Csoportprofil
A tanított csoport profilja (alsó tagozat)
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola 2.a osztály
Készítette: Csekéné Valkony Andrea
Általános iskolai tanító informatika műveltségi területen, tanító speciális képesítéssel,
általános iskolai tanár
Szakjai: Ének-zene, Mozgóképkultúra és médiaismeret, Informatika
Az osztályban a két osztályfőnök: általános iskolai tanító
ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK
A csoport szaktárgyi előzménye, előzetes tudása: A csoportba járó tanulók már a DAMI-
TANODÁBAN kezdték informatikai készségük elsajátítását. Egy olyan komplex
„Dami-tanoda” programot szerveztünk iskolánkban, amely megkönnyíti az iskolába való
átmenetet a nagycsoportosok számára. Elsős koruk óta tanulnak heti három órában
informatikát, amiből én két órát, osztályfőnökük pedig egy órát tanít. Az osztály
iskolaotthonos nevelésben, oktatásban és emelt óraszámú informatikaoktatásban részesül.
A két osztályfőnök között egyenlően oszlanak meg a feladatok minden esetben két tanító
váltja egymást, a tanórákon, a szabadidős foglalkozásokon és az önálló tanuláson. Kivételt
képez a hittan és informatika tantárgy tanítása. Az osztály
tantermében i s v an már tábla, projektor és számítógép, amit
mind a két osztályfőnök használ. Az IKT eszközök és a tábla
tanórai használata: a mozaBook digitális tananyag interaktív
táblára. Ezekből a következő tantárgyakra építenek az órákon:
környezet-ismeret, magyar-nyelvtan, olvasás, írás, ének-zene és
matematika. A mozaBook digitális tankönyvben számos interaktív extra tartalom, tematikus
eszköz és játék található. Ez teszi a tanulók számára érdekessé és könnyebben
befogadhatóbbá a tananyagot. A beépített tematikus eszköz és játék, amiből több mint 100
található a mozaBook-ban, egyedülálló lehetőséget biztosít a megszerzett ismeretek
elmélyítésére és a gyakorlására. Témakörökre van kategorizálva, így kedvükre válogathatnak
a tanító kollégák az anyagok közül. Lehet keresni, képeket, videókat, hanganyagot, az
internet segítségével.
Füzetet lehet vele létrehozni, és látványos, mozgalmas animált prezentációkat lehet készíteni
a beépített animációszerkesztőjével. A prezentációhoz sajátkészítésű rajzot, szöveget is
használnak a tanítók.
A tanítási órák megosztása:
- délelőtt, mikor a gyermekek a legaktívabbak, a nehezebben elsajátítható tárgyak vannak
napirenden,
- délután pedig a készségtárgyakat oktatják.
A gyermekeknek lehetőségük van beszélgetni problémájukról, nem olyan kötött és rideg az
órarend, illetve a napirend.
Az osztályfőnökök értesülhetnek miden gondról, bajról, késésről, megfigyelhetik a diákokat a
szabadidős tevékenységek eltöltése közben is, így jobban megismerve a tanulókat, a
nevelésük is hatékonyabbá válhat.
A szabadidőben végezhető tevékenységek között vannak a mozgás számos formája,
könyvtárlátogatás, zenehallgatás, játékok, és más kreatív foglalkozások.
Az iskolaotthonban 8 órától délután 16-ig foglalkoztatják a gyermekeket, táskájukat a
könyvekkel, munkafüzetekkel csak hétvégén viszik haza, hogy a szülő is lássa, hogyan
haladnak az gyerekek.
Az informatika tantárgyat, elsős koruk óta tanítom, bontott csoportban.
- A csoport létszáma 12 fő. Második osztály elején egy kisfiú érkezett, egy másik
iskolából.
- A nemek aránya: 7 lány és 5 fiú.
A tanulók többsége Isaszegen lakik, nagyjából egy körzetben. Az osztály nagyobbik része
óvodából együtt jött, illetve onnan ismeri egymást. Az osztályfőnökök elsős koruk óta tanítják
őket. Kapcsolatuk a szülőkkel kifejezetten jó, hisz van ahol már a második, harmadik
generációt tanítják. A szülőkkel együttesen, kevés konfliktussal, tudják megoldani a felmerülő
problémákat. A gyerekek különböző szociokulturális környezetből érkeztek. A szülők
legmagasabb iskolai végzettsége változó, nagy részük középfokú végzettséggel rendelkezik,
de akad 8 általánost vagy egyetemet, főiskolát végzett szülő is. 3 hátrányos helyzetű gyermek
van a csoportban, ebből kettő halmozottan hátrányos.
A szülők között találunk munkanélkülieket, de legtöbbjük dolgozik, és van, aki gyesen vagy
gyeden van. A gyerekek megjelenése, többnyire rendezett, tisztának mondható, gondozottak,
megfelelően fejlettek. Iskolai feladataikra megfelelőképpen koncentrálni is tudnak,
elhanyagolt gyerek nincs a csoportban. A nevelési tanácsadó által kiadott papírral, tanulási
nehézségei miatt két gyerek is rendelkezik.
AZ OSZTÁLY/CSOPORT TÖRTÉNETE, ISKOLAI - ISKOLÁN KÍVÜLI
PROGRAMJAI
Nagy hangsúlyt fektettek és fektetnek az osztályfőnökök és az osztályban tanító pedagógusok,
arra hogy, első osztályos koruktól kezdve a gyerekek megfelelő közösséggé alakuljanak. Ezt
különböző eseményekkel, kialakult szokásokkal formálták, formálják. Születésnapok,
névnapok megünneplése, ajándékozás, vers, ének tanulással egybekötve. Iskolán kívüli
programokon való részvételek, mindezek szülők bevonásával is. Szeptemberben: TÁMOP
témahét: "Lakóhelyünk Isaszeg”. A projektmunka során, a kooperatív csoportmunkában is
remekül dolgoztak a gyerekek. Részt vettek a „Kulturális Örökség Napja Isaszegen”
programjain, a „Magyarország szeretlek” programján. Októberben az „Állatok világnapja”
projekt napon, kerékpár túrán a Velencei tó körül, szintén szülők bevonásával, és a
„Takarékossági világnap” alkalmával rendezett projektnapon. Ebben a tanévben is közösen (a
szülők segítségével) gyűjtöttek ajándékot karácsonyra a rászoruló gyerekeknek „cipődoboz
akció” kertében.
CSOPORT MEGISMERÉSE
Első osztálytól kezdve van egy kislány, aki nem szólal meg, csak a fülembe súgva válaszol, ha
kérdezek. Elsős korában, nem értettem, hogy miért nem dolgozik úgy, mint a többi, de most
már oldottabb és többet beszél. Ezt a viselkedési formát (komoly tanulás útján), mára már
nagyjából elhagyta, de időnként még mindig előfordul vele, hogy nem beszél, inkább nevet
helyette. Társai elfogadják már ezt a helyzet, de sokszor ők bátorítják a hangos beszédre. Ettől
függetlenül, a kislánynak nincs tanulási nehézsége, informatika tantárgyból megfelelő.
