Emma Sayle - A maszk mögött

– Tévedsz, papa. Én nem írtam semmiféle cikket.
– A jelek szerint konténerbe dobtad a holmijaimat. – A hangja
csaknem robban a telefonvonalon át. Olyan erős, hogy jó lenne egy pár

füldugó. Nem csak hallom, érzem is a fejemben, a szívemben.
– Papa, megdöbbent, amit mondasz – felelem. – Nem csak én

dobáltam ki a cuccaidat, mind együtt tettük. A helyedben szerencsésnek

érezném magam, hogy egyáltalán maradt valamim.
– Mi? – ordítja.
– Hallottad – felelem hűvösen. – Mindent tönkretehettünk volna –

ahogy te is tönkretetted a családot.

Síri csend. De amikor újra megszólal, megint ott van a hangjában a

korábbi önelégültség, egy adag megvetéssel tetézve.
– Mi van azzal a nevetséges rózsaszín cipővel?
– Hihetetlen vagy! – jelentem ki döbbenten. Ez már gyerekes. –

Engem okolsz a BM cipőért is?
– Anyád nem is hord rózsaszínt.
– Most már igen – vágok vissza. – Ő választotta, ő maga vette meg.
– Soha nem hordott rózsaszínt. Soha életében.
– Talán azért, mert soha nem hagytad – csattanok fel.

Semmit sem sajnál. Tudomásul sem veszi, hogy fájdalmat okozott.

Miért feltételezik a zsarnokoskodó emberek, hogy csak nekik van jogok
mindenhez? Mikor ismeri el az én érzéseimet is? Minden erőmet is
bátorságomat összeszedem, hogy kiálljak apámmal szemben – még
mindig irányítani akar minket, noha kisétált az életünkből.

– Te nem ebben a világban élsz.
– Mi?

Lehet hogy imádott apám etetett, ruházott, iskoláztatott és szeretett
engem, de ebben a pillanatban nem tudom elviselni azt az önző hangját.

–Hallottál – felelem összeszorított fogakkal. – Vegyél csak fel

bármilyen újságot vagy magazint, bárhol a világon, és garantálom neked,
hogy lesz benne egy cikk a válásról meg a nőkről. Megkérdezték mamát,
és ő igent mondott. Nem én. Nem irányíthatod azt, amit te hagytál ott.

Papanak nincs több mondanivalója számomra. Csak leteszi.

***

Csak ülök és várok, úgy szorongatom a BlackBerryt, mintha az életem

múlna rajta, reménykedem, kívánom és imádkozom, hogy hívjon vissza.

Vissza fog hívni. Bocsánatot kér. Az apám!

Csak várok, várok és várok. Öt perc telik el, majd még tíz, aztán egy

óra. De a telefon néma marad. Képtelen vagyok elhinni, hogy nem hív.

Sötét kétségbeesés burkol be, és könnyek homályosítják el a látásomat.

Reszketegnek érzem magam, és fulladozom, kusza gondolatok

kavarognak a fejemben, miközben ráébredek, hogy nem fog felhívni és

megvigasztalni. A dühömmel küszködök, amikor eszembe jut, hogy
mindannyiunkat elhagyott azért a nőért. Úgy érzem magam, mintha

kiszakítottak volna egy befejezett kirakós játékból, és ezer darabra téptek
volna. Az új valóság az, hogy az addigi életnek vége – nem lesz több

vasárnapi családi sütögetés, nem int búcsút többé együtt mama és papa,

nincs már családi otthon, ahová menekülhetek. Az apám csak egy újabb

pont a kapuzárási pánik statisztikáiban, kéjsóvár, vén szivar, aki búcsút
intett a lehetőségnek, hogy méltósággal öregedhessen meg, és úgy
viselkedik, mint egy tesztoszterontól fűtött kamasz. Megremegek, ha

elképzelem, ahogy a ribivel bárokba járnak, és szombat este a papám egy

üveg gyümölcsvodkával széttáncolja a seggét. Vajon összefutok majd
vele én is itt-ott? Erre gondolni sem akarok! Új ruhákat vesz, menő

kocsit, botoxkezelést, és túl fiatalnak fogja tartani magát ahhoz, hogy az

esti híradót nézze?

Nem tudom, mióta heverek remegve és a családom széthullásán

elmélkedve a kanapén, de a hangos kopogás visszahoz a valóságba.

Felkászálódom; sajgó izmaimmal küszködve megyek ajtót nyitni, még

mindig a takarómba burkolózva.

Biztosan papa az! Mégis figyelt rám! Azért nem hívott vissza, mert

inkább el akart jönni, hogy lásson.

Belegabalyodom a takaróba, és megbotlom benne, miközben az

ajtóhoz sietek. Kinyitom, visszafojtott lélegzettel várom, ki lesz ott.

Egyáltalán nem papa az.
– Szia, Emma. Meglepetés!

Tátott szájjal bámulom. Azzal a jól ismert, szívfacsaró mosolyával,

gyengédséggel teli szemekkel néz rám. Olyan jól ismer. Olyan sok

mindent osztottunk meg egymással az évek során.
– De... – tátogok. – Mit keresel te itt?
– Telefonálnom kellett volna, de a Valentin-napi lapomon már írtam,

hogy meglepetés készülődik.
– Aidan! – A karjába vetem magam, ő pedig magához húz. Olyan jó

érzés! Nevetek, és ráébredek, hogy közben egyszerre sírok is. – Annyira

örülök, hogy látlak!

Kibontakozik a karomból, és szemügyre vesz.
– Rettenetesen nézel ki – állapítja meg csodálkozva. – Mi történt?

Hol is kezdjem?
– Ne is törődj vele! Te viszont remekül festesz! – válaszolom elcsukló

nevetéssel, és úgy is gondolom. Csodálatos, hogy láthatom férfit akibe az

egyetemen szerettem bele. Igaz, hogy a kapcsolatunkat gyakori

szakítások tarkították, de az volt az alapfelvétel, hogy a szakítás sosem
jelenti azt, hogy valóban vége. – El sem hiszem, hogy itt vagy! Hogyhogy

nem vagy Ausztráliában?
– Munka miatt. És látni akartalak.

Elönt iránta a vágy. Kell nekem; mélységes, elementáris, fizikai vágy

ez. Nem akarok beszélgetni, nem akarok egy italt sem; nem akarok
paracetamolt a hasogató fejfájásra. A létező legjobb természetes

fajdalomcsillapító kell nekem: a szex.

Ahogy beengedem, a földre ejtem a takarót és a BlackBerryt.

Becsukja maga mögött az ajtót, és azonnal hatalmába kerít minket a

vágy. Szenvedélyesen csókolózunk, és amint az ajkunk egymáshoz ér,

mintha gyújtóspapír lobbanna be. Majd felfaljuk egymást, miközben
letépjük a ruháinkat, és ott hagyjuk őket, ahová esnek, miközben

összeölelkezve botladozunk a hálószobám felé.
– Gyengédnek kell lenned velem – mormolom két csók között.
– Gyengédnek? Te tényleg megváltoztál! – nevet a nyakamat, arcomat

és ajkaimat csókolgatva.
– Mert most eveztem el Franciaországig.
– Vajon miért nem lepődöm meg ezen? – suttogja. – Mindig is te

voltál az én szupercsajom.

Végre betalálunk a hálószobába, és aztán az ágyba.

Ó, Aidan, még sosem volt rád ennyire szükségem, mint ma.

Hamarosan a testünk újbóli egyesülésének gyönyörén kívül minden

másról megfeledkezünk. Mindig is megvolt köztünk ez a kapcsolat:
mindketten ugyanezzel az elementáris erővel kívánjuk egymást.

Akárhányszor a karjai között vagyok, olyan érzés, mintha ez lenne az
első alkalom. Élvezem Aidan testének szépségét, erős karját és combját,

szélles vállát, izmos kockahasát és azt a vesébe látó kék szempárt.
Lehunyom a szemem, hogy a hajamba túró ujjak érintésére
koncentrálhassak, ajka érintésére, szája melegére, és nem mindennapi
szerelmi képességeire. A vágya az enyémet is fokozza, miközben
kezének szorítása erősödik a testemen. Aidannel mindig is tökéletes volt
a szex. Beszívom az illatát. Mámorító, épp, ahogy emlékeztem.
Tökéletesen összeillünk. Fokozódik a vágy, zihálunk, nyöszörgünk, majd
végül a kölcsönös gyönyör kiáltásaiban törünk ki, csodálatos
robbanásban egyesülünk, és tökéletes elégedettségben rogyunk össze.

***

Imádom az ablakokon kopogó eső hangját, miközben a meleg ágyban
kucorgók ezzel a férfival. Ebben a pillanatban az élet egyszerűen
tökéletes. Boldog vagyok, és elégedett. Eltűnt a szívemből az űr.

Hanyatt fekszem, Aidan pedig mellettem könyököl, engem néz, és a
hajamat simogatja az ujjaival. Mintha soha nem is lettünk volna távol.
Olyan sok mindenben hasonlítunk, és már rég rájöttem, hogy minket
egymásnak teremtettek. Gyengéden simogat, ahogy mindig is szeretett
szeretkezés után.

– Meddig maradsz? – kérdezem.
– Csak két napig. Munka van, attól tartok.
Összeszorul a szívem.
– Nagyszerű – felelem, és igyekszem, hogy ne csengjen túl
csalódottan a hangom. Csak fekszem, mint egy darab kő.
Rám mered, és gyengéden elmosolyodik.
– Őrület, nem? Ha az, amit most érzek, nem egy életen át tartó
kapcsolat alapja, akkor nem tudom, mi az.
Ösztönösen rávágom:
– Miért nem költözöl vissza Angliába? Ez az otthonod. Itt nőttél fel.
– Hallod, mi folyik odakint?
A sűrű eső most már veri az ablakokat. Mintha dézsából öntenék, és
úgy hangzik, hogy egész éjszaka esni fog, Aidan tovább magyarázza:
– Sűrű esőben, ködben, nedvességben és hidegben nőttem fel. A
legrosszabb időjárás a világon.
– Tudom! Ezért próbálok télen annyiszor elutazni, ahányszor csak

tudok. Te is tehetnél így.
– Nem hiszem, Ems. A családom is Ausztráliában van, most, hogy

apám nyugdíjba vonult. Nem hagyhatom ott. Imádom az ottani időjárást.
Ausztrália pont megfelel az én életmódomnak. Te is imádnád – te is

ugyanannyira szeretsz a természetben lenni, mint én. Miért nem jössz

inkább te hozzám?

Lassan ingatom a fejem.
– Nem lehet. Az én otthonom Anglia.

Egymásra meredünk, mindketten elszontyolodunk attól, hogy valami,

amit mindketten annyira akarunk, mégis lehetetlen.
– Valamikor majd döntenünk kell – jegyzem meg lágyan.

Rám mosolyog.
– Talán ha majd negyvenévesek leszünk, fel kell dobnunk egy érmét,

hogy eldöntsük, hol éljünk.
– Aha – kuncogok. – A régi egyezségünk. Szóval azt hiszed, hogy

negyvenévesen még szingli leszek, mi?
– Oké, lehet, hogy nem. De ha mindketten szinglik leszünk

negyvenévesen, így fogjuk eldönteni.
– Gondolom – felelem sóhajtva.
– Mikor lett ilyen bonyolult az élet, hm?
– Talán akkor, amikor elmentél – teszem finoman a kezem az övére.

Megfogja az ujjaim, és rásimítja a kezét.
– Visszajöttem hozzád, mint mindig. Most is itt vagyok, nem?
– De. És nagyon örülök neki – mosolygok rá. – De fáradtnak tűnsz a

repülőúttól. Aludnod kell.
– Az alvás másodlagos, ha veled vagyok – feleli pajzán fénnyel a

szemében. – Szeretlek, Saylo – suttogja, aztán magához húz, és elkezd
tetőtől talpig beborítani csókokkal, épp, ahogy szeretem.

Tizenhatodik fejezet

„Az ég minden áldása közül a szerelem tébolya a
legnagyobb.”

Platón

– Sir Lancelottal voltál! – kiált fel Miss D. vádló hangon. – Tudom! A
szemeden látom!

Még csak a ma esti Killing Kittens parti helyszínének ajtaján sem
léptem be, és Miss D. máris felfedte a titkomat. Én neveztem el Aidant
Sir Lancelotnak – a lovag, aki megmentésemre siet, ha rosszra fordulnak
a dolgok, az egyetlen, aki igazán szeret.

– Mit látsz a szememen? – hárítom el. – Nem tudom, miről beszélsz.
Miss D. és Kitty Kat a London szívében lévő volt nagykövetségi
épület, kedvenc partihelyszínem előtt állnak. Mindketten alaposan
szemügyre vesznek. Elpirulok; nem tehetek róla.
– Szóval igaz, ugye? – kiált fel diadalmasan Miss D. – Itt van Aidan!
Látom a szemeden. Mindig máshogy nézel ki, ha vele voltál. Kékebb a
szemed, ragyog a bőröd... és úgy jársz, mint aki egy héten át kefélt! –
Kittyhez fordul megerősítésért. – Te is láttad, hogy ringatja a csípőjét,
ugye?
Kitty összehúzott szemmel méreget.
– Hmm, azt hiszem, igazad van. Határozottan volt itt némi testi
tevékenység a közelmúltban.
Nevetek, de a gyomrom nagyon is kellemesen remeg meg az elmúlt
éjszaka emlékére. Aidan teljesen bezsongatott. Egész éjjel remegett a
térdem, kiszáradt a szám, az egész testem majd’ szét robbant. Újra ezt
akarom...
– Mondd el, mondd el, mondd el! – kántálják vigyorogva.
– Gyerekek, legalább bemehetnék az ajtón? – érdeklődöm. – Nem
kávézgatni jöttünk. Szexpartit rendezek ma éjjel, nem em lékeztek?
Miss D. félreáll.
– Hát persze. Akkor is elmesélhetsz mindent, ha már bementünk.

Éles pillantást vetek rá, de látom rajta, hogy nem fogja annyiban

hagyni.
– Na jó.

Bemegyünk. Számtalanszor léptem már be ide, de még mindig mellbe
vág a környezet pompája. Végignézek a fenséges márvány– padlós
előcsarnokon és a nagyszabású lépcsősoron. Lehet, hogy ez a remekbe
szabott épület már varrás mentén foszladozik – letöredezett
parkányzatokat és hámló tapétát látok itt-ott –, de számomra még így is

tökéletes. Egyike London elrejtett titkainak, csodás hely az estjeim

számára.
Kitty Kat eltökélte, hogy nem hagyja elterelni a témát. – Gyerünk

Emma, most már bent vagyunk. Nem érünk rá egész nap. Meg kell

számolnom az óvszereket, és még mindig várom, hogy megérkezzenek a

kék selyem rózsaszirmok.

