lesimítja a pólóját. – Nem akarok menni, de muszáj. – Aha – mondom, és magam köré fonom a karjaimat. Odalép hozzám, és megölel. – Hívlak, amint tudlak. – Aha. Gideon a hajába túr. – Nagyon sajnálom, bébi. Kitörök a karjai közül, és az ajtóhoz masírozok. – Viszlát később, Gid! Egy pillanatig csak bámul rám, majd kissé megrázza a fejét. Hallom, hogy dünnyög valamit, ahogy elmegy, de már nem érdekelnek a bocsánatkérései. Bevágom utána az ajtót, és az ágyra vetem magam, miközben igyekszem elfojtani a düh és csalódottság könnyeit. Sosem lett volna szabad elküldenem azt a képet.
12. FEJEZET
GIDEON HÁROM ÉVVEL KORÁBBAN – HOGY VAN? A kulcsaimat a padra dobom a konyhába nyíló hallban, ahol Dinah az ajtókeretnek dől, és figyeli, ahogy lehúzom a bakancsomat és felakasztom a kabátomat. – Kábán. Azt hiszem, bevett egy altatót – int magához Dinah. – A tesóim hol vannak? – kérdezem, és átszelem a kis hallt a konyháig. – Reed elvitte őket egy Xtreme nevű helyre. – Az egy játékterem és lézerharcos hely – magyarázom sóhajtva. Körözök egyet a fejemmel, hogy elűzzem a feszültséget. Dinah előrenyúl, hogy rögtönzött masszázst adjon. Igyekszem nem túl nyilvánvalóan lerázni magamról a kezét. Csak próbál segíteni, de most nem vagyok túl jó hangulatban. Savvel jól éreztük magunkat, és ahelyett, hogy most a barátnőmmel lennék az illatos ágyában, itt ragadtam egy túl sokat taperoló nővel, aki mintha nem ismerné a határokat. Azonban mostanában sokat segít anyunak, úgyhogy várok pár másodpercet, mielőtt meggyorsítom a lépteimet, és elhúzódom tőle. – Felmegyek, és ránézek. Kösz mindent. – Veled megyek – ajánlja fel. Végighúzom a kezemet a számon. Semmi sem készített fel erre a helyzetre. Arra, amikor az anyámat két lépés választja el egy teljes idegösszeomlástól, az apám nincs sehol, és az egyetlen, akire számítani lehet, az apám legjobb barátjának a kitartott felesége. – Innen átveszem – felelem. Célzás. Célzás. Ideje
hazamenned. Dinah mintha nem venné az adást. A derekam köré csúsztatja a karját, és sovány testét az enyémhez nyomja. – Álmomban sem hagynálak itt, Gideon. Újabban, mintha a nagykönyvben írt összes kifogást felhasználná, hogy hozzám érhessen. Ha jobban el lennék telve magammal, azt hinném, hogy rám akar ugrani, de mindenkit fogdos, Steve-től, a férjétől kezdve egészen a szerelőnkig, akinek hiányzik a fél fogsora. Finoman elhúzódom tőle. – Oké. Felszaladok, és megnézem, szüksége van-e anyunak valamire. Sandra adott neked enni? Dinah elbiggyeszti az ajkát. – Nem. Azt mondta, a konyha most lezárt terület. Azt hiszem, nem igazán kedvel. Én biztosan tudom, hogy Sandra nem kedveli, de ezt nem fogom a képébe vágni. – Sandra a szokások rabja. Rendelj valamit, és írasd hozzá a számlánkhoz. – Te kérsz valamit? Már épp azt felelném, hogy „nem”, de aztán megkordul a gyomrom. – Két adag húspogácsát, babbal és rizzsel. – Egyik ujjammal búcsút intek neki. – Nemsokára jövök. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, de amikor felérek anyu szobájába, ő már alszik. Valószínűleg beütött az altatója. Az éjjeliszekrényen számos receptre felírt üveg sorakozik. Felveszem őket, és elolvasom a címkéjüket. Zolpidem, klonazepám, indapamid, gabapentin. Fogalmam sincs, mire valók ezek. Visszateszem az üvegeket az éjjeliszekrényre, és anyura nézek. Gyönyörű. Szorongása és depressziója nem hagyott nyomot az arcán. Álmában békés. Igazából, ha ez a sok gyógyszer segít, akkor felőlem szedje csak őket. Felhúzom a takarót a vállára, és lehajolok, hogy puszit nyomjak az arcára. Meg sem moccan. A tabletták teljesen kiütötték. Hirtelen elfog a bosszúság. Komolyan haza kellett
jönnöm ezért? Tényleg ki kellett rúgni a tesóimat a házból azért, mert anyu bevett egy altatót? Mégis mit gondolt Dinah, amikor felhívott? Úgy hangzott, mintha anyu irányíthatatlan lenne. Ehelyett úgy alszik itt, mint egy kisbaba. Most is ott lehetnék még Savnál. Még mindig bizsereg az ujjam attól, ahogy hasa meleg bőréhez értem. Ehelyett itt vagyok, és az alvó anyámat nézem. Gondolom, inkább a dolog jó oldalát kéne néznem. Jobb, ha anyu alszik – mindannyiunknak. Tudom, hogy beteg dolog így gondolni, de így van. Elfojtom lázadó gondolataimat, és odahúzom a párnás puffot anyu ágya mellé. Jobb, ha itt vagyok, amikor felébred, már csak azért is, hogy kiderítsem, használnak-e ezek a gyógyszerek. Hogy az orvos, akit Dinah ajánlott, csinál-e valamit. Hogy az életünk visszatér-e még a normális kerékvágásba. Minél hamarabb meggyógyul anyu, annál hamarabb lökhetek több időt Savannah-val. Kinyújtom a lábam, és előhúzom a telefont a zsebemből. Szinte azonnal megnyitom az üzenetküldő alkalmazást. Szívás volt otthagyni Savét. Tudom, hogy nem értette meg, de, a rohadt életbe is, nem akarom, hogy ez a szarság őt is érintse. Ő az egyetlen jó és tiszta dolog az életemben. A menedékem. Az én szép, bájos szigetem, távol ettől a tébolyodott rengetegtől, a Royal háztól, és ezt nem akarom beszennyezni. Bocsi, h el kellett jönnöm. Anyu nem érezte jól magát. Semmi baj. Remélem, minden oké. Aha. Most alszik. Az jó. Szeretlek. Én is szeretlek.
Az ujjaim haboznak egy pillanatig, aztán feljebb görgetek, hogy megint megnézzem Sav képét. Rohadt dögös. Arcán félmosoly látszik, szűk, fekete felsője épp felhúzódott annyira, hogy kilátszódjon a hasa, ehhez egy fekete bugyit vett fel. Rögtön felállt a farkam, amint megjelent a kijelzőmön, és ki kellett mennem a szobából, mielőtt még kínos helyzetbe kerülök a tesóim előtt. Ahogy végighúzom az ujjamat a kijelzőn, feltűnik, hogy mindkét keze látszik a képen. Résnyire húzom a szemem. – Nem, megoldom. Menj nyugodtan. Úgy hallottam, néhányan a csapatból átmennek Worthingtonhoz. – Brent Reed osztálytársa, és itt lakik a parton, tőlünk nem messze. – Szerintem az a lány, Abby is ott lesz. Reed erre vág egy grimaszt. – Ja, nem igazán tudom, mit gondoljak róla. Azt terveztem, hogy megnézek egy filmet. A szobája felé bök a fejével, mintegy meghívásként. Belecsapok a tenyerébe. – Benne vagyok. – Hogy mennek a dolgok Savannah-val? – kérdezi, miközben a szobája felé baktatunk. – Jól. Reed felvonja az egyik szemöldökét. – Komolyan? – Miért olyan meglepő? Kinyitja az ajtaját, és vállat von. – Csak úgy tűnik, sokszor hagyod ott hirtelen. Azt hittem, berág rád emiatt. Míg Reed a tévét kapcsolgatja, kiveszek pár italt a minihűtőjéből, majd leülök mellé a kanapéra, a lapos képernyő elé. – Nem, ő nem olyan. Sav nem vágyik akkora figyelemre. – Háh! – hangzik az öcsém válasza. – Ez meg mégis mit jelentsen? – Emlékszel rá még felsőből? – Öm, nem. Majdnem három évvel fiatalabb nálam. Már elvégeztem a felsőt, mielőtt ő egyáltalán elkezdte
volna. – Összevonom a szemöldökömet. – A rohadt életbe! Úgy hangzik, mintha valami perverz lennék, aki kiskorúakra bukik. Erre próbálsz meg kilyukadni? – A fenébe is, dehogy. Reed az asztalra dobja a távirányítót, majd átveti magát a kanapé háttámláján. Egy ideig a komódjában kotorászik, majd előhúzza az Exordium Általános Iskola régi évkönyvét. Átlapozza a könyvet, amíg meg nem találja a keresett oldalt, és az orrom alá dugja. – Ő itt Savannah Montgomery. Egy kócos, fogszabályzós, zöldesbarna szemű, drótkeretes szemüveges lány bámul vissza rám. – Komolyan? A lány a képen cseppet sem hasonlít arra a stílusos Savre, akit én ismerek. Savnek szögegyenes, fényes, barna haja van, a szeme pedig kék. Azt tudom, hogy kontaktlencsét hord, de a látásjavító lencse az egyetlen dolog, ami közös a képben és a barátnőmben. – Bezony. Még hogy kevés figyelmet igényel… – dünnyögi Reed, miközben végignézi az elérhető filmek listáját. És én nem tudom, mit mondjak, mert a lány a felsős évkönyvben meg sem közelíti azt a ragyogó tökéletességet, amit Savannah Montgomery most képvisel. Zavar. Mintha nem ismerném valójában. Mintha bujkálna előlem. És elgondolkozom. Valójában kibe is vagyok én szerelmes?
