Emma Sayle - A maszk mögött

hangja. De aztán mélyről jövő mordulás hallatszik, és újra rákezdi.
– Szexpartik! Ez nem igazi munka, nem rendes munka! Ez nem

olyasmi, amit normális emberek csinálnak! Mindent meg kell tennetek,
hogy megjöjjön az esze! Zárjátok be, ha az kell! – bömböli. – Boldogan
segítek. Majd én őrzöm, ha ez kell. Észhez kell térítenünk!

– Hogy normális? Nem hiszem, hogy Emma megelégedne azzal, hogy
normálfalván éljen, és egész életében egy irodában görnyedjen kilenctől

ötig. Nincs azzal se semmi baj, de Emma hihetetlenül fojtogatónak

találná. Hogy jönnénk mi ahhoz, hogy elítéljük, ha egyszer határozottan
nemet mond a biztos, egyszerű és kiszámítható életre?

– De hát ez nem normális; nem szabadna tűrnétek! Értelmet kell

vernetek belé, ha máshogy nem megy!
Őanyasága elveszíti a türelmét. Nyilvánvaló, hogy mondhat bármit,

úgysem számít.
– Egyszerűen az a helyzet, hogy rohadtul semmi közöd hozzá! Nem

érdekel, hogy mit gondolsz a lányomról vagy rólam, mert soha nem

állítattalak sem téged, sem az aljas véleményedet! 30 évig vártam, hogy

ezt kimondjam, és most komolyan, miért nem fogod magad és...
BASZÓDSZ MEG! – Azzal lecsapja a telefont, és visszatér hozzánk az

asztalhoz.

Az ezredessel csak mosolygunk.
– Még egy kis bárányt valaki? – kérdezi anyám, mintha mi sem történt

volna.
– Tele vagyok, mama! – felelem nevetve. – De köszi.

Anyám visszamosolyog. Tudja, hogy most nem csak a vacsorát

köszöntem meg.
– Ó, úgyis rettenetes vén szatyor! Ne is mérgelődj rajta! Most pedig

menj, és csatlakozz a barátaidhoz. Valószínűleg már mind várnak rád.

Befordulok a Kouar Bar, egy nyugat-londoni klub felé. Ez az egyik

kedvencem, ha éjszakázni támad kedvem. Odabent dekadens légkört
árasztanak a vörös falak, a sötét bőrkanapék, és a tompított világítás is
hozzájárul az intim hangulathoz. Egyből kiszúrom Játékszert és Miss

D.-t, a szokásos asztalunknál ülnek a sarokban, és elmélyülten,
egymással flörtölve társalognak. Ha az első Killing Kittens parti óta,

amikor is a jacuzziban egymásnak estek, nem is járnak éppenséggel, de

igen jó barátságba keveredtek, különösen mivel mindketten igyekeznek

ott lenni a lehető legtöbb KK-bulin, olykor egymást szórakoztatva,

máskor másokat. Ahogy közelebb érek, észreveszem, hogy Játékszer
nyakmerevítőt visel.

– Estét – köszönök rájuk, leülök, és felemelem az érkezésemre váró
pezsgőspoharat. Egy hajtásra lehúzom.

– Ejha, lassíts, Emma! Fiatal még az éjszaka. Fogd vissza magad – néz

rám Játékszer.
Intek a pincérnőnek, hogy hozzon nekünk egy palackkal. Még mindig

Bosszantó Távoli Rokont igyekszem kitörölni a fejemből – de azért

anyám felcsattanása a védelmemben felvidított. Most már biztos vagyok

benne, hogy mellettem áll, és minden meg van bocsátva. Játékszerre

sandítok.
– Mert te aztán tudod, hogy kell visszafogni magad, gondolom? Mi ez

a nyakmerevítő? A szokásos kis játékaid?

Játékszer elvigyorodik.
– Hát... – kortyol bele a pezsgőbe, aztán masszírozni kezdi a nyakát,
arca fintorba torzul, ahogy ujjai a fájó részhez érnek. – Az egészről te

tehetsz, Emma.
– Én?
– Igen, te. Te vettél nekem egy egész doboz sötétben világító óvszert –

mosolyog pimaszul, előhúz egy csomagocskát a zsebéből, és az asztalra

dobja.

Felhúzom a szemöldököm.
– Istenem, Játékszer! Nem hallottál még illemről?
– Nem akarják megnézni a világító rudamat, hölgyeim? – viccelődik.
– Nem vagy olyan állapotban, hogy elég ideig le tudj nézni, hogy
elővedd – torkolom le. – Most pedig rakd már el, az ég szerelmére! Hogy
vágtad tönkre a nyakad? Gondolom, valami bizarr szexuális manőverrel?
– Mondhatni – Játékszer arca ábrándost kifejezést ölt az emlék
hatására. – Egy pokolian tüzes amerikai csajt húztam meg tegnap éjjel.
Nyilván én voltam az ő angol lovagja, talpig fénylő páncélban.

Ragaszkodott hozzá, hogy lovagoljon rajtam, közben pedig megragadta a

nyakam, és a cicijeibe temette az arcomat. Persze király volt, de amikor
elment, tiszta erőből megrántott, és... – nyögött fel az emléktől. – Most ez

van, amit láttok. Mocskosul jó volt amúgy.

Nevetek.
– Az a merevítő azért kicsit útban lesz holnap este, nem?

– Addigra lekerül – feleli magabiztosan.

Miss D. tekintete végigsiklik Játékszer vonzó alakján. Egy modern
Cary Grant: fiatal, magas, sötét hajú és jóképű. A barátságunk még
gyerekkorunkban kezdődött, most pedig ő is Londonban él, és
fitneszoktatóként dolgozik. Átható tekintetű, kék szeme és szálkás, izmos
teste nők hordáit csábította már ágyba. Szerencsémre én immunis vagyok
a csáberejére, és ő sem próbált soha elcsábítani. Azt hiszem, épp ez

hosszú és boldog barátságunk titka. Miss D. viszont a jelek szerint elemi
ösztönei szorításában vergődik – szokás szerint. A haját csavargatja,

duzzadt ajkait nyalogatja, és rezegted a szempilláit Játékszer felé. A
mutatóujjával lassan fel-le kezdi simogatni a pezsgőspohara szárát.

Ráförmedek.
– Hagyd már abba a flörtölést, D.! Hol van az önuralmad? Amellett

nem látod, hogy lesérült?

Felkacag, és pajzán fény csillan a szemében.
– Bocs, nem tehetek róla. Tudod, hogy a szex az életem értelme, Ems.
– És ő is csak ember, Emma – kacsint Játékszer Miss D.-re.
– Holnap lesz a szexparti, akkor majd csinálhatsz, amit akarsz –
felelem zordonan. – De ma este hagyjuk ezt, jó?

Épp ekkor Trolley Dolly libeg az asztalunkhoz. A táskáját egy székre

dobja, és kibújik a kabátjából, leleplezve egyik makulátlan kosztümjét.

Szigorú arckifejezése alapján hosszú, kemény napja lehetett.
– Szia, Emma! Bocs a késésért – mondja. – Már elkezdtétek?
– Csak most jön a pezsgő – felelem, miközben puszit nyom az

arcomra.
A pincérnő már hozza is a rendelt pezsgőt, jegesvödörben. Trolley

Dolly a többieket is üdvözli, miközben megtelnek a poharaink, majd

magunkra maradunk, hogy élvezzük.
– Helyes, először is a lényeg. – Trolley Dolly leül, és felemeli

gyöngyöző, aranyszínű folyadékkal teli poharát. – Igyunk Emmára és a
Killing Kittens első évfordulójára!

– Köszönöm – mosolygok. Koccintok vele, és kortyolok egyet
– El sem hiszem, hogy az én kis vállalkozásom már egyéves. Egy

partival és 40 taggal kezdtem, most pedig minden hónapban van parti, és

több mint 1000 tagom van. Hamarosan eleget keresek a tagságon és a
partikon ahhoz, hogy teljes munkaidőben csináljam.

Trolley Dolly rákontráz:

– És ez még csak a kezdet, igaz? Szerintem Emma az egész világot

meghódíthatja. Végül is két macskából is milyen gyorsan lesz 80 millió!
– Tényleg? – ámuldozik Miss D. Mindig kicsit csendes lesz Trolley

Dolly társaságában; félelemmel vegyes tisztelettel tölti el a másik nő
egekbe szárnyaló jogászi karrierje, ami ráadásul a sajátjával vetekedő

szexéhséggel párosul.
– Hát persze. Ha két macskát hagynak kedvükre szaporodni, és az

utódaikat is hagyják kedvükre szaporodni, az eredeti kettőből egy

évtizeden belül nyolcvanmillió lesz.
– Kizárt dolog! Most komolyan? – Miss D. meg van döbbenve.
– Az rengeteg macska!
– Hála az égnek az ivartalanításért – vetem oda szárazon, miközben

Játékszerre pillantok.
– Mindezt úgy, ha évi két alommal számolunk, és almonként 2,8 túlélő

kiscicával – teszi hozzá Trolley Dolly tárgyilagosan.
– Hú! – Miss D. szeme teljesen elkerekedik a gondolatra.
Trolley Dolly a pezsgőjébe kortyol, és felém fordul.
– Szóval mi a terv a következő egy évre? – tudakolja.
– A Killing Kittens tovább nő – felelem. – Még több tag, még több

parti, még több csillogás és őrület. És azon is gondolkodom, hogy új

területekre merészkedek.
– Úgy? – Trolley Dolly érdeklődését mintha felkeltette volna a dolog.

– Úgy érted, mint például a francia betűs napok?
Pár hónapja felnőtt kalandokat kezdtem kínálni a honlapomon, amely

a kezdeti egyoldalas csalogatóból azóta már kinőtte magát. A „piros
betűs napok” nevezetű vállalkozás ihletett meg, ahol olyasmit lehet

venni, mint például autóversenyzés Silverstone-ban vagy egy
hőlégballonos kirándulás, akár ajándékba, akár az ember saját
kényeztetésére. Elhatároztam, hogy én is lehetőségeket nyújtok

cicusaimnak csodálatos élményekre, mint például saját pornófilmjük
leforgatására vagy kikötözős fantáziáik valóra váltására, szexre egy
repülőgépen, akármire. Drága és nem mindig könnyű megszervezni, de
imádom a kihívásokat, és a francia betűs napok megfűszerezik egy kicsit

az életet.
– Igen, abból mindenképpen többet akarok – válaszolom. – És a

weboldalt is ki akarom bővíteni. Esetleg termékekkel is.
– Remekül hangzik. Újabb lépés a világuralom felé! – mosolyog rám

Trolley Dolly. – Nos, ha most is veszel fel megrendelést, nekem lenne
egy. Tudom, hogy szoros a határidő, de ha holnap estére el tudnád

intézni, éppen valami izgalomra vágyom. Egy hármasfogatra gondoltam,
lehetőleg házaspárral. És ha az asszony szőke és dús idomú, annál jobb.

Mit gondolsz, el tudod intézni?

Miss D. szeme csillogni kezd az izgalomtól a gondolatra. Tudja, hogy

még ha nem is fér bele a leírásba, talán azért láthat valamennyit a

mókából.

Gondolkodom, magamban végigfutok a legfrissebb tagsági listán.

Tudom, hogy mostanában csatlakozott a klubhoz néhány buja pár, és

némelyikükkel kezdek jobban is megismerkedni.
– Nos, azt hiszem, el. Megvan a tökéletes párom. Újak a KK-ban, és

épp most tértek vissza a nyaralásból. Csak annyit mondok, hogy annak

ellenére, hogy 10 éve házasok, és három kicsi gyerekük van, elég

járatosak a Káma Szútrában.

Trolley Dolly felnevet.
– Ragyogó! Kösz, Emma! Csak várj, míg meglátod azt a Victorias
Secret darabot, ami rajtam lesz! – azzal Játékszerhez fordul. – Nem

rendelnél még egy üveggel, drágám? Ünnepeljünk!

Hatodik fejezet

„Nem hagyom, hogy bárki keresztül gyalogoljon a
fejemen a piszkos lábával.”

Gandhi

Későn ébredek a Killing Kittens első születésnapjának megünneplése
utáni reggelen. Alaposan bepiáltam előző éjjel, de jól érzem magam:
semmi apokaliptikus fejfájás, semmi szorongás, semmi probléma.
Köszönhetően annak, hogy elfelejtettem beállítani az ébresztőt,
kialudtam minden potenciális másnaposságot. Rengeteg időm van még,
hogy kiélvezzem a pirítósra halmozott szardíniát és kibontom a két
Valentin-napi lapot, amit kaptam.

Az egyik Aidantől érkezett, Ausztráliából, és ezt írta:

Boldog Valentin-napot, Em!
Hiányzol, és még mindig várok rád.
Szeretettel, Aidan. Ui.: Nemsokára meglepetést kapsz!

Akaratlanul is megszédülök és felmelegszem, ahogy olvasom. Hiába
szakítottunk, és élünk a világ két különböző pontján, mindig megmarad
közöttünk a különleges kötelék. Soha nem múlt el a vonzódásunk, és
akaratlanul is arra gondolok, mi lenne, ha Londonban lakna. Együtt
lennénk? Talán még össze is házasodnánk? De az ő élete ott van, az
enyém pedig itt.

Elteszem Aidan lapját, és felbontom a másikat. Óriási, piros szív van
az elején, a hátulján pedig csak egy aláírás: Mr. B. Csak bámulom, és
csodálkozom, hogy miért nem repkednek Cupidók a fejem körül, vagy
miért nem szárnyalok a szerelem szédítő magasságaiba. Talán azért, mert
a személyi asszisztense választotta a lapot, és valószínűleg ő is írta alá.

Hagyd abba, Ems! Nem tudhatod. Mr. B. romantikus gesztust tett.
És még amúgy is korai. Hagyd egy kicsit békén!
Ma este mindenütt romantika lesz a levegőben: pezsgő, osztriga

gyertyafénynél, csokoládé, pikáns beszélgetések az ágyban és lágy
zeneszó – csak nem nekem. Minderről lemondtam a ma esti

Valentin-napi parti kedvéért. Lehet, hogy február tizennegyedike a

szerelem ünnepe, nekem viszont a cicuskáimmal kell megünnepelnem a
vállalkozásom első születésnapját, így a szerelemnek – és Mr. Feketének
– várnia kell.

Beugrom a zuhany alá, és készülődni kezdek a munkára. Feszes,

fekete miniruhát kapok fel, és minimális smink mellett döntök, csak egy

leheletnyi szemceruza és szájfény, valamint hidratálom a lábaimat, ha
már mutogatni fogom őket ma éjjel. Taxiba ugrok és elindulok London
pénzügyi szíve, a City felé. Vastag felhő borítja az eget, az út pedig
fáradságos: a sofőr valóságos csiga, nyugtatgatnom kell magam,

miközben elkap minden egyes piros lámpát, az órája pedig csak ketyeg.

Végül egy óra múlva és 50 fonttal szegényebben megérkezem.

