Tiffany Reisz - Az úrnő

Kingsley meglepett hangon felnevetett.
– Te… – ujjal Eleanorra mutatott. – Te több vagy, mint aminek látszol.
– Ezt én is elmondhatnám magáról.
Eleanor kinyújtotta a karját, Kingsley felhúzta a kanapéról és a karjaiba vette.
Másodpercek múlva már a falnak döntötte, combja benyomult a lábai közé és
szája a száján volt.
Kingsley sötéten rámosolygott, miel tt megcsókolta volna. A csókjuk lassan
indult… gyengéden… szinte óvatosan, mintha Kingsley tudta volna, hogy
Eleanor a rémület szélén áll, akár egy megriadt ló. Eleanor élvezte a csókot, a
tapasztalt ajkakat, a férfi boríz nyelvét a sajátján. De mégis… nem Søren
csókolta, hanem Kingsley. Eleanor csókolózott már másokkal is, és rémesen
érezte magát miatta. Hogy lehetne ez rendben? Más férfival csókolózni? Ez
hogyhogy nem megcsalás? Mintha olvasott volna a félelmeiben, Kingsley
visszahúzódott és azt suttogta:
– mindkett nkért ezt akarja…
– Miért?
Kingsley csábítóan elmosolyodott, amit l Eleanor ismét majdnem
megborzongott.
– Melyik apa nem akarná, hogy a gyerekei szépen eljátszogassanak? Gyere…
játszogassunk el szépen.
Eleanor elfogadta a férfi kinyújtott karját, akár egy kering zni készül hölgy.
A Kingsley hálószobájába vezet úton egy szót sem szóltak.
Játszogassunk el szépen, mondta Kingsley. Játék… nincs mit l félni… csak
játék, mondogatta magában Eleanor újra és újra.
Kingsley kinyitotta az ajtót, és Eleanor meglátta a sötét hálószobát, amelyet
több tucat világossárga, vékony viaszgyertya fénye világított meg. Az ágy
végében ott állt Søren és valamit a keze köré font. Ma esti öltözete elrejtette, ki is
– fekete nadrágot és fekete, nyakánál nyitott inget viselt. Am ikor szétnyitotta
ujjait, a korbács egy tucat b rnyelve csapkodta a lábát.
Csak játék.
Kezd dik a játék.
Kingsley otthagyta Eleanor balját, és odalépett Sørenhez.
– Most már jobb kedve van – mondta Kingsley, és megszabadult a zakójától. A
zakó alatt fehér inget és fekete m ellényt viselt, am elyre ezüstfonállal bonyolult

mintát hímeztek. – Még jobb kedve lesz, ha majd végeztünk vele.
– Kingsley, segíts felidézni… egyszer, régen nem err l álmodoztunk? –

mondta Søren, majd felemelte a kezét és Elean​ or felé görbítette egyik ujját.
Űlyan, lassan, amilyen lassan csak tudott anélkül, hogy megfeddték volna,
Eleanor odalépkedett és a férfi elé állt. Fehér nyakörve az ágy túlsó végén feküdt.
Søren felemelte és rácsatolta a nyakára, anélkül, hogy a szemébe nézett volna.
Csak Kingsley jelenlétét ismerte el, és Kingsley is csak az övét.

– Fekete haj és zöld szemek… világos b r, mint a tiéd, sötét haj, mint az
enyém…

– És vadabb, mint mi ketten együtt – fejezte be Søren. – Milyen szép, ha az
álmok valóra válnak.

– Oui, mon ami. Habár jelenleg nem t nik különösképpen vadnak.
– Várj és meglátod. Lehet, hogy meglepetést okoz neked.
Eleanor majdnem rájuk kiabált. Senki nem közölte velük, hogy
udvariatlanság harmadik személyben beszélni valakir l, aki ott áll el ttük?
Aztán eszébe jutott a kiképzése és hallgatott… legalábbis egyel re.
– Akkor kezdjük, oui? Ki kezdi?
– Döntsd el te – mondta Søren Kingsley-nek, olyan könnyedén, mintha bort
választanának a vacsorához.
– Ááá… jobb ötletem van. – Kingsley belenyúlt a nadrágzsebébe, kihúzott egy
érmét. – Majd az érme eldönti. Fej vagy írás?
– Bárhogy lesz, nyerünk. – Søren végigfuttatta kezét Eleanor ajkától a
csíp jéig, ahol elég ideig id zött, hogy célzatosan a fenekére csapjon. Ahogy
Eleanor a két, leereszked en viselked , gyönyör , dühít férfit nézte, akik úgy
beszéltek róla, mintha ott sem lenne, legszívesebben… tett volna valamit.
Sikít? Sír? Felpofozza ket? Mit akar tenni velük?
Kingsley Sørenre kacsintott, majd feldobta az érmét. Az érme leesett és
Eleanor elkapta, miel tt az Kingsley tenyerén landolt volna. A tett nem volt el re
eltervezett, kitalált, és a két férfi arckifejezésén Eleanor látta, hogy
mindkettejüket meglepte.
– Fej – mondta anélkül, hogy az érmére pillantott volna. Áthajította a válla
felett és letérdelt Kingsley el tt. A férfi kinyitotta a nadrágját és Eleanor mélyen a
szájába vette.
Eleanor most már pontosan tudta, mit akar csinálni ezzel a két gyönyör ,

leereszked en viselked , dühít férfival…
Szét akarta kefélni az agyukat. Mindkettejükét.
– Mon Dieu! – hallotta Eleanor Kingsley hangját felülr l.
– Mondtam neked – jött Søren válasza.
Eleanor ezt korábban csak Sørennel csinálta, de a pap stehetségnek nevezte.

Nem csupán stehetségnek – egyszer azzal tréfálkozott, hogy Eleanor valamiféle
szirén – az, amire a szájával képes, bármelyik férfit letéríti az útjáról. A Kingsley
ajkáról elröppen halk nyögések és az ágyrácsot támaszként keres keze is
meger sítette Eleanor képességeinek megbecsülését és a feladat iránti
lelkesedését.

Nem is volt olyan rossz, mint ahogy Eleanor hitte. Mindig is vonzotta
Kingsley, izgatta, félt t le és vágyott rá. És csodálatos íze volt. Bár különös volt
valakit leszopni, aki nem Søren. Amikor Sørent szopta, a férfi mindig olyan
keményen tartotta, hogy a nyakszirtjén másnap reggelre mindig zúzódás
keletkezett. Eleanor szuvenírként gondolt a zúzódásaira, kis, zöldeskék
emlékként az el z esti gyönyörökr l. De Kingsley beletúrt a hajába, két kezébe
fogta a fejét és csupán gyengéden biztatta. Különös, nagyon különös. Eleanor
nem ehhez volt szokva. De semmiképp sem rossz. Egyáltalán nem rossz.

űár perc után Kingsley az ujjaival csettintett Eleanor fülébe, és Eleanor
elhúzódott t le, hátratámaszkodott a kezére.

– Most már érted? – kérdezte Søren Kingsley válla fölött, ahogy mindketten
lenéztek a földön várakozó n re.

– Ha eddig nem értettem, most már értem. – Kingsley a kezét nyújtotta
Eleanor felé, és talpra segítette. De a lovag​ ias​ság ebben ki is merült. Kingsley az
ágy végébe lökte és a szoknyáját felrántotta a csíp jéig. Søren utasításainak
megfelel en Eleanor nem viselt bugyit. Eleanor beletemette arcát a vörös
selyemleped be, így nem látta, kinek az ujjai hatoltak belé hátulról.

– Nedves.
– űersze, hogy nedves – mondta Søren.
– űersze, hogy nedves vagyok – mondta Eleanor az ágyról. – Monsieur.
– Meglehet sen… melyik szót is keresem? Lelkes? Buzgó?
– Kiéhezett – mondta készségesen Eleanor.
– És szószátyár is. – Kingsley hallhatóan bosszankodott, de csak úgy, ahogy
egy francia bosszankodhat. Egyszerre bosszankodott és egyszerre volt felajzott. –

Ha így folytatja, ki kell peckelnünk a száját.
Eleanor azonnal elhallgatott. Utálta, ha kipeckelték a száját, utálta, ha

szemköt t tettek rá. A szájpecek miatt nem tudott viccel dni Sørennel, hogy
bosszantsa, pedig azt imádta. És melyik n nek van szüksége szemköt re, ha két
ilyen gyönyör férfival tölti az éjszakát?

– Így már jobb. Jó kislány – mondta Søren és kezét végigfuttatta Eleanor
meztelen combjain. – Kevesebb beszéd. Több nyögdécselés.

– Nyögdécselés… ez nagyon jól hangzik. – Kingsley mélyebben feldugta az
ujját. – Lássuk, mennyire fog nyögdécselni t lünk, jó?

– Csak utánad.
Valami keményen lecsapott Eleanor combja hátsó részére. Hosszú volt és
vékony – nádpálca vagy lovaglópálca. Mindegy, mindkett kibaszottul csíp. És a
pálca újra és újra lecsapott és felgyújtotta Eleanor testének hátsó részét.
Az ütlegelés végre abbamaradt, és Eleanor megkönnyebbülten d lt az
ágynak.
– Igazad volt – mondta Kingsley, és kezét végigfuttatta Elea​nor ég b rén. –
Tényleg bírja a fájdalmat.
– Csak egy embert ismerek, aki többet bír.
Kingsley ekkor felnevetett – a meleg, intim nevetés megsúgta Eleanornak,
hogy Søren nem egyszer en poént, hanem bels poént mondott, amit csak
Kingsley értett.
Eleanor nem sok id t kapott arra, hogy összeszedje magát. Kingsley
megragadta a fehér b rnyakörvnél fogva és talpra állította. Megfogta a
nyakszirtjénél és száját a sajátjához húzta egy fájdalmas csókra.
Eleanor ugyanolyan er vel csókolt vissza. Érezte, hogy Kingsley minden
egyes kéretlen mozdulatától egyre n benne a vágy. Soha nem álmodott arról,
hogy ilyen erotikus tud lenni, hogy egy másik férfi használja t, míg a saját
szeret je figyeli és segédkezik. De Søren tudta… tudta, hogy Eleanor imádni
fogja. Ezért parancsolta meg neki, ezért hagyta figyelmen kívül tiltakozásait és
ellenkezését. A férfi jobban ismerte t saját magánál. Egy napon Eleanor majd
megtanul bízni benne.
Miközben csókolóztak, Kingsley kigombolta Eleanor blúzát és kihúzta a sz k
fehér szoknyából. Kikapcsolta a m elltartóját és lehúzta a karján, hagyta, hogy a
földre essen. Kezébe fogta a melleit és a mellbimbójával játszadozott. Az egyiket

keményen megcsavarta, Eleanor pedig azzal vágott vissza, hogy beleharapott
Kingsley alsó ajkába.

– Merde! – kiáltotta Kingsley és visszahúzódott. Megtörölte alsó ajkát, a keze
véres lett. Eleanor felkészült a dühére, de nem dühöt látott a férfi szemében…
egyáltalán nem.

– Tudtam, hogy jól kijöttök majd egymással – mondta Søren.
Kingsley Sørenre pillantott, miközben Eleanor félmeztelenül, idegesen
várakozott. Úgy t nt, valami átsuhant a két férfi között, miközben Søren a
Kingsley alsó ajkán lev vért tanulmányozta.
– Mondtam, hogy nem alárendeltet találtál magadnak – mondta Kingsley. –
Ha feln , a kiscicád igazi tigris lesz.
– Annál inkább most kell megszelídíteni. – Søren Kingsley-re kacsintott.
Eleanor meglátott valamit abban a kacsintásban, amit nem igazán értett, de
bármi is volt, az, ahogyan Kingsley és Søren összenézett, legalább tíz fokkal
dobta meg Eleanor testh mérsékletét.
Kingsley ismét odament hozzá és szembeállt vele. Csak egyetlen vércsepp
maradt az ajkán.
– Nyald le – parancsolta. Eleanor lábujjhegyre állt, hogy elérje. Nyelve egy
gyors csapásával lenyalta a vért. Kingsley szeme félig lecsukódott a vágytól. –
Csókolj tovább.
Kingsley felemelte a kezét és szétnyitotta a gallérját. Elean​ or csókolta az állát,
a nyakát, a füle alatti részt és a torkát.
– Harapj!
Eleanor belevájta fogát a nyak és váll közötti lágy mélyedésbe.
– Er sebben!
Eleanor úgy belemélyesztette a fogát, hogy Kingsley összerezzent. Az
összerezzenés után alig elfojtott nyögés hallatszott. Nem a fájdalomé vagy a
gyönyöré, hanem a gyönyörteli fájdalomé, a fájdalomteli gyönyöré.
Ahogy Eleanor lassan végigcsókolta nyakát és vállát, Kings​ley birtoklóan
végigfuttatta kezét a lány hátán, a mellén és a karján.
– Ma este mindketten benned leszünk – suttogta, és egyik ujjával felemelte
Eleanor állát.
– Tudom . Ez a terv, ugye? Nem lenne édes hárm as, ha nem basznának m eg
mindketten, ugye?

A férfi utoljára megcsókolta, ez a csók majdnem gyengéd volt. A csókot pedig
egy rettent en ijeszt mosoly követte.

– Félreértesz. Úgy értem, ma este mindketten benned leszünk… egyszerre.
Abban a pillanatban minden gyengédség és kedvesség véget ért. Kingsley
megragadta a nyakszirtjét és leszorította az ágyra. Søren ott várt, kezében
kötélbilinccsel. A bilincset Eleanor egyik csuklójára er sítette és a végét átvetette
Kingsl​ ey kovácsoltvas baldachinos ágyának végén. Majd megbilincselte Eleanor
másik csuklóját is, és jó szorosra meghúzta a kötelet. Most Eleanor szemben állt
az ággyal, combja elüls része a matracnak nyomódott, karját pedig
összekötözték a feje felett.
Eleanor figyelte, amint Kingsley odamegy az ágy szemközti végéhez és
leveszi cip jét és zokniját. Kigombolta a mellényét és az ingét, majd a vörös
selyemtengeren át Eleanor felé mászott. Lábával átkulcsolta a n t, így Eleanor
fogoly lett a férfi széttárt lába között. Kingsley mindkét kezével simogatta a
melleit, a mellkasát és a hasát.
– Most meg fog verni – mondta Kingsley, majd mindkét mellbimbót hosszan,
lassan, mélyen megcsókolta.
– Azt mondta, hogy nyögdécseljek, Monsieur.
– Nem ezért fogsz nyögdécselni. Søren meg fog verni… én viszont szétnyallak.
Eleanor ekkor érezte meg a korbács els suhintását a hátán. A hirtelen érkez
fájdalomtól felszisszent, miközben az, amit Kingsley m velt a mellbimbójával,
egészen teste legmélyéig megreszkettette. A korbács újra és újra lecsapott.
Tucatnyi nyelvvel harapott a hátába, miközben Kingsley a mellkasa minden
négyzetcentiméterét végigcsókolta és végignyalogatta. Søren csak annyi id re
állt meg, hogy egy er sebb korbácsra váltson, és abban a pillanatban Kingsley a
hátára gördült és megfordult, így a feje az ágy végén lógott le, Eleanor csíp jénél.
Kingsley felemelte Eleanor térdét az ágyra, majd beletemetkezett a nyelvével.
Eleanor teste háborúzni kezdett önmagával. Gyönyör a fájdalom ellen… egyik
pillanatról a másikra hol az egyik volt felül, hol a másik. A fájdalom uralta a
gyönyört, amíg a gyönyör azzal nem fenyegetett, hogy teljes valóját magába
szippantja. Eleanor tudta, hogy nyögdécsel, s t, hangosan nyögdécsel, ahogy
azok ketten el re megjósolták. Agya hátsó zugában még hallotta is saját magát.
Szellemes, értelmes, intelligens – vagy ezerszer jellemezték Eleanort ezekkel a
szavakkal. Most ez a két férfi és a vágyaik tüzel szukává alacsonyították, aki a

megkönnyebbülésért nyögdécsel.
– Kérem – lihegte, de nem tudta, mit kér. Megkönnyebbülést… kért.
A korbácsolás abbamaradt, de Kingsley továbbra is dolgozott a lábai között –

nyalta és ingerelte a nyelvével és az ajkaival. Eleanor azt érezte, hogy a testében
minden egyes vércsepp a csiklójába összpontosult. Belehal, ha nem élvezhet el
miel bb.

