Tiffany Reisz - Az úrnő

33

A KIRÁLY

A levél szavai, amit Søren Kingsley-nek hagyott, mindent elmondtak, amit

tudni akart.
Én is megtettem volna érted.
Kingsley látta a szavakat és hitt bennük. Tudta – annak ellenére, hogy a n ,

aki a gyermekét hordta a szíve alatt, több ezer mérföldre volt –, hogy
kockáztatnia kell a halált is, bármit, hogy megmentse ezt az embert, aki mindent
kockára tett volna, hogy t megmentse.

Nyaktör sebességgel hajtott Elizabeth házáig, és egész úton átkozta Søren
nemes, ostoba szívét. Nem vesztegethetett tovább egy percet sem azzal, hogy
kitalál valamilyen tervet vagy stratégiát. Vagy megmenti Sørent és Norát, vagy
velük hal meg.

Amint a házhoz ért, kényszerítette magát, hogy nyugodt és fegyelmezett
maradjon. Ismét az ablakon keresztül mászott be, de ahelyett, hogy elbújt volna
a kamrában, most addig rohant a házban, amíg rájuk nem talált. A könyvtár
ajtajánál megállt és nagy leveg t vett. Két teljesen megtöltött, kibiztosított
fegyver volt nála. Imádkozott, hogy ennyi elég legyen.

Bekémlelt az ajtón, és látta, hogy még nem késett el. Nora és Søren még
életben voltak, még lélegeztek, de mindkettejük fejéhez fegyvert szorítottak.
Marie-Laure a közelben állt, mosolygott, bámult rájuk és mosolygott, mosolygott
és várt.

De mire?
Kingsley meglátta. Meglátta a kést Nora kezében. Marie-​Laure kényszeríti
Norát, hogy megölje Sørent. De Nora ezt nem teszi meg… akkor sem, ha fegyvert
szorítanak a fejéhez. El bb halna meg, mintsem bántaná Sørent. Mégis, a kés
egyre magasabbra és magasabbra emelkedett.
Nora keze csak egy pillanatra remegett meg, miel tt er t vett magán és
gyorsan beszívta a leveg t.

Kingsley felemelte a fegyverét. Az els lövés elindítja a háborút. Ha lelövi a
Nora hátánál álló férfit, a Søren mögött álló férfi lel heti t. Ha lelövi Søren rét,
Nora meghalhat. Ha lelövi Marie-Laure-t, mindannyian meghalnak.

Azonnal döntött. Nem tehetett mást.
Fegyverével Norára célzott.

ÖTÖDIK RÉSZ

SAKK

34

A KIRÁLYN

Nora lesújtott a t rrel, de a legutolsó pillanatban megfordult és mélyen Marie-

Laure com bjába m ártotta. Az asszony fájdalm as, döbbent sikolya egy pillanatra
m egzavarta Dam ont és Andrejt, akik hirtelen zavarukban m egderm edtek. Nora
körül golyók pattogtak a leveg ben. Honnan kerültek ide? Mi történt? Nem látott
semmit. Valaki a földre szegezte és leszorította. Alig kapott leveg t.

Aztán a fegyverek elnémultak, akár a halál, és Nora halálszagot érzett a
szobában. Vörösréz- és füstszagot.

De kinek a halála volt? Nem merte kinyitni a szemét. Ha csukva tartja, akkor
soha nem tudja meg a választ a kérdésére. Ha kinyitja, meglátja, ki halt meg, de
azzal m ég képtelen volt szem benézni. Valaki a karjában tartotta, szorosan. Úgy
döntött, csukva tartja a szemét és ott marad, abban az ölelésben.

Örökre.

35

A KIRÁLY

A megzavarodott férfiak vadul lövöldöztek, de Kingsley azel tt ölte meg az

röket, miel tt azok meglátták volna, ki hozta el a halált a küszöbükre. Kingsley
Søren és Nora felé rohant, de hamarosan megbánta ezt a döntését.

Marie-Laure kirántotta a t rt a combjából, és Kingsley-re támadt.
Végigszántott vele az öccse oldalán. Kingsley megragadta a n t, megpróbálta
leszorítani. Mivel ilyen közel voltak egymáshoz, nem l hetett rá úgy, hogy saját
maga is meg ne sebesüljön. A fegyver csörömpölve hullott a földre. Marie-Laure
Kingsley arcát karmolta, úgy küzdött, akár egy vadállat. Sikerült valahogy
kiszabadulnia öccse keze közül. A földre zuhant, megragadta a fegyvert, és a
szoba sarkába célzott – pontosan Søren hátára.

Kingsley kirántotta a borotvapengét a zsebéb l. Amikor Marie-Laure
megpróbálta elrúgni Kingsley-t, elvágta a n vére térdinát. Az asszony
fájdalmasan felüvöltött, a fegyver kiesett az ujjai közül.

Lihegve, vérezve, köhécselve feküdt a földön.
Kingsley az oldalához nyúlt.
Vér… milyen sok vér. Eltalálták. Nem baj. Pas de problème. Még egy seb.
Hozzáadja a gy jteményéhez.
Körülnézett a szobában, meglátta a vérontás nyomait. Egy halott férfi feküdt
a földön.
Két halott férfi feküdt a földön.
Egy n feküdt a földön… még lélegzett.
Kingsley letérdelt Marie-Laure mellé.
– Mindig te voltál az, aki hisztériás rohamokat kapott – suttogta franciául,
miközben a n vére a földön feküdt, néha megrezzent és vér csorgott a
combjából. – Eggyel több roham.
Kezét a n vére homlokára tette, és letörölt egy csepp vért az arcáról. Ennyi év
után még mindig gyönyör volt.

– Meg kellett volna halnunk – suttogta Marie-Laure. – Neked meg nekem. Meg
kellett volna halnunk azon a vonaton, am ikor Mam an és űapa m eghalt. Együtt
kellett volna meghalnunk…

– Meghaltunk. Az egész Boissonneault család elpusztult azon a napon. Én csak
Kingsley Boissonneault kísértete vagyok. Te pedig Marie-Laure-é.

– Én már nem akarok kísértet lenni.
Marie-Laure háta ívbe feszült, arca eltorzult a fájdalomtól. Kingsley
gyengéden csitította és magához húzta. Marie-​Laure keze keményen
megragadta Kingsley karját, körmei belevájtak a b rébe.
– Nem szeretett… – suttogta Marie-Laure. – A saját férjem nem szeretett
engem.
– De én igen.
Marie-Laure bólintott és mélyet lélegezett. Ez volt az utolsó lélegzetvétele.
– Merci. – Elsuttogta ezt az utolsó szót, és másodszorra is hátrahagyta
Kingsley-t.

36

A LÓ

Abban a pillanatban, amikor Wesley rájött, hogy Søren elment és hogy hová

tart Kingsley, tudta, nem maradhat a házban, nem várhatja a világ végét.
Kingsley után rohant, tudván, hogy a legnagyobb veszélybe sodorja magát. De ez
már nem számított. Semmi nem volt fontos, csak az, hogy Nora
megmeneküljön.

Majdnem a ház bejáratánál parkolta le a kocsit. Berohant az ajtón. Mivel nem
ismerte az épület alaprajzát, nem tehetett mást, mindenhová beszaladt, minden
szobát átkutatott. Végül megtalálta azt a helyiséget; a könyvtárszobát és a
vérfürd t, amivé vált.

Kingsley egy n mellett térdelt. űólóját vér áztatta. De függ legesben volt,
lélegzett, élt.

Egy csoda.
– Nora! – kiáltotta Wes. Ismét a nevén szólította. És harmadszor is. Mindig
egyre hangosabban.
Egy nagydarab, fegyveres férfi feküdt a földön, láthatóan holtan. űár méterre
egy másik, kisebb férfi – szintén nem élt már.
Két csoda.
És meglátott valamit, valakit a szoba sarkában. Egy koromfeketébe öltözött
férfit.
Søren. Él. Wesley úgy látta, nem esett bántódása.
A fallal szemben térdelt, háttal a szobának. Ahogy a fegyverek ropogtak és
röpködtek a golyók, Søren lebukott és fedezékbe került. De nem került
teljességgel fedezékbe. Wesley legszívesebben megölte volna a gyávasága miatt,
amiatt, hogy hagyta, hogy Nora…
– Itt vagyok, Wes – hallotta meg Nora hangját. Vékony volt és halk. Úgy t nt,
a semmib l jön, de mégis, mindenhonnan.
– Hol vagy? – kiáltotta Wes, körberohant, kereste Norát. Vajon m egsebesült?

Vajon rejt zik valahol?
Søren lassan megfordult és Wesley rohanni kezdett felé.
– Søren, hol a faszomban van Nora? – ordított Wesley. Soha életében nem

volt ilyen dühös. Ha Søren elrejt zött, miközben Nora megsebesült, puszta
kézzel öli meg a papot.

– Azt mondtam, itt vagyok, Wes.
Végre meglátta.
Nora a szoba sarkában feküdt, magzatpózban. Teljességgel távol volt a
körülöttük lev harcmez t l. Søren a saját testével védelmezte a golyók el l.
Nora feje Søren mellkasán nyugodott, szemét lehunyta. Még soha nem t nt
ilyen élettelinek, ilyen gyönyör nek.
Még soha nem volt nagyobb biztonságban.

37

A BÁSTYA

Grace az ablakban állt és imádkozott. Évek óta nem csinált ilyet, egyáltalán

nem gondolt a saját hitére. Két nap kellett Søren társaságában, és olyan istenhív
lett, akár egy apáca. Már nem voltak gondolatai, sem félelmei. Elméje nem
fordult másfelé, mint egyetlen ima felé, amit újra és újra elismételt, amíg olyan
nem lett, mint a középkori szerzetesek kántálása.

Szabadíts meg a gonosztól… szabadíts meg a gonosztól… szabadíts meg a
gonosztól…

Am int m eghallotta, hogy egy autó kanyarodik az útra, összerezzent. Az autó
befordult a kocsifeljáróra, és a ház felé haladt. Mögötte jött még egy kocsi. Grace
nem tudott megszólalni, sem lélegezni. Semmi másra nem volt képes, csak kezét
a szívéhez kapta, és kifelé bámult.

Az els kocsi megállt, és Kingsley szállt ki a vezet ülés fel li oldalon.
Kingsley… csupa vér volt, de élt. Kezét a motorháztet re tette és lihegett.
Láthatóan fájdalmai voltak.

Újabb ajtó nyílt ki. Søren szállt ki, valami volt a kezében… Vagy valaki.
Karjaiban vitte Norát a házhoz. De Nora életben volt? Grace nem tudta
megmondani.

A második kocsiból Wesley szállt ki. Úgy festett, mint akit harctéri idegsokk
ért, sápadt volt, akár egy kísértet, de életben volt. Grace-t csak az érdekelte, hogy
életben vannak. Csak az számított, hogy élnek.

Wesley odalépett Kingsley-hez, karon fogta, és átvetette a karját a saját vállán.
Kingsley hagyta, hogy súlya Wesley-re nehezedjen, és Wesley félig tám asztotta,
félig vitte Kingsley-t a ház felé. Törülköz k, kötszerek… Grace keres valamit,
amivel majd ellátja Kingsley sebeit.

Grace az ajtóhoz rohant, kinyitotta. El ször Søren lépett be.
Nora feje Søren vállán nyugodott. Grace leveg után kapkodott, amint két
világoszöld szem tekintete mélyedt az övébe.

– Grace? Te meg mi a fenét keresel itt? – kérdezte Nora úgy, mintha egy
manhattani partin találkoztak volna, nem pedig egy házban a nagy semmi
közepén.

– Hosszú történet. Mondd, jól vagy?
– Ó… jól vagyok – mondta Nora, miközben Søren felvitte a lépcs n, és Grace a
lépcs sor alján várt. – Zach is itt van?
– Ausztráliában van. – Grace nevetett a szavakon. Milyen abszurd, hogy itt
van – sehol máshol nem akart lenni kerek e világon.
– Megmondanál neki valamit a nevemben?
– Bármit – ígérte Grace.
– Mondd meg, hogy a változtatásokkal egy kicsit kések. Jó indokom van rá,
elhiheted.

38

A GYALŰG

Laila némaságra ébredt. Igen, némaságra, de nem csendre. A leveg úgy zúgott

körülötte, mintha valami hatalmas, borzalmas dolog történt volna, és az egész
világ még mindig az utórezgés okozta sokktól remegne.

