérneműket? Ki kacérkodott tizenhét éves létére a pasijával,
hogy megengedi, ő válasszon neki alsóneműt? Azok a perverzek azért
pécézték ki a lányokat, mert Ana úgy viselkedett és olyanokat mondott a
videóban! Ha ő nem lett volna ott a plázában, akkor most Erik Clarke-nak
lenne egy bájos felvétele Elláról, amiben valamelyik könyves- vagy
fantasyboltban viccelődnek Juliette-ékkel. Mindenki azon poénkodna,
mekkora kocka vagyok, és ennyi. Senki sem kérné Ellát, hogy vetkőzzön
fehérneműre, és foglaljon állást a szépségideál kérdésében, és senki sem
dobálna neki tangókat, vagy nyúlna magához előtte! Ma sem történt volna
semmi, csupán fotózkodtunk volna a rajongókkal, és a családja még mindig
ismeretlen lenne a nagyközönség előtt. Ha ennyire hibáztatni akar valakit a
ma történtekért, akkor hibáztassa Anát! Az ő hibájából történt mindez, és
különben is ő az oka minden szörnyűségnek, ami Ellával történt, amióta
ideköltözött. Ha annyira érdekli a lánya jólléte, hol volt az utóbbi néhány
hónapban, amikor a másik lánya folyton gyötörte őt, és megkeserítette az
életét, hm? Vagy valójában csak az ikrek miatt aggódik?
– Brian! – Belecsimpaszkodtam a karjába, hogy magamra vonjam a
figyelmét, és kizökkentsem.
Megrándult az arca, aztán a szemembe nézett, és vett néhány mély
lélegzetet.

– Bocsánat.
– Semmi baj. Tudom, hogy téged is megviselt a mai nap, de nem Ana
hibája, ami történt. Nem akarta, hogy ez legyen. Őt is ugyanúgy aljas
módon kihasználták, mint engem.
Anastasiára pillantottam. Ő, Juliette és Jennifer elhűlve meredt Brianre.
Ana sápadtabb volt, mint eddig valaha. Amikor észrevette, hogy nézem,
nem kelt ki magából, ahogy vártam, hanem lesütötte a szemét.
– Bocsánat – ismételte meg Brian. Vett még egy mély lélegzetet, majd
egy kicsit hangosabban azt mondta: – Ne haragudj, Ana! Ellának igaza van,
nem a te hibád, ami történt. Nem kellett volna téged okolnom. Csak nagyon
feszült vagyok. Nem akartam, hogy ez történjen Ellával vagy veletek.
– Akkor nem kellett volna az életed részévé tenned a lányomat! –
csattant fel apa. – Amíg vele vagy, ártani fogsz neki, folyton magad után
rántod majd a sajtó világába, és nem tudsz mit tenni ez ellen. És a
hírneveddel most már a család többi részét is veszélybe sodrod. Nem
érdekel, kinek a hibájából történt a mai incidens! Akárhonnan nézzük, a
lényeg az, hogy ha nem járnál Ellával, mindez nem történt volna meg. Azt
nem tilthatom meg neki, hogy találkozzon veled, de azt mondhatom, hogy
tartsd távol magad a családom többi tagjától! Azt akarom, hogy takarodj a
birtokomról és a családom közeléből! Ha mégis visszajössz, távoltartási
végzést fogok kérni ellened, és ha megkörnyékezed a családomat, börtönbe
juttatlak!
– Apa!!! – El sem hiszem, hogy idáig jutottunk. Igen, apám
államügyész, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt épp az ellen
fogja felhasználni, akit szeretek. – Igazságtalanul viselkedsz.
– Nem, Ella – mondta Brian, akinek időközben elpárolgott a haragja,
és sikerült lenyugodnia. Megrázta a fejét, és az apámra nézett. – fogában áll
megvédeni a családját, és ezt tiszteletben tartom.
Legszívesebben behúztam volna egyet apám önelégült ábrázatába.
Megremegett az ajkam, miközben a sírás ellen küzdöttem.
– Brian, nem te vagy a hibás. – Mély lélegzetet vettem, és próbáltam
megnyugodni, hogy ne remegjen a hangom. – Ne hagyd, hogy elérje, amit
akar, és úgy érezd, megérdemled ezt a fajta bánásmódot, mert nem így van!

