Emma Sayle - A maszk mögött

A maszk mögött



A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Emma Sayle – Suzanne Kerins: Behind the Mask

HarperCollins/Publishers, 2014
77-85 Fulham Palace Road,

Hammersmith, London W6 8JB
www.harpercollins.co.uk

Copyright © Emma Sayle és Suzanne Kerins, 2014

Hungarian translation © Bakonyi Berta, 2015

Minden jog fenntartva.
Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani,
információs rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában
vagy módon a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül;

tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben,
borítással és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került.

Kiadja a Könyvescéh Kft. Art Nouveau Kiadója, 2015
7630 Pécs, Üszögi-kiserdő utca 1.

Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója
Felelős szerkesztő Tóth-Gulyás Zsófia

Korrektor: Horváth Annamária
Tördelte Bocz József

ISBN 978 615 510 459 6

Prológus

Üdvözöl a Killing Kittens!

Az én tízparancsolatom.

1. Belépés csak tagoknak!
2. A szabályokat a nők hozzák, és csakis a nők szeghetik meg őket.
3. A „nem” az „nem”!
4. Férfiak nem közeledhetnek a nőkhöz. Meg kell várniuk, míg
felkérik őket, mielőtt közelednének, vagy részt vehetnének a
szórakozásban.
5. Ha az est folyamán bármi nem jól alakulna, én és a csapatom
elvárjuk, hogy szóljanak nekünk róla. Előfordulhat, hogy egy pár egyik
tagja játszadozik, míg a másik nem, de sosem tűnhet úgy, hogy egy férfi
egyedül érkezett – és sosem ronthat hívatlanul egy nőre sem.
6. A partik önszabályozó rendszerűek, és azt szeretnénk, ha
mindenki a lehető legjobban érezné magát.
7. Viselkedj a Killing Kittens szabályainak megfelelően – és figyelj
oda, hogy körülötted mindenki más is így tegyen hogy
mindannyiunknak emlékezetes élményekben lehessen részünk!
8. Ne feledkezz meg az álarcról! Ha nincs álarc, nincs belépés, és az
első néhány órában mindenképp viselni kell (míg túl forró nem lesz
hozzá a hangulat – mindenféle szempontból).
9. A helyszínen mobiltelefon vagy kamera használata szigorúan tilos!
10. Elvárt viselet: szexi. Jókora jacuzzi is rendelkezésre áll a
játszadozáshoz, úgyhogy a megfelelő öltözék elengedhetetlen.
Nagyméretű öltözőszekrényt és törülközőt is biztosítunk.

És végül, de nem utolsósorban – érezd jól magad!

Nyolc évvel ezelőtt elhatároztam, hogy partiszervező vállalkozásba
kezdek. Ezek a partik azonban nem szakmai események vagy vállalati
fogadások lesznek. Nem búcsúbulikat, céges bulikat, születésnapi

partikat vagy esküvői fogadásokat fogok szervezni. Nem lesznek se

sátrak, se büfé, se álmoskás DJ-k. Ehelyett az az ínycsiklandóan pajzán

ötletem támadt, hogy egy igen különleges privát klubot hozok létre,
melynek tagjai nyitottak, és ahol a légkör laza, barátságos, és elsősorban

igencsak felszabadult. Ahol senkinek sem eshet baja, senkit sem csalnak
meg, és minden nővel tisztelettel bánnak.

A weboldalámon keresztül felvételt nyert tagok havonta kétszer
gyűlhetnek össze Nagy-Britannia-szerte egy-egy estére, amikor valóra
válthatják fantáziáikat és kiélhetik vágyaikat. Estjeimen az ítélkezéstől

mentes kíváncsiság és elfogadás légkörét teremtem meg. Semmit sem
kell elfojtani; semmi sem tabu. Ha egy nőnek fehérneműben vagy akár

meztelenül támad kedve táncolni a bárban, nyugodtan megteheti abban

a tudatban, hogy nem fogják kidobni, és senki sem fogja rávetni magát.

A vendégek félredobhatják gátlásaikat és szabadon tehetnek, amit csak

akarnak. Olyan embereknek szólnak a partijaim, akik jól megvannak a

maguk és mások szexualitásával, akik nem félnek kiélni vágyaikat
készséges partnerekkel. A részvétel sem kötelező: nyugodtan lehet csak
nézelődni, vagy monogám párként érkezni, vagy akár egyedül

(amennyiben lányokról van szó), hogy megnézzék, mi folyik ott, és

talán saját titkos vágyaikba is belekóstolhassanak, szégyenérzet vagy

ítélkezés nélkül. Tudom persze, hogy ez nem az a parti, amit a legtöbb
rendezvényszervező rendezne. Tehát gondolom, mindenki kíváncsi, egy

normális, surrey-beli lány miért ilyen sikamlós pályát választott. Nos,

azért határoztam el, hogy valóra váltom ezt az álmot, mert egy

sorsfordító éjszakán magam is pontosan láttam, milyen felszabadító

lehet, amikor szemtanúja voltam, ahogy egy válogatott vendégsereg

elmerül a színtiszta, örömteli, erotikus élvezetekben. Úgy döntöttem, az

lesz a küldetésem, hogy segítsek másoknak is belekóstolni ezekbe az

örömökbe és szabadságba.

Ám ez nem valamiféle ócska swingerparti lesz, vagy tesztoszterontól
és férfifantáziáktól fűtött orgia. Az volt az álmom, hogy kifinomult
környezetet teremtsek, amelyben a nők irányítanak, és ők is
kényelemben érzik magukat. Az én partijaim lesznek az elsők,
amelyeket a nők gyönyörűségének és a női vágyaknak szentelnek.

Néhány vendégem arról számolt be nekem, hogy az estjeim olyanok,
mint valamiféle életszerű ábránd, ahol mintha lebegnének. Azt
mondják, mámorító, magával ragadó, bizsergető, borzongató, rabul ejtő,

és az általuk átélt legerotikusabb élmény.
Ez pedig örömmel tölt el, mivel pontosan ez az, amit akarok, és épp

ezért hoztam létre a Killing Kittenst.
Most pedig azt szeretném, ha önök is megtapasztalnák ezt az

élményt.

Első fejezet

„Ha egyszer a nő a férfival egyenlővé válhat,
fölébe fog kerekedni.”

Szókratész

Még két órát kell elütnöm, míg vendégül látom a ma esti parti
résztvevőit. Ezúttal az exkluzív londoni Mayfair negyed egy főúri
villájában lesz, ami mindig különösen előkelő társaságot vonz, de az én
vendégeim az élet minden területéről érkeznek.

Legtöbbjük fiatal és kíváncsi, akiket a fényűző környezet és az
izgalmas várakozások hangulata vonz, mert az én partijaimon bármi
megtörténhet. A tagok a weboldalámon jelentkeznek, ahová fényképet
és pár személyes részletet kell benyújtaniuk (vannak, akik előszeretettel
küldenek olyan fotót, amely nem éppen az arcukat ábrázolja). A
felvételről nem a külső vagy a vagyon dönt, hanem a beállítottság:
beleillenek-e ebbe a hedonista környezetbe, és megvan-e bennük a
kalandvágy és a szabályok tiszteletben tartásának megfelelő elegye?

Ma éjjel 200 fizetővendég lesz jelen a partin. Valami különlegeset
várnak, és eltökélt szándékom, hogy meg is adjam nekik. Amellett,
hogy a törzsvendégek kedvére kell tennem, arról is gondoskodom, hogy
az új tagok is jól érezzék magukat és szépen beilleszkedjenek. Aki nem
tartja be a szabályokat, azt udvariasan távozásra kérjük. Ám a gondos
szűrésnek hála, rendszerint nincs gond. Mindenki jól érezheti magát.

Előtte még a Claridge’s Fumoir bárjában van találkám egy
barátnőmmel. Nem követem az öltözködési előírásokat, de úgy tűnik,
senki sem törődik a védjegyemnek számító fekete selyem hálóruhával.
Ha bárki diszkréten szóvá tenné, nem egészen két perc alatt
belebújhatok a retikülömbe tömött, sikkes olasz ruhámba. Szeretek
kényelemben lenni, de sehová sem megyek valami elegáns holmi
nélkül, amit gyorsan magamra kaphatok, ha úgy adódik.

A káprázatos, 30-as évekbeli art deco bár a nyugalom szigetének
tűnik, ahogy belépek. Sötét, érzéki, csalogató, és ami a legjobb, egy

titkos ajtó mögött rejtőzik, ami igencsak tetszik a drámaiság iránti
érzékemnek. A belseje gazdag padlizsánszín, sötét bőrgarnitúrával és
tompa fényű kristálycsillárokkal, a falakat pedig gyönyörű nők régi

fotográfiái díszítik. Becsusszanok egy fotelbe a patkó alakú pult
közelében, és megrendelem ébresztőmet, egy Bull Shot koktélt, amely
vodkából és marhaerőlevesből áll, és tízszer zamatosabb és hatásosabb,

mint a Bloody Mary.
– És egy üveg rozét is legyen szíves!
Míg az italomra várok, előveszem a telefonom, és ránézek az

üzenetekre. Egy pillanat múltán felpillantok, és meglátom barátnőmet,

Miss D.-t, amint lassan és kecsesen lépdel felém. Nem én vagyok az
egyetlen, aki felfigyelt az újonnan érkezőre: minden szem rá
szegeződik, épp, ahogy szereti, valószínűleg ezért is adta be a kabátját a
ruhatárba, mielőtt belibegett volna a bárba. Szexi, pánt nélküli fekete
ruhát visel, az oldalán átlátszó betéttel, ami kitűnően kiemeli a hátsóját.
Első pillantásra tökéletesen ideillően és nagyon csábítóan fest duzzadt
ajkaival, kreol bőrével, és vállára omló, dús, fényes, sötét hajával, de
alaposabban megfigyelve valami hiányzik. Az alsóneműje! Tipikus.
Korán kezdi megfelelő hangulatba ringatni magát.

– Helló, Ems! – köszönt, és két puszit nyom az arcomra. Mielőtt

leülne, körbepillant a bárban, azt pásztázva, akad-e a figyelmére méltó

példány.

Miss D. egyetlen Killing Kittens partit sem hagyna ki. Teljesen
rákattant. Az egyetlen kikötése a mennyiség – minél több, annál jobb.

– Nem tehetek róla – rándít egyet a vállán ártatlan pillantással. –
Egyszerűen szexőrült vagyok.

Miss D.-vel hosszú évek óta ismerjük egymást, mert az anyáink
barátnők voltak, és egyszerre estek teherbe. Mindössze néhány hét
eltéréssel születtünk; én jöttem először a világra. A barátságunk nem
éppen a legszerencsésebben kezdődött: ahányszor csak találkoztunk,
mindig összevesztünk. Később nem ugyanodajártunk iskolába, és Miss
D.-ből afféle magas oktánszámú társadalmi életet élő leányzó lett,

méregdrága ruhatárral, amit persze mind a gazdag szülei fizettek,

akiknek a londoni Kings Roadon volt házuk a tekintélyes vidéki birtok

mellett. Chelsea-ben múlatta az idejét, etoni srácokkal randizott, és

életnagyságú Sindy babává változtatta magát. Miss D. imádta Sindyt, és
13 éves korára manikűröztette a körmeit, szájfényt kent csücsöri ajkaira,

festette a haját, és designerruhákat hordott. Én épp ellenkezőleg, igazi

vadóc voltam, és semmit sem szerettem jobban, mint a hátsó kertünkben

játszani a barátaimmal. Imádtam az apámmal járni a természetet. Ha

horgászni ment, én is megpróbáltam, és ha hegyet mászni, én is mentem
vele. Ennek eredményeként örökké farmert és tornacipőt hordtam, és

Miss D. rettenetére nagyjából állandóan koszos voltam. Nem mintha a
nemtetszése eltántorított volna, vagy a kedvemet szegte volna – sőt,

valójában talán még sportosabbá és kalandvágyóbbá tett. Aztán Miss D.
számára beütött a katasztrófa – a szülei minden pénzüket elveszítették,
és csődbe mentek. Szerencsére a nagymamája fizette az iskoláztatását,
úgyhogy a bentlakásos iskolájában maradt, de a menő barátai úgy

ejtették, mint a közmondásos forró krumplit, és a felvágós arroganciája

abszolút leeresztett. Egy napon, amikor ellátogattak hozzánk az

anyjával, elküldték minket Miss D.-vel, hogy elszórakoztassuk egymást.

Ehelyett viszont az ajtóban hallgatóztunk, és hallottuk, ahogy az
anyukája összeomlik, és úgy sír, mint egy csecsemő, miközben

beszámol a sirámaikról. Miss D. az én sáros kezemért nyúlt, és abban a

pillanatban mindent megbocsátottam. Megöleltem, és azóta is
kebelbarátnők vagyunk.

Egy évtized múltán Miss D. azt bizonygatja, hogy a pénz nem

minden, ha romantikáról van szó, de minduntalan emlékeztetnem kell
rá, hogy ne várja, hogy majd előlovagol a gazdag királyfi a semmiből,
hogy megmentse. Szerencséjére a nagymamája örökségéből meg tud

élni, míg a zsákmányát cserkészi, mivel képtelen hosszabb ideig

megtartani egy állást.
Amikor már megkaptuk az italunkat – Miss D. egy pohár behűtött

rozét, én pedig a Bull Shotomat – lopva újra körbepillant a helyiségben,

és megkérdi:
– Na és mi van az embereddel, Ems? Minden oké a rejtélyes Mr.

Feketével?
– Hát... – kortyolok bele a meleg, fűszeres italba, hogy egy kis időt

nyerjek. – Nem igazán akarok róla beszélni, még nem. – Még nagyon

friss a dolog, úgyhogy nem mondhatok sokat, kivéve, hogy élvezzük
egymás társaságát – mosolygok rá szemtelenül.

– Mondd már! – Megragadja a borosüveget, és teletölti a poharát. –

Ott lesz a ma esti partin?

Megrázom a fejem.

– Természetesen nem! Tudod, hogy az estélyen kell tartanom a
szemem, amikor dolgozom, kisasszony! Ráadásul teljes munkaidőben

rajtad is, ha egyszer beindulsz. Számodra nem létezik stop tábla,

emlékszel?
– Olyan szerencsés vagy! – sóhajt Miss D. – Egy idősebb, szingli,

partiképes férfi. Pont, amilyet én keresek. – Belekortyol a borába, és
reménykedve kérdi: – Vannak barátai? Jó gazdagok?

– Szállj le a gazdagokról, te piranhanő! – nevetek kínomban.

