J. Kenner - Stark 1. - Forró rabság

is szerettem Sarát. De nagyon sok dolgom volt, ő pedig ott volt, és azt se
tudta, hogy tegyen a kedvemre az ágyban. Ragadt rám, mint a pióca. Már
akkor kiütköztek rajta az idegbetegség jelei, csak még nem tudatosodott
bennem, hogy mit látok. Tisztában voltam vele, hogy szakítanom kellene,
ám minden időmet lefoglalta egy sürgős fúzió. Halogattam az egészet, de
mikor megvolt az üzlet, véget vetettem a dolognak. Csakhogy ezzel
átlöktem Sarát a határon. – Beletúr a hajába. – Sosem hittem volna, hogy
megöli magát, és sosem fojtogatnék egy nőt az ágyban, ám ez nem
változtat a tényen, hogy én is felelős vagyok a haláláért.

– De nem a te hibád volt – mondom. – Eric pedig szörnyűségekkel vádol.
Miért fizetted ki azt a szemetet?

– Miattad.

Leesik az állam.

– Mi van?

– A végsőkig akartam harcolni ellene, ha kell. De ez még azelőtt volt,
hogy odatolakodott volna hozzád a jótékonysági esten. Nem hagyom, hogy
belerángasson ebbe, azt meg végképp nem, hogy ijesztgessen.

Átfogom magamat a két karommal, mert libabőrös vagyok.

Sokkos állapotban vagyok, megszégyenültem. Damien felborította a
terveit, annyira féltett engem.

– Én... de akkor is! Tizenkétmillió dollár?

– Ennyit érnek Eric részvényei és azok, amelyeket megszereztem Sarától.
Kivásároltam Ericet. Nagyon jó üzlet volt ez. A cég erős. Be fogja hozni a
pénzt.

– Nem kellett volna. Magam is meg tudom vívni a harcaimat.

A szemembe néz, és amit a tekintetében látok, az sokkal több egyszerű
gerjedelemnél. Vonzalom és vágyakozás keveréke. Talán még szeretet is.

– Igen – mondja egyszerűen. – De ez nem a te harcod volt.

Megfogja a kezemet. – Nikki, nem veszíthetlek el téged.

Szeretnék elbújni a karjaiban, mégis elfordulok.

– Van más is. Damien.

– Tudom – feleli. Csodálkozva nézek rá.

– Honnan?

– Jamie-től. Neki meg nyilván Ollie mondta el.

301

– Ollie? – A francba!

Somolyog.

– Ne izgulj, semmit sem árulok el Charlesnak. Ha Ollie meg is sértette a
szakmai titoktartást, érted tette. Igaz, hogy berágtam arra a stricire, de
megértem, miért csinálta. A helyében én se tettem volna mást.

– Kirúgattad Kurtöt – mondom.

– Ki én.

– Damien, ilyeneket nem csinálhatsz emberekkel csak úgy!

– De csinálhatok. Az egyik cégemnél dolgozott.

– De... – Félbeharapom a mondatot. Őszintén szólva leszarom Kurt
nyomorát, és nem igazán zavar, hogy Damien egyik pillanatról a másikra
kihajította. Nem maga a tény zavar. A többi.

– Nikki? – A tekintete nyitott, sebezhető.

Megsimogatom borostától szúrós arcát. Közöttünk sűrű a levegő, és már az
érintésétől feléledek. Olyan, mintha a testemhez tartozna.

Fenét, olyan, mint a levegő, ami nélkül nem létezhetem. Szükségem van
rá, mindenére, csak azt nem tudom, hogy neki szüksége van-e rám.

– Tévedtél abban, amit mondtál. Rólam.

– Mit mondtam?

– Azt, hogy nem vagyok gyenge. – Végighúzom a kezemet a hajamon. –
Gyenge vagyok.

– Gyere ide! – Elbújok a karjaiban, és úgy érzem, hazaértem. A
mellkasához szorítom a fejemet, és hallgatom, hogyan dobog a szíve.

– Időnként mindenki összezavarodik egy kicsit. Attól még nem leszel
gyenge. Legfeljebb sebzett. Én mindig melletted leszek, hogy segítsek
gyógyulni.