Lehajította a takaróját és kirohant a folyosóra. Meglátta, hogy a nagybátyja és
a nagynénje elt nnek a folyosó végén egy hálószobában. A lépcs sor alján Grace
állt Kingsley-vel. Grace segített a férfinak levenni véres pólóját. Wes pedig az
el csarnok közepén állt, a falnak d lt és lihegve, kapkodva szedte a leveg t,
mintha azon igyekezne, hogy ne hányja el magát.

– Életben van – Laila Wesley-re pillantott, és elindult a nagybátyja ajtaja felé.
Wesley megragadta a kezét, és visszahúzta magához.

– Id t kellene adnunk nekik.
Laila bólintott, és megpróbálta lenyugtatni magát, habár minden porcikája
azt kívánta, hadd rohanhasson a nagynénjéhez, hadd ölelje meg,
csimpaszkodjon belé és sírjon a karjaiban a semmihez nem fogható örömt l. De
valami azt súgta, hogy Wesnek igaza van, hogy itt kell maradnia. Vele. Wes
megfogta a kezét és nem engedte el.
Laila lepillantott a kezükre, majd újra felnézett Wesley-re. A fiú a csukott ajtót
bámulta, amely mögött Laila nagybátyja és nagynénje ünnepelte meg azt, hogy
újra együtt vannak. Laila látta, hogy Wes arcán a gyász és a m egkönnyebbülés
vív harcot egymással. A megkönnyebbülést megértette. A gyászt…
Akkor értette meg. Wes nem csupán a nagynénje közeli barátja. A fiú
érzelmei a nagynénje iránt nem csupán vonzódásban merültek ki. Szerette.
Szerelmes volt belé. És élete legnagyobb krízise pillanatában a nagynénje a
nagybátyjába kapaszkodott és nem Wesley-be.
Űlyan paródiának t nt… olyan pocsékolásnak. Itt állt ez a gyönyör , fiatal
férfi, aki mindent megadhatott volna és nem volt kinek adnia.
– Nem kellene ezt mondanom… – mondta Laila és minden bátorságát

összeszedte. Am ikor a saját bátorsága nem volt elég, m erített a nagybátyja és a
nagynénje bátorságából. Végül elég lett. – De mondom.

– Mondj bármit, amit akarsz, Laila. – Wes még mindig fogta a kezét. Laila ezt
jelnek tekintette, hogy kibökje azokat a szavakat, amiket a szíve megkövetelt
t le.

– Ha én lennék a nagynéném… – kezdte Laila, majd el reh​ ajolt, és
villámgyors csókot lehelt Wes arcára –, én téged választottalak volna.

39

A KIRÁLYN

Nora Sørenbe kapaszkodott, ahogy az felfelé vitte a lépcs n. Nem beszélgettek.

Mit mondhattak volna? Mindent, amit el akartak mondani, elsoroltak abban a
szobában, ahol egymással szemben térdeltek, úgy, hogy hátuk mögött a Halál
volt. Nem kellettek szavak, nem kellett semmi más, csak a másik, és mivel az
megvolt, semmiben nem szenvedtek hiányt.

Søren gyengéden letette Norát az ágy szélére, míg kiment a fürd szobába és
kinyitotta a kád melletti vízcsapot. A lány csupa vér és kosz volt, a kétnapos
izzadság és félelem nyomot hagyott rajta. Alig várta, hogy újra tiszta legyen,
hogy levehesse ezeket a ruhákat. Úgy érezte, már legalább egy éve hordja ket.
Egy hosszú, forró fürd gondolata maga volt a mennyország, és tudta, hogy azért
lesz az, mert Søren ott volt mellette.

Ahogy a kád megtelt vízzel, Søren visszajött hozzá, és segített neki levetk zni.
Nem fintorgott azon, hogy Norának milyen rossz szaga van. Nem tett
megjegyzést a sebeire, még a hatalmas, lassan elfeketül zúzódásra sem az
oldalán, ahol brutálisan belerúgtak. Ha szóba hozná, az olyan lenne, mintha
fontosságot tulajdonítana neki. Most azonban semmi nem számított, csak az a
csodálatos igazság, hogy Nora életben és biztonságban van. Søren is életben és
biztonságban van, és k ketten együtt vannak.

Søren a kádhoz vezette, Nora pedig lassan, fokozatosan belecsusszant a vízbe.
Összerezzent, ahogy a forróság belemart sérült b rébe.

Søren a kád mellé térdelt, és kiszabadította Nora haját, majd segített neki
hátrad lni a vízben. Amikor a férfi ismét kiegyenesedett, Nora vizet látott az
arcán.

– Bocsánat, Uram – mondta és felemelt egy törülköz t. – Nem akartam
lefröcskölni.

Søren a homlokát Nora homlokának döntötte.
– Nem fröcsköltél le.

HATŰDIK RÉSZ

CSERE

4ő

A KIRÁLYN

A nap, am ikor Søren és Kingsley m egm entette Norát, élete legjobb napja volt.

És m int m inden legjobb napot, Nora az egészet az ágyban töltötte. Másnap úgy
ébredt, hogy Søren nem volt mellette. Egy cetli várta t le, amin egyszer en az
állt: Futok .

Nora elmosolyodott az üzenet láttán. Fut. űersze, hogy fut. Grace reggelit
hozott neki, és egy jó órán át beszélgettek. Attól a pillanattól kedvelte Grace-t,
hogy hónapokkal ezel tt megismerkedtek a házánál – annyira kedvelte, hogy
Nora számára lehetetlenné vált harcolni Zachért. Zach természetesen Grace-hez
tartozott. Nora abban a pillanatban tudta ezt, hogy meglátta a gyönyör , retteg ,
bátor, vörös hajú walesi n t a verandáján. Nora most felajánlotta Grace-nek,
hogy segít elmosogatni, de Grace megmondta, hogy maradjon ágyban – Søren
utasítása szerint.

űár órával kés bb Søren visszatért hosszú futásából és ebédet hozott
Norának. Aztán egy jó órát töltött azzal, hogy masszírozta Nora testén az épen
maradt területeket. A két nap, amit megbilincselve és furcsa pózokban
megkötözve eltöltött, fájdalmasabb emlékeket hagyott Norán, mint valaha
életében bármi. Ez még egy olyan n nek sem volt semmi, mint .

Vacsoraid ben megint Grace jelent meg, újabb étellel.
– Imádom ezt a szobaszervizt – mondta Nora, amikor Grace átadott neki egy
csésze teát. – De úgy érzem magam, mintha karanténban lennék. Azt hiszem,
hogy az elrablás áldozata nev betegség nem fert z .
– A te papod mindannyiunknak azt parancsolta, hogy hagyjunk békén. –
Grace egy kicsit elpirult, és Nora összehúzott szemmel nézett rá. – Nem hinném,
hogy van köztünk bárki is, aki ellent mer mondani az utasításainak.
– Mondj nyugodtan ellent. Elment futni.
Grace leült az ágyra Nora csíp je mellé.
– Már megint? Ma reggel nem futni ment?

Nora bólintott.
– De. Kicsit felfokozottan érzi magát.
– Felfokozottan?
Ahogy kortyolgatta a teáját, Nora azon t n dött, hogyan fogalmazza meg
finoman Grace el tt. Aztán eszébe jutott, hogy Nora Sutherlin, és nem kell
finomkodnia.
– Úgy értem, kanos.
Grace majdnem félrenyelte a teáját. Köhögött és megköszörülte a torkát.
– Mi az? A papok is lehetnek kanosak – emlékeztette
Grace-t Nora. – Søren szadista, am i bonyolítja az egész szex -dolgot. Én egy roncs
vagyok. Hetekig úgy fog bánni velem, mint a hímes tojással. Kingsley is egy
roncs. Össze kellene varrni a sebét, de Søren azt mondja, Kingsley nem képes
egy helyben maradni annyi ideig, hogy engedje, hogy bárki is ellássa. Amikor
Søren ilyenné válik, és nem büntethet meg senkit, magát bünteti meg. Ezért fut.
Szereznünk kell neki egy alárendeltet.
– Egy alárendeltet? Vagyis…
– Egy alárendeltet, egy rabszolgát. A perverzitás olyan Sørennek, mint a
lítium. Az sok ember számára hangulatstabilizáló. A kuncsaftjaim fele orvosi,
nem pedig szex uális okból keres fel engem . A perverzség nélkül Søren… nehéz
eset lesz.
– Nehéz eset?
– Morgós. Nyafogós. Duzzogós. Mondd bármelyik szinonimát a hisztis picsa
kapcsolatra.
– Izgalmas. Szóval szüksége van egy alárendeltre, akivel játszadozhat?
– Ha a játszadozhat azt jelenti, hogy a szart is kiveri bel le , akkor igen.
Bárcsak lehetne házhoz rendelni egy alárendeltet! Embert, nem mondatot.
– El sem tudom képzelni, hogy bárki is fizettetne vele azért a kiváltságért,
hogy eltölthet vele egy éjszakát.
– Nem, tényleg nem. Sørennek tulajdonképpen néha bottal kell levakarnia
magáról az alárendelteket. És néha meg is teszi.
– Már értem, miért.
Nora összehúzott szemmel nézett Grace-re. A n láthatóan rosszul viselte a
vizslatást, mert világos b r , szepl s orcája közepe vörösödni kezdett, majd a
pirosság az egész arcát elöntötte.

– Te vonzódsz az én papomhoz – mondta Nora.
– Tessék? Nem… Dehogy…
– Abszolúte vonzódsz.
– Nora, férjes asszony vagyok.
– Ember vagy. Ne tagadd. Én nem vagyok egy féltékeny típus. S t, épp az
ellenkez je vagyok. Inkább a hadd nézzem végig, vagy utána meséld el a
részleteket -típus.
Nora elhallgatott, Grace pedig elkapta a tekintetét, kibámult az ablakon az
útra. Vajon azt várta, hogy Søren visszatérjen? Meglehet.
– Megérintett téged, ugye?
Grace megrázta a fejét.
– Mondtam már – boldog, férjes asszony vagyok, és itt fejezzük is be ezt a
beszélgetést.
– Grace, engem elraboltak és fegyverrel tartottak fogva. Meghalhattam volna.
Legalább válaszolj a kérdésemre!
– Most kijátszod az engem elraboltak -üt kártyát?
– Igen, és addig játszom ki, ameddig tudom.
– Ez nem fair.
– Akarod látni a focilabda méret zúzódást az oldalamon ott, ahol belém
rúgtak?
Nora felhúzott szemöldökkel nézett Grace-re és várt.
– Bökd ki, Vöri.
– A papod elmondhatatlanul csodálatos ember, én pedig költ vagyok. Meg
kellene legyenek hozzá a szavaim. Én… az egyetlen szó, amivel el tudok állni,
az örvendezés. Örvendezek, hogy Søren valódi és ezen a földön él. Elment, hogy
m eghaljon érted, és ez hatalm as, csodálatos dolog. Ha a közelében vagyok, úgy
érzem, egy porszem vagyok, és mégis, áldott. Ha trónon ülne, én a lábánál
kuporognék. Ez az érzés nem is romantikus vagy szexuális. Egyszer en… –
Grace elhallgatott és felemelte a kezét. Kifogyott a szavakból. Nora ismerte az
érzést. – És Nora… még csak nem is kedvelem a sz ke pasikat.
– Igazán? Én nagyon is kedvelem.
– Biztosan rültnek gondolsz.
– Hiszed vagy nem, teljességgel megértelek.
– Folyton ezt fogom hallgatni Zacharyt l. A halálom napjáig fog ezzel a

vonzalmammal ugratni.
– Elmondod Zachnek?
– Megpróbálunk mindent elmondani egymásnak. Mi több… Azt mondta

nekem, hogy amíg az Államokban vagyok, olyan vad lehetek, amennyire
akarok, abban az esetben, ha óvatos vagyok, és nem mesélem el neki a
részleteket m ásnap reggel. Azt m ondtam neki, hogy féltékeny vagyok az összes
mókára, amit a te világodban átélt. Azt válaszolta, hogy most én következem.

– Tényleg megérdemled, hogy te következz, miel tt Zach felcsinál és megint
unalmas leszel.

