Kelly Oram - Cinder és Ella 2. - Örökkön-örökké

6.

Juliette rábeszélte Eriket, hogy vásárolgasson velünk ebéd után, de mint
később kiderült, már mindenki megvett minden ajándékot, csak én nem. A
többiek úgy döntöttek, beavatkoznak, és üzletről üzletre rángattak, de nem
ellenkeztem. Kezdtem kétségbeesni, és hat fej több ötlettel tud előrukkolni,
mint egy.

– Ó! – állt meg hirtelen Ana, mire Vivian nekiment hátulról. – Ez lesz
az.

Ahogy megláttam a fehérneműket a kirakatban, felmordultam.
– Erősen kétlem, hogy Brian összeillő, csipkés fekete melltartóra és
bugyira vágyik.
Ana a karomba fűzte a karját, és elmosolyodott.
– Most az egyszer egyetértünK. A te bőrszínedhez inkább valami
világosabb, mondjuk, bikavadító vörös illene.
Úgy megdöbbentem a barátságos és kedves hangvételen, hogy észre
sem vettem, Anastasia az üzletbe vezet. Amint megértettem, mire készül,
megálltam, és kihúztam a karomat az övéből.
– Ana, ide nem megyünk be! Fiúk is vannak velünk.
Kérdőn felhúzta a szemöldökét, és Jasonékhez fordult.
– Van kifogásotok az ellen, hogy bemenjünk, és segítsünk választani
valamit Ellának, amit felvehet a pokolian szexi pasija előtt?
Erik elvigyorodott, és megrázta a fejét, amitől lángba borult az arcom.
– Örömmel segítek – felelte.
– És segíthetek választani valamit a pokolian szexi barátnőmnek is? –
kérdezte Jason.
Ana lassan rákacsintott, mire a srác szája fülig szaladt.
– Csúcs! Mehetünk.
– Ana, ne csináld! Nem fogok fehérneműt venni Brian-nek
karácsonyra.

– Ne legyél már ilyen prűd, Ella! – kezdett megint a bolt felé húzni. –
Mikor lesz legközelebb lehetőséged arra, hogy két sráctól is véleményt kérj,
miközben szexi fehérneműt vásárolsz?

– Az tök mindegy, mert már megmondtam, hogy semmi olyasmi nem
fog történni köztünk Briannel.

– De történhetne, ha valami dögös cuccot vennél fel. Például azt ott –
sietett egy csipkésbugyi- és -melltartószettekkel telerakott állványhoz, és
levett egy rubinvörös melltartót. – Brian ezt imádná, hidd csak el nekem.

– Én pedig ezt imádom – vigyorgott Jason, miközben leemelt egy
kihívóan rövidre szabott, tangás bugyit – a klasszikus feketét választotta.

Kikaptam a melltartót Ana kezéből, és közben Jasonre meredtem, de
egy cseppet sem zavartatta magát. Megint rám mosolygott, és Ana elé
tartotta a szerzeményét.

– Én határozottan tudom, mit szeretnék karácsonyra.
Erik megköszörülte a torkát, mire felé perdültem.
– A tesódnak igaza van – mosolygott. – Szerintem is telitalálat –
mutatott az ujjaim végén himbálózó, élénkvörös melltartóra, majd levett egy
babarózsaszín, hasvillantós kombiné- és franciabugyiszettet. – De ez is
abszolút nyerő. Mindig odavoltam a rózsaszínért.
– Ez most komoly? – néztem rá résnyire szűkült szemmel.
– Alig ismerlek, de már fehérneműt válogatsz nekem?
Erik még szélesebben vigyorgott, ami iszonyatosan dühítő, de egyben
aranyos is volt.
– Csak próbálok segíteni.
Juliette a karjára tette a kezét, rámosolygott, majd ugyanazzal a
mosollyal felém fordult. Biztosan észrevette a szememben égő tüzet, mert
felnevetett:
– Csigavér, Ella, ne ess neki! Nem ő tehet arról, hogy itt vagyunk.
– Hanem Ana.
A mostohatestvéremre meredtem. Igen, próbáltam kedves lenni vele,
de ez egyszerűen halál ciki volt, és kezdett már nagyon elegem lenni a
csajból. A viselkedésemmel viszont csak még inkább adtam alá a lovat,
mert mézesmázoson rám mosolygott.

– Vállalom a felelősséget. Egyszer majd hálás leszel nekem ezért, Ella.
Tessék, ezt próbáld fel! – nyújtott felém egy élénkkék, csipkés bodyt a
hozzáillő harisnyakötővel együtt.

– Mintha kifejezetten neked készítették volna. Illik a szemedhez.
Ellenkezni akartam, de mielőtt egy szót is szólhattam volna, Vivian
elvette tőle a bodyt, és elém tartotta.
– Úristen, Ella! – nyögte. – Tudod, hogy utálok egyetérteni Anával, de
igaza van. Ez a cucc káprázatosán állna rajtad. Muszáj megvenned.
– Kizárt.
– De egyszerűen tökéletes – értett egyet Juliette. – Gyönyörű és ízléses.
Pont, mint te.
Összeszorítottam az állkapcsomat. Igazuk volt. Tényleg csinos darab,
és sokkal ízlésesebb, mint amiket Erik és Jason kiválasztott. Végül nem
tudtam megállni, elvettem Viviantől a fehérneműt, és elképzeltem, vajon mit
szólna Brian, ha belebújnék a kedvéért.
Tudom, hogy teljesen odalenne egy ilyen ajándékért, de képes lennék
becsomagolni es odaadni neki? Ez nem játék. Egy ilyen ajándék ígéretet
rejt. Lehet, hogy Anának van igaza? Képes lennék betartani egy ilyen
ígéretet, ha elég szépnek érezném magam? Mert igazából egyedül ez tartott
vissza attól, hogy meglépjem azt a bizonyos dolgot. Szerettem Briant, és ha
egyvalamit megtanultam ezen a héten, az az, hogy akartam őt, de féltem,
hogy nem tetszenék neki.
Két ujjam közé vettem az anyagot, és végigsimítottam rajta.
Elképesztően puha volt. Szinte már láttam magam előtt, hogy felveszem, de
aztán megpillantottam a sérült kézfejemet, és elillant a kép.
Körbenéztem a játékos fehérneműkön. A balesetem előtt imádtam az
ilyen üzleteket. Sosem volt elég bátorságom a szexibb részlegre
merészkedni, ahol most voltunk, de alapvetően melyik lány nem szereti a
csinos alsóneműket? Most viszont úgy éreztem, az összes kirakodott
fehérnemű, amelynek az lett volna a célja, hogy szexinek érezze magát tőle
az ember, plusz a falakra kirakott gyönyörű, tökéletes modellek képei mind
rajtam nevetnek.
– Nem vehetek fel ilyesmit – motyogtam, és leraktam a gyönyörű
bodyt.

– Miért nem? – kérdezte Ana.
Ismét rámeredtem. Miért kell mindig ilyen erőszakosnak lennie?
– Szerinted? – mutattam végig magamon. A ruhám eltakarta a hegeket,
de Ana tudta, mit rejtegetek. Látta már őket. – Nagyon jól tudod, miért.
– Ööö… – szólt közbe Erik bizonytalanul, nyilván megérezte, milyen
feszült lett a hangulat. – Bocsi, de én ezt nem értem. Szerintem elképesztően
gyönyörű vagy. A barátod egy piszok mázlista, és biztos imádná, ha
felvennéd a kedvéért azt a cuccot.
A haragomat mély szomorúság váltotta fel. Erik csak kedves akart
lenni, és még azt is elhittem, hogy komolyan gondolja, amit mondott.
Bárcsak én is így éreznék! Felsóhajtottam, felemeltem a sérült kezemet, és
felhúztam a ruhám ujját. Erik szeme kissé kitágult, de egyébként meg sem
rezzent, csak kíváncsian nézte a hegeimet.
– Balesetem volt. Bent rekedtem az égő autóban. A testem több mint
hetven százalékát ilyen hegek borítják. Isten megkegyelmezett az arcomnak,
de… – végignéztem magamon, és nagyot nyeltem. – A testem több mint
hetven százaléka ilyen. Gondolj bele.
Juliette hirtelen mellettem termett, és kedvesen magához ölelt.
– Ella, tudod, hogy Briant ez nem zavarja.
– Igen, ezt mondja – motyogtam, és átadtam magam a testvérem
támogató ölelésének, mielőtt szembefordultam a többiekkel, akik hirtelen
nagyon kellemetlenül érezték magukat. – De hiába nem zavarják a hegek,
akkor is ő a megtestesült tökély. Mielőtt engem megismert, gyönyörű
modellekkel és színésznőkkel járt. Azok a nők biztosan folyton ilyen
cuccokba bújtak a kedvéért – vettem fel ismét a bodyt, és próbáltam
elképzelni a sérült testemen. Nem ment. – Nézzetek körbe – mutattam végig
az üzletben kirakott képeken. – Egyetlen fotó sincs olyan nőkről, akiknek
lenne valami hibája. Még csak nem is szeplősek. Ezek a modellek mind
tökéletesek. Szerintetek véletlenül van így? – Felemeltem a bodyt, és
dühösen megráztam. – Ha felvennék egy ilyen holmit, attól nem lennék szexi.
Csupán annyit érnék el vele, hogy úgy tűnne, mindenáron olyasvalakinek
akarok látszani, aki nem vagyok.
Lassan kifújtam a beszívott levegőt, és közben visszanyeltem a
könnyeimet. A vallomás közben elvesztettem az érzelmeim fölött az

irányítást, de nem tehettem róla. Lehet, hogy nem szándékosan csinálták
Anáék, de akkor is arra kényszerítettek, hogy szembenézzek az egyik
legnagyobb félelmemmel.

– Megyek, levegőzöm egyet. Van a bejárat mellett néhány pad, ott
megvárlak titeket.

Elindultam, de Vivian szinte azonnal megállított. A szeme könnyektől
csillogott, a hangja pedig remegett.

– Ella… te is tudod, hogy az igazi szépség belülről fakad. Te vagy a
legszebb ember, akit ismerek. Ha nem így lenne, szerinted mégis hogyan
csíptél volna meg magadnak egy olyan pasit, mint Brian? És nem is csak
egyszerűen megcsípted, hanem olyan szinten az ujjad köré csavartad, hogy
más nőket már észre sem vesz. Nem létezik számára senki más. Te vagy a
mindene, és nagyon jól tudod, hogy gyönyörűnek fog találni, bármi is legyen
a ruhád alatt.

– Talán. De én nem érzem magam gyönyörűnek.
– Ez azért van – szólt közbe Ana magabiztosan, ami megtörte a
feszültséget –, mert nem vagy hajlandó olyan cuccokat hordani, amikben
szexinek érezhetnéd magad. – A kezembe nyomta a rózsaszín kombinét és a
bugyit. – Öltözz úgy, „mintha”. Még ha nem is állsz készen arra, hogy
megmutasd magad a pasidnak, öltözz szexin, hogy annak érezd magad.
Tudod, mi van most rajtam?
Erre Jason és Erik is felkapta a fejét, és végigjártatták a tekintetüket
Anán. Jason a barátnője köré fonta a karját, és csókolgatni kezdte a
nyakát.
– Mi van rajtad, szivi?
– Az legyen az én titkom – tolta el magától Ana önelégülten
mosolyogva. – De magabiztosnak érzem magam tőle.
Erősen kételkedtem benne, hogy a fehérneműje miatt lenne olyan
magabiztos, de nem akartam vitatkozni.
– El sem hiszem, hogy másodszorra mondok ilyet – szólt Vivian –, de
Anának igaza van. Ha nem kezdesz el azon dolgozni, hogy szexinek érezd
magad, sosem fogtok odáig jutni Briannel. Ideje úgy gondolnod magadra,
mint aki megérdemli, hogy ilyen cuccokat hordjon. Mert tényleg
megérdemled.

– Jól mondja – bólintott Juliette félmosollyal az arcán, aztán kikapta a
csipkés, fekete bugyit Jason kezéből, és az én kezembe nyomta. – Ideje
megélned a szépségedet, szóval szedd össze magad, kislány, és vegyél egy
tangát!

Mindenki nevetett, és bár úgy éreztem, menten a föld alá süllyedek,
amiért Jason és Erik is fültanúja volt ennek a beszélgetésnek, nagyon hálás
voltam a barátaimnak. Még Anának is, hiszen a maga erőszakos módján ő
is csak segíteni akart. Legalábbis azt hiszem. Vagy lehet, hogy kínos
helyzetbe próbált hozni a srácok előtt, mert tudta, milyen prűd vagyok, és
szeretett cikizni emiatt? Akárhogy is, tényleg jobban éreztem magam egy
kicsit. Annyira azért nem, hogy vegyek magamnak egy tangát vagy egy
bodyt, de tényleg segített a lelki fröccs.

– Oké, talán igazatok van. Megígérem, dolgozni fogok azon, hogy
büszke legyek arra, aki vagyok. De ezt kezdjük inkább néhány csinos
szoknyával vagy rövid ujjú felsővel, jó? Erre még nem állok készen –
emeltem fel a kezemben tartott fehérneműket, majd letettem őket, aztán
meglengettem a fekete, kissé ízléstelen tangát Jason előtt. – Különben is,
hogy képes bárki szexinek érezni magát pánttal a fenekében?

Megint mindannyian felnevettek, de ahogy elindultunk kifelé az üzletből,
Juliette felkapta a bodyt.

– Na jó, ha te nem veszed meg, akkor majd én – vigyorgott rám, és a
pénztárhoz indult. – Boldog karácsonyt, Ella!

– Jó ötlet – bólintott Ana, és felkapta a rózsaszín szettet, amit Erik
választott ki. – Eredetileg nem akartam neked ajándékot venni, de most
nagylelkűnek érzem magam.

Égnek emeltem a tekintetem, de aztán észrevettem, hogy Erik szélesen
vigyorog, és elvörösödtem.

– Tényleg bejön a rózsaszín – mondta. – Ha netán egyszer ráunsz a
pasidra, hívj fel.

– Ennek az esélye egyenlő a nullával, szóval jobb, ha erről leteszel –
horkant fel Vivian. – Be kell érned Juliette-tel.

