Kendall Ryan___A szobatárs

A szobatárs Kendall Ryan

A fordítás az alábbi mű alapján készült: Kendall Ryan: The Room Mate (Roommates ♥1), 2017 Fordította Medgyesi Csilla Copyright © 2017. The Room Mate by Kendall Ryan. Published by arrangement with Bookcase Literary Agency. The moral rights of the author have been asserted. Hungarian translation © Medgyesi Csilla Hungarian edition © Álomgyár Kiadó ♥Minden jog fenntartva!♥ Borítóterv: Faniszló Ádám További gra ikai munka: Németh Renáta Szerkesztette: Komor Kata Korrektúra: Drabon Zoltánné Tördelés: NovaBook Álomgyár Kiadó, Budapest, 2020 Felelős kiadó: Nagypál Viktor +36 30 487 3552 [email protected] www.alomgyar.hu www.facebook.com/alomgyar instagram.com/ alomgyarkiado ISBN 978-615-6067-97-5

A szerzőtől az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent: Szeress és hazudj, 2018 Szeress és akarj, 2019 Szerelem első érintésre, 2019 Szeretni mindenáron, 2019 Az éjszaka ura, 2019 Fagyos szenvedély, 2020 Tüzes szenvedély, 2020 Szexi szel i, 2020

ELŐSZÓ Visszatekintve az elmúlt két hónapra, csak csodálkozni tudok azon, hogyan juthattam el odáig, hogy itt állok a pasi felett egy benzineskannával és egy doboz gyufával a kezemben. Ez nem én vagyok, nem ezt az utat kellett volna bejárnom, mégis megtörtént – összejöttem egy fér ival, aki soha nem lesz az enyém, és közel járok egy súlyos bűncselekmény elkövetéséhez. Az embert őrült, irracionális tettekre sarkallja a szerelem. Kétlem, hogy lett volna erőm nem beleszeretni, bár tudtam, mi lesz a vége. Egyszerűen volt benne valami, ami vonzott. Valami varázslatos és elemi. Még most is kívánom őt, ahogy lenézek a mozdulatlan testére. Furcsa pillanatot választottam arra, hogy beismerjem a szerelmemet, az biztos. Megcsapja az orromat a benzin erős bűze, és visszaránt az ábrándozásból. Ideje cselekedni.

ELSŐ FEJEZET Cannon Különleges és csodálatos izom a szív. Nem lehet élni és szeretni nélküle, a legtöbb ember mégsem gondol rá túl gyakran. Nem gondol a megbízható, hűséges szervre, amely naponta több százezerszer ver. A legtöbb ember valószínűleg nem is tudja, hogy egy nő szíve percenként nyolccal többet ver, mint egy fér ié, vagy hogy a két kamrája pumpálja a vért a szervezet minden egyes sejtjébe, a szaruhártyát kivéve. De a szív néha idegesítő is tud lenni. Olyasmit érzünk miatta, amit nem akarunk, olyasmit mondunk vagy teszünk, ami nem állt szándékunkban. Nekem újabban a szív okozta minden problémámat. De ebben a szent pillanatban nem a szívem miatt aggódtam. Hanem egy tőle távolabb és lejjebb található testrészem miatt. Szeretem a vaginákat. Komolyan. De az izgalmas estét számomra nem az jelenti, hogy egy olyan öreg példányt bámuljak, amelyik akár a nagymamámé is lehetne. Kösz, nem. – Minden remekül fest, Mrs. Thurston. – Levettem a gumikesztyűt, felálltam, kidobtam a szemetesbe, aztán segítettem neki felegyenesedni a vizsgálóasztalon. Megigazította a bifokális szemüvegét, és szemérmesen rám mosolygott. – Köszönöm, hogy ilyen kellemessé tette a vizsgálatot. Törvényben kellene előírni, hogy minden nőgyógyász úgy nézzen ki, mint maga. – Köszönöm – kuncogtam. – De nem vagyok nőgyógyász. Csak medikus vagyok nőgyógyászati gyakorlaton. Aminek holnap vége, hála istennek. Több vaginában jártam az elmúlt négy hét alatt, mint az egyetem négy éve alatt összesen. És ez nem semmi, nekem elhihetitek. De jó ideig a gyakorlat alatt fogok csak közelebb jutni bármiféle puncihoz. Három napja fogadtam távolságtartást, miután a legfrissebb hódításom megbolondult.

A csaj vad volt az ágyban, ami tökéletes szexpartnerré tette, de a jelek szerint őrültebb volt, mint gondoltam. Esküdözött, hogy lelki társak vagyunk, pedig még a családnevét sem tudtam, vagy azt, hogy melyik csapatnak szurkol. Közöltem vele, hogy az elmúlt pár hét remek szórakozás volt, de vége. Két nappal később betörtek a lakásomba, és szinte mindenemet tönkretették. Hipóval öntötték le a kanapémat, az ágyamat és a ruháimat, szétverték a laptopomat és a tévémet. A csaj jelenleg éppen rendőrségi őrizetben tartózkodik, én pedig egy haveromnál húztam meg magam, és próbáltam eldönteni, hogy mit tegyek. A főbérlő úgy döntött, hogy túl sok bajjal járok, és ezért kilakoltatott. Új lakást pedig nehéz keresni, ha az ember tizenkét órás műszakban dolgozik. A farok, egy jó farok megőrjíti a nőket. Megbolondítja a szívüket, elhiteti velük, hogy halálosan szerelmesek, és belevájják a karmukat az emberbe. Nem engedhetek meg magamnak még egy ilyen kaotikus helyzetet. Össze kell szednem magam, és a tanulásra meg a jövőmre koncentrálni. Szakterületet kell választanom, és rezidensnek jelentkezni, és már így is majdnem kifutottam a határidőből. Az anyám és a nővérem számítottak rám. Ők voltak számomra az igazán fontosak, nem pedig a nők hajkurászása. Ez magától értetődött. Vége a nők legpuhább testrészének selymesen meleg tökéletességében töltött éjszakáimnak. Legalábbis, amíg végzek, és találok magamnak egy jó rezidensi állást. Anyu és Allie túl sok áldozatot hozott értem. Keményen dolgoztam, ösztöndíjat szereztem, jó jegyeket kaptam. Nem veszíthetek el most mindent… Túl sokat csajoztam, és keveset robotoltam. Persze jó móka volt a farkammal gondolkodni, amíg tartott a dolog, de nem érte meg, hogy mindent elveszítsek miatta. Össze kell szednem magam, kihasználni az egyik legjobb egyetemen szerzett tudásomat, és reménykedni, hogy még nem késtem el ezzel. Ja… az új Cannon Roth megfontolt lesz, összeszedett, és ami a legfontosabb: cölibátust fogad. Meg kell elégednem azzal, hogy mintát veszek a Mrs. Thurstonhoz hasonló hetvenéves hölgyektől egy óriási „fülpiszkálóval”. Nem valami kielégítő, de mostantól ez lesz az életem.

Leültem a páciensemmel szemben, és beírtam a laptopba a megjegyzéseimet. – Bárcsak minden pácienssel olyan könnyű lenne, mint magával, Mrs. Thurston. – Könnyűnek nevezett? – kacsintott rám. – Köszönés után azonnal a szoknyája alá nyúltam – vigyorogtam vissza rá. Elkerekedett a felügyelő orvos szeme, de Mrs. Thurston csak felnevetett, én pedig elvigyorodtam a mély, torokból jövő kacaja hallatán. – Nagyon köszönöm. – Felém nyújtotta ráncos, májfoltos kezét, és megszorította az enyémet. – Már nagyon régóta nem bánt velem orvos úgy, mint egy átlagos beteggel. Remek orvos lesz majd egyszer magából. Mosolyogva fogadtam a bókot. Nem először mondták már nekem, hogy a viselkedésem megkönnyíti a páciensek dolgát. És nem élném túl a tizenkét órás ügyeleteket és a kialvatlanságot, ha nem érezném jól magam a betegekkel. Néha brutális az orvosok élete. Kikísértem a folyosóra dr. Haslettet, és bólintottam, amikor mondott valamit a minta teszteléséről. Aztán a helyes kis nővér rám kacsintott, a tekintete levándorolt a műtősruha elejére, és szinte biztos voltam benne, hogy megindult a nyála a farkam körvonala láttán. Két másodpercre voltam attól, hogy berángassam a raktárba egy gyors menetre, de hamar észhez tértem. A francba. Alig öt perce fogadtam cölibátust, és máris kísértésbe estem, hogy megszegjem a fogadalmamat. Mi ütött belém? Az ötlet nyilvánvalóan halálra volt ítélve… vagyis valami másra volt szükségem. Valami olyasmire, amit képes leszek betartani. Elmosolyodtam, és egyenesen elsétáltam a nővér mellett, miközben új terv körvonalazódott a fejemben. Három egyszerű szabályt kell követnem, ha szexet akarok. Csak egyéjszakás kaland jöhet szóba, még a partnerem nevét sem akarom tudni, és nem fogom elkérni a telefonszámát sem. Ha ezeket a

szabályokat követem, akkor biztosan mind csak egy futó kaland lesz, és a csaj nem esik belém utána. Vagyis szó sem lehetett arról, hogy megfektessem a csinos nővéreket, akikkel egy kórházban dolgozok. Úgy éreztem, visszanyertem végre némileg az irányítást, megmozgattam a vállamat, és az órámra néztem. Még két óra, és véget ér a tizenkét órás ügyelet. Ebben a pillanatban rezegni kezdett a telefonom. A zsebembe nyúltam, és a kijelzőre pillantottam, miközben követtem dr. Haslettet a következő vizsgálatra. Allie küldött egy sms-t, és közölte, hogy talált nekem egy új lakást. Elmosolyodtam a megkönnyebbüléstől. Hála istennek, legalább egy problémám megoldódott… Aztán végigolvastam az üzenetét. Azonnal lehervadt a mosoly az arcomról. Allie azt akarta, hogy költözzek Paige-hez, a legrégebbi és legközelebbi barátnőjéhez. A baromi dögös, és totálisan tiltott legjobb barátnőjéhez, akiért majd megvesztem, amióta elértem a pubertáskort. Az istenek kinevették a tervemet, és nyomban keresztbe is tettek neki. Valami azt súgta, hogy nagyon közeli kapcsolatba kerülök majd a tenyeremmel.