Søren Eleanor hátának nyomta meztelen mellkasát.
– Még nem – suttogta a fülébe. – Még nem.
Eleanor majdnem felkiáltott a csalódottságtól, de az erotikus kínzástól is,
amiben Kingsley továbbra is részesítette.
– Ha nem bánod, Kingsley – mondta Søren egy higgadt úriember hangján.

– Pas de tout[17] – mondta Kingsley. Elhúzódott Eleanortól, és újra felvette
korábbi ül pozícióját Eleanor el tt. – Ha szabad.

Eleanor nyögdécselt, miközben Kingsley felemelte a szoknyája elejét és a
szegélyét a derékrészbe t rte. Egyik kezét becsúsztatta a lába közé és középs
ujját belé nyomta. Azon a kezén ezüstliliomos pecsétgy r t viselt. Eleanor
érezte, hogy a hideg fém nekinyomódik forró csiklójának. Várta a következ
ujjat, vagy a következ kett t… sok jó ujj kis helyen is elfér. Űlyan nedves volt,
hogy egy kis türelemmel Kingsley egész kezét magába tudta volna fogadni. De
nem … csak egyetlen ujj volt. Kingsley saját m aga felé húzta a kezét, és Eleanor
felkiáltott, amint bels izmai er sen összehúzódtak, amint a férfi szétfeszítette

t. Aztán megérzett valami mást… Søren szétnyitotta a nadrágját. Majd elkezdett
hátulról belé hatolni. Lassan, centir l centire kitöltötte… kitöltötték t,
mindketten – Søren osztozott a testén Kingsley ujjával.

Eleanor még soha nem érezte, hogy ennyire kitöltik, hogy ennyire nyitott.
Søren kínzó lassúsággal hatolt belé, miközben Kingsley vele egy ütemben
mozgatta az ujját. Eleanor nem tudta megmondani, melyik izgatta fel jobban –
hogy Kingsley és Søren egyszerre vannak benne, vagy hogy Kings​ley m egérinti
Sørent.

Talán pár m ásodpercébe telt volna m egválaszolni a kérdést, de Kingsley úgy
döntött, a másik kezével is megérinti, és elkezdte simogatni a csiklóját.

– Most elélvezhetsz, Kicsikém – suttogta Søren a fülébe. – Élvezz el Kingsley-
nek. Élvezz el nekem.

Am ikor Eleanor elélvezett, az brutális volt. Hüvelyizm ai m egfeszültek Søren
és Kingsley körül. Ahogy a rengések megremegtették, majd elhaltak, Eleanor
nekid lt Søren mellkasának és felsóhajtott.

– Ne legyen dühös, Uram – mondta Eleanor Sørennek –, de abszolút
magamnak élveztem el.

Søren ekkor felnevetett – mélyen és mélységesen boldogan. Csodálatos, nyílt
nevetés volt. Eleanor élete minden napján hallani akarta.

– Ó, rendben van – mondta Søren, majd megcsókolta és hátulról a kezébe
fogta a melleit – de a következ nekünk lesz.

– Megígérem.
– Talán nem nekem élvezett el – mondta Kingsley, amint kihúzta az ujját
Norából –, de rám élvezett. – Felemelte a karját, és a gyertyafényben Eleanor
nedves foltot látott Kingsley kézel jén.
– Nagyon szép – mondta leny gözve Søren.
– Kifizetem a tisztítószámlát – fogadkozott Eleanor.
– Soha. Soha nem mosom ki többé ezt az inget. – Úgy t nt, Kingsley elég
komolyan beszélt.
Søren eloldozta Eleanort az ágytól. Eleanor karjai oldalt tompán a földre
zuhantak. Kicsit imbolygott, kótyagos volt az orgazmustól és a megkötözést l.
Søren a karjaiba vette. Kingsley hátrahúzta a takarót és Søren letette az ágyra.
Kicipzározta a szoknyáját és lehúzta a csíp jén. Ahogy vetk ztette, Eleanor
Kingsley-t figyelte. Kingsley szeme Eleanor és Søren között járt. Sötét szemében
Eleanor vágyat látott, de nemcsak saját maga iránt.
Amikor mindent levett róla, kivéve a fehér magassarkúját, Søren az ágyra
húzta Eleanort. Eleanor ráfeküdt a férfira, háta a mellkasának feszült. Søren
átvetette Eleanor lábát a saját com bján és oldalt leszorította a karjait. űusztán a
testével fogva tartotta, miközben Kingsley bemászott Eleanor térdei közé és
végigcsókolta a csíp jét l a mellén át a szájáig. Amikor ajkuk találkozott, a férfi
belé hatolt. Eleanor kénytelen volt küzdeni a pillanatnyi pánik ellen, amikor
felpillantott és Kingsley arcát látta maga fölött, nem Sørenét. De a gyönyör
elem észtette. Ez nem szeretkezés volt, m ég csak szex sem . A lába között térdepl
Kingsley csak baszta és baszta, kem ényebben, m int bárki m ás. Eleanor lehunyt
szemmel élvezett el, és csak akkor, miután ismét kinyitotta a szemét, akkor látta
meg a lefelé bámuló Kingsley-t, aki azonban nem Eleanort nézte.

Kingsley lassan kihúzta magát Eleanorból és vetk zni kezdett. Søren Eleanort
az ágyon hagyta, amíg vetk zött, majd odafeküdt a bal oldalára. Kingsley a
jobbján volt. Søren áthúzta Eleanor lábát a saját csíp jén és belé hatolt. Szemt l
szemben voltak, Eleanort nem szorította le kötél… Szexeltek már így valaha?
Eleanor nem emlékezett rá. Søren általában hasra fektette vagy arccal el re az
ágynak döntötte, ha nem használtak kötelet. A szemt l szembeni szex során
Eleanor keze majdnem mindig az ágyhoz volt kötözve. A megszokott
fájdalomhoz képest, amit Søren okozni szokott, a mostani verés enyhe volt. Volt
valami abban, hogy Kingsley velük volt, ami legalább annyira vagy még jobban
felizgatta Sørent, mint a szadizmus. Søren ennyire élvezte, hogy egy másik
férfival láthatja t? Vagy volt ebben valami más is?

Ahogy belé hatolt, Eleanor egyszer en hagyta magának, hogy kiélvezze, hogy
benne van, érezze az ízét a száján, a b re illatát – tél, mindig csak tél. Eleanor
majdnem elfelejtette, hogy Kingsley is ott van, de egyszer csak érezte, hogy egy
kéz, ami nem Sørené volt, az oldalán kezd kalandozni, átkúszik a csíp jén és
lefelé halad a combján.

– Köszönöm. – Søren megcsókolta Eleanor nyakát a füle alatt.
– Mit?
– Hogy bízol bennem.
– Bízom önben, Uram.
– Mennyire? – kérdezte Søren és sötét vidámság csillant meg a szemében.
– űróbálja ki – mondta Eleanor.
– Veszélyes szavak.
– Ezért mondtam ki ket, uram.
Søren azzal válaszolt a kihívásra, hogy mindkettejüket az oldalukra fordította.
Søren áthúzta Eleanor lábát saját csíp je fölött és tovább mozgott benne. Eleanor
érezte, hogy Kings​ley keze gyengéden simogatja a nyakától a derékvonaláig.
Élvezte az érintését és Søren hipnotikus mozgását magában. Amikor
megmerevedett a h vös folyadéktól és tiltakozni kezdett, Søren csókkal
hallgattatta el és kezét végighúzta a járomcsontján.
– Értem? – kérdezte Søren.
Eleanor egy bólintással válaszolt, és fejét Søren mellkasába fúrta, miközben
Kingsley elkezdett belé hatolni. Eleanor torokhangon felhördült, amikor
mindkét férfi egyszerre hatolt belé. Az anállal történt els élménye borzalmas

volt, de azóta megszerette. Sørennel kettejük számára az anális érintkezés volt a
szexuális intimitás csúcsa, és úgy t nt, Søren ugyanannyira szereti, mint
Eleanor. Talán még jobban is. De Eleanorba még soha nem hatoltak be egyszerre
hüvelyben és análisan. Rém ülten, rettegve kapaszkodott Sørenbe. Úgy érezte, a
két férfi mindennél jobban kitölti. Körmeit Søren hátába mélyesztette. Søren
elhúzta Eleanor kezét a hátáról és Kingsley combjára nyomta.

– t – lihegte Eleanor szájának, és a lány mélyen belekarmolt Kingsley lábába,
annyira, hogy tudta: felszakította a b rt. Kingsley lihegni kezdett, miközben
döféseinek irama gyorsult. Láthatóan a fájdalom befogadása éppúgy felizgatta
Kingsley-t, mint ahogy Sørent felizgatta a fájdalom okozása.

Eleanor nagyokat lélegzett, amint a csúcs ismét közeledni kezdett. Kingsley
keze a csíp je körül matatott és megtalálta a csiklóját. Eleanor soha nem ismert
még ilyen gyönyört. Felemésztette, felfalta, egészben nyelte le. pedig megadta
magát neki, teljesen átadta magát. Soha életében nem érezte magát ilyen
szégyentelennek, ilyen bujának. Nem volt más, mint egy test, amely csupán
azért létezett, hogy férfiak gyönyörszerz eszköze legyen. Abban a pillanatban
ezt úgy élte át, mint a régi id k bibliai prostituáltjai, akik közösültek istenekkel,
emberekkel és állatokkal is, mert Eleanor testében k hárman eggyé váltak.

Amikor Eleanor elélvezett, a csúcspont vasmarokkal vájt bele a gyomrába, és
szinte egy örökkévalóságig borzongott Søren karjaiban. Annyira elveszett saját
erotikus eksztázisában, hogy észre sem vette, hogy mindkét férfi elélvezett belé.
Csak akkor érezte meg a bel le kifolyó nedvességet, ami rácsöpögött a combjára
és a leped re, amikor kimerülten hátrad lt az ágyban.

Rászegez dtek a tekintetek, és Eleanor tudta, hogy mindkét férfi a reakcióját
várja. El ször csak félig lehunyt szemmel lihegett. Aztán valami felgyülemlett
benne, az érzések hatalmas árja, és valamilyen oknál, valamilyen csodálatos,
különös, megnevezhetetlen oknál fogva nevetni kezdett. A nevetés a felszínre
bukkant, magasba emelte a szívét, olyan magasra, hogy azt érezte, felemelkedett
az ágyról. És a két másik is vele nevetett, amíg a nevetés bugyborékoló
szimfóniája be nem töltötte a szobát. Søren magához húzta és mélyen
megcsókolta.

– Jeg elsker dig, min lille en[18] – mondta Eleanor ajkainak.
– Fogalma sincs róla, mennyire felpörgök attól, ha dánul beszél – válaszolta

Eleanor még mindig nevetve.
– Dehogy nincs. Most aludj egy kicsit.
– Maguk hová mennek?
Søren átnézett Eleanor válla felett, és ahogy Eleanor odapillantott, látta, hogy

Søren Kingsley szemébe néz.
– Borért – mondta Kingsley. – Elmegyünk borért.
Borért… persze. Mindkét férfi szerette a bort. Egy pohár vörös, nyilván. Vagy

kett . Nem tart sok ideig meginniuk – Eleanor akár alhat is, ahogy
megparancsolták neki.

Elhelyezkedett az ágyon. Kingsley és Søren felhúzták nadrágjukat és ingüket,
de nem bajlódtak azzal, hogy bármit is bet rjenek. Gy rött ruháikban
mindketten döbbenetesen jókép nek és vadnak t ntek.

Siessetek vissza, gondolta Eleanor, de nem mondta ki hangosan. A siessetek
vissza tulajdonképpen parancsként is értelmezhet . A parancsokat a férfiak
adták. Eleanor végrehajtotta ket. Ó, hogyan hajtotta végre…

Éjfélkor érkeztek meg Kingsley házába. Mindig biztonságosabb éjszaka
utazni, amikor az éjszakai segélyhívások valószín sége csökken. Jó pár estét
szalasztottak el amiatt, hogy Sørent elhívták gyülekezete egyik vagy másik
tagjához. Minden együtt töltött óra lopott volt. Nem csoda, hogy Søren azt akarta,
Eleanor és Søren osztozzon Kingsley-vel ezen az éjszakán. Talán a jöv ben,
amikor az egyház elszólítja Sørent Eleanor mell l, átjöhet ide, és akkor nem kell
majd egyedül aludnia.

De most egyedül aludt, mert Kingsley és Søren elment, hogy megigyák a
borukat.

Nem ittak bort.

– És, mi történt? – vágott közbe Marie-Laure. – Nem volt bor a házban?
Nora felsóhajtott, amint Marie-Laure kérdése kiszakította a történetb l.
Mennyire szeretett volna annak az éjszakának az emlékében maradni – annak a
n nek a magvait, aki egykor majd Nora Sutherlin lesz, ott vetették el, Kingsley
ágyában.
– Ó, jó sok bor volt a házban. Kingsley-nek gazdag pincéje van.
– Akkor mi történt, miután a férjem és az öcsém meger szakolta magát?
– Nem tudom – ismerte be Nora és gy lölte a témát illet tudatlanságát. –

Legalábbis nem tudok mindent.
– De tud valamit.
– Tudok valamit.
– Mondja el, amit tud.
Nora egyenesen Marie-Laure szemébe nézett. Ez a n nem érdemelte meg a

történeteket, amiket elmesélt neki, és Nora csak azért mondta el azokat a
csodálatos titkokat, amik csak rá, Sørenre és Kingsley-re tartoztak, hogy az életét
mentse. Ezeket Wesley-nek soha nem árulta el. Michaelnek mesélt Sørenr l és
Kingsley-r l, mert rájött, hogy a fiúnak muszáj tudnia, hogy nincs egyedül.
Wesley-t megrémítette volna az egész, a gondolat, hogy Norát egyszerre két férfi
keféli meg. Er szaknak tekintette volna, annak, aminek Marie-Laure nevezte,
valami undorító és gonosz dolognak, amit a n k csak a pornófilmekben
engednek meg a férfiaknak. De Nora nem ezért nem mondta el Wesley-nek az
ilyen történeteket. Túlságosan intimek voltak, túl különlegesek, túl
megszenteltek, hogy megossza ket, még vele is.