Erik tekintete a kassza felé tévedt, ahol az ikrek épp kifizették a
fehérneműket. Juliette gyönyörű, hullámos haja lágyan omlott a hátára,

hosszú combját pedig szinte egyáltalán nem takarta a miniszoknya, amit
viselt.

– Az nem lesz nehéz – mondta végül.
Még akkor is a mostohatestvéremet bámulta, amikor már jött vissza
felénk. Ahogy odaért, Erik a vállára tette a karját, és magához húzta.
– Nekem lassan indulnom kell, szépségem, csak előtte áruld el, van-e
már valami terved szilveszterre. Engem meghívtak egy menő buliba, de még
nincs partnerem.
– Vannak terveim, de ha jobb meghívást kapok, talán hajlandó vagyok
lemondani őket – vonta meg a vállát Juliette közönyösen.
– Vagyis akkor csak meg kell győzzelek, hogy ez a buli a legnyerőbb
mind közül. Add meg a számod, és később írok üzenetet.
Erik Juliette-nek adta a mobilját, aki alig észrevehetően rám kacsintott,
miközben beírta a telefonkönyvbe a számát. Nevetve a fejemet ingattam.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen közel állok majd egy
olyan lányhoz, mint Juliette, de őszintén szerettem a mostohatestvéremet.

Végül üres kézzel mentem haza a plázából, de egy jó dolog azért származott
az órákig tartó vásárolgatásból: Juliette sugárzott az örömtől, ahogy
hazaértünk. Erik mellett próbált lazának tűnni, de abban a pillanatban, hogy
a srác elment, szinte magánkívül került az izgalomtól, és kijelentette, hogy
Erik a legkedvesebb, legviccesebb, legszívdöglesztőbb pasi, akivel valaha
találkozott. Örültem a boldogságának. Jules megérdemel egy rendes srácot,
és habár Erik kiválasztott nekem egy szexi melltartó-bugyi szettet, attól még
jó fej, szóval semmi akadálya annak, hogy a mostohatesóm randizni kezdjen
vele.

Apa és Jennifer a nappaliban nézte az Igazából szerelmet, de amikor
Jennifer meghallotta, hogy jövünk, leállította a filmet, és mindketten elénk
siettek.

– Na, hogy ment? – vett el Jennifer egy zacskót Anától. –
Megnézhetem, miket vásároltatok?

– Anya! – sikkantott Anastasia, és kitépte az anyja kezéből a zacskót.
– A te ajándékod is köztük van, szóval ne leskelődj! Ugyanolyan rossz
vagy, mint apa.

– Azért ne túlozz – nevetett Juliette. – Senki sem olyan rossz, mint apa
– nézett rám sokatmondón, és szorosan magához ölelte a reklámszatyrait,
mintha az élete múlna rajta. – Nem véletlenül hagyjuk az utolsó pillanatra az
ajándékvásárlást nektek – bámult apára, aki egyre közelebb araszolt hozzá.

– Most miért mondod ezt? – kérdezte apám olyan ártatlan
arckifejezéssel, amitől kitört belőlem a nevetés.

– Ugye az én ajándékaimat nem lestétek ki? – kérdeztem, de elég volt
egyetlen pillantást vetnem az arcukra ahhoz, hogy tudjam a választ. – Apa!
– bokszoltam a karjába.

– Most mi az? Te hagytad a zacskót a konyhapulton. Azt hittem,
ennivaló van benne.

Na persze.
– Kábé öt percre hagytam ott, mert nem tudtam mindent egyszerre
bevinni, és még meg is kértelek, hogy ne nézz bele.
– Ne már, Ella! A pulton hagyod az ajándékomat, megkérsz, hogy ne
nézzem meg, aztán kimész a konyhából? Mégis mire számítottál?
Furcsa volt azt látni, hogy a félelmetes ügyész, aki kegyetlen bűnözőket
szokott faggatni, azonnal magyarázkodni kezd. Ez egy kicsit emberivé tette,
és habár épp lebuktattam, elmosolyodtam.
– Egek, ugyanolyan rossz vagy, mint Brian! Vissza kéne vinnem, és
venni valami mást.
– Eszedbe se jusson! Egy ideje le kéne cserélnem az aktatáskámat, és
nagyon tetszik, amit választottál. Legszívesebben már két héttel ezelőtt
megkérdeztem volna, hogy megkaphatnám-e előbb. – Dühös pillantást
vetettem apára, mire elvigyorodott. – Tényleg nagyon tetszik. Előre is
köszönöm.
– Nincs mit. De most megyek, muszáj lepihennem.
– Megerőltetted magad? – nyúlt meg apa arca.
– Egy kicsit. – Sóhajtva áthelyeztem a súlyomat a rossz lábamról a
jóra. Mindkét lábam lüktetett a fájdalomtól, az ujjaimtól egészen a csípőmig.
– Daniel biztos azt fogja mondani, hogy jót tett a testmozgás, de most
muszáj vennem egy forró fürdőt, és áztatnom magam egy pár óráig, hogy
holnap lábra tudjak állni.

– Ha feldagadt a lábad, tegyél a vízbe egy keveset az Epsom-sóból –
ajánlotta Jennifer. – És önts bele egy kevés levendulaolajat is. Ha nagyon
elgémberedtél, tegyél bele egy kis bergamott- és eukaliptuszolajat.

A mostohaanyám nagyon otthon volt az illóolajokban. Eleinte azt
gondoltam, csak valami dilis Kaliforniai nőcske, de el kell ismernem, a kis
trükkjei csodát művelnek a testemmel.

– Köszi, úgy lesz.
Elég sokáig tartott előkészítenem a fürdőt. A végtagjaim olyannyira
elgémberedtek, hogy úgy mozogtam, mint egy kilencvenéves öregasszony.
Tényleg túlzásba vittem ma a mozgást. Ritkán gyaloglók, és mindig
elfáradok tőle, viszont ma az egész napot a plázában töltöttük. És habár
gyakran leültem pihenni, miközben a többiek nézelődtek, még így is sokkal
többet járkáltam, mint általában szoktam.
A balesetem óta először voltam talpon szinte egész nap, és a testem
fájdalmasan tiltakozott ellene. De megérte. A két legjobb barátnőmmel
plázáztam, vásároltam, dumáltam, és még egy pasit is felszedtünk, amitől
ismét átlagos tininek éreztem magam. Leszámítva azt a néhány alkalmat,
amikor felismertek. Híresnek lenni nem átlagos dolog, akárhonnan nézzük.
Vajon hozzá fogok szokni valamikor?
Annyira kimerültem, hogy miután kiszálltam a kádból, és felöltöztem,
lefeküdtem az ágyra, hogy pihenjek egy percet, de úgy, ahogy voltam,
törülközőbe tekert hajjal elaludtam, és reggelig fel sem keltem.

7.

A mobilom hangjára ébredtem, ami jelezte, hogy üzenetem jött. Kellett egy
perc, hogy felfogjam, hol vagyok, és rájöjjek, hogy elaludtam a fürdő után.
Ásítva letekertem a törülközőt a fejemről. Bár a hajam megszáradt, kócos
maradt, mert nem fésültem ki. Megint be kell majd vizeznem, hogy legalább
egy kicsit kezelhetővé tegyem. De egyelőre félretettem a gondolatot,
nyújtózkodtam, és csak ezután jöttem rá, hogy már reggel van.

Ismét megszólalt a telefonom – újabb üzenet. Aztán pedig megcsörrent,
de szokásommal ellentétben most nem foglalkoztam vele. Még túlságosan
álomittas voltam, és különben is, biztos csak Brian akar cirkuszolni, amiért
nem hívtam fel tegnap este. Azt a kis időt még igazán kibírja, ameddig
megmosom a fogam. Vagy talán egy fél órát is…

Átfordultam, és bemásztam a takaró alá, de csak pár percig tudtam
pihengetni, mert Juliette berontott a szobába.

– Ella, kelj fel! Ezt látnod kell!
– Hagyj békén – morogtam. – Még alszom.
– Komolyan mondtam.
Juliette felkapta a laptopomat, az ágyamra ült, és bekapcsolta,
miközben megint ásítottam.
– Mi történt?
– Nem nézted meg a mobilodat?
– Még túl korán van. Brian igazán kibírja, amíg felkelek.
– Jobb lenne, ha visszahívnád.
Mégis mi a fene ilyen sürgős? Miközben Juliette elindította a böngészőt,
megnéztem a telómat.
Az üzenetek Viviantől és Robtól jöttek. Mindketten arra sürgettek –
nagyon sok felkiáltójellel –, hogy azonnal nézzem meg a „Hollywood igazi
arca” nevű weboldalt. Még Rob is írt egy felkiáltójelet, szóval tudtam, hogy
tényleg komoly dolog történt.

Miközben kidörgöltem a szememből az álmot, és lassan felültem – a
tegnap elgémberedett tagjaim mára nagyon merevek lettek –, Juliette
felvisított:

– Na ne! Ilyen nincs!
– Mi az? – kérdeztem.
Nem válaszolt, mert minden figyelmét lekötötte, amit a képernyőn
látott, de azt tudtam, hogy nem örömében sikol-tott fel. Az arcára egyszerre
rémület és düh ült ki.
Nagyot nyögve átlendítettem az ágy szélén a lábamat. Daniel meg fog
ölni a következő kezeléskor, amiért ennyire túlerőltettem magam.
Valószínűleg egyből azután, hogy azt mondja, jót tett, és csináljam többször
is.
Megcsörrent a mobilom, de nem foglalkoztam vele. Bárki is hív, biztos
csak azt akarja mondani, hogy nézzem meg azt a honlapot, amelyre Juliette
épp dühösen mered.
– Mi történt?
– Az a sunyi rohadék!
– Juliette! – csattantam fel. Csak így tudtam magamra vonni a figyelmét.
Falfehér volt az arca, a nyakán pedig vörös foltok ütköztek ki a dühtől.
Amikor a tekintete találkozott az én zavart és kíváncsi pillantásommal, csupa
könny lett a szeme.
– Úgy sajnálom, Ella.
Az ölembe tette a laptopot. A képernyőre néztem, de kellett egy perc,
hogy felfogjam, mit látok.
– Ez én vagyok. Ez tegnap ebéd közben készült? De mi…? Hol?
Hogyan?
– Erik – suttogta Juliette. – Valami nagymenő celebhír-hajhász.
– Ezt meg hogy érted?
Kilépett a videóból, és visszament a „Hollywood igazi arca" főoldalára.
Hírességekkel foglalkozó pletykaoldal volt. A bal felső sarokban ott virított
Erik képe, egy rövid bemutatkozással együtt.
A vezető hír pedig ott állt óriási betűkkel középen: „Cinder Ellája
őszintén beszél a kapcsolatuk testi oldaláról és a saját félelmeiről." Alatta a
videó, amin a plázában ülök, az étteremben.

– Átvert minket – magyarázta Juliette. – Végig tudta, ki vagy. Biztos
ezért kelt a védelmedre. Valószínűleg követett minket, és várta az alkalmat,
hogy szóba elegyedhessen velünk. Mi pedig egyenesen besétáltunk a
csapdába.

Teljesen megrökönyödtem, de még mindig nem akartam elhinni.
– Na és hogy vette fel a beszélgetésünket?
Juliette megvonta a vállát, és a képernyőn futó képsorra nézett.
– Fogalmam sincs. Biztos valami rejtett kamerát használt, vagy ilyesmi.
– Hang is van a felvételhez?
Juliette elhúzta a száját, amivel választ is adott a kérdésemre.
Rákattintott a videóra, mire tisztán és érthetően csendült fel a hangom a
hangszóróból: „Valahányszor megkérem, hogy adjon valami tippet, mindig
azt mondja, hogy neki nem kell ajándék. És énekelni kezdi azt a hülye All I
Want for Christmas is You-t.”
Görcsbe rándult a gyomrom, és amint felfogtam, mit vett fel és osztott
meg Erik mindenkivel a világhálón, epe ízét éreztem a számban.
– Mennyit sikerült felvennie? – kérdeztem remegő hangon.
Juliette belepörgetett a videóba, és nagyot nyelt.
– Úgy tűnik, az egész beszélgetést az ebédnél… és a
fehérneműüzletben.
Összerezzentem.
– Az egészet?
A testvérem bólintott.
Az ágytámlának dőltem, de annyira megrendített, ami történt, hogy
észre sem vettem, milyen fájdalmas volt a mozdulat. Az egész beszélgetés
azzal kezdődött, hogy Ana elmondta, Briannek kéne adnom a
szüzességemet karácsonyra, és onnantól csak még személyesebb lett.
Szabályosan rosszul voltam. Forogni kezdett velem a szoba, és könny csípte
a szemem.
– Jules… – a hangom egyre jobban remegett.
– Tudom – suttogta lesújtva. – És mi csak tovább rontottunk a
helyzeten. Ella…
Ismét megcsörrent a mobilom, és amikor megláttam Brian nevét a
kijelzőn, könnybe lábadt a szemem. Képtelen voltam felvenni, ezért a szoba

túlsó felébe hajítottam a telefont, és a tenyerembe temettem az arcom.
Abban a pillanatban, hogy a hangpostára ment a hívás, újra csörögni kezdett
a mobil.

Juliette felvette, és felém nyújtotta.
– Beszélj vele, Ella!
Megráztam a fejem.
– Nem megy. Biztos azért hív, mert ő is látta. Végighallgatta az egész
beszélgetést, amiben azt ecsetelem, hogy ő milyen felnőtt, én meg milyen egy
kis buta prűdnek érzem magam mellette. Látta, hogy nem akarok szexi
fehérneműt venni, és bevallom, hogy azért nem állok még készen a szexre,
mert gátlásaim vannak a testem miatt. Végighallgatta az egészet, ahogy
mindenki más is a világon.
Juliette letörölt egy könnycseppet az arcomról.
– Ella, úgy sajnálom!
– Te nem tehetsz róla.
– De akkor is szörnyen… – Elhallgatott, mert a telefon megint csörögni
kezdett. – Beszélned kell vele.
– Nem megy. Még nem. Kell egy perc, hogy összeszedjem magam.
Földrengésszerű sikoly rázta meg a házat, majd néhány pillanattal
később kivágódott a szobám ajtaja.
– Ti is láttátok? – visította Ana.
Elég volt egyetlen pillantást vetnie rám, hogy tudja a választ, mire fel-alá
kezdett járkálni a szobámban.
– Az a rohadék! Megölöm! Te tudtad, ki ő? – meredt rám. – Direkt
hagytad, hogy totál hülyét csináljak magamból, és tudtad, hogy videóra veszi
az egészet?
Ez valami vicc?
– Fogd be, Ana! – csattant fel Juliette. – Nem minden körülötted forog.
Egy pillanat alatt felszáradtak a könnyeim, és valószínűleg életemben
először sikerült ijesztőbben néznem Anára, mint neki énrám.
– Hát persze, ez csakis rólad szól – estem neki, mert ő volt a
legkönnyebb célpont, akin kitölthettem a haragomat. – Felhívtam Eriket, és
megkértem, hogy titokban filmezzen le minket, amint hülyét csinálunk
magunkból a plázában. És persze azt is direkt bevallottam, hogy közel sem

állok készen a szexre Briannel, mert ő tökéletes, az én testem meg torz.
Mert azt akartam, hogy a világon mindenki tudjon erről. És persze én
kértelek meg, hogy beszéljünk a szerelmi életemről, és rángass be egy
fehérneműüzletbe. Most lebuktam. Ez volt az én nagy, ördögi tervem, mert
azt akartam, hogy hülyén érezd magad.