Miss D. zavartan néz rám.
– Piranhanő?
– Igen, te ragadozó, akit minden vonz, aminek degeszre tömött
pénztárcája van – piszkálom. – Halálos a fajtád. A férfiakat elszédítik a

szép színeid, és csak akkor veszik észre a borotvaéles fogakat, amikor
már késő.

Miss D. veszi a lapot, és felkacag.
– Túlságosan is jól ismersz, Ems! – mosolyog vissza ravaszul. –
Egyébként meg kell mutatnom valamit, mielőtt elindulnánk a partira. –
Hirtelen szégyenlős lesz.
– Mit?
– Hoztam ma estére valami különlegeset. Csak figyelmeztetlek, ha
esetleg később felfedeznél egy emeleti szobában! – Nagyon pajzán fény
gyűl a szemében.
– Gyerünk már, mi az?

Közelebb hajol, és izgatottan böki ki:
– Hoztam ma estére egy kis felnőtteknek való játékszert! – És mohón

nyúl is a táskájába.
– Miss D., ne! Ne itt, a Claridgesben! – nyüszítek, és próbálom nem

elnevetni magam. – Egyelőre hagyd csak a táskádban, az ég szerelmére!

És ha már szóba került a parti, jobb lesz, ha lassan meglépünk.

Megígértem Kittynek, hogy korán megyek. Passzolj ide egy pohár rozét,

segítek kivégezni azt az üveget.
Amikor már jócskán belekóstolgattunk a borba, a női mosdó felé

veszem az irányt, lesimítom a hajam, bekenem az ajkaimat, és magamra

kapom a ruhám. Most, hogy mindketten akcióra készen állunk, Miss D.-

vel együtt kilépünk, az ajtónálló pedig leint nekünk egy taxit, amely

kanyarogva siklik a nagy forgalomban, és keresztülvisz minket a zsúfolt

londoni utcákon. Mindenütt emberek.

Sípol egyet a BlackBerrym; Trolley Dollytól érkezett üzenetem. Jó
barátnőm, elvált ügyvédnő, akivel jobb, ha nem szórakozik az ember. A
munkában olyan, mint egy acélos csapda, a szabad életében pedig árad
belőle a csillogás, és ő a partik lelke, mindenkit lehengerel a
személyiségével és természet adta gátlástalanságával, és ha szexről van
szó, inkább nevezném tigrisnek, mint cicuskának. Azért hívom Trolley
Dollynak, mert a külseje sosem rendeden, még a partijaimon eltöltött,
húzós éjszakák után sem. Elolvasom az üzenetét.

Szia! Még mindig nincs kész a kocsim., úgyhogy busszal megyek. 30
p. múlva találkozunk.

Visszaírok: Remek.
Egy pillanat múlva már válaszol is: Nem baj, ha magammal viszek 2
srácot????? A törzskocsmámból ismerem őket. Jó arcok.
Elmosolyodom, és visszaírok. Oké.
Már érezik is a válasza: Köszi! ☺ Itt is vannak velem. Dögösek!
Normális esetben nem engedném, hogy átvilágítás nélkül akárki
megjelenjen az estjeimen, de Trolley Dolly a legszűkebb baráti körömbe
tartozik, megbízható barát, úgyhogy tudom, nincs miért aggódnom. Ez
egyszeri eset. Biztos, hogy okosan választ, ha új embereket hoz a
partimra. Csak azt remélem, hogy a férfiak, akiket talált, nem túl
ártatlanok, különben pokoli sokk fogja érni őket.

***

Jó időt futunk a forgalomban is, és jóval a vendégek előtt érkezünk a
helyszínre.

– Hihetetlenül néz ki ma este ez a hely, Emma – jegyzi meg Miss D.,
miközben a kétszárnyú ajtón át a palotához illő, márványpadlós
előcsarnokba lépünk. – Micsoda zseniális választás, nem is lehetne
tökéletesebb!

– Tudom – egyszerűen mesés!
Elégedetten nézek körbe. Imádom ezt a helyet. Ritka, tizennyolcadik
századi kincs, György korabeli városi palota, amely egyszerre
hihetetlenül nagyszabású és csodálatosan lepusztult, amely hatás épp
tökéletes a partijaimhoz. A falon gyönyörű műalkotások lógnak, és a
választékos szobák sora mintha soha nem érne véget, de a hámló festék

és a viharvert szegélyek istenien mocskos hatást kevernek hozzá. Ez a
kedvenc részem az estékből: beszívom a környezet pompáját, Miss D.-
vel elkortyolok egy pohár pezsgőt a szalonban, és békében lazítok egy
kicsit, mielőtt megkezdődne a móka.

– Menj csak, és nézz körül, nekem még van egy kis dolgom, aztán

megyek, és megkereslek.
– Oké. Akkor szia! – azzal Miss D. megindul felfelé az óriási

lépcsősoron.

Kitty Kat lépdel felém egy írótáblával felfegyverkezve. Szexi,
testhez tapadó bőröltözéket visel aranyos, hetyke, fekete bajszos

cicamaszkkal. Kitty Kat a húszas évei elején jár, törékeny, finom
vonású, érzéki ajkakkal. Porcelánszerű szépsége nagy figyelmet kelt,
noha ő maga sosem keresi. Ma este pedig dögösen fest.

– Tessék, Emma! – nyújtja át a táblát a ma esti vendéglistával.
Csaknem kétszázan lesznek. – A gyertyák égnek, a rózsaszirmok szét
vannak szórva a lépcsőkön és az ágyakon, a tükrök ki vannak

fényesítve, és vagy ezer óvszert osztottam szét a helyiségekben. Azt is
meglátod majd, hogy stratégiai helyre raktam ki a „Kérjük, a jacuzzi
használata előtt zuhanyozz le! Komolyan” táblát, ahol nem lehet nem

észrevenni.
– Köszönöm! – mosolygok rá. Tudom, hogy a precizitására és a

részletek iránti figyelmességére mindig számíthatok.
– A szendvicsek és az osztrigák készen állnak. És a pezsgő is be van

hűtve egy pár órája, úgyhogy elvileg ideális hőmérsékletű lesz, mire
mindenki megérkezik. – Az álarca mögött pajzán fény csillan a
szemében. – Hét fokos, természetesen.

– Természetesen. – Nem is vártam kevesebbet Kittytől, aki értékeli
az élet jó dolgait. Napközben feltörekvő színésznő, és már szerepelt is
egy-két filmben pár nagy hollywoodi sztár mellett. Szereti a művészetet,

az operát, a színházat, a komolyzenét és a francia konyhát. Éjjel
azonban sötét, gyönyörű teremtés, aki a biztonsági emberemmel,
Jupiterrel az oldalán járőrözik. Jupiter nagy, erős, tipp-topp, és
bámulatos ösztönnel szimatolja ki, ha valami zűr van. Kitty is
rendelkezik egyéb hasznos képességekkel: harcművészeteket is tanult,

valamint egy brit volt nehézsúlyú bajnok tanította bokszolni, ami a
biztonságiaknak és nekem is jól jön, mert gyakran a baj első jeleit is ő

veszi észre. E képességeit a férfiak elhárításában is kamatoztatja. A

rengeteg erőfeszítés ellenére, hogy kívánatos agglegényekkel hozzák

össze, mindig kereken nemet mondott. Valójában három éve nem volt

semmiféle szexuális kapcsolata, önmegtartóztatást fogadott, miután túl

sokszor törték össze a szívét. Inkább annak szentelte magát, hogy
nekem segít mások gyönyöréről gondoskodni. Átnézem a vendéglistát,
miközben végigsétálunk a földszinten, és ellenőrizzük a helyszínt.

Minden ragyogó, mosolyogva adom vissza a papírt.
– Köszönöm, Kitty, idelent minden makulátlan. Gyorsan körülnézek

odafent is, mielőtt szállingózni kezdenének az emberek. Majd később

megkereslek.
– Persze – vágja rá.
Miközben felsétálok a grandiózus lépcsősoron, akaratlanul is

magamba szívom a ház sötét pompáját. Egy volt nagykövetség épülete,

és nyolc fogadószobájával, biliárdszobájával, jacuzzival felszerelt

klubhelyiségével, báltermével és 24 hálószobájával tökéletes a

szórakoztatáshoz. A showbiznisz világát is vonzza: Kate Moss itt vette
fel egyik fehérnemű-reklámját, amelyben érzékien sétált le épp ezen a
lépcsőn. Amy Winehouse is itt forgatta a „Rehab” videóklipjét. És az

Oscar-díjas Colin Firth terápiás jeleneteit is itt vették fel A király

beszédéhez. Ha nem lenne olyan szórakoztató, belepirulnék, ha arra a
sok cicusra gondolok, aki a legpikánsabb, akrobatikus, lényegre törő és

mocskos szexuális aktust élvezte ugyanazokon a bútordarabokon,

amelyeken Colin Firth, Helena Bonham Carter és Geoffrey Rush
jeleneteit forgatták. Önkéntelenül is eszembe jut egy nő, aki háromszor

élvezett el pont azon a kanapén a lebarnult svéd modellt szorongatva,
akit ő és partnere arra az éjszakára kiszemeltek. Bocs, Colin!

Miss D.-t odafent találom a bálteremben. Ebben a pompázatos
helyiségben számos óriási, vörös, egyiptomi pamutlepedővel leterített
bőrágy áll összetolva, hogy egyetlen gigantikus ágyat alkosson egy

súlyos csillár alatt. A terem szélein kanapék, székek és párnák

sorakoznak.
– Nagyon szép – sóhajt fel Miss D., és szeme várakozóan csillog. –

Alig várom, hogy lássam, mi minden fog történni itt.
– Jól teszed, ha a kezed ügyében tartod a kis játékodat – tanácsolom,

és mindketten felkuncogunk. – Most pedig kerítsünk egy pohár pezsgőt!
Mindjárt kezdődik, és akkor el leszek foglalva a munkával.

– Jó ötlet – helyesel Miss D. – Imádom a stílusodat.

***

9.30–kor megjelennek az első vendégek, és aztán egyszer csak rengeteg

a tennivaló. A légkör egy némileg lármás, italos bulié, ahogy

elkezdenek szállingózni a vendégek. Én az ajtónál vagyok elfoglalva, a
neveket pipálom, és ellenőrzőm, hogy mindenkin van-e álarc – van
nálam pár tartalékban szükség esetére. Minden vendég vonzó –
némelyikük egyenesen gyönyörű – és választékos külsejű, de nem
megfélemlítő módon. Nem úgy néznek ki, mint valami szexőrült,

orgiahajhászó szörnyetegek, hanem normális emberek, és bárki azt

hihetné, hogy ez csak egy átlagos parti. Odabent a párok csendesen

beszélgetnek pohárral a kezükben, mások csoportokban csevegnek a
bárpult körül, miközben pezsgőt szolgálnak fel. A férfiak öltönyben, a
legtöbb nő makulátlan koktélruháhan pompázik. Az átlagéletkor a
húszas évek végétől a harmincasok közepéig terjed. Kíváncsi vagyok,
miről beszélgetnek – ez az a fajta fogadás, ahol a vendégek nem
szívesen tárgyalnak a munkájukról vagy a mindennapi életükről. És

miért is? Mert ez az a hely, ahol kiélhetik fantáziáikat; nem azért

jönnek, hogy életük banalitásairól fecsegjenek. Az este során ilyentájt

derítik fel potenciális játszótársaikat. A gátlástalanabbak nyíltan fejezik
ki vágyaikat – ők azok, akiket nem zavar mások jelenléte, vagy
egyenesen izgatónak találják, ha nézik őket szex közben, és akik több

találkozásban vagy csoportos epizódokban is benne vannak. Mások
szégyenlősebbek, néhányan egyenesen félszegek. A tapasztalat azt

mondatja velem, hogy majd felengednek. Láttam már visszahúzódó,

hallgatag kis madárkákat ragadozó sasmadárrá változni, amint
megkezdődött a móka. Vannak szingli lányok, akik párokat keresnek,

vagy épp fordítva, vagy lányok, akik csak kettesben akarnak lenni egy
férfival, vagy éppen nővel. Van, aki csak nézni jött, esetleg közben
diszkréten kényeztetni partnerét, mielőtt visszahúzódnának valahova

kettesben, hogy csillapítsák lángoló szenvedélyüket. Észreveszek két
gyönyörű, barna hajú nőt, egyforma, halványrózsaszín selyem,
merevített csípőjű, tollakkal tűzdelt La Perla fűzőben. Mosolyogva

fogják egymás kezét, és sejtetik, mi fog kibontakozni. Pontosan tudom,
hamarosan mit fog művelni ez a kettő.

Nézem, ahogy néhányan felballagnak a nagy lépcsőn a bálterem felé,

és kíváncsi vagyok, hogy az óriáságyat használatba vették-e már. Úgy

gondolom, inkább még a kanapé szerepét tölti be, csevegésre és
flörtölésre való hely – egyelőre. Játékos és gyengéd a hangulat, az
eljövendő szórakozás iránti várakozás szövi át. Elégedett vagyok.

Pontosan ezt a fajta hangulatot akartam, amikor eredetileg kiterveltem a

partikat.
Egy időre Jupiterre bízom a feladatokat az ajtónál, és lemegyek, ahol

néhány vendég arra várva üldögél, hogy megnyisson a jacuzzi. Közlöm

velük, hogy a jacuzzi 15 percen belül játszadozásra készen áll, és
emlékeztetem őket, hogy hol hagyhatják a ruháikat. Útban felfelé

elhaladok Kitty mellett, aki az egyik biztonsági emberünkkel rója a

köröket. Egy ekkora helyszínen mindig felveszek pár extra, diszkrét és

nagydarab srácot, ha bármi beütne, bár ritkán van szükség rájuk.
– Minden oké? – tudakolom.
– Eddig minden. Se drogok, se ólálkodó alakok.

Bármelyik cicust drogozáson kapjuk, rögtön kidobjuk, nincs kifogás,

nincs kivétel. Egyszer még Miss D.-nek is távoznia kellett, amikor

megláttam, hogy drog van nála a táskájában. Zéró toleranciát hirdetek.
– Nagyszerű. Felmegyek, megnézem, mi a helyzet.

11 múlt, és a hely tele van emberekkel. Emelkedik a zajszint, a
vendégek kezdenek felengedni néhány pohár pezsgő után. Tudom, hogy

most már bármelyik pillanatban elindíthat valaki valamit, és aztán
lenyűgöző gyorsasággal elkezdődik. Körbejárom a báltermet, és a többi

helyiségben is megnézem, milyen a hangulat. Határozottan melegszik.