Megvonom a vállam.
– Nem tudom, elmeséljem–e. Végül is egy úrihölgy sosem teregeti ki a

magánéletét.
– Gyerünk már, megígérted! – kiált fel Miss D., és amikor észreveszi

az ajkaimon játszó mosolyt, felvisít. – Tudtam!
– Oké! – emelem fel a kezem megadóan. – Nyertél! Igen, valóban

találkoztam Aidannel tegnap éjjel.

Kitty Kát komolyan megjegyzi:
– Nos, akármilyen lángot szítottatok újra, jól áll neked. Ki ez a srác?

Miss D. izgatottan vág közbe:
– Emma BE–je! Barát extrákkal.
– Aidan egy volt barátom – magyarázom Kittynek. Élvezem a

társaságát, és együtt is alszunk, ahányszor csak az országba látogat. Talán

valami baj van ezzel?
Miss D. őszintén feleli:
– Abszolúte semmi rossz nincs a BE-kkel. Az én kis fekete

könyvecskémben egész hadseregnyi van fincsi BE-kből. De itt többről
van szó, nem, Emma? Te vagy az ő ESZ-e.

Kitty zavara tökéletes.
– A micsodája?

Miss D. élvezettel magyaráz Kittynek.
– Amikor Emma és Aidan együtt jártak az egyetemen, kötöttek egy

alkut. Ha negyvenévesen még mindketten szinglik lesznek,

összeházasodnak. Azt ugyan nem tudom, miért várnak addig, minthogy
egymásnak teremtettek. Emma az ő ESZ–e, ő pedig Emmáé. Mármint

élete szerelme.
– Aha – milyen szép! – Kitty szeme elködösödik egy kicsit a helyzet

romantikájától. – Ez nagyon szép, Emma. Az utolsó férfi, akiért

odavoltam, azt ígérte, hogy a csillagokat is lehozza nekem, aztán amint

lefeküdtem vele, ejtett.
– Nagyon szerencsés – jelenti ki Miss D. – Aidan fantasztikus, szingli

és szereti. Szóval miért vesztegeted az időt, Emma?
Jelentőségteljes pillantást vetek rá. Ezt már korábban is megbeszéltük.
– Hová siessek – több mint egy évtized még, mielőtt betöltőm a

negyedik X–et.
– De nem értem, miért jársz ezekkel a totálisan nem hozzád illő

pasikkal, akik csak ki akarnak használni, vagy nem elég jók hozzád,
mikor egyfolytában ott van az orrod előtt a nagy ő!

Kitty csillogó szemmel néz rám. Nyilván úgy gondolja, megtaláltam a

tökéletes megoldást szerelmi életem talányaira.
Szúrós szemmel pillantok Miss D.–re.
– Tökéletesen jól tudod, hogy miért. Hogy gondolod, hogy működne a

kapcsolat – házasságról nem is beszélve – Aidannel, amikor ő

Ausztráliában él, én meg itt, Angliában? Nos, ha mára vége a spanyol

inkvizíciónak...
– Költözz ki! Halál komolyan! – vág közbe Miss D. – Különben a

végén elveszítheted. Akkor hogy érezned magad? Mi van, ha egy nap
felhív, és közli veled, hogy megnősült?

Tudomást sem akarok venni erről az eshetőségről, és felteszem
csillámló, kék álarcomat, hogy elrejtsem az arcomra kiülő pánikot.

– Elég időt töltöttem gyerekként azzal, hogy országról országra

vándorlok, D. London az otthonom, és a cégem is itt van. Nem akarom
itthagyni pont most, hogy kezd beindulni. – Próbálom viccel elütni a
dolgot. – Különben is, akkor ki tartaná rajtad a szemét?

– Talán beindíthatnád az ausztrál Killing Kittenst – veti fel Miss D.
– Nem hiszem. Jól vagyok, ahol vagyok, nekem megfelel. Most pedig
ellenőrzőm a házat, oké? Kis időre bezárhatjátok a vallatószobát.
Azzal elvonulok, míg ők ketten utánam bámulnak.

Mennyeien fest a kúria. Gyertyák pislognak a bálteremben, ahol négy

nagy ágy áll összetolva egyet alkotva az óriási csillár alatt. A mai este
témája a politika, és az ágyakat különféle színű szaténlepedők borítják az
ország politikai pártjait jelképezendő: kék a konzervatívokat, vörös a
Munkáspártot, sárga a szociáldemokratákat, és zöld – micsoda
meglepetés – a zöldeket.

Kétszáz vendéget várok ma estére, némelyikük külön a parti miatt

repül ide. Vannak köztük modellek, ügyvédek, arisztokraták,
köztisztviselők, bankárok, egy tudós és egy olimpikon is. Még egy

politikusunk is lesz, ami igazán témába vágó.
Iszom egy korty pezsgőt, és emlékeztetem magam, hogy vessek majd

rá egy pillantást, milyen színű ágyon fog pajkoskodni. Lehet, hogy

érdekes lesz.
Este fél tízre káprázatos pincéreim osztrigát és érett pezsgőt kínálnak

álarcos vendégeimnek a földszinten. Bár még korán van, egy sötét hajú,
elbűvölő úriember máris egy gyönyörű, barna nőt vetkőztet. A szeme

sem rebben, amikor a férfi kikapcsolja sárga, nyakba akasztós ruháját, és
felfedi nagy melleit. Szinte szürreális hallani, hogy az időjárásról
bájcsevegnek, miközben a férfi dédelgetni kezdi őket, végighúzza kezét a
napbarnított bőrön, és finoman megcsavarja a mellbimbóit.

Miután örömmel látom, hogy máris melegszik a helyzet, odamegyek a
bárpulthoz, és ellenőrzőm, hogy az italok szépen el vannak-e rendezve.
Miss Smaragdszigetet találom ott, aki libegő kaftánjában úgy fest, akár
egy zöld istennő.

– Zöld van rajtad! – állapítom meg, miközben két puszit adok az
arcára. – Micsoda meglepetés!

– Hát persze – feleli. Belekortyol a pezsgőjébe, de nyomorultul fest.
– Smaragd, ki vele, miért sír ez az ír szempár?
– Ó, Ems! Máris komplett hülyét csináltam magamból.
– Mit csináltál?
– Láttam egy olimpikont, akiért teljesen odavagyok.
– Igen, tudom, kire gondolsz. Mi itt Izomembernek hívjuk. És egyet

kell veled értenem, nagyon szexis.
– Élőben még gyönyörűbb. Mindenféle piszkos képzelgések rohantak

meg, amikor ráemeltem a szemem.
– Komolyan? – kérdezem felcsigázva. Szokatlan vallomás ez

Smaragdszigettől. – Szexelni akarsz vele?
– Nem tudom – harap az alsó ajkába. – Vagyis nem! Természetesen

nem.
– Bizonytalannak tűnsz. – Megérintem enyhén remegő kezét.
– Nem tudom, mi jött rám. De felmentem, és beszéltem is vele, és az

első dolog, amit kimondtam, az volt, hogy „Felismerlek, te vagy...” És ő
csak annyit mondott, „Nem, nem én vagyok az”, és odébbállt.

Együtt érző pillantást vetek rá, de határozottan szólok rá:
– Ismered a szabályokat, Smaragd. Itt mindenkinek megőrizzük a

kilétét. Minden Killing Kittens-tag titoktartást fogadott. Izomember

nagyon híres, de tudja, e falakon belül biztonságban van. Mindenkivel

ugyanúgy bánunk. Senkit sem érdekel, ki a másik. Pont az a lényeg, hogy

anélkül engedheted el magad, hogy azon kellene aggódnod, ki látja.
– Tudom – feleli. – Most valószínűleg azt gondolja, hogy valami dilis

hírességvadász vagyok, és egy mérföldnyire fog menekülni, ha belém

botlik.
– Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Ha meglátod, csak

mosolyogj, és viselkedj természetesen. El fogja felejteni, ami történt.

Kicsikar magából egy halvány mosolyt.
– Oké. Kösz.

Trolley Dolly jön oda hozzánk Mr.-be és Mrs.-be karolva.
Szenzációsan néz ki szűk, mély dekoltázsú kék ruhájában. Mrs. is
káprázatos szűk, rövid, nyomott mintás, a kék és a sárga árnyalataiban

pompázó ruhájában.
– Sziasztok! – Trolley Dolly máris úgy fest, mint aki játékra kész,

pedig alig lépett be az ajtón. – Na szóval, a ma éjszaka az igazán
botrányos szex éjszakája – azé, amiről örömmel hallanák az újságok,

hogy erre ébredtek a kabinetminiszterek.

Felnevetek.
– Ihatnánk legalább valamit és cseveghetnénk egy kicsit, mielőtt mind

elmentek játszadozni? A szállodai partin is felszívódtatok.
– Persze! – Trolley Dolly italért int, aztán kiosztja a pezsgőspoharakat.

Beszélgetni kezdünk, közben újabb vendégek érkeznek. Míg Mr. és Mrs.

Smaragdszigettel társalog, Trolley Dolly közli velem:
– Ma este négyesben tervezzük, Ems.

Micsoda meglepetés.
– Na és ki a szerencsés negyedik?
– Jó barátunk, McÁlom.
Most viszont tényleg meglepődtem.

– Tényleg? Nem hittem volna, hogy ti ketten valaha is összejöttök.
Sosem tűnt úgy, hogy érdeklődtök egymás iránt. Bár most, hogy

belegondolok, egész jól kijönnétek.
– Igen – mosolyog Trolley Dolly. – A hotelpartin elegyedtünk szóba,

és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Neki is szar hete volt az üzletben, nekem

is szar hetem volt a bíróságon. Úgyhogy azt javasoltam, randevúzzunk
Mr.-rel és Mrs.-szel, hogy egy kicsit elszabaduljunk a munkából. –
Lehúzza a pezsgőjét, és felölti legszexisebb mosolyát. – Szóval ne

nézzük meg a földszintet? Kedvem lenne jacuzzizni egyet.

Mrs. is kiüríti a poharát, és várakozón néz körül.
– Na és mi van a partnereddel? Ne várjuk meg?
– Majd megtalál minket – feleli Trolley Dolly, és karon fogja Mr.-t. –
Gyerünk! Egyelőre lehetsz mindkettőnk gavallérja. Nem akarok a
főfogással kezdeni, de határozottan készen állok némi előételre.

Mindhárman elvonulnak. Mások máris az emeleti hálószobák felé

igyekeznek. Ideje körbejárnom, hogy megnézzem, hogy alakulnak a
dolgok, úgyhogy ott hagyom Smaragdot a bárpultnál, és a lépcsőn

találkozom Kittyvel, aki Jupiterrel sétál körbe.
– Minden rendben? – érdeklődöm.

Kitty elvigyorodik.
– Most már igen. Épp most kellett elküldeném Rhys Ifanst.
– Rhys Ifans be akart jönni? – nevetek. – Egyedül? Ezt nem
engedhetjük meg, akármekkora híresség is. Kár – úgy hallottam, ő

szokott lenni a bulik lelke.
– Tudom. De a szabály mindenkire vonatkozik, nem igaz? Egyedül

nem jöhet be egy férfi sem. És még ha lett is volna vele lány, akkor sem

tudom, hogy beengedtem volna-e. Látnod kellett volna, milyen

állapotban volt!

Gondolom, elég pocsékban, Kitty rosszalló arckifejezését látva.
– Mondd csak!

Kitty undorodva húzza fel az orrát.
– Lehet, hogy nagy hollywoodi sztár, de az biztos, hogy nem úgy volt

öltözve. Lerongyolódott farmer volt rajta, több hetes borostával. A haja
legalább egy hete nem látott fésűt. És úgy nézett ki, na meg a szaga is

olyan volt, mint aki fejest ugrott egy söröshordóba. De jó fej volt. Jól

fogadta és nagyon édes volt, pedig az utcán is látták, hogy

visszautasítom.

– Szép munka, Kitty! – mondom elismerően. Tudom, hogy nem

ingatja meg a hírnév. Ez az egyik oka, amiért tökéletesen megbízom

benne.
– Csak a munkámat végzem.
– Mégpedig rohadt jól! Később még összefutunk.

Folytatom az utam, és megnézem, mi folyik az emeleti szobákban. A

hálószobák, mint a méhkasok, máris nyüzsögnek bennük az emberek,

egyesek beszállnak, mások csak szobáról szobára járnak az eseményeket

szemlélve, megnézik, miféle új kombinációk alakulnak. Az egyik

szobában a vétkezés különféle fázisaiban vagy húszan játszadoznak

kettesben, hármasban vagy négyesben gyertyafénynél. Az utcai lámpák
fényétől megvilágított ablakban impozáns testet pillantok meg, hihetetlen
testű férfit. És ekkor leesik.

Izomember az.

Meztelen, nem szégyelli fantasztikus alkatát. Nem csoda, hogy a
láttán remegni kezd a nők térde. Ez a test több száz magazin címlapján

jelent már meg, és most itt van teljes pompájában, játékra készen a
mellette álló gyönyörű, szőke nővel. A farka büszkén meredezik, igazán

pompás példány.
Nem szól a szőkéhez, csak meredten nézi, ahogy vetkőzik, míg

meztelenül nem áll mellette, aztán hátat fordít, kihívóan néz vissza rá a

válla fölött, és az ablakpárkányra hajol. Aztán kinéz az ablakon. Úgy
tűnhet, mintha csak az utcán kígyózó forgalmat figyelné, de tudom, hogy

teljes figyelmét a férfi felé fordítja. Az közelebb húzódik és simogatni

kezdi, lassan simít végig óriási kezével a hátán, a mellein és a fenekén.
Megcsodálja pompás, nőies alakját, míg a nő nyújtózkodik és

mozgolódik a keze alatt. Egy ideig simogatja, majd fokozatosan közelebb
tolja erekcióját, mígnem a nő érzi, hogy a derekához préselődik. Előrébb
dől a párkányra és széttárja lábait, hadd láthassa teljes pompájában,

nedvesen és hívogatóan, rá várva. Hatalmas farka még jobban felmered a
látványra, a vastag rúd szinte lüktet, miközben duzzad. A nő most akarja,
és ő is készen áll.

Fél kezével megfogja a farkát, és a bejárathoz irányítja, egy darabig ott
játszadozik, apró, böködő mozdulatokkal ingerli a szőkét, melyek azt
ígérik, hamarosan benyomakodik, és magáévá teszi. A nő zihál és

nyöszörög a vágytól, nyilvánvalóan rettenetesen kívánja.
Végül a férfi enged, és beléhatol, lassan, de simán tűnik el benne. A nő

nyújtózik, hogy magába fogadja, aprót kiált a fantasztikus érzéstől, amint

a férfi betölti. Izomember mozogni kezd, nagyon lassan kihúzza a farkát,
majd újra előredöf. Vaskos combjai a nő karcsú combjaival találkoznak,

ahogy a feneke mögött döngöli. Egy ideig lassan kefélnek, majd fokozni

kezdik a tempót. Olyan szépek, ahogy a félhomályban állnak, meztelen
testük annyira összeillik. Akár egy művész is festhette volna, olyan

csodálatosait. Rengeteg szeretkezést láttam már, de ez valami más,

teljesen magával ragad a látvány, ahogy tökéletes ritmusban kefélnek, és

mindketten hatalmas élvezetet lelnek a másikban. Kíváncsi lennék,

milyen lehet Izomember hatalmas ereje és robusztus teste, milyen lenne

vele dugni...