– Én nem hinném…
Nora el akarta hallgattatni Grace tiltakozását, de a halk kopogtatás
megakasztotta gondolatmenetét.
– Ennek a beszélgetésnek még nincs vége. – Nora Grace-re mutatott. – Te várj
meg itt. Csak most kezdtelek kihallgatni arról, hogy milyen beteges, mocskos
dolgokat m veltetek te meg Szöszi, miközben én fogságban senyvedtem. Ha
nincsenek fotók, dühös leszek.
Nora kinyitotta az ajtót, és a küszöbön Wesley állt. Nora szíve nagyot ugrott
csak a látványtól – a fiú olyan ideges és félénk volt.
– Helló, idegen! – mondta Nora. Becsukta maga mögött az ajtót és kislisszolt a
folyosóra. Nem tudta megállni, hogy ne fonja köré a karját. A fiú magához
szorította, jó er sen, és amikor Nora összerezzent a fájdalomtól, a n azt
suttogta: – Ne engedj el.
– Addig ölellek, ameddig akarod.
Örökre. Nora csak gondolta a szót, de nem mondta ki. Hiány​zott neki ez az
ölelés, ez a vigasz.
– Már majd’ bele rültem, hogy beszélhessek veled. Søren…
– Tudom. – Nora felsóhajtott, ahogy hátrad lt, hogy ránézhessen a fiúra. –
Mindenkit távol tart t lem, hogy pihenhessek. De te te vagy, úgyhogy neked
nem kell sorba állnod.
– Ezt jó tudni. Úgy érzem, kicsit ki vagyok zárva az eseményekb l, és aztán
mindig eszembe jut, hogy miken mentél át…
– Wes, neked is szabad érezned bizonyos dolgokat ezzel a helyzettel
kapcsolatban. Ugyanúgy, mint ahogy nekem is szabad a legjobbat kihoznom
bel le – szimpátiapontok és sütemények és hasonlók terén.

– Sütit szeretnél?
– Azt hiszem, segítené a gyógyulásomat.
– Sütök neked sütit.
– Kérlek, ne. Így is elég szarul érzem magam veled kapcsolatban.
– Miért?
– A gy r ? – Nora összefonta a karját a mellkasán. – Az eljegyzési gy r …
Elveszítettem.
– Nem hinném, hogy elveszítetted. – Vajon tudta, hogy elcserélte a
vagyonokat ér családi örökséget egy értéktelen fehér szövetdarabra? – Azt
hiszem, az az asszony vette el. volt, ugye?
Nora nagyot nyelt. Képtelen volt elmondani neki az igazat. A hazugság sokkal
kegyesebb volt.
– Valami olyasmi.
– Semmi baj. – Wes belenyúlt a farmerja zsebébe, és el húzta a gy r t. –
Visszavettük.
– Mi a szent szar…? – Nora bámulta a fiú tenyerében fekv csillogó
gyémántot.
Űlyan sokkban volt, miután Søren és Kingsley eljöttek érte, hogy eszébe sem
jutott megkeresni Wesley gy r jét. A maniturgiumot a blúza alá gy rte. A
gy r r l azt gondolta, eltemették Marie-Laure-ral együtt.
Wesley felemelte a kezét és bánatosan megdörzsölte a homlokát.
– Kingsley hozta el nekem. Nem szeretem, hogy van okom kedvelni azt az
embert. Most egy rakás okom van rá.
– Egy rakás?
– Igen. Egy rakás. A gy r , az, hogy te élsz, és itt állsz el ttem – nagyjából
ennyi ok elég nekem. A gy r vel egálba kerültünk. Az, hogy te biztonságban
vagy, a végtelenségbe küldte kett nket.
– Nem akarom elhinni… – Nora hangja elhalt. Igen, elhihetné. Azt, hogy olyan
mély pokolból ilyen mennyország született. Most bármit képes volt elhinni. –
Nagyon örülök, hogy Kingsley visszaszerezte neked.
– Érdekes pasas ez a Kingsley. Érdekes apa lesz bel le.
– Várj… te tudod?
– Igen. Elmesélte, hogy a barátn je terhes.
– Mi? – Nora majdnem elájult. – Juliette terhes?

– Igen. Te nem err l beszéltél?
Nora megrázta a fejét, elnémult a döbbenett l. Marie-L​ aure mesélt neki
Kingsley fattyáról, aki a húszas éveiben jár és valahol Franciaországban él. És
most Juliette terhes? Valami felbuzogott Norában, valamiféle félelmetes öröm.
Magasra és gyorsan növekedett benne.
Hatalmas kacagásban tört ki.
– Nora?
– Bocsánat – menteget zött, és kék-zöld foltos, fájó oldalához nyúlt. A nevetés
nagy kínokat okozott, de képtelen volt abbahagyni. Jobban fájna, ha nem
nevetne. – Kingsley… minden… az élet szép. Az élet furcsa, és csodálatos, és
ijeszt és jó.
– Te életben vagy. Ennél jobb már nem is lehet.
Nora nevetése végre elhalt. El relépett, hogy Wesley mellkasához d lhessen.
Felemelte a fejét és lábujjhegyre állt, meg akarta csókolni a fiút. De Wesley
elfordította a fejét, és Nora ajka csak az arcát érte.
– Wes?
– Nora… beszélnünk kell. Gondolkodtam a dolgokon, ezen a gy r n,
kett nkön… mióta visszahoztunk téged. Kingsley adta vissza nekem a gy r t, és
be kell ismernem, megkönnyebbültem. Nem tudtam, hogy magyarázzam meg
apának és anyának, hogy elvesztettük a család legértékesebb örökségét. Aztán
azt gondoltam: miért vagyok boldog, hogy Kingsley visszaadta nekem? Miért
nem vagyok dühös, hogy nekem adta vissza és nem neked?
– Ez jó kérdés.
– Sokáig gy löltem Sørent, gy löltem azt a világot, amiben éltél. És most,
hogy megismertem, és tudom, hogy biztonságban vagy vele, már nem gy lölöm
t többé…
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Azt hiszem, az irántad érzett szerelmem egy része abból fakadt, hogy
mennyire távol akartalak tartani t le. A helyzet az… szerintem a szado-mazo
fura dolog. Nem értem, soha nem is fogom megérteni. Nem tudom, mi a fenéért
akarnék megkötözni egy n t az ágyban. Hogy érint meg engem, ha a keze meg
van kötve?
– Ez jó kérdés.
– És nem akarok egy másik pasival osztozni azon a n n, aki az életem része.

Nem akarok. Teljességgel magaménak akarom t, és azt akarom, hogy kizárólag
engem szeressen.

– Nem okollak érte. Nagyon sok ember érez így.
– És gyerekeket akarok.
– Azzal semmi baj nincsen.
– És szeretnék egy olyan n vel lenni, aki nem hasonlítgat engem az id sebb
és tapasztaltabb pasikhoz, akikkel dolga volt, úgyhogy nem kell végig azt
gondolnom, hogy nem felelek meg a mércének. Azt hiszem, ezt megérdemlem.
– Ezt és még többet is.
– A lényeg az… nem értem a te világodat és soha nem is fogom. De te ott
boldog vagy. Biztonságban érzed magad. És minél többet gondolkodom rajta,
annál inkább rájövök, hogy te meg én túlságosan különbözünk ahhoz, hogy
örökre együtt legyünk. Szeretlek téged, és te vagy a legjobb barátom, de…
– Wes… – Nora egy lépést hátrált. Majd még egyet. Tágra nyílt szemmel nézett
Wesley-re. – Kidobsz engem, ugye?
– Nem err l van szó. – Wes kezét a mellkasára tette.
Úgy t nt, a fiút egy pillanatra cserbenhagyja a beszédkészsége. Nora érzett
valamit a torkában, valami kavicshoz hasonlót, és úgy érezte, nem tudja
lenyelni.
– Szeretlek – suttogta a fiú. – Nem is sejted, mennyire. És eléggé szeretlek
ahhoz, hogy tudjam: vele boldogabb leszel. Bármennyire is fáj beismerni,
fájdalmas lenne megtartani téged, miközben végig tudnám azt, hogy valahol
m áshol van a helyed. Az utolsó… – Elhallgatott, felem elte a kezét és lehunyta a
szemét. – Az utolsó petákomat is kifizettem volna, ha vissza tudtalak volna
szerezni. A szüleim utolsó petákj​ ait is. Mindent, amit összekoldulhattam,
kölcsönkérhettem vagy ellophattam volna. És … elment, hogy az életével
fizesse meg.
Nora egyáltalán nem tudott megszólalni. Nem tehetett mást, mint átölelte
Wesley-t és magához szorította, még egyszer magához ölelte.
– Tudom, hogy szereted – suttogta Wesley Nora hajába –, és mindig is szeretni
fogod.
– Tudom, hogy szeretlek… és mindig is szeretni foglak.
– Én is szeretlek téged. Te rült, furcsa, vad n , szeretlek. De…
– Tudom. Igen, tudom. Ez így helyes. Teljesen igazad van.

– Jó lesz hozzád.
– Mindig is jó volt.
– És biztonságban vagy mellette.
– Mindig is biztonságban voltam.
– Most már értem.
Nora még közelebb húzta magához Wesley-t. Összetört testének fájt, hogy
ilyen keményen belekapaszkodik a fiúba, de muszáj volt. Nem tehetett mást, és
mostanra már megszokta az effajta fájdalmat.
– Találsz majd magadnak egy csodálatos lányt – mondta Nora, és fejét a fiú
szívére tette. – Egy lányt, aki imád és szeret téged, és látja benned mindazt a jót,
amit én is látok. És olyan vanília lesz, amennyire csak kell.
– Egek, remélem is.
– És lesz a legjobb barátod és a társad, és segít majd irányítani azt a nagy
farmodat.
– Máris tetszik nekem ez a lány.
– És okos lesz és er s, de kedves is. Nem lesznek olyan kemény
jellemvonásai, mint nekem. Nem fog lovaglópálcát tartani a szekrényében.
– Csak az istállóban.
– És olyan gyönyör lesz…
– rületesen hosszú lábakkal?
– Ha akarod.
– Akarom.
– Akkor hosszú lába lesz. Te és Lábas olyan pokolian boldogok lesztek, hogy
fájdalmas lesz még rátok nézni is.
– Nem akarok fájdalmat okozni neked – mondta Wesley. Hangja kissé
elcsuklott és fejét Nora vállába temette. – Soha többé.
– Egy kis fájdalomba még senki nem halt bele – mondta Nora. – És ismersz
engem, én csak azt szeretem, ha fáj egy kicsit.
– Igen. Végül is, te vagy te.
– És, mi lesz most? – Nora felpillantott rá, azokra a nagy, barna szemekre,
amelyekben az írisz körül aranyló pöttyök voltak, és amelyeknek ártatlanságán
a Nora ágyában töltött egy hét sem ütött csorbát.
– Elengedjük egymást – mondta Wes. – És továbblépünk az életünkben.
Nora bólintott és nagy leveg t vett.

– Te engedsz el el ször. – Mély leveg t vett, szerette volna a lehet
legmélyebben beszívni a fiú illatát. Nyár. Melegség. Tiszta, száradni kitett ruha.
Wesley.

– Nem megy.
– Nekem sem.
– Akkor egyszerre, jó?
– Jó. Háromig számolok. Mehet? – kérdezte Nora, és megpróbálta
megacélozni magát.
– Nem, de azért inkább csináljuk.
– Rendben. Egy – mondta Nora.
– Kett – suttogta Wesley.
Összenéztek és együtt mondták ki az utolsót.
– Három.
Elengedték egymást.
Nora kényszerítette magát, hogy ott álljon a folyosón és ne mozduljon. Azok
után, amiken Wesley miatta keresztülment, ennyit megérdemelt t le.
Megérdemelte, hogy a fiú legyen az, aki el ször megy el.
Wesley egy lépést hátralépett, majd megfordult. Ahogy közeledett a folyosó
vége felé, Nora utánaszólt.
– Még lehetünk barátok, nem?
Wesley nem fordult meg, de azzal a szóval válaszolt, amire Norának szüksége
volt.
– Örökre.
Nora a falnak támaszkodott, hogy egyenesen tudjon állni. Wesley… az
Wesley-je… Most tudta, hogy a fiú örökre elment. Így helyes. Így van rendjén.
Bármennyire is szerette a fiút, tudta, hogy soha nem akart feleségül menni
hozzá. Tudta, hogy a fiú olyan dolgokra vágyik, amiket soha nem adna meg
neki – gyerekekre, monogámiára, egy osztatlan szívre. A fiú mindezt
m egérdem elte, és Nora im ádkozott azért, hogy egy napon m eg is kapja. Inkább
el bb, mint utóbb, remélte – Wesley érdekében. Mindannyiuk érdekében.
Egy perc után Nora elég er snek érezte magát ahhoz, hogy odamenjen a
hálószobájába vezet ajtóhoz. Grace odabent volt. Beszélni fog róla Grace-szel.
Az jó lesz, nem? űasiügyekr l beszélni egy n vel? Micsoda regénytéma… egy n i
barát, aki nem az Alvilág tagja. Talán ehhez hozzá is szokhatna. Hogy több n

legyen az életében és kevesebb férfi. Több stabilitás, kevesebb kaland. Talán
hozzászokhatna egy nyugodtabb élethez, ahol kevesebb a perverzitás, kevesebb
az rület…

Érdemes átgondolni. Egy kicsit lenyugodni Sørennel. Talán jó is lenne. Az
emberek csinálnak ilyesmit. Id sebbek lesznek, lenyugszanak, nem vadzabot
hintenek, hanem… mit is? Háziasított zabot? Valami olyasmit.