Csókolózást látok, simogató kezeket, kicipzározott ruhákat, kigombolt

ingeket. A törzsvendégek ismerik a csíziót, és most már jól akarják

érezni magukat. Az újoncok kicsit kevésbé lazák, várják, hogy az
alkohol vagy a vágy kimozdítsa őket feszélyezettségükből, de szintén
alig várják, hogy elkezdődjék. Mire visszatérek, a bálteremben már
meghúzták azt a láthatadan kart. Elkezdődött. Lekerülnek a maszkok, és

hedonista, bacchanáliákhoz méltó hangulat kerekedik. A légkör
egyszeriben dekadenssé vált, és ami 10 perccel ezelőtt még fényűzően

laza koktélparti volt, hirtelen átlépte a határt, és valami mássá változott.
Máris látok egy gyönyörű, meztelen lányt, aki lecsúszik, hogy ajkaival

kényeztesse partnere óriási erekcióját. A teremben néhányan a szemük
előtt kibontakozó jeleneteket figyelik, mások pedig maguk is a tettek

mezejére lépnek.
Eszreveszem, hogy egy közeli sarokban két feszes testű, barnára sült,

hosszú lábú nő meztelenül fekszik egy pamlagon 69-es pozitúrában.
Felfalják egymást, miközben egy gyönyörű, fiatal pár a közelben

álldogálva nézi minden egyes erotikus mozdulatukat. A pár kipirult,
elakadt lélegzettel, hitetlenkedve figyel. Aztán az egyik nő felnéz, és

sugárzó mosolyt villant rájuk.
– Miért nem jöttök ide és csatlakoztok hozzánk?
A levendulaszínű, redőzött koktélruhába öltözött fiatal nő elpirul, és

ideges pillantást vet a partnerére. A férfi jóképű, makulátlan, fekete,

hajszálcsíkos öltönyt visel, és aggodalmasan néz vissza a lányra.
– Abba akarod hagyni? Menjünk haza?
A nő mintha a saját vágyaival vívódna. Nagyot kortyol a

pezsgőjéből.
– Nem, ne menjünk! Erről szoktam fantáziáim. Tudod!– mondja

remegő hangon.

Mintha engedélyt kérne, hogy azt tehesse, amire vágyik. A
szerelmese elveszi tőle a pezsgőspoharat, leteszi egy közeli asztalkára,

és vékony dereka köré fonja a karját.
– Hihetetlenül nézel ki – mondja, és csillogó szemmel mustrálja

alakját.
A nő felragyog.
– Te sem festesz rosszul.

A férfi elhúzza jobb kezét a derekáról, és felcsúsztatja a combján, a
koktélruha alá. Látja, hogy a párja egyértelműen fel van izgulva, és

bármire készen áll.
– Csinálhatnánk itt, most. Csak mi ketten. – A hangja lágy, de

sürgető.
A nő mosolyogva rázza a fejét.
– Kísérletezni akarok – ki akarom próbálni, milyen igazából. Nem

csatlakozunk új barátainkhoz? Nem akarjuk megváratni őket, ugye?
Azzal buja mosollyal a pamlaghoz vezeti a férfit, és a fényűző

halmokra ereszkednek. Hamarosan kezek vetkőztetik őket, kiszabadítják

testüket, szájak tapadnak a szájukra, és teljesen elvesznek az élvezetes

érzésekben. Jó, gondolom. Két újabb, hamarosan igencsak elégedett

kuncsaft.
Az óriási ágyat ellepik a minden elképzelhető pozitúrában szexelő

emberek, és a teremben szétszórt kanapék is foglaltak. Mindenhol
hármasok – két nő, egy férfi vagy két férfi, egy nő, mind csókolózik,

nyalakszik, dédelget, simogat. Egy nő három férfit invitált játszadozni.

Úgy fest, mint aki csodásan szórakozik.

Sápadt, törékeny, barna lány fekszik kiterülve az ágyon, lábait a
szeretője nyakába fonva hívja, hogy hatoljon belé. Egy másik fiatal nő a

földön térdepel, úgy élvezve egy férfi hatalmas, merev péniszét, mint
egy óriási nyalókát. Dús keblű, telt idomú, gyönyörű és szexi. Mellei

duzzadtak, bimbói kemények, bizseregnek a heves vágytól.

Szakértelemmel húzza végig a nyelvét a férfi golyóin, nyalogatja,
ingerli őket, majd egyiket a másik után lassan beszívja a szájába.

Ismerem ezt a férfit. Ügyvéd, aki hatalmas vagyont szerzett a
gazdagok és híresek házi és pénzügyi titkainak őrzésével. Magas,
Drakula-szerű, a szőkék a gyengéi. Szigorúan bizalmas, nagy pénzeket
érintő ügyletei fényes londoni és New York-i irodájában folynak.

Félelmetes, sosem veszít el egy ügyet sem, és senki sem szórakozhat
vele a bíróságon. De ma éjjel itt van az én fényűző falaim között
kiterülve, és teljesen védtelenül vergődik az ágyamon. Ujjai szeretője
gondosan összeborzolt szőke fürtjeiben turkálnak; teljesen
megmámorítja, amit művel vele. A nő tökéletesen a kezében tartja,
elhúzza tőle a száját, a számos kosár egyikéből kihúz egy óvszert,

szakavatottan felhúzza, majd ráül a férfira. Lassan hintázik le-fel, fél

kezével a férfi mellkasán, a másikkal maga mögé nyúl és a golyóit

dédelgeti.
– Ó, basszus, mindjárt elmegyek – zihálja a férfi tehetetlenül,

miközben a nő egyre mélyebben döfködteti magát. Ő diktálja a tempót,

gyorsan és keményen, miközben a férfi alatta vonaglik, majd hangosan
felnyög, ahogy eléri az orgazmust. Látom, hogy a nő még nem fejezte
be. Ő is meg fogja kapni a maga orgazmusát, akár tőle, akár valaki

mástól.

Egy álarcos úr lép be a partnerét keresve, akit meztelenül talál,
gyengéden masszírozva és csókolgatva egy másik nő szilikonnal

dúsított mellét. A keze lassan, nyöszörgések és sóhajtások közepette
lesiklik a nő nyakán az alsóbb régiók felé.

– Á, szóval itt vagy. Rakoncátlan asszony! – mondja némi
ingerültséggel a hangjában. – Hát egy pillanatra sem hagyhatlak

egyedül?
A nő rámosolyog, és hívja, szálljon be ő is. A férfi gyorsan lehúzza a

cipzárját, miközben a két lány felkészül az üdvözlésére.

– Örülök, hogy visszajöttél, drágám – mondja a felesége ragyogva,
miközben még mindig a másik nőt csókolgatja és a melleit simogatja, az
pedig széttárja a lábait a férfinak. – Azt akarom, hogy először vele

csináld, aztán meg velem. Mit szólsz hozzá?
– Jézusom, drágám, milyen rossz vagy! Most aztán jól megduglak

titeket. Remélem, készen álltok.
Mások nézik, ahogy ráveti magát, és a nő nagyokat nyög a

gyönyörtől.
– A pokolba is, ezt nézni maga a megtestesült fantázia! – suttogja

egy magas, jóképű férfi a társnőjének, miközben nadrágja dudorodni

kezd.

Láttam már ezt a pillantást. Egyfajta csodálkozás, ami izgatottságba

fordul, majd heves vágyba, hogy belekóstolhasson abba, amit a többiek
élveznek. A barátnője ugyanezzel a tekintettel bámul vissza rá, és

tudom, hogy hamarosan megadják magukat az érzéki hangulatnak és az
orruk előtt kibontakozó erotikus ingereknek. Ez nem megrendezett,
műanyag pornó taposómalomszerű akcióval és beállított csúcsponttal –

ezek itt hús-vér emberek, akik igazi gyönyört szereznek és kapnak, mert
ők akarják. A hatás felszabadító és igencsak izgató.

Eleget láttam. Mára már megszoktam az ilyen jeleneteket, és
megtanultam, hogy maradjak távol az egésztől. Nem engedhetem meg

magamnak, hogy elveszítsem a fejem, és beszálljak; mindent kézben
kell tartanom. Lemegyek. Az előcsarnokban két pár flörtöl egymással.

– Elmehetnénk hozzánk. Itt van mindjárt a sarkon, és ma éjjel

nincsenek otthon a gyerekek...
A másik sarokban egy harmincas évei végén járó pár női partnert

keres, aki csatlakozna hozzájuk.
– Nem, őt aztán biztos nem – mondja a nő. – Túlságosan vékony, úgy

néznék ki mellette, mint egy partra vetett bálna! Mit szólnál inkább
hozzá? – mutat egy magas, barna nőre, aki nagyon ismerősnek tűnik.

Miss D. az!
– Tökéletes választás – mormolja a férfi, miközben odasétálnak Miss

D.-hez.
Magamban nevetek. Miss D. megeszi őket reggelire, ebédre és

vacsorára. Mielőtt az órámon egyszer körbeérne a percmutató, Miss D.
már fogja is a kezüket, és felvezeti őket a kanyargó lépcsőn.

– Van egy szexjátékszerem is – közli újdonsült barátaival. Csábosán

mosolyog rájuk. – Esetleg ti is élveznétek! Mit szóltok? Hogy hangzik?

Ó, Jézusom!

Ekkor némi felbolydulást észlelek a bejáratnál, de nem kell

aggódnom. Csak Trolley Dolly jött meg, jókora zajjal. Álarcot visel és

Burberry ballonkabátot, mint gyanítom, alatta nem túl sok mindennel.

Két káprázatos férfi fogja közre.

A vendégek megtorpannak, és rámerednek. Ilyen hatalma van

Trolley Dollynak, ahányszor csak belép valahova.
– Szóval csak ideértél – mosolygok rá.
– Ó, Ems, Ems, ide hát, és nézd, kiket szedtem fel épp a

buszmegállóban!
– A buszmegállóban? – kérdezek vissza zavartan.
Kísérői idegesen mosolyognak.
– Igen, a buszmegállóban, Hampsteadben. Se kocsi, se taxi a

láthatáron. Szóval úgy döntöttem, hogy buszra pattanok, és belefutottam

ebbe a két remek példányba. Nem semmik, mi? Tetszett nekik a

maszkom, és azt mondták, hogy biztosan valami igen különleges partira
igyekszem ebben az öltözetben. Úgyhogy meghívtam őket. És itt is

vagyunk. Uraim, hadd mutassam be az est háziasszonyát, a ragyogó
Emma Sayle-t, legjobb barátnőmet és bizalmasomat.

Köszöntöm őket, amikor bemutatja őket, mint Alfredet és Kinsey-t.

Arcukon zavart kifejezés ül.
– A nevünk nem Alfred és Kinsey.
– Ma este az – mosolyog pajzánul barátnőm. – A hősöm, Alfred

Kinsey tiszteletére. Fiúk, garantálom, hogy rengeteget fogtok itt tanulni.
Még mindig zavarodottnak tűnnek.
– Sosem hallottunk arról az emberről.
– Akkor csak figyeljetek, fiúk! Csak annyit kell tudnotok róla, hogy

neki köszönhetjük, hogy elkezdődött a szexuális forradalom még 1953-

ban. Hihetetlen, de kommunistának bélyegezték és az FBI nyomozott
utána – mert azt mondta, hogy a nőknek is van orgazmusuk.

Az egyik srác hitetlenkedve nevet fel.
– Komolyan? Ez őrület!

Trolley Dolly a fejét csóválja.
– Tudom. Ugyanolyan őrültség, mint azt állítani, hogy a Föld lapos.
Hála Istennek most már felvilágosultabb időket élünk – de ez nagy
részben Kinsey-nek köszönhető – ragyog. – Tehát büszkén viseljétek a

nevét, barátaim, és nézzük, be tudjátok-e bizonyítani az elméletét!

Kövessetek!
A lépcső irányába vezeti őket. Gyanítom, hogy zsákmányainak

sejtésük sincs az odafent zajló, lázas tevékenykedésről, de hamarosan

megsejthetik, amint Trolley Dolly lehajítja a kabátját, és felfedi, hogy

csupán egy fekete, balconette fazonú Agent Provocateur melltartót visel
élénkrózsaszín selyembetéttel a kosár alatt és a pántok szélén, hozzáillő
bugyit, valamint húszcentis tűsarkakat.

– Ez egy Maddy-melltartó. Tetszik, uraim? Akkor csak hívjanak
Maddynek ma éjjel – dorombolja. – Viszlát, Emma! Most körbevezetem

ezeket a kedves fiúkat, ha nem bánod. Holnap találkozunk?
– Naná – kacsintok rá. – Majd keressük egymást. Érezzétek jól

magatokat!

Kitty lép oda hozzám, és tájékoztat, hogy minden rendben van.

Beindult a buli, és még egy-két órán át nem is kezd lanyhulni. Már

nincs szükség rám. A parti magától is megy, a bárt a személyzet kezeli,

Kitty és Jupiter pedig majd bezár.

Csak egyetlen dolgot tehetek, mivel izgatott, élénk és játékos
hangulatba kerültem. Az előttem lezajló jelenetek minden akaratom
ellenére nem maradtak hatástalanok rám. Előveszem a telefonom, hogy
egy késői hívást eresszek meg Mr. Fekete felé.

A magánszámát hívom. A harmadik csörgésre fel is veszi.
– Emma? Hajnali két óra van – szólal meg.
– Még fenn vagy. Csak nem baj?
– Soha nem baj, ha rólad van szó, Emma.
– Át akarok menni hozzád. Csak egy kicsit.
– Egész éjszaka is maradhatsz. Merre vagy?
– Csak egy köpésre. A szokásos helyen. Mayfairben.
– A sofőröm mindjárt úton van. Két perc.

El teszem a telefont. Ideje itt hagynom a partit: tudom, hogy minden
zökkenőmentesen megy. Nekem is szükségem van egy kis akcióra.

Második fejezet

„Légy, aki vagy és mondd, amit érzel, mert azok,
akik megszólnak érte, nem számítanak, és akik
számítanak, nem szólnak meg érte.”

Dr. Seuss

Sosem volt alkalmam beszámolni a szüleimnek új karrieremről a
szexiparban. Tudomásuk szerint vállalati PR-os voltam, aki tiszteletre
méltó vállalkozásokat segít. Úgyhogy meglepetésként érte őket, amikor
a Daily Mailben cikk jelent meg rólam a következő címmel: „A
legmenőbb swinger a városban”.

Mindössze pár hónapja ment a Killing Kittens, és még nem osztottam
meg a hírt szeretteimmel. Épp az ausztrál Sydney-ben, a Bondi Beachen
napoztam, amikor őanyasága felhívott, nyilvánvalóan magán kívül a
dühtől. Szinte hallottam, ahogy emelkedik a vérnyomása, és felizzik az
idegrendszere.

