18. FEJEZET
GIDEON JELEN AMIKOR ODAÉRÜNK A PARKHOZ, Steve Bugattija ott áll a parkolóban. A közelében kamasz fiúk ácsorognak az apjukkal, és a kocsit bámulják. Steve a volán mögött ül, onnan élvezi a ráirányuló figyelmet. Eltűnődöm, vajon Dinah mit csinál majd az autóval, ha Steve börtönbe kerül. Valószínűleg videóra veszi, ahogy egy szikláról tüzes, drága halálába gurítja. – Szerinted mit akar? – kérdezi Sav. Bár a hangja nyugodt, merev tartásából látom, hogy feszült, így már ketten vagyunk. – Ki tudja? – Nem kéne felhívni apukádat? – Nem. Úgyis csak azt mondaná, hogy tartsam magam távol tőle. – És ez azért lenne rossz tanács, mert… ? – Egy piknikre hívtalak meg a parkba. Nem fogjuk hagyni, hogy Steve irányítson minket. Röviden rámosolygok, leparkolom a Rovert egy óriási terepjáró mellett, és intek Savnek, hogy várjon. Kipattanok a kocsiból, és megkerülöm, hogy kinyissam neki az ajtót. A parkoló másik végében kiszúrom, hogy Steve is kiszáll a kocsijából. Válaszol pár kérdésre az autóról, aztán felém mutat, majd maga mögött hagyja a csalódott arcokat. – Kivennéd az ebédünket? – kérdezem Savtól. – Tényleg nem vagy rá kíváncsi, mit akar? – Nem. Nem fogom megkönnyíteni Steve dolgát. Azért jöttem ide, hogy Savvel randizzak. Neki kell alkalmazkodnia hozzám, nem fordítva. – Az elkerülési taktika sosem működik. Hidd el! Már
próbáltam, és sosem vált be, főleg nem a kitartó embereknél – mosolyodik el Sav halványan. Én is elvigyorodom kissé, mert tudom, hogy rám gondol. – Beismerem, bűnös vagyok, de remélem, ez az egyetlen hasonlóság bennem és Steve-ben. Viccnek szántam, de egyikünk sem nevet rajta. Hiszen Steve kinyírt egy nőt, az ég szerelmére! – Túl korai? – kérdezem fanyarul. De Steve már oda is ért, mielőtt Sav válaszolhatna. – Gideon, hogy vagy, kölyök? – Oldalra billenti a fejét. – És ő ki? – Savannah. Nem veszem a fáradságot, hogy rendesen bemutassam őket egymásnak, ami elég rossz modorra vall. Ha anyu most itt lenne, biztos fejbe kólintana a viselkedésemért. De az is igaz, hogy ha anyu itt lenne, valószínűleg frissen kelt volna ki Steve ágyából, mivel mint kiderült, viszonyuk volt apám háta mögött. – Maradj egy percet! – fordulok Sav felé. – Csak kiveszem a többi cuccot a csomagtartóból. Steve, ha kérdezni akarsz valamit, tessék, rajta! Odalépek a Rover hátuljához, és előhúzom a tartalék pulcsit, az italokat és a kis ajándékot, amit Savnak vettem. Sok szülinapjáról és ünnepről lemaradtam, és ezt szeretném jóvátenni. – Miért nem sétálunk egyet? – veti fel Steve. – Nincs értelme ártatlan lányokat belekeverni a családi ügyeinkbe – vet egy nem annyira ártatlan pillantást Sav felé. Lecsapom a csomagtartó ajtaját, és határozott léptekkel Savannah mellé állok. – Bármit akarsz is tőlem kérdezni, Sav is hallhatja. Nincs előtte titkom. Steve felvonja a szemöldökét. – Amikor idejöttem, nem ismertem fel, Miss Montgomery. Sav szégyenlősen végighúzza a kezét a haján. – Biztos a hajam miatt. Régebben kivasaltam.
Steve homlokán barázdák jelennek meg. – Nem. Valami más lesz az. – Szája gonosz vigyorra húzódik, amitől borzongás fut végig a hátamon. – Valószínűleg összetévesztettem valakivel. Ekkor jövök rá, hogy látta a képeket. Nem tudom, hogy Dinah mutatta-e meg neki, vagy ő szaglászott a felesége szarjai között, de tudja. Tudja, és épp elképzeli az én édes Savannah-mat ruha nélkül. A pénztárcámban turkálok, előhúzok egy húszast, és Sav kezébe nyomom. – Van ott egy büfé – mutatok egy kis, fehér épületre. – Vennél nekem egy vizet? Akartam hozni egy üveggel az étteremből, de elfelejtettem. Sav lassan elveszi a pénzt. – Kérlek! – teszem hozzá, azon gondolkozva, vajon mennyire hangzóm kétségbeesettnek. Sav nyugtalan pillantást vet rám, aztán Steve-re. – Oké – mondja, és végre elmegy. Steve követi a tekintetével. – Ha tovább bámulod a seggét, az öklöm találkozik a képeddel – morgom. Közömbös arckifejezéssel visszafordul felém. – Pedig olyan szép segg. De csinosabb, amikor nem takarja semmi. Az összes cuccot a földre dobom, és a levegőbe lendítem az öklömet, de Steve elkapja, mielőtt még a közelébe érhetne. – Azt hittem, nincs titkod a csajod előtt, de úgy látszik, hazudtál. Ne aggódj! Megértem. Én is hazudok, hogy megvédjem az embereket a fájdalomtól. Elengedi a csuklómat. Behúzok neki egyet. Gyenge ütés, nem sok erő van benne, de elégedetten figyelem, ahogy a feje oldalra rándul. Steve tekintete megkeményedik. Az állkapcsát masszírozva elhátrál. – Ezt most még elnézem neked, öcsi, de ha még egyszer megütsz, a csajod issza meg a levét. – Mit akarsz? – kérdezem összeszorított fogakkal.