Nora elindult visszafelé a szobájába, de amikor kezét az ajtógombra tette,
megállt. Látta, hogy valaki végigoson a sötétségbe burkolózó folyosón.

Laila… akárhol felismerné ezeket a hosszú lábakat. A szokásos farmer és póló
helyett Laila kislányos, ártatlan fehér hálóruhát viselt. Biztosan Ánya
szekrényéb l csórta el. Tökéletesen illett rá. És Laila egyáltalán nem olyan volt,
m int am ilyen lenni szokott. Egy lány volt, akinek küldetése van – és a küldetés
az, hogy kijön egy szobából és bemegy egy másikba.

Wesley szobájába.
Nora önkéntelenül is elmosolyodott. Büszke volt Søren unokahúgára, hogy
ennyire vakmer cselekedetet hajt végre: elcsábítja a szinte elcsábíthatatlan Wes
Railey-t. Ezt biztos Elle tantétól örökölte.
– Jó kislány – mondta Nora a leveg be. Elment a folyosó végéig, és kicsit
hallgatózott az ajtónál. Nem hallott semmit, hangokat sem. Remélhet leg Wes
kedvesen elhajtja a lányt és nem bántja meg az érzéseit. Remélhet leg Laila jól
fogadja a visszautasítást, és visszaér a szobájába, miel tt a túlságosan is
védelmez nagybátyja rájön, hogy mit csinál… vagy mit akart csinálni. Az a férfi,
aki lefeküdne Søren sz zies, tizen-n​ yolc éves unokahúgával, az kész halálraítélt.
rült kölykök.
Nora hallotta, hogy nyílik és csukódik a bejárati ajtó, és lepillantott a lépcs
sarkánál. Søren visszatért a futásból.
– Helló! – szólalt meg Nora a lépcs sor tetejér l. – Ki​oson​tam a szobámból.
– Azt látom. – Søren megállt a lépcs alján. Izzadt volt és szexi, és láthatóan
boldog volt, hogy Norát ott látja odafent, és a n lemosolyog rá. – Azt hiszem, azt
parancsoltam meg neked, hogy pihenj, nem?
– De igen.
– Azt hiszed, csak azért, mert már tele vagy zúzódásokkal, nem büntetlek
meg?
– Ennyi kockázatot vállalok. Ha már a kockázatnál tartunk…

– Eleanor…
– Kapj el!
Nora átvetette a fenekét a korláton, és minden el zetes figyelmeztetés nélkül
elkezdett Søren felé csúszni. A férfi kecsesebben kapta el, mint amilyen sután
Nora leszállt a korlátról. Nora karjával és lábával átölelte a férfit.
– Eleanor, hány éves vagy te? – Úgy t nt, Sørent teljes mértékben undorítja
Nora gyerekes viselkedése.
– Tizenöt.
Søren megrázta a fejét.
– Túl fiatal vagy hozzám – és úgy tett, mint aki le akarja ejteni.
– Harmincnégy vagyok, harmincnégy, esküszöm! – Nora belekapaszkodott,
és a férfi újra felemelte.
– És úgy is fogsz viselkedni?
– Muszáj?
– Nem.
– Akkor nem.
– Legalább nem próbálnál meg egy vagy két hétig rendes lenni? A szívem
örülne egy kis nyugalomnak.
– De igen. Mostantól egy szent leszek. Nincs több vad bulizás, nincs több vad
ivászat, nincs több szökdösés fiatalabb pasikkal, nincs több vad rültség.
– Ma csoda történt. Én pedig akkor hiszem el a csodát, ha látom.
– űersze ha nem fekszem le többé m ás pasikkal… és csajokkal, az azt jelenti,
hogy te sem játszhatsz tovább az alárendeltjeiddel.
– Nos… – mondta Søren, miközben a karjaiba vette és elindult vele felfelé a
lépcs n – ne essünk túlzásokba.

41

A GYALŰG

Laila tudta, hogy elbukik, még miel tt beosont volna Wes szobájába. Azt is

tudta, hogy soha nem bocsátaná meg magának, ha nem próbálná meg. Az anyja
szinte rjöngött a telefonban, megparancsolta, hogy azonnal menjen haza. Laila
megnyugtatta Freyját, emlékeztette arra, hogy és a nagybátyja már nyáron,
korábban megállapodtak arról, hogy Laila az Államokba utazik vele egy rövid
körútra. De az anyja hajthatatlan volt. Azonnal haza kellett utaznia. Így holnap
hazarepül Dániába. Mindent, ami történt, elhallgattak, elrejtettek, sz nyeg alá
söpörtek. Nem kellett belevonni a rend rséget, vagy még jobban megijeszteni az
anyját. Azok, akik elrabolták Lailát és a nagynénjét, mind halottak. Kingsley
emberei rendet raktak . Legalábbis Lailának ezt mondták, és semmiképp nem
akart többet tudni.

Nem akart többet tudni ma este, nem akart semmire sem gondolni. Csak
Wesley-vel akart lenni, minden lehetséges módon, ahogy a fiú engedi neki,
miel tt hazamegy, és valószín leg soha többé nem látja viszont.

Amikor belépett Wesley szobájába, hallotta, hogy a fürd szobában csobog a
víz. Wesley zuhanyozik. Jó. Így van pár perce, hogy összeszedje magát. Leült az
ablakkal szembeni ágy szélére. A nap lement, és leszállt az este, elsötétítve az
égboltot. űár csillag kikukucskált a fák teteje fölött. A világ láthatóan valami
csodálatos dolog megtörténésére várt. Laila gyermekkora óta nem érezte így
magát – akkor fejét a falnak hajtotta és hallgatta, amint a nagybátyja és a
nagynénje titkokat mesélnek egymásnak a sötétben. Laila azt érezte, hogy
egészen biztosan meghal, ha nem lehet része annak az elvarázsolt világnak,
amiben láthatóan k éltek.

Most azt érezte, hogy a varázslat lábujjhegyen belép az ablakon, és indáival
körbefonja a szobát. Az indák körbetáncolták a perzsasz nyeget, amely a csillogó
padlón feküdt. Suttogtak az ágy fehér takaróján. Felfutottak a régi, tömör New
England-i ágy fekete lábain.

A nyári szell simogatta Laila meztelen bokáját.
Még soha nem érezte magát ennyire nyugodtnak.
A vízcsobogás elhallgatott, és Laila lehunyta a szem ét. Mozgást hallott, m ajd
az ajtó kinyílt. Lépések… aztán a lépések elhaltak.
– Laila?
Laila nem szólt egy szót sem. Csak várt.
Wes megkerülte az ágyat, és odaállt a lány elé. Nem volt más rajta, csak
farmer, és a hajáról a víz a kemény, izmos vállára csöpögött. Űlyan gyönyör
teste volt – lapos hasa, izmos karja, mellkasa, amit Laila annyira szeretett volna
végigcsókolni, hogy érezze az ízét a nyelvén…
Laila belenézett a fiú szem ébe. Tekintetében nem csupán zavart látott. Az is
ott volt, de a kérdés meg a vágy is. Látta, és felismerte abban a pillanatban, amint
meglátta. Egész életében erre a tekintetre várt.
– Ez nem jó ötlet – mondta Wesley.
– Tudom.
– Még soha nem csináltál ilyesmit.
– Nem érdekel.
– Ez nagy dolog. Beszélnünk kell a születésszabályozásról…
– Szedem a gyógyszert.
– És arról, hogy mit jelent ez nekünk.
– Ezt a kérdést majd kés bb megválaszoljuk.
– Laila… nem akarom, hogy fájjon neked.
– Fáj neked – mondta Laila.
– Éppen ezért nem jó ötlet. Nem vagyok elég er s, hogy ma este nemet
mondjak neked.
– Nem gyengeség igent mondani.
Wesley visszafojtotta a leveg t. Laila rendbe szedte a szavait. Jól akarta
kimondani ket.
– Wes, tudom, mennyire fáj neked – ismételte remeg , halk hangon. – Ne félj
nekem is fájdalmat okozni. Tudom, hogy el akarod engedni magad. Engedd el
magad velem. Neked vigasz kell. Hadd vigasztaljalak meg a testemmel… Veszítsd
el magadat bennem. Felejtsd el azt, amit elvesztettél, felejtsd el azt, ami nem
lehet a tiéd. Nincs szégyen abban, ha egy éjszakára elfeledkezel róla, pedig tudod,
hogy reggel emlékezni fogsz rá.

A szavak ott lebegtek a leveg ben és úgy vibráltak, mint egy szimfónia utolsó
akkordjai.

Wes felemelte egyik kezét, és gyengéden megsimogatta Laila nyakát.
Lehajtotta a fejét és megcsókolta a lányt.

Laila el ször el sem akarta hinni, hogy megtörténik. Amit akart, és az, amit
hitt, hogy meg fog történni, két különböz dolog. De nem, a fiú szája az övén
volt. Megnyílt el tte, és átadta magát a csóknak.

Laila felkelt az ágyról, legszívesebben nekinyomta volna a testét a fiúénak, de
még nem igazán állt készen arra, hogy magára húzza. Amikor karjaival átölelte a
vállát, Wesley szorosan magához húzta. Meleg… olyan meleg… Laila majdnem
felnyögött, ahogy a fiú testének melege átterjedt az b rére is. Az ajka
gyengéden, kutatón mozgott az ajkán. Laila azt hitte, félni fog ett l a pillanattól,
de minden csók, minden érintés olyan természetesnek, olyan helyesnek t nt.

Ajka megindult lefelé Wesley nyakán, és lecsókolta a vízcseppeket a válláról.
– Laila…
– Mi az? – Azonnal hátrahúzódott. – Valami rosszat csináltam?
– Nem. – Wesley szaggatottan szedte a leveg t. – Egyáltalán nem.
– Valami jót?
A fiú bólintott. Laila ismét el relépett, és egy csókot lehelt a fiú jobb vállára, a
második, lassú csókot pedig a balra. Apró csókokkal hintette be a nyakát, a
mellkasát és a kulcscsontját, majd visszatért oda, ahonnan elindult.
– Imádom, hogy ilyen magas vagy – mondta Wesley, és hátrahajtotta a fejét,
hogy megcsókolja Lailát a füle alatt. Elhúzta a lány haját a válláról, és Laila
megborzongott, ahogy ujjhegye könnyedén, csiklandósan megérintette az
érzékeny, finom b rt. – Ehhez nem vagyok hozzászokva.
– Szeretek belenézni a szemedbe. – Laila belenézett a fiú szemébe. Vágyat és
aggodalmat látott benne. Szinte fájdalmas volt, annyira vágyott rá. Laila imádta,
hogy így aggódik érte. – Eddig soha nem szerettem, hogy ilyen magas vagyok.
Most szeretem.
Laila végigfuttatta a kezét Wes karján, m ajd a m ellkasán és a hasán. Am ikor
keze a farmer derekához ért, habozott.
– Semmi baj – suttogta Wesley és ismét megcsókolta. – Megérinthetsz.
Laila remeg kézzel kigombolta a fiú farmerjét, és lehúzta a cipzárt. Mivel
Wesley egyenesen a zuhany alól jött, így a nadrágja alatt nem volt semmi. Laila

igyekezett nem bámulni vagy szájat tátani, de még soha nem látott meztelen
férfit ilyen közelr l, hogy szinte megérinthette volna. Átölelte a fiút és felfelé
kezdte simogatni.

