Emma Sayle - A maszk mögött

– Szóval szeretnél játszadozni?
– Nem – feleli a nő az ajkába harapva. – Vagyis lehet... nem tudom...

majd meglátom...

Teljesen beindult a parti és mindenki pompásan érzi magát.

Kimegyek a nagy hálószobából és Kittybe botlom, aki éppen engem

keres.
– Mi az? – kérdezem. Miss D. biztosan máris bajt kevert...
– Helyzet van, itt a rendőrség,
– Micsoda? Miért?
– A jelek szerint valaki betelefonált, és azt mondta, hogy itt

fiatalkorúak is szexelnek.

Nem ciak megdöbbenek, de fel is háborodom.
– Micsoda marhaság; Mindenkit ledekkoltunk. Mindenki, aki ítt van,
bőven dmúlt 21.
– Tudom – feleli Kitty tehetetlenül – De Jupiter azt mondja, nem

tágítanak, körül akarnak nézni. Alaposan átvilágítottam mindenkit.

Garantálom neked, hogy itt nincs egy fiatalkorú sem.

Felsóhajtottam.
– Tudtam, hogy a friggatriszkaidekafóbiám nem véletlenül
jelentkezett. De ne aggódj! A zsarukat bízd csak rárn! – Azzal legszebb
mosolyomat öltöm fel, és oldalamon Kíttyvel a lépcső felé indulok, és
épp időben érkezünk, hogy meglássuk Rockot, aki lefelé menet
szembetalálkozik a két felfelé tartó rendőrrel.

Mindössze egy alul kivágott Agent Provocateur bugyi van rajta, a
mellbimbóin rózsaszín bojtok, és combig érő csizma.

– ’Stét, biztos urak – mosolyog rájuk, és megszorongatja óriási
kebleit. – Nem akarják megsímogatni? Imádom az egyenruhás férfiakat,

még ha csak jelmez is.
A rendőrök zavartan kapják félre a pillantásukat. Az egyik megszólal;
– Mi a londoni rendőrségtől jöttünk, kisasszony. Megmondaná a

nevét?
– Rock – dorombol.
A férfi előhúz egy noteszt.
– Rock? Megmondaná a teljes nevét és a születési idejét, kérem?
– Csak szólítsanak Rocknak. Maguk, fiúk, olyan kemények lehetnek,

mint a kőszikla, lefogadom – incselkedik velük, és a nadrágjukra síklik a
pillantása – Szívesen leterítenék két ilyen nagyfiút. Mi a küldetés, biztos

urak?
A rendőr köhécsel.
– Értesülésünk szerint lehetséges, hogy fiatalkorúak is vannak a

területen.

Rock nem igazán figyel rá.
– És az én parancsomra nem kíváncsiak, fiúk? Fogadok, hogy

imádnák a mézesbödönömet.

Idejük sincs válaszolni, mert Rock máris szétcsúsztatja a lábát, és

megérinti duzzadt mézesbödönét.
– Le fognak tartóztatni, amiért lyukas a bugyim?
– Elég volt, Rock! – szólok rá higgadtan, miközben elébük sietek a

lépcsőn. – Segíthetek, uraim?

Rockot azonban nem lehet leállítani. Csillapíthatatlan vágy szállta

meg egy kis édeshármas után.
– Lesegíthetem magukról az uniformist, biztos urak? Jó keményet

dughatnánk, higgyék csak el!
A rendőrök most már teljes zavarban vannak, nem tudják, mihez

kezdjenek ezzel a gyönyörű, meztelen nőtől érkező, nagypofájú

kacérkodással. Ilyet még nem láttak.
– Öö – motyog az egyikük, miközben rám néz. – Szolgálatban

vagyunk, kisasszony.

Gyorsan Kittyhez fordulok.
– Lekísérnéd, kérlek, Rockot a földszintre?
Miközben Rock fülébe suttog valamit, és elvezeti, én mély levegőt

veszek, és a ház minden zugából hallatszó nyögdécselés, sóhajtozás és

sikoltozás ellenére megpróbálok komoly beszélgetést kezdeményezni.
– Miben segíthetek? Emma Sayle vagyok.
Az egyikük, fáradt, kék szemű, felsóhajt, és így felel:
– Igen, mind tudunk a Killing Kittensről. Tudjuk, hogy maguk nem

szegnek meg semmilyen törvényt, de azt a fülest kaptuk, hogy fiatalkorú

is szexuális tevékenységet folytathat a területen.
– Biztosíthatom önöket róla, hogy ez nem igaz – szegem fel az állam.
– Maga legalábbis ezt mondja. De muszáj ellenőriznünk.
– Természetesen. Megértjük. Boldogan kalauzolom körbe önöket.

Kérem, kövessenek!
Ebben a pillanatban Jordie jelenik meg a lépcső tetején, csupán

mindössze egy tangában és fémsarkú cipőben. Azonnal felcsillan a

szeme, amint megpillantja a rendőröket.
Na ne, kezdődik elölről!
– Á, srácok! – szólal meg az ajkát nyalva. – Imádnám, ha

bekasztliznátok! Nem akartok feljönni velem az egyik játékszobába?

Akár most is megbilincselhettek, ha úgy tetszik!

Égnek emelem a tekintetem.
– Jordie, ezek igazi rendőrök, a londoni rendőrségtől jöttek.