– Emma, én sosem voltam az a fajta anya, aki üvöltözik a
gyerekeivel vagy veri őket. De lennél csak itt, azonnal felpofoználak,
amiért ilyesmiket kockáztatsz! – kiabálta.

Fogalmam sem volt, miről beszél, de miután sikerült levegőhöz
jutnia, hogy megnyugodjon kicsit, és felolvasta a Mail cikkét,
rettenetesen éreztem magam, elöntött a bűntudat, hogy a szüleimnek
ilyeneket kell olvasniuk rólam. Próbáltam bocsánatot kérni, de
őanyasága nem volt rá vevő.

– Hogy tehetted, Emma? – kiáltotta elcsukló hangon, mintha a sírás
kerülgetné. – El tudod képzelni, hogy érezzük most magunkat?

– El akartam mondani, esküszöm!
– Na és pontosan mikor? – csattant fel.
– Amint visszamentem Londonba.
– Egész álló nap csöng a telefon. Az apád magán kívül van. A Daily
Mail is hívott minket. Nem fogod fel, milyen hatással lehet ez
mindannyiunkra? Azt mondják, orgiákat rendezel gazdag pároknak és

egyedülálló nőknek. Igaz ez? És ha igen, miért a Daily Mailből kellett

megtudnunk?
– Sajnálom, komolyan – feleltem arra gondolva, hogy csakis pletyka

lehetett, szájról szájra járt a sztorim, míg végül a sajtóban nem landolt.
– Az egész világ tudott róla, mielőtt mi megtudtuk. Ó, Emma,

tényleg! Apáddal megbeszéltük, hogy az egyetlen jó hír az, hogy a

Daily Mail szerint te magad nem veszel részt ezekben az orgiákban.
– Így igaz – feleltem higgadtan, próbálva megnyugtatni. – Számomra

csak üzlet.
– Nos, legalább ez megkönnyebbülés. Hála istennek ezért a parányi

irgalomért! – Ám még mindig dühösen csengett a hangja.
A napágyat markolászva gondolkodtam, hogy fogok kijönni ebből a

zűrből, és hogyan tehetem jóvá a szüleimmel szemben.
A Sydney és London közt lévő 10 600 mérföld legalább egy kis időt

nyert nekem, hogy mindenki megnyugodjon, de egy hét múlva szembe
kellett néznem a helyzettel. Csak annyi időre álltam meg Londonban,

hogy a poggyászomat lerakjam a lakásomban, és azonnal indultam is a
szüleimhez, de olyan későn érkeztem, hogy addigra már lefeküdtek.

Másnap reggel járultam eléjük, és úgy próbáltam visszakerülni a

pikszisbe, hogy ágyba vittem a teát anyunak és apunak (más néven
őanyaságának és az ezredesnek), két, felirattal hímzett baseballsapkával
együtt. Az egyiken ez állt: „A legmenőbb swinger apja”, a másikon: „A
legmenőbb swinger anyja”. Becsületükre legyen mondva, hogy

nevettek. Miközben a teájukat kortyolgatták, valamivel kevésbé
fagyosan, mint amikor beléptem, előadtam megkésett

bocsánatkérésemet az okozott sokk és kellemetlenség miatt, és

megpróbáltam megmagyarázni, miért éppen ezt az utat választottam az

életben. Igyekeztek megérteni, de nem hiszem, hogy sikerült nekik.
– Sajnálom, hogy nem mondtam el rögtön – mondtam. – El kellett

volna. De csak rövid ideje megy, még épp csak próbálom megvetni a

lábam.
– De most komolyan, Emma – szexpartik? – Anyám még mindig

meg volt botránkozva. – Miért? Miért akarod ezt csinálni? Nézd, miket

mondanak rólad!

Megvontam a vállam.
– Nem érdekel, mit írnak rólam az újságok. Emlékszel, mit mondtál

egyszer? A tigris nem szenved álmatlanságban a birkák véleménye

miatt. E szerint a mottó szerint élek. Emellett ez az, amivel foglalkozni
akarok. Kitűnő üzleti lehetőség, olyan szolgáltatást nyújtok, amire igény
van, és szándékomban áll a lehető legtöbbet kihozni belőle. Nem
tántoríthat el az olyanok álszent nyavalygása, akiknek leghőbb vágyuk,

hogy maguk is eljöhessenek, és megnézhessék, mi folyik ott.
Az ezredesből kitört a nevetés.
– Te aztán makacs egy teremtés vagy, Emma, hát nem? Lehet, hogy

igazad van. És anyáddal együtt hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy

igazán megdöbbentünk. Mindig is sikerült meglepned minket.

Láttam, hogy mindketten megértik, hogy eltökéltem magam, és nincs
értelme győzködniük, hogy más utat válasszak. A szüleimre

mosolyogtam.
– Mindig azt mondtátok, hogy azt akarjátok, legyek a legjobb abban,

amit csinálok. Ezt is fogom tenni. Csak nézzétek meg!

Visszatekintve már látom, hogy soha nem is csináltam semmit a
konvencióknak megfelelően. Mindig is vágytam a kockázatra, arra,
hogy rendhagyó dolgokat műveljek, és a saját utamat járjam. Attól a

pillanattól kezdve, hogy járni tudtam, rohantam volna el otthonról.
Bármilyen alkalom adódott, a kis gurulós bőröndöm készen állt, hogy
kirepüljek a fészekből. Nem mintha nem éreztem volna jól magam

otthon, mélységesen szerettem a családomat. Nagyon szerencsés
voltam: kiváltságos neveltetésben részesültem gyönyörű otthonokban és

magániskolákban, de mindig is tudtam, hogy nem számít, milyen

kényelmes az életem, sosem fogom a kitaposott utat járni és az
egyszerű, feltérképezett megoldásokat választani. Sosem szerettem

engedelmeskedni, égtem a vágytól, hogy elnyerjem a függetlenségemet.

és belevessem magam az élet kínálta kalandokba. Gyereknek lenni
idegesítő kényelmetlenséget jelentett, alig vártam, hogy felnőjek.

Kalandvágyam korán jelentkezeti. A Surrey megyebeli Guildfordban

születtem, de egyéves koromban az ezredes katonai kötelezettségei

Belfastba szólítottak minket. Apám ragyogó elme volt, tehetséges diák;

klasszikusokat tanulmányozott a cambridge-i Magdalene College-ben,

folyékonyan beszélt németül, franciául, olaszul és latinul. Miután

végzett, ösztöndíjat kapott, mégis elhagyta az egyetemet, a katonai

karriert választotta, majd a diplomáciai testületet, ami azt jelentette,

hogy a családja folytonosan mozgásban volt. Tehetséges volt, és sikeres,
mégis mindig kissé hétköznapinak tűnt gyönyörű anyám mellett.

Káprázatos volt, hosszú lábú és kreol bőrű, hamuszőke hajú és kék
szemű, és a mosolya a dühöngő óceánt is megszelídítette volna. Odaadó

feleség volt, és nagy kincs apám számára, mivel mindenkit azonnal
elbűvölt, miközben a világ különböző tájain nevelgette kis családját.

Georgie húgom kétéves belfasti tartózkodásunk idején született. Mire

hároméves lettem, már a németországi Rajna-vidéki katonai bázis volt

az otthonunk, ahol megszületett Jonny öcsém. Hétéves koromban

költöztünk vissza Angliába, Somersetben telepedtünk le. Amikor épp

nem iskolában voltam, ifjonti napjaimat azzal töltöttem, hogy

tölgyfákról lógaszkodtam fejjel lefelé, vagy a játékaimat rendeztem

sorba megszállott, katonás pontossággal, magasság szerint (most is

rendmániás vagyok). Nyolcévesen a dorseti Hanford bentlakásos
leányiskolába küldtek. Szabadidőm nagy részét olvasással töltöttem,

faltam Enid Blyton, Arthur Ransome és Willard Price könyveit.
Megragadott a kaland, irodalmi hőseim és hősnőim pedig azt az érzést
keltették bennem, hogy minden lehetséges. Amikor ezekből a
könyvekből kinőttem, a kémtörténetek, valamint a háborús és vallási

könyvek felé fordultam, amelyeket apám olvasott.

Igazi papa kedvence voltam; istenítettem az apámat, és mindig a

figyelmére és az elismerésére vágytam. A figyelmet meg is kaptam a

csínytevéseim miatt, elismerést pedig a tanulmányi eredményemmel és

a sportteljesítményemmel igyekeztem kivívni. Csintalan voltam, és
sűrűn kerültem slamasztikába, de az iskola mindig jól ment. Nem

bántam az órákat, és jó sportoló voltam: tízévesen a koromhoz képest

magas voltam, hosszú lábakkal, ami tehetséges futóvá tett, valamint a

netballcsapat kapitányává.
Bár tanév közben távol voltam apámtól, a szünidőket mindig vele

akartam tölteni. Ahová az ezredes ment, én is követtem, ami azt
jelentette, hogy röpködtem a család után, ahová őt éppen helyezték.
Vezető összekötő tisztviselőnek nevezték ki, és 1989-ben Berlinbe
küldték, úgyhogy ott voltam, amikor ledőlt a fal. Még csak 11 éves

voltam, de arra az éjszakára elevenen emlékszem. Mindenhol fel-le

ugrándoztak az emberek, sírtak és nevettek örömükben. A szüleimmel

én is csatlakoztam a tömeghez a Brandenburgi kapunál, és

megéljeneztem minden keletnémet Trabit, amely áthajtott nyugatra.

Mint mindenki más, én is vittem egy kalapácsot a falhoz, levertem egy-

két darabka történelmet, és a táskámba dugtam. Miközben mindenki

nyugatra igyekezett, mi bejártuk Kelet-Berlin bolhapiacait, és potom
pénzért feltankoltam orosz matrjoska babákból és szőrmesapkákból. Az

iskolában aztán elneveztek Del Boy Trotternek, mivel eladogattam a

berlini fal darabjait, a sapkákat és a babákat, és egy vagyont kerestem

rajtuk.

A hidegháború végeztével anyám élelmiszer- és

gyógyszerszállítmányokat kezdett szervezni Oroszországba, és amikor

otthon voltam, én is segítettem neki. Egyszer az ITN le is filmezett

minket, amint a 10 kamion egyikén ültünk az 1454 kilométeres úton
Berlinből Szmolenszkbe. Egészen elszégyelltem magam, amikor

árvákkal találkoztam, némelyikük velem egykorú volt. Az, hogy ruhákat

és édességeket osztogathattam, melyeket én magam addig

természetesnek vettem, eltökéltté tett, hogy amikor majd felnövök, én is

megalapítom a magam jótékonysági szervezetét, és továbbra is

megteszem, amit tudok, hogy másokon segítsek, és enyhítsem kicsit a

világ nyomorúságát.
A következő két évben továbbra is a berlini falat vertem szét a

szünidőkben, a darabokat pedig iskolatársaimnak adtam el.

A bevétel felét jótékony célra adtam. 13 évesen otthagytam a

Hanfordot és a Downe House-ba mentem, egy berkshire-i bentlakásos

lányiskolába. Aki a Downe-ba bejutott, az meg is küzdött érte, aminek
eredményeként az iskola tele volt erős, versengő személyiségekkel, és
rengeteget követeltek a diákoktól (többek között Cambridge jövendőbeli
hercegnéjétől és húgától, akik ugyanakkor jártak oda, mint én). Imádtam
– küzdelemre születtem.

Tartós barátságokat kötöttem az iskolában, és lelkesen vettem részt a

tréfacsinálás egészséges hagyományaiban (állítólag a leghírhedtebb
szívatásaimat a mai napig emlegetik). Életemben először szerelmes is itt

lettem. Szenvedélyem tárgya az egyik kertész volt, egy 17 év körüli
srác, aki pompásan barnának és izmosnak tűnt, ahogy a bokrokat
metszette. Teljesen elvette az eszem lenyűgöző, férfias mivolta, és
amikor észrevette, hogy nézem, abbahagyta a munkát, és ő is

visszabámult rám. Románcunkat szerelmes levelek tüzelték, melyeket a
főnöke kézbesített (akinek talán több esze is lehetett volna), de amikor
végre valóban találkoztunk, az katasztrofális volt. Közelebbről az én
pompás kertészlegényem sokkal kevésbé volt lenyűgöző, mint hittem,

ahogy bociszemekkel bámult rám, és a kezem után matatott. A

szerelmes levelei kifinomultnak tűntek, de élőben émelyítően édeskés
volt, cincogó hanggal. Minden, amit éreztem iránta, egy pillanat alatt
elhervadt.

Bár jól éreztem magam az iskolában, időnként elszigetelten éreztem
magam. Nem tartoztam azok közé, akiket „londoni trendiknek”
neveztünk – gazdag családból származó lányok, fényűző otthonnal
London legdrágább részein. Életnagyságú Barbie babák voltak,
soványak, igazi designerruhákban; némelyikük nem csak hogy Versace
vagy Alexander McQueen ruhákat hordott, de a kollégiumi szobájukban
fotók díszelegtek, amelyeken kedvenc tervezőjük karjába kapaszkodtak.

Míg én az Oroszországba tartó élelmiszer- és gyógyszerszállító
konvojokkal tartottam, az ő vakációjuk magángépekből, Bentley-kből és
egzotikus úti célokból állt. Mire 16 éves lettem, úgy elkezdett fájni a
különbség, hogy étkezési zavaraim lettek, és titokban hashajtót kezdtem
szedni. Én is olyan vékony és káprázatos akartam lenni, mint azok a
lányok, könnyed magabiztosságukkal, fantasztikus ruháikkal es
fenseges, Etonba és a Radley-ra járó barátaikkal. Saját kiváltságaim és
kifelé mutatott magabiztosságom ellenére kisebb rendűnek éreztem
magam, és azt hittem, a kajával segíthetek rajta, mintha valahogy az lett
volna az út a társadalmi sikerhez. Az akkor kialakult étkezési
zavaraimat sok időbe telt legyőzni.

14 éves koromban az apám lett Kuvait és Egyiptom brit katonai
attaséja. Az otthon most Kairóban volt, és ugyanebben az évben történt,
hogy mindnyájan a Buckingham-palotába látogattunk, hogy megnézzük,
amint az ezredest kitüntetik a Brit Birodalom Érdemrendjével a
falklandi háborúban, Írországban és Berlinben teljesített szolgálataiért.
Áhítattal néztem, ahogy a királynő feltűzi az érdemrendet, és gratulál
neki. Őanyasága megszorította a kezem, és odasuttogta: „Minden
rendben, édesem?” Nem feleltem semmit. Túl büszke voltam apámra
ahhoz, hogy meg tudjak szólalni.

