Gideon Royal két évvel ezelőtt, egyetlen hiba miatt elveszítette álmai szerelmét. Azóta megcsömörlött, közönyössé vált, és belekerült a zsarolás, a szívfájdalom és a veszteség végtelen spiráljába. Amikor egyetemre került, azt remélte, mindent újrakezdhet. Ám a sors másként tervez, és ismét az útjába sodorja Savannah Montgomeryt. Savannah úgy hiszi, nincs már visszaút Gideon árulása után. A fiú azt reméli, téved. Megbocsátás. Remény. Megváltás. Gideon megfogadta, hogy visszaszerzi a lányt, aki elrabolta a szívét. És ha egy Royal elhatároz valamit, a végsőkig elmegy, hogy valóra váltsa. A szédítően népszerű Royal családban mindig történik valami. Hagyd, hogy kiragadjon a hétköznapokból!
Írta: Erin Watt A mű eredeti címe: Tarnished Crown (The Royals Book 3.5) Copyright © 2018 by Erin Watt. All rights reserved. Cover design by Meljean Brook Fordította: Benedek Dorottya A szöveget gondozta: Balogh Eszter A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája. © Katona Ildikó, 2014 ISSN 2064-7174 ISBN 978 963 457 721 8 © Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2019-ben Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail: [email protected] www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: Katona Ildikó Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor Korrektorok: Széli Katalin, Korom Pál Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen Felelős vezető: György Géza vezérigazgató Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.
1. FEJEZET
GIDEON – MIÉRT IS MENTEM EBBE BELE? – morgolódom, ahogy körbenézek a zsúfolt szobában. Ez a buli is olyan, mint az a több száz, amin tizennégy éves korom óta részt vettem, amikor is rájöttem, hogyan nyúljam le valamelyik verdát a fater garázsából. A zene jelentősen javult, mióta normális DJ-t hívnak ezekre a bulikra, de a sör gyatra, ahogy az anyag is. – Mert van ingyenpia és dögös csajok. Mi más motiváció kellene? – feleli Cal Lonigan, az egyik úszó csapattársam. – Költői kérdés volt. – Látod azokat a bigéket? Az embernek már csak attól is félig feláll, hogy rájuk néz, kivéve, ha teljesen elkorhadt a farkad. Legalább tucatnyi ok áll ott, amiért érdemes volt eljönni – int Cal egy csapat lány felé a sörösüvegével. Én mindegyiket tök egyformának látom. Dús, beszárított haj, szűk ruha, és olyan szandál, aminek a szíja a bokájukra tekeredik. Azt hiszem, a mostohahúgomnak van rájuk valami neve. Római szandál? Görög szandál? Á, a fenébe is, érdekel egyáltalán? Nem. Nem érdekel. Már egy ideje semmi sem érdekel. Odaadom Calnek a söröm. – Én léptem. – Lépsz? – ismétli hitetlenkedve. – És ahhoz ott mit szólsz? Az az ázsiai lány, ott, a sarokban tornász. Azt hallottam, rohadt hajlékony, úgy tekeredik, mint valami perec. Mégis mióta akarunk pereceket dugni? – Pláne lépek. – Aggódom miattad, haver. – A szája elé emeli az üveget. Gondolom, azért, nehogy a sok szájról olvasni tudó rájöjjön, mit mond. – Az a hír járja, hogy már jó ideje nem Á
mártottad bele a vödrödet egy kútba sem. Átmeneti zsugorodástól szenvedsz? Szólásra nyitom a számat, hogy megmagyarázzam Calnek, ilyesmi nem létezik, de aztán elvetem. Túl sok klórnak volt kitéve babakorában, ami kihatott az agyára. Ezt igazán nem róhatom fel neki. – Még szerencse, hogy jól úszol, és csinos a képed, Cal – veregetem hátba. – Szerinted csinos a képem? – vinnyogja. Kikerekedett szemmel körbekémlel, hogy meghallotta-e valaki. – Nézd, haver, te is jóképű srác vagy, de, tudod, én nem abban a csapatban játszom, oké? – Oké – nyújtom el a szót. – Mindegy, én léptem. Ez a buli… De ekkor meglátom őt. Sötét haja egyenes és fényes. Kék szeme köré éles vonalakat és füstös festéket kent, tökéletes ívű száját kiemelte. Azóta így sminkeli magát, mióta dobott engem. Azt üzeni: dühös a világra, és kész ezt valami szegény balekon levezetni. Fogalmam sincs, hány sráccal kavart, mióta közölte, hogy épp annyi szenvedést fog nekem okozni, mint amennyit én okoztam neki, de tudom, hogy egyiket sem élvezte. Hogyan is tehetné, ha a teste az enyém, épp úgy, ahogy az enyém az övé? – Ki az a szépség, akit bámulsz? – kérdezi Cal kíváncsian. – Ha hozzáérsz, neked véged, Lonigan – mordulok rá. Azzal eloldalgok, hogy kiderítsem, mit keres Savannah Montgomery ebben a pokol bugyrabeli egyetemi buliban, amikor épp az Astor Park Prep elsőéveseinek az álmát kéne darabokra törnie. Egy beképzelt nagyarc megelőz. Savannah feje fölé támasztja a könyökét, és megpróbálja megkörnyékezni, még mielőtt kiléphetne az ajtón. Megragadom a srác vállát. – A haverod, Paul téged keres.
A galléros pólós, bárgyú képű seggfej pislogva néz rám. – Paul? – Vagy talán Peter? Parker? Kábé ilyen magas. – Meglengetem a karom nagyjából az államnál. – Szőke. – Jason Pruittra gondolsz? – Ő lesz az. Egy kevéssé gyengéd lökéssel elhessegetem a srácot Savannah-tól. – Jobb lesz, ha megkeresem. – A seggfej a csajomra kacsint. – De tartsd melegen a helyet magad mellett! Nemsokára visszajövök. – Ki az a Paul? – szólal meg egy hang mellettem. A francba, Cal! Megpördülök. – Mit művelsz? – Muszáj volt megnéznem, ki vonta magára a nagy Gideon Royal figyelmét. – Azzal óriási mancsát Sav felé nyújtja. – Cal Lonigan. De szólíts csak Longnak! Sav kezet fog vele, és jóval hosszabb ideig szorongatja a kezét, mint szeretném. – Long? Azaz Hosszú? Ez is egy olyan becenév, ami a szomorú valóságot igyekszik leplezni? A fogamat csikorgatom. Igazi csoda, hogy van még fogzománcom. Azóta csikorgatom a zápfogaimat, amióta találkoztunk. – Nem. Ez a reklám a valóságot tükrözi. Royal tanúsíthatja. Egy úszócsapatban vagyunk. – Lehajol, hogy csókot adjon Sav ujjaira. – Nos, hercegnő, hová vihetem, hogy megmutathassam, mennyire illik hozzám a becenevem? – Még kiskorú – bököm ki. – Dehogy, te seggfej. – Sav visszarántja a kezét. – Tizennyolc vagyok. És ebben az államban tizenhat a beleegyezési korhatár, ahogy azt te is nagyon jól tudod. – Tűnj innen, Cal! – Nem vagyok hajlandó Longnak hívni. – Ő az enyém. Ismered a szabályokat. Savannah tekintete éles tőrként mered rám. – Nem vagyok a tiéd.
Cal felsóhajt. – Oké. Oké. De a következőre én formálok jogot. Nem veszem le a tekintetem Savról. – Tedd azt! – Nem egy darab hús vagyok, Gideon – csattan fel Sav. – Nem címkézhetsz fel, mint valami récét egy vadászaton. Elengedem a fülem mellett a megjegyzését, mert valami sokkal fontosabbat kell megválaszolnia. – Mit keresel itt? Elmosolyodik, de inkább fájdalmasan. – Megnézem a sulit. Fontolgatom, hogy ide jelentkezzek. Erre az egyik felem örvendezik. A másik fellázad. Már így is utálom magam – tényleg szükségem van rá, hogy keserű sorsom emlékeztetője kövessen a campusra? – Nem gondolod, hogy fájdalmas lenne neked, ha egy suliba járnál velem? – Miért? – kérdezi hűvösen. Ha nem ismerném annyira, talán sikerülne átvernie, de acéltekintete mögött fájdalom rebben. – Mindketten tudjuk, miért. Kinyírnánk egymást. Nem számít, mekkora távolság, hány ember húzódik közöttünk, akkor is vonzzuk egymást. Nem tagadhatjuk le a múltunkat és a kapcsolatunkat, mindegy, mennyire igyekszünk. De amikor összefutunk, mérhetetlen fájdalmat okozunk egymásnak. – Én már így is halott vagyok. Te aztán tudhatnád. Te döfted a kést a szívembe. Azzal a fullasztó forróság és a morzsolt magnóliák felhőjében elfurakszik mellettem, és nemsokára elnyeli az izzadt testüket egymáshoz dörgölő diákok tömege. – Haver, szerintem nem igazán bír téged. – A csapattársam gúnyos képpel jelenik meg mögöttem. – Te aztán biztos ötösre vizsgáztál viselkedéstanból, Cal. – Csak mondom. Hol nyírtad ki először? Ha nem bánod a kérdést. – Hol máshol? – felelem, a tekintetemmel továbbra is
Savet kutatva, de túl sötét van, és nem akarja, hogy megtaláljam. – A gimiben.