Egy másik tanuló, egy kisfiú, aki tanulási nehézséggel küzd, a fejlesztő pedagógus
gondozásában álló tanuló. Konfliktus kerülő, és nem barátkozik senkivel.
Többször is a segítségemre szorul, de ha segítséget nyújtok neki, akkor jól és gyakran
hibátlanul végzi feladatit a többiekkel együtt.
A csoport jelentős része, jó motivációs készséggel rendelkezik, munkájuk, feladatuk,
színvonalas. A megadott időre elkészítik a munkákat és precízek. A kitűzött cél fontos
számukra, és ennek érdekében mindent meg is tesznek. Szorgalmasak és feladat tudatok is
kiemelkedő.
A családok informatikai háttere
A gyerekek informatika háttere jónak mondható, majdnem mindegyik tanulónak, vagyis a
családnak van otthon számítógépe és internet hozzáférése. Több tanuló családjában található
hangszóró, fülhallgató és a számítógép kiegészítő eszközei: web kamera, nyomtató, digitális
fényképezőgép, digitális videokamera elvétve, nem sok családban van.
Vannak olyan családok a csoportban, ahol több számítógép is van, de ott WiFi is van hozzá.
Mobil és vonalas telefonnal, minden tanuló családja rendelkezik.
A célok megvalósításához rendelkezésre álló feltételrendszer:
Számítástechnikai teremben:
Számítógépasztal tanulónként 1
Számítógép, internet hozzáféréssel, perifériákkal tanulónként 1 felszerelés
Informatikai szoftverek, programok szükség szerint
Szkenner 1 db
Nyomtató hálózatba kötve 1 db
2 számítástechnika terem a csoportbontásban történő tanításhoz
1 számítógép/tanuló
Projektor a kivetítéshez
1 nyomtató
2 multifunkciós nyomtató (szkenner, fénymásoló, nyomtató)
Jogtiszta Windows 7 operációs rendszer, jogtiszta vírusvédelmi eszközzel
Jogtiszta MS Office 2010 irodai programcsomag
Internet hozzáférés
ÓRATERVEZET 1.
Reflexiók
Tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy az órát az óratervnek megfelelően sikerült vezetnem
A tanulók meglévő kompetenciáit figyelembe véve, próbáltam a feladatok összeválogatásánál
figyelembe venni a nehézségi szintek változatosságát is. Órámat az óra előtti mozgással és
ráhangolódással kezdtem. A ráhangolódás folyamán a tanulói tevékenységek és a téma
felvetése, a személyes tudás aktiválását biztosítják. A mozgásos, dramatikus elemek egyrészt
színesítik az órát, másrészt komoly jelentésük, készségfejlesztő hatásuk van a kifejezetten
informatikai ismeretek tekintetében is. Tanítványaimban próbáltam kialakítani az önálló
ismeretszerzés, kutatás igényét. Úgy érzem az óra folyamán mindenkit ösztönöztem az
IKT-eszközök hatékony használatára a tanulás folyamatában. Az óráimon mindig figyelek
arra, hogy érthetően, a tanulók életkori sajátságainak és a tanóra pedagógiai céljainak
megfelelően kommunikáljak. A mai órán keresgéltünk a világhálón. Különböző
böngészőprogramokkal ismertettem meg a gyerekeket. A főrész feldolgozásában az új
információkat dolgoztuk fel, a már meg lévő tudásra alapozva. A reflexió során a tanulói
tevékenységek célja az új információk összegzése, elhelyezése, a tudás megszilárdítása, a
személyes reflexió. Az óra menete: megismerték a webböngészőket:
- Mozilla Firefox
- Google Chrome
- Opera
- Safari
- Microsoft Internet Explorer
- Google Earth/föld/
Több tanuló már ismert ezekből a böngészőkből néhányat. Kérdésemre, hogy hol hallottatok
róla, vagy honnan ismerik, többségük a nagyobb testvérüket nevezték meg, az ismeretük
forrásául. Webböngészőnek vagy böngészőnek nevezzük azokat a programokat, amelyekkel
az interneten található tartalmakat – legtöbbször weblapokat – lehet megtekinteni. Google
Earth:
- A Google Earth segítségével bárhova elrepülhettek a Földön. Lehet nézni, vele
műholdképeket, térképeket, felszíneket, 3D épületeket, bármit, ami azaz űrben
található. Ez a program megmutatja az egész világot. Pl.: Földrészeket, országokat,
városokat, sőt még a világűrt. Megnézhetjük vele a Holdat is.
Próbáltam ezt a tudományos részt „gyereknyelven” megfogalmazni és elmondani a
tanulóknak. Nagyon tetszett a gyereknek ez a része, az órának. Figyelemmel kísérték végig a
kisfilmeket. Ennek megnézése után csoportokban játszottak. A játék neve:”Böngésző” volt.
Kiosztottam mindenkinek kártyát, és akinek a táblán látható kisképére mutatattam, odaállt a
megadott kártyás széke elé. /Közben mindenkinek hangosan kellett mondania a „böngésző”
nevét, amit kapott/. Ügyesen játszották végig a játékot, nem is sejtve, hogy megtanulták
közben a böngészők neveit. Egy kisfiúnak, a csoportban, többször be kellet segítenem, de a
játék végén már Ő is eltalálta a neveket. A játék után párban dolgoztak, szeretik ezt a tanulási
formát is. Ez egy összekötős feladat volt, amit közben ellenőriztem, és javítottam a hibát, ha
volt. Először közösen a táblánál végezték el a feladatot, majd utána párban a helyükön.
Meghallgattam egy-két párban ülő tanulót, hogyan oldotta meg a feladatot. Utolsó feladatként
kaptak egy feladatlapot, amit már önállóan kellett megoldaniuk. A csoport jelentős része, jó
motiválható, feladataikat, szívesen végezték el. A megadott időre elkészítették a munkákat és
precízek voltak. A kitűzött cél fontos számukra, és ennek érdekében mindent meg is tesznek.
Szorgalmasak és feladat tudatok is kiemelkedő. Úgy érzem, sikerült megfelelően
kialakítanom a tanítói szerepben elvárható partneri viszonyt, és a tanulókkal a kapcsolatom is
jó volt. A tananyagot próbáltam minél színesebbé tenni, és ezt úgy érzem meg is valósítottam.
Az óra folyamán, korszerű módszereket és eszközöket alkalmaztam. Törekedtem a célokat
elősegítő szervezési módok, módszerek és eszközök tervezésére és ezek változatos
használatára. Igyekeztem segíteni azoknak a tanulóknak, akiknek nehézségeik voltak a
feladatok megoldásában. Az óra jó hangulatban telt. Úgy érzem az óra elérte legfontosabb
nevelési-oktatási céljait.
ÓRATERVEZET 1.