13. FEJEZET
SAVANNAH HÁROM ÉVVEL KORÁBBAN – A SZÉPÍTŐ BEAVATKOZÁSOKNAK több magabiztosságot kellett volna adnia, nem elvenni belőle – jegyzi meg a nővérem a vállam felett. Gyorsan fejjel lefelé fordítom a telefonomat. – Mit akarsz ezzel mondani? – Azt, hogy mindaz, amin a nyáron keresztülmentél, a keratinos hajkezelés, a sminkleckék, a ruhatárad lecserélése, azért volt, hogy megmutassa, máris milyen nagyszerű vagy, nem azért, hogy elbizonytalanítson egy hülye srác, aki nem ír vissza. Ezzel a tanáccsal Shea lehuppan a székre az asztalom mellett, és úgy tesz, mintha a telefonja kijelzője kötné le a figyelmét. Azért gondolom, hogy csak tetteti, mert egyértelműen azért jött, hogy cukkoljon. – Nem is hülye – motyogom. – De az, ha nem veszi észre, milyen elképesztő vagy. – Csak valami zűr van náluk otthon – felelem, de Shea szavaitól egyszerre leszek dühös és érzem magam kicsinek. – Mint mindenki másnál is a mi korunkban horkant gúnyosan. Megragadom az egeret, és ismét a videó felé fordulok, amit korábban szerkesztettem, mielőtt megnéztem, hogy az én hülye pasim írt-e. – Megbecsül engem. Virágot ad a suliban. Megfogja a kezemet a folyosón, ami jóval több, mint amit más fiúk megtesznek. Nézd csak meg Bibby Harthant! A barátja gyakorlatilag inkább elszalad a másik irányba, hogy kerülje a nyilvános érintkezést. – Mi most nem Bibbyről és a seggfej barátjáról
beszélünk. Hanem rólad és a te seggfej barátodról. Félrelököm az egeret. Képtelen vagyok így koncentrálni, hogy Shea itt piszkál. – Te mondtad, hogy ha Gideont akarom, meg kell változnom. Te mondtad, hogy béna az ízlésem ruhák terén, és hogy a hajam úgy fest, mintha mosómedvék laknának benne. – És? Ez még nem jelenti azt, hogy a lába elé kell vetned magad, hogy a lábtörlője legyél. – Shea leteszi a telefonját, és előrehajol. Őszinte arckifejezésétől bűntudat mardos. – Nem tetszik az, aki Gideon mellett vagy – folytatja. – Hiányzik a régi Savannah. Az, aki beszólt a srácnak, aki azt mondta neki, hogy úgy fut, mint egy lány, és közölte vele, hogy jobb, ha felköti a gatyáját, mert nemsokára meglátja, milyen gyorsan tud futni egy lány, és milyen nagyot tud ütni. – Akkor még felsős voltam. De… Ahogy kiejti a szavakat, elfog a vágyódás. Igaza van. Akkoriban sokkal magabiztosabb voltam. Tippeket adtam, mit csináljunk, hova menjünk. Rászóltam a fiúkra az osztálykiránduláson, hogy fogják be, mert túl hangosak, és megfájdul tőlük a fejünk. Sosem voltam az a lány, aki a telefonja mellett vár, azon reménykedve és imádkozva, hogy üzenete érkezik. – Ez még tavaly volt. A bűntudat egyre nagyobbra nő a gyomromban. Zavaromban a székemen fészkelődöm. – Most is ugyanaz az ember vagyok – jelentem ki. – Csak udvariasabb. Csinosabb. – Unalmasabb. Üresebb. – Csak féltékeny vagy – szúrom oda. Amint kiejtem a szavakat, legszívesebben visszaszívnám őket, de már késő. Shea felkapja a telefonját, és feláll. – Sajnállak, Sav. Ennek nem lesz jó vége. Megjegyzése eltiporja a megbánásomat, és visszavágok: – Van még négy Royal fiú. Szerezz egyet magadnak, aztán majd beszélhetünk!
Beint egyet, és kimegy a szobából. Az asztalra ejtem a fejemet. Kezdek olyan emberré válni, aki nem tetszik. Nem csoda, hogy Shea csalódott bennem. De erről nem Gideon tehet. Hanem én. Tizedikes vagyok, és a suli legnépszerűbb végzősével járok. Hát persze hogy önbizalomhiánytól szenvedek. Valahányszor felnézek, és látom, hogy visszamosolyog rám, elgondolkozom, hogy mi a fenét keres mellettem. Nem fogok éretlen, követelőző gyerekként viselkedni, aki ugráltatja a pasiját. Az sem végződik jól. Jordan például elképesztően szép, és állandóan ostobaságokra veszi rá a fiúkat. De megtartani nem tudja őket. Ráunnak, hogy folyton a kedvére tegyenek, amikor éppen úgy kívánja. Valóban olyan rossz, hogy ilyen megértő vagyok Gideonnal, amikor a családjának szüksége van rá? Nem hiszem. Le kell állnom azzal, hogy a nap minden percében Gid körül járnak a gondolataim, és függetlenebbnek kell lennem. Visszafordulok a számítógépemhez, és ismét a videóra fordítom a figyelmemet. Annyira leköt a munka, hogy egy teljes óra telik el anélkül, hogy ránéznék a telefonomra. Ami azt illeti, egy hívás ránt vissza a valóságba. Lelkesen felveszem. A szívem kissé csalódottan összeszorul, amikor meglátom, hogy nem Gideon keres. – Szia, Francine! – Végeztél már? – kérdezi köszönés nélkül. – Majdnem. Épp az ő szurkolólányos videóján dolgozom. Ezzel jelentkezik abba a főiskolai tánccsapatba, ahova szeretne beállni ősszel. – Látni akarom. – Átküldöm. – Ne, hozd át a laptopodat! Tudod, milyen vagyok. A szememet forgatom. A csaj alig bírja kezelni a telefonját. Állandóan zavarba ejtő üzeneteket küld a közös csoportunkba, mert azt hiszi, csak a barátja látja őket. Már épp belemennék, de aztán eszembe jutnak Shea
szavai, hogy hagyom, hogy mások – nos, főleg Gideon – átlépjenek rajtam. Talán Gideonnak képtelen vagyok nemet mondani, de nincs rá okom, miért ne kezdjek határozott lenni másokkal. Legalább rámutathatnék Sheának, hogy nem vagyok mindig lábtörlő. – Át tudnál jönni hozzánk? így, ha kell valamin változtatnunk, megtehetem az itteni gépemen. Úgy könnyebb. – Ó, aha – megy bele kelletlenül. – Most festettem ki a körmömet, úgyhogy húsz percig nem nyúlhatok semmihez. – Gyere át, amikor szeretnél! Én itt leszek. Egy pillanatnyi szünet, majd: – Ó, Gideon nem ér rá, hmmm? – Dolga van – felelem kimérten. – Hát persze. Nemsokára találkozunk. Szióka, Savannah! Dühödten meredek a telefonra. – Tényleg dolga van, te picsa. De Francine már letette. Egy órával később beállít. Shea elment otthonról, így egyedül mutatom meg a videót Francine-nek. – Ó, ez nagyon jó! – közli a meglepetéstől kikerekedett szemmel. – Azt hitted, hogy szörnyű lesz? Kecsesen vállat von. – Sosem lehet tudni. Mármint, nagyon fiatal vagy, meg ilyenek. És mindent a telefonoddal vettél fel. Lehetett volna szörnyű is. – Miért kértél meg rá, ha azt hitted, hogy borzalmas lesz? – Senki mást nem érdekelt a dolog. – Még csak rám sem néz, amikor ezt mondja. – Hogy juttassam el a sulihoz? A francba, Sheának igaza lenne? Valamilyen gerinctelen lánnyá változtam, aki minden szarságot megtesz másoknak, akik ezt még csak nem is értékelik. – Ráteszed egy adattároló eszközre, és elküldöd nekik. Vagy lehet, hogy fel lehet valahova tölteni. – Előhúzok egy
olcsó pendrive-ot a fiókomból, és bedugom a gépbe. Két kattintás, és máris rajta van a videó. Kihúzom, és átadom Francine-nek. – Tessék. – Mi ez? Úgy forgatja a kis tárgyat a kezében, mintha valamilyen idegen dolog lenne. – A videód. Visszaadja. – Nem tudom, mit kezdjek vele. Majd te feltöltöd. Tátott szájjal bámulok rá. Ezt egy jelnek veszi, hogy megsürgessen. – Rosemont College. – Int a kezével, hogy haladjak. – Gyerünk, keress rá! Biztos van valamilyen információ róla a weboldalon. Ennyi. Megragadom a kezét, a tenyerébe ejtem a pendrive-ot, és rácsukom az ujjait. – Meg tudod csinálni, Francine. Hiszek benned. Apró ránc jelenik meg a homlokán. – Tényleg nem tudom, hogyan kell csinálni. – Akkor kérd meg az öcsédet, hogy segítsen! – Még csak tízéves. – Már valószínűleg több hülyeséget töltött le, mint amennyit el tudsz képzelni. Tízévesen én már töltöttem fel videókat a netre. Rettenetesek voltak, de tudtam, hogyan kell. – Oksi. Kinyitja a táskáját, és belepottyantja a pendrive-ot. Az ajtóra pillantok, egyértelmű utalásként, hogy most már ideje indulnia, de nem mozdul. Mintha a Prada cipője a szőnyegbe ragadt volna. – Mi az? – kérdezem türelmetlenül. – Készítesz képeket? – Hogy mit? – Képeket. – Francine úgy tesz, mintha fényképezne. – Hogy készítek-e képeket? – Kezdem hülyének érezni magam. – Igen, képeket. Szeretnék csinálni egy különleges fotóalbumot Torinnak. Talán egy videót is – pislog rám
lelkesen. Csak nem… rebegteti nekem a szempilláját? Egek, de fura csaj! Mint Shea összes barátnője. – Miféle képekre gondolsz? – Van egy olyan érzésem, hogy már tudom a választ. Elmosolyodik, de kissé ijesztően, még ha nem is annak szánja. – Tudod. Magánjellegűekre. Hátrahőkölök. Lehet, hogy nehezen mondok nemet, de azért mindennek van határa. – Azt már nem. Ki van zárva. Francine lebiggyeszti az alsó ajkát. Biztosra veszem, hogy ez és a szempilla-rebegtetés Torinnál működik, de rám semmilyen hatással sincs. – Miért nem? Olyan jó vagy ebben – int a számítógépem felé. – Elképesztő lenne a videó. És én borzalmas szelfiket csinálok. Folyton útban van a karom. – Állíts be időzítőt! Átvágok a szobán, és kinyitom az ajtót. – Időzítőt? Tesz egy lépést előre. – Aha, időzítőt. – A fenébe. Nem fog elhúzni, amíg meg nem mutatom neki. Felkapom a mobilomat az asztalról, és felé tartom. – Látod itt ezt a kis órát? Koppints rá, és lesz akár tíz másodperced is a fotóra. – Ó, mutasd meg! – Úgy ugrál fel-le, mint valami kisgyerek. A fogamat csikorgatva egymásra pakolok pár könyvet, és rájuk állítom a telefont. Kiválasztom az időzítő funkciót, és visszaállok Francine mellé. A készüléken villognak a másodpercek, elkészül a kép, és odalépek az asztalhoz a telefonért. – Látod? Végiglapozok a képeken, de elfelejtettem, hogy a Gideonnak küldött fotót még nem töröltem ki. Gyorsan elfordítom a telefont, de Francine így is kiszúrja. – Látom, megfogadtad a tanácsomat – vigyorog. És a tiéd sokkal jobban néz ki, mint az enyém. Az időzítő, mi?