Időnként ingatag önbizalmam és folyamatos evési problémáim ellenére
élénk érdeklődést kezdtem tanúsítani az élet egy újabb oldala, a fiúk
iránt. A kertész iránti szenvedélyem rég elhalt, de imádatom újabb
tárgyakra talált. Bár én magam lányiskolába jártam, volt egy öcsém, ami
nagy előny volt, mivel több barátjával is smárolhattam. Máskülönben
partikon vagy szüleim barátai révén találkozhattam fiúkkal. Eddel is egy

partin találkoztam a nyári szünetben, és ő lett az első barátom. A

románcnak ugyan eleve megvolt a lejárati ideje, de akkor is imádtam Ed

kezét fogni és csókolózni vele (a mai napig jóban vagyunk). Utána
újabb barátok következtek, és 16 évesen tovább mentem, mint előtte

bármikor. A szex nem szerepelt az étlapon, de azért rengeteg

felfedezéssel járt, és kezdtem kibogozni a rejtélyt, hogy milyenek is a

férfiak, és mi történik, ha felforrósodik a helyzet, és bizton állíthatom,

hogy tetszett a dolog.
Ahogy idősebb lettem, egyúttal vadabb és nyughatatlanabb is. Még

mindig feszegettem a határokat, alig vártam, hogy belevessem magam
az életbe, és belekóstoljak mindabba, amit a felnőttek élveznek.
Katasztrofális következményei is lehettek volna, mint amikor először

rúgtam be istenigazából, 16 éves koromban. Az ezredes pazar

vacsorapartit adott kairói házunkban a kanadai nagykövet számára.
Mindenki más számára láthatatlanul, végeérhetetlen Sprite–jaim dupla
vodkát tartalmaztak, és pár pohár után meggyőződésemmé vált, hogy az
oldalamon ülő 28 éves katonatiszt mélységesen belém szeretett. Az

ezredes felfigyelt furcsa viselkedésemre, és így szólt:
– Megihatsz egy kis pohárka bort, Emma. Megnyugtatja az idegeket.

Honnan is tudta volna, hogy a bor lesz az a bizonyos utolsó csepp a

pohárban, és a flört hirtelen véget ért, amikor sugárban hánytam a
tányéromon heverő Wellington-bélszínre, döbbent csöndre ítélve a többi

vendéget. Az ezredes katonai hatékonysággal intézte el, hogy a

hálószobámba távozzam. Ezek után évekig nem kínált meg imádott

Châteauneuf-du-Pape-jából egy pohárkával sem. Beváltottam, amit az
egyik Downe House-beli tanárom írt utolsó értékelésében: „Emmát
pimasznak találom, hevesnek, konoknak és bosszantónak – még sokra
viszi.” Úgy gondoltam, van benne igazság.

Az ezredes azt remélte, hogy az ő nyomdokaiba lépek és Cambridge- be

jelentkezek, de úgy döntöttem, az nem nekem való. Ehelyett csalódására

a Birminghami Egyetemet választottam, hogy sporttudományt tanuljak.
Előtte azonban még kihagytam egy évet, amit a Del Boy Trotter alapból
finanszíroztam, és az első állomásom Afrika volt. Az ezredest éppen

Kuvaitba küldték, és el volt foglalva az új pozíciójával, anyám pedig az
újbóli berendezkedéssel, én pedig megnyugtattam őket azzal, hogy

Fokvárosban egy állás vár rám. Az igazság az volt, hogy nem létezett

semmiféle állás, és az első héten semmi másra nem jutottam, mint hogy

piercinget tetettem a köldökömbe, aztán pedig a többi nagyjából kiesett,

miután megkínáltak némi hasisos süteménnyel. Kiraboltak az utcán, és

ellopták az útlevelemet és a pénztárcámat. Amikor elmentem a
rendőrségre, hogy feljelentést tegyek, egy tagbaszakadt afrikaans zsaru
tapogatni kezdett, és egyfolytában azt motyogta: „Gee my jou band. Ek

hou van jou miközben fogdosott. Lefordítva a kezemet kérte, és azt

mondta, hogy tetszem neki. Elegem is lett Fokvárosból, gyorsan
bepakoltam a kis gurulós bőröndömbe, és Kuvait felé vettem az irányt, a
szüleimhez. Egy üdülőben munkát is szereztek nekem, de két héten

belül szóltak, hogy fogjam a cók-mókomat, miután arra buzdítottam a

filippínó személyzetet, hogy lépjenek sztrájkba felháborító fizetésük

miatt.
Így, hogy rengeteg szabadidőm lett, a fiúk felé fordítottam a

figyelmemet, és randizni kezdtem egy sráccal. A szüzesség elvesztése
sosem tűnt számomra akkora horderejű dolognak: tudtam, hogy ha úgy

érzem, most kell, meg fog történni.

Ez a pillanat egy randi során érkezett el, amikor egy medence partján
napoztunk. Közöltem, hogy szerintem itt lenne a megfelelő alkalom. A
fiú először meglepődött, de benne volt, és nem vesztegettük azzal az
időt, hogy valami privátabb helyre húzódjunk. 18 éves szűzként

fogalmam sem volt róla, mit csinálok, de úgy tettem. Szerencsére nem
számítottam valami varázslatos eseményre – végül is nem viseltettem
erős érzelmekkel az illető iránt, csak meg akartam tenni –, és az biztos,

hogy nem volt valami óriási élmény. Fura volt, és fájt is, de örültem,
hogy megtettem. Felnőttebbnek és magabiztosabbnak éreztem magam,
és éreztem benne a lehetőségeket. Lehet, hogy ezúttal nem volt valami

nagy szám, de tudtam, hogy ennél sokkal, de sokkal jobb is lehet.
Arra az egyetem előtti, vad évre az volt a mottóm – sőt, őszintén

szólva azóta is –, hogy meg kell szabadulnom minden gátlásomtól, és el
kell mennem a végsőkig. Számomra ez önmagam megismeréséhez, a
magamra találáshoz tartozott, de néha túllőttem a célon. Jól jött, hogy

egy diplomata lányaként kiváltságokat és sértetlenséget élveztem:

diplomata-igazolványom biztonsági hálót vont körém, egyúttal pár

másik angol és amerikai diplomatakölyökkel együtt féktelenné és
vakmerővé is tett. Egyszer az ezredes Kuvaitban elvitt egy amerikai

hadihajó fedélzetén rendezett partira, ahol is maratoni csókolózásba

bonyolódtam egy jóképű libanoni férfival, mígnem az apám felfedezte,
hogy a családja a libanoni maffia tagja, és még bimbójában véget vetett
a kapcsolatnak. Máskor fogadtak velem, hogy nem merek felmászni egy
szuperhajó fedélzetére, amely a kuvaiti uralkodó család tulajdonában
áll. Mivel sosem voltam képes ellenállni a kihívásnak, mindent
bevetettem, és sikerült is anélkül fel- és lejutnom, hogy észrevették
volna, ám a brit nagykövetség tudomást szerzett a kis kalandomról, és
utasították apámat, hogy szedjen ráncba. Megint máskor potenciális
kémként fogdába zártak, miután szaúdi járőrök üldöztek autóval Kuvait
és Szaúd-Arábia határán. Igazából persze szó sem volt kémkedésről.
Sötét volt, és otthon felejtettem a diplomata-igazolványomat. Az
ezredesnek volt egy-két keresetlen szava hozzám, amikor kiszabadított a
fogdából.

Izgalomra, kockázatra és vidámságra vágytam, de hamarosan
megtanultam, hogy a határok feszegetésének következményei vannak,
és nem csak számomra. Egy amerikai haditengerésszel jártam, aki az
amerikai nagykövetség biztonsági személyzetének tagja volt. Miután
úgy találtam, hogy a kuvaiti szállodák, a strand, a katonai barakkok,
tankhajók, helikopterek vagy hadihajók többé már nem elég izgalmasak,
úgy döntöttünk, hogy az USA nagykövetségének masszív,
erődítményszerű teteje az igazi, szexre való hely. Most, hogy a
szüzesség már nem állt az utamban, nagy étvággyal vetettem magam
ebbe a tevékenységbe, és imádtam a lehető legtöbbet szexelni az én
izmos tengerészemmel. Miközben pajzán pillantásokat váltottunk a
tetőn, mindkettőnket elragadott az izgalom, hogy ilyen merész és tiltott
dolgot művelünk, és ettől sutba vágtuk az óvatosságot is. Ám az
elkövetkező hangos nyögések azt jelentették, hogy nem sok idő kellett
hozzá, hogy letolt fehérneművel kapjanak minket rajta. Pillanatok
múlva hangyákként nyüzsögtek a puskával felszerelt biztonságiak a
tetőn, és csak annak köszönhettük, hogy nem tört ki teljes erővel a
lövöldözés, hogy a haditengerészem azonosította magát. Az ezredest
behívatták az USA nagykövetségére egy alapos letolásra, és én ismét
nagy bajban voltam. De mostanra ő is kezdett rájönni, hogy a végsőkig
önfejű vagyok, nehezen fékezhető, és eltökélt, hogy kiélvezem, amit
lehet.

Őrült pihenőévem véget ért, és a Birminghami Egyetemre kellett

mennem, hogy elfoglaljam a helyem sporttudomány szakon. Nehéz

szívvel hagytam ott tengerészemet, és kölcsönösen biztosítottuk
egymást odaadásunkról, de már az első egyetemi hetem alatt felhívott

egy barátom Kuvaitból, hogy közölje, amint kitettem az országból a
lábam, már ágyba is bújt valakivel. Így hát ez ennyi volt. Az első hét

izgalmai és elfoglaltságai ellenére nyomorultul éreztem magam, de a

szívfajdalom hamar elillant, amikor megismerkedtem Aidannel. Magas,
sötét hajú, sportos és jóképű volt, és szúrós, kék szeme már azelőtt
elbűvölt, hogy megszólalt volna. Szinte egy szempillantás alatt

egymásba szerettünk, de kapcsolatunk viharos hullámvasutazás volt,

azzal a kikötéssel, hogy a szakítás sosem jelenti azt, hogy tényleg vége.
Elsöprő szerelmünket három éven át gyakori összeveszések és

szenvedélyes kibékülések tarkították. Imádtam Aidannel lenni, de ha

távol volt, nem fogtam vissza magam. Az egyetem leginkább sport,

némi tanulás, ivászat, ismerkedés és szex kavargásából állt.
Gondoskodtam róla, hogy szélesedjen a látóköröm, főleg, ami a szexet
illette. Egy négyesből, amely egy srácból állt, akivel akkoriban
találkozgattam, valamint a legjobb haverjából és egy barátnőmből,
édeshármas lett, amikor a barátnőm megpattant, és otthagyott két

igencsak dögös, szálkás, rögbis sráccal. A másik fajta hármast is

kipróbáltam, amikor egy jégkorongossal iszogattam egy bárban, és egy

másik lány is csatlakozott hozzánk. Részegen smároltunk egyet, ami

akkor egész mulatságos volt, és a barátom, aki szemmel láthatóan
élvezte a műsort, felvetette, hogy menjünk fel hozzá. Amikor odaértünk,
azt mondta, hogy szeretné, ha orálisan kielégíteném új barátnőnket.

Bármiben benne voltam, úgyhogy megtettem, de akkor és ott

eldöntöttem, hogy nekem ez nem jön be. Végül a barátom megdugta,

ami nem volt gond, de aztán már nem voltunk együtt sokáig, és újra

összejöttem Aidannel.
Diploma után Aidannel elváltak útjaink: én Londonba mentem, ő

pedig Sydney-be költözött, ahol nagymenő vállalati pszichológus lett.

Mindenesetre jó barátok maradtunk, és ígéretet tettünk egymásnak: ha

még mindig szinglik vagyunk, amikor betöltjük a negyedik X-et,
összeházasodunk. De egyelőre azt kellett eldöntenem, mit akarok

kezdeni az életemmel. Az utolsó, ami eszembe jutott volna, az az volt,

hogy orgiákat szervezzek, de a sors hamarosan látványos élménnyel

szólt közbe.

Harmadik fejezet

„Ha úgy véled, hogy a kaland veszélyes, próbáld
csak ki a megszokást; az aztán végzetes.”

Paulo Coelho

A való világ kellemetlen élményként ért az egyetemi dorbézolás után.
Fogalmam sem volt, mihez kezdjek, így Londonba sodródtam, ahol egy
barátommal közösen béreltem lakást, és munkát kerestem. Dolgoztam
az Independent nevű lapnak, hirdetési felületet adtam el, de gyűlöltem a
normákat, a nyomást és a hosszú-hosszú órákat, amelyeket emberek
győzködésével töltöttem, hogy váljanak meg a pénzüktől.
Megkönnyebbülés volt, amikor sikerült bejutnom a pénzügyi és
szórakoztatóipari PR területére, de noha ez egy kicsit jobb volt, nem
igazán vonzott, hogy női adottságaimat kihasználva felszínes
kapcsolatokat építsek a kuncsaftokkal, vagy könnyed kis
sajtóközleményeket írjak celebpartikról vagy termékekről, amik
fikarcnyit sem érdekelnek. Viszont legalább munka volt, és számtalan
különféle világgal kerültem kapcsolatba, ahol új lehetőségekre
találhattam. Időnként arra kértek fel, hogy a felnőtt szórakoztatóiparban
képviseljek embereket vagy vállalkozásokat, és elmentem egy pár nagy
vásárra az Earls Courtba és az Olympiába, és láttam, micsoda óriási
üzlet lehet a szex. Elámultam, mekkora a kínálat, de meglepett, hogy
mintha az egészet férfiak irányították volna. Persze a reklámban nőket is
használtak, és néhány biznisz nőbarátként hirdette magát, de úgy tűnt,
az igazság az, hogy az egész a férfiakat célozza meg. Az egyetem alatt
láttam pornófilmeket, és barátnőimmel egyetértettünk abban, hogy
számunkra ez egyszerűen nem szexi. Az a sok éles fény, a jókora
péniszek és a végeérhetetlen döngölés, anatómiai akciók, miközben a nő
nemigen más, mint készséges testnyílások összessége, amelyek mindent
bevesznek, miközben hamis eksztázisban nyöszörög – nem indított be
minket. Ha bármilyen hatást tett ránk, az épp az ellenkezője volt.
Közben pedig a Szex és New York új szexuális forradalmat indított,

olyan nőket mutatott be, akik maguk irányították szexualitásukat, és arra
törekedtek, amit ők akartak az életben, szégyen és ítélkezés nélkül. Az

üzenet az volt, hogy a mi irányításunk alatt is lehet a szex, élvezhetjük
anélkül, hogy promiszkuitás miatt elítélnének minket. Am a felnőtt
világban ebből semmi sem jelent meg, amennyire én láttam. Hiszek a
nők egyenjogúságában, és az az igazság, hogy a férfiak dominálta pornó
egyszerűen nem működik a másképpen huzalozott agy számára.

