legyek. Szürke felhőként fenyegetett újra a szomorúság, de ismét elhessegettem. Bármit hoz is a holnap, ma este azzal a pasival vagyok, akit akartam, akit kedveltem, akiben megbíztam. Szóval ma este? Tökön fogom ragadni a boldogságot, és kifacsarom belőle az utolsó cseppet is. – Nem hiszem, hogy pontosan dupla randinak lehetne nevezni, de… Elharapta a mondat végét, amikor kitárult a bejárati ajtó, és a nővére, Pam robogott ki rajta gyűrött ruhában, és menet közben épp fésülködött. Elkerekedett szemmel sprintelt, mintha maga az ördög üldözné. A férje, Tim, akit eddig csak fényképen láttam, széles vigyorral az arcán követte. Smith intett, hogy szálljak ki a kocsiból. Megtettem, és követte a példámat. – Srácok! El sem tudom mondani, hogy ez mennyit jelent nekem. Mint… – Pam hirtelen elhallgatott, könnyek öntötték el a szemét, ahogy megragadta a karomat. – Köszönöm! A férjem is köszöni. Az ép elmém is köszöni. – Magához rántott, megölelt, aztán elhúzódott. – Szívesen maradnék, hogy beszélgessünk, de mennem kell, mielőtt Winnie észreveszi, hogy eltűntem. – Rettegő pillantást vetett a válla fölött a házra, aztán a behajtón álló kisbuszhoz sietett, és puszit dobott Smithnek. – Szeretlek, öcsi! Te vagy a legjobb. És megvan a telefonszámom. De ne használd addig, amíg szó szerint nem ég a ház! Tim kuncogott, beletúrt a vörös hajába, amitől az csak még jobban felállt, és jó nagyot rácsapott Smith vállára. – Finn úgy döntött, hogy az alvás csak a nyápicoknak való,
Mac egyszerűen csak sugárban lefosta a ruhát, amelyet Pam eredetileg fel akart venni, Winnie pedig lehúzta az anyja karkötőjét a vécén. Borzasztóan nagy szükségünk van egy kis szünetre, haver. Örökre az adósod leszünk! – Tim! Krisztusom, siess, mielőtt meglátnak bennünket! – sziszegte Pam, aztán felénk fordult. – Ti ketten meg húzzatok befelé! Már negyvenhét másodperce egyedül vannak. Lehet, hogy már aláaknázták az egész házat, szóval csak a saját felelősségetekre lépjetek be! Bevágódott a kisbusz két ajtaja, és szó szerint csikorgó kerekekkel faroltak ki a behajtóról. Smith felém fordult, és egy kissé elhalványult a vigyora, amikor meglátta a döbbent arcomat. – Rendben, szóval tudom, hogy rosszul hangzik. De esküszöm, hogy túloztak! Ha pocsékul érzed magad, nem fogok megharagudni, ha hívsz egy Ubert, hogy hazavigyen, és te választhatod meg, hová megyünk a következő randin, rendben? Az alsó ajkamat rágcsáltam, erősen pislognom kellett, hogy ne buggyanjanak ki a könnyeim. Hogyan magyarázhatnám meg neki, mit érzek, anélkül, hogy halálra rémíteném? Nem azért sírok, mert el akarok menni. Azért sírok, mert még soha sehol nem akartam annyira lenni, mint itt és most veled. Ehelyett mosolyt varázsoltam az arcomra. – Viccelsz velem? Imádom a gyerekeket! Nagyszerűen fogjuk érezni magunkat. Gyerünk! Látszott Smithen, hogy megkönnyebbült, és azonnal enyhült a szorítás a szívemen, és kuncogni kezdtem. – Ámbár rólad és a nővéredről ítélve be kell vallanom, félig-
meddig arra számítok, hogy a kölykök a csilláron hintáznak, szóval menjünk be! – tettem hozzá. Smith megkerülte az autót, kinyitotta a csomagtartót és kiráncigált belőle egy táskát, aztán visszacsukta a tetőt. – Ne ijedj meg! Nem annyira rosszak. Mi inkább erős lelkűeknek szeretjük hívni őket. – Hozzám lépett, és megfogta a kezemet. – Gyere! Menjünk be, hogy bemutathassalak a rontóbrigádnak! A következő pár perc eszeveszett ködben telt. A rézvörös hajú Winnie bemutatkozott nekem, aztán azonnal meglóbálta a gumikardját, és rám parancsolt, hogy én is rántsak kardot „vagy könyörtelen halált halok”, miközben Finn ágyékon csapott egy játékpuskával. Miközben én próbáltam kivédeni a támadást, Smith lehajította a táskát, hogy elkapja Macet, aki a rövid idő alatt, amelyet odakinn töltöttünk Pammel és Timmel, úgy döntött, hogy a pelenka már nem neki való. Anyaszült meztelenül cikázott a nappaliban, ringott a duci kisbabapopsija. És a csudába, cukin festettek a gödröcskék is a hátsóján. Bárcsak én is elmondhatnám ugyanezt magamról! És közben képtelen voltam letörölni a vigyort az arcomról. Nem is kívánhattam volna jobb randit. Mert kötetlen kapcsolat ide vagy oda, Smith beengedett az életébe. Lerítt az arcáról, hogy mennyire szereti az unokahúgát és az unokaöccseit. Fiatalabb koromban találkoztam párszor a nővérével, Pammel, mivel a testvéreink olyan sok időt töltöttek együtt, de ez most más volt. Smith idehozott engem, hogy azokkal legyek, akik a legfontosabbak számára.
Lehet, hogy semmit sem jelent, Evie. Talán csak elfelejtette, hogy megígérte, vigyáz a gyerekekre, és belekeveredtél az egészbe. De, a fenébe is, úgy éreztem, hogy jelent valamit. Úgy éreztem, mintha… mindent jelentene. – Akarsz teázni velem? – kérdezte Winnie, majd elhajította a kardját, és alaposan végigmért. Bólintottam és leguggoltam elé. – Hát persze! Ki ne szeretne teázni? Mac felé intett a fejével, akin még mindig nem volt pelenka, és éppen próbálta meglovagolni a kutyát. – Macky utálja a teapartikat. Nem akar mást, csak kakilni meg Cheeriost enni. – A szemét forgatta, és cinkos módjára rám vigyorgott. – Kisbabák. – Rendelek pizzát – jelentette be Smith, aki végre elkapta a vonagló Macet, és a hóna alá kapta a gyereket, mint egy futballlabdát. – Mit kérsz a tiédre? – M&M’set – vágta rá Finn. – És ananászt. Smith úgy csinált, mint aki mindjárt hányni fog, és megborzolta Finn haját. – Meg fogom vétózni a cukrot a pizzán, mert szentségtörés és undorító, ráadásul kinyírna miatta az anyád. De az ananász jöhet. Finn ünnepélyes arccal bólintott. – Elfogadom a kompromisszumot, amennyiben kaphatunk M&M’set a táskádból, amikor eljön a filmnézés ideje. Smithből kirobbant a nevetés. – Honnan tudod, hogy van benne M&M’s?
– Mindig hoz M&M’set – suttogta Winnie a fülemhez hajolva, hogy megőrizze a titkot. Nem bírtam elfojtani a mosolyt, ámulatba ejtett a férfi és a gyerekek is. Bámulatos volt így látni Smitht, akció közben figyelni, ahogy humorral és könnyedén kezeli a helyzetet. Smith és én semennyi időt nem töltöttünk kettesben, ahogy telt az este, de akkor is ez volt életem egyik legjobb napja. A gyerekekből nem fogyott ki az energia, a ház tele volt élettel és nevetéssel, ahogy egy családban lennie kell. Szivacsként szívtam magamba, elraktároztam az emlékeim közé. Minden fesztelen gyereknevetést, minden boldog babasikolyt, az egész rendetlenséget, minden ölelést. Tíz órára minden pizzásdoboz üres lett, a gyerekek elterültek Smithen és rajtam a kanapén, és a mennyországban éreztem magam. Meleg szívvel, kimerülten, de boldogabban, mint valaha. – Köszönöm! – mormogtam lágyan, a mutatóujjammal Mac pihe, szőke haját simogattam, és könnyes mosolyt villantottam Smithre. – Nagyon köszönöm, hogy meghívtál ide! Csodálatosak ezek a gyerekek! Bólintott, és a fülem mögé simította a hajamat. – Ahogy te is. Őrülten odavannak érted. Bárcsak te is őrülten odalennél értem, akartam suttogni. De magamban tartottam, és mélyen elrejtettem a szívemben. Az élet néha kemény tud lenni, de a mai este ritka gyöngyszem volt. A tökéletesség oázisa. Nem voltam hajlandó tönkretenni. Smith áthajolt Mac baba és a kis Winnie fölött, és lágy,
gyengéd csókot nyomott a számra. A nyelve az enyémhez ért, és elrebegtem magamban egy imát. Gyerünk, Smith! Csak egyetlen esélyt adj nekem… és talán egy kis reményt, hogy valósággá válthatjuk ezt az egészet!