MÁSODIK FEJEZET Paige Sok kérdés felmerül egy nőben, ha betölti a huszonnyolcat. Olyan fontos és összetett dolgokat illetően, mint a végzet, a sors, és az is, hogy mit akar kezdeni az életével. Eléggé biztos voltam benne, hogy az én nagy célomba nem tartozik bele, hogy ötven órát dolgozzam hetente, és az jelentse a legnagyobb izgalmat, hogy csípős thai kaját szürcsölök péntek esténként. Biztosan nyújthat ennél többet is az élet. De az életem újabban olyan volt, mint az olcsó fehérnemű – félrecsúszott, és a legkínosabb helyzetekben okozott kényelmetlenséget. Honnan tudhattam volna, hogy a sors hamarosan arcon csap az iróniájával? Csörgött a telefonom, és felkaptam a pultról. – Halló? – A segítségedre van szükségem, Paige – vágott bele a közepébe a legjobb barátnőm. Félretettem a reklámújságokat, és az ebédlőasztalnak dőltem. Enchilada alatta horkolt, és olyasmiről álmodott, amiről az apró termetű kutyák szoktak. – Persze, Allie. Mi lenne az? Egy pillanatig hezitált, és eltűnődtem, hogy vajon milyen szívességre gondolhatott. Allie olyan volt, mintha a nővérem lett volna; tudnia kell, hogy bármit megtennék érte. – Cannonnak nincs hol laknia – nyögte ki végül. Ezt kivéve. Éreztem, hogy mindjárt megrándul egy ideg az államban, lerúgtam a cipőmet, és ittam egy korty vizet. Cannon? Osszam meg az apró lakásomat a stréber kisöccsével, akit már évek óta nem láttam? Mennyire kínos lenne ez már?

Magamnak való ember voltam, aki értékelte a saját társaságát. Ezért döntöttem úgy, hogy nem keresek lakótársat és az ezzel járó drámát. Nem ilyen hírre vágytam csütörtök este egy hektikus munkanap után. Allie-vel és Cannonnal gyakorlatilag elválaszthatatlanok voltunk gyerekkorunkban, de az öccsével teljesen elveszítettem a kapcsolatot, miután főiskolára mentem. – Nem is tudom, Allie. Egyedül is alig férek el. Egy 56 négyzetméteres lakásban laktam, és bár elméletileg volt egy vendégszobám, nem volt benne más, csak egy göröngyös futon és egy íróasztal. Már a gondolattól is klausztrofóbiás lettem, hogy megosszam ezt a szardíniásdobozt egy másik személlyel, ezért a nappali nyitott ablakához sétáltam. – Miért nem lakhat veled és Jamesszel? Allie tétovázott egy pillanatig, és azonnal tudtam, hogy nem fog tetszeni a válasza. – James szerint nem lenne jó ötlet. Még csak nemrég költöztünk össze. Ez nagy lépés volt, tudod? Vicces, hogy a párként hozott döntéseitek gyakrabban tükrözik James óhajait, mint a tiédet. Ez csak egy újabb pont volt az egyre hosszabb listán, hogy miért nem kedveltem Allie vőlegényét. De nem akartam visszatérni erre a kínos témára, ezért csak felmordultam. Allie tovább győzködött, miközben fél szemmel igyeltem, ahogy egy fér i közeledik a házunkhoz vezető járdán. Egy régi, viktoriánus ikerház egyik lakásában laktam a Michigani Egyetem közelében, szóval biztos voltam benne, hogy nem hozzám tart, de egy lány azért ábrándozhat, nem igaz? Fekete V nyakú pulóvert, sötét farmert és csizmát viselt, magas volt és izmos. Kócos haja rövidre volt nyírva oldalt, de felül elég hosszú volt ahhoz, hogy meg lehessen ragadni szex közben, és belekapaszkodhasson az ember élete legvadabb menete alatt. Megráztam a fejemet, magam is megdöbbentem a mocskos gondolattól. Mi az ördög? Ez meg honnan jött? Valószínűleg a szex hiánya és a túl sok munka okozta. Elhessegettem a gondolatot, és próbáltam Allie-re igyelni.

– Feldúlták a lakását, és gyakorlatilag hajléktalan lett – magyarázta Allie könyörgő hangon. – Majd meggondolom – hárítottam. A pasi odakinn megállt a ház előtt, ellenőrizte a címet. Nem láthatott, mert bár az ablaknál álltam, de a nehéz függönyök mögül kukucskáltam ki. Most, hogy közelebb ért, láttam, hogy sűrű fekete pillák keretezik zöld színű szemét, és borosta borítja szögletes állát. Maga volt a tökély. Szigorúan összeszorította a száját, egykedvűséget sugárzott az arca. Első pillantásra azt gondolhatta volna róla az ember, hogy nehéz lesz megtörni az acélos távolságtartását. – Az utolsó évét végzi az orvosin, két hónap múlva rezidens lesz, és akkor úgyis elköltözik. Ostobaság lenne kivennie egy lakást. Kérlek, Paige! Brr. Jól van, elég legyen! Esküszöm, szinte láttam, hogy Allie könyörgő kiskutyaszemeket mereszt rám. – Rendben. Két hónap. Allie hálásan felvisított, de már nem is igyeltem rá. Azok a hosszú lábak újra elindultak, és ezúttal egyenesen a lépcsőmhöz hozták a fér it. A francba! A bejárati ajtómhoz tartott. Hevesebben kezdett verni a szívem, és teljesen kiszáradt a szám. – Mennem kell, Allie. – Kösz, Paigey! Jövök neked eggyel – felelte. A kávézóasztalra hajítottam a telefonomat, és az ajtóhoz siettem. Menet közben gyorsan megnéztem magam az előszobai tükörben, és megkönnyebbülten konstatáltam, hogy összeszedettnek látszottam a munkához viselt ruhában. Szűk fekete szoknya, fehér selyemblúz, a szőke hajam hosszú lófarokban. Megrándult a gyomrom, amint meghallottam a határozott kopogtatást. Megragadtam a kilincset, és elakadt a lélegzetem a látványtól, amint

kinyitottam az ajtót. Azt már messziről is láttam, hogy a látogatóm vonzó, de azt nem is sejtettem, hogy ennyire. Fölém magasodott – fogadok, hogy legalább százkilencven centi –, és az izmai arról árulkodtak, hogy órákat tölt naponta az edzőteremben. Őrületes volt az illata. Nem a parfümtől. Annál inomabb volt, talán tusfürdő, de friss, fér ias és izgató. – Paige? A francba, még a hangja is izgató volt, mély, de selymes és öblös. És ami a legfontosabb, Mr. Szexi tudta a nevemet. Felbandzsítottam rá, elnyílt a szám, aztán becsukódott anélkül, hogy egy hangot is kiadtam volna magamból. Felismerés villant az agyamban. – C-Cannon? – nyögtem ki pihegve. Boldog vigyorra húzódott a szája széle, és kezet nyújtott. – Istenem, évek óta nem láttalak. – Legalább öt éve – feleltem, és kezet ráztunk. Meleg és erős volt a tenyere, és az érintésétől bizseregni kezdett a bőröm. A bimbóim megkeményedtek a melltartóm alatt, és a petefészkeim boldog táncba kezdtek. Hónapok óta nem járt fér i a lakásomban, és az egész testem készen állt rá. – Jól nézel ki – vigyorgott rám. És még mindig nem eresztette el a kezemet. – Te meg felnőttél – csak ennyit tudtam mondani. A szentségit, de még mennyire felnőtt. A Yale-en tanult, ahol a szokásosnál gyorsabban végzett, aztán Pennsylvaniába ment orvosi egyetemre. Valamikor tavaly került át a Michigani Egyetemre, bár azt nem pontosan tudtam, hogy miért. Allie néha mesélt róla, hogy mi van vele, de már nem álltunk közel egymáshoz Cannonnal, nem úgy, mint gyerekkorunkban. Cannon a barátnőm kisöccse volt; nem kellett tudnom róla az intim részleteket. De valami nagyon intimnek érződött most, hogy itt álltam előtte a lakásom küszöbén.

– Ahogy te is. Végignézett rajtam, a tekintete egy pillanatra elidőzött a mellemen… ami soha nem volt még ilyen telt és sóvárgó. Elfojtottam a feltörő csalódottságot, amikor végre elengedte a kezemet. Mi a fene… Cannon itt van, és a mellemet bámulja. Nehezemre esett felfogni, hogy mi történik. Cannon mindig eléggé komoly iú volt. A középiskolában jobban érdekelte a tanulás, mint a bulik, kényelmesebben érezte magát a vitakör vezetőjeként, mintha a focicsapat kapitánya lett volna. Intelligens volt és kíváncsi, és nem érdekelte, hogy ki mit gondol róla. Nem mintha a különcsége ártott volna a népszerűségének. Az a fajta iú volt, aki könnyen mozgott a különböző társasági körök között, a stréberekkel és a sportolókkal is jól kijött. De nyilvánvalóan felnőtt, amióta utoljára láttam. Lehet, hogy iatal volt, huszonnégy éves az én huszonnyolcammal szemben, de a szeme bölcsességről és érettségről árulkodott. Ez az új Cannon intelligens volt és éles eszű. Kulturált és elképesztően jóképű. Nem tudtam volna pontosan megmondani, hogy mi változott meg benne, bár a külseje egyértelműen igen. Már a közelsége is elég volt ahhoz, hogy hevesebben kezdjen dobogni a szívem. Bizsergett az ujjam hegye a vágytól, hogy megérintsem. Komolyan, mi az ördög történik velem? Cannon Rothról beszélünk. Aki hamarosan doktor Cannon Roth lesz. Ami istenien hangzott. Elhessegettem a vágyat, hogy orvososat játsszak vele. Megráztam magam. Allie öccse volt, vagyis gyakorlatilag családtag. És Allie szétrúgta volna a seggemet, ha bármi történne közöttünk. Mindig olyan volt, mint egy tyúkanyó, és bár mindenkit vadul védett, aki fontos volt számára, a drága kisöccse volt neki a legfontosabb a világon. – Tudom, hogy beszéltél Allie-vel, de el akartam jönni személyesen, hogy lássam, tényleg nem bánod-e, ha ideköltözöm. Már a közelségétől is vad képek villantak fel az agyamban lepedőmarkolós szexről, az óvszer illatáról és a másnap reggeli megbánásról.

A legjobb barátnőm kisöccse már nem is volt olyan kicsi. És egyszerűen bemasírozott az életembe, és meleg, izzó pitévé változtatta bizonyos testrészemet. Basszus! – Ugyan, dehogy – füllentettem.