Amikor Brian halványan, szomorúan rom mosolygott, a szívem megállt
egy pillanatra. Azt hittem, apámnak végül sikerült telebeszélni a fejét, és
szakítani fog velem, mondván, jobb lesz így nekem.

– Brian… – suttogtam, miközben éreztem, hogy kiszökik a vér az
arcomból. – Ne hallgass rá, engem nem zavar a hírnév. Esküszöm! Sokkal
több jót hoztál az életembe, mint bárki más anyun kívül. Szükségem van
rád.

Meglepődtem, amikor a karja közé zárt, és puszit nyomott a
homlokomra.

– Nekem is szükségem van rád, Ellamara. Ne aggódj, önzőbb vagyok
én annál, mint hogy lemondjak rólad.

Hála az égnek, hogy ilyen elkényeztetett!
Szorosan magához ölelt, majd hátrébb húzódott, hogy a szemembe
nézhessen.
– Tiszteletben tartom apád kívánságát, mert jogában áll elküldeni innen.
De… – Elhallgatott, és rá nem jellemző módon bizonytalanság csillant a
szemében. Nagyot nyelt, és a fülem mögé tűrte a hajam. – Velem jössz?
– Még szép! – Mégis hogy gondolhatta azt, hogy nem megyek? Semmi
kedvem ezek után apámmal vacsorázni.
– Nem, én úgy értettem, hogy… velem jönnél… véglegesen?
Összeköltöznél velem?
– Hogy mi?! – kapkodott apám levegő után, de egyikünk sem vett
tudomást róla.
– Érted már, miért mondtam, hogy Vivianék lakása nem biztonságos? –
kérdezte Brian. – Nagyon bírom Viviant és a papáit, és bár
odaköltözhetnél! Tudom, hogy jól éreznéd magad, és jó helyed lenne, de
sajnos nem lehet. Sajnálom.
– Tudom – bólintottam. – Nem fogok Vivanékhez költözni.
Azok után, ami a moziban történt, kizárt, hogy olyan helyen éljek, ahol
bárki csak úgy odajöhet az otthonomhoz, és bekukucskálhat az ablakon.
Vagy ne adj' isten betörhet. És az végképp ki van zárva, hogy Viviant és a
papáit belekeverjem ebbe a cirkuszba. Éppen elég, hogy Juliette és
Anastasia érintettek a dologban.
– Akkor velem jössz, Ellamara?

– Nem, erről szó sem lehet! – vágott közbe apám, mielőtt
válaszolhattam volna. – Itt marad.

Brian becsukta a szemét, és vett egy mély lélegzetet, hátha sikerül
kordában tartania az indulatait.

– Apád háza jobb Vivianék lakásánál. Megértem, ha maradni szeretnél,
de jobban érezném magam, ha velem jönnél. Főleg, mivel épp az előbb
dobtak ki a birtokról – vonta össze a szemöldökét.

Apámra meredtem, aki felszegte az állát, és karba tette a kezét, jelezve,
hogy nem enged. Lehetetlen volt szót érteni vele.

– Rendben – néztem vissza Brianre, és mosolyt erőltettem az arcomra.
Hosszan kifújtam a levegőt, miközben kezdtem felfogni, milyen komoly
dologba egyeztem bele. – Igen, veled megyek.

Brian szeme alig észrevehetően elkerekedett, mintha biztosra vette
volna, hogy itt maradok.