HUSZONEGYEDIK FEJEZET Smith „Imádom ezeket a gyerekeket!” Még mindig hallottam a melegséget Evie hangjában, miközben nézte, ahogy Pam kis szörnyetegei őrült módjára rohangásztak, amikor fogócskáztunk. Egy ilyen este után a legtöbb nő idegösszeroppanást kapott volna és elmenekül, készen rá, hogy elköttesse a petevezetékeit. Páran talán kitartottak volna, összeszorított foggal kibírnák. De eléggé biztos voltam benne, hogy egyikük sem szállt volna be a játékba, és végezte volna mályvacukorral borítva, kimerült kis testek alatt elterülve. Evie nem beletörődésből csinálta, és nem is azért, hogy a kedvemben járjon. Ragyogott az arca a boldogságtól, egyfolytában mosolygott. Mire az este végén kitettem őt otthon, két ferde hajfonatot viselt a kis Winnie-nek köszönhetően, és vakító bíborszín lakk borította nemcsak a körmeit, hanem szinte az ujjait is, de átkozott legyek, ha nem vált így csak még gyönyörűbbé a szememben. Az agyamban azonnal felvillant, hogyan festett abban a barackszín csipkés bodyban, és azon kaptam magam, hogy teli szájjal vigyorgok. Rendben, szóval akkor legyen döntetlen!
Napról napra világosabbá vált, hogy mennyire élvezem Evie társaságát. Akár mellettem vonaglott, és könyörgött, hogy elélvezhessen, akár teli torokból nevetett, miközben filmet néztünk, valahogy beleszőtte magát az életem szőttesébe. És én élveztem. Vártam az érzést, amely korábban mindig ezt a felismerést követte. A „harcolj vagy menekülj!”-reakciót, amelynek hatására mindig elszúrtam a dolgokat vagy elmenekültem. De a hideg, kötődésfóbiás Smith halálos némaságba burkolózott. Talán teljesen meg is halt, mert csak reményt és izgalmat éreztem a jövőt illetően. A várakozást a hasonló esték iránt, mint amilyet Pam gyerekeivel töltöttünk. Talán egyszer majd a saját gyerekeinkkel? Lenyeltem egy korty immár langyos kávét, és betettem az üres bögrét a mosogatóba. Bármilyen őrültségnek tűnt is volna egy hónappal ezelőtt, most egyáltalán nem tűnt annak, hogy saját gyerekeim legyenek – gyerekeim, Evie Reeddel közösen. Ami azt jelentette, hogy már régen tisztességes embert kellett volna faragnom magamból, és beszélni Cullennel. Bármi lesz is a vége, jobb, mint az, hogy Evie-vel titokban találkozgatunk mint két szerencsétlen tinédzser. Cullen felnőtt ember. Először ki fog akadni, de aztán majd beletörődik. És akkor végre mindent helyrehozhatok. Evie végre az enyém lehet, ahogy megálmodtam. Végiggörgettem a névjegyzéket, és felhívtam Cullent. Megfeszültek az izmaim, miközben vártam, hogy felvegye a telefont.
– Mi újság, haver? Kissé kapkodva vette a levegőt. Az órámra néztem. Reggel nyolc volt. – Már futsz? – kérdeztem, hogy könnyedre vegyem a hangot. – Nem, a vállerősítő gyakorlatokat fejeztem be az edzőteremben, és most készülök futni. Van kedved csatlakozni hozzám? A futóösvény megfelelő helyszínnek tűnt a beszélgetéshez. És, hé, legalább közel leszünk a tóhoz, ha kinyír, és valahol el kell rejtenie a holttestemet. A sok hazudozás után az volt a legkevesebb, hogy megkönnyítem a dolgát. – Aha, benne vagyok! Tizenöt perc múlva találkozunk a zászlórúdnál. Olyan fagyos voltam, mint egy doboz jégkrém, miközben átöltöztem az edzéshez, és bekötöttem a futócipőmet, de vadul zakatolt a szívem, mire megérkeztem a megbeszélt helyre. A ritmusa fura módon egy dal szövegére hasonlított, amelyik csak egyetlen szóból állt. Áru-ló. Áru-ló. Áru-ló. – Mi újság, seggfej? – kocogott oda hozzám Cullen, és finoman a vállamba bokszolt. A fejem fölött lebegő sötét felleg ellenére sikerült elvigyorodnom. – Szia, pöcs! – Örülök, hogy felhívtál! Jó ideje nem lógtunk együtt. Bűntudat szorította össze a gyomromat, és hirtelen egyáltalán
nem volt már kedvem futni, de most már nem hátrálhattam meg. – Ja, el voltam foglalva – motyogtam, követtem a példáját, és hanyagul nyújtottam egy kicsit. – Semmi gond! Ma ötmérföldes napom van, így rengeteg időnk lesz dumálni – felelte ördögi mosollyal. – Készen állsz, tökfej? A francba! Arra számítottam, hogy maximum harminc perc lesz majd a levezetéssel együtt. Mindent előre elterveztem a fejemben. Tíz perc duma, újabb tíz perc edzés, és aztán, amikor már Cullen éppen kezd kifogyni a levegőből, bedobom az egész Evie-ügyet. És ennyi. Az volt benne a legjobb, hogy ha a dolgok nem úgy mennek, ahogyan remélem, akkor nem kell egymás mellett futnunk gőzös aggyal és dühösen. Cullen mehet az útjára, én is a magaméra, és előttünk áll az egész hétvége, hogy lehiggadjunk. Öt mérföld lefutása azonban levezetéssel együtt legalább negyvenöt percet vesz igénybe, de inkább egy órát. Még el sem kezdtük, de máris végtelennek tűnt ez az idő. A hazudozás ezzel jár, te fasz! – Aha, vágjunk bele! – bólintottam mogorván. Könnyed kocogással kezdtük, hogy bemelegedjenek az izmaink, és felvegyük a ritmust. Cullen egy vakrandiról mesélt, amelyik borzalmasra sikerült, és azon kaptam magam, hogy lassítok, mert annyira nevetek. – Egy csomó ember tart fényképeket önmagáról a lakása falán, Cull. Nekem is van egy pár kettőnkről, amikor hegyet
mászunk vagy horgászunk… – Nem, figyelj, pontosan erről beszélek! – vágott közbe, és hitetlenkedő pillantást vetett rám a válla fölött, miközben tovább kocogott. – Ezek nem csoportképek. Szó szerint több tucat fénykép volt róla a macskáival minden egyes lehetséges felületen. Ott voltak mindenhol. Némelyiken hátranézett a válla fölött, mint azokon a régi sztárfotókon szokás, egy másikon meg a kezére támasztotta az állát, és a semmibe meredt. Szóval, amikor megemlítettem neki, hogy rengeteg fényképe van önmagáról, tudod, mit mondott? Megráztam a fejemet, és vártam a poént. – Azt mondta, hogy „ha én nem szeretem önmagam, akkor ki fog szeretni engem?” Kuncogtam, és sprintelni kezdtem, hogy utolérjem. – Ez nem egy idézet dr. Philtől, vagy valami ilyesmi? – De, az. Ami azt illeti, szerintem annak, amit mondott, a kilencven százaléka idézet volt dr. Philtől. Bizarr volt. De az volt a csúcs, hogy amikor eljöttem tőle, azt mondta, „általában nem teszek ilyesmit az első randevún, de tényleg kedvellek”, és megpuszilta a homlokomat, mintha a nagynéném lenne, vagy mi. Én mondom neked, haver, dilis volt az a nő. – Szóval, mikor találkozol vele újra? – ugrattam. Hátravetette a fejét és felnevetett. – Ami azt illeti, megadtam neki a telefonszámodat. Remélem, nem baj? Nem tehettem róla, nosztalgiát éreztem, ahogy megkerültük a tavat. Cullen tényleg olyan volt számomra, mintha a testvérem lenne, és hiányoztak ezek a közös pillanatok. De amióta több
időt töltöttem Evie-vel, a bűntudatom szinte fájdalmat okozott Cullen társaságában. Tényleg ideje volt letépni azt a kurva sebtapaszt! – Erre nem számítottam – ugrattam. – Ha már a randizásnál tartunk, hogy áll a húgod ezen a téren? Már régóta nincs barátja. Az utolsó, akire emlékszem, még középiskolában volt, és az sem volt igazán komoly. Cullen zavartan nézett rám, aztán vállat vont. – Fogalmam sincs. Nem faggatom őt ilyesmiről. Leginkább azért nem, mert félek, hogy tényleg mesélne róla. Te nem érted ezt, gondolom, mert Pam idősebb nálad, de kínos arra gondolni, hogy a kishúgod… – Elharapta a mondat végét, és undorral felmordult. – Tudod, mire gondolok. – Tudom – motyogtam, ellenálltam a kísértésnek, hogy témát váltsak, és teljesen le is mondjak erről az egész átkozott tervről. Légy férfi, seggfej! Két lehetőség állt előttem. Bevallok neki mindent vagy véget vetek a dolognak Evie-vel. Az elmúlt pár hétben azonban valahogy a második lehetőség már lekerült az asztalról. Nagy levegőt vettem, és támadásba lendültem. – Evie huszonkét éves nő, Cullen. Valamikor fel kell nőnie. Nem akarod látni, hogy talál magának egy megfelelő férfit és megállapodik? Egy nap talán családja is lesz! Gondolkodás nélkül válaszolt. – Nem. Düh váltotta fel a bűntudatomat, és korholni kezdtem. – Ez kissé nevetséges, nem gondolod? Megakadt a futásának ritmusa, ahogy felém fordította a fejét