HARMADIK FEJEZET Cannon Paige nem mondott igazat. Valami miatt kényelmetlenül érintette a jelenlétem. Talán a kettőnk között vibráló erős izikai vonzalom lehetett az oka. Részegítő volt az illata, könnyű, nőies és inom. Nem volt időm szórakozásra, csak nemrégiben ígértem meg magamnak, hogy vége a csajozásnak. De a fogadalmamnak azonnal annyi lett abban a másodpercben, ahogy megláttam Paige-t. Elég volt egy futó pillantást vetnem tizennégy évesen a cicijére, és egy életre beleszerettem a női mellekbe. Mézszínű haja miatt kedveltem mindig is a szőkéket. És bár az évek során megtudtam róla egyet s mást a nővérem közösségi oldaláról, élőben mégis… hűha. – Gyere be! – tárta ki előttem az ajtót. Engedelmesen követtem a lakásba. Most, hogy benn voltam az otthonában, igyeltem, hogyan reagál rám, és éreztem, milyen kényelmetlenül érinti a jelenlétem, legszívesebben menekülőre fogtam volna. Évek óta nem láttam Paige-t, és basszus, gyönyörű nő lett belőle! Karcsú lábát és kerek popsijának izgató vonalait kiemelte a szűk szoknya, a mellének puha domborulata átsejlett a selyemblúz alatt. Soha nem vallanám be, mennyi mocskos kamaszkori ábrándozásomban játszott főszerepet. A nővérem legjobb barátnője volt, vagyis ezerszer aludt nálunk, több tucatszor mentünk együtt strandra. Gyerekkoromban biciklin követtem őt és a nővéremet, és sírtam, amikor nem voltak hajlandóak együtt lógni velem. Kamaszkoromban állandóan Paige járt a fejemben, bár akkoriban már kevesebb időt töltöttem velük, és többet a saját barátaimmal. Miatta tomboltak a hormonjaim. A falon keresztül hallottam a kuncogását, amikor Allie szobájában a iúkról beszélgettek, és azt kívántam, bárcsak én nevettethetném meg őt így, én lehetnék az egyik

srác, aki tetszett neki. Mindig azonnal felállt a farkam, mihelyst megláttam őt fürdőruhában vagy ujjatlan topban, vagy akár csak egy szűk farmerben. Majd belehaltam, annyira szerettem volna megérinteni a térdét, vagy nekiszorítani a combomat, amikor ilmet néztünk a kanapén, de megbénított az őrjítő vágy – és leharaptam Allie fejét, amikor ugratni kezdett, ha ilyenkor annyira csendesen viselkedtem. Érdeklődéssel megrándult a farkam, amikor Allie felvetette, hogy lakjak itt a szemeszter hátralévő részében. Azok a régi, titkos fantáziák nyilvánvalóan csak szunnyadtak, de nem haltak ki. De semmi sem készített fel arra, hogy milyen lesz valóban itt lenni, igyelni, ahogyan Paige pulzusa a torkában lüktet, érezni a nőies illatát, és a felbukkanásomra adott reakcióját. Felnőtt fér i voltam, tudtam, milyen hatással vagyok a nőkre. Magas vagyok, oda igyelek a külsőmre, hozzászoktam, hogy alaposan megnéznek az utcán. De ez most Paige volt… nem szabadott volna ezt akarnom, igaz? – Ez meg kicsoda? – vigyorogtam le a lába mellett szaladgáló apró kutyakölyökre. Paige úgy nézett le, mintha korábban észre sem vette volna a túlméretes kis patkányt. – Enchilada – felelte szinte szabadkozva. Fura név volt ez egy kutyának, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Talán Paige imádja a mexikói kajákat.{1} Lenyúlt, egy kézzel felemelte a kutyát a hasa alatt, magához szorította, és simogatni kezdte a másik kezével. – Szóval Allie kényszerített, vagy tényleg nem bánod, ha ideköltözöm? – kérdeztem, és eltűnődtem, vajon mennyire őszintén válaszol majd. – Éppen akkor hívott, amikor ideértél. Paige elpirult egy kissé, de fogalmam sem volt, miért kellene szégyellni magát emiatt. A francba, Allie! A nővérem néha nagyon szórakozott tudott lenni. De hát ezt Paige ugyanolyan jól tudta, mint én, és így szerette Allie-t.

– Szóval, éppen két költözés között vagy? – kérdezte Paige, és lerakta a padlóra a kutyát. Bólintottam, nem akartam reklámozni, hogy az exem szétverte a lakásomat. Nem igazán tesz valakit vonzó lakótárssá, ha gyakran van dolga labilis volt szeretőkkel. – Csak, tudod, elég kicsi a lakásom… – harapta el a mondta végét, és összekulcsolta a kezét. Gondosan voltak manikűrözve az ujjai, világoskékre lakkozott körmökkel. Ami azt illeti, az egész külsején látszott, hogy ad magára, a hosszú, csillogó hajától kezdve, amelybe legszívesebben beletúrtam volna, egészen a telt rózsaszín ajkáig, amelyet a farkamon akartam látni, ahogy mélyen beszívja a meleg szájába. Tudtam, hogy az exem után egy kis szünetet kellett volna tartanom, de Paige kedvéért legszívesebben sutba dobtam volna a saját szabályaimat, és azt mondtam volna, hogy leszarom. – Megértem. – Zsebre dugtam a kezemet, és hátradőltem. – Hosszú ideje nem találkoztunk. Kínos lenne együtt lakni. Rágcsálni kezdte az alsó ajkát, bizonytalannak és egyúttal hihetetlenül cukinak látszott. Indokot akartam adni neki, hogy nemet mondhasson, de Paige megrázta a fejét, láttam az arcán, hogy döntött. – Ne haragudj! Neveletlen vagyok. Természetesen maradhatsz, ha szükséged van egy helyre, ahol meghúzhatod magad. – Csak ha biztos vagy benne, hogy nem gond. Paige megköszörülte a torkát. – Nem gond. Körbevezetlek. Bólintottam, és követtem őt az étkezőként is szolgáló nappaliba. Egyetlen kanapéja és egy fotelje volt csak, mindkettő drapp, és két kisasztal. A kanapén krémszínű és kék párnák sorakoztak, az ablakokkal szembeni falat bekeretezett fekete-fehér fényképek díszítették. A szoba másik végén állt a kerek üveg ebédlőasztal két kárpitozott székkel. Összességében kicsi szoba volt, de barátságos.

A keskeny konyhában nem volt semmi különleges, de minden tisztának és rendezettnek látszott. Paige kinyitotta a kamra ajtaját, és megígérte, hogy felszabadít pár polcot a holmimnak, ha akarom. A rövid folyosóról csupán egyetlen fürdőszoba nyílt üvegezett falú zuhanyzóval, valamint két hálószoba. Paige szobája volt a nagyobb a kettő közül, és megnyikordult a parketta a lábam alatt, amikor beléptem. A szürke paplan és a világos rózsaszín, mintás ágynemű szépen ki volt simítva az ágyon. Az éjjeliszekrényen nem volt más, csak egy halom könyv és egy lámpa. Nyitva volt a gardrób ajtaja, szépen sorakoztak odabenn a munkában viselt holmijai. – Szép – jegyeztem meg, és követtem őt vissza a folyosóra. – Ez a vendégszoba. Paige kinyitotta az ajtót, és feltárult a szoba, amely éppen csak egy ágy számára elegendő méretű volt. Egy futon volt benne, és egy íróasztal az egyik sarokban. – Bocs, tudom, hogy nem sok… – szabadkozott. – Tökéletes. Én gyakorlatilag a kórházban lakom. Otthon nincs is szükségem többre egy ágynál. – A volt lakásomban nem is igazán étkeztem – a legtöbbször csak magamba lapátoltam valamit a kórház büféjében. Visszafordultam Paige felé. – Valószínűleg nem sokat fogsz látni. Bólintott. – Általában fél hatra érek haza a munkából, de néha hazaugrom ebédelni is. Enchilada követett bennünket, tüsszentett egyet, aztán megrázta magát, csilingeltek az ezüst biléták a nyakörvén. Paige ismét lenyúlt, hogy a karjába vegye a világosbarna és szürke szőrcsomót. Megálltam a bejárati ajtó előtt, lepillantottam a narancsszín fűzővel díszített pink női futócipőre. – Van egy pótkulcsom, majd előkerítem. Mikor tervezel… Látszott rajta, hogy megint kényelmetlenül érzi magát.

– Beköltözni? Bólintott. – Ma este, ha nem bánod. A haverjaim kanapéján töltöttem az elmúlt pár éjszakát. Halk, feszült hang szakadt fel a torkából, de bólintott. – Rendben. – Gyakorlatilag mindenemet elveszítettem, ezért el kell szaladnom este vásárolni, hogy beszerezzem a legszükségesebbeket. Beletelhet pár órába. Nyitva mered hagyni az ajtót, ha megígérem, hogy tízre visszaérek? Bólintott. – Hát persze. Akkor később találkozunk. Valami azt súgta, hogy ez az új helyzet feszegetni fogja a határaimat, és akkor még inoman fogalmaztam.

NEGYEDIK FEJEZET Paige A hevesen kalapáló szívemre szorítottam a kezemet, miután kikísértem Cannont, és azon tűnődtem, vajon mi a csoda történt az imént. Nem értettem, hogyan jutottam el a csendes este tervétől odáig, hogy felkészülök egy új lakótárs érkezésére. És nem is akárki lesz ez az új lakótárs, hanem a legjobb barátnőm szexi, érinthetetlen öccse… az átkozott Cannon Roth. Mély lélegzetet vettem, elhessegettem magamtól ezeket a gondolatokat. Lehet, hogy vonzott, de ki volt zárva, hogy engedjek ennek az érzésnek. Szóval nem számított, hogy Cannon mennyire jóképű, domináns és szexi. Nyugodt maradok, higgadt és észszerű, és a legjobbat hozom majd ki ebből a két hónapból. Igen, plusz veszek néhány pótelemet a megbízható vibrátoromhoz. Azon kaptam magam, hogy a vendégszoba felé tartok, amelyet pár perccel korábban mutattam meg Cannonnak. Csupán egy vékony fal választotta el a hálószobámtól. Eltűnődtem, vajon hallani fogom-e, amikor kiveri magának. Hazahoz-e majd magával csajokat, hogy megdugja őket, és kénytelen leszek-e végighallgatni, miközben egyedül fekszem az ágyamban? Hoznom kellett volna egy „nincs szex”-szabályt, hogy elkerüljem a kínos jeleneteket. De akkor nyilván megtalálta volna a módját, hogy az egész rajtam csapódjon le – például azt gondolhatta volna, hogy féltékeny vagyok. Talán mégsem gondoltam elég jól végig ezt a lakótárs dolgot. Kimentem a konyhába, kivettem egy félig teli palack chardonnay-t a hűtőszekrény ajtajából, és töltöttem magamnak egy pohárral. Remegő kézzel az ajkamhoz emeltem, és ittam belőle egy kortyot. Aztán még egyet. Majd elpusztultam az éhségtől, amikor hazaértem, de mostanra elment az étvágyam. Bevittem a boromat a nappaliba, bekapcsoltam a tévét, és letelepedtem a kanapéra.

