számokat. – Ja, még dolgoztam rajta, ezért hagytam ki üres helyet a marketingtanácsadó sorában. Most, hogy mondta, ez már nekem is feltűnt. A francba, alaposabban ki kellett volna faggatnom őt! – Evie, részedről rendben van így? – kérdezte Cullen, és a húga felé fordult. – Hát persze! – felelte és felhorkantott. – Szuper! A legszuperebb szuper! Evie hebegett. Pedig ő soha nem hebegett. Cullen zavartan kuncogott, és megdörzsölte a kezét. – Örömmel hallom. Szóval, az előbb hívott a közvetítő az új kollekcióval kapcsolatban. Mi lenne, ha munkához látnánk? A gondolataim még mindig száguldottak, miközbe Cullen tovább fecsegett, szövetmintákat és reklámterveket szedegetett elő a táskájából. Képes voltam észnél maradni azok után, ami a szállodai szobámban történt, viccelődni rajta Evie-vel, mert csak egy múló dolog volt. Csak egy futó pillanat. Amire majd visszatekintek, és szeretettel emlékezem. És igen, tudtam, hogy pár napot együtt töltünk majd Párizsban, de utána? Azt hittem, utána csak alkalmanként kell majd találkoznom vele egy-egy ünnepi partin. De most? Egész nap, mindennap látnom kell majd Evie-t? Most aztán már tuti nem fogok nevetni a dolgon. Ez a nő lesz a halálom.
HETEDIK FEJEZET Evie Lehetne még ennél is nagyobb szívás ez a hétfő? Próbáltam kitisztítani a kávéfoltot egy nedves törlőkendővel a krémszínű selyemblúzomból, és szitkozódtam az orrom alatt. A mai napnak szuper izgalmasnak kellene lennie – négy évig a belemet is kidolgoztam a főiskolán, és ez volt az első napom az első munkahelyemen, ahol jelentőségteljes munkát kaptam. Elfoglalom a helyemet a családi birodalomban a bátyám jobbkezeként, aki a kormányt tartja. Ehelyett tizenöt percig kerestem ennek a behemót épületnek az átkozott bejáratát, és kétszer meg kellett kerülnöm az egész tömböt. Ki nem képes megtalálni egy bejáratot? Ezek szerint én. Visszagyömöszöltem a törlőkendőt a hatalmas retikülömbe, és lenyalogattam a kihűlt kávét a műanyag tetőről, amire kifolyt. Kinyitottam az irodánk üvegajtaját, és azonnal megláttam a bátyámat. Az egész iroda alig volt több egyetlen tágas, nyitott helyiségnél – betonpadlóval és fedetlen csövekkel a mennyezeten. Cullen figyelmeztetett, hogy ne várjak semmi puccosat, de ez azért túl egyszerű volt.
– Gond nélkül idetaláltál? – kérdezte a bátyám, és mosolyogva felnézett a laptopjából. Gyilkos pillantás vetettem rá. Halkan kuncogott. – Bocs, akartam szólni. Az átalakítás miatt nehéz észrevenni. A Billy’s Bagel ajtaján kell bejönni, aztán felmászni egy emeletet. – Elhessegette a gondolatot. – Nem érdekes. Nyilvánvalóan magad is rájöttél. Hiszen itt vagy. Smith viszont nem volt még itt. Legalább megelőztem, és volt egy percem, hogy összeszedjem magam. – Körbevezetnélek, de… – intett körbe Cullen. – Ennyi az egész. A másolót arra találod. A mosdó a folyosóról nyílik. Hatalmas volt a helyiség, az egyik oldala végig ablak, ahonnan rá lehetett látni az alattunk elterülő építési területre. Nem volt benne semmi különös, de tetszett. Bizonyos szempontból még mindig start-upként működtünk. Nem volt szükségünk semmi puccos dologra. Amikor a bátyám pár éve átvette az üzletet, a cég alig termelt némi nyereséget, éppen csak annyit, hogy ne menjen csődbe. Idén viszont már milliókat kereshetünk – feltéve, hogy sikerül rendbe tennie a leltárt, és valóban befutnak az ígért megrendelések. Izgalmas idők ezek mindnyájunk számára. – Ez itt a te helyed. Smith és köztem – mutatott Cullen a középső asztalra a három közül. Egyik sem volt hatalmas vagy feltűnően szép, de jól néztek ki – rétegelt műanyag lap króm lábakkal, fehér, bőr karosszékekkel. Szürke szőnyeg fedte a betonpadlót, és egy-egy apró fémszemetes állt mindegyik asztal alatt. Mindegyik asztal
tetején volt egy vakító narancssárga ceruzatartó a laptop mellett. Rendezett és tiszta volt minden, ahogyan szeretem. Állt még egy méretes munkaasztal az ablak alatt, tele melltartókkal, kombinékkal és rengeteg anyagmintát tartalmazó könyvvel együtt. – Kösz, Cullen! Hogy hiszel bennem. – Elmosolyodtam ahogy leültem a helyemre a bátyám mellett. – Még szép, hogy hiszek benned, hugi! – mosolygott vissza. – Átküldtem neked e-mailen az instrukciókat, ha be akarsz lépni a rendszerbe. – Rendszerbe? – Ismét belekortyoltam a kávémba. – Igen, hogy hozzáférhess a közös fájlokhoz és az üzleti dokumentumokhoz. És a faxhoz meg a nyomtatóhoz. – A helyiség hátsó sarka felé biccentett, ahol egy ajtó vezetett az apró szobához, ahol a nyomtató található. – Remek! Alig várom, hogy munkához lássak! De a varázslat hirtelen véget ért, amikor Smith besétált, és olyan hihetetlenül szexin nézett ki, hogy majdnem lenyeltem a nyelvemet. – Öltöny és nyakkendő… Nem kellett volna! – jegyezte meg Cullen a közeledő Smithnek. Cullen farmert és pólót viselt, ahogy általában. Ha jobban belegondolok, Smitht soha nem láttam másban, csak öltönyben. Úgy viselte, mint egy lovag a páncélját, mintha az képes lenne megvédeni őt a világtól. – ´reggelt! – csikorogta Smith azon a reszelős, ébredés utáni hangján, és az egész testem reagált rá. Levette a laptoptáskát a válláról, és leült a mellettem álló
asztalhoz. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a friss, férfias illatát. A mostaninak felnőtt életem legizgalmasabb időszakának kellett volna lennie, ehelyett tönkretette a tény, hogy kudarcba fulladt az egyéjszakás próbálkozásom a bátyám legjobb haverjával, üzlettársával és az új kollégámmal. Olyan volt az egész, mint egy rossz vicc. Hogyan élhetném túl, hogy alig pár méterre ülök majd Smithtől napi kilenc órán keresztül? A francba! Felmondtam volna, ha tudom. Cullen és Smith belemerült a beszélgetésbe a negyedéves megrendelésekről és bevételi előrejelzésekről, de én nem igazán figyeltem rájuk, mert próbáltam levegőt venni. Nemcsak arról volt szó, hogy szükségem volt erre az állásra. De annyira akartam is, hogy belesajdult a szívem. Kétségbeesetten be akartam bizonyítani a szüleimnek és a bátyámnak, hogy képes vagyok megbirkózni a való világgal, és nem cseszem majd el. Vagyonos és kiváltságos családba születtem – szerettek és dédelgettek, a legjobb iskolákba járattak. Most megkaptam az esélyt, hogy végre bebizonyítsam, több van bennem, mint amit a kiváltságos neveltetés sugall. Készen álltam arra, hogy dolgozzak. Hogy lekerüljön a vállamról annak a súlya, hogy soha életemben nem tettem mást, csak elvettem. Az e-mailen érkezett utasításokra összpontosítottam, és a laptopon hamarosan be is léptem a rendszerbe. Megnyitottam azt a grafikákat és vállalati logót tartalmazó fájlt, amelyet a grafikus küldött át a kész tervekkel. Azzal terveztem tölteni a napot, hogy frissítem a közösségi oldalainkat, hátha felfigyel ránk a sajtó.