Egy pillanatra döbbenten bámul, aztán elneveti magát.
– Ugyan, dehogy! Srácok, nagyon be vagyok gerjedve, és imádom a

jelmezeket. Rohadt jó a buli, Emma!
– Menj le a földszintre, Jordie! Most! – parancsolok rá. – Miss D.

hozott egy dupla dildót, azzal majd elleszel. Gyerünk!
Nem kell aggódnom, hogyan fegyverezzem le a két rendőrt:

mindketten tátott szájjal állnak előttem.

Önkéntelenül elnevetem magam.
– Fogadjunk, hogy az őrsön sorsot húztak, hogy ki jöjjön ki ide.

Voltak már valaha orgián?
Fáradt kék szemű elvigyorodik, és annyit felel:
– Öö, nem.
– Garantálhatom, hogy ez a parti teljesen tiszta. Itt nincsenek

fiatalkorúak. Békét és nyugalmat viszont nem garantálhatok önöknek egy
háromszáz fős orgia kellős közepén.

Magamban mosolyogva vezetem fel őket a gyertyafényes

hálószobákhoz. Azt se tudják, merre nézzenek, mikor meztelen testeket
látnak vonaglani mindenfelé. Egy nő élvezettel sóhajt fel, amint egy
álarcos férfi mélyen beléhatol merev péniszével. Mellette két másik nő

felváltva elégít ki orálisan valakit. Másik szobába lépünk, ahol két
középkorú párt és egy nőt találunk meztelenül kiterülve az ágyon, akik

fesztelenül cseverésznek arról, hogy vasárnap vacsorára sütögessenek
együtt valamit, és hogy vajon bárány vagy marha legyen–e. A sarokban
egy nő feje jár fel-alá, miközben párja péniszét simogatja, szopja és

nyalogatja.
– Rossz kis feleség! – nyögi a férfi.
– Azt hiszem, eleget láttunk – jelenti ki Fáradt kék szemű.

Kollégáján csillapíthatatlan tüsszögésroham tör ki. Gondolom,
túlterhelődött a központi idegrendszere. Rövidre zárt az agya. A
homlokán kiütő verítékből gyanítom, hogy szex jár a fejében.

– Biztosak benne, uraim? – kérdezem nyájasan. – Az alagsort is

megmutathatom, ha óhajtják.
– Nem, köszönjük! – vágja rá gyorsan az egyik. – Jobb, ha indulunk.
– Szóval nem akarnak leugrani?
– Nem. De köszönjük, hogy körbevezetett minket. – Kollégájával

együtt kipirultak, zavarban vannak, és szemmel láthatólag alig várják,
hogy indulhassanak már. – Utána kell néznünk még egy másik fülesnek
is, de köszönjük az együttműködést.

– Örömömre szolgált, uraim – felelem, miközben lekalauzolom őket.
Próbálom nem elnevetni magam. Ez a két rendőr valószínűleg azt hitte,

nem lehet már újat mutatni nekik, de ilyet alighanem még sosem láttak.
Nem lep meg, hogy amikor Kitty kitárja előttük a dupla ajtót, csak úgy

iszkolnak kifelé.

Kittyvel egymásra nézünk, és felnevetünk.
– Vészhelyzet elhárítva! – jelentem ki vihogva.
– Fogadok, hogy valaki megszívatta őket.
– És most igyunk egyet! Megérdemeljük.
Egyenesen a bárba megyünk, és legurítunk pár jó kemény italt –

Stolichnaya vodkát.
Megcsörren a BlackBerrym, kiveszem a táskámból. Mielőtt a

kijelzőre pillantanék, már tudom is, hogy ki lesz az.
– Szia! – szólok bele. – Azt hittem, már alszol.

Lágy és szexi a hangja.
– A válaszodra várok.

Elmosolyodom.
– A válasz igen.
– Nem fogod megbánni.
– Tudom.
– Gyere vissza a Claridge sbe! Várlak.
– 20 perc múlva ott vagyok. – Leteszem a telefont, és Kittyre nézek.

Rám mosolyog. Már ismer.
– Menj csak! – mondja. – Érezd jól magad!
– Kösz, Kitty! Az meglesz.

Huszonötödik fejezet

„Az olyan emberekkel, akiknek nincs semmi hibája,
rendszerint az a baj, hogy biztos, hogy van valami
nagyon idegesítő erényük.”

Elizabeth Taylor

Csörög a BlackBerrym, a kijelzőjére meredek. Az apám az. Hiába hagyta
faképnél anyámat, a szüleim válásának traumája ellenére én sosem
akartam elveszíteni. Ám ő minden figyelmeztetés nélkül szétrombolta a
családot. Minden bizonyosságom elillant.

A neki írt e-mailem is eltűnt, és nagyon sokáig vártam hiába, hogy
halljak felőle.