és rám meredt. – Nem, nem gondolom. És próbálok rájönni, hogy mi a faszért faggatsz erről egyáltalán. Lelassítottam, és hirtelen Cullen lába sem dobogott mellettem az ösvényen. Jézusom, ez nagy szívás lesz! Megálltam és Cullen felé fordultam. Ő sem moccant, lazán csípőre tett kézzel állt, de az arckifejezésében nem volt semmi laza. – Van valami mondanivalód, Smith? Máris forrt benne a düh. Bármennyire utáltam is a haragjának célpontja lenni, ez a beszélgetés felnyitotta a szememet, és most már biztosabb voltam benne, mint bármikor korábban, hogy mi a helyes, bármennyire elfajul is majd a dolog. Nem vette le rólam a szemét, összeszorított állal erősködött. – Miért ez a sok kérdés, Smith? – Baráti érdeklődés? – vágtam vissza vigyorogva, hogy még egyszer utoljára megpróbáljam enyhíteni a feszültséget. De Cullen nem volt rá vevő. – El sem tudom hinni, hogy egyáltalán megfordult a fejedben! Csak huszonkét éves. Gyakorlatilag még gyerek – csattant fel, és járkálni kezdett mint egy ketrecbe zárt oroszlán. Aztán hirtelen megtorpant, és minden vér kiszaladt az arcából. – Már keféled? – suttogta, és ez valahogy még rosszabb volt, mintha kiabált volna velem. – Nem. Érzéketlennek éreztem volna hozzátenni a figyelmeztetést –
egyelőre legalábbis nem –, de kétség sem fért hozzá, hogy ott lógott a levegőben kettőnk között mint a véres kard. – Te rohadék! – vicsorogta, és ökölbe szorult, aztán elernyedt a keze. Vad düh és még valami, talán árulás csillogott a szemében, de elindult felém, még mielőtt bocsánatot kérhettem volna. Alig pár centire az arcomtól állt meg. – Ha bárki másról lenne szó, akkor a szart is kiverném belőled. Ehelyett elhiszem neked, hogy még nem feküdtél le vele, és adok neked egy esélyt, hogy mindent helyrehozz. Fejezd be, és semminek sem kell megváltoznia! Tovább dolgozhatunk együtt, és mihelyt túllépek azon, hogy hátba szúrtál, és egyáltalán megfordult ilyesmi a fejedben, talán újra barátok is lehetünk. De ez csak egy lehetőség, és csak akkor él, ha beleegyezel, hogy véget vetsz az egésznek. – Kitágult orrcimpával meredt rám. – Most azonnal! Barátok voltunk. A legjobb barátok. De Evie is ember volt. Nő, akinek joga volt a saját gondolatokhoz és érzésekhez, aki szabad akarattal rendelkezett. Izzott a vérem a dühtől, amiért Cullen úgy beszélt róla, mintha a Reed család valamiféle ősi értéktárgya lett volna. Utáltam, hogy ide jutottunk, és nem tagadhatom, hogy ez az én hibám, de eluralkodott rajtam a düh, és durván mellkason löktem Cullent. – Először is nem kértem az engedélyedet – motyogtam. – Csak próbáltam tisztességesen megosztani veled a hírt. Igaz, korábban el kellett volna mondanom neked, de a macsó baromságod nem igazán könnyíti meg a dolgokat, és a húgod
megkért rá, hogy ne szóljak róla neked. Izzott a felszín alatt a dühe. – Van pofád azt mondani nek… – Másodszor – vágtam a szavába, és felé böktem. – Evie huszonkét éves, és nincs szerelmi élete, valószínűleg részben miattad. Olyan vagy, mint egy fenyegető árnyék, és a fiúk már a középiskolában sem mertek a közelébe menni. Szerinted ez egészséges? – kérdeztem, és egyre jobban belelovaltam magam a dühbe. – Távolságra van szüksége, hogy felnőjön és megtanulja, milyen az élet. Önző dolog magadhoz láncolni, hogy megvédhesd őt, Cullen. Hogyan tanulhatna így a saját hibáiból, eshetne el, aztán szedhetné össze magát ismét, ha nem engeded, hogy hibázzon? Cullen undorral felhorkant, és összefonta a két karját a mellén. – És akkor mi lesz? Azt akarod, hogy te legyél az az első nagy tévedése? – Halk nevetés szakadt ki belőle. – Ismerlek, haver! Karen óta nem volt komoly kapcsolatod, de még az is oltári nagy kudarccal végződött. Miből gondolod, hogy elég jó vagy a húgom számára? Ezt a kérdést már én is feltettem magamnak párszor az elmúlt néhány hét folyamán, és egyelőre nem találtam meg rá a megfelelő választ. De egy dolgot biztosan tudtam. Ez nem fog meggátolni abban, hogy próbálkozzak. – Szerencsére, ezt nem nekünk kell eldöntenünk. Ez Evie választása, nem igaz? – feleltem, és elöntött a konok düh. – Ha szerinted átléptem egy határt, és ki akarsz rúgni, akkor csak tessék!
Mondhattam volna neki, hogy megváltoztam. Mondhattam volna neki, hogy valami egészen mást érzek Evie iránt, de nem ez volt a lényeg. Ha nem így lett volna, Evie-nek akkor is joga volt eldönteni, milyen utat választ az életben anélkül, hogy aggódnia kellett volna, hogy a bátyja jóváhagyja-e a döntését. Cullen merev arccal, némán meredt rám. – Szóval ez a helyzet? – mormogta végül, majd ismét mozgásba lendült a lába, és elhúzott mellettem. – Ismered a visszautat. Egyelőre látni sem akarom a kurva pofádat! Néztem utána, amíg el nem tűnt a szemem elől. Félig-meddig azt vártam, hogy megfordul és visszajön. De nem tette, és futni kezdtem abba az irányba, ahonnan jöttünk, teljes erőből rohantam, mert azt reméltem, hogy elégethetem az adrenalint. Ez nem ment jól. Tudtam, hogy nem fog, de miközben szokás szerint ugrattuk egymást futás közben, volt egy rövidke pillanat – egy apró reménysugár –, hogy talán jobban alakulnak majd a dolgok, mint ahogyan elképzeltem. Szakadt rólam az izzadság, mire visszaértem a lakásomba, remegtek az izmaim a fáradtságtól, és csak ekkor döbbentem rá, hogy nem hívtam fel Evie-t, hogy elmondjam neki, mit tettem. A francba, figyelmeztetnem kellett volna őt! Lerogytam a kanapéra, és imádkoztam magamban, nehogy elveszítsem ma mind a két Reedet.
HUSZONKETTEDIK FEJEZET Evie Apró fehér gyertyák pislákoltak a kávézóasztalon, és halk dzsessz szólt. Smith lakása makulátlanul tiszta volt, még a porszívó nyoma is tökéletesen látszott a szőnyegen. Két borospohár és egy palack Pinot Grigio állt a tányér mellett, amelyen egyetlen szelet sütemény árválkodott vattaszerű tejszínhabbal a tetején. Amikor Smith áthívott ma este, mondtam neki, hogy nem akarom lemondani a vacsorát Maggie-vel, ezért csak desszertre hívott. – Mi ez az egész? – Smithre néztem, aki a kanapé mellett állt önelégült mosollyal az arcán. Vállat vont. – Csak egy kis emlékeztető arra, hogy mennyire élveztem az együtt töltött időt. Az igazi kérdésem az volt, amit nem tudtam szavakba foglalni: vajon ez az este lesz az az este? A legutóbbi beszélgetésünk után nem voltam benne biztos, hogy Smith beszélt-e a bátyámmal, és őszintén szólva nem is akartam tudni. Maradni akartam a boldog tudatlanság állapotában. Egyetlen dolog érdekelt csak, hogy együtt vagyunk,
és a kettőnk között szikrázó elektromosság elárasztotta minden érzékszervemet. – Ülj le! Helyezd magad kényelembe! – mondta Smith. Leereszkedtem a szófára, Smith pedig kinyitotta a bort, és mindkettőnknek töltött egy pohárral. – Egészségedre! – Koccintottunk, és pillangók táncoltak a gyomromban. – A második próbálkozásokra! – suttogta, mosoly játszott telt szája szögletében. Mindketten kortyoltunk egyet, a bor kellemesen lecsúszott a torkomon, felmelegítette a belsőmet. Smith közelebb hajolt, és a fülem mögé simított egy hajtincset. Intenzív volt a tekintete, izzó, szenvedélyes, és a nyelvembe kellett harapnom, nehogy bevalljam neki, hogy mennyire akarom őt. – Gyönyörű vagy, Everleigh – suttogta. – Mindig is az voltál. Égett az arcom a vizslató tekintete alatt, és az egyetlen dolgot tettem, ami eszembe jutott. A tenyerébe hajoltam, lecsukódott a szemem, amikor összeért az ajkunk. Olyan óvatos volt a csókja, olyan fegyelmezett. Harapdálta az ajkaimat, gyengéden a számra szorította az övét, míg végül az enyémek közé szorítottam az alsó ajkát és beleharaptam. Smith hátrahúzódott, tűz izzott a szemében, ahogy megnyalta a fájó pontot. – Szóval így állunk, hm! Elfojtottam az idegességemet, tudtam, hogy mit akarok ma este. Párizs óta közeledtünk ehhez a pillanathoz, és csak egy természeti katasztrófa tudna ma megállítani.