Megnyitottam egy e-mailt, csatoltam a logónkat – Sophia’s felirat csinos betűtípussal, pasztellrózsaszínben szedve egy átlátszó csipkemelltartón –, és bepötyögtem egy gyors üzenetet. Maggie, nézd meg az új logónkat! Szuper cuki, igaz? Ó, és egy méterre ülök Smithtől. Szerinted is kínzás? Beírtam a címét, megnyomtam az ENTER-t, aztán a KÜLDÉS gombot. Csak ezután vettem észre, hogy a címzett egy bizonyos Mack, nem pedig Maggie. – Ah… ki az a Mack Lively? – kérdeztem, miután megnéztem a nevét az elküldött levelek között. Cullen nyelt egyet, és felém fordult. – A regionális áruházlánc vezetője Bostonban, akivel szeretnénk szerződést kötni. Miért? Összerándult a gyomrom, hirtelen olyan rosszul lettem, mintha nem kávét, hanem savat ittam volna. – Véletlenül neki küldtem el egy Maggie-nek szánt levelet. – A francba, Evie! Hogyan történhetett ez? Nagyot fújtam. Kezdett megfájdulni a fejem. Alig harminc perce voltam idebent, és máris elszúrtam. Smith jelenlétét okoltam miatta – felkavart, de ezt nem árulhattam el Cullennek. – Beírtam az M-et, és aztán megnyomtam az ENTER-t. Mindig Maggie neve ugrik fel elsőként, nekem meg sem volt ennek a Mack nevű fickónak az e-mail- címe. Nem is értem. Cullen káromkodott egyet a bajusza alatt, és Smith komor arckifejezésén is látszott, mennyire sajnál. – Beléptél a rendszerbe, Evie – magyarázta Cullen. – Most már hozzáférsz minden klienshez és üzleti kapcsolathoz. – Nagyot
fújt, megfeszült az álla. – Valóban. Sajnálom! Nem fog többet előfordulni. – Mi volt a levélben? – kérdezte Cullen, és elfelhősödött az arca. – Csak az új logónk… és egyebek. – Lenéztem a klaviatúrára, és még inkább elromlott a kedvem. Smith megköszörülte a torkát. – Csak az első napi idegeskedése az oka. Bárki elkövethet egy ilyen egyszerű hibát. Biztos vagyok benne, hogy nem kell aggódnunk miatta. Ne ostorozd magad, Evie! Kifújtam a visszatartott levegőt. Cullen bólintott. – Ne izguld túl magad; ez még csak az első napod! Hamar megtanulod majd a szabályokat. Mosolyogni próbáltam, és belekortyoltam a kávémba. A bátyám legalább nem sejtette, hogy a mellettünk ülő férfi miatt vagyok ideges. * * * Valahogy sikerült túlélnem az első napomat. A katasztrofális kezdés után fel sem emeltem a szememet a laptopomról, csak egyszavas válaszokat adtam Smith és Cullen kérdéseire, mert féltem, hogy esetleg elárulom magam. Nyoma sem volt Smith játékos oldalának, amelyet Párizsban mutatott, egész nap méla és levert volt. Nem nekem való ez a fajta kínszenvedés, ezért különösen hálás voltam, amikor megláttam, hogy Maggie belép a bár ajtaján munka után. – Hála istennek, hogy itt vagy! – motyogtam, és
megmarkoltam a borospoharamat. Maggie arca elborult. – Szia, édesem! Annál valami erősebbre lesz szükséged – biccentett a pohár merlot felé. Vállat vontam. Nem számított. Az alkohol nem oldhatta meg ezt a problémát. Miután visszatértem Párizsból, elmeséltem Maggie-nek az egész mocskos történetet. Becsületére váljék, hogy csak egyszer nevetett a szánalmas tervemen, hogy betörök Smith szállodai szobájába, aztán együttérzően megrándult az arca, amikor elmondtam neki, hogy Smith elhúzódott tőlem, és gyakorlatilag kirúgott, mihelyt rájött, hogy én vagyok az. Utána csak biztatott és bátorított. A véleménye? Ideje lenne tovább lépnem. De nem tudtam, ezt hogyan tegyem. Azt kívántam, bárcsak kitörölhetném valahogy a múltat! Amihez egy időgépre lenne szükségem. – Borzalmas! Olyan közel ül hozzám, hogy érzem a kölnije illatát. És olyan szánakozóan néz rám. Maggie bólintott. – Pontosan ezért tökéletes számodra az új tervem. – Csupa fül vagyok – feleltem, aztán kiittam a maradék bort, és intettem a pultosnak, hogy hozzon még egy pohárral. – A legjobb módszer ahhoz, hogy túljuss valakin, ha szerzel magadnak valaki mást. Az alkoholtól felbátorodva kieszeltünk egy új tervet – egy profilt az egyik internetes társkereső oldalon, amelyet Maggie mindjárt meg is csinált a telefonomon. – Miss Szex Ötven Árnyalata keres egy szerethető, Christian
Grey-típusú férfit összebújáshoz, rosszalkodáshoz és egyebekhez. Kikaptam a kezéből a telefonomat. – Nem írhatsz ilyesmit! Önelégülten elvigyorodott. – Hoppá! Már késő. Sokkal jobban éreztem magam, mire letoltunk egy palack bort, aztán befaltunk fejenként pár tacót az egyik utcai árusnál. A taxiban hazafelé már elhittem, hogy minden lehetséges. Talán mégsem fogok szánalmas vénlányként, pókhálós puncival meghalni. Volt egy új tervem, amelyiknek semmi köze nem volt Smith Hamiltonhoz. Nem számított, hogy fél életemben szerelmes voltam belé… éppen ideje volt végre továbblépni! A félresikerült csábítási kísérletem villogó neonjel volt Isten részéről, hogy lépjek tovább. Kicsoda az a Smith? Holnap új nap virrad majd rám.
NYOLCADIK FEJEZET Smith A számítógép képernyőjére meredtem. Aznap már vagy a tizedik alkalommal fordult elő, hogy egyetlen számot sem láttam magam előtt, pedig betöltötték az egész képernyőt. Nem, nyolcasok helyett Evie Reed buja idomait láttam a maga teljes pompájában, ahogy elterült a szállodai szobám ágyán. Hatosok és kilencesek helyett az agyam tucatnyi érzéki képet vetített elém arról, ahogyan éppen azt csináltuk. A számmal azon az édes, nedves punciján, a forró, buja ajkaival a farkamon. Egyesek helyett eszembe jutott a titkos tudat, hogy én voltam az egyetlen férfi, aki beléhatolt. Egy hete volt, hogy hazautaztunk Párizsból az Egyesült Államokba, és elkezdtünk együtt dolgozni. Nem vagyok bolond – tudtam, hogy az első nap nehéz lesz. És igazam is lett. A hétfő maga volt a pokol, ahogy zavartan próbáltuk elkerülni egymást, mint két hajó, amely elhalad egymás mellett az éjszakában. Csak éppen olyan kétségbeesetten szerettem volna megkefélni azt a hajót, hogy szinte állandóan állt a farkam. Keddre úgy éreztem, hogy kézben tartom a dolgokat. Kivertem magamnak, miután hétfőn hazaértem, és aztán
másnap reggel is, mielőtt elindultam dolgozni. Aztán Evie kedden úgy döntött, eljött az ideje, hogy felvegye a vadonatúj, fekete „dugj meg!” tűsarkú szandálját, amelyből kivillantak a frissen lakkozott skarlátvörös körmei, így végem is volt. Sikerült túlélnem a napot, de éppen csak. Szerdán már nem csupán kivertem magamnak a zuhany alatt munka előtt, de távol is tartottam magam az irodától. Leköltöztem a földszinti kávézóba, miután közöltem mindenkivel, aki kész volt meghallgatni, hogy valami extra számolós és szuper fontos dolgom van, és senki se zavarjon. De az volt az igazság, hogy nem bírtam volna ki még egy másodpercet Evie társaságában anélkül, hogy ne tegyek vagy mondjak valami nem helyénvalót. Délután kettőig meg is úsztam mindenféle incidens nélkül, de akkor már nem maradt választásom, el kellett mennem enni valamit. Mintha összejátszott volna ellenem a sors, mert amint kiléptem az épület előterébe, azonnal összefutottam Evie-vel. Megtorpant, de elkésett, a puha melle visszapattant a bicepszemről, és szanaszét szóródtak a papírok a kezéből. Egy teljes percet töltöttem azzal, hogy összeszedjem a lapokat, miközben a hetyke, szűk miniszoknyás kis segge alig centiméterekre volt az arcomtól. Átnyújtottam neki a papírokat, de azonnal megcsapta az orromat a lágy, citrusos illata, és máris állt megint a farkam. Aztán eljutottunk máig. Péntek volt, a hétvége kezdete. Ahelyett, hogy valami remek kikapcsolódást terveztem volna – talán borkóstolást, vacsorát valakivel vagy hegymászást –
felkészültem egy önkielégítés-maratonra. Elég pornót töltöttem le a laptopomra, hogy kitöltse a napjaimat és az éjszakáimat, hátha jövő hétre teljesen kiürül az öreg tartály. Harmincéves férfi létemre úgy éreztem magam, mintha megint tizenhat lennék. Felsóhajtottam, és az órára néztem. Negyed hat. Negyedórát vártam, nehogy Evie-vel kerüljek egy liftbe, de ideje volt hazamennem. Bepakoltam az aktatáskámba, felkaptam a dossziét, amellyel alig haladtam valamit, mert állandóan elkalandozott a figyelmem, de megesküdtem magamnak, hogy a hétvégén végzek vele. Egy utolsó pillantást vetettem az asztalomra, hogy megbizonyosodjak róla, nem felejtettem el semmit, aztán kiléptem az irodából, és végigsétáltam a folyosón. – Szia! Péntekenként nincs túlóra – mormogta Evie halkan, és mosollyal az arcán mellém lépett. Együtt mentünk a liftek felé, és erőt kellett vennem magamon, hogy ne forduljak sarkon, és vicsorogjak rá, mint egy sarokba szorított kutya. Van egyáltalán fogalma róla, hogy mit művel velem? Lopva felé pillantottam, csak mert képtelen voltam megállni, és elfojtottam egy nyögést. Látszott rajta, hogy vannak tervei az estére, mert a blézer helyett, amelyet napközben viselt, most egy barackszínű kasmírpulóver volt rajta. Hetykén szabadon hagyta az egyik vállát, felfedve egy tíz centis darabot a krémszínű bőréből, amelyet annyira vágytam megkóstolni, hogy szinte belehaltam. Mosolyra húzódott csillogó barackszín ajka, és oldalra