A pedagógus neve: Csekéné Valkony Andrea
Műveltségi terület: Informatika- alkalmazói ismeretek
Tantárgy: Informatika
Osztály: 2. osztály
Az óra témája: A különböző böngészőprogramok feltérképezése /webböngészők/
Előző óra anyaga: Indul a Robot, Rajzol a teknőc, Ügyességi játékok a neten /Pók apóka/
Az óra célja és feladata:
Meglévő ismeretek felelevenítése a hagyományos információ keresés
gyakorlásával
Az adott információ megkeresése
Finommotorika fejlesztése az egér használatával
Tudatos információkeresés, annak lépései és elsajátítása
Figyelmes és pontos munkára nevelés
Megfigyelőképesség fejlesztése a Google kulcsszavas keresőprogram
bemutatásával
Alkalmazói készség fejlesztése a Google kereső programról tanultak
felelevenítésével.
Problémamegoldó képesség fejlesztése a megfelelő kulcsszavak
kiválasztásával
A számítógép kezelés jártasságának fejlesztése a keresőprogram
tudatos alkalmazásával
Az interneten történő kulcsszavas keresés szemléletes bemutatása, a
Google keresőprogram lehetőségeinek megbeszélésével
Szociális kompetencia fejlesztése az óra végi értékeléssel.
Az óra didaktikai feladatai: 1. a figyelem felkeltése, 2. a tanuló informálása a célról, 3.
előismeretek felidézése, 4. a tények, jelenségek sokoldalú elemzése, 5. fogalomalkotás,
következtetés absztrakciók, 6. rendszerezés és rögzítés, 7. alkalmazás, 8. ellenőrzés és
értékelés.
Tantárgyi kapcsolatok: Környezetismeret, Magyar írás-olvasás,
- Felhasznált források: www.google.hu,
http://www.google.com/earth/explore/products/desktop.html
Eszközök: Számítógép, projektor, Projektoron”táblaképek” kivetítése, általam készített ppt,
feladatlapok, füzet, ceruza,
Dátum: 2014. február 3.
Munkaformák: Frontális munka, egyéni munka, páros munka, csoportos munka,
Didaktikai Az óra menete Módszerek,
feladatok Eszközök,
Tanítói tevékenységek, kérdések, Tanulói tevékenységek, munkaformák,
Szervezési
Feladatok utasítások válaszok Idő,
megjegyzés
Bevezetés Köszönés Játékok órák előtt:
bemelegítés Módszer:
Az órát mozgásos, bemelegítő beszélgetés,
Leültetem a gyerekeket a tábla játékokkal kezdjük második megfigyelés,
elé. osztályban is. A mozgásos, szemléltetés
dramatikus elemek egyrészt
színesítik az órát, másrészt Munkaforma:
komoly jelentésük, Frontális
készségfejlesztő hatásuk van a osztálymunka
kifejezetten informatikai Leülünk a teremben
ismeretek tekintetében is. körbe
Motiváció A táblán különböző funkciójú Megjegyzés:
hálók képei Eszköz:
PC
Táblakép
1. dia
- Mit láttok a táblán?
- különböző hálókat,
pókhálót
- Mi az internet másik - Világháló, Internet.
neve?
Időkeret:
5 perc
- Üljetek le a helyetekre! Tanulhatunk vele, Módszer:
megismerhetjük az beszélgetés
- Mire használhatod az állatokat. magyarázat
Internetet még?
Munkaforma:
Egyéni
Célkitűzés - Szerintetek mire szolgál - Zenét lehet hallgatni,
Fő rész az internet? meséket nézni, olvasni.
Módszer:
- Miben segít téged? beszélgetés
magyarázat
Több lehetséges választ is
meghallgatok, majd elmondom az Időkeret:
internet használat célját. 2 perc
- Az internethasználat célja Módszer:
kettős: Barangolhatsz az szemléltetés,
interneten, és közben magyarázat,
rengeteg információt beszélgetés,
szerezhetsz! megfigyelés
- A másik a szórakozás. Munkaforma:
frontális
A mai órán is keresgélni fogunk a osztálymunka
világhálón. Különböző Eszköz: kép a
böngészőprogramokkal fogunk bemutató oldalról
megismerkedni.
- Kapcsoljátok be a
számítógépet!
- Nyissátok meg a
leggyakrabban használt
böngészőt!
- Kattintsatok a Mozilla
Firefox ikonjára!
- Nézzetek a Időkeret:
kivetítőre!(tábla) Én is 3 perc
rákattintok!
Tananyag feladat: Módszer:
feldolgozása
A különböző Webböngészőnek vagy beszélgetés,
böngészőprogramok böngészőnek nevezzük azokat a megfigyelés,
feltérképezése, megbeszélése, programokat, amelyekkel az szemléltetés
mit mire lehet használni interneten található tartalmakat
– legtöbbször weblapokat – Munkaforma:
lehet megtekinteni. Frontális
osztálymunka
- Nézzetek a Megjegyzés:
kivetítőre!(tábla)
- Most megismerkedünk Eszköz:
még több böngészővel.
PC
A legismertebb Táblakép
böngészőprogramok
2. dia
3. dia
- Kattintsatok a „kis” Mozilla Firefox Módszer:
nagyító ikonjára! Most Google Chrome beszélgetés,
megkeressük közösen a Opera megfigyelés,
böngészőket, amit Safari szemléltetés
Microsoft Internet Explorer
megmutattam! Ezt a Munkaforma:
világháló segítségével Frontális
meg is tehetjük. osztálymunka
egyéni munka
Google Earth
- A Google Earth Google Earth/föld/
segítségével bárhova
elrepülhettek a Földön.
Lehet nézni, vele
műholdképeket,
térképeket, felszíneket,
3D épületeket, bármit,
ami azaz űrben található.
Ez a program megmutatja
az egész világot. Pl.:
Földrészeket, országokat,
városokat, sőt még a
világűrt. Megnézhetjük
vele a Holdat is. /3D Módszer:
Imageri,/ beszélgetés,
- http://www.google.com/ea megfigyelés,
rth/explore/products/deskt szemléltetés
op.html
Munkaforma:
Belenézünk pár pillanatot a csoport munka
kisfilmbe.
Táblakép
4 dia
- Most egy kicsit játszani
fogunk csoportokban.
- A játék neve:”Böngésző”
- Kiosztok mindenkinek
kártyát, és akinek a táblán „Böngésző” Kártyák kiosztása,
látható kisképére mutatok, székek elhelyezése a teremben
odaáll a megadott kártyás
széke elé.
- Ügyesek voltatok, most
V, osztja ki a kártyákat és
B mutatja a táblán a
böngészők képét.
/Közben mindenki
hangosan mondja a
„böngésző” nevét, amit
kapott/
- Üljetek a helyetekre! Időkeret:
- Vegyétek elő a tolltartót! 15 perc
- Kaptok egy feladatlapot,
Módszer:
amin párosával beszélgetés,
dolgozhattok! Figyeljetek Kiosztom a feladatlapokat. megfigyelés,
ide a táblára, itt is szemléltetés
kivetítem a feladatot!