Mindkettőnk borospoharát az asztalra tettem, bemásztam Smith ölébe, aztán a nyakára szorítottam a számat. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy megmutassam neki, mit akarok. Az öléhez dörgölőztem, és kiderült, hogy a farka máris kemény, mint az acél. Megmarkolta a fenekemet, és közelebb húzott magához. A borról és a desszertről már el is feledkeztünk. Egyre növekvő vágyunk lekötötte a figyelmünket. – Mit akarsz? – mormogta Smith a lopott csókok között. – Mindent! – nyögtem, miközben összeért az ajkunk. – Veszélyes ilyesmit mondani egy férfinak. – Smith végigsimogatta az oldalamat; míg elért a melltartómig, lágyan érintettek az ujjai. – Kéjt adtál nekem, kielégítettél… – Megnyaltam az ajkamat, és a szemébe néztem. – De én soha nem viszonozhattam a szívességet. Nem vette le rólam a szemét, miközben lecsúsztam a kanapéról, és letérdeltem előtte. – Ma este szándékomban áll változtatni ezen. – Azt mondod, hogy a szádba akarod venni a farkamat, Everleigh? – Nem remegett a hangja, de a rekedtsége elárulta, hogy nagyon is tetszik neki az ötlet. A farmerje gombja után nyúltam, de eltolta a kezemet. – Tedd a kezed a hátad mögé! Legyél jó kislány! – Visszatért Smith játékos énje, és ettől kénytelen voltam összeszorítani a combjaimat. Engedelmeskedtem, összefűztem az ujjaimat a hátam mögött, és megbűvölten figyeltem, ahogy lerángatta a cipzárját.
Smith lehúzta a nadrágját és a bokszerét, és kiszabadította a leggyönyörűbb férfi testrészt, amelyet valaha láttam. A szállodabeli rövid légyottunk teljes egészében a sötétben zajlott. Elöntött a vágy, hogy meztelenre vetkőztessem őt, és lássam izmos bőrének minden egyes négyzetcentiméterét. Még soha életemben nem öntött el ilyen izzó vágy. Smith széles tenyerébe fogta a farkát, és lassan végigsimított rajta, megállt a végénél, ahol a hüvelykujjával letörölt egy csepp nedvességet, és bekente vele a széles makkot. – Ezt akarod? – morogta. Kővé dermedtem az erotikus látványtól, kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, de egy szó sem jött ki rajta. Inkább bólintottam. – Gyere ide, kicsim! Lehajoltam, a farka után nyúltam, de Smith helytelenítően felmordult. – Rossz kislány! Tartsd a kezedet a hátad mögött! Azt mondtad, hogy a szádba akarsz venni. Felpillantottam rá, és a mogyoróbarna szemében felvillanó kihívás fellobbantotta bennem a szikrát. – Nyisd ki! – parancsolt rám. Megtettem, az öléhez hajtottam a fejemet, és a nyelvemre fektette a makkját. Nyitott szájjal komótosan megcsókoltam, végighúztam a nyelvemet a selymes húsdarabon, imádtam, amikor elakadt a lélegzete, ha valami olyat csináltam, ami tetszett neki. Így folytattuk, centiméterről centiméterre hatolt belém a forró farkával. Képtelenség volt tudomást sem venni a lábaim
közötti nedvességről, ahogy egyre hevesebben égett a vágyam. Kinyitottam a számat, halk szívó hanggal eleresztettem őt. – Muszáj, hogy megérintselek! – Hiszen most is hozzám érsz. És be kell vallanom, hogy kurva jó érzés! – Nem, a kezembe kell hogy vegyelek! Megsimogatta az arcomat a hüvelykujjával, szexi rosszaság égett a szemében. – Ha ezt akarod! – Aztán eleresztette a farkát, amely így a hasához ért, és intett, hogy csináljam csak. Először bizonytalan voltam, óvatosan értem csak hozzá, az ujjaim hegyével simogattam a feszes bőrt. – Nem fog összetörni – nyögött fel, és sugárzott a hangjából a frusztrált vágy. Az egyik tenyeremmel teljes hosszában a farkát masszíroztam, a másik kezemmel pedig a golyóit érintettem. Jól el volt eresztve férfiasság tekintetében, és meg akartam ízlelni minden izgató négyzetcentiméterét. A kezemmel simogattam, és közben ismét a számhoz emeltem, szívogattam, nyalogattam és csókolgattam. Smith birtoklóan simogatta az arcomat, de a szemét egy másodpercre sem vette le a számról, arról a pontról, ahol a farka mozgott az ajkaim között. Az elégedettség mély mordulása tört fel a torkából. – Jézusom, Everleigh! – Káromkodott, és az ökle megfeszült a kanapén a combja mellett. Egy részem el sem tudta hinni, hogy ezt csinálom Smithnek. Ő mindig a bátyám vonzó, klassz barátja volt, és totálisan
elérhetetlen. Most pedig itt van, a hatalmas farkával mélyen a torkomban, és minden alkalommal felmordul, amikor teljes hosszában magamba engedem. Vadul összerándult a bensőm. – Elég! – Smith hirtelen elhúzódott, talpra állt, és magával húzott. – Ma este nem fogok a szádba élvezni… bármennyire is akarom.
HUSZONHARMADIK FEJEZET Smith Olyan kemény volt a farkam, hogy azon tűnődtem, vajon felrobbanok-e, ha egyszer valóban Evie-ben leszek. De aztán ott volt ő, anyaszült meztelenül elterülve az ágyamon, és már gondolkodni se tudtam. – Olyan kurvára szexi vagy! – Rekedt volt a hangom. Végre megtörténik, és eddig sokkal jobb, mint bármi, amit korábban elképzeltem. Pedig mi mindent elképzeltem! Azokon a hosszú, álmatlan éjszakákon, amikor felidéztem Evie-t a szállodai szobában, mielőtt lelöktem róla a paplant, és elfordítottam a fejemet. Az az emlékkép örökre beleégett az agyamba. Csak most lesz egy új, amelyik vetélkedik majd vele. Remélhetőleg az első a sok további közül. Kipirult arccal nyújtotta felém a kezét. – Bebújsz mellém, vagy itt hagysz egyedül? – Ó, a pokolba is, de még mennyire bebújok! És könyörögni fogsz nekem, hogy hagyjalak békén, mire végzek veled – mormogtam, becsúsztam mellé az ágyba, és a hasára tettem a kezemet. Megborzongott az érintésemtől, libabőrös lett a bőre. – Olyan puha vagy – mondtam, végigsimítottam az ujjaimmal
a köldökén és följebb, majd megmarkoltam a nehéz mellét. Halk hümmögés tört fel az ajkáról, ahogy lehajtottam a fejemet, a fogaim közé vettem az egyik kemény bimbót, és gyengéden harapdálni kezdtem. – Smith… Vágy sugárzott a hangjából, és engem is elöntött a forróság. Lüktetett a farkam, megduzzadt, ahogy köröztem a mellén a nyelvemmel, aztán a számba vettem a bimbóját és mohón megszívtam. – Mmm, Smith… Olyan érzékeny volt a melle, hogy eldöntöttem, kipróbálom majd, hogy vajon elélvez-e csak attól, ahogy játszom vele. Majd legközelebb. Most nem állunk meg, amíg hülyére nem keféltem. Mély lélegzetet vettem, magamba szívtam a könnyű, szexi illatát, és felfedező útra küldtem a másik kezemet. Le a lapos hasán, míg végül a tenyerembe fogtam a forró, nedves punciját. Ívbe feszítette a hátát, amitől két ujjam végigsiklott azon a puha hasítékon, és felnyögtem. Hölgyeké az elsőbbség, Smith, el ne felejtsd! De az agyam szabadságra ment, mihelyt Evie kinyújtotta a lábát, és a farkamnak dörzsölte a combját. A nyomás elég volt ahhoz, hogy csengeni kezdjen a fülem, és összeszorítottam a szememet, hogy némi enyhülést találjak. Túl sok volt. Evie minden irányból támadott, egyszerre izzította fel az összes érzékemet. A bőrének íze a nyelvemen, a sima, feszes puncijának érzése a kezemben, szaggatott lélegzetének hangja… Már régóta közeledünk ehhez a ponthoz,
és vége lesz, mielőtt elkezdődne, ha nem húzódom el tőle. Hangos nyögéssel elhúztam a farkamat a combjától, és eleresztettem a bimbóját. – Feküdj hátra, és tárd nekem szélesre a lábaidat, kicsim! – suttogtam. Forrón izzott a tekintete, ahogy megnedvesítette az ajkait, és pontosan azt tette, amire kértem, teljesen kitárta magát nekem. Egy pillanatig csak élveztem a látványt. Ahogy a kezem Evie combjai közé ért, a nedvességtől csillogó ujjaim simogatták őt. Felmordultam, s mikor a hüvelykujjammal a duzzadt csiklóját masszíroztam, egész testében megremegett. Lehet, hogy a szó szoros értelmében még kezdő volt, de mostanra már tudtam, hogy mire van szüksége. Ismertem a testét, és azt, hogy pontosan hogyan elégítsem ki. Őrjítő köröket írt le a csípője, követelte, hogy mélyebben csúsztassam bele az ujjaimat a várakozó forróságba. – Igen, pontosan így! – nyögte, és lassan ingatta a fejét a párnán. Nagyot nyeltem, két ujjammal teljesen belé hatoltam, miközben a hüvelykemmel lassan köröztem a legérzékenyebb pontján. – Jó érzés, ugye, Everleigh? – kérdeztem rekedten. Imádtam a kiáltásainak a hangját, még többet akartam kicsikarni belőlük. – Itt akarod érezni a farkamat? – kérdeztem, és addig mozgattam benne az ujjaimat, amíg a nevemet nem nyöszörögte. Egyre összefüggéstelenebbül kiabált, zihálva nyomakodott hozzám, sürgetett, hogy dolgozzam meg keményebben… gyorsabban. Közel volt, olyan közel, és alig vártam már, hogy