Nora mélyet sóhajtott és halkan azért imádkozott, hogy Søren és Kingsley
megbocsássanak neki.

– Søren és Kingsley nem borért ment. Átmentek egy másik szobába és
basztak. Tudtam, amikor visszajöttek az ágyba.

– Az öcsém mondta el magának?
– Nem.
– A férjem mondta el?
– Nem.
– Akkor ki?
– A zúzódások.

24

A LÓ

Wesley inkább meghalt volna, mintsem megtegye azt, amire készült. De

miután a napot Lailával töltötte, képtelen volt tovább figyelmen kívül hagyni
mardosó lelkiismeretét. Kingsley elment, hála az égnek, így nem kellett vele
foglalkoznia – nem volt ott, hogy rosszindulatú megjegyzéseket tegyen akkor,
amikor Wes élete legnehezebb tettére készült.

Amint visszaértek a házba, Laila rögtön a szobájába ment. Talán majd kés bb
meglátogatja. Az arcán lev vágást nem ártana újra kitisztítani, és ebben a
házban, ahol most csak egy férjezett walesi n , egy francia strici és egy szadista
pap volt, Laila amolyan Isten áldása. Általa Wesley képes volt épesz és
összeszedett maradni, és másra is tudott összpontosítani, nemcsak a fejében
kavargó borzalmas képekre. Arra, hogy Nora megkötözve ott van, abban a
házban, ahol egy rült n tartja fogva, fegyveres férfiak társaságában, akik
bármit megtesznek, amit parancsolnak nekik. Wes más gondok alá temette el
aggodalmait. Mindannyiuknak szüksége volt ételre. Talán f zhetne valamit.
Legalább csinálna valamit. Felhívhatná a szüleit és elmondhatná, hogy jól van.
Vagyis hazudhatna. Imádkozhatna, ahogyan azóta imádkozik, mióta felébredt a
karám padlóján és Norát sehol sem találta.

Végigjárta a ház emeletét, de nem találta meg, amit keresett. Ahogy lefelé
lépkedett a lépcs n, zene hangjait hallotta egy szobából, ahol korábban még nem
járt. Követte a zenét egy ajtóig. Kinyitotta, és meglátta Sørent, aki egy pianínó
m ellett ült. Csak pár gyertya világította m eg a zeneterm et. Søren sem m iképpen
nem láthatta a kottát. De mégis hihetetlen könnyedséggel játszott, minden egyes
hang tökéletesen röppent ki ujjai alól. A hang nekiütközött a falaknak, és a
végtelenségig feler södve visszhangzott a helyiségben.

A zenedarab véget ért, Søren lecsukta a zongora fedelét és felemelt egy
borospoharat a zongora tetejér l.

– Nem sértem meg azzal, hogy megkérdezem, hogy van, Wesley.

– Köszönöm – mondta Wes, és helyet foglalt a zeneterem ablakában, alig egy
méterre onnan, ahol Søren ült a zongoraszéken. – De szívesen elmondom.
Halálosan rettegek, bár igyekszem nem rettegni. Nem igazán sikerül.

– Egyikünknek sem. Engem is beleértve, ha ez valamennyire vigasztalja.
– Vigasztal. Egy kicsit.
– Nem szégyen a félelem. Még Krisztus is félt a Getse​máné kertben.
Imádkozott, hogy a keresztre feszítés poharát vegyék el t le. És annyira félt,
hogy vért izzadt. Állandóan ellen rizgetem a homlokomat.
Wes halkan felnevetett.
– Nora ezt imádná. Maga meg én, kettesben, egy szobában társalgunk –
mondta Wes és azt kívánta, bárcsak itt lenne Nora, hogy lássa.
– Bizonyosan élvezné, hogy milyen zavarban vagyunk mind a ketten.
– Amikor visszatér, mindannyian elmegyünk vacsorázni valami jó kis helyre,
és Nora végignézheti, milyen kínosan feszengünk majd, pedig szépen hátrad l
és kiélvezi a helyzetet.
– Szép gondolat… amikor visszatér… a vacsora nemkülönben.
– Kingsley… most a nyomába eredt, ugye?
Søren bólintott.
– Ha sikerül neki. A lelkére kötöttem, hogy semmilyen körülmények között
nem kockáztathatja az életét. Ha képes úgy kihozni Eleanort, hogy nem teszi
kockára a saját életét, próbálja meg. Amúgy pedig tartok t le, hogy üres kézzel
tér vissza.
– Jobban aggódik Kingsley-ért, mint Noráért.
– Egyform án féltem m indkettejüket. Eleanor valam inek a szim bólum a, am it
Marie-Laure gy löl – azt jelképezi, hogy én továbbléptem és megtaláltam a
boldogságot valaki mással. De Kingsley a saját öccse, akir l azt gondolja, hogy
elárulta t. Ha elkapná, könyörtelen lenne vele szemben.
– Akkor miért van nála Nora?
– Marie-Laure így könyörtelen velem.
– Nem maga az egyetlen, aki szereti Norát. Én is szeretem.
– Tudom, hogy szereti. És Eleanor is szereti magát.
Wesley szeme kitágult a döbbenett l Søren szavai hallatán.
– Ne t njön ilyen meglepettnek, fiatalember – mondta Søren szinte
mosolyogva. – Már több mint egy éve tudom, mennyire szereti magát.

– És ez nem zavarja?
Søren beszívta a leveg t, el ször nem válaszolt.
– Zavar-e, hogy Eleanor szereti magát? Nem. Isten maga a szeretet. Biztos
vagyok benne, hogy ezt már hallotta valahol. Amikor valaki szeret valakit, akkor
elismeri Isten létezését a másik személyben. A szeretet aktusa szellemi
cselekedet. Eleanor Istent látja magában. Ahogy én is.
Wesley felemelte a kezét és megdörzsölte a szemét – közeled fejfájás jeleit
érezte. Az ujjai között nagy leveg t vett, hogy összeszedje magát, majd a combja
mellé ejtette a karját és belenézett Søren szemébe.
– Hogy lehet maga ilyen? – akarta tudni. A kérdések úgy folytak ki bel le,
mint bor a pohárba. – Hogy lehet pap és szadista? Hogy mondhatja azt, hogy
szereti Istent és közben Norával hál? Hogy képes megütni egy n t és közben azt
állítani, hogy az egyház tagja? Hogy tud maga… maga lenni? Nem ismerem ki
magát, ha megfeszülök, akkor sem.
Søren ismét hallgatott. Wesley nem ismert senkit, aki ezt tette volna – hallgat,
miel tt megszólal.
– Talán meglepi, de ezt magamtól is sokszor megkérdeztem. Különösen
akkor, amikor gyermek voltam, voltak ezek a gondolataim… vágyaim… nem
értettem ket. Láttam, hogy mi is az apám, hogyan viselkedik a
mostohaanyámmal. Brutális volt, er szakos, veszélyes, könyörtelen.
– Az apja bántalmazó volt?
– Igen, szörnyeteg volt. Borzalmas dolgokat m velt a feleségével és a
n véremmel, a saját anyámmal. Csak ötéves voltam, amikor Angliába küldött
iskolába. Űtt amennyire lehetett, a tanulásba temetkeztem. Attól féltem, hogy az
apám bemocskolt engem, féltem, hogy olyan vagyok, mint .
– És tényleg olyan, ugye? Élvezi azt, ha fájdalmat okozhat másoknak.
– Igen, így van. Azonban ez kissé más. A mostohaanyám képtelen volt
megakadályozni, hogy az apám a hajánál fogva megragadja és berángassa a
hálószobába. Nem volt menedéke, nem volt menekül szava, semmije. Amikor
Eleanor és én együtt vagyunk, bármit teszek vele, azt egyetlen szóval
m egállíthatja. Tudom , hogy m indezt elm ondta m agának. Miért szükséges, hogy
t lem hallja?
– Szeretném megérteni, hogy mit lát magában. Attól eltekintve, ami
egyértelm .

Søren halkan felnevetett.
– Ami egyértelm ? Feltételezem, így akarja taktikusan megfogalmazni azt,
hogy nem vagyok rémiszt látvány.
– Láttam már rosszabbat is – ismerte el Wes.
– Elmondok valami bens ségeset, valamit, amir l azt hittem, Eleanoron kívül
senkivel nem fogok beszélni.
Wesley összefonta a karját a m ellkasán. Nem igazán volt biztos benne, hogy
valami bens séges dolgot akar hallani Sørent l, de tudta, hogy nem mehet el,
még nem, hiszen még nem tette meg, amit kellett.
– Jól van… mondja el!
– Eleanor és én akkor ismerkedtünk meg, amikor tizenöt éves volt. Tizenhét
volt, amikor megmondtam neki, mi vagyok. Az apám haláláig vártam vele. Nem
tudatos döntés volt. Visszatekintve azt hiszem, féltem, hogy Eleanor valami​féle
bosszút állt volna az apámon azért, amit a n véremmel tett.
– Ezt nem kétlem.
– Miután apám újran sült és apja lett a húgomnak, Claire-n​ ek, tettem róla,
hogy soha többé ne tudja más n re ráer ltetni magát.
Wesley megborzongott a jeges hangnemt l.
– Mit csinált?
– Fogalmazzunk úgy: elintéztem, hogy soha többé ne tudjon gyermeket
nemzeni.
Wesley-nek felfordult a gyomra.
– De… maga jezsuita. Nora azt mondta, pacifista.
– Tizennyolc éves voltam, amikor kasztráltam az apámat. Még nem voltam
jezsuita. Mire magához tért, már fél Európán túl voltam. Apám azt hitte, a
n vérem, Elizabeth tette, bár semmit nem tudott bizonyítani.
Søren elmosolyodott – ez volt a legrémiszt bb mosoly, amit Wesley valaha
életében látott.
– Látom, elborzadt – mondta.
– Elborzadtam – ismerte be Wesley.
– Ugyanezt a történetet meséltem el Eleanornak apám temetése éjjelén.
nem borzadt el. Büszke volt rám.
– Nem… Nora nem lenne…
– Eleanor néha tud barbár lenni. Ez vonzó tulajdonságainak egyike. A több

millió közül.
A több millió közül… a szavak Wesley eszébe juttatták, hogy miért is jött, mit

akart mondani, de még képtelen volt kimondani.
– Én magam sem szeretném magamra haragítani – ismerte be Wes.
– Maga akkor sem lenne képes rá, ha akarná.
– Ezt jó tudni.
Søren belekortyolt a borába, és m egfordult a zongoraszéken, így Wesley-vel

egymással szemben voltak.
– Az, hogy elmondtam Eleanornak, mit tett apám a n véremmel, mit tettem

én vele cserébe – nem csak ezt mondtam el neki azon az éjjelen. El ször
megkérdeztem, biztos-e benne, hogy a teljes igazságot hallani akarja rólam.
Figyelmeztettem, hogy ez megváltoztatja a rólam, a kett nkr l alkotott
véleményét, valószín leg a világról alkotott véleményét is. Régóta gyanítottam,
hogy Eleanor a mi fajtánk. Amikor megismertem, saját maga által okozott
égésnyomok voltak a karján. A kamaszok két okból okoznak maguknak
sérüléseket – vagy fájdalmaik vannak, vagy szeretik a fájdalmat. Eleanor az
utóbbi eset volt.

– Szóval elmondta neki, hogy mi maga?
– Igen. Minden titkomat elmondtam neki aznap éjjel, legalábbis azokat, amik
számítottak. Elmondtam, hogy szadista vagyok, akit csak a fizikai vagy mentális
fájdalom okozása izgat fel, és ha egy nap szeret k leszünk, akkor bántani fogom.
Meg kell tennem. Mindent elmondtam neki, és a szörny részletekt l sem
kíméltem meg. Amikor tizenöt éves volt, egyértelm en a tudomásomra hozta,
hogy kíván. Amikor tizenhat volt, még egyértelm bben jelezte, hogy szerelmes
belém, és tudta, annak ellenére, hogy megpróbáltam titkolni az érzéseimet, hogy
én is ugyanígy érzek. Minden tettetést, minden színlelést abbahagytam, és elé
tártam a sötét, komor igazságot.
– És mit csinált?
– Kimondta a két legszebb szót, amit életemben hallottam.
– Szeretlek téged ? – találgatott Wes.
Søren egy hajtásra kiürítette borospoharát és visszatette a zongorára.
– Ennyi lenne ? – Søren olyan könnyedén mondta ki a szavakat, hogy
Wesley nem volt benne biztos, jól hallotta-e.
– Tessék?

– Eleanor ezt mondta nekem, amikor olyan borzalmas történeteket mondtam
el neki, amikt l mások sikítva menekültek volna. Azt mondta: Ennyi lenne?
El ször azt sem tudtam, mit válaszoljak rá. Nem tudom, emlékszem-e arra, amit
mondtam. De arra emlékszem, hogy Eleanor nevetett és megkönnyebbülten
felsóhajtott. Félt, hogy valami komolyan nem stimmel velem. Hogy rákos
vagyok, haldoklom, vagy sorozatgyilkos vagyok. Vagy rosszabb, mondta, hogy
impotens vagyok.

Wesley önkéntelenül is felnevetett.
– Ez nagyon jellemz rá.
– Azon az éjszakán az a tizenhét éves lány bátrabb volt, mint én. Döbbenetet
és undort vártam t le, és imádkoztam, hogy id vel megértse és elfogadja. Vagy
legalább megbocsásson nekem azért, aki vagyok. A legnagyobb kockázatnak
t nt, hogy elmondjam neki az igazságot, és mégis, túlságosan szerettem t
ahhoz, hogy továbbra is tudatlanságban tartsam. Attól féltem, hogy gorombán
elutasít. Ehelyett azt mondta, hogy hozzám tartozik, a megismerkedésünkt l
tudja, hogy így van, a teste az enyém, és azt teszek vele, amit akarok. Szeret
engem. Bízik bennem. Tudta, hogy nem bántanám t, akkor sem, ha bántom. És
akkor csókolóztunk el ször, és olyasvalamit éreztem, amir l azt hittem, soha
nem adatik meg nekem.
– Boldognak érezte magát?
– Norm álisnak. Norm álisnak éreztem m agam . Korábban is éreztem m ár azt,
hogy szeretnek, és biztos, hogy boldog is voltam. Eleanor olyan készségesen
elfogadott mindent velem kapcsolatban, amir l azt hittem, hogy félni fog t le
vagy megveti, hogy szinte ostobának éreztem magam. Amikor Kingsley meg én
kamaszok voltunk az iskolában, gyakran gratuláltunk magunknak azért, hogy
milyen csodálatosan félkegyelm ek vagyunk. Tipikus kamaszok voltunk, akik
azt hitték, hogy annyi mindenben különböznek a világ többi részét l. Két
elveszett lélek voltunk, akik m egtalálták egym ást az átok földjén. De Eleanorral
többé nem éreztem elveszettnek magam. egyszer en semmi rosszat nem
látott abban, ami én voltam. Ezzel az er vel azt is mondhattam volna neki, hogy
megvan az a rossz szokásom, hogy az ujjaimmal dobolok az asztalon. Ugyanígy
reagált volna. Ugyanazzal a lekezel ennyi lenne mondattal. Istenem, el tte azt
hittem, hogy szerettem t. Utána… nem is sejti.
– Azt hiszem, sejtem.