Reszketegen sóhajtok, miközben annyira elhúzódom tőle, hogy láthassam
az arcát. Nem bírom elképzelni Damient, amint összezavarodik, de
valamiért tudom, hogy tapasztalatból beszél.

Mindenki összezavarodik.

– Nikki – mondja. – Minden oké?

Arra gondolok, amit anyám mondott. Hogy mit dobok el. Nem lehet, hogy
neki volt igaza? Lehet, hogy életemben először az anyám is képes

302

megajándékozni valamivel?
Behunyom a szemem, mert nem akarok anyámra gondolni.
Amikor kinyitom, már csak Damient látom.
– Akarom, hogy oké legyen – suttogom. A megkönnyebbülés, amit a
tekintetében látok, nagyon jólesik. – Jamie itthon van? – kérdezem, mert
hirtelen eszembe jut, milyen vékonyak a lakás falai.
Mintha egy kicsit összevonná a szemöldökét.
– Nincs – krákog.
Értetlenül hunyorgok.
– Mi van?
– Talán nem ez a legjobb pillanat, de be kell vallanom valamit.
Félrehajtom a fejemet, várok.
– Jamie-t hamarosan felhívja az ügynöke.
– Ezt honnan tudod?
– Egy országos reklámkampányról van szó. Egy olyan vállalatéról,
amelyben van érdekeltségem. – Óvatosan beszél, és úgy figyel közben,
mintha attól tartana, hogy kirobbanok.
– Ezt te megtetted érte?
– Tulajdonképpen a társaságért. A reklámügynökség három színésznőt
ajánlott, és Jamie volt a legjobb.
Elvigyorodok.
Damien értetlenül néz rám.
– Ha az nem tetszett, amikor segíteni akartam az Innovative-nál, akkor ez
miért oké?
Grimaszolok, mert teljesen igaza van.
– Hát csak – mondom, azután elnevetem magam.
Ő is nevet, majd gyöngéden végighúzza a száját az ajkamon.
– Nikki?
– Igen?
– Én... – Azonnal elnémul, de így is hallhatom, milyen gyöngéd a hangja.
Behunyom a szemem, és elképzelem, amint azt mondja, hogy szeret. Ez a
szó épp ide illik, és egyáltalán nem ijesztő.

303

– Soha többé ne hagyj el – mondja.

– Nem foglak – suttogom. – Hogyan tehetném? A tiéd vagyok.

Felém fordul, rám fekszik, könnyű csókokkal borítja el a nyakamat.

– Egyszer azt mondtad, hogy nekem muszáj irányítanom.

– Nem egy megdöbbentő kinyilatkoztatás, ugye?

Kuncog.

– Átadom neked.

– Mit?

– Az irányítást, Nikki. Mondd el, mit akarsz. Pontosan mondd meg, mit
akarsz.

– Úgy érted, rajtad kívül?

– Mit akarsz, hol érintselek meg? Milyen lassan? Végigkarcoljam a
fogammal a mellbimbódat? Harapdáljam a füledet? Kinyaljam azt az édes
pinádat? Mondd el, Nikki. Mondd meg, mit akarsz.

– Igen – válaszolom, és ezt mindenre értem, amit felsorolt. – Kezdd azzal,
hogy csókolsz.

Azt teszi: rányomja a száját az enyémre, előbb puhán, majd egyre
keményebben. Nyelve megkeresi az enyémet, simogatja, ingerli.

Egyre jobban begerjedek, holott nem is csinál mást. Nem érint meg, nem
simogat.

A fene essen belé, ez szó szerint veszi, amit mondott!

Szelíden elhúzom a számat.

– Simogasd a mellemet – mondom. – Azután csípd meg a mellbimbómat.
– Nem hiszem, hogy valaha is készítettem volna útitervet a szeretkezéshez,
de Damiennél nem szégyenkezem. – Erősebben – követelem, mire
megcsavarja a mellbimbómat, majdnem annyira, hogy fájjon. –
Csókolgass – mondom. – Menj le a csiklómig. Nyalogasd, és dugd belém
az ujjaidat.

Szélesen mosolyog.

– Igenis, hölgyem. – Észbontó lassúsággal lefelé indul a testemen.