érezzem, amikor felér a csúcsra. A combjai közé fúrtam az arcomat, felcseréltem a hüvelykujjamat a nyelvemre, és a csiklóját harapdáltam, amíg néma könyörgésként a körmei a vállamba vájtak. Válaszképpen a számba szívtam az apró csiklóját, és keményen megrántottam egyszer… kétszer, és aztán felsikoltott. Megrándult a farkam, és ívbe feszült a hátam. Nehogy elélvezzek, ahogy elöntött az orgazmusa. Ujjaimmal éreztem a nedvességét, amikor a puncija satuként összeszorult körülöttük. – Smith, ó, istenem! Összeszedtem magam, bár nem volt könnyű, miközben Evie alattam remegett, de csupán egyetlen meggondolatlan mozdulatra voltam attól, hogy magam is felrobbanjak. Abban a pillanatban felpattantam az ágyról, ahogy megszűnt az utolsó remegés, és kerítettem egy óvszert. Másodpercek alatt feltéptem a fóliát, ügyetlenkedtem egy kicsit, aztán készen álltam. Leszorítottam Evie-t a párnára, az ujjam hegyével megsimogattam kipirult arcát, a szívem majdnem annyira tele volt érzésekkel, mint a sajgó farkam. – Készen vagy? – kérdeztem lágyan. Ragyogott a szeme, és bólintott. – Még soha nem voltam készen ennyire semmire életemben. Megmarkoltam a farkamat, becsúsztam a két lába közé, és a bejáratához igazítottam a makkomat. Remegett az alsó ajka, amikor kisimítottam egy tincset az arcából. Kizárt, hogy képes lennék együtt élni magammal, ha nem állna szándékomban Evie-vel maradni a mai nap után. A gondolat azonban csak még inkább arra sarkalt, hogy
beléhatoljak, mert még soha semmiben nem voltam ennyire biztos életemben. De számára talán csak egy kipipálandó pont ez is a hosszú listán. Mi lesz vajon, miután megszerezte az első valódi, kielégítő szexuális élményét? Számomra ez sokkal több volt. Ahogy belenéztem a szemébe és beléhatoltam, megtöltöttem… magamévá tettem őt, hirtelen minden olyan kurvára világos lett. Szerelmes voltam. Azt akartam, hogy Evie Reed most és örökké az enyém legyen. Most már rajta múlt, hogy mi történik a mai este után. Szóval jobb lesz, ha igyekszel jól csinálni, Hamilton! Néma sikolyra nyílt a szája, ahogy lassan, de biztosan előrenyomultam. Centiméterről gyötrelmes centiméterre. – Az istenit, kurvára szűk vagy! – böktem ki összeszorított fogakkal. – Sajnálom… – suttogta. De kivételesen nem látszott rajta, hogy sajnálná, hogy szégyenlős vagy ideges volna. Teljesen elbűvöltnek tűnt. Kezdetnek jó. Félúton járhattam, amikor ismét megéreztem. Ugyanazt az érzést, amelyik veszélyt jelzett a radaromon azon az éjszakán is a szállodában. Izomszalagok fonódtak ökölként a farkam köré. Ez volt a trükkös rész. Előrébb kellett nyomulnom, hogy szexelhessünk, de nagy árat kellett fizetnem azért, hogy behatoljak a szűk kis hüvelyébe – fel kellett áldoznom a józan eszemet. Lehunytam a szememet, mély lélegzetet vettem, hogy
lehiggadjak, és újra ránéztem. – Lazíts! – suttogtam. Vadul bólogatott, és nagyot nyelt. – Próbálok. Könnyű volt elfeledkezni róla, hogy Evie ezt már megtette korábban is. Részben azért, mert úgy akartam tenni, mintha én lennék neki az első, aki a magáévá teszi, de azért is, mert bárki volt is vele korábban, nem lehetett nagyobb a farka, mint egy kisegéré. Előrébb nyomakodtam, és minden egyes izma megfeszült. – Szólj, ha fájdalmat okozok, bébi! Azt nem akarok. – N-nem. Nem egészen. Hatalmasnak érezlek – suttogta, és kinyújtotta a nyelvét, hogy lenyalja az izzadságcseppeket a felső ajkáról. – De egyúttal jó is, tudod? Elfojtottam egy nyögést. De még mennyire tudtam! Ha még nagyobb nyomás éri a farkamat és a golyóimat, akkor szó szerint el fogok porladni. – Még egy lökés, és teljesen benned leszek, rendben? Bólintott, lecsukódott a szeme. – Aha! Lehajoltam, hogy gyengéden megcsókoljam a száját. Aztán a könyökömre támaszkodtam, és egyetlen határozott mozdulattal előrébb siklottam, míg végül a farkam tövig belécsúszott. Elködösödött előttem minden, csak Evie zihálása törte meg a szoba csendjét. Nem akartam megmozdulni. Időt akartam adni neki, hogy hozzászokjon az érzéshez, és megkérdezni tőle még egyszer, hogy jól van-e. De a hetekig elfojtott vágy végre felrobbant bennem, és átvették felettem az irányítást az ösztönök.
– Sajnálom! – motyogtam, a csípőm önálló életre kelt és pumpálni kezdett. Forróság kúszott fel a farkamon, nagyot rándult, amint megkönnyebbülten rádöbbentem, hogy Evie mozog alattam, hozzám dörgöli puha ölét. – Mit? – lehelte. – Hogy durva vagyok veled. – Összeszorítottam a fogaimat, megfeszültek az izmok a hátsómban, ahogy egyre keményebben pumpáltam. – Olyan jó érzés! Ne hagyd abba! A nyöszörgése kiáltozássá erősödött, ahogy újra és újra megtöltöttem magammal, egyre előrébb nyomultam, míg végül már nem juthattam tovább, mert a hüvelye összeszorult körülöttem. – El fogok élvezni – nyögte, a körmei a vállamba vájtak. – Ah, igen! Élvezz el, Evie! – Az ágytámla szabályos ritmusban döngette a falat, ahogy Evie darabokra hullott körülöttem. – Smith! Hála istennek! Ívbe feszült Evie háta, a mellei a mellkasomnak nyomódtak, ahogy elélvezett. A seggembe markolt, szinte egymásba olvadt a testünk, és magával rántott az orgazmusába. – Basszus! Megfeszültek az izmaim, ahogy elöntött a forróság. Egymás szemébe néztünk, miközben beléengedtem a magomat, olyan vadul élveztem, hogy majdnem elájultam. Megfeszítettem a csípőmet, hogy minél tovább tartson a kéj, mélyebbre hatoltam, és ott is maradtam, amíg az orgazmus utolsó hulláma is elcsitult. Aztán hangos nyögéssel Evie-re rogytam.
– Hű, ha végre megteszed, akkor aztán rendesen csinálod! – mormogtam a fülébe. Ziháló nevetése melegítette a nyakamat, és megcsókolta a vállamat. – Minden érdem az öné, jó uram! Igazán örülök neki, hogy veled történt meg, Smith! Csak most döbbentem rá, amikor kimondta a szavakat, milyen sokat jelent a számomra, hogy így érez. Az oldalamra gördültem, magammal húztam Evie-t és átöleltem. – Én is örülök neki, Evie! Teljesen igaza volt. Ezt már senki sem veheti el tőlünk. Tökéletes volt. Hosszú ideig feküdtünk egymás karjában, teljes csöndben, csak élveztük a meleg ragyogást. Majdnem elszundítottam, amikor megéreztem a puha ajkát a fülemen. – Úgy érzem, ez jó kezdet volt, de még nagyon sok kérdésem maradt – mormogta, puha keze lassan lecsúszott a hasamon, míg a farkam fel nem élénkült, hogy találkozott vele. – Úgy tűnik, jó helyre fordultál velük – morogtam, megragadtam a csípőjét, és magamra rántottam. Visítva felnevetett, és a hang zeneként áradt végig bennem. Magamhoz húztam a száját. Holnap majd mindent megbeszélünk, és kiderítem, hogy ugyanott van-e a szíve, mint az enyém. Ma éjjel csak arra vágytam, hogy újra halljam őt sikoltozni.
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET Evie Túl meleg volt a szobában. Ez volt az első dolog, amit észrevettem, amikor kinyitottam álomittas szememet. A második dolog, amit észrevettem, az volt, hogy anyaszült meztelen vagyok, és Smithen fekszem. Lemásztam róla és felültem, a testem olyan helyeken sajgott, mint még soha korábban. – Evie… – szólalt meg Smith álmos hangon. Megdörzsöltem a szememet, a digitális órára pillantottam, és láttam, hogy éppen csak elmúlt éjfél. Kétszer szeretkeztünk, aztán álomba merültünk egymás karjában. – Mindjárt visszajövök – suttogtam, és kimásztam az ágyból. Meztelenül és pucér lábbal átmentem a fürdőszobába, felkapcsoltam a villanyt, és lerogytam a vécére, hogy könnyítsek magamon. Megmostam a kezemet és lábujjhegyen visszatipegtem a hálószobába. Smith csendben és mozdulatlanul feküdt az ágy közepén a paplannal a derekán. Elszorult a torkom, ahogy figyeltem, hogy szabályos ritmusban emelkedik és süllyed a mellkasa. Ez az éjszaka pontosan olyan volt, amilyennek megálmodtam.