HÁROM ÉVVEL KORÁBBAN – Utsó év, G-fiú. Jól odapörkölünk neki – kiáltja III. Hamilton Marshall, ismertebb nevén Hármas a kocsim napfénytetején kihajolva. A barátnője, Bailey megrángatja farmere szárát. – Ülj le, te idióta! A végén még lerepül a fejed. Hármas vonakodva visszaereszkedik a napfénytetőtől. – De csak miattad, bébi. Ha tényleg lerepül a fejem, életed hátralévő része kínok közt telne, és ezt nem kívánom neked. Neked sem, G-fiú. Átnyúl az ülés fölött, és megpaskolja a vállam. Mellette Bailey felhorkan. – Há! Csak szeretnéd. Gideonnal megvigasztalnánk egymást, és azt is elfelejtenénk, hogy valaha is léteztél. – Mondd, hogy ez nem igaz, G-fiú! – kapja Hármas drámaian a mellkasához a kezét. – Csak nem bánnál így egy baráttal. – A tesószabályok a síron túl is érvényesek? Csak viccelődöm. Előbb vágnám le a kezem, mint hogy Hármas csajához nyúljak. – Majd én megvigasztallak, szivi – szól oda Bailey-nek az öcsém, Reed az anyósülésről. Olyan lusta, hogy még a szemét sem képes kinyitni, vagy a fejét felemelni a párnás fejtámláról. – Azt már nem! A tesószabályok a mennyben is érvényesek, ahonnan mindhármatokat figyellek majd. Hármas két ujját a szeméhez emeli, majd meglengeti őket felénk. – Tehát azt mondod, azt akarnád, hogy eleied szerelme és a legjobb barátod egész hátralévő életükben szenvedjenek, c csak azért, mert olyan hülye voltál, hogy kidugtad a fejed a napfénytetőn, amikor az említett legjobb barátod százhússzal ment? – szegezi neki a kérdést Bailey. – Százharminccal – pontosítok.
– Százharminccal – ismétli Bailey. Hármas a homlokát ráncolja. – Én nem ezt mondtam. Reed gúnyosan felhorkan. – Akkor azt akarnád, hogy megvigasztaljuk egymást. Azt akarnád, hogy Gideon életem legjobb orgazmusaival ajándékozzon meg, mert a legjobbat akarnád nekem. Elfojtok egy vigyort. Bailey a Prada válltáskájában tartja Hármas golyóit. – Bzzz! Időt kérek. – Hármas T betűt formál a kezével. – Itt meghúzom a határt. A legjobb barátom nem fog megdöngetni, még akkor sem, ha meghaltam. Nem élvezném a túlvilágot, ha nagy G-től nagy O-kat kapnál. Oké, talán csak az egyik golyóját. – Jobb lenne, ha egy idegentől kapnám? – Naná! Ami azt jelenti, hogy Reed is kiesett a képből. Reed beleegyezően felemeli a hüvelykujját. – Össze kéne jönnöd valakivel, Gideon. Úgy biztonságosabb – mondja Bailey. – Hogyhogy? – Először is, akkor nem fokozod a versengő lányok drámáját. Épp elég, hogy most már Easton is az Astorba jár. Ti hárman megnehezítitek, hogy a női közösség tagjai bármire is rendesen koncentráljanak. Másodszor, egészségesebb párkapcsolatban élni. Nem kell aggódnod a nemi betegségek miatt, vagy amiatt, hogy valami csaj lyukakat szúr az óvszerbe, hogy magához láncoljon. Igaz, Hármas? – Igaz, bébi. Bailey most már egy éve szedi a tablettát. – A legtöbb lány szedi – jegyzi meg Reed. Továbbra sem veszi a fáradságot, hogy kinyissa a szemét. – És mi van Abby Wentworthszel? – veti fel Hármas. – Uh, ne! – ellenkezik Bailey. – Mi a baj a Wentworth lánnyal? – kérdezem Reedre sandítva. Ő lógott vele Jordan Carrington buliján néhány héttel ezelőtt. – Kedves lánynak tűnik. – Hát persze, neked annak tűnik. Az a típusú lány, aki mindig kedves és aranyos a srácok előtt, de ha egyedül É
találod, kicsinyes és manipulatív – fintorog Bailey. – És ami még rosszabb, a többi lány csak még szörnyűbbnek tűnik, ha panaszkodik rá. Mintha irigykednénk rá, vagy ilyesmi. Hármas egy hirtelen mozdulattal Bailey tarkójára fűzi a kezét, és magához húzza egy csókra. – Ne aggódj, bébi! Neked nincs miért irigykedned. – Tudom – feleli Bailey, és úgy paskolja meg Hármas fejét, mintha valami kutya lenne. – És Jewel Davis? Ő tényleg rendes. – Rohadt unalmasan hangzik – válaszolja Reed. Ezzel egyet kell értenem. – Nem akarok járni senkivel a végzős évemben. Megnehezíti az elválást. – Uh! Oké. Bailey kibontakozik Hármas öleléséből, és karba fonja a kezét. Hármas segélykérő pillantást vet rám. Utálja, ha a csaja kiakad. Felsóhajtva megkérdezem: – Mi a terv ma estére? Bailey felélénkül. – Találkozzunk a Rinaldi’snál kilenckor, és fagyizzunk! – Rendben. – Nekem dolgom van – mondja Reed. Dolga egy fenét. Valószínűleg lemegy a rakpartra verekedni. – Én ott leszek – biztosítom Bailey-t, mielőtt még Hármas újabb szánalmas pillantást vetne felém. Bailey előkapja a telefonját, és üzenetben riasztani kezdi a barátnőit. – Valami konkrét kívánság? Emília, Sasha, Jeanette? – Jeanette nem Dan Graberrel jár? – kérdezi Hármas. – Láttam a múlt héten, ahogy felfalják egymás arcát Conner Mill buliján a mólón. – Komolyan? Nem is tudtam. – Bailey beír valamit a telefonjába. – És a Montgomery lányok? – Lányok? Azt hittem, csak Shea van, és kösz, nem – borzongok meg. – Mi a baj Sheával? – érdeklődik Bailey.
– Jordan Carringtonnal lóg. Inkább vágnám le a farkam, minthogy bármelyik barátnőjébe is beledö em. – Nem is tudtam, hogy ezt gondolod Jordanről. Mármint, szerintem is egy kígyó, de nem gondoltam volna, hogy a fiúk bármi mást látnak belőle a tökéletes cicijén és fenekén kívül. – Hé, és velem mi van? – tiltakozik Hármas. – Én meséltem neked, hogyan tapizott le tesiórán. Még mindig nem tértem magamhoz a sokktól. Hármas százkilencvenöt centi, akkora, mint egy kétajtós szekrény. Az, hogy félne a kis Jordan Carringtontól, csak vicc. Louisville-be megy teljes fociösztöndíjjal. Természetesen Bailey is oda jelentkezett. Meg kell védenie a befektetését. – Ezért vagyok itt neked én, bébi – paskolja meg Bailey Hármas vállát. – Oké, vissza a vendéglistára! Igen vagy nem Montgomery-ékre? – Tök mindegy. Nem izgat. – Nem mintha bármelyikükkel is kavarnék. – Hívj meg, akit csak… És ekkor pillantom meg őt.