– Egy csónakban evezünk – mondtam, amitől hirtelen nyugtalanság
fogott el. Nem álltam készen az összeköltözésre, de nem volt más
választásom. – Szükségem van rád, és ha téged itt nem látnak szívesen,
akkor… – nyeltem egy nagyot – akkor én sem maradok.

A barátom arcára kiülő kifejezés megért mindent, amin ezen a héten
keresztülmentem. Eddig csak egyszer nézett rám így: amikor együtt
vacsoráztunk a FantasyConon. Áhítat ült a szemében, mintha minden álma
valóra vált volna. Boldog mosolyától és attól, ahogy gyengéden két kezébe
fogta az arcomat, még a lélegzetem is elakadt.

– Köszönöm – súgta rekedten, és leheletfinomon az ajkamhoz érintette
az övét. – Megígérem, hogy úriember leszek. – Egy pillanatra
elgondolkodott, és halvány mosoly suhant át az arcán. – Legtöbbször – tette
hozzá.

Halk, majdnem hisztérikus nevetés tört fel belőlem. Brian észrevette,
hogy megijedtem, ezért a homlokomnak döntötte az övét.

– Ne félj – súgta. – Ez nem rólam szól, hanem arról, hogy neked mire
van szükséged. Tőlem nem kell félned.

– Oké – bólintottam, és gondolatban lelket öntöttem magamba.
Megbíztam benne, de attól még féltem, és idegessé tett a gondolat, hogy

összeköltözöm vele. – Csak kérek néhány percet, hogy összepakoljak pár
cuccot. Minden mással ráérek később foglalkozni.

Elengedett, és hátralépett. Hát tényleg megteszem: összeköltözöm Brian
Oliverrel. Cinderrel!

– Jules? – szóltam halkan, miközben elkaptam a mostohatestvérem
tekintetét. – Segítenél összepakolni?

Juliette szomorúnak látszott, de megértő volt, és miközben bólintott,
halványan elmosolyodott. Egy lépést tettem a ház felé, amikor is apám
megállított. Az arckifejezéséből ítélve még mindig nem hitte el, hogy ez
tényleg megtörténik.

– Ellamara, megállj! Juliette, ne hallgass rá! – Figyelmeztető pillantást
vetett felénk, majd rám nézett, és megrázta a fejét. Többször kinyitotta és
becsukta a száját, majd mérgében elvörösödött, és ismét összevonta a
szemöldökét. – Nem fogsz összeköltözni vele. Alig két hete ismered. Ez
egyszerűen… felháborító! Szó sem lehet róla.

Brian odalépett apámhoz, és nyugodtan, magabiztosan a szemébe
nézett.

– Ez nem a maga döntése – mondta tiszteletteljesen, de apa egyáltalán
nem volt kíváncsi a véleményére.

– A fenéket nem! Ő a lányom!
– Aki már felnőtt, és jobb lesz neki velem.
Apa olyan élesen szívta be a levegőt, hogy szinte fütyült.
– Azt hiszed, jobban gondját tudod viselni a lányomnak, mint én? –
Olyan erősen összeszorította az állkapcsát, hogy a kérdést is szinte a foga
között sziszegte.
Brian ugyanúgy megmerevedett, mint apám, majd felé hajolt, akár
valami pitbull, ami a póráznak feszül.
– Abban biztos vagyok – morogta. – Több mint három éve én vagyok
a férfi az életében. Lehet, hogy részben magának köszönhetően jött a
világra, de nem érdemli meg, hogy apának nevezze magát!
Apám arca vörösből lilára váltott.
– Hogy merészeled azt mondani, hogy nem érdemlem meg, hogy…
– Hogy merészeli azt feltételezni, hogy igen?! – kiabálta Brian. – Nincs
joga kioktatni Ellát arról, milyen döntéseket hoz, vagy megmondani neki, mit

csináljon. Ő már most sokkal érettebb magánál! Maga akar kioktatni
minket a kapcsolatunkról? Ha! Az ő korában maga felcsinált egy nőt, akivel
még csak nem is járt, majd a gyereket kezdte hibáztatni, amikor a nő nem
volt hajlandó abortuszra menni. Mintha Ella hibája lenne, hogy képtelen volt
a nadrágjában tartani a micsodáját!

