– Rendben! Evie kiment a fürdőszobába, és hálás voltam az átmeneti haladékért, miközben rendet raktam a konyhában. Kemény lesz, de éreztem némi megkönnyebbülést is. Legalább kicsivel több időt tölthetek Evie-vel, és egyelőre ez is elég. * * * Három órával később azonban, amikor néztem, ahogy elhajt, már messze nem volt elég. Ismét eljutottam a tűrőképességem határáig. Miután megnéztünk egy romantikus vígjátékot – Evie választotta – és egy drámát – azt meg én –, végül összebújva végeztük a kanapén. Jóval elmúlt már éjfél, és semmi mást nem akartam, csak bevinni őt a hálószobámba, és addig csókolni, amíg letűnik az álmosság az arcáról. Ekkor azonban Evie bizonyult az erősebbnek kettőnk közül, mert felállt, nyomott egy könnyed puszit az arcomra, aztán összeszedte a holmiját. – Igazán kellemes este volt, Smith. Köszönöm! – Szinte teljesen sikerült elfojtania a szomorúságot, miközben kikísértem, és beült az autóba. – Küldj egy sms-t, miután hazaértél! – kértem, és megpaskoltam a kocsi tetejét. Eljutottam egészen a nappalimba, mielőtt lehúztam a cipzárt, és megmarkoltam a farkamat. – Baaaasszus! – nyögtem, mert annyira sajgott az ölem, hogy szinte fájdalmas volt az érintésem. Lehanyatlottam a kanapéra, az arcom alig pár centire landolt attól a helytől, ahol Evie az előbb ült, és belélegeztem a
samponja illatát. Összeszorítottam a szememet, és elkezdtem izgatni a farkamat. Hosszú, könnyed mozdulatokkal, amíg bírtam, aztán gyorsabban. Lepergettem magam előtt az összes korábbi ábrándképemet Evie-ről, és perverz fantáziával töltöttem ki a réseket. A végeredmény a világ legjobb pornófilmje lett, és olyan hevesen zakatolt a szívem, hogy hallottam a dübörgését, miközben kivertem magamnak. – Azt akarom, hogy elélvezz bennem, Smith! – suttogta Evie, miközben meglovagolt, egyre gyorsabban és gyorsabban. Két ujját a csiklójára szorította, és gyengéden körözni kezdett, miközben felnyársalta magát a kemény farkamon, tövig magába fogadott. Összerándult a puncija, először finoman, aztán egyre erősebben, megmerevedtek a mellbimbói, és hátravetette a fejét. – Igen, igen! Az „igen” nagyon is helyénvaló volt, mert én is közel jártam. Megfeszültek az izmaim, és kőkemény lett a farkam. Egy másodperc múltán a nevét nyögtem, és fehér fény villant a szemhéjam mögött, ahogy erőteljes lövellésekkel a hasamra élveztem. Még mindig levegő után kapkodtam, amikor csipogott a telefonom, és megjelent a kijelzőn Evie sms-e. EVIE: Sikerült. Krisztusom, akkor már ketten vagyunk! Halkan felnevettem vagy inkább felnyögtem, és felkaptam egy marék papír zsebkendőt a kávézóasztalról. Megtisztálkodtam, aztán gyorsan válaszoltam neki.
ÉN: Hamarosan találkozunk. Hirtelen főbe kólintott, hogy az sincs elég hamar, ha már holnap láthatom őt. Nem is tudtam, hogy éhezem, amíg nem kaptam kóstolót Evie-ből.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET Evie – Mi van ma veled? – kuncogta Cullen, és zavartan rám meredt. Lehervadt a mosoly az ajkamról. – Semmi. Totál hazugság volt. Még mindig teljesen fel voltam dobva a hétvégi „talán randim” után Smithszel. Maggie szerint nem volt randi – csak két barát majdnem megkefélte egymást, miközben együtt lógtak –, de nem értettem egyet vele. Képtelenség volt figyelmen kívül hagyni a kettőnk között vibráló vonzalmat. Így aztán hétfőn reggel ott ültem az irodában, a lábam az asztalon, és magamban dúdolok. Cullen megcsóválta a fejét. – Jó ilyen vidámnak látni téged. Smith rám mosolygott. – Lefektettek a hétvégén, vagy mi? Majdnem lenyeltem a nyelvemet. – Ne merészelj válaszolni erre a kérdésre! – figyelmeztetett Cullen felháborodott arccal, mire kitört belőlem a nevetés. Smith ritkán mutatta meg a játékos oldalát, de imádtam látni, ki is valójában, és hogyan gondolkodik. Az ez után következő esemény igazán kínosan érintett.
– Ha már a szexnél tartunk, mi újság az új hölgyeddel? – kérdezte Cullen. A torkomban dübörgött a szívem. Smith lazára vette a figurát. – Semmi különös. – Ne légy szemérmes! Azt mondtad, valaki megjelent a múltadból… szóval, ki az illető? Smith egy pillanatra a szemembe nézett, aggodalmat olvastam le az arcáról. – Csak alkalmi kapcsolat – felelte, miután visszafordult a bátyámhoz. – Nálad nem mindig az, haver? – jegyezte meg Cullen széles vigyorral. Egy perccel később sikerült kivonnom magam a beszélgetésből, motyogtam valami kifogásfélét, hogy meg kell csinálnom valamit, de egész délelőtt egyfolytában ez a megjegyzés járt a fejemben. Ez a valami pontosan az akart lenni. Alkalmi kapcsolat. Mit számít, ha Smith más nőkkel is találkozgat? De, istenemre, számított! Nem tudtam kiverni a fejemből. Ha folytatom ezt a dolgot Smithszel – találkozgatok, flörtölök vele, megcsókolom őt –, akkor vajon nem teszem ki magam az évszázad szerelmi csalódásának? Ittam még egy korty kávét a termoszomból, aztán megnyitottam a tervezőprogramot, hogy átnézzem a kampányanyagot, amelyet a múlt héten fejeztem be. Nézegettem a képeket a tavaszi kollekcióhoz készült bokszerszerű bugyikról és kombinékról, és bármennyire fájt is
a szívem, amiért Smith ilyen rossz hírű, a gondolataim pikánsabb témákra terelődtek… Nedves lett a bugyim a gondolatra, ahogy Smith telt, érzéki szája olyan kifejezéseket formál, mint csipkés fűző, szív alakú kivágás és fodrozás. És ahelyett, hogy ugratott volna a túlságosan bonyolult kávé miatt, amit rendelni szoktam, mint Cullen, Smith megjegyezte, hogy mit szeretek. Tripla vaníliás jeges kávé szójatejjel és tejszínhab nélkül. És minden különösebb felhajtás nélkül letette a poharat az asztalomra. Nem csinált ügyet belőle. Nem várt érte köszönetet. Azért tette, mert ezt akarta, tudta, hogy boldoggá tesz vele. Ilyen egyszerű volt az egész. Megmozdított valamit bennem már maga a puszta tény, hogy egy férfi hajlandó ilyesmire anélkül, hogy bármit elvárna érte cserébe. Az volt az egészben a legnehezebb, hogy a futó együttlétünk után nem a szex járt elsősorban a fejemben. Az intimitás volt az, ami igazán hiányzott. Az, ahogyan Smith a karjaiba zárt, szorosan a mellére ölelt – olyan szorosan, hogy éreztem a teste melegét, hallottam a szíve dobogását. Hiányzott az, amilyen óvatosan bánt velem, a gyengédség, amelyet éreztem, amikor az ujjai a bőrömet simogatták, vagy amikor a fülem mögé simítottak egy hosszú hajtincset. Már régóta nem éreztem ilyen közelséget férfival. Lehet, hogy az elején csak a szexről szólt, de valami többé fejlődött. Nem csak szexet akartam, ahogyan eredetileg gondoltam. Nem, egy férfit akartam. És Smith volt az a férfi. Marjorie, a közös recepciósunk/titkárnőnk bedugta a fejét az irodába, és elfojtottam a vágyat, hogy legyezni kezdjem az
arcomat. – Jól érzed magad, Evie? Kissé ki vagy pirulva – jegyezte meg, oldalra biccentette a fejét, és úgy tanulmányozott a kék szemével, mintha bele akart volna látni a lelkembe. Tökéletes titkárnő volt. Az épület összes bérlőjének dolgozott, ő volt a kapocs, amelyik mindent egyben tartott. Szuper összeszedett és egy igazi szervezőzseni, de néha, mint például most is, azt kívántam, bárcsak egy picit kevésbé jó megfigyelő lenne. Megköszörültem a torkomat, és az arcomra szorítottam a kezemet. – Ja, én, ah… beugrottam ebédszünetben az edzőterembe jógaórára. Elég sok időt kihagytam, így aztán kissé kimelegedtem tőle. Marjorie belépett az irodába, és letett az asztalomra egy dossziét. – Ó, ez klassz, melyik edzőterem? Valóban, melyik edzőterem? A hazug ember hamar lebukik. – Nos, nem is igazi edzőterem edzőterem. Ismered azokat az ideiglenes éttermeket, amelyek csak úgy megjelennek itt-ott a városban? Vannak ilyen ideiglenes jógaórák is ott. Olyan titkos cucc, valószínűleg ezért nem hallottál még róla. Vagy talán azért, mert csupán az én túlságosan is élénk fantáziámban léteztek? – Ó, ez olyan klasszul hangzik. Mikor tartják a következőt? Elmegyek veled. Kissé hisztérikus nevetés szakadt ki belőlem, de köhögéssel álcáztam.