2. FEJEZET
SAVANNAH HÁROM ÉVVEL KORÁBBAN AHOGY A FEKETE RANGE ROVER bekanyarodik a suli parkolójába, a nővérem karjába kapaszkodom. – Aú! Ez fáj! – kiált fel, és elrántja a karját. Majdnem orra bukom. Sietve kihúzom magam. – Itt jön – rebegem, és lesimítom a hajam. Shea elhúzza a kezem. – Mit mondtam neked ma reggel? Csak lazán! A lányok naponta legalább százszor bepróbálkoznak Gideon Royalnál. Ha ki akarsz tűnni, úgy kell tenned, mintha észre sem vennéd, különben egy leszel a morzsákért könyörgő tömegben. – Felsóhajt. – Istenem, ez annyira ciki! – Akkor menj! – sziszegem vissza a szám sarkából. Az, hogy itt áll és engem kritizál, cseppet sem tesz jót az amúgy is alacsony önértékelésemnek. – Nem hagyhatlak itt. Meg kell őriznem a jó híremet, nem hagyhatom, hogy veszélyeztesd. – Azzal belém karol. – Most pedig mosolyogj, hogy mindenki azt higgye, a Montgomery család tagjai szeretik egymást! – De hisz’ szeretjük egymást, te hülye. Különben is, én a kamerák mögé vágyom, nem eléjük – mutatok rá, emlékeztetve a rendezői és írói ambícióimra. – Mindegy. De azért közelebb húzódik hozzám, és ez a hallgatólagos bátorítás elviselhető szintre csökkenti az idegességemet. Gideon vezet, mint mindig. Reed is vele van ma, de a hátsó ülésen ülő két diákot nem ismerem. – Kik jöttek Gideonnal? – kérdezem. – Hármas és a barátnője, Bailey – feleli Shea egy tettetett mosolyon keresztül, miközben odainteget egy
csapat lánynak tőlünk balra. Néhányukkal levegőbe adott puszikat és gyors öleléseket vált – semmi túl közelit, különben összegyűrődik a ruha és elkenődik a smink. De ezt most már én is megértem. Ma reggel egy órát töltöttem a tükör előtt, amíg felvittem az ezernyi réteget. Csak a számra három különböző árnyalatot kentem. Shea szerint a kisebbnek, édesebbnek, ártatlanabbnak tűnő ajkak most nagyon menők. Öt órán át néztem újra és újra egy YouTube-videót, hogy elérjem ezt a hatást. A külsőm miatt aggódva összeérintem az ajkaimat, amivel kiérdemlek egy erős oldalba bökést. – Elkened a rúzsod – motyogja a nővérem. Ellazítom az ajkam. – Most úgy festesz, mint egy hal. Határozott mozdulattal összezárom az. ajkaimat. Shea felsóhajt. – Ez sosem fog összejönni. Ó, a francba! – Mi az? – Lenézek az egyenruhámra. Pecsétes vagyok? Lecsúszott a térdzoknim? – Ne! Halcsali tőled jobbra. Mosolyogj! – utasít. – Jó reggelt, Jo! Tali! – Shea! – Két lány tipeg oda hozzánk, tűsarkújuk sebesen kopog a betonon. – Jo! Tetszik a kabátod. Csak nem… J. Crew? – kérdezi Shea, álmosolya még szélesebbre húzódik. Talivel elhűlünk a sértésen. Jo szeme résnyire szűkül. – Annyi időt töltöttél köznapi ruhák között, hogy már fel sem ismersz egy tisztességes márkát? Ez Fendi! – Megragadja Tali csuklóját. – Menjünk! Nem szeretek a kukák mellett ácsorogni. Jo elcsörtet, és maga után húzza Talit. – Mi volt ez az egész? – kérdezem. A szóváltás még azelőtt befejeződött, mielőtt igazán elkezdődött volna, és nem tudom, ki nyert. – Fejeket fel! A célpont közeledik – feleli Shea. – És ezért kellett megszabadulni a konkurenciától. Jo azóta be akar jutni Gideon gatyájába, hogy rájött, mi az a pénisz. Ó Ö
– Ó! Öm, koszi? – Gondolom, akkor a nővérem nyert. Milyen furcsa összecsapás! Shea elegánsan beszívja a levegőt. – Ha a nagy halra pályázol, ki kell iktatnod a csalikat. – Aztán odainteget Gideonnak. – Jó reggelt… De egy lány odalép Royalékhoz, még mielőtt Shea felhívhatná magára Gideon figyelmét. – Jaj, istenem, csak őt ne! – dünnyögi megvetően. A „csak őt ne” Jordan Carrington. Ha az Astor Park – vagy ahogy én hívom: Ászszar Park – tele van ragadozókkal, akkor Jordan jelenti itt az egyik legnagyobb fenyegetést. Shea mesélte, hogy a második tanítási napján Jordan belekötött az egyik legnépszerűbb végzős lányba, Heather Lange-be. Csúnyán összeszólalkoztak, olyan sértéseket vágtak egymáshoz, amiktől még én is összerezzentem, pedig ott sem voltam. Heather Lange hálaadás után elment az Astorból, és sosem jött vissza. Gondoltam, az apja elveszítette az állását, és már nem engedheti meg magának a tandíjat. Egészen addig nem kötöttem össze Jordant Heather eltűnésével, amíg apu furcsa kioktatást nem tartott nekünk Sheával arról, hogy legyünk kedvesek Jordan Carringtonhoz. Miért?, kérdeztem akkor. Azért, mert egy bosszúszomjas kis takony, és teljesen az ujja köré csavarta az apját. Azóta Shea szinte nyalizik neki, és úgy tesz, mintha Jordan vízen járna, úgyhogy az ő ruhájára, táskájára, cipőjére nem fog megjegyzést tenni. És pláne nem fogja megakadályozni a piranha támadását a Royal fiúkra. – Jó reggelt, Gid, Reed! – köszön nekik éneklő hangon. – Mekkora ribanc! – Shea ismét megragadja a karomat, és elvonszol onnan. – Menjünk! Megvetem a lábam. – Ne! Miért? – Nincs értelme magunkra haragítani Jordant. Hagyjuk, hadd csinálja, lássuk, melyik Royalt hagyja meg nekünk! – Nem – szabadítom ki magam. Engem nem akármelyik É
Royal érdekel. Én Gideont akarom. Shea visszacsörtet. – Ez nem valami étterem. Nem libbenhetsz csak úgy be, és kérheted az egyiküket az étlapról. Dühösen rámeredek. – De Jordan nem pont ezt teszi? Eldönti, hogy melyik Royalt akarja. – Te nem vagy Jordan. – Igaz, rohadtul nem vagyok ő, de nem azért keltem fel ötkor, és töltöttem két órát hajvasalással és sminkeléssel, hogy feladjam, még mielőtt egyáltalán bemutatkozhattam volna – fonom karba a kezem. Shea mélyen beszívja a levegőt, mintha sarokba szorítottam volna. – Oké, de ha Jordan emiatt kiszúr magának, nem ismerjük egymást. Azzal felszegi az állát, megigazítja a blézerét, és magára ölti legszebb sznob mosolyát. – Úgy festesz, mintha a Miss Bayview versenyen akarnál indulni. – Fogd be, és mosolyogj, te hülye! – utasít szinte anélkül, hogy megmozdítaná a száját. – Erre jönnek. Megpördülök, és majdnem eltaknyolok. Igaza van. Gideon csupán pár méterre van. Elég közel ahhoz, hogy megcsodálhassam a testére feszülő pólót az egyenruhája kigombolt inge és zakója alatt. Hármas éppen mond neki valamit, amin jót szórakozik. A szája felfelé rándul. Hármas barátnője rácsap a karjára. Gideon az orrához emelt kezével igyekszik elrejteni a vigyorát, de Bailey meghallja a nevetését, és újra meglegyinti. Gideon megragadja és átkarolja. – Istenem, milyen szerencsés! – sóhajtom. – Ja – ért egyet Shea. Nézzük, ahogy Hármas némi lökdösődéssel elrángatja Bailey-t Gideontól, miközben tettetett dühvel odaszól neki, mire Gideon ártatlanul felemeli a kezét. Közben Jordan a társaság mellett lépked, de csak Reed méltatja némi figyelemre.
Tehát lehet, hogy Jordan mégsem jelent konkurenciát. Nem úgy tűnik, mintha Gidet szemernyit is érdekelné. Istenem, micsoda pasi! A napsugarak, mintha direkt követnék, hogy a leglélegzetelállítóbb hátteret adják neki. Egész nap tudnám… Hirtelen egy paca úszik a látóterembe. – Szia, Shea! – köszön a paca. – Ő ki? A nyakamat nyújtogatva próbálok kinézni a paca mögül, de velem együtt mozdul. Összevont szemöldökkel nézek fel a végzős Aiden Crowley markáns állkapcsára, valamint két talpnyalójára, Dumbra és Dumberre. – A húgom – veti át Shea a haját a vállán. – Savannah, ő itt Aiden Crowley. – Igen, tudom. Helló! – Kezet nyújtok, de közben továbbra is Gideont keresem a tekintetemmel. A fenébe, a hülye Aiden miatt el fog menni mellettünk. Alig tűnik fel, amikor Aiden az ujjai közé veszi az enyéimet, vagy amikor közelebb lép. – Nahát! A kis Savannah Montgomery felnőtt. Amikor legutóbb láttalak, esküszöm, még volt fogszabályzód, és…Máshogy állt a hajad? – Elképesztő, mire képes egy hajvasaló és egy kis smink. – A méreggel átitatott édes hang Jordané. Ledermedek, ahogy megáll előttünk. Rám villantja ijesztő, ragyogó fogú mosolyát, amit elviselek, mert Gideon is megállt. – Kár, hogy a másodéves szagon nem segít – jegyzi meg Jordán. – Azt még egy jó parfüm sem képes elnyomni. – Mind voltunk másodévesek – veti oda neki Bailey. – De Jordannek mindig is rózsaillata volt, nem igaz? – mondja Aiden. – Na persze – köhögi Gideon a kezébe. Jordan gyilkos pillantást vet rá, majd belekarol Aidenbe. – Ha te mondod, Addy. Addy? Shea felé fordulva felvonom a szemöldököm, aki erre ismét az oldalamba nyomja a könyökét. A francba! Hogy húzzam ki magam méltóságteljesen, ha folyton ezt
csinálja? Finoman arrébb lököm, hogy a többiek ne vegyék észre. Fojtott horkantásra leszek figyelmes. Felnézek, és látom, hogy Gideon felénk mosolyog. – Látszik, hogy rokonok vagytok – jegyzi meg. – A tesóimra és rám emlékeztettek. – Hát, igen. Képtelenség velük együtt élni, de az anyád szerint nem is nyírhatod ki őket – borzolom össze a nővérem haját. – Hagyd abba! – Shea elhessegeti a kezem, és metsző pillantást vet rám. – Bizony, testvérek. Hát nem ők a legjobbak? – kacsint Gideon. A szívem majd’ felrobban. – A-a-a legjobbak – hebegem. Shea felnyög mellettem. Mindenki más vigyorog. Kivéve Jordant. Ő csak a szemét forgatja, és a karját Gideon könyöke köré fűzi. – Gyerünk, srácok! – mondja, és elvezeti tőlünk a csapatot. – Fontolgatom, hogy bulit rendezek, és azon tűnődtem, segítenétek-e eldönteni, mennyi piára lesz szükségünk. Mondtam már, hogy az apám Kendrick Lamar ügynökével dolgozik? Talán felkérhetnénk, hogy lépjen fel az őszi bálon. Gideon erre felkapja a fejét. – Kendrick Lamar? Az csúcs lenne, Jordan. – Ugye? Olyan érdekes a zenéje… A beszélgetés többi részét már nem halljuk. – Tényleg ismeri Kendrick Lamart? – töprengek hangosan. – Lehet. Ki tudja? – Shea elfordul, és megigazítja a blézere gallérját. – Egész ügyes voltál a végéig. Kérlek, próbálj meg teljes mondatokban beszélni Gideon közelében! Senki sem akar egy idiótával randizni. Felforrósodik az arcom. – Kösz, Shea. Nem foglalkozik a szarkazmusommal, hanem
megpaskolja az arcomat. – Szívesen. Menjünk be! Megfordulunk, hogy kövessük Jordant és Royalékat. A lépcső aljának oldalán egyedül találjuk Jordant, aki a telefonján pötyög. Megjegyzés nélkül akarok elsétálni mellette. Szerintem nincs értelme meghúzni az oroszlán bajszát, de Shea megtorpan. – Szia, Jordan! Jordan kissé felemeli a fejét. Nem annyira, hogy ránk nézzen, de eléggé, hogy elismerje a jelenlétünket. – Shea, mondd meg a húgodnak, hogy húzza vissza a nyelvét a szájába. A nyálcsorgatásával teljesen eláztatta Giddy cipőjét. – Átadom neki – feleli Shea szárazon, majd felvonszol a lépcsőn, még mielőtt valami sértést vághatnék Jordan fejéhez. – Giddy? – kérdezem hitetlenkedve, amint becsukódik mögöttünk a suli kapuja. – Hányinger – ért egyet Shea. – De ez van. Jordan áll itt a tápláléklánc tetején. Ne szállj vele szembe, különben megkeseríti az életed! Ászszar Park kezd épp az a rémálomszerű hely lenni, amire számítottam. Beletúrok szögegyenes frizurámba. Ez a suli a dél legkitűnőbb családjainak pár száz gyerekével van tele. És a legkitűnőbbek alatt a pénzeseket értem. De még itt is van hierarchia. Vannak azok a családok, akiknek olyan régóta van pénzük, hogy senki sem firtatja az eredetét. Aztán vannak az újgazdagok, akiknek a pénze legtöbbször valami kétes helyről való. És vannak az ösztöndíjas diákok, akik vagy be akarnak házasodni a pénzes családokhoz, vagy maguk akarnak újabb újgazdagok lenni. A lényeg, hogy mindenki nagyhal akar lenni, aki megeszi a kishalat. Már az általános óta ez a helyzet. Azt hiszem, akkor jöttünk rá, hogy különbözünk egymástól az alapján, hogy ki meddig tudja visszavezetni a családfáját a Mayflowerig.