Munkaforma:
Kialakítjuk a párokat! frontális
osztálymunka,
páros munka,
- Melyik böngésző képét
látod? Kössétek össze a
megfelelő képpel a
„böngésző” nevét!
A feladat ellenőrzése,
- Á olvasd fel, amit a Amennyire az idő engedi, Időkeret:
feladatlapra írtatok. meghallgatunk pár párban ülő 5 perc
tanulót, hogyan oldotta meg a
- B egészítsd ki, Ti mit
írtatok? feladatot.
- Most kaptok egy Módszer:
feladatlapot, amit egyedül beszélgetés,
kell megoldanotok.
- Játszottuk már az órán, ezt Kiosztom a feladatlapokat. Munkaforma:
csoportokban. Kaptatok egyéni
hozzá kártyát is. Amennyire az idő engedi,
- Feladat: meghallgatunk pár tanulót,
- Írd a vonalra a hogyan oldotta meg a feladatot
böngészőprogramok
nevét!
A feladat ellenőrzése,
Időkeret:
10 perc
Befejező Tanulói aktivitás, a Módszer:
rész gépkezelésben, való jártasság magyarázat,
szintje, magatartás értékelése, beszélgetés, közlés
Értékelés az együttműködés szintje és dicséret
megvalósulása,
munkáik szöveges értékelése
Értékelés után a számítógépek
kikapcsolása, elpakolás
Időkeret:
5 perc
Mellékletek:
Saját készítésű ppt.
Feladatlap
Melyik böngésző képét látod? Kösd össze a megfelelő képpel a „böngésző” nevét!
Google Earth
Opera
Internet Explorer
Mozilla Firefox
Google Chrome
Ellenőrző lap a böngészőprogramok neveinek felismeréséhez
Feladatlap
Írd a vonalra böngészőprogramok nevét!
BÖNGÉSZŐ KÁRTYÁK Safari
Mozilla
Firefox
Internet Google
Explorer Chrome
Opera Google /Earth/
Föld
Órai munkák:
Előző óra anyagából munkák:
ÓRATERVEZET 10.
A pedagógus neve: Csekéné Valkony Andrea
Műveltségi terület: Informatika- alkalmazói ismeretek
Tantárgy: Informatika
Osztály: 2. osztály
Az óra témája:”Paint” program felelevenítése, egyszerű rajzos, és szöveges dokumentum
készítése (torta) Másolás és áthelyezés használata vágólap segítségével
Előző óra anyaga: Rajzos dokumentum létrehozása a „Paint” program eszközeivel „Tavasz”
Az óra cél- és feladatrendszere: A tanulók ismerjék fel az egyszerű alakzatokat
Négyzet, téglalap, ellipszis, kör
Ismerjék a rajzolóprogram alakzatokat rajzoló és színező eszközeit
A kreatív tevékenységre való képesség kialakítása
Találjanak ki ábrákat pl: torta a tanult alakzatok felhasználásával
Cél, hogy fejlődjön deduktív gondolkodásuk, szabálykövető és döntési képességük
Memória, figyelem, koncentráció fejlesztése
Legyen képes a rajz eszköztár segítségével egyszerű formákat rajzolni, kijelölni és
sokszorosítani.
Szerezzen jártasságot a másolás és áthelyezés használatában. Vizuális és rajzkészség
fejlesztése.
Pontos, fegyelmezett és önálló munkára nevelés.
Az óra didaktikai feladatai: 1. a figyelem felkeltése, 2. a tanuló informálása a célról, 3.
előismeretek felidézése, 4. a tények, jelenségek sokoldalú elemzése, 5. fogalomalkotás,
következtetés absztrakciók, 6. rendszerezés és rögzítés, 7. gyakorlás, alkalmazás, 8. ellenőrzés
és értékelés.
Tantárgyi kapcsolatok: Magyar írás-olvasás, Környezetismeret, Rajz és vizuális kultúra
Felhasznált források, Eszközök: http://egyszervolt.hu/dal/ma-van-a-szulinapom.html
Számítógép, projektor, képek a tortáról, Projektoron”táblaképek” kivetítése,
Dátum: 2014. március 5.
Munkaformák: Frontális munka, egyéni munka,
Didaktikai Az óra menete Módszerek,
feladatok Eszközök,
munkaformák,
Tanítói tevékenységek, kérdések, Tanulói
utasítások tevékenységek, Idő,
válaszok megjegyzés
Szervezési Köszönés Módszer:
Feladatok bemelegítés Játékok órák előtt: beszélgetés,
Bevezetés Leültetem a gyerekeket a tábla elé.
Az órát mozgásos, megfigyelés,
A táblán különböző torták képei bemelegítő játékokkal szemléltetés
Motiváció
kezdjük második
osztályban is. A Munkaforma:
mozgásos, dramatikus Frontális
osztálymunka
elemek egyrészt
színesítik az órát, Leülünk a
másrészt komoly teremben körbe
jelentésük,
készségfejlesztő
hatásuk van a Megjegyzés:
kifejezetten Eszköz:
informatikai
ismeretek PC
tekintetében is. Táblakép
1. dia
- Mit láttok a táblán?
- Kinek a születésnapját
ünnepeltétek közösen?
Időkeret:
5 perc
- különböző
tortákat
- B é.
- Üljetek le a helyetekre! Meghallgatjuk Módszer:
közösen a dalt, a beszélgetés
- Most meghallgatunk egy dalt csengőre mutatok a magyarázat
közösen. dal feliratnál
Munkaforma:
- Nézzétek a táblára. frontális
- A kis csengőt is bekapcsolom
hozzá
- http://egyszervolt.hu/dal/ma-
van-a-szulinapom.html.
Célkitűzés A mai órán egy nagy tortát
fogunk rajzolunk.
Előismeretek - Milyen programmal - (Paint rajzoló Módszer:
felelevenítése dolgoztunk a múlt beszélgetés
órán? programmal) magyarázat
Fő rész
Az óra - Milyen matematikai - (téglalap, négyzet, Munkaforma:
anyagának formákat tudunk frontális
megjelölése vele rajzolni? kör, ellipszis)
- Hogyan tudunk - (Shift billentyű
szabályos négyzetet
vagy kört rajzolni? lenyomásával)
- Tudunk-e - (Igen a Shift
vízszintes vagy
függőleges billentyű
egyenest rajzolni? segítségével)
- Mire kell - (Csak zárt alakzatot Időkeret:
ügyelnünk a formák lehet kifesteni)
kiszínezésénél?
10 perc
- Milyen
alakzatokból Módszer:
tudnátok - ? (ellipszis, egyenes beszélgetés
megrajzolni a
tortát? vonal, görbe vonal) magyarázat
- Mindenki rajzoljon (Projektoron Munkaforma:
egy nagy tortát, de bemutatom) frontális
arra ügyelj, hogy
felül a gyertyának munka,
és a címnek egyéni munka
maradjon elég hely!