biccentette a fejét. – Jól vagy? Olyan… furán nézel ki – tette hozzá összeráncolt homlokkal. Alig bírtam elfojtani a nevetést. A furán alatt azt érted, hogy csak arra tudok gondolni, hogy hülyére keféljelek? De ezt nem mondtam ki hangosan. – Á, csak hosszú volt a hét! Örülök, hogy végeztünk, és kezdődik a hétvége. Lelassítottunk a liftek előtt, és mindketten egyszerre nyúltunk a gomb felé. Összeért az ujjunk, és Evie olyan hirtelen rántotta vissza a kezét, mintha megégette volna. – Bocs – nyögte ki. – Csak tessék! Rácsaptam a lefelé mutató nyílra, és futólag ismét Evie-re sandítottam. Ellen kellett volna állnom a kísértésnek, mert csak még inkább megnehezítette a dolgomat, amit láttam. Egész héten szenvedtem. Amikor nem tudtam elkerülni, hogy lássam Evie-t, úgy tűnt, hogy már túljutott azon, ami Párizsban történt. De most, hogy figyeltem a kipirult arcát és a kitágult pupilláit, már nem voltam ebben annyira biztos. Egy dolog volt féken tartani a saját vágyaimat. Nem volt könnyű, de sikerült, bár elég nehezen. Most viszont? Látva az arckifejezését, rádöbbentem, hogy talán még ő is akart engem. A nehezen egyáltalán nem volt találó kifejezés. A farkam önálló életre kelt. Megduzzadt és megvastagodott a nadrágomban, mintha teljesen független lenne tőlem. Mindketten szoborrá dermedve vártunk, míg egy örökkévalósággal később megérkezett a lift. Kinyílt végre az
ajtó, és intettem Evie-nek, hogy lépjen be. Észrevettem, hogy a kemény bimbója a kasmírpulóvernek feszül. Kiszáradt a torkom, ahogy beléptem utána a liftbe, vigyáztam, hogy legalább félméteres távolságban maradjak tőle. A feszültség még erősebb lett, mihelyst bezárult a lift ajtaja. Az emberek gyakran keféltek a liftekben. Nemcsak a pornófilmekben, hanem a való életben is. A képzeletemben Evie tett egy nagy lépést előre, rácsapott a STOP gombra, aztán egyenesen hozzám sétált. Hozzám szorította a karcsú testét, a farkamra tette a kezét, és azt mondta: „Tegyél magadévá, Smith! Kefélj, amíg sikítani nem kezdek!” A valóságban azonban semmi ilyesmi nem történt. Csak álltunk ott, a leheletünk betöltötte az apró teret, míg végre megállt az a kínzóeszköz. Az istenit, ez nagyon frusztráló! Kinyílt az ajtó, és gyakorlatilag mindketten kiugrottunk a liftből, és gyorsan elköszöntünk egymástól. Csak egy jó órával később, zárt ajtók mögött, a lakásom biztonságában könnyebbültem meg végre. Amikor nem sokkal később a zuhany alatt álltam, végigcsorgott rajtam a víz, én pedig összeszorítottam a fogaimat, és megmarkoltam a farkamat. Olyan kemény volt, hogy elég lett volna két kézmozdulat. De visszafogtam magam, elképzeltem, hogy Evie itt van velem a zuhanyzóban. Térdel, a vízcseppek a meztelen bőrén csillognak, miközben a szájával kényeztet. A hosszú, mézszínű haja vizes a kezem alatt, ahogy irányítom. Először lassan és könnyedén, aztán hosszan és mélyen. Míg végül a farkam vége a torkának ütődik.
Álmaim Evie-je nem húzódott el. Közelebb rántott magához, biztatóan mormogott, és még mélyebben magába fogadott. Felemelkedett egy kissé, és a síkos, nedves melle a combomhoz ért, ahogy ütemesen mozgatta a fejét fel és le. – Ó, basszus! – nyögtem. Felértem a csúcsra. Éreztem, ahogy a forró folyadék összegyűlik a golyóimban, amelyek sajognak és elnehezednek. Még egy erőteljes mozdulat, és kész vagyok. Megrándultam, remegett a lábam, ahogy hirtelen minden idegvégződés életre kelt bennem. Forró ondó lövellt a vizes csempére, csillogó fehérre festette, miközben levegő után kapkodtam. A falnak támaszkodtam, és lassan visszatértem a helyzet hideg realitásába. Egyedül voltam a zuhanyzóban, és bár nagy szükségem volt erre a kielégülésre, nem igazán segített elfojtani az Evie körül forgó perverz gondolataimat. Nem volt több szimpla biológiai funkciónál, mint az evés vagy az alvás. A farkam tudta, hogy mit akar, és máris éledezni kezdett, mihelyt visszatértek az Evie-ről szőtt ábrándképek. – A francba! – motyogtam, és dühösen ellöktem magam a faltól. Megmosakodtam, leöblítettem a csempét, mielőtt kiléptem a zuhanyzóból; majd szétfeszített az irányíthatatlan energia. Nem csupán a saját kényelmem és józan eszem múlott azon, hogy sürgősen erőt vegyek magamon. Hamarosan Cullen is kihúzza a fejét a saját seggéből annyi időre, hogy észrevegye, mi folyik a szeme előtt. Kell hogy legyen rá valamiféle mód, hogy Evie-vel normálisan viselkedjünk a társaságában, és ki kell találnom,
hogyan, méghozzá nagyon gyorsan! Éppen belebújtam egy sortba, hogy elmenjek futni, amikor csipogott a telefonom. PAM: Szia, öcskös! Vacsora holnap, pulyka az összes létező körettel. Ötkor. Ha kimaradsz, lemaradsz. És ne hozd szóba Winnie hiányzó fogát! Rossz néven venné. Sötét hangulatom ellenére mosolyt csalt az arcomra a nővérem sms-e, és gyorsan válaszoltam is rá. SMITH: Ott leszek. És ne aggódj, vigyázok, hogy ne hozzam szóba a kölyök fogát! Letettem a telefont, felvettem a futócipőmet, és megkötöttem a fűzőt. Talán egész idő alatt rossz oldalról közelítettem meg ezt az Evie-dolgot. Talán ahelyett, hogy bezárkózom, mint egy remete, inkább ki kellene mozdulnom, hogy azokkal legyek, akik fontosak a számomra. Mihelyt a jó öreg Smith bácsi teázik pár órán keresztül a babákkal, és lovagolnak rajta, mint egy pónin, biztosan elfeledkezik majd Evie-ről. Miután döntöttem, elmentem futni. Nem is megyek haza mindaddig, amíg a lábam nem remeg a fáradtságtól. Aztán jól kialszom magam, elmegyek a plázába, hogy vegyek néhány játékot a nővérem gyerekeinek, és minden Evie Reeddel kapcsolatos gondolatot leeresztek a zuhanyzó lefolyóján, ahová tartozik. * * *
– Nevetszégeszen nészel ki – jelentette ki egyenesen. Sértett kifejezést erőltettem az arcomra, és leguggoltam, hogy az arcom egy szintben legyen Winnie-ével, az unokahúgoméval. – Ez egy kissé durva. Szerintem elég jól festek. Ráadásul rengeteg zsákmányt szereztem érte a fogtündértől, ezért megéri egy kicsit bolondosan kinézni. Winnie csípőre tette a kezét, és a befeketített fogamra meredt, amelyik pontosan ugyanott volt, ahol az ő frissen kiesett foga. Gyanakodva összeráncolta angyali kis arcát. Egy pillanatig azt hittem, hogy odanyúl, letépi a papírt, és lebukok. Ehelyett megkérdezte: – Mit kaptál a fogtündértől? – Egy csomó cuccot – feleltem vigyorogva. – Egy új videójátékot és egy távirányítású autót, néhány sütit és egy… – Én cak egy dollárt kaptam – vágott a szavamba szomorúan. – Vicces, hogy szóba hoztad. – Felálltam, és előhúztam egy díszes csomagot a hátam mögül. – A fogtündér véletlenül belekeverte ezt is az ajándékaim közé. Lehet, hogy elfelejtette itt hagyni, amikor kiesett a fogad? Széles mosoly ömlött el Winnie pufók kis arcán, kivillantak a gödröcskéi, amelyek láttán minden alkalommal majdnem elolvadtam. – Nekem? Csak ötéves volt, de pokolian okos. Elég okos ahhoz, hogy tudja, hazugság minden szavam, de azért belement a játékba, mert… ajándékok. Bólintottam. – Aha!
Felsikkantott, és úgy esett neki a csomagolásnak, mint éhező rottweiler a roston sült csirkének. – Helló, kedves öcsém! Nem bírod megállni, hogy halálra ne kényeztesd őt, igaz? – kérdezte Pam, a nővérem, és a szemét forgatta, ahogy mezítláb felém sétált a hallban. Mac, a legkisebb gyereke a kedvenc helyén, az anyja csípőjén trónolt, Pam pedig beletörölte a szabad kezét a Gonosz Nyugati Boszorkány feliratú kötényébe, mielőtt megölelt. – Túl rég nem jártál már itt, testvérem – mormogta. Frissen sült kenyér illata csapta meg az orromat, és bólintottam, viszonoztam az ölelést. – Üzleti úton voltam, aztán dolgozni kezdtem Cullennek, így alig maradt szabadidőm. De most már többet járok majd erre, és egy darabig nem fogom elmulasztani a szombati vacsorákat. Pam gyengéden a vállamra csapott, és a füle mögé simított egy hosszú barna tincset. Igazi hagyományos hippinek nézett ki, de emellett egy sikeres pékséget is vezetett. Csodálatos ember volt három gyerekkel, egy kutyával és egy férjjel, aki remek srác volt, de néha maga is inkább úgy viselkedett, mint egy nagy gyerek. De ahogy közelebbről szemügyre vettem őt, észrevettem a sötét karikákat a szeme alatt, és elöntött az aggodalom. Pam általában maga volt Wonder Woman, végtelen energiával megáldva, ami lehetővé tette a számára, hogy öt óra alvással is gond nélkül túléljen. – Mi a helyzet? Minden rendben veled és Timmel? – kérdeztem gyengéden. – Aha, minden remek!
