Tiffany Reisz - Az úrnő

Nora gyomra összeszorult. Eszébe jutott Seherezádé története – a szultán
menyasszonyáé, aki ezeregy mesét mesélt el neki azért, hogy a szultán ne
végezze ki. Nora mély leveg t vett. Damon, késsel a kezében, mereven nézte. A
fegyveres Andrej az ajtónál állt. Marie-Laure figyelte Norát, és rülten
vigyorgott.

Egy történet kellett, ami elmagyarázza, miért is szereti Wesley-t. Több száz
története volt rá. Nehéz lesz egyet kiválasztani közülük, de meg kell tennie, ha
szeretné megérni a következ születésnapját. És ebb l a gondolatból máris tudta,
melyik mesét mondja el.

– Egyszer volt, hol nem volt… – kezdte ism ét Nora – Éppen a cim borám m al,
Griffinnel keféltem, amikor megszólalt a telefon…

14

A BÁSTYA

Grace egyedül ült Kingsley egyik vendéghálószobájában, és a telefonját

bámulta. Fel kellene hívnia Zacharyt, hogy elmondja, mi történt. Tudta, hogy ezt
kellene tennie. És valami mégis megakadályozta, hogy telefonáljon – valami,
ami több volt, mint egy távolsági hívás számlája Ausztráliába. Napokba telne,
mire Zachary az Államokba érkezne, ha megtudná, mi történt. Csak a repül út
több mint egy napot venne igénybe, és legalább ugyanennyi id , mire odaér a
repül térre. És egész végig pánikban lenne. Elképzelte, hogy Zachary a
repül gépen ül, és nem tud kapcsolatba lépni vele, nem értesülhet a
fejleményekr l. Ez Grace számára kínzásnak, a legszörny bb pokolnak t nt.
Zachary szerette Norát, és Grace-nek nem volt fájdalmas beismerni ezt. Zachary
Norához fordult tanácsért, egy jó nevetésért, vagy egyszer en egy jó vitáért, ha
olyannal akart beszélgetni, aki soha nem hátrál meg. Grace-nek nem kellett
megkérdeznie, kivel beszél a férje, amikor véletlenül belépett a szobába és Zach
Norával beszélt. Senki nem volt képes ennyire a b re alá mászni, ilyen
szenvedélyes reakciót kiváltani bel le, ennyire felbosszantani.

Más asszony talán féltékeny lett volna a barátságukra. De miért lenne
féltékeny Grace, amikor az ebb l származó el nyöket élvezi? Abban a
pillanatban, hogy Zach letette a telefont, megragadta Grace derekát vagy a
csuklóját és berángatta a hálószobába. Néha nem is értek el a hálószobáig.
Majdnem tizenkét éve voltak házasok, és Zachary még mindig imádta rádönteni
a konyhapultra, a csíp jéig felhúzni a szoknyáját, és belé temetkezni. És miután
elélvezett, mindig magához húzta és elsuttogta, hogy mennyire szereti. Grace
tudta, hogy szereti t. Átkelt érte az óceánon, és maga mögött hagyta Norát a
túloldalon.

Nem, nem teheti ezt meg Zachkel, nem vonhatja bele ebbe a rémálomba,
nem kényszerítheti arra, hogy tehetetlenül végigszenvedje. Édes a tudatlanság,
emlékeztette saját magát. Csak akkor mondja majd el neki, ha nagyon muszáj.

Addig is…
Miután visszatette a mobilját a táskájába, Grace némi megkönnyebbüléssel

sóhajtott fel. Végre eldöntetett, hogy felhívja-e Zacharyt vagy sem. Eggyel
kevesebb gond, amiért aggódni kell.

Most már csak minden más miatt kellett aggódnia. Agyában legel ször is ott
volt Søren. Azt a tekintetet, amit Kingsl​ ey vetett Sørenre azután, hogy elolvasta a
Laila által hozott levelet, egyszer már látta. Tizenkét évvel ezel tt, amikor az
orvos bejött a kórházi szobába, hogy megmondja Grace-nek és Zacharynek,
hogy nincs remény, a kisbabájuk meghalt, és szembe kell nézniük a ténnyel,
hogy Grace talán soha nem esik teherbe – ez az a tekintet volt.

A kivégz tiszt együttérzése.
A levél maga volt a halálos ítélet. Grace a lelke mélyén tudta.
Kilépett a szobából, Sørent kereste, vagy bárkit, aki társaságot nyújthat
számára. Képtelen volt tovább egyedül maradni a saját gondolataival. Ténfergett
a házban, megint megpillantotta Griffint, azt a fiatalembert, aki beengedte a
házba. Egy nagy ablaksor el tt járkált fel-alá, és folyamatosan telefonált. Grace
ott maradt a lépcs n, nem akarta, hogy Griffin meglássa. Nem hallott semmit a
beszélgetésb l, de bármit is mondtak Griffinnek, láthatóan nemigen örült neki,
mivel váratlanul véget vetett a hívásnak és áthajította a készüléket a szobán.
Kezébe temette arcát, és csak akkor pillantott fel, amikor egy fiatal, haját hátul
lófarokban visel , fekete hajú férfi lépett oda hozzá. A fiatalabb férfi, vagy inkább
fiú, megfogta Griffin csuklóját, és gyengéden elhúzta az arcáról. Egy pillanatig
nézték egymást. Grace nem okolta egyiküket sem. Griffin tagadhatatlanul vonzó
volt szépen metszett állával és sötét tüsihajával; pólója ujja alól kikandikált
bicepszén a tetoválás. De a fiúban volt valami olyan éteri szépség, amilyet Grace
ritkán látott. Csak a kamasz fiúk képesek elérni a ruganyos báj ilyen fokát, ezt a
szinte angyali kisugárzást. Griffin megragadta a fiatal fiú tarkóját és magához
húzta. Űlyan er teljes, olyan szenvedélyes csókban forrtak össze, hogy Grace
majdnem hangosan felkiáltott. Úgy csókolóztak, mintha a világnak bármelyik
pillanatban vége lenne. Talán így is volt. Talán mindannyiuknak keresnie
kellene valakit, akit így megcsókolhatnak, hogy emlékezzenek rá, hogy még
mindig élnek. A folyosó túlsó végén látott, szinte apokalipszis-szer vágy
megnyilvánulásától kótyagos Grace nem hallotta a háta mögötti lépéseket.
– Friss szerelem – szólalt meg mögötte Søren hangja.

– Nem csoda, hogy Kingsley otthonról dolgozik. Ha folyton ilyen látvány
venne körül, nekem is huszonnégy órás hozzáférésre lenne szükségem egy
ágyhoz.

– Kingsley majdnem mindig kihasználja azt, hogy huszonnégy órás
hozzáférése van ágyakhoz.

– Nem hibáztatom érte. – Grace elfordult a folyosó végén látott jelenett l. –
Nem hibáztatom egyiküket sem.

– Még engem sem?
Grace leült a fels lépcs fokra és hátát a lépcs korlátjának vetette.
– Még magát sem, Stearns atya. – Grace elmosolyodott, amint a férfi leült
mellé a lépcs re. – A nagyapám a presbiteriánus egyház tiszteletese volt.
Felesége volt, gyerekei voltak. Zachary testvére Aaron rabbi, neki is van felesége,
vannak gyerekei. Soha nem értettem, hogy a katolikus egyház miért ragaszkodik
ennyire a papok cölibátusához.
– A cölibátus nem volt kötelez a papságnak. Úgy tudjuk, az Újtestamentum
egyházi vezet inek is voltak feleségei. Csak a tizenegyedik században, az els
lateráni zsinaton írták le, hogy kötelez . A második lateráni tanács megtiltotta a
nyílpuska használatát.
– A nyílpuskáét?
– Igen. Úgy t nik, teológiailag egyforma súlyuk volt.
– Maga nem szokott nyílpuskát használni, ugye?
– Csakis Eleanorral.
– Emlékszem az európai történelemórákra. Azt hiszem, nem sok pápa tartotta
be a cölibátus fogadalmát. Meglehet sen igazságtalan dolog rákényszeríteni a
papokra.
– Nem kényszerítették rájuk. Nem következetesen. A legtöbb afrikai pap
megn sült, és a püspökök szemet hunytak felette. Csak a nyilvánosságot elért
szabályszegések jártak büntetéssel.
– És mégis mi a fogadalom célja? A pszichológiai kínzás?
– Erre számos elmélet született. Amikor az egyháznak vagyona lett, érdeke
f z dött ahhoz, hogy az megmaradjon. A n s papok fiúgyermekeket jelentettek.
A fiúk örökölték a pénzt és a földet. Az egyház magának akarta megtartani a
pénzt és a földet. Így született meg a cölibátus fogadalma. Természetesen a
legtöbb püspök tudta, hogy a papoknak így is lesznek szeret ik és kitartottjaik.

De ha nem szabad megházasodniuk, a gyerekeik törvénytelenek lesznek, így
nem örökölhetnek utánuk.

– Ez az oka?
– A sok ok közül az egyik. Azt mondanám, hogy ez az igazi ok, éppen ezért
nehéz nekünk – azoknak, akik ismerjük az egyháztörténetet – úgy tekinteni a
fogadalmat, mint Isten akaratának beteljesülését. Az egyház hivatalos
álláspontja szerint a papok azért élnek cölibátusban, mert Krisztus is
cölibátusban élt. Ezért sem lehetnek a n k papok.
– Krisztus emellett zsidó is volt és körül is volt metélve. Azt is kérik, hogy a
papok zsidó származásúak legyenek és legyenek körülmetélve? Ha mindez így
lenne, akkor a férjem jobb pap lenne, mint maga. És nekem elhiheti, hogy nem
lenne az. Nevetséges ilyen vékonyra húzni ezt a határvonalat.
– Nem vitatkozom magával. A jezsuiták ezeket a dolgokat mindig is
liberálisabban szemlélték. Egy férjezett katolikus n t, aki fogamzásgátlót szed,
tisztátalannak tekintenek, még akkor is, ha h a férjéhez. Az ilyen kiemelked
abszurditások fölött hajlamosak vagyunk elsiklani.
– És az alkalmankénti szeret k fölött is?
Søren majdnem elmosolyodott a kérdésen, de aztán rendezte arcvonásait.
– Ismerek pár jezsuitát, akiknek voltak szeret ik. Nagyrészt más férfiak.
– k tudtak magáról és Noráról?
– Az egyetlen jezsuita, aki tudja, az a pap, aki a gyóntatóm.
– És mit mond?
Søren elmosolyodott és attól a mosolytól valamiért Grace meggörbítette a
lábujjait az edz cip jében.
– Azt mondja, hogy irányítsam hozzá Eleanort, ha végeztem vele.
Grace egy pillantást vetett a férfira és nevetésben tört ki.
– Higgye el, nem tréfálok.
– Hiszek magának.
– A gyóntatópapom a hetvenes éveiben jár. Figyelmeztettem, hogy egy
Eleanorral töltött éjszaka végzetes lehet számára. Azt mondta, szívesen halna
meg dugás közben és vigyorogva találkozna Szent űéterrel.
– Máris tetszik az illet .
– Harminc évvel ezel tt, miel tt Rómába mentem, megkérdeztem t le, hogy
Isten engedné-e, hogy egy magamfajtából pap legyen.

– Elmondta neki, hogy mi maga?
– Igen. Életem különös beszélgetéseinek egyike volt. De végighallgatott és
feltett néhány kérdést. Megkérdezte, hogy a szükségleteimet közösülés nélkül is
ki lehet-e elégíteni – ki lehet. Soha nem akartam megszegni a szegénység és a
szüzesség fogadalmát.
– Akkor miért szegte meg?
– Mondjuk így, hogy a fiatal Eleanor Schreiber jól tud alkudozni. Már tizenöt
évesen megpróbált az ágyába vinni. Szaván kellett volna fognom, nem kellett
volna rákényszerítenem, hogy négy évet várjon rám. Négy évvel tovább
lehettünk volna együtt… és most fogy az id nk.
Egyszer , mégis bánatos szavai szinte gyomrosként hatottak Grace-re.
– Nem lehet így gondolkodni – rázta meg Grace a fejét. – Maga nem
gondolkodhat így. Tudjuk, hol van Nora, nem igaz?
– Igen, tudjuk. – Søren kivette zsebéb l Laila nyakláncát, és kinyitotta a
medált. Grace közelebb hajolt, hogy megnézze a benne lev képeket.
– Gyönyör volt az édesanyja. – Senki nem kételkedhetett abban, hogy a
képen látható ifjú anya adott életet a Grace mellett ül férfinak. Ugyanaz az
intelligens szempár, ugyanaz a b r, a színek, ugyanaz az északi szépség. Søren
még az anyja száját is örökölte… a szépen formált, hívogató ajkat.
– Az volt. Laila nagyon hasonlít rá. Istenem, nem akarom elhinni, hogy Marie-
Laure olyan mélyre süllyedt, hogy sakk​figurává tette az egészben az
unokahúgomat!
– Hogy hozatta ide?
– Marie-Laure valahogy bejutott Eleanor levelezésébe. Lail​ a és Eleanor
állandóan e-mailezgetnek egymással. Laila azt hitte, Eleanor hozatja át az
Államokba, hogy engem meglepjen. Csúnya meglepetés volt.
– Szegény kislány. Jól van?
– Rendbe fog jönni. Felhívattam vele az anyját és megmondtuk neki, hogy
nálam van látogatóban. Laila addig nem hajlandó hazautazni, amíg meg nem
találjuk Norát, és nekem nincs szívem er szakkal elküldeni. Laila… négy éven át
egy állatorvosi klinikán dolgozott iskola után. A testvérem, Freyja, nagyon
jómódú. – Søren halványan elmosolyodott és nagyot nyelt. Grace szerette volna
vigasztalóan megérinteni, de az utolsó pillanatban visszahúzta a kezét. – Így
Lailának nem kell dolgoznia. Egy nap elment sétálni és talált egy kutyát az út

szélén. Elütötte egy kocsi. Az a tizennégy éves lány felnyalábolta azt a kutyát és
elvitte az állatorvoshoz. Így kapta m eg az iskola utáni m unkát. Mert am ikor az
állatorvos m egkérdezte, m iért cipelte el olyan m esszire azt a kóbor dögöt, Laila
azt válaszolta, hogy még egy kutya sem érdemli meg azt, hogy egyedül haljon
meg.

– Istenem, milyen csodálatos szíve van! – Nem kétséges, hogy Laila nagyon
zaklatott volt, és félt, hogy a nagynénje egyedül hal meg.

– Igen, így van. Nem csupán a külseje hasonlít az édesanyámra. Anyám
rendkívül sok traumát és tragédiát élt át, mégis sikerült boldogan élnie.

– Még él az édesanyja? – kérdezte Grace, miel tt még agya bármilyen olyan
úton elindult volna, amely Søren szájánál végz dött.