Ana ismét rám meredt, de nem kapta fel a vizet. Az arcára kiülő dühöt
idegesség váltotta fel, és fújtatva lehuppant az íróasztalomnál álló székbe.

– Ez kész rémálom.
– Nézzük a dolog jó oldalát – mondta Juliette, és olyan szúrósan
meredt a laptopra, hogy féltem, megragadja, és kárt tesz benne. – Apa
tönkreteszi a bíróságon. Nem jó emberrel húzott ujjat az a szemétláda.
– Nem!!! – kiáltottuk egyszerre Anával.
Juliette arca megrándult, nem számított rá, hogy ilyen hevesen ellenkezni
fogunk.
– Apa megöl, ha meglátja ezt a videót – hajtotta le a fejét szégyenkezve
Ana.
Igaz, hogy én egy buta és bizonytalan kiscsaj benyomását keltettem,
Anastasia viszont kifejezetten ribancosan viselkedett. Ha apa megnézi a
felvételt, örök életére eltiltja a randizástól.
– Velem pedig biztos el akar majd beszélgetni, mint apa a lányával, ami
tök kínos lesz – tettem hozzá. – Hacsak nem tart megint inkább kiselőadást
arról, mennyire ellenzi a kapcsolatomat Briannel.
– Ki kell hogy ábrándítsalak benneteket – húzta el a száját Juliette. –
Apa így is, úgy is látni fogja, mert tele van vele az internet. De ha most rááll
az ügyre, talán sikerül még azelőtt felszólítást szereznie a levételére, hogy
Kenneth Long ezen csámcsoghatna a műsorában.
Hangos kopogás hallatszott, mire felmordultam.
– Lányok? – hallatszott apa ideges hangja. – Mindenki fel van öltözve?
Az előbb láttam egy oldalt megnyitva Ana gépén. Bejöhetek?
– Felvered az egész házat, aztán csak úgy otthagyod a laptopodat, és
iderohansz? – nézett Juliette mérgesen a testvérére. – Szép volt. Ennyit
arról, hogy apa nem láthatja a videót.
– Lányok?
– Hagyj békén! – kiáltott Juliette.

Úgy tűnik, apa szótárában a „hagyj békén” azt jelenti, „gyere be", mert
kitárult az ajtó, és bedugta rajta a fejét. Amikor meglátta, hogy
mindannyiunkon van ruha, belépett a szobába.

– Légyszi, ne most – kértem. – Nem akarok beszélni róla.
Nem tudom, milyen kifejezés ült ki az arcomra, de apáé megnyúlt.
– Ella, szívem, te döntöttél úgy, hogy egy híresség barátnője leszel –
sóhajtott. – Amíg Brian Oliverrel jársz, az ilyen és ehhez hasonló esetek
elkerülhetetlenek.
Nem akartam veszekedni, de apa érzékeny pontra tapintott.
– Ez nem Brian hibája.
– Én másképp látom, de ne vitatkozzunk ezen – emelte égnek a
tekintetét. – Csak azt akarom mondani, nem hagyhatod, hogy ezek a
dolgok határozzák meg az életedet. Ami történt, megtörtént, szóval
felesleges itt bujkálni emiatt.
Ha! Hát ezt meg én látom másképp.
Farkasszemet néztünk, mire megszólalt az ajtócsengő. Nem volt nehéz
kitalálnom, ki jött. Amint Jennifer ajtót nyitott, Brian aggódó hangja zengte
be a házat:
– Ella?
Amint a szobámhoz ért, hátravetettem magam az ágyon, és a fejemre
húztam a takarót.
– Ella nincs itt. Menj el, légyszi!
– Ellamara… – súgta Brian. – Ne aggódj, minden rendben lesz.
Most az egyszer egy kicsit sem nyugtatott meg a hangja.
– Nem lesz! – Olyan ideges voltam, hogy megbicsaklott a hangom. –
Hogy lehettem ennyire ostoba? Olyasmiket mondtam, amiket nem kellett
volna. Belemerültünk a beszélgetésbe, és nem gondolkodtam. Mondtam
személyes és kifejezetten kínos dolgokat. De már te is biztos megnézted.
Egy fehérneműüzletben viccelődtünk, ahol Juliette és Ana megvette nekem
karácsonyra azokat a cuccokat, amiket én magamnak nem voltam hajlandó.
És mindezt az egész világ látni fogja.
Élesen beszívtam a levegőt, és szipogni kezdtem. Visszanyeltem a
könnyeimet, nem akartam sírni. De akárhogy küzdöttem, továbbra is
szipogtam – átvertek, és szörnyen megaláztak.

Valaki felkelt az ágyamról, és átadta valaki másnak a helyét: Juliette
helyet cserélt Briannel. A barátom lehúzta a fejemről a takarót, és
gyengéden magához vont. Amint körém fonta erős karját, nem bírtam
tovább. A mellkasának dőltem, és szabad utat engedtem a könnyeimnek.

– Hogy tehette ezt velünk?
Brian szorosabban magához ölelt.
– Magunkra hagynátok minket egy kicsit? – kérdezte halkan.
Fel sem kellett néznem, hogy tudjam, senki sem fog ellenkezni. Amikor
ilyen komoly hangon beszélt, általában elérte, amit akart. Abban persze nem
kételkedtem, hogy apa gyanakvóan méregeti, és mivel az ajtót sem
hallottam becsukódni, tudtam, hogy résnyire nyitva hagyta, mert nem akarta,
hogy teljesen kettesben maradjak a barátommal. De amikor Brian felemelte
a fejem a mellkasáról, és a fülem mögé tűrte a hajam, tudtam, hogy magunk
vagyunk.
Elég volt egyetlen pillantást vetnem szomorúságot árasztó szemébe,
hogy ömleni kezdjen belőlem a szó, mintha csak gyónáson lennék.
– Ne haragudj! Fogalmunk sem volt, ki ő. Erik…
Brian megrázta a fejét.
– Nincs miért bocsánatot kérned, nem a te hibádból történt – szakított
félbe. – A srácot Erik Clarke-nak hívják. Elég rossz neve van errefelé a
mocskos kis trükkjei miatt. Minket, hírességeket csak ritkán sikerül ilyen
helyzetbe hoznia, mert tudjuk, hogy vigyázni kell vele, ezért inkább
családtagokra és barátokra utazik, hogy szóra bírja őket. Egy csomó
kellemetlen dolgot lehoz az oldalán.
Szuper.
– Ilyen az én szerencsém. Mégis mekkora volt az esélye, hogy tőle nem
messze kötök ki a mozgólépcsőn, pont azon az egy napon, amikor nélküled
megyek valahová?
Brian arca elkomorodott, és megint megrázta a fejét.
– Ez nem szerencse kérdése volt. Kiszúrtak a plázában, és Erik tudta,
hogy nem vagyok veled, plusz sejtette, hogy fogalmad sincs, ki ő. Kihasznált
téged.
Az utolsó szavakat szinte morogta, ezért vett néhány mély lélegzetet,
hogy megnyugodjon. Tudtam, mit érez, mert én is legalább ennyire pipa

voltam.
– Én pedig teljesen bedőltem neki, mert egy buta, naiv lány vagyok, aki

csak hiszi, hogy képes felnőttként viselkedni.
– Ne beszélj így magadról! Ez nem érettség kérdése, hanem a hírnévé.

És ez még új neked, de ettől nem leszel buta – fújtatott idegesen. – Ne
haragudj, Ella! Reméltem, hogy lesz időd hozzászokni mindenhez, mielőtt
ilyesmi történik.

– Hogy tudsz így élni? De komolyan. Mintha az eddigiek nem lettek
volna elég kínosak. Mindenki tud az öngyilkossági kísérletemről és apám
gyámságáról. Ráadásul takarodóm van, ami a héten szintén címlapra kerül.
És most már én vagyok a naiv kis szűz lány, aki nem akar lefeküdni a
barátjával, mert fél a szextől. Rajtam nevet az egész ország. És tök jogosan.
Áááá! – téptem a hajamat.

– Ella, hagyd ezt abba, és nézz rám! – De nem tettem, ezért
nyomatékosabban megismételte. – Nézz rám!

Végül engedelmeskedtem.
– A szennylapok mindig el fogják torzítani a valóságot, hogy ütős
címlapsztorikat kreáljanak, de ettől még nem lesz igaz, amit írnak. Bárkit fel
lehet tüntetni rossz fényben, ha ügyesen választod meg, az életének mely
részét és hogyan mutatod be. Amit az emberek nem tudnak – de én igen –,
hogy milyen erős, kedves és jószívű vagy. Szóval, ha nevetnek is, nincs
igazuk. – Brian az arcomra tette a kezét, és ellágyult a hangja. – Te vagy a
legnagyobb ajándék, amit valaha kaptam az élettől. Érted, mit mondok?
Bárki bármit állít vagy ír, én akkor is szeretlek. És mindig szeretni foglak.
Bár nem most hallottam először ezeket a szavakat, jelen pillanatban
mindennél jobban szükségem volt rájuk. Ki akartam fejezni Briannek,
milyen hálás vagyok neki ezért, de egy hang sem jött ki a torkomon, ezért
inkább előrehajoltam, és a szájára tapasztottam a számat. Olyan hevesen
csókoltam, mintha ettől minden gondom megoldódna. Ő pedig higgadt
nyugalommal viszonozta a csókomat. Az a gyengédség, ahogy hozzám ért,
és az a magabiztosság, ahogy a karjában tartott, mind szerétéiről árulkodott.
Biztonságban éreztem magam, és szépen lassan csillapult a bennem tomboló
érzelmi vihar.

Miután megnyugodtam, Brian elhúzódott, és halványan, játékosan
elmosolyodott.

– Jobban érzed magad?
Igen, sokkal. Olyannyira, hogy válaszolni tudtam a szemében csillogó
játékosságra.
– Nem mondhatnám – csipkelődtem. – Ha azt akarod, hogy jobban
legyek, folytassuk, amit abbahagytunk.
A nyaka köré fontam a karomat, és ismét megcsókoltam, mire
felnevetett, de engedett a kérésemnek. Viszont most, hogy már nem kellett
attól tartania, érzelmileg összeroppanok, sokkal hevesebben reagált.
Nemcsak azért csókolt, hogy megnyugtasson, hanem szabadon engedte a
vágyait. Végül megint ő vetett véget neki, de ezúttal gyakorlatilag úgy kellett
kiszakítania magát az ölelésemből.
– Azt hiszem, ennyi elég lesz – szívta be mélyen a levegőt, hogy
lecsillapodjon. – Legalábbis amíg a családod odakint van, és ránk vár.
Felsóhajtottam. Ideje visszatérni a valóságba.
– Jól van, menjünk, essünk túl rajta. Mindannyian látták azt a hülye
felvételt, szóval nem lesz kellemes a dolog. Arról nem beszélve, hogy apa
biztos készül valami hegyi beszéddel.
Már indultam volna kifelé, de Brian megállított.
– Ella… – Óvatosság érződött a hangjából, és aggodalom ült ki az
arcára. – Amit a videóban mondtál…
És ezzel varázsütésre visszatért minden szorongásom.
– Ne! – ráztam meg hevesen a fejem. – Ne kezdd, kérlek!
– De…
– Légyszi. Így is elég kínosan érzem magam. Nem szeretnék beszélni
erről.
– De muszáj – vonta össze a szemöldökét. – Sőt ez kifejezetten
olyasmi, amiről velem kellett volna először beszélned a barátnőid helyett.
Lángba borult az arcom, és lehajtottam a fejem, mert nem bírtam állni
kutató tekintetét.
– A lányok szeretik az ilyesmit megbeszélni egymás között.
– Tudom, de képtelen vagyok elviselni, hogy azt hiszed, nem tetszenél.
Hidd el, hogy ez nem igaz, sőt! Épp ellenkezőleg. És ha félsz, vagy

összezavarodtál, vagy úgy érzed, túl sok neked ez a kapcsolat, vagy nem
tudod, mit gondolok, akkor a legjobb, ha először velem beszélsz.

És pont ez volt az egyik dolog, amiben nagyon különböztünk.
– Mondta az érett, felnőtt férfi a tapasztalatlan kis barátnőjének –
morogtam.
– Ella.
– Jó, bocsi. Csak elmerültem az önsajnálatban. – Brian sokatmondón
felhúzta a szemöldökét, mire beadtam a derekam. – Rendben, akkor
beszéljünk róla. De ne most. Adj egy kis időt, hogy magamhoz térjek, és ne
érezzem magam ilyen hülyén.
Fürkésző tekintettel méregetett: azt próbálta kitalálni, vajon tényleg
ennyire sokkoltak a történtek, vagy csak próbálok kibújni a beszélgetés
alól. Végül hitt nekem, mert hangosan kifújta a levegőt, és bólintott.
– Jó, akkor majd később. De ígérd meg, hogy ha már jobban érzed
magad, beszélünk erről. És a kapcsolatunkról.
Egy pillanatig tétováztam, mert nem akartam egyből rábólintani. Viszont
meg szerettem volna beszélni a dolgokat, szóval jó lenne végre
összeszednem magam, és… nem is tudom… éretten viselkednem. Elvégre
ez a beszélgetés elkerülhetetlen.
– Megígérem.
– Köszi – nyomott gyors csókot a számra, majd isméi a karjába zárt,
mintha egyáltalán fel sem akarna kelni. Boldogan bújtam hozzá. – Akkor
csak egyvalamit hadd mondjak mindenki kedvenc jelenetéről…
A szívem kihagyott egy ütemet, és görcsbe rándult a gyomrom.
Kibontakoztam az ölelésből, és elborzadva Brianre meredtem.
– Miféle kedvenc jelenet?
Õszintén, szívből felnevetett, és ismét szorosan magához vont.
– A barátnőm szerint már vagy milliárd nővel volt dolgom. Ez egy ideig
még biztos ott lesz a címlapokon.
Úgy örültem, hogy ismét magához ölelt! így legalább nem látja,
mennyire elvörösödtem.
– Szeretném tisztázni, hogy bár nem emlékszem a pontos számokra,
bizton állíthatom, hogy nem értem el a milliárdot.