Aztán eszembe jut Aidan és a tegnap éjszakai csodálatos élmény

Lehet, hogy Izomember fizikailag tökéletes példány, mégis Aidan
gondolatára rándul fájdalmasan, mégis gyönyörűségesen össze a

gyomrom.
– Jól szórakozol, Emma?

Megfordulok, és látom, hogy Kitty Kat áll mellettem.
– Csak Izomembert nézem akció közben. Más, mint a többi!

Kitty Kat is odanéz, és azt mondja:
– Hűha! Értem, mire gondolsz. – Aztán visszafordul hozzám. –

Azonban attól tartok, helyzet van odalent, és te kellesz.
– Megint Rhys Ifans jelent meg, ugye? – tréfálkozom. Elindulunk az

ajtó felé.
– Bár úgy lenne. Attól tartok, rosszabb. Valami vén szivar van odakint

a westminsteri tanácstól, és a plafonon van.
– A tanácstól? Mi az ördögöt keres itt? – sóhajtok fel bosszúsan. Nem

szegtünk meg semmilyen törvényt. A klubom legálisan működik, tagsági

díjat fizetnek, és minden tevékenység kölcsönös beleegyezésen alapul. A

hatóságok csak akkor jöhetnek ki, ha zajra vagy zavaró viselkedésre

panaszkodik valaki. Szóval a tanácsnak nem lehet velem problémája.
„Gyors Eddie” Davenport, a hírhedt tulajdonos az, akin rajta tartják a

szemüket. Ez a magántulajdona, de gyanítják, hogy engedély nélkül adja

ki kereskedelmi és nem lakáscélú használatra. Nagyon el akarják kapni.

Nem áll szándékomban belekeveredni, sem közölni a tanácsi fickóval,

hogy a KK mellett Eddie fotózásokhoz és forgatásokhoz is kiadja.

Megmondtam Eddie-nek, hogy ha a tanács végzést ad arról, hogy nem
használhatja egyéb célokra – ahogy gyanítom, egy nap majd ez is fog

történni –, akkor én sem használom többet. Nincs most ilyesmihez

hangulatom, úgyhogy úgy döntök, elszórakozom egy kicsit Mr.

Westminsteri Tanáccsal.
– Ne aggódj, Kitty! Bízd csak rám!

Lesietek, és egy szemüveges, írótáblát szorongató embert találok az
előtérben állva, aki idegesen pislog körbe. Legszebb mosolyomat öltöm

fel, és udvariasan megszólítom:
– Jó estét! Miben segíthetek?
– Igen, jó napot! – köhécsel zavartan. – A westminsteri tanácstól

jöttem. Attól tartok, tudomást szereztünk róla, hogy szexparti folyik az

ingatlan területén.
– Annyira sajnálom – felelem pajzánul. – Azt mondta, szexparti?

A táblájára pillant, és így felel:
– Igen. Tudomásunk szerint egy Killing Kittens szexparti folyik Mr.

Davenport ingatlanában ma este.
– Ez az én privát partim. Amúgy éppen politikáról beszélgetünk.

Nézzen körül, ha nem hisz nekem! – Azzal a földszinti szalonhoz

vezetem, amit bárként használunk, és kitárom az ajtót. Ott vannak a

vendégek, akik nem játszadoznak, és egészen nyugodtan és
összeszedetten festenek. – Látja? Ezért vannak néhányan vörösbe,
sárgába, kékbe, sőt páran zöldbe öltözve. Pártszínek. Smaragdsziget

integet, elragadóan ártatlanul fest.

A hivatalnok melléhez szorítva a tábláját néz körbe, és a homlokát

ráncolja, amikor csak egy csapat teljesen felöltözött vendéget lát, és

enyelgésnek semmi jelét.
– Értem – jelenti ki nyilvánvaló zavarában. – Azt kell mondanom,

hogy minden nagyon civilizált.
– Nos, tessék. Valóban hallottam valami szóbeszédet egy szexpartiról,

de állítólag a sarkon túl, a Cavendish Square-en tartják. Mindenki erről

beszél.
Előkerül a férfi tolla, és vadul körmölni kezd a táblára.
– A westminsteri tanácsnak semmi gondja a felnőtt partikkal, amíg az

ingatlan tulajdonosának megvan a megfelelő engedélye. Nem tudja, a

Cavendish Square hányas száma alatt?
– Attól tartok, a pontos címet nem tudom.
– Bízza csak rám! Lehet, hogy odamegyek, és megnézem – feleli,

immár sokkal vidámabban. – Elnézést a zavarásért. Jó szórakozást!

– Köszönöm. – Az ajtóhoz kísérem. – Meglesz – azzal becsukom

mögötte az ajtót.
– Szép munka, Emma! – kuncog Kitty. Épp időben jött elő, hogy lássa,

amint nagy édelegve kitessékelem a férfit.
– Kösz. Remélem, nem harap rá a csalimra!

Mindketten nevetünk, örülünk, hogy megoldottuk a helyzetet.
– Innék egyet. Gyere, menjünk a bárba!
– Menj csak! Én Jupiterrel őrködöm, ha netán visszajönne a pasas.
– Oké. – Nekem viszont szíverősítőre van szükségem a tanáccsal való

összezördülés után, úgyhogy csatlakozom egy csapatnyi jól felvágott
nyelvű orosz modellhez a pultnál.

– Üdv! – köszönt egy hosszú lábú barna, szinte tökéletes angol
kiejtéssel. – Kérlek, csatlakozz hozzánk! Tudod, a vodka az egyetlen,
amit érdemes inni. Rengeteget ihatsz belőle anélkül, hogy olyan

másnapos lennél, mint egy üveg bortól.
– Egyetértek – felelem. – Nyissuk ki a Stolichnayát!

Már nem egy kupicával ittam, amikor Kitty aggodalmas képpel ront

be.
– Úristen, már megint mi az? – tudakolom. A világ határozottan ködös

lett kissé; kezdem érezni a vodkát.
– Gond van, Emma, gyere gyorsan! – int Kitty az előcsarnok felé.

Utánabotorkálok, némi nehézséggel egyensúlyozom tűsarkúmon. Az
előcsarnokban Jupiter egy nála is nagyobb és magasabb hústornyot

próbál visszafogni. Az óriás dühödten bömböl:
– Emma Sayle! Hol van? – Kidobónak nézem.
A vodkából bátorságot merítettem, vagy talán vakmerőséget, mert

mosolyogva billegek felé, és üdvözlöm:
– Helló, helló! Nem kér egy pohár pezsgőt?

Nem vesz tudomást a javaslatról, ellenségesen mered rám, és Jupiter

széles válla fölött felém bökdös az ujjával.
– Ránk küldte a tanácsot! Megszállták a partinkat!
– Én aztán biztosan nem – felelem annyi méltósággal, amennyit csak

fel tudok vonultatni. A westminsteri tanáccsal űzött tréfám alaposan
visszaütött. – Korábban itt jártak. De nekem fogalmam sincs, maga
honnan jön, úgyhogy hogy is küldhettem volna őket oda? Nyilván

körbejárnak a környéken, ez minden.
– Csak nem gondolja, hogy elhiszem, mi? – csattan fel az óriási

kidobó. Apró malacszemeivel dühödten néz rám.
– Pedig így igaz – próbálom lefegyverezni kedvességemmel. – Én

nem az ő oldalukon állok. Miért is állnék? Megvan a magam üzlete, és

nem áll érdekemben, hogy másokéba belekavarjak. És most miért nem

iszik egyet, és lazít egy kicsit? Jöjjön velem, és odafent szépen,

nyugodtan elbeszélgethetünk.

Az óriás pillanatnyilag mintha lecsillapodott volna, úgyhogy Jupiter

óvatosan elengedi, de közben rám pillant, hogy valóban nem gond-e, ha
szabadjára ereszti a fickót. Szerintem viszont nyugodtabbnak tűnik,

úgyhogy biccentek.
– Jöjjön! – mondom a lépcső felé fordulva, miközben intek Kittynek,

hogy hozzon a vendégünknek egy pohár pezsgőt. – Csak utánam!

A férfi elveszi az italt és engedelmeskedik, ahogy felvezetem a
lépcsőn, Jupiterrel a nyomában, ha esetleg megint rájönne a hoppáré. Épp
elmennénk az egyik szoba előtt, amikor eksztatikus kiáltások
hallatszanak odabentről. Az óriás kidobó homlokráncolva megtorpan, és

megfordul, hogy lássa, honnan jön a zaj.
– Attól tartok, a hálószobákba nem léphet be, minthogy nem tag –

közlöm, amikor felismerem a szobából érkező, magas hangú

nyögdécselést.

Miss D. az, aki imádja, ha idegenek nézik szex közben.
– Ems, hadd jöjjön csak be nézni! – kiált ki máris. – Te vagy a főnök,

akár most rögtön fel is veheted! A barátom is azt mondja, hogy rendben.

Ragaszkodunk hozzá!
– Hölgyem szava parancs – szól közbe a partnere is. – Jöjjön csak be!

– a hangja mély és dallamos.
Miss D. időnként galibát okoz ugyan, de ma éjjel ő a megmentünk.
– Akkor hát lássuk, mi folyik odabent – mondom, és kinyitom az ajtót.

Amikor bepillantunk a tompán megvilágított szobába, vissza kell

fojtanom egy kacajt. A politikust találjuk az ágyon. Épphogy ki tudom

venni az arcát a halovány gyertyafényben, de az óriás kidobó aligha
ismeri fel. Őt jobban érdekli gyönyörű társnője, akivel az ágyon

hempereg. Miss D. soha életében nem szavazott, de ma éjjel megtért a

politika ügyének abból ítélve, ahogy a férfira reagál.

Az óriás leesett állal nézi az eseményeket.
A képviselő két ujját jó mélyen Miss D.-be nyomja, miközben

szenvedélyesen csókolóznak. Amikor D. szája felszabadul, nyöszörögve

követel még többet, saját mellét simogatja és mellbimbóit morzsolgatja.

A férfi engedelmesen három ujját csúsztatja be, keményen megdolgozza,
miközben D. vonaglik és reszket gyönyörűségében. Könyörögni kezd,
hogy dugja már meg. A férfi mosolyog egyértelmű óhaján, hogy

magában tudja, de még nem enged neki. Láthatólag élvezi, hogy majd
megőrjíti azzal, hogy csak a kezét használja örömszerzésre.

A rettentő ogre most jámbor óriás, miközben az ágyon hancúrozó

párost nézi. Végül a pucér és szálfaegyenes politikus óvszert húz, és

megadja Miss D.-nek, amit kíván. Nyöszörögve, nyögdécselve,

sikoltozva, tágra nyílt szemmel kezdenek kefélni.

Valóban szeretik, ha közönségük van. Fokozzák a tempót, majd

bemutatják a nagyszabású finálét: Miss D. a combjával szorítja a

politikusét, a szájára tapasztja a száját, miközben a férfi csak pumpál.
Végül csípőjüket dobálva, sikoltva érik el a csúcspontot, és a férfi úgy
roskad D.-re, mint egy végsőkig hajszolt állat.

– Te voltál a legjobb, drágám! – jelenti ki imádattal D.
– Nem, te voltál az! – lihegi a férfi boldogan, hogy elnyerte a

szavazatát.
– A picsába a tanáccsal! – szólal meg váratlanul a kidobó. – Nem

bánná, ha maradnék még egy kicsit? Még sosem voltam orgián.

Habozok. Végül is szabályellenes.
– Ó, kérlek, hadd maradjon, Ems! – esdekel Miss D. elfúló lélegzettel.
– Rengeteg hasznát tudnám venni – teszi hozzá pajzánul, és máris hívja a

férfit az ujjával.

Óhatatlanul elmosolyodok.
– Na jó – állok rá –, most az egyszer, csakis a kedvedért.

Az immár jámbor óriás ködös arccal ballag beljebb, ahol Miss D.
kitárt karral várja az ágyon, hogy üdvözölje az ő kis privát partijukon.
Magára is hagyom játszótársaival, Jupiter pedig marad őrködni, hogy
megbizonyosodjon róla, a kidobó valóban megjuhászodott. A lépcső felé
menet egy tetőtől talpig felöltözött, egész arcát beborító maszkot viselő

férfiba botlok.
– Elnézést – mondom, miközben el akarok menni mellette, hogy

visszatérhessek a földszintre. Úgy érzem, elkelne még egy vodka.
– Figyeltelek – mormolja az idegen.

Megtorpanok, és töprengve nézek rá.
– Hogyan? Miért? Hogy érted, hogy figyeltél?

– Csak úgy. Nagyon lenyűgözött, ahogy a dolgokat kezelted ma éjjel.

Ismerem ezt a hangot. Széles mosoly terül szét az arcomon, és
lehúzom a fejéről az álarcot. Aidan vigyorgó képe bukkan elő.

– Mi a fenét keresel itt? – tudakolom. – Azt mondtad, nem tudsz

eljönni!
– Tudom. De lemondták a találkozót. – Gyengéddé válik a pillantása,

és megfogja a kezem. – Látni akartalak. Holnap elmegyek.
– Tudom – hasít belém a kétségbeesés. Próbáltam megfeledkezni róla,

nem gondolni rá. Csak a szépre akarok emlékezni.
– Tudod, hogy miért vagyok annyira begerjedve?
– Öö... – mutatok körbe nevetve. – Emiatt? Márminthogy máshogy

éreznéd magad egy orgián?
– Nem. – Kézen fog, és gyengéden megcsókolja a nyakam. Nagyon

finom az ajka érintése. – Az indít be, ha látom, hogy bűvölöd ki magad
egy meleg helyzetből a tanács emberével. Élvezem, ha azt látom, hogy
döntögeted magadba a vodkát orosz modellekkel, mielőtt szembeszállsz

egy feldühödött kidobóval, aki úgy fest, mintha le akarná tépni a fejedet,
amiért ráküldted a tanács embereit. Ez az, amitől be vagyok gerjedve.

Ezért kívánlak most rögtön.
– Ó... – sóhajtok fel. Aidan pontosan tudja, hogy lágyítsa meg a

szívemet. Mindig is tudta.
– Szóval megyünk? Végül is nincs sok időnk. Holnap indul a gépem,

korán reggel.
– Persze. Meg is őrülnék, ha nem mennénk.

Mosolyogva nyúl a kezem után.
– Akkor azonnal hazaviszlek.