– Nem. űár éve meghalt.
– Nagyon szerette t. Látom. – A szeme ellágyult, ahogy róla beszélt. Grace
örült, hogy ezt látja.
– Szerettem. Anyám… – Elhallgatott és becsukta a medált. – Ez hosszú és
ronda történet. Nem untatom vele.
Grace majdnem felnevetett.
– Maga akkor sem untatna, ha a telefonkönyvet olvasná fel nekem. Beszéljen
hozzám. Inkább a maga szavait halljam, mint a gondolatokat a fejemben.
Søren együttérz en bólintott. Biztosan is ugyanígy volt vele. Jobb bármir l
beszélni, csak arról ne, ami most történik.
– Anyám zenei ösztöndíjjal érkezett Am erikába. Az apám nál és a feleségénél
kapott állást nevel n ként a féltestvérem, Elizabeth mellett.
– És az apja beleszeretett?
– Nem. Meger szakolta.
Grace a szájához kapta a kezét.
– Apám keser ember volt. Amolyan nincstelen angol báró.
– Ezt komolyan mondja?
– Hogyne. Elherdálta a családi vagyont. Átjött Am erikába, és a nem esi cím ét
arra használta fel, hogy vagyonos n t vegyen el. Megpróbálta újra megszerezni
azt a dics séget, amir l azt gondolta, hogy jár neki. Mindenkivel Lord Stearnsn​ ek
hívatta magát.
– Én Angliában élek, ahol még létezik arisztokrácia. El sem tudom képzelni,
milyen lehet ilyen környezetben feln ni.

– Az apám gonosz ember volt. Rendkívül manipulatív, bár elb völ . Bárhová
ment, tiszteletet parancsolt. Senki nem mondott ellent neki. Nem mert.
Fogalmuk sem volt, miféle ember volt.

– De maga tudta.
– Tudtam . – Ujjai m egszorították a m edált. – Tudtam , hogy az anyám félt az
apámtól. Én is megtanultam félni t le. A legtöbb anya este betakargatja a
gyermekét, és esti mesét mond neki. Az én anyám minden este elmondta nekem
a teljes nevét és koppenhágai lakcímét. Ez volt az én esti mesém. A saját nevét, a
lakcímét, az apja nevét, a rokonai nevét. Gisela Magnussen, Søren Nils
Magnussen leánya, Halfdansgade 23, 23őő, Kobenhavn S…
Søren lehunyta a szemét, ahogy elismételte anyja esti meséjét. Grace
visszafojtotta a leveg t, ahogy a férfi hangja suttogássá halkult. Látta maga el tt
a lányt, aki csak tizennyolc éves volt – sz ke haját, szürke szemét, amint ott ül
egy kisfiú ágya mellett. Nézte a fiatal, retteg anyát, ahogy a fiú álláig húzza a
takarót és olyan nyelven suttog neki, amit a házban senki más nem beszél. Vajon
elmesélte kisfiának, hogy miért kell fejb l megtanulnia ezeket a neveket és
címeket? Vagy gyermekjátékot csinált bel le?
– Minden este ugyanazt a történetet mondta el nekem. És minden este el
kellett ismételnem neki. Tudta, csak id kérdése, hogy apám iskolába küldjön
engem és megunja t.
– Attól félt, hogy elszakítják magukat egymástól?
– Attól félt, hogy apám megöli t.
Søren egy pillanatra Grace szemébe nézett, majd elkapta a tekintetét.
– Ehelyett apám egyszer en elengedte t és új áldozat után nézett.
– Istenem, mit kellett az édesanyjának szenvednie…
– Elviselhetetlen belegondolni is. Szeretett minket, a féltestvéremet,
Elizabethet és engem. Ezért maradt, ezért nem ment el, nem szökött el. A
szeretet miatt volt fogoly abban a házban. Az irántam érzett szeretet miatt.
– Elszakították magukat egymástól?
– Ötéves koromban apám egy angol nevel intézetbe küldött. Anyámat végül
elbocsátották és visszatért Dániába. Férjhez ment és megszülte a másik
féltestvéremet, Freyját. Tizennyolc éves koromban láttam viszont újra anyámat,
és akkor ismerkedtem meg a féltestvéremmel is.
– Milyen volt, amikor újra találkozott vele?

Søren szünetet tartott, láthatóan elt n dött a kérdésen.
– Csak úgy válaszolhatom meg a kérdését, ha azt mondom: remélem, a
mennyországban feleannyi öröm van, mint amennyi aznap a mi szívünkben
volt. Még most is, hogy anyám halott, hallom annak az örömnek a visszhangjait,
érzem az utórezgéseit.
Grace torka elszorult.
– El sem tudom képzelni, milyen lehetett. – Grace-nek eszébe jutott a magzat,
akit valaha a szíve alatt hordott. Aki soha nem született m eg, és m égis, a lénye
egy része m eggyászolta azt, akivé lehetett volna. – Mit érezhetett az édesanyja,
hogy el kellett veszítenie magát, majd újra megtalálhatta…
Søren hallgatott és a medálban lev képeket bámulta. Grace legszívesebben
megérintette volna a férfit – a kezét, az arcát –, de a papi gallér a nyaka körül és a
fal, amir l figyelmeztette, hogy maradjon mögötte, megakadályozta, hogy
kinyújtsa felé a kezét.
– És most az egyetlen n a világon, akit valaha szerettem, ugyanannak a
háznak a foglya, ahol az anyámat csapdába ejtették, ahol meger szakolták, ahol
rettegésben élt. És ugyanezért – mert engem szeretett. Kizárt, hogy ezt Marie-
Laure egyedül vitte véghez. Vannak segít i. Van… nem is tudok rá gondolni.
– Akkor ne gondoljon – mondta Grace magabiztosabb hangon, mint amit
érzett. – Nora nem akarná, hogy ezen rágódjunk. Azt akarná, hogy hozzuk ki t
onnan. Tudjuk, hol van, ugye? Mi a terv?
– Kingsley megpróbálja kiszabadítani. Könyörgött nekem, engedjem meg,
hogy megpróbálja. Nem mondhattam nemet.
– Egyedül?
– Ha létezik ember, aki vérontás nélkül tudja Norát kiszabadítani, az Kingsley.
– Vérontás nélkül?
– Kingsley harminc évet élt a n vére halála miatt érzett b ntudattal. Egész
végig magát okolta, azt gondolta, hogy öngyilkosság volt. Nem kérhetem meg,
hogy ölje meg a n vérét még egyszer. Nem tehetem.
– Ha nem sikerül, ha Kingsley nem tudja kihozni, van B terv?
Søren nem válaszolt.
Kingsley feljött a lépcs n, és a lépcs fordulóban szembefordult velük.
– Daniel azt mondta, bármikor mehetünk.
– Ki az a Daniel? – kérdezte Grace.

Kingsley h vösen felnevetett.
– Egy régi… barát, azt hiszem. A néhai felesége és én szeret k voltunk, miel tt
k megismerkedtek és összeházasodtak. Amikor a n meghalt, Daniel pár évre
begubózott a házába. Az kis kedvence kellett ahhoz, hogy ismét kicsalogassa
onnan. – Kingsley Sørenre mutatott.
– Norára céloz? – Grace összehúzott szemmel méregette Kingsley-t.
– űontosan. Søren egy hétre kölcsönadta neki Norát.
– Mire? – Grace nem volt biztos benne, hogy tudni akarja a választ.
Széles vigyor ült ki Kingsley képére. Søren nem volt hajlandó Grace szemébe
nézni.
– A mi Noránknak mágikus a muffja. Épp a Bermuda-háromszög ellentéte. Az
elveszett férfiak belevitorláznak és megtalálják önmagukat.
– Elég volt, Kingsley – mondta haragos tekintettel Søren.
– Te voltál Norának az els Elveszett Fiú – mondta Kings​ley, aki cseppet sem
zavartatta magát.
– Daniel egy régi barát – mondta Søren Grace-nek, és nem tör dött Kingsley-
vel. – A háza nagyon közel van a féltestvérem, Elizabeth házához. Ez az, ami
számít. Szólt Daniel Ányának, hogy jövünk? – fordult vissza Søren Kingsley-hez.
– Azt mondta, Ánya és a gyerekek pár napra Montrealba utaztak.
– Jó – mondta Søren. – A lehet legkevesebb embert akarjuk belekeverni.
– A gyerekeket itt hagyjuk. És önt is, madame – mondta Kingsley, és Grace felé
fordult.
– Én is megyek. Bárhová is mennek, én magukkal tartok. – Biztos, hogy nem
tér vissza úgy Angliába, hogy ne lássa saját két szemével a sértetlen Norát.
– Igen, is velünk jön, Kingsley. – Søren felállt, így a lépcs n jó harminc
centivel Kingsley fölé tornyosult. – Wesley és Laila is jön. Így a legjobb, és ezt te
is tudod.
Kingsley h vösen, keser en bámult Sørenre. Tekintete olyan éles és kemény
volt, hogy ketté lehetett volna vágni vele egy gyémántot.
– Az isten verjen meg – mondta Kingsley, és Søren nem válaszolt. A francia
sarkon fordult és elt nt a lépcs aljában.
– Ez meg mi volt? – kérdezte Grace és talpra ugrott.
– Kingsley-t nem érdekli a B terv.

15

A KIRÁLYN

Egyszer volt, hol nem volt… Amikor két és fél évvel ezel tt Nora azon a napon

felébredt, pontosan tudta, mit kell tennie, hogy ezt a kibaszott napot
elviselhet vé tegye. Szexet akart, mégpedig sokat. Szerencsére a szex, a sok szex
csak egyetlen csintalan SMS-nyire volt t le.

Griffin… drágám… ez az üzenet a farkadnak szól. Szeretném vele tölteni a
napot, ha lenne olyan drága és ráér. Hívass vissza vele, ha érdekli.

Dél körül, amikor általában ébredni szokott, Griffin visszahívta. Norának még
be sem kellett fejezni a kérdését, hogy játszadozással akarja-e tölteni a napot,
miel tt Griffin azt mondta:

– Igen, igen és igen. Ó, és a farkam igent mond. És kösz, hogy hívtál.
Amint Wes elindult az egyetemre, Nora felöltözött a legjobb basszál meg -
ruhájába – ez combig ér fekete csizma, rövid, fekete rakott szoknya, sz k fehér
blúz és bugyi együttese volt, ami elvileg a földön fog landolni és egész éjszaka ott
fog maradni. Griffinhez nem tudott elég gyorsan eljutni. Nora és Wes csak két és
fél hónapja laktak együtt. Nora imádta, hogy a fiú ott van a házban. Így igazi
otthonnak érezte, de a srác mostanában kibaszottul megnehezítette, hogy végre
kefélhessen egy jót. Ma hatékony lesz. A kétségbeesett id k kétségbeesett
orgazmusokat kívánnak.
Amikor megérkezett Griffin elegáns, East Village-beli lakásához, Nora a
pólójánál fogva megragadta a férfit és nekilökte a falnak – Griffin a legcsekélyebb
mértékben sem tiltakozott.
– Te is hiányoztál nekem – mondta. Keze máris felcsúszott Nora combjának
hátsó részén, a szoknyája alá.
– Viselkedj.
– Abban meg mi a buli?

Nora benyomta a nyelvét Griffin meleg és készséges szájába.
– Jó kérdés – suttogta bele.
Nora tudta, hogy Griffin szex ben rem énykedik, sok szex ben, és m eg is fogja
kapni, biztos megkapja. De úgy döntött, el bb megdolgoztatja egy kicsit. Ezért a
kedvenc játékával állt el , azzal, amit Søren tanított neki. A játék neve mondj
egy számot . Csodálatos játék, mivel az illet nem tudja meg, hogy mit választ,
csak miután döntött.
– Mondj egy számot egy és négy között! – mondta, miután a pólójánál fogva a
nappaliba rángatta Griffint, a földre lökte és lovaglóülésben ráült.
– Kett – mondta Griffin.
– Ünneprontó. – Griffin mindig biztosra ment Nora kis játékaiban. Az egyt l
négyig jelenthette azt, hogy Nora hány ujját dugja fel Griffinbe. Jelenthette azt,
hogy hányszor engedi neki, hogy megbassza. Ma azt jelentette, hogy hány órán
keresztül ingerli, amíg eljutnak a rendes kefélésig. Úgyhogy Nora két órán
keresztül lassan levetk ztette Griffint, majd teste minden négyzetcentiméterét
végigcsókolta és nyalogatta – tetovált bicepszét, er s kulcscsontját, kedvenc
centijeit – de egyszer sem engedte meg neki, hogy elélvezzen.
Egy óra negyvenöt perc után Nora egy székhez kötözte Griffint. Már többször
látta, hogy Griffin vagy egy tucat férfit és n t vitt hasonló helyzetbe. A szexuális
szabálysértést sokkal könnyebbé teszi, ha megbasszuk a megkötözött és
mozdulatlanná tett egyént.
Amint lekötözte a férfit, leült a vele szemben lev b rkanapéra. Lehúzta a
bugyiját és rátette Griffin combjára. Majd egyik lábát átvetette a kanapé karfáján,
és meglehet sen szemérmetlenül elkezdett örömöt okozni magának. Kielégülést
nyújtott neki az, hogy gúnyolhatja Griffint, hogy a bugyija hogyan emelkedik
felfelé a férfi ölében.
– Nora… kérlek – könyörgött Griffin – Meggyilkolsz!
– Neked Nora Úrn .
– Nem lenne szabad így bánnod egy másik dommal.
– Ha nem akartál ma a pasi-ribancom lenni, nem lett volna szabad
beengedned a házadba.
– Soha többé nem teszem.
– Igazán? – kérdezte Nora, és felemelte a csíp jét, hogy Griffin jobban lássa.
– Na jó, abszolúte megteszem. Kérlek.

– Annyira nedves vagyok. Látod?
Nora a lehet legszélesebbre tárta szét a lábát. Hogy felp​ ezs​dítse a m sort,
lassan ki-be járatta egyik ujját a hüvelyében. Griffin torokhangon nyögdécselt.
– A csiklóm is duzzadt. Vajon mihez is kezdjek vele…
– Lenne pár javaslatom.
Nora köhögött.
– Lenne pár javaslatom, Úrn – mondta Griffin. Még egy olyan kemény
dom nak is, m int Griffin, több esze volt annál, sem hogy feldühítsen egy szex éhes
domme-ot, aki éppen uralkodni akar.
– Azt hiszem, a bugyim most üdvözölte a puncimat.
– A farkam szívesen üdvözölné a méhnyakadat.
– Neked aztán érdekes felszed -dumád van, Griffin. Ha könyörögsz még egy
kicsit, ott üdvözölsz, ahol csak akarsz.
– Kérem, basszon meg, Úrn . Vagy hadd basszam meg én. Vagy hadd hozzak
fel valakit az utcáról és hadd basszam meg azt a pasit vagy csajt, miközben nézel.
Nem érdekel. Muszáj valakibe bedugnom a farkamat, lehet leg a következ öt
másodpercben, különben ebben a székben halok meg, és te a törvény el tt
felelsz majd érte. És a szüleim el tt.
– Jaj, de megijedtem. A szüleid el tt ne…
– Apu nagyon be tud pöccenni.
– Még így sem félek. űróbáljuk meg a zsarolást. Ha most megbaszlak,
megígéred, hogy utána megmasszírozol?
– Megmasszírozok mindent és mindenkit, akit csak akar, Úrn m. F leg a
puncidat az egész öklömmel.
– Elviszel vacsorázni?
– Te választod ki a helyet. Én állom a cechet.
– űersze, hogy te állod. Azt hiszem, rám férne egy éjszaka a városban. Lehet,
hogy egész éjszaka a farkadon akarok pörögni.
– űörögj. Mi farok es su farok.
– A Gansevoortban, a felh karcoló tetején.
– A tiéd.
Nora felállt a pamlagról és beletúrt a táskájába a szükséges tárgyak után.
– Most ki fogom peckelni a szádat. Ne vedd személyeskedésnek. Könnyebb
elélveznem, ha nem karattyolsz végig a fülembe.