– Nagy vagy – mondta Laila, és akarata ellenére elpirult.
– Te pedig sz z.
Laila megrázta a fejét, és ujja hegyével elkezdte simogatni a fiú farkát.
– Ne. Ne gondolj rá. Ma este én fogok vigyázni rád. Ezért vagyok itt.
– Nem fogom elfelejteni, hogy sz z vagy, és hidd el, hogy én is igyekszem
vigyázni rád.
– Vigyázunk egymásra.
– Tetszik az ötlet.
Wes lenyúlt és lehúzta az ágytakarót. Laila leült, majd hátrad lt, amint a fiú
bemászott az ágyba és ráfeküdt.
Hosszú ideig csókolóztak, elég hosszan, hogy Laila elkezdjen lazítani a fiú
alatt. Minden, amit Wesley tett, visszhangot keltett a testében. A csókot, amit a
mellkasa közepére helyezett el, a combja hátsó részén is érezte. Ahogy a fiú keze
a térdér l a csíp jére vándorolt, Laila érezte, hogy a dereka alsó része megfeszül.
– Ha bármikor azt akarod, hogy abbahagyjam vagy lassítsak, szólj! – mondta
Wes. Feltérdelt és lenézett a lányra.
– Rendben. De nem akarom, hogy abbahagyd. Sem most, sem soha máskor.
– Jól van. – Szélesen rámosolygott a lányra, majd felemelte a kezét, és ujját
begörbítve hívogatta. Laila felült és várt. A fiú kezébe fogta a lány hálóingének
alját, és elkezdte felfelé húzni. Laila egy tizedmásodpercre megmerevedett a
váratlan zavartól. De kényszerítette magát, hogy felemelje a karját és hagyja,
hogy Wes levetk ztesse.
Most csak bugyi volt rajta, és hátrad lt az ágyon. Mindenhová nézett, csak
Wesre nem.
– Gyönyör a melled – mondta Wes. Laila felnevetett és összefonta a karját a
mellkasán.
– Ne merészeld!
Kezébe fogta Laila csuklóját és a feje mellé kényszerítette.
– Wes…
– Én engedtem, hogy nézz és megérints. Most én következem.
Elengedte a csuklóját, és Laila az oldala mellett hagyta a karját, miközben

Wesley a szájával megérintette a mellkasát. Megcsókolta a b rt dobogó szíve
felett.

– Gyönyör vagy, Laila.
A lány megrázta a fejét.
– Te vagy szép.
– Els nyelvóra, kicsi dán lány. Én fiú vagyok. – Lepillantott a lányra. – A fiúk
nem szépek. Én nem vagyok szép.
– Na jó, az angolom nem tökéletes. Akkor mi vagy?
– Irtó jókép . – Rákacsintott, így Laila nevetésben tört ki, majd elállt a
lélegzete, amint Wesley lehajtotta a fejét és a mellbimbóját a szájába vette. Attól,
ahogy a fiú szája a mellét érintette, egész teste megfeszült. Úgy érezte, hogy
minden csókkal, érintéssel és új mozdulattal egy csomó kezd formálódni a
testében. Hogy képesek az emberek bármi mással foglalkozni, amikor ezt is
csinálhatják? Élete végéig ezt akarta csinálni: feküdni az ágyban Wesszel,
megérinteni t és hagyni, hogy megérintse; csókolni és hagyni, hogy
megcsókolja; átadni magát neki és mindent elvenni t le, amit adni tud.
Lehunyta a szem ét, és hagyta, hogy a fiú ujjai és a szája sodorják a gyönyör
felé. Úgy érezte, egy órát is elid zött a mellén – csókolta, szívta, ingerelte a
mellbimbóját, mégpedig úgy, hogy Laila csíp je felfelé feszült és belsejében egy
izom megrezzent a vágytól.
Amikor Wes végre elhúzódott a lány duzzadt mellét l, a mellbimbói fájtak, és
vékony izzadságréteg borította a testét.
– Kérlek – suttogta Laila. Nem igazán tudta, mit kér, csak azt, hogy bármi is az,
senki más nem tudja megadni neki, csak Wesley.
A lénye egy részében fellángolt a n i büszkeség, amikor érezte, hogy Wesley
remeg a keze alatt, liheg a saját vágyától.
– Biztos vagy benne? – Wesley m agához húzta, és Laila teste egybeolvadt az
övével. Úgy érezte, nem tud betelni a fiú b rével, a melegségével, az érintésével.
– Igen.
Wesley lihegve ismét feltérdelt, és lassan lehúzta Laila bugyiját a combján. A
lány felbámult a plafonra, igyekezett nyugodt maradni, miközben Wes felállt és
levette a farmerjét. Minden egyes mozdulattal egyre egyértelm bb lett, egyre
valóságosabb, egyre bizonyosabb és visszavonhatatlanabb… túl messzire
mentek. Innen már nem lehet, innen már nem fognak visszafordulni.

Wes ismét odafeküdt mellé, most az oldalához. Kezét becsúsztatta a lány lábai
közé, és széttolta a combját.

– Semmi baj – suttogta. – El ször az ujjaimmal fogom csinálni.
Laila bólintott és szétnyitotta el tte a lábát.
– Annyira vágyom rá – m ondta Laila, m iközben Wesley végigsim ított a lány
csíp je vonalán. – Ideges vagyok. Ennyi az egész. Kérlek, ne hidd azt, hogy abba
akarom hagyni.
– Megértem az idegességedet. És csak akkor hagyom abba, ha mondod.
Megfogta a lány combját, és Laila nekinyomta magát a tenyerének.
– Van valami olyan mód, ahogy különösen szeretnéd, hogy megérintselek? –
kérdezte Wes, és tenyerével lassan körözött rajta.
– Nem tudom… még senkivel nem csináltam ilyesmit.
– És magaddal?
Laila felnevetett és rábámult.
– Ne nevess. Másfél éven át laktam együtt Norával. Hidd el nekem, tudom,
mit m veltek ti, n k a saját hálószobátok magányában.
– Na jó… igen, azt m veljük. Néha. Nem mondom, hogy én is, de…
– Te csinálod. Én is csinálom.
– Jól van. Csinálom.
– Jól van. Akkor mutasd meg nekem.
– Mutassam meg?
– Mutasd meg… – Wes gyorsan szájon csókolta – …nekem.
Laila felsóhajtott.
– Kérlek! – unszolta a fiú. – Használd a kezem! Mutasd meg, mit akarsz,
hogyan érintselek meg.
Laila habozva kezébe fogta Wesley jobbját. A fiú keze saját keze árnyékává
vált, ahogy két ujját a csiklójára irányította.
– Ez jó érzés? – Wes megcsókolta a lány nyakát, beleharapott a vállába.
– Igen… nagyon jó.
– Jól van – mondta Wesley, és egyik ujját belecsúsztatta a lányba.
Laila háta ívbe feszült, ahogy a fiú érintése gyönyörhullámot keltett a
testében. Kissé szélesebbre nyitotta a lábát, hogy még jobban magába fogadja. A
fiú egy második ujjal válaszolt.
– Túl sok?

– Nem, többet akarok.
– Kis mohó – mondta Wesley tréfálkozva, és ismét szájon csókolta. Lassan ki-
be mozgatta az ujjait. A lány olyan nedves lett, hogy szinte hallotta saját
nedvességének cuppogását a fiú kezén. De Wes láthatóan nem bánta, nem t nt
úgy, mint akit undorít vagy szórakoztat az egész. Laila már nagyon régóta
álmodozott err l az éjszakáról, és csupán hálát érzett, hogy úgy döntött,
olyasvalakivel teszi, aki tudja, mit csinál.
A fiú ujjbegyét egy bizonyos pontra helyezte benne, és Lail​ a hüvelye
összerándult körülötte.
Egek, ez a fiú aztán tudja, mit csinál!
Wesley az ujjbegyével dörzsölte a lány csiklóját. Laila felkönyökölt és
végigbámult a saját testén, nézte, ahogy a fiú keze mozog benne. Még soha nem
látott ilyen gyönyör séges, erotikus látványt, mint Wes ujját, amely elt nik
benne és ismét el bukkan, Laila nedvességét l csillogón.
Wesley a szájába vette a lány mellbimbóját és mélyen beszívta, miközben egy
harmadik ujját is beledugta. Most Laila érezte saját teste ellenállását. Még mindig
lihegett, de a kis fájdalom elmúlt, és a teljes gyönyörérzet ismét visszatért.
Wes keze most gyorsabban mozgott benne, és Laila csíp je felvette a fiú
kezének ritmusát. Ha így folytatja, el fog élvezni, akár akarja Wesley, akár nem.
Lehunyta a szemét és nekid lt a párnának, hagyta, hogy az élmény
áthullám ozzon rajta. Valam i egyre m agasabbra hágott benne, m intha egy folyó
nekifeszülne a gátnak, és a gát bármelyik pillanatban átszakadhatna. Laila azt
akarta, hogy megtörténjen, vágyott rá, hogy átszakadjon.
Lihegett, ahogy ujja Wes hátába és a takaróba mélyedt. Majdnem… majdnem
ott van…
Wes hirtelen kihúzta bel le az ujjait és testével ráfordult.
– Laila?
Laila kinyitotta a szemét és felpillantott a fiúra.
– Készen állok – suttogta.
A fiú a lány lába közé nyúlt, ujjaival szétnyitotta a nagy​ajkait, és szájon
csókolta Lailát. Utolsó csókja így, sz zen… szinte nem akarta, hogy vége legyen.
– Akarod, hogy abbahagyjam? – kérdezte Wes, de Laila megrázta a fejét.
– Soha.
Wes kínzó lassúsággal elkezdett belé hatolni. Laila annyira kívánta, azt

akarta, hogy érezze, hogy kitölti t, de önkéntelenül is összerezzent, ahogy a
teste tiltakozott a fiú ellen.

Wes ismét megcsókolta, csókolta az arcát, a homlokát, miközben nagyon
lassan mozgott benne. Laila lihegett, mert kényszerítette magát, hogy lihegjen.
Valami égette belül. A lénye egy része ki akarta lökni magából a fiút,
megkönnyebbülésre vágyott ett l a fájdalomtól. Fájdalomkiáltás hagyta el az
ajkát.

– Bocsáss meg – mondta Wesley. – Akarod, hogy abbahagyjam?
– Ne… eszedbe ne jusson! – Laila lábát a fiú háta köré kulcsolta,
kétségbeesetten vágyott rá, hogy közel érezze magához, hogy magában tartsa.
Bármennyire is fájt, nem akarta elengedni.
A fiú belé nyomult, és Laila élesen beszívta a leveg t, amint érezte, hogy
valami elszakad benne.
– Lélegezz! – parancsolta Wesley, és kihúzta magát a lányból.
– Wes? – Laila azonnali ürességet érzett, amint a fiú kiszállt bel le.
– Még nem végeztünk, ígérem. – Rámosolygott és ki​simította a haját a
homlokából. Amikor Laila belépett ebbe a szobába, szinte fázott. Most izzadság
fedte az egész testét, és belülr l égett. – De fájdalmaid vannak. Nem szeretem a
fájdalmat. Talán ez majd segít.
– Mi segít? Bármi. Nem akarom abbahagyni.
Wes megcsókolta a mellkasát és a hasát. Laila beletúrt a fiú hajába, miközben
érezte, hogy Wes ajka a csíp je környékén jár. Amikor széthúzta a lábait, Laila
majdnem leállította, de a fiú megcsókolta, így némította el tiltakozását. Óvatosan
széttárta a lábát és a csiklóját kezdte nyalogatni. Nyelvével ingerelte, amíg Laila
ismét lihegni kezdett a gyönyört l. Wesley lejjebb haladt, és nyalni kezdte a
szeméremajkait. Az egész nyelvét belé nyomta, és végignyalta. Mély,
torokhangú nyögések szakadtak ki Lailából. Bujának érezte magát,
gyönyör nek, erotikusnak, s t, n iesnek, ahogy a fiú szétnyitotta t a nyelvével.
Wesley a szájával és a nyelvével kényeztette. Laila nyögéseib l könyörgések
lettek. Könyörgött a fiúnak, hogy ismét hatoljon belé.
Wesley ismét ráfeküdt. Kezét Laila térde alá helyezte, szétfeszítette a lábát,
majd a combjai közé ült. Csíp je rövid döféseivel ismét belé hatolt, most
kevesebb fádalommal és szinte minimális ellenállással találkozott. Laila
kinyújtotta a kezét, és Wesley beletemetkezett, miközben teljesen belé hatolt.

