We, Hungarians o Shanghai - Mi, sanghaji magyarok - 我们，上海的匈牙利人

W E H U N G A R I A N S O F S H A N G H A I . . .
M I , S A N G H A J I M A G Y A R O K . . .
C o n s u l a t e G e n e r a l o f H u n g a r y , S h a n g h a i | M a g y a r o r s z á g F ő k o n z u l á t u s a , S a n g h a j | 匈 牙 利 驻 上 海 总 领 事 馆

4

5

W E H U N G A R I A N S O F S H A N G H A I . . .
M I , S A N G H A J I M A G Y A R O K . . .
H u n g a r i a n s M a g y a r o k i n S h a n g h a i S a n g h a j b a n 1 8 9 0 1 8 9 0 é s 1 9 4 9 1 8 9 0 - 1 9 4 9 年 在 上 海 的 匈 牙 利 人
- 1 9 4 9
k ö z ö t t
2 0 2 2

This book is published by the Consulate General of Hungary in Shanghai in cooperation with
the National Archives of Hungary, with the great support of the Ministry of Foreign Affairs and
Trade of Hungary and with the assistance of the Department for Hungarian Cultural Institutes
and Seasons Abroad.
The book has been made possible with the financial support of the National Cultural Fund of
Hungary.
A könyvet Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa készítette a Magyar Nemzeti Levéltár
együttműködésével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával, a
Magyar Kulturális Intézetek és Évadok Főosztály segítő közreműködésével.
A könyv a Nemzeti Kulturális Alap pénzügyi támogatásával készült.

CONTENTS | TARTALOMJEGYZÉK | 目录
Foreword | Előszó | 序言 ......................................................................................................................................................................................................... 14
There Was Once an “Old Shanghai”… | Volt egyszer egy „régi Sanghaj”… | 从前有过一个“老上海”… .............................................................................. 18
We Hungarians of Shanghai… | Mi, sanghaji magyarok… | 我们，上海的匈牙利人... ..........................................................................................................
The “Doyen” of the Hungarians in Shanghai: Paul Komor ...................................................................................................................................................
A sanghaji magyarok „doyenje”: Komor Pál
上海匈牙利侨民的“外交团长”：保罗·科莫尔
The Renowned Obstetrician and the Lady “Councilor” of the City of Shanghai: Dr. Sándor Renner and Terézia R. Moll (Grünfeld) ..............................
Az elismert szülészorvos és Sanghaj város „tanácsos” asszonya: Dr. Renner Sándor és R. Moll (Grünfeld) Terézia
著名妇产科医生与上海市的女“委员”：莱奈尔·山多尔与R. 摩尔（格伦菲尔德）·特蕾西娅
The Hungarian Wild Stallion of Painting Who Made His Way Through Shanghai: Dénes Holesch and Oszkár Holesch ...................................................
A festészet magyar vadlova, aki átnyargalt Sanghajon: Holesch Dénes és Holesch Oszkár
驰骋于上海画坛的匈牙利野马：霍莱施·迪奈什与霍莱施·欧斯卡
The Pride of Hungary in Shanghai: László Hudec ..............................................................................................................................................................
Magyarország sanghaji büszkesége: Hudec László
光耀上海的匈牙利骄傲：拉斯洛·邬达克
The Journey of a Hungarian Gypsy Bandleader from Josephine Baker to Shanghai: Gábor Radics, Jr. .............................................................................
A magyar cigányprímás útja Josephine Bakertől Sanghajig: ifj. Radics Gábor
从约瑟芬·贝克到上海，一位匈牙利吉普赛小提琴家的漂泊路：ifj.·拉迪奇·伽博尔
The Careers of a Gentleman and a Gentlewoman of Budapest in Shanghai: György Román és Dr. Ágnes Román .............................................................
Egy budapesti úrifiú és úrilány karrierje Sanghajban: Román György és Dr. Román Ágnes
一对布达佩斯兄妹在上海的职业生涯：罗曼·久尔吉与罗曼·阿格奈什博士
Shanghai’s Ultramodern Architect: Charles Gonda ...........................................................................................................................................................
Sanghaj ultramodern építésze: Gonda Károly
上海的超现代主义建筑师：鸿达 ·卡洛伊
Happy Weekdays and “Gloomy Sunday” in Shanghai – A 20th Century Hungarian Prima Donna Celebrated in Both the West and the East: Klára Csorba .........
Boldog hétköznapok és „szomorú vasárnap” Sanghajban – A XX. század Nyugaton és Keleten ünnepelt primadonnája: Csorba Klára
在上海的快乐工作日和“忧郁的星期天” — 20世纪在西方和东方都誉满声隆的匈牙利歌剧女首席：乔尔芭·克拉丽
“The True Trebitsch” in Shanghai: Ignác Trebitsch, Ignatius Trebitsch Lincoln or Abbot Chao Kung ............................................................................
Az „igazi Trebitsch” Sanghajban: Trebitsch Ignác, Ignatius Trebitsch Lincoln vagy Csao Kung apát
“真正的特莱比奇”在上海：特莱比奇·伊格纳茨(伊格纳修斯·特莱比奇·林肯或释照空法师)
The Grand Career of Hugó Sándor in Shanghai – The History of the Sándor Family: Hugó Sándor, Klári Steinhart, Tibor Sándor, Györgyi Platthy,
Erzsi Sándor and Árpád Vajda ............................................................................................................................................................................................
Sándor Hugó nagyívű sanghaji karrierje – A Sándor család története: Sándor Hugó, Steinhart Klári, Sándor Tibor, Platthy Györgyi, Sándor Erzsi
és Vajda Árpád
何三道在上海的辉煌业绩 —山多尔家族的故事：何三道与施泰因哈特·克拉莉、山多尔·蒂波尔与普拉蒂·久尔姬、山多尔·艾尔热与沃伊达·阿尔帕德
Shanghai’s “Madame de Salon”: Bernardine Szold ............................................................................................................................................................
Sanghaj „Madame de Salonja”: Szold Bernardine
上海的“花厅夫人” ：索尔德·贝尔纳狄奈
38
46
52
60
68
70
76
86
92
96
102

The Humble Architect Who Left His Imprint on Downtown Shanghai: Rudolf Sömjén ........................................................................................................
A szerény építész, aki ujjlenyomatát hagyta Sanghaj belvárosán: Sömjén Rudolf
一位在上海市中心留下印迹的谦逊建筑师：舒姆因·鲁道夫
A Friend of Petőfi and Jókai in Pest, Lincoln’s General in Washington, and the American Consul General in Shanghai – The Exciting Story of a
Hungarian Freedom Fighter from 1848 ................................................................................................................................................................................
Petőfi és Jókai barátja Pesten, Lincoln generálisa Washingtonban, amerikai főkonzul Sanghajban – Egy magyar 1848-as szabadságharcos kalandos
története: Számwald Gyula
作为裴多菲和约卡伊的朋友在佩斯，作为林肯的将军在华盛顿，作为美国总领事在上海 — 一位1948年匈牙利革命战士的冒险传奇：萨姆瓦尔德·久拉/
尤里乌斯·H·斯塔赫尔
The Mysterious Figure of the Nightlife in Shanghai: Stella Silmann ...................................................................................................................................
A sanghaji éjszakai élet titokzatos alakja: Silmann Stella
夜上海的神秘人物：希尔曼·斯泰拉
Shanghai’s Hungarian Portrait Painter of Asia’s Most Beautiful Women: László Tatz .......................................................................................................
Ázsia legszebb lányainak sanghaji magyar portréfestője: Tatz László
为亚洲最美女性画像的匈牙利画家：塔茨·拉斯洛
A Hungarian Violin Virtuoso in Shanghai: Nándor Adler ..................................................................................................................................................
A sanghaji magyar virtuóz: Adler Nándor
上海的匈牙利小提琴演奏家：阿德勒·南多尔
The Hungarian Bauhaus Architect in Shanghai: Béla Mátrai ..............................................................................................................................................
A bauhaus magyar építésze Sanghajban: Mátrai Béla
匈牙利的包豪斯建筑师在上海：麥德莱
A Hungarian Dancer in the Far East: Flóra Dessewffy ........................................................................................................................................................
Egy magyar táncosnő a Távol-Keleten: Dessewffy Flóra
一位匈牙利女舞蹈家在远东：黛若斐·芙洛拉
The Halas Brothers, Engineers in Shanghai: István Halas and Sándor Halas ....................................................................................................................
A Halas mérnök-fivérek Sanghajban: Halas István és Halas Sándor
郝劳什家的工程师兄弟在上海：哈拉斯 ·伊什特万与哈拉斯·山多尔
The Leading Hungarian Decorative Sculptor in Shanghai: György Koppány .....................................................................................................................
Sanghaj vezető magyar díszítőszobrásza: Koppány György
驰名沪上的匈牙利装饰雕塑家：科帕尼·久尔吉
The Sensational News and the Truth of the Death of a Young Man from Miskolc: Martin Iván Vitéz Martonfalvy ............................................................
Egy miskolci fiatalember szenzációs halálhíre és a valóság: Vitéz Martonfalvy Martin Iván
一个米什科尔茨年轻人轰动一时的死讯极其真相：威特斯·马尔顿法尔维·马汀·伊万
The Heroic Hungarian Boy of Shanghai: Valentin Holdosi ..................................................................................................................................................
A hős sanghaji magyar fiú: Holdosi Valentin
上海的匈牙利小英雄：霍勒多什·瓦伦丁
The Fleeting Shanghai Career of a Renowned Hungarian Architect: János Komor ..............................................................................................................
Az elismert magyar műépítész tiszavirág-életű sanghaji karrierje: Komor János
著名匈牙利建筑师在上海昙花一现的职业生涯：科莫尔·亚诺什
108
116
122
128
134
138
146
152
156
162
166
170

The Famous Hungarian Dermatologist in Shanghai Who “Loved to Think Beyond Measure”: Dr. Frigyes Reisz ................................................................
A híres sanghaji bőrgyógyász, aki „módfelett” szeretett gondolkodni: Dr. Reisz Frigyes
“酷爱思考的”上海著名的匈牙利皮科医生：热爱思博士
The Hungarian Surgeon Who Became Addicted to Cards: Dr. Béla Bárdos ..........................................................................................................................
A kártyaszenvedély martalékává váló sanghaji magyar sebész: Dr. Bárdos Béla
染上牌瘾的匈牙利外科医生：巴尔多什·贝拉
The Architect, about Whom So Little Is Known…: Ferenc Schäffer ....................................................................................................................................
Az építész, akiről oly keveset tudunk…: Schäffer Ferenc
我们对他所知甚少的建筑师…：薛佛
The Conductor Who Provided Background Music to the Stage of Life: Sándor Csomafáy ....................................................................................................
A karmester, aki az élet díszleteihez adott zenei aláfestést: Csomafáy Sándor
为生活舞台演奏背景音乐的指挥家：乔玛法伊·山多尔
There Was Once a “LACI” Restaurant in Shanghai: László Bock .........................................................................................................................................
Volt egyszer egy sanghaji „LACI” étterem: Bock László
上海有过一家“LACI”餐馆：伯克·拉斯洛
The Popular Hungarian Photographer of the Shanghai Elite: Jenő Kobza ........................................................................................................................
A sanghaji elit népszerű magyar fotográfusa: Kobza Jenő
风靡上海的匈牙利精英摄影师：科布扎·耶诺
The Hungarian Art Dealer in Shanghai, Adored Leader in the Circles of Art Connoisseurs: Gottfried Ferenc Gmehling ...................................................
A sanghaji magyar műkereskedő, a műkedvelő körök rajongott rendezője: Gmehling Gottfried Ferenc
上海的匈牙利艺术商、深受艺术爱好圈喜爱的戏剧导演：哥梅林·戈特弗里德·费伦茨
The Man Who Knew All of the Gossip of the Hungarian Community – A Hungarian Inn in Shanghai: Ferenc Fonyó .......................................................
A magyar közösség intrikáinak mindentudója – Magyar Csárda Sanghajban: Fonyó Ferenc
一个无所不知的人 — “匈牙利查尔达”风味餐厅在上海：弗尼欧·费伦茨
Hungarian Missionaries in Shanghai, China .....................................................................................................................................................................
Magyar hittérítők Sanghajban, Kínában
匈牙利传教士在上海，在中国
178
182
186
192
196
200
204
208
212
Appendix: Hungarians in Shanghai 1890-1949 ..........................................................................................................................................................................
Függelék: Magyarok Sanghajban 1890 és 1949 között
附录: 1890-1949年在上海的匈牙利人
218
Endnotes | Végjegyzetek | 尾注 ................................................................................................................................................................................................. 235
Bibliography | Felhasznált szakirodalom | 参考文献 ................................................................................................................................................................ 241
12