És most végül megkeresett. Csilingel a telefon. Fel kell vennem,
különben abbahagyja, és apám csak a hangpostát hallhatja. Azt nem
akarom. Az az utáni hetekben, hogy otthagyta mamát, rosszul voltam a
rettegéstől, ha az ő neve villant fel a kijelzőn, de most már nem olyan
vészes. Elítéltem, de meg is bocsátottam, és borzasztóan hiányzott az én
ezredesem. Szeretem, és szükségem van rá. A kapcsolatunk örökre
összeköt minket. Felemelem a telefont, és beleszólok:

– Szia!
– Szia, Emma! – feleli lágyan. Most más a hangja. Gyengéd,
mindenféle parancsoló vagy önelégült él nélkül. – Hogy vagy?
Nagyot nyelek. Valami okból gombóc van a torkomban.
– Megvagyok. És te?
– Jól, köszönöm.
– Jó, hogy megint megjelentél az éterben. Azt hittem, nem tetszett az
e-mailem. Már jó ideje megkaptad.
Csend támad, aztán így szól:
– Fájt, Emma. Nehezemre esett elolvasni és megérteni, hogy mit
akarsz nekem mondani. Most már látom, hogy azelőtt csakis az én
feltételeim szerint akartam kapcsolatba lépni veled, és ez nem volt
helyes.

Elönt a boldogság. Rég vágytam már ezekre a szavakra.
– Tehát fel akarod építeni azokat a hidakat?
– Igen.
– Nagyon szeretném.
– Kész vagyok megpróbálni, Em. Hiányoztál. Minden rendben volt

veled?

Nem tudom, ugyan hol is kezdeném. Hogy az orromnál fogva vezettek

és kidobtak? Hogy megvertek? Hogy világszerte szerveztem

szexpartikat? Hogy megmentettem Miss D.-t önmagától, Mr. Túszt pedig
tőle? Hogy van egy hihetetlenül szexi, idősebb szeretőm? KVT-n és

hipnoterápián vettem részt?
– Öö – igen, minden rendben.
– Látom, nagyon jól megy az üzlet. Virágzik, nem igaz?
– Globális szintre lépünk, papa – jelentem be büszkén. Nem tehetek

róla, de meg akarom osztani vele a sikereimet. – Negyvenezer tag, és a
létszám nő. Rengeteg új területen terjeszkedek – fehérnemű, kellékek. Ez

csak a kezdet.
– Tudom.
– Tényleg? Honnan? – Most meglepett.
– Annak ellenére, amit esetleg hittél, én követtem az életedet –

kuncog. – De mielőtt még viccelődni kezdenél, nem, nem álltam be a
titkosszolgálathoz. Mindez a Google-nak köszönhető.

– Te rám kerestél?
– Igen, mégpedig minden pénteken, munka után.

Elmosolyodom, és összegömbölyödöm a kanapén.
– Na és te hogy vagy?

Az ezredes mégsem mondott le rólam. Örülök. Akárhogy is nézzük, a

válás minden életkorban traumatikus a gyerekeknek.

Úgy letaglózott, mint egy emeletes busz, de most már racionális

várakozásokkal kell élnem. Tudom, hogy az élet már soha nem lehet
olyan, mint volt, és hogy ő is megváltozott. Más életet él. Azt hiszem, el

kell fogadnom, hogy ezt akarja. Nem lesz több vasárnapi ebéd, családi
karácsony, szülők örökké együtt. Mindig elvártam a szüleimtől, hogy

hagyjanak a magam módján élni, úgyhogy gondolom, nekem is hagynom
kell őket.

Hosszas csönd támad, amíg megrágja a válaszát.
– Én is jól vagyok, Em. De telefonon nem lehet rendesen beszélgetni,

nem igaz? Nem akarlak zavarni, de szeretnélek látni.
A kibékülés időbe és erőfeszítésbe fog telni. A terápia segít

megbirkóznom a veszteséggel, a zavartsággal, és a vele járó haraggal.

Életem szilárd alapja most már én vagyok, és készen állok rá, hogy

elkezdjem begyógyítani a sebeket.
– Én is szeretném, papa.
– Örülök neki, Em.
– Én is.
Azt hiszem, kezdünk hozzászokni az új helyzethez – amennyire lehet.

Mind élünk, csak épp máshogyan. Őanyasága randevúzni jár, előre

tekint, nem hátra. Azóta újra találkozott papával, és képes volt kimondani

pár dolgot, amit ki kellett mondania. A szemébe nézett és közölte vele,

hogy egy nap majd öreg és beteg lesz, és hogy mindketten tudják, hogy a
masszőrnője akkor nem lesz ott vele. Papa nem szólt semmit, csak meredt

maga elé. Maradt a döntésénél, és ez valahogy segített mamának, hogy
továbblépjen. De most nem említem őt, és azt sem akarom, hogy papa

szóba hozza. Kínosan kerülöm, hogy felbukkanjon ebben a kényes
helyzetben, amikor apám meg én megtesszük egymás felé az első lépést.

– Szóval csak mi ketten?

Elönt a megkönnyebbülés.
– Tökéletes.
– Jó. Mit szólsz a jövő szombathoz? Beülhetnénk valahova egy

kávéra.
– Már meg is beszéltük – felelem.
– Alig várom.
– Majd felhívlak a héten, hogy lefixáljuk.
– Köszönöm, Emma.
– Mit?
– Hogy jó szándékot mutattál. Hogy elküldted az az e-mailt. Sokat

segített, tényleg.
– Örülök neki. Akkor jövő héten! – köszönök el, mielőtt leteszem.