A ma esti Killing Kittens parti helyszíne egy pikáns, retró-modern
boutique hotel. Négy fényűző penthouse lakosztályt foglaltam kiváló

áron, 1000 fontért, egész éjszakára. A tulaj az egyik tagommal jár,

úgyhogy pluszban a földszinti bárt is bedobta, vagyis az embereknek van
hol gyülekezniük, mielőtt beindul a parti. Átsétálok a zsúfolt előtéren a
lifthez, és megnyomom a penthouse gombját. Felvisz a legfelső emeletre,
és ahogy az ajtó kinyílik, Kitty Kat már ott vár rám – döbbenetesen fest
testére feszülő, piros PVC-overalljában, álarcban, táblával

felfegyverkezve.

Amikor elindítottam a partikat, tudtam, hogy segítségre lesz

szükségem. A szervezéssel egymagám is boldogulhatok, de kellettek
biztonságiak, és valaki a bejárathoz is. Először barátokat és családtagokat

hálóztam be, hogy segítsenek. A húgom több hónapot is eltöltött

ajtónállóként, azzal a sziklaszilárd kikötéssel, hogy az ajtóban is marad és

nem merészkedik a Covent Garden-beli szauna párás mélyébe. Kitty

Katet egy barátom révén ismertem meg, és azonnal megtaláltuk a közös
hangot. Színésznőként dolgozott, de szüksége volt egy kis

jövedelemkiegészítésre, összeszedett volt és nyitott. Tökéletesen
passzolt, és boldogan ment bele, hogy ő legyen az állandó,
részmunkaidős ajtónálló lányom, aki segít a havi partik lebonyolításában.

Most már el sem tudom képzelni, hogy boldogulnék nélküle.
– Jó estét, Emma! – nyújtja máris a táblát a résztvevők névsorával. –

Tegnap este elküldtem az e-mailt a vendégeknek a ma esti helyszínről.

100 főre számítunk. Csak az az egy aggaszt, hogy a penthouse-hoz nincs

külön lift. Biztosítanom kell, hogy egy szállóvendég se tévedjen fel

véletlenül.

Elnevetem magam, miközben Kitty Kat listáját futom át.
– El tudod képzelni?
– Ne aggódj! Mindent kézben tartunk – villant rám egy megnyugtató
mosolyt. Nincs aggódni valóm, ha Kitty Kat őrködik.
A biztonsági őröm, Jupiter közeledik a folyosón, és könnyed hangon

rám köszön. Kemény, tagbaszakadt srác, mindig makulátlan öltönyben és
meglepően kedves mosollyal és humorérzékkel ellátva. Ő őrködik a
partijaimon, ő gondoskodik róla, hogy ne legyen semmi zűr. Mi hárman

alkotjuk a Killing Kittens család magvát.
– Remek hely – biccent elismerően. – Fürgének kell lennem, így, hogy

négy lakosztályra kell figyelni, de megleszünk.
– Remek. Kösz, Jupiter! – mosolygok rá. Elfogulatlan, ami

létfontosságú, de tökéletesen higgadt is. Sosem láttam, hogy akár a szeme

rezdült volna a látottak miatt. Ráadásul nagyon érzékeny a hangulatra,

rögtön megérzi, hol van szükség arra, hogy néhány csendes szót váltson
valakivel, lenyugtasson valakit, vagy diszkréten kikísérje a helyszínről.

– Rendben. Megyek, ellenőrzést tartok.

Ma este az alkalom tiszteletére átneveztem a lakosztályokat: Szív,

Rózsa, Cupido és Turbékoló Galambok. Ma este mindenkinek
megdobban a szíve, és még a szégyenlősebb és visszafogottabb cicáim
némelyike is vakmerő galambocskává változik, aki turbékolva hívja

majd ágyba a többieket, ha egyszer beindul a buli. Bejárjuk a

lakosztályokat, megvizsgáljuk a díszletet. Kitty Kat illatos spray-t

spriccel szét a szobákban, és rózsaszirmokat szór a dohányzóasztalkákra.
– Levendula. Meleg hangulatot teremt – jelenti ki ellentmondást nem

tűrően. – És azt tudtad, hogy a rózsaszirmok titkot is jelképeznek? Az

ókori Rómában vadrózsát helyeztek a szoba ajtajára, ha bizalmas

dolgokról tárgyaltak.
– Igencsak passzol a mai estéhez – felelem.

Kitty Kat szeme felcsillan az álarc mögött.
– Elégedett vagy a lakosztályokkal?
– Abszolút. Tökéletesek.

Mind a négy helyiség elegáns és modern, fehér kanapékkal és

székekkel, üvegasztalokkal és lámpákkal felszerelve. Az ágyak nagyok

és hívogatok, rajtuk ropogós, fehér ágynemű. Mindegyik lakosztályból a

ragyogó városi fényekre nyílik kilátás. Kint privát teraszok is vannak,

úgyhogy a vendégek ki is mehetnek, ha odabenn túl forró lesz nekik a

hangulat. Az egyik lakosztály teraszán még forróvizes kád is van.
– Nagyszerű – ismédem meg. – És ráadásul nagyon jó üzletet

csináltam, aminek külön örülök. – Az órámra pillantok. – Elvileg most

már kezdenek szállingózni az emberek. Lemegyek, megnézem, mi a

helyzet.

Odalent máris érkeznek a vendégek. A férfiak elegáns öltönyben, a
nők is mind csodálatosan festenek, a legtöbbjük koktélruhát visel. Rajtuk
az álarc is, és éppen pezsgőt kortyolgatnak.

Észreveszem Miss D.-t a bárban, aki éppen egy férfival merült

beszélgetésbe. Piros, pánt nélküli ruhát visel, amelyet arra terveztek,

hogy magára vonja a figyelmet. Nem is számítottam kevesebbre. De van
egy olyan érzésem, hogy nem sok idő kell, míg felsuhan, hogy ledobja

magáról.
Végigsétálok a vendégek között, üdvözlöm az ismerősöket, aztán

leülök a bárpulthoz, hogy magamba szívjam a kacér hangulatot. Egy
csinos, fiatal nő bukkan fel. Piros, virágmintás ruha van rajta, nagyon
magabiztosnak tűnik. Jóképű kísérője a tökéletes ellentéte: tiszta ideg,
mintha magánkívül lenne. Mellettem foglalnak helyet a bárpultnál. A nő
azonnal egy pohár pezsgőt nyújt át neki, amit reszkető kézzel tartogat.

– Idd csak meg! – mondja a nő. – Megnyugtatja az idegeidet. Úgy
viselkedsz, mint egy szűz.

– Hülyeség – vágja rá a férfi némileg elvörösödve.
– Nem, nem az. Úgy nézel ki, mint Dustin Hoffman abban a filmben, a
Diploma előttben, amikor először készül lefeküdni Mrs. Robinsonnal.

Tényleg, szedd már össze magad! Nem tudom, miért léptél be a KK-ba,

ha most így érzed magad.
– Tudod te, hogy miért – lövell a nőre egy pillantást.

A lány felsóhajt.
– Figyelj, jó volt, de nem fogunk megint összejönni. Csak barátok

vagyunk. Épp ezért találom kissé furának, hogy be akartál szállni. De

amíg itt vagy, próbálj meg férfi módjára viselkedni, jó? És próbálj ne
féltékenykedni. – A lány a homlokát ráncolja. – Nem vagyok benne

biztos, hogy jó ötlet volt. Úgy értem, én már hozzászoktam ehhez. Te

nem.

– Minden oké, elleszek. – Ezzel szemben még mindig idegesnek tűnik,
és nagyot húz az italából. – Csak egy kicsit bizarr, ennyi az egész. Innom

kell egy kicsit, hogy felbátorodjak.
Épp gratulálni szeretnék új KK-tagomnak, Diploma előttnek, amiért

eljött az első szexpartijára, és bátorítani akarom egy kicsit, hogy engedje
el magát, és élvezze, de ekkor félrenyeli a pezsgőt, és ahogy

megfordulok, látom, hogy Trolley Dolly billeg felém. Szokás szerint
minden szem rászegeződik. Nem tréfált, amikor azt mondta, hogy egy
házaspárral szeretne játszani: kék, csipkés fűzőt visel kétrétegű, fodros
szoknyával, hozzáillő menyasszonyi fátyollal és harisnyakötővel. Nem

csoda, hogy a férfinak elakadt egy kicsit a lélegzete. Csak bámulja, amint
odalép hozzám, és mindkétfelől megpuszil.

– Igen, igen, igen! – mondja a két puszi között. – Ma éjjel én leszek a
Victorias Secret szexi kis menyasszonya. Szóval hol van Mr. És Mrs.? –

pásztázza végig a helyiséget játszótársait keresve.
– Türelem rózsát terem, Trolley Dolly – felelem kuncogva.
– Ó, várok én egész éjszaka, hamuszáj. Majd nyitva tartom a szemem,

de kétségem sincs felőle, hogy megtalálnak a menyasszonyi

öltözékemben!
– Nem fogsz csalódni – ígérem.
– Ők sem, afelől biztosíthatlak – mosolyog.
Észreveszem, hogy három gyönyörű nő bámulja a bárpult túloldaláról.

Trolley Dolly egyszerűen ellenállhatatlan a tagok számára; elképesztő

szexuális karizmával rendelkezik.
– Mennem kell – közlöm. – Ha látom Mr.-t és Mrs.-t, majd

útbaigazítom őket hozzád. Érezd jól magad!

Emelkedett hangulatban hagyom ott Trolley Dollyt, akit még mindig
bámul Diploma előtt és barátnője, és visszamegyek a lifthez. Egy húszas
évei elején járó, csillámló, fekete maszkot viselő nővel és cifra velencei
álarcos partnerével megyek fel a penthouseba. A nő megszorítja szerelme
kezét, és erős francia akcentussal fordul felém:

– Volt már ilyen partikon?
– Igen, sokszor – felelem megnyugtatóan mosolyogva. Bár inkább
kíváncsinak tűnik, mint idegesnek.
– Nem vagyok ide túl fiatal?
– Nem. Ha a tizennyolcat betöltötte, minden rendben. Mindenféle

korosztályt találhat itt.

– És tényleg elkezdenek szexelni az emberek? – suttogja.
– Igen, némelyikük igen. De nem mindenki. Csak magán múlik.

A lift megáll, és kinyílik az ajtó.
– Érezzék jól magukat! – köszönök el, ahogy kilépek.
A Szív lakosztályba tartok, ahol máris gőzerővel folyik a parti. Ma
éjjel nem tartott sokáig, míg az emberek levetkőzték a gátlásaikat. Talán

a hívogató, feszes, fehér vászonnal leterített ágyak teszik, és az, hogy

rengeteg hely van, hogy egy csomó ember együtt játszadozhasson. Az
ágy egyik sarkában telt idomú, meztelen nő áll négykézláb. Hosszú,
szőke fürtjei a hátára omlanak, és a feneke különösen gömbölyűnek

látszik ebben a pózban. Teljesen kitárulkozik, miközben boldogan
mosolyog partnerére a válla lelett, akj még mindig tetőtől talpig fel van
öltözve, és álarcot visel. A nő meghimbálja a csípőjét, jelezvén, hogy

készen áll, mire a férfi gyorsan lehúzza a nadrágján a cipzárt, túlságosan

is izgatott máshoz, mint hogy kiszabadítsa óriási erekcióját. Csak annyi
időre áll meg, hogy feltépjen egy óvszeres csomagot, és felhúzza, mielőtt
teljes hosszával a nőbe hatol. Az eksztázisban nyöszörög, miközben a
férfi a csípőjébe markol és beledöf lassan kezdve, majd egyre fokozva a

tempót, egyre gyorsabban és keményebben. Úgy látszik, csodásán
szórakoznak, és nem ők az egyetlenek. Körben mindenütt párok

csókolgatják és simogatják egymást, az ágyon pedig végtagok, szájak és

simogató kezek kuszasága.
Az ágy mellett fiatal ázsiai férfi áll, öt nőt néz, akik a vetkőzés

különböző fázisaiban, de mind tűsarkúban játszadoznak egymással.
Mellette csinos, barna nő vörös selyem alsóneműben szenvedélyesen
csókolózik egy másik, rövid, hidrogénszőke hajú lánnyal. A férfi szeme

fényes, és látom rajta, hogy erejét megfeszítve igyekszik uralkodni a
lélegzetén, de az felgyorsul, ahogy a barna hajú mindössze centikre tőle

csúsztatja le a bugyiját, és kissé szétteszi a lábait, hogy feltárja duzzadt
ajkait. Édes hangon kérdi meg, hogy barátnője nem akarja-e máshol is
megcsókolni, a hidrogénszőke pedig nem vesztegeti az időt, máris

lebukik, hogy kényeztetni kezdje.

A fiatalember mintha mindjárt szétdurranna, de nem tehet semmit

azon kívül, hogy nézi.

A kis piszok, gondolom magamban mosolyogva. Tudom, hogy a
csinos barna a srác barátnője, hiszen én pecsételtem le az együttes

tagságijukat. A lánynak nagyon tetszik a Killing Kittens aranyszabálya: a

férfiaknak várniuk kell, míg nem hívják őket. A szabályokat a nők
hozzák, és csakis ők szeghetik meg őket. Minél jobban nyögdécsel
partnernője kényeztetésétől, a férfi annál jobban kívánja, és annál
hevesebb a vágya. Nem is képes tovább távol tartani a kezét, amikor a nő
végre felé nyúl, és ajkán sokat ígérő mosollyal kapcsolja ki az övét és

húzza le a cipzárját, majd az ágyra húzza, hogy csatlakozzon hozzájuk.

Örömmel látom, hogy eddig minden rendben.
Levegőznöm kell egyet.

A Cupido lakosztályba megyek, ennek van a legnagyobb terasza.
Csípős odakint a levegő, heves szél ostromolja a tetőt, egy negyvenes pár
mégis a jacuzziban üldögél. Gyönyörűségesen boldognak látszanak,

cseverésznek és nevetgélnek. A lakosztály üvegajtaján át megpillantom a

fiatal, francia hölgyet, aki egy kanapén üldögél odabent, és a meztelen

hús kavargását figyeli az ágyon. Már nem aggodalmaskodik;

megnyugodott és izgalomba jött, kezei szerelmese testén járnak,

miközben kiszabadítja melleit a melltartójából, és gyengéden simogatni
kezdi őket.

Végigsétálok a teraszon és belépek a Rózsa lakosztályba, de azonnal
sarkon is fordulok, ahogy meglátom, hogy a japán fürdőben Játékszer
már nyakig benne van a helyzetben egy nővel.

Azt hiszem, jobb, ha nem zavarom. Viszont örülök, hogy már nincs
rajta a nyakmerevítő. Ez bizonyára nagyban fokozza a vonzerejét.

Az őrjáratozó Jupiterbe botiok.
– Mi a helyzet?
– Minden rendben. Semmi gond. Inkább a férfiakon kell rajta

tartanom a szemem, mint a lányokon, de mindenki tartja magát a

szabályokhoz, még az új tagok is. Még senkit sem kellett emlékeztetnem

rájuk. Viszont jobb lenne, ha beszélnél Kitty Kattel.
– Komolyan? – egyszeriben aggódni kezdek. – Miért?
– Azt hiszem, Miss D.-ről van szó. Kitty Kat a lifteknél van.