Cannon meg sem kérdezte, hogy mennyi a lakbér. Téved, ha azt hiszi, hogy ingyen lakhat nálam, csak azért, mert a legjobb barátnőm öccse. A legkevesebb, hogy kompenzál a kényelmetlenség miatt, amit azzal okoz, hogy meg kell vele osztanom az otthonomat. Néhány újabb korty bor után az izmaim kezdtek ellazulni. Enchilada felugrott mellém, és megbökdöste az orrával a karomat. Felemeltem, és mind a három kilóját az ölembe vettem. – Ne haragudj, haver! Úgy tűnik, ezentúl nem te leszel a fér i a házban – mormogtam, ahogy a pihepuha bundáját simogattam. Bár ez volt az igazság, arról fogalmam sem volt, hogy mennyire megbonyolódik majd az életem.

ÖTÖDIK FEJEZET Cannon A bevásárlóközpontban feltankoltam zoknival, alsónadrággal, farmerrel és meleg pulóverekkel. Vettem még egy pár cipőt is, hogy legyen váltás. Órán voltam, amikor feltúrták a lakásomat, vagyis nem maradt másom, mint a rajtam lévő ruha, a hátizsákom és a laptopom. A haverjaim adtak kölcsön ezt-azt, de ideje volt beszerezni a legszükségesebbeket, bár még nem izetett a biztosító. Az egyik plázába mentem, amelyik huszonnégy órán keresztül nyitva tartott, és vettem párnákat, ágyneműt, törülközőket, sampont, tusfürdőt, pár eldobható borotvát és egy új elektromos fogkefét. Felötlött bennem egy gondolat, amikor elsétáltam a friss virágok mellett. Kiválasztottam egy nagy csokor vadvirágot, aztán elindultam, hogy megkeressem az állatkereskedést. Behajítottam egy csomag kutyáknak való jutalomfalatot a bevásárlókocsiba, és elvigyorodtam. Talán ez mind része annak, hogy milyen egy jó lakótárs. De lehet, hogy csak jobban meg akartam kefélni Paige-t, mint azt akár magamnak is bevallottam volna. Elhessegettem a gondolatot, és a kasszához sétáltam. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy a nők elutasítsanak, de azzal még én magam is tisztában voltam, hogy kimondottan jó dolog, hogy Paige nem akart ágyba bújni velem. Baromi sok bajba sodortak a múltban a nőügyeim, és ha valamire szükségem van, hát az az, hogy minél kevésbé legyen zűrös az életem. Paige vonzó és gyönyörű volt, én viszont elég erős voltam ahhoz, hogy tartsam magam a „csak nézni, nem megérinteni” szabályhoz. A klinikai gyakorlatom és a záróvizsgák mellett a legkevésbé sem hiányzott, hogy kínossá váljon a helyzet az új lakótársammal. És bár teljes cölibátust fogadni hülye ötlet volt, legalább az új szabályhoz tartanom kell magam – csak egyéjszakás kalandról lehetett szó, név- és telefonszámcsere nélkül. És ez egyértelműen magában foglalta azt is, hogy nem kefélem meg az új lakótársamat. Majdnem tíz óra volt már, mire visszaértem Paige lakásához. Az ajtó nyitva volt, ahogy megígérte. Én zártam be, miután becipeltem az összes bevásárlószatyrot. Bevittem mindent az ajtómhoz, és megálltam a vendégszoba küszöbén, amely két hónapig az ideiglenes otthonom

lesz. Csukva volt Paige hálószobájának ajtaja, és bár nem tudhattam biztosan, hogy alszik-e vagy sem, az világos volt számomra, hogy visszavonult éjszakára. Kivettem a szatyorból a sampont és a tusfürdőt, alig vártam, hogy lezuhanyozhassak végre. Szükségem volt rá azok után, hogy az egész napot könyékig vaginákban töltöttem, nem mintha különösebben zavart volna a dolog. Bár nem nőgyógyászként akartam dolgozni, még én is kénytelen voltam elismerni, hogy klassz dolog lehet kisbabákat a világra segíteni. Megnyitottam a csapot, és levetkőztem, amíg vártam, hogy felmelegedjen a víz. Mihelyst beléptem a zuhany alá, megcsapta az orromat Paige virágos samponjának és tusfürdőjének mennyei illata. Az istenit… A farkam azonnal akcióba lépett. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy lenyúljak, és megmarkoljam a kőkemény erekciómat. Öntöttem egy kicsit a markomba Paige hajbalzsamjából, hagytam, hogy körülöleljen az illata, miközben simogattam magamat. A krémtől síkos tenyerem mozgott az acélkemény húsdarabon, és hullámokban öntött el a kéj. Álltam a forró vízsugár alatt, és Paige-re és a buja mellére gondoltam, arra, hogy kipirult az arca, amikor öt év után először meglátott. Bűnös dolgokat szerettem volna tenni vele. Látni akartam, hogy felsikolt-e meglepetésében, amikor a combjai közét csókolgatom. Kideríteni, milyen gyorsan tudom őt kielégíteni. Vajon keményen meg kell dolgoznom érte, a torkából feltörő hangok alapján megtanulni, mi izgatja fel, vagy gyorsan elélvez? Úgy tűnt, eléggé tele van elfojtott feszültséggel… Összeszorítottam a fogaimat, ahogy közeledett az orgazmus. Basszus, mindjárt vége. Általában sokkal hosszabb ideig szoktam bírni, de ezzel a nővel kapcsolatban minden egyenesen a farkamba szállt. Pillanatokkal később a markomba élveztem, és kielégülten levegő után kapkodtam. Leöblítettem magamat, és elzártam a zuhanyt. Csorgott rólam a víz, a törülközőmért nyúltam, de észrevettem, hogy elfelejtettem behozni magammal. Basszus. A bevásárlószatyorban hagytam a szépen

összehajtogatott új törülközőimet, a folyosó túloldalán, a szobámban. Nem számított. Kilencvenkilenc százalékig biztos voltam benne, hogy Paige már alszik a hálószobájában. Felkaptam a földről a piszkos ruhámat, kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, és határozott léptekkel elindultam a szobám felé… Aztán egyenesen beleszaladtam valami keménybe. A becsapódás ereje kiverte a kezemből az ölem előtt tartott ruhákat. Egy szürke-barna szőrcsomó villant fel csilingelve a lábam mellett. Paige felkiáltott meglepetésében, és hátratántorodott. Ösztönösen utánanyúltam, hogy ne essen el, megragadtam a vállát. – Bocsánat – mormogtam, és azonnal észrevettem, hogy csupán egy pólóban aludt, amelyik alig takarta el a fenekét. A vékony anyag az idomaira simult, kiemelte a gyönyörű melleit. Mihelyt visszanyerte az egyensúlyát, Paige tekintete végigvándorolt a meztelen testemen, és az ölemen megállapodott. Elkerekedett a szeme, elnyíltak a telt ajkai, és cuki rózsaszínűre változott az arca. Még nem lohadt le teljesen az erekcióm; kielégült farkam hosszan és súlyosan lógott a combjaim között. És Paige forró tekintete alatt érdeklődéssel megrándult, megkeményedett, és ismét elkezdett felállni. – Megérintheted, ha akarod – mormogtam, mert mulattatott a reakciója. Meglepetés mellett más is csillogott azokban az elkerekedett, szép szemekben. Biztos voltam benne, hogy láttam bennük érdeklődést, talán még vágyat is felvillanni. Fojtott hang szakadt fel a torkából. Egyszerűen túl viccesnek találtam a dolgot. Nem siettem sehová, de megköszörültem a torkomat, mire felkapta a tekintetét az arcomra. – Jól vagy? – kérdeztem. – Enchiladának pisilni kellett – mormogta pihegve. Persze, a kutya. Szóval az rohant el mellettünk Paige szobája felé. Bólintottam, mosolyra húzódott a szám széle. Reggel majd megjutalmazom titokban a kis szőrpamacsot. Egész nap nem szórakoztam annyira jól, mint most.

– Jó éjszakát – préselte ki magából Paige, aztán berohant mellettem a szobájába, és azonnal be is csapta maga mögött az ajtót. Szinte láttam magam előtt, ahogy megroggyan a lába, megkapaszkodik a falban, és zihálva próbál magához térni. Mély lélegzetet vettem, kuncogva felszedtem a holmimat a padlóról, aztán bementem a szobámba. Felvettem egy bokszert, megágyaztam, és határozottan ráparancsoltam a farkamra, hogy higgadjon le. Paige lehet, hogy gyönyörű és vonzó – és a meztelen testem látványára adott reakciója alapján alaposan ráfért volna egy kiadós dugás –, de ez nem számított. Szó sem lehetett róla. Bármilyen édes is az a méz, nem fogom megkóstolni. Beállítottam az ébresztőt hajnali ötre, és pokolian igyekeztem ellazulni, hogy aludjak egy kicsit. Hamarosan kezdődött a négyhetes gyakorlatom a kardiológián, így tudtam, hogy koncentrálnom kell. És bár kimerült voltam, túlságosan feszült voltam ahhoz, hogy gyorsan elaludjak. Dühösen felsóhajtottam. Tuti klassz lett volna egy kis szexszel kiereszteni a gőzt… Nem, az istenit. Ne is gondolj erre! Ez egyszerűen szóba sem jöhet Paige és köztem. Óvatosabbnak kell lennem. Ha nem teszem, legközelebb nem fogok tudni ellenállni a mohó tekintetének a farkamon.