13

14

15

16

17

HISTORICAL INTRODUCTION BY THE EDITOR
There Was Once an “Old Shanghai”…
Lívia Szentmártoni
Consul for Culture and Education, sinologist
“And even if this city is not where a man will become very rich, it is a city
where a man will become a man if he has the desire and the mettle.” 1
Coolies with sinewy bodies and weather-beaten faces carry the passengers
in their rickshaws to their desired destinations at a quick pace. The air
is filled with a strange mixture of smells from the Shanghai humidity,
the sweat, the Chinese dishes being prepared by the street vendors, and
the steamboats sailing along the Huangpu River. Sikh soldiers with their
ubiquitous turbans march in strict order all along Nanjing Road. A breeze
f lutters the proliferation of shop signs made of cloth hanging from the
gables of the buildings, but provides no relief from the sweltering heat.
The row of modern buildings lining the street is broken up by traditional
Chinese houses, Buddhist shrines, and teahouses. The balconies of the latter
are filled to overf lowing with Chinese people sipping tea from tiny cups
and nibbling on seeds. Balanced amongst them like acrobats are waiters
handing out steaming hot, moist towels to refresh their faces and wipe their
hands. Looking out from under the balcony, the silhouette of a western
woman in a hat takes shape in the distance as she ventures onward pedaling
her bicycle. The air is filled for a moment with the odor of sweet osmanthus
and intoxicating jasmine as elegant Chinese ladies dressed in silk peek out
of a private carriage as it passes by. The exterior of their splendid coach is
decorated with crystals and fresh f lowers in porcelain vases wafting their
scents in the air. Inside, fine boxes of powder and makeup are lined up on
the toiletry tables with polished mirrors in front of the ladies. The sound
of punches from the distance mixes with the usual din of the street, sailors
have gotten in a fight in one of the dark alleys reeking of opium. Arriving
at the shady promenade of the Bund in the middle of all of this, the
droning of the steamboats’ horns, the honking of the automobiles rushing
at breakneck speeds, the exhausted wheezing of the coolies, and the sharp
ringing of the trams compose the characteristic music of Shanghai. Ships
carefully anchored on the river slowly waltz around their chains to this
melody.2 Travelling to the north, a true cavalcade of languages strikes the
ear, as an international crowd sits on the benches of the riverside park.
Ladies and governesses rest in the shade enjoying the afternoon concert by
the Shanghai Municipal Band in the Music Pavilion while they keep one
eye on their children, who giggle loudly and play tag around the fountains.
A scene similar to this may have greeted the Hungarians that made their
way to Shanghai at the turn of the 20th century, a time when the metropolis
was considered the Paris of the East and instantly entranced new arrivals.
The Final Days of Imperial China
How was it that a western settlement of such significance set itself up in
this far corner of the world? To understand this, it is necessary to go all the
way back to 1842 and the Treaty of Nanking (Nanjing) between the United
Kingdom and the Manchu Qing Dynasty (1644-1911). This treaty ended
the First Opium War (1839-1842) and saddled the defeated Chinese Empire
with unequal conditions, or more precisely, obligations that pertained
exclusively to China. The treaty stipulated that five ports (Canton, Amoy
[now Xiamen], Ningbo, Fuzhou and Shanghai) would open to international
trade. In these ‘treaty ports,’ British consuls were allowed to operate and
the Chinese authorities recognized the extraterritorial status of the British,
meaning they could establish their own territorial courts. In addition to all
of this, the Qing Dynasty was also forced to pay significant reparations.
Shortly after the arrival of the British consul, the Americans and the
French appeared. The latter played an active role alongside the British in
the military conf lict known as the Second Opium War (1856-1860). As a
result of this, the great western powers squeezed further allowances as
well as additional ports and concession areas from China. The “foreign
settlements” in Shanghai occupied by the three nations, the British, the
French, and the Americans (located along the Huangpu River in the heart
of the city), were governed by a seven-member municipal council selected
by the residents there. The French withdrew from the association at the
beginning of the 1860s and created their own area, called the French
Concession, while the British and the Americans formed the Shanghai
International Settlement. These concessions enjoyed extraterritoriality,
were able to make their own laws, and operated their own courts.3
The serious defeat suffered at the hands of the Japanese at the end of the 19th
century (First Sino-Japanese War, 1894-1995) and the reform movements
that began in its wake shook the institution of the Chinese Empire to
its foundations. Many felt the time had come to create a constitutional
monarchy. The Emperor Guangxu (Kwang-su, 1875-1908) himself stood at
the head of the reform movement (the Hundred Days’ Reform). However,
the Empress Dowager Cixi (T’zu-hsi, 1835-1908) was not willing to allow
these reforms, which necessarily reduced her own power, and put her son
under house arrest. During all of this, dissatisfaction with the great western
powers and the foreigners grew continuously. In the heat of these internal
tensions, the Boxers (The Righteous and Harmonious Fists), made up of
those who had lost their livelihood, turned against the foreigners living
in the country and received support from the Empress Dowager Cixi. The
western military powers did not just stand by and watch the situation that
had developed, but instead subdued the uprising quickly and obliged China
to pay further significant reparations. With the death of the Empress Cixi
in 1908, the path for reforms finally opened, but a bumpy road led to the
creation of a constitutional monarchy. After numerous internal struggles
and uprisings, the Republic of China was formed on the first of January
1912 in Nanjing (Nanking) in Southern China, which had been able to
maintain greater independence from the ruling house. Sun Yat-sen (Sun
Zhongshan, 1866 – 1925), a leading figure in the reform movement and
the revolution, was elected president. Following political negotiations,
the Qing Dynasty renounced power on the 12th of February 1912, and on
the 15th of February the general of the imperial forces Yuan Shikai (1859-
1916) took over the post of president of the republic. With this, the Chinese
Imperial period came to an end.
18

The Bund | Courtesy of Dr. Giora Sömjén
19

The Park Hotel overlooking the Horse Race Ground | Courtesy of Dr. Giora Sömjén
20

The Initial Steps: The First Hungarians in Shanghai
The Hungarians of Shanghai arrived in the metropolis in three waves. The
first settlers appeared at the end of the 19th century and the beginning
of the 20th century. These were merchants, travelers, or adventurers for
the most part. Amongst the merchants was the Komor family, who moved
from Yokohama to Shanghai in 1898 and opened the Shanghai premises of
Kuhn & Komor, a company that sold Japanese antiquities and silverware.
Presumably the Komors were the first Hungarians to set foot in Shanghai.4
Paul Komor, who later performed great services for the Shanghai
Hungarians, Hungary itself, and its Jewish refugees, was a descendant of
this pioneering Hungarian family.
Initially (since 1923), Hungarian citizens’ advocacy was represented by the
Hungarian Relief Fund under the leadership of Paul Komor. From 1940, the
Hungarian Relief Association (later renamed the Hungarian Association,
Shanghai) assumed that responsibility under the chairmanship of László
Hudec. Chairpersons who succeeded the well-known architect included
István Halas, an electrical engineer, István Balázs, a violinist, and Tibold
Kregczy, a mechanical engineer who had formerly been a noted alpinist.
After the end of the First World War, great numbers of prisoners of war,
including many Hungarians, were freed from captivity in Siberia and
arrived in the Asian metropolis penniless and often injured. Many of them
had excellent educations, and Hungarian architects, doctors, musicians,
and artists who spoke many languages easily found a place for themselves.
The quickly developing city of Shanghai absorbed these talented, capable
people in a heartbeat.
The Chinese Communist Party was formed in July of 1921 and held its
first congress in Shanghai. From 1927 to 1949, conf licts between the
Communist Party and the republican, nationalist Kuomintang Party f lared
from time to time, with the sides sometimes working against one another
and sometimes joining forces (for example against Japanese aggression).
The tension festering between these two parties played an important role
in determining the later history of Shanghai.
In 1927, the struggle against communist inf luence ended in a bloodbath,
with the Kuomintang led by Chiang Kai-shek (Jiang Jieshi, 1887 – 1975)
executing and imprisoning several hundred people. This event is known
to history as the April 12 Incident. In a long letter to his grandparents,
Gabika Renner, the son of the obstetrician Dr. Sándor Renner, reported
on the tense situation immediately preceding the incident, including the
consequences of demonstrations organized against western inf luence in
Shanghai.5
For political reasons, the Kuomintang moved the capital in April 1927 to
Nanjing, barely 300 kilometers away in southern China.
In the meantime, luxurious shopping centers opened in the second half of
the 1920s and the beginning of the 1930s in the International Settlement,
which was considered untouchable. These department stores attracted
shoppers with their enormous selections, novel items, and endless
opportunities for entertainment. Prominent amongst these was the Sun
Sun Department Store designed by Károly Gonda and Rudolf Sömjén that
opened on Nanjing Road in 1926. Just to name a few of its extraordinary
features, it had elevators--a novelty at the time--a huge pump that sprayed
perfume on shoppers as they entered, and a glass-walled radio station on
the roof, all of which served to increase its prestige and business.
Life in Shanghai in the Shadow of Japanese Encroachment
By the beginning of the 1930s, the population of Shanghai exceeded three
million inhabitants.6 Automobiles appeared on the streets in ever increasing
numbers and life seemed to go on peacefully. Only the proliferation of
English, French, American, and Italian warships on the Huangpu indicated
military preparations. Japan then invaded Northeast China, establishing
the puppet state of Manchukuo there, but their advance did not stop
with this. On the 27th of January 1932, the Brassói Lapok (Braşov News)
reported as follows, “The city [Shanghai] is going through extraordinarily
tumultuous days. The Japanese announced that if the Chinese government
does not meet their demands, they would occupy the city’s major points.
The European inhabitants are expecting the occupation to take place within
48 hours.” On the 28th of January 1932, the Japanese did attempt to take
Shanghai, and the event is known to history as the Shanghai or January 28
incident. Japanese planes bombed the city and a force of about 90 thousand
soldiers tried to take the city. The clashes did not affect the International
Settlement, which was surrounded by barbed wire. On the one hand, it had
its own, well-equipped defensive force, and on the other hand, the Japanese
were careful not to violate the area’s extraterritoriality. Chapei (Zhabei)
district7 was the area closest to the International Settlement affected
by the bombing, and the sound could be heard over the din of the city
during the day. Masses of f leeing Chinese who had lost their homes and
workplaces sought refuge in the concession zones. The inhabitants of the
International Settlement watched the bombing from a safe distance. Those
with the means did so from the rooftop terrace of the city’s tallest building
of the time, the International Hotel, viewing the surreal “show” of fires and
bombing with a cocktail in hand…8 Jazz continued to play in the ballrooms
and dancehalls during all of this …
The clashes continued all the way to May, when the two sides signed a
cease-fire under international pressure. The conditions for this were
humiliating to the Chinese, and the Japanese were allowed to maintain
symbolic forces in the city.
By 1933, the Friss Ujság (Fresh News) of January 13 reported that Shanghai
was full, and it was not recommended that Hungarians set off towards
the Asian metropolis. The worldwide Great Depression had reached the
country and even foreigners were having an increasingly difficult time
finding gainful employment.
Shanghai (and China)’s first skyscraper opened in December of 1934,
the still iconic Art Deco-style Park Hotel designed by László Hudec. The
architect Béla Mátrai actively contributed to the planning of the hotel
and his daughter Margit Mátrai remembers to this day the heightened
interest that surrounded its opening. The hotel that “reached to the sky”
soon became a favored meeting place of the Shanghai elite. Elegant ladies
and gentlemen stopped in for refreshments after having become parched
during the excitement of races at the horse track in front of the hotel (where
Gabika Renner, who as a grown man now went by the name Gábor, often
raced and won prizes on his horses such as Fantom). They also had lunch
or dinner there, or danced until dawn at its 14th f loor Sky Terrace ballroom.
The glass dome of this room could at one time be opened, so the prestigious
guests could turn an ear to the era’s popular jazz music under a starry
sky. Gentlemen spent their remaining free time at their clubs, such as the
Georgian-style American Club designed by László Hudec that opened in
21