Sóhajtva török utat a folyosón a tömegen át Kitty Kathez, aki még

mindig a táblájával felszerelkezve álldogál.
– Jupiter mondta, hogy aggódsz Miss D. miatt – lépek oda hozzá.
– Igen, sajnos attól tartok. Kicsit szeszélyesen viselkedik. És az utóbbi

20 percben nem is egyszer látogatott ki a mosdóba.

Megdobban a szívem. Bárcsak Miss D. megtanulna uralkodni magán!

Szeretném, ha tiszteletben tartaná a barátságunkat és a szabályaimat is, de

úgy tűnik, képtelen rá. Ha nem imádnám annyira, az őrületbe kergetne.
Mit is mondok? Az őrületbe kerget!

– Drog?
– Szerintem igen.
– El sem hiszem, hogy ennyire ostoba. Tudja, hogy mi a véleményem,
és hogy mik a következmények. – Hízni kezd bennem a düh. – Most hol

van?
– A Galambpár lakosztály fürdőszobájában, azt hiszem.
Lángoló tekintettel vonulok előre, Kitty Kat utánam. Amikor odaérek,

az ajtó zárva van, én pedig határozottan bekopogtatok.
– Miss D.! Gyere ki, de azonnal! Ha nem nyitod ki az ajtót, Kitty Kat

betöri. Tízig számolok!

Gondtalan hang úszik ki az ajtó mögül.
– Te vagy az, Ems?
– Tudod, hogy én vagyok! Nyisd csak ki!
– Csak ellenőriztem. Jobb félni, mint megijedni.
– Ha nem nyitod ki azonnal, nagyon meg fogsz ijedni!
– Csak egy pillanat, Ems – feleli, és a hangja egy picit megremeg.
Hirtelen rengeteg zaj és kapkodás hallatszik odabentről: lehúzza a
vécét, megnyitja a csapokat, és azt hiszem, gyors, erőteljes szipogást

hallok.

Összehúzom a szemem, és hangoson beszólok:
– Na jó. Lejárt az idő. Most azonnal betörjük az ajtót!

Nyílik az ajtó, és Miss D. tágra nyílt, ártatlan szemmel kukucskál ki

rajta.
– Beszélni akartál velem?
– Ne játszd nekem itt az ártatlant! Mit vettél be pontosan ma este?
– Ó, hát... semmit.
– Na és akkor mi az a szívószál a kezedben? – kérdezem, és ki is

kapom a kezéből. Tudja, hogy vége á játéknak, és bűntudatosan pislog.
– Jól van na, Ems! Csak egy kis kokót. Csak egyetlen grammot

hoztam magammal. Nem nagy ügy – forgatja a szemét, jelzendő, hogy

semmiséget fújok fel.

Most már igazán dühös vagyok.
– Nos, nekem igenis nagy ügy. Attól tartok, távoznod kell.
– Távoznom? – pislog rám döbbenten. – Ugyan már, Ems! Nincs már

több. Már végeztem.

– Nem – felelem szárazon. – Ismered a szabályokat. Aki drogozik, az

mehet, nincs mentség, nincs kivétel. Kitty Kat, légy szíves, kísérd ki Miss
D.-t! – Adig tudok ránézni, olyan mérges vagyok. – Majd ha

lehiggadtam, beszélünk.
– Nincs szükség kíséretre. Magam is eltalálok az ajtóig.

Felsóhajt, miközben vágyakozva néz végig az ágyon, majd fel a tükrös

mennyezetre, amelyben egy sportos férfi tükörképe látszik, aki éppen
nyulakhoz méltó mozdulatokkal hág egy vonagló, csípőjét dobáló

leányzót. Miss D. tudja, hogy ma estére számára vége a játéknak. Elindul

az ajtó felé, a nyomában Kitty Kattel, aki biztos akar lenni benne, hogy

elhagyja az épületet.
Nézem, ahogy távozik, és közben azon tűnődöm, mi lesz az én öreg

barátnőmmel. Egyszerűen nincs rajta kikapcsológomb.

A hedonista élvezetek hajszolásának szenteli az egész életét, fejében

azzal a ködös elképzeléssel, hogy eközben majd valahogy egy gazdag

férj oldalán köt ki, én viszont aggódom, hogy egyszer még komoly bajba

kerül, vagy legalábbis egy szép napon arra ébred, hogy magára maradt, és
égető szüksége lenne egy állásra. És ha így folytatja, a külseje és a
vonzereje sem tart örökké. De egyszerűen nem tudom, hogy segíthetnék
D.-n, ha egyszer ő maga a saját legnagyobb ellensége.

Visszamegyek a bárba. A parti teljesen beindult. Mindössze egy tucat
álarcos vendég pezsgőzik még odalent. Nézem az eseményeket, az egyre
forróbb hangulatot, miközben egyre többen vetkőzik le a gátlásaikat, és

adják át magukat a hedonista közhangulatnak. Azért vannak itt, hogy bele

is kóstoljanak a válogatott élvezetekbe. Odakint, a valóságban, az

éttermeket párok özönlötték el, akik az este elején még édes kis

semmiségeket suttogtak egymásnak, de mostanra talán már kifogytak a
szóból ezen a vacsorához a lehető legforgalmasabb és legrosszabb

éjszakán. Az én cicuskáim viszont már rég abbahagyták a suttogást, és
inkább a ruhát hámozzák egymásról. Odakint rengeteg magányos nő
zokog egyedül az üveg borával, vagy a barátnőivel szidja a férfiakat. Itt a
szinglik is nyöszörögnek és sikoltoznak a gyönyörtől.

Trolley Dolly miatt viszont nem kell aggódnom, Jupiterrel egy

sarokba húzódva fedezem fel. Épp most mutatja be neki Mr.-t és Mrs.-t, a

házaspárt, akit kinéztem neki, és a mosolya alapján igencsak elégedett az

általam választott játszótársakkal. Nem is hibáztathatom érte. Mrs. érett
búzaszőke, ejtett, élénkrózsaszín ruhája jókora kebleket, dús idomokat

sejtet. Nem teketóriázik, felemelkedik a székből, és Trolley Dolly kezéért

nyúl. Együtt állnak fel. Most keresnek valami intim zugot, vagy akár haza
is mennek. Mr. követi őket a lift felé. Igazán szerencsés férj.

Egy újabb elégedett kuncsaft!
Felfegyverkezem egy pohár pezsgővel, és visszamegyek az emeletre,

ahol a vendégeim már azzal foglalatoskodnak, hogy gyönyört
szerezzenek maguknak és másoknak. Úgy tűnik, senki sem vette észre a

korábbi jelenetet Miss D.-vel, és minden jól alakul. Benézek, mi újság a

Cupido lakosztályban, ahol egész tömeg van. Van, aki az ágyon foglal
helyet, mások nézőként álldogálnak. Az ideges srác a bárból most a
középpontba került; két nővel játszadozik, korábbi elfogódottságának
nyoma sincs. Bedobta magát, partnernői testét a ziháló vágy állapotába

masszírozza és ingerli, majd óvszert húzt, és mélyen beléhatol az

egyikbe, míg a másikat a kezével kényezteti tovább.
Ekkor lép be az exbarátnője, és döbbenten torpan meg a láttán.

Magamban nevetek. A srácnak már nincs rá szüksége, legalábbis abból

ítélve, hogy milyen hatással van az egész szobára.

Egy másik, a közelében álldogáló, törékeny, csinos cicus azt
mormolja a nő fülébe:

– Atyaég, micsoda cápa, hát nem?
A volt barátnő képtelen megszólalni, de a szemét sem tudja levenni

róla. Tátott szájjal bámul rá.
– Csatlakozom Cápához! – jelenti ki a cica. – Elvégre játék közben

tanul legjobban az ember! Én is ott akarok lenni, amikor elmegy – teszi

hozzá, és a szoknyája már a földre is hullt.

Ráveti magát a rakásra. Még hangosabbak lesznek a nyögések és

sikolyok, amint a férfi most már hármukat kényezteti, míg az exe
álmélkodva bámul, és valószínűleg az jár a fejében, hogy mit is hagyott

ki.
Mozgásra figyelek fel odakintről a szemem sarkából. Látom, hogy a

pár még mindig a teraszon van, a jacuzziban. Jó régóta időznek ott.

Kisietek, hogy megnézzem, minden rendben van-e velük.
– Helló, srácok! – csipogom, amint odaérek. – Egész éjjel idekint

voltatok. Le vagyok nyűgözve, de nem fáztok?
Felmosolyognak rám. A nő válaszol:
– Igazából tényleg szeretnénk kiszállni innen.
– Nos, akkor miért nem teszitek? Senki sem akadályoz benne –

felelem.

A férfi zavarba jön.
– De igen. Nincs törülközőnk. A lakosztályban hagytuk, és egy kicsit
szégyenlősek vagyunk ahhoz, hogy pucéron mászkáljunk.
– Szégyenlősek? Miközben ez folyik mindenütt? – intek az üvegajtó

mögött zajló jelenet felé.
A nő bólogat.
– Tudom. Butaság. De most járunk először ilyen partin, és egy kicsit

zavarban vagyunk. Olyan sikamlós bent a hangulat. Úgy gondoltam, elég

hülyén venné ki magát, ha átsétálnánk köztük meztelenül, és azt
mondanánk, „ne is törődjetek velünk, csak bent felejtettük a
törülközőket”.

– Várjatok meg itt! – Beszaladok, és törülközőkkel meg
fürdőköpenyekkel térek vissza. – De legalább elszórakoztatok egy kicsit
a kádban? – érdeklődöm, miközben átnyújtom a holmikat, melyeket

hálásan vesz át az asszony.
– Ó persze – feleli. – Nagyon is, köszönjük szépen – azzal gyengéden

mosolyog a párjára.
– Akkor jó. Hát, igencsak merészek voltak ti ketten ma éjjel.

Legközelebb talán próbáljátok ki az ágyat is! – mondom mosolyogva.
A partijaimon mindenféle előfordul. De most már hajnali 1 is elmúlt,

úgyhogy készen állok rá, hogy Kitty Kat és Jupiter kezébe adjam a
gyeplőt, és magam is csapjak egy görbe éjszakát.

Távozóban felcsipog a telefonom, üzenet érkezett. Mr. Fekete mindig
előszeretettel javasolja, hogy látogassam meg olyan éjszakákon, amikor

partit szerveztem. Tudja, hogy magam is hangulatba kerülök egy kis

mókázáshoz.

Mit szólnál egy Valentin-napi találkozóhoz? Gyere át most! Látni

akarlak.

Az üzenetre meredek. Egy ideje már nem láttam Mr. Feketét, és nem
férek a bőrömbe. Ma éjjel nagy kedvem van hozzá. Bizonyos

szempontból talán nem a legtökéletesebb számomra, de testileg igencsak

összepasszolunk. Nem az én stílusom, hogy engedelmesen loholjak, ha

hívat, de azt hiszem, ma éjjel nem tudok ellenállni.

Vissza is írok neki:

Megyek.

Hetedik fejezet

„A férfi a világot kínálta fel neki.
A nő azt mondta, már van neki sajátja.”

Monique Duval

Olyan nő vagyok, aki mondhatni lelkesen vesz részt a szexben. Szeretem,
és ha csinálom, akkor teljes szívből. Soha nem voltam az a fajta, aki
közben fejben bevásárlólistát ír, vagy a háztartáson töri a fejét, miközben
az ura rajta ügyködik. Mr. Feketével mindig kölcsönösen aktív és végső
soron nagyon is kielégítő szexuális életet éltünk, de ma éjjel valahogy
nem megy. Meglepetten tapasztalom, hogy az agyam túlórázik, egészen
más irányban. Akaratlanul is bevillan, hogy ez vajon nem annak a jele-e,
hogy nem a megfelelő férfival vagyok.

Mr. Fekete elegáns, belvárosi lakásában csókolózunk. Gyönyörű
otthona van, minden kis részlet a helyén. Drága lámpák megnyugtató
fénye világítja be, szól a zene, és a kanapén egyre jobban
belemelegedünk az enyelgésbe.

Majdnem két hónapja találkozgatok már vele; amióta Trolley Dolly
bemutatott minket egymásnak egy vacsorán. A munkája sokszor szólítja
a tengerentúlra, ami nekem tökéletesen megfelel. 51 éves, az én
huszonnyolc évemmel szemben, és soha nem volt házas. Kifinomult
ínyenc, remek ízlése van az öltözködésben is, és ha épp olyan kedve van,
nagyszerű társalgó tud lenni. Jóképű, szellemes, kulturált. Megnevettet és
szeret elkényeztetni.

Mr. B, imádja a nőket és a munkát. Nagymenő amerikai üzletember,
New Yorkban született, de Angliában tanult, Etonben, aztán pedig a
Harvarddal szemben is Oxfordot választotta. Ha éppen nem rajtam
időznek a kezei, akkor is sok mindent tart bennük – földek, ingatlan,
tőzsde, többek között. Az üzlet mellett a lepedőn is nagy akrobata,
minthogy rengeteg tapasztalata van, és élvezi a fiatalabb nők támasztotta
kihívásokat. Szóval minden klappol.

Miért is ne lehetne épp ö az én hercegem fehér lovon? És mégis...

– Csodálatos vagy – mormolja Mr. Fekete. – gyerünk az ágyba!
– Még ne! Élvezzük ki a pillanatot. Tudom, hogy erre vártál –

suttogom. Megint csókolgatni kezdem a nyakát, tudva, hogy minden

egyes lágy, nedves csók heves impulzusokat vált ki a testében. Ám

valami okból mégis egyfolytában a tegnapi golfleckén jár az eszem.

Bárcsak olyan jó érzés lenne, mint ahogy szeretném! Szexre készülök a

barátommal. Sokkal inkább odáig kellene lennem, mint amennyire most

érzem.

Erre a gondolatra szomorúság kis hulláma árad el bennem, de

elhessentem. Erre rögtön megint ott vagyok a golfpályán.
Koncentrálj! – szólal meg a golfoktatóm.
Mr. Fekete befolyásos, erős és megbízható – olyan tulajdonságok

ezek, amelyeket vonzónak találok. Nem a pénze érdekel – férfias ereje
csábított az ágyába. Tetszik, hogy ennyivel idősebb nálam, és titokban
meg is vagyok róla győződve, hogy jobb nekem egy idősebb férfival,

mivel a fiatalabbak éretlenek. A férfiak csak harmincas éveikre lesznek
teljesen érettek, míg a nők már 21 évesen túl vannak ezen.

Már megint a golfoktatóm.

Koncentrálj! Mindig a labdát figyeld, Emma!

Lassan haladok lefelé Mr. Fekete nyakán a gallérjáig.
De tényleg ő a nekem való?... Jaj, Istenem, bárcsak fogná már be ez a

hang a fejemben!
Ürítsd ki az elméd, és koncentrálj! – utasít az oktató.
– Ó, drágám! – Mr. Fekete hangja mély és határozott. – Most azonnal

akarlak!
– Még nem. Várnod kell.
– Várnom? Miért kell várnom?