Tizenhetedik fejezet

„Ha a nő csodálatos, nem lesz könnyű. Ha könnyű,
nem lesz csodálatos. Ha megéri, nem adod fel. Ha
feladod, te nem vagy rá érdemes... Az igazság az,
bogy mindenki meg fog sebezni; azokat kell
megkeresned, akikért megéri szenvedni”

Bob Marley

Ágyban ülök, térdemen laptoppal, és azon tanakodom, nyomjam-e meg a
„küldés” gombot. Most, hogy az egész itt áll fehéren-feketén, furcsán
fest. De ez az, amit a szívem mélyén érzek.

Aidan nemrég ment el, vonakodva szállt ki a pihe-puha ágyból,
mindössze néhány búcsúcsókkal, hogy elérje a kora reggeli járatot – Meg
kellene tenned – mondta gyengéden, amikor megmutattam neki az
e-mailt. – Szerintem bátor dolog lenne, Emma. Mindig az a valódi hős,
aki megteszi az első lépést a békülésre.

Istenem, máris hiányzik. Meggyőzött, hogy nyíltan tárjam az
érzéseimet az apám elé, pedig soha nem fejtettem ki kristálytisztán, hogy
valójában mit is érzek. Utálom elképzelni ahogy ott ül azon a repülőn,
félúton a főid körül. Nem is lehetne messzebb.

Elhessegetem a gondolatot, és kissé remegve átolvasom az e-mailt.

Papa!

Meg kell értened, hogy szétrobbantottad az egész családot, és nagyon
meg vagyok bántva. Ha jóvá akarod tenni, akkor el kell olvasnod, amit
írok, és meg kell próbálnod megérteni.

Csak mert felnőttem, még nem jelenti, hogy lenyelek minden békát.
Lehet, hogy független vagyok, de a távozásod hatalmas űrt hagyott az
életemben, és alapjaiban rengette meg a hitemet. Úgy érzem, mintha
többé nem is tudnám, mi valóságos, mi nem. Kérlek, értsd meg, mennyire
fáj és mennyire össze vagyok zavarodva.

Csak mert elfoglal az új életed és az, hogy jól érezd magad, nem
hagyhatsz fel az erőfeszítéssel. Még mindig a lányod vagyok, és nekem is
szükségem van rád. Ha esetleg elfelejtetted volna, van két lányod és egy
fiad. Úgyhogy légy szíves, hívj fel, és kérdezd meg, hogy vagyok, mert
szükségem van rá, hogy továbbra is az életem része légy. Nem akarom
elveszíteni az apámat! Szükségem van rád, és mindig is szükségem lesz.

És egy nagyon fontos dolog. Kérlek, könyörgöm, ne használj se
engem, se Georgie-t vagy Jonnyt bábuként a mamával folytatott
csatározásodban. Közvetlenül vele tárgyalj! Ne kérj arra, hogy
üzeneteket közvetítsek közöttetek. Te teremtetted ezt a káoszt, te is oldd
meg!

Kérlek, ha mamával rólam beszélsz (vagy Georgie-ról és Jonnyról),
pozitív dolgokat mondj! (És ugyanez vonatkozik minden rózsaszínre is!)
Ha nem tudsz, tedd meg legalább azt a szívességet, hogy inkább semmit
sem mondasz. Nem akarjuk hallani. Komolyan. Jobban fáj, mint
gondolnád.

Szeretném, ha újra felépítenéd a hidakat. Tudom, hogy most más
érdekel leginkább az életben, de azt hiszem, még mindig jogunk van
hozzá, hogy szeretettel és tisztelettel bánj velünk.

Hamarosan beszélünk.
Em

Azt nem is említettem, hogy érzek azzal kapcsolatban, ahogy mamával
bánik, vagy azzal, hogy lelépett azzal a nővel. Most még nem térhetek ki
erre, vagy tán sohasem. A köztünk lévő kapcsolatra kell koncentrálnom.
Amíg az nem javul meg, nem sok értelme lenne a többivel foglalkozni;
túl dühösek lennénk hozzá, hogy meghalljuk, mit mond a másik.

Az ujjam a billentyűzet fölött rétovázik, és végül megnyomom. Az
üzenet eltűnik, és meghallom azt a suhogó hangot, ami azt jelzi, hogy
elment.

Kíváncsi vagyok, honnan vettem hozzá az erőt, hogy megtegyem, és
eszembe jut a beszélgetésünk Aidannel, és megnyugtató jelenléte; olyan
nagyon biztonságban éreztem magam vele. Máris annvira hiányzik.

De ő mondta, hogy próbáljam meg felvenni papával a kapcsolatot, ha
tudom, és pontosan ezt is tettem.

Furcsa, de máris jobban érzem magam.

– Houston, baj van!
Bemászok a furgon első ülésére, amely a forgalmas chelsea-beli utcán
nem egészen szabályszerűen a sárga vonalon parkol, de Kitty ott őrködik
az anyósülésen, hogy figyelmeztessen, ha közlekedési rendőr közeledik.

Beszállás közben felkiáltok:
– Hogy a fenében találjam meg a lányt, amikor mindenki úgy néz itt

ki, mintha klónok lennének?
– Ne ess pánikba! – feleli Kitty Kát, és elém tol egy fényképet.
– Meg fogjuk találni.
– Nem, de komolyan! Kész rémálom. Mi van, ha végül mást rabolunk

el? – elhelyezkedem mellette, és szemügyre veszem Sophia fényképét, a

fiatal lányét, akit el kell rabolnunk. Barátjával, O-val úgy festenek a
fotón, mint az álomszerű ifjú szerelmespár. Úgy néznek ki, mintha nem is
lehetnének boldogabbak vagy ennél is egymáshoz illőbbek, ám a

valóságban hároméves románcuk a zátony szélén áll, mert szexuális
életük korántsem kielégítő. Sok olyan párral volt már dolgom, aki velük
egy csónakban evez: kívülről ideális párnak látszanak, de maguk között

kezdenek szétesni a dolgok, mert szexuálisan nem passzolnak. Enélkül a

létfontosságú fizikai kapcsolat nélkül sorvadni kezd a szerelem. Sophia

és O. próbálta már felszítani a tüzet az összes szokásos taktikával, mint
például randevúzással, gyertyákkal, pezsgőfürdővel, de végül
szexterapeutához fordultak. Ő arról beszélgetett velük, hogy mi indítja be
őket, és a fantáziáikról, amelyeket nem mertek egymással megosztani. E

felfedezések után úgy döntöttek, hogy hozzám fordulnak gyakorlati

segítségért.
Mai feladatom az lesz, hogy emlékeztessem őket, mennyire hiányzott

nekik a szex, és mennyire kívánják egymást. Az az elképzelés, hogy

felszítják a szenvedélyt, megtanulják, hogy tegyenek a másik kedvére, és

ha máskor is zavaros vizekre tévednek, visszaemlékezhetnek erre a

napra. Akkor aztán a puszta gondolatra azonnal ágyba akarnak majd
bújni egymással. Ez lenne tehát az ötlet, de nem fog beválni, ha rossz nőt

rabolok el!

A visszapillantó tükörbe nézek, és látom, hogy Játékszer vígan
üldögél hátul, az utcán vonuló, tökéletes frizurájú és sminkű,
designerretikült lóbáló nőkre meregeti a szemét. Hozzájuk képest

lomposnak érzem magam. Overall van rajtam, és napszemüveg, de ez

volt minden, amit össze tudtam szedni Aidan távozása után. Az arra járó

nők úgy néznek ki, mintha divatlapból léptek volna elő. A szüleim

mesélték, hogy a hatvanas években itt szoktak lógni, és sokszor

felbukkantak a korszak híres arcai: Mick Jagger, Twiggy, Terence Stamp

és Michael Caine. Manapság viszont a trendi chelsea-beli lányok uralják

a Kings Roadot. Miss D. életcélja, hogy visszaköltözzön ide, ahol a
házuk volt, mielőtt csődbe ment a család, amint összeakad valakivel, aki

elég gazdag, hogy támogassa.
– Csak nyugi, Ems – szólal meg Játékszer az ágyékkötőjét igazgatva.
– Élvezed a kilátást, mi, Tarzan?
– Az egyszer biztos – vigyorog. – Azt mondják, hogy egész

Londonban a Kings Roadon vannak a legszebb lányok, és nem is

tévednek. Az jut eszembe róla...
– Ki ne mondd! Az új projekted, hogy keress egy gazdag, fiatal nőt,

aki ráunt a lógó hajú, puccos barátjára.
– Pont erre gondoltam!
– De neked van barátnőd – piszkálom. – Hát nem repült át Miss

Norvégia, csak hogy láthasson? Én így hallottam. És azt pletykálják,

hogy sikerült összehoznotok egy öt rugós számlát, miután összetörtetek

egy lámpát a Mandarin Orientalban! Nem csoda, hogy egyfolytában
kikészül a nyakad. Hát nem épp olyan gazdag és mesés a barátnőd, mint

ezek a szép példányok?

Az arckifejezése szempillantás alatt lesz vidámból morózus.
– Miss Psychóra változtattam a nevét – közli búskomoran.
– Miss Psycho? Nem épp úgy hangzik, mint az igaz szerelem.
– Nem normális.
– Tényleg? – vetek rá meglepett pillantást a tükörben. – Miss

Norvégia mindig is rossz kislány volt a partijaimon, de sohasem

pszichopata.
– Az más. A helyzet az, hogy csak párszor szexeltünk, és nem járunk,

de máris összeköltözésről beszél. Pedig még csak nem is vagyunk egy
pár! – Játékszer úgy fest, mint aki gyötrődik.

Magamban mulatok rajta. Úgy gondolom, jót tenne Játékszernek, ha

valami bonyolultabbat is megtapasztalna a szokásos, kötöttségek nélküli

játszadozáson kívül.
– Á, értem. Nos, akkor jobb lesz, ha tisztázod vele: csak játék, semmi

komoly.
– De a Facebookon is utánam les. Ahányszor új fotót vagy

állapotfrissítést posztolok, máris jön az üzenet Norvégiából, amiben

magyarázatot kér.

Mégis igaza van.
– Oké, ez aggasztó.
– Légy óvatos! – veti közbe Kitty. – Töröld az ismerőseid közül, azt
tanácsolom. És légy vele teljesen őszinte.
– Ugyan hogy, ha egyszer sosem figyel rám? – védekezik Játékszer.

Hirtelen megpillantom az utcán Sophiát, és Játékszer problémái
elillannak a fejemből.

– Ott van! Végre!
– Hol? – nyújtogatja a nyakát Játékszer, hogy kilásson az ablakon.
– Ott! – mutatok egy csinos szőkére, aki egy barátnőjével ballag az

utcán, és a kirakatokat nézegeti. Vérbeli chelsea-i módra néz ki,

szafarimintás, mély V-kivágású minioverallt visel, hosszú szárú

csizmával. Vállán designertáska lóg, a haja pedig beszárított

hullámokban omlik a vállára.
Játékszer elismerően veszi szemügyre.
– Örülök, hogy segíthetek ebben a melóban. – Igazgatni kezdi a

parányi, aranyszínű fürdőnadrágot az ágyékkötője alatt.

Zord pillantást vetek rá.
– El a kezekkel tőle, Tarzan! Tudom, hogy imádsz fákon himbálózni,

de Sophiának barátja van. Semmi olyasmit nem akarunk, ami kórházzal,
letartóztatással vagy perrel végződik. Érthető?

Felkapja a fejét.
– Tisztán és világosan.

Beindítom a motort, és figyelem Sophiát, míg hatótávolságba ér.
– Kitty, nálad vannak O. küldetéskártyái, ugye?
– Igen, a kesztyűtartóban.
– Jó. Tudod, mi következik. Menj, és diszkréten figyelmeztesd a
járókelőket, hogy álemberrablás lesz, és ne hívják a zsarukat.
– Naná! – Azzal kiugrik, és munkához lát.
Sophia tudja ugyan, hogy ma „támadás” fogja érni, arról viszont

fogalma sincs, hogy mikor, vagy hogy pontosan mi fog történni. Egy
pillanattal később Kitty jelez, hogy tiszta a terep.

– Gyerünk, gyerünk, gyerünk, Tarzan! Ugorj ki érte! Most vagy soha!

Amint Kitty Kat meglátja, hogy Tarzan kiugrik a furgonból, odarohan

Sophia mögé, hátulról megragadja, és a szájára tapasztja a kezét.

– Meg ne mukkanj! – parancsol rá.
Látom, hogy Sophia szeme tágra nyílik a döbbenettől. Biztosan furcsa

érzés, és nagyon valóságos is.

Tarzan egy szempillantás alatt ott terem, és a vállára dobja. A lány

hosszú tagjaival kapálózik, miközben Tarzan visszarohan vele a

furgonhoz, és behajítja hátúira, ahol egy felfújható matrac vár rá. Olyan

gyorsan történik az egész, hogy senkinek a szeme se rebben. Kitty Kat
gyorsan félrevonja a barátnőt, és elmagyarázza neki a helyzetet. Sophia

nyilván már figyelmeztette, mivel tökéletesen nyugodtan bólogat, és nem
rohan el, hogy valami meggondolatlanságot műveljen.

Hátul, miközben Játékszer bevágja az ajtót, Sophia döbbenten,

zavartan és riadtan néz.

De ugye számított rá? Remélem, ez tényleg Sophia! Gyakran tör rám

ez a mardosó kétség, amikor valaki, aki pedig tudja, hogy el fogják
rabolni, ilyen döbbentnek tűnik, de ez teljesen normális. Hamarosan

megváltozik majd a reakciója, amikor megnyugszik, hogy épp a

fantáziája válik valóra, és elkezdi élvezni, még az abból fakadó félelem
ellenére is, hogy nem ő irányítja az eseményeket.

Amikor Tarzan összekötözi a csuklóját és a bokáját, felkiált.
– Hallgass! Hiába is kiáltozol. Senki sem hall – veti oda Tarzan
durván, aztán hozzánk szól. – Meg kéne dupláznunk a váltságdíjat!
Gyönyörű. Bassza meg a tízezer font! Kérjünk egy milliót – megér

annyit!

Kitty hátrafordul az ülésen, hogy szemügyre vegye a hátul kuporgó

Sophiát. Pillantása a hullámos fürtök laza zuhatagára esik.
– Levághatnánk egy hajfürtöt, és odaadhatnánk O.-nak – mordul fel. –

Hogy tudja, komolyan gondoljuk.
– Kérlek, ne nyúljatok a hajamhoz! – kiált fel Sophia halálra válva.
– A főnök azt mondta, ne érjünk hozzá! – csattanok fel. – Pofa be,

Tarzan, és ez rád is vonatkozik, Túsz kisasszony! Különben életed végéig

magánzárkában rohadhatsz!

Kitty felnyerít.
– Neked amúgy is annyi, ha a pasid nem oldja meg a rejtvényeket vagy

nem fizeti ki a váltságdíjat!
Sophia elhallgat, mi pedig elindulunk a küldetés következő

állomásához, egy kávézóhoz, ahol találkozót szerveztem O.-val. Azonnal
ki is szúrom, egymagában ül egy asztalnál, idegesnek tűnik, és

akárhányszor megszólal egy telefon, vagy belép valaki az ajtón,

felpattan. Úgy döntök, izzasztóm még egy kicsit, szép kényelmesen a
pulthoz megyek és light kapucsínót rendelek, mielőtt lazán lehuppanok

mellé.
– Minden okod megvan az ijedségre – jelentem ki mély, baljóslatú

hangon.
O. rémült pillantást vet rám, és remegni kezd. Borítékot húzok elő a

táskámból. O. annyira remeg, hogy a jegeskávéja kirepül a kezéből.