1924. It served all the recreational needs of its patrons with its bowling
alleys, gym, Turkish baths, billiards salon, and rooms for card playing,
reading, mahjong, etc. The banker Hugó Sándor and the architect Ferenc
Schäffer were also likely members of this elite club.
The golden age of the cinema arrived with the thirties and the movie theaters
showed the latest Hollywood films. Particularly popular were the Cathay
(1932) and Capitol (1928) cinemas designed by Károly Gonda and Rudolf
Sömjén (the latter of which once had an exotic sculpture made by György
Koppány in its lobby) and the Grand Cinema (1933) by László Hudec. The
latter was one of the largest and most modern Chinese movie theaters with
its air-conditioned auditorium seating two thousand moviegoers.
In the pages of the September 20, 1935 Magyarország (Hungary) daily
newspaper, the dermatologist Dr. Frigyes Reisz (Reiss) provided a
comprehensive overview of life in Shanghai and his compatriots living
there. In the article, he mentioned Károly Gonda, László Hudec, Paul
Komor, Béla Mátrai, Hugó and Tibor Sándor, Dr. Ágnes Román, Ignác
Trebitsch, Gottfried Gmehling and the wife of Dr. Sándor Renner (Terézia
R. Moll). The article, “Mi, sanghai magyarok…” (We Hungarians of
Shanghai…) also inspired the title of this book.
The first Hungarian restaurants in the city also opened in the thirties. The
former bank official from Pest Ferenc Fonyó together with the Hungarian
manager Nándor Dávid opened the Magyar Csárda (the Hungarian Inn)
in January of 1936. The restaurant’s dishes such as chicken paprikash,
veal stew, and stuffed cabbage were very popular with the patrons who
dropped in. László Bock opened numerous restaurants in China, including
the Hungarian inn/nightclub called LACI on Chu Pao San Street, a rough
thoroughfare simply nicknamed “Blood Alley”.
Hungarians also popped up in the Shanghai entertainment industry.
The soubrette, velvety voice of the actress Klári Csorba could be
heard twice weekly on the renowned XQHB radio station. Hits such as
“Szomorú vasárnap” (Gloomy Sunday) and “Szép a rózsám, nincs hibája”
(Beautiful is My Rose, without Flaw) were heard during her performances.
Gottfried Gmehling made a name for himself as a theater director, and
the contemporary newspapers resounded with odes to his talent, which
“touched the heights of genius.” The staging of Ferenc Molnár’s plays
The Play’s the Thing (1930) and Liliom (1940) in Shanghai are linked to
Gmehling’s name. The dancer Flóra Dessewffy reaped great success as a
member of the Rhapsody Trio in 1934 and 1936 at the Casanova nightclub.
She also danced together with Amália Pollákovits under the stage names
Flora and Florence, performing sensual tangos and can-cans at the
Canidrome Park in rather risqué costumes, according to local reports. The
Radics Band, a Gypsy, salon, and jazz orchestra led by Gábor Radics, Jr.,
arrived in Shanghai in the fall of 1936, taking the stage at the nightclub
of the Austrian businessman Joe Farren, and later had a very successful
nightly engagement at DD’s Night Club. In the summer of 1937, the dancers
of the Wilhelmine Group, Magda Róna, Tessza Udvarnoky and Elza
Plechl, entertained the esteemed guests of the Casanova nightclub. Life
in Shanghai was too good to be true… and then the Second Sino-Japanese
War broke out in 1937.
time, many sent their wives and children home or to Hong Kong, which was
judged to be safe. They expected to be reunited with them within weeks,
but bad news soon arrived. The Japanese military command was not able
to promise that the military operations would not affect the international
districts despite its previous announcements. By August, the International
Settlement and the French Concession had filled up with masses of Chinese
fearing for their lives. Since many were not able to find accommodation,
they struggled by on the streets during the day, impeding traffic. Provision
of food faltered and the public utilities could not meet the increased
demands, so power plants shut down from time to time. August 14 was
known as “Bloody Saturday” in the media, when the bombs of the Chinese
air force accidentally hit the Cathay (now the Fairmont Peace Hotel) and
the Palace (now the Swatch Art Peace Hotel) hotels instead of the Japanese
battleship Izumo anchored near the Bund, and a “stray” bomb shook the
French Concession. More than a thousand people died and more than two
thousand were injured during this fatal series of events, a large proportion
of them being innocent Chinese citizens that had f led to the international
districts.
On the 3rd of October 1937, the daily newspaper Est (Evening) published
a list of Hungarians in Shanghai under the title “Pontos Lista” (Accurate
List), so that their loved ones in Hungary would know they were safe. The
list made its way to Hungary through the efforts of Paul Komor, the de
facto leader of the Hungarian community in Shanghai and the chairperson
of the Hungarian Aid Fund, and with the assistance of the consulate of the
Netherlands, which also represented the interests of Hungarians during
this time.
Those who were able did not wait any longer to set off, and foreign agencies
actively participated in the evacuation. The Dutch steamship the Tasman
transported the Dutch and Hungarians preparing to leave the city. The
Japanese f leet in the meantime had bombarded the districts of Yangtzepoo
(now Yangpu), Pudong, and Chapei (Zhabei), and the surviving parts
of these areas were reduced to rubble by the bombs dropped from their
airplanes. During all of this, Chinese warplanes also attacked and bombed
the Japanese military base in Hongkou district. Just as in 1932, the
foreigners watched this terrible destruction from a respectable distance,
on the terraces of tall buildings in the International Settlement, which
was considered safe. This is what the engineer Aladár Kelen and the
businessman László Végh did along with many others in November of
1937.9
Dangerous Times: Jewish Refugees in Shanghai
Shanghai’s foreign residents believed that the war would not affect the
“foreign” districts. While the impact of war dampened the liveliness of
commercial life somewhat and smaller shops closed, but business people
continued to endure and did not leave their interests behind. At the same
Even though the military operations eventually moved away to the
north and the south of the city that had suffered so much, the Japanese
remained. Peace had not even come close to being restored, as riots, strife,
and political assassinations were everyday occurrences. In the meantime,
the situation had become increasingly tense in Europe as well, with the
cold winds foreshadowing the Second World War sweeping through the
continent. Following the Anschluss in 1938, the Jews of Eastern and
Central Europe – including Hungarians – f led, and thousands headed
to Shanghai. Some came by sea and some by land in an attempt to reach
the Far Eastern city that represented safety, the only place in the world
that was open to everyone even without papers. By the middle of 1939, the
number of refugees reached ten thousand, and by August there were fifteen
thousand.10 The Japanese authorities together with the Shanghai Municipal
Council of the International Settlement enacted stricter measures to curb
22

Rue du Consulat | Courtesy of Dr. Giora Sömjén
The Shanghai General Post Office on the bank of Suzhou Creek | Courtesy of Dr. Giora Sömjén23

The Bund | Photo by Rudolf Sömjén | Courtesy of Dr. Giora Sömjén
24

the mass immigration. They tied entry to sufficient financial support, a
valid contract of employment, or a marriage contract (with a resident of
Shanghai).11 The assistance needed for the refugees was provided by the
International Committee for the Organization of European Immigrants
in China, primarily established through a financial contribution by the
businessman Sir Victor Sassoon, as well as by the Committee for the
Assistance of European Jewish Refugees. The former was known to many as
the Komor Committee, since its esteemed leader (honorary secretary) was
the aforementioned Paul Komor. Dr. Frigyes Reisz, who has also already
been mentioned, was associated with the latter, as the chairperson of its
medical sub-committee. Collective housing was organized in the city for
the refugees, and the committees strove to see to their needs until they
were settled. Those over 60 years of age were exempt from the need to find
employment and children were placed with aff luent families or patrons
when necessary.14 Those who were able to, rented houses or apartments
in the elegant district of the French Concession, while others managing
with lower incomes settled in the Hongkou district under Japanese
authority. This area had been battered during the war but had temporary
accommodations awaiting those in need.
The Second World War broke out in September of 1939 and Japan continued
its advances in the Far East as an ally of the Axis powers. By spring of 1941,
the number of Jewish refugees in China reached 37 thousand, and nearly 21
thousand of them found a temporary home in Shanghai.15 The provision of
foodstuffs faltered and large-scale increases in prices resulted in riots. On
the 7th of December 1941 (8th December in Shanghai) the Japanese Imperial
Navy made a sneak attack on the main base of the United States’ Pacific
Ocean f leet in the Hawaiian Islands, and within hours of the attack, Japan
fully occupied Shanghai, on December 8. Wartime restrictions affected the
metropolis as well. Only doctors could get gasoline, and lighted and neon
signs were turned off to save energy, so the formerly glowing Paris of the
East was cloaked in dreadful darkness. By 1942-43, the citizens of enemy
states, the majority of whom were American and British, were interned.
Camps accommodating 1,000-1,200 occupants were erected for them near
Shanghai, but according to reports,16 conditions were tolerable. Individuals
in certain professions, such as doctors, teachers, and ecclesiastical figures
were exempt from internment. During this critical time, the Royal
Hungarian Consulate, headed by (Honorary) Consul László Hudec, opened
on January 6, 1943, for just over two years.
Starting on the 18th of February 1943, the Japanese designated a section of
Hongkou district, which already had a significant Jewish community, as a
Restricted Sector for Stateless Refugees.17 They were only allowed to leave
the ghetto when in possession of a special permit, which was issued by
the Japanese Agency for Stateless Refugees. The Jews organized their own
schools in the designated area, and those able to do so found jobs, such
as operating cafeterias, teaching, or providing language lessons. By the
winter of 1943, the situation for the refugees had become intolerable, prices
again went through the roof, and there was hardly any food. Many finally
fell victim to deprivation, the Shanghai climate, and various diseases.
The survival of these impoverished, undernourished people could only be
ensured through the (sporadic) support from the aid organizations.
Shanghai Closes Its Doors
At the beginning of August 1945, airplanes swept through the air above
Shanghai dropping leaf lets in English informing the foreign inhabitants
about the approaching end of the war.18 Japan announced its capitulation
on the 15th of August 1945 and it was only then that news of the horrors
of the Holocaust filtered into China, and so most did not want to return
home. Many of them travelled on to the United States of America, Canada,
Australia, etc., but some instead settled in Israel after its establishment in
1948.
Internal conf licts sparked again with the end of the Second World War.
The military arm of the Kuomintang, the Nationalist Army, clashed with
Mao Tse-tung’s (Mao Zedong, 1893 – 1976) People’s Liberation Army. The
communist forces took the city on the 27th of May 1949. Foreigners had to
leave the country, which for many meant leaving the only home they had
known, sometimes their birthplace, and returning to their second home.
“Old Shanghai” had been swallowed up by history…
25