Nem felelek, tovább borítom csókokkal, kigombolom az ingét, és
gyengéden fedezem fel barnára sült, gyönyörű testét. Magához húz, és a

számba fúrja a nyelvét. Meglepetésként ér, de viszonzom a csókját,

nyelvemmel masszírozom az övét. Körém fonja a karját, és szorosabban

von magához. Lassan csókolgatom a kulcscsontját, aztán lefelé indulok
kemény, izmos mellkasán. Sima, egyetlen szőrszál sincs rajta. A jobb

mellbimbójához érek, és kényeztetni kezdem a számmal, szívom,

nyalogatom, a nyelvemet görgetem rajta.

Mikor mindkét mellbimbója eleget kapott, és kemény, mint két apró

puskagolyó, a hasán kezdem csókolni, egyik kezemet a boxeralsójába

csúsztatom, és gyengéden simogatni kezdem. Hátrafogom a hajam,
mielőtt teljes támadásba kezdek.

Most jólesik. Élvezem. De már megint a golfoktató hangja úszik a

fejembe:
Fejet le, feneket ki, és tartsd a kezed az ütőn!

Letérdelek, kigombolom a nadrágját, és lehúzom a cipzárt. Majd

lehúzom a nadrágot is.

Határozottan fogd, de ne markold túl szorosan! Egy tízes skálán hetes

legyen a szárításod, és határozottan tartsd rajta a kezed.

Teljesen felizgul, ahogy a kezemmel gyengéden dédelgetni kezdem,
aztán apró csókok záporával a számba veszem, csak az első öt centit, és

szakavatottan jártatom mohó nyelvemet duzzadó férfiasságán, lágyan
szopogatom, ingerlem, míg csaknem megőrjítem. Tudom, hogy minden

egyes csókkal új és új érzéseket keltek benne. Folytatom a varázslatot,

eszeveszett vágyba hajszolom az ajkaimmal és a nyelvemmel. Aztán

amikor tudom, hogy aligha bírja akár egy pillanattal is tovább, köré
fonom az ajkaimat, és teljesen magamba húzom. Érzem őt a torkom

hátuljában, ahogy hagyom, hadd élvezze a szám szoros melegét.

Szeretem ezt... szeretem, amikor ki van nekem szolgáltatva.

Mindig a golyót figyeld, Emma!
– Ó, drágám! – nyög fel.

De magamban azt kívánom, bár ne szólítana drágámnak.

Ne siesd el! Nem akarod megölni a kismadarat, Emma!

Még a hangos komolyzene ellenére is hallom, ahogy nyögdécsel, és

tudom, hogy minden egyes pillanatot kiélvez. Keze a fejem hátuljára

simul, miközben hagyom, hogy a férfiassága ki-be csúszkáljon a

számból.
– Drágám, hogy te milyen rossz kislány vagy! És egészen az enyém.

Ó, istenem, milyen jól csinálod!

A hangja hörgéssé változik, ahogy csodáló, vággyal teli szemmel néz
le rám, ahogy nézi a szerszámát az ajkaim között. Gyorsabban, erősebben

kezdem szopni, kezem a combjába markol. Állatias nyögésekkel hatol a

számba, izmai megfeszülnek, teste remeg.
– Ó, istenem... kérlek, még ne! Most legyél az enyém! – sziszegi.
Teljesítem; leveszem a számat kőkemény péniszéről, és felállók.

Felizgatott, amit tettem vele, és a vágy, amit benne keltettem. Most

készséggel élvezek némi gyönyört magam is cserébe.

A gótikus stílusú, négyoszlopos mahagóni ágyhoz vezet. Merész és

fenséges, tekervényes minták díszítik, a tetején pedig selyembaldachin,

amin kivágott lóhereminták pompáznak. Gyorsan lecipzározza a ruhám,

hagyja, hogy a földre hulljon, és aztán lehúzza csipkés bugyimat is.
Kilépek belőle.

– Hagyd magadon ezt a szexi tűsarkút! – rendelkezik.

Jó mélyen befog találni a lyukba!

Az ágyra ereszt, és a combjaival szétfeszíti az enyémeket. Az arcára

van írva a vágy, miközben férfiassága hegyét nekem nyomja.
Megremegek, ahogy beljebb nyomakszik, erőteljesen belém hatol,

mélyebbre, míg be nem tölt. A testünk most teljesen eggyé vált.

Határozottan csintalannak és izgatottnak érzem magam, amint mozgás
üti meg a szemem a tükrökből – az egyik egy teljes nagyságú, állványos
darab, az ágy felé megdöntve, a másik a falon van –, amelyek ügyesen

úgy lettek elhelyezve, hogy elkapják az ilyen pillanatokat. Bizsergek az
izgalomtól. Keményen vetem neki a csípőmet az övének. Érzem kemény,
izmos hátát, ahogy nekem feszülve mozog előre-hátra. Nekilendítem a
csípőm, élvezem, hogy bennem van. A testem minden egyes alkalommal,

amikor beljebb csúszik, majd ki, és megint vissza, megremeg. Amikor

megérinti a mágikus pontomat, a gyönyör hullámai egyetlenként

egyesülnek, ami az egész testemet magába öleli. Mr. Fekete férfiassága

egyre duzzad és keményedik, miközben gyorsan és keményen döfköd.
Az arcán látható feszültség alapján az ő gyönyörhulláma is egyre dagad.

Kicsit félelmetesen néz ki, úgyhogy behunyom a szemem. Mindketten
közel vagyunk már. Nem sokáig bírom én sem – érzem, hogy ott vagyok

a peremén.

Szánkkal centikre egymástól nyöszörgünk. Közeledik a csúcspont,
mindkettőnket hajt a másik egyre növekvő vágya, aztán ugyanabban

pillanatban érjük el a határt, és együtt robbanunk szét.

Kimerülten borul rám. Meztelen testünk ragadós és a szex illatát viseli

magán.
– Drágám, ez szenzációs volt! – szólal meg.
– Mmm. Az – mosolygok rá, és nagyon fáradtnak érzem magam.

Teljesen kimerültem, ébredek rá.
Pár pillanat múlva elgurulunk egymástól, és álomba merülök a hűvös,

ropogós lepedőn.

Korán ébredek. Mr. Fekete nem fekszik mellettem, meztelenül áll a szoba

közepén, és saját tükörképét vizslatja az álló tükörben. Minden

négyzetcentit végigpásztáz a szemével, amelyben aggodalmas kifejezés

ül.
– Drágám, nem gondolod, hogy öreg vagyok? – fordul felém esdeklő

tekintettel. Az elismerésemért könyörög, az ítéletemért, hogy a teste

kiállja a próbát.
– Nem – nyugtatom meg, miközben kinyújtom a lábam. – És neked is

jó reggelt! – Remélem, most nem fogjuk elölről kezdeni ezt az egészet.
Megszállottja a külsejének, és betegesen fél az öregedéstől.

Rendszeresen és részletesen végig kell ezt tárgyalnom vele, és nem
számít, mennyit mondogatom neki, hogy nagyszerűen néz ki, nem hisz

nekem.
Mr. Fekete tudomást sem vesz a köszöntésemről, csak azt kérdezi

szorongva:
– Biztos vagy benne?
– Igen, persze, hogy biztos.
– Szerinted jól nézek ki?
– Igen. Határozottan.
– Ó, köszönöm szépen, drágám! De... – nem lehet ilyen könnyen a

kedvére tenni, ezt már tudom. – Nem gondolod, hogy ráncos vagyok?
– A férfiaknak jól állnak a ráncok. Karaktert adnak az arcnak –

mosolygok rá bátorítóan.
– Szóval azt mondod, hogy ráncos vagyok! Hogy szerinted öreg

vagyok! – döbbenten, halálra váltan, sőt dühösen mered rám.
– Nem, nem azt mondtam. Kiforgatod a szavaimat – forgatom

ingerülten a szemem. Sokkal könnyebb dolgom lenne Mr. Feketével, ha

nem lenne ilyen paranoiás.

A sors megkímél attól, hogy tovább kelljen támogatnom az egoját,

mivel a mobiltelefonja csörgése félbeszakít minket, és abban a

pillanatban, hogy felveszi, már meg is feledkezett rólam. Hátat fordítva
hallgatja. Mint megtudom, üzleti ügyről van szó, mert azt mondja:

– Meg akarom kapni azt a földet.
Amikor a vonal végén az illető válaszol, felcsattan:
– A „nem” nem szerepel a szótáramban. – Aztán a hangja egy kissé
baljóssá válik, ahogy hozzáteszi: – A „lehetetlen” sem szerepel benne.

Miközben a telefonban játssza a mágnást, én felkelek, és

összeszedegetem a holmimat. Mindjárt lezuhanyozok és hazamegyek.

Mr. Fekete fél órán belül kétségtelenül munkához lát. Nem fog ráérni egy

kis reggeli lustálkodásra.
Nem tartott sokáig rájönnöm, hogy azért nem nősült meg soha, mert

magán kívül képtelen bárkit is szeretni. Az ágyban nagyon jól érezzük

magunkat, és megbocsátottam a hiúságát és nárcizmusát, mert gyanítom,

hogy a bizonytalanság rágja. Bár megosztja velem a testét és az ágyát,

még viszonylag új vagyok az életében. Kivételesen érzékeny az

öregedésre. Törekvésében, hogy visszakapja a fiatalságát, napi nyolc
mérföldet fut, hétvégente pedig tizenötöt. Személyi edzőjével kimerítő
súlyzós tréningeket folytat, bőre fiatalságát pedig arckezelésekkel tartja

fenn. A kedvenc étele a szusi. Legszívesebben azt falná reggelire, ebédre,

vacsorára. Az egyik életcélja, bogy akármerre utazik, megkóstolja

imádott szusiját, mert meg akarja találni a világ legjobbját. Mr. Fekete
szerint Japán, a szusi szülőhelye, még mindig a legjobb. New York a

második, minthogy a Nagy Almában kábé minden sarkon felbukkan egy
szusiétterem. London a harmadik – kizárólag a Nobu és a Zuma étterem

miatt. Lehet, hogy az adagok kicsit szerények, de az ízük, mint minden
alkalommal ecseteli, ahányszor csak elvisz, „valami igazán különleges,
Emma”.

Szóval akkor ő lenne az igazi vagy sem? Az a baj, hogy a mesékben a

királyfinak jó külseje van meg pénze, más egyebe nemigen. Nekem
szellemesség, vonzerő és ész kell, különben annyi. Mr. Feketében mindez

meg is van, na de el tudom viselni a folytonos önimádatát?

Felkelek és nyújtózkodom. Mr. Fekete hálószobája meleg és férfias. A

sötét színeket szereti. Az összes bútor passzol a mahagóni ágyhoz, még a

gardróbszobája is. A csillogó-villogó keményfa padló ugyanolyan

fényesen ragyog, mint a tükrei. De sehol egy családi fotó. Életének ez a

része rejtély marad.

Még mindig telefonál.
– Az aranyat félretéve a jó öreg föld a legjobb befektetés. A tőzsde
bebukhat. Az árfolyamok háborúznak. Az élelmiszerárak a tetőn át
szállnak az égbe. Amerikában rengeteg föld van, és nekem is kell belőle

egy darabka. Ted Turner zabálja fel az egészet, de megengedheti
magának, hogy adjon belőle egy kicsit. Tudod, mennyije van Ted

Turnernek?... Hát akkor hadd mondjam meg neked! Vannak földjei

Montanában, Dél-Dakotában, Nebraskában, Kansasban, és egy

vadászrezervátuma Floridában. Egymillió hektárnyi földről beszélünk!

Én pedig csak annyit kérek, hogy foglalj le egy rohadt tömbházat
Manhattanben. – Fenyegető hangon folytatja: – Csak intézd el, hogy

csapj le rá nekem az aukción! Viszhall!

Leteszi a telefont, és ismét felém fordul.
– Helló újra, drágám! – Csillog a szeme, a dühnek nyoma sincs. –

Látom, felkelsz. Legszívesebben visszakergetnélek az ágyba, és ott is

fognálak.

Mr. Fekete figyelemre méltó képességgel bír arra nézve, hogy viharos
gyorsasággal váltogassa a hangulatait. Fenyegetőből elbűvölő lesz, egyik

pillanatról a másikra.
– Ja, tényleg, van számodra egy meglepetésem – mosolyog rám.
– Komolyan? – kérdezem.
– Komolyan – feleli, és nagyon büszkének látszik. – Mi a terved a

hétvégére?
– Nem sok. – A havi parti lezavarva. Van némi megbízásos munkám

néhány kuncsaft részére, aki időnként még megkeres, de ezen kívül én
rendelkezem az időmmel. Hacsak nem számítjuk bele mindazt a
szervezőmunkát, amit a Nővériséggel végzek, melynek során több mint

egy tucatnyi lányt dirigálok és próbálom egyeztetni a beosztásukat, hogy
időt találjunk az edzésre. Az elmúlt héten annyi e-mailt írtam, mint egy
őrült.

Mr. Fekete boldogan mosolyog.
– Fantasztikus! Minthogy a munkád Valentin–napon elszakított

minket egymástól, a személyi asszisztensem elintézett nekünk valami

különlegeset.
Meg sem szólalok. Mr. Feketét egyfolytában a világ különböző

pontjaira szólítja a munkája, és sosem érzi szükségét, hogy elnézést
kérjen miatta, úgyhogy én sem kezdek neki mentegetőzni. Emellett

egyfolytában a Killing Kittens témával piszkál. Mindig nyaggat, hogy
vigyem magammal egy partira, ahol, mint meg van győződve róla, majd

részünk lesz egy édeshármasban. Én pedig mindig visszautasítom, nem

számít, mennyiszer próbál rábeszélni. Mintha nem fogná fel, hogy én

soha nem veszek részt: nekem ez üzlet, nem szórakozás. Úgyhogy az a

taktikám, hogy nem is válaszolok, ha a partijaimat említi.
– Azt akarom, hogy délután találkozzunk! Svájcba repülünk, és az

egész hétvégét a svájci nyaralómban töltjük. Nagyon romantikus lesz –

vacsora, síelés, szauna. Imádni fogod.
– Csodálatos! – válaszolom meglepetten. Valóban elég különlegesnek

hangzik. Az ilyen pillanatokban, amikor Mr. Fekete aranyos, figyelmes
és romantikus – még ha az asszisztense be is segített is –, úgy gondolom,
hogy van remény a számunkra. Eszembe jut, miért is tetszett meg elsőre.
– Hánykor legyek a reptéren?

– Ne kapkodj, drágám! A sofőröm elmegy érted a lakásodra. Csak
pakolj be pár holmit, és négyre légy kész. – Odalép hozzám, és
megcsókol. – Néhány óra múlva már a kandalló előtt szeretkezünk!

Mr. Fekete állja a szavát. A sofőrje pontosan érkezik értem, és késő
délután a repülőtéren is vagyok. A kényelmes repülés és némi autóút után
egy gyönyörű, svájci alpesi házban rejtőzöm kényelemben a világ elől.
Mr. Fekete tuskókkal táplálja a pattogó tüzet, én pedig a perzsaszőnyegen

heverészve vörösbort kortyolgatok, miután heves szerelmi tusába
bonyolódtunk a lángok előtt.