Ültében felnyög, a nadrágján óriási, barna kávéfolt terjeng, a lábánál
pedig tócsába gyűlik. Igyekszem nem elnevetni magam.

– Mielőtt ezt odaadnám, meg kell oldanod egy feladványt! – jelentem

ki szigorúan, ijedten néz rám.
– Mi?
– Hallottad.
– Oké.
– Mi az? Rövid, de ahogy húzod, egyre hosszabb lesz, áthúzod a

mellek között, és végül egy kicsi lyukba dugod.
– Ez elég egyértelmű – vágja rá megkönnyebbülten.
– Jól gondold át! – szólok rá komolyan. – Ha nem találod el, többé

nem látod Sophiát. Soha többé.
–Hát a....
– Félre a piszkos gondolatokkal! – figyelmeztetem. – Nem az, amire

gondolsz.
O. a lábára mered, és idegesen fészkelődik.
– Nem érek rá egész nap. Ketyeg az óra!
– Biztonsági öv – suttogja.

Felállók a kapucsínómmal, és elé hajítom a borítékot.
– Helyes, okostojás. És most nyisd ki, és olvasd.
– Hangosan?
– Igen, tedd, amit mondtam! Olvasd fel!

Kinyitja.
– Menj a Welcome Break motelhez az M40-esen! A kocsidat hagyd
ott! A Krispy Krémé előtt a Rózsaszín Hölgy vár rád, és a jelszót fogja
kérni: „nedves golyók hadművelet”. Az új instrukciókat akkor kapod
meg, ha teljesíted az előbbieket.
– Viszlát! – vetem oda, miközben az ajtó felé indulok.
– De hogy találjam meg a nőt, ha ott kell hagynom a kocsit a motelnél?

– Azt neked kell kitalálnod.

Azzal mosolyogva rohanok vissza a furgonhoz. Amit O. még nem tud,

az az, hogy mi gondoskodtunk róla, hogy stílusosan mentse meg Sophiát.

A Welcome Breaknél egy Aston Martin sportkocsi vár rá. A Rózsaszín

Hölgy fogja megadni az útmutatást, hogy megtalálja az autót és a kulcsát.

A kocsiba rejtett üzenet pedig elárulja, hol tartjuk fogva a szerelmét.

Kikeveredünk Londonból, és felzúgunk az autópályára, Sophia
megmentésének helyszíne felé. Egy kastélytulajdonos, aki nehéz időket

él át, két napra kiadta nekem az épületét. Nagy, boltozatos pince is van
hozzá, amit már ezelőtt is igénybe vettem olyanok számára, akik szeretik

a várbörtönös kalandokat. Van benne egy teljesen berendezett játékszoba
is, béklyókkal, nyújtóval, korbácsolóoszlopokkal és rögzítőkampókkal.

Most azonban nem fogjuk igénybe venni, mivel Sophiának és O.-nak a
főúri lakosztályt csinosítottam ki. Óriási, baldachinos ágy várja őket,
csipkés La Perla fehérneművel és egy kosárnyi szexjátékkal egyetemben.

Korábban már rendeztünk a tulajdonossal együttes lenti-fenti partikat,

amikor is lakodalom céljára adta ki a kastélyt, míg nekem titokban a
pincét. A vastag, hangszigetelt kőfalaknak hála bármi vígan folyhat

odalent, miközben fent szépen zajlik a lakodalom, és a menyasszony meg
a vőlegény mit sem sejt.

Végre a birtokra érünk, és a park felé fordulunk. Amikor leállítom a

furgont, Játékszer óvatosan beköti Sophia szemét. Most már cseppet sem

rémült; tudja, hogy hamarosan kezdetét veszi az igazi móka. Kisegítjük a

furgonból és egy fához vezetjük, majd a törzséhez kötözzük. Most már

nincs más dolgunk, mint O.-t várni, akinek mostanra már meg kellett

jelennie a Welcome Breaknél, és útban kell lennie hölgye megmentésére,

amennyiben híven követte az utasításokat.

Amikor meghalljuk az Aston Martin motorjának bömbölését, egy

közeli fa mögé ugrunk, és lessük, ahogy O. csikorogva fékez a kavicson,
majd a pázsiton át rohan Sophiához. Letépi a kötést a szeméről, és

hihetetlen szenvedéllyel kezdenek csókolózni.

– Megvagy, kicsim – szólal meg szerelmesen, amikor egy pillanatra
abbahagyják. – Megtaláltalak. Szeretlek.

Sophiának csak erre az egy szóra volt szüksége. Ellágyul a tekintete,

miközben a férfi nyilvánvaló vággyal a szemében néz rá. Még

hevesebben kezdenek csókolózni, O. keze közben a lány testén barangol,
ujjai már a gombjaival matatnak, ki is gombolja őket, hogy az overall
alatt a puha bőrhöz érhessenek.

– Ó, drágám! – suttogja a lány. – Annyira kívánlak!
– Itt és most meg akarlak dugni – mormolja O., miközben a lány

nyakát és kulcscsontját csókolgatja.
Egy pillanatig az jár a fejemben, vajon órákon át kell–e majd itt

bujkálnunk, amíg kiszórakozzák magukat. Vagy el tudnánk osonni

anélkül, hogy meglássanak? De aztán megkönnyebbülésemre O. ezt

mondja:
– De inkább a hálószobába viszlek. Ma éjszakára miénk a kastély. Már

vár a szobánk. És tudod, hogy ott mit fogok csinálni veled?
– Nem – akad el a lány lélegzete várakozásában.
Miközben a férfi kioldozza, megsúgja, mit szándékozik művelni vele,

amint felérnek. Abból, amit hallok, úgy veszem ki, hogy ki akarja kötözni
a baldachinos ágyon, és a gondosan előkészített játékszerekkel –
mellbimbócsipesztől a gésagolyókig – óhajtja felizgatni. Elmondja, hogy
tehetetlenül fog feküdni, miközben ő valósággal megőrjíti.

Látom, hogy Sophia kipirul izgalmában, és készen áll alávetni magát

bárminek, amit csak O. akar. Bármilyen is hétköznapokon a kapcsolatuk

dinamikája, ma O. az úr, Sophia pedig készséges rabszolgája. Tudom,

hogy mesés pillanatokat fognak együtt tölteni. Csodálatos, hogy némi

valóra váltott álmodozás mit képes elérni egy párnál, amely azt hitte,

szexuális életének befellegzett.
– Szerencsés flótás! – suttogja Játékszer, miközben nézzük, ahogy O.

kézen fogja Sophiát, és a kastély felé vezeti.

Kitty rám mosolyog.
– Meglehetősen elégedett kuncsaftok, Emma!
– Még nem egészen, de hamarosan azok lesznek.
Amikor tiszta a terep, összeszedjük a köteleket és a szemkötőt majd a

kastély felé vesszük az irányt, hogy megbizonyosodjunk róla, minden,
amit elintéztünk, a helyén is van. Később vacsorát is tálalnak majd nekik,

aztán előttük lesz még az egész éjszaka. Kittyvel leülünk a jól

megérdemelt tea mellé, és épp arról diskurálunk, hogy mikor induljunk

vissza Londonba, amikor megcsörren a telefonom. Felveszem, és
ismerős hangot hallok, amely tremolóban szólal meg.

– Helló, Wonder Woman! Igénybe akarom venni ma a szolgálataidat.
Jaj, ne! Mr. Túsz! Az időzítése szokás szerint pocsék. Miért mindig az
utolsó pillanatban hív? Képtelen bárkinek is némi időt hagyni.

Gyorsan rávágom:
– Wonder Woman utál csalódást okozni, de attól tartok, ma lehetetlen.

Nem vagyok Londonban.
– De hát te vagy Wonder Woman! Számodra semmi sem lehetetlen!
– Nagyon későn szóltál – felelem komoran, miközben az órámra

pillantok. – Már négy óra.
– De hát most könnyű melóról lenne szó. Nem kell Marilyn, se Anna

Nicole Smith.
– Komolyan? – Ez újdonság tőle. – Nő nem is kell? Ezt nehezen

tudom elhinni.
– Van valaki, aki nagylelkűen felajánlotta a szolgálatait. Történetesen

te is ismered. Jó barátnőd.
– Ó! Kicsoda?
– A neve Miss D. Elcsevegtünk ma egy kicsit, miután megtaláltam a

számát a tárcámban. Egyébként az egész az ő ötlete.

Tehát Miss D. tervei végül beváltak. Biztosan nagyon örült, amikor

Mr. Túsz végre rászánta magát, hogy felhívja. De miben mesterkedhet?
– Miért is nem lep meg a dolog? – kérdezem szárazon.
– Egy várbörtönre lenne szükségünk. Sürgősen – közli szinte suttogva.

– Utazásról nem kell gondoskodni. A sofőröm elvisz minket.
– Ó! – húzódik mosolyra a szám. Micsoda szerencsés véletlen.

Felmutatom a hüvelykujjam Kittynek, aki aggodalmasan hallgatózik.
–Történetesen van is egy szabad várbörtönöm. Holnap reggelig bármikor

használhatjátok.
– Ó, köszönöm, Wonder Woman, csodálatos vagy! Mire is mennék

nélküled?
– SMS-ben elküldöm a címet, és elintézem, hogy ki legyen csinosítva

nektek.
– A felszerelés miatt nem kell aggódnod – válaszolja. – Doktor

Sziporkának van mindene.

– Kinek?
– A barátnődnek, Miss D.-nek. Ő mondta, hogy szólítsam Doktor
Sziporkának. Magával hozza a megsemmisítő készletét.

Fikarcnyit sem lep meg ez az információ. Ki tudja, mi mindent

tartogat még Miss D. a tarsolyában? Egyedül attól tartok, hogy Mr. Túsz

nincs teljesen tudatában, mibe mászik bele. Doktor Sziporka esetleg

kicsit veszedelmesebb lehet, mint gondolná.
– Nos, biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen élményben lesz

részed.

Amint Mr. Túsz leteszi a telefont, már hívom is Miss D.-t.
– Jó napot, Doktor Sziporka! – köszöntöm könnyedén.
– Szia, Ems!
– El tudnád magyarázni, kérlek, mi az a megsemmisítő készlet?

Remélem, nem áll szándékodban kivégezni a kuncsaftomat. Szeretném,

ha épségben hagyná el a várbörtönt, hanem baj. Semmi

Frankenstein-kísérlet, ha nem bánod.
– Nagyon vicces, Ems! – vág vissza. – Nem nagy ügy. Csak néhány

apróság van benne – egy pár elektromos csipesz, egy elektromos hurok,

amit Mr. Túsz péniszének a tövére illesztek majd, egy szupervékony

elektromos dildó, egy elektromos tüskés kerék, egy elektromos
péniszgyűrű, és egy...

– Állj, állj! Eleget hallottam. Az elektromosság nagyon veszélyes
lehet amatőrök kezében. Remélem, tudod, mit csinálsz. Nem hiszem,

hogy Mr. Túsz szívesen venne részt elektrosokk-terápián, nem igaz?

Miss D. lehalkítja a hangját.
– Ha egyszer megtapasztalja a péniszén a bőrszíjat, amely csodálatos

elektromos impulzusokat küld a péniszébe meg a golyóiba, úgy fog

olvadozni a kezem közt, mint a vaj. Majd meglátod! Mire végzek vele, a
várbörtönből egyenesen a házába költözhetek. – Nagyon izgatott a
hangja. – A King’s Roadon van, Emma!

Felsóhajtok, de közben el is nevetem magam.
– Szóval gyakorlatilag elektrosokkal akarsz agymosást végrehajtani

az ügyfelemen.
– Kerül, amibe kerül. Chelsea, Ems! Chelsea...
– Oké, jó szórakozást! Szólok a tulajnak, hogy jöttök, de nem hiszem,

hogy végig tudom nézni, amint Mr. Túsz a végzetébe sétál Doktor

Sziporkával, úgyhogy én visszamegyek Londonba. Ajánlom, hogy ha

vége, szólj nekem! Csak ne öld meg, oké?
– Persze, hogy nem fogom, Ems! – háborodik fel D. – Doktor

Sziporka nem olyan! Nagyon is gyengéd. Bölcsen használja a hatalmát.
– Ezt örömmel hallom. – Fejcsóválva teszem le a telefont, remélem, ez

nem valami katasztrófa kezdete.

Tizennyolcadik fejezet

„A nagy szellemek mindig heves ellenállásba
ütköznek a középszerű elmék részéről.”

Albert Einstein

A rengeteg kemény munka után, míg azon dolgoztam, hogy mindenki
más jól szórakozzék, ideje nekem is szórakoznom egy kicsit.

Le kell ráznom magamról a bánatot, amelyet azóta érzek, hogy Aidan
egy hete elment. És az apám felől sem hallottam még mindig. Gondolom,
még emésztgeti az e-mailem tartalmát. Időt kell hagynom neki, ennyi. És
közben rengeteg dolgom van, amivel elfoglalhatom magam.

Amikor Játékszer meghív egy partira, amelyet egy kuncsaftja rendez a
Temzén, egy hajón, lecsapok a lehetőségre. Jó végre elmenni valahova,
ahol elengedhetem magam, és lazíthatok, ahol nem én vagyok a
házigazda. Amint a fedélzetre lépek, máris lenyugszom. A fodrozódó
víztükör és az esti napsütés jóleső válasz eddigi lázas
tevékenykedésemre.

Mire leszáll az éj, már a táncparketten rázom a „Boogie Nights” -ra
egy pohár pezsgővel a kezemben, de hamarosan friss levegőre vágyom,
és kimegyek a sokkal csendesebb és sokkal kevésbé zsúfolt fedélzetre.
Majdnem teljesen elhagyatott, minthogy a legtöbb vendég benn van a
bárban vagy a táncparketten. Az egyetlen ember, akit látok, egy idegen a
korlátnál, aki nagyon elegánsan fest fekete öltönyében és hozzáillő
nyakkendőjében. Furcsa, de amint meglátom, szinte kényszert érzek rá,
hogy odamenjek hozzá, ügy vonz magához, akár a mágnes. Mielőtt
odaérek hozzá, azt sem tudnám megmondani, jóképű-e. Akkor azonban
látom, hogy észbontóan vonzó, és nyugodt kifinomultságával szinte
James Bondhoz hasonlít.

Rám mosolyog, és megszólal:
– Jó estét! Maga Emma, ugye?
– Igen – lepődöm meg. – Honnan tudja a nevem?
– Mindent hallottam magáról.