A SZERKESZTŐ TÖRTÉNELMI BEVEZETŐJE
Volt egyszer egy „régi Sanghaj”…
Szentmártoni Lívia
Oktatási és kulturális diplomata, sinológus
„És ha nem is az a város ez, ahol nagyon gazdag lesz az ember, mindenesetre
az a város, ahol emberré lesz az, akiben akarat és jellem van.” 1
Inas testű, napsütéstől cserzett arcú kulik viszik gyors léptekkel riksájukon
utasaikat a kívánt címre. A levegőt a sanghaji pára, az izzadtság, az utcai
kifőzdékben készülő kínai fogások és a Huangpu folyón elhaladó gőzösök
szagának furcsa elegye tölti be. Szikh katonák, fejükön az elmaradhatatlan
turbánnal masíroznak szigorú rendben végig a Nanking Roadon. A szellő
bár meg-meglebbenti a házak oromzatáról tömegével alácsüngő textil
cégéreket, enyhülést mégsem hoz a nagy melegben. Az út mellett sorakozó
modern épületek látványát meg-megtörik a hagyományos kínai házak,
buddhista szentélyek és teaházak. Utóbbi erkélyei zsúfolásig tömve apró
csészéikből teát szippantó, magvakat rágcsáló kínaiakkal. Közöttük
akrobataként egyensúlyoznak az arc felfrissítésére, a kezek letörlésére szánt
gőzölgő, forróvizes kendőt osztogató pincérek. Az erkélyről alátekintve,
a távolban felsejlik egy kalapos nyugati hölgy sziluettje, amint biciklijét
hajtva igyekszik tova. Ekkor egy pillanatra édes oszmantusz-, és mámorító
jázminillat tölti be a levegőt: egy elhaladó magánhintóból selyemruhás,
előkelő kínai hölgyek lesnek ki. Pompás kocsijuknak kristályokkal díszített
falára rögzített porcelánvázákban friss virágok illatoznak, a hölgyek
előtt csiszolt tükör, toalett-asztalkájukon finom púderes és festékes
dobozok sorakoznak. A távolból ökölcsapások hangja keveredik az utca
megszokott zajával, matrózok csaptak össze az egyik ópiumtól szagló, sötét
mellékutcában. Mindeközben kiérve a Bund árnyas sétányára, a folyón
elhaladó gőzhajók szirénáinak búgása, a vakmerő sebességgel száguldó
automobilok tülkölése, a kulik megfáradt zihálása és a villamosok éles
csilingelése komponálja a sajátos sanghaji muzsikát, amelyre tengelyük
körül lassú keringőt járnak a folyón nagy műgonddal lehorgonyzott
hajók.2 Északra haladva igazi nyelvi kavalkád üti meg az ember fülét: a
folyóparti parkok padjain nemzetközi társaság ül, asszonyok, nevelőnők
hűsölnek, élvezik a Sanghaji Városi Zenekar a Zenepavilonban adott
délutáni koncertjét, miközben fél szemükkel gyermekeiket követik, akik a
szökőkutak körül hangosan kacagva fogócskáznak.
Hasonló kép fogadhatta a Sanghajba toppanó magyarokat a 19-20. század
fordulóján. A Kelet Párizsának tartott metropolisz egy pillanat alatt
megbabonázta az újonnan érkezőket.
A kínai császárság végnapjai
De hogyan is történhetett, hogy a világ eme távoli pontján ilyen jelentős
nyugati kolónia vetette meg a lábát? Ehhez egészen 1842-ig, az első
ópiumháborút (1839 – 1842) lezáró, az Egyesült Királyság és a Kínai
Birodalom, a mandzsu Csing-dinasztia (Qing, 1644 – 1911) között köttetett
nankingi (nanjingi) békeszerződésig kell visszanyúlni, amely egyenlőtlen
feltételeket szabott a vesztes Kína számára. Pontosabban kizárólag Kína
számára fogalmazott meg kötelezettségeket. A szerződés értelmében öt
kikötőt (Kanton, Amoy [ma Xiamen], Ningbo, Fuzhou és Sanghaj) nyitottak
meg a nemzetközi kereskedelem előtt, ezeken a területeken brit konzulok
működhettek, a kínai hatóságok pedig elismerték a britek területenkívüli
státuszát. Ez azt jelentette, hogy a britek saját területi bíróságot állíthattak
fel. Mindezeken túlmenően jelentős jóvátétel fizetésére is kötelezték a
Csing-dinasztiát. Röviddel a brit konzul érkezését követően megjelentek
az amerikaiak és a franciák is. Utóbbiak a britek mellett aktívan részt
vettek a második ópiumháborúként (1856 – 1860) elhíresült fegyveres
konf liktusban, amelynek eredményeként a nyugati nagyhatalmak újabb
engedményeket, további kikötőket és koncessziós területet csikartak
ki Kínától. Sanghajban a három nemzet, a britek, az amerikaiak és a
franciák által elfoglalt „idegen terület” (a Huangpu folyó mentén, a város
szívében) igazgatását az ott lakók által megválasztott 7 fős városi tanács
végezte. A franciák az 1860-as évek elején kiléptek a szövetségből, és saját
koncessziós területet hoztak létre Francia Koncesszió néven, míg a britek
és az amerikaik megalakították a Nemzetközi Területet. Ezen koncessziók
területenkívüliséget élveztek, saját törvényhozással rendelkeztek, saját
bíróságokat működtettek.3
Az 19. század végére a japánoktól elszenvedett súlyos vereség (1894 – 1895:
első kínai-japán háború), és az annak nyomán indult reformmozgalmak
alapjaiban rengették meg a kínai császárság intézményét. Sokan
elérkezettnek látták az időt az alkotmányos monarchia megteremtésére.
Kuang-hszü császár (Guangxu, 1875 – 1908) maga állt a reformmozgalom
(„száznapos reform”) élére, Ce-hszi (Cixi, 1835 – 1908) anyacsászárné
azonban nem volt hajlandó utat engedni a (saját) hatalmát szükségszerűen
csorbító reformoknak, fiát házi őrizetbe záratta. Mindeközben egyre nőtt
az elégedetlenség a nyugati nagyhatalmak, a külföldiek ellen. A belső
feszültségek hevében, a megélhetésüket vesztett bokszerek (Igazságot és
Békét Teremtő Ököl Társasága) Ce-hszi anyacsászárné támogatásával
az országban élő „idegenek ” ellen fordultak. A nyugati hadsereg nem
nézte tétlenül a kialakult helyzetet, a felkelést rövid időn belül leverték,
Kínát pedig újabb jelentős jóvátétel megfizetésére kötelezték. 1908-
ban Ce-hszi császárné halálával végül megnyílt az út a reformok előtt,
az alkotmányos monarchia megteremtéséig azonban rögös út vezetett.
Számos belső csatározást, felkelést követően végül 1912. január 1-én Dél-
Kínában – amely leginkább független tudott maradni az uralkodóháztól
– Nankingban (Nanjing) kikiáltották a Kínai Köztársaságot, amelynek
elnökévé a reformok és a forradalom vezéregyéniségét, Szun Jat-szent (Sun
Zhongshan, 1866 – 1925) választották meg. Politikai alkut követően 1912.
február 12-én a Csing-dinasztia lemondott a hatalomról, majd február 15-
én a császári seregek tábornoka, Jüan Si-kaj (Yuan Shikai, 1859 – 1916)
vette át a köztársasági elnöki posztot. Ezzel a kínai császárság kora véget
ért.
Kezdeti lépések: az első magyarok Sanghajban
A sanghaji magyarok három ütemben érkeztek a metropoliszba: az első
fecskék a 19. század végén, 20. század elején jelentek meg. Ezek nagy része
kereskedő, utazó vagy kalandor volt. A kereskedők közé tartozott a Komor
család, akik 1898-ban Jokohamából költöztek Sanghajba, és megnyitották a
26

Nanking Road | Courtesy of Dr. Giora Sömjén
27

“Dakli” with the Shanghai General Post Office in the background | Photo by Rudolf Sömjén | Courtesy of Dr. Giora Sömjén
28