Tudtam, hogy direkt piszkál, hogy jobb kedvre derítsen, ami végül
sikerült is.

– Mindegy – mosolyodtam el, aztán halkan felnevettem. – Ötven vagy
milliárd… Ha már nem is számolod, akkor egyre megy.

Ezen együtt nevettünk, ami csodás érzés volt, de a pillanatnak hamar
vége szakadt. Felsóhajtottam, és loptam egy utolsó csókot.

– Kösz, hogy idejöttél.

8.

Mikor Brian és én előbújtunk a szobából, a többieket a konyhában találtuk.
Jennifer kávét főzött, és közben hol rám, hol Juliette-re, hol pedig Anára
pillantott idegesen. Anastasia az étkezőasztalnál ült, és gondterhelt
arckifejezéssel üzenetet írt valakinek. Apa mereven a pultnak dőlt, és
könyékig a cukrozottmüzli-dobozban kotorászott. Úgy tűnik, megunta, hogy
rejtegetnie kell a titokban becsempészett készleteit. Szemlátomást nagy
szüksége volt most a kedvenc mályvacukros karikáira, hogy
megnyugtassák.

Juliette-nek viszont nem lett volna elég néhány marék cukrozott müzli,
hogy lecsillapodjon. Dühösen fel-alá járkált, és közben az orra alatt mormolt
valamit. Végül hirtelen megtorpant, és apa felé perdült.

– Neked nem telefonálgatnod kellene? – kérdezte szemrehányóan. –
Annak a szemét szenzációhajhász baromnak már rég a bíróság előtt kéne
állnia. Senki sem húzhat ujjat a Coleman családdal büntetlenül!

Épp időben néztem apára ahhoz, hogy lássam megrándulni az arcát,
amitől a szívem kihagyott egy ütemet.

– Mi az? – kérdezte Juliette. Ő is tudta, hogy nem fog tetszeni, amit
hallani fog.

Apa ide-oda kapkodta a tekintetét közöttünk, aztán felsóhajtott.
– Erik Clarke nem tett semmi rosszat.
– Hogy mi van?! – sivította füles.
Görcsbe rándult a gyomrom.
– Morálisan – kezdte apa párhuzamosan az üvöltő Juliette-tel –
természetesen elítélendő, amit tett. Jogilag viszont… semmi törvénytelent
nem csinált – ernyedt el merev tartása.
Hitetlenkedve pislogtam. Ez most komoly?
– Az engedélyünk nélkül videóra vett minket! – tajtékzott Juliette. – Ez
mégis mióta törvényes?

Apa szigorúan nézett rá. „Ha nem nyugszol meg most azonnal,
felküldelek a szobádba" – üzente a tekintete.

– Mindent nyilvánosan mondtatok és csináltatok.
– De attól még nem a nyilvánosságnak szántuk!
– Az nem számít – rázta meg apa a fejét. – A nyilvánosság az
nyilvánosság, és a sajtószabadság erre is kiterjed. Biztos vagyok benne,
hogy Erik pontosan ismeri a törvényt, és nagyon óvatosan jár el, nehogy egy
betűjét is megszegje, elvégre ebből él. Nem ti vagytok az első felháborodott
áldozatai, de régen kiismerte a rendszert. És csak hogy tudjátok, már
felhívtam pár barátomat. Azt mondták, Erik a legjobb ügyvédekkel veszi
körül magát, és bár gyakran beperelik, általában sikerül a bíróságon kívül
rendeznie az ügyet. Ráadásul még soha senki sem tudta bűncselekmény
elkövetésével megvádolni.
Juliette lehuppant az Ana melletti székre, karját szorosan összefonta, és
bosszúsan a homlokát ráncolta.
– Ennyit arról, hogy rács mögé juttatjuk – mondta Ana.
– Mázlija van – morogta Juliette. – Sok bentlakót boldoggá tenne.
– Most még jobban sajnálom, hogy nem tudjuk börtönbe juttatni –
mosolyodtam el.
Anastasia felnevetett, Juliette viszont tovább dühöngött:
– Jó, akkor csak bepereljük!
– Az ügyvédeim már vizsgálják a lehetőségeinket – szállt be a
beszélgetésbe Brian. – Felhívtam őket idefelé.
Csak segíteni akart, de apa szeme megint résnyire szűkült.
Elöntött a düh – hiszen semmi oka nem volt ennyire utálni Briant –, de
elfojtottam. Már így is elég rosszul álltak a dolgok, nem akartam még apával
is veszekedni.
– Bocs, hogy témát váltok, de muszáj bevennem valami
fájdalomcsillapítót, és leülnöm egy kicsit – mondtam.
Erre mindenki mozgásba lendült. Brian kihúzta nekem az egyik
konyhaszéket, Jennifer pedig elővett egy üveg gyógyszert a szekrényből.
– Ne azt – kértem. – Ma valami erősebb fog kelleni.
Jennifer visszatette a fiolát, és azért az orvos által felírt
fájdalomcsillapítóért nyúlt, amit csak végszükség esetén vettem be. De a

tegnapi egész napos plázázás után szükségem volt rá. Apa kivett nekem egy
üveg zöldséglevet a hűtőből, és odaadta a gyógyszerrel együtt.

– Még mindig fáj mindened?
– Igen. Néhány napig figyelnem kell majd, nehogy megerőltessem
magam.
– Felhívjam Danielt? – vonta össze aggódva a szemöldökét.
Daniel az én elképesztően szuper, ugyanakkor kíméletlen
fizikoterapeutám. Kedveltem őt, és el kellett ismernem, rengeteget javultam,
amióta ő kezel, de attól még nem szerettem volna sűrűbben találkozni vele a
kelleténél.
– Eszedbe se jusson! Tudod te, mennyire fájna most tornázni? Daniel
megígérte, hogy az ünnepek alatt nem kínoz meg. A jövő hétig kibírom.
Lenyeltem a pirulát, és elmosolyodtam. Amint apa arrébb ment, hogy
cukrot tegyen a kávéjába, Brian leült mellém, és lazán átvetette a székem
háttámláján a karját. Egyszerű mozdulat volt, de segített megnyugodni.
– Szóval… – kezdte. – A ma reggel történtek fényében nem gondoltad
át az ajánlatomat?
– Milyen ajánlatot? – kérdezte Juliette kíváncsian, és átült velünk
szembe.
– Semmilyet – feleltem, miközben Brian jól hallhatóan és őszintén
megválaszolta a kérdést:
– Megkértem Ellát, hogy Vivianék helyett költözzön hozzám. Remélem,
hogy még a kiköltözés előtt sikerül rávennem erre.
Juliette félrenyelt a döbbenettől, apa pedig – ahogy arra számítani
lehetett – túlreagálta a dolgot.
– Hogy mi?! – üvöltötte, és olyan erősen lecsapta a kávésbögrét a
pultra, hogy az majdnem összetört. A kávé persze kiömlött, és még az ingét
is összefröcskölte.
Amíg ő őrjöngött, Jennifer feltakarított.
Nem véletlenül nem beszéltem senkinek Brian ajánlatáról. Tudtam,
hogy apám kiakadna. Brian is tudta. El sem hiszem, hogy a füle hallatára
hozta fel a témát. Dühösen Brianre pillantottam, majd apához fordultam.
Igyekeztem nyugodtnak látszani, hátha ezzel őt is le tudom csillapítani – bár
az arcát elfutó sötétvörös színt elnézve kételkedtem.

– Nyugi, apa. Nem fogadtam el.
– Még – szúrta körbe makacsul Brian.
Ismét rámeredtem. Legnagyobb meglepetésemre viszonozta a dühös
pillantásomat, majd elkapta apám tekintetét. Farkasszemet néztek. Apám
úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban Brian torkának ugorhat.
– Hogy merészelsz ilyesmit ajánlani neki? Egy hete vagytok csak
együtt, és Ella még tizenkilenc sincs!
Briant hidegen hagyta apa kifakadása – leszámítva, hogy kissé
megrándult a szeme, és a fogát csikorgatta, ami azt sugallta, hogy
legszívesebben visszavágott volna, de ellenállt a kísértésnek –, kihúzta
magát, és magabiztosan, kihívóan a félelmetes ügyészre nézett
– Tudom, hogy nem érti a kapcsolatomat a lányával – mondta
nyugodtan –, de Ella és én évek óta a legjobb barátok vagyunk. Nem most
ismertük és szerettük meg egymást. És Richard, hiába nem kedvel, akkor
sem megyek sehova, és az, hogy Ella hozzám költözik-e, az ő döntése, nem
az öné. Elvégre már felnőtt.
Teljesen elhűltem. Talán még jobban, mint apa. Brian direkt a
keresztnevén szólította, úgy beszélt vele, mint férfi a férfival. Tudtára adta,
hogy míg apa úgy bánik velem, mint egy gyerekkel, ő ezt nem tartja
elfogadhatónak. És mindennek a tetejébe még hatásos is volt. Ana pasija,
Jason összepisilte volna magát, ha apám olyan stílusban szól hozzá, mint
Brianhez. De az én barátom nem. Lehet, hogy még csak huszonkét éves, de
már fiatalon bekerült a felnőttek világába, és muszáj volt korán felnőnie.
Önálló férfi: érett és magabiztos, aki hozzászokott, hogy neki felelnek, nem
pedig fordítva.
Apa nem örült, hogy helyre tették.
– Te beképzelt kis…
– Egyébként semmi köze hozzá – folytatta Brian a legnagyobb lelki
nyugalommal –, de nem csak a kapcsolatunk miatt ajánlottam fel Ellának az
összeköltözést. Ha már elköltözik, muszáj tekintettel lenni a magánéletére és
a biztonságára.
– Mire gondolsz? – kérdezte Jennifer, mielőtt apa megint a páromra
üvölthetett volna.
Brian gyors pillantást vetett rá, majd ismét apám szemébe nézett.

– Tetszik, vagy sem, most már Ella is híresség. Vivian és a papái
csodálatos emberek, de a lakásuk nem megfelelő egy híres embernek.

Bármivel is akart apám visszavágni, visszanyelte, és összevont
szemöldökkel rám nézett, mire én meg dühösen Brianre meredtem.
Legszívesebben megfojtottam volna, amiért szóba hozta a dolgot a
családom előtt, miután egyszer már visszautasítottam. De nem vett tudomást
a haragomról, ahogy apám kifakadásairól sem.

– Komolyan mondtam, amit mondtam, Ella. Tudom, hogy abban bízol,
idővel lecsillapodnak a kedélyek, de én tudom, milyen ez. És Erik Clarke
húzása miatt csak még rosszabb lesz. Egész életemben ezzel kellett
megküzdenem.

– Igaza van, Rich – ragadta meg Jennifer apa karját, az arcán
aggodalom tükröződött. – Ez meg sem fordult a fejünkben.

Apám – aki még mindig mereven vizslatta Briant, és közben a fogát
csikorgatta – lassan bólintott, és dühösen felém fordult.

– Ha ez a biztonságodat veszélyezteti, akkor nem szeretném, hogy
Vivianékhez költözz.

Szuper. Most megpróbál lebeszélni arról, hogy elköltözzek, pedig
mindenképp az lesz, csak most már haragudni fog rám emiatt. Igazán
köszönöm, Brian.

– Túlreagálja, apa.
Ez még nekem is gyenge érvnek tűnt. Kezdtem érteni Brian
álláspontját. Erik Clarke volt az ébresztő. Teljesen váratlanul ért, amit tett,
egy percig sem gyanakodtam rá. Ha valaki képes volt így kihasználni és
felvenni rejtett kamerával, belegondolni sem merek, miket csinálnának a
lesifotósok, ha megtudnák, hogy Vivianékhez költöztem. Azt nem tudom,
hogy a biztonságom veszélyben forogna-e, de az biztos, hogy egy perc
nyugtom sem lenne.
Felsóhajtottam, nem akartam elfogadni a vereséget, de vitatkozni sem
akartam tovább.
– Muszáj ezt most megbeszélni? Még nem egyeztem bele semmibe, és
különben is karácsony van. Nem ejthetnénk a témát, mielőtt összekapunk,
és tönkretesszük az ünnepet? Mindenkit felzaklatott az Erik-dolog, szóval
várjunk egy kicsit, hogy aztán hideg fejjel tudjunk a költözésről beszélni. És

amúgy is reggelizni kéne. Ha ettünk, akkor talán kevésbé leszünk
mogorvák. Mit szólnátok egy kis spenótos quiche-hez?

Egy feszült pillanatig mindenki hallgatott, aztán beadták a derekukat, és
leszálltak a témáról. Jennifer szólalt meg elsőként:

– Ella, szívem, hiszen nem érzed jól magad. Te csak pihenj, én pedig
összeütök valamit reggelire. Lehet, hogy a mesés quiche-edet nem tudom
utánozni, de egy tojásfehérjés omlettet bármikor megcsinálok. – Végignézett
rajtunk, és amikor mindenki bólintott, munkához látott.

Apa még ezután is csak meredt maga elé, mire Jennifer odadobott neki
egy kötényt.