Lángoló arccal bólintok. Végre elindul az ajtó felé. – Nincs mit szégyellned, Savannah. Egy lánynak meg kell tennie, amit meg kell tennie, hogy megtartsa a pasiját. A képek, amiket Torinnak küldök, azt jelentik, hogy sosem éhezik meg. Nem keresgél más finomságokat. Érted, mire gondolok? Erőtlenül bólintok. Azzal egy szépségkirálynőre jellemző integetéssel távozik. – Nem kell kikísérned. Később találkozunk. Szióka, Shea! Nem hiszem el, hogy nem töröltem ki azt a képet. Azt sem hiszem el, hogy Francine látta. Uh. Biztos mond róla valamit a nővéremnek. Meglepő módon azonban, amikor Shea pár perccel később bejön a szobámba, nem hozza fel a dolgot. – Akarsz enni valamit? – csak ennyit kérdez. Lelkesen bólintok. – Rendelünk pizzát? Meghalok egy pizzáért. Shea általában nem pizzázik. Túl sok benne a szénhidrát, de biztosan megsajnál, vagy így akar bocsánatot kérni, mert csak vállat von, és azt mondja: – Persze, de margherita legyen, és akár ehetnénk ott is, és ihatnánk hozzá üdítőt. – Jééj! – emelem fel a kezemet ünneplésként. – Ostoba liba – korhol Shea, de közben mosolyog. – Hozom a táskámat. Odaszökkenek az asztalomhoz a cuccomért, amikor megszólal a telefonom. Valószínűleg Francine az, és megint segítséget kér ahhoz, hogy eljuttassa a videóját a fősulihoz. De tudja mit? Nem fogom megcsinálni helyette. Már így is órákat töltöttem azzal, hogy összerakjam azt a videót. Majd rájön a többire. Látod, Shea? Nem vagyok az a balek, akinek gondolsz. Francine helyett azonban Gideon lélegzetelállító arca jelenik meg a kijelzőn. Buzgón felveszem. A vállam fölött sóhajtást hallok – Shea biztosan látta, ki hív. Hátat fordítok neki, és halkan beleszólok a telefonba.
– Szia! – Szia, bébi! – köszön. – Van kedved összefutni? Van még egy kis időm edzés előtt. Érzem Shea levegővételét a tarkómon. – Naná. Akarsz enni? A gyomrom várakozón megkordul. – Már nem ennék edzés előtt, de ha te igen, abban is benne vagyok. – Nem. Nem. Nem vagyok éhes – hazudok. – Átmenjek? – Lábtörlő – motyogja mögöttem Shea. – Ne. Mi lenne, ha az Astornál találkoznánk, mondjuk negyed óra múlva? – Oké – megyek bele, aztán leteszem. Túlságosan zavarban vagyok ahhoz, hogy Shea szemébe nézzek, amikor így szólok: – Áh, kihagyom a ma esti vacsit. A nővérem mintha szánakozva nézne rám. – Egy nap majd megbánod, hogy minden Royalfüttyentésre ugrottál. – Megadóan felsóhajt. – De gondolom, ezt a leckét magadnak kell megtanulnod. – Lehet – rebegem, aztán felkapom a táskámat, és már ott sem vagyok.
14. FEJEZET
GIDEON JELEN – MEGGYŐZTEM MAGAM ARRÓL, hogy mivel te vagy a legidősebb testvér a családodban, nagy rajtad a felelősség. Mármint, a nővéremnek is össze kellett barátkoznia Jordannel, mert apu ezt akarta. A családodnak szüksége volt rád – mondja Savannah. Tekintetét egy távoli pontra szegezi, ahogy feleleveníti, milyen volt, amikor együtt voltunk. Hűvös arckifejezéséből úgy látszik, bármit idéz is fel, az nem jó. – Ha úgy érezted, hogy hazudok és bujkálok előled, miért nem mondtál valamit? -- kérdezem. Valahogy utat kell találnom hozzá, meg kell győznöm róla, hogy a múltat már magunk mögött hagytuk, és bár nem folytathatjuk onnan, ahol abbahagytuk, valami újat még létrehozhatunk együtt. – Mert attól féltem, hogy ha szólok, még többet fogsz hazudni. Nem akartam, hogy igazam legyen. Úgy hittem, jobb, ha nem tudok semmit. – De most már nem rejtegetek semmit. – Széttárom a karom. – Nincs több titok. Szája rideg vonala lefelé görbül. – Még ha meg is bocsátanám, amit tettél, nem szerettem azt, aki akkor voltam, amikor jártunk. Azt ettem, amit te akartál, akkor, amikor te éhes voltál. Rohantam, valahányszor hívtál. Ha arra kértél volna, hogy ugorjak, megkérdeztem volna, milyen magasról. Soha többé nem akarok ilyen lenni. Nyugtalanul kifújom a levegőt. Nekem sem tetszik, hogy mindig engedett nekem. Inkább az a pimasz, szókimondó Savannah jött be, akivel első nap találkoztam, nem az az alázatos, szófogadó lány, akivé vált. De nem
mintha mostanra annyit változott volna. A haja most is szögegyenes, és rózsaszín farmer miniszoknya és mintás felső van rajta, ami akár az Egyetemi Divatlap oldalain is szerepelhetne, már ha lenne ilyen magazin. Erre rá is mutatok. – Most is vasalod a hajad. Most is sminkeled magad. Most is úgy öltözöl… – És? – szakít félbe türelmetlenül. – És… ezt nem miattam csináltad? Hogy megkedveljelek? – kérdezem, és fel sem tűnik, milyen hülyén hangzik ez. Ha eddig hűvösnek találtam Savét, váratlanul ér az a sarkvidéki fagy, ami következő szavait átjárja. – Nem. Magamért csinálom – csattan fel. – Azért töltök annyi időt a hajammal, mert jobban tetszik egyenesen. Szeretek sminket feltenni. Szeretek így kinézni – int karcsú testére. – Már nem gondolok rád, Gideon. Felőlem akár sajnálkozhatsz egész nap is a múlt miatt, és vágyódhatsz a gimis évek újraélése után, de én kész vagyok túllépni ezen. Elkeseredettségemben kitör belőlem a kérdés: – Nem is kérdezed meg, miért találkoztam Dinah-val pár hete? – Gondolom azért, mert egy őrült, megszállott, mások után kémkedő nőszemély, aki szakmai segítségre szorul. – Sav rögtön folytatja is, még mielőtt reagálhatnék. – Ez egy nagy campus, Gideon. Az üzleti tanszék épületei majdnem egy kilométerre vannak a művészeti központtól. Nincs közös óránk. Belépek a lányszövetségbe, és velük fogok ebédelni. Nem lesz okunk összefutni. Na, most ki a kétségbeesett? A távolban felcsillan a remény sugara. Nem akarna ennyire kerülni, ha nem lennék rá hatással. – Tegnap este összefutottunk egy buliban – emlékeztetem. – Véletlen. – Tehát életed hátralevő részében kerülni fogsz? – Ha lehet. – Alig néz rám, és ez furcsa
magabiztossággal tölt el. Rávilágítok erre az ellentmondásra. – Akkor nem vagy túl rajtam. Hogy akarsz továbblépni, ha még csak a szemembe sem tudsz nézni? – vonom kérdőre nyersen. – Tudom, min mész keresztül. Mert én is ugyanazt élem át. Erre megfeszül. – Azért vagyok itt, hogy új embereket ismerjek meg, új dolgokat tapasztaljak meg, és rájöjjek, mit akarok az élettől. Egyszer csak mintha egy villanykörte gyulladna fel a fejemben. Új emberek? Oké. Ez menni fog. – Rendben van. – Kissé elfordulok, és elindulok. – Később még találkozunk. Vagy talán mégsem. Hadd emésztgesse ezt. Bármennyire is szeretnék hátranézni a vállam felett, hogy lássam, vajon követ-e a tekintetével, előremeredek, és kisietek a látóteréből. Amint tiszta a levegő, előkapom a mobilomat, és küldök egy csoportos üzenetet Calnek és Jules nak. Én: Tudtok vkit, aki részt vesz a gólyák orientációs hetének szervezésében? Cal: Kiütöttek? Én: Asszem most 3-2 az állás. Segítség kell. Jules? Jules: A házunkból Erica benne van, de ő nem fog segíteni. Itt egy PNG vagy. Cal: Egy képfájl? Jules: Persona non grata! Én: Jules! Mit tehetek, h ezen változtassak? Jules: Hozd helyre a dolgot Sawel!