Lail​ a úgy érezte, muszáj átölelnie a fiút, muszáj megérintenie, muszáj annyit
kapnia bel le, amennyit lehet, éreznie kell magában, önmaga ellenére,
önmagán. Nem is tudta elhinni… Wes benne volt. Egyek voltak, a két test együtt
m ozgott. Lehet, hogy szereti… igen, szereti. Még ha nem is szól örökre, m a este
szerette t. Ez, amit együtt csináltak, szerelem volt. Két ember megmentette
egymást egy magányos, egyedül eltöltött éjszakától. Átadták egymásnak a
fájdalmukat és ajándékként fogadták el a másikét. Ez szerelem volt, amely

rködött felettük hajnalig. Ez szerelem volt: nem engedni, hogy azok gy zzenek,
akik bántották ket. Ez szerelem volt: kockáztatni a másikért.

Lailát nem érdekelte, hogy ki mit mond vagy gondol.
Wes azért volt benne, mert benne akart lenni, mert erre vágyott. Ez nem b n
volt.
Ez szerelem volt.

42

A BÁSTYA

Grace lebámult a jegygy r jére és elmosolyodott. Milyen messzire jutottak

Zacharyvel az óta a nap óta, amikor remeg kezére ráhúzta ezt a gy r t…
Félelem és kétségbeesés vette körül házasságukat, nem tudták, mi mást
tegyenek. Grace alig volt tizenkilenc éves és terhes volt az egyetemi tanárától.
Attól félt, hogy ebb l semmi jó nem fog kisülni. Semmi, csak fájdalom és
Zachary számára a csalódás.

Azon az éjszakán, amikor a közös ágyukban arra ébredt, hogy vérzik, egy
pillanatig elt n dött, hogy vajon Isten bünteti-e meg azért, mert elcsábította a
tanárát, vagy Zacharyt bünteti, m ert behódolt egy diákjának. Csak m ost jött rá,
milyen ostobaság volt úgy gondolni Istenre, mint valamiféle kozmikus egyetemi
dékánra, aki vonalzóval a kezükre csap, mert megszegték a becsületkódex
valamelyik szabályát. Borzalmas és csodálatos dolgok történnek az emberekkel.
Ilyen az élet. Egyszer en ilyen. És most megértette… most érezte az rület
mögötti rendszert, amely eljuttatta t eddig a pillanatig. Nem igazán értette még
a jelentését, nem látta a mintáját, de érezte, érzékelte, hitt benne, mint a
zarándok, aki bekötött szemmel vándorol a labirintusban, kezével a falon
tapogatózva, tudva, hogy a labirintus közepén megtalálja a választ, és mégsem
szaporázza meg a lépteit. A válasz várhat. Az út volt a fontos.

És ma este az útja ide hozta.
Grace ajkához emelte a kezét, és megcsókolta a jegygy r jét. Bár még mindig
több ezer kilométer választotta el ket egymástól, soha nem érezte magát
közelebb Zacharyhez. A férfi ígéretet tett neki, egy éjszakányi szabadságot adott
neki, a bizalmát, hogy egy kicsit tévelyeghet a labirintusban, és ennek ellenére
megtalálja a közepét.
Amikor Søren belépett a szobába, Grace elmosolyodott.
A férfi bezárta maga mögött az ajtót. Kezében hosszú fekete táska volt.
Amikor leejtette a földre, Grace a fémnek koccanó fém összetéveszthetetlen

hangját hallotta.
Szeretett volna rákérdezni a táskára, hogy mi van benne, de úgy döntött,

élvezi a titokzatosságot.
Søren odament hozzá az ágy végéhez. Nem volt más rajta, mint egy fehér

Űxford-ing, Zacharyé, amit bepakolt. Megkérdezte Norát, mit vegyen fel egy
ilyen éjszakához. A válasza egyszerre volt rémiszt és magyarázó.

Nem számít. Öt perccel azután, hogy megjelenik, úgyis meztelen leszel.
– Nora azt mondta, nem szabad megszólalnom, amíg maga nem szólít meg.
A férfi összefonta a karját a mellkasán, nekid lt az ágy lábának és
elmosolyodott.
– Csodálatosan csinálja.
Grace ideges nevetésben tört ki.
– Fogalmam sincs róla, mit csinálok – vallotta be.
– Láthatóan.
– Ennyire nyilvánvaló?
– Nos… maga áll.
– Én… persze, bocsánat. – Grace letérdelt a földre, és Søren olyan közel lépett
hozzá, hogy Grace arcát a combjához hajthatta volna. Tetszett neki a gondolat.
Søren ujjaival csettintett a n arca el tt. összerezzent és felnézett rá.
Søren begörbítette az ujját, és Grace ismét felállt, egyszerre érezte magát
esetlennek és butának.
– Grace… – Søren a kezét Grace nyakának két oldalára helyezte és ujjhegyével
végigsimított a nyaka vonalán. A n elengedte magát az érintés nyomán, és
lehunyta a szemét. – Nem kell megtennie.
– Tudom. De akarom. – Grace kinyitotta a szemét, és a férfira nézett. – Kérem.
– A kérem jó kezdet. – A férfi elmosolyodott és röviden felnevetett. – Biztos
benne?
– Abszolúte. És maga?
– Távolról sem.
– Hála az égnek. – Grace nekid lt a férfi mellkasának, mint azon az éjszakán a
tet n. Emlékeztetnie kellett magát, hogy csak két éjszakával ezel tt volt. Úgy
t nt, mintha azóta egy egész életet leélt volna. – Nem emlékszem, voltam-e
valaha is ilyen ideges vagy akartam-e valamit ennyire.
– Még a lelkét sem fogom elkérni cserébe.

– Jó. Költ vagyok. Szükségem van rá.
Søren magához szorította és masszírozta a hátát, míg Grace meg nem szokta,
hogy ilyen bens ségesen közel van hozzá.
– Nagyon kedves magától, hogy felajánlkozik nekem – mondta a férfi és
megcsókolta Grace feje búbját. Nem volt alacsony, egyáltalán nem, de a férfi
mellett aprónak t nt. Nora biztosan kislánynak érzi magát, amikor mellette van.
Nem csoda, hogy úgy imádja, mint egy apát, miközben Nora úgy lázad, akár egy
gyermek.
– Ez nem kedvesség. Nekem elhiheti. Érzek valamit… nem is tudom rá a szót.
Nem vágyat, nem igazán. Vonzalmat? Az biztos. Muszáj ezt megtennem
magával. – Felnézett a férfira. – Ha segít magán, az csodálatos. Nekem öröm. De
kérem, ne higgye, hogy maga miatt teszem. Csak azt tudom, hogy ha nem
teszem meg ma este, örök életemben bánni fogom.
– És Zachary?
– Azt mondtam neki, hogy nagyon irigylem a norás kalandjáért. Azt mondta,
nekem is lehet egy kalandom. Azt tehetek, amit akarok, bár megkért rá, hogy ne
avassam be a részletekbe.
– Sok szempontból bölcs ember.
– Ismerem a férjemet, a házasságomat. Ez nem fog ártani neki. Ha egy
éjszaka a m aga Norájával m indent m egváltoztathatott a férjem szám ára, akkor
talán egy éjszaka ma​gával…
– Talán változtat dolgokon, igen. – A férfi keze Grace szoknyája alá csúszott és
megdörzsölte a n derekát. Grace felkészült a ma esti fájdalomra. Nem várt ilyen
egyszer , gyengéd örömöket. – Tudom, hogy az utóbbi napokban maga meg én
közel kerültünk egymáshoz. A tragédia és a szerencsétlenség kéz a kézben járhat
még két idegen között is. De maga csak a lényem egy részét látta… és láthatóan
tetszik magának a lényem ezen része. Ez… ez viszont egy meglehet sen más
része lesz.
– Attól tart, hogy reggel nem fogom tisztelni magát? – Grace rámosolygott.
– Reggel? – Søren felnevetett, mintha Grace valami különlegesen jó viccet
mondott volna. – Szerencsés, ha egy órát bír.
– Ez most kihívás?
– Miért, elfogadja?
– Itt vagyok. Már elfogadtam.

A férfi felemelte a kezét, és kihúzta a hajgumit, ami Grace kontyát tartotta.
Lassan beletúrt a n hajába, kiszabadította fogságából. Grace majdnem mindig
kontyban hordta a haját, hátrafésülve, csak az ágyban engedte le. Tudta, hogy
Zachary mindig akkor akart vele szexelni, amikor a férfi leengedte a haját és
beletúrt az ujjaival.

– Mit akar csinálni? – kérdezte Søren szinte suttogva.
– Nem tudom. Mint mondtam, még soha nem csináltam ilyesmit. Nem
tudom, mi a szabályrendszer.
– Beszélnünk kellene a korlátairól.
Grace vállat vont és elmosolyodott.
– A korlátaimról?
– A korlátairól. Hogy mit ne tegyek meg magával. Hogy mi az a határ, amit
nem akar, hogy áthágjak. Mi az?
Grace úgy bám ult a férfira, m intha hirtelen idegen nyelven kezdett volna el
beszélni vagy dalra fakadt volna. Mik a határai, amiket ne hágjon át?
– Én a halálba kísértem magát. Maga tudta, hogy meg kell halnia Norárért, és
mégis elment. Láttam, hogy megtette. Teljesen megbízom magában, azt tehet
velem, amit csak akar. Nem érdekel, ha ez a rossz válasz. Ez az igazság. És az
egyetlen válasz, amit adni tudok.
Søren felsóhajtott, és megfogta Grace vállát.
– Ha nem árulja el, hogy mit nem akar, talán megmondhatja, hogy mit akar.
Keze a n válláról az ing elejére vándorolt. Kigombolta a fels gombot. Grace
megmerevedett, de nem tiltakozott. Nora végül is figyelmeztette.
– Hogy mit akarok… az egy súlyos kérdés.
– Nem mondom, hogy mindent megadok magának, amit csak akar. De talán
engedem, hogy kiérdemelje.
Søren rámosolygott – a mosolya olyan arrogáns és fels bbrend volt, hogy
Grace érezte, elgyengül a térde.
Még egy gomb szétnyílt, majd még egy.
Grace rákérdezett Noránál, hogy mi fog történni, ha egyszer elkezdik.
Valószínűleg különféle játékszerekkel fog megverni, mondta Nora, mintha a
megveretés nem lenne más, mint puszta játék. Tarthat pár másodpercig, de
órákig is, attól függ, mennyit bírsz.
Grace idegesen feltett még egy utolsó kérdést.

És hogyan ööö… úgy értem, hogyan… fejezi be?
Grace, drágám, Isten megalkotta a n i hátat, és egyetlen ok miatt roppantul
könnyű célponttá tette.
– Mondjon valamit, amire vágyik, Grace – mondta Søren és az utolsó gombért
nyúlt –, vagy az éjszakának itt vége van.
– Azt akarom, hogy csókoljon meg – mondta Grace, és saját magát is meglepte
a merészsége.
– Valóban? – Søren kigombolta az utolsó gombot, és szétnyitotta Grace ingét.
Kínzó lassúsággal lehúzta a n válláról és karjáról.
– Igen.
– Kitalálja, hány embert csókoltam szájon életemben? – A férfi keze fel-alá
járt Grace oldalán, ujjhegyével alig érintette a melleit.
– Valószín leg éppolyan keveset, mint én.
A férfi kezét Grace mellkasa közepére helyezte. Grace nem akarta elhinni,
hogy meztelenül áll ez el tt a férfi el tt, ez el tt a pap el tt. Még fekete
farmerjében és fekete pólójában is papnak t nt. Valamilyen szentség,
valamilyen megszentelt légkör lengte körül. Bármi is történik köztük ma este,
Grace tudta, hogy semmi nem változtathat azon, ahogyan erre a férfira tekint.
Søren szentsége olyan változatlan volt, mint az igazság vagy a szépség.
– Mondja el, mivel érdemeljem ki, és megteszem.
– Tíz perc.
– Tíz perc? – ismételte Grace. – Mib l?
Søren oldalt lépett, lehajolt a fekete táskához és kicipzározta.
– Itt van magával… a felszerelése? – kérdezte Grace.
– Férfi vagyok. A felszerelésem mindig nálam van.
A n elpirult.
– Tudja, hogy értem.
– Semmilyen felszerelést , ahogy maga nevezi, nem hoztam magammal ide.
Kingsley tart pár dolgot a kocsijában. Szerencsére hibátlan az ízlése.
– Miben?
– Lovaglópálcák. Nádpálcák. Egyágú korbácsok. Hatalmas játékgy jtemény.
Søren felállt, és Grace több lovaglópálcát pillantott meg a kezében.
– Lovaglópálca? És az fáj?
– Nagyon – mondta a férfi és letette a pálcákat az ágyra. – Az unokahúgom itt

van a házban, szóval kérem, próbáljon meg nem sikoltozni.
– Megpróbálom. De… – A férfira pillantott és mosolyféleséget látott az ajkán. –

Megint csinálja. Megint az elmémmel játszik.
– El játék, Grace. – A férfi odalépett hozzá, és gyengéden beleharapott a

vállába. – El ször az elme játéka. Aztán következik a testé.
A férfi elsimította Grace haját a hátáról. Amikor kezét a nyakszirtjénél a

hátára tette, a n beszívta a leveg t és lehunyta a szemét. Űlyan különös, hogy
egy másik férfi érinti meg a testét. Ian alig nyúlt hozzá azon a szörny három
éjszakán, amit együtt töltöttek. Nem volt más, mint A és B pont találkozása. Volt
valódi szex és m égis, kevésbé volt intim , m int Søren keze testének ezen igencsak
sebezhet részén.