HATODIK FEJEZET Paige – Paige, megjött a fél tizenegyes állásinterjúd – szólt be Tabitha, az asszisztensem az irodámba. – Máris jövök. Felkeltem az asztaltól, és felkaptam az irodavezető-jelölt önéletrajzát, aki a reményeim szerint megfelel majd a kívánalmainknak. Egy kis civil szervezet személyzeti vezetőjeként dolgoztam, és jelentős terheket vett volna le a vállamról, ha lett volna egy igazi irodavezetőnk. Alig vártam, hogy találjunk valakit a pozícióra. Imádkoztam magamban, hogy sikerüljön, és átmentem a konferenciaterembe, ahol Ben Stevens várakozott. – Jó reggelt! – köszöntöttem, és kezet nyújtottam neki. Egy kicsit iatalnak látszott, de a kor nem számított. Azt gondoltam, minden rendben lesz, ha rendelkezik a megfelelő képesítéssel és pro izmussal. Leültem, és elkezdtem az interjút, de a gondolataim Cannon felé kalandoztak. Már nem volt otthon, amikor reggel felkeltem. Egy pillanatig azt hittem, hogy csak álmodtam mindazt, ami az előző délután történt. De aztán megláttam a reggeli rutinjának bizonyítékait: a nedves törülközőt az enyém mellett a fürdőszobában, a kávésbögrét a mosogatóban. De még ennél is érdekesebb volt a hatalmas, fuksziából és bíbor vadvirágokból kötött csokor az asztal közepén álló vizespohárban, mellette egy doboz kutyakeksszel. Kedves gesztus volt a részéről, azt meg kell hagyni. Csak akkor villant fel bennem hirtelen a késő éjszakai kalandunk emléke, amikor már a zuhany alatt álltam. Felpattant a szemhéjam, csípni kezdett a szappanhab, ahogy pislogtam és levegő után kapkodtam az erős vízsugár alatt. Képtelenség volt elfelejteni az előző éjszakát. Az aztán igazán olyasmi, amiről az ember lánya szívesen álmodik – persze reggel letagadnám, de este újra eljátszadoznék az elemes kis barátommal. Cannon meztelen teste versenyezhetett volna a

múzeumokban kiállított márványszobrokéval. Már magától a méretétől és a fér iasságától is elállt a szavam. Széles vállak, izmos mell és has, karcsú derék – csupa olyasmi, amit korábban csak fér i modelleknél láttam. A inom szőrzet arról árulkodott, hogy alaposan és gyakran trimmelte az ágyékát. És ahogy ott állt, még nedvesen és kipirosodva a zuhanytól, büszkén vigyorogva, a félig merev pénisze pedig úgy lógott a lábai között, mint egy anakonda, amelyik megszökött az állatkertből… forróság futott végig rajtam az emléktől. – Ah… kisasszony? Valami baj van? – kérdezte Ben, félbehagyva a választ a kérdésemre, amelyet harminc másodperccel ezelőtt tettem fel, de amelyre már nem is emlékeztem. A fenébe. Gyorsan bólintottam. – Jól vagyok, köszönöm. Csak kicsit fáradt vagyok. Folytassa, kérem! Egy csöppet sem voltam jól. Képtelen voltam kiverni a fejemből Cannon meztelen testének minden részletre kiterjedő látványát – ez olyasmi volt, amit egyáltalán nem lett volna szabad tudnom a legjobb barátnőm kisöccséről. De már késő volt. A kép végleg beleégett az agyamba. Mostantól kezdve képtelen leszek nem szexuális lényként gondolni Cannonra. És ami a legjobban megrázott? Cannon hangja végig nyugodt és határozott maradt, mintha egy csöppet sem szégyellte volna, hogy feltárulkozott előttem. Csak állt, mintha földbe gyökerezett volna a lába, szégyentelenül magabiztosan, és hagyta, hogy bámuljam. És nézte, ahogy nézem őt, lörtölve felvonta a szemöldökét, szinte mintha felszólított volna rá, hogy reagáljak. Várta, hogy merem-e tovább bámulni, közelebb lépni hozzá, megérinteni, kielégíteni a… kíváncsiságomat. Megköszörültem a torkomat, és felvettem az asztalról Ben önéletrajzát. – Elmondaná kissé részletesebben, hogy milyen feladatokat végzett a korábbi munkahelyén, és az hogyan illeszkedett a karriertervébe? Remélhetőleg eléggé össze tudom szedni magam ahhoz, hogy igyeljek, és fel tudjam mérni, rendelkezik-e elég tapasztalattal az állás

betöltéséhez. Ben engedelmesen hosszú és unalmas magyarázatba kezdett az összes feladatról, aminek elvégzését elvárták tőle a korábbi munkahelyén. Jegyzeteltem, miközben beszélt, próbáltam rá összpontosítani, nem pedig arra, milyen heves szívveréssel reagált a testem Cannon emlékére. Húsz perccel később még mindig fogalmam sem volt arról, hogy Ben-e a megfelelő ember a munkára. Annyira össze volt zavarodva az agyam, hogy képtelen voltam koncentrálni. – Elmondaná, hogy miért érdekli az irodavezetői állás? – kérdeztem. Ben összeráncolta a homlokát. – Ezt már megkérdezte egyszer. – Tényleg – bólintottam mosolyogva, miközben magamban sikongattam. Rezegni kezdett a telefonom az asztalon. Felkaptam, hálás voltam a rövid haladékért – egészen addig, amíg meg nem láttam, hogy Cannontól érkezett sms. Nem olvastam el, kijelzővel lefelé visszatettem a telefont az asztalra, és mély lélegzetet vettem. Nem akartam udvariatlanul viselkedni, de még kevésbé bírtam igyelni arra, amit Ben mond, mióta tudtam, hogy egy üzenet vár Cannontól. Pár perccel később véget vetettem az interjúnak, megköszöntem Bennek az idejét, és tudattam vele, hogy majd jelentkezem. Azonnal felkaptam a telefonomat, mihelyt elindult az előtér felé, ahonnan a recepciós majd kikíséri, de kétszer is félregépeltem a jelszavamat, mire sikerült eltalálnom a helyeset. CANNON: Bocs a tegnap éjszakáért. Remélem, nem kaptál túl nagy sokkot. Leesett az állam. Istenem, ez aztán a tökös ickó, azt meg kellett hagyni. A legtöbb ember legszívesebben elfeledkezett volna az egészről. De Cannon aztán nem, ő még fel is hívja a igyelmet a dologra, próbál valami reakciót kicsikarni belőlem. Vagy csak zavarba akart hozni.

Azt várhatja. Rossz nővel kezdett, ha azt várta, hogy megijedek – vagy megadóan a farkára vetem magamat. ÉN: Ha legközelebb azt akarod, hogy meztelenül lássalak, először kérj rá engedélyt. CANNON: Vettem. Magamban kuncogtam, de aztán rádöbbentem, hogy ezzel nyitva hagytam a lehetőséget arra, hogy lesz majd legközelebb. Már nem nevettem. Akaratlanul is a kezére játszottam. CANNON: Ritka alkalom, hogy szabad lesz a hétvégém, szóval csak csekkolni akartam, van-e programod. Nem akarok belezavarni. ÉN: Egyelőre nincsenek terveim. Reméltem, hogy ez nem hangzott nagyon bénán. CANNON: Akkor otthon találkozunk. A farmerem zsebébe dugtam a telefonomat, és megpróbáltam tudomást sem venni a fejemben csilingelő vészharangokról. Visszatértem az épület másik végében található irodámba, és zakatolt a szívem a hírtől, hogy negyvennyolc órán át ki leszek téve Cannon szexisségének. Egyrészt nem tagadhattam, hogy várom a látványt. És üdítő lesz végre olyan valakivel beszélgetni, aki szavakkal válaszol, nem pedig ugatással és farkcsóválással. De szerettem a saját életemet; hozzászoktam, hogy bizonyos időt egyedül tölthetek. Ha Cannon ennyire eltereli a igyelmemet még olyankor is, amikor izikailag nincs jelen, akkor hogyan reménykedhetnék abban, hogy képes leszek a társaságában tölteni egy egész hétvégét anélkül, hogy beleőrülnék? – Szóval, milyen volt? – kérdezte Tabitha az asztala mögül. – Ki? – kérdeztem vissza, mert hirtelen megrémültem, hogy véletlenül elárultam valamit az új lakótársammal kapcsolatban. – A jelölt, Ben – felelte. – Ó, hát persze – bólintottam. – Hát… okés. Tabitha összehúzta a szemét.

– Jól vagy? Kissé kipirultál. Megköszörültem a torkomat. – Jól. Ma korán ebédelek egy barátnőmmel. Később találkozunk. Letettem Ben önéletrajzát és az interjún készített jegyzeteimet az asztalomra, felkaptam a táskámat, és elhúztam a csíkot az irodámból. Allie-vel a kedvenc salátabárunkban találkoztunk, és úgy vigyorgott, mint aki olyan titkot tud, amit én nem. – Nos… – sürgetett, és felvonta a szemöldökét. – Milyen volt az első éjszaka az új lakótársaddal? – kuncogott, és mosolyogva várta a választ. Cannon vajon beszámolt Allie-nek a késő éjszakai kalandunkról? Amikor anyaszült meztelen volt? Izzadni kezdett a tenyerem. Könnyed mosolyt kényszerítettem az arcomra, az agyam visítva követelte, hogy hazudjak. Így hát ezt tettem. – Eseménytelen. – Remek, szóval gond nélkül fog működni a dolog? – Mhm. – Ez nagy megkönnyebbülést jelent. Tudom, hogy Cannon felnőtt ember, de akkor is aggódom érte, tudod? Olyan keményen dolgozott, hogy eljusson oda, ahol most tart, és megérdemel egy kis szünetet azok után, amiken keresztülment. Bólintottam. – Aha. Úgy tűnt, képtelen vagyok két értelmetlen szótagnál többet kinyögni, felkaptam hát az étlapot, és tanulmányozni kezdtem a különleges ajánlatokat. – James hétvégi jótékonysági gálára szóló meghívókra licitált. Cannonnak és neked lenne kedvetek eljönni velünk? – Cannonnak és nekem? – préseltem ki magamból. Mit akart ez jelenteni? Randit? Allie esetleg azt hiszi, hogy van valami kettőnk

között? – Hát persze, miért is ne! Kellene csinálnunk valamit hármasban – újra összehúzni az álomtriót, tudod. Most, hogy Cannon átjelentkezett ide Michiganbe, úgy érzem, hogy pótolnom kell az elvesztegetett időt. Ó, szóval a bandára értette! Egyszerre éreztem magam megkönnyebbülve és nagyon hülyének. Szedd össze magad, Paige… Aztán leesett, hogy mit mondott pontosan. – Várj, csak mi hárman? Mi van Jamesszel? Allie homlokráncolva megcsóválta a fejét. – Dolgoznia kell a hétvégén. A vőlegénye ingatlanügynök volt, és nagyon gyakran dolgozott esténként és hétvégenként. Engem nem zavart, mert ez azt jelentette, hogy sok csajos időt tölthettünk együtt Allie-vel. – Hát persze, szabad vagyok. Visszatértem az étlap tanulmányozásához, de magamban rettegtem. Vajon Allie észreveszi majd, hogy vonzódom az öccséhez? Látni fogja az arcomon, mihelyt Cannonra nézek? De ha már itt tartunk, lehet, hogy épp Cannon lesz az, aki lebuktat? Nem igazán titkolta, hogy meg akar kefélni… Megérkezett a pincér, és rendeltünk, aztán beletelt egy percbe, mire rádöbbentem, hogy Allie hozzám beszél. – Regisztráltál már? – kérdezte. – Mire? Idegesen rágcsáltam az ajkamat, mert fogalmam sem volt, hogy a beszélgetés mekkora része esett ki, miközben mocskos gondolatok forogtak az agyamban az öccsével kapcsolatban. Borzalmas barátnő vagyok. – Az új randioldalra, amelyikről meséltem neked. Felnyögtem. Az nem is igazán randioldal volt, inkább egyéjszakás kalandot keresőknek szólt. De szerintem Allie ezt az amerikaiak