A mi családunknak az iparból lett pénze, Royaléknak meg a birtokaikból. Nem sok nagy múltú gazdag család maradt – legalábbis olyan, aminek tényleg van pénze. Szerintem ezért vannak úgy odáig a lányok a Royal testvérekért. Jól ki lehet velük fényesíteni a családfát. Én azonban nem ezért vagyok szerelmes Gideon Royalba. És nem is azért, mert lehengerlően néz ki. Nem mintha magas, sötét hajú, szikáran izmos termete lehangoló lenne, de nem erről van szó. Hanem arról, hogy Gideon Royal, a maga állítólagos hűvös modorával, kedves volt hozzám akkor, amikor a leginkább szükségem volt rá. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot. Akkor elrabolta a szívemet, ami mindig is az övé lesz. Most van egy közös évünk, hogy rájöjjek, hogyan nyerjem el én is a szívét.
3. FEJEZET
GIDEON JELEN A DIÁKSZÖVETSÉG HÁZÁNAK FÉNYEI SORRA KIHUNYNAK, mint az elfújt gyertyák. A számhoz emelem a sörösdobozt. Savannah is ott van az egyik szobában, leveszi a felsőjét, fogat mos, bemászik a takaró alá. Mindig rövidnadrágban és ujjatlan topban alszik. Miután járni kezdtünk, az én ruháimat húzta magára, és kisajátította őket. Eltűnődöm, vajon most mi van rajta. Kinek a ruhájában alszik. Hány srác látta kipirult arcát és meztelen vállát. Hányan simították végig a bőrét a csípője felett, és érezték megborzongó teste rezgését. Az este csendjét az összegyűrődő fém hangja töri meg, amikor az ujjaim szorosan ráfonódnak a sörösdobozra. – Egész csinos szellem – jegyzi meg Cal a járdán mögöttem. Lazítok a szorításomon a dobozon, és leülök a haverom mellé a padkára. – A legszebb. Savannah a suli első napján magára vonta a tekintetem. De nem a külsejére figyeltem fel. Hanem az alig leplezett életörömre a szemében. Számára minden egyes nap izgalmas kaland volt. Legalábbis addig, amíg nem szakítottam vele. – Dobott téged? – Valami olyasmi. Cal együttérzőn hümmög. – Szörnyű szakítás lehetett. Ezért nem mozdultál rá itt egyik csajra sem? Részben, és közben a szexet is megutáltam, de ebbe a történetbe nem akarok belemenni, még Callel sem. Egyszerűbb a szívfájdalomra fogni, hogy miért nem fekszem össze fűvel-fával a campuson.
– Ezért – válaszolom. Felveszek egy másik sörös dobozt, és meghúzom. Cal felhajtja az italát, aztán ő is vesz egy újabbat a kartonból, amit a közeli kisboltban vettünk. – Már az a hír járta, hogy meleg vagy. – Tudom. – Az egyetemen, ha nem dugsz lányokkal minden szabad percedben, akkor már meleg vagy. Az emberek hajlamosak szélsőségekben látni másokat. – Bocs, ha csalódást okoztam. – Á! Mindig is tudtam, hogy hülyeség. Egyszer sem csekkoltad a lehengerlő fenekemet. – Ez nem igaz. – Megszámolom a ház ablakait, és eltűnődöm, melyik mögött lehet. – Egy csomószor megakadt rajta a tekintetem. Az egyik farpofád nagyobb, mint a másik. – Hogy mi?! – kiált fel. – Dehogyis! Kissé elemeli a fenekét a földtől, hogy megvizsgálja. Belekuncogok a sörömbe. – A bal oldalit jobban megdolgoztatod, mint a másikat. – Ezt látnom kell. – Feláll, és a kezembe nyomja a mobilját. – Fotózd le! – Mármint a fenekedet? A képembe nyomja a seggét. – Igen, azt. – Az egyik kezével megpaskolja a bal farpofáját, a másikkal felhúzza a pulcsiját. – Kizárt, hogy más méretűek legyenek. – Nem fogom lefotózni a seggedet, Cal. Ellököm a hátsóját a képemből. Takarja a kilátást. Újabb fény huny ki. – Miért nem? Tudnom kell – erőlteti. – Most idegesíteni fog. – Útban van a gatyád. A képen csak az látszódna. – Rendben. – Azzal elkezdi kicsatolni az övét. – Basszus, Cal! Mi a faszt művelsz? – Megragadom a farmere hátulját, és felhúzom. – Egyikünk sem elég részeg az ilyen szarsághoz. Az utca túloldalán kinyílik a bejárati ajtó. Callel mindketten ledermedünk. Valaki kilép a kapun, mire eláll
a lélegzetem. Ahogy a lány elindul, kifújom a levegőt. Nem Savannah az. Még a sötétben is látom és érzem, hogy nem ő az. Ha ő lenne, a levegő megváltozna körülöttem. A bőröm megfeszülne, és nehezen venném a levegőt. A csillagok élénkebben ragyognának, és az éjszakai égbolt kevésbé tűnne nyomasztónak. Nem. Nem Savannah az. Hanem a csapattársunk, Julie Kantor. – Beállnátok a lámpa alá? Próbáljuk felvenni a rögtönzött pornótokat, de gyenge a megvilágítás – kiált felénk, ahogy közeledik. Cal az egyik kezével odainteget neki, a másikkal még a farmerét szorongatja. – Julie! Szükségünk van az elfogulatlan véleményedre. – Megpördül, és megrázza felé a fenekét. Különböző méretűek a farpofáim? Felpattintok egy sörös dobozt, és Julie felé nyújtom. – Ha nem válaszolsz, ledobja a gatyáját, és megkér, hogy fotózd le. – Nem állok a dolog útjába – feleli Julie vidáman, és a lányszövetség háza felé int. – De, mint mondtam, álljatok a fényre, hogy a többiek is jobban láthassanak! Mi értelme műsort adni, ha senki sem látja? – Komolyan? – Cal egy pillanatra zavartnak tűnik. Hevesen megrázom felé a fejem, de őrlődik. Julie meghagyta neki, hogy tolja le a gatyáját, és általában megteszi, amit mond, mert képtelen önállóan gondolkodni, amikor a csaj a közelében van. Nekik kettejüknek már rég össze kellett volna jönniük. Hármasra és Bailey-re emlékeztetnek. – Nem, édesem – sóhajt fel Julie. Leül mellém a padkára, és megpaskolja a helyet a másik oldalán. – Rendben van a feneked. Ülj le! Cal habozik, de ahogy arra számítani lehet, lehuppan mellé. – Az elnökünk már hívni akarta a zsarukat, hogy jelentse a ház körül lézengő gyanús alakot, de
megmondtam neki, hogy már így is kegyetlen, szokatlan büntetéstől szenvedsz – tájékoztat Julie. – Valóban? – Hátradőlök, és próbálom megtippelni, hogy vajon az elülső ablakok valamelyik sötét téglalapja Savé lehet-e. A francba, mihez kezdek, ha jövőre tényleg ide fog járni? Valószínűleg sátrat verek, és idekint fogok élni. – Az elmúlt fél órában idekint ültél, Callel vedelve, és vágyakozva lested az exed árnyékát. Meg sem próbálom tagadni. – Ami azt illeti, fogalmam sincs, melyik szobában van, úgyhogy nem az árnyékát bámultam. Segíthetnél azzal, hogy megmutatod, hol alszik. – Miért? Azt tervezed, hogy felmászol a toronyszobába, és lekaszabolod a sárkányt? – A sárkány a házinéni vagy az elnökötök lenne? – Egyikük sem – nevet Julié, és belekortyol a sörébe. – Maga Savannah lenne. Tüzet okádott, amikor kijöttem. – Csak nem? Ez tetszik. Lazábban markolom a sörömet. Vagy talán a mellkasomat feszítő érzés enyhül. – Örülsz, ha dühös az exed? – kérdezi Cal. – Sav az elmúlt két évben igazi jégtömb volt. Jó hallani, hogy dühös. Azt jelenti, hogy még érdeklem. – Ez nem egészen így működik – ellenkezik a haverom. – Boldoggá kéne tenned, nem dühössé. A dühös emberek lelépnek, és nem jönnek össze újra. A szüleim ki nem állhatják egymást, és épp ezért váltak el. – Julie felé fordul. – Igaz? Julie kissé megvonja a vállát. – Talán. A mi Gidünk vagy hallucinál, vagy azt a lányt odabent, aki a faszfej, szemétláda, önmagát szopó szarháziról hadovái, tényleg érdekli. A két bohóc összenéz, egyszerre vágja rá, hogy „neeem”, majd nevetésben tör ki. Amikor Cal lenyugszik, megjegyzi: – Király lenne, ha le tudnánk magunkat szopni. Asszem, ki sem lépnék otthonról. Ettől vajon meleg