– Látod, pont ezt a lényeg! Az ember soha nem tudhatja előre. Egyszer csak… meghirdetik. Összeráncolta a homlokát, és nyitotta a száját, mintha tovább akart volna faggatni, de úgy látszik, meggondolta magát. – Érdekes. Hát, azért mindenképpen folytasd! Szinte ragyogsz tőle. Kisietett az irodából, én pedig előreroskadtam abban a másodpercben, ahogy becsukódott mögötte az ajtó, és hangos nyögéssel az asztalba vertem a fejemet. Smith nem is tartózkodott a helyiségben, mégis képes volt kárt csinálni. A bátyám már észrevette, hogy furán viselkedem, és még a recepciósunk is rájött, hogy valami nem stimmel. Ha Smith és én nem szexelünk – méghozzá hamarosan –, akkor tuti egy gumiszobában kötök majd ki. Felkaptam a dossziét, és egy időre sikerült belefeledkeznem a munkába. Kitaláltam az új koncepciót a reklámkampányhoz, és átmentem a másolószobába, hogy felnagyítsam a kinyomtatott képeket, aztán feltegyem a falra, hogy összehasonlíthassam az utolsó változattal, és lássam, eléggé különböznek-e, de azért össze is illenek-e egymással. Éppen kivettem a még meleg papírt a másolóból, amikor libabőrös lett a karom. Egy másodperccel később meleg kezek siklottak a derekamra. – Nincs kedved csábító főnököt és pajkos titkárnőt játszani velem? Smith lélegzete csiklandozta a fülemet, és azonnal megkeményedtek a bimbóim. – Eressz el, Smith! Mi lesz, ha…?
– Marjorie és a bátyád konferenciabeszélgetést folytatnak a tárgyalóban a folyosó végén. Legalább tíz perc, mire végeznek – mormogta, miközben a fülcimpámat harapdálta, és úgy éreztem, mintha villám hasított volna belém. Vagy gyorsabban befejezik, és az egyikük ránk nyithat. De képtelen voltam kinyögni a szavakat, mert Smith keze felcsúszott a derekamról, egyre magasabbra, míg végül megmarkolta a mellemet. Levegő után kapkodtam, és a papírlap kiesett az ujjaim közül és lehullott a padlóra. Smith a fénymásológépnek szorított, és éreztem kőkemény farkának minden négyzetcentiméterét, ahogy a fenekemnek nyomódik. Ösztönösen hozzádörgölőztem, mire egy nyögés szakadt fel a torkából. Vadul vert a szívem, miközben Smith a mellbimbóimmal játszadozott, és mozgatta a csípőjét. Nem szabadna ezt csinálnunk! Kockáztatunk, ami borzalmas következményekkel járhat. De, istenem, annyira jó érzés volt! – Kísért a tested – motyogta rekedten a fülembe. – Minden alkalommal, amikor becsukom a szememet, arra gondolok, milyen édes a puncid. Nagyot nyeltem, magam mögé nyúltam, kettőnk közé dugtam a kezemet, hogy megmarkolhassam a farkát. – Én is gondolok rád. Az enyém volt egyáltalán ez a hang? Olyan nyers volt, olyan mély, annyira vággyal teli. Keményen megszorítottam a farkát, ami megrándult a kezemben. Az egyik pillanatban még a másológéphez szorított, a következőben pedig szembefordított magával. Mogyoróbarna szeme aranylóan csillogott, ahogy lenézett rám.
– Nem is akartam bejönni ide. A férfimosdóba készültem, hogy kezet mossak, de megéreztem az illatodat, és muszáj volt követnem. Aztán itt találtalak. Az a szexi alak. Az a segg. Azok a lábak. Olyan vagy, mint egy kibaszott mágnes. Elvigyorodtam, miközben hozzádörgölőztem. – Te pedig olyan kemény vagy, mint az acél. Felmordult, lehajolt, és az ajkamra tapasztotta a száját. Tíz perc, azt mondta. Nem bírtam megállni, hogy el ne tűnődjek, vajon elég lesz-e mindkettőnknek három perc. Tudtam, hogy nekem igen. Máris közel jártam a csúcshoz. Bizsergett az egész testem, ahogy a nyelve az enyémhez simult, kemény, erőteljes lökésekkel kefélt a ruhámon keresztül. Átkaroltam a derekát, megmarkoltam a seggét, szorosan belékapaszkodtam. Egyre vadabbá váltak a csókjai, nem volt már bennük semmi gyengédség, és ezt imádtam. Ez a Smith – a vad Smith… a kockázatvállaló Smith – volt az a Smith, akit mindig csodáltam. És nem tagadhattam, hogy belőlem is kihozta ezt az oldalamat. Azt az oldalamat, amelyet túl régóta hagytam parlagon heverni. Az öléhez dörgölőztem, azt kívántam, bárcsak meztelenek lennénk. Ívbe feszült a hátam, a testem próbált megszabadulni a sajgástól. De csak egyre rosszabb lett, lefelé húzódott az érzés, kinyúlt, mint a karamella a napon. Fogalmam sem volt, mi okozta Smithben ezt a változást, hiszen a vacsoránál még úgy tűnt, ragaszkodik a tökéletes úriember szerepéhez, de tetszett ez a vakmerő oldala. Elhúztam a számat, de a dörgölőzést nem fejeztem be. – Mi lenne, ha bezárnánk az ajtót? – suttogtam, mert ez volt
az, amire kétségbeesetten vágytam. A kielégülés, amelyet csak Smith adhatott meg nekem. Felnyögött, a homlokomnak támasztotta a fejét. – Jézusom, Evie, szeretném! Fogalmad sincs, hogy mennyire. De ha mi ketten itt vagyunk zárt ajtó mögött, akkor azonnal lebukunk. Különösen, ha így sétálsz ki innen. A farka pont a megfelelő helyen döfködött, és vissza kellett nyelnem a nyögést. – Hogyan? Úgy nézek ki, mint mindig. Feszültség sugárzott a nevetéséből. – Nem. Piros és duzzadt az ajkad. Kemények a mellbimbóid, és mámoros a szemed a vágytól. Egy szóval úgy nézel ki, mint aki dugott. Bárcsak így lenne! De hirtelen hangok visszhangoztak végig a folyosón. – Szóval, akkor visszahívjuk majd zárás előtt – mondta Cullen, gondolom, Marjorie-nak. – Vége a pihenőnek. – Smith hátralépett szomorú mosollyal az ajkán, és megigazította a blúzomat. – De kölcsön kell vennem a dossziédat. Hevesen lüktetett a pulzusom, de kissé még mindig kábán bólintottam. – Hát persze. Nem tudtam, mire kellett neki, míg a farka elé nem emelte, mint egy pajzsot. Majdnem kitört belőlem a nevetés, de a szám elé kaptam a kezemet. Az ajkához emelte az ujját. – Sss! – Még egy utolsó puszit nyomott az orrom hegyére, és
az ajtó felé hátrált. – Majd később visszateszem az asztalodra – intett a dossziéval. Aztán eltűnt az ajtó mögött. Hallottam, hogy Cullennel beszél a folyosó végén, de öt teljes percet vártam, mielőtt otthagytam volna az apró fénymásolószobát. Nemcsak azért, mert nem akartam összefutni Cullennel, hanem azért is, mert ennyi időbe telt, hogy meg tudjak állni a lábamon. Smith Hamilton durva cuccot rejtegetett a nadrágja alatt. Ami azt illeti, olyan durvát, hogy muszáj volt eltűnődnöm, vajon létezik-e nő, aki képes ellenállni neki. A keze a hajamban, a kemény farka a combjaim között. Olyan sok minden megváltozott az alatt a pár lopott pillanat alatt. Akart engem. Talán ugyanannyira, amennyire én őt. És most, hogy ezzel tisztában vagyok? Bármi megtörténhet. Kész voltam harcolni a pasimért.
TIZENÖTÖDIK FEJEZET Smith A fenébe… az a csók, apám! Az agyam azonnal lejátszotta a jelenetet, és megigazítottam a farkamat a nadrágomban. Jézusom, néha eltűnődtem azon, vajon kilazult-e egy kerekem, vagy mi, mert akkor sem tehettem volna nehezebbé önmagam számára a helyzetet, ha akartam volna. Arról már nem is beszélve, hogy a meggondolatlan lépésemmel kockára tettem mindent, ami jó volt az életemben – az állásomat, a kapcsolatomat Evie-vel és a barátságomat a bátyjával. Mi lett volna, ha Cullen ránk nyitja az ajtót? Az összes lehetséges reakciója végigfutott az agyamon, és megrándult az arcom. Az biztos, hogy vér folyt volna: az enyém, Cullené vagy mindkettőnké. De valamiért képtelen voltam leállítani magam. Végem volt, mihelyt megláttam odabent Evie-t a fénymásoló fölé hajolva, ahogy a fehér fogaival az alsó ajkába harapott. Mintha robotpilóta üzemmódba kapcsoltam volna. A testem felé mozdult, mintha túlvilági gravitációs erő vonzott volna. Összeszorítottam a fogaimat, dühösen doboltam magam előtt az asztalon.