Én: Próbálom. Mondom, mi a terv. Elmagyarázom nekik. Cal várhatóan, mint mindig, támogat. Cal: Veled vök, haver. Jules azonban szkeptikus. Jules: Szerintem vmi mást kéne tenned. Ingerülten sóhajtok. Én: Mit? Nyitott vök a javaslatokra. Jules: Nem t'om. Én: Te lány vagy. Mire vágynál? Jules: Áthajthatok rajtad a kocsimmal? Én: Ha ez kell hozzá, akkor igen. Cal: Uh. Nem vtok vmi szórakoztatóak. Mindegy, nálunk nincs semmi ma este. Csak a campuson. Kis csoportok a saját tanszékükön, úgyh hacsak nem vagy művészetis diák, nem juthatsz be. Én: Nem esik ez bele a szabad művészetekbe? Mennék segíteni. Jules: Öm, ja, de üzleti szakos vagy. Én: És? Elkérik a személyit a bejáratnál? Cal: Lehet, h G üzletis, de Lucas Strong nem. Egy haverom haverja. Most írtam neki. Örömmel átadja a helyét az orientációs izén ma este. Jules: Feladom. Én: Kösz, haver. Jövök neked 1 el. Cal: Ugyan. Veled vök, haver.
Jules: Mindketten a pokolra juttok. Én: Csak ha te is jössz velünk, Jules. • • • Délután a könyvtárban lógok, és rákeresek az ősszel kezdő látogató diákok programjára. A mai napon végigjárják a különböző tanszékeket, ahol találkoznak a diákok képviselőivel. Este pedig a cam-pus különböző pontjain vegyülnek a későbbi csoporttársaikkal, hogy amikor eljön a szeptember, már legyenek ismerős arcok a tömegben. Én anno kihagytam a vegyülést, mert versenyem volt, és a korábbi látogatásokkor már amúgy is találkoztam a legtöbb csapattársammal. De azoknak, akik nem sportolnak, mint Savannah, nem lesz erre lehetőségük. Rákeresek különböző csapatépítő feladatokra is, és igyekszem megtalálni a megfelelőt, ami hozzásegíthetne egy új kezdethez Savnek és nekem. Végül egy kissé elcsépelt mellett döntök, ami ennek ellenére mindkettőnknek bizonyíthatja, hogy van még alapunk, amire építhetünk. Mire végzek, ideje elindulnom a művészeti tanszék, egy négy épületből álló komplexum felé, a campus keleti oldalán. Amikor odaérek, már jó páran várakoznak ott, és a jó pár alatt pár százat értek. Egy korombeli srácokból álló csoport felé veszem az irányt, akik piros bandana kendőt kötöttek a nyakukba, és hozzá égkék pólót viselnek. Ha ilyen göncöt kell húznom… Ó, a fenébe is, miről beszélek? Hiszen már megmondtam Jules-nak, hogy akár át is hajthat rajtam a kocsijával. – Öm, csá! Hol vehetem át a pólómat? – kérdezem a csiptetős táblát tartó sráctól. – Te ki vagy? A mellkasomra hunyorog, mintha lenne rajtam azonosító kártya. A rohadt életbe, tényleg elkérik a személyit a bejáratnál! Elfojtok egy nevetést, és meglebegtetem előtte a diákigazolványomat.
– Lucas Strong. – Remélhetőleg még sosem találkozott Stronggal. Csiptetős Táblás Srác ellenőrzi a listáját, de aztán egy másik diák elvonja a figyelmét, amikor meghozza a hírt, hogy néhányan piát hoztak az eseményre. Mielőtt még kitörne valami vita, megkocogtatom a tábláját. – A pólók? – sürgetem, mire felnéz rám. A srác bosszúsan balra int. – Ó, igen, ott vannak. Emilyt keresd! Mondd meg neki, hogy Jamison azt mondta, szükséged van egy pólóra. Majd beosztunk a… – Már beosztottak. – Ó! Ki? Odaintek pár kék pólós srác felé. Jamison megint hunyorog. – Klassz. Akkor menj csak! Megyek, és megkeresem Emilyt, mielőtt még valaki faggatni kezdene. Ráhúzom a pólót az ingemre, a kendőt pedig a hátsó zsebembe gyűröm. Most már csak ki kell derítenem, melyik csoportban van Sav. – Hová menjek? – kérdezem Emilytől. – Andie és Torne majd eligazítanak – mutat két szőke lány felé. Odalépek hozzájuk, és rájuk villantom a Royalmosolyomat. – Helló! Jamison küldött, ha esetleg el akartok ugrani a mosdóba. – Ó, szuper, az jó lenne. Azzal a szűk farmeres lány egy csiptetős táblát nyom a kezembe. – Aha, köszi – teszi hozzá a másik, majd mindketten elsietnek. Kicsit bűntudatom támad, de ez nem gátol meg abban, hogy átnézzem a listát, Sav nevét keresve. A T csoportba osztották be. Egy másik táblázatban megtalálom, hogy a T csoportért Steve Federowicz és Jaycee Lovett a felelős. Kihúzom Steve nevét, és odabiggyesztem a sajátomat, majd megkeresem Lucas Strongot. A C csoport mellett meg is találom a nevét. Átírom Steve-ére.
Az egyik szőke visszajön a tábláért. – Kikeressem, melyik csoporthoz osztottak be? – Nem. Jamison már elmondta. – Szuper. Koszi, hogy tartottad nekünk a frontot. – Nincs mit. A falon betűk sorakoznak, amik a különböző csoportokat jelölik, és megállok a T betű mellett. Nemsokára felbukkan Jaycee Lovett. Sűrű haja és ragyogó mosolya van, és lépteinek ruganyosságából látszik, hogy alig várja, hogy eligazítson nyolc tizennyolc évest, akik úgy fognak tenni, mintha mindent tudnának, de belül valójában rettegnek. – Jaycee vagyok – mutatkozik be. – Újságírást tanulok. – Matek – felelem. Asszem, ez áll legközelebb az üzleti tárgyakhoz. – Uh, az nehéz. – Az újságírás sem hangzik könnyűnek. írni a megélhetésemért? Nekem nem menne. – Én imádom, és minden tantárgy csak még jobban megszeretteti velem. – Sok sikert hozzá! Ritka olyan diákkal találkozni, aki ennyire szereti a főtárgyát. A legtöbben vagy fél tucatszor megváltoztatják, mielőtt végeznének. Talán többször is. Lassan befut a csoportunk. Sav az utolsók között érkezik, és gyanakodva méreget. Jaycee bemutatkozik nekik. – Sziasztok! Jaycee vagyok. Újságírás a főtárgyam, mellette torit tanulok. Louisville-ből jöttem, és míg a családomban mindenki más az Arizona Cardinalsnak szurkol, én ízig-vérig a mi Oroszlánjaink drukkere vagyok! Öklével a levegőbe csap. Lelkesen megtapsolom, és a többiek követik a példámat. Kivéve Savét, akinek a tekintete villámokat szór felém. – Lucas? – adja át a szót Jaycee. – Lucas vagyok, de a legtöbben inkább Gideonnak hívnak. Ez a második nevem… – Egy fenét! – köhög valaki a hátsó sorban.
Nem veszek tudomást Savról, hanem folytatom. – Négy öcsém van, így alig vártam, hogy egyetemre jöhessek, ahol csak három másik sráccal kell osztoznom a fürdőszobán. – Köszönjük, Lucas… mármint, Gideon – javítja ki magát Jaycee kuncogva. – Van még itt valaki becenévvel, amit szívesebben használ? – Mi a helyzet önnel, Miss Montgomery? – kérdezem. – Nincsen különleges beceneve? – Nincs – préseli ki összeszorított fogain keresztül. Barátságosan bólintok. – Oké. Remek. Akkor az első feladatunk egy bizalompróba. Kérlek, válasszatok párt, és elkezdjük! Savannah, te lehetsz az én párom – mutatok egy kis helyre tőlem balra, távol a csoporttól. A többiek elkezdenek párokba rendeződni. – Om… – Jaycee megkocogtatja a karomat. – Bizalompróba? A mutogatós kitalálós játékkal kéne kezdenünk. Rápillantok a csiptetős táblájára, és felolvasom a papírjáról: – „Kitalálós játék. A diákoknak különböző oktatással kapcsolatos szavakat kell elmutogatniuk, mint például professzor, pulpitus, tanmenet.” – Felnézek Jayceere. – Komolyan? Rávennéd őket, hogy mutogassák el a tanmenet szót? – Persze. Szét lehet szedni két szóba. Tan és menet. Tanmenet. Érted? Igazából egész elmés így, de mivel az én feladatomat kell játszanunk, azt felelem: – Ők még csak nem is gólyák. Tudják egyáltalán, mi az a tanmenet? Hallották már egyáltalán ezt a szót? – Kikapom a táblát a kezéből, kihúzom a kitalálós feladatot, és beírom, hogy bizalompróba. – Ez a feladat tökéletes. Így a diákok megismerkedhetnek egymással. Ráadásul csapatépítő játék, és tudod, hogy a tanárok mennyire szeretik itt a csoportmunkákat, a gólyák pedig milyen rosszak benne.
Jaycee gondolkodás közben ide-oda rángatja a száját, mielőtt belemenne. – Oké, de nem nekünk kettőnknek kéne egy csapatot alkotnunk? – Nem, azt akarjuk, hogy az új diákok érezzék, semmi olyasmit nem csinálnak, amit mi sem csinálnánk meg. – Aztán hozzáteszek még valami hadováló vállalati dumát, amit az órákon tanultam. – Járj elöl jó példával, és vegyél részt a működésben! Jaycee bólint. Magában biztosan seggfejnek gondol, de legalább nem ellenkezik. Egyszerűen csak vállat von, és megy, hogy segítsen a többieknek párokba rendeződni. Odabaktatok a páromhoz, és kinyújtom felé a kezem. – Szia, Savannah! Gideon vagyok. – Elhallgatok, próbálom felidézni Lucas vezetéknevét. – Gideon Strong. Örülök, hogy megismerhetlek. – Mégis mit képzelsz, mi a fenét művelsz? – sziszegi Sav, miközben két ujjával épphogy kezet ráz velem. – Új emberekkel ismerkedem. Új kalandokat keresek. Mi lenne, ha én kezdeném? Azzal megfordulok, és keresztbe teszem a karom a mellkasomon. Lehunyom a szemem, és lassan dőlni kezdek.