(Projektoron
bemutatom)
- A rajzlap bal
oldalán rajzoljunk
egy gyertyát és
színezzük ki!
- Ha azt szeretnénk,
hogy egyforma
gyertya kerüljön a
tortára, akkor
sokszorosítani kell.
- Első lépés a gyertya
- kijelölése az
eszköztár
segítségével.
- Második lépés a - (radírozással)
Szerkesztés menü
Másolás
parancsának
kiválasztása.
- A harmadik lépés a
Szerkesztés menü
Beillesztés parancs
használata.
- A gyertyát
megfogjuk, és a
tortára helyezzük.
- A harmadik lépést
addig ismételjük,
amíg a tortára
elegendő gyertya
kerül.
- Hogyan tudnánk
eltüntetni a rajzlap
bal oldalán levő
gyertyát?
- Másolás és (négyzet, kör, háromszög,
beillesztés csillag stb.)
segítségével
díszítsük a torta
oldalát különböző
formákkal, és
színezzük ki!
(négyzet, kör,
háromszög, csillag
stb.) Időkeret:
- A háttér színezését 25 perc
mindig utoljára
hagyjuk. A háttér
ne legyen túl sötét.
- Ha készen vagytok,
mentsétek el torta
néven a saját
mappátokba!
Befejező Tanulói aktivitás, Módszer:
rész együttműködés, fegyelem. magyarázat,
A legjobban sikerült képek beszélgetés,
Értékelés kivetítése, közös értékelés. közlés
dicséret
Az összes program
bezárása. Időkeret:
Kijelentkezés a hálózatból. 5 perc
Terem rendjének
visszaállítása.
Elköszönés.
Hibátlan
munkák külön
kiemelése,
Az órai aktivitás,
magatartás értékelése
Mellékletek:
1. dia
2. dia
Gyerekek munkái:
Szent György Napja -
Anglia Nemzeti Ünnepe
Ki is volt Szent György?
Mi köze van Szent
Györgynek Angliához?
Szent György és a
sárkány
St. David's Day - Szent
Dávid napja - Wales
védőszentjének napja -
március 1.
St. Andrew's Day - Skócia
nemzeti ünnepe -
november 30
Stir Up Sunday - Keverd
Meg Vasárnap - Advent
előtti utolsó vasárnap - A
Karácsonyi Puding
Ünnepe
Húsvét Angliában
Csoportprofil
A tanított csoport profilja (felső tagozat)
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola 8. osztály (média-angol) szakkör
Készítette: Csekéné Valkony Andrea
Szakjai: Ének-zene, Mozgóképkultúra és médiaismeret, Informatika
ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK
A csoport szaktárgyi előzménye, előzetes tudása: A csoportba járó tanulók már, alsós
korukban kezdték az informatika és angol nyelv tanulását. Mozgóképkultúra és
médiaismeret tantárgyat, nyolcadik osztálytól tanulják a tanulók, de hetedik
osztálytól már, szakköri formában megismerkedhettek vele.
- A csoport létszáma 15 fő.
- A nemek aránya: 8 lány és 7 fiú.
A tanulók többsége Isaszegen lakik, nagyjából egy körzetben.
AZ OSZTÁLY/CSOPORT TÖRTÉNETE, ISKOLAI - ISKOLÁN KÍVÜLI
PROGRAMJAI
Szeptemberben: TÁMOP témahét: "Lakóhelyünk Isaszeg”. A projektmunka során, a
kooperatív csoportmunkában is remekül dolgoztak a gyerekek. Részt vettek a „Kulturális
Örökség Napja Isaszegen” programjain, a „Magyarország szeretlek” programján. Októberben
az „Állatok világnapja” projekt napon, kerékpár túrán a Velencei tó körül, szintén szülők
bevonásával, és a „Takarékossági világnap” alkalmával rendezett projektnapon.
A Média-informatika és idegen nyelvi tehetséggondozás közös web magazinban valósul meg
online, egyéni levelezések, versenyek, különböző feladatok formájában, városunk másik és
külsős iskolából jelentkezett tanulóival.
Közvetlen célcsoport: iskolánk tanulói, partneriskoláink diákjai.
Feladataink: Web magazin készítése, film készítése a megadott témakörből: „Angliai utam”
ppt. készítése, újság készítése megadott szempontok alapján, stb. A hagyományos oktatás
során a legtöbb esetben a gyerekek bátortalanná válnak és egyre kevesebb kérdést tesznek fel
érdeklődésük közönybe fordul át. Fontos a megfelelő tanulási környezet megteremtése,
rengeteg olvasási anyag, könyvek, újságok, magazinokhoz való hozzáférés mindez az Internet
segítségével, ami kitűnő forrást biztosít és Interaktív is egyben.
Figyelembe kell venni, hogy a gyerekeket motiválttá, kell tenni és olyan feladatokat kell
összeállítani, ami felkelti az érdeklődésüket és kihívást jelent a számukra. Természetesen
találkoznak majd olyan kifejezésekkel, amelyeket nem értenek, de nem is ez a cél, hogy
mindent szó szerint lefordítsanak, hanem hogy sikeresen megtalálják azokat az információkat
a különböző weblapokon, a média és informatikai eszközök segítségével, amelyek választ
adnak a kérdésekre.
Az interneten sokféle szótárprogram is található, ezért egy kétnyelvű szótár beépítésével
szintén a nyelvi tudás magasabb szintre emelését segíthetjük.
A tehetséggondozó szakkörünk célja, hogy a média és angol nyelv iránt fogékonyságot és
érdeklődést mutató nyolcadik évfolyamra járó diákjaink számára lehetőséget biztosítsunk
ismereteik bővítésére és elmélyítésére. Törekedtem a mindennapi életben jól hasznosítható
módszerek alkalmazására. A kreatív feladatok kiválasztásával igyekeztem fejleszteni a diákok
kommunikációs készségeit, például újságírás, itt az interjú készítésének gyakorlása. A
tehetséggondozó szakkörben részt vevő diákok aktívan vesznek részt, a foglalkozások
kellemes, hangulatban telnek. A hagyományos feladatok megoldását színesítettük különböző
filmek, dalok megkeresésével, angol dalok tanulásával, nyelvtanulást segítő játékokkal. Úgy
érzem, hogy a szakkörön résztvevő tanulók tudása, fejlődött és fejlődik, szélesedik,
nyitottabbak lettek az új dolgok befogadására. Iskolánk feladata, hogy olyan tanulási
környezetet teremtsen, amelyben mindenki - a tehetséges gyermek is - a neki megfelelő
nevelésben-oktatásban részesüljön. A tehetséggondozás a felnövekvő generációk értékeinek,
kompetenciáinak maximális kibontakoztatását szolgálja. Nemcsak a tehetségek folyamatos
feltérképezését és fejlesztését jelenti, hanem a személyiség egészének megnyitását is. Ez a
tevékenység elhivatottságot, elkötelezettséget és nagyfokú szakértelmet kíván a pedagógustól.