– Igen… – mondta Søren, és könyökét a zongorafedélre helyezte. –
Természetesen tudja. Bocsánatot kérek. Azóta szeretem Eleanort, amióta maga
él, de nem lenne szabad egyszer en átlépném az iránta meglév érzéseit csak
azért, mert nem olyan régiek, mint az enyéim.

Wesley finoman összerezzent a szavakra. Søren ezt láth​ atóan észrevette,
mert a pap kinevette.

– Akarom egyáltalán tudni, hogy ez a kifejezés m inek volt a jele? – kérdezte
Søren.

– Nem. Talán… – Wesley nagyot sóhajtott. – El kell árulnom valamit magának,
és nem akarom kimondani, de nagyon igyekszem, hogy ne legyek általában egy
rohadék. Apám rohadék tud lenni, és egész életemet azzal töltöttem, hogy ne
váljak olyanná, mint amilyen . De id nként, amikor néhány dolgot kimondok,
azt az hangján hallom.

– Rémít gondolat, hogy az emberb l olyan könnyen a saját szül je lehet.
– Az én apám azonban nem szörnyeteg. Jó ember. Csak egy… rohadék. Azt
hiszem, Nora a zsarnoki szót használta. Apám vagyona régi, legalábbis ebben
az országban annak számít. Azt hiszem, valamiféle királynak gondolja magát.
Azért tesz m eg jó dolgokat m ásokért, m ert… m i is az a szó, am it keresek? Nora
tudná.
– Nagylelk ? – kérdezte Søren.
– Ez az. Nagylelk . Ez nem átlagos jótékonykodás vagy kedvesség. Hanem a
várj, hadd mutassam meg, milyen gazdag és befolyásos vagyok azzal, hogy
kifizetem a fiad m tétjét vagy megveszem neked azt a tanyát, amin éppen
érvényesítenék a zálogjogot, és megengedem, hogy ott maradj. Imádja a hálát,
az alattvalók hajbókolását. Jótetteket visz véghez, de nem jó okokból.
– Jobb, mint rossz dolgokat csinálni. Higgye el, azt az oldalt is ismerem.
Wesley megdörgölte a tarkóját, amely még mindig fájt attól, hogy leütötték.
– Régebben próbáltam megérteni, hogy mi az, ami az apámban zavar. És nem
a nagylelk gesztusai. Van rá pénze, segít az embereknek, csinálja. Remek.
Rajong az anyámért, rendesen viselkedik az emberekkel. Soha nem volt
bántalmazó vagy er szakos. Ha bárki megpróbálna ártani nekem vagy anyának,
azt elpusztítaná. Ez kétségtelen. Apám jó apa, és én szeretem t.
– De?
– De nem hinném, hogy egyszer is hallottam volna azt mondani, hogy

bocsánat, tévedtem . Ezt elmondtam Norának és azt mondta: ha az ember
fehér rohadék, az azt jelenti, hogy soha nem kell bocsánatot kérnie . Ezt mondta,
és én úgy döntöttem , hogy én leszek az az em ber, aki kim ondja, aki bocsánatot
kér akkor, amikor helytelen dolgot tesz vagy mond. Beismerem, ha valamit
rosszul gondoltam. Szóval… – Wesley elhallgatott.

– Csak nyugodtan – mondta Søren szinte mosolyogva. Wesley nagyra
értékelte, hogy Søren legalább igyekezett nem kinevetni t.

Wesley mély leveg t vett. Mint egy ragtapaszt, mondta magában. Csak tépd
le.

– Bocsánatot kérek – mondta Wesley. – Tévedtem magát illet en.
Søren egy percig semmit sem szólt. Az a perc egy örökkévalóságnak látszott.
A csend szinte kínzásnak t nt, ahogy a szavak ott lógtak köztük a leveg ben és
gúnyolták Wesley-t az igazságukkal.
– Köszönöm, Wesley. Azon t n döm, hogy megkérdezzem-e vagy sem,
pontosan miért is kér bocsánatot, vagy egyszer en fogadjam el a
bocsánatkérését mint a kegyelem ajándékát.
– Elmondom magának. El kéne mondanom. Nem akarom, hogy azt higgye,
kedvelem magát vagy ilyesmi. Nem mondom, hogy kedvelem. Végül is maga
nekilökött engem egy falnak és a torkomnál fogva nekinyomott.
– Igen, miután maga nekem rontott, láthatóan azért, hogy testi sértést
okozzon nekem – emlékeztette Søren. – Ugye?
– Jól van, igen. De maga engem Nora kiskutyájának nevezett.
– Én szadista vagyok, fiatalember. Örüljön, hogy csak a falnak löktem neki.
Bárki mást kórházba juttattam volna.
– És éppen ez az ok – jelentette ki Wesley. – Aznap nem juttatott kórházba. És
Norát sem juttatta kórházba azon a napon, amikor visszament magához.
– Ó, értem már… – Søren a borospohárért nyúlt és csalódottan vette észre,
hogy üres. Visszatette a zongorára, egy pillanatig bámulta az üres poharat. –
Eleanor elmondta magának, mi történt?
Wesley lassan bólintott.
– Igen.
– Néha veszélyes játékokat játszik. Ezt Kingsley-t l tanulta. űár évvel ezel tt
Kingsley-vel töltötte az éjszakát és belementek egy kis légzéskontrollba. Erotikus
fojtogatásba.

– Tudom, hogy az micsoda. Norával laktam együtt. – Wesley érezte, hogy
állkapcsa megfeszül. A gondolat, hogy Kingsley keze rászorult Nora nyakára…

– Kingsley nagyon ügyes ebben a játékban. És Eleanor is. Én nem s r n
gyakorlom. Kicsit túlságosan veszélyes, még nekem is, f leg nekem. Mindig ott
van a kísértés, hogy túl messzire menjünk. Nem meglep , hogy az ilyen
tevékenység okoz némi szédülést. Eleanor túl gyorsan állt fel és elájult. Az
oldalára esett, rá a keményfa padlóra. Hála istennek csak kisebb sérüléseket
szenvedett. Monokli, vérz ajak, zúzódott borda. Kingsley a szíve mélyéb l
bocsánatot kért, habár én nem voltam dühös rá. Ez a kockázat egyszer en benne
van a pakliban.

Wesley nagyot nyelt és hallgatott, szája vékony vonallá présel dött. Úgy
érezte, jobb, ha még nem szólal meg.

– Ezen az éjszakán Eleanor felfedezte, hogy ha a megfelel módon esik el,
apró, de látható sérüléseket tud okozni magának. Azon az éjszakán, amikor
visszajött hozzám…

– Sérüléseket okozott magának – mondta végül Wesley.
– Így van.
– És maga tudta, hogy nem véletlen volt?
Søren bólintott.
– Eleanor a világ legkecsesebb n inek egyike. Ismertem nála ügyetlenebb
macskákat. Csak az alkohol vagy a kimerültség tud repedést okozni ezen a
kecsességen. Azon az éjszakán nem csináltunk mást, csak a szokásos,
fájdalommal kapcsolatos játékokat, amiket mindketten élvezünk. És arrébb
léptem, pedig elesett. És abban a pillanatban, amikor ránéztem, tudtam, hogy
miért tette. A maga érdekében el akarta ijeszteni magát.
– Bár ne tette volna! – Wesley megdörgölte az arcát.
– Maga és én ebben egyetértünk. Hallgassunk egy kicsit és élvezzük a ritka
egyetértés pillanatát, Wesley.
Wesley feje lüktetett, szeme égett. Soha életében nem érezte magát ilyen
kiszolgáltatottnak és sérültnek.
– Van fogalma róla – kezdte Søren és ismét felemelte az üres borospoharat –,
m ilyen nehéz az em bernek felülem elkednie saját józan eszén vagy önm egtartó
ösztönén? űróbálja ki! űróbáljon meg arccal el re a keményfa padlóra zuhanni,
nézze meg, nem tompít-e önkéntelenül. Azt hiszi, képes rá, de higgye el, hogy az

utolsó pillanatban kiteszi a kezét, és minden alkalommal tompítja az esést.
Eleanor azon az éjjelen ezt nem tette meg. A maga iránt érzett szerelme
túlmutatott az önmaga iránt érzett szeretetén. A legkevesebb, amit tehettem, az
volt, hogy teljesüljön az akarata. Azt akarta, hogy maga brutális szörnyetegnek
gondoljon engem? Legyen! Nem áll messze az igazságtól. Hiszen voltam brutális
a múltban. Még Eleanorral is.

– De nem így.
– Nem. Nem így. Egyetlen alkalommal került Eleanor kórházba miattam és
az… – Søren elhallgatott és végigszántott kezével a haján. Ez az ideges mozdulata
olyan emberi gesztus volt, hogy Wesley el ször nem is akart hinni a szemének.
Søren emberi – ki hitte volna? – Bocsásson meg. Nem biztos, hogy ezt hallani
akarja.
– Azt hiszem, azok után, amiken keresztülmentem, kib​ írom.
– Egyszer került kórházba miattam – akkor az ágyhoz kötöztem, de csak a
csuklóját kötöztem az ágy lábához b rbilinccsel, és az egyik legborzalmasabb
kínzást hajtottam végre, amit Eleanoron végre lehet hajtani –
megcsiklandoztam. Hihetetlenül rekedt hangon tud nevetni, ha csiklandozzák.
Ragadós a nevetése. Isten meghallja a mennyben, amikor így nevet. Vadul
tekerg zött és túlságosan ficánkolt a kötelékeiben. Kificamította a csuklóját.
Sikoltozott a fájdalomtól, aztán – mivel Eleanor – tovább nevetett.
Wesley felállt és hátat fordított Sørennek. Képtelen volt akár csak ránézni is
erre az emberre.
– Csodálatosan tud nevetni.
– Így van. Nekem az a legkedvesebb zene.
– Hiányozni fog az, hogy gy löljem magát – mondta Wes és a házat
körülvev fák sötétjébe bámult.
– Egészen nyugodtan megvethet továbbra is, ha szeretné. Nem vagyok szent.
Amikor Kingsley-vel egy iskolába jártunk… – Søren hangja elhalt és Wesley
néma hálaimát mormolt el azért, hogy a pap nem ment bele a részletekbe. – Az,
hogy élvezte, az nem mentség a vadságomra. Amikor Kingsley miattam a
gyengélked be került, az nem volt vicces. Eleanort is bántottam, elég komolyan.
Nem szükségszer en fizikailag, bár az utóbbi tizenöt évben volt szadizmusom
legf bb tárgya. Megütöttem, megvertem, megvagdostam, megégettem…
mindezt csupán a gyönyörért. Tudom, hogy magának ett l felfordul a gyomra,

és nem is igazán akarom védeni magamat. De azt is tudom, hogy nem kell arra
emlékeztetnem magát, hogy Eleanor feln tt, aki úgy döntött, az alárendeltem
lesz és átadja magát a fájdalomnak a saját, szabad akaratából. Csak egyetlen szót
kellett volna kiejtenie, és abbahagytam volna.

– Csak próbálja megkönnyíteni azt, hogy gy löltem magát. – Wesley
megfordult. – Maga a bolygó legkülönösebb embere.

Søren hallgatott, felpillantott a mennyezetre és láthatóan elt n dött a
szavakon.

– Ezt csak azért mondja, mert még nem ismeri Griffint.
– Tudom, hogy Eleanor beleegyezik mindenbe, amit maga tesz vele. Ez az
egyetlen oka, hogy nem hívtam ki magára a zsarukat. Remélem, elhiszi, hogy
egyszer-kétszer komolyan közel jártam hozzá. Megmondtam Norának, hogy
kihívom ket, az egyik éjszakán, amikor az… évfordulójuk volt. Nora azt
mondta, ugyanolyan ostobaság lenne, mint kihívni a rend​ r​séget két bokszolóra,
akik a ringen kívül összeverekednek. A perverzitás véres sport, így magyarázta.
– Ez a leírás nem nélkülöz minden pontosságot.
– Utálom a véres sportokat. A vadászatot, a kakasviadalt, a kutyaviadalt, azt a
sok borzalmat, amit az emberek állatok ellen elkövetnek. A mi lovaink azért
futnak, hogy fussanak. Nem azért, hogy elkapjanak egy kis rókát, akit majd
széttép egy kutyafalka.
– Eleanor nem a róka, akit széttépnek a kutyák. is vadász, nem csak az zött
vad. És ha fut, azért teszi, mert azt akarja, hogy kergessék. Ha elkapják, az azért
van, mert azt akarja. És ha megunja, hogy kergetik, leszáll a lováról és keres
magának egy saját rókát.
Wesley megrázta a fejét.
– Maga azt mondja, megbánt néhány dolgot, amit Kings​ley-vel tett. Bán
bármit is, amit Norával m velt? Én összeszedtem magam és bocsánatot kértem,
amiért azt hittem, hogy Nora maga miatt kötött ki a sürg sségin. Legalább
beismerhetné, hogy van olyasmi, amit megbánt vele kapcsolatban.
Søren felnevetett.
– Rendben van. Ha ragaszkodik hozzá…
Søren felállt és üres borospoharát átvitte a kandallóhoz. Kinyitott még egy
üveget, és töltött egy új pohárba. Wesley soha nem hitte volna, hogy Søren ilyen
nyílt és beszédes lesz. Talán a Nora sorsa miatti félelem az oka? Vagy a bor?

Mindegy, nem számított. Talán végre megkap néhány választ, amire szüksége
volt.

– Ez a ház – mondta Søren és poharával körbemutatott a szobán – egy Daniel
Caldwell nev férfié. Futólag találkozott vele.

– Igen, kedves embernek t nik.
– Annál több. Intelligens és becsületes ember. Mindig is tiszteltem. Volt egy
Maggie nev felesége. Több mint egy évtizeddel volt id sebb nála, amikor
megismerkedtek és összeházasodtak. Maggie és Kingsley valaha szeret k voltak.
Miután Maggie férjhez ment Danielhez, Kingsley-vel barátok maradtak. Daniel a
domokhoz tartozik. Mi mindannyian barátok voltunk – Daniel és Maggie,
Kingsley és én.
– Láttam a fényképeket a házban – Danielt, a feleségét meg a gyerekeit. A
felesége sokkal fiatalabbnak t nik nála.
– Az Ánya, a második felesége. Maggie meghalt rákban pár évvel az
esküv jük után. Daniel akkor fiatalabb volt, mint Eleanor most, és már
megözvegyült.
– Basszus. Ez borzalmas.
– Az volt. Daniel reményvesztett volt. A mi fajtánknak nehéz olyat találni,
akivel összeillünk, aki megérti a vágyainkat, s t, osztozik bennük. Daniel nem
csupán feleség nélküli férfi volt, hanem alárendelt nélküli dom – gazda, szolga
nélkül. Elveszett ember. Űlyan mély gyászba temetkezett, hogy a temetés után
belépett ebbe a házba, és évekig nem hagyta el a birtokot.
– Évekig?
– Évekig. Maggie meghalt, és Daniel úgy döntött, is meg akar halni. Élve
eltem ette m agát itt. A gondolat, hogy valaki, aki ilyen fiatal és életteli, feladja, a
lelkem mélyéig hatolt. A katolikusok nem a halál, hanem a reményvesztettség
m iatt ítélik el az öngyilkosságot. Nem hagyhattam , hogy ez így m enjen tovább.
Azt gondoltam, Danielt emlékeztetni kell arra, hogy van még a világban olyasmi,
am iért érdem es élni. És ha eszébe juttatják, hogy m it hagy ki azzal, ha ebben a
gyönyör koporsóban marad, akkor talán visszatér az életbe. Ezért
kölcsönadtam neki Eleanort.
– Hogy mit csinált?
Søren nagyot kortyolt a borba. Wesley legszívesebben maga is ivott volna.
– Megengedtem Danielnek, hogy egy hétre magához vegye Eleanort. Azt

tehetett vele, amit akart – legyen az szex, dominancia, fájdalom okozása és
büntetés, egy bizonyos határig. Elmondtam neki Eleanor korlátait és
preferenciáit, és hogy ameddig nem lépi túl ket, addig hét napig az övé lehet,
míg én egy konferencián vagyok Rómában.