Feszült volt a mosolya, és az aggodalom hirtelen félelembe csapott át bennem. – Nem vagy beteg, Pammie, ugye? Megrázta a fejét, és szórakozottan megpaskolta Winnie fejét, miközben megcsodálta, milyen ajándékot hozott a „fogtündér” a lányának. – Egészséges vagyok, mint a makk, feltéve, hogy nem számítod betegségnek a reggeli rosszulléteket – motyogta olyan halkan, hogy csak én halljam. A sápadt arcára meredtem, hátravetettem a fejemet, és úgy nevettem a megkönnyebbüléstől és izgalomtól. – Ba… hülyéskedsz velem? – kérdeztem, és ismét megöleltem. – Terveztétek, vagy mi? Kissé hisztériás nevetése többet elárult, mint bármiféle szavak, de amikor közelebbről megnéztem őt, láttam, hogy csillog a szeme. – Izgatottak vagyunk. Csak sokként ért a dolog. Sokat kell dolgoznunk, hogy minden simán menjen. Tudom, hogy hosszú távon remek lesz, de egyelőre egy kissé meg vagyok rémülve – vallotta be, megfogta a kezemet, és behúzott magával a konyhába. Ez a helyiség is meleg és barátságos volt, mint a ház többi része, belengte a sülő hús és az édes zsömle illata. – Tim, Finn! Megjött Smith bácsi. Gyertek le, és együnk! – kiáltott fel az emeletre. Kiabálás és kurjongatás volt a válasz, az unokaöcséim ledübörögtek a lépcsőn, hogy boldogan a karomba vessék magukat. Nagyszerű érzés volt. Ami azt illeti, eszembe se jutott Evie
teljes negyvenöt percig, amíg a felnőttek elkortyolgattak egy palack bort, a gyerekek pedig borsót csempésztek az asztal alatt Salvador Doggynak, a család állandóan éhes tacskójának. Magabiztosnak és határozottnak éreztem maga, mire eljött a desszert ideje. Ja, Evie-vel huncutkodtunk egy kicsit, na és? Nagy dolog. Csak az akasztott ki, hogy kivételesen nem kaphattam meg azt, amit akartam. Minden rendben lesz, amíg elfoglalom magam. De azonnal elborult az agyam, mihelyt asztalra került az édes epres gyümölcstorta, megpúpozva tejszínhabbal. Evie, elterülve ezen az asztalon, anyaszült meztelenül, tejszínhabbal mindkét mellbimbóján és az ölén, elnyílt ajkakkal, csillogó szemmel, ahogy várja, hogy a magamévá tegyem. Jézusom, nem vagyok normális! Összeszorítottam a szememet a csalódottságtól. A „maszturbálás-maraton” művelete csődöt mondott. Az „annyira elfoglalom magam, hogy kiverjem őt a fejemből” művelete csődöt mondott. Csak egyetlen választás maradt… Teljes sebességgel beindul a „vetkőztesd le újra Evie-t, és addig keféld, amíg mindketten képesek lesztek végre túllépni ezen” művelete. A farkam egyetértően megrándult, és elkezdtem szőni a tervet, miközben beleszúrtam a villámat a szelet tortába.
KILENCEDIK FEJEZET Evie Pozitív érzésekkel mentem hétfőn dolgozni. Elkészítettem a profilomat a társkereső oldalon, és már tele is volt a levelesládám potenciális új udvarlókkal. Nem mintha bármelyikük is érdekelt volna. De szinte táncra perdültem már magától a tudattól is, hogy megvan ez a lehetőségem. – Szia, hugi! – Sziasztok, srácok! Leültem kettőjük közé a helyemre, felnyitottam a laptopomat, és nem vettem le a szememet a kijelzőről miközben minden program betöltődött, mert tudtam, hogy a pozitív hangulatomnak azonnal vége lesz, ha Smithre nézek. – ’reggelt, Everleigh! – Smith öblös hangja kiemelte a nevem minden egyes szótagját, és hullámként áradt keresztül rajtam. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és lopva a mellettem ülő férfira pillantottam. A fehér ingben és tengerészkék nyakkendőben istenien strébernek nézett ki, simán elment volna egy férfiruha-katalógus címlapmodelljének. A szögletes állát borító sötét borosta csak még vonzóbbá tette. Végignézett rajtam, nem igazán tudtam értelmezni az arckifejezését. Úgy tűnt, mintha azt kérdezte volna, hogy „jól vagy?”.
Nem, nem is. Inkább: „Minden rendben köztünk?” Belenéztem az arannyal, zölddel és borostyánnal pettyezett szemébe és gyorsan biccentettem. Bár pokolian kínos volt a dolog, mégiscsak Smithről volt szó. Hát persze, hogy minden rendben lesz köztünk. Muszáj így lennie! A bátyám hangja félbeszakította az intenzív pillantást Smith és köztem. – Nemsokára felhívom a gyártót. A kapacitásuktól függően esetleg változtatnunk kell a negyedik negyedéves terveinken. Majd beszámolok nektek a beszélgetésünkről. – Jól hangzik, haver! – felelte Smith. Megnyitottam az e-mail-fiókomat, és láttam, hogy válaszolt a tanácsadó, akivel tárgyaltam, hogy segítsenépszerűsíteni a megjelenésünket a közösségi oldalakon. Éppen a választ pötyögtem neki, amikor megszólalt Cullen telefonja, és felállt, hogy nyugodtan beszélhessen. Az ablakhoz lépett, fel-alá sétált beszéd közben. Smith felém fordult. – Beszélhetnénk egy percre? – Természetesen. – A… dolgokról. A bátyám felé siklott a tekintetem. Teljesen belemerült a telefonhívásba, de ez még nem jelentette azt, hogy ne hallaná a nagyon is személyes beszélgetésünket. – Ne itt! – suttogtam. – Ebédelj ma velem! Levettem róla a szememet, és a képernyőre bámultam. Nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet-e, és úgy tűnt, hogy Smith
olvas a gondolataimban. – Nem gondolod, hogy tartozol nekem legalább egy beszélgetéssel? – Rendben! – Mély lélegzetet vettem, tudtam, hogy csigalassúsággal vánszorognak majd a percek az ebédidőig. A bátyám szerencsére nem sokkal dél előtt elment az edzőterembe, így Smithszel nem kellett titokban kilógnunk ebédelni. Megkönnyebbültem. Tizenöt perccel később Smith kihúzta nekem a széket, és megvárta, míg leülök a szusibárban a pult mellé, aztán leereszkedett mellém. Jeges teát és háromféle szusit rendeltünk, aztán Smith felém fordult. – Köszönöm, hogy csatlakoztál hozzám! Azt hiszem, értelmes, felnőtt emberekként kell megvitatnunk ezt a dolgot. Felvettem a bambusz evőpálcikát a tányérom mellől, és megráztam a fejemet. – Nincs mit megbeszélni. – Értsünk egyet abban, hogy nem értünk egyet. – Közelebb hajolt, lehalkította a hangját. – Volt valami oka annak, hogy bemásztál mellém az ágyba aznap éjjel, és szeretném tudni, hogy mi volt ez az ok. A mellettünk ülő üzletemberekre pillantottam. Nem választhattunk volna kissé privátabb helyet ehhez a beszélgetéshez? Minden asztal foglalt volt a népszerű japán étteremben, ahová Smith hozott, így nem maradt más választásunk, csak a két üres szék a pultnál. – Nem fogom ezt nyilvános helyen megvitatni! – sziszegtem rá.