Iskolánkban, az Isaszegi Damjanich János Általános Iskolában az iskolavezetés és a
tantestület elkötelezettsége és pedagógiai színvonala biztosítja azt a szakmai hátteret, ami a
tehetségfejlesztés elengedhetetlen feltétele. Öt évvel ezelőtt indítottuk az angol nyelv emelt
szintű oktatását 1. osztályban. Mára már eljutottunk arra a szintre, hogy év elején a kollégák
elvégzik a gyerekek körében tehetségazonosítást, és beindul a heti három-öt tanórai
foglalkozás mellett szakköri keretben a tehetségfejlesztés. Változatos pedagógiai
módszerekkel, az interaktív tananyagok nyújtotta lehetőségekkel bővítettem és bővítem
diákjaink tudását. Szépkiejtési-és nyelvhasználati versenyeket szerveztünk számukra, ahol
összemérhették tudásukat a másik iskola diákjaival is. Az eredményesség fokozása érdekében
az angol nyelvi készségek fejlesztését összekapcsoltuk az informatikával és a médiával is. A
program célja az idegen nyelvi kompetenciák, a kommunikációs készség, a memória, a
logikus gondolkodás és a terhelhetőség fejlesztése, a médiaismeretek elsajátítása. A
tehetségfejlesztő foglalkozások nagy részét tanórák után szervezzük iskolánkban. Családias
hangulatban, minimális kötöttséggel folyik a munka. A gyerekek örömmel jönnek ezekre a
foglalkozásokra.
ÓRATERVEZET 2.
A pedagógus neve: Csekéné Valkony Andrea
Műveltségi terület: Informatika- alkalmazói ismeretek
Tantárgy: Informatika
Osztály: 2. osztály
Az óra témája:”Keresés a Világhálón” Barangolás a Világhálón (kulcsszavas keresés)
Előző óra anyaga: A különböző böngészőprogramok feltérképezése /web böngészők/
Az óra célja és feladata:
Meglévő ismeretek felelevenítése a hagyományos információ keresés
gyakorlásával
Az adott információ megkeresése
Finommotorika fejlesztése az egér használatával
Tudatos információkeresés, annak lépései és elsajátítása
Figyelmes és pontos munkára nevelés
Megfigyelőképesség fejlesztése a Google kulcsszavas keresőprogram
bemutatásával
Alkalmazói készség fejlesztése a Google kereső programról tanultak
felelevenítésével.
Problémamegoldó képesség fejlesztése a megfelelő kulcsszavak
kiválasztásával
A számítógép kezelés jártasságának fejlesztése a keresőprogram
tudatos alkalmazásával
Az interneten történő kulcsszavas keresés szemléletes bemutatása, a
Google keresőprogram lehetőségeinek megbeszélésével
Szociális kompetencia fejlesztése az óra végi értékeléssel.
Az óra didaktikai feladatai: 1. a figyelem felkeltése, 2. a tanuló informálása a célról, 3.
előismeretek felidézése, 4. a tények, jelenségek sokoldalú elemzése, 5. fogalomalkotás,
következtetés absztrakciók, 6. rendszerezés és rögzítés, 7. alkalmazás, 8. ellenőrzés és
értékelés.
Tantárgyi kapcsolatok: Környezetismeret, Magyar írás-olvasás,
Felhasznált források: www.egyszervolt.hu, www.veszpzoo.hu ,
www.tananyag.almasi.hu/krez/az_erdo/fa.htm
Eszközök: Számítógép, projektor, Projektoron”táblaképek” kivetítése, általam készített
feladatlapok, füzet, ceruza,
Dátum: 2014. február 5.
Munkaformák: Frontális munka, egyéni munka,
Didaktikai Az óra menete Módszerek,
feladatok Eszközök,
Tanítói tevékenységek, kérdések, Tanulói tevékenységek, munkaformák,
Szervezési
Feladatok utasítások válaszok Idő,
megjegyzés
Bevezetés Köszönés Játékok órák előtt:
bemelegítés Módszer:
Motiváció beszélgetés,
Az órát mozgásos, bemelegítő megfigyelés,
szemléltetés
játékokkal kezdjük második
Munkaforma:
osztályban is. A mozgásos, Frontális
Leültetem a gyerekeket körbe. dramatikus elemek egyrészt osztálymunka
Előveszek egy színesítik az órát, másrészt Leülünk a teremben
komoly jelentésük, körbe
pamutgombolyagot, készségfejlesztő hatásuk van a Eszköz:
gombolyag
és felmutatom. Én is velük együtt kifejezetten informatikai
ülök.
ismeretek tekintetében is.
- Most egy játékot fogunk
játszani, arra vagyok
kíváncsi, ki emlékszik a
játék nevére!
- Mi van a kezemben?
- Mi a játék neve?
Szorosan fogom a fonal végét, és
odadobom az egyik tanulónak,
miközben ránézek, akinek
dobom.
- Andi néni vagyok, és - gombolyag Addig kell a fonalat
Neked dobom a fonalat. - „Pókhálós névjáték” dobni, míg el nem
fogynak a tanulók.
A játék végén egy hálózat A kislány szorosan fogja a
keletkezik, amely összekapcsolja fonalat, továbbdobja a
a csoportot. gombolyagot.
Ha már mindenki fogja a fonalat,
akkor beszélgethetünk arról a
gyerekekkel, hogy mihez hasonlít
ez az összekapcsolódás. Időkeret:
5 perc
Módszer:
beszélgetés
- Mihez hasonlíthatjuk ezt
az összekapcsolódást? - Hálóhoz, pókhálóhoz.
- Mit tanultunk a kis
„pókhálónkról”? Mi a
neve? - Világháló, Internet.
- Nagyon ügyesek voltatok!
- Üljetek le a helyetekre! - Tanulhatunk vele, Módszer:
- Mire használhatod az megismerhetjük az beszélgetés
állatokat. magyarázat
Internetet még?
Munkaforma:
- Szerintetek mire szolgál Egyéni
az internet?
- Zenét lehet hallgatni,
- Miben segít téged? meséket nézni, olvasni.
Több lehetséges választ is Módszer:
meghallgatok, majd elmondom az beszélgetés
internet használat célját. magyarázat
- Az internethasználat célja Időkeret:
kettős: Barangolhatsz az 2 perc
interneten, és közben
rengeteg információt
szerezhetsz!
- A másik a szórakozás.
- Most játszani fogunk az
interneten!
Célkitűzés A mai órán keresgélni fogunk a
világhálón
Fő rész - Kapcsoljátok be a Módszer:
számítógépet! szemléltetés,
magyarázat,
- Nyissátok meg a beszélgetés,
leggyakrabban használt megfigyelés
böngészőt!
Megjegyzés:
- Kattintsatok a Mozilla 1. sz. melléklet
Firefox ikonjára! „táblakép”
Munkaforma:
- Írd be az egyik kedvenc frontális
játékos weboldalunk osztálymunka
címét a címsorba!