– Igen? Gondolom, Játékszertől.
– Igen. Már vártam, hogy megismerhessem. Tudtam, hogy egyszer

majd keresztezi egymást az utunk.
– Valóban? – mosolygok, de zavarban vagyok. Mindazonáltal

kellemes izgalom árad szét a gyomromban. Van ebben a férfiban valami
ellenállhatatlan. – Ez kissé furcsa.

– Vagy ez a sors keze. – Megfogja a kezem. – Hívjon csak Mr.

Rókának.

Az este során úgy érzem, nagyon jól megismerem Mr. Rókát. Van stílusa,
nem üresfejű, és nem szenved önbizalomhiányban. Szexi, karizmatikus
és hízelgő, és tudja, hogyan tegyen róla, hogy úgy érezzem magam,
mintha én lennék a világ közepe. Egyből látszik rajta, hogy igazi alfahím,

az a fajta, aki élvezi az élet szépségeit, és imádja a költséges játékokat.

Emellett olyan férfi, aki sosem adja fel, de úgy gondolja, mindent elérhet,
amit a fejébe vesz – azt csinálja, amit és amikor csak akar. Es
legfőképpen olyan férfi, aki szereti a nőket. Csak rá kell nézni, és

láthatom, hogy tapasztalt és ügyes az ágyban. Minden arról árulkodik,

hogy élvezetét leli az érzékiségben.
És most minden bűverejét rám irányította. Elég lehengerlő, de

határtalanul élvezem. Rég nem éreztem ilyet. Mióta Aidan elment,

igyekeztem megbékélni a szingli élettel. De végül talán mégsem ez lesz

az osztályrészem.

Szóval mit kezdjek most ezzel? Csatlakozzak a máris betelt kis

könyvecskéjében sorakozó lányok hosszú sorához?

Nem akarom nagyon megizzasztani, hogy megkaphasson, mert nem

szeretem az ilyen játékokat, de azt sem akarom, hogy könnyen menjen.

Nem tudom, Mr. Róka nem csupán újabb vadászatra indult-e a móka

kedvéért. Napnál is világosabb, hogy imádja a vadászatot.
Hamarosan a táncparkettől távol üldögélünk egy asztalnál, egy üveg

pezsgő mellett beszélgetve, teljesen megigézve egymástól, és közben fel

sem fogunk semmi mást, ami körülöttünk zajlik. Repkednek közöttünk a
szikrák. Többet kell megtudnom erről az emberről.

– No és – szólalok meg – mondd csak, miből élsz?
– A két kezemmel keresem a kenyerem – feleli pajkos mosollyal.
– Nem azzal keressük mindannyian?
– Én nagyon ügyes vagyok. Rengeteg mindent csinálok ezzel a kézzel,

hogy megkeressem a kenyerem.
– Mint például?

Nem hajlandó többet elárulni, inkább témát vált.
– Miért nem mesélsz inkább te egy kicsit magadról? Voltaképpen mit

csinál egy szexvállalkozó?

Felvonom a szemöldököm.
– Te tényleg mindent tudsz rólam.
– Hát persze. Hisz mondtam.

Kíváncsivá tesz.
– De hogyhogy? Honnan tudtad, hogy találkozni fogunk?
– Minden eshetőségre fel vagyok készülve – mondja rekedten,
miközben jelentőségteljes pillantást vet rám.

A bókot azzal viszonzom, amit az én flörtháromszögemnek hívok: a

szemébe nézek, aztán le a szájára, végül megint a szemébe.
– Oké. Nos... a szex az élet része. Én csak segítek az embereknek

kinyílni, elengedni magukat, és sokkal jobban élvezni.

Elmosolyodik.
– Ó, szóval így? Ostort csattogtatsz?
– Csak ha muszáj.
– De te magad nem szállsz be, igaz?
– Így van. – A pezsgőmbe kortyolok, és felpillantok rá a pilláim alól.

Élvezem az incselkedést ezzel a rejtélyes alakkal. Elhatározom, hogy

kiderítem, meddig hajlandó elmenni, ha megkérem valamire.
– Van számodra egy ajánlatom – nézek egyenesen a szemébe.
– Mármint egy tisztességtelen ajánlat?
– Nem – mosolygok. – De egyszeri alkalom. Vagy elfogadod, vagy

hagyjuk.
– Elfogadom.
– Még azt sem tudod, mi az.
– Munkát ajánlok neked.
Csend, aztán szívből jövő nevetés.
– Azt akarod, hogy neked dolgozzak?
– Igen – bólintok. – Ha érdekelnek a partijaim, gyere el, és nézd meg

magadnak, és segíts nekem. Tudod, manapság sok férfi dolgozik nőknek.
Még szexvállalkozóknak is. – Kihívóan nézek rá. Képes lesz rá vagy

sem?
– Hogy mondhatnék nemet? – kérdezi széles mosollyal.

– Azért foglak megfizetni, hogy dolgozz, nem azért, hogy szórakozz,
mivel nem vagy tag.

– Értettem. Mennyit fizetsz?
– Tíz fontot óránként.
– És mindezt miért?
– Azt mondtad, ügyes kezed van. Lássuk, milyen ügyes vagy, ha a
legközelebbi partimon a bárpultnál kell dolgoznod.
– Emma – hajol előre felém –, benne vagyok.



Arra ébredek, hogy az éjjeliszekrényemen rezeg a BlackBerrym, mély
álomból rángat ki. Gyorsan felkapom. Tudom, ki lesz az. Mr. Róka máris
megkezdte a hajszát. Üzenet érkezett tőle: Örülök, hogy
megismerkedtünk. Nincs kedved újabb hajókázáshoz? Horgonyozzunk le
és vacsorázunk együtt ma este!

Alig bírok magammal az izgalomtól, miközben az ujjaim a gombokra
siklanak. Ma nem jó. Nem érek rá. Máskor?

Azonnal jön a válasz: Mikor vagy szabad?
Visszaírok: Elfoglalt lány vagyok. Majd szólok.
Szinte rögtön meg is érkezik a válasza: Ajánlom is. Nem szándékozom
hagyni, hogy meglógj. Ráadásul most te vagy a főnököm. Szólnod kell
hogy mikor jelentkezzem szolgálatra.
Kacagva dőlök vissza a párnáimra. Még a lábujjam is bizsereg az
izgalomtól. Lehet... szóval lehet... hogy Mr. Róka az, akire vártam?

Kedvenc tizennyolcadik századi kúriám bejárata előtt állok, csiptetős
táblával a kezemben, épp a ma esti vendéglistát akarom ellenőrizni. Egy
jóképű, makulátlan, hajszálcsíkos öltönyös férfi lép oda hozzám.

– Jó estét! – mélyen és kulturáltan zeng a hangja.
– Neked is jó estét! – viszonzom egy mosollyal.
– Ebben a ruhában fogadod a vendégeidet? – kérdezi, és puszit nyom
az arcomra. Csodálattal néz végig a lábamon, amiket tényleg jól kiraktam
ma este. Alice-nek öltöztem, rövid, kék-fehér tüllszoknya van rajtam, a
hajamat pánt fogja hátra.
– Azt hittem, szexpartira jövök, nem Kalapos teadélutánjára – suttogja

a fülembe. Megszimatolja a nyakam. Libabőrös leszek.
– Tíz percet késett, Mr. Róka – közlöm vele. – Szeretem, ha az

alkalmazottaim időben jelennek meg. A vendégeim bármelyik percben

megérkezhetnek.
A kétszárnyú ajtón keresztül a márványpadlós előcsarnokba vezetem.

Kitty billeg oda hozzánk, a szokásosnál is szélesebb vigyorral. Ő a

Vigyori Macska ma este, rózsaszín miniruhát visel, hozzá puha, bolyhos
cicafüleket és prémes lábmelegítőt. Mesésen fest.

– Üdv Csodaországban! – köszönt játékosan. – Kész őrültekháza van

itt.
– Csodaország – ismétli Mr. Róka, és rám pillant. – És méltó is lesz

erre a névre?
– Még sosem okozott csalódást – felelem. – Hadd mutassam az utat!

Kittyvel a szalonba vezetjük Mr. Rókát, és megmutatjuk neki a bárt.
Lenyűgözően fest a helyiség, gyertyák és a csillárokra aggatott több száz

karácsonyfaizzó világítja be. Az egész házban ilyen fények, orchideák,

tollboák, csokoládé és rózsák díszítik a kandallókat.
Megmutatom Mr. Rókának a poharakat és a hűtőben sorakozó

italokat.
– Az lesz a feladatod ma este, hogy gyöngyöző bájitalokat szolgálj fel

a vendégeimnek. Érthető?
– Igenis, asszonyom! – villantja rám sötét szemét.
– A pezsgőspoharak ragyogjanak! A pezsgő pedig mindig legyen

behűtve.
– Természetesen, Alice.
– Csodaországban egyszerűek a szabályok. Azért vagyunk itt, hogy

gondoskodjunk róla, hogy a barátaink a lehető legjobban érezzék

magukat.
– Hogyne. – A lehető legnyugodtabb. Kimondottan higgadt. Le

vagyok nyűgözve. Olyan sok férfi aggódik vagy fél, vagy pedig
kellemetlenül izgatott és bámészkodó a partijaim előtt. Mr. Róka

nyugalma háborítatlan. Amióta a múlt héten megismerkedtünk, megállás

nélkül SMS-eztünk, és úgy érzem, mintha nagyon jól ismernénk

egymást.
– Amint a vendégek belépnek ide, megáll az idő. Nem törődünk vele,

mi folyik odakint. A teadélutánnak hajnali három körül lesz vége, akkor
visszatérünk a való világba. Most pedig vedd ezt fel! – nyújtok át neki

egy csillámló, fekete álarcot.
– Azt hiszem, ez jó ötlet – jelenti ki szárazon, és felteszi. – Szívesen

őrizném meg az anonimitásomat, ha lehet.
– Megértem. De meg fogod látni, hogy a KK szabályai tökéletes

biztonságot szavatolnak, ha a személyazonosságról van szó. Most pedig

magadra hagylak. Kitty majd segít, ha szükséged lesz rá. Élvezd a ma esti
kalandot, később találkozunk.

– Vigyázz, bele ne ess valami üregbe! – szellemeskedik mosolyogva.
– Vár majd rád egy báj ital, ha visszatérsz.

Magára hagyom Mr. Rókát, és visszamegyek az előtérbe. Máris

érkeznek a vendégek, és úgy látszik, komolyan vették az Alice

Csodaországban témát. Csodálatosan festenek, és nyílvánvalóan

eltökélték, hogy maguk mögött hagyják a hétköznapok gondjait, amint

betették a lábukat Csodaországba. Kitty és én hamarosan a bejáratnál
sürgölődünk, kipipáljuk a neveket, és gondoskodunk róla, hogy mindenki
maszkot viseljen, amikor elkezdődik a parti.

Még korán van, amikor egy férfi jelenik meg az ajtóban, karján egy

csapat luxuscicával, és hihetetlen arroganciával. Azonnal felismerem.

Nagyon híres futballista, de azok közül való, akik a focisták rossz hírét
keltik. És, amint magamban megjegyzem, a barátnője nincs a hat lány

között, akikkel érkezett.

Megpróbál benyomakodni mellettünk, de Kitty elétoppan, és útját

állja.
– Sajnálom – szólal meg. – Ez zártkörű, és ön nem klubtag.
A férfi kihúzza magát a lépcsőn, és vontatottan így felel:
– Nem tudod, ki vagyok, édesem?

Nagy látványoson tanulmányozom a listát.
– De igen. De sajnálom, uram, nem látom itt az ön nevét. Úgyhogy

nem jöhet be.

Szeme tágra nyílik meglepetésében. Nyilván nem szokott hozzá, hogy

így bánjanak vele.
– De tényleg tudja, ki vagyok, ugye?

Homlokráncolva gondolkodom.
– Igen. Azt hiszem, futballista.

Most lekerül az álarca, szemtelenül néz rám.
– Mégpedig az egyik legjobb a világon.

Elmosolyodom. Az egója jóval nagyobb, mint az a parányi agya.

– Milliók példaképe.
– Kapiskálja. Örülök, hogy végre leesett. És most, ha nem bánja...

Megint megpróbál benyomakodni, de én szilárdan tartom a helyemet.
– Attól tartok, sajnos bánom.

Elkomorul az arca. Nem tetszik neki, hogy így bánok vele a
díszkísérete előtt, akik fényes szájukat eltátva, óriási szempilláikat

rebegtetve figyelnek.
– Nagy bajba kerül, ha nem enged be.
– Ezt vegyem fenyegetésnek? – vonom fel a szemöldököm.
Az arca centikre van az enyémtől.
– Igen, veheted fenyegetésnek. Az ügynököm vált majd egy-két

kibaszott szót a főnököddel, az majd jól kirúgja a kurva segged!
– Erre nem kerülhet sor – felelem határozottan.
– Azt csak hiszed, bazmeg, szöszi! – dühöng.

Édesdeden mosolygok rá.
– Nem hiszem, tudom. Én vagyok a főnök. Attól tartok, ezt a meccset

elvesztette, és hívni fogom a biztonságiakat, ha nem hajlandó távozni.

Azonnal.

Vitára nyitja a száját, de aztán meggondolja magát, és duzzogva fordít

hátat, a bajsza alatt káromkodva viszi máshová a csajait. Elkényeztetett

seggfejnek látszik. Magamban megjegyzem, hogy soha ne vegyem fel a

tagok közé.

Bemegyek, ahol egy fehér, bajuszos nyúlmaszkos férfi épp ezt

mormolja egy édes arcú Alice-nek:
– Jaj, istenem, jaj, istenem, még elkésem! – mire mindketten

kacarászva szaladnak fel a lépcsőn.
A bárban Szív Királynak és Királynőnek öltözve Mr. És Mrs. fogadja

udvartartását.
– Tökéletes jelmezválasztás! – lépek oda hozzájuk. Mr. Róka a pult

mögött töltögeti az italokat. Rám hunyorít, én pedig mosolyt villantok rá.
– Ma este nem lesz semmi „Üssétek le a fejét!” – feleli Mrs.

mosolyogva. Legalábbis nem úgy.

Arcon csókolom.
– A változatosság kedvéért jó beszélgetni látni titeket. Általában

rögtön belevágtok.
– Épp a legutóbbi itáliai kalandunkról meséltem az elbűvölő

csaposodnak. Komolyan, Emma, ilyet még nem láttál! Az esküvő is

gyönyörű volt, na de a lagzi! – emeli égnek a szemét a kellemes emlék
hatására. – Vetkőzőpókert játszottunk az ifjú pár lakosztályában, és

maradjunk annyiban, hogy onnan már egyenes volt az út. Rengeteg

vidámság, mondhatom.
– Nem mondod, hogy férjként és feleségként veled szexeltek először?!

– képedek el.
– Nos, mindannyian meztelenek voltunk. Rávettem Mr.-t, hogy adja a

bimbócsipeszeimet az ifjú párnak, hogy tegyék rám...
– Folytasd csak!