Smith beszívta a levegőt, az egész teste megfeszült. – Rendben! Akkor nálam, ma este. Együtt vacsorázunk, aztán meglátjuk, mi legyen. – Dolgom van ma este – füllentettem. – Akkor holnap. Megráztam a fejemet. – Egész héten foglalt vagyok. Ez nem volt igaz, de majd keresek magamnak valamit. Maggie és az edzőterem mellé kitalálok majd mindenféle okot arra, hogy távol maradjak Smith lakásától. – Tökéletes! Akkor péntek este! A szememet forgattam. – Miért csinálod ezt? A fehér lovagom akarsz talán lenni, aki megment annak a borzalmas éjszakának az emlékétől? – Soha nem állítottam, hogy borzalmas volt. Remény éledt fel a mellkasomban, de mielőtt válaszolhattam volna, megjelent a pincér a fűszeres tonhalas, angolnás és uborkás szusitekercsünkkel. – Péntek este majd mindent kitalálunk – tette hozzá Smith. – Most pedig egyél! Tudom, milyen zsémbesen viselkedsz, ha éhes vagy. Rám mosolygott, és most először nem voltam ideges, mióta ez az egész elkezdődött. * * * – Mondd, hogy rettenetes ötlet! – könyörögtem Maggie-nek, mielőtt belekortyoltam a chardonnay-ba. Egész héten mérlegeltem a mellette és ellene szóló érveket,
most pedig már csütörtök este volt, vagyis kifutottam az időből. A holnap estét Smithszel kell töltenem. Hacsak a legjobb barátnőm nem segít találni valami kibúvót. – Bah! – Vállat vont, és rágcsálni kezdett egy perecet a lakásom reggelizőpultjánál ülve. Bár korábban tényleg azt akartam, hogy Smith legyen az első igazi alkalom a számomra, de most már nem voltam benne biztos. – Mit is mondott pontosan? – kérdezte Maggie. Elhessegettem a kérdést. – Beszéljünk valami másról! Szó szerint bármi másról – esedeztem. – Rendben! – Felkapott a tálból egy újabb marék perecet, és lekaparta róluk az összes sószemcsét. – Sammel holnap este megnézzük azt az új éjszakai klubot. Lehet, hogy később ki kell majd fosztanom a gardróbodat. Meg kellett osztoznom Maggie-n Sammel, a férfi megfelelőmmel. Gyakran viccelődtünk, hogy közös felügyeletet gyakorlunk Maggie felett. Gyerekkoruk óta a legjobb barátok, és bár Samnek pénisze van, soha nem távolodtak el egymástól, nem hagyták, hogy kínossá váljon a helyzet kettejük között még az után sem, hogy mindketten elkezdtek másokkal járni. – Nyugodtan választhatsz bármit a gardróbomból! Ezt te is tudod. Az én ruhatáram igen visszafogott volt Maggie-éhez képest. – Elég merész a hely, ezért fűzőre és miniszoknyára gondoltam. Vagy szerinted az túl kihívó lenne? Lebiggyesztettem az ajkamat. Nekem nem lenne merszem
felvenni ilyesmit, de hé, ha Maggie elég bátor hozzá, hogy szinte pucéran elmenjen szórakozni, akkor mindent bele! – Ami azt illeti, az új Bájos Csipke kollekciónkban szerepel egy nagyon csinos fűző – jegyeztem meg. – Az tökéletes lehet. Nekem nem lenne elég bátorságom ilyesmit hordani, vagy talán csak nem volt férfi, akinek a kedvéért felvehettem volna. És elhamvadt bennem a naiv remény, hogy esetleg Smith lehet az a férfi, aki változtat ezen.
TIZEDIK FEJEZET Smith Mirepoix. Összeráncolt homlokkal meredtem a szakácskönyvre, és a pár centire a pulton fekvő laptopért nyúltam. Csak egy másodpercbe tellett, hogy megtaláljam, mihelyt be tudtam írni helyesen a szót a keresőbe. Répa, zeller és hagyma. Rendben! Pontosan ezért nem főztem, legfeljebb burgert vagy sztéket sütöttem a grillen. A séfeknek muszáj volt puccos kifejezéseket használni az egyszerű dolgokra is, de szerintem csak azért, hogy a hozzám hasonló fickók hülyének érezzék magukat. Elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem a testvéremet, Pamet, mit készítsek egy nőnek, akit meghívtam vacsorázni. – Hát, az attól függ – felelte Pam. – Le akarod őt nyűgözni? Ostoba módon igennel válaszoltam. Aztán gyorsan visszakoztam, próbáltam elhitetni vele, hogy csak hipotetikusan tettem fel a kérdést, mivel ki volt zárva, hogy bevalljam a testvéremnek, hogy az átkozott Evie Reednek udvarolok. Pam csak nevetett. – Nos, hipotetikusan nézve a kérdést, én ezt készíteném a
helyedben – nyomta az orrom alá a francia szakácskönyvet, amelyben szamárfüllel meg volt jelölve a kérdéses recept. A hűtőszekrényhez léptem, és elővettem a mirepoix hozzávalóit, aztán visszavittem mindent az aprítóhoz. Közben egy hang egyfolytában azt ismételgette a fejemben, hogy tökfej vagyok, amiért tinédzsernek érzem magam, aki az átkozott diákbálra készül. Még csak nem is randi volt. Legalábbis nem igazán. Csak próbáltam felnőttként kezelni az Evie és köztem parázsló vonzalmat. Szóval, ja, megtömjük a hasunkat étellel, miközben megvitatjuk a dolgot. Nem is randi. De azért megvetted azt a palack bort. És vagy öt hónapja először kiporszívóztál a nappaliban. – Ah, fogd már be! – motyogtam a bajuszom alatt annak a hangnak a fejemben. Nem randi, és kész! És semmiféle körülmények között sem fog bármelyik testrészemmel Evie-ben végződni az este. Ezt már megfogadtam magamnak. Evie és Cullen szuper közel álltak egymáshoz. Én is majdnem olyan közel álltam Cullenhez. Teljesen ki van zárva, hogy szétbomlasszam a hármasunkat. A Reed család üzlete sínylené meg, és végül mindnyájan elveszítenénk valami sokkal értékesebbet a szexnél… Bármennyire is akartam. A farkam megmerevedett a gondolatra, de könyörtelenül lelohasztottam azzal, hogy felidéztem magam előtt a kilencedikes tornatanárom, Mr. Tubolowski képét. Egyszer véletlenül rányitottam, amikor öltözött, és megláttam anyaszült
meztelenül. Úgy el volt eresztve, mint egy sörösló, a golyói majdnem a földet súrolták, és állandón tornacipő- és szemeteskukaszaga volt. Ha ez a kép nem lohaszt le egy álló farkat, akkor semmi. – Mirepoix – motyogtam a bajuszom alatt, felaprítottam a répát, és közben próbáltam nem elvágni az ujjaimat. A jelek szerint pont úgy néztek ki, mint a répa, mert csak sikerült felsértenem az egyiket a késsel, egy másikról meg lenyúztam a bőrt, és újra kellett kezdenem az egészet, miután lefertőtlenítettem és leragasztottam a kezemet. Már éppen végeztem a show szeletelő, kockázó és öncsonkító részével, amikor eszembe jutott, hogy már évek óta nem főztem nőnek. Persze, vittem néha magammal tejfölös mártogatóst vagy csípős csirkeszárnyat a vasárnap esti focimeccsnézésre, de általában én voltam az a pasi, aki egy kosár rántott valamivel jelent meg. Ami azt illeti, elég biztos voltam benne, hogy nem csináltam ilyesmit, amióta Karennel négy éve szakítottunk. Vasárnap reggelenként én főztem mindkettőnknek, de ez abbamaradt, ahogy kezdtek elromlani köztünk a dolgok, minden más jóval együtt. Teljesen bezárkózott, mihelyt rájött, hogy nem fogom őt feleségül venni. De ki vethette volna ezt a szemére? Két évet áldozott rám az életéből, de bármennyire is próbáltam meggyőzni magam, hogy papíron minden tökéletes, a szívem nem volt hajlandó egyetérteni. Egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy meghúzzam a ravaszt. Most, így visszagondolva, ahogy vártam az Evie-vel eltöltendő
estét, rádöbbentem, hogy soha nem éreztem… elég könnyednek magam Karennel. Nagyon kedveltem őt, jó ember volt, a szex pedig rendszeres és megfelelő volt vele. Csak éppen soha nem éreztem úgy, hogy igazán önmagam lennék a társaságában. Valószínűleg az én hibám volt. Bedobtam a zöldségeket egy kis olívaolajjal a serpenyőbe, hogy megpirítsam, aztán kivettem a sült csirkét, de az eszem nem a madáron járt. Hanem Evie-n. Pontosan ott, ahol mindig, azóta a párizsi éjszaka óta. Ma este együtt töltünk egy kis időt. Egyszerűen azért, mert ezt akarom, nem pedig azért, mert rá szeretnék jönni, hogy mi történt kettőnk között. Pontosan ott vagyok és azt csinálom, amit akartam. Sebtapaszokkal, mirepoix-val, kielégítetlenül meg minden. Semmit sem változtatnék. Megtorpantam a felismeréstől, de kivételesen nem harcoltam ellene. A Reed család volt az egyik állandóság az életemben. Igen, csodálatos volt az örökbefogadó családom. És a testvéreim, különösen Pam, és a bátyám, Dave, kitöltötték azt a hatalmas űrt, amelyet az örökbeadásom és az állami gondozás okozott. De a testvéreim tulajdonképpen kénytelenek voltak elviselni engem. Nem mentem tőlük sehová. A Reedek azonban úgy választottak engem. Cullen a barátom akart lenni, pedig én voltam az új fiú az iskolában, aki egy nap hirtelen megjelent mint a Hamilton klán része. Evie is ugyanilyen gyorsan elfogadott, egész tinédzserkoromban és még a húszas éveim elején is a
bátyjaként bánt velem. Valahol menet közben azonban azok az érzések nyilvánvalóan megváltoztak a részéről. És most rádöbbentem, hogy részemről is. A lényeg, hogy bármilyen kínos volt is az elmúlt pár hét, valahogy… természetesnek érződött mindennap együtt dolgozni velük, és Evie-vel tölteni az időt. Szóval egyelőre hagyom, hadd menjenek a dolgok a saját útjukon. Nem fogok megkérdőjelezni minden lépést, azon tűnődni, vajon tönkreteszek-e vele mindent. Élvezni fogom Evie társaságát, aztán majd meglátjuk. És biztos vagy benne, hogy nem kefélhetjük meg őt? – kérdezte a farkam, és mocorogni kezdett a cipzár alatt. – Biztos vagyok benne – motyogtam a bajuszom alatt. * * * Egy órával később a lakásom úgy illatozott, mintha a híres amerikai séf, Emeril Lagasse járt volna nálam, és remegett a gyomrom az idegességtől. A sülő hús és a karamellizált hagyma és fokhagyma illata betöltötte a levegőt, eleredt tőle a nyálam. Alig vártam, hogy Evie megkóstolja, amit főztem. A pokolba, alig vártam, hogy belépjen az ajtón, hogy lássam az arcát, beszélgessünk, nevessünk és koccintsunk. Eddig nem is vettem észre, mennyire hiányzik, hogy valaki itt legyen velem. Összerándultam a gondolatra, és eltűnődtem, vajon csupán a magány okozza-e bennem ezt a fura érzést? Berendezkedtem egy laza, kockázatmentes rutinra a szexet illetően, megelégedtem pár alkalmi randevúval. Közben nem
foglalkoztam az elégedetlenség ködös érzetével, amely soha nem múlt el igazán. Nem volt senki, akivel megoszthattam volna az élményt, ha láttam egy új film előzetesét, vagy valami nagyszerű dolog történt a munkában. És a pokolba, ez egyre nagyobb súllyal nehezedett rám. Egészen mostanáig. Mert most alig vártam, hogy Evie-vel tölthessem az estét, és beszélgessünk mindezekről. Az órára pillantottam, és láttam, hogy hamarosan megérkezik. Éppen elkezdtem volna összedobni a salátát, amikor csipogott a telefonom. CULEEN: Nincs kedved meginni néhány sört? Egy hosszú pillanatig a kijelzőre meredtem, kissé összerándult a gyomrom. A francba, Cullen! Mielőtt eljöttünk a munkából, megkérdezte, mit csinálok a hétvégén, és mondtam neki, hogy csak lazítok. Könyékig belemerült az új reklámkampányba, és azt mondta, nem megy haza, amíg nem végez, de az meg sem fordult a fejemben, hogy este majd együtt akar lógni velem. Eltűnődtem, hogy mit válaszoljak. Nem akartam hazudni neki. Már így is rosszul voltam attól, hogy nem vallottam be neki mindent, hiszen ez így ugyanúgy hazugság. Belehalnék, ha valami baromsággal etetném. Öt különböző választ pötyögtem be, mielőtt elküldtem a véglegest. SMITH: Nem lehet, haver. Az utolsó pillanatban közbejött egy vacsora.