Kuhn & Komor japán antikvitás és ezüstnemű értékesítésével foglalkozó cég
sanghaji üzletét. Feltehetően ők, a Komorok voltak a Sanghajban lábukat
legkorábban megvető magyarok.4 A család sarja volt Komor Pál, aki
később nagy szolgálatot tett a sanghaji magyarságnak, Magyarországnak,
illetve a zsidó menekülteknek.
A magyarok érdekképviseletét kezdetben (1923-tól) Komor Pál vezetésével
a Magyar Segélyalap látta el; a feladatot később (1940-től) Hudec László
elnökletével a Magyar Segélyző Egyesület, későbbi nevén Magyar Egyesület
vette át. Az építészt követően az egyesület elnöke volt még Halas István
villamosmérnök, Balázs István hegedűművész és Kregczy Tibold
gépészmérnök, egykori neves alpinista is.
Az első világháború lezárást követően megannyi, szibériai fogságból
szabadult egykori hadifogoly – köztük számos magyar – érkezett
nincstelenül, gyakran sebesülten az ázsiai metropoliszba. Sok közülük
kiváló diplomával rendelkezett, a több nyelvet beszélő magyar építészek,
orvosok, zenészek és képzőművészek könnyen el tudtak helyezkedni:
a rohamtempóban fejlődő Sanghaj egy pillanat alatt felszippantotta a
tehetséges, rátermett embereket.
1921 júliusában megalakult a Kínai Kommunista Párt, amely első
kongresszusát még ugyanekkor Sanghajban megtartotta. 1927 és 1949
között a Kommunista Párt és a köztársasági, nacionalista Kuomintang
Párt között időről-időre fellángoltak az ellentétek: a felek hol egymásnak
feszültek, hol összefogtak (például a japán agresszió ellen). A két párt
szította feszültség nagyban meghatározta Sanghaj későbbi történelmét.
1927-ben a kommunista befolyás elleni küzdelem vérfürdőbe torkollott: a
Csang Kaj-sek (Jiang Jieshi, 1887 – 1975) vezette Kuomintang Sanghajban
többszáz embert végzett ki és börtönzött be. Ez az esemény a történelembe
az április 12-i incidens néven híresült el. Az incidenst közvetlenül megelőző
forrongó állapotokról, többek között a sanghaji nyugati befolyás ellen
szervezett tüntetések kimeneteléről Dr. Renner Sándor szülészorvos fia,
Renner Gabika egy hosszú levélben számolt be a nagyszüleinek.5
Mindeközben 1927 áprilisában a Kuomintang politikai megfontolásból
a fővárost a Sanghajtól alig 300 kilométerre lévő dél-kínai Nankingba
költöztette.
Az 1920-as évek második felében, az 1930-as évek elején sorra nyíltak a luxus
bevásárlóközpontok az érintetlennek számító Nemzetközi Területen. Ezen
áruházak hatalmas árubőséggel, újdonságokkal, szórakozási lehetőségek
garmadával csalogatták a vásárlókat. Közülük is kiemelkedik a Gonda
Károly és Sömjén Rudolf tervezte, a Nanking Roadon 1926-ban megnyílt
Sun Sun Áruház: újdonságnak számító liftjei, a belépőkre parfümöt
permetező óriás pumpa és a tetőn helyet kapó üvegfalú rádióállomás –
hogy csak egy párat említsünk a különlegességekből – mind-mind tovább
növelte a bevásárlóközpont ázsióját, forgalmát.
Élet Sanghajban a japán előrenyomulás árnyékában
Az 1930-as évek elejére Sanghaj lakossága meghaladta a három millió főt.6
Az utakon egyre nagyobb számban jelentek meg az automobilok, az élet
látszólagos békében zajlott, mindössze a Huangpun megszaporodó, angol,
francia, amerikai és olasz hadihajók látványa jelezte a készültséget. Japán
1931-ben megszállta Északkelet-Kínát, és ott létrehozta Mandzsukuo
bábállamát. Előretörésük ezzel azonban nem állt meg. 1932. január 27-én
ekként tudósított a Brassói Lapok: „A város (Sanghaj – a szerk.) rendkívül
izgatott napokat él át. A japánok bejelentették, hogy amennyiben a
kínai kormány nem teljesíti követelésüket, megszállják a város fontosabb
gócait. Az európai lakosság arra számít, hogy a megszállás 48 órán belül
megtörténik.” 1932. január 28-án a japánok valóban kísérletet tettek
Sanghaj elfoglalására, az esemény a sanghaji vagy január 28-i incidens
néven híresült el a történelemben. Japán repülőgépek bombázták a várost,
és mintegy 90 ezres sereg próbálta elfoglalni Sanghajt. A drótsövénnyel
körbevett Nemzetközi Területet nem érintették az összecsapások: egyrészt
saját, jól felszerelt védőrséggel rendelkezett, másrészt a japánok óvakodtak
attól, hogy a negyed területenkívüliségét megsértsék. A bombázások a
Nemzetközi Területhez legközelebb, leginkább Chapei (Zhabei) kerületét7
érintették, hangját nappal elnyomta a város zaja. A menekülő, lakhatásukat,
egzisztenciájukat vesztő kínaiak tömegével kerestek menedéket a
koncessziós területeken. A bombázást a Nemzetközi Terület lakosai a
biztonságos távolból szemlélték, a tehetősek a város akkor legmagasabb
épületének, az International Hotelnek a tetőteraszán, egy koktél mellett
tekinthették meg a tűzvész és a bombázás számukra oly valótlannak tűnő
„előadását”…8 És mindeközben a báltermekben, mulatókban tovább szólt
a jazz…
Az összecsapások egészen májusig tartottak, majd a két fél – nemzetközi
nyomás hatására – Kína számára megalázó feltételekkel fegyverszünetet
kötött. A japán fél ezután jelképes erőket tarthatott a városban.
1933-ra Sanghaj megtelt, – közölte a január 13-i Friss Ujság –, nem volt
javasolt a magyaroknak útra kelni az ázsiai metropolisz felé. A világválság
elérte az országot, már a külföldiek is egyre nehezebben jutottak
jövedelmező munkához.
1934 decemberében megnyílt Sanghaj (Kína) első és azóta is ikonikus
felhőkarcolója, a Hudec László tervezte art deco stílusú Park Hotel. A hotel
tervezésében aktívan közreműködött Mátrai Béla építész, akinek lánya,
Mátrai Margit máig emlékszik a megnyitót övező kiemelt érdeklődésre. Az
„égig érő” szálloda hamarosan a sanghaji elit kedvelt találkahelye lett: az
előtte elterülő lóversenypályáról – ahol az ekkora már Renner Gabikából
Gáborrá érett fiatalember gyakran vágtatott lovain és nyert díjat, például
Fantom nevű lovával – a futamok hevében kitikkadt előkelő hölgyek és urak
a Park Hotelbe tértek be egy-egy hűsítőre, ott költötték el ebédjüket vagy
vacsorájukat, vagy éppenséggel ott táncoltak hajnalig a hotel 14. emeleti
Sky Terrace báltermében. A helyiség üvegkupolája egykoron nyitható volt,
így a rangos társaság a csillagos ég alatt lejthetett a kor népszerű jazz-
muzsikáira. Az urak fennmaradó szabadidejüket klubokban töltötték:
Hudec László tervezte például a György-korabeli stílusban épült, 1924-ben
megnyílt Amerikai Klubot, amely bowling-pályájával, edzőtermével, török
fürdőjével, billiárd-szalonjával, kártya-, olvasó- és madzsong-szobájával
stb. a pihenni vágyók minden igényét kielégítette. Az előkelő klubnak
valószínűleg tagja volt Sándor Hugó bankár és Schäffer Ferenc építész is.
A harmincas években beköszöntött a mozi aranykora: a filmszínházakban
a legújabb hollywoodi filmeket játszották. Különösen nagy népszerűségnek
örvendett Gonda Károly és Sömjén Rudolf Cathay (1932) és Capitol
Filmszínháza (1928) – utóbbi halljának egykori egzotikus szoboralakjait
Koppány György díszítőszobrász készítette –, illetve Hudec László
Nagyszínháza (1933). Utóbbi, kétezer fős légkondicionált mozitermével
kora egyik legnagyobb, legmodernebb kínai filmszínházának számított.
1935. szeptember 20-án Dr. Reisz (Reiss) Frigyes bőrgyógyász a
29

Magyarország napilap hasábján adott átfogó képet a sanghaji életről, az
ott élő honfitársakról, megemlítve Gonda Károlyt, Hudec Lászlót, Komor
Pált, Mátrai Bélát, Sándor Hugót és Tibort, dr. Román Ágnest, Trebitsch
Ignácot, Gmehling Gottfriedet és Dr. Renner Sándornét (R. Moll Terézia).
A cikk, Mi, sanghai magyarok… ihlette jelen könyv címét is.
A harmincas években működtek az első magyar éttermek is a városban.
1936 januárjában Fonyó Ferenc egykori pesti bankhivatalnok Dávid
Nándor magyar menedzserrel közösen nyitotta meg a Magyar Csárdát.
Az étterem fogásai úgy, mint a csirkepaprikás, a borjúpörkölt és a töltött
káposzta, nagy sikernek örvendtek a betérő vendégek között. Bock László
több éttermet is nyitott Kínában, köztük a LACI névre keresztelt magyar
vendéglő-mulatót az egyszerűen csak „Véres sikátornak ” emlegetett Chu
Pao San utcában.
A sanghaji szórakoztatóiparban is fel-feltűntek a magyarok. Csorba Klári
színművésznő, szubrett bársonyos hangját heti kétszer hallgathatta a
nagyérdemű az XQHB rádióban. Előadásában olyan slágerek csendültek fel,
mint a “Szomorú vasárnap” vagy a “Szép a rózsám, nincs hibája”. Gmehling
Gottfried színházi rendezőként szerzett nevet magának, a korabeli újságok
ódákat zengtek tehetségéről, amely már-már „a zsenialitás határát súrolta”.
Gmehling nevéhez fűződik többek között Molnár Ferenc Játék a kastélyban
(1930) és a Liliom (1940) c. darabjainak sanghaji színpadra vitele is.
Dessewffy Flóra táncosnő a Rapszódia Trió tagjaként aratott hangos
sikert 1934-ben és ’36-ban a Casanova mulatóban; Flora and Florence
művésznevek alatt pedig Pollákovits Amáliával lejtettek érzéki tangót
és kánkánt a Canindrome Kerthelyiségben – a helyi híradások szerint
igen merész ruhakölteményben. 1936 őszén érkezett meg a Radics-banda
Sanghajba: az ifj. Radics Gábor vezette cigány-, szalon- és dzsesz-zenekar
Joe Farren osztrák üzletember mulatójában, majd a DD’s Night Clubban
lépett fel estéről estére nagy sikerrel. 1937 nyarán a Wilhelmine-csoport
táncosnői, Róna Magda, Udvarnoky Tessza és Plechl Elza szórakoztatta
táncával a nagyérdeműt a Casanova mulatóban. Az élet Sanghajban túl
szép volt ahhoz, hogy igaz legyen... 1937 júliusában kitört a második kínai-
japán háború.
Sanghaj külföldi lakosságának meggyőződése volt, hogy a háború nem
fogja az „idegen” negyedeket érinteni. Az üzleti élet élénksége ugyan
valamivel alábbhagyott, a kisebb boltokat bezárták, de az üzletemberek
továbbra is kitartottak, nem hagyták hátra érdekeltségeiket. Sokan
ugyanakkor feleségüket és gyermekeiket a biztonságosnak ítélt
Hongkongba vagy hazaküldték, úgy tervezték, hogy akár heteken belül
viszontláthatják egymást. Hamarosan azonban rossz hír érkezett: a japán
főparancsnokság a korábban tett kijelentésével ellentétben végül mégsem
tudott ígéretet tenni arra, hogy a hadműveletek nem érintik a nemzetközi
negyedeket. Augusztusra a Nemzetközi Terület és a Francia Koncesszió
megtelt az életüket féltő kínaiak tömegével. Mivel sokaknak nem volt
módja fedélhez jutni, így az utcákon tengették napjaikat, megbénítva
ezzel az áthaladó forgalmat. Az élelmiszerellátás akadozott, a közüzemek
nem tudták kielégíteni a megnövekedett igényeket, az elektromos művek
működése időről időre leállt. Augusztus 14-e „Véres szombatként” híresült
el a médiában: a kínai légierő bombái a Bund közelében horgonyzó Izumo
japán csatahajó helyett véletlenül a Cathay (ma Fairmont Peace Hotel) és a
Palace Hotelt (ma Swatch Art Peace Hotel) találták el, egy „eltévedt” bomba
pedig a Francia Koncessziót rázta meg. A fatális eseménysorozatban több
mint ezer ember meghalt, és több mint kétezer megsebesült, nagy részük a
nemzetközi negyedekbe menekült ártatlan kínai állampolgár volt.
1937. október 3-án Az Est napilap Pontos lista címen adta közzé azon
sanghaji magyarok névsorát, akiket biztonságban tudhattak magyarországi
szeretteik. A listát Komor Pál mint a sanghaji magyar közösség de
facto vezetője, a Magyar Segélyalap elnöke, a hollandi konzulátus
közreműködésével – amely abban az időben a magyar érdekeket is ellátta
– juttatta haza.
Aki tehette, már nem várt tovább, útnak indult, a külföldi képviseletek
pedig aktívan részt vettek az evakuálásban. A várost elhagyni készülő
hollandokat és magyarokat a Tasman nevű holland gőzös szállította el. A
japánok tengeri f lottája időközben a belvárostól távolabb eső Yangtszepoo
(ma Yangpu), Pudong és Chapei (Zhabei) negyedeit ágyúzta, a kerületek
még épen maradt részeit repülőgépeik bombái zúzták porrá. Mindeközben
a kínai vasmadarak is támadásba lendültek, és a japánok Hongkou kerületi
katonai bázisát bombázták. A szörnyű pusztítást, csakúgy, mint 1932-ben,
most is a tisztes távolból, a biztonságosnak vélt Nemzetközi Terület magas
épületeinek teraszairól figyelték a külföldiek: így tett Kelen Aladár mérnök
és Végh László üzletember is sokadmagukkal 1937 novemberében.9
Vészterhes idők: zsidó menekültek Sanghajban
A katonai hadműveletek habár idővel eltávolodtak északra és délre a
sokat szenvedett várostól, a japánok azonban maradtak. A béke közel
sem állt helyre: a forrongások, torzsalkodások, a politikai merényletek
mindennaposak voltak. Időközben Európában is egyre feszültebbé
vált a helyzet, a második világháború csípős előszele söpört végig a
kontinensen. Az Anschluss-t követően 1938-tól kelet- és közép-európai
zsidó menekültek – köztük magyarok – ezrei vették az irányt Sanghaj felé.
Ki hajóval, ki szárazföldi úton próbálta elérni a biztonságot jelentő távol-
keleti nagyvárost, az egyetlen helyet a világon, amely vízummentesen volt
elérhető bárkinek. 1939 közepére a menekültek száma elérte a tízezret,
augusztusra már tizenötezren voltak.10 A japán hatóságok a Nemzetközi
Terület Sanghaji Városi Tanácsával közösen szigorító intézkedéseket
hoztak a tömeges beutazás megfékezésére: megfelelő anyagi háttérhez,
érvényes munkaszerződéshez vagy éppen házassági szerződés (sanghaji
lakossal) meglétéhez kötötték a belépést.11 A menekültek szükséges
segélyezését elsősorban a Sir Victor Sassoon üzletember pénzadományából
felállított Nemzetközi Bizottság12 – vagy, ahogy sokan ismerték, Komor
Bizottság –, illetve az Európai Menekültek Segélyezését Segítő Bizottság13
végezte. Előbbinek a már említett Komor Pál volt a megbecsült vezetője
(tiszteletbeli titkára), utóbbi kötelékében, annak orvosi albizottságát
pedig a már szintén szóba hozott Dr. Reisz Frigyes bőrgyógyász elnökölte.
A menekültek számára tömegszállásokat rendeztek be a városban, az
ellátásukról a bizottságok igyekeztek gondoskodni mindaddig, amíg a
menekült el nem helyezkedett. A 60 év feletti időseket felmentették a munka
alól. A gyermekeket szükség szerint jómódú családoknál, patrónusoknál
helyezték el.14 Akik megengedhették maguknak, azok az elegáns francia
koncessziós negyedben béreltek házat vagy lakást, a kisebb bevételből
gazdálkodók viszont a japán fennhatóság alatt álló, a háború során
megtépázott Hongkou kerületben telepedtek le, ahol átmeneti szállások is
várták a rászorultakat.
1939 szeptemberében kitört a második világháború, Japán a tengelyhatalmak
szövetségeseként folytatta előrenyomulását a Távol-Keleten. 1941 tavaszára
a menekült zsidók száma elérte a 37 ezret Kínában, közülük megközelítőleg
21 ezren Sanghajban találtak ideiglenes otthonra.15 Az élelmiszerellátás
akadozott, az árak nagyfokú emelkedése zavargásokat eredményezett.
1941. december 7-én a Japán Császári Haditengerészet meglepetésszerű 30