Életem legcsodálatosabb szexuális élményében volt részem, és Smith volt a tökéletes partner, akivel megoszthattam ezt. Olyan figyelmes volt, olyan nagylelkű és kedves, és teljesen belevesztem a pillanatba. De most? Most egy kicsit összezavarodtam. Körbetapogattam a padlón, megtaláltam a bugyimat és a farmeremet, és felvettem őket. A melltartóm az egyik szék támláján lógott, de a blúzomat nem leltem sehol. Amilyen csöndesen csak tudtam, kiosontam a hálószobából, átmentem a nappaliba, és észrevettem a blúzomat az előszoba padlóján. Elöntött a sürgető érzés, hogy eltűnjek innen. Fel kell dolgoznom, ami ma este történt, és a Smith iránt erősödő érzéseimet is. És ezt a saját otthonom biztonságában kell megtennem. Az elmúlt hetekben közelebb kerültem Smithhez, mint valaha is reméltem. Már nem csupán szexről szólt ez az egész. Igen, csodálatos időt töltöttünk az ágyban, és biztos voltam benne, hogy egyetlen férfi sem érhet majd a nyomába, de a dolgok ennél sokkal bonyolultabbak voltak. Smith beengedett az életébe, bemutatott az imádnivaló, de kaotikus családjának, megmutatta nekem, milyen, ha elengedem magam és szórakozom. És most, hogy vége? Jobban összetört a szívem, mint képzeltem. Gyorsan felöltöztem, belebújtam a cipőmbe és a kabátomba, gyorsan lefirkantottam egy üzenetet neki, és elmenekültem. * * *
Hétfő reggel belöktem az iroda nehéz üvegajtaját, és mosolyt kényszerítettem az arcomra. – ’reggelt! – köszöntöttem a bátyámat. – Szia, Evie! – felelte Cullen, de a szemét nem vette le a számítógép monitorjáról. – Van valami oka, hogy – a karórájára pillantott – negyven percet késtél? Megmerevedtem. Megbénított a félelem ma reggel, biztos voltam benne, hogy a bátyám észreveszi majd rajtam a bűntudatot és szívfájdalmat. – Elnézést! Nem érzem túl jól magam ma reggel. Felém fordult, ellágyult a tekintete. – Nem nagy ügy, ha szeretnél hazamenni, hogy pihenj egy kicsit. Bólintottam. – Kösz! Csöndben dolgoztunk pár percig, de végül nem bírtam tovább, és feltettem a kérdést, amely lyukat égetett az agyamban. – Hol van Smith? Ő is beteget jelentett? Cullen vállat vont. – Egyáltalán nem hallottam felőle, egy nagyon furcsa beszélgetést leszámítva a múlt héten. Veled volt kapcsolatos, ami azt illeti. – Elhallgatott, és amikor felnéztem a laptopomból, láttam, hogy várakozóan méreget. – Történt valami kettőtök között? Felvillant az agyamban a kép, ahogyan Smith mozgott fölöttem, felizzott bennem az emlék, ahogyan játszottunk, és nem engedte, hogy hozzáérjek. A legbelsőbb gondolatok, álmok
és félelmek, amelyeket megosztottunk egymással… az egész óriási árulásként nyomasztott. Könnyek öntötték el a szememet, felkaptam a retikülömet és felálltam az asztaltól. – Nem mondok neked semmit. A bátyám vagy. Aztán kiviharzottam az irodából, határozottan eltökéltem, hogy a következő évtizedeket bujkálással töltöm a saját lakásom biztonságában.
HUSZONÖTÖDIK FEJEZET Smith Négy nem fogadott hívás. Három Cullentől és egy Evie-től. Felsóhajtottam, letettem a telefonomat az asztalra, és kibámultam az ablakon egy fiatal nőre, aki egy babakocsit tolt a járdán. A szerintem csodálatos Evie-vel töltött éjszaka után egyedül ébredtem fel tegnap, és még mindig nem tudtam igazán, hogy mit gondoljak. Persze találtam egy édes kis üzenetet, amelyben azt írta, hogy remekül érezte magát, és hétfőn találkozunk az irodában, de ez sem vette el teljesen a fájdalom élét. Azzal töltöttem a vasárnapot, hogy tanakodtam, felhívjam-e Evie-t, és kiderítsem, mi jár a fejében, de végül arra jutottam, hogy várok egy napot. Részben valószínűleg az én hibám volt, hogy elment. El akartam mondani neki, mit érzek, és amikor végre elaludtunk egymás karjában, biztos voltam benne, hogy reggel lesz majd rá módom. De aztán felkelt és elment, mielőtt felébredtem volna. Sötét, nyomorúságos hangulatban töltöttem a napot. Kis híján hagytam, hogy teljesen eluralkodjon rajtam ez a hangulat. Mi van, ha Evie is olyan, mint az anyám, és összepakolt és elment abban a pillanatban, mihelyt elhatároztam, hogy készen állok
mindenre? Mi van, ha csupán egyoldalú az érzés, és Evie-t csak a szex érdekelte, mert ki akart pipálni egy tételt a bakancslistáján? Most azonban, ahogy visszagondoltam az egészre – a csillogásra a szemében, ahogy fölötte mozogtam, az arcáról sugárzó melegségre, amikor rám nézett –, biztos voltam benne, hogy ő is ezt érezte. A kettőnk között erősödő kötelék valóságosabbnak érződött, mint eddig bármi az életemben. Csak az volt a kérdés, vajon Evie elég erősnek bizonyul-e ahhoz, hogy ellenálljon Cullen rosszallásának, és beismerje, amit én már tudok mélyen a csontjaimban. Egymásnak vagyunk teremtve. De görcsbe rándult a gyomrom a gondolatra, hogy bemenjek az irodába, és megpróbáljam megbeszélni a dolgot Cullennel. Ezért aztán nem is tettem. Ehelyett lelöktem az ébresztőórámat az éjjeliszekrényről, és ismét lehunytam a szememet, eldöntöttem, hogy még legalább egy órányit pótolok az alvásból, amelytől a Reed család egyik tagja az előző éjjel megfosztott. Teljes fél órát tudtam is aludni, aztán kimásztam az ágyból, hogy készítsek magamnak egy hatalmas, dekadens reggelit. Palacsinta, bacon, minden, ahogy azt kell. Aztán konkrétan egy falatot sem voltam képes megenni belőle, mert elárasztottak Cullen sms-ei. CULEEN: Hol a francban vagy? CULEEN: Vedd fel a telefont, seggfej!
És mind közül a kedvencem: CULEEN: Tényleg kurvára éretten viselkedsz. Talán igaza van. Nem tartozott a legokosabb döntéseim közé, hogy nem jelentem meg a munkában, de bagoly mondja verébnek. Az mennyire érett viselkedés, hogy megakadályozza, hogy a kishúgának legyen egy kapcsolata, ha Evie is azt akarja? Egy kapcsolat, amelyik talán boldoggá tehetné Evie-t, ha hagyná. Ittam egy korty kávét, és grimaszba rándult az arcom. Ez volt ma már a negyedik, és mintha keserű sav mardosta volna az üres gyomromat. Valami nyilvánvalóan történt az irodában, ha Cullen ilyen kétségbeesetten próbált kapcsolatba lépni velem, de fogalmam sem volt, hogy mi az. Azt viszont tudtam, hogy bármennyire is szerettem volna halogatni az elkerülhetetlen drámát, nem főhettem a saját levemben egész nap. Ideje vállalni a következményeket egyszer és mindenkorra! Gyorsan lezuhanyoztam, öltönybe bújtam, és arra is szántam egy másodpercet, hogy a szemétbe kotorjam a kihűlt reggelit, mielőtt elmegyek otthonról. Kész mentális katasztrófa voltam egész úton, azon tűnődtem, vajon Cullen egyszerűen csak kirúg-e majd, vagy bokszkesztyűben vár rám. Egyik forgatókönyv sem volt elképzelhetetlen, és reménykedtem benne, hogy a második történik majd. Nem ez lenne az első alkalom, amikor ököllel oldjuk meg a problémát. A pokolba, talán ez tisztázná is a helyzetet! De valami elpattant bennem, és az egész mentalitásom
megváltozott, mihelyt odaértem és láttam, hogy Evie kocsija nincs a parkolóban. Halálosan elegem volt az óvatoskodásból. Annyira ostoba volt ez az egész helyzet. Emberek éltek odakint a világban valódi problémákkal, akik erőszakos kapcsolatba kényszerültek vagy súlyos beteg szerettüket kellett ápolniuk. Az Evie-t tőlem távol tartó akadályt viszont mi magunk hoztuk létre. Mi hárman egész életünkben apró dobozokba zártuk egymást. Evie a legjobb barátom kishúga volt, de Cullen részéről csupán a csökönyösség diktálta, hogy Evie nem lehet emellett felnőtt nő is. Elég a szarakodásból! Észhez térítem ma Cullent, és hivatalossá teszem a kapcsolatunkat Evie-vel, ha belehalok is. Sorra belöktem az ajtókat, ruganyosak voltak a lépteim. – Csak szép sorjában! – motyogtam a bajuszom alatt. Benyitottam az irodába, ahol Cullen dühösen meredt a telefonjára. Evie-t nem láttam sehol. Cullen felpillantott, és vágott egy grimaszt. – Ideje, hogy megjelentél végre! Kösz, hogy megtisztelsz bennünket a jelenléteddel! Beintettem neki, megfordítottam a székemet és az asztala elé húztam. – Szerelmes vagyok a húgodba – közöltem, nem sugárzott bűntudat a hangomból. Hullámokban áradt belőle a harag, de már egy cseppet sem érdekelt. – Egyik éjjel, amikor Párizsban voltunk, Evie bejött a szállodai szobámba és megpróbált elcsábítani – folytattam. – Mihelyt
rádöbbentem, hogy mi történik, a barátságunk érdekében leráztam őt. Az elmúlt hónapban folyamatosan távol tartottam magamtól, mert nem akartam éket verni közénk. Sem közém és közéd, sem pedig közéd és Evie közé. De mostanra valóságos lett a dolog. Nem csak le akarok feküdni vele. Mellette is akarok felébredni, együtt tölteni a napot, és megosztani vele az életemet. Még mindig szigorú volt Cullen arca, de összehúzta a szemét, ahogy figyelmesen hallgatott. – Ő az egyetlen a másik nemből Pamen kívül, aki megért engem. Aki megnevettet, és olyan okos és gondoskodó. – Halkan felnevettem. – Ezt éppen neked mondom, aki pontosan tudja. A lényeg, hogy ilyen sokáig tartott, mire rájöttem, hogy milyen ember Evie, és még ennél is több. Nos, tudom, hogy nem mindig voltam alkalmas kapcsolatra, de esküszöm, hogy ha az áldásodat adod ránk, akkor soha nem fogok neki fájdalmat okozni! Ő a legjobb dolog, ami valaha történt velem, Cullen. Az asztalra fektette a tenyerét, és oldalra biccentette a fejét. – Gondoltál arra is, mi történik, ha nem működik a dolog, Smith? Akkor mi lesz? – Ez egy olyan kockázat, amelyet hajlandó vagyok vállalni, ha ő is. De őszintén, haver! – Lassan ingattam a fejemet. – Számomra ő az igazi. Szóval, ha akar engem, akkor feláldozok mindent, amim csak van, hogy gondoskodjam arról, hogy tényleg működjön. Szóval még egyszer megkérdezem. Megkapjuk az áldásodat? Olyan hosszúra nyúlt a csend, hogy kezdtek elhamvadni a reményeim, de aztán megszólalt.