– És Nora ebbe belement… de miért? – Wesley teljes döbbenetében felemelte
a kezét.

– Megparancsoltam neki, hogy úgy legyen az alárendeltem, hogy Danielnek
rendeli alá magát. Azt tette, amit parancsoltak. Bár finoman szólva el ször nem
örült.

– Nem is értem, miért.
– Ne értsen félre. Nem bocsánatot kérek amiatt, hogy kölcsönadtam Eleanort
egy hétre Danielnek. Eleanor a tulajdonom volt, és tudta, hogy csak ki kell
mondania a menekül szavát és ismét hazaviszem. Tudtam, hogy tetszeni fog
neki ez a hely. Tudtam, hogy jó lesz Danielhez. És ahogy a Danielt, a feleségét
meg a gyerekeit ábrázoló fényképekb l látja, elmondhatjuk, hogy igazam volt.
– Szóval, ha nem azt bánja, hogy átadta Norát egy m ásik férfinak egy hétre,
hogy lefeküdjön vele, akkor mit bán?
– Titkos indokom volt arra, hogy Eleanort kölcsönadjam Danielnek. Maga
talán ezt nem tudja, de amikor Eleanor tizenkilenc éves volt, volt valaki más is az
életében.
– Valaki más? – kérdezte Wes. Nora korábban soha nem mesélt neki err l.
– Igen. Nem maga volt az els vanília-románc, amivel kísérletezett. Én
akkoriban elutaztam, a disszertációmon dolgoztam, amikor Eleanor és ez a
fiatalember jóban lettek. A barátságból gyorsan több lett. Egykorúak voltak, sok
közös vonásuk volt, és a fiatalember imádta Eleanort – jól tette, hogy imádta.
Mégis, Eleanor engem választott. Aligha volt tisztességes játszma – én 32 éves
voltam, a fiatalember tizenkilenc. De Daniel… tisztességesen tud játszani. És
biztosíthatom magát, hogy úgy is játszott. Soha nem hittem abban, hogy Eleanor
csak engem szeret, azért, mert túlságosan szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.
Űlyan keveset tudtam adni neki ahhoz képest, amit más férfiaktól megkaphatott.
Az együtt töltött id nket korlátozta és ma is korlátozza a hivatásom. Minket soha
nem láthatnak együtt nyilvánosan. A legegyszer bb dolgokat, amiket maga
természetesnek vesz – kézen​fogva sétálni az utcán, csókot lopni egy utcai lámpa
alatt, összeházasodni, gyereket vállalni – én nem tudom megadni neki, csak

akkor, ha otthagyom az egyházat. Eleanor kijelentette, hogy ezt nem akarja,
nem hiányzik neki, nem akarja, hogy feladjam érte önmagamat. Tartottam t le,
hogy csak azért mondja, hogy kedveskedjen. Ha alkalma adódott volna rá, hogy
elfogadja, azt hittem, megtette volna. Féltem attól, hogy megtenné. De mivel
szerettem t és a boldogságát a sajátomnál el bbre tartottam, adtam neki egy
esélyt, hogy olyasvalakivel legyen, aki megadhatja neki mindazt, amit én nem
tudok. Kölcsönadtam Eleanort Danielnek. Danielt átadtam Eleanornak.

– Ez nagyon… szép, mondhatnám, de ez nem jó szó. Nehéz – mondta Wesley,
végre megtalálva a kifejezést, amire szüksége volt. – Nehéznek hangzik.

– Nagyon nehéz volt hagyni, hogy Eleanor idejöjjön és Daniellel legyen.
Nehéz annak a háznak a közelébe menni, ahol feln ttem. Nem akartam idejönni.
Eleanor sem akart. Dühös volt, megbántott. Én válaszul kegyetlen voltam vele.
Szándékosan kegyetlen. Érthet okot akartam adni rá, hogy elhagyjon. Amikor
itt hagytam ebben a házban, meg sem csókoltam búcsúzóul.

– Kijátszotta ellene a kártyákat – értette meg rögtön Wesley.
– Magam ellen játszottam ki. És természetesen Eleanor meglepetést okozott
nekem. Daniel megkérte, hogy maradjon vele. Melyik férfi ne kérné meg? És bár
csábító volt a gondolat, hogy vele maradjon, Eleanor visszatért hozzám. És
amikor megmondtam neki, hogy meglepett, hogy visszajött, olyan fájdalmas
tekintettel nézett rám… – Søren elhallgatott, felemelte a borospoharat, de
láthatóan nem tudta rávenni magát, hogy igyon bel le. – Azt mondta: Szeretlek,
te ostoba. Baszki, ezt soha ne felejtsd el. Ezt bánom, hogy hiábavalóan,
értelmetlenül tettem ki a szerelmét egy kegyetlen próbának. Máshogy is
segíthettem volna Danielnek. Nem kellett volna így használnom Eleanort. Az,
hogy kételkedtem a szerelmében… azt bánom. Eléggé bánom ahhoz, hogy
meggyónjam. Amikor megmondtam Eleanornak, is feloldozott.
– Szóval innen tudta – amikor Nora aznap éjjel, mikor visszatért magához,
elesett, amikor szándékosan esett el – tudta, hogy azért teszi, mert szeret engem.
– űontosan. Ugyanazért lökte el magát magától, amiért én ellöktem t. Az a
szándékosan kegyetlen cselekedet, akárcsak az én feléje irányuló szándékosan
kegyetlen cselekedetem, szeretetb l fakadt.
Søren belebámult a borospohárba. A folyadék úgy lötyögött benne, akár a
vér.
– Csak azért gy löltem magát, mert biztonságban akartam tudni Norát –

magyarázta – Wesley. – Nem akartam, hogy azt gondolja, hogy másért gy lölöm
magát. És nem azért akartam azt, hogy Nora velem legyem, mert magát
gonosznak tartom. Már nem. Nem kedvelem magát. De be kell ismernem, hogy
nem tudom, kedvelnék-e bárkit is, akibe Nora szerelmes volt. Neki senki nem
elég jó, érti? Még én sem.

– Ezt mélyen átérzem. Nem igazán tudok elképzelni bárkit is, aki elég jó lenne
Lailának.

– Örülök, hogy megérti. Ez nem személyeskedés. Védem Norát, ennyi az
egész. Ahogy maga is védi Lailát.

– A védelem egy szó rá. Az atyáskodás egy másik. – Søren éles tekintetet
vetett rá.

– Igen, lehet – ismerte be vonakodva Wesley.
– Én is csupán azt akarom, hogy Eleanor biztonságban legyen. Ugyanazt
akarjuk neki.
– Köszönöm. Mármint köszönöm, hogy nem juttatott kórházba aznap. – Ma
este Wesley bocsánatot kért Sørent l és még köszönetet is mondott neki. Jobb,
ha gyorsan eltakarodik innen, miel tt még áttér a katolikus hitre.
– Eleanor soha nem bocsátaná meg nekem, ha összetörném az egyik kedvenc
játékát.
Wesley majdnem vitatkozni kezdett, de meglátta a Søren szemében
megcsillanó vidámságot.
– Ezt szándékosan csinálja, ugye? – kérdezte Wesley. – Hogy piszkálja az
embereket?
– Csak a méltó ellenfeleket.
– Akkor ezt bóknak veszem. – Wesley szünetet tartott és beleásított a
tenyerébe.
– Menjen, Wesley. Aludnia kellene. Kés re jár.
– Nem tudom, képes vagyok-e aludni. Túl sok mindent látok, ha lehunyom a
szemem.
– Eleanor azt akarná, hogy vigyázzon magára.
– Magától is ezt akarná.
Søren nem válaszolt. Ismét felnyitotta a zongora fedelét. űár kósza, csodálatos
hang hallatszott a szobában – Brahms híres altatója. Wesley még soha nem
hallotta korábban, hogy bárki csúfondárosan zongorázott volna.

Wesley elindult az ajtó felé. Alvás… jó ötletnek t nt. Talán lefekszik aludni, és
mire felébred, mindennek vége lesz. Kingsley kiszabadítja Norát a házból, és ott
fog ülni az ágya szélén, amikor felébred.

– Wesley? – Søren hangja megállította a küszöbön.
– Igen?
Søren rátette ujjait a billenty kre, de nem játszott.
– A múlt héten, amíg az otthonában volt… Eleanor boldog volt?
A kérdés annyira váratlanul érte, hogy Wesley el ször nem is tudott
válaszolni rá. Nora boldog volt vele? Lelki szemei el tt lepergett az egész hét,
amit Norával töltött, akár egy felgyorsított film. Az együtt töltött éjszakák, a
reggelek, a szex uá​lis felfedezések… aztán hangok tolakodtak be az em lékei közé.
Hallotta, ahogy az apja kurvának nevezi. Hallotta saját dühös hangját, amint
azt követeli, hogy Nora mondja meg, miért visszakozott mindig, amikor
lefeküdhettek volna egymással. Látta Talel lovát holtan feküdni az istálló
padlóján, és látta Nora szemében a fájdalmat. A veszekedést arról, hogy Wesley
nem tud megtenni az ágyban olyan dolgokat, amikre Norának szüksége volna.
De a békül s szex csodálatos volt. Aztán űálya Szépe összeomlott, és csak Nora
tudta újra talpra állítani…
Aztán Nora zokogása a fürd szobában, amikor rájött, mit is tett.
– Igen. Boldog volt velem.
Søren egy pillanatig nézte a billenty kön nyugvó kezét.
– Jó.
– Kingsley… bízik benne, ugye? – kérdezte Wesley, aki egyáltalán nem volt
biztos benne, hogy megbízik-e a férf​ iban.
– Az életemet is rábíznám – mondta Søren és még mindig nem nézett Wesre.
– Rábízná Nora életét is?
– Ugyanaz a válasz – mondta Søren. – Ugyanaz a kérdés.
Wesley szó nélkül otthagyta Sørent egyedül a borával és a zenéjével. Ahogy
felfelé lépkedett a lépcs n, húsz événél sokkal öregebbnek érezte magát. Az
utóbbi két nap éveket vett el az életéb l. Hogy képesek erre emberek – hogy
élnek túl túszhelyzetes kríziseket és háborúkat úgy, hogy meg rzik ép
elméjüket? Minden kuszának t nt, idegennek, az ég sötét szín re váltott. Még az
alvás is ellenségnek t nt. De talán ha aludna, felébredne és rájönne, hogy az
egész csak rossz álom volt. Felébredne, és Nora ott lenne mellette az ágyban,

élne és gyönyör lenne. Mit nem adna azért, ha egy gyönyör n feküdne az
ágyában, amikor kinyitja az ajtót! Isten vajon elítélné azért, hogy ilyesmiért
imádkozik? Nem érdekelte. Azért még imádkozott érte.

Kinyitotta a neki kijelölt szoba ajtaját és felkapcsolta a lámpát. Megpillantotta
a két leghosszabb, legformásabb lábat, amit valaha életében látott, egy fehér
rövidnadrágból kikandikálni.

Isten ma este olyan kedvében van, hogy meghallgatja az imákat.

25

A KIRÁLYN

Mire Kingsley és Søren visszatért a szobába, Eleanor hason fekve elaludt. Arra

ébredt, hogy valami belé csusszan hátulról. Egy kéz a csuklójára tapadt és
leszorította. Nem szólalt meg, nem tiltakozott, nem érdekelte, hogy Kingsley
vagy Søren van benne. A legmélyebb gyönyörrel töltötte el, hogy ott feküdt,
színlelte az alvást és hagyta, hogy valamelyikük magáévá tegye. Képtelen volt
ellenállni a vágynak, hogy kukucskáljon, így kinyitotta a szem ét. Egy olajbarna
b r alkart látott, amelyet régi hegek és friss zúzódások borítottak. Egyetlen
pillantásból minden egyértelm lett, minden a helyére került, minden kérdésre
választ kapott. Nem tudta a részleteket és a teljes igazságot. De Kingsley és Søren
nem ment el a borért.

Eleanor mélyen a párnába temette az arcát, hogy elhallgattassa magát.
Biztosan gyanakodnának, ha meghallanák, hogy nevet. Nem csoda, hogy ilyen
könny volt ma éjjel felizgatni Sørent. És nem csoda, hogy Kingsley, habár
kezdetekt l fogva elb völ en és csábítóan viselkedett vele szemben, mindig is
óvatos, gyanakvó tekintettel figyelte t. Holnap beszélni fognak, és Eleanor
elmondja majd, hogy nem érdekli, nem bánja, nem áll az útjukba. Azt gondolta,
hogy ez poénos, hogy szex i. Az istenit, képtelen volt nem bám ulni a világoskék
foltot Kingsley csuklóján, a saját karján lev folt ikertestvérét. Søren és Kingsley?
Szeret k? Talán ha szépen megkéri, megengedik, hogy legközelebb nézhesse

ket.
Amikor Kingsley végzett vele, végzett benne, Søren következett. Szájával és

ujjaival juttatta el Eleanort az orgazmusig, majd végigharapdálta a testét és
belecsúszott. Amikor megcsókolta, Eleanor érezte a saját és Kingsley ízét is Søren
ajkán.

Egy óra telt el, talán kett – Eleanor egyszer sem szólalt meg. Teljes
megadással adta át magát, nem volt más, mint eszköz, amelyet a férfiak a
gyönyörükre használtak. Ismét aludt egy kicsit, majd felébredt az éjszaka utolsó

perceiben, miel tt az megadta magát a hajnalnak. Egy pillanatig tartott, mire
szeme hozzászokott a sötétséghez, de aztán meglátta Søren meztelen hátának
körvonalát. A férfi az ágy szélén ült, egyik kezével megtámaszkodott maga
mögött, a másik keze pedig… Eleanor meglátott egy másik kezet, amely nem
Sørené volt, és az ágy túlsó végébe kapaszkodott. Søren feje hátracsuklott a
nyilvánvaló gyönyört l. Halkan felsóhajtott.