– Csinálj, amit akarsz. A nyelvemet is kivághatod. Csak basszál meg.
– A kétségbeesésed roppantul kellemes, Griffin. Ha így folytatod, még a végén
azt is megengedem, hogy elélvezz.
– Így folytatom, Istenre esküszöm.
– Azt látom – mondta Nora és Griffin erekcióját szemlélte.
Nora széttépte az óvszeres dobozt és áthajította a bugyiját a szobán. Nagyjából
a szükségesnél egy perccel több id be telt felhúznia az óvszert Griffinre. Aztán
kivett egy gumiból készült, kacsaszer , sípolós játékot a táskájából és Griffin
megkötözött kezébe nyomta. Ha kipeckeli a száját, Griffin nem fogja tudni
kimondani a menekül szavát vagy szólni Norának, hogy beszélnie kell. Ha
megnyomja a kacsát, az lesz a menekül szava. Az évek során, amióta
kúrópajtások voltak, egyetlenegyszer sem nyomta meg.
– Egyébként – mondta Nora, miközben bekente Griffint a síkosítóval – ha
azel tt élvezel el, hogy én elélveznék, itt maradsz ebben a székben még egy
órára, amíg a táskában lev vibrátorommal szétkúrom magam. Aztán lefotózlak
így kikötözve, majd a képet elküldöm Kingsley-nek, aki a háztartása minden
egyes tagjának megmutatja, miel tt betenné az aktádba.
– Ön egy szadista ribanc, Úrn .
– Hízelgéssel nálam sokra mész.
– Dugásra is? Most az érdekelne a leginkább.
– Mindjárt.
Nora egy pillanatig elt n dött, hogy öt perccel hosszabban matasson-e a
szájpecekkel, hogy kicsit jobban megkínozza Griffint, de eléggé kiéhezett volt és
saját magát nem volt kedve kínozni.
Ráereszkedett Griffin lábára, de még nem engedte magába. Ahogy csizmája
sarkát a szék alsó fokába mélyesztette, kigombolta a blúzát és kikapcsolta elöl a
melltartóját. Nekinyomta meztelen mellét a férfi mellkasának, és keményed
mellbimbóin élvezte a férfitest melegségét. Kés bb kényszeríti majd Griffint,
hogy kemény fél órán át szopogassa és csókolgassa ket, míg Griffin némi kézi
számolós punciimádattal foglalkozik. Griffinnek végül is fantasztikusan ügyes
keze van. Nora mindent eltervezett. Űdamennek a hotelbe és Nora pontosan
megmondja neki, mit fog csinálni vele az éjszaka hátralev részében. Most nem
kell megmondani neki. Nem mintha vitatkozna róla Norával. És biztos, hogy
nem lesz döntési helyzetben.

Nora lenyúlt és megragadta Griffint, teste bejáratához irányította. Lassan,
centinként csusszant le rá és mélyen magába fogadta.

– Így már jobb, ugye? – kérdezte és a kipeckelt szájú Griffin némán bólintott. –
Nagy rajongója vagyok a farkadnak, kedvesem. Több id t kellene töltenem vele.

Griffin hátravetette a fejét, ahogy Nora elkezdett mozogni rajta: csíp jével
lassan, hullámzó mozdulatokkal nyolcasokat írt le. Griffin olyan tökéletesen
kitöltötte t… egész éjjel-nappal így akart maradni vele, így, hogy benne van.
Szex közben minden elt nt. Az emlékek, az álmok, a múltja kísértetei… mintha
nem is lettek volna. maga csupán érzékeléssel és vágyakkal teli lénnyé
változott. Ezer okból szerette a szexet, de mostanában nagyrészt azért, mert
olyan jó menekül utat nyújtott neki – a feledés örömét. És szüksége volt erre a
feledésre… különösen ma.

Nora egyik keze a szék támláján volt, másik pedig a testük között, a csiklóján.
Az orgazmus szélére juttatta magát, és ott is maradt. Megcsókolta Griffin nyakát,
beleharapott a vállába, belecsípett a fülébe. Imádta a férfi nyögéseit, éles
lélegzetvételeit, azt, hogy kemény hasa megfeszül, ahogy visszatartja az
orgazmust, ahogy megparancsolta neki.

De agya egy távoli sarkában Nora meghallott valamit… egy ismer s hangot.
– Bassza meg. – Felsóhajtott, amint a játékokkal teli táskájában vibrálni
kezdett a telefonja. De ma a magántelefonszámához kapcsolódó telefont hozta
el. Csak három ember tudta ezt a számot – Kingsley, Søren és Wesley. Ezen a
héten Kingsley már így is szétszedte azért, hogy nem vette fel neki a telefont.
Amikor Søren hívta, mindig felvette. És Wesley… Wesley aggódott Noráért,
amikor nem vette fel, és Nora utálta, hogy aggódik miatta.
– Ne feledd a farkad – mondta, és felemelkedett Griffinr l, majd leszállt róla.
Kikapta a telefont a táskából és úgy vette fel, hogy meg se nézte a számot.
– Szia, Nora – szólt bele Wesley a telefonba.
– Mi újság, kölyök? – kérdezte Nora, miközben ismét ráült Griffinre.
– Kicsit lihegsz. Minden rendben van?
– Gyalogoltam. – Ez csak félig hazugság, mondta magában Nora. Tényleg
gyalogolt… a nap folyamán valamikor biztosan gyalogolt.
– Már otthon vagy?
– Igen, persze. – Kicsit összerezzent a nyílt hazugságtól. De tudta, hogy nem
m ondhatja m eg Wesley-nek, hogy jelenleg New York egyik legszex isebb pasiját

lovagolja m eg – csak akkor, ha egy hétre depresszióssá akarja tenni. Nora nem
értette, miért érdekli annyira Wesley-t, hogy kivel kefél, de érdekelte, és emiatt
Norát is érdekelte.

– Szívességet szeretnék kérni. Én és Fitz itt alszunk ma Joshn​ ál. Áthoznád
nekem az egyik inzulin-tollamat? Mármint ha nincs épp dolgod.

– űersze. Nincs dolgom.
– Ha dolgod van…
– Nincs. Dolgom.
– És átolvasnád az esszémet is? Holnap kell beadnom.
Nora majdnem hangosan felnyögött, de nem a gyönyört l. A hazugságokkal
jól sarokba szorította magát. Most nem mondhatott nemet Wesnek, hiszen azt
mondta, hogy otthon van és nincs dolga. Most vissza kell vezetnie
Connecticutba, elvezetnie Wesley egyeteméig, elolvasnia a húszoldalas
dolgozatot és kijavítania. Wes a matek és a tudomány terén volt képben, az írás
terén nem. Ez az egész éjszakáját elveszi. – Most hol vagy?
– A következ egy-két órában a kosárlabdapályán. El tudsz jönni?
– Ó, igen. Abszolúte elmegyek.
Letette a telefont és a sz nyegre ejtette. Újult eltökéltséggel lovagolta meg
Griffint, csíp jét az övének lökte, csiklóját a férfi ágyékához dörgölte. Kéjes
lihegéssel élvezett el, bels izmai olyan keményen feszültek meg Griffin körül,
hogy az összerezzent alatta. Nora mozgott tovább. Griffin olyan jó fiú volt, hogy
megérdemli az orgazmust.
– Élvezz el nekem – utasította. – Élvezz el, most.
Griffinnek nem kellett több bátorítás. Nora körmeit a férfi vállába vájta, aki
egy borzongással elélvezett, és Nora mellkasának d lve lihegett. A gumikacsa
rég kiesett a kezéb l
– Nagyon jó – mondta Nora, és leszállt Griffinr l. Kivette a szájpecket és
kioldotta a férfi kezét.
– Jó? Ennyit kapok? Jó ? – ugratta Griffin, majd megragadta Norát és
magához húzta. – Az egész éjszakát azzal fogom tölteni, hogy megmutatom
neked, mennyire nem jó tudok lenni…
– Nem megy. Változott a terv. – Nora megtalálta a bugyiját, és magára
rángatta a szoknyája alatt. Összekapcsolta a melltartóját és begombolta a blúzát.
– Szükség van rám.

– Szükség van? – Griffin felhúzta rég levetett bokszeralsóját. – És az éjszaka a
városban? Az, hogy egész éjjel a farkamon fogsz pörögni? Azt hittem, ezt már
megbeszéltük.

– Elhalasztjuk? – kérdezte Nora és kis b ntudat nyilallt a szívébe. – Meg kell
tennem egy szívességet egy barátnak.

– Nora… – Griffin a legmélyebb csalódottsággal nézett rá.
– Griffin… – Nora megpróbált rámosolyogni.
– Ajánlom, hogy rohadt jól dugjon, ha már itt hagysz engem érte.
Nora felsóhajtott, karját Griffin köré fonta és megcsókolta a mellkasát. Griffin
nem viszonozta az ölelést.
– Ez nem személyes ügy, és nem is a szexr l szól. Hidd el, hogy nem dugatom
meg magam ma éjszaka. Ne már, tudod, hogy odavagyok érted!
– Kibaszottul érdekes módon mutatod ki.
– Kérlek, ne légy dühös. Komolyan mondom, hogy nem más ágyába mászok
bele a tiedb l. Meg kell tennem egy szívességet egy barátnak. Ennyi az egész.
Griffin bólintott, miközben Nora lábujjhegyre állt és arcon csókolta.
– Komolyan mondtam, hogy halasszuk el – mondta Nora. Összeszedte a
játékszereit és kicipzározta a táskáját. – Imádok veled dugni.
– Én is imádok veled dugni… és te is imádnád, ha hagynád, hogy
megdugjalak.
– Ezt már megbeszéltük. Soha többé nem hagyom, hogy bárki uralkodjon
fölöttem.
– Sørent kivéve.
– Sørennek vannak szükségletei. – Nora gy lölte ezt a beszélgetést Griffinnel.
Griffin imádta arra emlékeztetni, hogy Nora szerepváltó, és mint ilyen, kicsit
lehetne rugalmasabb az ágyban, vagyis id nként engedhetné neki, hogy
uralkodjon fölötte. Bárm ennyire is vonzó volt Nora szám ára ez a fantázia, m ár
m egpróbált m ás férfiak alárendeltje lenni, és szex közben folyam atosan Sørenre
gondolt. Manapság volt az egyetlen, akinek megengedte, hogy uralkodjon rajta
és még ezt is csak ritka alkalmakkor. Griffin ennél többet érdemelt. Ennél is
többet érdemelt. De Wesért? Érte bármit megtett volna.
– Nekem is vannak szükségleteim. Űlyasvalakire van szükségem, aki nem
hagy faképnél valaki másért, miután terveket sz tt velem.
Nora megállt az ajtónál és visszanézett Griffinre – a jókép , perverz, gazdag,

jó fej és kibaszottul szex i Griffinre. Szeretett volna itt m aradni és átélni a szex szel
és perverzitással teli éjszakát vele. Csak annyit kellett volna tennie, hogy
visszahívja West és azt mondja: – Hé, valami közbejött. El kellett mennem
otthonról. Menj el a tolladért magad. –Wes pedig azt válaszolná: – Rendben.

De nem hívta vissza.
– Remélem, egy nap megtalálod azt a n t. Vagy férfit.
Nora már majdnem elindult, de Griffin kérdése meg​akasztotta.
– Ki a pasi? – kérdezte Griffin.
Nora összerezzent, nem akarta belevonni Wesley-t a világa ezen részébe.
– Nem ismered.
– Kedveled?
Nora legjobb, bocsánatkér vállvonásával jutalmazta.
– Annyira kedvelem, hogy lemondjak róla a veled való szexr l.
Griffin halkan felnevetett – úgy, hogy Nora tudta, megbocsátott neki.
– A francba.
Igen, a francba.
– Szóval otthagyta ezt a Griffint a maga Wesley-jéért? Egyál​talán nem vagyok
oda – mondta Marie-Laure, kirángatva Norát az emlékezésb l és a történetb l.
– Még nem fejeztem be – emlékeztette ingerlékenyen Nora. Utálta, ha
megakasztják mesélés közben. – A történetnek még nincs vége. Akarja hallani a
végét vagy sem?
– Remélem, boldog a vége. Jól tud mesélni. Ez a maga Griffinje helyesnek
t nik. Ismét egy fiatalabb fiú?
– Nem sokkal fiatalabb. Huszonkilenc éves.
– Az nagyon jó életkor.
– Nagyon jó korszak ez ahhoz, hogy Griffin Griffin legyen. Egyébként Griffin
jelenleg fülig-farokig szerelmes egy kamasz fiúba. Én mutattam be ket
egymásnak. Ez jobb kerít i munkáim egyike.
– Egy kamasz fiúba? Magában semmi erkölcsi érzék nincs, igaz?
– Ha elég id s ahhoz, hogy beléphessen a hadseregbe, akkor ahhoz is elég
id s, hogy megkapja a magáét Griffint l. És maga egy tizennyolc éves fiúhoz
ment hozzá, Erkölcsös Kapitány. Ja, és meg is ölt valakit.
– Soha nem mondtam, hogy erkölcsös vagyok. Egyszer en örülök, hogy
megtudtam, hogy maga sem az.

– Legyünk öribarik! – mondta Nora. – Fonjuk be egymás haját és
gyilkolgassunk szökevény csajokat.

– Rendben. Miután befejezte a történetét, s’il vous plait. Élvezetes, de még
mindig nem értem, miért szereti ennyire ezt a maga Wesley-jét. Biztosan nem
áldoztam volna be egy éjszakát a maga Griffinjével azért, hogy átszerkesszem
egy kamasz fiú házi dolgozatát.

– Vannak fontosabbak dolgok, mint a szex. Wes… fontosabb volt nekem,
m int a szex .

– Érdekes állítás ez egy olyan n t l, aki eladta a testét.
– Soha nem adtam el a testemet. Csak az id met és a tehetségemet. És ezt
bármelyik dolgozó n elmondhatja magáról – egy titkárn és egy domina is. És
nincs anya a Földön, akinek ne kellett volna nemet mondania valami jó bulira
amiatt, hogy segítsen a gyerekének a leckeírásban.
– Szóval ezért szerette a maga Wesley-jét? Űlyan volt, mintha a fia lenne?
Nora mélyen kifújta a leveg t. Nem. Wesley nem a fia. Hanem a Napja, de ezt
nem magyarázhatta meg olyasvalakinek, aki ilyen mély sötétségben él.
– Akarja hallani a történet további részét vagy sem?
– Mindenesetre folytassa.

Nora eljött Griffint l és kocsijával hazafelé száguldott a lanyhuló esti
napsütésben. Egész hazaúton a játékos bosszút tervezgette Wesley ellen. Muszáj
valahogy megbüntetnie, mert elrabolt t le egy éjszakát, ami nem szólt volna
másról, csak ételr l, szexr l, masszázsról, perverzitásról, még több szexr l és az
East Village legcsodálatosabb tizenhét és fél centijér l. Majd kitalál valami jót.
Mindig kitalált. A bevásárlólistára tampont ír fel. Bár ez talán túl nagy
kegyetlenség. Végül is a spirálnak köszönhet en nem menstruál. Nem mintha
Wesley ezt tudná. Tampont és gombás fert zésre való krémet. Az jó lenne. És
óvszert és síkosítót, az ízesített változatot. Az felgyújtaná Wesley sz z képzeletét,
nem? Röviden elt n dött, hogy Hershey-csokit is felírjon-e, de az még részér l is
túl nagy kegyetlenség lett volna. Wesley talán saját döntése alapján sz z, de soha
nem akart cukorbeteg lenni.