Aztán egy napon hívás érkezett, amely később megváltoztatta az egész
életemet. Régi barátnőm, Miss D. gazdag férfiak utáni vadászata
érdekében a világ egyik legsikeresebb esküvőszervező cégénél vállalt
munkát. A magánszigetekre repülő privát gépektől a divattervezők

kreálta menyasszonyi ruhákon át a tízemeletes tortákig semmi sem volt
lehetetlen Miss Esküvőszervező számára.

Untam a várost és a munkámat, magányos voltam, és Aidan is

hiányzott. Nem is jöhetett volna jobbkor a hívása.
– Esik, sötét van, lehangoló egész London. Úgy unatkozhatsz, Ems,

abba az irodába zárva. Gyere velem szórakozni egy kicsit! –

kedveskedett Miss D.
– Felelősségteljes felnőtt vagyok – feleltem tárgyilagosan. – Állásom

van, sajtóközleményeket kell írnom, fontos találkozók várnak.
Kötelezettségeim vannak. – Körbenéztem a sivár, légkondicionált

irodán. A kollégák a székeiken görnyedtek. Néhányan dühödten verték
a billentyűzetet. Mások meredten bámultak a képernyőre, mintha el
lennének foglalva. Az ülőmunka mindannyiunkból kiszívta az életet.

– Hát, akkor most az egyszer légy felelőtlen! Húzz el abból a

bunkerból, és menj el betegszabira! Csak egy pár napra. Légyszi, Ems!
– Hát nem tudom... nem igazán fog lendíteni a karrieremen, ha

lebukom.
– Az én kedvemért! – könyörgött. – Van még egy hely egy

magángépen, amely ma este indul Londonból, és egyenesen Ibizára
repít minket, a világ legcsodálatosabb esküvőjére, amit valaha is

láthatsz. A te neved áll azon az ülésen!

Hogy állhatna ellen az ember egy ilyen meghívásnak?
Mielőtt felszállt a gép, küldtem a főnökömnek egy SMS-t azzal,

hogy elrontottam a gyomrom, és ne számítson rám az irodában.
A hazugság okozott némi kis bűntudatot, de nem bántam meg. Újra

elevennek éreztem magam, ahogy kiszálltunk a gépből, és a sofőr egy

tengerparti villához vitt minket, hogy megünnepeljük Mocskosul
Gazdag úr és Társasági kisasszony másnapi esküvőjét.

Tudtam, hogy elegáns és fényűző parti lesz, és számítottam is némi

hedonista hangulatra, ám azt a legvadabb álmaimban sem képzeltem

volna, ami az ajtók mögött folyt. A zenén és az óceánon kívül nem is

hallottam más hangot, csak a totális eksztázisét, ahogy Miss D.-vel
beléptünk a villába. Máris teljes erővel folyt a mulatság. Úgy 200
gyönyörű vendég volt odabenn, a legtöbb anyaszült meztelenül, mások
csillogó maszkokban. Elhűlve, hálásan fogadtam el egy pohár Dom
Perignon pezsgőt, miközben felmértem a fényűző környezetet, és a

szemem elé táruló erotikus látványt. Olyan volt, mint egy jelenet a
Tágra zárt szemekből: mindenütt meztelen emberek, testük teljesen
kitárulkozva az eksztázis különböző fokozataiban. Párok fedezték fel

egymást, másutt csoportok gabalyodtak össze egyetlen testté. Egy

valódi, álarcos, titkos társaság, rituális orgiába merülve, de mégsem

olyan, mint a Tágra zárt szemek ben, mert itt nem volt féltékenység,

bosszú vagy megszállottság, sem kihasználás vagy szégyen.
Felkeltette a figyelmem a valahonnan a ház mélyéből hangzó,

leginkább magával ragadó nyögdécselés. Megbabonázva, zakatoló

szívvel, kifulladva kerestem, honnan jöhet a gyönyörteli nyöszörgés, és

a hang egy ragyogó fehér konyhába vezetett. Ott pedig a gránitpulton
egy világhírű színésznő feküdt kiterülve. Meztelen volt, ködös szemű,

és kimondottan elragadó. A konyha steril fehérsége bármilyen apró
szépséghibát felfedett volna, de ő makulátlan volt, a valóságban is

ugyanolyan tökéletes, mint a csábos magazin-borítóképeken, csak az

orcái pirultak ki, ahogy gyönyörében nyöszörgött. Egy férfi ujjai jártak

mélyen benne, és vágyának illata betöltötte a helyiséget. Ahányszor

felnyögött, a férfi még mélyebbre hatolt, míg másik kezével a klitoriszát
dörzsölte a nő egyértelmű élvezetére. Aztán a férfi visszahúzta az ujjait,
hátralépett, hogy megcsodálja a nő darázsderekát, meredten álló
mellbimbóit és érzéki ajkait, mielőtt hatalmas, merev péniszével

beléhatolt volna. Mindketten zihálni és nyögdécselni kezdtek a
gyönyörtől, miközben a férfi felvette a ritmust. Hamarosan mélyen és

hevesen döfködte, mint egy megvadult állat. Ahhoz képest, hogy milyen
törékenynek és finomnak tűnt, a színésznő tartotta vele az iramot, teljes

egészében befogadta, és még többért könyörgött. Szexuális étvágyának

nyilvánvalóan nem volt határa, és hamarosan mindketten kiáltozni
kezdtek, amint a férfi egyre mélyebben, erősebben, gyorsabban
mozgott, míg végül megremegett rajta, és a nő is a csúcspontra ért. Ám

szinte azonnal újra tettrekésznek látszott. Ahogy a párja visszahúzódott,
tíz éhes, jóképű férfi várt türelmesen a sorára vágytól lángoló szemmel,
mind csakis az élvezetükre váró, előttük kiterülő, káprázatos meztelen
nőre összpontosított.

Mindeközben a nő szexuális vágya erotikusnak és teljesen magával
ragadónak látszott. Ez a kegyetlenül tehetséges és elismert színésznő

nem pornósztár volt, aki világrekordot készült volna megdönteni azzal,
hogy a lehető legtöbb partnerrel szexel egy nap alatt. Nem siette el,

kiélvezte vágyait, minden egyes, a színpadon töltött pillanatot imádott,

még ha a színpad egy gránit konyhapult volt is.
– Kint jártál már? – suttogta a fülembe egy csinos, meztelen, barna

nő, és ahogy megráztam a fejem, elmosolyodott. – Gyere utánunk! –

mondta, miközben szorosan a háta mögött egy remek férfipéldánnyal

kisétált.
Kíváncsiságomban magára hagytam a színésznőt gyönyöreivel, és

követtem a barna hajút. A parton a vendégek hatalmas tábortűz körül
táncoltak, ki designer fehérneműben, ki bikiniben, ki meztelenül. Mind

úgy keringtek és ragyogtak, mint felettünk a csillagok, pislákoló

lángocskák az éjszakai égbolton. A partot nyaldosó hullámok eláztatták
a homokon a vágy és szenvedély hangulatában elmerülő szeretkezőket.
Ez a fajta szerelmeskedés normális körülmények között tilos – de miért
is, amikor az összes vendég olyan boldognak tűnik? Én is felizgultam,

de nem akartam beszállni. Örömömre volt az is, hogy csak nézem és

beszívom a látványt.

Később újra megpillantottam a színésznőt. Teljesen megdöbbentem.
Frissnek és ártatlannak látszott, egy fukszia- és ibolyaszínű, tukánmintás
maxiruhában táncolt a tűz körül, hajában fehér orchideával. A
menyasszony és a vőlegény ott volt mellette. Megint csak lenyűgözött,
és figyeltem, ahogy nevet, cseverészik, és pezsgőt kortyolgat két

barátjával, akik másnap ugyanezen a szent helyen készülnek férjjé és
feleséggé válni. Könnyedén a menyasszony felsője alá csúsztatta a
kezét, és gyengéden megcsókolta a vőlegényt. Az arca újra kezdett

kipirulni, a mellbimbói pedig meredezni kezdtek a ruha alatt, miközben

a párt dédelgette. Ezúttal azonban intimebb helyre vágyott, mosolyogva
mutatott egy pompás luxusjachtra a távolban. Kacagott, miközben a
menyasszony és a vőlegény a holdfényben úszó parton kergetőzött vele
a hatalmas luxushajó felé.

Elég egyértelmű volt, hogy mi következik, ha hármasuk a fedélzetre
lép.

Miss D. ugyan lehet, hogy nem talált rá a gazdag férjre, akit keresett,
de megláttam, hogy szenvedélyes ölelkezésben hever a nedves parton
egy férfival, osztozva a csodálatos, mindent szabad hangulatban.

Másnap reggel a vendégek kint a napon ülve lábadoztak Bloody
Maryt kortyolgatva. Lustán tárgyalták, hogy ki kivel volt előző éjjel,
olyan lazán, ami jól mutatta, milyen normálisnak számít ebben a
ragyogó, hedonista társaságban, hogy elmerüljenek a gyönyörök
élvezetében.

– Asszem, jó sok cicát öltünk meg múlt éjjel – jegyezte meg egy
férfi.

Amikor rákérdeztem, hogy ez mit jelent, elmagyarázta, hogy a
közismert amerikai főiskolás vicc szerint ha valaki maszturbál, Isten
megöl egy kiscicát. Aztán a vicc továbbment, és most már mindenféle
orgazmusra utalnak vele. Az asztaltársaság nevetett, és velük én is. Nem
is sejtettem még, milyen szerepet játszanak majd e szavak az
életemben...

***

Lenyűgöző és felszabadító volt, amit Ibizán láttam. A szex lopott, titkolt
mivolta, a zavar és szégyen, amit oly sokan azonosítunk azzal, aminek
örömnek kellene lennie – mindennek nem muszáj így lennie. Örömmel
is lehet adni és kapni. Biztonságos és vidám környezetben meg lehet
osztani egy vagy több valakivel, igazi és örömteli szabadossággal,
félelem nélkül. Nagy örömömre szolgált a látvány, ahogy a nők
kiélvezik szexualitásukat, és a gyönyör, amit adni és elfogadni voltak
képesek.

Aztán egyszer csak, váratlanul bevillant. Már el is határoztam
magam: abban a szent pillanatban, ahogy visszaérek Londonba,
felmondom a PR-állásomat, és saját vállalkozásba kezdek. Elviszem ezt

a gyönyörű, örömteli élményt másoknak is, elit partik révén, amelyeken
mindent szabad.

Még soha semmiben nem voltam ennyire biztos.

Negyedik fejezet

„Illedelmes nők ritkán írnak történelmet.”
Laurel Thatcher Ulrich

Ibizáról és a hihetetlen esküvőről visszatérve még mindig teljesen a
látottak hatása alatt voltam. Elhatároztam ugyan, hogy abban a
pillanatban felmondok, ahogy visszatérek, de amikor valóban Londonba
értem, már nem tűnt olyan egyszerűnek, mint ahogy képzeltem. Hétfőn
újra ott ültem az íróasztal mögött, és a PR-munka közben azon
tűnődtem, hogy indíthatnék be egy szexparti-vállalkozást. Fogalmam
sem volt róla, és az, hogy munka közben végezzek kutatásokat a
szexpartikról, nem tűnt valami bölcs gondolatnak.

Itt véget is érhetett volna az egész, de a sors besegített.
Egy ismerősöm ismerőse azzal keresett meg, hogy nem végeznék-e
némi PR-munkát egy Heat Bomb nevű cég számára, amely szexpartikra
specializálódott. Itt volt a tökéletes alkalom, hogy némi tapasztalatot
szerezzek, úgyhogy lecsaptam a lehetőségre. Most egy kicsit többet is
felfedezhetek a szabad szerelem rejtelmes világából, amely, ebben
biztos voltam, sokkal elterjedtebb, mint azt a legtöbben gyanítják.
Ibizából leginkább az ragadott meg, hogy milyen elfogadó volt
mindenki, és milyen lelkesen vett részt a dologban, akár monogám
párként, akár kalandvágyóbb, felfedezőbb módon. Nem csak pár
emberre korlátozódott. És emiatt arra kellett gondolnom, hogy ez a
jelenség mindenütt ott van.
Nem tudtam sokat erről a bizonyos cégről, de volt egy olyan
érzésem, hogy igen kevés parti közelíti meg az ibízai esküvő villogását
és szépségét. Képzeletemben unatkozó középkorú párok szerepeltek,
akik komikus szadomazo jelmezekbe bújva cserélgetik partnereiket, de
míg korántsem volt olyan csábító ugyan, mint Ibizán, egyáltalán nem
ilyen volt. Az első szexparti, amelyre elmentem, épp az általam
elképzelt unalmas, kertvárosi jelenet ellenkezője volt. Egy londoni
lakásban rendezték, és hatvanan vettek részt rajta, mindannyian 25 és 50

év közöttiek. Jó egzisztenciával rendelkező, kifinomult embereknek
tűntek, a férfiak öltönyben-nyakkendőben, a nők elegáns ruhákban,
tűsarkúban. Rájuk pillantva senki sem gondolta volna, hogy épp arra

készülnek, hogy minden konvenciót áthágva szexbe kezdjenek

egymással, pedig épp ez történt. Az este hangulata fokozatosan
megváltozott, töltődni kezdett, aztán egyszer csak kirobbant. Hamarosan

ruhadarabok hullottak a földre, egyesek nyíltan csókolózni, ölelkezni

kezdtek, aztán egyre többen. Szabad és gátlástalan volt a hangulat,

párokat is láttam, akik hagyták egymást másokkal kísérletezni és
élvezkedni, vagy csak hagyták, hogy a környezet úgy feltüzelje őket,

hogy egymással bonyolódjanak vad szexbe, teljesen felizgatva a

látottaktól.
Ekkor kóstoltam bele először abba, hogy milyen a kínálat az

Egyesült Királyságban, és még többet akartam tudni. Úgy döntöttem,

szabadúszó leszek, hogy még inkább magam irányíthassam a

munkámat, és azokra a területekre koncentrálhassak, amelyek a

leginkább érdekelnek. Jó pár Heat Bomb-parti promotálásában vettem

részt; amelyeket mindig ugyanazon a helyszínen rendeztek, és kezdtem
megérteni vonzerejüket. Sok párt láttam, akik nyilvánvalóan erős
kapcsolatban éltek, de szerették volna megfűszerezni szexuális életüket.