Eleanor lehunyta a szemét és visszaaludt.
Nem sokkal kés bb egy kezet érzett a vállán. Amikor kinyitotta a szemét,
Sørennel nézett szembe.
– Ideje indulni, Kicsikém.
Eleanor felöltözött a hajnali fényben, és búcsúzóul megcsókolta az alvó
Kingsley-t.
A szobából kifelé hátrapillantott a válla felett és látta, hogy az oldalán fekszik,
a takaró a csíp je köré csavarodik és kilátszik meztelen háta. Vállán látott egy
kékesfekete zúzódást, amely akkora volt, mint Søren keze, és még egy
harapáshoz hasonló nyomot is. Belenézett Søren szemébe, aki egyik ujját az
ajkához emelte.
– Miért? – suttogta Eleanor.
– Az kedvéért, nem az enyémért.
Amint biztonságban ültek a Rolls Royce hátuljában, Eleanor befészkelte
magát Søren ölébe. A férfi beletúrt a hajába, és ujjával végigsimított az ajka
vonalán.
– Szóval te és Kingsley? – Eleanor felnevetett, ahogy a hátára gördült és
felnézett a férfira.
– Kingsley és én – mondta Søren. – Ez hosszú történet, Kicsikém.
– Van egy óránk. Mit szólnál a rövidített verzióhoz?
Søren rámosolygott és megkocogtatta Eleanor orrát.
– Ma este… – kezdte – tizenhat év óta ma volt az els alkalom, hogy el ször
egymáshoz értünk. Talán ugyanennyi id telik el majd, mire újra megtörténik,
ha egyáltalán megtörténik.
– Miért nem? Engem nem érdekel. Vagyis érdekel, de nem úgy.
– Így a legjobb – mondta Søren, és a mosoly elt nt a szeméb l. – Hidd el, így a
legjobb.

– Hogy értette azt, hogy így a legjobb? – kérdezte Marie-L​ aure, és szemében
régi gy lölet égett.

– Úgy, hogy Kingsley olyan, amilyen, ezért úgy a legjobb, hogy ha és Søren
nem fekszenek le egymással. Nem játszanak egymással. Legalábbis kettesben.

– És milyen Kingsley? Milyen az öcsém?
Nora beszívta a leveg t az orrán át. űroblémáik ellenére szerette Kingsley-t,
de ezt nem akarta elárulni ennek az rült n nek. De talán, ha tud róluk, talán
megérti és kicsit kevésbé gy löli majd ket.
– Éveken át profi domina voltam, szóval higgye el nekem, hogy tudom, mir l
beszélek. Én m ár m indent láttam . És higgye el nekem : mindent. Szóval, am ikor
ezt mondom, akkor tudnia kell, hogy nem túlzok. Az öccse extrém módon
mazochista. Nem azt akarja, hogy bántsák. Hanem azt, hogy elpusztítsák. Søren
ezt a hazafelé vezet kocsiúton mesélte el nekem. Beismerem, azt gondoltam, ez
talán kissé önigazolás. Milyen kényelmes azt mondani egy szadistának, hogy a
partnere, aki ellen er szakot alkalmazott, sokkal jobban szereti kapni a
fájdalmat, mint amennyire adni szereti? Aztán domina lettem, Kingsley-é, és
rájöttem, hogy Søren egyáltalán nem túlzott.
Marie-Laure leszállt az ágyról és odaállt az ablakhoz. Amint hátat fordított
neki, Nora kiszedte a borotvapengét a hátsó zsebéb l. Damon ma este csak
kötéllel kötözte meg. Ezt az alkalmat nem szalaszthatja el. Energia futott át rajta,
az adrenalin nyargalt az ereiben. Itt az esély. Végre.
– Extrém mazochista… szegény drágám – mondta Marie-​Laure, és hangja
elhalkult. – Ha itt lenne, minden fájdalmat megadnék neki, amit csak akar.
– Akkor örülök, hogy most nincs itt.
Nora emlékezett a kora reggeli kocsiútra visszafelé Connecticutba. Søren
komoly és lágy hangon idézte fel Kingsley-vel töltött éjszakáit
kamaszkorukban…
– Nem lehetünk többé együtt, Kicsikém – egy ex trém m azochista egy ex trém
szadistával? Kétfej , saját farkukba harapó kígyók vagyunk, akik felfalják
egymást. Tudom, hogy a találkozásaink megrémítették Kingsley-t. Biztosan
megrémítették. Engem megrémítettek.
– Téged? Megrémítettek?
– El sem tudod képzelni, milyen, amikor valakinek az élete ott van a
kezedben. F leg ha ez a legbecsesebb élet, azé az emberé, akit szeretsz… aztán

jöttél te.
Søren hangja elhalt és Eleanor szíve majd’ meghasadt érte.
– Még mindig szereted, ugye?
Søren szünetet tartott, miel tt válaszolt. Bámulta a város hajnali fényeit.
– Igen.
Eleanor kicsit megborzongott a szó egyszer szinteségén.
– De tudnod kell, hogy ez semmit nem vesz el t lünk, az irántad érzett

szerelmemb l. Nem vesz el többet, mint amit az irántad érzett szerelmem
Kingsley-t l elvesz. Nem mintha ezt megértené.

– Értem. Tényleg. Kingsley tudja, mit érzel?
– Nem. Így a legjobb.
– Nem akarod, hogy tudja, ugye?
– Elmondani neki, hogy még mindig szeretem, és nem vagyok hajlandó
együtt lenni vele? Ez olyan szadizmus, ami még nekem is sok. Kérlek, ne mondd
el neki. Már ma este is túl messzire mentem. – Eleanor új, különös tónust
fedezett fel Søren hangjában, amit nem ismert fel. Megbánás talán? Sajnálkozás?
– Nem mondom meg neki. Soha nem árulom el.
– J obb, ha Kingsley és én… Csak barátoknak kellene lennünk. Ez fáj neki, de
m ég jobban fájna, ha elm ondanám neki, hogy szeretem , és m égis távol tartom
magam t le. Legalább így talán azt érzi, hogy nyugodtan kereshet magának
valaki mást.
Aztán Søren megköszönte Eleanornak. Eleanor nem tudta, mi mást
mondhatna azon kívül, hogy: Mit köszönsz?
– Azt, hogy nem vagy dühös azért, mert valaki mást szeretek.
Eleanor teljes döbbenettel bámult rá.
– űersze, hogy szereted Kingsley-t. Ki ne szeretné?
Végül is Eleanor is szerette, bár m áshogyan. Különösen ez után az este után
szerette. Kingsley és Søren olyan gyönyörökkel ajándékozták meg, amikr l nem
is álmodott. Mély rokonságot érzett Kingsley-vel, mintha két ugyanazon személy
lennének vagy legalábbis ugyanolyan lenne a term észetük. Nem igazán értette,
nem voltak meg rá a szavai, de egy nap majd rájön.

– És mi az? Milyen titkos természeten osztoznak maguk? – kérdezte Marie-
Laure.

– Szerepváltók vagyunk. A mi fajtánkból nem sok van. Mások nem bíznak
bennünk, nem értenek meg. Csak mi értjük meg egymást.

– Szerepváltó? – Marie-Laure közelebb nyomta arcát az ablaküveghez. – Azt
hittem, hogy Kingsley domináns meg-​gy z dés , hogy a maga világa szakszavát
használjam.

– Az is, igen. Legtöbbször dom. De nem csupán ez. Søren dom és alárendelt fél
is, szadista és mazochista. Lehet egyszerre a kett nek lenni. Ritka, de van ilyen,
f leg olyanok vagyunk páran így, akiknek rendkívül er s a libidónk. Akarjuk és
állandóan akarjuk.

– Vagyis szajhák – mondta gúnyosan Marie-Laure.
– Igen, azok vagyunk, és büszkék vagyunk rá – mondta Nora szégyen és
megbánás nélkül. – Tudja, Kingsley imádja az uralkodást, imád fájdalmat okozni.
De id nként, amikor olyan hangulatba kerül, hogy akarja kapni a fájdalmat,
akkor egyszer en nem lehet elég nagy fájdalmat okozni neki. Ha a földre
kötözném és acélbetétes csizmával rúgnám, akkor sem próbálna
megakadályozni. Egyetlen éjszaka nagyobb kárt okoztam Kingsley-ben, mint
Søren okozna bennem egy hónap alatt. Hála istennek Kingsley ritkán kerül ilyen
hangulatba. Az a fajta fájdalom, amit szeret – abból hetekig tart felépülni. Søren
szerette Kingsley-t… szereti Kingsley-t – helyesbített Nora. Sørennél nem létezik
múlt id . Amikor szerette azt, amit szeretett, akit szeretett, azt örökké szerette. –
Néha csak úgy lehet kimutatni a szerelmünket valaki iránt, ha elengedjük. Bár
nehéz. Kibaszottul nehéz.
Nora lehunyta a szemét, amint Wesley arca t nt fel el tte. Az, ahogy nézett,
amikor Nora visszament Sørenhez. Rosszabb volt West kirúgni a házból, mint
bármilyen fájdalom, amit Søren valaha okozott neki vagy okozott saját
magának. Azt kívánta, bárcsak Wes is tudná ezt.
– Szóval látta a szeret jét egy másikkal… és ez nem dühítette fel magát?
– Nem – mondta Nora egyszer en. – Miért zavart volna? t sem zaklatta fel,
hogy együtt látott Kingsley-vel. Ez szex i.
– Ez perverz.
– Ne ítélje el, amíg ki nem próbálta.
Marie-Laure összehúzott szemmel méregette Norát, úgy tanulmányozta,
mintha valami rlény ülne összekötözve az ágya végében. Nora rezzenéstelen
tekintettel, szégyentelenül bámult vissza rá.

– Maga itt ül, és azt mondja nekem, hogy a férjem megparancsolta magának,
hogy feküdjön le egy másik férfival… és miután megtette, rájött, hogy a férjem is
megdugta azt a férfit. Magát használták fel a perverz gyönyöreikhez, úgy
adogatták egymás között, mint egy utcalányt… és maga védi ket?

– Nem, nem védem ket. Megdugtam ket és élveztem.
– k dugták meg magát.
– Szemantikai kérdés.
Nora érezte, hogy a kötél egyik rétege elpattan a csuklójánál. Szíve vadul vert
a bordái mögött. Nyugodtnak kell maradnia. Talán most itt az alkalom. Nem volt
terve, egyáltalán nem volt. Ha leüti Marie-Laure-t és az elveszíti az eszméletét,
talán sikerül kijutnia az ablakon. Biztos nem szegezték be az összes ablakot.
– Marie-Laure, édesem, cicukám, jöjjön ide. Elmondok magának még egy
történetet. És azt akarom , hogy belenézzen a szem em be, m iközben elm ondom ,
hogy tudja, hogy igazat mondok.
– Ó, jól van. Szeretem a történeteit. Szinte hálásnak kéne lennem, hogy nem
kellettem a férjemnek. Máskülönben a maga sorsára jutottam volna.
– Igen, jaj, én szegény. Szex elnem kellett a föld két legszebb pasijával egyazon
éjszakán. Űrgazmikus kínzás volt. Összesen, nem is tudom, öt vagy hat is.
– Hány évesen ismerte meg a férjemet?
– Tizenöt.
– Nem csoda, hogy ilyen lett. És az öcsém is.
– Maga tudja, hogy Søren nem vám pír, ugye? Søren szadista. Nem attól lesz
perverz, mert Søren megharapja.
– Maga mindenb l viccet csinál.
– Csak az olyan szarságból, ami vicces. És az, hogy maga azt hiszi, Søren
csinált bel lem perverz n t? Ez vicces.
– Tagadja?
Marie-Laure otthagyta helyét, és odament Norához, majd megállt mellette.
Nora összekulcsolva tartotta a csuklóit és imádkozott, hogy Marie-Laure ne
vegye észre az elvágott köteleket vagy a borotvapengét, amit a tenyerében
rejtegetett.
– Igen, tagadom. A következ van, és most jól figyeljen. Lassan mondom,
hogy minden egyes szót megértsen.
Marie-Laure Nora mellett állt, arcán színtiszta lenézés ült.

– Søren – kezdte Nora – szadista, domináns és ennyi. Ennyi. Nem szereti a
lovacskás játékokat vagy a kor-játékot. Nem szokott n i ruhába öltözni, nem
óhajt lábimádatot és nem érzi szükségét, hogy rávegyen, vasaljam ki az ingét,
miközben semmi más nincs rajtam, csak egy kötény és egy magassarkú. Nem
fetisizálja a hajat vagy a lábat vagy a cip t vagy a lufit vagy a bestialitást, semmi
mást, csak a fájdalmat. Nem akar doktorosdit játszani. Nem akarja, hogy a pincsi-​
kutyája legyek, akit pórázon vezethet. Nem akar háremet. Nem akarja, hogy egy
paszományos öltönybe bújtatott pasas mindenhová kövesse négykézláb. Vágyai
tiszták és egyszer ek. Fájdalmat akar okozni egy alárendelt partnernek, aki
élvezi a fájdalmat. Szükséglete kevés van és egyértelm . De én…

– Mi van magával?
– Három évvel azel tt, hogy megismertem Sørent, elkezdtem magamat
égetni a hajsüt vassal. űoénból t ket szúrtam a b röm alá. Miután elhagytam
Sørent és dom ina lettem , elkezdtem játszadozni Kingsley-vel. Munkán kívül, és
fizetség nélkül, de játszadoztam. Mégpedig keményen. Egész karámnyi
lovacskázós fiúm volt, a világ legszexibb alárendelt csajával játszottam
doktorosdit, akir l valaha is álmodott, imádtam, ha a lábamat imádták. Az összes
létez pengeél-játékot kipróbáltam, párat még én magam is kitaláltam. Volt
háremem, részt vettem orgiákon. Űlyasmiket m veltem, amikr l Søren nem is
álmodna. Már azel tt fantáziáltam a perverzitásról, hogy Sørent megismertem.
Miután elhagytam t, szintén fantáziáltam róla. Csináltam vele, nélküle, földön,
vízen, leveg ben. Minden alkalommal, amikor lehet ség nyílt rá, és
mindenkivel, akivel csak lehetett. Csináltam pénzért, gyönyörért, fájdalomért és
a gyönyör fájdalmáért. Søren azért perverz, mert muszáj annak lennie. Én azért
vagyok az, mert az akarok lenni. És valahányszor csinálom, magam miatt
csinálom. Azt hiszi, Søren tett ilyenné?
Nora keze olyan gyorsan lendült el re, akár egy támadó kobra és megragadta
Marie-Laure-t a nyakánál fogva.
– Ugyan már, te ribanc! Én még Sørennél is perverzebb vagyok.
Ujjait mélyen, keményen belemélyesztette Marie-​Laure b rébe, és lenyomta
a n t a földre. A küzdelem során, hogy leterítse Marie-Laure-t, félrerúgták a
borotvapengét. Nem számított. Nora akár puszta kézzel meg tudta volna ölni a
n t. A torkánál fogva szorította le Marie-Laure-t és szorította, amilyen er sen
csak tudta. Másodpercek múlva elveszíti az eszméletét. Nora képtelen volt

elengedni… nem akarta… m iközben azért im ádkozott, hogy egyik férfi se hallja
meg, hogy a sz nyegre zuhantak.

Marie-Laure arca vörösre változott és kapálózása lassan csendesedett.
– Kingsley aktája – nyögte ki Marie-Laure nagy nehezen, rekedten a szavakat.
– Mi van vele? – tudakolta Nora éles suttogással.
– Azt írta, hogy ne becsüljük alá magát.
– Jó tanács volt.
– Megfogadtuk.
A világ elsötétült.