– Richard, segítesz? Felvágnál pár hagymát és paprikát?
Apa élesen beszívta a levegőt, vetett egy utolsó gyilkos pillantást
Brianre, aztán átvetette a kötény pántját a nyakán, és közben az orra alatt
dörmögött.
A barátomra bámultam, és meg sem próbáltam leplezni, mennyire
haragszom.
– Beszélhetnénk négyszemközt? – dörrentem rá.
– Igen. Menjünk – nézett rám Brian állhatatosan.
Visszarángattam a szobámba, és ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó,
dühösen felé fordultam.
– Most szívatsz engem? Muszáj volt felhoznod ezt a dolgot apám előtt,
amikor nemcsak velem, hanem az ikrekkel is tele van a sajtó?
Brian szeme megvillant, amiből tudtam, hogy őt legalább annyira
felzaklatták a történtek, mint engem – még ha jobban is titkolta.
– Éppen emiatt hoztam fel. Túl könnyedén leráztál, nem veszed elég
komolyan a helyzetet, Ella. Aggódom a biztonságod miatt.
– Jó, lehet, hogy tényleg nem igazan értettem még meg, mivel jár
híresnek lenni, de akkor sem támadhatsz le egy olyan komoly dologgal, mint
hogy éljünk együtt, épp mielőtt kiszállok a kocsiból. És a családom előtt
sem hozhatod fel, mielőtt mi rendesen megbeszéljük, csak azért, mert dühös
vagy, amiért nem az van, amit te szeretnél.
– Nem ezért hoztam szóba – forgatta a szemét.
– Na persze.

Brian az íróasztalomhoz ment, háttal nekitámaszkodott, és szorosan
összefonta a karját maga előtt. Kihívó pillantást vetettem rá, mire dühösen a
magasba emelte a kezét.

– Oké, tényleg pipa voltam. Perelj be!
– Hát ez kedves.
– Még csak el sem gondolkodtál rajta, Ella. Megkértelek, hogy élj
velem – ilyesmi soha meg sem fordult a fejemben mással –, de te úgy
leráztál, hogy közben a szemed se rebbent. Sőt még rosszabb: úgy lelőtted
az ötletet, mintha valami harci repülőgép lenne, ami atombombát készülne
dobni rád.
Amikor ráeszméltem, hogy azért ilyen feldúlt, mert úgy érezte,
visszautasítottam, szörnyen éreztem magam. A haragom azonnal elpárolgott.
– Brian… – kezdtem gyengéden. De mit mondhatnék? Még nem álltam
készen arra, amit ő szeretett volna.
– Nem próbálnám kihasználni a helyzetet – motyogta, és megbénított az
Oscar-díjat érdemlően kifejező szemével. – Nem bízol bennem?
Muszáj volt elfordítanom a fejem, nem bírtam elviselni a szemében
tükröződő fájdalmat és zavart. Leültem az ágy sarkára, a testem köré
fontam a karomat, és furcsán sebezhetőnek éreztem magam. Amikor végre
uralni tudtam a bennem kavargó érzelmeket, felnéztem.
– Persze hogy bízom benned. Nem arról van szó, hogy azt hiszem,
bármit is rám akarnál kényszeríteni. Csak annyi, hogy minden olyan gyorsan
történik. Melletted minden gyorsan történik. Ez a kapcsolat is, a hírnév
pedig kifejezetten őrült gyorsan. Túl sok ez nekem. És mindehhez jönne még
az együttélés… – Hangosan kifújtam a levegőt, mert már a gondolata is
felzaklatott. – Túl sok ez így egyszerre.
Brian ellökte magát az íróasztaltól, és beletúrt a hajába.
– Ne haragudj – mondta, és idegesen megrázta a fejét. – Én így
nevelkedtem. Apám jóval azelőtt ismert volt a filmiparban, hogy én
megszülettem volna. Egész életemben híres voltam, már akkor, amikor még
nem is színészkedtem. El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet, ha hirtelen
beledobnak a mély vízbe.
– Nem, tényleg nem tudod. Még én sem fogtam fel egészen, éppen
ezért kell nekem egy kis idő. Csak annyi, hogy lélegzethez jussak, és

megszokjam. Mindössze ennyit kérek.
Hosszan kifújta a levegőt, és leült mellém az ágyra.
– Sajnálom, hogy ennyire nyomasztó neked ez az egész, de az én

életemben minden gyorsan történik. Ezelől nem lehet elmenekülni. Mindent
megteszek, hogy megóvjalak tőle, de adódnak majd olyan helyzetek a
kapcsolatunkban, amikor kénytelen leszel kilépni a komfortzónádból. Ezen
nem tudok változtatni.

– Igen, de…
– Tudom, miben reménykedsz, de azzal, hogy Vivianékhez költözöl,
nem fogsz tudni elmenekülni a dolgok elől. Ez az őrület oda is utánad megy,
és csak még rosszabb lesz, mert nem fogsz készen állni rá. Plusz így Viviant
és a papáit is belekevernéd ebbe az egészbe, akár akarod, akár nem.
Behunytam a szemem, és beszívtam a levegőt. Erre nem is gondoltam.
Ha a lesifotósok kiszimatolják, hogy már Vivianéknél lakom, akkor tuti,
hogy a barátnőmre és a papáira is rászállnak. Ez a legkevésbé sem hiányzik
nekik.
– Szerinted miért nem mondtam el neked, ki vagyok? –kérdezte Brian
gyengéden. – Tudtam, hogy ez történne, és nem akartam, hogy ilyen életed
legyen. De önző vagyok, és most már te is nyakig benne vagy. Neked
viszont nem muszáj ezt tenned Viviannel. Lehet, hogy még nem állsz készen
arra, hogy összeköltözz velem, de talán csak meg kell tanulnod úszni a mély
vízben. Szeretném, hogy velem élj, arra viszont szükségem van, hogy
biztonságban légy, és ha ehhez az kell, hogy olyasmit kérjek, amitől
kényelmetlenül érzed magad, akkor is kérni fogom. Ha azt akarjuk, hogy
működjön ez a kapcsolat, áldozatokat kell hoznunk.
Szerettem volna haragudni, de logikusan hangzott, amit mondott. És ez
hihetetlenül bosszantott, mert nem tudtam belekötni semmibe, amikor
logikusan és racionálisan érvelt, és legfőképpen őszintén beszélt velem. Igaz,
hogy próbált megvédeni az ő világától, de sosem tagadta az igazságot.
Örülök, hogy nem gondolta azt, hogy ha homokba dugja a fejét, azzal
megvédhet.
Lesznek nehéz időszakaink. És ezt Brian is tudta. Nem volt boldog
tőle, de jó előre figyelmeztetett, és ezért hálás voltam. Ezer olyan könyvet
olvastam, amiben a hős titkolózott a hősnő előtt, hogy megvédje a rossz

dolgoktól, de ez hülyeség. A hazugságaikkal végül mindig megbántották a
hősnőt.

Brian nem próbálta meg eltitkolni előlem a rosszat. Azt akarta, hogy
felkészült legyek, hogy együtt nézhessünk szembe velük. Bízott abban, hogy
képes leszek rá. Már csak ezért is tartoztam neki annyival, hogy apait-anyait
beleadok. Érte megtalálom a módját, hogy kezelni tudjam az adott helyzetet,
amibe kerülünk.

– Oké – bólintottam, és halkan kifújtam a levegőt. – Egyelőre még nem
találtunk megoldást, de elismerem, hogy fontos, és a jövőben komolyabban
fogom venni a javaslataidat. Megígérem, hogy nem utasítom vissza csípőből
azt, amit mondasz, csak azért, mert kellemetlenül érint.

– Ez nem ígéret arra, hogy hozzám költözöl – vonta össze a
szemöldökét.

– Tényleg nem az – mosolyodtam el kényszeredetten. – De azt jelenti,
hogy hajlandó vagyok leülni és megbeszélni a dolgot, hogy tisztességes
kompromisszumot találjunk.

Brian nem válaszolt azonnal. Kutató tekintettel nézett, amit úgy
értelmeztem, hogy próbálja kitalálni, miért vonakodom ennyire attól, hogy
hozzáköltözzek. Rájöttem, hogy megnyugtatásra van szüksége, még ha
amúgy nem is ismerné el, hogy bizonytalannak érzi magát. Ezért felálltam, őt
is magammal húztam, és a dereka köré fontam a karomat.

– Szeretlek, Brian Oliver.
Mély levegőt vett, átölelt, és szorosan magához vont, mintha a szavaim
mágikus kulcsok lettek vclna, amelyek feloldották a benne lévő feszültség
zárját.
– Én is szeretlek, Ellamara Rodriguez.
– Helyes – mondtam, és hozzábújtam, amennyire csak tudtam. –
Akkor megtennél nekem egy szívességet, és a jövőben nem használod
ellenem a családomat, hogy elérd, amit akarsz?
Brian felsóhajtott, majd felkuncogott.
– Tényleg nem örültem neki, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy
szeretném – nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy nemet mondjanak –, de
esküszöm, nem ezért csináltam.
– Ne hazudj!

– Jó, nem csak ezért csináltam. Legalább annyira apád miatt, mint
miattad.

– Kedves…
Brian felmordult, és még szorosabban ölelt.
– Bocs, csak tudod, apád teljesen kiakaszt.
– Tudom – sóhajtottam megértőén, és gyors puszit nyomtam a nyakára.
– Ne haragudj, hogy ilyen szemét módon viselkedik veled. Szerintem ő is
besokallt, és ideges, hogy vajon milyen hatással lesz mindez a családunkra,
bár persze ez még nem ok arra, hogy így bánjon veled. Nem érdemli meg,
hogy türelmes légy vele, de nem próbálnál meg kedves lenni? Tudom, hogy
idegesít, de ő az egyetlen szülőm. Megtennéd értem? Kérlek.
Brian elhúzódott, megemelte az államat, hogy lássa az arcomat.
Bevetettem a legtökéletesebb kiskutyapillantást, mire azonnal
elmosolyodott.
– Ördögi nő – tapasztotta a számra a szájat. – Megtiltom, hogy így
nézz rám. – Az ajka a nyakam felé indult. – Nem fair.
– Te is folyton használod a hangoskönyves hangodat. – Brian puszit
nyomott a fülem alá, amitől megborzongtam.
– Ennyit arról, hogy mi fair.
Halkan, veszélyesen felkuncogott, amitől egyből lángra gyűlt a testem.
– Nem, ezt most nem csináljuk – tiltakoztam, bár meg sem próbáltam
elhúzódni. – Úgy nem, hogy az egész családom odakint van, és tudják, hogy
mi idebent vitatkozunk.
– Vitatkoztunk – motyogta Brian, miközben tovább záporoztak a
puszik a nyakamra. – Most pedig kibékülünk.
A szája végre visszatért az enyémhez, és gyengéden megcsókolta,
amitől elolvadtam a karjában.
– Ne haragudj, Ella – suttogta két csók között.
– Te se – leheltem.
Õszintén szólva már arra sem emlékeztem, min vitatkoztunk.
Egy vagy két percig így maradtunk, de aztán nagy nehezen
visszatértünk a családom körébe. Apa és Jennifer még mindig főzött, Juliette
és Anastasia pedig mindketten az asztalnál ültek, előttük a reggeli omlettjük.
Ahogy megláttak minket, kajánul elvigyorodtak.

– Megvolt a szerelmi civódás? – ékelődött Ana.
Nem gondoltam, hogy bármi is látszódna az arcomon, de ahogy Juliette
végignézett rajtam, felhorkant.
– Úgy látom, megbeszéltek mindent, ahogy azt kell.
Majd elsüllyedtem, de Brian szemlátomást élvezte a figyelmet, és
színészként persze rá is játszott a közönség kedvéért. Odament a két szék
közé, a háttámlákra tette a kezét, és lehajolt.
– Igen, megbeszéltünk mindent, ahogy azt kell – suttogta, hogy apa és
Jennifer ne hallja. – Emlékeztek a Végzős kirándulás című filmem békülős
jelenetére? Pont olyan volt, csak szexibb. Megértem, ha irigykedtek – tette
hozzá, és lassan, kihívóan rájuk kacsintott.
Ana úgy meglepődött, hogy majdnem visszajött az orrán a narancslé,
míg Juliette félrenyelte az omlettjét, és erősen köhögni kezdett. Nem
lepődtem meg a reakciójukon. Hogy az a film miért csak 12-es karikát
kapott egy olyan jelenettel… fel nem tudtam fogni.
– Ne már, Brian! – sziszegtem, és a tenyerembe temettem az arcom. –
Ne mondj ilyet, nem is volt olyan!
A zavarom láttán mindhárman felnevettek.
– Na persze – szólt oda Ana Briannek. – Ellával jársz, szóval
lefogadom, hogy sokkal inkább hasonlított az Sz mint szűz valamelyik
jelenetére.
Brian elfintorodott, de azért megrándult a szája sarka.
– Most lebuktam – ismerte el kelletlenül. – Szép visszavágás.
Juliette – aki végre rendesen lenyelte a félrement falatot – nevetésben
tört ki, és pacsira nyújtotta a kezét a testvérének.
– Szép volt.
– Nem vagytok normálisak.
Égnek emeltem a tekintetem, majd a hűtőhöz mentem valami üdítőért,
és hogy elmeneküljek a cukkolásuk elől.
Amikor a konyhapulthoz értem, Brian hátulról átölelt, és apró, gyengéd
csókot nyomott a nyakamra. Tetszik ez a fajta bocsánatkérés.
Megborzongtam, és a mellkasának dőltem.
– Finom illata van – mondtam.
Jennifer és apa – akik a tűzhely mellett álltak – felnéztek.

– Ha éhesek vagytok, üljetek le. Brian, szereted az omlettet? –
kérdezte apa.

Mindkettőnket meglepett a meghívás. Vagy Jennifer oktatta ki
időközben – ahogy a legtöbb nő, ő is elfogult volt Briannel –, vagy apa
tényleg rosszul érezte magát, amiért elvesztette a fejét. Valószínűleg az
előbbiről volt szó, de nekem így is tökéletesen megfelelt.