De igazán, egy kis kínzást megérdemel azért, hogy visszarángatja Westportba
a városból csak azért, hogy elvigye neki az inzulintollát és elolvassa a félévi
beadandó dolgozatát. Nora azon kapta magát, hogy mosolyog, miközben a

különféle kínzásokat vette sorra. A francba is, miért teszi boldoggá, ha valamit
megtehet a fiúnak? Bekanyarodott az utcájukba, és összevonta a szemöldökét. A
rohadt kocsibejárón ott állt Wes sárga Volkswagen bogárhátúja. Mi a franc ez?
Ha itthon van, miért Norával hozatja el a tollát? Ez a kis piszok teljesen ok nélkül
fosztotta meg egy Griffinnel eltöltött éjszakától?

Nora harcra készen felmasírozott a bejárati ajtóhoz, kivágta, és azonnal
konfetties hullott rá.

Konfetti?
A nappali közepén, egy csokor fehér rózsa mögé bújva Wes állt, és
kikukucskált a virágszirmok fölött.
– Wesley… mi a franc ez?
– Boldog szülinapot! – mondta Wesley, és szélesen elmosolyodott a virágok
mögül, majd ismét visszabújt mögéjük.
– Mi? Te… – Nora kivette a fiú kezéb l a csokrot és rábámult.
– Ne t nj már ilyen meglepettnek! Takarítottam a dolgozószobádat és
találtam pár biztosítási papírt. Most már tudom, hogy alacsony a koleszterined és
hogy március 15-én van a születésnapod, ami éppenséggel…
– Ma van, igen. Ne is emlékeztess rá.
– De, emlékeztetlek rá. Ahogy ez is. – A csokor felé biccentett.
– A sírba viszel, kölyök.
– Ne légy depressziós. Csak harminc…
Nora a fiú szájára tapasztotta a kezét, nehogy kimondja a korát.
– Jó fiú. – Elvette a kezét.
– Ne rémülj meg, Nora. Még van pár jó éved.
Nora elvette a rózsát, játékosan fenéken paskolta vele West.
– Aúúú. Tüskék vannak rajta.
– Tudom. Ezért paskoltalak meg vele.
Wes megragadta Nora vállát, és a konyha felé lódította a n t.
– Várnak az ajándékaid.
– Nem kellett volna – ellenkezett Nora. – Utálom a szülinapomat.
– Ez kemény. űedig ünneplünk, akár tetszik, akár nem.
– Nem tetszik. Kimondhatom a menekül szavamat?
– Nem. Nézd meg.
A konyhaasztalon születésnapi torta várta, valamint két becsomagolt

ajándék.
– Tortát hoztál nekem? Hiszen te nem is ehetsz bel le.
– Ehetek, egy falatot ehetek. De te megeheted az egészet. Viszont csak kés bb

nyithatod ki az ajándékaidat. El ször elviszlek vacsorázni.
– Fel akarsz hizlalni, mi?
– Igyekszem, hogy ne soványodj le.
– Jó m unkát végzel. – Nora odanyúlt és puszta kézzel belem arkolt a tortába,

majd a szájába tömte. Kicsit túlságosan is nagy élvezettel nyalta le ujjáról a
cukormázat, miközben Wes figyelte. – Abszolúte jó munkát végzel.

– Ha már a munkánál tartunk… – Wes alaposan végigmérte Norát, fejét l a
csizmájáig, és felhúzta a szemöldökét. – Azt mondtad, itthon vagy.

– Hazudtam.
– Tudom. Itt voltam, mikor felhívott. Dolgoztál, ugye?
– Valami olyasmi. Egy n megél, hogyha jól kefél.
– Nem akartalak átverni. Azt szerettem volna, hogy id ben hazaérj, hogy
bulizhassunk.
– Bulizni fogunk? – Nora tudta, hogy lehet jól bulizni. A legjobbakkal
bulizhatott. Kingsley-vel, a bandájával, egy rakat pénzzel, alkohollal, egy-két csík
illegális anyaggal és a vége az, hogy ott ébred Kingsley-n vagy Griffinen, vagy…
– Igen, bulizni. Elmegyünk vacsorázni, aztán kikölcsönzünk valami filmet.
– Ez most megint az Űkosítsuk ki Norát az utóbbi tizenöt év vanília
filmterméséb l újabb epizódja?
– Igen. A Mátrixot kölcsönöztem ki.
– Nem láttam.
– Imádni fogod. Alice Csodaországban-utalások, titkos társaságok, teológia,
b r- és vinilruhás emberek…
– Nindzsák?
– Mondjuk.
– Benne vagyok. Ajándékok? Igen? Látom ket. Kinyitom ket.
– Nem nyitod ki. Még nem.
– Rossz válasz – mondta Nora, és az els masni után nyúlt.
– Azok nem a te ajándékaid.
– Nem? Akkor miért vannak az én asztalomon? Ami az én asztalomon van, az
az enyém. Szóval ugorj fel az asztalra!

Azt várta, hogy Wesley elpirul, mint mindig, amikor közeledett hozzá, de
nem így történt. Most nem. Azt tette, amit Nora kért, és leült az asztal szélére.
Nora odaállt elé, és kezét a fiú térdére tette. Az istenit, ez a kölyök egyszer a sírba
viszi. Az a kócos, sz ke haj, az az édes arc, a nagy barna szemek… ha azt a
mosolyt nézte, úgy érezte, belenéz a napba. Nora felvette azt a szokást, hogy
korábban kel fel, hátha elcsípi, amint Wes kilép a fürd szobából, törülköz vel a
derekán, miközben víz csöpög le fiatal, izmos hátáról. Ha tudná, Nora miket
fantáziál róla…

Mindent a szemnek, semmit a kéznek, emlékeztette magát Nora.
– A Mátrix el tti f hajtásként… – kezdte Wes és kezét Nora kezére tette.
– Amit még nem láttam.
– Választhatsz. Ez érthet bb lesz, miután láttad a filmet.
– Miben választhatok?
– Megkaphatod a dobozokban lev ajándékokat, vagy… vagy bármit, amit
akarsz. Tiéd lehet az, ami az asztalon van, vagy az, ami lent van a nyúl
barlangjában.
Nora felhúzott szemöldökkel nézett rá.
– Bármit kérhetek?
– Bármit – mondta Wes. – De csak akkor, ha lemész a nyúl barlangjába.
– űéldául kastélyt is vagy egy jamaicai utat vagy egy tízkarátos
smaragdgy r t? Bármit?
– Bármit. Akármit. Csak mondd meg. Bármit.
– Wes, drágám, te imádnivaló vagy. De els s egyetemista vagy. Kentuckyból.
Ideköltöztél hozzám…
Wes felemelte a kezét és egyik ujját Nora ajkára tette.
– Ha azt mondanám, hogy bármit megadhatnék neked, amit akarsz, hinnél
nekem?
Nora a fiú szemébe bámult és csak az igazságot látta. Csodálatos igazság volt,
aminek szeretett volna a része lenni. Bármit, amit akar… az Wesley-jét l… és
Nora tudta, mi lenne rá a válasza. Azt akarta, hogy a fiú vigye ma este ágyba t és
szeretkezzen vele. Mindent meg akart tanítani neki, amit tudott a szexr l és
arról, hogy milyen jó érzés és milyen jó tud lenni, ha összeforr valakivel a
testünk és közben az egész világ elt nik, amíg nem marad semmi más, csak te
meg és az új lény, amit ketten hoztok létre. A születésnapjára a fiú szüzességét

akarta kérni és a szívét és a testét, és minden utána következ napra. És azért
akarta, mert szerette a fiút, kincsnek tekintette, és nem akart fájdalmat okozni
neki. Bár Nora szerette a fájdalmat, de ezt Wesley soha nem tudná megérteni. És
Norát nem érdekelte, hogy nem értené meg. Az érdekelte, hogy szereti t. Ó,
igen, Nora pontosan tudta, hogy mit akar Wesley-t l a születésnapjára. Azt
akarta, hogy nézzen a szemébe abban a pillanatban, amikor el ször belé hatol,
hogy hallja, amint a lélegzetvétele megváltozik az els döféskor, át akarta ölelni
el tte, közben és utána és megengedni neki, hogy elmondjon mindent, amit érez
és mindent, amit akar.

De ezt nem kérhette t le, ugye? Wesley kicsivel jobbat érdemel a legels
alkalomra, mint egy olyan n t, aki még mindig nedves az utolsó pasitól, akivel
egy órája kefélt. Nora még mindig érezte Griffin meleg b rét a mellén, még
emlékezett a nyomásra, amit a testében érzett. Bármennyire is édes volt az
ajánlat, Nora tudta, hogy Wes nem vásárolhat neki smaragdokat és kastélyokat.
Talán azt akarta megtudni, Nora hisz-e neki. Talán tudni akarta, mit szeretne
kérni, ha akármit kérhetne.

– Bármit, Nora – suttogta Wes, és ujjaival körbefogta Nora két kezét. Nora
elmosolyodott.

– Az asztalon lev ajándékokat kérem, vacsorát szeretnék és filmnézést veled.
Összesen ennyit kérek – m ondta, és két kezébe fogta a fiú arcát. Arcon csókolta
és rámosolygott. Wesley szemében csalódottságot látott, amit gyorsan elrejtett.

– Rendben, de el bb jön a vacsora.
– Indiait eszünk, ugye? – kérdezte Nora. – A helyes válasz igen.
– Igen.
– Te olvasol a gondolataimban. Megyek, leveszem a fétis-ruhámat.
– Köszönöm. Én pedig átöltözöm az enyémbe.
– A feneket szabadon hagyó nadrágot vedd fel. Végül is születésnapom van.
– Érted bármit.
A lépcs alján Nora megfordult és látta, hogy Wes még mindig nézi. A fiú
arcán nem látott sem ravaszságot, sem tréfát, sem trükköt. Amikor azt mondta:
érted bármit , komolyan gondolta.

• • •

– Megbánta, hogy az asztalon lev ajándékokat választotta? – kérdezte Marie-
Laure, ismét kivonva Norát a múltból. Fájdalmas volt hátrahagynia Wes
emlékét, f leg mivel a jelenbe való visszatérés arra emlékeztette, hogy egy
ágyhoz van bilincselve egy pszichopata társaságában. Nora m últidézése közben
Marie-Laure tíz centire ült t le és a rohadt párnáit paskolgatta.

– Nem. Igen. Talán. – Nora hangosan kifújta a leveg t. – Én csak Wesley-t
akartam. És úgy éreztem, hogy ezt nem kérhetem t le. A kastélyokat túlságosan
sokba kerül fenntartani. Smaragdot magamnak is vehetek. De t nem
vásárolhatom meg. Az a kölyök csellel rávett, hogy hazamenjek, csak azért, hogy
boldog szülinapot kívánjon nekem és elvigyen vacsorázni. És még csak meg sem
akart kefélni. És még ha meg is akart, akkor sem próbálta meg. Nem tett mást
aznap este, mint átkarolt a kanapén, és hagyta, hogy nekid ljek, míg filmet
néztünk.

Nora emlékezett rá, milyen békesség fogta el, amikor Wesley-nek d lt, tortát
evett, beszélgetett, vanília volt, unalmas és boldog. Elfeledkezett a Griffin-féle
szexr l, a Gansevoortról, még a születésnapjáról is. Csak akkor jutott újra eszébe,
amikor aznap este lefeküdt és megtalálta Søren ajándékát az ágyán. Kingsley-
nek volt kulcsa Nora házához. Biztosan az egyik beosztottjával csempésztette be,
amíg és Wesley vacsorázni voltak. Egy hétig tartott, mire Nora összeszedte a
bátorságát és kinyitotta a dobozt. Újabb egy hét telt el, mire magához tért a
döbbenett l. Az ajándék egy fújt üveg szarvasbika volt, amely magasra emelve
tartotta agancsos fejét. Nora tizenöt éves korában addig kutatta át saját
játékdobozát, amíg meg nem talált egy kis, m anyag szarvasbikát,
játékállatainak egyikét, amit a nagyanyjától kapott. Nora a karácsonyesti éjféli
mise után Sørennek ajándékozta. Viz​ uál​ is szójáték, magyarázta Nora Sørennek.

Az én szarvasbikám… az én szívem.[12] Nora nem akart elt n dni azon, mit jelent
az üveg szarvasbika-ajándék. Søren arra emlékeztette talán, hogy Nora szíve
még mindig nála van? Vagy bevallotta, hogy az szíve még mindig Noránál van?
Valószín leg mindkett t, mert Nora tudta, hogy mindkett igaz.

– Most már tudja a maga Wesley-je igazságát… tud a családjáról, a
vagyonáról. Nem sajnálja, hogy nem a nyúl barlangját választotta?

Bár Nora nem szívesen ismerte be, Marie-Laure jó kérdést tett fel.
– Egyszer ugyanezzel a döntéssel szembesültem Sørennel kapcsolatban –

mondta Nora és pislogott, hogy visszatartsa a könnyeit. – Megtudhattam volna az
igazat róla, és akkor örökre megváltozom. Vagy otthagyom t, az igazságot, és
boldog tudatlanságban maradok.

– A férjemmel kapcsolatosan más döntést hozott.
– Így van. Tizenhét éves voltam, és itt történt, ebben a házban. Søren apja
meghalt, és úgy ítélte meg, hogy végre elmondhatja nekem, kicsoda , és hogy
mi lehetne bel lünk. Figyelmeztetett, hogy ez mindent megváltoztat, és ha
egyszer megtudom, soha nem fogom elfelejteni.
– És mit mondott neki?
– Két szót: mondd el.
Mondd el!
És Søren elmondta. És ahogy Nora megtudta t le az igazságot, hogy micsoda
is , micsoda Nora, és mik lehetnek együtt, ha Nora úgy dönt, Nora úgy érezte
magát, mint egy amnéziás, aki felébred a feledés ködéb l, és végre eszébe jut,
hogy kicsoda is . Csak azokat a titkokat árulta el neki Søren azon az éjszakán,
amiket Nora már úgyis tudott – úgy, hogy nem tudta, hogy tudta ket.
Ha úgy döntesz, Kicsikém… birtokolhatlak téged. A tulajdonom lennél, egyedül
az enyém.
És Nora szíve már azel tt válaszolt, hogy megtalálta volna rá a szavakat.
Persze, hogy birtokolsz engem. Mindig is birtokoltál…
– De a maga Wesley-je… maga nem akarta, hogy megmondja magának, mi
van a nyúl barlangja mélyén. – Marie-L​ aure el rehajolt és sötéten vidám
mosolyt villantott Norára.
– Nem, tényleg nem. Azt hiszem, ösztönösen tudtam, hogy a barlangban
elvesznék. Igazam volt. Telivér arisztokrácia. Déli nemesség. És istenem, pénz
mindenütt. Új pénz, régi pénz, maffiapénz. Én mindent megteszek, hogy a
maffiát elkerüljem. Nem szeretném úgy végezni, mint az apám.
– Az nem a maga világa?
– Egyáltalán nem. A mi nemesi verziónkat jobban szeretem, mint a
vaníliákét.
A pénz semmi mást nem vásárolt meg Kingsley világában, csak a kulcsot a
bejárati ajtóhoz. Amint bent voltak, felépítették a saját királyságukat. Az unalmas
nappali állásokkal rendelkez domok, akik azzal a befolyásossággal érdemelték
ki a tiszteletet, amit saját méltóságuk és vágyaik alapján hoztak létre. A

gyönyör alárendeltek – férfiak és n k –, akik felfeküdtek az áldozat és a
szexualitás oltárára azért, hogy végül valaki lábainál találják magukat. Wesley
mindig azzal vádolta Nora világának szerepl it, hogy jelmezt öltenek és
beöltöz st játszanak. Fogalma sem volt róla, hogy az öltönyök és nyakkend k és
magasított talpú bézs cip k és tengerkék pantallók, amiket az emberei
napközben viseltek, azok voltak a valódi jelmezek, és ezeket levetették, mikor
sötétedés után el jöttek. Norának eszébe jutott a születésnapja éjszakája, amikor
kacsás pizsam ájában Wesley-hez bújt a pam lagon – a pizsam áját sokkal inkább
érezte jelmeznek, mint a szexuális játékokhoz használt ruháit. Wesley nem
értette meg a szerepjáték világát, habár a karjai közt lev n is szerepet játszott
el tte.