– Azt, hogy tanúskodj a tárgyaláson. Tudom, mit tett veled Dinah, hogyan zsarolt az ágyába. Most is követ, még itt, az egyetemen is. Tanúskodj a tárgyalásomon, meséld el, hogyan esküdtek össze Brooke-kal, hogy tönkreteszik a családodat. Előbb nyelnék le egyben egy kígyót, mint hogy egy tárgyalóteremben felfedjem ezeket a titkokat. – Miért tenném? Steve vállat von. – Mert nálam van a csinos kis barátnőd pár képe. A düh, a felháborodás és az indulat hulláma pár pillanatra belém fojtja a szót. – Már betöltötte a tizennyolcat – felelem végül. – Az egész gyerekpornó vád már nem aktuális. Szája felfelé rándul. – Ki beszélt itt vádakról? Szerintem a nyilvános megszégyenülés, hogy az ember meztelen képei ott vannak az interneten, ahol mindegyik hülye láthatja a világon, üti a szex SMS-ek piti vádját két vággyal teli kamasz között. Szívem szerint megint behúznék neki egyet, de a szemem sarkából látom, hogy Sav közeledik. – Ketyeg az óra – jegyzi meg Steve. O is észrevette Savannah-t. Magunk mögött akartuk hagyni a múltat, de úgy látszik, nem megy. Az út itt elágazik. Az egyik irányban berángatnak Steve mögé, szemetet gyűjtök és mérget nyelek. A másikban mindent elmondok Savannah-nak, nézem, ahogy ismét sérül, és ezt az árulást talán sosem rázom le magamról. Még ha szándékosan nem is szivárogtattam ki a képeket, ott voltak a telefonomon, amikor Dinah elvette. Azonnal ki kellett volna őket törölnöm. Tennem kellett volna valamit, hogy védjem Savét, de az, ha Steve mellett tanúskodom, nem old meg semmit. Az csak még több problémát szül. Ezt most már tudom. – Nem. Nem segítek neked – közlöm vele. Sav odacsusszan mellém. Megfogom sima, finom kezét. – Ezt sajnálattal hallom. – Sav felé biccent. –
Örvendtem a találkozásnak, Miss Montgomery. Gideon, ha meggondolnád magad, tudod, hol találsz. Feszülten figyelem, ahogy távozik. A Roverem mellett megáll, és rácsap a hátsó ajtóra. Anélkül, hogy megfordulna, tisztán, hangosan így szól: – Talán vehetnél egy új kocsit. Valamit, aminek nem ilyen leharcolt a berendezése. Utána iramodom. Savannah a nevemet kiáltja, de már nem lehet megállítani. Két lépéssel elérem Steve-et, megragadom a vállát, és magam felé fordítom. Öklömet a szájába vágom. A fogai keményen ütődnek az ujjaimnak. Hátrahúzom a karom egy újabb ütésre, de két kis kéz belekarol. – Hagyd abba! Hagyd abba! – rikoltja Savannah. Steve megrázza a fejét. A szája sarkából vér szivárog. – Én szóltam. Csak egy dobásod volt, kölyök. Széttárom a karom. – Csak rajta, öreg! Elhátrálva felemeli felém az ujját. – Hatásosabban is lehet fájdalmat okozni valakinek, mint hogy megütöd. Ez olyasmi, amit ti, Royal fiúk nem tanultatok meg. Isten a tanúm, én próbáltalak titeket megtanítani rá, de túlságosan is az apátokra ütöttetek. – Gúnyosan elmosolyodik. – Anyád tudta, hogyan álljon bosszút. Követhetnéd a példáját. Legszívesebben Steve-re vetném magam, hogy pépessé püföljem az arcát, de Sav visszahúz. – Ez nem segít – motyogja figyelmeztetően. Szavai áthatolnak a dühömön. Ahogy Steve önelégült képe is. Valószínűleg már le is fizetett egy zsarut, készen arra, hogy megvádoljon testi sértéssel. Akkor lenne még valami, amivel fenyegethet. – Menjünk! – fogom meg Sav kezét. Kérdés nélkül követ. Meg mernék rá esküdni, hogy nevetni hallom Steve-et a hátam mögött, de kényszerítem magam, hogy továbbmenjek. – El kell mondanom valamit – mondom komoran. – Úgy hiszem, Steve-hez van köze.
– Okos meglátás. Sav habozik, aztán így szól: – Elég ideges vagyok. Elmondanád, mi folyik itt, vagy a nap hátralévő részében vad elméleteket kell gyártanom? Lehajolok, és felkapom a pulcsit a földről. – Azt hiszem, két lehetőségünk van. Húsz perc sétányira van az a hely, ahova vinni akartalak ebédelni. Vagy beülhetünk a Roverbe. Sav jobbra, majd balra pillant. – Mi lenne, ha itt mondanád el? Nincs senki a közelben. Körbenézek, és rájövök, hogy hozzánk legközelebb csak egy baseballpálya látszik. A játékosok épp bemelegítenek, és valószínűleg nem hallanak minket. Nem a legideálisabb hely egy ekkora vallomáshoz – túl nyitottnak tűnik. De az is lehet, hogy bárhol ilyen kiszolgáltatottnak érezném magam. Hosszan fürkészem Savannah arcát. Tekintete aggodalmas, de nem látszik rajta az a feszültség és düh, ami a szakításunk óta szinte folyton jellemző volt rá. Ez a legrosszabb az egészben – hogy tönkreteszem a nehezen visszanyert lelki békéjét. Elfojtok egy sóhajtást, nekidőlök a Rover oldalának, és azon gondolkozom, hogyan kezdjek neki a vallomásnak. Ebben a csöndben Savannah a frászt hozza rám, amikor megszólal: – Azokról a szelükről van szó, amiket elküldtem neked, és Dinah megtalált? – Tessék? – Elhűlve bámulok rá. – Tudsz róla? Szája széle már-már szomorú mosolyra görbül. – Próbáltál védeni azzal, hogy titokban tartod? Némán bólintok. Sav átöleli magát. – Hát, ez is valami, azt hiszem. Sokáig azt hittem, te mutattad meg neki, és így látta meg őket. Elkáromkodom magam. – Hülyéskedsz? Senkinek sem mutattam meg. Elvette őket.
Sav oldalra billenti a fejét, és egy hosszú pillanatig az arcomat vizslatja. Bizonyára levont valamilyen következtetést, mert bólint egyet, és így szól: – Kezdett összeállni a dolog, miután Ella könyörgött, hogy ne beszéljek a képekről. – Várjunk csak! Ella tud a képekről? – Aztán végiggondolom a dolgot. – Miért vagyok egyáltalán meglepve? Naná, hogy Reed elmondta neki. – Összevonom a szemöldökömet. – De… Ella honnan tudja, hogy te tudod? – Nem szoktál vele beszélgetni? – Apró ráncok jelennek meg égkék szeme sarkában, mintha jót szórakozna a tudatlanságomon. Nem veszem magamra. Nevethet rajtam, amennyit csak akar. – Nem igazán. Nem ér annyit, elég idegesítő tud lenni. Igazság szerint Ella mindig is bosszantott. Belibbent az otthonunkba, és kifordította magából a tesómat. – Reed valamelyik nap sarokba szorított a suliban, és közölte, hogy tévedek veled kapcsolatban – mondja Sav. – Hogy soha nem okoznál nekem fájdalmat. És ostoba mód azt feleltem neki, hogy ha nem akartál volna fájdalmat okozni, akkor nem teregetted volna ki a magánéletünket. Kifújom a levegőt, amit addig bent tartottam. – És rájött, hogy a képekről beszélsz, mert meséltem neki Dinah fenyegetőzéséről, amikor rájöttem, hogy lefekszik Brooke-kal. – Kész katyvasz – sóhajt fel ő is. – De azt még mindig nem értem, miért hallgattál erről. Miért nem mondtad el? Azt hittem, utálsz. Hogy kinevetsz a hátam mögött. Nagyot nyel, és tekintetét a lábára szegezi. Keserűség szorítja a torkomat. – Nem akartam, hogy bíróság elé kerülj azért, mert elküldted nekem azokat a képeket. Ki kellett volna törölnöm őket. De nem tettem. Mindet megtartottam. Bűntudatom volt, hülyének éreztem magam, és hagytam, hogy Dinah manipuláljon. Sajnálom. Istenem, kurvára sajnálom.