lennék? Vagy vérfertőzést követnék el? Julie a szemét forgatja, de azért átkarolja. – Simán maszturbáció lenne. – Ó, aha. Igaz. A homlokomat a sörösdoboz szélének döntöm. Komolyan, a srác mellé kéne nulla-huszonnégyben egy különbejáratú felvigyázó. – Tehát ti ketten Savannah-val a gimiben kavartatok? – kérdezi |ulie. – Aha. – Fogalmad sincs, hány lány könnyebbült meg ettől odabent. Azt rebesgették, hogy meleg vagy. Bár ha biszex vagy, akkor is van esélyük. Cal lassan felemeli a kezét. Julie felsóhajt. – Igen, Cal? – Ha Gid leragadt egy lánynál, akkor ez miért jelentené azt, hogy a többieknek van esélyük? Ez tényleg jó kérdés. Oldalra billentett fejjel meredek Julie-ra, amíg válaszol. – A többi lány úgy gondolja, hogy ha elfelejted ezt a kapcsolatot, akkor jó pasialapanyag leszel. Mindenki azt sóhajtozza odabent, hogy milyen romantikus vagy, és hogy te vagy az egyetlen, aki igazán képes szeretni egy lányt. Ritka az ilyen ábrándozó odaadás. – Aggaszt a barátnőid érvelési technikája, ha azt hiszik, hogy tudom, hogyan kell igazán szeretni. Ha így lenne, most idekint ülnék? – intek a járda felé. – A viszonzatlan szerelem a legromantikusabb – állítja Julié. A feje fölött zavarodott pillantást váltunk Callel. – Csak egyvalaki zökkenthet ki ebből – mondom Julienak. – Nem évekkel ezelőtt szakítottatok? Savannah azt mondta… – De az ajkába harap, és elkapja a tekintetét. Megragadom a karját. – Mit mondott Sav? Julie megrázza g. fejét.
– Nem mondhatom el. Ellenkezik a szabályainkkal. – Hülyeség – tiltakozik Cal. – Csapattársak vagyunk. A csapattársak fontosabbak, mint a lányszövetség. – Ja – visszhangzom. – A csapattársak az elsők. Emlékszel, hogy hagytuk, hogy újra és újra lejátszd A kis hableány zenéjét a gólyaszívató edzéseinken? – Ne hozd fel! – nyögi Cal. – Rohadtul fülbemászó. – Ott élnék lent, hol a sellő jár – énekli Julié, és kitárja a karját. – Nézegetném, igen nézném az úszást. Úsznék azzal a… – Az ujjával az arcán dobol, mintha elfelejtette volna a szavakat. – Micsodával is? Ó, uszony! Cal a szájára tapasztja a kezét, mielőtt Julie folytathatná. – Nincs elég sörünk ehhez. – Felém fordul. – Gyorsan! Kezdj énekelni valami mást! – Nem. Jössz nekem eggyel, Julie – közlöm vele. – Mit mondott Savannah? Julie felsóhajt, de beadja a derekát. – Azt mondta, hogy évekkel ezelőtt szakítottatok, és ha valaki szeretne, lecsaphat rád. Ez betalál. Ismét a házra meredek. Megrázott, hogy itt látom Savannah-t az én felségterületemen. Sosem fogja meggondolni magát, hacsak nem teszek valamit. Amikor még az Astor Park Prepen volt, én pedig itt, az egyetemen, könnyebb volt úgy tenni, mintha nem lépett volna tovább, azt képzelni, hogy majd itt csatlakozik hozzám, és az egyetem után közös életet kezdünk. De a ma este felfedett pár fájdalmas igazságot, amit eddig kerültem. Sav gyönyörű csaj, és nem kell hozzá sok idő, amíg ismét megtalálja a szívét, és odaadja valaki másnak. Ami nem lenne helyes, mivel a szíve az enyém. Tizenöt éves korában nekem adta, és én nem adtam neki vissza. Ezt tudnia kell. – Vedd elő a telefonod, és mondd meg neki, hogy jöjjön ki! – követelem. Julie a szemét forgatja. – Miért tennék ilyet? – Azért, mert romantikus lélek vagy.
– Nem vagyok. – Julie, folyton azt nyomatod, hogy a zoknijaidat csak a saját párjukkal lehet összetenni, mert összetartoznak, és nem köthetnek ki egy másik zokni mellett, mert az megbolygatná az univerzum egyensúlyát. – Azt akarod mondani, hogy Savannah-val igazi összeillő párt alkottok? Felemelem a kezem, és a középső ujjamat rácsavarom a mutatóujjamra. – Egymásnak szánt minket a sors, de a körülmények elválasztottak minket egymástól. Már csak az a tény is ezt mutatja, hogy pont erre az egyetemre látogatott el az összes közül, ahova jelentkezhet. Ugye nem akarsz az igaz szerelem útjába állni? Julie kifújja a levegőt, és előveszi a telefonját. – Mit meg nem teszek értetek! – Megnyom egy gombot a telefonján. Kalapál a szívem. – Szia, Lou! Kiküldenéd a Vasszüzet? Gideon Royal új dekrétumot hozott. Felállok, és elindulok a bejárati ajtó felé, épp amikor az kinyílik, és kilöknek rajta egy lányt. Az egyik ajtóban álló lány hessegető mozdulatot tesz a kezével, aztán az ajtó Sav arcába csapódik. Vet rám egy pillantást, majd dörömbölni kezd az ajtón. – Engedjetek be! – üvölti. – Van itt egy szemétláda! Karba teszem a kezem. – Árulók. A te helyedben átkérném magam egy másik házba. Sav nem vesz rólam tudomást, hanem tovább kopogtat. Szerencsére senki sem nyit neki ajtót. Néhány lány kikukucskál az ablakon. Barátságosan odaintegetek nekik, míg Savannah felháborodottan morog. Egy percnyi hiábavaló könyörgés után megpördül, hogy rám nézzen. A tekintetéből düh árad. A pulzusom kicsit gyorsabban és hangosabban ver. Olyan dögös így. Felé nyúlok, de elüti a kezem. Az út túloldalán Julie és Cal tágra nyílt szemmel, ámulva figyel. – Rúgd tökön! – üvölti Julie.
– Neee! – kiált fel Cal, és egyszerre próbálja eltakarni a saját golyóit és Julie száját. – Csinálhatjuk közönség előtt, vagy elmehetünk máshova – vetek jelentőségteljes pillantást az út túloldalára. – Hülye Delták – rúg bele a bejárati lépcső fémkorlátjába. Megint dühödten mered rám, de elég okos ahhoz, hogy tudja, nem sok lehetősége van. – Hova? A szobámba? Egy saját szigetre? A Marsra? Valahova, ahol nincs más, csak mi ketten? Ebbe nem menne bele. – Ott van a Bean kávézó – intek a fejemmel mögé. – Az egész nap nyitva tart. – Csak nem csalódottság csillan a szemében? Felvonom a szemöldököm. – Vagy visszamehetünk hozzám. Kapucnis pulcsija zsebébe dugja a kezét. – Jó a Bean. Azzal fürge léptekkel elindul a járdán. Talán csak odaképzeltem a megbánást. Pár lépéssel utolérem, és elkapom a csuklóját, hogy a megfelelő irányba kormányozzam. – A Bean erre van – mutatok az ellenkező irányba. – Oké. Lerázza magáról a kezem, és igyekszik a lehető legnagyobb távolságot hagyni kettőnk között a járdán, olyan messze megy, hogy már a füvön lépked. Zsebre vágom a kezem, hogy ne engedjek a késztetésnek, hogy megint hozzáérjek. – Melyik házakba néztél még el ma este? – kérdezem, kötetlen beszélgetést tettetve. Minden diákszövetség év végi bulit tartott. Sietve felsorol párat, mire a homlokomat ráncolom. Mindegyik megálló több száz kiéhezett srácot jelentett. – Néhányban én is jártam. De nem láttalak. Valójában egyesével átkutattam a házakat, de többször nem futottam össze vele, így végül letáboroztam a ház előtt, ahol hallottam, hogy megszállt. Mint kiderült, jó terv volt. Ezt jó jelnek veszem. – Nem maradtam sokáig. – Elhallgat, aztán
megkérdezi: – Mit mondtál Julie-nak, amitől kirúgtak a házból? – Az igazat. – Tessék? Azt, hogy megcsaltál? Hogy hazudtál nekem? Hogy kihasználtál? – Hogy te vagy az igaz szerelmem. Hirtelen megtorpan, és felém pördül. Én is megállok. Lendül a keze, és erősen pofon vág. Az arcomra simítom a tenyerem. – Nem sajnálom – füstölög. Lassan elmosolyodom. Ég a bőröm, de évek óta most először úgy érzem, élek. Lehet, hogy utál, de a rohadt életbe is, ez azt jelenti, hogy annak a nagyon vékony határnak a túloldalán ott a szeretet. Megdörgölöm az arcomat. – Jó, hogy újra itt vagy, bébi.