Kész kínszenvedés volt olyasvalakivel tölteni az időt, akit annyira kedveltem, mint Evie-t; jobban akarni őt, mint bármi mást az életben; és képtelennek lenni arra, hogy megszerezzem. Úgy éreztem magam tőle, mint egy drogos. Ingerültnek, vágyakozónak és kissé kétségbeesettnek. Ismeretlen volt számomra ez az érzés. És egy csöppet sem tetszett. Mi lenne, ha megadnám magam neki? Akár már ma este. Mi lenne, ha most azonnal küldenék Evie-nek egy sms-t, és megkérném, hogy találkozzunk a lakásomon munka után, és vessünk véget a közös nyomorunknak? És mi lenne holnap, amikor visszatérünk ahhoz, hogy csak barátok vagyunk? Elfojtottam a keserű nevetést, és megdörzsöltem az arcomat. – Itt vannak a számok, amelyeket kértél – mormogta egy férfihang. Adam, az asszisztensem, egy igazán kedves fickó, az asztalom mellett állt egy dossziéval a kezében. Annyira másra figyeltem, hogy nem is hallottam, hogy bejött. – Kösz, igazán hálás vagyok! – Minden további megjegyzés nélkül elvettem tőle a dossziét, aztán egy perc elteltével felnéztem, amikor rádöbbentem, hogy még mindig ott ácsorog. Megköszörülte a torkát, és idegesen toporgott. – Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de jól vagy? Olyan furán nézel ki az utóbbi időben. Nem látszol betegnek, csak… stresszesnek. Talán figyelmetlennek. – Feltolta az orrán a szemüveget, és vállat vont. – Nem kell elmondanod nekem, ha nem akarod, csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem
dolgozol túl keményen, vagy esetleg van valami teher, amelyet levehetek a válladról. Becsuktam a dossziét, és nagyot fújtam. – Ja, bocs! Remélem, nem viselkedem túlságosan nagy seggfejként! – Végiggondoltam a lehetőségeket, és a féligazságot választottam. – Nehéz összeegyeztetni az itteni munkámat a tanácsadóival, amelyet a Sophiánál végzek. Adam felhúzta az orrát. – Biztos, hogy ennyi az egész? Nem szoktad hagyni, hogy ennyire lehúzzon a munka. – Rendben, az igazság az, hogy a munka jól megy, szóval emiatt nem kell aggódnod. Egy nő jár állandóan a fejemben. Kedvelem őt, és ő is kedvel engem, de egy csomó szarság áll az utunkban. Be kell vallanom, hogy egyre jobban idegesít a dolog. Megkönnyebbült mosoly ömlött el Adam arcán, és rájöttem, hogy mégsem olyan tökéletes a pókerarcom, mint hittem. Szegény Adam attól félt, hogy elbocsátom, vagy valami ilyesmi. Egyedül az én hibám, biztosan úgy mászkáltam az irodában, mint aki bármelyik pillanatban lekaparja a karmaival a fák kérgét és üvölteni kezd. Nem menő. Ráadásul az új munkám miatt az utóbbi időben nagyon kevés időt töltöttem itt. – Ide hallgass, főnök! Nekem is van barátnőm, és egyfolytában piszkál, hogy még nem húztam gyűrűt az ujjára. Nagyon megviseli az ilyesmi az embert – vallotta be Adam, és látszott rajta, mennyire megrázza még az eljegyzés gondolata is. – Hívj fel nyugodtan, ha bármikor szívesen meginnál egy sört
munka után, hogy kieressz egy kis gőzt. Mindig benne vagyok az ilyesmiben. Bólintottam és rávigyorogtam. – Lehet, hogy szavadon foglak. Kösz! Adam kihátrált az irodámból, és becsukta az ajtót, én pedig ismét magamra maradtam a gondolataimmal. Majdnem megkértem, hogy jöjjön vissza, mert a gondolataim átkozottul összezavartak. Kell lennie valami logikus magyarázatnak! A mindennapos közös munka Evie-vel elhomályosította az agyamat. A citrusos illata, amely beleégett az orromba, a nevetésének a hangja, amikor igazán jó kedve volt, a munka iránti szenvedélye – mindez olyan nyomot hagyott bennem, amelyet nem tudtam kitörölni. A fenébe, még azt is szerettem nézni, ahogy hozzájárult a cég sikeréhez. Élvezte a szép holmikat, és büszke volt a munkájára, amely vonzóbbá tette az online megjelenésünket. Tetszett, hogy amikor inspirációra volt szüksége, akkor átlapozta az anyagmintákat, megsimogatta a finom csipkéket, játszadozott a puha szaténnal, szépen sorba rakta az apró gyöngygombokat, amíg eszébe nem jutott a következő briliáns ötlet. Fiatal volt, de intelligens, és hihetetlen volt figyelni, ahogy arra használta az istenadta tehetségét, hogy valami jót alkosson a világban. Összességében sokkal érdekesebb volt a Sophiánál végzett munkám a számolgatásnál és a statisztikánál, amellyel a szüleim cégénél foglalkoztam. Megszólalt a mobilom, és felkaptam anélkül, hogy megnéztem volna, ki hív, mert örültem, hogy eltereli valami a figyelmemet.
– Hamilton – mormogtam, és belelapoztam a dossziéba, amelyet Adam behozott az imént. – Smith? Arabella Christianson vagyok a Château Prive-tól. Megmerevedtem, és az asztali naptáromra pillantottam. Basszus! Összerándult a gyomrom. Arabella butikjai voltak a Sophia legújabb, legszínvonalasabb kiskereskedelmi partnerei. Holnapra beszéltük meg, hogy megvitatjuk, hogyan növelhetnénk a szállításokat. Arról már nem is beszélve, hogy volt egy sötét folt a közös múltunkban. Csak nyugi! – Helló, Arabella, örülök, hogy hallok felőled! Remélem, nem kevertem össze a napokat? – Eléggé biztos voltam benne, hogy ez történt. Adam rendben tartotta a naptáramat, de el sem tudtam képzelni, hogy Arabella valamilyen jó hír miatt hívna egy nappal korábban, rossz hírekre pedig egyáltalán nem voltam vevő. – Nem, áll a holnapi megbeszélés, de nem tudtam, téged hívjalak-e fel vagy Cullent – felelte jéghideg hangon. – Gondjaim vannak a közösségi médiáért felelős igazgatótokkal. Vagyis Evie-vel. A francba! Megköszörültem a torkomat, kihúztam magam, máris azon járt a fejem, hogyan fojthatnám el a lángokat. Az jó hír, hogy Arabella engem hívott fel elsőként, nem Cullent. A rossz hír pedig, hogy nem tudtam, képes leszek-e segíteni Evie-nek. – Mi a gond? – Nos, tegnapra ígérte, hogy elküldi az új reklámkampány első változatát, de még mindig nem kaptam meg. Aggódom, hogy ha
egy ilyen egyszerű határidőt sem vagytok képesek tartani a közös reklámunkat illetően, akkor hogyan tudjátok majd időben leszállítani a megrendelt termékeket, ha növeljük a mennyiséget. Minden másodperccel egyre élesebb lett a hangja, világos volt, hogy felhergelte magát. – Amikor Cullen azt mondta, hogy terjeszkedni fog, és gyorsabban kihozza majd az új kollekciókat, akkor megbíztunk a szavában. Tizenhét boltomban készítik elő a prémium helyeket az új kollekciónak, miközben beszélünk. Ha azok a helyek üresen maradnak, amikor meg kellene érkeznie a szállítmánynak… – Nem maradnak – vágtam közbe, mielőtt megfenyegethetett volna. A személyes problémáinkat régen félretettem. Azért voltam itt, hogy segítsek Cullen cégének pénzügyileg ismét sikeressé válni, nem pedig azért, hogy hagyjam felbosszantani magam, és meg kelljen védenem Evie-t. De a fenébe is, Evie jó munkát végzett. Kizárt, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjon egy határidőt! Egész múlt héten figyeltem, ahogyan tett-vett az irodában, magában motyogott erről a kampányról. Valami bűzlik, és a végére fogok járni. – Arabella, nem tudom pontosan, mi történt, de ki fogom deríteni. Evie a legfelelősségteljesebb ember, akit ismerek, szóval biztos vagyok benne, hogy van valami magyarázat a dologra. Adj nekem tizenöt percet, hogy utánanézzek, és aztán visszahívlak, rendben? Egy másodpercig azt hittem, hogy letette a telefont, de aztán
dühösen felsóhajtott. – Rendben! Tizenöt perc! – csattant fel, aztán bontotta a vonalat. Baromi jó! Bedugtam a telefont a zsebembe, és indultam egyenesen a lifthez. Hála istennek a Sophia irodája csak hétperces sétára volt innen. Amikor odaértem, Evie az irodában állt, háttal az ajtónak, szemben a hátsó fallal, amelyet beborítottak a csodás fehérneműt viselő nők képei. Szemet gyönyörködtető volt a sok szín és a képek elrendezése, és egy pillanatra magával ragadott a látvány. – Szia, Smith, minden rendben? Kissé elpirult, amikor találkozott a tekintetünk, és egy pillanatig hallgattam, ahogy felvillant előttem a csókunk emléke. – Ah, ja! Várj! Nem. – Megdörzsöltem az államat, és intettem neki, hogy üljünk le. – Nézd, az előbb hívott fel Arabella Christianson. Azt mondta, hogy tegnap el kellett volna küldened neki a kampányanyagot. Evie összeráncolta a homlokát, kifutott minden vér az arcából. – Nem. Nem így van. Itt van a jegyzeteimben… – Megfordult, és beletúrt az asztalán heverő papírhalmazba, kihúzott egy lapot és feltartotta. – Ma üzletzárásig kell leadnom. Még van egy pár órám. Elém csúsztatta a papírt az asztalon. Valóban, a dátum és az időpont ott állt rajta Evie elegáns kézírásával, kétszer aláhúzva. Eddig jó, de sokra nem megyek vele. Arabella még mindig azt