Nem kell látnom az arcát ahhoz, hogy tudjam, könnyek gyűltek a szemébe. Hallom a hangjában. – Steve is látta őket, ugye? Erre utalt, amikor azt mondta, be kéne szerezned valami kevésbé használtat. – Igen. Egy könnycsepp gördül ki lehunyt szemhéja alól. – Sajnálom. – Létezik ennél haszontalanabb szó? – Hogy láthatta őket? – Nem tudom. Mostanáig azt sem tudtam, hogy tud róluk. Arra kért, tanúskodjak mellette. Cserébe nem teszi fel a képeidet a netre. Sav torkából szívszorítóan, a gyomromat összerántóan szörnyű hang szakad fel. Két újabb könnycsepp követi az elsőt. Felé nyúlok, és a vállát masszírozom. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor nem húzódik el. Sav vesz pár mély, csillapító levegőt, és kihúzza magát. Remegve, félénken elmosolyodik. – Nem lett volna szabad hagynom, hogy behúzz neki. – Ja. Röviden felnevet. A tekintete szomorúságról és bosszúságról árulkodik, de nem érzem úgy, hogy ez felém irányulna. – Hogyhogy nem vagy rám dühös? – kérdezem. – Te mutattad meg azokat a képeket Steve-nek? – Nem. Addig nem is beszéltem róluk Reednek, amíg kérdőre nem vont, hogy miért fekszem le Dinah-val. A zsarolása elmosódott, részeg vallomásként hangzott el. – Akkor jó. Nem hibáztatlak azért, mert felelőtlenül bántál a telefonoddal, hiszen én is felelőtlen voltam, hogy elküldtem a képeket. – Sav megfogja a kezem. Nem azért, hogy ellökjön magától, hanem hogy közelebb húzzon. – Különben is, már belefáradtam abba, hogy állandóan dühös legyek. Úgy eláraszt a megkönnyebbülés, hogy legszívesebben leheverednék a földre. De erre most nincs időnk. Steve
veszélyes, de van még egy megoldás azon kívül, amit javasolt. – Ha akarod, tanúskodom mellette, de örökké fenyegetni fog minket ezzel. Sav felnéz rám. – Van másik terved? – Van. És elmondom neki, mi jutott eszembe.
19. FEJEZET
SAVANNAH JELEN GIDEON TERVE EGYSZERŰ. Elkérjük Ellától Steve és Dinah lakásának a kulcsát, és átkutatjuk, amíg meg nem találjuk, hol tartja Steve a képeket. – A saját fegyverével vágunk vissza neki – összegzi Gideon. – Azaz meztelen képeket csinálunk Steve-ről, és feltesszük őket az internetre? – kérdezem lassan és zavarodottan. – Mert ez borzalmasan hangzik. Nem akarom lefotózni, főleg nem ruha nélkül. Már a gondolattól is felfordul a gyomrom. – Nem, nem akarjuk megfertőzni az internetet – feleli szárazon. – De Steve ezt nem gondolta végig. Mivel magyarázza majd, hogy nála vannak a képek? Hiszen kiskorú voltál. Ha kikerülnek, és hozzá vezethetők vissza, az csak azt erősíti, hogy milyen undorító mocsok. Azért fenyegetett meg, hogy tanúsítsam, milyen rendes fickó, aki még a légynek sem ártana. Arra gondoltam, a képekkel rávesszük, hogy beismerje, hogy ellopta és fel akarja használni őket. Ezt felvesszük, és ellene fordítjuk. – Miért kellenek ehhez a képek? – Hogy nyomást gyakoroljunk rá. Ha nálunk vannak, kénytelen lesz róluk nyíltan beszélni, nem olyan homályos utalásokkal, mint ma. – Nem is tudom – felelem. – Nem tűnik valami okos dolognak megzsarolni egy zsarolót. A bosszú csak bosszút szül. Dinah megpróbált végezni Steve-vel, aki ezért megpróbált végezni Dinah-val, de végül a legjobb barátnőjét ölte meg. Mi hol végezzük, ha ebbe belekezdünk? – Felsóhajtok. – Nem fogok hazudni. Steve megrémít.
Az tűnik a legokosabbnak, ha távol tartjuk magunkat tőle. – Nem hagyom, hogy bántson – fogadkozik Gideon. – Tudom, hogy nem ez a legfantasztikusabb ötlet, de úgysem tüntethetjük el az összes képet. Digitálisak, tehát még ha ki is törlünk egy adagot, teljesen nem szabadulhatunk meg minden másolattól. – Ettől most nem lettem nyugodtabb. – Tudom. A hangja elgyötört, mélyről jövő, fájdalmas. Ha tudtam volna, hogy ennyire megviselte ez az egész, vajon hamarabb megbocsátok neki? Nem hiszem. A fájdalom megsüketít, elhomályosítja a tekintetet, lezárja a szívet. Korábban még nem álltam volna készen rá. A karjára teszem a kezem. – Semmi baj. Megszorítja a kezem. – Helyrehozom neked. És mert okosabb vagyok annál, semhogy eltérítsek egy konok Royalt az úttól, amin máris elindult, csak annyit válaszolok: – Oké. Gideon megkönnyebbült mosollyal néz rám. – Először is felhívjuk Ellát. Nála van a kulcs Steve-hez. Vágok egy fintort. Ellával sosem jöttünk ki jól, kivéve azt az egy alkalmat, amikor bosszút álltunk Daniel Delacorte-on, azon a lányokat erőszakoló szemeten, aki most valami katonai iskolába jár. Szerintem ez túl enyhe büntetés neki, de legalább így távol tartja magát a lányoktól. Kínos, hogy Ella tud a képekről. Főleg azért, mert ha igazán őszinte akarok lenni, csodálom Ellát. Tökös, merész csaj. Amikor az egyik osztálytársunk meg akarta szégyeníteni azzal, hogy alig takaró fehérneműt adott neki egy rendes táncos egyenruha helyett, Ella felvette a tangát és az átlátszó melltartót, és bevonult a focistákkal teli tornaterembe. Én nem voltam ott, de azt hallottam, minden szem rászegeződött. Szinte meztelen volt, de nem érdekelte.
Vagy legalábbis nem érdekelte annyira, hogy hagyja, hogy számítson. Követnem kellene a példáját. – Akkor menjünk! Felállok, és leporolom a fenekemet. Gid egyik kezében a pulcsit fogja, a másikban a kezemet. Együtt odasétálunk a Roverhez. Amikor beszállunk, rögtön felhívja Ellát. Ella azonnal felveszi. – Helló, Gid! – szól a telefonba. – Mit tehetek érted? – Nem hívhatom fel csak úgy a kishúgomat? – viccelődik Gideon. – Nem. Mert sosem tettél ilyesmit. A beszélgetéseink során inkább csak igyekeztél távol tartani Reedtől. Ugye? Tökös. Merész. Elfordítom a fejem, hogy Gideon ne lássa a vigyoromat. – Úgy látszik, sok hibát követtem el a múltban, amit helyre kell hoznom – feleli neki Gideon. – Igen? Oké. Hát, már kiszemeltem magamnak egy új AA sugárhajtású gépet, ami most gurul ki a gyárból. Légyszi, az enyémben fehér bőrborítás legyen, rózsaszín szegéllyel. – Rendben – vágja rá Gideon. – Csak viccelek. – Én nem. – Gideon! – bokszolok bele a karjába. – Mi az? – Ez Savannah? – kérdezi Ella. – Igen, én vagyok. Azért hívtunk, hogy segítséget kérjünk. – Látod, ezért nem vicceltem – mondja Gid. – Különben is, ismerek valakit az Atlantic Aviationnél. Szerintem tudok szerezni kedvezményt. – Hahaha – jegyzem meg szarkasztikusán. – Mivel Savannah-ról van szó, ingyen megteszem – mondja Ella. Meglepetten vonom fel a szemöldökömet. Fogalmam sincs, miért mondja ezt – nem voltam hozzá valami kedves. Ezt meg is mondom neki.