Eszköz: kép a
(www.egyszervolt.hu) bemutató oldalról
Projektor segítségével kivetítem a Megjegyzés:
weboldal címét, segítve azoknak a 2. sz. melléklet
tanulóknak, akinek még ez lassan „táblakép”
Időkeret:
megy. 2 perc
Tartalmi - Nézzetek a Módszer:
Előkészítés - kivetítőre!(tábla) Én is szemléltetés,
magyarázat,
beírom! beszélgetés,
- A beírt cím végén ne megfigyelés
felejtsetek „Enter”-t Az ellenőrzéshez
nyomni. kivetítem a szabályt a
táblára.
- A „játékok” linkre, vagy a Megjegyzés:
mókuska képére 3. sz. melléklet
kattintsatok! „táblakép”
Időkeret:
- A játék neve: „Pók 2 perc
apóka”, amit az ügyességi
Munkaforma:
játékoknál találtok meg! frontális
osztálymunka
- Ma is ezzel játszunk egy Eszköz: A
kicsit! A Tanulók elmondják a
- Emlékeztek még a játék szabályt, majd folytatják a
szabályára?
- Játék indul! Rajt! keresést!
A tanulók játszanak az játékszabály képének
ügyességi játékkal, pár percig bemutatása a táblán
Időkeret:
- Menjetek vissza a rétre! 3 perc
- Kattintsatok a kis Módszer:
Beszélgetés,
„nagyító” ikonjára! Most feladatmegoldás,
egy keresős játékot közlés
fogunk játszani. Ezt a
világháló segítségével is Munkaforma: egyéni
megtehetjük.
Eszköz: számítógép
- Arra vagyok kíváncsi, - Én már láttam. Megjegyzés:
hogy ki látott már 4. sz. melléklet
Mosómedvét? - Az állatkertben. „táblakép
- Pesten az állatkertben.
- Hol láttad?
- Melyik állatkertben Módszer:
feladatmegoldás,
találkoztál már vele? közlés
- Most, mi a veszprémi
Munkaforma:
állatkertbe fogunk frontális, egyéni
elbarangolni, az internet Eszköz: számítógép
segítségével.
- A címsorba írd be a
következő címet!
www.veszpzoo.hu
- Nézzünk meg egy kis
filmet is.
- Az állataink linkre
kattintva megnézhetitek
az emlősök, medvék,
kétéltűek, hüllők állatait.
Időkeret:
7 perc
- Keressétek meg az Megjegyzés:
„emlősök” linkre kattintva 5. sz. melléklet
a Mosómedvét! Kiosztom a
feladatlapokat.
- Vegyétek elő a tolltartót!
Módszer:
- Kaptok egy feladatlapot, feladatmegoldás,
közlés
amin dolgozhattok!
- Írd le a feladatlapra, hogy Munkaforma: egyéni
mit tudtál meg a Eszköz: számítógép,
mosómedvéről? feladatlap
A feladat ellenőrzése,
kérdésenként.
Időkeret:
10 perc
- Egy másik kereső játékot Elmondjuk közösen a verset, Módszer:
Beszélgetés,
szeretnék veletek játszani! majd leülnek a helyükre. (verselés) feladat-
megoldás, közlés,
- Mielőtt játszunk, álljatok dicséret
fel és mondjuk el „Zelk Zoltán: Hóvirág” Munkaforma:
Frontális
közösen, hangosan: Zelk osztálymunka
Zoltán versét, amit a - Tél eleje, tél közepe:
hóvirágról tanultatok! havas a hegyek teteje,
- Ügyesek voltatok! sehol egy árva virág –
- A következő feladatban a zúzmarás a fán az ág.
hóvirágról fogunk, Ám télutón, egy reggelen,
képeket és csoda történik a hegyen:
tulajdonságokat kibújik a hóvirág,
keresgélni. s megrezzen a fán az ág.
- Üljetek le!
Időkeret:
1 perc
Ebben a feladatban is az internet
adta lehetőségekkel ismerkednek
meg a tanulók.
- Kattintsatok a „google
- ”ikonjára!/kis nagyító/
- Írjátok be a következő
címet! A gyerekek a keresgélés közben 6. számú melléklet”
- De most nem a címsorba, ismerkednek a fák és cserjék táblakép”a-kivetítőn
neveivel. Módszer:
hanem a keresőbe! szemléltetés,
- „az erdő növény-és - Fa, cserje magyarázat,
beszélgetés,
állatvilága”s-majd Amennyire az idő engedi, megfigyelés, feladat
kattintsatok a keresésre. meghallgatunk pár tanulót, megoldás, dicséret,
- Nézzetek a hogyan oldotta meg a feladatot tanulói magyarázat
kivetítőre!(tábla) Én is
beírom! Eszköz: kép a
- A beírt cím végén ne bemutató oldalról
felejtsetek „Enter”-t Megjegyzés:
nyomni. A találatok közül 6. sz. melléklet
kattints az első linkre. „táblakép”
- A baloldalon mit látunk
Munkaforma:
felsorolva? frontális
osztálymunka, egyéni
- K olvasd el, mi van a
rózsaszínű puzzle-ben Megjegyzés:
írva? 7. sz. melléklet
„táblakép
- Ügyes vagy!
- Most kattintsatok a virág
feliratú puzzle-re!
- Vegyétek elő a füzetet!
- Keressétek meg a hóvirág
linket.
- Írd le röviden a füzetbe,
mit tudtál meg a
hóvirágról!
A feladat ellenőrzése, egyénileg.
- Zs olvasd fel, amit Időkeret
megtudtál a hóvirágról! 10 perc
- T egészítsd ki, Te mit
találtál?
Befejező A tanulók órai munkájának Értékelés után a számítógépek Módszer:
rész értékelése kikapcsolása, magyarázat,
Házi feladat beszélgetés, közlés
feladása házi feladat: dicséret
- Írd le a
Értékelés gyöngyvirágról,
milyen érdekes
dolgot tudtál meg Időkeret
róla! 3 perc
Tanulói aktivitás, a
gépkezelésben, való jártasság
szintje, magatartás értékelése,
az együttműködés szintje és
megvalósulása, munkáik
szöveges értékelése
Melléklet
1. számú melléklet” táblakép”a-kivetítőn
2. számú melléklet, ” táblakép”a-kivetítőn
3. számú melléklet, ” táblakép”a-kivetítőn
4. számú melléklet, ” táblakép”a-kivetítőn
5. számú melléklet-„feladatlap”
Számonkérés – feladatlap
Feladatlap
Az interneten történő kulcsszavas keresés
Keressétek meg az „emlősök linkre kattintva a Mosómedvét!
Írd le a feladatlapra, hogy mit tudtál meg a mosómedvéről!
1. Előfordulás:.........................................................................................................................
2. Testtömeg:...........................................................................................................................
3. Testhossz:............................................................................................................................
4. Tápláléka:............................................................................................................................