Abban a fürdőszobában veszek kényeztető zuhanyt, amelyet maga

Elizabeth Taylor használt és imádott valaha. Richard Burtonnel második

otthonuknak nevezték a Dorchestert, és mindig ez a lakosztály volt az
övék. Félrehajtom a fejem a gőzölgő víz alatt, míg elég nem lesz, aztán
elzárom a csapot, és kilépek a fürdőszobába. Szégyentelen, régimódi

pompa, a rózsaszín olasz márványt külön Hollywood királynőjének

építették be. Itt, a Harlequin lakosztályban történt, hogy Elizabeth Taylor
tudomást szerzett rekordösszegű, több millió dolláros szerződéséről a

világ legdrágább filmjében, a Kelopátrdban, a moziban, amely

Hollywood egyik legnagyobb románcát lobbantotta lángra; amelynek

forgatása közben szenvedélyes szerelembe estek Richard Burtonnel.

Gyémántok kavalkádjával, vödörnyi itallal és a híres-nevezetes barátok

végtelen jövés-menésével ebben a lakosztályban húzódtak meg,

ahányszor csak a városban jártak. Biztos, hogy szeretkeztek is pontosan
itt, ebben a fürdőben. Sőt, a legenda szerint egy bacchusi éj után a
rózsaszín márványba vésték, hogy „RB xxx ET”, bár még nem találtam

meg. Saját élvezetem hajszolásával voltam elfoglalva.
– Emma, bújj vissza az ágyba! – szólít Ezüstróka. – Itt az ideje egy kis

reggeli gyönyörűségnek!
– Türelem rózsát terem! – kiáltok vissza mosolyogva.

Ezüstrókával erotikus körúton járjuk be London legjobb szállodáit. A

luxuslakosztályokban történnek a legjobb dolgok, miután az ember
kitette a „Ne zavarjanak” táblát. A szállodák remek helyek azokra a kis

extrákra, amelyek fokozzák az élvezetet. Ahányszor újabb zuhanyzóba
lépünk, Ezüstróka ragaszkodik hozzá, hogy avassuk fel, ő pedig mestere
a levehető zuhanyrózsáknak, amelyek – és ez bennük a legjobb –

masszázs fejjel is rendelkeznek. Ami a hálószobákat illeti, azokban is
számtalan hasznos kelléket lehet találni. A párna nem csak alvásra való –

két-három párna észbontó szexet eredményezhet. A szobaszerviz is
végtelen lehetőséget kínál: a jég, az eper, a tejszín és a behűtött bor még

ízletesebb, ha érzékeny pontokon alkalmazzuk. És utána jönnek a

takarítók, és minden újra makulátlanul ragyogó lesz. Véleményem

szerint a szállodákat szexre építették.

Ám ez a káprázatos lakosztály a kedvencem. Az ágytól eltekintve is

felavattuk már a berendezés nagy részét: a kanapét, az amerikai diófa
padlót, a selyemszőnyeget és a grandiózus ebédlőasztalt a kristálycsillár

alatt, amely Elizabeth Taylor szemkápráztató gyémántjait juttatta
eszembe. Még a lombos Hyde Park tágas térségére néző nagy teraszon is

szeretkeztünk, fényes nappal. Az jutott róla eszembe, hogy mekkora

felfordulást okoztam, amikor Kuvaitban az amerikai nagykövetség
tetején szexeltem – csak épp most a szeme sem rebbent senkinek.

A viszonyom Ezüstrókával nem afféle nagy szerelem, mint Elizabeth

Tayloré és Richard Burtoné, de nem hiányzik belőle a szenvedély.

Annyira heves bennem a szex utáni vágy, hogy a végén Ezüstróka még

kiég.

Türelmetlenül hív újra a hálószobából.
– Emma, nem jössz vissza az ágyba?
– Egy pillanat! – kiáltom, miközben alaposan bekenem magam a hotel

által oly figyelmesen biztosított mennyei testápolókkal.

A múlt héten a Killing Kittens csapata világszinten újabb ötezer taggal
bővült, a várólistánk pedig egyik napról a másikra megduplázódott,

miután egyik kihívó tagunk, akit Jessica Rabbitnek kereszteltünk, interjút

adott a The Sunnak. Exhibicionista hajlamaira tekintettel, amelyeket egy

valóságshowban is kamatoztatott, azt hiszem, nem csoda, hogy idomai és

nagy tányérszeme rengeteg figyelmet szerzett neki. Az interjú azzal a
címmel jött ki, hogy „Miért imádom a szexpartikat”, és arról vallott
benne, hogy az ő túlfűtött szexuális étvágyával mennyire szeret a Killing

Kittens orgiáira járni.

Nem panaszkodhatom, minthogy a weboldalunkon ma reggelre
ugrásszerűen megnőtt a forgalom, és a telefonunk is szakadatlanul

csöngött. Egy ideje nem láttam ugyan Miss Rabbitet a bulijainkon, mivel
a showbiznisz világába vetette magát, és újabb tévéműsorokban

szerepelt, de emlékeztetem magam, hogy ne felejtsek el köszönetét

mondani neki, amikor legközelebb látom.
Úgy érzem, magam mögött hagytam a nehéz időket. Miután

elengedtem az apám eltűnési mutatványa, valamint a Mr. Róka és Dougie

miatt érzett fájdalmamat, már nem érzem magam olyan elveszettnek és

magányosnak. A vállalkozásom pedig új szintre lépett. Most már havi két

partit rendezek. A londoniak mellett Dél- Franciaországban, New

Yorkban, Miamiban és Los Angelesben is partikat tervezek adni. Bízom
benne, hogy a fehérnemű- és erotikusjáték-kínálatom még több
orgazmushoz segíti az emberiséget. Nincsenek aggodalmaim a jövőt
illetően – izgalmasnak és lehetőségekkel telinek látom.