– De ezért hagyta ott Griffint? Egy unalmas, ahogy maga nevezi, vanília
estéért a maga Wesley-jével?

Nora bólintott.
– Jól éreztem magam. Nem is… imádtam. Szerep volt, amit játszottam, de
szerettem játszani.
– Űtthonosdit játszott?
Nora elmosolyodott, aztán eszébe jutott, hogy mellette egy késes férfi van és
egy szociopata n ágyán üldögél.
– űontosan. Űtthonosdit. Férjet. Feleséget. Saját otthont. Vacsorát az asztalon.
Gyerek nincs, hála istennek, ha nem vesszük annak West… de… a következ a
helyzet – mondta Nora, és megmozdult, mert kezdett elzsibbadni a lába. – Azon a
napon, a születésnapomon Wesley-vel elmentünk vacsorázni. Egy indiai
étterembe vitt, az egyetem mellett volt egy eldugott kis kajálda. Az egyik barátja
is ott volt, akivel együtt kosarazott. Valaki a templomból is, ahova járt. És úgy
mutatott be nekik… sehogy. Tizennyolc éves koromtól huszonnyolc éves
koromig, tíz éven át Søren tulajdona voltam. Tizenöt éves korom óta vagyok
szerelmes belé, és most harmincnégy éves vagyok. Majdnem húsz éve. A húsz
év alatt soha nem csináltunk ilyet, soha nem mentünk el kettesben vacsorázni. A
környéken nem. Nem tehettük. Túl kockázatos. Még egy eldugott kis indiai
étterembe sem. Kár, nem? Søren beszél hindiül és kibaszottul imádja az indiai
kaját.
– Más életet akart, mint amilyet a férjem adhatott magának? Ezért akarta a
fiút?

Nora nagyot nyelt.
– Talán. Nem tudom. Wes… annyira más, mint bárki, akit valaha ismertem.
Az élet furcsa, am ikor az em ber profi dom ina. Egyszer együtt vacsoráztam Ilsa
Strixszel, és olyanokat kérdeztem t le, hogy amikor háromszáztizenhárom t t
szúr egy pasi farkába, akkor órabért kér, vagy a t ket számolja fel. Vagy milyen
az, amikor ott van a klubban, és a hetvenéves, korjáték-fetisiszta bácsi elvonul
mellette pelenkában és f köt ben. Eltelik egy hét, és az ember rájön, hogy
egyetlen olyan beszélgetése vagy napja sem volt, aminek nem volt köze a
perverzséghez, a szexhez vagy a pénzhez. Ha elég ilyen éjszakát élsz át, akkor
elkezdesz elt n dni azon, hogy talán, csak talán, az életed metrójáról rossz
megállónál szálltál le. Wes másfajta megálló volt. Egy szebb környék. Jó iskolák.
Szebb táj.
– És maga odatartozott? A maga Wesley-jéhez, az világába?
– Szerinte igen, és mivel az az világa, ez az döntése.
– Csodálatosan kikerülte a választ.
– Ez az igazság.
– Mondja meg az igazságot. A maga Wesley-je… megadott volna magának
bármit, amit kért?
– Kiderült, hogy a családja gazdagabb, mint maga Isten. Azt hiszem, akkor
akarta elmondani nekem. Vagy legalábbis próbára tett, hogy készen állok-e
megtudni. De igen, azt hiszem, aznap este bármit megadott volna nekem. Még a
szüzességét is, ha kérem, bár túlságosan szerettem t ahhoz, hogy elvegyem.
Marie-Laure megkopogtatta az állát és láthatóan elveszett a gondolataiban.
Nora bámulta azt a n t, akiben még mindig megvolt egykori szépségének
kísértete. Ki ez a n , aki harminc év elteltével még mindig eléggé gy löli Sørent
ahhoz, hogy így megkínozza? Azzal, hogy ellopja t le a szívét? Mit akar?
Bosszút? Visszavágást? Søren testét? A szerelmét?
– Ha azt kéri t le, a maga Wesley-je odaadta volna az életét is?
Nora szoborrá merevedett a kérdés hallatán.
– Nem tudom. Soha nem kérném, hogy feladja értem az életét. Azt sem
engedném, hogy Søren otthagyja értem a papságot. Megpróbáltam kizárni
Wesley-t a világomból, miel tt még többet sérült volna. Nem kérek meg
másokat, hogy áldozatokat hozzanak értem.
– Én igen.

– Maga azt kéri másoktól, hogy áldozzák fel magukat magáért?
– Nem. Arra kértem a férjemet, hogy áldozza fel magáért önmagát.

16

A LÓ

Wes csukott szemmel mélyeket lélegzett az orrán át. A legkevésbé arra

vágyott, hogy a belét is kihányja itt, Laila el tt. Elég megpróbáltatáson ment át ez
a lány a mai napon. A legkevésbé arra volt szüksége, hogy Wes hányjon el tte,
majd elájuljon.

– Tessék. Idd meg!
Meghallotta maga mellett Laila hangját, érezte a jelenlétét.
– Ne. Majd én – m ondta a lány ném i akcentussal, am int Wesley kinyitotta a
szemét és a kis pohár narancsléért nyúlt, amit Laila hozott. – Neked remeg a
kezed. Majd én fogom.
A fiú ajkához emelte a poharat.
Wes gyorsan ivott, és a narancslé hamarosan elfogyott.
– Hol vannak az eszközeid?
– A hátizsákomban. A nappaliban.
– Érte megyek. Ne állj fel!
Wes tudta, hogy valószín leg akkor sem tudna felállni, ha akarna. Elátkozta
m agát saját ostobasága m iatt. Két óra autóvezetés, végig pánikolás, és alig evett
valamit. Nem csoda, hogy ennyire rosszul van. Még jó, hogy Laila felismerte a
tüneteit, miel tt egyszer en elájult volna és diabéteszes ketoacidózis áll be nála.
A kórházban tért volna magához és napokig nem vehették volna hasznát –
legf képpen Nora nem.
Meghallotta Laila lépteit a fürd szoba padlóján, és sikerült nagy nehezen
kinyitnia a szemét.
– Ne haragudj – mondta. – Akkora egy ökör vagyok. Több eszem is lehetne
annál, hogy kihagyok étkezéseket.
– Ne kérj bocsánatot! Nem a te hibád.
– Ezt nem én mondtam neked kábé öt perccel ezel tt? Ne kérj bocsánatot,
nem a te hibád ?

– Jó duma. – Wes figyelte, ahogy Laila beletúr a hátizsákjába és kivesz egy kis
fekete b rszüty t. – Ez az?

Wes bólintott.
Laila kicipzározta a szüty t és kivette Wes inzulinmér jét.
– Azt hiszem, menni fog egyedül is – mondta Wes, mialatt Laila megfogta a
kezét és ujját alkoholba mártott vattapamaccsal törölte le.
– Ül. Lélegzik. Meg tudom csinálni. Elég gyakran csinálom.
– Kutyákon.
– Nekem egykutya. – A lány rámosolygott, és West hirtelen megdöbbentette a
szépsége. Hogyhogy nem vette észre eddig, hogy ez a lány, aki a semmib l
bukkant fel ebben a rémálomban, a legszebb teremtés, amit azóta… Nora óta
látott? Nem mintha bármiben is hasonlítottak volna. Lailának sz ke haja volt,
mint a nagybátyjának, és égszínkék szeme, magasan ül járomcsontja és szédít
mosolya. Még az arcán lev csúnya vágás sem tudta elcsúfítani a szépségét.
– Bámulsz. – Laila megkarcolta Wes ujját a lándzsával. – Nagyon csúnya az
arcom?
– Tessék? Nem. Csak megfigyeltem a hasonlóságot közted és a nagybátyád
között.
– Mindketten a nagyanyámra hasonlítunk.
– A nagyanyád biztosan gyönyör lehetett. Hiszen te is az vagy. Søren viszont
nem az. Vagyis lehet, hogy az, de nekem nem az esetem.
Laila ismét elmosolyodott, ahogy a tesztcsíkot Wes vércukormér jébe dugta.
– A legtöbb n azt mondaná neked, hogy Søren gyönyör . Különösen a
nagynéném.
– Űlyan fura, hogy úgy hívod Norát, hogy a nagynéném . Nem tudom
megszokni.
Laila vállat vont. – Nem emlékszem olyan id re, amikor ne lett volna a
nagybátyám életében. Vannak fotók róla, amiken engem tart a karjában, még
csak négy- vagy ötéves voltam.
– Gyakran meglátogatott?
– Évente egyszer. Néha többször, néha kevesebbszer. Te hogy ismerkedtél
meg vele?
Wes m egm erevedett. Ez a beszélgetés sokkal könnyebb lenne, ha Laila nem
tekintené Norát a család tagjának. Most mit mondjon neki? Ó, a nagynénéd meg

én az utóbbi egy hétben együtt háltunk. Igen, a nagybátyád tudja. Hosszú
történet.

– Neki dolgoztam – m ondta Wes. Úgy döntött, nem borítja fel jobban a lány
világát annál, mint amennyire ma este már felborult. – Órát tartott az
egyetemen, ahová jártam. Írásórát. Gyakran beszélgettünk óra után. Teológiáról,
filozófiáról… a szexr l, a drogról és a rock and rollról. Mindenr l. A félév végén
megkérdezte, nem akarok-e hozzá költözni. Akart magának egy titkárt.

– Együtt laktál vele?
– Rosszul hangzik, úgy sejtem. – És az is volt. Ó, mennyit piszkálták a haverjai,
amikor kiköltözött a kollégiumból és beköltözött a rohadtul dögös Nora
professzorn höz , ahogy a barátai nevezték. Wes imádta. Talán dühösnek
tettette magát, amikor a barátai irigykedtek, hogy Nora meg miket
m velhetnek most, hogy egy fedél alatt laknak… De igen, imádta. A fiúk kezdtek
féltékenyek lenni. Az id sebb n , aki erotikus regényeket ír – a srácok Mrs.
Robinson-fantáziái… Wes meghagyta nekik. Wes Railey nem beszél a szexuális
életér l, ez volt a válasza a faggatásukra. A képzeletükben él kép sokkal
izgalmasabb volt számukra, mint maga az igazság.
– Bulisan hangzik. Én tök szívesen költöznék össze vele.
– Jó buli volt. Szuper lakótárs volt.
– Volt? Elköltöztél?
– Igen, tavaly. Kissé… bonyolódtak a dolgok.
Nemigen tudta, hogy magyarázza másképp úgy, hogy nem megy bele a
piszkos részletekbe, de láthatóan Lailát ez nem zavarta össze.
– Megértem. Amikor visszatért a nagybátyámhoz, valószín leg nem akarta
volna, hogy olyan lakótársa legyen, aki úgy néz ki, mint te.
Wes szeme meglepetten tágra nyílt.
– Úgy értem, egy pasi – tette hozzá Laila sietve. – Nem akarta volna, hogy egy
másik pasival lakjon együtt.
– Te tudtad, hogy szakítottak?
Laila ismét elpirult, kék szemében b ntudat bujkált.
– A vércukrod még mindig alacsony.
– Van egy glükóztabletta a táskámban. Te pedig elpirultál – mondta Wes, és a
lányra mosolygott.
Laila odaadta neki az egyik tablettát.

– Utálom, hogy ilyen világos a b röm.
– Most nem világos. Hanem élénkpiros.
– Hagynom kellett volna, hogy elájulj. – Laila dühösen a fiúra nézett, majd
visszamosolygott rá.
– Hagynod kellett volna – mondta Wes. – De nem ájultam el, szóval el kell
mondanod, miért pirultál el.
– Azért, mert… a nagybátyám nem tudja, hogy én tudom, hogy meg a
nagynéném szakítottak.
– Hogy tudtad meg? Nora mondta el neked?
– A szobájuk az enyém mellett van. Hallottam ket beszélgetni.
– Mit hallottál?
– Csak a beszélgetésüket. – Wes nem volt biztos benne, hogy hisz-e a lánynak.
Arcpírja olyan er sen sütött, hogy Wes legszívesebben feltette volna a
napszemüvegét.
– Egyszer eljött látogatóba, és hallottam valami olyasmit, hogy el akarja
hagyni a nagybátyámat, és hogy a nagybátyám ne mondja el nekünk. Úgy t nt,
tudja, hogy úgyis visszamegy hozzá. Ezért nem mondta el nekünk, hogy
elhagyta.
– És visszam ent hozzá. – Wes m egint lehunyta a szem ét. – A nagybátyádnak
igaza volt.
– Mindig igaza van. – Laila röviden felnevetett. Jó nevetése volt – édes és
muzsikáló. – Wes? Magadnál vagy? – Laila csettintett az ujjával Wes füle mellett.
– Igen, igen. Szédülök. Ha Nora most látna, egészen Kentuckyig rugdosná a
seggemet.
– Szerintem nem lenne dühös rád.
Wes, még mindig lehunyt szemmel, bólintott. Nora dühös lenne rá.
rjöngene. Istenem, mennyire szerette volna, ha Nora most itt lenne, ha
üvöltözne vele, azt mondaná, hogy milyen ostobaság volt t le, hogy öt kibaszott
percet nem szánt arra, hogy egyen valamit. Wes annyira vissza akarta kapni
Norát, hogy eladta volna érte a saját testét. A veséjét, a tüdejét, bármit, amib l
kett volt, csak hogy visszakaphassa. Hála az égnek ezért a kis alacsony
vércukorért. Legalább így mindenki ennek tulajdonítja Wes remegését és nem
annak az igazságnak, hogy még soha életében nem félt ennyire.
– Egyszer már volt diabéteszes ketoacidózisom, amíg nála laktam. Amint

kikerültem a kórházból, egy teljes órás kise​ l adást tartott nekem arról, hogy
mennyire megijesztettem, és hogy ezt soha többé nem engedi meg nekem.