– És ha nemet mondok? Erre a kérdésre nem akartam válaszolni, de egy életre végeztem a hazudozással. – Ha rajtam múlik, akkor ennek ellenére megtesszük. Mert ennyire fontos a számomra. De tudom, hogy boldoggá fogom tenni a húgodat, ha igent mondasz. A fenntartásaim ellenére nyilvánvalóan ez volt a helyes válasz. Cullen szája keserű félmosolyra húzódott. – Soha nem akartam mást, csak azt, hogy Evie boldog legyen. Néha talán nem megfelelőképpen mutattam ezt ki, de ez az igazság. Szóval, igen. – Felállt és megkerülte az asztalt. – Megkapod az áldásomat. De ha fájdalmat okozol neki, akkor a lábamat is megkapod, olyan mélyen a seggedbe, hogy azt hiszik majd rólad, hogy csizma vagy, világos? Kezdett olvadni a jég a gyomromban, és megkönnyebbülten megdörzsöltem az államat. Nem ez volt a megfelelő pillanat, hogy emlékeztessem őt, feltöröltem vele a padlót, amikor legutóbb bokszoltunk, így sikerült magamban tartanom. – Aha, értem – bólintottam, és én is felálltam. Látszott rajta, hogy még mindig dühös, amiért eddig eltitkoltam ezt előle, de ki vethetné a szemére? Amikor kiléptem az ajtón, még utánam kiáltott: – Jézusom, Smith! Csukd be magad mögött a kurva ajtót! Talán farkasok neveltek? Ebből tudtam, hogy minden rendben lesz. Lehet, hogy beletelik egy kis időbe, de a barátságunk túl fogja élni. Most már csak Evie-t kell meggyőznöm.
* * * Elmentem a lakásához, és pokolian reméltem, hogy otthon lesz, mivel fogalmam sem volt, miért nem volt bent az irodában. Egy pillanatig haboztam odakint, amikor megérkeztem. A tölgyfa ajtón keresztül is hallottam a fojtott zokogást, amitől kétszer gyorsabban kezdett verni a szívem. Hangosan bekopogtam, és választ sem várva belöktem az ajtót. – Evie? – Beléptem és elindultam a nappali felé. Hason feküdt a kanapén, a karjába fúrta az arcát, de felriadt és felült, amikor meghallotta a hangomat. – Mi a baj? Miért sírsz? – Smith? Azt h-hittem, ma nem mész be – mormogta, szipogva letörölte a kezével könnyáztatta arcát. – Azt mondtam Cullennek, hogy nem érzem jól magam. Belesajdult a szívem, hogy ilyen zaklatottnak láttam őt, a kanapéhoz léptem és letérdeltem mellé. – Mi a baj? – kérdeztem, megfogtam az egyik jéghideg kezét és megszorítottam. Csúnya dolog volt tőlem, de míg egy részem rettenetesen érezte magát, amiért Evie szomorú, egy másik részem attól félt, hogy azért sír, mert szakítani akar velem, csak nem tudja, hogyan tegye. – Minden olyan zavaros. Túl kínosan érezted magad, hogy be gyere dolgozni, és Cullen haragszik rám. Teljesen kiborultam ma reggel, azon tűnődtem, hogy hol vagy. – Szánakozva csóválta a fejét. – Annyira akartalak téged, nem vettem tudomást a tényről, hogy mindent tönkretesz majd, ha lefekszem veled. Egy percig sem bírtam tovább az irodában maradni. Cullen biztosan
őrjöng. Forró könnyek hullottak a csuklómra, felálltam, felhúztam magammal Evie-t a kanapéról, és a karomba zártam. – Sss, hagyd abba! Semmi se ment tönkre. Ami azt illeti, minden nagyszerű. Vagy legalábbis az lehet, ha hagyod – mormogtam, és vigasztalóan simogattam a hátát. Elhúzódott, hogy felnézzen rám, és szaggatott levegőt vett. – Hogy mondhatsz ilyet? Állandóan csak rád gondolok, és kétlem, hogy ez meg fog változni. Még ha Cullen nem is lenne dühös mindkettőnkre, akkor is képtelenség lenne melletted dolgozni. Legalábbis számomra. Ráadásul… Frusztrált morgás tört fel a torkomból, és a szájára tapasztottam a számat. Basszus, elegem volt a dumából! A beszéd juttatott ebbe a zűrzavarba bennünket. Ha csendben maradtunk volna, akkor egymáséi lettünk volna azon az első éjszakán, és talán rájöttünk volna, hogy egyikünknek sem lesz ilyen jóban része ismét. Végigfutott a fejemben az a sok elvesztegetett idő, és elegem volt. Evie megmerevedett meglepetésében, de aztán halkan felnyögött és átkarolta a nyakamat. Becsúsztattam a nyelvemet az ajkai közé, és közelebb húztam őt magamhoz. Élveztem az érzést, ahogy a melle a mellkasomhoz ért. Csak akkor húzódtam el, amikor ellazultak az izmai, és úgy ölelt körbe a teste, mint az olvadt csokoládé. – Beszélhetek végre? – kérdeztem, és megsimítottam az alsó ajkát a hüvelykujjammal. Némán bólintott. – Nem lehetetlen együtt dolgoznunk, Evie. Csodálatos lesz,
mert most már legalább elmehetünk kettesben ebédelni, beszélgethetünk útközben, és nem kell tovább rejtőzködnünk. Elkerekedett a szeme. – H-hogy érted ezt? Cullen… – Cullen mindent tud. Bementem az irodába, mielőtt idejöttem, és mindent elmondtam neki. – Mindent? – lehelte, és most már remegett az alsó ajka. – Megmondtam neki, hogy szeretlek – feleltem, és megsimogattam a selymes tincseit. – Hogy szeretném, ha áldását adná ránk, de ha nem teszi, az sem érdekel, mert egymásnak lettünk teremtve. – Te… te szeretsz engem? – sikkantotta. Azok a zöld szemek, amelyek végre kitisztultak, most ismét megteltek könnyel, és úgy csillogtak, mint a folyékony smaragd. – Tényleg? – Szeretlek, Everleigh! Szeretem az arcodat, azt az édes mosolyodat. – Hátradöntöttem őt, hogy hozzáférjek a nyakához, és végigcsókoltam a torkát vallomás közben. – Szeretem a briliáns elmédet és a művészi lelkedet. Szeretem, hogy családtagként kezeled a nővérem gyerekeit, pedig csak most ismerkedtetek meg egymással. – És még mit? – követelte, és a hajamba markolt. – Mit szeretsz még, Smith? Vágy sugárzott a hangjából, és azonnal vigyázzba állt a farkam. – Szeretem, ahogy a nevemet mondod, amikor elélvezel – mormogtam, és a mellére csúsztattam a kezemet. – Szeretem, ahogy a tested megfeszül körülöttem, amikor… – Szavad ne feledd! – Levegő után kapott, kiszabadította magát, a hajába túrt, és égő szemmel rám nézett. – Itt vagyunk
teljesen egyedül a lakásomban, és nem fogom elvesztegetni ezt az alkalmat. Gyerünk! Megragadta a kezemet és rángatni kezdett, gondolom, a hálószobája felé. – Várj, nem akarsz mondani nekem valamit? – ugrattam, és megállítottam, miközben a farkam teljes készenlétben meredezett. Tudtam. Leolvastam a szavakat az arcáról. De, a pokolba is, hallani akartam őket! Ragyogó mosolyra húzódott a szája, és elöntött a melegség. – Szeretlek, Smith Hamilton! Most pedig gyere, és kefélj meg, mielőtt a bátyám rajtakap bennünket a rosszalkodáson!