– Egész éjjel el tudnám nézegetni a tüzet – jegyzem meg, miközben a

lobogó lángok táncát figyelem.
– Tényleg? – Meglepettnek tűnik.
– Igen. Nem vetted még észre, hogy mindenki a tűzbe bámul, ha ki van

kapcsolva a tévé?
– Nem mondhatnám.
– A tüzet nézni sokkal pihentetőbb, mint a tévét – mosolygok rá. –

Serkenti a meghitt beszélgetést.
– Valóban? – kételkedik. Hozzám hajol, és mosolyogva tölt nekem

még egy kis bort. – Akkor jó. Na és... hogy tetszik a nyaralóm?
– Imádom – felelem őszintén. Amikor megérkeztünk, rögtön

körbevezetett, és be kell vallanom, hogy impozáns hely. Tele van
gyönyörű bútorokkal, műtárgyakkal, fenséges, kézzel hímzett
ágyneművel és Hermés illatszerekkel. Akár londoni otthonában, itt
sincsenek családi képek. Van viszont minden elképzelhető kényelem:

figyelmes személyzet, akik jól tudják, mikor kell elillanniuk; kültéri forró
vizes fürdő, szauna, kényelmes kanapékkal és csúcstechnikájú surround

hangszórókkal felszerelt moziszoba. Még egy masszázsággyal ellátott
kezelőszobája is van. Ha az enyém lenne, sokszor átruccannék ide egy kis

síelés utáni kikapcsolódásra.
– Csodálatos, hogy megoszthatom veled, Emma – dorombolja. Egyik

kezét felém nyújtja, és megsimogatja a lábam. – Csodálatos lány vagy!
– Köszönöm – mosolygok. – Nagyon kedves vagy velem. Igazán

lenyűgözöl.
– Egy ilyen nő, mint te, csak a legjobbat kaphatja – feleli. – És most

mit szólnál ahhoz, ha felöltöznénk, és elmennénk vacsorázni? Ismerek

egy csodás helyet a...
A mobilja csörgése szakítja félbe, amit egy asztalkán hagyott, mielőtt

a dolgunkhoz láttunk volna. Meglep, hogy itt, fenn a hegyekben van
térerő. Odamegy, felveszi, és amikor meglátja a számot a kijelzőn,

nyugtalan lesz.
– Ó – mondja a homlokát ráncolva. – Ömm...
– Minden rendben? – érdeklődöm.
– Drágám, nem bánod, ha az irodámban fogadom ezt a hívást? Nagy

üzletről van szó, épp ezen dolgozom. Nem tart sokáig, ígérem.
– Hát persze – felelem. Mr. Feketét mintha hozzávarrták volna a

BlackBerryjéhez. Nem lehet tőle elválasztani, gyakran még az ágyba is

magával hozza. Megszoktam, hogy az élet legintimebb pillanatait is

üzleti hívások szakítják félbe.
– Addig menj csak fel, és készülődj! Amint befejeztem, megyünk –

mondja, igyekezve lazának és jókedvűnek tűnni, miközben zsebre dugja
a még mindig csörgő telefont, és az ajtó felé indul.

– Rendben – mondom. Nagyon is csábítóan hangzik egy kényeztető
fürdő némi Hermès-féle buborékkal.

Felmegyek a szőrmével borított, nagy hálószobába, melynek padlótól
a mennyezetig érő ablakaiból a legszebb kilátás nyílik a hegyekre.

Megengedem a vizet, míg várom, hogy Mr. Fekete befejezze a hívását.

Már majdnem egy órája telefonál, de nem bánom. Élvezem az illatos,
forró vizet a bőrömön, és azt a fényűzően jó érzést, ami csak egy jó adag,
kielégítő szex után fogja el az embert. Arra gondolok, hogy milyen jól

fogom érezni magam ezen a hétvégén, és mennyire fogom élvezni, hogy
kiszolgálnak és kényeztetnek, még ha csak egy kis időre is. Talán éppen

erre van szükségünk Mr. Feketével, hogy minden helyrezökkenjen.

Mr. Fekete iránti pozitív érzéseim némi megrázkódtatást szenvednek a

közeli étteremben fogyasztott vacsora során, amikor hányavetien

megjegyzi:
– El kellene gondolkodnod a gyerekszülésen, Emma. Kitűnő

tenyészkanca lennél.

Megütközve tátogok, el sem akarom hinni, amit hallok.
– Mi?
– Hallottad. Fel kellene hagynod ezzel a nevetséges vállalkozásoddal
– csak ábrándozás, te is tudod. Szülj néhány gyereket! Ezért vagy ezen a

bolygón.

Még mindig nem egészen tudom elhinni, amit hallok.
– Majd meglátod! A Killing Kittens óriási siker lesz – felelem

nyugodtan, titkolva felháborodásomat a feltételezésen, hogy szerinte
egyetlen célom az életben a szaporodás lenne. – Meg fogsz lepődni,
garantálom – mosolygok rá angyalian. – És ami a szülést illeti, ha egyszer
találok egy alkalmas csődört, talán fel is használom a spermáját. Csak

éppen szörnyen magasak az elvárásaim. Addig is folytatom a gyakorlást.
Felnevet, előrehajol az asztal fölött, és megcsókol.
– Tetszel nekem, Emma. Megnevettetsz. Okos kislány vagy, mi?

Akárhányszor feldobom a labdát, te mindig visszapasszolod.
– Így van. Szabad emlékeztetnem a sorozatos kéréseidre, hogy

eljöhess a partijaimra? – teszem hozzá pajkosan.
– Ó, drágám! – horkan fel. – Nálad a szerva.
– Úgy van. Gém, szett és meccs.
– Egyszer találkoztam egy fiatal nővel, aki régebben járt a partijaidon.
– Tényleg? Hogy hívják?
– Nem emlékszem. Egy barátom barátjával járt, miatta hagyott fel a

partijaiddal. – Az asztal közepén felcsipog a BlackBerryje, és
aggodalmas pillantást vet rá. – Jobb lesz, ha elolvasom.

– Persze.
Én is előveszem a mobilom, hogy ránézzek, míg el van foglalva.
Három nem fogadott hívásom volt Miss D.-től, de rengeteg könyörgő
bocsánatkérő SMS jött már tőle, hogy kárpótoljon. Hadd főjön egy kicsit
a levében, mielőtt megbocsátok neki. Ezúttal tényleg haragszom rá, és

muszáj gondoskodnom róla, hogy soha többé ne használjon drogokat a

partijaimon. És ekkor megszólal a telefonom. ismeretlen szám. Mr.

Fekete még mindig el van foglalva, úgyhogy felveszem.
– Halló?
– Szia! Emma? – Ismerős hang, de nem igazán tudom hova tenni. Régi

barátnő? Kolléga a PR-os időkből?
– Igen.

– Itt Kate. A Nővériség miatt hívlak. Be akarok szállni, ha lehetséges.
Kate? Egy pillanatig üres az agyam, aztán bevillan. Kate Middleton.
Régi sulis cimborám a Downe House-ból. Nemrég szakított Vilmos
herceggel. Nyilván egy új kihívással akarja lekötni a gondolatait.
– Hát persze! Beszéljük meg...
Míg Mr. Fekete tovább SMS-ezget és e-mailezik, én Kate-tel
társalgok. Benne akar lenni az első kizárólag női csapatban, amely
hagyományos kínai sárkányhajóban szeli át a La Manche csatornát, a
Testvériséggel versenyben. Megmondom neki, hogy örömmel
üdvözölném a fedélzeten, de sajnos aggódom, hogy abban a pillanatban,
ahogy a sajtó megtudja, Kate Middleton és a Killing Kittens sztorija lesz
belőle. Megkérem, hogy kérjen tanácsot a Clarence House-tól. Ő viszont
biztosít róla, hogy minden rendben lesz, és be akar szállni. Jó ügyről van
szó, és nagyon szívesen venne részt benne.
Mire Mr. Fekete készen áll, hogy visszatérjen a vacsoránkhoz, én is
befejezem a beszélgetést. A hívó kilétét megtartom magamnak.

Másnap a pályán Mr. Feketét nem deríti jókedvre, amikor leszáguldok és
sikerül megvernem. Még inkább elromlik a kedve, amikor meghallja,
hogy ifjú és jóképű síoktatónk azt kérdezi tőlem, hogy Mr. Fekete az
apám-e.

– Nem! – kuncogok. – Szexre használom – hatalmas pénisze van.
Amint hallótávolságon kívül kerülünk, Mr. Fekete felém fordul, és
tajtékozva ront rám.
– Emma! De komolyan!
– Bocs – nem kellett volna említést tennem a péniszedről?
– Nem arról van szó! Azt kellett volna mondanod, hogy túl fiatal
vagyok ahhoz, hogy az apád legyek!
Égnek emelem a szemem. Egyes férfiaknak soha nem lehet e kedvére
tenni.

***

48 órányi síelésből, szexből és luxusból álló forgószél után másnap este
otthon vagyok. Remekül szórakoztam, de mindvégig volt egy olyan
érzésem, mintha Mr. Fekete valahogy nem lenne egészen jelen. Talán

azért, mert olyan sok időt töltött elvonulva az üzleti hívásaival.

Következésképpen még mindig nem vagyok okosabb azzal kapcsolatban,

hogy merre is tart a kapcsolatunk.

Még csak öt perce érkeztem haza, amikor kopogtatnak. Egy futár áll a
lépcsőn, a legpompásabb, hosszú, elefántcsontszín trombitákkal és sötét,
bolyhos, narancsszínű pollennyelvekkel ékes liliomokból álló,
extravagáns csokorral. Mr. Fekete tökéletesen időzített. Érzem, hogy a
kabátomban rezeg a BlackBerrym, és előhalászom. Ó, milyen jól

Felveszem a telefont, és évődve szólok bele:
– Csak nem az én mesebeli királyfim?
– Tetszik a virág? – kérdezi üzleties hangon. – Igen vagy nem? –
Nyilvánvaló, hogy nincs romantikus hangulatban. Ettől kissé üres
gesztusnak tűnik a virág meg a hívás.
– Igen, tetszik.
– Látod, emlékeztem, hogy mi a kedvenced. Külön azt kértem.

A virágokra pillantok.
– Tényleg? Milyen kedves tőled! Na és mi az?

Nem felel.
– Vacsoránál mondtam. Emlékszel?
– Öö...
– Rózsa.
– Ja. Persze. A rózsa.
– Így van. Ezek viszont liliomok.

Morog valamit.
– Tessék?
– Az a kurva asszisztensem elbaszta!
– Elbűvölő! Milyen jó tudni, hogy magad választottad! – édelgek.
– Senkinek nincs ideje arra, hogy maga vegyen virágot, Emma, te is

tudod.

Hirtelen szörnyen érzem magam. Aidan is vett nekem virágot, maga

választotta, tudta, mit szeretek, és vette a fáradságot, hogy megszerezze
nekem. Mr. Fekete a megfelelő gesztusokat teszi, de a szívét valahogy

nem adja bele.
– Tudom – mondom. – Nem számít. Azért köszönöm.
Elköszönünk, és leteszem a telefont. A gyönyörű csokorra nézek, de

most semmit sem jelent nekem. Hirtelen ötlettől vezérelve becsöngetek a
szomszédba, és odaadom az ott lakó, elképedt nőnek, mondván, hogy

véletlenül érkezett, és nekem nem kell. Örülök, ha egy kis fényt hoz a
napjába.

Az enyémet valahogyan sötétebbé tette.

Nyolcadik fejezet

„Semmi sem tart örökké. Úgyhogy éld fel, húzd le,
nevesd ki, kerüld a drámát, használd ki a
lehetőségeket és soha ne bánj meg semmit, mert
egyszer elérkezik az az idő, amikor minden, amit
tettél, pont az lesz, amit akartál.”

Marilyn Monroe

– Helló, Wonder Woman!
– Helló – felelem. Felismerem a félénk, remegő hangot. Rendszerint a
lehető legrosszabbkor hív, amikor mamával vagy papával vagyok, sőt
egyszer amikor éppen templomban voltam, egy esküvőn. Ma éppen a
Sainsbury’s pénztáránál állok egy nevetségesen hosszú sorban. Előttem
egy előrehaladott állapotú nő áll a kislányával. A nő félszegen vigyorog,
amikor a kislánya nagy hangon rám köszön, és elkezd egyenként
megmutogatni nekem mindent a bevásárlókosarukból.
– Nincs sok időm – veszi suttogóra a hangját. – Épp az igazgatósági
ülésen kell elnökölnöm.
– Értem. – A kislány épp egy darab medvecukrot nyújt felém.
– Azt akarom, hogy elraboljanak.
– Mikor? – kérdezem. A kislányra mosolygok, és egy elsuttogott
köszönömmel fogadom el nagylelkű ajándékát.
– Ma. Hatkor. Batman raboljon el. Marilyn Monroe mentsen meg,
aztán keféljünk, extrákkal. Marilyn legyen tiszta hollywoodi.
– Tiszta hollywoodi? – kérdezem. – Úgy érted, legyen akcentusa?
– Nem! A szőrről beszélek. Mármint odalent. Legyen tiszta a
számnak. – A légzése máris lelgyorsul.
Az, órámra pillantok. Hatig nincs egészen három órám, és kocsim
sincs,
– Nagyon késón szóltál.
– De te vagy Wonder Woman! Bármire képes vagy!
– Oké. – Én dicsekedtem azzal, hogy bárhol, bármikor, bármilyen

fantáziát valóra tudok váltani. – Hol?
– A Pistol Panties üzlet előtt.
– Az hol van?
– A Westbüurne Park Roadon, A Notting Hillen.
– Oké.
– Batmannek legyen ám pisztolya is! – tréfálkozik, azzal leteszi.
– Amikor nagy leszek, pont olyan akarok lenni, mint te! – szól oda a

kislány visszaintegetve, akkora szemekkel, mint egy-egy csészealj,
miközben az édesanyja kivezeti az üzletből.

Amióta a Killing Kittens repertoárjába felvettem a francia betűs napokat
is, mások fantáziáinak megvalósítása jókora részét teszi ki az üzletnek.
Egyre több fiatal férfi és nő kész jó mélyen a zsebébe nyúlni, hogy valóra
váltsam az álmaikat. A normális élet egyszerűen nem elég nekik, és nem
látnak benne semmi szégyellni valót, Hogy fizessenek némi izgalomért
és újdonságért. Modellek, színészek és escortlányok segítségével
gyakran rendezek álemberrablásokat, támadásokat vagy szuperhősökkel
folytatott szexkalandokat. Minden egyes modell, színész vagy
escortlány, akivel dolgozom, nem csak a pénzért csinálja. Azért
csinálják, mert nekik is bejön. Az én exkluzív fantázia-emberrabló
klubomba tartoznak. Mind szeretik a sikamlós játékokat és a szexet
idegenekkel, úgyhogy egyúttal a saját titkos vágyaikat is kiélhetik, a
kuncsaft kielégítése mellett. Mint kiderült, sokan szeretik feldobni az
életüket némi veszéllyel és fantáziálással. És miért is ne?