26

A KIRÁLY

Kingsley a háztól távol parkolta le a kocsit. Némán lépkedett végig az erd n,

most más irányban haladt, mint a múltkor. Azok – Marie-Laure és akiket
felbérelt – erre jöttek. Látta a letaposott földet a lába alatt, a nyomokat a
mocsaras talajon. Legalább két férfinak kell a n vérével lennie. Talán háromnak.
Nem sokkal többnek. Kevés emberrel és a lehet legkisebb kockázattal
dolgozhat. Minél több embert von bele, annál nagyobb a rizikó, hogy valamelyik
elcsesz valamit vagy ellene fordul. Bizonyos hadm veletekben a kevesebb több.
Akkoriban, amikor még a kormánynak dolgozott, amikor egyedül küldték el
küldetésekre, tudta, hogy akkor a legm agasabb a kockázat. De ennél m agasabb
nem lehetett.

Így egyedül ment.
Amint elérte az erd szélét, megállt. Egy holdnyi nyílt terepen kellett
átmennie, hogy eljusson a házig. Legjobb, ha hátramarad, és elkerüli, hogy
felfedezzék. Várta, hogy egy szélfuvallat érkezzen. Amikor megjött és
megrezzentek a faágak, hátára vetette puskáját, felmászott egy fára és
rátelepedett egy súlyos ágra. Messzelátóval kémlelte a házat. Egy ablakot –
egyetlenegyet – belülr l jöv fény világított meg; egy emeleti szobában volt.
Marie-Laure is világklasszis szadista. Mesterfokra emelte az elmejátékot. Azzal
kínozta ket, hogy adott egy jelet, hol lehet Nora, és mégis azt követelte, hogy ne
menjenek oda, csak akkor, ha meg akarnak halni.
Láthatóan senki sem volt kint. Kingsley a terület minden négyzetcentijét
átvizsgálta, de nem látott rt. Űdabent voltak, mindannyian. Bár csak Isten tudta,
hol vannak abban a hatalmas házban. Nora volt a célpont, volt az, akit
elraboltak. Bárhol is van Nora, Marie-Laure is ott van. Valószín , hogy van egy r
is bent a szobában, de innen semmiképp nem célozhat rájuk. Csak akkor, ha
mindannyian el zékenyen felsorakoznak az egyik szoba ablakánál.
Be kell mennie.

A szél ismét megmozdult, és Kingsley leugrott a földre. Az erd legsötétebb
peremén nagy leveg t vett és átkocogott a nyílt terepen a házig. Nem sprintelt –
az túl veszélyes lett volna. Elég lassan kellett mennie ahhoz, hogy lássa, hová lép.
Elérte a házat, hátát nekivetette a nyugati oldal küls falának, ahol még a
holdfény el l is rejtve maradt. Ha ez lett volna a küldetése, Kingsley felbérelt
volna egy tolvajt, hogy kapcsolja ki az összes riasztót és mozgásérzékel lámpát.
Láthatóan és Marie-Laure egyformán gondolkodtak.

Itt a háznál Kingsley-nek eszébe jutottak Søren utasításai.
Van egy ablak a személyzeti bejárat mellett. Valószínűleg ott juthasz be a
legbiztonságosabban. Amint bent vagy, egy inaskamrát látsz, amit már senki nem
használ. A személyzeti folyosóra vezet bejárat a kamra mellett van. A folyosó az
emeleti hálószobák mögött fut végig. Nincs bejárata minden szobához, de a
legtöbbhöz van. Legalább hallani fogod ket, hallod, hogy hol tartják fogva
Eleanort.
Kingsley megkérdezte Sørent, biztos-e benne. A személyzeti folyosó az a
csoda, amire szükségük van. Ha hallhatja azt, ami a szobákban zajlik anélkül,
hogy felfedeznék az ottlétét, meglenne a kell el nye.
Biztos vagyok benne. A szolgák soha nem használták a folyosókat. De Elizabeth
és én igen. Amikor a szolgák a közelünkben voltak, azokon a folyosókon bújtunk el.
Kingsley az erd ben hagyta a puskáját. Azzal közelr l nem lehet jól l ni.
Amikor otthagyta a kocsit, több kézifegyvert is magára szíjazott. Imádkozott,
hogy ne kelljen használnia ket. Az els lövés bármelyiküket megölte volna. A
második kil tt golyó Nora halálát jelentené.
Kingsley a pólója egyik sarkát és a testi erejét használta fel arra, hogy eltörje
az ablakon lev lakatot. Anélkül, hogy habozott vagy körülnézett volna, beugrott
az inaskamrába. A lépcs nem volt sokkal szélesebb, mint a vállszélessége, és a
folyosón egyszerre csak egy feln tt fért el. Egy feln tt vagy két gyerek.
Kingsley kihúzott a zsebéb l egy vékony zseblámpát, és levilágított a lábához.
Nem kellett látnia, csak hallania, de ha vannak patkányok is a folyosón, fel akart
készülni rájuk. Egy apró hang Nora és a saját halálát jelentheti.
A folyosón nem voltak patkányok, csak por. Befogta az orrát és a száját,
igyekezett nem beszívni az áporodott leveg folytó szagát.
A folyosón pár méterenként sorakozott egy-egy keskeny ajtó – a nagyobb
hálószobákba vezet hátsó bejáratok. Søren apja valamilyen kisebb rangú

arisztokrata volt Angliában – nincstelen báró, hasznavehetetlen címmel. De a
házassága, amelyet millió amerikai dollárral kötött, egy király arroganciájával
ruházta fel. Nem tudott egy átlagos kúriában élni. Nem, muszáj volt egy olyat
birtokolnia, mint amilyen után Angliában sóvárgott. Űlyat, amelyben szolgák
voltak, akik rejtett személyzeti folyosón közlekedhettek.

Amikor meglátta, hogy a padló sötét faszín r l piszkosfehérre váltott,
Kingsley megállt. Megállt és nézte. Nem látott mást, csak egy leped t a padlón.
Hogy került ide? Aztán meglátta rajta a rozsdaszín foltokat – a régi vért.
Kingsley ismét felállt és átlépett a leped n, ott hagyva a földön. Elfeledett
árnyéka volt egy titkos játéknak, amit valaha két sérült lelk gyermek játszott.

Ahogy a folyosó vége felé haladt, Kingsley hangokat kezdett hallani. Léptei
lassultak, szíve azonban gyorsabban kezdett el verni. Amikor a hangok a
legjobban hallhatóak lettek, Kingsley megállt, a falnak nyomta a fülét.

– Azonnal tudtam. Tudtam, hogy Søren miatt volt tele a teste a zúzódásokkal.
Űlyanok voltak, mint az enyémek. Muszáj volt a párnába temetnem az arcomat,
hogy ne nevessek hangosan. Aztán nem sokkal azután, hogy Kingsley
megdugott engem, Søren megcsókolt. Azt mondták, elmennek borért. De Søren
ajkán nem a bor ízét éreztem. Hanem Kingsley-ét. Vér ízét.

Kingsley lehunyta a szemét, és még feszültebben figyelt. Ismerte a Nora által
elmondott történetet – az els éjszakáról szólt, amit k hárman együtt töltöttek.
Miért meséli el? És kinek?

– Kinek a vére volt az? – szólalt meg egy hang, amit Kingsl​ ey harminc éve
nem hallott, mégis olyan jól ismert, akár a sajátját. Könnyed, n ies, mindig
flörtöl … azonban az akcentus majdnem teljesen elt nt. Évtizedekig élt valahol
máshol. Hol? Valószín leg Ausztráliában, amely tökéletes hely arra, hogy egy
szökevény új életet kezdhessen. Vagy talán Dél-Amerikában. Űlajbarna b rével
könnyedén beleolvadhatott a latin-amerikai népességbe. Bárhová mehetett,
Franciaországot kivéve, ahová Kingsley menekült, vagy Űlaszországot, ahová
Søren járt iskolába a Szent Ignác után.

– Kingsley-é, azt hiszem. Nem láttam harapásnyomot Søren ajkán, azonban
Kingsley hátán igen.

– Az öcsém vére a férjem ajkán… ez illik ide. És az én vérem az kezükön.
– Folyamatosan meg fog akasztani vagy hagyja, hogy befejezzem a
történetet? Maga az, aki kényszerít, hogy meséljek. Most akarja hallani vagy

sem?
– Folytassa… folytassa, kérem.
Tehát ez történik. Marie-Laure kényszeríti Norát, hogy történeteket meséljen

neki az életéb l. Legalább ez olyan játék, amit Nora ismer és megnyerhet.
Csupán a történetei ereje által vagy ezer éjszakát képes túlélni.

Kingsley lehunyta a szemét, és hallgatta Nora történetét és Marie-Laure
kérdéseit, amelyek id nként félbeszakították. Különös volt Nora hangján hallani
arról az éjszakáról. és Nora soha nem beszéltek róla. Végül is Nora Søren
tulajdona volt, és Søren volt az, aki az információáramlást irányította – azt, hogy
a Kicsikéje milyen titkokat tudhatott és milyeneket nem. Kingsley is tudott
valamit Eleanorról, amit titokban tartott el tte. Már a lány tizenöt, tizenhat éves
korában is m eglátta rajta a jeleket. Megpróbálta elm ondani Sørennek, de Søren
hallani sem akart róla. Megtiltotta, hogy elmondja Eleanornak azt, amire
gyanakodott.

– Ha tényleg az, majd rájön maga – mondta Søren és toppantott.
– Nem létezik olyan, hogy ha , mon ami. Ahhoz, hogy felismerd, annak kell
lenned, és én tudom, micsoda ez a lány. A kis kedvenced nem alárendelt, és
hazudsz magadnak, ha azt gondolod, hogy az.
– A meghatározhatatlant próbálod meg meghatározni. Ez a lány az, aki.
– Nyakörvet akarsz er ltetni egy tigrisre. Pedig attól nem lesz bel le
házimacska.
– Mit gondolsz, miért szeretem ennyire?
– És még engem nevezel mazochistának!
– Ha az, aminek te mondod… majd ráérünk akkor átmenni ezen a hídon, ha
odaérünk…
– Ha odaértek, el fog menekülni t led. Aztán felégeti maga mögött a hidat, és
téged ott hagy a túloldalon.
– Még jó, hogy tudok úszni.
– Úszni? Olyan messze el fog szökni t led, hogy jobb, ha elkezdesz imádkozni,
hogy tanulj meg repülni!
Ez volt az álmuk, amíg iskolába jártak. Az, hogy találnak egy lányt, aki
vadabb, mint k ketten együttvéve. De valóban álom volt? Vagy rémálom?
Egyetlen igazi domináns sem képes örökre behódolni a láncok el tt. Kingsley
felismerte a dominánsokat, és amikor el ször megpillantotta a fiatal Eleanor

Schreibert, rögtön felismerte. Egy tizenhat éves lány, akit l még is ideges lesz?
Tizennyolc évesen elvitte a lányt élete els szado-mazo klubjába. Na, az igaz
szerelem volt. Még nem látott embert, akinek a pupillája ilyen azonnali, rült
vággyal tágult volna ki. El ttük egy n állt, akit egy Szent András-keresztre
szíjaztak fel. Mögötte egy férfi korbácsolta t egyágú és többágú korbáccsal, meg
pálcával.

– Ezt akarom csinálni, Kingsley, mondta Eleanor. Vigyorgott, akár a fakutya.
– De melyiket? A kereszten lev n t vagy a korbácsoló férfit?
– Mindet.
Az a lány nem alárendelt. Talán szerepváltó. Talán valami több.
Kingsley tovább hallgatta a Nora által elmesélt történetet. Nora ugyanolyan
jól emlékezett arra az éjszakára, mint . Űlyan megkönnyebbülés volt végre
rátenni Norára a kezét! Søren hónapokon át megtartotta magának, és Kingsley
már a legrosszabbtól kezdett tartani – hogy teljesen elveszíti Sørent. A
monogámia az fajtájuk ellensége. Annyiszor látta már – domináns és
alárendeltje egymásba szeret, összeházasodik, a társadalom nyomásának
áldozatává válik és feladja azt az életet, ami összehozta ket. Søren szerencsére
képtelen volt feladni. Úgy kellett neki az, hogy fájdalmat adhasson, mint a
leveg , amit beszívott. De Kingsley képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy
Søren úgy szereti Eleanort, hogy meg akarja tartani saját magának. Azon az
éjszakán, amit el ször a lány ágyában töltött, Kingsley felfalta Eleanort. Minden
alkalmat kiélvezett, amikor megbaszta. Az, hogy Søren megengedte Kingsley-
nek, hogy a lánnyal legyen, jelentett valam it. Azt, hogy Søren erre érdem esnek
találta Kingsley-t. Ez nem az a szerelem volt, amire Kingsley vágyott, de elegend
volt. És szintén szólva soha eddig nem volt izgalmasabb egy n vel lefeküdni.
Aztán megismerte Juliette-et.
– Sørent szinte semmi nem rémíti meg – folytatta Nora. – Csak az, ha a
szerettei veszélybe kerülnek. Ezért is engedte el Kingsley-t. A Kingsley-vel való
együttlét még Sørent is megrémítette. A legkevésbé azt akarja, hogy velem vagy
Kinggel bármi rossz történjen.
– Akkor ez most nagyon jól jön nekem. Remélem, most retteg.
– Garantálhatom, hogy Søren még soha életében nem félt ennyire.
– Jó – m ondta Marie-Laure nevetve. Kingsley szorosan lehunyta a szem ét. A
n vére nevetése… egyáltalán nem változott.

– És Søren szereti Kingsley-t. Mélyen. Jobban, mint azt Kingsley sejti, jobban,
mint Søren valaha is elárulná neki.