– Nem is lehetett olyan rossz. Mosolyogva mondod.
– Majdnem jó buli, ha az embert Nora darabokra cincálja. Egészen addig nem
is tudtam, hogy fontos vagyok neki… azt hitte, elveszít engem.
– Azt mondják, az ember akkor jön rá, mi van a birtokában, amikor elveszíti.
Wes megrázta a fejét.
– Nem, nem igaz. Mindig is tudtam, mi volt a birtokomban. Nem kell
elveszítenem ahhoz, hogy megtudjam.
– Mi volt a birtokodban?
Nora, gondolta Wesley, de nem mondta ki. Láthatóan Lail​ át vigasztalta a
gondolat, hogy Nora és a nagybátyja szerelmesek egymásba és újra együtt
vannak. Laila érdekében Wesley megtartja magának az igazat a Norával való
kapcsolatáról.
– A legjobb barátom, és vissza akarom szerezni t.
– És vissza is szerezzük. – A hang a fürd szobába vezet ajtóból érkezett. Wes
kinyitotta a szemét, és meglátta Sørent. – Kerül, amibe kerül.
– Biztos benne? – nézett fel rá Wes a padlóról.
– Igen.
– Remélem, igaza van – mondta Wes, és elkezdett feltápászkodni a földr l.
Søren Wes felé nyújtotta a kezét. A fiú csak rápillantott, majd egyedül felállt,
bár egy szédüléshullám majdnem ismét a padlóra küldte.
– Mindig igazam van – mondta Søren. – Ha készen áll, indulhatunk.
– Mi ez a többes szám?
– Én, Grace és maguk ketten. – Søren Wes és Laila felé biccentett.
– Kingsley nem jön? – kérdezte Wes, amint a szédülés elmúlt és látása
kitisztult.
– Nem . – Søren kinyújtotta a karját, és Laila úgy fúrta be m agát közé, ahogy
egy madár a fejét a szárnya alá dugja. – már elment.

17

A KIRÁLYN

Arra kértem a férjemet, hogy áldozza fel magáért önmagát. A kis esti mese után

Marie-Laure ezekkel a szavakkal hagyta magára Norát. A francia ribanc még egy
vidám Bonne nuit-t is mondott, majd összegömbölyödött az ágyon, és gyorsan
elaludt. Nora elt n dött, hogy vajon ráüvöltsön-e Marie-Laure-ra, esetleg
belerúgjon vagy ilyesmi, de Damon néma fenyegetéssel állt és figyelte t. Így
Nora a csuklóján lev kötelek és a fura póz ellenére megpróbált a lehet
legkényelmesebben elhelyezkedni. Szívével-lelkével és minden erejével azon
imádkozott, hogy senki ne haljon meg Marie-Laure miatt, a keser sége, a
rögeszméje miatt. Semmilyen érvelés vagy racionalizálás nem találhat értelmet
ebben az rületben, így Nora a csodáért imádkozott.

Hajnalban végre elaludt. Arra ébredt, hogy keze elgémberedett a kötelekt l,
és nem történt meg a csoda.

A Marie-Laure elfoglalta hálószobában Nora egyedül volt. A lehet
legnyugodtabban és legészszer bben kiértékelte a helyzetét. Marie-Laure-nak
láthatóan teljesen elgurult a kibaszott gyógyszere. Ez volt a legnyugodtabb és
legészszer bb értékelése Søren volt feleségér l. Nem. A jelenlegi feleségér l. És
Nora m ég azon aggódott az utóbbi tizennyolc évben, hogy az egyház tudom ást
szerez róla, pedig nem más, mint egy szeret . Mi lenne, ha megtudnák, hogy
Sørennek felesége van?

De… Nora megpróbálta vigasztalni magát, miközben figyelte, hogy a nap
miként bukkan fel az ablakpárkány mögött. Søren nem volt pap, amikor
megn sült. És az egész világ halottnak hitte Marie-Laure-t. A házasságot soha
nem hálták el, Marie-Laure csábítási kísérletei ellenére sem. Ha mindennek
vége, Søren biztosan el tudja intézni, hogy a házasságot semmisnek mondják ki.
Vagy, ami még jobb, Søren megözvegyülhet.

Nora kényszerítette magát, hogy ne gondoljon Søren családi állapotának
kuszaságaira. Nem számít. Csak azért gondolkodik rajta, mert sokkal kevésbé

rémíti meg, mint a valódi problémája. Át kell törnie ezen a megrögzöttségen.
Nem adhatja még be a derekát. Marie-Laure egy pillanatig sem gondolkodik, ha
gyilkolni kell. Egyszer már lelökött egy fiatal lányt egy szikláról. Még könnyebb
lenne az egyik emberével golyót repíttetni Nora fejébe.

Szerencsére úgy t nt, Marie-Laure el bb el akar játszadozni vele, Sørennel és
a többiekkel. Ehhez id kell, és ha elég id telik el, bármi megtörténhet. Marie-
Laure láthatóan alábecsülte azokat, akikkel baszakodni akar. Amikor Nora a
várost járta Kingsley-vel, mindig is jól szórakozott azon, hogy k ketten
mennyire megrémítették azokat az ártatlanokat, akik között elvegyültek.
Kingsley Edge – a űerverzek Királya, az Alvilág Királya – hálószobai kalandozásai
legendásak voltak. Kingsley nyíltan beismerte, hogy a férfiakat és a n ket is
szereti, szereti a szexet, a perverziót, a legsötétebb gyönyöröket – a vérrel, a
késsel való játékot és a személyes kedvencét, a nemi er szak-játékot. Mindez
félelmet keltett azon kívülállók szívében, akikkel összetalálkoztak. A játék szó
láthatólag nem jutott el az agyukig. A legkevésbé az aggasztotta ket, hogy
Kingsley perverz. Hogy Kingsley egykor kém és bérgyilkos volt, aki a húszas
éveiben a francia kormány ellenségeit gyilkolgatta – na, ett l sokkal inkább
lehetnének idegesek.

Ó, és mindennek tetejébe Søren, aki a világon mindenkinél jobban szerette
Norát és szeretni is fogja, egy kérlelhetetlen szadista volt, aki a Nyolcadik Körben
egykor szögeket vert egy dom heréjébe. Űlyan ember, aki figyelmen kívül
hagyta alárendelt szeret je menekül szavát és kegyelemért való könyörgéseit,
és az eszméletlenségig verte a fiút. Nora elmosolyodott az emléken. Végül is
maga adogatta Sørennek a szögeket, mialatt Kingsley lefogta a fiút. Két
megoldást kínáltak fel a domnak – King igazságszolgáltatását vagy a bíróságot. A
fiú Kinget választotta, de hamarosan megbánta döntését.

Végül Marie-Laure is meg fogja bánni. Remélhet leg Nora még megéri.
Ahogy véres visszavágások képei táncoltak a fejében, Nora figyelmen kívül
hagyta a benne megszólaló, halk hangot, amely arra figyelmeztette, hogy Søren
semmi olyat nem tenne, amivel az életét kockáztatná. A megmentésére
irányuló hadm velet, ahol berúgják az ajtókat és ropogni kezdenek a fegyverek,
csak mindannyiuk halálával végz dne. Id nként hallotta a fapadló nyikorgását
az ajtón kívül – Marie-Laure egyik embere rt állt az ajtaja el tt, készen arra,
hogy szitává l je, ha esetleg sikerül kioldoznia a kötelékeit.

Egy próbálkozást mindenesetre megér.
Nora lassan elfordította a karját, miközben megpróbálta kitapogatni a
köteleket, a csomót. Amikor profi dominaként dolgozott, elégszer csinálta a
Shibarit. Imádta, f leg olyan kuncsaftoknál, akik három- és négyórás alkalmakra
fizettek be. Egy kuncsaftot fordított rák-kötésbe tenni egy órába is beletelt.
Nora ismerte a csomókat és a kötelet is, és tudta, hogy olyan nincs, hogy ne
tudna kievickélni a kötelékek szorításából. Damon a csuklóját és az alkarját
kötözte meg. Ki kell ficamítania a saját vállát, hogy elérje a csomókat.
Mégis, egy kificam ított vállba m ég senki nem halt bele. Azonban a golyókba
elég sokan.
Ahogy Nora elkezdett a kötél ellenében mozogni, kinyílt az ajtó.
Amint Andrej rábámult, Nora azonnal megmerevedett. Norának nem tetszett
a férfi arckifejezése – sütött róla a totális megvetés –, de ez jobb volt, mint az
alternatívája. Legalább nem látott er szakos vagy kéjes szándékot a szemében.
– Segíthetek? – kérdezte, amint a Dagadt űasi színtiszta lenézéssel bámult rá.
– Reggelihez kéreti magát.
– Mi az, kannibál is?
– Meglehet – mondta a férfi, majd az ágyhoz lépett és elkezdte kibogozni Nora
kötelékeit. Amint Nora keze és lába szabadon volt, a férfi a fürd szoba felé
biccentett. – Egy perc. Jól használja ki.
Nora berohant a fürd szobába és úgy pisilt, akár egy versenyló. Ismert olyan
domokat és alárendelteket, akik a vizelet-visszatartással játszadoztak. Hála
istennek Søren perverzitása a kínzás egy sokkal sz kebb területére
korlátozódott. Bár id nként kicsit démonikusan viselkedett Norával, mikor a
klubban játszadoztak. Egy szeánsz közepén Nora bevallotta, hogy rettent en kell
pisilnie. Søren egy fémvödröt rúgott a szoba közepére, és ennyit mondott:
– Tessék.
Andrej egy percet adott neki, így Nora nem pazarolta az id t. Amíg a
fürd ben volt, vadul körülnézett, próbált valami olyan tárgyat keresni, aminek
hasznát veheti. Semmi. Kibaszottul semmi, hacsak nem jön rá, hogy lehet valakit
megfojtani egy törülköz vel.
– Jobb? – kérdezte Andrej, mikor Nora belépett.
– A hólyagom hálaimát rebeg magának.
– Ne nekem köszönje. Nem akarja, hogy megint összevizelje magát.

– Érzékeny n nek t nik – mondta Nora, amint Andrej, a Dagadt űasi
megragadta a karját és kivezette a folyosóra. Nagy fegyvere az oldalára volt
szíjazva.

Nora gyorsan megbánta, hogy visszautasította Kingsley ajánlatát, miszerint
megtanítja l ni. Søren túlságosan fiatalon plántálta belé jezsuita pacifizmusát. Ez
és kamaszkori vonzódása MacGyverhez nagyjából kiölt bel le minden
vonzalmat, amit a fegyverek valaha is jelenthettek számára. Kingsley régen
megtanította neki, hogy az önvédelem f szabálya: ne csinálj semmi
ostobaságot . Könnyedén tekinthet ostobaságnak megpróbálni ellopni egy
fegyvert egy jól megtermett zsoldostól, f leg ha azt sem tudja, hogyan lehet
kibiztosítani. Végzetes ostobaságnak.

Dagadt űasi a konyhába vezette Norát, ahol az asztalnál Marie-Laure ült
köntösében és ruhájában. Úgy festett, mint valami nyavalyás, teázgató hercegn .
Marie-Laure nem szólt Norához, fel sem pillantott rá, miközben felemelte
teáscsészéjét és belekortyolt. Dagadt űasi lelökte Norát a földre, és odaállt mögé.
Nora csendben várakozott, és titokban körülnézett a helyiségben. Amikor itt járt
Søren apjának temetésén, a család itt gy lt össze a reggelihez. Nora akkor csak
tizenhét éves volt, de volt annyi esze, hogy csendben legyen, lehajtsa a fejét és
beleolvadjon a háttérbe, hogy senkinek eszébe se jusson elt n dni, ki is vagy
mit keres itt. Amikor kérdezték, azt mondta, hogy Claire barátn je – Claire Søren
tizenhat éves féltestvére volt az apja második házasságából. Ez nem volt igazából
hazugság. Nora és Claire nagyon jól kijött egymással. És a Claire barátn je
sokkal jobban hangzott, mint az, hogy a papom, aki szerelmes belém, azért
hozott el ide, hogy elmondhassa nekem az összes titkát . A diszkréció akkor
többet ért a merészségnél. Nora úgy döntött, hogy ma is többet ér.

– Éhes? – kérdezte öt perc hallgatás után Marie-Laure.
– Én? – kérdezte Nora.
Marie-Laure bólintott.
– Nem utasítanám el a reggelit, ha felajánlaná.
– Felajánlom.
Nora fel akart állni, de az r visszalökte a földre. Marie-​Laure egy tányért
nyújtott felé, amit Dagadt űasi elvett és a földre dobott Nora el tt.
– Vaj nincs?
Andrej, a Dagadt űasi csak sötéten nézett rá.

– Nem bánja, ha a földön kell ennie, ugye? – kérdezte Marie-L​ aure, amikor
végre odafordult, hogy Norára nézzen.

– Fél életemet alárendeltként töltöttem. Azt hiszi, most el ször eszem a
földr l? – Letört egy kis darab száraz pirítóst és a szájába tömte.

– Fél életét alárendeltként töltötte? Érdekes… meséljen róla.
– Az alárendeltségr l? Mit akar tudni?
– Miért csinálja? Miért szereti?
– A válaszok talán egy kicsivel tovább tartanak, mint egy reggeli.
– Ez már inkább uzsonna.
– Jól van. Az alárendeltség. Egyesek, n k és férfiak, élvezik azt, ha feladják az
irányítást. Néha rövid id szakokra – szexuál​ is élmények idejére. Egyesek
állandóra, éjjel-nappal. Engem felizgat, ha átadom az akaratomat és a testemet
Sørennek.
– Maga nem t nik amolyan átadó típusnak.
– Mi árult el?
Marie-Laure halkan felnevetett.
– Valaki nem olyan régen azt a buta döntést hozta, hogy egy fontos ügyben
keresztbe tesz nekem. Andrej idehozta, hogy elbeszélgessenek.
Norának az az érzése támadt, hogy ez a találkozás, amire Marie-Laure
elbeszélgetésként utalt, azzal végz dött, hogy valaki a padlón fekve elvérzett.
– És végül mindent sikerült megtárgyalni? – kérdezte Nora. Igyekezett arra
koncentrálni, hogy minél gyorsabban egyen, hátha Marie-Laure meggondolja
magát és elveszi t le az ételt. Muszáj ennie, hogy legyen ereje.
– Úgy sikerült tárgyalni Andrejjel, hogy ez az em ber többé nem lélegzik. Bár
én nem siratnám meg. Valamiféle démon volt, hírhedt volt az olyan dolgokról…
nos, amikért Andrej is hírhedt.
– A zseniális m legyes horgásztudományáról?
Marie-Laure elmosolyodott.
– Tudja, pontosan így értettem. Ez az ember, aki ölt a szerelemért, kéjért és
pénzért, könyörgött és sírt, hogy kegyelmezzünk meg neki. Maga, aki hasonló
helyzetben van, itt ül a földön, sérteget engem és poénkodik.
– Egész nap egyetlenegyszer sem sértettem meg.
– Ja, igen, az tegnap éjjel volt. Bocsásson meg nekem. De mégis… magyarázza
meg, hogyan lehet egy n ilyen… – Marie-Laure elhallgatott, mintha a megfelel

szót kereste volna.
– Bátor? Merész? Tökös?
– Űstoba – javította ki Marie-Laure. – Hogy lehet egy ilyen n , aki ilyen

könnyelm en figyelmen kívül hagyja saját biztonságát, hogy lehet ilyen boldog,
mint egy mesterkélten mosolygó kis öleb, egy férfi lábánál? Meg tudja ezt
mondani nekem?