4. FEJEZET
GIDEON HÁROM ÉVVEL KORÁBBAN – ViSSZASZÍVOM, AMIT MONDTAM. Mindenképp hívd meg Montgomeryéket! Végignézek a folyosón, abban reménykedve, hogy ismét megpillantom Savannah-t. De nincs itt, mert végzős vagyok, ő pedig másodéves, azaz a szekrénye az épület túloldalán van. – Az előbb még azt mondtad, nem akarsz összejönni senkivel Jordan Carrington köréből – emlékeztet Bailey. – Így is van. Zavarodottan ráncolja a homlokát. – Akkor miért… – Hirtelen elhallgat. – Csak nem Savannah-ról beszélsz? Nem fiatal ő hozzád egy kicsit? – A fiatalok a legjobbak – jegyzi meg Hármas. Megragadja a vállam, és erősen megrázza. Nem tudja, milyen erős tud lenni. – Idomíthatod őket. Megmondhatod nekik, hogy csak a hétvégén vagy hajlandó velük találkozni, és akkor is csak akkor, ha nincs más programod. És hogy nem írhat neked, ha Észak-Karolina játszik. Bailey megtorpan, karba teszi a kezét, és a tekintete villámokat szór Hármas felé. A srácnak beletelik pár veszedelmes másodpercébe, míg rájön, mit mondott. Amikor felfogja felelőtlen szavait és a barátnője kiborult arckifejezését, a szeme viccesen nagyra tágul. Mindkét kezét esedezve a mellkasa elé emeli, vagy az ártatlanság, vagy a hülyeség jeleként. Hármas esetében valószínűleg mindkettő játszik. – Nem rád gondoltam, bébi. Imádok veled lenni – jelenti ki. Majd még tovább ássa a sírját. – Én a tapasztalt lányokat szeretem.
– A tapasztalt lányokat? – visítja. – Könnyűvérűnek tartasz, Harmadik Hamilton Marshall? A táskájával Hármas hátára csap. – Nem, nem, nem. Nem vagy könnyűvérű. Nehéz vagy. Nagyon nehéz. Körülöttünk mindenki döbbenten kap levegő után. Bailey céklavörös lesz, Hármas pedig úgy fest, mint aki azt kívánja, bár nyílna meg alatta a föld. Nekidőlök a szekrényemnek, és remekül szórakozom, ahogy figyelem a műsort. Hármas megpördül, beüti Bailey szekrényének a kódját, és előveszi a könyveit a lány első óráira. – Hadd vigyem neked ezeket a könyveket, és elkísérlek órára, bébi! Bailey egyikből sem kér. Kikapja a könyveit Hármas kezéből. – Nincs hétvége, bébi, úgyhogy nem kell együtt lennünk. Azzal lerázza Hármast, és elsétál. Hármas utánasiet. – Bailey! Ne haragudj! Tudod, hogy szeretlek. Bailey beszalad a termébe, Hármas pedig előregörnyedő vállal magára marad a folyosón. Lehangoltan visszasomfordál hozzám. – Gid! – háborog. – Miért nem húzol be egyet, amikor valami hasonló hülyeséget készülök mondani? – Mert megfájdulna a kezem. – Egy ütéstől? – Nem, hanem mert egész nap hülyeségeket hordasz össze. Hármas vág erre egy grimaszt. Átkarolom a vállát, és elvezetem a tantermünk felé. Az első óránk önálló tanulás a tanulószobában, aminek örülök, mert nem vagyok reggeli pacsirta. – Fel a fejjel, haver! Ebédnél ismét az öledben ül majd. – A második és a harmadik óránk közös – nyöszörög. – Végig gyilkos pillantással fog bámulni. – Jobb, mint ha nem beszélne veled.
– Az a legrosszabb, amikor levegőnek néz – ért egyet. – Komolyan gondolod ezt a Savannah csajt? Minden viccet félretéve, tényleg fiatal, és ha kiszemeled magadnak, célpont lesz belőle. – Miféle célpont? – Srácoknak, akik állítani fogják, hogy nekik volt meg először. Csajoknak, akik féltékenyek lesznek rá, amiért annyi figyelmet fordítasz rá. Tudod, hogy megy ez itt – tárja szét a karját. – Az egyik oldalon kígyók, a másikon keselyűk. – Mi melyikek vagyunk? – A kígyók? – Inkább lennék keselyű. Akkor legalább fent repülhetünk a levegőben. – Értem. Még te is irányítani akarsz. Felsóhajtok. – Mikor lett ilyen bonyolult a randizás? – Foglalkozz inkább a saját dolgaiddal! – tanácsolja, amikor odaérünk a tanulószobához. – Nincs értelme berángatni egy szegény másodévest az arénába, főleg ha nem gondolod komolyan. Bent a teremben odabiccentünk pár osztálytársunknak, aztán ledobjuk a cuccunkat a sarokban álló asztalra. Dane Lovett már ott terpeszkedik. A könyvei nyitva állnak, de épp üzenetet ír valakinek. – Lehet, hogy ma este bulit tartok. Olyan első naposat, olyan „Üdv újra a suliban!” típusút – mondja anélkül, hogy felnézne ránk. – Mi a Rinaldi’sba megyünk – feleli Hármas. – Uncsi – nyújtja el a szót Dane. – Kiket hívsz meg? – kérdezem. A gondolataim ismét Savannah Montgomeryre terelődnek. Őzikeszeme beleégett a tudatomba. Nem is tudom, hogy nézett-e már rám valaki ilyen nyílt imádattal. Olyan… bájos volt. – A szokásos bagázst. – Azzal elhadar egy adag nevet. – Meg kéne hívnod Montgomeryéket. Hármas felvonja a szemöldökét, ezzel kérdezve, hogy komolyan beszélek-e. Vállat vonok. Nem t’om, szeretném
újra látni. – Sheát? – bólint Dane. – Oké. – Pötyögni kezd a telefonján, majd felnéz rám. – Várjunk! Montgomeryék többes számban? Mármint több, mint egy? – Van egy húga – kotyogja közbe Hármas. Dane elfintorodik. – De ő nem általános iskolás? – Nem. Másodéves. Ma van itt az első napja. Dane arca felélénkül. – Ó, fincsi! Friss husi. Azt szeretjük. – Kinyújtja a nyelvét, és kacsint egyet. Hármas végighúzza a kezét a nyaka előtt, hogy álljon le, de Dane nem veszi észre. Túlságosan leköti a gépelés. – Nincs is annál jobb, mint elkapni őket, amíg ki vannak éhezve – folytatja. – Így nincs semmi elvárásuk, azt tehetsz velük, amit csak akarsz. – Felpillant rám. – Mit is mondtál, hogy hívják a hugicát? A kezemmel letakarom a kijelzőjét. – Nem a tiéd. Dane megfeszül. – Tessék? Ezúttal Hármas figyel karba tett kézzel, jól szórakozva. És még csak nem is érdekel. Döntöttem. Komolyan gondolom, mert a gondolat, hogy Dane egyik koszos mancsát Savannah-ra tegye, nem tetszik. Egyáltalán nem. – Nem a tiéd. – Kihúzom a mobilt a kezéből, és leteszem az asztalra. – Keress magadnak másik lányt! Savannah Montgomery nem szabad préda. – Mióta? – Mostantól. – Te? – Hitetlenkedve oldalra billenti a fejét. – Kavartál már egyáltalán nálad fiatalabb bigével? Azt hittem, az egyetemistákat csíped, mert ők tudják, mit csinálnak, és kevésbé ragaszkodók. Megdörgölöm az orrom. Ez tényleg úgy hangzik, mint amit én mondtam. Hármas rácsap a székem támlájára. – Ráadásul, nem egész fél órával ezelőtt azt mondta, a