Este fél hat van, és Miss D.-vel a Pistol Panties előtt állva épp japán
turistákat és egy nyugdíjas párt figyelmeztetünk rá, hogy itt nemsokára
álemberrablás lesz. A kamerákkal és okostelefonokkal fellegyverkezett
japánok azt kérdezik, hogy fényképezhetnek-e, és azonnal elkezdenek
fotózni, pedig egyelőre csak Miss D. van ott meg én. Megszédülök a sok
vakutól. Közben Miss D. a nyugdíjasoknak próbálja elmagyarázni a
helyzetet. Számos bűnbánó ígéret után, hogy soha többé nem hoz drogot
a partijaimra, Miss D. visszakerült a kegyeimbe, habár nem vagyok
benne biztos, hogy számíthatok rá, hogy ezentúl mindig jól fog
viselkedni.

– Emberrablás! – akad el az idős hölgy lélegzete. – Hallod ezt,

George?
– Hívjam a rendőrséget? – kérdezi a férfi aggodalmas tekintettel.
– Nem igazi emberrablás – mosolyog rájuk Miss D. megnyugtatóan. –

Senkit sem kell hívni. Egyikünk sem akar bajba keveredni a
rendőrséggel, nem igaz?

– Miért keveredne George bajba a rendőrséggel? – kapaszkodik a néni
az embere karjába. – semmi rosszat nem csinált!

– Mert csak vesztegetnénk a rendőrség idejét. Az emberrablás nem

igazi emberrablás.
– Nem igazi?
– Nem, nem igazi. Álemberrablás. Úgyhogy ne aggódjanak, kérem!
– Ó! – feleli az apró néni, végre kezdi megérteni. – Szóval valami

tévéműsort forgatnak?
– Igen! – vágja rá Miss D. lelkesen. – Én egész híres műsorvezető

vagyok. Tökéletesen biztonságos lesz, de azért jobb lenne, ha

átsétálnának az úton. Nem akarjuk, hogy belekeveredjenek.

Az öregember körülnéz, kezdeti riadalmát zavar váltja fel.
– De hol vannak a tévékamerák, ha egy műsorba lesz? És hol a

mikrofonja?
– Jó kérdés, George! – feleli Miss D. nagy kacéran. A vállához ér, és

legcsábosabb, ágyba hívogató pillantását veti rá. – Nekem nincs
szükségem mikrofonra – nyalja meg az ajkait. – Elég nagy a szám.

Megnézhet magának akcióban, hogy eldöntse, hogy tetszem.
– Megnézhetem? – a férfi kényelmetlenül érzi magát, talán még meg

is ijedt Miss D.-től.
Jaj, ne! Ebből még katasztrófa lehet! A felesége nem tűnik valami

boldognak.

Égnek emelem a szemem, leveszem Miss D. kezét George válláról, és

a párra mosolygok.
– Egy parányi rejtett kamerát használunk, hogy ne csináljunk

felhajtást, és ne legyen útban – jelentem ki határozottan. – Elnézést kérek

a gyakornoklányért. Úgy értette, hogy ha nézni akarják, az lenne a
legjobb, ha odaülnének – mutatok egy padra az út túloldalán.

– Á! Milyen kedves magától! – A néni rám mosolyog, de Miss D. felé
jeges pillantásokat lövell. – De azt hiszem, eleget láttunk George-dzsal –
bizonyára nem akarja, hogy mentőt kelljen hívni.

– Hogy mentőt kelljen hívni? – meredek rá, megijedek, hogy

bármelyik pillanatban szívrohama lehet.
– A barátnőjéhez, drágám, ha még egy pillanatig itt kell állnom és azt

néznem, hogy hogyan meregeti a szemét a férjemre. El a kezekkel! Te

pedig gyere, George, menjünk!
Önkéntelenül elmosolyodom, ahogy nézem, amint kart karba fűzve

távoznak. Hirtelen magam elé képzelem az ezredest és őanyaságát
valamikor a jövőben, ahogy így sétálgatnak, mint ez az idős pár, talán a

kirakatokban gyerekruhákat nézegetnek majdani unokáik számára.

Megnyugtató kép. Kíváncsi vagyok, én kivel leszek, ha majd rám kerül a

sor. Valahogy nem tudom elképzelni Mr. Feketét életem társaként.
– Hát nem édesek? – néz utánuk Miss D.
– Te viszont valami egészen más vagy! – forgatom megint a szemem.
– Nekem forgatod a szemed?
– Naná. Megvolt vagy nyolcvanéves. Hát egyetlen férfi sincs

biztonságban melletted?

Miss D. elvigyorodik.
– Csak hülyéskedtem, Ems!
– Legszívesebben megmondanám Batmannek, hogy vessen
várbörtönbe, de valószínűleg attól is csak beindulnál, úgyhogy inkább

nem. Csak még rosszabbul alakulnának a dolgok.
– Leköteleznél, Ems. Bezárhatnál Mr. Tússzal együtt. El sem hiszem,

hogy még nem mutattad be nekem! Jóképű? – tudakolja. Megint prédára
les. Mindig a következő fogást lesi.

– Majd meglátod. – Miss D.-t úgy lehet legjobban megbüntetni, ha

húzom egy kicsit. Ki nem állja, ha késlekedik a beteljesedés, mindent

azonnal akar.
– És gazdag? – Sikerült felpiszkálnom a kíváncsiságát.
– Hamarosan mindent megtudsz. Csak légy türelemmel! – A kocsi felé

indulunk. Rendszerint furgont bérelek, de most, hogy ilyen kevés volt az
idő, mama Golfja lesz a Batmobile. Batman alakításához is egy jóbarátra
kellett hagyatkoznom: Játékszerre. Fitnesz- és Batman-őrültként
korábban is ajánlgatta a szolgálatait, és a rövid határidőre tekintettel úgy

döntöttem, hogy csinálok vele egy próbamenetet. Ott ül hátul a szürke két

árnyalatában virító overallban, mellkasán fekete-sárga Batman-logóval.
Több Batman-jelmezem is van különböző méretekben – mint kiderült,
népszerű fantázia. Hamarosan be akarok szerezni egy teljes öltözetet
fényes, fekete műanyagból. Addig ez is megteszi.

– Jól van, srácok – mondom teljes komolysággal, miközben kinyitom
az ajtót, és bemászok. Miss D. az anyósülésen foglal helyet mellettem. –

Úgy kell csinálnunk ezt az egészet, hogy a kuncsaftom valóságosnak

érezze, különben kibaszottul mérges leszek.
– Mostantól csak szólíts Batmannek – feleli Játékszer mély hangon,

erős amerikai akcentussal.
– Vedd fel az álarcod és a köpenyed, Batman. Ma rossz fiú leszel – de

ismételd utánam: nem szabad ölni!
– Nem szabad ölni. Ma nem – válaszolja ferde mosollyal.
– Miss D., azt szeretném, ha te pedig enyhe német vagy keleteurópai

akcentussal beszélnél. Te leszel Batman gonosz szárnysegédje.

Mindketten kuncognak. Jó lenne velük nevetni, de az üzleti agyam

kapcsolt be, mégpedig maximális teljesítménnyel. Mr. Túsz jól megfizet

ezekért a játékokért, és nagyon fontos, hogy tetsszenek neki.
– Hogy néz ki az áldozatom? – tudakolja Batman, aki az ablakon

kinézve végigpásztázza az utcát.
– Majd megmutatom, ha meglátom.

Belenézek a visszapillantó tükörbe. Rengetegen igyekeznek haza
munkából, de neki egyelőre semmi jele. Aztán hirtelen kiszúrom. Átlagos
külsejű férfi, gyengéje az izgalom, az adrenalin, és némi kis félelem. Mr.
Túsz az egyetlen, aki mindig ragaszkodik szuperhős elrablójához. Vagy
Marilyn Monroe, vagy Anna Nicole Smith a megmentője.

Hangosan megszólalok:
– Látom, srácok!

Ideges vagyok, ébredek rá. Zakatolni kezd a szívem. Azt akarom,
hogy minden jól menjen, és annyi lehetőség van rá, hogy elcsesszük.

– Melyik az? – forgatja körbe a fejét Játékszer. Kicsit idegesnek tűnik,
a szuperhősruha ellenére is. Előveszi a maszkot.

– Az alacsony pasas a hajszálcsíkos öltönyben.
– Szent szar! – jelenti ki Miss D. csalódottan. – Az öltönyökhöz van

ízlése, de a francba is, mellette le kéne mondanom a magas sarkú
cipőkről. Ugye szingli, Ems?

– Szép az, akit szépnek látunk, D. Amúgy igen, szingli, mégpedig

boldogan, és elég gazdag is.

Ez a hír zene Miss D. füleinek, azonnal felvidul.
– Ha szerelemről van szó, a fő célom, hogy segítsek életem párjának

jobbá válni, amikor rátaláltam. Megmenthetem a magányos kiskacsát.

Csak figyeld, mit művelek a varázserőmmel!
Figyelmeztető pillantást lövellek rá.
– Fog be, D.! Azért vagyunk itt, hogy elraboljuk, nem azért, hogy a

szerelmi életedet tervezgessük. Batman, amikor kiszállsz, dobd rá a
lepedőt, és vesd át a válladon. Amikor kiszállsz, hagyd nyitva a kocsi

ajtaját, úgy könnyebb lesz visszaszállni. Amikor elindultunk, jó sok
kiabálást és káromkodást kérek. Oké? Na jó – gyerünk!

Játékszer kinyitja az ajtót, és előugrik. A kamerákkal felszerelkezett
japán turistáktól eltekintve, akik Batman előbukkanására nagy ózásba

meg ázásba kezdenek, senkinek nem rezdül a szeme sem. Életunt
londoniak, akik hozzászoktak már a város utcáin folyó őrültségekhez.

Nem akarnak belekeveredni, inkább úgy sétálnak el mellettünk, mintha

Batman ott se lenne.

Mr. Túsz mindeddig nagyon lazán viselkedett, de amint meglátja a

szárnyával csapkodva, fújtatva és morogva felé rohanó Batmant, azonnal

inába száll a bátorsága.
– Batman, azért vagy a kedvenc szuperhősön, mert te vagy az

egyeden, aki nem is igazi szuperhős! Nincs semmilyen szupererőd! –

nagyokat nyel, igyekszik, hogy ne remegjen a hangja.
– Fogd be a pofád! Majd én megmutatom, mi az a szupererő! – hörgi

Batman.

Mr. Túsz arcára hirtelen kiül a pánik, amikor Batman egyetlen
mozdulattal rádob egy fehér lepedőt, és átveti a vállán. Rugdalózni és

sikoltozni kezd.

Minden jól megy. Játékszer fantasztikusan végzi a dolgát. Beindítom a

motort. Miss D. teljesen odavan, tágra nyílt szemmel, eltátott szájjal

bámul.
– Szent szar!– vinnyogja izgatottan. – Olyan valóságosnak tűnik!
– Szedd össze magad, D.! Ezért fizet. Ne felejtsd el, amint bent van az

autóban, indulhat a tűzijáték.
A következő pillanatban Batman a hátsó ülésre hajítja Mr. Túszt,

bemászik mellé és már indulunk is. Mr. Túsz úgy visítozik a fehér lepedő
alatt, mint egy csecsemő, és összevissza kapálózik. A visszapillantóban
látom, hogy Batman szorosabbra fogja a feje körül a lepedőt.

– Ne mozdulj, baszd meg, te pöcs! – mordul rá fenyegetően. Játékszer

Batman-hangja igazán hatásos.
Mr. Túsz tovább kapálózik. Batman erőset csap a combjára.

– Azt mondtam: ne - mozdulj - te - pöcs! – ismétli meg higgadtan.
– De hát nem vagyok bekötve! Ez szabálysértés – feleli Mr. Túsz
remegő hangon.
Batman megfogja a fejét, és az ölébe dugja, ha netán rendőrök

ólálkodnának a közelben, és felfigyelnének a felfordulásra a hátsó ülésen.

Miss D. oroszos kiejtéssel szólal meg, parancsoló a hangja, és

pokolian szexis.
– Hé, te rossz fiú! Fogd be, és fogadj szót Batmannek! Különben ennél

is nagyobb bajban leszel!
– Igenis, főnök – suttogja a férfi összegörnyedve. – Hová visztek?

Gotham városába?
– A lószar városába – Batman vészjósló hangjától még engem is kiráz

a hideg. – És most fog be a pofád, különben megöllek!

Mr. Túsz halkan nyöszörög.
– Ne! – csattan fel Miss D. – Tedd el a pisztolyod, Batman! A főnök
azt mondta, nem. Sofőr, te meg az utat figyeld!
Jól van, srácok. Elégedett vagyok. Mindenki gyönyörűen alakítja a

szerepét.

Nyomom a gázt, és átkanyargok a csúcsforgalmon. Nem késhetek,

mivel a hotel tulajdonosa a hátsó bejáratnál vár, nehogy megijesszük a

vendégeket. A bejárathoz érve a fékre taposok. A tulaj már ott áll, ámulva
nézi, ahogy Batman előmászik a kocsiból, kivonszolja Mr. Túszt, a

vállára veti és a szállodába rohan vele.

Miss D.-vel mi is kikászálódunk és követjük.

A tulaj a kezembe nyomja a szoba kulcsát.
– Penthouse lakosztály, a legfelsőn.
– Köszönöm! – kapom ki a kezéből a kulcsot, ahogy elvágtatunk
mellette. – Itt hagyhatom egy kicsit a kocsit? Nem maradok sokáig!
Felliftezünk a lakosztályhoz, közben Mr. Túsz a lepedő alatt kapálózik

és vinnyog, míg Batman rá nem parancsol, hogy maradjon csendben.
Végiglökdösi a folyosón, be a szobába, ahol lekerül róla a lepedő, és Miss
D. felszólítja, hogy vetkőzzön, és vegyen fel egy parányi, fekete bőr

alsónadrágot. Amikor elkészült, Batman a baldachinos ágyhoz kötözi.
– Szexi! – morogja Miss D., miközben szemügyre veszi a hason fekvő

Mr. Túsz testét. – Megkaphatom most rögtön, Batman?
– Nem! – veti oda Batman. – A főnök azt mondta, ne érjünk hozzá!

Mr. Túsz vizet kér, és megengedik, hogy kortyoljon egyet a pohárból,

mielőtt a maradékot a hasára loccsantják. Miss D. élvezi a kínzó szerepét,

néhány jégkockát is a hasára ejt, és nézi, hogy a férfi hogyan nyöszörög

és vonaglik. Nagy formában van.
– Ne lőjük le a nagylábujját? Eladhatnánk boszorkánysághoz – csattan

fel Miss D. gonosz nevetése.
– Ne, kérem, ne! – kiáltja Mr. Túsz. Fázik, vizes és rémültnek tűnik,

de az alsónadrág mozgolódásából látom, hogy nagyon izgatónak tartja az
egészet. – Ó, Marilyn, Marilyn, hol vagy már?

– Marilyn? – mordul fel Batman. – Ki a francról beszélsz?
– A világ legszexisebb asszonyáról – Marilyn Monroe-ról.
– Fog be a pofád! – csattan fel Batman. – Marilyn Monroe halott, te

kibaszott hülye! 1962-ben meghalt!

Ingerült pillantást vetek Batmanre. Marilyn nem halt meg! Ez nincs a

forgatókönyvben.
– Vagy nem? – rögtönöz Batman. – Jobb lesz, ha nincs életben,

különben nagyon dühös leszek!

Elfojtok egy kacajt. Ez már kezd nevetséges lenni. Remélem,

Marilynem már a végszóra vár. Nem bánta, hogy az utolsó pillanatban

szóltam, de még el kell készülnie. Mostanra már itt kellene lennie.