többségével egyetemben még nem vette észre. Allie-nek volt vele dolga, mielőtt megismerkedett Jamesszel, négy hét alatt négy különböző pasival randizott – és részletesen beszámolt utána az összes szaftos részletről. Bár most komoly kapcsolatban élt, ez nem akadályozta meg őt abban, hogy rajtam keresztül élje ki magát. – Tudom, hogy az igaz szerelmet keresed… mind azt tesszük. De ez csak gyakorlat. Nem kell megtagadnod magadtól a vad szexet, míg Mr. Igazira vársz. – Nem is tudom, Allie. Nem igazán tetszik a gondolat, hogy vadidegenekkel keféljek. – Nem lesz vadidegen. Először leveleztek, sms-eztek, beszélgettek. Semmi nem fog történni, amíg te nem akarod. A szalvétámmal játszottam, miközben magamon éreztem Allie tekintetét. Az utolsó kapcsolatom több mint egy évvel ezelőtt ért véget, és az exem óta nem voltam senkivel. Tudtam, hogy Allie csak segíteni akar nekem – és Isten a tanúja, hogy néha milyen borzasztóan vágytam a szexre –, de attól még bosszantó volt azt érezni, hogy a barátnőm úgy gondolja, sürgős közbeavatkozásra van szükségem. Tényleg azt hitte, hogy minden problémám megoldódik, ha rávetem magam egy mágikus erővel gyógyító farokra? Egy egyéjszakás kaland nem segítene rajtam, és még csak nem is igazán élvezném; nem az a fajta voltam. Halálra idegeskedném magam, végig az járna a fejemben, hogy az esti hírekben végzem, mert a partnerem sorozatgyilkos, vagy ami még rosszabb, meglátná a gödröcskéket a seggemen, és kiakadna. Allie felém hajolt, és a kezemre tette a kezét. – Csak az a cél, hogy visszatérj a gyakorlatba. Néha aggódom miattad, Paigey. Mostanában nem csinálsz mást, csak dolgozol. Néha edzőterembe is elmentem, de nem hiszem, hogy ez elég lenne Allie-nek. – Majd meggondolom – ígértem, miközben a pincér két hatalmas adag salátát tett le az asztalunkra. Komolyan, ki tud megenni ennyi salátát?

Éreztem, hogy egyre hosszabb lesz a teendőim listája. Nem csupán Cannon sármjának kellett ellenállnom, de arra is találnom kellett módot, hogy Allie leszálljon rólam, aztán úgy részt venni a jótékonysági gálán a barátnőmmel és imádatom titkos tárgyával, hogy Allie ne vegyen észre semmit, plusz kiválasztani, ki legyen az irodavezető. Összerándult a gyomrom, csak tologattam a salátát a tányéromon. Az Allie-vel elköltött ebédnek meg kellett volna nyugtatnia, ehelyett idegesebb voltam utána, mint valaha.

HETEDIK FEJEZET Cannon – Találtál már új lakást? – kérdezte Peter. Peter aneszteziológiai ápolóként dolgozott a kórházban. Pár évvel idősebb volt nálam, és bizonyos szempontból úgy bánt velem, mintha az öccse lennék. A kórházi gyakorlatom első hetén ismerkedtünk meg, és azonnal jóban lettünk. Az egyik násznagya voltam, amikor tavaly összeházasodott a barátjával, akivel már egy évtizede együtt voltak. És azonnal felajánlotta, hogy aludhatok náluk, amikor a múlt héten kiköltöztettek a lakásomból. De tudtam, hogy ez nem lehet hosszú távú megoldás. Nem akartam zavarni az i jú házasokat. Bólintottam. – A nővérem barátnőjéhez, Paige-hez költöztem. A nővérem nagyon dögös barátnőjéhez, akit meg akarok kefélni. Szerintem egész nap félig álló farokkal dolgoztam. Még szerencse, hogy Peter ezt nem vette észre. – Oksa – bólintott. – És milyen? – Jó. Csak hozzá kell szokni. Csak tegnap költöztem be, és már jó ideje egyedül éltem. Most pedig hozzá kell szoknom a női sampon lágy illatához a fürdőszobában, és nézni, ahogy Paige jóganadrágban parádézik és gügyög a kutyájának. Őrülten vonzó volt, és még csak nem is tudott róla. – Még mindig nem értem. – Peter lehajolt, hogy bekösse a vakítóan piros teniszcipőjét. – Hogyan rúghattak ki csak úgy a régi helyről? A kérdése jogos volt. Mindig időben ki izettem a bérleti díjat, csendes és rendes lakó voltam. De a jelek szerint több személyes dráma járt velem, mint amennyit a tulaj hajlandó volt elviselni. Vállat vontam. Kissé tényleg sok lehetett, hogy hat hónap leforgása alatt négyszer tették tönkre a lakást, és kétszer betörtek.

– Nem érdekes – motyogtam. Tényleg szerettem Paige társaságában lenni. Talán túlságosan is. – Szóval, mesélj az új lakótársadról. Kedveljük őt? – vigyorgott Peter. – Menj a francba – morogtam, és otthagytam Petert és a kórház folyosóján visszhangzó nevetését. * * * Paige valóban pár perccel öt után ért haza, ahogyan ígérte. – Itt vagyok! – kiáltottam ki a konyhából. Enchilada nem mozdult a lábam mellől, nem akart elszalasztani egyetlen lehulló morzsát sem. Paige letette a laptoptáskáját az ebédlőasztalra, és vonakodva a szemembe nézett. – Szia. Próbáltam elfojtani a mosolyt, miközben azon tűnődtem, vajon eszébe jutott-e, hogyan néztem ki meztelenül. – Milyen volt a napod? Belehajítottam egy marék felszeletelt paprikát a wokba, és tettem hozzá egy kis hagymát. – Elment – felelte, és közelebb lépett. – Mi ez az egész? Enchilada odafutott hozzá, bizonyára felülkerekedett az éhségén a vágy, hogy köszöntse a gazdáját. Paige lehajolt, hogy megpaskolja a buksi fejét. – Beugrottam vásárolni, hogy fajitast készítsek. – Ó! Lenézett a serpenyőben piruló csirkemellcsíkokra. – Remélem, nem baj. Enchiladának hívják a kutyádat, ebből gondoltam, hogy szereted a mexikói kaját. – Még szép. Csak… Nem gondoltam volna, hogy főzni fogsz nekem. Vállat vontam.

– Ezer éve először van néhány szabadnapom. Ráadásul nagyon meg is kívántam a fajitast. Megkevernéd a csirkét? Kivett egy gumispatulát a pulton álló evőeszköztartóból, és minden egyes húsdarabot megfordított, nagyon koncentrált a feladatára. – Vettem tequilát és Margarita-mixet is. Gyanakodva rám nézett, komoly, de mégis vidám volt az arca. – Tequilát? Tényleg azt hiszed, hogy ránk nézve ez jó ötlet? Felnevettem az őszinteségén. – Hé, az első éjszakát túléltük, nem igaz? – Igen, ami kisebbfajta csoda, mivel meztelen voltál. Elégedetten vigyorogtam. – Bocs. Őszintén: véletlen volt. Paige nem reagált, gyorsan elfoglalta magát, megtöltötte jéggel a konyhai aprítót, de nem tudtam nem észrevenni, hogy elpirult. Elkészítette az italt, én pedig közben megpirítottam a zöldséget és összekevertem a hússal. Az aprító zaja elnyomta a ránk ereszkedő csöndet, aztán Paige kitöltötte a Margaritát két elegáns pohárba. – Mellesleg köszönöm a virágot. És a jutalomfalatokat Enchiladának. Figyelmes volt tőled. – Semmiség. Örülök, hogy van hol laknom. Sosem árulnám el Paige-nek, de kissé traumatizált a Peteréknél töltött néhány nap. Nem zavart, hogy mi történhet a hálószobájukban, de nem akartam végighallgatni. Senkinek sem szabadna hallania, ahogy a barátja azt kiabálja a férjének, hogy „Dugj keményebben!”. – A bérleti díjról még nem is beszéltünk. Mennyit izessek? – kérdeztem. – Én… én nem is tudom – harapott Paige az alsó ajkába. A francba, a mozdulat teljesen lekötötte a igyelmemet. – Ki izetem a bérleti díj és a rezsi felét. Csak mondd, hogy mennyi lesz.

– Rendben – bólintott. – Ez tisztességesnek hangzik. Hétszáz lesz a részed, és elsején kell izetni. A rezsit majd megmondom. – Tökéletes. Kikapcsoltam a gázt, és megfogtam a tányérokat. – Át akarsz öltözni vacsora előtt? Majd én tálalok. Megrázta a fejét, és belekortyolt a jeges italába. – Jó lesz így. Péntekenként nem kell kiöltöznünk az irodában. Eszembe jutott, hogy előző nap szűk szoknyát és selyemblúzt viselt. Ma ugyanolyan csábítóan festett testhez simuló sötét farmerjében és szűk, hosszú ujjú, burgundi vörös pólójában. Hosszú aranylánc lógott a nyakában, a csillogó medál pedig ide-oda himbálózott, ahogy Paige mozgott. Kitálaltam, és bevittem a tányérokat a nappali ebédlőként szolgáló részébe. Az üres csendet szerencsére hamar megtöltötték Paige kérdései az orvosiról, amiről órákig tudtam beszélni. – Nappal óráid vannak, éjszaka pedig gyakorlat? Átkozottul keménynek hangzik. – Lenézett a tányérjára. – Bocs, nem tudom, hogyan működik az ilyesmi. Legyintettem. – Egyáltalán nem az. Csak az egyetem első két évében voltak óráink. A második kettőt gyakorlattal töltjük. Így olyan, mintha orvos lennék, csak praktizálási engedély nélkül. Segítettem világra gyerekeket, asszisztáltam műtéteknél, kezeltem lőtt sérüléseket a sürgősségin. Egy kicsit mindenbe belekóstoltam. – Hűha. Ez keményen hangzik. Vállat vontam. – A nevelőapám egyszer azt mondta, hogy nem vagy igazi orvos addig, amíg nem kezelsz traumás eseteket. Fura állítás, de megszólaltatott bennem valamit. Örülök, hogy első kézből megtapasztalhattam ezt is,