Azt nem tudom, a szerelmi életem merre tart, de a változás belülről

jött, és most boldogan vagyok szingli, élvezem az életet, és okultam a
múltbeli leckékből. Tudom, miféle férfiakat a legjobb elkerülni, és

várom, hogy megérkezzen az igazi. Addig pedig Ezüstrókával élvezem
életem legjobb randijait és a szexet. Ő is segített, hogy visszakerüljek a

rendes kerékvágásba.

Felkapok egy bolyhos köntöst, és visszamegyek a hálószobába, ahol

Ezüstróka az ágyban fekve, párnákra könyökölve vár rám. Amikor

meglát, boldogan elmosolyodik, és megjegyzi:
– Szokás szerint órákig voltál a fürdőben. Nem bújsz vissza végre az

ágyba?

Nevetek.
– Nem! Tudod, hogy nem tehetem. Most zuhanyoztam, és lassan

mennem kell.

Grimaszol egyet.
– És mi lesz a reggeli gyönyörökkel? Megtagadod tőlem?
– Ne panaszkodj már! – felelem, miközben leülök az öltözőasztalka
elé. – Hát nem bántam veled jól az éjszaka?

Felkel az ágyból, én pedig megcsodálhatom a testét. Klasszikus görög
szoborra emlékeztet: erős, atletikus, a férfiszépség mintaképe. Ahogy ott
áll teljes pompájában, kezd megingani az elhatározásom. Van még időm,

hogy megint belekezdjünk? Mosolyogva lép felém.
– De, és különösen élvezetes bánásmódban részesítettél – mormolja,

miközben odajön, és leül mellém a széles padra. Egymást nézzük a

tükörben, és kisimít a nyakamból egy nedves hajfürtöt.
– Szívesen tapasztalnám meg újra.
– Természetesen megteheted – mosolygok rá. A közelségétől teljesen

elerőtlenedek.
– Akkor csináljuk most! Utána lezuhanyozhatunk együtt. Felnevetek.
– Nem, most nem érek rá, te is tudod.
– Na persze. – Odafúrja a fejét, és megcsókolja még mindig nedves

bőrömet. – Akkor később? Mondjuk ma este?
– Talán – mosolygok. Hidratálót masszírozok az arcbőrömbe.
– Én is szeretném. De most készülődnöm kell – esküvőre vagyok

hivatalos.

Kiugrom a taxiból, és megpillantom Trolley Dollyt és Kitty Katet;
káprázatosán festenek, ahogy ott állnak a templom lépcsőin. Mattie, a
vőlegény a násznagyával együtt cigarettával nyugtatja esküvő előtti

izgalmában az idegeit. Amikor a lányokhoz indulok, látom, hogy Miss D.
is felénk billeg az úton. Földig érő, fehér ruha van rajta, szabása
előnyösen emeli ki vonalait, és minden figyelmet rájuk irányít. Haját
borzas kontyfélébe tűzték. Még krémszínű cipőt is visel mindehhez.

Jelentőségteljes pillantást vetek rá, miközben odasiklik közénk, és

dacos arckifejezéssel szegi fel a fejét.
– Na, itt a menyasszony – jegyzem meg. – Miss D., nem illik

túlöltözni a menyasszonyt az esküvő napján. Nem szégyelled magad?
– Nem – vágja rá. Odalép hozzám, és arcon csókol. Vakítóan fényes

követ pillantok meg a gyűrűsujján.
– Mi ez? – emelem fel a bal kezét, hogy jobban szemügyre vehessen!.

– Eljegyzési gyűrű?

Boldogan nézegeti az ujján szikrázó ékkövet.
– Nem – feleli. – Csak egy ötkarátos gyémánt.

Szúrós szemmel méregetem.
– Nem akarsz elmondani nekünk valamit, D.?
– És te nem akarsz elmondani nekem valamit? – vág vissza, miközben

megérinti a fülcimpáját, ezzel hívva fel a figyelmet kétkarátos
gyémántnak tűnő fülbevalóira.

– Öö – nem.
– Akkor hadd juttassam eszedbe egy bizonyos Mr. Túsz
búcsúajándékát. Amiről te elfelejtettél említést tenni nekem.

A párna alakúra csiszolt briliánsra nézek, amely teljes pompájában

ragyog rám. Nem lehet nem észrevenni.
– Ne mondd, hogy tartásdíjként gyémántokat vett neked!
– Nem tartásdíjként, csak helyesen cselekedett. Felhívtam, és ő hozta

fel a búcsúajándékot. Azt akarja, hogy boldog legyek, jó kövér a

pénztárcája, úgyhogy miért is ne kényeztethetne egy kicsit azok után,

amit érte tettem? Csak épp a búcsú bearanyozása helyett én a gyémánthoz

ragaszkodtam.

Elnevetem magam.
– Épp azért nem szóltam róla, mert úgy gondoltam, nem tenne jót

neked. Te is tudod, hogy miért. Nem véletlenül hívlak piranhának.
– Nem nagy ügy. Ha nagyobb lenne, azt már fuksznak nevezhetnénk,

nem mondom. – Gyengéden nézegeti a gyűrűt, aztán lehúzza, és felém
nyújtja. – Nem akarod felpróbálni?