légicsapást mért az Egyesült Államok csendes-óceáni f lottájának Hawaii-
szigeteken lévő fő támaszpontja ellen; pár órával később, december 8-án
Japán végérvényesen megszállta Sanghajt. A háborús korlátozásokat a
metropolisz sem kerülhette el: benzint az orvosok kivételével senki nem
kaphatott; takarékossági szempontból lekapcsolták a világító reklámokat, a
neonfényeket, az egykor ragyogó Kelet Párizsa fájdalmas sötétségbe borult.
1942-43-ra az ellenséges állampolgárokat, elsősorban az amerikaiakat és
briteket internálták, Sanghaj közelében számukra 1000-1200 főt befogadó
táborokat állítottak fel, a körülmények – a beszámolók alapján – elviselhetők
voltak.16 Egyes kiemelt feladattal bíró személyek, így például az orvosok,
tanítók és egyházi emberek mentesültek a táborba vonulás alól. Ebben a
vészterhes időben, 1943. január 6-án nyílt meg az alig több, mint két évet
működő Magyar Királyi Konzulátus Hudec László (tiszteletbeli) konzul
vezetésével. 1943. február 18-tól a japánok a hontalan menekültek17 számára
kényszerlakhelyet jelöltek ki a már amúgy is jelentős zsidó közösséggel
rendelkező Hongkou kerület egy részében. A gettót elhagyni csak speciális
engedély birtokában lehetett, amelyet a japán Hontalan Menekültek
Hivatala állított ki. A kijelölt negyedben a zsidók saját iskolát szerveztek,
aki tehette munkát vállalt, volt, aki kifőzdét üzemeltetett, mások oktattak,
nyelvórákat adtak. 1943 telére a menekültek helyzete ellehetetlenedett, az
árak ismét csak az egekbe szöktek, étel alig akadt. A nélkülözés, a sanghaji
klíma, a különböző fertőzések többeket végérvényesen meggyötörtek. Az
elszegényedett, alultáplált emberek túlélése a segélyszervezetek (akadozó)
támogatásával volt csak biztosítható.
Sanghaj bezárja kapuit
1945 augusztusának elején repülőgépek suhantak el Sanghaj egén angol
nyelvű röpcédulákat szórva, amelyen tájékoztatták a külföldi lakosságot
a háború közelgő végéről.18 Japán 1945. augusztus 15-én bejelentette a
kapitulációt. A holokauszt borzalmainak híre csak ezt követően szivárgott
be Kínába, a legtöbben így nem akartak visszatérni hazájukba. Sokan
közülük az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Ausztráliába stb.
utaztak tovább, de voltak, akik Izrael 1948-as megalapítását követően
inkább ott telepedtek le.
A második világháború végeztével ismét megélénkültek a belharcok, a
Csang Kaj-sek vezette Kuomintang katonai ereje, a Nemzeti Hadsereg
feszült össze Mao Ce-tung (Mao Zedong, 1893 – 1976) Népi Felszabadító
Hadseregével. A külföldieknek nem volt tovább maradása, azaz nem volt
lehetősége a további maradásra, el kellett hagyniuk az országot, amely
sokuknak addig a második hazát, adott esetben a szülőhazát jelentette.
1949. május 27-én a kommunista erők bevették a várost. A „régi Sanghajt”
elnyelte a történelem…
Nanking Road | Courtesy of Dr. Giora Sömjén31

32

The Bund | Courtesy of Dr. Giora Sömjén
33

Cathay Theatre | Courtesy of Dr. Giora Sömjén
34

35

36

Nanking Road | Courtesy of Dr. Giora Sömjén
37

THE “DOYEN” OF THE HUNGARIANS IN SHANGHAI
PAUL KOMOR (1886 – 1973)
Written by: Lívia Szentmártoni, Consulate General of Hungary, Shanghai
Paul Komor was born in Budapest on January 19, 1886. He was only ten
when his father, Izidor Komor, took the family and moved to the Far East
in 1896. Izidor joined the Kuhn & Komor company 19 in Hong Kong founded
by his cousin Artúr Ku(h)n and his older brother Szigfrid (Siegfried)
Komor in 1892, which primarily dealt in the sale of Japanese antiques
and old curios. The company soon made a name for itself in the art world
with an illustrious circle of clients that included the British Museum and
the future Czar Nicholas II when he was still crown prince. Well-known
Hungarian Asian art collector Ferenc Hopp acquired some of the treasures
for his museum on Andrássy Avenue from Kuhn & Komor as well.
The Komor family travelled on to Yokohama in 1897, where the Kuhn &
Komor firm had been operating since 1869.20 Izidor and his family moved
to Shanghai, opening the third Kuhn & Komor location, which would
later become the company’s headquarters. The business21 found a home
in a prime location: on the ground f loor of the elegant Palace Hotel on
Shanghai’s popular main street, Nanjing Road owned by Sir Victor Sassoon.
While Izidor built the business, Paul attended the German-language Kaiser
Wilhelm School. By the time he had become a young man, he spoke German
and English perfectly but only broken Hungarian. The Komor family was
proud of their Hungarian heritage, making sacrifices to assist Hungarian
prisoners of war languishing in Siberia,22 organizing regular get-togethers
for the Hungarian community in Shanghai, and since the Hungarian
community sorely missed the music of their homeland, the Komors helped
to bring Hungarian gypsy bands to the city.
Paul Komor, who had become a successful businessperson and merchant
involved in imports and exports, married in 1915. His wife, Adele Rogalsky,
came from a Jewish family originally from Melitopol, Crimea23. Their first
son, Leonard Andrew, was born in 1917.
The Shanghai Komor family was well respected, and their generosity to
their countrymen was gratefully acknowledged in several accounts of
former prisoners of war. Izidor and Paul Komor regularly sent aid packages
and donations of money to (Austro-)Hungarian captives held in Siberia
during the First World War. Yet the war did not spare the Komors. Citizens
of defeated nations had to leave Shanghai, so in March of 1919, Paul, along
with his father Izidor, went to Stuttgart, Germany where Izidor opened an
Asian antiques shop.24 Paul returned to his family (his wife as a Russian
citizen did not have to leave) in Shanghai at the first opportunity that
arose, in January of 1920. Soon after his return, their second son, Péter
Sándor, was born in 1921.
This exacting man who did not suffer imprecision lightly soon became
a well-known member and even the de facto leader of the Hungarian
community in Shanghai. He was proud of his homeland, his Hungarian
background, and in time even perfected his language abilities. He proudly
raised the Hungarian f lag in his yard every Sunday, as well as on holidays
and on the anniversary of the Treaty of Trianon. Many Hungarians in
Shanghai turned to him for advice and support.
Paul Komor established the Hungarian Relief Fund in 1923, utilizing
his business connections primarily to assist Hungarian prisoners of war
arriving in Shanghai to return home, obtain employment, or in certain
cases establish businesses. Komor’s friend Dr. Sándor Renner, who had
escaped from a prisoner-of-war camp and set up a successful practice in
Shanghai, also took on an active role in the work of the Hungarian Relief
Fund, providing medical attention to needy Hungarians at no cost.
In 1923, in recognition of the value of Paul Komor’s work, the Hungarian
Royal Ministry of Foreign Affairs worked to have him appointed honorary
consul of Hungary in Shanghai with the assistance of the Embassy of
the Royal Ministry of Foreign Affairs of the Netherlands, which at that
time represented Hungarian interests. According to evidence from
archival documents, the Chinese government was not ready to consent
to the creation of the post of honorary consul because they had not yet
ratified the dissolution of the Austro-Hungarian Empire nor officially
accepted the creation of the Kingdom of Hungary, and there was no valid
trade agreement between the two countries. The actual reason, which the
notes in the archives shed light upon, was probably that China did not
want to invest another country (and thus their citizens) with the rights
of extraterritoriality.24 Paul Komor had most likely tired of the official
wrangling between the two governments, and in 1926 and retracted his
petition, citing his deteriorating health. Although he was never named
honorary consul, he did receive recognition for his work. In August of
1934, at the request of the prime minister, the Regent of Hungary, Miklós
Horthy, awarded Paul Komor the cross of merit of the Hungarian Red Cross
in recognition of the distinction he obtained for the assistance and support
of Hungarian citizens.25
Shanghai businessperson and hotel owner Sir Victor Sassoon, a British
citizen from a Baghdadi Jewish family, had established the International
Committee for the Organisation of European Immigrants to organize aid
for Jewish refugees arriving in the city. In 1938, he asked Paul Komor,
who was already well known for his charitable work in the international
community, to serve as honorary (general) secretary. The organization was
provided with premises in room 433 of the Cathay Hotel, and under the
leadership of Paul Komor, it provided support for more than 15 thousand
Jewish refugees.26 Over time, the association was simply referred to as
the Komor Committee. Amongst the activities of the committee was the
issuance of identification papers (the Komor Pass) to refugees that had
been deprived of their citizenship. These passes were recognized by the
38