amikor a sürgősségin dolgoztam. A lényeg, hogy ha megkéselnek vagy megfertőz a húsevő baktérium, akkor én vagyok az embered. Paige felnevetett, és beleharapott a fajitába. Szalszaszósz fröccsent az arcára, de gyorsan letörölte. – Okosan kitalálták – folytattam –, mert meg kell tanulnod mindent, mielőtt szakterületet választasz. És aztán rezidensi posztot keresel. – Igen… a rezidensség. Allie mondta, hogy két hónap múlva elköltözöl. Bólintottam. – Ez a terv. Csak még azt kellett kitalálnom, hogy hová a pokolba akarok menni. Egy részem kalandot szeretett volna, talán elmenni külföldre, pár évig humanitárius munkát végezni Indiában vagy Afrikában. De tudtam, hogy anyu és Allie kiakadna miatta, ezért még vívódtam magammal. – Szóval szerettél a sürgősségin dolgozni? Erre akarsz szakosodni? – Paige visszatette a szalvétát az ölébe, és várakozóan rám nézett. Nagyot sóhajtottam. – Őszintén? Fogalmam sincs. Az elmúlt két évben mindenkinek azt mondtam, hogy a sürgősségi érdekel, de igazából nem tudom. Halogattam a döntést, de pár héten belül lejár a határidő. Választanom kell valamit, de eddig még nem sikerült. – Ah, értem. – Megdörzsölte az állát. – Te is egy olyan elköteleződésfóbiás alak vagy. Ezen kuncognom kellett, hisz Paige alig tudott rólam valamit. – Valami olyasmi. – Most éppen mit csinálsz? Azt szereted? Ó, ez jó móka lesz. Alig vártam, hogy lássam, ahogy elpirul, amikor elárulom neki. – Szülészet és nőgyógyászat. És ja, a gyakorlat… hasznos volt. De ha már bele kell dugnom az ujjaimat egy nő mézesbödönébe, akkor inkább

szórakozásból tegyem, ne pedig a munka kedvéért. Paige félrenyelte a Margaritát, és majd megfulladt a köhögésről. – Basszus. – Még jó hangosan köhögött párat a szalvétájába, aztán rám vigyorgott. – Ez nem volt tisztességes. Csak megvontam a vállamat. – Soha nem is állítottam, hogy tisztességesen játszom, hercegnő. – Nem helyes kiakasztanod a nőt, aki nagylelkűen biztosítja a tetőt a fejed felett. Elmondom Allie-nek, hogy bajt kavarsz – mutatott felém Paige a villájával. De a fenyegetést komolytalanná tette a szája szélén játszó apró mosoly. – Szóval csak szórakozási célból élvezed a vaginákat. Világos. És melyik terület volt az, amelyiket tényleg élvezted? Volt közülük kedvenced? Lassan rágtam a falatot, miközben gondolkodtam a válaszon. – Hmm… talán a kardiológia. – Mi vonz benne? – Nem tudom. Tudtam, de hülyén hangzana, ha hangosan is kimondanám. Miután apu elhagyott bennünket, anyu nagyon szomorú volt, és állandóan sírt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, azt felelte, hogy megszakadt a szíve… és ez halálosan megrémített. Túl iatal voltam még ahhoz, hogy megértsem, nem szó szerint értette; a szív izikai értelemben véve nem ugyanaz, mint amire az emberek gondolnak, amikor érzelmekről beszélnek. Szóval azt hittem, hogy anyu meg fog halni. Számomra logikus volt, hogy a szív a vérrel együtt érzelmeket is pumpál. Én magam is éreztem dolgokat a mellkasomban – fájdalmas szorítást, amikor az apura gondoltam, melegséget, amikor megfogadtam magamban, hogy bármi történjen is, megvédem anyut és Allie-t. De még azután is megbűvölt a szív, szimbolikusan és izikai valójában is, amikor már tudtam az igazat. Ez a testünk egyetlen szerve, amelyik soha nem fárad el, és nem tart szünetet. Állandó és megbízható.

Ironikus, hogy bár balszerencsésnek tűntem, ha kapcsolatokról volt szó, mégis jobban érdekeltek a szívügyek, mint a iziológiája. Pár falat után Paige felnézett. – Miért az orvosi hivatást választottad? Megdörzsöltem a nyakamat. – Te is tudod, hogy a nővéremnek és nekem nem volt szerencsénk az életben. Lenézett a Margaritájára. – Igen, tudom… ott voltam. Nem volt mindig könnyű. Nem volt valami csodás úgy felnőni, hogy egy egyedülálló, csak érettségivel rendelkező anya nevelte fel az embert. Többször költöztünk, mint össze tudtam volna számolni. Úgy tűnt, mintha kitépték volna a gyökereinket minden egyes alkalommal, amikor anyu elveszítette az állását, vagy szakított az aktuális barátjával. Arra vigyázott, hogy maradhassunk a régi iskolánkban, de nem volt könnyű olyan lakást találni, amelyiknek a bérleti díját ki tudta izetni. Apa igura nélkül mindig rám hárult a felelősség, hogy én legyek a fér i a családban. – Azt hiszem, a gyerekkorom határozta meg a céljaimat. Most próbálom tökéletesíteni az élet által nyújtott citromból a limonádékészítés művészetét. Paige úgy mosolygott rám, mintha tetszett volna neki a válaszom. – Limonádékészítés. Ez tetszik. Szóval, mik a céljaid? – Mivel anyu keveset keresett, így jogosult voltam ingyen korrepetálásra és sokféle ösztöndíjra. Jó néhányat el is nyertem közülük, eleget ahhoz, hogy fedezze a tandíjamat a Yale-en. Aztán az orvosin. – Szóval az előnyödre fordítottál egy rossz helyzetet. – Legalábbis mindent megtettem ennek érdekében.

Sok szempontból szerencsés voltam. A legtöbb kortársam nyakig eladósodik, mire megszerzi a diplomáját. Keményebben dolgoztam mindenkinél, és ennek köszönhettem az ösztöndíjakat, amelyek megmentettek ettől. – De még mindig nem világos, hogy miért az orvosi hivatást választottad. Paige az asztalra könyökölt, és közelebb hajolt hozzám. – Egészen kis koromtól tudtam, hogy egyszer majd gondoskodni akarok anyuról. Ebben az egyetlen dologban voltam biztos. Olyan sok mindent feláldozott értünk, megtett minden tőle telhetőt. Mióta az eszemet tudom, mindig úgy éreztem, hogy az egyetlen iaként felelősséggel tartozom. Azt hiszem, öntudatlanul is olyan hivatást választottam, aminek a lényege a másikról való gondoskodás. Paige szeretetteljesen rám mosolygott, az ujjai között forgatta az egyik fényes, szőke hajtincsét. – Mindig olyan rendes kölyök voltál, jó tanuló. – Ne kímélj! Stréber voltam. Felnevetett, és nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyogjak. – Nem én mondtam. – De csak azért, mert próbáltál kedves lenni. Vállat vont. – Ritkaság, hogy valaki már olyan iatalon annyira fegyelmezett és céltudatos legyen, mint te. Tulajdonképpen fantasztikus vagy, Cannon. És néhány röpke hónap múlva már orvos leszel. Melegséggel öntött el a bókja. Ritkán gondoltam bele az életembe. Csak elvégeztem az előttem álló feladatot, és mentem tovább. A dolgok természetesen megváltoztak az elmúlt pár évben. Anyu újra férjhez ment, és a nevelőapám eltartotta őt, szóval elméletileg már nem szorult rám. De hihetetlenül büszke volt arra, amit elértem, így

folytattam tovább a limonádékészítést, és éltem tovább azt az egyetlen életet, amelyet ismertem. Befejeztük a vacsorát, és kivittük a piszkos tányérunkat a konyhába. Paige elöblítette, én pedig bepakoltam az edényeket a mosogatógépbe. Egész jó kis csapatot alkottunk együtt. Furcsának kellett volna érezzük az új helyzetünket a közös történetünk és a közöttünk vibráló szexuális feszültség miatt, ám természetesebbnek tűnt, mint vártam. – Van valami terved ma estére? – kérdezte Paige, amikor felém nyújtotta az utolsó tányért. Megráztam a fejemet. – Nem igazán. Lehet, hogy később elugrom a haverokkal egy sörre. Velünk jöhetsz, ha van hozzá kedved. – Eltűnődtem, vajon mit szólna Peterhez és a férjéhez, Azanhoz. – Nem, dehogy. Hazahoztam a laptopomat. Van pár dolog, amit még el kell intéznem. – Dolgozni akarsz péntek este? Helytelenítően felmordultam, de igazság szerint a jelenléte tönkretette volna a terveimet, ha fel akartam volna szedni valakit. És valami azt súgta, hogy az alkohol és Paige együtt veszélyes kombináció lenne. Megszűnnének a gátlásaink. Nem mintha ettől ágyba bújnék vele – ennél nagyobb volt az önuralmam. Hát, talán. De ki tudja, mit találtam volna mondani? Nem vallhattam be neki, hogy a tizenöt éves énem minden este az évkönyvben lévő fényképére verte ki magának. – Említette neked Allie a holnap esti jótékonysági gálát? – kérdezte az ajkát harapdálva. Megtöröltem a kezemet a konyharuhában. – Szólt, hogy menjek el. Neked? Paige bólintott. – Azt hiszem, akkor holnap találkozunk. Érzed jól magad ma este!

Felkapta a laptoptáskát az ebédlő padlójáról, és eltűnt a szobájában, mintha alig várta volna, hogy minél távolabb kerüljön tőlem. De mégis mit vártam? Hogy tequilát fogunk kortyolgatni, és felidézzük a múltat? Ami azt illeti, igen, azt reméltem, hogy így lesz. De mindig van holnap. A kellemes vacsora és a könnyed beszélgetés után örömmel láttam, hogy talán működni fog ez az együttélés. Igen, vonzódtam hozzá szexuálisan, de ez nem jelentette azt, hogy engednem is kell a kísértésnek. Bementem a szobámba, mivel volt még egy órám, hogy találkozzam a többi medikussal és az új kórházi barátaimmal. Leroskadtam a borzalmasan kényelmetlen futonra, egy párnát tettem a fejem alá, és nagyot sóhajtottam. Paige meglepetést okozott ma este. Olyan gyakorlatias, könnyű beszélgetőtársnak bizonyult. Optimistának és édesnek. Tudtam, hogy megzavarom az életét a jelenlétemmel, de nagyon méltóságteljesen viselte. Persze jobban szerettem volna, ha nem érzi szükségét, hogy a munka ürügyén bemeneküljön a szobájába, de nem számított. Mindenkinek szüksége van néha egy kis egyedüllétre. Nekem is. Vágytam a csendre egy kórházi hosszú nap után. Kihalásztam a telefonomat a farmerem zsebéből, és megnyitottam a Facebook-pro ilomat, amit igen ritkán használtam. Valami miatt azon kaptam magam, hogy bepötyögöm Paige nevét a keresőbe, ráklikkelek az ENTER-re, aztán várom, hogy megjelenjen a fényképe. Végiggörgettem azon a kevés fotón, amit megosztott, és nem kerülte el a igyelmemet, hogy a legtöbbjük szel i volt, vagy a nővéremmel készült. Egyiken sem tűnt fel pasi, amit furának találtam. Paige vonzó volt és főleg normális. Nem értettem, miért nem vagyok képes kedves, normális lányokat bevonzani. Lehajítottam magam mellé a telefont az ágyra, a szememre szorítottam a kezemet, és mély lélegzetet vettem. Már attól felállt a farkam, hogy a fényképeit nézegettem. Átkozott egy helyzet volt, hogy tudtam, ott van a