Mrs. angyali tekintettel néz rám.
– Kísértésbe estem, de végül helyesen cselekedtem, és hagytam, hogy
az ifjú férj és asszonykája egyedül csinálják – somolyog. – De teljesen fel

voltam tüzelve. Meztelenül rohantam a hálószobánkba, miközben a
férjem és egy fiatal, olasz csődör üldözött. Négykézlábra ereszkedtem, a
férjem csodálatos péniszét a számba vettem, miközben a gyönyörű

idegen a popómat kényeztette. Varázslatos volt. Utána azt mondta a pasi,
hogy még sosem volt olyan nővel, aki ennyire hajlott volna a

popsiszexre.

Mr. Róka tátott szájjal bámul.
– Örülök, hogy rendesen bemutatkoztak neked a barátaim – jegyzem

meg, és majdnem elnevetem magam.

Mrs. feláll, és megragadja Mr. kezét.
– Gyerünk! Ideje játszani!
Mr. maga is igen izgatottnak tűnik a lakodalmi történet után.
– Ahogy akarod, szerelmem! – feleli odaadóan. Imádom, hogy Mr. és

Mrs. ilyen könnyedséggel kezelik egymás vágyait. Tinédzserkoruk óta

házasok, de néhány éve Mrs. közölte a férjével, hogy ki kell élnie vadabb
hajlamait, amire fiatalon nem volt lehetősége, különben komoly

veszélybe kerülhet a házasságuk. Ennek eredményeképpen csatlakoztak

a klubhoz, és azóta még nagyobb köztük a szerelem.
– Még sosem láttam ilyen teadélutánt – jegyzi meg Mr. Róka.
– Még el sem kezdődött igazán. Várj csak, amíg tényleg beindul! –

felelem vigyorogva, és felmegyek az emeletre.

Ma este úgy néz ki a ház, mintha tündérországban lenne, és minden
vendég élvezi a kalandot. Akármerre nézek, a fantáziáikat élik ki: egy nő

int egy férfinak, hogy hámozza le magáról a ruháit, és csatlakozzon hozzá
az ágyon, ahol azonnal heves kefélésbe kezdenek. Egy Szív Felsőnek

öltözött férfi lép oda, megáll a közelükben, és nézi. Nem kell sokáig
várnia, hogy őt is meginvitálják, és a nő hamarosan pazar légyottot élvez,

egy kemény farokkal nedves mélységeiben, míg a másik éhes száját
ostromolja. Az esemény nemsokára odavonz egy hosszú lábú barna nőt

is, aki mindössze neccharisnyát visel magassarkúval. Csillogó,
Swarowski kristályokkal díszített nyelű lovaglóostor van nála.

Most már négyen vannak.
– Nem bánnátok, ha beszállnék? – kérdezi.
A másik nő csak annyi időre engedi ki a szájából a férfi farkát, míg

válaszol:
– Parancsolj!
– Nagyon rossz fiú volt a barátom. Már megint csaláson kaptam.

Elfenekelhetem, miközben kielégít téged? – Azzal a férfihoz fordul, aki a
másik nőt döngöli. – Nagyon rossz vagy, másba dugod azt az édes
farkadat! – korholja.

– Te mondtad, hogy szabad, drágám – lihegi a férfi tovább döngölve a
nőt, miközben a barátnője végighúzza a tenyerén az ostor puha szíjait.

Ő egyszerűen csak elmosolyodik, és annyit mond:
– Meggondoltam magam.
Magukra hagyom őket, miközben a lány könnyedén végighúzza az
ostort élvezkedő barátja hátsóján, aki ettől még keményebben kezdi
döfködni a másik, boldog nőt. Tudom, hogy mindannyiuk számára
élvezetes csúcspontban fog végződni a dolog.
Egy másik szobában egy úriember két gyönyörű orosz nő között foglal

helyet egy rekamién, cseverésznek, miközben a kezei egyre inkább a

mellükkel és csipkés bugyijuk elejével foglalkoznak. A szépséges
idegenekkel űzött, bűntudattól mentes szex talán nem mindenki szíve
csücske, de az én falaim között az. A következő szobában legalább

húszán vannak az ágyon, mind remekül érzik magukat, tapogatóznak, a
nyelvüket használják, behatolnak. Mind nagyon szépek – és nem csak a
külsejükről beszélek, hanem az élet, a szex iránti hozzáállásukról, arról,

hogy elengedik magukat.
Ahogy a lépcső felé veszem az irányt, hogy visszamenjek a bárba,

ismerős arcot pillantok meg.
– Szia, Ems! – visítja Miss D. Ő is szexis Alice-jelmezt visel, de olyan

verzióban, amelyben egy nagyon is felnőtt Alice mindent elfelejtett
felvenni a fehérneműjén kívül.

– Á, Doktor Sziporka! Hogy van? – érdeklődöm. – Gondolom, Mr.

Túsz túlélte a gondos kezelést?
– Ne hülyéskedj már! Persze. Egyébként ő is itt van.

Körbenézek.
– De hol?
– Épp el van foglalva azzal, hogy a szuszt is kikefélje egy nőből, aki

úgy néz ki, mint...
– Hadd találjam ki... Marilyn Monroe?
– Igen – von vállat. – Nem valami nagy meglepetés.
– És neked ez oké?
– Hát persze!
– Akkor jó. De még mindig odavagy Mr. Túszért?
– Eltökélt vagyok – jelenti ki Miss D. határozottan. – Visszaköltözöm

a Kings Roadra, még ha ez azt is jelenti, hogy időnként Marilyn is
csadakozik hozzánk. Ha Chelsea-ben élhetek, három még nem tömeg. –
Azzal körülnéz. – Most pedig én is szórakozni akarok. Hova menjek?

A folyosóról nyíló ajtók felé intek.
– Csak válogass, mindenhol van valami. Akárhova mész, ott kalandok

várnak. Ez a szép Csodaországban.

Visszatérek a bárba. Mr. Róka nyugodtnak és jó kedélyűnek látszik, épp

egy Kalaposnak öltözött férfit szolgál ki. Három, mindössze
PVC-maszkot, tűsarkút és élénkvörös rúzst viselő nő jelenik meg, és

szóba elegyednek a Kalapossal.
– Nem szeretnél csatlakozni hozzánk a földszinten? – kérdezi az egyik
– Hogy is utasíthatnék vissza ilyen szíves invitálást? – feleli a férfi.
–Vagy inkább ugorjunk fel?
– Boldogan megyek bárhova, ahol a három bájos hölgy csak jól érzi

magát.

Mr. Róka zavartan nézi, ahogy a társaság elballag.
– Szia, Emma! – köszön rám, amikor a pulthoz érek. – Most már

sokkal csendesebb itt. Mintha mindenki mással lenne elfoglalva.
– És hogy tetszik az első éjszakád a munkában? – kérdezem

mosolyogva.
– Érdekes – mosolyog vissza rám. – Nem is tudom, mit vártam. Úgy

tűnik, mindenki nagyon jól érzi magát. Megértem őket, tényleg.

Boldogan hallom. Unom már, hogy mindenki elítél. Olyasvalakit

akarok, aki elfogadja, amit csinálok, és azt is megérti, hogy miért teszem.
– Szóval akarsz maradni? – tudakolom.
– Állandó pultosodként? – Felém hajol, és hirtelen nagyon is tudatára

ébredek a jelenlétének, és a mágneses vonzerőnek, amit rám gyakorol. –

Mondjuk inkább, hogy szívesebben maradnék szabadúszó. Ha neked is

megfelel.
– Persze. Ad hoc jelleggel – lehelem. Szikrázik köztünk a levegő. A

szemembe néz, és halkan megszólal:
– Ha fent vannak a játékszobák:, mi van idelent?

Játékos pillantást vetek rá.
– Belekukucskálnál a kaleidoszkópba?
– Ezt vegyem kihívásnak, Miss Sayle?
– Igen, megérdemelsz egy pillantást. Kitty addig átveszi. Gyere

utánam!

Belépünk a klubhelyiségbe. A cicusaim alaposan kihasználják a
jókora, bugyborékoló jacuzzit. Néhány pár ölelkezik, és több nő cseveg

és nevetgél, míg pompás testük egymáson vonaglik a kádban. Az egyikük

rám mosolyog.
– Nem akarsz beszállni hozzánk?

Mr. Róka meredten bámulja, ahogy a lányok közelebb húzódnak

egymáshoz.
– Nem, köszönöm – felelem mosolyogva. – De ti érezzétek jól

magatokat!
Alany erre gyönyörű társnőjéhez fordul, és simogatni, aztán

csókolgatni kezdi nagy, feszes melleit.
– Kemények a bimbóid, mint a kő – duruzsolja a lány. – Imádom ilyen

nagy, feszes cicikre tenni a kezem, mint a tiéd!

A nyelvük pillanatokon belül egymás száját kezdi felfedezni, kezük
pedig a másik nedves bőrén siklik. Az első lány a víz alá dugja a kezét,
barátnője alsóbb régiói felé, mellük egymásnak préselődik. Nyöszörögni
kezdenek a gyönyörtől csókolózás közben.

A víz alatt nyilván bőségesen megy a simogatás és izgatás.

A jacuzzi szélén dús idomú, barna lány emeli a lábát szerelmese

nyakára, aki mélyen beléhatol.
– Ó, drágám! – nyögi. – Fantasztikus vagy!
A partnere a fenekére kulcsolja a kezét, miközben ki–be csúszkál

benne.

– A fenébe! Olyan jó! – kiált fel a nő.
Mr. Rókának csillog a szeme, a hajába túr. Az orrunk előtt játszódó

jelenetek megteszik rá a hatásukat. Hozzám fordul.
– Lassan vége a teadélutánnak. Majdnem három óra van.
– Lehet, hogy kicsit később lesz vége, mint terveztük.
– Nem. Amint hármat üt az óra, itt sem vagyunk.
– Valóban? – vonom fel a szemöldököm.
– Igen, akár tetszik, akár nem. Elrabollak! – Azzal a kezét az enyémre

csúsztatja, és megszorítja.
– Ez nem olyasminek hangzik, mint amit egy törvénytisztelő polgár

tenne – válaszolom mosolyogva.

A hangja határozott, de lágy. Az ajkai egészen a fülemnél vannak.
– Márpedig én derék polgár vagyok, Emma. De unalmas aztán nem.

Ahogy te sem.

Tizenkilencedik fejezet

„Minden szentnek van múltja. És minden bűnösnek
van jövője.”

Warren Buffet

A szex – imádom. Házasságban vagy sem, szükségem van a szexre.
Ahogy mindenkinek. A három nappal ezelőtti Alice Csodaországban
estem óta Mr. Róka és én alaposan belevetettük magunkat. Igazi
felfedezők lettünk. Előző éjjel végül betörtünk a Hyde Parkba, és úsztunk
egyet a Serpentine-tóban, a sötét vízben csókolóztunk és enyelegtünk.
Aztán visszamentünk a lakására, ahol különösen piszkos és szórakoztató
játékokba bonyolódtunk. Alig aludtunk valamicskét.

Most is az ágyban akarok lenni, újabb orgazmust akarok.
A huszonegyedik században élünk. A szexuálisan felszabadult nők
számára a bűntudat és szégyen napjainak rég le kellett volna áldozniuk.
Ám még mindig itt vannak. Folyton azzal vesznek elő, hogy fejtsem ki, a
szexvállalkozásom miért nem ellenkezik keresztény hitemmel; épp ezért
vállaltam, hogy ma reggel megszólalok a BBC élő vallási műsorában.
Élek a gyanúperrel, hogy az egekig ugrik majd az emberek szemöldöke,
amikor bekapcsolják a rádiót a heti adag spirituális útravalójükért, mire
azt fogják hallani az én számból, hogy a nagy házasság előtti szex vitának
egyszer s mindenkorra lejárt a szavatossága. Csak abban reménykedem,
hogy néhányan végig is hallgatják, mielőtt ítélkezni kezdenek.
A Broadcasting House-nál, a BBC székhelyén – amely mindössze egy
saroknyira áll kedvenc KK-helyszínemtől – csatlakozom a BBC-s Claire
Catfordhoz egy vitára Calum Macleoddal, az elkötelezett kereszténnyel
és házassági kurzusok egykori vezetőjével. Mindkettejüknek erős,
tekintélyt parancsoló hangja van. Calum egyetlen szavammal sem ért
egyet. Az érzés kölcsönös. De állom a sarat. Véleményem szerint a szex
nem egyenlő a házassággal, az én partijaimon senki sem csalja vagy
bántja meg a másikat, és hogy jönnék ahhoz én vagy ő vagy akárki, hogy
azt mondja, nem tehetnek ilyet?

Amikor a hosszú távú hatásokról beszél, amit a partijaim a lányokra

vagy párokra gyakorolhatnak, rámutatok, hogy egyedülálló lányok nem

barátot vagy potenciális férjet fogni jönnek a partijaimra. Amikor Claire

felveti, hogy ez a fajta szexuális szabadosság esetleg nem ütközik-e a

hitemmel, kifejtem, hogy a Bibliában egy szó sem esik arról, hogy ne
lehetne házasság előtt szexelni.

Végül az után, ami több órányi vallatásnak tűnik, letudtam.

A BBC stúdiójából egyenesen Kitty Kat kocsijának hátsó üléséhez

botorkálok. Miss D.-vel vár rám, hogy elvigyen egy vidéki birtokra, a ma

esti parti helyszínére.

Miss D. hátrafordul, és gyanakodva méreget.
– Hol a picsában voltál az elmúlt pár napban? Non-stop hívogattalak

meg küldtem az SMS-eket neked is, meg Mr. Túsznak is. Mindketten
eltűntetek a föld színéről.

Az üzeneten kívül, amit Kittynek küldtem a ma reggeli fuvar miatt,

semmiféle kapcsolatom nem volt a külvilággal, mióta Mr. Rókával

összejöttünk. Azzal voltam elfoglalva, hogy jól érezzem magam.
– Nem Mr. Tússzal voltam, ha ez jár a fejedben. Csak kikapcsolódtam

egy kicsit – felelem ingerülten.
– Hú, de sértődősek vagyunk! De férfival voltál, nem?
– Könyörgöm, egy kis nyugalmat, D.! Testem-lelkem holtfáradt.
– Azzal a csapossal szexeltél. Tudom!

Lecsukom a szemem.
– Css! Épphogy élek. Épphogy. Kérlek szépen, fogd be, és navigálj! –

Azzal szinte azonnal el is alszom.
Kitty Kat ébreszt az áldásos szendergésből.
– Ems, itt vagyunk! Kábé három órája alszol. Nem akartunk

felébreszteni.

Felnyögök, és összeszedem magam. Miss D. kinyitja nekem a hátsó

ajtót. Igen emelkedett hangulatban van. Már megint.
– És ő hol van? Hol van? – kérdezi izgatottan.
– Kicsoda? – csodálkozom.
– Kitty mondta. Miért tőle kellett megtudnom? Szóval ki az a Gatsby,

és hol van? Akinek ezt a partit rendezed! Tudtam, hogy nem a szokásos
KK-buIi lesz, ilyen hamar az előző után.