A barátom rám pillantott, majd megrázta a fejét.
– Nagyon kedves, de nem szeretném megzavarni a családi reggelit.
Csak azért jöttem, hogy lássam, jól vannak-e a lányok.
Jennifer mosolyából és apa halk mormogásából ítélve Brian szerzett
magának néhány piros pontot azzal, hogy az ikreket is megemlítette. Nem
mertem volna mérget venni rá, hogy Anáért tényleg aggódott – nem
rajongott érte –, de azt biztosan tudtam, hogy Jules miatt igen, amitől
őszintén csengtek a szavai.
– Hát már itt vagy – vont vállat apa mogorván. – Akár reggelizhetsz is.
Brian végignézett magán, és megrázta a fejét.
– Köszönöm, de most, hogy a veszélyt elhárítottuk, ideje hazamennem,
lezuhanyoznom, és rendesen felöltöznöm
Csak most vettem észre, hogy pizsamában meg papucsban van, és a
haját is elaludta, még nem fésülködött – vagyis amikor nem vettem fel a
telefont, azonnal kocsiba ült, és iderobogott.
– Mi az? – kérdezte, ahogy meglátta az arcomon elterülő, széles
mosolyt.
– Semmi. Csak… köszi, hogy átjöttél.
Brian is elmosolyodott, és puszit nyomott az arcomra.
– Köszi, hogy nem vetted fel a mobilodat, és ezzel okot adtál arra,
hogy átjöjjek.
– Nyálas – horkantotta Juliette, miközben elhaladt mellettünk, hogy a
mosogatóba tegye az üres tányérját. – Megyek, és lezuhanyozom, mielőtt
rosszul leszek a szerelmes nyáladzástól.
Felnevettem, és lesimítottam Brian égnek álló haját.
– Gyere, kikísérlek.
Amikor odaértünk a kocsijához, a derekamra csúsztatta a karját, és
magához húzott.

– Velem jöhetnél – mormolta, és a fülemhez hajolt. – Ketten is vígan
elférünk a zuhanyzóban.

Nem mondta teljesen komolyan, de azért mégis. Tudta, hogy nemet
mondanék, de az ajánlat igazi volt. És mivel a szája vészesen közelített a
nyakamhoz, nem is tudta, menynyire csábított. Igyekeztem megállni, hogy ne
borzongjak meg, és játékosan a mellkasára csaptam, de sajnos a kezem
belemarkolt a felsőjébe, ami kevésbé tette meggyőzővé, amit mondtam:

– Szó sem lehet róla.
A szája lejjebb vándorolt a nyakamon, amitől tiszta libabőr lettem.
– Hagyjuk akkor a zuhanyt. Mi lenne, ha elmennénk kocsikázni a
parton? Talán találunk egy elhagyatott helyet, ahol pihenhetünk és…
beszélgethetünk.
Felnevettem, de a nevetésemből inkább valami horkantásféle lett.
– Fogalmad sincs, mennyire tetszik az ötlet. De most menj, mielőtt
meggyőzöl, és egész napra magára hagyom a családomat, amiért apa csak
még inkább helytelenítené a kapcsolatunkat.
Brian hangulata egy gombnyomásra megváltozott.
– Kit érdekel, mit gondol? Ha elköltözöl, úgysem lesz semmi
beleszólása.
Az arcára kiülő feszültséget komorság váltotta fel, ezért a nyaka köré
fontam a karom, és magamhoz húztam. A csóknak köszönhetően ismét
elmosolyodott.
– Csak siess vissza! – súgtam.
Nevetve újra megcsókolt.
– Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? Az Erik Clarke-cirkusz miatt
nem biztos, hogy meg tudom állni, hogy ne veszekedjek apáddal, ha itt
maradok egész napra.
– Nem érdekel. Épp az Erik Clarke-cirkusz miatt akarom veled tölteni
a napot, nem pedig apámmal. Neked köszönhetően érzem jobban magam.
Gyere majd vissza! Kérlek.
Megint olyan kiskutyaszemmel néztem rá, amire azt mondta, megtiltja,
hogy használjam.
– Ahogy parancsolod – sóhajtotta.
Ezt egyértelműen A herceg menyasszonyából idézte.

Amikor kinyitotta a kocsiajtót, és beült a volán mögé, rám vigyorgott.
– Arra sem lesz időd, hogy hiányolni kezdj.
Próbáltam csendben maradni, visszanyelni a szavakat, amik ki akartak
bukni belőlem. Tényleg próbáltam, de nem ment. Miután becsukta az ajtót,
intettem neki, hogy húzza le az ablakot.
– Már most hiányzol.
Brian mellkasa megrázkódott a nevetéstől, és közben ráadta a kocsira
a gyújtást.
– Na ki is a majom? – kérdezte, miközben felzúgott a motor. –
Szeretlek, te nő! Sietek vissza.

9.

Brian tartotta a szavát, és egy órán belül visszaért. Hála az égnek nem volt
több vita. Egész nap társasoztunk – hihetetlen, de Brian még sosem
tarsasjátékozott. Egyke lévén nem adódott lehetősége rá, hogy a
testvéreivel játsszon. Plusz tízévesen már tévés meghallgatásokra járt, szóval
korántsem telt átlagosan a gyerekkora. A „Ki nevet a végén?” és a
Monopoly is teljesen új volt számára. Valahányszor ő következett, előbújt
belőle a gyerek, ami engem nagyon szórakoztatott.

A kedvencem az volt, amikor „Az élet játékáéval játszott. Ez a létező
legbénább társas, de Brian teljesen felvillanyozódott minden kör után. Azzal
viccelődött, hogy végre van ideje egyetemre járni, és folyton a „gyerekek"
mezőre lépett. Végül két autóra volt szüksége, hogy az összes családtagja
beférjen. El is nevezte őket, és kijelölte, ki milyen posztban fog játszani a
családi foci csapatban.

Még apa sem tudott ellenállni Brian Olivernek, aki életében először
megélhette, milyen gyereknek lenni, így végül összefogtak ellenünk, lányok
ellen néhány körre „A nemek harcá"-ban, aztán pókereztek egy kicsit,
miközben Jennifer és én elkészítettük a vacsorát.

Tökéletes nap volt – egészen addig, amíg vacsora után be nem
kapcsoltuk a tévét. Jennifer és apa kihessegettek minket a konyhából, hogy
elmosogassanak, ezért a nappaliba mentünk, és megnéztük, mi megy a
tévében. Ana lehuppant apa karosszékébe, Juliette a kanapéra ült, a
testvéréhez közelebbi végében, Brian és én pedig elfoglaltuk a kanapé
másik végét. Összebújtunk, Ana pedig a Celebrity Gossipre kapcsolt.
Régebben imádtam ezt a műsort, de most már közel sem voltam annyira
oda érte. Inkább nevezném szenzációhajhász szennynek, mint ízléses,
szórakoztató hírműsornak. Brian sem rajongott érte, de nem ellenkezett,
Ana pedig nem ajánlotta fel, hogy átkapcsol.

Amint lement a főcím, az én fotóm jelent meg a képernyőn.

– Cinder és Ella ismét a címlapon, mi pedig máris mondjuk a
részleteket – csicseregte a szőke műsorvezető. – Itt van velünk Erik Clarke,
a „Hollywood igazi arca" honlap írója, hogy lerántsa a leplet a remetepárról.

Brian szorítása erősödött, nekem pedig bukfencet vetett a gyomrom.
– Átkapcsoljuk – mondta Juliette gyorsan, de sajnos Anánál volt a
távirányító, és ő nem támogatta az ötletet.
– Azt már nem! Tudni akarom, mi mondanivalója van ennek a
szemétládának.
– Ana – sziszegte a testvére, és felém pillantott.
Támogattam Juliette ötletét. Semmi kedvem nem volt végighallgatni a
beszélgetést, de Brian közbeszólt:
– Ne kapcsold át, jobb végighallgatni, hogy legalább tudjuk, mivel
állunk szemben. – Az állkapcsa megfeszült, és halkan folytatta: – És hogy
tudjam, mennyire rúgjam szét a seggét, ha legközelebb összefutok vele.
Csendben ültünk, és magunkban Eriket szidtuk – oké, Ana és Brian
hangosan szidták –, miközben a reklámok mentek. Amikor folytatódott a
műsor, és megláttam a sunyi szemétládát a kanapén, a szőke
műsorvezetővel, egész testemben megfeszültem.
– Itt vagyok veled – súgta Brian a fülembe, és megdörzsölte a karomat.
– Minden rendben lesz.
Szerettem volna hinni neki, de nem volt könnyű, látva Erik önelégült
vigyorát, mintha csak valami hatalmas titkot készülne megosztani.
– Erik! – A műsorvezető olyan izgatottnak tűnt, hogy alig bírt magával.
– Üdvözöllek a Celebrity Gossipben! Köszönöm, hogy eljöttél. Ha jól
tudom, megszerezted az évszázad sztorját, mi pedig majd belehalunk, hogy
megtudjuk, mégis hogyan csináltad. Brian Oliver nem éppen arról híres,
hogy kedvesen bánik a sajtósokkal, és eddig az új barátnőjét, Ellát sem
lehetett szóra bírni. Amióta nyilvánosságra került, hogy összejöttek, egyetlen
sajtóközleményt sem adtak ki, és meginterjúvolni sem sikerült őket. Szóval
áruld el, mégis hogy tudtál beszélni Ellával, és hogy érted el, hogy így
megnyíljon neked?
– Megvannak a módszereim – vigyorgott Erik a nőre.
Juliette, Ana és én felhorkantunk, Brian pedig olyan szavakat morgott,
amiket inkább nem ismételnék meg.

– Jól van, tartsd csak meg magadnak a titkaidat – ékelődött a
műsorvezető. – De áruld el… Milyen volt Ella élőben? Az az interjú olyan
szívszorító és őszinte! Ugyanígy viselkedett kamerán kívül is? Mit gondolsz
róla most, hogy találkoztál vele?

– Még szép, hogy őszinte! – horkantam fel ismét. – Nem tudtam, hogy
videóznak. Mégis hogy hiheti azt, hogy igazi interjú?

– Tudja, hogy nem az – morogta Brian.
– De túl jó sztori ahhoz, hogy ne vegyenek róla tudomást, és nagyon
gáz lenne bevallani az igazat a kamerák előtt, ezért inkább játssza a hülyét –
tette hozzá Juliette.
Abból, ahogy Brian a fogát csikorgatta, kitaláltam, hogy ő is ugyanígy
gondolja.
Erik előrehajolt, az arcán ugyanaz a széles mosoly, amivel levette a
lábukról a barátaimat és engem.
– Ritkán mondok ilyet a hírességekről, akikkel találkozom, de Ella
teljesen lenyűgözött. Vagány nő: vicces, okos, barátságos, két lábbal áll a
földön, sokoldalú és határozott.
Brian megkönnyebbülten kifújta a levegőt, amit nem is hallottam volna,
ha nem bújok hozzá. Örültem, hogy Erik pozitív véleményt fogalmazott meg,
de hiába mondta azt ország-világ előtt, hogy vagánynak tart, ugyanolyan
pipa voltam amiatt, amit tett.
– Ella… nyersen őszinte – folytatta Erik. – Igazi. Nem próbál szerepet
játszani. És én azt szeretem, ha valaki eredeti. Ezért is írom úgy az
oldalamat, ahogy. Hollywood hazug, én viszont szeretem meglátni az embert
az imázs mögött. Csak legtöbbször nem tetszik, amit látok. Jó volt
megismerkedni Ellával.
Ugyan már! Először is, én nem vagyok igazából Hollywood része. Jó,
most már talán igen, de akkor sem tartozom ezekbe a körökbe olyan sok
ideje, hogy megváltoztassanak.
Másodszor: még ő beszél hazugságról? Ő a város legnagyobb csalója!
– Legalább nem mocskolódik – mosolygott rám féloldalason Juliette.
– Ja, azért használt ki, mert annyira kedvel – forgattam a szemem.
– Ó, abban nem kételkedem, hogy kedvel. Csak a pénzt még jobban
kedveli – felelte Juliette készségesen, aztán rám kacsintott, és hozzátette: –

Én is kedvellek, de be kell ismernem, lehet, hogy kiadnálak a lóvéért.
Ana undorodva ingatta a fejét, én viszont felnevettem, és valamivel

jobban éreztem magam. Hálás voltam Juliette-nek, amiért oldott a
feszültségen. Játékosan felsóhajtottam, és a mostohatestvéremre
mosolyogtam.

– Szomorú, de lehet, hogy én is kiadnám magam. Erik most
valószínűleg annyi pénzt keresett rajtam, hogy simán kifizeti a főiskolát.

Brian halkan felnevetett, és puszit nyomott az arcomra. Érezhetően
ellazult, mintha megkönnyebbült volna, hogy nem fogok szétesni a
beszélgetés miatt. Ezt egyébként neki köszönhetem: sokkal jobban
kiakadnék, ha nem ülne mellettem, és nyújtana lelki támaszt.

A tévében Erik meg mindig rólam beszélt a szőke műsorvezetővel.
Megint a beszélgetésre figyeltem, és éppen elkaptam a következő
mondatot, amivel a nő ugratta:

– Ez úgy hangzik, mintha totál odalennél érte.
– Ha nem lenne fülig szerelmes Brianbe, randira hívtam volna –
mosolygott rá Erik. – Szerencsés srác, és érdekes, most, hogy megismertem
Ellát, tisztelni kezdtem Briant.
– Tényleg? Hogyhogy?
– Mindenki ismeri Brian Olivér elõéletét – vonta meg a vállát Erik.
– Mármint arra a „milliárd" nőre gondolsz, akivel dolga volt? –
mosolygott a műsorvezető.
Brian felhorkant, Erik felnevetett, én pedig felmordultam.
– Ezt már nem mosom le magamról – cukkolt a pasim.
Volt egy olyan érzésem, hogy én sem tudom semmissé tenni, hogy ezt
mondtam. Lángba borult az arcom, de Brian nem látszott dühösnek, sokkal
inkább szórakoztatta a dolog.
– Tényleg nagy nőcsábász volt – folytatta Erik. – Plusz szeszélyesen és
távolságtartóan viselkedett a sajtóval. Az után a sok baromság után, amit
Kaylee Summersszel nyilvánosságra hoztak A druida herceg bemutatója
előtti időszakban, biztos voltam benne, hogy Brian Oliver az utóbbi évek
legarrogánsabb seggfeje Hollywoodban. De ha elég okos ahhoz, hogy egy
olyan nőt szeressen, mint Ella – és figyelembe vesszük, hogy Ella és a

barátai hogyan beszéltek róla –, mérget vennék rá, hogy több van ebben a
srácban, mint amennyit látni enged a világnak.