15. FEJEZET
SAVANNAH JELEN HITETLENKEDVE FIGYELEM, AHOGY GIDEON DŐLNI KEZD. Egy bizalomjáték? Há! Ez egyértelműen valami játék, de nem a bizalomról szól. Megpördülök, és elsétálok. Mögöttem mozgolódás támad, hogy elkapják a zuhanó Gideont. – Jaj, istenem! – Kapjátok el! – Hová mész? Gondolom, ez a kérdés nekem szól. De én csak megyek tovább. – Mit képzelsz, hová mész? – Az izgága, lófarkas lány elkapja a karomat. – Ezt nem teheted. – Miért nem? Ez csak egy játék. A lehető legkecsesebb Savannah Montgomery stílussal felvetem az állam, és látom, hogy körülöttem a többiek felháborodottan elhúzzák a szájukat. Ezt jól megcsináltad, Sav. Máris magam ellen fordítottam az embereket, pedig még fel sem vettek. Elernyed a vállam. Ezt a látogatást nem ilyennek képzeltem. Tökéletes alkalom lenne arra, hogy új emberként mutatkozzak be. Már nem kéne annak a gőgös, érzéketlen Savannah-nak lennem. Lehetnék helyette… Hát, valaki, akire nem ilyen zavarodottan és rosszallóan néz ez a csinos másodéves. Már épp bocsánatot kérnék, amikor… – Az én hibám. – Gideon mellém lép, és gyengéden lefejti a lány ujjait a karomról. Leveszi a kendőjét, és a lány felé nyújtja. – Gideon Royal vagyok, és nem is lenne szabad itt lennem. Az üzleti tanszékre járok. Jaycee szeme kikerekedik. A másik hét diák a csoportomban drámát sejtve közelebb araszol, mivel ez
izgalmasabbnak ígérkezik, mint egy bizalompróba, kitalálós játék vagy más ismerkedős feladat, amit játszhatnánk. – Nem Lucas vagy? – követel választ Jaycee. A csiptetős táblájára mered, mintha ott találhatna valami bizonyítékot, ami megerősíti Gideon állítását. Gideon megrázza a fejét. – Nem. Megkérdeztem, hogy leválthatnám-e, mert látni akartam Savannah-t. A volt barátnőm… Megfeszülök, és várom a vádakat, hogy milyen kegyetlen vagyok, amiért nem állok szóba vele, hogy milyen igazságtalan vagyok, amiért nem bocsátók meg neki. – …aki szakított velem, mert megcsaltam. Most próbálom visszaszerezni. A többiek arckifejezését látva majdnem kitör belőlem a nevetés. Jaycee tekintete valahol a sokk és a düh között játszik. Az egyik lány haragosan megjegyzi: – Ha egyszer megcsalt, később is meg fog. Én sosem fogadnám vissza. – Már bocsánatot kért – vág vissza egy srác retró Nirvana-pólóban. – Semmi ilyesmit nem mondott – szól közbe valaki. – Csak azt, hogy vissza akarja szerezni. – Ez azt jelenti, hogy sajnálja – vitatkozik tovább Nirvána Srác. – Minden félrelépő sajnálja, hogy lebukott. De ez még nem jelenti azt, hogy sajnálja, hogy megtette. – Sajnálod, hogy megtetted? – kérdezem Gideontól, miközben jót szórakozom azon, ahogy ítéletet mondanak fölötte, még ha a bíróság csupán hét végzős gimisből és egy másodéves egyetemistából áll is. – Életem legrosszabb döntése volt – vágja rá Gideon. Szája szomorú félmosolyra húzódik. – Tudom, hogy az életben nincs értelme megbánni a dolgokat, de teljes szívemből azt kívánom, bár visszamehetnék, és máshogy döntenék.
– Mint például? – kérdezi a lány, aki örök félrelépőnek titulálta Gideont. – Ja, mint például? – teszem csípőre a kezemet. – Többet beszélnék neked arról, mi történik velem. Többet kérdezgetnélek, hogy veled mi történik, így nem vonnék le ostoba következtetéseket. Kimutatnám neked, mennyire szeretlek, ahelyett, hogy csak mondogatom. – Ezt az utolsó mondatot halkabban teszi hozzá. Gombóc nő a torkomban. Nagyot nyelek, de ott marad, megnehezíti a levegővételt és könnyeket csal a szemembe. Gideon felemeli a kezét, és kinyújtja a kettőnk között olyan régóta létező űrbe. – Maradjunk, és fejezzük ezt be! – kéri, tenyerét az arcom mellett tartja. Nem ér hozzám, de így is érzem a kezéből áradó meleget. Bizonytalanul megingok, ahogy egy láthatatlan fonal egyre közelebb és közelebb húz hozzá… – Ja, maradjatok! – kiáltja Nirvána Srác. Hangja úgy hat, mint egy adag rám loccsanó hideg víz. Elhúzódom, és Gideon visszaejti a kezét az oldalához. – Te idióta – sziszegi valaki. – Miért? Mit tettem? – Nirvána Srác zavarodottan pillant egyik arcról a másikra. – Semmit. – Gideon vállon veregeti a srácot. – Játsszunk kitalálóst? Jaycee eleinte habozik. Szerinte Gideon valahogy megszegte a szabályokat, de képtelen rájönni, hogy pontosan melyeket. Miután a többiek győzködik egy kicsit, Gideon végül maradhat. De vele csináltatjuk meg az összes kínos feladatot. Jaycee először megkér minket, hogy mutatkozzunk be. Aztán egy darab papírra le kell írnunk egy dolgot, aminek szomorúan intünk majd búcsút a gimi után. Gideonnak jut a feladat, hogy kitalálja, kihez melyik papírdarab tartozik. Az elsőn, amit kihúz, az áll: a barátaimnak. Gideon még csak felém sem néz. Valamilyen rejtélyes érzéktől vezérelve leteszi a tépett papírlapot a lány elé, aki arra figyelmeztetett, ne fogadjam vissza. Livvy
Swansonnak hívják. – Honnan tudtad, hogy én írtam? – kérdezi, és a kezébe veszi a papírt. – Lilával írtad, ami megy a körmödhöz – mutat Gideon a kezére. Mindannyian odanézünk. A lány lilával, fehérrel és feketével festette ki a körmeit, de mindegyiket más minta díszíti. Az egyik ujjún csíkok látszanak, a másikon pöttyök. Többrétegű ujjatlan felsőt és a térdénél szakadt farmert visel. Szimpatikusnak tűnik. Laza a kisugárzása. El tudom képzelni, hogy barátok legyünk. Nagy nehezen mosolyra húzom a szám. Elég esetlen érzés. Nem sűrűn mosolygok, de megéri, amikor a lány visszavigyorog rám. – Jó tipp – mondja Gideonnak. – Igen, hiányozni fognak a barátaim. Óvodás korom óta ugyanazokkal a lányokkal lógok. Csak egyikük fog ide járni. A többiek szétszóródnak, és ez elszomorít. – Én hétvégenként hazajárok – feleli Gideon. – És írhattok egymásnak, meg videóchatelhettek is. Nem könnyű, de annál értékesebb lesz, amikor együtt vagytok. – Őt milyen gyakran látogattad meg? – biccent felém Livvy. – Havonta egyszer találkoztunk, általában bulikban. – Gideon ismét a sapkába nyúl, és újabb papírt húz elő. – A családomnak – olvassa fel, majd tekintetét végigjáratja a csoporton. Mallory Dunn, egy helyes, rövid barna hajú lány, felemeli a kezét. Livvy rácsap. – Neki kell kitalálnia. – Hoppá! – kuncog Mallory, aztán összeszedi magát. – Ez én vagyok. Van két húgom, és nagyon szeretem őket. El sem tudom képzelni, milyen lesz, ha nem láthatom mindennap az édes arcukat. – Erre ugyanaz vonatkozik, mint a barátokra. Meg kell dolgozni érte, hogy láthassátok egymást. É
– Jaja. És meg is látogathatnak. Lesz családi nap négy héttel a tanév kezdete után. Élvezni fogják a látogatást. És nemsokára ők is tagjai lehetnek az itteni családunknak – bátorítja Jaycee lelkesen. Mások is közbeszúrják a saját tanácsukat. Amikor a beszélgetés elhal, Gideon újabb papírért nyúl, és felolvassa: – Semminek. Készen állok az egyetemre. – Leteszi elém a fecnit. – Ez a tiéd. Az öklömbe gyűröm a papírt, és kissé kínosan érzem magam, amiért nekem nem fognak hiányozni a barátaim vagy a családtagjaim. Felvetem az államat, és hűvösen felelek: – Igen. Ez az enyém. Meglepetésemre a csoport többi része is bólogat. – Bármennyire is hiányozni fognak a barátaim, izgatott vagyok az új kezdet miatt – vallja be Livvy. – Ezzel nincs semmi baj. Mindenkinek jól jön az új kezdet. – Gideon tekintete arra biztat, hogy szóljak hozzá én is a témához. Átható tekintetétől kellemetlenül érzem magam, így inkább az ölembe bámulok. Már majdnem teszek valami hülye megjegyzést, hogy milyen gyerekes ez az egész, milyen bénák ezek a feladatok, de visszanyelem a szavakat. Itt mindenki olyan nyitott és őszinte, én viszont túlságosan félek ahhoz, hogy akár csak egy apróságot is felfedjek magamról. Gideon folytatja a játékot. Befejezi a cetlik olvasását, aztán Jaycee-vel elkezdik a kitalálós játékot az új egyetemi élmény szavaival, mint például professzor, előadás, tanmenet és szombati focimeccs. Szeretnék részt venni benne. Tényleg. De végül csak ülök ott a kezemen. Livvy és Mallory belevetik magukat a játékba. Még Nirvána Srác is lelkesen ugrik fel, amikor rá kerül a sor. Amikor nekem kéne elmutogatnom egy szót, szorongani kezdek. Izzad a tenyerem, a szívem gyorsabban ver a normálisnál. – Filmnézés! – jelenti be egy hang a hangszórón. – A
mai programokat egy rövidfilmmel zárjuk az egyetemen elérhető lehetőségekről, aztán lesz nasi és alkalmatok a vegyülésre. Megkönnyebbülten kifújom a levegőt, de valahol mélyen mintha sajnálnám a dolgot. Amikor a fények halványulni kezdenek, Jaycee odaül mellém. – Van megoldás arra, ha valaki nem akar leszállni rólad a campuson – suttogja. – Csak egy szavadba kerül, és elkísérlek a megfelelő szervekhez. Az egyetem nem vethet ki általános távoltartási végzést, ami a campuson kívül is érvényes. De az egyetem területén eleget kell tennie neki. Összerezzenve felé fordulok, hogy nyílt tekintetébe nézzek. – Tényleg? – Igen, az egyetemnek is megvannak a saját szabályai. Ki is csaphatják, ha elegendő bizonyíték van hozzá. Átnyújt egy darab papírt. Lenézek rá, és a nevét és a számát találom rajta. Íme az esély, hogy végleg megszabaduljak Gideontól. Ha rábólintok, Jaycee segít jelenteni a dolgot. Gideonra pillantok, aki Livvyvel beszélget. Hát nem ezt mondogattam folyton, hogy ezt akarom? Soha többé nem kellene vele szóba állnom. Nem kellene találkoznom vele. Nem kellene elviselnem. A torkomban lévő gombóc a gyomromba ugrik. Ahogy azt Livvynek mondta, Gideon tényleg rendszeresen hazajárt az elmúlt évben, és tényleg találkoztunk. Néha veszekedtünk. Legtöbbször igyekeztem tudomást sem venni róla, de ez sosem sikerült igazán. Titokban nyomon követtem, várva, melyik lánnyal szűri össze a levet, de sosem tett ilyesmit. És nem arról volt szó, hogy ne lett volna rá lehetősége. Végül is ő Gideon Royal. Bayview-ban minden szingli lány, és néhány foglalt is, a saját nővérét eltaposva igyekezne az ágyába jutni. Még itt is folyton lányok nyüzsögnek körülötte. – Nem – hallom a saját hangomat. – Nem zaklat. – Biztos vagy benne? Erőltetettem rámosolygok Jayceere.