Ködösítettem. Igaz. De mindenben stimmelt, és remélhetőleg véget… CULEEN: Csodás! Ismerem a csajt? És ha nem, akkor mikor találkozhatok vele? Már jó régen nem hoztál haza lányt. Basszus! Egy egyenes kérdés. Nem… két egyenes kérdés, és egyikre sem tudok válaszolni anélkül, hogy ne húzzuk és húzzuk tovább, míg végül bevallom neki az igazat. Ami lehetetlen. Egyből elpárolgott a jó hangulatom a bűntudat miatt, hogy hazudnom kell a legjobb barátomnak, a lány bátyjának, akit várok. SMITH: Egy régi barát, akivel nemrég találkoztam újra. Sörözzünk inkább vasárnap? Lehalkítottam a telefonomat, a konyhaasztalra hajítottam, olyan pocsékul éreztem magam, mint a rágógumi, amelyik az ember cipőtalpára ragadt. Szép kis barát vagyok. Az egyik pillanatban még áradoztam magamban, milyen szoros kapcsolat fűz Cullenhez, és milyen remek fickó, a másikban pedig szemrebbenés nélkül hazudok neki magamról és a húgáról. Visszatereltem a figyelmemet a salátára, de valahogy már nem érdekelt az egész. Az előbb még olyan büszke voltam a főztömre, és alig vártam, hogy megosszam Evie-vel. Most viszont egy sötét felhő lebegett a fejem felett, amit nem voltam
képes elűzni. Bármilyen rózsaszínre festettem is a képet alig öt perccel ezelőtt, az volt az igazság, hogy csaltunk. A félrevezetés és az ámítás mind olyasmi, amit utálok egy emberben. Felkaptam a telefonomat, el sem olvastam Cullen válaszát, csak gyorsan bepötyögtem egy üzenetet Evie-nek. Bármit tettem is eddig, szarul fogom érezni magam, és Evie látogatása miatt mindketten rettenetesen éreznénk magunkat. Jobb lesz inkább lemondani az egészet, mielőtt még rosszabb lenne a helyzet. A kezemben tartottam a telefonomat, és kezdett elönteni a rettegés. Felvillant a kijelző, elolvastam Evie válaszát és felnyögtem. EVIE: Ki mond le egy randit három perccel a megbeszélt időpont előtt? Szó szerint itt állok a házad előtt, seggfej. Tényleg, kicsoda? Megfeszült az állam, és válaszoltam neki. SMITH: Bocsánat! Gyere fel! Szóval elkúrtam. Már megint. Valahogy túlélem a mai estét Evie-vel, majd azt füllentem neki, hogy össze kell varrni a mirepoix készítése közben szerzett sebeimet, és minden rendben lesz vele. Aztán holnap majd visszatérnek a dolgok a régi kerékvágásba Evie-vel, mert nem akarom olyan emberként élni az életemet, aki elárulja a barátját. De nem tudtam elhallgattatni azt az idegesítő kis hangot a fejemben, amelyik azt suttogta: „könnyű azt mondani”.
TIZENEGYEDIK FEJEZET Evie Ez nem randi. Mély lélegzetet vettem, nem hagytam, hogy az alsó ajkam megremegjen. Nem lehetek szomorú. Nem lehetek dühös. Pedig az voltam. De egyúttal zavarodott is. És sértett. Smith a nyitott ajtóban állt, összeráncolt homlokkal tornyosult fölém. A felső ajtófélfába kapaszkodott, a pólója felhúzódott egy pár centit, és kivillant a feszes, izmos hasa. – Szia! – sóhajtotta pár másodperces csönd után. Nem hívott be a lakásba. Csak ott állt, és úgy meredt rám, mintha maga sem tudná, hogy mit kezdjen velem. – Ha zavar, hogy itt vagyok, akkor nyugodtan sarkon fordulok és hazamegyek. – Ahol egy nagydoboz sós-karamellás jégkrém és a kedvenc tévésorozatom új évadja várt. – Te kértél meg rá, hogy jöjjek ide, emlékszel? – Nem akarom, hogy elmenj! Elnézést kérek az sms-em miatt. – Mi folyik itt, Smith? – Gyere be! Mindjárt elmagyarázom. Visszalépett a küszöbről, és elindult befelé, gondolom, azt várta, hogy kövessem. Én pedig természetesen meg is tettem. Pár éve jártam nála utoljára. Legutóbb akkor, amikor együtt
lógtam a bátyámmal, és beugrottunk hozzá pár percre. A lakás pontosan úgy nézett ki, ahogyan emlékeztem – tágas, chicagói mércével mérve, rendezett és férfias. Sárgásbarna faparketta és sötét fabútorok. Fekete-fehér fényképek lógtak a falon a családjáról és a városról, amelyet annyira szeretett. Smith megtorpant az étkezőben, és a hajába túrt. Azonnal távoznom kellett volna. Leszarni az egészet, közölni vele, hogy dugja fel a seggébe a viselkedését. De tudtam, hogy nem fogom megtenni. Tudom, hogy azt mondtam, csak egy orgazmust akarok, amelyet nem én okozok magamnak, de ez nem volt teljesen igaz. Mert Smith megadta ezt már nekem. Egy csodálatos, világrengető, lepedőmarcangoló orgazmust – a szájával –, és még mindig bizseregtem az emléktől, de most már többet akartam. Az egész élményt akartam, és elég makacs nőszemély vagyok. Ha a fejembe veszek valamit, akkor nem nyugszom, amíg meg nem szerzem, amit akarok. Miközben öltözködtem, készültem a nem igazán randira, nem bírtam elfojtani a szívemben éledező reményt. Ismerve Smitht, valószínűleg személyesen akart lehordani a sárga földig a kudarcba fulladt csábítási kísérletem miatt, csak hogy lássa lángba borulni az arcomat és hallja remegni a hangomat. Hát én meg leszarom. Nem fogok bocsánatért esedezni, könyörögni neki, amikor magyarázatot követel majd. Sült csirke és pirított zöldség illata szállt be a konyhából, és korogni kezdett a gyomrom. Smith vacsorát főzött? – Lelépek, ha nem vágsz bele hamarosan – bukott ki belőlem.
Már így is túl sokat áldoztam fel a büszkeségemből ennek a férfinak a kedvéért. Lehet, hogy egyszer már kirúgott az ágyából, és nem kell semmit mondania, ha nem akar itt látni. Mihelyt kényelmetlenül vagy hívatlan vendégként érzem magam, búcsút intek, és elhúzom innen a csíkot.
TIZENKETTEDIK FEJEZET Smith – Ne menj el, kérlek! A szavak kibuktak a számon, mielőtt megakadályozhattam volna, pedig tudtam, hogy el kellene őt engednem. De bármennyire is kellett volna ez ahhoz, hogy megőrizzem az ép eszemet, nem bírtam látni a fájdalmat Evie szemében. Én hívtam őt ide. Evie semmivel sem érdemelte ki a szemét viselkedésemet azon kívül, hogy elfogadta a meghívást. Arról már nem is beszélve, hogy nyilvánvalóan ugyanannyira várta ezt az estét, mint én Cullen sms-e előtt, mert kicsípte magát, és halálosan szexin festett. Fekete átkötős ruhája kiemelte az alakját, és viszketett a tenyerem a vágytól, hogy megérintsem a testét. Evie visszabámult rám, lerítt azt arcáról a határozatlanság. – Nem igazán tűnik úgy, mintha társaságra vágynál… – Néha egy pöcs vagyok. Elég régóta ismerjük egymást ahhoz, hogy ezzel mindketten tisztában legyünk – feleltem bárgyú vigyorral. – De esküszöm – emeltem fel három ujjamat ünnepélyes fogadalomként –, hogy az este további részében jól fogok viselkedni. Szóval itt maradnál, kérlek? Nagyon sokat jelentene nekem.