Paul Komor in a traditional Hungarian shepherd costume from the Kiskunság region,
Valentine’s Day Masked Ball, Shanghai, 1907 | Courtesy of Valerie S. Komor, New York
39

Chinese (Shanghai) and Japanese authorities (as well as by certain foreign
countries). In addition, the committee raised money for food, milk (the
Milk Fund), coal, accommodations, daycare and nursery schools, and
they also sought to employ refugees in relief work and in other jobs. Paul
Komor saw to this honorable task from August of 1938 to January of 1942,
when he was unexpectedly detained.
The Japanese arrested Komor on the 27th of January 1942, on charges of
spying for the Allied powers (the British). He was freed on the 2nd of March,
but detention had broken him, and he could no longer continue his work
with the Komor Committee. In the spring of 1948, Paul Komor and his wife,
Adele, emigrated to the United States, leaving most of their possessions,
and indeed their lives, permanently behind. Their son, Leonard, had
preceded them, having served in the war in the American Air Force. Their
younger son, Peter, enrolled as a junior at Berkeley in 1948. Paul Komor
died on Feb. 27, 1973 at the age of 87 in Santa Cruz, California.
His memory and legacy have not been forgotten: thanks to the efforts of his
granddaughter, Valerie Sandor Komor, the Jewish National Fund planted
a tree in memory of Paul Komor in the Yad Vashem garden in 1998, in
recognition of his efforts to save Jews.27 The Consulate General of Hungary
in Shanghai organized an exhibition in 2013 in memory of Paul Komor
at the Peace Hotel (the former Cathay Hotel), which had served as the
headquarters for the Komor Committee. In the spirit of the sister-city
relationship between Budapest and Shanghai, an exhibition entitled Escape
to Shanghai was organized in the summer of 2014 at the Budapest History
Museum, which also honored Paul Komor’s legacy. Then, in November
of 2014, a Komor memorial plaque was dedicated at the Shanghai Jewish
Refugees Museum.
Paul Komor and family, Shanghai, ca. 1921 | From left to right: Isidor, Adele, Peter, Leonard and Paul | Courtesy of Valerie S. Komor, New York
40

A SANGHAJI MAGYAROK „DOYENJE”
KOMOR PÁL (1886 – 1973)
Írta: Szentmártoni Lívia, Magyarország Főkonzulátusa, Sanghaj
Komor Pál 1886. január 19-én született Budapesten. Édesapja, Komor
Izidor bátyja, Komor Szigfrid (Siegfried) és unokatestvére, Ku(h)n Artúr
meghívására utazott ki Hongkongba 1894-ben, ahol egy bő betanulási évet
töltött a Kuhn & Komor19 japán antik művészeti tárgyak értékesítésével
foglalkozó ún. curio boltjában. Izidor ezt követően hazatért, majd 1896
novemberében családjával együtt átköltözött a távol-keleti metropoliszba.
Komor Pál ekkor tízéves volt.
1897-ben Izidor tulajdonostársként csatlakozott a Kuhn & Komorhoz,
amely időközben átvette a bankcsődben majdnem tönkrement Kuhn &
Co. jól bejáratott hongkongi vállalkozását árukészlettel és névhasználati
joggal együtt. Az új cég később rangos üzletet nyitott Jokohamában,
amely nemsokára a vállalkozás központja lett. Elsőrangú antikvitások
értékesítésével, garanciavállalással hírnevet szerzett magának a
műtárgypiacon, jeles vevőkörrel rendelkezett. Tőlük vásárolt a British
Museum is, de trónörökös korában II. Miklós orosz cár is megfordult
náluk. Hopp Ferenc, az ismert távol-keleti műgyűjtő is a jokohamai Kuhn
& Komorból szerezte be az Andrássy úti múzeuma kincseinek egy részét.
1897-ben a Komor család tovább utazott Jokohamába, ahol Kuhn Móricz
első üzletét nyitotta meg 1869-ben.20 1898 áprilisában Izidor és családja
átköltözött Sanghajba, 1899 februárjában pedig megkezdte működését
az immáron harmadik, a sanghaji Kuhn & Komor21 a Nanking Road 2-es
szám alatt. Az üzlet a későbbiekben Sanghaj népszerű főutcáján, a Sir
Victor Sassoon tulajdonában álló Palace Hotel földszintjén rendezkedett
be, átellenben az egykori Sassoon House-zal, a Cathay Hotelnek (ma a
teljes épület a Fairmont Peace Hotel nevet viseli) is helyet adó impozáns
épülettel.
Míg Izidor az üzletet építette, Pál a német nyelvű Kaiser Wilhelm Iskolába
járt; mire fiatalemberré érett, tökéletesen beszélt angolul, németül
és kínaiul, a magyart viszont csak törte. A Komor család büszke volt
magyarságára, áldozatkészen támogatták a Szibériában sínylődő magyar
hadifoglyokat – ebben Izidor 6 millió koronával járt elől (!) –22, rendszeres
összejöveteleket szerveztek a sanghaji magyar közösségnek, és mivel már
igencsak hiányzott valamennyi magyarnak a jóféle muzsika, így Komorék
közreműködésével magyar cigányzenészek is érkeztek a városba.
1915-ben a már üzletember-kereskedőként érvényesülő, szőrme export-
importtal foglalkozó Komor Pál megnősült, elvette egy Melitopolból
(Krím-félsziget) származó23 zsidó család lányát, Adele Rogalsky-t; első
fiúk, Lénárd Endre Vladimir (Leonard Andrew) 1917-ben született.
A sanghaji Komor család nagy megbecsülésnek örvendett, nevük fel-
feltűnt az egykori hadifoglyok beszámolóiban is: az első világháborúban
Szibériában fogvatartott (osztrák-)magyar hadifoglyoknak Komor
Izidor és Pál rendszeresen küldött segélycsomagokat, illetve juttatott
el pénzadományokat. A fogságból megszököttek közül sokan Sanghaj
felé vették az irányt, a Komor családnál megpihentek, és segítségükkel
hajójegyet és gyakran úti okmányokat is a kaptak a hazautazáshoz. A háború
azonban a Komorokat sem kímélte: 1919 márciusában Pálnak édesapjával,
Izidorral — az első világháborúban vesztes nemzetek állampolgáraival
egyetemben — el kellett hagyniuk Sanghajt. Németországba, Stuttgartba
mentek, ahol Izidor keleti tea és antikvitás boltot nyitott,24 Pál viszont az
első adandó alakommal, amikor arra lehetőség nyílt, 1920 januárjában
visszatért a családjához Sanghajba (feleségének, mint orosz állampolgárnak
nem kellett elhagynia a várost), és újraindította Shanghai Tannery nevű
szőrmeipari vállalkozását. Hazatérését követően rövidesen, 1921-ben
megszületett második fiúk, Péter Sándor is.
A precíz, a pontatlanságot nem szívlelő ember hamarosan elismert tagja, sőt
de facto vezetője lett a sanghaji magyar közösségnek, büszke volt hazájára,
magyarságára, idővel nyelvtudását is tökéletesre csiszolta. Vasárnaponként
és ünnepnapokon, de a trianoni békeszerződés évfordulóján is büszkén
húzta fel a magyar zászlót háza udvarán. A sanghaji magyarok közül sokan
fordultak hozzá tanácsért, támogatásért.
1923-ban Komor Pál létrehozta a Magyar Segélyalapot (Hungarian Charity/
Relief Fund), amellyel – saját üzleti kapcsolatait is felhasználva – elsősorban
a Sanghajba érkező magyar hadifoglyoknak igyekezett megkönnyíteni
a hazautazását, a munkához jutását, vagy adott esetben vállalkozásuk
beindítását. A Magyar Segélyalap munkájában aktív szerepet vállalt Komor
barátja, a hadifogságból szabadult, Sanghajban jól menő praxist működtető
Dr. Renner Sándor orvos is, aki kész volt térítésmentesen ellátni az arra
rászoruló magyarokat.
Komor Pál munkáját elismerve és megbecsülve a Magyar Királyi
Külügyminisztérium 1923-tól kezdve igyekezett elérni a magyar
érdekeket akkoriban ellátó Hollandi Királyi Külügyminisztérium pekingi
nagykövetsége közreműködésével, hogy Komor Pált Magyarország
tiszteletbeli konzulává nevezzék ki Sanghajban. Az archív dokumentumok
tanúsága szerint a kínai kormány nem volt kész hozzájárulását adni
a tiszteletbeli konzuli pozíció létesítéséhez, mert akkor még nem
ratifikálták az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását, hivatalosan
nem fogadták el a Magyar Királyság létrejöttét, és nem volt érvényben
kereskedelmi együttműködés sem a két ország között. A valós indok,
amelyre a levéltári feljegyzések is rávilágítanak, feltételezhetően az
volt, hogy Kína már nem kívánt egy újabb országot (ezzel együtt annak
állampolgárait) területenkívüliségi jogokkal felruházni. 1926-ra Komor
Pál valószínűleg belefáradt a két kormány közötti hivatalos huzavonába, és
megrendült egészségi állapotára hivatkozva visszalépett a felkéréstől. Bár
tiszteletbeli konzuli kinevezést sosem kapott, munkájáért elismerést igen:
1934 augusztusában, a miniszterelnök előterjesztésére, Horthy Miklós
kormányzó a magyar állampolgárok segélyezésével és támogatásával szerzett
érdeme elismeréséül a magyar vöröskereszt érdemkeresztjét adományozta
Komor Pálnak.25
41