Idegesen pillantok az ajtóra.
– Add ide az ujjad! – követeli Miss D.
– Ne! Ne! Ne! – visít a férfi, de Miss D. megragadja a hüvelykujját, és

megharapja, csak annyira, hogy összeránduljon.
– Au! – sikoltja. – Várjatok csak, Marilyn nagyon is él, és meg fog

menteni! – Ebben a stílusban zajlik tovább a dolog, míg Batman és Miss

D. is kiélvezik a helyzetet, és apró kínzásokat eszközölnek Mr. Túszon.
Megnézem, mennyi az idő. Hol vagy már, Marilyn? Nem tudom, meddig

tudjuk még húzni.

Hirtelen kivágódik az ajtó, és ott áll Marilyn ikonikus fehér ruhájában
és tűsarkújában. Platinaszőke hajával, vörös ajkaival döbbenetesen

hasonlít az eredetire. Elszabadul a pokol. Miss D. sikoltozik, miközben

Marilyn a szobába veti magát:
– Bumm! Bumm! Bumm! Ezt kapjátok ki! – kiabálja Batmannel

tusakodva. Néhány eszeveszett pillanat, és a két emberrabló felszívódik,

és pedig végignézem, ahogy Marilyn elvágja Mr. Túsz kötelékeit. A férfi

csordultig tele van hálával és szerelemmel.
– Jól van, jól van – zihálja a nő. – Most már biztonságban vagy.

Nagyon csúnyán bántak veled azok a rablók?

A férfi köré fonja napbarnított karjait. Az hirtelen hüppögni kezd,

mint valami elhagyott gyerek, és Marilyn dús kebleibe kapaszkodik.

Mélyen egymás szemébe néznek. Aztán Marilyn lassan feláll,
kicipzározza a ruháját, kilép belőle, és feltárja csipkés fehérneműjét:

kivirágzik a szerelem.
– Extrákat is kértél – mosolyog.

Átnyújtok neki egy kosárkát, mely egy vibrátort, síkosítót, análdugót,

bilincset, nyakörvet és mellbimbó-csipeszeket tartalmaz.
– Igen, igen, úgy van. – A férfi szava elakad izgalmában. A rémület

sikolyait, gondolom, hamarosan a gyönyör sikolyai váltják majd fel.
– Ss! Szeretned, tisztelned és engedelmeskedned kell! – villantja fel

Marilyn legragyogóbb hollywoodi mosolyát.
Mr. Túsz izgatottan bámul, miközben Marilyn a csípőjét tekergeti,

végigfuttatja ujjait a mellein, majd le, feltárt privát régiói felé.
– Mmm! – nyög fel izgatóan. A férfi mellé térdel, és szorongatni,

húzni és csavarni kezdi a mellbimbóit. Aztán felteszi rájuk a csipeszeket,

csak hogy azonnal le is vegye, majd mégis visszategye. Nagy örömét leli
ebben a tortúrában, amitől a férfi teljesen begerjed. Az alsónadrágja
mintha mindjárt szétrepedne. A nő a fülcimpájába harap, és a fülébe

suttogja:
– Mit kell csinálnod?
– Szeretnem, tisztelnem és engedelmeskednem neked.
– Így van. Van nálam valami, amivel emlékeztethetlek, hogy én

vagyok az úrnőd, és te az enyém vagy.
– Imádlak, Marilyn!
– Egy nyakörv. Mindent meg kell tenned, amit mondok. A rabszolgám

vagy. Semmi nyafogás, csak engedelmeskedsz! – jelenti ki hidegen.

Szorosan rögzíti a nyakán az örvet, rácsatolja a pórázt, és hanyatt löki a

férfit. A feje föle szögezi a karjait. Katt, a bilincs is fenn van a csuklóin.
– És most ki fogsz nyalni – dorombolja, miközben már készül is

levetni csipkés bugyiját.

Ideje távoznom. Lábujjhegyen az ajtóhoz osonok, kisurranok, és

becsukom. A földszinti bárban ott találom Miss D.-t és Játékszert, immár
a Batman-jelmez nélkül. A csapos épp mojitót szolgál fel nekik, amiből

még egyet rendelnek, amint meglátnak.
– Szent szar! – szólal meg Miss D. széles vigyorral. – Ez király volt,

Ems!

Játékszer jól mulat valamin.
– És a többit is bökd ki, Miss D.
Bűntudatosnak tűnik.
– Becsúsztattam Mr. Túsz tárcájába egy cetlit a telefonszámommal.
– Nem véledenül hívunk piranhának – felelem.
Nagyot kortyolok az italomból. Megcsörren a telefonom, előveszem.

Nem ismerem fel a számot.
– Halló?
– Halló, itt Mr. Fekete asszisztense. Mr. Fekete ma este vacsorázni

viszi. A Nobuba, kilenckor.

Az órámra nézek. 7:15 van. Fogcsikorgatva válaszolok:
– Mondja meg Mr. Feketének, hogy ha vacsorázni akar velem, ő maga

is fel tudja emelni a telefont, hogy meghívjon.
– Attól tartok, nem mondhatok neki ilyet – feleli az asszisztens

idegesen. – Leharapná a fejemet. Igen elfoglalt.
– Ebben az esetben azt javaslom, hogy küldjön neki egy e-mailt, és

magyarázza el neki, hogy nem fogok az asszisztensével megbeszélni egy

randevút. Viszlát!

Azzal leteszem. Miss D. és Játékszer gratulálnak, amiért

megmondtam a magamét. Nem akarok goromba lenni az asszisztensével,
de Mr. Feketének fel kell fognia, hogy van, ahogy nem lehet egy nővel

viselkedni.
– Az a baj, hogy kezdem elveszíteni a türelmemet Mr. Feketével

szemben – ismerem be elkeseredetten. – Egy nárcisztikus emberrel járok,
aki őrülten szerelmes – saját magába. Mással se törődik, csak a saját

érzéseivel, és nulla empátia szorult belé, ha másokról van szó.
– Na és elmész vele ma este? – firtatja Miss D.
– Nem, ismeri a feltételeimet. – Elég makacs tudok lenni, ha akarok.

Az nem létezik, hogy valaki az asszisztensével hívasson meg vacsorára.
– Tudod, hogy ezzel azt kockáztatod, hogy véget vet a dolognak? –

mered rám Miss D.

Ha lenne egy milliomosa, bármit megtenne, hogy boldoggá tegye az
illetőt, de én nem ilyen vagyok. Nálam meg kell lennie az érzésnek is.

Miközben Miss D.-re meredek, az a sejtésem támad, hogy Mr. Fekete

iránt sosem fogok így érezni. Az iránt a férfi iránt, akivel hosszú távú

kilátásaim vannak, legalább úgy kell éreznem, mint Aidan iránt,

különben semmi értelme.
– Tényleg benne van ebben a szíved is, Emma? – kérdezi Játékszer.
– Nem tudom. Jól érezzük magunkat, találkozgatunk – azt hiszem,

nem is igen több ennél. – Eszembe jut néhány szép emlék Mr. Feketéről,
és hogy milyen kedves és elbűvölő tud lenni, ha akar. Szívesen kényeztet,
az ágyban is nagyszerű, és ami mindennél fontosabb, megvan benne az a
bizonyos idősebb férfi dolog. – Talán hagyok az egésznek még egy kis
időt.

– Csúnyán bánsz vele, szóval odalesz érted! – jelenti ki Miss D. is.

Iszik még egy italt. Mit gondolsz, Marilyn végzett már?
–Vagy őt is Batmannek kell megmentenie? – reménykedik Játékszer.

Nevetek.
– Szeretnéd, mi? Gyertek, igyuk meg, és tűnjünk el innen, mielőtt

lejönnek.

Kilencedik fejezet

„Ne engedd, hogy negatív és mérgező emberek
költözzenek a fejedbe. Emeld meg a lakbért, és rúgd
ki őket!

Robert Tew

Olykor minden nőnek szüksége van némi időre férfiak nélkül. Én a
barátnőimmel töltöm ezt a szabadidőt. A pincérnőnknek fel sem kell
vennie a rendelést a komplett angol reggelinkre, mivel évek óta járunk
ide. Minden szívfájdalmunkkal itt, a mi kis törzskávézónkban birkóztunk
meg. Mindig igyekszünk időt szakítani egymásra, még ha az élet közbe is
szól. Egyikünk sem akar elveszni a mókuskerékben, az esztelen, de
sehová sem vivő rohanásban, amelyben az élet életünk párjai körül forog.

– Kérhetnék még egy angol reggelit két szelet vajjal és pirítással? –
kérdezem a pincérnőt.

Trolley Dolly gyanakvó pillantást vet rám.
– Tudom, hogy ma nem számolgatjuk a kalóriákat, és kényeztetni
fogjuk magunkat, de nem volt még elég? Csak nem vagy terhes?
Miss D. döbbenten, tátott szájjal mered rám.
– Gyereket vársz! Mr. Feketétől!
– Te jó ég! Dehogyis. Soha! – nevetek. – Bár tényleg azt mondta, hogy
fel kellene hagynom az üzlettel, és szülnöm pár gyereket. Minthogy jó
tenyészkanca válna belőlem, és ezért vagyok ezen a világon.
– Ezt komolyan mondod? – mered rám Trolley Dolly elszörnyedve. –
Én előbb választanám a spermabankot, mint egy hímsovinisztát.
– Én is – kacagok.
– Mondtam neki, hogy jó fogás vagy, amikor bemutattalak titeket
egymásnak. Te megtartod a férfiakat. De talán ideje lenne visszadobnod a
mély vízbe. Végül is bőven van hal a tengerben.
– Csak szexre használom.
– Helyes – feleli Trolley Dolly.
– De a legjobb benne a bankszámlája – jelenti ki tárgyilagosan D.

– Fogd be! – vakkant rá Trolley Dolly.
– Miért? – sértődik meg a tágra nyílt szemű Miss D.
– Nyugi, D.! – szólok rá. Mindannyian megértjük egymást ennél az

asztalnál, és épp ezért szólunk rá gond nélkül valakire, hogy fogja be, ha

hülyeséget beszél.
– Igen – helyesel szárazon Trolley Dolly. – Mind szeretünk, de a pénz

nem beszél. Úgyhogy fogd be.
Egy pincérnő éppen kihoz egy tányér szalonnát, tojást, kolbászt, babot

és krumplilepényt az asztalunkhoz, amikor Mrs. libben be az ajtón
edzőszerelésben, és rendkívül izgatottnak tűnik.

Úgy tűnik, Trolley Dolly örül az én kis reggeli meglepetésemnek. Az

arca gyönyörteli kifejezést ölt a Mrs.-szel és férjével töltött Valentin-napi

partim emlékére.
– Szia! – édeleg máris. – Micsoda meglepetés! Szóval a tiéd a plusz

adag reggeli. Remek, hogy itt, a való világban is találkozunk.
– Jó itt – veti rá magát Mrs. a kajára. – Muszáj kicsit összejönnöm a

csajokkal, és távol lenni otthonról. Szexpartikra járok, akárhányszor

konditerembe megyek, összejön a nagy O, mint ma reggel is, de ez mind

semmi ahhoz képest, ami tegnap éjjel történt!
– Orgazmusod van a konditeremben? – ámuldozik D. tátott szájjal.
– Igen. Ma reggel háromszor is volt: a labdán, talajgyakorlat közben,

és lábnyújtásnál – mindhárom fene nagy O volt.
– Bámulatos! – Miss D. szeme tágra nyílik a gondolatra.
– Sportgazmus, így hívják. A példaképem, Alfred Kinsey találta ki

1953-ban, és keresztre feszítették érte. De jó neked! – sóhajt fel Trolley
Dolly. A gondolatra izgatottan csillog a szeme. – Na de mi történt múlt

éjjel?
– A férjemmel és a gyerekekkel moziztunk egyet a kanapén.
– Nagyon meghitten hangzik – jegyzem meg.
Mrs. belekortyol a habos kapucsínóba, mielőtt folytatja.
– Az első film oké volt. A második kész katasztrófa. A gyerekek

véletlenül egy szexfelvételünket tették be.
– Jaj, ne! – nyögök fel.
– Jaj, de. Nincsenek gátlásaim a szexualitásommal kapcsolatban, de

ezt nem tudom, hogyan kezeljem. El kellett jönnöm ma reggel otthonról,

hadd magyarázza el apuci, hogy miért van a keze anyuciban.
– Szerintem menjünk át a borbárba, és rendeljünk egy üveggel, amint

kinyit – javaslom.
– Benne vagyok – vágja rá Mrs. Felvillant egy mosolyt is, amikor két

közös barátnőnk, egyben KK-törzstagok, jelennek meg az asztalnál.
– Reméljük, nem baj, ha csatlakozunk, hölgyeim – szólalnak meg

kórusban. – A férjed azt mondta, hogy rád fér ma egy csajos nap.
– Persze, hogy nem!

Mindkettejüket jól ismerem. Smaragdsziget úgy csatlakozott a
KK-hoz, hogy az egyetemi barátnői fizették be a huszonegyedik
szülinapjára, bár az ő játékszabályai eltérnek a legtöbb cicusétól.

Katolikus, és mindössze egyszer volt része szexben, a 18. születésnapján,

és nem kívánja megismételni, amíg meg nem találja az igazit.
Észveszejtően jó külseje ellenére a tiszta bőrét, hosszú, dús, fekete haját
vagy csábító, zöld szeme mélyének rejtelmeit dicsérő bókok sem veszik
le a lábáról. Bármelyik férfit vagy nőt az ujja köré csavarná, de számára a
játék csupán abból áll, hogy nézelődik, vagy velem ücsörög a bárban.
Magas, dús idomú barátnője, Pearl már más tészta. Elhivatott cicus, aki

mindig lelkesen veti bele magát az eseményekbe.
– Jó látni, Ems – köszönt Pearl, miközben arcon csókol. – Ezer éve.
– Én is örülök – mosolygok rá. – Hol bujkáltál?

Egy kicsit bánatosan sóhajt fel.
– Nem járok már szexpartikra.
– Tényleg? – kérdezem meglepetten.
– Az új barátom nem helyesli!
– Aha, értem. – A szingli cicák sokszor abbahagyják, ha olyan sráccal

jönnek össze, aki nem osztozik a partijaim iránti lelkesedésükben.

Gyakran újra felbukkannak pár hónap elteltével.
– Nagy kár – hiányozni fogsz! Na és ki az a szerencsés?