Kingsley szeme felpattant.
– A férjem ezt roppant érdekes módon mutatja ki.
– Csak így képes rá. A közös éjszakánk után beleültem Søren ölébe Kingsley
Rolls Royce-ának hátuljában. Megkérdeztem Sørent l, hogy még mindig szereti-
e Kingsley-t. Igent mondott.
– Még mindig szereted, ugye?
– Igen. De tudnod kell, hogy ez semmit nem vesz el t lünk, az irántad érzett
szerelmemt l. Nem vesz el többet, mint amit az irántad érzett szerelem Kingsley-
t l elvesz. Nem mintha ezt megértené.
– Értem. Tényleg. Kingsley tudja, mit érzel?
– Nem. Így a legjobb.
– Nem akarod, hogy tudja, ugye?
– Elmondani neki, hogy még mindig szeretem, és nem vagyok hajlandó együtt
lenni vele? Ez olyan szadizmus, ami még nekem is sok. Kérlek, ne mondd el neki.
Már ma este is túl messzire mentem.
– Nem mondom meg neki. Soha nem árulom el.
– Jobb, ha Kingsley és én… Csak barátoknak kellene lennünk. Ez fáj neki, de még
jobban fájna, ha elmondanám neki, hogy szeretem, és mégis távol tartom magam
t le. Legalább így talán azt érzi, hogy nyugodtan kereshet magának valaki mást.
Szóval ez az. Az igazság. A sötét és gyönyör igazság. Søren még mindig
szereti, mindig is szerette, mindig is szeretni fogja. De attól félt, hogy
jóvátehetetlen károkat okoz neki, és ezért távol tartotta magától Kingsley-t.
Fájdalmas volt tudni az igazat, és mégis az ilyen fájdalmat tartotta a legtöbbre – a
szerelem által okozottat. Most, hogy szívében ott volt az igazság, soha nem
érezte magát ennyire szabadnak.
– El sem tudja képzelni, milyen lelkiismeretes szadistának lenni – folytatta
Nora. – Søren aggódik, hogy ha Kingsley-vel van, akkor árt neki. Aggódik, hogy
ha Kingsley-vel van, nekem árt.
– Aggódhat is. Ennek az él bizonyítéka én vagyok. – Marie-​Laure felnevetett,
hideg, gúnyos nevetéssel. Kingsley azt remélte, hogy akkor is így nevet majd,
amikor golyót röpít a szívébe. Márpedig golyót röpít belé. Egész eddig tudta,
hogy Søren még mindig vágyik rá, még mindig arra vágyik, hogy használja t,

ahogyan iskoláskorukban. De azt gon​dolta, hogy a pap a Kicsikéje iránt érzett
szerelem és h ség miatt fogja vissza magát. Kingsley-nek eszébe sem jutott, hogy
Søren az iránta érzett szerelemb l nem nyúl hozzá, azért, mert attól fél, hogy
nagyobb kárt okoz neki, mint amennyit elviselni képes.

Kingsley alig akarta ezt elhinni, m égis tudta, hogy Nora nem hazudott. Nem
volt oka hazudni, és minden oka megvolt, hogy igazat mondjon.

Søren szereti t. Még mindig. És mindig is szerette. A szíve ugrált, a feje
szédült. Régóta halottnak hitt és eltemetett álmok keltek újra életre. A remény
feltámasztotta önmagát. Tudta, hogy tennie kell valamit, bármit, hogy fejet
hajtson ez el tt a tudás el tt.

Visszaviszi Sørennek a tulajdonát. Ezt teszi.
Marie-Laure jól megválasztotta a szobáját. A személyzeti folyosóról nem nyílt
rá ajtó.
Kingsley visszalépkedett a személyzeti folyosón, és a kamrán keresztül lépett
be a konyhába. Amint elérte a folyosót, végignézett rajta, várta, hogy a megfelel
pillanatban cselekedhessen. Kivette a pisztolyát a vállán lev tartóból, és utoljára
megnézte a kakast. Søren azt mondta, semmi olyat ne tegyen, ami halálos
veszélybe sodorná t, semmi olyat ne tegyen, ami halálos veszélybe sodorná
Norát. Szép gondolat, de azzal, hogy megszületik, az ember megkapja saját
halálos ítéletét. Minek félni az elkerülhetetlent l?
A folyosó végér l mozgást hallott. Egy férfi, majd még egy belépett a szobába.
Kingsley gyorsan, nesztelenül végigrohant a folyosón, és elrejt zött az ajtón
kívül, a sötétben. Marie-Laure ott állt, háttal neki. Ennyi id elteltével még
mindig kecses volt a nyaka, még mindig a karcsú táncosn höz méltó alakja volt.
Marie-Laure mellett egy férfi állt, szintén háttal az ajtónak, és Kingsley nem
látott t le.
– Agresszív ribanc – mondta a férfi. – Er sebb, mint amilyennek látszik.
Egy m ásik férfi térdelt a földön Nora feje m ellett, és a nyakán m egkereste a
pulzusát. Úgy t nt, még életben van.
– Jó hosszú id be telt, mire ideértek – mondta Marie-L​ aure rekedt, feszült
hangon. Kezében fegyvert tartott. Ahogyan a férfi is. Egy sokkoló hevert az
ágyon. Mindketten a földön fekv , ájult Norára céloztak.
– Maga akart kettesben lenni vele.
– Azt hittem, megkötözték. Hogy sikerült elvágnia a köteleket?

– Nem tudom. űedig alaposan átkutattuk.
Kingsley lepillantott és meglátott valami ezüstös csillanást a földön – egyszer
borotvapenge volt. Szóval ezt használta Nora, ezzel vágta át a köteleit. Biztosan
kiesett a kezéb l a dulakodás során és az ajtó mellé esett. Kingsley leguggolt és
felemelte, majd a hátsó zsebébe süllyesztette. A földön guggolva figyelt és
hallgatózott.
– Mikor tér magához?
– Hamarosan.
– Kötözze meg. De most rendesen.
Kingsley-nek három lövést kell leadnia, nem többet. Az rök tarkójára. Marie-
Laure feje hátsó részére. A férfiak, bárkik is azok, zsoldos-külsej ek voltak –
bérgyilkosok, abszolúte feláldozhatók. De… de ott volt Marie-Laure, a n vére,
alig öt méterre, és fogalma sem volt róla, hogy Kingsley a hátát bámulja.
– Mondja, meddig kell még itt tartanunk? Nem lenne szabad sokkal tovább
maradnunk. A család bármikor visszajöhet.
Kingsley felemelte a fegyverét.
– Még egy nap, aztán indulunk.
– És mire várunk?
– Rá.
– Az öccsére?
Kingsley megmerevedett.
– Dehogyis. Az öcsémet nem érdekli, élek-e vagy meghaltam. Akkor sem
érdekelte. Most sem érdekli.
– Biztos, hogy tudja, hogy itt vagyunk?
– Tudja.
– Megöljük a n t? Elintézzük és otthagyjuk a hullát a küszöbén.
Kingsley szorosan markolta a fegyvert. El ször a férfiak, aztán Marie-Laure.
Képes rá, már ezerszer megtette. Habár azok mind idegenek voltak. Az állam
ellenségei. Szörnyetegek, akik mellett Søren apját szentnek lehetne kikiáltani. A
zsoldosokkal könnyen végezne. De Marie-Laure… a n vére, bármi is történt.
Egy vérb l valók. Kingsley harminc évet fuldokolt a b ntudatban, mert azt hitte,
els alkalommal ölte meg a n vérét. Most nem élné túl, ha újra meg kellene
ölnie – ha hidegvérrel kell megölnie a neki háttal állót. De meg kell tennie, Søren
miatt. Képes rá. Három lövés. Ennyi az egész. Semmiség… csak három golyó.

Lebámult a fegyverre, és látta, hogy a cs vége megrezdült.
– Non. Nem akarom megölni. Jobb ötletem van. Várunk.
A Nora feje mellett térdel férfi elkezdett felállni. Abban a pillanatban, hogy
kilép a szobából, ott találja majd Kingsley-t az ajtó mellett, ahogy odakint bujkál
a sötétben. Csak egy tizedmásodpercnyi ideje volt dönteni. Zajt csaphat, így azok
megfordulhatnak és megláthatják. El ször rál nének, pedig megbánás nélkül
visszatüzelhetne.
Milyen különös… mióta Marie-Laure feln tt, Kingsley el ször jött rá, hogy a
n vére mennyire hasonlít az anyjukhoz.
Leeresztette a fegyvert, és elt nt a folyosó túlsó végén lev szobában. Vissza
tud menni, hogy újra megpróbálja? Nem, már túl kés . Elszalasztotta az esélyt,
inába szállt a bátorsága. Kingsley lekuporodott a sötétben, majd amikor ismét
csend borult a házra, kinyitott egy ajtót és leugrott a földre. Átrohant az erd n a
kocsijáig. Amint beült, fogta a telefont, és máris nyomta a gyorshívó gombot.
– Kingsley. – Søren olyan megkönnyebbülten szólt bele, hogy Kingsley csak
nagy nehezen tudta visszafojtani a könnyeit.
– Nora nincs velem – vallotta be.
– De életben van?
– Oui. Életben van. De… képtelen voltam megtenni. Nem bírtam megölni a
n véremet. Háttal állt nekem. Hátba kellett volna l nöm. És azt mondta, hogy
nem akarja megölni Norát. Ezért képtelen voltam… egyszer már megöltem.
Képtelen voltam még egyszer megtenni. – Fejét a kormánykeréknek döntötte. –
Bocsáss meg.
Hallotta a csendet a vonal túlsó végén. Kingsley meghalt abban a csendben,
ezerszer is meghalt.
– Gyere vissza. Kés van. Nora életben van. Nincs mit megbocsátani.
– Visszahozom. Kitalálom, hogyan. Legalább ketten vannak, de lehet, hogy
többen. Kivárhatom és…
– Kingsley… hallgass rám. Gyere vissza! Tedd, amit mondok!
Kingsley csak bólintani tudott, miel tt megszólalt.
– Igen, Uram.

NEGYEDIK RÉSZ

SÁNCŰLÁS

27

A FUTÓ

Laila érezte, hogy megmozdul az ágy. Kipattant a szeme és azonnal felült. Az

ágy végében Wes ült, hátát a támlának vetette és t nézte.
– Hahó! – mondta Wes, és felnevetett Laila hirtelen ébersége láttán. –

Eltévedtél?
– Jaj, nem, bocsáss meg! – Laila elkapott egy párnát és a mellkasához húzta. –

Grace-szel egy szobában alszunk. Grace sírt. Egy kicsit m agára akartam hagyni.
Csak pár percre akartam elbújni itt.

– Elaludtál. Semmi baj. Maradhatsz. Majd alszom valahol máshol.
Laila fel akart állni, de Wes intett neki.
– Maradj! Komolyan mondom – mondta Wes. – Egy csomó szoba van ebben a
házban. Elviszem a cuccomat.
– Nem, Grace-szel maradok. Kétlem, hogy is egyedül akarna aludni ma éjjel.
Biztos nehéz lehet, hogy távol van a férjét l.
Wes lerúgta a cip jét, összefont lábbal hátrad lt és leült az ágyra.
– Igen, ebben biztos vagyok. Űlyan tizenkét éve házasok.
– De Grace olyan fiatal… – Laila alig gondolta többnek harmincnál.
– Fiatalon ment férjhez. Láthatóan sikeres házasság. Még mindig együtt
vannak.
– Neked van barátn d? – kérdezte Laila. Azt kívánta, bár több ruha lenne
rajta, nem csak a fehér póló és a bokszer​alsó, amiben aludni szokott. A
legkevésbé azt tervezte, hogy elalszik Wes ágyán.
Wes négykézlábra állt, és átnyúlt rajta, hogy felkapcsolja az éjjeliszekrényen
álló lámpát. Egy pillanatig olyan közel volt Lailához, hogy megcsókolhatta volna
a karját. Laila két másodpercet adott magának, hogy elképzelje: megcsókolja a
karját, a könyökét l a válláig vezet izmok domborulatát.
– Nem igazán – mondta Wes, és hátrad lt az ágyon. Láthatóan képtelen volt
Laila szemébe nézni. – űasim sincs. Úgy érzem, ezt tisztáznom kell.

– Miért?
– Kaptam pár poént a suliban. Ez annak volt a m ellékhatása, hogy nem volt
barátn m és nem keféltem összevissza.
– Én is kapok pár poént.
Wes az éjjeliszekrény fiókjába nyúlt, és kivett egy kis b rtasakot.
– Nincs pasid?
– Soha nem is volt.
– Ne érezd magad kínosan! Hidd el, ismerem az érzést.
– Nem érzem magam kínosan – mondta Laila.
– Űlyan nagyon elpirultál, hogy még a nemzetközi rállomáson is látják.
Laila a párnába temette az arcát.
– Még mindig látlak. – Wes összehúzta a szemét. – És a pirulásodat is látom.
– Feladom. – Laila elfordította a fejét, és szembenézett a fiúval.
– Ha ett l jobban érzed magad, a te korodban én még sz z voltam. Istenem,
úgy beszélek, mint Nora. is öreg sz z volt. Ezt mondta, nem én. – Wesley
kicipzározta a b rtasakot, és kihúzott bel le egy vércukormér t.
– Nem érzed jól magad? – kérdezte Laila, és pirulása kezdett alábbhagyni.
– Egy kicsit szédülök. Nem tudom, hogy a vércukrom miatt-e vagy amiatt,
hogy beszéltem a nagybátyáddal.
– Tud ilyen hatással lenni az emberekre.
Laila mosolyogva közelebb húzódott a fiúhoz az ágyon, és felemelt egy
alkoholos törl kend t.
Kezébe fogta a fiú kezét, és letörölte a középs ujja hegyét.
– Nem baj? Emberekkel nagyon ritkán játszadozhatok.
– Nem, tessék csak. Valószín leg jobban célzol, mint most én.
Laila kezébe fogta Wes kezét, és megnyomta az ujját, hogy a vér az
ujjhegyben gy ljön össze.
– Miért nem használsz pumpát? – Laila fogta a lándzsát és megbökte Wes
ujját. A fiú meg sem rezzent.
– Egy ideig azt használtam. Nem vált be. Én lovagolok, futni járok, úszom.
Nem bírom ki, hogy valami állandóan rajtam legyen.
– Lovagolsz?
– Állandóan.
– Én imádom a lovakat. Néha ki szoktunk menni házhoz és kezeljük ket. De

Koppenhágában nem túl sok ló van.
– Gyere és látogass meg Kentuckyban. Űlyan lovakat mutatok, hogy nem

hiszel a szemednek.
Laila a csíkot a mér be helyezte és várta a sípoló hangot.
– Rendben vagy – mondta.
– Jól van. Köszönöm.
Laila elvette a zacskót és szépen elpakolta.
– Szóval nincs pasid? – kérdezte Wes, és Laila észrevette, hogy a fiú a kezét

bámulja. – Komolyan?
– Nincs. Az hibája.
– A nagybátyádé?
– Állandóan azt mondja nekem, hogy zárdába fogok vonulni. Egyet már ki is

választott nekem.
– Milyen kedves t le. Szeretnél apáca lenni?
– Nem. – Laila felnevetett. – Nem hiszem, hogy azt akarná, hogy apáca

legyek. Csak nem akarja, hogy bárkivel is járjak. Nagyon komolyan veszi a
szex et. Szent dolognak tekinti.

– És te?
Laila hátrébb húzódott az ágyon, úgy érezte, kell neki egy kis távolság. Egy
ágyon volt a világ legjókép bb srácával, akit valaha látott, és a szexr l
beszélgettek. Valaki ellen rizze a vércukrát most, azonnal! És az életfunkcióit.
Szívroham közeleg.
– Igen, de nem ugyanúgy, ahogy a nagybátyám . Tante Elle és én beszéltünk
róla. Tante Elle szerint is szent dolog a szex, de máshogyan. A nagybátyám azt
mondja, akikkel együtt volt, azokba mind szerelmes volt. Tante Elle szerint
viszont a szex olyan, m int… – Laila kicipzározta Wes teszttáskáját és felem elt egy
üvegcse inzulint.
– Az inzulin? – kérdezte Wes.
– A gyógyszer. Szerinte a szex képes m eggyógyítani az em bereket.
– De fájdalmat is tud okozni nekik.
Laila bólintott, ahogy visszahúzta a cipzárt és az éjjeliszekrényre helyezte a
táskát.
– Ezt Tante Elle is tudja. Elmondta nekem, hogy azt reméli, hogy az els
nekem is olyan különleges lesz, mint neki volt. És hogy csak akkor szexeljek,