– Nem mondod! – morogta Brian.
– Ebben nincs igaza – ingattam a fejem. – Az arrogáns, szeszélyes
nőcsábász tökéletes leírás – élcelődtem.
– Ez nagyon kedves, köszönöm.
Szélesen a barátomra vigyorogtam, mire oldalba bökött, amitől
felsikkantottam.
– Gyerekes vagy.
– Nem is. Hallottad: én egy „sokoldalú és határozott” nő vagyok. És
nézd! – mutattam a képernyőre. – Erik Clarke tisztel téged. Olyan király
barátnő vagyok, hogy a puszta létemmel javítottam a hírneveden.
– És milyen szerényen kezeled a dolgot. Jó tudni, hogy a hirtelen jött
hírnév nem fog a fejedbe szállni.
– Hát igen, tudod, fel kell tornáznom az egómat, amennyire csak lehet,
hogy egyensúlyban legyen a kapcsolatunk.
Brian elvigyorodott, és a szemében játékos fény csillogott, mintha
felvillanyozná a kis civódásunk. Tudtam, mit érez: olyan jól szórakoztam,
hogy az sem érdekelt, én vagyok a mûsor fő beszédtémája. Talán mégsem
lesz olyan rossz a hírnév, mint eredetileg gondoltam. Lehet, hogy Briannek
volt igaza, és ha vállt vállnak vetve kitartunk, minden rendben lesz.
Mintha csak olvasott volna a gondolataimban: ellágyult az arca,
szeretettől és büszkeségtől sugárzott. A tekintete a számra tévedt, majd
hirtelen az ölébe vont, és szinte eszméletlenre csókolt. Olyan hevesen
csókolóztunk, hogy egészen addig el is feledkeztem a külvilágról, amíg fejbe
nem talált minket egy repülő párna.
– Pfuj! – fintorgott Ana.
– Menjetek szobára! – tette hozzá Juliette.
Az arcomat elöntötte a forróság, és megpróbáltam elhúzódni, de Brian
nem akart elengedni. A szeme csukva, az ajkával még mindig a számat
simogatta, és közben az ikreket ugratta:
– Mi a baj? Általában fizettek azért, hogy láthassátok, amint ilyeneket
csinálok a képernyőn.

– Az más – ellenkezett Juliette. – Az filmes Brian – aki egy teljesen
különböző személy és filmes Brian nem a testvéremmel smárol.

– Smárolna vele, ha hajlandó lenne kamera elé állni filmes Briannel –
vigyorgott rám a pasim.

Úgy látszott, egy kicsit túlságosan is lelkesedik az ötletért, ezért gyorsan
szétfoszlattam minden reményt:

– Kizárt.
Brian megvonta a vállát, és gyengéd csókot nyomott a számra.
– Nem baj, ez is tökéletesen megfelel.
Nem az a fajta lány voltam, aki nyilvánosan szeret ilyesmiket csinálni,
de ahogy Brian megint szenvedélyesen csókolni kezdett a
mostohatestvéreim szeme láttára, rájöttem, hogy egyáltalán nem érdekel.
– Bocs, Jules – leheltem, és a barátom nyaka köré fontam a karom. –
Nem tudok leállni. Szerintem valami bűbájt bocsátott rám.
– Most lebuktam – vonogatta Brian a szemöldökét.
Ismét megcsókolt, közben apa és Jennifer betoppant a nappaliba. Már
azelőtt megéreztem apám ingerültségét, hogy ránéztem volna.
– Itt meg mi folyik?
Szerettem volna a föld alá süllyedni zavaromban, de Brian csak
mosolygott, mintha a világon semmi nem érdekelné.
– Próbáljuk együtt túlélni, ami a hírnévvel jár.
A szavak olyannyira melengették a szívemet, hogy hagytam, hogy még
egyszer megcsókoljon, mielőtt ismét a képernyőre fordította a tekintetét.
Apám láthatóan mondani akart valamit – valószínűleg azt, hogy vegye le
rólam a kezét, és tűnjön el a házából –, de elvonta a figyelmét a műsor. Még
mindig Erik „Szemétláda'' Clarke beszélt.
– Ella érdekes dologra hívta fel a figyelmet – mondta épp. – Hollywood
ragaszkodik a tökéletességhez. Minden az imázsról szól, ami persze csakis
hibátlan lehet, de ennek nem kellene így lennie. Én személy szerint nagyon
szeretném szexi fehérneműben látni Ella Rodriguezt.
Apám félrenyelt Erik nyers őszinteségétől, én pedig még inkább
zavarba jöttem. Brian megnyugtatóan átölelt, és fejét a fejemnek döntötte.
Próbáltam ellazulni, de nem ment könnyen, figyelembe véve, hogy Erik épp
arról beszélt, szívesen megnézne szinte meztelenül.

– Indítottam egy szavazást a honlapomon, hogy mindenki kifejezhesse a
véleményét. Kék vagy rózsaszín? Úgy emlékszem, legutóbb, amikor
ránéztem, a kék állt nyerésre, de én még mindig a rózsaszínre voksolok. Azt
mondom, Ella mutassa be magán a nagyközönségnek a nyertes darabot.

Hirtelen elakadt a lélegzetem.
– Most ugye csak szívat? – visítottam egy pillanattal később.
Ezt nem mondhatja komolyan! De sajnos komolyan mondta.
Ez már kicsit sem volt jópofa. Brian megint feszült lett, és a tévére
meredt.
– Jaj, ez nagyon jó ötlet! – csapta össze a kezét lelkesen a
műsorvezető. – Én is szívesen megnézném azt a bemutatót!
– Ki nem? – hajolt előre izgatottan Eiik. – Eltekintve attól, hogy
káprázatosan nézne ki – hegek ide vagy oda nagyon menő lenne. Mintha azt
üzenné vele a világnak: „Csesszétek meg, lehet, hogy nem vagyok tökéletes,
de gyönyörű vagyok úgy, ahogy vagyok!"
– Ez egyszerűen szuper lenne! – bólogatott a műsorvezető.
– Igen, tényleg nagyon szuper – horkantam fel.
– Csak az a kár, hogy ő nem látja, mennyire gyönyörű – folytatta Erik.
– Pedig minden másban magabiztos. – A kamera felé fordult. – Kedves
mindenki, ha egyetértetek velem abban, hogy Ella gyönyörű, és szeretnétek,
hogy modellt álljon a nyertes fehérneműben, és büszkén viselje a hegeit,
menjetek fel az oldalamra, és nyilvánítsátok ki a véleményeteket.
Szavazzatok a kedvenc fehérneműtökre, és írjatok bátorító kommentet
Ellának! Segítsünk egy kicsit Briannek, és adjunk egy kis önbizalomlöketet
a barátnőjének!
Nem hittem el, hogy ez tényleg megtörténik. Gyűlöltem Erik Clarke-ot,
amiért ezt teszi velem.
– Hogy merészeli?! – sikoltottam dühösen. – A félelmeimen szórakozik,
és ezután mindenki úgy fogja kezelni az állapotomat, mintha valami jó vicc
lenne! Ez nem vicc! Ez az életem!
Felálltam, és kikapcsoltam a tévét, mert egy perccel sem akartam
tovább hallgatni ezt a szemetet. Dühömben fel-alá kezdtem járkálni.
– Ella, ne törődj vele! – nyugtatott Brian. – Ő csak egy szemet, seggfej
firkász.

– Mégis hogy ne törődjek vele?! – kiabáltam. – Lehet, hogy Erik
szemétláda, de odafigyelnek rá. Szerinted az emberek elengedik mindezt a
fülük mellett? Az kizárt. Újra és újra elő fog kerülni a téma. Életem végéig
mindenki azt akarja majd, hogy mutassam meg a sebhelyeket. El sem
hiszem, hogy ezt csinálta!

Mindenki elhallgatott. Én majd felrobbantam, és látták rajtam, nem sok
kell ahhoz, hogy elveszítsem a fejem. Brian szemlátomást tudta, hogy most
nem vágyom megnyugtató szavakra. Csendben felállt, a karjába vont, és
hagyta, hogy az ölelése beszéljen helyette.

– Szard le, Ella! – mondta Juliette. – Kitaláljuk, hogyan álljunk bosszút
rajta. Rengeteg követőd van, biztos megoldjuk, hogy Erik megfizessen.
Mondjuk, alázd meg nyilvánosan, ahogy ő is tette veled.

– Juliette – sóhajtott fáradtan apa. – Nem lesz semmiféle megtorlás. Az
emberek elszórakoznak a szavazással, aztán el is felejtik az egészet.
Maguktól le fognak csillapodni a kedélyek, de ha megpróbáltok visszavágni,
azzal csak rontotok a helyzeten.

– Az Erikhez hasonló emberek pont ezt akarják – meredt Brian az
elsötétült képernyőre. – Ha Ella vagy én kommentálnánk az eseményeket,
Clarke még nagyobb figyelmet kapna. Apátoknak igaza van, a legjobb, amit
tehetünk, hogy nem veszünk róla tudomást.

Juliette és én dühösen fújtattunk, de más-más okból. A bosszúszomjas
mostohatestvérem azért volt mérges, mert nem okozhatott szenvedést annak
a seggfejnek, én viszont egyszerűen nem hittem el, hogy maguktól
lecsillapodnak a kedélyek, ahogy azt apa és Brian gondolta. Bár mivel
érintett voltam a dologban, reméltem, hogy én ítélem meg rosszul a
helyzetet, és nem ők. Majd az idő eldönti, de az események irányítása
teljesen kicsúszott a kezünk közül.

Ahogy elfogadtam a vereséget, elpárolgott a haragom, és hirtelen
nagyon kimerültnek éreztem magam.

– Tudjátok mit? Hosszú volt a nap, és későre jár. Megyek, lefekszem.
Brian a szemembe nézett, és próbálta kiolvasni belőle, milyen a
lelkiállapotom, hogy eldönthesse, mit tegyen. Nagy volt a kísértés, hogy
megkérjem, hadd aludjak nála, hogy addig se a kavargó gondolataimmal
foglalkozzak egyedül a szobámban, de tudtam, ha vele lennék, biztosan

erről szeretne beszélni. Tutira megint felhozná a költözést is, és át akarná
rágni azokat a dolgokat, amiket a videóban mondtam. Már így is rávett,
hogy megígérjem, beszélni fogunk róluk, de még nem álltam rá készen.
Most főleg nem.

Kikísértem, és habár nem kértem meg, hogy hadd menjek vele,
felajánlottam neki, hogy aludjon itt.

– Maradhatsz, ha szeretnél. Holnap úgyis visszajössz.
– Pontosan hol maradhatok? – vonta fel kérdőn a szemöldökét.
– A vendégszobában – rándult meg az ajkam. – Vagy a kanapén.
Apám teljesen kiakadna, ha az én szobámban aludnál.
Elgondolkozott rajta, de végül megrázta a fejét.
– Inkább nem. Per pillanat egy kicsit kevésbé utál, szóval jobb, ha nem
feszegetem a határokat. Ha itt maradnék, reggelre biztosan valahogy a
szobádba tévednék.
Szóra nyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, de aztán
meggondolta magát. Talán meg akart kérni, hogy inkább menjek én vele, és
maradjak nála, amitõl egyszerre rettegtem, ugyanakkor nagyon szerettem
volna hallani. Végül csak rám mosolygott, és ismét megrázta a fejét.
– Jó lesz így. Majd valamikor holnap délelőtt visszajövök.
– Biztos?
Bólintott.
– Az ajándékbontással nem kell megvárnotok, de hagyjatok nekem is a
sopaipillából.
– Nem ígérek semmit – mosolyodtam el őszintén. -Ha végigalszod a
délelőttöt, én magam fogom megenni az összesét.
Brian felkuncogott, aztán gyengéd csókot lehelt az ajkamra.
– Megleszel?
Sóhajtottam.
– Igen. Azt hiszem. Ez még nem a világvége.
– Ez a beszéd! – A büszke mosolyban szomorúság bujkált. –
Szeretlek, Ella. Úgy sajnálom, hogy ilyeneken kell keresztülmenned miattam.
– Érted megéri – biztosítottam, miközben felé hajoltam még egy
csókra.

10.

Karácsony reggelén arra riadtam, hogy kivágódik a szobám ajtaja, és a
legmorcosabb Coleman izgatottan csiripel:

– Ébredj! – sikkantotta Ana.
Morogva a másik oldalamra fordultam, nem voltam hajlandó az órára
nézni, ugyanis odakint még sötét volt, tehát bármennyi is az idő, nem
akartam tudni.
– Mi az? – nyöszörögtem. – Most meg mi a baj?
– Nincs semmi baj. Karácsony van! Kelj fel, hétalvó, és gyere a
nappaliba!
– Most komolyan? – Mi baja van ezeknek a lányoknak? – Nem
vagyunk már ötévesek. Nem térhetnénk vissza erre egy-két óra múlva?
Ana lerántotta rólam a takarót, és a földre dobta.
– Felkelni!
Már kiment, mire kidörzsöltem a szememből az álmot. Legszívesebben
ágyban maradtam volna, de a boszorka megfosztott a takarómtól, ami
elfogadhatatlan.
– Gyere, Ella! – zengett a hangja a házban.
– Megyek már, te karácsonyőrült! – kiabáltam vissza, miközben
feltápászkodtam az ágyból. – Még sötét van –motyogtam csak úgy
magamnak, miközben felvettem a köntösöm, és belebújtam a papucsomba.
Nagyon messze volt ez attól, ahogy annak idején karácsonyoztunk.
Még azelőtt, hogy nagypapa és abuela meghalt, anyuval átmentünk
hozzájuk szenteste, sokáig fent maradtunk, nevettünk, és hangos zenével,
tánccal, játékokkal és finom ételekkel ünnepeltünk. Egészen addig buliztunk,
amíg rá nem borultunk a kanapéra, karácsony napján pedig mindig sokáig
aludtunk. Amikor felkeltünk, karácsonyi zenét hallgattunk, és énekeltünk,
miközben akkora reggelit csináltunk, ami egy hadseregnek is elég lett volna.
Miután mindkét nagyszülőm meghalt, mindössze annyi változott, hogy

anyuval a saját ágyunkban dőltünk ki, amikor annyira kimerültünk, hogy már
a szemünket sem tudtuk nyitva tartani.

Örültem, hogy nem csak én vagyok zombiüzemmódban. Ana volt az
egyetlen, akit majd szétvetett az izgatottság. Mindenki más félholtnak
látszott, de jókedvűnek, így hát én is velük mosolyogtam, és azzal
nyugtattam magam, hogy nemsokára visszafekhetek aludni.