hiszi, hogy a tegnapban egyeztek meg. – Sejtettem. Soha nem késel el semmivel, és tudom, hogy milyen keményen dolgoztál ezen. E-mailben vagy telefonon egyeztettetek? – A fenébe! Szinte biztos vagyok benne, hogy telefonon. – Evie hátrapillantott a válla fölött, aztán visszafordult felém, és olyan sebezhetőnek látszott, mint még soha életében. – Szívás lesz, ha ez rossz fényt vet ránk, mert őszintén szólva már két napja készen vagyok vele. Csak vártam az utolsó pillanatig, mert ideges vagyok, hogy esetleg nem fog neki tetszeni. – Az lehetetlen. Ismerem Arabellát. – Arabella? – Evie elhallgatott, összehúzta a szemét. – Mi történt? Van valami, amit tudnom kellene? Megköszörültem a torkomat. – Régen történt. – És nem olyasmi volt, amit meg akartam volna osztani Evie-vel – valaha is. – És, most már idősebb és bölcsebb vagy? – Még jobban összehúzta a szemét, és éreztem, hogy összerándul a gyomrom. – Igen, és ami még fontosabb, megtanultam visszafogni magam. – Mit akar ez pontosan jelenteni, Smith? – Azt jelenti, hogy nem kell aggódnod miatta! – Ez a része igaz is volt. – Miért aggódnék? Nincs közöttünk semmi, igaz? – Az igazság az, hogy van közös múltunk. Hadd tisztázzam ezt vele! Attól félek, hogy régi sérelmeket dédelget, és ez az egész egyáltalán nem rólad szól. Evie elkerekedett szemmel rám meredt, az arcáról sugárzott a
kíváncsiság. – Együtt voltunk egy ideig. És lehet, hogy azért akar szabotálni téged, hogy engem büntessen. Megoldom. – Azt már nem! Nem te fogod megvívni az én csatáimat. És miféle kapcsolatotok volt? – Szimplán fizikai. – A szavak keserű ízt hagytak a számban. Utáltam ezt bevallani Evie-nek, de nem fogok hazudni neki. – Lefeküdtél vele? – Ahogy már mondtam, régen történt. Gyűlöltem magam, mihelyt elhagyták a szavak a számat. Csalódás villant fel Evie szemében, de gyorsan el is tűnt. Pár másodpercig mindketten hallgattunk, és nagyobb seggfejnek éreztem magam, mint amilyen valójában voltam. Lassan megcsóváltam a fejemet, és egy hosszú pillantást vetettem a falon lévő kollázsra. – Ha Arabellának nem tetszik, amit kitaláltál, akkor egy kibaszott idióta, Evie. Ez briliáns! És az is volt. Evie megtalálta a tökéletes összhangot az érzéki és ízléses között, minden fotó a legelőnyösebb oldaláról mutatta a darabokat. Egy body különösen megragadta a figyelmemet, és oldalra biccentettem a fejemet, elképzeltem benne Evie-t. – Az a szín csodásan mutatna a bőrödön – mormogtam lágyan, suttogva. – Olyan csod… – Kurvára borzalmasan festene abban a cuccban – csattant fel mögöttem egy éles hang. – Fújj, Smith! Ne merd elképzelni a kishúgomat abban a szarban, vagy mindkettőtöket kirúglak! – tette hozzá Cullen, és kettőnk közé lépett. Céklaszínre sötétedett Evie arca, de sikerült megőriznem a
nyugalmamat. – Ez egy szép szín, haver – vágtam oda neki vigyorogva. – Nagyszerűen menne a hajához. Ne szard össze magad! Cullen felmordult, aztán vállat vont. – Nem érdekes. Akkor is undorító. Egy órán belül meg kell beszélnem veletek a gyártás beindítását, szóval tegyétek szabaddá magatokat, rendben? Evie feltartotta a hüvelykujját, én pedig bólintottam. – Rendben! Cullen sarkon fordult és távozott, máris teljesen máson járt az esze, úgy tűnt, el is felejtette, hogy magam elé képzeltem a húgát egy barackszínű bodyban. Ez azonban nem segített Evie-n és rajtam, mert bűntudatosan egymásra néztünk. – Kiderítem, meg tudom-e győzni Arabellát – törtem meg a feszült csendet. – És ha nem, akkor se izgulj! Tudom, hogy mindent elfelejt, mihelyt meglátja ezt itt. Evie hálásan rám mosolygott, és búcsút intett. Az ajtóhoz léptem, de nem bírtam megállni, hogy meg ne forduljak. – Akkor is szuper dögösen néznél ki abban a fehérneműben. Csak mondom. Egy szaténbugyi suhant el az arcom előtt, és az ajtófélfának csapódott. Visszanéztem, Evie pedig dühösen meredt rám. * * * Hazaértem, és éreztem, hogy kezd fájni a fejem. Nagyot fújtam, leültem az ágyamra. Csak egy kibaszott percre volt szükségem. A hajamba túrtam, úgy éreztem, mintha egy tonnás súly nyomná a vállamat.
Benyúltam az éjjeliszekrény fiókjába, és előhúztam egy elnyűtt papírlapot egy ismerős borítékból. Gyűröttek voltak a papírlap szélei, a tintát kifakította az idő. Bár felélesztette bennem a nem túl kellemes kezdeti idők emlékét, egyúttal azonban valahogy vigaszt is nyújtott. Négyéves koromban egy szál – kinőtt és viseltes – ruhában hagytak ott ezzel a papírral a kezemben egy belvárosi orvosi ügyelet parkolójában. Szórakozottan simogattam a szinte olvashatatlan macskakaparást. Semmire sem emlékeztem a korábbi életemből, és a nevelőanyám szerint ez jó is volt így, de én nem voltam benne biztos. Még a szomorú emlékek is segíthettek volna összerakni a kisgyerekkorom darabkáit. Az ismeretlen múltam okozta seb minden egyes évvel csak tovább fekélyesedett, egyre szélesebbé és mélyebbé vált a szakadék. Ürességként tátongott bennem, amelyet az életemben semmi nem volt képes betölteni – pedig igyekeztem, higgyétek el! Ital. Nők. Gyors kocsik. Mindent kipróbáltam. Most már beletörődtem, hogy ezzel az űrrel a mellkasomban kell élnem. Leszegtem a fejemet, belevetettem magamat a munkába, hogy azzal kárpótoljam magam a belőlem hiányzó darabkáért. Mi mást tehettem volna? Visszatettem a papírt a helyére, tudtam, hogy mélyebbre kell ásnom, hogy megtaláljam a kiutat.
TIZENHATODIK FEJEZET Evie Közhelyes vagyok. A rút kiskacsa, aki elveszítette a babahájat, és túljutott a kamaszkor idétlenségén, de még mindig túlságosan gyáva ahhoz, hogy elhiggye, gyönyörű hattyú vált belőle. Nagyot sóhajtottam, még egyszer ellenőriztem magamat a tükörben. Lehet, hogy nem tetszett, amit láttam benne, de ez butaság, igaz? Smith vonzónak talált. A szexi nőt látta bennem, akit fel akart fedezni, aki okos, tehetséges és szórakoztató. Azt mondta, gyönyörű lennék abban a barackszínű, csipkés fehérneműben. A csábító alsóneműk piacán dolgoztunk, de soha nem ringattam magam abba az ábrándba, hogy egyszer majd én fogom viselni valamelyiket egy férfi, pláne nem Smith kedvéért. Leszarom! Sarkon fordultam, felkaptam a retikülömet, és kilibegtem a lakásomból. Soha nem fogom megtudni, ha meg sem próbálom…
TIZENHETEDIK FEJEZET Smith Találkozzunk a Saint Germaine étteremben péntek este hétkor! Még egyszer elolvastam az Evie-nek küldött üzenetemet, hogy ellenőrizzem az időpontot, aztán az órámra pillantottam. Öt perccel múlt hét. Evie mindig pontos volt, mindenhová inkább a megbeszéltnél korábban érkezett, így kezdtem azt hinni, hogy átvert. Csigalassúsággal telt a munkahét. Miután tisztáztam a dolgokat Arabellával, amiben sokat segített, hogy Evie reklámkampánya átütő sikert aratott, semmi más dolgom nem maradt, mint az unalmas visszaszámolás. Ami túl sok szabad teret hagyott az agyamnak arra, hogy Evie-re gondoljak. Arra a csókra a fénymásolószobában, és főleg a ma esti randevúnkra. Kényelmesen elhelyezkedtem a híres étterem sarokbokszában, és ismét az ajtóra néztem. Ha lesz egyáltalán randevú. Evie igent mondott, amikor pár napja elküldtem neki az smst, de talán észhez térítette és elbátortalanította Cullen múltkori reakciója. Egy csöppet sem hibáztatnám érte. Én is átkozottul kínosan éreztem magam miatta. De annyira elfajultak a dolgok,
hogy már nem érdekelt. Majd akkor foglalkozunk Cullennel, ha eljön az ideje. Egyelőre csak azt tudtam, hogy valami történik köztünk Evievel. Valami különleges. Valami, amit még soha nem éreztem. Valami, ami egyszerre volt érdekes és őrjítő. Valami, ami esetleg elhallgattathatja a démonokat a fejemben, amelyek az suttogták az éjszaka sötétjében, hogy engem nem lehet szeretni, és egyedül maradok egész életemben. Talán esetleg… – Szia! Felnéztem, és Evie állt az asztal mellett krémszínű blúzban és fekete bőrszoknyában, amely úgy illett rá, mint egy második bőr. Bonyolult kontyba fogta össze a haját, és legszívesebben kitéptem volna belőle a csatokat, hogy lássam, amint azok a göndör tincsek a vállára omlanak. Egy pillanatra megállt a szívverésem, és felálltam. – Csodásan nézel ki – mormogtam lágyan, és lehajoltam, hogy megpusziljam az arcát. Megragadtam az alkalmat, hogy belélegezzem az illatát, és azonnal felállt tőle a farkam. – Köszönöm! – felelte kissé szégyenlős mosollyal. – A szoknyát egy kissé túlzásnak érzem… elég kihívó, de arra gondoltam, miért ne venném fel? Valóban, miért is ne? Ellenálltam a vágynak, hogy végigsimítsak az ujjaimmal a puha bőrén, és belemarkoljak a seggébe, ehelyett inkább intettem neki, hogy üljön le. – Bárcsak engednéd, hogy legközelebb elmenjek érted! – mondtam, és helyet foglaltam vele szemben. – Miután többször is majdnem lebuktunk? – horkantott fel. –