Azzal, hogy belekóstoltak a swingervilágba, becsületesen és
biztonságban tehették meg. A szexpartik lehetővé tették a párok

számára, hogy egy viszony hazugsága és lopottsága nélkül

kísérletezhessenek és elégíthessék ki vágyaikat. Amennyire én láttam,
még össze is tartotta őket. És ha egy pár ilyen döntést hoz, és jól
megvan vele, akkor kik vagyunk mi, hogy elítéljük őket érte?

Hamarosan felfedeztem, hogy több száz olyan klub és hotel van

országszerte, amely kizárólag a szexpartik kedvéért létezik. Legtöbb

vendégük tökéletesen hétköznapi embernek látszik. Az ember leülhet
valaki mellé a buszom és sejtelme sincs róla, hogy előző éjjel akár hat

vagy több másikkal szexelt egy ilyen privát orgián. Nyilván nem való
mindenkinek, de sok „normális” ember van, aki meg akarja ismerni az
életnek ezt az oldalát is – és miért ne tenné? Mindannyian megkaptuk a

szex csodálatos ajándékát, és azt az örömöt és élvezetet, írni vele jár. az

élet pedig rövid. Rengetegen mondják, hogy ez rossz és helytelen, de
amíg kölcsönösen beleegyező felnőttekről van szó, és senkit nem

bántunk meg vele, miért ne érezhetnénk jól magunkat? Az emberek

összetett és lenyűgöző lények, számos különféle módon élik és élvezik

az életüket, és nem hiszem, hogy ítélkeznünk kellene misok felett, csak

mert más dolgokat választanak.

A Heat Bomb partijainak sosem sikerült megteremteniük azt a
hihetetlen hangulatot, amit az ibizai esküvőn tapasztaltam. Igazság

szerint itt is a férfiak domináltak, és olykor az az érzésem támadt, hogy

azzal vannak elfoglalva, hogy saját fantáziáikat vigyék színre, mintha a

maguk személyes pomófilmjét rendeznék, és abban szerepelnének.
Fetisiszta elemek is feltűntek: egy lábpartin a férfiak azért fizettek
nőket, hogy azok rajtuk tapossanak, és hagyják, hogy a lábujjaikat
szopogassák. Oké, ha valakinek ez jön be, de a nők számára nem éppen
kielégítő (kivéve persze, ha épp azt élvezik, hogy a lábujjaikat

szopogatják), és nem igazán voltam oda az efféle dinamikáért.
Nem értettem, miért nem célozza meg senki jobban a nőket és az ő

vágyaikat az ilyen partikkal. Az ibizai mennyegző arról szólt, hogy a
nők legalább ugyanannyira élvezik, mint a férfiak, és olyanfajta
ínycsiklandóan ragyogó atmoszférát nyújtott, amely a női vágyakat

fokozza, de itt mintha senki sem nyújtott volna ilyesmit.
Aztán megkértek, hogy dolgozzam egy csapat amerikai nőnek, akik

alapítottak egy Cake nevű céget, amely nőknek szervezett szexpartikat.

Londonban is be akarták indítani az üzletüket. Végre valaki olyasmit

csinál, amire én gondoltam. Elmentem New Yorkba egy partijukra, és
rettentően jól éreztem magam. Ragyogó és igen szórakoztató éjszaka
volt, de egyáltalán nem az, ami vízióimban mint nőbarát szexparti jelent
meg. A Cake alapítói nőtudományt hallgattak az egyetemen, és a

partijaik valójában feminista nyilatkozatok voltak, visszavágásként a
férfiak uralta pornóvilágra. Férfi csak nővel vehetett részt rajtuk, és

mindenki mindenféle nevetséges és groteszk jelmezbe bújt. A

rúdtáncosok férfiak voltak, és általában véve is alárendelt szerepekbe
helyezték őket. Nagyon jó móka volt, igazán mulatságos, de nekem túl

agresszív, túlságosan is arra irányult, hogy kinyilatkoztassanak valamit
ahhoz, hogy a nők számára igazán erotikus élmény legyen. Inkább olyan

volt, mint egy burleszk, csak sokkal keményebb. Jó volt a Cake londoni

beindításán dolgozni, de még mindig nem szervezett senki olyan

partikat, amelyeket megálmodtam.
Időközben a kapcsolatom a Heat Bomb szervezőivel zavaros vizekre

vetődött. Egy óriási partit akartak szervezni, és a média figyelmét is

felhívni rá. Mondtam nekik, hogy rossz ötletnek tartom: az újságok
mindent elkövetnek majd, hogy felfedjék a résztvevők kilétét. Mégsem

hallgattak rám, és ragaszkodtak hozzá, hogy szerezzünk nyilvánosságot.

Tettem, ahogy mondták, és amikor a Sunday Mirror címlapján cikk
jelent meg „VIP orgia” címmel, amelyben minden érintettet

megneveztek, és azon spekuláltak, ki jelenhetett még a partin, a Heat
Bomb rendezőinek cseppet sem tetszett a dolog. Így hát úgy döntöttem,
hogy otthagyom őket, azzal a tervvel a tarsolyomban, hogy saját
terepükön győzöm le őket, és álmomat arról a csodás ibizai éjszakáról
valóra váltom. Testhosszal fogom megelőzni őket, és megmutatom,

hogy így is lehet csinálni.

Akárhányszor azon gondolkodom, hogy megcsináljak-e valamit vagy
sem, mindig azt próbálom elképzelni, mi lehet a lehető legrosszabb

forgatókönyv, és ha úgy gondolom, hogy tudom kezelni a helyzetet,

akkor rendben. Ha saját szexpartikat kezdek szervezni, mi a

legrosszabb, ami történhet? Minden megtakarításomat be kell fektetnem
a vállalkozásba, ami azt jelenti, hogy ha megbukok, csődbe megyek, és

vissza kell mennem dolgozni a PR-szakmába. Nos, ez még nem a
világvége. Ezzel még meg tudok birkózni. A kezdő költségek

alacsonyak, úgyhogy nem olyan hatalmas a kockázat, és máris rengeteg
tapasztalatot és szerződést szereztem, amire hagyatkozhattam.

Emlékeztem az ibizai parti Tágra zárt szemek-féle hangulatára, és

úgy döntöttem, hogy álarcot kell viselni, és úgy állítom össze a

szabályokat, mint a Harcosok klubjában. Jó szórakozás volt, szinte

vicces. Ha bejön, jó. Ha nem, azzal is együtt tudok élni.
Felvázoltam a partijaim szabályzatát – először is ahhoz, hogy valaki

részt vegyen rajta, klubtagnak kell lennie, ami azt jelenti, hogy meg
tudom szűrni a jelentkezőket. Így távol tudom tartani az olyanokat, akik
önös érdekből felforgatnák az eseményeket, és biztosíthatom, hogy a
környezet a lehető legbiztonságosabb legyen. Mindez azt is jelenti, hogy
a vendégek olyan beállítottságú emberekkel találkozhatnak, mint ők

maguk, és minél kényelmesebben érzi magát mindenki, annál
valószínűbb, hogy remekül szórakozik. Tapasztalatból tudtam, hogy
némelyik parti szervezői nem bánják, ha a vendégek extrémebb irányba

mennek, fetisiszták vagy egyéb, különleges szenvedélynek hódolnak.

Én azonban nem akartam. Az én partijaim normálisabbak lesznek, ha ez

rá a jó szó, ahol azok is otthon érzik magukat, akik nem rajonganak a
különlegesebb dolgokért. 150 fontot számítok fel egy párnak, 50-et
egyedül érkező nőknek; férfi nem léphet be egyedül. Lehet, hogy többe
kerül, mint egy átlagos szombat éjszaka, de az árban benne lesznek a
szendvicsek és az ingyen pezsgő éjfélig, és azért van rá szükség, hogy
biztosítsam, csak azok vesznek részt a partin, akik benne is vannak a
játékban.

De hogy is nevezzem el új vállalkozásomat? Eszembe jutott a
főiskolás vicc, amit az ibizai esküvői parti reggelén hallottam, és úgy
döntöttem, Killing Kittens lesz annak az éjszakának az emlékére, amely
mindent megváltoztatott. Pont megfelelőnek tűnt – talányos, merész, és
találgatásra készteti az embereket. Kitűztem az első Killing Kittens parti
parti időpontját. Először is egy helyre volt szükségem. Barátok
segítségével találtam London közepén egy szaunával is felszerelt bárt.
Tökéletes volt, volt benne egy nagy, mozaikcsempés fürdő, bár, szauna,
gőzbár, tusoló és egy halom privát helyiség – kicsi, sötét kuckók, bennük
bennük masszázságyakkal. Barátságos hangulatot árasztott, és ami a
legfontosabb, tulajdonosa és személyzete diszkrét. Egy vagyonba került
egész éjszakára kibérelni, de felkészültem a kockázatra, és minden
megtakarításomat feltettem rá. Aztán meghívtam 40 vendéget.
Összeállítottam egy adatbázist a partikról, amelyeken dolgoztam, olyan
emberekről, akiket érdekelhetnek az efféle partik, és e-mailben elküldtem
elküldtem nekik a meghívót. Nem tettem közhírré, hogy
szervezésbe vágok, de meghívtam pár barátomat is, akiről úgy
gondoltam, hogy bejönne nekik a dolog: Miss D.-t, természetesen, és egy
egy férfi barátomat, akit Játékszernek nevezek. Gyerekkori jó barátom, és
és most, hogy mindketten Londonban éltünk, rengeteget találkoztunk. A
legjobb fiúbarátom, egyben szárnysegédem, mindig vigyáz rám. Emellett
Emellett fiatal, jóképű, imád bulizni, és tudtam, hogy pont a megfelelő
ember a Killing Kittensben. Gyorsan terjedt a hír, és hamarosan érkezni
kezdtek az e-mailek, amelyekben azt kérdezték, mikor és hol lesznek a
partik. A vendéglista hamarosan betelt.

A legfontosabbak tehát megvoltak: a helyszín és egy csapat készséges
készséges vendég, akik jó pénzt fizetnének, hogy részt vehessenek a
partimon. Noha biztos voltam benne, hogy sikeres lesz, még mindig

 Killing Kittens = kiscicákat ölni vagy gyilkos cicák – a ford.

ideges voltam. Elég partin jártam ahhoz, hogy tudjam, az embereket
elkapja a dolog szelleme, aggódtam, hogy ezúttal talán senki sem vetkőzi
vetkőzi le kellőképpen a gátlásait ahhoz, hogy beinduljanak az
semények. Képes leszek megteremteni a megfelelő hangulatot?

Nem kellett volna aggódnom. A szauna bár tökéletesen nézett ki – a

bárrészleg kifinomult és barátságos volt, gyertyák lobogtak, és italok

várták a vendégeket, beljebb pedig egy picit pajzánabb és csalogatóbb, a

nagy medence és a sötét zugok gyönyörökkel kecsegtettek. Mindenfelé

kosárszámra állt az óvszer; több százat rendeltem, hogy semmi esetre se
fogyjunk ki belőlük. Az ajtóban biztonsági őr gondoskodott róla, hogy
csak a meghívottak léphessenek be – nem akartam, hogy valaki

véletlenül betévedjen az utcáról. Miután kilenckor kinyitottuk az ajtókat,

hamarosan érkezni kezdtek az emberek, és örömmel láttam, hogy

fantasztikusan néznek ki, káprázatos alkalmi ruhát és csillogó maszkokat
viselnek. Pontosan ez volt az, amit akartam – kifinomultság és stílus. És

persze az, hogy ezek a csodás ruhák az éjszaka végére mind lekerüljenek
a viselőikről. Hát persze, hogy azt. Az elegáns koktélparti-hangulat
finoman változni kezdett, szexi lett és megengedő. Az emberek

játszótársakat kerestek, és rájuk is találtak. Éjfélre az egész klub tele volt

meztelen emberekkel, és akárhova néztem, mindenütt a szex iránti

fékevesztett lelkesedést láttam. Párok, csoportok, hármasok, négyesek,
minden lehetséges variációban. Volt, aki résztvevőként, volt, aki csak
nézőként szerepelt. Láttam egy férfit, aki boldogan nézte, ahogy az orra
előtt egy másik férfi dugja a barátnőjét gyorsan és keményen. Láttam

egymást simogató lányokat, akik saját örömükre csókolóztak és

szeretkeztek egymással, nem egy férfi élvezetére (noha persze attól még

élvezhették). Mindenféle huncutkodást láttam a medencében, a

szaunában és a kis, beugró zugokban is: ha az ajtót nyitva hagyták, az azt
jelentette, hogy az odabent lévők szívesen látják a nézőket, vagy akár
további résztvevőket is.

Miss D. és Játékszer teljes szívvel vetették magukat az eseményekbe,
először egymással voltak elfoglalva, aztán két másik lánnyal kezdték

felfedezni a dolgok vadabb oldalát is. Elég furcsa volt két régi barátot
látni, miközben gőzerővel és hatalmas kedvvel vetik bele magukat a

szexbe. De az is furcsa volt, hogy milyen gyorsan hozzászoktam. A

meztelenség természetes lesz, ha mindenki gondtalan, gátlástalan és

elfogadó, és a legvadabb szexjelenet sem lesz sokkoló, ha az ember elég

sokáig volt szemtanúja ilyeneknek. Az volt a lényeg, hogy az emberek

boldogok, és biztonságban és kényelemben érezhetik jól magukat. Volt
egy rázós pillanat, amikor valakinek sikerült áttörni a biztonságiakon –

egy fotós lopózott be a klubba, és megpróbált képeket készíteni, hogy

eladja a sajtónak, botrányt okozzon, és elriassza az új embereket a

klubtól, de a biztonsági embereim elkergették, és elvették a filmjét.
Azután már minden zökkenőmentesen zajlott. Hajnalig tartott a móka,

amikor is a vendégek kimerültén és kielégülten távoztak.

A Killing Kittens tehát beindult. Vérbeli szexvállalkozó lettem.

Ötödik fejezet

„A nagy elmék eszmékről tárgyalnak. Az átlagos
elmék eseményekről. A kisszerűek pedig más
emberekről.”

Eleanor Roosevelt

Találkoztam pár emberrel a szexiparból, és közülük sokan rettenetes,
könyörtelen, szivart rágcsáló férfiak, akiket kizárólag az hajt, hogy pénzt
csináljanak. Némelyikük az ország leggazdagabbjai között van.
Többségük nagyobb tisztelettel bánik a pénzével, mint a
munkavállalóival, akik többnyire nők. Fiatal lányokat csábítanak az
üzletbe, és kihasználják őket, míg vonzerejük el nem tűnik, aztán
félredobják őket a frissebbek, fiatalabbak kedvéért. Arról szól az egész,
hogy a nőket csak a férfiak vágyainak és fantáziáinak kiszolgálására
használják, és sokszor igen kellemetlen üzletág ez; nem tehetek róla, de
úgy érzem, hogy sötétebb tevékenységekhez is kapcsolódik, mint a
prostitúció és a lánykereskedelem.