szomszéd szobában, de mégsem tehettem semmit a vonzalmamat illetően. Nem szoktam hozzá, hogy ilyen önuralmat gyakoroljak. A kezem a farmerem alá vándorolt, hogy megigazítsam a cipzárnak feszülő kemény farkamat. Az ajkamba haraptam, majd megmarkoltam a farkamat, és simogatni kezdtem. Azt mondtam magamnak, hogy csak megtisztítom a csöveket, mielőtt elmegyek sörözni. Végül is nem hozhattam haza egy csajt Paige lakásába. Kigomboltam a farmeremet, kiszabadítottam magamat a vászonbörtönből. Kemény mozdulatokkal simogattam a farkamat, és azt képzeltem, hogy Paige apró, puha keze mozog rajtam, inom ujjai masszírozzák a golyóimat. Elfojtottam egy kéjes nyögést, gyorsabban mozgattam a kezem, és száguldottam az orgazmus felé. Hirtelen egy meglepett hang ütötte meg a fülemet, kinyitottam a szememet, és láttam, hogy Paige a küszöbömön áll. Basszus! Nem tudtam volna visszatuszkolni a duzzadt farkamat a farmerembe, ezért egy párnát kaptam az ölem elé, és felnéztem rá. – Azért jöttél, hogy segíts, hercegnő? Olyan vörös lett az arca, mint egy paradicsom, bocsánatkérést motyogott, és elrohant. Pár mély lélegzetet vettem, hogy visszanyerjem az önuralmamat, aztán bedugtam a nagyon boldogtalan tökömet a nadrágomba, és mentem, hogy megkeressem Paige-et. A nappaliban találtam rá, az ablak előtt állt merev háttal. Felém fordult, amikor meghallotta, hogy közeledem. – Ó, istenem, annyira sajnálom. – Fájdalmas volt az arckifejezése, és láttam rajta, hogy tényleg rettenetesen érzi magát. – Nem akartam csak úgy rád törni. – Akkor miért tetted?

– Azt hittem, hogy a nevemet mondtad. Basszus. Így lett volna? Dühösen fújtattam, és a hajamba túrtam. Paige átsétált a szobán, és leült a kanapé szélére. – Sajnálom, de azt hiszem, ez nem fog működni. Még mindig feszült voltam, ezért újra mély lélegzetet vettem. Összekulcsoltam az ujjaimat a tarkómon, és megálltam előtte. Piros volt az arca, a tekintete üveges. – Megértem. Azt hiszed, nem tudunk egy fedél alatt élni anélkül, hogy hülyére kefélnénk egymást? Meglepett hang szakadt fel a torkából. – Nem ezt mondtam. – Nem is kellett, hercegnő. A reakciód elárult mindent, amit tudnom kellett. Elkerekedett Paige szeme, összekapcsolódott a tekintetünk. Pokolian megdöbbentettem. De a szeméből nem undor vagy düh sugárzott. Basszus. Szinte túl könnyű volt ugratni. És vicces. Nemcsak a izikai reakciója miatt, hanem mert tudtam, hogy eszébe jutott, mikor szólítottam először hercegnőnek. Mocsok kis tízéves kölyök voltam, és Allie-vel akkor kezdték el a középiskolát. A dolgok megváltoztak közöttünk. Már nem voltam többé az a helyes kis kölyök, aki állandóan a nyomukban járt. Kolonc lettem, akit nem bírtak lerázni. Nem akartak a közelükben tudni, és mivel túl iatal voltam, hogy ezt megértsem, ahhoz meg pláne, hogy szavakba öntsem az érzelmeimet, ezért támadtam. Paige egyáltalán nem volt egy elkényeztetett hercegnő. Kedves volt, előzékeny és szerény. De középosztálybeli családból származott, mi pedig… hát, mi nem. Sértésnek szántam a becenevet. Csak éppen őt ez egy csöppet sem zavarta. Elégedetten elvigyorodott, és megborzolta a hajamat. Később is így hívtam, mert ez gyakran csalt mosolyt az arcára.

– Ne próbáld azt állítani, hogy nem lennél benne. Azok után, ahogyan megkeményedtek a bimbóid, mintha könyörögtek volna, hogy a számba vegyem őket, lüktetett az ér a nyakadban, kipirult az arcod, a szemed mohón az ölemre tapadt, amikor beléptél a szobámba. Paige az ajkát harapdálta, és elfordította rólam a tekintetét. – Nincs rajta semmi szégyellnivaló. Vonzódunk egymáshoz. Ez ilyen egyszerű – folytattam lágy, csábító hangon. – Én nem… Csípőre tette a kezét, amitől kidomborodtak a mellei, a bimbói pedig még mindig keményen meredeztek. Elfojtottam a nevetést. Tagadhatta, ahogyan csak akarta, de negyedéves orvostanhallgató voltam. Évekig tanultam biológiát és anatómiát. Paige az összes klasszikus jelet mutatta. Fel volt izgulva. – Gyakorlatilag egy család vagyunk, Cannon. Allie… – Nem vagyunk egy család. De igen, Allie piszkosul kiakadna, azért is nem fogjuk elárulni neki. – Nem fog megtörténni. Soha. Megremegett a hangja. Éppen csak egy kicsit, de hallhatóan. Vállat vontam. – Ahogy akarod. Csak egy ötlet volt. Méghozzá nyilvánvalóan rossz ötlet. Egy részem megkönnyebbült, hogy elutasította az ajánlatomat. Ha összetörném Paige szívét, nem csupán a nővérem rúgná szét a seggemet, de soha nem bocsátanék meg magamnak. De játszadozni vele, igyelni a reakcióit… ennek nem bírtam ellenállni. Paige mély lélegzetet vett, hogy visszanyerje az önuralmát. – Ide hallgass, ha nem akarod, hogy itt legyek, ha nem hiszed, hogy képesek vagyunk viselkedni… – szuggesztíven felvontam a szemöldökömet. – Kereshetek egy másik helyet, hogy meghúzzam magamat a szemeszter végéig.

Dühösen felmordult, aztán kihúzta magát. – Én tudok felnőttként viselkedni, ha te is. Csak két hónapról van szó. Szóval beismeri, hogy vonzza a rosszalkodás. – Észszerűen hangzik – mormogtam. Valójában kurvára lehangolóan hangzott, de nem kényszeríthettem Paige-t. Ha tagadni akarja, hogy érdeklődik irántam, akkor nem sok mindent tehetek. És a korábbi kapcsolataim ismeretében átkozottul jó ötletnek tűnt, hogy megtartóztassam magamat vele szemben. A karrierem volt az egyetlen, ahol a kezemben volt az irányítás. Jó érzés volt célokat kitűzni, és azért dolgozni, hogy elérhessem őket. Gyerekkoromban egyik lelakott lakásból költöztünk a másikba, míg anyu újra férjhez nem ment, amikor tizennyolc éves voltam, és össze nem költözött a nevelőapámmal, amikor egyetemre mentem. A dolgok helyreálltak, de addigra már olyan mélyen meggyökerezett bennem a vágy a többre, hogy semmi sem állíthatott meg. Minél jobbá akartam válni, bebizonyítani anyunak, hogy lesz belőlem valaki. Igen, a punci utáni vágy gyakran kényszerített klubokba, hogy gyors kielégülést keressek egy önként vállalkozó partnerrel. Az egyéjszakás kalandok és az alkalmi rövid távú kapcsolatok segítettek eloltani az ölemben izzó vágyat. De soha nem térítettek el a céljaimtól. És a legutolsó, különösen fájdalmas szakítás után végeztem a kapcsolatokkal, még a rövid távúakkal is. Mostantól kezdve kizárólag a szív orvosi oldalával foglalkozom, és kerülni fogom a metaforikus részét, amely gyakran zűrös szakításhoz vezet. – Tényleg nem akartalak félbeszakítani – jegyezte meg Paige lágy hangon. – Haragszol? Megráztam a fejemet, és leültem mellé. – Nem vagyok dühös. Kanos? Igen. De dühös, az nem. Paige édesen rám mosolygott, kék szeme szikrákat vetett. Kizárt, hogy feldühítsen. Csak azt kellett kitalálnom, hogy hogyan fogom túlélni a következő két hónapot.

NYOLCADIK FEJEZET Paige Cannon nem sokkal éjfél után ért haza. Gyűlöltem magamat, amiért megvártam őt, hallgatóztam, de akkor is ez történt. Egyedül jött haza, bement a fürdőszobába – a vékony falon keresztül hallottam az elektromos fogkefe búgását, a folyó víz csobogását –, és aztán becsukta a szobája ajtaját. Órákon keresztül pörögtek a fejemben a korábban történtek emlékei. Immár kétszer láttam őt meztelenül, és tudtam, hogy soha nem leszek képes kitörölni az agyamból ezt a képet. El sem tudtam hinni, hogy milyen klassz fér ivá érett. És az a mocskos szája? Megkeményedtek a bimbóid, mintha könyörögtek volna, hogy a számba vegyem őket… Kéjes borzongás futott végig rajtam már Cannon sötéten csábító hangjának az emlékétől is. A reggel szerencsére gyorsan eltelt. Cannon elment az edzőterembe, aztán lezuhanyozott, míg én elszaladtam a fodrászhoz, hogy befestessem és megigazíttassam a hajamat a jótékonysági gálára. Tökéletesen jött ki a lépés, mert pont aznapra volt időpontom. Felfrissülten és optimista hangulatban távoztam a szalonból. Legalább mutogathatom majd az új frizurámat. Allie azt ígérte, hogy négyre értünk jön, hogy elvigyen minket a rendezvényre. Megigazítottam a sminkemet, miután hazaértem, és kiválasztottam a ruhámat. Magas nyakú, hátul mélyen kivágott pezsgőszín koktélruhát vettem fel, amelyet még tavaly vettem egy kiárusításon, de eddig nem volt alkalmam viselni. A kivágás miatt nem vehettem fel alá melltartót, de a ruha olyan pontosan passzolt rám, hogy azt gondoltam, ezt senki sem fogja majd észrevenni. Hosszú hajam lágy hullámokban terült el a hátamon. Hallottam, hogy Cannon is készülődik, és valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag izgultam, mit szól majd, ha meglát.