– Igen, biztos. Elkezdődik a film. Később nem sok mindenre emlékszem belőle, mert egyre csak a múlt eseményeit játszom le a fejemben. Az első napomat az Astorban, amikor Gideon felfigyelt rám. Amikor elhívott randira. Amikor először csókolóztunk. Amikor először szexeltünk, ami nem sikerült olyan fantasztikusan, mint gondoltam, aztán amikor először szeretkeztünk, ami olyan elképesztő volt, hogy végre megértettem, miért írnak róla könyveket, verseket és dalokat. Minden egyes alkalomra, amikor megbántott, egy csomó olyan jutott, amikor olyan boldoggá tett, hogy úgy éreztem, a felhők felett lebegek. A lámpák felkapcsolódnak, és Jaycee helyett ezúttal Gideon ül mellettem. – Hazakísérhetlek? – kérdezi halkan. Bólintok. Talán ideje megbeszélnünk, mi lesz velünk ebben az új jövőben. Amikor elbúcsúzunk a többiektől, Jaycee emlékeztet, hogy bármikor felhívhatom. Livvyvel számot cserélünk, aztán közelebb hajol. – Talán mégsem olyan elviselhetetlen – suttogja új barátnőm. Talán nem.
16. FEJEZET
SAVANNAH JELEN TÖBB MINT ÖTVEN LÁNY LAKIK ITT, de vasárnap reggel hétkor csak páran vagyunk ébren. Néhányan templomba készülődnek. Mások, mint Kira és én, a kávésbögréink fölé görnyedünk, és csak azért keltünk fel, mert a szobatársunk, Jisoo megszállott futó. Ő és Kira csupán pár órával ezelőtt botorkált be az ajtón. Jisoo olyan részeg volt, hogy még az egy szótagú szavak kiejtésével is meggyűlt a baja. Ide-oda mutogatott a szobában, ezzel jelezve, mire van szüksége. A vízre például a biológia-tankönyvével utalt, aminek egy vízcsepp látszott a borítóján. Miután jó ideig a karját dörgölte a kezével, elővettünk neki még egy takarót a szekrényből. Mintha valami furcsa kitalálós játékot játszottunk volna egy néma emberrel. Egy részeg néma emberrel, aki valahogy képes volt kipattanni az ágyból és felhúzni neonnarancssárga futócipőjét, amint a nap előbukkant a horizonton. Félórányi eredménytelen visszaalvási kísérlet után kivonszoltam a seggem az ágyból. Kira csipás szemmel követett az alsó szintre, ahol most kávét szürcsölve ülünk, és várjuk, hogy Jisoo visszajöjjön. – Nem sokan vannak fent – jegyzem meg. – Holnap kezdődik a vizsgaidőszak – feleli Kira, hangja rekedt az álmosságtól. – Mindenki az utolsó buliját heveri ki, mielőtt elkezdjük magunknak vénásan adagolni a Red Bulit, hogy bírjuk az éjszakázást. Láttam, hogy tegnap az exed kísért haza. Minden rendben? A campusról a szállásunkig vezető út a Szigma Khí ház mellett vezetett el, ahol jövendőbeli csoporttársaim buliztak. – Megegyeztünk, hogy nem hadakozunk tovább.
– Ez most akkor végleges, vagy csak átmeneti fegyverszünet? – Végleges. Belefáradtam abba, hogy én legyek a gonosz lány, aki folyton megutáltatja magát az emberekkel. – Mi szeretünk. Egyébként meg tetszenek a gúnyos megjegyzéseid. Bátor vagy, hogy kimondod, amit mindenki gondol. – Azaz elég ostoba vagyok ahhoz, hogy kimondjam, amit jobb elhallgatni. Kira az arcomat fürkészi. – Nem tűnsz boldognak, amiért kibékültetek Gideonnal. – Úgy érzem… mintha veszítettem volna – vallom be. – És hogy hülyeség megfeledkeznünk a rossz érzésekről. – Miért lenne hülyeség? A mellkasomra bökök. – Emiatt az izé miatt itt bent. Még érez valamit Gideon iránt. – Gondterhelten sóhajtok. – Igaza van. Még biztos érdekel, ha ennyire ki nem állhatom. – Talán nem is utálod – érvel Kira. – Talán az iránta érzett gyűlölet csak rossz berögződéseddé vált, mint a dohányzás. – Miért is ne utálnám? Hiszen megcsalt. Ráadásul nem egy fiatalabb lánnyal, vagy egy dögös végzőssel, hanem egy idősebb nővel. – Vágok egy grimaszt. – Szerintem már majdnem harmincéves lehet. Kira döbbenten hátrahőköl. – Hogy mi? Azt hittem, egy másik lánnyal szűrte össze a levet a sulidból! Az egyik tanár volt? Vagy valakinek az anyja? – Az apja legjobb barátjának a felesége. Nem is tudtam, hogy a szem ilyen nagyra tágulhat, mint Kiráé. – Most ébren vagyok, ugye? – kérdezi. – Nem csak azt álmodom, hogy egy Igazi feleségek részbe csöppentem? Óvatos mosoly jelenik meg az arcomon, és örülök, hogy nevethetek ostoba, tragikus múltamon.