Mielőtt válaszolhatnék, már az ujjamra is húzza. Elnézem szikrázó

fényét, és hirtelen támad egy ötletem.
– Ez az! – kiáltok fel izgatottan.
– Mi az? – tudakolja Kitty és Trolley Dolly kórusban.
– Mi lenne, ha összedobnánk egy kis kincsesládát az exeink

ajándékaiból?
– Csupa fül vagyok – feleli Trolley Dolly érdeklődéssel.
– Miért nem hozunk össze némi alapot magunk között? Ahelyett, hogy

a Temzébe hajigálnánk a jegygyűrűket, ahogy anyám tette, mindent

bedobunk a közösbe, és a pénzzel még több pénzt csinálunk.
Műkincsekbe fektethetnénk, vagy akár házat is vehetnénk – felújítanánk,
eladnánk, és hasznot húznánk belőle.

– Nagyszerű, Ems! – mosolyog Trolley Dolly. – Hívhatnánk leltárnak.
– Vagy továbblépésnek? Vagy mit szólnátok az eljegyzési alaphoz? –

vetem fel.
– Én az eljegyzési alapra szavazok – jelenti ki Kitty. Megérinti a

nyakán lévő láncon himbálózó Swarowski kristályt. – Ezt is

megkaphatjátok, ha levettem. Nem is tudom, miért hordom. Attól a

rohadéktól van, aki megdugott, aztán lelépett.
– Én be tudok dobni egy pár csicsás fülbevalót Mr. Feketétől –

ajánlom fel.

Trolley Dolly sem marad le:
– Nekem pedig van egy órám valami szarjankótól, amire rá se bírok

nézni. Az is érhet valamicskét.

Miss D. elszörnyedve mered ránk. Úgy néz ki, mint aki mindjárt

rohamot kap.
– Emma! – kiált fel. A szeme az ujjamon lévő kőre tapad, az arca

bíborvörösre vált. – Azonnal add vissza az eljegyzési gyűrűmet!
– Nem is eljegyzési! – nevetek, miközben lehúzom az ujjamról a

gyűrűt, és visszaadom neki.
– Te nem vagy normális, D. – jelenti ki Trolley Dolly.
– De igen! – felesel boldogan és megkönnyebbülten, hogy a gyűrű

biztonságban visszakerült az ujjára. – Minden nőnek van olyan ékszere,
amelytől megválna – de nem az eljegyzési vagy a jegygyűrűjétől.

Kórusban tromfoljuk le:
– De te nem vagy eljegyezve!
Élénk beszélgetésünkre egy elegáns, púderkék ruhás, idősebb hölgy

lép oda, és így szól:
– Hölgyeim, nem árulnák el, kik önök?

Rámosolygok.
– Lizzie és Mattie barátai vagyunk.
– Én pedig Lizzie édesanyja.

– Örülök, hogy megismerhetem! – vágjuk rá kórusban.
– Még egyikükkel sem találkoztam – pillant végig rajtunk idegesen
mosolyogva. – Honnan ismerik Lizzie-t és Mattie-t?

Gyors pillantást váltok Kittyvel.
– Sok–sok hónappal ezelőtt egy klubban találkoztunk.
– Melyikben? – tudakolja érdeklődve.
– Ó... csak egy klubban – hebegem bizonytalanul.

Trolley Dolly közbevág:
– Pár hete Emma rendezett nekik egy eljegyzési partit.

A hölgy arca felderül.
– Á, szóval maga az! Lizzie és Mattie mesélte, hogy milyen csodálatos

éjszakájuk volt. Nagyon örülök, hogy megismerhetem!
– Én is – felelem, és arra gondolok, milyen remek anya lehet.

Ránk mosolyog.
– Elfoglalnák a helyüket a templomban? Lizzie most már hamarosan
itt lesz. Ő a családunk harmadik nemzedéke, aki ebben a templomban

esküszik. Szerintem varázslatos lesz!
– Hát persze, hogy az lesz! – hangzik fel újra kórusunk, és

megindulunk befelé.

Egy gyönyörű, tőrőlmetszett angol vidéki templomban ülünk Lizzie és

Mattie vagy nyolcvan rokonával és barátjával egyetemben. Mindannyian

forgolódva, a nyakunkat nyújtogatva várjuk, hogy megpillantsuk

Lizzie-t, miközben az apja karján az oltár felé lépdel. Maga a

megtestesült menyasszony francia csipkés ujjú, fehér szaténruhájában,

drámaian hosszú fátylával. A haja hátra van simítva az arcából, és
elegánsan feltűzve.

– Leutánozta a frizurámat – suttogja Miss D.
– Css! A mai nap nem rólad szól!

Miközben Lizzie elhalad mellettünk, finoman ránk hunyorít, aztán
tovalebeg a padsorok között Mattie felé. Ahogy ott állnak az oltár előtt,

és sugárzik róluk az egymás iránti imádat, tudom, hogy ez igaz szerelem.
Elragadtatva hallgatom, ahogy Örök hűséget fogadnak egymásnak,
szerelmet, vigaszt és tiszteletet ígérnek. Amikor a boldogság felhőjében

úszva elhagyják a templomot, és megszólalnak a harangok, nem tudom

abbahagyni a mosolygást.