– Nem fogom megkötözni, legalábbis még nem. A kezével takarja el az arcát,
és d ljön neki az ágy lábának! A homlokát tegye a karjára! Ne felejtsen el
lélegezni.

Grace megtette, amire utasították, és vigaszt talált a férfi hangjának nyugodt,
utasító tónusában.

– A lovaglópálca nem fog sérüléseket okozni. – Gyengéd​ en simogatta a hátát a
nyakától a csíp jéig. – Maximum kicsit felszakítom a b rt. A fájdalom egyszerre
éles és tompa, ellentétben az egyágú korbács okozta fájdalommal, ami éles és
pontszer . Ma este semmi olyat nem teszek magával, amit l hegek maradnának
magán vagy ami elgyöngítené. De fájni fog, mégpedig nagyon. Megérti ezt,
Grace?

– Igen.
– Akkor kezdem, amikor azt mondja, készen áll.
– Készen állok – érkezett a liheg , remeg hangú válasz.
– Jól van. Menekül szavakkal nem vacakolunk. Eleanorral van
menekül szavunk, mert azt élvezi, ha a szex közben uralkodnak rajta, és
gyakran keményen játszunk. Szereti azt mondani, hogy ne és hogy hagyja
abba , mert imádja, hogy nem tör döm a tiltakozásával. Csak akkor hagyom
abba, amikor kimondja a menekül szavát. Ha maga azt mondja, hogy hagyja
abba vagy ne , tiszteletben tartom a kívánságát.
– Köszönöm.
– És ha tíz percig kibírja – mondta Søren, és Grace elfordította a fejét és
meglátta, hogy a férfi a kandallópárkányon álló órára pillant –, megadom

magának azt, amit akar.
Tíz perc fájdalom? Egy csókért ett l a férfitól? Egy egész órányi fájdalmat

elécserélt volna egy csókért. Kit akar becsapni? Egy egész éjszakányi fájdalmat is
elcserélt volna.

– Készen állok – mondta, és miel tt felkészülhetett volna rá, az els csapás a
háta közepét érte. Leveg után kapkodott a váratlan fájdalomtól.

A háta mögül Søren nevetését hallotta.
– Megmondtam – csúfolódott.
– Nem mondtam, hogy hagyja abba . – Hadd csúfolja, hadd gúnyolja. Kibírja.
– Nem. Nem, tényleg nem mondta.
Grace felkészült, de a második ütés még jobban fájt, mint az els . A harmadik
szinte rögtön a második után következett. Grace minden egyes ütésnél
összerezzent, de kibírta, hogy csak leveg után kapkodjon vagy összerezzenjen.
Egyszer sem sikoltott fel. űár újabb ütés után rájött, hogy kikapcsol. A fájdalom
nem csökkent. Épp ellenkez leg, egyre er sebb lett, ahogy a lovaglóostor újra és
újra lecsapott meztelen hátára. De nem érdekelte többé a fájdalom, nem
számolta többé a perceket a végéig. A legtitokzatosabb férfi, akivel valaha
találkozott, neki akar fájdalmat okozni, muszáj, hogy fájdalmat okozzon neki, és
Grace ajándékként fogadta el ezt a fájdalmat, és testét cserébe ajándékul a
rendelkezésére bocsátotta.
Amikor az ütlegelés végre abbamaradt, Grace nekid lt az ágy lábának, és
lihegve, kapkodva szedte a leveg t.
Søren odalépett hozzá, és az ágyra tette a pálcát. Megfogta Grace csuklóját és
szembefordította magával.
Arcát a kezébe fogta, és kényszerítette, hogy belenézzen a szemébe.
– Jó kislány – suttogta. – Büszke vagyok magára.
– Igen?
Søren bólintott.
– Ahhoz képest, hogy még soha nem csinálta, gyönyör en fogadta a
fájdalmat.
Grace ragyogott a büszkeségt l. Søren dicsérete megérte a gyötr dést.
– Köszönöm. Szeretnék örömöt okozni magának.
– Örömöt okoz. – A férfi Grace kezét az ajkához emelte és belecsókolt a
tenyerébe. Még mindig fogta a kezét, és száját az övéhez közelítette. El ször

olyan gyengéden csókolta meg, hogy Grace alig érezte. Aztán rájött, hogy a férfi
vár, mégpedig arra, hogy visszacsókolja, hogy elvegye, amit akart, amit kért,
amit kiérdemelt. És mivel kiérdemelte, ajkát a férfi ajkára nyomta, szétnyitotta a
száját és engedte, hogy a férfi megcsókolja. Megízlelte a nyelvét, a bor enyhe
ízét, a vágyát, vagy talán a sajátját. Átkarolta a férfi nyakát és meztelen testét az
övének nyomta. Soha nem érzett sajgás borította el, mintha gyülekez
viharfelh k tombolnának benne. Minden egyes pillanattal egyre er sebb lett a
vihar, ahogy a Søren iránt érzett vágya dübörgött a testében.

Végre Søren visszahúzódott és ahogy a n re nézett, valamiféle meglepetés
tükröz dött a tekintetében. Talán t is ugyanannyira megdöbbentette csókjuk
hevessége?

– Mondja meg, mit akar, Grace – mondta ismét, most kissé lihegve. – Én
megmondom, hogyan érdemelje ki.

– Azt akarom, hogy megérintsen… mindenhol.
– Annak ára lesz.
– Bármi az, megfizetem.
– Maradjon, ahol van.
Grace hátat fordított neki, összefonta a karját, és homlokát a csuklójának
döntötte. A férfi most nem a lovaglópálcát választotta. A táskában keresgélt
valami más után. Grace nem látta, de hallotta. Amikor Søren megsuhogtatta a
leveg ben, szisszen hangot adott.
– Emlékszik rá, mennyire fájt a lovaglóostor?
– Igen. Nagyon.
– Jól van – mondta Søren. – Ez egy nádpálca. Ez még jobban fog fájni.
– Újabb tíz perc?
– Ó, nem fogom tíz percig nádpálcázni. Akkor kórházba kerülne. Egy percig
fogom csinálni.
– Hála az Úrnak.
– A maradék kilencben korbácsolni fogom.
A nádpálca Grace combja hátsó részének közepén csapott le. A hatás olyan
volt, mintha lángra kapott volna a b re. A következ ütés feljebb érte. A
harmadik még feljebb. De a negyedik lejjebb, így Grace nem találgatta tovább,
hol éri a következ . A fenekén, a fels combján, az alsó combján… olyan
fájdalommal égett, amilyet még soha nem tapasztalt. És amilyen gyorsan

elkezd dött, olyan gyorsan véget is ért. De csak a pálcázás. Valami a hátába
harapott apró, tép fogaival. Csattanást hallott, valami átszelte a leveg t, valami
megcsípte a b rét. Mint korábban, most is pár másodperc után elvesztette
önmagát. A fájdalom az élet tényévé változott, ugyanúgy, akár a lélegzetvétel.
Nem akarta, hogy abbamaradjon. Még csak nem is elviselte. Befogadta,
elfogadta, s t, élvezte, mert annak a férfinak, aki adta, muszáj volt neki adnia. A
régiek istenei véráldozatokat követeltek népeikt l – galambot kellett feláldozni

az oltárnál, pápista varjút[2ő] vagy birkát. Egyes isteneknek embert kellett
áldozni. Vérrel vezekeltek a nép b neiért és az istenek fülét a vezekl irányába
fordították. De Grace nem úgy érezte magát, mint az oltárra kiterített galamb.
Egy éjszakára átadni magát Sørennek? Ez minden volt, csak nem áldozat.

Amikor a fájdalom véget ért, Grace nem tett mást, csak állt és várt. Amikor a
fájdalom véget ért, Søren a háta mögött állt, majd maga felé fordította t. Szája
rátalált az övére, és Grace olyan hevesen viszonozta a csókját, amilyen
hevességgel kapta. Ahogy csókolóztak, a férfi rálökte az ágyra és ráfeküdt. Grace
alatta hevert, m iközben Søren keze végigjárta a testét, a m ellét, a hasát, végig a
lábát és a csíp jét. Űlyan kecses keze volt, olyan ért ujjai, és amikor széthúzta
Grace combjait és ujjait belé nyomta, ajándékként fogadta ket. Minden egyes
érintésnek örült, minden érzésnek, még annak is, hogy sajgó háta
nekinyomódott a takarónak.

– Mondja meg, mit akar – parancsolta Søren, és Grace már azel tt tudta a
választ, miel tt a férfi megkérdezte.

– Magát – mondta. – Mindenét. Bármi is az ára.
Søren a kezét ismét a n mellkasához érintette.
– Grace…
Grace belenézett a férfi ég , szürke szemébe. Még soha nem látott szürke
tüzet. Emlékezetébe véste a színt, mert tudta, hogy többé soha életében nem
látja. De ma este látta, és ez elég volt.
– Kérem.
A férfi kezét Grace torkára nyomta. A világ olyan hófehér lett, akár a reggel.
– Mondja meg, mit akar – suttogta Søren ismét a fülébe.
Grace megmondta.
És kiérdemelte.

43

A LÓ

Wes óvatosan mozgott Lailában. Bármennyire is szeretett volna belé

temetkezni, eszébe jutottak a lány fájdalommal teli, halk nyögései, eszébe jutott,
hogy Laila még soha nem csinálta ezt, eszébe jutott, hogy most az, aki
tapasztalt, akinek vezetnie kell a másikat.

– Jól vagy? – Megcsókolta Laila vállát és nyakát.
– Több mint jól. – Laila feljebb húzta a lábát a fiú hátán. – És te?
Wesley felnevetett és megszaglászta Laila nyakát. Űlyan jó illata volt, mint
egy meleg konyhának: vanília és eper.
– Több mint jól. – Ismét beljebb hatolt a lányba, kissé er sebben, kissé
mélyebbre. Laila halk, éhes, gyönyörteli nyögéssel jutalmazta. – Mennyire jó ez?
Wesley szorosan lehunyta a szemét és a leveg vételre össz​pontosított,
próbálta figyelmen kívül hagyni a nedves forróságot, ami körülölelte.
Túlságosan nagy csábítás volt Lailát nézni. A lány ajka vörös volt a csókoktól,
aztán ott voltak a rózsaszín hegy mellbimbói, a lágy b re, amit Wesley annyira
szeretett nyalogatni és harapdálni… és istenem, azok a hosszú lábak…
legszívesebben meghalna így, hogy a háta köré kulcsolja ket…
Wesley lassú, nyugtató lélegzeteket vett. Tudta, hová akar eljutni, de a lány
nélkül nem volt hajlandó repülni. Megragadta az ágy támlájának szélét, és
felnyom ta m agát, ném i helyet csinálva Laila és a saját teste között. Most csak a
csíp jük találkozott.
– Wes? – Laila zavart hangja észre térítette.
– Itt vagyok. Egy kicsit változtatok a pozíción. – Lehúzta a lányt az ágyra egy
kicsit, és még jobban felemelkedett. Egyik kezét a testük közé csúsztatta,
megtalálta a lány csiklóját, és elkezdte dörzsölni. Laila leveg után kapkodott, és
kétségbeesetten markolta a leped t.
Wes lassított a döfésekkel, és inkább Laila gyönyörére koncentrált. Most már
bármelyik pillanatban elélvezhetett volna, de nem volt hajlandó, amíg a lány

nem követi. Lehet, hogy a mai éjszaka után soha nem látja többé, habár az
ösztöne azt súgta, hogy ez csak valaminek a kezdete volt, nem pedig a vége. De
bármi is történik, semmi nem változtat azon a tényen, hogy a lánynak ez az els
alkalom, és akkor is csodálatos élményben részesíti, ha beledöglik.