végzős évben cölibátust fogad, mert nem akar zokogó lányokat vigasztalni, amikor elmegy. Dane az arcomat fürkészi, aztán megint felveszi a telefonját. Nyilván úgy ítélte meg, hogy nem gondoltam komolyan. – Jössz vagy sem ma este? – Sem. – Miért? Az előbb írtam öt embernek, hogy ott leszel. – Mi a Rinaldi’sba megyünk – emlékezteti Hármas. – Akkor gyertek át utána! Úgyis akkor fog beindulni a buli. – Megkérdezem Bailey-t – mondja Hármas. – Akkor is kikéred a véleményét, ha szarni mész? – morogja Dane. Elkapom Hármas kezét, mielőtt az ökle találkozna Dane lehajtott fejével. A haverunk megint a telefonján pötyög. – Mi van ebben a Savannah csajban, ami ennyire megfogott? – motyogja, ahogy az ujjai a gombok fölött járnak. – Ha Shea húga, akkor valószínűleg állati hűvös és manipulatív. Kinyújtom a lábam, összefűzöm a karomat a tarkómon, és lehunyom a szemem, hogy felidézzem Savannah arcát. Nem volt benne semmi hűvös. Legalábbis akkor, amikor rám nézett. • • • Dane-ék háza körül annyi autó parkol, hogy szinte lehetetlen megközelíteni a bejárati ajtót. – Csak állj meg a füvön! – nyögi Bailey. – Nincs kedvem sétálni. – Kidugja az egyik lábát a kartámaszok között. – Tízcentis sarkú Louboutin van rajtam. Fel fogja törni a lábam. – Majd én viszlek, bébi – ajánlkozik Hármas. Odamanőverezek a kocsifeljáróhoz, és leparkolom a Range Rovert a füvön. Hármas azonnal kipattan, és odaszalad Bailey
oldalához. Nem kérdezek rá, miért olyan cipőt vett fel, amiben nem tud járni, mert úgyis azt válaszolná, hogy Hármasnak tetszik. Azóta ez a válasza mindenre, mióta elkezdtek randizni. Bár kettejük közül ő viseli a nadrágot, ez azért lehet, mert száz százalékig elkötelezett, hogy boldoggá tegye a srácot. Hármas kihúzza őt a kocsiból. Bailey lába az egyik karján csüng, a másikban teste többi része pihen. – A francba, bébi, olyan elképesztően dögös vagy. Fel tudnálak falni. Orrát a lány nyakának dörgöli, aki elismerően sikongat. A hangtól különös fájdalom nyilall a mellkasomba. Farmerem zsebébe süllyesztem az öklömet, és elindulok a hátsó kapu felé. Kora ősz van, ami azt jelenti, hogy Dane medencés bulit tart. Valóban, körülbelül százan gyűltek össze a hátsó udvaron. Rácsapok pár tenyérre, hátra, fenékre, ahogy átvágok a sokaságon. – Kólát vagy Sprite-ot? – Dane két üveget nyom a kezembe. Vágok egy grimaszt. – Sör nincs? – Ma csak kevert italaink vannak. Bocsi. – Akkor Sprite-ot kérek. A kóla rumot jelent, és nem szeretem az édes piákat. A kólásüveget hátranyújtom Bailey-nek. Az arcokat vizslatom, és átsuhanok azokon, amiket már százszor láttam, amíg meg nem találom a csajt, aki miatt jöttem. Még nem vett észre, épp egy sráccal beszélget, akit nem ismerek. Ami azt illeti, több fószer is legyeskedik körülötte. Vádlón meredek Dane-re. – Ugye nem járt el a szád, hogy érdekel Savannah? Dane vállat von. – Nem t’om. Lehet, hogy kicsúszott. – Hát persze. Seggfej. – Figyu, a végzős év baromi uncsi lesz. Mi a rossz
abban, ha gondoskodunk egy kis szórakozásról? – karolja át a vállam. – Elég nyomorult hobbijaid vannak, Dane. – Tudom. De már túl öreg vagyok ahhoz, hogy ezen változtassak. Lerázom a karját, és elindulok. Savannah, Shea és a kígyó Jordan felé menet rálépek pár lábujjra. Más lányok is ülnek ott, de nem veszem a fáradságot, hogy felidézzem a nevüket. A napozóágy végében, amin Savannah és Shea is ül, Leighton Park terpeszkedik. Megkocogtatom a vállát. Hunyorogva néz fel rám, a szájából egy füves cigi lóg ki. – Menj innen! – utasítom. Erre csak pislog rám, majd nagyot szív a spangliból. – Jó itt ülni. – Megpaskolja a díszpárnát, a keze ezzel veszélyesen közel kerül Savannah fenekéhez. – Jó a kilátás. Megfeszül az állkapcsom. A hátamon érzem az osztálytársaim felének a tekintetét. Szóval műsort akarnak, mi? Ki vagyok én, hogy ezt megtagadjam tőlük? Kitépem a jointot Leighton szájából, és a medencébe dobom. Erre már felpattan a napozóágyról. – Te szemét! – kiáltja, majd, mint valami idióta, beugrik utána a medencébe. – Mennyire szívott be? – kérdezem a lányokat. Mindenki vállat von, kivéve Savannah-t, aki azt feleli: – Még csak most gyújtotta meg. Intek Dane-nek, hogy jöjjön oda. – Ezt visszaadhatod neki, ha kivonszolja a seggét a medencéből. Átnyújtom neki a még égő füves cigit, amit látszólag a vízbe dobtam, majd elfoglalom Leighton felszabadult helyét. A lányok gyanakodva méregetnek, és most is csak Savannah elég tökös – nem, bögyös – ahhoz, hogy megszólaljon. – Mindezt csak azért, hogy leülhess? Arrébb mehettem volna.
Shea az arcához kapja a kezét a húga ostobaságát hallva, Jordan pedig gúnyosan vigyorog. – Ezért nem kéne az alsóbb évfolyamosoknak velünk vegyülnie. Még az élethez is hülyék vagytok. Savannah szégyenkezve lehajtja a fejét. Jesszus, Jordan igazi vipera! Legszívesebben megragadnám Savannah kezét, és elrángatnám innen, de aztán eszembe jutnak Hármas szavai. Azt mondta, ha látványosan kiválasztom magamnak ezt a lányt, azzal csak célponttá teszem, és igaza volt. A srácok máris körülötte legyeskedtek, amikor megérkeztem, Jordan pedig már ássa a gödröt, hogy belelökje Savannah-t. A lelépés nem az én műfajom. Gideon Royal vagyok, egy bazi nagy vagyon örököse. Megszoktam, hogy megkapom, amit akarok, és amikor akarom. De talán ezúttal előbb engedélyt kéne kérnem. Hiába fiatal, Savannah mégiscsak ebben a világban nőtt fel. Tudnia kell, ki a ragadozó, és ki az áldozat. Így úgy döntök, hagyom, hogy ő hozza meg ezt a döntést. Rámosolygok, megfordítom a kezem, és tenyérrel felfelé leteszem. – Unom ezt a helyet. Van kedved kocsikázni egyet?
5. FEJEZET
SAVANNAH JELEN – ÉS, ELMENTÉL VELE KOCSIKÁZNI? – kérdezi Kira az asztalnál ülve, miközben éjszakai krémet ken az arcára. A fejpántján lévő nyuszifülek fel-le járnak, ahogy beszél. Nem tudom megállni, hogy el ne mosolyodjak tőle. – Naná, hogy el. Nem bőgne most itt, ha visszautasította volna. – Jisoo kivesz egy kis krémet, majd felém dobja az üveget. Az egyik kezemmel elkapom a kis tégelyt, a másikat végighúzom az arcomon. Mostanáig észre sem vettem, hogy sírok, csak most, hogy Jisoo mondja, és a kezem valami nedveset tapint. – Elmentem – erősítem meg. Sietve letekerem az üveg tetejét, és felkenek a krémből maszatos arcomra. Utálom, hogy még mindig képes így felzaklatni. Miután felpofoztam Gideont, és elfutottam, a lányszövetség két tagja ott várt az ajtóban. Vetettek egy pillantást megsebzett tekintetemre, és feltámogattak a harmadik emeletre. Amikor felértünk, Kira mindhármunknak öntött egyegy pohár bort, Jisoo előkapott pár kényeztető kozmetikumot, és addig nyaggattak, amíg beszélni kezdtem. Jisoo erősködött, hogy ez majd könnyít a lelkemen. Talán így van. Most már jobban érzem magam, mint amikor először megláttam Gideont a bulin. – Ha visszamehetnél, újra megtennéd? – érdeklődik Jisoo. Mély, csillapító levegőt veszek, és próbálok úgy tenni, mintha már nem sírnék Gideon Royal miatt. – Neked aztán van bor a képeden. – Bátraké a szerencse – jegyzi meg csípősen.