– Nos… el ször is nem hiszem, hogy valaha is mesterkélten mosolyogtam.
Nem hinném, hogy különösebben kokettáló típus vagyok. S t, az sem biztos,
hogy le tudom írni helyesen a kokettál szót, még akkor sem, ha pisztolyt tartanak
a fejemhez. Azért kérem, ne tartson annak – felpillantott a Dagadt űasira, aki
sötéten nézett rá. sem volt az a mesterkélten mosolygó típus.

– De maga boldog volt, hogy ott ülhet a férjem lábainál.
– Szép lába van.
– Nem válaszol a kérdésemre. Ez kezd bosszantó lenni.
– Jól van, komoly választ adok rá. Mondhatom? Tessék. – Nora nagy leveg t
vett. Nem akart ilyesmir l beszélni Marie-​Laure-ral, de amíg érdekes marad a
számára, amíg szórakoztató marad, addig életben marad. – Engem felizgat az, ha
Søren alárendeltje vagyok. Nem tudom, hogyan vagy miért. Nem tudom jobban
m egm agyarázni, m int ahogy m aga sem tudja m egm agyarázni, hogy m iért az ír
reggeli teát szereti az angol helyett, vagy melyiket is issza. Ez személyes ízlés
kérdése. Én szerettem. Søren a világ legszebb férfija, olyan bels motiváció és
befolyásosság van benne, am ihez én vonzódom , egy pillantásával a frászt tudja
hozni bárkire, egyetlen szóval képes térdre kényszeríteni, és ha az ember
elköveti azt a hibát, hogy a szemébe néz, belelát az illet lelkébe. És ez azért
hiba, mert az ember soha nem akarja majd elkapni róla a tekintetét,
bármennyire csupaszon és lemeztelenítve is áll ott el tte a legszemélyesebb
bens je. Azért térdeltem a lábánál, mert úgy éreztem, hogy ott a helyem. És
nem, nem azért, mert annyira nem érdemlem meg t, hanem azért, mert olyan
nagyon is megérdemelte az odaadásomat.
Nemes, igaz beszéd volt, gondolta Nora, amint szavai elültek a konyhában.
Igaz, igen, de nem a teljes igazság volt. Bár akár azt is kimondhatja.
– Ó – tette hozzá egy pillanattal kés bb. – És attól, hogy átadom magam a
fájdalomnak, attól betonkemény lesz a farka, és ha olyan hangulatban van, úgy
kefél, akár egy expressz​vonat. Nem mintha maga err l bármit is tudna.

Marie-Laure a tányérba ejtette a villáját, és a fémes csengés
végigvisszhangzott a helyiségben.

– Azt hiszem, nem kedvelem magát – mondta.
– Lépjen be a klubba – vágott vissza Nora. – Számos klubtag van, akik között
elvegyülhet.
– Az öcsém is a klub tagja?
Nora fennakadt a kérdésen. Ha megpróbálja elmagyarázni a Kingsley-vel való
kapcsolatát, az több veszélyt rejthet, m int ha el akarná m agyarázni, hogy m iért
szereti megadni magát Sørennek.
– Nem akar az öcsémr l beszélgetni? – kötekedett Marie-L​ aure. – Izgalmas.
– Beszélhetünk Kingsley-r l. Beszélhetünk bármir l. – Nora úgy döntött, talán
mára eléggé felbosszantotta Marie-​Laure-t. Napsütéses, szép napra ébredtek.
Szeretett volna megérni még egy reggelt.
– Jól van. Beszéljünk. De dolgozzon, amíg beszél. Mosogasson el.
Nora felpillantott a Dagadt űasira, aki bólintott felé. A férfi engedélyével Nora
felállt a földr l, és elkezdte összeszedni az edényeket.
– Bármikor megválaszolhatja a kérdésemet – mondta Marie-​Laure, és ismét
belekortyolt a teájába.
– Ööö… Kingsley és köztem bonyolult volt a helyzet. Nem, vannak napok,
amikor nemigen kedvel engem. És van, amikor úgy vagyunk, mint a borsó meg
a héja.
– Miért? Mert maga elabortáltatta a gyerekét?
Nora majdnem a földre ejtette az edényeket. űuszta akaraterején múlt, hogy
az edények és maga nem törtek össze.
– Így volt, igen – ism erte be szégyenkezés nélkül. – De nem , nem ezért nem
kedvel néhanapján. A terhesség véletlen baleset volt, a közös véletlen
balesetünk. Soha nem volt elég kisstíl ahhoz, hogy ezért gy löljön engem.
– Akkor miért gy löli?
– Nem gy löl. Vagyis nem mindig. Ha dühös Sørenre, akkor én vagyok a
tettestársa, az egyetlen ember a Földön Kingsley-n kívül, aki képes hatni
Sørenre. De ha… ha eszébe jut az, hogy mi volt közte és Søren között, és
hiányozni kezd neki, akkor ellenséget lát bennem.
– És maga ellenség?
Nora a kredencre tette a tányérokat.

– Nem, nem én vagyok az ellenség. Még ha nem is léteznék, akkor is kétlem,
hogy Søren hagyná, hogy olyan kapcsolat legyen köztük, mint ami
kamaszkorukban volt. Nehéz ezt megmondani valakinek, aki harminc év után is
szerelmes. Tehát igen, Kingsley talán tagja a Nem kedvelem Norát klubnak, de
közlöm magával, hogy a Nem hagyom, hogy az embereimnek baja essen
klubban is benne van. És én mindenképpen az embere vagyok.

– Vettem a fenyegetést.
– Feltehetek magának egy kingsley-s kérdést? – Nora elvett egy szalvétát és
elkezdte letörölni a morzsákat az asztalról. Marie-Laure sötét szeme sötét
örömt l csillant fel.
– Kérem, tessék.
– Kingsley és Søren barátok voltak – más szót nem tudok rá mondani –
éveken át. Nem telik el nap, hogy ne beszélnének egymással. És mindezek
ellenére Kingsley többé-kevésbé túllépett a dolgon. Van valakije, akit szeret, és
akivel megosztja az életét…
– Ó, igen, igen. Egy kicsit undorít ez a dolog. Az a n Haitir​ ól? Az öcsémnek
jobb járna.
Nora futólag elképzelte, hogy szemen döfi Marie-Laure-t egy villával. Talán
meg is tette volna, de nem volt kéznél villa. A kredencen hagyta.
– Juliette-nél nincs rendesebb n a világon. Egyébként mit érdekli magát
Kingsley, Søren vagy bárki, akivel kefélnek? Ez az én kérdésem. Harminc év telt
el. Természetesen Kingsley még mindig táplál érzéseket Søren iránt – állandóan
együtt vannak. De maga… maga harminc évvel ezel tt elt nt. Miért jött vissza?
Miért most? Miért nem vagy tíz évvel ezel tt?
– Ez egy érdekes kérdés, a válaszom pedig még érdekesebb. Maga különösen
érdekesnek fogja találni, tekintve az öcsémmel közös múltját. – Marie-Laure
letette a teáscsészéjét és megigazította a köntösét. – Tudja… tavaly egyfajta
nosztalgia fogott el. Brazíliában éltem a birtokomon, és meglehet sen boldog
voltam. És mégis, hiányzott Franciaország. Amíg kicsik voltunk, a szüleink
minden augusztusban elvittek minket az öcsémmel egy bájos tengerparti helyre
Franciaország déli részére. Imádtam azokat a napokat abban a falucskában. Úgy
döntöttem, pár napra visszamegyek. Önmagam kényeztetése, tudom… de azt
gondoltam, jó lenne látni pár régi kísértetet.
– És látott? – Nora lesöpörte szalvétáját egy kis szemetesbe.

– Igen. Sétáltam a sz k, kanyargós utcákon, a tengerpart mentén, a dokk felé.
Megálltam egy szabadtéri kávézónál kávézni. És ott… megláttam t…

– Kit? – kérdezte Nora.
– Megláttam Kingsley-t.
Nora megrázta a fejét.
– Biztos, hogy nem. Az nem lehetett . Már nem jár vissza Franciaországba.
Azt mondta, túl sok ember van ott, akik holtan akarják látni.
– De Kingsley volt. Higgye el nekem. Évekig t n dtem azon, hogy Kingsley
hogyan n tt fel, miután én meghaltam. Elt n dtem, milyen lehet húsz-,
huszonöt-, harmincévesen… és ott volt Kingsley, egy gyönyör lánnyal a karján
lépkedett az utcán, titokkal a szemében. Tudja, véletlenül értesültem az öcsém
valódi hajlamairól. És ezt úgy értem, hogy találkoztam az egyik balesetével.
– Balesetével? – Nora nem volt benne biztos, jól hallotta-e. Kingsley-nek… volt
egy…
– Gondolom, nem tervezett volt. Mármint az öcsém gyereke.
Az egész konyha megreszketett, ahogy Nora kezéb l a kredencre potyogtak
az edények. Marie-Laure dühösen nézett rá. Nora nem is figyelt oda.
– Kingsley-nek volt egy kisgyereke?
– Non, nem kisgyerek, ahogy maga mondja. A húszas éveiben jár. A fia, akir l
azt sem tudja, hogy létezik.
– Ó, istenem! Kingsley-nek van egy fia – ismételte Nora. És valamilyen okból,
amin nem akart, nem is kellett elgondolkodnia, ez a tudás friss reménnyel
töltötte el. Ha ezt másmilyen környezetben tudja meg, sírt volna az örömt l.
Kingsley-nek van egy fia, egy, a húszas éveiben járó fia, aki olyan jókép , mint az
apja? Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, és mégis, Nora elhitte. És amint elhitte,
egy seb, aminek a létezésér l eddig tudomása sem volt, hirtelen bezárult és
begyógyult.
– Teljesen bizonyos, hogy Kingsley-é?
– El ször én is kételkedtem benne – mondta Marie-Laure. – Bár a hasonlóság
különös volt, lehetséges, hogy csak távoli rokon… vagy csupán hasonmás. Ezért
valakivel utánanézettem a múltjának. Kiderült, hogy az öcsémet is nosztalgikus
érzések fogták el huszonnégy évvel ezel tt. Megismert egy n t és pár napot
eltöltött az ágyában. Egy férjes asszony volt, akinek a férje egy hétre űárizsba
utazott üzleti ügyben. Az asszony a fiú származását még a valódi apja el tt is

titokban tartotta.
– Tudja… – Nora elhallgatott és nagy leveg t vett. Könnyek gy ltek a

szemébe. Tudta, hogy túl kell élnie ezt a rémá​ lmot, történjen bármi – már csak
azért is, hogy megtalálja ezt a fiatalembert, Kingsley gyermekét. – Tudja a nevét?

– Nicolas… szép francia név az unokaöcsémnek, igaz? – Marie-Laure a francia
kiejtéssel, ízlelgetve ejtette ki a nevet – ni-ko-lá. – Még mindig nem tudom
eldönteni, megismerkedjek-e az öcsém fattyával.

Norában feltámadt a düh. Kingsley fia… Nora egyszer gyermeket várt
Kingsley-t l, és úgy döntött, nem tartja meg. Mai napig nem bánta meg ezt a
döntését, de most eddig nem létez anyai érzéseket fedezett fel magában,
amelyek harcra készen sorakoztak fel a szívében. Életben marad, megkeresi ezt
a fiút, megmondja neki, honnan származik és hová tartozik. És talán még egy
illedelmes ölelést is megkockáztat, és közben tudni fogja, hogy olyat tesz, amire
soha nem gondolta magát képesnek – a karjaiban tartja Kingsley gyermekét.
Soha nem találkozott vele, Nicolas-val, Kingsley fiával. De halálig küzdeni fog,
hogy megvédje t ett l a n t l és a vele kapcsolatos beteges, aljas terveit l.

– Ne menjen Kingsley fia közelébe, ha kedves az élete – mondta halkan és
fenyeget n. Volt valami a hangsúlyában, ami még Marie-Laure rültségén és
sötétségén is áttört.

– Egyáltalán nem érdekel az a fiú – legyintett lemondóan Marie-Laure. –
űusztán a kíváncsiság hajt. Amikor megláttam, egyszer en csak elt n dtem az
öcsémen. Évek óta most gondoltam rá el ször. Végül is abban a hitben éltem,
hogy csak tettette a n k iránti érdekl dését, így fedezte valódi szándékait. És
mégis, él bizonyíték volt rá, hogy az öcsém a húszas éveiben n kkel bújt ágyba.
Elt n dtem… vajon miben tévedtem még?

– Ezért nyomozni kezdett?
Marie-Laure bólintott, a Dagadt űasi pedig a földre bökött. Nora ismét
letérdelt és figyelmesen hallgatott. A Nicolas-t illet leleplezés után mindent meg
kellett tudnia. Milyen más titkai vannak még Kingsley-nek? Talán több titka van,
mint amennyir l maga tud?
– Igen. Még New Yorkba is elmentem, bár megfogadtam, hogy soha nem
teszem, mivel tudtam, hogy az az öcsém felségterülete. Azon a kis kiránduláson
elég sok mindent megtudtam. Az öcsémnek fogalma sem volt róla, hogy
követem, figyelem, a távolból nézem. Szeret k… n k és férfiak. Leginkább az a

Juliette, bár az öcsém igyekszik mindenki felé azt mutatni, hogy nem fontos
számára.

– Vannak ellenségei. Úgy védi meg Juliette-et, hogy nem mutatja ki senkinek,
mennyire fontos neki.

– Tudom, hogy vannak ellenségei – mondta mosolyogva Marie-Laure. – Én is
közéjük tartozom. Mindenre felkészítettem magam. Tudtam, hogy látni fogom
az öcsémet jönni-menni a házából, látni fogom a színházi páholyában, amerikai
futball közben – vagyis, elnézést, focizás közben – egy iskola tornapályáján.