Amilyen szerencsénk van, Cullen véletlenül éppen akkor ugrana be hozzám, amikor leparkolsz a ház előtt. Az Uber tökéletesen megfelel. De ha ma este haza akarsz esetleg vinni… Elharapta a mondat végét, izzott a tekintete, és viharsebesen vert a szívem. – Asszonyom, ahánlhatok vahamit inni? – kérdezte a lehető legerősebb, leghamisabb francia akcentussal a pincér, aki varázsütésre megjelent az asztalunk mellett. Evie rápislogott, összeráncolta a homlokát. – Elnézést, mit mondott? A pincér elmosolyodott, de érződött a hangján némi ingerültség, amikor válaszolt. – Azt kéhdesztem, hogy mit hoszhatok inni? – Ugyanolyan ellenszenves volt az akcentusa, mint az imént, de Evie ezúttal megértette, hogy mit akar, mert a pincér oldalra tartott kisujjal el is mutogatta, hogy iszik-e valamit. – Ah, hát persze! Egy… – Evie felém pillantott, én pedig vállat vontam, és felemeltem a skót whiskys poharamat. Én megmenekültem a hamis akcentustól, mert még a bárpultnál megrendeltem az italomat, szóval magának kellett kérnie. – Egy pohár chardonnay-t kérek! A pincér mély meghajlással kétrét görnyedt, majdnem beverte a fejét az asztal sarkába, mire megrándult Evie arca. – Egy pillanat, ész hoszom asz innivalóhát – közölte, aztán sarkon fordult és elballagott. Evie döbbenten nézett utána, aztán felém fordult. – Szent szar! – mormogta, aztán kirobbant belőle a nevetés. Mindig is imádtam ezt a nevetést. Az egész teste
belerázkódott, és zengett tőle az egész étterem. A jelek szerint azonban nem mindenkit nyűgözött le vele. A pár asztallal arrébb ülő vendégek szemrehányó pillantással végigmértek bennünket. Vigyorogva feléjük emeltem a poharamat, aztán nagyot kortyoltam az italból. Baszódjanak meg! Ha Evie ragadós nevetése nem kápráztatja el őket, akkor nyilvánvalóan a dzsungelben nőttek fel. Evie végre abbahagyta a kuncogást, a ziháló mellkasára szorította a kezét, és megcsóválta a fejét. – Jártam pár kellemes helyen életemben, de ez viszi a pálmát. Öt villa van az asztalom, Smith. Öt. Még én sem tudom, mit kell csinálni ennyivel – suttogta, és a csillogó evőeszközökre bökött. – Kicsit rosszul érzem magam. Már éppen vitába szálltam volna vele, megnyugtattam volna, hogy bárhová is megy, soha nem fog kilógni a sorból, de az az igazság, hogy le akartam nyűgözni, amikor elterveztem ezt a randevút. Ez egy három Michelin-csillagos étterem, és minden magazinban szerepelt. Az első randinkon szerény sült csirkét ettünk a lakásomban, és most azt akartam, hogy Evie elájuljon. De Evie-ről beszéltünk, nem igaz? Ez egy átlagos randevúötlet volt egy átlagos nő számára. Evienek igaza volt. Csak azért érezte kellemetlenül magát, mert ez a hely nem volt elég jó neki. A zsebembe nyúltam, elővettem a tárcámat, és az asztalra hajítottam egy ötvenest. Aztán felálltam, és kinyújtottam a kezemet. – Gyere! Húzzunk el innen a francba! Zavartan felnevetett és gyanakodva végigmért.
– És hová megyünk? – Majd meglátod – feleltem, mert máris körvonalazódott egy terv a fejemben. Evie soha nem fogja elfelejteni a mai estét, és nem a Michelincsillagok vagy a puccos kaja miatt. Hanem azért, mert ez a randi rólunk szól, csakis rólunk kettőnkről. * * * – Azt hittem, hogy ezt a helyet tavaly bezárták – jegyezte meg, és döbbenten rám meredt, amikor alig egy órával később behajtottam a Rap Scallion’s Bar and Grillhez. – Dehogy! Igaz, az ismerőseink közül senki sem jár már ide, mivel még mindig az egyetemisták törzshelye, de nyitva vannak, és péntekenként öt centért adják a csirkeszárnyat, és vetélkedőket is tartanak. Gyanúsan elfelhősödött a tekintete, és ebből azonnal tudtam, hogy jól döntöttem. Ebben a bárban ünnepeltük meg a huszonegyedik születésnapját. Remekül érezte magát egészen addig, amíg ki nem dobta a taccsot. Eltűnődtem, vajon már akkor is tudtam-e, hogy megváltoztak köztünk a dolgok, csak nem voltam hajlandó még magamnak sem bevallani? – Köszönöm, hogy elhoztál ide! Sok nagyszerű emlék köt ehhez a helyhez – mondta Evie, és gyengéden a mellkasomra tette a kezét. Megmozdult, hogy kiszálljon, de levegő után kapott. – Ó, istenem nézd, mi van rajtam! Azt hiszem, kissé túlöltöztem, nem gondolod? – Ne tőlem kérdezd, szerintem te mindig túl vagy öltözve, azt az egyetlen alkalmat kivéve, amikor meztelen voltál a
hotelszobámban – kacsintottam rá. – De segíthetek, ha ez annyira aggaszt. – Kibújtam a zakómból, félrehajítottam a nyakkendőmet, és Evie felé fordultam. – Először is engedjük le a hajadat. Azóta vágytam rá, hogy kibontsam a haját, hogy belépett az étterembe, és elég volt néhány gyengéd mozdulat, és a mézszínű tincsek a vállára omlottak. Addig igazgattam az ujjaimmal, amíg szexi és kócos nem lett, mintha Evie csak most kelt volna ki az ágyból. – Tökéletes – mormogtam rekedten. Evie nagyot nyelt, aztán bólintott. – Kezdetnek jó. Még valami? Lecsúsztattam a kezemet a nyakán a blúzáig, kipattintottam az első gombot, aztán pedig még egyet, míg végül kivillant a szexi dekoltázsa. Herkulesi erőfeszítést igényelt, hogy ne fúrjam a fejemet a két melle közé, és maradjak is ott egészen reggelig. Összeszedtem az önuralmam minden utolsó morzsáját, és kihúztam a blúzt a szoknyájából, kioldottam az alsó két gombot is, és megkötöttem a derekán. Csak ekkor, a holdfényben vettem észre, hogy közben előbukkant egy darabka anyag. Egy barackszínű csipke. – Ahh, a fenébe! – nyögtem. Összekapcsolódott a tekintetünk, és Evie levegő után kapott, miközben megnedvesítette az ajkát. – A-azt mondtad, hogy szeretnél látni benne – suttogta olyan halkan, hogy közelebb kellett hajolnom hozzá, hogy halljam. De még mennyire szerettem volna! Pár napja az irodában pontosan erre a fehérneműre mutattam rá. És most azt viseli. A kedvemért.
Átkozottul vékony cérnán lógott az elhatározásom, hogy nem fekszem le Evie-vel, és az a cérnaszál minden másodperccel egyre gyorsabban foszladozott. – El sem tudod képzelni, mennyire szeretném látni a többi részét is! – Ami azt illeti, olyan kemény volt a farkam, hogy képes lettem volna gyémánttá préselni a szenet. – De soha nem szállunk ki ebből az autóból, ha kioldok még egy gombot. – És az olyan rossz lenne? – kérdezte. Beharapta az alsó ajkát, ahogy mindig szokta. A hüvelykujjammal megsimogattam a kivillanó lágy anyagdarabkát, aztán elhúzódtam. – Aha! Mert elment az eszed, ha azt hiszed, hogy az első igazi szexélményedre egy autóban kerül sor. És az én eszem is el fog menni, ha ki nem szállok azonnal abból a bizonyos autóból. Kemény, durva csókot nyomtam a szájára, mert képtelen voltam ellenállni a kísértésnek, aztán kilöktem a kocsi ajtaját. – Gyere, szórakozzunk egy kicsit! Szerencsére így is lett. Kéz a kézben bemasíroztunk a Rap Scallion’sba, mintha a miénk lett volna a hely. Néhányan megbámultak bennünket a farmeres-pólós tömegből, de hamarosan mindenki visszatért a söréhez, és Evie-vel vad csatába kezdtünk a darts-táblánál. – Csak be kell találnom a közepébe, és nyertem! – jegyezte meg, és vidáman összedörzsölte a két kezét, miközben elhelyezkedett a dobás helyét jelölő vonalnál. Behunyta az egyik szemét, és kidugta a nyelve hegyét, olyan erősen koncentrált. Bár imádtam versenyezni és nyerni, mégis elöntött a
büszkeség, amikor betalált a nyíllal a tábla közepébe. Csipogott és vadul villogni kezdett a kijelző, mutatva, hogy Evie nyert, ő pedig táncra perdült. – Ó, igen, ó, igen, szuper vagyok! – kántálta, rázta a csípőjét, én pedig csak néztem, és megjátszott csalódottsággal csóváltam a fejemet. Igazság szerint egész este elnéztem volna, ahogy riszálja magát. Minden mozdulatra kivillant az a barackszínű csipkedarabka a derekánál, és olyan érzéseket ébresztett bennem, amelyeket le sem tudnék írni szavakkal. Odaléptem hozzá, és olyan mélyen meghajoltam előtte, mint a pincér az étteremben. – Gratulálok, mademoiselle! Meghívhatom egy győzelmi italra? Elvigyorodott és bólintott. – Igen, nagyon kedves! De nem Sex on the Beachet kérek. Hanem egy felest és egy sört. Visszamentünk a bárpulthoz, és megrendeltem az italunkat. Evie mosolya beragyogta az egész kocsmát, amíg várakoztunk. – Ez nagyszerű ötlet volt. Istenien érzem magam. Emlékszel a születésnapomra, a kvízre, amelyen részt vettünk? És, hogy Cullen Szexszoros Találatnak nevezte el a csapatunkat? Kirobbant belőlem a nevetés az emlékre. – Fantasztikus volt. És valljuk be, taroltunk aznap este! – Igen. Azt hiszem, akkor találkoztam utoljára Pammel. Mi van vele? A nővérem említésére eszembe jutott, hogy még nem is meséltem el a nagy hírt. – Ami azt illeti, megint terhes. Evie rámeredt, aztán a szája elé kapta a kezét.