– Nem, és szerintem azoknak a nőknek még csak meg sem fordult a fejükben az, amit Dinah tett. – Azta! Oké. Szaftos történetet sejtek, és nem akarom, hogy kétszer meséld el. Várjuk meg, amíg Jisoo visszaér! Kira felveszi a telefonját, hogy megnézze, merre jár Jisoo. Mindig lekövetik egymást a telefonjukon. Aranyos, mennyire törődnek egymással. – Ó, mindjárt itt van – tartja úgy a kijelzőt, hogy én is lássam. És valóban, Jisoo egy percen belül kifulladva, izzadtan megérkezik. Kira még arra sem hagy időt neki, hogy igyon egy pohár vizet. – Most azonnal zuhanyozz le! – De szomjas vagyok – panaszkodik Jisoo, és vágyakozva néz hátra a válla fölött, amikor Kira konkrétan kilökdösi az ajtón. – Ihatsz a zuhany alatt. – Ú, ez undi! – Hozz egy pohár vizet a nyafogó ribinek! – utasít Kira. Tisztelgek neki, és a hűtő felé indulok. – Jég is legyen benne – kiáltja Jisoo. – Le kell zuhanyoznod. Még civódnak egy ideig, de a hangjuk egyre távolodik, ahogy Kira feltaszigálja Jisoot a lépcsőn. Felkapom a vizet, és utánuk indulok. A folyosón félúton észreveszem a tükörképem a tükörben. A hajam most bozontosan áll. A homlokom körül babahaj kunkorodik. Szokásos egyenes loknijaim hullámokba és spirálokba tekeredve állnak szét. Egyik kezemet végighúzom a gubancokon. Minden reggel korán keltem, hogy kivasaljam a hajam, mert úgy hittem, Gideon így szereti. Annyi időt fecséreltem el arra, hogy az legyek, akinek látni szeretne, utána pedig arra, hogy gyűlöljem őt és magamat. Kira feje megjelenik a lépcső tetején. – Mi a baj? – Utálom a hajam. – Tessék? Szuper hajad van. Nagyon szexi. Ú
– Úgy festek, mintha valaki bedugta volna az ujjam egy konnektorba. Kira leüget a lépcsőn, és elhúz a tükör elől. – Nekem tetszik. Különleges. Itt minden lány ölni tudna, hogy ilyen haja legyen. Nem értem, miért vasalod ki mindennap. Miért akarsz úgy kinézni, mint mindenki más, ha másmilyen is lehetsz? – A te hajad sem sima és egyenes – mutatok Kira pompás fürtjeire. – Pontosan. – Egyik kezével alulról megemelgeti a haját. – Nagy és mesés. – Rám kacsint, és belök a szobába. – Kérdezd csak meg Jisoot! – Mit kérdezzen meg? – kérdezi Jisoo. – Tetszik Sav természetes haja, vagy sem? – Imádom. Szörnyen irigylem. Jisoo elveszi tőlem a poharat, és int, hogy üljek le az ágyára. El kéne felejtened azt a hajvasalót. Elhelyezkedek az ágy végében, miközben ő kiüríti a poharat. – Vagy nem – veti közbe Kira. – Ha az egyenes frizurától jobban érzed magad, akkor csak rajta! Mármint, én például nem azért kenek fel rúzst és sminket mindennap, hogy dögösen nézzek ki egy srác előtt, hanem azért, mert így jobban érzem magam. Tetszik, amikor így nézek ki. Tehát ha jobban tetszik a hajad egyenesen, akkor vasald ki, de a göndör frizurád is elképesztő, és nem szabad félned, hogy megmutasd. – Így van. – Jisoo leteszi a poharat, kihúzza az íróasztala székét, és rám mutat. – És most meséld el, mi történt, és hogyan tudunk segíteni. – Mondom a rövid változatot, mert ha túl sok ideig foglalkozunk ezzel a rettenetes nővel, az tönkreteszi ezt a szép napot. Gideon apja Callum Royal. Egész életében a legjobb barátja és üzlettársa volt egy Steve O’Halloran nevű fickó. Steve gyakorlatilag Royal nagybácsi. Pár évvel ezelőtt feleségül vette Dinah-t, aki úgy néz ki, mint egy angyal, de valójában maga az ördög. Egyik este Gideon átment hozzá a lakására, és… – Mély levegőt veszek, és
igyekszem nem tudomást venni a nyilalló fájdalomról a szívemben, amikor a következő részhez érek. – És lefeküdt vele. Lefeküdt Dinah-val. – Baszki! – Ez szörnyű. Tudom, hogy már mondtad, hogy megcsalt, de ez borzalmas. Jisoo feláll az asztaltól, és leül mellém. Kira az éjjeliszekrénye fiókjában kotorászik, aztán odajön hozzánk. A kezembe nyom egy adag bonbont. – Egyetek! Ez jó orvosság. Jisoo elmar egyet. – Hozd az egész dobozt, csajszi! Az egész felírt adagra szükségünk lesz. Mi történt ezután? Hogyan jöttél rá? – Dinah írt nekem. – Hogy mi? – fakad ki Jisoo. – Mekkora ribanc! – hűl el Kira. Bólintok. – Igen, másnap írt, hogy bár édes lány vagyok, de akkor is csak egy lány, míg egy olyan férfinak, mint Gideon, igazi nőre van szüksége, hogy minden vágyát kielégítse. – Pfuj! Kira egyetértően biccent. – Extra pfuj! – És aztán még egy túlélőcsomagot is küldött. – Hogy mit? Döbbenten bámulnak rám. Felnevetek. – Ja, tele volt olyasmikkel, mint mondjuk húsleves, fagyi, ajándékutalvány egy wellnessközpontba, egy könyv arról, hogyan lépjünk túl a szakításon. Ismét bocsánatot kért, és győzködött, hogy mindenkinek így lesz a legjobb. – Mit csináltál? – Először semmit. Túlságosan ledöbbentem. Aztán felhívtam Gideont, és kértem, hogy találkozzunk. Csak úgy sütött róla a bűntudat. Nem hagytam, hogy szóhoz jusson. Kipattantam a kocsiból, és beszaladtam a házba. – Megmagyarázta a dolgot? – érdeklődött Jisoo.
– Csak annyit mondott, hogy sajnálja, és nem akar fájdalmat okozni, úgyhogy az a legjobb, ha szakítunk. Jisoo megpaskolja a vállam. – Istenem, te szegény! Kira újabb csokit bont ki, és a szám elé tartja. Hálásan elfogadom, és hagyom, hogy az édes-keserű íz szétolvadjon a nyelvemen. Jisoo karcsú testéhez húz, Kira pedig a másik oldalamról ölel át. – De jó hír, hogy most már itt vagy velünk. Majd mi segítünk, ahogy Shea is tette. Nem vagy egyedül. – Így van. Egy életre barátnők maradunk. Majdnem sírva fakadok. Azt hittem, évekkel korábban elhullajtottam az összes könnyemet, de ahogy ezeknek a lányoknak a gondoskodó arcába nézek, akikkel csupán néhány napja találkoztam, felkavarnak az érzések, és kissé mérgelődöm magamon. Már a gimiben is lehettek volna ilyen barátnőim. Ami azt illeti, Gideon mostohahúga megpróbált közeledni felém, de én azonnal eltaszítottam magamtól. Haragudtam rá, amiért ott lakik Royaléknál. Utáltam, ahogy mind úgy imádják. Feldühített, hogy nem hallgatott a figyelmeztetésemre arról a takony Daniel Delacorte-ról. Amikor megláttam vele a medenceparti házban, tudtam, mi fog történni. Még jó, hogy megtaláltam Reedet. Már attól féltem, elkéstem. De volt egy kis idő, amíg a barátság ajtaja nyitva állt közöttünk, én viszont dühösen becsaptam. Az elmúlt pár évben a rosszindulat vezérelt, mindent és mindenkit utáltam – még magamat is. Kezdek rájönni, milyen fárasztó így az élet. Végig kimerült voltam, mert annyi energiámat felemésztette a negatív hozzáállás. Beledőlök új barátnőim ölelésébe, és elsimítom szívem összes megtépázott részét, hogy teret adjak valami újnak. Valami szépnek, frissnek és erősnek.
17. FEJEZET
GIDEON JELEN – HOVÁ VISZED? Átpillantok a vállam felett Calre, aki az ágyamon terpeszkedik, és a telefonján játszik. – A parkba. A komódomban kotorászok, egy pulcsit keresek, amit kölcsönadhatok Savnek, ha fázik. – Kicsit kijjebb eső hely, nem? Az ágyra dobom a kapucnis felsőt, egy takaróval együtt. – Ja, de épp ez a cél. – Áh, értem. Egy kis természetes élvezetre vágysz a természet lágy ölén – kuncog rossz viccén. – Valami olyasmi. Az biztos, hogy jólesne egy kis nyugalom. Mindent beletekerek a takaróba, és a vállamra vetem. Ahogy a mobilomért nyúlok, az megcsörren. A homlokomat ráncolva rápillantok a kijelzőre. Ugyanaz a szám az, amiről korábban már kétszer hívtak. Mivel sosem veszem fel a telefont ismeretlen hívóknak, rányomok a hívásmegszakításra, és emlékeztetem magam, hogy letiltsam a számot, ha van időm. – Este visszajössz? – kérdezi a szobatársam. – Lehet. Savtől függ. – Csak írj, ha szükséged lenne a szobára! – Oké. – Az ajtónál megtorpanok. – A következő évre jó lenne új helyet keresni, nem gondolod? Cal lehuppan az ágyról, és az enyémnek üti az öklét. – Naná! Megnézem a kínálatot. Valami kívánság? – Külön hálószoba és fürdő. Légkondi. Közel legyen az egyetemhez. Én szívesen vezetek, de Sav szerintem nem.
Calnek felszalad a szemöldöke. – Jó sok mindent vársz ettől az egésztől, nem igaz? Vállat vonok. – A kudarc érzésével nincs értelme belevágni. Savannah adott egy második esélyt. Azt tervezem, hogy jó időre magam mellé szögezem. – Sok sikert, haver! – kiáltja utánam. Köszönetképpen visszaintegetek neki, majd egy kézzel megcsörgetem Savét. – Most indulok – közlöm. – Oké, nemsokára elkészülök – feleli habozás nélkül. – Tíz perc múlva ott vagyok. Már szinte fütyülök, ahogy a kocsimhoz közeledem. Minden a terv szerint halad. Bedobom a takarót a Rover hátuljába, és megteszem azt a kis távolságot a lányok házáig. Sav bizonyára az ablaknál várakozhatott, mert szinte még mielőtt teljesen leparkolnék, kilő az ajtón. Kiszállok az autóból, és a táskájáéi t nyúlok. – Félsz, hogy még bemennék? – cukkolom. Tettetett irtózással megborzong. – Rosszabb odabent, mint egy elsőbálozás előtt. Annyian akartak lefényképezni, hogy úgy éreztem magam, mint valami celeb, aki most posztolt egy szexvideót. Majdnem megfulladok a saját nyálamban. – Öh, ja, elég rosszul hangzik – sikerül kipréselnem magamból. Sav oldalra billenti a fejét. – Minden rendben? – Aha. Csak félrenyeltem. Kinyitom az anyósülés ajtaját, és szinte belököm rajta. Olyan sokáig őriztem Dinah zsarolásának a titkát, nincs értelme, hogy Savannah most tudomást szerezzen róla. Akkoriban igyekeztem megvédeni az egésznek az ocsmányságától, és most is tovább védelmezem. Bemászok, és elindítom a motort. – Úgy gondoltam, elmehetnénk a parkba. Van ott pár árnyas ösvény, és egy kis tó, ahol ehetnénk. Hogy hangzik? – Tetszik.