1938-ban egy bagdadi zsidó család brit állampolgársággal bíró
leszármazottja, a sanghaji üzletember és szállodatulajdonos Sir Victor
Sassoon felkérte a nemzetközi közösségben karitatív munkájáról már
jól ismert Komor Pált, hogy az általa alapított Nemzetközi Bizottság
(International Committee for the Organisation of European Immigrants;
I. C.) tiszteletbeli (fő)titkáraként szervezze meg a városba érkező zsidó
menekültek segélyezését. A szervezet a Cathay Hotel 433-as szobájában
kapott helyet, és Komor Pál vezetésével több mint 15 ezer zsidó
menekültnek26 nyújtott támogatást. Egy idő után a társaságot már csak
Komor Bizottságként (Komor Committee) emlegették. A bizottság többek
között a kínai (sanghaji) és a japán hatóságok (illetve egyes külföldi
országok) által is elismert személyazonosító igazolványokat (Komor Pass)
állított ki az állampolgárságuktól megfosztott menekülteknek, illetve
gyűjtött pénzt ételre, tejre, szénre, lakhatásra, bölcsődére és óvodára, de
munkát is igyekezett keresni az arra rászorulóknak. A megtisztelő feladatot
Komor Pál 1938 augusztusától 1942 januárjáig, egészen letartóztatásáig
látta el.
1942. január 27-én Komort váratlanul letartóztatták a japánok, mivel a
szövetséges hatalmak (britek) kémjének vélték. Március 2-án megtörve
szabadult, munkáját már nem folytathatta a Komor Bizottságnál. Komor Pál
végül 1948 tavaszán feleségével szinte mindenét hátrahagyva az Egyesült
Államokba emigrált. Idősebbik fiúk, Leonard megelőzte őket, ő ekkor már
az Amerikai Légierő kötelékében teljesített szolgálatot. Fiatalabbik fiúk,
Péter a Berkeley Egyetemre nyert felvételt 1948-ban. Komor Pál 1973.
február 27-én, 87 éves korában Santa Cruzban, Kaliforniában hunyt el.
Emléke, öröksége nem merült feledésbe: 1998-ban unokája, Valerie
Sandor Komor kezdeményezésére a Zsidó Nemzeti Alap (Jewish National
Fund) Komor Pál emlékére, zsidómentő tevékenységének elismeréséül fát
ültetett a Jad Vasem kertjében.27 2013 év elején Magyarország Sanghaji
Főkonzulátusa kiállítást rendezett Komor Pál emlékére a Komor Bizottság
székhelyéül szolgáló Peace Hotelben (egykori Cathay Hotel). A Budapest és
Sanghaj közötti testvérvárosi kapcsolat jegyében 2014 nyarán Menekülés
Sanghajba címmel rendeztek kiállítást a Budapesti Történeti Múzeumban,
amely tisztelgett Komor Pál öröksége előtt is. 2014 novemberében pedig
Komor-emléktáblát avattak fel a Sanghaji Zsidó Menekültek Múzeumában.
The Salomon Kohn (Komor) family in Budapest, ca. 1880 | Back row: Gyula, Regina, Isidor, Arnold, and Siegfried. Front row: Marcell, Luisa Eibenschutz,
wife of Salomon, Kamilla, and Salomon, Paul’s grandfather | Courtesy of Valerie S. Komor, New York
42

The Komor house at 72 Amherst Avenue in Shanghai, soon after it was built, July, 1929 | Courtesy of Valerie S. Komor, New York
43

44

Portrait of Paul Komor, Shanghai, ca. 1938 |
Courtesy of Valerie S. Komor, New York
Paul Komor inspecting leather samples at the tannery he managed before World War I in Shanghai, ca. 1913 | Courtesy of Valerie S. Komor, New York
45

THE RENOWNED OBSTETRICIAN AND THE LADY “COUNCILOR”
OF THE CITY OF SHANGHAI
DR. SÁNDOR RENNER (1884 – 1967), TERÉZIA R. MOLL (GRÜNFELD) (1892 – 1988) and their son,
GÁBOR RENNER (1913 – 1998)
Written by: Lívia Szentmártoni, Consulate General of Hungary, Shanghai
“The conditions for the blossoming of fine human intelligence appear
to be truly restricted. Great poverty leads to coarseness, wealth leads to
hollowness; a rough, cold climate makes one gloomy, a tropical climate makes
one voluptuous and lethargic. That is why there is no enduring f lowering of
knowledge in one single place and one single nation, and why occurrences
such as the Italian Renaissance are like islands in the ocean of history.”
‒ Albert Einstein’s note in Terézia Renner’s scrapbook, Shanghai, 31
December 1922.
considered the honorary Hungarian consul in Shanghai (although he did
not officially hold this title). To show his appreciation, Komor surprised
Mrs. Renner with an enormous basket of f lowers in the national colors.29
When not on the stage, Terézia, actively took part in Shanghai’s social and
cultural affairs. She was proud that she was the first (and at that time only)
woman elected to the Shanghai Municipal Council,30 probably thanks to the
good relationship she maintained with the city’s mayor, Wu Tieh-cheng,
and his wife. Alongside all of these activities, Mrs. Renner also acted as a
representative of the Hungarian Tourism Agency in Shanghai, and the first
home of the agency was in the luxurious Majestic Hotel.
Gabi Renner reported on the eventful life in Shanghai in his regular letters
to his loving grandparents. Gábor was considered a noted jockey in the
1940s, winning one race after another on his horse Fantom (Phantom).
The Renner family finally left Shanghai in 1948 and settled down in
America, in Los Angeles.
On the first of August 1914, the Budapest obstetrician Dr. Sándor Renner
bid farewell to his young wife Terézia R. Moll and the child in her arms,
their son Gabi (Gábor), and joined the army. He knew little of arms and
war and had not been on the front for long before he was captured and
landed up in Siberia. The Hungarian doctor found his calling at the camp,
and this probably contributed greatly to his being able to weather the
dire conditions with his mind intact. Together with a top physician from
Budapest, Dezső Bajor, and others, he received permission to organize
care for the wounded and establish improvised hospitals in the prisoner-
of-war camps. He spent long years in this manner, with only the thought
of seeing his family again providing him with strength. In the end, it was
1921--seven years after he went to war-- that, was freed from captivity and
was able to begin a practice in Shanghai, that he was able to once again hold
his wife and child that he had not seen for so long.
In time, Dr. Renner gained increasing renown for himself as an obstetrician-
gynecologist and as a general practitioner in accordance with the Chinese
standards. As a result, his patients included esteemed members of the
community and even celebrities such as the world-famous American writer
Eugene O’Neill, amongst others. A friendship blossomed between the two
families, as evidenced by Terézia’s scrapbook filled with photographs.
In addition to notes from O’Neill and his wife, her album includes lines
written by great “stars” such as Einstein and Tagore, as well as watercolors
by the noted Chinese painters Fu Tienian and Zhao Shao’ang.28
While her husband found his calling, Terézia, once a pupil of the talented
pianist Árpád Szendy at the National Hungarian Royal Academy of Music,
did not waste her time either. She was an esteemed member of eighteen
aid institutions and clubs, including the Danube Countries Women’s
Association. The slender, blue-eyed, conspicuously good-looking woman
showed off her talent as a singer at social gatherings as well, while also
being an outstanding amateur speaker and actor. She played the leading
role in the Shanghai production of Ferenc Molnár’s drama Liliom at
the Olympic, a fine performance that won the approval of Paul Komor,
Dr. Sándor Renner | Courtesy of the National Archives of Hungary
46

Dr. Sándor Renner | Courtesy of the
National Archives of Hungary
Gábor Renner | Courtesy of the
National Archives of Hungary47

AZ ELISMERT SZÜLÉSZORVOS ÉS SANGHAJ VÁROS „TANÁCSOS”
ASSZONYA
DR RENNER SÁNDOR (1884 – 1967), R. MOLL (GRÜNFELD) TERÉZIA (1892 – 1988) és fiúk, RENNER
GÁBOR (1913 – 1998)
Írta: Szentmártoni Lívia, Magyarország Főkonzulátusa, Sanghaj
„A finom emberi intelligencia virágzásának feltételei valóban szűknek
tűnnek. A nagy szegénység durvasággá, a gazdagság ürességgé válik; a zord
hideg éghajlat sötétséget teremt, a trópusi pedig eltunyulttá és lomhává tesz.
Ezért sem tud a tudomány tartósan egy helyen és egy nép között virágozni,
mint ahogy az olasz reneszánsz is csak egy sziget a világtörténelem
óceánjában.”
‒ Albert Einstein bejegyzése Renner Terézia emlékkönyvébe, Sanghaj,
1922. december 31.
tiszteletbeli konzuljának tekintett (hivatalosan nem bírt a titulussal)
Komor köszönetképpen a remek előadásért egy hatalmas, nemzeti színű
virágkosárral lepte meg Rennernét.29 Terézia, amikor nem a színpadon
volt, tevékenyen részt vett Sanghaj szociális és kulturális ügyeiben, büszke
volt arra, hogy – valószínűleg a város polgármesterével, Wu Tiechenggel és
feleségével ápolt jó kapcsolatának köszönhetően – első (és akkor egyetlen)
nőként beválasztották a sanghaji városi tanácsba.30 Megannyi elfoglaltsága
mellett Rennerné a Magyar Turisztikai Hivatal képviselőjeként is
tevékenykedett Sanghajban, a hivatal képviselete első otthonuk épületében,
a luxuskörülményeket biztosító, belvárosi Majestic Hotelben kapott helyet.
Dr. Renner Sándor budapesti szülészorvos 1914. augusztus elsején intett
búcsút fiatal feleségének, R. Moll Teréziának és karonülő gyermekének,
Gabinak (Gábor), majd bevonult a seregbe. A fegyverekhez, a háborúhoz
kevéssé értett, nem is volt sokáig a fronton, hamarosan fogságba esett
és Szibériába került. A magyar orvost a táborban is megtalálta a feladat,
valószínűleg ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ép elmével vészelje át
a sanyarú körülményeket: Bajor Dezső budapesti főorvossal és másokkal
engedélyt kaptak arra, hogy sorra járják a fogolytáborokat, megszervezzék a
sebesültek ellátását, rögtönzött kórházakat létesítsenek. Hosszú évek teltek
el így, csak a remény, hogy újra láthatja családját adott erőt az orvosnak.
Végül hét évvel később 1921-ben, a fogságból immáron kiszabadulva,
Sanghajban praxist alapítva nyílt lehetősége ismét magához ölelni régen
látott feleségét és gyermekét.
A szülész-nőgyógyászként, illetve a kínai elvárásoknak megfelelően
általános orvosként is tevékenykedő Dr. Renner idővel egyre nagyobb
hírnevet szerzett magának a szakmában, ehhez hozzájárult előkelő
betegeinek listája is: többek között Eugen O’Neill világhírű amerikai írót is
kezelte. A két család között barátság szövődött, erről tanúskodik Rennerné
fényképekkel teletűzdelt emlékkönyve is, amelyben O’Neill és felesége
bejegyzésein túl olyan nagy „sztárok ” sorai olvashatók, mint Einstein vagy
Tagore, de festettek bele akvarellt Fu Tienian és Zhao Shao’ang neves kínai
festők is.28
A mozgalmas sanghaji életről Renner Gabi rendszeresen tudósította
leveleiben a szerető nagyszülőket. Gábort az 1940-es években már neves
zsokéként tartották számon, Fantom (Phantom) nevű lovával sorra nyerte
a futamokat.
A Renner család végül 1948-ban hagyta el Sanghajt, és Amerikában, Los
Angeles-ben telepedtek le.
Míg férje a szakmájában kiteljesedett, addig Terézia, a Zeneakadémia
egykori tehetséges zongoraművésze, Szendy Árpád-növendék sem töltötte
hasztalanul az idejét: tizennyolc jóléti intézménynek és klubnak, köztük
a Dunai Asszonyok Klubjának (Danube Countries Women’s Association)
volt a megbecsült tagja. A kékszemű, nyúlánk, feltűnően csinos asszony
a társasági összejöveteleken énekesnőként is megcsillogtatta tehetségét,
de amatőr szavaló- és színművészként is jeleskedett: nevéhez köthető
Molnár Ferenc Liliom c. drámájának – amelyben ő maga játszotta a
főszerepet – sanghaji bemutatója az egykori Olympic Theatre-ben.
Remekbeszabott alakítása Komor Pál csodálatát is kivívta, a magyarok
Portrait of the young Gábor Renner | In: Ujság, 1922
48

Terézia R. Moll standing in front of the posters made by the Hungarian Tourism
Agency, Shanghai, June, 1938 | Courtesy of the National Archives of Hungary
49

50