– Tényleg? Szent isten, elképesztő a csaj! Nem tudom, hogyan csinálja. Azt hiszem, ha nekem gyerekeim lesznek, akkor muszáj lesz… Nem érdekes – zárta le a gondolatot hirtelen, és elpirult, aztán belekortyolt a sörébe, amelyet a pultos letett elé. – Nyugodtan beszélhetsz a jövőről és azokról a dolgokról, amelyeket szeretnél elérni az életben, Evie! – jegyeztem meg kedvesen. Talán azért félt bármilyen komoly dologról beszélni, mert megállapodtunk, hogy csak alkalmi lesz a kapcsolatunk. Nem kellett volna! Bár tényleg azt akartam, hogy lassan haladjunk, az elmúlt hetekben teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ez az egész olyan komoly számomra, mint még soha semmi. – Nem akarom, hogy azt hidd, hogy ha gyerekekről beszélek, akkor elvárom, hogy te legyél az apjuk, vagy ilyesmi! – nézett végre a szemembe. Sebezhetőség sugárzott a tekintetéből, és belesajdult a szívem. Közelebb hajoltam, és összeérintettem a homlokunkat. – Tudom. És bár fogalmam sincs, mi lesz ennek a vége, egy dolgot bizton állíthatok. Legszívesebben szétvernék valamit, ha arra gondolok, hogy valaki mástól lesznek gyerekeid! És baromira szar ügy, ha ez nem összeegyeztethető az alkalmi kapcsolattal. Ragyogó mosoly ömlött el az arcán, és az ujja hegyével végigsimított a számon. Ja! Baromi szar ügy. Messze mentünk. Sokkal messzebb, mint eddig bármikor, és egy részem vissza akart vonulni. Az exemmel mindig veszekedés lett a vége, ha ilyesmiről kezdtünk beszélni. Halálosan megrémített a gyerekek és a jövő
gondolata. Mi történik, ha olyan leszek, mint a saját apám, és mihelyt gyerekem lesz, kiderül majd, hogy nem akarok többé szülő lenni? Mi történik, ha rossz leszek benne, ahogyan az anyám, aki kiszállt, mihelyt nehézre fordultak a dolgok? Karen időről időre szóba hozta ezt a kérdést. És én minden alkalommal úgy éreztem, hogy ezzel megsérti a magánszférámat. Végül már tabutémának számított, és szép lassan eltávolodtunk egymástól, mivel nem maradt köztünk valódi kötelék. De Evie-vel valami megállított, amikor puszta megszokásból már éppen témát váltottam volna, és elvicceltem volna a dolgot. Most egyáltalán nem éreztem a magánszférám megsértésének. Sőt, helyénvaló volt. Mintha megszabadultam volna egy nehéz súlytól, amely hosszú ideje nyomta a mellemet. A tarkójára tettem a kezemet, és a lehető leggyengédebb csókot nyomtam a szájára. Hosszú ideig így maradtunk, egy ütemre lélegeztünk, csak öleltük egymást, és a pokolba is, nagyon jó érzés volt! Kezdtem belé esni, méghozzá nagyon gyorsan. Csak abban reménykedhettem, hogy Evie ugyanígy érez, és hamarosan kitalálhatjuk a módját, hogy bevalljuk a bátyjának. Méghozzá úgy, hogy az ne verjen éket közénk és tegyen tönkre mindent.
TIZENNYOLCADIK FEJEZET Evie Késő volt, ilyenkor általában már régen ágyban szoktam lenni, de most nem akartam, hogy vége legyen, és haza kelljen mennem. Smithszel beültünk egy apró bokszba a bárpult közelében, és próbáltam észnél maradni, bár zsongott a szívem a féltékenységétől. Miért izgatna egy férfit, hogy a nő kinek szül majd gyereket, ha csak a szex érdekelné? És főleg, a pokolba is, miért nem szexelünk éppen, ha Smitht csak ez érdekli? Ezek a kérdések foglalkoztattak, miközben beszélgettünk, és a következő adag italunkat kortyolgattuk. Hamar rájöttem, hogy ezek a gondolatok az őrületbe kergetnek. Szó szerint bele fogok bolondulni, ha továbbra is elemzem minden egyes szavát. Ehelyett inkább az előttem ülő férfira összpontosítottam. Mindent imádtam a mai estével kapcsolatban. Az asztalfoglalást abban a puccos étteremben – és azt is, hogy gyorsan meggondolta magát, és egy sokkal lazább helyre vitt el inkább, ami csak még oldottabbá tette a randevúnkat. A nevetést, a sztorizást, hogy képesek voltunk megnyílni és önmagunkat adni. Smith szemébe néztem, és rádöbbentem, hogy így idősebb
korában valami még sokkal vonzóbbá és sármosabbá tette a többi férfinál. Ő aztán nem volt egy sörvedelő, hamburgerzabáló, foci- és videójáték-őrült. Vagy talán csak annyi az egész, hogy a korombeli srácok olyan éretlenek voltak Smithhez képest. Volt családja és barátai, akik szerették őt, fontos munkája, amelyhez mindennap öltönyt vett fel, és ehhez jött még, hogy segített megmenteni a cégünket. Minden különleges és vonzó volt benne. Már önmagában irigylésre méltónak találtam az életet, amelyet felépített magának. Én általában nagyon rendetlen voltam, száraz gabonapelyhet eszegettem műanyag zacskóból munkába menet, esténként pedig azokat a szexuális tanácsadó cikkeket olvasgattam – abban a reményben, hogy ötletet meríthetek. Ja, nagy út áll még előttem! De Smith már kész volt. Üzletember, sportoló, aki élvezte a nyolc kilométeres futást hétvégenként a parkban, barát, akire számítani lehetett. Legalábbis addig, amíg be nem masíroztam a szállodai szobájába akkor éjjel, és össze nem zavartam mindent. – Szóval, szeretsz a cégnél dolgozni? Gondoltad volna, hogy valaha női fehérneműkkel foglalkozol majd? – kérdeztem. Kuncogott. – Nem. Soha. Mindig élveztem a fehérneműket, de általában azért, mert én voltam az, aki levetette őket. Erre belőlem tört ki a kuncogás. – Tényleg élvezek veletek dolgozni, de én csak a számok embere vagyok – folytatta. – Te és a bátyád igazi képzelőerővel vagytok megáldva.
– Csak a számok embere – forgattam a szememet. – Meg mellesleg milliomos, szóval, ja. A francba! Ezt nem kellett volna mondanom! Kezdett a fejembe szállni az ital. De Smith csak vállat vont. – A családom az. Szerencsém volt. – Megnyerted velük a főnyereményt. Csodálatos volt Smith családja, de reméltem, hogy nem bántottam meg ezzel a megjegyzéssel. Egy ideig egyikünk sem szólalt meg. De nem volt értelme megállni, ha már elindultam ezen az úton. – Gondolsz néha a biológiai szüleidre? Arra, hogy vannak-e testvéreid? Smith kihúzta magát. – Hát persze. – Nem néztél még utána? Nem béreltél fel magánnyomozót, vagy ilyesmi? Megrázta a fejét. – Gondoltam rá, de nem. Nem tehetem meg anyuval. Mary. Az asszony, aki magához vette, aztán örökbe fogadta Smitht, és aki egyszerűen csak anyu volt ma már. Kedves, hogy Smith ilyen figyelmes volt, Mary érzelmeit helyezte előtérbe, de ez végtére is az ő élete. Nyilván joga van tudni, honnan jött. – Akarod tudni az igazságot? – kérdezte, mire bólintottam. – Néha zavar, hogy nem tudom, és hogy az egész életem egy nagy kérdőjel. Még az olyan apróságok is, mint például egy kivizsgálás, amikor az orvos a család egészségügyi előéletéről kérdez, vagy az, hogy kitől örököltem a szemem színét.