Nora gyomra elszorult Marie-Laure szavaira. Kingsley manapság egyetlen
emberrel focizott, és az…

– Maga meglátta t Sørennel.
– Oui. Megláttam a férjem m el. Megtudtam , hogy a férjem katolikus pap lett,
és az öcsém még ennyi id után is szerelmes belé. De ez csupán tragédiának t nt
nekem, hogy az öcsém még harminc év elteltével is reménytelenül szerelmes.
Reménytelenül szerelmes egy olyan férfiba, aki több okból sem lehet az övé.
Hiszen ha katolikus pap, biztosan cölibátust fogadott. Ez nagyon is érthet volt
számomra. A férjem, akit egyáltalán nem érdekelnek a n k, pap lett. Abból, amit
hallottam, egyszer en tartozhatott volna azon papok csoportjába, akiket nem a
n k érdekelnek.
Nora keze remegni kezdett, ahogy Marie-Laure folytatta a történetet. Nem
tetszett neki a beszélgetés iránya.
– Mégis – folytatta Marie-Laure – nem tudtam megállni, hogy ne figyeljem. Ez
egy szörny seb volt, amit állandóan felkapartam. És figyeltem tovább.
Figyeltem az otthonát abból a kis erd s csalitosból, ami elrejtette.
Nora lélegzete felgyorsult.
– Szép kis paplak az, olyan csendes és magányos. Annyira szánalmasnak t nt
el ttem a férjem. Egy cölibátusban él pap, aki lemondott a szerelemr l, a
házasságról és a gyerekekr l azért, hogy egy olyan istent szolgáljon, akit a
legkevésbé sem érdekelt, hogy a lába alatt futkosó kis hangyák mivel töltik
napjaikat. Tetszett, hogy pap lett. Vigasztalt a tudat, hogy egyedül fekszik az
ágyában, senki nem ér hozzá, senki nem szeretkezik vele. Reméltem, hogy
legmagányosabb éjszakái egyikén rám gondol, a házasságunkra, és arra, hogy
ott feküdtem mellette és vártam az érintésére, annak az érintésére, akit olyan
kevéssé érdekelt a szerelmem, mint amennyire érdekelte Istent. Aztán

megláttam azt a n t.
Nora hallgatott. Nem kellett megkérdeznie, kit látott meg Marie-Laure.
– Láttam, hogy egy n jön el hozzá az éjszaka közepén, és odamegy az

oldalajtóhoz, majd kopogás nélkül belép, úgy, mintha a ház az övé volna. Egy
órával kés bb kijött, a kezében takarókkal, egy üveg borral, egy gyertyával és…

– Messzelátóval – fejezte be Nora Marie-Laure mondatát. – Az a meteorhullás
éjszakája volt. Szerettük volna megnézni.

– Én néztem, ahogy maguk nézték. Néztem magukat, ahogy takarót terítenek
le a földre és felbám ulnak az égboltra a fák között. Láttam , hogy m aga a fejét a
férjem mellkasára hajtja. Figyeltem, ahogy végigszánt a kezével a maga haján,
miközben beszélgettek és nevetgéltek egy órán át, és közben csillagok potyogtak
az égb l. Figyeltem magukat…

Nora lehunyta a szemét, és egyetlen könnycsepp folyt végig az arcán.
Emlékezett arra az éjszakára tavaly nyárról. Csak pár hete volt újra együtt
Sørennel, és máris úgy érezte, mintha soha el sem hagyta volna. Søren ötlete
volt, hogy nézzék végig a meteores t. A Szent Ignácban az egyik régi tanára
csillagász volt, és beleültette a fiúkba az éjszaka tudományának szeretetét. Így
éjszakai pikniket rendeztek, k ketten, Søren hátsó udvarában, ahol elbújhattak
a fák között. Kockázatos volt a szabadban kettesben lenniük, de Søren vállalta ezt
a rizikót. Miután az utolsó csillag is lehullott az égb l, Nora odafordult hozzá és
hosszan megcsókolta, elsuttogva neki a szívében régóta tartogatott
bocsánatkéréseket. Sajnálom, hogy elhagytalak. Sajnálom, hogy muszáj volt.
Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. Sajnálom, hogy hazudtam veled kapcsolatban.
Sajnálom, hogy egész eddig megpróbáltalak gyűlölni és téged okolni mindenért.
Csak azért volt, mert megkönnyítette a távollétet t led… Søren egy csókkal és a
következ szavakkal bocsátott meg neki: Azért bocsátok meg neked, mert erre
kérsz, nem azért, mert szükséged van a bocsánatomra. Tetted, amit tenned
kellett. El kellett hagynod azért, hogy azzá lehess, akivé lenned kellett. Most már
csak az számít, hogy itt vagy, Kicsikém . Aztán Søren meggyújtott egy gyertyát,
és Nora lobogó nyári szoknyáját a csíp jéig felhúzta. Végigcsöpögtette a forró
viaszt a combján és a csíp jén, Nora pedig békésen és boldogan adta át magát a
fájdalomnak. Milyen jó érzés volt, hogy újra megadta magát neki, milyen
biztonságban érezte magát mellette, úgy érezte, hazatalált… és a csillagok figyel
tekintete alatt Søren hajnalig szeretkezett vele.

De nem csak a csillagok figyelték ket.
Marie-Laure dühösen mélyet sóhajtott.
– Akkor megértettem, hogy hazudtak nekem. Hogy még aljasabb módon
árultak el, mint hittem. Nekem kellett volna Søren alatt feküdnöm aznap éjjel,
nem magának. Én vagyok a felesége, nem maga.
– azt hitte, hogy maga halott. Nem hibáztathatja érte.
– ölt meg engem – mondta Marie-Laure. Hangja csak úgy csöpögött a
keser ségt l, hogy Nora megesküdött volna, hogy szikrák pattogtak a szavaiból.
– Maga ölte meg magát. Maga megszökött.
– Nem tehettem mást. Szerettem az öcsémet. Azt akartam, hogy boldog
legyen. De én a boldogsága útjában álltam.
– Maga nem akarta, hogy az öccse boldog legyen. Ha azt akarta volna,
érvénytelenítteti a házasságot, vagy elválik és visszamegy Franciaországba, vagy
akár férjnél marad, fogja a pénzt és megszökik. Ezer lehet sége lett volna, ami
által Søren és Kingsley együtt lehetett volna, boldogságban. Maga azt a
lehet séget választotta, ami garantálta, hogy szakítanak. Meg akarta büntetni
Kingsley-t, mert elkövette azt a hibát, hogy Søren belé volt szerelmes, nem
magába. Ne tegyen úgy, mintha valami nemes ügyért játszotta volna el a saját
halálát. Tönkre akarta tenni a kapcsolatukat azzal, hogy elhitette velük, hogy
öngyilkos lett.
– Tönkre is tettem – mondta Marie-Laure büszkén. Tényleg büszke volt. Nora
látta rajta. Kiderült az igazi indíték. Norának igaza volt, és Marie-Laure nem
akarta tagadni. Azért rendezte meg a saját halálát, hogy megbüntesse Kingsley-t
és Sørent, mert szeretni merték egymást. – Tudom, mi történt. A halálom után
Kingsley otthagyta az iskolát és csatlakozott az Idegenlégióhoz. A férjem Rómába
ment, és elkezdett papnak tanulni.
Az a csók, aminek tanúja volt, az utolsó volt.
Marie-Laure olyan szélesen mosolygott, hogy Nora legszívesebben tíz
körömmel esett volna az arcának. És meg is fogja tenni, de nem körömmel –
sokkal jobb fegyvere volt kéznél.
– Nem tette tönkre a kapcsolatukat, bár erre nagyon jó kísérletet tett.
– Ne hazudjon nekem. Ismerem a férjem. Űlvastam a maga aktáját. Maga az
egyetlen, akivel szex uálisan együtt volt, m ióta pap lett.
– Az aktákat Kingsley írja, aki nagyon megbízhatatlan nar​rá​tor. dönti el, mi

kerül beléjük és mi marad ki.
Marie-Laure összehúzott szemmel nézett Norára, aki a szívében lev félelem

ellenére állta a tekintetét.
– Hogy érti, hogy nem tettem tönkre a kapcsolatukat?
Nora mélyen kutatott magában a bátorságért, amire szüksége volt. Kutatott

utána, és meg is találta. Most mosolygott rá Marie-Laure-ra.
– Fogalmazzunk úgy, hogy ma este, ha akarja, pokoli esti mesét mondok

magának.

18

A KIRÁLY

Kingsley végigvezetett a sötétségben egészen Elizabeth New Hampshire-i

házáig. Egyedül vezetett és egyszer sem vette fel a telefont senkinek. Szüksége
volt saját gondolataira ahhoz, hogy eltervezze következ lépését. Søren
kikényszerített bel le egy ígéretet. Megpróbálhatja kihozni Norát a házból, ha
Kingsley megesküszik, hogy senkit nem öl meg. Tudta, hogy Sørent a legkevésbé
sem érdekelné, ha Marie-Laure honfitársainak agyveleje kifolyna a sz nyegre.
De a pap nem akarta, hogy Kingsley végezzen a saját n vérével. Szép gondolat,
de Kingsley olyan csatatereket és vérontásokat látott már, amikr l Søren soha
nem is álm odott. Ígéretet tett, de nem volt szándékában betartani. A csatatéren
nincs helye érzelg sségnek, ha Søren vissza akarja kapni Norát.

Hajnalra Kingsley megérkezett a házhoz, és a kocsit az úttól távol, az erd ben
parkolta le. Átosont a fák között, hátára nagy t zerej puskát csatolt. Vajon
királyságának gyermekei felismernék, ha most látnák? A régensi és viktoriánus
kort idéz öltönyök és katonakabátok elt ntek. A lovaglócsizma is. A mindenkit
elcsábító, huncut mosoly is. Kingsley farmert viselt, fekete pólót, haját a tarkóján
lófarokba fogta, hogy ne hulljon az arcába. Cip jét a kocsiban hagyta, jobban
szerette a meztelen talp érzékenységét és halkságát. Mosoly helyett arcán
eltökélt kifejezés ült.

A fák között meglátta a házat. Lehajolt és úgy haladt át a vastag faágak alatt,
majd el vett egy messzelátót és az ablakokat kémlelte. Laila azt mondta, t és
Norát a könyvtárban tartják fogva. Mivel minden függönyt behúztak, Kingsley
nem látott semmit, még a legkisebb mozgást sem.

A n vére… mi a fenét csinál? Marie-Laure biztosan tudta, hogy Norát
elrabolni egyszer en egyenl a lassú öngyilkossággal. Azt gondolta, hogy
bosszút áll rajtuk és aztán boldogan él és kiélvezi gy zelmét? Nem,
természetesen nem gondolta ezt, és Kingsley-t épp ez ijesztette meg. Ha Marie-
Laure nem akarja túlélni ezt a játékot, akkor nincs m it veszítenie. Ha m eg akar

halni, ha azt tervezi, hogy meghal, akkor semmi nem akadályozza meg abban,
hogy Norát és bárki mást is magával vigyen a sírba.

Ha Kingsley megpróbálja kiszöktetni Norát, és Marie-​Laure elfogja, akkor
nincs több Juliette-tel töltött éjszaka és nappal. Soha többé nem látná viszont.
Amikor legutóbb látta, azon veszekedtek, hogy Kingsley ragaszkodott hozzá,
Juliette hagyja el t. Most nagyon hálás volt azért, ami akkor paranoiának t nt.
És mégis, mit nem adna azért, hogy még egyszer Juliette szemébe nézzen és
elmondhassa neki, hogy mennyire szereti!

– Ó, Jules… – suttogta senkinek és semminek, és arcán mosoly suhant át – az
id zítésed botrányos.

Bárcsak elmondhatná neki, hogy mennyire sajnálja, hogy idáig fajultak a
dolgok! Az Juliette-je, az Jules-je, az Ékszere… Egész életében arról álmodott,
hogy olyasvalakit talál, amilyen , aki megérti, hogy ki is maga. Juliette
nemcsak hogy nem ítélte el azért, aki volt, hanem szerette érte. Kingsley
mindenek felett lev nek gondolta azt, ami kettejük között volt, és már csak ezért
is elküldte a lányt. Egy hete Juliette azzal vádolta, hogy túlreagál, hogy hagyja,
hogy a félelmei úrrá legyenek rajta. De mégis eleget tett Kingsley óhajának és
elrepült Haitira, ahol még mindig éltek családtagjai, ahol el tud t nni, ahol
beleolvadhat a tömegbe és biztonságban lehet. Most Kingsley hálát adott
Istennek, hogy volt olyan el relátó és elküldte a lányt. Ha Marie-Laure ellopta
Søren legbecsesebb kincsét, kétségtelen, hogy végiggondolta, hogy Kingsley-ét is
ellopja-e. Akár a n vére, akár nem, ha Marie-​Laure kezet emelt volna Juliette-re,
a szerelmére, a tulajdonára, a…

Kingsley megálljt parancsolt gondolatainak. Most nem gondolkozhat Juliette-
en, azon, hogy mit is jelent a számára vagy hogy mit tartogat a jöv . Muszáj
nyugodtnak, racionálisnak maradnia, ha mindannyian élve akarják megúszni
ezt az egészet. És túl fogják élni. Majd tesz róla, hogy túléljék, bármilyen árat is
kell megfizetnie a lelkének.

Két órán át ült és figyelte a házat, várta, hogy elhúzzanak egy függönyt,
kinyissanak egy ajtót. Semmi sem történt. Egyált​ alán semmi. Id pocsékolás volt
az egész. Amint Kings​ley felállt, hogy kinyújtóztassa a lábát, meglátott valamit.

Ismét lekuporodott, várt és figyelt.
A ház elüls részén, az emeleten megmozdult egy függöny. Talán semmiség
volt, talán beindult a légkondicionáló. Vagy talán egy ember volt, valaki…

Kingsley felemelte a messzelátót és belenézett.
A függönyt széthúzták, és egy n állt az ablakban. Harminc év egy pillanat

alatt elt nt. Sötét, hosszú haj, barnás szemek, egy táncos teste…
Ma soeur…
Marie-Laure az ablakban állva kibámult a hosszú kocsifeljáróra. Láthatóan

várt valakit. Kingsley tudta, hogy ki az, és amíg Kingsley él és lélegzik, tesz róla,
hogy az, akire Marie-L​ aure vár, soha ne érkezzen meg.

Felemelte a puskáját és belenézett az irányzékba.
Marie-Laure ott állt az ablakban. És tényleg nem egyedül vitte véghez Nora
elrablását. Ha most megöli Marie-Laure-t, mi gátolná meg a bérgyilkosokat
abban, hogy végezzenek Norával és elt njenek? Semmi.
Marie-Laure ellépett az ablaktól, és Kingsley leeresztette fegyverét.
Nem tehetett mást. Vár ma estig, sötétedésig, aztán behatol a házba.
Visszaosont az erd n át, óvatosan lépkedett, nehogy meglássák vagy
meghallják. Amint a kocsijában volt, végre mert leveg t venni. Amíg meg nem
látta Marie-Laure-t abban az ablakban, a kételkedés árnyát dédelgette magában,
hogy talán tévedtek, talán valaki Marie-Laure-nak adta ki magát, hogy kínozza
ket. Most azonban már nem voltak kétségei. volt, a n vére, aki még mindig
életben van. De már nem sokáig.
Elindította a kocsit, és visszament az útra. Bár évek teltek el azóta, hogy
utoljára Daniel házában járt, nem volt szüksége térképre. Még emlékezett, merre
van.
Érdekes, hogy milyen borzalmasan, rületesen kicsi a világ. Kingsley a húszas
éveiben járt, amikor egy rövid New York-i útja során megismert egy gyönyör ,
Maggie nev n t. Bár vagyona volt és komoly foglalkozása – ügyvéd volt –,
Maggie befolyásos férfiak dominanciájára vágyott. Kingsley boldogan megadta
neki ezt az örömöt, de végül vissza kellett térnie Franciaországba. A n
nemsokára megismerkedett egy Daniel nev , nincstelen könyvtárossal és
hozzám ent feleségül. Maggie és Daniel vett egy házat vidéken, am ely pár órára
volt a várostól, de alig tizenöt kilométerre helyezkedett el attól, ahol Søren
feln tt. Tizenöt kilométer – elég közeli, hogy könnyedén körbeszimatoljanak a
ház körül és elég távoli, hogy ne árulja el ket.
Amint beállt Daniel kocsifeljárójára, Kingsley észrevette Søren bejárati ajtó
m ellett parkoló m otorját. Kingsley-t hirtelen elborította az együttérzés hullám a.