Mindenki levegő után kapkodott, engem kivéve – nekem elakadt a
lélegzetem. Egyszerűen lefagytam a döbbenettől. Nem próbáltam leállítani
Briant. Azóta megvan a véleménye apámról, hogy találkoztak. Apa
szörnyen előítéletesen és igazságtalanul viselkedett vele az első perctől
fogva, és őszintén szólva Brian megérdemelte, hogy most az egyszer ő
rohanjon ki ellene.

– Még ahhoz sem volt elég vér a pucájában, hogy elváljon a
feleségétől, mielőtt valaki más ágyába bájt. És annyi becsület sem szorult
magába, hogy elköszönjön a lányától, amikor úgy döntött, elhagyja. Tíz évig
rá sem nézett! Maga egy felelőtlen, hűtlen, gyáva féreg, aki eleve sosem
akarta a lányát. Fogalma sincs, milyen ember Ella, vagy mire van szüksége.
Úgyhogy nem, nem érdemli őt meg, és abban biztos lehet, hogy jobban
gondját tudom viselni, mint maga. Már most is azt teszem!

Brian zihált, próbálta visszanyerni a nyugalmát, miután végre kioszthatta
apámat. Amint meglátta a döbbenetet az arcomon, felém nyújtotta a kezét.
Ezúttal nem kért bocsánatot mindazért, amit dühében mondott. Szerintem
soha nem is fog, mert egy kicsit sem sajnálta.

– Rendben – köpte a szót apa, amikor látta, hogy megfogom Brian
kezét. – Ha ennyire akarod őt, hát vidd, te arrogáns kis pöcs! Menjetek
isten hírével!

Fájdalom hasított a szívembe, és megroggyant a térdem – egyedül a
Cukibotnak köszönhettem, hogy nem estem el. Brian átölelt, és a
mellkasának döntött.

– Lehet, hogy Ella vállalja azt a sok szarságot, ami veled jár – folytatta
apám –, de a családom nem! Nem akarom, hogy ki legyenek téve ennek,
úgyhogy takarodj innen, és ne is gyere vissza!

Vártam a könnyeket, de nem jöttek. Túlságosan megviselt ez az egész,
hogy sírni tudjak. Most igazán szíven ütött, amit mondott.

Bármilyen elkeseredett kifejezés ült is ki az arcomra, apám észbe
kapott tőle, de már túl késő volt. Ehhez kevés a bocsánatkérés.

– A családod? – kérdeztem. A hangom olyan üresen csengett, mint
ahogy belül éreztem magam. – Szóval megint itt tartunk: te és a családod,
illetve én. Két külön dolog. És te csak az egyiket szeretnéd.

Miután apám megértette, mekkorát hibázott, elkomorult az arca, és
valami fojtott bocsánatkérés közben a nevemet nyökögte. Szorosan
lehunytam a szemem, és megráztam a fejem – nem akartam hallani a
kifogásait.

– Hagyd, felfogtam. Menjek isten hírével. Csak nyűg vagyok, amit az
igazi családod a háta közepére sem kíván. Legalábbis te biztosan nem, igaz?