Őrület, hogy bármennyit tudtam is erről a férfiről, még mindig képes volt meglepetést okozni nekem. A kezére tettem a kezemet. – Erre nem is gondoltam. Milyen lehet olyan családban élni, ahol senkire sem hasonlítasz. – Ja! Egyszer talán, ha a szüleim meghalnak, majd utánanézek. De, tudod, mindentől függetlenül nem hiszem, hogy bármin is változtatnék – vont vállat. – Még a kezdeti nehézségek ellenére sem. Durva volt állandóan költözni, különösen, mivel olyan fiatal voltam még, és nem értettem az egészet. Olyan nagyon akartam, hogy szeressenek, és nem bírtam rájönni, miért nem akar senki viszontszeretni. Olyan semleges volt a hangsúlya, mintha már régen maga mögött hagyta volna ezt a fájdalmat, de összeszorult a torkom, fojtogattak a könnyek a gondolatra, hogy a négyéves Smitht és a cuccait összecsomagolják, és egyik helyről a másikra hurcolják. Szerettem volna visszamenni az időben, megtalálni a szülőanyját és az apját, és jól fejbe vágni őket. Lehet persze, hogy azért tették, mert nem tudtak többé megfelelő életet biztosítani a számára, de ez a jelenlegi érzelmi állapotomban nem számított. Csak az számított, hogy Smith szenvedett, és én ennek már a gondolatát is gyűlöltem. – A szüleim igazán csodálatosak – folytatta, észre sem vette a bennem dúló csatát. – És a kapcsolatom Pammel és a családjával talán a legjobb dolog, ami életemben történt velem. Semmiért nem cserélném el a világon! Egyetértően bólintottam. Cullennel mi is ilyen közel álltunk egymáshoz, és ezt a köteléket soha semmi nem szakíthatja el.
Legalábbis remélem. Ittam egy kortyot, és próbáltam nem belemerülni ebbe a gondolatba. Ha Cullen rájön, mi folyik Smith és köztem, és ez tönkreteszi a kapcsolatunkat, akkor nagy bajban leszünk. Mi ketten egy család vagyunk, és képesek leszünk túljutni ezen is. Cullen és Smith kapcsolata jobban aggasztott. Bármilyen közel álltak is egymáshoz, Cullennek még mindig nehéz volt elfogadnia, hogy felnőtt nő vagyok. Biztosan azt fogja gondolni, hogy Smith kihasznált, ami szinte vicces, figyelembe véve, hogyan kezdődött ez az egész nem is tudom, mi, kettőnk között. – De abban biztos vagyok, hogy a múltam sok kárt okozott bennem, és valószínűleg jelentős mértékben meghatározza a felnőttkori kapcsolataimat is. Nem fogok hazudni, Everleigh – nézett a szemembe. – Másképpen érzek veled kapcsolatban, mint bármikor korábban, de még nem tudom, hogy ez mit jelent. Nem vagyok fehér lovag, és lehet, hogy képes leszek elszúrni ezt az egészet. Megértem, ha meggondoltad magad, és inkább kiszállnál. Istenem, tényleg alig pár hét telt el azóta, hogy bemásztam Smith ágyába? Olyan sok minden változott azóta és olyan gyorsan. Milyen fura, hogy akkor egyetlen célom volt csak: újra átélni az első szexuális élményt. Megtapasztalni az első orgazmust egy férfival, és elérni, hogy Smith legyen a pasi a farok másik végén, aki megadja nekem ezt. Milyen gyorsan megváltozott mindez. Persze, még mindig azt akartam. Ami azt illeti, minden egyes nappal egyre jobban. De most, hogy a reményeinkről, álmainkról és a családunkról beszélgettünk? Azon kaptam
magam, hogy azt kívánom, bárcsak ez lenne az életem! Smith és én, ahogy megbeszéljük a napunkat, nevetünk dartsozás közben, és megosztjuk egymással az életünket. Veszélyes dolog, és vigyáznom kell magamra. De nem fogok visszatáncolni. Még nem. – Mondjak le a mókáról? Azt már nem! – feleltem, és igyekeztem lazának tűnni, hogy Smith ne vegye észre, milyen sokat jelent számomra ez az egész. Azt állította, hogy nem fehér lovag, de az a Smith, akit én ismertem, azonnal meghátrálna, ha rájönne, milyen hatalma van felettem. Nekem annyi, ha és amikor ez a dolog véget ér. De ezt még nem tudhatja meg. Próbáltam kevésbé intim témára terelni a beszélgetést, hogy levegőhöz jussak, ezért rávigyorogtam, és előkaptam egy ötdolláros bankót a retikülömből. – Mi lenne, ha választanánk pár dalt a zenegépből? Felálltam, vártam, hogy Smith csatlakozzon hozzám, aztán elindultunk a sarokban tornyosuló szörnyeteg felé. Benyelte a pénzt, és végignéztük a listát, találunk-e olyan számokat, amiket mindketten szeretünk. – Ó, istenem, emlékszel erre? – böktem R. Kelly „Remix to Ignition” című dalára, és egy pillanatra lehunytam a szememet, amikor felhangzott a zene. – Hogyan is felejthettem volna el? Voltál vagy tízéves, és állandóan ezt énekelted a hajkefédbe. Baromi vicces volt – felelte Smith, és csillogott a szeme a nevetéstől. – A baromi vicces alatt csodálatosat értesz, ugye? Mert szerintem elképesztően jól csináltam. Felé hajoltam, és hangosan énekelni kezdtem R. Kellyvel,
miközben Smith vonyított a nevetéstől. Jó érzés volt. Túl jó ahhoz, hogy véget érjen. Akár katasztrófa lesz a vége, akár nem, elhatároztam, hogy végigcsinálom ezt Smithszel, és kiderítem, hová vezet. Ha összetörik a szívem, akkor Maggie és a doboz jégkrém majd ott lesznek, hogy megvigasztaljanak. Meg kell elégednem ennyivel.
TIZENKILENCEDIK FEJEZET Smith Három héttel később – És az előbb kaptunk egy hatalmas megrendelést a Sakstól. – Cullen előrehajolt, az asztalra könyökölt, és csodálkozva csóválta a fejét. – A Sakstól. Smith, tudod te, milyen régóta vártam már egy megrendelést a kibaszott Sakstól? Helyeslően felvontam a szemöldökömet, beleharaptam a hatalmas marhahúsos szendvicsembe, és próbáltam nem követni Evie mozdulatait a szememmel. – Arról már nem is beszélve, mekkora siker az új kollekciónk minden egyes kiskereskedőnél – folytatta Cullen, belekanalazott a halászléjébe, és rám vigyorgott. Pontosan négy perce ültünk le ebédelni, amikor Evie besétált a kis delikátboltba pár utcasaroknyira az irodától. Még nem vett észre bennünket, de kétség kívül észre fog. Csak azt reméltem, hogy megkönyörül majd rajtam, és elhárítja a meghívást, hogy csatlakozzon hozzánk. Új, méretre készült nadrágkosztümöt viselt, amelyik kiemelte a csípője vonalát. Éppen elég volt megőrizni az akaraterőmet minden áldott nap az irodában, amikor a bátyja is a közelben
tartózkodott. Az viszont maga volt a pokol, ha mindannyian egy helyiségbe kényszerültünk. – Ha pusztán a számokból indulunk ki, akkor még a legoptimistább előrejelzéseinket is túlszárnyaljuk, szóval ez csodálatos! – jegyeztem meg, és beletemetkeztem a krumplisalátámba, ahogy Evie elhaladt az asztalunk mellett. Átkozott szerencsénk volt, mert elkapta a pillantásomat, miközben Cullen figyelmét elterelték a levesében úszkáló osztrigakekszek. Hozzám hasonlóan Evie is nyilvánvalóan ugyanolyan kényelmetlenül érezte magát a gondolattól, hogy kínos hármasban költse el az ebédjét, mert csak odaintegetett nekem, és kihúzta a csíkot az ajtón. – Nem is lehetnék boldogabb! – vigyorgott Cullen. – Nagyon köszönöm, hogy a segítségünkre siettél! Ti ketten Evie-vel mindent megváltoztattatok. Én és Evie. Visszagondoltam az elmúlt pár napra. Tényleg csak három hét telt volna el, amióta elmentünk a Rap Scallion’sba és dartsoztunk? Hónapoknak tűnt. Közben mindennap láttuk egymást a munkában, és aztán szinte minden este is. Még ha csak egy gyors koktélra futottunk is össze Evie jógaórája után a város másik végén, vagy megleptem őt, és beugrottam hozzá Pamhez menet egy futó csókra. Kétszer átjött hozzám filmet nézni. Kétszer elmulasztottuk a film felét, mert smároltunk a kanapén mint a tinédzserek. És kétszer vonaglott a kezem alatt, amikor elélvezett. A farkam megrándult a nadrágomban, ahogy felidéztem Evie
forróságát. Az illatát. Azt a kurvára szűk… – Komolyan, a kishúgom szinte tüzel! – mondta Cullen büszke mosollyal az arcán. Majdnem megfulladtam a marhasülttől, csak egy jó nagy korty víz segítségével bírtam lekényszeríteni a falatot kiszáradt torkomon. – Mi? – kérdeztem vissza, zakatoló szívvel próbáltam megszabadítani az égő légcsövemet a szendvicsem maradékától. Cullen összeráncolta a homlokát, és kirobbant belőle a nevetés. – A közösségimédia-cucc, amit összeállított. Csatáznak érte a butikok. Mindegyik saját reklámkampányt akar Evie-től, és telerakják vevőcsalogatóként a kirakataikat a fényképeivel. Normálishoz közelire lassult a szívverésem, és feszült mosolyt kényszerítettem az arcomra. – Ja, tényleg jól csinálja! Igazság szerint annyira jól, hogy a forgalmunk növekedését nagyrészt neki köszönhettük. Ezt már a hét elején is mondtam Cullennek, de a bűntudatom megakadályozott benne, hogy most is megismételjem. Attól féltem talán, hogy túlságosan sokat dicsérem Evie-t? Túlságosan barátságosan viselkedem vele? Vagy nem elég barátságosan? Az az igazság, hogy kezdett nagyon elegem lenni ebből. Valaminek változnia kellett, méghozzá hamarosan. Nem elég, hogy állandóan állt a farkam, még a lelkiismeretemmel is folyamatosan csatáznom kellett. Csalónak éreztem magam. Itt ebédelek Evie bátyjával, és képtelen vagyok másra gondolni,