EPILÓGUS Evie Kikukucskáltam az ablakon, hogy megnézzem, ahogy Smith lelapátolja az utolsó adag havat a behajtóról, és táncolni kezdett a szívem. Alig vártam, hogy bejöjjön. Főztem forró csokoládét, és már letöltöttem egy filmet a Netflixről. A csodálatos hírekről már nem is beszélve. Kirohantam a konyhába, és bedobtam pár mályvacukrot a csészékbe, és közben egyfolytában vigyorogtam. Ezek voltak a kedvenc bögréim. Cullentől kaptuk esküvői ajándékként. Mr. és Mrs. felirat virított rajtuk gyönyörű betűkkel, és annyi kávé fért beléjük, hogy egy ló is belefulladhatott volna. Ittam egy nagy kortyot a bögrémből, és felsóhajtottam. Smithszel már majdnem egy éve voltunk házasok, és eddig igazi kaland volt az életünk. Csodálatosan telt az esküvőnk. Pam nagylelkűen megengedte, hogy a gyerekek közösen végezzék el a gyűrűvivő feladatát, mert Winnie nem akarta tartani a csokrot. A saját kérésükre mindnyájan köpenyt viseltek, Macet kivéve, aki majdnem meztelenül végezte, mert az oltár felé félúton megpróbálta letépni magáról a mini szmokingnadrágot. Elvigyorodtam az emlékre. Cullen volt Smith tanúja, Maggie pedig az enyém. Bármekkora feszültség alakult is ki Smith és
Cullen között a titkunk miatt, annak addigra már régen vége lett, és ezt megerősítette Cullen édes, de vicces beszéde is. Újra a régi önmaguk voltak, mintha mi sem történt volna. Nem is bírtam volna ki másképp, ezért nagyon boldog voltam. Az esküvő másnapján elutaztunk Olaszországba, és együtt bejártuk a vidéket. Imádtam egyedül és barátokkal is utazni, de Smithszel minden mintha új életre kelt volna. Minden helyhez, ahol jártunk, egy emlék kötődött. Kétszemélyes család voltunk, és olyan életet építettünk magunknak, amilyenről mindig is álmodtam. Cullen még mindig keményen dolgozott, meghódította a világot, és virágzott az üzlet. Ez különösen számomra volt jó érzés, mivel tudtam, hogy része vagyok a sikernek. A reklámkampányaim nélkülözhetetlen szerepet játszottak az új vásárlókör kialakításában, és Cullen felvett mellém két embert, hogy tovább segíthessék a növekedést. Feltárult a bejárati ajtó, félbeszakítva a gondolataimat, és mosolyogva bevittem a bögréket a nappaliba. Smith belépett, és leverte a havat a bakancsáról az ajtó előtti lábtörlőn. – Hivatalosan is november van Chicagóban – jegyezte meg nevetve. – Vagy negyven centi hó esett. Lehúzta a kesztyűjét, levette a kabátját, én pedig felé léptem, és odanyújtottam neki a bögrét. – Nos, van valamim, ami majd felmelegít téged – mormogtam, és lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam. De nem vette el a kezemből a bögrét. Ehelyett magához rántott, én pedig felsikítottam. – Azt hiszem, pontosan tudom, hogyan tudod megtenni –
mormogta, és a számra tapasztotta a száját. Hamar elfeledkeztünk a bögrékről, ahogy a számba csúsztatta a nyelvét. Hideg volt az ajka, de nem érdekelt. Még egy év elteltével is álomszerűnek tűnt, hogy megcsókolhatom és megérinthetem, és akkor szeretkezhetek ezzel a férfival, amikor csak akarok, így nem állt szándékomban elpocsékolni a lehetőséget. Elhúzódtam tőle, és letettem a bögréket a kisasztalra. – Azt hiszem, ebben segíthetek önnek, uram! Ezeket később is megihatjuk. Szó szerint berohantunk a hálószobába, rutinos szeretők hatékonyságával levetkőztettük egymást, de a sietség itt be is fejeződött. Kiszáradt a szám, ahogy bámultam a meztelen testét. Még mindig elgyengült a térdem a látványától minden egyes alkalommal. – Pokolian jól néz ki, Mr. Hamilton! – mondtam neki, és csodálkozva ingattam a fejemet. – Maga is, Mrs. Hamilton! – felelte, és végigsimított a fehérneműm szélén. Smithnek csak pár hónapig kellett ismételgetnie, mennyire szereti a testemet, hogy tényleg elhiggyem neki. Az elmúlt év során hazahoztam a legújabb modelleket, hogy „teszteljem” őket. Smith sóhajtozott és panaszkodott, hogy ez milyen nehéz munka, de valakinek mégis el kell végeznie. De a szeme elárulta. Úgy felcsillant minden alkalommal, amikor észrevette, hogy valami újdonságot viselek, mint egy gyereké karácsonykor. – Vörös. Azt szeretem – jegyezte meg Smith, és megmarkolta a
mellemet a selymen keresztül. Csodálatos érzés volt a bőrömön az anyag és az ujjai érintése, hagytam, hogy lecsukódjon a szemem. Hátrahajtottam a fejemet, amikor lehajolt és gyengéden a nyakamba harapott. Megfogtam a tarkóját, magamhoz szorítottam, és a nevét suttogtam. Apró léptekkel hátráltam, amíg a lábam az ágy széléhez nem ért, aztán Smith lenyomott a matracra. Magammal húztam, hogy beterítsen a testével, és egy pillanatig csak élveztem a súlyát. De ez nem elégített ki sokáig. Legörgettem magamról, rámásztam, és a kemény farkához igazítottam az ölemet. Megfeszült egy izom az állában, ahogy vágytól égő szemmel figyelt. – Halálosan szexin fest rajtad ez a neglizsé. Hagyd magadon! – mondta, és felvillant a szeme, ahogy megérintette a bimbómat. – Azt hiszem, ez remek ötletnek hangzik. – Félrehúztam az anyagot, hogy érezhessem magamon a forró húsát. Egyszerre kaptunk levegő után, amint a farka a nedves ölemhez ért. – Olyan jó érzés! – nyögtem, előre-hátra mozogtam, hogy benedvesítsem őt is. Megragadta a csípőmet, és gyorsabb tempóra váltott. Az egész testem remegett, és hirtelen képtelen voltam tovább várni, hogy bennem legyen. Feltérdeltem és megmarkoltam a farkát. Aztán lecsúsztam rajta, és egy mozdulattal magamba fogadtam a hosszát. Kiszakadt belőlem egy nyögés, és elhomályosodott a tekintetem. – Istenem, teljesen betöltesz! Annyira jó, Smith! – suttogtam, először lassan ringatóztam, aztán egyre gyorsabban, ahogy alkalmazkodtam a méretéhez.
Elmélyült tekintettel nézte, ahogy le-fel mozgok, önelégült vigyorral összefonta a kezét a feje alatt, és élvezte a show-t. Felbátorodtam, lehúztam a vállamról az egyik pántot, aztán a másikat is, és lehúztam magamról a neglizsét, hogy kibuggyanjon belőle a mellem. – Ez az! – morogta Smith, miközben nézett. – Imádom figyelni, ahogy meglovagolod a farkamat! A mocskos szavaitól mindig csak még nedvesebb lettem, és felnyögtem, miközben tovább fokoztam a tempót. – Basszál meg, Evie! Fogadd magadba mélyen azt a faszt, és lovagold, amíg el nem élvezel nekem, bébi! – sürgetett, és szinte fájdalmasan megfeszült a szorítása a csípőmön. A kőkemény farka erotikusan pumpált, gyorsabban és gyorsabban, így hátravetettem a fejemet, és a nevét kiáltottam. Közel vagyok. Olyan közel. Ekkor az ujjai kettőnk között teremtek és a csiklómat masszírozták. – Ez az, bébi! Vedd el, amire szükséged van! Felnyögött, ahogy a csípőm döngette, olyan mélyen belém hatolt, hogy csillagok robbantak szét a szemhéjam mögött. És aztán repültem, rekedten a nevét kiáltottam, ahogy belém hasított az orgazmus. A velőmig megrázott és hullámokban öntött el az extázis. Még mindig élveztem, amikor Smith izmai megfeszültek alattam. – Igen! – nyögtem, zihálva biztattam. – Élvezz belém! Összeszorította a fogát, ívbe feszült a háta, olyan messzire belém préselte a farkát, amennyire csak tudta, és felrobbant bennem, forró lövelléssel elárasztotta a belsőmet.
Egy hosszú pillanatig így maradtunk, lágyan simogattuk egymást, míg megnyugodtunk. – Nos, egyértelműen felmelegítettél – mormogta még mindig zihálva, és lehúzott maga mellé. – Ha ez a jutalom a hólapátolásért, akkor kész vagyok táncot járni, hogy még több essen. Elmosolyodtam, és megcsóváltam a fejemet. – Ne, kérlek! Még van két hét, amíg elutazunk Hawaiira, és nem akarom, hogy töröljék a járatot. – Igaz – egyezett bele. – Egyértelműen szükségünk van egy kis napfényre az életünkben. Már szinte a számban érzem az ananászos piña colada ízét. – Igen, alaposan ki kell élveznünk! De utána nem fogunk utazni egy ideig – mormogtam, és lustán játszadoztam a köldöke alatti szőrrel. Elhúzódott és tanácstalanul lenézett rám. – Ezt hogy érted? Azt hittem, hogy nyáron szeretnél elutazni Párizsba. – Így van! De nehéz lenne egy újszülöttel utazni, tudod? Azt hiszem, várnunk kell a következő tavaszig. Teljes harminc másodpercig csak meredt rám döbbenten. Aztán elsápadt az arca. Egy pillanatra megállt a szívverésem, és halálra rémültem. Meg sem fordult a fejemben, hogy Smith nem lesz ugyanolyan mámoros a hírtől, mint én. De aztán felkiáltott: – Komolyan beszélsz, Evie?! Halálosan komolyan? Bólintottam, és elöntötték a szememet a boldogság könnyei. – Igen. Tegnap este vettem egy tesztet, és ma reggel