Reszketek a vágytól. Már az is közelebb juttat az orgazmushoz, ha csak
hozzáérek a lepedőhöz. Mintha egyetlen erogén zóna lenne a testem.
Akarom Damient. Minden porcikámmal akarom.

304

Elakad a lélegzetem, amikor rádöbbenek, mit is akarok ma este.

Noha nagyon jó a csiklómon érezni a nyelvét, fölemelem a fejét, aztán
magamhoz húzom, hogy a számat csókolja. Oldalra fordulok, hogy háttal
legyek neki, megfogom a kezét, odavezetem a fenekemhez.

– Itt csináld – suttogom.

Teste megfeszül, és még jobban áttüzesedik.

– Biztos vagy benne?

– Hozzád akarok tartozni – mondom. – Mindenestül.

– Ó, Nikki! – Átfordít, hogy a tenyeremre támaszkodva térdeljek az ágyon.
Simogatja a pinámat, hogy besíkosodjon tőlem a keze, azután belenyomja
egy ujját a végbélnyílásomba. Felhördülök.

– Szólj, ha hagyjam abba.

– Nem. Nem, ez jó.

Csakugyan jó. Érintése a gyönyör lökéshullámait indítja el bennem.

– Csináltad már valaha?

– Nem – mondom. – Csak veled.

Hallom, ahogy fojtottan nyög a kéjtől.

– Van síkosítód?

– A fiókban – válaszolom. Érzem, ahogy arrébb mászik, kihúzza az
éjjeliszekrény fiókját, előveszi a tubust. Bekeni az ujjait, utána engem.
Nyögdécselek az élvezettől.

– Lassan fogjuk csinálni – mondja.

Szájával cirógatja a hátamat, ujjai a csiklómmal játszanak, farka a faromat
ingerli. Megint érzem, ahogy belém nyomja az ujját. Először megfeszülök,
azután elernyedek az új élmény igézetétől.

– Jól vagy?

– Igen, kérlek, ne hagyd abba! – Megőrülök a gyönyörtől, a tudattól, hogy
ennyire nyitott vagyok neki, hogy olyasmit adhatok neki, amit még soha,
senkinek. – Még – suttogom. – Készen vagyok, csak lassan csináld.

Érzem farkának gumós végét, érzem, milyen kemény és merev.

Gondolkodás nélkül megemelem a csípőmet.

– Édes – mormolja Damien. – Ó, Nikki. – Gyengéden belém hatol.
Felhördülök, majd sietve könyörögni kezdek, hogy ne hagyja abba.

305

– Csak lazán – mondja. – Lassan és lazán. Ó, Nikki, milyen finom vagy! –
Már bennem van, lágy ütemben mozog. Leírhatatlan ez az érzés, ahogy
teljesen megtölt. Félek, már attól is elélvezek, hogy így van bennem.

– Érintsd meg a csiklómat – mondom, mert elvette a kezét.

Engedelmeskedik, apró köröket ír le a döfései ritmusára, és ez annyira
összeköt minket, mint még semmi. Lassan mozog, nehogy fájdalmat
okozzon. Karja átfogja a csípőmet, keze a csiklómat simogatja, együtt
közeledünk a csúcshoz.

– Már ott járok, Nikki – súgja. – Elmegyek.

Kielégülése gyors és heves. Közben rászorítja a tenyerét a csiklómra, és a
nyomástól én is elélvezek. Egyszerre roskadunk le az ágyra. A vállamat, a
hátamat csókolja, szorít magához, amíg le nem csendesedik a lélegzésünk.
– Az enyém vagy – mondja.

– Tudom – felelem. És ez így igaz.

Nem tudom, miféle összeköttetéseit vette igénybe Damien, de
estére időpontot kapok Beverly Hills egyik legjobb fodrászszalonjában, és
a vacsoránál már bűbájos új frizurával jelenek meg: vállig érő
gyűrűcskékkel, amelyek rugóznak járás közben, mert nem húzza le őket a
rengeteg haj súlya.

Tisztára mosdott, frissen borotvált és illatos vagyok megint. A vacsora
isteni volt, a csokoládétorta majdnem olyan felséges, mint egy orgazmus.

De az a legjobb, hogy Damien itt van mellettem.

Az élet újra szép.

Iszom egy kortyot a fehércsokoládés martiniból, azután megpuszilom
Damien orra hegyét.