mint hogy Evie-ben matatnak az ujjaim, és elakad a hangja, amikor elélvez. Nem menő. Egy csöppet sem menő. Sikerült fulladozás nélkül befejeznem az ebédemet, de végig megmaradt a rossz íz a számban. Minden szinten szar alaknak éreztem magam, mire visszatértünk az irodába. Amiért rossz barát voltam, amiért gyakorlatilag ügyet sem vetettem Evie-re a delikátboltban, amiért nem dicsértem fennhangon a munkáját, mert nem akartam, hogy Cullen gyanút fogjon. Megfogadtam magamban, hogy a következő hétvégét arra szánom majd, hogy jelentős döntéseket hozzak Evie-vel és a saját életemmel kapcsolatban. Eddig valahogy sikerült megtartóztatnom magam, de kizártnak tartottam, hogy ez sokáig így marad. Minden alkalommal, amikor kettesben voltunk, csupán egy hajszálnyira voltam tőle, hogy elveszítsem az önuralmamat, és éreztem, hogy „hús-vér barátom” hamarosan cserben fog hagyni. Legalább valami elképzelésem kell hogy legyen arról, merre haladnak majd tovább a dolgok, mielőtt ez megtörténik. Hirtelen ötlettől vezérelve odaszóltam Cullennek, hogy menjen előre. – Beugrom még egy kávéért. Odafönn találkozunk. A figyelmét addigra már elterelte egy sms, amelyet kapott, így csak intett, és eltűnt a dupla ajtó mögött. Bementem a szomszédos kis kávézóba, és megrendeltem Evie kedvencét, meg egy csokis kekszet. Totál irracionális izgalmat éreztem, amikor pár perccel
később kiléptem a liftből az irodánkba, és egyenesen Evie asztalához léptem. Éppen telefonált, de odaintett nekem, mosoly játszott az ajkán. – Igen, Linda. Teljesen megértem. És egyet is értek, a bíbor remekül festene a zöld mellett, ezért ezt is fogjuk majd használni a következő fotósorozatnál. Letettem a kávét Evie asztalára, és kivettem a kekszet a zacskóból. Felragyogott az arca, és összeértek az ujjaink, amikor kivette a kezemből. – A hősöm vagy – lehelte, és ellágyult a tekintete valamitől, amit nem tudtam pontosan nevén nevezni. Annak is éreztem magam. Pontosabban szólva kibaszott szuperhősnek. Mi volt ebben a nőben, ami miatt egy egyszerű kis mosolytól is így éreztem magam? Visszaidéztem azokat az időket, amikor fiatalabbak voltunk, és ugyanezt a mosolyt láttam az arcán. Egy forró nyári napon páran lementünk úszni a tóhoz. Egy lánnyal voltam, Annalise Bensonnal. Korán érő típus volt, és most már szégyellem bevallani, hogy csak ezt láttam benne, mert egyébként ravasz volt és totálisan sznob. Akkor már úgy egy hónapja jártunk, de még mindig csak a cicije érdekelt. Evie úgy tizenkét éves lehetett, és végre kezdett kinőni az árulkodós korszakából, ezért megengedtük neki, hogy velünk jöjjön. A vízben úszkált, miközben Cullen a haverjaival beszélgetett a parton. Annalise-zel a sekély vízben smároltunk, amikor meghallottam, hogy Evie felkiált. Olyan gyorsan elhúzódtam Annalise-tól, hogy majdnem seggre esett, annyira igyekeztem
Evie segítségére sietni. Kiderült, hogy megvágta a sarkát egy éles kövön, és annyira vérzett, hogy össze kellett varrni a sebet. Ahogy kivittem a karomban a partra, hallottam, hogy Annalise motyog az orra alatt. – Nem is tudom, miért kellett magunkkal hozni ezt az idétlen taknyost. Éreztem, hogy Evie megmerevedik a karomban a kegyetlen szavak hallatán, és jeges harag áradt szét bennem, ahogy belenéztem a könnyes szemébe. – Nem kellett magunkkal hozni. Azt akartuk, hogy velünk jöjjön – csattantam fel. – És lehet, hogy ügyetlen, de legalább nem egy felfuvalkodott ribanc. Annalise dühösen lelépett, magával vitte az esélyt is, hogy egyszer majd lefeküdhetek vele, de leszartam. Mert Evie azzal a mosollyal az arcán nézett rám. Miért tartott ilyen sokáig, hogy meglássam azt, amit most már láttam? És hogy a faszban fogom ezt elmagyarázni a bátyjának úgy, hogy az ne szakítson szét bennünket?
HUSZADIK FEJEZET Evie Ki léphetne valaha a nyomába? Ezen a gondolaton kaptam magam, ahogy Smithre pillantottam a szemem sarkából. Az útra összpontosított, simára volt borotválva a szuperhős profilja, erős, ügyes keze a kormányt markolta, apró mosoly játszott kemény szája szögletében. Talán megbirkóztam volna a dologgal, ha csak a külsejéről lett volna szó. A külső végül is nem minden. De nem csak ennyi volt benne. Csodálatosak voltak az elmúlt hetek. Megnevettetett, szexuálisan kielégített, neki köszönhetően fontosnak és felnőttnek éreztem magam, és ami a legjobb az egészben? Neki köszönhetően úgy éreztem, hogy meghallgatnak. Amikor beszéltem, Smith nem sms-ezett a telefonján, mint egy csomó korombeli srác. Rám nézett, és valóban meghallgatta, amit mondok, soha nem vette elő közben a telefonját. Kényelmesen elhelyezkedtem az anyósülésen, és elfojtottam egy sóhajt. Pontosan ezért ragaszkodtam annyira határozottan az elejétől fogva ahhoz, hogy kötetlen legyen a kapcsolatunk. Nem Smith kedvéért. Smith kizárólag kötetlen kapcsolatra volt hajlandó. Ami azt illeti, szerintem soha nem is volt más, csak
kötetlen kapcsolat az életében az egyetlen tartós barátnőjén kívül, és még akkor sem ejtett könnyet, amikor az véget ért. Nem, a kötetlen megjelölés nekem szólt. Azt reméltem, hogy minél többször hangoztatom ezt, annál inkább emlékeztetem magam arra, hogy csak ideiglenes az egész. Minden egyes része. Az édes randevúk és a még édesebb csókok. Smith osztatlan figyelme. Érezni magamon a kezét… és a száját. És amikor majd vége lesz, minden vissza fog térni a régi kerékvágásba. Okos lány vagyok. Akárcsak az államok fővárosát, ha sokat ismételgetem, akkor nyilván ezt is megjegyzem majd. De az agyam és a szívem között nyilvánvalóan nem volt meg az összhang, mert bár a racionális eszem elfogadta az elkerülhetetlen végkimenetelt, a szívem egészen más szinten maradt. Tele volt reménnyel és várakozással és izgalommal. Terveket és ígéreteket gyártott, és kisbabákról álmodozott. Hülye szív. Összeszorult a torkom és égett a szemem a várható fájdalomtól. Vicces, én mindig olyan óvatos voltam, de egyetlen alkalommal, amikor vállalom majd a kockázatot… Nem is volt kérdés. Ez mély sebet ejt majd rajtam. Egy tartós, kitörölhetetlen heget a szívemen. Pontosan, te buta! És már nem lehet rajta változtatni. Ami megtörtént, az megtörtént, szóval akár élvezheted is, amíg megteheted. Elhatároztam, hogy pontosan ezt is fogom csinálni, elhessegettem hát a melankóliát, és kibámultam az ablakon, néztem a mellettünk elsuhanó fákat.
– Tulajdonképpen hová megyünk? – kérdeztem, kiegyenesedtem ültömben, és Smithre pillantottam. A korábbi randevúinkon általában valahol távol a közös helyeinktől találkoztunk, hogy egyetlen ismerős se lásson meg bennünket együtt, de Smith ragaszkodott hozzá, hogy ma este eljöjjön értem. Rádöbbentem, hogy észak felé tartunk, kifelé a városból. Erre nem volt más, csak lakóházak és templomok. – Kábé hatvan másodperc múlva megérkezünk, és akkor majd meglátod – felelte, és mosoly ömlött el az arcán. Az a mosoly olyan volt, mintha megcsókolt volna a nap; felmelegítette az egész testemet, és rádöbbentem, hogy nem érdekel, hová megyünk, amíg Smithszel lehetek. Végighajtott egy zsákutcán, egy szerény, de barátságos ház behajtóján, amelyet még sosem láttam. – Talán szólnom kellett volna, hogy egy régi pólót vegyél fel, de majd veszek neked másikat, ha az lesz a dolog vége, amire gondolok. Csak ekkor döbbentem rá, hogy Smith utcai ruhát visel. Kapucnis pulóvert és kopott farmert, az én új pulóveremmel és magas sarkú csizmámmal szemben. Tátott szájjal Smithre meredtem. – Mi a csuda folyik itt? Smith? A haverjaiddal megyünk dupla randira, vagy mi? – És ha így van, az nem fog majd a bátyám fülébe jutni? Ezt az utolsó gondolatot megtartottam magamnak, mert döbbenten eszméltem rá, hogy szeretnék találkozni Smith barátaival. Mindent tudni akarok róla! Valóban az életének a részévé akartam válni ahelyett, hogy csak egy széljegyzet