Nem is sejtettem, mennyire igazak a szavaim, egészen addig, amíg Evie lassan bólintott, és elöntött a megkönnyebbülés. – Rendben! Ha biztos vagy benne. – Az vagyok. Nem voltam az. Ami azt illeti, szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy ez rossz lépés, legalábbis hosszú távon. Ez az egész küszködés csak még rosszabb lesz majd. Ha ma este jól mennek a dolgok, akkor csak még jobban akarom majd Evie-t. Vissza kellett fojtanom a nevetést már magától a gondolattól is, hogy ez egyáltalán lehetséges. Evie olyan volt, mint a szappan a bőrömön, szorosan rám tapadt, és szart sem tudtam tenni azért, hogy lerázzam magamról, azon kívül, hogy hagyom, hadd menjen ez a valami a saját útján. A csalódottságát látva azonban rádöbbentem erre-arra. Evie fontos volt a számomra, és minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy élvezze ezt az estét. Majd holnap vezeklek miatta. – Megbocsátod nekem, hogy olyan seggfej voltam? – kérdeztem gyengéden. Bólintott, és az alsó ajkát harapdálta, ami a szájára vonzotta a tekintetemet. Ösztönösen a karomba vontam, és egy hosszú percre szorosan magamhoz öleltem őt. A nyakam köré fonta a két karját, egymáshoz simult a testünk, és csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó érzés. Mint amikor a kulcs beleillik egy zárba. A sötétség végleg szétfoszlott, elmúlt a magány, amely eddig osztályrészem volt, és olyan boldogság maradt utána, amilyet évek óta nem éreztem már. Ellen kellett állnom a kísértésnek, hogy még szorosabban magamhoz öleljem, és vadul csókoljam őt. Amikor
közelebb nyomult hozzám, merev bimbóit a mellkasomhoz szorította, hirtelen biztos voltam benne, hogy ő is hasonlóképpen érez. Basszus! Összeszorítottam a fogaimat, hogy elnyomjak egy nyögést, mert életre kelt a farkam, és izzott a vérem. Szinte ösztönösen megfeszültek az ujjaim, megmarkolták a derekát, mire fojtott nyöszörgés szakadt fel Evie torkából, és a hangra mintha villám csapott volna belém. Én húzódtam el elsőként, mert tudtam, ha most nem teszem meg, akkor soha. – Alig várom, hogy megkóstold, mit főztem vacsorára – mondtam, és imádkoztam az erekció isteneinek, hogy adjanak nekem tízpercnyi nyugalmat. – Sült csirke lesz tepsis kukoricakenyérrel és töltelékkel. Ki volt pirulva az arca, és a megbántott kifejezést boldog vigyor váltotta fel. – Csodásan hangzik. Visszakísértem az étkezőbe, és intettem, hogy foglaljon helyet. – Töltesz bort, amíg tálalok? – Hát persze. Kimentem a konyhába, és kitálaltam a vacsorát. Csak pár percet vett igénybe, de mire visszatértem, Evie kitöltötte a bort, és átrendezett pár dolgot az asztalon. – Oké, mi a különbség? – kérdeztem kuncogva. – A kések helye a jobb oldalon van – felelte, és pajkosan rám kacsintott. – És nem véletlenül hívják ezt itt középső asztaldísznek. Az asztal közepére kell tenni. De be kell
vallanom, Mr. Hamilton, hogy le vagyok nyűgözve. Ezt mind a kedvemért csináltad? Vállat vontam, és letettem a tányérokat az asztalra. – Ki más érdemelné meg jobban, mint egy barát, akit ezer éve ismerek és kedvelek, nem igaz? Elhalványult kissé a csillogás a szemében, ahogy újra helyet foglalt. – Pontosan. Barát. És, khm, kösz! Nagyszerűen néz ki. Ahhoz képest, milyen értelmes fickó vagyok, néha kimondottan idiótán tudok viselkedni. Próbáltam éreztetni vele, hogy milyen különleges, de ehelyett azt közöltem vele, hogy ez egyáltalán nem egy randi. Rosszul fogalmaztam, és eddig csúfos kudarcot vallottam a kísérleteimmel, hogy tökéletessé tegyem ezt az estét. – Kóstold meg a csirkét! – kértem, hátha elfelejti, milyen seggfej vagyok, ha elég finom az étel. Evie levágott egy apró falat húst, és a szájába vette. Nem is tudtam, milyen fontos számomra a reakciója, míg halkan fel nem nyögött. – Szent szar, ez finom! Olyan szaftos és puha – mormogta. Jóleső borzongás futott végig rajtam, és megkóstoltam egy falatot, hogy megbizonyosodjam róla, nem szórakozik-e velem. – Igazad van! Nem is rossz, ha dicsérhetem magam. Pamtől kaptam a receptet. Egyszerre kóstoltunk végig mindent a tányéron, és megosztottuk egymással a véleményünket. A vacsora zökkentőmentesen zajlott, hála istennek, és dugig lettünk, mire végeztünk.
– Mi lenne, ha legközelebb én főznék? Van egy csodálatos bárányreceptem, amelyik… – Evie pislogott, és elharapta a mondat végét. – Nem mintha lenne legközelebbi alkalom, de… Játszadozni kezdett a szalvétájával, és megfogtam a kezét. – Evie, nem kell óvatoskodnod! Szeretek veled lenni, és ez végső soron az én ötletem volt. Szívesen vacsoráznék újra veled! Evie összefonta az ujjainkat, és a szemembe nézett. – Akkor miért próbáltad lemondani a randinkat? És miért voltál olyan szomorú hangulatban az elején? Valami rosszat tettem? A szabad kezemmel eltoltam magam elől a tányért, és közelebb hajoltam hozzá. Itt volt az ideje bedobni az igazságbombát. – Nem. Te az égvilágon semmit nem tettél. Ami azt illeti, egész nap az estét vártam. A bátyád küldött egy sms-t. Megkérdezte, nincs-e kedvem elmenni vele inni, és hazudnom kellett neki. Utálok hazudni. Bűntudat felhősítette el Evie tekintetét, és lassan bólintott. – Én is. De mi az alternatíva? Nem lóghatunk együtt, vagy… talán esetleg elárulhatnánk neki? Morcosan megráztam a fejemet. – Még azt sem tudjuk, hogy mi ez az egész, Evie. Ha elmondom neki, és a dolgok nem fejlődnek tovább onnan, ahol most vagyunk, akkor csak feldühítjük azzal, hogy lefeküdtem a kishúgával, amikor az gyakorlatilag meg sem történt – egyelőre, tette hozzá az agyam –, vagy pedig magában már össze is házasít bennünket, amikor ezt mindketten csak alkalmi
kapcsolatnak szánjuk. Magam sem tudtam, hogy én minek éreztem egyáltalán. Az alkalmi az egy olyan múlandó kifejezés. De, a pokolba is, nem tagadhattam, hogy hevesen zakatolt a szívem, és nem csupán a várakozástól, hogy több időt tölthetek Evie-vel. Hanem a félelemtől is. Halálosan megrémített, hogy bevallottam magamnak, mennyire magányos vagyok – és azt, hogy Evie milyen érzéseket ébresztett bennem. Szerencsémre úgy tűnt, hogy ő ezt nem vette észre, mert beleegyezően bólogatott. – Alkalmi. Benne vagyok. És igazad van. Nem gondoltam végig ebből a szempontból, de nem árulhatjuk el neki. Soha. A bátyám nagyon aggodalmaskodó és konzervatív gondolkodású. Elég lenne egyetlen „randi”, és állandóan arról faggatna téged, hogy mikor szándékozol tisztességes asszonyt csinálni belőlem. Mindennap együtt dolgozunk, és ez a fajta nyomás lehetetlenné tenné a hatékony munkát. – Szóval, ezzel válaszoltam a kérdésedre. Nem mondhatjuk el Cullennek. Most talán végre te is felelhetsz az enyémre – simogattam meg szórakozottan a hüvelykujjammal a tenyerét. – Miért jöttél be a szobámba aznap éjjel? Annyira fennakadtál ezen a szüzesség-dolgon, hogy egyszerűen csak meg akartál szabadulni tőle? – Mi? – kérdezte, és értetlenül pislogott. – Nem teszem meg. Nem én leszek neked az első. – Nem vagy az. Úgy értem, nem voltál az – jegyezte meg óvatosan. – Várjunk csak, hogy mi? – Jeges hidegség öntötte el a véremet
a tudatra, hogy volt valaki más előttem. Legszívesebben megöltem volna azt a gazembert, kivertem volna belőle a szart, pedig azt sem tudtam, hogy ki az a fickó. – Ostobaság volt. Egy pasi, akivel elmentem egy randira tavaly. És borzalmas volt, már ami az első éjszakát illeti. Összerándult a gyomrom. – Ezt hogy érted? Nem élvezted? Evie megrázta a fejét. – Egy kicsit sem. Meg akartam ismételni az egészet. – Megismételni? Evie vállat vont. – Maggie barátnőm szerint volt értelme. Semmi értelme nem volt elmagyarázni Evie-nek, hogy az ember csak egyszer veszítheti el a szüzességét. Egyértelműen látszott rajta, hogy határozottan céljául tűzte ki a kielégítő szexuális tapasztalat megszerzését, és átkozott legyek, ha ez nem ébresztett bennem tiszteletet iránta. Tétovázott, de láttam, hogy lüktet az ér a nyakában. – És nem is tudom. Azt gondoltam, hogy jó lesz… veled. Annyira izzott a feszültség a levegőben, hogy remegett a keze az enyémben, és felállt a farkam. De én ragaszkodtam hozzá, hogy válaszoljon a kérdésemre, ezért most csak magamat okolhatom. – Szóval még mindig akarod? Velem? Szóra nyitotta a száját, hogy feleljen, de aztán becsukta, és csak igenlően biccentett. Dübörgött a vér a fülemben, ahogy próbáltam összeszedni magam. Szóval Evie azt állítja, hogy ebben a pillanatban, ha le
akarnám söpörni a tányérokat az asztalról, és hülyére kefélni őt, akkor benne lenne a dologban. És tőlem, az alantas hímtől bárki is elvárná, hogy tartsam magam az idióta fogadalomhoz, amelyet alig egy órája tettem magamnak, hogy nem fekszem le vele? A szex nyilvánvalóan csak bonyolítaná a dolgokat, és éppen most állapodtunk meg abban, hogy maradunk az egyszerű helyzetnél. A lazánál. Az alkalminál. Előrehajoltam, és a tenyerembe fogtam az arcát. Mi lehetne lazább egy csóknál? Egy után majd megállunk…
TIZENHARMADIK FEJEZET Smith Villámcsapás. Ilyen érzés volt megcsókolni Evie-t. Adrenalinsokk száguldott végig az ereimen, minden sejt egyszerre kelt életre a testemben. Olyan puhák voltak az ajkai, hogy erőt kellett vennem magamon, hogy ne mélyesszem bele a fogaimat erősen. Ő viszont nem fogta vissza magát. Az egyik másodpercben még mindketten az asztalnál ültünk, a következőben pedig Evie lecsúszott a székéről, át félig az enyémre, és hozzám simult. Két kézzel beletúrtam a selymes hajába, ő pedig felnyögött. A hangja egyenesen a farkamba vándorolt, ami még jobban megkeményedett. Egy futó pillanatig eltűnődtem, vajon belehalok-e, ha az összes vér ott gyűlik össze, de aztán Evie az ölembe ült, és többé már nem érdekelt az egész. Ha holtan esek össze, akkor legalább mosollyal az arcomon teszem. Kényszerítettem magam, hogy eleresszem a haját, de csak azért, hogy felszabadítsam a két kezemet, és eltoljam magunkat az asztaltól. A manőver egészen új távlatokat nyitott meg, és két kézzel megmarkoltam Evie kerek seggét. Levegő után kapott, ami csak felbátorított, hogy még jobban szorítsam.