Behajlítom az ujjaimat a tenyerembe. – Az érzéseim neked csak valami játék? Olyan degenerált paraszt lettél, hogy az izgat fel, ha megnyomoríthatsz? Felemeli a kezét, mintha egy fürtöt akarna kisöpörni az arcomból, de ellépek az érintése elöl. A keze megáll a levegőben, majd leejti maga mellé. – Nem, ez sosem izgatott fel. Valahányszor szomorú voltál, én is az voltam. Valahányszor sírtál, én is sírtam. Odáig jutottam, hogy már képtelen voltam elviselni azt a fájdalmat, és mindenkitől elzárkóztam. Ahogy te is. – Ne tégy úgy, mintha te lennél itt az áldozat, Gideon! Ez sosem rólam szólt. Mindig csak a saját érzéseiddel törődtél. Az a baj veletek, Royalokkal, hogy azt hiszitek, a fájdalmatok, a veszteségetek és a traumátok mindenki másénál fontosabb. Mintha senki sem érthetné meg, milyen érzés a helyetekben lenni. – Undorodva lehunyom a szemem. – Ha csak egy percre is elfogadnád, hogy nem körülötted forog a világ, akkor talán nem viselkednél így. – A nap minden egyes percében rád gondolok. A nap minden egyes rohadt percében. Mi kell ahhoz, hogy megbocsáss? – Semmi. – Minden. – Már nincs rád szükségem. Igen, még dühös vagyok. Igen, még fáj. De ettől még nem akarok megint veled lenni. Már nem vagyok az az ostoba lány, aki három évvel ezelőtt beléd szeretett. Ne várj rá, mert már nem jön vissza! Megrázza a fejét. – Nem. Sosem ment el. Még mindig itt van. Korábban cserbenhagytalak, tudom. Mindkettőnknek sok fájdalmat okoztam, de már végeztem. Nem menekülök tovább. Nem megyek sehová. – De még mindig fájdalmat okozol – mondom keserűen. – Akkor miért jöttél idei – Mindig is így terveztem, Gid. Ezt te is tudod. Beszéltünk róla, hogy ez a legjobb suli az államban, ahol
színháztudományt és filmkészítést lehet tanulni. Nem fogom hagyni, hogy egy olyan semmiség, mint egy ex jelenléte, eltérítsen az álmaimtól. Gideon bólint. – Értem. Akkor majd találkozunk. Zsebre vágja a kezét, és indulni készül. – Ennyi? – kérdezem hitetlenkedve. – Azért rúgattál ki a lányokkal, hogy aztán itt hagyj a járdán! – Ezt nevezik taktikai visszavonulásnak. Különben is, azt hittem, hogy utálsz. – Azzal vidáman integet. – Viszlát később, Szilaj! A szájából hallott becenevem vágyakozással tölti meg ostoba szívemet. Szúr a tenyerem, de nem a fájdalomtól, hanem mert legszívesebben újra és újra felpofoznám. – Szeretném azt mondani, hogy visszautasítanám, ha visszamehetnék, de nem hiszem, hogy képes lennék rá. Mármint, nézzétek, mit tettem ma este! Elmentem vele. Hagytam, hogy felhúzzon. – Lerogyok az ágyra, és hanyatt fekszem. – Áh, mind találkoztunk már fiúkkal, akik miatt idétlenül viselkedtünk – jegyzi meg Kira. Jisoo egyetértően bólogat. – Az első egyetemi évem tavaszi félévében teljesen belezúgtam egy srácba irodalomról. Hosszú haja volt, és ragyogó zöld szeme. Rájöttem, hogy játszik egy bandában. Rávettem Kirát, hogy vigyen be a belvárosba, ahol próbálni szoktak, de nem mentem be. Kint ültem a kocsiban, onnan fotóztam, mint valami rémes kukkoló. – Én pedig beálltam az egyetemi flag football csapatba a Szigmákhoz, mert annyira tetszett egy srác, miközben utálom a sportot – teszi hozzá Kira. – Ettől egy kicsit jobban érzem magam – vallom be kelletlenül. – Azok a lányok a gimiben nagyon gonoszak voltak veled? – kérdezi Kira, és leül mellém az ágyra. – Némelyikük. Egyesek nagyon féltékenyek voltak. Szemetet tettek a szekrényembe. Aztán mások, akik be
akartak nyalni Gideon-nak, kitakarították. Nehéz volt igaz barátságokat kötni, mert nem tudtam, ki utál, és ki kedvel. De nem számított, mert ott volt nekem Gideon. És egy ideig nagyon boldogok voltunk. Jisoo leengedi a kezét az arca elől. – És mikor ment tönkre a dolog? – Amikor meghalt az anyukája. • • • HÁROM ÉVVEL KORÁBBAN Gideon töprengő arcára nézek. Az elmúlt tíz percben csak bámult ki az ablakon. Egypárszor szóltam neki, de aztán feladtam. Az elmúlt hetekben ilyen volt. Shea azt mondta, ne sürgessem. A fiúk nem szeretnek beszélni az érzéseikről. Leteszem a kanalam a félig megevett fagyim tálja mellé, és a telefonomat emelem fel helyette. Hol vagy? – írom Sheának. Mit gondolsz? A boszorkány házában. Bulit tartunk. Szuperül érezzük magunkat. Egy szemforgatós emojit is csatol a szöveghez, ha esetleg nem érezném a szavaiból csöpögő szarkazmust. Gid megint mintha itt sem lenne. Ne kezdd! Ha beszélni akar róla, majd fog. Ne erőltesd, különben elhagy! Csak lazán, Sav! Laza vagyok!!! Ne felkiáltójelezz itt nekem! Ha nem tetszik a tanácsom, ne fogadd meg! Itt van Reed. Istenem, utálom ezeket a Royalokat. Mindenki nyalizik
neki. Utálom, h az 1ikükkel jársz. Épp elég szörnyű, h a banyával kell lógnom. Elvigyorodom. Valószínűleg Shea az egyetlen lány az Astorban, aki nincs odáig legalább az egyik Royal fiúért. – Mi olyan vicces? Felnézek, és látom, hogy Gideon engem figyel. Felé fordítom a mobilom, hogy lássa, Sheával chatelek. – A nővérem Jordannél van. Azt mondja, az öcséd is ott van. Át akarsz menni? – És te? – Megkocogtatja a tálam oldalát. – Vagy inkább megennéd a maradék fagyit? Semmi kedvem átmenni Jordanhez. De azért elmosolyodom, mert Shea szerint mindenben követnem kell Gideont. Van értelme. Hiszen végzős. Én csak egy szerény másodéves vagyok. Már két hónapja járunk, de még mindig beleszédülök, képtelen vagyok elhinni. Az oldalam már tele van kék-zöld foltokkal, annyit csipkedem magam. – Benne vagyok bármiben, amiben te is. Az arca egy pillanatra megfeszül, mintha valahogy csalódást okoztam volna neki, de aztán rám villantja lehengerlő mosolyát, és már olyan, mintha a korábbit csak képzeltem volna. A zsebébe nyúl, és elővesz egy köteg bankjegyet. – Akkor menjünk át Carringtonékhoz! Felém nyújtja a karját, és int, hogy menjek ki előtte az ajtón. Felveszem a táskámat, és teszek egy lépést előre. De ekkor felülkerekedik a bátorságom, és megtorpanok. – Mi az? – kérdezi. – Még éhes vagy? Azt hittem, végeztél. – Inkább az a kérdés, hogy te végeztél-e. – Olyan merész nem vagyok, hogy a szemébe nézzek, de azért kibököm. A szemem sarkából látom, hogy az érintetlen desszertje felé néz. – Ja. Jól bekajáltam a vacsorából. Hirtelen lelomboz, hogy így félreértette a szavaimat, és
ismét az ajtó felé indulok. Vajon direkt csinálta? Vajon csak próbálja kerülni a témát, vagy tényleg azt hitte, hogy az olvadó fagyinkra gondolok? Repedés húzódik közöttünk. Nem számú, fizikailag milyen közel vagyunk egymáshoz, szakadék tátong közöttünk, és nem tudom, hogyan tüntessem el. Vagy talán félek kinyúlni felé, mert attól tartok, hogy elutasítja a közeledésemet. A hajamba túrok, és a végét átvetem a vállamon. Nem ezért töltök reggelenként órákat a készülődéssel? Ha Gideon meglátná az igazi énemet – borzas hajjal, smink nélkül, érzelmileg tapadósan –, gyorsan és végleg elszaladna. – Csinos vagy ma este – jegyzi meg, amikor odaérünk az ajtóhoz. – Köszönöm, ez kedves tőled. Erre felnevet. – Milyen hivatalos! Csak nem valami elit klubban vagyunk? – Átkarolja a vállam. – Mit akarsz, mit mondjak? Hogy tudom? – Miért is ne? – Lehajol, és a hajamhoz dörgöli az orrát. Az őszi levegő hűvös, de nem az időjárás miatt borzongok meg. – Ez lenne az igazság. Lehunyom a szemem. Ezek miatt a pillanatok miatt megéri, hogy lenyeljem a bizonytalanságomat. – Szia, Gideon! – Magas hang hasít a levegőbe, ami egy nagyon csinos szőke lányhoz tartozik, aki valahonnan ismerősnek tűnik. Talán végzős lehet. Csuklóján három nehéz arany karkötő csilingel, amikor felénk integet. Vagyis nem, Gideon felé. – Szia, Rhiannon! – köszön Gideon is. – Jordan bulit tart. Jönnöd kéne. A felsője egy olyan vállat nem takaró darab, ami veszélyesen lecsúszott a mellén. Irigykedve bámulom a mellkasát. – Épp arra tartunk – feleli, és gyengéden tovább tol. Észre sem vettem, hogy megálltam. Rhiannon rám pillant, majd ismét Gideonra fordítja a figyelmét.
– Ha végeztél az ovisokkal, keress meg! Lehet, hogy Gideonnal nem tudok nyíltan beszélni, de az alatt a rövid idő alatt, amióta járunk, megtanultam, hogy a többi lánynak meg kell mondanom a véleményemet, különben úgy tesznek, mintha nem is léteznék. És arra is rájöttem, hogy Gideonnak tetszik, ha kiállok magamért. Így hát rámosolygok a lányra, és vidáman megjegyzem: – Ha veled akarna lenni, most nem mellettem állna. Rhiannon dühödt pillantással néz rám. – Ugyan, kislány! Csak azért van veled, mert bármit megteszel neki, amit kér. Néhányunknak elvei vannak. – Tényleg? – nyújtom el a szót. – Mert éppen te vagy az, aki a figyelme morzsáiért könyörög. Sajnállak. Kezdj inkább egy szingli sráccal. Akkor talán jobban megy a vadászat. Azzal megfogom Gideon kezét, és a Range Rover felé húzom. – Szilaj Savannah – suttogja nekem Gideon, amikor kinyitja a kocsi ajtaját. Kipirul az arcom, és beleszédülök a boldogságba. Gideon telefonja megszólal, amikor beülök az autóba. – Anyu az – mondja, és az egyik ujját felemelve jelzi, hogy várjak. Aztán felveszi a telefont. – Igen? Nincs otthon senki? – Elhallgat. – Haza tudok menni. Itt van velem Savannah is. Nemsokára ott vagyunk. Lelkesen bólintok. Még nem jártam Gideonéknál, és majd’ belehalok, hogy átmehessek. – Oh? Nem, talán nem – vág egy grimaszt. – Oké, hazaviszem, aztán megyek. A várakozásom helyét csalódottság veszi át, de igyekszem egy aggodalmas mosollyal leplezni. – Minden rendben? – kérdezem, miután leteszi a telefont. – Aha. Nem hangzik valami meggyőzően. Vezetés közben tűnődő némaságba burkolózik. A köztünk lévő szakadék tovább nő. Az ölemben morzsolom a kezemet.