– Kimegyek a mosdóba – mondom. – Azonnal jövök. – Már indulnék is,
ám ő visszatart, és megcsókol, olyan mélyre ható alapossággal, hogy
majdnem az ülésre csorgok.

– Siess, mert haza akarok menni. Terveim vannak veled.

– Kérd el a számlát – mondom.

– Végeztél a desszerttel?

Felülről lefelé lassan végigjáratom rajta a tekintetemet.

– Hogy végeztem-e? Még el sem kezdtem.

Tüzesen néz rám, amire szemérmes mosollyal válaszolok, majd

306

megfordulok, és a helyiség végéhez indulok, épp csak egy cseppet riszálva
járás közben. Ám rögtön lehervad a mosolyom, amikor kiérek a keskeny
folyosóra, mert Carl jön velem szemben.

– Nocsak, Nikki Fairchild! Szia, hercegnő! Még mindig baszogatod
Damien Starkot? Mondjak valamit? Én is.

El akarok siklani mellette, ám ez megállít.

– Miről beszélsz?

– Csontvázakról – mondja. – Akik a szekrényekben laknak.

– Nem értem, mire célzol. – De máris meghűlt bennem a vér.

– Épp csak azon gondolkodom, milyen fenséges és magasztos a mi Mr.
Starkunk. Hogy meg fogjátok ütni magatokat, ha majd leestek a
sztratoszférából.

– Az istenedet, Carl, miket mondasz itt nekem?

– Neked? Semmit. De azért csak szólj a fiúdnak, hogy majd megkeresem.

Otthagy. Úgy döntök, kihagyom a mosdót, inkább visszamegyek
Damienhez. Elmondom neki, mi történt, és látom, ahogy megkeményedik
az arca.

– Te tudod, miről dumál ez? – kérdezem. Az erőszakra gondolok, amelyről
még mindig nem beszélt.

– Nem – válaszolja. A hangja nyugodt, természetes, ám a szemében árnyék
sötétlik. Újra kihűl a bőröm, és attól félek, hogy most majd bezárkózik,
kirekeszt a gondolataiból.

– Nyilván valami baromságról, aminek az apámhoz van köze – mondja. –
Ne aggódj miatta. Nem akarom, hogy akár az apám, akár Carl Rosenfeld
tönkretegye az esténket.

Magához húz, hevesen megcsókol, én pedig bólogatok. Most én sem
akarom, hogy közénk álljanak ezek az emberek.

A malibui házban édesen, ráérősen szeretkezünk. Belefeledkezem Damien
érintésébe, hagyom, hogy eltüntessen belőlem minden szorongást és
félelmet. A zuhany alatt leszappanoz, gyengéden húzogatja rajtam a
mosdókesztyűt, aztán leöblít bennünket, hogy újnak és tisztának érezzük
magunkat. Fürdőlepedőt csavar rám, és visszavezet az ágyhoz, ahol a
paplan alá bújunk.

Az oldalán fekszik és engem néz, ajkán azzal a titokzatos mosollyal. A
hajába túrok, nem engedem, hogy mozduljon, most csak engem szabad

307

látnia a világból.
– Te is az enyém vagy, ugye, tudod? – kérdezem. Csak miután igennel
válaszolt, akkor engedem el a haját, és húzom magamhoz egy csókra.
Hallgatom, hogyan csendesedik el a lélegzése, amikor hozzám simulva
elalszik. Csontvázakra és a kísértetekre gondolok, amelyek még mindig ott
rejtőznek Damien múltjának sötét zugaiban. Eszembe jutnak Eric Padgett
szavai. Titkokról beszélt. Megborzongok, mert félek, hogy Damiennek
még szembe kell néznie a sötétséggel. De én ott leszek mellette, és együtt
csináljuk végig.
Meg tudom tenni, mert ha Damien áll mellettem, már nem félek a
sötétben.

308

Tartalom

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28

309

Tartalomjegyzék 3
12
1 17
2 26
3 36
4 43
5 56
6 62
7 73
8 81
9 94
10 107
11 113
12 127
13 138
14 152
15 160
16 175
17 189
18 198
19 209
20 222
21 229
22 248
23 258
24 274
25 290
26
27

310

28 297

311