Ahogy Kitty sem.

– Nagyon király, hogy egy szexpartin ismerkedtek meg, és szerettek

egymásba, most pedig férj és feleség lettek!
– Büszkébb vagyok, mint bárki más – felelem. – Talán mégis

romantikusabb vagyok, mint gondoltam.
– A legjobb fajta – realista romantikus. Pragmatikus perfekcionista.

Hamisítatlan hedonista – vigyorog rám Kitty. – Légy büszke magadra!

Hálásan mosolygok rá.
– Köszönöm, Kitty! Ez sokat jelentett nekem.

Miss D. siet el mellettünk.
– És most jön a lakodalom! – visítja izgatottan.

Elnevetem magam. Van, ami sohasem változik.

A fogadást egy helyi szállodában tartják, és miközben a menyasszony és
a vőlegény engedelmesen tűri, hogy végeérhetetlenül fényképezzék, mi
pezsgőt és koktélt kortyolgatunk a pázsiton. Trolley Dolly kijelenti, hogy

bár Lizzie és Mattie jó reklámot jelentenek a házasélet örömeinek, és Mr.
és Mrs. is remek példával szolgál, ő a maga részéről úgy gondolja, hogy

nincs jobb a világon annál, mint hogy kötöttségek nélkül szexeljen
jóképű férfiakkal, miközben barátnői mesés, hű barátságát élvezi.

– Úgy értem – fejtegeti –, hogy minek kellene elviselni egy kapcsolat
minden nyűgét, ha egyszer anélkül is nagyszerű szexben lehet része az
embernek? – Elgondolkodva kortyolja az italát. – Bár meg tudnám ezt

értetni Smaragdszigettel! Milliószor boldogabb lenne az élete, ha végre

lefektetnék.
Ezüstrókához fűződő kapcsolatomra gondolok. Most remekül

működik, de még mindig aggódom, hogy egy nap esetleg megváltozik.
– Egyetértek, kötöttségek nélkül tényleg nagyszerű, ha működik, de

mi van, ha az illető egyvalamit mond, de közben egészen mást gondol?

Mondjuk a férfi szexet akar, és azt mondja, hogy csak barátok vagytok.
Vajon ez azt jelenti, hogy tényleg csak szexet akar, vagy később esetleg

többet is, ha már egyszer döntött veled kapcsolatban?

Trolley Dolly bólogat.
– Dekódolni kell, amit a férfiak mondanak. Az az állítás, hogy a
férfiak egyszerűek, nem igaz. Tévhit. Ugyanolyan bonyolultak, mint mi,
sőt talán még inkább.

Miss D. hozzáteszi:
– Azért hazudnak nekünk, mert azt hiszik, a nők nem képesek szexre

érzelmek nélkül.

Kitty megjegyzi:
– Mindenkinek sokkal könnyebb lenne, ha már az elejétől fogva
őszinték lennének. Azt hiszem, a férfiak félnek, hogy nem jutnak annyi
szexhez, ha megmondják a nőnek, hogy csak egyszeri kefélést akarnak,

köszönik szépen.
– Mondjunk pohárköszöntőt! – veti fel Trolley Dolly. – Mondjunk

nemet arra, hogy a szexualitásunkat nemi sztereotípiák formálják!

Igyunk arra, hogy a libidónk ugyanolyan féktelen, mint a férfiaké,

érzelmi kapcsolat nélkül is. A szex nekünk, hölgyeknek is lehet
egyszerűen csak szex.

– Úgy van, úgy van! – helyesel Miss D. hevesen. – Nekem elég
egyetlen kis szikra, hogy felizguljak, és nagyszerű szexben legyen

részem.
– Azt hiszed, nem tudjuk? – vigyorgok rá. – Mind tudjátok, mire

gondolok – hogy egy nőnek sem szabadna bűntudatot éreznie a

szexualitása miatt. Képesnek kellene lennünk úgy élni, ahogy az

boldoggá tesz minket.

Mind koccintunk. Körbepillantok barátaimon, és elönt a boldogság.

Mindannyian okos, szexi hölgyek, akik saját feltételeik szerint élik az

életüket.

Kitty rám néz.
– De ez nem jelenti, hogy a szerelemnek nincs helye az életünkben,

ugye, Emma?
– Persze, hogy nem – vigyorodom el. – Amikor eljön, amikor az az

igazi. Azt hiszem, ebben mindannyian egyetértünk.

Miss D. kissé sóvárogva mereng.
– Tudom, hogy nem jó, de nem tehetek róla, én azt remélem, hogy a
nagy őnek lesz egy stukkós homlokzatú, ötszintes háza Chelsea-ben.
– Az álmodozásban nincs semmi rossz, D. – nevetek. – Csak ne keverd

össze, hogy egy házba szeretsz bele, vagy egy férfiba, ez minden. Úgy

értem, te valaha is komolyan gondoltad, hogy Mr. Tússzal

összeillenétek?
– Azt hiszem, nem. Boldogabb lesz a nagydarab, dús keblű

Marilynjével. És ha visszaforgathatnám az időt, nem törnék be a házába,

mint valami fúria.
– Úristen! – vigyorodom el. – Talán mégis léteznek csodák, hogy

tanulsz a hibáidból!
– Talán végre tényleg.