– Figyelmeztethettetek volna, hogy nálatok lakik Buddy, a karácsonyi
manó – mondtam ásítva, ahogy beléptem a nappaliba. – Nem is emlékszem,
mikor voltam fent utoljára tizenegy előtt karácsonykor.

Apa megértően kuncogott. Lehet, hogy már több mint tíz év eltelt, de
attól még számos Rodriguez-féle karácsonyt megélt. Megeresztett felém egy
halvány, mindentudó mosolyt, és megölelt, mielőtt elfoglaltam a helyem a
kanapén.

– Boldog karácsonyt, kicsim.
Volt valami mélység ebben a köszöntésben, amiből tudtam, hogy idén
apát is döntötték az érzelmek.
– Köszönöm, neked is.
– Oké, most, hogy végre Ella is itt van… – Ana olyan jókedvű volt,
hogy szélesen rám mosolygott. Igazából. Nem a szokásos ördögi
vigyorával, hanem őszintén, izgatottan. – Apa, mielőtt mind nekiesünk a
csomagoknak, bontsd ki az én ajándékomat!
A mostohatestvérem odaszaladt a karácsonyfához, és kutakodni
kezdett az ajándékhalomban.
Sohasem láttam még ennyi ajándékot egy helyen. Szerintem a Coleman
család egyedül fellendítette a gazdaságot fekete péntek és karácsony között.
Nem mintha önzőnek gondoltam volna őket, elvégre azért volt ilyen sok
ajándék, mert szerettek adni, és nagylelkűen vásároltak. Csak arról van szó,
hogy én nagyon más körülmények között nevelkedtem, és nem nagyon
tudtam mit kezdeni a bőséggel, amit ez a család kifejezetten szeretett.
Ana megtalálta, amit keresett, és izgatott sikkantással odaadta apának
a könyvméretű csomagot, aztán türelmetlenül várta, hogy kinyissa.
Juliette szúrósan meredt a testvérére és rám.
– Akkor is gáz, amit csináltatok! – horkant fel.
– Jules! – szólt rá Jennifer nevetve.

Juliette lebiggyesztette az ajkát, és apára nézett.
– Én csak egy üveg kölnit vettem neked. Ana nyer. Még Ella
aktatáskája is jobb, pedig ő nem is tudta, hogy versenyzünk.
Apa és Jennifer nevetésben tört ki. Teljesen egyértelmű volt, hogy ez a
rivalizálás régi családi hagyomány.
Apának nem kellett kétszer mondani, feltépte a csomagolópapírt.
Azonnal felderült az arca, aztán hirtelen zavartan összehúzta a szemöldökét.
– Nem is tudtam, hogy már megjelent az új Janice Bishop-regény.
Ana kidüllesztette a mellét, és olyan szélesen mosolyodon el, hogy még
Briannel is versenyre kelhetett volna.
– Mert nem is jelent még meg.
Apa egy kicsit alaposabban megnézte a kötetet, és amikor elolvasta az
elejére nyomtatott, apró betűket, miszerint ez egy bemutatópéldány,
felszaladt a szemöldöke.
– Ez az, ami majd csak pár hónap múlva jelenik meg? –kérdezte
döbbenten. – Mégis hogy sikerült…?
Amikor felnézett, Ana ismét szélesen elmosolyodott.
– Ella segített megszerezni.
Juliette felnyögött, én pedig égnek emeltem a tekintetem, mire apa
meglepetten felém fordult.
– Segítettél Anának megszerezni ezt nekem?
– Úgy is mondhatjuk.
A mostohatesóm rám kacsintott, mintha cinkostársak lennénk. Nagyon
furcsa érzés volt.
– De örülsz neki, ugye, apu? – kérdezte Ana.
Apa felnevetett, és ölelésre tárta a karját.
– Hát persze hogy örülök! Ez egyszerűen fantasztikus! És most, hogy
egész héten szabadságon vagyok, nyugodtan le tudok ülni olvasni, anélkül
hogy öt perc után elaludnék. Köszönöm, édesem – ölelte meg ismét a
lányát, aztán felém fordult. Az arca elfelhősödött az érzelmektől. –
Köszönöm, Ella.
– Nem az enyém az érdem. Ana ötlete volt – mondtam, mire Juliette
ismét felhorkant, Ana pedig önelégülten elvigyorodott. – Én azt sem tudtam,
hogy szeretsz olvasni. Sosem említetted.

Apa megvonta a vállát, és alig láthatóan elvörösödött.
– Nem vagyok akkora könyvrajongó, mint te, de ha van egy kis
szabadidőm, szívesen olvasok. Janice Bishop kiváló szerző – tartotta fel a
könyvet, hogy láthassam a borítót. – Izgalmas rejtélyeket sző, és páratlan
pontossággal dolgozza ki a részleteket. Tehetnél vele egy próbát. Tudom,
hogy általában nem ilyen jellegű könyveket olvasol, de tényleg nagyon jók.
Van egy pár itthon is valahol. A motowni gyilkosságból most készítenek
filmet. Ha jól emlékszem, márciusban mutatják be.
Bólintottam.
– Azt hiszem, láttam az előzetesét. Utánanézek, és ha szeretnéd,
megpróbálok sajtójegyet szerezni rá, amivel korábban megnézhetjük.
– Tényleg? – derült fel ismét az arca. – Elvinnéd az. öregedet egy ilyen
különleges eseményre?
Olyan elképesztő öröm csendült ki a hangjából, hogy lelkiismeret-
furdalásom támadt, amiért eddig nem ajánlottam fel, hogy meghívom a
vetítésre. Nem gondoltam, hogy érdekli, de Anának és Juliette-nek igaza
volt vele kapcsolatban: pont úgy lelkesedett, mint egy vérbeli rajongó. És
Ana idén vitathatatlanul kiérdemelte az első helyet az ajándékozó
versenyben.
– Persze – vontam meg a vállam, hogy enyhítsek a picit kínos
helyzeten. – Ha szeretnéd.
– Örülnék neki – bólintott apa.
– Oké, jól van, király – vágott közbe Juliette. – Az apa-lánya
kapcsolatépítés szuper, meg minden, de most már mi is hadd bontsuk ki az
ajándékainkat, különben visszafekszem aludni.
Apa felnevetett, és a karácsonyfa felé biccentett, amely alatt óriási
halom ajándék tornyosult, Juliette és Ana a fa alá vetette magát, és
elkezdték kiosztogatni a csomagokat a címzetteknek. Annyi ajándék gyűlt
körém, amennyire nem számítottam. A Coleman család tagjaitól többet is
kaptam – úgy tűnik, Ana hazudott, amikor azt mondta, nem tervezte, hogy
bármit is vesz nekem –, és a tágabb családtól is érkezett jó néhány csomag.
A nagyszüleim és a nagybátyám családja egy vagonnyi ajándékot
küldött nekünk, amikor megkértem apámékat, hogy mondják le az idei
találkozót. Bűntudatom volt, amiért türelmet kértem a rokonaimtól, de nem

tudtam, mit hoz majd a hirtelen jött hírnév, és nem akartam semmi rossznak
kitenni az unokatestvéreimet. A legfiatalabb, Mason még csak nyolcéves.
Nem akartam, hogy lesifotósok legyenek a nyomában. Úgy tűnik, nem
nehezteltek, amiért lemondtam a családi karácsonyozást, ugyanis
mindannyiuktól kaptam valamit. Talán több ajándékot, mint egész életemben
összesen.

Nekem a karácsony mindig is a kisded Jézusról és az ételről szólt. És
általában két ajándékot kaptam: egyet anyutól, egyet pedig nagypapától és
abuelától. Miután ők meghaltak, minden évben két ajándék került a fa alá:
egy anyunak tőlem, egy másik pedig anyutól nekem. Az egész nagyon
családias és meghitt volt.

Colemanék karácsonya épp az ellenkezőjéről szólt. Senki sem gyújtott
gyertyát, mondott el egy imát, olvasott karácsonyi történetet a Bibliából,
ment el misére, vagy állított fel betlehemi jászolt. Vajon Ana és Juliette tudja,
hogy karácsonykor Jézus születését ünnepeljük? Nem vettem volna rossz
néven, ha nem – tudtam, hogy nem vallásosak –, de ettől teljesen más érzete
lett az ünnepnek.

Képtelen voltam nekiesni az ajándékoknak, ahogy a többiek tették,
ezért inkább csak hátradőltem, néztem őket, és átadtam magam a
pillanatnak. Nem volt rossz, tényleg nem. Csak meg kellett békélnem a
különbségekkel, és el kellett fogadnom a korábbi életem elvesztését.

Mindenki nevetgélt, mosolygott, és az ajándékokat köszöngette.
Megölelték és megpuszilták, de közben ugratták és cukkolták egymást.
Megindító látvány volt, mégsem éreztem a magaménak. Egyetlen eddigi
karácsonyomra sem hasonlított. Ezek az emberek egy család voltak, de
valahogy mégsem éreztem azt, hogy az én családom lennének. Az eszem
persze tudta, hogy azok, és egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy közéjük
tartozom, de ebben a pillanatban kívülállónak éreztem magam. És nagyon
hiányzott anyu. Hiányzott abuela és nagypapa. Hiányzott a családom és a
régi életem.

- Ella… még hozzá sem nyúltál az ajándékaidhoz – mondta Jennifer,
mire a többiek mind abbahagyták, amit csináltak.

Négy szempár fordult felém és a kibontatlan ajándékkupacom felé.

A gombóctól a torkomban egy hang sem jött ki a torkomon, ezért csak
megráztam a fejem.

– Édesem, minden rendben? – kérdezte apa aggódva.
A szemem megtelt könnyel, Jennifer pedig azonnal felugrott, hogy zsepit
hozzon. Megvárták, hogy összeszedjem magam.
– Ne haragudjatok – suttogtam. Képtelen voltam a szemükbe nézni. –
Jól vagyok.
– Édesem, nem úgy tűnik – mondta apa. – Sápadt vagy.
– Jól vagyok, semmiség.
– Ez nem semmiség, Ella – makacskodott Jennifer. – Kérlek, mondd el,
mi a baj.
Várakozón nézett, ahogy apám is. Juliette arcán aggodalom
tükröződött, Ana pedig a kibontatlan ajándékaimra nézett, aztán meg rám,
mintha nem lennék normális.
– Ne haragudjatok, nincs semmi baj. Tavaly ilyenkor még nem teljesen
voltam eszméletemnél, így ez az első karácsonyom… – „Anyu nélkül."
Képtelen voltam hangosan kimondani. – Bocsánat, nem gondoltam, hogy
ennyire nehéz lesz.
Teljesen megöltem a vidámságot, de Juliette azonnal a segítségemre
sietett:
– Hát már nem sokáig lesz annyira más. Nehogy azt hidd, hogy
elfeledkeztem a sopaipilláról, amit ígértél.
Meglepetten, már-már hisztérikusan felnevettem, aztán Juliette nyakába
borultam. Örökké hálás leszek a mostohatestvérem személyében megismert
rokonléleknek. Ő mindig megértett, és pontosan tudta, mit tegyen vagy
mondjon, hogy jobb kedvre derítsen, vagy enyhítsen a feszültségen, amelyet
időről időre a családban okoztam.
Suttogva megköszöntem neki, mire szorosan visszaölelt.
Átadtam magam az ölelésnek, és kifújtam a levegőt. Át fogom vészelni.
Lehet, hogy anyu már nincs velem, de Juliette igen. És Brian is. Azaz ő majd
csak néhány óra múlva, amikor végre felébred.
Miután kibontakoztunk az ölelésből, sokkal jobban voltam. Mély
lélegzetet vettem, hogy összeszedjem magam.
– A sopaipilla tényleg jól hangzik. Megyek is, nekiállok.

– Nem szeretnéd előbb kibontani az ajándékaidat? – kérdezte Juliette.
– Van egy, amit alig várom, hogy megnézz.

Az izgatottsága ragadósnak bizonyult, mert végre elmosolyodtam.
– Bármi is az, lefogadom, hogy nem übereli a szülinapomra kapott
FantasyCon-jegyeket.
– Igen, az elég menő volt.
– De ez is az – dobott oda nekem Ana egy csomagot. – Bontsd ki!
A doboz mérete, formája és súlya alapján kitaláltam, mi van benne. A
sejtésemet a mostohatestvérem izgatott vigyora is megerősítette.
– Arra semmi szükség, Ana. Már az egész világ tudja, mi van benne.
– Ahogy gondolod – vette ki a szemét forgatva a kezemből. – Ez
amúgy sem a te ajándékod igazán. Inkább Brian nevét kellett volna ráírnom.
– Anastasia! – dörrent rá apa.
Juliette felnevetett, és egy hasonló méretű dobozt dobott a testvérének.
– Én tényleg Brian nevét írtam rá.
– Sírba fogtok vinni – morogta apám. – Ne bátorítsátok azt a fiút.
– Nyugi már, apa – mondta Juliette. – Csak piszkálódunk. És amúgy
sincs okod aggodalomra, Brian rendes srác. Plusz Ella annyira az ujja köré
csavarta, hogy ha azt kérné, még az „A mint aszkéta”-kihívást is vállalná
érte.
– Amit Ella valószínűleg meg is tenne – tette hozzá Ana.
Kinyújtottam a nyelvem Anastasiára, és majd elájultam a meglepetéstől,
amikor ő is kinyújtotta rám a sajátját. Apát ugyanannyira meglepte a játékos
élcelődés, mint engem. Szerintem egyedül emiatt ejtette a témát anélkül,
hogy az önbecsülésről papolt volna, ahogy azt az Erik Clarke-videó
megnézése után vagy egy tucatszor tette. Egyszerűen csak elhúzta a száját,
és az ajándékdobozokat méregette.
– Az önmegtartóztató élet nem is olyan rossz ötlet, szerintem
mindnyájótoknak vállalnotok kéne. És Ellamara, ha egy mód van rá, ne
előttem nyisd ki ezeket – borzongott meg.
Elvörösödtem, viszont Ana, Juliette, sőt még Jennifer is hangos
nevetésben tört ki. Apa kínzása volt az egyik kedvenc időtöltésük.
Létszámfölényben voltak.