6. számú melléklet
„az erdő növény-és állatvilága”
7. számú melléklet, ” táblakép”a-kivetítőn
8. számú melléklet, ” táblakép”a-kivetítőn
Képek az óráról
ÓRATERVEZET 3.
A pedagógus neve: Csekéné Valkony Andrea
Műveltségi terület: Informatika- alkalmazói ismeretek
Tantárgy: Informatika
Osztály: 2. osztály
Az óra témája: A különböző böngészőprogramok meglévő ismeretinek felelevenítése
Előző óra anyaga: Keresés a Világhálón, Barangolás a Világhálón (kulcsszavas keresés)
Az óra célja és feladata:
Meglévő ismeretek felelevenítése a hagyományos információ keresés
gyakorlásával
Az adott információ megkeresése
Finommotorika fejlesztése az egér használatával
Tudatos információkeresés, annak lépései és elsajátítása
Figyelmes és pontos munkára nevelés
Megfigyelőképesség fejlesztése a Google kulcsszavas keresőprogram
bemutatásával
Alkalmazói készség fejlesztése a Google kereső programról tanultak
felelevenítésével.
Problémamegoldó képesség fejlesztése a megfelelő kulcsszavak
kiválasztásával
A számítógép kezelés jártasságának fejlesztése a keresőprogram
tudatos alkalmazásával
Az interneten történő kulcsszavas keresés szemléletes bemutatása, a
Google keresőprogram lehetőségeinek megbeszélésével
Szociális kompetencia fejlesztése az óra végi értékeléssel.
Az óra didaktikai feladatai: 1. a figyelem felkeltése, 2. a tanuló informálása a célról, 3.
előismeretek felidézése, 4. a tények, jelenségek sokoldalú elemzése, 5. fogalomalkotás,
következtetés absztrakciók, 6. rendszerezés és rögzítés, 7. alkalmazás, 8. ellenőrzés és
értékelés.
Tantárgyi kapcsolatok: Környezetismeret, Magyar írás-olvasás,
Felhasznált források:
Eszközök: Számítógép, projektor, Projektoron”táblaképek” kivetítése, általam készített
feladatlapok, füzet, ceruza,
Dátum: 2014. február 10.
Munkaformák: Frontális munka, egyéni munka,
Didaktikai Az óra menete Módszerek,
feladatok Eszközök,
Tanítói tevékenységek, kérdések, Tanulói tevékenységek, munkaformák,
Szervezési
Feladatok utasítások válaszok Idő,
megjegyzés
Köszönés Játékok órák előtt:
bemelegítés Módszer:
Az órát mozgásos, bemelegítő beszélgetés,
játékokkal kezdjük második megfigyelés,
osztályban is. A mozgásos, szemléltetés
dramatikus elemek egyrészt
színesítik az órát, másrészt Munkaforma:
komoly jelentésük, Frontális
készségfejlesztő hatásuk van a osztálymunka
kifejezetten informatikai
ismeretek tekintetében is.
Bevezetés Házi feladatok ellenőrzése
Meg kellett keresni és
le kellet írni a Időkeret:
gyöngyvirágról, 3 perc
milyen érdekes dolgot
tudtak meg róla! Módszer:
beszélgetés,
Motiváció Beállítom a gyerekeket körbe. megfigyelés,
szemléltetés
Előveszem a már ismert „Pókhálós névjáték”
Munkaforma:
pamutgombolyagot, Frontális
és felmutatom. osztálymunka
- Most a kedvenc Körben állunk a
játékunkat fogjuk játszani, teremben
- mi is a neve? Módszer:
- de egy kicsit nehezítünk beszélgetés,
rajta. Most állva Munkaforma:
Frontális
maradunk. osztálymunka
Szorosan fogom a fonal végét, és
odadobom az egyik tanulónak,
A játék végén egy hálózat
keletkezik, amely összekapcsolja
a csoportot.
Ha már mindenki fogja a fonalat, Eszköz:
akkor beszélgethetünk, gombolyag
átismételjük, amit már tanultunk
az internet-világhálóról. Időkeret:
3 perc
- Mihez hasonlíthatjuk ezt - Hálóhoz, pókhálóhoz.
az összekapcsolódást? Munkaforma:
frontális
- Mit tanultunk a kis - Világháló, Internet. osztálymunka
„pókhálónkról”? Mi a Eszköz: kép a
Mozilla Firefox
neve? nyitó oldaláról
- Nagyon ügyesek voltatok! Megjegyzés:
- Üljetek le a helyetekre! 1. sz. melléklet
„táblakép”
Célkitűzés A mai órán is keresgélni fogunk a
Fő rész világhálón
- Kapcsoljátok be a
számítógépet!
- Nyissátok meg a
leggyakrabban használt
böngészőt!
- Kattintsatok a Mozilla
Firefox ikonjára!
- Nézzetek a Időkeret:
kivetítőre!(tábla) Én is
rákattintok! 2 perc
- Ma is megnézünk egy pár Mozila Firefox megnyitása Munkaforma:
állatot az internet frontális,
segítségével. egyéni osztálymunka
Megjegyzés:
- A címsorba írd be a 2. sz. melléklet
következő címet! „táblakép”
http://www.vadonleso.hu
A feladat előtt hagyom őket
- Az emlősök képére nézelődni. Munkaforma:
kattintva megnézhetitek frontális
a keleti sünt. Kérdések: egyéni osztálymunka
1.Keleti sün Megjegyzés:
- Mellette a mókust hány cm hosszú? 3. sz. melléklet
nézzétek meg! 2.Közönséges mókus „táblakép”
Hány cm hosszú?
- Vegyétek elő a tolltartót! Milyen a farka? Kiosztom a
Hány kg? feladatlapokat.
- Kaptok egy lapot, amin 3. Önálló keresés, egy
szabadon választott állat Módszer:
dolgozhattok! Hány cm hosszú? feladatmegoldás,
- Nézzetek, a táblára közlés
kivetítem a feladatot, a Munkaforma: egyéni
kérdésekkel!
Eszköz: számítógép,
Megbeszéljük a szöveg feletti feladatlap
kéz jelentését- link
Az emlősök linkre kattintva
megnézik a keleti sünt
A közönséges mókust, majd
válaszolnak a kérdésekre
Önálló keresés
A feladat ellenőrzése,
kérdésenként.
- A következő feladatokban Kiosztom a számonkérő Időkeret:
is keresgélnetek kell az feladatlapokat 10 perc
interneten! Módszer:
beszélgetés,
- Most kaptok egy
feladatlapot, amit egyedül Munkaforma:
egyéni
kell megoldanotok.
- Játszottunk is múltórán, Időkeret:
25 perc
csoportokban. Kaptatok
hozzá kártyát is. Módszer:
magyarázat,
Befejező Tanulói aktivitás, a beszélgetés, közlés
rész gépkezelésben, való jártasság dicséret
szintje, magatartás értékelése,
Értékelés az együttműködés szintje és Időkeret:
megvalósulása, 2 perc
munkáik szöveges értékelése
Értékelés után a számítógépek
kikapcsolása, elpakolás