Engem nem a szexipar ilyen oldala érdekel, és elborzasztana, ha én is
olyan lennék, mint ezek a sötét alakok, akik mások kizsákmányolásából
gazdagodnak meg. Az én vállalkozásom is a szexről szól, de a célom
mindig az volt, hogy örömet és szórakozást nyújtsak, miközben a
biztonság és az események kontrollja elsőrendű. Emellett én szívesen
kezdtem kicsiben azzal, hogy lesz, ami lesz. Ha üzletről van szó,
véleményem szerint a lassú és kitartó tempó mindig nyerő.

***

Kezdetben csakis kicsi és intim esteket rendeztem. Továbbra is a London
belvárosában lévő helyszínt használtam, és 50-100 ember vett részt a
partijaimon. Mind rendszeresen visszatértek, és egyre több érdeklődés
érkezett egyoldalas weblapomra is, ahol egyszerűen arra kértem

mindenkit, aki érdeklődik a Killing Kittens iránt, hogy adja meg az

e-mail címét, ha több információt szeretne, és onnantól kezdetét vette a
jelentkezők szűrése. Nem estem a túlzott terjeszkedés hibájába azzal,

hogy bárkit felvettem volna, aki el akart jönni egy-egy partira, és
amennyire csak tudtam, biztosra mentem, hogy az illető megfelel-e a

tagsági kritériumaimnak. El kellett fogadniuk, hogy ezek a partik nyitott
embereknek valók, de nem a különleges vagy extrém ízlésűeknek. És ami
a legfontosabb, tisztában kellett lenniük azzal is, hogy elsősorban nőknek
lettek tervezve. Rengeteg jelentkező közül válogathattam. A már
meglévő tagoknak köszönhetően csak úgy özönlöttek az új „cicusok”,
mert gyorsan terjedt a híre – főleg a nők körében –, hogy ha leszáll a

sötétség, és lekerülnek az álarcok, egyetlen unalmas pillanat sincs itt. A

BlackBerrym megállás nélkül csipogott, újabb és újabb hívások és

e-mailek érkeztek a csatlakozni vágyóktól. A Covent Gardenben havonta

megrendezett partikra kezdtek felfigyelni. Minden egyes este hasznot

hajtott, még ha csak keveset is. Még mindig dolgoztam szabadúszó

PR-osként is a jövedelmem kiegészítésére, de reménykedtem benne,
hogy a Killing Kittens hamarosan a teljes munkaidőmet kitölti.

Ahogy az ismerősök hálózatán keresztül egyre terjedt a partik híre, a

Killing Kittenst lassan a szexpartik intézményesült világa is kezdte

elismerni, és meglepetésemre e-maileket kezdtem kapni különféle
emberektől, akik felajánlották fényűző otthonaikat bérletre a partik
helyszínéül. Mind kikötötték a diszkréciót feltételként, de egyértelmű
volt, hogy ha beszállok a pazar villák, fényűző szállodák és penthouse

apartmanok piacára, és sikerül titokban tartanom a tulajdonosok nevét, a
csodálatos helyszínek bőséggel állnak rendelkezésemre. Természetesen
mindenkit biztosítottam afelől, hogy igen diszkrét szervező vagyok –
egyetlen célzás sem hagyja el soha az ajkamat a kilétükről és hamarosan

valóban fenséges helyeket ajánlottak fel nekem. Ismertem egy némiképp

hírhedt üzletembert, aki bizonyos érdekes körülmények folytán egy
grandiózus kúria tulajdonosa lett London kellős közepén. Nagyon

keresett volt fotózások, filmek és partik helyszíneként. Amikor hallott a
Killing Kittensről, felajánlotta a kúriát, ahányszor csak akarom.
Lecsaptam a lehetőségre. Gyönyörű hely volt, ahol nagyobb és

érdekesebb partikat rendezhettem. A hír viharként söpört végig a

tagságomon, mind imádták megkopott pompáját és dekadens légkörét.

Több mint 100 vendég szórakozott és játszadozott a kristálycsillárok alatt

és az óriási kandallók előtt, csupasz testek vonaglottak a György korabeli

pompában. Az, hogy a ház a világ leghíresebb arcai közül is vendégül

látott már jó néhányat, plusz izgalmat adott a tevékenykedéshez. Mind a
15 hálószobát jól kihasználták – nem is beszélve a grandiózus
lépcsősorokról. Reméltem, hogy hamarosan a Killing Kittens állandó
otthonává válhat. Ahogy a partik egyre népszerűbbek lettek, és

növekedett a taglétszám is, a szóbeszéd a Fleet Streetre is eljutott, és

hamarosan a sajtó is bekopogtatott hozzám. Az országos napilapok és a

színes magazinok, mint a Cosmopolitan, az Elle és a Glamour
lenyűgözve álltak ez előtt az újfajta szexuális felszabadulás előtt. Nem
tudták elhinni, hogy művelt és befolyásos fiatal nők tömegével

csatlakoznak egy titkos társasághoz, amely szexpartikat szervez,

amelyeken mindent szabad. Elárasztottak az interjúkérések. Örömmel

tettem nekik eleget. Nem okozott problémát, hogy a Killing Kittens arca
legyek, vagy hogy a lehető legtöbbet reklámozzam, a sajtót pedig a jelek

szerint nagyon érdekelte az egykori magániskolás lány története, aki nem

átall a szexiparban dolgozni. Mintha azt hitték volna az emberek, hogy
mindettől nimfomániás vagyok, de ez is rendben volt. Nem izgatott; csak

nevettem rajta, és tettem a dolgom.

A családom és a barátaim választott karrierem, az önjelölt szexmágnás

mögött álltak. Tudták, hogy ha egyszer elhatározok valamit, úgysem

lehet megállítani. A maga módján még az ezredesre is nagy hatást tett,
hogy az üzletem napról napra erősebb lesz, még ha némi vihart is kavar.

A szüleim kezdték megszokni, hogy közszájon forog a nevem és

címlapokon szerepelek. Egy évvel azután, hogy belevágtam, 1000 tagom
volt, és egyre nőtt azok száma is, akik égtek a vágytól, hogy felvegyem
őket a klubomba. Biztos voltam benne, hogy a második év végére a

Killing Kittens 3000 tagot fog számlálni. Kész voltam a terjeszkedésre.

Elhatároztam, hogy a szexiparban töltött első évemet megünneplendő a
szüleimmel töltöm az estét, majd később Miss D.-vel és a bandával

iszunk egyet.
Az ezredes jó formában van ma este. Nincs ugyan rajta „a legmenőbb

swinger apukája” feliratú baseballsapka, de már nem záporoznak rám a
helytelenítő szavak, miközben imádott Châteauneuf- du-Pape-jából tölt

nekem egy pohárral. Visszakerültem a pikszisbe. Vidám a hangulat,
folyik a beszélgetés és a bor, miközben a konyhában őanyasága

tökéletesen átsült báránysültjét lakmározzuk. Már majdnem végzünk

vele, amikor apám egyszer csak mindenkit csendre int, és felemeli

borospoharát.
– Emelem poharam Emmára! – jelenti be büszkén, és derűsen csillogó

szemmel néz rám. – És arra a képességére, hogy mindig le tud nyűgözni!
Meghatódom. Úgy nőttem fel, hogy mindig az ezredes szeretete és

elismerése után sóvárogtam. Az idő csillapította ezt a sóvárgást, de azért
újra és újra megrágom magamban a szavait, még ha valószínűtlen
úton-módon is érdemeltem ki őket. Anyámmal együtt mi is felemeljük a

poharunkat.
– Kösz, papa! – kortyolok bele a testes vörösborba. Jó, hogy az

apukám büszke rám, de ha tudna a másnap esti különleges, Valentin-napi

Killing Kittens partiról, lehet, hogy másképp gondolná. Próbálom nem
elnevetni magam a gondolatra, és inkább így szólok: – Köszönöm a

vacsorát, mama, mennyei volt.
Őanyasága pajkosan rám villantja a szemét, és ismét felemeli a

poharát.
– És most én mondok pohárköszöntőt Emmára.

Meglepetten nézek rá. Elült ugyan a vihar, amit a pletykalap kavart, és

anyám mintha némileg megbékélt volna választott karrieremmel, de arra

nem számítottam, hogy felköszönt sikere ünnepléseként. Azt hiszem,

titokban még mindig abban reménykedik, hogy feladom, és valami

tisztességesebb munka után nézek.
– Én valami egészen más miatt akarok Emmára inni. Olyan büszke

vagyok az új projektedre!
– Mi az? – kérdezi riadtan az ezredes. Gondolom, azt hiszi, valami

botrányos új kalandba vágtam a fejszémet, ami még többet akaratlan

figyelmet irányít a családra.
– Emma jótékony célra fog pénzt gyűjteni – feleli anyám, és rám néz.

– Mondd el neki, Emma!
– Egész ostoba módon kezdődött – magyarázom apámnak. – Egy

részeg fogadásból néhány sráccal egy kocsmában. Át akarnak evezni a
La Manche csatornán sárkányhajóval, hogy jótékony célra gyűjtsenek
pénzt. Szóval azt mondtam nekik, hogy én is összegyűjtők egy csapat

lányt, és versenybe szállunk velük Franciaországig. Testvériségnek
nevezik magukat, úgyhogy mi leszünk a Nővériség. És ugyanannyi pénzt
fogunk összeszedni, mint ők, ha nem többet.

Az ezredes a homlokát ráncolja.
– Ez kemény lesz, Emma...
– Ismersz, papa. Számomra egy kihívás sem túl nagy. Amellett már
e-maileztem is pár barátnőmnek, akikről úgy gondolom, hogy benne

lennének, és csodálkoznál, hogy milyen lelkesek.
– Amint lehet, elkezdünk edzeni – teszem hozzá. – Némelyik lány

evezős, de ők ahhoz szoktak, hogy hátrafelé haladjanak. Sárkányhajózni
egészen új dolog számukra, meg kell tanulniuk előrefelé evezni.

Apám elismeréssel néz rám.
– És eldöntöttétek már, milyen célt fogtok támogatni? – érdeklődik
őanyasága.

Bólogatok.
– Igen. A Ben Hollioake alapítványt – gyerekeknek nyújtanak

hospice-szolgálatot. És a Babes in Armst, a Norfolk Park-i jótékonysági
intézményt. 50 000 fontot akarunk összegyűjteni.

– A csatornán különösen nagy a hajóforgalom – figyelmeztet apám. –
Az átkelés nem kimondottan egyszerű.

Bólintok.
– Nagyon trükkös lesz – kompokat, meg ki tudja, mit nem kell

kerülgetnünk. Felkészülök ez ügyben, ne aggódj! Rengeteg támogatást

fogunk kapni.
– Ügyes vagy, Ems! Megcsinálod, én tudom – jelenti ki anyám.
– Kösz, mama! – emelem fel újra a poharam; örülök, hogy a

megbántottság és kellemetlenség, amit pár hónapja okoztam anyámnak,

mintha elpárolgott volna.

Ebben a pillanatban megcsördül a telefon, és apám megy, hogy
felvegye. Amint meghallom a kagylóból érkező éles hangot, még ebből a

távolságból is pontosan tudom, ki az. Összenézünk anyámmal; apám

egyik családtagja, akit most csak Bosszantó Távoli Rokonnak fogok

nevezni, és arról ismeretes, hogy élvezettel üti az orrát mások dolgába, és

úgy belekavar mások életébe, ahogy csak tud. Úgy gondolom, egyenesen
mérgező hatású, és örömmel kerülném el egész életemben. Jelen

pillanatban minden egyes szót tisztán hallok, amit csak mond apámnak a

telefonban.
– Hogy viselitek ezt az egész szexpartibotrányt? – bömböli, az sem

érdekli, ha esetleg hallótávolságon belül vagyok. Soha szempillája sem

rezdül, ha valaki meghallja, hogy negatív véleményt hangoztat róla, és

ma este vitriolos hangulatban van. – Még mindig mindenki erről beszél, a

múlt héten már megint láttam Emmát az újságban. Micsoda szégyent

hozott rátok! Biztosan magatokon kívül vagytok.
– Magunkon kívül? – válaszol higgadtan az ezredes. – Igazából egész

boldog vagyok pillanatnyilag. Történetesen Emma is itt van, és épp most

vacsoráztunk egy jót együtt.
Úgy tűnik, a hölgy nem egészen ilyen válaszban reménykedett.

Folytatja is:
– Nagyon bátran viselkedsz, de nyilván teljesen felháborít a

viselkedése. Ó, mennyire sajnállak, de mennyire! Azok után, hogy

mennyi pénzt költöttél rá, a legjobb neveltetést nyújtottad neki,

elindítottad az életben... és most nézd, hogy hálálta meg! Szexipar!

Milyen közönséges! Undorodom és meg vagyok döbbenve, és gondolom,

te is. Ostoba lány! Az egész ország elolvashatta az összes gusztustalan
részletet! – Bosszantó Távoli Rokonom a hangjából áradó dühből ítélve

igencsak magára vehette. Egészen elragadtatja magát, már csak úgy
mennydörög a telefonban. – Ez az egész ügy mocskos, és rossz, ahogy

van. Észhez kell térítened! Ennek még katasztrófa lesz a vége, akár a

családot is tönkreteheti. A Profumo-ügy jut róla eszembe.
– Ugyan már! – hallom, hogy az ezredes magában fortyogni kezd. –

Ne légy már nevetséges! Aligha lehet összehasonlítani vele.
Őanyasága kitartóan mered rám, mintha azt akarná felmérni, hogy

bántanak-e a hallottak. Újratölti a poharainkat borral, aztán felkel, és
hűvösen így szól az ezredeshez:

– Add ide nekem azt az átkozott telefont!

Apám átnyújtja, és aggodalmasan pillant anyám fagyos arcára.
– Jó estét! – szól bele lágyan a telefonba. – Milyen kedves tőled, hogy

felhívtál minket! Nagyra értékeljük az aggodalmadat, de minden rendben

van.
– Attól tartok, ezzel egyáltalán nem értek egyet! – vakkant vissza a

Bosszantó Távoli Rokon.

Anyám lassan, tagoltan beszél.
– Emma jól átgondolta az egészet, és keményen dolgozik azon, hogy

sikerre vigye a vállalkozását. Van egy álma, és eltökélte, hogy valóra is

váltja. Ha nem fogadjuk el, amit tesz, azzal azt kockáztatjuk, hogy

elveszítjük, és ezt soha, de soha nem engedhetem.

Csend. Már azt hiszem, a Bosszantó Távoli Rokonnak elment a