– Valahogy meg kéne hálálnom, mert én még semmit sem tettem érted. – Dehogynem – ellenkezik. – Mikor? – A Daniel dologban – segít ki Gideon. – Aha – erősíti meg Ella. – Reed elmondta, hogy megkerested. Ha ezt nem teszed meg, elég durva dolog történt volna velem. Sajnálom, hogy előtte nem hallgattam rád. Szóval jövök neked eggyel, és ha nem hagyod, hogy visszafizessem, akkor életem hátralévő részében bűntudatom lesz. Talán így akarsz bosszút állni? – Dehogy – nevetek. Ella heccelődése oldja közös múltunk fagyos hangulatát. – Épp itt lazulok a medencénél, Gid kedvenc helyén, úgyhogy nyomassátok azt a szívességet! – Az csak a második kedvenc helyem – pontosít Gideon. Megfogja a kezem, és a térdére húzza. – Az első Sav mellett van. Elpirulok az elcsépelt, nyálas kijelentéstől. – Óóóóó! – cukkol minket Ella. – Milyen édes! És romantikus. Nem is tudtam, hogy ilyen romantikus vagy, Gid. Gideon vállat von, amit Ella nem láthat, és röviden rám vigyorog. Ezek ketten egyáltalán nem ismerik egymást. Előredőlök, és támogatásként megszorítom farmerbe bújtatott térdét. – Gid minden fiú közül a legromantikusabb – állok ki mellette. – Csupa látványos gesztus. – Komolyan? – döbben meg Ella. – Nem hallottad még a sztorit, amikor az Astor Park folyosóit rózsákkal borította, hogy bocsánatot kérjen, amiért lemondta a randinkat? – Komolyan? – ismétli Ella. – Nem. Sosem hallottam. Gideon elpirul mellettem. Megköszörüli a torkát. – Hát, majd később elmeséljük. Elég, ha most annyit mondok, hogy sokáig hülye voltam, és ezt egyre látványosabban kellett helyrehoznom. – Ezúttal mit tettél Savannah-ért?
– Miből gondolod, hogy tennem kellett érte valamit? – Az előbb mondtad, hogy állandóan hülyén viselkedsz, és őszintén szólva ez tipikus Royal-vonás. Nevetésben török ki. – Ez igaz – felelem kuncogva, és Ella is jót nevet rajta. Gideon csendben tűri. Nyilván úgy gondolja, jobb két lány könnyed tréfájának célpontja lenni, mint hogy ismét rosszban legyünk. – Savannah, tetszik az egyetem? – kérdezi Ella. – Ó, aha. – Úgy irigylem, hogy te egy évvel korábban végzel. Nem is tudtam, hogy lehet ilyet. – Sav már a gimi első évétől gyorsított tempóban végezte az Astort. – Gideon hangjából büszkeség árad, amitől elvörösödöm. – Fel kell vennem pár órát a West-Marks Academyn – magyarázom. – Így tudnak korábban felvenni. – Akkor is, ez nagyon menő, Savannah. Szinte ragyogok a dicséretétől. Ella nagyon belevaló csaj, amiért korábban megvetettem, és jó érzés, hogy azt mondja, én is belevaló vagyok. Ella megköszörüli a torkát. – Bármilyen vicces is Gidet gúnyolni, úgy hiszem, nem ezért hívtatok. Erre azonnal lehervad a mosoly az arcomról. – Nem. – Rögtön a tárgyra térek. – Steve letámadta Gideont itt, a suli közelében. – Na neeee…– Szavai elég elgyötörtén csengenek, és mintha némi szégyenkezést is kihallanék belőlük. Eltűnődöm, vajon Ella felelősnek érzi-e magát az apja tetteiért. Pedig nem kellene. Steve felnőtt ember, ő döntött úgy, hogy gyilkol. – Ja, azt akarja, hogy tanúskodjak mellette arról, hogy milyen jó ember, aki még a légynek sem ártana – mondja Gideon. A hangja tele van megvetéssel. – Cserébe nem tesz fel Savról képeket az internetre. – Ó, édes istenem! Annyira sajnálom, Savannah. – Nem a te hibád. Én küldtem el azokat a képeket.
– De Steve az apám – erősíti meg, amit sejtettem. – És talán te vetted rá ezekre a szörnyűségekre? – Oké, igazad van. Nem én vettem rá, de valamiért akkor is bűntudatom van. Ami azt illeti, Dinah előttem égetett el mindent, az összes bírósági iratot, képet meg mindent, amije volt a család ellen. Azt hiszem, így akarta megköszönni, hogy megmentettem az életét. De a digitális képeknek mindig lehet több másolata. – Nagyot sóhajt. – Mit szeretnétek, mit tegyek? – Szeretnék bejutni a lakására, és átkutatni – válaszolja Gideon. – Valahol tárolnia kell a digitális másolatokat is. – A rendőrség minden gépét és cuccát lefoglalta. – Tudod, mit találtak rajtuk? – Callum ügyvédje szerint nem sokat – vallja be Ella. – Új telefonja van. – Ez igaz. – És valószínűleg néhány új bankszámlája is. – Lehet. – Túlélt hat hónapot egy szigeten, és valahogy visszajött ide anélkül, hogy használta volna valamelyik számláját, különben értesítették volna apát. – Azt akarod mondani, hogy valaki segített neki? Steve azt állította, hogy a helyi bennszülöttek segítették, akik rátaláltak. – Mert Steve annyira őszinte volt velünk mindenben! – Igaz. Csend áll be a vonalban, ahogy Ella ezen elgondolkozik. – Mit nyerünk azzal, ha átkutatjuk a lakását? – kérdezem. – Még ha meg is találjuk, amit keresünk, ahogy mondtad, Gid, valahol mindig lesz belőle másolat. – De ha megtaláljuk, és letöröljük, azzal már előrébb vagyunk. – Vagy inkább aggódjunk amiatt, amit irányítani tudunk! Az én esetemben például csak azt irányíthatom, hogyan reagálok erre az egészre. Ha felteszi a képeket, kérvényt írok, hogy szedjék le. Akkor még kiskorú voltam, legálisan nem lehetnek fent. – Akkor is lesznek oldalak, amik kiteszik – mutat rá
Gideon. – És? Talán szégyenkeznem kellene a külsőm miatt? Felforrósodik az arcom. – Nem. Egyáltalán nem. Mindegyik fotón elképesztően nézel ki. Szerinted miért tartottam meg őket? – mondja Gideon bűntudatosan. – Gyönyörű vagy, Savannah. Fantasztikus a lábad, és a testedért ölni tudnék. Mindig is irigyeltem – veti közbe Ella. – Na, tessék! – jegyzi meg Gideon önelégülten. – A hat Royal közül ketten is egyetértenek abban, hogy te vagy a legdögösebb a Mojave-sivatagon innen. – Reed és Easton nevében is szólhatok – teszi hozzá Ella. – Mindketten gyönyörűnek találnak. Easton neve hallatán összerándulok, mivel az egyik bulin kavartunk. A szemem sarkából Gideonra pillantok, de úgy tűnik, nem dühös, inkább szórakoztatja a dolog. – Na, látod? Hatból négy. Elképesztő többség. – Hát, ha Royalék többsége egyetért, akkor biztos így van. Mostanra már azt sem tudom, miben is értünk egyet. – Most leteszem, mert ez a beszélgetés elérte a csúcspontot – mondja Ella. – Hívjatok, ha szükségetek van még valamire! Miután elbúcsúzunk tőle, Gideon a kormányon dobol az ujjaival. – Tényleg nem akarsz tenni semmit? Gondolkodás nélkül felelem: – Még ha találunk is Steve-nél valamit, amin rajta vannak a képek, kétlem, hogy ezzel megszűnne a fenyegetése. Csak úgy enyhíthetjük a problémát, ha már nincs fölöttem hatalma. Úgyhogy nem, nem akarok tenni semmit. – Még kicsinyes bosszút sem akarsz állni? Kicsinyes bosszút? – Abban benne lennék. Mire gondoltál? – Steve vagyonát befagyasztották, és nem repülhet, így az egyetlen szórakozási lehetősége a Bugattija. – Gideon É
felvonja az egyik szemöldökét. – És nekem van otthon egy baseballütőm, amit neki tartogattam… – Ezért le is tartóztathatnak – mutatok rá. – Akkor nem vagy benne? A biztonsági övért nyúlok. – De. Csak azt mondom, le is tartóztathatnak. De majd kifizetem az óvadékot. – Rávigyorgok. – Talán én is rásuhintok párat arra a kocsira.