Kitty az órájára pillant.
– Emma, lassan ideje az indulásra gondolnunk. Dolgunk van ma este,

emlékszel?

Bólintok. Ma éjjel egy politikusnak és a feleségének rendezek privát
légi szexpartit. Nemsokára indulnunk kell a repülőtérre, hogy odaérjünk

a háromórás sétarepülésre.
– Rendeltem kocsit – közli Kitty. – Nemsokára itt lesz.

Trolley Dollyhoz és Miss D.-hez fordulok:
– Azt hiszem, nélkülünk kell tovább buliznotok, lányok. Csak azt ne
felejtsétek el, hogy ez nem egy KK-parti! Semmi vetkőzés, és ne

akarjatok orgiát kezdeményezni. És maradjatok távol az ifjú pár
hálószobájától – nem botránkoztathatjátok meg a vendégeket!

– De kár! – szontyolodik el Miss D. Kinyitja a táskáját, és előhúz
belőle egy kivételesen nagy méretű, sötétkék dupla dildót. – Azt

reméltem, hogy ma este bemutathatom nektek ezt a pompás kis jószágot.

Köszönjetek szépen Tantus Feeldoe-nak!
– Teszed azt el, D.! – kiáltok fel, és mindnyájunkból kitör a nevetés.

Kitty a telefonjára néz.
– Itt a kocsi, Emma. Mennünk kell.
Puszival búcsúzom tőlük, és a végén még hozzáteszem:
– Tényleg, lányok, mondtam már, mi az új mottóm?

Megrázzák a fejüket. Egy arra járó pincér tálcájára teszem a poharam,

és felvillantom legszélesebb mosolyomat.
– Így szól – állok meg csípőre tett kézzel. – Nem az az élet célja, hogy

sértetlenül érkezzünk meg a sírba, hanem hogy úgy csússzunk bele

oldalvást, hogy közben azt kiáltjuk: Szent szar! Ez király volt!

Nevetve koccintanak, miközben mi Kittyvel elindulunk megkereseni a

kocsit. Még hallom, hogy Trolley Dolly utánam kiabál:
– Erre iszom, Emma! Juhúúú!

Epilógus

Ezüstszínű kisbuszban robogunk a reptér felé. Sípol a telefonom;
üzenetem érkezett. Arra számítok, hogy a Nővériség legújabb
vállalkozásával kapcsolatban kapok valami hírt. Isztambulba megyek,
hogy részt vegyek egy hat és fél kilométeres versenyben a Boszporuszon;
Ázsiából Európába úszunk át. Úgy tűnik, a Nővériség folytatja
erőpróbáit, hogy jótékony célra gyűjthessünk pénzt. Büszke vagyok rá.

Vagy, gondolom, lehet, hogy Ezüstróka tart igényt a társaságomra a
káprázatos Burton-Taylor lakosztályban a sétarepülés után, hogy együtt
szórakozzunk egy kicsit.

Csak azt remélem,, hogy nem Mr. Túsz az. Bár nemigen hallottam
felőle, mióta összejött Marilynnel.

Megnézem az üzenetet.

Szia Emma,
Visszajövök Londonba. Legalább néhány hónapig itt leszek, talán
tovább is. Hiányzol. Látni akarlak. Vacsorázhatnánk együtt?

Aidan

Hátradőlök a bőrülésen, miközben odakint elsuhan mellettem a világ.
Hamarosan a repülőtérre érünk. Kitty épp ellenőrzi, hogy minden készen
áll-e. Ráébredek, hogy hevesen ver a szívem.

Aidan visszajön.
Fel vagyok dobva. Hatalmas mosolyra húzódik a szám. Válaszolok az
üzenetre:
Hát persze! És remélem is, hogy tovább. Hívj fel, ha megjöttél! X. És
megnyomom a küldést.
– Minden rendben, Emma? – vizslatja Kitty az arcomat.
– Igen – felelem boldogan. – Minden tökéletesen rendben van.

Köszönetnyilvánítás

Elsősorban őanyaságának szeretnék köszönetét mondani,
példaképemnek és ihletforrásomnak. Ő tanított meg arra, hogy minden
nőben ott a tűz, és hogy soha nem szabad hagyni, hogy kialudjék, azt
pedig végképp nem, hogy egy férfi oltsa ki.

Köszönet a Nővériség minden tagjának, barátaimnak és családomnak,
Georgie-nak, JJ-nek és papának – köszönöm, hogy nem hagytatok
elszállni, és hogy rendszeresen felvidítottatok. A seggfejeknek.
Nélkületek nem tanultam volna meg, hogy mi az, amit nem akarok egy
férfiban. Killing Kittens-es családomnak, akik felnyitották a szememet,
és megmutatták, hogy az élet azért van, hogy éljük. Ügynökömnek,
Diana Beaumontnak, szerkesztőmnek, Kirsty Crawfordnak, Anna
Valentine–nak és csapatának a Harper Collins kiadónál. Szép munkát
végeztetek, köszönöm. És végül Suze-nak, aki a KK-sztorikat varázslatos
módon ezzé a könyvvé változtatta, miközben több hordónyi bort gurított
le velem. Nélküle ez a könyv még csak a fejemben létezne, a szőlő pedig
a tőkéken lógna.

És ki ne felejtsem Rexet, állandó négylábú társamat, akinek
beszédesebb a tekintete, mint bármely más kutyáé, akit csak láttam.