Boldogan mosolyog.
– Remek fickó. Jóképű, szexi és nagyon gazdag. Igyekszem hű

maradni, most, hogy együtt járunk.
– Amíg ez tesz boldoggá.
– Boldog vagyok. Azt mondja, én vagyok neki az igazi. De annak nem

örülök, hogy mennyit dolgozik. Alig látom.
– Ismerem az érzést – helyeselek. – Akár szingli is lehetnék, ha azt

nézem, mennyit találkozom a barátommal.
– Múlt szombaton szabályosan neki is estem. Svájcba kellett mennie

üzleti útra, és nehezen tudtam csak elérni. Egyszer még egy üzleti

megbeszélésről is kellett osonnia, hogy beszélhessen velem.
Eltöprengek, eszembe jut Mr. B. fura említése a nőről, aki nem járt

többet a partijaimra, miután egy barátjával kezdett járni. Összeszorul a

gyomrom. De hát csak nem játszik velem?
– Svájcba? Múlt szombaton? Ez furcsa. Ugye véletlenül nem

Davosba?
– De igen. Van ott egy nyaralója. Engem is elvisz majd. Azt mondja,

majd a kandalló előtt szeretkezünk – mosolyog rám. – Milyen
romantikus, ugye? És amikor visszatért a hétvégéről, kárpótlásként,

amiért távol volt, küldött nekem egy óriási csokor rózsát. Mondjuk a

liliomot szeretem, de mint kiderült, a személyi asszisztense cseszte el.

Lassan szólalok meg:
– A barátod ugye nem... Mr. Fekete, vagy igen?

De amint kimondom, már tudom is, hogy így van. Bár alig tudom

elhinni, ez mindent megmagyaráz: az irodába loholást, hogy a
telefonjához volt nőve a kiruccanásunk alatt, az eltévesztett virágokat.
Kijátszott minket ezzel a nővel. A cica meglepetten néz rám.

– Igen, Mr. Fekete az. Honnan tudod?
– Az a kibaszott, rohadék, kétszínű fasz! – tör ki Miss D.-ből, aki
eddig az arcán egyre növekvő dühvei hallgatott.
– Hogy dögölne meg! – acsarkodók.

Trolley Dolly közbeszól:
– Várjanak, hölgyeim! Nem fest ugyan jól a helyzet, de tényekre van
szükségünk, mielőtt a villamosszékbe szíjazzuk.
– Tudom, hogy igaz – felelem.

Fortyog bennem a harag. Megcsaltak. A cicusra nézek:
– Attól tartok, mindkettőnket megcsaltak.
– Micsoda? – az arca szétesik, elrettenve bámul rám.

Miss Smaragdsziget elernyeszti a vállát.
– Én nem is bízom a férfiakban. Betegségeket terjesztenek, teherbe
ejtik a nőket, és megcsalják őket. Ettől lesznek férfiak!
– Ne légy már ilyen nevetséges! – forgatja a szemét Miss D. – Rád

férne egy jó kefélés!
– Elég legyen! – robbanok ki dühömben.
– Mióta jártok? – kezd bele Trolley Dolly a keresztkérdéseibe.
– Hat hete – feleli Pearl nagyot nyelve.
– Hogyan ismerkedtetek meg?

– Ő üldözött engem.
– Szóval üldözött. Mikor és hogyan?
– Barátokkal voltam vacsorázni. Ő pedig küldetett egy üveg pezsgőt

az asztalunkhoz, egy levélkével, hogy milyen elragadó vagyok.
– Mikor feküdtél le vele?
– Pár héttel később.
– Hol?
– A lakásán.

Nem kell többet hallanom.
– D., rendezd a számlát! Átmegyünk a túloldalra. Van egy ötletem.
Mind az öten átmegyünk az úton, egyenesen a borozóba Előveszem a

mobilom, és felhívom Mr. Feketét. Fel is veszi, én pedig kihangosítom.
– Szia, drágám! – szól bele.
– Szia! – mondom édeskés hangon.
– Milyen jó hallani a hangodat! Hiányoztál.
– De édes vagy!
– Küldjem el érted a sofőrömet? Nagyon szeretnélek látni.
A másik barátnőjének elkeskenyedik dühtől szikrázó szeme. Pár perce

még le volt nyűgözve tőle. Most pedig arrogáns önzése haragra szítja.

Elvigyorodom, és az ajkamra szorítom az ujjamat, hogy

emlékeztessen, maradjon még csendben.
– Nem akarsz eljönni velem ma este a szexpartira?
– Komolyan? – harap rá izgatottan. – Ó, drágám, tudtam, hogy egyszer

csak észhez térsz! És az azt jelenti, hogy benne vagy egy hármasban is?
– Jó sok hármas lesz! – jelentem ki.

Mellettem Mrs. és Trolley Dolly igyekszik elfojtani a nevetést,

miközben bökdösnek.
– Ó, drágám, ott leszek veled! Alig várom, hogy osztozhassak benne

veled – de persze mindig te leszel nekem az első. Mindig. És mi a cím?

Besétált a csapdámba.
– Van egy gyönyörű nő, aki majd csatlakozik hozzánk. A neve Pearl.

Gyöngyös tangát hord.
– Hogy is mondhatnék erre nemet? – dorombolja.

Készen állok rá, hogy meghúzzam a ravaszt.
– És van itt egy érdekes dolog is; azt mondja, hogy jártál már benne.
– Micsoda? – ártatlannak hangzik, de tudom, hogy ez csak trükk.
– Hadd mondjam ki kereken: hogy őt is dugod. Szóval miért nem

jövünk össze mind a hárman, mielőtt elviszed Svájcba?

Síri csend.
– Te kibaszott szemétláda! – Pearl hangja rekedten és érzelmektől
túltöltötten cseng. – Azért nem hagytad, hogy szexpartikra járjak, mert te

akartál elmenni Emmával!

Nem tudom tovább magamban tartani a dühömet.
– Soha többé ne hívj, baszd meg! És ugyanez vonatkozik az
asszisztensedre is! Menj a picsába! – azzal leteszem.
– Szép munka volt, Emma! – dicsér meg Trolley Dolly. – Bár soha ne

mutattalak volna be titeket egymásnak!
– Kibaszott pöcs! – közlöm vehemensen.
Mind összenézünk, és a haragom az őrült helyzet feletti derültséggé

változik. Trolley Dolly rendel egy üveg bort, és nevetni kezdünk azon,
hogy a barátom egy kétszínű csaló.

Őrület az életem.
És azt hiszem, megint egyedülálló nő vagyok.

Tizedik fejezet

„Az élet sok-sok fejezetből áll. Egyetlen rossz
fejezet még nem jelenti, hogy itt a könyv vége.”

Rob Lloyd

Másnap későn, délután ébredek a telefon csörgésére, és még álomittasan
veszem fel, még a hívó számát sem nézem. Csak hajnalban kerültem
haza, és még félálomban vagyok, félig-meddig arra számítok, hogy Mr.
Fekete lesz a vonal túlsó végén, vagy magán kívül, vagy könyörögni fog,
hogy fogadjam vissza.

– Halló – sóhajtom.
– Emma, itt papa – az ezredes hangja alig hallható suttogás. Idegesnek
tűnik.
– Szia. Minden rendben van? Furcsa a hangod. Megfáztál? – nagyot
ásítok, miközben kezdek kikeveredni az álom bódultsá– gából.
– Nem, nem erről van szó. – Még mindig furcsán cseng a hangja.
– Valami baj van? – kérdezem.
– Igen. Mamával.
– Mi van vele? Jól van? – Zakatolni kezd a szívem. A vonal túlsó
végén hosszú szünet, amitől még rosszabbul érzem magam. Végül
megszólal:
– Nem beteg. De jó lenne, ha azonnal elmennél hozzá. Szüksége van a
támogatásodra.
– Nem értem! Mi a baj? Mondd már!
– Csak menj el hozzá!

***

Dübörgő szívvel érkezek a testvéreimmel buckinghamshire-i családi
otthonunkba. Miután papa nem volt hajlandó részleteket közölni, amint
letette, felhívtam őket. Mamát is hívtam, de nem vette fel a telefont,

amitől még nagyobbra nőtt bennem a .szorongás. Georgie és Jonny

rögtön ráálltak, hogy velem jöjjenek, amikor hallották, hogy milyen
aggodalmas a hangom, én pedig felvettem őket, és együtt száguldottunk

le az autópályán, mind tele félelemmel attól, hogy mire érkezünk.

Kopogtatok az ajtón, nem akarom használni a kulcsom, hacsak senki

nem nyitja ki. De nincs rá szükség: mama nyit ajtót. Riadtan meredek rá.
Az én mindig tip-top, elegáns anyám lompos és rossz bőrben van. Az
arcára ülő fájdalom csomót köt a gyomromra félelmemben. Csak arra

tudok gondolni, hogy halálos betegséget diagnosztizáltak nála.

Megölelem, a többiek is kivárják a sorukat, hogy magukhoz

szoríthassák. Mindkettejük arca rémült; látom rajtuk, hogy mind

ugyanarra gondolunk.
– Mi a baj? – kérdezem átengedve Georgie-nak az ölelést.
– Jól vagy, mama? – kérdezi Jonny is aggodalmasan.
Őanyasága kábultan néz ránk, aztán színtelen hangon megszólal:
– Papáról van szó.

Meg vagyok döbbenve.
– Micsoda, ő beteg?
– Igen, beteg, a feje. Papa elhagyott.
Döbbent csend támad. Mr. Fekete miden hűtlensége elhalványul

emellett.
– Mi? – csak ennyit tudok kinyögni.
– Most viccelsz? – kérdezi hitetlenkedő arccal Georgie is.

Látom rajta, hogy ugyanazt gondolja, amit én. Az ezredes elhagyta
volna őanyaságát? Az nem lehet. Szétszakíthatatlan kötelék, életünk
kősziklái. Ez nem lehet igaz, ugye? De anyám rettenetes arckifejezése, a

reménytelen fájdalom, arról árulkodik, hogy az.
– Megismerkedett valakivel – mondja ugyanazon az iszonyatos

hangon, és megborzongok a rettenettől.
– Nem! – kiáltok fel.

Mama sarkon fordul és bemegy a társalgóba, mi pedig utána. Felemeli
az ott várakozó tele pohár Pinot Noirt, és nagyot húz belőle. Most látom

csak, hogy a szeme duzzadt és vörös, és miközben leülünk, igyekszik
nem sírni, és próbál nem nézni a szobában mindenütt ott lévő családi

fotókra.

Megfogom a kezét.
– Mama! – Meg akarom mondani neki, hogy szeretjük, de alig tudok

megszólalni. Még mindig csak próbálom felfogni.
– Hogy történt? – ereszkedik le Georgie a kanapéra anyám mellé. –

Sejtetted előre?

Jonny annyira szenved, hogy meg se tud szólalni, inkább némán

álldogál a kandallónál, kezét ökölbe szorítva és a zsebébe dugva.
Őanyasága megrázza a fejét.

– Sejtelmem sem volt róla – feleli szomorúsággal terhes hangon. –
Meghívott a kocsmába egy késői ebédre. Azt mondta, el kell mondania
valamit. Az hittem, azt fogja, hogy csődbe ment, vagy elment egy
kuplerájba – valami ilyesmit, valamit, amivel meg tudtunk volna birkózni
– mi ketten, együtt. – Remeg a keze, az ajkai is reszketnek. – De nem
erről volt szó. Amint beléptem a kocsmába, már láttam is az arcán, hogy

valami sokkal rosszabbról van szó.
– Gyerünk, mama, mondd csak el! Mondj el nekünk mindent! – A

bárszekrényhez lépek, megkeresem a legnagyobb poharakat, és bort

töltök, aztán kiosztom a poharakat.
– Azt mondta, hogy viszonya van. Egy harmincas nővel, lengyel,

masszázsterapeuta. Megkérdeztem a papátokat, hogy szereti-e. Azt

mondta, igen.

Zúg a fejem. Úgy kell összeszednem magam.
– Papa nem is szereti a masszázst – motyogom zavartan. Kezd rám

zúdulni a fájdalom lavinája. Nem érzem szilárdnak a talajt a lábam alatt.
Kezd eltűnni alólam, és úgy érzem, mintha rettenetes, gyomorforgató
zuhanásba kerülnék. Belekapaszkodom abba, ami a legjobbnak tűnik.

– Lehet, hogy csak egy ostoba kis kaland. Valamiféle kapuzárási

pánik. 60 éves!
– Lehet, hogy ez is benne van, de elhiheted, hogy halálosan komolyan

gondolja. Már tart egy ideje a dolog, és eltökélte, hogy új életet kezd
azzal a nővel. És nem is csak a romantikáról van szó. Apátok azt mondta,
hogy ő a lelki társa. És az üzlettársává teszi.

Mindannyiunknak eláll a lélegzete. Ez rettenetes! Több annál, mint
hogy egy idős férfi belebolondul egy fiatalabb nőbe. Nyilvánvalóan teljes

egészében le akar számolni a korábbi életével. Alig tudom felfogni.

Annyira megszoktam, hogy ez az otthonom, hogy az ezredes és
őanyasága egy és ugyanaz – vagy legalábbis egy érmének a két oldala.

Mindkettejükre szükségem van, hogy egyensúlyt hozzanak az életembe,

hogy biztonságérzetet nyújtsanak, szilárd alapokat. Tényleg vége lesz

mindennek, csak így?
– És te mit mondtál neki? – suttogja Georgie könnyes szemmel.
– Megköszöntem, hogy közölte velem, felálltam, és kisétáltam a

kocsmából.
– Ez őrület! Nem lehet igaz! – meredek rá zavartan, a fejemet rázva.
Mama arca feszült a bánattól.
– Attól tartok, így igaz. Harminc évi házasság után, miután

felneveltem egy családot, támogattam a férjem karrierjét, és kényelmes
otthont biztosítottam neki, lecserél egy újabb modellre.

Ezt már alig-alig bírom. Georgie könnyekben tör ki, Jonny pedig csak
bámul ki az ablakon. Megfogom anyám kezét, és tehetetlen vagyok, nem
tudok vigaszt nyújtani neki, amint ott áll élete romjain.

Tízcsillagos másnaposság.
Napfény kukucskál be az ablakon, vagyis már jócskán reggelre járhat.
Nem is tudom, hol vagyok, míg fel nem fogom, hogy otthon, a régi
szobámban, és egyszerre minden megrohan. Hogy boroztunk és késő
éjszakáig beszélgettünk, megtárgyaltuk apámat és a szörnyű csapást,
amelyet ránk mért. Arra sem emlékszem, hogy hogy kerültem ágyba, de
itt vagyok.

Résnyire nyitom a szemem, fel akarok kelni az ágyból, de úgy érzem,
mintha az éjjel a kövér Rosemaryvé váltam volna A nagyon nagy óból. A
pluszsúly az ágyhoz szögez, visszahúz. Meg sem tudok mozdulni.
Mintha egy örökkévalóság óta feküdnék itt toxinokban pácolódva, mire
végre teljesen kinyitom a szemem dübörgő másnaposságomban. A
vörösbor mindig ezt teszi velem, ezért is iszom nagyon ritkán. Legalábbis
vödörszámra. De hát azt hiszem, a tudat, hogy az ember családi élete
tönkrement, némiképp befolyásolja az ítélőképességét. Totális feledésbe
ittam magam tegnap este.

A lábaim mintha ólomból lennének, amikor végre sikerül
kimanővereznem magam az ágyból, és megpillantom magam a tükörben.
A szemceruzám elkenődött, a hajam rosszabb, mint egy madárfészek.
Felsóhajtok, amikor hiába próbálom meg átfésülni kézzel. Aztán megint
belém hasít, és megborzongok.

Az apám faképnél hagyta anyámat egy nőért, aki akár a nővérem is
lehetne!

Könnyek csípik a szemem, mindössze napokkal ezelőtt éreztem