– Gatsby? Te meg miről beszélsz?
– Gatsbyről beszélek, a milliárdosról! Akinek a partija lesz! Ne tettesd

magad!

Idegesít Miss D. és a folytonos pénzhajhászása. Kezd komolyan

bosszantani. Amint pénzszagot érez, egekben a libidója.
– Valójában két milliárdos jön, és egyiket sem hívják Gatsbynek –

felelem.

A hír édes muzsika D. füleinek.
– Kettő? – tátja el a száját. – Gyere, édesem, hadd segítselek ki a
kocsiból, hogy diszkréten megmutathasd nekem őket.

Kimászok a kocsiból.
– Arra mérget vehetsz, hogy nem fogom. Ezt most magadnak kell

kitalálnod.
– De miért?
– Csak mert a te kapcsolataid valutája a pénz és a szex, még nem

jelenti, hogy tálcán kellene feltálalnom neked a vendégeimet. Különben

is, mi van Mr. Tússzal?

Miss D. duzzogva néz rám.
– Mondtam már, eltűnt a színről. Nem hiszem, hogy sikerült volna
bezsákolnom, a legnagyobb erőfeszítéseim ellenére sem. Úgyhogy
tartalékot kell találnom. Egyszerűen muszáj visszatérnem a Kings

Roadra, te is tudod, Emma! És a luxusutazások meg a Michelin-csillagos

éttermek sem ártanak éppen.
– Úgy hallottam én is – húzom el a számat.

A ma esti partit egy végtelen parkkal övezett, fényűző, vidéki kastélyban

tartjuk. Minthogy ötven hálószobából lehet választani, a legtöbb vendég

itt is alszik. Vannak köztük KK-tagok, mások neveit a házigazda
bocsátotta rendelkezésemre – a titokzatos milliárdos. Ideje nagy részét
külföldi adóilletőségűként másutt tölti, de ma este ünnepelni akar, és igen
különleges partin szeretné vendégül látni a barátait. Nem sűrűn akadnak

ilyen esték.

Az est témájául házigazdánk az 1920-as évek gengsztereit és félvilági

hölgyeit választotta, úgyhogy számításom szerint flapper- ruhákat,

nadrágtartókat, hajszálcsíkos öltönyöket és kamáslikat fogunk látni.
Szívesen gondolok arra, hogy az új, független nőtípus, a flapper
megjelenését ünnepeljük. A flapperek voltak az első nők, akik

szavazhattak. Ittak, dohányoztak, táncoltak, és vad életet éltek. Festették
magukat, levágatták a hajukat, és pettingpartikra jártak. Ők voltak az én

bátor, életvidám cicusaim előfutárai.

Hét órára a fáradtságom már a múlté, és készen állok az újabb partira.

Szeretném, ha Mr. Róka is itt lenne, hogy velem együtt élvezze az

éjszakát, de Londonban kellett maradnia. Tulajdonképpen napokra távol

fog tartani minket egymástól a munka. Bár ne így lenne; élvezem a
köztünk kialakult kötődést, és nagyon jól érezzük magunkat egymással.

Mr. Róka határozattan megfelel a várakozásaimnak, ami a hálószobát
illeti. Már attól libabőrös leszek, ha csak rá gondolok Ami Aidant illeti,

azt mondogatom magamnak, hogy nincs választásom. Amíg
Ausztráliában van, soha nem lehetünk együtt. Valaki mást kell találnom –

és talán Mr. Róka az a valaki.

Az álarcos vendégek máris a teraszon iszogatnak, fantasztikusan

festenek változatos jelmezeikben. Pincérek járnak körbe szendvicses
tálcákkal, és fantasztikus svédasztal van megterítve későbbre. Emellett

külön finomság is várja a vendégeket: egy osztrigás ember fog közöttük

járkálni, friss osztrigával kínálva mindenkit, aki csak kér. Stílusos

dolognak gondolom; az amszterdami underground szadomazo partikról

ered ez a szokás. Az igencsak keresett Oyster Meister szolgálatait vettem

igénybe. Vödörnyi friss osztrigával a derekán vegyül a vendégek közé, és
ott helyben nyitja fel nekik őket. Olyan embereknek szolgálta már fel

afrodiziákumait, mint Boris Johnson, London polgármestere, egy
álarcosbálon (nem KK-parti volt) vagy Earl Spencer esküvői tagadásán

az Althorp House-ban.
Kitty Kat és én összeillő, fekete, gyöngyös flapperruhát és hosszú

gyöngysort viselünk, borvörös ajakrúzzsal. Miközben körbejárunk, hogy
ellenőrizzük, minden simán megy-e, észreveszem Jordie-t és
Smaragdszigetet, szintén a 20-as éveket idéző ruhában, és odamegyünk

hozzájuk.
– Sziasztok, lányok! – köszöntőm őket két-két puszival. – Hihetetlenül

néztek ki!
– Minden rendben, Emma? Te is remekül festesz ma este! – feleli

Jordie.
– Köszi.

Bizalmasan közelebb hajol.
– Meg kell mondanom, hogy Miss D. máris az idegeimre megy. Szed

valamit, vagy mi van vele?

Ajjaj!

– Hogyhogy?
– Úgy rohangál körbe, mint egy őrült, és egy Gatsby nevű milliárdost

keres.
– Á! Ne is törődj vele!

Smaragdsziget is közbeszól:
– Meg van róla győződve, hogy az a pasi az, akit keres – mutat egy
finom külsejű, középkorú úriemberre, aki a sarokban ül partnerével, egy

vörös ruhás hölggyel. Makulátlan, hajszálcsíkos öltöny van rajta vörös
nyakkendővel, hozzáillő zsebkendővel és a legfeltűnőbb és legnagyobb
aranyszínű maszkkal, amit valaha láttam. Felvont szemöldök, orcák,
orrlikak, száj körüli redők és széles mosoly – a klasszikus, komédiát
jelképező víg álarc, ami mindig a tragédia bánat sújtotta arcával párosul.

Megcsóválom a fejem, és elnevetem magam.
– Azt mondta, ott csatlakozzunk hozzá, miután bepúderezte az orrát.

Azt mondja, ő Gatsby.

Felsóhajtok.
– Majd én rajta tartom a szemem. Ne aggódjatok!
Ma este különösen kifinomult és kozmopolita társaság gyűlt össze.
Játékos és előkelő a hangulat, beletelik egy időbe, mire beindul a buli.
Rengetegen üldögélnek a teraszon a gyönyörű kertet élvezve, vagy
barangolnak a földszint fényűző termeiben. Kitty átveszi a helyem, és ő

jár körbe Jupiterrel és a többi kidobóval, akiket egy ekkora helyszín

felügyeletére vettem fel, míg én kerítek magamnak egy falatot.
Játékszert pillantom meg egy asztalnál egy csinos szőkével, aki csakis

Miss Norvégia lehet. Fantasztikusan mutat bonyolult hímzésű, fehér,

gyönggyel kivarrt, rojtos ruhájában, és a fejdísze sem mindennapi, egy

fehér tollakkal ékesített pánt. Játékszer kezét fogja.
– Szervusztok! – lépek oda hozzájuk.

Játékszer bemutat minket egymásnak, és miközben elcsevegünk, azt

figyelem, látom-e bármi jelét, hogy igazából Miss Pszicho lenne.
Annyira azért nem lehet rossz, ha Játékszer idehozta ma éjszakára. Sőt,
egészen normálisnak tűnik, és már-már arra jutok, hogy Játékszer az

egészet azokkal az üzenetekkel csak kitalálta, amikor észreveszem, hogy
szupererősen markolja a fiú kezét.

– Úgy hallottam, te sosem szállsz be a saját partijaidba, Emma – jegyzi
meg Miss Norvégia elbűvölő akcentusával.

– Így van – nézek rá ártatlanul. – De te csak nyugodtan! Szívesen

osztozol?
– Igen! – vágja rá. – Hát persze. Hisz mindannyian azért vagyunk itt,

hogy megosszuk egymással a fantáziáinkat, nem igaz?
– Az jó – mosolygok rá. – Na és Játékszeren osztoznál? Nem szoktál

féltékeny lenni?

Még szorosabban markolja meg a fiú kezét.
– Naná, hogy néha mocskosul féltékeny vagyok! – jelenti ki egy kicsit

túlságosan is hangosan.
– Au! – jajdul fel Játékszer a vasmarok szorításában.
– Jó estét! Osztrigát, valaki? – Maga az Oyster Meister az; Miss

Norvégia hangos kiáltása keltette fel a figyelmét.
– Igen, kérek! – kap az alkalmon a nő, sikeresen elterelte a figyelmét.
– Tudta, hogy a legendás Casanova állítólag napi ötven osztrigát

fogyasztott el, hogy fenntartsa kielégíthetetlen szexuális étvágyát?
Ízesítést óhajt? – kérdi, miközben kivesz egy osztrigát a derekára erősített
vödörből, tömzsi kését a közepébe nyomja, és szétfeszíti, mire előtárul

odabent a nedves, vaskos állat.
– Köszönöm, csak borsot.
– Jó választás – feleli az osztrigás, és egy elektromos borsmalmot

varázsol elő az övéből. – a feleségem azt hitte erről a szerkentyűről, hogy

vibrátor, amit a Sohóban vettem egy szexboltban. Egy hétig nem engedett

vissza az ágyunkba.

Miss Norvégia kuncog, és gyorsan lenyeli az osztrigáját.
– Mmm, mennyei!
Otthagyom őket az asztalnál, miközben Miss Norvégia erősködik,

hogy Játékszer is kóstolja meg, és bemegyek. Kezd kicsit emelkedni a

hangulat, néhány vendég máris a játszószobákba surran. Elhaladok Miss
D. mellett is. Az aranymaszkos férfi és barátnője mellett ül, csupa
mosoly, miközben a férfi azt ecseteli zengő hangján, hogy ő még sosem
vett részt a játékban, és neki elég, ha hátradől, és a barátnőjét nézegeti.

– Ó, muszáj kipróbálnia a bűbájos barátnőjével! – édeleg D. – Nem

tudja, mit hagy ki! Én boldogan nyújtanék némi bátorítást, ha szeretnék.
Az aranymaszkos partnernője elszörnyedve bámul rá.
Magamban megjegyzem, hogy ne felejtsek el később visszanézni,

nehogy Miss D. valami bajt csináljon, és felmegyek a játékszobákba.

Még nem láttam Gatsbyt, a ma esti parti házigazdáját, a másik milliárdos
viszont máris az egyik királyi lakosztályban van gyönyörű, latin

barátnőjével. Itt biztonságos távolban van Miss D. markától, és amúgy is
van egy olyan érzésem, hogy a barátnőben emberére találna. Semmi

esetre sem fogom elárulni a kilétét.
Egy másik lakosztályban két nő ül a kanapén, és a baldachinos ágyon

zajló jelenetet szemléli, amelyen egy férfi elismerésre méltó munkával
egyszerre három nőt igyekszik boldoggá tenni. Az egyik cowgirl

stílusban lovagolja meg, a másik az arcán ül. A harmadik az oldalán

térdepel, és nyöszörög, miközben a férfi a merev bimbóit csipkedi.

Másik szobába lépek, amelyben mindenki ott van az akció közepén. A
vonagló húskupacban látok egy nőt, aki magán kívül van az élvezettől.

Szerelmese a puha kebleken élvezkedik, nyelve hegyével izgatja a
bimbóit, mielőtt a szájába venné. Ráérősen szívogatja, nyalogatja,
fricskázza őket, míg kemények és duzzadtak nem lesznek. A nő már

készen áll rá, szélesre tárja a combjait. Lassan, finoman kezdenek kefélni,

majd fokozzák a sebességet, és a férfi heves, kemény döfésekkel hatol

belé.
Magukra hagyom őket, amikor már gyorsan és keményen döngölik

egymást, az élvezettől nyöszörögve. Odakint a folyosón Játékszer kéz a

kézben bandukol Miss Norvégiával, az eseményeket szemlélik, és

hagyják, hogy az erotikus jelenetek megtegyék rájuk a maguk varázslatos
hatását. Úgy tűnik, Játékszer kedveli őt, mindegy, mit állít.

A következő lakosztályban ott találom Jordie-t egy kanapén

üldögélve, és letelepszem mellé.
– Hol a banda? – tudakolom.

Jordie grimaszol egyet.
– Miss D. még mindig az aranymaszkos pasit szekálja. El kellett
jönnöm. Falra mászok tőle.
– Van egy ilyen oldala – ismerem el mosolyogva.
Egy káprázatos, mély aranybarna bőrű, barna hajú lány szakít minket

félbe.
– Szia! A férjemmel együtt egész este téged nézegettünk.
– Engem? – pislog Jordie.
– Igen. Azon gondolkodtunk, hogy lenne-e kedved velünk szexelni.

Vagyis úgy gondoltuk, jó lenne, ha egész éjjelre csatlakoznál hozzánk. A

szobánkban.

Azzal a barna Jordie keze után nyúl. Jordie mosolyogva hagyja. Szinte
bocsánatkérően néz rám.

– Nem gond, Emma?
– Hát persze, hogy nem. Menj csak, és érezd jól magad!

Jordie a várakozástól csillogó szemmel távozik. Örülök, hogy valami

eltereli a figyelmét a bosszúságokról, amelyeket Miss D. okozott. Épp
három nőt figyelek, akik felváltva szopják egy jóképű, fekete álarcos férfi

farkát, amikor Jupiter lép oda hozzám.

És ekkor meglátok egy bozontos, fehér hajú férfit belépni az ajtón.
Savile Row öltönye elegáns, bársonymaszkja rejtélyes külsőt kölcsönöz
neki. Én azonban pontosan tudom, ki ő.

Gatsby.

Odasietek hozzá.
– Jó estét, uram! Örömmel látom, hogy el tudott jönni.
– Jó estét, Emma! Öröm látni, mint mindig. És ma este történik bármi

érdekes?
– Az mindig. Remélem, jól fogja érezni magát.
– Abban biztos vagyok.
– Mondhatnék valamit? Ha egy kissé neurotikusnak tűnő, piros ruhás,

fekete flitteres fejpántos lány próbálna közeledni önhöz, megfogadná a
tanácsom, és távol tartaná magát tőle? Nem akar rosszat, de jobb, ha nem

bonyolódik bele.
– Persze – mosolyodik el, majd tetőtől talpig végigmér. – És maga,

Emma? Maga is részt vesz a szórakozásban ma este?
– Attól tartok, nem, uram. De kérem, ön csak érezze jól magát, és

szóljon, ha bármiben a segítségére lehetek – mosolygok rá. – Kivéve

persze abban.
– Köszönöm. – Azzal elballag, hogy megnézze magának a partit, én

pedig a könyvtár felé veszem az irányt. Remélem, Miss D. nem talált egy
példányt A nagy Gatsbyből.