Hirtelen elhúzódott tőlem pár centire. – Smith – mormogta, végighúzta az ujja hegyét a számon, aztán ismét rátapasztotta az ajkait. Minden izom megfeszült a testemben, felkészülve rá, hogy felálljak Evie-vel a karomban, és bevigyem őt a hálószobába, de maradt még egyetlen működő agysejtem, és az dühös parancsszavakat ugatott. Vissza! Egy lépést se tovább! Fogadalmat tettél! De az a fogadalom már olyan távolinak tűnt, elködösítette a pusztítás, amelyet Evie Reed vitt véghez az ágyékomban. Mély lélegzetet vettem az orromon keresztül, próbáltam összeszedni az erőmet, hogy elhúzódjak, de ekkor Evie végisimított a nyelvemen az övével, és ezzel egyidőben a farkamhoz dörzsölte a punciját. Szorosabban belemarkoltam a seggébe, és mozgatni kezdtem őt a farkamon, míg végül magától kezdett mozogni, vonaglani rajtam, és kétségbeesett kis nyöszörgések szakadtak fel a torkából, amitől eltűnt az önuralmam maradéka is. Az összedörgölődzés kiszívta belőlem a lélegzetet, és egy másodpercig nem hallottam mást, csak a zakatoló szívverésemet. – Smith! Kérlek! – mormogta Evie a számba, majd elakadt a hangja, és ez forró vággyal öntött el. A fogadalmak azért vannak, hogy megszegjük őket. Ráadásul senki sem várhatta el tőlem, hogy elutasítsak egy ilyen ajánlatot. Hozzám dörgölőzött a nő, akiről két hete
ábrándoztam, forrón, nedvesen, készen állva a farkamra. És ő a legjobb barátod húga. Cullen gondolatára – a hazugságokéra, amelyeket már mondtam neki, a hazugságokéra, amelyeket mondani fogok – megdermedtem. Beletelt egy másodpercbe, hogy Evie észrevegye, már nem csókolok vissza, és megállapodtak kutakodó kezeim, de akkor felnyögött. – Neeeee! – motyogta, miközben elhúzódott. – Ne gondolj a bátyámra, Smith! Már nem vagyok gyerek. Felnőtt nő vagyok, jogom van élni a saját életemet és döntéseket hozni. – Közelebb hajolt, és a mellkasomnak szorította a csodás mellét, mintha csak bizonyítani akarta volna az igazát. A szemébe néztem, és elfojtottam egy frusztrált nyögést. Olthatatlan vágytól piroslott az arca, a haja összekócolódott az ujjaimtól, az ajkai duzzadtak voltak és nedvesek. Soha életemben nem akartam még annyira kefélni, mint most. Perzsgett a vérem. Minden ösztönöm azt parancsolta, hogy fejezzem be a munkát, amelyet elkezdtem. Hatoljak mélyen abba az édes kis punciba, amíg Evie a nevemet sikoltja, én pedig felrobbanok benne. De amíg nem tudom, hogy mi ez a dolog kettőnk között; amíg nem tudom, hogy ajánlhatok-e többet Evie-nek, mint eddig bármelyik nőnek az életemben; addig ellen kell állnom, mert helytelen együtt vacsorázni és megcsókolni a legjobb barátom húgát. Előre megfontolt szándékkal ágyba vinni őt anélkül, hogy fogalmam lenne róla, mi történik majd ezután, az teljesen megbocsáthatatlan. Ha Cullen helyében lettem volna, és Evie lenne Pam?
Letépném Cullen tökeit, ha egyáltalán megfordulna a gondolat a fejében. Lüktetett egyet a farkam, aztán elejtett egy árva könnycseppet, amikor finoman megpaskoltam Evie fenekét, és lecsúsztattam őt az ölemből. – Szeretném, ha maradnál még egy kicsit, Evie! Megennéd a desszertet. Megnéznénk egy filmet. De nem feküdhetünk le egymással. Most nem. Egyelőre nem. Nincs visszaút, ha átlépjük ezt a határt, és biztosnak kell lennem abban, hogy érdemes vagyok az ajándékra, amelyet nekem akarsz adni. – És mindketten képesek leszünk megbirkózni a következményekkel. Ezt az utolsó gondolatot azonban megtartottam magamnak, mert nem akartam, hogy Evie Cullen testvéri oltalmazását okolja, amiért meghátráltam. Az az igazság, hogy egy részemnek időre volt szüksége, távol Evie hatósugarától, hogy józanul gondolkodhassak. Természetesen nem valamelyik derék alatti részemnek, de valahol a koponyámban tudtam, hogy Cullen csak egy része a problémának. Az elcseszett gyerekkorom – a vándorlás egyik nevelőcsaládtól a másikig, míg végre örökbe fogadtak – űrt hagyott bennem ott, ahol a bizalom lakott. Túl sokszor hagytam, hogy megnyugtasson egy meleg ölelés és egy gyengéd szív. Engedtem feléledni magamban a reményt, és aztán, amikor már éppen azt hittem volna, hogy minden rendben lesz, ismét elragadták azt tőlem. Új család. Új problémák. Egy idő után egyértelművé vált számomra, hogy a remény ellenség. De legalább soha nem fogsz csalódni. Smith Hamilton hitvallása az emberi kapcsolatokat illetően.
Szóval elég könnyű volt távolságot tartanom magam és a nők között, akikkel lefeküdtem. Nem érdekelt, ha pár hét elteltével kiszálltak, mivel én soha sem szálltam be igazán. Evie-vel ez nem volt opció. Vagy benne leszek, vagy nem, mert kedvelem őt. Nagyon is. Sokkal jobban, mint valaha is hittem volna. És a legkevésbé sem akartam fájdalmat okozni neki. – Nagyszerű ember vagy, Smith! Nem lánykérést várok, tudod. Csak azt akarom, hogy te legyél az első szeretőm – mondta lágyan. Az a szó, hogy „első”, arra utalt, hogy lesznek még majd mások is utánam, és a gondolattól forró késként hasított belém a féltékenység. Alig bírtam megállni, hogy azt ne mondjam, „baszódj meg!”, és azonnal a magamévá tegyem őt ott helyben. El akartam felejtetni vele, hogy léteznek egyáltalán más férfiak is. Már a gondolat elég volt ahhoz, hogy kijózanítson, és helyrebillentse az agyamat. – Szeretnék együtt lógni veled, Evie. Csak azt akarom, hogy egy kicsit több időt töltsünk együtt, de amíg fogalmunk sincs, hogy pontosan mi is ez kettőnk között, addig meg kell maradnunk a barátságnál! Képesek leszünk rá? – kérdeztem, és mohón figyeltem az arcát, hogy leolvassam róla, vajon túl sokat kérek-e. Evie lassan bólintott, és reszkető kézzel beletúrt a hajába. – Azt hiszem, ez tetszik. Én… én is jól éreztem magam. És egyértelműen szeretnék több időt együtt tölteni veled! És nem árulunk el semmit Cullennek, rendben?