20. FEJEZET
SAVANNAH JELEN – BAYVIEW IGAZI BÖRTÖN STEVE-NEK. Ha nincs itt, azt hiszi, minden szarságot megúszhat – magyarázza Gid, ahogy végigvezet egy széles, kikövezett úton, amit mindkét oldalon hatalmas, kőből épült kúriák határolnak. – Hol vagyunk? – forgolódom az ülésemen, hogy körülnézzek ebben a városrészben, ahol eddig még nem jártam. Kevés autó jár erre, sok a zöld, és mindenfelé többméternyi kerítések húzódnak. – Ott, ahova a jó cuccért járnak – feleli Gid rejtélyesen. Bevesz még két kanyart, aztán csigatempóra lassít. – Félek rákérdezni, honnan ismered a helyet – jegyzem meg, és a szélvédőn át kipislogok a sötét, szűk sikátorra. – Pár srác az Alfa Zéta szövetségből járt itt múlt ősszel. Szerintem csak próbáltak felvágni előttem és Cal előtt. – Akarom tudni, mi van odabent? – Valószínűleg nem – vallja be. – De ez pontosan az a hely, ami tetszene Steve-nek. – Azaz bizonyára tele van mocskos, elfajzott dolgokkal. – Sőt, már itt is van – mutat balra. Ahogy elgurulunk mellette, sikerül kivennem a sötétben Steve baromi drága sportkocsijának a körvonalait. Gideon továbbmegy a sikátorban, majd leparkol egy sor sövénnyel rejtett felhajtóra. – Várj egy kicsit! – mondja, és hátranyúl a csomagért, amit idefelé vettünk. – Tehát a párizsi nem vacsorára van? – kérdezem keserűen. – Ha marad belőle, az mind a tiéd lehet. – Előhúz egy fekete sapkát a hátsó ülésről. – Tessék! Elveszem, és megforgatom a kezemben.
– Ez lenne az álruhánk? A fejére húzza az enyémhez hasonló másik sapkát. – Aha. Itt hátul nincsenek kamerák, de a biztonság kedvéért jól jöhet. Ráadásul állati dögösen festesz baseballsapkában. Felém villant egy vigyort, majd kipattan a Roverből. A fejemre igazítom a sapkát, és a táskámban kotorászok hajgumiért. A nagy, drótszerű frizura hátránya, hogy folyton útban van. Mire felfogom a hajam, Gideon kinyitja az ajtót. – Készen állsz? – Igen – válaszolom, és elfogadom kinyújtott kezét. Szorosan tartja a kezem, a csípőjével becsukja az ajtót, és elindulunk a csendes sikátorban. Ahogy egyik drága autót hagyjuk el a másik után, felülkerekedik bennem a kíváncsiság. – Muszáj tudnom. Pontosan mit csinálnak itt az emberek? Gid vállat von. – Minden csak attól függ, mennyi pénzed van, és mire vágysz. A képzeletem mindenféle vad képeket vetít elém, de nem kérdezek többet, mert odaérünk Steve kocsijához. Gideon előveszi a pillanatragasztót és egy kis hámozókést. Lehajol a jobb elülső kerékhez. – Tessék, fogd ezt meg! – mondja, és a kezembe nyomja a ragasztó tubusát. Izzadt tenyerembe veszem, és figyelem, ahogy letekeri a szelep tetejét, és a fémillesztéshez nyomja a kés hegyét. A levegő sziszegve ereszt ki a kerékből. – Kiengedem a levegőt, aztán a pillanatragasztóval visszaerősítjük a szelepek tetejét – magyarázza. – Mire kell a párizsi, a sajt és a mogyoróvaj? Komoly kérdések merültek fel bennem, amikor ezt a sok mindent bepakolta a kosárba a boltban, de úgy döntöttem, megvárom, amíg kiderül, mit tervez. – A sajtot a kipufogócsőbe tesszük. Vezetés közben majd megolvad, és bebüdösíti az egész kocsit. A párizsiban
foszforsav van, ami leszedi a festéket, hasonlóan a mogyoróvajhoz. – És a majonéz? – Az a szélvédőre lesz. – Szóval ilyesmiket tanítanak az egyetemen? Sóhajtva veszem át tőle a szelep tetejét, és adom oda helyette a ragasztót. Visszailleszti a szelep tetejét, és továbbmegy a következő kerékre. – Callel egy részeg estén rákerestünk a különböző élelmiszerek pusztító felhasználására. Volt egy cikk arról, hogyan lehet bombát építeni a reptéren kapható dolgokból, és ebből igazi vita alakult ki arról, hogy lehet-e robbanóanyagot készíteni a bioboltokban található ételekből. – Milyen egészséges vitatéma – viccelődöm. – Ugye? Csupa értelmiségi. Amíg befejezi a kerekeket, és elintézi a kipufogócsövet, én nekilátok a majonéznek. Egész szórakoztató majonézt kenni a szélvédőre. Dudorászva nyomom ki a doboz tartalmát az ablaktörlőkre, majd visszamegyek a szatyorhoz, hogy kivegyem belőle a mogyoróvajat. Mire Gideon odalép mellém, már a két ajtót, a szélvédőt és a motor-háztetőt is bekentem. – Tádám! – mutatok két karommal a kocsira. Gid elismerően bólogat. – Szép munka. Kuncogás szakad fel belőlem. – Egész jó érzés a vandalizmus. Mi van, ha rászokom? – Elég szép summa van a bankszámlámon. Szerintem ki tudom fizetni az óvadékot. Megfogja a kezem, és visszasietünk a Roverhez. – Lehet, hogy azután is bajba keveredem – figyelmeztetem. A szája mosolyra húzódik, miközben az üres flakonokkal teli zacskót a hátsó ülésre dobja. Arckifejezésének melegsége egész télen melegen tartana. Mély levegőt veszek, de szinte rögtön el is akad a