– Ella, én ilyet nem mondtam.
– Nem kellett, anélkül is értettem! – kiabáltam, de megbicsaklott a
hangom.
Erre Brian olyan szorosan magához ölelt, hogy alig kaptam levegőt, és
még így is azt kívántam, bár szorosabban magához szoríthatna! Kezdtem
darabjaimra hullani, és ő volt az egyetlen, ami még egyben tartott.
– Ne aggódj, apa! – mondtam a dühtől és elkeseredéstől remegő
hangon. – Most megkapod, amire mindig is vágytál: megszabadulsz tőlem.
Feloldozlak, többé nem kell velem foglalkoznod.
– Ella… én nem…
– Ne! – fennifer és az ikrek felé biccentettem. Ana még mindig
halálsápadt volt, Juliette és az anyja arcán pedig patakzott a könny. – Menj,
viseld gondjukat, elvégre őket választottad, ők azok, akiket igazából
szeretsz. Most viszont én választok. Évekig nem volt rád szükségem, és
most sincs. Brian akkor is ott volt nekem, amikor te nem. Ő akkor is akart
engem, amikor te nem. Ő feltétel nélkül szeret, amire te képtelen vagy.
Elhallgattam. Egy részem azt kívánta, apa mondja azt, hogy nincs
igazam, de nem tette. Nem lepődtem meg, de attól még ugyanúgy éles
fájdalom hasított a szívembe. Végül elfogadtam az igazságot, és bólintottam.
– Ha te választhatsz magadnak új családot, akkor én is – suttogtam.
Felemeltem a fejem Brian mellkasáról, és felnéztem rá. – Már ha elfogadsz.
– Mindörökké, Ellamara – ígérte buzgón. – Te is tudod.
Bólintottam, és végre kibuggyant a szememből a könny.

Apám szívtelensége annyira érzékenyen érintett, hogy Brian teljes
elköteleződése ugyanolyan heves érzelmeket váltott ki belőlem, mint
korábban a szívembe hasító fájdalom. Elöntött a szerelem, és elakadt a
lélegzetem. Olyan erősen reszkettem, hogy a fogaim össze-összekoccantak.
Alig bírtam elhebegni a kívánságomat:

– E-elmehetnénk i-innen?
Brian szó nélkül a várakozó limuzinhoz vezetett, és kinyitotta nekem az
ajtót.
– Ella, várj! – kiáltott utánam apám kétségbeesetten, de nem néztem
hátra.
A párom felelt helyettem, és a hangja jéghidegen csengett:
– Nem! Ella végzett magával. Ez volt az utolsó alkalom, hogy
összetörte a szívét.
Ez inkább fenyegetésnek hangzott, mintsem kijelentésnek, de ez ellen
még apám – aki az állam legnagyobb bűnözőinek fenyegetésein is csak
nevetni szokott – sem mert egy rossz szót sem szólni.
– Induljunk, Ella!
Brian gyengéd unszolására beszálltam az autóba. Beült mellém,
megadta a címét a sofőrnek, és egész úton némán magához ölelt.
Ahogy beléptünk a házba, és becsukódott mögöttünk a bejárati ajtó,
végre felfogtam, mi történt, és hogy ez a valóság.
– Megint megtette – suttogtam. – Lemondott rólam, azt mondta,
menjek el. Az új családját választotta helyettem. Megint.
Brian ugyanolyan elkínzottnak és megtörtnek látszott, mint én.
– Úgy sajnálom, Ella.
A karjába zárt, mire én a mellkasába temettem az arcomat. Ez
alkalommal a gát, amely eddig visszatartotta a könnyeimet, átszakadt.
Hangosan zokogni kezdtem, és azt sem vettem észre, hogy Brian
felnyalábol, az ágyhoz visz, lefektet, és mellém fekszik. Hozzábújtam, és
hagytam, hogy ezer darabra hulljak.
– Itt vagyok – súgta, és közben szorosan ölelt. – Veled vagyok,
Ellamara, és sohasem engedlek el. Soha.
Igazat mondott. Akkor sem engedett el, amikor órákon keresztül sírtam
a vállán, és akkor sem, amikor végre elaludtam. Ott maradt mellettem az

agyban, és egész éjjel szorosan ölelt. Nem vacsoráztunk, át sem öltöztünk.
Brian még pisilni sem kelt fel. Szó szerint nem engedett el egészen másnap
reggelig, amikor már magasan járt a nap.