És tekintve, hogy a lány Søren unokahúga, lehet, hogy bele is döglik.
– Ez jó? – Wesley megérintette Lailát, úgy, ahogy a lány megmutatta neki,
ahogyan szereti. És am ilyen duzzadt volt a csiklója, láthatóan szerette azt, am it
Wesley vele csinált.
– Több mint jó – mondta Laila mosolyogva, és leveg után kapkodott.
Lélegzete még inkább felgyorsult, és csíp je ritmusosan pulzálva mozgott
Wesley keze körül. Wesley megfogta a lány csuklóját, és karját saját vállához
emelte.
– Fogd m eg a nyakam at – m ondta, m ert érezni akarta a lány kezét a testén,
amikor elélvez, szüksége volt az érintésére, akárcsak a lánynak az övére.
Laila belemélyesztette a kezét Wesley hajába, és belakapaszkodott. Szinte
fájdalmas volt a szorítása, de Wesley egyáltalán nem bánta.
Ujjaival egyre keményebben mozgott, és Lailának megakadt a torkában a
lihegés. Wesley érezte, ahogy a lány összeszorul körülötte, úgy szorította, hogy
Wesley felnyögött t le. Egy utolsó, halk nyögéssel Laila elélvezett, bels izmai
megfeszültek Wesley körül. Wesley bármennyire is szerette volna kiélvezni a
diadalt, hogy a csúcsra juttatta a lányt, teste saját megkönnyebbüléséért kiáltott.
Újra visszanyomta magát, kinyújtózott a lány testén és hosszú, er s döfésekkel
lovagolta meg, amit l Laila tekeregni kezdett alatta.
Néhány rövid, éles és utolsó lökéssel Wesley elélvezett, nagyobb er vel
ürítette bele magát, mint amilyet valaha életében érzett. Az orgazmusa a szeme
mögött robbant fel, és érezte a gyomra mélyén is. Tudta, hogy soha életében
nem volt még ilyen er s orgazmusa.
Rárogyott Laila testére, és a lány még egyszer köré fonódott – most mindkét
karjával és lábával.
Együtt lihegtek és nem szóltak semmit. Wesley nem érzett sem b ntudatot,
sem szégyent, sem esetlenséget. Óvatosan kihúzta magát a lányból, és
észrevette, hogy az alig rezzent össze.
Wesley az oldalára gördült, és magához húzta Lailát a mellkasához, míg
karjaival átölelte.

– Köszönöm – suttogta Laila, és lehajolt, hogy megcsókolja az t ölel karokat.
– Szívesen. Örömmel tettem. Szó szerint.
– Én is.
– Tévedtem – ismerte be Wes. – Ez egy komolyan jó ötlet volt.
Laila felnevetett és a hang zeneként töltötte be a leveg t.
– Hamar kiderül, hogy borzalmas ötlet, ha a nagybátyám rajtakap minket –
mondta Laila, és újra nekid lt Wesnek. A fiú megcsókolta a vállát, a nyakszirtjét,
mindenét, amit csak ért. – Nem terveztem ennyire el re.
– Nem baj. Csak engem fog megölni. Téged életben hagy.
– És ez részedr l rendben van?
– Ó, igen. Szexelni veled? – Wesley a hátára gördítette a lányt és ismét
ráfeküdt. – Ezért érdemes meghalni.

44

A KIRÁLY

Kingsley félmeztelenül állt a Daniel szobájában lev nagy, forgatható állótükör

el tt, és megszemlélte a károkat. Miután Nora combon szúrta Marie-​Laure-t, a n
kihúzta a t rt és a bátyja ellen fordította, aki megpróbálta leteríteni t. Kingsley
hazudott. Azt mondta, hogy lel tte Marie-Laure-t, amikor a n vére felszakította
az oldalát. De nem kellett lel nie. Nora Úrn figyelt az évekkel ezel tti
önvédelmi órákon, amiket neki tartott. Egyenesen a combcsonti artériát célozta
meg, és elég pontosan el is találta. Marie-Laure elvérzett. Ezt soha nem mondja el
Norának. Nora kiérdemelte azt, hogy tiszta legyen a keze. Az övé pedig maradjon
véres.

Kingsley szerencséjére Marie-Laure nem célzott olyan jól, mint Nora. A penge
vastag vágást ejtett az oldalán, ami mély volt, de nem végzetes. Csak fájdalmas és
most…

– Bassza meg – Kingsley felsóhajtott, miközben leszedte a gézt. A seb újra
szétnyílt. Többé nem érdemes tagadni azt, ami nyilvánvaló. Tényleges orvosi
segítségre van szüksége, nem pedig saját gyarló katonai tudományára.

– Na jól van – hallatszott egy hang az ajtóból. – Valaki ebben a házban még
nálam is rosszabb állapotban van.

– Azt nem tudom , Maîtresse – m ondta Kingsley, am int Nora odalépett hozzá
és megvizsgálta az oldalán lev sérüléseket. – Te is úgy festesz, mint egy rakás
merde.

– Tudom, hogy azt mondtad, szarul nézek ki, de attól még szexin hangzott.
Miért hangzik minden jobban franciául? – Nora óvatosan végigfuttatta ujját a
sérülés küls szélén. – Segítsek?

– S’il vous plait.
– Feküdj az ágyra, ribanc – mondta Nora. – Ha elég nagy fájdalmat okozok,
elvárom érte a fizetséget.
– Majd felírjuk a listámra.

Kingsley lefeküdt az ágyra, arra az oldalára, amelyik nem volt sérült. Nora
pár perc múlva visszatért alkohollal, egy törülköz vel, t vel és cérnával.

– Még jó, hogy Ánya kézimunka-mániás. Mindenféle cérna van a házában,
ami csak létezik.

– Most össze fogsz varrni?
– Igen. Vagy engeded, hogy én csináljam, vagy elviszlek a kórházba.
– Semmi kórház – mondta Kingsley. Eszébe jutott legutóbbi kórházi
tartózkodása, amely az utolsó is lehetett volna, ha nincs egy pap, aki megjelenik,
és az orvosokba még a merde is belefagy.
– Gondoltam. Maradj veszteg.
Kingsley felnyögött, ahogy Nora kitisztította a sebet. Az alkohol nagyon
csípett, és Kingsley végiglihegte a m veletet.
– Kérsz egy kis igazi alkoholt? Az iható verziót? – Nora fekete cérnát f zött a
t be, majd a cérnát az alkoholba mártotta. – Ez kibebaszottul fog fájni.
– Tudod te, hogy kivel beszélsz?
Nora felnevetett, és a férfi sebe fölé hajolt.
– Űtt a pont. De ha már a pontokról beszélünk… – Nora beleszúrta a t t
Kingsley b rébe, aki lehunyta a szemét és nagy nehezen állta meg, hogy ne
nyögjön fel vagy rázkódjon össze. – Jézusom, King, téged jól helybenhagytak.
Ezek a sebek elég régiek.
Kingsley felhúzott szemöldökkel nézett rá. Nora a szemét forgatta.
– Az a kanos pap. Egy hétre elmegyek, hogy valaki mással keféljek, és abban a
pillanatban rád ugrik.
– Nem igaz. Én csábítottam el t, és még váratott pár napot.
– Mekkora szadista.
– Majdnem meggyilkolt, ha ett l jobban érzed magad.
– Jobban. – Nora áthúzta a cérnát Kingsley b rén, és a t újra munkához
látott. – De mindketten tudjuk, hogy te így szereted.
– Hidd el, hogy ez nem panasz volt.
Nora koncentrált némaságban dolgozott pár percig, miközben Kingsley
belekapaszkodott az ágy támlájába, hogy megacélozza magát.
– Kit l tanultál meg sebet összevarrni?
– Irina úrn t l.
– Óóó… igen, az orosz lánytól. Elég jó kis szadista volt.

– Az a kuncsaftom, akinek orvosos fétise volt… hogy is hívták? A neve rímelt
a vaker -re.

– Tucker.
– Igen. Imádta, ha összevarrtam az ajkait. Ötszáz dolcsit fizetett öltésenként.
– Nem emlékszem, hogy ennyit kerestél volna rajta.
– Feketén kaptam. – Nora a férfira kacsintott.
Kingsley majdnem felnevetett, de aztán mégsem tette. Sebv​ arrás közben tilos
nevetni. Ezt egyszer a saját kárán tanulta meg.
– Tudtam, hogy lefölözöd a hasznot.
– De te is.
– Az nem lefölözés. Az kreatív aritmetika.
– Az ilyen pillanatokban – mondta Nora és megcsomózta a cérna végét –
hiányzik, hogy neked dolgozzak.
– Jó csapat voltunk, te meg én, Maîtresse.
– Azok voltunk. F leg akkor, amikor Szöszit is bevettük a csapatba.
– maga a saját hadserege. Egyesített er re volt szükségünk, hogy legy zzük
t.
– Akkor is, mindig nyert.
– Csak azért, mert hagytuk neki – mondta Kingsley, és Nora szélesen
elm osolyodott. Most sem m i nem volt rajta, csak fekete bugyi és fekete ujjatlan
fels , így az összes zúzódása közszemlére volt téve. De a zúzódások, a felszakadt,
gyógyuló száj ellenére még mindig gyönyör volt, olyan csodálatosan szép, hogy
bármelyik férfi az életét adta volna érte. Még egy pap is. Vagy egy király. –
Legalábbis ezt mondtuk magunknak.
– Azt hiszed, újra képesek lennénk rá? – kérdezte Nora, és egy alkoholba
mártott vattadarabot húzott végig a vérz öltéseken.
– Mire? Letámadni t?
– Újra egy csapatot alkotni. – Nora mosolytalanul nézett fel a férfira. – Netán
barátoknak lenni? Vagy legalább befejezhetnéd azt, hogy gy lölsz engem.
– Soha nem gy löltelek.
Nora ujjaival megpöckölte a nyílt sebet. Kingsley leveg után kapkodott a
fájdalomtól.
– Hazug.
– Jól van. Gy löltelek. Egy kicsit.

– Miért? Valaha jók voltunk, King. Te meg én. Amikor neked dolgoztam,
szinte barátok voltunk.

Kingsley mélyet sóhajtott.
– Amikor el ször elhagytad t, tudtam, miért tetted. Megértettem, és
bármennyire is fájdalmas olyan megtörtnek látni t, még csak nem is
hibáztattalak. szintén szólva megdöbbentem, hogy annyi ideig kibírtad a
nyakörvében.
– Nagy gyönyörömre szolgált, hogy kreatív módokat találtam ki arra, hogyan
gyilkolnám meg.
– Ez nem lep meg. Egy igazi rabszolga vagy alárendelt nem bánta volna a
próbatételeit. De én tudtam , hogy m i vagy te, és azzal is tisztában voltam , hogy
milyen nehéz lehetett neked megtagadni a lényed azon részét, amely Úr akart
lenni.
– Úrn – javította ki Nora.
– Oui, la Maîtresse.
Nora hallgatagon dolgozott a seb egy különösen csúnyán tépett részén. Szó
nélkül átadott a férfinak egy párnát, Kingsl​ ey pedig azt harapdálta.
– Mostantól kezdve jobban kell vigyáznod magadra – mondta Nora, és
néhány újabb öltés után végignézte a férfi összevert testét.
– Jól vagyok.
– J ól? Ne beszéljünk a tizennyolc centis vágásról, am it éppen m ost öltögetek
össze. Tele vagy hurkákkal és zúzódásokkal, és úgy nézem, az a nagy, sz ke
faszfej szép kis tigriscsíkos mintát húzott rád.
– Így is van – mondta Kingsley némi büszkeséggel.
– Eszedbe jutott netán, hogy valaha is használd a menekül szavadat vagy
valami ilyesmit?
– Ne sértegess!
– Vagy talán a zöld–sárga–piros lámpa-rendszert? – Nora t je ismét
munkához látott, és Kingsley beleharapott a párnába.
– Ezzel az er vel akár vaníliát is csinálhatsz bel lem.
– Kingsley, te makacs seggfej, gyereked lesz.
Kingsley abbahagyta a párna harapdálását, majd beletemette a fejét egy
pillanatra, és valamit mormolt.
Nora elhúzta a párnát.