lélegzetem. Gideon megfogja a csuklómat, és közelebb húz. – Mint mondtam, gondoskodom az óvadékodról. Megingok a lábamon. A bokám elgyengül, és a gravitáció Gidhez húz. – De hányszor? – Ahányszor csak kell – suttogja a számhoz közel. Érzem a mentolt a leheletén, ahogy melegen cirógatja az arcomat. – Ameddig csak szükséged van rá. Keze feljebb csúszik a csuklómról, továbbhalad a könyökömön, fel a vállamon, hogy az arcomra simítsa. Lélegezni sem bírok. A levegő túl nehéznek tűnik. Túlságosan félek, hogy a legapróbb mozdulattól is eltűnik, mint oly sokszor korábbi álmaimban. – Savannah! – súgja. A hüvelykujját végighúzza az államon, majd alsó ajkam közepének nyomja. Érintését bensőm legmélyén is megérzem. Ujjait a tarkómra fűzi. Lassan közelebb von, időt hagy, hogy elhúzódjak. Valóban megmozdulok. Lábujjhegyre állok. Közelebb hajolok. Elég közel ahhoz, hogy a legkisebb távolság se maradjon közöttünk. Elég közel ahhoz, hogy ajkam üdvözölhesse az övét. Elég közel ahhoz, hogy érezzem mellkasának emelkedését és süllyedését, ahogy levegőért kap. Elég közel ahhoz, hogy eltöröljem a múltat, a fájdalmat, a megbánásokat. Elég közel ahhoz, hogy csak őt érezzem. Szívverése a fülemben dobol. Gyengédsége édes íz a nyelvemen. Úgy csókolózunk, mintha nem az utca közepén állnánk, egy olyan kocsi közelében, amit az imént vágtunk gajra. Úgy csókolózunk, mintha soha össze sem vesztünk volna. Mintha soha egy rossz szót sem szóltunk volna egymásra. Mintha sosem lettünk volna külön. Erősebben szorít magához – mintha attól félne, ez csak egy álom, és ettől elmosolyodom, bátorságot ad. Hozzányomom magam, hátratolom, míg a feneke a Rover Á
oldalának ütközik. Átkarolom a nyakát, és közelebb hajolva visszacsókolom, amíg már alig kap levegőt. Elkapja a combomat. Érzem, ahogy pózt vált, szétveti a lábát, két kezét a fenekem alá csúsztatja, és szorosan magához húz. Annyira hiányzott. Ujjaim lerebbennek a pólója aljára, majd alá, hogy kitapintsák a medencében és az edzőteremben töltött órák alatt kidolgozott hasizmát. Gideon megpördülve kinyitja a kocsi ajtaját, és háttal leejt a finom, puha bőrre. Kemény testével rám ereszkedik, és elhelyezkedik a kissé szűkös helyen, ami egyszerre ismerős és idegen. Száját a nyakamra tapasztja, keze az oldalamra simul. – Le vele! – rángatom meg a pólóját. – Vedd ezt le! Áthúzza a fején, és egy pillanatra megcsodálom Gideon Royal felsőtestét, ami igazi műalkotás. Isten túl nagylelkűen bánt Giddel. Nemcsak az arca vonzó – erős állkapocs, egyenes orr, telt ajkak –, de a teste is olyan, hogy még egy szobor is megirigyelhetné. Várakozón megnyalom az ajkam. – Szép. Intek neki, hogy jöjjön megint közelebb, és szó nélkül engedelmeskedik. Felhúzza a felsőmet, én pedig segítek neki levenni. Száját a kulcscsontomra helyezi, a csipkemelltartóm fölé, majd pajkos csókokat nyom a hasamra. Aztán lejjebb vándorol. Segítek neki a gombjaimmal, a cipzárommal és a cipőfűzőmmel, majd az ő gombjaival, cipzárával és az alsógatyájával. És aztán csak mi ketten létezünk, kitöröljük a múltat, enyhítjük a fájdalmunkat, és minden rossz emléket új, értékes pillanatra cserélünk. – Savannah – suttogja, úgy elnyújtva ezt a három szótagot, hogy már egész refrént alkotnak. Az arcomat csókolja, orrát az államnak dörgöli, csókot lehel a két mellem közti felforrósodott mélyedésbe. – Savannah – ismétli. – Hiányoztál. Szavaiból igazi magányosság árad, olyan őszinteség,
amiről nem tudok nem tudomást venni. – Ezúttal ne engedj el! – duruzsolom verejtéktől síkos bőrének. – Nem foglak. Soha. Szeretlek, Savannah. – Megtámasztja magát fölöttem, karja remeg az erőfeszítéstől. – Attól a pillanattól fogva, hogy megláttalak, a szívem a tiéd. Kérlek, mondd, hogy visszafogadsz! Felnyúlok és magamhoz húzom, meleg bőrünk egymáshoz ér. – Visszafogadlak. Én is szeretlek, Gideon. Próbáltam neki ellenállni, de lehetetlen. Sosem szabadulsz tőlem. De ez nem fenyegetés, hanem ígéret. Szeme boldogan csillog, és lehajtja a fejét, hogy ismét az enyémhez érjen. Közelebb, mélyebbre húzom. Addig, amíg a bűnnel teli sikátorban meg nem tisztítjuk a sötétséget, és tiszta, édes szerelemmel helyettesítjük. Később, sokkal később, Gideon mellettem fekszik. A hűvös levegő beszűrődik a kitámasztott ajtón. Gideon túl magas ahhoz, hogy teljesen beférjen. Ettől a védtelen helyzettől ódzkodnom kéne, de inkább csak nevetek. Már egy csomóan elhaladhattak az autó mellett, és még csak nem is tudtam róla. – Mi az? – kérdezi Gideon heccelve. – Semmi. – De felülök, kisöprök egy nedves hajtincset az arcomból. – Mennünk kéne. A felsőmet keresve körülnézek. Gideon megfeszül. – Hogy ne lézengjünk a tetthely körül? A kezébe nyomom a pólóját. _ Ez a kettes számú szabály a Bonnié és Clyde kézikönyvben. – És mi az egyes számú? Rávigyorgok. – Mindig együtt kövessétek el a bűntényt!
21. FEJEZET
GIDEON JELEN – VIGYÁZZ HAZAFELÉ! Megpuszilom Savannah homlokát, és egyik tincsét a füle mögé simítom. Ma szögegyenes. Még nem tudom, hogy a selymes haj vagy a vad lobonc tetszik-e jobban. Mindkettőt imádom. Sav feszülten, idegesen rám mosolyog. – Jövő hétvégén hazajössz? Érzem a szorongását, még ha minden tőle telhetőt meg is tesz, hogy elrejtse. Közelebb hajolok hozzá, remélem, ki tudja olvasni az őszinteséget a tekintetemből. – Igen. Pénteken dél körül végzek, úgyhogy még az óráid vége előtt odaérek. Aztán már csak három hét, és egész nyáron otthon leszek. Még egyszer megszorítom, majd felemelem kis bőröndjét. – A nyári szünetből mennyit leszel Bayview-ban? Kinyitja a Mercedese hátsó ajtaját, és várja, hogy berakjam a táskát. – Még nem tudom. Mindent elintéztél, amit akartál? Húzom az időt, és azon tűnődöm, merre lehet már Julié. – Aha. Bejártam a filmes tanszéket, megnéztem, hol lesz az óráim nagy része, találkoztam a későbbi tanácsadómmal. – Az ajtón dobol az ujjaival. – Reggel felhívtam Sheát, pár órán belül várnak haza. Kelletlenül elhelyezem a táskáját a hátsó ülésen. Sav becsukja az ajtót, majd hirtelen körém fonja a karját. Annyira megdöbbenek, hogy majdnem elfelejtem visszaölelni. Már rég nem kezdeményezett köztünk testi kontaktust. Már el is felejtettem, milyen jó érzés.