– Egyébként meg tetszik a hajad – jegyzem meg, ahogy kikanyarodom a járda mellől. – Koszi. A szemem sarkából látom, ahogy egyik kezét végighúzza vad loboncán. Először meglepő volt ilyen nagy hajjal látni Savét, de rohadt szexi. Ma valahogy másnak tűnik. Nemcsak a haja miatt, hanem a tartása miatt is. Magabiztos, merész. Nagyon bejön. – Valami ötlet, hogy mit ebédelnél? – dobom a mobilomat az ölébe. – Ideadod a telefonodat? Nem veszélyes ez? – A cukkoló hangnem alatt komolyság rejlik. – Nem. Kutakodj csak benne! Rohadt unalmas. – Most nagyot csalódtam. Még csak jó mémeket sem teszel rá? Mivel szórakoztatod magad? – Hagyom, hogy mások szórakoztassanak – válaszolom vigyorogva. Nem is emlékszem, mikor poénkodtunk együtt utoljára. Egy pillanatra csend áll be, majd Sav így szól: – Hmmm. – Hmmm mi? – Hmmm, a legtöbbet használt emojid a sírva nevetős és a szemforgatós. – Cal és Julie a legjobb barátaim. Még jó, hogy csak ezeket használom. Miért? Te miket használsz? – Szégyellem bevallani, de a legtöbb emojimban van valamilyen szívecske. Kivéve a lila felsős, vállat vonó lánynál. Képtelen vagyok elfojtani egy horkantó nevetést. – Hogy mi? Ez nem az a Savannah, akit ismerek. – És szeretek, teszem hozzá magamban. – Úgy látszik, emojiországban érzékeny és érzelmes vagyok. – Vagy csak jó barátaid vannak, akiknek ezeket elküldheted. Most, hogy mi is chatelünk majd, van egy olyan érzésem, hogy a szemforgatós emoji is sokszor elő fog kerülni.
– Szóval chatelünk majd? – Hát, én írok majd neked. Remélhetőleg válaszolsz is. – Attól függ, mennyire leszel szórakoztató. – Amint kiszállunk a Roverből, letöltők egy rakat mémet – ígérem. – Azért nem kell túlzásba esni. – Vettem. – Témát váltok. – Szóval mit gondolsz, tetszeni fog a filmszak? – Aha, szuper óráik vannak. Sok a gyakorlat. – Olyan izgatottnak hangzik. – Kíváncsi vagyok, miket válogatsz össze. Rendező akarsz lenni? Vagy producer? Nem is igazán tudom, mi a különbség a kettő között – vallom be. Sosem beszélgettünk ilyesmikről, amikor jártunk. Nem tudom, hogy azért-e, mert nem kérdeztem rá, vagy ő nem mesélt magától. Kérdeznem kellett volna róla. Most már tudom. De annyira lefoglalt a saját drámám. – Ami azt illeti, vágó szeretnék lenni. Ő vágja és rakja össze a filmeket. – Klasszul hangzik. – Ehhez képest az én üzleti szakom elég unalmas. – Felveszel más órákat is? – Néhány irodalom- és művészeti órát, hogy segítsenek fejleszteni a történetelbeszélő készségeimet, de főleg a filmkészítő tanszéken szeretnék lenni, ha lehet. Adrián szerint minél több időt tudok beletenni a tényleges munkába, ahelyett, hogy csak olvasok róla, vagy figyelem, ahogy mások csinálják, annál jobb leszek benne. Erősebben szorítom a kormányt. – Adrian az a filmes srác, akivel a múltkor beszélgettél? – Igen. – Úgy tűnik, jól szórakozik a dolgon. – Az, akit meg akartál verni. A szemem sarkából gyors pillantást vetek rá. – Észrevetted? Erre önelégülten vigyorog. – Royal vagy. Naná, hogy az az első gondolatod, hogy kiütöd a fickót, aki nem szimpatikus. – Hé, az Reed – tiltakozom. – Én nem vagyok verekedés
típus. – Ó, valóban? Akkor nem te verted ki John David fogát a téli bálon? Próbálom leplezni a vigyoromat. – Ráesett az öklömre, és kilazult a foga. – Ha ettől a hazugságtól jobban érzed magad… Már nem is emlékszem, miért kaptad fel a vizet. Anyukád miatt? – Nem. – Nem fogod elmondani, ugye? Egy hete még nem mondtam volna el. – Azt állította, rosszul csókolsz. – Az a seggfej! – hűl el. – Sosem csókoltam meg! Mégis miből… Miért… – hadarja. – Üthettél volna nagyobbat is. Megfeszítem a kezem izmait. – Lehet. Ha legközelebb összefutok vele, megint behúzok neki egyet. – Én is – teszi hozzá felháborodottan. Felnevetek. – Rajta vagyok. Ennek alkalmából haza is ugorhatunk Bayview-ba. Ő is nevet. – Nem. Nem ér annyit. Szegény kölyök valószínűleg sosem volt elég közel egy lány szájához ahhoz, hogy megcsókolja, hát még hogy tudja, mi a jó. A következő piros lámpánál lefékezek, és felé fordulok, hogy elteljek a látványával. A napsugarak kiemelik arca vonalát. Legszívesebben visszavenném tőle a telefonomat, hogy csinálhassak egy képet. – Olyan kurva gyönyörű vagy, Sav. Erre felemeli a fejét, nagyra nyílt szemekkel rám mered, vonzó ajka kissé szétnyílik, mintha meglepné, hogy így érzek. Valószínűleg tovább bámulom, ha a mögöttünk lévő sofőr nem tenyerei rá a dudára. A lámpa zöldre váltott. Rátaposok a gázra. – Meglepettnek tűnsz. – Ahhoz nem voltam elég szép, hogy… – Elhallgat.
– Hogy ne csaljalak meg? – fejezem be helyette a mondatot. Szomorúan bólint. – Nem a külsőd miatt történt, bébi. Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttalak, te voltál nekem a legdögösebb lány. Sajnálom, ha miattam kétséged támadt efelől. Bár ne vezetnék, hogy láthassam az arcát! A szemem sarkából megkockáztatok felé egy pillantást, és megkönnyebbülök, mert nem dühös. Inkább csak töprengő. – Csak el akarom felejteni az egészet – mondja. Ez lehetséges lenne? Nem vagyok benne biztos, de benne vagyok, ha ő is. – Oké. Szóval… ebéd? – Most edzel? Sok kalóriára van szükséged? – Nem. Az úszóidény a versenyekkel véget ér márciusban, de… – Ismét azt kívánom, bár ne vezetnék. – Jövőre nem úszom. – Tessék? – kérdezi döbbenten. – Tudom. De az egyetemi sport olyan, mintha rendes munka lenne, és apám azt szeretné, ha több időt szánnék az üzleti tanulmányaimra, mert… – Megköszörülöm a torkom. – Steve miatt. – Ó! Hű! Mikor döntötted ezt el? – Az elmúlt hetekben – felelem. – És ez így jó neked? – Habozik. – Bár mindig is a család volt neked a legfontosabb, nem? Hangjába enyhe keserűség vegyül, de ezért nem hibáztatom. Azért titkolóztam annyit Sav előtt, mert úgy hittem, ezzel megvédhetem, de csak azt értem el vele, hogy úgy érezze, mindenki más fontosabb nála az életemben. Ezt aztán azzal tetőztem, hogy lefeküdtem Dinah-val. – Tudom, hogy így tűnik. Azért nem beszéltem neked azokról a dolgokról, mert kikészítettek, és azt hittem, téged is kikészítenének. Fel sem merült bennem, hogy megosszam veled. – Féloldalas mosolyt villantok rá. – Azóta megváltoztam. Olyan sokat fogok mesélni, hogy már eleged lesz belőlem. A mérnek, ajándékok, szívecskés
emojik között beszámolok majd arról, mit eszem, mit tanulok, mivel játszom, hányszor borotválkozom, mikor zuh… – Oké, oké! – szakít félbe nevetve. A szívem nagyot ugrik. Evek óta nem hallottam ennyit nevetni. – Együnk egy szendvicset az Open House Cafeban! Az jónak tűnik. Vegetáriánus. A hangjában kihívás csendül, mintha arra lenne kíváncsi, merek-e tiltakozni, de akár földet is ennék, ha így együtt lehetünk. – Nagyszerűen hangzik. Nincs is jobb egy jó portobello gombánál. Várjunk csak! Most már vegetáriánus vagy? – Mennyi mindent nem tudok még róla? – Nem. De ma valami finom salátát ennék. – Oké. Rendeld meg, és majd arra kanyarodom, hogy átvegyük. – Rendben. De még mielőtt telefonálhatna, megszólal a mobilom. – Felvennéd? – kérdezem. – Nem telefonálok vezetés közben. Sav habozik, de aztán a füléhez emeli a mobilt. – Valószínűleg el akarnak nekem adni valamit – mondom. – Valaki egész délelőtt hívogatott. – Halló? Gideon telefonja – veszi fel. Miközben a forgalomban manőverezek, a vonal túlsó végén motyogást hallok, majd Sav meglepetten így szól: – Ó! Öm, tartsa egy kicsit! Gyors pillantást vetek felé, mielőtt lekanyarodom az étteremnél. A kezével eltakarja a telefont. – Ki az? – kérdezem. Sav megnyalja az alsó ajkát. – Steve. Most azonnal beszélni akar veled. Sőt, a parknál vár rád. – Steve? – Steve, a öm… Dinah férje. – A rohadt életbe! Mégis honnan a fenéből tudta, hogy épp oda tartunk?
Talán követ engem, ahogy korábban az őrült felesége tette? – Talán jobb, ha visszaviszel. Savannah úgy mocorog az ülésén, mintha abban a pillanatban kész lenne kiugrani a furgonból. – Nem – felelem komoran. Kikapom a telefont a kezéből, és megnyomom a hívásmegszakítás gombot. – Letetted? – Aha. Sav a homlokát ráncolja. – Mit fogsz csinálni? – Mi – hangsúlyozom ki a szót – elmegyünk az ebédünkért, aztán a parkba. – És mi lesz Steve-vel? Vállat vonok. – Hát, nem hajthatok át rajta a Roverrel, úgyhogy egyszerűen csak nem veszünk róla tudomást. Halvány mosoly húzza felfelé elképesztő ajkait. – A fenébe Steve-vel? – jegyzi meg. – A fenébe Steve-vel – ismétlem.