Bármikor máskor felkapnám, és a legközelebbi vízszintes felülethez cipelném. Tegnap este még csak annyira sem tudtam uralkodni magamon, hogy megvárjam, amíg visszaérünk a szobámba. Mégsem bánom egyeden percét sem. A fejét a mellkasomra vonom, és körbenézek, hogy vajon hol lehet az átkozott barátom. – Öm, ez így egy kicsit szoros – mozgolódik Sav a karomban. Lassan elengedem. – Bocsi. Nem vagyok hozzászokva, hogy mást ölelgessek. – Pedig azt hittem, Callel minden este összebújtok. Persze te lennél a kis kifli – cukkol. – Kizárt. Mindig Cal a kis kifli. Emlegetett szamár… Elönt a megkönnyebbülés, amikor kiszúrom a két barátomat, ahogy felénk sietnek. Ha nem bukkannak fel, az éj közepi tervemnek lőttek volna. – Bocsi! Bocsi! – kiáltja Julie, ahogy közeledik. – Anyám hívott, és egy örökkévalóságig tartott, amíg leráztam. – Megragadja Sav karját. – Vissza kell jönnöd egy kicsit. Részt kell venned egy lányszövetséges izén, mielőtt elmész. – Ó, de azt mondtam a nővéremnek, hogy… – Odabentről felhívhatod – szakítja félbe Julie, majd gyakorlatilag elvonszolja az értetlen Savét. Mosolyogva integetek utánuk, amíg Sav biztonságban eltűnik a házban. Aztán homlokráncolva rátámadok Calre. – Ezt nagyon kicentiztétek, nem igaz? Mégis mit csináltatok? A pír tűzként terjedve kúszik végig Cal arcán. – A rohadt életbe! – csattanok fel, egy pillanatra eltérítve a tervemtől. – Hogy történt? Cal vállat von, egyszerre tűnik szégyenlősnek és elégedettnek. – Nem t’om. Vártuk a hívásod, és elkezdtünk szerelemről meg ilyen hülyeségekről beszélgetni. Egyik dolog követte a másikat. Talán említettem, hogy érzek
iránta valamit. – Egy pillanatra elfordítja a tekintetét, mintha eluralkodna rajta egy érzelem. Talán zavarban van, talán túl boldog. Várom, hogy összeszedje magát. A következő pillanatban már kihúzza magát, és egyenesen a szemembe néz. – Na mindegy, azt mondta, ő is érez irántam valamit, és a madarak és virágok dolgot már nem kell elismételnem, ugye? Nem, bár egy részem eltűnődik, vajon Calnek mit tanítottak. – Ez klassz, haver. Örülök nektek – csapok vigyorogva a vállára. Ő is mosolyog. – Kösz. Mondjuk, ki ne vonzódna hozzám, nem igaz? Jobb vagyok, mint egy „egyél, amennyit bírsz” sültkrumpli-ajánlat. – Naná. De egyébként madarak és méhek. Cal megvakarja a fejét. – Biztos vagy benne? – Aha, teljesen. – Szerintem tévedsz, haver – csóválja meg a fejét komolyan. – Apu és a nagybátyám is madarakkal és virágokkal mesélték. Előhúzom a kulcsot a zsebemből. – Szívesen vitatkoznék veled erről egész nap, de oda kell érnem Bayview-ba. Gondoskodj róla, hogy Sav még egy óráig ne induljon el! – Egy óráig? – vakkantja. – És ezt mégis hogy érjem el? – Magyarázd el neki a madarak és virágok történetét! Az eltart legalább addig. Beugróm a Roverbe. A visszapillantó tükörben látom, hogy Cal beint, de én csak vidáman integetek neki, és elindulok Bayview felé. Még egy csomó szarságot el kell intéznem, mielőtt Sav hazaér. • • • – Ne aggódjon, Mr. Montgomery! Vigyázni fogok Savannah-ra.
Rámosolygok Sav apjára, és elrakom a zöld dossziét, amit a családi szé ől vett elő. Velem szemben, az asztal túloldalán Shea a homlokát ráncolva néz rám. – Mint ahogy azt a múltban is tetted? – jegyzi meg rosszindulatúan. – Nem, annál sokkal jobban – biztosítom. Sheának minden joga megvan rá, hogy dühös legyen rám. Ami azt illeti, én az ő helyében be sem engedném magam ebbe a házba. Szerencsére az apja kedvel – vagyis inkább a vezetéknevemet. – Shea, a fiatalember bocsánatot kért. Keresztényi módon kötelességünk megbocsátani neki. Sav nővére erre alig hallhatóan motyog valamit, ami gyanúsan úgy hangzik, mint a „még mit nem”. De én csak mosolygok rá. Hiszen Sheával életünk hátralévő részében közel állunk majd egymáshoz. Nincs értelme tovább bosszantani. – Köszönöm, uram – felelem Mr. Montgomerynek. – Hálás vagyok a jóindulatáért. – Ez csak természetes. Helyesen cselekedtél, hogy eljöttél bocsánatot kérni – vereget hátba. – De mi mást is vártunk volna Callum Royal fiától? – Apám bizonyára örömmel hallja majd, hogy ilyen nagyra tartja, uram. Direkt hízelgek neki, hiszen csak úgy, mint Sheával, Mr. Montgomeryvel is sokáig leszek kapcsolatban. Az kell, hogy kedveljen. – Remek. Nos, most magatokra hagylak titeket, gyerekek. A dolgozószobámban leszek, ha kellek. Ismét megpaskolja a vállam, majd kimegy a szobából. Alig kerül hallótávolságon kívülre, Shea a torkomnak ugrik. – El sem hiszem, hogy még van képed idejönni – sziszegi. – Ha lenne igazság a földön, agyoncsapott volna egy villám, amikor először megálltál a felhajtónkon. – Igazad van. – Te… tessék? – torpan meg a szitokáradata.
– Igazad van. Semmit sem érdemlek Savtől, tőled, vagy a családodtól. Minden jogod megvan rá, hogy életünk végéig utálj. – Hol a csapda? Hol marad a de magyarázat? – Nincs ilyen – tárom szét a kezem. – Igazad van. Annyira megdöbben, hogy nem tud mit válaszolni, vagy legalábbis képtelen megformálni a szavakat. És még mielőtt előállhatna egy újabb kifogással, Savannah belibben a Montgomery konyhába. – Szia, Shea! Apu azt mondta… – Elhallgat, amikor észrevesz. – Gid! Mit keresel itt? – Én is pontosan ezt kérdeztem tőle! Shea füstölögve felpattan, megkerüli az asztalt, és védelmezőn megáll a húga mellett. – Megkértem Julie-t, hogy tartson fel, hogy én érjek ide előbb. Aztán széles mozdulatokkal előhúzok és átnyújtok neki egy borítékot. Sav gyanakodva méregeti a papírdarabot. – Ez meg mi? Shea kikapja a kezemből. – Egész júniusra el akar vinni Svájcba. Előhúzza az útlevelet, és meglengeti Sav arca előtt. Sav tekintete óvatosról meglepetté változik. – Ki akarsz vinni az országból? – Csak ha te is menni szeretnél – felelem gyorsan. – Arra gondoltam, tegyük emlékezetessé az egyetem előtti utolsó nyarat. Az egyik Royal géppel utaznánk, néhány hetet az Alpokban töltenénk, aztán kocsival leugranánk Velencébe. Az egyik barátomtól kölcsönkértem a hajóját, így a hónap hátralevő részében körbejárhatjuk a Földközitengert. Sav állkapcsa szinte a földnek csapódik. – Komolyan? – Igen. – Miért? – Már beszéltünk egy közös utazásról, és mindent meg akarok neked adni, amit ígértem, de eddig még nem került
rá sor. – Mint például a hűséget? – veti fel gúnyosan Shea. Sav gyilkos pillantást vet a nővérére, de én bólintok. – Igen, mint például a hűséget. Őszinteséget. Szeretetet. – Teszek egy lépést Savannah felé. Egy dolog mindenfélét megígérni neki a bayview-i újságban, amit most elé dobok, és más mindezeket komolyan betartani. – Isten és mindenki előtt. Az újság nyitva pottyan az asztalra, és megjelenik az egyoldalas, színes hirdetés, amiért annyit könyörögtem, esdekeltem, és végül kisebb vagyont fizettem – amiből akár az egész hülye lapot is megvehettem volna. – „A legokosabb, legbátrabb, legszebb…” – kezdi olvasni Shea, de Sav a szájára tapasztja a kezét, és csendben olvassák tovább. Én közben felidézem magamban a levelet. …és legnagylelkűbb embernek a világon. Gratulálok előrehozott érettségidhez és felvételedhez az egyetemre! Szerencsések, hogy hozzájuk járhatsz, de nem annyira szerencsések, mint én. Amikor három évvel ezelőtt először megláttalak, fogalmam sem volt, mennyire beléd esem majd. Teljesen levettél a lábamról, és azóta is a tiéd vagyok. A kapcsolatunk nem volt mindig könnyű. Az idő nagy részében seggfej voltam. Szeszélyes, türelmetlen és tapintatlan vagyok. Elfogadtál és megbocsátottál, pedig nem érdemlem meg. Minden este azzal a gondolattal fekszem le, hogy vajon milyen fantasztikus dolgot csinálhattam előző életemben, hogy a mostaniban kiérdemeltelek. Bármilyen külsővel szeretlek, legyen az göndör vagy egyenes haj, cseresznyevörös, rúzsos ajkak vagy természetes színek, kisestélyi vagy pamut melegítőnadrág. Ősszel elkápráztatod majd az egyetemet, ahogy engem is elkápráztattál az elmúlt három évben. Ismét gratulálok! Alig várom, hogy a következő évet, hátralévő életünkből az
elsőt, együtt töltsük. Szeretettel a barátod, Gideon Royal – Ezt meg mikor intézted el? – suttogja Sav, és rám emeli döbbent tekintetét. – Az éjszaka közepén. Felhívtam apát, aki felhívta a tulajt, aki belement, hogy ezt kinyomtassa nekem. Az árról nem teszek említést, ahogy arról sem, hogy az öregember fél órán át üvöltött velem, amiért kiugrasztottam az ágyból egy „olyan kapcsolat hülye szerelmi vallomása miatt, ami még annyi ideig sem tart majd, amíg ő a budin trónol”. Shea megköszörüli a torkát. – Most felmegyek. De egy percig se hidd, hogy nem tartom rajtad a szemem! Felé villantok egy vigyort. – Szavadon foglak, hugi. – Hugi? – tátogja hitetlenkedve. – Menj már! Menj! – Sav az ajtó felé lökdösi a nővérét, és aztán végre kettesben maradunk. – Ó, a látványos gesztusok Gideonja – jegyzi meg sóhajtva, és lecsusszan az egyik székre. – A kurva nagy baklövésekhez nagy bocsánatkérés dukál. – Odahúzok hozzá egy széket, és két lábam közé veszem a térdét. – Szóval, készen állsz egy ballagás utáni utazásra? – Igen. – Felkuncog. – Mivel vetted rá aput, hogy belemenjen? – Apám felhívta – ismerem be. – Csak mi ketten megyünk? Vállat vonok. – Hacsak nem akarsz hozni még valakit. – Komolyan? – néz rám meglepetten. – Hagynád, hogy hozzak valakit? – Nem lelkesednék érte annyira – vallom be őszintén –, de azt akarom, hogy boldog légy.
– Tehát, ha hozni akarnék egy másik srácot, részedről oké lenne? A kezem ösztönösen ökölbe szorul a gondolatra, hogy valaki más ér Savhez, de kényszeredetten bólintok. – Ha ezt akarod. Sav nevetésben tör ki. – Úgy festesz, mint aki citromba harapott. Ne aggódj! Nem hívok meg senki mást. A vállam megereszkedik a megkönnyebbüléstől. – Nem repestem a gondolattól. – Ellazítom az ujjaimat, és a kezére teszem az enyémet. – De az tesz igazán boldoggá, ha boldoggá teltetlek. Felfelé fordítja a kezét, hogy összefűzze az ujjainkat. – Nem akarok senki mást. Sosem akartam. Mindig is ez volt az igazi baj. Felé döntöm a fejem, amíg összeér a homlokunk. – És most? – És most… Most minden rendben. Olyan sok mindenen mentünk keresztül, de ismét egymásra találtunk. Igazi csoda, nem? A szempilláit kis gyémántok pettyezik, ahogy nem várt könnycseppek törnek a felszínre. Feltörlöm az egyiket, majd még egyet. – Te vagy a csoda – suttogom, és megcsókolom. Isten és mindenki előtt.
MÉLTATÁSOK „Annyira imádtam! Annyira édes volt, és végül hatalmas vigyorral az arcomon fejeztem be.” – Shannon, goodreads.com „Szuper volt látni, mi történt valójában Gideon és Savannah között. Mindig is érdekelt Gideon, örülök, hogy az ő történetét is megkaptuk. Mindig imádok a Royal fiúkról olvasni! Pörgős olvasmány, üdítő része a sorozatnak.” – Christy, goodreads.com „Ha Reed a gondolataiba révedő Royal fiú, Easton pedig a jó fej, akkor Gideon az abszolút „elalélok tőle” típus. (…) a Megkopott koronában végre meg is kapjuk az IGAZI Gideont, akit IMÁDTAM!” – Melanie (mells_view), goodreads.com „Amióta csak elolvastam a Royal család trilógiát, kíváncsi voltam Gideon és Savannah történetére. És ahogy arra számítottam, a történetük tele van drámával, árulással, talpnyalással és kamasz feszültséggel.” – bookworm365, amazon.com „A mellékszereplők és az egyetemi körbevezetés szórakoztató volt. Aranyos volt látni Gideon és Savannah civódásait, miközben a barátaik is megosztották a saját gondolataikat és érzéseiket a kapcsolatukról vagy annak hiányáról.” – MissSmoak, amazon.com „A két írónő nagyon szépen átvezette a kötet történéseit a korábbi kötet(ek)ével, remélem ezt a jó szokást a továbbiakban is megtartják.” – konyvmolyblog, moly.hu